Adalékok a TÁRGYSZIMBOLIKA kutatásához - MTA Szociológiai ...

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor:
Adalékok a TÁRGYSZIMBOLIKA kutatásához 1
A „Tárgyak és társadalom I. Tárgykultúra és tárgykultusz” című kiadványban (MIE,
Budapest, 2002) megjelent „Tárgyak szimbolikája” című cikkünkben 2 megpróbáltuk sorra
venni annak a folyamatnak összetevőit, amelynek során az egyes tárgyakhoz szimbolikus
jelentések kötődnek, illetve azt, hogy másfelől a tárgyak tulajdonságainak mely elemei
alkalmasak arra, hogy szimbolizálódjanak. A tárgyszimbolikáról szóló gondolatmenet
folytatásaként, a mai társadalom (egyes csoportjainak) a tárgyakkal kapcsolatos kulturális
gyakorlatával való szembesítéseként végeztük el 2002 és 2004 között azt az empirikus
kutatást, amelynek az eredményeit az alábbiakban ismertetjük.
Előbb azonban néhány olyan problémára szeretnénk felhívni a figyelmet, amellyel a
tárgyszimbolika kutatóinak számolniuk kell. Először is a huszadik századi
társadalomtudományban eléggé általánossá vált az a gondolat, hogy ha egy társadalmi
jelenséget meg akarunk ismerni, akkor annak legalábbis egyik elengedhetetlen eszköze, hogy
megkérdezzük a társadalom azon tagjait, akiket e jelenség érint, hogy ők hogyan látják, mit
gondolnak róla 3 . (Az így kapott vélemények ugyan nem azonosak a jelenség „objektív”
lényegével, de minthogy az ilyen empirikus vizsgálat esetében a kutató nem is lép fel ilyen
„objektivitás” igényével, csupán azt vállalja fel, hogy az egyes szubjektív álláspontokat
regisztrálja, az eljárás elvileg korrektnek mondható.) Az ilyen típusú kutatás sikere azonban
nagy mértékben azon áll vagy bukik, hogy hogyan fogalmazzuk meg a kérdéseket. Ha tehát a
tárgyak szimbolikus jelentéseinek feltárását célzó kérdőíves vizsgálatban vagy interjúban azt
a kérdést tesszük fel kutatásunk alanyainak, hogy „milyen szimbolikus tárgyak vannak a
lakásában/környezetében”, akkor a válaszoló – ha egyáltalán válaszol -- vagy megjelöl 3-4
tárgyat, vagy –néhány jól értesült válaszoló – esetleg azt a választ adja, hogy „minden tárgya
szimbolikus”. Egyik válasszal sem tudunk sokat kezdeni. (A 3-4 megjelölt tárgy vagy arról ad
információt, hogy melyek azok a tárgyak, amelyeket a megkérdezett leginkább
szimbolikusaknak tekint, vagy arról, hogy mely tárgyai jutnak elsőként az eszébe). Célszerűbb
tehát némiképpen irányítani a válaszolót, lebontani a kérdést, és az egyes tárgyak által
kifejezhető tulajdonságokra irányuló kérdésekben minél többet felidézni a tárgyak különböző
lehetséges szimbolikus tartalmai közül (így nyilván olyan szimbolikus jelentések is említésre
fognak kerülni, amelyekre a megkérdezett magától nem gondolt volna); ezzel egyrészt
megismerhetjük egy-egy jelenség, tulajdonság, fogalom (például: presztízs, gazdagság,
fiatalság, öregség, modernség-elavultság, falusiasság-városiasság, férfiasság-nőiesség,
nemzeti jelleg, stb.) tárgyakkal való szimbolizálásának lehetőségeit, másrészt ezzel egyúttal
feltárhatjuk egy-egy tárgy szimbolikájának összetevőit is.
1 A tanulmány az OTKA T-038287 sz. kutatás keretében készült.
2 Kapitány-Kapitány (2002/b)
3 A tárgyszimbolika megismeréséhez nem mellőzhető a megfigyelés, a (szimbolikus) tárgyhasználat leírása,
hiszen számos szimbolikus tartalom csak a használatból fejthető ki; ám a megfigyelő (szimbólum)-értelmezése
könnyen tévútra mehet, ha nem rendelkezik információkkal arról, hogy maguk a tárgyhasználók milyen
tárgyaknak tulajdonítanak szimbolikus jelentést és milyen jelentést tulajdonítanak nekik. A megfigyelés és a
megkérdezés mint sok más jelenség esetében is, kiegészítheti egymást, pótolhatja a másik módszer
tökéletlenségeit.
1

Kérdőívünket (lásd a Mellékletben) e megfontolás alapján állítottuk össze. A kérdőív
összeállítása több fázisban történt. Szempontokat adott hozzá az említett tanulmányon kívül a
lakáskutatásunk 4 eredményeit összefoglaló „Beszélő házak” című könyvünk 5 ; a Lakáskultúra
című folyóiratban bemutatott lakástulajdonosokkal készített beszélgetések másodelemzésből
nyert szempontjai, melyekből kirajzolódott, hogy a lakáshasználók számára melyek a
lakásukhoz, lakásuk tárgyaihoz való viszony legfontosabb dimenziói, (leghasznosabb,
legféltettebb, legszebb tárgyai, a gyerekkorát, kamaszkorát, felnőttkorát leginkább kifejező,
illetve az identitását kifejező tárgyak, a legfontosabb megörökölt tárgyak, a modernséget
kifejező, trendi, illetve presztízs tárgyak, luxustárgyak, áhított-vágyott tárgyak, felesleges
tárgyak, mágikus-védő, illetve szakrális-szent tárgyak). További szempontokat kínált a
kilencvenes évek világkép-összetevőivel foglalkozó „Látható és láthatatlan világok az
ezredfordulón” című könyvünk 6 (keleti, nyugati, amerikai; polgári, nemesi, egzotikus tárgyak)
illetve a Magyarság-szimbólumok című kutatásunk és könyvünk 7 tárgykultúrával kapcsolatos
részei (jellegzetes magyaros, paraszti, polgári, szocialista tárgyak, épületek, öltözetek, stb.),
valamint az első szabad választások óta folyó longitudinális Értékválasztás-kutatás
anyagaiban (a politikai kampányokban) megjelenő tárgyi szimbolika (modernségszimbólumok,
presztízs-szimbólumok, szocialista tárgyak, stb.) 8 . E kutatások eredményeire
jelen adatok értelmezésében is támaszkodunk. Felvettünk végül néhány olyan kérdést is,
amely a szociológiai vizsgálatok kemény változóit alkotó alapvető szociológiai csoportokra,
illetve az ezekhez kapcsolódó tárgyi asszociációkra vonatkozik, mint a nem vagy az életkor
(férfias, nőies, fiatalos, öreges tárgyak).
Persze egy ilyen kérdőív korántsem tökéletes. Először is – bár igyekeztünk minél többet
számba venni a tárgyak által szimbolizált lehetséges tartalmak közül – nem kérdeztünk rá
számos – a kérdőívbe bekerültekhez hasonlóan fontos – területre. (Például: félelmetes tárgyak,
megnyugtató tárgyak, szentimentális tárgyak, okos tárgyak, erőt és/vagy stabilitást sugárzó
tárgyak, szegénységre utaló tárgyak, konfliktusokat okozó tárgyak, az emberi kapcsolatokat
elősegítő tárgyak, a szabadságot kifejező tárgyak, az életélvezetet hordozó tárgyak,
bürokratikus tárgyak, humoros tárgyak, a legérdekesebb tárgyak, egy más világba átvezető
tárgyak, stb.). Bár törekedtünk a lehetséges asszociációkörök mozgósítására, egy ilyen lista
már csak azért sem lehet teljes, mert a szubjektív asszociációk lehetősége végtelen, s minden
emberrel és minden helyzettel új kapcsolatok, asszociációk lehetősége nyílik meg. Van, ahol
alkalmaztunk finom megkülönböztetéseket, másutt nem (pl. nem bontottuk fel „az ideális
életforma” tárgyait kellemesekre, kényelmesekre, biztonságadókra, vágykielégítőkre, stb.).
A következő probléma, hogy a kérdőív kitöltésével kapható válaszok: tárgyfelsorolások,
amelyekből nem derül ki pontosan, hogy valaki miért kapcsolja egy-egy kérdéshez éppen azt
a tárgyat. (Lehetséges ugyanis, hogy két ember egy kérdésre – például: mit tekint nőies
tárgynak?”-- ugyanazt a tárgyat – például pénztárca -- jelöli meg, de egészen más
megfontolásból, egészen más asszociációk alapján, akkor pedig kérdéses, hogy ugyanarról a
4 Ez a kutatás terepmunka megfigyelésen (mintegy háromszáz, zömében középosztálybeli lakás sajátosságainak,
tárgyi világának, a lakáshasználók e tárgyi világhoz való viszonyának) megfigyelésén és a Lakáskultúra című
folyóirat harminc évfolyama teljes képanyagának elemezésén és (hasonló folyóiratok képanyagával való)
nemzetközi összehasonlításon alapult.
5 Kapitány--Kapitány (2000/a)
6 Kapitány--Kapitány (2000/b)
7 Kapitány--Kapitány (1999 és 2002/a)
8 Kapitány--Kapitány (1990)
Kapitány--Kapitány (1994)
Kapitány--Kapitány (1998)
Kapitány--Kapitány (2003)
2

szimbólumról van-e szó?) Ezt a problémát úgy igyekeztünk csökkenteni, hogy a kérdőíves
vizsgálatot, ahol csak lehetséges volt, interjúval társítottuk, amelynek során az interjúkészítők
rá tudtak kérdezni egy-egy tárgy választásának miértjére is.
A kérdőív óhatatlanul terel is. A használt fogalmaknak lehetnek értékelő mozzanatai is,
amelyek természetesen befolyásolják a válaszolót (például a „luxus” fogalma sokak számára
magában hordja a „feleslegesség”, a „trendi” fogalma a felszínesség képzetét is; ám mivel
ezek a képzetek nem mindenkiben merülnek fel, a válaszok feldolgozásánál tisztában kell
lennünk azzal, hogy egyes válaszok e képzetek figyelembevételével, mások anélkül
születtek). Ugyanígy kell számolni a fogalmak többértelműségéből fakadó eltérésekkel: a
„melyek a jellegzetesen polgári tárgyak” kérdés esetében például figyelembeveendő, hogy a
„polgári” fogalmat ma egyszerre használják egy történelmileg kialakult igen széles
szociológiai réteg és az erre a rétegre jellemző életformák jelölésére (de a réteg szélességéből
adódóan ez nagyon különböző altípusokat jelent az „egészen kis kispolgártól” a
nagypolgárig), illetve egy politikai irányzat jelölésére, s bár a kérdés inkább az első értelmet
sugallja, számolni kell azzal, hogy egyes válaszok a második jelentés alapján születtek.
Terel minden kérdőív a válaszok egymásutánjának montázshatásával is. Egyrészt könnyen
előáll a „tapadás” jelensége: amikor az egyik kérdésre adott választ a megkérdezett hajlamos a
következőre is átvinni: nem pusztán kényelmességből, hanem például esetünkben azért is,
mert a tárgyakhoz kötődő asszociációk gazdagsága miatt sok tárgy a legkülönfélébb
kérdésekre találó válasznak tűnik. A torzítást itt az okozza, hogy az első kérdés által felidézett
tárgy lép mások helyére is, s így véletlenszerű, pontosabban csupán a kérdések sorrendjének
következménye, hogy éppen ez, s nem egy másik tárgy került a figyelem előterébe. Másrészt
a kérdések egymásutánisága a kérdőív összeállítójának szándékaitól függetlenül is sugallhat
összefüggéseket. A mi kérdőívünkben például a „luxus” és a ”felesleges”, vagy a „szocialista”
és az „ellenszenves” kérdéseknél sok válaszoló érzékelhetően azonosította a két kérdést, (amit
lehet, hogy e nélkül is megtett volna, de hogy ebben biztosak lehessünk, célszerű lett volna e
kérdéseket egymástól távolabbra elhelyezni) 9 . Más esetekben az egymás mellé, vagy egymás
közelébe helyezés viszont éppen abban segít, hogy hasonló, egymással összecsúszni hajlamos
fogalmakat, képzetköröket széjjelválaszt, elkülönít: így igyekeznek például a válaszolók
differenciált választ adni, a különbségeket kiemelni a „nyugati” és „amerikai”, a „keleti és
„egzotikus” tárgyak vagy a „presztízstárgyak” és „luxustárgyak” között.
Mindezek a lehetséges torzítások a feldolgozásnál figyelembe veendők és némileg
korrigálhatók is, bár tökéletes eredményre semmiképpen sem számíthatunk. Vizsgálatunk
egyébként is csak amolyan próbafúrásnak tekinthető, hiszen kis mintával (205 fő) készült, és a
minta viszonylagosan sem volt reprezentatív. A vizsgálatba bevont alcsoportok: a MIE
hallgatói, építészek-belsőépítészek, képző-, és iparművészek; a Károli Gáspár Református
Egyetem kommunikáció szakos hallgatói, tanárok, tanítóképzősök, bécsi (osztrák)
egyetemista hallgatók, és egy (foglalkozás és életkor szerint is) vegyes csoport (főleg
középfokú végzettségűek). Az adatfelvételben a Magyar Iparművészeti Egyetem design
menedzser szakos hallgatói, a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció szakos
hallgatói, Csákvári József és Malinák Judit, a tanítóképző főiskolások között Kardos Mária és
– az osztrák minta esetében -- Thomas Várkonyi bécsi PhD hallgató voltak segítségünkre,
akiknek hatékony munkájukért ezúton is köszönetet mondunk. Ugyanakkor a speciális
csoportok lehetőséget nyújtottak arra, hogy bizonyos összefüggések (például: osztrák—
magyar különbségek; férfi—nő különbségek, művészek—nem művészek különbségei,
9 A montázshatás, az átsugárzó jelentés ugyan bármilyen két kérdés egymás mellé kerülése esetén érvényesül, de
ennek súlya, mértéke nem minden esetben egyenlő.
3

nemzedéki különbségek) legalább hipotézis szinten megjelenjenek. (A kemény változók közül
felvettük a nem, foglalkozás, életkor, lakóhely, iskolai végzettség adatait, de a megoszlásokról
a kis minta miatt csak bizonyos pontokon lehet következtetéseket megfogalmazni).
A kérdőívbe igyekeztünk egyrészt olyan kérdéseket belefoglalni, amelyek az említett
kutatásokban és egyéb megfigyeléseink szerint a tárgyak legfontosabb szimbolikus
jelentéseinek tűntek, illetve olyan kérdéseket, amelyek a tárgyak nem-szimbolikus, de
érzelmeket, asszociációkat mozgósító egyéb funkcióit is körbejárják. (Hasznos, felesleges,
féltett, szép, vágyott, egy ideális életformához kellő tárgyak, elvesztett, eltört, örökölt tárgyak,
a lakatlan szigetre magával viendő tárgyak, a barátok számára fontos tárgyak; mit szokott
ajándékozni, ajándékba kapni, mire vigyáz, minél fontos, hogy egyedi legyen, hogy a sajátja
legyen, stb.). Az e kérdésekre adott válaszok többségükben nem tárgyszimbólumokat, hanem
egyszerűen használati tárgyakat, tárgyhasználatokat neveznek meg, de eléggé gyakran e
válaszokba is belevetülnek szimbolikus tartalmak, olykor a használat során is szerepet kapnak
a szimbolikus jelentések (például amikor egy tárgyat nem praktikus, hanem szimbolikus
jelentése miatt ajándékozunk). Máskor a szép, a barátok által preferált vagy az ideális
életformához kellő tárgyak egyúttal a szépség, a barátok (referenciacsoport) vagy az ideális
életforma szimbólumává is emelkednek. Egy-egy tárgy szimbolikájának feltárásához tehát az
ilyen típusú kérdések is közelebb vihetnek.
A közvetlenül a tárgyakban rejlő szimbolikus asszociációkra vonatkozó kérdések sem
egyneműek. Vannak pszichológiai, szociológiai, kulturális antropológiai vonatkozású
kérdések – hiszen mindezeken a területen (s a többi társadalomtudományi területen is)
magába szív egy-egy tárgy szimbolikus jelentéseket. S bár a válaszolók többsége mindezekre
a kérdésekre – mint az interjúkból és egyéb visszajelzésekből is kiderült -- nagy kedvvel
válaszol, (a válaszok részletességéből, bőségéből több esetben is érzékelhető volt, hogy a
kérdőív sokaknál számos asszociációt beindított, szinte mindenki érezhetően komolyan vette a
kérdéseket és igyekezett minél pontosabb választ adni rájuk); vannak, akik egy-egy területre
különösen érzékenyek, s vannak, akik nem nagyon tudnak például szociologikus
asszociációkat kapcsolni egy-egy tárgyhoz (meglátni a tárgyakban azt, hogy milyen
szociológiai réteghez vagy jelenségkörhöz kapcsolódnak); mások a kultúrák
összehasonlításában, ismét mások a személyiség kifejezésére tudják kevésbé használni a
tárgyszimbolikát.
Amióta az Osgood-féle szemantikus differenciál módszer 10 bebizonyította, hogy mindenhez
hozzátársul egy érzékleti-érzelmi asszociáció-mező, s ez személyenként és társadalmi
csoportonként különböző, azóta nyilvánvaló, hogy a szimbólumok pontosan így működnek:
különböző asszociációk társulnak hozzájuk és minél több dologgal kerülnek kapcsolatba,
annál több asszociáció. Az, hogy mi (minden)hez kapcsolunk egy tárgyat, ez nagymértékben
függ személyes tapasztalatainktól, képzettségünktől és annak irányától, stb. Egy-egy tárgy
szimbolikája (e szimbolika teljes képzetköre) elvben tehát minden egyes ember esetében
különböző. Általánosításra egyrészt az ad lehetőséget, hogy mely asszociációk (egy-egy tárgy
szimbolikájának mely elemei) bizonyulnak a legfrekventáltabbaknak, másrészt regisztrálhatjuk
az egyes kérdésekre adott legtipikusabb válaszokat, harmadrészt megfigyelhetünk
tendenciaszerű összefüggéseket a különböző kérdésekre adott válaszok között is.
Más szóval az meghatározható, hogy egy-egy embernek egy-egy tárgy mi mindent jelent
elsősorban, s talán még az is, hogy mi a magja az általa kialakított szimbólumnak. Az is
10 Osgood, C.—Suci, G.—Tannenbaum, P.(1957) Környezetpszichológiai alkalmazásáról lásd például: Dúll
(2004) pp. 68-72.
4

meghatározható, hogy az egyes egyéni választások összeállnak-e, s ha igen, hogyan állnak
össze többségi vagy tipikus álláspontokká. S talán arra is választ kaphatunk, hogy mely
asszociációterületek vonzzák egymást.
*
Az alábbiakban ismertetnénk vizsgálatunk eredményeit. Először –részben a kérdések eredeti
sorrendjében haladva, részben, ahol a logikus kifejtés megkívánja, módosítva azon – arra
keressük a választ, hogy; melyik kérdés elsősorban mely tárgyak asszociációkörét mozgósítja
(ez a kérdések egy részénél úgy is megfogalmazható, hogy milyen funkcióhoz mely tárgyakat
kapcsolnak a válaszolók). Ezután kerülne sor az egyes tárgyak szimbolikájának sorra vételére
(melyik tárgyhoz milyen asszociációk kapcsolódnak). S végül néhány jellegzetes együttjárás
(vagyis a képzetkörök közti belső összefüggés) ismertetése következik.
*
I. A leggyakoribb válaszok
1. Leghasznosabb tárgyak:
A leghasznosabb tárgyak közt a legtöbb említést kapják a személyi higiéné tárgyai (fésű,
fogkefe, törülköző, epilátor) 11 : ez nyilván összefüggésben van azzal, hogy a test és annak
ápolása az individuum, az én legközvetlenebb, a lélek után legbelsőbb rétegéhez tartozik,
s talán azzal is összefügg, hogy a test szerepe a huszadik század második felében a
fogyasztói társadalommal extrém módon felértékelődik. (Lásd: Michael Featherstone: A
test 12 ; Hankiss Elemér: Az emberi kaland 13 ; Hankiss Elemér: A proletár reneszánsz 14 ) 15
Majdnem ugyanilyen gyakorisággal szerepelnek -- elsősorban (bár nem kizárólagosan) a
nőknél -- a háztartási eszközök: porszívó, mosógép, vasaló, felmosó, mikrohullámú,
mosogatógép, robotgép 16 ; a férfiaknál pedig: technikai eszközök: motor, autó, számítógép,
fúrógép, Hi-fi. (A nők csoportján belül életkor szerint is eltérések figyelhetők meg: a
közép-, és idősebb korosztálynál a háztartási eszközök, a fiataloknál viszont a testápolás
eszközei dominálnak).
Sokan említik – az átlagosnál nagyobb arányban az idősebbek –ennél a kérdésnél a
ruházat egyes darabjait. Az, hogy itt főleg az idősebbek asszociálnak ruhákra,
összefüggésben lehet az életszínvonal-emelkedéssel – mert az idősebbek közül többen
arra is utalnak, hogy a háborús időkben illetve az ötvenes években milyen nehézséget
jelentett bizonyos ruhadarabok beszerzése, milyen szerepe volt a saját maguk által alkotott
ruháknak, a generációkon át öröklött ruháknak, az átalakított ruháknak (pl. apa
télikabátjából gyereknek átszabott télikabát) – a középgenerációnál és fiatoknál a ruha
beszerzése már nem jelent(ett) akkora nehézséget, így a ruhák szükségessége-hasznossága
sincs annyira a figyelem előterében. (Hogy valami ilyesmiről lehet szó, ezt az is
11 „Kétféle módon lehet szerintem a hasznosságot megfogalmazni. Van egy szakmai része a dolognak, és van a
privát élet. Tulajdonképpen viccesnek tűnik, de nagyon hasznos tárgy a vécépapír, hihetetlen bajban lennénk,
pánikszerű állapot lenne úrrá rajtunk, ha csak az üres henger van ott és rohanunk a szekrényhez megnézni, nem
ez volt-e az utolsó darab. Szóval a hétköznapi életben a szappantól kezdve a tisztálkodó-, és evőeszközökig
minden fontos.”
12 Featherstone (1997) Jószöveg, Budapest
13 Hankiss (1998) Helikon, Budapest
14 Hankiss (1999) Helikon, Budapest
15 És még sokan mások, például: Bourdieu (1978), Meyrovitz (1984)
16 „A konyha tárgyai közül a teflonserpenyő a kedvencem, a varrógépem pedig egyenesen nélkülözhetetlen”.
5

alátámasztja, hogy a felesleges tárgyak között több fiatal is utal a „túl sok ruhára”). A ruha
a fiataloknál (mint az interjúkból is kiderül) a hasznosság kategóriájában inkább azért
szerepel, mert csinossá tesz, vonzóbb külsőt ad, az idősebbeknél pedig még (ez jellegzetes
életkori sajátosság is) a hidegtől védő szerepe emelkedik ki.
A nők a férfiaknál nagyobb arányban említik a leghasznosabb tárgyak között a táskát.
17 (Nyilván ez sem véletlen: gondoljunk a „mindent” magukba foglaló legendás női
táskákra; a férfiaknál ez is kevésbé jellemző, a férfitáskák között inkább a presztízsszimbólumként
megjelenő diplomata-, és egyéb aktatáskák a jellemzőek).
Gyakoriak még az erre a kérdésre adott válaszok között a foglalkozáshoz, munkához
kapcsolódó tárgyak (pl. fodrászok említik a kefét, hajvágó ollót, tanárok szakkönyveket,
értelmiségiek tollat, könyveket; építészek lézeres távolságmérőt, számítógépet,
párhuzamvonalzót, papírt, ceruzát, radírt, és megint csak könyveket). 18
A „hasznosság” kérdése sokak számára életvédő, biztonságot jelentő tárgyakat idéz fel,
amelyek használati értéke vitathatatlan (bukósisak, mobiltelefon 19 , vérnyomásmérő,
vércukormérő, védőeszközök: esernyő, hideg elleni ruhák – a mobiltelefon, mint később
látni fogjuk, természetesen nem csak emiatt, hanem éppen polifunkcionális
használhatósága folytán szerepel kiemelt mértékben e tárgyak között).
A mindennapi szükségleti tárgyak között gyakran szerepelnek még a szemüveg, az óra, az
étkezéshez kapcsolódó tárgyak (kanál, villa, tányér, kés, pohár) 20 , dohányosoknál
öngyújtó, és -- idősebbeknél különösen gyakran -- az egészséghez-betegséghez kapcsolódó
tárgyak (vércukormérő, inzulinadagoló, vérnyomásmérő; térdvédő, sípcsontvédő).
Szerepelnek még sporteszközök (teniszütő, tollaslabdaütő, korcsolya – a térdvédő és
sípcsontvédő a sport képzetkörébe is beilleszkedik).
A diákoknál a leghasznosabb eszközök listájából szinte kirajzolódik a diákéletforma:
könyv, toll, jegyzetfüzet, ruha, cipő, számítógép, mobiltelefon, pénz.
Feltűnő, hogy a hasznos tárgyak közt viszonylag kevésszer fordul elő a televízió: a
televízió megítélése egyrészt eléggé ambivalens, másrészt oly módon elterjedt és beépült
az életbe -- szemben például a mobil viszonylagos újdonságával –, hogy fontos, hasznos
tárgyaik mustrája során már nem igen jut a megkérdezettek eszébe. (Harminc évvel ezelőtt
a televízió is valószínűleg szerepelt volna a leghasznosabb tárgyak között). Mindez felveti
azon kérdés alaposabb megvizsgálásának szükségességét, hogy a tárgyak (illetve a
hozzájuk fűződő asszociációk) mennyire korhoz kötöttek, és mikor nem azok.
Viszonylag sok említést kap még a hasznos tárgyak között az ágy (a pihenés, születés,
fogantatás, halál, szeretkezés szimbolikus helye). A leghasznosabb tárgyak között – bár a
kérdőív instrukciói között külön szerepel, hogy a „tárgy” fogalma tágan, tehát nem csak
kisebb tárgyakra értendő – bútor kevésszer fordul elő, ám ha mégis bútor kerül szóba,
akkor az gyakran az ágy. Ez nyilván összefügg azzal, hogy az ágyhoz több alapszükséglet
kielégítése is hozzákötődik. (S ezek közül a legfontosabb, az ember életének egyharmadát
kitöltő pihenésé).
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a „hasznosság” fogalmához a tárgyak világából
elsősorban a testi szükségleteket, a mindennapi használat szükségleteit kielégítő tárgyak
illetve a munka kellékei kapcsolódnak. S bár az itt említett tárgyak elsősorban nem
17 „Leghasznosabbnak azokat a tárgyaimat tartom, amelyeket nap mint nap használok és valamilyen módon
jelentősen megkönnyítik az életem. Elsőnek az övtáskám jut az eszembe. Minden belefér, amire napközben
szükségem lehet, praktikus.”
18 „Van a szakmai hasznosság: ahol egy olló, vagy én például most montázsokat készítek két éve, szóval olló
vagy egy jó minőségű snitzer szinte mellőzhetetlen. Tehát olló, ragasztó, snitzer, papír…ezek mindig
összefüggenek azzal, amit éppen csinálok.”
19 „Sajnos a mobiltelefonom is kétségkívül a leghasznosabb darabok közé tartozik.”
20 „Kanál nélkül csak az Erős vagy Ügyes Jánosok tudnak levest enni. Ezek, fel sem fogjuk, hihetetlenül
megkönnyítik az életünket.”
6

szimbolikájuk, hanem használati értékük alapján kerülnek felsorolásra, ha arra szeretnénk
választ kapni, hogy mely tárgyak jelképezhetik a „hasznosságot”, (ma) feltehetőleg
leginkább ezek (illetve az ilyen típusú) tárgyak jöhetnek számításba.
A bécsi mintában 21 az öt leggyakoribb válasz a leghasznosabb tárgyakra vonatkozó
kérdésre: komputer, mobiltelefon, autó, toll, könyvek. Ezek tehát főleg a „modern” világ,
illetve az értelmiségi lét (vagy: az információátadás) jellegzetes tárgyai. A magyar
mintához képest a komputer kiemeltebben szerepel, nyilván összefüggésben a magasabb
életszínvonallal illetve a számítógépes kultúra korábbi általánossá válásával (ez
valószínűleg pár év alatt kiegyenlítődik). Hasonlóképp életszínvonal különbségekkel (és a
kiteljesedettebb fogyasztói társadalommal) függhet össze az autó kiemeltebb szerepe a
bécsi diákmintában. (Magyarországon ez a korosztály még kevésbé van autóval „ellátva”).
Ugyanakkor a ruha, cipő kevésbé jelenik meg, mint a magyar megkérdezettek válaszaiban
– ez szintén összefüggésben lehet az életszínvonal-különbséggel 22 ). Másrészt a
különbségek értelmezésénél azt is figyelembe kell vennünk, hogy a magyar válaszokban
az idősebbek válaszai is benne vannak, míg a bécsi mintában ez a korosztály alig
képviselteti magát. A bécsi egyetemisták válaszaiban nagyobb arányban kerülnek
említésre a fiatalos életforma háztartási eszközei is, mint a mikrohullámú sütő (a
gyorsétkezés, készétel készítés tipikus eszköze). A közvetlen fizikai védelem, a testről
való gondoskodás (a higiéné, a táplálkozás) eszközeivel viszont a bécsi mintában alig
találkozunk. Összességében a bécsi mintában az élethez való áttételesebb viszony
rajzolódik ki: a leggyakrabban említett komputer, a mobil és az autó is technikai
eszközök; s olyan eszközök, amelyek által az ember mintegy áttételeken keresztül
kapcsolódik a fizikai valósághoz.
2. Legféltettebb tárgyak:
A legféltettebb tárgyak között a legtöbbször említettek a szeretett személyektől kapott
tárgyak (jegygyűrű; gyerekek, unokák rajzai, munkái; könyv a szeretett személy által beírt
idézettel; szárított, ajándékba kapott virág /rózsa/, vadgesztenye). A tárgyak mintegy
felszívják magukba az emberi relációt, ettől a szeretett személy megtestesüléseivé válnak.
(Ebben feltehetőleg jelentős szerepet játszott a tizenkilencedik századi romantika, amely
nagy hangsúlyt adott a tárgyak ilyen használatának, az érzelmek, érzelmi viszonylatok
tárgyak általi kifejezésének, s amelynek hatásai nemzedékeken át beivódtak a
tárgyhasználatba és a tárgyak szimbolikájába is, túlélve magának a romantikának időnként
új s új erőre kapó, majd ismét lehanyatló divatját).
A fent említett válasz-„tapadás”-tól eltekintve is behatolnak a „féltett” tárgyak
képzetkörébe is a hasznossági szempontok. (Sokszor – főként a gyakorlati beállítottságú
emberek körében -- a leghasznosabbnak ítélt tárgy egyben a legféltettebb is; így szerepel a
leghasznosabb és egyben legféltettebb tárgyak közt a mobiltelefon, a pénztárca, a
szemüveg, az útlevél.) A mobiltelefon értelemszerűen főként a fiatalok körében szerepel a
legféltettebb tárgyak között.
Ismét az e kérdésnél nagy szerepet játszó érzelmi tényező jelentőségét húzzák alá a
különböző emléktárgyak – ezek lehetnek személyes emlékek tárgyai éppúgy, mint
kultúrtörténeti emlékek. (Utazási emléktárgy, fotó, levelek, gyerekkori emlékek,
megörökölt tárgyak, régi korok emlékei, „muzeális” tárgyai).
21 A „bécsi minta” itt és a továbbiakban a bécsi egyetemen megkérdezett csoportot jelent, amelynek tagjai közül
sokan – jóllehet a minta értékrendje a magyar átlagnál jóval urbanizáltabb –lakóhelyük szerint vidékiek.
22 Ahogy a magyar fiatalok az idősebbeknél kevésbé említik a hasznos holmik között a ruhát, mert kielégítő
megléte magától értetődőbb a számukra, úgy az osztrák fiatalok számára ez még kevésbé jelenthet problémát.
7

A féltett tárgyak egy újabb csoportját képezik a kabalatárgyak: a „hasznos” tárgyak
mellett éppen a kabalákkal a legnagyobb a „legféltettebb tárgyak” egybeesése 23 . Ezek a
tárgyak (a szakrális tárgyakkal együtt) védő – mágikus funkciójuk miatt szerepelnek itt,
hiszen ha valaminek ilyen funkciót tulajdonítunk, akkor magától értetődik, hogy
fokozottan vigyázunk rá (meg kell óvnunk, hogy óvhasson bennünket). Van, amikor a
szeretett személytől kapott tárgyról van szó, s ezért a szeretett személy védőereje sugárzik
rá; van, amikor érintkezési mágia által válik valami kabalatárggyá (például egy sikeres
vizsgán viselt ruhadarab, amit attól fogva a vizsgázó kabalatárgyként használ), stb.
Többször is előfordul a féltett tárgyak között a napló; természetesen a beléírt személyes
feljegyzések, titkok miatt.
A „féltett tárgyak” egy következő csoportját képezik azok a tárgyak, amelyeket nagy
anyagi értékük miatt kell félteni. Ékszerek, egyéb értékes tárgyak (kristálypoharak,
fényképezőgép, elegáns ruhák, porcelánkészletek) szerepelnek ezek között.
Gyakran fordulnak elő itt (és ezzel párhuzamosan azok között a tárgyak között,
amelyeknél fontos a válaszolónak, hogy az a sajátja legyen) a foglalkozás kellékei
(például egy ötvös a mérlegeit, egy tervező a számítógép winchesterét, iparművészeképítészek
rajzkellékeiket említik).
De majdnem ilyen fontosságra tesznek szert egyes hobbykhoz kapcsolódó tárgyak
(horgászbot, horgászorsó; fényképezőgép; teniszütő, squash-ütő; kerékpár).
A zenével, zenehallgatással összefüggő tárgyak (CD-lejátszó, hi-fi, CD-k, discman,
walkman) beletartoznak a hobby körébe is, de esetükben ennél többről van szó: a zene, --
mint látni fogjuk, a kérdőív egészét tekintve is -- nagyon kiemelt szerepet játszik, főleg a
fiatalabbak életében. A szórakozáson, hobby-szerű érdeklődésen kívül szinte minden
másnál nagyobb a közérzetet, hangulatot befolyásoló hatása ugyanakkor a gyűjtés, a saját
zenei ízlés tárgyi kifejeződéseként igen jelentős identitás-meghatározó szerepe is van 24 .
A féltett tárgyak közt gyakoriak egyes könyvek (illusztrált Dante-kiadás, Weöres Sándor
kötetek, Verne-sorozat, egyéb kedvenc könyvek). Külön kell említeni a Bibliát, amely
persze nemcsak könyvként szerepel itt, hiszen sokak számára egész identitásuk magját
jelenti.
Elég nagy számban említődnek a féltett tárgyak között alkotások (saját maguk által
készített tárgyak). Ez nyilván nagy részben a sajátos almintáknak (művészek, művészhallgatók)
köszönhető (mert a Károli Egyetem diákjainál viszonylag kevéssé fordul elő).
A felnőtteknél sokan említik az autót.
Többen válaszolják viszont azt, hogy nincs legféltettebb tárgyuk; van, aki azzal indokolja
ezt, hogy a tárgyak nem fontosak, az embernek nem szabad tárgyakhoz ragaszkodni;
vannak, akik viszont azzal, hogy mindegyik tárgyukat féltik, ezért nincs közöttük „leg”.
Szóba kerülnek még egyedi, vagy ritka tárgyak.
Illetve azok, amelyeket törékenységük, sérülékenységük miatt kell félteni. 25
Néha örökölt dolgokat neveznek meg, ilyenkor, akárcsak a szeretett személyektől kapott
tárgyak esetében, a tárgyak a személyen keresztül válnak fontossá-féltetté: az ilyen
tárgyakban mintegy továbbélnek a szeretett személyek, s ezt a továbbélést, a továbbélés
lehetőségét védi az ember a féltett tárgyban. (Ilyen tárgyak: a nagymama által készített
hímzés, örökölt ruhadarabok, óra, bútorok, meghalt apa írásai, szülőtől származó levél,
stb.)
23 „Ez egy kicsi medál, amit négy évesen kaptam a testvérem gimis osztálytársától. Mágikus erővel bír a
számomra. Vittem a felvételire is. Illetve úgy hozták utánam, mivel otthon felejtettem; tudták, milyen fontos
nekem.”
24 Lásd például: Szapu (2002)
25 „A törékeny dolgokat féltem, ott óvatos vagyok. Figyelek, hogy a szemüvegre ne üljek rá. Értékes dolgom
nincs, nem az értéke miatt féltem, hanem egyszerűen nem szeretem, ha eltörik valami. Apróbb dolgok is, például
egy hamutartó is bosszantana, ha eltörne.”
8

Vannak tehát olyan tárgyak, amelyek materiális okok miatt féltettek (autó, pénztárca,
videó kamera), vannak amelyeknek materiális értéke nincs, de szubjektív értéke annál
inkább, s ezért tartozik a féltett tárgyak közé (levelek, napló, gyerekkori maci, családi
fényképek), s vannak, ahol a két szempont vegyesen játszik szerepet (például a mobil vagy
a komputer esetében, amelyek gyakran a materiális értéken kívül a bennük tárolt
személyes adatok, telefonszámok, munkák miatt is kiemelt jelentőséget élveznek). Hogy a
hasznosság, az anyagi érték vagy a személyesség; az önkifejezés fontossága az identitás
megteremtésében és védelmében vagy a másokhoz fűződő kapcsolat határozza meg
inkább azt, hogy egy tárgyat mennyire félt a tulajdonosa, függ a személyiségkülönbségektől
éppúgy, mint azoknak a kulturális szocializációs mintáknak a
különbségeitől, amelyek az egyén neveltetését meghatározzák. Mindenesetre a „féltett
tárgy” (és mondhatjuk általánosítva is: a birtoklás) fogalmában és képzetkörében
mindezek a mozzanatok szerepet játszanak 26 .
A bécsi mintában az e kérdésre adott válaszok között az első öt helyen fényképek, a
mobiltelefon, ékszerek, a pénztárca, és könyvek kapnak említést. Kiemelt jelentőségük
van a megőrzendő dolgok között az emlékeknek (fényképek, levelek, gyerekkori maci: a
tárgyak mint a személyes -- és részben a kultúrtörténeti -- múlt őrzői és továbbítói). Az
autó az osztrák mintában megjelent a leghasznosabb tárgyak közt, ám kevésbé bizonyul a
legféltettebb tárgyak egyikének (a komputerhez hasonlóan): nem érzik pótolhatatlannak.
A magyar mintában az autó ott szerepel a legféltettebbek között, e különbség megint
életszínvonal-mutató is: egy magasabb életszínvonalú társadalomban az autó már nem
tartozik a különösen féltett dolgok közé, hiszen esetleges elvesztése-tönkremenetele
esetén könnyebben pótolható.
3. Legszebb tárgyak
Ez a kérdés lehetőséget ad a különböző ízlés-orientációk megjelenítésére is.
A leggyakrabban említett tárgyak műalkotások, reprodukciók (grafikák, faliképek,
tájképek, festmények, rajzok, rézkarcok) – jelezve azt a (nem minden korban evidens)
tényt, hogy a modern ember számára a (képző)művészet a szépséget leginkább
megtestesítő jelenségterület. (Az iparművészek közül többen saját alkotásokat említenek,
itt a művészet érték-volta mellett az identitás-érzés, a sikeres önkifejezés öröme is részt
vesz a szépség képzet kialakításában; mint ahogy mások meg a szeretett személyek
műveire hivatkoznak, ahol a szeretett személyhez fűződő érzelem kapcsolódik be a
„szépség” képzetkörébe).
A lista következő helyein is műtárgyakat, műtárgy funkcióban használt tárgyakat találunk.
Különösen sok említést kapnak a porcelánok (herendi váza, Zsolnay-porcelánok,
porcelánkészlet). A porcelánnak kiemelt szerepe van a legszebb tárgyak között (ez az
esetek nagyobb részében a minta nő-tagjainak köszönhető. Már Magyarság-szimbólumok
kutatásunkban is kitűnt, hogy a porcelánokat elsősorban lányok, asszonyok említik: ez
következik mind a nőknek a lakás kialakításában, feldíszítésében, az otthonteremtésben
játszott hagyományos és mindmáig markáns nemi szerepéből, de abból is, hogy a kerámia
igen nagy arányban nők önkifejezési formája). A porcelántárgyak szépség-jelkép volta a
18. századi ancien regime-ek udvari ízléséből kinőtt, és a biedermeier közvetítésével
közkeletűvé vált vitrinkultúrában is gyökerezik. A „szépség” fogalmához e tárgyakban
elsősorban a „finomság, kifinomultság” asszociációköre kapcsolódik: a porcelán tárgyak
26 „A nagymamám legféltettebb tárgyai néhány bútor, amelyek végigkísérték az életét, többek közt egy 250 éves
komód és az a pianínó, amit 12 éves korában kapott karácsonyra a szüleitől. Ez a hangszer és még pár apróság,
ami megmaradt a háború után, és amit nem koboztak el a szlovákok. A könyvei szintén a legféltettebb tárgyai
közé tartoznak.”
9

„érezhetően” törékeny anyaga miatt is, de az e tárgyakra jellemző formavilág
következtében is.
Iparművészeti tárgyak alkotják a következő tárgycsoportot is: ékszerek (gyűrűk,
fülbevalók, medálok); amelyek azonban már nem csak mint szép anyagú és szépen
megformált tárgyak kapcsolódnak ide, hanem azért is, mert az emberi test díszítői, az
ember szépségének kiemelői, s így (ezek is) beleviszik a fogalom képzetkörébe a
személyes viszonylatok kifejezésének lehetőségét is.
A „szépség” egy újabb összetevőjét jelentik a régi tárgyak (a válaszokból vett példákkal:
antik könyv, régi diótörő, antik kisasztal, régi hímzések, kézimunkák, perzsaszőnyeg); a
modern ember kultúrájának fontos eleme (megint csak nem minden kultúra sajátja) a
történelem ilyetén értékelése, az a felfogás, amelyben a múlt „patinája” felértékel,
nemesít.
Általában is a „szépség” (per definitionem) megtestesítői a különféle dísztárgyak
(kristályedények, vázák, poharak, csillár, stb.). Ezek között érdekesen elválik a népi és a
polgári ízlésvilág. Sokan említenek egyfelől népművészeti tárgyakat, hímzéseket,
köcsögöket, fa diótörőt, stb. Másfelől a polgári ízlésvilág maga is kettéoszlik egy
„kispolgári” típusra, amelyet a csipketerítők, kristályedények, üvegcsillárok,
porcelánbabák (általában a vitrinkultúra) említése jellemez; és egy polgári-nemesi
ízléstípusra (a kultúrtörténet – az imént idézett „régi tárgyak” nagyobb jelentőségével). Ez
utóbbi csoportba sorolható válaszolóink a legkülönfélébb tárgyakat említik a 18. századi
copf bútortól a 19. századi puskán át, a századelőről származó tollig, különböző „antik”
berendezési tárgyakig, amelyek esetében maga az idő, a tradíció ad szépséget a
tárgyaknak.
Szép, a lakást, a környezetet díszítő tárgyakként kerülnek felsorolásra – elég sok válaszoló
által – a növények, virágok, s nem ritka a természet egyéb kincseinek (ásványok, csigák,
kőzetek, akváriumok, szárított virágok) – azaz az „ember alkotta szépség” mellett a „talált
szépség” reprezentánsainak -- említése sem.
Az ékszereknél utaltunk arra, hogy a szeretett ember szépsége maga is kifejeződhet a
tárgyakban. Közvetlenül hordozzák ezt a fajta szépséget a gyerekekről, szerelmekről
készült fotók. De tréfás válaszként találkozunk a legszebb tárgyak között a „barátnőm”
megjelöléssel is, ebben egyszerre jelenik meg a modern, elidegenedett korok szemlélete,
amelyben a női szépség is mint eltárgyiasult dolog, tárgyi dekorativitás szerepel,
ugyanakkor e tárgyias szemlélet elutasítása is: a válasz felfogható egy olyan vallomásnak
is, amelynek hőse nem hajlandó élettelen tárgyakkal kifejezni a „szépséget”, amit
elsősorban emberi viszonylatok testesítenek meg. (Az eltárgyiasulással egyébként
mindvégig küzd az ellenirányú, a tárgyak „élővé” tételére irányuló törekvés is).
A szépség megtestesítői között feltűnően sokan említik a gyertyákat (ezeknél az
esztétikum mellett, illetve annak fokozójaként a szépség fogalomba belesugárzik a
transzcendencia, a hangulatiság, illetve a tűz ősi vonzereje is).
A férfiak (főként a nemi sztereotípiákhoz leginkább kötődő férfiak) a legszebb tárgyak
között is gyakran technikai eszközöket, (autó, hi-fi, fényképezőgép, modell repülőgép,
modell autó, Matchbox, toll, kések) sorolnak, a nők inkább az ékszerekre, dísztárgyakra
helyezik a hangsúlyt.
E kérdésnél is – főleg a vágyott tárgyakkal illetve az ideális életforma tárgyaival
összhangban – kap néhány említést a ház, lakás, otthon is.
Néhányan felsorolják ruházatuk, ruhatáruk általuk legszebbnek tartott darabjait is
(ünneplő ruha, öltöny, fehérnemű, márkás cipő) – ez részben olyanoknál figyelhető meg,
akiknél – más kérdésekből is kikövetkeztethetően – a ruhának különös jelentősége,
megbecsültsége van (akár azért, mert személyiségük részének tekintik, akár azért, mert –
például textiltervezőknél – különös érdeklődésük tárgya); részben pedig szerepet kap
10

olyan szerényebb anyagi körülmények közt élők esetében, akik egy-egy ruhadarabot
környezetük megszépítőjeként becsülnek (s tartanak számon gyakran a féltett tárgyak
között is).
Egy pár említéssel szerepelnek még a fényképek is: ezek művészi értékük és/vagy az
általuk ábrázoltak szépsége miatt kerülhetnek ebbe a kategóriába.
Vannak, akik elutasítják ezt a kérdést: néhányan azt mondják, hogy minden tárgy lehet
legszebb tárgy, ha jók az arányai, ha funkcionális, ha harmonikusak a színei, szépek a
részletei; néhányan pedig egy ezzel ellenkező álláspontot képviselnek: nincs ilyen, nem
szabad a tárgyakhoz kötődni, a szépséget nem a tárgyi világban kell megtalálni. (A
materializmustól való eloldódás igénye, a spirituális értékek felsőbbségének vallása a
legvégletesebb tárgykultusz idején is jelenlévő álláspont, s a fogyasztói társadalom illetve
a szocializmus kétféle materializmusának ellenhatásaként az ezredvégen ez a szemlélet
még fel is erősödött).
A szépség-fogalom tárgyi szimbolikája tehát a természeti szépség, az ember szépsége, az
ember által alkotott szépség, a múlt megszépítő ereje és a mindebbe besugárzó lelki illetve
spirituális szépség elemeiből tevődik össze, és megint nagyon különböző szépség felfogást
jelent a különböző egyének (és társadalmi csoportok) esetében. A legszebb tárgyra
vonatkozó kérdés sok emberből azt váltja ki, hogy lakásában „nézzen körül”: a legtöbb
szépnek tartott tárgy a lakás dísze, s csak ezután következnek az emberi testet, a személyt
ékítő tárgyi elemek.
S persze mindent lehet szépnek látni; ami az ember számára fontos, azt gyakran elkezdi
szépnek is tartani.
Vannak emberek, akik különösen hajlamosak is arra, hogy éppen a szépség mércéjével
mérjenek, s jó képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a mindennapi élet szinte bármely
jelenségében felfedezhessék az esztétikai értéket. 27 Így lehet múzeumi gyűjtemények
tárgyává a kopott tégla, a régi fürdőszobakád, stb. 28
A bécsi mintában: a leggyakrabban ruhákat, ékszereket, lakberendezési tárgyakat és
fényképeket említenek. Érdekes eltérés, hogy a magyar mintában inkább dísztárgyak (a
tárgyi reprezentáció kellékei) szerepelnek itt, a bécsiben nagyobb arányban használati
tárgyak (talán azt juttatván kifejezésre, hogy a tárgyak ténylegesen használatba kerülnek, a
szépség pedig ennek alárendelt érték? – ami egy piaci társadalomban gyakori
értékhierarchia). Eltérés van abban is, hogy egymáshoz viszonyítva a két csoportot a ruha
a magyar mintában inkább „hasznos”, itt viszont inkább „szép”. A bécsi mintában a négy
leggyakrabban említett tárgy közül három olyan, ami az egyént teszi széppé, szorosan
kapcsolódik az egyénhez. A magyar válaszadók által viszont többször említődik régi tárgy
(ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a magyar minta életkor szempontjából vegyesebb,
de mivel nem csak az időseknél jönnek elő a régi tárgyak, hanem a fiataloknál is, így talán
az a következtetés is megengedhető, hogy a múlt iránti szükséglet a többször megszakított
fejlődésű, elvágott gyökerű magyar társadalomban erősebb lehet, mint ott, ahol a múlt és
jelen között szervesebb a kapcsolat; s szerepet játszhat itt az is, hogy a magyar még nem
27 „Legszebb tárgyam nagyon sok van. Ez szinte felsorolhatatlan. Van egy gombgyűjteményem például a
hatvanas évekből, van egy századelejei része is, az kevésbé gazdag. Egyik szebb mint a másik. Mintha kis mini
szobrok lennének, annyira szépek. Én egy nagy gyűjtő vagyok, ami úgy motiválódik, hogy amiből két darab van,
vagy három és tetszik, akkor abból gyűjtemény lesz. Onnantól kezdve koncentrálok és ha bizonyos szituációba
kerülök, az érzékszerveim kinyílnak. Ha például ócskapiacon vagyok, akkor végigpörgetem mindazt a tárgyat,
amit gyűjtök: a gomb, a fonott üveg, a darumadár, a hanglemez, szép régi fiókcímerek, villanyszerelési porcelán
alkatrészeket – egy időben minden porcelánból volt, a konnektorok, villásdugók, kék porcelán
villanykapcsoló…Ebből volt egy, aztán kettő, három, ilyen kis mini gyűjtemény lett belőle. Azért érdekelnek, mert
szép tárgyak, nehéz belőlük kiragadni bármelyiket is.”
28 Ahogy azt például a diszeli Látványtár bemutatja.
11

olyan szinten fogyasztói társadalom, mint az osztrák, mert a fogyasztói társadalom
kibontakozása mindig felerősíti a piaci társadalmak amúgy is jelenorientált jellegét).
További eltérés, hogy a magyar mintában gyakran szerepelnek a legszebbnek tartott
tárgyak között népművészeti tárgyak, a bécsi mintában ilyen nem fordul elő. A bécsi
mintából hiányoznak a természet kincsei is. (A magyarázatok egyike itt ismét az
életszínvonal különbség lehet: a természeti tárgyak sokaknál azért kerülnek dísztárgyfunkcióba,
mert ez nem kerül pénzbe, a szépség ezen fajtája bárki számára elérhető; de
magyarázat lehet az az említett mentalitás különbség is, hogy a magyar még nem annyira
urbánus és fogyasztói kultúra). A bécsi mintában művészeti tárgyak is kevésbé kapnak
említést (ez utalhat arra, hogy a művészet kultusz kevésbé érvényesül, s az említett módon
inkább alárendelődik az anyagi értékeknek az osztrák viszonyok között, mint az
identitását évtizedek óta jelentős mértékben éppen a művészetében kereső magyar
társadalomban; de persze egyszerűen az is okozhatja az eltérést, hogy a hazai válaszolók
között nagy arányban vannak jelen művészek – igaz, hogy a magyar minta egyéb
értelmiségi tagjai is nagyobb arányban választanak műtárgyakat, mint a szintén -- fiatal --
értelmiségiekből álló osztrák csoport). És természetesen mindegyik említett különbség
esetében több más magyarázat is létjogosult lehet.
Ez a kérdés mindenképpen azok közé tartozik, amelyek érzelmileg erősebben involválják
a megkérdezetteket, ezért a válaszok többet megmutatnak a válaszolók személyiségéből, s
ennél fogva -- néhány más kérdéssel együtt -- alkalmasak arra, hogy a véleményeken túl
mintegy „világokat” is ábrázoljanak (ez esetben a szépségnek a válaszolók életvilágában
játszott szerepét).
4 .Gyerekkorát jelentő tárgyai.
Erre a kérdésre – eléggé várhatóan – a legtöbben különböző típusú babák (rongybaba,
porcelánbabák, Barbie-baba, nagymama által renovált baba) megemlítésével
válaszolnak. 29
A babákat a plüssállatok követik (itt érdemes felfigyelnünk arra, hogy az érzelmileg
különösen érintett kérdéseknél a tárgyszimbolikában megnő az érzékletek szerepe: ennél a
választípusnál sem lehet eltekinteni az érzékleti asszociációktól -- meleg, puha – amelyek,
mint a szőrmajom-kísérletek óta tudjuk, itt egészen ősi, ösztönszintű motívumok
mozgósulását jelentik. Ebben az asszociációs mezőben egyrészt a gyerekkor
összekapcsolódik az elemi védelem igényével, másrészt több motiváció – az alapvető
biztonságszükséglet, a megszokottakhoz való ragaszkodás, a saját energia-befektetéssel
való takarékoskodás, stb.-- ennek az elemi védelemnek, e védelem tovább vitelének az
igényét prolongálja az ember életében – gyakran éppen a tárgyszimbolikán keresztül. Mint
később látni fogjuk, a plüssállatok a jelenben, tehát a felnőttkorban „hatást gyakorló”
védő, óvó kabalatárgyak között is kiemelt szerepet kapnak. 30 )
A plüssállatokkal egy kategóriába is sorolhatók a „macik”, de sok külön említésük miatt
mi is külön kategóriába helyeztük őket. Arra a kérdésre, hogy a sok állatfigura közül miért
éppen a medvék váltak kimagaslóan közkedvenccé, nehéz egyértelmű választ adni,
feltehetőleg megint segítenek a magyarázatban a közismert pszichológiai kísérletek: a
szőrmajom-kísérlet és a lekerekített arcforma kiemelt érzelmi szerepére vonatkozó kísérlet
– s hatása lehet persze számos mese pozitív asszociációkörének is.
29 „A legemlékezetesebb a Juliska babám, aminek porcelán feje volt, és a hozzá tartozó emeletes babaház,
amelyet még a papám épített. Egy faüzemben dolgozott és sok-sok bútort, játékot és egyéb dolgot készített a
családnak.”
30 „A gyerekkoromat nekem természetesen a plüssállatok jelentik. Egy évesen kaptam egy jegesmedvét, amit
Jegusnak hívtam. Volt egy nyuszim is. Hülyén hangzik, de a nyuszimnak sokat beszéltem, afféle pszichológus
volt. Mindent elmondtam neki, főleg meséltem.”
12

Magától értetődő, hogy a gyerekkor felidézőiként sokan említik a gyerekkori fényképeket,
videó-felvételeket – az evidencián kívül itt azért érdemes hangsúlyozni a képnek vizuális
korunkban játszott kiemelt szerepét és azt a szerepet is, amelyet ezek az emlékek az
individualizált modern ember világképében játszanak: igen fontos eszközei lévén az
individualitás reflektáltságának. Általuk az ember élete a magzati kortól haláláig
dokumentált, és – tárgyiasított.
A gyerekkor felidézője persze minden olyan tárgy, amellyel az ember gyerekkorában
kapcsolatba kerül. Említésre kerülnek gyerekkönyvek (van, amikor megjelölnek egyes
konkrét címeket vagy szerzőket is: Ablak--Zsiráf, Pöttyös Panni, Weöres-versek, Vernekönyvek).
A következő gyakran említett tárgycsoport a gyerek-ágynemű (a gyerekkorban az
alvásnak még a felnőttkorinál is nagyobb a jelentősége, ráadásul az alváshoz a
gyerekkorban szintén meghatározó fontosságú álomvilág is hozzáasszociálódik. Így nem
csoda, hogy annyi alvással kapcsolatos tárgy kerül itt szóba: pléd, takaró, kispárna,
gyerekágy, alvómellény 31 ).
Sokakban a gyerekkort a kisebb méretek idézik fel. Gyakran megjelölt tárgy a gyerekbútor
(kis zsámoly, kis asztal).
Hasonló megfontolásból kerülnek a válaszokba a gyerekruhák (lakkcipő, fehér harisnya,
gyerekcipő, gyerek-bikini). A kis méret felidézése sokszor egy fajta elérzékenyülést is
kivált: a felnőtt embernek a gyerekekhez kötődő ösztönös érzelmei ilyenkor önmaga
hajdani alakja felé fordulnak. Ugyanakkor ezek a holmik éppen a méretkülönbség miatt
különösen alkalmasak a gyerekkor és a felnőttkor megkülönböztetésére. A felnőtté válás
folyamatát szimbolikusan – az érzékleti szinten -- nagy részt éppen a ruhák és egyéb, a
testhez kötődő tárgyak növekvő mérete fejezi ki.
Egy másik, a gyerekkort felidéző képzetkör a gyerekkori tevékenységek köre. Ide
tartoznak elsősorban a gyerekrajzok. Sok ember számára ez azért is alkalmas
megkülönböztető jelkép, mert később felhagy a rajzolással, s így az tipikus gyerektevékenységet
jelent neki; másoknak, például a képző-, építő-, vagy iparművészeknek,
akik később magasabb szinten folytatják a rajzolást, annak korábbi „gyerekes” színvonalát
jelképezi, (de az ő esetükben a későbbi pálya megalapozásaként, „tiszta forrásaként”, a
művészet „első érintéseként” is kiemelt jelentőséggel bírhat).
Érdekes helyet tölt be a gyerekkor-jelképek között a diavetítő (itt megjegyzendő, hogy
manapság ez az eszköz az egyik legkiemeltebb a divatos nosztalgia tárgyak között). A
diavetítő a „képcsináló” technikai eszközöknek egy egészen más, archaikus nemzedékét
képviseli a számítógéphez, videóhoz képest, s (azon kívül, hogy ennek használata-élvezete
is jellegzetes gyerekkori tevékenység) éppen annak következtében is képes a múltba
merült gyerekkort felidézni, hogy hozzákapcsolódik ez az „archaikus” jelleg 32 (mert annak
idején még nem feltétlenül volt ilyen jellege).
Gyakorta szóba kerülnek még e kérdésnél a mesekazetták, meselemezek – ezek szerepe
minden tekintetben hasonló a diavetítőéhez.
A gyerekkor egy más rétegét idézik meg a régi iskolai holmik (füzetek, olvasókönyv, fatolltartó,
a toll, amivel a megkérdezett írni tanult, az ellenőrző füzet, stb.)
Az eddig említetteken (vagyis a nagyon sokak által megnevezetteken) kívül nagy
változatosságban szerepelnek még további játékok (főleg matchbox, Lego, építőkocka,
31 „A gyerekkoromról először a Szaffis ágyneműm jut az eszembe, amiben gyerekként aludtam, és nagyon
szerettem”.
32 Ma ilyen nosztalgia-tárgyként került újra gyártásba a diavetítő, s lett szervezett gyermekprogramok divatos
elemévé a diavetítés.
13

hinta, kisautó, katonák, homokozó-lapát, és -vödör, fürdőkacsa; néhány említéssel: cumi,
persely, hintaló) 33 .
Ugyancsak nagy változatosságban kerülnek említésre a gyerekkort kinek-kinek a maga
konkrét emlékein keresztül felidéző nosztalgia tárgyak 34 : a gyerekkorban evett sütemény
(ó, Proust!), a petróleumlámpa, a kemence, cserépkályha, a nagy dunyhák, a régi
agyagedények, szülők által készített tárgyak, műanyag-szandál, stb. Különösen
alkalmasak az ilyen gyerekkor-felidéző szerepre azok a tárgyak, amelyek annak idején
hosszú vágyakozás (jelentős „érzelem-befektetés”) után jutottak a válaszoló birtokába. 35
(Proust kapcsán zárójelben érdemes szót ejteni a különböző műfajú alkotások viszonyáról
az ilyen gyerekkori emlékekhez. Több olyan tárgy is szerepel itt, amely irodalmi
művekben vagy popslágerekben is a gyerekkor felidézője. Ez egyrészt arra utalhat, hogy
valóban tipikus, a gyerekkort sok ember számára felidéző tárgyakról van szó, ezért is
számíthat sikerre ezek gyerekkor-szimbólumként való említése a művekben. De nem
kizárható a másik irányú kapcsolat sem, hogy olykor a művek által kiemelt tárgyak a
művek befogadóiban megerősítik, hogy ezek és éppen ezek a gyerekkor-szimbólumok, az
„elmúlt idők” jelképei, s ezért az ilyen tárgyak nagyobb valószínűséggel jutnak eszükbe,
amikor a gyerekkort tárgyakkal kell megjeleníteniük).
Érdekesek – bár a nemi sztereotípiák ismeretében magától értetődőek – a tárgyak
említésében itt is megmutatkozó nemi eltérések: a férfiak gyakrabban említik a
játékkatonákat, a Legot, a matchboxot, az építőkockát, a kisautót, a gombfocit, a biciklit, a
modellvasútat, a korcsolyát, szánkót, a labdát (általában a sporteszközöket); a nők a
babákat, plüssállatokat, a mesekönyveket, a rollert, a diavetítőt és a gyerekruhákat.
Ugyanakkor feltűnő, hogy a fiúk nem említik a (játék) fegyvereket a gyerekkort jelentő
tárgyak között. (Ezzel kapcsolatban – a fegyvereket övező általános negatív megítélés
mellett -- csak azt a hipotézist tudjuk megfogalmazni, hogy a többi játékkal ellentétben a
fiúk – olykor fegyveres – küzdelmei és vadászatai a gyerekkori erotikus játékokhoz
hasonló felnőttszerep-gyakorlások, méghozzá áttétel –modelljelleg -- nélkül)
A gyerekkort felidéző tárgyak tekintetében természetesen (a különböző korszakok eltérő
gyereknevelési hangsúlyait illetve gyerek-szokásait is tükröző) generációs elválás is
kimutatható: az idősebb generáció válaszaiban nagyobb arányban szerepel a gyerekkort
jellemző tárgyak között a Biblia, énekeskönyv, a szalvétagyűjtemény, bélyeggyűjtemény,
a középgenerációnál olyan mesekönyvek, mint Grimm, Andersen, a fa építőkocka, a maci,
a diafilm, a meselemez, a Gazdálkodj okosan társasjáték; a fiatalabbaknál pedig
plüssállatok, Lego, matchbox, számítógép. A tárgyakon keresztül e kérdés esetében is
nagyon plasztikusan kirajzolódnak az életvilágok részletei; a különböző életformák, a
különböző nemzedékek eltérő gyermekkora. 36
A bécsi minta első öt helyén is a plüssállatok, a maci, a babák, a fényképek és a
gyerekkönyvek szerepelnek. Megjelenik még itt a síléc. (Az ország geográfiájának
33 Érdekes, hogy a fiúk jóval többféle játékot sorolnak fel itt, a lányok játékai sztenderdizáltabbak.
34 „Anyukám köntöse, amelyben a kórházban volt, amikor megszülettem én, és a testvérem születésekor is ezt
viselte.(…) A fülbevalóm, amit ovis koromban anyuval együtt lövettünk be a kozmetikában. Ez az első emlékem a
gyerekkoromból, amire emlékszem.”.
35 „Nekem három éves koromból jut eszembe inkább egy személyes érzelmi emlék. Egy gyöngyösi cukrászda
kirakatában láttam meg karácsony környékén egy grillás malacfigurát, körülötte hat kismalaccal. Annyira
megszerettem azt a malaccsaládot, olybá elbűvöltek és megigéztek, hogy addig-addig jártam csodájukra
nagyapám kíséretében, míg végül kaptam egy ilyen figurát…a mai napig is nagyon kedves emlék maradt a
számomra”.
36 Gyakori törekvés ugyanakkor, hogy a pozitív érzelmekkel övezett gyerekkor tárgyait további nemzedékekre is
átörökítsék, feltételezve, hogy ami valakinek gyerekként élvezetet nyújtott, az leszármazottainak -- későbbi
korok gyermekeinek – is ugyanazokat az élvezeteket nyújthatja. „Volt egy kisvasutam, amire sokáig áhítoztam,
míg végül megkaptam. Rengeteget játszottam vele és sok mindent építettem hozzá. A nagyszüleimnél az összes
játékom el van téve, hogy megőrizzem őket a gyermekeimnek és az unokáimnak.”
14

köszönhetően ennek nyilvánvalóan nagyobb a szerepe az életben, s így a gyerekek
életében is). Még a magyar minta válaszaiban tapasztaltnál is nagyobb arányban kap
említést a maci (amelynek fent említett, általános érzelem-kiváltó hatásához itt talán az is
hozzáadódik, hogy a mackó az osztrák kirakatok, turista ajándékboltok jellegzetes – az
Alpesekre is utaló -- tárgya is). Az iskola világa kevésbé jelenik meg az osztrákok
válaszokban (a magyar gyerekek életét viszont szinte kitölti, és – a nagyobb
teljesítményorientáltságból, stresszesebb jellegből is adódóan – meglehet, mélyebb
lenyomatokat is hagy. Egy másik lehetséges ok, hogy mivel a bécsi minta tagjai még
szinte mindnyájan tanulnak, benne vannak az iskolarendszerben, így az „iskola” nem
sorolódik a távoli, elmúlt gyerekkor jelképei közé). A bécsi mintában nagyobb arányban
jelennek meg ételek (csokoládé, üdítő, fagyi) és olyan nosztalgia-tárgyak, mint például a
szövetzsebkendő (az azt a mai osztrák gyakorlatból úgy látszik nagy részt már kiszorított
papír-zsebkendővel szemben).
A gyerekkor tárgyi szimbolikája végül is a gyerekkorban használt sajátos gyerektárgyakból
(és a sajátos gyerek-tevékenységek tárgyaiból), az általános méretkülönbségből,
(és a tárgyhasználat színvonalának különbségéből), a gyerekeket körülvevő
tárgyakból (különös tekintettel azokra, amelyek a közben eltelt időben elavultak, s így
végérvényesen a múlthoz, a gyerekkor időszakához köthetők), illetve a gyerekkort
megörökítő dokumentumokból áll össze.
5. Kamaszkorát jelentő tárgyak
A kamaszkort jelképező tárgyak listáját a könyvek vezetik. (Generációs eltérések
természetesen itt is vannak: az idősebb nemzedék Jókai, Fekete István, Verne könyveket
említ, a középgenerációhoz tartozó nők közül sokan a Pöttyös és Csíkos ifjúsági
könyveket, Radnótit, a férfiak pedig Rejtőt.) Sokan említik mind a gyerek-, mind a
kamasz-, mind a felnőttkor jellegzetes tárgyai között a könyveket. De nincsenek kevesen
azok sem, akiknek éppen (az érzelmileg legdinamikusabb életkor), a kamaszkor vált az
olvasás korává.
Nemzedékről-nemzedékre egyre nagyobb arányban kerülnek említésre a könyvek mellett
persze a filmek, videók.
Nagy arányban szerepelnek a poszterek, a sztárok képei, a kamasz-szobák falát díszítő
egyéb képek, amelyek – főleg az utóbbi negyven évben – a jellegzetes kamaszkori
környezet meghatározó elemeivé váltak, kifejezéseként annak az életkori váltásnak,
amelynek során az első lépések történnek a szabad döntések-választások, a saját életforma
kialakítása felé; mindennek ma már általánosan elfogadott első gyakorlóterepe a saját
szoba falának alakítása, ahol főleg a kamasz életforma és a megfelelő külső szempontjából
modellt jelentő személyek és egyéb minta-közvetítő szimbólumok szerepelnek.
Nagyon nagy a kamaszkor jelképei között a zene szerepe. Ez feltehetőleg valamilyen
mértékben mindig így volt (hiszen ha a kamaszkor az érzelmileg legdinamikusabb
életkorok egyike, ezen időszak érzelmi hullámzásainak „feldolgozására” a zene az ember
egyik legkézenfekvőbb eszköze), de az utóbbi évtizedekben a zenének ez a szerepe (nem
utolsósorban a különböző hanghordozó technikai eszközök fejlődésével is
összefüggésben) tovább növekedett. Mintánkban említésre kerülnek hanglemezek,
kazetták, a lemezjátszó, gitár, egyéb hangszerek, a koncertjegyek, a magnó, a walkman,
discman, stb. Mindebben benne van a kamasz-életérzés zene általi kifejezése, a
kamaszéletforma, a házibulik, koncertek világa, s az utóbbi időben egyfajta, az embert
körülvevő, magával hurcolható zenei burok is, amit a walkman, discman teremt meg az
egyes egyének számára.
Feltűnően sokszor kerülnek említésre a kamaszkor jelképei között a ruhák. A kamaszkor
az új identitás megtalálásának, az önálló ízlés keresésének korszaka, és egyúttal a
15

nemzedéki jelleg kialakításának korszaka is: a saját korosztály ízlésvilágához való
kapcsolódás. A ruházkodás elemei mindebben igen fontos helyet foglalnak el. A
válaszolók igen sok konkrét ruhadarabot sorolnak fel itt, annak jeleként, hogy ezek
tudatosan választott és valóban szimbolikus szerepű eszközei voltak a nemzedéki és
önmeghatározásnak. A farmer különböző típusai (csöves, koptatott, rongyos farmer,
farmer-short); bőrdzseki, kockás ingek, színes kendők, magas talpú illetve magas sarkú
cipő, Martens- (és egyéb) bakancsok, boxer-alsó, mokaszin, diszkó táska. (Az egyes
említett darabok – a mintába került nemzedékeknek megfelelően -- különböző évtizedek
kamaszviseletét tükrözik vissza. A középkorúaknál – elsősorban a szalagavató és egyéb
bálok divatjához kapcsolódóan – megjelenik a felsorolásban a báli ruha is).
Az öltözködéshez kapcsolódóan szerepelnek a válaszokban az önálló ízlésvilágot tükröző
külső megteremtésének, az egyedítésnek egyéb, kiegészítő, díszítő eszközei is: bőrkarkötő,
fülbevaló, nyaklánc, bőr-nyaklánc, jelvények.
Ugyancsak a külső kialakításában, a saját arculat megteremtésében jelentős a hajviselet,
amely tárgyként(!) (illetve a hajviselet kialakítását szolgáló tárgyak említésén keresztül) is
szerepel a válaszokban (dauerolt haj, festett haj, hosszú haj, illetve hajzselé, hajpánt,
hajfesték). Az előző pontokban említettekhez hasonlóan az is hozzájárul mindezek
kamasz-szimbólumként való felfogásához, hogy a válaszolók kamaszkorában
konfrontációt, kihívást is jelentettek az előző generáció ízlésvilágával szemben.
Általában is nagy szerepet kapnak a szépítkezés, ápoltság eszközei: a fésű, tükör, borotva,
a sminkeszközök.
A középfokú képzés általánossá válásával a kamaszkornak is jelképeivé váltak az iskolai
kellékek, iskolai emlékek (iskolapad, tábla, tankönyvek, órai levelezések, aktatáska,
érettségi tabló, osztálypóló, iskolai dolgozatok, ballagási virágok, szalagok).
De legalább annyira a magán-emlékek, a kamaszkori identitáskeresés, önreflexió (és
fokozott emocionalitás) olyan tárgyi lenyomatai is, mint a napló, emlékkönyv, a gondolati
reflexiók gyűjteménye, a levelezés, különös tekintettel a szerelmes levelekre. 37
Az utóbbiakkal egy csoportba sorolhatók a nagy élményekre emlékeztető belépőjegyek, a
szerelme nevével teleírt lap, a szerelmétől kapott, megőrzött ajándékok is.
A tárgyi világ elemei közül gyakori a kerékpár és néhányszor a kismotor említése: ezek
valóban igen jelentősek a kamaszkorban, mint a mozgékonyság, az önálló mozgás, a
megnövekedő mozgástér, a szabadság szimbólumai.
Kapcsolódik ehhez, de több más szempontból is fontos (energiák, feszültségek levezetése,
felnőtt képességek kipróbálása, erőnövelés, amely egyúttal a vonzerő növekedését is ígéri,
stb.) a sporteszközök kiemelése: edzőcipő, futócipő, vívótőr, kosárlabda, korcsolyacipő,
focilabda, edzőlabda, görkorcsolya, (a kerékpár itt is említhető).
Ugyancsak szembeötlően sokszor kerülnek szóba az alkotásigény tárgyai (a kamaszkor e
tekintetben is a felnőtt lehetőségek és képességek kipróbálásának korszaka): a nők
gyakran említik a horgolótűt, kötőtűt, a kézimunkákat, a saját öltözék készítését; a
férfiaknál a leggyakoribb példák a modellautó, illetve a gitározás, a zenélés, a zenekar.
Mindkét nem tagjainál megjelenik a rajzmappa, a pasztellkréta, egyéb rajzeszközök, a
zongora, egyéb hangszerek; a versírás, regényírás (tehát az önkifejezésnek, az
önmegjelenítésnek a művészi alkotással kacérkodó igénye).
Jellegzetes kamaszkori tárgyvilágot alkotnak a sátorozó életforma kellékei: hálózsák,
sátor, bogrács, polifoam, hátizsák. (Ezek a megnövekedett mozgásigényen kívül a
családtól való elszakadás, a külön, választott társakkal felépítendő felnőtt élet
gyakorlásának, a világ, az élettér tágabbra nyitásának eszközei és jelképei is).
37 „Szerelmeslevelek. Nem voltam szenvedélyes gyűjtő, nem tapétáztam ki a szobámat soha poszterekkel. Nekem
ezek a szerelmeslevelek jelentik a kamaszkoromat.”
16

