A fogatos közelítés fejlesztésének problémái - Erdészeti Lapok

Amikor a csemeték elérik az 5—10 cm magasságot (kb. négy hét), a túlsűrű
vetéseket ritkítani kell, oly mértékben, hogy előbb 3—4, majd 5—6 cm-re
legyenek egymástól a csemeték. Elégséges fm^ként 40—50 db-ot meghagyni
1 éves korra. A gyenge csemetéket ki kell nyírni ollóval, különben a korompenész
is nagy károkat okozhat.
1955-ben kezdtem hozzá a rezgőnyár-csemete neveléséhez. Az első évben
V 2 kg magot sikerült begyűjteni és belőle 22 000 db csemetét nevelni. Ebben
az esztendőben a lótetű akadályozta a csemetenevelés sikerét. Nem sikerült
teljesen kiirtani. A csemeték 30—140 cm magasságot értek el. A választott
talaj túl nedves volt és a terület árnyékos. Ez is akadályozta a nagyobb eredmény
elérését. 1956-ban 3,5 kg magot sikerült pergetni és 110 000 db csemetét
nevelni. A csemeték elérték az 1 méter magasságot, sőt mintegy 30%-a a 120
cm-t. Ez volt a legsikerültebb vetés, 1957-ben 3 kg magból csupán 30 000 db
1 éves csemete lett. Gyönyörű kelés után az árnyaló hirtelen eltávolítása miatt
1 óra alatt elpusztult valamennyi csíranövény. 1958-ban 10 dkg magból 18 000
csemetét sikerült nevelni. A következő években, most már 4 éves tapasztalatok
felhasználásával 2—300 000 rezgőnyár-csemete nevelését tervezzük. Ez a menynyiség
kielégíti az egész északi hegyvidék csemeteszükségletét. Az első ültetések
szépen fejlődnek, és az 1957-es telepítések elérik a 2 méteres maga;sságot.
A rezgőnyár telepítésére sok lehetőség van a hegyvidéki erdeinkben. A
kínzó fahiány és nagy ipari alapanyagszükséglet, valamint talajaink javítása,
gazdagítása amellett szól, hogy bátran telepítsünk előállományként, vagy
kisebb csoportonkint elegyítés céljából rezgőnyárat. Azt remélem, hogy a fenti
tapasztalatok nyomán más erdőgazdaságok is kedvet kapnak ehhez a munkához
és tapasztalataink segítenek munkájukban.
IRODALOM
1. Erii munkaközösség: A nyárfa 1953. Mezőgazd. kiadó. — 2. Kopeczky Ferenc: A rezgőnyár.
„Az Erdő" 1953. dec. — 3. Marjai Zoltán. Nyármag csírázás és fiziológiai vizsgálatok.
Erdészeti kutatások 1956. 3. — 4. Billik: Tapasztalataim a rezgőnyármaggyűjtés és csemetenevelés
terén. (Lengyel nyelvű.) Las Polski 1954. 5. — 5. V. Jirkovszky: Tapasztalatok a rezgőnyárnak
magról való termesztéséről. (Cseh nyelvű) Lesnicka Práce 1954. 7. — 6. Wettstein: Rövid
tájékoztatás a rezgőnyárról Alig. Forstzeitung 1954. 21'22. Németnyelvű) — 7. Ole—Borsét:
A rezgőnyárfa termésének csírázóképessége. Reports of the Norvegien Torest Resarch Institute
1954. N. 44. — 8. Bakkay László: Nyármagcsemetenevelés. Az Erdő 1954. aug. — 9. OEF.
Nyárfa-konferencia. 1956.
A fogatos közelítés fejlesztésének problémái*
HUSZÁR E N D R E tuflományos munkatárs, ERTT
A fa útját a döntés helyétől a kereskedelmi vagy ipari telepig a következő szakaszokra
oszthatjuk:
1. közelítés,
2. kiszállítás,
3. erdőgazdasági szállítás, rövidebben: szállítás,
4. közforgalmi szállítás.
Közelítésnek nevezzük a kitermelés területén végzett anyagmozgatást. A munka
során különböző biológiai követelményeket is ki kell elégítenünk.
