Bree Tanner rövid második éle e

konyvmolykepzo.chr.hu

Bree Tanner rövid második éle e

így hát fogtam a sorban következő tucatnyi könyvet. Azzal elleszek

egy-két napig.

Körülnéztem, hol lehet Diego. A kávézósarok egyik asztalánál

találtam, új CD-inek hátsó borítóját tanulmányozva. Megtorpantam,

de aztán csatlakoztam hozzá.

Furcsa érzés fogott el, mert olyan kísérteties, kellemetlenül

ismerős volt a helyzet. Ültem már így valamikor, szemben valakivel.

Lazán dumálgattam vele olyasmikről, ami nem az élet és a halál,

nem a vérszomj és a vér. De az egy másik, elmosódott életben

történt.

Amikor legutóbb valakivel szemben ültem egy asztalnál, az illető

Riley volt. Több okból is nehezemre esett visszaemlékeznem arra

az éjszakára.

– Na és hogyhogy sosem látlak a házban? – kérdezte váratlanul

Diego. – Hová bújsz?

Egyszerre nevettem és grimaszoltam.

– Általában Frász Fred mögött húzom meg magam, bárhol lógjon

is.

– Komolyan? – húzta az orrát. – És azt hogy bírod?

– Meg lehet szokni. Mögötte nem annyira rossz, mint előtte.

Mindenesetre az a legjobb búvóhely, amit csak találtam. Fred közelébe

senki sem megy.

Diego bólintott, még mindig némi undorral.

– Az már igaz. Ez is a túlélés egyik módja.

Vállat vontam.

– Tudtad, hogy Fred Riley egyik kedvence? – kérdezte.

– Komolyan? Hogyhogy?

Frász Fredet ki nem állhatta senki. Én voltam az egyetlen, aki

megpróbálta, és én is kizárólag önvédelemből.

• 25 •

More magazines by this user
Similar magazines