NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP 2. ÉVFOLYAM 3. SZÁM ... - niton.sk

NEMZETI KULTURÁLIS

HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

2007. Böjtmás hava

➤

➤

➤

Pali Bátyánk,

a nemzetpszichológus

Következő oldalainkon Rókusfalvy Pál: „...forrj egybe, magyar nép.” c. könyvéből

idézünk. A kötet tavaly jelent meg a szerző kiadásában – Kölcsey Ferenc az

emberről alcímmel. Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb olvasmánya ez a karcsú

kiadvány, mert –nem tudom, van-e ilyen kategória – nemzet pszichológus írta.

Már ez az Utóhang is – mint cseppben a tenger – tartalmazza a lényeget: azt tehát,

milyen gondokkal kellett megküzdenie elődeinknek nagy forradalmaink után

– az 1848-49-et és az 1956-ot követő esztendőkben, amikor újra egységbe kellett

–kellene forrnunk. A megoldás kulcsa kezünkben van „csak” Kölcsey Ferenc máig

érvényes három üzenetét kell betartanunk.

Nincs mire várni – cselekedni kell. Rókusfalvy Pál, a nemzet pszichológusa valószínűleg

nagyon is tudatosan, alapos megfontolás következményeképpen vizsgálta

Kölcsey Ferencet, az embert. Elemzését nagy-nagy szeretettel tárja elénk – magánkiadásában.

Manapság nincs pénz az effajta művek megjelentetésére Magyarországon.

(b)

Címlapunkon:

1848-as zászló

Thorma János: Talpra magyar!

A hónap fotója:

M. Nagy László –

Munka közben

Kedves Barátunk!

Ha a lapunkat megismerve úgy gondolja,

hogy nem csak erkölcsi támogatásban részesít bennünket,

ajánlja fel adójának 2 százalékát munkánk

folyamatosságának biztosításához.

Kérésünk valószínüleg nem szorul magyarázatra –

aki lát, tapasztalhatja,

hogy a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben

egyre kevesebb pénz jut a kultúránkra.

Támogatása hozzásegítheti az ITTHON kiadóját

gondjainak enyhítéséhez.

Beleérző képességét, jóindulatát tisztelettel köszönjük.

Felajánlását az alábbi címre küldje:

OV Csemadok Komárno, VÚB Komárno 3536-142/0200

IČO: 00419613, DIČ: 2021026832,

Správa pre prijímateľa: „ITTHON“

��

��

�� led

A tartalomból:

Forrjunk egységbe

Rókusfalvy Pál

a magyarság helyzetéről

4-5.

Kossuth Lajos azt üzente...

Hrubík Béla 1848

márciusáról és a máról

8.

Béres József nem alkuszik

Batta György írása

Fábry Zoltán segítőjéről

10-11.

Bemutatjuk az

Álmodozók Diákszínpadot

ITTHON 3

14-l6.

Autonómiák Európában

Vincze László interjúja

a finnországi Svéd Néppárt

elnökével 18-19.

Gyilkoló mesefilmek –

egy leleplező tanulmány

36-37.

Szepesi Györgyöt köszöntjük,

Szikora Györgyre

emlékezünk

38-39.

Ősi kincsünk, a rovásírás

Z.Urbán Aladár

sorozatának első része

40-41.

A Világörökség listáján?

Versenyben a komáromi

erődrendszer

46-47.

Felvidéki tájházaink

– Ipolyszalka

Dikácz Zsuzsanna

ismertetője 50-52.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap

Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

Főszerkesztő: Batta György

Grafikai elrendezés: Csernyanszky Pista

Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával.

Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007

Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma

Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban.

A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava

Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com

Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.

A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is

NAGYJAINK

FORRJUNK

EGYSÉGBE!

Történelmi sorsunk folytán egyszerre

vagyunk Európától és a világtól

magárahagyott nép és –egy mai, tizenötmillió

magyarban gondolkodó és cselekedni

akaró karizmatikus államférfitól

eredő kifejezéssel „világnemzet”.

Magárahagyott nép és szétszórtságában

is népből közösséggé válható világnemzet

egy olyan korban, amikor hamis próféták

és báránybőrbe bújt farkasok készülnek

halotti tort ülni felettünk, - ha hagyjuk.

Mit üzen nekünk ebben a helyzetben

Kölcsey Ferenc?

Most előttünk, mai magyarok előtt áll

ez az „erős lélek, töredékeny test láncai

között” és három dolgot kíván a lelkünkre

kötni. Ezek: hitre ébredés – házat és

hazát építő cselekvés – nemzeti egység.

Ezek mindegyike egyszerre alapfeltétel,

cél és eszköz. Hitre van szükségünk,

hogy belső bizonyosságból való nyugalmunk

legyen. Békességből fakadó erőre

van szükségünk, hogy újra tudjunk

szabadon cselekedni, alkotni, építeni. S

tartós együttműködésben kell élnünk

ahhoz, hogy a lelki egység bennünk és

közöttünk megszilárduljon.

„Higgy, de jól megnézd:

kinek!…mit!”

Ez az első üzenet. A kétség ma is szívünk

legkínzóbb hóhéra. Lelkünk bizonyosságra

törekszik. Hit nélkül nincs emberhez

méltó élet. Igaz, hogy a meggyőződéssé

vált tudás is bizonyossággal jár, de

belső nyugalmat, békességet igazán csak

az Istenbe vetett rendíthetetlen hit ad.

Ez a hit, mivel Isten képére teremtett lények

vagyunk, minden ember számára

felkínált ajándék. Ez a hit több okból fogyatkozhat

meg bennünk, illetve vannak

embertársaink, akikben ez ki sem alakul.

Az okok minden esetben bennünk rejlenek.

Vagy az élet próbál meg, mert ajándékai

kétértelműek, haszon és kár egyaránt

származhat belőlük attól függően,

hogyan élünk velük. Egyéni életünkben

is, közösségi életünkben is kerülhetünk

léleksorvasztó erők kezébe. Egyéni szenvedésünk

elérhet egy olyan határt, amikor

fejünkben, szívünkben egyaránt a sötétség

uralkodik el. Ilyenkor még a boldogság

eszközei is nyugalmunk ellen fordul-

4

nak, s a hamis reményekkel táplált hit is

csak homállyal vesz körül.

Ez mindannyiunkra érvényes, nemcsak az

együgyűekre, hanem bölcsekre is, s a „politikai

álmodozók szép seregére” is. Ebben

a hitetlen és bizonytalanná váló világban,

amilyen ez a mostani is, vak hit és csalárdság

együtt járnak. Egy „lélekalacsonyító

rendszer” – idegen kifejezéseket kedvelő

korunk nyelvén: egy destruktív rendszer

– alakult ki és uralkodott el, amelyben

képmutató, hazug színészi ügyességgel

eszközként használják ki az emberek

együgyűségét. Manipulálják ma a tömeget,

mely maga is szeret csalni, gonosszá

lenni és tétetni. Aki pedig e nyomorult

rendszerhez kapcsolódott, az előbb-utóbb

– aszerint, hogy csalt vagy csalódott – utálatra,

nevetségre vagy szánalomra méltó

lesz. Ebből a rendszerből egyetlen kiút

van: a személyes hitre ébredés.

Higgy! Kinek? Mit?

Higgy a te személyes teremtő Istenedben!

S higgyed, hogy Ő a te szívedbe helyezte a

magad és mások, a haza javát is munkáló

szeretet erejét és felelősségét! Ezért:

„Hass, alkoss, gyarapíts”!

Ez a második üzenet. Az építő cselekvés

az eszköz ahhoz, hogy a haza újra fényre

derüljön.

Kölcsey Ferenc - Einsle, Anton olajfestménye, 1835

Amikor Kölcsey Ferenc házat és hazát

mond, azt népével együtt érti. Emlékezzünk,

így figyelmeztet: „tekints szívedbe

s ott leled a természettől vett tudományt,

mely szerelmedet egy háznéphez s ennek

körén túl egy hazához kapcsolja”. Ha házat

építünk, amelyben majd lakunk, akkor

az otthon és népe a család, s ha hazát

építünk, akkor annak népe, a nemzet lesz

gazdagabb.

Igen, nekünk gyarapodnunk kell, mert

aki „gazdagságot igazságos úton gyűjt, az

a közös hazának gyűjt kincset: jól biró lakosokban

áll az ország gazdagsága”. Gyarapodni

annyi, mint szaporodni és növekedni,

testben és lélekben.

Az építő cselekvés tehát egyaránt vonatkozik

tárgyra és emberre, testre és lélekre,

a földre és népére, a gazdagságra és a köznevelésre.

Ez a munka egyetlen napra sem

szünetelhet. Naponta gyarapítsa mindenki

a saját házanépét, családját, mert aki

„háznépet táplál, az a haza gyermekeinek

egy részét táplálja: ki háznépet az erény

elveiben tart, az a közös hazának tart hív

polgárokat”. – Vagyis összetartozunk.

A hit tehát hűséget is jelent és a hűség a

közös haza, a magyar nemzet építésében

megköveteli az egyes családok közötti

összefogást is. Ezért Kölcsey Ferenc harmadik

üzenete így hangzik:

„Forrj egybe,

magyar nép!”

Nehéz időkben szól hozzánk s gyakorlati

a tanács: „Közdolgokbeli tapasztalást

közdolgokban való élés szerez, /…/ s nem

annyira társalkodás, mint együtt-munkálás”.

A munka, az együttdolgozás, bár szokatlan,

de egyértelműbb kifejezés, mint

az együttműködés. Együttdolgozás valamely

egyedül nem végrehajtható, közös

cél megvalósításáért végzett, következetes,

iránytartó együttcselekvés. Sikere az

együttdolgozók személyi minőségén és a

közöttük lévő kapcsolatok teherbírásán

múlik.

Kiknek kell együttdolgozni? A cél jellegétől

függően – s a „nemzeti fény” ilyen

cél – egymástól olykor nagyon eltérő

embereknek kell tudni egyezségre lépni.

Az együttdolgozás egymástól különböző

emberek cselekvési egysége. Az egységet

a konkrét tényekben és körülményekben

is megragadható közös cél és a résztvevő

személyekben hasonló értékrend alapján

működő közös akarat biztosítja.

Hogyan?

Ősi nemzeti hagyományaink, 1956 hősi

forradalma és a néhány év előtti Tisza

menti árvíz és a szatmár-beregi falvak újjáépítése

mind szép példái annak, hogy a

bajban össze tud fogni ez a nép. A hosszú

távon működő nemzeti egység kialakítására

azonban még nem képes.

Ma úgy tűnik, hogy minden összeomlott

és sokan úgy vélik, hogy országunkban

a gonosznak már semmi nem állja útját.

Már pedig erőt csak erővel lehet leküzdeni.

A „lélekalacsonyító” destruktív

rendszerrel egy ennél erősebb léleképítő,

konstruktív rendszert kell szembeállítani.

Az erőgyűjtés ideje jött el, a hosszútávú

Nemzeti fény a czél.

Hogy elérd, forrj egybe,

építő munkára kell berendezkedni.Ma

itt áll előttünk a „fény embere” és így figyelmeztet:

„Szakaszról szakaszra jőnek

idők, midőn nagy kiterjedésű rendbomlások

állnak elő: s azt véled olyankor: a

gonoszság fékei mind széjjelszakítvák.

Nézd keresztül az évkönyveket s valld

meg: ha erénynek emberi erőt

felülhaladni látszó jelenetei

nem ilyenkor tűnnek-e

fel legsűrűbben? Mennél

fenyegetőbb állást vesz a

rossz, annál szorosb kapcsolatba

teszik a jók egymással

magokat: s közöttük

az emberiség annál tisztább

világításban mutatkozik.

Ezeket meggondolván bizodalmadat

az emberek iránt

tisztán megőrizheted akkor is,

ha az érdemet üldöztetve s a lelkes

fáradozót czéljától elüttetve

látandod.”

E m e l -

NAGYJAINK

jük fel hát fejünket és a szívünket! A Teremtő

képe él a lelkünkben, ereje bennünk

munkál, és ezt megakadályozni senki nem

képes.

Rókusfalvy Pál

magyar nép. Kölcsey Ferenc fehér márvány szobrát

ITTHON 5

Rókusfalvy Pál

Ferenczy István 1845-ben faragta.

Magyar Nemzeti Galéria

.„A/cseh/szlovákiai magyarság története

immár közel kilenc évtizedre tekint vissza,

múltjának feldolgozásával ennek ellenére

máig adós a történelemtudomány. A mai

napig várat magára nemcsak a történetét

bemutató átfogó szintézis hanem számos

esetben az egyes szakterületeket az alapkutatások

szintjén feldolgozó forrástanulmányok,

monográfiák elkészítése is”

– olvasható a közelmúltban megjelent, A

/cseh/ szlovákiai magyarság történeti kronológiája

1944-1992 c. könyv hátlapján.

/Felelős kiadó: Tóth Károly, felelős szerkesztő:

Fazekas József. Kiadta a somorjai

Fórum Kisebbségkutató Intézet./

A szerző, Popély Árpád ifjú ember még,

- 1970-ben született Pozsonyban. Édesapja,

Popély Gyula jeles történész. Az alma

nem esett messzire a fájától. Örvendetes,

hogy ez az alapvető mű megjelent, vázlatának

néhány részét folytatásokban közöljük

azzal a megjegyzéssel, hogy reméljük,

a tisztelt olvasók felismerik: a kötetnek

ott a helye mindegyik könyvtárunkban,

mindegyik iskolánkban és minden olyan

hazai magyar ember házi tékájában, aki

át szeretné tekinteni a mindnyájunk életét

befolyásoló történelmi folyamatokat,

hogy hozzájáruljon hovatartozás-tudatunk

elmélyítéséhez.

6

A magyar kormány 1945 őszén, miután

azt tapasztalta, hogy a nagyhatalmak

vonakodnak közbelépni a magyar kisebbség

jogfosztásának és a deportálások

leállításának érdekében, s a Szlovákia

magyarlakta területeinek Magyarország

által kért nemzetközi felügyelet alá helyezése

ill. egy vizsgálóbizottság felállítása

helyett kétoldalú megállapodást sürgetnek

a lakosságcseréről, végül mégis

rákényszerült a tárgyalások felvételére,

majd egy lakosságcsere-egyezmény aláírására,

mégpedig a csehszlovák fél által

szabott feltételek többségének elfogadása

árán. A két prágai tárgyalási fordulót kö-

vetően 1946. február 27-én Budapesten

aláírt lakosságcsere-egyezmény V. cikke

felhatalmazta Csehszlovákiát arra, hogy

annyi szlovákiai magyart telepíthessen át

Magyarországra, amennyi magyarországi

szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába

való áttelepülésre. Csehszlovákia

ezen túlmenően az egyezmény VIII. cikke

értelmében jogot szerzett arra is, hogy

áttelepíthesse Magyarországra a szlovák

népbíróságok által háborús bűnösnek

minősített magyarokat is.

A lakosságcserével párhuzamosan a

szlovákiai magyarság számának csökkenését

célozta az 1946. június 17-én

meghírdetett ún. reszlovakizációs kam-

pány is. A reszlovakizációt hivatalosan

az elmúlt évszázadokban elmagyarosodott

vagy elmagyarosított szlovákok „vi

sszaszlovákosításának” szükségességével

indokolták, hogy a reszlovakizáló magyarok

visszakapják csehszlovák állampolgárságukat,

mentesülnek a vagyonelkobzás

és kitelepítés alól, a magyar nemzetiségük

mellett kitartóknak azonban

továbbra is vállalniuk kell a hátrányos

megkülönböztetést. Ezek után nem meglepő,

hogy a reszlovakizáció eredménye a

legmerészebb, 200 ezer magyar jelentkezésével

számoló elképzeléseket is messze

felülmúlta.

A (cseh)szlovákiai magyarság

1944 és 1992 közötti

történetének vázlata II.

Összességében a megfélemlített szlovákiai

magyarság kétharmada, 410 820

személy tett eleget a reszlovakizációs felhívásnak,

akik közül 326 679 –et szlovák

nemzeiségűnek is nyilvánítottak.

Az 1946 októberében véget ért párizsi

békekonferencia – a csehszlovák igényeket

ötről háromra csökkentve - kimondta

három magyarországi község

(Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsún)

Csehszlovákiához csatolását, a 200 ezer

magyar egyoldalú kitelepítésére vonatkozó

csehszlovák követelést ugyanakkor,

az erőteljes szovjet támogatás ellenére,

az amerikai és brit delegáció elutasító álláspontja

következtében elutasította. Az

egyoldalú transzfer elvetésében minden

bizonnyal szerepe lehetett annak a – brit

és amerikai támogatást is elnyerő – magyar

ellenjavaslatnak, amely a magyar lakosság

egyoldalú átvételét az áttelepülés

önkéntességéhez és bizonyos kölcsönös

határkiigazításhoz kötötte.

Mindeközben késett a lakosságcsere lebonyolítása.

A lakosságcsere-egyezmény

pontatlanul megfogalmazott VIII. cikke

ugyanis elmulasztotta meghatározni a

csehszlovák fél által egyoldalúan áttelepíthető

háborús bűnösök számát, ami azt

eredményezte, hogy a szlovák népbíróságok

mondvacsinált indokkal ezerszám helyezték

vád alá és ítélték el a magyarokat.

Amikor a csehszlovák kormány 1946

augusztusában átadta Magyarországnak

az áttelepítésre jelölt magyarok névjegyzékét,

abban a paritásos csere keretében

áttelepítendő 106 398 személy mellett 75

114 „háborús bűnös” is szerepelt. A szlovák

népbírósági gyakorlat a magyarságot

rendkívül súlyosan érintette (a népbíróságok

által 1947.december 31-ig elítélt

8 ezer személy közel 60%-a volt magyar

nemzetiségű), a magyarellenes perek sorozatával

ugyanis az államhatalom a magyarság

háborús bűnösségét, jogfosztásának

és kitelepítésének jogosságát igyekezett

igazolni. A sokszor tömegessé váló

perek közül a legnagyobb a kassai magyar

per volt, amelyben 1946 augusztusában,

pár nap leforgása alatt több száz magyart

nyilvánítottak háborús bűnössé, ítéltek

börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra.

A legmegdöbbentőbb Esterházy

Jánosnak, Magyar Párt elnökének a pere

volt, akit – miután a szovjet hatóságok

1945-ben a Szovjetunióba hurcolták, s

ott tíz évi kényszermunkatáborra ítélték

– távollétében 1947 szeptemberében

Pozsonyban halálra ítéltek, majd ítéletét

azt követően, hogy a Szovjetunió kiadta

Csehszlovákiának, életfogytiglani börtönbüntetésre

változtatták.

A magyar kormány ilyen körülmények

között nem járult hozzá a népességcsere

megindításához. Csehszlovákia ezért

ismét a magyar lakosság csehországi de-

EMLÉKEZZÜNK!

portálásával igyekezett rákényszeríteni

Magyarországot a lakosságcsere mielőbbi

megkezdésére, illetve belső eszközökkel

megváltoztatni a Dél-Szlovákia etnikai

jellegét. A karhatalmi erők igénybevételével

végrehajtott s az 1945. évinél jóval

nagyobb méretű deportálást, vagy ahogy

hivatalosan nevezték, a „munkaerő-toborzást”,

a csehországi munkaerőhiányra

és a közmunkáról rendelkező 88/1945. sz.

Beneš-dekrétumra hivatkozva hajtották

végre, a dekrétum rendelkezéseit azonban

a legcsekélyebb mértékben sem tartva be.

1946 novembere és 1947 februárja között

hivatalos csehszlovák adatok szerint

41666magyart, köztük nőket, gyermekeket

és öregeket szállítottak embertelen

módon, fűtetlen tehervagonokba zárva

Cseh- és Morvaországba. Különböző magyar

becslések ugyanakkor ennél jóval

nagyobbra, 60 és 100 ezer közöttire teszik

a cseh országrészekbe hurcolt magyarok

számát.

Nagy János szobrászművészünk Kitelepítettek című

domborműve a Monostori Erődben.

ITTHON 7

TÖRTÉNELEM

Hrubík Béla:

Kossuth Lajos azt üzente,

elfogyott a regimentje...!

Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom

egyik legszebb és legtisztább ünnepe

a magyar nemzetnek. Több mint másfél

évszázad távlatából is fényesen ragyog

történelmünk egén. Talán azért érezzük

magunkhoz annyira közel ezt az ünnepet,

mert az emberi szabadságvágyból fakadt,

szélesedett, és söpört végig Európán, letépve

az elnyomás láncait. Hozzánk,

felvidéki magyarokhoz, akik több mint

nyolcvan esztendeje élünk elszakítva saját

nemzetünktől, különösen közel áll ez

az ünnep. Az 1848-49-es szabadságharc

példaként szolgálhat nemcsak a magyar

nemzet összefogására, de a különböző

nemzetek közös ügyért való összefogására

is. Tudvalévő, hogy a szabadságharcban

nemcsak magyarok, de németek, szerbek,

horvátok és szlovákok is harcoltak ugyanazon

az oldalon, mert megértették, hogy a

kis nemzetek, csak egymás oldalán, közös

erővel vívhatják ki függetlenségüket.

Azok a nevek, amelyek akkor beragyogták

a magyar szabadságharc mindennapjait,

ma is csodálatosan hangzanak, mert Petőfi,

Kossuth, Széchényi nélkül ma bizonyára

nem lennénk azok, akik vagyunk.

Tartozunk nekik és önmagunknak annyival,

hogy őrizzük a lángot, hogy ha lenéznek

ránk a csillagösvények végtelenjéről,

lássák lobogni ugyanazokat a tüzeket, melyeket

egykoron ők gyújtottak meg. A forradalom

örök, a befejezetlen forradalom

pedig örökös harc a mindennapokban.

Hányszor fogalmaztuk meg magunkban

azóta is a soha ki nem mondott és le nem

írt tizenkét pontjainkat, hányszor mormoltuk

a szánkban a súlyos imát: ,,Esküszünk,

hogy rabok tovább nem leszünk.“?

Minden nap megannyi fegyverletétel,

minden nap megannyi árulás! De a fegyver

letétele után miért következik mindig

a szó letétele, a nyelv letétele, a zászló letétele?

Örök igazság, csak az érzi a láncot,

ki szabadulni akar! Az 1848-49-es forradalom

olyan gyémántja a történelemnek,

melyen nem fog a rozsda. Tisztaságával

nemcsak a múlt része, de egyben a jelen

és a jövő is. Az állandó küzdeni vágyás, a

szabadság érzésének megtestesítője és forrása.

A miénk. Nem muszájból, nem parancsból,

nem érdekből és nem törvények

8

által. Itt van minden magyar szívében, aki

még érti a szavakat: Szabadság, testvériség,

egyenlőség!

Tiszteljétek a közkatonákat

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek

Ha megtérnek csonkán a csatákból

Koldusbotot ad a haza nékik

S ha elesnek, a felejtés árja

foly sírjukon s neveiken végig.

És ők mégis nekimennek bátran

Az ellenség kardjának, tüzének.

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Petőfi Sándor felejthetetlen szavai a mának

szólnak, mert úgy érzem, hogy a

kisemberek, a közkatonák ideje ez a mai.

A neves és névtelen közkatonáké, akik a

mindennapok kisebb-nagyobb csatáiban

mindig elől mennek, viszik a zászlót, akik

talán még a koldusbotot sem kapják meg

soha, s akik holtukig viszik lelkükben a

forradalmat, a hazát. Egyre kevesebben

vagyunk már közkatonák, akik még hiszünk

valamiféle győzelemben, valamiféle

tisztességben, egy valaha volt, de mára

már elveszett hazában.

Ezeket a közkatonákat nem a pénz és nem

a hatalom teszi naggyá, hanem valami

sokkal szebb és nemesebb dolog, a hazaszeretet!

