Vergleichende Syntax dér indogermanischen Goxnparation - EPA

epa.oszk.hu

Vergleichende Syntax dér indogermanischen Goxnparation - EPA

108 PECZ VILMOS.

KÜLFÖLDI IRODALOM.

Vergleichende Syntax dér indogermanischen Goxnparation insbesondere

de8 Comparationscasus dér indogermanischen Sprachen und sein Ersatz

von Hennann Ziemer. Berlin. 1884. 282 lap, 5 márka.

Több ízben volt már alkalmunk e lapokban foglalkodni az újgrammatikai

iránynyal; a hatodik (1882-iki) évfolyam 634-ik s köv. lapjain

(«Az új-grammatikai irány és a psychologiai momentum* czimű

értekezésünkben) adtuk többek között ezen iránynak rövid történetét és

megneveztük a benne működő kiválóbb tudósokat s azoknak nevezetesebb

munkáit. Ugyanott fölemlítettük azt is, hogy az ezen körbe tartozó

kutatások a legújabb időkig majdnem kizárólagosan csak morphologiai

(alaktani) kérdésekkel foglalkodtak, hogy alig található egy-két olyan

munka, mely a nyelv mondatbeli jelenségeit veszi szemügyre. Ez utóbbiak

közé tartozik Zienier-nék «Junggrammatische Streifzüge im Gebiete

dér Syntax* czimű könyve, melyet föntebb említett értekezésünkben

megbeszéltünk.1) Jelen soraink élén megnevezett legújabb munkája szintén

mondattani kérdéssel foglalkodik.

Kimondhatjuk minden habozás nélkül, hogy Bzerzőnk könyve az

újgrammatikai szellemben írt, mondattani kérdéseket tárgyaló munkák

között első helyen áll. Nem ad ugyan szigorúan systematikus egészet,

de a főkérdést, hogy t. i. mi az indogermán comparationalu casm természete,

oly nagy apparatussal (az indogermán nyelveken kívül az agglutináló

nyelveket, köztük a magyart is tekintetbe veszi) és oly behatóan tárgyalja,

hogy kutatásának eredménye kétségtelennek mondható. A compaiationalis

casus természetének lehetőleg beható megvizsgálása szempontjából

figyelemmel kiséri ezen casusnak mindennemű helyettesítőjét

és minden olyan kifejezést, melyben a hasonlítás fogalma rejlik. Innen

van az, hogy könyve az imént említett főczél mellett az (indogermán

comparatio összehasonlító syntaxisává» bővül. Hogy mily széles alapon

épít, azt már a tartalomjegyzék is világosan mutatja.3)

x) E könyv a múlt évben második kiadásban jelent meg, melyben

szerző értekezésünkről következőleg nyilatkozik: «Sehr lehrreich und zum

mindesten zum Nachdenken anregend*.

s) Einleitung. I. Capitel. 1. Das Wesen dér Comparation. '■l. Die Grundbedeutung

dér Gradationsformen. 3. Die zűr náheren Bestimmung dér Steigerung

dienenden Quantitátsbegriffe. 4. Dér Comparationscasus im Altindi*

seben, a) Dér Ablativ. b) Dér Genitivus Comparationis (?j. c) Dér Locativ.

d) Dér Instrumentális. II. Capitel. 1. Dér griechische Comparationscasus.

2. Del* lateinisclie' Comparationscasus. 3. Dér germanisclie Comparations-

Digitized by íjO O Q Le


KÜLFÖLDI IRODALOM. 1 9 9

Ezek után áttérünk a könyv gazdag tartalmának rövid ismertetésére.

A legtöbb nyelv azon dolog kifejezésére, mellyel valamit öszszehasonlítunk

(az összehasonlítás


PECZ VILMOS.

lata, III. hogy az egyszerű casus (praepositiók, postpositiók és hasonlító

particulák által való) helyettesítése a legkülömbfélébb nyelveknél is nagy

mértékben befolyásol tátik ezen elválasztási fölfogás által, vagy legalább

nem tér el attól nagyon még megváltozott fölfogás esetében sem,

IV. hogy mind ez annál bizonyosabbá teszi azt a föltevést, hogy a görögök

és rómaiak is hasonló fölfogásból indultak ki a hasonlítás obiectúrnának

kifejezésénél. Megjegyzi szerző azt is, hogy nemcsak régibb

nyelvekről újabbakra, hanem újabbakról régiebbekre is lehet következtetést

vonni (6-ik 1.).

