„Tóth Tamás Boldizsár” - Mindenkilapja

J.K.Rowling Harry Potter és a Halálos Ereklyék
Albus Dumbledore soha nem volt büszke, sem hiú. Mindenkiben talált
valami értékeset, még ha csak valami jelentéktelen vagy silány dolgot is, és úgy
érzem, szeretteinek korai eltávozása hatalmas emberséggel és együttérzéssel
áldotta meg. Hiányozni fog barátsága, jobban, mint ahogy azt el tudnám
mondani, de az én veszteségem semmi a varázsvilág veszteségéhez képest.
Minden kétséget kizáróan ı volt a leglelkesítıbb és legjobban szeretett minden
eddigi roxforti igazgató közül. Úgy halt meg, ahogy élt: mindenki javáért
dolgozva, és életének utolsó órájában is ugyanannyira hajlandóan kezet
nyújtani egy sárkányhimlıs kisfiúnak, mint azon a napon, amikor
megismertem.
Harry befejezte a cikk olvasását, azonban továbbra is a mellékelt gyászjelentést nézte. A
képen lévı Dumbledore ugyanúgy mosolygott, mint mindig, azonban ahogy félhold alakú
szemüvege fölött ránézett, még így, újságon keresztül is úgy érezte, mintha megröntgenezné
Harryt, akinek szomorúsága megalázottság érzésével keveredett.
Azt hitte, elég jól ismerte Dumbledore-t, de mióta elolvasta ezt a gyászjelentést, kénytelen
volt rádöbbenni, hogy alig tudott róla valamit. Egyetlen egyszer sem gondolkodott el
Dumbledore gyerekkorán vagy fiatalságán. Mintha egybıl azzá az emberré született volna,
amilyennek Harry megismerte, tiszteletre méltó, ezüst hajú, és öreg. A tinédzser Dumbledore
ötlete egyszerően szokatlan volt, mintha például egy buta Hermionét, vagy egy barátságos
durrfarkú szurcsókot próbált volna elképzelni.
Soha nem gondolt rá, hogy Dumbledore-t a múltjáról kérdezze. Kétségtelenül furcsa érzés
lett volna, talán még szemtelen is, de végül is köztudott volt, hogy részt vett abban a legendás,
Grindelwald ellen vívott csatában, és Harrynek eszébe sem jutott, hogy megkérdezze tıle, milyen
volt, sem egyik másik híres eredményérıl. Nem, mindig csak Harryrıl beszélgettek, Harry
múltjáról, Harry jövıjérıl, Harry terveirıl… és most már úgy látszott, hogy annak ellenére, hogy
jövıje elég veszélyes és bizonytalan volt, pótolhatatlan alkalmakat hagyott ki, amikor nem
kérdezett több mindent Dumbledore-ról, különösen, hogy az egyetlen személyes kérdésre, amit
valaha is feltett az igazgatónak, valószínőleg nem kapott ıszinte választ:
– A professzor úr mit lát, ha belenéz a tükörbe?
20