Klinikai endocrinologia

B. Gyermek-, pubertás- és ifjúkori golyva
Gyermekkorban az euthyreosis (ami normális pajzsmirigyhormon-szinteket jelent) állapota
nem feltétlenül esik egybe a pajzsmirigy normofunctiójával. Jódhiány esetén ezt a normofunctiót
csak adaptatív mechanizmusok (csökkent jódürítés, fokozott jodturnover, intenzív
TSH-secretio), vagyis a hypothalamus-hypophysis-pajzsmirigy tengely fokozott működése
biztosítja. Ha a jódhiány kifejezett és tartós, a fenti mechanizmusok nem képesek teljes
mértékben compensálni, s így pathologiás állapotok („iodine deficiency disorders”) jöhetnek
létre. Az említettek értelmében a jódhiányos területeken élő és a familiaris anamnesisű
gyermekeket kötelező jódprofilaxisban részesíteni (l. ott).
A kórismét, a klinikai vizsgálat (inspectio, palpatio) mellett, echographiával kell megerősíteni.
TSH- és pajzsmirigyhormon-vizsgálat, valamint antitest- (anti-TPO és anti-Tg) meghatározás
szükséges a pajzsmirigy-funkció, ill. az eseteleges autoimmun thyreoiditisek
tisztázására. Göbös elváltozások esetén TSG, adott esetekben vékonytű-biopsia is végzendő.
Euthyroid diffus golyva kezelésére kisdedkorban 100-200 µg/nap, iskolás- és serdülő-korban
200 µg/nap jód adandó 6 hónapos kúra formájában (3 havonkénti ellenőrzéssel). Más, lényegében
megegyező, ajánlás szerint: kisgyermekeknél 100 µg jódot adunk naponta, iskolás-,
serdülő- és ifjúkorban pedig 200 (kivételesen 300) µg-ot. Eredményes kezelés esetén a
jodtherapiát egy (esetleg két) évig folytatjuk, majd kisebb (100-200 µg/nap) adaggal substitutiót
biztosítunk.
Ha a jódadás hat hónap után nem vezet eredményre, T4-kezelésre térünk át, 50-150 µg/nap
adagban. Egyesek a kombinált kezelést tartják a legjobbnak. Ha autoimmun komponens is
feltételezhető (pajzsmirigyellenes-antitestek jelenléte), akkor kezdettől csak T4 adható.
Göbös golyva gyakran autonóm adenomára, juvenilis chronicus lymphocytás thyreoiditisre
(JCLT) és 20-30%-ban rosszindulatú elváltozásra utalhat. Ezeket a lehetőségeket scintigraphiával,
echographiával, vékonytű-biopsiával elemezni kell, s csak kizárásuk esetén tekinthetjük
őket egyszerű göbös golyváknak. A „hideg” göb nem jelent feltétlen műtéti javallatot
gyermekkorban. Megpróbálható 0,5-1 éves T4-kezelés, megfelelő ellenőrzés mellett. Ha ez
nem csökkenti legalább felére a göböt, akkor műtétet kell alkalmazni. Kivételt képez a
cystonodosus degeneratio egyik progresszív formája, amely az említett kezelésre nem reagál,
és műtét után recidívára hajlamos – ebben az esetben, lehetőség szerint, a műtétet késleltetni
kell (Péter,1996). Műtéti megoldást választunk akkor is, ha a cytologiailag negatív, már
egyszer leszívott göbös cysta újraképződik.
Pubertáskori golyva. A régi álláspont a pubertáskori élettani pajzsmirigy-megnagyob-bodást
illetőleg ma már nem tartható. A jódhiányos golyva gyakorisága ebben az életkorban az 50%ot
is elérheti.
Mint említettük, az I. stádiumot éppen elérő pubertalis golyváknál megfelelő jódprofilaxis
szükséges. Ha ez 0,5-1 év alatt nem fejlődik vissza, akkor el kell elkezdeni a kezelést. Az idejében
elkezdett jódkezeléssel számos későbbi szövődmény megelőzhető, tekintetbe véve,
hogy a golyva gyakran pubertáskorban kezdődik. Napi 200 (egyes esetekben 300 µg) jód
adandó 6-9 hónapig, ellenőrzés mellett. Ellenjavallatok: autonómia, göbös golyva (az előbbi,
ill. a rák fennállásának veszélye miatt), autoimmun folyamatok. Negatív válasz vagy
ellenjavallatok esetén T4 adandó, az életkornak megfelelő adagokban. Ezután substitutiót végzünk
napi 50-200 µg jóddal, 1-2 éven keresztül.
Ifjúkorban (és gyermekkorban is) a leggyakoribb pajzsmirigy-elváltozás az egyszerű golyva.
Az esetek többségében (95 %-ban) jódhiány okozza, vagyis endémiás. Ritkábban sporadicus
jellegű, mely többnyire diffus, de göbös is lehet. Utóbbit el kell különíteni a szintén göbös
240