A kiszállítás többnyire kiépített pályán történik. Élettani hatásai nincsenek, mert
a pálya által elfoglalt területet a mozgatás céljainak megfelelően alakítjuk át és ki-
* Az OEF 1958. augusztus 29-én a Budakeszi Kísérleti Erdészet területén fogatos közelítő
kerékpár-bemutatót rendezett, amelyen részt vettek Keresztesi Béla főigazgatóhelyettes vezetésével
az OEF, továbbá a hegyi és dombvidéki erdőgazdaságok szakértői. A kerékpárokat az
ERTI értékelte és mutatta be. A közölt tanulmányt a szerző a bemutatón elmondott vitaindító
előadása alapján írta, de abban helyet kapott a hozzászólások során felvetett néhány gondolat
is.

vonjuk a hozamterületből. A kiszállítás általában az időjárás okozta viszonyoktól
függ és az állandó üzemet biztosító pályákig — kőpályás út, erdei vasút stb. — tart.
Az erdőgazdasági szállítás az időjárástól függetlenül használható pályákon folyik.
Célja, hogy a fát a közforgalmi rakodókra — közforgalmi vasútállomásra, uszályrakodóra
továbbítsa.
A közforgalmi szállítás a fa útjának leghosszabb szakasza. Az anyag a feladás
tényével kikerül az erdészet kezéből és további mozgatását a nagytömegű és nagytávolságú
áruszállítás szabályai jellemzik.
E négy tagoltság fogalma újkeletű. Az erdészeti szakírók közül sokan — elsősorban
a régebbi munkák szerzői — nem így tárgyalják anyagukat. A fejlődés folya-
1. ábra. Szekereidből kialakított közelítő mackó. Lejtős terepen rúddal használják,
mán, de még napjainkban is gyakran összevontan, összefonódva jelentkeznek az egyes
szakaszok. A négyes tagoltság azonban így is felismerhető és ezért a jövőben nekünk
is eszerint kell végeznünk vizsgálatainkat.
Néhány évtizeddel ezelőtt alapvető változás kezdődött az erdőgazdasági anyagmozgatásban.
A sok évszázadon keresztül úgyszólván azonos módszereket (gravitációs
és fogatos anyagmozgatás, úsztatás, tutajozás stb.) az ugrásszerű fejlődésnek induló
technika újakkal, fejlettebbekkel váltja fel. Az átalakulás a közforgalmi szállítás
megindulásával kezdődött. A vasút gyors elterjedése és a hajózás fejlődése rövidesen
szinte kizárólagosságot biztosít számukra. A közforgalmi szállítás mai formája kialakultnak
tekinthető. E területen elsősorban a módszerek tökéletesítése és egyes
munkafolyamatok, gépesítése — rakodói anyagmozgatás, fel- és leterhelés stb. —
van hátra.
Az erdőgazdasági szállítás a keskeny nyomközű vasutak bizonyos további szerepe
mellett az 1930-as években kezd megváltozni. A gépkocsik és vontatók térhódítása
azonban csak a felszabadulás után vált rohamossá. A mai módszerek alapvetően helyesek
és kiforrottak. Bizonyos változás várható azonban a járóművek és az utak
fejlődésében, továbbá a tárolás és a rakodás módszerében. Ez a változás maga után
vonja azt is, hogy a napjainkban még mintegy 25%-os, fogatos szállítást is rövid idő
alatt a gépek veszik át.
Az előző két szállítási szakasszal ellentétben a kiszállítás és közelítés módszerei
ma még nem tekinthetők kialakultnak, sőt ezek irányelvei sem egységesek. A külön-

öző szerzők hazájuk éghajlati, földrajzi, terep, talaj és faállomány viszonyai, továbbá
a felújítás, erdőnevelés, fahasználat, általában az erdőgazdálkodás egészének módszere,
a termelőeszközök, a gépesítés foka és lehetősége, a munkásviszonyok stb. szerint
számtalan eljárást és ezek különböző variációját tartják helyesnek.
