magyar kultúra

MAGYAR 

KULTÚRA 

- Pekár Károly dr. hátrahagyott munkája.- 

Sajtó alá rendezte és az életrajzot írta 

MORVAY GYŐZŐ. 

BUDAPEST, 1916. 

MAY JÁNOS könyvnyomdája 

H., Főherceg Albrecht-űt 3.

KIADTA: 

A PEKÁR-CSALÁD.

S tovább örökre . . . így a végtelenbe 

Csak én haltam meg, minden élni fog, 

Csak én veszek el, egy szívnek szerelme, 

Egy szívnek álma, vágya – ez halott . . . 

Vagy ez is újra kél, újból születve, 

újabb szívekben újabban dobog. 

Oh úgy kiálthatsz szívem: nincs Nirvána, 

Örökké élünk, örök ifjúságba. 

(Pekár Károly: Századok útján c. műve 12. o. 

Nirvána. [Szemközt a halállal.] c. verséből.)

Kezdeményezésemre a Vallás és Közoktatásügyi 

m. kir. Miniszter Úr 1912. évben a budapesti III. ker. 

m. kir. áll. főgimnázium tanári könyvtárának Pekár 

Károly dr. budapesti VI. ker. áll. főreáliskolai rendes és 

egyetemi magántanár könyvtárát megvásárolta. Ez alka- 

lommal a családtól átvett ládákban az elhunytnak nagy 

tömegű jegyzete és irománya között több kiadatlan nagy 

szabású és becses munkát, tudományos értekezést, de sok 

verset és drámát is találtam. Fitestvéreivel Pekár Dezső dr. 

és Pekár Mihály dr.-ral állandóan érintkezvén azt a tervet 

vetettem föl, hogy Károly testvérük emlékét egy rövid 

életrajzban szívesen föleleveníteném, hogyha a reá 

vonatkozó okmányokat és leveleket rendelkezésemre 

bocsátják. így jutottam Pekár Károly dr. majdnem 

minden írásához, azonkívül édes atyjának id. Pekár 

Károlynak összes leveleihez, naplójához és irodalmi 

munkáihoz. 

Az életrajz megírásához részint az a rokonszenv 

hajtott, melyet mind Pekár Károly élete, mind munkás- 

sága iránt állandóan éreztem, részint annak a szük- 

ségességnek fölismerése, hogy emlékezetes munkái némi 

méltatásban részesüljenek. Vele egyúttal egy magyar 

középiskolai tanár pályáját is szándékoztam megírni. 

Ebben az időközben Riedl Frigyes dr. egyetemi 

rendes tanár nekem a „Magyar Kultúra” címen Pekár 

Károlynak hátrahagyott nagyobb munkáját adta át, 

amelyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó

VI 

vállalata számára még 1910-ben abból a célból küldött 

meg, hogy azt adja ki. A kiadást mind a művekkel halom- 

számra ellátott vállalat időhiánya, mind az írónak korai 

halála akadályozta meg. Jólehet a kiadás érdekében még 

1911-ben a könyvkiadó bizottság tagjainál és Heinrich 

Gusztávnál is eljárt, hogy a Franklin Társulat, továbbá 

Mázy Engelbert főigazgatónál, hogy a Stefaneum adja ki, 

súlyos betegsége és fiumei tartózkodása miatt sem tovább 

sürgetni, sem újabb kiadót keresni már nem tudott. 

Ezt a művet most fogadja a közönség. Meg- 

jelenését előmozdította az elhunytnak nagybátyja Rozs- 

nyói Pekár Imre és fitestvérei áldozatkészsége. 

Hogyha az életrajz egyes részei tán nem sikerültek 

annyira, mint azt szerettem volna megírni, nem látom 

másban okát, mint abban, hogy e vészteljes évek moz- 

galmaiban kivettem a magam izgalmas részét is. Csalá- 

domból kilencen részint a harctéren küzdenek, részint 

más hadi szolgálatot teljesítenek. Hangulat és kedv a 

riasztó aggodalmak közt sokszor cserben hagyott. 

Budapest, 1916. augusztus. 

Morvay Győző.

Pekár Károly élete. 

I. 

A Pekár-család ismeretlen múltból Gömör- és 

Szepesmegye családi történeteiben lép előtérbe. Az 

atyai ág történeti nyoma egy Pekár Jánosra vezethető 

vissza, aki Felső-Magyarországon 1683-ban született 

és vele nyoma vész a további kapcsolatnak. Radvánszky 

Béla báró a „Régi magyar családi élet” c. könyvében 

egy Pekár Ádámot említ ugyan, aki borhordó Gf. 

Thurzó Ilona kézfogó ünnepén 1614-ben és Gf. Thurzó 

Mária lakodalmán 1618-ban, s aki Bittsén, Trencsén- 

megyében született, de a szál vele és az előbbi Jánossal 

össze nem köthető. A leszármazó rend Pekár István- 

nal kezdődik, aki a „N. Rosnyói Nemzeti Gymnasium 

iskola tanító ifjú Retor” (1819) s kinek fiai Hermann 

és János. Az utóbbi rozsnyói vászonkereskedö, fejérítö, 

később városi tanácsos, felesége Nemes Ujházy Eszter, 

kiknek házasságából id. Károly, Sándor és Imre fiuk 

születtek. Pekár János meghalt 1842-ben. A felette 

mondott gyászbeszéd kiemeli emberbaráti, „minden 

jóért” lelkesedő természetét, hivatalos buzgalmát, 

amelyért polgártársainak „köztársadalma és szeretete” a 

tanácsosi székbe emelte. Fennmaradt két kötet „Naplója” 

számos verset és gondolatot tartalmaz, mi a tanácsos- 

úr elmélkedő, bölcselkedő és poetizáló hajlamára mutat. 

Ε „Napló ” részint olvasmányainak, részint saját alko-

VIII 

fásainak gyűjteménye. Tevékeny társadalmi életet folyta- 

tott, mint a rozsnyói „Magyar Könyvolvasó Társaság- 

nak* és az ottani kaszinónak buzgó tagja. 

Felesége valószínűleg, a szepességi Nemes Ujházy 

családból való, amely két híres katonát is adott az 

országnak: Rozsnyóbányai Ujházy János Ferdinándot, 

aki 1723-ban a szepességi Hollólomnicon született s 

híres vitéz volt a 37-es Szirmai ezredben s Újházy Pál 

Sándort, aki ugyanott 1767-ben született, híres vitéz és 

1799-ben esett el Veronánál. Ε családból való továbbá 

az az Újházy, császári kapitány is, aki pompás zománc- 

mívű serleget adományozott a lőcsei evang. egyháznak, 

melyet ma is büszkén mutogatnak az érdeklődő ide- 

gennek. 

Pekár János korai halála után az anya magára 

maradván három fiát vászonfejérítő telepén a maga 

keze munkájával nevelte fel. Végrendeletében joggal ír- 

hatta: „Egész életemet kedves gyermekeimnek szánva 

neveltetésök s pályájukban való gyámolításukra semmi 

áldozatot sem kiméltem, mindhárom fiamat egyforma 

anyai szeretettel kisértem, éjjeli, nappali fáradságos s 

hosszú munkásságom egyedül gyermekeimnek volt szen- 

telve.” 

Károly fia (szül. 1832. okt. 14.) Rozsnyón, Iglón 

és Eperjesen végezte középiskolai tanulmányait. Utóbbi 

helyen hallgatta a híres etikust: Vandrákot és 1849/50- 

ben a filozófiai és jogi előkészítő tanfolyamot. A tehni- 

kai tanulmányokat a bécsi politehnikai intézetben végezte. 

(1850-55). Szoros barátság fűzte a bécsi évek alatt s 

később is a szintén rozsnyói, nagytehetségű Greguss 

fiukhoz, Greguss Mihálynak, a jeles eperjesi filozófus 

tanárnak fiaihoz: Jánoshoz, az alföldi képek híres 

festőjéhez, Gyulához, a jeles fizikushoz és költőhöz és

IX 

Ágosthoz a nagy magyar esztétikushoz, ki mint 

költő is számottevő egyéniség és a kivel néha napján 

levelezett is. 

Károly kezdetben (1854) Rozsnyó városát szolgálta, 

majd (1855). a k. cs. Kassai Építés igazgatósági szak- 

osztálynál működik, 1856-ban Esterházy hercegi mérnök, 

aztán magánmérnök. 1857-ben a Tiszavidéki Vasút 

kötelékébe lép, 1865-ben Aradon lakik, itt lesz üzlet- 

vezető az Erdélyi Vasútnál mint helyettes II. oszt. mér- 

nök, majd II. oszt. főmérnök, 1883-ban főfelügyelő s 

államosításakor a Magyar Állam Vasutak szolgálatába 

lép s mint azok aradi üzletvezetője „létszám apasztás 

cimén, ami ellen nincs fellebbezés” 1889. nyugalmazzák. 

Ez üzletvezetői működéséről részletes Naplót vezetett 

több füzetben s államvasúti pályájáról külön Emlék- 

iratot irt. 

Nyugalmaztatását nehezen szokta meg. „Kedves 

jó fiam” írja (1889. máj. 31.) Károlynak, „engem ezen 

csapás [midőn 32 éves önfeláldozó szolgálatom után, 

úgy bánnak el velem mint az utolsó, leghaszontalanabb 

cseléddel, vagy mint valamely gonosztevővel] annyira 

megviselt, mint akár Imre öcsémet feleségének elvesz- 

tése ...” 

Lelki egyensúlyának biztosítása végett jónak látta, 

hogy foglalkozás után nézzen. Az ekkor alapított Aradi 

Nyomdatársaság igazgatója és az Aradi Közlöny, politikai 

napilap kiadóhivatalának vezetője lett. Ε mellett tevékeny 

volt, mint Arad sz. kir. város fölesküdt főmérnöke s 

több tiszteletbeli állás képviselője. Bőven levén ideje, 

még többet foglalkozott az irodalommal, mint azelőtt. 

Lekapta tűnő eszményi hangulatait, lefordította ami 

meghatotta idegenben. Filozófiai, esztétikai tanulmányok- 

kal foglalkozott. Olvasóit nemcsak versekkel, fordítások-

X 

kai, hanem érdekes, modern német elbeszélések, sőt 

monológok fordításával is szórakoztatta, sőt a lap 

érdekében verses reklámokat is szerkesztett. Irodalmi 

munkásságának virága: versei, költészete, mert erről 

külön is beszélhetünk. Hivatalában önzetlen odaadás és· 

az ügyeknek hasznára válása jellemezte, mint író jel- 

szava volt, hogy minden intézmény csak úgy vezet 

sikerre, ha erkölcsi alapja van, vagy „a könyvek könyve 

szerint: ha Istennel kezdtük . . . Nem túlzás abbeli 

meggyőződésem, hogy a gyárakkal és vasutakkal lépést 

tartva szaporodjanak a templomok, mivel ezek nélkül 

csakhamar romokká lesznek azok.” Költészetével a 

hatvanas évek költői gárdájához, tartozik. Annak, a 

Petőfi utánzók lármája után a Szász Károly fordította 

idegen költők s Arany János (Kisebb Versei. 1855.) 

hatása alatt magasabb ízlést és több természetességet 

mutatott, de aranyoskodóvá nem lett soha. Megtartotta 

önálló ízlését, felfogását az életről és természetes, oly- 

kor humoros előadás módját, hangját. Életfelfogása a 

jó, szép, igaz idealizmusza volt, a kiengesztelő vallásos 

hit nyugalmával. Kiábrándíthatlan hírnöke főleg a 

szeretetnek, az igazi önzetlen szeretet hatalmának s 

a női szív eszményi kultuszának. 

Ifjabb öccse Sándor a miskolci gőzmalom föl- 

ügyelője, majd igazgatója lett. Legifjabb öccse Imre 

föltalálta a liszt sikértartalmát kimutató, róla elnevezett 

„pekározást,” a debreceni gazdasági akadémia tanára 

volt. Az első cséplőgépeket hozta hazánkba. 1878-ban 

a párisi világkiálításon magyar juror volt s a becsület- 

rendet kapta. Ekkor adta ki. „Földünk búzája és lisztje” 

c. könyvét, mire a magyar kormány ily irányú tanul- 

mányútra az északamerikai Egyesült Államokba küldte- 

Hazatérvén meghonosította a közraktári s elevator-

XI 

intézményt, mint a Leszámítoló és Pénzváltó Bank 

vezérigazgatója Budapesten, Fiumében szervezett ilyene- 

ket, az újpesti hajógyárat újjászervezte s része volt a 

Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság létre- 

jöttében és munkálataiban még ma is első rangú tényező. 

II. 

Id. Pekár Károlynak édes anyja levélben is „vidor 

jó kedvet” és „egy jó nőt kíván”,,aki fogja az én 

helyemet is pótolni. Kedves Fiam már a rendeltetés 

utján is sokáig nem lehet itt mulatásom, mennyivel 

nyugodtabban halnék meg, ha tégedet, kedves Fiam, 

boldognak tudnálak.” Ε levélbeli buzgó tanácsok mellett 

is soká nem gondolt a házasságra, sőt már végleg le 

is tett róla, úgy hogy, mikor (1867.) Aradon Horváth 

Annával, Horváth József hontmegyei mérnöknek, az 

irodalomban feltűnt „Mérnöki irányzatok” könyv szerző- 

jének félárva. igen müveit s mély érzésű, igazán szere- 

tetre teremtett leányával megismerkedett, hoszú ideig 

vívódott önmagával kora előhaladottsága miatt. Értesül- 

vén azonban, hogy a szívbeli ismeretség az érzékeny 

leánynak sírógörcsöket okozott, feltárta előtte sorsát, 

erősen figyelmeztetve, hogy a tavasz az ősszel lépne 

frigyre, jól gondolja meg, hátha csak betegápoló lesz 

vagy mint Naplójában irt versében mondja: 

Szállj, galambom ifjú fa zöld lombjára. 

Hagyd e száraz ágat veszni magára. 

A leány igen szépen felelt a „tisztelt barátnak”. 

Nem volt meglepve, tudta gondolatát és érezte, mert 

„csak érezni lehet azt.” Oly érzelmet keltett fel benne, 

„hogy a bizonytalanságban sokszor azt hívém, meg kell

XII 

őrülnöm!” Áldja Isten, mert „az önerejének megtörése által 

nyertem én erőt.” Isten nem engedte, hogy a látszólagos 

közöny eszét vegye. Azért drága neki az a két könny, amit 

a búcsú pillanatában látott szemeiben rezegni. „Szinte 

érezni véltem, mint hullnak szívemre enyhítő írként.” 

Oly nemeskeblű férfiú. „Hisz én erre nem is vagyok 

érdemes. Szinte félek, hogy egy szép álom az egész.” 

„Oh Istenem! hisz éltem árán vásárolnám meg boldog- 

ságát, ha kellene!'' Búcsút véve kedves, jó barátjától, 

így végzi: „Legyen meggyőződve, hogy szerelmének 

birtokában tökéletesen boldog, őszinte barátnője, Anikó.” 

Átmenve a tegezésre a levelezés mind bizalmasabb lett. 

Megható, hogy írja: mint szerette volna anyját meg- 

ismerni s tôle „leányom, gyermekem” neveket hallani. 

„E nevet, melyet gyermekkorom óta nem hallék és nem 

hallandok többé.” Utolsó, esküvő előtti levelében, felelve 

a férfi újra felvetett meggondolására a „tavasznak az 

ősszel frigyre lépésére” így felel: „Mintha bizony oly 

nehezen határoznók el magunkat azé lehetni, kihez 

szívünk vonz . . . Holott, ha másképp történik, Isten 

tudja, hol volna már azóta Anikód! ...” Igazán szere- 

tetre teremtett lélek volt. íróvesszővel maga írta fel 

imakönyvébe azt az imát, mely a szeretett lényért szól: 

„Szeretet Istene, köszönöm a barátság és szerelem 

szelíd érzelmét. Te helyezted azt szívembe, és Te, 

adtad a legboldogítóbb örömöt énnekem. Oh emberi 

boldogság teremtője, árassz áldást és üdvöt azon 

teremtményedre, kit lelkem szeret. Őrizd meg őt az 

élet, veszélyeitől ... Te vezesd őt az élet ösvényén . . . 

Vidámak, mint az arany sugaras tavasz hajnala legyenek 

napjai . . . Őrizd meg lelkét a szilaj szenvedélytől; s 

ha gyöngeségből megtévedne, vezesd őt vissza az erény 

útjára . . Egykor pedig egyesíts minket, oh kegyelem

XIII 

Istene e földi életben; nemkülönben, ha pályánkat 

megfutottuk, túl a síron is, ahol már nincs többé 

elválás, hanem örök, tiszta, szent szeretet. Ámen!” 

Az örök frigyhez, melyet kötöttek, Horváth Mihály 

a negyvennyolcas miniszter és történetíró, a leány nagy- 

bátyja a következő óhajt fűzi: „Rousseau azon tanácsot 

adja Emiljének, midőn őt mátkájává egyesíté, s ennek 

is pár napra egybekelésük után, hogy ha tartósan 

boldognak akarják látni házasságukat, a folytonos, 

együttlét, s egymásnak bírása dacára is örökítsék meg 

maguk közt ama viszonynak s bánásmódnak egész 

gyöngédségét s tartalékosságát, melyet egymás iránt 

mátkás korunkban tanúsítanak. Én is e tanácsot adom 

nektek kedveseim, tartsátok meg azt, amennyire csak 

lehet: lélektani elv fekszik abban, melyet ti meg fogtok 

érteni. A megszokás válhatik az életboldogság legnagyobb 

ellenségévé, ha kellő tartalékosság nem szövetkezik 

vele.” 

Ez ama szerelemnek lélektani jelensége, melynek 

első hajtása Pekár Károly lett, aki Aradon 1869. 

december 16-án született. 

Az első gyermeket a szülők gondosságuk és 

bölcsességük minden tehetségével vették körül, külö- 

nösen azért, mivel fejlődése elé egy végzetes véletlen 

rendkívüli akadályokat gördített. Édes anyja nem 

táplálhatván őt orvosi gondatlanságból és tudatlanul 

beteges tehéntejjel tartották fönn. Ennek következményei 

igen korán jelentkeztek, úgy hogy orvosi tanácsra 

(1872.) édes anyja a sóstói kúrát használta. Haza írt 

levelei telvék aggódással és szülői gonddal. „Károlyka 

fürdőjébe . . . mindig 40 csepp jódot teszek az orvos 

rendelvénye szerint, mivel félideje ittlétünknek kétszer, 

azaz este is fogom füröszteni. . . .” „Ő orvosságot is

XIV 

szed, napjába háromszor, valami diószörpöt írt neki 

Takácsi. És még valamit. Takácsi tegnap szintén künn 

volt és nagy meglepetésemre azt monda, a többi közt, 

midőn Károlykát megnézte, hogy jó volna a kitűzött 

egy hónapot, még egy két héttel megtoldani ...” 

„Tészta ... de azt Takácsi eltiltotta Károlykának.” 

Később, nagy betegsége idején, orvosai e gyermekkori 

bajban is látták első okát szenvedéseinek. A gyermek 

azonban gyorsan gyógyult és fejlődött. Korán adta értelmi 

fejlettségének tanújeleit, úgy hogy még elemi iskolai 

tanulmányai előtt az olvasáson és íráson hamar átesett. 

Édes atyja főleg az jó olvasmányokra fektette a fősúlyt 

és annak erkölcsi tanulságait nem csak szóval, hanem 

leveleiben is fejtegette előtte. Elemi iskoláit 1876-1879. 

években az aradi m. kir. állami tanítóképezdei gyakorló 

iskolában kitűnően végezte. Mellette állt segédül a 

nevelésben fáradhatatlan atyja és szeretetével édes anyja, 

aki már két (Mihály 1871), később három (Dezső 1873) 

gyermek közt osztotta meg szeretetét. Apja volt a család 

szellemi világának fő irányítója. Az akkori ifjúsági 

irodalom, melynek fő magyar képviselője volt a r Hasznos 

Mulattató,” megragadóbb és tanulságosabb elbeszéléseit 

többszörösen elmondta és elmondatta, kiemelvén az 

erkölcsileg nemesítő mozzanatokat és példázatokat is. A 

többi olvasmány a későbben sokszor és indokolatlanul 

megvetett Hoffman Ferenc, Höcker Oszkár és Schmidt 

Kristóf elbeszélései voltak, melyekben oly sok magyar 

gyermek a nemes, erkölcsös életnek tanulságait szívta 

magába. „A jó fiú,” „A becsületszó,” „A magas 

Északon” „A szenvedések iskolája,” „ Életharcok, „ 

„Testvéredet ne gyűlöld,” „Nándor ifjú spanyol gróf 

törénete,” „Wolfsbühl melletti kápolna” és sok más, 

bár tárgyuk távol állott a magyar polgári élettől, a

XV 

magyar gyermekvilág érzéseitől és a fordítások nyelve 

is fogyatékos volt, mégis az általános emberi erkölcsök 

kiélesítésével a fogékony szívű magyar gyermekre nagy 

hatással voltak. És az apa ép az utóbbira fektette a 

fősúlyt. Ez olvasmányok tartalmi kivonatában, melyet 

Károly fia számára készített, a szavát mindig megtartó 

embernek, Isten dicséretének és dicsőségének, a testvéri 

szeretetnek, a jóságnak és becsületességnek, a szenve- 

délyek elkerülésének, a bűnök megvetésének, a jó 

lelkiismeret tisztaságának, az erény megbecsülésének, 

a megelégedettségnek, az emberszeretetnek, a szülői 

tiszteletnek, a jószívűségnek ez olvasmányokból levon- 

ható és örök tanait a 8-9 éves gyermeknek lelkébe 

csöpögteti. Ennek nyomai korán meglátszanak a gyermek 

leveleiben és naplójában, melyet édes atyja buzdítására 

önmagának és atyjának is irogat. 

Középiskolai éveit Aradon töltötte (1879-1887.) 

Ez időbe esik (1881.) szeretett édes anyjának elhalá- 

lozása. Megfosztva az anyai neveléstől id. Pekár Károly 

három fiának nevelő gondját magára vette. Eddig is 

irányította azt, most többszörös gondossággal iparko- 

dott e szent föladatnak megfelelni. Megtanulta anyjától, 

Újházy Esztertől, az életbölcseség és életszeretet amaz 

örökértékű erkölcsi elveit, amelyek minden Írásában 

és versein is meglátszanak. A nemes matronának, a régi 

világ e tisztes alakjának kedvelt mondását: „Csak az 

Isten nevel, nem a bíró botja” életfogytiglan vezérelte 

őt gyermekei nevelésében. Bejárván az élet iskoláját 

meg aggkori éveiben is neki adott igazat: „Az Isten 

nevel az élettapasztalás által.” Akár Spencer nevelő 

elvét hallanók az élettapasztalás adta folytonos alkalmaz- 

kodással az életkörülményekhez. 

Az aradi középiskolák e korszakában igen kiváló

XVI 

tanerők működtek. Mind a tanárvilágban, mind a köz- 

életben országos hírű és jelentőségű férfiak, vezető- 

egyéniségek tanítottak. Sváby Pál, Jancsó Benedek, Spitkó 

Lajos, Kuncz Elek, Boross Vida, Jánosi Béla, Márky 

Sándor, Roseth Arnold, Antolik Károly, Varga Ottó, 

részint osztályfőnökei, részint tanárai vagy barátai a 

fiatal Pekárnak. Maga a város is jelentékeny kultúr- 

intézményeivel, élénk forgalmával a minden jóra fogé- 

kony gyermeklelket tanulmányaiban is sarkalták és 

erősítették. Az ifjú főleg az irodalom és a művészet 

iránt érzett kiváló hajlandóságot. Az elsőre nézve a 

nyelvek gyors megtanulásában vált ismeretessé, úgy 

hogy a nyugoti nyelvekben gyorsan tett kellő jártasságra 

és azok irodalmát már ekkor örömmel forgatta. A klasz- 

szikus nyelvek elsajátításában oly tökélyre vitte, hogy 

a gimnázium felső osztályaiban a latin nyelvből bármely 

klasszikust szótár nélkül megértett, görög nyelvi 

érettségi írásbelijét, mely Homérosz fordításból állott, 

nemcsak prózában, hanem ékes magyar rigmusokban 

is lefordította. Atyjához irt leveleiben azonban nagy 

hajlamot árul el a természettudományok iránt. A levelek 

illusztrálására beiktatott rajzokból látjuk, mely fogékony- 

ságot mutat a rajzművészet, a festészet iránt is. 

Összes osztályait jelesen végzi és az érettségin az 

osztály legjelesebb tanulója. Az alsóbb osztályokban csak 

egy tárgy iránt mutat közömbösséget és ez a testgyakor- 

lás. Eredménye legalább elégséges. Midőn azonban az 

V. osztályban atyja barátja és a ház orvosa a testileg 

hátramaradt fejlődésű gyermeknek egészsége ápolását 

köti lelkére és az otthon ülő gyermekre ráijjeszt, hogy 

mindenkorra beteg lesz, a fiú vasakarattal neki lát 

a nehéz föladat megoldásának és csakhamar itt is a 

jelesek közé emelkedik. És ez utóbbi körülmény fontos

XVII 

kihatással volt egész életére. Ebből eredt az egészség 

bálványozása, és nagy turista kedve. Ennek köszönhette, 

hogy később az első vívók és úszók között emlegették. 

Ez vezette őt a természet bálványozásához is. Különben, 

hogy egészségét minél inkább ápolhassa, testvéreivel a 

szünidőkben sokat tartózkodott aradmegyei rokonaiknál 

vagy Erdélyben: falvakban és erdőkben. Gyermekkori 

levelei az apához irt részletes beszámolói a látott dolgok- 

nak. Nagybárodról, Monyászáról, Hunyadmegyéből, 

Kígyósról irt soraiban a természet megfigyelése, a vidé- 

kek dicsérete, a nép és munkássága nemcsak apró meg- 

jegyzésekben, hanem részletes és pontos leírásokban 

nyilvánul. Föltűnő, hogy az emberek szavajárását és 

kiejtését mily híven tudja viszaadni. Ilyenekkel élénkített 

levelei kedves olvasmányokat nyújtanak még az idegen- 

nek is. El nem mulasztja, hogy önalkotta versekben 

ünnepelje édes atyját vagy ugyanilyenekkel saját hangu- 

latait. Utazás-Naplója (1881.) bármily gyerekes adatok- 

kal van is tele, ki tudja kapni a napoknak ama lényeges 

részleteit, melyek az apát érdekelhetik. Szó van itt a 

kaláni vasolvasztó gőzgépeiről, a gazdasági gépekről, 

a mindennapi fürdésről, a hegyi kirándulásokról és 

nagy súlyt fektet arra, hogy apját értesítse esztergályozó, 

faragó művészetéről, melyben az öreg úr minden fiát 

külön taníttatta. 

Ez ifjúkori mulatások közül már korán kitűnik 

pályaválasztásának tárgya. A kiváló tanárok szeretete és 

értök való rajongás megkedveltette vele az iskolát, a 

rousseaui elvekben nevelő apának imádata pedig a 

nevelést szerettette meg vele. Apjától nyerte a leg- 

nagyobb sarkalást a verselésre, az erkölcsi elmélye- 

désre és az elmélkedésre. És ezt előmozdítják 

az apának levelei is, melyeknek alaphangja: „Szeretem

XVIII 

ha szabad óráidban minél többet tekintesz ég felé, hogy 

a föld sara be ne szennyezze lelkedet: életedet.” Elő- 

mozdítja továbbá ezzel a bölcs lélekkel való állandó 

baráti közvetlen érintkezés, melyben az apa figyelő 

őrként lesi gyermekeinek minden ténykedését és gon- 

dolkodását. Összefoglalóan jellemzi az apa gondosságát 

ama konfirmációi vers is (1883.), melyben „Konfirmátiói 

emléksorok,” címén fiának egybegyűjti Arany János, 

Greguss Ágost, Berzsenyi arany mondásait a hitről és a 

konfirmációs lelkész jeles beszédét leírja. Ehhez füg- 

gesztett négy vers közül a harmadik: „Kötelességeink·' 

címen a fiúnak egész életére szóló útravaló s azt mind- 

végig jellemzi: 

Istent szeresd, tiszteld s neki 

Hálát adj tiszta szívvel; 

Magad tanuld megismerni, 

S szeretni tisztelettel; 

Szeresd a mint tenmagadat, 

S becsüld meg embertársadat! 

A verselő kedv úgy látszik a Pekár családban 

apáról fiúra szállott. Pekár János id. Károlyra, ez pedig 

fiára hagyta. 1885-ből két verses töredék található 

Pekár írásai közt: Az egyik „Drámai Költemény,” a 

másik „Károly király. Történeti szomorújáték.” Amabban 

elvont eszmék személyesítése, itt a magyar történet 

nagy szeretete nyilvánul meg. Ifjúkori munkák, azok 

minden hibájával, de bizonyos formai teljességgel 

ellátva. Valószínűleg önképző köri pályamunkák a híres 

aradi főgimnáziumi önképző körnek virágzó korszakából. 

Ez a verselés vagy inkább ez a költészetszeretet 

őt halála napjáig kíséri. Végtelen sok és mély bánatot 

megenyhített.

XIX 

III. 

A tanári pálya, melyre Pekár magát adta, akkor 

sem kecsegtetett anyagi és erkölcsi sikerekkel vagy 

kiváló társadalmi helyzettel. Magyarországon a tanár 

helyzete életfogytiglan tartó küzdelem társadalmi elfogult- 

ság és legtöbb esetben középszerű felfogás ellen. Főleg 

.a középiskolai tanárság, mely kizárólagosan nemzet- 

nevelő és amely az államfenntartó társadalmi osztálynak 

kulturdajkája. Nálunk a tanár voltaképen az egyetemi 

tanszéken jelent valamit, a középiskolában a társada- 

lomnak és igen sokszor a hatóságoknak is ütköző köve, 

melyen mindenki előszeretettel üt egyet. Lehetséges, 

hogy benne is fölfedezhetők hibák, ámde ezeknek épen 

e társadalmi balfölfogás az okozója. Node akkor épúgy, 

mint ma is csak úgy felelt meg hivatásának, hogyha 

önmegtagadó eszményiség vezeti és ha nem törődik a 

közfelfogás közömbösségével és szándékos lenézésével. 

Ez az eszményiség-szeretet a Pekár fiúk nevelésének 

irányító eleme. Ez volt oka annak, hogy id. Pekár Károly 

mind a három fia hivatást érzett e pályához és mind a 

három e térre vetette minden törekvését. 

Pekár Károly pályája úgy indult, hogy a végső 

cél mindenesetre az egyetemi tanszék volt. Középiskolai 

tanári szerepe erre való rátermettségét és a tudós 

készültségét bizonyítja. Midőn Aradról följött a budapesti 

„tudományos egyetemre még az a cél is lebegett előtte, 

hogy valamely nevesebb napilapnak legyen munkatársa, 

és ezt a törekvést apja is helyeselte, de erre sem termé- 

szete, mely a viszonyokkal nehezen tudott megalkudni, 

sem kitartása, mely egy zárt helyre, éjjeli munkásságra 

szorította volna, nem volt meg. Hiányzott benne a 

könnyedségnek vagy könnyelműségnek az a fajtája,

XX 

mely egy művelődésre szoruló napi, újságéhes közön- 

ségnek szája ize szerint írjon, annak hízelegjen és 

kegyeit hajhássza. Két eszménye: a tudomány és a 

költészet, melynek egész életmunkásságát áldozta s ezek 

önzetlen szeretete nem volt olyan jellegű, hogy a köz- 

napi élet egynapos sikereit napról napra külön lenyese- 

gesse. 

Minket nem hajszol semmiféle érdek, 

A jó, pénz, hír, mit mások el nem értek. 

Mosolygva nézzük: álmuk hova lett. . . . 

Oh Szépség! bárhol, bármikor csak érted 

Hevit sóvár vágy. – Mért láz, hajsza tett? 

Több mindennél egy szép Shakespere-szonett:. 

Ezt írja Pekár Gyula unokabátyjának és ez lelke- 

sítette, mámorította el minden cselekedetében. Ennek 

hangsúlyozásával figyelhetjük egész pályáját. 

Mint tanárjelölt a magyar és francia nyelv és 

irodalom voltak fő tantárgyai, segédtárgyul a latin 

nyelvet és irodalmat választotta. Az a négy év, melyet 

a budapesti egyetemen töltött (1888-1901.) szakadatlan 

tudományos tanulmányokban folyt le. Ε munkásságot 

csakis egy félévre betegség, ezenkívül pedig a vívó és 

úszósport szakította meg, hogy a szellemi munkában 

elbágyadt testét megerősítse. Utóbbinak gyakorlása végett 

mindjárt följövetelekor az Atlétikai Klubb tagjává lett, 

ahol ügyességével és erejével csakhamar kitűnt. 

Tudományos kiképzéséhez nagyban hozzájárult, 

hogy fivérei, először Mihály, később Dezső szintén a buda- 

pesti egyetemre kerültek és szorgalmuk és tehetségük 

révén egyhamar pozíciót vívtak ki maguknak az egye- 

temen. Ennek abszolút értékét Károly annyiban élvezte,

XXI 

hogy velük együtt vagy az ő segélyükkel komoly 

természettudományi tanulmányokat folytathatott, minek 

mind Pozitív Esztétikájában, mind pozitív filozófiai 

fölfogásában nagy hasznát vette. Ebbeli tanulmányait 

Semsey is buzdította, aki atyjához irt levelében, „a termé- 

szettudományok ápolását” félreérthetlenül hangsúlyozza. 

Hozzájárult még édes atyjának állandó őrködése 

és tudományos segédkezése, mely részint abban állott, 

hogy baráti vagy társadalmi összeköttetései révén fiai- 

nak, különösen Károlynak tudós pártfogókat szerezzen, 

részint abban, hogy fia szakmájabeli irodalmi dolgokat 

kötetek számra kivonatolt, lemásolt vagy megszerzett. 

Tehette ezt, mivel nyugdíjaztatása minden idejét arra 

fordította, hogy fiainak tudományos fölkészültségéhez, 

ily módon hozzájáruljon, mert anyagilag bizony nem 

sokat segíthetett. Károly fia főleg esztétikai, filozófiai 

és irodalmi dolgokban igen sokat köszönhet neki: sok 

gondolatot, sok eszmét és sok forrás munkát is és 

anyagot, amit mindenünnen iparkodott számára össze- 

gyűjteni. 

„Könnyű neked,” írja (1887.) „Te még számát 

sem tudod annak a sok rokonnak és jó embereknek, 

akik közé kerültél; de a mi nemzetségünk kis szigeté- 

nek szegénysége még szegényebb lett elköltözésed által.” 

-A sok budapesti rokon közül legszívesebben Pekár Imre 

házát kereste föl, mivel itt találta egyik legjobb barátját, 

Imre fiát, Gyulát, akivel rokoneszmék társas körében 

napokig eltudott mulatni. „Szénégetőnek tőkén a szeme” 

irja máskor apja (1888.) „nekem pedig Tinálatok az 

«szem.” Rajt is volt minden tehetségével. Még Aradon 

Csiky Gergely, apai figyelmébe ajálja Károlyt, aki meg- 

ígérte hogy „szívesen fogom őt bármiben is tájékoztatni 

és Gyulai Pálnak bemutatni.” (1887.) Ezt meg is

XXII 

tette s vele első mentorát nyerte. Ugyancsak édes apja 

ajánlotta, Falk Miksának, Arad sz. kir. város követének, 

aki a fiu anyagi helyzetén úgy vélt segíthetni, hogy 

dúsan jövedelmező leckéket ígért, aminek megvalósulása 

azonban a fiú ebbeli nem törödömségen hajótörést 

szenvedett. A vagyonszerzés, vagy az önföntartás e 

módjához semmi érzéke, semmi kedve nem volt és 

édes apja intelmei süket fülekre találták. Mindig talált 

kibúvót, illetőleg tanulmányai annyira lefoglalták, hogy 

erre nem is ért reá s végre atyja is belátta és nem: 

sürgette többé: „A kondíció vállalást mindenesetre csak 

úgy értettem, hogy az által sem a doktorátus, sem a 

vizsgálat letétele halasztást ne szenvedjen.” (1890.) 

Tanárai Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Budenz József, 

Simonyi Zsigmond a magyarban, Rákosy és Isoz a 

franciában, Thewrewk Emil és Kassai Gusztáv a latinban, 

Lewis Lajos az angolban, Messi az olaszban vezették 

előre, Pasteiner Gyula a művészetek történetében,. 

Medveczky Frigyes, Alexander Bernát a filozófiában 

kalauzolták. Ezek közül ebben az időben Gyulai Pál 

mellett legtöbbet Beöthy Zsoltnak, köszönhetett. Utóbbi,, 

mint a kezdő tanárok önzetlen mentora, kinek annyi 

magyar tanár köszönheti ma is állását és pályájának sok 

szerencséjét, aki bármikor készségesen karolta föl a 

kezdők sorsát, irányította irodalmi munkásságukat és 

mint atyai jótevő állott nem egy tehetséges, törekvő és- 

munkás ember pályájának kezdetén, Pekárban is fölis- 

merte azt a tehetségét, mely hivatva volt a magyar 

tudományosságot ápolni, gyarapítani és erősbíteni. 

Ebben a tudós támogatásban mindaddig oldalánál 

maradt, míg önállóan megélhetett és dolgozhatott. Nem 

is Csiky Gergely, nem Gyulai Pál terelték az ifjú 

Pekárra figyelmét, hanem ez maga vívta ki magának

XXIII 

első mestere gyámolítását. „Örültem” írja apja „Beöthy- 

nek hozzád való szívességén és jóságán, [amiért a jó 

Isten áldja meg őt. Te meg becsüld meg jóságát Kedves 

Fiam.]” (1889.) 

Testvérein, rokonain és munkásságán érdeklődő 

tanárain kívül az egyetemi hallgatók közül kizárólag 

Lehr (Tolnai) Vilmoshoz vonzódott, akit még az aradi 

főgimnáziumból ismer és kivel élete végéig szoros, szíves 

baráti viszonyban állott. 

Ez volt tehát köre, melyben szívesen megfordult, 

melyben tudományosságát nagyobbíthatta, vitatkozhatott 

vagy tanulmányait érvényesíthette. Az egyetemi nyilvános 

életben csak egyszer vett részt, midőn 1889. nov. 1-én 

Toldy Ferenc sírjánál beszélt. Édes apja szerette volna, 

hogyha Horváth Mihály rokona hamvai fölött szónokolt 

volna. 

Fejlődésekor tehát oly emberek állottak körülötte, 

akik a fiatal tudóssal szívesen álltak szóba és nem 

fukarkodtak útmutatással és segítséggel. A szakadatlan 

tanulás pedig átvezette őt azokon a rögös utakon, 

melyeket az anyagiak hiánya teremt a tehetséges emberek- 

nek. Az apai segítség, melynek három az idegenben fejlődő 

gyermekről kellett gondoskodnia, ha nem is volt nagy, 

mégis a megélhetéshez elég volt. Valamivel öregbítette 

jövedelmét (1889-1891.) az a körülmény, hogy a 

tanárképző intézet gyakorló tanára levén évi 600 kor. 

ösztöndíjban is részesült. Azt az időt, mit az anyagiak 

birtokában talán más téren lehetett volna élvezetekben 

vagy szórakozásban eltölteni, éjjeleken át a tudomány 

és a költészet szapora ápolásában íróasztalánál nemes 

élvezetben élte át. Ez a kizárólag belső élet a szegény 

és tehetséges emberek e menedéke korán megtermetté 

a maga virágát.

XXIV 

A Tudomány-Egyetem 1890. évi pályatételei közt: 

„Az aeszthetikai érzések psychologiája” című tétel volt 

megoldásra kitűzve, három pályázó közül Pekár Károly 

nyerte el a díjat. A bírálók: Beöthy Zsolt és Medveczky 

Frigyes, kiemelik a szerző gazdag olvasottságát, a szoro- 

sabban vett esztétikai irodalomban jártasságát és az 

érintkező tudományszakok európai és magyar irodalmát. 

Anatómiai és fiziológiai alapon pszihológiai vizsgálatokat 

folytat Wundt és Fechner irányában, a mű a készület 

teljességét mutatja. „Szeretnénk fogalmat adni e gazdag 

anyagról, hogy a Kar osztozzék Örömömben azon, 

hogy egy növendékét ilyen készülettel bocsáthatja el.” 

„Nem elégszik meg a gyűjtő, ismertető, rendező 

érdemével; nincs talán egyetlen tagja sem annak 

bizonysága nélkül, hogy behatóan gondolkodott tárgyán. 

Különösen az associatio elméletét és tételeit a művé- 

szetek alkotásain éles szemmel és finom felfogással 

fejtegeti. Egész munkája fénypontjául az úgynevezett 

eszthétikai alaphangulatnak valóban jeles magyarázatát 

adja.” Tévedései közül fölemlítik az ífjui művek rendes 

hibáit: a kidolgozás kifogásos rendjét, az egyenlőtlen- 

séget, a fizikai részek homályosságát, az esztétikai 

alaptörvények azonosítását Taine hatás-öszpontosííásá- 

val, a szép főformáinak pszihologiai alapformáiról levont 

zárótételek tévességét. 

A pályamunka szerzője voltaképen a Pekár test- 

véri kör. Az anatómiai és fizikai tudást innen szerezte 

és abból a baráti körből, mely körülöttük megkristályo- 

sodott. Az önálló alkotó azonban maga Pekár Károly, 

kinek intuitiv és reflex-asszociáció alapján magának is 

tudós testvéreitől eltérő és önmaga kigondolta tételei 

voltak, melyek nem mindenben födözték a pozitív alapot. 

Ez az eltérés a természettudományi dolgokban Pekár

XXV 

Károly későbbi munkáiban is tapasztalható. Magya- 

rázattal csakis intuitív, költői és filozófiai lelkét tekint- 

hetjük, mely minden tételes pozitivizmusz ellenére 

magasan kiszárnyal az eszményiség területeire, hogy 

spekuláció vagy metafizikai fölfogással magyarázzon 

fizikai, fiziológiai és kémiai megdönthetlen jelenségeket. 

Az alapot testvéreitől, a velük folytatott vitákból, illetőleg 

tudomány körükből veszi, ámde elhagyja őket, hogy 

a költői meggyőződésének merev vagy hideg tételeket 

átszellemítse, átmelegítse. És ez az eljárás, minden 

életmunkássága balsikerének kulcsa. Kétlelkűsége, 

mely egyrészt gyönyörűséggel köti a pozitív tudományok- 

hoz, másrészt imádattal tekint az eszményi világba, 

honnan pozitív meggyőződéséhez a szerinte szükséges- 

nek hitt szellemet segítségül hívja. Ezen a téren válik 

meg egyúttal édes atyjának nevelő elveitől és bölcseleti 

fölfogásától, aki egy eszményi erkölcsös világrendbe 

beleélve magát, kevés pozitív állappal megelégedetten 

dolgozik. Testvérei még pozitív alapon állva teljesen 

elszakadnak atyjuk fölfogásától, ő maga az atyai okta- 

tásokhoz hozzátársítván pozitív tudományosságát, e két 

terület egyesítésén dolgozik, ami egy kizárólagosan 

tiszta tudomány tanait elhomályosítja. Ő ugyan azt 

hitte mindig, hogy ez világosítja meg és e meg- 

győződésétől utolsó percéig el nem tántorodott, ámde 

a modern tudományosság ily kétrendbeli fölfogásnak 

egyesítését meg nem tűri. Vagy teljes pozitivizmusz, 

vagy tiszta idealizmusz, a kettő együttesen harmónia- 

ellenes kísérlet. 

A pályamű megjelent a „Magyar Philosophiai 

Szemlében” (1891. III. IV. füzet), vele ugyanabban 

az évben elnyeri az esztétikából mint fő-, a magyar 

irodalom és francia filológiából mint melléktárgyból

XXVI 

a tudori címet. Ugyanez évben a magyar nyelv és 

irodalomból s a francia filológiából tanári szakvizsgát 

tesz. A pályamű sikere egyúttal előmozdította, hogy 

francia tudásának betetőzésére a közoktatási kormány, 

Beöthy Zsolt odaadó közbenjárására, franciaországi 

tanulmányútra 2000 koronás ösztöndíjat ad, melyet 

egyrészt Parisban, másrészt Dijonban teendő francia 

filológiai tanulmányokra kell költenie. 

IV. 

Parisba utazása (1891.) az egész családban ese- 

mény számba ment. „Adjunk hálát a gondviselésnek,” 

írja apja, „hogy ami még nem rég csupán „pium 

desiderium” volt, máris beteljesedett; hogy míg nagy- 

atyád Rozsnyón végezte az algimnáziumot, atyád Bécs- 

ben a műegyetemet, Te – szerény anyagi körül- 

ményeink dacára, – már Parisban tetőzheted be tanul- 

mányaidat.” Szokás szerint ajánló levelekkel ellátva a 

a legkedvesebb társas körbe juthatott: Justh Zsigmond, 

Szabolcska Mihály és Bertha Sándorhoz Pekár Gyula 

révén, Munkácsy Mihályhoz Beöthy Zsolt adott ajánlót. 

Ezek voltak a személyi összeköttetések, melyekhez 

párisi tartózkodásának kellemes emlékei fognak fűződni. 

Útja Bécs-Innsbruck-Baselen (dec.) át vezetett és az 

arlbergi vasút csodás és fenséges tájképcsoportja mindig 

felejthetetlen emléke maradt. 

Az a középeurópai rajongás, mely Paris iránt 

nálunk is megvan, Pekárban csakhamar csalódással járt. 

Hozzájárultak szerény anyagi viszonyai, melyek e világ 

forgatagában inkább az ínséget és a szegénységet juttat- 

ják eszünkbe, mint a Parishoz kapcsolt illúzióknak meg- 

valósulását. Múzeumok élvezése az egyedüli, ami a

XXVII 

szegény embernek ily gazdag városban alaposan kijut. 

Színházak, szalonok látogatása elől az ösztöndíj csekély- 

sége miatt el volt zárva. Maradt még a Sorbonne és 

Paris ingyen látványossága az utca. Lassankint mégis 

hozzá szokik a szűk utcákhoz, a drágasághoz, a kevés 

pénzhez és a magyar gyomornak oly ellenszenves 

„vajas főzéshez.” Kicsiny szobája a Quartier Latin-ben 

nehezen fűthető és kályhát maga szerez be. Gondolatai 

inkább budapesti barátjainál és Aradon jártak, hová 

minduntalan kívánkozik. 

Ösztönszerű vágya, hogy ami neki tetszett, azt 

legott másokkal is közölje, itt nem nyert kielégítést. A 

fin de siècle divata nem hatotta meg és sokkal mélyeb- 

ben érzett és gondolkodott, semhogy ezzel szorosabb 

szellemi kapcsolatba lépett volna. Hisz egyik kedvelt 

francia költője a XV. századi Villon volt, kinek „Les 

Dames du temps jadis” című balladáját szívesen 

mondogatta, le is fordította s minduntalan idézte e 

híres refraint: „Ou sont les neiges d' auton?” Az 

újabbak közül Viktor Hugo „Contemplations” cimü 

kötetét szerette s a Parnaszus költői közül egyedül 

Charles Baudelaire-t, kinek „Les fleurs du mal” 

kötetét folyton zsebében hordta, hogy belőle bár- 

mikor felolvashasson azoknak, kik hozzája közelebb 

állottak. Ezek pedig ezúttal Aradon és Budapesten 

laktak, ezeknek Írogatta Parisból magyar verseit, melyek 

lassankint mindkét helyen a szépirodalmi lapokban is 

megjelentek. Sőt Beöthy Zsolt közbenjárására a Kisfaludy 

Társaságban is fölolvasták. Új ismeretségekre még az 

idegenben sem vágyott és nehezen közeledő természete, 

melyet atyjától örökölt, ilyenektől el is zárta. Mind- 

amellett Pais Elek barátjának, aki hasonlóan ösztöndíjas 

tanulmányokat végzett, ösztönzésére és hazulról Lehr

XXVIII 

Vilmos nógatására a „gyönyörű verseket hazaküldő” 

Szabolcska Mihállyal, „kinek verskötete határozottan 

hódít és terjed és Justh új francia inasa már szavalja 

egyik verse első strófáját,” és ezenkívül Justh Zsigmond- 

dal ismerkedik meg. Barátságos magyar társaságra akadt 

bennük. Az „legott itt vett magyar szalonnával és 

szilvoriummal vendégelt meg,” vele esténként kódorgott. 

Justh Hotel Burgund szalonjában ismerkedtek francia 

festőkkel és írókkal. Midőn Justh Caenbe utazott, 

egyedül Paissal és Szabolcskával töltötte szabad idejét. 

Apja noszogatására (dec.-febr.) Munkácsy Mihályhoz 

csak bekukkant és szalonját nem frekventálhatta. A 

modern francia költők közül csakis François Coppéval 

ismerkedett, kit személyesen fölkeresett és kivel egy 

kedélyes délutánt töltött. (1892. ápr.) így látogatta meg 

Adamnét, Badint és Dreyfusst is. Tanulmányainak 

lelkiismeretesen látott utána és a „Faculté des Lettres 

de Paris” előadásait szorgalmasan hallgatta. Hallgatta 

még apja ideálját, Tainet is. Igen sokat olvasgatott, 

főleg Villemaint, kinek előadásaira is eljárt. A Szajna- 

boulevard antikváriusainak rendes vendége és vevője. 

Hazulról az „Egyetemi Lapokat” járatja, Parisban a 

Gil Blas-t, melyről Pekár Gyulának írja „falom minden 

mondatát, qui est vrai français, tout parisien, très fran- 

çais. A quadrille de XX!...” 

Sokszor keserves helyzetét öregbítette egy erős 

influenza (1392. febr.), mely hosszabb ideig ágyba 

vettette és huzamos utóbajokkal járt, úgy hogy dijoni 

utazását abba is akarta hagyni. Így gondolkodott apja is, 

ámde akaratereje és kötelességérzete nem engedte, hogy 

elvállalt föladatát el ne végezze. Mielőtt Dijonba ment 

volna húsvétkor Londonba rándult át rövid időre, 

amelynek a Toweren, British Múzeumon, a Parliamenten,

XXIX 

a Kristály Palotán és a Westminsteren kívül csak 

külsőségeit, ködét és téli hidegét ismerte meg s nagy 

sajnálattal írja Pekár Gyulának, hogy a Haymarket 

színház meg a többi is zárva van s így nem láthatja 

Mister Tree és Mistress Tree Hamlet illetve Ophelia 

alakításait. Április végén Dijonba költözött, ahol ugyan- 

csak a „Faculté des Lettres de Dijon” buzgó hallgatója, 

de csak rövid ideig, mert innen újból visszatér Parisba, 

hol a nyárig tartózkodik. 

Ε tartózkodásának fő jellemvonása bizonyos 

elhajlás a komolyabb tudományos munkától és teljes 

elmélyedés a költői munkásságba. Utóbbi hajlandó- 

ságából eredő kedvtelése növekedett azoktól a sikerektől, 

melyeket néhány költeménye otthon aratott. Ilyenek 

voltak a Kisfaludy Társaságban fölolvasott versei, „Az 

örökkévalóság énekei,” Mussettől „Egy halottra” „Pépá- 

hoz” „A Juana” „Soha,” „Mari” és „Villon verseiből” 

„Ballada a hajdankor hölgyeiről,” a „Párisi Emlékek” 

ciklusa, „Medici Mária kútjánál,” „Mater Dolorosa,” „A 

párisi börze látogatásakor”, a „Divat Szalon” pályázatán 

első díjat nyert verse: „Hanyatló ifjúkor,” a Csiky 

Gergely halálára írt és Aradon Somló Sándortól elsza- 

valt óda. Sok más, nem közönséges vers sorolható e kor- 

szakba. Rajtuk jobbára Reviczky és Madách hatása észlel- 

hető. Bírálatuk legjobban tükröződik vissza édes atyja 

egyik levelében: „Ne keress abban ellenmondást, hogy 

míg egyrészről óva intelek, hogy nem születtél költőnek, 

addig más részről meg az írásra ösztönözlek. Felfogásom 

és tapasztalásom szerint ugyanis minden jóravaló és az 

elfásulás rideg szelétől megóvott, művelt és az eszmények 

iránt fogékony ifjú kell, hogy életének tavaszkorában 

képes legyen költői hangulatokra, emelkedésre és csakis 

a forma kezelésén szenvedhet hajótörést. Mivel azonban

XXX 

Te választottad szakpályádnál fogva kell, hogy a formák 

kezelésében avatott légy, azért óhajtom, hogy életed 

kikeletének napsugaras napjaiban szintén virágozzál.” 

V. 

Franciaországból visszatérve katonai kötelezettségé- 

nek, mint egy éves önkéntes (1892/3) az aradi 33. sz., 

Lipót császár I.-gyalogezrednél eleget tett. Eredménye a 

tartalékos hadnagyi rang. Ami a katonáskodás gyakorlati 

részét illeti, azt szívesen végezte ami, azonban fegyelmi 

részére vonatkozott, az végtelen teherként feküdt cselekvő 

szabadságára. Főleg érezte ezt későbbi hadgyakorlatai 

alkalmából. Kötelezettségének állandóan nagy huzavonával 

tett eleget és igen sok bajjal kellett megküzdenie fölebb- 

valóival szemben is. Nem nagy büszkességgel tekintett 

vissza soha e hónapokra, melyek őt rendesen szünidei 

szabadságától fosztották meg és az egyhangúság unal- 

mas légkörében tartották fogva és miattuk gyakran be- 

tegeskedett. 

Ezért mégis ezt az esztendőt is költői munkásságával 

töltötte be. Irt az Aradmegyei Közlönybe tárcákat, verseket. 

Küldött költeményeket és fordításokat (Coppée, Musset, 

Baudelaire, Verlaine) Váradi Antal lapjának, Villon 

fordításokat, Corneille „Horatiusát” és,.Hazugját,” Byron 

„Homályát” és Lamartine „Ősszel” c. költeményét 

Gyulai Pálnak és Augier „Fuvolajátékosát” az Olcsó 

Könyvtárnak. Ugyanennek küldte a „Saint Denisi székes- 

egyháziról szóló ismertetését, melyben a „Clémence de 

Hongrie'' hercegkisasszony van fölemlítve. Fordítgatni 

kezdi Coleridge „Zápolyáját” s küld a „Hét”-nek apró- 

ságokat Baudelairetől. Küld mégolyanokat a „Philologiai 

Közlönynek” is, de ennek Thewrewk Emil szavai szerint

XXXI 

(1893. ápr. 19.) „Kevés levén a pénze csakis önálló 

értekezéseket közöl s fordításokat nem.” Ε versek közül 

több meg is jelent, sokat vagy vissza nem kapott, 

vagy hagyatékában megőrizett, vagy pedig később önálló 

verskötetébe kerültek. Ily alapon élénk összeköttetésben 

marad Pekár Gyulával, kinek emelkedő hírét jóleső 

szeretettel tekintette. A fiatal elbeszélőnek írja: (1893. 

jan. 15.) „Légy lelkileg is az, óriás. Hadd legyen 

Bródynak igaza.” 

Ámde ez az esztendő még könnyű és gondtalan volt. 

Föntartásáról édesapja gondoskodott és odahaza volt. 

Apjának előkelő katonai ismeretségei pedig meg- 

könyitették szolgálatát. Az élet első igazi keserveit akkor 

kezdte ismerni, midőn ismét Beöthy Zsolt közbenjárására 

a lőcsei főreáliskolához helyettes tanárnak nevezték ki 

és ilyen minőségben három esztendőt töltött (1893. okt. 

S. 1896. juni. 15.). Apjának nem volt ínyére a vidéki 

tanárkodás, inkább szerette volna, hogyha Buda- 

pesten a mintagimnáziumon néhány esztendőt mint 

gyakorló tanár kiböjtöl és a fővárosban marad, szeretné 

hogyha a hírlapoknál dolgoznék: „így cselekedett Keszler 

is, aki tárcaíró lett egy lapnál és tanár is Budapesten.” 

A fiú azonban megragadta az első alkalmat és szívesen 

ment el Lőcsére. Nem mint idegen lépett e városba, 

mert apja tágas körű ismeretsége itt is talált rokonokat 

vagy régi barátokat. A kezdet nehézségein ez össze- 

köttetések és „a szepesi fenyvesek”, a hegyvidék 

átsegítették. Iskolai foglalkozásán kívül Maupassant, 

Bourget és Augiert fordítja. „Szonetteket írok” mint azt 

Pekár Gyulának Spanyolországba írja. (1893. dec. 28.) 

De nem sokára érezni kezdte a vidéki tanárság súlyos 

voltát. Még mindig a költői cél lebeg szeme előtt és 

verselésben talál enyhülést. Verseit rendesen elküldözgeti

XXXII 

Lehr Vilmos barátjának, aki őszinte bírálatot mond s 

aki nem egyszer erősebb kifejezéseit, melyek egy-egy 

költemény gyengédebb akkordjából kirínak, erősen 

megrostálja. 