A forradalom már több mint

másfél évszázada a múlté, mégsem kopott

el, fakult meg, mint megannyi ünnepünk

már, mert tiszta volt, szent volt, és az igaz

emberi szív bátorságából táplálkozott.

Mert az igaz dolgok, mindig a szívből

jönnek, nem alkuk és kompromisszumok

eredményei, nem politikai praktikák és

ügyeskedések árán születnek, ezek csak

úgy vannak az emberben. Vannak, vagy

nincsenek. Nincs középút. Mert nem lehet

kicsit forradalmárnak és kicsit árulónak

lenni egyszerre, kicsit vádlottnak

és kicsit bírának, kicsit barátnak és kicsit

ellenségnek!

EGYSZERRE

NEM ÁLLHATUNK

KÉT OLDALON!

Mint ahogyan az sem lehetséges, hogy a

földön járva a fellegeket ostromoljuk.

Nemzetünknek eme gyönyörű ünnepén

mégis örüljünk, mert itt vagyunk, s leszünk

még mindaddig, amíg szívünkben

utolsót dobban a Kossuth-nóta, amíg

utószor büszkén kiáltjuk: ,,Fényesebb a

láncnál a kard, jobban ékesíti a kart, és

mi mégis láncot hordunk? Ide veled régi

kardunk!”

Kép: Sebesült katona ápolása

GONDOLKODJUNK EGYÜTT!

Precedens, avagy: Sok hűhő, de miért?

Összeborult az egész szlovák politika

az MKP kivételével, mert bizonyos szerb

tartománynak, Koszovónak az ENSZ kilátásba

helyezte az önrendelkezést. Még

a magukat „törzskönyvezett fajtiszta“

demokratának tartó szlovák politikusok

is - mint például Mikuláš Dzurinda - azt

szajkózzák, hogy ennek csak rossz vége

lehet. Összedől a világ, mert mi lesz, ha a

koszovói autonómia precedens értékű lesz,

és ugyanez megismétlődik Dél-Szlovákiában?

Bár ezt rajtuk kívül senki sem vetette

így fel, nézzük, mi lenne, ha... Merthogy a

precedensről van némi mondanivalóm.

A hatvanas években a Pozsonyi

Komenský Egyetemen, amikor a Nyugat

szorgalmazta a két Berlin, netalán a két

Németország egyesítését, azt sulykolták

a fejünkbe, hogy ez elképzelhetetlen. Ez

csak agyrém szüleménye lehet, mert precedenst

vált ki, megbomlik Európában a

status quo, az egyensúly. meg minden, és

ez csakis világháborúhoz vezethet. Berlin

és a két Németország egyesült és nem tört

ki a harmadik világháború. Nekem csak az

jut eszembe, hogy milyen baromságokat

szült a korábbi megosztott állapot. Amikor

annak idején /Kelet/Berlinből, a dederon

ország fővárosából a történelmi események

színhelyére, a Sansouci kastélyba tartottam,

amely szintén a DDR fennhatósága alá tartozott,

majdnem száz kilométeres kerülőt

kellett megtennem és ugyananyit autóztam

vissza, merthogy közben állt ott egy

hírhedt fal, amely átjárhatatlan volt. Vagy

legfeljebb a próbálkozó holttestén keresztül.

Merthogy erre is volt számos példa.

Erről is van egy történetem. 1973-ban,

a soros világifjúsági találkozó megnyitójának

délelőttjén /Kelet/Berlin egyik

utcájában egyszercsak rámdudált valaki.

Szerencsére nem a Stazi, az ottani hírhedt

titkosrendőrség, amelyik amúgy sem közlekedett

Trabanton. Aki rámdudált, jeles

fotográfusunk, Huszár Tibor volt. Rövid

üdvözlés után mondja, hogy most tegyünk

egy kísérletet. Mepróbálunk átmenni Nyugat

Berlinbe, merthogy Nagy Berlin polgármestere

a világifjúsági találkozó idejére

nyílt várossá nyilvánította Berlint. Neki

is hajtottunk szépen a hagyományosan

szürke Trabanttal az egyik checkpointnak.

Csakhogy Brezsnyev elvtárs, a Nagy Szovjetunió

és akkor fél Európa bozontos tekintetű

és még sötétebb gondolkodású

diktátora nyilván nem tájékoztatta alattvalóit

Berlin főpolgámesterének a döntéséről,

mert azok nemigen akartak kötélnek állni,

hogy mi egy kis rothadt kapitalista levegőt

szívjunk.

„Nyet, tavariscsi,“ közölte erélyesen és a

nagyobb nyomaték kedvéért gépisztolyával

félreérthetetlen módon hadonászott az

orrunk előtt a szovjet kiskatona. Tibor barátom

mindig kísérletező ember volt, nem

hagyta annyiban. Ezért még legalább két

checkpointon próbáltunk „nyugatra“ jutni

– megjegyzem, még csak véletlenül sem

akartunk disszidálni – de mindig ugyanabba

a szovjet akadályba ütköztünk. A túloldalról

viszont jöttek, elsősorban az amerikai

katonák, akik dzsipjeikkel, feltűnő viselkedésükkel

nem kis gondot okoztak az

amúgy is reszkető „keletnémet“ rendőröknek.

S láttam, amikor áthajtott a Brandenburgi

kapu alatt nagy Berlin polgármestere

is az ünnepélyes megnyitóra.

Egy kicsit eltértem, de nem a tárgytól.

Csak azt akartam, érzékeltetni, hogy ami

korábban elképzelhetetlen volt, az ma valóság.

Berlinben szabadon lehet közlekedni.

S nem lett világháború az ára. Ami akkor

még elképzelhetetlen volt, de mi az egyetemen

már sejtettük és egymás között, meg

egy-két értelmes tanárral már beszéltünk is

róla, hogy egyszer ősszedől a „nagy“ Szovjetunió

is. Akkor járta köztünk a minden

villanypóznán, középületen található jelszó

parafrázisa. Az eredeti – az idősebbek

még nyilván ismerik, így hangzott: „Örök

időkre a Szovjetuinióval és soha másként!“

A mi változatunk pedig, hogy „Örök időkre

a Szovjetunióival és soha tovább!“. A

mi jelszónk a szlovák megfogalmazásban

is mindössze egyetlen fogalomban tért

el a másiktól, és érdekes módon még tökéletes

betűrímje is volt amannak. Szóval

széthullott az örök Szovjetunió, széthullott

Jugoszlávia, annak ellenére, hogy a marxista

történelemmagyarázók itt is háborúhoz

kötötték a változást. Volt is, csak nem világháború.

De úgy látszik mégsem hullott

szét tökéletesen, mert maradt itt egy háborús

gócpont, Koszovó. Ezért szerintem

a koszovói rendezés éppen ezt a veszélyt

háríthatná el egyszer s mindenkorra, mint

ahogy az európai változások után elhárult

annak a veszélye is, hogy a furcsa hidegháború

egyszercsak valóságos háborúba csap

át.

Na és most kanyarodjunk vissza szlovák

kvázidemokratákhoz. Nem tudom,

hogy ezek az elv- meg mit tudom én milyen

-társak meg urak mit szóltak volna

ahhoz, ha annak idején Szerbia vagy bármely

más ország politikusai vétózták volna

meg Csehszlovákia kettévállását azzal,

hogy ez megbontja az európai status quot

és világháborúhoz vezet. Nem vezetett,

de a szlovák ún. „demokraták“ észjárását

követve akkor és ma is erősen kétségbe

vonható lehetne Szlovákia önállósodási

törekvése. Elvégre egy alkotmányos, törvényes

ország államrendjét változtatta meg.

Hangsúlyozom, hogy a mai szlovák politikusok,

és nem az én észjárásom kételkedik

e lépés jogosultságában. De úgy látszik,

hogy ezek a „szintén“ demokraták más szemében

meglátják a szálkát., a sajátjukban

pedig a gerendát sem. Vagy szerintük ha

ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz,

és még folytathatnám egy egész sor örökérvényű

közmondással és szólásmondással.

A gottwaldi demokrácián nevelkedett szlovák

politikusok időnként azért a tükörbe is

nézhetnének.

Palágyi Lajos

Kép: A berlini fal egy részlete

ITTHON 9

PÁLYAKÉP

Béres József nem alkuszik

Fábry Zoltán, Németh László, Illyés Gyula szívközelből

Lassan félévszázada, hogy Béres Józsefet

megismertem. A kassai ipariskola diákja

voltam, amikor az egyik szünetben fürge

járású, feketebajszú, kreol bőrű férfi

kopogtatott a tantestület ajtaján. Az ajtót

nyitó tanár mosolygósan fogadta és betessékelte

– látszott, hogy szívesen látott

vendégről van szó. Jóska bácsi akkoriban

Csemadok-titkár volt, a kassai és „keleti”

magyarok mindenese, egyúttal a Szlovák

Rádió magyar nyelvű adásának regionális

tudósítója. Olyan felelősségtudóan és

szorgalmasan dolgozott a magyarságért

10

akkor is, mint ahogyan közvetlenül a második

világháború után és most, kilencvenedik

születésnapja idején.

Ez az írás tisztelgés kíván lenni a béresi életmű

előtt, amely magában foglalja a Népes

igazgatói tisztségében kifejtett szervezőiirányítói

munkáját – „1953 tavaszán azért

alakult meg ez a népművészeti együttes,

hogy ápolhassuk, bemutathassuk legértékesebb

népi hagyományainkat, dalainkat,

táncainkat, felkutassuk a tehetségeket és

népdal-, néptánc- népzenekutató-gyűjtő

utakat szervezhessünk”. És magában fog-

lalja az 1965-ben alakított kassai Batsányi

Körben végzett tevékenységét is – „Magyarországi

írókat, történészeket, néprajzosokat

és előadóművészeket hívtunk

meg Kassára és környékére. Ezért marxista

ellenes szervezkedéssel vádoltak meg az

államvédelmi szerv illetékesei. A Batsányi

Körnek nagy érdeme volt, hogy a magyarországi

írók –közöttük Illyés Gyula és Németh

László – személyesen találkozhattak

Stószon Fábry Zoltánnal.”

Béres József Abaújszinán, még az Osztrák-Magyar

Monarchiában született. Hat

rendszerváltozást és államfordulatot élt

meg, szüleivel és négy testvérével együtt

hontalanná, majd jogfosztottá vált, s bár

az egykori Csehszlovákiában tagja volt a

pártnak, a lelkiismerete tiszta maradt: sohasem

alkudott meg, mindig kiállt nemzeti

közösségünk érdekei védelmében.

Jóska bácsi nem korrumpálódott, áldozatkészségével

megbecsülést vívott ki magának.

Az abaújszinai vasúti pályamunkás

gyermeke a családi fészekből azt az értéket

vitte magával, amely a legkiválóbb magyar

írókat is jellemezte: a becsületet. Ezért történhetett,

hogy Fábry Zoltán, Illyés Gyula

meg Németh László „szívközelbe” engedték,

megbecsült társuknak tekintették.

Béres József élete egyben bizonyosság:

bármilyen társadalmi rendszerben,

„izmus”-ban megőrizheti

tisztességességét az ember,

ha egy életen át kitart elvei mellett.

Esetünkben: az évszázadok folyamán kialakított

magyar hagyományokat kívánja

megőrizni.

Úgy tudom, az ötvenes években Jóska bácsi

segédkezett Fábry házának tetőcseréjénél.

Ekkortájt a Csemadok Kelet-szlovákiai

Kerületi Bizottságának vezető titkára voltam,

dr.Simai Béla pedig az elnöke. Egy

napon arra kért az elnök, szervezzem meg

a Fábry-házban a tetőcserét, mert jön a

tél, s a rozzant tető az író fejére szakadhat.

A derék debrődi ácsokkal sietősen

dolgoztunk, karácsony estére fejeztük be

a munkát. A munkálatok ideje alatt ott

laktam Stószon. Öt hétig az író ágyában

aludtam, ő ugyanis egy pozsonyi barátjánál

várta táviratomat. Amikor hazaért,

úgy örült, mint egy gyerek – az ilyesmit

nem lehet elfelejteni.

Illyés Gyula a Batsányi Körnek köszönhe-

< Béres József beszédet mond.

Balról Forbáth Imre, Törökné–Erdélyi Ilona, Béres József, Illyésék és Fábry Zoltán

tően negyven évi levelezés után találkozott

személyesen Fábry Zoltánnal, a felvidéki

magyarság élő lelkiismeretével...

„-Láttam, amint Illyés Gyula átnyújtja a

„stószi remetének” az Ingyen lakoma c.

könyvét az alábbi ajánlással: „Fábry Zoltánnak

személyes találkozásunk emlékéül

köszönettel mindazért, amit az irodalomért,

a tisztesség megmentéséért tett.

Stósz, 1965. 5. 29. Illyés Gyula.” Fábry

PÁLYAKÉP

így nyugtázta a nagyrabecsülést: „Illyés

Gyula azon kevesek egyike, aki, meglátva

minket, nem írt le bennünket, de mellénk

állt és felemelt. Illyés Gyula eljött hozzánk,

hogy velünk maradjon.” Batta György

Illyés Gyuláék Stószon hazai magyar írók és közéletiek társaságá- Béres József Győry Dezső költővel.

ITTHON 11

LÁTOGATÓBAN

Gyönyörűség és keserűség

Sorok M. Nagy László képei alá

„Rárósmulyadon születtem 1943-ban. Az

alapiskola második osztályába jártam,

amikor a fotó először ámulatba ejtett. Az

iskolába vezető utat mi, diákok építgettük.

A tanító úr jutalom gyanánt lefényképezett

bennünket, majd mindnyájan

kaptunk egy-egy fényképet. Ez a fotográfia

számomra maga volt a csoda. Akkoriban

még villany sem volt a falunkban. Én

nem határoztam el akkor semmit, mert

mit tudott, mit tudhatott egy nyolcéves

gyerek a világról, de elképzelhető, - bár

távol áll tőlem, hogy ezt utólag magamnak

vagy másoknak bebeszéljem! – a pici

magocska termő talajba hullott, s ahogy

fokozatosan kinyílt előttem a világ, egyre

12

közelebb kerültem egy soha meg nem álmodott

pályához”.

Azt hiszem, - sőt: bizonyos vagyok benne

-, hogy ebben a pársoros vallomásban

megtaláltam M.Nagy László művészetének

gyökereit annak ellenére, hogy a

hatvannégyéves, Helembára települt volt

fotóriporter többször kinyílvánította számomra:

ő semmiképpen sem művész, hanem

riporter - az is csak volt, minthogy

manapság a hozzá hasonló munkatársakra

nem tartanak igényt a hazai magyar

lapok. (Kivéve az Itthont-t, jegyzem meg

én. M.Nagy László /MNL/ fényképei nélkül

képes havilapunk nem alakíthatná ki

jellegzetességét. Az együttdolgozáshoz

M. Nagy László...

azonban nemcsak pompás fényképek

szükségeltetnek – lásd a márciusi szám

felvételeit -, hanem áldozatkészség, megingathatatlan

hovatartozástudat is, a magyar

sors minden körülmények közötti

vállalása. MNL munkái a lap indulása

óta valamennyi számot gazdagították.

Számlájára viszont még egyetlen korona

tiszteletdíjat sem utaltunk – erre ugyanis

egyelőre nincs „keret”.)

A fenntebb idézett mondatok egyúttal arról

is meggyőznek sokunkat, hogy MNL

már nyolcévesen megsejtette, bár akkor

még nem tudatosította: a Teremtőtől a

fényképezőgéppel való alkotás tálentumát

/is/ kapta. Minthogy alapos és szorgalmas,

a világot teljességében ismerni akaró,

ezért erejét minduntalan próbálgató magyar

emberről van szó, akire sorsa gyakran

mér kilátástalanságot, László minden

alkalmat megragadott és megragad, hogy

ismereteit gyarapítsa, hozzátanuljon mesterségéhez

mindent, ami elsajátítható: elvállalja

a fotóriporteri munkát akár a női

hetilapban, akár a sportújságban, hogy

fényképezzen a gyárakban, a szántóföld-

... a focimeccsen.

Fennmaradni!

ön, a sporteseményeken, a divatbemutatókon,

a tárlatnyitókon, de ha eljön a

pillanat, megörökítse a kapálgató felesége

hátán szunyokáló cicát.

Miközben Helemba leírhatatlan, a természet

kis területre zsúfolt szépségén ámulva

dombokon, hegyeken, a Duna- és az Ipoly

partján, szőlőskertek mentén járunk és

felfedezzük az általa telepített hóvirágokat

a fák alatt – efféléket hallok a barátomtól:

„...Ha lepillantok a magaslatról az Ipolyra

és látom a vöröslő fűzfarügyeket, s velük

együtt magát a tájat, eszembe villan, hogy

még itt, a világ egyik legszebb részén is

csupán négy-öt olyan nap adatik az év során,

amely alkalmas a jó fotó készítésére.

Akkor esik úgy a fény és vonja aranyba a

tájat, akkor olyan a levegő páratartalma,

akkor mondható: eszményiek a feltételek

a látvány a rögzítéshez...”

MNL maga szépítgeti- újítja fel a házát,

boltozat kialakításához forradalmian sajátos

eszközt használ, tisztítgatja a ház

fölötti gazos terepet, cicákkal és tyúkokkal

beszélget, fölös idejében egyszemélyes

vidám színháza forgatókönyvét és

kellékeit készítgeti, bort fejt, kolbászt tölt,

festeget, Nagy János szobrászművészünknél

segédkezik, hogy véleményt cseréljen

vele a magyarság helyzetéről és jövőjéről:

halászgat, miközben gyakran kesereg

affölött, miért jutott oda a hazai magyar

sajtó, hogy nincs szüksége az életünket

tükröző és elemező felvételekre, a kisember

nyomorúságát rögzítő fotókra vagy az

Harmóniában

olyan képekre, melyeken még épen maradt

tájaink ős-szép szíve felfénylik, ha az

arra járó ember is kitárulkozik...

Batta György

ITTHON 13

AZ ÁLMODOZÓK DIÁKSZÍNPAD

Két és fél éve, 2004 szeptemberben alakult

meg – sokak számára teljesen váratlanul

– az Álmodozók Diákszínpad Komáromban.

A Munka utcai magyar tanítási

nyelvű alapiskola tanulói és néhány

középiskolás diák, a magyar történelem

és a magyar színjátszás fontosságát tudatosító

szülő és persze, áldozatkész tanár

egyre szorosabb közösséget alkotott,

miközben az István, a király rockopera

betanulása folyt a jóhírű tanintézmény

folyosóin délutánonként, a tanítás után.

A színjátszó,- illetve énekes tehetséggel

megáldott gyerekek, az őket irányító pedagógusok

támogatásával úgy határoztak,

hogy rendezőnek és koreográfusnak

Keszeg Istvánt kérik fel, mert ráéreztek,

hogy szakmai tudás és tapasztalat is

szükségeltetik a színpadra állítás sikeréhez.

Én is ott voltam 2005-ben a bemutatón a

Komáromi Városi Művelődési Központban,

amely zsúfolásig megtelt a premierre.

A közönség nem győzött ámulni – a

14

már klasszikusnak számító rockopera

helyenként művészi élményt kínált, zúgott

a taps az előadás végén. A nézőtéren

helyet foglaló szakemberek egyöntetűen

úgy fogalmaztak, hogy az Álmodozók

Diákszínpad szép jövő előtt áll. A vissz-

hang a sajtóban és a közvéleményben is

kedvező volt, jöttek az első meghívások

– Magyarországról is.

2005-ben a sikeres bemutató után azonban

az is kiderült, hogy a műkedvelő

társulat kinőtte az iskola falait. Egy ideig

arról is szó volt, hogy esetleg megszűnik a

diákszínpad, mígnem néhány lelkes anyuka

– a szereplők szülei – úgy határoztak:

megalakítják az Álmodozók polgári társulást

és ők vezetik majd a társulatot, szervezik

körülötte a fellépéseket, pályázatokat

nyújtanak be, hogy kiadásaikat fedezni

tudják, stb. Igy történt, hogy Ölvecky Katalin

(ő lett az elnök) Kalocsányi Mónika,

meg Czibor Katalin elnökségi tagokkal,

Vajda Szilviával, Horváth Szilviával,

Havran Mariannal és Griec Jánossal és a

többi, áldozatkész szülővel együtt a mai

napig dolgozik a folyamatosság fenntartásáért,

sőt: tervük egy újabb nagyszabású

bemutató előkészítése. Sorrendben ez

már a harmadik premier lenne még több

szereplő bevonásával. >>

A szívüket tették le elénk

A Kőműves Kelemen rockballada szereplői:

Grassl Ferdinánd, Pintér Emese, Ilka Adrián, Ölvecky András, Mészáros Tamás, Czibor György, Kalocsányi Gábor, Pinke Boglárka,

Horváth Gábor, Sántha Katalin, Keszeg Réka, Matalics Adrián, Keszeg Júlia, Kalocsányi Mónika, Vajda László, (Takács Patrícia, Város

Gabriella, Kartai Klaudia, Zachar Anikó). A tánckar: Barci Réka, Czibor Viktória, Fűri Kornélia, Gerencséri Ivett, Habodász István,

Horváth Klaudia, Jozefik Réka, Kartai Klaudia, Néveri Andrea, Polák Barbara, Szalay Réka, Tücsök Krisztián, Vajdová Angelika, Város

Gabriella, Vicena Anna, Zachar Anikó,. A súgók: Czibor Katalin és Fülöp Csilla.

ITTHON 15

Keszeg István, aki olykor emberfeletti

munkát végzett a társulattal, hiszen

hosszú heteken át szinte mindennap

próbált a lelkes, tehetséges, de mégiscsak

műkedvelő gyerekekkel, így nyilatkozott

lapunknak: „Mindig olyan darabot

kerestem, amely a magyar irodalomból

táplálkozik, s amelynek zenéje közel áll

hozzám. Igy esett a választás az István, a

király színpadra állítása után a Kőműves

Kelemenre. Számomra mindenekelőtt

arról szól ez a mű, hogy meddig mehet

el egy ember, egy csoport vagy akár egy

társadalom, egy ország azért, hogy önös

érdekeit megvalósítsa. Mekkora áldozat

nem drága a célok megvalósításához.

De mutatja ez a darab azt is, hogy a lélek

ereje hatalmasabb az átoknál és összefogás

nélkül leomlik a közösségek, így

a nemzet „fala” is. Munkánkat segítette

Dobis Márta jelmeztervező, Farnbauer

Péter zenei rendező, Bukovszki Andrea

16

a koreográfus munkatársa, és mások.

Nagy örömömre szolgált, hogy Novák

Ferenc, Kossuth- és Erkel –díjas, érdemes

művész személyében kiváló szakmai

tanácsadóval működhettünk együtt. A

rockballada sikere, persze, persze nem

születhetett volna meg a gyerekek lelkesedése

és fogékonysága nélkül - beleértve

a háttérben tevékenykedő szülők segítségét.

Tekintve, hogy a tavalyi helyhatósági

választásokat követően szülőfalum,

Martos polgármestere lettem, a jövőben

– bármennyire fájlalom – nem tudom

vállalni eddigi szerepemet az Álmodozóknál.

Elfoglaltságom már nem teszi lehetővé,

hogy tisztességes munkát végezzek,

ráadásul a Hajós néptáncegyüttesnél

is van még munkám. Nagyon szurkolok

a társulatnak, hogy megtalálja utódomat

és haladjon tovább a megkezdett úton.”

(batta)

Sajtóvisszhang

„Az idők mélységeiben általánosan

elterjedt hiedelem, hogy a tárgyaknak

lelkük van, mint az embereknek.