Az erdőgazdálkodásnak e két munkaterülete volt az, amely a technika térhódítása
során a kezdeti időszakban a legjobban elmaradt. Szükségszerűen napjainkban
a közelítés és a kiszállítás fejlődése és átalakulása a leggyorsabb. Az ERTI-ben nemrég
megindult gépesítési kutatómunka ma még nem állapíthatta meg a hazai viszonyokra
legalkalmasabb módszereket, a gyakorlat pedig még kevésbé, mert nem tud
lépést tartani a szinte ugrásszerűen és napról napra tökéletesedő fejlődéssel.
2. ábra. Két Hradeci-kerékpár segítségével a rönköt teljesen megemelhetjük,
hogy a lovak visszatarthassák a rönköket.
Jelen tanulmány kereteit messze meghaladná a magyar erdőgazdálkodás azon
sajátosságainak vizsgálata és értékelése, amelyek a közelítés és kiszállítás módszereire
hatással vannak. Most csak arra szorítkozhatunk, hogy felsoroljuk az anyagmozgatás
e két kezdeti szakaszának a következő 15—20 év folyamán valószínűnek látszó jellemzőit.
Ezen megállapításokat egyrészt a távlati fejlesztési terveink, másrészt a hasonló
erdőgazdálkodást folytató országok irodalma alapján tesszük meg.
1. A közelítést és a kiszállítást többnyire külön-külön szakaszban hajtjuk végre.
2. A kiszállítást főként gépkocsikkal és vontatókkal végezzük el.
3. A fogat a kiszállításban nem kap jelentős szerepet.
4. Gépesítjük a nagyobb tarvágások közelítését.
5. Gépesítjük a nehéz terepen történő közelítést, függetlenül a használat módjától.
6. Fogatos közelítést a könnyebb terepen, de ott is csak a felújítóvágásokban és
gyérítésekben végzünk.
7. A fogatos közelítést az időjárás-szabta lehetőségektől függően egyidejűleg hajtjuk
végre a' fakitermeléssel.
8. A fogat és a fogatos a legtöbbször beépül a fakitermelő munkacsapatba és a
fa első átvételére csak a közelítés megtörténte után kerül sor.
Ezekután vegyük vizsgálat alá a közelítést a munka mai módszere szerint.

A közelítés fogalmába tartozik a tűzifa és egyéb apró választék összehordása
a sarangoláshoz, illetve összerakáshoz. Ezt a munkát szinte kizárólag kézi erővel végezzük
el. Ide tartozik továbbá az összesarangolt vagy összerakott és valamennyi
egyéb választék kivitele ' olyan utakra, vagy utakhoz, amelyeken a kiszállítás történik.
A tűzifát, bányafát, pillérfát és az aprószerfát így kétszer mozgatjuk meg. Először
emberi munkával, majd főként fogatos energiával.
A kézi összehordás amellett, hogy nagy fizikai igénybevételt jelent, csökkenti a
munka termelékenységét, a fogatos energia felhasználásával végzett mozgatás pedig
a meg nem felelő eszközök miatt körülményes, lassú és gyakran kíméletlen is. Káro-
3. ábra. ívelt tengelyű kerékpár szekérkerekekkel.
sítja a talajt, a lábon maradó állományt és az újulatot egyaránt. Jelenlegi fakitermelési
módszereinkben a kézi összehordást mindenütt alkalmazzuk, a fogatok pedig a
tulajdonképpeni közelítéssel egybekapcsolva több km távolságra kiszállítást is végeznek.
Lóállományunkat a népgazdaság fejlesztési célkitűzéseinek megfelelően csökkentenünk
kell. Ezt elsősorban az erdők feltárása, a földút építés gépesítése, nagymértékű
fejlesztése és ennek következtében a korszerűbb anyagmozgatási módszerek alkalmazása
teszi lehetővé. A lecsökkent fogatállomány munkaterületét szűkítjük. Megmarad
részükre a könnyebb terepen a gyérítések és felújító vágások kitermelt faanyagának
közelítése. Emellett fogatokkal kell elvégeznünk az olyan közelítést is, amely
nehéz terepen történik ugyan, de kevés a fatömeg és ezért a gépek használata nem
gazdaságos. A két munka sajátossága, eszközei és módszerei alapvetően különböznek
egymástól. A nehéz terep — különösen hazai viszonylatban —• nem jellemző, továbbá
ennek módszerei is kevésbé alakultak ki. Ez utóbbival külön kell foglalkoznunk. Jelenleg
csak a könnyű terep fogatos közelítését vizsgáljuk.