Az összehasonlítás léuyege az ősi fölfogás szerint abban áll, hogy

az összehasonlító tárgy (az obiectum) az összehasoulítottal (a subiectűm

mai) szemben, helyileg elkülönítettnek tekintetik, cs a praadicatum az

ítéletet úgy mondja ki, hogy a subiectumnak adott tulajdonság azon

elkülönítettség, távolság alapján határoztatik meg, melyben a subiectum

azon tárgytól áll, melylyel összehasonlíttatik. A nyelv geniusa egy kiinduló

ponttól kezdve számít, hogy Ítéletét kimondja. Ezen kiinduló

pontnak, a honnan kezdve számítunk, kifejezője az indogermán nyelvekben

a honnan ? casus, az ablativus (és annak helyettesítői) (7*ik 1.).

Tehát pl. a madhvo madintaram = dulcius melle, XeuxóiEpoc y.óvo; kifejezésekben

az összehasonlított dolog


KÜLFÖLDI IRODALOM, 2 0 1

a legszorosabb összefüggésben vannak egymással. Az újabb nyelvekben

inkább a compositió lép előtérbe, a régiekben a separatio vagy negatio.

Hogy azonban a separatio az erősebb fogalom, azt már az is mutatja, hogy

az újabb nyelvek composition alapuló összehasonlító kifejezéseibe is behatolt

a negatio (1. Luthernek fentebb idézett mondatát). Az ilyféle per

associationem idearum keletkezett kifejezések kettős természete azonban

a psychologiai momentum alapján igen egyszerűen megmagyarázható

(15—16.11.). A természeti népek hasonlító kifejezése a lehetőleg legegyszerűbb,

a mennyiben t. i. benne positio és negatio állíttatik egymással

szembe: + a — b (1. a Baurok fentebb említett kifejezését); a

műveltebb népek azomban nem elégedtek meg az összehasonlítás ezen

egyszerű, analytikus kifejezésével, hanem az összehasonlítás kettős

természetéhez képest a separatio kifejezésére a casus separativust (ablativust),

a comparatio kifejezésére a fokozást alkották meg (10—17.11.).

Hogy miért képezett a nyelv épen csak három fokot, azt megokolni nem

igen lehet (talán a szent hármas szám játssza itt is szerepét ?), de annyi

bizonyosnak látszik, hogy kezdetben mind a három fok csak alapfoknak

(positivusnak) vétetett külömböző syntaktikai összeköttetésben basználva

(17—18.11.).

Az a kérdés, hogy mi ezen fokalakok alapjelentése, még nincs

eldöntve, annyi azonban valószínű, hogy, mivel a térnek és időnek,

szóval a quantitásnak fogalma minden népnél a lehetőleg legrégibb, azon

suffixumok, melyek a közép és felső fokot jelölik, ilyféle fogalmakat

jelölő gyökökből származhattak (19-ik 1.). De ezen gyökökre nézve a

legkülömbözőbb hypothesisek léteznek, melyek közül a Schereré a lég'

figyelemre méltóbb, kinek nézetében sok tudós osztozkodik. Szerinte

t. i. a -ma, -ta felsőfoki suffixumdkban a «nagyság* fogalma rejlik, oly

módon, hogy a -ma («magnus») a növekvésnek, kiterjedésnek, nagyságnak

és hatalomnak, a 'ta ((nyújtani*) a kiterjedésnek és nagyságnak

kifejezője ; a középfoki suffixumok közül •tara a tar gyökkel («valami

fölött, valamin túl elvonulni*), -ra az ar gyökkel («emelkedni*) és ■jans •

az i gyökkel ((kiindulni valahonnan») állanak összefüggésben. Ha ■jans

suffixum alapját csakugyan az i gyök képezi, akkor ez új és igen erős

bizonyíték az ablativus separativ természetére nézve (19—20.11.). Ezen

suffixumok, melyek eredetileg csak az ellentéteség szemléletéből származó

térbeli viszonyok kifejezésére szolgáltak, később az analógia útján

egyéb, nem térbeli viszonyok kifejezőivé lettek, szóval: a fokozási suffixnmok

eredetileg csak azt jelölik, hogy valamit más valamivel szemben

valami térbeli vagy qualitativ, végre egy ettől függő qualitativ

tulajdonság illet meg (21—24).

A fokozási alakok azomban sokszor elvesztették határozott jelentésüket,

úgy hogy pl. a comparativusok vagy superlativusok a positi-

PhUologlai K özlöny. V III. 2. 14?

Digitized by


2 0 2 PECZ VILMOS.

vusnak értelmével bírtak (pl. maior = magnus, jzpstfjupo;, mahattara

= illustrissimuB); szükség volt tehát olyan kifejezésekre, melyek a comparativusok

és superlativusok értelmét megerősítsék. Valamint a fokozási

suffixumok, úgy ezen értelem-erősítő szócskák is eredetileg térbeli

és quantitativ viszonyok kifejezésére szolgáltak és azután átvitt értelemben

qualitativ és ethikai fogalmak megjelölésére (pl. jcoXXőí, [xaxpfo;

multo, longe ; molto, ta n to; de beaucoup stb.) (25—28. 11.).