Ezzel a szenvedélyes költéssel szemben korábbi 

tudományos munkássága nem szünetelt. Comte „Philo- 

sophie positive”-jét állandóan tanulmányozza s az 

esztétikai angol munkákat sűrűn kéri Mihály és Dezső 

öcssétől. Pályamunkáját kibővíti és átdolgozza. Föntartja 

tudós ismerőseivel a régi összeköttetést és bölcsészeti 

könyvtárát gyarapítja. Noha a tudós foglalkozás nem 

igen kecsegtette, hogy vele a helyettes tanári fizetésen 

fölül valamit szerezhessen, míg egy pár sikerült költe- 

mény vagy fordítás nemcsak jó nevet, hanem pár 

aranyat is hozott a konyhára. Különben a vidéki 

helyettes tanári nyomor nem modern, nem új keletű 

dolog, meg volt az már akkor is. Százszorosan érezte 

az, aki saját műveltségének megfelelően élve, tovább- 

képzésére, vagy tudomány szomjának kielégítésére 

törekedett. A magyarországi középiskolai tanári fizeté- 

sek akkor és most is nem elegendők, hogy a tanár 

társadalmi állását emelje, hogy művelődő igényeit 

kielégítse. Aztán nem is mindenki keres azonnal jó 

házasságot, más mellékfoglalkozást, amidőn lelkében 

más, nemesebb vágyak kielégítésére törekszik. A helyettes 

tanár adósságokkal kezdi, majd mint rendes tanár 

húsz évig adósságtörlesztéssel folytatja, végül, midőn 

talán a megélhetés már nem szorítja, elfásultan és 

belefáradva a küzködésbe mesterségszerűleg, jól rosszul 

elvégzi kötelességeit. Ritka jelenség, ki a bensejében 

lobogó mécsest állandó reménységgel tudja éleszteni! 

1893. decembertől Pekár leveleiben állandó gon- 

dolat az anyagiakkal való küzködés, a szegénység

XXXIII 

és nyomor súlyos érzése. Siet, hogy alapos készült- 

séggel tanári oklevelét megszerezze (1894. máj. 18.), 

mert tőle reméli, hogy tehetségének és munkásságának 

tekintetbe vevésével előbb lehet rendes tanár, és hogy 

jobb módban gondtalanul neki feküdhessék tudós cél- 

jainak megvalósításához. 

Oklevéllel kezében kineveztetéseért folyamodik. 

Ámde ez, – mint ő vélte, – megtört Klamarik János 

hajthatatlan rendszerén, mely szigorúan ragaszkodott a 

három évi helyettességhez és sem tehetséget, sem 

tudományos munkát tekintetbe nem vett. Elutasították. 

Ekkor Kuncz Elek főigazgató Versecre hívja, de ő Lőcsét 

már annyira megkedvelte, semhogy, – azt az egyet 

kivéve, ha rendes tanárrá lehetne, – onnan elmenne. 

„Hogy Beöthynek,” írja apja, „a régi őszinte ragaszkodás 

teljes bizodalmával mindent megírj, azt én is helyeslem 

és csakis Beöthy útján képzelem – első kérvényed 

elutasításának leggyorsabb orvoslását.” Ámde a Klamarik- 

sziklán Beöthy Zsolt számos jóakaratú törekvése szét- 

törött. Megtörött rajta Pekár Imrének, Gyulainak, 

Heinrichnek, Klauzálnak, Csorbának, Eötvösnek, a 

miniszternek magának is jószándékú hajlandósága is. így 

történt, hogy vívó-órákat kezd adni és a lőcsei híres 

vívó-egyesületben ő vezette Keresztessy-Halász féle 

magyar vívást. Arra is gondol, hogy verseit összegyűjti 

és kiadja, ámde erre semmiféle kilátása nem volt. 

Ekkor kezdődik mind fejlődésére nézve, mind tudós 

munkásságára nézve az a szomorú eljárása, hogy 

bármely szakmájába vágó munkát, csakhogy pénzt 

hozzon, elvállal. Például fordít franciából és franciára 

egészségügyi és demográfiai iratokat. Elhatározza, hogy 

Augier Emil „Joueur de flute” című dramolettjét, mely- 

nek fordító és kiadó ioeát Pekár Gvula szerezte meg

XXXIV 

neki s a mely hat évig hevert hasztalan Gyulai asztalán, 

maga szándékozik kiadni. „Meginterpellálsz a kötet dol- 

gában!” írja Pekár Gyulának Parisba „Hát hiszen nem 

rajtam múlik. Most csak arra várok, hogy rendes tanár- 

nak nevezzenek ki s akkor első dolgom lesz kötetemet 

kiadni és pedig vagy 96-ra vagy ha több utánjárásba 

kerül 1900-ba. Ez utóbbi szám iránt régi ábrándjaim 

vannak. Most különben egy illustrator festő művésszel, 

Olgyai Viktorral tárgyalgatok. Tudod ezek a versek egyik- 

másika olyan, hogy mikor megírtam, már ott láttam az 

illustrátiót s az a fehér lap nem volna harmóniában a 

verssel illustratió nélkül. Ha nem lehet, akkor termé- 

szetesen úgy lesz, ahogy lesz. Ehhez ugyan nagy 

bölcseség kell!” Abban is maradt 1900-ig. Apjának 

– újabb folyamodás elutasítás (1895. máj.) után – 

váltig írogatja, hogy kecsegtetőbb kereset fejében azonnal 

hajlandó az állami szolgálatot otthagyni, mire az magának 

Eötvös Lorándnak ir, hogy legalább szeptemberre nevez- 

zék ki, „hogy a megélhetés nehézségei miatt ne legyen 

kénytelen az állami szolgálatból kilépni és munkálko- 

dását elhalasztani vagy egészen elejteni.” Eötvös, minden 

igazi tehetség pártfogója, ezúttal sem törhette meg, 

Klamarik elvi ellenvetéseit. Elkeseredésének mértéke 

betölt. „Nyomorságán” „koplalásán” mi sem segít, bár 

többet dolgozik más kartársánál, „hiába, ez” – irja 

Gyulának – „anarchista gondolatokkal tölt el.” „Hát 

hogy is volna helyes ez a fennálló rend. Vagyonnal 

bíró kollegám kap 50 frt. segélyt s mikor én kérek 

koplalás címén, akkor „nincs fedezet.” Oh milyen messze 

vagyok tetőled. Te a világot szeded magadba; én itt 

bujdokolok a fenyves erdők vadonában és olvasom 

Spencernél, hogy mennyire meg van minden determinálva 

és mily álom a szabad akarat. És látom, hogy hiába

XXXV 

is akarok mást, sokat, nagyot; ezek a hatalmas és 

bizony nagyon csúnya társadalmi korlátok, ezek a 

mindenféle külső körülmények imperatív és igazságtalan 

módon szabnak határt.” Októberben újból folyamodik 

Újból megindul ugyanaz a pártfogó folyamat, de ismét 

visszautasítják. Ekkor Dezső öccse egyetemi tanársegéd 

lett, írja is neki, hogy „jóval felette áll nyomorgó közép- 

iskolai tanárok és próbatanároknak!” Decemberben már 

csak 100 frt. segélyért folyamodik. „Négyszer,” – írja, – 

„rendessé kineveztetésemért, egyszer segélyért folya- 

modtam, mindeddig hiába. Most már harmadéve 

nyomorgók azzal a napszámnyi díjazással s olykor 

periodikusan koplalok s adósságokat csinálok az állam 

szolgálatban” ... „Két oklevelem s egy decretumom 

dacára oly helyzetben vagyok, hogy a Revue philoso- 

phiqueben megjelent cikkem bírálatára sem felelhetek a 

szükséges segédeszközök meg nem szerezhetése folytán.” 

Végleges elkeseredésének tetőpontján, amidőn osztály- 

főnöki s ifjúsági könyvtár kezelői, tornatanári helyettesítő 

munka, azonkívül még heti öt óra szakszerű helyettesítés 

folytán, tehát heti 24 órai decemberi és januári „over- 

working túlerőltetésének” köszönheti, hogy krónikus bél- 

hurutra és tüdőhurutra tett szert, – újból folyamodik 

segélyért. „Napszámnyi díjazásomból” írja a miniszterhez 

egyenesen küldött folyamodásában (1896. jan. 30.) 

»még az orvosságot sem fizethetem, nemhogy diétát 

tartsak, mikor kellően sem élhetek. Elkeseredésemben, 

szinte megtántorodik jellemem, mert messze vagyunk 

még attól az igazán socialis társadalmi felfogástól, 

helyben egyedül csak a munka uralkodik s visz előre. 

Hiszen havi 66 forintokért úgy elhalmozni munkával 

valakit, hogy betegig dolgozza magát s betegségében 

meg periodikusan koplalni kénytelen, ez a mi socialis

XXXVI 

jelenünknek nemcsak munkazsarolása, hanem modern 

rabszolgasága. Februárban újra hasztalan folyamodik, 

míg végre sok kopogtatásra és a nyílt szónak el nem 

leplezése miatt 1916. június 10-én rendes tanárrá 

nevezik ki. 

Elkeseredésének másik esete súlyos összekoccanása 

katonai hatóságával. A kassai hadtestparancsnokság 

révén Pekár, mint tartalékos tiszt, úgy mint minden 

más ily rangú tiszt, nyomdai fölszólítást vett, hogy az 

emelendő Albrecht szoborra adományozzon. Ε fölszólítás 

eredményét apja alábbi levele (1916. febr. 25.) világosít- 

sa meg: „Kedves Karim! Éppen most jövök avarból,, 

a hová hóviharban, fekete ünneplőben és köcsög- 

kalappal, gyalog rándultam be, hogy érdekedben az 

új itteni ezredesnél: Mayer Guido urnái haladéktalanul 

eljárjak ...” „tegnap 24-én a vízvezetéki szakbizottság 

ülése alkalmával Salacz félrehívott, és mint irántatok ér- 

deklődő régi barátom a következőkről értesített: „Csikós 

a búcsúzásnál bizalmasan tudósított, hogy Károly fiad 

azt, hogy az Albrecht emlékére mitsem adhat, azzal 

indokolta, hogy jelen állásában sokszor éheznie is kell;. 

amely nyilatkozat nem csupán nagy megdöbbenést 

keltett az ezrednél hanem lehetséges, hogy fiadnak 

tiszti rangjába is fog kerülni; mert ha valamely tarta- 

lékos tiszt nem bír annyit megkeresni, amennyi a tisztet 

megillető tisztességes megélhetéshez szükséges, akkor 

a tiszti rangot nem viselheti.” Salacz erre az apának kis 

ajánló levelet irt, mellyel az ismeretlen új ezredest 

fölkereste. „Csupán annyit mondtam el, hogy értésemre 

esett, hogy fiam az Albrecht emlékre felesleg hiányában 

nem adományozhatott, s hogy én, ki mint volt üzlet- 

vezető, ismételve kísértem Ő Fenségét a vasúton és 

ültem vendéglátó asztalánál, íme most fiam nevében

XXXVII 

akarok az emlékre 5 forintot felajánlani. ... Az ezredes 

úr, aki nagyon megtisztelőleg és szívesen fogadott 

részletesen elmondotta: hogy abban, ha fia semmivel 

sem járulhatott ez időszerűit az emlék felállításához, 

senkisem ütközött volna meg; de az, hogy δ mint 

tartalékos tiszt, – amint azt egészen felesleges indokolás- 

képpen megírta, – éhezni kénytelen, nem volt abban- 

hagyható; azért ebből azután egész levelezés keletkezett, 

és most, midőn már meggyőződtünk arról, hogy fiának 

800 frt. fizetése van, tehát éppen nem kell éheznie, 

mivel ma 600 forintból is tisztességesen meg lehet élni, 

egyelőre ezen helytelen kifejezéseért megrovással illet- 

tük.” A pénzt el nem fogadta, hanem javasolta, hogy 

„tiszti reputatiód helyreállítása végett küldjed be 

Kassára. A további beszélgetés folyamán, mely mind- 

egyre szívélyesebbé lett, sikerült azután az ezredesnek 

igéretét vennem, hogy az egyelőre való megdorgálás 

a végleges elintézést képezze és így az ügy teljesen 

befejeztessék. Tett ígéretemhez képest tehát a mai postá- 

val küldök 5 forintot és arra kérlek, hogy ne hazudtolj 

engemet és ezen összeget mindenesetre küldd el azonnal 

Kassára, és pedig minden néven nevezendő magyaráz- 

gatás nélkül egészen tárgyilagos jelentéssel. Tehát ezen 

íormán: Löbliches Ergänzungsbezirks Commando des... 

Kaschau. Erstate hiemit die Anzeige das ich mit Bezug 

auf den Erlass Zahl/1895, für das Albrecht Denkmal 

den Betrag von 57 am heutigen Tage mittelst Postan- 

weisungen gesendet habe... 

Valjon Pekár ez eljárásában nem rejlett-e valamelyes 

malícia, az a további iratokból ki nem olvasható, váljon 

hazafias magyarsága lobbant-e föl, vagy pedig valóban 

éhezett-e, azt nehéz megállapítani, mivel apja ugyané 

tevéiben gratulál, hogy 80 frt. honoráriumot kapott,

XXXVIII 

melyet a takarékpénztárban helyezzen el. Az egész 

éhező történet inkább a gyakori megéhezés, mint az 

éhenhalás veszélyéből eredő gondolat. 

VI. 

Ily lelki háborgások közt tudós foglalkozásában 

szünet nem állott be: – Úgy látszik Flaubert-tel 

gondolkodott: „L' homme c' est rien – Γ oeuvre e' 

est tout.” 

Az egyetemi pályamű állandó újabb kidolgozása 

közben nagyrészt bölcsészeti és esztétikai tanulmányok- 

kal foglalkozott, még pedig nem a német spekulációs 

irányban, hanem Comte Ágost rendszere alapján Wundt 

hatása alatt fiziológiai és biológiai alaptények szorgalmas 

kísérletezésével vagy kísérletek tanulmányozásával 

töltötte idejét. Tudvalevő, hogy testvérei kísérletezésénél 

igen sokszor jelen volt, fejtegetéseiket meghallgatta 

és megvitatta, sőt maga is tett ilyen tanulmányokat. 

1896. szept. 11-ről írja Dezsőnek: „Esős augusztus volt,, 

rettenetes sok a gomba. Most ezek tanulmányozására 

adom magam a természetrajzi kollegával.” Ugyancsak 

1896-ban Röntgen képeket kér, melyekről előadást 

tart s azokat Lőcsén közszemlére tétette ki „az itteni 

egyetlen könyvkereskedés kirakatába bámul egész 

Lehócia.” Máskor saját kísérleteihez henger és achro- 

matikus lencséket kér, stereoszkopizál, külön sajátos 

perspektíva tanulmány-kísérleteket végez festmények 

és fénykép fölvételekhez. Ε dolgokról Lőcsén az általa 

alakított a kiterjesztett egyetemen föl is olvas. 

Ezekben tehát segéde, vagy inkább mestere két test- 

vére volt, akik közül Mihály a fiziológiai, Dezső a fizikai 

tudományok újabb kutatásaiba vezették be, ő maga

XXXIX 

önálló felfogással iparkodott azokat magában átdolgozni 

és újabb gondolatainak alárendelni. Nem volt szolgai 

tanítványuk, hanem inkább filozofikus kisérőjük a 

fiziológiai és biológiai tények ismertetésében. Ez vezette 

őt egyetemi pályamunkájának újabb kidolgozásainál 

(Magyar Philosophiai Szemle, Athenaeum.), továbbá az 

„Új eredmény a physiologiai aesthetikában. Az astig- 

matizmus aesthetikai értékesítése.” (Athenaeum) az „Újabb 

eredmények a physiologiai aesthetikában. Az astigmatis- 

mus aesthetikai szerepének értékesítése. (Athenaeum), 

az „Újabb eredmények a physiologiai aesthetikában. 

Az astigmatismus aesthetikai szerepének formulázása. - 

A centralis látás aesthetikai értékesítése” (Athenaeum), az 

„Astigmatisme et Esthétique” és a „La Vision centrale et l’ 

Esthétique” cimü nagyobb és a „Revue Philosophique”- 

ben megjelent cikkeiben. Ez az „astigmatikus fejtegetés” 

vagyamint nevezi a „szabályszerű astigmatismus” mint 

esztétikai és művészeti elv egyenesen az ő találmánya, 

mely a szem alkatánál, a látó sugarak töréséből az 

érzéki alkotások újszerű magyarázatára törekszik. Ez az 

ő fiziológiai pszihologiai esztétikájának egy alapvető tétele. 

Mielőtt ezzel a kérdéssel a nyilvánosság elé lépett 

tudományos vitákat folytatott édes apjával is, kinek, 

mint mérnöknek az egészet föltárta, rendelkezésére bocsá- 

totta a rávonatkozó irodalmat: Helmholtzot, Ycungot 

és másokat és élénk levelezésbe bocsátkozott vele. 

Többszörösen tárgyalt Pekár Mihállyal és annak baráti 

körével, sőt a francia elitélő bírálatok után újból be- 

hatóbb megbeszéléseket folytatott velük e tárgyban, de 

róla lemondani, meggyőződését megváltoztatni nem tudta. 

A tételt két francia bírálat (Dr. Launts és V. 

Henri) nem fogadta el. Ő maga felelt rá, amint Dezső 

fivérének írja: „az Astigmatisme et Estétique cikkre

XL 

két kritika is jött. Egyik se fogadja el. Ebben szeretnék 

egy kis fölvilágosítást (Mihálytól). Felelnem okvetlenül 

kell és illik.” A kérdés azonban még ma is eldöntetlen, 

a legnagyobb valószínűség Pekár igazsága mellett szól, 

amennyiben az esztétikai és a műgyakorlat neki adnak 

igazat. Saját kétkedéseiben szilárd alaphoz jutott, mely 

körül fölépítette esztétikájának épületét. Már magának 

ily szabályszerűségnek föltalálása arra utalta, hogy az 

esztétikát továbbra is természettudományi szempontból 

és nem a németek metafizikus szögletéből vizsgálja és 

ő az első, aki nálunk nagyobb keretben érvényesíti ezt 

a szempontot. Ezért is ingadozik „Positiv Aesthetikájá- 

nak” elnevezésénél a fiziológiai vagy biológiai és 

pszihologiai esztétika elnevezés között, mely egyúttal 

sokkal megfelelőbb lett volna. Atyjához és Dezső 

bátyjához irt több levelében előre jelezte egy nagyobb 

művének megjelenését, sőt talán pályamunkának is 

szánta, melyet egy ízben titoktartás mellett Dezső 

testvérének küldött, hogy azt Budapesten adja föl az 

Akadémiához címezve. 

A „Positiv Aesthetika” egy negyede megjelent az 

Athenaeumban, egyes részletei különböző vidéki és 

fővárosi napi- és hetilapokban is, többi részével együtt 

Pauer Imre dr. közbenjárására a Magyar Tudományos 

Akadémia támogatásával jelenhetett meg (1897) önállóan. 

Hozzájárult még Pekár Imre nagyobb anyagi, de utólag 

megtérítendő segítsége is. Megjelenése után (1898) 

az Akadémia a Marczibányi-féle mellékjutalomban is 

részesítette. Magyar bírálat eddigelé nem foglalkozott 

vele érdemleges beható ismertetéssel és így sok magyar 

tudományos munkával együtt abban a sorsban részesült, 

hogy az elismerést olvasatlanul osztották. Rövid francia 

ismertetések úgy szólnak róla, mint kiváló alkotásról,

XLI 

de itt és újból viszhangzik az általános és már szokássá 

vált külföldi sajnálkozás: „Mily kár, hogy a Positiv 

Aesthetika, magyarul íratott meg. Valóban napról-napra 

érthetőbbé válik egy tudományos világnyelv szük- 

ségessége.” Ezzel azután a külföld előtt e mü örök 

időkre ad akta volt téve, mert hiányzott olyan szerv, 

mely a magyar tudományosságot a külföldön állandóan 

ismertesse, vagy esetenkint a jelesebb magyar alkotá- 

sokat más nyelvre lefordítsa. 

A munkát a szerző és könyve alapján röviden 

így jellemezhetjük: Műve a természettudományi filozófia 

jegyében fogantatott. Álláspontja a modern tudományos 

tevékenységnek alapján áll. Meggyőződése szerint a 

látszólagos véletlen az emberi akarat, az ember impresz- 

sziói is alá vannak vetve a természet örökké változatlan 

törvényének és a látszólag magasabb elmebeli tüne- 

mények sajátságos jellege nem egyéb, mint az általános 

természeti erőknek új, szokatlanul komplikált és finom 

csoportosítása. Műve első kísérlet nálunk, mely a szép 

iránt a fogékonyságnak és a szépérzésnek forrásait keresi. 

Ezeket nem az észben és értelemben találja meg, hanem 

-a természetben. Az esztétikai törvényeket azonosítja a 

természettudományi törvényekkel. Ezeket a törvényeket 

nem az elméből konstruálja, hanem a tapasztalatokból 

vezeti le: elemez, tényeket boncol és a jelenségek 

alapját keresi, ellentétben a régi esztétikával, mely a 

tapasztalat helyett elméletekkel bíbelődött. 

Idegrendszerünk alkotásából és a tetszés tényei- 

ből indul ki és teljesen kifejti azokat az érzéki és 

elmei tüneteket, amelyek az esztétikai tevékenységet 

jelölik: mindenütt fiziológiai búvárlatokra támaszkodva, 

megalakítja a szépérzet pszihofiziologiai tudományát. 

Mindenütt ragaszkodik ahhoz az alapigazsághoz, hogy

XLII 

„a szépészeti tünetek mind éllettani tünetek,” a 

mennyiben kimutatni igyekszik, hogy a szépészeti 

tünetek az életműködések közé vannak rejtve és hogy 

az esztétikai tevékenység alaptünetei: az érzések, izgal- 

mak, melyek minden folyamatnak belső magvát teszik, 

csakis élő anyagban, élő szervezetben találhatók fel, 

„Élő szervezet nélkül nincs szépérzés” és „aesz- 

thetikai tevékenység csakis egyéni szervezet érzés tünetei 

közepett jelentkezhetik és épp ezért azt szorosan amaz 

élő szervezet struktúrája, fizikai és vegytani folyamatai 

határozzák meg” Ebből következik egy másik vezető 

gondolata, melyre szerző újra, meg újra visszatér, hogy 

– a szép viszonylagos dolog. A szépnek e változando- 

ságát, viszonylagosságát számos példával bizonyítja. 

Finom felfogással és erős kritikai érzéssel fejtegeti az 

asszociáció elméletét, kutatván nemcsak a különböző 

társító irányokat, hanem azok állandóságát, erejök foko- 

zatát, ami annak megállapítására vezeti, hogy mily 

fontos szerepet játszik az esztétikai tünetekben a meg- 

szokás és a hagyomány lélektana. 

A mű legérdekesebb része az, amely az érzelmi 

benyomásokat, a külömböző lelki állapotokat az indu- 

latokat és azok kifejeződéseit tárgyalja. Itt valósággal 

dúskál a műtörténelmi, hazai és világirodalmi példák- 

ban, a nép és földrajzi leírásokban. 

Érdekes lapokat szentel a szerző az esztétikai 

szuggesztiónak: Kimutatja, hogyan hatják meg a művé- 

szeket a természet tüneményei és mint hatják meg aztán 

az ebből készült művek a közönséget. Megfigyelései 

mindenütt érdekesek, elemző képessége a legapróbb 

részletekig hat és dialektikája szellemes. 

Nem az a kérdés, váljon a metafizikus filozófia 

ezeket a tényeket elfogadja-e, hanem az a kérdés valjon

XLIII 

a segítségül hívott természettudományok az ily esztéti- 

kát befogadják-e? Jánosi Béla újabban (A Magyar 

Aeszthetika története. Knight. 1915.) az ebbbeli magyar 

kutatást Greguss Gyulával kezdi s nyomdokain haladó 

eszthetikusaink (Dux, Horváth, Kun, Pauler Ákos) egyik 

utódának tekinti Pekár „igyekezetét” és nem tud vele 

teljesen egyetérteni. Az esztétikai kanti főfogalmaknak 

osztályozásától eltérése, a Bürke- féle magyarázatokhoz 

való hajlása, némileg feszélyezi Jánosi ítéletét, amelyet 

azonban munkája kompendiozus jellegénél fogva meg 

nem okolhat. Elismeri Pekár önállóságát és ez máskép 

nem is lehetséges, mivel Pekár a leglelkiismeretesebb 

idézés és hivatkozás mellett, mindenkor el tudja hatá- 

rolni a maga meggyőződését a másokétól. Ismeri 

tehnikai eljárásának hibáit is, de azokat el nem 

kerülhette, mivel ez a munkája voltaképen csak beveze- 

tője lett volna egy nagyobb esztétikai rendszernek, 

melyben még helyet foglal későbbi: „A magyar nem- 

zeti szép”-ről irt nagy munkája. Önállóságát bizonyítják 

a pozitív esztétika rendszerének, fiziológiai – psziholo- 

giai és históriai- etnográfiai fölosztása. Új a tér és idő- 

szemléletnek, merőben fiziológiai utón vizsgálata, mely 

az érzékietek rendeződésére irányul, az érzéklés és 

a képszerűség hangsúlyozása, az eszthetikai főtörvénynek 

a szuggesztióra fektetése, a vele kapcsolatos tünetek 

megmagyarázása és végül az érzések kétféle felosztá- 

sának: a fiziológiai és biológiai felosztásnak termé- 

szetes rendszerezése. Értékesebb eredményei az érzéki 

kellemes kutatása, a fiziológiai jelenségek esztétikai 

értékesítése, esztétikai térszemléletünk centrálisán cso- 

portosító hajlama a szem sajátságából, a centralis 

látásából is az egyirányú kiterjedés iránt előszere- 

tetünknek fiziológiai magyarázata a szem megfelelő

XLIV 

optikai hibájából, a tér és az időfelfogás, érzékleteink 

rendezésének fiziológiai vizsgálata, a művészi tipus és 

művészi átöröklés magyarázata, képzetkapcsolások iránya 

és foka, a hangulat elsőrangú szerepe, az esztétikai 

működések vizsgálata, a természeti és művészi szug- 

gesztió ismertetése, az érzések biológiája és a szép 

főformáinak s eredetüknek magyarázása ösztöneinkből. 

Kiemelendőnek tartom, hogy munkájában, ameny- 

nyiben ily fiziológiai, biológiai vagy pszihologiai alap- 

hoz tartozik, nem mulasztja el az eddigi magyar 

esztétikusok kutatásait is megemlíteni. így etnográfiai 

okokból Gyulai Pált, metafizikus jellegénél fogva 

Greguss Ágostot, de kiváló előszeretettel mesterét Beöthy 

Zsoltot, még akkor is, hogyha meggyőződése tőle más 

térre sodorja. így különösen eltér tőle, de mellőznie 

nem volt szabad, az esztétikai érzés-küszöbök elmé- 

letét, a Fechner-Beöthy „esztétikai alap” törvényét az 

asszociáció törvényét és jelenségeit, a jelentető, jelentés- 

adó társítás jellemét, az alakító kapcsolattant, a személye- 

sítő kapcsolatokat, a „lélek gazdagság”-ot, a kapcsolt 

benyomások fokozatos kifejlődését, a közrehatás törvé- 

nyét, az „aesthetikai közösség” formuláját, mely alap- 

tünemények magyarázatát Beöthy vagy maga önállóan 

állított föl, vagy tovább fejlesztett s amelyeket Pekár 

saját fölfogásának keretében vagy érvényesített vagy 

ettől elhárított. 

Művét nem tekintette sem tökéletes, sem befejezett 

alkotásnak. „A többszöri átdolgozás dacára” írja Elő- 

szavában, „minthogy sok helyen még alig járt vagy 

éppen járatlan utakon s ösvényeken kellett haladnunk 

és oly vidékeken, hol minden év újabb és újabb kísér- 

leti eredményeket halmoz fel régibb feltevések ellen 

vagy mellett, régibb törvények megosztására vagy

XLV 

pedig kiterjesztésére, a Physologiai és Pszychologiai 

Aeszhetika a talán sok tekintetben tökéletlen vázlatára 

a kegyes olvasó elnézését kell kérnünk azon vigasztaló 

tudattal, mit a híres mondás tart, hogy a tökéletesség 

nem adatott az embernek, csak a haladás a tökéletesség 

felé.” Későbbi följegyzéseiben első sorban talán még 

egyszer annyival növekedett a munkájában (589-653. 

old.) összeállított és bámulatra méltó olvasottságát bizo- 

nyító „Irodalom” anyaga, másodsorban pedig egy bizton 

remélt, de előkészített második kiadásban a következő 

fejezeteket iktatta volna művébe: A pozitív esztétika a 

biológia része, mint pozitív pszihologia. (16. oldalhoz) 

A hőfok (napsugár) idegműködés. (46. o.) – A zene 

fiziológiai elmélete (53. o.) – A hangok terjedésének 

esztétikai szerepe. (54. o.) – Az alak pszihologiája. 

(196. o.) – Az ornamentika. (196. o.) – Az épitő művé- 

szet pszihologiája. (198. o.) – A környezet szuggesz- 

tív szerepe az esztétikai képzetkapcsolásokban. (321. o.) 

– A műfajok pszihologiája. (328. o.) – A művészi 

egyéniség pszihologiája. (332. o.) – A képzelet 

pszihologiája, (358. o.) – A feltalálás (inventio) pszi- 

hologiája. (358. o.) – A képzetkapcsolásbeli eltérések 

az egyes nyelvek szerint, mint az asszociatív szép 

reláció elemei. (359. o.) – Színes hallás. Színes egyé- 

niség. (385. o.) – A hangulatok kifejezése főleg 

a hasonlatokkal, az átviteles nyelvvel. (412. o.) – Logikai 

érzelmek. (420. o.) – A környezet befolyása a műremekre. 

(430. o.) – A tánc esztétikája. (444. o.) – Az emberi 

hangszervről. (446. o.) – A hangfestés (447. o.) – A 

hanghordozás. (447. o.) – Az énekről, mint kifejező 

eszközről. (450. o.) – A teremtő képzelet. (466. o.) - 

A műfajok, iskolák, stilek pszihologiája. (480. o.) – A 

kapcsolatos működések egésze az esztétikai jelenségek-

XLVI 

ben: a művészi képzelet. (480. o.) – A félelem 

pszihologiája (536. o.) – A nevetés pszihologiája 

(548. o.) -A bosszú fiziológiája. (531. o.) – A gúny 

fiziológiája. (532. o.) 

A mű teljességére nézve kár, hogy ezek a fejezetek 

csak címek, beleírva a könyv margójára, mert ha ki- 

dolgozott tételek volnának, mint a „Positiv Aeszthetika” 

kiegészítő részei, hátrahagyott munkákként megjelen- 

hettek volna. Az a pszihologiai épület, melyet az összes 

lélektani alaptünemények sorozata szerint „Positiv Aes- 

thetikájában” földolgozott, ezekkel még hatalmasabbá 

építette volna ki esztétikai rendszerét. Ámde ezek nélkül 

a rendszeren csorba nem esett, mivel nem annyira 

hiányok, mint egyes a főműben máris letett gondolatok- 

nak magyarázóbb kidolgozásai, a főműben kifejtett 

tételeknek vagy törvényeknek bővebb magyarázásai. 

VII. 

„Álmodozom itt,” írja egyszer (1895.) Pekár 

Gyulának, „szép mesékről, gyönyörű olasz asszonyokról, 

kiknek minden pillantásuk egy ölelés, Capri szigetéről, 

Észak valkűreiről, a koronátlan viking királyról. Mintha 

a föld szelleme beszélné el e meséket, mindenkinek 

oly csodás, oly eredeti a színe, az illata, a lelke.” És 

valóban mintha verseiben sokszor ez olvasmányok 

reflexét élveznők. Mindig mozgalmas, cselekvő lelke 

visszacsillogtatja azokat a benyomásokat, melyeket 

költői olvasmányaiból szítt föl magába és áthatotta a 

hazafias lelkesedésnek és a csendes, szenvedélytelen 

szerelemnek kontemplatív elemeivel. Amily indulatos 

kitörésekkel találkozunk leveleiben vagy egyes életnyil- 

vánulataiban, oly nyugodtnak tűnik föl költeményeiben.

XLVII 

A vágy, a szenvedély, az indulat hangulata nem hábo- 

rítja fel érzéseit, minélfogva kifejezésük inkább kigondolt 

szakok, mint az érzelem erősebb hullámzásának meg- 

nyilatkozásai Ennek magyarázatát főleg a francia lírikusok 

kimértsége, forma tökélye adja, akiktől sokat tanult. 

Magyar tanult költők közül leginkább Reviczky Gyula 

és Madách Imre hatott reá, de ezeknek is szelíd, elmé- 

lyedő, gondolkodó költeményei, mint kitörő, kort és föl- 

fogásokat ostromló bölcseleti versei. 

Befolyással voltak reá kutató és bölcselkedő 

barátai és a hideg Tátraalja, melyet nagyon meg- 

szeretett s melynek merev égboltja költeményeiben is 

visszatükröződik. Lőcsén és környékén és tul azon: a 

Tátrában, a Szepességben Gömörben, állandóan baran- 

golván e vidék hangulata, kényes színei, hideg flórája 

erős nyomot hagytak lelkében. Társas élete, melyhez 

kiváltképen a lőcsei Vívó és Torna Egyesületnek 

intelligens felvidéki urai tartoztak, sikerei, melyeket 

Lőcse társadalmában tudományos estélyeivel elért és a 

figyelmet magának le tudta kötni: e város és vidéké- 

hez nagy szeretettel vonzották. Magában az iskolában 

is a tanulók rajongva környezték és lelkesedtek munkás- 

sága iránt, úgy hogy az országos fórumon elért sikerét 

itt jutalmazták a legnagyobb szeretettel és megértéssel 

is. Itteni barátai közt első sorban Olgyai Viktor festő, 

Tholdt István akkor alügyész most ítélőtáblai bíró, 

Hertelendy László, akikkel szívesen elmulatozott, vitat- 

kozott és tudományos tárgyalásokba bocsátkozott. 

Az úgynevezett „Zóna egyesületben,” 10-15 jó 

baráttal két hetenkint egy-egy közérdekű vagy tudo- 

mányos tárgyat megvitattak, és ő maga e kis körben 

megelégedetten folytatta sokirányúvá átalakuló munkás- 

ságát.

XLVIII 

Amit neki Lehr Vilmos (1899.) ír egyik levelében: 

„Többet éltél, több poézis volt életedben,” bizonyára 

belső életének a külső háborgásokkal való összhang- 

törekvésre vonatkozhatik. A költészetet tanulmányaiban 

találta föl, onnan szürcsölte magába vagy lelkesen itta, 

de az élet sokszor adósa maradt költészetével. Női 

ismeretköre nem nagy, jobbára rokonság, amellyel 

szemben inkább a jóakaró, a tanácsosztó szerepet 

játszotta. Korán elvesztve édes anyját, a női társaság 

helyett jobbára férfiak barátságát kereste és így az 

asszonyi nemtől távol, azt ideálisabbnak képzelte a 

valóságnál. Innen ered későbbi többszörös és szomorú 

csalódása. Az égi dicsfénnyel festett nő prózai lénnyé 

változott át lelkében. Innen is van, hogy költészetében 

a nő inkább légies, nem reális lény, s talán innen van, 

hogy lelkesedése sem a nő érzéki előnyein indul, 

hanem elvont, képzeletétől alkotott női erényekből 

fakad. 

Az út, mely a „Positiv Aeszthetika”-tól második 

nagyobb kötetéig: a „Századok útján. Álmok,” című vers- 

gyűjteményéig vezet, életének egyetlen boldog korszaka. 

Tudományos sikerei, munkájának hivatalos ajánlása, 

általános elismerése, melyek közelebb hozták őt tudós 

nagyjainkhoz, (Semsey, Eötvös Beöthy, Pauer), sőt a 

külföldi, párisi (Le Dantec, Stanislaus Meunier Revue 

critique, Revue scientifique) és kopenhágai (dán 

Akadémia) akadémikusokkal levelezésben állván vagy 

személyes érintkezése, számos napsütéses, boldog 

órát hozott számára, még pedig éppen Lőcsén, vagy 

szülő városában, Aradon. Ott az ifjúság arany 

tollal tünteti ki, az ünnepélyeken hazafias költeményeit 

a közönség elragadtatása között igen sokszor szavalják, 

baráti köre tisztelettel környezi, itt hasonló sikereket

XLIX 

készített számára édes atyjának befolyása. Rendes 

tanári kineveztetése után az anyagiakkal sem kellett 

annyira küzdenie, jólehet a vívó egyletben állását meg- 

tartotta és a reáliskolában a tornatanítást is elvállalta, 

úgy hogy a megélhetés gondjai nem súlyosodtak vállaira 

oly elviselhetetlenül, mint azt helyettes tanári éveiből 

ismerjük. Szapora cikkírása, sőt versei kevéssé öreg- 

bítették jövedelmét, mert nagy munkája jövedelme 

ráment a kiadás költségeire Egy szóval úgy indult 

minden, mintha a küzdés évei elmúltak volna. Meg- 

elégedettségét és boldogságát csak egy ízben (1397. 

Arad) zavarta meg huzamosabb betegsége, melyből 

látszólag fölgyógyult. Ezt csak incidensnek vette és 

ügyet sem vetett reá, noha későbbi végzetes bajának 

erősebb kitörése volt. 

Barátai, apja és testvérei ebben az időben emel- 

kedésén fáradoztak. Apja minden alkalmat megragad, 

hogy őt öszeköttetései révén a kolozsvári egyetemi 

tanszéken láthassa, hová ezidőben nagyarányú irodalom- 

történeti kutatásai alapján Ferenczy Zoltán került. 

Testvérei inkább Budapesten szerették volna látni és ez 

irányban fejtették ki fáradságukat. Ο ezekkel a törek- 

vésekkel szemben érzéketlen maradt és Lőcsével meg- 

elégedvén, itt látta működésének igazi helyét. A város 

a maga kultúrnépével, intelligenciájával, régiességével 

és grandiózus környezetével vágyait kielégítette. Nagyon 

szeretett itt. Rokonai is laktak Lőcsén mint Lindner Ernő 

orvos és Kurovszky Adolf főreáliskolai tanár. De főleg 

a fenyves erdők és a Tátra miatt szerette a Szepességet. 

A nagyobb iskolai kirándulásokon (Rozsnyó, Krasz- 

nahorka, Szádellő, Uhorna 1896.) kívül a kisebbek 

napirenden voltak, főleg a Kaczelágba és a kurimjani 

erdőbe, melyet leginkább kedvelt. Olgyai Viktor barátja,

L 

kit a legjobb rézkarcolónak tartott és akinél munka 

közben sokszor elszórakozott, kőre is rajzolta ezt a 

szép kis erdőt feltörekvő szálfáival. Nagyobb turista 

kirándulásait szintén Olgyai Viktor társaságában tette 

meg. Így 1895-ben kora tavasszal elmentek a Dunajec 

áttöréséhez a jankoveci hegyeken át, ahol még csupa hó 

feküdt. A nyári hónapokban hozzájuk csatlakozott Olgyai 

Bertalan is. Pekár az ily kirándulások alkalmával szo- 

katlan jókedvű volt, Rajongva merült a temészeti szép- 

ségek élvezetébe s állandóan magával vitt egy Musset 

kötetet, amelyből egy szép kilátásnál hangosan szavalni 

kezdett. 1895 nyarán kéthónapos kiránduláson voltak 

hárman: ő és a két Olgyai testvér. A Zöld tavat láto- 

gatták meg a Magas Tátrában. Gyalog mentek Lőcséről 

oda és másnap vissza is. 1899-ben meglátogatta 

Olgyaiékat Besztercebányán a húsvéti időben. Lőcséről 

gyalog Besztercebányáig 2 nap alatt. Vissza a stureci 

hágón át Rózsahegyig ment s innen vonaton haza. 

Ily kedvtelések és egészséges sportolás miatt nagyon 

megszerette a felvidék fenséges részeit. Ennélfogva 

inkább érzelmi okokból marad itt, semhogy anyagi 

okokból talán magasabb állásba vágyott volna. Ez érzelmi 

okok leghatalmasabbja volt végre jövendő felségével, 

Hajts Margittal való ismerettsége, majd 1899. nov 5-én 

kötött házassága. 

Ε frigynek legszebb és értékes emléke a már 

egyszer említett versgyűjtemény, mely 1900-ban, úgy 

amint az író szerette, a XX század hajnalán jelent meg. 

Az olvasó csokorba kötve kapja Pekár szerteszórtál! 

megjelent költeményeit. Megjelenésüknek volt bizonyos 

jogcíme, mert a fordításokból és eredetiekből többet a 

Kisfaludy Társaságban olvastak föl. Volt köztük pálya- 

nyertes költemény is és több, már a főgimnáziumi

LI 

önképzőkörben és később nyilvános ünnepélyeken, 

Aradon és Lőcsén, a budapesti színi akadémián (Riza 

nótája) fölolvasott vers vagy elszavalt alkalmi óda. 

Ideszámítva a hírlapokban (Szepesi Lapok, Szepességi 

Hírlap, Aradi Hétfői Újság, Debreceni Ellenőr) és heti- 

lapokban (Ország-Világ, Divat Szalon, A Hét, Vasárnapi 

Újság, Képes Családi Lapok, Ifjú Magyarország) meg- 

jelent fordításokat (Villon, Verlaine, Coppée, Jean 

Lorrain, de Bonneval, Bouilly, Musset, Baudelaire 

Esménard, d' Erville, de la Vaudère, Harancourt, 

Shelley, Lermontov) és eredeti verseket, melyek vagy 

saját, vagy Pekry Károly neve alatt jelentek meg, 

tekintélyes kis kötet vált belőlük. 

Pekár álmadozó természetében részint tudós fog- 

lalkozása, részint hajlama miatt nagy szerepet játszik 

az elmélkedő elem. Szívesen összeszőtte a valót az 

álommal, ami már való költészet. „A hableányok” 

cimü versében. 

S hányszor hiszem, bár ezred-révén álljak, 

Tizenötéves ma is a világ, 

S magukkal visznek szívetrontó álmok . . . 

Mint a természet egy paránya megadó alázattal 

fogadja végzetét (Nirvána): 

Elpattant egy húr és kihalt egy dallam, 

Idege sorvad, egy szív megreped, - 

Mi ez hatalmas, végtelen dalodban, 

Melyben mirjádajk hallat éneket: 

Hogy én, ezt halljam vagy többé ne halljam, 

Rám nézve úgy is régen egyre megy: 

Az örökélet hymnusát esengtem, 

S itt hangzik ez közvetlen közelemben.

LII 

A természetnek ily kegyetlen öszhangját szeretettel· 

dalolja, de magát a természetet annak nyilvánulásait 

örömmel fonja verseibe és dalaiba. Nagy szimpatetikus 

érzelemmel vonzódik hozzá s érzelmi kitöréseiben tőle 

vesz képet, hasonlatot vagy merít lelkesedést. Szívesen 

hallgat vihart, szélvészt, erdőzugást, patakcsobogást és 

madárdalt, szemeivel pedig átkarolja a tájékok és az 

ég végtelenségeit, hogy aztán egy szóba zárva kifejezhesse. 

Az alaphang azonban legtöbbször a szerelem, az elvont,, 

majdnem plátói szerelem, mert az érzékire nézve igen 

kevésszer (Csók előtt.) van fölhangolva. „Lux perpetna” 

cimü verse ifjú lelke háborgásának számos érzelmi 

hullámát veti a fölszínre és e vers egész lényét jellemzi. 

Jelszava is „. . . oh örök költészet.” Ki akarja fejezni a 

tárgyat, melyért föllelkesül s amely életében a leg- 

erősebben meghatotta. Voltaképen a szerelem dicsőítése, 

mely Sappho müvéről, Lesbia öléről, Provence üdvöt 

osztó szép hölgyeiről, Paris kinos kéjeiről szól. A 

magyar mélabúból fakadó szerelmi vágy, bűbáj elkábítja, 

mámorba ringatja: 

Én voltam az és én vagyok örökre, 

- Óh szerelem! – ki zenglek tégedet, 

Ki érző szívvel jön e durva földre, 

Mely rajta sebre üt újabb sebet; 

Magát emészti lelkem a gyönyörbe, 

Míg végre lankad s egyszer megreped. 

Én voltam az a múltak századába: 

A ma – múltamnak lesz csak folytatása. 

Én voltam az és én leszek továbbra 

Egy és örök fény: égi lételem: 

Míg ember eszmél, lesz a szívnek álma: 

Az órjás űrben míg érezhetem:

LIII 

Enyém, e szíve bár néhány parányka, 

Megzenglek téged: égő szerelem! 

S dalolni foglak mindörökre téged: 

Oh szerető szív! oh örök költészet! 

Ez örökkévalósággal szemben az elmúlás gondja 

is megihleti: 

Levél vagyok csak, egyetlen levél, 

Mit olyan könnyen elsodor a szél, 

És aztán énem és valóm nem él. 

Mi én vagyok, ez mind agyamnak álma, 

A mindenségnek egy pillanatába. 

Egyéniségem nincs többé soha, 

Nem volt, nem lesz, csak percek mámora. 

(Az Élet.) 

Ismert hangok, melyeket a pesszimizmusz bölcse- 

léte Homérosztól Madáchig ezer klasszikus példában 

bemutatott, szinte viszhangjaként csengenek föl ilyen 

öntésű verseiben. 

Legüdébb gondolatai a fönt érintett természet 

rajongásból fakadó finom megfigyelések. 

Vagy pedig: 

Lement a búcsúzó nap, 

A szemhatár alá, 

Előbb a tónak arcát 

Oly forrón csókolá 

A tónak rezgő keblén 

Pihen a holdvilág.. . 

A tó keblén a holdnak 

Ezernyi csókja gyúl ... 

(A széttépett rózsalevelekből)

LIV 

Ámde nem mindenkor enyhet adó ez a világ s 

annak ezer szépsége s mivel az ábrándból többször 

nagyot zuhan, eltaszítja magától fagyos leheletét: 

Mi is a csillagokban élünk . . . 

Az égben . . . egy oly csillagon, 

Ábrándos édes angyalom. (Egy kis leánynak) 

amivel ellentétben másutt meg úgy dalol, hogy 

Nem kell pályátok vak hideg világa, 

Inkább eltűrök kínt és bánatot: 

Maradjatok csak dermesztő homályba, 

Maradjatok kiégett csillagok! 

(Kiégett csillagok.) 

Ábrándos óráiban sokszor a fájdalom, a nagy 

világfájdalom nyilai át versein. 

Nevessetek, ha álmodozva járok, 

Kacagjatok, ha álmokat űzök, 

Gondoljatok, kerülöm a világot 

El – elkápráznak égi gyönyörök. 

De hogyha majd a sírhant rám szakadt, 

Szeressetek, mert szenvedtem sokat. 

(A sorvadó költő.) 

Kellemes oázis hazafias költészete is. A tudomány 

egyetemes jellege sohasem szüntette meg benne kicsiny 

magyar hazája iránt lángoló szeretetét. „Honvédelmi 

emléknapra,” „Csiky Gergely emlékezete,” „Kossuth 

Lajos halálára,” „A branyiszkói honvédemléknek ezred- 

éves megünneplésekor,” „Az ezredévre”, „Ének és 

könyörgés,” „A tizenhárom” viszhangja a faji és 

nemzeti szeretetnek, mely tudományos munkáiban („A

LV 

magyar nemzeti szép,” „Magyar kultúra”) rajongással 

nyilatkozik meg. Ezek egynemelyikére nézve érdekes 

édes atyja őszinte és más verseire is ráülő bírálata. - 

„Hymnus az ezredévhez” ci mii versénél: „Nagyon óhaj- 

tottam volna, hogy ezen dicsőítő énekbe az elléptetett 

történeti események dicsőségének és gyászának lelkes s 

tanulságos feltüntetése mellett, a vallásosság és haza- 

szeretet érzelmeinek szívet megragadó megszólaltatása 

által több melegséget sikerült volna beleöntened.” Nap- 

lójában (1899. szept. 22-én) írja, hogy fia „A tizen- 

három” c. verse milyen hatást tett az aradi vértanuk 50 

éves gyászjubileumát rendező bizottságra: „Szép is, jó 

is” – mondogatják – „de meglátszik rajta, hogy írója 

nem élte át a függetlenségi harcot, mivel poemájában 

a lelkesedés tüze hibázik.” Azonban egyes helyi jellegű 

verseiben, mint „Az aradi ligetben,” „A Margitszigeten,” 

„A fenyvesekben,” „Tátrafüredi emlékek,” „A sztracenai 

völgyben,” „Salamon tornyánál,” „Az ócsai régi temp- 

lom,” „A stureci völgyben,” „A görgői templom udvarán,” 

de sok más tájképes költeményeiben a magyar éghajlat 

nyilatkozásai hiven vannak megérzékitve. 

Költészetének varázsát emeli vallásos érzelme is. 

Láttuk, hogy már gyermekkorában egy vallásos érzelmű 

szülő, mint ápolja benne álllandóan az istenszeretetet s 

imádatot s ez mélyen meggyökeredzett s még meglett 

férfikorában sem hagyja el. 

Szerelmi lírájának legélénkebb kifejezését látjuk a 

„Hitvallásom” költeményben: 

Üldözzön bár az életátok 

S ne legyek boldog tán soha, 

Könnyezve nézzem a világot 

S ne csaljon percnyi mámora;

LV1 

Lássam meg amúgy leplezetlen, 

A más alatt mi a való, 

Legyen okom kétségbeesnem, 

Hogy létünk olyan illanó, 

Hogy szellemünk bárhogy, ha szárnyal, 

Magunk biztatjuk „haladás”-sal, 

Mily céltalan e küzdelem. 

Bár ennyi csalódáson által, 

Oh élet álma s szerelem, 

Hiszlek, vállak, – van istenem. 

Ε pár szemelvényből is meglátszik, hogy versei- 

ben át-átcsillannak komolyabb tudós tanulmányai is. 

Hangulatába belevegyülnek és gondolatokat szűrnek le 

belőle, még pedig sokszor teljes önállósággal, másszor 

pedig költői olvasmányainak, a franciáknak, Reviczkynek 

és Madáchnak újratükrözéseként. Lelkét mégis inkább 

a tudományos kutatás és gondolkodás kötötte le, ámde 

a költőiség minden cselekedetében fölbukkanó hangulat 

maradt egész életében. Ez maradt kis erdeje, fenyvese 

vagy kék ege, melybe az álmodozás és ábrándozás 

óráiban, melyeket annyira szeretett s amelyekben életét 

mégsem élhette végig, menekült, midőn a mindennapi 

kenyeret már valahogy kiérdemelte. 

VIII. 

Mindennapi kenyeret most kettőnek majd három- 

nak, négynek is kellett szereznie. Verseinek bírálatai, 

hogyha nem is elégítették ki, nem mondott le a költés- 

ről, de már nem remélte, hogy mint költő érvényesüljön, 

kecsegtetőbbnek és biztosabbnak is látszott a tudós 

foglalkozással mellékkeresetre szert tenni.

LVII 

A „Positiv Aesthetika” sikere tüdős körökben 

egyszerre ismeretessé tette nevét, főleg a természet- 

tudományos bölcselet hívei és a szociológusok tábora 

nagy várakozással volt további fejlődése iránt. Elfog- 

laltsága Lőcsén a rendes tanításon kívül az intézeti 

tornaoktatás, amelyről azonban (1901.) egészségi okok- 

ból lemond, a „Lőcsei Vívó és Tornaegyesület” műveze- 

tője és „az ismeretterjesztő fölolvasások” rendezője. 

Egyébként rendes munkatársa lett az „Aradi Hétfői 

Újság”-, a „Szepesi Lapok”-, a „Budapesti Hírlap”-, a 

„Pesti Napló”-, az „Ország Világ”-nak, a „Szepesi 

Hírnök”-, az „Aradi Közlöny”-, a „Nemzet”-, a 

„Magyar Egyetemi Szemle-”, a „Tornaügy”-, „Magyar 

Nyelvőr”-, „Könyvtári Szemle”-, a „Magyar Filozófiai 

Társaság Közleményei”-, a „Pozitivista Szemle”-, a 

„Természetrajzi Közlemények”-, „Az Országos Közép- 

iskolai Tanár Egyesület Közlönyé”-, a „Revue philosop- 

hique”-, a „Revue Scientifique”-, a „Magyar Filozófiai 

Szemle”-, az „Irodalomtörténeti közlemények”-, a beszter- 

cebányai „Havi Szemlének”-, az „Irodalmi Tájékoztató”-, 

az „Uránia-”, az „Athenaeum”-, a „Huszadik Század”- 

a „Történeti Tár”-, és a „Magyar Paedagógiának.” Ε 

lapok hasábain föltűnő gyakran találkozunk igazi vagy 

álnevével vagy ennek jegyével. Ezzel a tömeges írással, 

mintha igazolni akarta volna, mit róla híreszteltek, hogy 

legalább mindennap megjelenjen egy-egy cikke és dolgo- 

zata. Tekintve, hogy több lapnak munkatársa, ez egyúttal a 

lapföntartó egyesületi tagságot is jelentette és elég tekin- 

télyes összeget képviselt ebbeli kiadása is. Százfelé 

elfoglalva, a nagy munkásság kimerítette és agyát is 

kifárasztotta, úgy hogy ezenfelül még újabb irodalmi 

hívásoknak és megbízatásoknak iparkodott eleget tenni, 

amivel nem egyszer betegséget vont magára. Szét-

LVIII 

szórtan megjelent munkái, melyek részint esztétikai 

részint pszihologiai dolgozatok, jobbára később meg- 

jelent nagyobb műveinek egyes fejezetei. Így „A magyar 

nemzeti szépről” már ekkor megjelentek egyes szaka- 

szok, filozófiai apróbb cikkei pedig belekerültek a 

„Filozófia Történetébe.” Lehetséges, hogy ezzel a tömeg- 

munkával, tudását akarta bizonyítani, hogy – mint azt 

édes apja is sürgette – akadémikussá lehessen. Nekem 

inkább azt látszik bizonyítani, hogy merőben kereseti 

forrás volt. Ennek igazolása, hogy mind nyilvánosan 

vagy a közoktatási minisztériumban és ismételten az, 

akadémián, mind pedig magánleveleiben állandóan és 

bárki előtt is hangoztatja a „Positiv Aeszthetikára” for- 

dított nagy költségeit. Akademikusságról levelében egy 

szóval sem emlékszik meg. 

Ilyen viszonyok közt jelent meg 1902-ben a 

„Filozófia Története” című műve. „Örömünkre szolgál” 

– írja apja (1902. jun. 8) – „hogy a philosophia 

történetének kiadását a jó Semsey segélyével nyélbe 

üthetted.” Ilynemű könyv nálunk mindenkor ritkaság 

volt és hogyha meg is jelent, az érdeklődőknek a kül- 

földi, főleg a német szakirodalom nagyobb válogatást 

nyújtott. Pauer Imre, Purgstaller József, Szlávik 

Mátyás, Warga János, Domanovszky Endre idevágó 

munkái mellett mindenki előszeretettel forgatta az 

Akadémia kiadásában megjelent Lewes György 

Henrik: „A philosophia története Thalestől Comteig” 

három kötetes munkáját és ez alkotta három évtizeden 

keresztül a vékony, magyar filozófiai érdeklődés forrá- 

sát. Magán az egyetemen is állandóan német vagy 

francia forrásokra utaltak, amivel a magyar nyelvű hallga- 

tókat mintegy elzárták minden filozófiai tudástól, nem- 

hogy azt ébresztették vagy megkönnyítették volna. Főleg

LIX 

az utóbbi bajon iparkodott segíteni Pekár munkája. Ö 

maga is Lewes egyoldalúan hiányos, kevés történeti 

érzékkel irt munkáját követte, de mint mondja (Előszó) 

„csak felfogását, szellemét, vettük követendő példának,” 

az anyagra nézve kiválóan Höffding, Falckenberg és 

Schwegler német munkáit követte. Megteszi azt, hogy 

az eredeti forrásokat többször híven beszélteti, hogy a 

magyarázás és beleolvasás hibáját elkerülje. Ezzel 

mindenesetre elérte azt, hogy a németes körülményezést, 

mely annyiszor viszariaszt a filozófia tanulmányozásától, 

elkerülhette. Egy közérthetően és világosan megírt 

történetet iparkodott az egyetemi ifjúság kezébe adni. 

Kézikönyvvel, kompendiummal állunk tehát szemben, 

mely az eredetiséget már eleve kizárta a szerzőnek a 

címlapon irt jelölése, hogy azt „összeállította.” Ebből a 

szempontból örvendetes jelenségnek minősíthető a 

munka, ámde nálunk mind a hivatásos, mind pedig a 

napi kritika mértéke nem szokta első sorban tekintetbe 

venni az iró szándékát, hanem akár abszolút mértékkel 

esik taglalásának, akár pedig tudatlanul egekbe emel 

bizonyos népszerűsítő szakirodalmat. 