A jövőben a fogatok munkája csökken a kiszállítással, de megnövekszik azon
közelítéssel, amelyet a szorosabb értelemben vett fakitermelési munka során eddig
kézzel végeztek el. A közelítés távolsága 100—200 m lesz, sőt gyakran a száz métert
sem haladja meg.
A célnak legmegfelelőbb közelítő eszközzel szemben támasztott követelményeink
a következők:

4. ábra. A két csavarorsós közelítő kerékpár.
5, ábra. „Lódömper" pillérfával terhelve.

7. ábra. A normál méretű kerékpár a mechanikusan terhelt pillérfával.

1. Legyen alkalmas valamennyi választék közelítésére.
2. A mozgatott fa a közelítés alatt ne károsodjék.
3. Kímélje a talajt, az újulatot és a visszamaradó állományt.
4. A menetellenállás csekély legyen, hogy a fogat vonóerejét gazdaságosan kihasználhassuk.
5. A vontatáshoz legyen elegendő egy ló is.
6. Fordulékony legyen, hogy mozgatását a fák között is könnyen elvégezhessük.
7. Nagy teherbírás.
8. Gyors, lehetőleg mechanizált rakodás.
9. A fel- és leterhelést egy személy is elvégezhesse.
10. Erős és egyszerű szerkezeti felépítés.
8. ábra. A normál méretű kerékpár rönkfelierhelő csörlővel.
11. Kis önsúly.
12. Megbízható fék.
13. Stabilitás.
A következőkben áttekintjük az egyes közelítő eszközöket, azok fejlődését, valamint
a különböző kísérletek során előállított típusokat.
Az országos jármű a fogatos famozgatás legelterjedtebb eszköze. Valamennyi
választék közelítésére alkalmas. Sok évszázad alakította ki univerzális járóművé.
Szerkezeti felépítésében a fa és a vas szerencsésen egészíti ki egymást, egyaránt
biztosítva a rugalmasságot és a szilárdságot. Teherbírása nagy. Hosszú távolságon,
különösen rossz útviszonyok között jól megfelel. Hibái:
1. A felterhelés munkaigényes, a méretesebb választékokat csak több személy
tudja felrakni.
2. A leterhelés körülményes.
3. A járómű nem fordulékony, mozgása a sűrűbb állományokban nehézkes.
4. Az önsúly nagy.
5. Az önsúly, a vasráf és a tökéletlen csapágyazás miatt nagy vonóerőt igényel.
6. Bizonyos mértékig rombolja a talajt, az újulatot, sőt a visszamaradó állományt
is.

Ugyanezek a megállapítások érvényesek a szekérelővel történő közelítésre is. A
fa részbeni vonszolása azonban további káros következményekkel jár. Az ún. slofka
alkalmazása pedig a fát jelentősen rongálja.
A ma még általánosan használt minden segédeszköz nélküli vonszolás valamennyi
módszer között a legnagyobb vonóerőt igényli, károsító hatása a legerősebb, és mivel
legkevésbé kormányozható, a vonszolt fa még a lábon maradó állományban is károkat
okoz. E módszert gyérítésekben és felújító vágásokban csak nagy hó esetében
szabad alkalmaznunk.
A közeütő kerékpárok első típusaihoz a szekérelő szolgáltatta a mintát. A rönk
és a szálfa elejét a tengely fölé emeljük, míg a végük a földön vonszolódik.
E típusok közül legegyszerűbb az ún. mackó (1. ábra). Használt szekértengelyből,
ill. szekérelőből készül, a felterhelés megkönnyítésére kis átmérőjű kereket a'kalma-
9. ábra. A kis méretű kerékpár a feiterhelt rönkkel.
zunk. Ez rendszerint megvasalt, de perselyezés nélküli, nagy talpszélességű rönkvég.