Ennyit kissé bővebben a könyv általános részéről; a speciális

részre nézve, melyben az indogermán nyelvek és egynehány agglutináló

nyelv comparationalis kifejezései (a comparationalis casusok és azoknak

helyettesítői) tárgyaltatnak részletesen, csak a főbb eredmények jelzésére

szorítkozunk.

Az ó-indiai nyelvben a comparatio kifejezésére rendesen a honnan ?

casus, az ablativus szolgál, ritkábban a genitivus comparationis, locatirus

és instrumentális. Mivel a sanskritban az ablativus a genitivussal alakjára

nézve összeesik (kivéve az a tövű neveket, melyeknél a genitivus

raga sya), és külömben is a genitivus az ablativussal értelmére, functiójára

nézve is rokon, természetes, hogy az összehasonlításokban használt

genitivus tulajdonképen ablativus ; a külön alakú genitivusnak haszná

lata összehasonlításokban nem fordul elő, és ha elő fordulna, akkor

mint az ablativus helyettesítője (ablativusi genitivus) az analógia útján

volna magyarázandó. A locativus mint hol ? casus nem igazi casus

comparatívus, csak laza összefüggésben áll a hasonlító melléknévvel és

egészen azonos természetű azon postpositióval, mely a finnugor nyelvek

összehasonlításában előfordul (pl. a magyar-mí/, -nel) (37-ik 1.).

Az instrumentálisnak (mely mindenek előtt «együttlétet» fejez ki

mint sociativus vagy comitativus, és csak későbbi fejlődésében jelenti az

*eszközt») mint szintén nem igazi casus comparativusnak hasonlításokban

való használata kétféle kifejezésnek egymásra való hatásából

magyarázandó. T. i. régi időben kétféle constructio volt lehetséges: az

• egyikben, hol csak hasonlítás volt kifejezve, instrumentális állott, p l:

(nicht gleich mit dem Fussstaube (instr.) Jemandes*; a másikban, hol

magasabb fok volt kifejezve, abl. comp. állott, pl: (geringer von dem

Fussstaube (abl.) Jemandes an gereclinet*; ezen két kifejezésnek egymásra

való hatásából és egybeolvadásából lett azután: (geringer mit

dem Fussstaube Jemandes (29—45.11.).

A tförotfben a f/enitirus comparationis semmi egyéb, mint az ó-indiai

ablativus helyettesítője és utóda *) (46—64. 11.); a latin ablativus eompa-

*) Görög mondattanunkban (Eggenberger) az összehasonlító geiiitivust

Delbrück szerint mi is régi ablativust helyettesítő, separativ természetű

eredethatározónak vesszük.

Digitized by i ^ o o Q

i e


KÜLFÖLDI IRODALOM.

rationis teljesen azonos az ó-indiai abl. comparationis-szal (64—73.11.) ;

a pennán dativus cowyarationis a régi ablativus helyettesítője, de nem az

abl. instrumentálisé (mint J. Grimm akarja), hanem az uralkodó indogermán

fölfogás szerint az abl. separativusé (73— 79. 11.); a szláv nyelvekben

az összehasonlítás casusa épen úgy mint a görögben csak a

genitivus, mely ez utóbbival egészen egy természetű (79—89. 11.); a celta

nyelvek összehasonlító casusa a latinnal azonos ablativus, melyet azomban,

mivel alakra nézve legtöbbnyire összeesik a dativussal, épen úgy

mint a germán nyelvekben, kevés kivétellel az abl. separativus természetével

bíró dativus helyettesít (89—90. 11.)

Ámbár hogy a román nyelvek az anya (latin) nyelvvel szemben

több olyan eltérést mutatnak, melynek még eddig nem sikerült magyarázatot

adni (200—208. 11.), és jóllehet nem tagadható, hogy az összehasonlítási

eljárásnak fölfogásában idők folytán változás állván be

később az összehasonlításnak természete is többszörösen megváltozott

(249-ik 1.): a comparationalis casusnak az indogermán nyelvekben

príepositiókkal, adverbiumokkal és coniunctiókkal, az agglutinálókban

po8tpositiókkal és affíxumokkal való helyettesítései mind arról tanúskodnak,

hogy az összehasonlítás természete általában véve minden

nyelvben első sorban separativ (91—251. 11.).

