LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

„Annak idején… volt ez a fasiszta dolog, és édesanyámat is elvitték. Először
Révkomáromba vitték ’44 októberében, azt hiszem… Elvitték szegényt, fiatal
volt, 13 éves mindössze. Elvitték Révkomáromba, ott volt pár hónapot,
utána elvitték … német munkatáborokba, Ausztriába, Berlinbe is dolgozott.
Értelmetlen dolgokat csináltattak velük. Édesanyámnak eléggé tönkrement
az egészsége ott, lánykorába, és ő ebből kifolyólag mindig beteges volt. Ilyen
»szívasztmája« volt, ő annak nevezte. 54 évesen meghalt, tehát nagyon korán
elment közülünk, akkor még nagyon picik voltak a gyerekeink, nem tudtak
örvendezni benne…” (R. B.)
Az az igazság, hogy anyu nem … muzsikus cigány. Eredetileg még ők se
tudják, hogy kicsodák. Öregapám ilyen német bevándorló volt. Cirkuszos.
Trombitája volt. Öreganyám eredeti magyar lány volt, parasztlány. Na azt
úgy lopta magának öregapám abba az időbe 15 évesen. Anyu nagyon sokat
mesélt a háborúról, mert ő megélte. … Erről a cirkuszos életről. Hol bujkáltak,
nem volt lakásuk, merre aludtak. Azt mindig mondták, hogy ezt nem
kívánják senkinek. (K. I.) (Több ilyet is felidéz, a lánya is mesél.)
A családi narratívák egy része csodás eseményekkel tarkított mese:
„Volt a mamámnak egy olyan testvére, egy fiú, aki koboldokkal beszélgetett
mindig. Koboldokkal, a vízen. A víz tetején. Ja igen, ő olyan volt, hogy beszélgetett
a manókkal, és olyan volt, hogy megállt egy kirakat előtt, és amit ő akart,
az a zsebébe belekerült. Vagy a szatyrába. Tehát ilyen – én nem tudom – földönkívüli
valaki volt… Amikor kitört az első világháború, ő szó szerint eltűnt.
Tehát mint a mai napig nem tudják, hogy mi lehet vele. Meg azt is mesélte a
mamám, hogy ő mindent tudott, mindenkinek megmondta előre a sorsát, meg
a jövőjét…” (F. M.)
A szegénység-narratívák más funkciót töltenek be, mint a huszadik
század sorsfordító vagy traumatikus eseményeihez kötődő epizódok, a
gyerekkori szegénység emlékképeivel a család aktuális helyzetét értelmezik.
„Apu szokta mesélni, hogy ők ugye sokan voltak testvérek, aztán nem mindegyiknek
volt cipője… hogy cserélték egymást a cipőbe. A mama is szok mesélni,
de neki szomorú gyerekkora volt… Meg mikor az apjuk meghalt, akkor
már úgy szétesett az egész. Az anyja meg elég nagyvonalú volt, adakozó, aztán
akkor hanyagolta őket. S akkor ki merre látott, hol talált búvóhelyet, oda
húztak, hogy azért ne az intézetbe legyenek. Szoktak mesélni.” (H. A.) (Az
anyja is sok történetet mesélt a gyerekkoráról, meg hogy a pénz mennyit
ért akkoriban.)
A jelen helyzet értelmezése szempontjából hasonló szerepe van a következő,
meseszerű történetdarabnak, amely ugyanakkor különlegessége
69