Azoknak a nagyméretű rönköknek a közelítésére használják, amelyeket fogatos erővel
nem tudnak a földön vonszolni. Egyszerű és olcsó közelítési segédeszköz, amelyet egyéb
célra már nem alkalmas, használt szekéralkatrészekből házilag is összeállíthatunk.
A csehszlovák Hradeci-kerékpár (2. ábra) forgózsámollyal és tömör gumiabroncscsal
készült. Két kerékpár együttesen is használható. Ez esetben a rönköt teljes egészében
megemeljük és elmarad a részbeni vonszolás is. A Hradeci kerékpárral foglalkoznunk
kell. Olyan helyen jöhet számításba, ahol sok a nagyméretű rönk. Felterhelése
azonban mai formájában nem megfelelő.
A következő típusokon a rönk vagy szálfa a meghajlított tengely alatt függ. A
fel- és leterhelés mechanikus. A legegyszerűbb ilyen forma íves tengely, amelyre szekér
kerekeket tesznek (3. ábra).
1956. tavaszán az akkor még Erdőgazdasági Szállítóvállalat keretébe tartozó gépkísérleti
üzem készítette el a Vértesi Áll. Erdőgazdaság két dolgozója, Kiss Miklós és
Kelecsényi László tervei szerint az első fúvott gumiabronccsal ellátott kerékpárt. A
cél a rönk vagy szálfa teljes megemelése volt, amelyet a két kerékpár összekapcsolásával
kívánták elérni. A gumiabroncsok megkímélték az újulatot és a talajt. A két
kerékpár összekapcsolása miatt azonban nehézkessé vált az elfordulás és általában
a mozgás.

Az ívelt tengelyű kerékpárok legnagyobb hibája, hogy irányításuk bizonytalan,
mivel a fogathoz csak a hámfán keresztül kapcsolódnak, továbbá a fék hiánya, amely
miatt lejtős terepen nem használhatók.
1956. nyarán újabb kerékpárokat készített a Gépkísérleti Üzem. Egyik a két csavarorsós
rönkközelítő kerékpár (4. ábra), amely a rönköt teljes egészében megemeli.
A másik az ún. lódömper (5. ábra), a tűzifa, pillérfa és egyéb apró választék közelítéséhez.
Ennek ürítése már mechanikus.
Mindkettő két rudas megoldású. A lovat földhordó kordé módjára fogják be és
így szoros kapcsolat létesül a vonóállat és a kerékpár között. Tulajdonképpen e két
típus elkészítése jelenti a fordulópontot a magyar kerékpárok fejlődésében.
1957-ben e típusok továbbfejlesztésével kezdődött meg a kutatás az ERTI-ben.
Első feladat a minden részében túlméretezett dimenziók és súly csökkentése a két
10. ábra. A visegrádi kerékpár tűzifával terhelve.
kerékpár egyesítése volt. Feladat volt továbbá a rönk felterhelésének könnyebbé és
gyorsabbá tétele, valamint a tűzifa olyan mechanikus lerakása, amely megkönnyíti
a sarangolást. Az ERTI 1957. októberében az egyesítet típusokat széles körű szakértői
értekezleten ismertette. Itt került bemutatásra a javasolt típusok modellje is.
1958-ban az ERTI gépkísérleti üzemében elkészült a két javasolt típus. Ezek csak
méreteikben térnek el egymástól. Szerkezetük sorozatgyártás esetében acélcsőből készül,
amely a jelenleg alkalmazott gázcsőnél nagyobb szilárdságot és rugalmasságot
biztosít. A kis önsúly (normál méretű 145, ill. 167 kg, kis méretű 52 kg) úgy volt elérhető,
hogy a szerkesztők számítva a gumiballonok rugalmasságára, a dinamikus tényezőt
kicsinek vették fel. A két típus valamennyi választék közelítésére alkalmas.
A tűzifát kézzel rakják a kerékpárra adapterként kapcsolható keretre (6. ábra). Leterhelésük
a biztosító horog kikapcsolásával mechanikus (7. ábra). A nagyobb típusra
a rönköt csörlővel (8. ábra), a kisebbre emelőkarral terhelik fel (9. ábra). A rönk teljes
egészében a levegőbe kerül és elmarad a részbeni csúszás is. A normálméretű
kerékpár teherbírása 1000 kg, a kisméretűé 500 kg.
