Árnyékvilág

konyvmolykepzo.chr.hu

Árnyékvilág

– Igen, tudom, de… – megrázta a fejét. – Akkor is furcsa… Általában

az emberek mindig akarnak tőlem valamit. Beszélgetni, megérinteni,

autogramot, bármit…

– Nekem nem kell semmi tőled. Csak egy kis nyugalomra vágyom.

Ennyi az egész – sóhajtottam. Nem igazán értettem, mire akar

kilyukadni Adam. Úgy volt, hogy csak csendben üldögélünk. Semmi

beszélgetés… Akkor most miért kérdez ilyesmiket?

– Nem kedvelsz engem? – összeráncolta a szemöldökét. Murisan

nézett ki ilyen gondterhelt arccal, majdnem elnevettem magam. Végül

megpróbáltam komolyan válaszolni.

– Nem is ismerlek.

– Nem tudod, hogy ki vagyok? – kerekedtek el a szemei. Bosszúsan

felsóhajtottam, kezdett fájni a fejem a kintről beszűrődő zajtól.

Szívesebben pihentem volna keresztkérdések helyett.

– De, tudom, hogy ki vagy. Csak épp, akkor sem ismerlek. Nem

tudok rólad az égvilágon semmit a neveden és a munkáidon kívül.

Vagyis nem tudom eldönteni, hogy méltó vagy-e arra, hogy kedveljelek.

Ennyi. Ez nem azt jelenti, hogy nem kedvellek, csak azt, hogy

egy idegen vagy a számomra – próbáltam megmagyarázni. – Sajnálom,

de nem vagyok az az őrült rajongótípus, aki a nyomodban akarna

lihegni – visszahajtottam a fejem a karomra, jelezve, hogy ezzel

befejezettnek tekintem a „Miért nem imádsz, és heversz a lábaim

előtt?” című beszélgetést. Miért hiszik azt a jó pasik, hogy minden

lánynak utánuk kell epednie? Csak azért, mert szívdöglesztően néz

ki és híres, nem fogom csorgatni utána a nyálam – legalábbis nyíltan

semmiképpen. Elfintorodtam.

– Hogy hívnak? – Hallottam meg körülbelül félpercnyi csend

után. Ismét sóhajtottam egyet. Azt hiszem, a „nem beszélgetünk,

csak pihenünk” tervemnek annyi.

• 18 •

More magazines by this user
Similar magazines