Akik inkább kiskamasz-korukra gondolnak, felsorolnak még néhányat az ekkor gyakori
„önkifejezési” forma, a gyűjtemény-képzés példái közül is. 38
Nemi eltérések a kamaszkor jelképeinek körében kevésbé jelentkeznek, a kamaszkor a két
nem közeledésének, összekapcsolódásának korszaka: a gyerekkorban és a felnőttkorban
jobban elválnak a nemi minták. Egyetlen szempontból van itt lényeges és magától
értetődő különbség: mindkét nem tagjai a maguk kamaszkori váltásának, gyerekből
felnőtté alakulásának alap-tárgyait említik: a fiúk a borotvát, a lányok a melltartót és a
magas sarkú cipőt.
Feltűnő lehet az is, hogy a mobiltelefon nem kap hangsúlyt a kamaszkor tárgyai között,
pedig a hasznos és a féltett tárgyaknál egyaránt sokan hivatkoznak rá, s ráadásul a mostani
kamasz-életforma egyik alaptárgya is a mobil. Mintánkban kamaszkort szimbolizáló
tárgyként mégsem működik (feltehetőleg azért, mert válaszadóink közül még a fiatalabbak
sem kamaszkorukban kapták meg első mobiljukat: későbbi nemzedékekben ez már
valószínűleg szerepelni fog a kamaszkor jelképes tárgyainak sorában).
Összefoglalva: a kamaszkor szimbolikáját tehát döntően az életkorra jellemző sajátos
életforma: a lehetőségek, képességek próbálgatása, az egyéni és nemzedéki identitás
kialakítása, a családtól való elszakadás, az átalakulással járó fokozott emocionalitás és
ennek kifejezése, a tanulás, s még inkább az önművelés, a fokozott élmény-, és
benyomásgyűjtés uralja, s a későbbiekben ezekhez kapcsolódnak a korszak sajátos
érzéseit megörökítő emlékőrzés tárgyai. 39
A bécsi mintában a legfontosabbak: a zene és az ehhez kapcsolódó tárgyak (kazetták, CDk,
Hi-fi torony); a ruhák, a kozmetikai cikkek. A cigaretta, öngyújtó is szerepel itt, míg a
magyar mintában csak egyetlen esetben történik utalás a dohányzásra. A kismotor és a
bicikli a bécsi mintában is hangsúlyos: anyagi színvonalra (és életforma-különbségre) utal,
hogy a kismotor jóval többször kerül szóba, mint a magyar fiataloknál. Az osztrák
mintában is jelen vannak, -- bár az olvasásnak a magyar mintáénál kisebb szerepével --
különböző kamaszoknak szóló magazinok, kamaszkönyvek. Jelentős különbség még a
magyar válaszokhoz viszonyítva, hogy az iskolához kapcsolódó tárgyak itt is hiányoznak,
mint a gyerekkor tárgyai között, és a kreatív, önálló alkotás is kevésbé jön elő (ez – mint
már fentebb utaltunk erre, egyrészt a magyar minta sajátos jellegéből, a művészek nagy
arányából, másrészt a művészet hangsúlyosabb hagyományaiból is adódhat, harmadrészt
talán abból is, hogy a fogyasztói kultúra inkább a készen kapható dolgokra épít, s a
fogyasztói kultúra kétségkívül erősebb hatóerő az osztrák közegben).
6. Felnőttkorát jelentő tárgyak
A felnőttkort, a felnőtté válást egyrészt a hivatalos felnőtté nyilvánítás jelenti. A legtöbben
ehhez kapcsolódó iratokat említenek. Igazolványok, diákigazolvány, személyi igazolvány,
útlevél, első szavazó oklevél, jogosítvány (az idősebbeknél: munkakönyv). Régebben a
38 „Voltam egyáltalán kamasz? Biztos voltam. A szalvétákat gyűjtöttem, voltak egészen régiek is. Akkor anyáról
lányára szálltak ezek, akkor divat volt ez. Bélyegeket a bátyám hatására gyűjtöttem, mert irigykedtem, hogy neki
mennyi van. Most már nincsenek meg ezek.”
39 „Kamaszkoromból maradtak olyan tárgyaim, amik…az akkori beat vonatkozású tárgyak. Minden, ami
akkoriban a beattel kapcsolatban az embert körülvette, annak az akkori jelenben valami elképzelhetetlenül
fontos ereje és hatása volt. Azért is mondtam, hogy mágikus, mert ugyan nem vagyok hívő, de el tudom képzelni,
hogy bizonyos vallások, vagy vallási érzületek lehetnek hasonlóak, Abban a pillanatban egyszerűen felülmúlnak
mindent, családot, iskolát, bármit…ezt lehet rajongásnak is nevezni, azzal az érdekességgel, ami azelőtt nem
volt, tehát nagyon összetett érzés ez, valami olyan iránt…nem Isten iránt, valami iránt, ami több ezer éve van,
hanem olyan iránt, ami a szemed láttára alakul és tudod, hogy ebben milyen erő van. Minden, ami ehhez
kapcsolódott, apró tárgyak, ezek hordozták ezt. Mint ahogy egy kereszt a nyakban, vagy egy rózsafüzér képes
erőt adni…Szóval ezek voltak az én beat-korszakbeli tárgyaim. Nyakláncokat is készítettem ilyen színes
villanydrótokból, nagyon szép tárgyak, a mai napig őrzik a színüket, azt hittem vegyileg elszíneződnek majd, de
nem.”
17

felnőtté avatási ceremóniák része volt a személyi igazolvány átadása, s bár a kamaszkor
(és a fiatalkor) felértékelődésével párhuzamosan a felnőtté avatás rituális jellegének utolsó
maradványai is elhalványodtak 40 , a határhúzó tény, a jog erre vonatkozó rendelkezései
megmaradtak, s így maguk a hivatalos iratok megőrizték felnőttkort jelző és jelképező
szerepüket.
Hasonló a különböző tanulmányok elvégzését igazoló, tehát a tanulás, a felkészülés korát
lezáró iratok, a bizonyítványok, a diploma (az érettségi, a szakmunkás bizonyítvány, a
főiskolai-egyetemi diploma) jelentősége és jelentése.
E kérdésnél is gyakran említődnek a fényképek – nem véletlen, hogy ez a „tárgy” a
gyerekkort, kamaszkort és felnőttkort jelentő tárgyak közt egyaránt előkerül: a fénykép a
változó önkép rögzítésének egyik legfontosabb objektivációs formája.
Feltűnően gyakran szerepel a válaszok között a kulcs (albérleté, lakásé), mint az önálló
életforma, a saját élettér, (illetve az ezzel az élettérrel való rendelkezés) szimbóluma.
A következő hangsúlyos csoportot az anyagi önállóság, pénzzel való rendelkezés olyan
tárgyai alkotják, mint a pénz, bankkártya, hitelkártya, pénztárca.
Itt sokan emelik ki a mobiltelefon szerepét (ez fenti állításunkat látszik igazolni, miszerint
Magyarországon a mobilozás széleskörű elterjedése éppen arra a korszakra tehető, amikor
a mai fiatal generáció belépett főiskolai-egyetemi éveibe, s így számukra a mobiltelefon is
a felnőtté válás kísérő jelenségei közé tartozott).
A zömében értelmiségi mintában eléggé magától értetődően jelennek meg a felnőttkor
jelképei között a felsőoktatás (az egyetem, főiskola) tárgyai (jegyzetek, diákigazolvány,
index, egyetemi könyvek). (Bár korábban arra utaltunk, hogy az egyetemisták számára az
iskola, a tanulás folytonosságként is jelentkezhet, ennek ellentmond az, hogy a felsőfokú
tanulmányok jellege nagy mértékben különbözik a korábbiaktól. Első sorban abban, hogy
míg az általános iskolai tanulmányokat, -- s az esetek nagy részében még a középiskolai
tanulmányokat -- is a gyerekek illetve kamaszok több-kevesebb szülői kontroll alatt
folytatják, az egyetemi oktatás már a többé-kevésbé felnőttnek tekintett egyén saját ügye,
amit igen sokszor a szülői háztól való elszakadás is kísér, s így az egyetemista-főiskolás
lét akkor is a felnőttkor-szimbólumok közé lép, ha számos huszonéves diák-válaszolónk
fontosnak tartja is megjegyezni, hogy ő még nem tartja magát felnőttnek).
A felnőttség-jelképek egy következő csoportját alkotják a saját erőből vásárolt tárgyak,
(például az első keresetből vásárolt tárgyak),mint az önállóság bizonyítékai.
Ennél a kérdésnél is előtérbe kerülnek a könyvek: szakkönyvek, orvosi könyvek, lélektani
könyvek, művészeti könyvek és természetesen – főleg az idősebb korosztályban -- a
Biblia. (A felsorolásból is kitűnik, hogy a minden életkorban jellemzőnek tartott könyvek
közül a felnőttkor jelképei között kiemelkednek a – felnőtt – szakmához kapcsolódó,
illetve a tudatos felnőtt élet alakításában szerepet játszó művek).
A felnőttkor eléggé magától értetődő jelképei a jegygyűrű és a házassághoz kapcsolódó,
azt, mint a felnőtt lét egyik leglényegesebb összetevőjét jelképező egyéb tárgyak, a
házastárstól kapott ékszerek, ajándékok.
Ha nem is a házassághoz, de a nemi élethez, mint a felnőtté válás egyik fő kritériumához
kapcsolódik a fogamzásgátló eszközök gyakori említése.
A végső felnőtté válást sokak számára a saját gyerek megszületése jelzi. (A saját gyerek
lehetőségét már a nemi élet kezdetei meghozzák, paradox módon a fogamzásgátlás éppen
ezért is felnőttség-szimbólum). Számos, a (saját) gyerekhez kapcsolódó tárgy szerepel a
felnőttség jelképeként: a babakocsi, a gyerek tejfoga, a gyerek hajtincse, a cumisüveg, a
pelenka (pelenkázás).
40 Vannak azért családok, ahol megmaradt néhány ilyen „avatási rítus” (a hozzájuk kapcsolódó tárgyakkal
együtt). „A felnőttkoromat nekem két gyűrű jelenti, amiket az anyukámtól kaptam. Az egyiket akkor kaptam,
amikor a személyimet, a másikat a felvételim közben.”
18

Sok válaszban szerepelnek itt a saját (illetve felnőttként birtokba vett) életforma tárgyai:
színes függönyök, polcok, bútorok, gyertyatartó, tv, videó, varrógép, mikrohullámú,
rézágy, komód, barokk karosszék, festmények, porcelánok.
S természetesen (a „kulcs” válasszal összevonhatóan) a saját lakás, vagy albérlet. 41
A felnőtt életformához kapcsolódó (az önmagukról és családjukról gondoskodni képes
felnőtté válásukat jelző és jelképező) saját tárgyak között a nők egyébként a nemi
sztereotípiáknak megfelelő nagy arányban háztartási eszközöket neveznek meg: kávéfőző,
hajszárító, háztartási gépek; a férfiak pedig első szerszámaikat és a villanyborotvát.
Felnőttség-szimbólum (a jogosítvány életkorhoz-kötöttsége miatt is, de az általa lehetővé
tett életformát is jelképezően) az autó (amely sok tekintetben szembeállítható a
kamaszkorra jellemző tárgyak között szóba került kerékpárral és motorral – sebességében,
méretében és árában-értékében is más, „felnőtt” nagyságrendet, és más felelősség-fokot is
képviselve). 42
Férfi válaszolóknál jön elő néhányszor a borospohár, borosüveg (a tradicionális
férfimodellben a felnőttkorba belépés egyik rituális határjelzője éppen az alkohollal való
megkínálás volt).
Néhányszor említésre kerül itt is a hajviselet. Például a festett, melírozott haj, mint az
önállóan alakított külső lehetősége (ez a középgeneráció és a idősebb nemzedéknél fordul
elő, a mai fiatalok számára a hajfestés lehetősége már a kamaszkorhoz kötődik).
A testápolás egyéb eszközei (parfüm, púder) is a középgeneráció tagjai számára
felnőttség-jelképek, a mai fiataloknál a tárgyak ezen köre itt nem említődik, ezek
használata is letolódott a középiskolás időszakra.
Sokak szemében felnőttség szimbólum a számítógép (itt figyelembe kell vennünk, hogy a
középnemzedékhez tartozók a számítógéphez már felnőttként jutottak – itt is elmondható,
hogy pár év múlva ez a tárgy már valószínűleg nagyobb arányban fog szerepelni a
kamaszkort jelentő tárgyak között).
A közép-, és idősebb generációnál felnőttség-szimbólumokként is számba jönnek a ruhák:
-- főleg értékesebbnek tekintett ruhák --: szövetkabát, irhabunda, öltönyök, alkalmi ruhák,
stb. (Ezek egyrészt régen hosszú évekre szóló viseletek voltak, ezért a már véglegesen
kialakult testmérethez kötődvén a felnőttkor jelképeivé is válhattak, másrészt a szabadabb
kamaszviselettel szemben több ruhafajta a felnőtt élethelyzetekben – munka, hivatalos
ünnepségek, fogadások, stb.—megkövetelt viseletként lehet felnőttkor-szimbólum)
Sokak számára a felnőtt, önálló időháztartáshoz – illetve a munkába álláshoz --.
kapcsolódó tárgyak: például óra, notesz, naptár, határidőnapló jelentik a felnőttség tárgyi
megtestesítőit. (A felnőttkor ezekben az esetekben a munkával, és az idő munka általi
limitálásával azonosítódik: az időháztartás a tanuló gyerek esetében is nagymértékben
korlátozott-megszabott, de egyrészt ez hangsúlyozottan ideiglenes, másrészt a gyerek
felelőssége ekkor még nagymértékben megoszlik a szüleiével, míg a munkában az egyén
felelőssége osztatlan).
A fentieknek megfelelően gyakran szerepelnek a válaszok között egyéb, a munkahelyhez
kapcsolódó tárgyak is (tollak, munkahelyről kapott ajándékok, munkakönyv, rajzmappa,
kitüntetés, bőr aktatáska).
Említésre kerülnek végül egyedi (de valamely módon a felnőtt felelősséghez kötődő)
asszociációk: hólapát, kutya (ez utóbbi feltehetőleg a róla való gondoskodás, a gazda-lét
miatt).
41 „Azóta érzem felnőttnek magam, mióta a saját lakásomba költöztem, ahol minden az én ízlésemnek
megfelelően lett kialakítva. Szép nagy könyvtáram van otthon, ezt is a felnőttkorhoz kapcsolom.”
42 „Leginkább az autóm jellemzi ezt az életkort. Ez a tárgy már felelősséget kíván és úgy érzem, elég komoly is.”
19

A bécsi minta első négy helyén ezúttal az autó; a számítógép, a bankkártya/pénz és a
könyvek szerepelnek. Az autó ismét kiemeltebb a bécsi mintában (ez megint az
életszínvonal különbséget is jelzi, erre utal a számítógép nagyobb aránya is).
Nagy mértékben jellemző az egyénre, hogy ki mihez kapcsolja elsősorban a felnőtté
válást: az egyetemista léthez, a munkába álláshoz, a saját lakás megszerzéséhez és
fenntartásához, az anyagi önállóság megteremtéséhez, a nemi élet megkezdéséhez, a
házassághoz vagy a gyerek születéséhez; mindezek – a különböző egyéneknél eltérő
hangsúlyokkal -- a mai napig részt vesznek a felnőtté válás (tárgyi) szimbolikájának
kialakításában. (Ám generációnként is nagy eltérés van ebben: egyrészt az idősebb
generáció életében jóval korábban következett be a felnőtté válás, míg a maiak közül
sokan még a húszas éveiket is inkább a kamaszkorhoz kötik – még tanulnak, eltartottak,
stb. Másrészt számos korábbi felnőttség-szimbólum megszűnt az lenni, mert a korábban a
felnőttség függvényévé tett lehetőségek letolódtak a kamaszkor időszakára.).
7. Az identitását leginkább kifejező tárgy
Az értelmiségiek elsősorban a számítógépet, laptopot, könyvet, tollat nevezik meg ennél a
kérdésnél, s mivel a megkérdezettek nagy része értelmiségi, ezért a minta egészében is
ezek a válaszok dominálnak. E tárgyak azt jelzik, hogy a megkérdezettek számára
szellemi tevékenységük (esetleg szellemi jellegű szakmai tevékenységük) alkotja
identitásuk lényegét. (A toll még a kézírásnak a személyességhez, a személyiséghez
kötődő asszociációit is hozzá kapcsolja ehhez).
Gyakori identitás-megjelölő – ez a minta nagy részének fiatalságára is utal – a ruha, az
öltözék, és annak sajátos stílusa. (Bőrcipő, fekete nadrág, kalap, laza ruhák, prémes kabát,
Martens bakancs, magas sarkú cipő, lila nadrág, hippi-viselet – színes ruhák -- sapka).
Többeknél kerül említésre a táska is. A táska egyrészt különböző identitás-hordozó
tárgyak (személyes iratok 43 , kabalák, stb.) gyűjtő- és tárolóhelye, másrészt a diplomatatáska
értelmiségi szimbólumként, sőt, státusszimbólumként is lehet az identitás jelölője.
Könnyen lesznek identitás-kifejezővé az egyén szabadságát növelő, érdeklődése
tárgyainak gyors megközelítését lehetővé tévő és ugyanakkor az egyénhez idomítható,
annak „külső burkát” is képező járművek: autók, motorok, kerékpár. 44
Egészen más típusú identitás szimbólumok egyes vallási jelképek. A válaszolók (főleg az
idősebb és középgeneráció tagjai) említik ennél a kérdésnél a Bibliát, a keresztet, a Dávidcsillagot.
Ezek egy közösséghez való tartozás vállalásának kifelé is demonstrált jelei. S
mint ilyenek úgy jelzik a személyes identitást, hogy egyúttal azt is közlik, hogy ennek az
identitásnak, a többi választípusban is megjelenő önazonosság-tudatnak az ő esetükben
lényegi része, ha éppen nem magja a képviselt közösséghez tartozás.
Hasonló üzenetet közvetítenek a szintén sokak által megnevezett nemzeti identitásra utaló
tárgyak (elsősorban a zászló, a Szentkorona képe, stb.)
Az identitást ismét annak individuális értelmében jelképezik a saját alkotások, a válaszoló
személy által tervezett bútorok, a különböző mappák, festmények, rajzok, versek. A
személyes alkotás, mint identitás-kifejező a fent említett értelmiségi szimbólumok körébe
is sorolható.
A személyes identitást, az önazonosságot főleg a nőknél (de nem csak náluk) gyakran
ékszerek (gyűrű, fülbevaló, medál) hordozzák.
43 Néhányan a maguk identitását leginkább személyük hivatalos megjelenítésében, a személyi igazolványban
(=identity card!) látják megtestesülni.
44 „A motorom. Szinte az egész életvitelemre ez jellemző leginkább. Számomra a motorozás több, mint hobby. Ha
tehetném, éjjel-nappal használnám. Nyáron rengeteget járok vele, próbálom az egész országot bejárni a
barátaimmal. Rendszeresen szervezünk túrákat, és külföldre is ki szeretnék motorozni.”
20

Többek identitás-jelölője a fényképezőgép. (E tárgy képzetköre - az alkotás fent említett
identitás-kifejező jellege mellett -- azáltal is kapcsolódhat az identitáshoz, hogy a
fényképezőgép közvetítésében a világ úgy jelenik meg, ahogy az adott személy látja,).
Egy-két esetben szerepel ennél a kérdésnél is a mobiltelefon, de itt is sokkal
kevesebbeknél, mint a hasznos, vagy féltett tárgyak között. (Akiknél mégis említésre
kerül, azoknál valószínűleg szerepet játszik ebben a mobiltelefonok újabb generációjának
megjelenése, amely a csengőhangokkal, a megkülönböztető designnal, a sajátos
szolgáltatásokkal a maga illuzórikus módján éppen az emberek egyéniség-igényét
igyekezett megcélozni).
A korábban felsorolt értelmiségi identitás-jelképeken kívül egyéb munkakellékek,
foglalkozás-jelképek is szerepelnek: köpenyét nevezi meg identitása szimbólumaként egy
óvónő, sípját egy tornatanár, akvarell-készletét egy iparművész, festőeszközöket egy
rajztanár.
A zene, illetve a zene megszólaltatásának eszközei itt is nagy mennyiségben vannak jelen
(a CD, a Hi-fi, a zongora, klarinét, egyéb hangszerek, a szintetizátor). A hangszereken
játszani tudás sok embernek ad megkülönböztető s ezért identitás-kifejező jelleget, a zene
hallgatásában pedig a (sajátos) zenei ízlés által érvényesülhet az identitás. Az pedig a zene
általános emocionális funkcióinak köszönhető, hogy igen sok ember úgy érzi, hogy éppen
a zene képes kifejezni őt (és mindazt, ami neki fontos).
Egy másik, e kérdés kapcsán is gyakran említett tárgycsoport a sporteszközöké (futócipő,
tánccipő, korcsolyacipő, csónak, kerékpár). Itt is arról van szó, hogy az egyes sportok
űzése megkülönbözteti, sajátos képességek, teljesítmények és esetleg eredmények
aurájával veszi körül az egyént, s ezért az ehhez kapcsolódó tárgyak is fontos identitásjelképek
lehetnek. (Maga a sport pedig a zenéhez hasonlóan fokozott involváltságot,
azonosulást vált ki, s ez is erősíti azt a lehetőséget, hogy az egyén éppen e területen érezze
a maga identitását).
Ennél a kérdésnél is szerepel a lakás (illetve a lakáskulcs, mint magának a lakásnak a
szimbóluma). A lakás – főleg ha az ember a maga képére alakítja és/vagy hosszú éveket
tölt benne – szinte hozzánő az emberhez, annak mintegy külső burkaként, így eléggé
természetes, hogy sokan a lakásukat tartják önazonosságuk egyik legkézenfekvőbb
kifejezőjének.
Néhány válaszban növények (hársfa, diófa) töltik be az identitás-szimbólum szerepét.
Ezekben az esetekben a növényekhez fűződő személyes viszonynak és a növényekben
rejlő, növényekhez fűződő összetett szimbolikának, illetve a növények
megszemélyesítésének, egy-egy emberi tulajdonság beléjük sűrítésének is része lehet
abban, hogy az egyén úgy érzi, önazonosságát éppen általuk tudja megjeleníteni.
Az alkotás, a munka mellett a hobby is az identitás keresésének (és megtöbbszörözésének)
egyik eszköze. Így nem csoda, hogy számos hobby-kellék is bekerül az e kérdésre adott
válaszok közé: akvárium, jóskártya-pakli, matchbox-gyűjtemény.
Végül a kabalatárgyak (valamilyen személyes, az egyénre jellemző emléket rögzítvén)
identitás-kifejező s egyben (az egyént védve annak identitását is) védő funkciót töltenek
be.
Ennél a kérdésnél elég gyakoriak a tréfás, ön-ironikus válaszok: ördöggolyó; egy nő a
fakanállal identifikálja magát; valaki, aki önmagát lustának minősíti, az ágyát nevezi meg
identitás-jelölőként.
A bécsi mintában ruhák, zeneeszközök, könyvek és a diákigazolvány szerepelnek gyakran,
de még jellemzőbb, hogy nagyon sok egyedi válasz van ennél a kérdésnél (kaktusz,
szakdolgozat, kitűzők, mandala, büntető kivonat 45 , stb.). Az identitás szórtsága, az
45 Ez Ausztriában a fiatalkorúként elkövetett kihágások nyilvántartó lapja, s ha valaki identitás-kifejezőként
hivatkozik rá, akkor ebben az „identitásban” jelentős elem a törvénnyel való ütközés (vállalása).
21

„egyszemélyes kultúrák” szaporodása egy kultúra fokozott
individualizálódásának/individualizáltságának a jele. Ugyanakkor a bécsi mintában
feltűnő a vallási identitás kifejezésének hiánya is. (Tudjuk, hogy fiatal, egyetemista
mintáról van szó, de mivel sok magyar egyetemista fiatal is fontosnak tartja e kérdésnél
vallási tárgyak megjelölését, az okot itt inkább az osztrák társadalom nagyobb
szekularizáltságában kereshetjük, aminek viszont abban lehet a magyarázata, hogy míg a
fiatalabb magyar nemzedékek tagjai közül sokan az antiklerikális szocializmus világával
szemben határozták meg magukat, osztrák társaik egy sok esetben kiüresedett
valláserkölcsöt hirdető idősebb nemzedékkel szemben). E kérdésnél is jellemző, hogy az
osztrák mintában jóval ritkább a saját alkotások említése.
Az identitás-szimbólumok kialakításában igen nagy a változatosság. Eleve többféle dolgot
értenek az emberek identitáson, s ez válaszaik irányát is meghatározza. Van aki e fogalom
kapcsán vallási, más nemzeti identitásra gondol, tehát olyan tágabb közösségekre,
amelyek tagsága válik/válhat az ember önazonosságának magjává. Mások
foglalkozásokban vagy éppen hobby-tevékenységekben, sportokban, alkotásokban vélik
megtalálni a maguk sajátosságát. Előfordul, hogy valakinek a nemi identitása a
legerősebb, s nagyon sokan vannak, akik a fentiekkel szemben (hiszen az eddig felsorolt
esetekben az egyén olyan identitás-területeket nevez meg, amelyeken másokkal osztozik)
egészen személyes specifikumokban, az egyediségben keresik az identitást (s ők
individuális személyük egyes jegyeiben – például a külső megjelenés elemeiben 46 , a
személyükhöz „nőtt” tárgyakban, otthonukban 47 , személyes emlékeikben vélik azt
megtalálni). Az ember identitása persze megint mindezek együttesében határozható meg:
valahová tartozásunk, tevékenységeink, másokkal közös és megkülönböztető
tulajdonságaink, élményeink mind részt vesznek önazonosságunk alakításában; a válaszok
azt mutatják meg, hogy ezen összetevők közül ki elsősorban mire teszi a hangsúlyt.
Ezt a kérdést egyébként sokan válasz nélkül hagyták: ez részben identitás-problémákra is
utal, de utalhat arra is, hogy az identitás mint összetett komplexus sokszor tárgyakkal nem
vagy csak nehezen kifejezhető.
8. Elvesztett tárgyai, amelyeket a leginkább sajnál
E kérdés lényege a benne foglalt emocionális mozzanatban van: nem egyszerűen az egyén
elvesztett tárgyait próbáltuk regisztrálni, hanem azokat, amelyek elvesztését a leginkább
fájlalja az egyén, s így a válaszok itt olyan tárgyakat sorolnak fel, amelyekhez vagy eleve
fokozott érzelmi kötelékek kapcsolódtak 48 , vagy az elvesztés, a megszakítás: a hiány által
váltak fokozottan fontossá, egyes esetekben pedig az elvesztés (mint hibázás) okozta szégyen,
frusztráció emeli ki őket a többi tárgy közül. Igen gyakran fogalmaznak úgy a válaszolók,
hogy az elveszett tárggyal mintha személyük egy darabja veszett volna el.
Igen gyakori az ajándékba kapott tárgyak említése. Amihez személyesség fűződik, annak
elvesztése szükségképpen még fájdalmasabb. A tárgy (a ballagásra kapott medál, baráttól
kapott gyűrű, szülőtől kapott ékszer, baráttól kapott könyv, nagymamától kapott medál,
18. születésnapra keresztszülőtől kapott gyűrű, szülőtől kapott óra, stb.) mintegy magába
46 A test és az identitás kapcsolatáról lásd például Giddens (1992), Featherstone (1997)
47 A lakások és az identitás kapcsolatáról például Chaney (2002)
48 Dúll Andrea a tárgyi környezethez való viszony pszichológiai tényezőit elemző írásában (Dúll, 2003, pp 25-
26) hivatkozik Schwarz és munkatársai kutatására, amely a katasztrófákból kimentett tárgyakon keresztül
vizsgálta a tárgyakhoz való kötődés motívumait (ezek lényegében öt csoportba sorolódnak: érzelmi kötődés
tárgyai, a tulajdonos énjét tükröző és alakító – lényegében tehát a mi kérdőívünkben identitáskifejezőként
szerepelt – tárgyak, a nagy személyes energia-befektetést megtestesítő tárgyak, kulturális jelentésű tárgyak, a
túlélést szimbolizáló tárgyak. Talán az utolsó tárgytípus kivételével ugyanezek a tárgyak jelenhetnek meg azok
között is, amelyek elvesztését legjobban fájlalja az egyén, hiszen nyilván azon dolgok elvesztése a legrosszabb,
amelyeket a legfontosabb lenne megőrizni, megmenteni.
22

szívja a személyt, s a szimbolikus kapcsolat mindkét irányban hatván a tárgy elvesztése =
a szeretett személy megbántása; illetve felidézi a személy, a kapcsolat elvesztésének
lehetőségét is. (Meghalt személyek, megszakadt kapcsolat esetén pedig végérvényessé
teszi a veszteséget).
Sokan említik a fényképeket – ennél a kérdésnél ez is a személy elvesztésének jelképe.
Személyessége miatt pótolhatatlan a családtag levele, barátnőtől kapott könyv is.
Egy más típusú, inkább a praktikum szempontjából tekintett veszteség jegyében sorolják a
fontos dolgokkal teli kézitáskát, pénztárcát. Gyakran említtetnek itt iratok, útlevél,
személyi igazolvány, amelyek elvesztése nagymértékben megnehezíti az ember létezését a
szabályozásokkal teli modern társadalomban, ugyanakkor e tárgyaknak – legalábbis a
hivatalos külvilág számára -- személyes identitást kifejező szerepük is van, s így nélkülük
az egyén identitás-biztonsága is megrendülhet.
Gyakori válaszfajta itt az ékszer: nyaklánc, karkötő, gyűrű, fülbevaló, medál, kitűző. Ezek
egyszerre lehetnek identitás-kifejező tárgyak, személyességet hordozó ajándékok és
drágaságuk és/vagy szépségük miatt értékesek: elvesztésük mindezen szempontból
zavarhatja az egyént.
Az óra az egyik leggyakrabban említett tárgy a sajnálatosan elveszített holmik között, ezt
talán indokolja elvesztésének gyakorisága (a karról jóval könnyebben elvész, lepattan ,
leszakad egy tárgy, mint a zsebből, vagy a táskából; ebben csak az ékszerek
vetekedhetnek vele); és az óra (zsebóra) korábban generációkon átívelő szerepe, az óra
ünnepélyes átadásával, ami –mintegy az apáról-fiúra szálló hagyomány megtestesítőjeként
-- a felnőtté válás „rituáléjához” kapcsolódott.
E kérdésnél is sokszor kerülnek említésre zenével kapcsolatos dolgok, illetve
hangemlékek: elveszett kedvenc számokkal teli CD, gyerekkori mesekazetta,
magnókazetta a nagypapa hangjával, stb. A fiataloknál különösen gyakori a zenéket
tartalmazó hanghordozó eszközök említése – ismét tanúskodván a zenének az utóbbi
időben megnövekedett illetve a fiatalok életében betöltött jelentőségéről.
Sok különleges, egzotikus tárgyat is felsorolnak – ezek elvesztését természetesen
többnyire ritkaságuk, egyediségük miatt sajnálja az egyén. Szóba kerülnek nálunk nem
kapható CD-k, japán tolltartó, egyedi batikolt sál, gyűrűóra, indiai baba, stb.
A személyes érzelem folytán kapnak kiemelést a gyerekkor, a kamaszkor, a múlt emlékei:
iskolai földrajzatlasz, gyerekkori sapka, „olyan kisvonat, ami ment és szállt a füstje”,
háború előtti papírpénz, PIF újság gyűjtemény, üvegbezárt télapó hóeséssel, terepasztal,
stb. – feltűnően sok tárgy tartozik ebbe a körbe. Ezek a tárgyak egyértelműen magának az
elvesztett és vissza nem hozható gyerekkornak és kamaszkornak (ifjúságnak) jelképeivé is
válnak, ezért nem csak jelentőségük nagyítódik fel, hanem sokszor szinte csodássá,
meséssé, legendává válnak: az emlékezet olyan tulajdonságokkal ruházza fel őket, amivel
a valóságban nemigen rendelkezhettek, illetve emlékezetben élő formájuk megőrzi
magában azt az eredeti élményt, amellyel a kisgyerek rájuk csodálkozott. (Kicsit hasonló
folyamat zajlik le az ilyen elvesztett tárgyak esetében, mint amikor meghalt szeretteink
valóságos voltukból emlékké és – esendőségeik lekopván emlékezetes cselekedeteik
körül-- legendás személyekké válnak).
Hasonló felnagyított jelentőséggel, s az elvesztett kezdetek jelképiségével bírnak az
idősebb visszaemlékezők szemében az elveszett „első” tárgyak: első fényképezőgép, első
óra, első külföldi út fotói.
Hasonlóan erős érzelmi töltést kapnak hosszan használt köznapi tárgyak, amelyek a
hosszú használat következtében mintegy az ember meghosszabbításává válnak, s beléjük
sűrítődik a közben eltelt életidő, az emberi lét folytonosságának az identitás
szempontjából oly fontos élménye. (16 évig használt bicska, kamaszkorban kapott
öngyújtó, évtizedekig bevált krumpli-hámozó). E tárgyak értékét az is növeli, hogy
23

tartósan használhatónak, alkalmasnak, jónak, (tehát más, alkalmasságát még nem
bizonyított tárggyal talán kevésbé pótolhatónak) bizonyultak.
De sajnáljuk persze minden kedvelt tárgy elvesztését: az átlagnál gyakrabban
ruhadarabokét, hiszen ezeket testünkön viselvén a szó szoros értelmében is könnyen
„közel érezzük magunkhoz”. (Szerepel a válaszokban póló, pulóver, bőrkabát, fekete
bársonykalap, kedvesétől kapott dzseki, kesztyű, sál, szöges cipő)
Igen sokan írják be a válaszok közé itt a (kis mérete miatt szintén gyakran elvesztettelkevert)
kulcsot (már csak azért is, mert az otthonba való bejutás lehetőségének váratlan
nehézségeket támasztó elvesztése egyben az otthonosság biztonságának veszélyeztetését,
az otthon elvesztésének lehetőségét is jelképezi, s ezért különösen kellemetlen érzés).
Hasonló – bár kevésbé „életbevágó” jelentőségű -- az esernyő elvesztése: mivel használat
után le kell tenni, s mivel az időjárás függvényében gyorsan feleslegessé válik, s így
kikerül figyelmünkből, leggyakrabban elvesztett tárgyaink egyike. Az elvesztés
jelentőségét itt is az növeli meg, hogy védelmet adó tárgyról van szó, amelynek hiánya
kellemetlenségeket okozhat az egyénnek.
Használatuk fontossága miatt kerülnek szóba e kérdésnél a toll, ceruza, tolltartó – típusú
tárgyak, a toll, mint láttuk, gyakori identitás-jelkép is, az ilyen esetekben nyilván még
sajnálatosabb az elvesztése.
A könyvet főleg tanárok említik gyakran, akiket a könyv elvesztése nem csak egy kedves
élményforrástól, hanem esetenként munkájuk kellékétől is megfosztja.
Könnyű elhagyásuk és használati fontosságuk miatt eléggé gyakori a szemüveg,
napszemüveg említése is.
A művészek (és iparművész hallgatók) sokszor neveznek meg elvesztett vagy – ami
számukra az elvesztéssel egyenértékű, hiszen erre a kérdésre adott válaszként hozzák
szóba -- elhamarkodottan elajándékozott (saját) alkotásokat (rajzok, makettek,
tanulmányok).
Ennél a kérdésnél is előfordul, hogy valaki azt válaszolja, hogy nincs ilyen, nem szokott
elveszíteni semmit; egy másik alcsoport tagjainak pedig nem fontosak a tárgyak,
elvesztésükre nem emlékeznek, túlteszik magukat rajta. Válaszolóink között azonban ezt a
típust csak kevesen képviselik.
A válaszokból az elvesztés különböző formái derülnek ki: van, amikor valaki sajátmaga
veszíti el a tárgyat, van, amikor odaadja valakinek és az veszti el (például a családtag a
buszon felejti a könyvet), vagy kölcsönadja és nem kapja vissza; (ezek különösen
bosszantó helyzetek, mert az egyén maga nem tehet az elvesztésről, ami azt is jelenti,
hogy nem is tehetett ellene, ki volt szolgáltatva egy másik embernek). Ugyanakkor van,
aki azt mondja, hogy amit ő kapott kölcsön, azt a legrosszabb (legkínosabb) elveszteni;
(hiszen ezzel az előbb említett módon különös bosszúságot okozott a másiknak, önmagát
pedig leértékelte, megbízhatatlan személlyé minősítette). Szerepel még a példák között
ellopás (motor, pénztárca, kézitáska, ékszer ellopása), eltűnés, meggondolatlan, megbánt
ajándékozás. (Ez utóbbi választípus arra is utal, hogy a tárgy – személy összevetésben
változik az egyén számára, hogy melyik az értékesebb, s az utólagos átértékelésben
megnövekedhet a veszteség érzése.)
Figyelemreméltó végül, hogy megkérdezettjeink kevés anyagi szempontból értékes dolgot
sorolnak fel, inkább szubjektív értékű tárgyakat említenek (levél, CD, póló, könyv,
baráttól kapott üveggolyó, ásvány), s ez arról tanúskodik, hogy a sajnálatosan elvesztett
tárgyak elsősorban érzelmi kötődéseket sűrítenek magukba, azok jelképeiként
illeszkednek az egyénnek a világról alkotott képébe. 49
49 „A második világháború alatt el kellett menekülnünk Szolyváról. Négy éven át vándoroltunk faluról-falura és
eközben sok holmink odaveszett, illetve elvették a szlovákok, oroszok, németek. Így veszett el a Juliska baba.,
24

Amikor egy tárgyat elveszítünk gyakran (a tárgyban tárgyiasodott) személyes viszonyt
veszítünk el, kabalatárgyak esetén a tárgy (szerencsét hozó ásvány, kabalamadár, kereszt)
elvesztése a védelem elvesztését is jelenti; az egyedi, egyediségük miatt pótolhatatlan
tárgyak esetében maga a tárgy olyan mint egy elveszített személy; más esetekben a tárgy
elveszítése a múlt végleges elveszítésével jár. Még akik azt hangsúlyozzák, hogy nem
szabad a tárgyakhoz úgy ragaszkodni, többnyire még azoknál is szóba kerül egy-egy,
érzelmekkel erősen körülvett, elvesztett tárgy. Ez a kérdés mindenesetre különösen mély
érzelmeket mozgósít. (Már csak azért is, mert a betöltetlen hiány, a pótolhatatlan
veszteség, az elvágott, kiaknázatlan lehetőségek következtében fellépő befejezetlenség
rossz érzése olykor nagyon hosszan képes fennmaradni. Egy 20 év fölötti fiú említi az
óvodában elvesztett matchboxát, egy 40 éves nő a 7 éves korából származó félig elfaragott
színes ceruza készletének az elvesztését)
A bécsi mintában a leggyakrabban szereplő tárgyak: a (személyes, ajándékba kapott, néha
anyagi szempontból is értékes) ékszerek; a ruhák, (főleg az identitást kifejező kedvenc
darabok), a fényképek (szeretett személyekről), szemüvegek, könyvek, pénztárcák,
kulcsok.
9. Eltört, megrongálódott, tönkrement tárgyai, amelyeket a leginkább sajnál
E kérdés némileg hasonló az előzőhöz, de mint látni fogjuk, azért a különbségek sem
lényegtelenek.
Itt gyakori a „nincs ilyen” válasz, amit az előző kérdéshez hasonlóan sokszor az az
ideológia támaszt alá, hogy nem szabad tárgyakhoz kötődni, tudomásul kell venni
elhasználódásukat.
A leggyakrabban említett tárgyak itt bútorok: asztal, bőrkanapé, fotelok, hintaszék, régi
asztalka, üvegasztal. A tárgyak tönkremenetele, elkopása leginkább az állandó
környezetben (a lakásban) érzékelhető.
Ugyanide tartoznak a szintén sok válaszban szereplő dísztárgyak. (Kristályváza anyámtól,
váza, hollóházi padlóváza, nippek, kerámiák, porcelán lovas szobor, szobor, korsó). E
tárgyak említési gyakorisága törékeny anyagukból is következik. Többször említett
törékeny tárgyak még: a poharak, lámpák, de szóba kerül agyag-Bethlehem, tükör, és egy
Garfield-bögre is.
A törékenység fontos mozzanata a következő tárgycsoport, a készletek említésének is:
teáskészlet, nagymama porcelánkészlete, első étkészlet, ajándék pohárkészlet,
tanítványoktól kapott kristálypoharak. Ez utóbbiaknál a készlet-jelleg is szerepet játszik,
hiszen a készletek egy-egy darabjának tönkremenetele megbontja a készletet, kikezdi a
teljesség érzését.
Könnyen sérül, s a személyhez való „hozzánövése” folytán sérülésével különösen
hajlamos az egyénnek bosszúságot, bánatot okozni a (kedvelt) ruhadarab: felsorolnak itt
cipőt, régi ruhát, kedvenc kosztümöt, bőrdzsekit, tintafoltos farmernadrágot, kordbársony
nadrágot, nyári szandált, cigaretta parázstól kiégett kötött pulóvert, selyemkendőt, rosszul
mosott gyapjú pulóvert, kiszakadt nadrágot. Mivel a folt, szakadás, deformálódás a ruhát
egy másfajta (alantasabb) szociális helyzet jelzésévé teszi, e sérülések különösen zavarók
olyan ruhadaraboknál, amelyeket az egyén az önkifejezés, az ön-feldíszítés (s ezzel
felértékelés) vagy netán státuszjelzés eszközéül használt.
Gyakorta említettek még a háztartási eszközök, különböző hasznos tárgyak (mosógép,
kancsó, varrógép, hajszárító, fedők, szobamérleg, szobai párologtató, nagymama
termosza).
fényképlemezek a családi kirándulásokról, kották, például Liszt 15. Rapszódiája és egyéb emléktárgyak, ezekre
emlékszem.”
25

(Anyagi) értéke és az identitás-érzésben játszott szerepe egyaránt különösen bosszantóvá
teszi az autó sérülését.
Többen sorolják még az ékszereket (nyaklánc, fülbevaló, karkötő), itt is a (talán felnőtté
avató szimbolikája miatt sokak számára érzelmi jelentőségű) órát; festmények, szobrok
sérülését.
Sok a gyerekkori tárgy: játék, szánkó, repülőgépmodell, kismozdony, zenélő műanyag
maci, fehér plüssmaci. 50 Ezeknél megint az előző kérdéshez hasonlóan a visszahozhatatlan
lehetőségek a fájdalmasak.
S itt is szóba kerül több „első tárgy”, (az egyén első fényképezőgépe, lemezjátszója,
sportcipője, horgászbotja, magnója, szemüvege, biciklije, első saját gyerekkori csészéje).
Ugyancsak jellemzőek a sajnálatosan megrongálódott dolgok között is a különböző
emlékek, személyes viszonyok tárgyi megjelenítői: emléktárgyak, ajándéktárgyak:
poszter, képeslap, kagylóból készült béka, szülőktől örökölt tárgyak, stb.
Ennél a kérdésnél már nagyobb értékű és nagyobb méretű tárgyak is megjelennek (pl.
autó, bútor, étkészlet, festmény, padlóváza), amelyeket elveszteni nem könnyű, de
különböző módon tönkremehetnek 51 .
Fiataloknál e kérdésnél is gyakran kapnak említést a zeneeszközök, a szórakoztató
elektronika (videókazetta, hangkazetta, CD, magnó, walkman, videó, Hi-fi, mobil) és a
technikai eszközök. Időseknél viszont a háztartási eszközök említése a jellemző, ami a
fiataloknál alig fordul elő.
Néhányan említik a ház leromlását is (sokan arról számolnak be, hogy ők építették a
házukat, ennek következtében élénken emlékeznek annak – hajdani -- új állapotára, s
ennek fényében még szomorúbb látni a romlási folyamatot; többen hasonlítják is ezt a
leromlást egy olyan ember megöregedéséhez, akit az ember fiatal korától ismer, akit ereje
teljében látott, s ezért fájdalommal töltik el öregkori leépülésének jelei.
A bécsi mintában: itt is a ruha vezeti a listát; ezután következnek a poharak (érdekes, hogy
a magyar mintában is kiemelt jelentősége van a pohárnak; kézen fekvő magyarázat lenne,
hogy ez törik a leggyakrabban, de a tányérnak koránt sincs ekkora súlya: a pohárhoz --
talán az ital kiemelt fontossága, talán a szájhoz emelés bensőségessége, talán más okok
miatt – jóval több érzelem tapad); az óra, a szemüveg.
Ennél a kérdésnél a történetek egyedisége miatt nagyon sokféle válasz érkezett. (Egy
tréfás válasz: „a fogaim”)
Ennél a kérdésnél is nagy az emlékek szerepe: (napló, fénykép, úti emlékek,
ajándéktárgyak); de kevésbé legendásodó és érzelmileg is kevésbé telített a kapcsolat, mint
az előző kérdésnél, mert a megrongálódás többnyire fokozatos, s így a tárgy elvesztése is
folyamatos, így érzelmileg is jobban feldolgozható (kicsit hasonlóan a váratlanul, fiatalon
meghalt és az időskorban betegségek következtében elhunyt személyek elvesztése közti
különbséghez). De akiknél fontos a tárgyaikhoz való tartós kötődés, azoknál ez a kérdés is
mélyebben érintheti az érzelmeket. A tárgyak megrongálódása arra az általános tanulságra
is figyelmezteti az egyént, hogy ami tartós, az sem örök; a tartósság, a folytonosság érzése
a határtalanság illúziójával kényezteti az egyént, ám a dolgok tönkremenetele
figyelmezteti, hogy ez illúzió.
50 „Három évesen ráültettem a mamámtól örökölt babát az olajkályhára, mert nem volt ruhája és ’fázott’.
Hát…alaposan felmelegedett. Egészen a folyékony állapotig.”
51 „Hat éves koromban örömmel vettem észre, hogy a közeli temető kriptájának kerítésén a hegyes díszek
lecsavarhatók és remek lándzsát lehet belőlük készíteni. Boldogan mentünk haza a testvéreimmel, hogy
megtámadjuk a falon lógó ellenségeket, amik 18. századi eredeti képek voltak, és kiszúrtuk a szemüket. Ezt a
győzelmet a család nem értékelte, mint kiderült –ez az ötvenes évek elején volt—arra alapozták a jövőnket a
következő hónapokra, hogy megszabadulnak ezektől a képektől. Ezeket a szenteket, mert szentek voltak, így
kevésbé értékelték a műkincs piacon”.
26

10. Legfontosabb megörökölt tárgyai
Ez a kérdés is erősen mozgósítja az érzelmeket: az öröklött tárgy az ajándékozotthoz
hasonlóan egy személyhez fűződő viszony jelképe, csak ehhez még legalább két többlet-elem
is járul: egyrészt az öröklés gyakran egy elhunyt személy tárgyaira vonatkozik, tehát itt eleve
lezárt, visszahozhatatlan kapcsolatról, annak jelképes őrzéséről van szó; másrészt az örökítés
mindig egyfajta stafétabot-átadás is: benne van az is, hogy az egyénhez nem egyszerűen
átkerül a tárgy, hanem azt neki tovább kell vinnie. 52
Nagyon gyakran sorolt tárgyak itt a fényképek az ősökről: a tárgy ez esetben az örökítők
testi valójának leképezése, az örökös feladata ennek továbbvitele, a képi lenyomat
„életben tartása”.
A családi örökséget jelentő ékszerek (nyaklánc, gyűrű, karkötő, medál) egyszerre testesítik
meg egy család folytonosságát, (amit az örökös nem csak génjeiben visz tovább, hanem
viseletében, kifelé látszó tárgyi jellegzetességekben is megnyilvánítja), és teszik lehetővé
az örökös számára azt, hogy átvegye, ezentúl ő töltse be azokat az élethelyzeteket,
amelyeket e tárgyak használata jelent.
Hasonló szerepűek a bútorok (intarziás fiókos szekrény, íróasztal, ruhásszekrény, komód,
tálaló szekrény, asztal).
És az öröklött ruhadarabok is (csipkemellény, ballonkabát, irhabunda, bőrkabát,
bőrkesztyű, kötött pulóver, ingek a nagypapától, stb.). Mindezen tárgyak közös vonása,
hogy régiségük egyúttal (a családi és az általános) történelmet is közvetíti az egyénhez. 53
A ruhadaraboknak azonban többnyire közvetlenebb-személyesebb szimbólumértéke is
van. Nagyon sokféle ruhadarabot sorolnak fel, többnyire szülőtől-nagyszülőtől örököltet,
amelyekben a kapcsolat intimitása is kifejeződik: a ruha közvetlenül érintkezik az emberi
testtel, s mivel nagy testfelülettel érintkezik, jóval intimebbnek érezzük például az
ékszereknél. A ruha így az egyik testről a másikra átkerülve egyfajta testi azonosulást is
feltételez, bárkitől örökölt ruhadarabot nem hord az ember. Az öröklött ruha viselése és
megbecsülése többnyire a másik ember szeretetét és/vagy megbecsülését, a vele való
azonosulást is kifejezi). 54
Más típusú örökség: szellemi hagyaték a könyv, verseskötet, francia könyv, emlékkönyv,
könyvsorozat, receptkönyv, biblia.
A könyveken kívül gyakran szerepelnek egyéb, az értelmiségi léthez kötődő kellékek
(mintegy a család értelmiségi jellegének örökítői): körző, számológép, írógép,
fémvonalzó, íróasztal.
A család történelmi ősiségének, folytonosságának (gyakran a család-nemzetség
kiválóságát is bizonyítani hivatott) szimbolikus tárgyai: a családi címer, családfa, a minél
régebbre visszavezetett anyakönyvi kivonatok, régi bizonyítványok.
52 „Aki felnőtt szembekerült hagyatékok elrendezésével, gyakran találhat olyan értelmetlennek látszó tárgyakat,
amelyeknek csak az adja fontosságát, hogy egy életen át rejtette, őrizte valaki. (…) Az átszellemiesített tárgy a
lélekadó halála után már senki számára nem mond semmit. A rejtegetett értékből – ha nincs transzformálható,
használható vagy eladható érték benne – értelmetlen kacat lesz, szemétbe, tűzbe vele. (...) Más értelmet is kaphat
olyan tárgy, ami használója halála után is fontos marad, mert személyes kötődésük fennmaradt. A tárgy
megszemélyesedik. A kedves halottat kedves tárgyának használata tovább is életben tartja. Feltámaszthatja az
eltávozott szokását tapintható emléke.” – írja Losonczi Ágnes. (Losonczi, 2003. 82 p.)
53 „Semmit sem örököltem. De megtaláltam, eltettem anyám retiküljét, amiben az esküvői fotón látszik; közel volt
a kidobáshoz. Ez egy nagyon szép kis retikül, viszonylag ravasz Bauhaus-os formahatású csatocskával. Régen a
retikülöknek nagyon szép csatmegoldásaik voltak, ez egy olyan négyzetformájú csat. Ezt eltettem. Nálunk a
háborúban minden elpusztult.”
54 Persze minden tárgynak egyedi története van, s bármelyik hordozhatja az intim személyes kapcsolat emlékét:
„Egy egyfiókos kis faragott asztalka, amelyet a nagymamámtól örököltem. Mindig abban tartotta a rajzlapokat
és ceruzákat és mindig újakkal töltötte fel. Amikor együtt rajzoltunk, mindig onnan vettük elő őket. Soha nem
engedtem a szüleimnek kidobni ezt.”
27

Ismét másfajta örökséget jelentenek, szimbolizálnak a gazdagságot, gazdasági szerencsét
kifejező és örökítő szimbolikus tárgyak (pénztárca, ezüstpénz, régi pénzérme).
Az étkezéshez kapcsolódó tárgyakban a fentieken kívül a családot összetartó közös
étkezések emlékei is örökítődhetnek (régi étkészletek, vagy egyes darabok belőle,
evőeszközkészlet)
Az e kérdésnél említett tárgyak között gyakoriak még a hangszerek. (Öreg zongora,
hegedű, furulya, stb.) Ez is szellemi örökség, a szellemiség, zenei tehetség, a generációkat
összekötő zenei kultúra szimbolikus továbbadása.
Említésre kerülnek még dísztárgyak (kerámiakorsó, gyűrűtartó, porcelándísz); táskák:
(aktatáska, tarisznya, retikül), órák – egy-egy életforma jellegzetes tárgyai, amelyeket az
egyén vagy hasonló módon használ tovább, vagy új használati jelleggel ruházza fel őket.
Sok textília is szerepel a listákon: ágyneműk (párnahuzat, kispárna, stb.-- ezek megint az
intimitás szférájába tartoznak, így továbbvitelük lehet a személyesség jelzése is, bár az
ágynemű – bizonyos ruhadarabokkal együtt – a hagyományos stafírung része lévén
sokszor csupán a családi folytonosságot képviselő praktikus használati tárgyként
örökítődik); damasztabrosz, nagymama által hímzett, horgolt terítő, kézimunkák,
díszpárna, zsebkendő.
A válaszokban itt szerepük van a nemi eltéréseknek. Fiúknál a szülőtől-nagyszülőtől
örökölt ruhák (ballonkabát, irhakabát, kalap, táska) gyakran a régi világ, egy kuriózummá,
érdekessé vált (újra felfedezendő) történelmi kor üzeneteiként funkcionálnak; (a saját
életforma kialakítását sokszor a szülők nemzedékével szemben az előző nemzedékek
tárgyainak revitalizálása segíti); az apa-nagyapa-nagybácsi tárgyait ugyanakkor sokszor
férfiasság-jelképként is használják. A ruhákon kívül figyelemre méltó mindebben az
esernyő, zsebóra; óra kiemelt szerepe, de megjelenik a válaszok között öngyújtó,
bélyegek, pipa, cigarettatárca, trófeák, sportérem. Lányoknál a ruhadarabok főleg inkább
anyától örökölt darabok, (jóval kevésbé van „történelmi” funkciójuk, kivéve egyes nemesi
illetve népviseleti öltözeteket), s gyakran ékszerek, (ezek nagy-, vagy akár dédmamától
örökölt ékszerek is lehetnek): gyűrűk, nyakláncok. Gyakori a nőknél a konyhai, háztartási
eszközök öröklése is („zöldségpucoló” kés, étkészlet, evőeszköz, tejes bögre, olló). Végül
is mindkét nem tagjainál az öröklött tárgy gyakran éppen a nemi szerep továbbadását
jelenti. Feltűnő, hogy a nők nagyobb arányban tartanak számon örökségükben vallási
tárgyakat.
A „történelmi” viszonyulásmód szempontjából különösen jelentősek a jelenben már nem,
vagy alig gyártott-forgalmazott tárgyak, mint a régi világ üzenetei. Ilyeneket is gyakorta
említenek a megkérdezettek.(Cigarettasodró, borotvakés, stb.)
Az öröklés egyik legáltalánosabb és legnagyobb jelentőségű fajtája a szintén többek által
említett ház, lakás.
Szintén nagy anyagi és szellemi értéket képviselnek, ezért az öröklés hangsúlyos elemei a
műtárgyak, képek, festmények, szobrok.
Magától értetődően nagy becsben állnak a kéziratok: napló, levelek, emlékkönyv – ezek
egyrészt közvetlen, „szóbeli” üzenetek a múltból, másrészt a család-folytonosság jelképei
is, s talán még a fényképeknél is erősebben kötődik hozzájuk a szeretett személy „életben
tartásának” feladata és lehetősége. 55
Az idősebbek az örököltek között gyakrabban említik a házat, bútorokat, a fiatalabbaknál
főleg apró tárgyak: ruha, óra, ékszer szerepelnek. (Ennek egyik, kézenfekvő oka az, hogy
a nagy értékű örökségekhez általában a meglettebb, családfői korban jutnak az emberek,
de az is figyelembeveendő, hogy idősebb korban az örökség fogalmához már a
jelentősebb értékek továbbadásának, az utódokról való gondoskodásnak kötelessége is
hozzákapcsolódik).
55 „Nagyon sok fotó a nagyszüleimről: és levelek, amelyeket a nagyszüleim írtak a születésemkor…”
28