Ugyancsak 1958-ban készült el a billenő platós közelítő kerékpár is a Pilisi Áll.
Erdőgazdaság visegrádi erdészetének műhelyében (10. ábra). Szerkesztői: Madas László
és Pankotai Gábor, valamint a műhely dolgozói. A kerékpár alkalmas a tűzifa, pillérfa

és egyéb apró választék közelítésére. Nagy előnye a masszív, alacsony és egységes
szerkezet. Ráfutó fékmegoldása szellemes és üzembiztos. Hibája a leterhelés fogyatékossága,
amely a fixmegoldású rakoncák következménye. Hibája továbbá az is,
hogy rönkközelítésre nem alkalmas, pedig a váz kialakítása a célnak megfelelő volna.
Teherbírása 1000 kg.
Ez év folyamán módosították az A 0—21-es csörlő közelítő kerékpárját is. Az eredetileg
emberi vontatásra készült keletnémet gyártmányú eszközt Kassai Jenő, a Mecseki
Áll. Erdőgazdaság gépesítési előadója lóvontatásúra alakította át. A kerékpár
egyaránt alkalmas a tűzifa, pillérfa, bányafa és a rönk közelítésére (11. és 12. ábra).
Szerkezete egyszerű és könnyű. A fel- és leterhelés azonban nehézkesebb, mint az
előbbi típusoknál. Teherbírása 500 kg.
11. ábra. Az A 0—21-es csörlő módosított kerékpárja tűzifaközelítésre állítva.
A csatolt táblázat ismerteti, hogy az egyes eszközök milyen vonatkozásban felelnek
meg a támasztott követelményeknek. A rovatokban szereplő követelmények nem
befolyásolják egyenlő súllyal a berendezések használhatóságát. Éppen ezért a százalékos
kiértékelés is csak megközelítően tájékoztat. Megfelelő műszerek hiányában
— egyértelmű mérési adatok helyett — egyelőre csak az empirikus kísérletek
megállapításaira támaszkodó kiértékeléshez folyamodhattunk.
Azonban a kísérletek eredményeként is meggyőződhetünk arról, hogy a közelítésben
tapasztalható hibák jórészének nem az eszközök tökéletlensége az oka, hanem
a munka megfelelő előkészítésének és szervezésének hiánya. Pl. az országos járómű
univerzális hordképességével többé-kevésbé megfelelne a célnak és teljesítménye is
kielégítő volna, ha rövid távolságú anyagmozgatás követelményei szerint a fogatos
mellett rakodómunkásokat is biztosítanánk. A szekérelőből. rövid idő alatt mackó,
kerekeiből adapter segítségével ívelt tengelyű kerékpár állítható össze. E segédeszközök,
kiegészítve kisegítő felterhelőkkel, a slofka és a vonszolás kiküszöbölése
mellett az országos járművel végzett közelítést is elfogadható eredménnyel alkalmazhatnék
és az eddigi káros biológiai kihatás is jelentősen csökkenthető volna. Az
országos járómű és segédeszközei ennek ellenére — mint azt a külföldi gyakorlat is
bizonyítja — nem lehetnek a jövő közelítő eszközei. Helyettük rövid idő alatt jobbat,
tökéletesebbet kell adnunk az erdőgazdaságok számára. Az országos járóműre vonat-

AO—21-es csörlő közelítő
kerékpárja
Visegrádi közelítő kerékpár
Kisméretű egyetemes közelítő
kerékpár
—
Normálméretű egyetemes
közelítő kerékpár
H
0.
PJ
0:
B
ÍD
i-i
4_i
O *- W tO J M
w
cn
i r t
CD O
11 M
O CB
O
s.
• O:
• P
• t*r
• w
! ° :
Kettős közelítő kerékpár
Ivelttengelyű kerékpár
Hradeci kerékpár .....
Mackó
Közelítés szekereiével és
slofkával
Közelítés szekereiével
tengely fölé terhelt rak.
