LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

kezdett kirajzolódni a tanuló felnőtt személye; s az ő – hiánypótló, szükségből
vagy kedvtelésből vállalt – tanulását biztosító-kiszolgáló különféle intézmények
működésének megannyi sajátossága. Elértük azt is, hogy mára már
nemcsak az oktatási rendszerben, hanem a foglalkoztatáspolitikában mind
több országban szerephez jut – például – a formális és nonformális módon
elsajátított ismeretek tudomásulvétele mellett az informális tudás elismertetése.
E szakmai történéseket – sok egyéb közt – jól szemlélteti nemcsak az
andragógia, hanem a tudás-menedzsment szakirodalmának rohamléptékű
bővülése, valamint az ezzel együtt járó specifikációk és segédtudományok
megszaporodása is. Eközben a pedagógiai kutatásokban is egyre nagyobb
jelentőséget kap a tanuló felnőttet körülvevő különféle közösségek befolyásának
felismerése, és ennek a különböző szervezeti-intézményi aktivitásnak
az optimális hatás elérése érdekében megfelelőnek remélt szervezése,
az ehhez szükséges eljárások és szerepek elemzése. Hiszen mindenfelől az
látszik: ezek a közösségek egyre nagyobb hatósugarúakká válnak, a tanulási
programok egyre több személyre és intézményre is kiterjesztik hatásukat, s
kilépve az iskolák tanulócsoportjainak zártságából, túllépve a munkahelyek
látványos sikereket hozó tanuló közösségein, immár egyre többször egész
városok, sőt régiók tanulásának folyamatos biztosítását tűzik ki célul.
E folyamat egyik tudatos gerjesztője kétségkívül az OECD volt: fejlesztési
programjai közé már a ’70-es évek során bekerült az „oktató városokra”
(educating cities) vonatkozó elképzelésének a megvalósítása, e célból akkoriban
– egyebek között – a kanadai Edmontont, a svédországi Göteborgot,
az osztrák fővárost, Bécset, a skóciai Edinburgh-t és az amerikai
Pittsburgh-öt találták a legmegfelelőbbnek. Mivel azonban az oktatásban
bekövetkező paradigmaváltás egyik legnagyobb újdonsága az lett, hogy a
hagyományos „fentről-le” (top-down) szemléletet – szinte180 fokos fordulattal
– kezdte felváltani a tanuló egyéni szükségleteire alapozó „lentről-fel”
(bottom-up) látásmódja, „tanító városok” helyett a szakma mindinkább
a tanulásra való önként vállalkozás aktivitását jobban kifejező tanuló
városokról (learning cities) kezdett beszélni. Mégpedig olyan sikerrel,
hogy az 1992-re a Barcelonában megtartott kongresszusuk idejére a tanuló
városokat tömörítő szervezetüknek már 250 tagja volt.
Nem maradt le – természetesen – erről a szemléletváltásról sem az
Európai Bizottság; az 1998-ban elindított TELS programja segítségével 14
ország 80 városában teremtette meg az ipari társadalomból a tudásalapú
társadalomba való átmenet szervezett lehetőségét azáltal, hogy fel- és elis-
*
Towards a European Learning Society
207