Ennél a kérdésnél is szerepe van a beállítódásoknak: az építészek például nagyobb
arányban említenek bútorokat; festőeszközöket, festőállványt, festményeket. (Ezek az
olykor több nemzedéken át örökített eszközök egyébként utalnak az egyes szakmákban
különösen jellemző, nem feltétlenül negatív értelemben vett kaszt-jellegű szakmaátörökítésre
is)
Ennél a kérdésnél is előfordul a „nincs ilyen” válasz: ez vagy annak köszönhető, hogy
„hál’istennek nincs ilyen, nem örököltem, mert nem haltak még meg szeretteim”, vagy a
szegénység miatt nem örökölt semmit a válaszoló, vagy nem úgy működött a család, hogy
tárgyakat örökítsenek át az utódokra.
A bécsi mintában az ékszerek, bútorok, és a ruhák (különösen a nosztalgiadarabok)
vezetik a listát, s elég gyakran szerepel a lakás – ez eltérés a magyar mintához képest,
mert a az osztrák csoporttal egy korosztályba tartozó magyar fiataloknál nem szerepel
még a lakás.
Az öröklött tárgy gyakran valamilyen szemlélet örökítéséhez is kapcsolódik: az egyén
számára ezek a tárgyak (közvetlen hasznukon-használhatóságukon kívül) többnyire vagy a
meghalt személyt, vagy a múltat, vagy ezt az átadott/átvett szemléletet szimbolizálják
(vagy mindezt egyszerre) 56 ; az más kérdés, hogy nagy egyéni különbségek vannak abban,
hogy az örökös mit és mennyit vesz át abból, amit az örökadó meghatározott
szándékokkal vagy csak automatikusan ráhagyományozott.
11. Számára modernséget kifejező tárgyak
A modernséget (vagy az ennek megfelelő fogalmat) minden korban 57 főként a legfrissebb
találmányok, új tárgyak jelképezik.
Válaszolóink a leggyakoribbak között a számítógépet 58 , laptopot, illetve (tárgyként?!) az
Internetet említik.
Ugyancsak gyakran szerepel a televízió (főleg időseknél), a videó, a videókamera, a
digitális fényképezőgép.
Nagyon sokan jelölik meg külön a mobiltelefont. 59
Külön említést kapnak ma még státusszimbólumoknak is tekintett olyan technikai
eszközök is, mint: headset; mobil beépített fényképezőgéppel, mobil színes képernyővel,
videótelefon
A „modernséget” megtestesítő tárgyak közt is gyakoriak a hanghordozó (tehát zenét
közvetítő) eszközök: a discman, CD-lejátszó, mini-disc lejátszó, MP 3 lejátszó.
Felsoroltatnak egyéb high-tech készülékek: Dolby surround, plazmatévé, DVD-lejátszó,
házimozi rendszer, navigációs rendszerek, parabola antenna.
Az élmezőnyben tehát csupa technikai eszköz van: a technika (ma elsősorban a digitális
technika) a fejlődés motorja, (hiszen egy-egy új technikai találmány maga is alakítja a
fejlődést, az élet számos területét képes lévén megváltoztatni), s így a modernség, az
újszerűség legmagátólértetődőbb szimbóluma is. Ráadásul az összes idáig szóba került
„modernséget kifejező” tárgy a kommunikáció, információátadás, szórakoztatás eszköze,
56 „Legfontosabb megörökölt tárgyam a dédnagymamámtól örökölt oltárkép, amit még a dédnagymamám is
örökül kapott.” Ha egy ilyen tárgy mögött valóban lelki-szellemi tartalom van, ez használatmódját is megszabja.
„Az örökölt tárgyaimat nem szoktam használni, inkább tabu, magamnál tartom, vagy eldugom egy fiók mélyére,
és néha, amikor szükség van rá, erősítem vele a lelkemet.”
57 „Amikor még fiatal voltam, a család vett egy Tátra típusú gépkocsit, akkor még az számított modernnek. Most
a különböző híradástechnikai „kütyük”, a mobiltelefon, a számítógép jelképezi a modernséget.”
58 „A számítógépet pedig nagyon fontosnak tartom, ez egy olyan eszköz, ami nagyon felgyorsítja a munkavégzést
ebben a felgyorsult világban.”
59 „A modernséget a műszaki tárgyak jelentik. Folyton fejlődnek, változnak, de ugyanakkor cserben is tudnak
minket hagyni a legváratlanabb időben. Számomra csoda a CD, a mobiltelefon, az, hogy a rádiót nem tudod
hallgatni a metróban, telefonálni pedig tudsz és egyáltalán az elektromosság.”
29

jelezvén azt is, hogy modernnek, „újnak” egy ezeket az értékeket előtérbe helyező
társadalom legadekvátabb eszközei számítanak. Talán még érdekesebbek tehát azok a
modernség-szimbólumok, amelyek nem technikai eszközök. Ezek között a leggyakrabban
említettek egyes ruhadarabok, amelyek azáltal és akkor lesznek modernitásszimbólumok,
amikor egy új divat emblematikus tárgyaivá válnak. (Az idősebbek ilyen
szimbólumként említik a farmert: e ruhatípus példátlan mértékű elterjedésében nem kis
szerepet játszott éppen az, hogy, amellett, hogy Nyugat /illetve Amerika/ szimbólum és
ezen keresztül egy életforma szimbóluma volt, ezzel összefonódva a modernitás, a
korszerűség jelképévé is vált, nem is egy nemzedék számára).
A válaszok között ezután olyan eszközök következnek, amelyek technikai eszközök is, s
ugyanakkor erős életforma-sugallatuk is van: Szolárium, fürdőszobai szaniterek,
pezsgőfürdő, elektromos fogkefe, bioptron lámpa.
Szintén divat-jellegük, s nem utolsó sorban anyaguk tehet a modernség jelképévé
bútorokat (említést kapnak: fémbútorok, formatervezett bútorok, műanyag székek, svéd
típusú bútorok, üvegből és krómozott fémből készült bútor, halogénes asztali lámpa). A
„modernitás” nem csak a mindenkori korszerűség szinonimája, hanem egy körülírható
stílusirányzat elnevezése is, amely időről-időre (húszas évek, ötvenes-hatvanas évek, az
ezredforduló utáni évek) divatirányzattá emelkedik. (E stílust többek között a racionalitás,
a tudomány, s ebből következően a tudomány-teremtette anyagok és megoldások kultusza,
a fejlődés, a haladás, a sebesség eszményítése, a funkcionalitás értékének központba
helyezése, és a geometrikus egyszerűség jellemzi, az anyaghasználatban pedig mindez a
műanyagok, és az öntött-sík felületek: üveg, beton, fémek iránti vonzalmat is jelenti.
Mindezt azért is érdemes felidézni, mert) a „modernség” szimbólumként számon tartott
tárgyak nagy részét ezek a tulajdonságok jellemzik is.
A technikai eszközök között a szórakoztató elektronikai cikkeknél és információtovábbító
eszközöknél jóval kevesebb, de azért még mindig igen jelentős számú említést kapnak a
hétköznapi életvitelt (a modernizmus eszményei szerint) alakító olyan tárgyak, mint
például a konyhai háztartási gépek: a mikrohullámú sütő, a mosogatógép.
Az autógyártás ma már nem számít a fejlődés fő húzóágazatának, de az autók azért még
mindig a modernség-szimbólumok között szerepelnek. 60
Többek által említett modernség-jelkép a bankkártya is. Ez egyszerre jelent és jelképez
egy viszonylag új pénzkezelési technikát, s a korábbi szocializmus országaiban egyúttal az
„újat” képviselő kapitalizmus és az annak megfelelő pénzközpontú szemlélet egyik
legfőbb szimbóluma is.
Sok embernek műalkotások (kortárs festmények, absztrakt festmények, szobrok, modern
épületek) jutnak eszébe a „modernség” fogalmáról: ez természetes, hiszen a modernizmus,
mint a legtöbb szellemi irányzat, művészeti stílusként is jelentkezett, s állította szembe a
maga világát a korábbi művészeti korszakokéval, az „absztrakt”(művészet) így többékevésbé
a „modern” szinonimája is lehetett; másrészt ismét emlékeztetnünk kell arra,
hogy a magyar minta igen jelentős részét művészek alkották, akik számára a modern és
nem-modern közti viszonyítás legközvetlenebbül szakmai kérdésként jelentkezik.
A tréfás válasz e kérdés esetében sem marad el: valaki az „ufókat” nevezi meg a
modernség jelképeiként.
A bécsi mintában a mobiltelefon emelkedik ki, ezt követik a komputer--laptop—note
book, a divatos ruhák: e kérdésnél tehát nincs jelentős különbség a magyar és az osztrák
válaszolók között.
Ez is olyan kérdés, amit viszonylag sokan hagynak megválaszolatlanul – ez egyrészt
ambivalens viszonyt tükröz a modernitáshoz 61 , (ami néha szóban is kifejezésre jut: főleg
60 „Meg hát az autó, nagyon szeretem az ötvenes, hatvanas évek amerikai autóit, nemcsak szépek, de a
modernizmus kifejeződés formái”
30

az idősebbek tesznek olyan megjegyzéseket, hogy „utálom őket”, „nem szeretem a
modern tárgyakat”, a modern = „megváltozott világ” „érthetetlen világ”, „az időseket
kiszorító világ”). Ugyanakkor érdekes, hogy a válaszok között nincs lényeges eltérés a
fiatalok és idősek válaszai között abban, hogy mit tekintenek modernségszimbólumoknak:
a számítógép, mobiltelefon és híradástechnika dominál időseknél és fiataloknál is. A
modernitást tehát válaszolóink számára eléggé egyértelműen a technikai (főként az
információ-technikai) eszközök és az áramvonalas, absztrakt formák testesítik meg. Egy
tárgy esetében mutatkozik generációs különbség: az idősek a farmernadrágot még ma is
modern viseletnek tekintik, a fiatalok számára ennek már nincs megkülönböztető
jelentősége.
12. „Trendi” tárgyak
A „trendi” sokakat taszító fogalma érintkezik a „modern” fogalmával, néhányan ugyanazokat
a tárgyakat sorolják be mind a két helyre. A két kérdés egymásutánisága azonban a válaszolók
nagy részének figyelmét a különbségek kiemelése felé terelte: a „trendi” a legtöbb válaszban
az olyan divatos tárgy, ami tartalma szerint nem feltétlenül valóban korszerű; divatossága
inkább a felszínt érinti, eleve felszínes: sokak válaszaiból egyértelmű, hogy e fogalmat a
gyakran értelmetlen divathóbortokhoz, talmi, felesleges tárgyakhoz kötik. 62
Elsőbben is divatos, márkás ruhákat, cipőket, többek között „old school” cipőt, divatos,
szőrös szélű kabátokat, fűző nélküli sportcipőt, fekete kabátot, bakancsot, hosszú
szövetkabátot, farmerkabátot említenek.
Ezután kozmetikumok következnek: hajfesték, smink, körömlakk, szemceruza.
Majd a testdíszítés „trendi” tárgyai: piercing, lábujjgyűrű, tetoválás, napszemüveg, trendi
szemüvegkeret, műköröm, színes kontaktlencse; vastag aranylánc, csüngős fülbevaló,
divatos hajviseletek.
De beleférnek ebbe a kategóriába egyes bútorok is. műanyag bútor, „futurisztikus üveg—
fém bútorok”, spotlámpa.
Itt is szóba kerülnek a zenét szolgáltató divatos eszközök: CD-lejátszó, CD-kazetta,
discman, MP 3 lejátszó.
S nem csak modernnek, de divatosnak, „trendinek” számítanak az olyan eszközök is, mint
a számítógép, laptop, desktop; a digitális fényképezőgép, digitális kamera, videókamera; a
különböző High-tech készülékek: a DVD-lejátszó, a wireless, vezeték nélküli dolgok, a
házimozi rendszer, a plazmatévé.
A mobiltelefon legújabb típusa, WAP-os telefon, színes kijelzős mobil.
Egyes háztartási eszközök: szagelszívó, mosogatógép.
A „trendi” kritikával szemlélt fogalmához kötődnek többek szemében a pénzhez
kapcsolódó dolgok (bankkártya, pénztárca): a pénz-centrikussá vált világ szimbólumai.
(Ezeket főleg olyanok említik ennél a kérdésnél, akik kritikával szemlélik az
elanyagiasodás folyamatát.)
Az autók közül egyes divatos autótípusokat emelnek ki a megkérdezettek.
61 „A mobiltelefonban szerintem nagyon jól megjelenik a modern ember egyik legnagyobb problémája, miszerint
olyan szinten hajlamos kiszolgáltatni magát mindenféle kényelmi tényezőkkel, hogy azok előbb-utóbb kifejezetten
kényelmetlenné válnak számára. Egyszer csak azt veszi észre, hogy sorra kellemetlenséget okoz neki az, amit
saját kényeztetése céljával vásárolt.”
62 „Olyan gyorsan letűnik egy adott ’trendi’ dolog, hogy nem is tud megmaradni az ember fejében. Nincs ideje,
hogy nyomot hagyjon. Egy olyan tárgy például, mint a Mon-csi-csi volt, vélhetőleg egy nyarat, vagy egy
karácsonyt él meg, nem válik kultikus tárggyá, mint például – a játékoknál maradva – egy régi mackó, ami több
generáció gyermekének tudott a kedvenc állatkája lenni.” Egy másik interjúból: „Ebben a fogyasztói közegben
azok az emberek, akik ezt a felgyorsult társadalmi jelenlétet követik és gyakorolják, azok tulajdonképpen
lelkületileg is természetes módon mindig a napra kész és a két napra érvényes dolgokhoz ragaszkodnak”.
31

A „trendi” fogalmat semlegesebb, nem feltétlenül elutasító értelemben használó, főleg
fiatalabb válaszolók megemlítik még itt a néhány éve újjászületett roller, illetve a hátizsák
divatját.
Szerepelnek még Feng shui szakkönyvek, úszómedence, fitness-bérlet, újra divatos régi
dolgok; illetve olyan általánosabb (a stílusra vonatkozó) meghatározások, mint a „minimal
design”, „bézs-színű divat kiegészítők”.
Van, aki azt hangsúlyozza, hogy: „a média által kiemelt tárgyak”, (s ezzel a „trendi”
fogalmát összeköti a „világ mediatizálódásának” az utóbbi években sokat emlegetett-bírált
folyamatával).
A középkorúaknál gyakran 10-15 évvel ezelőtti „trendi” dolgok jelennek meg (pl. videó),
a fiataloknál viszont ténylegesen a legújabbak.
Van, aki nem tölti ki ezt a kérdést, van, aki azt írja, hogy neki nincs ilyen holmija, mert
nem szereti a „trendi” tárgyakat, egy középkorú válaszoló azzal határozza meg a
fogalomhoz való viszonyát, hogy „már a szót is utálom”; egy harmadik elutasító-típus
válaszol ugyan a kérdésre, de azt hangsúlyozza, hogy a „trendi” számára „felesleges,
használhatatlan, sznob tárgyakat” jelent.
A bécsi mintában (is) a ruha, a mobil, és a high-tech tárgyak kapják a legtöbb említést. A
ruha általános első helye eléggé magától értetődő. Az öltözködésen viszonylag könnyen
lehet változtatni, a trendhez kapcsolódás talán ezen a területen a legkönnyebb. A
mobiltelefon megszületése és elterjedése után mostanra jutott a fejlődés azon fázisába,
amikor a tárgyak forgalmazói a folytonos megújulással próbálnak piacot hódítani, s így
megnő a jelentősége a „divatos” és nem-divatos variációk közti különbségeknek. Ilyenkor
a pár éves készülékek már ősi példányoknak számítanak a „trendkövető” fiatalok körében.
A „trendi” szimbolikáját tehát elsősorban az éppen aktuális divathoz kötődés határozza
meg, ami érintkezik, de nem egészen azonos a „modernnel”. 63 A másik képzetkör, amit a
„trendi” fogalom átmetsz, a státuszszimbólumok köre: a „trendit” elfogadói mindig
magasabb státuszúnak is tekintik, elutasítói pedig éppen a pusztán státusszimbólumként
ható értéktelenséget bírálják benne. 64 Sokaknál a „modern” egyúttal „trendi” és
státusszimbólum is – de a három fogalom nem mindenkinél esik egybe (akik negatívan
ítélik meg a „trendit”, ritkán nevezik modernnek is a „trendinek” ítélt tárgyakat).
13. Presztízstárgyak
A presztízstárgyak kategóriája tehát érintkezik a „trendivel”, de jóval szélesebb annál:
egyrészt nem minden „trendi” tárgy tekinthető igazán presztízstárgynak, másrészt magas
státuszú presztízstárgyak sokasága egyáltalán nem korhoz kötött.
Egybeesések azért vannak. A leggyakrabban emlegetett presztízsjelképek a mobiltelefon
speciális típusai, legújabb márkái, az igazán drága mobilok.
Ebbe a kategóriába tartoznak a nagy értékű számítástechnikai eszközök, a számítógép,
laptop, palm-top.
Egyéb high tech cikkek: nagy képernyős tévé, házimozi, plazmatévé, asztali hi-fi, CDlejátszó.
63 „Ami IKEÁ-s az is lehet trendi. Volt az életem során sok ’trendi’ tárgyam. Emlékszem, gyerekkoromban
nagyon menő volt például a rikító színű cipőfűző, pink ruhák, még volt sokfajta. Ajándékba mindig kapok
ilyeneket. A legutóbb állványos mobiltelefon tartót.”
64 „A trendiből pillanatokon belül ciki lesz. Egy vagyont érő designtárgyat egy magára valamit adó embernek
pár éven belül ki kell, de legalábbis ’illik’ kidobnia. Nem beszélve az anyaghasználatról. Mert ezek olyan
összetételűek, hogy nem tudnak öregedni, nem szépen öregszenek. Nincs bekalkulálva a korosodás. Arra
születnek, hogy hódítsanak és elpusztuljanak és gyorsan jöjjön a következő.” Egy másik interjúból: „Amiből túl
sok van, népszerű, az amúgy is gyanús nekem. Engem nem lehet könnyen meggyőzni; ezért is nincsenek divatos
holmik körülöttem. Mert azt tudni lehet, ha ránézek egy dizájnos CD-lejátszóra, hogy egy hónap múlva is rá
bírok-e még nézni, vagy sem”:
32

Sokaknak jut eszébe e kérdésnél a hagyományos erős szimbolikájú presztízstárgyak
egyike, a táska (diplomatatáska, márkás táskák).
A nagy értékű közlekedési eszközök: van, aki egyszerűen az „autót” említi, de a többség
differenciál és konkrétan megnevezi azokat a márkákat, amelyeket különösen erős
presztízshordozóknak tart (Mercedes, BMW, egyéb luxusautók); ezen kívül szóba kerül a
(magán)repülő, helikopter, vitorlás-hajó.
Gyakran szerepelnek a válaszokban presztízs-kiegészítők: szivartartók, márkás esernyők,
nyakkendők, cigarettatárca, márkás toll, névjegy-tartó, határidő-napló; divatos szemüveg,
kalap, tolltartó, márkás öngyújtó, mappa, válltáska; ahogy egy interjúalany fogalmaz:
(presztízstárgy az)„amit egy menedzser-boltban lehet kapni”. 65
A presztízstárgyak jelentős része a lakás tárgyaként igyekszik „felértékelni” tulajdonosát
(természetesen valójában a tulajdonos igyekszik a tárgy segítségével felértékelni
önmagát). Sok válaszban szerepelnek dísztárgyak (főleg az idősebb generációnál):
porcelánok, kristálytárgyak, festmények, egyéb műalkotások, régiségek.
Ugyancsak sokaknak jutnak eszébe itt bútorok: egyedi bútorok, régi bútorok, drága
bútorok, formatervezett bútorok. A tárgyak régisége (nyilván a régi tárgy ritkasága és
ebből adódó magasabb ára miatt) erősen összekapcsolódik a presztízs fogalmával (bár
nyilván ez annak is függvénye, hogy egy korszak hogyan ítéli meg modernség és
hagyomány viszonyát: tudjuk, hogy a radikális modernizmus korszakaiban mennyire
árukat veszthetik egyes régi, „divatjamúltnak” minősülő tárgyak).
Felkerülnek a listára a személy közvetlenül magán viselt presztízstárgyai: ékszerek,
pecsétgyűrű, hivalkodó gyűrűk, vastag arany ékszerek.
És megint a presztízstárgyként is hagyományosan jelentős óra (márkás óra, Rolex,
aranyóra, zsebóra).
Presztízstárgyként is jelentősek lehetnek a ruhaneműek: márkás ruhák, szőrmebunda,
szövetkabát, divattervező által tervezett ruha, bunda. Férfi öltönyök és női kosztümök is
egészen apró különbségekkel képesek társadalmi státusz-különbségeket,
presztízskülönbségeket jelezni. Így természetes, hogy sokak szemében éppen a ruhaviselet
a presztízskifejezés egyik fő terepe. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a hamis márkák
elterjedtsége a mobilitás-vágy kifejeződésének is tekinthető: a márkás ruhák
presztízshordozók lévén az emelkedni vágyók ilyeneket igyekeznek viselni, s ha nem telik
rájuk, legalább utánzataikkal próbálják öltözködésükben létrehozni egy magasabb
presztízs látszatát. Ugyancsak idekapcsolódik az a gyakran megfigyelhető jelenség,
amikor a családok szinte erejükön felüli mértékben használják anyagi erőforrásaikat a
gyerekek öltöztetésére, mintegy megelőlegezve ezzel azok --s általuk a család-- magasabb
társadalmi státuszát és presztízsét).
Ugyancsak gyakran emlegetett presztízs-jelképek egyes kozmetikumok: parfümök,
hajfestékek, drága arckrémek. A márkák e téren is meghatározóak.
A presztízsjelző tárgyak kategóriája számos megkérdezett számára a luxuscikkekével
azonos, az ő megfogalmazásukban a presztízstárgyak: „extra típusú dolgok”, egyedi,
művész-tervezte bútorok, százezres-milliós utazások, (s ma még e csoportba tartozik a
mosogatógép is).
Mint a „trendinél”, itt is szóba kerül a pénz, betétkönyv, bankkártya, amelyek egy piaci,
pénz-centrikus társadalomban a legevidensebben presztízshordozók.
Presztízstárgyként szerepelnek olyan gazdagság-jelképek is, mint a családi ház, nyaraló,
nagy ház kerttel, zárt kerítés, uszodás villa, kondi terem, szauna, jaccuzzi. (A ház egésze,
mint „életmű” is fontos – sokak által megint csak erőn felül szolgált -- presztízskifejező).
65 „Ami presztízstárgyam, azt most kaptam a diplomámra: egy Yves St Laurent tollat egy barátnőmtől, hogy jó
sok szerződést írjak alá vele.”
33

A bécsi válaszokban kiugróan első helyen áll: a luxusautó (Jaguár, Mercedes, Ferrari,
Lamborghini, Porsche, Rolls Royce, BMW 66 ); azután következik a saját tulajdonú lakás, a
kertes ház; a márkás, divatos ruha, szerepel még az óra, ékszer és a laptop, komputer.
Vannak, akik nem adnak választ erre a kérdésre, van, aki azt mondja, hogy azért nem,
mert nem érdekli a presztízs, sosem törekedett ilyesmire; s van, aki azért nem válaszol,
mert a „presztízs” fogalma és főleg a presztízshajsza ellenérzést vált ki belőle, utálja az
ilyet. A kérdés értelmezésében egyébként itt jelentős eltérések voltak: van, aki úgy
értelmezte a kérdést, hogy saját tárgyai közül kell a presztízstárgyakat megnevezni, s ezért
nem adott választ (illetve azt a választ adta, hogy neki nincs ilyen), --különösen a tanárok
között volt sok az elutasítás ezzel a kérdéssel kapcsolatban--, mások meg úgy értelmezték,
hogy általában mi tekinthető presztízstárgynak, és eszerint válaszoltak rá.
A válaszok többségében a „presztízstárgy” gyakran annak az „embertípusnak” az
életformáját szimbolizálja, amelynek éppen a presztízs a legfontosabb.
A presztízs-jelképnek tekintett tárgyak nagy része olyan tárgy, amely éppen átmenetben
van a luxuscikk kategóriából a középrétegek által elérhető tárgyak körébe; s terjedőben
van e rétegek tagjai között. E tárgyak jelentős része az egyik embernek luxuscikk, a
másiknak már nem az. Az ilyen tárgyaknak éppen ezen átmeneti jellegük következtében is
van mobilitást, emelkedést kifejező erejük, mert magasabb státuszt lehet egy-egy ilyen
tárgy megszerzésével kifejezni, mint ahová birtokosuk ténylegesen tartozik. (Egy-egy
tárgyat pedig mindig könnyebben meg lehet szerezni, mint egy teljes életformát).
Az is egyértelmű, hogy ennél a kérdésnél viszonylag kevés típus között oszlanak meg a
válaszok (a „trendi” tárgyakhoz hasonlóan): itt is erős kulturális kánonok érvényesülnek
abban a vonatkozásban – s ez azt is jelenti, hogy minden korszakban eléggé
meghatározott, behatárolt--, hogy mivel lehet presztízst kifejezni.
Ebből a szempontból külön említést érdemel az autó presztízstárgy-jellege.
Magyarországon a rendszerváltás után a tárgyvilágban az egyik első jelentős
átrendeződés a keleti autók lecserélése volt nyugati márkájúakra: a (nyugati) autó, mint a
Nyugat, a fejlettség, a kényelem szimbóluma hódított; a cégek önprezentációjában is
nagyon fontos elemmé vált autóik minősége, színvonala. Érdekes az is, hogy a
mobiltelefon kevésbé jelenik meg mint presztízs tárgy; néhány éve az volt, de attól, hogy
megjelent az alsó középosztályban is, presztízskifejező, mobilizáló szimbólum szerepe
csökkent, sőt, mondhatni megszűnt. (Ezt ma már egyes extrákkal felszerelt típusai töltik
be). Elsősorban olyan tárgyak funkcionálnak tehát presztízstárgyként, amelyek az elit,
illetve a felső középosztály körében jelennek meg, számukra elérhetően, s mobilizáló
mintaként hatva a középrétegekre is.
14. Nőies tárgyak
Ez a kérdés (és a következő) hivatott feltárni a nemi sztereotípiák tárgyszimbolikáját. 67
Először is ékszerek kerülnek itt is említésre (gyűrűk, nyaklánc, fülbevaló, ékszerdoboz,
bizsuk, karkötők, fülklipsz, bokalánc); döntően azért, mert nők viselik őket, (de ezáltal
maguk a tárgyak is mintegy „nőneműekké” válnak: a nőhöz tartozó és a nőt szimbolizáló
nem válik külön e tárgyak asszociációkörében).
A következő csoportba háztartási eszközök (bögre, porceláncsésze, kristály borospohár,
pezsgőspohár, tányér, egyéb edények, fakanál) tartoznak – egyértelműen a nők
hagyományos családi munkamegosztásbeli helyére utalva.
Növények következnek: szobanövények, virágok, virágcsokrok. (Itt megint
különválaszthatatlan, hogy ezek mennyiben a női tevékenységek tárgyai, s mennyiben a
66 Itt annyi az eltérés a magyar mintától, hogy több olasz márkát is kiemelnek.
67 E tárgykörről lásd például H. Sas (1984), Hadas (2003), stb.
34

nőiesség megnyilvánítói: a hagyományos szimbolikában a virágok majdnem mindig nőket
jelentenek – a keresztnévként is funkcionáló virágnevek többsége is női név).
Újabb csoportja a nőkhöz asszociált tárgyaknak a kozmetikumok (illatszerek, rúzs,
szemfesték, parfüm, piperecikkek, sminkek, krémek, arcpirosító púder, szempilla-spirál,
szájfény), és egyéb szépészeti eszközök: Tükör; sminktükör, tükörasztal, hajsütővas,
manikűrkészlet, gyantázó készülék, szemöldökcsipesz, epilátor. (Ez utóbbiak nagy része
már jóval egyértelműbben a nőkhöz kapcsolódó, mintsem őket jelképező tárgy). 68
Különös jelentősége van a nőiség kifejezésében a hajnak (ami a női nemi vonzerőnek is
egyik tényezője); hosszú haj, műhaj, hajsütővas, hajcsavaró, hajcsat, hajdíszek, hajgumi,
fésű kerül ezzel kapcsolatban említésre; és a körömnek: körömlakk, körömlakk lemosó,
manikűr-készlet, műköröm.
Gyakran szóba kerülő jelképek még egyes textíliák: muszlinfüggöny, kézimunka, csipke.
(itt megint egyszerre játszik szerepet a hagyományos női munkatevékenységek -- a
szövés, fonás, varrás, hímzés illetve a lakásdíszítés – egyik-másik köre, és az anyagoknak
a nőiséget is szimbolizálni képes puhasága, finomsága).
A dísztárgyak (porceláncsésze, rokokó tárgyak, csecsebecsék, vázák) nőies tárggyá
minősítésében megint szétválaszthatatlan egyfelől az a tény, hogy a háztartásban ezek a
tárgyak inkább a nők hatáskörébe tartoznak 69 s másfelől anyaguk, s főleg formájuk finom,
filigrán jellege.
A ruhafélék (szoknya, szőrmegallér, hálóing, melltartó, fehérneműk, bundák, egyedi
ruhák, tanga, bugyi, csipke fehérnemű, blúz; cipők: magas sarkú cipő, hegyes orrú cipő;
sál, kendő, selyemkendő; kalap, kesztyű, harisnya, combfix harisnyatartó) esetében
megint a nőkhöz kapcsolódó (itt: a nők által viselt) tárgyak dominálnak.
Nagyrészt emiatt gyakori a női táskák emlegetése is (retikül, kozmetikai táska, szütyő,
válltáska, kistáska).
Ugyancsak a női test érintésétől lesznek „nőiesek” az olyan intim tárgyak, mint az intim
betét, tampon, intim zuhany, s persze alapvetően attól, hogy kizárólagosan női fiziológiai
sajátosságokhoz kapcsolódnak.
A könyvek, s főként a szerelmes könyvek, gyereknevelésről szóló könyvek, női magazinok
megint elsősorban azért s attól „nőiesek”, mert nők használják őket.
Részben ez mondható el a nőies autókról (kisautó, Peugeot 206) is, azzal a különbséggel,
hogy ez utóbbiaknál megint belejátszik a forma, a „női” autók és a „férfi” autók bináris
oppozícióban való szembeállítása.
„Nőies tárgyként” kap még „szavazatot” a rúzsfoltos szalvéta, a szipka, szivarka, a
szívószál, a fuvola, a hegedű, az aprópénz: ezek egy részénél a megkülönböztető (nemre
jellemző) használat bonyolult szimbolikával keveredik (a hegedű esetében például a
„nőies” jellegbe belejátszik a tárgy és a női test formájának hasonlósága, a magas hangok,
a hangszer jellegzetes „beszéddinamikája”, törékenysége, stb.)
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a „nőiesség” szimbolikáját sajátosan női
foglalatosság-kellékek, női viseletek, a tárgyak egyes érzékleti jellegzetességei (könnyű,
légies, finom, puha anyagok; nőies, lekerekített formák 70 , meleg színek, pasztell színek,
magas, csengő vagy lágyan búgó hangok, stb.), a freudi (a genitáliák formáira utaló)
illetve a női szexualitáshoz kapcsolódó szimbólumok határozzák meg.
68 „Ezenkívül ide tartozik még a tükör is. A nők rengeteg időt tudnak eltölteni a tükör előtt. Én is bele szoktam
nézni, de nem ez a fő elfoglaltságom.”
69 „Nőies tárgyak talán a vázák. Általában nők szokták vásárolni ezeket a tárgyakat, lakásdíszként és
kiegészítőként. Én is szeretem a virágokat, de nem vettem még vázát.”
70 „A nőies tárgyak nekem mindig szépséget, finomságot jelentenek. Árnyaltabb, gömbölyded, lekerekített
formák, esetleg áttetsző dolgok”.
35

A bécsi mintában is a nőhöz elsősorban a szép látvány képzetei kötődnek (smink, ruha,
ékszer, illatszer, kozmetika cikkek), ezzel is összefüggésben fontos szerepet kap az
öltözék (ruha, melltartó, selyemharisnya, szoknya, stb.); s a freudista szimbólumok (alagút,
váza, retikül, üreg, furulya) is főleg itt, az osztrákok válaszaiban jelennek meg.
Figyelemre érdemes, hogy a nőiséghez nagyon nagy arányban (s minden válaszoló
csoportra jellemzően) a „szép látvány” szimbolikája kötődik; a külső megjelenés, a
szépítkezés. A hagyományos női szerepek közül az „anya” szinte teljesen hiányzik e
szimbolikából, ezzel kapcsolatos asszociációk a 205 kérdőíven összesen két alkalommal
jönnek elő. A nő, mint háztartásbeli is kevésbé jelenik meg (a háztartási eszközök utalnak
erre, de azok is csak részben). Hangsúlyt kapnak még a nőiesség-szimbólumok között az
életforma nők által alakított elemei: a ház feldíszítése, felpuhítása. Mindez jól tükrözi a
jelenkor (főként a média) redukált nő-képét. (Az osztrákoknál a háztartásbeli nő még
kevésbé jelenik meg, mint a magyar mintában: ez részben megint összefügghet azzal,
hogy átlagéletkorát tekintve fiatalabb csoportról van szó, de a különbséget okozhatja az is,
hogy az osztrák viszonyok a fogyasztói társadalomra jellemzőbb életforma-modellt
közvetítenek.)
15. Férfias tárgyak
A „férfias tárgyak” között a leggyakoribb a sporteszközök (túrabicikli, focilabda, stoplis
cipő, súlyzó, sportruházat) említése, ami arra is utal, hogy a kor fogyasztói, „wellness”
társadalmában (s főként a média, és a reklámok közvetítésében) a férfi-modell elsősorban
a sportoló, az „izomember” alakjában fogalmazódik meg. 71
Ezután következnek a hagyományos férfiszerep olyan tárgyai, mint a szerszámok,
csavarhúzókészlet, fúró, fűnyíró, barkács-eszközök, csákány, kalapács, láncfűrész, fűrész,
szerszámos láda, eke, reszelő: ám ezek nagy része is a ház körüli munkák jellegzetes
eszköze: a férfi is inkább otthoni közegben (tehát szabadidő-tevékenységekben) jelenik
meg. (Itt persze figyelembe kell venni azt is, hogy a válaszok jelentős részét nők adták,
akik elsődlegesen ebben a szerepkörben találkoznak a férfiakkal).
A következő tárgycsoportot a férfiak külső látványának olyan alkotóelemei képezik, mint
a ruhaneműk; nyakkendő, öltöny, szövetkabát, nadrág, boxeralsó, bőrkabát, pulóver,
zokni, ing, farmer, mellény, mandzsettagomb, bőröv, zakó, kalap, cipő, csizma, bakancs;
és a viseletet kiegészítő olyan tárgyak, mint a sétapálca, pecsétgyűrű,
A férfiasság szimbolikájában is szerepel a táska (aktatáska, nagy táska, diplomata táska,
bőrtáska); ezeket a táskákat használati jellegük és méretük különbözteti meg a női
táskáktól; itt is, más kérdéseknél is jellemző, hogy sokan a két nem különbségét
ugyanazon tárgycsoport két végletének (kicsi—nagy, finom, puha anyag – kemény,
durvább anyag) szembeállításával fejezik ki, (illetve ahol ugyannak a tárgytípusnak van
férfi és női változata is, ott azok nemi szimbólumokká válnak (lásd például: női kalap –
férfi kalap, bugyi—boxeralsó, retikül—aktatáska, magas sarkú cipő—bakancs, Peugeot
206—Peugeot 307).
A nők testápolásával szembeállítható a férfiak eltérő testi sajátosságaiból fakadóan más
jellegű férfi testápolás: nagyon sokak számára éppen ezek a férfiakat leginkább
megkülönböztető tárgyak: borotva 72 , villanyborotva, borotvahab, szakállnyíró;
férfikozmetikumok: arcszesz, dezodor, tusfürdő, arcvíz, férfi parfüm. (Főleg a nők
számára alapvető férfi-jelkép a borotva; a férfiak maguk gyakrabban fejezik ki a nemi
különbséget például a szoknya—nadrág ellentéttel).
71 Lásd Hadas (2003)
72 A borotva például annyira egyértelműen „férfi” tárgy, hogy egy nőnemű válaszolónk, aki a kérdéseket úgy
értelmezte, hogy minden kérdésre a saját tárgyait kell megneveznie, erre a kérdésre azt válaszolja, hogy „férfias
tárgyam a borotvám”.
36

A dohányzáshoz kapcsolódó tárgyak: pipa, szivar, tajtékpipa, cigaretta, gyufa, öngyújtó,
cigarettatárca hagyományosan férfi-tárgyak, s még ma is sokan említik ezeket, amikor
pedig már régen nem érvényesülnek azok a szokások, amelyek a nőket kizárták ezek
használatának köréből.
Jóval kevesebb említéssel, de ugyanez vonatkozik az italokra és az italozás-kellékekre is :
sör, söröskorsó, söröspohár, whisky, bortartó, dugóhúzó, laposüveg kerül említésre.
Patriarchális kultúránkra jellemző, hogy a hatalmi szférához asszociált tárgyak: (például a
főnöki szék, különböző menedzser-kellékek) egyértelműen „férfias” tárgyaknak is
minősülnek.
A hagyományos nemi szerepmegosztást tükrözi az az evidencia is, hogy a harci, katonai
és egyéb agresszió-kifejtő eszközök (a pisztoly, -- a játék pisztoly is-- az ostor, bicska,
kard, kés, zsebkés, a fegyverek, katonai felszerelések) mind „férfias” tárgyaknak
számítanak.
Azok a technikai, műszaki eszközök is: hangfalak, számítógép, laptop, audiovizuális
eszközök kerülnek említésbe a válaszokban.
Az autó általánosságban is férfi-szimbólum megkérdezettjeink többsége számára, s
különösen az a slusszkulcs, és az autók között a nagy autó, a versenyautó, (illetve a
közelebbről nem jellemzett „férfias” autó).
A (formájuk szerint) „fallikus” illetve a férfi genitáliákhoz kapcsolódó tárgyak: esernyő,
szivar, férfias hangszerek, a már-említett slusszkulcs 73 ; illetve a szuszpenzor, a Viagra, (és
a talán ide is sorolható boxeralsó). 74
A „férfiasság” tárgyszimbolikája sok tekintetben a női ellentéteként definiálódik. Itt is
meghatározó a forma (ami ez esetben szögletes, hegyes, éles és hosszú), az anyagok:
(kemények, durvák); a szín (sötét, hideg színek), illetve a súlyosság, nagyság. 75
A bécsi válaszokban a borotválkozáshoz kapcsolódó eszközök állnak az első helyen,
rögtön ezután következik az autó, (ami az osztrák mintában szinte minden kérdéssel
kapcsolatban többször jut a válaszolók eszébe), illetve a dohányzáshoz kapcsolódó
dolgok. A szerelés eszközei kevésbé jelennek meg mint Magyarországon (talán megint a
fogyasztói kultúrára hivatkozhatunk, amelyben a tárgyak eldobásával, illetve a
szakemberek által elvégzett javításokkal csökken a férfiak háztartási szerelő funkciója),
szerepelnek viszont a férfikozmetikumok, az italozáshoz kapcsolódó tárgyak, a férfiviselet
kellékei, illetve a harcra, versengésre utaló elemek, sporteszközök.
A tárgyak nemi szimbolikájával kapcsolatban figyelmet érdemel talán még az a tény, hogy
ajándéktárgy vásárlásnál – jó példa a kulturális kódok, a szocializációval elsajátított látens
tudásanyag-sűrítmények használatára -- a legtöbben éppen azokat a tárgyakat veszik a
másik neműeknek, amelyekkel itt az egyik vagy másik nemet jellemzik.
16. Öreges tárgyak
Az „öregesnek” érzett tárgyak első (és leggyakrabban megjelölt) csoportját azok az
eszközök képezik, amelyek az öregek megromlott mozgására utalnak (bot, sétabot,
járókeret, mankó, sétapálca, görbe bot). Úgy tűnik, ez az öregség egyik legszembetűnőbb
és/vagy legáltalánosabb megnyilvánulása.
73 A freudi szimbolikának megfelelően az egyik válaszoló a nőiest és férfiast az alagút és torony
említésével/szembeállításával jellemzi.
74 „Férfias tárgyak egyértelműen a szerszámok. A fúrógép például, mely még jelképes is, lehet hozzá társítani a
behatolás, az erő fogalmait. A hangja is erőteljes, durva. Járuléka, a tipli pedig szinte szemlélteti ezt a szexuális
szimbolikát”:
75 „A férfias tárgyak a nőinek szöges ellentétei. Nem olyan finom vonalvezetésűek, sokkal markánsabbak, a
háttérből előtűnő szögletes tárgyak, nehéz, testes dolgok. Amelyek magukra irányítják a figyelmet, és inkább
elveszik az energiát. Nem annyira esztétikusak.”
37

Ezután a látás meggyengülésének jelei következnek (vastagkeretes szemüveg akasztóval,
szemüvegtok, SZTK-szemüveg, okuláré, erős szemüveg)
Majd az öreg, beteg, képesség-korlátos életforma egyéb, gyakran látható elemei:
gyógyszerek, gyógyszertartó, protézis, füldugó, pohár víz az éjjeliszekrényen, tolószék,
nagyothalló készülék.
Külön, kiterjedt csoportot képeznek a fázós (lelassult vérkeringésű) öregember képéhez
kapcsolódó tárgyak: mamusz, pulóver, nagykendő, papucs, köpeny, kesztyű, kalap,
harisnya, sapka, filcpapucs, jégeralsó, kardigán, takarók, meleg fotelok, meleg alsók,
ágymelegítő, kucsma, pléd, derékmelegítő, bunda, kordbársony nadrág.
Idáig az öregkor fogyatékosságaira, az idős ember leromlott állapotára utaló tárgyakról
volt szó: ezeket említik válaszolóink a leggyakrabban (jóllehet korántsem magától
értetődő, hogy az öregkornak a leromlottságot kell jelentenie). Más oldalról közelítik meg
az öregkor szimbolikáját, akik elsősorban régi tárgyakat sorolnak: régi kalap, régi ruhák,
régi bútorok, régi rádió, régi táska, régi könyvek, Orion tévé, szenes vasaló, bakelit lemez,
textilzsebkendő, felhúzós óra, imakönyv, nyugdíjas bérlet, petróleumlámpa, vasedények,
kockás zakó, ódivatú ruhák, kötőtű, nadrágtartó, műbőr retikül, papírernyős lámpabúra,
lódenkabát. Ebben a megközelítésben az kap hangsúlyt, hogy az öregemberek korábbi,
elmúlt korszakok gyermekei, a múltban élnek, s olyanok, mint a velük együtt elöregedett,
divatjamúlt tárgyak, amelyek ennélfogva alkalmasak arra, hogy őket s egyáltalán az
öregséget szimbolizálják.
Az öregek múltban élését jelképezik a szintén sokak által megjelölt emlékek,
emléktárgyak; régi fényképek, fényképalbumok, levelek.
Egy következő választípus olyan társadalmi csoportok tárgyvilágát idézi, amelyek inkább
korábbi korszakok társadalmaiban voltak jellemzőek, mára mint szociológiai rétegek
anakronisztikussá váltak, legalábbis annak tűnnek, demográfiai szempontból is
elöregedtek, s így magától értetődően kapcsolhatók hozzájuk az öregség képzetei. Ilyen a
hagyományos paraszti életforma, amelynek tárgyait többen is említik: nagykendő, pipa,
pad, régi bútorok, hímzett terítő, fejkendő, vasvilla, szentképek. Sok válaszolónak idős
hozzátartozói, ismerősei tartoznak e réteghez, ezért számukra az öregség közvetlen
élményként is összekapcsolódik a „paraszti” életformával.
Hasonló összefüggésben szerepelnek (és többnyire szintén konkrét családi, ismeretségbeli
tárgyi környezetekre utalnak) a régi polgári, kispolgári ízlésvilág tárgyai: porcelánkészlet,
csipkealátét, kakukkos óra, giccses porcelánkutya, egyéb porcelánszobrok, csipketerítő,
hímzett terítők, régi mütyürök, régi fényképek, cukros doboz, csipkegallér, konty,
zsámoly, hajháló, felesleges holmikkal teli táska, állólámpa, hintaszék, otthonka, pohár-,
csészekészletek, falvédő, vitrin, gobelin, kis dobozkák.
Ugyancsak (negatív) érzékleti megfigyeléseken alapulnak azok a válaszok, amelyek az
időskori környezet elhanyagoltságát, leromlottságát hangsúlyozzák: csöpögő csap, dohos
szoba, széttaposott cipő, lejárt szavatosságú sütemény, kinyúlt melltartó. (Ez egyrészt az
idősek képesség-vesztésének egy újabb oldalát emeli ki: gyakori hogy a megromlott látású
öregek már nem veszik észre a környezet pusztulásának, elpiszkolódásának jeleit, s
legyengült mozgásképességük folytán erejük is, anyagi erőforrások híján lehetőségük is
kevesebb a rendbetételre; másrészt kiemeli az öregkor csökkenő igényszintjét, azt, hogy
az idős ember libidói csökkentével gyakorta kevésbé igyekszik tetszeni, megfelelni a
környezet elvárásainak, figyelme mindinkább befelé fordul; s végül utal az öregek
gyakran jellemző elszegényedésére, az öregség és a szegénység világának érintkezésére
is.)
Ugyanez kap hangsúlyt azoknál, akik a spórolás, a szűkösség olyan elemeit sorolják, mint
a havi részlet fizetés, a kétszer leforrázott zacskós tea, az olcsó SZTK-szemüveg, öreg
pénztárca.
38

Öregség-szimbólumokként működnek tehát egyrészt az öregkor fogyatékosságaival együtt
járó (az öregek testi sajátosságaira utaló) tárgyak, másrészt a pusztulás, leromlás,
szegénység (az öregek gyakori életkörülményeire utaló) tárgyai, harmadrészt régebbi
korok és túlhaladottnak ítélt életformák (az öregek adekvát –és elmúlt—világára utaló)
tárgyai.
Ez az egyik legárulkodóbb kérdés arra vonatkozóan, hogy milyen erősen meghatározza
egy-egy kor a fogalmak asszociációkörét . Az öregséghez ma kizárólag negatív
asszociációk kapcsolódnak (méghozzá sokféle dimenzióban egyszerre): leromlottság,
szegénység, betegség, megfosztottság, korlátozottság, giccses ízlésvilág. Azokból a
képzetekből, amelyek egyébként számos kultúrában hozzá kapcsolódnak az öregséghez
(mint a bölcsesség, az élettapasztalat, illetve a tapasztalatátadás, a tradíciók képviselete, a
szeretet-teli megértés, vagy akár csak a rezignáció), alig bukkan fel egy-egy, tárgyi
szimbolikájuk meg egyáltalán nem jelenik meg. A fizikai undorodás sugárzik ezekből az
asszociációkból (s ez még az idősebb válaszolóknál sem ritka) 76 . Egyfelől persze érthető,
hogy az öregkorhoz negatív képzetek fűződnek, (s ez sosem volt másképpen), hiszen az
öregedés valóban az emberi képességek hanyatlását, s végül az emberi lét elmúlását
jelenti. Ugyanakkor a csak negatív megítélés nem csak egyoldalú, de – a huszadik század
második fele erre sok tapasztalatot nyújtott-- károsan hat vissza a társadalom egészére
(görcsös törekvések a fiatalság megőrzésére, az idősebbek képességeinek
kihasználatlansága, „feleslegessé” váló tömegek, a természetes tapasztalatátadás
csatornáinak beszűkülése, a korosztályok viszonyának kiegyensúlyozatlansága). Mindez
meglehetősen elgondolkodtató, mert az öregség a mostani fiatal és középkorú nemzedék
számára is perspektíva, s a jelzett uralkodó felfogás ezekre a korosztályokra is úgy hat
vissza, hogy csak a fiatalságot tudják értéknek elfogadni, s így már viszonylag fiatal
éveiktől egy nagyon egyoldalú életstratégiához igazítják az életüket. (Jellemző, hogy még
az építészek is a régebbi korok kommersz tárgyait társítják az öregséghez, azokat a
kommersz tárgyakat, amelyek elavulttá válnak, s ezekkel szemben hangsúlyozzák, hogy a
régi korok értékes tárgyai nem öregesek, mintha az öreg a rosszal, az ártalmassal volna
egyenértékű).
A bécsi mintában is a leggyakoribbak a korlátozottság jelei (a mozgásképesség,
látóképesség, evőképesség korlátozottsága): sétapálca, tolókocsi, szemüveg, műfogsor –
(szembeállítva a fiatalság, mint a szabadság, mozgékonyság világával). A bécsi mintában
(is) említésre kerülnek még a régi divathoz tartozó tárgyak: nadrágtartó, sétapálca, és az
öregek életformájához kapcsolt egyéb tárgyak: keresztrejtvény, pipa. A fázós öregember
képe itt is hangsúlyos: szőrmekabát, bunda, kalap, köntös, kucsma, kabát, stb. Talán egy
kicsit kevésbé jelennek meg (e tekintetben több a tolerancia?) az öregséghez kapcsolt
gusztustalanság-képzetek. Valószínű magyarázat itt az is, hogy az osztrák életszínvonal és
az egészségügyi ellátottság inkább lehetővé teszi az öregeknek is az emberhez méltó
életet. A paraszti életforma tárgyai közül is kevesebb szerepel (ez viszonylag magától
értetődő az egészében urbanizáltabb osztrák társadalomban – és mint láttuk, más
kérdéseknél is megnyilvánul).
17. Fiatalos tárgyak
A „fiatalos” sok párhuzamot mutat a korszerűség, modernség asszociációkörével.
Első helyen szerepel a számítógép, Internet. (Egyrészt minden, ami „legújabb”,
kapcsolatba hozható a fiatalokkal, ugyanúgy ahogy korábbi korok tárgyai az idősebb
nemzedék számára jelentik az „ő világukat”. Másrészt éppen a számítógép-használat egy
76 Az undor és a társadalmi minősítések viszonyáról lásd például Mauss (2000), Elias, (1987) és főleg Douglas
(2001)
39

olyan kultúrát jelent, amely betölti a fiatalabb nemzedékek világát, élesen
megkülönböztetve azt a korábbi generációkétól).
Az egyik leggyakrabban említett „fiatalos tárgy” – s főleg az idősebb generáció
válaszaiban! – a mobiltelefon. Az okok hasonlóak azokhoz, amelyek a számítógéppel
kapcsolatban felmerülhetnek. A mobiltelefon tömeges elterjedése is már a mai fiatal
nemzedékek életében történt, s talán éppen ezek a nemzedékek használják a
legtermészetesebben (presztízsszempontoktól, és azok szégyellésétől viszonylag
mentesebben) ezt az eszközt.
A következő tárgycsoport a fiatalokhoz köthető öltözködési sajátosságok: modern, divatos
ruhák, pólók, miniszoknya, széldzseki, farmernadrág, tanga, bő nadrág, push up melltartó,
mintás harisnya, rövid nadrág, baseball sapka, színes ruhák, kivágott ruhák, szandál,
bikini, szép ruhadarabok, trapéznadrág, boxeralsó, top.
Itt is (minthogy a fiatalok életformájában is) nagyon hangsúlyosak a zenét szolgáltató
technikai eszközök: kazetták, walkman, discman, magnó, CD, CD-lejátszó, mini disc
lejátszó, Hi-fi, és olyan tárgyak, mint a „diszkó belépő”.
Rokon tárgycsoport a különböző egyéb high tech eszközöké: menedzser-kalkulátor,
különböző műszaki cikkek, digitális óra, Swatch óra.
A kérdés nem a „gyerekes tárgyakra” vonatkozott; a korra jellemzőnek tekinthető tehát,
hogy sokak asszociációiban a gyerekkor és a fiatalság közti határok elmosódnak. Erre utal
a sok játék említése: játékok, társasjátékok, plüssállatok, videójátékok, game boy, play
station.
A fiatalok életformájának sok egyéb tárgya is szóba kerül: hátizsák illetve oldaltáska,
iskola táska; elég gyakran említik a napszemüveget (a drága napszemüvegek divatosságuk
folytán presztízstárgyként is megjelennek).
Sok a sporteszköz illetve a sporttal kapcsolatos egyéb képzet: görkorcsolya, gördeszka,
kerékpár, roller, sportcipő, sportruha, edzőcipő, tornacipő, túrabakancs, korcsolya,
teniszütő, sátor, kondigépek – a fiatalság igen nagy mértékben, mint a mozgékonyságsportosság
világa tételeződik.
A fiatalság egy másik sajátosságára, a párkeresés jellegzetes „nász-tollazatára” és a vidám
derűs hangulatok és életérzés keresésére és kifejezésére utal a színes, élénk színű dolgok:
sálak, színes cipőfűzők, színe öltözékek, sapkák, élénk színű felsőrészek gyakori említése.
Hasonló okból szerepelnek gyakran kozmetikumok; hajzselé, illatszer, sminkkészlet.
És ékszerek, a testdíszítés egyéb kellékei: bizsuk, hajcsat, testékszer, tetoválás, piercing.
A fentieken kívül is igen sokféle olyan tárgy jelenik meg a válaszokban, amelyek a
modern, divatos stílust képviselik az élet különböző területein: divatos autók, bútorok,
papírbútor, műanyagszék, fémvázas ülőbútor, bárszék.
Néhány egyedi említést is érdemes felsorolni: „bulizós cuccok”, IKEA holmik, illatos
gyertyák, menedzser-kalkulátor, képregény, szolárium, energiaitalos doboz, mókás
kulcstartók, jó könyvek, élénkszínű üvegvázák, „felesleges és aranyos dolgok”. 77
A bécsi mintában: a mobiltelefon mellett sok „szavazatot” kapnak a zene-eszközök,
sportcikkek (csak persze kiegészülve a téli sportok tárgyaival, az ország hegyvidéki
jellege miatt: sí, snowboard, skateboard); a divatos ruhák, a legújabb technikai eszközök,
a hátizsákos, utazós, mozgékony életforma tárgyai.
Összesítve: a fiatalságot nagyrészt nem drága, kedélyes és laza, gyakran feltűnő holmik 78 ,
a legújabb technika és a gyorsaság-mozgékonyság szimbólumai képviselik. Az öreges
77 „Egy fiatalnak jellegzetesen tépett haja van, miniszoknyát visel és műkörmöt, esetleg walkmant hallgat”.
78 „A fiatalok maguk hoznak létre ilyen tárgyakat. Ezt nyomon lehet követni az öltözködésben, mint például
nyáron a Szigeten magam láttam görögdinnyéből bukósisakot egy srácon, nagyon tetszett, aztán jópofának
találtam a lányok nyakán a dobozos kóla nyitókájából készített nyakláncot: mind-mind a kreativitás
megnyilvánulási formája, amit nagyon szeretek a fiatalokban.”
40

tárgyakkal összevetve feltűnő, hogy ehhez az asszociációkörhöz viszont csupa pozitív
dolog kapcsolódik: modernitás, high-tech, zene, sport, vidám, kellemes élet. Az összkép
erősen összefügg azzal a képpel, amit a reklámok világa – és az egész kultúra sugall. Ez
legalább olyan torzított kép, mint az öregekről alkotott, mert kiszorulnak belőle a fiatalkor
problémái, konfliktusai: az identitás-nehézségek, a pályakezdés nehézségei, a párválasztás
nehézségei. Az öregség—fiatalság felfogás ilyen képzetei kulturális kánonokként
működnek, melyek alaptételeit, szemléleti lényegét a tárgyszimbolika, úgy tűnik, eléggé
jól tükrözi. (A fiatalságot övező egyöntetűen pozitív asszociációkör egyébként nem csak a
tipikus, hanem az egyedi említések esetében is érvényes, ez is jelzi, hogy mennyire erős
kortendenciáról van szó).
Érdekes módon a tanulás tárgyi világa is alig jelenik meg a válaszokban. Egyszer-egyszer
fordul elő a tankönyv, a toll; pedig mind a magyar, mind az osztrák minta igen nagy részét
diákcsoportok adják. Ám ez egyszerűen arra is utalhat, hogy a tanulás, az egyetemi lét
elsősorban a diákéletformát jelenti a fiatalok számára, az együttléteket, vitákat, stb. Ezek
összekapcsolódnak a fiatalság fogalmával, míg a tanulás tárgyi kellékeinek jóval kisebb a
szimbolikus jelentősége.
18. Luxustárgyak
Az e kérdésre adott válaszok a vártnál határozottabban különültek el a presztízstárgyak
csoportjától. Egyes tárgyak persze szerepelnek mindkét listán, de az összkép eltérő. S
szembetűnő az is, hogy az egyes válaszolók viszonylag ritkán említik ugyanazokat a tárgyakat
mindkét kérdésre, inkább az a jellemző, hogy más dolgokat tekintenek elsődlegesen
presztízsjelzőnek és más tárgyakat a luxus kellékeinek.
A felsoroltak között gyakoriak a legújabb divat drága tárgyai, berendezései; házimozi,
jaccuzzi, úszómedence, szauna, mosogatógép, szolárium, takarítógép, klímaberendezés.
Egy másik, igen gyakran szóba kerülő tárgycsoport a műtárgyaké: festmények, nagy
értékű képzőművészeti alkotások, műkincsek, antik bútorok, perzsaszőnyeg, porcelán.
Ezután következnek az ékszerek: arany ékszerek, gyémánt ékszerek, drágakövek.
A legkülönfélébb drága és márkás használati tárgyak: (márkás) parfümök; drága karórák,
aranyóra; márkás napszemüveg; márkás tollak. (Említenek 6 millió forintos tollat, meg
aranytollat is).
A női öltözet jellegzetes, szimbolikus luxustárgya a bunda.
Itt is szerepelnek a legújabb high tech gépek: laptop, videókamera, plazmatévé, DVDlejátszó,
digitális fényképezőgép, mini-disc lejátszó.
Az autó a luxustárgyak között is az egyik leggyakrabban említett tárgy: luxusautó,
terepjáró, sportkocsi, limuzin, (s név szerint is felsorolva különböző luxusmárkák: Jaguár,
Rolls Royce, stb). de megjelennek --itt is-- a többi nagy értékű járművek is: repülőgép,
helikopter, jacht, hajó.
Sok válasz egyik eleme a kertes villa, kertes ház, lakás, nyaraló, kastély. Fiataloknál
gyakran az önálló lakás maga jelenti a „luxust”, időseknél pedig a nagy lakás, kertes ház.
Bár nem tárgy, a „luxussal” való erős asszociatív kapcsolata miatt többek a „luxusutazást”
is felsorolják.
Egyedi említésű (de jellemző) luxustárgyak: zongora, 3000 forint feletti könyv,
extraételek, márkás teniszütő, szörf, szivar, futópad, szobakerékpár, exkluzív designtárgyak,
italok, márkás edények, kandalló.
Vannak olyan általánosított válaszok, hogy „minden, ami nem feltétlenül szükséges az
élethez”, vagy ”mindaz, amit nem tudok megvenni”. 79
79 „Drága autó, feltűnő ékszer, bunda. Olyan tárgyak, amelyek drágák és nincs rájuk szükség. Legalábbis
helyettük éppúgy megtenné egy másik, kevésbé hangzatos márkájú. Szeretem az igényes dolgokat, de a luxus
számomra felesleges.”
41

A bécsi mintában az autó, annak különböző típusai (BMW, Ferrari, Lamborghini,
Mercedes), az ékszerek, egyes divatos presztízstárgyak, high-tech tárgyak vezetnek. A
luxustárgyak között az ő válaszaikban kevésbé jelenik meg a kertes ház, villa, lakás;
jaccuzzi, szauna (a presztízstárgynál igen , de a luxustárgynál nem) – ez talán azzal
magyarázható, hogy az osztrák társadalomban ezek a dolgok ugyan státusz-szimbólumok
és vágytárgyak, de mivel ott már egy felső közép réteg életében adottak, természetesebbé
válnak, ezért nem sorolódnak a luxus körébe.
E kategória döntően abban különbözik a presztízstárgyak csoportjától, hogy itt jobbára a
valóban gazdagok életmódjához kötődő tárgyak szerepelnek -- a presztízstárgyaknál a
gazdagság látszatának tárgyai (is). A presztízstárgyak döntően társadalmi hierarchiajelképek,
a luxustárgyak gazdagság-jelképek.
Jól érzékelhetők a válaszolók közötti szociális eltérések is, abban ugyanis, hogy kinek mi
tartozik a luxus kategóriájába. Van, akinek már luxus a 3000 forint feletti könyv, vagy a
jobb teniszütő, 80 másoknak pedig a jacht és repülőgép jut az eszükbe; van, aki a BMW-t
említi, egy másik, akinek (mint a válaszokból kiderül) BMW-je van, a Rolls Roycet, és
így tovább. A tárgyak társadalmi státusza, s ezzel ára és elérhetősége is változik, relatív,
így a „luxus” tárgyszimbolikája is koronként és társadalmi csoportonként változó.
Lényege azonban mindig a társadalom leggazdagabb csoportjainak (a többségétől
megkülönböztethető) életformájához kötődik.
19. Felesleges tárgyak
Az e kérdésre adott válaszokban azokat a különböző attitűdöket érdemes elkülöníteni,
amelyek alapján a megkérdezettek valamit feleslegesnek minősítenek. Főleg „kispolgári”
tárgyak illetve luxustárgyak szerepelnek itt.
A „környezetvédő” alapállás a magyar válaszokban alig jelenik meg (a bécsi mintában
jóval erősebben érvényesül az a válaszokból kikövetkeztethető szemlélet, hogy ami a
környezetet veszélyezteti, az felesleges).
Van, aki azt mondja, hogy nincs felesleges tárgya, mert minden használható valamire,
csak az egyén találékonyságán múlik. Más azt emeli ki, hogy azért nincs felesleges tárgya,
mert ügyel arra, hogy ne legyen; nem vásárol ilyet, vagy ha hozzákerül ilyesmi, azt
kidobja.
Egy további jellegzetes alapállás szerint szinte minden felesleges, túlságosan sok tárgy
veszi körül az embert: ez egy fajta radikális puritán felfogásnak nevezhető. Van a
„puritánnak” egy józan, mérsékelt változata, ami akkor minősít valamit feleslegesnek, ha
túl sok van belőle.
Egy következő, az előzővel ellentétes jellegzetes attitűd – főleg a idősebb korosztálynál --
a gyűjtögetők attitűdje: nem használt régi dolgokat említenek itt, amiket kidobni nincs
szívük, vagy érzelmi okok miatt, vagy mert „még jó lehet valamire”. 81
A következő típus esztétikai ízlés szerint minősít feleslegesnek tárgyakat. Ennél a
választípusnál közvetve az iskolázottság, képzettség kap hangsúlyt; az elutasítás főleg a
„giccses tárgyakra” vonatkozik. 82
Rokon ezzel az a mentalitás, amely minőségi alapon szelektál és a gyenge minőségű
tárgyakat minősíti feleslegesnek
80 „Ma már egy jó kabát is luxus!”—sóhajt fel hosszú gondolkodás után az egyik interjúalany.
81 Csak a gyűjtés igenlése vagy elutasítása szempontjából ellentétes ez a két álláspont, mert például a
puritanizmus szellemisége össze is kötheti őket: a gyűjtögetés, takarékoskodás épen a puritán felhalmozó
történelmi korszakok jellemzője.
82 „Számtalan ilyen tárgyam van. Például nem tudom miért, folytonosan halmozom a színes, illatos radírokat.
Illetve van egy műanyag Mária giccsoltárom.”
42

A következő alapállást funkcionalistának, vagy pragmatikusnak lehet nevezni: az ilyen
válaszoló a használhatóság hiánya miatt minősít valamit feleslegesnek. (Ennek egyik
altípusaként említhetjük azokat a tárgyakat, amelyeket a válaszolók túl-specializáltnak
éreznek, úgy gondolják, vannak olyan mellékes részfunkciók, amire nem érdemes külön
tárgyat kifejleszteni).
Egy fajta szociális szemléletet láthatunk abban a véleményben, mely szerint minden, ami
luxus, az felesleges.
Jellegzetes az „egészségvédő” attitűd is: ez azon az alapon minősít valamit feleslegesnek,
hogy az egészségre ártalmas, (így kerül be például a válaszok, a konkrét példák közé a
cigaretta).
Van, akinek a „felesleges tárgyak” körébe a politikai alapon elutasítottak kerülnek. (Egy
válaszoló például a vörös csillagot minősíti feleslegesnek).A feleslegesség politikai alapon
történő megítélésének egyik alváltozataként a pacifista attitűd a fegyvereket utasítja el.
Jelen van egy (olykor túlzott) gépesítés-ellenes felfogás is, mely szerint, ha valamit az
ember kézi erővel is meg tud oldani, felesleges azt géppel helyettesíteni (többek között az
elektromos fogkefét, -citromfacsarót, -kést, elektronikus zsebnaptárat sorolják fel ennek
példáiként).
A szükséglet-elvű megközelítés mindent feleslegesnek minősít, ami nem valós (és
alapvető) szükségletet elégít ki.
Végül itt is van tréfás válasz is: egy megkérdezett nő „a férfiakat” minősíti „felesleges
tárgynak”.
A „feleslegesség” szimbolikája tehát mindig az ember alapszemléletét jellemző értékhangsúlyokhoz
kapcsolódik, voltaképpen egy-egy értékrendszer alapértékeinek implicit
kifejeződése. 83
20. Áhított, vágyott tárgyak 84
A vágyott tárgyak (pontosabban a tárgyi világra vonatkozó vágyak) rangsorát a lakás, ház
(illetve a meglévőnél jobb, szebb lakás, ház) vezeti. Kertes ház, saját lakás, nyaraló,
vízparti ház, nagyobb lakás, „lakás az ember kedve szerint berendezve”, stb.
Ezután high-tech tárgyak következnek: DVD, laptop, digitális kamera, házimozi,
nagyképernyős tévé, projektor, CD-író, számítógép.
Itt is előkelő helyet foglalnak el a zenéhez kapcsolódó tárgyak: jó hangkártya, MP 3
lejátszó, CD, discman, gitár, zongora, kották, kazetták.
Sokak vágyait jelentik bútorok: franciaágy, ülőgarnitúra, antik bútor, új bútor, fürdőszoba
szekrény, fenyőfa szekrény sor; nem ritkán olyan bútorok, amelyek egy erős (polgárias)
életforma-sugallattal együtt egyúttal az egyén kiemelését, „megbecsülését”, (pihenésének,
ön-regenerálásának, relaxációjának lehetőségét) is szimbolizálhatják: hintaszék,
olvasófotel, stb.
Gyakori vágytárgy az autó; (különösen a legexkluzívabb márkák: BMW, Porsche,
Mercedes, Chevrolet.)
Egyfelől a pénz, bankbetét, tehát hangsúlyozottan az anyagi jólét jelképei.
Másfelől, hasonló gyakorisággal a könyvek.
Ennél a kérdésnél is sokaknál (természetszerűleg főleg fiatalabb nőknél) szerepelnek
ékszerek: nyaklánc, karkötő, fülbevaló, arany ékszer, egyiptomi jellegű ékszer, stb.
83 Van olyan válaszoló, aki éppen erre az értékrelativizmusra hívja fel a figyelmet. „Mindenkinek más a
felesleges. A szomszédom áthívott egyszer és rámutatott a sarokban egy könyvkupacra. Felajánlotta őket, mert
számára nem jelentenek semmit, pusztán foglalják a helyet, porfogók. Nekem meg értékesek. Nekem a rossz
edény, a törött pohár, a visszaválthatatlan üveg, a műanyag tárgyak, a bóvli emlékek a feleslegesek; nyáron a
téli holmik, télen a nyáriak.”
84 A vágyott tárgyakról lásd Forty (1986)
43