Közelítés szekérrel négykeréken
Vonszolás slofkával ....
+ + j_ + -!- + + + +
• + + + + + + + + + • + +
+ + + +
+ + + + + +
+ + + + + + + + .Hf + 0 + + 0
+ + + + + + + . 0 -0 m
+ + + + + + + + CO
+ + + + + + + +
+ + + + +
_|_ +
1
+ 0 + +
Vonszolás láncban
M
Sorszám
közelítésre
Közelítési eszköz
vagy módszer
szálfa
rönk
bányafa
tűzifa
Közelített fa
védelme
Talaj, újulat
védelme
Kedvező menetellenállás
+ +

kozó előző megállapításainkat legfeljebb az átmenet néhány éve alatt hasznosíthatjuk.
Üj eszközökre van szükség. Ezek megválasztásához, vagy kialakításához vizsgáljuk
meg a korábban támasztott és talán vitatható követelményeket és határozzuk
meg ezek kielégítését.
A valamennyi választék közelítésére alkalmas eszköz — akár különböző adapterek
alkalmazásával is — a legjobban megfelel céljainknak. A többcélúságra való
törekvés azonban csak addig helyes, amíg a kerékpár eredeti rendeltetésének ugyanolyan
jól megfelel. Pl. a rönkközelítő kerékpár gerincére helyezett tűzifakeret, nem
befolyásolja a rönkközelítésre való alkalmasságát.
12. ábra. Az A 0—21-es csörlő módosított kerékpárja rönkközelítésre kész állapotban.
A talaj és újulat, valamint a visszamaradó állomány védelmét a vonszolódás kiküszöbölésével
érhetjük el. Kerekes járművek esetében legkisebb károsítást a fúvott
gumiabroncs biztosít. Helyes volna e nehézkes javítású megoldás helyett megvizsgálni
a légkamrás, vagy laticelbetétes abroncsok alkalmazhatóságát is. Sajnos, ezek
ma még céljainknak megfelelő méretben nem készülnek, ezért kedvező kísérleti eredmények
ellenére is egyelőre a fúvott gumiabroncsokat kell választanunk.
A mechanizált fel- és leterhelés egyrészt munkafiziológiai, másrészt teljesítményfokozó
szempontból szükséges. A bányafa és tűzifa mechanizált felterhelésére azonban
csak előre összegyűjtött és megfelelő módon — pl. ászokfára, konténerbe —
összerakott fa esetében gondolhatunk. Gyűjtögetéskor nem látszik indokoltnak és
gazdaságosnak a mechanizálás megoldása.
A fejlesztés szempontjából az ERTI két típusa, a visegrádi és az A 0—21-es
csörlő közelítő kerékpárja jöhet számításba. Mai formájában azonban egyik sem
tekinthető kiforrottnak.
A normál méretű egyetemes közelítő kerékpárt — esetleg két elem összekapcsolásával
—• alkalmassá kell tenni a hosszabb rönk, esetleg a szálfa közelítésére is.
Vizsgálni kell, hogy a szerkezet elég ellenálló-e és a gyengének bizonyuló elemeket
meg kell erősíteni. A kisméretű egyetemes közelítő kerékpár — különösen a gyérítésekben
—• változtatás nélkül is alkalmasnak látszik. A szerkezet ellenállóképességét
azonban meg kell vizsgálnunk.

A visegrádi közelítő kerékpár hátulsó rakoncáját úgy lenne célszerű kiképezni,
hogy az az ürítés alkalmával ne legyen akadály. Meg kell vizsgálni továbbá, hogy
a tűzifakeret levétele mellett hogyan lenne alkalmas rönkközelítésre is.
Az A 0—21-es csörlő kerékpárjának rönkfelterhelési módszerét módosítani kell,
hogy az könnyebb és gyorsabb legyen. Megoldandó továbbá a tűzifa mechanikus
leterhelése.
Szükségesnek látszik ezeken kívül a nagyméretű rönkök közelítésére mintegy 2 t
teherbírásig és 70 cm átmérőig új kerékpártípus kialakítása. E kerékpár gerincét
magasabbra kell kiképeznünk, hogy a rönköt jobban megemelhesse és így az idősebb
újulatban is kíméletes közelítést biztosítson.