A kellő mértéket ritkán találja el s ennélfogva nem 

nem is fejlődhetik ki oly gazdag és a tudományok 

minden szakát felölelő irodalom, mint a külföldi 

nagyobb államokban. Pekár a filozófia e szorgalmas nép- 

szerűsítője ezúttal az abszolút elbírálás ütköző kövévé 

vált. Szigorúan vett tudományos szempontból, továbbá 

abból, váljon nyújt-e kellő tájékozódást egyetemi 

hallgatóknak az emberi gondolkodás fejlődésére 

nézve, több kifogás érheti a könyvet. Legkimerítőbben 

és alaposan bírálta meg Rácz Lajos a „Filozófiai 

Társaság Közleményeiben.” Pekár mindenekelőtt el- 

mulasztotta a metafizikai gondolkodás alapvető ismer-

LX 

tetését és értékelésében uralkodó a pozitivizmus, amivel 

egy bölcsészeti pártnak kifejezőjévé vált és nem tudott 

a történetíró objektív magaslatáról ítélni a bölcsészeti 

fejlődésről. Megvonja méltánylását az úgynevezett 

szellemi tudományoktól és egyedül tág teret enged a 

természettudományoknak. A gondolkodás története 

kizárja a bölcselők mellékes, személyes tulajdonságainak, 

vagy életük külsőségeinek fölemlítését, főleg akkor, 

midőn gondolkodásukra befolyással nem voltak. Zava- 

rossá válik már a kezdeten, midőn az önálló filozófiai 

gondolkodás határait a vallástól mereven el nem 

határolja, sőt több időt pazarol a kelet vallás történe- 

tének, mint a görögnek, a zsidónak és a kereszténynek, 

minek eredendő baja, hogy a középkori bölcselet a 

a könyvben mostoha elbánásban részesül. „Itt egy szót 

sem szól a keresztény vallás megalakulásáról, elemeiről, 

nem, hogy min alapul e korszak bölcsészeiének patrisz- 

tikára és skolasztikára való felosztása, még kevésbé arról, 

hogy az előbbit is, utóbbit is két alkorra osztja; ő semmi 

fejlődést, vagy haladást nem lát bennök s nem lát 

különösen a skolasztikában.” A filozófiai problémák 

megoldási kísérleteiről pesszimisztikusan nyilatkozik és 

nem tűnik föl neki, hogy 2500 évi gondolkodás, ha 

.nem is jutott előre Isten, erő, anyag, lélek, élet fogal- 

mainak magyarázatában, mégis magukkal hozták a 

világfölfogások tökéletesedését. Tévedése, hogy Platon 

rendszeralkotó működését föl nem ismerte s elitéli, 

hogy „a dialektika elemi eredményeit kivéve, pozitív 

eredményt” egyet sem adott, mivel ellentétben elismeri, 

hogy „gondolkodásunk történetében ő volt a legnagyobb 

befolyású elme.” Hiányosan és aránytalanul tárgyalja 

Arisztotelész lélektanát, épp úgy a renesszánsz, és a 

reformáció egyes, nagy gondolkodóit. Ily aránytalan-

LXI 

ságok az egész művet jellemzik és Rácz Lajos ezeket 

egyenkint ki is mutatja. Emellett azonban készséggel 

elismeri, hogy „Pekárban sok dicséretre méltó írói 

qualitás van. Ilyenek: a nagy tanultság, széles ismeret, 

tiszta, világos előadás, amely mindenütt igyekszik a 

dolgok lényegét megragadni, a filozófiai problémák 

terén való jártasság és higgadt ítélet. Ezek birtokában 

elmondhatjuk, eléggé világos, eléggé szabatos képét 

nyújtja a filozófiai eszmék fejlődésének s különösen a 

XIX. század sokfelé elágazó törekvéseiről, amint azok 

a szociális mozgalmakban, művészeti törekvésekben, 

fiziológiai elméletekben stb. megnyilatkoznak, föltétlenül 

jól tájékoztat. A XIX század valamint a francia felvilá- 

gosodás ismertetése, határozottan fénypontja a műnek; 

ezt egy kisebb terjedelmű kézikönyvben sem talál- 

hatjuk fel ily részletességgel.” Pekár Rácz Lajos 

bírálatával, melynek sem személyes éle, sem csomó- 

kereső jellege nem volt, meg volt elégedve, sőt később 

irt jegyzeteiben minden fölhozott hiányt és hibát ki is 

javított, ámde Székely György célzatos és alaptalan 

vádjaival szemben már 1903. januárban jogos önvéde- 

lemből síkra száll. 

Már előzetesen jeleztem, hogy mily körülmények közt 

irta munkáját. Ez valóban sebtiben készített műnek 

bizonyult, ámde ezért mégis tovább haladt magyar 

előzőinél és az egyetemi vizsgákhoz vagy a filozófiai 

továbbképzéshez igen gazdag anyagot nyújtott. Hibáit a 

bírálókon kívül maga is fölismerte és a „Positiv Aesthe- 

tiká”-hoz hasonlóan fönmaradtak mindazok a jegyzetek, 

melyek a mű hiányainak és jobbításának használhat- 

tak egy második kiadásnál, amelyet avatott kezekkel 

még ma is meg lehetne csinálni. 

Ε művének megjelenése idejébe esik egy psziho-

LXII 

lógial laboratóriumnak megalkotása, melynek tervezetére a 

vallás és közokt. miniszter figyelmét is fölhívja. Föl- 

terjesztésében mondja: „Ezekben Németország volt a 

kezdeményező, már Amerikában is számos ily laborató- 

riumban élénk munkásság folyik, sőt még Tokióban, 

Pekingben is van már ily laboratórium, nálunk még 

egy sem létezik.” Valóban ilyent Parisban Binet a 

Sorbonneon 5000 frankkal állított, az északamerikai 

Harvard egyetemen Münsterberg dolgozott ilyenben, a 

miért azt kéri, hogy őt, ki ily kérdésekkel huzamosabban 

foglalkozott, küldjék ki ezek tanulmányozására és utána 

bízzák meg ilyen laboratórium fölállításával. Tervezett 

végül egy pszihologiai folyóiratot „Magyar Pszihologiai 

Értesítő” címen, melynek első számát ki is dolgozta, 

ámde megvalósításához az anyagiak hiánya és anyagi 

támogatás nélkül nem foghatott. Ily értesítőt valóban 

korszerűnek tartott. Ezt művelődésünk megbírta volna, 

sőt tudományos hasznot is hajtott volna. A közok- 

tatási kormányhoz 600 korona segélyért folyamodott a 

folyóirat megindítása végett, azonban a folyóirat sorsa 

már ezzel a lépéssel eldőlt. 

Ez időbe esik a Collins-féle Spencer „Synhetikus 

Filozófiájának Kivonata,” mely a Társadalomtudományi 

Könyvtár első kötete és amelyben a „Lélektan Alap- 

elveit” angolból fordította s megírta hozzá kedvenc 

bölcselőjének Spencernek életrajzát. 

Ε fordítást értve írja apjának (1903. ápr. 10) 

....... postamunkám van. Angolból Spencer Collins 

kivonatát fordítom s mivel elkéstek a fordítással s ekkor 

fordultak hozzám, egy hónap alatt tíz ív fordítását kell 

elvégeznem:” 

Noha ugyanakkor írja, hogy „hiszen rendes 

dolgaim mellett Spencert kellett fordítani s e hónapban,

LXIII 

márciusban négy előadást tartottam az Akadémiában, 

Késmárkon a Szepesi Tanári kör gyűlésén s kétszer 

Lőcsén. Most meg Iglóra vagyok hivatalos ily dologban.” 

Ráér arra is hogy a lőcsei tudományos és iro- 

dalmi összejöveteleket rendezze, a „Magyar Szó” szó- 

pályázatán részt vegyen, a hírlappal levelezzen, hogy a 

Szepesmegyei Történelmi Társulat megbízásából a 

megyebeli ötvös műveket, fémöntéseket, vasműveket, fa- 

faragásokat és szövetnemű régiségeket leírja, könyv- is- 

mertetéseket írjon, a „Filozófiai Társaság” ülésén föl- 

olvasson (Darwin és Spencer), a Magyar Nyelvőrben a 

meghonosodott (meghonosult) szókról értekezzék és 

polemizáljon és fölolvasson a Tud. Akadémián „az ok- 

kapcsolat eredetéről, magyar őstörténeti adalékokkal 

kapcsolatban.” Ekkor akademikussága is föltűnt a 

látóhatáron, azonban (1902. máj. 9) Rainer Jánossal 

szemben ő, Beöthy Ákos és Mandello Gyula kisebb- 

ségben maradtak. Megválasztják az Uránia Tudományos 

Egyesület irodalomtörténeti, nyelv- és széptudományi 

szakosztályának tagjává. 

Lassankint fölmerül annak szükségessége, hogy 

Lőcséről Budapestre helyezzék át. Széles körű munkás- 

sága a fővárostól távol nem teremhetett olyan ered- 

ményeket, melyekre apja és ő is vágyott. Ő maga 

Lőcséről nem szívesen akart távozni, ámde bizonyos 

személyes ellentétek, melyek tanügyi véleményekben 

lassankint közte és a tanári testület között fölmerültek, 

megérlelték benne azt a szándékot, hogy Budapestre, 

áthelyeztetését kérelmezze. Ez az ellentét különösen 

akkor élesedett ki, midőn egy tanulmányi kirándulás 

miatt a testülettel szemben a helyi lapokat is, hol ő 

mint kiváló munkatárs majdnem parancsoló szerepet 

játszott, igénybe vette.

LXIV 

Apja ezekről nem értesült, azonban fiát egyetemi 

tanszéken szerette volna látni s ezért minden befolyását 

latba veti, hogy Budapestre fölkerüljön, már annál- 

fogva is, hogy a fővárosban az intéző körök figyelmét 

állandóan lekötheti és pártfogóit fürgébb tevékenységre 

késztetheti. „Hiába”, írja apja (1902. jul. 5.) „később 

vagy hamarább mégis közvetlenül Budapesten keilend 

lábadat megvetned, hogy előbbre haladásodat biztosit- 

hassad magadnak. Mi azonban csakis tanácsolhatunk 

saját tapasztalatunk szerint, – Te pedig cselekedj 

legjobb belátásod szerint.” Apja folytonos sürgetésének 

engedve 1902. szept. 25-én Wlassics Gyula miniszternél 

tisztelgett és áthelyeztetését kérte. 

IX. 

A pálya, melyen most haladt, csak fölfelé vezethetett. 

Irodalmi munkásságával mindjobban leköti magát a 

a budapesti tudományos köröknek és lapoknak, de 

azért budapesti áthelyezését nem vette elég komolyan 

s szívesen megmaradt volna Lőcsén, még akkor is, 

hogyha az egyetemen magántanárságot nyerne. Az 

utóbbi cél érdekében mégis már 1903-ban előkészítette 

tervezetét, hogy mily előadásokat tartana. Ezt a tervezetet 

magántanári habilitációja végett az Egyetem Tanácsának 

be is terjesztette, sőt Pekár Gyula őt ez okból az 

államtitkárnak személyesen is bemutatta. Hogy érthetővé 

váljon huzakodása a Budapestre áthelyeztetéstől. 

ismerni kell azt a tervét, melyet később, a „Magyar 

Kultúrában” oly sok bizonyítékkal is támogat, hogy az 

ekkor már szóban forgó harmadik egyetem székhelyéül 

nem Debrecent tartotta jónak, hanem a Magas Tátra 

alját, Poprád környékét, hol a tőle elnevezett „Tátra- 

aljai Egyetem”-nek minden tudományos kelléke föltalál-

LXV 

ható volna. Remélte, hogy ez meg is valósítható és 

éppen ebből a célból siettetni akarta magántanárságát. 

Előadó tervezetéből kiviláglik, hogy főleg az esztéti- 

kára és a pszihologiára nézve tartott volna egyetemi 

előadásokat. Alapvetésnek tekintettea „Positiv Aesthetikát” 

s annak nagyobb terjedelmű kibővítését. Mindenekelőtt 

a szuggesztióról, – mint pszihológiai folyamatról, az 

egész esztétikai tevékenységet vizsgálva, mint szuggesz- 

tív folyamatot, – kívánt előadni. Azután külön jönne 

a látás esztétikája és pedig külön a vonalak, az irányok, 

a rajz, a színek, a festés és a térfelfogás esztétikája. 

Ide tartoznának a szimmetriái megszokások és a közép- 

ponti csoportosítás fiziológiai alapon kifejtve. Külön 

résznek tekintette a hallás esztétikáját, mely külön tár- 

gyalva, hogyan érvényesül a zenében, mint zeneesztétika 

s külön megint, mint érvényesül a költészet hang- 

anyagában, a ritmus esztétikája, kísérletileg vizsgálva, 

mi a ritmusos megszokások fiziológiája, pszihológiája. 

Tovább folytatva e két főérzék, a látás és hallás vizsgá- 

latát, míg egyrészt külön szólna a tér-, és időfelfogás 

esztétikájáról, másrészt fontosnak tartotta a mozgás 

esztétikáját. A két főérzék kölcsönös viszonyát tekintve, 

külön szólna a különféle érzéki típusokról, a hallásos, 

a látásos típusokról és ezekkel kapcsolatosan a külön-» 

féle művészi típusokról. Idekapcsolta a művészi átöröklés 

kérdését. Az érzékpszihológiát az esztétikára alkalmazva 

kísérletileg, laboratóriumban adná elő. Ε tekintetben 

érdekes szerepe jutott volna az érzéki csalódásoknak. 

Az érzékpszihológiai rész után jönne a képzetpsziholó- 

giai, a képzetkapcsolások esztétikája, a képzetkapcsolás- 

beli szép, majd a hangulatpszihologia, az akarat-, a 

mozgásműködések szerepe, a kapcsolatos pszihikai 

működések, melyekben a hangulat játssza a főszerepet.

LXVI 

Befejezésül tartotta az esztétikai érzések filozófiáját és 

ennek társadalmi fontosságát és a magyar nemzeti 

jellemvonások esztétikáját, azaz a magyar nemzeti szépet. 

Ε vázlatból két újság került volna az egyetemre. 

Először az esztétikának teljesen új, fiziológiai és biológiai 

megvilágítása, amint az Pekár tudományos irodalmi 

munkásságából kimagaslik, másodszor pedig az esztétika, 

mint kísérleti, laboratoriumos tantárgy. Ő maga is be- 

látta, hogy ez voltaképen még a jövő tudománya. A 

kutatás módszerének lényeges jelenségeivel ugyan 

tisztában volt, megvalósítása pedig csak anyagi támo- 

gatással volt lehetséges, amire a kar hajlandóságát 

kellett volna legelőször is megnyernie. Ε kísérletekre 

nézve az építészet vonalesztetikájára, a mozgás fel- 

fogásra, a színek esztétikájára és az érzéki típusokra 

nézve tőle már kísérletileg bebizonyított tényekre hivat- 

kozott. 

Ezzel a folyamodással kezdődik Pekár életének 

tragikus korszaka. Részint új fölfogásával, mint úttörő 

akart az egyetemen megjelenni és ott az ellenkező 

tanítással megküzdeni és a régibb, mind metafizikus, 

mind német alapokon álló esztétikát megdönteni, részint 

az írói, a tudós kereső pályán, mint szegény ember, ki 

az anyagiakkal folyton küzdött, a gondtalanságot föl- 

tételező igazi tudós munkásságot akarta magának 

biztosítani. Egyik részről a napi gondok és a tudós' 

napszámos munka húzta, más részről ebből a légkörből 

akart kiemelkedni a tudós alkotás terére. Igazában 

véve jól érezte és tudta, hogy Lőcsén, a körülmények 

kedvezőbbek a tudós munkásságnak, míg Budapesten 

a drágaság naponkinti változásában családja és önmaga 

fenntartásáért állandóan küzdenie kell, hogy a minden- 

napi kenyeret megszerezze magának és három család-

LXVII 

tagjának: feleségének és két lányának. És mégis meg- 

tette a lépést. Pekár Gyulának közbenjárására első 

sorban valamely budai középiskolához, különösen a III. 

kerületbe vágyott, amely ekkor a testgyakorlás és a 

kirándulások dolgában az egész országban majdnem az 

első helyet foglalta el. Ε gimnáziumnak voltak legelő- 

ször biológiai gyakorlatai és lélekkísérleti eszközei. Ő 

maga Lőcsén mint tornatanító, mint vívómester és mint a 

főreáliskola tanulmányi kirándulásainak alapos vezetője, 

erről a kedvteléséről lemondani nem tudott. Bizonyos 

önföntartó ösztön sarkalta öt arra, hogy a folytonos, 

majdnem szertelen szellemi munka közt naponkint időt 

szakítson valamely testi felüdülésre is, s ezt kiváltképen a 

sportban: az úszásban, a torna, a vívás- és a turista- 

ságban találta föl. Különben apja is szüntelenül intette, 

hogy a sportokról le ne mondjon és azokat mindenkor 

gyakorolja. Budára vonzotta ez egészségi okon kívül a 

környék regényessége, a város régisége és bizonyára a 

könnyebb megélhetés reménysége. 

Két terv vezette tehát Budapestre: az egyetemi 

tanszék és egy budai középiskolai tanárság. Ez időben 

egyik sem valósult meg, mivel a habilitáció soká késett, 

a budai középiskolai állások pedig már be voltak töltve 

és így került a VII. ker. (külső) állami főgimnáziumhoz 

(1904. jul. 27) azzal a kikötéssel, hogy egy éven belül 

a latin nyelv és irodalomból tanári oklevelet tartozik 

megszerezni. Ámde áthelyeztetéseért már most minden 

egyébre is hajlandó volt, nehogy Lőcsén, ama kiránduló 

ügy és hírlapi szellőztetése miatt tarthatatlanná vált 

helyzete miatt, esetleg más vidéki iskolához helyezzék 

át: hiszen hogy elkerülhessen, már arra is adta fejét, 

hogy lemond tanári pályájáról és valamely budapesti 

könyvtárban vállal állást, mi végből ez év szünideje-

LXVIII 

ben részt vett a Múzeumok és Könyvtárak Országos 

Főfelügyelőségétől rendezett könyvtári szaktanfolyamon, 

ahol paleográfiát, kézirat kezelést és gyakorlati könyv- 

tári ismereteket tanult és vizsgálatával okleveleinek, 

számát hatra növelte. 

Nem ritka dolog, hogy magyar középiskolai, külö- 

nösen vidéki tanár rendes egyetemi tanulmányai utány 

amikor valóban neki kellene látnia tudománya alaposabb 

elsajátításának, állás elnyerés végett újabb, nem épen 

kedves, de a viszonyok miatt kényszerített újabb szak- 

tárgyakból diplomát szerez, mely diploma később teljesen 

haszontalanná válik, valamint még most sem ritka az 

a hatósági ósdi fölfogás, hogy a jó tanár mindent 

eltaníthat, holott a pedagógus német nemzetnél ez a 

szokás rég megszűnt. A szaktanár legyen teljesen jártas 

szaktudományában, akkor lesz egyszersmind jó tanár 

is, míg a fölhalmozott szaktudás ma már a mostoha 

viszonyokkal sem igazolható állapot. Pekár lőcsei 

társadalmi kultúr-munkájáról tudjuk, hogy ott mint 

alapos tudományos tanár kötelességeinek kiválóan meg- 

felelt. Fönhatósága és a tanuló ifjúság egyaránt szerették 

Zárkózott modorából kivetkőzne vagy napi gondjaitól 

megszabadulva kellemes és kedves, nyájas és előzékeny 

volt. Tanítványai körében istenítve egy kötelességtudó^ 

ismeretekben gazdag generációt nevelt, mely mindenkor 

hálásan emlékszik volt jó tanárára. A felnövekedett 

gárda mind a közpályán, mind a társadalomban hasz- 

nossá tudja magát tenni a felvidék polgársága között. 

Ez a tanár legszebb dicsérete. 

Pekár Budapestre kerülvén, első sorban tudo- 

mányos körének élt, s a régi összeköttetések fölújításához 

fogott. Idők multán, megváltozott viszonyok közt éreznie 

kellett ennek nehézségét és a kenyérkereset maga is.

LXIX 

nem sok időt engedett arra, hogy társadalmilag érvénye- 

süljön. Iskolájához és szobájához kötve tudós foglal- 

kozását kellett sokfelé kiterjeszteni és többszörösen 

érezte, hogy céljának a központban tömeges akadályok 

.állják útját. Azonkívül hiányzott az edző vidéki levegő, 

.a hegyek, a fenyvesek, a kedves erdők, ahol fáradt 

lelke újabb ózont szerezhetett munkájához, külömben 

betegsége is fölújult, sőt az még súlyosbodott egy még 

Lőcsén egy kirándulás alkalmából szerzett bajjal, mely 

gerincén támadta meg s melyet Budapesten gyógyítani 

és gyógyíttatni kezdett. Egyszóval a budapesti élet 

homlokegyenest ellentétes volt a lőcseivel. 

Munkával el volt látva, az után futkosnia nem 

kellett, sőt a megbízatások esőstől hullottak reá, csak 

tudta volna ellátni. Egyike (1904) a nürnbergi első 

nemzetközi iskolaegészségügyi kongresszusson való 

résztvétele, hova a közoktatási kormány küldötte. Ennek 

.alapján részt vett az említett kongresszuszon és meg- 

bízás folytán ott képviselte az Országos Középiskolai 

Tanáregyesület Szepesi Körét is, azonkívül pedig a 

Szepességi Történelmi Társulat megbízásából Német- 

ország több városában műtörténelmi és levéltári kuta- 

tásokat is végzett. Méltán kérdezhetjük mit keresett itt 

az esztétikus? Pekár tudományos munkássága szerte- 

ágazó, ami egykönnyen tudásának elforgácsolódásához 

vezetett. Hogyha végig olvassuk húsz évi munkásságá- 

nak, cikkeinek óriás lajstromát, nem egyszer fönn- 

akadunk oly címeken, melyeket nem tudunk egy 

esztétikus vagy filozófus munkaköréhez illeszteni Oda 

nem illő. Expanzív gondolkodása mintegy centrifugálisan 

szórta ki tárcákban, tudós hírekben, cikkekben hol napi-, 

hol hetilapokban sokszor véletlenül szerzett ismereteit, 

ilyen a nürnbergi kongresszusról szóló bár adatokban

LXX 

és felfogásban alapos és nagyméretű könyve, ilyen 

a diákturistáskodással, az ifjúsági tornával bíbelődő 

sok cikke, ilyen a francia klasszikusok iskolai kiadása, 

ilyenek növénytani ismertetései a növények érzék- 

szerveiről, az „újfajta amerikai vízi burgonyáról,” „a 

vitaírásról,” „a 48-as törvényekről,” „a kerületi torna- 

versenyekről,”,,a szepesi egyház történet,” „Haim 

Gáspár krónikája,” „az imádkozó sáskákról és azok 

mindenkori tulajdonságairól,” „a közönséges rencze hal 

fogásáról” szóló közlemények. Mire való volt továbbá,, 

hogy női tanítást és zenekör vezetést elvállaljon, mely 

munkák őt a tudománytól, a filozófiától, a sociológiától 

igen sokszor messzire sodorták. Ez is volt oka annak, 

hogy ezekre nem fordíthatván a szükséges időt, tanulmá- 

nya hiányossá lett és annak, hogy a komolyabb tudós 

világ némileg gyanakodóan nézte munkásságát. Indokolása 

pedig az, hogy egyrészt az anyagiak után kellett futnia, 

másrészt a szociológiai tudomány sok oly tudományos 

mezőre tereli a tudós figyelmét, mely látszólag nem is 

tartozik hozzá és mégis kapcsolatba kerülhet vele. 

Összefoglaló jellegénél fogva bizonyos egyetemességre 

törekszik, ezt azonban ritka tehetség éri el és ritkán 

tudja értékesíteni, hiszen a bölcsészet is egyetemes jellegű 

és „a tudományok tudománya volna,” de megóv a 

szaggatottságtól, elforgácsolódástól és sokszerűségtől. 

Ámde Pekárt fiatalsága is menti, melyben még nem 

összegezhette tudományszomjában szerzett tapasztalatait 

egységes alkotássá. 

Ezzel az eredeti életcéllal ellenkező centrifugális 

irodalmi munkásság, mely valóban minden napra adott 

elég munkát, megakadályozta őt abban, hogy kinevez- 

tetése ama föltételéhez, hogy latin nyelvi vizsgát letegye, 

eleget tehessen. Mindig kiváló lelkiismeretességénél

LXXI 

fogva tehát idejekorán belátta, hogy más intézetbe 

kell áthelyeztetni magát, mert a latin nyelv tanításával, 

noha Lőcsén már huzamosabb ideig tanította, csak 

középszerű vagy még ezen alul álló eredményeket tud 

elérni és ennélfogva arra törekedett, hogy vagy ugyanott, 

a hol volt, vagy másutt kizárólag szaktárgyaiból tanít- 

hasson, így került (1906. máj. 5.) a budapesti VI. ker. 

áll. főreáliskolához. 

Ebben az időben elhatározta végre, hogy a magyar 

nemzeti szépről már 1901-tol irt értekezéseit egy könyv- 

ben ki fogja adni. Pekár sohasem volt nemzetközi 

hajlamú és nem osztozott a XX. századeleji magyar 

nemzetközi tudományosság híveinek nézeteiben. Bár a 

Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja és 

a „XX. Század” munkatársa lett, sem politikai irány- 

zatával, sem a nemzetközivé kisajátított tudományos föl- 

fogásával nem harmóniáit. Az a vita, mely (1907. jan.) 

közte és Jászi Oszkár között a „Budapesti Hírlapban” 

és a „Magyarországban” oly élessé kifejlődött, meghozta 

a szakadást a társaság és folyóirata közt. Ε szaka- 

dásban rokonérzésünk mindenkor inkább Pekár felé 

fog hajlani, mint ellenfeleihez. Ε harcban hagyta 

oda Pekár a Társadalomtudományi és később a Magyar 

Filozófiai Társaságot. Nemzetközieink törekvése, jólehet 

politikai pártok, tudós és elismert magyar érzésű 

akadémikusok pártfogása alatt növekedett nagyra, idegen a 

magyarság történeti tradícióitól, a magyar tudományosság 

történeti fejlődésétől és azoktól a nagy eszméktől, 

melyeket Széchenyi István tűzött ki megoldásul a 

nemzetnek. A magyarság nemzeti és politikai elkülö- 

nülésére való törekvés egyszer s mindenkorra meg- 

fagyasztja múltunk és érzés világunk minden hódító 

törekvését az ország határain belül és megtöri itt a

LXXII 

magyarság uralkodó jellegét. Ápolja a nemzetiségek és 

felekezetek töredék kultúráját a magyarság rovására. 

Idegen nemzetek fényes kultúrtörekvéseit nyakunkra 

akarja kényszeríteni, anélkül, hogy először megmentené 

azt, ami nemzeti érzésünkben és gondolkodásunkban 

becses, másodszor, hogy e kultúrhaladást összhangba 

hozná saját kultúrképességünkkel. Röviden, ezt a már 

amúgy is nemzetiségileg, felekezetileg és politikailag 

szétdarabolt és csak adminisztrative gyöngén összelán- 

colt országot még inkább gyöngíti, sőt osztály és 

faji harc révén részeiben meglazítva egymástól 

kereken elhatárolja, amivel ilyen kis országban az 

amúgy is szétforgácsolt egységet teljesen megszüntetné. 

Számított arra, hogy a nemzet vele van, hogy a nép 

szociális eszméivel egybehangzóan gondolkodik és ebből 

a szempontból nagy sikereket jegyzett föl, – bár erő- 

szakosan – mégis el tudta hitetni, hogy az igazság a 

részén van. Magyarország, mely katlana a nyugat- 

európai sokszor még kiforratlan eszmék forrásának, leg- 

jobban rácáfolt erre a törekvésre a mai világháborúban. 

Utóbbi mondat csak incidentaliter és nem Pekár 

munkásságát illetőleg van ide közbeszúrva. Ő maga 

korán belátta, hogy nálunk csak a kultúrpolitika vezet- 

heti ki a művelődés fényes mezeire a nemzetet, de 

csak úgy, hogyha e kultúrpolitika egységes és nem 

nemzetiségi, felekezeti vagy épen pártpolitikai jellegű. 

Ennek az eszmének előfutárja: „A magyar Nemzeti 

Szépről” írt munkája és folytatása, talán betetőzője a 

„Magyar Kultúra” nagy kézirata. 

,.A magyar Nemzeti Szépről” című könyvének 

fejezeteit 1901-től kezdődőleg hét éven át írta, javította, 

bővítette, gyűjtötte és gyűjtette az adatokat, képeket, 

míg végre 1907-ben kiadta. Alapvető gondolata

LXXIII 

messze vezet vissza felső iskolai tanulmányainak ide- 

jébe, innen ered első fogalmazása is. Ő maga írja pár 

emléksorában (1902.): „Mikor e gondolat perspektíváját 

vezetőmmel (Beöthy Zsolt) közöltem, hogy e munkában 

mindannak fáradságos leírását akarom adni, amit e 

perspektíva a maga egészében egyszerre sejtetett, akkor 

.az a vezető lelkesedő örömmel és bizonyos lehangoló 

érzéssel vegyest azt jegyezte meg rá: Szép, eredeti... 

de egy egész élet kell hozzá! Nos én lelkem vezető 

mestere, ne feddj meg, ha előbb merészkedem ezt 

világgá bocsátani, ha nem is egy egész életet, de egy 

harmadot rászántam volt!” Már 1902-ben gondolta, hogy 

kiadja, de részint a kiadók huzavonája, részint közbenjárói- 

nak tartózkodása talán a mű előnyére, meg nem jelenhetett. 

1902. júliusban küldte be „a kész munkát” kiadás végett 

az Athenaeumnak. Elismerő bírálat mellett sem voltak 

hajlandók kiadni. Apja ekkor (1902. dec. 18) írja: 

„Azután Beöthynél lehetne próbát tenni – akinek a 

munka úgy is annyira megtetszett: hogy a Kisfaludy 

Társaság – melynek ő az elnöke – nem vállalkoz- 

nék-e a kiadásra (a tagok könyvilletményeihez) vala- 

mely szerény tiszteletdíj mellett... Végre pedig a 

türelemnek azon őserénye következik, a melyen a leg- 

nagyobb irók is éveken át vártak, jeles munkáik kia- 

dására.” Később (1903. jan. 26) arra figyelmezteti, 

„hogy a Petőfi Társaság közvetítésével Pekár Gyula 

javaslatára most van alakulóban az „Országos Irodalmi 

Szövetség,” amely programmjának c) pontja értelmében a 

vidéki tehetségek támogatását tűzte ki maga elé...” 

1903. mácius havában a kéziratot Pekár Gyulával átadták 

Beöthynek, hogy a Kisfaludy Társaság adja ki. 1904. 

februárig ez nem történt meg. Pekár Gyula sürgetésére 

ekkor bírálókat neveztek ki, de októberig várt és ekkor

LXXIV 

Vargha Gyula Pekár Gyula ösztönzésére visszaadta. 

Ekkor a szerző Heinrich Gusztávhoz ment el vele, 

akinek támogatásával került a Franklin Társulathoz. 

Először úgy volt, hogy a társaság adja ki, később megint 

csak az ő költségére voltak hajlandók kiadni. Erre 

Riedl Frigyeshez fordult, de itt sem járt eredménnyel. 

Majd Kókainál, Révaiaknál, Rákosi Jenőnél a „Budapesti 

Hírlap” könyvkiadó vállalatnál és a lapnál magánál 

kopogtatott ismét sikertelenül. Még több kiadóhoz fordult. 

Egyesek már korrektúrákat ígértek, de végre a kéziratot 

küldték vissza. Ekkor Szász Károlyhoz fordult, az 

Uránia szerkesztőjéhez, aki minden népszerű kultúr és 

irodalmi törekvésnek mindenkor készséges barátja volt. 

Ez a szerzőt megnyugtatta s ígérte, hogy vagy Singer 

és Wolfnerrel próbálja vagy pedig az Urániában fogja 

adni, de tőle is eredménytelenül kapta vissza. Időköz- 

ben a „Nőnevelés” ígérte meg közlését, de itt is abban 

maradt, míg végre a hosszú Odisszea után a „türelem 

őserényének” megszegésével a „Magyar Tudomány' 

című vállalat nagyobb kiadványai közt mint első szám 

jelent meg. 

A munka felöleli az összes magyar nemzeti szép 

motívumokat mind a magyar jellemből, mind a mű- 

alkotásokból összegyűtve és feldolgozva, amennyire a 

kiszabott terjedelemnél fogva lehetséges. Pekár egész 

metszetgyűjteményt állított össze az egyes lapokhoz. 

A magyar ornamentikára nézve Huszka Jenő „Magyar 

Ornamentika” című művéből és a „Magyar Ipar- 

művészetiből vette a képeket, mivel egyebütt nem 

talált ilyeneket. A magyar melódiákra nézve ezeknek 

grafikus föltüntetését tűzte ki célul. Ő először kísérelte 

meg nemzeti jellemünk teljes és tudományos képét 

adni a művészi tevékenység terén. Az addigi elszórt

LXXV 

apróbb megjegyzések és inkább csak irodalmi érdekű 

észrevételek után, melyek minden rendszer nélkül 

szűkölködtek, nem valami könnyű föladatot tűzött ki 

célul. Az aggódó gonddal világgá bocsátott munka 

merőben pszihologiai tanulmány. A magyar nép psziho- 

logiája az esztétikai tevékenység terén. A „Magyar 

Nemzeti Szép” rövid címe „a magyar lélek esztétikai 

tevékenységének pszihologiáját” volt hivatva jelezni. 

Ami belső munkásságát illeti, úgy először csak az 

anyagot gyűjtötte: sokat a maga tapasztalatából, mint 

afféle testestül-lelkestül turista ember, kit vándorló 

kedve szép hazánk sok régi és új emlékével ismertetett 

meg közvetlen közelről, sokat azonban mások tapaszta- 

lataiból, miket a régi írásokban, a könyvekben raktároz 

fel az emberi ész. 

Régi frázisok helyett azonban a tények egész 

tömegét halmozta fel és dolgozta át fáradságos induk- 

cióval. A mű igazán pszihologiai munka a mai psziho- 

logia idevágó módszere alapján, tehát régi, avult 

dedukciók helyett indukciókkal dolgozik ott, ahol a 

még problematikus kérdésekhez hozzászólni nem akart. 

Elismert dolog, hogy a nemzeti motívumok össze- 

gyűjtésében nagy segítségére volt édes atyja is, aki 

nemcsak belé oltotta a nemzeti motívumok különös 

szeretetét, hanem annyi anyagot halmozott fel, hogy 

még ezekből is igen sok kiaknázatlanul maradt. Maga 

Pekár a tudományos cél mellett ezúttal azt a gyakorlati 

hasznot is szem előtt tartotta, melyet könyvéből a nagy 

közönség, a magyar turistaság és főleg a magyar 

művészek vonhatnak és amint egy kéziratos ajánlóban 

(1901.) mondja: Annak ami magyar az építésben, ornamen- 

kában, kőben, fában, vasban és agyagban, bútorban és 

ruhában, szoborban és festményben, faragott és írott

LXXVI 

képben, táncban és zenében, költészetben, irodalomban, 

igaz magyar szeretetével ajánlja mindezeknek a „Magyar 

nemzeti szép” e könyvét. 

Híven meg kell jegyeznünk, hogy a napi birálat a 

könyv megjelenését jobbára az író szemével és intenciói 

szerint nézte és dicséretben nem fukarkodott, A tudo- 

mányos kritika azonban ebben sem látta meg azt, amit 

Pekártól a „Positiv Aesthetika” és Spencer tanulmányai 

után várt. Az antinacionálisták kifogásolták, hogy „a 

művészi erőkifejtés legnevezetesebb szabályozója: a 

gazdasági helyzet,” mint kultúrtermelő rugó hiányzik. 

Ez mindenesetre hiba, de csak akkor, hogyha menten 

minden osztály és faji jelentőségtől fektetjük a hang- 

súlyt a gazdasági helyzetre. Megjegyzendő azonban, 

hogy az okkeresés ebben a munkában nem volt irói és 

esztétikai cél. Más bírálat a képanyag régiségét kifogásolja 

és a modernek mellőzését hányja szemére a festészet- 

ben, továbbá kifogásolja a művészi, a tudományos és 

kultur elfogultságot. 

X. 

Pekár munkás és izgatott lelkét betegsége, mely 

ekkor véglegesen és teljes erővel kitört, annyira meg- 

gyengítette, hogy állandó orvosi vagy épen szanatóri- 

umi kezelés vált szükségessé. Gyermekkori bajában 

testi egészségének végzete már benrejlett. Időnkint ki-ki- 

tört, más bajoktól erősbödött, míg végre a kóros álla- 

pot teljesen kivirágzott akkor, midőn egy gerincsérülés 

az utolsó lökést is megadta. Az 1907. jan. 25-én meg- 

ejtett orvosi diagnózis, melyet Mihály öccse tanácsára 

eszközöltek, tuberkulotikus (spondilitis: csípő csont 

tuberkulózis) megbetegedést állapított meg, amelyben

LXXVII 

azonban a beteg maga nem hitt és ezért saját 

kúrába fogta magát és az orvosok véleményére 

nem hajtott, főleg akkor, amidőn betegsége huzamosabb 

ideig tartott. Szabad mozgáshoz és sportokhoz szokott 

teste nem viselhette el a klinikának erélyesebb (gipsz- 

modell, fűző) gyógyítását és márc. 17-én se szó, se 

beszéd megszökött a klinikáról. Egyideig feldúlt lelki- 

állapotban öngyilkossági eszmékkel a Dunába akarta 

magát vetni, később revolverrel agyonlőni. Ideje- 

korán, a következő napon Mihály testvére az ily betegeket 

elszállító módon elvitte a Schwartzer szanatóri- 

umba, ahol egyszerre elvesztette öntudatát, mely állapot 

hónapokon át tartott. Hecht gyermekkkori barátja, ki 

ekkor (1907. ápr. 13) fölkeresi, Dezső fivérének írja: 

„Belépésemkor megismert s rögtön kétkedett személy 

azonosságomban. Majdnem minden szavából a beszámit- 

hatlanság világlott ki. Nincs szegénynél a gondolko- 

dásnak már nyoma sem, a téveszmék uralma alatt 

áll...” Június hóban napokra magához tért és rokonaitól 

követeli, hogy kiszabadítsák. Sem orvos fivére, sem a 

gyógyító orvosok még nem látták a szabadulás idejét 

elérkezettnek. Mindenesetre némi javulás állott be, de 

az elkülönítés szüksége még fenforgott. 

Pekár Károly, aki 1903. jun. 30-án legjobb barát- 

ját, édes atyját elvesztette, most felesége és két testvére 

gondozása alatt állott, akik féltve őrizték, nehogy a 

gyógyítás korai megszűnésével a betegnek ártsanak. 

Mivel a beteg időközi épp elmeállapotánál fogva ezt 

félremagyarázta, bennük halálos ellenségeit kezdette 

látni, amiből öt éven át a félreértéseknek egész légiója 

támadt. Felesége időnkinti látogatásai, természetes 

habozása, hogy férjét az ő kívánságára a gyógyítás 

alól fölmentse, Mihály öccsének jóakaró figyelmeztetései

LXXVIII 

nála csak siket fülekre találtak. Ez a csökönyösség 

még öregbedett ideiglenes nyugdíjaztatása alkalmából, 

midőn 1907. nov. 29-én a Lipótmezőre szállították, 

hol 1909. nov. 12-ig maradt. Lelkiállapota a kétség- 

beesés, az orvosok iránt harag és gyűlölség, családja 

iránt, gyermekeit kivéve, a teljes elhidegülés. 

Még 1907. aug. 8-án verset ír feleségének: 

Mi a költőnek álma, 

Talán azt kérdezed, 

A napnak aranyárja 

Sző benne éneket. 

S a dal, csak akkor égi, 

Igazi tiszta szép 

Ha földi szenny nem éri, 

A költő énekét. 

Vagy egyik levelében írja (1907. szept. 11.): „Szép 

leveledet nagyon köszönöm újból. A Mélt' Úrnak is 

fölolvastam. Mindenki haza ereszt, ha Te magad jösz 

s kérsz ki engem. Légy nyugodt: be fognak ereszteni. 

Ne hallgass tehát senkire, csak a jó Istenre... a te jó 

szívedre, akkor nem kell féltened a Te akaratodat; elég 

erős az. Mindenki a kiért a felesége jött, hazament 

már, vagy öt házaspár. Tegnap is ment kettő. Ne hall- 

gass pletykákra, hiénák, fészekdúlók mindig vannak. 

Ami kis fészkünkre gondolj s a jó Isten szavaira indulj. 

Úgy jöjj csütörtökön reggel, hogy mindjárt bemennénk 

s 11 órakor a Mélt' Úrhoz mennénk megköszönni. 

Mindennap méreg nekem itt. Enni nem tudok, minden 

harangszóra elbúsulom magamat. S ujra, újra sok költ- 

ség. Mi marad aztán. Hiszen a negyedik ezer koronába

LXXIX 

megy a dolog. Ezt nem érted édes, kis szemű gyöngy- 

virágom, de majd megmagyarázom. Áldja meg a Három 

Isten az én szép Háromságomat, a Te aranyos világo- 

dat, hova lelkem minden vágya visszasír, minduntalan 

keres.” 

Újabb és számos levél untalan ezt hajtogatja. 

Betegségét, félrebeszélését a tífuszbeteg lázálmának tulaj- 

donítja. Majd felesége helyett gyermekeinek, sőt ezek 

tanítónőjének ír, (1908.) hogy őt mások mentsék ki, 

mert sem feleségéhez, sem testvéreihez, sem az orvosok- 

hoz semmi bizodalma. Ismét csak magát akarja gyógyí- 

tani, orvosi könyveket olvas s betegségének magya- 

rázatát Hippokratesznel véli fölfödözni. „Mi bajomat 

illeti,” írja feleségének, „végre magam tatáltam meg 

egy könyvben: csigolya luxatio, már a görögök (Hipprok- 

rates) ismerik, mint orvosi esetet. Nem elmebeli állapot 

miatt vagyok itt, – ismétlem, – hanem testi baj miatt.” 

Makacsságában, akaratosságában felesége után Iglóra 

akar költözni és így is rendelkezik. Elmeállapotában 

lassankint időleges javulások állottak be, mit az orvosok 

is elismertek, azonban téveszméi még mindig vannak. 

Dacára ezeknek a tébolydából elbocsátható volna: „A 

betegre nézve, aki különben tuberkulotikus, esti hő 

emelkedésekkel és testileg gyönge karban van, elő- 

nyösebb, ha honvágya kielégítést nyer mintha az inté- 

zetben visszatartatik. Ki tudja meddig élvezheti még a 

családi kört, amelyért él-hal.” Dacára e diagnózisnak 

mégsem látszott tanácsosnak őt a gyógyító helyről 

elbocsátani, míg állapota teljes biztosítékot nem nyújt. 

Bele nem törődve, hanem tűrve várta szabadulását, 

idejét írással, majdnem fél könyvtárát elhozatván olva- 

sással, levelezéssel, tervezgetéssel töltötte el. Némi 

verőfényt hozott a szegény betegnek az érdeklődő

LXXX 

barátok vigasztalása, de leginkább egyetemi magán- 

tanársága. „Az egyetemen” – írja apósának 1908. 

okt. 21. – „úgy hallom, megszavazták docensségemet. 

Isten segítsen! Erőt! Egészséget! Ez nagyon kell!” 

Ezután komolyan készül magántanári kollokviumára, 

melyet azonban (1909. ápr.) elengedtek. Örömöt okozott 

neki és elégtételt szolgáltatott fölfogásának az is, hogy a 

Gyermektanulmányi Társaság választmányi tagnak válasz- 

totta meg. (1909. ápr.) Ez a társaság kezdettől fogva 

nagy szeretettel karolta föl munkásságát és élete 

válságos pillanataiban nem hagyta el soha. „És ha 

átlapozzuk” – írja az egyetlen, hozzá méltó nekrológus- 

ban Nógrády László dr. – „A Gyermek” önálló füzeteit, 

tehát az 1909-1911. évfolyamokat, akkor azt találjuk, 

hogy folyóiratunk hatalmasabbá tételéhez Pekár nagy- 

ban hozzájárult. Ezen három év alatt négy kisebb 

nagyobb értekezés, és 156 könyvismertetést és cikket irt. 

De ne a számban keressük az értéket, hanem irásai 

tartalmában. Pekárra valóban nagy szükség volt s 

Pekár valóban nélkülözhetlen munkatárs volt. Három 

nagy nemzet irodalmából meríthetett s adhatott számot 

arról, ami értékes gyermektanulmányi szempontból 

irodalmunkban megjelent. S ezt meg is tette. A „Gyermek” 

olvasói az ő tollából értesültek azon értékes tudo- 

mányos szemelvényekről, melyek különösen az angol és 

francia gyermektanulmányi irodalomban megjelentek. Az 

ő lelkiismeretes ismertetései hívták fel figyelmét társa- 

ságunknak nem egy érdekes gyermektanulmányi kér- 

désre. Eleven, mozgékony cikkei nemcsak a gyermek- 

tanulmányi kutatásra voltak jó befolyással, hanem közön- 

ségünk érdeklődését is fokozták munkásságunk iránt.” 

A szomorúság és kétségbeesés óráiban dühhel 

és haraggal fordul mindenki ellen, miért hagyják abban

LXXXI 

az undok környezetben, (1909. febr. 15. feleségéhez), 

ahol „az egyik folyton eszi a körmét, a másiknak 

kint lóg az inge, a harmadik összelopkod mindent, az 

ötödik képzelt alakokhoz beszél, a hatodik röhög 

magában... Mivel érdemeltem én ezt, aki mindig a 

„Szépre,” a „Tisztára törekedtem!” – Elkeseredése 

tetőfokán (1909. máj. 10.) írja feleségének: „Megírja 

az ember az Esztétikát, a Filozófia történetét, a Magyar 

Géniusz Esztétikáját, utána becsukják ide az embert a 

rablók, marhák és disznók mellé. Hát ez igazi tisztelet- 

díj Magyarországon!” Ekkor gerincbaja miatt már, nem 

tudott egyenesen járni és mankókra támaszkodott, 

így szeretett volna megfutni a földi pokolból. De még 

nem lehetett. Ő maga reménykedett és még nem fordul 

el teljesen rokonaitól, feleségétől, sőt ezt szerelmes 

levelekkel árasztja el: 

Ismerek sok kék virágot, 

Egy sem olyan, mint a szemed, 

Rám olyan nagy boldogságot, 

Semelyikük se nevetett. 

Láttam már sok piros rózsát, 

Egy sem olyan, mint a melyek 

Arcodra egyre szórják 

Viruló friss levelüket. 

Láttam sok arany virágot, 

Egy se olyan, mint hajad, 

Mely egy egész menyországot 

Rejt nekem ott maga alatt.

LXXXII 

Te vagy az én lelkem álma, 

Kék virága s egyetemben 

Rózsája, arany virága .. . 

Egyikük se mosolyg szebben. 

Ez volt utolsó szerető megnyilvánulása, a továbbit 

a beteges félreértések árja árasztotta el és vele elnyelte 

a szeretetet és szerelmet. 

Ekkor érlelődik szándéka, hogy elvál és katolizálni 

fog. Az ápoló apácától kapott Mária emléket ezentúl 

állandóan nyakán hordta. A folyton növekedő gyűlöl- 

ségtől csak két lánya Rózsika és Eszter maradtak 

mentesek. Hozzájuk sok levél és szeretetteljes vers 

szól. Mihály öccsét, kivel pedig még ebben az időben 

is élénk levelezésben állott, szenvedése okozójának 

tekintette, aki nem akarja a tébolydából kivinni. Azonban 

ezzel ellentétben: „Szóval” – írja Mihály (1908. máj.) 

– „sok minden szól a kijövetel ellen, de ha a beteg 

érdeke komolyan kívánja, akkor mégis kihozzuk.” A 

beteg érdeke a gyógyítást követelte, a beteg azonban 

nem így gondolkodott. 

Mihály és Károly között az ellentétek, a szeretet 

és beteges gyűlölet hullámzott Károly részéről, míg 

Mihály részéről a gyöngéd orvos figyelme és a testvér 

megmentése forgott szem előtt. Mihály közvetítette 

Károly egyes cikkeinek elhelyezését (Metschnikoff, egy 

kongresszusi cikke 1908), és Károly, a beteg fordítja 

franciára Mihály egy-egy beszédét. Ez követeli, helyezné el 

a békési szanatóriumba, hol napkúrázni lehet és lépcső- 

ket nem kell járni, az födözi sok kiadását, fárad érte, 

levelez, tanácskozik az orvosokkal és mégsem hagyja el 

a beteget ama rögeszméje, hogy fivére oka további 

szenvedéseinek.

LXXXIII 

Sem feleségétől, sem rokanaitól nem remélvén, 

hogy önrendelkezését visszanyerje, lemondott az előb- 

biek segítségéről és barátjaihoz, főleg Olgyai Bertalan- 

hoz, Garda Samuhoz és Tholdt ítélő táblai bíróhoz fordul, 

kinek közbenjárásával minden alakiságnak megtartásával 

1909. nov. 12-én a Lipótmezőről kiszabadul és új 

Szent Jánoskórház Wodianer-üdűlő házába kerül, 

honnan ezentúl szabadon ki is járhatott. 

Tholdtra, Pekár kiszabadításakor, főleg annak a 

tébolydában írt műveinek logikus és egészséges föl- 

fogása volt befolyással. A betegben nem talált veszé- 

lyes abnormitást és az orvosok véleménye szerint sem 

volt már közveszélyes. S ezzel megszabadult kálváriájá- 

tól, de megkezdődött második kálváriajárása feleségével 

és testvéreivel szemben, akiktől, még mindig beteg- 

ségétől uszítva, teljesen elszakadt, noha a gyógyítás, a 

szanatórium költségeit Mihály és Pekár Imre nagy- 

bátyja födözte. 

A tébolydákban töltött két év és tizenegy hónap 

Pekár munkakedvét nem lohasztotta le, sőt még inkább 

fokozta. Szinte vele kívánta bizonyítni, hogy beteg- 

ségét félreismerték. Ámde munkásságának akadálya 

volt a szomorú hely és a gyanús helyzet, mely miatt 

egyes lapok (Uránia, Budapesti Hírlap) beküldött cik- 

keit közölni nem voltak hajlandók, mások (Művészet, 

Nőnevelés, Athenaeum, Magyar Nyelvőr. A Gyermek) 

egyenesen kérték, hogy cikkeit küldje be, sőt a tételt 

előre ki is tűzték számára, amikről aztán irt is, külö- 

nösen azért is, hogy anyagi állapotán segítsen, mert 

ebben az időben – nyugdíjaztatása után – még job- 

ban félt a megélhetés gondjaitól: az éhenhalástól, mint 

valaha. Így tehetségének nem illő munkát is vállalt 

volna, mint ahogy az „Athenaeum” irodalmi intézetnek

LXXXIV 

(1909. jun.) ajánlkozott könykatalógus összeállítására, 

mely szerinte: „sokkal suggesztivebb lenne az eddigi- 

eknél ... Ha elküldik hirdetendő műveik címjegyzékét, 

szívesen elkészítem s – irodalmunkban ez újság lesz, 

páratlanul fog állni.” 

Három irodalmi foglalkozás köti le figyelmünket. 

Az első édes atyja összegyűjtött munkáinak kiadása,, 

a második szépirodalmi művei: versek és drámák, a 

harmadik pedig a „Magyar Kultúra” cím alatt össze- 

gyűjtött szociológiai értekezései. Mind a három kiadat- 

lan, a harmadikat a közönség most e kötetben veszi. 

Az elsőhöz szorgalmasan összegyűjtötte és ren- 

dezte apjának a lapokban megjelent fordításait, eredeti 

verseit és tárcáit, rövid előszóval és életrajzzal látta el, 

úgy hogy ma is nyomdakészen áll. „Mérő Károly Iro- 

dalmi Munkái” címen óhajtotta kiadni. 

A második főleg színművekből áll, melyek egy- 

némelyikével úgy látszik pályázott is, amire vall, a 

pályázati föltételeknek megfelelő elrendezés és a jelszó. 

Ilyen a „Hajadonhűség. Hősi színjáték egy felvonás- 

ban,” mely Gudrun királyleánynak a friesz hegelingi 

Héttel király s a szép Hilda leányának megszaba- 

dítását jeleníti meg Herwig tengerhoni királyfi, Gudrun 

jegyese által. A színmű a Gudrun mondából veszi 

tárgyát. A mese innen ismeretes, a kidolgozás roman- 

tikus, majdnem operaszerű. Alapgondolata a leány- 

hűség: 

Hajadonhűség tükre késő századokba, 

Késő utód, kit ekként emleget, 

Hűségnek tükre Gudrun a neved. 

S zeng róla ének késő századokba, 

Hajadonhűség tükre a nyomorba,

LXXXV 

A szenvedésben, aki hű maradt 

Hosszú keserves esztendők alatt, 

Nem engedett a sok kísértésnek 

És hű marad volt keble eszményének 

Adott szavához, keble Istene 

Meg is tartotta, együtt volt vele... 

Másik a „Hajadonvár. Vígjáték három felvonás- 

ban előjátékkal. Pályázik az Ormódy díjra.” Jeligéje és 

.alapgondolata: 

Az a virágba szökkent hajadon, 

Az a nagy édes, bűvös hatalom. 

A színdarab a XVII. században játszik a murányi 

várban. Az előjáték Lőcsén a Thurzó ház egyik termé- 

ben folyik, hol Illésházy Gábor gróf, Bagolypataky 

György gróf és Thurzó Ádám gróf vidám iszogatás 

közt egymással ingerkednek és Illésházyt ugratják, ki 

nőhódító hírében elbizakodva azt vallja, hogy minden 

hajadon szépségnek ellenáll. A többi hitetlenkedik. 

Főleg a murányi vár szépségeivel szemben nem 

ismerik el hidegségét. A sok beszédnek vége a fogadás 

lesz: 

Illésházy elmegy Hajadonvárba, 

Néhány hetet ott hódit, ott mulat 

S egy hajadon se csalja azalatt 

Tőrébe, nyerve leszen fogadása, 

Aminek épp ezer arany az ára. 

Természetesen a fogadást elveszti, de a többi is 

beleszeret a várban levő hajadonokba Széchy Borbálába 

és Széchy Katába és Ajnácskeőy Rozáliába. Thurzó úgy 

fejezi be a vígjátékot:

LXXXVI 

Most éljenek itt a hajadonok! 

Ok nyertek, ez az ö diadalok! 

Tanú lesz erre Illésházy Gábor, 

Megválva némán ezer aranyától. 

S örökös hire lesz Hajadonvárnak, 

Hol ősi fának négy virága támadt 

S ilyen nagy lett az ö diadalok, 

Most éljenek hát a hajadonok! . . . 

Egy harmadiknak címe „Hajadonlélek. Vígjáték 

három felvonásban.” Ez azonban úgy látszik csonkán 

maradt meg, mert csak az első felvonás van befejezve. 

A negyedik és legdrámaibb: „János király. Tör- 

téneti színmű, 3 felvonásban'„ Pályázott a Nemzeti 

Színház 1911-ik évi történeti szinmü pályázatra is. 

A műben Zápolyai János Magyarország királya 

Ferdinándtól üldöztetve Iglón tartózkodik, hol a Szepes- 

ség és a lengyelek hódolatát fogadja. Ez alkalommal 

fölvonul az egész város. Itt látja meg János Pfannkuch 

Annát, Pfannkuch Vince harangöntő mester gyönyörű- 

séges szőke leányát, aki iránt érdeklődése fölébred. 

Annát azonban az öreg Sartory Lénárd iglói bánya- 

bíró szereti és a fölvonuláskor találkát adnak egy- 

másnak a templomban. Meghallja ezt Sartory felesége 

Nevendorfi Margit, akinek Arnstein Boldizsár a város 

hadnagya udvarol és ketten bosszút esküsznek a meg- 

feledkezett szerelmes párra, melyet a templomban való- 

ban meg is lepnek. Node a szerelmi vallásnak, csók- 

nak és virágéneknek tanúja maga a király is, aki 

haragjában már-már lesújt a szerelmesekre, de országos 

ügyei közt mégis megbocsát. Tanúja azonkívül a pap 

és Anna tanítója, kik megbotránkozva hallják a „virágé- 

neket” és látják a titkos öleléseket. Az eset az egész

LXXXVII 

várost felbőszíti és a bűnösök a tanács elé kerülnek, 

hol megállapítják Sartory házasságtörését, miért méltó 

a palloshalálra: Anna boszorkány, ki a szent egyház- 

ban paráznaságra bujtogatott, s méltó a máglyahalálra. 

Az önfeledt szerelmesek kétségbeesése közt hozzák a 

király kegyelmezését, mire a tanács Annát átadja 

Vincentius mesternek, aki szégyenében és atyai meg- 

botránkozásában lányát a műhely harangöntő lángjaiba 

dobja. Sartory pedig megszökik. 

A mű operaszerű színdarab, melynek versei inkább 

énekelhetők, mint komoly drámai nyelvűek. A kidolgozás- 

ban is igen sok a szabadosság és a könnyedség. Maga a 

keret indokolatlan s csak a szepesiek magyar érzelmének 

erős hangsúlyozására szolgál, semhogy a cselekmény mene- 

tére lényegesebb befolyással volna. Teher, mely nélkül 

a valóban drámai jellegű tárgy egyszerűbb és világo- 

sabb is volna. 

Minden említett színdarabban föltűnő a gondos 

kidolgozás, az instrukciónak majdnem tudományos 

szakszerűsége és végül a tiszta, egyszerű nyelv, mely 

azonban, nagyobb szenvedélyek, indulatok kifejezésében 

lágy és nem erőteljes. Kedves lírai zengzetü szín- 

darabok. – – 

Harmadik nagy munkája a „Magyar Kultúra” 

cimű cikksorozat, mely aktuális kultúrkérdésekkel fog- 

lalkozik és összefoglalója Pekár szociológiai tanul- 

mányainak. Ezek magyar társadalmi visszonyaink job- 

bítását célozzák és tárgyuknál fogva ma is aktuálisak. 