És ruhaneműek: új ruhadarab, szép melltartók, bugyik, cipők, minőségi ruhák.
Akinek valamilyen hobbyja van, annak ennél a kérdésnél is gyakran ez jut az eszébe, s
legvágyottabb tárgyakként a hobbyjához kapcsolódó tárgyakat említ. Különösen gyakori a
gyűjtemények kiegészítésének szándéka. Említésre kerül áhított, vágyott tárgyként „a
gyűjtemény újabb darabja”; s konkrétan: manga-anime--gyűjtemény, terepasztal,
óraműves automata játékok, ólomkatona, stb.
Viszonylag gyakoriak az utazás, túrázás életforma-kellékei is: repülőjegyek, sátor,
vízhatlan hálózsák.
És egyéb sporteszközök: túrakerékpár, korcsolya, görkorcsolya, síléc, jetski, windsurf.
A vágyak egy része a természetnek a lakásba hozatalára irányul: Állatokat (kutya, macska,
madárpók, akvárium); növényeket, kőzeteket, kristályokat neveznek meg – többségükben
városi környezetben élő válaszolóink.
Természetesen sokan említenek vágytárgyakként luxusszimbólumokat: úszómedence,
vitorlás hajó, luxusautó, pezsgőfürdő-kád, masszázsfotel, helikopter, házimozi, szauna,
házi szolárium, sznúker. Sőt, az is feltűnő, hogy nem keveseknél az e két kérdésre adott
válaszok nagy része egybeesik. Ez arra utal, hogy a fogyasztói társadalom éppen a
(gazdagságot, az egyén átlag feletti életélvezeti lehetőségeit jelképező) luxustárgyakkal
teremti meg a kereslet erős motivációját, kelti fel a vágyakat olyan tárgyak iránt,
amelyeket az emberek „kívülről” nézve sokszor felesleges élvezkedésnek, túlzott
igénynek minősítenek. (Ma például a „házimozi” az egyik leggyakrabban emlegetett ilyen
vágytárgy, s nem lehet véletlen, hogy e korszak televíziós vetélkedőinek – a
luxusutazások mellett -- éppen ez az egyik leggyakrabban kínált főnyereménye. Egyfelől
nyilván a vetélkedőket sugárzó tévécsatornák a legvágyottabb tárgyakkal igyekeznek
vonzóvá tenni, kiemelni a maguk programját a többiek közül, másfelől viszont erős
keresletet is gerjesztenek: kétséges, hogy e reklám nélkül is éppen a házimozi vált volna
oly sok ember egyik legfőbb vágyává.)
A vágyak világa jó néhány ember számára nyitott a mesevilág, a sci-fi felé is: a fantázia
számára a „vágyott” nem áll meg a „józan realitás” határainál, hiszen ami lehetséges, arra
lehet vágyakozni is. Egy-egy válaszban így szóba kerül a teleportáló készülék, a háti
rakéta egyéni repkedéshez; „terülj-terülj asztalkám”, degeszre tömött pénztárca, korlátlan
hitelkártya, öt találatos szelvény, saját csillagvizsgáló – s persze az említett luxustárgyak
között is több van, aminek megszerzése említője számára nem rendelkezik ezeknél több
realitással.
A középkorúaknál sokkal több a praktikusabb és az élet kellemességét, kényelmét fokozó
vágytárgy: a házimunkát megkönnyítő tárgyak: (mosogatógép, infrasütő, Zepter edények)
ruhák, a lakás bebútorozása 85 . Időseknél egyes alapszükségleti tárgyak is felkerülnek a
listára (ismét az öregkori szűkölködés közvetett jeleiként): meleg nadrág, szoknya. A
fiataloknál leginkább a lakás, autó, a hobbyhoz tartozó dolgok és a high-tech tárgyak a
leggyakoribbak az említésekben.
A tanárok válaszaiban az életminőség-emelő holmik mellett sok munkakellék is
megjelenik: számítógép, írásvetítő, projektor, könyv, digitális kamera; az iparművészeknél
sok rajzeszköz, a szakmai munkát segítő tárgy; az építészeknél a munkához szükséges
eszközök mellett a műtárgyak, grafikák, festmények, design-tárgyak. Az építészcsoportban
eléggé gyakori – a fogyasztói kultúrából való kilépés jelzéseként – a „nincs
ilyen” válasz is; és érdekes, hogy ugyanebben a csoportban (talán az erős mindennapi
igénybevétel jeleként) sok a pihenés-szimbólum is: nyugágy – „hozzá való szabadidővel”,
olvasófotel, szauna, uszoda.
85 „Minden ami új, hasznos, praktikus, szép, jó illatú, finom. Lehet ruha, kozmetikum, lakásfelszerelés.
Különleges nagy vágyaim nincsenek, de minden apróságnak örülni tudok.”
44

A bécsi mintában a leggyakoribb vágytárgyak: a saját lakás, a laptop, az autó, a pénz,
illetve a zenehallgatás eszközei.
Az e kérdésre adott válasz nagyban függ az egyéni élet eddigi alakulásától, kiben (egyegy
személyes élmény, minta vagy éppen frusztráció hatására) mi iránt alakult ki
vágyakozás, kinek mi hiányzik az életéből.
Nagyon nagy anyagi érték-beli eltérések vannak a vágyott tárgyak között is (ez a kérdés is
jól mutatja a társadalom szélsőségeit): egyik oldalon kertes villa uszodával és
trambulinnal, luxusjacht, saját korcsolyapálya, helikopter, nercbunda, a másik oldalon új
pulóver, cipő, könyvek, wok, új dzseki.
Jelentősen megoszlanak továbbá a válaszok a reális és a mesés vágyak között – ami a
sajátos élet alakuláson, az anyagi lehetőségek különbségein kívül alkat, attitűd kérdése is.
Mindazonáltal az áhított, vágyott tárgyak köre talán legnagyobb mértékben a társadalom
uralkodó (és a média által leginkább hangsúlyozott) tárgykínálatának függvényében
alakul.
21. Melyek a baráti köre számára legfontosabb tárgyak? 86
A baráti körnek a tárgyakhoz való viszonya fontos adalék lehet annak feltárásában, hogy mi
egy-egy tárgy jelentősége az egyén számára. A baráti kör gyakran nagyon fontos, az egyén
ízlését is befolyásoló vonatkozási csoport, máskor éppen a közös ízlés köti össze a barátokat,
tehát a barátoknak a tárgyakhoz való viszonyára vonatkozó kérdés alkalmat adhat az
egyénnek arra, hogy saját tárgyakhoz való viszonyát mint a barátaival közös értékítéletet
fogalmazza meg, illetve hogy a tárgyakhoz fűződő asszociációiból kiemelje azokat, amelyeket
barátaival közösnek lát. Ugyanakkor sok megkérdezettből ez a kérdés éppen az elhatárolódást
váltotta ki, annak hangsúlyozását, hogy barátainak a tárgyakhoz való viszonya miben tér el az
övétől (vagy hogy az ő tárgyakhoz való viszonyában melyek az egyedi, legalább is a
barátaitól is megkülönböztető sajátosságok).
A baráti kör számára legfontosabb tárgyakat főként a korra-generációra jellemző,
divattárgyak, vágytárgyak illetve a barátokat összetartó csoportkultúra-sajátosságok,
alapján preferált, illetve a baráti társaság életformájára jellemző tárgyak képviselik. A
leggyakrabban megjelölt tárgyak a mobiltelefon, az autó, a könyvek, a lakás, a bútorok,
zenei eszközök, hangszerek (gitár, dob, hangfalak), a számítógép-Internet, fényképek,
videó felvételek, fényképezőgép; ruhák, pénz, bankkártya; játék, társasjáték (olykor
konkrétan megjelölve a társaságokban ma divatként játszott játékok, mint a Capitaly, a
Gazdálkodj okosan, az Activity, a Memory, a Scrabble), , képzőművészeti alkotások.
Többször említik még az italt, a dohányzás kellékeit, (nyilván az építész és iparművész
minta miatt) a rajzeszközöket, ecsetet, íróeszközöket, tollat; azután a biciklit, kártyát,
sportfelszereléseket (síléc, surf, tenisz), horgászfelszereléseket; a kerti grillt, a kabala
tárgyakat. Előfordulnak még a kirándulás kellékek, a tévé a kissámli (?), a babakocsi, a
mécses, gyertya, óra, s tréfás válaszként: „Én, mint a barátság tárgya”.
Míg a baráti kör számára legfontosabb tárgyak között több divattárgy jelenik meg
(mobiltelefon, társasjáték, számítógép, grillsütő, CD, stb.), érdekes a tévé viszonylag ritka
említése (miközben közismert a tévének az életformában betöltött kiemelt szerepe). Ez
éppen azt jelezheti, -- amire a „leghasznosabb” tárgyakkal kapcsolatban már utaltunk --
hogy a televíziózás annyira beépült az életformába, hogy már nem cél-, hanem
eszköztárgyként szerepel; a baráti kör számára fontos tárgyak között viszont többnyire
olyan tárgyakat sorolnak válaszolóink, amelyek egyértelműen céltárgyak, amelyek
86 Ez és a következő kérdés eredetileg a kérdőív végén szerepelt, de a feldolgozás szempontjából logikusabb itt
tárgyalni, mint ahogy a tárgyakhoz való viszonyulásmódokra vonatkozó kérdéseket viszont célszerűbbnek tűnt
később, a tárgyak által szimbolizált jelenségek bemutatása után sorra venni.
45

megszerzésére ambíciók irányulnak. Ugyanezt jelzi az is, hogy a fiatalok válaszaiban a
számítógép kevésbé jelenik meg itt, mint az idősebbek válaszaiban.
Viszonylag sokszor fordul elő itt is a „nem tudom” válasz, vagy az, hogy „ők tudják”, ami
jelezheti azt is, hogy a válaszoló nem tulajdonít jelentőséget a személyes kapcsolatok
tárgyi vonatkozásainak; jelezheti, hogy nem ismeri eléggé a barátai tárgyi kötődéseit, vagy
a barátait; jelentheti azt, hogy a tárgyak tömegéből nem emelkedik ki igazán olyan tárgy,
melyre azt lehetne mondani, hogy jellemző a barátai tárgyhasználatára.
Az, hogy az e kérdés bevezetőjében említett két fő típus (a barátaival azonosuló illetve a
tőlük elhatárolódó típus) közül melyikről van szó, ez abból is kiderülhet, hogy az e
kérdésnél megjelölt tárgyak szerepelnek-e a válaszolónak az „ideális életforma” kérdésre
megjelölt tárgyai (vagy a számára legfontosabb, legféltettebb, leghasznosabb, s különösen
az „identitását kifejező” stb. tárgyak) között. Ez eléggé gyakran előfordul, sokszor
valószínűleg arra is utalva, hogy egy-egy tárgy éppen azért válik fontossá, (akár
személyes identitásához is kapcsolódóvá) az egyén számára, mert a barátai annak tartják.
(Ez nagyon sokszor érzékelhető például az autó esetében).
Az egyetemistáknál kiemelten van jelen a barátok számára fontos tárgyak között a
mobiltelefon, könyv, ruha, bicikli, a dohányzás, a zene, a kiránduló felszerelés, a
számítógép-Internet, társasjáték, kabala tárgy, fényképek – szinte összeáll ezek
felsorolásából a jellegzetes diákéletforma tárgyi világa. Ez a kérdés – mint említettük --
általában is nagy mértékben éppen (csoport)életforma-jelző.
A közép-, és az idősebb generációnál megnő a materiális értékkel bíró, (illetve mint a
vágytárgyaknál is láttuk, a praktikus mindennapi) tárgyak fontossága: autó, nyaraló, lakás;
a tanárok baráti körében leggyakrabban a lakás, lakberendezés, ruha, könyv, autó, kerti
bútor, kerti grill, számítógép, tévé, mobiltelefon, a műszaki, technikai cikkek kapnak
hangsúlyt.
A bécsi mintában is a mobiltelefon kapja a legtöbb említést; ezután (a magyar mintáról
mondottaknak ellentmondóan, hiszen itt is fiatalokról van szó) a számítógép; majd az
autó, ital, cigaretta. Felsorolnak még több, divathoz kapcsolódó tárgyat (hajzselé, fonduekészlet,
DVD-lejátszó). Náluk is sok itt az üresen maradt válasz; és a magyar
megkérdezettek válaszainál nagyobb arányban szerepel – talán az egyén és a baráti kör
ütközési felületét jelezve -- az alkohol, cigaretta. Viszont a magyar mintánál kevésbé
szerepelnek az osztrák csoport válaszaiban a könyvek, fényképek, zeneeszközök; a lakás,
a lakberendezés, ruhák. (A bécsi minta eltéréseit ismét nagy mértékben az életkori és az
életszínvonal-különbség magyarázhatja, de feltűnő az is, hogy bár egyetemista csoportról
van szó, ami a könyv gyakoribb említését indokolná, ez mégis kevésbé jelenik meg náluk,
mint a magyar mintában).
22. A számára ideális életformához legszükségesebb tárgyak
Az ideális életformához kapcsolódó tárgyak inkább a „vágyott” tárgyakkal és a baráti kör
számára legfontosabb tárgyakkal is gyakran egybeesnek (ami azt is sugallja, hogy a baráti kör
szemléleti hatása meghatározó lehet az ideális életformáról alkotott képzeteink kialakításában,
az pedig természetes, hogy az „ideális” életformában szerepet játszanak a számunkra
legkívánatosabb tárgyak is).
A lakás, ház; bútorok, háztartási-műszaki cikkek; könyvek, autó, számítógép-Internet,
pénz, ruházat, tévé, zenei eszközök, telefon, mobiltelefon, tisztálkodó szerek,
munkaeszközök, kert (!), kerti szerszámok, toll, papír, rajzeszköz, étel-ital, sporteszközök
(teniszütő, labda, surf, síléc, túrabakancs, korcsolya; ide sorolható még a sátor, hálózsák
is), illetve az ágy vezetik az ideális életforma feltételei között leggyakrabban említett
tárgyak listáját. Sokszor szerepel még a fényképezőgép, képek-festmények, lámpák,
állatok, növények, kandalló, szauna, ékszer, étkészlet, szemüveg, törölköző, evőeszközök,
46

a fürdőkád, Jaccuzzi, szauna, úszómedence; gyertya, kerékpár, útlevél. Nagyon sok egyedi
válasz is van: napszemüveg, videó kamera, DVD, textilek, radiátor, cirkógejzer és
cserépkályha, kozmetikumok, divatcikkek, labda, újság, tér (!), erdő (!), rét (!),
gyógynövények, dolgozószoba, emléktárgyak, motor, olvasófotel, gáztűzhely, kazán,
zuhanykabin, tükör, kristálypoharak, jénai tálak, gyertyák, zsebszámológép, istálló,
karám, műhely (festéshez, kerámiához, könyvkötéshez, rajzoláshoz, szövéshez), csizma,
izzadás-gátló, óvszer, táska, iratok, fájdalom csillapító, egyéb gyógyszerek, tisztító szerek,
barkácsszerszámok, tű--cérna--olló, akváriumok, kapukulcs, bor és sörnyitó, madáretető,
madáreleség, vegetáriánus szakácskönyv, kép a koronáról, csillagvizsgáló távcső,
ventilátor, csónak, matrac, színház, utazás, filmek, felvételek istentiszteletekről. A tréfás
válaszok közt többször is visszatér itt az idő/óra képzet: „toronyóra faláncon”, „összetört
óra”.
Érdekes, hogy ennél a kérdésnél többen fontosnak tartják hangsúlyozni speciális
térigényeiket: (kert, erdő, rét, műhely, dolgozószoba, karám, kerítés -- és a „tér”, azaz az
általános térszükséglet említése); illetve az olyan igényeket is, amelyek nem közvetlenül
tárgyakhoz köthetők (színház, utazás, stb.). Vannak akik azt is válaszolják, hogy „nem a
tárgyaktól függ az ideális életforma, nekik már sikerült megszabadulni a tárgyi
kötöttségektől, s például a szeretet fontosabb feltétele az ideális életformának.
Ennél a kérdésnél is kirajzolódnak jellegzetes (persze egymást át is metsző) típusok: az
egyik meghatározó tárgycsoportba az életkereteket biztosító alapok sorolhatók: a lakás,
ház, kert, bútorok; egy másik a munkaeszközöké; egy harmadik a kommunikációs eszközök
(telefon, tévé, rádió, újságok) csoportja, de ide (is) sorolható a számítógép-Internet és a
mobiltelefon is; a negyedik a ruhák és egyéb öltözeti elemek osztálya, az ötödik csoportot
a pihenés-kényelem és a szórakozás, a játék, a zene és különböző hobbyk tárgyai alkotják,
a következő az értelmiségi lét tárgyainak csoportja (könyvek, toll, papír, művészeszközök:
ezek egybeeshetnek a munkaeszközökkel is); azután a táplálkozás kellékeinek csoportja
(étel-ital, főző eszközök), majd – viszonylag nagy hangsúllyal -- a test karbantartásának
tárgyai (fürdőkád, kozmetikumok, tisztálkodó szerek) következnek; nagyon hangsúlyosan
szerepelnek a közlekedési eszközök (autó, motor, bicikli), s nem sokkal kevésbé a sport,
testedzés tárgyi kellékei. Végül szerepe van még az állampolgári lét illetve az anyagi
biztonság rekvizitumainak is (iratok, útlevél, pénz, hitelkártya, bankkártya).
Feltűnő, hogy a mindennapokhoz tartozó tárgyak dominálnak és viszonylag kevés a
luxustárgy, az elérhetetlen álmok körébe sorolható tárgyak pedig csak elvétve bukkannak
fel a válaszokban. (Az étel-ital viszonylag kisebb arányban jelenik meg, ami viszont arra
utalhat, hogy ebben a válaszolói körben az étel-ital ma már a természetes feltételek közé
tartozik, azon az életszínvonalon pedig még nincsen a magyar társadalom nagy része, ahol
az ételeknek és italoknak – mint „gourmand” élvezetek forrásainak -- jelentősége újra
megnő 87 ). Az „ideális életforma” tárgyvilága úgy tűnik, sokak számára azzal egyenlő,
hogy mindaz legyen meg az embernek, ami a jelen mindennapi tárgykultúrájához
hozzátartozik, s ezen kívül maximum néhány olyan tárgy, amelyek az egyén sajátos
érdeklődéséhez, kedvelt foglalatosságaihoz kapcsolódnak.
Ismételten feltűnő a könyvek és a zene fontossága.
Néhányan – főleg az idősebbek közül – a puritán eszmények jegyében azt hangsúlyozzák,
hogy az ideális életformához elegendőek a legfontosabb létszükségletek kielégítését
szolgáló tárgyak.
Mások részletesen felsorolják mindazokat a tárgyakat, amelyeket elképzelnek egy
számukra megfelelő életforma elemeiként. Mivel ezekből az áradó listákból kibontakozik
87 A (felső) középosztályban terjedőben van a magasabb státusz jelzéseként az étel-ital választék ínyenc
„szakértőként” való megítélése (több olyan napilap, folyóirat is van, amely a különböző éttermek kínálatát
szemlézi ebből a szempontból; borszakértői tanfolyamok indulnak e rétegek tagjai számára, stb.)
47

egy-egy jellegzetes (vágyott) életmód képe, a lábjegyzetben bemutatunk néhányat
közülük. 88
A bécsi mintában a számítógép, az autó, a lakás, a könyvek, a telefon, a ruhák, a toll-papír
és az étel-ital kapják a legtöbb említést. Többször említik itt is a barátokat; a digitális
kamerát, a fényképeket, a cigarettát, a tömegközlekedést, az újságokat. Említést kap még a
nap, a meleg, a férfiak (magától értetődően nők válaszaiban), az állatok, a nevetés, a
világos szoba, a terasz, valakinél pedig az, hogy ne legyen mobiltelefon. A magyar
mintához képest nagyobb arányban szerepelnek az élet—ital, a barátok, és kisebb
arányban a lakás, lakberendezés, bútorok, a háztartási eszközök, a könyvek, a pénz és a
televízió.
23. Mágikus, védő, kabala funkcióval bíró tárgyak
Mágikus, védő tárgyakat ősidők óta fogva viselnek az emberek: e kérdésnél érdekes lehet
annak áttekintése, hogy mitől remélnek az emberek védelmet, mit ruháznak fel
elképzeléseikben ilyen erővel.
A legtöbb itt felsorolt tárgy baráttól, s főképp családtagoktól, szerelmestől: vagyis
szeretett embertől kapott, örökölt tárgy; plüss kulcstartó, szárított rózsa, a meghalt férj
öngyújtója – ezekben a válaszokban az fejeződik ki, hogy a másik ember (egy-egy
kivételes „másik ember”), a hozzá fűződő kapcsolat, illetve maga a szeretet jelentheti az
embernek az egyik legfőbb védelem-forrást 89 . Ehhez a választípushoz sorolhatók a
szeretett személyről készült (s kabalaként hordott) fényképek is.
Gyakori kabalatárgyak egyes ékszerek (nyaklánc, medál, gyűrű, karkötő, jegygyűrű) –
talán nem véletlenül, hiszen az ékszereknek ősi funkcióik között a díszítés mellett
kezdettől fogva nagyon erős volt a védő, bajelhárító funkciójuk is.
Rendkívül nagy számban szerepelnek kabala-állatfigurák: maci, malacka, nyuszi, egér,
víziló, elefánt, tigris, rénszarvas, kacsa, prérifarkas, szkarabeusbogár, teknős, csirke,
tehén, fekete bárány, császárskorpió. Aki az ebben a jelenségben megnyilvánuló lappangó
totemisztikus elemet túlságosan áttételes magyarázatnak tekinti, annak is érdemes
elgondolkodnia azon, hogy mi mindent jelent, s miért olyan fontos az ember, s különösen
88 Egy 36 éves főiskolát végzett kereskedelmi asszisztensnő listája: Ágy, olvasófotel (félig fekvő bőrfotel), sarok
ülőgarnitúra, ülőpárnák, nagy ebédlőasztal, teljes alakos tükör, whirlpool + zuhanyozókabin, kétszemélyes
szauna, gáztűzhely, wok, jénai tálak, törhetetlen étkészlet, kristálypoharak, csak verbális kommunikációs mobil
(MMS nem kell hozzá), PC, CD lejátszó, magnós rádió, zsebszámológép, írólap, akvarell-karton, vízfesték,
ceruza, golyóstoll, sakk.
Egy építészé: Napelemes, kertes autonóm ház, kandalló, szauna, a kényelmi igényeket kiszolgáló fürdőszoba,
kényelmes és általa szépnek tartott bútorok, profi világítás, profi világítástechnika, praktikus és családias
konyha, gépekkel felszerelve, autó, kerékpár, mobiltelefon, fényképezőgép, videó-kamera, a munkájához
szükséges anyagok és rajzeszközök.
A tanárok gyakran gyűjtőfogalmakba rendszerezetten mutatják be ideális tárgyi világukat. Egy 38 éves
rajztanárnő listája: ház, kert, terasz, kerti bútorok, műszaki cikkek (gázkazán, mosógép, tv, rádió, CD,
számítógép, Internet); lakásfelszerelés a pohártól a szőnyegig; műalkotások (szobrok, festmények, grafikák);
ruhák, ékszerek, egy átlagos autó. Egy 22 éves tanítónőé: Étkezéshez szükséges tárgyak (evőeszközök, edények,
tányérok, stb.); tisztálkodó szerek (fésű, szappan, sampon, tusfürdő, hajszárító, stb.); munkához szükséges
tárgyak (könyvek, toll, papír, stb.); szórakozáshoz kellő tárgyak (TV, magnó, számítógép, könyvek, stb.);
általánosan szükséges tárgyak (telefon, újságok, könyvek); kényelemhez szükséges tárgyak (ágynemű, párna,
stb.) Egy 63 éves, nyugdíjas tanárnőé: saját otthon, egyszerű berendezés, háztartási gépek, megfelelő nyugdíj,
fizetés, kert, erdő, növények, sok könyv a legjobb szerzőktől, filmek, kazetták, kerékpár, bizonyos
gyógynövények (kamilla, citromfű, hársfa). Egy 54 esztendős logopédusnőé: Ház, kerítés, zajvédő a repülőgépek
és autók ellen, madáretető, madáreleség, kapukulcs és egyéb kulcsok, kerti szerszámok, cirkó és cserépkályha,
fürdőkád, télikabát és bakancs, teafőző, bor-, és sörnyitó, étel, Verne sorozat, egyéb könyvek, tollak, papírok, az
időjáráshoz illő ruhák, fazekak, evőeszközök, tű, cérna, olló, samponok, törölközők, gyógyszerek, kép a Szent
Koronáról, esetleg maga a korona (mint a válaszoló megjegyzi: „nem a fejemre, csak nézegetni”).
89 „Szüleim a nyáron Németországban voltak, és apukám hozott nekem Svájcból egy kéményseprőt. Majd
felakasztotta az autóm visszapillantó tükrére. Azóta védőfunkciót tölt be, vigyáz rám az utakon.”
48

az ember emocionális szférája számára az állat, (s miért társul hozzá a védő erő képzete).
A szimbolika itt mindenesetre meglehetősen összetett, s bizonyára részt vesz alakulásában
egyrészt a gyerekkorral való kapcsolat (az állatok, s különösen az itt említett állatfigurák
igen hangsúlyosan vannak jelen éppen a gyerekkor világában), s e kabalafigurák által az
embert önnön gyerekkora, (prolongálni vágyott) gyerekkori mindenhatósága/védettsége is
oltalmazza; másrészt ezek az állatok mindig emberi képességekkel tulajdonságokkal
vannak összekapcsolva (mint például a teknőc, mint a hosszú élet, az elefánt, mint a
bölcsesség szimbóluma), s e tulajdonságok – már valóban a totemek módján – védő
erőként sűrűsödnek egy-egy kabala-állatkába viselőjük számára.
Hívő ember számára természetesen oltalmazóként szolgálnak a különböző vallási jellegű
és kegytárgyak (rózsafüzér, kereszt, Biblia, a Szent Korona képe, Szent Kristóf érem,
Madonna kép, Buddha-szobor)
A „babona” kategóriájába sorolódnak, de valamennyi eddig említett típussal osztoznak a
feltételezett, nekik tulajdonított mágikus erő tekintetében a különféle szerencse tárgyak 90
(szerencsepatkó, négylevelű lóhere, macskakoponya, tejfog, hajtincs, apró pénzérmék,
szerencseszám), amelyek egy részében kulturális tradíció örökítődik, más része egyéni
összekapcsolás, erő(mana)-tulajdonítás eredménye.
A kulturális hagyomány gyakran épít ásványok, zodiákus szerencsekövek, féldrágakövek
ilyen szerepére, s mintánkban is többen soroltak fel efféle „oltalmazókat”.
A ruhanemű (sál, cipő, kendő, zokni, trikó, alsónadrág ,western-csizma) esetében már
jóval több az egyéni asszociáció: ezek esetében többnyire valamilyen kedvező alkalomhoz
kapcsolódott a viselet, s attól fogva a tárgy (érintkezéses mágiával) kabala funkciójú
eszközzé lépett elő.
Közkeletű és kanonikus, (mellesleg az átlépési rítus „áldásait” is magába sűrítő) kabala az
érettségi tarisznya és tartozékai (pogácsa, idézet, kerámia-szív).
Néhányan említik itt a tollat is (e tárgy épp elégszer szerepel a különböző kérdéseknél a
szimbolikusnak érzett tárgyak között ahhoz, hogy szimbolikája külön figyelmet is
érdemeljen. Erre később még visszatérünk, most csak annyit, amennyi a tárgy
kabalafunkcióját érinti. Több más mellett bizonyosan összetevője e szimbolikának az,
hogy a szellemi tevékenység jelképe, s a hozzákapcsolt védőerő feltehetőleg ebből, vagy
ebből is származik, tudniillik a szellem erejéből. Belesugározhat az is, hogy az első toll az
iskolába kerülő gyerek számára legalább olyan jelentőségű avatási tárgy lehet, mint az
érettségi-jelképek. S nem vethetjük el a freudista elemzésekben hozzákapcsolt fallikus
szimbolikát sem, aminek feltételezése éppen a kabala funkció esetében korántsem teljesen
abszurd).
A bécsi mintáról e kérdés esetében azt érdemes megemlítenünk, hogy az osztrák
egyetemisták által használt kabalatárgyak között kiemelten szerepelnek az ékszerek, a
drágakövek, féldrágakövek.
Mivel e kérdés esetében a válasz attól függ, hogy ki/mi jelent védelmet, stabilitást az
egyén számára; itt különösen sok az egyedi válasz, hiszen (jóllehet a kulturális
hagyomány kínál sztenderd mintákat is, és ezeket is felhasználják, de) az egyedi
életalakulás nagyon változatossá teszi, hogy kinek mi -- hogy csak néhány példát
említsünk a felgyűlt anyagból: vadgesztenye, szövegkönyv, első általa használt óvszer
vége, kisautó, hűtő mágnes, számológép 91 , Kányádi-vers, térdkalács-szorító, távirányító,
indiai ördögűző maszk, faragott indonéz maszk, gyapjútakaró, kelta motívumos ágytakaró
-- jelent védelmet. Feltételezhető, hogy korábban a babonák is sztenderdizáltabbak,
90 Az imént említett kéményseprő figura kabala jellege is részben ebből származik.
91 „Volt a gimnáziumban egy számológépem, amire rá is írtam, hogy ’MÁGIKUS KALKULÁTOR’.
Dolgozatíráskor jól jött mindig.”
49

kevésbé egyediek voltak, az individualizálódással megnőtt a lehetséges védő tárgyak
száma is.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy a tanároktól nagy arányban érkezett „nincs ilyen” és
„nem hisz benne” válasz ;(a tanári hivatás erősen össze van kapcsolva a rációba vetett
hittel, és azzal a „paranccsal”, hogy nem szabad irracionális területekre tévedni). Az
építészeknél is sok a hasonló vélemény; ha mégis megjelölnek valamit, akkor az többnyire
valamilyen műtárgy, vagy valamely szeretett személytől kapott tárgy.
Általánosan érvényes, hogy mivel a kabalatárgyak használatának alapjául szolgáló
mágikus hiedelmek ősibbek, mint a vallás, gyakran ősibb tárgyakat is mozgósítanak
(bekerülnek a listába olyanok is, mint az álomfogó, a vudu baba, ördögűző maszk), és az
sem mellékes, hogy a mágikus hiedelmeknek a New Age-dzsel megjelent egy új hulláma
is, (olyan tárgyakkal, mint az inga, a tarot-kártya, a Feng shui tárgyak, hegyikristály,
tükör), és ilyenek is bőven szerepelnek a válaszok között.
24. Szakrális, szent tárgyak
Ennél a kérdésnél lényegében kétféle válasz érkezett: a megkérdezettek vagy valóban
szentnek tekintett (valláshoz kapcsolódó) tárgyakat neveztek meg, vagy személyes
mitológiájuk, szenvedélyeik (idézőjelesen) „szakrális” tárgyait.
A legtöbbször említett „tárgy” a Biblia, néhányan még azt is megjelölik, hogy valakitől
kapott, illetve régi családi biblia; de említenek imakönyveket, (templomi)
énekeskönyveket, prédikációs könyvet. (Az már talán a profán válaszok körébe tartozik,
amikor valaki egyszerűen „régi könyveket” említ – az egyik válaszoló egy általa nagy
tiszteletben tartott 17. századi könyvet nevez szakrális tárgyának).
Ugyancsak kiugróan sok említést kap a kereszt, feszület – különböző megjegyzésekkel,
jelzőkkel: nyakban hordva, íróasztalon; aranyból, ezüstből, rézből, fából készült, stb. E
körbe tartoznak még a szentet (szakrális személyt) ábrázoló szobrok (ideértve a Buddhaszobrokat
is), a Dávid-csillag; szentképek, ikonok, medál Szűz Máriával, stb.
Felsorolnak még a szakralitáshoz kapcsolódó kellékeket: mécseseket, gyertyákat,
füstölőket, ádventi koszorút, rózsafüzért, szenteltvizet, templomi oltárt, gyertyatartót,
valaki a zsidó vallási szokásrendszerhez kapcsolódók közül a kipát.
Az eddig soroltak a szó szűkebb értelmében vett szakrális tárgyak. Más kategóriát
alkotnak a távoli kultúrák szimbolikus tárgyai, amelyek a válaszoló számára nem
kötődnek vallási érzelmekhez (lehet, hogy egy más valláshoz kapcsolódó tárgyakként
szakrálisaknak tekinti őket, de a legtöbb esetben erről sincs szó, a válaszoló inkább azt
fejezi ki szerepeltetésükkel, hogy egzotikus jellegük kiemeli e tárgyakat a hétköznapi
világ köréből, és esetleg az előző kérdésnél említett kabalatárgyaknál feltételezett
védőerővel is felruházza őket a személyes mitológiában). Piramis kicsinyített mása, kis
obeliszk, vízipipa, füstölő szerepel ilyen összefüggésben a válaszok között. Idesorolhatók
egyes ékszerek is: csillagjegyes medál, mágikus karkötő.
Egyértelműen a személyes „szakralitás” értemében kerül e kérdésnél a válaszok közé a
fénykép (meghalt családtagról, élő családtagokról, barátról, gyerekről; esküvőről; valaki
azt mondja, hogy számára a saját fotója jelent ilyen szakrális tárgyat – ez megint a –
szélsőséges -- individualizálódás következménye, (melynek során a szakralitás eredeti
fogalma átterjed a profán individualitás felnövelt jelentőségű elemire is).
Többen ki is mondják, hogy számukra a „szakrális tárgy” azonos a kabala-tárggyal:
például: toll, karóra, profán hobbytárgyak (modellautó-gyűjtemény, hangszerek), piercing,
porcelánbaba, kis takaró.
E kérdésnél is kiemelkednek e tárgyak közül a szeretett ember tárgyai, illetve az
ajándékba kapott tárgyak (a nagymama vagy más személy fülbevalója, jegygyűrűje,
egyéb ékszere) .
50

Ugyanakkor megjelennek olyan – személyesen nem ismert – példaképek is (Széchenyi,
Petőfi, Rudolf Steiner, Beuyss -- pontosabban ezek portréi), akik az egyén számára azért
lehetnek kvázi-„szentek”, mert (a valláshoz ebben hasonlóan), valamilyen az egyéni sors
léptékénél nagyobb (összemberi) ügyet képviseltek (a nemzet sorsa, a művészet
megújítása, stb.)
A fogyasztói társadalom különösen összekavarta a profán és a vallási szféra képzetkörét.
A tárgyak kultusza, s a szakrális szférát övező hagyományos reprezentativitás számos
elemének átvitele a piaci szférába azt eredményezi, hogy mára közkeletű toposszá vált a
bevásárlóközpontok templomokhoz, az autók, stb. szent tárgyakhoz hasonlítása a modern
tárgykultusz, tárgyfetisizmus leírásában. 92 Bár ez a párhuzam nem minden elemében
végigvihető, kétségtelen, hogy sok ember tudatvilágában valóban a tárgyak szívják
magukhoz a kultikus érzelmeket. Egyik interjúalanyunk ironikusan megjegyzi, hogy
számára a CD lejátszója a szakrális tárgy, egy másik a pénztárcáját nevezi szakrális
tárgynak.
Ugyanakkor elég sokan üresen hagyják ezt a rubrikát, illetve többen azt válaszolják, hogy
nincs ilyen a számukra; néhányan megemlítik, hogy ők reformátusok, s nekik – a
protestantizmus tárgy-fetisizmust elítélő szemléletének megfelelően -- nem is lehetnek
ilyen tárgyaik.
Férfiaknál különösen sok a „nincs ilyen” válasz -- ez összefüggésben lehet azzal, hogy a
férfiaknál az önálló erő (felsőbb hatalmaktól is független, vagy akár azokkal dacoló)
demonstrálása nemi sztereotípia --; illetve amikor megneveznek egy-egy számukra
„szent” tárgyat, akkor ezek sokszor hangsúlyosan profán holmik (vízipipa, karkötő,
acélpengék). Az, hogy a nőktől több valódi szakralitásra, vallási tárgyra utaló válasz
érkezik, összefügghet azzal hogy ők az eltérő nemi szerepeknek is megfelelően már jó
ideje sokkal nagyobb arányban templomjárók, mint a férfiak.
A tanárok válaszaiban is gyakori a válasz nélküliség, illetve a „nincs ilyen” válasz – az
előző kérdéshez hasonlóan nyilván a racionalitás nagyobb hangsúlya miatt, (de itt
figyelembe kell venni a szocializmusban a tanároktól különösen megkövetelt
vallástalanság következményeit is). Általában is a szocializmusban született-szocializált
nemzedéknél az átlagosnál jellemzőbb e kérdés válasz nélkül hagyása illetve a „nincs
ilyen” válasz.
A bécsi mintában az e kérdésnél szóba kerülő tárgyak között kiugróan dominál a kereszt;
szerepelnek még különböző szobrok, védangyal és nagy számban nem-vallási tárgyak:
hobbytárgyak, ékszerek. Érdekes módon sem a Biblia, sem az imakönyv nem kerül
említésre – de ez megint összefügghet azzal, hogy a bécsi minta szinte homogén módon
fiatalokból áll, akik körében az aktív vallásosság jelentős mértékben visszaszorult.
Az előző kérdéssel összevetve megállapítható, hogy sokan vannak, akik számára a
mágikus és a vallásos tárgyak nem válnak el élesen egymástól; azok számára azonban
igen, (s ők az előző kérdésre adott válaszoktól eltérő tárgyakat neveznek meg ennél a
kérdésnél), akik vagy vallásosak, vagy szinte a vallás erejével rendelik magukat alá profán
vonzalmaknak. 93
92 Lásd például Hankiss (1998, 1999), Barthes (1983)
93 „Nem vagyok egy szentfazék. De van feszületem is. Volt egy medálom, sajnos elveszett. Jin-jang jelet ábrázolt
(bár nem érdeklődtem a keleti filozófiák iránt); könnyebben mediatikus állapotba tudtam kerülni, hogy ha a
nyakamban volt. Fiókomban van egy imakönyv, ma már ritkán veszem elő, aztán ott van a Biblia, néha a
füstölőmre is úgy tekintek, mint szakrális tárgyra. Vagy ha egyedül megyek íjászkodni, az is egy magasabb rendű
érzés, csak a célt látom.”
51

25. Számára jellegzetes „keleti” tárgyak
Itt vissza kell utalnunk arra, hogy ez a kérdés félreérthető volt, néhányan a szocialista keletet
értették rajta, de a többség az „orientet”, elsősorban a Távol-Keletet. (Bármelyiket is
választották azonban alanyaink a két válaszlehetőség közül, egy-egy későbbi kérdés --
„egzotikus” illetve „szocialista” tárgyak-- mindkét esetben módot adott arra, hogy a
válaszolók a szó másik jelentésével kapcsolatos asszociációikat is kifejthessék).
A felsorolt tárgyak között – messze az első helyen – a füstölők állnak: olyan tárgyak ezek,
amelyek nagyon látványosan terjedtek el, s váltak nagyon sok háztartásban a mindennapi
használat részévé az utóbbi években, (gyors elterjedésük jelentőségének külön hangsúlyt
ad az a tény, hogy az illatfüstölésnek ez a módja korábban a mi kultúránkban ismeretlen
volt).
A következő leggyakrabban emlegetett „keleti” tárgy a szőnyeg –ebben feltehetőleg
szerepet játszik a „keleti szőnyeg” szókapcsolat, és a szőnyegnek az arab kelet meséiben
játszott szerepe is; s persze egyes „keleti” boltok kínálata és az utóbbi években az északafrikai,
és közel-keleti országokba irányuló tömegturizmus, amely sokakkal személyes
élményeiken keresztül érzékeltette a szőnyegnek az arab-berber-török-perzsa kultúrkörben
játszott szerepét. (S nyilván az sem mellékes, hogy a keleti szőnyeg, mint a lakberendezés
fontos része -- a füstölőpálcikával ellentétben – régóta: évszázadok óta jelen van az
európai kultúrában is).
Ezután ruhák következnek, ezeken többségében indiai öltözeteket kell érteni: az elmúlt
évtizedben divatos elemekként kerültek be a női viseletbe (főleg a fiatal, és fiatalközépkorú
nők viseletébe) egyes indiai ruhadarabok. (Japán kimonók csak extrém
példákként említhetők, s – a dísztárgyakkal ellentétben -- nem jellemző a többi keleti nép
viseletének beáramlása sem; a valóban tömegesen érkező kínai ruhaneműek kínai
gyártmányú, de európai típusú öltözékek).
Sokan a szobrokat nevezik jellegzetesen keleti tárgyaknak; ebben a valóban fejlett keleti
szobrászatnál talán nagyobb szerepe van az utcai standok és a keleti boltok dísztárgykínálatának,
amelynek a kisméretű kelet-ázsiai szobrocskák az ékszerek mellett talán
leghangsúlyosabb alkotóelemei. 94
Sokan említik egyébként az ékszereket is.
Az evőpálcika a kulturális eltérések egyik leglátványosabbika – az, hogy a kínai éttermek
megjelentek a kisebb településeken is, ezt a sajátosságot sokak számára „láthatóvá” is
tette.
A dísztárgyak, bútorok mind az említett boltok kínálatának, mind a keleti filmek
díszleteinek arculat-meghatározó elemei.
Ha az egyfelől késsel-villával, másfelől pálcikával való étkezés határvonalat von a
szellemi értelemben vett „Kelet” és „Nyugat” kultúrái közé, még inkább elkülönítik e
kultúrákat ételeik; ugyanakkor a többi, a közelmúltban beáramlott keleti tárggyal együtt (s
közülük is talán a legerősebb érzékleti hatást gyakorolva) az „egzotikus” keleti ételek,
ételkészítési módok is beözönlöttek, először a rohamosan szaporodó kínai, indiai, thai, stb.
éttermek, később az élelmiszerboltok kínálatán keresztül bekerültek a magyar konyhákba
is, s így sokak számára éppen az ételek sajátosságai jelenítik meg a keletiek „másságát”.
Több említést kapnak még jellegzetes keleti épületek, szakrális tárgyak, a távol-keletnek
az európaitól eltérő formájú vagy használatú tárgyai: legyező, jellegzetes formájú kard,
szélharang; de sokan említik (tárgyként) a sárkányt is. Néhány említést kapnak hasonló
további tárgyak: Csi-kung-golyók, karate-öv, tus, lampion, szitár, napernyő, nunchaku,
necuke, buddhista könyvek, köpőcsésze, mikádó, go, bonszáj, ikebana, wok, gyékény, a
94 „Van egy gyönyörű Buddha-szobrom, varázslatos, titokzatos mosoly ül az arcán. A szája egy lendületes piros
ecsetvonás. Nagyon szép szobrászi alkotás, számomra a keleti mentalitást testesíti meg. Gyakran szoktam
nézegetni, nagyon pozitív kisugárzása van.”
52

jinjang jel, a fehérre mázolt, mosolygó arc; s vannak, akik számára a kelet szimbóluma
minden keleti országban gyártott tárgy.
Mindenesetre ennél a kérdésnél nagyon sok tárgyat sorolnak fel a megkérdezettek, ami jól
mutatja, hogy az utóbbi évtizedben a „kelet”, mint modell milyen erősen beépült (s milyen
sok elemével épült be) az európai (és ezen belül a magyar) életformába.
Az asszociációkat, mint említettük, nagymértékben megszabja a „keleti” üzletek kínálata s
a keleti témájú könyvek, folyóiratcikkek illusztrációi, a keleti filmek jelmezei-díszletei,
kellékei, s a turistautakról hozott ajándékok.
Az iparművészeknél sok anyag jelenik meg Kelet-jelképként: bambusz, rizspapír,
papírfalú ajtó, csontszobor, porcelán, tus; az építészeknél ezenkívül a bútorok kapnak még
az átlagnál nagyobb hangsúlyt.
Akik számára viszont a „Kelet” a Vasfüggönyhöz viszonyítódik, s a hajdani „szocialista”
Keletet jelenti a kapitalista „Nyugattal” szemben, azok közül jó néhányan a Trabantot,
Skodát, Zsigulit; a szamovárt, a sarló-kalapácsot, vörös csillagot, kucsmát, vodkát,
Matrjoska-babát, szőrméket, a rosszabb minőségű termékeket említik. (A felsorolt
autómárkákat is részben a rosszabb minőség különbözteti meg a nyugati márkáktól;
részben pedig egyszerűen –és szembetűnően -- „mások”, ezért alkalmasak a Kelet-Nyugat
ellentétpár egyik felének jelképezésére. A többi említett tárgy pedig vagy jellegzetesen,
megkülönböztetően „orosz”, vagy a szocializmus ideologikus szimbóluma). Van, aki a
„keletiség” mindkét értelmében ír egy-egy példát: pl. szamovár és füstölő, usanka és
Buddha-szobor; Skoda és ázsiai szobor. A sok orosz említés egyébként nyilván annak is
köszönhető, hogy Oroszország egyszerre jelképezi a szocialista keletet (mint annak
domináns, jelleg-meghatározó hatalma 95 ), és ugyanakkor a földrajzi tény szerint is keleti
ország, mind Magyarországhoz, mind Ausztriához, tehát a válaszolók mindegyik
csoportjához viszonyítva.
A bécsi mintában – talán mert Ausztriához képest a szocialista Kelet a „Másik” világ, a
„túlpart” volt, amellyel ugyanakkor közvetlen szomszédokként néztek farkasszemet -- a
Kelet két értelme közül erősebbek, stimulálóbbak a szocialista blokkra, és főleg az orosz
kultúrára vonatkozó asszociációk. (Lada, Moszkvics, vodka, alkohol, kucsma, szamovár).
Az autónak -- Trabant, Lada, Skoda, Moszkvics -- kiemelt szerepe van:— (ez a magyar
mintában is jellemző, de az osztrákok szinte minden kérdés esetében nagyobb arányban
említik az autókat, s így nyilván ennél a kérdésnél is kézenfekvőbb számukra, hogy a
különbséget „autóban” fejezzék ki). Az ázsiai keletre vonatkozó bécsi válaszokban a
ruhafélék is, a füstölő is kevésbé szerepelnek. (Ez összefügghet azzal is, hogy
Magyarországon frissebb a keleti hatás – Nyugat-Európában a kelet-ázsiai kultúra
tárgyainak beözönlése inkább a hetvenes-nyolcvanas években számított újdonságnak).
26. Számára jellegzetes „nyugati” tárgyak
95 Minthogy a szovjet-orosz hegemónia az orosz érdekszférába bevont régió szinte mindegyik országában együtt
járt jellegzetes orosz tárgyak megjelenésével, a politikai értelemben vett „Kelethez” tartozást a mindennapokban
ezen országok tárgykultúrájának (legalábbis e tárgykultúra egy részének) „eloroszosodása” is jelezte.
53

Az ellentétpár két tagjának egymás utáni megjelenése itt, „keleti” és „nyugati”
viszonylatában hozza talán leginkább magával azt, hogy a tárgyak szimbolikáját is a
bináris oppozíció jellemzi. Különösen így van ez az autók már említett esetében. A
nyugati autómárkák a „szocialista” autókkal szembeállítva is a Nyugatot szimbolizálják,
de jelképezik a gépesített, materialista Nyugatot a spirituális és természetbe ágyazott
„ázsiai” kelettel szembesítve is. Mindenesetre éppen az autók (a nyugati márkák) igen
markáns Nyugat-jelképeknek tekinthetők: fent már utaltunk arra, hogy a rendszerváltáskor
az egyik leglátványosabb szimbolikus váltás éppen a keleti autók nyugatiakra való
lecserélése volt.
A magyar mintában gyakori Nyugat-jelképek az autók mellett egyes ruhafélék is – például
a hatvanas években megjelent farmer-divatban nagyon nagy szerepe volt e ruhadarab
Nyugat (Amerika) szimbolikájának, és most is sokaknak ez a ruhadarab idézi a Nyugatot;
a farmer mellett említik a bőrcsizmát, bőrdzsekit, kalapot és márkás sportcipőket is.
A fejlett, iparosodott Nyugat szimbólumai az elsősorban onnan származó színvonalas
elektronikai eszközök (Hi-fi torony, discman, videókamera, DVD, stb.) Néhányan
egyébként a Kelet-jelképek között említették ezek ellentéteként a „rossz minőségű” vagy
„gagyi” elektronikai eszközöket (a távol-keleti országok dömping-termékeit) is.
Az ételek (italok) talán azért is szerepelnek eléggé hangsúlyosan a válaszok között, mert
az előző kérdésnél magától értetődően szóba került egzotikus keleti ételek felsorolása
sokakban kiváltja azt a késztetést, hogy megkeresse ezek nyugati ellenpólusát, a nyugatra
jellemző ételkínálatot. De ettől függetlenül is erős lehet azon ételek Nyugat-szimbolikája,
amelyek a Nyugat felé nyitással együtt áramlottak be a „szocialista kelet” országaiba
(mint a McDonald’s hamburgere vagy a hot dog, illetve még korábban a Coca-cola). A
leggyakrabban említett „nyugati” ételek egyébként: a hamburger, a csokoládé, a hot dog,
rágógumi, egyéb édességek: svájci csoki, Milka-csoki, Suchard, stb.) – ezek közül az
ételek közül az édességek jellegzetes Nyugatról hozott ajándékok is voltak a két rendszer
különállása idején.
A sorban ismét a fejlett nyugati technika olyan jellegzetes termékei következnek, mint a
tévé, videó, egyes háztartási gépek: mosogatógép, kávéfőző gép, formatervezett
robotgépek, illetve a számítógép.
Gyakoriak a sporteszközök; windsurf, sí, snowboard, jacht: ezen sportok státus-szimbólum
jellege elválaszthatatlan attól, hogy egyúttal Nyugat-szimbólumok (a magas
életszínvonalat és életminőséget jelentő nyugati életforma szimbólumai) is.
Egyes épületek (e téren elsősorban a magasépítészet illetve másfelől az épületekben
megőrzött történelem jelképezi a „nyugatiságot”) után még a márkás illatszerek,
kozmetikumok szerepelnek – megint csak egyszerre -- státus-, és Nyugatszimbólumokként.
(Az épületek mellett) szóba kerülnek még a Nyugat-Európai kultúrtörténet olyan tárgyai
is, mint a kódexek, gótikus szobrok, festmények, a színházi kultúra emlékei.
Van, aki azt válaszolja e kérdésre, hogy már nincs ilyen, Magyarország is a Nyugat része,
csak addig volt értelme ennek a fogalomnak, amíg megosztottság volt, ma már csak
életstílusbeli, politikai, fejlettségi különbségek vannak. Van, aki ezt pozitív előjellel
mondja, van, aki sajnálkozva állapítja meg. (Akik így válaszolnak, azok számára a Nyugat
egyrészt egyértelműen olyan politikai fogalom volt, amit akár pozitív, akár negatív
előjellel ruháztak fel, mindenképpen a szocialista propaganda nézőpontja által
meghatározottan, egyfajta „Túlpart”-ként értelmeztek, hiszen csak ez a „túlpart” jelleg az,
ami megszűnt a rendszerváltással. E válaszolók számára ugyanakkor másrészt az általuk is
megállapított életstílusbeli, politikai, fejlettségi különbségek ezek szerint nem
értelmezhetők a kelet-nyugati metszetben, jóllehet igen sok megkérdezett meg éppen ezek
mentén határozza meg „nyugatiság” és „keletiség” különbségét. Harmadrészt e válaszoló-
54

típus nem kívánja azokat a kelet-nyugati különbségeket sem definiálni, amelyek alapján
Magyarország is mint nyugati ország állítható szembe valamilyen „kelettel”. Végső soron
tehát úgy tűnik, hogy akik így válaszolnak, azok úgy látják, hogy már nem a Kelet részei,
de még nem is egy „kelettel” szembeállítható Nyugaté.)
A technika egyértelműen elsődleges „Nyugat”-szimbólum, hasonlóképpen azok a jobb
minőség, és az exkluzivitás, elegancia. (Ez is azt mutatja, hogy bár egyesek igazán
magasra helyezik a Kelet spirituális értékeit, a kultúrák hierarchiáját a képzetek túlnyomó
többségében a „nyugati” kultúrák dominálják.)
Iparművészeknél gyakran a formatervezett tárgyak kapcsolódnak a Nyugathoz.
Van, aki összefoglalóan azt mondja, hogy minden, ami modernebb tárgy, az nyugati, mert
továbbra is működik a Nyugat--Kelet lejtő, és a háztartási gépek, vagy a szórakoztató
elektronika termékei továbbra is jobb minőségűek, igényesebb kivitelezésűek és
elegánsabbak Nyugaton, s ott már megjelennek olyan tárgyak is, amelyek például
Magyarországon még ismeretlenek, mint a napelemes fűnyíró gép. (Említenek még
elegáns szemüvegkeretet, parfümöt, svájci órát, stb. illetve sorolják annak példáit is, hogy
a Nyugat a környezetvédelemben előrehaladottabb: szelektív hulladékgyűjtés, az említett
napelemes fűnyíró, stb. 96 ). Ugyanakkor felbukkan egy olyan kritikai viszonyulásmód is,
amely a fogyasztói kultúra felesleges tárgyait kapcsolja a Nyugathoz.
Ennél a kérdésnél is megjelennek a nyelvileg rögzült asszociációk, főleg egy-egy ország
sajátos termékeihez kötődően: ilyenkor a (Nyugathoz sorolt) ország terméke, kultúrája az
egész Nyugatot képviseli. Így kerül említésre a svájci csokoládé, svájci bicska, svájci óra;
a francia pezsgő, holland fapapucs, angol gyapjú.
Vannak tehát, akik számára a „Nyugat” Nyugat-Európát, az egyes nyugat-európai
kultúrákat, illetve azok tárgyi világát jelenti. De nincsenek kevesen azok sem, akik
számára a Nyugat Amerikával azonosítódik, és a „nyugatiságot” Amerikaszimbólumokkal
jellemzik: cowboy-csizma, cowboy-kalap, sheriff-csillag. Fehér Ház,
felhőkarcolók, coca-cola, Hamburger, amerikai filmek, vagy egyszerűen csak azt
mondják, hogy: „amerikai tárgyak”.
Érdekes, hogy a mobiltelefon és a bankkártya nem jelenik meg Nyugat-szimbólumként,
(talán azért, mert mindkettő elterjedése a rendszerváltás után történt, tehát már nem a
Kelet—Nyugat szembenálláshoz kötődik).
A bécsi mintában két vonatkozásban is mást jelent a Kelet—Nyugat asszociációkör, mint
a magyarok számára. Először is Ausztria nem sorolódott a Kelethez, nem állt szemben a
Nyugattal, és így (míg a „Kelet” fogalma szocialista szomszédaikat idézi) a Nyugat nem
elsősorban egy társadalmi rendszert jelent a számukra. Inkább a modernitás asszociációi
kötődnek a Nyugat fogalmához (náluk is): modern ruha, telefon, tévé, műanyag; a modern
háziasszony tárgyai, komputer, DVD; másrészt szerepet kapnak Ausztria nyugati
szomszédaihoz, például Németországhoz kötődő asszociációk (német autómárkák: BMW,
Mercedes, Volkswagen). (Ernst Bruckmüller kutatására 97 illetve saját Magyarságszimbólum
kutatásunk adataira hivatkozhatunk, mely szerint a nyugati szomszédhoz való
viszony, a szomszéd és önmaguk megítélése – a német-osztrák, illetve az osztrák-magyar
viszonyítás -- hasonló a két országban. A „Nyugatot”, a „nyugatabbit”’ mindkét
viszonylatban a magasabb fokú fejlettség asszociációi övezik). Az Amerika (=”West”)
asszociációkör az osztrákok válaszaiban is jellemző: baseball-sapka, McDonalds-ételek.
96 Összehasonlító vizsgálatok adatai szerint a volt szocialista („keleti”) és nyugati országok lakóinak szemléleti
eltérései között igen hangsúlyos, szembeszökő az a különbség, hogy a „keletiek” sokkal kevésbé érzékenyek a
környezet-, és egészségvédelem szempontjaira, sokkal kevésbé mozgósíthatóak ilyen célok érdekében: a
környezet-, és egészségvédelmi megfontolások a „keleti” régió közgondolkodásában még jelentős mértékben
alárendelődnek a gazdasági szempontoknak, a jövedelem növelésére irányuló igényeknek.
97 Bruckmüller (1994)
55

Néhány esetben az osztrák mintában is megjelenik a nyugathoz kapcsolt „kapitalizmus”-
asszociáció (inkább mint negatívum: diktátorok és pénz). A ruhák viszont a bécsi
mintában nem játszanak „nyugat”-szimbólum szerepet. (Talán azért, mert míg
Magyarországon a hidegháború idején erős volt az öltözködésen keresztüli Nyugatutánzás,
a Nyugathoz tartozó Ausztriában ennek nem volt megkülönböztető jelképisége).
Bár a szomszédhoz való viszonyítás jelentőségére utaltunk, a Kelet-Nyugat tematikát
összegezve végül is azt állapíthatjuk meg, hogy ebben az asszociációkörben az ilyen
relatív, a közvetlen szomszédokhoz viszonyító besorolások jelentősége nem a
legmeghatározóbb. A „Kelet” és a „Nyugat” elsősorban olyan szellemi egységeket jelent
(akár a kapitalizmus—szocializmus, akár az Európa—Ázsia szembeállításban), amelyek
jelentése, a hozzájuk kapcsolódó képzetekkel együtt nagyjából egyértelmű, s
különbségüket a válaszolók hasonlóan határozzák meg, többé-kevésbé függetlenül attól,
hogy ők maguk „Nyugatról” vagy „Keletről” szemlélték/szemlélik ezt a dichotómiát.
27. Számára jellegzetes „amerikai” tárgyak
Említettük, hogy sokan már a „nyugatin” is elsősorban „amerikait” értettek, legalábbis
Amerikát egyértelműen a „Nyugathoz” sorolták. (A Nyugat és Amerika fogalma sokak
szemében már csak a globalizáció, és az Egyesült Államoknak ebben játszott vezető szerepe
folytán is egyre inkább egybeesik). Ezért elég nagy számú az azonosság a két kérdésre adott
válaszok között 98 . Ugyanakkor a külön kérdés még többeket arra késztet, hogy igyekezzenek
az amerikai kultúrának a „Nyugat” általános fogalmától megkülönböztető sajátosságait is
megragadni; meghatározni a tárgykultúra specifikus Amerika-szimbólumait.
Leggyakrabban az amerikai táplálkozási „kultúra” olyan elemei jutnak a válaszolók
eszébe, mint a Mc Donalds, Hamburger, Coca Cola, pop corn, gofri, bagel, hot dog,
Dunkin Donut, félkész ételek, fagyasztott ételek, chips, rágógumi.
Ezután következnek az (elsősorban a cowboy-romantikát tükröző) öltözékek: westerncsizma,
cowboy-kalap, bőrnadrág, farmer, illetve a feliratos pólók
A limuzinok, nagy autók nyilvánvalóan megkülönböztetik Amerikát a többi nyugati
országtól is.
Ugyanez mondható el a felhőkarcolókról is, amelyek ugyan már megtalálhatóak másutt is,
de egyértelműen Amerika sajátosságaiként terjedtek el a világon.
Amerika sokak számára „túlméretezett mű-dolgokat” jelent; szilikon-mellek, műanyagtányérok,
műanyagpoharak, műanyag-tárgyak, műfogsor, ízléstelen öltözék – idézhetnénk
néhányat az ilyen típusú válaszok közül.
Evidens Amerika-szimbólumok az amerikai filmek.
Még inkább az az amerikai zászló.
Erős az amerikai szuper-hatalmiság szimbolikus képzetköre is. A tárgyakra vonatkozó
kérdésre ennek jegyében válaszolnak sokan olyan fogalmakkal, mint: erőszak, háború;
mások konkretizálják is ennek a képzetkörnek egyes elemeit: atomfegyver, űrrakéták,
modern fegyverek
Néhány említéssel szerepelnek olyan, személyes emlékekből vagy filmekből származó
képek, tárgyak, mint: a Szabadság-szobor, a World Trade Center tornyai, kis, kertvárosi
ház, nyírott gyeppel, farm, amerikai konyha, konyhamalac, elektromos konzervnyitó,
amerikai típusú hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, 99 amerikai fánk, aztán a Harley
Davidson, ,az Internet és Windows, menedzser-kalkulátor, játékgép, reklámok,
tévésorozatok; az Oscar-díj. Nagy arányban életforma-szimbólumok jelennek meg: az
98 Van például, aki már a „jellegzetes nyugati tárgyak” között is a seriff-csillagot említette.
99 „A legtipikusabb a hamburger, de ha a ’tárgy’ szót szűkebben értelmezzük, a mikrohullámú sütő és a fűnyíró
jut az eszembe.És bármi, ami tele van felesleges funkciókkal.”
56

amerikai életformához kapcsolódó jelképek, mint a kertvárosi ház, a nagy autók, az
amerikai konyha, az amerikai típusú hűtőszekrény, sporteszközök, öntözőrendszer.
Nem kevesen vannak, akik a felsoroltakhoz hasonló képzetekhez a rossz, felszínes ízlés
jegyeit társítják. Ebben a felfogásban (a tárgyszimbolikát tekintve) Amerika a mű-dolgok,
a túlméretezettség, az értelmetlen kényelem és az erőszak világa („szupermarketekben kis
autók kövér emberekkel, hogy ne kelljen gyalog végigjárni a szupermarketeket”, „Mc
Donalds kacatok, bóvlik”, „pocsék filmek”, „idétlen játékok”, „igénytelen ruhák”,
„rózsaszín ruha idős nőknek”, „túldíszített ágytakarók”, „eltúlzott kényelem: elektromos
konzervnyitó, stb.”
A régi és a mai Amerika szimbólumai egyaránt megjelennek: western-csizma, cowboykalap,
illetve a gyorséttermek, nagy autók, Disney-figurák.
A bécsi mintában a leghangsúlyosabbak az ételek (hamburger, fast food, hot dog, Coca
Cola, McDonalds, sült krumpli, szendvics, steak, készételek, gyorsételek, egészségtelen
ételek); a nagy autók, sporteszközök (baseball, kosárlabda, jéghoki kellékek, tornacipők),
a tévé (még a konyhában is), a fitness-gépek, diéta-pirulák, az erőszak eszközei
(fegyverek, tankok, bombák, rakéták), és az amerikai zászló. Ennél a kérdésnél nincsenek
nagy eltérések a két minta között: Amerika tárgyi szimbolikáját lényegében az egész
világon nagyjából ugyanazok az elemek – a gyorsaság, a fittség, a kényelem, a technikai
fejlettség, a talmi ízlés, a gigantizmus 100 és az erőszak jelképei-- építik fel.
28. Számára jellegzetes „egzotikus” tárgyak
Ebben a kérdésben is volt egy félreérthető elem: lehetett úgy is érteni, hogy ki mit tart
egzotikusnak (s ennek jegyében egészen sajátos, szubjektív asszociációk is bekerültek a
válaszok közé); a többség azonban távoli világokra, elsősorban a trópusok, a déltengerek,
illetve a Csendes-óceán világára gondolt. (Ebbe egyeseknél beletartozik a Távol-Kelet,
másoknál az arab világ is, így ritkábban, de mégis előfordult, hogy a válaszokban a
„jellegzetes keleti” és a „jellegzetes egzotikus” tárgyak egybeestek).
A leggyakrabban említettek a fából-kőből faragott szobrok (az Afrika-boltok faragványai
és például a Húsvét szigetek szobrai egyaránt szerepet játszhatnak abban, hogy az
„egzotikus világnak” éppen a szobrok a leggyakrabban előkerülő jelképei).
Ennél a kérdésnél is sok említést kapnak a füstölők.
Kagylók-csigák, kövek következnek, majd fűszoknya, virágfüzér, déligyümölcsök,
különleges ékszerek: Afrika és Óceánia minden illusztráción, úti filmen, a turisztikai ipar
reklámjaiban kiemelt attribútumai.
A nádbútorok is a déltengerek világát idézik, de egy kicsit más képzetkört is mozgósítva:
a nádbútor, a rattan jobb módú rétegek divatos lakberendezési tárgya lévén e tárgy
asszociáció-körében az egzotikum a presztízsszimbolikával ötvöződik.
Sokaknak jut eszébe a pálmafa, és többen írják fel a listára a koktélokat is (továbbra is a
déltengeri üdülés, és az ennek paradicsomi voltát sugalló reklámvilág kliséit is követve).
Szerepelnek még: furcsa ételek, kaftán, elefánt, didjeridoo, nagy legyezők, baldachinos
szúnyogháló, függőágy, vízipipa, testfestés, evőpálca, teáskészlet, masszírozó olaj,
különleges fűszerek, illóolajok, machete, szélharang, Gauguin képei, kaktuszok, maszkok,
fúvócső.
Vagyis mindvégig az üzletek kínálata és a turisztikai kiadványok, az „egzotikusnak”
hirdetett utazások, ilyen közegben játszódó filmek kliséi köszönnek vissza a válaszokból,
100 „A limuzin… a világ egyik legagyalágyultabb találmánya…egy minimum 15 méter hosszú autó, amiben elöl
és hátul ül egy-egy ember. Ez egy egyértelmű megnyilvánulása annak, hogy milyen elképesztő dolgok tudnak az
ember eszébe jutni, amikor anyagi jólétében már azt sem tudja, hogy mit csináljon. Manapság már az
amerikaiságot ez jeleníti meg: a határtalan lehetőségek, amelyek európai szemmel olykor már visszatetsző
önmutogatásban jelennek meg.”
57

