Untitled - European Borderlands

S o n j a V e s e l i n o v i ć - P o é m a o d a á t r a
(Részletek)
10.
Hogyan lehet élni férfikéz nélkül? Hogyan lehetséges, hogy – mint egyetlen – magától teszi dolgát?
Hogyan parancsolja meg magának, hogy ez a tulajdonsága egyszerre legyen női és férfiúi? Hogyan várni,
Marina, hogyan lehet túlélni önmagunk önmagunkkal?
Szeretni képzeletben, heverészve, míg sétálunk a fák sátorkoronája alatti villódzó fényben, mikor
az ágak között észreveszünk egy arcot, megfontolva minden mozdulatot, nem, nem is a mozdulatot,
hanem a gondolatot a mozdulatban, megnyugodni, elbúcsúzni, megérkezni, mintha minden ki lenne
gondolva, pontosan ugyanúgy, ahogyan egy könyvben bukkanna rá valaki, és soha, soha, de soha nem
élni boldogan. Az oldal…, ha-ha-ha…, végéig.
Naivan kombinálni a látható helyekkel, a látható világgal, és sohasem kombinálni látható valakivel és
látható önmagunkkal. Megszüntetni magunkat, újjászületni, tudatosan megszabadulva a következetes
személyiségtől és a nyelvtől és a megszokott ösztönöktől. Először látni arcunkat, és úgy fordulni hozzá,
mint anya gyermekéhez, új nevet adni neki, új gügyögéssel. Fölszabadítani.
Aztán egy szép napon kisütni a napon és megenni, mikor terhünkre vannak az evilági gyümölcsök.
Ha szeretve elködösítjük önmagunk, mindig újra kell teremtenünk egy világos, ám egy kicsit mégis
elvakított, friss levegőjű ént.
De engem már ismernek, arról az énről, amely, mint a nyúl, beszédben szaporodik, arról az állhatatos,
túlságosan fárasztó kísérletről, hogy fölmutassam: itt vagyok.
De az, hogy van énem, nem bizonyítja, hogy itt vagyok, csak annyit bizonyít, hogy létezik egy szöveg
ennek a városnak ebben a szobájában, az Úr nyarának ismeretlenségében.
11.
esőt álmodni és esőben ébredni; még egy kicsi és átnedvesíti a torkot figyelmeztető fájdalommal – ha a
fájdalom elmúlik napközben – akkor nem volt álom sem nap sem csak a fájdalom mint orientáció a nedves
bőr felületén; ha a fájdalom nem múlik – nem volt nap mert az álomgyár – a már említett fájdalommal –
legyőzte
tehát mindegy nincsen nap minek is akkor hétfő meg kedd és az a varázslatos vendredi venerdí pяtnica
és a kissé prózai Freitag/Friday és így tovább – hacsak nem azért hogy Péntek mindenhol kapjon nevet
nem csak az – bár ez is elég ok – hogyha nevet adunk akkor a munka fele el van végezve hanem ez már –
átélése és álomlátása az ő fél életének; nevet adni az – elháríthatatlan és megismételhetetlen részvétel
akármit álmodni és fölébredni – az már esemény és a csodák egyike; átjárók amelyekbe magunkat
helyezzük mint a munka végzőjét – hát nem édes ez –FÖLÉBREDNI mert én valóban nem vagyok biztos
abban van akkora hatalmam hogy elrendeljem magamnak hogy fölébredjek a NYELV a vigaszra törekszik
ez a mi találmányunk bár csak részben – kétségkívül nem az enyém én vagyok az övé de ez nem érdekes
gondolják el hogy én vagyok az egyetlen abból a… az ismétlések présében vagyunk – ma hét órakor fogok
fölébredni holnap szintén és ez elég lesz ahhoz hogy azt higgyem irányítom az életemet – gondolkodik
(én nem – én tudom hogy Ön irányít onnan is még ha ezért kétségbeesett is) hogyan lehet elmondani az
igazat a vigasztaló nyelvben – át akarja-e magát adni; nem – hallgatok nincs több unalmas fáradt kérdésem
megbüntet a nyelv ennyi kérdés után – már elkezdődött beszéltem volt a torokfájásról ami terjed hogy mind
kevesebbet meséljen hogy mind kevesebbet kérdezgessen nem akarom én az igazságot biztosan van bennem
egy megközelíthetetlen ember aki uralkodik de mégsem cenzúrázza igazmondásomra való (valahogy ronda
ez a szó – igen igen ez az ő hatása – nem szeretem az összetettséget – minél rövidebb annál jobb nem térít el
a tárgytól) törekvésem; most pedig igazán idelökhetne egy közmondást hogy fejezzük be ezzel – neked! ez
elég kell legyen ha mindenkinek hasonlatos az igazsághoz neked miért ne lenne… jobban szeretem a találós
kérdéseket de csak azokat amelyeknek több megoldásuk van vagy – még jobb – azokat amelyeknek nincs
megoldásuk jobban szeretem a költészetet
pszszszszszsszsszt
102 Poéma odaátra