Árnyékvilág

konyvmolykepzo.chr.hu

Árnyékvilág

Biztosan őrültnek néz. Alig két napja, hogy találkoztunk, én pedig

máris úgy viselkedek, ahogy a rajongók szoktak velem…

– Választottatok? – Lehajtottam a fejem az itallapba, ahogy hirtelen

feltűnt a pincérnő, és onnan válaszoltam.

– Egy kanna Vérnarancsot kérnénk és valami teasüteményt! –

Mázlim volt. Szerencsére a nő annyira belefásult a munkájába, hogy

ránk sem nézett, csak felírta a noteszébe, hogy mit kérünk, aztán

ment a dolgára.

Életem legstresszesebb tíz perce volt, amíg a tea megérkezett, pedig

a munkám során már mászkáltam vonattetőn, száguldoztam a

forgalommal szemben, ugrottam le magas épületekről, és még sorolhatnám.

Csendben figyeltem Camillát, ő pedig az ölében nyugvó

kezeit bámulta.

Mikor végre megkaptuk a teánkat, és megint magunkra maradtunk,

feltérdelt a párnán, és a kezébe vette a kancsót. Ügyes mozdulatokkal

töltötte tele mindkettőnk csészéjét. A jégkockák halk recsegéssel

adták meg magukat a hőnek.

– Cukrot? – pillantott rám.

– Egyet kérek, köszönöm.

– Nincs mit – dobta bele a csészémbe, aztán visszaült törökülésbe.

– És mi a helyzet a festéssel? – próbáltam folytatni haldokló beszélgetésünket.

– Hát, most megint egy pályázatra festek. Nem parfümcéges… –

nevetett rám. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak vissza. –

Országos pályázat. Aki nyer, annak bekerül a képe egy nemzetközi

kiállításra.

– Ez jól hangzik – bólintottam. – És tudod már, hogy mit festesz rá?

– Igen… Azt hiszem… – Ujjai szórakozottan játszottak a kanállal.

Az arca átszellemültté vált.

• 45 •

More magazines by this user
Similar magazines