(nem vitatva el annak lehetőségét, hogy többen személyes élményekből merítik az
„egzotikus” fogalmának kialakításához szükséges képzeteket). Mindent összevetve
Afrika, Óceánia, Latin-Amerika, Kína, India és Arábia 101 egyes tárgyaiból áll össze az
„egzotikum”. A tengerből származó dolgok kiemelten vesznek részt ennek a képzetkörnek
az alakulásában. (A tenger nélküli Magyarország lakói számára talán még erősebben). Az
„egzotikus” – szemben a keletivel, amelynél ez nem minden esetben áll fenn --
mindenképpen „ritka”, „furcsa” dolgokat jelent. (Ritka furcsa ételek, gyümölcsök,
eszközök). A különleges ételek-italok, illetve a teázás, mint a keleti kultúra velejárója
gyakran kapnak említést. Erősek itt a mesevilág-asszociációk – főleg az Ezeregyéjszaka
világáé (kaftán, perzsaszőnyeg, amulettek). A szigettengeri turizmus sok már említett és
eddig még szóba nem került asszociációja kerül itt előtérbe: pálmafa, színes ingek, sálak,
kendők, függőágy, virágfüzérek, fűszoknyák, koktélok, legyezők, napernyő. Kiemelt a
jelentősége a ruhaféléknek és a kényelmet szolgáló tárgyaknak (az említetteken kívül:
szári, fűszoknya, kimonó, bőrpapucs, turbán, fürdőruhák, sombrero). A színesség is erősen
kapcsolódik az egzotikumhoz: színes tarka ruhák, kendők, gyümölcsök, koktélok,
sokszínű ékszerek, szőnyegek, stb. Egyes (az „egzotikus” országokból származó) anyagok
is jellemzőek itt: selyem, mahagóni, elefántcsont, ébenfa, nád, bambusz, fű, csont.
Megjelenik ennél a kérdésnél is a zene (illetve a zeneeszközök) oly sok kérdésnél
fontosnak bizonyuló szimbolikája (például didjeridoo, a dobok, a görög zene); itt azonban
kevésbé kiemelten mint más kérdéseknél.
Mint fentebb utaltunk rá, nem mindenki ugyanazt érti a fogalmon. Az „egzotikus” néhány
válaszoló számára nem térben, hanem időben távolit jelent, ők például régi könyveket,
régi motorokat említenek.
Többen felvetik, hogy akár Magyarország is lehet egzotikus (népi fafaragások, nádfedeles
kunyhók, stb.): ebben az esetben a fejlett (nyugatias) civilizációnak a régiség világára
vetett romantikus tekintete az, aminek fényében egzotikusnak minősítik a saját paraszti
világot (követve ebben a tizenkilencedik századi német romantika szemléletét, amely
éppen a magyar „pusztán” találta meg a maga „szomszéd udvar-beli” egzotikumát).
Az idősebb generáció gyakran kitöltetlenül hagyja ezt a pontot, illetve szóban is elutasítja:
van, aki úgy fogalmaz, hogy „az egzotikus nem fontos az ember számára; elérhetetlen
vágyak távoli világa ez, az embernek pedig realistának kell lenni”. (Az ilyen
állásfoglalások erős érzelmi érintettséget, illetve értéknyilvánítási késztetést jeleznek, mert
attól még, hogy egy távoli világ tárgyait megnevezi, felsorolja az ember, nem távolodik el
a realitástól. Akikből maga e kérdés is ilyen erős elutasítást vált ki, azoknál feltételezhető,
hogy valamilyen okból – s ez itt talán leginkább a távoli, drága utazásokat is megfizetni
képes gazdagokkal, és a paradicsomi környezetben henyélőkkel szembeni indulatokat
jelenti – fokozott ellenérzéssel viseltetnek az egész kérdéskör iránt).
Az építészek válaszaiban e kérdés esetében is hangsúlyosabban jön elő a bútor: (nádbútor,
paraván, áttört., faragott bútor), illetve az épületek.
A bécsi mintában a gyümölcsök (ananász, kókusz, mangó, kivi, papaya, banán) jóval
nagyobb arányban vannak jelen, mint a magyarok válaszaiban. (Nálunk az egzotikus
gyümölcsök a nyugati nyitással jelentek meg, s ezért talán kevésbé van hangsúlya annak,
hogy ezek nem nyugati, hanem egzotikus növények). A bécsi mintában hangsúlyosak még
egyes növények, virágok is: pálma, virágfüzérek, bambusz. Gyakran említettek még itt a
füstölők és a szőnyegek. Nem jelennek meg a kagylók, a nádbútor és az egzotikus
szobrok, amelyek a magyar mintában hangsúlyosak. (Ennek viszont talán az lehet a
magyarázata, hogy az etno-boltok elterjedése Magyarországon frissebb, s ezért kínálatuk
jobban szem előtt tartja az egzotikumot).
101 Akik arra törekedtek, hogy a „keleti”-től eltérő választ adjanak, azok ott inkább Ázsia, itt inkább a többi
kontinens tárgyait sorolták; s az „egzotikus” fogalmában mindenképpen erősek a „Dél”-re utaló asszociációk is.
58

Az „egzotikus” tárgyak szimbolikája végül is olyan világokat idéz fel, amelyek a
válaszolókhoz képest „fejletlenebbnek”, de különösségük miatt vonzóan érdekesnek
számítanak, s ugyanakkor drága utazások, üdülések célpontjaként a gazdagok világához is
hozzátartoznak, így a hozzájuk való viszonyt egyszerre határozza meg a fensőbbségesség
érzése és az a vágyó-irigylő ambivalencia, ami nem ritkán a gazdagság
presztízstárgyaihoz való viszonyt jellemzi. Mindehhez hozzátársulnak még a mesevilág
illetve a fantáziavilág – az egzotikum-fogalom mindkét említett összetevőjét erősítő--
képzetei.
29. Számára jellegzetes „magyaros” tárgyak (A bécsi csoport esetében a jellegzetesen
„osztrák” tárgyakra is rákérdeztünk, hogy a magyar és osztrák válaszok szembesítése során
mind a magyarság, mind az önkép szimbolikája összehasonlítható legyen).
A magyarok válaszaiban a hímzés, hímzett terítő, párna, csipke, tehát népművészeti
textíliák felsorolása a leggyakoribb.
Ezt szintén népművészeti agyag/kerámia tárgyak: korsó, cserép, kancsó, tányér követik.
Mindezek a tárgyak eredetileg paraszti háztartásokhoz kötődnek, de ma már gyakrabban
láthatók a népművészeti boltokban, illetve lakások konyháiban, nyaralókban (ahol a
„népit” és ezen keresztül az „igazán magyarost” jelképezik).
Ugyancsak a turisztikai ipar magyarság-képének jellegzetes tárgyai a Herendi- és
Zsolnay-porcelán, a matyó baba – sok említést kapnak ezek is.
A következő sokszor emlegetett tárgycsoport az ételeké-italoké. Ezek sorát a magyar
konyha egyik lelkének tartott paprika, és a nemzeti identitás jelképei között (a söröző,
pálinkázó kultúrákkal is szembeállítva) fontos szerepet játszó bor vezeti. A jellegzetesen
magyaros ételek között elsősorban húsok és (a magyar konyhára igencsak jellemző)
leveses-mártásos ételek szerepelnek: hurka, kolbász, szalámi, gulyás, halászlé,
csirkepaprikás.
A további tárgyak is a turisztikai Magyarország-kép (és elsősorban a Puszta-romantika)
elemei: népviseletek, csikós-gulyás öltözet, ostor, kulacs, bogrács.
A magyarság-szimbolikát azonban nem csak ezek a tárgyak képviselik. Egy másik
jelentős tárgycsoport a nemzeti jelképeké: válaszolóink itt elsősorban a zászlót és a
kokárdát szerepeltetik. De gyakrabban említésre kerül még a címer, a Korona és a
koronázási tárgyak is.
A Korona átvezet a magyarság-jelképek egy harmadik forrásához, az őstörténethez. Az íj,
a lovas íjászat, a rovásbotok említése idetartozik, s van néhány tárgy, ami átmenetet képez
az ősi tárgykultúra és a pusztai romantika között (de nem sorolható egyértelműen csak az
utóbbi -- és a turisztikai magyarság-szemlélet -- körébe). Ilyen talán a gémeskút vagy a
(pálinkás) butykos is.
Néhányan említik a mákdarálót is, ami azon túl, hogy ma már szinte archaikus konyhai
szerszámnak számít, nyilván azért is szerepel a magyarság-szimbólumok között, mert a
mákfogyasztást sokan a magyar konyha specialitásának tekintik.
Nagyon sok egyébként ennél a kérdésnél is az egyedi említés. (Magától értetődik, hogy a
magyarok sokkal többféle asszociációt kapcsolnak ehhez a fogalomkörhöz, mint a
„magyarságot” kívülről megítélő osztrákok). A felsorolásokban szerepel a hortobágyi
Kilenclyukú híd, az Országház (tehát az országot valamiképpen jellemző épületek is);
huszárruha, és –csákó, kard; csizma, bő gatya, bocskor; pipa, fokos, ivócsanak, butella;
bölcső, festett kelengyeláda; párta, pruszlik, suba, szűr, bekecs; kékfestő anyagból készült
dolgok, lószőr-tárgyak; lószerszámok, szekér, kocsma, kemence; cimbalom, hegedű,
tárogató; harangláb, erdélyi bútor; mézeskalács huszár, fokhagyma, pálinka, unikum;
Rubik-kocka, C-vitamin, magyar márkák, spájz (!)..
59

Többnyire tehát történelmi (tehát főleg a régebbi korokra jellemző) paraszti tárgyak (és
néhány nemesi tárgy), a nemzetállami jelképek, a honfoglalás-kor néhány jellegzetesen
magyar (pusztai) tárgya (ostor, gémeskút, kulacs, lószerszámok, csikós-gulyás viselet,
stb.) és nagyrészt a turisztikai Magyarország-kép egyes kliséi, (hímzések, népviselet,
halasi csipke, herendi porcelán, matyó baba, kulacs stb.) illetve egy-egy, a 20. században
(elsősorban tudósaink jóvoltából létrejött) „hungarikum” alkotja a magyarságnak a
megkérdezettek válaszaiból kirajzolódó tárgyszimbolikáját, ám a mai Magyarország képe
ezen kívül nem nagyon jelenik meg (a Rubik kockán, a C-vitaminon és egyes negatív
asszociációkon kívül 102 ). Mert vannak néhányan, akiknél e kérdésre valamilyen negatív
asszociáció ugrik be, például: „minden, ami béna”; a „spájz”, mint a zabálás szimbóluma,
„gulasch” (sch-val írva, ami arra utal, hogy a gulyást mesterséges és mesterkélt, csak az
idegeneknek szóló magyarság-„szimbólumnak” tekintik), „munkanélküli kis könyv”, „a
mi autónk”, „takarékbetétkönyv” – a kicsinyesség, lemaradás, szűkösség; abszurd
élethelyzetek szimbólumai. 103
Az ételek viszonylag hátrébb helyezkednek el az említési gyakorisági listán (ez lehet
annak is a következménye, hogy a magyar konyha átalakulóban van, és a fiatalok számára
már nem bír olyan erős megkülönböztető jegyekkel; de az is lehet, hogy csak arról van
szó, hogy a „tárgy”, mint hívó szó nem minden esetben hívja elő az ételeket az
asszociációk közül.)
A közép-, és az idősebb generációnál kiemelkedik a porcelán, a csipke és a gulyás
említése. (Ezek a többség számára nem a magyarság, hanem egy fajta polgári életforma
jelképei, ami azt is jelenti, hogy akik ezeket választják, azok számára a magyarság
képzetkörének az e tárgyakkal jellemezhető életforma alkotja a magját).
Van, akinél a „magyaros” és a „paraszti” teljesen egybeesik, ugyanazokat a tárgyakat
sorolják fel mindkét kérdésre (de az így válaszolók száma viszonylag kevés; itt is
megfigyelhető az eltávolodás a paraszti Magyarország-képtől, amit egyéb kutatási
eredményeink is mutatnak 104 ).
A bécsi mintában a szalámi, a gulyás és a paprika (tehát ételek), valamint a népviselet, a
puszta, stb. dominálnak. Az ételek-italok kiemelt szerepben vannak, az említetteken kívül
felsorolásra kerül még (a magyar konyha néhány megkülönböztető eleme), a tokaji, a
túrós sütemény, a lángos, a tarhonya, az unikum – de amikor az osztrák mintától a
jellegzetesen osztrák tárgyakat kérdezték, akkor is ételeket említettek legjellemzőbbekként
(Mozart-kugel, Sacher-torta, bécsi szelet) 105 . Úgy tűnik tehát, a nemzeti sajátosságok
megítélésekor (a tárgyszimbolika területén is) az egyik legkézenfekvőbb elkülönítő a
nemzeti konyha. Ha a két minta magyarság-képét hasonlítjuk össze, a bécsi válaszokban
természetesen még a magyarok válaszaihoz képest is erősebb a hagyományos (turisztikai)
Magyarország-kép, melynek pillérei a magyaros ételek, a puszta, a betyárok, a csárda, a
tokaji és a Balaton. (Ez magyarázható azzal, hogy ők „kívülről”, gyakran a szó szoros
értelmében turista-szemmel nézik Magyarországot). De az önképük is a hagyományos
klisékre épít: Mozart-golyó, bécsi szelet, Stefansdom, népviselet (tiroli kalap, tollas kalap,
dirndli, bőrnadrág, stb.); a hegyek, hegyvidék, és ennek tárgyai (hegymászó bakancs, sí,
gleccserek, Gross Glockner). A jellegzetesen „osztráknak” tartott tárgyaknál ezen kívül
hangsúlyt kapnak még a kereszténység, a vallás szimbólumai: Stefansdom, kereszt,
102 A mából hozott magyarság-jelképek még leginkább az építészek csoportjára jellemzőek.
103 „A buherált, barkácsolt, ezermester szemléletű tárgyak. Ennek szimbóluma volt annak idején az Ezermester
című lap, amiben azért még legalább fából készítették a postaládákat, ellentétben a ma szöggel odaerősített,
félbevágott műanyagflakon szórólaptartókkal.”
104 Lásd például Kapitány-Kapitány (2002/a)
105 Breuss, Liebhart és Pribersky Ausztria-szimbólumokat összegyűjtő munkájában is amikor az „osztrákságot”
megtestesítő intézmények, tájak, személyek mellett tárgyi szimbólumokat sorolnak, ezek között is nagy hangsúly
esik ételekre-italokra (Mozartkugel, bor, kávéház, cukrászda) Lásd: Breuss--Liebhart—Pribersky(1995)
60

templomok, kápolnák. (Érdekes további kérdés, hogy a vallási identitás miért bír ekkora
szereppel az osztrák önképben; itt csak azt jegyezhetjük meg, hogy ezek az osztrák
válaszokban szereplő kereszténység szimbólumok a magyar minta által felsorolt
nemzetállami szimbólumokkal – zászló, címer, kokárda, illetve az egyébként vallási
tárgyként is felfogható Szentkorona – állíthatók párhuzamba; e szembeállítás alapján a
magyarok a közélet síkján a nemzeti függetlenség eszméjéből vezetik le az identitásukat,
az osztrákok identitásának egyik meghatározó eleme a – birodalmi – katolicizmus). Az
identitás, a nemzeti szimbolika legfőbb elemei azonban (a „közéleti” nemzetfogalom
pilléreivel kölcsönösen egymásra épülve) 106 a mindennapi élet (hosszú időszakokon át
nagyjából változatlan és) más népektől megkülönböztető mozzanatai 107 .
30. Számára jellegzetesen paraszti tárgyak
Említettük, hogy e kérdésre néhányan ugyanazokat a (paraszti) tárgyakat nevezik meg,
amelyeket az imént magyarság-jelképekként regisztráltak, de jellemzőbb az, hogy a két kérdés
egymás-mellettisége elhasonítja egymástól a válaszokat, s a megkérdezettek igyekeznek az
előző kérdésnél olyan tárgyakat megjelölni, amelyek mindenképpen nemzeti szimbólumok is,
(és felsorolnak persze nem paraszti tárgyakat is); itt viszont olyan tárgyakat választanak,
amelyek mindenképpen a parasztságra jellemzőek, de nem feltétlenül válnak nemzeti
szimbólumokká. Bár a válaszok alábbi összesítésében sok olyan tárgy szerepel, amelyet a
magyarságra jellemző tárgyak közt is felsoroltunk, ez részben annak a következménye, hogy
az egyik ember magyarság-jelképként nevezett meg olyan tárgyakat, amelyeket a másik
parasztság-jelképekként, és megfordítva: vagyis az nagy mértékben függ a szubjektív
asszociációktól, hogy egy tárgy valaki számára elsősorban a magyarságra vagy elsősorban a
paraszti életformára utal-e, de ugyanaz az ember ritkán említette mind a két válaszban
ugyanazt a tárgyat. Az elkülönítés egyik metszete a pásztor—paraszt szembeállítás: a
magyarság-szimbólumok között szereplő „paraszti” tárgyak nagy része (nyilván a magyarság
ősi életformájára vonatkozó képzetekből adódóan) : pásztor-holmi.
A „jellegzetesen parasztiként” meghatározott tárgyak viszont elsősorban mezőgazdasági
munkaeszközök, régi szerszámok: kapa, eke, vasvilla, kasza, ásó, gereblye, gereben,
borona, szekér (nagyon sokszor említve), de itt előfordulnak a modernebb paraszti
életforma olyan eszközei is, mint a traktor, vető-, és cséplőgép.
A paraszti élet tárgyainak másik nagy csoportja a háztartáshoz kötődik, edényeket,
konyhai eszközöket sorolnak: agyagkorsó, köcsög, fali tányérok, cserépedények, tejes
csupor.
A harmadik nagy képzetkör a népi viseleteket öleli fel; a válaszok közt gyakran szerepel a
bő gatya, bő ing, illetve vászonnadrág, vászon ing; a suba, a kucsma, a rakott szoknya,
alsószoknya; a nyakkendőtlen fekete-fehér viselet.
A lakberendezés illetve a paraszti porta egyéb tárgyai alkotják a negyedik tárgy-csoportot:
gémeskút, lóca, kemence, teknő, festett, faragott parasztbútorok, láda, dunyha (felvetett
ágy). Említésre kerül még: nádtetős, zsúptetős, tornácos parasztház, vajköpülő, ostor;
106 A „kölcsönös egymásra épülést” ugyan nehéz elképzelni, de e két szimbólum-típusra valóban jellemző:
egyrészt az életforma sajátosságai alapozzák meg azt az etnikai azonosságtudatot, amelyből azután a nemzettudat
is kiépül, a nemzet-tudat („közéleti”) jelképei (zászló, címer, kereszt, Korona, stb.) viszont egy olyan
ideologikus identitást erősítenek meg, amely visszahat a mindennapi élet érzékelésére és annak egyes elemeit,
mint „nemzeti sajátosságokat” erősíti meg és tudatosítja.
107 Ezeket egyébként a szomszéd népek gyakran éppen egymáshoz viszonyítva ábrázolják: például a magyar
Alföld (Puszta) szemben az osztrák hegyvidékkel. Vagy gondoljunk a példáink közt is szereplő bőrnadrágra
illetve csizmára és pártára; óhatatlanul eszünkbe juthat itt (s meglehet válaszolóink asszociációinak forrásai közt
is ott van ) a régi dal, illetve a folklór más, hasonló, az identitásszimbólumokat szembeállítással kiemelő
megfogalmazásai): „Még azt mondják, nem illik a tánc a magyarnak, nem ha néki cipellőt, bőrnadrágot varrnak,
de sarkantyús csizmának, kócsagtollas főnek, illik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek”.
61

ételek, hímzések, bölcső; fa evőeszközök, fejőszék, mángorlófa, kolomp, fonott kosár,
sámli, disznóól, kaszakő, taliga, kulacs, butykos, gumicsizma, pipa, sajtár, és ezen kívül is
rengeteg egyedi említés (gyalu, almaszedő, rézmozsár, rézüst, kolbásztöltő, vizeskanna,
tejes kanna, faragott képkeret, feliratos falvédő, pásztorbot, rokka, hokedli, vastűzhely,
kunyhó, daráló, silinga-kosár, szakajtó, járom, rongyszőnyeg, kutruc, tyúkól, ekhós
szekér, és megint néhány modernebb eszköz: IFA-teherautó, rotációs kapa) 108
A „jellegzetes paraszti tárgyak”: életforma szimbólumok. Ezek együtteséből összeáll a
falusi élet tárgyi világának sok vonatkozása. A paraszti világ képzetanyagát nagyon sok
tárgy alkotja; s ahogy az idők folyamán magában a paraszti életben egymásra rétegződtek
a különböző korszakok újdonságai, az idő különböző rétegeiből sorakoznak elő az ezt az
életet (a sok évszázados „paraszti” lét közös lényegét) felidéző (régebbi és újabb) tárgyak
is. Mindezek a tárgyak együtt a parasztság, mint körülírható társadalmi réteg sajátos
tárgyvilágát képviselik.
Ez a tárgyvilág a réteg egész életét jelképezve szimbolikus kapcsolatot is teremt a
parasztság és más társadalmi csoportok életformája között. A mai lakásdíszítésben sok
olyan tárgy található, ami hagyományosan a paraszti világ tárgykultúrájához tartozott, s
vagy autentikus, vagy egyfajta átesztétizált formában beemelődött azok lakáskultúrájába,
akik vagy személyes gyökereikből adódó érzelmi kötődéssel, vagy mintaként tekintenek
erre a tradicionális paraszti világra. (Lóca, parasztbútorok, kemence, kertben felállított,
virágtartóként használt szekér, talicska, díszes láda, vajköpülő, rokka, fali téka,
cserépedények, hímzések, fadézsák).
Van ugyanakkor egy olyan asszociációkör is, amelyben a „paraszti” azonosítódik a
szegényes, komfort-nélküli élettel, s akik ebben gondolkoznak, azok egyébként gyakran
olyan tárgyakat is felsorolnak, amelyek nem csak falun voltak használatban, hanem
régebben a szegényes városi életnek is tartozékai voltak (lavór, vájdling, hokedli, sámli,
vizeskanna, alumínium vödör, tejeskanna, zsíros kenyér).
Feltűnő, hogy nagyon kevés vallási szimbólum jelenik meg: a hagyományos paraszti
világhoz kapcsolódó olyan tárgyak, mint a szentkép, a kereszt, a szenteltvíztartó, a
szentsarok tárgyai alig kapnak említést. Ez a hiány annál is feltűnőbb, mert a közép-, és az
idősebb generációnál a saját gyerekkor, vagy akár az egész életanyag, a fiatalabb
nemzedéknél pedig sok esetben a nagyszülőknél töltött nyarak, látogatások emlékanyaga,
személyes életanyaga mozgósítódik, s nagyon sokféle tárgyi emléket hoz felszínre.
Feltűnő az is, hogy zeneszerszámok milyen kevéssé jutnak a megkérdezettek eszébe ennél
a kérdésnél, pedig a táncház-mozgalom a zenével együtt a paraszti kultúra egyéb tárgyait
is revitalizálta 109 . (Nem szerepel a válaszokban sem a furulya, sem a síp, a duda, a citera, a
bőgő; egyedül a hegedűt említi valaki).
A bécsi mintában a traktor, a vasvilla, a kasza, a talicska – tehát itt is munkaeszközök --
szerepelnek kiemelten, viszont itt nagyobb arányban kerülnek említésre a modern világ
(gépi)eszközei, mint (az egyik itt leggyakrabban felsorolt „tárgy”:) a traktor; vagy az
aratógép, fejőgép. Ez magától értetődően következik abból, hogy Ausztriában a
parasztgazdaság modernizálódása-technicizálódása hosszabb tradícióra is tekint vissza,
meg a magángazdaság folyamatosan fenn is maradt (szemben a Magyarországon a
téeszesítés által megtört folyamattal), s a mai napig virulens, amit csak a korral lépést
tartva tehet meg. Így a paraszti világról alkotott képben szükségképpen nagyobb arányban
108 Itt világosan látszik a magyarság-jelképek és a parasztság-jelképek elkülönítésének jogossága. Ha egy-egy (a
„jellegzetes magyar tárgyak” közt nem említett) „jellegzetes paraszti tárgy” felkerülhetne is a magyarságszimbólumok
listájára, igen sok olyan is említésre kerül itt, amelyek a paraszti élet szimbólumainak nagyon
megfelelőek, magyarság-szimbólumok azonban aligha lehetnének (hokedli, kutruc, vajköpülő, almaszedő,
szakajtó, járom, stb.)
109 Igaz, talán nem annyira „paraszti”, mint inkább „magyaros” tárgyakként.
62

találkozhatunk annak jelen formáival is. Megjelenik még a népviselet: dirndli, bőrnadrág,
gatya stb. A harmadik csoportot itt is a bútorok képezik: ebédlőasztal, tálaló, sámli, festett
szekrény, faláda; a negyedik csoport a „parasztinak” érzett ételek: házi kenyér, alma, natúr
almalé, tökmagolaj, szalonna, sajt, pálinka. (A paraszti világnak – mint a városi élet
élelemforrásának -- mindig is erős az alap-élelmiszerekkel illetve, -- amire a fenti példák
utalnak-- a csak a paraszti világban megtalálható élelemfajtákkal való összekapcsolása 110 .
Ez utóbbi asszociációk úgy tűnik, az osztrák válaszolók körében talán erősebbek, mert a
magyar megkérdezettek körében ilyen ételféléket kevésbé neveztek meg.). Az a fajta, a
városi lakásmódba beépített paraszti tárgyvilág viszont, ami Magyarországon a hetvenes
évektől erősen jellemző volt, s ami a magyarok válaszaiban meg is jelenik, az osztrák
mintára nem jellemző. Mindez újfent azt mutatja, hogy az erősen urbanizált osztrák minta
nem csak urbanizált, de a paraszti világtól a magyarnál jóval inkább elszakadt életformát
képvisel.
31. Számára jellegzetesen „polgári” tárgyak
E kérdés is elsősorban életforma-szimbólumok sorolását váltja ki. A válaszokból ebben az
esetben is kirajzolódnak egy társadalmi réteg tárgyakkal kapcsolatos létmódjának fő
mozzanatai.
Minthogy a polgárosodás mindenütt a magánélet kényelmének felértékelését, a
lakberendezés fontosságának előtérbe kerülését, s mindezzel együtt a lakások bútorainak
elszaporodását eredményezte, nem csodálható, hogy a polgárságról a legtöbb embernek
bútorok jutnak az eszébe. A szocializmus idején, amikor a polgári létformát túlhaladottnak
nyilvánították, mindehhez a „régiség” képzetei társultak, s mindazok számára, akik
nosztalgiával és/vagy értéktisztelettel tekintettek a polgári korszakra, illetve akik -- annak
azután a rendszerváltással bekövetkezett -- feléledését várták, a polgárság fénykorainak
régi bútorai jelképezték, s jelképezik a „polgárit”. Válaszolóink a leggyakrabban ilyen
tárgyakat említenek: tálalót, komódot, koloniál bútort, biedermeier bútorokat, régi fotelt,
íróasztalt, ebédlő-garnitúrát, kanapét, nagy asztalt, állólámpát, stb.
Nagyon sok említést kap a kalap (itt a kalap formájának is feltehetőleg jelentősége van,
megkülönböztetve a polgári viseletet a parasztitól. A kalapviselet ugyanakkor a feudális
korszaktól is elkülöníti a polgárit, gondoljunk a „kalapos királyra”, és a kalapviseletében
kifejeződő szimbolikus gesztus tartalmára 111 ). Egyáltalán, a polgári öltözködés kellékei: a
szintén többek által megjelölt cilinder, bőrkesztyű, cérnakesztyű, sétabot, öltöny, brosstű
éppúgy a polgári életforma megjelenítői és jelképes, megkülönböztető darabjai, mint a
bútorok.
Ugyancsak gyakori elemei a polgárság tárgyszimbolikájának a készletek (kávés-, teás-,
evőeszköz-, edény-, porcelán-készletek). Ezek kiemelt szerepét indokolja az étkezési
kultúrának a bútorokéhoz hasonlóan hangsúlyos szerepe a polgári szokásrendszer hajdani
kialakulásában, amikor egyrészt átalakultak, és az illemszabályok rögzülésével civilizációs
(vagyis polgári), mindenkit egyaránt kötelező elvárások rendjéhez idomultak az étkezési
szokások 112 ; másrészt megnőtt a vendéglátás, a személyek közti kommunikáció
jelentősége, harmadrészt életszínvonal-jelzővé vált a készletek egyformasága, (hogy
tudniillik a házigazda egyszerre nagyobb mennyiségben is be tudja szerezni a vendéglátás
kellékeit).
110 Ezért is érzik sokan éppen a konyhát (a városi lakás helyiségei közül) a „paraszti” tárgyak legadekvátabb
színhelyének.
111 Egy másik érdekes adalék a kalap szimbolikájához: más irányból, de ugyanígy a polgári jelleg (szándékosan)
szimbolikus (a szovjet-orosz militarizmust finom iróniával ingerlő) kifejezése volt, amikor a „prágai tavasz”
irányítója, Dubček a tiszteletére felsorakozott orosz dísz-századot kalapemeléssel köszöntötte.
112 Lásd erről például Norbert Elias közismert elemzéseit. Elias (1987)
63

Polgári szimbólum (is) a könyv, könyvszekrény. Ez is eléggé magától értetődő, hiszen a
könyv is a polgári társadalom kialakulásával vált mindenki számára hozzáférhető kultúrajelképpé,
ezért az értelmiség mellett a polgárság szimbolikus tárgyává is. (Mint ahogy
maga a modern „értelmiség”-fogalom is a polgárosulás egyik útjaként jelent meg).
Hasonló mondható el arról is, hogy miért szerepelnek gyakran a válaszok között a
festmények, képek, szobrok: a művészet -- az egyéni tehetség megnyilvánulásaként és
sűrített jelképeként -- a polgári társadalom egyik legközpontibb (az individualitás
uralkodó értékét sugárzó) kultusz-területe. (S bár a polgári társadalom uralkodó
értékrendjében a művészet általában alárendelődik a pénz uralmának, e pénzuralomnak is
-- éppen ezt az alárendelődést is tükröző -- egyik kedvelt kifejeződése a művészeti
alkotások birtoklása).
Talán még egyértelműbb polgári jelkép a zongora. Ez a tárgy – ezt más kutatások is
bizonyítják -- a polgári világ egyik legerősebb szimbóluma, mert magában sűríti annak
művészetkultuszát, a szalonok világához köthető (a közéletet is az individuális
privátszférának alárendelő, annak részévé tévő) életmód-ideálját; s az egyetlen
hangszerben megszólaló, egyetlen hangszerbe belesűrített „zenekari jelleg” formai
individualizmusát. 113
Ugyancsak jellegzetes – és jelképes -- polgári tárgy a falióra, ingaóra: „az idő = pénz”
szemlélet folytán 114 a polgári világ sokszor éppen az időbeosztásnak, az idő fontosságának
hangsúlyozása által állítódik szembe a paraszti és nemesi világ „időtlenségével”.
Sokan tartják tipikus „polgári” tárgynak magát a pénzt, illetve ennek mai jelképeként a
bankkártyát – mind a gazdagság, jólét, mind maga a pénzgazdálkodás a közkeletű
képzetekben nagymértékben kapcsolódik ahhoz a társadalmi réteghez, ami „polgárnak”
nevezhető (s amelynek társadalmi súlya éppúgy a pénzvagyonon alapszik, mint a feudális
osztályoké a földtulajdonon). Ez a választípus főleg a fiataloknál jellemző, az idősebbek
nagyobb arányban inkább gazdag lakások régi tárgyaival jellemzik a „polgárit”.
A bútorok, étkészletek és műalkotások szimbolikájához csatlakoznak olyan tárgyemlítések
is, mint a kristálypohár, kristálytárgyak, vitrintárgyak, porcelánfigurák, egyéb
dísztárgyak. – a jólét kifejezésén kívül ezek esetében a polgárság tárgyhalmozása,
tárgykultusza, életformakultusza is hangsúlyt kap. (A vitrinek a nappaliban – a
gyerekszoba, a fürdőszoba és az intim hálószoba megjelenése mellett – a polgári lakásmód
legszembetűnőbb jellemzői közé tartoznak. A kiállítási tárlók magánlakás-beli
megfelelőiként annak kifejezői, hogy a polgári kultúrában a gyűjtemények az egyén
önkifejezésének formáivá válnak. 115 )
Az autót is sokan említik: ez a tárgy, -- az eddig soroltaktól eltérően – eredetileg
természetesen nem tartozik a klasszikus polgári tárgyak közé, ám a modern jólét egyik
jelképeként, a huszadik századi polgári életforma fontos elemeként kapcsolódik a
„polgári” szimbolikájához.
Jellegzetes polgári tárgyként gondolnak sokan a fényképre—illetve a fényképalbumokra –
ez esetben is többről van szó, mint arról, hogy a fényképezés, (akárcsak az
autóközlekedés) a polgári korszak találmánya: elsődlegesen nem ez, hanem a polgári
értékrendszer individualizmusa, az egyénnek ebben az értékrendszerben játszott kiemelt
szerepe, fontossága, megörökítésének kísérlete az, ami a fényképet jellegzetes „polgári”
tárggyá teszi sokak szemében.
113 Beszélő házak című könyvünkben – Kapitány--Kapitány (2000/a), Kossuth, Budapest -- utalunk arra az
anekdotikus tényre, hogy az utóbbi években önálló üzletág lett a zongora-felújítás, még a felhangolhatatlan
hangszerek forgalma is fellendült, jelentős bel-, és külföldi kereslet mutatkozván a mutatós (bár esetleg
megszólalásra képtelen) hangszerek iránt, éppen azért, mert azok a polgári életforma szimbólumai, s ezért a
„polgári jelleg” megteremtésének kiváló eszközei a tárgyvilágban.
114 Lásd az ezen alapuló munkaérték-elméletet is…
115 Részletesebben erről is lásd: Kapitány--Kapitány (2000/a)
64

A csipketerítő szintén a polgári, -- s különösen a ”kispolgárinak” nevezett -- életforma
szimbolikus tárgya: eredetileg egy olyan sajátos díszítő forma, amelyben kiemelt szerepe
van a beléfektetett munka (a polgári munkaérték) látványos kifejeződésének is
(összekapcsolva azt a finomság, könnyedség, esztétikum képzeteivel is).
Egészen más képzetkört társítanak a „polgári” fogalmához az ugyancsak több válaszban
előforduló igazolványok (személyi igazolvány, adóigazolvány, jogosítvány, bérlet): az
egyénnek egy személytelen közegben való azonosítására szolgáló tárgyak. Ebben az
asszociáció-körben a „polgári” a piacgazdasággal és az ehhez kapcsolódó
jogállamisággal azonosítódik, s ez indokolhatja ezeknek a tárgyaknak „polgáriként” való
említését (a nem-polgári feudális, anarchisztikus, illetve önkényuralmi világokkal
szemben).
Rokon ezzel az az asszociáció-kör, amely a biztonság, a biztosítás, a security cégek
képzeteivel köti össze a „polgári” fogalmát: minthogy a polgári lét egyik legfontosabb
értéke az (anyagi) „biztonság”, ez az említés sem tekinthető irrelevánsnak.
Több válaszban bukkannak fel üzletek, különböző vásárláshoz kapcsolódó dolgok – mint a
piacgazdaságon alapuló polgári társadalom jellegzetes városkép-elemei.
Egyeseket talán meglepő módon említésre kerül még a kokárda – ami korántsem annyira
meglepő, ha a „polgárinak” a konzervatív pártok által hangsúlyozott politikai fogalmára
gondolunk, vagy arra, hogy a kokárda képzetkörébe mindenképpen belesugárzik az 1848-
as forradalom, mint polgári forradalom, s a hasonlóképpen értelmezett 1956-os
forradalom emléke is. (A szavazólap, a kopogtató cédula említése is ebbe a körbe, a
„polgári” fogalom politikai jelentéskörébe sorolható – az adatfelvétel egyébként az e
megkülönböztetésnek különösen erős hangsúlyt adó 2002. választás környékén zajlott)
Nagyon sok egyedi szimbólum, egyedi asszociáció is említésre kerül ennél a kérdésnél:
kapucsengő, fogadószoba, öltöny, zenélő doboz, színházi látcső, vaskályha, ipari készítésű
tárgyak, paraván, csillár, tükrök, kortárs festők képei, kerti medence, halkés, falvédő,
brosstű, arany ékszerek, szemüveg, újság, üzletek, tévé, rádió, gyertyatartó, kandalló,
teniszütő, sakktábla, lóverseny-fogadási szelvény, újságolvasó keret, színházbérlet,
narancs, csipkefüggöny, váza, ezek részben megint életforma-szimbólumok (a polgári
életforma kellékei; egyesek közülük, mint a színházi látcső, a /kávéházi/ újságolvasó
keret, a csipkefüggöny, stb. az eddig említettekhez hasonlóan erős, sűrített jelképei a
polgári életformának); részben jólét-, és eleganciaszimbólumok, részben a polgári
mentalitás jellegzetességeinek hordozói, ezek közé sorolva a nyilvánosság, a
kommunikáció kiemelt fontosságának jelképeit is. (A „narancs” említésében lehet hogy
megint szerepet játszik az, hogy e gyümölcs Magyarországon egy magát „polgáriként”
definiáló párt jelképe). S persze, mint minden kérdésnél, itt is vannak olyan asszociációk,
amelyek egy-egy ember sajátos személyes élményeit (ez esetben valamilyen polgári,
illetve általa polgárinak tekintett környezethez fűződő emlékeit) rögzítik.
Erősen pozitív és erősen negatív képzetek egyaránt megjelennek; vannak, akik számára a
„polgári” nagyon pozitív értékekkel telített világ, ez esetben a hozzá kapcsolódó tárgyak is
egy pozitívan értékelt összkép alkotórészei (például: antik bútorok, régi festmények, nagy
asztalok, régi könyvek, „meleg, igényes szobabelső sok szőnyeggel” = egy kulturált
tradíció által kialakított, jó minőségű életforma tárgyi világa); s vannak, akik számára a
„polgárság” fogalma döntően negatív képzeteket hív elő (például: kispolgáriság,
kicsinyesség, diszfunkcionális tárgyhalmozás, kiüresedett, magasabb mintákat utánzó
világ), s ilyenkor a megfogalmazásokba is bekerül az elhatárolódás („festmény az
apuciról, anyuciról”, „mindenütt csipketerítők”, „értelmetlen vitrintárgyak”, stb.).
A „polgári” jelentéskörei tehát az alábbi típusokban foglalhatók össze: a polgár,
nagypolgár (régi tradíciók, polgári öntudat, stabil életforma); a kispolgár (elsősorban
negatív asszociációkörrel kísért) életvilága; a politikai asszociációk (polgári pártok,
65

polgári demokrácia, stb.); illetve a piacgazdaság, a kapitalista pénzember; s az egyes
válaszolók számára a „polgársághoz” kapcsolható tárgyak is e típusok valamelyikét idézik
fel (vagy akár többet is ezek közül).
A bécsi mintában a meglehetősen szórt asszociációk kevésbé rendeződnek típusokba mint
a magyar mintában, (többször is hagyják megválaszolatlanul a kérdést) 116 ami mégis
kirajzolódik, az főleg a kispolgári; az alkotmányos berendezkedésre utaló; illetve a
konszolidált életvitel, a kényelmes életforma képzetköre. (Itt is megjelennek a régi
tárgyak: biedermeier szekrény, kanapé, antik bútor, ezüst kanál; egy stabil jóléti életforma
jelképei: autók, bérlakás, családi ház, tévé, képek, függöny, lábtörlő; a külső megjelenés,
öltözködés jellegzetességei: öltöny, aktatáska, kalap, esernyő, karóra, nyakkendő) 117 . A
bécsi mintában – talán megint csak a polgárság folytonossága miatt -- nagyobb arányban
szerepelnek a mai élet tárgyai, mint a magyarban, ahol a polgári életforma sok esetben a
múlt, a tizenkilencedik század, illetve az azt követő századforduló világát, a
magyarországi polgárság fénykorát idézi. Itt a nemzedéki különbség is szerepet játszik:
láttuk, hogy a magyar mintában főleg az életük nagy részét a szocializmus korában élt
idősebb nemzedékekre jellemző, hogy számukra a „polgári” egy múlt korszak (a jelenben
legfeljebb újrateremtendő) világát jelenti, míg a fiatalabbak gondolkodásában a
„polgárihoz” a rendszerváltás utáni jelen képzetei is kötődnek.
32. Számára jellegzetesen „nemesi” tárgyak
A nemesség polgárosodása (illetve a polgárság nemesség-utánzása) a „polgári” és a „nemesi”
életforma (és ezek szimbolikája) között sok hasonlóságot teremtett, (sok ember számára pedig
mindkét csoport magasabb társadalmi státuszt, mobilitási célpontot jelent, s mindkét csoportot
olyan tárgyakkal jellemzik, amelyek számukra e magasabb státus kifejezői), így a válaszok
egy részében a „jellegzetesen polgári” tárgyak visszatérnek a „jellegzetesen nemesi” tárgyak
között is; a válaszolók többsége azonban itt is a különbséget próbálja hangsúlyozni
(elsősorban a nemesség nagyobb történelmi múltjának, fokozottabb múlt-orientációjának és
esetenként a polgárinál magasabb létszínvonalának kiemelésével).
A leggyakrabban említett tárgyak az arany ékszerek, amelyek egyszerre hatalmi és
egyúttal gazdagság szimbólumok
Itt is sokaknál szerepelnek bútorok, de mint néhány válaszoló fontosnak látja
megjegyezni: elsősorban több generációs, aranyozott, bársonnyal bevont bútorok,
csillárok.
Itt is megjelennek a szobrok, festmények – hiszen ezek a polgári lét mellett, sőt, annak
előzményeként, mintájaként az arisztokrata gazdagság kellékei is voltak.
Ezüst evőeszközök, porcelánok: a tárgyak egy része ugyanaz, mint a polgári
szimbolikában, csak képzetkörükhöz ez esetben megint hozzátartozik az is, hogy
évszázadosan örökölt családi készletekről van szó.
Gyakran sorakoznak a válaszokban az arisztokrata életforma olyan elemei, mint a kastély,
hintó; luxusautó, jacht.
A családi címert, kutyabőrt, a családfát, illetve a kardot, szablyát mint a nemesség
megkülönböztetőit, előjogainak szimbólumait szintén sokan tekintik a „nemesség”
legadekvátabb tárgyi attribútumainak.
116 Ez arra is utalhat, hogy a „polgáriság” kevésbé tematizálódik/tematizálódott mint Magyarországon, ahol a
szocializmus ideológiai ellenfélként démonizálta, s így helyezte a figyelem előterébe, a rendszerváltás utáni
politika pedig eszménnyé emelte, s ezáltal növelte meg a kategória jelentőségét.
117 A „bürgerlich” fogalom a mai osztrák fiatalok képzetkörében nem annyira egy szociológiai réteghez, hanem
egy konzervatív életformához kötődik; a hozzá kapcsolt (tárgyi) asszociációk értelmezésénél ezt mindenképpen
figyelembe kell venni. (Thomas Várkonyi)
66

Az öltözetek közül elsősorban azokat sorolják, amelyek viselete hajdan szintén előjogként
biztosította a réteg (a külső megjelenésben is kinyilvánított) elkülönülését: díszmagyar;
mente, kacagány; szőrme, prém.
Többen említik még a nemesi életforma olyan tipikusnak tartott tárgyait, mint a
vadászpuska, lornyon, ló (mint tárgy?), csillogó bőrcsizma, gyertyatartó, sétapálca,
bajuszpedrő(!).
Egyedi említést kap még: a fürj, kaviár, lazac, bor (nyilván, mint az úri lakomák
jellegzetes elemei); régi pénzek; öv, darutoll, tolldíszes kalap, frakk, pajzs, páncél, hosszú
ruha, legyező, okuláré, csokornyakkendő, mellény, lovaglópálca, nyereg, vadászati
kellékek, uradalmi kocsi, márványpadló, csipkék, brokátok, selyemtapéta, nagy tükrök,
szökőkút, láda, kristályváza, pezsgősüvegtartó, porcelán éjjeliedény, intarziás asztal,
kártyaasztal, almárium, hintaszék, pipa, csibuk, szipka; értékes könyvek, rizsporos paróka;
vár, birtok, kaszinó, golf.
A tárgyak a nemesség esetében is életforma-szimbólumok, amelyekben ez esetben a
reprezentációnak (és kisebb mértékben a nemesség társadalmi szerepét eredetileg
legitimáló hadviselő jellegnek) is kiemelt szerepe van.
Az egyik, a nemességhez kötődő képzetkör a kifelé is mutatott, reprezentatív jómód, amit
különösen kiemelnek a nemes anyagok (arany ékszer, ezüst evőeszközök, márvány,
bársony, szőrmék). Idetartozik a fényűző lakásmód (vár, kastély, szökőkút, márványpadló,
porcelánok, szobrok-festmények, reprezentatív bútorok, kártyaasztal, brokátok,
selyemtapéta). A másik (a régmúltban gyökerező) családi tradíciók (családfa, kutyabőr,
címer, hagyományozott tárgyak) szerepe. A harmadik a megkülönböztető öltözék
(díszmagyar, mente, hosszú ruha, csizma) szimbolikája.; A következő tárgycsoportot a
nemesi vadász-, és lovas-kultúra kellékei (lovaglócsizma, lószerszámok, lovaglónadrág)
alkotják. És mint említettük, jelen vannak a harci kellékek is, bár a többi képzetkörhöz
képest ezeknek az aránya kétségkívül szerényebb.
Itt is érvényes, amit a „polgári”-val kapcsolatban említettünk: vannak, akiknek számára
pozitív asszociációkört jelent a „nemesi”: több évszázados tradíciókban gyökerező,
kultúrával áthatott, a tárgyak szintjén is a „nemest” képviselő életforma; egy kisebb
csoport számára viszont inkább egy avítt, múltba ragadt, felbomló, önmagát túlélt
életformát képviselnek 118 (néhány ez utóbbiak asszociációi közül: dohos szag, molyrágta
mente, kacagány, porcelán éjjeliedény).
A „nemest” a felsorolt tárgyak többségének tanúsága szerint sok válaszoló az
„arisztokratával” azonosítja; egyrészt ugyanis ez az a nemesi csoport, amely a polgáritól
(mint a társadalmi hierarchiában felsőbb réteg) viszonylag jól elkülöníthető, másrészt az
„arisztokrata” a többi nemesi csoport mintája is.
Az érzékleti elemeknek, azok felidéző erejének nagy (az átlagosnál is nagyobb) szerepe
van ezekben az asszociációkban (a csillogó bőrcsizma, az arany, ezüst 119 , fényes családi
falitükör, a bársony, bronz, márvány, a kandalló előtti medvebőr, a dohos szag említése).
A bécsi válaszokban a kastélyok, luxusautók, koronák, ékszerek, pecsétgyűrűk, és
sétapálcák kerülnek főként említésre. Szerepel még a hintó, a monokli, cvikker, a családfa,
a régi bútorok, a nagy szőnyegek, csillárok, „16 személyes étkészlet”, porcelán,
műtárgyak, festmény, ló, kard, puska, előkelő ruhák, szőrmebundák, paróka. Itt is
jellemző, sőt, még jellemzőbb az, hogy a példák, akár pozitív, akár negatív képzetek
társulnak hozzájuk, döntően „történelmiek”, egy hajdani nemesi életforma elemei, a
118 E kép kialakulásában esetleg jelen van Petőfi Sándor: A magyar nemes és Pató Pál úr című verseinek hatása
is.
119 Talán szerepet játszik az asszociációk alakulásában az is, hogy az arany és ezüst gyűjtőneve a magyar
nyelvben a „nemesfém”; de az alapvető persze nyilván az a nemesi életforma, amelyben az ilyen tárgyaknak
nagy volt a jelentősége.
67

écsieknél azonban emellett több olyan példa is van, ami az ott folyamatosan létezett és
létező nemesi réteg jelenbeli életformájának kellékeit idézi (luxusautók, sétapálca, stb.)
Érdekes a korona nem ritka említése az osztrák mintában. (Magyarországon ez egyáltalán
nem jelenik meg, minthogy itt elsősorban a Szentkoronát, s ehhez kapcsolódóan az
államiságot, a királyságot testesíti meg, míg Ausztriában még él annak ismerete, hogy a
nemesség különböző fokait különböző ágszámú koronák fejezik ki). Ugyancsak gyakoribb
a bécsi mintában a kastélyok említése, nyilván azzal is összefüggésben, hogy Ausztriában
még jelentős számú kastély eredeti nemesi tulajdonosa birtokában van. A családi címert és
a családfát ellenben sokkal kevésbé említik az osztrák megkérdezettek: Magyarországon
viszont, úgy tűnik, éppen ezekbe sűrűsödik a nemesség szimbolikája,
megkülönböztetésének ezek a legnyilvánvalóbb eszközei.
A „nemesihez” kötődő asszociációk nagy része a magyar mintában egyrészt a
tizenkilencedik századi irodalomból és képzőművészetből ismert nemesi életforma
tárgyaihoz kötődik; a másik, a képzetekben szerepet játszó időmetszet az 1945 előtti
nemesi életforma, az úri középosztály tárgyai, a harmadik a mindmáig fennmaradt nemesi
lakásokra jellemző tárgyak csoportja. Mindezek a tárgyak ma nagyon keresettek,
megbecsült ajándékok, az aukciókon és a régiségboltokban, bizományi áruházakban
magasra értékeltek, kifejezőjeként a nemesség „divatjának”, amelynek keretében sokan
próbálják újonnan is létrehozni ezeket a nemesi szimbólumokat (újonnan elkészített
családfák, új címerek, az antikot utánzó bútorok, étkészletek; a díszmagyart utánzó mai
készítésű ruhák, a lovaglás, a golf, mint a mai elitcsoportok által követett divatsportok, a
hintók, mint a lovas centrumok kedvelt szolgáltatásai, stb.)
Előfordul végül ennél a pontnál is, hogy valaki úgy értelmezi a kérdést, hogy saját
tárgyait kell sorolnia, s akkor azt válaszolja, hogy „sajnos ilyen nincs, mert csak polgári és
gazdálkodó őseim voltak”.
33. Számára jellegzetesen „szocialista” tárgyak
E kérdés sokaknál a „keleti”-vel azonos asszociációkat mozgósított, csak még inkább előhívta
a negatív érzéseket, az elhatárolást (ami már csak azért is eléggé magától értetődő, mert a
rendszerváltás óta az egyik legfőbb viszonyítási metszetté a szocialista korszaktól való
elhatárolódás vált). A kérdés továbbá a „keletinél” sokkal erősebben indukálja a politikai (a
szocialista politikai rendszerre utaló) képzetek felmerülését.
A legtöbb válaszban ennek megfelelően a vörös csillag, Lenin-Sztálin, Marx-Engels és
egyéb szobrok-képek, a sarló-kalapács, a vörös zászló, az úttörő/kisdobos nyakkendő és
felszerelések illetve maga a vörös szín képviseli a „szocialista” jelleget.
Több válaszoló számára mindez a diktatúrával, a hatalmi erőszakkal és annak jellegzetes
tárgyaival (bilincs, dobtáras géppisztoly, szögesdrót, börtönrács, pufajka, lehallgató
berendezés) azonos.
Ezeket a korszak hivatalos világának rekvizitumai: kitüntetések, jelvények, különböző
„tagsági” könyvek követik.
Sokaknak jutnak eszébe korabeli ruhák (elsősorban uniformisok: egyenruha, tréningruha,
munkásőr-ruha, iskolaköpeny)
Az uniformizáltság dominál a korhoz kötődő épület-asszociációkban is: lakótelep,
panelház.
A korabeli bútorok talán egyúttal a középszerűség jelképeinek is tekinthetők
(konyhabútorok, varia szobabútorok szerepelnek ezek között a válaszokban).
Az autók közül természetesen a jellegzetes „keleti” márkák (Zsiguli, Trabant, Moszkvics)
kerülnek fel a listára.
A szocializmus egyik modellje, alapjelképe a gyár – megkérdezettjeink közül is többen
sorolják ezt is a szocializmus tárgyai (!) közé.
68

Többször említésre kerül még a vörös szegfű, a traktor, sajátos könyvek (például Marx-
Engels vagy Lenin összes művei, szovjet-orosz regények), a brigádnapló, Rákosi-, illetve
Kádár-címer, plakátok.
Egyedi említések: zászlóerdő, transzparensek, őrsi zászló, síremlékek, ételjegy, „kiváló
dolgozó” emlékérem, munkakönyv, hangosbemondó, néprádió, Szokol rádió, nagy fehér
pöttyös ruhaanyag, alumínium kávéfőző, (általában is az alumínium), funkcionálisan rossz
tárgyak, furnér bevonatos berendezés, gigant poszter, nagy mintás tapéta, barna-fehér
csempék a menza padlóján, menza tálca, piros műanyag lámpabúra, kék vászon
iskolaköpeny, régi kockás terítő, sport-szobrok, vas, csákány, neonlámpa, lufi, kocka
alakú fotel, piros műbőr huzatú székek, asztali lámpa, kucsma, vodka, Matrjoska baba,
pufajka, dobtáras géppisztoly, tank, gumibot, bilincs, szputnyik-modell, vörös szőnyeg,
műanyag csúszda, korabeli robotgép, tárcsás telefon, orsós magnó, hűtőgép, egyéb
háztartási gépek a Szovjetunióból, vízforraló drót, korabeli eszpresszó, bakelit lemez,
golyó (formájú) rágó(gumi), csehszlovák tornacipő, barna zakó, kardigán, lábbal hajtható
Moszkvics (gyerekjáték), jojó, „a tömegember ócska vagy giccses kultikus tárgyai”,
porcelán kutyák, nejlon otthonka, susogó tréningruha, OTP-kölcsön, művelődési ház,
filmek, KISZ-tábor, építőtábor, 3 éves terv.
Főként tehát az (ideologikus és diktatórikus-elnyomó) szocialista államhatalom (és az
orosz megszállás) jelképei, illetve a korabeli szervezetek szimbólumai; a szocialista
korszak munkakultuszának elemei (kiváló dolgozó, munkaverseny, brigádnapló, gyár),
illetve a szocialista korszakban jellemző sajátos életmozzanatok, az arra az időszakra
jellemző tárgyak, és a „keleti blokk” elmaradottságának jelképei 120 . Sokaknak saját
gyerekkoruk tárgyait jelenti ez a korszak (lufi, jojó, lábbal hajtott Moszkvics,
úttörő/kisdobos cikkek), s mivel a minta nagy részét fiatalok teszik ki, ezért az elnyomásjelképek
jóval kisebb arányban szerepelnek mint a hatvanas-hetvenes vagy a még későbbi
korszak szocialista mindennapjainak tárgyai. Általánosan elmondhatjuk, hogy ez a kérdés
a politikai nyilvánosság és a privát lét tárgyszimbolikáját egyaránt előhívja. Nagyon sok
az egyedi tárgy-asszociáció: a szocializmushoz kapcsolódó képzetek még az eddigi
kérdéseknél is nagyobb mértékben támaszkodnak egyéni élményekre: a szocialista
korszakban élt (vagy arról benyomásokat már csak elbeszélések és filmfelvételek által
szerzett) különböző nemzedékek emlékeire, s ez egyénenként nagyon különböző konkrét
emlékeket jelent.
Érdekes, hogy amikor a szocialista időszak sajátosságait sorolják, sokan támaszkodnak a
színek jellegzetességeire: vörös szín, vörös zászlók, vörös szegfű, vörös és kék
nyakkendők, vörös-narancssárga furnérbevonat, fehér pöttyös anyag, barna-fehér csempék
a menza padlóján, piros műanyag lámpabúra, kék vászon iskolaköpeny, régi kockás terítő.
Hasonló jellegzetes szerepe van az anyagoknak: vas, beton, alumínium, PVC, kovácsolt
vas, betonvas.
120 „Hát igen. Ilyen volt például az úgynevezett Tropi kóla, ami minden olyan összetevőt tartalmazott –
legalábbis a nevében – amit csábítónak véltek. A kólára csak hasonlító ízű, viszont trópusi (sem).Jellegzetesen
szocialista ügyetlenkedés volt, hasonlóképp mint…vagy kicsit talán még otrombább, mint a Trapper farmer. Ezek
a dolgok azok, amik rávilágítottak az óriási különbségre; amikor fel akarták venni a forgási sebességet (a
szocialista berendezkedés mellett) és megpróbálták utánozni a kapitalista termékeket, akkor ilyenek születtek. A
minivasaló, amit kis átalakítással főzőplatninak is lehetett használni, a rádióvevővel kombinált vécépapír
tartó…Fontos volt, hogy többfunkciós legyen, mintegy demonstrálandó, hogy a szocializmus egyrészt minden
igényt kiszolgál, másrészt, hogy előrébb jár, minta mihaszna kapitalisták. Többfunkciósak voltak ugyan, de egyik
funkciót sem teljesítették. Mégis az ember megnyugodott – ez jellemző volt a szocialista ember igényszintjére –
hogy tulajdonképpen nyilván nem vasal jól, hiszen főzni is lehet vele, és érthető, hogy nem lehet vele jól főzni,
hiszen vasalni is lehet vele.”
69

És egyáltalán (mint mindenütt, ahol az eleven élmény hordozza a szimbolikát): az
érzékleti benyomásoknak (lábbal hajtható Moszkvics, golyó rágó, hangosbemondó, susogó
tréningruha).
Ennél a kérdésnél gyakran jellemzőek erősen indulatos megfogalmazások: „ezeket
dobnám ki először, ha bekerülnének a lakásba”; „a tömegember ócska és giccses kultikus
tárgyai”, „pocsék, rossz, ócska tárgyak”—és itt említhetjük meg azt a gyakori választípust
is, hogy sokan a következő kérdésre adott választ (ellenszenves tárgyak) összekapcsolják
a „szocialistával”. Pozitív jelzők inkább azoknál szerepelnek, akiknek gyerekkoruk
tárgyait idézi fel ez a kérdés: „kedvenc, legkényelmesebb karos fotelem”, „kedvenc
diafilmem”, a lábbal hajtható Moszkvics, a lufik, stb.
A „szocialista” asszociációk is több korszakból származnak. Egyrészt markáns az ötvenes
évek jelképvilága -- az idősebbek számára személyes emlékekként, a fiataloknak pedig a
filmek-közvetítette képzeteken keresztül -- : a szocializmus negatívumainak példatára
legnagyobb részben az ötvenes évek „kemény diktatúrájának” terror-világából,
nyomorából és szélsőséges és bornírt ideologizmusából áll össze (ilyen, a kort legtöbbször
felidéző képzetek a munkaverseny, a Lenin-Sztálin képek, a dobtáras géppisztoly, stb.).
Nem mellékes, hogy ezt a korszakot már a hatvanas-hetvenes években is nagyrészt
negatívumokkal mutatták be: a Kádár-korszak a maga legitimációját jelentős mértékben a
„személyi kultusz korától” való különbözésére alapozta. S a szocializmus rendszerváltás
utáni hivatalos és közvélemény-beli elítélése során is gyakran az ötvenes évek világa
képviseli és jelképezi az egész szocialista korszakot. A szocializmussal kapcsolatos tárgyi
asszociációk másik rétege a hatvanas-hetvenes évekből származik: ezek a tárgyak viszont
elsősorban a korabeli hétköznapi életforma jellegzetességeit (igen gyakran:
középszerűségét, tömegtermékeit, provincializmusát) idézik fel. Vannak a szocialista
korszaknak olyan, a mában továbbélő lenyomatai is mint a lakótelepek, épületek, szobrok,
régi „keleti” autók, diszfunkcionális tárgyak, amelyek mint elhagyandó, meghaladandó
örökségek idézik fel a szocializmus közelmúltját. A „szocialista” képzetkör egy része
pedig a mai szocialista párt (és szubkultúra) jelképeihez kötődik (vörös szegfű, a
szocialista párt plakátjai, stb.). Az osztrák minta számára főleg ez az utóbbiak jelentik a
„szocialistát”, minthogy Ausztriában az SPÖ formájában (tehát pártként és nem a
mindennapi élet meghatározójaként) volt és van jelen a szocializmus. (Bár az osztrákok
közül is sokan említik a hajdani keleti blokk jellegzetességeit is, de akkor is inkább külső
szemmel nézett érdekességként, s nem abban a részleteket felidéző gazdagságban, mint a
magyar minta válaszolói). A bécsi mintában egyébként a leggyakrabban említett tárgyak a
vörös zászló, a szegfű, a sarló és kalapács; megjelennek még a szocialista újságok, a
tagsági igazolvány, egyéb szerszámok, a bőrdzseki, a kucsma, (a korábbi osztrák
szocialista kancellár) Bruno Kreisky fényképe. Ennél a válasznál az osztrák mintában sok
az üresen hagyott rubrika is.
34. Számára ellenszenves, taszító tárgyak
Ez a kérdés azáltal, hogy eleve értékelő mozzanatot tartalmaz, igen alkalmas arra, hogy
kiderüljön, kinek mi (a tárgyakhoz való viszony mely metszete) érinti leginkább az
értékrendszerét.
A legtöbben e kérdésre a giccses tárgyak, kispolgári ízlésvilág elutasításával válaszolnak.
(A felsorolt tárgyak: vitrin, művirág, „horgolt kutya”, nippek, csipketerítő, műanyag
otthonka, műanyag gyümölcsök, virágok). A giccs elutasítását sokan már az iskolában
megtanulják, s ez is érvényesül ebben a – gyakori – ítélettípusban. De persze nem
tekinthetünk el attól sem, hogy a minta nagy részét művészek, művészeti iskolások, és
egyéb értelmiségiek alkotják, márpedig a művészet önmaga értékét leginkább az álművészettel,
(a művészetnek csak egyes külsődleges elemeit tartalmazó, de tartalmi
70

értékeivel nem rendelkező illúzió-világgal) szemben határozza meg. Ettől függetlenül is
bizakodásra okot adó tény, hogy az elutasítás ezekben az esetekben a kisszerűségtől való
viszolygást is jelenti, ami a dinamikus társadalmi emelkedés egyik lélektani alapfeltétele.
Általában is nagyon erős megkérdezettjeink között mindenféle mesterkeltség, műviség, az
utánzat-jelleg negatív megítélése. Az ellenszenves tárgyak listájáról hosszan idézhetjük az
e körbe sorolható holmikat: „mű dolgok”, utánzatok, mesterkélt, természetellenes tárgyak,
silány másolatok; műköröm, műszempilla, piercing, műanyag gyümölcs, kitömött állat,
nejlon ruhák, műanyag cipő, fautánzatú műanyag lambéria, művirág, „nem természetes
anyagú és színű ruhadarabok”, mókusfarok kulcstartó, gumicsirke, stb.)
Rokonítható a fentiekkel, de egészen más, gyakorlatias attitűdből is származhat egyes
tárgyak rossz, alkalmatlan minőségük miatti elutasítása (silány másolatok, „turista bóvli”,
funkcionálisan rossz tárgyak, alumínium evőeszközök, PVC padló, betonvas virágállvány)
Sok esetben az eddig soroltakkal is összekapcsolódnak, de egyúttal egy (rossz ízlésűnek,
hamisnak, alkalmatlannak minősített) társadalom jelképeinek is tekintetnek a szocialista
korszak tárgyai (főleg az idősebbek válaszaiban, akik sok esetben vissza is utalnak az
előző kérdésre: „ellenszenves tárgy mindaz, amit az előző válaszban említettem”).
A szocialista korszak tárgyaiként is szerepelnek, de ennél szélesebb körben is érvényes
(tehát nem csak a szocializmussal ellenszenvezők körében jellemző) az erőszakkal
kapcsolatos tárgyak elutasítása. (Akasztófa, fegyverek, boxer, gázspray, disznóölő kés,
gumibot, kínzó eszközök, horogkereszt, halálfej, sátánista jelképek szerepelnek az ilyen
típusú válaszokban). Az agresszió eszközeinek szinte általánosnak mondható elutasítása
megint arról tanúskodik, hogy válaszolóink egy alapjában békés, az agressziókat kerülő
társadalmi közeg képviselői és hívei.
Megint egy másik érték jelenlétére utal azok válasza, akik a túldíszített tárgyakat
(aranyozott tárgyak, túl sok ékszer, díszített kitűzők, felesleges dísztárgyak, stb.) ítélik
ellenszenvesnek. Az effajta reprezentativitás bírálata a felesleges szélsőségeket, túlságos
egyenlőtlenségeket elutasító (demokratikus) puritán (polgári) értékrend megnyilvánulása.
Rokonítható ezzel az egyesek szemléletében a rikító, feltűnő színű tárgyakat (rikító színű
filctollak, rikító rúzs, feltűnő ruhák, harsány színűre festett házak) övező ellenszenv,
ennek azonban más összetevője is van: a harsányságtól való elhatárolódás az „udvari
illem”, az elegancia, az arisztokratizmus kifejeződése is, illetve ennek érzékeltetésére is
alkalmas 121 .
Ugyancsak a „tömegembertől” való távolságukat jelzik azok, akik számára az
ellenszenves holmik körébe „a túlságosan divattárgyak”, felszínesség-jelképek tartoznak
(mobiltelefon, piercing, tetováló pisztoly, szilikon párnák, plüssfigurák, szolárium,
patatalpú cipő, IKEA irodai tárgyak, terepjáró, disco, gyorsétterem, multiplex mozi, „a
tévé szennycsatornái és műsorai”, stb.) Ez korunkban sokak számára a
globalizált/amerikanizált világ-tömegkultúrával való szembenállást is jelentheti.
Vannak, akik konzervatív értékrendszerük alapállásából a modernitás-szimbólumokat
utasítják el (laptop, autó, mobil, PC), mert úgy érzik, hogy az ezen tárgyak által
jelképezhető „új világ” elpusztít olyan értékeket (vagy legalábbis elmegy mellettük),
amelyek sokkal fontosabbak lennének, (és amelyeknek jelentős része éppen hogy nem
tárgyakkal jellemezhető). Ehhez az alapálláshoz nem kell általános konzervativizmus:
van, amikor egy-egy korábbi tárgy kedvelése (különösen ha kultikus tárgyról van szó)
elég ahhoz, hogy ellenszenv fogadja azt, amivel le akarják cserélni 122 .
121 Az „optikai szocializáció” jelentőségéről lásd például Cerulo (2001)
122 „Az új bogárhátú Volkswagen nekem ellenszenves. A lehetetlenre vállalkozik ugyanis: újra akar csinálni
valamit, ami úgy van jól, ahogy van. A kínos erőlködés végeredménye az lett, hogy elvették a bogárhátú
varázsát, ami pontosan a hozzátapadó korból és időből adódott. Egy pontos arányrendből, egy bogárra
71