A földnek, az erdőnek, a háznak, a

folyónak szelleme van. Ha az ember a

szellem tulajdonát megzavarja, mert

földet akar művelni vagy hajlékot

építeni, akkor számítania kell a szellem

bosszújára, aki megsemmisítheti

művét. A szellemet kiengesztelni

csak áldozattal lehet”... Ezekkel a

gondolatokkal indította útjára Novák

Ferenc, Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus

a komáromi Álmodozók

Polgári Társulás diákcsapatát, hogy a

társulat átadhassa azt a szépséget és

magasztosat, amit a Kőműves Kelemen

rockballada színpadi változata

magában foglal.

A komáromi iskolások Keszeg István

rendező-koreográfus munkájának

gyümölcseként csodálatos előadással

kápráztatták el a jelenlévőket, akik

ezt már a műsor folyamán hatalmas

tapsokkal jutalmazták. Akinek

bárminemű kételye volt az előadás

előtt, hogy ezek a gyerekek képeseke

a szívüket letenni elénk, azoknak

minden kétsége eloszlott a műsor

végére. Ezt a csodát nem látni annyit

jelent, mint szegényebbnek lenni. A

szemünk előtt épült fel Déva vára,

úgy, hogy mindenki azt érezhette, ő

maga is megtett mindent azért, hogy

ne omoljon össze. A tánc, az ének,

a lelkesedés, a szemek csillogása,

- minden összhangban volt. Együtt

dobbant minden szív a nézőtéren és

az előadás végén szűnni nem akaró

tapssal és éljenzéssel, összeszorult torokkal

álltunk mindnyájan, mert

valami megszületett a nézők és az

előadók között. A nemzet állt ott,

a sorsunk: elhagyott és megtagadott

gyermekeink, a kincsekért elárult

haza, gyönyörűen és tisztán az édes

anyanyelv, zenei örökségünk és maga

az ember, ahogyan Isten megteremtette.

(A Kürtös c. lap írása az ipolynyéki

vendégszereplésről, Hrubík Béla tollából.)

Képeinken a két előadásból láthatók

jelenetek, Illetve Novák „Tata”

vezeti az egyik próbát.

Esterházy János halálának 50. évfordulójára

Siposhegyi Péter

HANTJÁVAL SEM TAKAR

JÁNOS PASSIÓ

Monodráma-ősbemutató egy felvonásban

Történik 1936 és 1957 között

János:

BORÁROS IMRE

Szertartásvezető-kikiáltó:

Tarics Péter

Csomor György

Zenei szerkesztő: Zsákovics László

Zenei munkatárs: Hanzsér Árpád

Díszlet: Nagy Géza

Művészeti munkatárs: Petrécs Anna

Bemutató előadás:

2007. március 25-én, vasárnap, 15.00 órakor

Révkomáromban, a Magyar Kultúra és

Duna Mente Múzeuma dísztermében

Előszót mond a bemutató előadás fővédnöke:

Duray Miklós, parlamenti képviselő

Esterházy-emlékév az idei, de már tavaly

decemberben megkezdődött az életét és magatartását

felidéző eseménysorozat – akkor e

rendkívüli ember lengyelországi családtagjaival

találkozhattunk Pozsonyban. Azóta

egyre-másra megvalósulnak a Rákóczi Szövetség

Esterházy János Emlékbizottsága által

koordinált emlékező ünnepségek. Januárban

Dunaszerdahelyen a mártír Boldoggá avatását

szorgalmazó imalánc megindítását tette

közzé a Pázmáneum Társulás; a Lengyel Rádió

pedig dokumentum műsort sugárzott Esterházy

életéről. A Magyar Ifjúsági közösség

márciusban a Magas – Tátrában konferenciát

rendezett emlékére: Búcson a helyi önkormányzat

kezdeményezésére koszorúzás és

megemlékezés zajlott az Esterházy-emlékparkban.

Imanapra jöttek össze Közép-Európa

minden magyar templomában a hívek.

Lapunk megjelenését követően emlékünnepségre

utaznak Nyitraújlakra id. Esterházy

sírjához mindazok, akiknek számára lelki

szükséglet, hogy ez a példás magyar ember a

mai nehéz időkben is egyik szellemi vezetőnk

legyen. A március eseménye lesz a lapunkban

és más helyen meghirdetett monodráma

bemutatása 25-én vasárnap, a komáromi

Magyar Kutúra és Duna Mente Múzeumban

délután három órától. Itt Boráros Imre színművészünk

adja elő Siposhegyi Péter „Hantjával

sem takar” c. művét, amely Esterházy

János életének drámáját mutatja be.

ESTERHÁZY–EMLÉKÉV

Boráros Imre mint Dózsa György

Esterházy János

ITTHON 17

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN

Kevés kisebbségi párt mondhatja el

magáról, hogy olyan nagy múlttal,

olyan nagy hagyományokkal rendelkezik,

mint az 1906-ban alapított

finnországi Svéd Néppárt.

Alapjában véve általános politikai párt vagyunk,

ugyanolyan, mint bármelyik másik

párt Finnországban. Választói táborunk

rendkívül színes, támogatóink között találhatunk

vállalkozókat, munkásokat, gazdákat,

és számos más területen dolgozókat

is. Jórészt ez az oka annak, hogy politikai

tevékenységünk nagymértékben szakmai

jellegű, azaz szakpolitikai kérdésekre irányul.

Mindemellett kisebbségi párt vagyunk,

melynek legfőbb célkitűzése, hogy védje

a svéd érdekeket és svéd ügyeket Finnországban.

Ebbe beletartozik az oktatásügy,

a svéd nyelv használata a hivatalokban

vagy az egészségügyi intézményekben, illetve

a svéd kultúra támogatása.

Finnországban ma egy nagy közigazgatási

reform zajlik. És számunkra nagyon

fontos, hogy e reform során olyan megoldások

szülessenek, hogy azok ne érintsék

hátrányosan a svéd nyelv használatát a

közszférában. Komoly kihívás ez, és pártunk

legfontosabb feladatai ma kétségkívül

e reformhoz kötődnek.

Az, hogy valaki a hivatalokban és a közszférában

használni tudja az anyanyelvét,

nemcsak önmagában a nyelvhasználati jogok

teljesülése miatt fontos, hanem azért

18

A párt a finnországi svéd közösség

első számú politikai érdekvédelmi

szervezete, és mint ilyen, nem kevesebb,

mint 28 éve folyamatosan a finn

kormány tagja.

Beszélgetés Stefan Wallin elnökkel

is, mert a nyelv közvetlenül kapcsolódik

a kultúrához és az identitáshoz. Ezért lényeges,

hogy a közigazgatási reform olyan

eredménnyel záruljon, hogy utána is tudjon

mindenki svéd nyelven boldogulni a

közintézményekben – a rendőrségen, a bíróságon,

az önkormányzati hivatalokban

vagy az egészségügyi intézményekben.

Finnországnak ugyanis van egy nyelvtörvénye,

amely a svéd kisebbség számára

biztosítja, hogy hivatalos ügyeik intézésekor,

a közszférában, a rendelőintézetekben

és másutt használhatják anyanyelvüket.

Persze, időnként ma is előfordulnak problémák,

mulasztások, például hogy egy hatóság

nem svédül küld ki egy levelet, vagy

hogy valamelyik hivatalban nincsen svéd

nyelvű nyomtatvány. Az ilyen esetekben

tulajdonképpen megszegik a nyelvtörvény

által biztosított jogokat, amiket Finnországban

egyébként az alkotmány is szavatol.

A mi feladatunk ilyenkor az, hogy fellépjünk

a problémák ellen. Ugyanúgy, ahogy

például a házőrző kutya védi a házat. Egyszerűen

nem akarjuk, hogy a hatóságok

elfeledkezzenek a svéd nyelvről.

Ehhez a példaértékű kisebbségpolitikához

persze nemcsak elkötelezettség, hanem tu-

datosság és természetesen szakmai háttér

is szükséges. A finnországi svédek politikai

pártja természetesen ezeknek is birtokában

van.

Pártunk nyelvpolitikájának kialakítása

mögött komoly kutatások, felmérések

állnak. Támogatóink, szimpatizánsaink

között több ismert társadalomkutató is

van, a kutatásokat többnyire ők végzik.

Számunkra nagyon fontos, hogy mielőtt

megfogalmaznánk politikai programunkat,

tisztában legyünk vele, hogy hogyan is

néz ki a valóság, hogyan változnak például

a kétnyelvűség társadalmi körülményei,

melyek ma a legfőbb kihívások a finnországi

svédek számára. Ezért ezek a kutatások

alapvetően meghatározzák nyelvpolitikánkat,

regionális politikánkat, hiszen

ami a jövő szempontjából igazán fontos,

az a megfelelő tervezés.

A kutatásokban kulcsszerepet játszanak

a Svéd Társadalomtudományi Intézet

munkatársai. Ők készítik például az úgynevezett

nyelvi barométert is. Ez egy időszakonként

ismétlődő felmérés, melynek

során városról vársora járva térképezik fel,

hogy a svéd ajkú lakosság milyen mértékben

tudja használni a svéd nyelvet a különböző

élethelyzetekben, a hivatalokban,

a kórházakban.

A párt tevékenységében külön figyelem

irányul a vegyes házasságokra, a kétnyelvű

családokra. Míg számos kisebbség

életében vegyes házasság fogalma egyet

jelent az asszimilációval, Finnországban

ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk.

Noha az 1970-es évek elején csak minden

második vegyes házasságban született

gyermeket íratták svéd iskolába, ma

már több mint 80 százalékukat. Mindez

persze nem véletlenül alakult így: az iskolaválasztási

tendenciák változása mögött

tudatos kisebbségpolitika van.

Finnországban ma mintegy 40 ezer svédfinn

vegyes házasság, azaz kétnyelvű család

van. Ez tulajdonképpen minden kisebbség

számára természetes folyamatnak tekinthető.

Azonban rendkívül lényeges, hogy

mind a svéd, mind a finn szülő megőrizze

identitását. Az pedig egy csodálatos dolog,

amikor egy gyermek két nyelven beszél.

Számunkra nagyon sokat jelent, hogy a

házasságkötés szempontjából finn részről

pozitívan viszonyulnak a svéd kisebbséghez,

vagyis a finnek szívesen kötnek házasságot

svédekkel.

Finnországban ma a vegyes családokra

jellemző, hogy a gyermekeket svéd tanítási

nyelvű iskolába íratják. Ahhoz, hogy egy

kétnyelvű családban a finn szülő ezt támo-

gassa, elengedhetetlen, hogy a svéd iskolákban

jó legyen az oktatás színvonala.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy a vegyes

házasságokban, mind a svéd, mind

a finn szülő a saját anyanyelvén beszéljen

a gyermekkel. Persze az identitás kialakításáért

így is tenni kell. Főleg az erőteljes

finn környezetben, olyan városokban,

mint Helsinki vagy Karleby („kárlebű”),

ahol a finn az utca nyelve, és a finn dominál

az élet különböző területein is, például

a médiában. Mindezt csakis úgy lehet ellensúlyozni,

hogy a vegyes családokból a

gyermeket svéd iskolába adják. Az identitás

megőrzése szempontjából ennek rendkívül

nagy szerepe van.

Stefan Wallin azonban nemcsak Finnország

kisebbségpolitikájában ismeri ki

magát, hanem Közép-Európában is. Az

1990-es évek elején újságíróként, illetve

nemzetközi megfigyelőként többször járt

Szlovákiában és Romániában, és figyelemmel

kísérte, hogy hogyan alakul a kisebbségi

magyarok sorsa az említett országok

demokratizálódási folyamatai során.

A kolozsvári Babes-Bolyai egyetemről elbocsátott

magyar oktatók ügyét ma sem hagyja

szó nélkül.

Nem.... Képtelenség, hogy ilyesmi megtörténjen

Finnországban. Lehet persze, hogy

itt is akadnak emberek, akik sajnos, hogy

úgy mondjam „nem teljesen pozitívan”

viszonyulnak a kétnyelvű feliratokhoz, hivatalos

személy részéről azonban ilyesmi

elképzelhetetlen.

Ha pedig egy egyetem hivatalosan is kétnyelvű

– mint például a Helsinki Egyetem,

ahol a diákok 5 százaléka svéd – akkor

természetes, hogy a különböző feliratoknak,

tábláknak, svédül is kint kell lenniük.

Ugyanúgy, ahogy egy kétnyelvű településen

is mindent ki kell írni svéd nyelven is.

Azt hiszem, nálunk sohasem történhetne

meg olyasmi, ami Romániában történt.

Vincze László

ITTHON 19

TÁJHAZA – NÓGRÁD

Böszörményi István:

Mocsáry Lajos emlékhelyek – Kurtány (2)

folytatás

1860-ban Mocsáryék elhagyták Kurtányt

és Eger mellett, Andornakon, a családi

kastélyban telepedtek le. Aktív politikai

tevékenységét Mocsáry Lajos 1861-ben,

mezőkövesdi választókerület képviselőjeként

kezdte el. Deák- párti programmal

mondta el bemutatkozó beszédét az

országgyűlésben. Később más választókerületek

-legvégül a karánsebesi románok-

képviselőjeként vett részt a politikai

életben. Szerteágazó közéleti tevékenységet

folytatott, a politikai mellett egyházi, s

ezzel kapcsolatban iskolai téren is, mint a

sárospataki református iskola gondnoka.

Politikusként ellenezte a kiegyezést, mert

az „azokkal köt szövetséget,kik romlásunkat

okozzák és azoktól idegenít el, akikkel őszinte

barátságban kellene élnünk“. A Habsburgokra

ill. a nemzetiségekre gondolt... Országgyűlési

és választási beszédei, politikai

vitairatai, tanulmányai zömének témája a

nemzetiségi kérdés, annak igazságos, demokratikus

megoldásáért - lényegében az

l868-as törvény következetes betartásáért

- szállt síkra Mocsáry a dualizmus korának

vezető politikusai, sőt a közvélemény ellenében

is. Döbbenetesen ismerős gondolatokat

talál a mai olvasó,- főleg a kisebbségben

élő- Mocsáry írásaiban:

20

Mocsáry Lajos portréja

„/a nemzetiségeket/ tömegesen megmagyarosítani...ez

utópikus gondolat is csak

azt árulja el...hogy a magyarság egyáltalán

nem tud megnyugodni abban, hogy más ajkúak

is legyenek a hazában,mert azt hiszi,

hogy jó hazafi e hazában más nem lehet ,

mint aki magyarul beszél, s ez végzetes tévedés

és sérelem a nemzetiségekre nézve...a

t. kormány egyáltalán nem tartja feladatának

azt, hogy a sovinizmust...korlátozza,sőt

inkább azt...buzdítja... Azt hiszem,nem ez

lenne a kormány feladata, hanem a nemzetiségekkel

szemben a tiszta objektivitás. A

kormánynak sohasem szabad megfeledkeznie

arról,hogy.. egyforma kormánya a magyaroknak,

tótoknak, szerbeknek...kiknek

egyenlően kell osztani nemcsak a terheket,

de az igazságokat is.“

A fenti mondatok alanyai és tárgyai azóta

„szerepet cseréltek“, a mondanivaló, a

lényeg azonban ma is igaz, a mai kisebbségekre

és többségekre is érvényes.Mocsáry

felismerte és következetesen hangoztatta,

hogy:

„Reánk nézve életkérdés a nemzetiségi

kérdés. S az általa előidézett nehéz helyzeten

csak úgy uralkodhatunk, ha őszintén

bevalljuk,hogy hazánk nem kompakt,hanem

polyglott ország... ha minden hátsó gondolat

és rejtett célzatok nélkül, becsületesen

engedünk szabad fejlődést e hon minden

polgárának.“

A korabeli szlovák, román, szerb sajtó

által nagyra értékelt, de „fehér holló“-nak

nevezett Mocsáry figyelmeztetett arra,

hogy a „magyar politkai államszervezet

csak addig maradhat fenn, amennyiben a

területileg el nem különíthető kevertségben

itt élő népeknek és nemzeteknek valóságos

védelmet nyujt...ha az egész lakosságnak,

tekintet nélkül nemzetiségükre, nem csupán

egyenlő jogoka, de jólétet is biztosít, és

a különböző kulturák fejlődésének feltételeit

megteremteni képes.“ Mindezek érdekében

–meggyőződése szerint Magyarország érdekében-

felemelte szavát minden, a nyelvi,

nemzetiségi jogkorlátozást célzó nyílt,

vagy burkolt intézkedés ellen, célzatos telepítések,

asszimiláló kultúregyesületek, politikai

perek, a sajtóban folyó uszítás ellen,

a nemzetiségi óvodák, iskolák, egyesületek

mellett. 1895-ben például közbenjárására

kapták meg a minisztériumi jóváhagyást a

Szlovák Múzeum Egylet alapszabályai.

Mocsáry Lajos tevékenysége kevés megértést

kapott, nem sok gyakorlati sikert

Mocsáry Lajos dédunokáival, Zoltánnal és Imrével 1914-ben

hozott, sőt egyre inkább elszigetelődött a

századforduló magyar közéletében. Elvhűsége

arra kényszerítette, hogy szakítson

az általa alapított Függetlenségi Párttal is.

Népe jövője feletti mélységes aggodalomal,

a háború végzetes kimenetelét megjövendölve

halt meg 1916-ban.

Mocsáry Lajos emléke életben tartásáért,

eszméi népszerűsítéséért életrajzírói,

Kemény G.Gábor és Tóth Ede történészek,

valamint Denke Gergely, egri református

lelkész tettek a legtöbbet, nem rajtuk múlt,

hogy ma sincs megillető helye a köztudatban.

Denke Gergely évtizedeken át fáradozott

azon is, hogy Egerben emlékműve

legyen Mocsárynak, illetve az általa képviselt

eszmének, a népek barátságának. Első,

és mindmáig egyetlen háromdimenziós

emlékműve Mocsáry Lajosnak a kurtányi

szülőháza közelében álló feliratos kőtömb,

melyet Csemadok Losonci Járási Bizottsága

állított 1986. október 25-én. Múltunk

emlékeit mára már szinte az egész magyarlakta

területen megtaláljuk, emléktáblák,

oszlopok, kopjafák, sőt szobrok

formájában. A kurtányi emlékjel akkor

került leleplezésre, amikor még magyar

nyelvű és tartalmú emlékművet állítani

nem volt olyan természetes, problémamentes

tett, mint manapság. Annak idején

nem anyagi, hanem ideológiai akadályokat

kellett leküzdeni. A területileg illetékes járási

pártbizottságon kellett elérni, hogy ne

tiltsák, s ha nem is támogatják, legalább

tűrjék el egy magyar – ráadásul nemesi

rendű- személy emlékművének közterületen

való elhelyezését. Az „ideológiai

komisszió“, melynek napirendjén szerepelt

az emlékmű jóváhagyása, a kijelölt napon

„nem volt határozatképes“, Princz Sándor

a Csemadok járási titkára azonban vállalta

a felelősséget az emlékműavatásért. A

szervezésben és lebonyolításban, valamint

az anyagiak megteremtésében segítőkészen

közreműködött a Fülekkovácsi Helyi

Nemzeti Bizottság, a Csemadok helyi,

losonci és füleki szervezete valamint több

magánszemély. A bronztáblát a füleki zománcgyár

öntődéjében készítették Kakukk

Béla mester segítségével, Perencsei

Gyula művezető jóváhagyásával. Az öntőformát

e sorok írójának terve alapján,

Tóth Sándor, a formázóműhely mestere

készítette. Az egy tonnás andezittömb kiválasztását

és méretre faragását Bodor

Béla a sátorosi kőbánya mestere intézte.

A kőtömb elhozatala és a helyszínen való

bebetonozása Somogyi Alfréd füleki tanár

érdeme. Cementet, kavicsot Agócs Dezső

kovácsi polgármester hozatott. Segítséget

nyújtottak a közelben lakó Szabóék,

Péterék és sokan mások, pedagógusok

és diákok, Fülekről és Losoncról. Az emlékmű

mellé egy kopjafa is került, melyet

Nagyferenc Katalin faragott vadkörtefából

az abroncsospusztai Csemadok művelődési

táborban. Az emlékmű ünnepélyes leleplezésére

szép, napos őszi időben került

sor, a szervező csemadokosokon kívül számos

füleki, losonci és helybeli érdeklődő

jelenlétében. Hivatalos vendégként a járási

nemzeti bizottság kultúrosztálya és a Nóg-

rádi Múzeum képviseltette magát. Ady

Endre versét, a Magyar jakobinus dalát

Galcsik Károly a Csemadok járási titkársága

instruktora, illetve szlovák nyelven

egy füleki gimnazista szavalta el. Miután

Agócs Dezső, Fülekkovácsi polgármestere

köszöntötte az egybegyűlteket, Princz Sándor

járási Csemadok titkárral együtt leleplezték

az emlékművet. Ünnepi beszédet

Böszörményi István, a Csemadok honismereti-néprajzi

szakbizottságának tagja,

füleki gimnáziumi tanár mondott. Vámos

László helyszíni tudósítását közvetítette a

pozsonyi rádió magyar adása.

Jeles személyiség szülőhelyét megjelölő

emléktábla általában a szülőház falára szokott

kerülni, ebben az esetben a szervezők

ezt a megoldást nem tartották megfelelőnek,

mert a nem műemlék épület sorsa

bizonytalannak tűnt. A két füleki család

tulajdonában lévő ingatlant bérlőként

használta ugyan egy idős házaspár, de az

épület állaga már akkor is rossz volt. Ma

már senki sem lakja, s bár a tulajdonosok

támpillérekkel megerősítették a falakat,

azok folyamatosan repedeznek, a tetőszerkezet

gerendái korhadnak, és ezeket a

folyamatokat az időnként itt táborozó cserkészek

nem tudják megállítani. Ők legfeljebb

néha kiszellőztetnek, rendet tesznek,

lekaszálják a füvet az udvaron. A szebb napokat

látott épület első pillantásra tornácos

parasztháznak tűnik, udvari oldaláról nézve

csupán a magas manzardtető különbözteti

meg a palóc népi építészet képviselőitől.

Ahol mállik a vakolat, ott az is látszik,

hogy nem vályogból, hanem téglából és

környékbeli bazaltkőből épült. Az alaprajz

TÁJHAZA – NÓGRÁD

és a beltér az átalakítások – új közfalak, befalazott

nyílászárók- ellenére egyértelműen

nemesi kúriális épületre vall. A ház hossztengelyét

alkotó 80 cm vastagságú közfal

két traktusra osztja a belső teret. Az udvari,

keskenyebb épületszárnyat öt kisebb helyiség

alkotja. Közülük már csak az egyik

funkciója egyértelmű: kamra és padlásfeljáró.

A padlástérben lenyűgöző műtárgyat

találunk, téglából rakott, ívelt füstelvezetőt,

mely egy központi kéménybe gyűjtötte és

kivezette a ma már nem létező tüzelőberendezések

füstjét. A kúriához vezető út

felőli traktus három egymásba nyíló szobából

áll. A középső valamivel szélesebb, azáltal,

hogy külső fala a nyugati homlokzat

enyhe középrizalitját képezi. Ennek külső,

homorú sarokélei a homlokzat egyedüli dekoratív

elemei. A helyiségeknek vakolt síkmennyezete

van, csak a kamrában látszik a

gerendafödém. A tornácról nyíló középső

helyiséget hatszögletű padlótéglákkal burkolták,

a többi helyiségnek deszkapadlója

van. Az ajtók és ablakok fölött a beltérben

ívelt áthidalások vannak. Az egész épület

nincs alápincézve, csupán az udvari traktus

déli végén van egy boltíves pincehelyiség.

Az eredeti berendezési tárgyak közül semmi

sem maradt fenn.

Mint említettük, a Mocsáry család

1860-ban elhagyta a szerény kurtányi

udvarházat, a birtokot azonban csak valamikor

a század végén adta el Mocsáry

Lajos. Dédunokája, Dr. Mocsáry Zoltán

szerint „részint négy testvérének kielégítése,

részint pedig politikai pályafutásának

és nagylelkű adományozásainak fedezése“

miatt.

