Untitled - European Borderlands

megkérdőjeleződhet a szakmai tudásom a kotori portás szemében. Ugyanis ő valahogy belement
abba, hogy bevigyük az egyedülálló férfit a folyosóra, s hogy feltárcsázza a városi orvosok és
ápolónők vezetékes és mobiltelefonjainak számát, míg én a hotelben kávézom, hogy magamhoz
térjek, s mindenre felkészüljek. Mégis, a szükséglet, hogy szusszanjak egyet a hotelben, a kórházzal
szemben, most értelmetlennek tűnik: meghiúsult az a terv, amelyet a hotel üres éttermében
találtam ki vigasztalódva. Egyedül azt számoltam ki pontosan, hogy időpazarlás lenne a Novoig
tartó kocsikázás. Amúgy sem Tivatig folytattuk volna utunkat: városunk klubja éppen a tivati
csapattal küzdött. Különben is, a Perasztól Kotorig tartó autózás többszörös hibának bizonyult:
a kotori orvosok egykor a naprakészségükről voltak híresek, maga a város pedig a biztonságáról,
mégis észre kellett vennem, hogy Kotorba az utóbbi években mindenféle gazember költözött be,
akik mind az orvosi központban dolgoztak”, adta tovább Janjes Giljen szavait, nem figyelve az „A
medias” kávézó vendégeire, akik a beavatatlan megfigyelő számára olyan csapatnak tűnhettek,
amelyben majdnem mindenki magába zárkózott. A szinte mozdulatlan vendégek általában
felébresztik az új belgrádi ismerőseim kíváncsiságát, akikkel rendszerint az „A medias” kávézóban
futok össze. Ahogyan észrevettem, a vendégeken való csodálkozásuk és a róluk való kérdezősködés
az egyetlen, ami időnként felzaklatja a kávézó nyugalmát. Ellentétben velük, Janjes azt kérdezte
tőlem, mit iszom, és folyékony katalán nyelven két kortadát kért a kínai pultostól. Ezután ő hozta
el nekünk a kávét, és folytatta – sietség és halogatás nélkül:
„A kotori hotel éttermébe belépett egy fiatal, nemrég házasodott és, Giljen szavai szerint,
csinos perasti pár. Üdvözlés közben elmondták, milyen jól érezték magukat a teli stadionban,
ahol ‘Perast’ legyőzte az ‘Arsenalt’ 1:0-ra. A jövendőbeli páciens megkérdezte Giljent, hogy
ott volt-e a meccsen. Mušika azt mondta, hogy más munka hozta Kotorba, a fiatalember pedig
azzal a kérdéssel válaszolt, hogy nem véletlenül szent Aranđelt jött ünnepelni egy kotorihoz.
Azon töprengve, hogy ‘Perast’ győzelme miként bonyolítja meg a visszatérést – talán nem
mindenki ünnepli Perastban szent Aranđelt, s talán nem mindenki követi a városban a focit,
ám nehéz lenne elhinni, hogy lenne olyan perasti család, mely aznap nem ünnepli a szentet,
illetve a csapat győzelmét –, Giljen arra számított, hogy amennyiben hamarosan vissza kell
mennie, akkor útközben le kell majd állítania a kombit, óvatosan megközelíti a kivilágított,
lármás házakat, rákérdez az ünneplőknél a vércsoportjukra, a megfelelőektől segítséget
kér, s végül úgy osztja be őket a kocsiba, hogy minél többen elférjenek benne, anélkül, hogy
kárt okoznának a sebesültben. Elbambulva válaszolt a fickónak, hogy pillanatnyilag csupán
gyorsan szeretne harapni valamit, s megvárni, hogy a kotori kórházban megjelenjen egy szakmaibb
és illetékesebb orvos – aki bizonyára a focimeccsen szurkolt vagy a szentjét ünnepelte –, hogy
segítsenek már azon a szerencsétlenen, aki sebesülten fekszik a kotori kórház folyosóján. A végén
Giljen megkérdezte a férjet, milyen a vércsoportjuk, a nő azt mondta, valószínűleg mindketten
AB Rh pozitívak, vagyis ellentétes azzal a vércsoporttal, amelyre a nyomorultnak szüksége volt. A
jövendő páciens azt válaszolta, ők ketten hajlandóak kihagyni az utolsó perasti autóbuszt, hogy
társaságot csináljanak neki. A menyasszony hirtelen visszahúzta vőlegénye kezét az állomás felé, s
ezzel tovább bonyolódott a helyzet.”
„Harminc lépésre a hoteltől”, mondta Giljen, „a fiatalember aggódva mutatott rám, mormolt
is valamit. A menyasszony továbbra is az állomás felé húzta a kezénél fogva, mire ő lenyugodott.
Amikor majdnem átjutottak a zebrán, a nő már a kereszteződés túloldalán volt, ő pedig megállt,
kiabálni kezdett rá, s közben felém fordult, mintha elítélne valamiért. Esetleg azért korholt, mert
sem Aranđel napját, sem ‘Perast’ győzelmét nem ünnepeltem, netán azon bosszankodott, hogy a
kórházi folyosón hagytam a magatehetetlen beteget – legalábbis ezt hittem, nem hallottam ki jól
a szavait, most pedig világossá vált számomra a helyzet”, mondta Giljen. „Időközben, a gyalogos
villanyrendőr a zöldről átváltott pirosra, előbukkant egy cetinjei rendszámú autó, nem vagyok
biztos a típusában, s nem fékezett le, miután magával ragadta a fiatalembert. Én kifizettem a
kávémat, majd tíz méterre a baleset helyszínétől rátaláltam, utána átcipeltem a perasti kórház
kombijába. Úgy tűnt, nagy valószínűséggel elveszíti a lábait, te tudod, mivel végződik átlalában
a combcsonttörés, ha nagy sebességgel száguld a kocsi”, magyarázta Giljen Janjesnek. „Kiderült,
hogy a portás nem tudott előkeríteni sem orvosokat, sem ápolónőket ”, folytatta, „így nem
maradt más hátra, minthogy a kotori kórház folyosójából a segítségével kihozzam és a kombiba
visszahelyezzem a másik pácienst, utána meg irány Perast. Gőzöm sincs, hogy kerültem ki útközben
a golyókat és a sorozatlövéseket, viszont azt tudom, hogy a gyors vezetés végzett az egyedülálló
férfival, már amúgy is eléggé deformálódott állapotban volt. A perasti kórház vértartaléka legalább
a fiatal fickónak elég volt, az ő vércsoportjához töméntelen mennyiségű vér állt a rendelkezésünkre.
11
I g o r M a r o j e v i ć - P r o z a c P l u s