íme szerző könyvének vázlatos tartalma, mely nemcsak egészében

hanem részleteiben is igen tanulságos. Szerző pl. az abl. mensuree-t

is abl. comparativus-nak tartja (67-ik 1.), és az abl. limitationis-t abl.

instrumenti-nek (69-ik 1.); tigen helyesen kel ki azon eljárás ellen, hogy

a nyelvészek fordítás útján valamely nyelvbe idegen nyelv sajátságait

magyarázzák bele (62-ik 1.), valamint a kifejezések pongyolasága ellen

(64-ik 1.).

De egynehány kifogásolni valót is vettünk észre szerző könyvében.

Az összehasonlító tárgynak obiectum-ként ór az összehasonlítottnak

subiectum-ként való elnevezését (1-b ő 1.) nemcsak hogy nem sikerültnek,

de értelemzavarónak is tartjuk, épen úgy mint azt, a mit a szerző

a 64-ik lapon Wölfflin-nél kifogásol. A localisticus casustheoriáról nagyon

is kicsinylőleg nyilatkozik (53-ik 1.); szerzővel szemben csak

Hübschmann-ra akarunk hivatkozni («Zur Casuslehre* czimű munkájára,

különösen annak 93-ik lapjára), ki ámbár hogy nem localista, a

localisticus casustheoria fontosságát mégis elismeri. A «plus annum»-féle

kifejezésben az accusativust szerzőtől eltérőleg (67-ik 1.) attractio útján

magyarázom (Egyet. Phil. Közi., VI, 1882, 640-ik 1.). .Hogy miért áll

a görögben a hasonlítás kifejezésére prsepositio «accusativussal» (96.1.),

azt szerző nem magyarázza. A magyar «mint» nem tekinthető separativ

particulának (1. a 131. 1. jegyzetét); a «-nál -nél» nem szolgálhat a honnan

? fogalom kifejezésére (133—134. 11.); e helyett: «jobb valami mint

14*

Digitized by L ^ o o Q i e


204 KARDOS ALBERT.

semmi,» mondhatjuk így is: «jobb valami semminél*. A mit a 139-ik

lapon az adverbiumokról és coniunctiókról mond, az nem eléggé világos

előttünk.

Szerző könyvére vonatkozó Ítéletünket abban foglaljuk össze, hogy

az valamint az általa tárgyalt főkérdésre nézve, úgy a szerző nagy

nyelvismereténél fogva részleteiben is igen tanulságos, és hogy az újgrammatikai

szellemben írt munkák legjelesbjei között foglal helyet.

Dr. Pucz V ilmos.

PHHOLOGIAl PROQRAMM-ÉRTEKEZÉSEK.

5. Kondor József# Bolyai Farkas «Pausanias»-a és Katona József «Bánk

Bán*-ja. (Csurgói ev. ref. gymnasium.)

A magyar irodalomtörténetnek eredeti és érdekes alakjai közzé

tartozik Bolyai Farkas, Marosvásárhelynek különködŐ tanára, ideális

gondolkozású férti a, e nagyhírű szám tudós és manapság jó részt elfeledt

költő, a kinek emlékét akarja egy hosszabb tanulmányban megújítani

Kondor József.

Bolyai úgyis, mint ember, úgyis, mint író, valóban méltó a tanulmányra,

de Kondor aligha jár jó úton, midőn a tüzetesebb kutatást

mellőzve, Bolyai életét és jellemét mélyebben nem vizsgálva, a korba

bele nem hatolva, könnyen szerezhető irodalomtörténeti adatokkal, az

író műveinek felszínes, leginkább tartalmi ismertetésével, és mi eredményre

sem vezető egybehasonlításokkal akarja feladatát megoldani.

Elmondja, hogy e század elején a szinügy Erdélyben sokkal

többre birt vergődni, mint az anyaországban. Döbrentei a maga Erdélyi

Muzeum&val megnyerte néhány hazafias főúr érdeklődését, a kik állandó

játékszín teremtésén fáradoztak és a kik ezer váltó-forintnyi jutalmat

tűztek ki oly történelmi tárgyú tragédiára, mellyel a Kolozsvári új színházat

meg lehessen nyitni. E pályázaton vett részt Katona a maga

Bánk Bánjával és itt versenyzett Bolyai Í6 három színművel, Pausaniassál,

Mahomettel és Kemény Simonnal, melyeket a pályázat eldőltét

be sem várva, még más kettővel megtoldva, névtelenül adott ki Szebenben

1817 ben.

Neve elhallgatására nem puszta különködés vezette; Bolyai ez

idétt már meglett korú, magábavonuló ember volt, a ki nem igen tartotta

egy matheseos professorhoz illőnek a költészet könnyed mezején

virágokat szaggatni. Előszavában és könyve végéhez fűzött jegyzésében

ugyancsak lelkére köti ismerőseinek, el ne árulják kilétét, sőt a világ

Digitized by i ^ o o Q

i e

More magazines by this user
Similar magazines