ITTHON 21

Az andornaki kastély utcai homlokzata napjainkban

A MAGYAR SZENT KORONA

22

Szent György Kis-Ázsiában volt katonatiszt

a római hadseregben. Diocletianus

császár alatt szenvedett vértanúságot 303ban

Palesztinában. Különböző kínzások

után, melyekből vértanú társával együtt,

Jézus segítségével sértetlenül került ki,

végül lefejezték. Diocletianus, a sárkányölő

ősi mondája a XI. században fonódott

össze a kezdettől fogva nagy tiszteletben

állott szent vértanúval. Ezáltal György a

keresztény lovag mintaképe lett, illetve

minden keresztényé a gonosz elleni küzdelemben.

A sárkánnyal való küzdelme

Mihály arkangyal földi harcostársává

avatta. A sárkány a földi gonoszságot jelképezte

már a pogány mitológiákban is.

A két katonaszent, Szent György és Demeter

lándzsái megdőlnek. Egyikük lándzsájának

nyele piros, a másiké fekete. Ellentétes

irányba dőlnek és mégis egységet

alkotnak, mert jobbról és balról a közép-

pont felé mutatnak. Katonaköpenyük és a

rajtuk lévő csat is különböző. A köpenyek

színe ellentétes a lándzsanyelek színével.

György az idősebb, Demeter a fiatalabb.

Tekintetük iránya is ellentétes. Pajzsuk

ornamentikájában, illetve nagyságában,

hadi ruhájuk pedig mintázatában különböző.

Ez a ritmikus különbözőség remek

harmóniába olvad össze. Órákig kell néznünk

a két képet ahhoz, hogy az összes

különbözőséget észrevegyük, s a látvány

gyönyörködtető. A világosság és a teljesség

töretlen bennük.

A Szent György- tisztelet korán elterjedt,

s oly mértékben, hogy dicsősége a történeti

alakok közé emelte. Oroszlánszívű

Richárd Anglia védőszentjévé avatta.

Nem véletlen, hogy Szent György a Korona

abroncsán található, hiszen a földi

gyengeségek s minden földi baj legyőzését

szimbolizálja.

Szent György képe Koronánk abroncsán

A szobrászművész meg a kislány

Szerencsések azok a nemzetek, melyeket az égiek sok-sok tehetséges

emberrel ajándékoznak meg. Mi magyarok ilyen isteni

kegyelemben részesülünk, hiszen lélekszámunkhoz viszonyítva

„aránytalanul” sok a költőnk, szobrászunk, festőnk, tudósunk,

olimpiai bajnokunk.

A múlt század egyik legkiválóbb szobrászművésze Borsos Miklós

volt, aki nyarait a Balatonnál, Tihanyban töltötte. Felesége,

Buba néni (Kéry Ilona) férjével együtt gyönyörű kertet nevelt

az eltelt évtizedek alatt. Amíg Miklós bácsi a szobrait és érmeit

mintázta, Buba néni a virágokkal, fákkal, pázsittal törődött. Az

Isten mindkettőjüknek bőségesen adott tehetséget, gyermekkel

azonban nem áldotta meg őket.Borsoséknak azonban volt egy

keresztlányuk, Beáta, akit mindig szívesen láttak, s aki maga is

vonzódott a keresztszüleihez.

Pár évvel Borsos Miklós és Buba néni halála után gyönyörű

könyv jelent meg róluk, fényképekkel, rajzokkal és visszaemléke-

ZSÓFI LEVELE

zésekkel. Beigazolódott hát a mondás, hogy akit szeretnek, mert

emlékeznek rájuk, azok a haláluk után is élnek. Az itt közölt rajzok

Beáta gyűjteményéből valók. Keresztapja miközben mesélt

neki, rögtön be is mutatta egy kis papírdarabon, miről beszél. A

keresztlány nemcsak ezeket a gyönyörű, pillanatok alatt készített

rajzokat tette el, hanem azokat a vázlatokat is, melyeket Miklós

keresztapa a szemétkosárba dobott a címére érkező értékes bélyegekkel

együtt.

Nézzétek meg jól ezeket a rajzokat és ha nagyobbak lesztek, ismerkedjetek

meg a kiváló szobrászművész munkásságával.

A tihanyi kertet nemrég megnéztem, de csak a kerítésen túlról,

mert a kapu zárva volt. Az örökös Ausztriában él, megszűnt a

mindennapos gondoskodás. A fák, a pázsiton elhelyezett szobrok,

a virágzó bokrok lassanként elvesztik varázsukat. Fájó szívvel

indultam haza a haldokló kert láttán. Talán értitek, hogy miért.

Legyetek jók! Zsófi

ITTHON 23

DÍJÁTADÁS

24

Az első

Jókai-díjas:

Pruzsinszky

Sándor

Február 18-án koradélután szép ünnepség

keretében adták át a komáromi

Jókai Közművelődési és Múzeum

Társaság meg Falvak Kultúrájáért

Alapítvány Jókai Emlékbizottsága által

létrehozott Jókai-díjat. A díjnyertes,

valamint az arany díszokleveles

és díszokleveles írásokat több mint

harminc – zömében magyarországi

– pályázó munkáiból választotta ki

a zsűri: Lovász Attila közíró és Tóth

László költő. A szakértő Szénássy Zoltán

komáromi tanár, helytörténész és

író volt.

Végh József, a magyar kultúra lovagja,

a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai

Emlékbizottságának elnöke, Jókairelikviák

tulajdonosa még Szénássy

Árpádnak, a Komáromi Nyomda

Könyvkiadó igazgatójának életében

örömmel vette a közben elhunyt igazgató

ötletét, hogy alapítsanak Jókaidíjat.

Szénássy Árpád váratlan – és

korai – halála miatt a díj továbbvitelének

ötletét a Kultúra Lovagrendje

vállalta magára, s a komáromi Jókai

Közművelődési és Múzeum Egyesülettel

közösen megfogalmazódott az

alapító oklevél.

Az első Jókai-díj birtokosa Pruzsinszky

Sándor /Magyarország/ lett, aki

Marczibányi-ház c. írásával érdemelte

ki a győzelmet. A mű drámai vízió

Jókai Mórról 19 képben. Szereplői között

találjuk a 24 éves Jókait, a 26 éves

Petőfit és a 32 éves Laborfalvy Rózát.

A cselekmény helyszíne Pest, 1849

szilvesztere körül.

Az átadási ünnepségen Németh Sándor

előadóművész nagy feladatra

vállalkozott – sikeresen: három képet

adott elé a drámai vízióból – egymaga!

/m.j./

Képeinken fent, (balról): Langschadl István,

Keszegh Margit, Szénássy Zoltán, Szénássy

Árpádné, Végh József és Nick Ferenc látható.

Alul Szénássy Zoltán

a győztes Pruzsinszky Sándorral.

Az ITTHON jelenleg 5000 példányban jelenik meg és országos

terjesztésű. A lapot egyelőre a Csemadok titkárságokon, a Szövetség

a Közös Célokért irodáiban és magánterjesztőknél is lehet

kapni, de ha felkeltettük az érdeklődését, megrendelhető az

alábbi szelvényen is. Várjuk azon magánszemélyek jelentkezését

is, akik szeretnék a lapot terjeszteni, részükre 20 %-os jutalékot

biztosítunk az eladott példányszám után. A lap színes, 52 oldal

terjedelmű és egy szám ára 30.-Sk. Egy nagyobb községben jó

esetben 4-500 koronát is lehet keresni a terjesztéssel, de szívesen

adjuk a közvetítői díjat azon Csemadok alapszervezeteknek is,

ahol vállalják a terjesztést saját tagjaik körében. A szervezet számára

így évente akár 10 ezer koronát is meg lehet keresni összefogással.

Várjuk az iskolák, önkormányzatok, Csemadok szervezetek

és tagok jelentkezését! Ajánlja az ITTHON-t barátjának, ismerősének,

rokonának, szomszédjának. Várjuk azon vállalkozók

és magánszemélyek jelentkezését is, akik hirdetni szeretnének

vagy úgy érzik, érdemes támogatni bennünket. Minden segítséget

megköszönünk és viszonzunk!

Kedves Terjesztőink!

Jövő számunktól kezdve folyamatosan feltüntetjük

azon segítőink névsorát, akik településeinken

népszerűsítik és önszorgalomból

terjesztik havilapunkat. Legyenek

szívesek, küldjék el pontos címűket.

Segítségüket ismételten köszönjük.

Tisztelt Polgármesterek!

Ha úgy érzik, érdemes az ITTHON szerkesztőségét

támogatniok, de még nem

válaszoltak felhívásunkra, tegyék azt mielőbb.

Aki gyorsan ad, kétszer ad!

Munkájukhoz sok sikert kívánunk.

PALACKPOSTA

Az ITTHON hirdetési díjai –

minden esetben színes megjelenés:

1 oldal 10.000,- sk

1⁄2 oldal 5.000,- sk

1/3 oldal 3.500,- sk

1⁄4 oldal 2.500,- sk

Az ITTHON hirdetési kedvezményei:

2x megjelenés -5%

3-4 megjelenés -10%

5-6 megjelenés -15%

Több mint 6x megjelentetés esetén egyedi

megegyezést biztosítunk.

Apróhirdetések

1-50 betűig: 100,- sk

50-100 betűig 200,- sk

100-150 betűig 300,- sk

150-200 betűig 400,- sk

Tisztelt Magyar Vállalkozók!

Ha jövedelmük egy parányi részével hozzá

tudnak járulni az ITTHON életében

maradásához, jelezzék. Reklámjaikat szívesen

közölnénk.

Erőt, egészséget kívánunk.

ITTHON 25

V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P S V H

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

ÁPRILIS

Lőcsei szárnyasoltár. Kálvária. Szent Miklós oltár, külső szárnykép. 1507 előt

t. – Szent György hava, április. Fotó: Méry Gábor

KÓRKÉP

A tűznek nem szabad kialudni

A Ne csak szavakban, de tettekben is legyünk európaiak c. írás margójára

A szó: anyád, otthonod, nemzeted

(Koncsol László)

Fokozott kíváncsisággal és nagy örömmel

vettem kézbe az Itthon című új nemzeti

kulturális havilapunkat. Úgy tűnik ez a lap

másokkal ellentétben (lásd az egyedüli szlovákiai

magyar napilap kultúra rovatában a

mindenféle tizsavirág-életű külföldi együttesek

„sztárjainak“ drog- és egyéb elvonó kúrákkal

tarkított példamutató életéről és zenei

produkciónak hazudott ténykedéséről szóló

oldalas beszámolókat) végre tényleg a miénk

lesz, mert rólunk és nekünk szól, a szlovákiai

magyarság kultúrájával, kultúrális életével

foglalkozik.

Nagy érdeklődéssel olvastam (többek közt)

a „Ne csak szavakban, de tettekben is legyünk

európaiak“ – alcíme: Gondolatok az iskolaválasztás

kapcsán – című írást. (2. évfolyam 1.

szám, 2007). Írásra az késztetett, hogy a cikkben

felvetett gondolatok, gondok egyikét én,

kissé másként látom. Idézet az írásból: „Az

Európai Únió egyik alapvető követelménye,

az európai ember, három nyelvet tudjon (...).

A szlovákiai magyarok ebből a szempontból

előnyben vannak, hiszen az otthonról magukkal

hozott magyar nyelv mellet, a magyar

tanítási nyelvű alapiskolában minden olyan

feltétel adott, hogy a másik két nyelvet is elsajátítsák,

európai módon és szinten.“ Ha a

másik két nyelv egyike a szlovák nyelv, akkor

vitatom, hogy iskoláinkban annak aktív elsajátításához

minden „feltétel adott“ volna. Mi-

28

előtt a – becsületes, hivatástudattal dolgozó

– szlovák szakos kollégák megsértődnének,

sietek leszögezni: nem az ő munkájukkal van

gondom, hanem azzal a (szerintem) teljesen

téves szemlélettel, amelynek értelmében:

a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolában

a szlovák nyelvet nem idegen nyelvként

tanítják! Állításomat bizonyítanadó, hadd

idézzek (a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi

Minisztériuma által jóváhagyott) az 1997.

szeptember 1-jétől a szlovákiai magyar

tannyelvű alapiskolák 5.-9. osztályai számára

érvényben lévő – Učebné osnovy pre

5.-9. ročník základnej školy s vyučovacím

jazykom maďarským, Slovenský jazyk a literatúra

– szlovák nyelv és irodalom tantervből:

„Učebný predmet slovenský jazyk a literatúra

sa zaraďuje medzi špecifické predmety v

školách s vyučovacím jazykom maďarským“.

(...) Vzhľadom na skutočnosť, že slovenský

jazyk genealogicky a typologicky je zásadne

odlišný od materinského jazyka žiakov a

sociálne prostredie väčšiny žiakov je prevažne

maďarské, výber učebného obsahu a metódy

vyučovania – osvojenia sa riadia princípmi

vyučovania cudzích jazykov. Sústava

požiadaviek na vedomosti, zručnosti a návyky

žiakov, zasa zohľadňuje odlišnú funkciu

predmetu od funkcie cudzích jazykov.“ Vagyis!

“A szlovák nyelv és irodalom tantárgy

a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban a

speciális tantárgyak közé sorolandó. (...) Arra

a (valóságra) való tekintettel, hogy a szlovák

nyelv genealogiailag és tipologiailag is alap-

vetően különbözik a tanulók anyanyelvétől,

akik többségének szociális környezete is túlsúlyban

magyar, a tananyag kiválasztása, a

tanítás és a tanulás módszerei az idegen nyelv

tanításának elvei szerint valósulnak meg. A

tanulók ismereteire, készségeire és szokásaira

irányuló követelményrendszer azonban a

tantárgy idegen nyelvektől való eltérő funkciójára

van tekintettel.“ Állításom további bizonyítéka

a szlovák nyelvnek, mint tantárgynak,

az anyanyelvként tanítandó magyar nyelv

és irodalom tantárggyal való analóg – Szlovák

nyelv és irodalom – megnevezése. Az

előbbiek okán előírt tantervi követelmények

következtében, a tanulók zöménél ugyan kialakul

egy (tisztes) passzív nyelvtudás, aktív

nyelvtudásuk azonban csak a betanult „tananyag“

(akár kitűnő felmondásásában) nyilvánul

meg; a valós (élet) helyzetekben viszont

kommunikációs készségszintjük, naprakész

tudásuk, sok kívánnivalót hagy maga után.

Hiszem és vallom: teljes szemléletváltásra van

szükség! Itt az ideje, hogy szembe nézzünk a

valósággal, abból kiindulva nevezzük nevén a

„gyereket“, mondjuk ki: a szlovák nyelv, más

nyelvekkel egyetemben (minden belemagyarázás

ellenére) a magyar nyelvi közegben

felnövő gyermek számára idegen nyelv, ennek

okán a szlovákiai magyar tanítási nyelvű

alapiskolában nem „specifikus tantárgyként“,

hanem idegen nyelvként kell tanítani. Hadd

idézzem, neves szakemberünket, Dr. Strédl

Terézia pszichológust: „Sokszor halljuk, hogy

bilingvális, kétnyelvű közegben élünk. Pontosítanunk

kell a bilingvizmus jelentését, amelyet

csak abban az esetben tartunk kétnyelvű

nevelési közegnek, ha a gyermek fejlődését

egyszere két különböző nyelvi hatás éri, vagyis

az anya és az apa is különböző nyelven

szólnak hozzá. Az a nyelvi közeg, ahol mindkét

szülő azonos nyelvet bír és használ, anyanyelvi

hatású. „ Tehát: „ A magyar ajkú gyermek

számára a szlovák nyelv idegen nyelvet

jelent, hiszen a családban, óvodákban ő egynyelvűként

szocializálódott.“ Ha ezidáig

nem „vívták ki“, a szlovákiai magyar tanügyért

felelősöknek oda kell hatniuk, hogyy a várvavárt,

az iskolarendszert megújítani készülő

tartalmi reform“, a szlovák nyelv iskoláinkban

való oktatását a tényekre alapozva reformálja

meg. Tanítsuk meg gyermekeinket szlovákul

is jól beszélni. Hadd érezzék itthon is „biztonságban“

magukat!

Talán nem járok messze az igazságtól, ha

azt állítom: „fogyásunk“ legföbb oka aszszimilálódásunk,

ami elsősorban az egyre

szaporodó (elkerülhetetlen) vegyes házas-

M.Nagy László: Tanítás után

ságok következménye. De azt is tudomásul

kell venni, hogy csaknem azonos mértékben

játszhat közre az is, hogy az a szülő, aki – tanulóként

a magyar tanítási nyelvű iskolából

hiányos szlovák tudással kikerülve – vélt

vagy valós – „hátrányos helyzetbe“ került, s a

mellett nemzeti tudata (amely nagy mértékben

intelligencia kérdése is) nem igazán erős,

gyermekét már nem íratja „magyar iskolába“.

Köztudott az a sajnálatos tény, hogy a

magyar kisebbség jelentős arányban – az országos

átlag 23% - szlovák tannyelvű iskolába

járatja gyermekét. Ők azok, akik vélt vagy

valós sérelmeik miatt – főként önsajnálatból,

amit összetévesztenek gyermekük féltésével

– a nagyobb darab „kenyér“ reményében ideoda

sodródnak, csapódnak; gyökeret, hitet

vesztve sorvadnak. Maguk sem tudják hova

tartoznak! Az meg már kimondottan bűn,

hogy gyermeküket – idegen nevelési vagy

tanítási nyelvű intézménybe kényszerítik,

megtagadva tőle a mindenkinek kijáró alapvető

emberi jogokat: a természetes fejlődés,

az anyanyelven való tanulás és művelődés

jogát. Ők azok, akiket nem lehet meggyőzni

arról, hogy gyermekeink sikeres életútját,

boldogulását eddig sem – az Európai Únióba

lépésünk után pedig végképp nem – a szlovák

nyelv ilyen, vagy olyan szinten való tudása

határozza meg, hanem (mint Komenský

óta tudjuk) csakis az anyanyelven elsajtítható

alapos tudás. E „hitevesztettek“ hitetlenségét

csak fokozza, hogy már nemcsak magyar

szépirodalmat nem olvasnak, hanem lapjainkat

sem olvassák. Így nemzeti közösségünkről,

a magyar iskolák eredményeiről, az azokat

látogató gyerekek, ifjak sikereiről egyáltalán

nincsenek információik. Rájuk sem okos,

sem szép szóval hatni nem lehet, csak annak

hisznek, amit megélnek. Ha tapasztalnák,

hogy az iskoláinkból kikerülő gyerekek jól

beszélik a szlovák nyelvet is, talán visszatérne

hitük, maguk pedig „megtérnének“.

A szemléletváltásra azért is szükség van,

hogy a magyar gyerekek könnyebben sajátíthassák

el a szlovák nyelvet; hogy a biztos

nyelvtudás sikerélménye motiválja őket az

egy hazában élő többség és más kisebbségek

kultúrájának megismerésére; az egymáshoz

való közeledésre, erősítse bennük a bartóki

testvérré válás eszméjét. Hiszem és vallom

a politikának, a tanügynek, a CSEMADOKnak

s a médiumoknak össze kell fogni, mindent

meg kell tennünk, hogy „fogyásunkat“

meg tudjuk állítani.

„A tűznek nem szabad kialudni.“

(Kodály Zoltán)

Stirber Lajos

a komáromi Jókai Mór Alapiskola

ny. pedagógusa

Nánán született elfeledett meseírónk:

Sebők Zsigmond

Sebők (családi nevén: Sternfeld) Zsigmond

gyermekirodalmunk jeles képviselője

Párkánynánán született 1861 –ben. Középiskoláit

Esztergomban és Párkányban

végezte, majd a budapesti műegyetemen

folytatta tanulmányait. Mint tanárjelölt a

természettudományi szakot végezte el, szelleme

azonban a hírlapírói pályára vitte és

1880 – ban „fővárosi hírlapíró” lett. 1894

– től folytonosan írta a számára országos elismerést

hozó Mackó – történeteket, amelyeket

később Dörmögö Dömötör néven

is megszerethettek olvasói. Huszonöt éven

át írt a gyermekek kedvenc mackójáról,

mikőzben egyéb meséi is megjelentek a

Filléres Könyvtár és a Jó Pajtás füzetekben.

Sebők Zsigmond 55 évesen halt meg 1916.

június 4- én Budapesten.

Nánán, a Csemadok alapszervezetének

szervezésében 1999 óta minden év januárjában,

a beiratkozási program részeként,

megrendezik a SEBŐK ZSIGMOND mesemondó

regionális találkozót. E rendezvény

egyedisége talán abban rejlik, hogy a régió

óvodáinak végzőseit hívják meg , akik az

iskolai beiratkozásra készülnek. Felmutatják

az őket elkísérő szülőknek vagy nagyszülőknek

, hogy az anyanyelven történő

– mesemondáshoz (akár a nagy közönség

előtt is) parányi szikrája villan fel a gyermeki

léleknek.

A szereplőknek nemcsak sikerélmény, de

önfeledt belefeledkezés is, szereplésük, a

mesék világába, a hallgatóknak (köztük az

ovisoknak és felnőtteknek is) semmi mással

nem pótolható élmény, az őszinte, mély

átérzéssel átadott előadások hallgatása.

Évente a párkányi régió 20 óvodája kap

meghívót a találkozóra, s általában, ennyien

részt is vesznek, szívesen jönnek Nánára.

E rendezvényen a kis óvodások nemcsak

ismerős arcokkal találkoznak: megcsodálhatják

társaik előadásmódját, vagy a számukra

addig még ismeretlen mesecsodát.

Így van ez az őket kísérő óvónőkkel is, akik

azért találkoznak, örömmel jönnek össze

Nánán, mert amióta nincs járási felettes

szervük, nemigen tudnak egymásról.

A programot minden évben a nánai óvoda

igazgatója, Dancsa Teréz vezeti, aki értve a

gyerekek nyelvén meleg, barátságos hangon

bekonferálva a szereplőket, az előadás

után mindig egy- egy őszinte szóra is bírja

a piciket: pl. a „mi leszel, ha nagy leszel ?”

kérdésre kapott válaszon gyakran bizony a

jelenlévő szülők is nagyszülők is meglepődnek.

Így volt ez az idén is: a gyerekek csupa

divatos (főleg a tévében látott) szakmákról

álmodoznak e korban, mint pl: motorosok,

autóversenyzők, űrhajósok, stb. szeretnének

lenni. Az előző éveken kísérő programok

is tarkították a délutánt. Leggyakrabban

a párkányi KUCKÓ bábcsoport lépett

fel, főleg a kis falvak óvodásainak örőmére,

akiknek ritkábban van ilyen élményük. De

volt itt már Écsi Gyöngyi is a gyermekműsorával.

A gyakran 2 – 2,5 órás műsor után

a gyerekek megkapják jutalmukat. Az óvodák

Emléklapot kapnak, s az óvónéniknek

egy szál virággal kedveskednek a szervezők.

Ezt követi a fényképezkedés s végül a gyermekzsúr:

tea, sütemény, szendvics, és vidám

hancúrózás még együtt. Az óvónéniknek

ilyenkor van egy kis idejük tapasztalatcserére.

A szervezők minden évben felhívják a figyelmet

a beiratkozásra, az anyanyelvi oktatás

meghatározó jelentőségére.

Sebők Zsigmondról, a már- már csaknem

elfeledett mese- és hírlapíróról, akinek

gyermek -, és ifjúsági regényei, elbeszélései,

tanulmányai már csak a nagyobb könyvtárakban

találhatók, annyit mindenki tud

errefelé, hogy Párkányban ill. Nánán született.