Ismét más attitűddel (pontosabban: attitűdökkel: hangsúlyozott életszeretettel vagy éppen
fóbiás betegség-szorongással) közelítenek a kérdéshez azok, akik számára az ellenszenves
tárgyak körét főként a betegséghez, kórházhoz, halálhoz kötődő tárgyak alkotják (vakok
fehér botja, injekciós tű, fogorvosi kellékek, orvosi műszerek, fejfák, csontváz, koponya,
drogos eszközök, protézis).
Archetipikus viszolygásokhoz, illetve civilizatorikus tabukhoz fűződően általános
elutasítás övezi a testi szekrétumokhoz, illetve a szexualitáshoz kapcsolódó dolgokat (WC
illatosító tartója, WC-kefe, koszos WC, bili, bidé, fekete tisztasági betét, használt betét,
perverz szexuális kiegészítők) illetve a piszkos, bemocskolt tárgyakat, a bomlás világát:
koszos szatyor, felmosórongy, szennyes ruha, elpiszkolódott szappan, használt cipő, régi,
mások által használt tárgyak, kosz, sötét, ablaktalan helyiségek, lábtörlő, büdös sajt, büdös
autó.
Természetesen ennél a kérdésnél is nagyon sok az egyéni válasz: porszívó, parkoló
automata, aktatáska, filozófia jegyzet, textilzsebkendő, Citroen Picasso autó, új
Volkswagen, tömegközlekedési eszközök, mosószappan, krémek, körömlakk, gyantázó,
spenót, zsír, stb. Ezek egy részénél még magyarázható a fentiekhez hasonló kollektív
képzetekkel a viszolygás, más része azonban nyilván olyan egyedi élményekre megy
vissza, amelyek ismeretében lehet csak magyarázatot adni az elutasításra (arra, hogy
valakinek miért éppen a porszívó, vagy a Citroen Picasso a legellenszenvesebb tárgy;
vagy hogy miért – például egy kellemetlen vizsga emléke miatt – kelt negatív
asszociációkat egy filozófia jegyzet). 123
Összefoglalóan annyi mindenesetre elmondható, hogy az ellenszenv-nyilvánítások, a
taszítás kulcseleme elsősorban a tárgyak anyaga, illetve azok a viselkedések, az az
életforma, aminek jellegzetes tárgyai.
Ennél a kérdésnél egyébként alig van kitöltetlen válasz: taszító, ellenszenves tárgyat szinte
mindenki megnevez, ez is mutatja, hogy e kérdés milyen erősen mozgósítja, involválja az
embereket.
Nagy szerepe van abban, hogy ki mit tart ellenszenvesnek, az egyén foglalkozásának és
alapvető értékrendjének. (A művészek, iparművész hallgatók nagy arányban utasítják el
az utánzatokat, a mű-dolgokat, a giccset és a – nőkkel együtt—a fegyvereket; az egyéb
válaszaik alapján erősen életélvezőnek tűnő, illetve „zöld” szemléletű válaszolók a
betegség jelképeit, és mindazt, amit természet-idegennek tartanak; a hangsúlyozottan
racionalista beállítottságúak az „infantilis plüssfigurákat”, vagy a kihívó luxustárgyakat; a
minőséget magasra értékelők a szocialista tárgykultúrát, stb.)
A giccsek, a műanyagok, a szocialista tárgyak és a fegyverek mellett érdemes kiemelni azt
a néhány konkrét tárgyat, amely különösen sok elutasítást kap, mint a mobiltelefon, a
Barbie-baba, a piercing és a plüssállatok. Az elutasítás hevessége azt mutatja, hogy
ezeknek a tárgyaknak különösen markáns (életforma-, illetve magatartásmód-jelző)
szimbolikus szerepük van (mind választóik mind elutasítóik számára).
A bécsi mintában a fegyverek, az erőszakkal kapcsolatos dolgok, a koszos, gusztustalan
dolgok, a műanyag tárgyak, illetve a nagyzoló presztízstárgyak emelkednek ki. (Az egyes
tárgyak lényegében azonosak a magyar mintában említettekkel, az egyedi –
magyarázatukhoz további információkat igénylő -- említések persze itt is jellemzőek:
papucs, befőttes gumi, kocsonya, stb. Egy humorosnak szánt válasz: /a számomra
ellenszenves tárgy /: „a lakótársam”; egy másik esetben: „a konyhás néni”). A bécsi minta
sajátossága, hogy a giccs elutasítása kevésbé hangsúlyozott, mint a magyar mintában
emlékeztető formából akartak a tervezők egy áramvonalasat csinálni. Egy zseniális összefüggést akar az új
modell túllőni és ez az, ami aztán soha nem tud sikerülni. Ez minduntalan egy rossz, se-se öszvérállapotot szül.”
123 „Vannak-e számomra ellenszenves tárgyak? Nagyon is, ilyen egyértelműen a baba. Mindig is rettegtem a
húgom babáitól, főleg, amikor leesett a fejük, olyan élettelennek tűntek, mintha csak koponyák lettek volna.”
72

(ennek több oka is lehet: például hogy a közízlés toleránsabb a giccsel szemben, illetve,
hogy az iskolai oktatásban ez kevésbé kap hangsúlyt, mint a magyarban, ahol a szocialista
időszakban az esztétikai értékért, a giccs ellen folytatott kulturális küzdelem igen jelentős
„harci” terület volt). A bécsi mintában magától értetődő eltérés még, hogy az ellenszenves
tárgyak között (is) jóval kevésbé szerepelnek a szocialista tárgyak.
35. Mi jellemzi a tárgyakhoz való viszonyát?
Erre az összefoglaló kérdésre a legtöbb megkérdezett azt válaszolja, hogy „fontosak”, és
ezután következnek azok a válaszolók, akik számára csak bizonyos tárgyak a fontosak. A
„nem fontosak” válaszlehetőséget kevesen választják; vagy azon megfontolás alapján,
amely egy fajta puritanizmus nézőpontjából feleslegesnek minősíti a tárgyi világ nagy
részét, vagy azon még radikálisabb nézőpontot képviselve, hogy semmiféle tárgyhoz nem
szabad kötődni, ezek mellékes külsőségek a sokkal fontosabb lelki értékekkel szemben.
Azok, akik számára csak bizonyos tárgyak fontosak, gyakran olyan tárgyakat jelölnek
meg, amelyekhez valamilyen emlék, illetve érzelem kötődik; (ez a leggyakoribb) 124 ; illetve
egyik interjúalanyunk megfogalmazása szerint: „amelyeknek értéke és nem ára van”.
(Idetartoznak az ajándékok is, és az olyan dolgok, amelyek – megint egy interjúalany
megfogalmazásában--: „jelképpel is bírnak a számomra”. Egy harmadik válaszoló pedig
úgy fejezi ki az ilyen típusú tárgyakhoz való érzelmi viszonyát, hogy „néha beszélek is
hozzájuk, például ha makacskodnak”).
A csak bizonyos tárgyakhoz ragaszkodók egy másik csoportja pedig olyan tárgyakat
preferál, amelyek jól használhatóak, amelyek jól beváltak, amelyeket használójuk
megszokott, befogadott amelyek pótolhatatlanná váltak a számára. 125 (Ennek a válaszolótípusnak
egyik alosztálya az, amikor csak azokat a dolgokat nevezik fontosnak, amelyek a
legszükségesebbek, amelyek minimálisan kellenek az élethez).
A harmadik típust egy munka centrikus attitűd képezi, ennek képviselői azt
hangsúlyozzák, hogy azok a fontos tárgyak, amelyek a munkájához kellenek (minthogy a
megkérdezettek között sok az alkotó művész, ezért az ő esetükben persze a munka, az
önkifejezés, az érzelmi involváltság elemei szétválaszthatatlanok. Hasonlóak a tanároknál
a tanári munka olyan kellékei, mint a könyv, toll, számítógép).
Kirajzolódik egy technicista attitűd, amely technikai hasznosságuk alapján tekint
fontosnak egyes tárgyakat (hi-fi, autó, számítógép, mobiltelefon, műszaki cikkek).
Megfigyelhető egy (materiális) értékszempontú kiindulás is (= azok a tárgyak fontosak,
amelyeknek nagy az értéke, ára – pénzt, festményeket, értékes készleteket, ékszereket
említenek).
Létezik egy olyan attitűd, amelyben a kiemelt érték az újdonság (az a fontos, ami új).
Elkülönül egy esztétikai attitűd (azok a tárgyak fontosak, amelyek szépek); ezzel rokon az
az értelmiségi attitűd, amely a könyveket és íróeszközöket emeli ki a tárgyak közül.
124 „Általában minden tárgy fontos a számomra, de vannak különösen fontosak is. Ilyenek a hozzám közel álló
tárgyak, amiket egy nekem fontos embertől kaptam, vagy megdolgoztam értük. Minden tárgyamra vigyázni
szoktam, mert nehezen szereztem meg őket, sokat vágytam rájuk, és ezért nagyon megbecsülöm.”.
125 „Lehet egy használati tárgyat szeretni? Például egy konyhai alkalmatosságot? Mert én például a
fokhagymanyomómat, bármily furcsa, azon túl, hogy mutatós darabnak tartom, határozottan szeretem. Minden
alkalommal, amikor használom, rácsodálkozom és hálás vagyok neki. Egy jól bevált munkaeszköz, használati
tárgy valamiféle megnyugtató, intim viszonyba kerül tulajdonképpen az emberrel, és hogyha lehet ezt az attitűdöt
szeretetnek nevezni, vagy szeretetként átélni, akkor azt is lehet mondani, hogy igen, lehet szeretni egy használati
tárgyat.”
73

Vannak, akik számára azok a tárgyak a fontosak, amelyek a személyiségét kifejezik
(például az általa készített munkák), vagy lelki egyensúlyát erősítik 126 .
Ezek a különböző felfogások az életben gyakran ütköznek egymással 127 ..
Egyik interjúalanyunk pedig egy fajta összefoglaló gesztussal úgy fejezi ki a tárgyak
fontosságát, hogy a „a tárgyak életünk meghatározó személyiségei”.
A generációk válaszai között eltérések vannak: az idősebbek például itt nagyobb arányban
említenek könyveket illetve emlékeket felidéző tárgyakat.
A következő alkérdésre („mennyire vigyáz a tárgyaira”) a legtöbben a „nagyon vigyáz”
választ adják. Itt is a következő leggyakoribb a „bizonyos tárgyakra vigyáz”, és – legalábbis
önmegítélésük szerint -- csak kevesekre, a válaszolók elenyésző kisebbségére jellemző a
„nem vigyáz”. A „csak bizonyos tárgyakra vigyáz” választásánál megint ugyanazok a
választípusok jönnek elő, mint a „ bizonyos tárgyak fontosak” kérdés esetében.
Jellegzetes attitűd azoké, akik „folyton aggódnak, hogy tönkremennek a tárgyak”, vagy
azért mert anyagi lehetőségeik szűkösek ahhoz, hogy pótolják őket, vagy a tárgyhoz
fűződő személyes kapcsolatuk, emlékeik miatt.
A válaszok gyakran különböző dichotómiák köré rendezhetőek: Az, hogy valaki mennyire
vigyáz egy tárgyra, a válaszok szerint attól is függ, hogy kölcsön kapta-e vagy a sajátja;
hogy nehezen pótolható vagy könnyen pótolható; hogy törékeny, vagy strapabíró; hogy ő
maga kötődik-e a tárgyhoz vagy személytelen a viszonya hozzá; hogy a saját alkotása-e a
tárgy vagy késztermék; hogy értékes vagy nincs különösebb értéke; hogy munkaeszköz
vagy egyéb tárgy. (Értelemszerűen mindig a pár első tagja az, amire jobban vigyáznak).
Az iparművészeknél a „saját készítésű tárgy” megkülönböztető kategória a fontos tárgyak
között is, az építészeknél pedig egy fajta ideologikus viszony jelentkezik ennél a kérdésnél
is, amennyiben gyakran környezetvédelmi, esztétikai megfontolások, kultúrkritikai
szempontok alapján válaszolnak.
Az utolsó alkérdés esetében („hosszan használja vagy sűrűn cseréli”) nagyságrenddel több a
„hosszan használja” válaszok aránya. A sűrűn cserélt tárgyak között említettek: a kevésbé
tartósak, a fogyóeszközök, a tisztálkodó szerek, az íróeszközök, a „túlságosan elhasznált
tárgyak”, a megunt tárgyak, a divatjamúlt dolgok (többnyire ruhák) 128 .
A fogyasztói kultúrában leginkább érintett fiatal generációra is az a jellemzőbb, hogy hosszan
használja a tárgyakat, többségében vigyáz rájuk, s ez is azt mutatja, hogy a tárgyak sűrű
cserélgetése a fogyasztói társadalomban mesterségesen gerjesztett, nem az emberek
természetes szükségleteihez igazodó folyamat, -- amit válaszolóink egyébként maguk is
gyakran fölpanaszolnak. (Ugyanakkor a nemzedéki különbség azért itt is jelentős: a
fiataloknál gyakoribb a „nem vigyáz” és a „sűrűn cseréli” válasz az „olcsó”, „hamar elkopó,
gyorsan tönkremenő” tárgyak esetében).
A bécsi mintában is a „fontosak”, a „vigyáz a tárgyakra”, illetve a „hosszan használja” a
leggyakoribb válasz, a „bizonyos tárgyak fontosak” illetve a „bizonyos tárgyakra vigyáz”
választípusoknál pedig lényegében hasonló tárgyak különülnek el, mint a magyar mintában.
126 „Fontosak azok a tárgyak, amelyeket azért használok, hogy normálisan menjenek körülöttem a dolgok. Egy
satu, egy körfűrész…De sokkal fontosabb nekem például egy íj vagy egy jó könyv, ami egy olyan tudatállapotot
idéz elő, hogy jóba legyek magammal”.
127 „A japánoknak van egy szavuk: ’vasi-vasi” vagy valami hasonló, ami azt jelenti, hogy a tárgyak értéke
használat közben felértékelődik. Míg egy szépen, gusztusosan elhasznált alsóing nekem értéket jelent, addig az
asszony ’ez már öreg’ felkiáltással kidobja.”
128 „Általában megpróbálom hosszú ideig használni a tárgyaimat, de a műszaki cikkeket és a ruháimat sűrűbben
cserélem.”
74

Annyi különbség van talán, hogy az osztrákoknál az autó egy kicsit kiemelkedik ennél a
kérdésnél is a fontos tárgyak között.
Ez a kérdés egyébként talán túl-általános és ugyanakkor széttagolt jellege következtében nem
tartozik a különösen jól mérő, informatív kérdések közé.
36. Elsősorban hogyan szabadul meg a feleslegessé vált tárgyaktól: elajándékozza, eladja,
eldobja, elcseréli, elhasználja
E kérdésnél kiugrik: az „elajándékozza” válasz; a második helyen következik az
„eldobja” 129 , a harmadik az „elhasználja”; jellemző még: „végső esetben eldobja, illetve
kiteszi a lomtalanításba”; „pincébe, (raktárba, padlásra, szekrénybe) raktározza” 130 .
Ritkábban előfordul még az „eladja”, és még ritkábban az „elcseréli” válasz. A legritkább,
de egyes esetekben mégis előforduló variáció a „szeretetszolgálatnak odaadja” is.
Jellemző, hogy a raktározás-gyűjtögetés aránya az életkorral csökken; az idősebbek
sokkal gyakrabban említik a gyűjtögetést (illetve a jótékony odaajándékozást: ez utóbbi is
visszaszorul a fiatalabb nemzedékben). 131
A tárgyaktól való megszabadulás új kulturális szokásaként megjelenik a lomtalanítás;
illetve az is, hogy a feleslegessé vált tárgyat a kuka mellé teszik (ez – a guberálás
társadalmi jelenségét figyelembe véve a kidobás és a személytelen jótékonykodás kevert
formája).
Többen mondják, hogy a költözködés tipikus alkalom a tárgyrevízióra (amikor részben
kidobják, részben otthagyják, részben odaajándékozzák valakinek a feleslegesnek ítélt
dolgokat.
Többen válaszolják azt is, hogy értékétől, illetve a tárgy állapotától függően döntenek a
tárgy sorsáról. (S választanak az eladás, elcserélés, elajándékozás megoldásai közül).
A tárgy forgalomból való kivonásának jellegzetes módja, amikor valaki emlékbe elteszi a
tárgyat -- kivonja a használatból, ugyanakkor emléktárgyat formál belőle önmaga vagy
gyerekei számára -- (például a gyerek első cipőjét, kinőtt rugdalózóját, stb.); vagyis új
használati funkciót létesít a tárgy számára.
A bécsi mintában az első helyen van az „eldobja” válasz (már megint a fogyasztói
társadalom, mondhatjuk); de majdnem ilyen erős az „elajándékozza” (itt viszont többen
megjegyzik, hogy csak akkor, ha jó állapotban van), illetve ezzel egyenrangúan, majdnem
ugyanannyi említéssel az „elhasználja”. (Ez az osztrák mintában kevésbé jellemző, mint a
magyarban – ez is nyilván összefüggésben van a fogyasztói attitűddel, a magasabb
életszínvonallal, és azzal, hogy fiatalokról van szó); végül legritkább az „elrakja” és az
„eladja”. A karitativitás is kevésbé jelenik meg az osztrákoknál (ez megint lehet az életkor
miatt, s lehet amiatt is, hogy Magyarországon a szegénység akutabb probléma, és nagyobb
arányban is mozgósít, -- talán -- erősebbek a szociális reflexek).
Ennél a kérdésnél az „eladja” és „elcseréli” válasz meglétével/hiányával bizonyos
mértékig az is mérhető, hogy van-e valakinek piaci attitűdje vagy sem.
A válaszokból egyébként e kérdésnél is jellegzetes, eltérő attitűdök rajzolódnak ki. Az
egyik jellegzetes típus, aki nehezen válik meg tárgyaitól (ennek egyik altípusa a „jó lesz
129 „Ha tényleg felesleges, akkor minden szívfájdalom nélkül kidobom. Ha olyan tárgy, ami fölött eljárt az idő,
akkor kicsit gondolkozom, megpróbálok valami más funkciót keresni neki, maradásra bírni, de ha tudom, hogy
már nem lesz hasznomra, szívfájdalom nélkül kiteszem az életemből”.
130 „Egy nagy lélegzettel kidobom őket lomtalanításkor, vagy levisszük a pincébe, ahol örökre elnyeli őket a sötét
és a doh.”
131 Itt megint érdemes lenne elkülöníteni, hogy a tárgyak megőrzésére való törekvés illetve a karitatív hajlam
mennyiben általános életkori (az életkor előrehaladtával fokozódó) sajátosság, s mennyiben oka a
különbségeknek a tárgyak eldobására és a hedonizmusra ösztönző fogyasztói társadalomnak a fiatal
nemzedékekben egyre nagyobb hatása.
75

még valamire” pragmatikus alapállása; egy másik altípus: a múlt tiszteletben tartása. A
tárgy kidobása sokszor a múlt nem-becsülését jelenti). A másik véglet (egy másik típus),
aki rögtön és könnyen megválik a feleslegessé vált tárgyaktól: követni kell a divatot,
alkalmazkodni az újhoz. Köztes megoldás a kettő között az elajándékozás, amikor az
ember megválik ugyan a tárgytól, de az nem kerül kidobásra, nem pusztul el, hanem
használatban marad, s még örömet is szerez vele. Van, aki (ezzel ellentétben) éppen azt
mondja, hogy ő bizony eldobja a tárgyat, mert nem szeretné, ha máshoz kerülne, mivel
nehezen válik meg tőle, s ha már ő nem tudja megtartani, ne legyen másé sem. (Ezekben
az esetekben a tárgynak erős intimitásértéke van). Többeknél kialakult sorrend
szabályozza a tárgyak használatát: először a végsőkig használja, aztán amikor a
használatból kikopik, akkor emlékbe elteszi, s csak amikor már erre sem alkalmas, vagy
nem tudja megtartani, akkor válik meg tőle végérvényesen. Van olyan vegyes attitűd is,
amelynek jegyében a használhatót elajándékozzák, ami érzelmileg fontos, azt
elraktározzák, ami pedig nem, azt kidobják.
37. Mit szokott ajándékozni?
Az adott ajándékok között a könyv a leggyakoribb (kiugróan első) – ez nyilván összefügg
a minta értelmiségi jellegével (s nem is kis mértékben ebből következik), de nem
kizárólag ebből vezethető le: a könyv konvencionális ajándék (s mint hivatalos ajándék is
gyakori: -- lásd: jutalomkönyvek--; az ebből adódó reprezentációs képzetek is emelik
ajándékként való használatának értékét).
Sokan említik, hogy „hasznos dolgokat”, használati tárgyakat ajándékoznak – ez, bár nem
konkrét, de nem is teljesen semmitmondó válasz, egyrészt lehet kifejezése egy
hangsúlyozottan praktikumra-orientált értékrendszernek, másrészt a szűkösség gyakran
hozza magával, hogy az ajándékozás leszűkül, le kell szűkülnie a legszükségesebb
dolgokra.
Egészen máshová helyezve az értékrendszer hangsúlyát, sokan azt hangoztatják, hogy az
ajándék személyre szóló legyen. (A kifejlett individualitású személynek fontos az, hogy az
érzelmi kötések jelképei ne legyenek behelyettesíthetőek: a kapcsolat mindkét oldalán
vegyék figyelembe, hogy behelyettesíthetetlenül egyedi személyek között hoznak létre
kapcsolatot).
Az eddig említett választípusok egyúttal a válaszolók értékrendjét is igyekeztek kifejezni.
A legtöbb válasz azonban egyszerűen megjelöl néhány ajándékfajtát. Ezek közül
gyakoriak a (többségükben hagyományos ajándékok:) a ruhafélék, a dísztárgyak,
ékszerek, (nőknek) a virág, (férfiaknak) az ital, (gyerekeknek) a játékok.
A zenének az eddig is már sok kérdésnél tapasztalt kiemelt jelentősége folytán e kérdésnél
is nagy számban szerepelnek a zenehallgatás eszközei.
A személyre szóló ajándékozás másik oldala, hogy az ajándékozó se legyen személytelen:
ennek az individualizációval növekvő igénynek kifejeződése, hogy igen sokan említenek
saját készítésű tárgyakat – festett váza, pohár, rajz, festmény, fotó, hangfelvétel, festett
papír, maga készítette szemüvegtok szerepel a különböző válaszokban.
E kérdésre egyébként szinte mindenki válaszol, többen megjegyzik, hogy ez a kérdés -- és
a következő, a kapott ajándékra vonatkozó -- milyen fontos a számukra. Érdekesen
rajzolódnak ki a válaszokból azok az oppozíciók, amelyek azt jelzik, hogy különböző
emberek számára mitől válik valami ajándékká: az esetek egy részében az oppozíció
megkülönbözteti az ajándékozásra alkalmas, s arra kevésbé alkalmas tárgyakat, másik
részében pedig az oppozíció két pólusa különböző értékrendszerek eltérő ajándékozási
elveit testesíti meg. A tárgyak osztályozásának az ajándékozás szempontjából kialakuló
egyik lehetséges metszete a használati tárgy/dísztárgy oppozíció. Egy következő
oppozíció a személytelen/személyre szóló (ebben az esetben az emberek többsége szerint
76

csak az ellentétpár második tagja számít igazi ajándéknak: valaki megjegyzi, hogy az
ajándék mindenképpen legyen személyre szóló, ha csak azon a módon is, hogy a
megajándékozott neve szerepeljen az ajándékon, például a pohárba bevésve).
Sorozatgyártott/egyedi (ismét a második a tipikus ajándék. Olyanok is, akik nem
engedhetik meg maguknak, hogy egyedi tárgyat vásároljanak, különböző módokon
tesznek kísérletet arra, hogy egy sorozattárgyat egyedivé tegyenek. Saját készítésű/más
által készített (itt, mint fentebb említettük, természetesen az első az alkalmasabbnak
tekintett ajándéktárgy). Ötletes/konvencionális. (Ez az ellentétpár részben hasonlít az
előzőhöz, csak itt a kreativitás nem feltétlenül a készítésben érvényesül, hanem a
kiválasztásban). Egy másik dichotómiában a konvencionális ellentéte a nem hétköznapi
(az ajándéknak olyannak kell lennie, ami kiemel a hétköznapokból). Hasznos/felesleges,
haszontalan – itt, mint fentebb láttuk, elválnak az attitűdök: vannak, akik azt
hangsúlyozzák, hogy csak hasznosat szeretnek ajándékozni, haszontalan dolgok,
csecsebecsék ajándékozásának nincs értelme; mások meg éppen amellett érvelnek, hogy
ami pusztán hasznossági szempontokat tükröz, az valójában nem alkalmas
ajándékozásra. 132 Meglepetés, váratlan dolog/tudott, vágyott dolog. (Itt is, mint az előző
szembeállításban az ajándékozás érzelmi mozzanata kap hangsúlyt az egyik,
funkcionalitása a másik esetben). (A karácsonyi ajándékozási szokásokban is igen jelentős
eltérés van: egyes családokban végig fent kell tartani a meglepetés, a titkosság varázsát, s
vannak olyanok, ahol együtt veszik meg az ajándékokat; sőt, az sem ritka, hogy a
megajándékozott a neki adott pénzből maga vásárol magának ajándékot. E típusok
esetében a „varázs” érzelmi szükségessége szembesül a puritán, egyenes
funkcionalizmussal). Eszmei érték/materiális érték –ez is két csoportra oszt. Van, aki azt
hangsúlyozza, hogy nem ad drága ajándékot, mert az feszélyezi a megajándékozottat; a
másikvéglet, aki úgy érzi, hogy ha egy tárgynak nincs nagy materiális értéke, akkor nem is
tekinthető igazi ajándéknak. Szembeállítható a pénz, mint ajándék -- sokan választják ezt,
abból a megfontolásból, hogy a megajándékozott tudja legjobban, hogy mire van
szüksége-- azzal a felfogással, hogy pénzt nem szabad ajándékba adni (mert az éppen a
személyességet, az érzelmi elemet szünteti meg, mintegy az érzelmek
megvásárolhatóságát sugallja, s ezért rendkívül sértő). Minőségi áru/igénytelen tucatáru,
igénytelen. (Mint egyik válaszolónk fogalmaz: „mindegy, hogy mi az ajándék, de
jelentsen a maga műfaján belül jó minőséget”. Ez a vélemény képviseli az egyik pólust, a
másikat meg azoké, akiknél ez nem fontos szempont). Az ajándékozás e párosan
szembeállítható modelljei kiválóan jelzik az ajándékozás és az értékrendszer szoros
összefüggését, (az értékrendszer-ellentét még azokban az esetekben is működhet, amikor
az ellentétpár egyik tagját neveztük jellegzetes ajándék-típusak, ugyanis mindegyik
esetben vannak, akik nem tartják fontosnak, hogy egy ajándék egyedi, ötletes, személyes,
stb. legyen), valamint azt, hogy az ajándékok nagyrészt életforma-jelképek is.
Mindebben generációs eltérés is megfigyelhető: az idősebbek ajándékozásaiban dominál a
virág, csokoládé, édesség, ital, (a konvencionális, „bevett” ajándékok) illetve valamilyen
hasznos használati tárgy; a fiataloknál gyakori a gyertya, a plüssállat, zenével kapcsolatos
– tehát inkább hangulati dolgok.
A bécsi mintában szintén a könyv szerepel az első helyen, utána jönnek a zeneeszközök,
és a személyre szóló ajándék hangsúlyozása, ám ezután a személytelen vásárlási utalvány,
s utána az ékszer, ruha. Feltűnő a bécsi mintában, hogy a használati tárgy, hasznos dolog
kevésbé jelenik meg, ami a minta életkori jellegével is összefüggésben lehet, mert a
hasznosságot az ajándékkal kapcsolatban a magyar mintában is a középkorúak
132 „Szép vagy jó illatú dolgokat szeretek adni, például parfümöt, ruhát, órát. Olyan dolgokat, amelyekre nincs
különösebben szükség, pusztán örömet okoznak. Személyre szóló, saját készítésű tárgyakat is szoktam
ajándékozni.”
77

hangsúlyozzák. Nagyobb arányú náluk a vásárlási utalvány és a pénz, mint a magyar
mintában (egy piacibb, kereskedelmibb, üzletiesebb mentalitású társadalomra jellemzően).
A saját készítésű ajándék ugyanakkor kevesebb, mint a magyaroknál (ennek több oka is
lehet: ennél a kérdésnél is rögtön eszünkbe juthat, hogy a magyar mintában nagy a
művészek, művészeti egyetemi hallgatók aránya, de nem ez a döntő, mert a magyar minta
többi csoportjában is jellemző a saját készítésű ajándékok hangsúlyozása. Ok lehet viszont
itt a Magyarországon sokáig jellemző hiánygazdaság, ami rákényszerítette az embereket
az öntevékenységre, és ez mintává is vált; illetve az, hogy az osztrák társadalomban a
kreativitásnak kisebb a hangsúlya , más kérdéseink tanúsága, és -- más vizsgálatok szerint
is.)
38. Mit szeret ajándékba kapni?
A szívesen adott ajándékok és a kapni vágyott ajándékok sokaknál egybeesnek. Akik
ugyanazt a választ adják e két kérdésre, azok többnyire abból a (persze nem mindig tudatos)
megfontolásból teszik ezt, miszerint az emberek végül is ugyanazon pszichikai törvények
szerint működnek, s így feltételezhető, hogy aminek mi magunk örülünk, annak örül a másik
is. E megkérdezettek egy másik csoportja azért válaszol így, mert olyan ajándék-klisékben
gondolkodik, amelyek mások ajándék-választásában ugyanúgy érvényesülnek, mint az
övében. S végül formálisan egybe eshet a két válasz azoknál is, akik -- szemléletileg az
előzőekkel éppen ellentétesen, az individualitást hangsúlyozva --azt az általános választ adják,
hogy „mind az adott, mind a kapott ajándéknak személyre szólónak kell lennie”. Magától
értetődő, hogy vannak párhuzamok e válasz és a „vágyott tárgyak” között is; bár az eltérés
talán még jellemzőbb: nyilván a vágyott tárgyak nagy részének megvásárlása akkora anyagi
ráfordítást igényelne, amekkorát az ember nem várhat el ajándékként közeli szeretetteitől sem.
A szívesen kapott ajándékok között is első helyen szerepel a könyv. Az okok nyilván
ugyanazok, mint az előző kérdésnél, az adott ajándéknál (a válaszolók nagy részének
értelmiségi volta, a könyv hagyományos ajándék-szerepe, stb.).
A második leggyakoribb válasz: „mindent”, illetve a „mindegy, hogy mit”. Többen
mondják, hogy „imádok ajándékot kapni”. ”Bármit, ha szívesen adják”. „Az ajándékozó
személye a fontos, és tőle bármi jó”.
Sokan választják még a konkrét tárgyak közül a ruhaféléket: az ajándékozás ezen a módon
egyrészt segít az egyén hétköznapi, de nem a legolcsóbb szükségletei közé tartozó
öltözködés hiányainak pótlásában; másrészt egyes esetekben – hiszen láttuk, a ruhafélék
eléggé előkelő helyen állnak a vágyott holmik listáján is — olyan vágyakat is kielégíthet,
amelyekre az egyén maga nem tud, vagy nem szándékozik a megvásárlásához elegendő
pénzt fordítani.
A fentihez hasonló ajándék-felfogást tükröz azok véleménye is, akik erre a kérdésre az
általánosan fogalmazott „hasznos, praktikus dolgokat” választ adják.
A pragmatikus felfogás és az érzelmi felfogás szembenállása, e két típus határozott
elkülönülése mutatkozik meg abban, hogy körülbelül ugyanolyan sokan választják a
szintén általános „személyes, személyre szóló ajándékot” választ is. 133
133 „Olyan dolgot szeretek kapni, amin látom, hogy azt csak nekem adná. Amiről azt gondolja, hogy hozzám
’akar’ tartozni. Az ára nem fontos, a lényeg, hogy akár tíz év múlva is az ajándékozó és a szeretete jusson az
eszembe.” Vagy egy másik válaszból: „Annak örülök igazán, amit az ajándékozó maga készített., mivel azon
látszik igazán a szándék. Használati tárgyra nincs szükségem, hogy mástól kapjam, mert igazából azt én tudom,
hogy mire van szükségem. És nem tulajdonítok nagy jelentőséget a használati tárgyaimnak, mint az emberek
többsége. A legfontosabb, hogy tudjam őket arra használni, amire valók.” S egy másik interjú: „Amennyire nem
vagyok ajándékozós, annyira szeretek ajándékot kapni. A nagyon eltalált ajándékokat szeretem, ha valaki
nagyon eltalálja azt, amiben éppen benne vagyok. Például most montázsokat készítek, koponyákat használok
hozzá, nagyon érdekelnek a koponyák, mindenféle koponya, ez olyan formai dolog. A születésnapomra kaptam a
78

A konkrétan megnevezett (hasznos) ajándékok között a kozmetikai szerek következnek
(ezeket sokan, minthogy e tárgyak az egyén intim szférájához kapcsolódnak – akárcsak a
ruhákat, vagy az egyéni érdeklődést kifejező könyveket-- személyesnek is érzik.)
Ugyanezért – és magasabb áruk, nehezebb megszerezhetőségük miatt is – szerepelnek itt
is az ékszerek.
Mint szinte mindenütt, ennél a kérdésnél is sok „szavazatot” kapnak a zenehallgatásra
alkalmas eszközök és a hangszerek.
Talán a gyerekkor őrzéseként, (és az élet megédesítőjeként, búfelejtésként illetve
vitalizáló hatásuk folytán) említik sokan az édességeket.
Ezután következnek olyan tipikus ajándékok, mint a dísztárgyak, majd a virágok,
növények, és főleg férfiak által felvállaltan: az italok”.
A kérdésből adódóan sok az egyedi válasz is (a kulturális igényeket 134 , a hobbykat, de
akár a legelemibb vágyakat is tükrözve); például: színházjegy, koncertjegy, sportszerek,
film, videó kazetta, sőt: grillcsirke. 135
Van, aki hangsúlyozni kívánja, hogy nem a tárgyak alkotják az ajándékozás lényegét, és
azt válaszolja, hogy: „boldogságot” (szeretne ajándékba kapni).
A középkorúak és idősebbek egy kicsit nagyobb arányban említik a „hasznos dolgot”, de a
fiatalabbaknál is az ajándék-kapás esetén fontosabb szempont a hasznosság, mint amikor
ők adnak ajándékot. Az, hogy a tárgy saját készítésű legyen, kevésbé kiemelt szempont
mint az ajándékozásnál (ez arra is utal, hogy a kreativitás nagy mértékben annak öröm,
akit mozgósít, illetve, hogy az ember örül a személyesen készített ajándéknak, de nem
várja el).
A bécsi mintában is első helyen áll a könyv, ezután következik annak kiemelése, hogy
személyre szóló ajándékra van szükség, s ami nagyon feltűnő, hogy a pénz és az
ajándékutalvány kerül itt a harmadik helyre, ami ismét az üzleties szempontok erős
jelenlétére utal a bécsi válaszolók által képviselt kulturális szokásrendszerben. Ezután
jönnek a zeneeszközök, a ruhák, és az ékszerek. A bécsi mintában megjelennek még új
ajándékozási formák is (amelyek Magyarországon is terjedőben vannak) például a
telefonfeltöltő-kártya. Érdekes eltérés a magyarokhoz képest, hogy egyéb hasznos,
praktikus ajándék az osztrákoknál kevésbé jelenik meg. (Ez összefüggésben lehet az
életkori eltéréssel, a bécsi minta fiatalabb jellegével is, de összefügghet a magasabb
életszínvonallal is, amikor az ajándékozásnak már kevésbé van a szükséglet kielégítéshez
hozzájáruló szerepe). Dísztárgy és a kozmetikai szer is kevésbé kerül említésre az osztrák
mintában (az utóbbi megint összefüggésben lehet azzal, hogy a kozmetikai szerek
vásárlása hétköznapibb a bécsiek számára; míg Magyarországon a hiánygazdaság idején
egyes kozmetikai szerek hiányuk következtében státusszimbólumokká, vitrinek
dísztárgyaivá, s ezáltal jellegzetes ajándéktárgyakká váltak – például Fa-szappan,
dezodorok).
39. Általa készített tárgyak
Ennél a kérdésnél megint magától értetődő annak jelentősége, hogy sok az alkotóművész a
válaszolók között, de azért feltűnő, hogy – főleg a magyar mintában – milyen sokan
készítenek tárgyakat önmaguknak vagy szeretteiknek, ajándékul az „amatőrök” közül is.
feleségemtől olyan zoknit, amin vicces koponya van. Ez nem komoly, másról szól, mégis van kapcsolódási pont,
azon kívül kedves is, humor van benne.”
134 „Olyat szeretek kapni, ami nem a tárgyiasult világhoz kapcsolódik, hanem szellemi vagy esztétikai jellegű.
Nem használati tárgyak. Ha könyv, ne olyan legyen, ami a sulihoz kell. Elvontabb tárgyakat szeretek kapni, azt
úgysem veszek magamnak”
135 „Van még valami. Mindig szerettem volna egy angyalszárnyat. A testvérem tudta ezt, és az egyik
szülinapomra varrt egyet drótból, vattából és anyagból. Nagyon örültem neki, nem számítottam rá.”
79

A saját maguk által készített tárgyak közül az első helyeken a ruhák és a rajzolt-festett
művek: festmények, rajzok, könyv-, illetve lemezborítók, CD-borítók szerepelnek.
Gyakoriak a válaszoló által készített tárgyak között a famunkák: bútorok, könyvespolcok,
vitrin, cipőtartó, virágtartó, sőt: faház.
Majd a kerámia tárgyak (virágcserép, fűszertartó, gyertyatartó, mécses-tartó; teáskészlet,
tányér, bögre); az ékszerek (karkötők, nyakláncok, fülbevalók); illetve a díszek,
dekorációk, (és némileg kevesebbeknél: a szobrok).
Gyakran említik a fotókat és (a hangrögzítés új technikáinak tömeges elterjedésével a
kreativitásnak a fényképezéssel egyenértékű mindennapi megnyilvánulási formájává vált)
saját készítésű CD-ket és CD-borítókat is.
Többször szerepelnek – elsősorban a női kreativitás hagyományos kifejeződéseiként -- a
virágkompozíciók.
A vizuális (és zenei) önkifejezés mellett jelentős szerepe van a verbális önkifejezésnek is:
igen sokan írásaikat, naplóikat nevezik meg saját készítésű tárgyaikként.
A huszadik század végén részben az évtizedekig elfojtott vallásosság, részben a New Agedzsel
teret nyert új spiritualizmus jegyében is tömeges „alkotás”-forma lett a gyertyák,
mécsesek készítése (illetve tartóik dekorálása).
Nagyon gyakori (a szintén hagyományos női alkotási terület) a különböző textíliák
készítése. (Szőnyegek, falvédők, tarisznyák, zsebkendőtartó, ágytakaró, -- patchwork --,
függönyök, díszpárnák, terítők, stb.)
Ezzel rokonítható a babák, bababútorok létrehozására irányuló – szintén döntően nőkhöz
kapcsolható motiváció.
A keleti divat hozta magával, de jól illeszkedik e hagyományos (női) alkotótevékenységek
sorába az origami is.
Gyakori még a textilfestés, batikolás; az idősebbeknél hímzések, horgolások.
Sok felnőtt számára a tárgyalkotás fő terepe a gyerekeknek készített játékok, modellek,
makettek köre (kis hajó, tutaj, periszkóp, játékvár, stb.)
De szerepel a válaszok között egyedi említésként: pénztárca, cipőkanál, kenyérvágó
deszka, kereplő, plakát, poszter, boríték, sál, üvegbe rakott magok, akvárium,
akváriumállvány, terepasztalhoz szükséges különböző tárgyak, kosárlabda-palánk, festett
kavicsok, fonott kosár, fotóalbum, fényképkeret, festett papír, notesz, üdvözlő lapok,
mesekönyv, szalvétatartó, falióra, baseball ütő, labirintusjáték, térplasztikák, evőeszközök,
kopogtató, zoknitartó, madáretető, fémvirág, porcelán plasztika, tűzzománc, ikonok,
gyöngy állatkák, karácsonyfadíszek, sógyurma képek, gipszfigurák, nunchaku, kerti
tűzhely, lámpák, kulcstartó. Nagyon sokféle válasz van: az emberek nagy része úgy tűnik,
valamilyen módon érintett a saját tárgy alkotásban, és mint utaltunk erre, korántsem csak
az iparművész-alkotóművész minta tagjai. A készített tárgyak spektruma is igen széles (a
cipőkanáltól a kenyérvágó deszkán vagy az ékszereken át egészen a házig 136 ): úgy tűnik,
szinte bármi, ami ipari termékként (vagy mások egyedi alkotásaként) bekerül a
tárgykultúrába, kiválthatja valakikből azt az igényt, hogy helyettesítésének, utánzásának
vagy éppen tovább fejlesztésének szándékától vezetve maguk is megpróbálkozzanak
valami hasonlónak az elkészítésével.
Ezen a területen, mint már utaltunk rá, a nemi eltérés is jellemző. A férfiakra a
hagyományos mintáknak megfelelően inkább a famunkák, technikai megoldások,
barkácsolt alkotások, modellek, és a lakás működtetéséhez készített tárgyak a jellemzőek,
és a tartósabb berendezési tárgyak, mint a kerti tűzhely, a bútorok, a lépcsőkorlát; míg a
nők inkább a dísztárgyak (részben a lakást, részben a saját testet díszítő tárgyak), egyes
ajándékozásra szánt, érzelmi tartalmú tárgyak és főleg textilanyagok készítésében
136 Egy interjúalany azt említi, hogy huszonegy éves korában vásárolt egy családi házat Rákoshegyen, amit aztán
saját erőből egymaga hozott rendbe, hogy összehozza a családot.
80

jeleskednek. (Bár érdekes, hogy a fiatalabb korosztályban több fiú is említi, hogy készít
ruhát magának, ami sok esetben a készen vásárolt holmik egyedítését -- póló festését,
farmer átalakítását-- jelenti).
Vannak életkori sajátosságok is. Az idősebb nőknél, mint említettük, főleg a kézimunkák
dominálnak (kötés, hímzés, horgolás, ruhavarrás), és a létrehozott tárgyak
sztenderdizáltabbak, a „műfajok” kötöttebbek; a fiatalabbaknál gyakoribb az (ő életükben
nagyobb szerepet játszó figyelem-felhívó) ékszerek, és nagyon sokféle használati tárgy
készítése, s a kreativitás és a vállalkozó kedv is nagyobb arányban jelentkezik a
fiataloknál. (Nyilván azzal is összefüggésben, hogy az individualisztikus értékrendszer a
fiataloknál jóval jellemzőbb). Ugyanakkor a fiataloknál nagyobb a divat befolyásoló
hatása, és azt is állíthatjuk, hogy -- egyrészt korlátozottabb anyagi lehetőségeik, másrészt
közvetlenebb személyes kapcsolataik következtében is -- az ajándékozásnál és a
lakásdíszítésnél is több hangsúly esik a saját maguk készítette tárgyakra.
Az építészek természetszerűen nagyon sokféle tárgyat jelölnek meg önmaguk-készítette
tárgyként. Egyikük ki is emeli, hogy „ez a szakmám”. Az épületek mellett -- felsorolásaik
alapján – többek között enteriőrök, bútorok, belső berendezési tárgyak, lámpák, kertek
viselik kezük nyomát.
A fő motívumok a saját tárgy készítésben a lakásdíszítés (bútorok, dekorációk, szőnyegek,
falvédők, virágok, gyertya, mécses, festett üvegek, festett textilek, kerámiatárgyak); az
öndíszítés (ruha, ékszer), az önkifejezés (rajzok, festmények, fotók) és az ajándékozás.
A bécsi mintában a leggyakoribbak a képek, majd a ruha, a kötött holmik, ékszerek.
Szerepelnek még az alábbi válaszok is: CD-k, kazetták, honlap; papírhajtogatás; kuglóf,
gyümölcstál, kártyák, karácsonyi lapok, meghívók, táska, könyv. A magyar mintában
kicsit több a saját kezűleg készített tárgy; a bécsieknél gyakran találkozunk olyan
válasszal, hogy „nem csinálok ilyet” vagy „tehetségtelen vagyok ehhez”. Magyarországon
az anyagi szűkösség kényszerítő hatása és az önellátás hosszabban tartó tradíciója, a
kisebb fokú szakmai specializálódás és (talán nem utolsó sorban) a kreativitás magasabb
értéke is olyan tényezők, amelyek több embert késztetnek tárgyalkotásra. A bécsi
válaszokban viszont kissé nagyobb arányban szerepelnek a számítógépes alkotások
(meghívók, CD, honlap), amit a számítógépes kultúra többéves előnye, illetve az ilyen
típusú tárgylétrehozáshoz kellő kellékekkel (nyomtató, stb.) való jobb ellátottság is
indokol. (Kicsit több az osztrák mintában a kötés is, ami a téli, hegyvidéki életforma –
sípulóverek, stb. – támasztotta igényekkel, és talán a hagyományos nőmodell kissé
hangsúlyosabb jelenlétével is magyarázható, bár akad olyan férfi válaszoló is, aki büszkén
beszél arról, hogy megtanult kötni, s ez milyen élvezetes a számára).
40. Milyen tárgyaknál fontos, hogy egyediek legyenek?
A legtöbb említés itt is a ruhafélékre vonatkozik 137 . Ezt a ruhának az ember testével, mint
egyedisége lényegével való közvetlen érintkezése, illetve a ruha önkifejező jellege,
„második bőr” volta indokolja.
Gyakran szerepelnek ennél a kérdésnél – főleg az idősebbek válaszaiban -- a felsorolt
tárgyak között bútorok, lakberendezési tárgyak is. (Az előző magyarázat – legalábbis mint
a lehetséges okok egyike -- ebben az esetben is alkalmazható: a lakásnak személyes
137 „Nem szeretem, ha szembejövök magammal az utcán. A többi tárgynál nem fontos, inkább az esztétika számít.
Persze ami egyedi, az általában szép is.” Vagy egy férfi válaszoló: „Kabát, zakó. Borzasztóan zavar, ha
meglátok egy ugyanolyan zakót, váratlanul ér. Biztos, le kell valahogy reagálni, valami történni fog, ha akarod,
ha nem.”
81

térként, a test kiterjesztéseként való felfogása folytán a lakás és annak tárgyai is fontos
részei lehetnek az ember egyediségének) 138 .
Az ékszerek a ruhával együtt a test közvetlen díszítői, s mint ilyenek szintén közvetlen
szerepet játszanak -- a látványok síkján -- az önkifejezésben. (Ezért is fontos sokaknak,
hogy ékszerei /is/ egyediek legyenek)
A következő leggyakrabban említett tárgycsoport tagjai, a dísztárgyak a bútorokkal
együtt, azok kiegészítőjeként eszközei a lakás személyessé tételének.
Nagyon sokan hangsúlyozzák, hogy az ajándék esetében különösen fontos, hogy egyedi
legyen: az ajándék személyhez szóló, és ezért személyesnek, másokétól
megkülönböztethetőnek kell lennie – mint láttuk, ezt a véleményt válaszolóink igen nagy
része osztja.
Sokan említenek művészeti alkotásokat: ez is magától értetődő, hiszen a modern,
individualisztikus értékrendszerű művészetben az egyediség, a másolás kerülése
alapkövetelmény.
A cipők is a „második bőr” részei, és fontos kellékei az egyedítésnek, ha némileg kevésbé
játszanak is szerepet az egyedi jelleg kialakításában.
Nem ritka az a válasz sem: „hogy szinte minden tárgynál fontos, hogy egyedi legyen”.
„Minden tárgy legyen a gazdájához való” – írja egyik interjúalanyunk.
Említik még a táskákat, a parfümöket; szerepel még a zokni, a ruhadarabokon, a testet
megjelenítő kiegészítőkön kívül: a toll, egyes hangszerek (mint az önkifejezés eszközei); a
mobiltelefonnak (a reklámok sugallata szerint az egyediség kifejezésére alkalmas)
csengőhangja 139 , illetve olyan, az egyén intim szférájához, testi egyediségéhez kapcsolódó
tárgyak, mint a tányér, pohár; az intim összetartozást szimbolizáló jegygyűrű; illetve (a
lakáshoz hasonlóan szintén a „harmadik bőr” kategóriájába sorolható) autó.
Itt is kirajzolódnak olyan oppozíciók, amelyek elválasztják azt, hogy mely tárgyaknál,
milyen esetekben fontos az, hogy valami egyedi legyen és ne tömegtermék: fontos tárgy –
nem fontos tárgy (a fontos legyen egyedi); mindennap használatos – ritkábban használt
(egyesek szerint a mindennap használt tárgyaknál fontosabb e tárgyak megkülönböztető,
egyedi, „az egyén kezéhez idomuló” jellege; mások viszont éppen azt hangsúlyozzák,
hogy csak a ritkán, ünnepi alkalmakkor használt tárgyaknál fontos, hogy egyediek
legyenek, a hétköznapiaknál nem); hasonlóképpen: hosszan használt – rövid ideig
használt; (itt a hosszan használt tárgyakat illetően emelik ki az egyediség szükségességét);
személyes – személytelen; saját tulajdonú – közös tulajdonú; a testtel kapcsolatos – a
testtel nem kapcsolatos tárgy; ajándék – vásárolt tárgy (mindeme felsorolt esetben
138 „Ha a lakásom egészét tekintem, fontos, hogy az ’enyém’ legyen. Ezt azonban el lehet érni nem egyedi
tárgyak egyéni összeválogatásával is.”
139 Itt érdemes talán megemlíteni azt, hogy a modern piac –éppen arra az igényre reagálva, hogy egyes tárgyak
esetében fontos az embernek, hogy azok egyediek, az ember másoktól való különbségét kiemelőek legyenek –
gyakran él azzal a manipulációs eszközzel, hogy a tömegtermékek variáció-választékának növelésével lehetővé
teszi az egyénnek, hogy olyan tárgyakat válasszon, amelyek (legalábbis nagy valószínűséggel) eltérnek a
közvetlen környezete választotta variációktól, és így relatíve „egyedieknek”, megkülönböztetőeknek tűnnek.
(Létrejönnek valóban egyedi termékek is, de hogy az ilyenfajta egyediség legtöbbször csak relatív, annak
gyakran karikírozott példája az, amikor az „egyediség” illúzióját a legmagasabb fokon nyújtó szalonok kliensei
meglátják valaki máson a szalon általuk választott –kisszériás, ám valójában mégsem egyedi – kreációját). S az
is nyilvánvaló, hogy az ilyen tömegtermék-„egyediség” a szűk környezethez viszonyítva alkalmas lehet ugyan
egyfajta relatív különbözőség jelzésére, de a valódi, személyes, a személyiségből következő egyediséghez semmi
köze sincsen, sőt, annak sorvadásához vezet: gondoljunk az olyan változatos szövegezésű üdvözlőlapokra,
„jópofa” ötletekre, amelyekkel az egyén még azt is megtakaríthatja, hogy egy személyhez szóló mondatot,
egyediként ható ajándékot kiötöljön. Ahogy egyik interjúalanyunk fogalmaz: „manapság a tárgyak nem
személyre szabottak. Nem érzelmeket adnak, hanem egyfajta torzult biztonságérzetet, mankót azzal, hogy a
tárgyainkon keresztül tartozhatunk valahová. Ez a tipikus ’légy önmagad’ és ha odafigyelsz, rájössz, hogy ez
nem jelent mást, mint hogy légy olyan mint az összes többi. Ha jobban körülnézel, észreveszed, hogy mindenki
azáltal lesz ’önmaga’, hogy pont ugyanolyan mint a többiek.”
82

értelemszerűen a pár első tagja esetében tartják fontosnak az egyediséget); és egy
pragmatikus szempont: megvalósítható az egyedisége – túl drága, egyedisége nem
megvalósítható. (Többen is mondják, hogy jó lenne, ha az autó is egyedi lenne, de az
egyedi autó túl drága, ezért ez a vágy az emberek túlnyomó többsége számára
megvalósíthatatlan; egy ruha – vagy egy még olcsóbb, apróbb tárgy -- tekintetében az
egyén inkább megengedheti magának, -- illetve e tekintetben több egyén engedheti meg
magának -- hogy egyedi terméket rendeljen, vagy éppen készítsen el saját kezűleg. Mások
éppen azt hangsúlyozzák, hogy a drága tárgytól elvárható, hogy egyedi legyen, az olcsónál
természetes, hogy tömegtermék 140 ).
A bécsi mintában a ruha, majd az ékszer kerül legtöbbször említésre. Itt is sokan
hangsúlyozzák, hogy az egyediség „mindenben fontos”; gyakran említettek a fényképek, a
dísztárgyak, az ajándékok, a képek. Feltűnő, hogy itt ennyire kiemelt érték a „mindenben
fontos egyediség”, ami arra a már többször említett tényre utalhat, hogy az osztrák
társadalom egészében individualizáltabbnak tekinthető. Egy másik eltérés, hogy a bútor, a
lakberendezés egyedisége viszont jóval kevésbé fontos, mint a magyar mintában. (Ez
összefügghet azzal is, hogy e tárgyak jelentősége, mint láttuk, főleg a közép-, és
időskorúakra jellemző, és a magyar megkérdezettek között ezek a generációk jóval
nagyobb arányban voltak jelen; de a magyar fiataloknál is gyakoribb a lakáskörnyezet
egyediségének hangsúlyozása, mint a hasonló korú osztrákoknál (s megint nem csak az
iparművész és építész mintában). Itt párhuzamként megemlíthető, hogy Magyarországon a
magántulajdonú lakások aránya is jóval magasabb, (a magánbérlemények gyakorlata
viszont jóval kevésbé elterjedt), s ezzel is összefüggésben talán az is állítható, hogy a
lakás itt sokkal inkább a személyes tér megteremtésének eszköze, szerepe ebből a
szempontból nagyobb.
Milyen tárgyaknál nem zavarja, ha tömegtermékek?
A válaszok említési gyakorisága lényegében az alábbi sorrendet követi: konyhai,
háztartási eszközök; mindennapi használati tárgyak; ruhák (minthogy a ruhát az előző
kérdésnél is sokan említették, nyilvánvaló, hogy egyrészt ebben erősen megoszlik az
emberek véleménye, van, akinek fontos, hogy ruhája egyedi legyen, másnak nem az;
másrészt az olyan emberek ruhatárában is, akiknek egyedi ruhadarabjai vannak, ezek
mellett többnyire megtalálhatóak a konfekciós termékek is, tehát az sem ellentmondás, ha
valaki -- egyes ruhadarabokra vonatkozóan – fontosnak tartja azok egyediségét, más
ruhadarabjai esetében viszont ezt nem tekinti lényegesnek); technikai eszközök (tv, videó,
számítógép, CD-lejátszó); tisztálkodó szerek; autó; mobiltelefon; étel, ital, kozmetikumok;
evőeszközök; könyv, írószerek; bútor.
A gyakoribb említések közt szerepelnek még: étkészlet, pohár, tányér, harisnya, zokni,
fehérnemű, törölköző, asztalterítő, ágynemű, szerszámok, iskolai kiegészítők,
tömegközlekedési eszközök, repülő, szánkó, bicikli, sportszerek, építőanyagok.
E kérdés megválaszolóinál jellegzetesen szétválik az a két véglet, melyek közül az egyik
mindenféle tömegtermékkel ellenszenvezik, a másikat egyáltalán nem zavarja a tömegjelleg.
Az első típus felfogásának mélyén vagy az a meggyőződés áll, hogy a tárgyakban
kifejeződik az ember, és a tárgyak arcnélkülivé válása az ember személyiségét is
roncsolja; vagy az attól való félelem, hogy a tömeglét elsodorja, elnyeli az egyént. 141 Akit
140 Bár az utoljára említett két álláspont látszólag egybeesik: az „egyedi = drága” állításban; valójában két
egészen különböző attitűdöt érdemes itt elkülöníteni: az első megközelítés saját anyagi lehetőségeinek
korlátjaival szemben hangsúlyozza az e korlátokat is kompenzáló egyediség szükségességét (legalább ott legyek
egyedi, ahol tudok), a második pedig elfogadja azt, hogy az egyediség is az anyagi lehetőségek függvénye
legyen. Az elsőnél az egyediség döntően a találékonyságtól függ, a másodiknál ez is mintegy megvásárolható.
141 „Lehet, hogy lassan valóságnak mondhatjuk azt az egykoron még utópisztikus elméletet, miszerint az emberi
társadalom jövője olyan lesz, mint a rovartársadalmak szerveződése, különböző csoportoknak, különböző
83

nem zavar a tömegtermék, ezt gyakran azzal indokolja, hogy a tárgyi világnak nem
tulajdonít jelentőséget a szellemi világ hoz képest, ezért a tárgyi világban megjelenő
tömeg-jelleg sem problematikus a számára (ugyanakkor ezt a típust nagyon is zavarja a
szellemi szféra-beli eltömegesedés); vagy egy másik attitűdből származtatható, amely
viszont azon alapul, hogy az egyén biztonságot érez a tömegben, a tömeglétben, s ezért az
ő szemléletében a tömegtermékhez sem kapcsolódnak negatív asszociációk. Végül van
egy olyan választípus is, amelynek az a lényege, hogy „mivel a használat teszi
individuálissá a tárgyat”, ezért lehet akár tömegtermék is, (amit azután az egyén a maga
használatmódjával tesz egyedivé).
Nemzedéki eltérések ennél a kérdésnél is kimutathatóak. Az idősebbek számára a ruha
vonatkozásában kevésbé fontos, hogy egyedi legyen, e korosztály szemében a ruha úgy
tűnik, kevésbé bír egyéniségkifejező funkcióval, mint a fiataloknál. (Az megint további
kérdés, hogy ez a különbség arra is utal-e, hogy a korábbi nemzedékekhez képest az
utóbbi évtizedeken megnövekedett az öltözködés egyéniségkifejező szerepe, vagy
kizárólag életkori – minden történelmi korszakban érvényesülő -- sajátosságról van szó,
hiszen a fiatalkorban, a párválasztás korszakában a külső megjelenésnek mindig fokozott
a jelentősége).
Általános tényként állapítható meg, hogy a technikával összekapcsolódó dolgok, technikai
eszközök tekintetében az emberek természetesebbnek veszik, hogy azok tömegtermékek
(háztartási eszközök, autók, tv, videó, számítógép, stb.), hiszen a tömegtermékeket gépi
úton állítják elő, s e gépi jelleg nyilván kevésbé disszonáns olyan tárgyaknál, amelyek
maguk is gépek.
Sokan a mindennapi használati tárgyak esetében hangsúlyozzák, hogy teljesen
elfogadható tömegtermék jellegük, hiszen nincs vagy csak kevéssé van egyéniség-kifejező
funkciójuk, nagyon sokan használják őket ugyanarra, ezért természetes, hogy sorozatban,
és sok esetben egyformára készülnek.
A bécsi mintában az autó a leggyakrabban említett tárgy; ezután az étkezéssel kapcsolatos
dolgok, a bútorok, a CD-k, a háztartási eszközök, majd a ruházati cikkek következnek. Az
autó kiemelt szerepe tehát itt is alátámasztást nyer; a mobiltelefont és a számítógépet is
gyakrabban említik mint a magyarok (mint ahogy a kérdőív egyéb kérdéseinél is):
alighanem megint egyszerűen csak az a különbség magyarázata, hogy az osztrák fiatalok
életében egy fokkal nagyobb arányban vannak jelen ezek az eszközök.
41. Milyen tárgynál fontos, hogy csak a sajátja legyen?
-- milyen tárgynál nem zavarja, ha mással is közös?
– milyen tárgynál nem zavarja, ha a hozzá közel álló emberekkel közös
--milyen tárgynál nem zavarja, ha idegenekkel is közös
A test (sőt, az egyik legintimebb testnyílás, a száj) 142 belsejébe behatoló fogkefe kiugróan
a leggyakrabban említett tárgy azok között, amelyeknél fontos, hogy csak az egyén sajátja
legyen.
Ezt követik a ruhák az alsónemű, fehérnemű, a törölköző, a cipő, papucs; az ágy,
ágynemű, majd a fésű, az ékszerek; azután az evőeszközök, poharak, bögrék, a borotva
(tehát a testtel –s megint főként a szájjal -- érintkező, intim használatú tárgyak) 143 .
képességű és különböző feladatokra kondicionált embereknek meglesz a feladatuk, és azok egy-egy
társadalmilag hasznos funkciót töltenek majd be, következésképp a cselekvéseik és az igényszintjeik rétegenként
fognak meghatározódni. Ez az antiindividuális törekvés már ezen a fogyasztói szinten lévő társadalmi tömegben
is jelen van. Ez a trend.”
142 A száj kiemelten intim jellegét talán még az is fokozza, hogy nem csak a test, hanem a lélek kapuja is…
143 „A pohár, nem tudok más után inni, idegen után természetesen nem, de családtag után sem, és az
evőeszközükkel sem eszem, ha meg kell kóstolnom valamit, a feleségem kínál valamivel, csak saját
evőeszközzel…”.
84