Az egyes fejezetek sokszor mozaikszerűen vannak egy- 

máshoz fűzve és nélkülözik a szoros kapcsolatot, 

magukban véve azonban értékes megfigyelések és 

reformok tárgyalása. Tárcák, vagy folyóiratos vezércikk- 

szerűen megírt értekezések, anélkül azonban, hogy

LXXXVIII 

tőlük a szándék vagy a tervezet komolyságát vagy a 

tudományos alaposságot megtagadhatnók. Egyúttal a 

szerző kultúrpolitikájának összegezői és fajszeretetének 

ékes kifejezői. Ellenfelei bizonyára itt is szemére fog- 

ják vetni mély hazafias érzésének megszólalását, ámde 

az ő részükön az ellenkező sugallja azt a tendenciát, 

melyre minden magyar és minden hazafiasság ellen 

tudományuk egész apparátusával küzdenek egy nemzet- 

közi lobogó alatt. Kis állam vagyunk és kis nemzet, 

egység nélkül a népek millióinak hullámverése közt, 

haladásunk és megmaradásunk egyetlen biztosítéka a 

külföldi vívmányok asszimilációja és ami faj jellegünk- 

kel ellenkezik, annak elkülönítése. Elég soká szenvedte 

meg az ország a külföldről beplántált eszméknek erő- 

szakos, sokszor hivatalos ráerőszakolását és nem vették 

számba a nemzeti tradícióknak föntartására irányuló 

törekvéseinket. Ennélfogva sikerült sok külföldi és belső 

ellenségünknek az irodalmi fegyverek mindenikével: 

gúnnyal, lenézéssel, lesajnálással, rágalommal és befeke- 

títéssel öröklött erőnket elnyomni vagy magyar szóza- 

tainkat elhallgattatni. Az a tőlük sokszor hirdetett „haza- 

fias szavak puffogtatása,” amit Pekárra is rákentek, 

egy hatalomra jutott törmeléknek újságokban, folyó- 

iratokban és könyvekben hirdetett internacionálé a 

magyar nemzetre nézve káros tanítása. így van, hogy 

az idegen itt a magyarságot keresve az idegent találja, 

mert ennek kultúráját oly könnyelműen, ellenőrzés 

nélkül és bizonyos készséggel fogadják magukba. A 

„Magyar Kultúra” cikksorozat mindazt meghonosítaná, 

mi a külföldön jó és hasznos, ami nemzeti létünkre 

nézve szintén jó és hasznos, de mindent kizár, ami 

nemzeti mivoltunkat épp ebből a jellegből kivetkőzteti. 

Pekárnak kultúrpolitikai hitvallásával állunk szemben,

LXXXIX 

melyet a dialektika, a szónoki lendülés és a stílus min- 

den eszközével akar megvalósítani. Nemzeti és nem 

nemzetközi szociológus, aki családjában örökölt haza- 

fias szeretettel csüng azokon az eszméken, melyeket 

egy önálló magyar nemzet közel jövő kultúrájához 

szükségesnek lát. Bizonyára nem céltalan munka némely 

cikknek újabb kiadása is, mivel eszméi részint a múlt- 

ban gyökeredzenek és belőle nőttek ki, részint még 

soká maradnak újak és aktuálisak. 

A fölsorolt három föladat, mint: atyja műveinek 

összeállítása, a drámai kísérletek és a „Magyar Kultúra” 

életének szenvedő korszakát megkönnyítette és ezek 

egyúttal utolsó munkái, melyeket a következő két évben 

folyton simítgatott és mindenképen kiadatni próbált. 

Voltak még egyéb dolgozatai is, melyek az Athenaeum- 

ben, a Nőnevelésben, a Gyermekben ezentúl is meg- 

jelentek, sőt jegyzetei közt teljesen önálló müvek 

nyomaira is akadtam, de sem befejezésükről, sem 

megjelenésükről nem tudok. Ilyeneknek vehetők: „A 

jelenségtúliak világáról. Az emberiség fejlődése és 

erkölcsi problémáiról.” „Az aeszthetika módszerének 

történeti és biráló ismertetése. Pályamunka a Gorove- 

díjra. Jelige: Az aeszthetika módszerei: a physio- 

pszychologiai módszer, a történeti módszer, a nép- 

rajzi módszer, a társadalomtudományi módszer és a 

kezdeményező és betetőző speculativ módszer. Buda- 

pest, 1911.” „Greguss Ágost élete és művei. Pályázik 

a Lukács-Krisztina jutalomra. Jelige: „Gondolkodunk, 

akarunk és érezünk; értelmünk, akaratunk és kedélyünk 

«egyiránt ki akarnak elégíteni: ezen kielégítés az érte- 

lemben az igaz, az akaratban a jó, a kedélyben a 

szép eszméje által történik Greguss Ágost 1911.” 

„Positiv psychologia. Az érzés, a gondolkodás és

XC 

akarás tények szerint való ismerete. A tapasztalat 

tudománya. (A tapasztalatok felvétele – tapasztalatok 

feldolgozása – tapasztalatok értékesítése.)” „Positiv 

Aeszthetika. II. kötet. Históriai és ethnographiai aeszt- 

hetika.” „Psychologiai olvasmányok. (Positiv psycho- 

logiai adalékok)” „Positiv sociologia (A társadalom 

biológiája – Positiv javaslatok)” „Filozófiai Bevezető. 

Rövid pszihologia és Logika.” Gyűjti az adatokat a 

magyar filozófia történetéhez és más művekhez. 

Váljon e munkák mindegyike megíratott-e, pályá- 

zott-e? arra nézve fölvilágosítással nem szolgálhatok. 

Itt csak megjelölöm, mint nyomát annak, hogy élete 

vége felé ismét visszatért eredeti esztétikai kutatásaihoz. 

XI. 

Pekár a Wodiáner üdülő házban hat hónapig 

maradt. Semmi reménye sem volt, hogy középiskolai 

tanári működését újra megkezdje, dacára annak, hogy 

tudta és Raj Ferenc igazgatója tudomására is hozta, hogy 

„az iskola benne nagy tudású és nemes munkakedvben 

hevülő, buzgó erőt nélkülöz, az ifjúság a melegen 

érző, jó tanárt, a kollégák a kedves kartársat. A pihenést 

nem ismerő lázas munka túlzó gyakorlásának bizonyára 

nagy része volt abban, hogy szívós akarattól edzett 

szervezete még a férfikor delelőjén is megrokkant. 

Családjától ekkor már teljesen elhidegült, a félreértések 

özöne oly áthághatlan terjedelemben tolakodott közéjök, 

hogy felesége ellen válópört indított, családi nevét hiva- 

talosan „Pekri”-re (1810. nov. 19.) változtatta. Egyedül 

Pekár Gyulával tartott fönn sűrűbb érintkezést, kinek 

irodalmi irányát ez időben nem kedvelte s ajánlja, hogy 

„ne írjon maitresse-regényeket, hanem induljon az

XCI 

angolok után. Vegye át Jókai és Mikszáth örökét s 

törekedjék a mélyebb humor megvalósítására Hagyjon 

föl a kultúra-ellenes dolgok írásával, keresse föl a 

magyar drámatémákat.” 

A gondnokságtól megszabadulván, pár ezer meg- 

takarított koronájával néhány évre olyan exisztenciát 

biztosított magának, melyből amúgy szegényesen meg- 

élhet és elég nyugodtan készülhet egyetemi előadásaira, 

melyeket 1911. szeptembertől kezdve meg akart tartani, 

miután a Vall. és Közokt. Miniszter 1911. jan. 17-én 

a kar határozatát, hogy „művészi psychologiából magán- 

tanárrá képesítette, jóvá hagyta. Hirdetett előadásai: 

„Térbeli formaelemek aesthetikai elrendezése. Bemuta- 

tásokkal, kísérletekkel.” „A művészeti szép általános fel- 

tételei rövid előadásban. Bevezető a művészi psycholo- 

giába.” Ámde ehhez már el nem jutott. 

Midőn 1911. május 14-én az üdülőből rokonai 

és családja tudtán kívül elbocsájtották, csak Garda 

Samu és Tholdt táblai bíró tudtával Cirkvenicába 

utazott magagyógyítása végett. A tengertől remélte, 

hogy erejét, épségét vissza fogja nyerni, hogy épen és 

egészségesen fogjon egyetemi munkájához: egy új 

élethez. Tehát ismét saját orvosi kezelésbe vette ma- 

gát. Azt hitte, hogy turistáskodás és úszással helyre- 

hozhatja baját. Az Adriában naponkint fürdött, úszott, 

de baja állandóan rosszabbodott és a közkórházba 

került, ahol olajmécsesként lassan kiégett. Augusztus 

vége felé Csilléry Endre a Therapia orvosa és Szüry 

János távirata tudatta Pekár Mihállyal, hogy fivére a 

Therapiában fekszik. Szüry János nevezetesen Nagy 

Lászlónak a Magyar Gyermektanulmányi Társaság 

alelnökének kérésére Cirkvenicában utána kutatott s őt 

a legnagyobb elhagyatottságban és nyomorban találja az

XCII 

utcán bolyongva. Mihály öccse azonnal vonatra ült, még 

élve találta, de rajta már nem segíthetett. Aug. 20-án 

meghalt: A halottkém jelentése szerint tüdőgümőkórban, 

az odavaló orvosok szerint bél- és tüdőgümőkórban. 

Temetésére lejött felesége és a testvérek. A fiumei 

temető egy halotti fülkéjében temették el. Halála előtt 

abban az örömben részesült, hogy ,,La suggestion comme 

moyen éducatif ” művét, melyet a Magyar Gyermek- 

tanulmányi Társaság részére a brüsszeli Gyermektanul- 

mányi Pedologiai Kongresszus számára kidolgozott, ott 

nagy sikert aratott (aug 12.), miről Nagy László elnök 

értesíti. Ingóságait eladták és féltve őrzött pénzét gyer- 

mekei részére a takarékpénztárba helyezték el. Könyveit 

pedig a kultuszkormány vásárolta meg. 

Pekár Károly pályája a magyar középiskolai tanár 

sok nyomorúságának ékes tanúsága. Kiváló tehetséggel 

és lelkesedéssel választván a tanári pályát, már kezdet- 

ben ránehezedik az anyagiakért folytatott keserves küz- 

delem. A lelkében élő tudományszomj kielégítésére állan- 

dóan nagyobb terheket vállal, sokféléről és minden- 

felé irogat. Tehetsége szétforgácsolódik és nagyobb mü- 

veit is amúgy sebtiben kénytelen megírni, számolva 

azzal, hogy sem saját fölfogását, sem barátainak vára- 

kozását kielégítse, de ellenfeleinek örvendetes prédájává 

lesz, majd lelki beteggé lesz és hibáján kívül, még gyer- 

mekkorában szerzett baját kíméletet és pihenést nem 

kereső túlzott munkásságával annyira öregbíti, hogy az 

meg is öli. Az egészséget túlzottan kereső természete 

nem bírja ki az önmagától kitűzött nagy fáradságokat, 

és boldogulásának küszöbén, mikor fáradhatatlanul 

szerzett tudását az egyetemen akarja értékesíteni, bezá- 

rult előtte annak lehetősége. Tudományos tervei, melye- 

ket a jövőre nézve maga elé célul és megoldásul ki-

XCIII 

tűzött egyes kéziratokban vannak letéve és e hagyomá- 

nyának egyik kész részét e könyvben fogadja a nagy- 

közönség. 

A magyar tudósok nevét haláluk után jobbára a 

feledés, mint a szél az avart fölkavarva, elviszi és ki 

tudja hova rejti. Haladásunk és tudományos fejlődésünk 

folyamán ritkán emlegetik, ritkán idézik. Jönnek ujab- 

bak és gyanakodva tekintenek a régiekre, hoznak ma- 

gukkal új, külföldön termett tudományt és tudományos 

világunk fejlődésének stációit nem ismerik. 

Legyen ilyen már-már elfeledett tudós emléke e 

szerény életrajz. 

XII. 

Pekár Károly művei. 

1. E l ő adások. 

(1899-1905.) 

„Erzsébet Királynéról.” – A lőcsei áll. főreáliskola 

Erzsébet-ünnepén. 1899. 

„A magyar nemzeti szépről.” – A lőcsei „Szabad 

Lyceum”-ban két alkalommal. 1900. nov. 28. és 1901. 

márc. 13. 

„Darwin és Spencer.” – Kép az emberi gondol- 

kodás történetéből. Előadás a Magyar Filozófiai Társa- 

ságban, 1902. jan. 26. 

„Az oki kapcsolat eredetéről magyar őstörténeti 

vonatkozásokkal.” – Felolvasta a Magyar Tudományos 

Akadémia II. osztálya ülésén, 1903. márc. 9-én. - 

A Lőcsei Tudományos és Irodalmi összejövetele- 

ken kísérletekkel kapcsolatos előadást tartott az

XVIV 

„újabb psychologia köréből” – (1902. jun. 26.), 

majd kísérletekkel kapcsolatos sorozatos előadásokat 

„a suggestióról” – (1902. nov. 30., dec. 13., 

1903. jan. 10., 24.) és a 

„subjectiv színekről” – (1903. febr. 28.) és „a 

görög templomok finom görbéiről.” 

„A művészi nevelésről, különös tekintettel a látás 

művészi nevelésére.” – A Szepesi Tanári Kör iglói 

gyűlésén 1902. dec. 14. 

„A kísérleti psychologia a paedagogia szolgálatá- 

ban.” – Számos psychologiai kísérlet bemutatásával. 

Ugyané kör késmárki gyűlésén (1903. márc. 1.) 

„A 48-as törvényekről.” – A lőcsei főreáliskola 

ünnepén (1903.). 

„A paedagogiában alkalmazható kísérleti psyholo- 

gia.” – Számos pszihologiai kísérlettel kapcsolatos 

előadásban ismertette a Szepesi Tanító Egyesület Iglói 

Körének gyűlésén (1903. ápr. 18.). 

„Az újfajta amerikai vízi burgonyáról, tekintettel 

meghonosításának különös előnyeire.” – A marsellei 

Institut Colonial-tól hozatott példányok bemutatásával 

a Lőcsei Tudományos és Irodalmi összejöveteleken és 

a Szepesvármegyei Gazdasági Egyesületben. 

„Spencer Herbert-ről „ – Búcsú beszédét felol- 

vasták a Magyar Filozófia Társaságban, 1904. jan. 10. 

„Diákturistáskodás.” – Az Orsz. Középiskolai 

Tanáregyesület székely udvarhelyi közgyűlésén 1904. jul. 

4. (Bud. Hirl. 1894. jul. 4.). 

„Spencer Herbert élete és filozófiájának általános 

jellemzése, Spencer Herbert fejlődéselmélete (evolutio- 

theoria).” – A „Hétfői Esték”-en (Kis Akadémia) 1904. 

szept 26. és okt. 3. 

„Lotz művészete.” – A Műcsarnokban 1905. márc. 8.

XCV 

„Lotz művészete, aesthetikai tanulmány.” – „Hétfői 

Esték”-en 1905. már. 13. 

„Az építőművészet esztétikájának újabb problé- 

mái.” – Tőry Emilnek az építőművészet esztétikájáról 

tartott előadásához hozzászólva részletesen beszélt a 

Magyar Építőművészek Szövetségének előadó estéjén 

1905. márc. 22. 

„Spencer Herbert, mint psychologus.” – A „Hétfői 

Esték”-en 1905. máj. 29. 

„A társadalom fejlődése Spencer szerint.” – A 

„Hétfői Esték”-en 1905. dec. 18. 

2. Megjelent cikkek és könyvek. 

1887. „A végtelen.” – Hugo Victor után fran- 

ciából fordítva 1 arany at nyert a „Magyar Ifjúság” pályá- 

zatán, 1887. 

1891. „Az aesthetikai érzések psychologiája.” – (A 

kir. m. Tudomány-Egyetem által jutalmazott pályamunka 

utolsó ötöde.) Magyar Philosophiai Szemle, 1891-IV. 

- Különnyomat a Magyar Philosophiai Szemléből. 

Budapest, Pallas, 1891. 

1892. „A Hanyatló ifjúság „ – 1892-ben a Divat 

Szalon pályázatán első díjat: 50 koronát nyert. 

1894. „Párisi írók szalonjaiban.” – Jókai, jan. 28. 

„Az örökkévalóság énekei. Cantiones aeternitatis.” 

- Arad, 1894. 

1895. „Új eredmény a physiologiai aesthetiká- 

ban: Az astigmatiszmus aesthetikai értékesítése.” - 

Athenaeum, 1895. I. 

„Újabb eredmények a physiologiai aesthetikában: 

Az astigmatismatizmus aesthetikai szerepe.” – Athe- 

naeum, 1895. II.

XCVI 

„Az aesthetikai érzések psychologiája.” – Athe- 

naeum, 1895. II., IV. 1896. Ι., Π., ΠΙ., IV. (színes 

ábrával) 1897. I. IV. 

„Astigmatisme et esthétique” – Revue philoso- 

phique, 1895. aug. Ismertetve a L'Année psycholo- 

gique-ban. 1895. 

„Az aesthetikáról általában.” – Aradi Közl. 1895. 

1896. „Francia nyelvi rhetorikai, verstani és 

beszédgyakorlatbeli oktatás a VI. osztályban.” – Orsz. 

Középisk.Tanáregy. Közl. 1895/6. 7. 

„Francia nyelvi irodalmi, poétikai és beszédgyakor- 

latbeli oktatás a VII. osztályban.” – Orsz. Középisk. 

Tanáregy. Közl. 1895/6. 18., 19., 20., 21. 

„Az élet új elméletéről. Le Dantec elméletének 

ismertetése.” – Athenaeum, 1896. III. Különlenyomat 

az Athenaeumból. Budapest, Hornyánszky Viktor kiadá- 

sában, 1897. Ismertetve X-től az „Orvosirodalmi Köz- 

lönyben” (1896. nov. 15.). 

„Kéregbeli vakság.” – A Revue philosophique 

után. Athenaeum, 1896. IV. 

1897. „A nő társadalmi függetlenségének természe- 

tes jogcímei.” – Athenaeum, 1897. I. Pesti Napló 

1897. febr. 28. Aradi Közlöny, 1897. febr. 24. 25. 26. 

„La Vision centrale et l'Esthétique.” Revue philo- 

sophique, mai 1897. Felemlíti a l'Année psyhologique VI. 

„A propos du Système décimal applique à la 

mesure du temps.” – Revue scientifique, 27 mars 1897. 

„Ezredévre. Carmen millenare.” – Arad, 1896. 

Koronczy Imre Anthologia, iskolai ünnepekre szerzett 

alkalmi „Költemények.” Székesfehérvár, 1897. 

„A hasonlító, alakító és személyesítő képzetkap- 

csolás aesthetikai szerepéről.”- Aradi Közlöny 1897. 

okt., 6. okt. 7.

XCVII 

„A műalkotások alapeszméjéről és alaphangula- 

táról.” – Ország Világ, 1897. okt. 15. 

„A hangulatváltozásokról, az egyéni alaphangulat- 

ról”– Athenaeum, 1897. IV. 

„Positiv Aestlietika. Physiologiai és psychologiai 

aesthetíka. Az aesthetikai érzések psychophysiologiája.” – 

XIV. 672. 1. 5 ábrával. A Magyar Tudományos Akadé- 

mia és a Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisz- 

térium támogatásával. Szerző kiadása. Budapest, Hor- 

nyánszky Viktor könyvnyomdája, 1897. 1898-ban a 

Magyar Tudományos Akadémia a Marczibányi mellék- 

jutalommal (50 arany) tüntette ki. A Vallás- és Köz- 

oktatásügyi m. kir. Miniszter úr 1898. évi 11074. sz. a. 

az összes középiskoláknak, tanfelügyelőségeknek, fel- 

sőbb leányiskoláknak, felső kereskedelmi iskoláknak 

beszerzésre ajánlotta. Helyi kerületi tornaversenyekre 

jutalom könyvül 1901. dec. 12-én 69683. sz a. kelt 

rendeletével ajánlotta. Ismertetve a Budapesti Napló-ban 

(1898. márc. 2.), az Egyetértés-ben (1899. jan. 16.), az 

Erdélyi Múzeumban (1898. ápr. 15.), a Magyar Kritiká- 

ban (1898. febr. 1.), a Pester Lloyd-ban (1898. márc. 

13.), a Nemzet-ben, a Vasárnapi Újság-ban (1898. jan. 

23.), a Magyar Hírlap-ban (1898. jan. 9.), Irodalmi 

Szemle, Revue critique, a Revue philosophique-ban 

(fevr. 1898. janv. 1899.). Felemlítve a Revue Scienti- 

fique-ban (2. avril 1898.). 

„Miért vénülünk meg? Le Dantec cikkének ismer- 

tetése.« – Athenaeum, 1897. III. 

Egy sociológiai pályadolgozatát, mint nem érdek- 

teljeset említi a Dán kir. Akadémia pályázatjelentése. 

„Explication des figures dites anormales dans la 

Pluripartition indirecte du noyau. D' après les reche- 

sches de M. le Dr. Edmond Krompecher.” – Journal de

XCVIII 

l'Anatomie et la Physiologie normales et pathologi- 

ques de l'homme et des animaux. 1897. No. 6. nov. 

dec. 5 figures. Különlenyomatban is: Extrait. 

1898. ,,L'Influence du milieu géographique sur le 

type ethnique.” – Revue Scientifique, 25. juin 1898. 

Erre reflectált H. Muffang (Ibid. 9. juillet 1898.) s így 

újra feleletkép: 

„L'Influence du milieu géographique sur le type 

ethnique.” – Revue Scientifique, 3. déc. 1898. 

1899. „Traces des anciens glaciers d'une période 

antérieure dans la Haute-Tatra.” – Le Naturaliste, 1. 

févr. 1899. Nr. 286. avec 2 figures. Külön e célra ké- 

szített térkép: „La zone des neiges persistantes.” 

„A tornaterem burkolata érdekében.” – Tornaügy, 

1899. febr. 15. Reflektáltak rá mások. 

„Az embertömegek psychologiája. Gustave Le Bon 

könyvének ismertetése.” – Athenaeum. 1899. I. II. 

„Utazás Krakkóba.” – Földi Jánossal együtt. 

Szepességi Hírlap, 1899. máj. 18., 25. 

„Le Dantec újabb munkái.” -Athenaeum, 1899. II. 

„Adalékok a positiv psychologiához: I. Az agy- 

pályák kifejlődése az állati sorban (Edinger után).” - 

Athenaeum, 1899. II. – „II. Az idegsejtek alaktana 

(Ramou y Cajal után).” Athenaeum, 1899. III. 

„Ünnepi beszéd néhai Nagyasszonyunk: Erzsébet 

királyné emlékezetére.” – Szepesi Lapok, 1899. nov. 

26., dec. 4. 

1900. „Az átöröklés és a nemi külömbség bio- 

chemiai elmélete. Le Dantec újabb munkáinak ismerte- 

tése.” – Athenaeum, 1900. II. 

„Barangolás a Felső-Vág mentében.” – Földi 

Jánossal együtt. Szepesi Lapok, 1900. szept. 24. okt. 

1., 8, 15., 22.

XCIX 

„Századok útján.” – Álmok. Budapest, Singer és 

Wolfner bizománya, 1900. 251 l. + VI. 8°, melyről a leg- 

több fővárosi lap hozott ismertetést és hosszabb bírá- 

latot. 

„A serdülés társadalmi szerepe Marro szerint.” – 

Athenaeum, 1900. III. Szepesi Lapok, 1900. aug. 26. 

„Az olasz bűnügytudományi elméletek.” – Husza- 

dik Század, 1900. szept. 

„A lőcsei főreáliskola tornaversenye.” – Külön 

összeállított korlátgyakorlatokkal a mintacsapat részére. 

Tornaügy, 1900. okt. 1. 

„Pierre Corneille: Le Cid.” – MagyaráztaDr. Pekár 

Károly, főreáliskolai tanár. Francia Könytár, 10. Buda- 

pest, Lampel, 1900. XVI. + 100 1. Bírálta Téri József 

(Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1901. ápr. 7.) s Horvay 

Róbert (Egyet. Philol. Közl. 1901. ápr. 320-321.). 

„A filozófia feladata és a főproblémák.” – Magyar 

Egyetemi Szemle, 1900. nov. 

1901. A magyar nemzeti szépről.” – Szepesi 

Lapok, 1901. jan. 1., 6., 13., 20., 27.,febr. 3., 10., 17., 

máj. 26., jun. 2., 9., 16., 23, 30. 

„Művészet és társadalom Guy au szerint/' – Husza- 

dik század, 1901. jun. 

„Szines hallás és színes egyéniség.” – Athena- 

eum, 1901. II. Havi Szemle, 1901. nov. 

„Gyászdal Erzsébet napjára” című szöveget írt az 

Erzsébet-ünnepi dalhoz. 

„Esti jelenet” című szöveget írt a főreáliskola 

hangversenyére. 

„Tornaindulót” írt a főreáliskola számára. 

„ Újabb költészetünk törekvése mélyebb társadalmi 

tartalomra.” Huszadik Század, 1901. nov. – „A tudo- 

mányok természetes szabályozása.” – Athenaeum,

C 

1901. IV. – „Új adalék megismerésünk subjectiv ele- 

meihez.” – Athenaeum, 1901. IV. 

1902. „A filozófia története Az emberi gondol- 

kodás története.” – 360 1. gazdag irodalmi összeállí- 

tással, fejlődéstáblákkal, időtáblával, és név- és tárgy- 

mutatóval. Budapest, Athenaeum, kiadása, 1902. Ismer- 

tette Athenaeum( Dr. Szlávik Mátyás), Magy. Paedagogia 

(Székely György), Magy. Filoz. Társ. Közl. (Rácz 

Lajos), Magyarország, Magyar Hirlap, Vasárnapi Újság, 

Pesti Napló, Budapesti Hirlap, Nemzet, Egyetértés,. 

Pesti Hirlap, Ország Világ, Hazánk. Ismertette Revue 

philosophique, jun. 1903., Huszadik Század (Somló), 

1904. jan., Zeitschrift für Philosophie und philos. Kritik 

(Dr. Szlávik Mátyás: Zur Neuesten Litteratur der 

Philos, in Ungarn. Buch im Sonderabdruck. 35., 123.,. 

211., 212.). 

„Igazi természetes írás. Dunay F. könyvének ismer- 

tetése.” – Uránia, 1902. jan 1., Havi Szemle, 1902. 

jan. 26, és Irodalmi Tájékoztató, 1902. márc. 

„Meghonosodott szó nem idegen szó.” – Magy.. 

Nyelvőr, 1902. 1-II. 

„Herbert Spencer alapelve.” – Nemzet, 1902. 

febr. 5. 

„A filozófiai gondolkodás első nyomai kelet ókori 

népeinél.” – Havi Szemle, 1902. febr. 27. 

„Philosophia, philosophia-történet.” – Uránia, 

1902. III. 

„Magyar nyelvű esztétikai-történet. Jánosi B. mun- 

kájának ismertetése.” – írod. Tájékoztató, 1902. márc. 

„A csillagingás és a vele kapcsolatos mozgásfel- 

fogásbeli hibák.” – Athenaeum, 1902. I. 

„A föld és az ember: Ratzel földrajz-philosophiája.” 

– Athenaeum, 1902. II.

CI 

„A kísérleti psyhologia a paedagogia szolgálatában.” 

– Magyar Paedagogia, 1902. jun., szept., okt, nov., dec. I. 

„A sugalmazhatóság fokának és természetének vizs- 

gálatára vonatkozó kísérletek. II. A szellemi működésre 

vonatkozó kísérletek. III. A lelki képességekre, a külön- 

féle érzéki típusokra vonatkozó kísérletek. IV. Az álta- 

lános megszokások psychologiai szerepe a paedagogiá- 

!ban, különös tekintettel a művészi nevelésre.” 

„A XIX. század társadalomfilozófiai termése.” – 

Huszadik Század, 1902. III-IV. 

„Az emberi godolkodás története.” – Könyvt. 

Szemle, 1902. 4. 

„Pszihológiai apróságok.” Pesti Napló tárcája, 

1902. ápr. 8., máj. 22., jun. 17. és aug. 9. 

„A nemtudatos működésről. A tömegsuggestióról.” 

„Darwin és Spencer. Kép az emberi gondolkodás 

történetéből.” – Különnyomat a Magyar Filozófia Tár- 

saság Közleményei II-III. füzetéből. Budapest, 1902. 

„A Collins-féle Spencer synthetikus filozófiájának 

kivonata” – (Társadalomtudományi Könyvtár I.) kötetben 

fordította angolból a „Lélektan Alapelvei-t” s megírta e 

kötethez „Spencer életrajzát.” Budapest, Politzer, 1902. 

„Apróságok az újabb pszichológia köréből.” – 

Havi Szemle, 1902. máj. 

„Teljes aesthetika-történet magyar nyelven. Jánosi 

Béla: Az aesthetika története. I-III. köt.” – Magy. Tud. 

Akad. kiadása,'1899., 1900., 1901. Athenaeum, 1902.II-III· 

„A görög templomok finom görbéiről.” – (Képek- 

ikel). Uránia, 1902. nov. 

„Magyar ritmus, magyar szó.” – Nyelvőr, 1902 

nov. 15. 

„Volkmann a látás művészeti neveléséről.” – Urá- 

nia, 1902. dec.

CII 

„Színes felületek nagyságának megbecsülése.” – 

Adalék a festés esztétikájához. Athenaeum, 1902. IV. 

„Cicero bölcseleti műveiből. Dr. Boros Gábor 

könyvének ismertetése.” – Athenaeum, 1902. IV. 

„A Szepesi Tanári Kör iglói gyűlése.” – Szepesi 

Hírnök, 1902. dec. 20. 

„Pszichológiai csevegés.” – Havi Szemle 1902. 

dec. 25. 

1903. „A philosophia története, az emberi gon- 

dolkodás története.” – Magyar Paedagogia, 1903. jan. 

„A vitaírásról. Forrai Soma könyvének ismerte- 

tése.” – Uránia, 1903. márc. 

„Taine és az egyéniségprobléma szerepe az emberi 

gondolkodás történetében.” – Huszadik Század, 1903. 

márc. 

„Kereskedő László: Néhány útmutatás a műélvezet- 

hez.” – Bírálat. Athenaeum, 1903. I. 

„A festészet esztétikája.” – Művészet, 1903. I. 

„A növények érzékszerveiről.” (Haberlandt érde- 

kes eredményeinek ismertetése). – Uránia. 1903. ápr. 

„Magyar ritmus, magyar szó.” – Újabb adalék. 

Magy. Nyelvőr, 1903. IV. 

„A 48-as törvények.” (Szentesítettek ápr. 11-én.) – 

Szepesi Hírnök, 1903. ápr. 11., 18. 

„A Szepesi Tanító Egyesület Iglói Körének gyűlése.” 

– Szepesi Hírnök, 1903. ápr. 25. 

„Szabadítsátok fel a könyveket!” – Budapesti Hír- 

lap, 1903. ápr. 19. 

„Libros liberate.”– Szepesi Lapok, 1903. ápr. 19. 

„Kerületi tornaverseny Lőcsén.” – Szepesi Lapok, 

1903. ápr. 26. 

„A szepesség ünnepe. Kerületi tornaverseny Lő- 

csén.” – Budapesti Hírlap, 1903. máj. 7.

CIII 

„Az emberi megismerés fejlődéséről.” – Uránia, 

1903. máj. 

„A Szepesség vendégeihez! A lőcsei kerületi torna- 

verseny alkalmából.” – Vezércikk. Szepesi Lapok, 

1903. máj. 17. 

„Lőcse városa vendégeihez! A kerületi tornaver- 

seny alkalmából.” – Alkalmi lap. Lőcse, 1903. máj. 21. 

„Néhány szó az új pszikologiáról” – Budapesti 

Hírlap tárcája, 1903. máj. 31. 

„Czóbel István könyve a vallások fejlődéséről és 

a progressiv vallásról.” – Athenaeum, 1903. II. 

„Lőcsei tudományos és irodalmi összejövetelek. 

Szepesi Lapok, 1902. jan. 15., 19., 1903. ápr. 26. 

— „Tudományos és irodalmi összejövetelek.” – (Rész- 

letes ismertetései az összes felolvasásoknak). Szepesi 

Hírnök, 1902. dec. 13. – „Suggestiok a mindennapi 

életben, a különféle életpályákon”, dec. 20. -,.A 

tömegsuggestiókról, suggestiv kísérletek”, 1903. jan. 10 

— „Lőcse irodalmi múltjáról”, jan. 17. – „A nép- 

nevelésről és művelődésről. Értelmességi census, Sug- 

gestiv kísérletek”, febr. 8. – „Magyar értelmességi 

census”, febr. 14. – „A hősök suggestiv hatása. 

Művészi suggestio, esztétikai kísérletekkel”, febr. 21., 

28. – „A könyvről. Élő és holt tudomány. Szabad 

eszmecsere. A magyar kultúra ügye”, márc. 7. - 

„Színlátás színek nélkül”, márc. 21., 28. – „A növé- 

nyek érzékszervei, szoros összefüggésben a táplálkozás 

életműködésével. A bogárevő növények. A Magas Tátra 

növénykülönösségei. Az állati idegrostocskák analógiái 

a növényeknél. Az állatok módjára vizet ivó és húst 

emésztő növények” ápr. 4. – „Az angol művelő- 

désről, mint nemzeti művelődésünk elhanyagolt forrá- 

sáról” ápr. 25.

CIV 

„Vergilius élete és művei. Némethy ily című köny- 

vének ismertetése.” – Uránia, 1903. jan. 

„A buddhizmus és a keleti vallások.” – Egyet- 

értés. 

„A magyar női kézimunka. Az Iglón tartott Szepes- 

vármegyei női kéziipar-kiállítás.” – Budapesti Hírlap 

tárcája, 1903. jun. 11. 

„A Theisz-Matskássy-féle francia szótár”. – Uránia, 

1903. jun., aug. 

„A női kézimunka jelenéről és jövőjéről nálunk.” 

Beszámoló gyanánt az Iglón tartott Szepesvármegyei női 

kéziipar kiállításról. Szepesi Lapok, 1903. jun. 14., 21. 

„Jamniki Péter szepességi ötvös-mester a XIV. 

században.” – Szepesi Lapok, 1903. jun. 5. (Külön- 

lenyomatban is.) 

„Spencer Herbert pszichológiája.” – Budapesti 

Hírlap tárcája, 1903. jul. 11. 

„Az idegrendszer alapműködése.” – Huszadik 

Század, 1903. aug. 

„A népek szellemi érintkezése.” – Budapesti 

Hírlap tárcája, 1903. aug. 25. 

„Az oki kapcsolat eredetéről, magyar őstörté- 

neti vonatkozások felhasználásával.” – Kivonat a 

Μ. Τ. Akadémiában márc. 9-én tartott előadásból. 

Akadémiai Értesítő, 1903. jul. szept. 

„Az Ali basa házasulásáról és haláláról szóló his- 

tóriás énekről.” – Irodalomtört. Közl. 1903. III. 

„Tragikum pszikologiája.” – Huszadik Század, 

1903. nov. 

„A politikai tudományok szabad iskolája Parisban.” 

– Huszadik Század, 1903. nov. 

„Tapasztalataink felhasználásának psychologiája.” 

Athenaeum, 1903. III.

CV 

„Herbert Spencer és az emberiség.” – Havi 

Szemle, 1903. dec. 

1904. „Az emberi agyvelő szerepe az ember fejlő- 

désében.” – Uránia, 1904. jan. 

„Kivonatos Szepességi egyházi krónika.” – Tör- 

ténelmi Tár, 1904. I. 

„Még egy szó a Hain Gáspár krónikájáról és 

sok egyébről.' - – Szepesi Lapok, 1904. jan. 31. 

„A látható mindenség nagysága.” – (Revue 

Scientifique után). Természettud. Közl., 1904. febr. 

„Tengerjárás.” – Uránia, 1904. febr. 

„Az újfajta amerikai víziburgonyákról.” – Buda- 

pesti Hiriap, 1904. febr. 26. 

„Tudományos és irodalmi összejövetelek Lőcsén.” 

- Szepesi Hírnök, 1904. febr. 13., 27., márc. 5., 12., 

26., máj. 7. Szepesi Lapok, 1904. febr. 18., 27. Buda- 

pesti Hírlap 1904. márc. 14. 

,,Αz újfajta amerikai víziburgonya és meghonosí- 

tása.” – Szepesi Hírnök, 1904. febr. 27. 

„Egy városi nem agráriusnak egyetlen „Szálló 

levele.” – Szepesi Lapok, 1904. márc. 3. 

„A lőcsei műkedvelők előadása szegény betegek 

javára.” – Szepesi Hírnök, 1904. már. 26. 

„A hipnotikus állapot pszichológiai mivoltáról.” 

- Magy. Filoz. Társ. Közl. X. 

„Herbert Spencer.” – Nekrológ. Magy. Filoz. 

Társ. Közl. XI. 

„Egy és más a hajnali órákról és a turistáskodás- 

ról. 4 ”' – Szepesi Hírnök tárcája, 1904. máj. 7. 

„Turista szózat.” – Budapesti Hiriap, 1904. 

máj. 8. 

„Újabb mimisky-példák az imádkozó sáskák köré- 

ből.” – Term.-tud. Közl., 1904. máj.

CVI 

„A kéz.” – Guy de Maupassant novellája. Ford. 

franciából. Szepesi Lapok, 1903. jun. 14., 21. 

„Előhang a kórházi ingyenágy javára rendezett elő- 

adáshoz.” – (Elmondja a jótékonyság nemtője.) Elő- 

adták a lőcsei színházban. Szepesi Hírnök, 1914. 

márc. 19. (Külön lenyomatban is.) 

„A Slubicáról a Branyiszkóra. Tiz község néhány 

óra alatt.” – Szepesi Lapok, 1904. 

„Az Országos Levéltár.” – Budapesti Hírlap, 

1904. aug. 4. 

„Spencer Herbert a társadalmi élet fejlődéséről.” 

- Athenaeum, 1904. III. 

„A természeti és művészi suggesztióról. Uránia,” 

1904. szept. 

„Látóérzékünk néhány csalódása.” – Természet- 

tud. Közl., 1904. okt. 2. 

„Diákturistáskodás.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 

1904. okt. 2. 

„Cathologue des Poètes Français par Ignace Gábor.” 

- Ism. Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. 

„Histoire légendaire d' Atilla par Thierry Ed. 

Bodnár.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. 

„Adalék a francia irodalmi tanításhoz.” – Orsz. 

Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. 

„Finten.” – Uránia, 1904. nov. 

„Daudet: Les aventures de M. Tartarin ed. Orok.” 

– Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. nov. 5. 

„Binder J: Anthologie des Poètes Français du 

XIX-e siècle.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. 

nov. 13. 

„A diákturistáskodásról.” – Szepesi Ellenzék, 

1904. nov. 23., nov. 27. 

„Legfontosabb érzékünk.” Uránia, 1904. dec.

CVII 

„F. A. Forel: Le Léman, monographie limnolo- 

gique „ Uránia, 1904. dec. 

„Ranschburg: A gyermekkori elme fejlődése és 

működése.” – Magyar Paedagogia, 1904. dec. 

„A csiga szagló érzékéről” – Természettud. 

Közl. 1904. dec. 

„Az imádkozó sáska védő színezete.” – Termé- 

szettud. Közl. 1904. dec. 

1905. „Metschnikoff könyve az ember természe- 

téről.” – Uránia, 1905. jan. 

„Marie Borst: L' éducabilité et la fidélité du témoi- 

gnage.” – Uránia, 1905. jan. 

,,Korunk mint a tudomány kora.” Ira Remsen- 

nek a worcesteri műegyetemen tartott megnyitó beszédé- 

ből. Természettud. Közl. 1905. jan. (és külön lenyo- 

matban). 

„Az életerő-elmélet és a mai biológia.” – Termé- 

szettud. Közl. 1905. jan (és külön lenyomatban). 

„Alvah Horton Sabin: A festék és lakk ipari és 

művészi technológiája.” – Uránia, 1905. feb. 

„A gyöngyhalászairól (Prometheus).”' – Termé- 

szettud. Közl. 1905. márc. 

„Huelsen könyve a római fórumról, történetéről és 

emlékeiről.' - – Uránia, 1905. márc. 

,,Bölsche könyve, az ember származásáról.'· - 

Uránia, 1905. márc. 

„Modern világfelfogásunk és az ember világhely- 

zete.” – Uránia, 1905. márc., ápr. 

„A fejlődésfelfogás és a physika.” – Elmélke- 

dés a tudományos gondolkodás újabb feladatairól. Athe- 

naeum, 1905. I. 

„Az újabb amerikai psychologiai irodalomról.” 

Athenaeum, 1905. I.

CVM 

„A Kelemen-féle német kézi szótárról.” – Szepesi 

Hírnök, 1905. márc. 18. Uránia 1905. szept. 

„A könyvről.” – Magyar Könyvészet. Biblio- 

graphia Hungariae, 1905. ápr., máj. 

,,A botanika mint nevelésbeli tényező.” – Termé- 

szettud. Közl. 1905. máj. 

,,Spencer a társadalom jövő fejlődéséről.” – 

Athenaeum, 1905. II 

,,ΙΙ. Lajos király három kiadatlan levele Branden- 

burgi Kázmérhoz.” – Történelmi Tár. 1905II. Szepesi 

Ellenzék, 1905. jul. 2. 

„A könyvről.” – Budapest, a Magyar Könyvészet 

kiadása, 1904. 

„Históriás ének a kenyérmezei viadalról 1568-ból.” 

– Budapest, Hornyászky, 1905. 

.,Modern világfelfogásunk és az ember világhely- 

zete.” – Uránia Könyvtár V. Budapest. 

,.Ledöntött szálfák.'· – Szepesi Emlék. Szepesi 

Hírnök, 1905. jan. 1. 

„Egy leányról.” – Virágosvölgyi emlék. Szepesi 

Ellenőr, 1905. szept. 16 

„Mindenki a maga módján.” – Baumbach után. 

Budapesti Hírlap, 1905. okt. 6., Szepesi Hírnök, 1905. 

nov. 11. 

„I. Miksa császár három magyar vonatkozású ki- 

adatlan levele 1518-ból.” – Történelmi Tár, 1905. II. 

„Spencer társadalmunknak jövő fejlődéséről.” – 

Szepesi Hírnök, 1905. máj. 27., jun. 3., 10., 17., 

jul. 15., 22. 

„Αz oki összefüggés psychologiai eredetéről.” – 

Uránia, 1905. jun, aug. 

,,A tudományok rendszertana Széky Istvántól.” – 

Uránia, 1905. jun., aug.

CIX 

„A Nürnbergben tartott: Nemzetközi Iskolaegész- 

ségügyi Kongresszus jelentései.” – Uránia, 1905. jun., 

aug. 

„Az alkoholizmus.” – Uránia, 1905. jun., aug. 

„Sahara, Sudán és a saharái vasutak.” – (Leroy- 

Beaulieu könyve), Uránia, 1905. jun., aug 

,,A gyermek mathematikai képességének psycholo- 

giája (Mercante Victor könyve).” – Uránia, 1905. jun., 

aug. 

.,A társadalmi fejlődés különféle oldalai (I. Lionel 

Tayler könyve).” – Uránia, 1905. jun., aug. 

„Spencer a társadalom kifejlődéséről és az egyén 

függentlenségéről.” – Szepesi Ellenzék 1905. jun. 11. 

„Diákok fürdőkonviktusa.” – Szepesi Hírnök, 

1905. máj. 20., jun. 17., jul. 8., aug. 5. Budapesti 

Hirlap 1905. máj. 20., jun. 27, aug.4. Uránia, 1905. okt. 

„Αz ember származásáról.” – Szepesi Hírnök 

1905. jun. 24 


– Am. kir. VII. ker. Külső áll. főgimnázium Értesí- 

tője, 1904/5. 

„A könyvről.” – Budapesti Hírlap, 1905. jul. 2. 

Szepesi Hírnök, 1905. aug. 19., 26. 

„Az utolsó tíz év az amerikai psychologia törté- 

netéből.” – E. F. Buchnernek az Amerikai Psycholo- 

gia Társaság XI. évi közgyűlésére készített beszéde után. 

Athenaeum, 1905. III. 

„Érzeteink osztályozása Hall szerint.” – Athe- 

naeum, 1905. III. 

„Virágosvölgy és nem Virágvölgy.” – Szepesi 

Hírnök, 1905. szept. 9. 

„Bernheim a suggestioról és a rábeszélésről.” 

– Uránia, 1904. szept.

CX 

„Újabb érdekes adatok a rákbetegségről.” 

Szepesi Ellenőr, 1905. szept. 23. 

„Egyetemi eszmények.” – Woodward R. S. tanár- 

nak a new-yorki Columbia-egyetem megnyitó ünnepén 

tartott beszédének ismertetése (Science, Jan. 13. 1905). – 

Uránia, 1905. okt. 

„Óriási meteorit.” – Uránia, 1905. okt. 

„Porgyűjtő egészségügyi vizsgálatok céljából.” 

Uránia, 1905. okt. 

„A szavak regénye.” – (G. Dubray könyvének 

ismertetése.) Uránia, 1905. okt. 

„Voyages en Hongrie de Tchélébi Evlia, grand 

voyageur turc, 1660-1964.” Traduit et annot épar Imre 

Karácsony-Kalecsinszky: „Accumulation de la cha- 

leur solaire dans différents liquides.” – Bogdánfy: Les 

cruesde la Tisza.” – Cholnoky: „Sur l’étude scien- 

tifique de l’Alföld.” – „ Czirbusz: La chaîne du Czárku.” 

— György: „La hauteur moyenne de la Petit Plaine 

hongroise.” – „Lóczy: „Sur les lacs du Retyezát.” - 

„Mihutia: Conditions hydrographiques du plateau cal- 

caire de Vaskón.” – Róna: „La sécheresse de notre 

année.” – Schafarzik: „Desription détaillée des carrières 

qui' se trouvent sur le territoire des Pays de la Cou- 

ronne Hongroise.” – Sztankovits: „La hauteur moyenne 

de la crête orographique des Karpates.” – Thirring: 

„L'émigration hongroise et les Hongrois à l'étranger.” 

— Timkó: „Les tourbières d'Ecsed.” – Vitális: „Con- 

tributions à notre connaissance des roches basaltiques 

de la haute région du Balaton.” – „Annales hydro- 

graphiques XII.” 1901. Budapest. Annales de Geo- 

graphie: Bibliographie géographique annuelle 1904 

publiée sons la direction de Louis Raveneau (fiches 26., 

135., 393., 404).

CXI 

„A Nürnbergi iskolaegészségűgyi kongresszus.” 

– Nemzeti Nőnevelés 1904. ápr., máj., jun., szept., 

okt., nov., dec. – „A nürnbergi iskolaegészségügyi 

kongresszus.” – Az ismertetett vizsgálódások, a fel- 

vetett eszmék és javaslatok beható ismertetése az 

előadások és a jelentések alapján. Dr. Liebermann Leo 

egyetemi tanár előszavával. Budapest, a Nemzeti Nő- 

nevelés folyóirat külön kiadása tiszteletdíj fejében, 1906. 

(116 1.) 

,,Renan: Les sciences de la nature et les scien- 

ces historiques. Berthelot: La science rdéale et la 

science positive.” – Kiadta Dr. Kármán Mór. Francia 

Könyvtár: 28. Bírálat. Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 

1905. okt. 22. 

„Az alkoholos mérgezésről és elkorcsosodásról.” 

– Bunge füzetének ismertetése. Uránia, 1905. nov. 

„Az alkoholizmusról.” – I. Bertilon könyvéről. 

Uránia, 1905. nov. 

„Szepes vármegye építészeti emlékei.” – Divald 

Kornél könyvének ismertetése. Uránia, 1905. nov. 


– Uránia, 1905. nov. 

„Francia szállóigék Klimó Mihálytól,” – Ismer- 

tetés. Orsz. Középisk. Tan. Közl. 1905. nov. 5. 

„Stunder János Jakab.” – Művészet, 1905. okt. 5. 

„Gyöngyösi István élete és munkái” – (Gyöngyösi 

László dr. könyvének ismertetése). Uránia, 1904. dec. 

„Renan és Berthelot fejtegetései a tudományok- 

ról.” – (Dr. Kármán Mór könyvének ismertetése). 

Uránia, 1905. dec. 

„Az állatvilág kézi atlasza.” – (Dr. Kurt Lampert 

könyvének ismertetése). Szepesi Hírnök 1905. dec. 2. 

„Huttkay Lipót dr.: Mikes Kelemen Törökországi

CXII 

Levelei.” – Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1905. 

dec. 3. Nemzeti Nőnevelés, 1906. jan., febr. 

,,Gaál Konrád, XIV. századbeli harangöntő-mester.” 

– Művészet, 1905/6. dec. 

1906. ,,Arany verse az ó-toronyról.” – Költészet- 

psychologiai tanulmány. Uránia, 1906. jan. 

„Gyöngyösi főművei.” – (A Badics-féle kiadás 

ismertetése). Uránia, 1906. jan. 

.,Küzdenünk kell az emberiség legnagyobb ellen- 

sége ellen. Az alkoholizmus.” 1906. jan. 

„Modern képfaragás.” – Max Osborn könyvének 

alapján. Uránia, 1906. febr. 

„Az angol lángelmékről.” – (Havelock Ellis köny- 

vének ismertetése). Uránia, 1906. ápr. 

„Ostwald általános érdekű előadásai.” – Modern 

Tudomány 1. Külön kiadás az „Uránia” c. folyóirat- 

ból. Kiadja a „Modern Tudomány” című vállalat Buda- 

pesten, 1906. Uránia, 1906. jun. aug. 

„A közönséges rencze hal fogása „ – Termé- 

szettud. Közl. 1906. máj. 

„Az amerikai psychologiai laboratóriumokról.” - 

Ismertetés főleg E. B. Delabarre-nak, a providence-i 

psychologiai laboratórium igazgatójának összefoglaló 

cikke alapján. Athenaeum, 1906. II. Ili. IV. 

„A magyar díszítő motívumokról.” – A műipar 

iránt érdeklődő nagyközönség számára. Magyar Művé- 

szet 1. Külön kiadás az „Iparvédelem” c. lapból. Ki- 

adja a”Magyar Művészet” címá vállalat. Budapest, 1906. 

„A Magyar Nemzeti Szépről.” – A magyar géniusz 

esztétikája (Nemzeti vonások művészetünkben, zenénk- 

ben, költészetünkben, irodalmunkban). A Modern Tudo- 

mány című vállalat nagyobb kiadványai: 1. 210 képpel. 

XII. -f 474. Budapest, kiadja a „Modern Tudomány”

CXIII 

című vállalat, 1906, Ismertette Magyar Tanügy, Magyar- 

ország, (1906. szept. 26.), Nemzeti Nőnevelés, 1906. 

szept., okt. Budapesti Hírlap (hosszabb cikkben), 1906. 

nov. 16. 

„Négyszáz éves királyi levelek.” – II. Lajos 

király három levele. Uránia, 1906. jun., aug. 

„A socialismus története és tanításai.” – Dr. Wolfner 

Pál könyvének ismertetése. Uránia, 1906. jun., aug. 

„A szabadságharcunknak a Szepességben lefolyt 

részleteihez.” – Adalékok, id. Tirts Rezső munkájának 

ismertetése. Uránia, 1906. jun., aug. 

„A római elégia.” – Némethy Géza könyvének 

ismertetése. Uránia, 1906. jun. aug. 

„Az aesthetikára és az általános művészettudo- 

mányra rendelt szakfolyóirat.” – Uránia, jun., aug. 

„Az együttiskoláztatás kérdéséhez.” – Egy pszicho- 

lógus hozzászólása. Nemzeti Nőnevelés 1906. jun. 

„Az ember világhelyzetéről.” – Szepesi Ellenőr, 

1906. jun. 24., jul. 1. 

„A magyar díszítő motívumokról.” – A műipar 

iránt érkeklődő nagyközönség számára. Iparvédelem, 

1906. jul. 1., szept. 1., 15. – A műipar iránt érdek- 

lődő nagyközönség számára (63 képpel). Magyar Művé- 

szet, I. Budapest, Hornyánszky, 1906. – Magyar Művé- 

szet 1. A Magyar Művészet vállalat kiadása. Buda- 

pest, 1906. 

„Vizsgázzanak-e a görögből, akik a franciát tani- 

tani hivatvák.” – Magyar Paedagogia, 1906. máj., jun. 

„A Cornides-féle szepesi guerilla-vadászcsapat.” 

– Id. Tirts Rezső könyvének ismertetése. Szepesi 

Hírnök, 1906. jul. 21. 

„Néhány szó az organicizmusról.” – Szepesi Elle- 

nőr, 1906. jul. 22.

CXIV 

,,Λ magyar faj érzésvilága.” – Ország Világ, 1906, 

jul. 22. 

„Adalékok a magyar gondolkodásmódhoz.” – 

Szepesi Ellenőr, 1906. aug. 5., 12., 19., 26. 

„Magyar föld és a magyar jellem.” – Szepesi 

Hírnök, 1906. aug. 18., 25., szept. 1., 8. 

,,A nürnbergi iskolaegészségügyi kongresszus.” – 

Uránia, 1906. szept. 

,,Melyik a könyvnélkül való tanulás leggazdaságo- 

sabb módja?” – Népmívelés 1906. jul., aug. 

,,A nemzeti jellemvonások költészetünkben, irodal- 

munkban.” – Szepesi Hírnök, 1906. okt. 20., nov. 3., dec. 8. 

,,Α magyar jellem „ – Népmívelés, 1906. szept. 

,.A párisi Szabad Gyermektanulmányi Társaság.” – 

Magyar Paedagogia, 1906. dec. 

„Tolnai Vilmos.” – Nemzeti Nőnevelés, 1906. 

szept., okt. 

1907. „A Magyar Nemzeti Szépről.” – A Magyar 

Géniusz Esztétikája Nemzeti vonások művészetünkben, 

zenénkben, költészetünkben, irodalmunkban. (210 kép- 

pel.) Budapest, a Magyar Művészet kiadása, 1907. - 

Második kiadás, 1909. 

„A nemzeti jellemvonások költészetünkben, irodal- 

munkban „ – Szepesi Hírnök, 1907. márc. 2., 9., 16., 

23., 30., ápr. 6., máj. 11. 

„Lajos király levelei.” – Szepesi Hírnök, 1907. 

„A szepesi egyház történetére vonatkozó kivonatos 

krónika.” – Szepesi Hírnök, 1907. máj. 25., jun. 1., 8., 

22., 29., jul. 6., 13. 

„Miksa császár három magyar vonatkozású levele 

1518-ból.” – Szepesi Hírnök, 1907. szept. 14,21.,28. 

1908. „Berkeley dialógusai a skeptikusok és athe- 

isták legyőzésére „ – Athenaeum, 1908. IV., 1909 Ι-II.

CXV 

„A magyar szobrászatról.” – Képekkel. Magyar 

Művészetről. 5. A Magyar Művészet című vállalat kiadása. 

Budapest, 1908. 

„A magyar festészetről.” – Képekkel. Magyar 

Művészet 7. A Magyar Művészet című vállalat kiadása. 

Budapest. 1908. 

„A magyar faji ritmikáról.” – A magyar tánc, 

zene, nóta, közös jellemvonásáról. Modern Tudomány 

4. A Modern Tudomány című vállalat kiadása. Budapest, 

1908. 

1909. „Egy párisi színdarab szenzációs sikere.” - 

Pesti Hírlap, 1909. nov. 18. 

„Ledére: Az észszerű erkölcsi nevelés” – A gyer- 

mek. 1909, 7-9. 

„Gusztáv Spiller: Közlemények az erkölcsi neve- 

lésről.” – A gyermek, 1909., 7-9. 

„Binet: Az újabb felfogás a gyermekről.” – A 

gyermek, 1989, 7-9. 

„Az értelem születése.” -Bohn könyvének ismer- 

tetése. A gyermek, 1909., 7-9. 

„A. R. Abelson. Elmebeli fáradtság és mérése 

aesthesiometerrel könyve.” – A gyermek, 1989.,7-9. 

,.A platóni eszmetan és a Spencer-féle ősök ta- 

pasztalata.” – Athenaeum, 1900., 10. 

„Néhány nyelvművelő kísérlet.” -Magyar Nyelvőr 

1909. nov. (Reflektált rá Gárdonyi József és Kr. L. d. 

Nyelvőr 1909. dec.) 

„A tanúzás értéke a törvényszék előtt.” – Uránia, 

1908. dec. 

„A gondolkodás típusok kísérleti vizsgálatához 

tanulókon.” – A gyermek, 1909., 10. 

„E. Cramaussel: Le premier éveil intellectuel de 

l'enfant.” – A gyermek, 1909., 10.

CXVI 

„Franz Tuczek: Gehirn und Gesittung.” – A 

gyermek, 1909., 10. 

„Report of the Education Committee of the Lon- 

don County Council.” – A gyermek, 1909., 10. 

„A nő jelleme.” – Nemzeti Nevelés 1909. dec. 

1910. „Az északamerikai Clark-egyetemen össze- 

gyűlt gyermekjóléti Értekezlet előadásaiból: I. Az isko- 

lás gyermekek gondolkodásbeli típusai (Colvin). A 

gyermek, 1910., 1. – II. Olvasókörök idősebb fiuk és 

leányok számára (Miss Hewins). III. Az ifjúság és a 

Marathon-sport (Cromie). IV. Fiúegyesületek (Forbush). 

A gyermek, 1910., 2 – V. A játéktérmozgalom 

növekedése, jelen terjedelme és jövője Amerikában 

(Henry S. Curti). VI. Történetmesélés, mint könyvtári 

nevelőeszköz (Alice A. Blanchard). VII. A vasárnapi 

iskola működése (Patterson Dubois.) VIII. Mit tegyünk 

a romlott leányokkal? (Mrs. Jessie). Hodder). IX. A 

gyermekek vágya a színházba, a színház hatása reájuk 

(Edwarrd H. Chandler). A gyermek, 1910. 3. - 

X. Az Ifjúságvédő-Egyesület munkássága (Charles T. 

Walker.) XI. Iskolásgyermekek tuberkulózisáról (F. L. 

Wachenheim dr) XII. Gyakorlati fajnemesítés (John 

Franklin Bobbitt dr.) XIII. A közfelelősség a csecse- 

mők és gyermekek egészségeért (Irving Fisher). XIV. 

New-York társaság munkássága a bün megelőzésében 

és ennek a fiatalság erkölcsére való fontossága (A. 

Comstock). – „Dr. E. Claparède: Psychologie de 

l'enfant et pédagogie expérimentale. Genève. Kundig 

1909.” – A gyermek, 1910., 4. 