Igaz, a nánaiak is kisajátítják maguknak

a fenti rendezvény formájában (mert

egyes lexikonok szerint Párkány- Nána a

születése helye). A Párkánnyal 1999 –ben

kötött kompromisszum megoldotta a vita

tárgyát: ugyanis akkor Párkányban emléktáblát

helyezett el a Párkány és Vidéke Kulturális

Társulás, Nánán pedig a mesemondó

találkozót rendezik meg Jövöre 2008 –ban

tizedszer. A szervezők ebből az alkalomból

nagyobb méretű találkozót terveznek,

amelybe bevonják a régió iskoláit is, azt a

korosztályt, amelynek az író a Mackó úr

utazásait olvashatja. Már meghirdették a

jövő évi rendezvényt és meseillusztrációkat

is fogadnak a X. Sebők Zsigmond mesemondó

találkozóra, melynek célja nem

a versengés, hanem az élő mesemondás és

mesehallgatás lesz!

Dániel Erzsébet

ITTHON 29

VERSELŐK

Mécs László

szavalóverseny

Mécs László a Kassa melletti

Hernádszentistvánban született, és Jászón

szentelték pappá, majd Nagykaposon

és utána évekig Királyhelmecen vállalt

papi szolgálatot. Akik találkozhattak vele,

hallhatták versei lendületes előadását,

azok hűen igazolják, hogy népszolgálatot

is vállalt és hivatását küldetésnek tekintette.

Szalay László királyhelmeci plébános

évekkel ezelőtt egy szerény kezdeményezéssel

meghirdette a Mécs László szavalóversenyt,

melyre kezdetben még nem túl

sokan jelentkeztek. Az idén február 18-án

azonban már mind az alapiskolás, mind

pedig a középiskolás kategóriában szép

számmal indultak. A Mécs László Központ

ünnepi terme is kicsinek bizonyult.

Volt, akit iskolája nevezett és a tanárával

érkezett, és volt olyan is, akit valamelyik

plébánia jelentett be és a szülők avagy

a plébános úr kíséretében érkeztek (mint

a radiak és csicseriek). Jeles vendégek is

megtisztelték a rendezvényt, akik az értékelésben

is segédkeztek, mint Bartal Károly

Tamás jászóvári premontrei apát és dr.

Gábor Bertalan pápai káplán, szepsi esperes.

Ott volt Balogh József királyhelmeci

és Furik Csaba kisgéresi polgármester;

magyarszakos tanárként diákjaikkal jártak

el e jeles megmérettetésre. Nemes igye-

30

kezetre vall a kiírás témája is, mert Mécs

László versei mellett lehetett határon túli

költő művét avagy vallásos témájú verset is

mondani. Mind olyan kategória, melyeket

a korábbi időszakban a hatalom háttérbe

szorított. A versmondók jó felkészültségről

és megfontolt hozzáállásról tettek

tanúságot. Az eredmény sem maradt el.

Mindenki kapott valamilyen jutalmat, s a

legjobbak még vaskosabb könyveket is elvihettek.

Álljon itt legvégén az eredménylista.

Alapiskolás kategória: 1. Tóth Nikolett

(Királyhelmec) 2. Bányácsky Edina

(K.helmec) 3. Marczin Melinda

(Nagygéres). A közönség díját Kozma Péter

kapta, míg a legifjabb kiselsős Bacskai Gergő

(Kisgéres) és Filip Júlia a zsűri különdíját

kapta. Dicséret illeti azonban a vajáni Szabó

Adrien, az ágcsernyői Balogh Nikoletta

és a királyhelmeci Novella Boglárka teljesítményét

is.

Középiskolás kategória: 1. Cap Júlia

(Márai Sándor Gimnázium – Kassa) 2.

Sziszák Dávid (Csicseri plébánia, Kassai

Magyar Tannyelvű Ipariiskola és Kereskedelmi

Akadémia) 3. Körmöndi Andrea

– (királyhelmeci szakiskola).

Összefoglalta:

Mihályi Molnár László, a zsűri elnöke

Cap Júlia 1.hely.

Sziszák Dávid 2. hely.

a kisiskolás versenyzők Szalay László plébános

Hat nap óta szól a nóta...

Nótaesteket szervez a Csemadok Felsőszeliben

Mivel falunkban a farsangi szokások elég hamar

elmaradtak, nálunk főként bálokat rendeztek

a böjt előtti időszakban.

Közben ismertté vált, hogy a vegyes karba

sok jó hangú énekes járt és azon kívül is a

falubeliek közül többen felléptek már különféle

rendezvényeken. Ezért a Csemadok akkori

vezetése úgy döntött, hogy olyan estet

szervez, melyen a cigányzene és a szólisták jó

hangulatot teremthetnek, s mintegy megalapozhatják

a közönség kedvét a farsangi mulatságra.

Igy született meg több mint két évtizede

a felsőszeli Nótaest, amely a környék

műkedvelőit is mozgosítja.

Mivel az első próbálkozás 400 nézővel olyan

jól sikerült, a dalest azóta minden évben megrendezésre

kerül. Mindig van iránta érdeklődés

nemcsak a faluból, de a környékről is.

Az idén a környező falvak énekesei közül a

deáki, a vezekényi, a hidaskürti és a taksonyi

énekesek fogadták el meghívásunkat.

A Nótaesten népdalok, magyarnóták, cigánydalok,

s az utóbbi két évben slágerek és

operettmelódiák is elhangzanak. Volt olyan

év, amikor a Mátyus tánccsoport is bemutatkozott.

Nagyon fontos a jó zene mellett a megfelelő

színpadkép. A nézők most sem csalódtak,

hiszen amikor este hat órakor felgördült a

függöny, lenyűgöző díszlet fogadta őket. A

fogadónak berendezett színpadon népi szőttesekkel

leterített asztalok voltak, rajtuk kerámia

boroskancsó, poharakkal. A Rozmaring

éneklőcsoport helyezkedett el az asztalnál.

Tréfás farsangi dalcsokorral nyitotta meg a

Nótaestet.

Az éneklőcsoport jelenleg 15 főből áll, vezetője

Mészáros Magdolna. A csoport rendszeresen

fellép a falu kulturális rendezvényein,

legyen az népzenei találkozó, falunap, kiállítás

megnyitója, koszorúzás valamilyen jelentős

esemény tiszteletére, jubilánsok köszöntése

vagy karácsonyi hangverseny.

Az idén a Nótaest szólistáit Bango Drahos

zenekara kísérte. Bemutatkozásuk után

Szalai Gyöngyi köszöntötte a nagyszámú

közönséget, majd arról szólt, milyen lelkesedéssel

készültek a szereplők a Nótaestre, s

öröm valamennyiünknek a taps, a bíztatás.

A műsorban szereplő szólisták: Filo Katalin,

Győrög Attila, Ivány Árpád, Jakubecz László,

Kertész Ilona, Lippa Piroska, Pék Orsolya,

Perleczky Pál, Pongrácz Valéria, Renczés

Ágoston, Simkó Mária, Szabó Marietta,

Szőcs Géza, Vígh Valéria.

Szólistáinkról elmondhatjuk, hogy szívüket-lelküket

beleadják a szebbnél szebb dalok

tolmácsolásába. Akik már több évtizede

énekelnek, azok is mindig új összeálításokkal

lepik meg a közönséget. Többen szerepeltek

közülük Budapesten a Vigadóban. Környékünk

hasonló rendezvényeinek állandó

szereplői. Van olyan, aki fiatal kora ellenére

a magyarnótát is szereti, s most esett át a tűzkeresztségen.

Szervezetünk minden szólistának

lehetőséget ad a bemutatkozásra. Noha

amatőrök, mégis magas szinten művelik ezt

a kedvtelésüket mindannyiunk örömére. A

gyakran felcsattanó taps és a közben dalra

fakadó közönség hiteles fokmérője volt a

színvonalnak.

A zenekar átérzéssel kísérte a szólistákat mind

FARSANGI LEVÉL

a magyarnóták, mind az operettrészletek

alatt. A fináléban az összes szereplőt a színpadra

szólította Horváth Adrián, a Csemadok

új elnöke, s köszönetét fejezte ki elsősorban

Mészáros Magdolnának, kinek nevéhez

fűződik az előző 22 Nótaest szervezése és a

Csemadokban számos hagyományteremtő

esemény megvalósítása is.

Az elnök úr név szerint szólította valamenynyi

szereplőt, szólistát. Az ajándékok átvétele

után közösen is elénekeltek egy „csokrot”, a

Réten, réten, sej a felsőszeli réten... c.dallal

kezdve.

A műsor után hajnalig tartó bál következett,

ugyanis gyorsan átrendezték a termet, s az

érdeklődők minden asztalt elfoglaltak, tehát

most is bevált az eredeti elképzelés: ha szívből

jövő nótákkal megalapozzuk a hangulatot,

a közönség még a mulatságra is marad.

Az idén is így alakult. A farsangot vidáman

búcsúztatták a felsőszeliek.

Úgy gondolom, mai modern világunkban

dicséretes, ha megtaláljuk a módját, hogy

az emberek közösséget alkossanak és örömet

szerezzenek egymásnak. Magyarságunk

megtartása érdekében kellenek a közös

éneklések, hogy elődeink zenei örökségét továbbadhassuk

az ifjabb nemzedéknek. Befejezésképpen

talán ide kívánkozik Sütő András

híres gondolata:” Amíg egy nép énekel,

messzire hallatszik a hangja.” Bízzunk benne,

hogy Felsőszeliben ez mindig így lesz.

Mészáros Magdolna

ITTHON 31

A Rozmaring éneklőcsoport

A finálé

EMLÉKEZZÜNK

Cséplő Ferenc

Azok a nehéz idők

Cséplő Ferenc 1920-ban született, így felnőtt

emberként élte meg a II. világháborút

és az azt követő éveket. A könyv alcíme:

Történetek az 1940-es, 1950-es évekből.

Feri bácsi a könyvben saját élményeit írja

le, ezért a könyv olvasása közben úgy

érezhetjük mi is jelen vagyunk az eseményeknél.

A „történet” azzal kezdődik, hogy

a mesélő beiratkozik a polgári után a pozsonyi

szlovák kereskedelmi akadémiára és

a háború utáni nagy „felszabadulással” ér

véget. (ncs)

Felszaba-dúlás

Memento...! részlet

Érsekújvár 1945. március vége felé túl

volt a nagy bombázásokon. Már csak a

„raták” potyogtatták bombáikat a városra,

melyek eltemették a március 14-i megsemmisítő

bombázás halottait, de még

mindig nem volt vége a megpróbáltatásoknak.

Az orosz hadsereg március utolsó

hetében áttörte a garami frontot és átkelt

a Dunán is. Érsekújvár felé két oldalról,

észak-keletről (Léva) és délről (Komárom)

hömpölyögtek a hadak, maguk előtt

nyomva a hátráló német erőket. Újvárban

ekkor már kevés német katonát lehetett

látni, a nyilasok meg mind elmenekültek.

32

Március 28-án – zöldcsütörtökön

– csak néhány menekülő polgár jutott

be a városba. Nyomukban ott voltak

Malinovszkij marsall katonái.

Este a város teljes sötétségbe borult.

A Futura gabonafelvásárló üzem

épületének „légiópincéjében” összezsúfolódtak

a szomszédok, hogy a várható

harcok alatt némileg védve legyenek, meg

közösségben bátrabb is az ember. A társaság,

többségükben nők és gyermekek, a

sok izgalomtól elpilledve lassan lepihent a

szükségfekhelyekre.

Hajnalban hatalmas robbanás verte fel

az amúgy szokatlan csendet. A németek

felrobbantották a Nyitra folyó hídját, a

vámhidat. Utána megint csend lett.

Délelőtt aztán mindent eldöntött

a harci zaj. Amikor kinéztem az iroda

ablakán, egy német tank állt az utcán,

ágyúcsövével a Szent István tér felé (ma

Bernolák tér) fordulva. Mellette a földön

fekvő SS-ek „villám” géppuskával sorozatokat

adtak le a térre. Ekkor az épület falát,

mint a jégesőkopogás, géppisztolylövedékek

pásztázták végig a túlsó oldalról,

ahol a házak tövében szürke ruhás alakok

mozogtak és lőttek. A német tanktól nem

messze akna robbant. Erre a tank körüliek

felugráltak az acélszörnyetegre, és eltűntek

a látószögből; tervszerűen elszakadtak

az ellenféltől.

Nem sokkal később a közelben lövést

hallottunk, majd rögtön utána egy ijesztő

rekedt kiáltást: „Igyi szuda! Ruki verh!”

Az egyik fiatalasszony ijedtében németül

kiáltotta el magát: „Ja, ja, wir gehen.”

Felemelt kezekkel mentünk fel a lépcsőn.

A kitárt pinceajtóban két géppisztolyos,

vattakabátos orosz katona állt. „German

jeszt? - volt az első kérdésük. Nem törődve

a mi „nyet, nincs” feleletünkkel, az

egyikük lövésre kész fegyverrel lement a

pincébe, a másik meg azzal kezdte, hogy

„davaj csaszi”, és feltartott kezeink csuklóját

kezdte vizitálni, karórákat keresve.

Amikor meggyőződtek róla, hogy nincs

német a pincében, sem a padláson, a földszinti

hátsó ablakon átugrottak a szomszéd

ház udvarába germánt keresni.

Röviddel utánuk egy másik járőr kutatta

végig az épületet. Ezek még módszeresebben

jártak el, mint az előzők.

Kiforgatták az íróasztalok fiókjait, összetörték

a telefont. Kérdésünkre más felelet

nem is lehetett: „Szmotrime germanov.”

Németet kerestek mindenütt. A telefon?

Hát hogy ne tudjunk információkat adni

a németeknek. Megismerkedtünk egy

újabb szóval is, amikor az egyik ezt parancsolta:

„Davaj kusaty!” A „kusaty”-ból

nagy nehezen megértettük ijedtünkben,

hogy valami harapnivalót kér. A felkínált

kenyérből, sonkából előbb nekünk kellett

pár falatot enni, bizonyítva, hogy az étel

nincs megmérgezve. Szinte nem akartunk

hinni a szemünknek: az egyik „katona”

alig lehetett tizenhat évesnél idősebb. A

vállát egy hosszú csövű mordály, szerintünk

„vintovka” húzta lefelé.

Amikor kicsit elcsitult a környéken a

harci lárma, a szomszédok hazaugrottak

megfőzni és megenni az ebédjüket.

Délután nagy dübörgés hallatszott a

tér felől. Kinézek és ámulok. A városból

a Nyitrai útra áramlott az orosz katonaság:

lovas kozákok cikáztak a lovas kocsik

között. A kocsik alacsony oldaldeszkáin

füzérben ültek katonák, katonalányok

hujjozva és dalolva. Itt-ott ütött-kopott

kis teherautók pöfögtek az áradatban. Valahogy

így képzeltem el valamikor a népvándorlás

kori hadak felvonulását – persze

teherautók nélkül.

Estére, biztos, ami biztos, a szomszédok

visszatértek a pincébe. Sose lehet

tudni, mi történhet éjszaka. Mindenki

elmondta az addigi élményét meg a szomszédjáét,

mert messzebb a városba még

senki sem merészkedett. Még nagy volt a

katonák jövés-menése az utcákon.

Már lassan lámpaoltásra gondolt a

társaság, amikor nagy dobogással lejött

a pincébe két igencsak hangos pufajkás

harcos, kezükben vastag csövű jelzőrakétát

lövő pisztollyal. Ők is előbb germánok

után kérdezősködtek, de aztán az egyikük,

a hetyke bajszú, az asszonyokhoz

fordult azzal, hogy valaki menjen vele

megmutatni a „magazint”, a gabonaraktárt.

Mikor felálltam, hogy én ismerem

a raktárt meg az egész telepet, majd én

megmutatok mindent, amit csak akarnak,

csak egy rövid mérges mordulás volt

a válasz. „Tyebja nyenada” (te nem kellesz),

és dérrel-dúrral elvonultak a pincéből.

Ekkor a legnagyobb megrökönyödésemre

az egyik asszonyka megszólalt:

„Fiatalember, kár volt velük ellenkezni,

reszkírozni, hogy magával rosszat tegyenek,

én kimentem volna megmutatni azt

a rohadt raktárt.” Jószívű volt. Feláldozta

volna magát a többiért.

Ez után az izgalom után már nem történt

semmi. A városban viszonylag csend

volt: csak néha hallatszott egy-egy puskalövés,

asszonysírás, jajgatás.

„Felszabadultunk.”

A. Marton Gyula

Nyár a télben

A múlt esztendő még él, dobog és virul bennünk.

A jókívánságokban még az elvégzett

munka, erőnk egyesül. Örömteli, nyári érzések

töltik el szívem, amikor hites beszélgetések,

találkozások mondataira gondolok

vissza: Ady szerint a paraszt igazi erőforrása

a Nyár. Legyen tehát Nyár szívekben,

hitünkben. Nekem is van két írásom, amit

eddig nem olvastak és a pihenés óráiban fegyelemmel

lesz most Önöké mindkettő:

Gondolatok a Naphoz

Akkor könyveit fogta és olvasni szeretett

volna. Kinézett a nagy üvegtáblákon és

látta a Napot. Egy farkaskutya harapott

éppen belé. A kedves, fénylő Napkisaszszonyba.

Ezekben a napokban hajnalkor,

mikor szétgurultak a földön a harmatcseppek,

hogy az emberek ébredjenek

és jót tegyenek. A Napkisasszony a piros

ruháját viselte. Tüzes volt, nagyon tüzes,

mint az ifjú asszony, aki szunnyadó

emberéhez bújik. A könyvét becsukta és

nézett. Látta, hogy a szél elűzte a farkaskutyát.

Szívében látta a nyugovóra térő

Napkisasszonyt. Neki köszönte meg a mai

napot.

Üzenet anyai nagyapámtól

Mint ahogy én nem, ő sem látott soha

passzust arról... csak a tehervonat vasajtaja

csattant. Akkor talán könnyek is

csorogtak napbarnított arcán. De bévül.

Hogy a két gyerek és az asszony ne lássa.

Az Út egészen Húsz János falujáig tartott.

Onnan üzen most Losoncra., Rozsnyóra,

Gútára, Ekecsre, Komáromba is. Nem

voltak akkor magyar képviselők. Az urak

döntöttek és a vagonok ajtajai csattantak.

Az Útról nem tért mindenki vissza már.

Talán jobb is. Mert már idegen gazda ült

az asztalfőn, más nyelvet beszélt.

Üzenem, unokám, tőled a mai kor embereinek,

hogy becsület legyen. Hallom,

hogy szenved a munkás, hogy facsar a

tőkés és néha vérra megy. Hogy a szántóknak

kimondhatatlan nevű új gazdái

vannak Hogy gyakran sir a szomszéd,

mert veri a fia. Az Ilonka nagylánya öt

éve, hogy elutazott egy csehországi férfival.

Hogy a kultúrházban három éve volt

mulatság. Hogy nincs már lagzi, csak esküvő.

Hogy falunapon kopjafáinknál ifjú

színész Márait szaval. Zengőn és ritkán,

nagyon.

Mindent nem lehet elmondani, fiam. Van,

mit hinni kell. Megérteni és tudni. Mondd

meg hát, unokám, ott gyár csarnokában

ha nagyon üvöltöznek az ordasok: - „ne

NAPLÓ

bántsd a munkást, a parasztot Nem bántott

ő embert soha”.

És a honatyáknak is üzenek. Mondj el

mindent. Anyanyelved, drága édesanyád

nyelvét beszélik ők is. Tudom. Hiszem.

ITTHON 33

IFJÚ SZÍVVEL

Emberebb embert és magyarabb magyart

Gondolatok a 100 éves cserkészetről

A cserkészet korunk legnagyobb pedagógiai

mozgalma. Jelentőségéről némi fogalmat

adhat ez a néhány adat: Baden-

Powell, a mozgalom alapítója 1907-ben

néhány fiúval kezdte meg a munkát,

1923-ban a világ cserkészeinek száma elérte

a kétmilliót.

A cserkészet lényege: értékes fiú- és

leánytípust akar kialakítani, amely valláserkölcsi

alapokon állva, annak gyakorlati

követelményeit elkötelezetten vállalva

egészségesebb, erősebb, életrevalóbb és

nemesebb a jelen liberalista, pénzimádó,

egyoldalú, önző és céltalan típusainál.

Célja: az istenhitre és a lelkiismeretre épített

jellemnevelés, egészségesebb testedzés

és gyakorlati ügyességfejlesztés által a

cserkésztörvény és –fogadalom életre váltásával

hasznos, értékes és felelősségteljes

emberek nevelése a társadalom számára.

Az elkötelezett cserkészet elsősorban életforma,

azaz nem elmélet, hanem merőben

gyakorlati valami: elsősorban önnevelésre

való késztetés. Ily módon a fiatalokat élni

és cselekedni engedi. A cserkészet egyik

alapgondolata: „emberebb embert és magyarabb

magyart”.

A cserkészek őrsökbe oszlanak, amely

élén az őrsvezető áll. Külön működik a

lány- és a fiúőrs. Több őrs alkotja a rajt.

A roverek a legidősebbek, az ő feladatuk,

hogy segítsenek a vezetőknek a programok

lebonyolításában. Az egész évre

kidolgozott munkaterv alapján folynak

a csapat-, ill. rajfoglalkozások. Hetente

tartanak a csapatok őrsi összejöveteleket,

amelyeken az újoncok elsajátíthatják a

kiképzési anyagot. Tudásukról a portyán

tesznek tanúságot, majd ezek után a csapatparancsnok

javaslata alapján fogadalmat

tesznek és megkapják a zöld nyakkendőt.

Minden nyáron a csapat táborba

vonul, ez az egész éves cserkészmunka

34

érdeme. A kiképzőtáborokban sajátítják

el a fiatalok a vezetésképzés alapjait. A

természetben eltöltött napok felejthetetlen

élményeket nyújtanak a gyerekeknek

és a felnőttnek egyaránt.

Nem mindennapi jelenség, hogy egy

mozgalom sok évtizeden keresztül se veszítsen

vonzóerejéből. A cserkészet ilyen!

Ma a világon mintegy 26 millió fiú és leány

vallja magát cserkésznek. Kell tehát,

hogy legyen valamilyen „titka”, valamilyen

vonzereje. A cserkészet a fiatalok önkéntes,

politikamentes, vallásos, ifjúságnevelő

mozgalma, mely megkülönböztetés nélkül

nyitva áll származásra, fajra, vallásfelekezetre

való tekintet nélkül, az alapító által

meghatározott alapelvek és módszerek

szerint mindenki előtt. „Legyen minden

magyar utód különb ember, mint az apja

volt” – mondja Vörösmarty. A cserkészet

jelenleg is ezt az értékesebb embert, ezt az

áldozatra készebb magyart akarja megvalósítani

itt a Felvidéken is.

Magyar cserkésztörténelem

Magyarországon az első cserkészcsapat

alapítása Dr. Szilassy Aladár nevéhez

fűződik. Szilassy Angliában tanult, és az

ott szerzett tapasztalatok alapján megszervezte

1910-ben az első cserkészcsapatot.

A magyar kormány hamarosan

felismerte a cserkészet jellemnevelő értékeit

és jelentős támogatásban részesítette.

1922-ben gróf Teleki Pált nevezték ki a

Magyar Cserkészszövetség Főcserkészévé,

aki tragikus haláláig a magyar cserkészet

meghatározó egyéniségévé vált.

A világ cserkészete hamarosan létrehozta

világszervezetét, melynek rövidítése

a VOSM és jelenleg Genfben van a

székhelye. Mivel a cserkészet a cserkészek

közti testvériséget és a népek barátságát

hirdeti, ezért négyévenként Világtalálkozók

- Jamboreek megrendezését hirdette

meg. Magyarország rendezhette meg a IV.