Ezután következnek olyan, az identitással kapcsolatban is gyakran említett tárgyak, mint
az autó, a tollak, órák, a mobiltelefon, CD.
Majd az érzelmi bensőségességre utaló ajándéktárgyak, emlékek, fényképek.
Illetve az intim használatú dolgok egy újabb köre: kispárna, fürdőkád, illetve maga a lakás
Van olyan válasz is, hogy „minden”; de elég nagy arányban szerepel az is, hogy „nincs
ilyen”, vagyis hogy semmiben sem fontos, hogy a sajátja legyen.
Szerepel még a hálózsák, a szappan, szőlőzsír, parfüm, a szemüveg, kontaktlencse, a
karikagyűrű, az íróasztal, szék, számítógép, tévé, laptop, zenegép; a ruhásszekrény,
esernyő, táska, pénztárca, iratok; a motor, kerékpár, a korcsolyacipő, háztartási eszközök,
edények.
Főleg tehát a testtel érintkező dolgoknál fontos, hogy más ne használja (fogkefe, ágy,
ágynemű, párna, kád, törölköző, tisztasági szerek, dezodor, fésű, borotva). Más
szempontból, de szintén fontos az ajándéktárgyak érzelmi intimitása: más ne férkőzhessen
be az ajándékozó és az ajándékozott ajándék általi összekapcsolódásába. Személyes
titkok, érzelmek is indokolják a tárgyak másoktól való elzárásának igényét (naplók,
levelek, fényképek). Egyes tárgyakat azért nem akarnak másokkal megosztani, mert az
identitásuk szempontjából ez a tárgy különösen fontos (valaki említi például – az
identitását kifejező tárgyak közt szintén szereplő -- Verne sorozatot; másoknak a tolluk, az
órájuk jelent ilyen identitásőrző elemet. Ennek egy változata a munkaeszközök féltése
(toll, laptop, üvegvágó, munkaasztal). Van akinél a kabalatárgy kerül itt szóba: a tárgy
megosztása náluk azt veszélyeztetné, ami az ilyen tárgy értelme: a személyre szóló
védelem érzését. De lehet az ok egyszerűen az is, hogy az egyén nem bízik annyira
másokban, mint önmagában, s amely tárgyát fontosnak tartja, ezért szereti a maga
hatókörében tudni. 144 A „szinte semminél sem fontos, hogy a sajátja legyen” vélemény
egyrészt arra az álláspontra megy vissza, hogy a tárgyak nem lényegesek, és ezért
használatuk kisajátítása sem fontos; másrészt a következő alkérdésre adott válasz
magyarázza azoknál, akik a szeretett emberrel mindent megosztanak, ezért a tőle is elzáró
egyedi, „szingli” használatnak számukra nincs értelme. A tréfás válaszok közt itt a
„leendő férjem” szerepel.
A bécsi mintában a magyarral azonos a fogkefe első helyen említése, a ruhák, tisztálkodó
szerek, ékszerek, az ágy, ágynemű sorolása; itt is nagyobb hangsúllyal szerepel az autó; s
a bécsi mintában felbukkannak még olyan tárgyak, amelyek a magyarban nem: síléc,
diploma, estélyi ruha, szerelmes levél, pingpongütő, a háziállat, mint tárgy; viszont nem
jelenik meg a könyv, kevésbé szerepelnek az evő-, ivóeszközök és a személyi higiénia
olyan kellékei, mint az alsónemű, törölköző, fésű.
A hozzá közel álló személyekkel megosztott tárgyakra vonatkozó alkérdéssel
kapcsolatban három jellegzetes álláspont különül el: vannak néhányan, akik ragaszkodnak
ahhoz, hogy semmi ne legyen közös másokkal (s ebben nem tesznek különbséget közelebb
vagy távolabb álló személyek között); gyakoribb vélemény, hogy a szeretett emberrel
bármi lehet közös; -- ez a válaszlehetőség egy fajta meghittség jelző, főleg a testtel
érintkező személyes tárgyak esetén (ruha, ágy, ágynemű, tisztálkodó szer) jellemző, hogy
sokan a szeretett személlyel még ezeket is hajlandók megosztani; (egy válasz: „akivel
élek, mindenemet használhatja” illetve az „alsónemű és a fogkefe kivételével mindent
144 „Szinte mindig arra törekedtem, hogy a tárgyaim csak az enyémek legyenek. Nem vagyok irigy, de féltem a
tárgyaimat és vigyázok rájuk, és mások nem mindig vállalják érte a felelősséget. A személyes tárgyaimnak
mindenképpen csak én lehetek a gazdájuk, például a tévém, ágyam, stb. Az nem zavar, hogy ha a lakás,
konyhafelszerelések vagy ehhez hasonló tárgyak közösek például a családommal, de a BKV szerelvények
üléseinél vagy például a székeknél az sem zavar, ha idegenekkel közösködöm.”
85

használhat”, sőt van olyan is, aki a párjával még a fogkeféjét is hajlandó megosztani); a
leggyakoribb választípus pedig az, hogy bizonyos dolgok lehetnek közösek.
A közel álló emberekkel megosztott tárgyak közül a leggyakrabban felsorolt tárgyak: a
háztartási eszközök, étkészlet, evőeszköz, pohár; ruhák; tisztálkodó szerek (szappan,
fogkrém, tusfürdő, sampon); bútorok, ágy, ágynemű, takaró, könyvek, tévé, számítógép;
CD, kazetta, rádió, magnó; lakás, autó; íróeszközök; fésű, törölköző, WC; óra; táska,
képek. Gyakran a közös lakás, az otthon szimbólumaiként szerepelnek a természetes
összetartozást jelző tárgyak, mint a háztartási eszközök, ágy, ágynemű – (ahogy az a
nyelvi kifejezés is utal erre, amely úgy fejezi ki ezen életközösség felbontását, hogy
„elváltak ágytól-asztaltól”). Valaki utal a szeretetlakomára (az étkezés összekötő, az
emberi összetartozást kifejező szerepére) is. Pontosan jelzi ez a kérdés, hogy az intimitáshatárok
kinek a számára hol húzódnak. (a „semmi ne legyen közös” az intimitás határt az
ego-nál húzza meg, másoknál a szeretett ember is belekapcsolódik az intimitás szférájába,
végül vannak olyanok, akiknél nem csak a szeretett személyek, hanem egy tágabb emberi
környezetből is sok minden (sok mindenki) is belefér ebbe a körbe. Van aki számára a
munkaeszközök, a technikai eszközök is éppúgy az intimszférába tartoznak, mint
másoknál például az evőeszközök.
Többen válaszolják erre a kérdésre, hogy „attól függ, kivel”. (Családtag, testvér, barát,
szerelmes). A ruhaneműt például gyakran a szerelmessel, a testvérrel, illetve a
családtaggal hajlandóak megosztani. 145
A bécsi mintában a legkiemeltebben itt a ruha, az ágy, a lakás, az autó, a könyvek és a
háztartási eszközök szerepelnek. (Az autó említése, mint a legtöbb kérdésnél, itt is
gyakoribb, mint a magyar mintában, a háztartási eszközöké pedig kevésbé hangsúlyos).
Arra a kérdésre, hogy milyen tárgynál nem zavarja, ha idegennel is közös, a leggyakoribb
válasz a tömegközlekedés; könyvek, munkaeszközök, íróeszköz; bútorok. Szerepelnek
még középületek, bevásárló helyek, bevásárlással kapcsolatos tárgyak – tehát olyan
helyek tárgyai, ahol az ember eleve sok idegennel van együtt, illetve olyan tárgyak, (mint
például egy könyvtár könyvei) amelyeket eleve sokan használnak --; számítógép, bútor,
telefon, autó, stb. Kiemelten vannak jelen a munkaeszközök (a munka a külvilággal való
érintkezés egyik fő területe, ha vannak is olyanok, mint az imént láttuk, akik
munkaeszközeikre is kiterjesztik intimitás-határaikat), a technikai eszközök, a gépek: (a
technika, mint fentebb is utaltunk rá, eleve személytelenebb). De van, aki felháborodottan
azt válaszolja erre a kérdésre: „na, ilyen nincs!”, vagy néhány másik válasz: „idegenekkel
nem közösködöm”; „közös lónak túros a háta”. Főleg a fiataloknál erős az elzárkózás
attól, hogy idegenekkel bármit is megosszanak – ez megint olyan adalék, ami az
individualisztikus értékrendszer terjedésére utalhat. (Az idősebbek a nagy családi
tradíciók elevenebb volta, és a szűkösség miatt nagyobb mértékben szocializálódtak arra,
hogy tárgyi világukat megosszák másokkal, illetve hogy természetesnek tekintsék, hogy a
tárgyi világ ilyen megosztott formában áll az egyén rendelkezésére, s viszonylag kevés
tárgy tartozik csak a sajátjának mondható dolgok körébe). Többen említenek végül olyan
kölcsönzött tárgyakat (autó, síléc, nyaraló, színházi látcső, és sokaknál a könyvek is
ilyenek) amelyeknél nem zavarja, hogy a tárgyat mások is használják, hiszen a kölcsönzés
gyakorlata éppen ezen alapul. (Ugyanide tartoznak a szálloda -- vagy a többek által
említett étterem, menza -- tárgyai is: ezekben a helyzetekben az ember eleve másokkal,
145 Van, aki -- az „egyedi” ellentéteként -- itt másokkal egyforma holmira gondol, és eszerint válaszol; (de ez
hasonlóképpen az azonosulás mércéje és kifejezője, mintha közösen hordott dologról lenne szó): „Két nővérem
van. Velük szívesen hordok egyforma ruhákat. Büszkeséggel tölt el, ha ugyanolyan cuccokban megyünk el
valahová. Idegenekkel viszont nem szeretem.”
86

idegenekkel együtt használ olyan tereket -- lakóterek, étkező terek, WC-k, stb. –
amelyeknek megfelelői a lakásban intim terekként állnak az egyének rendelkezésére).
A bécsi minta tagjai gyakrabban említik az idegenekkel is megosztható tárgyak között a
tömegközlekedés eszközeit, a könyvet, az íróeszközöket (itt megint érdekes, hogy a
magyar minta számára a kulturális tárgyaknak nagyobb az intimitásértéke) és kevésbé a
munkaeszközöket.
A „milyen tárgynál fontos, hogy a sajátja legyen” kérdésnél a válaszok nagy része előre
látható, evidens. Ugyanakkor érdekes, hogy az íróeszközök használata szimbolikus
vízválasztónak bizonyul: sokak számára ez az intimszféra része, mások számára pedig
egyáltalán nem az. Ugyanígy megosztó szimbólum az autó illetve a könyv.
42. Ha három tárgyat vihetne magával egy lakatlan szigetre, melyek lennének azok?
Ez a triviális és sokak által meglehetősen ostobának tartott kérdés meglepően jó
mérőeszköznek bizonyult. Egyrészt ez is kiemeli, hogy mely tárgyak igazán fontosak az
egyén számára, másrészt típusokba osztja az embereket abból a szempontból, hogy a „sziget”
szimbolikájához, a társadalomból, a megszokott életvilágból való kiszakítás helyzetéhez
milyen képzeteket társítanak. E kérdés, trivialitása ellenére, úgy tűnik egy-két kivételtől
eltekintve határozottan mozgósította a válaszolók fantáziáját, szinte mindenki válaszolt rá.
(Többé-kevésbé a kérdés közvetett elutasításának számít a tréfás válaszok egy része is,
amelyekkel a válaszoló azt jelzi, hogy a kérdést nem lehet komolyan venni. De ezeket is
figyelembe véve a túlnyomó többség komolyan válaszolt a kérdésre).
A leggyakoribb válaszok (nagyjából az említési gyakoriság sorrendjében) a kés, a könyv;
a mobiltelefon, gyufa, (öngyújtó, és egyéb tűzszerszámok), fényképek, zenei eszközök,
hangszerek, Biblia, imakönyv, toll, (és egyéb írószerszámok), tisztálkodó szerek, ruha,
takaró, papír, füzet, festőfelszerelés, ivóvíz, élelem, számítógép-Internet, hajó (ez a
„furfangos” válaszok közé tartozik), kötél, rádió, fürdőruha, kabalatárgy. Többször említik
még a kispárnát, a hálózsákot, a horgászfelszerelést, barkács készletet, a baltát,
szemüveget, a kerékpárt, bögrét, különböző főző eszközöket, fegyvereket (pisztoly, puska,
kard, nyíl), a fényképezőgépet, a kalapácsot, a csokoládét, a fésűt. Szerepel még a
kedvenc háziállat (kutya, tengeri malac), az iránytű, kötszer, elsősegély láda, labda,
kártya, manga-anime, zsebkendő, pizsama, pénz, túlélő-könyv, optikai üveglencse,
napelemes akkutöltő, egy láda vörösbor, teleszkóp, szúnyogháló, gyógyszer, tükör, kapa,
túlélő túra öltözet, sátor, (ismét „furfangos válaszként: ) helikopter, napszemüveg,
növényi magvak, karkötő, gyertya, mintázó állvány (a tréfás illetve „ravasz” válaszok
között: összkomfortos ház, kábeles tévé, luxusjacht és -kurva, dzsinn, akitől hármat
kívánhatnék, retúrjegy vissza, repülőjegy, helikopter), szemceruza (ez – az egy láda
vörösborhoz hasonlóan -- lehet tréfásnak szánt válasz is). Mind a férfiaknál, mind a
nőknél van olyan válasz, amelyben a másik nem egyik tagját nevezik meg a három
magukkal viendő „tárgy” között.
A tárgyak között részben az életben maradást segítő, részben a civilizációt megtestesítő
tárgyak, illetve nagyon gyakran a (kapcsolattartást biztosító, biztonságot jelentő, a
menekülésben segítséget nyújtó) kommunikációs eszközök szerepelnek itt; a magány
unalmát csökkentő tárgyak, a szeretett személyek megjelenítői (a fényképek és a szeretett
személyektől származó kabalatárgyak), illetve a magányban különösen fontos vallásos hit
gyakorlásához használt tárgyak (biblia, imakönyv), a védő szerepű kabalatárgyak, (illetve
az ezt a szerepet és a kommunikációs igényt egyaránt kielégítő állatok).
87

Az ősi életformának megfelelően felelevenedik a (melegítő, védelmet jelentő, ételkészítést
szolgáló, jelző szerepű) tűz szimbolikus jelentősége 146 . A tárgyak közül ugyancsak az ősi
létfeltételek egyik alapeszköze, a kés emelkedik ki, az önvédelem, élelemszerzés,
feldolgozás, és általában minden anyagmegmunkálás elemi eszközeként. (Ha valakinek a
civilizáció tárgyhalmazából vissza kell hátrálnia a legelemibb életfeltételek közé, nem
igen talál hasznosabb tárgyat, mint az első univerzális szerszámból, az ősember
marokkövéből kifejlődött kést).
Egészen más igényekhez kapcsolódóan, de különösen erős a könyv, mint szellemi
táplálékot jelentő, a civilizációhoz kötő és unaloműző tárgy szerepe is. (Hasonló szellemi
támaszt nyújtó eszközök a papír és az írószerszámok). A cím szerint is megnevezett
könyvek között vannak vallási jellegű könyvek, lexikonok-enciklopédiák, hosszú, a
magányban lassan múló időt kitölteni hivatott regények, erős egyéni élményeket sűrítő
kedvenc könyvek, és praktikus, a túlélést segítő információforrások.
Hasonló (és hasonlóan jelentős) a zene szerepe is, sokan jelölik meg a gitárt, egyéb
hangszereket, az egyik válaszoló három tárgy helyett csak a zongoráját vinné magával.
Nagyon megosztja a válaszolókat az, hogy reális, egy sziget mostoha feltételei között
ténylegesen alkalmazható válaszokat adnak-e, vagy azt bizonyítják, hogy képtelenek
gondolatban is elszakadni berögződött civilizációs szokásaiktól. A realitásérzék hiányáról
tanúskodik, hogy egy lakatlan, tehát nyilvánvalóan áramforrás nélküli környezetbe is
sokan a mobiltelefont, az Internetes kapcsolatú számítógépet, a tévét vinnék elsősorban
magukkal (jelezve azt, hogy a mai ember számára ezek az eszközök mintegy
„természetadta” feltételeket jelentenek). 147
További dichotómiák húzódnak e kérdésnél is a praktikus-pragmatikus válaszok és az
érzelmi igények (az elemi létfenntartásra illetve az érzelmi-lelki egyensúly fenntartására
koncentráló válaszok) között (az utóbbi főleg a nők között gyakori); a materiális és a
kommunikációs igények, illetve a fizikai szükségletek és az intellektuális igények között.
Vannak, akik a „sziget” kihívására aktivitással, munkával (tudniillik elsősorban az aktív
alkalmazkodást elősegítő szerszámok, eszközök választásával) reagálnak; másokból a
szokatlan helyzet a szemlélődés, illetve az alkotó tevékenység attitűdjét váltja ki (ők
választanak fényképezőgépet, naplót, írószerszámot, festőeszközöket), s van, aki teljes
passzivitásba merül, mintegy várva, hogy megmentsék (az ő tárgyaik elsősorban a fekvésalvás
kényelmének elősegítői: párnák, takarók, hálózsákok, stb.). Vannak hangsúlyozottan
„idealisták”, akik csak a szellemiekre figyelnek, illetve olyanok, akik „a fogyasztói
társadalom mintapéldányaiként” lényegében egy fajta tengerparti nyaralásnak fogják fel a
„lakatlan sziget” szituációt: (az ő gyakran említett tárgyaik a napszemüveg, napozókrém,
fésű, szemceruza, hi-fi torony, stb.).
Érdekes, hogy a betegség lehetősége (és elhárításának eszközei: gyógyszerek, kötszerek,
stb.) viszonylag keveseknél jelenik meg.
Feltűnő, hogy a nőknél szinte mindig szerepelnek a három tárgy között kommunikációs
tárgyak (is), nem keveseknél mind a három tárgy az.
A válaszok oly módon is típusokba sorolhatók, hogy vannak, akik csak szerszámokat,
praktikus eszközöket (táplálékot, illetve a táplálékkészítés, a meleg és a megmunkálás
eszközeit) vinnének magukkal, mások csak unaloműző és kommunikációs eszközöket, s
egy harmadik típus az, amelyik kombinálja a szempontokat. A kombinációk között a
146 Vannak olyan „fázós” válaszolók, akiknek mindhárom megnevezett tárgya a meleg biztosítását szolgálja
(például öngyújtó, takaró, télikabát).
147 Persze e két választípus különbsége nemcsak a realitás—irrealitás metszetben magyarázható. A „lakatlan
sziget” civilizáció-nélkülisége az egyik válaszoló-típusból azt a reakciót váltja ki, hogy e körülményeket
elfogadva „visszatérjen” a civilizáció egy alacsonyabb fokán is működő tárgyakhoz; egy másik típus viszont úgy
reagál, hogy a hiányt pótolva igyekszik mintegy „magával vinni a civilizációt”, annak legfejlettebb vívmányait.
88

leggyakoribbak a szerszám + a személyi higiéné és öltözködés illetve a minimális
kényelem eszközei + unaloműző illetve érzelmi igényeket kielégítő tárgyak. Így gyakran
szerepel együtt az egyébként messze leggyakrabban választott két tárgy: a kés és a könyv
(és harmadikként igen gyakran: a szeretett személyek képei, a rájuk emlékeztető tárgyak).
Jellegzetes kombináció a Biblia 148 és egyes szerszámok együttese (mintegy azt sugallva,
hogy: „segíts magadon, Isten is megsegít”). A sok alkotóművész és egyéb értelmiségi
között markáns típusként vannak jelen azok, akik az alkotás tárgyait 149 kombinálják a
táplálkozás eszközeivel, de nem ritka az olyan válaszoló sem, aki csak az értelmiségi
létforma olyan alaptárgyait nevezi meg, mint a könyv, toll, napló vagy papír.
A bécsi mintában a kés, a könyv, a zenei eszközök, az élelem, a számítógép-Internet, a
mobil, a fényképek, a gyufa, a kötél, a rádió a leggyakrabban említettek, de sokan jelölik
meg (itt talán az előző kérdés átsugárzó szerepe – és a lakatlan sziget helyzet elutasítása --
is tetten érhető) a barátokat (!) is. (A tréfás válaszok között szerepel a száz csomag óvszer,
illetve a tehén). Különbség, hogy a barát, a számítógép-Internet és az élelem többször
szerepel az osztrákoknál, mint a magyar mintában, viszont kisebb arányban a toll—
írószer—füzet, illetve a tisztálkodó szerek, és (az életkori eltérésből, illetve a magyar
minta egyik alcsoportját alkotó református egyetemista csoport szemléleti sajátosságából
is adódóan) a Biblia, imakönyv.
*
Ha egy ilyen kérdőív alapján azt a kérdést nem tudjuk is megválaszolni, hogy mi mindent
jelentenek nekünk a tárgyak, (már csak azért sem, mert a társadalom nagy számú jellegzetes
csoportjai egyáltalán nem voltak képviselve a megkérdezettek között), azért, reméljük, ez a
felmérés is elég sok adalékkal szolgál a tárgyak szimbolikájának megértéséhez.
Mint a bevezetőben utaltunk rá, kérdéseink nem csak a tárgyak szimbolikáját érintették,
hanem a hozzájuk való viszonynak próbálták minél több oldalát feltárni. A mi fő kérdésünk
ugyanakkor mégis az volt, hogy mi válik, mi minden válhat egy-egy tárgy szimbolikájának
összetevőjévé? (Ehhez olyan kérdések is szolgáltatnak adatokat, amelyek nem a tárgy
szimbolikus jelentésére kérdeznek rá – például: melyek a legszebb tárgyai” „milyen három
tárgyat vinne a lakatlan szigetre” stb. Ilyenkor ugyan a válaszolók többsége nem tesz egyebet,
mint felsorolja a legszebbnek tartott, vagy a lakatlan szigeten a leghasznosabbnak,
legszükségesebbnek vélt tárgyakat, mégis, sok esetben kérdés és válasz összekapcsolódik, s a
konkrét szép tárgy használója számára a szépség szimbólumává válik 150 , a lakatlan sziget
tárgyai pedig azon funkció jelképévé lesznek, amelyek kielégítésére őket és éppen őket
választják a tárgyak halmazából. A válaszoló, amikor úgy dönt, hogy válaszol a „lakatlan
sziget” kérdésre, a következő lépésben abban is dönt, hogy milyen életet képzel el a lakatlan
szigeten, s mint láttuk, lesz, aki azonnal munkálkodni kezd, a másik lefekszik és
összekuporodik, a harmadik igyekszik megörökíteni élményeit, a negyedik a külvilággal való
148 Persze mivel a hívő ember számára a Biblia önmagában is nagy segítség, sokan egy passzívabb,
szemlélődőbb életformát idéző, a szellemi-lelki önfenntartásra koncentrálva kialakított tárgy-együttest társítanak
a Bibliához (például: könyv, számítógép; könyv, fényképezőgép, stb.)
149 Érdekes, hogy azon válaszolók közül, akik nem jelölnek meg alkotó eszközöket, sokan a hasonló
tárgykombinációk megfelelő helyén kabalatárgyakat neveznek meg: úgy tűnik, hogy ez a két tárgytípus sajátos
alternatívát alkot.
150 Hasonlóképpen a különösen hasznosnak tekintett tárgy a hasznosság, a feleslegesnek ítélt tárgy a
feleslegesség szimbólumává lehet, az a tárgy pedig, amelyet az egyén a saját identitását leginkább kifejező
tárgynak tekint, egyrészt magának az egyénnek lehet a szimbóluma, másrészt jelképévé válhat annak a
tulajdonságnak is, amit az egyén a maga identitása szempontjából a legfontosabbnak tart (legyen az az egyén
művészi tehetsége valamely területen, vallásossága, valamely csoporthoz tartozása, vagy bármi más).
89

kommunikáció lehetőségeire koncentrál, az ötödik déltengeri nyaralásnak fogja fel a dolgot,
és így tovább. És ezután következik a harmadik lépés, a szimbolizáció. Ki-ki olyan tárgyakat
fog felsorolni, amelyek megfelelnek az általa elképzelt életformának /ami persze további
életforma-elképzelés, illetve a felsoroltak kombinációja is lehet/; a kiválasztott tárgyak pedig
azáltal, hogy összekapcsoljuk őket egy életformával, -- tehát egyszerűen ezáltal az
összekapcsolás által -- az e tárgyakkal elősegíthető életforma szimbólumaivá is válnak. Ezért
gondolhatjuk azt, hogy jogosan következtetünk arra, hogy a válaszoló melyik életformát
választotta a második lépésben, pusztán ama tárgyak ismeretében, amelyeket a válaszoló a
harmadik lépésben felsorol).
Vannak azután olyan kérdések, amelyek közvetlenül egy-egy szimbolikus jelentésre
kérdeznek rá. Ha egy tárgyat egy csoport gyakrabban használ mint mások, e tárgy
összekapcsolódik a csoporttal, és annak szimbólumává is válik. Így jelenthet egy-egy tárgy
szocio-kulturális csoportot, hierarchia-beli helyet (mint ahogy válaszolóink jelentős része
számára megválaszolható kérdésnek bizonyultak a „mi a paraszti tárgy?” „mi a polgári,
nemesi, szocialista, keleti, nyugati, amerikai, egzotikus, stb. tárgy” típusú kérdések: bizonyos
tárgyakat legalábbis a megkérdezettek többsége alkalmasnak talál arra, hogy e csoportok
jelképei legyenek. Hasonlóképpen utalnak a presztízstárgyak, luxustárgyak a társadalmi
hierarchiában elért magasabb helyre; az ellenszenvesnek ítélt tárgyak pedig a megkérdezettek
által negatívnak ítélt társadalmi csoportokra vagy élethelyzetekre). Ezek a tárgyak tehát
szociologikus szimbólumoknak tekinthetők. Vannak azután inkább pszichológiai és
antropológiai jellegű szimbólumok, amelyek emberi tulajdonságokat, állapotokat (pl.
fiatalság—öregség, gyerekség—kamaszság—felnőttség, nőiesség—férfiasság), illetve érzelmi
kötődéseket jelképeznek (sajnált elveszett tárgyak, legféltettebb tárgyak, örökölt tárgyak,
kabalatárgyak, stb.). Ezek egy része egy-egy személyes kapcsolatból származik, s mivel a
tárgyról a kapcsolat, illetve az abban részt vevő másik egyén jut a válaszoló eszébe, így a
tárgy magának a kapcsolatnak a szimbólumává, vagy éppen a másik egyén szimbólumává is
lehet. Az állapotokhoz kapcsolódó tárgyak pedig értelemszerűen annak az állapotnak a
jelképévé, amellyel az átlagosnál gyakrabban együtt járnak.
A legtöbb kérdésre különböző típusú válaszok adhatók. Láttuk, hogy szinte mindenütt
elkülönülnek különböző választípusok, ami azt is jelenti, hogy ugyanazt a dolgot különböző
tárgyakkal és különböző módon (eltérő attitűdökkel, azonosulással vagy elhatárolással; s másmás
logika alapján) szimbolizálják a különböző egyének. Akik hasonló típusú választ adnak,
azoknak az adott tárgyhoz fűződő asszociációi is többnyire jobban hasonlítanak egymáshoz,
mint azok asszociációihoz, akik viszont más típusú válaszokat preferálnak.
Az asszociációkörökben sok az egyedi vonás, de azért nem állítható, hogy ezek többsége
esetleges lenne. Befolyásolja őket mindenekelőtt a közgondolkodás és a közbeszéd. Bizonyos
kérdésekhez a közgondolkodásban nagyon határozottan társulnak bizonyos szimbólumok, s
így van ez a tárgyszimbolika területén is. Ez is szerepet játszik abban, hogy annyira
kiemelkedik például a fogkefe azon tárgyak köréből, amelyeknél az emberek fontosnak
tartják, hogy csak a sajátjuk legyen. (Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek csak néhány
fogkeféje van, s ezek kézről-kézre, szájról-szájra járnak, nyilván nem ezt a választ
kapnánk.) 151
151 Egy ilyen társadalom feltételezése egyáltalán nem abszurd, mint ahogy igen eltérő higiénia-felfogásra utal
azon családok szokásrendje, akiknél mindenkinek külön pohara van, amelyet sohasem használnak a többiek, és
például a hetvenes évek Moszkvájának főútvonalain felállított ásványvíz-automaták használatmódja, ahol több
ezren – kis túlzással azt mondhatjuk, milliónyian -- ittak egymás után ugyanabból az egyetlen üvegpohárból.
90

Ugyanígy szerepet játszik egy-egy tárgy szimbolikussá válásában pusztán az a tény is, hogy
mennyire áll az adott tárgy a közfigyelem középpontjában. A mobiltelefon például éppen
azért is tehetett szert többféle szimbolikus jelentésre is az utóbbi években, mert az egyik olyan
tárgya volt az ezredforduló körüli éveknek, amely a legtöbbször került szóba a médiában, a
reklámokban 152 és a közbeszédben, és nagyon sok embernek lépett be az életébe a
használatszintjén is. 153 , 154
A média és a filmek hatása éppen a tárgyakhoz való viszonyban valóban óriási. Tudjuk, hogy
milyen mértékben meghatározhatja akár egy egész nemzedék tárgyakhoz való viszonyát egyegy
(kultusz)film jellegzetes tárgyvilága: hogyan mutat fontosabbnak, hogyan emel ki egyes
tárgyakat a többi közül, (s tesz másokat „feleslegessé”) 155 , hogyan alakítja a szépségideálokat,
milyen tárgyakkal rendez be egy „ideális életformát”; hogyan, milyen tárgyi környezettel
jellemzi a „jellegzetesen paraszti”, „jellegzetesen polgári”, „jellegzetesen nemesi”,
jellegzetesen szocialista”, „jellegzetesen amerikai”, stb. életformát; milyen tárgyakat társít a
nőies nőkhöz és a férfias férfiakhoz, a „tipikus” fiatalokhoz és a „tipikus” öregekhez, stb.
vagyis a kérdőívünkben szereplő kérdések legtöbbjének megválaszolásához mintát adhatnak a
filmek, (egészen odáig, hogy egy-egy Robinson-történet még arra vonatkozóan is
„tanácsokkal lát el” bennünket, hogy egy lakatlan szigeten milyen tárgyaknak vehetjük a
legnagyobb hasznát 156 ).
S magának a kutatásnak a kérdésfelvetései is hajlamosíthatnak bizonyos szimbólumok
kiválasztására. 157 A bemutatott kérdőívből is az derült ki, hogy vannak homogenizáló
kérdések, ahol viszonylag kevés féle választ kapunk (ilyen például a „modernség” kérdése: itt
úgy tűnik általában eléggé behatárolt azon – többnyire nemrégen felfedezett, vagy új formát
öltött -- tárgyak köre, amelyeket az emberek moderneknek, és ezen keresztül modernségjelképeknek
minősítenek); s vannak olyan kérdések, amelyekre nagyon sokféle, „egyedi”
válasz érkezik, amelyeknél eleve a kérdés nyitva hagyja a teret a személyi sajátosságok,
egyéni asszociációkörök előtt. (Például az eltört, elveszett, örökölt tárgyak, vagy a
legféltettebb, a személy identitását leginkább kifejező tárgyak esetében). 158
152 A reklám különösen erős alakítója a tárgyszimbolikának, hiszen az esetek többségében eleve az a fő célja,
hogy tárgyakat helyezzen a figyelem középpontjába, s vegye körül őket minél több – vonzó – asszociációval.
153 Ezért a tárgyszimbolika alakításában igen nagy a szerepe a különböző boltok tárgykínálatának is. Különösen
így van ez az olyan, szimbolikus jelentésekkel is körülvett profillal rendelkező boltok esetében, mint a „keleti”,
„egzotikus”, „amerikai” vagy magyar népművészeti üzletek: a „jellegzetesen magyaros”, „jellegzetesen
amerikai” stb. tárgyakra gondolván jelentős részben e boltok kínálatának egyes darabjai jutnak a megkérdezettek
eszébe.
154 Erős hatóeszközök a tankönyvek is: ezek illusztrációi kis gyerekkortól kijelölhetik (s vehetik körül gazdag
érzelmi és hangulati asszociációkörrel) az egyes tárgyak helyét a társadalomról—kultúráról alkotott képben.
(Lásd például a történelemkönyvek képein, képzőművészeti alkotásokon megjelenő tárgyi környezet szerepét
annak kialakulásában, hogy mit –mi mindent—tekintünk a „paraszti”, „polgári” „nemesi” vagy „szocialista”
tárgyvilág részének).
155 A mobiltelefon például a közelmúlt filmjeiben és színdarabjaiban is sokszor kapott jelentős dramaturgiai
szerepet, mint a kor fontos, szimbolikus tárgya (a Hooktól a Mátrixon át A fülkéig és a Top Dogstól a
Koccanásig) és ez is nyilván visszahat arra is, hogy a hétköznapokban milyen szimbolikus jelentéseket társítanak
ehhez a tárgyhoz.
156 Akik például a lakatlan szigetre magukkal vitt tárgyak között a labdát is felsorolták, azoknak lehet hogy
éppen a Tom Hanks féle „Számkivetett” című film „Wilson”-ja, a főhős „társának” tekintett labda lebegett a
szemük előtt.
157 Ilyenkor néha nem is egyes tárgyakat, hanem tárgycsokrokat neveznek meg, amelyek – a közvélekedésben –
erősen össze-asszociálódnak az adott kérdéssel. Például a ház, kert, autó hármassága gyakran kerül (így együtt)
említésre a presztízstárgyak között.
158 Néhány kérdés ilyennek tűnik, s mégsem egészen ilyen: például a „vágyott tárgyak”-ra vonatkozó kérdés
látszólag az egyén legszemélyesebb, legegyénibb álmait mozgósítja, a gyakorlatban azonban itt igen sokszor
91

Ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy mindezeken kívül még mi mindentől függ, hogy
ki melyik tárgyat említi, a legfontosabb meghatározókként az egyén szociológiai
meghatározottságait említhetjük. Ebből a szempontból érdemes röviden áttekinteni azt, hogy
vizsgálatunk kemény változóinak tanúsága szerint milyen különbségeket indokolhatnak a
válaszokban az egyes egyének nemi, életkori, foglalkozásbeli eltérései.
A férfi – nő különbség, pontosabban a nemek közötti hagyományos társadalmi
szerepmegosztás már az első kérdéseknél (leghasznosabb illetve legszebb tárgyak) kiütközik:
a férfiak a hasznos tárgyak között sokkal több szerszámot, gépet, a nők sokkal több háztartási
eszközt és kozmetikumot említenek; a legszebb tárgyak csoportjában a nőknél nagyon sok
olyan tárgy szerepel, amelynek elsődleges funkciója az otthon, illetve önmaguk díszítése
(dísztárgyak, műalkotások, illetve ékszerek), a férfiak a szép tárgyak között is igen gyakran
technikai eszközöket neveznek meg. A bicska, a kés a férfiaknál nagyon kiemelt tárgy
(találkozunk vele a leghasznosabb, legszebb, a lakatlan szigetre magával viendő három
legfontosabb tárgy között, s egyeseknél még az identitásukat kifejező tárgyak között is).
Ebben a választásban történelmi tradíciók is sűrűsödnek; meg az a hagyományos szemlélet,
amely szólásként adja tovább a követelményt, hogy egy férfinél mindig kell legyen egy jó
kés, ami kvázi fegyverként védelmet is biztosít, s főként nagyon hasznosnak bizonyulhat a
legkülönfélébb mindennapi szerelési feladatok megoldó eszközeként is.)
Bár nagyon sok nő vezet ma már autót, és sok nő számára ez a kérdőív tanúsága szerint is
igen fontos tárgy, mégis él az a hagyományos felfogás, ami az autót (és az autóvezetés
tudományát) alapvetően a férfiak világához köti; ennek megfelelően válaszolóink között is
jóval nagyobb arányban választják a különböző kérdéseknél az autót a férfiak, mint a nők,
akiknél a mozgás-helyváltoztatás jelképeként sokkal gyakrabban szerepel az
(emberléptékűbb) kerékpár.
Nagyon jellemző különbség mutatkozik férfiak és nők között a „lakatlan sziget” kérdés
megválaszolásában. Láttuk, hogy a nők egyrészt sokkal több kommunikációs tárgyat
választanak, úgy tűnik, számukra a kommunikáció nagyságrenddel fontosabb, mint a férfiak
számára. (Nem ritka a megkérdezettek között az olyan nő, akinél a három tárgy mindegyike –
közvetlen vagy közvetett -- kommunikációs eszköz: például: műholdas telefonrendszer,
Internetes számítógép, kábel tévé; mobil, discman, könyv). A másik, ami inkább a nők
válaszait jellemzi, hogy a fizikai túlélés eszközei mellett számukra a férfiaknál jóval nagyobb
arányban tűnnek fontosabbnak a lelki túlélés eszközei (a könyv illetve a napló ezek között
igen nagy szerepet játszik). Itt említhető meg az is, hogy dominánsan a nők neveznek meg itt
vallási, a hitet megerősítő tárgyakat. És bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy az csupán a
vanitatum vanitas megnyilvánulása, hogy a nők közül sokan tükröt, különböző
szépítőszereket, kozmetikumokat vinnének magukkal a három legfontosabb tárgy között (!) a
lakatlan szigetre, éppen egy férfi válasza világíthatja meg, hogy itt bonyolultabb dologról van
szó: ez a férfi is megjelöli a tükröt a lakatlan szigetre magával viendő tárgyak között, s ezt
meg is indokolja: „a tükröt azért vinném magammal, hogy ott is érezhessem, hogy ember
vagyok”.
A nők között vannak ugyanakkor olyanok is, akiknek erre a kérdésre adott válaszaiból az a
passzív magatartásforma bontakozik ki, amely a „nőiességet” az „erős” férfiakra való
hagyatkozással azonosítja. E magatartásforma képviselői által választott tárgyak (például:
takaró, ágy, párna; ágynemű, tisztálkodó szer, kispárna; vagy telefon, pizsama, kispárna;
vagy: napozókrém és fürdőlepedő stb.) azt sugallják, hogy a „hősnő” a lakatlan szigeten
lefekszik, és várja, hogy a férfiak megmentsék. (Persze ez csak egy szélsőséges reakciómód,
olyan luxustárgyakat sorolnak fel, amelyek legalább annyira (divatos) társadalmi vágyakat testesítenek meg,
mint egyénieket, s többet árulnak el a tárgyakhoz való viszony korabeli trendjeiről, mint az egyénről.
92

hiszen van olyan is a válaszoló nők között, aki szerszámokat és hajóépítési szakkönyvet vinne
magával 159 )-
Itt kell megjegyeznünk, hogy bár a nemi sztereotípiák kétségkívül érvényesülnek, sokan
vannak, akik ezeket a sztereotípiákat cáfolóan választanak. Például férfiak is meglepően
gyakran neveznek meg fontos tárgyaik között ruhákat és ékszereket, s mint említettük,
másfelől az autó sem csak férfiaknál lehet kiemelt fontosságú. (Az más kérdés, hogy például
az a nő, aki az autót a vágyott, az ideális életformához kellő, sőt, az ő identitását is legjobban
kifejező tárgynak nevezi, ugyanakkor a „férfias” tárgyak közt is megemlíti; vagyis ez esetben
egy nő identitását egy férfias tárgy hivatott kifejezni, ami jól tükrözi azt a közismert
jelenséget, hogy a hagyományosan férfiuralmú társadalomban a nők a maguk státuszemelkedését
gyakran éppen férfi-szimbólumok átvételével próbálják kivívni. 160 )
Össze is függhet az említett példával, de más pszichológiai mechanizmusokra is utal az a
sajátosság, hogy sok nő azon tárgyak között, amelyeknél fontosnak tartja, hogy csak a sajátjai
legyenek, olyan tárgyakat választ, amelyek egyúttal férfi-szimbólumok is. Itt különösen az
autónak és a tollnak van kiemelt szerepe. (Az utóbbi sok nőnél kabalatárgyként, sőt, identitás
kifejezőként és általában is igen fontos tárgyként nyer említést 161 ). S míg a férfiaknál sokkal
fontosabbnak tűnik, hogy cipőjük csak a sajátjuk legyen (a nők sokkal inkább hajlandóak más
cipőjét is felvenni); a nők a férfiaknál sokkal inkább ragaszkodnak ehhez a toll esetében 162 .
Érdekes adalék az is, hogy a nőknél az identitásukat kifejező tárgyak sokaknál egybeesnek az
elvesztett tárgyakkal, ami a fokozottabb érzelmi kötődésen és a nosztalgikus érzelmeken kívül
éppen a jelenkori identitásérzés bizonytalanságaira is utalhat.
A nemi magabizonytalanság nem csak a nők, hanem a férfiak válaszaiból is kiütközik. Főleg
„a számára ellenszenves tárgyak” kérdésénél. A nők itt sok férfiszimbólumot említenek (főleg
fegyvereket, és a férfi „keménység” és agresszivitás egyéb jelképeit); egyes férfiak viszont azt
hangoztatják, hogy a számukra legellenszenvesebbek a „buzi tárgyak” 163 ; s ennek külön
hangsúlyozása nem ritkán annak jele, hogy az illető férfi fél attól, nehogy kevéssé férfiasnak,
netán homoszexuálisnak látsszék. Ennek a felfogásnak a terjedése többek szerint a férfiak
elbizonytalanodásának, dominancia-vesztési szorongásának, a nemi identitás-tudatukban
növekvő magabizonytalanságnak lehet a jele 164 .
A férfi válaszok általános jellemzője végül, hogy a tárgyakhoz való viszonyuk jóval
személytelenebb, mint a nőké, válaszaikban pedig több az „eredetiségre” törekvés (bár ilyen
válasz nőknél is jócskán akad, például, amikor a felesleges tárgyak között egy lány a
„férfiakat” nevezi meg). A nőknél viszont jóval sűrűbbek a vallási utalások, és közülük
többen törekszenek arra, hogy minél pontosabb válaszokat adjanak.
Egy másik, a különbségeket meghatározó (szociológiai) tényező az életkor. Mivel a mintában
aránytalanul több volt a fiatal, e különbségről jóval kevesebbet olvashatunk ki adatainkból.
Mindenesetre feltűnő a fiataloknál – különösen a bécsi mintában – egyrészt az autó kiemelt
szerepe (mint legszebb tárgy, presztízstárgy, luxustárgy, különböző társadalmakat kifejező,
159 Mint ahogy a férfiak között is vannak a jelzett női modellhez hasonló válaszokat adók (például: mobil,
tejespohár, kakaó; könyv, telefon, mogyorókrém, stb.)
160 Minthogy az autó nagyon sokaknál, (és az idézett példában is) egyúttal presztízstárgy is; a hozzá kapcsolódó
asszociációk így az alábbi sorba rendezhetők: férfias tárgy – presztízstárgy – vágyott tárgy – identitást kifejező
tárgy.
161 Az autó pedig sok esetben otthonosság, „mozgó otthon”-szimbólum is a számukra.
162 Itt óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy a freudista értelmezésben mindezek genitália-szimbólumok,
(méghozzá mindegyik említett példa esetében a másik nem genitália-szimbólumai), ám a válaszok
különbségeinek magyarázata ez esetben is ennél nyilván sokkal több rétű.
163 „Ha egy férfi úgy öltözik, ha nem néz ki férfiasnak. Ha olyan, mintha meleg lenne. Ha felhúz egy piros
buffalót, hozzá egy csicsás inget, belövi a haját, úgy, mint egy buzi és úgy is viselkedik.”
164 A legújabb idők társadalmi viszonyainak és az identitás-alakulásnak kapcsolatáról lásd például Castells
(2000) és Scott—Keates (2001); az identitásprobléma antropológiai tematizációjáról: Duranti (2003)
93

felnőttkort kifejező tárgy, leghasznosabb, legféltettebb tárgy). Másrészt nagyon feltűnő a
zene(hallgatás) óriási jelentősége a fiatalabb nemzedékek életében (rengeteg, és az
idősebbeknél nagyságrenddel több) zenehallgatásra alkalmas tárgyat neveznek meg a
legkülönfélébb kérdéseknél. Az eléggé magától értetődő, hogy az idősek életében nagyon
megnövekszik olyan tárgyak fontossága, mint a szemüveg, vagy a kényelmes ágy, karosszék,
s szembetűnő, több kérdésnél is hangsúlyt kapó jellemzője idősebb válaszolóinknak a
tisztálkodó szerek gyakori említése is. Azt is említettük korábban, hogy míg a középkorúaknál
és idősebbeknél a bútoroknak, a fiataloknál a ruháknak, ékszereknek van sokkal nagyobb
szerepe, ami eléggé magától értetődő, ha egyfelől az idősebbek megállapodott
(„berendezkedett”) életformájára, nagyobb kiadásokra képesítő magasabb átlagjövedelmére,
illetve másfelől a külső megjelenésnek a párválasztás korszakában kulmináló szerepére
gondolunk. (Meg arra, hogy a fiatalok számára – önálló lakás híján -- az igazán sajátjuknak
tekintett tárgyak sokszor szinte leszűkülnek arra, amit a testükön viselnek).Apró érdekesség,
hogy a fiatalabbak képzeteiben a „magyaros” tárgyaknál a folklór-tárgyak mellett
megjelennek a „szocialista” tárgyak, (pl. Kossuth, Sopianae, Fecske cigaretta), vagy
„buherált” tárgyak is; ez arra utal, hogy a fiatalabb nemzedékben viszonylag szélesebb körben
elterjedt egy olyan, a magyar társadalmat külső szemmel néző, illetve önkritikus, a fejlett
nyugati centrumokhoz viszonyító szemlélet, amely a magyarsághoz hangsúlyozottan
hozzákapcsolja a fejletlenség, illetve a szocialista múlt sajátosságait (önmagát viszont
határozottan elhatárolja ezektől).
A szakma meghatározó szerepe is nagy abban, hogy valaki milyen tárgyakat kapcsol az egyes
kérdésekhez. Több grafikus az identitását kifejező tárgyak között említi a tollat, a keleti
tárgyak közül a japán ecsetfilcet emeli ki, az ajándékba adott tárgyak között általa készített
grafikai munkákat, a legféltettebb tárgyak között jellegzetes képzőművész-munkaeszközöket
nevez meg; tanároknál hasonló kiemelt szerepet játszik a könyv, mint identitáskifejező, de az
átlagosnál gyakrabban sorolják fel az ajándékba adott illetve ajándékba kapott tárgyak, a
gyerekkorukat kifejező tárgyak, vagy a szigetre magukkal viendő három tárgy között is.
Feltűnő szakmai sajátosság az is, hogy az iparművészeti hallgatók csoportjában kiemelt
hangsúlyt kap a funkcionalizmus, annak hangoztatása, hogy a tárgyakat alapvetően a
használati funkcióik alapján kell megítélni és választani. Jellemző még ebben a csoportban a
zenehallgatásnak (talán az átlagosnál is fokozottabb) jelentősége, a lámpák gyakori említése
(feltehetőleg az éjszakákba nyúló feladatteljesítésekkel és egyetemista szórakozásokkal is
összefüggésben, illetve a művészek által a hangulatoknak tulajdonított fokozott jelentőség
következtében); s valamiért (talán a szűkölködő, ösztöndíjból élő diák számára való
jelentőségüknek köszönhetően) az átlagosnál többször említik a bankkártyákat is.
Sajnos ezúttal hiányzott kérdőívünkből a származásra (szociális eredetre, regionális
beágyazottságra, falusi—városi, vidéki—fővárosi származásra) utaló kérdés, pedig ez (a
szocializáció különböző mintáinak köszönhetően) sokszorosan meghatározza az egyén
tárgyakhoz való viszonyát.
A regionális eltérések egy változatának is tekinthető az országok közti különbségek síkja.
Erről, mint láttuk, valamit megtudhatunk: a magyar és osztrák válaszok eltérései több esetben
a technikai színvonal illetve az életszínvonal különbségének tulajdoníthatók, (például az, hogy
több kérdésnél is nagyobb arányban szerepel a bécsi mintában a számítógép és az autó 165 ,
mint a magyar mintában); vagy az osztrák populáció individualizáltabb értékrendjéből,
165 Thomas Várkonyi az autó kiemelt szerepét az osztrák mintában annak is tulajdonítja, hogy jelentős részben
vidéki egyetemi hallgatókról van szó, akik számára az autó (Bécsbe való) bejárásuk eszközeként életük egyik
legfontosabb tárgya.
94

urbanizáltabb életformájából, a piacgazdaság erősebb-folyamatosabb jelenlétéből
következnek (sokféle, „egyéni” identitás, a „parasztitól” való nagyobb távolság, a pénz és
egyéb banki eszközök hangsúlyosabb szerepe); az esztétikum illetve a kreativitás eltérő – a
magyar kultúrában erősebb -- értékrendszeri súlyából adódnak, illetve annak tudhatók be,
hogy bizonyos jelenségek (lásd a „keleti” tárgyak beáramlása) más korszakban váltak
jellemzőekké. Különbség figyelhető még meg abban is, hogy míg a magyarok válaszaiból az
érződik, hogy a család és az iskola játszották/játsszák a legmeghatározóbb szerepet az
életükben, addig az osztrák fiatalok sokkal nemzedékfüggőbbeknek, nemzedékükhöz
igazodóknak tűnnek 166 . Mindezek a történelem és kisebb részben (a történelem által is
alakított) mentalitás sajátos -- az adott nemzetre jellemzővé váló, a nemzet tagjainak többségi
ítéleteit egy másik nemzet tagjainak többségi ítéleteitől megkülönböztető -- alakulásának
következményei is.
A csoport-meghatározók mellett, azokkal egyenlő súllyal szerepelnek az egyes egyének
konkrét (tárgy)választásainak okai között is a személyiség és az egyéni életút sajátosságai is.
Nyilván megszabja a választásokat a személyes alkat, s mindaz, ami az egyes személyiségeket
oly különbözővé teszi. Aktivitás—passzivitás, introverzió-extroverzió, teljesítményorientáció,
sikerorientáció, az agresszivitás vagy a szociabilitás foka, az egyének különböző motivációi,
beállítódásai és attitűdjei stb.
Ennél a kérdéskörnél nyilvánvalóan nagyon is lényegesek az életutak egyedi eseményei,
hiszen ezek tehetnek egy-egy tárgyat kiemelten fontossá, kedvessé, vagy éppen
ellenszenvessé az egyén számára 167 .
Végül nagyon lényeges motívuma lehet egy-egy tárgy választásának a tagadás is. Hiszen a
különböző külső tényezők nem csak úgy hatnak az egyén döntéseire, ítéleteire, hogy
valamilyen irányban terelik azokat, hanem sok esetben éppen arra késztetik az egyént (s ez
megint több minden függvénye az egyéni alkattól az őt ért élményeken át a kor vagy az adott
társadalmi közeg szelleméig), hogy szembeforduljon, szembeszálljon az uralkodó vagy
nyomásgyakorló felfogással, és azzal ellentétesen, annak tagadásaként alakítsa ki a maga
álláspontját. (A mi kérdőívünkben is többször fordult elő, hogy ettől – az emberi fejlődésben
kulcsszerepet játszó – tagadó attitűdtől vezetve a válaszoló ellenszenvesnek minősített egyegy,
a többség által preferált tárgyat, vagy láthatólag olyan választ keresett valamely kérdésre,
amely egyértelműen különbözik a többségi felfogástól, vagy éppen magát a kérdést utasította
el).
(Személyiségsajátosság is lehet, de a kérdések sugallata és az általános emberi rendszerező
gondolkodásból is következik, hogy nagyon sok válasz a bináris oppozíció jegyében születik.
166 Ez is a fogyasztói társadalom jellegzetes megnyilvánulása, amely kiemelt hangsúlyt ad az élet minden
területén a divatoknak, amelyek folytonos változása egyre növeli az egyes nemzedékek közti távolságot, a kissé
idősebbeket rendre „divatjamúlttá” minősítve, így az egyes ember legfőbb referenciacsoportjává (a korábbi
koroknál is nagyobb mértékben, mert persze bizonyos mértékig ez minden korszakban így van) saját
nemzedéktársai válnak. Az újabb nemzedékben Magyarországon is elmozdulás van a kortárscsoport
jelentőségének fokozódása felé.
167 Az életút során a tárgyhoz fűződő asszociációk lényege újabb tartalmakkal is bővülhet, átalakulhat. Dúll
Andrea egyik fentebb hivatkozott munkájában leír egy esetet, melynek során egy, a szerelmesétől származó
hógolyó (illetve az annak elolvadt levét tartalmazó fiola) előbb mágikus tárggyá vált a fiolát őrizgető lány
számára, (szerelmi var ázslás), ennek sikertelensége után viszont új jelentést kapott (miközben megőrizte a hozzá
kapcsolódott érzelmi asszociációkat): a reménytelen vágyakozás értelmetlenségének – s talán saját megküzdő
képességének -- szimbólumává vált, „ha például reménytelennek tűnik egy ötlet vagy vállalkozás, az üvegre
pillantva könnyebb felhagynia a próbálkozásokkal”. (Dúll, 2004, p. 62)
95

A férfias és nőies tárgyak esetében például többen jól érzékelhetően az egyik kérdésre
tudatosan a másik ellentétével válaszolnak, vagy olyan párokat képeznek, ahol az egyik nem
jellemző tárgyának a másik nemnél nincsen megfelelője /vagy ha van is, azt nem tekintik a
nemre jellemzőnek/. Például szoknya—nadrág; magas sarkú cipő—lapos sarkú cipő;
pezsgőspohár—söröspohár; hosszú haj—rövid haj; női kozmetikum—férfi kozmetikum;
retikül vagy kosár – /akta/táska; fülbevaló—nyakkendő; edény—fúró, reszelő; fuvola,
hegedű—tuba, pozaun, sőt: Peugeot 206—Peugeot 307. Hasonlót láthatunk az öreges és
fiatalos tárgyak esetében is: régi bútor—új bútor; régi könyv—új könyv; protézis—tejfog;
nagy táska—kis táska. S ilyen fajta páros szembeállítások a keleti és nyugati tárgyak
felsorolásánál is megfigyelhetők.)
Nagyon sok minden gyakorol tehát hatást arra, hogy egy-egy kérdésre milyen tárgy jut az
ember eszébe, s mindezt érdemes figyelembe vennünk, amikor a tárgyválasztásokat
értelmezni próbáljuk. Ennek megfelelően érdemes ezek után áttekintenünk az összefüggések
másik oldalát: tudniillik, hogy a leggyakrabban választott tárgyak miről (mely kérdések
kapcsán) jutnak leginkább a válaszolók eszébe, amiből azután arra is következtethetünk (ami
kutatásunk egyik fő kérdésfelvetése volt), hogy miképpen is alakul kérdőívünk válaszaiban az
egyes tárgyak szimbolikája 168 , milyen szimbolikus képzetek társulnak leginkább hozzájuk?
II. A leggyakrabban említett tárgyak asszociációkörei 169
Sok tárgyat természetesen csak egy-egy ember említett; minden említésnek, azok szimbolikus
tartalmainak nem tudunk utánajárni. Érdemes azonban azokat a tárgyakat szemügyre venni
ebből a szempontból, amelyek egyrészt az egyén számára tűnnek kiemelten fontosnak (erre
utalhat az, amikor valaki a legkülönfélébb kérdésekkel kapcsolatban is ugyanarra a tárgyra
vagy tárgytípusra asszociál 170 ); másrészt nem csak egy ember említéseiben szerepelnek.
Tulajdonképpen meglepő, hogy az ilyen tárgyak száma kutatásunkban nem haladja meg a
körülbelül hatvanat 171 . Az alábbiakban tehát azokat a tárgyakat vesszük sorra, amelyek ma --
egy nagyrészt értelmiségi közegben -- a legfrekventáltabbnak tűnnek, (legalábbis kérdőívünk
kérdései ezeket hívják elő a leggyakrabban).
A legtöbbek által sokszor említett tárgy az autó. Szimbolikájában meghatározó a gazdagság,
a presztízs hozzátársuló képzetköre (nagyon sokak számára luxustárgy és/vagy presztízstárgy
168 Egyes tárgyak szimbolikájáról lásd (magyarul) például Pál—Újvári (1997) és Hoppál—Jankovics—
Szemadám (1990)
169 Természetesen egy-egy tárgyat, annak szimbolikáját külön könyvnyi terjedelemben is lehetne elemezni, mint
ahogy teszik is azt például művelődéstörténészek, művészettörténészek; mi itt csak arra vállalkozhatunk, hogy
jelezzük a kérdőíves-interjús vizsgálatunkban leggyakrabban említett tárgyak asszociációkörének néhány, a
korra jellemző sajátoss ágát.
170 Persze nem csak erre utalhat, hiszen említettük a tapadás jelenségét; ha már egyszer eszünkbe jutott egy tárgy,
más kérdésekkel kapcsolatban is hamarább eszünkbe juthat.
171 És a több kérdéssel kapcsolatban említett, tehát „többjelentésű” (de legfeljebb egy-két ember által szóba
hozott) tárgyakkal együtt sem hosszabb a lista százötvennél. Több jelentésű például (egy-két ember számára) a
sokak által említett, s így a főszövegben szereplő tárgyakon kívül például az ágy, a nadrág, a szappan, a Hi-fi
berendezések, a digitális kamera, a discman, a cigaretta, a szipka, a rágógumi, a póló, a szemceruza, a tetoválás,
a doboz, kazetták, a hálózsák, a sportszerek, a korcsolyacipő, a sí, a surf, a squash-ütő, a foci, a terepasztal, az
akvárium, a néptáncos ruhák, népművészeti tárgyak, textíliák, spárga, gyűjtemények, a pisztoly, a kard, a bilincs,
a pipa, a szórófesték, a hamutartó, a Teddy bear, az ólomkatona, a társasjáték, a lego, a naptár, egy szép dosszié,
egy szép paraván, egy design-szék, egy kedvenc köcsög, egy különleges mérleg, egy szövegkönyv, egy
hangstúdió, a büntető kivonat, az útlevél, egy menedzser-oktatókönyv, a Verne-könyvek, a manga/anime
gyűjtemény, a Szentkorona képe, a (kabala) vadgesztenye.
96

és vágyott tárgy, illetve az ideális életforma tárgya is). Akik presztízstárgynak látják, azok
közül többen a jellegzetes „nyugati” tárgyak között is megjelölik 172 . Szimbolikájának
következő eleme éppen a kelet—nyugati viszonyításból származik: sokan (feltűnően sokan) a
szocialista kelet és a kapitalista nyugat különbségét éppen az autók összehasonlításával
fejezik ki, és a jó és szép (nyugati gyártmányú) autók a Nyugat, a (keleti gyártmányú)
provinciálisak a Kelet jelképeként szerepelvén szimbolikájukhoz hozzátársulnak a két
társadalmi rendszerre utaló elemek is. (A nagy limuzinok pedig Amerika-jelképek, így ez is
bekerül az autók képzetkörébe – egyrészt erősítve presztízstárgy jellegüket, másrészt viszont
azok szemében, akik ellenszenveznek az amerikai életformával, ez negatív érzelmeket is
kapcsol az autó szimbolikájához. Többeknél, akik az autót felsorolják a nyugati, illetve az
amerikai tárgyak között, szerepel az ellenszenves tárgyak listáján is.) Gyakran találjuk az
autót a „barátok által fontosnak tartott tárgyak körében”, ami azt jelenti, hogy azon tárgyak
közé tartozik, amelyet sok referencia-csoport preferál (ez az autó szimbolikájához a
„népszerűség” képzeteit kapcsolja, függetlenül attól, hogy ebben a tekintetben a válaszoló
követi-e a baráti körét, vagy elhatárolódik tőlük). Aki pedig azonosul baráti körével, annak
számára az autó közös téma, közös érzelmek tárgya, s így a többiekkel való összetartozás
szimbóluma is lehet. Az autó magas státusza miatt féltett tárgy is, (szimbolikájába tehát
beletartozik az értékesség, erős birtoklási motivációk és érzelmek fűződnek hozzá 173 ).
Többször szerepel az autó a felnőttség és a férfiasság-jelképek 174 között is. (Ez megint erősíti
persze presztízstárgy jellegét is). Az autó szimbolikájának ezen oldala több forrásból
táplálkozik. Nyilvánvalóan szerepe van benne annak, hogy az autót csak felnőtt korban kapja
meg az ember, de ez visszahatva a fogalomra, az autó szimbolikájába a (kifejlett) erő,
keménység és (komolyan veendő) érettség képzeteit is bekapcsolja 175 . Ezek az asszociációk
ugyanakkor az autó anyagából, formájából is következnek: „testi” és „lelki” elemek egymást
erősítik a szimbolikában. Mint ahogy így van ez az autók „áramvonalas” külseje által is
erősen sugallt, meg az autógyártás állandó megújítása folytán is egyértelműnek érzett
modernség-képzet esetében is, ami a sebesség és a haladás fogalmainak összekapcsolása által
is könnyen társul az autó fogalmához. A mozgékonyság magától értetődően fontos része az
autó képzetkörének, mint ahogy gépi jellege, s ennek állandó fejlesztése magának a
technikának is alkalmas szimbólumává avatja. Távolságokat áthidaló, az ember számára a
viszonylag kényelmes burokban való száguldás lehetőségét megteremtő volta mindezek
mellett a hasznosságot is az autó-fogalom fontos elemévé teszi. Ha pedig már ennyi pozitív
asszociáció kapcsolódik össze egy tárgyfogalomban, akkor az ember hajlamos a tárgyat a
„szépség” képzetével is felruházni (főként, ha az autó design-ja az esztétikum egyes általános
törvényeihez igazodva támogatja ezt a képzetet), s ez tovább szaporítja a hozzá kapcsolódó
érzelmeket, és növeli a tárgy megszemélyesítésének esélyeit is (ami szintén gyakran
megtörténik az autó esetében 176 ). A presztízsszimbolika, a felnőttség-férfiasság képzetek, a
szépség és/vagy az erő, a modernség és/vagy a keménység, a megszemélyesítettség, stb. mind
szerepet játszhatnak abban, hogy az autó egyeseknél identitás-szimbólummá, az egyén
kifejezőjévé is válik, s ebből (valamint a birtoklási és megszemélyesítő érzelmekből)
egyenesen következik az is, hogy (főleg azok közül, akik identitásuk kifejezőjének is nevezik)
172 Mint ahogy feltehetőleg ugyanezen okból társítják hozzá többen a „polgári” asszociációt is.
173 Így aztán természetesen megtaláljuk az autót „a tönkrement, s ezért nagyon sajnált” tárgyak csoportjában is.
174 Érdekes leírását adja Losonczi Ágnes az autó magyarországi elterjedése kapcsán a hozzá kapcsolódó
mindennapi szokások és presztízsszimbolika kialakulásának. Losonczi (1977)
175 Baudrillardnál az autó szimbolikájához még az intimitás és szabadság képzetei is hozzá társulnak. Baudrillard
(1987)
176 A mindennapi életben úgy, hogy személynevet adnak neki, beszélnek hozzá, „lelket” tulajdonítanak neki; a
filmek fantázia-szimbolikájában pedig -- folytatva ezt a megszemélyesítést --az autók gyakran önálló életre
kelnek, megszólalnak, vagy –mint a mesék griffmadara—szárnyalni kezdenek az égen.
97

többen fontosnak tartják, hogy az autó csak a saját használatukban legyen 177 . (Hogy egy autó
szimbolikája ilyen elemekből tevődik össze, ez többé-kevésbé közismert, az érdekes az, hogy
mindez a kérdőívünk kérdéseire adott válaszokból kiolvasható). Végül, ha megvizsgáljuk,
hogy mindezen elemek közül melyek alkotják az autó szimbolikájának „magját”, azt találjuk,
hogy ma a legtöbben a presztízstárgy-luxustárgy jellegét emelik ki. Úgy tűnik tehát, hogy ez
az a szimbolikus jelentés-mag (az autó, mint a társadalmi hierarchiában fentebbi hely
jelképe), ami a közfelfogásban 178 -- legalábbis e kérdőív tanúsága szerint -- az autó
szimbolikáját leginkább meghatározza; ehhez kapcsolódnak a többi asszociációk. A
modernség például, amely lehet, hogy korábbi korszakokban még meghatározóbb eleme
lehetett az autó-szimbólumnak, néhány év múlva talán már korántsem lesz annyira központi
mozzanat.
A motor jóval kevésbé frekventált szereplője a tárgyszimbolikának. Csak egyeseknél jelenik
meg, náluk hasonló identitáshordozó szerepe van, mint az autónak (hasonlóképpen tartják
fontosnak azt is, hogy csak a saját használatukban legyen). Különbség az autó
szimbolikájához képest, hogy bár ez is jelképe a felnőttségnek, ugyanakkor a kamaszkornak is
(hiszen ezt a járművet már néhány évvel hamarább kipróbálhatják a fiatalok, s mérete is
átmenet a gyermekkor biciklije és a felnőtt autó között). Az autóhoz hasonlóan ez is
szimbolizálhatja egy baráti kör összetartozását, ez is osztozik az autóval a leghasznosabb és
egyesek számára a legféltettebb tárgyak sorsában, de (ma már) szinte alig szerepel
modernség-jelképként, vagy a Nyugat jelképeként, sőt, némelyeknél, akik „öreg keleti
motorokat”, vagy „magyar motorokat” említenek, éppen hogy a Kelet asszociációköréhez
kapcsolódik. Így aztán a motorkerékpár (nem utolsósorban annak is köszönhetően, hogy az
autóhoz viszonyítják) több értelemben is valamiféle másodrendűséget hordoz a
szimbolikájában (nem véletlen, hogy presztízstárgyként, luxustárgyként nem is említik); bár
azok számára, akik rajongói a motorozásnak, számos pozitív eleme van ennek a
szimbolikának, (s bizonyos típusaihoz –például a Harley Davidsonhoz --azért presztízsasszociációk
is fűződnek 179 ). Itt különösen sajnálatos, hogy nem tettünk fel a „szabadságot
kifejezni képes” tárgyakra vonatkozó kérdést, hiszen feltehető, hogy a motor szerepelt volna
177 Mint korábban utaltunk rá, nőknél ehhez még az autó nemi szimbolikája is hozzájárulhat. (Mint ahogy egyes
férfiak pedig az autóhoz kapcsolódó férfierő-képzetek miatt sem osztoznak szívesen a birtokukban lévő
járművön).
178 A „közfelfogáson” egyébként itt azt a szemléletet értjük, ami az emberek többségének képzeteit jellemzi; az
egyes emberek fejében persze ettől teljesen különböző módon is szerveződhetnek az asszociációk, egészen más
fogalmak köré csoportosulva. Az egyéni szimbolika azonban ha eltérhet is a közöstől, attól sosem teljesen
független, valamiképpen ahhoz is viszonyítódik.
179 A Harley a reklámokban hozzátársított imázs sugallata szerint Vadnyugat-szimbólum is; a vadnyugat képzetei
egyébként a motorozás és a lovaglás párhuzamán keresztül is behatolnak a motor szimbolikájába. (Túl azon,
hogy az angol nyelv közvetlenül is átviszi a lovaglás /=ride/ fogalmát a járművek vezetésére, a motoron való
utazás fizikailag is hasonlít a lovagláshoz, s egyes motoros szubkultúrák viseletükkel is aláhúzzák a motoros és a
lovas~lovag közti párhuzamot). A vadnyugati asszociációkat sok, a motorokon gyakran alkalmazott indián jel is
közvetíti a motoros kultúrába. Egy másik, bizonyos motoros csoportok által felidézett „világ” a vadnyugat
mellett a germán militarizmus: több ilyen csoport öltözik a második világháborús német hadsereg motoros
osztagaira vagy egy még régebbi támadó seregre, a viking harcosokra emlékeztető „jelmezekbe”: e csoportok –
gondoljunk például a hírhedt Pokol Angyalaira -- a (minden akadályon átdübörgő, a széllel és a térrel
szembeszáguldó) motor képzetkörének agresszív elemeire építenek, s erősítik fel azokat. Mindazonáltal a
motorozáshoz legalább annyira hozzátartozik a békés és szabad (a testet az időjárás viszontagságainak, a
sebesség veszélyeinek és minden egyéb veszélynek is kitévő) természetjárás képzetköre, mint ezek az agresszív
képzetek, s ez utóbbiak – s a motorosok gyakori összetartása, baráti kört alkotó életformája-- folytán is a motor
sokak felfogásában az autónál emberibbnek, természet közelibbnek tűnik.
98