A fejlesztés szempontjából alkalmasnak látszó kerékpárok mindegyikénél újszerű
a két rúd közötti befogási mód. Hogy ez mennyiben válik be, kísérletekkel kell eldönteni.
Ugyancsak kísérleteket állítunk be a stabilitás és a fékek vizsgálatára is.
A lovakat a honvédségi taligás hámokkal kell szerszámoznunk. A nehéz erdei
terepen ugyanis ez látszik légmegfelelőbbnek.
A kerékpárok vontatásához kis vonóerő szükséges. Bár vonóerőpróbákat eddig
még nem végeztünk, mégis valószínű, hogy, kivéve a még ki nem alakított nehéz
típust, a kerékpárokat kis termetű lovakkal vagy öszvérekkel is vontathatjuk.
Az ERTI jelenleg néhány erdőgazdaság segítségével lehetőleg azonos körülmények
között üzemi munkák során megvizsgálja az egyes kerékpárokat és 1959 januárjában
javaslatot tesz a legalkalmasabb típusok null-szériájának elkészítésére. E széria
széleskörű vizsgálatára még a folyó gazdasági évben sor kerül, és 1959—60 folyamán
megindulhat a sorozatgyártás.
A fásítások ápolásáról
TÓTH BÉLA
EltTI tud. munkatársa, Püspökladány
Az ország gazdasági életének szocialista fejlődése a már 1923. óta törvényileg
megalapozott, de többé-kevésbé holtpontra jutott erdőn kívüli fásítási munkának is
nagy lendületet adott. Az első hároméves terv időszakában ez a kérdés eléggé háttérbe
szorult az újjáépítés nagy gondjai mellett, és ebben az időszakban szervezett
fásítási munkáról nem is szólhattunk. Az 5 éves tervben azonban már teljes erővel
megindult a fásítás. Jelentős lépés volt ezen a téren előbb a megyei erdőtelepítő
állomások felállítása, majd ezeknek az erdőgazdaságok szervezetébe való beolvasztása
révén az erdőgazdasági fásítási csoportok létrehozása. A szervezett munka
meghozta a maga gyümölcsét. Az első 5 éves tervünk időszakában 52 500 ha-nyi
fásítást végeztünk, azaz évente átlagosan 10 500 ha-t. A tervgazdálkodás tekintetében
átmeneti évnek számító 1955-ben már 21 ezer ha-n fásítottunk, a második
5 éves terv pedig évi 24 800 ha erdőnkívüli telepítést írt elő. Nem kisebb jelentőségű
azonban az a körülmény sem, hogy a kezdeti sok sikertelen munka után a telepítések
minősége rohamosan javult, és ma már igen sok helyen láthatunk mintaszerűen
telepített fásításokat.
Ezeknek a telepítéseknek most már jelentős hányada olyan fejlettségi állapotba
jutott, hogy kikerült vagy rövidesen kikerül az ún. telepítési korból, és a fiatalos
korba jutva, további, most már nevelési beavatkozásokat igényel. Tekintettel arra,
hogy az erdőnkívüli fásításoknak nem kizárólagos rendeltetésük a faanyag közvetlen
megtermelése, az ápolásuknál, nevelő vágásaiknál egyes esetekben el kell térnünk
a kizárólag fatermelési rendeltetésű faállományok kezelésénél megszokott,
illetve utasításban szabályozott alapelvektől.
Az erdőnkívüli fásítások nevelő beavatkozásai eltérőek mindenekelőtt már a
jellegük, és közvetlen rendeltetésük szerint is. Ezek alapján a fásításokat a következő
csoportokra oszthatjuk: 1. a mezőgazdasági művelésre okszerűen és tartósan
nem használható, vagy egyéb területeken kizárólag faanyag megtermelésére szolgáló
kisebb-nagyobb, zárt erdőfoltok, 2. mező- és legelővédő fásítások, 3. lakott
területeken létesített fasorok, 4. külterületeken (utak, csatornák stb. mentén) léte-