Jamboreet 1933-ban, melynek helyszíne

Gödöllő volt. Az 1933-as gödöllői Jamboree

főparancsnoka Teleki Pál, helyettese

Sík Sándor, a vezérkari főnöke pedig

Kisbarnaki Farkas Ferenc lett. A tábor

szervezésében háromezer cserkész vett

részt. A tábor összlétszáma harmincezer

cserkész volt és naponta ötvenezer látogató

tekintette meg. A világtalálkozón részt

vett Baden-Powell is.

A cserkészlányokkal előbb BiPi nővére,

később felesége Olave kezdett foglalkozni.

A világ leánycserkészete 1928-ban

Magyarországon, Parádon alakult meg.

Az I. Leánycserkész Világtalálkozót 1939ben

Gödöllőn tartották meg, s ez Pax Ting

(békegyűlés) néven került a cserkésztörténelembe.

A II. Világháború kezdetén mintegy negyvenezer

cserkész volt Magyarországon. A

háború utáni időben már kormányfelügyelet

mellett működött, s végül 1948ban

meg is szüntették a bolsevisták, mert

nem tudtak azonosulni az Isten, Haza,

Embertárs hármas jelszavaival.

A háború után külföldi menekülttáborokban

kezdték szervezni a cserkészetet

a táborban tartózkodó gyerekek részére

a magyar cserkészet fáklyavivői. Amerikában

alakult meg a Külföldi Magyar

Cserkészszövetség (KMCSSZ), mely az

emigrációba szorult magyarság érdekében

tevékenykedett és működését ugyanez

a cél vezérli ma is. Nagy fellendülés

az 1956 utáni időszakra tehető, amikor

jelentős kivándorló hullám érkezett Magyarországról.

A Kárpát-medencében újrainduló

cserkészetnek óriási segítséget

nyújtottak. Az akkori főtitkár, Bodnár

Gábor kezdeményezésére szerveződött a

SZMCS is. (folytatjuk!)

Karaffa Attila, cserkésztiszt

Szükség van a fiatalokra a politikában

2007. Január 20-án Diószegen tartotta meg

soron következő ülését az MKP Ifjúsági Csoport

Országos Tanácsa, a fiatalok értékelték

az elmúlt időszakot, főleg a parlamenti és önkormányzati

választásokat, amelyekben aktív

résztvevőként is jelen voltak, hiszen több fiatal

került fel a parlamenti választási listára, illetve

mérettette meg magát az önkormányzati

választásokon.

FELMÉRÉS, VÁLASZTÁSOK

A parlamenti választások előtt az MKP ICS

szakmai bizottsága készített egy felmérést az

első választók körében. A találkozón felmérés

kiértékelését is ismertették a tanácstagokkal,

melynek eredményeként elmondható, hogy a

fiatalokat az ICS mozgósítani tudta, hiszen az

első szavazók majdnem hetven százaléka azt

mondta, biztosan elmegy szavazni.

A kérdőívek értékelésekor az is kiderült, hogy

azok az első választók aktívabbak politikailag,

akiknek a szülei is elmennek szavazni, illetve

foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A felmérés

értékeléséből, eredményeiből az is látszik,

hogy a Pozsony közelében élő fiatalok sokkal

optimistábbak az ország más területein élő

társukhoz képest.

A parlamenti választásokon több Ifjúsági Csoport

tag is megmérettette magát, igaz a listára

nem alanyi jogon kerültek, hanem ugyanazokat

a lépcsőket kellett végigjárniuk, mint a többi

jelöltnek, tehát a járási szervezetek jelölték

őket, ám így is sok fiatal jól szerepelt, hiszen

többen sok helyet ugortak előre a preferencia

szavazatoknak köszönhetően, ami alapján az

Ifjúsági Csoport tagjai méltán gondolják azt,

hogy a jövőben nagyobb teret kellene, hogy

kapjanak az MKP berkein belül.

A parlamenti választások értékelésekor elhangzott,

hogy a legnagyobb sikert a kisfilmmel

és a két ICS busszal aratták az önkéntes

fiatalok, egyes nézetek szerint a parlamenti

Megújult a Magyar

Ifjúsági Közösség honlapja

Akik érdeklődnek szervezetünk élete

iránt, bizonyára többször is meglátogatták

már honlapunkat, amely a www.miksmm.sk

címen érhető el.

Nemrégiben úgy döntöttünk, hogy szükség

van a honlap megújítására. Hogy

miért? Ma már mindenki többet akar

nyújtani, mint egy egyszerű kép/szöveg

weboldal, és mi is úgy éreztük, hogy kell

egy interaktívabb, több információval

szolgáló, portál jellegű honlap.

És miben is lett más az oldal? Regisztráció

nélkül csak olvasgatni és képeket nézegetni

tudsz.

választások előtti kampány legfeltűnőbb eleme

ez a két busz volt.

Az önkormányzati választásokon is sikeresek

voltak a fiatalok, hiszen van három olyan

MKP-s polgármester és majdnem 50 MKP-s

önkormányzati képviselő, aki a csoportosulás

tagja. Az önkormányzati választásokkor viszont,

a szervezet nem csinált központi kampányt,

tehát mindenkinek egyénileg kellett

megterveznie a választási kampányát.

A JÖVŐ

Az Országos Tanács fő célja mégsem a múlt

értékelése volt, hanem a hogyan tovább kérdésének

megvitatása. Mivel a szervezet eddig

csak az MKP mellett működött és nem volt

jogalanyisága, az ülés egyik célja az volt, hogy

elfogadják az alapszabályt, és meghatározzák,

hogyan kívánnak a továbbiakban együttműködni

a Magyar Koalíció Pártjával. Ezzel

kapcsolatban Csáky Pál és Bíró Ágnes, akik

az OT vendégeiként mondták el véleményüket

hangsúlyozták, hogy igenis szüksége van

az MKP-nak a fiatalokra, mert új, ösztönző

erő lehet a további munkához. Mindkét politikus

kiemelte óriási a tét, a jövő múlhat ezen,

mert kérdés, lesz-e még olyan jó helyzetben a

párt, mint 1998-2006-ban volt. A parlamenti

képviselők kifejtették azon véleményüket,

hogy sajnos, az MKP lemaradt az ifjúságpolitikában,

hiszen minden politikai pártnak van

ifjúsági szervezete, csak a Magyar Koalíció

Pártjának nem volt.

Az OT határozata alapján a megbízottak benyújtották

a Belügyminisztériumba az alapszabályt,

hogy bejegyeztessék a szervezetet,

amely a jövőben szeretne szorosan együttműködni

az MKP-val, a szervezet elnevezése

a Via Nova – ICS, amelyet azóta a Szlovák

Köztársaság Belügyminisztériuma bejegyzett.

Neszméri Tünde

Regisztráció után aztán nagyon sok új

funkció válik elérhetővé (és a közeljövőben

ezek száma még szaporodni fog).

Ami már most is működik: a jobb oldali

naptárba minden regisztrált felhasználó

hozzáadhat eseményt, minden cikkhez,

szavazáshoz, eseményhez hozzászólhatsz,

elmondhatod a véleményedet,

ezzel nemcsak a honlap, de a szervezet

tevékenységéről is megtudhatjuk, mi a

tagjaink véleménye.

A regisztrált tagok számára új menüpontot

is elindított a honlap szerkesztője,

ami az Extrák nevet viseli, itt fájlokat

lehet feltölteni és letölteni, zenélő képeslapot

küldhetsz, új hírt küldhetsz, és

csetelhetsz is.

IFJÚ SZÍVVEL

Gyermekdolgozatok

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra,

és odacsalogatja az embereket

a szagával.

Arábiában a vizet cisztercitákban

gyűjtik

Sok régi kőzetben megtalálhatók az

őskori halak lábnyomai

A bronzkorzsak tűzzel-vassal pusztította

a részkorszakot

Döbrögi a harmadik levonásban két

púppal gyarapodik

A középkori várakat katakombákkal

lőtték

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával

A kenguru kicsinye fészeklakó

A ménes egy nagy lócsomó

Toldi a csónak felé indult, mikor a

cseh vitéz elővette a kardját és majdnem

lelőtte Toldi Miklóst, ő azonbam

észrevette a fondorlatos tervet.

A nehézségi erő mindenkit érint. Különösen

ősszel, mikoris a levelek már

nem bírják tovább.

A trójai ló, csak kívülről volt ló, belülről

lakókocsi.

A keresztények azt akarták, hogy

minden ember szeresse egymást. Ezt

meg is tették minden alkalommal. Ez

nem tetszett a rómaiaknak.

A nővérem nagyon beteg, minden

nap be kell vennie egy pirulát.Ezt

ő titokban teszi, hogy a szüleink ne

aggódjanak.

Az állatkertben olyan állatokat is

lehet látni, amelyek nem léteznek.

Gondok mindig is lesznek az öregekkel,

mert hiába halnak meg

akárhányan, folyton mások nőnek a

helyükbe.

Beneluxus egy állam Franciaország

és Németország között, ahol sok ember

luxusban él.

A Szaharában a vegetáció szinte kizárólag

homokból és kövekből áll.

Az oldalak anyagát összeállította: Neszméri Csilla

ITTHON 35

SZÜLŐKNEK

Gyilkoló mesefilmek

Se törvény, se erkölcs nem számít,

csak a nézettség

Az átfogó elemzések lesújtó képet nyújtanak

a nagy kereskedelmi csatornák

gyermekműsorairól. A vizsgált rajzfilmek

jelentős része durva, félelemkeltő, nem

nyújt pozitív példát, ugyanakkor a problémák

erőszakos megoldására sarkall. A

TV2 és az RTL Klub a korhatárkarikák

használatával is nagyvonalúan bánik. A

mit sem sejtő szülők nyugodtan engedik

a gyereket a képernyő elé, miközben a két

nagy tévé 12-es jelzés nélkül sugárzott

gyermekműsorainak mintegy harmadát

csak korhatár- korlátozással lett volna

szabad képernyőre engedni.

A mesék azért fontosak a gyermekek lelki

fejlődése szempontjából, mert segítenek

megismerni önmagunkat és beépíteni

a személyiségünkbe a jóval szembeni

szimpátiát, a rossz iránti ellenszenvet

– áll Arnica Esterl tanulmányában. Esterl

36

30 éve tagja az Európai Mesetársaság

nevű szervezetnek: ezen tevékenysége

részeként több olyan elemzés, tudományos

munka készítője, amelyek a mesék

gyermeklélektani hatásait vizsgálják. Sőt,

gyakorló szerzőként maga is számos mesét

írt. – Napjainkra a mesék a piacra kerültek,

sok pénzt lehet velük keresni. Fel

kell tenni azonban a kérdést, hogy tisztán

lássuk: ebben a globális piacosodási „játékban”

mi történik a mesék lényegével.

Megőrződik-e értékük, lelki-szellemi lényegük,

megmarad-e varázserejük, vagy

megfosztják őket mindezektől, miközben

a szó szoros értelmében vásárrá viszik, jutányosan

kapható áruvá degradálják őket?

– teszi fel a kérdést Peter Lang tanulmányához

írt bevezetőjében.

Az erőszak kultúrája

Korábban is számos kritika és szülői tiltakozás

érkezett azon japán és amerikai

rajzfilmek ellen, amelyek hangvételükben,

tematikájukban, képi stílusukban,

hangefektusaikban kevés dologtól álltak

annyira távol, mint az európai kultúrában

hagyományos meséktől. Ezen „gyermekműsorok”

elsődleges eleme az akció, az

erőszak, az agresszivitás. Bájosság, kedvesség,

emberi értékek úgyszólván teljesen

hiányoznak ezekből a rajzfilmekből.

Félelemkeltő,

fenyegető képsorok

A leggyakrabban a félelemkeltő képsorok

jelentkeznek problémaként. A két nagy

tévé vizsgált műsorainak 37 százaléka tartalmazott

ilyen elemeket. A két tévé közül

az RTL Klub riogatta jobban a gyerekeket:

e csatorna vizsgált gyermekműsorainak

több mint fele, 53 százaléka tartalmazott

fenyegető elemeket, míg a TV2-nél ez az

arány „csupán” 28 százalék volt. A csatornák

kínálatában szereplő gyermekműsorok

negyedében olyan könnyen elsajátítható,

veszélyes technikák is láthatók voltak,

amelyek akár a gyerek testi épségére

is kockázatot jelentenek.

A valóságban látott agresszió elrettentőleg

hat a gyerekekre, a filmen ábrázolt ilyen

események eredményeként már felszökik

az agressziós szint, de - Vekerdy Tamás

gyermekpszichológus szerint – az

animációs erőszak nem imitálható, ezért

veszélyes. – Az utánozhatatlan agresszió

rendkívüli mértékben növeli az agressziós

szintet, mert a játékban nem vezethető le

igazán. Marad az, hogy tombolni, ütni, eltaposni,

felrobbantani – véli a szakember.

Az agresszió

vonzó is lehet

A veszélyeket, akciójeleneteket felvonultató

animációk mindazonáltal vonzók

és izgalmasak a gyerekek számára – köszönhetően

a gondos csomagolásnak, a

gyerekekre szabott képi megjelenítésnek.

A már idézett Arnica Esterl úgy véli: a

mesék hallgatása során még szárnyalhat a

képzelet, a rajzfilmek viszont már a fantáziát

is blokkolják, hiszen a kicsik készen

SZÜLŐKNEK

kapnak mindent. Az akciójelenetekben

bővelkedő „mesék” növelik a gyerekek

izgalmi szintjét, aminek állandósulása látszólagos

szervi panaszokhoz, a koncentrációképesség

csökkenéséhez is vezethet.

De ami ennél is fontosabb: mindebben

óriási üzlet rejlik. Erre a pszichológiai folyamatra

ugyanis ráerősítenek a készítők,

amikor ismert akciófilmek alapján készítenek

gyermekműsorokat. A Pókemberre

vagy a Múmiára már gyerekkorban el kell

kezdeni rászoktatni a nézőket: a készítők

így biztosíthatják a felnőtteknek készült

filmjeik nézőközönségét. Azok a gyerekek

ugyanis, akik ilyen jellegű akciórajzfilmeken

„nevelkednek”, könnyebben válnak

az akciómozik , horrorfilmek fogyasztóivá

– áll a tanulmányban. A két kereskedelmi

csatorna esti főműsorában sugárzott

filmjeinek jelentős része is erőszakos

akciófilm. Innen nézve nem csoda, hogy

már gyermekkorú nézőiknek is jórészt

ilyen tartalmú „alkotásokat” vetítenek. A

közönség utánpótlását ugyanis biztosítani

kell. Bodacz Balázs

Írásunkat – szándékosan – a világ egyik

legjobb rajzoltfilm-rendezőjének, a budapesti

Jankovics Marcellnek Ének a csodaszarvasról

c. munkája képeivel illusztráltuk.

Ugye, óriási a különbség?

ITTHON 37

KÖSZÖNTŐ

Köszönjuk, Szepesi György!

A világ legkiválóbb sportriportere 85 éves

Mára már teljesen egyértelmű – Szepesi

György a világ legkiválóbb sportriportere! Ma

ugyan már csak ritkán szerepel – az egyik tévécsatorna

adásában hetente -, gyakran kérik ki

véleményét különböző alkalmakkor a kollégái

és hetente egyszer bejár a Magyar Rádióba is,

ahová még mindig érkeznek címére levelek.

Szepesi György az 1948-as londoni olimpia

óta ott volt mindegyik olimpián – leszámítva

a Los Angeles-i ötkarikás játékokat, melyeket

a magyar sportvezetés bojkottált. Résztvevője

a labdarúgó vébéknek és ott van a jelentős

sportünnepségeken.

Mi „határon túli” magyarok mindenekelőtt

azt köszönhetjük neki, hogy hovatartozástudatunkat

akkor erősítette közvetítéseiben,

amikor arra nem volt hajlandóság a szomszédos

baráti Magyar Népköztársaság részéről.

Művészi módon tudósított a mérkőzésekről,

mesteri módon használta és használja nyelvünket,

sohasem gúnyolta az ellenfelet. Az

Aranycsapat krónikásaként tanúja lehetett

csodaszámba menő, nagy mérkőzéseknek, ott

volt olimpiai győzelmeink megszületésénél...

Szepesi György mindig nagy szeretettel beszél

fiatalabb kollégáiról, de az ő teljesítményét

nem szárnyalja tél egyikük sem. Arra is születni

kell.

Budapesten éppencsak elhallgattak a második

világháború fegyverei, s máris megteltek

a focipályák játékosokkal, a lelátók nézőkkel.

Szepesi 1945-ben, huszonhárom évesen közvetítette

első válogatott mérkőzését, a Magyarország-Ausztria

találkozót: „Hol volt akkor a

mai technika! A meccset viaszlemezre vettük,

arról sugározta a Rádió. Szerencsém volt,

mert hazafelé tartva az egyik ablak alatt meg-

38

hallottam a hangomat. Egy úr követte nagy

figyelemmel a beszámolómat: megálltam és

megkérdeztem tőle, hogy tetszik a közvetítés?

A válasz hízelgő volt, mire bevallottam, hogy

én vagyok az a bizonyos riporter. Végigmért

és nem hitt nekem. Emlékszem, arra az első

válogatott mérkőzésre kerékpáron vagy gyalog

érkeztek a játékosok, fapados öltözőben

húzták magukra a mezt, a kilencven perc után

lavórban mosakodtak és hazamentek. Mai

szemmel nézve mindez már hihetetlen. Pedig

így volt.”

Ha az ember belehallgat Szepesi György emlékezetes

közvetítéseibe, még most is borsódzik

a háta a gyönyörűségtől. Néhányszor én is

láthattam őt munka közben, a mikrofon mellett.

Empátiáját – tehát azt a beleérző képességét,

melynek segítségével szinte tökéletesen

bele tudta magát élni a mérkőzés hangulatába

- drámájába – mind ez ideig nem érte el senki.

Ez a rendkívüli személyiség ugyanakkor írókat

megszégyenítően fogalmaz: igaz, naponta

műveli magát, szívesen és gyakran olvas szépirodalmat.

Nem ismerek még egy ilyen alapos, csakis a

hivatásának élő riportert és szerkesztőt! Szepesi

változatlanul tiszteli a hallgatót, noha időközben

kevésbé lelkes és kevésbé felelősségtudó

játékosok és nézők szállták meg a pályákat

meg a lelátókat. „Egyszer Kínában jártam a

magyar ifjúsági válogatottal. A mérkőzés végén,

zuhanyozás után az öltözőben a címeres

mezt taposták a gyerekek, miután ledobálták

azokat a földre. Megfagyott bennem a vér:

Puskásék ilyet soha sem tettek volna!. Számukra

az a mez a haza jelképe volt. Hogyan is

taposhattak volna rá?!

Szepesi György (ingben), Papp László és Puskás Ferenc 1994-ben, Koppenhágában a hazai magyar újságírók csapatával.

Nálunk kevesen tudják, hogy Szepesi György

hosszú időn át állt a Magyar Rádió Szórakoztató-

és Sportosztálya élén, mint főszerkesztő.

Munkásságához egy sor újszerű adás elindítása

– például a telefonos kívánságműsoré

– fűződik. A második világháború utáni

magyar rádiózás egyik nagy egyénisége ő: ott

volt mindhárom adó, a Kossuth, a Petőfi és a

Bartók alapításánál! Nem tudom, miként dolgozható

fel az ő rendkívüli pályája, sokoldalú

riporteri, szerkesztői, sportvezetői és sportdiplomata

tevékenysége?

Maholnap negyven éve, hogy megismerkedtünk.

Pályakezdő újságíró voltam, Kassáról

szerkesztettem az Új Ifjúság sportrovatát. Szepesi

György egyszer ellátogatott egy élménybeszámolóra

a pozsonyi József Attila Klubba.

Ottani szereplését az egyik élelmes klubtag

hangszalagra rögzítette és feldolgozta. A

nyolcrészes sorozatot aztán hétről-hétre közöltük.

Valaki azonban elterjesztette Pozsonyban,

hogy Szepesi tiltakozott az élménybeszámoló

közlése ellen, s ragaszkodik a honoráriumhoz.

Az ügyet tisztázandó utaztam el Budapestre,

ahol kiderült, a pletykából egy szó sem igaz:

arra kér csak, hogy a sorozatot küldjem el neki,

a honoráriumot pedig utaljam ki egy rászoruló

csehszlovákiai magyar főiskolásnak.

Ekkor kezdődött a kapcsolatunk, s azóta is tart.

Azt hiszem, valamennyi kisebbségi magyar

sokat köszönhet neki: és nemcsak a közvetítések

élményét! Rendszeresen emberszámba

vett ugyanis bennünket, elsőként terjesztette

az éter hullámain a második világháborút követően,

hogy Kassán, Kolozsvárott, Újvidéken

és Munkácson is élnek magyarok.

Ugyanakkor nem kevésbé fontos: a leghevesebb

csaták hevében sem sértegette a más

nemzetiségű ellenfeleket. Ezért tisztelik őt a

világ számos országában. Nálunk is.

Batta György

SZÜLETÉSNAP

Idő előtt távozott, mint mostanában a magyarok...

Hatvanéves lenne Szikora György, a Fehér Pelé

A felvidéki magyarság egyik legismertebb

személyisége volt és maradt a tardoskeddi

születésű Szikora György labdarúgó, akit a

brazil sajtó Fehér Pelének nevezett. Játékát a

művészi szintű megoldások, az elegancia és

a sportszerűség jellemezte. Életének minden

perce a nyilvánosság előtt zajlott, s mert magyarságához

hűségesen ragaszkodott, alaptalan

vádak, gyanúsítgatások, rágalmazások

érték. Ötvennyolc évesen hagyott itt bennünket,

belefáradva a krónikus stresszekbe.

Az itt közölt részlet Batta György: Szikora,

a Fehér Pelé c. portrékönyvéből való.

Ezerkilencszázhatvanhatban két mérkőzésre

utazott Rio de Janeiroba a csehszlovák

csapat. Az egyiken egygólos, 2:1-es

vereséget szenvedtünk a másikon 2:2 -es

döntetlent értünk el. A 2:2-es találkozón

én rúgtam az egyik gólt: méghozzá úgy,

hogy Manga kapusnak még mozdulni sem

volt ideje, mert egy jobboldali beadást húsz

méterről , kapásból vágtam a hálóba. 140

ezer néző jött el a meccsre, s a brazilok

hozzáértésére jellemző, hogy megtapsolták

a gólomat! Ez ritka gesztus, másutt aligha

fordult volna elő, engem is meglepett. A

csehszlovák csapat első góljában is benne

voltam. Elindultam a brazil kapu felé, négy

játékost kicseleztem, amikor szabálytalanul

akadályoztak. A játékvezető szabadrúgást

ítélt, s ezt Popluhár belőtte! Ezek után írták

a brazil lapok, hogy a pályán két Pelé

volt – egy fekete és egy fehér. Ez a szakvélemény

aztán bejárta a világsajtót, akárhová

érkeztem, mindenütt sztárnak tekintettek,

fényképeztek, nyilatkoznom kellett és számos

kecsegtető ajánlatot kaptam világhírű,

gazdag egyesületektől, így például negyedmillió

dolláros szerződést kínált fel a New

York Cosmos, amelyben akkor a világ leghíresebb

játékosai szerepeltek, így Pelé is.

Megkeresett a Penarol Montevideo, Racing

Buenos Aires és az Aranycsapat egykori játékosa,

Lóránt Gyula is, aki az NSZK-ban

volt edző, a Kaiserslautern együttesénél. Ő

két napon át beszélt a lelkemre, de hát mindig

visszavárt a család, pedig az sorsdöntő

lehetőség volt. Természetesen másképpen

alakult volna az életem, ha akkor nem jövök

vissza a többiekkel. Braziliában játszottam

Pelé ellen, ami mindenképpen nagy élmény

volt és maradt is, mivel ő mindent tudott a

labdával és anélkül is. Hozzá hasonló játékost

azóta sem láttam: Maradona is nagyon

jó, de Pelétől ő is messze van.Volt a mérkőzésnek

vagy tíz perce, amikor csak őt figyeltem.

