LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
dekérvényesítő tevékenységüket. A pedagógiai érvelés politikai érveléssé<br />
válik, s a politikai tevékenység – lényegéből adódóan – valamely érdeket<br />
másfajta érdekek képviselőivel ütköztet. A pedagógiai jó és egy jobb társadalom<br />
építése nevében fellépő politikai ideál (ideológia) között – természetét<br />
tekintve – nincs nagy különbség. Látható ez többek között abból is,<br />
hogy az eltérő értékeket képviselő – többnyire az iskolarendszer egy-egy<br />
szegmensében lokalizálgató és elkülöníthető kultúrát képviselő – különböző<br />
pedagóguscsoportok érdekeit megjelenítő szakmapolitikai alakulatok<br />
tartósan egymás ellen fordulnak, és a szakmai normativitás különbözőségével<br />
fejezik ki az érdekkülönbségeket. Az „oktatás” és „nevelés” vagy<br />
tudományalapú tantárgyi rendszer hívei és az integrált műveltségfelfogás<br />
képviselői egymás állandó célpontjai. Tudjuk, hogy nevelő hatás nélkül<br />
nincs oktatás, és fordítva: tudjuk azt is, hogy a társadalom felső szeleteibe<br />
felkészítő iskolák jellegzetes vonása a tudományalapú képzés, míg a<br />
nép- vagy – ha úgy tetszik – a tömegoktatás képzési rendszere hajlik az<br />
integrált, az érdeklődést fenntartó képzési logika felé. Ezt a tényt <strong>mi</strong>nt két<br />
egyenértékű, de különböző szakmai logikát a felek nem fogadják el. Ütközésük<br />
ciklusos jellegű, így valószínűleg az oktatási rendszerbe kódolt;<br />
tehát nem személyek innovációjától függ.<br />
Fontos tehát, hogy a nevelésszociológia, pedagógiai történetírás legelőször<br />
a szakmai és a politikai normativitáshoz való viszonyát tisztázza.<br />
Azt látom, hogy van elkötelezett, azaz deklaráltan normatív (Sollen) nevelésszociológia<br />
és történetírás, amely egy-egy pedagógiai eszme, pedagóguscsoport,<br />
módszer, társadal<strong>mi</strong> fejlődési irány, technikai haladás, társadal<strong>mi</strong><br />
egyenlőség és az ezt támogató politika stb. szemszögét követi; így<br />
onnan nézve emelődnek ki, süllyednek el, rangsorolódnak az események,<br />
az amúgy közömbös tények. Egy múltbeli példát említek. A 19. századi<br />
konzervatív katolikus és a változáspárti református vita egyik terméke<br />
ma a református narratíva do<strong>mi</strong>nanciája: a saját korában erősen lokális<br />
érvényességű Apáczai Csere János manapság nagy tiszteletnek örvend,<br />
a jezsuitákkal viszont, akiket a felvilágosodás mozgalma háttérbe szorított,<br />
épp fordított a helyzet. (forrás: http://mek.oszk.hu/02200/02228/<br />
html/02/172.html)<br />
A pedagógiai-agitatív célzatú megközelítéssel ellentétes leíró (Sein)<br />
szándékú oktatástörténet-tudomány nem a fenti szemlélet alapján jár el.<br />
Nem azért, mert lehetséges olyan ’értékmentes’ leíró módszer, amellyel<br />
a ’valóság’ a maga teljességében feltárható, hanem mert a<strong>mi</strong>óta sokfajta<br />
pedagógiai normatív állítás él egymás mellett, a sokféle előíró mozzanat<br />
igazságtartalmát nem tudja vizsgálni, ahogy azt a hittétekkel a vallásszociológusok<br />
(pl. Porpora, 2006) teszik. Az értékpluralizmus világában lehetetlen<br />
tudományosan közeledni a pedagógiatörténet vagy a nevelésszociológia<br />
tárgyához a kijelölt ’egy igazság, egy érték’ mentén. Ezért nem is<br />
232
Change language