„Child Labor and Social Progress. National Child 

Committee New-York.” – A gyermek, 1910., 1. 

„Colin A. Scott: Social Education.” – A gyer- 

mek, 1910., 1.

CXVII 

„Edwin A. Kirkpatrik: Genetic Psychology.” 

gyermek, 1910., 1. 

– A 

„Laura Β. Staar: The Doll Book.” – A gyermek, 

1910., 1. 

„Gustav Spiller: Report on Moral Institution (General 

and Denominational) and on Moral Training.” - 

A gyermek, 1910., 2. 

„Lipmann Ottó,,A szuggesztív-kérdések hatása” 

című cikksorozata (Zeitschrift für angewandte Psycho- 

logie und psychologische Sammelforschung I. ½, 

4 /5, 6. 

II. 3.)” – A gyermek, 1910., 3. 

„J. Fr. Rogers,,Testi és erkölcsi nevelés” című 

cikke az amerikai Pedagógiai Szemináriumban (1909., 

3).” – A gyermek, 1910., 3. 

,,Személyi hír.” – A gyermek, 1910., 3. 

„Benjamin R. Andrecos: Museums of Education. 

Their History and Use. Reprinted from the Teacher's 

College Record, Vol 9. No. 4. Sept. 1908. pp. 195-291. 

New-York 1908.” – A gyermek, 1710., 4. 

,,L. Dugas: Le Problème de l'Éducation. Essai de 

solution par la critique des doctrines pédagogiques. 

Paris, F. Alcan, 1919.” A gyermek, 1910., 4. 

,,R. Tait MC Kenzie könyve: A nevelés és or- 

voslás gyakorlásáról.” – A gyermek, 1910., 4. 

,,A neveléstani lélektan methodologiája (Joteyko 

kisasszony előadása).” – A gyermek, 1910., 4, 

..Milne-Edwards az állatország alakulásáról.” – 

Uránia. 1910. június-augusztus. 

„Húszezeréves emberi csontváz.” – Uránia, 

1910. június-augusztus. 

„Dóczy Jenő dr.: Tehetség és iskola. Megjelent 

Budapesten, ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésben 1910-ben. 

Ismertetés.” – A gyermek, 1910. 6.

CXVIII 

,,Max Offner: Das Gedächtniss. Berlin. Reuther 

und Reichard, 1909. Ismertetés.” – A gyermek. 

1910., 6. 

„Witmer tanár pszychologiai klinikája. ” – A 

gyermek, 1910., 6. 

,,Iskola- 

1910., 6. 

és otthonlátogatás.” – A gyermek, 

„Az amerikai Felsőleányiskolai Internisták Egyesülete.” 

– A gyermek 1910., 6. 

„A támogatásra szoruló gyermekek családbeli gondozása.” 

– A gyermek, 1910., 6. 

„Az érzékletek és észrevevések mechanismusának 

új elmélete.” – Athenaeum, 1910. II. 

„Alfred Fouillée: Le socialisme et la Sociologie 

réformiste” – Athanaeum, 1910, II. 

„A philosophia és a nők.” – Nemzeti Nőnevelés, 

1910., Junius. 

„De Epistula Horatii Ad Pisones quae vulgo De 

Arte Poetica Liber inscribitur.” – Scriptor Latinus, 

1910. IV., VI. Mense Augusto, Oct. et Nov. 

„Szálai Barkóczy Krisztina (Takács Sándor könyvéről).” 

– Nemzeti Nőnevelés. 1910. szeptember. 

„A gyermek érdeklődése.” – Nagy László könyve 

ism. Magy. Társ. Tud. Szemle, 1910. szeptember. 

„Az emberfajok világgazdasági küzdelmének problémája.” 

vember. 

– Társadalomtudományi Szemle, 1910. no- 

„A Shakleton-féle expeditio tudományos eredményei 

képekkel. A Revue scientifique nyomán.” – 

Uránia, 1910. október. 

„Az alkoholismus a bűnösség főokozója. ” 

– 

Uránia, 1910. szeptember.

CXIX 

„A fordítás pszichológiája, esztétikája.” – Nem- 

zeti Nőnevelés. 1910. okt.-nov. 

„A kísérleti pszichológia a pedagógia szolgálatá- 

ban.” – V. közlemény. Magyar Paedagogia, 1910. 

november. 

„A Clark-egyetemmel kapcsolatos gyermekintézet.· 1 

- A gyermek 1910., 7-10. 

„A gimnáziumi és reáliskolai oktatás egyesítése.” 

- Írta Garda dr. Budapest, Pfeifer Ferdinánd 1910., 

7-10. 

„Miocénkorbeli ásatagcsontok Dél-Tunisban.” - 

Uránia, 1910. október. 

„Einführung in die Lehre vom Bau und den 

Verrichtungen des Nervensystems. Bevezetés az ideg- 

rendszer szerkezetének és működésének tanulmányába. 

Irta: dr. Ludwig Edinger.” – Leipzid, F. C. W. Vo- 

gel, 1910. A gyermek, 1910., 7-10. 

„Stories and Storytelling Moral in and Religions 

Trainings. Edward Porter St. John.” -- Boston. The 

Pilgrim Press, 1910. Történetek és történetmondás az 

erkölcsi és vallásos nevelésben. A gyermek, 1910.. 

7-10. 

„La Criminalité dans l'Adolescence.” – Causes 

et remèdes d'un social actuel. A fiatalkorú bűnösök. 

Egy társadalmi baj okai és orvossága, AZ erkölcsi és 

politikai tudományok akadémiája díjjal koszorúzta. 

írta: G. L. Duprat. Paris, F. Alcan. 1909. A gyermek. 

1910., 7-10. 

„Psicologia de la aptitud matematica del nino.” 

Victor Mercante. A gyermek matematikai képességéről. 

392 lap grafikkal és színnyommattal. Buenos-Ayres, 

Cabant, 1904. A gyermek. 1910.. 7-20.

CXX 

..Gyermekek erkölcsi nevelése Amerikában.” – 

A gyermek. 1910., 7-10. 

„Wiliam James.” A gyermek, 1910., 7--10. 

1911. „René Quinten: L' Eau de mer, milieu orga- 

nique.” Paris, Masson à Cic. Uránia, 1911. jan. 

„A tanulók házi olvasmányairól.” – A gyermek, 

1911. 1--2. 

„Philosophie de l'éducation.” – A nevelés böl- 

cselete. Irta Roehrich E. Paris, Félix Alcan, 1910. A 

gyermek, 1911. 1-2. 

„Spring and Summer Celebrations.” – Tavaszi 

és nyári ünnepségek. írta Kellog Alice M. Philadelphia, 

Penn-Publishing Co. 1908. A gyermek, 1911. 1-2. 

„The Century of the Child.” – A gyermek szá-. 

zada. Írta Ellen Key Now-York, Pulman's Sons, 1909 

A gyermek, 1911. 1-2. 

„The modern Child.” – A modern gyermek, 

írta Hervey Elwes London, Foulis, 1908. A gyermek, 

1911. 1-2. 

„Household foes. A book for boys aus girls.” - 

A háztartás ellenségei. Könyv a fiuk és leányok szá- 

máré, írta Ravenhill Alice London, Sidgwik and jack- 

son, 1910. A gyermek, 1911. 1-2. 

„A Lengyel Gyermektanulmányi Egyesület.” – 

A gyermek, 1811. 1-2. 

„Társadalomtudomány és nemzeti érzés.” – Ma- 

gyar Társadalomtudományi Szemle. 1911. febr. 

„William H. Allen „Polgárság és egészség” című 

könyve.” – A gyermek, 1911. 3-4. 

„Notes on the development of a Child.” – Miss 

M. Washburn Shinu. Följegyzések a gyermek fejlődé- 

séről. University-publications of California. 2 Vol. Ber- 

keley, University Press, 1907. A gyermek, 1911. 3-4.

CXXI 

„Games for the Playground, Home, School and 

Gymnasium.” – Jessie H. Bancraft. New-York, The 

Macmillan Co. 1909. A gyermek, 1911. 3-4. 

„A mozgó képnek a neveléshez, az egészséghez, 

a vétkezéshez és a bűnhöz való viszonya.” – (I. E. 

Walace Wallin, Ph. D. Normal Training School, Cleve- 

land, Ohio. The moving picture in relation to education, 

health, delinquency and crime. The Pedagogical Semi- 

nary, 1910.) 2. A gyermek, 1911. 3-4. 

„A gyermek eszmények kísérleti kutatása.” – (ï. 

Varendouch, Les Ideals d' Eufant. Archives de Psycho- 

logie. Genève, 1908. 365-382 1.) A gyermek, 1911. 3-4. 

„A gyermekrajzok kísérleti kutatása.” – (E. Ivanoff, 

Recherches expérimentales sur les dessins des écoliers 

de la Suisse Romande. Archive de Psychologie. Genève, 

1909. 98-156 1.) A gyermek, 1911. 3-4. 

„Új nevelésügyi folyóirat.” – (The Journal of 

educational Psychology.) A gyermek, 1911. 3-4. 

,,A japáni fiuk játéka.” – (P. A. Smith, Some 

phasis of the play of Japanese boys und men.) The 

Pedagogical Seminary, 1909. II. jun. A gyermek, 1911. 

3-4. 

„Mosso Augelo.” (Nekrolog). A gyermek, 

1911. 3-4. 

3. Kézirati hagyaték. 

„A regény eredete és kellékei” 

,,Bernheim a szuggesztioról.” 

,,Lángész és szerelem.” 

„Lőcsei ág. h. ev. Egyház könyvtárának egyik 

könyvfedele.” 

„Filosofiai előkészítő.”

CXXII 

„Short Guide to Englisch Conversatim/ 

„A fák ágszerkezetéről.” 

„Lionardi da Vinci.” 

„A felvilágosodás mozgalma.” 

„A gondolkodás-typusok kísérleti vizsgálatához 

tanulókon.” 

„Spencer a társadalmi jövő fejlődéséről.” Stanley 

H. M. 

„Minden idegrendszer alaptörvénye.” 

„Influence de' Γ astigmatisme régulier sur les arts 

plastiques.” 

,,Αz emberi megismerés fejlődéséről.'' 

„A föld és az ember. Ratzel földrajz philosop- 

hiájához.” 

„Magyar Kultúra.” Új és már meg is jelent cikkek. 

„A tudományok természetes osztályrendszere.” 

„A klassikus és romantikus iskola Franciaország- 

ban.” 

„A nemzetgazdasági alapfogalmakat biológiai ala- 

pon kell kifejlesztenünk az ifjúság gondolkodásában.” 

„Die Entwickelung der theoretischen Paedagogik.” 

„Kötelező értelemvizsgálat az iskolában.”' 

„Gondolatok Spencer Herbert munkáiból.·' 

„Green: Az iskolakertekről.” 

„A fajélet tanítása kérdéseinek újabb irodalmáról.” 

„Beteg gyermekek kezelése foglalkoztatással.” 

„Paedagogiai psychologia/ 

„Az embertömegek psychologiája.” 

„Egy óraadó tanár gyötrelmei.” 

„Magyar psychologia. Értesítő 1. füzet.” 

Számos lírai és elbeszélő vers.

CXXIII 

Emlékezések Pekár Károlyról: 

„Megemlékezés Pekri-Pekár Károlyról.” – Írta és 

a Magyar Gyermektanulmányi Társaság 1912. évi 

április hó 28-án tartott közgyűlésen felolvasta: Nogrády 

László dr. 

Pintér Jenő: „Pekár Károly.” – Budapesti VI. 

ker. áll. főreáliskola Értesítője 1911/12. 

„Az Újság” 1911. aug. 24. 

„Budapesti Hírlap” 1911. aug. 24 

„Pesti Napló” 1911. aug. 24. 

„Pesti Hírlap” 1911. aug. 24. 

„Magyar Hírlap” 1911. aug. 25. 

„Magyarország” 1911. aug. 25. 

„Szepesi Hírnök” 1911. aug. 25. 

„Szepesi Lapok” 1911. aug. 27.

PEKÁR KÁROLY: 

MAGYAR KULTÚRA

1. Nemzeti művelődésünk forrásai. 

A magyar műveltség, a magyar kultúra édes-mind- 

nyájunknak kívánatos és szeretettel óhajtott eszménye. 

Felettébb érdekelhet tehát mindnyájunkat az a kérdés, 

hogy minő utak is visznek a magyar műveltség felé, 

mert az ez utakon való haladás, az ez irányokban való 

alapos művelő munkálkodás erősíteni, emelni fogja ma- 

gát a magyar művelődést. 

Ezek az utak a magyar művelődéshez természe- 

tesen a forrásokból, a művelődés általános forrásaiból 

indulnak ki. Melyek tehát a művelődés ez általános 

forrásai? – ez az első, kiinduló pontul szolgáló kérdés 

elmélkedéseinkben. 

Az emberi művelődésnek mindenkor, minden idő- 

ben elsőrangú forrása az antik művelődés, a görög- 

római kultúra. Az ógörög géniusz elévülhetetlen, örök 

érdeme e kultura-kincs, melyet a jövendők emberisé- 

gére örökbe hagyott, mert hiszen a római csak átvevője, 

fejlesztője, de főleg inkább csak terjesztője volt ennek 

a tulajdonképp görög kultúrának. 

Ε kultúra-kincstől, e művelődés-forrástól nem zár- 

hatjuk el nemzetünket. Ez az igazság itéli el legjobban 

azok véleményét, akik a görög-római szellem termékei- 

nek ismertetése, tanítása ellen ismételten kikeltek. Mit 

akarnak? El akarnák-e zárni a leggazdagabb művelődés- 

forrástól nemzetünket? Hiszen ez helyrehozhatatlan örök 

csapás volna nemzeti kultúránkra, mely első sorban 

épp e forrásból táplálkozott és táplálkozik. Hiszen alá 

ásnák nemzeti műveltségünket, az alapköveket szednék 

ki alóla s így rombadőlés fenyegetné az egész műve- 

lődés-építményt.

2 

A múltban is ez antik forrásnak köszönt legtöbbet 

nemzeti művelődésünk. A jelenben is azon épít, az a 

bőven buzogó forrás, mely táplálja most is. És még 

mennyi kiaknázatlan kincs rejlik e nemzeti szempontból 

az antik művelődésben! Még igen soká táplálkozhatik 

ezen késő jövendők nemzedékeinek ifjúsága. Hisz az 

ifjúság az, mely megszerzi a nemzetnek a művelődés 

elemeit, az az ifjúság, melyből a nemzet vezető értel- 

misége kerül ki, így első sorban a középiskolai ifjúság. 

Az ifjúság boldog éveinek így nagy nemzetművelő 

szerepük van s azért igazi, megbocsáthatatlan, nemzet- 

áruló vétek az ifjú évek elpocsékolása a komoly műve- 

lődés-szerzés, kultúra-szerzés helyett. Az ifjúság van 

hivatva a nemzeti kultúrát megszerezni, azaz megsze- 

rezni a nemzetnek a jövő kultúrát. Amilyen az ifjúsága, 

olyan lesz a jövő nemzet. 

Ez a nemzetművelő ifjúság pedig első sorban az 

antik forrásból merít, a zöld Pindus alatt, a kasztaliai 

forrásból – mint a régiek mondták. És az ifjúság nem 

ellenkezik a műveltség ilyetén szerzése tanításával, csak 

félrevezetett kisebbség mutat ellenszenvet. Mert sok 

függ a módszertől. Nem a második aorisztusz a fő, hanem 

az „Ismerd meg tenmagadat”, meg Myron Diszkosz- 

vetője, mely a mozgás oly kitűnő pillanatát örökítette 

meg, amiből az egész cselekvés leolvasható, illetve 

mintegy megjelenik, lejátszódik előttünk. Természetesen 

ez irányban még sok a tennivaló. Csak most neveljük 

ez irányban a jövő igazi tanárait. Nem a klasszikusok 

szárazak, hanem száraz a gépiesen tanító, grammatizáló 

professzor. Ettől retteg az ifjúság, nem a klasszikusoktól. 

A görög filozófia a gondolatoknak oly bőséget 

vetette fel, a tudományos gondolkodás csiráit a külön- 

féle téren oly szépen fejtette ki, hogy e forrás az ifjú-

3 

ság számára még éppenséggel kellően ki nem akná- 

zott, fel nem használt forrása marad a nemzeti művelő- 

dés szerzésére. 

Még a kereszténység eszméi is tudvalevőleg benne 

gyökereznek, abban a görög filozófiában, mely halha- 

tatlan terméke az emberi szellemnek. S azt hisszük, 

nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy ifjúságunk egy 

része nem idegenkednék úgy a vallás tételeitől, ha épp 

ez érdekes történeti kapcsolatokat ismerné: a stoikusok 

és az apostolok analógiáit például, stb. A keresztény- 

ség is a görög-római kultúrán alapszik, benne gyöke- 

redzik. 

Íme tehát nemzeti műveltségünk így a görög-római 

művelődés-alapon a kereszténység művelődés-elemeit 

is jobban olvasztja magába, teszi nemzeti sajátjává. A 

kereszténység nemzeti jellege kétségtelen és szükséges. 

A nemzeti szent királyok kultusza: a nemzeti ünnepek 

vallási kultusza, szankcionálása a nemzeti műveltség 

hatalmas erőforrásai. Az ezirányú fejlődést csak támo- 

gatni lehet, egyaránt javára válik a vallásnak, mint a 

hazai nemzeti kultúrának. Magyar szentek legendái, 

művészi feldolgozásuk, mint a nemzeti hagyományok, 

tradíciók ápolása a nemzeti kultúrának kétségtelen erős- 

ségei. 

Az antik művelődés-forrástól vivő út tehát a leg- 

fontosabb. Ezen az úton szerzi meg a nemzetművelő 

ifjúság műveltségéhez az alapot, amelyen azután sok- 

kal könnyebb már továbbépíteni. De ez a kezdet, ez 

a kiindulás. 

A második fontos forrása nemzeti művelődésünk- 

nek a nyugateurópai művelődés. Tagadhatatlanul fon- 

tos forrás ez is, bár az előbbi fontosságával nem vete- 

kedhetik. A nyugateurópai művelődés természetszerűleg

4 

folytonos hatással is van reánk a népek érintkezésének 

egyszerű ténye folytán. Ε külföldi hatások elől el sem 

zárhatjuk magunkat. 

A német irodalom, filozófia, tudomány, a francia 

irodalom, filozófia, tudomány, az angol irodalom, 

filozófia, tudomány és testi nevelés, az olasz iroda- 

lom, tudomány stb. oly kultúra-kincs, melyből megbe- 

csülhetetlen haszonnal meríthetünk minden időkben. 

Hát még az olasz renesszánsz művészete. Mindebből 

példakép ott van Shakespeare, az emberi lélek leg- 

mesteribb rajzolója. Darabjai egész világ, tele az emberi 

lélek rejtelmes igazságaival, egész életbölcsességgel. Az 

emberi kultúrának épp, az emberiségnek nagyobb örök- 

séget egy író se hagyott hátra. Vagy John Locke, Stuart 

Mill, Darwin és Spencer, akik egész új világfelfogást 

adtak s tisztázták az ember helyzetét. 

Amilyen kívánatos ez idegen hatások érvényesü- 

lése, annál kárhoztatandóbb, ha e hatások szolgai 

módon hatalmunkba kerítik a nemzeti művelődést. A 

külföldieskedés, az idegen-majmolás ellen tiltakoznia 

kell a nemzeti művelődésnek. Ily káros hatással volt 

ránk különösen legszorosabb szomszédunk, a német 

művelődés. 

A nyugateurópai művelődés-forrásból nyert idegen 

elemeket sajátunkká kell tennünk, magunkba olvaszta- 

nunk, fajunk, nemzetünk sajátos bélyegét ütnünk rá. Csak 

így válik az idegen elem javára a nemzeti művelődésnek. 

Az idegen hatások átvételénél iparkodnunk kell 

lehetőleg az eredeti forrásból menteni. A francia műve- 

lődéselemet a franciától vegyük át, ne a némettől. A 

német közvetítés csak eltorzítja, németesíti. Ε tekintet- 

ben természetszerűleg megint a német művelődés ártott 

legtöbbet nemzeti művelődésünknek.

5 

Ε nyugateurópai művelődés-források között a leg- 

értékesebbnek, legtartalmasabbnak látszik mindenesetre 

az angol, ez a művelődés látszik mintegy a görög kul- 

túra örökösének. Ebből merítsen tehát leginkább nem- 

zeti művelődésünk. Különben jogi szervezetet, gondol- 

kodásmódot illetőleg egyik nemzet sem áll közelebb a 

magyarhoz, mint az angol. Ez már külsőleg is alkal- 

massá teszi nemzeti művelődésünket az angol művelő- 

dés-elemek átvételére, beolvasztására. 

A harmadik s utolsó forrás a nemzeti hagyomá- 

nyok, tradíciók forrása. Ez megint nagyon fontos. Nem- 

zeti hagyományok alatt értjük az összes nemzeti jellem- 

vonásokat, melyeket a fajban az öröklés felhalmozott s 

megerősített, nemcsak a szorosabb értelemben vett 

örökléssel, hanem a nevelés átadásával is tovább élő 

jellemvonásokat, emlékeket. 

Itt lesz nyilvánvalóvá a nemzeti történet tanításá- 

nak rendkívül fontos szerepe. Csak korlátolt elme kel- 

hetett ki így: minek tanítsunk történelmet? Hisz a tör- 

ténet az élet mestere, a múlt a jelen tanítója. Csak így 

értjük meg jelenünket, de ami fontosabb, csak így sajá- 

títhatjuk el igazán a nemzeti hagyományokat, melyek- 

nek jórésze a történelemben van letéve. 

A középiskolai történelem-tanár a magyar törté- 

netnél tehát ne csak történetet tanítson, hanem oltsa a 

tanulókba., ébressze fel bennük a nemzeti hagyományok 

kultuszát, tanítsa meg őket példával, megfelelő hanggal 

lelkesedni nemzeti célokért. Erre nagy szükség van s 

különösen nekünk van szükségünk, kik kis nemzet 

vagyunk. 

S a nemzeti kultúra érdekében helyezkedjék e hazai 

történelem-tanítás széles művelődéstörténelmi alapra. 

Nem az a fő, hány ezer ember küzdött itt és itt, hanem

6 

hogy például a lőcsei faragott szárnyas főoltár 18 méter 

magas s mint ilyen a világ legnagyobb csúcsíves fa- 

faragványa s a legszebbek közé is tartozik. Ez büszke- 

ségünk, ez nemzeti kultúránk büszkesége. Épp úgy 

Lőcsei Miklós mester poprádi Madonnája ugyancsak 

a csúcsíves korból hasonló büszkeségünk. De mit tud 

a poprádi Madonnáról ifjúságunk? Ez irányú ismeretek 

megint enyhítenék a vallás iránti ellenszenvet, sőt őszinte, 

meleg érzés forrásaivá lehetnének. Csak a száraz val- 

lástanítás okozta az ifjúságnál a modern reakciót. 

A nemzeti hagyományok kultuszának ápolására 

valók az iskolai ünnepek. Itt megelevenednek a könyv- 

ből tanult dolgok. A kuruc kor megjelenik a bús táro- 

gató-melódiákban, a dali toborzókban. A forradalom 

Petőfi ajkán beszél. 

De semmi sem járulhat annyira a magyar kultúra 

fejlesztéséhez, mint a magyar nemzeti irodalomtörténet- 

nek tanítása. Természetesen ez is művelődéstörténelmi 

alapon történjék s akkor valóban a nemzeti törekvések, 

a nemzeti lélek hü tükre lesz. Ez adja abba a kultúrai 

anyagba, amit az ifjú elme magába szedett, abba a 

gondolat- és érzésépületbe a lelket, a nemzeti lelket, 

vagyis a nemzeti törekvéseket, vágyakat, a nemzeti 

akaratot. 

Ez tetőzi be, ez koronázza meg tehát a műveltség- 

tanítást, a nemzeti műveltség-szerzést, a nemzetművelést 

az ifjúságnál. Ennek tanítása éppen nem lehet betű- 

tanítás vagy évszámtanítás, mint sok tanárnál, hanem 

lelket öntsön tárgyába, lelkesíteni tudjon, a nemzeti 

lelket vagyis a nemzeti törekvéseket, vágyakat, a nem- 

zeti akaratot vigye át, lopja be az ifjúság lelkébe. Erős 

hazafias, nemzeti szuggesztiókra van itt szükség; de hisz 

szuggesztió nélkül semmiféle tanítás sem lehetséges.

7 

A nemzeti irodalom a nemzeti hagyományok leg- 

becsesebb része, színe-java, illata a nemzeti léleknek. 

Ebbe letéteményezi a nemzet érzéseit, vágyait, gondol- 

kodásmódját. Itt öltenek ezek a nekik legmegfelelőbb 

alakot. És így az irodalom a nemzeti kultúra legérté- 

kesebb tényezője. Mi volna a francia nemzet például 

a francia irodalom nélkül? vagy az angol az angol 

irodalom nélkül. 

De az irodalom mellett szintén nagyon fontos 

tényezője a nemzeti kultúrának a művészetek. Ez is 

kifejezése a nemzet érzésének, vágyainak, gondolkodás- 

módjának. Már eddig is művelődéstörténelmi alapot 

követeltünk mindenütt, de a művészetek külön tanítására 

is szükség van, főleg a hazai művészeti alkotások isme- 

retére, ami a rajztanítás körében megoldható s már rész- 

ben meg is oldott kérdés. Nem teher ez a rajztanításra, 

csak emeli magát a rajztanítást, belső értéket ad neki. 

Természetesen mind az irodalomban, mind a művé- 

szeteknél a nemzeti jellemvonásokat kell kiemelni, hom- 

loktérbe hozni, mert ezek a nemzeti kultúra kincsei. 

Ezek a jellemvonások adják fajunk, nemzetünk lelki 

képét, ezek teszik ki a nemzeti géniuszt. Ez önti tehát, 

mint mondottuk, a kultúrai anyagba a lelket. 

Az így nevelt ifjúság méltó további vezetője lehet 

azután a nemzetnek a nemzeti hagyományok szellemé- 

ben s igazi nemzeti műveltség alapján. Csak így marad 

a nemzet következetes önmagához, így őrzi meg egyé- 

niségét, sajátos faji jellegét, mely legbiztosabb erőssége, 

kezessége önállóságának, függetlenségének, szabadsá- 

gának. S ezek nélkül nem ér semmit a nemzet élete. 

Csak független, önálló, szabad nemzet alkothat nagyot 

irodalom, művészetek és tudomány terén s válhat az 

egész emberiségnek becsületére, díszére, büszkeségére.

8 

Mindig szem előtt kell tartani tehát, hogy a közép- 

iskolai ifjúságból kerül ki a nemzetvezető elem s így 

neki első sorban igazi, hamisítatlan nemzeti müveit- 

ségre van szüksége. Ezt megadni a középiskola fel- 

adata. Azért az oly középiskolának, mely nem ezt adja, 

nem magyar nemzeti műveltséget, hanem például oláh, 

német műveltséget, nincs jogosultsága, mert nem a nem- 

zeti magyar műveltséget adja. Az ily középiskola állam- 

ellenes s ha a „műveltség hatalom”, fegyver, az ily 

iskola visszafordított fegyver, visszafordított tör. A nem- 

zeti fejlődésnek el kell ezeket sepernie, egyszerűen ily 

törvény fogalmazásával: A középiskola feladata és köte- 

lessége a nemzeti műveltséget megadni. Ez alapon 

megszüntethetők mindez államellenes kultúra-fészkek. 

Magyar kultúrát – ezt adjon a középiskola. 

A fennebbiekből tehát világos, hogy a középisko- 

lák a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra fészkei, 

melegágyai. így rendkívül fontossá válik a középisko- 

lák szerepe a nemzet életében. A nemzeti élet művelt- 

ségét a középiskolákból nyeri. Innen kerül ki az az 

ifjúság, mely azután csakhamar a nemzet élére áll s 

teszi a nemzet vezető elemét. 

Azért minden tanárember gondolja át a közép- 

iskola e fontos, nemzetművelű szerepét s úgy lásson 

hozzá e magasztos szempontból kiindulva a tanítás- 

nevelés nemes, nemzetművelő munkájához. Nem azt a 

kis fiúcskát tanítod, hanem a nemzetet neveled – ez 

lebegjen előtte. És olyan lesz a nemzet, amilyennek 

neveled a nemzeti kultúra különféle forrásainak vizével. 

Használd fel tehát e forrásokat tudásod legjobb sugal- 

mazása szerint s adj a jövő nemzetnek oly nemzeti 

műveltséget, ami haladást jelentsen a múlthoz, bár a 

múlt hagyományain épülve fel. S mindig szemed előtt

9 

lebegjen, hogy mikor az ifjúságot neveled, a nemzet 

nevelője vagy. 

2. A kultúra eredetéről. 

Amikor a még ősember először használta a követ 

mint fegyvert, már akár mint hajító, akár mint ütő fegy- 

vert, akkor kezdett kiválni mintegy az állatok közül s 

lett ember, noha vadember. 

Az ember így a geológiai harmadkor végén állha- 

tott elő alsóbb agyszervezetével: e tapasztalatokat fel- 

dolgozó kapcsoló műszerével, ravaszságával, mely a 

nála sokkal nagyobb állatokat is a mélységbe űzte s 

agyonzúzottan így zsákmányul ejtette, mindinkább felül- 

emelkedő szervezetből, eleinte természetesen az ember- 

szabású majmokhoz még nagyon közelálló „ősember” 

alakjában, mely épp oly „erdei ember” (homo silvestris) 

lehetett, mint aminek a gorillát is nevezik az afrikai 

bennszülöttek. 

Mikor ez ősember (homo primigenius) követ kez- 

dett fegyverül használni, a követ pattingatni, később 

csiszolni kezdte, kezdődik a kultúra. Ε kövekre rajzolt 

is. S a kezdetleges kifejező rajzok egyszerűsítéséből 

keletkezett az írás még a harmadkor végén, tehát csak- 

hamar, így volt Foinikiában, Egyiptomban. így találta 

Piette a Pyrénées-kbeli Mas-d'Azil barlang kavicsain. 

Ez Aziliaiak is így használták az ős számjegyeket, betű- 

ket. S ez a kultúra hajnala. 

Soká tartott ugyan még, amíg törzsekké fejlődve 

öldökölték egymást, egyik törzsbeli a másik törzsbelit. 

Csak mikor a törzsbeli ősök kultuszán alapuló, tehát 

föltétlenül vallásos jellegű ethikai szabályok keletkez-

10 

tek, akkor kezdődik a törzs ethikai élete, a csakhamar 

feltalált írás e szabályokból törvényeket csinál s ez az 

ethikai élet mindig a kultúra eredete. így látjuk a 

részint pásztorkodással, részint hadakozással foglalkozó 

római nép őseinél. Mikor törvényeik lettek, leteleped- 

tek, megindult az a hatalmas kultúrai fejlődés, mely 

felölelte később úgyszólván az egész akkor ismert világot. 

A kultúra tehát már eredetében szoros összefüg- 

gésben van az ethikai élettel. A meginduló ethikai élet 

a kultúra kezdete. De ez összefüggés később is meg- 

marad és állandó. Az ethikai élet hanyatlásával, rom- 

lásával megdől a római birodalom. Berzsenyinknek 

nagyon igaza van: 

Minden ország támasza, talpköve 

A tiszta erkölcs . .. 

Az ethikai életnek, a tiszta családi életnek hanyat- 

lását látjuk a franciáknál és valóban e nemzet deka- 

denciában van. A nemzet ethikai élete szoros össsze- 

függésben van kultúrája fejlődésével. 

A német családi élet és még inkább az angol csa- 

ládi élet tisztaságával együtt jár e két hatalmas nemzet 

szellemi kultúrájának fejlődése is. A tiszta családi élet 

szerepe e tekintetben rendkívül nagy. A tiszta családi 

élet, a boldog tűzhely képviseli a nemzet ethikai életét. 

Ahány boldog tűzhely, ahány tiszta családi élet, annál 

hatalmasabb a nemzet ethikai élete és egyszersmind 

kultúrájának fejlődése. A tiszta családi élet, a boldog 

tűzhely általánossága kezesség az illető nemzet erkölcsi, 

értelmi, szóval szellemi kultúrájának fejlődéséről. 

A családi élet legnagyobb ellenségei a fészekrablók, 

a fészekdúlók, akik a családi élet boldogságát iparkod- 

nak tönkretenni. Ezek nemcsak fészekrablók, fészek- 

dúlók, hanem ezáltal egyszersmind nemzetrablók, nem-

11 

zetdúlók. Ε nemzetdúló elemet szigorúan kellene bün- 

tetni. Igen ám, de nincs törvény rá. Tűzhely-védő 

törvényeink nagyon fogyatékosak. Az a nő, aki férje 

oldalán őre a családi tűzhelynek, többé nem lehet a 

férfiak versengésének tárgya. Ez a dolog lezárt akta. 

Ha nincs rá törvény, ám a társadalom szabja ezt elő 

s ne tűrje az ellenkezőt. A társadalom bélyegezze meg 

azokat a fészekdúlókat, nemzetdúlókat. 

Épp az a francia divatnak egyik legnagyobb átka, 

hogy magával a ruhával hozza az erkölcsi romlottsá- 

got. Ez a baj a társadalomban. A társadalom nem hogy 

ellene foglalna állást, hanem mulat az ily fészekdúlá- 

sokon s – min mulat? – a nemzet dúlásán. Ha meg- 

gondolná ezt kiki, bizonyára igen sokan megfordítanák 

szerepük természetét, megcserélnék a szimpathiát és 

antipathiát. De így – csak a külső után indulva – 

érdekes esetről van szó, melyet mindenki még siet 

tovább adni, kiszínezni, folytatva a – nemzetdúlás 

átkos mesterségét. 

Minden feldúlt családi élet egy elvesztett bástyája 

a nemzet szellemi kultúrájának. Nem kicsinylendő vesz- 

teség ez az egész nemzetre nézve. 

Mivel pedig a társadalom mindig a divat játék- 

szere lesz, nem várhatunk tőle tehát sokat ez irányban. 

Ismét a törvényekre gondolunk és a törvényhozáshoz 

folyamodunk. Tűzhelyvédő törvényekre van szükségünk. 

Az úgyis kevés esetben, mikor a dolog nyilvánvalóan 

bebizonyosodik, életfogytiglan fegyházba küldendő a 

fészekduló, hogy több családi tűzhelyt fel ne dúlhas- 

son. Ez a legkevesebb, amit a törvényhozástól és a 

törvénylátástól elvárhatunk e téren, mikor a nemzet 

érdekéről van szó, mikor nemzetdúlást kell megakadá- 

lyozni. Salus rei publicae suprema lex esto!

Lévén a családi életnek ily nagy szerepe a nemzet 

életében, a családalapítás ethikai kötelessége minden 

egészséges, ép polgárnak. A mind általánosabb agg- 

legénykedés is az ethikai romlás jele. Könnyen kivon- 

ják magukat az élet gondjai alól. Joggal lehetne az 

agglegényeket megadóztatni. Egészen méltányos dolog 

volna. 

Nemzeti kultúránk a középiskolában alakul, itt ne- 

velődik az ifjúság jövendő nemzetté. De forrása, ere- 

dete a kultúrának a családi életben van. S itt óriási 

szerepe van a nőnek, mint a családi élet képviselőjé- 

nek, a hagyományok őrének, a gyermekek első neve- 

lőjének Ez az anya magasztos szerepe. A fejlődő ér- 

zéki és érzelmi világot ő irányítja s ezzel megadja az 

alapot. Ez annyira a nőknek való feladat, hogy még 

az alsóbb osztályokban is épp ezért ajánlatos, hogy 

nők tanítsanak. 

Az anya tanítja gyermekét a mindeneket intéző 

hatalomtól való függés érzésére, a vallásos érzésre. 

Később csak ismereteket tanul a gyermek az iskolában, 

de itt a családi tűzhelynél érzéseket, érzelmeket tanul. 

Az anya tanítja imádkozni gyermekét s így fejleszti ki 

benne a vallásos érzést. Épp úgy az anya tanítja gyer- 

mekét hazaszeretetre s ezáltal teszi igazán a nemzet 

tagjává. Ily egész életre kiható érzelmeket ott vesz 

magába a gyermek a családi tűzhelynél. A családi tűz- 

hely hivatva, hogy őre legyen, fentartója legyen a nem- 

zeti hagyományoknak. 

Látjuk tehát, hogy mind eredetében, mind fejlődé- 

sében a kultúra az igazi ethikai életből fakad. És ez 

természetes is. Csak a faj, a nemzet tiszta ethikai élete 

lehet alapja kultúrája fejlődésének. És csak azoknál a 

nemzeteknél, fajoknál fejlődik egészséges kultúra, me- 

12

13 

lyeknél tiszta ethikai életet találunk. Szoros kapcsolat 

van tehát a faj, a nemzet ethikai élete és szellemi kultú- 

rája között s e kapcsolat folytatólagos. A kultúra tehát 

nemcsak a faj, a nemzet tiszta ethikai életéből fakad, 

hanem állandóan függ fejlődésében is a faj, a nemzet 

tiszta ethikai életétől. 

Csak tiszta ethikai élet szolgálhat a szellemi kul- 

túrának is fejlődésére. Ez természetes is. A romlott 

ethikai viszonyokból nem fakadhat nemesebb törekvés, 

kulturális eszme, haladás. A bűn, a romlás virágai, ha 

nyílnak is, nagyon kétes értékűek és inkább csak arra 

valók, hogy a bűnt, a romlást terjesszék. Ilyen virágo- 

kat létre is hozott a dekadens, romlott francia élet 

Baudelaire „Les Fleurs du mal” kötete verseiben, me- 

lyek csak megint romlást okoznak, terjesztik legalább 

is az egészségtelen felfogást s így megmételyezik a lel- 

keket. Épp ily szomorúan tanulságos tünete e nemzet 

romlott ethikai életének az a sajátságos házasságtörő, 

épp a családi életet kigúnyoló, megrontó regényiroda- 

lom. Bourget s főleg Anatole France regényeinek típusa, 

a gyermektelen, férjét alig ismerő, a szeretőnek, sőt 

szeretőknek élő-haló asszony antiszociális, ethikai mon- 

strum, amilyen nem is a mai asszony, s amilyen ne is 

legyen. Kár ezekért a regényekért (például „A vörös 

liliom” – Anatole Francétól.) A házasságtörés régi 

thémájának hipertrofiája ez. A régi görög καλοκαγχδία 

nem helytelen elv az aesthetikai dolgokban. Minek ily 

alakokat rajzolni? Céltalan. Se nem igaz, se nem pél- 

dakép. Beledolgozták magukat e túlzásba Bourget-ék. 

A művészet szociabilizáló, ami antiszociális, az nem az, 

nem művészet. Ez az ily regények kritikája, természe- 

tes, biológiai kritikája, de másrészt e sajnálatos iroda- 

lom csak tünete a francia romlott ethikai életnek. Az

14 

ily irodalom nem kultúra, nem fejlődése a kultúrának, 

hanem megromlása. Ε nemzet ethikai élete alapjában 

meg van támadva. Ily regény különben Daudet Alfonz 

„Sapho”-ja is. „Párisi erkölcsrajzának (sic) nevezi, rá 

merte nyomatni, hogy erkölcsrajz. Minden, csak nem 

ez. Erkölcstelenség rajza. A nyugodt német esztétikus, 

Volkelt „verpestete Moralität”-nak nevezi, igazán szatíra 

erkölcsrajznak nevezni. De ez is csak szomorú tünete 

a romlott francia ethikai életnek, hol már az erkölcs 

szavai is értelmet cserélnek, romlanak. Ezzel szemben 

érdekes felemlíteni, hogy az angol regényekben épp a 

tiszta ethikai élet, a családi élet rajza hat meg. A csa- 

ládi tűzhely, a home szeretete, ez annyira jellemző 

angol vonás teszi becsessé e regényeket. 

Meggyőződvén így, hogy általánosságban, mind ere- 

detében, mind fejlődésében a nemzet szellemi kultúrá- 

jának a faj tiszta ethikai élete az alapja, ha most rész- 

leteiben szemügyre vesszük a kultúra eredetét s fejlő- 

dését, akkor még világosabb lesz ez az összefüggés 

előttünk. 

A halotti kultuszból, az ősök kultuszából fejlődő 

vallásos eszmékben van mind az ethikai élet, mind a 

kultúra eredete. Ezek a vallásos eszmék adják a pri- 

mitiv ethikai elveket s ezekkel indul meg a szellemi 

kultúra fejlődése is. S a vallásos kultúra mellett - 

érdekes, azt látjuk – ugyancsak ebből fakad a művé- 

szetek és tudományok kultúrája. Kezdetében minden 

művészet a vallási kultusszal kapcsolatos, abból sarjad 

ki. Az építészet templomot emel, a szobrászat a vallási 

alakokat testesíti meg, a festészet ezeket érzékíti meg, 

a zene az áhítat eszköze. Isten dicsőségét szolgálja 

mindegyik művészet. Csak később válnak el a vallá- 

sos kultusztól. Még a görög művészet első korszaka

15 

is ily szoros összefüggést mutat. Pallas Athenae alakja 

Phidiastól oltárra készült istenszobor. így Apollon, 

Venus stb. 

De a kultúra másik ága, a tudományok is kezdet- 

ben szoros összefüggésben vannak a vallásos kultusz- 

szaí. Az asztronómia a vallásos időszámítást szolgálja, 

mint főleg a chaldaeaiaknál látjuk. A filozófia a vallás 

eszméit fejtegeti. Csak később válnak el a vallási kul- 

tusztól, illetve válik el a filozófia, a mater scientiarum, 

mint a régiek is nevezték, a minden tudományok anyja 

s belőle fakadtak ki, váltak ki az idők folyamán az 

egyes szaktudományok. Kezdetben azonban a filozófia 

volt a tudományok tudománya, magában foglalván 

minden tudomány csiráját. S kezdetben ez a filozófia 

egészen a vallás szolgálatában állott, szoros kapcsolat- 

ban volt az ősi vallási eszmékkel. 

Így az egész kultúra a vallási kultusz körül cso- 

portosult a primitív etnikai élet alapján. De a tiszta 

etnikai élet volt a kultúra alapja ekkor is, kezdetben 

úgy, mint későbbi fejlődésében. 

Fontos következtetések vonhatók ebből az ethikai 

élet s a művészetek, irodalom s tudományok viszo- 

nyára. Ha a tiszta ethikai élet a kultúra alapja, akkor 

a művészeteknek is respektálni kell ez alapot, akkor a 

művészeteknek is kell, hogy tiszta ethikai élet szolgál- 

jon alapul. Az oly művészet tehát, mely erkölcstelen, 

egyszersmind kultúraellenes, mert nemcsak hogy nem 

tesz eleget a fenti ethikai követelménynek, hanem egye- 

nesen az ellenkezőt adja. A művészet és erkölcs vi- 

szonyára nézve tehát a legjobb felvilágosítást adja ez 

alapelv: a művészeknek is kell, hogy a tiszta ethikai 

élet legyen alapjuk, ez alapot respektálniuk kell. Ezzel 

távolról sem állítjuk, hogy a művészet erkölcsprédikátor

16 

legyen, hanem az ethikai alapot tisztelnie kell, ethikai 

alapon kell állania. 

így vagyunk az irodalommal is. Az irodalomnak 

is respektálnia kell az ethikai alapot, a tiszta ethikai 

élet kell, hogy az irodalom alapja legyen. De itt is azt 

mondhatjuk, hogy az irodalom, például a regényiroda- 

lom se legyen erkölcsprédikátor, hanem tisztelje az 

ethikai alapot, a tiszta ethikai élet alapján álljon. 

Ezért a fent említett francia házasságtörő irodalom 

már alapjában kárhoztatandó, mert nem áll ethikai ala- 

pon, a tiszta ethikai élet alapján, sőt nemcsak hogy 

nem áll ethikai alapon, hanem egyenesen ethikaellenes 

s így kultúraellenes. Ethikaellenes, mert a családi élet 

nimbuszát rontja le épp ezért kultúraellenes, hisz a nem- 

zet szellemi kultúrája fejlődésének alapja a tiszta ethikai 

élet, a tiszta családi élet. 

Mily éles az ellentét e tekintetben a francia és az 

angol regény közt. A francia a családi élet nimbuszát 

rongálja, így ethikaellenes, kultúraellenes; az angol re- 

gény épp a családi tűzhely, a home szeretetét, tiszta- 

ságát, vonzóerejét rajzolja; s így ethikai alapon áll, a 

tiszta ethikai élet alapján, sőt ethikai célt szolgál a 

családi élet megkedveltetésével s így a kultúra érdekét 

is szorosan előmozdítja, hiszen – ismételjük – a nem- 

zet szellemi kultúrája fejlődésének alapja a tiszta csa- 

ládi élet, mint a tiszta ethikai élet természetes formája. 

Ezért a fent említett Baudelaire-féle „Fleurs du 

mal” (Romlás virágai) kötet versei, a bűn, a romlás e 

virágai is elítélendők. Nem respektálják az ethikai ala- 

pot, a tiszta ethikai élet alapját. Sőt nemcsak hogy ezt 

nem teszik, hanem egyenesen a bűn, a romlás hirdetői, 

tehát ethikaellenesek s így természetszerűleg kultúra- 

ellenesek. Az ily irodalom, tehát nem kultúra, nem gya-

17 

rapodása a szellemi kultúrának, hanem gátja, akadálya, 

mételye, dudvája. A „l'art, pour l'art” tétel csak addig 

igaz, míg a művészeteknek, az irodalomnak függetlensé- 

gére értjük s ez helyes is, ne legyen lenyűgözve a művé- 

szet, az irodalom, szabadon alkothassanak, de mihelyt az 

erkölcsi alapra értjük az elvet: a „l'art pour l'art”-t, 

akkor nem allaient érvényessége. 

Végre a tudományok is ethikai alapon állanak, a 

tiszta ethikai élet alapján. Bármennyire hangoztatjuk s 

bármennyire is igaz, hogy a tudomány független, érde- 

keket nem tekintő, müvelésében azonban nyilvánvaló, 

hogy a tiszta ethikai élet az alapja. Hiszen ez az em- 

beriség kollektiv munkájának legszebb terméke s mint 

ilyen, ez a kollektiv munkásság, hogyne állna ideális 

ethikai alapon, a legszebb ethikai élet alapján. 

így meggyőződtünk a részletekben is, hogy mind 

eredetében, mind fejlődésében a kultúra szorosan össze- 

függ az illető faj tiszta ethikai életével, a nemzet szel- 

lemi kultúrájának megfelelő fejlődése csak ethikai ala- 

pon, a tiszta ethikai élet alapján várható. így volt a 

múltban, így van a jelenben s így lesz a jövőben is. 

3. A kultúra kora. 

Mikor itt a kultúra koráról szólunk nem az egyes 

népek, nemzetek kultúrájáról, a német, az angol kultú- 

ráról van szó, hanem az egész emberiség kultúrájáról. 

Természetesen ez a kultúra is a népek kultúrájából kere- 

kedik ki. 

Modern kultúránk lényegében egészen a görög 

világ kultúráján épült fel, úgy hogy az ógörögök meg-

18 

jelenését a történelem színpadán, vagyis a görög hódí- 

tást kell s modern kultúra hajnalának tekintenünk. 

Ezért oly fontos a középiskolai nevelésnél is, hogy 

ez elsőrangú kultúra-forrásból minél többet merítsen 

az ifjúság. A görög kultúra tanítását nem lehet mellőz- 

nünk; csak mélyíteni kell s alkalmas módszert kell 

keresnünk. 

De hát honnan jöttek e görögök s honnan vették 

kultúrájukat? 

Az újabb kutatások kimutatták, hogy a jégkorszak 

alatt Szibériában voltak az árja-törzsek. Ott akkor 

aránylag mérsékelt éghajlat volt. Mikor a jég megmoz- 

dult, a föld megrendült alattuk, akkor elhagyták ősi 

hazájukat. Egyik csapatjuk India északi részébe húzó- 

dott, egy másik, a méd-perzsa ág Iránon áthaladva, a 

Kaspi-tenger déli partján telepedett le és már a IX. 

századtól harcban áll az asszírokkal, akiket ki is törölt 

azután a nemzetek sorából. A harmadik árja csapat, 

a görögök ősei, a Duna völgyén Thrakiába vonult s 

innen átvándorolt Kisázsiába. Az első görög kultúra, a 

mykenei korszak, itt fejti ki mindjárt feltűnő eredetisé- 

gét. A homéroszi énekek a vándorlás e korszakát örö- 

kítették meg Trója pusztulásának megéneklésével. 

Most már tudjuk útjukat, de hát kultúrájukat hon- 

nan vették? Első sorban a közeli szemita népektől, a 

magas kultúrájáról híres Ó-Egyiptomtól s a föníciaiaktól, 

akiktől a tenger uralmát is magukhoz ragadták. Tyros, 

a föníciai főváros nagy művelődésben középpont volt. 

Innen, Kisázsiából vándoroltak át azután az ó-görö- 

gök az aegei tenger szigeteire s a tulajdonképpeni 

Görögországba. S itt fejlődött ki azután az a hatalmas 

kultúra, mely a rómaiak útján az egész világ kultu- 

rális kincse lett.

19 

Az ó-görögök tehát kultúrájuk elemeit szemita né- 

pektől vették át, főleg az egyiptomiaktól. 

Az egyiptomiaknál Menesz alapította meg az első 

fáraó-dinasztiát és ezidétt az egyiptomi hajósok el- 

árasztották a Földközi Tenger vidékét az egyiptomi 

kultúrával, amelynek elemeit tulajdonképp az egyipto- 

miak Ázsiából hozták magukkal. Ebből az egyiptomi 

kultúrából került ki a görög kultúra, ez volt az édes anyja. 

De hát honnan jöttek az egyiptomiak és honnan 

szedték kultúrájukat? Mint már említettük: Ázsiából. 

Arábia délkeleti részéből, ahol ősi fészkük volt, kere- 

kedtek fel a szemita-törzsek s elárasztották Kaldeát a 

Krisztus előtti negyedik évezred előtt. Átvették Kaldea 

kultúráját. Egyes törzsek innen tovább folytatták útju- 

kat később s így jutottak el Szíriába s azután Egyip- 

tomba. Ott akkor a berber törzs uralkodott. A szemita 

törzsek itt alapították meg a fáraók birodalmát. 

Az ó-egyiptomi kultúra tehát kaldeai kultúra, ez 

volt az édes anyja. 

Kaldea tehát a kultúra bölcsője. Nem hiába volt 

a természeti környezet, a geográfiai típus itt a fejlődés 

nagyobb fokára alkalmas. A Tigris és Eufrát áldott vi- 

déke, a legendák e „földi paradicsoma”, hatalmas kul- 

turális fejlődést hozott létre, miről, mint „Aranykoriról 

beszélnek a hagyományok s ez a kaldeai kultúra. 

Kaldea kultúrája fennmaradt számunkra az ékirású 

téglalapokon, mert az írás hatalmas szellemi fejlődés- 

nek, már kész kultúrának terméke. 

A legrégibb esemény, amiről az emberi emlékezet 

szól, az özönvíz, mely a jégkorszakot követte. A kaid 

Herkules, Gilgámesz tetteinek egyik énekében maradt 

fenn az özönvíz leírása. A bibliai leírás csak ennek 

átírása.

20 

De hát honnan szedték ezek a kaldeaiak kultú- 

rájukat? 

Az újabb kutatások erre is feleletet adnak. Az a 

Gilgámesz hagyomány is ősi mondakörből való. Ezek 

a kaldeaiak előtti népek a szumirok voltak. Századunk 

érdeme ennek kikutatása. Ez a történelem kezdete. 

A kaldeai kultúra édesanyja tehát a szumir kultúra 

volt. Ezektől vették át egész kultúrájukat. 

Ily messzire nyomozhatjuk a kultúra fejlődését. És 

érdekes mellesleg megjegyeznünk, hogy a szumir nyelv 

rokon a magyarral, gyökerei, nyelvtana turáni, hogy tehát 

ural-altáji népek kezdték meg a történelmet a szumir 

kultúrával. Igaz, hogy csakhamar a kaldeaiak tették a 

kultúrát magukévá, de ez mit sem változtat az úttörő 

nép szerepén. 

S ime azt találjuk, hogy a történelem kezdetén is 

a kultúra szoros kapcsolatban van a nép ethikai éle- 

tével. Az egész szumir kultúra a papok kezében, a vallás 

szolgálatában van. De épp úgy az őt követő kaldeai 

kultúra is a papok kezében, a vallás szolgálatában volt. 

A szumiroknak még uralkodóik is papi fejedelmek, 

a patizi-k. A patizik helyére léptek azután a királyok 

Krisztus előtt 4500 körül. A legnagyobb patizi Gudia 

volt. 3100 körül Elam, Ur és Akkád fejedelmeit legyőzte 

és székhelyét Úrba tette át. Hatalmas lendületet adott az 

építészetnek, a szépművészeteknek és a kereskedelemnek. 

A legősibb kultúra tehát a szumir kultúra. A szu- 

mir kultúrával, melyet Kr. e. 5000 évig nyomozhatunk 

vissza, kezdődik a történelem Kr. e. 5000 körül. 

A kultúra korát, ha meg kell becsülnünk, azt 

mondhatjuk, hogy a kultúra 7000 éves fejlemény. Min- 

dénesetre messze visszavívó perspektíva ez a múlt 

idők tengerén.

21 

4. Az emberi faj életküzdelme a természeti környe- 

zettel szemben. 

Láttuk, hogy a kultúra mindig bizonyos népegység 

munkája, mely bizonyos alkalmas földrajzi környezet- 

ben él. 

De felmerül a kérdés: miért teremti meg a kultú- 

rát? honnan jött ehhez? vagy a természetes okok lán- 

colata hozza létre szükségképpen a kultúrát a faj éle- 

tében. Nos így is van, hiszen minden meg van szabva, 

determinálva az őt előidéző okoktól, – ezt tartja a 

tudomány általános determinizmuszának elve. A kultúra 

kifejlődését is szigorúan határozták meg bizonyos okok 

s ezeknek vizsgálata ennek s a következő fejezeteknek 

a dolga. 

Miről is van itt szó? Egy népegységnek, a fajnak 

életéről bizonyos alkalmas környezetben. Nos jöjjünk elő- 

ször tisztába azzal, hogy mi az élet, azután hogy mi a 

faj élete s mi a faj élete bizonyos alkalmas földrajzi 

környezetben. 

Az élet küzdelem, küzdelem a többi élővel, élet- 

elemmel az életért, folytonos küzdelem s az élet csak 

életek pusztulásán, a halálon virul. A biológiai tudo- 

mányok e tényt rég nyilvánvalóvá tették s Darwin 

„küzdelem a létért”, „struggle for life” kifejezéssel jel- 

lemezte az élet ez alapvonását. 

Jól részletezi az élet jellemzését Le Dantec a francia 

biológus, aki az élet egész új elméletét is adta. Az egye- 

temes küzdelem című könyvében adja biológiai szem- 

pontból az élet részletes jellemzését. Az élet – mondja 

– nem szerelem, amint sokan képzelik, amint például 

Schopenhauer is oly elragadó nyelven festette ezt 

„A nemi szerelem metafizikájáéban. Az élet nem 

szerelem, hanem küzdelem. Folytonos, állandó küzde-

22 

lem. Amíg bírjuk ezt a küzdelmet a többi élővel, élet- 

elemmel, amíg fenn bírjuk tartani e küzdelmet, addig 

élünk. Ha nem bírjuk a küzdelmet, akkor pusztulunk. 

Jól foglalja röviden össze: „Létezni annyi, mint küz- 

deni, élni annyi, mint győzni” (Être c'est lutter, vivre 

c'est vaincre). Igen az élet folytonos győzelemből áll 

a többi élők, élettelenek felett az élet küzdelmében, 

folytonos diadalból. Ez a diadalmaskodó élet az élet; 

mihelyt háttérbe szorul, pusztul. 

Nos az emberi faj élete is ez, az emberi faj is így 

él. Élete állandó, folytonos küzdelem az élőkkel, élet- 

telenekkel, amelyek körülveszik s ez a természeti kör- 

nyezet. Küzd tehát a természeti környezettel, az élet- 

feltételekkel. Ma e küzdelmet az ekevas képviseli. A 

szántóföld az ember, az emberi kultúra birodalma. Amíg 

győz, diadalmaskodik, él; ha nem bír győzni, nem jut 

diadalra, pusztul. Mert mások győznek, mások jutnak 

diadalra s azok élnek, például a szomszéd törzsek, 

fajok. A faj élete tehát küzdelem a természeti környe- 

zettel. 

A megfelelő, alkalmas földrajzi környezetben élő 

emberi faj sem tesz egyebet, mint hogy él, azaz küzd 

állandóan a természeti környezettel az életért. S mind- 

azonáltal látni fogjuk, hogy maga ez a természeti kör- 

nyezettel való küzdelem szükségképpen hozza létre a 

társadalmat, a társadalmi fejlődést, a nemzeti jellem- 

vonásokat és az egész kulturális fejlődést az egymásba 

fonódó okok szigorú megszabó láncolatával. 

A természeti környezettel való küzdelem mindenek- 

előtt szükségképpen kényszerítette az embert a csoport- 

életre, mert egymaga nem birt megküzdeni az ellen- 

séggel. Az ősi csoport-élet a későbbi törzsi szervezet 

s társadalmi fejlődés ősi alapformája.