Már az első megmozdulása káprázatos

volt, négy játékost elfektetett, miután kapott

a kapustól egy labdát. Mellettem is elviharzott,

egy mozdulattal becsapott kettőnket,

nyomban meg is kérdeztem Joklot: Láttad

ezt? Feltűnt, hogy Pelé mindig a lehető legjobb

megoldást választotta, mindig tudta

mit kell tennie, s mindezt a lehető legtermészetesebben,

legegyszerűbben csinálta.

Bár vigyáztam rá, mégis mindig egyedül

volt, amikor labdát kapott. Valami mágikus

erővel elbűvölte a pályán lévőket, a labda

pedig minden helyzetben tapadt hozzá. A

helyzetfelismerése is tökéletes volt, megfigyeltem

a gólnál, Viktort is tudta követni, s

ezáltal figyelte a védők mozgását is. Nem

durváskodott, neki viszont Horváth párszor

alaposan odataposott. Pelé először felemelte

az ujját, figyelmeztette őt, de nem használt.

Aztán egy pillanatban – senki sem látta,

mikor – ő is odataposott Horváthnak, aki

megsérült. Egyszóval, Pelé csak egy volt, de

nemcsak játékosként volt kíváló, embernek,

kollégának is az volt. Hazafelé jövet egy repülőgépen

utaztunk, ő ugyan az első osztályon,

mert nászútra indult első feleségével,

a német Rosemarieval. Civilben is nagyon

közvetlenül, természetesen viselkedett, nem

szenvedett sztárbetegségben.

Eszembe jut még, hogy megtapsolta a gólomat.

Szikora a DAC egyik meccsének szünetében elgondolkodva vonul játékosaihoz az öltözőbe.

Szikora György gimnáziumi tanulmányait Érsekújvárott kezdte, Komáromban folytatta

és Pozsonyban fejezte be. Színjelesen érettségizett a Duna utcai magyar tanítási nyelvű

gimnáziumban. A felvétel a szalagavatóján készült – osztályfőnöke, Kulcsár Tibor költő

tűzi fel a zöld szalagot.

ITTHON 39

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Torda táltos egyszer azt kérdezte a tanítványaitól, miből tudják megmondani, hogy véget ért az éjszaka, és elkezdődött

a nappal.

Munguzd azt mondta:

- Ha a távolban látsz egy állatot, s meg tudod mondani, hogy az bivaly vagy ló.

- Nem – mondta Torda.

- Ha ránézel egy távolban levő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa vagy szilvafa – mondta Boglárka.

- Ez sem jó – mondta Torda.

- Hát akkor mi a jó válasz? – kérdezték a tanítványok.

- Ha egy férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy ha egy nőnek az arcába nézel,

és felismered benne a nővéredet. Amíg erre képtelen vagy, mindegy, hol áll a nap, számodra továbbra is éjszaka van.

Ez a mese világít rá legjobban népünk

küldetésére a világban. Arra, hogy megismerjük

igaz múltunkat, abból hitet, erőt

merítsünk küzdelmeinkhez, melynek

végső célja egy jobb világ megteremtése.

Amikor tehát visszatekintünk a múltba,

faggatjuk a múltból ránk maradt emlékeket,

egyszersmind birtokba is vesszük

azt, ami a miénk volt, s az ma is, csak oly

keveset tudunk róla. Nem magunk tehetünk

erről, hiszen évszázadokon keresztül

tűzzel-vassal irtották az ősi kultúránkban

meglevő tudást és hagyományt. Majdnem

elveszett, de a trianoni diktátum által feldarabolt

haza valamennyi táján: Erdélyben,

Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján,

Őrvidéken – isteni gondviselés folytán!

– fennmaradtak emlékek, amelyek segítenek

visszatalálni az elveszettnek hitt ősi

műveltséghez és hagyományhoz, amely

által népünk képes lesz újból magára találni

és az emberiséget is a helyes útra terelni...

„A múltba való

visszatekintésnek

egyik eszköze az írás“

– vallja Forrai Sándor, akinek tanításával a

következő folytatásokban is gyakran találkozunk

majd. – Ránk maradt régi írásos

40

emlékekből évezredekre visszamenőleg

tájékozódni tudunk egyes népek kultúrájáról,

műveltségi fokáról, hitvilágáról,

érzelmeiről, szokásairól stb. Nem utolsó

sorban pedig a tanulásnak, a tudás megszerzésének

legfontosabb eszköze. Az a

jelen, amelyről az írások szólnak, a jövő

nemzedéke számára akarva-akaratlan a

jövő építését szolgálja. A jövő építésének

ez a folymata nemzedékről nemzedékre

napjainkban is tart. Jelenünk építménye

tehát egy olyan ősi múlt, melyhez minden

nemzedék hozzáadta a maga tapasztalatát

, és mindazt, amit közösségi munkájával

létrehozott. A múltnak tehát nagyon

sok összetevője van, ami lényeges és

fontos egy nemzet életében jövője szempontjából.

Ahhoz, hogy jövőjét,annak

folyamtosságát biztosítani tudja, nem

mindegy, hogy jövőjét milyen múltra építi.

A felvázolt séma alapján minden népközösség

létrehozta a maga sajátos kultúráját,

szokását, életmódját, történelmét,

mindazt, amelyben élni és boldogulni

tudott. Minden nép arra a törekszik, hogy

múltjából minél többet ismerjen meg,

rendelkezzen minél nagyobb nemzeti önismerettel,

nemzeti öntudattal. Hatalmas

kutatómunka folyik ezen a téren szerte a

világban. Óriási könyvtárak állnak már

rendelkezésre az érdeklődők számára az

írás segítségével. De hogyan állunk mi

magyarok múltunk, nemzeti önisme-

2006. évi VII. Kárpát-medencei Rovásírásverseny erdélyi elődöntő résztvevői

retünk dolgával? Ezeknek ismeretében

hogyan építjük múltunkra a jövőt? Volt-e

valami közünk az írás feltalálásához és részesültünk-e

áldásában? Rendelkezünk-e

ősi írásbeliséggel, mely bizonyos rangot

ad a népek nagy családjában? Igen, olyan

nemzeti kincsünk van, mellyel kevés nép

dicsekedhet.”

Ez a kincsünk pedig a magyar írás, vagyis

a rovásírás. A rovásírást sokan sokféleképpen

nevezték. Kézai Simon, Verancsics

Antal, Thelegdi János, Baranyai Decsi

Építsünk a múltunkra jövőt!

János hunnak, Kálti Márk, a Bécsi Krónika,

Thúróczy János, Antonio Bonfini,

Szamosközy István, Luigi Ferdinando

Marsigli szkítának. Mi párszáz éve már

székely-magyar rovásírásnak nevezzük,

amely ősiségünk bizonyítéka a Kárpátmedencében,

egyben a szkíta-hun-avarmagyar

folytonosságé is.

A következőkben a magyar írás történetével,

kialakulásával és emlékeivel foglalkozunk

majd. Ebbéli igyekezetünkben

Forrai Sándor A magyar rovásírás elsajátítása

c. munkájára, valamint a Friedrich

Klára – Szakács Gábor szerzőpár Kárpátmedencei

birtoklevelelünk, a rovásírás és

Kőbe vésték, fába rótták... című könyvére

támaszkodunk. Egyúttal köszönjük nekik,

hogy a rovásírás elsajátítása és terjesztése

céljából törekvésünkben támogatásukról

biztosítanak bennünket.

Szakács Gábor írja a fent idézett műben:

„Magunk részéről a magyarság megmaradásának

három feltételét látjuk:

ne feledjük ősvallásunkat, a Boldogaszszonyba

vetett hitünket, ne feledjük a

hon(vissza)foglalás előtti őstörténetünket

és végül, de nem utolsó sorban ne feledjük

– tanuljuk, ápoljuk és terjesszük szépséges

anyanyelvünk ősi lejegyzett formáját, őseink

reánk bízott kincsét, Kárpát-medencei

birtoklevelünket – a rovásírást!”

Sorozatunkban Forrai Sándor rovásbetűit

használjuk. Azt szeretnénk, ha Tisztelt

Olvasóink megszeretnék, elsajátítanák a

rovásírást és olvasást. Azt szeretnénk, ha a

családban, a barátok között egyre többen

lennének a magyar rovásírásnak a hívei és

alkalmazói, mert ez az ősi kincsünk egyben

a tisztesség magasiskolája is! Azt szeretnénk,

ha az iskolai szakkörökben a tanárok

és tanítványok a rovásírással is foglalkoznának

mint a magyarságismeret fontos részterületével.

Reméljük, közös erőfeszítésünknek

egyszer megérik a gyümölcse!

Középkori rovásírásos lelet.

Olvasata „mihály írtán követ“

Magyar rovásírásos lelet Pécsett

Forrai Sándor ábécéje:

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

rodnAs ifQtep

lad itezmen

!azah a Ih ,raGam arplat

!ahos Gav tsom ,Qdi za tti

?kodabaS Gav knWGel kobar

!kotaSSlAv ,sEdrEk a ze

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse

bbAvot kobar Goh ,knWSWkse

!knWSel men

,giAnatsom knutlov kobar

,kniApasQ kattozohrAk

,katlah-ketlE nodabaS kik

.kantahguN men nebdlqfagloS

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse


!knWSel men

,rebme gnatib iannohes

,rem men inlah ,llek ah ,tsom ik

,etelE Gnor bbAgArd kenik

.etelWCeb azah a tnim

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse


!knWSel men

,drak a lAncnAl a bbeseNEf

,trak a itisekE nabboj

!knutdroh tocnAl sigEm im sE

!knudrak igEr ,delev edi

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse


!knWSel men

,Sel pES tnigem vEn raGam a

;zehErIh Gan igEr OtlEm

,kodazAS a ketnekAr tim

!totazAlaG a kussomel

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse


!knWSel men

,kanlurobmod kniajrIs loh

,kanlurobel kniAkonu

ttellem gAsdAmi OdlA sE

.teknieven tneS le kAjdnom

erEnetsi koraGam a

,knWSWkse


!knWSel men

rovatvezető: Z. Urbán Aladár

ITTHON 41

REKLÁM

42

Válogatás a Pozsonyi Casino műsoraiból

Klarissza (Klariská) utca 7.

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel

Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )

2007. március 13. kedd 18.00

Végh András budapesti archeológus, törtész vetítéssel egybekötött

összefoglaló előadásában tizenöt év legfontosabb budai ásatásairól és

az azokon talált legérdekesebb leletekről (kolostorok, lakóházak, erődítések)

számol be, amelyekről még a ránk maradt írásos emlékek is

hallgatnak.

Műsorfelelős: Aich Péter, Háznagy: Badin Károly

2004. március 14. szerda FIGYELEM!

11.45 órakor találkozunk Thaly Kálmán sírjának megkoszorúzásán a

Kecske kapui evangélikus temetőben. 15.00 órakor a debreceni Déri

Múzeum Thaly hagyatéka címen előadást tart Korompai Balázs, a kiállítás

kurátora, a debreceni Déri Múzeum történésze. Helyszín: Brämer

Kúria.

2007. március 15. csütörtök 15.30

„Jegyezd vele égre, Örök tanulságul:

Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja,

Azért a víz az úr!”

(Petőfi Sándor)

A Medikus kertben Petőfi szobránál találkozunk a koszorúzáson, utána

az ünnepélyes hangulat a PC-be szólít, egy kötetlen, baráti találkozóra..

Műsorfelelős: A PC Választmánya, Háznagy: Hrivnák Angéla

2007. március 17. szombat 16.00

Kellemes csevegés, társasjátékok, akiben megszólal a zene iránti vágy,

üljön a zongorához, szórakoztassa a megjelenteket.

Műsorfelelős: Lovisek László, Háznagy: Lányi István

2007. március 20. kedd 18.00 – A Költészet Világnapja

Polák Imre lapszerkesztő, műfordító, az AHAMKÁRA Hatjóga Baráti

Társaság alapító elnöke „Koplalok, tehát vagyok” címen tart előadást

ma este. Mi indokolja a Descartes-parafrázist? Ennek története dióhéjban:

egyiptomiak (I.Hérodotosz), Püthagorasz, Szókratesz, Platon,

Hippokratész dialógusa Aszklépiosszal, Zsud-Si, Avicenna, L.Kornaro,

F.Hofmann, Upton Sinclair. Koplalás és böjt – javallatok – ellenjavaslatok,

auto-intoxikáció és megelőzése, speciális higiénia - koplalás

közben, visszatérő diéta, saját tapasztalatok – böjtök, koplalások egy

esztendő viszonylatában (napéjegyenlőségek, napfordulók).

Műsorfelelős: Jesenicky Eszter

Háznagy: Bors Éva

2007. március 24. szombat 16.00 – Az Ifjúság Világnapja

Gábor – Gábriel arkangyal egyike a 7 arkangyalnak (Mihály, Gábor,

Rafael, Uriel, a többi 3 neve nem egyértelmű). Nevének jelentése ”én

erőm: az Isten”. Nemcsak a keresztények tartották nagy becsben, hanem

a buddhisták, a zsidók és később a muzulmánok is. A Casinóban

ma a Gáborokat köszöntjük.

Műsorfelelős: Lovisek László, Háznagy: Mlynárik Eszter

2007. március 27. kedd 18.00 – Színházi Világnap

Irodalmi újdonságok a Madách-Posonium Kiadóban – (Aich, Mács

és mások). Dobos Éva tanárnő kitűnő irodalmi ízléssel, s nem utolsósorban

női szemmel egy valóban meglepetéscsokorral érkezik ma

este a Casinóba.

Műsorfelelős: Petőcz Csilla, Háznagy: Medveczky Ferenc

2007. március 29. csütörtök 18.00

A nagyböjti időszakhoz, a nagyhéthez és a húsvéthoz igen gazdag szokás-

és hiedelemvilág kapcsolódik, mely részben pogány és népi eredetű,

többnyire azonban a keresztény vallással fonódik össze. Hogyan

ünnepelték Pozsonyban a húsvéti ünnepeket, milyenek voltak a régi

pozsonyi húsvétok – erről mesél nekünk ma este Mayer Judit nyelvész,

Pozsony legnagyobb ismerője.

Műsorfelelős:Aich Péter, Háznagy: Kirner Károly

2007. március 31. szombat 16.00

Holnap április elseje!!!!! Éljünk a lehetőséggel. Mindenkit kérünk, készüljön

föl egy jó viccel (lehet többel is!), s máris elkezdődhet a Viccvetélkedő

a Casinóban. Aki úgy gondolja, nem igazán szeretne vicceket

mesélni, nem történik semmi, hiszen a jó hangulat tapssal jár, s ők

lesznek a „tapsfelelősök”.

Műsorfelelős: Malán Lali, Háznagy: Jesenicky Eszter

2007. április 3. kedd 18.00 – Nagykedd

„Uram, ha gyémánt vagyok, miért maradtam csiszolatlan?” (részlet egy

görög imádságból)

Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep. Hlačoková Erika, a pozsonyi

evangélikus a. hitvallású magyar gyülekezet lelkésze: Mit jelent

a HÚSVÉT az egyes vallásokban, mit jelent számunkra ez az ünnep

címen tart előadást

Műsorfelelős: Gabron Éva

Háznagy: Krajči Klára

A HAZAI MAGYAR TERMELŐK FELHIVÁSA!

SZERETNE ÖN HÁROMSZOR ÁTCSOMAGOLT

ÉS LEFAGYASZTOTT

EMBERI FOGYASZTÁSRA ALKALMATLAN

ISMERETLEN EREDETŰ

HÚSTERMÉKEKET ÉS ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI?

NEM?

VEGYEN ELLENŐRZÖTT HAZAI TERMÉKEKET

FELVIDÉKI MAGYAR TERMELŐKTŐL ÉS CÉGEKTŐL!

A HAZAI JOBB!!!

Barangolás Felvidéken és Erdélyben

a Gyeplős Zenekar koncertje

2007. március 16-án, pénteken 18.00 órakor a Kortárs Magyar Galériában

(Vermes villa) Dunaszerdahelyen, és március 18-án, vasárnap 15.00 órakor

a légi kultúrházban.

Gyeplős Zenekar:

Varga Mária – ének

Huszár Ágnes – hegedű

Huszár Kata – brácsa

Szabó Mátyás – bőgő

Közreműködnek:

Ág Zoltán – cimbalom

a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai

A koncerten vetítésre kerülnek

a Barangolás Felvidéken

és Barangolás Erdélyben

CD-ROM-ok képei.

Műsor:

1. Sallai verbunk és kanásztáncok

2. Csárdások Kürtről

3. Csallóközi népdalok

4. Dunántúli ugrósok

5. Gömöri hallgató és csárdások

6. Bertóké verbunk és polgári táncok

7. Csallóközi dudanóták

8. Jókai polgári táncok

9. Csallóközi csárdások

10. Moldvai népdalok

11. Székelyföldi csárdás és szökős

12. Széki muzsika

13. Székelyföldi verbunk, forgatós és szökős

14. Széki muzsika

Felhívás

A CSEMADOK megalakulását és a szervezet

1949-69 közötti időszakát bemutató

dokumentumfilmhez keresnek az alkotók

olyan személyeket (riportalanyokat):

1. akik személyesen vettek részt az eseményekben

2. akik ismerik ezen személyeket vagy

ismerik a történéseket

Az alkotóműhely keresi továbbá azokat,

akiknek tulajdonában vannak olyan amatőr

filmfelvételek, amelyek az 1949-1969es

évek kulturális valamint Csemadokkal

kapcsolatos eseményeit örökítik meg, azokat

ideiglenesen - akár térítés ellenében is

- rendelkezésére bocsájtanák.

Információikat, tájékoztatásukat, segítségüket

köszönik és a következő elérhetőségeken

várják: Carisma TV, Družstevná

1, 941 31 Udvard, Dvory nad Žitavou. T.

sz. 035/6 444 740, 0905 637 741. E-mail:

carismatv@stonline.sk.

MEGRENDELŐLAP

Elérhetőségeink:

Občianske združenie JEL, Námestie 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava

E-mail: itthon.press@gmail.com. Tel: 0905/608777, 0907/177817

Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200

aláírás, bélyegző

Darabszám: Egész évre 360,- Sk: Fél évre 180,-Sk:

Pontos cím:

Az intézmény neve:

Név: Dátum:

Ezennel megrendelem az ITTHON című havilapot

KISEBBSÉGEINK

Babindák Ernő:

A szabadságharc cigány hősei

Az 1948-as szabadságharcról, amiről azt

mondják, hogy magyar nemzeti felkelés

volt az osztrák uralommal szemben, de

azért megtanultuk az iskolában, hogy az

aradi vértanúk, tábornokok között kisebbségben

voltak a magyarok. Volt köztük

szerb, német, osztrák, lengyel is.

Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban

a romák jelentős számban vettek

részt. Erről a történetírás vajmi keveset

foglalkozik. A cigányoknak ugyanúgy

megvoltak a maguk mesterségei, méghozzá

nem is lenézett szakmák. Itt említhetjük

a muzsikusokat a nemesi szórakoztatásban,

a magyar nemzeti érzés ébrentartásá-

ban vagy a szegkovács cigányokat, a cigány

lópatkolókat, fegyverkovácsokat, ágyúöntőket.

A fegyverek igazítása ilyenformán

jórészt a cigány mesterek, vagy a vidéki

céhbeli legények kezében volt a hadseregben.

De a muzsikusok szintén ott voltak a

hadszíntéren.

A szabadságharc idején a zenész cigányokat

főként mint verbuváló vagy katona

muzsikusokat sorozták be a bandériumokba.

Legelsőként az 1790-ben született Pityó

József felvidéki cigányprímást említeném

meg, aki már a termetével is tiszteletet

parancsolt. Hat láb magas, daliás ember

volt. Becsületes, tiszta jellemű, rendkívül

népszerű személyiségként emlegetik a

források. Mindig magyaros ruhát hordott

amit ezüstös gombok ékesítettek, a csizmáján

pedig ezüstsarkantyút pengetett. A

44

szabadságharc idején Görgey csapatában

szolgált, részt vett a nagysallói éjjeli csatában

és a branyiszkói ütközetben. Egy alkalommal,

zenészeivel eltévedt és az ellenség

fogságába került. Nehezen tudtak csak

megmenekülni az akasztás elől, de végül

is muzsikájukkal meglágyították az ellenség

katonáinak szívét. Pityó József neve, az

1894. július 15.-i váci csatában is feltűnik.

A feljegyzések szerint, amikor a felső városrész

viskói égtek, a honvédek az „Ég a

kunyhó...“ című nóta hangjaira támadták

meg a piacon ácsorgó ellenséges katonákat,

a kísérő zenekar pedig Pityó bandája volt.

Egy másik prímás, Sárközi Ferenc is a

forradalom kitörésekor az elsők közt jelentkezett,

később Kossuth hadnaggyá léptette

elő és kinevezte a szabadságharcban

résztvevő cigányzenekarok karmesterévé.

Sárközi Ferkó ott volt Budavár bevételénél,

Komáromnál, Sarkadon és a debreceni

ütközetben is. Egressy Ákosnak a szabadságharcról

„Emlékeim“ címen kiadott viszszaemlékezései

szerint Sárközi zenekarának

tagjait a Szózatot megzenésítő Egressy

Béni válogatta össze, saját költségén ruházta

fel és élelmezte őket. Egressy Ákos arról

is beszámol, hogy először tőlük hallotta a

„Kossuth Lajos azt üzente“ kezdetű dalt.

A magyar zene külföldi úttörőjeként is

számon tartott Sárközi részt vett az 1867es

párizsi világkiállításon, 1875-ben pedig

Edward walesi herceg hat hónapra Angliába

szerződtette. Sági Balogh Jancsi 1848-

49-ben honvédkarmester, később ipolysági

és selmecbányai zenekarvezető volt. Sági

Balogh Jancsi másról is nevezetes, mivel ő

szerkesztette az első magyar-cigány szótárt.

Az eredeti Rákóczi-kesergőt az országban

csakis ő játszotta. Részt vett Tokajnál a

Schlik elleni csatában, azután Tarcalnál, a

branyiszkói hegyi csatában. Utoljára a szerencsétlen

kimenetelű temesvári csatában

járt. Innen Guyon Richárd tábornokkal

Törökországba menekült, de nemsokára a

honvágy haza hozta őt.

A Dembinszky hadtestében szolgáló, és

a szabadságharc után Angliába emigráló

Kálózdi Jancsinak volt mindannyiuk kö-

Sági Balogh János Liptószentmiklósi Pityó József Gárdonyi Sárközi Ferenc

zül a legkalandosabb élete. A bécsi konzervatóriumban

tanuló, öt nyelven beszélő

Kálózdit a londoni Alhambra színháznál

karmesterként alkalmazták, majd a kínai

császár hadseregében mint fő katonai

karmester dolgozott. A ’48-as forradalom

kitörésekor jelen volt a múzeumkertben,

fellelkesült Petőfi Nemzeti dalától és úgy

döntött, hogy ő ezt megzenésíti. El is készült

a mű, amelyet megmutatott Vahot

Imrének, Petőfi barátjának. Vahot Imre

hajlandó volt kinyomtatni és Petőfi Sándor

pedig ehhez hozzájárulását adta. Meg is jelent

ez a bizonyos zenemű, ami a Széchenyi

Könyvtárban található.

Megemlíthetjük Horváth Ferencet, aki

Pesten volt muzsikus. Jelentkezett már az

augusztusi Jellasics-támadás előtt, hogy

ők muzsikálnának katonazenészként.