23 

De ugyancsak a természeti környezettel való küz- 

delem, a faj ez élete biológiai szükséggel hozta magá- 

val, hogy a faj alkalmazkodott a természeti környezet- 

hez, a létfeltételekhez. Ez által alkalmasabb lett a küz- 

delemre. Ezzel, ezekben az alkalmazkodásjelenségekben 

így életfegyvereket szerzett az élet küzdelmére. Hogyan 

jöttek ezek létre biológiai szükségszerűséggel, arra is 

megfelelt a tudomány egyrészt Lamarck, másrészt Dar- 

win ajkán. Itt most csak röviden érintjük, hogy az élő 

szervek, szervezetek használatuk szerint fejlődnek. Aki 

sokat tornázik, erősekké fejlődnek izmai. Aki nem tor- 

názik, nem mozog eleget, izmai visszafejlődnek. íme, itt 

rejlik a természeti környezet hatásának oka új jellem- 

vonások megszerzésében. De közre játszik itt egy másik 

fontos tényező, amit „meg Darwin emelt ki, hogy a szer- 

zett jellemvonások erősbödnek, ha célszerűek az élet- 

küzdelemben, épp az életküzdelemben végbemenő ter- 

mészeti kimustrálódás útján, amit Spencer inkább a 

derekasabb fennmaradásának nevezne. Ugyanis azok 

az egyedek, fajok, amelyek nem kaptak ily alkalmaz- 

kodásjelenségeket, azok elpusztulnak azokkal szemben, 

amelyek alkalmazkodásjelenségek gyanánt nyert, ily 

szerzett jellemvonásokkal, ily életfegyverekkel küzdhet- 

tek velük szemben a létért való küzdelemben. Nos, ez 

alkalmazkodásjelenségek, e szerzett jellemvonások, ez 

életfegyverek a nemzeti jellemvonások. így fejlesztette 

ki tehát ezeket szükségképpen a természeti környezettel 

küzdő emberi faj élete. 

De nemcsak a társadalmat fejlesztette ki a termé- 

szeti környezettel küzdő emberi faj élete szükségképpen, 

hanem az összes társadalmi jelenségek fokozatos szö- 

vedékét a társadalmi fejlődésben. Így legelőbb is vé- 

delmi, küzdő szempontból megteremtette ösztönszerűleg

24 

a csoportéletet, később törzsi szervezetet, majd társa- 

dalmat. Az önfentartó ösztön követelte szükségest a 

megélhetéshez eleinte könnyen szolgáltatta a dús föld, 

a vadászat és halászat. Később e létföltételek meg- 

fogyatkozván, szükségszerűen jött létre egyrészt az állat- 

tenyésztés, másrészt a földművelés. így fejlődtek ki a 

társadalmi élet alapjelenségei gyanánt a közgazdasági 

viszonyok, vagyis az őstermelés, a később ugyancsak 

szükségszerűen kifejlődött ipar, kereskedelem alapjelen- 

ségei a társadalmi életnek, épp úgy, mint ahogy az 

egyéni élet jelenségei közt a kémiai, az anyaghasonító 

működések az alapjelenségek, ahogy ezt Le Dantec oly 

szépen megvilágította „Az élet új elmélete” című köny- 

vében. Ezekhez társulnak, ezeket kísérik fa többi fizikai, 

energetikai, sőt pszichológiai velejáró jelenségek. így a 

társadalmi élet jelenségei közt is az anyaghasonító, 

anyagfölvevő működések vagyis a közgazdasági jelen- 

ségek az alapjelenségek, ezekhez társulnak, ezeket kisé- 

rik a többi vallási-ethikai, politikai, katonai, jogi sőt 

kulturális jelenségek. 

Mindezek, szükségszerű kifejlődését hozta létre 

a természeti környezettel küzdő emberi faj élete. A köz- 

gazdasági viszonyok csakhamar megteremtették ugyanis 

a kereskedelmet s a nyerstermény feldolgozására az 

ipart. A küzdő faj összetartására a vezető ősök hagyo- 

mányaiból vallásos-etnikai kultusz fejlődött. így jött létre 

a vallás, az ethikai szabályozások. Ezekből alakultak 

az írás feltalálásával a törvények. így fejlődött ki a jog. 

A további szerveződése a küzdelemnek a politikai élet, 

az államélet s benne a katonai szervezet, mint a faj 

küzdő erejének szervezete. S mindezzel együtt jártak 

főleg a vallási kultusz szolgálatában kifejlődő kulturális 

jelenségek.

25 

A kulturális jelenségeket is szükségképpen fejlesz- 

tette ki a természeti környezettel küzdő emberi faj 

élete. Vegyük ezt kissé közelebbről szemügyre. Mikor 

ellenségével, akár állattal, akár más csoportbeli, más 

fajbeli emberrel küzdő ősember követ ragadt fel a föld- 

ről s ezt fegyverül használta, akár hajító fegyverül, akár 

később vágó, hasító-fegyverül, ott kezdődött a kulturális 

fejlődés. A kultúra első leletei az ősidők homályából épp 

a kőszerszámok. Eleinte csak úgynevezett pattingatott kő- 

csúcsok lándzsahegyen, vagy pusztán a kézben is. Azután 

a csiszolt kő korszaka, csiszolt kőbaltákkal, melyeket 

fanyélre erősítettek. Majd jön a bronz-fegyver, a réz-, 

végre a vas-fegyver. S az egyszerű kődobás helyébe ma 

a seregpusztító ágyuk sok kilométerre vivő 900x300 

méternyi területet egyszerre seprő shrapnel-lövegei lép- 

tek, íme, mily hatalmas fejlődés. Ez a kulturális fejlő- 

dés egyik ága csak, de az, amely szorosan a faj küz- 

delméből fejlődött. A kulturális fejlődés többi ágai: a 

filozófia, tudományok és művészek a faj küzdelmét 

szervező vallási-etnikai kultuszból fejlődtek ki már a 

törzsszervezetben. 

Így itt az időbeli egymást követő fejlődményeknek 

egész egymásra rakodó sorozatával állunk szemben, 

amelyeket mind vagy közvetlenül, szorosan a természeti 

környezettel küzdő emberi faj élete hozott létre szükség- 

képpen, vagy egyik ilyen fejlődmény hozta magával 

újabb fejlődésképpen szintén természeti szükségszerű- 

séggel, de végeredményben mindegyik a faj küzdelmé- 

nek terméke. Kimondhatjuk tehát, hogy az egész társa- 

dalmi fejlődés, kulturális fejlődés szükségszerű terméke 

a természeti környezettel küzdő faj életének, csak a 

küzdelem szervezettebb, magasabb foka. 

Ezt az alapfelfogást, szigorúan megszabott, deter-

26 

minált biológiai felfogást nem hangsúlyozhatjuk eléggé. 

A továbbiakban sok fejezeten át mindig szem előtt kell 

ezt tartanunk. „A kulturális fejlődés biológiai eredete 

alaptényének” fogjuk ezt nevezni. 

Még csak egy megjegyzést. Az így időben egy- 

másra rakodó fejlődmények áttekintése rögtön meggyőz, 

hogy egyáltalán nem lehet igaza annak a túlzó, hogy 

úgy mondjam ultra-darwinismusnak, mert maga Darwin 

éppen nem vallotta ezt, amely szerint az emberi egyé- 

nek közt is ádáz „létért való küzdelem” volna a poli- 

tikai egységek keretében, hogy szinte zsákmánynak te- 

kintenék egymást. Ε felfogás vaskos tévedésnek minő-” 

síthető, amint ezt Novicow „A társadalmi darwinismus 

kritikája” című könyvében szépen kimutatta. A biológia 

ugyanis, mint mondja, éppen nem állítja az örökös mé- 

szárlás szükségességét az emberek között, hanem ellen- 

kezőleg azt mutatja – amint itt fennebb is láttuk - 

hogy az emberi faj természetes állapota politikai egy- 

ségeket alkotni az összes egyedekből a természeti kör- 

nyezet kedvezőtlen létfeltételeinek legyőzésére. A küz- 

delem a természeti környezettel a valódi létért való 

küzdelem. 

No és hozzá kell tennünk részünkről, hogy a mai 

társadalmi életet tekintve, már nemcsak a fajnak a ter- 

mészeti környezettel való küzdelme biológiai alapténye, 

hanem az ehhez csatlakozó közgazdasági jelenségek, 

politikai, jogi, államéleti jelenségek, vallási-ethikai élet 

jelenségeinek és a kulturális élet jelenségeinek hatalmas 

összetétele, complexuma. Ha az eredeti küzdelem ma- 

gával hozta is a létért való küzdelem kegyetlenségeit, 

kérlelhetetlenségét, itt ez a complexum egészen más 

valami, ez éppenséggel nem törekszik olyasmire, hanem 

a természeti környezettel, a létföltételekkel való szerve-

27 

zett, nagyarányú küzdelem, a természet lehető nagyfokú 

kizsákmányolása. 

5. Az ember társas lény. A társadalmi jelenségek 

szövedékében az alapvető jelenségek a közgazda- 

ságiak: a létfeltételekkel való közvetlen közdelem. 

Az ember társas lény: ζόων τυολίτικον – mondotta 

volt már Aristoteles, kiemelve e mondással az ember 

természetének egyik alapvonását. Azóta számtalanszor 

idézték e mondást, de magyarázatára nem igen töre- 

kedtek. 

Igen, az ember társas lény, de nem azért, mert 

természete ilyen, hanem mert az ősember ösztönszerű- 

leg ellenségével, akár vadállattal, akár más fajbeli em- 

berrel való küzdelmében támogatást keresve lépett fel 

csoportosan, az ősi csoport-élet fejlesztette ki azután 

az ember e társas természetét, fejlesztette az Aristoteles- 

féle „társas lénnyé” az embert. Így szükségképpen fej- 

lesztette az embert a természeti környezettel való küz- 

delme, tehát ősi élete „társas lénnyé”. 

A csoport-élet ősi alakja a társas életnek. Állatok- 

nál is feltalálható, így különösen a majmoknál. Főleg 

az afrikai bőgő majmok élnek csoport-életet. Csopor- 

tosan vándorolnak az erdőségekben s rendeznek bőgő 

hangversenyeket, azaz csak közös, társas bőgéseket. 

De a gyermekpszichológia is mutatja, hogy a csoport- 

élet ősi társas élet. A gyermeknél ugyanis még csak 

fejlődésben vannak a pszichológiai működések, az össze- 

tettebb pszichológiai képződmények. így a gyermek- 

pszichológia valóságos genetikus pszichológia, a lelki 

működések, képződmények eredetét, genezisét adja. Így

28 

a gyermekeknél a társas élet alapjául szolgáló pszicho- 

lógiai képződmények, melyeket épp a társas küzdelem 

a csoport-életben fejlesztett ki az emberben az ember 

természetévé, mint fennebb rámutattunk, e képződmé- 

nyek, a fajfenntartó reflexrendszerek még nem fejlődtek 

ki eléggé s ezért a gyermek valóságos csoport-életet 

él meg társas életét illetőleg. Jól látni ezt ifjúsági kö- 

rökben, de főleg az Amerikában, az Egyesült Államok- 

ban annyira divattá vált fiú-körökben (boys' clubs). 

Itt a fiuk 80% tagja volt valamikor ily körnek. Több 

mint fél millió fin tagja ily köröknek. Ezeknek célja a 

játék, a testedző, szabadban folytatott játék és a barát- 

ság. Egyik ismertetője e köröknek maga mondja: Az 

ifjú ezekben még nem teljesen kifejlett egyéniség lévén, 

csoport-életet él, mint bizonyos állatok. Tömegben oly 

jól cselekednek, mintha egyedül volnának. Egy-két ko- 

lompos (keyboys) vezeti őket. A vezető felnőtt ezek 

utján hathat az egész körre. íme ez valódi csoport- 

élet még. 

A csoport-életből lett a természeti környezettől 

való küzdelem fokozatosan előrehaladó szerveződésé- 

vel a törzsi élet. Törzsfők, vezetők alatt. A törzsfő volt 

a küzdelem vezetője. Az egyes idegen törzsek ádáz, 

pusztító harcokat vívtak nemcsak vadállatokkal, hanem 

egymással is, törzs törzs ellen. 

De az eleinte dús föld, a vadászat, halászat bő- 

sége is csökkent, létre jött szükségszerűleg a termé- 

szeti környezet létfeltételeivel való küzdelemben az 

állattenyésztés, földművelés, ipar, kereskedelem. Már a 

törzsi élet fokán megtaláljuk ezeket: a törzs tulajdonát 

tevő csodákat, a törzs földjeit, a törzs iparát, első sor- 

ban fegyver iparát s a természet zordsága ellen való 

küzdelmében védő ruházat iparát, épp úgy a kereske-

29 

delmet is a törzs körén belül, sőt idegen törzsekkel a 

csere-kereskedés alakjában, a mai csere-eszköz a pénz 

nem lévén feltalálva, de épp e csere-kereskedésből fej- 

lődött ki, ily csere alapérték volt az ős rómaiaknál 

például a marha, a pecus s ebből a tényből keletke- 

zett az ennek képét viselő fémdarab, a pecunia, vagyis, 

marhajegy használata. így fejlődtek ki már a törzsi 

életben a közgazdasági viszonyok, mert a létfeltételek- 

kel való küzdelem ez ágait: a termelést, tudniillik állat- 

tenyésztést, földművelést és ipart s a termelés elosztó- 

ját: a kereskedelmet közgazdaság néven foglaljuk össze. 

A meghalt vezetők hagyományából, mint az ősök 

halotti kultuszából még nagyobb mértékben fokozott 

szerveződése jött létre a környezettel való küzdelem- 

nek épp a vezető ősök halotti kultuszából kifejlődő 

vallásos etnikai szabályozás útján. A környezettel való 

küzdelem e vallásos ethikai szabályozásával indul meg 

a tulajdonképpeni, szorosabb értelemben vett társa- 

dalmi fejlődés. Az írás feltalálásával ugyanis az ethikai. 

elvek törvényekké lettek s megszületett a jog, amely 

tehát szintén a természeti környezettel való küzdelem 

szerveződésének édes gyermeke így, s létrejött a küz- 

delem jogi szabályozása, a politikai társadalom, az 

államélet külön szervezett küzdő erővel, a katonaság- 

gal. A vallásos kultuszból meg ez alatt kifejlődött a 

filozófia, a tudományok és a művészetek, szóval a kul- 

turális jelenségek. 

Így fejlődött ki tehát szoros szükségszerűséggel 

az emberi fajnak a természeti környezettel való küzde- 

méből, azaz a faj életéből az egész társadalmi fejlődés 

a társadalmi jelenségeknek itt vázolt egész változatos 

sorozatával. Ez mind a faj életének, a faj küzdelmének, 

eredménye.

30 

Ε különféle változatos társadalmi jelenségek azon- 

ban korántsem egyenrangú fejlődmények. Kétségtelen, 

hogy amint az egyéni élet működései közt a kémiai, 

az anyaghasonító jelenségek az alapvető jelenségek, 

mint erre fennebb rámutattunk, úgy a társadalmi élet- 

ben is az anyagfölvevő jelenségek, vagyis a környezet 

létföltételeivel küzdő termelő viszonyok, szóval a köz- 

gazdasági jelenségek az alapvető jelenségek. A többi 

mind ezeket kiséri, ezekkel vele jár, így a vallásos- 

etnikai élet, a jogi, politikai államélet, a katonai élet, 

sőt a kulturális élet jelenségei is épp úgy, ahogy az 

egyéni életben az anyaghasonító jelenségeket kisérik, 

vele járnak a fizikai, energetikai, sőt pszychikus jelen- 

ségek. Kimondhatjuk tehát végeredményben, hogy a 

társadalmi jelenségek közt az alapvető jelenségek a 

közgazdasági viszonyok, mert ezek képviselik a létfel- 

tételekkel való közvetetlen küzdelmet. 

6. Az alkalmazkodás a természeti környezet lét- 

föltételeihez megváltoztatja az emberek termé- 

szetét, az emberek természetének változásával 

változnak a társadalmi jelenségek. 

Az emberi fajnak a természeti környezettel való 

küzdelme szükségszerűen hozván létre a csoport-életet, 

a törzsi életet, a társadalmi fejlődés oly sok jelenségét, 

a közgazdasági jelenségeket, a létfeltételekkel küzdő 

termelés viszonyokat: az állattenyésztést, földművelést 

és ipart, a termelés elosztóját: a kereskedelmet, a val- 

lásos ethikai jelenségeket, a jogi, politikai, államélet- 

jelenségeket, a katonai szervezetet, a vallás kebeléből 

a filozófiát, tudományt és művészeteket föl a legmaga-

31 

sabb kulturális jelenségekig, át is alakította az emberek 

természetét. A csoport-életet élő ősember fejletlensége, 

a törzsi szervezet embere idegen törzset pusztító vad- 

sága mivé lett a mai művelt társadalom békés embe- 

rében. Az emberek természete megváltozott a termé- 

szeti környezettel való küzdelem fokozatosan előreha- 

ladó társadalmi szerveződésében. Alkalmazkodtak a 

küzdelemhez. Itt mind nagyobb fokú alkalmazkodással 

állunk szemben. 

De ez az alkalmazkodások egyik csoportja csak, 

az átlagos alkalmazkodások, melyeket többé-kevésbbé 

minden ily társadalmi szerveződés kiváltott. Ε mellett 

van az alkalmazkodásoknak egy másik fontos csoportja, 

melyet a természeti környezet hatása váltott ki. A ter'- 

mészeti környezet létfeltételei ugyanis szükségszerűen 

megváltoztatták az ott élő emberek természetét. Lamarck 

és Darwin tanításai vetettek világot erre. Az élő szerv, 

az élő szervezet úgy fejlődik, ahogy működik, ahogy 

használjuk. Már most a természeti környezettel való 

küzdelem ilyen és ilyen működéseket követelvén, eze- 

ket és ezeket a szerveket fejlesztette ki. így fejlődtek 

ki az úgynevezett szerzett jellemvonások. Még egy fon- 

tos biológiai jelenség működött közre, a Darwin-féle 

természetes kimustrálódása e szerzett jellemvonásoknak 

a létért való küzdelemben. A jobban alkalmazkodott 

faj maradt győztesnek, a többi pusztult. így fokozato- 

san nagyobb arányú alkalmazkodás jöhetett létre, mert 

mindig csak a küzdelemre jobban rátermett jellemvoná- 

sokkal bíró faj maradt fenn. Ezért nevezné e törvényt 

Spencer „a derekasabb fennmaradásának” a darwini 

természetes kimustrálódás helyett. 

Így módosult tehát az emberek természete kör- 

nyezetének megfelelően, így szerzett új jellemvonások,

32 

amelyek merő alkalmazkodás-jelenségek s az illető ter- 

mészeti környezettől függvén a földrajzi típusok szerint, 

ahol az illető faj él, mások és mások, ezek tehát a 

nemzeti jellemvonások. 

Ε nemzeti jellemvonások, ez alkalmazkodás-jelen- 

ségek szerzett életfegyverek, mert a természeti környe- 

zettel való küzdelemben ezekkel jobban boldogul az 

a faj abban a földrajzi környezetben. És itt eljutottak 

a földrajzi típus szerepére az alkalmazkodás-jelensé- 

gekben. 

A környezet e befolyásának elmélete már Montes- 

quieunél föltűnik, Buckle-nél még inkább tapasztalható, 

de csak Spencer-nél nyer rendszeres tudományos ala- 

kot pszichológiai kutatásaiban, amikor a környezet 

(environment) hatásáról beszél. 

Spencer azután részletes alkalmazását adja ennek 

a társadalmi fejlődés rajzánál a „Sociologia Alapelvei- 

ben” s végig követi ez alkalmazkodás-jelenségeket a 

természeti környezethez a társadalmi fejlődés egész 

vonalán. 

Láttuk, hogyan módosítják az emberek természe- 

tét a természeti környezet létföltételei ez alkalmazkodás- 

jelenségek útján, hogyan jönnek létre a nemzeti jellem- 

vonások, nos világos tehát ha ily és ily földrajzi, ter- 

mészeti környezet ilyenné és ilyenné módosította az 

emberek természetét és ilyen és ilyen társadalmi fejlő- 

dést hozott létre az ily jellemvonású, az ily alkalmaz- 

kodásu faj, akkor az emberek természetének változá- 

sával például új természeti környezetben, vagy a ter- 

mészeti környezet új változásaiban változni fognak a 

társadalmi jelenségek is. 

A legszebb példa erre az amerikai jellem és tár- 

sadalom. Az amerikai eredetileg angol s mégis mi

33 

más lett az új földrajzi környezetben. Egyrészt a dús 

föld munkára biztató, szerencsét ígérő bősége, kiak- 

názatlansága, másrészt az indián benszülöttek vesze- 

delmes szomszédsága kifejlesztette benne a két új 

fő jellemvonást: a munka-hajszát, a szerencse-haj- 

szát, mohósággal kap a munkán, mohósággal esik 

neki, ha kimeríti is magát és a józanságot, gyakorla- 

tiasságot, mert a veszedelmes szomszédság, nemcsak, 

a sietésre késztette a munkában, hanem a védekezés, a 

küzdelem gyakorlati, józan berendezésére. Ε két fő jel- 

lemvonás bélyege rajta van az amerikaiak egész fel- 

fogásán s ez egyik sincs meg ily túlzott fokban az 

angol jellemben. A létfeltételek tehát az új természeti 

környezetben megváltoztatták az angolok természe- 

tét s amerikaiakat csináltak belőlük. S ime az ameri- 

kai társadalom is más. Az amerikai társadalom je- 

lenségein is ott a bélyege a munka kultuszának és az 

amerikai józanságnak, gyakorlatiasságnak. Kimond- 

hatjuk tehát e találó példa alapján is már, hogy az 

emberek természetének változásával változnak a tár- 

sadalmi jelenségek. 

Érdekes következtetéseket vont e tényekből 

Spencer a társadalmak alakulására s az egyén társa- 

dalmi viselkedésére, az állam beavatkozásának kor- 

látolt voltára vonatkozólag. 

Spencer a társadalmi jelenségeket maguktól ter- 

mett, nőtt fejleményeknek mondja, amint láttuk is 

fejlődésüket, s ha ez így van, akkor a társadalmi élet 

fejlődése hirtelen nevelés- és alkotmányreformokkal 

nem is téríthető új irányba. Ezért elítéli a forradal- 

mat, mely pillanat alatt akar új államéletet adni. Csak 

lassan, nem az ismeretek, hanem az egyének, az em- 

berek természetének (men's natures) megváltozása-

34 

val módosulhat a társadalmi élet is. A társadalmi élet 

is az életfeltételekkel folytonos kölcsönhatásban áll. 

Ami az egyén életére érvényes volt, érvényes a fa- 

jéra is. És így itt is a faj ilyetén alkalmazkodása, még 

pedig maga-magától való alkalmazkodása az életfel- 

tételekhez hozhat létre szilárd jellemeket, egészséges 

érzéseket. Itt Spencer az alkalmazkodással psziho- 

logiai felfogására utal vissza, ahol a fennebb érintett 

környezet-elméletről s ezzel kapcsolatban az el- 

mének a környezethez való alkalmazkodásáról szól. 

Spencer szerint tehát a társadalmi formákat íz 

emberek természete szabja meg (the forms of social 

organization are determined by men's natures). Ér- 

dekes, hogy ép ez is az egyik szempont, amiért el- 

itéi! a szocializmust. Mit is akar tehát a szocializ- 

mus? Mint ö mondja, azt akarná, hogy az önző em- 

berek úgy cselekedjenek, mintha nem volnának ön- 

zők (that selfish men may be so manipulated that 

they will behave unselfishly), a jóság hatásait akar- 

ják tehát elérni a jóság nélkül (that the effects of 

goodness may be had without the goodness). Azért 

mondja, hogy valóságos társadalmi alkímiában hisz 

a szocializmus, mikor nemtelen természetektől vár 

nemes cselekedetet. 

Az egyén maga alkalmazkodjék az életföltéte- 

lekhez. Láttuk, hogy Spencernek ez a felfogása a 

pszihologiai fejlődésről szóló általános felfogásában 

gyökeredzik. A pszihologiai fejlődésről ugyanis ki- 

mutatta, hogy mennyire függ ez a környezettől s 

hogy az elme fejlődése e szempontból úgyszólván a 

környezethez való mindinkább megfelelő alkalmaz- 

kodásból áll. Ez az ő elmebeli fejlődésének (mental 

evolution) egyik sarkalatos pontja. Nos, ezt a szabad

alkalmazkodást kell meghagyni a társadalomban is. 

Ε tekintetben ne vessen korlátokat az egyének elé a 

társadalmi forma. Ez az ő társadalomtudományi in- 

dividualizmusának a fő tétele s alapjául szolgál ennek, 

mint látjuk, az elmebeli fejlődés, a pszihologiai fej- 

lődés alaptétele a környezet hatásáról és a szabad 

alkalmazkodásról. 

Ennek a szabad egyéni fejlődésnek senki sem volt 

lelkesebb hirdetője, mint Spencer. Nemcsak társada- 

lomtudomány; írásaiban, hanem népszerűvé vált ne- 

veléstudományi munkájában ez úgyszólván a főelv. 

A gyermek maga szerezzen tapasztalatokat, maga 

alkalmazkodjék az életfelételekhez. Ne tegyünk elébe 

spanyolfalat, mert akkor előbb ezekhez kell alkalmaz- 

kodnia s azután külön a rajtuk levő valósághoz. Mint 

a környezet-elméletnél, itt is meg vannak elődei. Már 

Locke erősen hirdette az egyéni természet szabad 

fejlesztését a nevelésben. Goethe is a föld gyermekei- 

nek fő javakép egyéniségük szabad kifejlesztését hir- 

dette. De senki sem fejtette ki e tételt a maga rend- 

szerességében a nevelésre és a társadalmi életre vo- 

natkozólag úgy, mint Spencer. 

Érdekes itt megjegyeznünk, hogy Spencernek 

már első irodalmi fellépése is ily irányú volt. „A kor- 

mányzás sajátos köre” című cikksorozat volt ez, 

amelyben az államhatalom túlkapásaival szemben, a 

kormányzás sajátos hatáskörét iparkodik megszabni 

s arra a kérdésre iparkodik felelni, mikor avatkoz- 

hatik be az állam jogosan az egyének cselekvés kö- 

rébe s ebben is mindenütt az egyén szabad tevékeny- 

ségét hirdeti. Később is mindig ily szellemben írt. Az 

állam – szerinte – nem sülyesztheti a szabad em- 

beri egyéniségeket politikai automatákká, nem adhat 

35

36 

rájuk lelki egyenruhát. Minden egyénnek viselni kell 

a saját egyéni természetéből folyó cselekvésének elő- 

nyeit, hátrányait. Csakis akkor korlátozandó cselek-, 

vese, ha káros befolyásokkal van másokra. Ép ezért 

azt vallja Spencer, hogy mindenkinek szabadjában 

áll, azt cselekednie, amit akar, amennyiben ezzel má- 

sok hasonló szabadságát nem korlátozza. Az indivi- 

dualizmus ez alapelve egész társadalomtudományi 

felfogásán meglátszik. 

Lám, mily érdekes következmények. És ez mind 

az alkalmazkodásról szól. Jobban tisztába jöhetünk 

tehát a társadalmi élet eredetéül szolgáló ősi alkal- 

mazkodási-jelenségek jellemalkotó, az emberek ter- 

mészetét adó, az angolt angollá, az amerikait ameri- 

kaivá tevő fontos szerepével, ha ily messze kiható 

szerepét láthatjuk a mai társadalmi életben, e társa- 

dalom módosulásaiban, az egyén társadalmi szabad,, 

ma is tartó alkalmazkodásában, az állam beavatkozá- 

sának ezt kímélő, tiszteletben tartó határaiban, a szo- 

cializmusnak épp ez ősi alkalmazkodás-tevékenysé- 

get bénító, sőt lehetetlenné tevő álomképeiben, ahogy 

Spencer, a mélységes angol gondolkodó mindezeket 

elénk tárta. 

Kétségtelen tehát, hogy az alkalmazkodás-jelen- 

ségekben van a társadalmi élet, a társadalmi fejlődés 

eredete, mint a természeti-környezettel való küzde- 

lem szerveződésének s hogy az alkalmazkodás ma is 

tart a társadalomban, s hogy az alkalmazkodás a ter- 

mészeti-környezet létfeltételeihez megváltoztatja az 

emberek természetét s végre, hogy az emberek ter- 

mészetének változásával változnak a társadalmi je- 

lenségek.

37 

7. A társadalmi fejlődés legmagasabb képződ- 

ménye a kulturális fejlődés. 

Tulajdonképp a kultúra ott kezdődött, mikor az 

ellenségével, már akár a vadállattal, akár más fajbeli 

emberrel szembenálló, küzdő ősember követ ragadott 

s ezt fegyverül használta, már akár hajító fegyver- 

nek, akár vágó, hasító fegyvernek. 

Ettől az első pillanattól fogva a mai seregpusz- 

tító, sok kilométerre hordó s 900X300 méter terüle- 

tet veszélyeztető srapnel-lövedékes ágyúig követ- 

hető a fejlődés hatalmas menete. A darab kőtől a go- 

lyószóró szörnyetegig hatalmas a kulturális fejlődés s 

ennek épp az emberi fajnak a természeti-környezettel 

való küzdelmével szorosabban összefüggő része, a ri- 

zikai értelemben vett fegyver fejlődése. 

A szellemi értelemben vett fegyver ugyanis a 

tudomány lett a kulturális fejlődésben, de csak ennek 

későbbi folyamán. A tudomány sem tekintendő egyéb- 

nek ugyanis, mint az emberi fajnak a természeti 

környezettel való küzdelme szellemi fegyverének. 

Igen, a tudomány fegyver a természeti erők kihasz- 

nálására, hasznunkra fordításában, a természet ki- 

aknázásában, kizsákmányolásában. A tudomány nem 

oly absztrakt, független valami, mint némelyek feltün- 

tetnék, hanem a gyakorlati élettel szorosan össze- 

függő, az életküzdelem., a faj küzdelmének a termé- 

szeti környezettel szemben valóságos fegyvere. 

A földről felragadott kő helyét elfoglalta az úgy- 

nevezett pattingatott, tehát már alakított, de még csi- 

szolatlan kődarab a dárda hegyén. Ez volt a csiszo- 

latlan kő korszaka. 

Azután jöttek a csiszolt kőbalták, melveket fa-

38 

nyelekre erősítettek, csiszolt dárdahegyek stb., mint 

az ősi leletek mutatják s ez volt a csiszolt kő korszaka. 

Azután jöttek a bronz-, réz-, s végre a vasfegy- 

verek, s fokozatosan egyéb tárgyak is már a kőkor- 

szaktól fogva. Ez volt a bronz-kor, a réz-kor, a vas- 

kor, így áthidaltuk a fejlődést a még nem formált fel- 

ragadott kődarabtól a seregpusztító, golyószóró 

ágyú-szörnyetegig. 

így tulajdonképpen a kulturális fejlődésnek ez 

az emberi fajnak a természeti környezettel való küz- 

delmében szorosabban összefüggő része előbb indult 

fejlődésnek, mint a társadalmi fejlődés. De csak ez 

a része. 

A kulturális fejlődés a maga egészében külömben 

a társadalmi fejlődésből jön létre később, s mint en- 

nek legmagasabb képződménye szerepel azután a fej- 

lődés folyamán. 

Amikor a vezető ősök hagyományaiból, halotti 

kultuszából kifejlődött a fajnak a természeti környe- 

zettel való küzdelme, vallásos-etikai szabályozása, 

akkor fejlődött ki fokozatosan a jót jutalmazó, a bű- 

nöst büntető felsőbb lényben való hit, ez szükséges 

volt épp a küzdelem szabályozására s akkor fejlőd- 

tek ki az etikai viselkedés első szabályai, amelyek 

szintén szükségesek voltak a faj küzdelmének szabá- 

lyozására. 

Nos, a felsőbb lényről való metafizikai, ontoló- 

giai elmélkedésekből és az etikai viselkedésről szóló 

elmélkedésekből keletkeztek a filozófiai elméletek. 

Mint az emberi gondolkodás története mutatja, az 

első filozófiai elmélkedések valami felsőbb lény moz- 

gató-erő metafizikája, ontológiája voltak, vagy pedig 

gyakorlati életfilozófia az emberi viselkedésről. Ez

39 

mind szorosan összefügg a faj küzdelmének vallásos- 

etikai szerveződésével, egy a jót jutalmazó, a bűnö- 

söket büntető felsőbb lény ilyetén szankciójával s eti- 

kai szabályokkal a küzdelmet illetőleg. Így szakadt 

ki tehát tulajdonképp a vallás kebeléből a filozófia. 

De a filozófia, a „tudományok anyja” az ismert 

klasszikus mondás szerint. Belőle szakadtak ki me- 

gint az egyes szaktudományok. így a tudományok 

is a vallás kebeléből fejlődtek ki. Később hathatós 

szellemi fegyverei lettek a faj küzdelmének. 

A vallásos kultuszt szolgálták a művészetek, így 

az építészet emelte Isten hajlékát, a díszítő művészet, 

a festészet ékesítette, a szobrászat isten-szobrokat 

alkotott s a zene, költészet az ősi kultusz mágiáját 

szolgálták. Csak azután fejlődött világi művészet is 

belőlük. Így a művészetek is a vallás szolgálatából 

fejlődtek ki. 

A tudományok és művészetek haladása adta az- 

után a szorosabb értelemben vett kulturális fejlődést 

s a társadalom, a faj küzdelmének vallásos-etikai 

szerveződéséből fakadván e szorosabb értelemben 

vett kulturális fejlődés, úgy tűnik fel, mint a társa- 

dalmi fejlődés legmagasabb képződménye. S az is, 

valósággal virága a társadalmi fejlődésnek. 

8. A faj küzdelmének etikai szerveződése vezetők 

alatt, majd a vezető ősök hagyományából kifej- 

lődött vallásos kultusz alatt. 

Már a csoport-élet alatt indult meg bizonyos 

szerveződése az emberi faj természeti környezettel

40 

való küzdelmének. Egyesek magukkal tudták ragad- 

ni a csoportot. Kolomposok keletkeztek. 

A törzsi élet már a faj küzdelmének fokozottabb 

szerveződését mutatja vezetők alatt. Itt már valósá- 

gos vezetők viszik küzdelembe a tömeget, a törzset, 

nem afféle ideiglenesen a tömeget magukkal ragadó 

kolomposokról van szó. 

A faj küzdelmének fokozatosan előrehaladó szer- 

veződése most már abból áll, hogy a vezetők hatalma 

mind nagyobb lesz, sugalmazó tényezőkkel veszik 

körül hatalmát, nagyobbnak tüntetik föl a rendes em- 

bernél, a törzsfő király lesz és ugyanabban a család- 

ban állandósulván a vezető szerep, a vezető őseinek 

hagyományai tiszteletével, az ősöknek időben foko- 

zódó tiszteletével veszik körül. 

Így az ősök halotti kultusza emeli a jelenlegi ve- 

zető, a király hatalmának sugalmazó erejét a faj küz- 

delmének szerveződésében. Az ősök megbízatása, 

felsőbb rendelés vezeti tehát a királyt. 

Így fejlődik ki a vezető ősök halotti kultuszából 

a faj küzdelmének vallásos-etikai szerveződése. S 

ezzel jön létre a tulajdonképpeni szervezett társada- 

lom, mely a törzsi élet helyébe lép s indul meg na- 

gyobb arányokban a társadalmi fejlődés. 

A faj küzdelmének vallásos-etikai szerveződése, 

szabályozása úgy történik, hogy a vezető ősök ha- 

gyományait az idővel mindjobban nagyító tisztelet 

az emberek, a király fölé emeli az őst, az ős hatalmat 

s ma is jókat jutalmazó, bűnösöket büntető, azaz a 

faj küzdelmét előmozdítókat segítő, hátráltatóit ül- 

döző felsőbb lénnyé nagyítják, istenségnek, égi lény- 

nek tüntetik föl, aki a társadalmi viselkedés etikai 

szabályait is előírta, meghagyta. Innen most már a

41 

vallás eredete, az etikai elvek eredete s az egész tár- 

sadalomnak, a faj küzdelmének vallásos-etikai sza- 

bályozása, szerveződése. A király is ettől az ős-isten- 

től kapja megbízatását: Isten kegyelméből való király. 

Szép példa minderre az ó-egyiptomi királyság. 

A királyok az ősi törzsfő-szervezetből lettek, de az 

ősök kultusza mind nagyobb arányú fejlődésre kap 

s az ősöket végre is istenségeknek, égi, felsőbb lé- 

nyeknek tüntetik fel. Innen a fáráo elnevezés, mely 

a Napfiát jelenti, mert a Rá a nap. íme tehát a min- 

dent növelő halotti kultusz-hagyomány felsőbb lény- 

nyé, „Nap”-pá tette az őst s a királyt a Nap fiává, 

fáraóvá. 

De az ősök, az elhalt hős vezetők isteni kultusza, 

istenitése a foinikiaiknál s a görögöknél is megvolt. 

Ezért irja Euhemerosz Kr. e. 300 körül Ιερά αναγραφή 

cimü müvében, hogy a görög néphit összes istenei 

emberek voltak, így Uranosz, Kronosz, Zeusz, hatalmas 

királyok, hősök stb. Még Homérosznál is a gyakran 

használt ζειος és διος jelző nem is zsenit, hanem de- 

rekasat, kiválót, eredetileg „fényes”-t (a „napfény”- 

dies) jelent s hasonló jelentése volt a ηρος-nak, a hős- 

nek, aki kiváló, derekas, „fényes” ember. Heziodosz 

meg a „Munkák és Napok” cimü munkája 156-173-ik 

soraiban a héroszi nemzetség, az időben negyedik nem- 

zetség (τέταρτον γένος) leírásánál ezt mondja: ανδρών 

ηρώων Ιτεΐον γένος, 61 καλέονται ημίθεοι, tehát „a hős 

férfiak isteni neme, akiket félisteneknek hívnak. „íme a 

hősök félistenek, sőt isteni nemzetség. Pindarosz is híres 

Ετένικοι ϋμνοι-ban a játékokon ünnepelt győzőt családja, 

hazája félistenként tisztelt héroszával hozza összekötte- 

tésbe vagy éppen magukkal az istenekkel. 

Az „isteneket és a hősöket” (εεοι και ήρωες)

42 

együtt emlegették. Ez a hőskultusz,, mely istenítésben 

(άποΟέωοις) végződött, a halotti kultuszból, az elhunyt 

hős hagyományaiból, rendelkezéseiből fejlődött ki. Ho- 

méroszt is istenítették, mutatja Antipatrosz epigrammája: 

Szophoklész, Pithagorasz, Empedoklesz, Platon, Arisz- 

totelész szintén hőskultusz tárgya volt. Ε hőskultusz az élő 

uralkodókra is átment, ahogy Egyiptomban Nagy Sándor 

Perzeusztól és Heraklesztől származtatja családját, atyja- 

ként, Zeusz-Ammont emlegeti s Ammon egyiptomi jósa 

ω παι διός-nak szólítja. Apellesz képén villámokat tartó 

Zeusz gyanánt ábrázolja. Ennek utánzata lehet az a 

karneol, melyen szintén villámokkal, aegiszszel, vassal 

Zeuszként van ábrázolva. Görögországban általános volt 

ez időben a hősök istenitése már életükben. Likurgoszt 

már életében istennek mondja a Pithia s mikor meg- 

halt a spártaiak templomot emeltek tiszteletére, s kul- 

tuszát rendelték el. Lizandroszról, az aigoszpotamoszi 

győzőről mondja Plutarchosz, hogy ő volt az első görög, 

akinek már életében az ázsiai görög városok, mint 

valami istennek, oltárokat emeltek és áldozatokat vittek, 

himnuszokat és paianokat zengtek tiszteletére s a sza- 

mosziak elhatározták, hogy a Heraiat, Hera ünnepét 

Lizandriának fogják nevezni. Maga Cicero mondja, hogy 

ez időben a görögök mindjárt istenitették a feljebbvaló- 

kat. Innen azután Rómába is átterjedt a császárok isteni 

kultuszában. Végre is ez a hős-kultusz, nagy-ember- 

kultusz ma is megvan, csak nem mondjuk isteninek a 

a mai kikülömböződött társadalomban. Lényegében 

azonban a kultusz ugyanaz, a nagy emberek mai haza- 

fias kultusza s a régi hőskultus egy és ugyanaz a tár-

43 

sadalmi és kulturális jelenség. A küzdő faj, a nemzet 

megbecsüli küzdelme hőseit, kulturális fejlődése vezetőit, 

reformátorait. 

Így jön létre az elhalt ősök, királyok, hősök halotti 

kultuszából kifejlődött hőskultusz hagyományaiból, az 

elhalt király, hős rendelkezéseiből, mint később isteni- 

eknek tekintett hagyományokból az ősi társadalom val- 

lásos etikai szerveződése az ősvezetők, királyok tovább 

élő isteni kultuszában. 

Az írás feltalálásával a faj küzdelmének, a tár- 

sadalomnak a vallásos-etikai szabályozása, szerve- 

ződése még egy fokkal halad előre. Az etikai elvik 

írásba foglaltatván törvényekké válnak. így volt a 

görögöknél, a rómaiaknál stb. Megszületik e lépés- 

sel a jog s létrejön a társadalom jogi szabályozása, 

szervezése. S ezzel jön létre a politikai társadalom, 

az államélet, a küzdő erő külön, katonai szervezésé- 

vel. 

De mindez – mint láttuk – a vezető ősök ha- 

lotti kultuszából, az idővel növekedő s belőlük a faj 

küzdelmét, így a viselkedést is szabályozó, büntető 

és jutalmazó, sújtó és felemelő felsőbb lényt alkotó 

tiszteletéből fejlődött. 

Senki sem tudta ezt oly szépen megmagyarázni, 

mint Spencer, a nagy angol gondolkodó, aki részlete- 

sen és valóban igen mélyreható elemzéssel mutatja ki 

a primitív társadalmakban az ősök tiszteletének óri- 

ási befolyását. Ezt a gondolatot részemről a követ- 

kező hasonlattal vélem leghamarabb megérzékíthető- 

nek. Vannak állatok, amelyek úgy élnek, hogy az 

egyes egyedek nyomtalanul elpusztulnak. Vannak 

megint olyanok, mint pl. a korállok, hogy az elpusz- 

tuló egyed ott hagyja mészvázát s e vázakon te-

44 

nyésznek tovább a többi nemzedékek, e vázákból 

épülnek fel a korallszirtek, sőt a korallszigetek, az 

úgynevezett atolszigetek. Nos, így él a társadalom, 

az ősök kultuszán, a múltak vallásos hagyományain, 

s csak fokozottabb értelemben szól ez a primitív tár- 

sadalmakra. A régi egyedek, az ősök nem pusztultad 

el nyomtalanul. Ott hagyták maguk helyett az ősök 

kultuszát s mindenkoron ezen épült fel azután a jö- 

vendő nemzedék társadalmi szervezete. Az ősök tisz- 

telete s a belőle kifejlődött vallásos eszmék adták 

azt a korall sziklát, amelyen a következő nemzedékek 

tenyésztek tovább. Valóban így élnek a népek szel- 

lemi tekintetben őseik hagyományain. A társadalmi 

fejlődéssel oly szorosan kapcsolatos vallási eszmék 

eredete mindig ilyen mélyen gyökeredző s az ősök 

tiszteletével kapcsolatos fogalmakba megy vissza. 

Nem hiába tárgyalja Spencer e kérdést vagy négy- 

száz oldalon át. 

Láttuk tehát, hogy az emberi faj küzdelmének 

etikai szerveződése vezetők alatt történik már a 

törzsi élet alatt, de főleg a vezető ősök halotti kultu- 

szából, az idővel növekvő s belőlük a faj küzdelmét, 

így az etikai viselkedést is szabályozó, büntető és 

jutalmazó, sújtó és fölemelő felsőbb lényt alkotó tisz- 

telet adta meg a faj küzdelmének vallásos-etikai 

szabályozását, így a társadalom szerveződését csak- 

hamar törvényekkel is, jogi szempontból, megteremt- 

ve a törzsi élet helyébe a társadalmat, s ennek helyé- 

be a politikai társadalmat Isten kegyelméből való ki- 

rály alatt s így a társadalmi fejlődés nagyarányú fo- 

lyamát indítva meg.

45 

9. Az ősök uralkodnak rajtunk a halotti kultuszból 

fejlődött vallásos kultusz és agysejtjeinknek tőlünk 

örökölt szöveti diszpozíciói útján. 

- A holtak uralkodnak az élőkön. – 

Hogy az elhalt ősök halotti kultuszából fejlődött 

kezdetleges vallásos-etikai élet, hogy a halotti kul- 

tusz hagyománya az idővel mindent nagyítva, emelve 

az őst nappá, égi lénnyé, istenséggé s a faj etikai 

életének szabályozóvá tette a faj küzdelmének előre- 

haladó szervezésében, mint a jót jutalmazó, a rosszat 

büntető, felemelő és sújtó felsőbb lényt, – mindezt 

láttuk a fejlődés vázlatában. Így pszihikusan uralkod- 

nak az ősök rajtunk, mint felsőbb lények. A holtak 

uralkodnak az élőkön. 

De még végzetesebb az ősök, a holtak uralma 

rajtunk, sejtelmeinknek tőlük örökölt szöveti 

diszpozícióiban. A nevelés ezeket kifejleszti, de raj- 

tuk nem sokat változtathat. Ezért mondja Browning,, 

a jeles angol pedagógus a „Nevelés történeté”-ben 

olyan rezignáltan, bizonyos szomorúsággal: szinte 

felkiálthatnánk, mire való hát a nevelés, ha mindenkin 

így uralkodnak ősei. Igen, az ősök, a holtak nem tűn- 

nek el nyomtalanul, uralkodnak rajtunk, szinte haza- 

járó lelkeknek tűnnek fel uralkodásukban, ahogy Ib- 

sen darabja festi, vagy ahogy Diderot Rameau-ja „A 

Rameau unokaöccse” című munka végén Vergiliust 

icézve: „Quisqiie suos patimur Manes”: olyanok va- 

gyunk, amilyenekké apáink tettek, mindenkinek meg 

vannak a holtak szellemei közt, a Manesek közt 

azok, akiktől megnehezül élete sorsa. Igen, ez a hol- 

tak uralma az élőkön, az egyéni természetben, a szö- 

veti diszpozíciókban, amit az illető őseitől örökölve 

magával hozott.

46 

Az ősök ez uralmát megálmodta, megsejtette 

több mint kétezer évvel ezelőtt az „isteni Platon” (di- 

vus Platon) és tudományosan formulázta Herbert 

Spencer, a nagy angol gondolkodó napjainkban. Ez 

a találkozás az emberi gondolkodás történetében igsn 

érdekes jelenség. 

Az emberi gondolkodás történetében ugyanis 

régi problémák újra meg újra feltűnnek, gyakran 

egészen más alakban, annyira más köntösben a kor- 

szak divata szerint, hogy első látásra szinte fel sem 

ismerjük a régi, ezredéves ismerőst. 

A platóni eszmetannak sarkalatos tétele a lélek- 

nek előbbi életében szerzett tapasztalataira való visz- 

szaemlékezés. Platon szerint ugyanis az érzéki világ 

örökös folyásban van, nincs tehát tudománya. Fur- 

csa, de Platon így fogta fel, az érzéki tapasztalatot 

lenézte, lekicsinyelte, a kísérletet istenkísértésnek ne- 

vezte. Szerinte a fogalmi meghatározások állandók, 

ezek a létezők eszméi. Az érzéki mellette van, tőle 

kapja nevét s benne való részessége által létezik az 

eszmével egynevezetűek sokasága. 

A változó, tünékeny érzéki világgal szemben áll 

tehát az eszmék szilárd, állandó világa. Valóságos, 

állandó a fogalom tartama, az ősképek, az eszmék; 

az egyes dolgok maguk örökös változásban vannak s 

ellenmondásokat is tartalmaznak. 

Abból a körülményből, hogyha valami igazságot 

valakinek megmagyarázunk, úgy látszik, mintha öi- 

zonyos készség, bizonyos sejtése ennek meg volna az 

illetőben, azt következtette Platon, – s itt jövünk a 

sarkalatos tételre – hogy a fogalmak e valóságos 

ősképeit a lélek egy előbbi életben már látta. Az e lát- 

ványra való visszaemlékezés ott szunnyad a lélek-

47 

ben és tökéletlenebb másolatok látásával, amelyeket 

a tapasztalat nyújt, új életre ébred. A minden tapasz- 

talást megelőző belátásaink az eszmék világából va- 

lók, ezek viszonyait tüntetik fel. 

Platon tehát a lélek előbbi életéből merített ta- 

pasztalatokról és az ezekre való visszaemlékezésről 

beszél. Első hallásra talán felette önkényesnek látszik 

e tan. De ha filozófiai szemüvegen át vesszük szem- 

ügyre, csakhamar észrevesszük, hogy igenis lelkünk- 

nek, illetve elménknek vannak bizonyos formái, bi- 

zonyos sajátosságai, melyeket minden tapasztalatot 

megelőzőleg magával hoz s ime, ez az ősi probléma, 

hogy hozhatja magával ezeket a transzcendentális ele- 

meket? Platon az eszmetannal, a visszaemlékezés- 

sel felelt rá. 

Ez az ősi probléma azután végigkísért az egész 

emberi gondolkodás történetén. Nem szándékunk itt 

végig követni e probléma történetét. Csak ott ragad- 

juk meg a fejlődés fonalát, ahol már közelebbi alapul 

szolgál Spencer gondolatvilágához, Miért bármennyi- 

re szabadkozott Spencer, hogy ő nem „reader”, nem 

olvassa a többi filozófusokat, s nem belőlük él, mégis 

kora gyermeke s előbbi filozófusok alapján áll. Ö sem 

tagadhatja meg szóval korát és korának múltját. Az 

eszmék közkézen forognak, nem kell azokat olvasni, 

mégis elsajátíthatja az ember. 

Locke már a XVII. század végén, mint a tisztán az 

érzéki tapasztalatokra építő angol szenzualista isko- 

la megalapítója ridegen ragaszkodva a tapasztalatok- 

hoz, az érzéki tapasztalathoz, az elméről azt állítja, 

hpgy születéskor tabula rasa, teljesen üres, a tapasz- 

talat tölti azután be. Nincs tehát velünk született esz- 

me idea innata. Íme, ez tehát egyenesen Platon esz-

48 

metana ellen szól, az előbbi életből magunkkal hozott 

eszmék ellen tiltakozik. De Locke a tapasztalat, az 

érzéki tapasztalatra építő egyoldalúságában kétségte- 

lenül tévedett itt, bármily higgadt angol gondolkodó 

volt. Maga se vette észre, annyira elvakította az ér- 

zéki tapasztalat szerepe ismereteink szerzésében. 

Kantnak kellett jönni, a német kriticizmus gon- 

dolkodójának, hogy a problémára új világot vessen. 

ö kimutatja Locke-kal szemben, hogy nem mindent, 

ami elménkben van, ad a tapasztalat, hogy vannak 

minden tapasztalatot megelőző, a priori elemek, el- · 

ménk sajátos formái, melyeket az elme magával hoz, 

melyek tehát a priorikusak, transzcendentálisak, me- 

lyeket tehát igenis születésünkkor elménk magával 

hoz. íme Locke kritikája, aki azt állította, hogy nin?s * 

idea innata, illetve elménk születésünkkor semmit 

sem hoz magával, hogy tabula rasa, üres lap, melyet 

azután az érzéki tapasztalat ír tele. 

Kant tehát önkéntelenül megint Platónhoz jutott, 

hogy az elme magával hozza az elemeket. Most csak 

az a kérdés, honnan hozza? De Kant ezt nem fesze- 

gette, érintetlenül hagyta e kényes kérdést, Platon 

– láttuk – az elmének előbbi életében szerzett ta- 

pasztalataira való visszaemlékezéssel magyarázta. 

Nos, itt jövünk Spencerhez, aki csak úgy, mint 

Kant, tulajdonkép Platonra látszik visszamenni, anél- 

kül, hogy tudná. A felmerült fontos kérdés az volt, 

honnan hozza az elemeket magával elménk? 

Spencer az élő szervezetek pszihikus életét 

vizsgálván, jutott az e kérdésre való feleletre, anél- 

kül, hogy egyáltalán felelni akart volna, vagy hogy 

e filozófiai kérdést tárgyalni akarta volna. 

Spencer vizsgálva az élő egyén pszihikumát, az

49 

intelligenciát az egyéni tapasztalatok felhasználásá- 

ban s az ez alapon való minél jobb alkalmazkodásban 

í\ körülményekhez találta. Csakhogy itt rájött, hogy 

az egyéni tapasztalatokon kívül vannak más elemik 

is az egyén pszihikumában, amelyeket, úgy látszik, 

már születésekor magával hoz. Honnan hozza eze- 

ket? Szöveti diszpozíciók alakjában örökli őseitől. 

De honnan szerezték az ősök? Felelet: a tapaszta- 

latból, az ő tapasztalataikból. Ez tehát az ősök ta- 

pasztalata szemben az egyén tapasztalatával. 

És itt emlékeztet Spencer a nagy görög filo- 

zófusra, Platonra. Platon szerint a lélek előbbi éle- 

tében szerzett tapasztalatokra emlékszik vissza. 

Igen, előbbi élet, mondjuk Spencerrel, az ősök élete 

s ebből maradnak meg örökségképen szöveti disz- 

pozíciók alakjában az ősi tapasztalatok. 

Így tekintve, nem látszik oly kalandos képzelet- 

terméknek Platon eszmetana. Viszont pedig Spencer 

modern felfogásunkhoz mért természetes magyará- 

zatát adta annak, hogy elménk hogyan hozhatja ma- 

gával ezeket az a priorikus, transzcendentális, ősi ele- 

meket. Örökségképen szöveti diszpozíciónkban, me- 

lyeket őseink ránk hagynak s melyeknek kénytelen- 

kelletlen úgyszólván rabjai vagyunk. 

Úgy tűnik fel a nagy görög bölcs, Platon, mint 

aki még a tudományos sejtések világában megsejti 

ezt a feleletet erre a problémára; míg Spencer a tu- 

dományok pozitív korszakában megadja a problé- 

mára a pozitív tudományos feleletet. 

Érdekes találkozás a két hatalmas gondolkodó- 

nál. Több mint kétezer évet hidal át e találkozás, e 

probléma megoldása. És azokkal szemben, akik a ha- 

ladás ellenségei, vagy tagadói, örömmel mutathatunk

50 

rá, mennyire tisztultak fogalmaink, mennyire felette 

áll e pozitív tudományos felelet a platóni felfogásnak. 

A világ halad. Egyesek elmúlnak, de az egész emberi- 

ség kollektív munkája folyton előre visz és igazán 

meglepő és új eredményeket mutat fel. 

Igaz, a platóni régi visszaemlékezések, a spen- 

ceri ősök tapasztalatai uralkodnak a faj, a nemzet 

életén. Ezért nem lehet megérteni egy nemzet tör- 

ténetét csupán a jelentől· a múlt adja magyarázatát. 

Ez a történelemtanítás fontossága, melyet úgy le- 

kicsinyeltek nemrég nálunk egyes veszedelmes gon- 

dolkodók. A múlt hagyományai magyarázzák meg 

a jelent. De a múlt hagyományaiból hasznot is kell 

húznia a jelennek. Az ősök tapasztalatait, mint a nem- 

zet tapasztalatait értékesíteni kell a jelennek, a to- 

vább élő nemzetnek további életére. 

Így a múlt tapasztalata uralkodik rajtunk. A hol- 

tak tapasztalata uralkodik az élőkön a hagyomány, 

szokások, törvények alakjában. Hisz az ősi vallás- 

etikai szokások az ősök rendelkezései, hagyomá- 

nyai voltak s a törvények csak a fejletlenebb társa- 

dalmak e szokásainak megszilárdulásai a fejlettebb 

társadalmakban. így mondja Spencer: „Mindenütt a 

társadalmi haladás folyamán szokások törvényekké 

lesznek. Gyakorlatilag szólván, a szokás törvény a 

fejletlenebb társadalmakban... Akár a törzs isme- 

retlen őseitől öröklött, akár egy elhunyt király aka- 

ratának tulajdonított szokások a holt szabályát az 

élőre foglalják magukban; ezt teszik tehát a törvé- 

nyek is, amelyekké szilárdulnak a szokások.” 

A nemzet hagyományaiban, szokásaiban, törvé- 

nyeiben tehát a holtak múlt tapasztalata uralkodik 

az élőkön, mint ahogy az egyes ember örökösen fel-

51 

használja, értékesíti múlt tapasztalatait, ahogy rabja 

us ezeknek, és így függ a nemzet élete is múlt életétől, 

így rabja a nemzet is saját történetének. 

A törvények a legkikristályozottabb, megszilár- 

dultabb formái a holtak múlt tapasztalatainak s e for- 

mák alatt él a nemzet, e formák szabályozzák az élők 

életét. 

Így uralkodnak rajtunk agysejtjeink szöveti 

diszpozícióiban az ősök régi tapasztalataik, régi éle- 

ményeik, szöveti, szervezeti szerzeményeiknek egész 

világával. így uralkodnak a holtak az élőkön. Azok, 

akik már nem élnek azokon, akik most élnek s akik 

azután élni fognak. Az emberiségnek nemcsak pszihi- 

kus munkája külsőségében kollektív, hanem az em- 

beri faj pszihikus végzeménye is belsőleg is kolleK- 

tiv kumulatív, felhalmozódik, felraktározódik tapasz- 

talaival a faj egyéni agysejtjeinek szöveti diszpo- 

zícióiban. Egyesek elmúlnak, de az egész faj pszihi- 

kus fejlődése gyorsan előrehalad és igazán meglepő 

bámulatos fejlődést mutat az ősi kezdetleges állapo- 

tokhoz képest épp a kulturális fejlődésben, hiszen a 

faj pszihikus fejlődésének a kultúra a virága. 

10. A vallás mint a kulturális fejlődés ősforrása, a 

„kultúra anyja”. 