Minden honvéd zászlóaljnak megvolt a

maga cigányzenekara, amelyik csata idején

a sereget lelkesítette együtt a rohamozókkal,

pihenőidőben szórakoztatta a katonákat

és ha fegyverre kellett menni, akkor

fegyverre mentek. De nem csak ezek

a nagyszerű muzsikusok vittek szerepet a

forradalomban.

A romák másik jelentős csoportja ugyanúgy

vett részt a harcban, ahogy a korábbiak.

Ők az 1770-es 80-as években a magyar

kézműiparból élő lakosság 20-25 százalékát

tették ki. Ez ugye az ipar fejlődésével

lecsökkent, azért még mindig elég jelentős

szám volt az 1848-as időkre is. A romák

között így nagyon sok volt a puskaműves,

fegyverjavító, öntő, ők is jártak a haddal,

javítgatták a fegyvereket meg a felszerelést.

A cigányságot kutató történészek szerint

a cigányok a perzsáktól tanulták meg a

fémmegmunkálás technológiáját, és az Európába

a XIV.-XV. században érkező első

csoportjaik már fejlett kézművességgel

rendelkeztek. A Habsburg uralkodók - Lipót,

Mária Terézia, II. József - elrendelték

a cigányok falvakba telepítését, és megtiltották

a vándormesterségből élő roma

kézműveseknek lakóhelyük elhagyását. Ez

a legtöbb romát korábbi foglalkozásától is

megfosztotta: az edényjavítás, a fémmunkák,

a késélezés vagy a teknővájás folyamatos

helyváltoztatást igényelt. A helyi

szükségleteket is kielégítő mesteremberek

közül sokan letelepültként is gyakorolni

tudták iparukat. A múlt század végén a

falusi kovácsműhelyek többségében cigányok

dolgoztak.

A fémmegmunkálás végigkíséri a romák

életét a török elleni harcon át Rákóczi szabadságharcáig.

Bár a korabeli feljegyzések, emlékiratok

nem írnak róla, sokak szerint Gábor

Áron, a híres ágyúöntő is cigány volt. Spira

György történész szerint a nem nemesi

származású honvédek közül a szabadságharcban

egyedül Gábor Áronból lett törzstiszt.

A bereckei asztalosmesterből lett tizedes

1848 novemberében hadnagyi rangban

vett részt a háromszéki felkelésben. A

következő hónapban főhadnaggyá, majd

1849-ben őrnaggyá nevezte ki Bem. Ha

Gábor Áron maga nem is volt roma, több

forrás szól arról, hogy igen sok roma kézműves

dolgozott a különböző ágyúöntő-,

kovács- és fegyverjavító műhelyekben. Az

erdélyi Gábor cigányok csengőöntő, rézöntő

és bádogműves mesteremberek voltak.

Amikor ’48-ban ágyúkat kellett önteni,

Erdélyben összegyűjtötték ezeket a mesterembereket

Gábor Áron vezetése alatt, és

ők öntötték azokat a bizonyos ágyúkat, ez

Salamon János és tábori zenekara a vízaknai csatában lelkesíti a honvédeket Bem fővezér

oldalán (jobbra fenn az ágyú mögött). Nagy József klarinétos és Szirma József golyótól

találva megsebesülnek.

a forradalom folytatásához nagyon fontos

volt.

Aztán még megemlíthetünk egy történetet

magának a forradalomnak kitörésével

kapcsolatban. Ez a kolozsvári cigányok

esete. Kolozsvárra még Mátyás király telepített

romákat azért, hogy a fekete sereget

lássák el hadiszerekkel. Az akkor királyi

városok voltak a hadiszállítók, be volt osztva,

hogy melyik seregtestnek melyik város

adja az ellátását. Kolozsváron letelepítettek

mesterember romákat, hogy ezt a feladatot

lássák el, és ezért bizonyos szabadságokat

adtak. Nem voltak ugyan városi polgárok,

de saját irányításuk – tehát a vajda irányítása

– alatt élhettek, adózniuk csak Mátyás

királynak vagy a fejedelemnek kellett illetve

a kincstárnak. Ez a csoport XV-XVI. századtól

folyamatosan a XIX. századig őrizte

ezeket a jogi hagyományokat. Kicsit elfajult

a XIX. századra ez a hagyomány. Részint

azért, mert a király meg a fejedelem nem

nagyon tartott már igényt a hadi szolgálatokra,

a jogosítványokat a város vette át, és

az illető vajda és a város között kialakult

az az üzleti kapcsolat, hogy a cigányokra

rótt büntetés-pénzeken osztozott a város

vezetése és a cigány vajda és a romákat

mindenfélékért zaklatták. A város közepén

ott volt a karcer, ahová a renitens cigányo-

kat zárták, akik nem fizettek büntetéspénzt

vagy akik elégedetlenkedtek. A romákban

már korábban is volt panasz, meg kérelem,

hogy ezt a rendszert szüntessék meg, mert

erre nekik nincsen szükségük. ’48-ban,

amikor kihirdették, hogy a világszabadságért,

meg a jogegyenlőségért folyik a küzdelem,

akkor az ottani tüntető fiatalsághoz a

romák is odamentek, hogy hát ez a dolog

minket is érdekel. Mondták, hogy persze,

gyertek ti is. Vitték magukkal a követelésüket,

hogy ők is egyenjogúak akarnak lenni

és szabadok. A tömeggel felvonultak a főtérre,

ahol a karcer volt, eldöntötték együtt

a tömeggel, hogy akkor most szétverik ezt

a szégyenkaloda karcert. Március 19-én a

tüntető tömeg, amelyik uniót követelt Magyarországgal

és szabadságot, szabad sajtót,

függetlenséget, ez a tömeg a romákkal

együtt szétverte a feudalizmus akkori jelképét,

tehát a karcert, amivel a cigányokat

gyötörték Kolozsvár városában.

Úgy gondolom, ahogy József Attila mondta,

hogy rendezni végre közös dolgainkat,

az a történelmünkkel kapcsolatban is sikerülni

fog. Hogy minden nép, minden csoport,

minden település megtalálja arcát a

közös múltban, a saját helyét, mert anélkül

nem igazán látható a közös jövő és a jelen

se nagyon érthető meg.

Kossuth köszöntése, az 1848/49-es szabadságharc tábori zenészeire emlékező fesztivál elé.

Mühlbeck Károly rajza. 1949. augusztus 8-án Gráble orosz generális cserkészei felgyújtották

Losonc városát és üldözébe vették Dombi Marci és Borzó Miska karmester tábori

zenekarát.

ITTHON 45

VILÁGÖRÖKSÉG

Háború után béke?

A világörökség részévé válik a komáromi erődrendszer?

Hajdanán, a Trianon utáni időkben, a

két világháború között, három szellemi

gócpontja volt a határon túlra szakadt

felvidéki magyarságnak: Pozsony, Kassa

és Komárom. Mára a történelem – a két

nagyváros iparosítása, lakosságának felduzzasztása,

az átrendeződött politikai és

társadalmi viszonyok és egyéb okok miatt

– már csak Komárom tekinthető szellemi

központnak, mert itt a lakossság nemzetiségi

összetétele ezt még lehetővé teszi, s

mert itt van a legtöbb, országos jelentőségű

magyar intézmény. (Harmadik esztendeje

az önálló, magyar nyelvű, állami

Selye János Egyetem is).

Komáromnak élő történelmi múltja van

ugyan, de gazdasági ereje lanyhult. Fejleszteni

és a huszonegyedik század színvonalán

kultúrát, hagyományt ápolni,

jövőt építeni csak akkor képes, ha támogatják.

Mára meggyérültek a magyarországi

pénzforrások: még szerencse, hogy

akadnak segítőkész egyének és a település

sikeresen merít az eus alapokból.

Egy nem várt, óriási reményforrás azonban

felbuzogott az elmúlt esztendőkben

nem csak a város, nem csak a térség, de

talán a hazai magyar nemzeti közösség

46

egésze számára is: az UNESCO Világörökség-listájára

való felkerülés esélye.

A „történet” akkor kezdődött, amikor a

szovjetek után a csehszlovák, majd a szlovák

hadsereg katonái is elhagyták évtizedek

óta használt helyüket a többszázéves

védmű területén. A város visszavásárolta

az államtól a bástya- és kazamata rendszert

– ez történt Kiskomáromban, a

Duna jobbpartján is, merthogy Komárom

sohasem volt két külön település, hanem

szerves egységet képező, Duna menti központ.

A hídon túli Monostori Erőd kitakarítása

és megtisztítása után az ottaniak

hadimúzeumot, művelődési és szórakoztatási

lehetőségeket biztosító bázist kívántak

létesíteni a falakon belül és kívül, tekintve,

hogy a védmű állapota ezt lehetővé

teszi. Felmerült az is, hogy meg kellene

pályázni a Világörökségi listára való jutást

– ettől az időtől kezdve a balparti Komáromban

is hasonló tervek foglalkoztatták

a városvezetőket és szakembereket.

Nálunk is elkezdődött az évtizedeken át

elzárt térségek megtisztítása, egyes épületeinek

átalakítása. Tavaly az Öregvár

területén átadták a Selye János Egyetem

Konferenciaközpontját, ahol az impo-

záns gyűjteménnyel rendelkező, korszerű

egyetemi könyvtár is található.

Az idén januárban a két pályázó – a két

ország és a két Komárom – benyújtotta

pályázatát az UNESCO illetékes bizottságának.

A dokumentum tartalmazza

Makovecz Imre világhírű magyar építőmérnök

tervét arra az esetre, ha az ENSZ

kulturális szervezete „lát fantáziát” a Világörökség

részévé válásra.

Az ITTHON kiemelten foglalkozik majd a

témával: interjút készítünk Makovecz Imrével,

bemutatunk néhányat rajzai közül.

Elbeszélgetünk Gráfel Lajossal, a városi

hivatal „erődügyi biztosával”, aki a közelmúltban

miniszteri díjat kapott szervezői

és előkészítői munkájáért.

Ha ugyanis az UNESCO 2008-ban úgy

dönt, hogy az erődrendszer alkalmas a

kitűzött célok megvalósítására, egyszerre

több öröm ér bennünket: a szemünk láttára

válik békés monstrummá az évszázadokon

át hadi célokat szolgáló védmű,

hogy az oktatás és a békés együttlét térségévé

váljon, miközben a világ minden részéből

vonzza majd a turistákat. Ez pedig

új munkahelyeket, gyarapodást, megélhetést,

kiszámítható jövőt eredményezhet.

Adja az Isten, hogy így legyen! /b /

Képeinken:

Gráfel Lajos.

A Monostori Erőd belülről.

Az erődrendszer látképe.

Az erőd kapuja.

A túldoldalon az erőd felülnézetből.

ITTHON 47

Kárpát- medencei birtoklevelünk, a rovásírás

Ipolyságon, ezzel a címmel tartott előadást Szakács Gábor, újságíró, zenész, s egyben

a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője. A rendezvény az ipolysági Honti Corvin Kör

Polgári Társulás kezdeményezésére jött létre február 7-én, a városi Piccolo kávézóban.

A jelenlévőket és az előadót a Kör elnöke Mészáros Attila üdvözölte. Az előadást

Bélik György alpolgármester nyitotta meg. Megmaradásunk szempontjából fontosnak

itélte a rovásirás megőrzését. Megemlítette, hogy régiónkban is található rovásírás felirat

a közeli Szemeréd templomán. Ezek után a Corvin Kör vezetője néhány mondattal

bemutatta Szakács Gábort.

Az előadó a résztvevőket megismertette a rovásírás alapfogalmaival és történetével.

Megtudhattuk, hogy a rovásírás több mint 7000 éves, s ez a ”honfoglalás” előtti Kárpát

–medencei származásunkat igazolja, s ezáltal a magyarság rendelkezik az egyik legrégebbi

irásmóddal. Előadásából rámutatatott arra, hogy miért fontos megőriznünk ősi

hagyatékunkat, a rovásírást. Felhívta a figyelmünket, hogy nem elég beszélni a rovásírásról,

hanem a következő nemzedékeknek is át kell adnunk a tudást. Ezt a célt szolgálják

az évenként megrendezett rovásírásversenyek. A tavalyi versenyre a Felvidékről

70, Erdélyből 250, Magyarországról 160, a Vajdaságból 100, s a Muravidékről 8 tanuló

jelentkezett. Ezek a megmérettetések nagyban hozzájárulnak a határoktól szétszabdalt

Kárpát – medencei magyar ifjúság összetartozásának erősítésére.

A Honti Corvin Kör Polgári Társulás 2006 májusától működik. Idáig történelmi,

irodalmi és zenés előadásokat valósított meg. Corvin című kiadványában a Kör negyedévi

tevékenységéről ad számot a társulás tagjainak, s az érdeklődőknek. A városi

könyvtár közreműködésével irodalmi köröket működtet alsó és felső tagozatosok számára,

valamint a középiskolás diákok részére. corvin

A Csemadok

Művelődési Intézetének képzései

Drámapedagógiai képzés

Dunaszerdahelyen, 2007. március 30-

31 és április 1-én (péntek - vasárnap) a

Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola

épületében a gyermekszínjátszó

csoportok és a szerkesztett játékok rendezőinek

részére. A képzést Szabó Csilla,

drámapedagógus vezeti.

Országos bábos képzés

Dunaszerdahelyen, 2007. március 30-

31-én (péntek-szombat) a Szabó Gyula

utcai Építészeti Szakközépiskola épületében

a bábcsoportok vezetőinek, a

bábozással foglalkozóknak. A képzést

Kecskés Marika, bábszínész vezeti.

Mindkét képzés foglalkozásainak tartalma

kötődik a korábbi képzéseken szerzett

gyakorlatokra és tapasztalatokra,

egyben lehetőséget biztosít (tanácsadás

és konzultálás formájában) az idei Duna

Menti Tavaszra készülő produkciókkal

kapcsolatos színpadi, drámapedagógiai

és egyéb módszertani nézőpontok megvitatására

és megoldására.

Jelentkezési határidő:

2007. március 18., az intézet címén:

Osvetový inštitút, P.O. Box 16, Bacsákova

240/13, 929 01 Dunajská Streda.

e-mail: huszar@csemadds.sk,

intezet@csemadok.sk,

fax: 031/550 98 30

Információ: telefon: 031/552 24 78

(Molnár Zsuzsanna, Takács Ottó)

Bővebb információ a Szövetség honlapján

(felhívás, jelentkezési lap):

www.csemadok.sk

Az Intézet a szállásolást és az étkezést

biztosítja és fedezi. A Közép- és Kelet

Szlovákiából jelentkezőknek a szervezők

útiköltség hozzájárulást biztosítanak.

Részvételi díjak: bábos képzés 300.-, drámapedagógiai

képzés 400.- korona.

ITTHON 49

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – IPOLYSZALKA

Íme, az élő tájház

Az ipolyszalkai tájház gyönyörű környezetben,

az Ipoly alsó folyásánál, völgykatlanban

fekszik. Körülöleli a Börzsöny hegyvonulata

és a Kisalföld északkeleti lombos erdősége.

Ipolyszalka Esztergomtól 15 km-re található

a főútvonal mellett, amely Párkányt

Selmecbányával köti összze. Lakosságának

száma 1075, a magyar ajkú lakosság 1055

főt számlál. Az Alsó Ipoly mente központi

faluja, központi iskolával. A települést Magyarországtól

az Ipoly folyó választja el.

Ipolyszalka határátkelőhely, az Ipolyon három

ívű vashíd vezet a túlsó partra.

A település első írásos említése IV. Béla

1242-ben kiadott oklevelében történt. Ekkor

még királyi birtok volt, de 1261-ben

már az esztergomi káptalan birtokát képezte,

majd 1270-től az esztergomi érsekséghez

tartozott. 1754-ben Mária Terézia

mezővárosi címet adományozott Szalkának

4 országos vásár megtartásával.

A vályogból 1897-ben épült jellegzetes parasztház,

8 áras telekkel a Magyarországra

vezető főút mellett van. A házban 3 szoba

található, 1 nyárikonyha beépített tűzhelylyel,

sütővel. Hátul istálló és fészer van. Van

kút és kinti kemence az udvaron.

A tájház működtetése

A kinti kemencében hagyományos lagzis

kuglófot, valamint tejfölös-szalonnás

lepényt, tepertős cipókat sütünk megrendelésre.

A dagasztás és a sütés folyamatát

az idős nénik ismerik, de már tanulják a

szalkai menyecskék. Hetente 2x sütünk,

pénteken és szombaton, illetve az ideérkezők

kívánsága szerint.

50

M. Nagy László

felvételeivel

2004 júniusától csoportokat, osztályokat

fogadunk egésznapos programokra,

kézművesbemutatókkal, a kinti kemencében

készült hagyományos ételek bemutatójával.

A gyerekek élvezik a dédszüleik

életét, munkásságát bemutató egynapos

ittlétet, a kézművesfoglalkozások nyújtotta

kreativitást.

20 féle foglalkozás kerül bemutatásra:

kosárfonás, kötélverés, kukoricaháncsmunkák,

szőnyegszövés, gyöngyszövés,

karkötők, hímzések, szalvétatechnikával

készült képek, nemezelés,

makramékészítés, mézeskalácskészítés, kenyérsütés,

természetes anyagokból, szárított

növényekből készült képek, koszorúk,

anyagból készült babák, sókerámia, üvegfestés,

drótból készült különféle ékszerek,

gyöngyfák, batikolás, söprűkészítés.

Az őszi és a téli hónapokban a kézművesműhelyben

tartjuk a kézművesfoglalkozásokat

a csoportok, osztályok

részére. Kézművestanfolyamokat is

szervezünk a téli hónapokban az érdeklődök

számára. Ez a helyiség alkalmas kisebb

összejövetelek (40-45 fő), családi összejövetelek,

ünnepségek, konferenciák megrendezésére

is.

Nyugdíjas csoportok is szívesen látogatnak

el hozzánk. Igény szerint folklórműsorral

várjuk vendégeinket. Az üstben főtt

takartos káposzta igen kelendő a lepény és

a lakodalmas kuglóf mellett.

További célkitűzésünk, hogy munkahelyeket

teremtsünk. A Munkaügyi hivatal lehetővé

tette 2004 májusától, hogy a nonprofit

szervezetek is munkanélkülieket foglalkoztassanak

aktivációs tevékenységre, így

elősegítve működésüket. Talán elsőként

a járásban, éltünk ezzel a lehetőséggel, azóta

35 munkanélkülit foglalkoztatunk heti

10 órában. Segítségükkel valósítjuk meg

a kézműves foglalkozásokat is, már falunapokra,

rendezvényekre is hívnak bennünket.

Vásároltunk egy agyagból készült

hordozható búbos kemencét is, amivel

rendezvényeken tudunk lepényt sütni.

A kinti építkezéseket, felújításokat is a

munkanélküliek segítségével végeztük. A

téli hónapokban a férfiak vesszőből kosarakat,

fonott kerítéselemeket, söprűket készítenek,

a nők pedig szőnyegeket, kukoricaháncsból

táskákat, alátéteket, lábtörlőket.

A tájház színtere különböző hagyományőrző

rendezvényeknek is, mint a húsvéti

locsolkodás, szüreti ünnepség, tollfosztás,

fonóház, disznóvágás, betlehemesdi, valamint

a hagyományőrző csoportok próbái

is itt zajlanak. A Mécs László Alapítványnak

köszönhetően a tájházban működik az

e-magyar pont internetes szolgáltatás a fiatalok

és a falu lakossága részére. A számítógépet

az újonnan épített részben helyeztük

el úgy, hogy a hozzánk látogatók számára

nem észlelhető.

Jelenleg is építkezés folyik nálunk, az újonnan

épített tetőteret alakítjuk át matracos

szállássá 40 fő részére.

További terveink:

Az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai

Társaság célkitűzése, hogy községünkben

és az Alsó Ipoly térségében fellendítse a

falusi és kultúrturizmust és ezáltal munkahelyeket

teremtsen ebben a térségben,

ahol 26% fölötti a munkanélküliség.

Az idén teret szeretnénk biztosítani nem-

csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek

is: kézművesbemutatók szervezésével,

kézművesmesterségek elsajátításával hétvégi

képzéseken, valamint egynapos hagyományőrző

programokkal. Szeretnénk

bebiztosítani a kézművestermékek árusítását

is.

Egyre több igény van szálláshelyek iránt

községünkben. Mivel szálláslehetőség ez

idáig nincs, ezt a hiányt is szeretnénk pótolni.

Ahhoz, hogy a megnövekedett igényeknek

eleget tudjunk tenni, s még hatékonyabban

tudjunk céljaink elérésén dolgozni, szükséges

a további bővítést megoldanunk.

A tájház mellett parasztházat szeretnénk

megvásárolni erre a célra, így kapnánk egy

összefüggő nagy parasztportát – 15 áras

telket.

Elindítunk egy új programot, a

lovaskocsikázást az Ipoly mentén és a szőlőhegyre,

a pincefaluba.

Az ifjúság bevonása

A fiatal generáció az, amely munkánkat

továbbviszi, ezért nagyon fontos, hogy

kellő figyelmet fordítsunk az utánpótlás

nevelésére. A gyerekek fogékonyak és lelkesek,

ha érzik, hogy szeretettel és odaadással

tanítják őket. Nemcsak egynapos

kézművesfoglalkozásokat tartunk számukra,

hanem egyhetes nyári kézműves

táborokat szervezünk már öt esztendeje.

Az alapiskolás és középiskolás gyerekek

napi 8 órában elsajátítják a mesterségek

fortélyait: a kosárfonást, kötélverést, üvegfestést,

fafaragást, kenyérsütést.

A fiatalok az itt tanultakat kamatoztathatják

pl. saját vállalkozásban, ill. a térség turisztikai

fejlesztésében. A program jól beépíthető

a falusi turizmusba – a tájháznál

meghirdetett kézműves foglalkozásokban.

A táborba szlovákiai és magyarországi

fiatalokat várunk 8 – 16 év között. Jelentkezhetnek

egész Dél-Szlovákia területéről

, az Ister-Granum Eurorégióból, az Ipoly

Eurorégióból, Pest megye településeiről.

Dikácz Zsuzsanna,

az Ipoly-Menti Kulturális és Turisztikai

Társaság ügyvezető elnöke

Kedves Barátunk!

Tisztelettel felhívjuk figyelmét egy újfajta

egynapos kirándulási lehetőségre

a tanulók, diákok, csoportok részére a

térségben.

Az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai

Társaság 2003 november végén nyitotta

meg a tájházat Ipolyszalkán.

2004 júniusától egynapos programokat

szervezünk iskolai osztályok, kiránduló

csoportok részére a téli hónapokban is.

Programok:

- kézművesfoglalkozások – szőnyegszövés,

kosárfonás, nemezelés, hímzés,

kukoricaháncsmunkák, üvegfestés,

makramé, kötélverés, játék- és képkészítés...

- elődeink lakáskultúrájának, életének,

szokásainak bemutatása

- lepény-, kenyér, vagy kuglófsütés a

kinti kemencében

- gyermekjátszótér, ügyességi versenyek

korabeli játékokkal

- kukoricapattogtatás, kolbász- és szalonnasütés

Irányár: 130-230.-sk személyenként, az

étkezéstől függően

1 személy számára: 130.-sk-ba kerül az

egésznapos kézművesfoglalkozás és a

ház bemutatása.

Étkezés:

1 szelet lepény: 25.-sk

1 szelet kuglóf: 15.-sk

1 adag bográcsgulyás

(nyárson sült kolbász): 60,-sk

1 dl üdítő: 3.-sk

- lovaskocsikázás lehetősége

az Ipoly mentén

- szálláslehetőség

- Elérhetőségeink:

e-mail: tajhaz.szalka@zoznam.sk

Telefon: 0907/404 576

Szeretettel várjuk!

ITTHON 51

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – IPOLYSZALKA

52

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP 2. ÉVFOLYAM 3. SZÁM ... - niton.sk

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?