A kulturális fejlődés valamely szép egység, vala- 

mely nemzet munkája. A megfelelő földrajzi környe- 

zetben élő s ott, ahhoz az élethez alkalmazkodott s 

így sajátos jellemvonásokat nyert népegységet 

ugyanis nemzetnek nevezzük s földrajzi környezet- 

hez való alkalmazkodásaképp létrejött sajátos jellem- 

vonásokat nemzeti jellemvonásoknak nevezzük.

52 

A nemzet kulturális fejlődés szoros összefüggés- 

ben van a nemzet tiszta etikai életével. Ez 

etikai életet pedig a kulturális fejlődés ősi szakában 

a vallás rendelte el, szabályozta, szóval a vallás kép- 

viselte az etikai élet magvát. 

Ez az oka, hogy az egész kulturális fejlődés a 

vallásból indult ki. A vallás a kulturális fejlődés ős- 

forrása. A filozófia „tudományok anyja” klasszikus 

elnevezése mintájára, joggal mondhatjuk, hogy a val- 

lás a „kultúra anyja”. 

A vallás az etikai élet szankcióját a jókat jutal- 

mazó, a rosszakat büntető felsőbb hatalom, az isten- 

ség ítéletében adta. Ez az isteni szankció szükséges 

is volt nagyon a primitív népek vadsága mellett és 

soká gyakorolt felette jótékony hatást a nemzet eti- 

kai életére s így a kulturális fejlődésre. 

Ε felsőbb lény misztikus fogalmából egyrészt, 

másrészt az etikai élet, a magunk viselete kérdésé- 

ből indult ki egy a vallás kebeléből a filozófia, kutatva 

egyrészt a felsőbb lény sajátosságait a metafiziká- 

ban s ontológiában s kutatva az erkölcsi viselkedés 

elveit, az „ars bene beateque vivendi”-t, a gyakorlati, 

szokrateszi életfilozófiában és az etikában. Ha a 

klaszikus kifejezés a filozófiát a „tudományok any- 

jáénak mondja, még inkább mondhatjuk, hogy a 

„filozófia ősanyja” a vallás. A filozófia tehát a vallás 

kebeléből szakadt ki, mint a felsőbb lénnyel foglalko- 

zó metafizika, ontológia s mint az erkölcsi viselkedés 

életfilozófiája, mint etika. 

De a filozófiából, ez általános tudományból sza- 

kadtak ki, váltak ki azután az egyes szaktudomá- 

nyok, hisz a filozófia a „tudományok anyja”. Így ezek 

is öszefüggnek a kulturális fejlődés ősi szakában a

53 

vallással. Mind a filozófia, mind a tudományok a val- 

lás kebeléből fejlődtek ki. 

Az összes művészetek eredetileg a vallásos kul- 

tusz kiegészítő részei voltak. Így első sorban a zene. 

A zene, az ének az ősi vallás kultusz, a mágia fontos 

eszköze volt „elbűvölő”, „megigéző” hatalmával. Ha- 

talmas vallásos szuggesztiók forrása. Mágiás ének- 

kel esengtek esőt, szép időt, segítséget a szülésben, 

szerelemben. Mágiás énekkel gyógyítottak a régi 

mágus-orvosok. íme az orvostudomány is az ős kul- 

tusz kiegészítő része. Mágiás énekkel kérték az el- 

lenség vesztét. De még a zene, a ritmus alapformái- 

ban is a mágiás hagyomány folytatása. Az ismétlés 

a ráolvasó, ráéneklő gyógyításnál növelte a szug- 

gesztió erejét. Ez ismétlésekből jött létre a 3-4 osz- 

tatú ritmus. Műfajaink is mágiás hagyományokat 

mutatnak. Így a gyászénekek az Adonisz-kultusz 

trénosz-aiból eredtek. A Bacchusz-kultuszból a tragé- 

dia stb. Szépen mutatta ki a zene eredetét az ősi val- 

lási, a mágiás kultuszból a francia Combarien. 

De nemcsak a zene, ének, költészet ritmusa, sa- 

játosságai mutatnak vallási eredetre a mágiás kul- 

tuszban, hanem a többi művészetek is a vallási kul- 

tusz kiegészítő részei voltak. így az építészet, mint a 

vallási kultusz hajlékának, „Isten házá”-nak létreho- 

zója. A régi népek kultúrájában, az egyiptomiáknál, 

a görögöknél az építő művészet legszebb, legmagasz- 

tosabb, legimpozánsabb, legfenségesebb alkotásai épp 

a templomok. Főleg a görög templom befejezett mű- 

vészi remek a perspektíva-ismeret, az építészeti szak- 

tudás finom titkos fogásaival, a távlatban oly egye- 

nesekké meredő finom görbe vonalaival, melyeket 

szinte alig tudunk ma is eléggé megérteni.

54 

De így vagyunk a festészettel is. A vallási kul- 

tusz emelésére szolgáló megfelelő képek, sugalmazó 

jelenetek festésével. A világi festészet is a vallásból 

szakadt ki. És máig is szorgalmas munkása a festé- 

szet a vallás érdekeinek szent képeivel, de főleg a 

Madonna-képeknek igazán kulturális hivatást telje- 

sítő, az anyai szeretet útján a tiszta családi élet sze- 

retetére nevelő, ezt sugalmazó festészete. 

Végre így vagyunk a szobrászattal is. Az őskul- 

tuszban bálványok, később templomi szobrok faragá- 

sára szolgált. A szobrászat is tehát a vallás kebeléből 

szakadt ki. S még később is mily szorgalmas, buzgó 

hűséggel szolgálta a vallást, így főleg a csúcsíves 

korban mesés művű faoltárok faragásával, melyek- 

nek Európában legnagyobb példánya meseszerű, ti- 

zennyolc méter magas girlandokban fonódva, ha- 

zánkban van, a lőcsei Szt. Jakab templomban s rő- 

alakjában meg egy gyönyörűséges Madonnát tüntet 

fel, a festett fafaragás remekét. 

A tudomány, művészet e szoros, eredetbeli ösz- 

szeíüggése a vallásos élettel, annak megsejtése sugal- 

ta Goethének e mélyértelmű sorokat: 

Wer Wissenschaft und Kunst besitzt. 

Hat eine Religion; 

Wer jene beiden nicht besitzt. 

Der habe Religion. 

Így a művészetek a vallásos kultuszból szakad- 

tak ki, eredetileg a vallásos kultuszt szolgálván, a val- 

lásos-etikai társadalmi szerződés eszközei lévén. 

Bár így a művészetek kiszakadtak a vallásos kultusz- 

ból s függetlenekké váltak s jogos kívánság, hogy a 

művészet függetlenségét megőrizze s a művészetet

55 

magáért a művészetért szeressük (l'art pour l'art), 

mégis a művészet etikai tartalma tagadhatatlan, ne 

legyen az erkölcs szolgája, őrizze meg függetlensé- 

gét, ne legyen erkölcsprédikátor, ez mind helyes, de 

etikai tartalma elengedhetetlenül, társadalmi vonat- 

kozásainál fogva szükséges. Ha ugyanis ki is szakadt 

a művészet a vallásos kultuszból, ha függetlenné is 

lett, az ősi vallásos-etikai tartalom örökre fennma- 

rad. 

Vallásos-etikai rendeltetése van a művészetnek 

s ha ezzel szembe száll, mint a francia házasságtörő, 

maîtresse-regény, mely pellengérre állítja a családi 

életet s így a nemzeti dekadenciát ápolja, etikaelle- 

nes és kultúrellenes. 

De nemcsak a filozófia, a tudományok, a művé- 

szetek szakadtak ki a vallás kebeléből, hanem mint 

az ősi etikai élet magvából szakadt ki belőle az ál- 

lamélet, a politikai élet, a törvényes rend, a büntető 

igazságszolgáltatás. Az „Isten kegyelméből való ki- 

rályság” még soká mutatja ez őshagyományt. 

Az államélet ma is rá van utalva teljes életere- 

jével a vallásokra. Gibbon mondja: a kétkedőnek 

minden vallás rossz, a népnek minden vallás jó, de 

az államnak minden vallás szükséges. 

A vallás szerepét az államban legjobban festi 

Deák Ferencnek 1840-ben elmondott beszéde: 

„Az isteni vallás emberi védelemre nem szorult. 

A tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert 

ez a nép erkölcsiségének s ez által a nemzet boldog- 

ságának legerősebb támasza. A vallást tekintve, két 

súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik 

a fanatizmus, a másik a vallástalanság. A fanatizmus 

borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének és

56 

tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjessze, a sze- 

retetet gyilkolja meg. Jaj azon nemzetnek, melynél 

a nép tömegét, vagy a hatalmasok kebelét fanatiz- 

musz foglalta el, dúlva van ott a nemzet boldogsága, 

gyűlölség a jelszó s az üldözőknek léptein vérnyomok 

támadnak. A népnek vallástalansága pedig lassan, de 

halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erköl- 

csi életének gyökerén rágódik, földúlja mindazon 

erős, de szelíd kötelékeket, melyekkel a vallás az er- 

kölcsiséghez kapcsolja a népeket; megfosztja a pol- 

gári társaságot a törvények szentségének titkos, de 

legbiztosabb őrétől: a tiszta és nem egyedül formák- 

ban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallás- 

nak és lelkiismeretnek intő szavától. De szívünkbe 

öntötte a Mindenható legszebb áldását, a szelíd sze- 

retetnek meleg érzését s ez azon vezércsillag, mely 

a két örvény között biztosan vezeti a jó embert. Aki 

az emberek kebelében a szelíd szeretetnek szent érzi- 

sét elnyomni vagy gyöngíteni akarja, átkot szór az 

emberiségre s átok kíséri emlékezését. Krisztus isteni 

vallásának legszebb alapja a szeretet s akinek kebe- 

lében Isten és emberek iránt lángoló forró szeretet 

nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső 

formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer. 

A vallás tiszteletet parancsol a polgári törvények 

iránt s aki ezen tiszteletet példájával és oktatásával 

sérti vagy gyöngíti, az nem az isteni vallás szelid ér- 

telmében cselekszik!” 

Nem túlzás abbeli meggyőződésem – mondja 

id. Pekár Károly – hogy a gyárakkal és vasutakkal 

lépést tartva, szaporodjanak a templomok, mivel ezek 

nélkül csakhamar romokká lesznek azok!! 

Gibbonnak igaza van, hogy az államnak minden

57 

vallás szükséges. Szükséges épp az erkölcsi rend, fe- 

gyelem fenntartása, s így az államélet lehetővé tétele 

érdekében. Hisz az államélet bizonyos fokú engedel- 

mességet, meghódolást követel s megfelelő valláser- 

kölcsi alap nélkül ez lehetetlen volna, különösen a 

nép nagy tömegeinél. A vallás maga hirdeti azonban 

ezt, mondván: Adjátok meg a császárnak ami a csá- 

száré s az Istennek, ami az Istené. 

Maga az államélet, a politikai élet a törvényes 

rend, a büntető igazságszolgáltatás magán viseli az 

ősi vallás etikai életből való fejlődés nyomait, mert 

hiszen ebből fejlődött s e nyomokat fel is használja. 

Az államfő, az uralkodó, a király e felfogás szériát 

Isten felkent helytartója itt e földön. Ε felkent hely- 

tartó-felfogásból lett az Isten kegyelméből való ki- 

rályság. A törvényes rendet és a büntető igazságszol- 

gáltatást illetőleg pedig a törvényszék a király, tehát 

megint Isten felkent helytartója nevében ítél. A tör- 

vényszék asztalán ott a feszület, a vallás jelképe, 

nemcsak az eskü szentségére emlékeztetve, hanem az 

egész eljárásnak a felsőbb vallási szankció színeze- 

tét adva. 

Így nemcsak a filozófia, a tudományok, a művé- 

szetek szakadtak ki a vallás kebeléből, hanem mintáz 

ősi etikai élet magvából szakadt ki belőle az állam- 

élet, a politikai élet, a törvényes rend, a büntető igaz- 

ságszolgáltatás. 

Így valóban az egész kulturális fejlődés a vallás- 

ból indult ki. A vallás az ősforrás, a „kultúra anyja”.

58 

11. A kulturális fejlődés. 

- A kultúra biológiája. - 

A kulturális fejlődés csak oly természetes, bio- 

lógiai jelenség, mint maga a fajfejlődés. És ha ily bio- 

lógiai jelenség a kulturális fejlődés, akkor bármily bé- 

kés folyamatnak is lássék, alá van vetve a termé- 

szeti törvényeknek, a fajfejlődés biológiai törvényé- 

nek. Ε törvények pedig kérlelhetetlenek a létért való 

küzdelem ismert formájában. 

És úgy is van. A kulturális fejlődés küzdelmet 

képvisel» a kulturális küzdelmet az egyes fajok, nem- 

zetek között. Ez a kulturális küzdelem valóságos lé- 

tért való küzdelem: struggle for life Főtörvénye emuk 

is a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű faj dia- 

dala s amelyik tiszta etikai életével is biztosíthatja 

jövendő fejlődését. így e főtörvény bizonyos kimus- 

trálgató hatással van itt is; ez a kulturális kimustál- 

gatódás az egyes fajok között. 

De nemcsak az egyes fajok között van ily kultú- 

rális küzdelem, hanem egyazon faj keretén belül az 

egyes kultúraelemek között is folyik a létért való 

küzdelem: a tökéletesebb kerekedik fölül, marad 

meg, a tökéletlenebb alul kerül, elpusztul. De csak így 

haladhat a kulturális fejlődés mindnagyobb tökéle- 

tesség felé. 

A kulturális fejlődés úgy tűnik föl tehát, mint a 

fajfejlődés egyik részletjelensége, mindenesetre vi- 

rága e fejlődésnek. 

A kulturális fejlődés tehát olyas valami, amit 

mindig egy faj, egy nemzet fejleszt. A kultúra tehát 

mindig nemzeti már eredetében. De nemcsak erede- 

tében nemzeti a kultúra, hanem nemzeti jellemvoná-

59 

sokat is tüntet fel; magán viseli a nemzeti géniusz jel- 

lemző vonásait. Sőt még a nemzet etikai életének 

viszonyai is ráütik megfelelő bélyegüket. 

Igen, a kulturális fejlődés szorosan összefügg az 

illető nemzet tiszta etikai életévei, fia vizsgáljuk a 

kulturális fejlődés kiindulását, a kultúra eredetét, úgy 

találjuk, hogy mindig a faj tiszta, fejlettebb etikai 

életéve! indul meg. De nemcsak kiindulásában, erede- 

tében van szoros összefüggésben a kulturális fejlő- 

dés a faj tiszta etikai életével, hanem később is ál- 

landóan függ tőle. Az angolok híres tiszta családi 

életének, az otthon, a „home” szeretetének megfelel 

e nemzet kultúrájának is nagyarányú fejlődése. így 

van a német kultúrával. Ezekkel szemben a francia 

nemzet dekadenciáját a családi élet hitele vesztése, 

megvetése okozza, hiszen vannak regényíróik, kik a 

családi életet kigúnyolják, pellengérre állítják. 

Eredetileg magasabb fokú kultúrák kifejlődése 

mindig megfelelő, kellemes éghajlatú, termékeny vi- 

dékeken történt. Így a kulturális fejlődés függ a föld- 

rajzi típusoktól. 

A mérsékelt égöv alkalmas a kulturális fejlődés- 

re. A sivatag épp úgy nem, mint a sarkvidék. A hi- 

deg az élet küzdelmével foglalja le az embert; a me- 

leg ellankasztja, lustává teszi. 

De a mérsékelt földővön belül is főkép termé- 

keny folyóvölgyek, tengerpartok alkalmasak a kul- 

turális fejlődésre. így az első kultúra, a szumir s az 

ezt követő kaid kultúra a Tigris és Eufrát folyamok 

termékeny, kellemes éghajlatú völgyében virágzott. 

Oly áldott vidék volt ez, hogy úgy beszéltek róla, 

mint a paradicsomról s a kor „aranykor” volt. Az 

egyiptomi kultúra a Nílus termékeny völgyében fej-

60 

lödött ki. A föníciai kultúra a tengerparton, s a görög 

kultúra is a tengerparton és a szigeteken. 

Ha így tisztába jöttünk a kulturális fejlődés mi- 

benlétével, biológiai, nemzeti jellemével, etikai ösz- 

szefüggéseivel s a földrajzi típusokról való függésé- 

vel, nézzük már most a kulturális fejlődés menetét. 

Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a ter- 

mészeti tényezőktől, így a talajtól is idővel az ember 

tiagyon függetlenítette magát. Törvénykép mondható 

ki e tekintetben: Mennél magasabb a kulturális fej- 

lődés, annál jobban függetlenítette magát az ember 

a természeti tényezőktől. Viszont mennél alacso- 

nyabb valamely kultúra, annál nagyobb rabja az em- 

ber a természeti tényezőknek. 

A különféle fajok kulturális fejlődése közt nem- 

csak kulturális küzdelem folyik, hanem kölcsönhatá- 

sok is találhatók. Ε kulturális kölcsönhatások vizs- 

gálata igen érdekes. Minden faj iparkodik az idegen 

elemet magába olvasztani. Az ily átvétel nem árt, 

csak hasznos. A szolgai átvétel, az utánzás káros, ez 

igenis ártalmára van a faj eredetiségének, a faji gé- 

niusznak. 

A mi kulturális fejlődésünk sok nyugateurópai 

kölcsönhatásnak volt kitéve s bizony féltve kell őriz- 

nünk eredetiségünket, hogy e sokféle hatás ki ne vet- 

kőztessen belőle. 

Ha a kulturális fejlődés természetes biológiai je- 

lenség, mint a fajfejlődés., nem csinálhat ugrásokat, 

mert „natura non facit saltus” – a természetben nin- 

csen ugrás. Nos és ezt akarta a francia forradalom, 

a – lehetetlent. Ezért a forradalom valóságos nem- 

zeti, kulturális öngyilkosság volt, szerencsére nem 

sikerült teljesen.

61 

A kulturális fejlődés is lassú, hosszú történeti 

fejlődés eredménye, mint ezt Hegel az államformák- 

ról hirdette, épp a francia forradalom pillanat alatt 

felforgató ábrándozóival szemben. Ez a pozitív tör- 

téneti felfogás Hegel érdeme. 

De ha lassú is, hosszú is, és ha békésnek is lát- 

szik, azért e kulturális fejlődés állandó küzdelmet kép- 

visel, mint tudjuk, a kulturális küzdelmet, mely egy- 

részt a mind magasabb fejlődésű kultúrák előrejutá- 

sát biztosítja, másrészt a mind tökéletesebb kultúra- 

elemek felszínre kerülését s így az általános tökéle- 

tesedést biztosítja. 

12. A kultúra hősei. 

A kultúra hősei a kulturális fejlődés hősei. Min- 

den kultúra ugyanis nemzeti, azaz valamely nemzet 

terméke. Már most a nemzet egyes egyénekből áll. 

Ezek munkája a kulturális fejlődés. Természetesen 

nem egyforma arányban vesznek ez egyének részt a 

kulturális fejlődésben. Tehetségéhez mérten munkál 

közre kiki, részben mint reproduktív, részben mint 

produktív, újat adó. alkotó munkás. 

A reproduktív munka, a többiek tanítása épp úgy 

szükséges a kultúra fejdődésére, mint a produktív 

munkásság. A produktiv munkásság viszi azonban 

előre a kultúra fejlődését 

A produktív munkások közt akadnak azután 

olyanok, akik egész korszakot, ennek törekvéseit 

ölelvén fel magúba, mintegy a korszellem kifejezői,, 

sőt bizonyos tekintetben előre is látnak, a jövőbe lát- 

nak s kijelölik a jövő fejlődés irányát a kultúrában. 

Ezek a kulturális fejlődés lángelméi, a kultúra hősei.

62 

Ilyen volt nálunk Széchenyi István gróf, felölelte 

magába kora összes törekvéseit, eszményeit s kije- 

lölte a fejlődés útját a hazai kultúra terén s reform- 

eszméit letette írásaiba örök tanulságára nemzetének 

és főleg annak az átalakuló reform-korszaknak épü- 

lésére. Sok irányban az ő csapásán, a Széchenyi-törte 

utakon haladunk ma is, sőt nem egy helyen még min- 

dig elkel az ö buzdító reformszava, a magyar nem- 

zet kulturális fejlődésének hősi szózata. 

A kultúra fejlődésének mindig, ősidőktől kezdve 

meg voltak a maga hősei. A világ első kultúrájának, 

a kultúra bölcső-korának ily hőse volt Qudia patizi, 

azaz papkirály, ki 3100 körül Kr. e. Elam, Ur és Ak- 

kád fejedelmeit legyőzvén, székhelyét Úrba tevén át, 

hatalmas lendületet adotc a szumir kultúrának. Fel- 

virágoztatta az építészetet, a szépmíívászeteket, a ke- 

reskedelmet. 

A héber kultúrában ily hős volt Salamon király, 

ki a kulturális fejlődésnek hatalmas lendületet adott. 

Ilyen volt például a görög kultúra fejlődésében 

Periklész, Athén kulturális fejlődésének hőse, aki alatt 

minden tekintetben virágzásnak indult e város kul- 

túrája. 

Ilyen hőse a kultúrának Nagy Sándor, ki maga 

egész korszakot képvisel a kultúra fejlődésében. A 

kultúra, a világkultúra hőse Kopernikus, ki új világ- 

felfogást, a heliocentrikus felfogást hozza be a világ- 

kultúrába a régi geocentrikus felfogás helyébe. 

Ilyen szerepet játszott a franciáknál XIV. Lajos, 

ki udvarába gyűjtötte a művészéket, építészeket, fes- 

tőket és az írókat s így élénk művészi és irodalmi 

élet fejlődött ki s hatalmas lendületet adott az egész 

francia kultúra fejlődésének, úgy hogy korát „nagy”-

63 

nak hívják s őt magát, a francia kultúra ε hősét „nap- 

király”-nak nevezték el. Franciaország világhegemo- 

niájának a francia nyelvvel, az ízléssel és divattal itt 

a kiinduló pontja: XIV. Lajos kora. 

Ilyen hőse a kultúrának az angoloknál Erzsébet 

királyné, kinek hatása alatt virul az angol renesszánsz, 

melyben egy csomó drámaíró közt írja darbjait az 

emberiség legnagyobb költője, Shakespeare. 

Shakespeare maga is elsőrangú hőse a kultúrá- 

nak. Az angol kultúra fejlődésére óriási hatással volt. 

De nagy hatása a világkultúrára is kétségtelen. Igaza 

van a J. H. Thornell-féle kiadás (Shakespeare's 

Works) jelszavának: Nem egy koré volt, hanem 

minden időké (He was not for an age, but for all 

time;. Az emberi művelődés örök, élő forrása Shakes- 

peare drámaköltészete, mert benne az örök emberi 

talált kifejezést, mint ezt oly találóan kifejezte Qre- 

guss Ágost. 

Ilyen hőse, bár rendkívül önző, lelkiismeretlen, 

visszataszító erkölcsű hőse a kultúrának Napoleon is, 

noha Comte az ő emlékét időszakos ostoroztatásra 

tartja érdemesnek. Spencer meg az új kor átkának 

nevezi. De tagadhatatlanul a művelődés embere volt. 

A közreműködésével megjelent nagy mű, a „Code 

Napoleon” oly társadalmi, kulturális alkotás, mely 

maradandó értékű. 

A kultúra, és pedig a világkultúra hőse Darwin, ki 

meg tudta változtatni az egész kulturális fejlődést, 

új felfogást hozván be a világkultúrába a fajok kifej- 

lődéséről és az ember származásáról, egyben az em- 

ber világhelyzetéről a természetben. 

A világkultúra hőse Spencer is, aki egész tudá- 

sunkat a szintetikus filozófia hatalmas rendszerébe

64 

foglalva össze, belehozza a világkultúrába a fejlődés- 

felfogást, a tudásnak e szervesen egységesítő elvét. 

Ε nagy emberek ugyanis lángelmék, akik egy- 

szerre átlátják a viszonyokat, kitalálják mintegy a 

fejlődés jövő irányát s így utat, irányt jelölnek a 

többi embernek s magának a fejlődésnek is. Ez a 

hasznunk. A fejlődésben ők adják a vezérmelódiát, 

a kor fődallamát, amelyet reprodukál, variál csak 

a kor. 

Ily értelemben mondja Emerson: „Nagy ember- 

nek tartom azt, aki a gondolat felsőbb körében lakik, 

ahova mások nagy fáradsággal s nehezen bírnak fel- 

jutni; neki csak a szemét kell kinyitnia, hogy a dol- 

gokat igaz világításban s teljes összefüggésükben 

lássa; míg amazoknak fáradságos javítgatásokat kell 

tenniök s vizsgaszemmel őrködniök a tévedések sok 

forrásától.” 

Hasonló szolgálatot tett nekünk „a nagy ember.” 

Ilyen volt például, mint említettük, Shakespeare. 

Csakugyan a „gondolat felsőbb körében” lakott és 

pedig mily magasan! Az emberi sors boldogságait és 

iszonyatosságait úgy átlátta, mint valami napsuga- 

las, világos tájképet. Az életbölcsességnek tán legna- 

gyobb alakja az új kor történetében. A régi görög 

erkölcsfilozófusok mellé sorolható e tekintetben s ko- 

rának, annak a forrongó „Erzsébet-kornak” csak- 

ugyan ő adja a vezérmelódiát, de életbölcseség- 

melódiáit ma is áhítattal és csodálattal hallgatja az 

egész művelt emberiség. 

A kultúra e hősei természetszerűleg mind nagy 

emberek. Ε nagy emberek munkája lökésszerűen vi- 

szi előre a kulturális fejlődést. 

Emerson példákat adott, de az angol Carlyle

65 

foglalkozott behatóan a nagy emberek szerepévei, 

hatásával az emberiségre, a történelemre. A nagy 

egyéniségeknek, a hősöknek valóságos kultuszát hir- 

dette, hősök alatt értvén épp az emberiség, a tömeg 

vezetőit. A hős lehet szerinte próféta, költő, állam- 

férfi. Ezeknek története a világtörténet lelkének tör- 

ténete. A hősökben a mindeneket mozgató világerő 

megtestesülését látta. A hősökben lüktet a világtör- 

ténelem szívverése. Történetük a világ, az emberiség 

története (the history of the world is in the main the 

history of its great men ...). 

A kultúra hősei, a nagy egyéniségek viszik 

előre a kulturális fejlődést. Hatásuk messze kihat 

életükön. S vannak közöttük olyanok, akiknek ha- 

tása örök az emberiség történetében, Homérosz költői 

lángelméje ma is melegít, ihlet és lelkesít gyönyörű- 

séggel töltve el. Az isteni Platon, mint nevezték, a 

„divus Platon” Írásai ma is foglalkoztatják elménket, 

elmélkedésre késztik s nemesebb eszmények felé 

emelik. A minden korokat, felfordulásokat túlélő, 

éleselméjű Arisztotelesz-re ma is hivatkozunk, tekin- 

télyét ma is használjuk, nem egy megfigyelése úgy 

áll klasszikus, nyugodt érintetlenségében évezredek 

után is. 

Ezek a nagy egyéniségek, akiknek hatása nem 

egy népre, nem agy korra szorítkozik, hanem az 

egész emberiségen, az egész történelmen érezhető, 

ezek a világkultúra hősei. 

A világkultúra hősei az emberiség mesterei; ta- 

nítói, oktatói, nevelői későbbi korokban is, későbbi 

nemzedékeknél. 

A világkultúra hőseinek írásai az egész emberi- 

ség kulturális kincsét teszik. Belőlük merít, rajtuk lel-

66 

kesedik a késő kor fia. Ily értékes kulturális kincs az 

antik görög kultúra, mely az egész emberiség tulaj- 

dona, az egész emberiség ma is üde kultúra-forrása. 

A világkultúra hőseinek e kulturális kincse az 

emberiség remekírói, klasszikusai. Ez az emberiség 

könyvtára. Az emberi elme legszebb, legmélysége- 

sebb diadalainak könyvekbe raktározott felette tanul- 

ságos sorozata. 

Az emberiség remekírói, klasszikusaival szem- 

ben egy-egy nemzeti kultúrának is meg van a maga 

könyvtára, a nemzet remekírói, klasszikusai. Ez a 

nemzeti kultúra hőseinek kulturális kincse. 

Ha az emberiség remekíróiból, klasszikusaiból, 

a világkultúra hőseinek e kulturális kincséből sokat 

meríthetünk, sokkal jobban kell azonban ismernünk 

a nemzet remekíróit, klasszikusait, a nemzeti kultúra 

hőseinek e kulturális kincsét, mert ennek közvetetlen 

hasznát láthatjuk a nemzeti kulturális fejlődésben. 

Amint a kultúra hősei előbbre vitték a kultúra 

fejlődését, úgy viszik előbbre írásaik is: a remekírók, 

a klasszikusok. Az egész világkultúrát fejlesztik az 

emberiség remekírói, klasszikusai. A nemzeti kultúrát 

fejlesztik meg a nemzet remekírói, klasszikusai. 

Így a kultúra hősei még haló porukban is fej- 

lesztőleg hatnak a kultúrára az emberiségnek vagy 

a nemzetnek örökbehagyott szellemi kincsekkel, szel- 

lemi örökségükket. 

Ezért örök elismerés illeti a kultúra hőseit, ezért 

méltó, hogy a nemzet megbecsülje már életükben is 

nagy embereit, nagy egyéniségeit és még inkább tisz- 

telje haló porukban azokat, akik előre vitték a kultu- 

rális fejlődést. Le a kalappal és hódolat a kultúra hé- 

roszainak.

67 

13. A lángész biológiai szerepe az emberiség 

történetében s ennek homályos tudata az egyes 

lángelmék műveiben. 

A kultúra hőseinek nagy része az embereknek 

egy, külön arra született fajtájából, a lángelmékből 

kerül ki. 

Mikor itt, mint ilyenekről, a lángelmékről beszé- 

lünk, elsősorban az egészséges lángelméket értjük s 

nem ama beteg lángelméket, melyekről Lombroso 

kimutatta, hogy gyönge akaratúak, miszticizmusra, 

üldözéseszmékre hajlandók s igen koraérettek. Igaz 

ugyan, hogy sok beteg lángésznek is sokat köszön- 

het az emberiség, de még sem tudták úgy magukkal 

ragadni az emberiséget, mint az egészségesek, épp.3n 

mert akaratuk gyönge volt. Csak Széchenyit említ- 

jük fel. Mily hasznára volt Magyarországnak. Igaz, 

hogy betegsége csak később fejlődött ki. Mikor nagy 

műveit írta, egészséges volt. Az egészséges lángel- 

méknek épp az erős akarat, az akarat épsége a íő 

jellemvonásuk. 

Ezzel az erős akarattal s kiváló lelki adományai- 

val képes a lángész a tömeget, az emberiséget vezet- 

ni, az emberiség kulturális fejlődésének irányt szab- 

ni, új irányokat kitűzni. 

Épp ez a vezetés, irányjelölés a lángész biológiai 

szerepe az emberiség történetében. Erre rászületett. 

A faj azért hozza létre, azért termeli a lángelméket. 

Széchenyi izgató, a sok új eszmétől duzzadó nagy 

műveivel irányt jelölt nemzetének, fajának, vezette 

nemzetét, faját, az állami, a társadalmi és a kulturális 

újjáalakulás felé. Végtelen köszönettel tartozik nem 

a nemzet, a magyarság s méltó, hogy hazafias, faji

68 

kultuszában kiváló helyre tegye e lángész, e kulturá- 

lis lángész emlékét. 

A vezető lángész nem próbál, nem tapogat; ha. 

egyszer tisztában van hivatásával, imperatíve lép iel 

s parancsol a tömegnek. Az erős akaratot a tömeg 

mindig respektálja. Ez tömegpszihologiai tény. A tö- 

megnek pszihikus szüksége van arra, hogy vezessék. 

A lángész meg kiváló tehetségeivel, s erős akaratával 

erre született. 

A lángész tisztában van vezető szerepével. Tisz- 

tában van, hogy mily fontos biológiai szerepet tölt 

be a fajfejlődésben, mily irányító szerepet a kulturális 

fejlődésben. 

Tisztában van azzal is, hogy ezért a faj hálája 

illeti meg, hogy ezért örök életű lesz a faj emlékeze- 

tében. Mindezt nyilatkozatai is elárulják. így mond- 

ja Horatius egyik felséges ódájában: Non omnis mo- 

riar = Nem fogok egészen meghalni, azaz valami 

fönnmarad belőlem: ódáim, műveim. Manzoni mon- 

dása a nagy irodalmi alkotásokról: Non mora = Nem 

fogok meghalni. Schopenhauer büszkén írta: Legor 

et legar = Olvasnak és olvasni fognak. Íme, mily 

büszke nyilatkozatok a faj emlékezetében való to- 

vábbélésről. 

Ezek a vezető lángelmék nemcsak úgy jelennek 

meg, mint koruk eszméinek, gondolatvilágának ösz- 

szefoglalói, hanem mintegy intuícióval kitalálva a 

fejlődés menetét, irányát, megelőzik korukat s így 

képesek irányt jelölni. A fajnak így határozottan 

szüksége van a vezető lángelmékre, fejlődését bizto- 

sítják, előmozdítják. Ezért is termeli őket a faj. 

Csak hálát adhat a nemzet, a faj, ha van ily 

irányt jelölő, vezető lángelméje. Sajnos, nem oly gaz-

69 

dag ezekben a faj és bizony sokszor hiányát érzi. A 

lángelmékben ily meddő korok lassúbb menetet jelez- 

nek a kulturális fejlődésben, sőt bizonyos stagnálást 

olykor. 

Azért felette meg kell becsülni a kultúra hősei- 

ként szereplő lángelméket vezető, fejlődésirányító, 

fejlesztő munkásságukért. S a faj meg is becsüli. A 

faj emlékezetében megőrzi mindazok emlékét, akik 

érte éltek, akik fejlődését, a kulturális fejlődést elő- 

mozdították, megőrzi, sőt kultusszá emeli és pedig 

épp annak arányában, ahogy ezek a lángelmék a íaj 

fejlődését, a kulturális fejlődést előmozdították. így 

Schiller emlékét császárjával együtt fényesen üli meg 

Nagynémetország, míg ellenben Heinét nem ünnep- 

lik, aki cinizmusszal szólt a hazaszeretetről s a koz- 

mopolitizmust hirdette. Mindenkit kulturális érde- 

mei szerint tart tiszteletben a nemzet. 

A vezető lángelmék, a kultúra hőseinek e kultu- 

sza minden nemzetnél, fajnál szükséges hazafias kul- 

tusz, hatalmas erkölcsi tényező a nemzeti összetartás 

nevelésére. Mint ilyet, ápolni is kell. Ez politikai szük- 

ség. Még inkább napjainkban, mikor más ily össze- 

tartást nevelő, szolidarizáló tényezők, mint a vallási 

szellem, vesztik varázsukat. A jövő csak fejleszteni, 

csak mélyíteni fogja e hazafias kultuszt. 

Ε hazafias kultuszt csak kiegészíti az emberiség 

kultusza, az egész emberiség, az egész emberi kul- 

túra vezető lángelméinek kultusza. Ilyen például Pas^ 

teur. Vezető szerepet játszott az egész emberi kul- 

túrában. S ünnepeljük is emlékét mi is úgy, akár a 

franciák. Ez az emberiség kultusza meg felemel ma- 

gasabb felfogásra, nevel az egész emberiség kultúrája 

számára, a legmagasabb ambíciók, az emberiség ja-

70 

vára működés régióiba emelve fel az ünneplő lel- 

keket. 

14. A művészi, irodalmi egyéniség problémája a 

művészetfilozófiai elméletekben s a műkritika leg- 

újabb fejlődése és szerepe a kulturális fejlődésben. 

Mint modern gondolatvilágunk nagy része, a 

művészi, irodalmi egyéniség problémájára vonatkozó 

gondolataink is a művészet-filozófiai elméletekben, a 

nagy angol gondolkodó, a fejlődés filozófusának, 

Spencernek gondolataiból indultak ki. Spencer hir- 

dette, hogy a belső lelki változások a külső változá- 

soktól függnek s ezeknek megfelelőek. Amilyenek te- 

hát a külső változások a „környezetben” (environ- 

ment), olyanok lesznek a belső változások az emberi 

lélekben. így az emberi lélek alakulása függ környe- 

zetétől. Már e spenceri alapgondolatnak is rendkívül, 

fontos szerepe van a kulturális fejlődést illetőleg. A 

kulturális fejlődés is függni fog eszerint a természeti 

környezettől, tehát a földrajzi típustól, ahol az illető 

kultúra-nemzet lakik. 

Ε spenceri alapgondolatból indult ki azután a 

francia esztétikus és művészfilozófus: Taine. Spen- 

cer e tapasztalat-elméletét alkalmazva az irodalmi 

és művészi tényekre, megalkotja híres környezet- 

elméletét, miljő-elméletét. 

Taine Comte után a XIX. századnak határozot- 

tan legnagyobb filozófusa. És amily igazi pozitív el- 

me Comte nyomain haladva és Spencer közvetlen 

hatása alatt, épp oly nagy művészi, színező, jellem- 

ző írói egyéniség. 

Noha későbbi munkáiban is még halvány nyo-

71 

mait találjuk a Hegel-féle világfelfogásnak, főleg a 

fejlődés fogalmát hirdetve, pozitív felfogása azonban 

korán kisodorta Cousin, e franciásított Hegel meta- 

fizikai iskolájából s eleinte Condillac a XVIII. szá- 

zadbeli francia szenzualista, majd a nagy Comte foly- 

tatójává avatta és később már Spencer tapasztalat- 

elméletét alkalmazta az irodalmi s művészi tényekre. 

Comte egyenes hatása látszik rajta. Comte fő- 

műveit a negyvenes években írja. Gondolatai az öt- 

venes-hatvanas években terjednek el. Ekkor s ezután 

írja főműveit Taine. Comte pozitív módszerével al- 

kotja meg a művészet-, irodalomtörténet pozitív 

filozófiáját. Amit tehát Comte az általános és termé- 

szeti tudományokra nézve megtett és a szociológiára 

nézve is, azt cselekedte Taine az emberi tudományok- 

ra nézve. 

Comte hatását kell látnunk nála, mikor az álta- 

lános megszokottéig, determinizmusz tételét alkal- 

mazza az emberi tudományokra. Comte pozitív filo- 

zófiájának alaptörvénye a jelenségek általános meg- 

szabottságának (déterminisme universal) tétele. Min- 

den jelenség megszabott, meghatározott jelenség; 

meghatározzák, megszabják pedig a természeti tör- 

vények. Comte eredeti fogalmazásában e törvény 

úgy hangzik, hogy minden jelenség alá van vetve a 

változatlan természeti törvényeknek (les phénomènes 

sont assujetis à des lois naturelles invariables.) 

Ez általános megszokottságot előre fel kell ten- 

nünk, mert enélkül nincs tudomány. Ha a tünemé- 

nyeket nem határozzák meg más körülmények, akkor 

nem is adhatom semmiféle tudományos magyaráza- 

tát a jelenségnek. Magyarázat ugyanis mindig ok és 

okozatban való felfogása két vagy több jelenségnek,

72 

illetve több jelenségpárnak. Nem létezik másféle ma- 

gyarázat. S itt látjuk, mint függ össze az általános 

megszabottság, determinizmusz tétele az okság, az 

oki kapcsolat elvével. A kettő lényegében egy. Ha 

mindennek meg van a maga oka – ezt mondja az 

okság törvénye – akkor az okok meg is szabják, de- 

terminálják a jelenséget, minden jelenség tehát meg- 

szabott, determinált, – s ezt mondja az általános de- 

terminizmusz elve a pozitív filozófiában. Ezek minden 

tudomány alaptételei. 

Nos, ezt alkalmazta Taine a művészeti, irodalmi és 

történeti jelenségekre. E tekintetben egész esztétikai 

s történeti felfogása benne van a következő sorok- 

ban: „Legyenek a tények akár fizikaiak, akár erköl- 

csiek, mit sem tesz, mindig meg vannak okaik. Meg 

van a nagyravágyásnak, meg a bátorságnak, meg 

van az igazságszeretetnek, úgy, mint az emésztés- 

nek, az izommunkának, az állati melegnek. A vétek 

és az erény oly termékek, mint a vitriol és a cukor.'' 

Minden erkölcsi, szellemi ténynek is még vannak te- 

hát a maga okai, determinálva van az őt előidéző 

okoktól. Minden magyarázat most már e téren sem 

lesz egyéb, mint visszavetni e tényeket oly elsőrendű 

tényekre, amelyekből származnak, visszavezetni az 

okozatokat okaikra. 

Mikor Taine ez általános tételt az okság, a szük- 

ségszerűség e törvényét, mint a pozitív filozófia alap- 

törvényét az erkölcsi, szellemi tényekre alkalmaz- 

za, az első, legfeltűnőbb kérdés, ami szóba kerül- 

het, az lesz, hogy mi lesz már most az ily tényekben, 

a művészi, irodalmi, erkölcsi jelenségekben oly ha- 

talmas szerepet játszó egyéniséggel, az énnel? Hiszen 

például a művészi alkotásokban épp ez az egyéniség

73 

játssza az oroszlánszerepet. És mondhatjuk, csak- 

ugyan ezen fordul meg itt minden. Taine-nek nagy 

érdeméül kell azt is betudni, hogy így felvetette íz 

irodalmi, a művészi egyéniség problémáját. Ez új do- 

log volt s ez az ő érdeme. Innen kezdve állandóan 

foglalkozik az emberi gondolkodás a művészi, iro- 

dalmi egyéniség bonyolult és érdekes kérdéseivel is. 

De Taine nemcsak felvetette az egyéniség prob- 

lémáját, hanem hozzá is szólt mélyrehatóan, átvágva 

mintegy a probléma legkényesebb pontját. Psziholo- 

giai munkájában tisztán kimondja, hogy: „Az én-b3n 

nincs semmi egyéb valóság, ha csak nem eseményei- 

nek sorozata'„. Az én tehát csak eseményeinek Ián- 

colata. Az egyéniségben nincs semmi állandó, az 

egyéni lélek csak funkció, s az én csak „apró tények 

sorozata, gyűjteménye”. Kedvelt kifejezései „une 

série de menus faits”, „une collection de petits faits”. 

Ez a híres „apró tények elmélete” (théorie des petits 

faits.) 

Az apró tények ez elméletének eredete azonban 

messzebb nyomozható az emberi gondolkodás törté- 

netében. Humenál, a nagy angol okság-filozófusnál ta- 

láljuk meg e gondolat csiráját. „Maga az elme - 

mondja Hume – nem egyéb, csak egy csomó kép- 

zet, melyeket hibásan tekintenek egészen egyszerű- 

nek és azonosnak!” Ha ugyanis elménket, azt, amit 

énnek nevezünk, vizsgáljuk, mindig csak képzetekre 

és képzetekre akadunk, sohasem az énre, mint egész- 

re. Képzet nélkül sohasem lehet tudatunk. Ε gondoUv 

tok vetik árnyékát előre mintegy Taine „apró té- 

nyek elmélete” címén ismert egyéniség-felfogásának. 

Ha már most ezt az egyéniségeknek nevezett 

sokféle apró tényeket a többi mindenféle tények tö-

74 

megében közelebbről szemügyre vesszük, ügy talál- 

juk – Taine szerint – hogy ez apró tények, a szel- 

lemi világ e jelenségei kétfélék lehetnek: vagy elsőd- 

leges, alkatbeli vagy uralkodó jellemvonások (phé- 

nomènes initiaux, ou constitutifs, ou faits dominate- 

urs) vagy másodlagos, mellékjellemvonások (phé- 

nomènes secondaires, accessoires.) 

Az elsőket, az alkatbelieket adják rendesen az 

öröklés (hérédité), a faj (race); a mellékeseket a kör- 

nyezet, a miljő adja. 

S most értünk Taine filozófiájának ama gondo- 

lataihoz, ahol Spencer közvetlen hatását láthatjuk. 

A miljő-elmélet ugyanis úgy, ahogy van a maga 

egészében, mint jeleztük, Spencertől ered, még pedig 

egyenes ágon. Annál fontosabbnak tartjuk ezt itt 

hangsúlyozni, mert tudtunkkal eddig senki sem mu- 

tatott rá e gondolatok ilyetén szoros összefüggésére. 

Spencer a Principles of Psychology művének 

már 1855-ben megjelent első kiadásában szól ezekről 

a dolgokról. Előtte a fejlődés a fődolog s innen van, 

hogy a spenceri pszihologiának vezérgondolata az 

elmebeli fejlődés (mental evolution) vagyis a szellemi 

fejlődés. Spencer szerint most már az elme is csak 

az élő lényeknek a környezethez (environment) való 

alkalmazkodásából (adaption) előálló tevékenység. 

Ezzel veti Spencer alapját a környezet-elméletnek. 

Spencernél environment, Taine-nél miljő. 

Az bizonyos azonban, hogy Taine volt Spencer 

legkiválóbb tanítványa a környezet-elmélet dolgá- 

ban. Amit Spencer csak általánosságban fejtett ki, azt 

Taine tág körben, nagy arányokban fejtette ki a mű- 

vészeti, irodalmi jelenségekre nézve. Így lett a kör-

75 

nyezet-elmélet kiegészítő része Taine egyéniség- 

filozófiájának. 

Amilyen íiatások érvényesülhetnek a környezet 

és az illető tény között, olyan tapasztalatok töltik meg 

az elmét. Ez a Spencer-féle környezet-elmélet alap- 

gondolata. De ha így tapasztalatainkat magunk sze- 

rezzük, gondolkodásunk formáit, már tudniillik ahogy 

tapasztalunk, ahogy felfogunk és ahogy gondolko- 

dunk, magával hozza az újszülött elrejtve szöveti 

szerkezetében, mint ilyen és ilyen hajlandóságokat. 

Ezt nevezte Spencer találó kifejezéssel a faj tapasz- 

talatának. Spencer fejlődés-elmélete tehát az egyén 

tapasztalatát kiegészítette a faj tapasztalatával. Nos,. 

ugyané dolgokat megtaláljuk Taine-nél is. A faj ta- 

pasztalata, itt azok az elsőrangú, uralkodó jellem- 

vonások, melyeket az átöröklés, a faj (race) ad. A 

másodrendűeket adja azután a környezet, e másod- 

rendű jellemvonások Spencernél az egyén tapaszta- 

lata. Világos tehát a szoros összefüggés Spencer ez- 

irányú gondolatai és Taine egyéniség-filozófiája közt. 

Ha magát a környezet-elméletet tekintjük az 

emberi gondolkodás történetében, némi nyomait már 

előbb feltalálhatjuk. Csírájában e gondolat: az em- 

beri lélek viszonya környezetével (les relations de 

l'âme humaine et de son milieu) már Montesquieunel 

jelentkezik, aki ugyanis annak az új történeti iskolá- 

nak alapvetője, mely a történelmi fejlődést a klímá- 

val, az életmóddal akarta összehozni s így magya- 

rázni. Később ugyancsak a franciáknál Stendhal fej- 

tegetni kezdte bővebben. De csak Spencernél vesz 

elmélet-alakot s tágkörű kifejtését éri el Taine-nél. 

Taine szerint tehát faj, föld, kor-környezet, e 

hatalmas tényezők determinálják a történelmi tényt.

76 

Az apró tények szükségszerű, determinált sorozata 

már most a fejlődés: évolution s itt megint Spence- 

közvetlen hatását láthatjuk. 

A fejlődésfilozófiának nagy angol megalkotója 

kiváló francia tanítványával állunk szemben, de aki 

nemcsak tanítvány, hanem a gondolatok ugyanazon 

általános európai áramlatában állva veszi át a fejlő- 

dés nagy gondolatát az angol elmélkedőktől. Itt-ott 

eleinte még Hegel fejlődését (Entwickelung) emle- 

geti, de az efféle fogalom-fejlődés volt a német meta- 

fizikusnál s Taine azt az igazi fejlődést hirdeti, amit 

a nagy angol filozófus tett rendszere alaptételévé. 

Most már az ilyen apró tények törvényszerű 

kapcsolatát kutatta Taine művészfilozófiai, irodalom- 

történeti s történeti műveiben, ritka jellemző erővel 

és csodálatosan színező, igazán művészi nyelven. Al- 

kalmazott pszihológiák mind e történeti művek, pszi- 

hológiai elemzések, analízisek. Az ilyetén psziholó- 

giai elemzés irodalmi és művészeti kérdéseknél, mely 

az alkotás eredetét, az egyéniség fejlődését kutatja, 

noha erre már Stendhal szintén példát adott, Taine- 

nel veszi kezdetét az irodalomban. Ez is Taine-nek 

egyik nem éppen kis érdeme. 

Az újabb irodalmon e pszihológiai elemzés az- 

tán annyira erőt vesz, hogy még a szépirodalmi mun- 

kák, a regények is tele lesznek efféle aprólékos pszi- 

hológiai elemzéssel, mely a hős lelki világának, egyé- 

niségének eredetét a család őseivel, a faj természeté- 

ből, a környezet mivoltából s fejlődését az élete fo- 

lyamán a környezetből reáható folytonos tényezők- 

ből akarja a leglelkiismeretesebben és a legkövetke- 

zetesebben kimutatni, levezetni. 

Sok újabb regénynek ép ez aztán a gyenge olda-

77 

la, amennyiben emiatt unalmassá válik, mert a regény 

mégis csak elsősorban eseményeket van hivatva elő- 

adni, melyek a mesét folyton tovább viszik, míg az e 

tekintetben ily meddő elemezgetések, boncolgatások 

csak késleltetik a mese haladását, mint valami aka- 

dályként szereplő idegen test a regény sajátos ese- 

mény-testében. 

Ε pszihológiai elemzéssel szorosan összefügg a 

jel- vagy okmány-elmélet, mely gondolatoknak forrá- 

sát szintén Taine művészetfilozófiájában találjuk. Ha 

ugyanis minden művészeti, irodalmi, erkölcsi tény is 

megszabott, determinált, ha a művészi, irodalmi 

egyéniség ilyetén megszabott, determinált apró té- 

nyek sorozata, ha ezeknek eredete és fokozatos fejlő- 

dése így e megszabó, determináló okokból kinyomoz- 

ható, akkor viszont a művészi, irodalmi ténynek, 

mint okozatnak szempontjából tekintve a dolgot, min- 

den irodalmi, művészeti tény-jel (signe) lesz az ő 

okairól, az őt megszabó, determináló okokról: a bel- 

ső emberről, az egyéniségnek nevezett ama apró té- 

nyekről s így a fajról, a korról, a környezet hatásá- 

ról stb.... Minden fontosabb irodalmi, művészeti 

tény, alkotás tehát olyan jel, amely valósággal beszél 

nekünk az őt előidéző okokról. 

Ε felfogásnak csak más szavakkal való kifejezé- 

se már most, hogy az ily irodalmi, művészeti tények, 

alkotások tehát jelentős okmányok (documents signi- 

ficatifs) a belső emberről, az emberi lélekről s tágabb 

értelemben a fajról, a korról, a környezetről. Innen a 

kedvelt kifejezések: „az emberi lélek okmánya” (do- 

cuments de l'âme humaine), „emberi okmányok” (do- 

cuments humains), „emberi dokumentumok”. 

Taine nyomán azután ez iskola minden irodalmi

78 

művészeti tényben, ha még oly jelentéktelen volt is, 

jeleket, beszédes jeleket, fontos irodalmi, művészeti, 

történelmi okmányokat látott, amely neki a fajról, a 

korról, a környezetről beszél. így az irodalmi, mű- 

vészeti alkotás csak jel, okmány lett a fajról, a korról, 

a környezetről. Az irodalmi, a művészeti alkotást, 

sőt magát az alkotó lángelmét is e Taine-féle iskola 

így a fajból, a korból, a környezetből, röviden össze- 

kapva e tényezőket, mondhatnók, a korból magya- 

rázta. Feláldozta tehát a lángelmét a kornak. 

Mikor így tehát Taine megteremtette a lángelme 

irodalmi, művészeti magyarázatát, az irodalmi, a mű- 

vészi lángelme-problémát, mert ez épp fontos érde- 

me Taine művészetfilozófiájának, ugyanakkor fel is 

áldozta a lángelmét a kornak, mert felfogása szerint 

az egész lángelme is oly apró tények sorozata, me- 

lyek mind a fajról, a korról, a környezetről szólnak 

nekünk. 

Az irodalmi, művészeti tények úgy érdeklik őt, 

mint jelek, okmányok bizonyos okokról s inkább ez 

okokra kíváncsi. A lángészt így feláldozta a faji jel- 

lemvonásoknak, a kornak. Jellemzőek Taine bekezdő 

szavai Angol Irodalomtörténeté-ben: „Egy irodalom 

történetének megírására vállalkozom s hogy benne 

egy nép pszihológiáját kutassam.” 

A mai Franciaország alakulásáról írott munká- 

jában az állami társadalmi életet lassú történeti fejle- 

ménynek tekinti (evolution lente et succesive). A 

múlttal teljesen szakítva a priori nem lehet alkot- 

mányt csinálni, ahogy ezt a forradalom merész álmo- 

dozói vagy a forradalmat megelőző filozófusok kép- 

zelték. Az ily forradalom tulajdonképpen részleges 

öngyilkosság.

79 

Már csak azért sem sikerülhet, amit a forrada- 

lom akar, vagy amiről hívei álmodoztak, mert hiszen 

a forradalom a föltétlen egyenlőséget hirdette. Nem 

tekintve most azt, hogy az ily egyenlőség természeti 

okokból lehetetlen, mert a természet sem osztotta el 

egyenlően a testi, lelki képességeket, melyekkel hi- 

vatva az illető munkában megszerezni az őt megillető 

javakat, ismételjük, ha ezt nem is tekintjük, magá- 

nak a társadalomnak lényeges törvénye azonban az 

egyenlőtlenség. 

De nemcsak az egyenlőtlenséget tartja Taine a 

társadalom lényeges törvényének, hanem ilyen tör- 

vény az engedelmesség (obéissance) is, a törvényes 

rend, az alárendelés. Mindezek nélkül nincs, nem le- 

het társadalom Taine szerint, mert – mint mondja 

az ember eredetileg ragadozó állat, tehát kellenek 

az ilyen korlátok, kell az engedelmesség, kell a tör- 

vényes rend, kell az alárendelés. 

Hogy az embert eredetileg ragadozó állatnak 

tartja, ebben is érdekesen és homlokegyenest ellen- 

tétbe helyezkedik a forradalmat megelőző felvilágo- 

sultság filozófiájával. A forradalom fő filozófusa, 

ha tudta és akaratán kívül is, de valósággal szel- 

lemi szerzője politikai munkái révén. Rousseau egé- 

szen mást hirdetett. Szerinte az ember eredeti ter- 

mészete jó, tehát éppen nem ragadozó állat. Rousseau 

szerint minden jó, ahogy a mindenek alkotója kezéből 

kikerül, csakhogy az emberek kezében később a 

művelődéssel, a neveléssel romlik meg. 

A forradalom előtti kor nagy álmodozói után, fő- 

leg az emberi boldogság, természetes élet csodálatos 

meleg lelkű és meleg stílusú oly nagy álmodozója 

után, mint Rousseau, itt Taine-ben a pozitív iskola

80 

objektív történeti felfogással állunk szemben, mely 

a fokozatos fejlődést keresi a tudományban és a fo- 

kozatos, ugrás nélkül fejlődést hirdeti a gyakorlat- 

ban. Az az álmodozás nagy katasztrófát, a francia 

forradalmat hozta létre, ez a felfogás, ha nem is tet- 

szett írója könnyen lelkesedő s a perc hevétől lobbanó 

hazája közönségének, ez a jövő felfogása, a pozitiviz- 

musz felfogása. Ez a lassú fejlődés, ez érlelheti meg 

az égető társadalmi kérdéseket is s ha valami, ez a 

fokozatos lassú fejlődése oldhatja meg és fogja is 

megoldani az igazán égető társadalmi kérdéseket, és 

nem az a boldogságról való álmodás, amelynek 

ugyan azért mindig meg lesznek a maga számos ili- 

vei, mert az emberi természet nem tagadhatja meg 

magát és mindig szüksége lesz álmokra, utópiákra is. 

Ez lelki szükség dolga, de nem a tudományé. 

Végig tekintve így magának Taine-nek főbb gon- 

dolatain, nézzük már most, mint hatottak e gondola- 

tok a kortársakra s a további nemzedékre, főleg művé- 

szetfilozófiáját és leginkább az egyéniségproblémát 

és a lángész művészeti, irodalmi problémáját tekint- 

ve, mint amelyeknek feltevése éppen Taine elévülhe- 

tetlen s talán legnagyobb érdeme is. 

Az egész ilyetén irodalmi, művészeti pszihológiai 

elemzést is ő teremtette meg s egyszersmind ő volt 

kora legkiválóbb pszihológiai analistája. Ε tekintet- 

ben kitűnő tanítványa Bourget Pál: Essais de psycho- 

logie contemporaine című érdekes kötetévek mely- 

ben több a XIX. századra nagy hatást gyakorolt írót 

elemezve ily módon, korunk eszmei és értelmi áram- 

latait éles elmével analizálta s így jelenünk psziho- 

lógiájához és kulturális fejlődéséhez szolgáltatott 

igazán érdekes adalékokat.

81 

A lángelmét így a faji jellemvonásokkal s a kor- 

ral magyarázó és ezeknek fel is áldozó iskolával 

szemben csak haladást jelentett a korán elhalt fien- 

nequin, mint maga nevezte, „tudományos kritikájá- 

val. Hennequin, mint maga mondja, nem arra a te- 

hetetlenségre akar vállalkozni, hogy irodalmából ha- 

tározzunk meg egy népet, csak azt akarja mindenek- 

előtt kiemelni, hogy nem a nemzetekhez kell kötnünk 

a lángelméket, ahogy Taine tette, hanem fordítva, a 

lángelméknek kell alárendelnünk a nemzeteket. Úgy 

kell tekintenünk a népeket, mint művészeik a közön- 

séget, mint bálványaik a tömeget, mint vezetőik ha- 

tása alatt. 

Ezzel tehát a lángelmét akarta jogaiba vissza- 

iktatni Taine-nel szemben, ki épp a kornak, a fajnak 

áldozta volna fel. Nem a faj, a kor merő terméke a 

lángész, ahogy a Taine-féle pszihológia többé-ke- 

vésbbé feltételezni látszik, hanem a lángész vezetője 

a fajnak, a kornak. 

Nos, ez igen fontos kijelentés épp a kulturális 

fejlődés szempontjából. A lángész vezeti ezt tehát, 

irányt ad neki, irányt ad a fajnak, irányt ad a kor- 

nak. 

A jel-elmélet szempontjából tekintve pedig a dol- 

got, az irodalom nem azért fejezi ki a nemzetet ma- 

gát, mert ő hozta létre, hanem mert a nemzet, a nép 

elfogadta, magáévá tette, csodálta, gyönyörködött 

benne s önmagára ismert benne. Szóval a műremek 

csakis azokat indítja meg, akiknek kifejezője, kife- 

jező jele (dont elle est le signe). A nemzeti irodalom 

ily munkákból, ily jelekből áll. 

A lángész vezeti tehát a nemzetet s így a nem- 

zet fejlődésére közvetlen befolyást gyakorol. Ezért

82 

mondta azután Hennequin olyan találóan, hogy va- 

lamely nép irodalomtörténete, művészettörténete, ha 

az éppen semmi sikert nem aratott munkákat kikü- 

szöböljük s minden szerzőt nemzeti dicsősége ará- 

nyában méltatunk, az illető nemzet tipikus lelki szer- 

vezeteinek, vagyis ama nemzet pszihológiai fejlődé- 

seinek sorozatát mutatja. 

Hennequin tudományos kritikája csakhamar tért 

hódított a Taine-féle miljő-elmélet mellett és mél- 

tóan, mert a lángész problémáját tekintve, haladást 

jelent. 

Hennequin tudományos kritikáján indul tovább 

Guy au. A lángelmék vezetik a nemzetek fejlődését. A 

lángész szerinte így elsősorban a társadalmi össze- 

tartás, a szociabilitás hatalmas tényezője. Ami már 

most a lángész és a társadalom, viszonyát illeti, há- 

rom különféle társadalmat különböztet meg, a való- 

ságos előbb-létezőt (préexistante), az ideálisan mó- 

dosított társadalmat a lángész alkotásában, a vá- 

gyak, érzések e világát és végre az új társadalom 

alakulását, a lángelme csodálóinak, bámulóinak tár- 

sadalmát, kik öntudatlan utánzással valósítják meg 

az újítást. így lesz a lángész új társadalmi környe- 

zet teremtője, a régi környezetek módosítója. 

Íme, épp fordítottja a Taine-féle iskola felfogá- 

sának. Ott a környezetből magyarázták a lángelmét, 

a lángelme műveiből is csak a környezetre következ- 

tettek, mint jelekből, okmányokból s itt Guyau épp azt 

állítja, hogy a lángész módosítja a környezetet. Hom- 

lokegyenest ellenkező felfogás, de közelebb jár az 

igazsághoz. A Taine-iskola határozottan egyoldalú- 

an túlzott. 

Guyau szerint épp e környezeteket módosító ha-

83 

tásában rejlik a lángész, a művészet civilizáló hatása. 

Guyau szerint még a kritika is e célnak szolgál- 

jon. A társadalmi összetartást, a társadalmi érzést, 

a szociabilitást mozdítsa elő ez is. Ne az írónak, ne a 

környezetnek legyen a kritikája, hanem magának a 

munkának. A munka tanulmánya legyen s célja le- 

gyen kiegészíteni a műremek szociabilizáló hatását. 

Újabb haladást jelent a kérdésben Toulouse dr. 

francia orvos felfogása, aki a tudományos kritika fő 

problémáját a mű és az alkotó egyén szervezete közt 

levő viszony felkutatásában találja. Ezt illetőleg pe- 

dig kétféle kritikát különböztet meg, technogenetikus 

kritikát (critique technogénique), amely a műremek 

lérejöttének tanulmánya s amely a filozófus dolga 

és a műremeknek magának a kritikáját, a műkritikát 

(technocritique), amely az esztétikus és pszihológus 

dolga. 

Végül felemlítjük az angol Ruskin-t, aki számos 

művészetfilozófiai munkájával a művészi kritikát is 

bensőbbé, a műremek kiegészítő magyarázójává 

tette. 

Igen, ma kétségtelen, hogy a műkritika szerepe 

társadalmi szerep, kulturális szerep s ez abban rejlik, 

hogy magát a műremek magyarázza, hogy így egy- 

részt kiegészítse e magyarázattal a műremeket, más- 

részt támogassa, erősítse ezáltal a műremek társa- 

dalmi hatását, társadalmi szuggesztióját, kulturális 

értékét, szerepét. Kimondhatjuk tehát, hogy a műkri- 

tika szerepe a kulturális fejlődésben magyarázólag 

kiegészíteni, erősíteni a műremek társadalmi szug- 

gesztióját. 

Még csak a lángész vezető, társadalomalakító 

szerepére volna egy megjegyzésünk. Bizonyára sok

84 

igaz dolgot mondott erre nézve Hennequin is s Guyau 

is, de valamit mégis hozzá kell tennünk. Mind e jelen- 

ségekben nagy része, hatalmas szerepe van a szug- 

gesztiónak, nevezzük meg magyarán művészi szug- 

gesztiónak, szemben a környezetnek folytonosan ér- 

vényesülő természeti szuggesztiójával. A természeti 

szuggesztió a véletlen természetes hatásaiból áll. A 

művészi szuggesztió azonban mesterségesen, magá- 

ért a művészetért, a hatni tudásért felhasznál min- 

den eszközt s e tekintetben épp ő rendelkezik a leg- 

varázsszerűbben ható eszközökkel, az esztétikai ér- 

zésekkel. Ez a művészi szuggesztió szerepel a láng- 

ész nemzetére, korára való hatásában. Ha hat, ha tud 

hatni, az mind művészi szuggesztió. Ezért olyan sok 

mindebben a megmagyarázhatalannak látszó dolog, 

mert a szuggesztió pszihológiájával még nagyon ke- 

véssé vagyunk tisztában. 

Ezzel a szuggesztióval nem számolt Taine, nem 

számolt Hennequin, sem Guyau, aki azonban már 

az együvétartozás társadalmi érzéséről szólva, erre 

látszik célozni. Toulouse kétféle kritikájában sem 

foglal ez helyet. 

A szuggesztió társadalmi fontos szerepéről igen 

szép munkácskát írt Gustave Le Bon „Az embertö- 

megek pszihológiája” címen, melyet nem ajánlha- 

tunk eléggé olvasóinknak, mert épp társadalmi fon- 

tosságát öleli fel a kérdésnek s így ez a kulturális 

fejlődésre nézve is érdekes munka. A művészi szug- 

gesztióról azonban ő sem beszél. 

Nézetünk szerint a művészi, irodalmi lángész 

kulturális hatásában korára, nemzetére a művészi 

szuggesztió társadalmi érvényesülését kell látnunk. 

Vagyis itt arról van szó, hogyan lehet művészi szug-

85 

gesztió társadalmi szuggesztióvá? A művészi alkotó 

és ható egyéniség és a lángész problémájának, a kri- 

tika ez örök tárgyának titkos zárát részünkről e 

pontban találjuk s a titkos kulcs hozzá a szuggesztió. 

15. A haladiak és maradiak munkája a kulturális 

fejlődésben. 

A kulturális fejlődés munkájában az emberek 

közt két nagy csoportot lehet megkülönböztetni, két 

egymással ellentétes irányú felfogással, ellentétes 

irányban működő csoportot, tudniillik a haladiakat és 

a maradiakat. 

A haladi vagy haladó csoport viszi előre tulaj- 

donképpen a kulturális fejlődést. Ε csoport emberei 

ugyanis mindenben a modern haladás hívei. Mindent 

pártolnak, ami előmozdítja a haladást. A kulturális 

fejlődés az ő munkájuk. Sőt büszkék is erre. Büszkén 

törnek elő a kulturális fejlődés küzdelmében, nem 

kímélve előítéletet, hagyományt, mely szellembilin- 

csek folytonos tördelésével haladhat csak előre a kul- 

turális fejlődés új felfogással, új eszmények irányá- 

ban. 

Ε csoporttal éles ellentétben, a maradiak cso- 

portja a már megszerzett, elért kulturális állapotok 

változatlan fenntartásának hívei. Minden újítást el- 

itélnek. Minden hagyományt tiszteletben tartanak s 

tiszteletben tartását követelik. 

Van aztán a maradiaknak egy különös fajtája, 

amely vissza szeretné vetni a fejlődést, ha ez lehet- 

séges volna s régi, már rég túlhaladott eszményekre 

való visszatérést hirdet. 

Sajnos, ez kultúrafilozófusoknál is tapasztal-

86 

ható, akik az eszmény iránt való elfogultságukban a 

lehetetlenséget: az erre az eszményre való visszaté- 

rést hirdetik. Vissza a nyájszerű ősállapothoz – hir- 

dették már a stoikusok és a kinikusok. Vissza a ter- 

mészeti állapotra – hirdette Rousseau: „Retournons 

à la nature (Térjünk vissza a természethez)” – jeligé- 

vel. Térjünk vissza a középkorra – hirdette De 

Maître Chateaubriand, De Bonald, a német romanti- 

kusok s hirdetné ma Brunetière. Vissza a vadállati 

egyedüliségre s anarhikus önteltségre – hirdették 

az antik szofisták s hirdeti az újabb filozófiában Stir- 

ner „Az egyedülvaló és tulajdona” cimű főmunkájá- 

ban. Vissza a nirvánába, a határozatlan egységbe, a 

még ki nem különült létbe – hirdeti Schopenhauer. 

Vissza, vissza a renesszánszra – hirdeti Nietzsche. A 

tudománynak meg kell fordulnia – hirdeti Stahl. 

Vissza az őskereszténységhez – hirdeti Tolsztoj.. 

Mindezeket – sajnos – maradiaknak kell tekinte- 

nünk e felfogásukat illetőleg a kulturális fejlődés dol- 

gában. 

Visszatérve a haladiak és maradiak két ellenté- 

tes csoportjára a kulturális fejlődésben, úgy találjuk, 

hogy e két tábor nemcsak éles ellentétben van tehát 

egymással felfogás, eszmények s a kulturális munka 

iránya tekintetében, hanem valósággal ellenségei is 

elkeseredett ellenségei egymásnak. 

Mint ilyenek, mint ellenségek, egymással ellen- 

keznek, szembe szállnak, egymásra törnek s a törté- 

nelem tanúsága szerint elkeseredett harcokat is vív- 

tak egymással. Mind a kettőt eszmények vezetik, a 

haladit a modern fejlődés eszménye, a maradit régi,, 

túlhaladott eszmények kultusza. Ezért azután a küz- 

delem elkeseredett lesz s a maradi a hagyomány vé-

87 

delmében képes kegyetlenségekre is a haladiakkal 

szemben. 

A legjobb példák erre a vallásháborúk, ahol régi 

hagyomány áll új hagyománnyal szemben. A sze- 

retet vallását hirdetve ily elkeseredésükben mégis 

lángpallóssal sújt a maradi, a máglyák szörnyű lát- 

ványa hirdeti elvakult dühét. 

Épp úgy, mikor a középkor bilincseiből kezd fel- 

szabadulni a gondolat, a gondolat első hősei, a kultu- 

rális fejlődés e hősei, majdnem kivétel nélkül mág- 

lyára kerülnek. Miért? Épp a régi hagyományok kul- 

tusza, maradisága, amely meg nem érti a gondolat e 

felszabadításait, egy újabb, magasabb kulturális fej- 

lődés hőseit, épp az végzi ki őket. így kerül Giordano 

Bruno is fogságba. Hét évig sínylik börtönbe. Velen- 

cében már-már kiszabadulna, ekkor a római inkvizí- 

ció rabja lesz, mely 1600 február 17-én a Virágmezőn 

(Campo di fiora) máglyára hurcolja, hol hősként, szó 

nélkül hal meg. Porát a szeleknek szórták, de halála 

helyén az egész művelt világ adakozásából emelt 

szobra örökíti meg a gondolat felszabadításának nagy 

vértanuját. Mintha magáról mondta volna, amit a hős 

férfiúról mond, hogy merészen sajkába ül s csakha- 

mar az óceán végtelenségében lebeg. Vágyaink Jár- 

gya is végtelen. Innen az örök küzdelem a véges ter- 

mészettel. De boldogít a tudat, hogy nemes tűz lob- 

bant lángra s ha megbontotta is maga körül a harmó- 

niát, hadd lobogjon, mert az akaratot mindig valami 

vágy, szerelem vezeti, de ez a szerelem olyan vah- 

mire is irányulhat, ami egyéni véges létünket mesz- 

sze magasra túlszárnyalja... Így pusztult el az, 

akinek filozófiája a renesszánsz legnagyobb gondolat- 

terméke.

88 

A haladiak a gondolat felszabadítói, a múlt ha- 

gyományai bilincseinek széttörői, a kulturális fejlődés 

zászlóvivői, az új fejlődés úttörői. 

A maradiak a hagyomány védői, elkeseredett, 

elvakult védői a végtelenségig. 

A haladiak az új eszmék, új eszmények aposto- 

lai, a jövő munkásai. 

A maradiak a régi hagyomány hirdetői, vagy 

pedig, mint említettük, a régi eszményekre való visz- 

szatérés apostolai. De kire is hallgatna akkor az em- 

ber. Steiner jól mutatja be ez apostolokat: Mint meg- 

annyi tábornok mindegyik más, homlokegyenest el- 

lenkezőt parancsol a legnagyobb összevisszaságban. 

Ezek azt mondják: jobbra, a középkorba. Mások me- 

gint: balra, a renesszánszba vagy az antik pogány- 

ságba, megint mások: egyenest az őskereszténység- 

be s meg mások: tovább, tovább az őserdőbe, végre a 

reakció vezérkarának feje: Vissza a semmibe! No 

hát csakugyan kire hallgassunk. 

Az ily kultúra megvetőknek, mint Stein ezt ne- 

vezi, panaszai semmivé válnak a tudomány statisz- 

tikája előtt. A kulturális haladás kétségtelen. A talál- 

mányok és felfedezések kora óta az emberek élet- 

szükségletei is megszaporodtak. A tudomány gon- 

doskodása s a modern életbiztonság és kényelem 

mellett javultak a közegészségügyi viszonyok, csök- 

kent a halandóság, az emberek átlagos életkora na- 

gyobb lett. Járvány alig kaphat nagyobb arányokra, 

éhínség egyáltalán nem fordul elő. Testileg is fejlő- 

dött az ember, hiába panaszkodnak annyit idegesség- 

ről s Nietzsche az elkorcsosodásról. Politikai rend, 

életbiztonság, kényelem, divat tekintetében óriási 

lépésekben haladt előre a fejlődés. A háború is igen

89 

ritka lett. Iparkodunk mindent biztosítani társulatok, 

vagy az állam, által. A szocialisztikus munkásvédő 

törvények is ily irányú fejlődés eredményei. A nagy 

bűnesetek ritkultak. Etikai tekintetben is nagy a 

fejlődés, a művészetek részesei lettek a nagytöme- 

gek. Kifejlődött a természet iránti érzék. A tudo- 

mány, a sajtó munkássága is nélkülözhetetlen a mo- 

dern embernek. Csak próbálná meg Schopenhauer 

vagy Nietzsche valamely primitív népfaj kultúrájával 

felcserélni egy időre azt a mi európai-amerikai kul- 

túránkat, majd kijózanodnék az őserdei élet álom- 

ábrándjaiból. 

A haladiak és maradiak, jóllehet egymásnak ily 

elkeseredett ellenségei, mégis tulajdonképpen kiegé- 

szítik egymást a kulturális fejlődés munkájában. Va- 

lóban, itt mind a kettőre szükség van. Nem hiába: az 

élet küzdelem s itt is csak e két csoport küzdelme 

hozza létre az egészéges kulturális fejlődést. 

A haladiak ugyanis a kulturális fejlődés, haladás 

lelkes zászlóvivői, úttörői mind tökéletesebb ember- 

típust akarnák. A maradiak védik a már meglevőt, 

erre is szükség van; védik a hagyományt, hagyomány 

nélkül nincs fejlődés, természetesen túlzó vakságuk- 

ban elnyomnák az újat, ez helytelen, de hisz arra va- 

lók a haladiak, hogy ez akadályokon is kiküzdjék a 

haladást s így jő létre az egészséges kulturális fej- 

lődés. 

A maradiak védik a már meglevő kulturális fej- 

lődést s a haladiak adják mindig az új kulturális fej- 

lődést. A maradiak így bizonyos tekintetben mérsék- 

lik az esetleges túlságos gyors haladást. S így jön lét- 

re az egészséges fejlődés. így munkásságuk valóban 

jótékonyan kiegészíti egymást, ha még oly elkesere- 

dett ellenségek is különben az életküzdelem színpadán.

90 

16. Kultúrafilozófusok. 

Az emberi gondolkodás történetében csak későn 

irányult a gondolkodók figyelme a kultúrára, a kul- 

túra egyes kérdéseire. És ez természetes is. Mint ma- 

guk is a kultúra munkásai, benne élvén, nem vették 

észre ennek sajátos természetét, fejlődése feltételei- 

nek kérdéseit. 

Az első kultúrafilozófus a természet követését, a 

természethez való visszatérést hirdető francia filozó- 

fus, Rousseau. 

Egész életét, összes írásait áthatja ez az elve: 

Térjünk vissza a természethez (Retournons à la na- 

ture!) „A teremtő kezéből kiderülve – mondja - 

minden jó; az ember kezében azonban minden elkor- 

csosodik (Tout est bien, sortant des mains de l'auteur 

des choses; tout dégénère entre les mains des hom- 

mes)” ... „Az előítéletek, a tekintély, a szükség, a 

példa, az összes társadalmi intézmények, amelyekben 

elmerültünk, szinte kiölnék az emberből a természe- 

tet (Les préjugés, l'autorité, la nécessité, l'exemple, 

toutes les institutions”sociales dans lesquelles nous 

nous trouvons submergés, étoufferaient en lui la na- 

ture)” . . . Állapotunk természetellenes, vissza kell 

térni; amennyiben nem lehet, igazodjunk a természet 

szerint. 

Így ugyancsak neki ront ez elve nevében a mű- 

velődésnek, a haladásnak. Mindjárt első értekezése 

(Le rétablissement des sciences et des arts a-t-il con- 

tribué á epuret ou corrompre les moeurs?), mellyel a 

Genfből Parisba vetődött szegény nevelőből és kotta- 

másolóból író lesz s mely koszorús felelet volt a di- 

joni akadémia ily című pályakérdésére, oda irányul,

91 

hogy a tudományok és művészetek haladása, a mű- 

velődés megrontotta a természeti erkölcsöket. Rous- 

seau ezzel megteremtette a művelődés, a kultúra 

problémát. 

Másik hasonló, ugyanannál az akadémiánál meg- 

koszorúzott pályadolgozatában (Discours sur l'origine 

et sur les fondements de l'inégalité parmi les hom- 

mes. 1755.) már ennek okait vizsgálva odajut, hogy 

a művelődés ezáltal rontotta meg a természeti álla- 

potot, hogy egyenlőtlenségeket fejlesztett ki a termé- 

szettől egyenlő jogú emberek között, kifejlesztette 

azt a hitet, hogy egyes vagy egyesek uralkodhatnak 

másokon, munka nélkül élvezhetik mások munkája 

gyümölcsét. így fejlődött ki az önfentartó ösztönből 

(amour de soi), ami még természeti állapot, az ön- 

zés (amour propre), ami már a művelődés káros gyü- 

mölcse. 

Rousseau egyoldalú s kárhoztató kultúrafilozófiá- 

jának egyáltalán nem lehet igazat adni. A gőz, a vil- 

lám stb. oly kényelmet, az élet oly biztonságát teszi 

lehetővé, hogy sohasem cserélnénk a természeti em- 

berrel. A tudományok és művészet haladása csak 

kellemesebbé, biztosabbá tette az életet. 

Condorcet, a haladás filozófusa, e francia mar- 

quis, a törvényhozó gyűlés elnöke,. „Αz emberi szellem 

haladásának történeti képé”-ben (Esquisse d'un tab- 

leau historique des progrès de l'esprit humain) a ha- 

ladást a nemzetek és küzdelmük közt levő egyenlőt- 

lenségek lerombolásában és a nemzetek kebelében az 

egyenlőségnek és gazdagság és oktatás tekintetében 

való kifejlődésében látja a mesterkélt törvények, ti- 

lalmak, formalitások, monopóliumok eltörlése, taka- 

karékpénztárak, életbiztosítások, hitel-és szövetke-

92 

zeti intézmények által. Oktatni kell mindenkit a házi 

gazdálkodásra, ügycinek vezetésére, hogy képessé- 

geit szabadon kifejleszthesse, ismerje meg saját jo- 

gait és tudja gyakorolni s megvédeni. Így tökélete- 

sedni fognak a módszerek (1), a természettudomá- 

nyok és a találmányok (2), az erkölcsi és filozófiai 

tudományok az emberi erkölcsi és értelmi képességeit 

elemzése folytán (3), a társadalmi tudomány, a való- 

színűség-számítás alkalmazásával (4) s így az intéz- 

mények és törvények (5), és eltűnik a férfi és nő kö- 

zötti egyenlőtlenség (6), a hódító háborúk ritkulnak 

és kimaradnak (7), tudományos világnyelv (une 

langue scientifique universelle) jön létre (8), s végre 

az élet átlagtartama is meghoszabbodik lassankint az 

orvostudomány és egészségtudomány haladásával, 

úgy hogy a halál vagy baleset eredménye vagy az 

életerő lassú kialvása lesz csak. 

A németeknél Herder a természetesnek, az em- 

berinek apostola, mint Rousseau, de sokkal nagyobb 

történeti érzékkel. „Az emberiség történetének filozó- 

fiájához való eszmék” (Ideen zur Philosophie der Ge- 

schichte der Menschheit 1788-1791.) című főmunká- 

jában azt hirdeti, hogy minden egyén boldogulására 

törekszik s hogy ezt elérhesse, megfelelő fejlődésen 

megy keresztül, de mivel a megszerzett művelődés- 

eszközök nemzedékről-nemzedékre átadódnak, lehet- 

séges az emberiség haladása, fejlődése s így az em- 

beriség történetének filozófiája. Az ember a földi 

szervezet legtökéletesebbje, vele indul meg a szellemi 

fejlődés. A történet célja az összes erők, képességek 

harmonikus kifejlesztése, ez a humanitás. A fejlődés 

gyermekkora Kelet, fiúkora Egyiptom s Foinikia, if- 

júkora a görögök, férfikora a rómaiak, aggastyán-

93 

kora a kereszténység korszaka. A szellem függ a ter- 

mészettől, a finomabb szervezettől, a talajtól, az ég- 

hajlattól, a népek jellemétől, erkölcseitől. Az ész fej- 

lemény, nem velünk született. A művelődés első alak- 

ja a vallás, a természet láthatatlan erőiben való hit. 

Ez a humanitásra való képesség az észnél is előbb 

volt meg. Ezt fejleszti a nevelés, a példák befolyása. 

Az egész emberiség nevelésében pedig minden elért 

cél újabb eszköz lesz s így vezet az istenség a huma- 

nitásra, a boldogságra. Neki a természet az istenség. 

Herder volt a legnagyobb német kulturfilozófus. 

Az igazság örök kutatását hirdető Lessing, a 

költő és esztétikus ily irányú filozófiai művében (Er- 

ziehung des Menschengeschlechts) a vallást a termé- 

szet és történelem nagy összefüggésében látja s ami 

a nevelés az egyesre, az a kijelentés az egész embe- 

riségre. Míg az izraeliták tüntetik fel a fejlődés első 

fokát, a kereszténység a másodikat, a legfelsőbb fejlő- 

dési fok lesz, mikor nem a jövő életben való hit lesz 

a cselekvés irányítója, hanem magáért a jóért fogja 

az ember a jót cselekedni. Ezért magasztalja a sza- 

badkőművességet (Gespräche über die Freimaurer.), 

mint szabad polgári közösséget, mely a vallás, nem- 

zetiség, állam emelte korlátokat az emberek között 

el akarja tüntetni. „Nem az igazság birtoklásában, ha- 

nem a megszervezésére fordított őszinte fáradozás- 

ban rejlik az ember méltósága”. Nem tudása, hanem 

az igazság kutatása növeli erőnket s egyedül ebben 

rejlik az emberiség előrehaladó tökéletesedése. Ez az 

ő legfőbb kultúra-gondolata, mellyel épp korának, a 

felvilágosultságnak legideálisabb kifejezője. 

A nagy német költő, Schiller is foglalkozott a 

kulturális fejlődés kérdéseivel. Esztétikai leveleiben

94 

(Briefe über ästhetische Erziehung des Menschen. 

1795.) egész esztétikai elméletét adja az emberiség 

kulturális fejlődésének. A görög világ harmóniáját a 

szellem és test, elmélkedés és képzelet közt megbon- 

totta a művelődés s egyoldalú, csonka egyéniségek 

keletkeztek. Rousseau elégedetlen a mai kultúrá- 

val. Ezen van hivatva segíteni az emberiség esztétikai 

nevelése. Az igazi esztétikai állapot, amikor az em- 

beri erők szabadon, harmonikusan érvényesülnek s 

ez eszköz a művelődés tökéletesítésére is. 

Haman, Kant kritikai filozófiájának ez ellenlá- 

basa, bírálója: Sibyllinische Blätter des Magus (a kor- 

társak nevezték el „északi mágus”-nak) művében 

szól az emberiségről s a természetes vallás hirdetője. 

Ahol ismeretünk tovább nem mehet, ott hallgassunk 

az isteni géniusz szavára, melyet Szókratész minden 

bölcsességnél többre becsült. Dicséri a szokrateszi tu- 

datlanságot (Sokratische Denkwürdigkeiten. 1759.). A 

kulturális fejlődés magasabb igényeivel nem törődők- 

nek ez a „sokrateszi tudatlanság” szálló igéje lett. 

Hegel filozófiai rendszere három osztatu, tricho- 

tom és pedig 1. logika; 2. természetfilozófia és 3. szel- 

lemfilozófia. A szellemfilozófiában megkülönbözteti a 

szubjektív szellemet, mely a lélekről, tudatról, észről 

szól, a mai pszihológiának felel meg s az objektiv 

szellemet a történetileg kifejlődött jog, erkölcs, tár- 

sadalom, állam alakjában és az abszolút szellemet, 

mely a lét szellemi életének egésze: a művészet, a 

vallás, a spekulatív filozófia. A „dialektikai mozgás” 

(a fogalmak e felosztogatását értette ezalatt) csúcs- 

pontja tehát az emberi szellemi élet, noha ő ezeket is 

a világszellem életformáinak tartja. Így jelenik meg 

Hegelnél az egész mindenséget képviselő fogalmi

95 

rendszere csúcsán az emberi szellemi élet, amelynek 

felfogásánál a lassú történeti fejlődés szigorú elvét 

vallja. A szellemi élet történelmi fejlemény. Ezzel a 

felfogásával egyrészt a fejlődés elvének egyik első 

hirdetője, másrészt a történeti felfogás harcosa. A 

forradalom kudarcot vallott, állami életet nem lehet 

pillanat alatt, észszel gyártani, mert – mondja Hegel 

– lassú történeti fejlemény. Mint kultúrfilozófus, e 

történeti felfogásáról híres és arról, hogy az emberi 

szellemi életet, tehát a kulturális fejlődés filozófiai 

rendszere csúcspontjává tette. 

Schelling ily irányú műveiben (Philosophie und 

Religion. 1804. Philosophische Untersuchungen über 

das Wesen menschlicher Freiheit und die damit zu- 

sammenhängenden Gegenstände. 1809. Schöpferi- 

sches Handeln.) azt mondja, hogy a szellem poten- 

ciáinak három tevékenysége a megismerés, a cselek- 

vés és a művészet. A művészetet tartja a szellemi élet 

legfelsőbb fokának. íme, a művészet társadalmi, kul- 

turabeli szerepe. Ezek a lépcsőszerűen fokozatos po- 

tenciák az abszolútból fejlődtek ki. Az emberi szel- 

lem tehát olyan szem, melyen át a végtelen abszolút 

önönmagát szemléli. Ε „lelki szemlélet” adja legfel- 

felsőbb ismereteinket. Bizonyos irracionális, sötét ele- 

met kell feltételeznünk az abszolútban. Most azután 

az ellentétek harca vezet a harmóniára, tisztulásra, – 

ez az élet. Khaosz, felborulásra törekvés nélkül nincs 

egység, meghasonlás nélkül nincs szerelem. Hogy a 

rossz ne legyen, akkor magának az Istennek kellene 

megszűnnie. 

Fichte műveiben (Bestimmung des Menschen. 

Ein Evangelium der Freiheit.) a cselekvésösztön, a 

küzdő szabadságösztön játssza a főszerepet. A cse-

96 

lekvésösztön keresi az élvezetet. Tudatunk a cselek- 

vés több lehetőségét mutatja nekünk, ebben rejlik a 

szabadság. Az Én tehát egyénileg cselekvő ösztön és 

szabad. Hogy az Én lényege valóban a cselekvés, a 

szabad cselekvés, ennek majd a kulturális küzdelem 

további elemzésénél fontos következményeire fogunk 

találni. 

Ez a természeti ösztön, ez a szabadságösztön 

most már Fichte szerint ellenállásra talál a Nem-Én- 

ben, növekedik feszítőereje. A valóság tárgyai korlá- 

tok, melyekkel szemben küzdeni kell. Minden csele- 

kedetünk tagját képezze oly sornak, mely teljes szel- 

lemi szabadságra vezet. Kötelességünkről való meg- 

győződésünk szerint cselekszünk. Az élet tehát küz- 

delem, harc: a természet a maga korlátaival köte- 

lességünk anyaga. Az erkölcsi rossz a lustaságból 

származik. Az ember csak a társaságban, az emberek 

közt lesz ember, valósul meg a benne rejlő Én, lesz 

egyénisége. A vallási formák csak szimbólumok, me- 

lyekkel az emberek etikai meggyőződésére, egyesí- 

tésükre kell hatni. Az ember, amint küzd, a dolgok 

rendjéről, az erkölcsi világrendről való tapasztalatait 

megszemélyesíti, ez az istenség. Hanem ha valami 

hatalmasnak képzeli, akinek kegyelmét esengheti, 

akkor bálványt imád. 

A végtelen elvet, a tiszta Ént, a világ erkölcsi 

rendjét, ezt az abszolút Ént, örökkévaló Akarást, 

Cselekvést, mely bennünket, mint bizonyos lökés 

(Anstoss) nyilatkozik, fel nem foghatjuk, mert felfog- 

ni annyit tesz, mint meghatárolni. Amint felfognók, 

megszűnnék Isten lenni s így minden istenfogalom 

szükségképpen halványról szóló fogalom. Die Grund- 

züge des gegenwärtigen Zeitalters (1806.) művében a

97 

fejlődés öt korszakát különbözteti meg, az elsőben az 

észösztön uralkodik, de az ilyen mintanép (Normal- 

volk) a küzdelem folytán a vad népek közé kerül, a 

2-ikban a tekintély uralkodik, a kiváló egyének te- 

kintélye, a 3-ikban a merő szabadság, ez a felvilágo- 

sodás kora, a 4-ikben az észtudomány s az 5-ikban 

az észművészet. Ily felfogást adott az emberiség kul- 

turális fejlődéséről. Főleg a forradalmak nemrég le- 

játszódott kora, a felvilágosodás százada szolgált 

ennek alapul. 

Schlegel történetfilozófiája (Philosophie des Le- 

bens. Philosophie der Geschichte.) az emberiség tör- 

ténelmét a fejlődéssel, a tökéletesbedéssel. Isten ké- 

pére való hasonlóságra törekvéssel magyarázta. Ha- 

tása igen tágkörű volt. Érdeme, hogy a történeti fel- 

fogás érzékét kifejlesztette. 

Humboldt Vilmosnak, a porosz kultuszminisz- 

ternek műveiben (Universalität.) az emberiség kul- 

tuszát hirdette romantikus hévvel s mint ilyen, nagy 

hatással volt korára. Korunk szentimentalitásán át is 

a görög gondolkodás naivságára való törekvést hir- 

dette. 

Schleiermacher a történelemben empirikus eti- 

kát lát (Philosophische Sittenlehre. 1870. ed. Kirch- 

mann). A gondolkodás és akarás szerinte benne van 

az egész természetben, csak alacsonyabb fokon. A ter- 

mészet csökkentett etika. Az etikai fejlődés a faj fej- 

lődését jelenti, mert az „egyes emberek vele szüle- 

tett szervezete előző nemzedékek gyakorlásának 

eredménye” (Philosophische Sittenlehre. §147-148) 

– s ezzel a fajkifejlődés elméletének előrevetett ár- 

nyéka a filozófiában. Ez az etikai fejlődés tehát egy- 

részt szervező, alkotó, formáló tevékenység, ameny-

98 

nyiben az akarás műve, másrészt szimbolizáló, kife- 

jező tevékenység, amennyiben a gondolkodás műve. 

A szervező, formáló tevékenység művei az emberi 

közösségek, a szimbolizálóé a költészet, művészet. A 

művészet oly kifejezője a vallásnak, mint a nyelv a 

tudománynak. A tudomány a szimbolizálás legáltalá- 

nosabb alakja. A művelődésbeli fejlődés tehát etikai 

fejlődés. Ez Schleiermacher kultúrafilozófiájának fő- 

tétele. Ez az etika pedig azt diktálja, hogy mindenki 

sajátos egyéni módja, benső lényege szerint csele- 

kedjék – s ezzel az egyéniség romantikus védője 

Schleiermacher. 

Ε német szubjektív idealista gondolkodók ilyíéle 

gondolataikkal valósággal a német nemzet nevelői 

voltak. Nagy nemzeti szolgálatot tettek: Az emberiség 

kultuszára nevelték a németséget. 

Ε tekintetben kultúrfilozófusként idesorolható a 

nagy német költő, Goethe is, aki a francia hódító 

monarchia fegyelmezettsége, a francia klasszicizmus- 

nak a képzeletet elölő merev szabályai, a drámai hár- 

mas egység s a francia ízlés után, mely csak királyo- 

kat szerepeltetve sajátos mesterkélt tragikai páthoszt 

követelt, új kultúrakorszakot teremt a merev szabá- 

lyokat elvető, a költői képzelet felszabadítását, sza- 

bad szárnyalását az eredetiséget kívánó romanticiz- 

muszban. Megteremtette a forradalmi áramlattal a tár- 

sadalmi szabadság, a nép, az egész emberiség szere- 

tetét, királyok helyett a népet szerepeltetve s a klass- 

szikus ókor helyett a középkort és újkort. Szóval de- 

mokratikus emberszeretetet hirdetve már 1787-ben 

ben megjelent „A vaskezű berlichingeni Götz” szín- 

müvével, az első romantikus színdarabbal, noha 1771- 

ben írta, holott a francia első romantikus drámát, Hu-

99 

gó Viktor Hernaniját 1837-ben adják először. Ebből 

nyilvánvaló, hogy az irodalmi s társadalmi szabadsá- 

got teremtő forradalmi eszméket Anglia és Németor- 

szág, szóval a germán népek termelték jóval előbb, 

Franciaország tőlük, főleg az angoloktól, Locketól s 

társaitól véve át, jutott a nagy francia forradalom- 

hoz. A humanitárius eszmék pedig mindjobban kidom- 

borodnak Goethe felfogásában s már emberiség-kul- 

tuszát, az egyes embert, mint az emberi művelődés, 

az emberiség haladásának munkását tekintő felfogást 

hirdet Valóság és Költészet („Wahrheit und Dich- 

tung”) című munkájában. 

Ε nemzetnevelő hatás, a nemzetművelés tagad- 

hatatlanul örök érdeme a német idealistáknak. Ε ma- 

gas fokú nemzetművelés a leghasznosabb eredménye 

volt a német szubjektív idealista iskola romantiku- 

sainak. 

De nemcsak a német nemzetnek tettek nagy szol- 

gálatot, nemcsak a német nemzetet nevelték magas- 

röptű eszmékre, törekvésekre, hanem egyszersmind 

az emberiség nevelése, művelése volt, és pedig nagv 

arányú, magas fokú nevelése, művelése. Ez a leg- 

szebb, legdicsőbb érdeme a gondolkodók e kis csapa- 

tának, mely sokkal messzebb menő hatással volt az 

emberiség művelésére, mintsem maga is gondolhatta 

volna. 

Kulturfilozófus a francia Taine, aki művészetfilo- 

zófiájában a műremeket, a műalkotást a fajból, kor- 

ból s a környezetből magyarázta, megteremtve így 

a híres környezet-elméletet, a miliő-elméletet. Sze- 

rinte itt is érvényes az általános megszabottság, de- 

terminizmusz elve. A művészi, erkölcsi tények épp oly 

termékek, mint a cukor, vagy a vitriol. Szóval össze-

100 

tett fejlődések. S ha ezeket a faj, kor s a környezet 

határozza meg, akkor maga a műremek, műalkotás 

jel, okmány, jelentős okmány a fajról, a korról, a kör- 

nyezetről, az emberről, szóval az őt meghatározó té- 

nyezőkről. Ez a híres jel- vagy okmány-elmélet, 

mely mindenben „emberi dokumentumokat” látott. 

A kulturális fejlődést Taine lassú, történeti fejle- 

ményeknek tekinti, mint Hegel. Elítéli épp ezért a 

forradalmat, részleges öngyilkosságnak mondja. Az 

embert nem eredetileg jónak tekinti, mint Rousseau, 

hanem szerinte az ember vadállat, ragadozó (car- 

nassier) s hajlandó a rosszra. Ezért szükség van az 

állami rendre, ami lassú, történeti fejlődés eredmé- 

nye. 

A lángelmét a faji jellemvonásokkal s a korral 

magyarázó és ezeknek feláldozó Taine-féle iskolával 

szemben Hennequin „tudományos kritiká”-ja termé- 

szetes jogaiba iktatta a lángész. A lángész a töme- 

gek, a nemzetek vezetője. Nem a faj, nem a kor, a 

környezet merő terméke, hanem ő irányítja a fajt, a 

kort, a környezetet. A lángész vezetője a fajnak, a 

kornak. A műremek csak azokat indítja meg akik- 

nek kifejező jele. A nemzeti irodalom ily munkákból 

áll. 

Kultúrfilozófus volt a francia Guyau modern mű- 

vészet-társadalomfilozófiájával (L'Art au point de vue 

sociologique.). Kiválóan kiemelte a művészet társa- 

dalmi szerepét, mint a társadalmi együttérzésnek épp 

sajátos szuggesztív érzéseszközei folytán leghatal- 

masabb ápoló tényezőjét, a „sociabilitas”-nak legerő- 

sebb szuggesztív tényezőjét s mint ilyen azt hiszi, hi- 

vatva a művészet a társadalmi együttérzés, a szocia- 

bilitás másik, már hova-tovább szerinte mindinkább

101 

halványodó tényezőjét, a vallásos érzést pótolni a 

jövőben (L'Irréligion de l'avenir.), mit annál inkább 

tehet, mert az esztétikai érzésekkel a művészet a val- 

lásos érzés jelenségeinél erősebb szuggesztív ténye- 

ző. Guyau e szociabilizáló társadalmi szuggesztióból 

magyarázza most már a művészet összes jellensé- 

geit, sőt magát a műkritikát is. 

Guyau művészet-társadalomfilozófiája felelet ar- 

ra a mellékesebb kultúraproblémára, hogy mily része 

van az. esztétikai jelenségeknek, a művészetnek a 

kulturális fejlődésben. 

John Ruskin, angol művészet-társadalomfilozófus 

számos munkájával (The Stones of Venice. Modern 

Painters. Sesame and Lilies. The two Paths. Crown 

of wild Olive. On the old Road.) megkapó nyelven a 

társadalom reformálását hirdeti az egészséges, ter- 

mészetes és művészettől széppé és boldoggá tett élet 

eszményének megfelelően, ezért a gépeket széllel és 

vízzel kell hajtani, ne rontsák meg a levegőt, a me- 

hanikus gépmunkát bűntettesekkel, vagy másra al- 

kalmatlanokkal végeztessük, de a földművelés egész- 

séget fentartó, nyugalmat adó testi munkáját mindea- 

ki végezze (mint például Gladstone s Tolsztoj). Csak 

így jöhet létre egészséges, nemes faj, s akkor a mű- 

vészet is, mely a lelki tartalom, kifejezője, reformá- 

lódik, egészséges, természetes és benső lesz s boldog- 

gá teszi az életet. Még az ipartárgyaknál is a gép- 

iparral szemben művészi formát követel. A művészet 

demokratizálását hirdette. Ha társadalom-reformálá- 

sa nagy részben utópia is, mégis érdeme, hogy a mű- 

vészet fejlődését helyes irányba terelte, a bensősé- 

get és természetességet hirdetve s a művészi kritikát 

is bensőbbé, a műremek kiegészítő magyarázójává

102 

tette. A modern művészi ipar egyik legnagyobb fel- 

lendítője. 

Ruskin szintén arra a mellékesebb kulturaproblé- 

mára felel, hogy mily része van az esztétikai jelensé- 

geknek, a művészetnek a kulturális fejlődésben. Míg 

Guyau ezt a művészet szociabilizáló hatásában lát- 

ta, addig Ruskin a művészetnek az életet széppé, bol- 

doggá tevő szerepében látja. 

Végre Tolsztoj is kultúrafilozófusnak tekinthető, 

amennyiben oly Rousseau-féle visszatérést hirdet a 

természeti állapothoz, az apostoli korra a krisztusi 

tanítás egyszerűségével. Épp oly utópiás vágyako- 

dás, mint Rousseaué. A modern élet nem fog sárkán 

fordulni s visszafelé menni. De nem is cserélne senki 

a primitív, természeti állapotokkal. Ennek a tanítás- 

nak kora lejárt s Tolsztoj ez elve, mint valami régi- 

ség emelkedik ki az új világban. Ami a művészetet 

illeti, szerinte a szép a szép érzését kelti s a művészet 

az érzések közlése, terjesztése, s mint ilyen nagy a 

hatalma, s az emberiség főideálját, az etikai célt szol- 

gálja. A Tolsztoj-féle művészet-társadalomfelfogás 

tehát a Guyau-féle szociabilizáló hatás, a Ruskin-ié- 

le, az életet széppé, boldoggá tevő hatás után a művé- 

szet társadalombeli erkölcsi hatását hirdeti. 

Látjuk tehát Guyau, Ruskin, Tolsztoj művészet- 

társadalomfilozófiai felfogásából, hogy az esztétikai 

tevékenység, a művészet mind fontosabb társadalmi 

hivatást teljesít, a társadalmi együttérzés, összetar- 

tás ápolását, a szociabilitást mozdítja elő. Ε szerepe 

a hazafias kultusz hasonló szerepével annál nagyobb 

lesz fokozatosan a modern társadalmakban, mennél 

jobban veszítik varázsukat a régi társadalmak szo- 

ciabilizáló tényezői, a vallásos szellem és az udvari

103 

dinasztikus szellem. E tekintetben a jövő a művésze- 

té és a hazafias kultuszé, a haza nagy fiai, lángelméi 

ünnepléséé. 

Minálunk kiváló kultúrafilozófus Széchenyi Ist- 

ván gróf, az általános kultúrai fejlődésnek, de különö- 

sen ami sajátos kulturális viszonyainknak kitűnő is- 

merője, hazánk kulturális átalakulásának lángeszű 

megálmodója. 

Mellette megemlítjük Schwarcz Gyulát, kiváló 

kultúrpolitikust, akinek „közművelődési alapon nyug- 

vó demokrácia” volt az eszménye. Szerinte az egész 

államéletnek közművelődési alapon kell felépülnie. 

Az állami intézmények célja az állampolgárok 'szel- 

lemi, erkölcsi és anyagi javainak kifejlesztése és a 

köznek javára való gyümölcsöztetése. 

16. Kultúrproblémák. 

Már amivel az első kultúraíilozófus, Rousseau 

fellépett, az is kultúrprobléma volt: váljon a tudo- 

mányok és művészetek haladása, a művelődés meg- 

javította-e, vagy megrontotta-e az erkölcsöket. De 

e kultúraprobléma felett hamar napirendre tért a vi- 

lág. A világ nem cserélné fel a mai állapotot a termé- 

szetivel. Nem hallgatná meg Rousseau tanácsát. 

Sokkal fontosabb kultúrproblémák vetődnek fel 

azonban, ha magát a kulturális fejlődést e tekintetben 

közelebbről szemügyre vesszük. Nézetünk szerint a 

következő főkultúraproblémákat különböztethetjük 

meg. 

Így mindjárt a kultúrák fejlődésének összefüg- 

gése a földrajzi környezettel. Már a kultúra eredeté-

104 

nek kérdésénél láttuk, hogy magasabb kultúrák nem 

mindenütt, nem minden földrajzi környezetben fej- 

lődnek ki. A megfelelő földrajzi környezet szükséges 

bizonyos kultúra kifejlődésére. Úgy vagyunk e tekin- 

tetben a szellemi kultúrával akár valami növénykul- 

túrával. Bizonyos fizikai feltételékhez kötve mind- 

egyik. 

További kultúraprobléma a nemzeti jellemvoná- 

sok szerepe a kulturális fejlődésben. Hogy jő létre 

az egyes kultúrák nemzeti jellege? A nemzeti jelleget 

adó nemzeti jellemvonások hogy függnek a földrajzi 

környezettől, szinte hatástermékei ennek. Hogyan 

hozta ezeket létre az élet alkalmazkodása a földrajzi 

környezethez? Mind igen érdekes részletproblémák. 

Folytatólagos kultúraprobléma maga a kultúrá- 

lis fejlődés problémája. Mi a kulturális fejlődés főtör- 

vénye? Hogy nyilvánul itt a létért való küzdelem? 

Hogy érvényesül a derekasabb fenmaradása? 

További kultúraprobléma a kulturális küzdelem 

kimustrálgató szerepe a különféle kultúrák között 

és az egyes kultúrák keretén belül a különféle kultu- 

raelemek között. 

Nem kevésbbé érdekes kultúraprobléma a nem- 

zeti jellemvonások védőszerepe a kulturális küzde- 

lemben. Mint az alkalmazkodás természeti termékei 

természeti védelmét teszik ezek a fajnak. 

Végre érdekes kultúraprobléma a hazaszeretet 

érzésének védelmi szerepe, a hazafias kultusz össze- 

tartozás-érzés erkölcsi hatása. 

Ε fő kultúraproblémák mellett mellékesebb prob- 

lémák is vetődnek fel, mint például az esztétikai tevé- 

kenység a művészet szerepe a kulturális fejlődés- 

ben stb.

105 

A fő problémákat sorra fogjuk venni közelebbi 

vizsgálat alá s mindegyikkel behatóan óhajtunk fog- 

lalkozni a következőkben. 

17. A kultúrák fejlődésének összefüggése a föld- 

rajzi típusokkal. 

Az emberiség kultúrájának bölcsője a Tigris és 

Eufrát folyamok vidéke volt, ahol az első, a legősibb 

kultúra, a szumír kultúra fejlődött ki, melyet azután 

átvett a kaid, a szemita, az egyiptomi s ettől a gö- 

rög s innen lett modern kultúránk alapja. Ε vidék, 

mint földrajzi típus, valóban igen alkalmas volt ily 

kultúra kifejlődésére. Kellemes éghajlatú, rendkívül 

termékeny volt. 

Már e példából láthatjuk, hogy nem minden föld- 

rajzi típus alkalmas kultúra kifejlődésére. A sivata- 

gon épp nem lehetséges ez, mint a sarkoknál. Általá- 

ban a mérsékelt föld mutatkozik a legalkalmasabb- 

nak kultúrák kifejlődésére. A túlhideg az élet küzdel- 

mével foglalja le az embert, a túlmeleg ellankasztja, 

lustává teszi. 

Általában itt a földrajzi környezetről van szó, 

mint életkörnyezetről. Nos, az életkörnyezetnél szóba 

jöhet: 1. a fény, a meleg, 2. a közeg és 3. az ábm. 

Nos a mérsékelt földövön igen kedvező a mérsékelt 

fény, sem túlerős, sem kevés, a mérsékelt meleg, sem 

tropikusán égető, sem hiányos, a közeg, a levegő vi- 

lágítása, hőfoka így megfelelő s az alom sem per- 

zselő forró, sem hideg. Művelésre is így legalkalma- 

sabb a mérsékelt földőv alomja. 

De a mérsékelt földövön is közelebbről alkalmas

106 

földrajzi típusok lesznek a termékeny folyó völgyek 

vagy a megfelelő tengerpart, vagy nagy tavak partja. 

Így a szumír s utóbb kaid kultúra a Tigris és 

Eufrát folyamok völgyében virágzott. Az egyiptomi 

kultúra a Nílus termékeny völgyében és a tengerpar- 

ton fejlődött ki, tehát kétszeresen alkalmas hely ma- 

gasabb kultúra fejlődésére. Továbbá a föníciai kul- 

túra is a tengerparton virágzott. A görög kultúra 

szintén a tengerparton s a szigeteken fejtette ki cso- 

dálatos virágait, a legfinomabbakat, a legszebbeket 

az emberi művelődés történetében. A nagy tavak 

partja is igen alkalmas. így a Genfi Tó partján ősi 

kultúra nyomai találhatók. 

A kultúrák fejlődése tehát szorosan függ az il- 

lető földrajzi típusoktól. Ez érdekes kérdésnek egész 

irodalma van már az emberi gondolkodás történeté- 

ben. Sok elmélkedő foglalkozott vele. Rövidesen ad- 

juk itt a főbb eredményeket. 

Már Montesquieu az intézményeket, törvénye- 

ket, kormányformákat a népjellem, erkölcsök mellett 

az éghajlattól függőeknek állította. Így volna a desz- 

potizmusz a délvidékek kormányformája, a demokrá- 

cia az északi vidékeké. 

Az angol Buckle az embert s a művelődést a 

természeti viszonyok hatásából magyarázza. így ki- 

mutatja az éghajlat hatását. Ázsiában az északnyu- 

goti felföldről a keletindiai alföldre vándorolt árják,, 

a bágyasztó hatású, a forróövi és alföldi éghajlat 

alatt nem maradtak sokáig „méltóságok”, „uralko- 

dók”, mint nevük mondja. Buckle szerint a forróövi 

éghajlat kedvez az önkényuralomnak, a hidegebb a 

szabadságnak. „Az ember csak úgy függ az egyete- 

mes törvénytől, mint bármely más öntudatlan lény”.

107 

A német Karl Ritter, a berlini egyetem híres ge- 

ográfusa az új, tudományosabb s filozófiai tartalmú 

geográfiai felfogás megalapítója, műveiben a földrajz; 

főfogalmává is az embert teszi s feladatává pedig: 

hogy a természeti viszonyokból a művelődés, az em- 

beri történet magyarázatát adja. Jellemzi mondása: 

Az ország – természetéhez bilincselt állam. 

Jeles tanítványa, Friedrich Ratzel fejlesztette to- 

vább tanítását, melyet, mivel az embert tette a föld- 

rajz középpontjává, antropogeográfiának nevezett 

el. Fő munkájában a föld és az ember ily viszonyát, 

a kultúrák ily kifejlődését kutatja. A népek többe- 

kevésbbé kötve vannak a talajhoz. A tengerpartnak 

különösen nagy volt mindig a hatása a virágzó kultú- 

rák kifejlődésére (Das Meer als Quelle der Völker- 

grösse.). A talajtól való függést azonban mindinkább 

gyöngíti azután az értelmi, az erkölcsi haladás. 

Ez utóbbi tétel, mint tudjuk, a kulturális fejlődés 

egyik jellemző ténye, hogy tudniillik idők folyamán 

függetleníti magát a kultúra a természeti viszonyok 

rabságából, a kezdetleges kultúrák ellenben rabjai a 

természeti viszonyoknak. 

Hasonló irányú Albert Perry Brigham fölfogása. 

Az amerikai Colgate egyetem geológiai tanára. „Föld- 

rajzi befolyások az amerikai történelemben” című 

munkájában épp ily történelmi alkalmazását keresi a 

földrajznak. A földet leíró s a politikai, históriai tu- 

dományok kapcsolatait vizsgálja. 

Mindebből nyilvánvaló, hogy a kultúrák fejlődése 

szoros összefüggésben van a földrajzi környezettel 

s a földrajzi környezet hatásai meglátszanak a kultú- 

rák fejlődésén, az illető nemzet történelmén. íme a 

földrajz és történelem szoros kapcsolata.

108 

A földrajz megismerteti az illető természeti kör- 

nyezetet, melyben az illető nemzet, az illető faj él. 

Ε környezet hat rá s hatásaikép alkalmazkodik a 

nemzet s nyer így új jellemvonásokat. A történelem 

megismerteti e környezetben élő nemzet történetét, 

életét s ebben láthatjuk a természeti környezet hatá- 

saikép alkalmazkodás útján nyert jellemvonások 

szerepét a kulturális fejlődésben. így függ össze e 

két tudomány, ily szorosan függnek össze az e Két 

tudomány nyújtotta ismeretek. 

A kultúrák fejlődésének összefüggése a földrajzi 

környezettel, a különféle földrajzi típusokkal kétség- 

telen és ez összefüggés foka fordított arányban áll a 

kultúra fejlettségével. 

18. A középcsapadék-bőség alkalmas volta a kul- 

turák kifejlődésére. 

Tudvalevő, hogy a csapadék eloszlása a földön 

vidékek szerint más és más. Vannak helyek, ahol 

igen kevés a csapadék. Vannak helyek, ahol meg igen 

sok a csapadék. S vannak végre olyan helyek, ahol 

a csapadék bősége közepes. 

Előrelátható hogy az előbb tanulmányozott föld- 

rajzi környezetnek a kulturális fejlődésre való alkal- 

mas voltán kívül a csapadék aránya is befolyással 

lesz itt. 

A csapadék ugyanis lényegesen megváltoztta 

az életkörnyezetet, és pedig megváltoztatja a fény- 

viszonyokat, megváltoztatja a közegviszonyokat és 

az almot magát is, szóval tényleg lényegesen befo- 

lyásolja az életkörnyezetet.

109 

Ami a csapadék életkörnyezet-befolyásait illeti 

már most, vannak e befolyások között olyanok, me- 

lyek jótékonyan hatnak kultúrák kifejlődésére s van- 

nak megint olyanok, amelyek károsan hatnak kultú- 

rák kifejlődésére. 

Mitől függ ez? Nyilvánvalóan a csapadék ará- 

nyától. Míg ugyanis mérsékelt csapadék szükséges 

az első közgazdasági tényezőhöz, a földműveléshez, 

addig a túlbő, vagy folytonos csapadék igen káros a 

földművelésre, sőt bizonyos határok között lehetet- 

lenné teszi ezt, elpusztítva minden zsenge vegetációt. 

Főleg tavasszal szükséges a bővebb csapadék, mikor 

megindul az új virulás. A jól átázott föld lehetői szin- 

te érezni ilyenkor a természet új életre ébredését, új 

erők nekisarjadzását. 

Világos tehát, hogy a csapadék jótékony aránya 

igen fontos az emberi kultúrák fejlődésének alapje- 

lenségeire, épp a közgazdasági jelenségeket lényege- 

sen érdeklő s ezáltal természetesen az egész kultúrá- 

lis fejlődést érdeklő tényező. 

Melyik lesz már most a csapadék e jótékony 

aránya? 

Erre nézve igen tanulságos a Bezdek József ösz- 

szeállította térkép a csapadék eloszlásáról a földön, 

a szélességi körök szerint. 

Ε szerint a legkisebb arányú csapadék 400-500 

mm. A legbőségesebb csapadék az 1400 mm-en fe- 

lül eső. 

Ha már azokat a helyeket vesszük szemügyre, 

amelyek a régi világban hatalmas kultúrák kifejlő- 

déséül szolgáltak, így a Tigris és Eufrát völgyét, a 

boldog folyamközt, Egyiptomot, Föníciát, a Földközi 

tenger partjait s ha szemügyre vesszük a mai nagy

110 

kultúrák helyeit, szóval röviden a mérsékelt földövet, 

mert hisz tudjuk, hogy ez volt a legalkalmasabb hely 

a kultúrák kifejlődésére mindenha, akkor azt talál- 

juk, hogy e helyek jobbára épp a közép csapadékbősé- 

get mutatják, számokban kifejezve a 600-725 mm- 

est, amely arány tehát a 400-500 mm-es és az 1400 

mm-es közt tehát épp középen foglal helyet. 

Kimondhatjuk tehát a tételt, hogy általában 

mindazok a helyek, ahol nagyobb kulturális fejlődés 

volt a múltban, vagy van a jelenben, a közép-csapa- 

dékbőséget (400-500 mm-est) mutatják, hogy tehát 

e közép-csapadékbőség, e 400-500 mm-es a legal- 

kalmasabb a kultúrák kifejlődésére. 

Ez tudniillik épp a jótékony mérsékelt aránya a 

csapadéknak, amely jótékonyan hat a földművelésre, 

szükséges a földműveléshez s nem hat rá viszont ká- 

rosan. A mérsékelt földöv tehát nemcsak égalji, kli-

magyar kultúra

Create successful ePaper yourself