azon a listán, s még azt is feltételezhetjük, hogy ez esetben talán éppen ez, a motor szabadságjelkép
volta bizonyult volna a szimbólum magjának 180 .
Az autó után a mobil telefont említik a leggyakrabban a többszörös asszociáció körrel bíró
tárgyak között. Ehhez a tárgyhoz a legtöbbször a „modern” és a „trendi”, valamint a
„hasznos” asszociációi társulnak. Nem sokkal kevesebb említést kap a mobil a
„presztízstárgyak” 181 és a „barátok számára fontos tárgyak” között. A fogalom magjának a
„trendi” és a „hasznos” tekinthető: olyan tárgyról van tehát szó, amit ugyan a divat által
felkapottnak, de ugyanakkor nem pusztán talmi holminak, hanem egyrészt valóban a kornak
megfelelő (modern), másrészt nagyon is alkalmas, szinte nélkülözhetetlen tárgynak minősít a
többség, (még ha néhányan a felesleges illetve ellenszenves tárgyak közé sorolják is 182 ); ezt
erősíti az is, hogy a lakatlan szigetre magukkal viendő tárgyak sorában is sokan említik, (és
többször szerepel a „féltett” dolgok között is).. A „trendi” jelleg ebben az esetben erős
közvetlen nyomást is jelent az egyénre a „trend” elfogadása érdekében, (ha egy tárgy a
barátok számára fontos, ez akkor is ilyen nyomást jelent, ha az egyén nem osztja a barátok
véleményét). S persze fontos eleme (ha már nem is magja, mint ahogy valószínűleg néhány
évvel ezelőtt az lett volna) a mobil szimbolikájának a tárgy presztízstárgy-volta is 183 .
Lényeges mozzanata még a mobil szimbolikájának az is, hogy sokan „fiatalos”-nak, (egy
modern, fiatalos életforma jellemző szimbolikus tárgyának) tekintik, (miközben jó néhány
válaszoló számára felnőttség-jelkép is, tehát képzetköre nem annyira a kamasz-korosztály,
hanem inkább a már félig-meddig önálló fiatal felnőttek világához kötődik). Érdekes, hogy a
válaszolók körülbelül fele-fele arányban tartják nőiesnek illetve férfiasnak, ami nem azt
jelenti, hogy nemi szempontból semleges tárgy, hanem azt, hogy mindkét nemhez kötődő
szimbolikus elemek társulnak hozzá. (Többek számára: filigrán, kicsi, csevegésre való =
nőies; dinamikus, üzletember-kellék = férfias) 184 . A mobil szimbolikájába (a külsejére
fordított tervezői erőfeszítéseknek és a reklám-propagandának is köszönhetően) belesugárzik
még az esztétikai minősítés, ha lett volna ilyen kérdés, (néhány vicces mobil-illetve mobiltartó
formára gondolva) talán a „humoros” tárgyak között is szerepelt volna; s jóllehet jellegzetes
180 Gondoljunk olyan kultuszfilmekre és könyvekre, mint a Szelíd motorosok, vagy A zen meg a motorkerékpár
ápolás művészete (Pfirsig)
181 A mobil presztízsjellege általános elterjedésével persze csökkent, de egyrészt még nem tűnt el teljesen,
másrészt mindig vannak olyanok is, akiknek számára egy tárgyhoz hozzátapadnak a korábbi korszakban
kialakult asszociációk, s ezeket idézik fel akkor is, amikor ez már nem tartozik a tárgy közfelfogásbeli
szimbolikájához (erre utal, hogy a mobilt is ma nagyobb számban idősebbek tekintik presztízstárgynak); s
szerepe van annak is, hogy bizonyos, extrákkal felszerelt mobilfajták változatlanul presztízsjelképeknek
számítanak.
182 Akik „ellenszenvesnek” látják, azok ítéletében főleg két mozzanat a meghatározó: a mobil közvetlen emberi
kapcsolatokat helyettesítő, azokat kiszorító jellege (e szimbolikus jelentéssel jelenik meg például a Hook-ban),
illetve a használatához kötődő kulturálatlan (az üzleti szempontokra koncentráló, illetve környezetére tekintettel
nem lévő) viselkedés.
183 Minthogy kezdetben elsősorban vállalkozók és menedzserek üzleti megbeszéléseinek eszközeként tűnt fel az
utcákon, (és az ő életformájuk attribútumaként a filmeken), szimbolikája hozzátapadt e szociológiai
csoportokhoz, s bár mára ez az összefüggés elvesztette dominanciáját, a mobil szimbolikájában maradt valami az
e csoportok társadalmi megítéléséhez kapcsolódó ambivalenciából (de ezen belül persze a presztízsszimbolikából)
is. Ugyanakkor – mivel használata jellemzővé vált a családon belüli, baráti és szerelmi
kapcsolattartásban is – ma már a szorosan összetartozó emberek távolsági kapcsolattartásának jelképe (afféle
láthatatlan köldökzsinór) is, felerősítve az együttlét és különlét e kapcsolatokban mindig jellemző kettősségének
szimbolikus jelentőségét, azt a huszadik-huszonegyedik századi tendenciát, amely egyszerre növeli a
kapcsolatok elidegenültségét, áttételezettségét és mérsékli ugyanezt az elidegenedést éppen a kapcsolatok által.
Az sem véletlen, hogy a mobil a filmekben olykor az egyén menekülésének eszköze, máskor pedig éppen
árulója (segítvén az őt üldöző erőknek az egyén helyzetének meghatározásában).
184 A külön-külön mindkét nemre jellemzőnek ítélt tárgyak terjedése egyébként a nemek társadalmi státuszának
kiegyenlítődését is jelezheti.
99

tömegtermék, imázsához többek szemében -- váltogatható előlap, csengőhang, logo -- hozzá
tartozik az „egyedi”, személyre szabott jelleg is. 185
Nagyon sokak számára meghatározó szimbolikus tárgy a könyv is. Ez a könyv és az olvasás
leértékelődését több vonatkozásban is kifejezésre juttató korban akkor is kissé meglepő (és
bíztató), ha nem felejtjük el, hogy zömében értelmiségi mintával dolgoztunk. A könyv
mindenesetre nagyon lényeges eleme az (értelmiségi) szocializációnak, ezt mutatja, hogy
nagyon sokan jelölik meg mint gyermek-, kamasz- illetve felnőttkorukat (egyaránt) jellemző,
végigkísérő és kifejező, illetve mint fontos megörökölt tárgyat. A kulcselemnek itt az
bizonyul, hogy a könyv a legszívesebben adott és kapott ajándék, vagyis olyan tárgy, ami
különösen alkalmas érzelmi kötődés kifejezésére. A szimbólum magjához tartozik az is, hogy
igen sok ember számára a könyv feltétlenül része az ideális életformának, (amibe persze sok
minden beleérthető a könyv ismeretadó funkciójától kezdve szórakoztató szerepén át addig a
hangulati tényezőig, ami a könyvhöz, mint az egyszerre kellemes és minőségi életet jelképező
tárgyhoz fűződik). Nagyon sok válaszoló emeli ki a könyv hasznos voltát, s nagyon erős a
kapcsolata a baráti körhöz is: a könyv (vagy egyes könyvek) szeretete az autó vagy a motor
rajongóihoz hasonlóan hatékony összekötője az emberek egy-egy csoportjának, s a barátok
vonzódása a könyvhöz vissza is hat az egyénre, (nap mint nap) megerősíti, hogy a könyv
kedvelése nem csak az egyén „dilije”, hanem közös érték. Fent említettük, hogy a lakatlan
szigetre vitt tárgyak között a késsel együtt kimagaslóan a könyv szerepel a leggyakrabban,
ami azt mutatja, hogy a könyv által nyújtott lelki táplálékot nagyon sokan nem csak az ideális
élet részének, hanem alapszükségletnek tekintik. A könyv érzelmi szerepét jelzi, hogy szintén
igen sokan szerepeltetik a különösen féltett tárgyak csoportjában is; ezt az érzést erősítheti (és
egyúttal a könyvekhez fűződő érzelmi viszonyt a múltra vonatkozóan is bizonyítja az a tény),
hogy nagyon gyakran emlékeznek meg a kérdezettek elveszett, illetve tönkrement
könyveikről, amelyek hiánya ma is rossz érzéseket kelt bennük. 186 A válaszolók egy csoportja
a könyv szépségét is fontosnak tartja kiemelni (legszebb tárgyaik között többen neveznek meg
könyveket). Ezek a válaszolók többnyire azt is fontosnak ítélik, hogy a könyv egyedi legyen:
akik a könyvek szépségét értékelik, azok lakásuk díszeinek is tekintik őket, s bár a nyomtatott
könyv lényegéhez tartozik, hogy tömegtermék, egy adott környezetben egy egyedi példány
szépsége éppen környezetétől való különbsége, egyedi volta által érvényesül és hat. A könyv
erős beágyazottsága a fent említett, erős hangulati meghatározottságú életformába, sokak
számára a „polgári” világot is jelképezi, (némelyek szemében pedig a „nemesi” élethez, --
vagy ahhoz is -- kapcsolódik). Mindezek a hozzá tapadó pozitív asszociációk természetessé
teszik, hogy nagyon sokaknál a leginkább vágyott (vagyis vonzó) tárgyak egyike, (csak míg
például az autónál a „vágyott” nagy mértékben összekapcsolódik a presztízs, a társadalmi
hierarchia-beli „fent” képzeteivel, a könyvnél -- még ha a műveltség, a könyv által jelképezett
Tudás a társadalmi hierarchia-képző mozzanatok egyike is -- ez sokkal kevésbé hangsúlyos
tényező: a „vágyott” fogalmának itt inkább a személyes érzelmek adnak jelentést. Végül
eléggé sok megkérdezett érzi úgy, hogy a könyv az ő személyes identitásának is kifejezője,
ami a könyv által képviselt életformával való azonosulás kinyilvánítását is jelenti. (A könyv
igen nagy mértékben eszköze is annak, hogy ez az azonosulás az egyes egyének életében
létrejöjjön; s hogy visszautaljunk kiindulópontunkra: éppen ezért is kulcsfontosságú ez a tárgy
a szocializáció folyamatában).
A kiugróan gyakran említett gazdag képzetkörű tárgyak közé tartozik (ma már) a számítógép
is. E tárgy képzetkörének centrumában a hasznosság áll. Még az eddigieknél is nagyobb
185 Ennek jelentőségéről lásd például Dúll (2003) 19 p.
186 „Minek az elvesztését sajnálom leginkább? Könyvek, könyvek, könyvek. Elajándékoztam, nagytakarítás volt,
kidobtuk, pedig nagyon ragaszkodtam volna hozzájuk.”
100

arányban szerepel azon tárgyak között, amelyek a barátaihoz kötik az embert, (illetve
amelyekre a baráti kör érdeklődése irányul). Ugyancsak erős eleme e tárgy szimbolikájának
az, hogy a „felnőttséghez” kapcsolódik. Ez némileg ellentmondásban áll azzal, hogy a
számítógépes kultúra ismeretében vagy olykor még a számítógép mellett töltött idő
mennyiségét tekintve is ma a legfiatalabbak korosztályai általában lehagyják az idősebbeket.
Viszont ha a számítógépek még ma is tetemes árára gondolunk, (aminek következtében azért
még ma is jellemzőbb az, hogy a felnőtté válás után jut valaki saját számítógéphez 187 ); vagy
ha a számítógép által meghódítható ismeretrendszer jellegét, a számítógéppel végezhető
munkák mennyiségét tekintjük, akkor nagyon is reális, hogy a számítógép és a felnőttség
fogalma (ilyen sokak szemléletében) összekapcsolódik. Nagyon sokan tekintik a számítógépet
az „ideális életforma” részének is, vagyis attól még, hogy munka-asszociációk is társulnak
hozzá, beépül az egyén számára legkívánatosabb életgyakorlatok, s ezen belül az otthon
világába is. Ez a tárgy is azok közé tartozik, amelyek szimbolikájában hangsúlyos még a
modernség. Tudjuk, hogy míg a huszadik század első felének a gépkocsigyártás volt a
húzóágazata, a század végére már a számítógép vette át az (egyik) vezető termék szerepét, s a
modernség legfőbb szimbólumai mindig azon tárgyak közül kerülnek ki, amelyek a fejlődést
diktálják, (s ezzel együtt mindig új s újabb arcot öltve maguk is leginkább igazodnak a
fejlődéshez). A modernség és a fiatalság asszociációi között sok az érintkezés: a számítógép
egyértelműen „fiatalos” tárgynak is számít, amiben ez a képzettársítás (modern, dinamikus,
fejlődő = fiatalos) éppúgy szerepet játszik, mint az, hogy a számítógépes kultúra ma még
egyértelműen döntően a fiatal korosztályok terepe. A számítógép fontossága és drágasága
egyként indokolja azt is, hogy mint az egyik leginkább féltett tárgy is gyakran kerül említésre,
s előkelő helyen van a „vágyott” dolgok listáján is. (egyesek luxustárgynak is tekintik 188 ). A
szigetre magukkal vitt három tárgy között is igen gyakran felsorolt számítógép a sziget
elzártságában egyrészt a kommunikáció fenntartásának lehetőségét képviseli, (e
kommunikációs fontosságára utal, hogy többnyire más elsődlegesen kommunikációs
funkciójú tárgyak alternatívájaként említik); másrészt univerzális használhatósága miatt tűnik
igen alkalmas tárgynak a sziget-szituációban (persze csak akkor, ha a szigeten azért
valamiféle áramforrás található). A számítógépet modernsége, a civilizatorikus fejlődésben
játszott szerepe egyben Nyugat illetve Amerika-jelképpé is teszi (ez is több említést kap).
Végül megemlíthetjük még azt is, hogy -- ellentétben például a mobiltelefonnal – a
számítógépnek határozott „neme” van: a válaszolók (elsősorban nők) a számítógépet gyakran
„férfias” tárgynak minősítik 189 . Feltűnő ugyanakkor, hogy (a könyvvel vagy az autóval
ellentétben) a számítógépet nagyon ritkán titulálják az egyén identitását kifejező tárgynak:
noha működése minden más gépnél jobban „hasonlít” az emberéhez 190 , s noha igen sokan
kapcsolódnak hozzá a szenvedélybetegségek intenzitásával. Lehet, hogy mesterséges
intelligencia ide vagy oda, a (teljesebb) azonosulást (illetve az én-kivetülés érzését) inkább
187 Jóllehet a felnőttek által megvásárolt számítógépet sok esetben a gyerekek is, sőt, nem ritkán döntően ők
használják.
188 Itt érdemes emlékeztetni Mary Douglas és Baron Isherwood elemzésére, amely kimutatja az informatikai
eszközök dominanciáját a legmagasabb státuszú lakásokban, s szembeállítja azt az alsó rétegek táplálkozásdominanciájú
és a középcsoportok lakásainak „ipari” jellegű tárgy-dominanciájával. Douglas—Isherwood
(1979)
189 Bár a központi számítógépes „agyak” szimbolikája némileg eltér a PC-kétől, érdekes, és korunk hegemóniaátrendeződésének
jellemző kifejeződése, hogy számos filmben az ember uralma ellen fellázadó számítógépes
agy viszont: „nő”. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a számítógép a modern filmes ikonográfiában nagyon
sokszor az embert veszélyeztető, azt a maga uralma alá hajtó erő, amely vagy a „tébolyult tudomány”, a
„veszélyessé váló” szellemi termelés vagy az egyes embert a maga roppant és átláthatatlan hatalmának alávető,
vagy elnyelő világtőke jelképe. A PC viszont – a programírás, illetve az Internet adta lehetőségek
asszociációinak köszönhetően – gyakran olyan eszköz ezekben a történetekben, amellyel az egyes ember
esetenként fölül is kerekedhet az óriási rendszerek hatalmán.
190 Vagy talán éppen ezért nem?
101

kiváltja egy olyan eszköz, amely az emberi test közvetlen kiterjesztésének tekinthető, (mint az
autó) 191 , vagy az emberi érzelmek olyan megjelenítőjének, mint a könyv.
A laptop illetve note-book éppen abban különbözik leginkább „nagy testvérétől”, hogy ezt
(az egyébként jóval ritkábban szóba hozott tárgyat) viszont többen is az identitásuk
kifejezőjének ítélik, (talán mert velük együtt mozog, vagy mert az egyén magával hordott,
kiterjesztett memóriájául szolgál).
Ékszerek is sűrűn szerepelnek a különböző listákon. Az ékszerek leggyakrabban a „féltett”
tárgyak között említtetnek. Ez a „féltettség” itt a szimbolika magja is: összeköttetést teremt
olyan, szintén az ékszerekhez gyakran kötődő asszociációk között, mint szépségük, vagy az,
hogy az ékszer erősen kapcsolódik „gazdájához”, (sokak számára fontos, hogy csak a sajátjuk
legyen, nem keveseknek – s érdekes módon több esetben férfiaknak is 192 -- identitásuk
kifejezője is; s a szépség és a személyhez kötöttség követelménye az egyediséget is az ékszer
kívánatos tulajdonságává teszi); mások számára pedig a szeretett személyt idézi fel (s gyakran
találkozunk vele, mint sajnálatosan elveszett, megrongálódott, vagy az egyén számára fontos
öröklött tárggyal), ezek az asszociációk mind megerősítik azt a képzetet, hogy az ékszernek
féltett tárgynak kell lennie. Még inkább fokozza ezt a féltettséget, hogy az ékszereknek (mint
fent utaltunk erre, már ősidők óta) igen gyakran tulajdonítanak oltalmazó szerepet; az
ékszereket sűrűn nevezik meg, mint kabala-, sőt, szakrális tárgyakat. Az ékszerek – egyre
több férfi viselőjük ellenére – egyértelműen nőies, (tehát a nőiséget -- és a nőiességet -- is
szimbolizáló) tárgynak minősülnek még ma is, (igaz, szerepelnek néha a férfias tárgyak
között is, de ezekben az esetekben szinte mindig egy olyan bináris oppozíció egyik
pólusaként, amelynek során a női és férfi ékszereket állítják szembe egymással). Mint
említettük, főleg nők számára a felnőttség megtestesítői is, de sokan (nyilván első tudatos
ékszer-viselésük időszakához kötve) a kamaszkor jellemző tárgyaként is megjelölik. Nőknek -
- és az ékszert identitás-kifejező tárgyként számontartó férfiaknak -- az ideális életforma
képzetköréhez is hozzákapcsolódik az ékszerek szimbolikája. Az ékszerekhez fűződő egyéb
asszociációk eléggé szétágazóak. Van, aki a fiatalsághoz köti őket, (feltehetőleg abból a
megfontolásból, hogy az ékszernek, mint a nemi vonzerő kiemelőjének elsősorban a
párválasztás, a szexuális figyelemfelkeltés időszakában van kiemelt jelentősége). De
felsorolják a presztízs- illetve luxustárgyak között is, hiszen (főleg az aranyékszereknek)
mindig is volt hatalom-, és gazdagság sugallata is. Ezzel összefüggésben szerepel több
válaszban egyeseknél a nemesi, másoknál a polgári tárgyak között is. (Mivel a hatalmi jellegű
ékszerviselés inkább a régebbi korokban volt szokásos, nem meglepő, hogy többen
asszociálnak a nemességre, mint a polgárságra). Éppen a nemesi-polgári ékszerviselés is
indokolja, hogy egyesek – feltehetőleg olyan családok tagjai, ahol az ékszerviselés inkább az
idősebb nemzedékben volt szokásos, illetve ahol ceremoniális örökítés tárgyává vált (láttuk,
hogy az ékszerek között sok az ilyen öröklött darab) – az ékszerhez az „öregség--öregesség”
képzeteit társítják 193 . Az ékszereket a presztízs, illetve a luxus asszociációival övezők közül
többen egyúttal „feleslegesnek” is minősítik őket (ez – a felesleges hivalkodás képzete-- is
191 Thomas Várkonyi a tárgyakhoz való huszonegyedik századi viszony alapvonásaként emeli ki, hogy
elsősorban s mindinkább olyan tárgyak kerülnek a figyelem és a használat középpontjába, amelyek a téri és
időbeli távolságok áthidalását szolgálják (mint az autó) s egyre inkább egyfajta „távjelenlét, egy istenszerű
mindenhol-jelenlét” módján. Paul Virillióra hivatkozva e jelenség lényegét az „egyhelyben mobilitás”
fogalmával jellemzi. Lásd: Virillio (1996) p. 34.
192 Ez talán azért is van, mert a férfiaknál az ékszerviselet (visszatérése) viszonylag új fejlemény, s így az
ékszerviselés a férfiaktól több szembeszegülési hajlamot és ebből adódó tudatos, hangsúlyozott vállalást igényel,
s ez megerősíti az azonosítást a tárgy és viselője között. A nőknél viszont az ékszerviselés (s így az ékszer
szimbolikája is) hangsúlyosabban kötődik a felnőttkorhoz, a felnőtté váláshoz.
193 Az „öreges” ékszerek egyébként nyilván megkülönböztethetők a „fiatalos” ékszerektől; az, aki az ékszert
fiatalság, s az, aki öregség-szimbólumnak tartja, nyilván más-másféle ékszerre gondol.
102

elesugárzik az ékszerek szimbolikájába). Az ékszereknek ugyanakkor vannak egzotikus
fajtái is; ez pedig, visszahatva a fogalomra, mindenféle ékszerhez hozzátársít legalább egy
csöppet az egzotikum képzetköréből is. Végül de egyáltalán nem utolsósorban, (hanem a
könyvhöz hasonlóan a tárgytípus lényegéhez tartozóan) az ékszer jellegzetes ajándéktárgy is,
s mint ilyen, személyek összekötője, személyes érzelmek gerjesztője, többek között éppen e
személyességnek köszönhetően válnak kabalatárgyakká, s néha „szakrális” tárgyakká is.
A válaszolók olykor nem az „ékszert” említik, hanem egyes ékszerfajtákat (nyaklánc,
karkötő, medál, stb.), ezekhez azonban többnyire ugyanazok az asszociációk fűződnek, mint
az ékszer általános fogalmához. Vonatkozik ez a gyűrűre is, azzal a különbséggel, hogy a
gyűrűhöz még erősebben kötődik a felnőttség képzete (ez nyilván főleg a jegygyűrűre és az
érettségi vagy más felnőtté avatási rítus elemeként átadott pecsétgyűrűkre, stb. vonatkozik), és
-- igen ősi asszociációk lappangó továbbélését bizonyítva – a gyűrűt más ékszereknél is
fokozottabban jellemzi a védő és szakrális jelleg is 194 . (De a nyakláncot, medált és karkötőt is
viszonylag gyakrabban tüntetik fel ilyen funkcióban is) 195 . A gyöngy (gyöngyfűzés)
tartalmazza a gyerekkor és kamaszkor asszociációt is, akárcsak a fülbevaló (amelyet egészen
kis lányok is viselhetnek – akár már a csecsemőkortól kezdve); ez utóbbihoz néhány férfinál
(férfi-fülbevaló) 196 viszont a „trendi” jelleg és (ismét a korábban mondottak példájaként) a
hangsúlyos vállalás kapcsolódik, (s ez utóbbi jegyében ők identitásuk kifejezőjének is
tekintik). Speciális jelentésköre van a testékszereknek: ezek elsődlegesen (nemzedéki)
divattárgyak, s mint ilyenek, legtöbbször a „trendi” és a „fiatalos” képzeteit vonják
magukhoz; ugyanakkor azon korszimbólumok közé tartoznak, amelyek ellentétes, a
világképek ütközését kifejező indulatokat is indukálnak, s ezért felbukkannak (s nem csak
idősebbek válaszaiban) az „ellenszenves” tárgyak csoportjában is.
Még a ruhafélék említése emelkedik ki: ez is egy a sok asszociációval körülvett tárgytípusok
közül 197 . Az e tárgycsoporthoz társított egyik kulcsfogalom a „trendi”. Ebben az esetben ez
valószínűleg a „divatos” szinonimája (gunyoros felhanggal vagy anélkül). A ruhák egyik
legfőbb jellemzőjének a válaszolók nagy része divatos (vagy divatjamúlt) jellegüket tartja.
(Az öltözködésnek ebben a felfogásban a lényegéhez tartozik, hogy a divathoz
alkalmazkodjék). A másik, a ruhákhoz is nagyon gyakran hozzákapcsolt fogalom a „nőies”.
Persze vannak, akik férfiruhákat említenek a jellegzetes férfias tárgyak között is, de – még
hangsúlyosabban mint az ékszereknél – a ruha (az öltözködés) inkább a nőkről jut a
válaszolók eszébe, s így szimbolikájába beépül a „nőiesség” képzete. (Ezen asszociációkör
alapján minősül az öltözködésével túl sokat törődő férfi – úgy látszik még ma is sokak
ítéletében-- nőiesnek). Ugyanígy bizonyul a legtöbb válasz szerint a ruha jellegzetesen
„fiatalos” tárgynak is. (Ennek oka ugyanaz lehet, mint amit az ékszereknél feltételeztünk).
Ebből viszont az is következik, hogy a jellegzetesen fiatalos öltözködést viszont
megkülönböztetik attól, ami nem fiatalos, s így az „öregesnél” is szerepelnek ruhák (a
„fiatalos” ellentétei, régi, divatjamúlt öltözékek) 198 . Ezt a „felesleges” tárgyak
194 A „Gyűrűk Ura” és a sikere nyomán keletkezett töméntelen fantasy kultusza az ezredvégen újra felerősítette
ezt az ősi szimbolikát.
195 Mindegyik kör-jellegű, az ujjat, a csuklót illetve a nyakat körbevevő, körbeölelő alakzat.
196 Érdekes, hogy a több évszázados lappangás után minden különösebb nehézség nélkül (egy rövid átmeneti
szakasz után) felelevenedett az a szimbolika, amelyben -- például a kalózoknak a romantikus filmek által is
közvetített fülbevaló-viseletére utalva – a (férfi) fülbevaló már nem a homoszexuális nőiesség. hanem a
(fokozott) férfiasság szimbólumának tekinttetik (legalábbis a társadalom egyes csoportjainak szemében). A
többség persze a fülbevalót még ma is alapvetően női, (és ennek megfelelően „nőies”) tárgyként azonosítja.
197 A ruhák szimbolikájáról lásd például Klaniczay—S.Nagy (1982)
198 A „fiatalos”—„öreges” ellentétet gyakran színezi a „lázadó”—„konvencionális” ellentét is: az egyes új
nemzedékek a maguk viseletét gyakran szüleik illetve a hivatalos világ viselete tagadásának, s mint ilyet
„szabadság” és/vagy „természetesség” szimbólumnak is tekinti.
103

megnevezésénél is kiemelik: a „felesleges” a ruhák közül a „régivel” azonosítódik. (Ez a
szemlélet készteti a nem divatos ruhák lecserélésére, kidobására a fogyasztói társadalom
embereit – s ez a szemlélet megkérdezettjeink körében, úgy tűnik, eléggé elterjedt). A
további, a ruhafélékre vonatkozó asszociációk több válaszoló-típus között oszlanak el. Aki a
ruhák fontos elemének tekinti, hogy azok szépek legyenek, (s tárgyai között legszebbekként
ruhákat tart számon), az gyakran egyúttal fontosnak ítéli a ruhák egyediségét is. Egy másik,
népes típus képviselői a ruhákat elsősorban „hasznosakként” tartják számon, s ez náluk
gyakran együtt jár a „felnőttség” szimbolikájával; aki nem a ruha küllemét, s főleg nem
divatosságát, hanem használati értékét helyezi előtérbe, az egyúttal komolyabbnak,
felelősebbnek is mutatkozik, s a felnőttség sokak számára éppen ezt jelenti. Ennél a típusnál
jelenik meg leggyakrabban a megrongált ruhák sajnálata is. Mindkét válaszoló típusra
jellemző, hogy a ruhákat az „ideális életforma” feltételei közé sorolja (de persze nem
feltétlenül ugyanazon értékrend alapján). Mind a ruhák szépségének és egyediségének
hangsúlyozói, mind pedig hasznosságuk és a felnőttséghez kötődésük kiemelői gyakran
említenek öröklött ruhákat is, (az első csoport nyilván inkább azok különlegessége és
szépsége, a második talán inkább a nemzedékeken át viselhető ruhák praktikus volta miatt).
Ismét más típus az, akinek számára a ruha annyira központi jelentőségű, hogy szinte minden
kérdésre ruha-példával válaszol, (s ezzel egyúttal azt is sugallja, hogy az öltözködéssel szinte
mindent ki lehet fejezni.) A leggyakrabban egyébként a már említett fiatalság—öregség,
divatosság—divatjamúltság, illetve nőiesség—férfiasság párokon kívül a paraszti—polgári—
nemesi—szocialista, illetve a keleti—nyugati—amerikai—magyaros jelleg különbségeit
ábrázolják jellegzetes ruhadarabokkal. A ruhaféléknél is jelentősége van annak, hogy szívesen
adott és kapott ajándéktárgyak, s ezzel összefüggésben vágyott (s például ajándékba kért)
tárgyak is. Éppen azért alkalmasak erre különösen, mert szimbolikájuk egyszerre tartalmazza
a hasznosság és a szépség valamint az egyediség elemeit, így akármelyik értékrendet is
preferálja az egyén, a ruha hasznos ajándék is, meg személyes ajándék is lehet. Végül a ruha
többek válaszaiban a barátok által fontosnak tartott tárgy: az öltözködés is olyan területe az
életnek, amellyel kapcsolatban egy-egy referencia csoport erős nyomást gyakorolhat az
egyénre, -- például a divat követésére késztetve őt (is). Érdekes, hogy aki e kérdésnél
megnevezi a baráti körét, az gyakran a lakatlan szigetre vitt három tárgy között is említ
ruhákat, illetve – több esetben --.a ruha (egyes különlegesebb ruhák) presztízstárgy voltát is
hangsúlyozza. (Mindkét összefüggés azt is bizonyítja, hogy a közvetlen referencia csoport a
társadalmi elvárásoknak több szinten is – viselkedésbeli mintakövetés, világképátvétel --
hatékony közvetítője lehet).
A ruhafélék között a bunda szerepel még külön szimbolikával: ez erősen presztízs-, és luxusjelkép,
(ebből adódóan hozzákapcsolódik még a „felnőttség” képzete és többen említik
fontosabb „öröklött” tárgyaik között is).
Az ezután bemutatandó tárgyak a megkérdezettek már jóval kisebb csoportjának válaszait
képviselik.
Viszonylag többen idézik fel a tollhoz fűződő különböző képzeteket. A szimbolikus magot
ebben az esetben a „hasznosság” és a tollhoz kapcsolt „szép” „féltett” és „védő” képzetekből
összeálló érzelmi kötődés alkotják. A legtöbben a hasznos tárgyak közt említik, de feltűnően
sokan tartják a tollukat védőerejű kabalának (sőt, néha „szakrális” tárgyuknak is). Ez nyilván
összefügg a minta értelmiségi jellegével, a tollnak az (értelmiségi) hivatás jelképeként
betöltött szerepével (illetve a gondolatok rögzítésére szolgáló funkciójával) is 199 . Ezzel
összefüggésben kerül be az „ideális életforma” tárgyai közé, (illetve néhány esetben a
lakatlan szigetre viendő legfontosabb holmik közé is). Fontos, többek által kiemelt eleme
199 A szexuális szimbolika itt figyelembe vehető jelentőségéről a korábbiakban már eleget szóltunk.
104

szimbolikájának a „felnőttséggel” való kapcsolata (megfontolt-leírt gondolatok, felelős
aláírások, stb.), s a többek által jelzett identitás-kifejező szerepe is (az írás, mint én-kivetítés);
amiből önmagából is következik, hogy többeknek fontos, hogy a tolluk csak a sajátjuk legyen,
(és gyakran szeretik ajándékba kapni is). A toll asszociációköréhez az értelmiségen kívül más
szociológiai csoport nem kapcsolódik, kivéve azt, hogy némelyek a márkás tollakat, vagy
például az aranytollat fontos gazdagság-szimbólumként említik meg a luxustárgyak között. A
toll ezenkívül alkalmas a tradíciók (és a tradicionalizmus) kifejezésére (egy válaszoló ilyen
értelemben utal a Parker tollra), nosztalgia érzékeltetésére (például a golyóstollal szemben a
töltőtollra vagy akár a mártogatós tollra való emlékezéssel), sőt, valamiféle „humoros” attitűd
jelzésére is (például a sztriptíz-tollak révén).
Viszonylag gyakran kerülnek említésre képek, festmények, egyéb műalkotások. Eléggé
magától értetődő 200 , hogy ezek a leggyakrabban a „legszebb tárgyak” között szerepelnek.
Érdekes ugyanakkor, hogy ehhez a tárgytípushoz mennyire különböző attitűdökkel
közelítenek az egyes válaszolók. Vannak, akik számára a képek elsősorban
„presztízstárgyakat” és „vágyott” tárgyakat jelentenek. Egy másik válaszoló típus számára
„öröklött”, „féltett” és a rétegidentitásra is utaló jellegzetesen nemesi vagy polgári tárgyak. E
két válaszoló típus számára tehát egy elérendő illetve megőrzendő társadalmi státusz és
életforma jelképei is. (Akik a leggazdagabb társadalmi csoportok műtárgy-birtoklására
gondolnak, azok számára a „luxus” szimbóluma is). Mind a mintakövetés, mind az
identitásőrzés kifejeződhet abban a harmadik válaszkombinációban, amikor a képek az
„ideális életforma” részeként is, s a „nemesi” (vagy polgári) világ jelképeiként is
megemlíttetnek. Ismét máshová (talán az érett műértésre és műélvezetre) helyezi a hangsúlyt,
aki számára a kép az „ideális életforma” része, ugyanakkor a „felnőttséggel” való kapcsolatát
és „egyediségének” fontosságát is kiemeli. Egy újabb választípusban a „baráti körének
fontos” és az „identitáskifejező” jelleg kap hangsúlyt, a műértés és műélvezet mint egy sajátos
(értelmiségi) csoport összetartója 201 . A rajzok is gyakran identitáskifejezők, (s gyakran
kerülnek szóba a lakás legszebb tárgyai között is) ám ezeknek – mint a gyermeki kreativitás
egyik első terepének – hangsúlyos szerepe van az életkorok szimbolikájában is. Sokaknak
gyerekkorukat, illetve kamaszkorukat is jelképezi, s minthogy sok az alkotóművész, építész,
nekik nem ritkán a felnőttség jelképe és az identitás kifejezője is. 202 A rajzoknál is többek
említette válasz a „baráti kör számára fontos”; ehhez itt gyakran az „ajándékba ad” is társul:
abban a társadalmi csoportban, amely értékeli az egyén vizuális kreativitását, a rajz a
személyek összekötője; alkotója személyét megtestesítő, s így a szó szoros értelmében és
hangsúlyozottan személyes ajándék lehet.
A fénykép leggyakrabban a szeretett személy képét jelenti, s ily módon kap sok említést a
szigetre viendő három tárgy illetve az oltalmazó erejű kabalatárgyak között. Számos esetben
azonban nem derül ki a válaszból, hogy mit ábrázol a fénykép, így amikor többen mint
legféltettebb, vagy legszebb tárgyukként említik, ez is vonatkozhat a szeretett személyek
képeire, de lehet tájkép, művészfotó, önmaguk valamely korábbi állapotát megörökítő emlék
200 Különösen a polgári társadalom művészetkultuszát figyelembe véve magától értetődő egy olyan kultúrában,
amelyet egyébként is a polgári társadalom értékrendszere irányít.
201 Az utóbbi évek népszerű irodalmában bukkan fel egy érdekes toposz: a képekbe (festményekbe) rejtett
üzenetek motívuma. Ez a képek szimbolikájába (újra) beleviszi a festészet kezdeteikor hozzájuk kapcsolódott
mágikus elemet: a festmények, mint egy magasabb (tudatú) világgal való összeköttetés tárgyai… A festmények
illetve a festészet szimbolikájának ez a mágikus-misztikus eleme azonban kérdőívünk válaszaiban még nem
mutatkozik, kérdés, hogy a posztmodern irodalom és ponyva hatására elterjed-e a jövőben?
202 Érdekes módon a kamaszkort többen hozzák összefüggésbe a rajzokkal, mint a gyerekkort, talán azért, mert a
művész pályát választók számára többnyire ebben az időszakban dől el a pályairány, ebben az életkorban
rajzolnak nagyon sokat, hogy készségeiket a művészeti egyetemi felvételhez kellő szintre fejlesszék.
105

vagy bármi más is. A „barátok számára fontos” ebben az esetben vagy egy, a fényképezést
hobbyjának vagy hivatásának tekintő csoportra utal, vagy, nagyobb valószínűséggel, a közös
múltnak a fényképek segítségével történő felidézésére. Ez utóbbi értelmezéshez kapcsolódik
az, amikor valaki a fényképet a kamasz-, vagy gyerekkort jelképező tárgynak tekinti. Szerepel
a nagy becsben tartott öröklött tárgyak sorában is, ilyenkor a család (illetve a szeretett
felmenők) múltjának továbbvitelét is jelképezi 203 . A fényképezőgéppel kapcsolatban
leginkább azt emlegetik, hogy hasznos tárgy, és egyesek azt is fontosnak tekintik, hogy csak a
sajátjuk legyen (illetve a féltett tárgyak közé sorolják, amihez ilyenkor néha az is társul, hogy
az egyik legszebb tárgyuknak minősítik).
A bútoroknak persze főleg külön-külön van szimbolikus jelentése (egészen más szimbolikus
képzetek kötődnek a szekrényhez, az ágyhoz vagy az asztalhoz) 204 , de a legtöbb válaszoló
együttesükben, mint a lakberendezés egészét említi őket, leggyakrabban az ideális életforma
feltételei között. Aki utal a bútorokra, az gyakran alapvető összehasonlítási eszköznek is
tekinti őket: különböző, rájuk jellemző bútorokkal jellemezve az egyes szociológiai
csoportokat: öregeket—fiatalokat, a paraszti, a polgári, a nemesi, a szocialista életformát, az
egzotikumot vagy a modernséget (de szerepel a nőiesség és a „trendiség” jelképei között is)..
Mivel a bútor beszerzése nagy kiadást jelent, gyakran szerepel továbbá a presztízs- és
luxustárgyak, a vágyott, a féltett és az ajándékba kapni vágyott tárgyak között is, s nem ritka
az sem, hogy a „barátok számára fontos” tárgyak sorában említik, ami itt főként azt jelzi,
hogy -- éppen a bútorvásárlás jelentős anyagi terhei miatt (és a bútornak ebből is fakadó
presztízs-szimbolikájának is köszönhetően) – sokak életében (így válaszolóink barátainak
életében is) az egyik központi téma és ambíció a megfelelő lakberendezés kialakítása. A
bútorok gyakran öröklött tárgyak is, ez egyrészt a nemzedékek folytonosságának, az
életforma-hagyományok őrzésének jelképévé is avatja őket, másrészt azt jelezheti, hogy – a
bútorok drágasága miatt – egy-egy nemzedék rá is szorulhat arra, hogy felmenői régi bútorai
között éljen akkor is, ha ezek a bútorok nem az ő igényeiknek megfelelőek. Ennél a
tárgycsoportnál az lehet feltűnő, hogy a bútorokhoz személyes, érzelmi asszociációk kevésbé
kötődnek, mint az eddig említett többi tárgyhoz 205 , bár előfordul, hogy szépségét
hangsúlyozzák, ami azért érzelmi viszonyra utal.
Mint láttuk, a fiatal generációk életében igen nagy jelentősége van a zenehallgatásnak, ezen
belül is gyakran emlegetik a CD-ket és CD-lejátszókat, a discmant, stb. Ezt a tárgytípust a
legtöbben féltett holmijaik között tartják számon, (akár azért, mert maguk a lejátszók
értékesek, akár a lemezeken megörökített kedvenc zeneszámok megőrzése érdekében). Részei
az „ideális életformának”, a „barátok számára legfontosabb” dolgok körének, nem kevesen a
lakatlan szigetre is magukkal vinnék, többek tárgy-vágyai is ekörül forognak. Így aztán
magától értetődő az is, hogy gyakori ajándék-tárgy, s a leginkább sajnált elvesztett dolgok
között is többször szerepel. Mindez azt jelzi, hogy egyrészt tekintélyes helye van a tárgybirtoklás
világában, másrészt olyan birtokolt tárgy, amelynek a birtoklásához gyakran érzelmi
involváltság is társul. Akik annyira összefonódnak a zenehallgatással, hogy e tárgyak
„identitásukat kifejező” tárgyaknak tűnnek, hajlamosak egyúttal „legszebb” tárgyaik között is
203 Bár a fénykép nem büszkélkedhet még több évszázados múlttal, a viharosan fejlődő képrögzítési
technikáknak hála ma már – legalábbis a régi technikákkal készült fénykép - szinte archaikusnak számít. Amikor
valaki a múltat akarja jelképezni, ennek egyik gyakori eszköze éppen az elsárgult-megbarnult fénykép. A régi
tárgyak több generációt is kiszolgálhatnak, nem kötődnek annyira egy-egy meghatározott korszakhoz, nem
teszik annyira lehetővé a múló idő átélését, mint az akkori pillanatot egyszer s mindenkorra rögzítő fotó.
204 A bútorok szimbolikájáról részletesebben lásd Kapitány—Kapitány 2000/a (pp 115-128)
205 Feltehetőleg azért is, mert az ilyen érzelmek inkább egyes bútorokhoz kapcsolódhatnak, így például az egyik
válaszoló – akár önirónia ez, akár nem -- az ágyát egyszerre tekinti gyerek-, kamasz-, és felnőttkora egyik
legfőbb jelképének, s ezek után nem csodálhatóan a saját identitását leginkább kifejező tárgynak is.
106

számon tartani őket. Ezek a leggyakoribb asszociációk. De vannak, akik e holmik
hasznosságát, mások modern, fiatalos, „trendi” illetve a kamaszkort kifejező jellegüket
hangsúlyozzák. Ez a nemzedéki jelleg is jelentős szerepet kap a tárgy szimbolikájában, és
abban is, hogy ilyen erős birtoklási érzelmek kötődnek hozzá. (A discman különösen erősen
kapcsolódik a „fiatalosság” képzetéhez, markáns szimbóluma a fiatalos életformának) 206 .
A cipőt legtöbbször a „nőies” tárgyak között említik, egyrészt valószínűleg arra gondolva,
hogy a nőknek különösen fontos, hogy milyen cipőt vegyenek fel; másrészt talán a freudi
szimbolika alapján, amelyben a cipő, mint üreges tárgy inkább a női princípium kifejezője 207 ,
harmadrészt, s persze ez a legerősebb képzettársítás, sokan hivatkoznak a magas sarkú cipőre,
mint a női viselet egyik legegyértelműbb megkülönböztető darabjára. 208 . A cipő
szimbolikájában együttesen meghatározó ”szép”, és „hasznos” volta (ha a cipő szépségét
emelik ki, akkor fontos az is, hogy egyedi legyen). Mint divattárgy, mércéje a „trendiségnek”
is. Akinek „identitását kifejező”, az hangsúlyozza azt is, hogy csak a sajátja legyen. Akiknek
az öltözködés jelentős szerepet játszik az életében, annak a cipő is gyakran egy az életalakulás
szimbolikus jelzései közül: van, akinek minden életkorról egy-egy cipő jut eszébe, s így
cipővel szimbolizálja a gyerek, a kamasz, és a felnőtt kort is, másnál csak az egyik életkort
testesíti meg az akkor kapott cipő. Mindenesetre többen felsorolják az ideális életforma
feltételei, és a vágyott tárgyak között is. 209 Ha a cipő jellegzetesen női, a csizma (a hosszú
szárú női csizmák több évtizede tartó divatja ellenére) egyértelmű férfi szimbólumnak tűnik
(egyébként a hagyománnyal, a férfi csizmaviselettel összhangban). Erre, a hagyományos
magyar férficsizmára gondolva említik jellegzetes magyaros tárgyként is. Ezenkívül (és
ugyancsak a férfiasság képzetköréhez kapcsolódva) Nyugat-, és Amerika-jelkép is (cowboycsizma),
és említik (az éppen az ezeket a jelképeket több nemzedék divatjában is preferáló)
kamaszkor szimbólumaként, és természetesen hasznos tárgyként is. Ugyancsak a férfiasság és
a kamaszkor asszociációi tapadnak a bakancshoz is; és érzelmek is: többen említik a sajnált
tönkrement, sőt, az egyén identitását kifejező tárgyak között is. (Utóbbi esetben feltételezhető,
hogy az identitás erősen kötődik ahhoz a szubkultúrához, amely a bakancsviseletet preferálja).
A szemüvegnél a legfontosabb elem a nélkülözhetetlenség. Ezért a legtöbbször a „féltett”, a
„hasznos”, az ideális életvitelhez szükséges és a lakatlan szigetre magukkal viendő tárgyak
között említik szemüveges gazdáik. Ugyanezért szerepel a sajnálatosan tönkrement tárgyak
csoportjában is, illetve azok között, amelyekre különösen vigyáznak. 210 Más képzetkör
206 Ezt is, a DVD-t is többen szerepeltetik a „trendi” kategóriában is. A walkman és discman ugyanakkor annak
az attitűdnek is jelképévé válik, amellyel sokan a kor emberei közül „kilépnek” a világ zavaró káoszából,
kizárják annak zajait és – legalábbis a hallás csatornáján keresztül – időlegesen átlépnek egy másik, ízlésükszerinti
és/vagy nyugalmasabb és/vagy tisztább, nemesebb, stb. világba.
207 És a női szexualitás előtti férfi-hódolat jelképe is a Hamupipőke-történet szimbolikájától a dívák cipőjéből
ivott pezsgő tizenkilencedik századi szokásáig; a tárgyfetisiszták egyik leggyakrabban használt tárgya is éppen a
(női) cipő. (A szimbólumok alakulásának bonyolultságát mutatja ez a kultikus jelleg, hiszen a lábbeli a
ruházatnak éppen az a része, amely a lábbal együtt a test legalantasabb szférájához és a porban-sárban gázolás, a
tisztátalanság képzeteihez kapcsolódik, s amelyet –éppen e szimbolikát követve—sok lakásba csakúgy mint a
mohamedán templomokba be sem engednek).
208 Itt jegyeznénk meg, hogy ha a nemek közötti kiegyenlítődés az öltözködés uniszexizálódása irányába hat is,
ez a kiegyenlítődés egyirányú: míg a női viseletben polgárjogot nyert a korábban egyértelműen férfi-jelkép
nadrág, vagy nyakkendő, a férfiak – néhány bátortalan kísérlettől (és persze a hagyományos skót viselettől)
eltekintve – nem tértek rá a szoknyaviselésre, és a magas sarkú cipő is egyértelműen női „privilégium” maradt. A
közeledésnek ez az egyirányúsága is jelzi, hogy a társadalom még mindig férfidominanciájú.
209 Sajátos a cipő kabalatárgyként való használata: autókban oltalmazó kabalatárgyként gyakran függesztik fel a
gyerekek első kiscipőjét is.
210 A szemüveg szimbolikájában, a szemüveghez fűződő képzetekben mindmáig tetten érhető az ambivalencia: a
sokat olvasó (s ezért megromló látású) „tudós” tisztelete és a csökkent látóképességű, tehát tökéletlen embert
illető „lesajnálás”.
107

kapcsolódik e tárgyhoz, amikor öröklött tárgyként jelenítik meg: ilyenkor nyilván valamely
szeretett személy emlékének őrzője lesz (a szemüveg az órával az együtt azon tárgyak
egyike, amelyek „elárvulása” – funkcióvesztése -- a leggyakrabban szimbolizálja viselőjük
halálát, elvesztését). Egy válaszoló, aki a régi tárgyakat általában is igen nagy becsben tartja,
presztízstárgyként beszél egy ilyen régi, öröklött szemüvegről, s egyes fajtái (például
napszemüveg) szóba kerülnek mint „trendi” divattárgyak, illetve „fiatalos”, (vagyis
nemzedékjelölő) tárgyak 211 , mások (például fényre sötétedő, párásodást gátló speciális
szemüveg) pedig még luxustárgyakként is.
Az óra legtöbbször említett sajátossága presztízstárgy-volta 212 . Ezért is, (meg azért is, mert
könnyű elveszteni) többen említik a féltett, és a különösen sajnált elveszett tárgyak között is.
Gyakran öröklött, a nemzedékek folytonosságát, az egymástól átvett „felnőtt” szerepet is
jelképező tárgy az óra, amelynek természetesen hasznos (mindennapjaink időbeosztását
irányító) volta is szóba kerül. Szerepel a szép és az egyedi tárgyak sorában is (a
presztízstárgyak és a szépség viszonyában nem mindig lehet eldönteni, -- s áll ez az órára is --
hogy többek között azért lett-e presztízstárgy, mert szépnek tartják, vagy azért tartják szépnek,
mert presztízstárgy) 213 . Néhányan identitásuk kifejezőjének is tekintik (valószínűleg a hozzá
fűződő érzelmek, személyes jellegük vagy szépségük-különlegességük miatt. De az sem
zárható ki, hogy az óra által megtestesített olyan tulajdonságok is szerepet játszanak ebben,
mint a pontosság, megbízhatóság, vagy „az idő = pénz” szemlélet pragmatizmusa.).
Megemlíthető még az órák szimbolikájának az az eleme, ami Nyugat-jelképpé teszi (elég, ha
csak az oroszok anekdotikusan közismert, sokat karikírozott óra-fetisizmusára gondolunk).
A porcelánnak is leghangsúlyozottabb tulajdonsága az, hogy „féltett” tárgy, ezt értéke
mellett nyilvánvalóan törékeny természete is indokolja. Ma már kevésbé kerül előtérbe
presztízstárgy jellege, aminek – és persze dísztárgy-voltának, amire a hozzá kapcsolódó
„szépség”-asszociációk emlékeztetnek-- viszont nagy valószínűséggel komoly szerepe van
abban, hogy mindmáig jellegzetes ajándéktárgy, s többen sorolják a vágyott, az ajándékba
szívesen kapott, és a becsben tartott öröklött holmik közé is. Néhányan jellegzetes magyaros
tárgynak tekintik 214 , nyilván (a magyar turisztikai ipar kedvelt ország-imázs hordozói), a
herendi (és Zsolnay) porcelánok alapján.
A fogkefe leginkább a „privacy” szimbóluma: a hozzá legkiemeltebben kapcsolódó
asszociáció, hogy ez az a tárgy, amit legkevésbé osztunk meg másokkal. Ezenkívül nyilván az
ápoltság, a higiéné és a civilizáltság jelképe, s szóba kerül elektromos változata is, mint a
modernség és a luxus szimbóluma, de – éppen mert a (hagyományos) fogkefe esetében olyan
211 Ezt a szerepet egyébként több nemzedék óta betöltik: a napszemüveg feltehetőleg először rejtő jellege, az
általa kölcsönzött titokzatosság miatt lett (lázadó) fiatal nemzedékek jelképe; ez ötvöződött (illetve
váltogatódott) a tengerparti nyaralás jellegzetes tárgyaként a jóléti semmittevés képzeteivel (amelyek a
munkálkodó középkorúakkal szembeállítva) szintén inkább egyes fiatalok életformáját jellemzik.
212 Az óra szerepéről lásd Prékopa (2002)
213 Mindenesetre a kérlelhetetlen időmúlás (és a halál) valamint a teremtett rend erős szimbóluma is az óra: a
dolgoknak a szokott mederből való kilépését, a világ áttekinthető rendjének felborulását misztikus filmek és
könyvek gyakran az órák „megbolondulásával” jelképezik; ugyancsak e filmekben és könyvekben óraütések
jelzik a szellemvilágba átvezető kapuk megnyílásának vagy bezárultának idejét; de hogy valóságosabb példára is
utaljunk: az évváltást jelző szilveszteri órakondulásnak is mindmáig megvan a (mágikus asszociációkhoz
kapcsolódó) ereje.
214 Azok a Kelet-asszociációk, amelyek a tizennyolcadik században még erősen hozzátapadtak a porcelánhoz (s
melyeknek egzotikuma a technika finomságával együtt játszott közre abban, hogy a porcelán az elegancia
megtestesítőjévé válhatott) mára már szinte teljesen eltűntek, (a nyugati nagy porcelánüzemek, a Meisseni és
egyéb porcelánok ismeretében) a porcelán inkább Nyugat-, s mint a hivatkozott példa mutatja, akár magyarságszimbólummá
is vált.
108

tárgyról van szó, amely nagyon hangsúlyosan hétköznapi; egy mindennapi beidegződött
cselekvéssor eszköze, s e folyamat gépesítése elidegenedett, és a hétköznapi ember világától
idegen fejleménynek, és az elpuhultságot eredményező öncélú technicizáltság példájának
tűnik – az elektromos fogkefét a feleslegesség egyik jellegzetes megtestesítőjeként tartják
számon.
A gyertya (főleg fiataloknál) igen gyakori az ajándékba adott és kapott, valamint a legszebb
tárgyak között. Abban, hogy a gyertya ennyire divatos dísztárgy lett, szerepet játszanak a
hozzá fűződő, a keleti kultúrákra utaló asszociációk, amelyek a tűz és a fény hagyományos
vonzerejével és a gyertya szakrális, a lélek-képzettel összekapcsolt jellegével együtt a
misztikum és a bensőségesség hangulatát közvetítik, így a gyertya a posztmodern, illetve a
New Age korszakában különösen alkalmas arra, hogy egy-egy érzelmi viszony – a kor
szellemét is hordozó -- tárgyi kifejezője legyen. (S többek között ezért is megjelenik a
„különösen féltett” tárgyak körében is) 215 .
A kozmetikumok 216 , s különösen a parfüm alapvetően nőiesség-jelképek, (bár bináris
oppozíciókban szerepelnek férfi-kozmetikumok is, mint a férfiasságot kifejező
tárgyak 217 ).Ugyanakkor a parfüm (és egyes egyéb, drága kozmetikumok) a luxus-szimbolika
részét is képezik 218 : ez és az egyén különbözés-igénye egyaránt indokolja, hogy a parfümhöz
többen hozzátársítják azt az igényt is, hogy csak a sajátjuk legyen 219 . Luxusjellege és az
egyénhez (annak intim szférájához) fűződő jellege miatt ez is igen alkalmas, szívesen adott és
kapott ajándéktárgy, összetartozás-jelkép is. (A „luxusjelleget”, azt, hogy ez jellegzetesen
„nőies” dolog és hogy szeretik ajándékba kapni ennél a tárgynál említik együtt a
leggyakrabban).
A különböző szerszámok eléggé magától értetődően szerepelnek a hasznos, a felnőttkort,
felnőtté válást megtestesítő és az ideális életforma feltételei közé tartozó, illetve a lakatlan
szigeten is nélkülözhetetlen tárgyak listáján. Az már a szerszámokhoz (munkájához) való
fokozott kötődést jelez, amikor valaki a legféltettebbek közé is besorolja, illetve azt
hangsúlyozza, hogy szívesen kapná ajándékba. A szerszám még fokozottabb jelentőségének
jele, ha identitásuk kifejezőjének is nevezik. Mivel ez az identitás-érzés, és a felnőtté válás
gyakorta a kamaszkorban alapozódik meg, többen (főleg persze férfiak) a szerszámokra, mint
215 A gyertya lélek-, illetve élet-szimbolikáját szép példával gazdagította Tarkovszkij, amikor Nosztalgia című
filmjében az elé a próba elé állítja hősét, hogy úgy vigyen át egy égő gyertyát egy szélfútta medencén, hogy
lángját (a hitet, a tisztaságot, magát a lelket) mindvégig megőrzi.
216 Feltűnő, hogy az idős válaszolók gyakran említenek tisztálkodó szereket, ez az öregkor sok esetben beszűkülő
figyelmét, a testtel való (egyre nehezebbé váló) foglalkozás növekvő jelentőségét is jelzi.
217 Ez néhány évtizede még nem biztos, hogy így lett volna: feltételezhetjük, hogy az utóbbi időszak
reklámjainak igen nagy szerepük van abban, hogy a „férfias illatokat” hordozó férfi-kozmetikumok férfiasság
jelképekké válhattak. Visszautalva az előző lábjegyzetre, ez éppen egy olyan kivételes területnek tekinthető, ahol
a férfiasság szimbolikája vett át egy korábban kizárólag a női oldalon használt jelképet. (De talán nem véletlen
az sem, hogy ez a változás éppen ezen a területen történt. Míg a női emancipáció például a politikai és gazdasági
esélyek terén még nem számolta fel a társadalom férfi-dominanciáját, a nemi elidegenülésben, a másik nem
tagjainak szexuális tárgyként való felfogásában és használatában nagy lépések történtek – legalábbis egyes
szubkultúrákban -- az utóbbi évtizedekben a kiegyenlítődés felé)
218 Ehhez kötődően a parfümöt igen sok (pozitív) asszociációval veszi körül a reklám. Hankiss Elemér például
részletes elemzésben mutatja ki, hogy mint ruházzák fel a parfümöt a fiatalság, az egészség, az erő, az
ártatlanság, az érzékenység, a teljesség, a spiritualitás értékeivel a reklámokban hozzájuk társított képzetek.
(Hankiss 1998. pp. 205—218). S nem véletlen, hogy a posztmodern irodalom egyik korai darabjában, Süsskind
intellektuális krimijében éppen a parfüm, a dekadens kifinomultság és a nemi vonzerő a fenti értékekkel is
átszőtt jelképe köré szerveződik a cselekmény.
219 Jellemző, hogy ma az egyes parfümöket különböző világsztárokkal személyesítik meg, s úgy hirdetik a
parfümöket, hogy „vedd meg X. Y. illatát”.
109

a kamaszkorukat is megtestesítő tárgyra hivatkoznak. Főleg művészeknél és iparművész
hallgatóknál, (de nem csak náluk) látható, hogy a szerszámok mindezen kívül egyúttal a
barátok számára (is) fontos (tehát a csoport számára közös értéket képviselő) tárgyak; s egyegy,
az ember „kezéhez nőtt” alapszerszám egyúttal olyan tárgynak is számít, amit az egyén
nem szívesen oszt meg másokkal, amelynél fontos, hogy csak a sajátja legyen 220 .
A szerszámok között különleges helye van a sokféle célra használható, (ezért igen gazdag
szimbolikájú) késnek. A kés ősi szimbolikájában együtt van az ölni képes agresszivitás és az
ember céljainak a különböző anyagok ellenállását legyőző szolgálata; az áldozás és a gyerekre
leselkedő veszély, a megszentelt kenyeret felszelő, és a mérgezett sebet kitisztító mozdulat, a
„kés nélkül nem is igazi férfi” férfiak, és az ennivalót varázslatos gyorsasággal aprító
háziasszonyok 221 . Mindezek az asszociációkörök meghúzódhatnak a kés gyakori említése
mögött, ha explicit módon nem is jelennek meg a válaszokban, de hogy mennyire fontos
tárgyról van szó, azt azért jelzi, hogy a lakatlan szigetre a legtöbben ezt vinnék magukkal. A
kés szimbolikájának talán éppen ez a magja: az a tény, hogy olyan körülmények között,
amikor a civilizáció bonyolultabb szerkezetei és szolgáltatásai nem állnak az ember
rendelkezésére, amikor az ember arra kényszerül, hogy egy fejletlenebb fok lehetőségeihez
regrediáljon, akkor nemigen talál ennél alkalmasabb eszközt élete fenntartására. Ugyanez
fejeződik ki abban, hogy többen a leghasznosabb tárgyak között tartják számon. Ehhez az
alaphoz azután számos olyan képzet is kötődik, amelyek az embernek a késhez való érzelmi
viszonyát jelzik. Néhányan fontosnak tartják, hogy legyen olyan késük, amelyet más nem
használ, csak ők, mások pedig még odáig is elmennek, hogy a (mintegy hozzájuk nőtt) késük
fejezi ki leginkább az identitásukat. Ezt a „hozzá növést” alapozza meg egyeseknél az, hogy
nagy becsben tartott örökölt késről van szó, mások számára a kés a gyerekkorukat jelképezi,
ismét mások egy-egy igen alkalmas elveszett késre emlékeznek úgy, mint aminek elvesztését
mindmáig sajnálják. Különböző egyéni okai lehetnek annak, amikor valaki a kését szakrális
tárgyának nevezi, de talán nem tévedünk nagyot, ha úgy véljük, a kés ősi, a szakralitáshoz
többszörösen is kötődő jelképisége legalábbis megkönnyíti az efféle képzetek kialakítását.
Szerszámok a háztartási gépek is. Ezekhez szinte ugyanazokat az asszociációkat kapcsolja
mindenki, aki említi őket: szükségesek az ideális életformához, a leghasznosabb tárgyak közé
tartoznak és (a késhez hasonló ősi szerszámokkal szemben) modernség-jelképek 222 .
Modernségük sok válaszoló képzetkörében egyúttal a Nyugathoz tartozásukat (nyugati
eredetüket) is jelenti, s így Nyugat-szimbólumoknak is tekinthetők. Hasznosságuk és
drágaságuk következtében persze féltett tárgyak is. S mert a háztartási gép inkább a
háztartáshoz tartozik, mint az egyénhez, a családfenntartó felnőtt, az önálló háztartásvezetés
tárgyának számít, így némelyek, főleg nők számára a felnőtté válást is jelképező tárgy (nem
véletlen, hogy az önálló háztartásba költőző fiatalok jellegzetes nászajándéka, mintegy rituális
avató tárgya manapság igen sokszor éppen egy-egy háztartási gép). Konkrétan is megnevezik
néhányan a mosógépet és a mosogatógépet, mint az ideális életformához kellő, hasznos és
220 A saját szerszámot használója sokszor alakítja is, a gyári terméknek mindinkább egyedi, használójával „közös
életük” egyes eseményeinek emlékét is magán viselő formát adva; a szerszám így mindinkább a személy
meghosszabbításává, s bizonyos tekintetben alteregójává is válhat.
221 „Mikor születtem, a kezemben kés volt. -- Azt mondják, ez költemény” (József Attila: Azt mondják)
222 A modernség fogalmát alapjában pozitív képzetkör övezi, de a modern tárgyak bevezetése mindig
konfliktusforrás is: kiszorít régi technikákat és új használatmódokat kíván meg: a nehezebben alkalmazkodók
számára számos bosszúságot is okozva. A huszadik századi burleszkfilmek és rajzfilmek egyik fő témája az
embereknek az újabb és újabb (háztartási) gépekkel való küszködése; e konfliktus egyik szellemes feloldása
amikor Hanna és Barbera „Flinstone-család”-jában a háztartási gépeket „humanizálja”: állatokkal helyettesíti, s
ezzel egyszerre érzékelteti, hogy a modern technika hogyan fogja „rabszolgamunkára”, hogyan változtatja gépi
működésekké az élőlények mozgásait, s ruházza fel ugyanakkor élőlény-szerű lélekkel a mindennapok gépeit.
110

modern tárgyat; de egyesek számára ezek (a ma már a legtöbb háztartásban jelenlévő
mosógép esetében nyilván annak legtöbbet tudó, legdrágább típusaira gondolva) luxustárgyak
is; a mosogatógépet pedig van, aki a felesleges tárgyak között is megemlíti 223 . (Ez azt is
tükrözi, hogy a mosogatógép elterjedésének abban a fázisában van, amikor kezd kevesekhasználta
presztízstárgyból divatos használati eszközzé változni, de még nem mindenki
engedheti meg magának: az elterjedés során ilyenkor mindig széles körben vitázik egymással
a két ideológia, melyek egyike az eszköz célszerűsége mellett érvel, a másik feleslegességét
és hibáit hangsúlyozza, mígnem az első általában lassan kiszorítja a másikat).
A ház, illetve lakás nagyon sokaknál alapja az ideális életformának, de – s nemcsak a
fiataloknál – ugyancsak sokak számára ez ma még csak a vágyott dolgok körébe tartozik 224 .
Ezért is kapcsolódik gyakran hozzá a „luxus” képzete (meg azért is, mert a hirtelen láthatóvá
vált nagy társadalmi különbségek következtében a luxuslakásokban élőknek a többség
számára elérhetetlen életformája gyakran tematizálódik). A lakás, s főleg az önálló ház ezért
presztízs-mérő is. A jobb s még jobb lakás megszerzése igen sok ember motiválója, ezért
többen konstatálják, hogy barátaik számára (is) ez az egyik legfontosabb dolog. A lakáshoz
jutás normális esetben is a felnőtté válással kapcsolódik össze, így a lakás többeknek
felnőttség-jelkép is, ami gyakran együtt jár valamilyen örökléssel is. A már megszerzett lakás
pedig nagy értéke miatt természetesen a legféltettebb javak egyike 225 .
Amikor a kulcs, (kulcstartó, kulcscsomó) szimbolikája kerül szóba, ebbe is belesugárzik a
lakás fontossága. Hiszen a (lakás) kulcs birtoklása magának a lakásnak a birtoklását is
jelképezheti. (Persze a kulcs máshoz -- például autóhoz -- is tartozhat, s akkor más képzetek
társulnak hozzá, de akkor is valami értékes dolog birtoklását sejtteti). Nyilván az általa
megnyitható javakkal összefüggésben lesz egyesek számára identitásuk kifejezője, és
különösen féltett tárgy, (ez utóbbit ugyanakkor az is indokolja, hogy kicsi, könnyen
elveszíthető és gyakran el is vesztett holmiról van szó). Mivel az egyén számára különösen
fontos zárakat nyit, többen ezzel a tárggyal kapcsolatban is hangsúlyozzák, hogy fontos, hogy
csak a sajátjuk legyen; s akár lakás, akár autó, mindenképpen nagy értékű vagyontárgy kulcsa
lévén egyesek a „polgári” képzetkörét is hozzákapcsolják 226 . A büszkén lóbált, jómódot
sugalló kulcsot némelyek „férfiasság” jelképnek is érzik (ebben nyilván szerepe lehet a freudi
genitália-szimbolikának is), abba pedig, hogy egyesek úgy látják, ez a tárgy a barátaik
számára (feltűnően) fontos, belesugározhat a kulcsnak mind férfiasság-jelkép volta, mind
pedig mindaz a fent említett összefüggés, ami rávetül a kulcs képzetkörére, és presztízsszimbólummá
is teszi. A kulcstartó, kulcscsomó egyesek képzeteiben az oltalmazó kabala
szerepét is betölti, (ezt több társult képzet is segíti, például a kulcskarika gyűrű-volta, vagy az,
hogy a kulcstartó is védi magát a kulcsot, vagy – s talán legközvetlenebbül -- az a szokás,
hogy a kulcstartó gyakran eleve valamilyen kabalafigura 227 ):
223 Akik a „háztartási gépek” kategóriájának említésekor a „mindent tudó” konyhai gépekre gondolnak, ezeket is
gyakran a „luxustárgy” és a „felesleges” tárgyak közé sorolják.
224 Olyannyira, hogy valaki az „áhított tárgyak” között a szenvedély-jelző gondolatritmus hármas ismétlésével
emeli ki, mint mindenek feletti, mindennek az alapját jelentő vágyat: „lakás ,lakás, lakás”.
225 A ház, lakás, hajlék szimbolikája rendkívül szétágazó, s számos egyéni tényező függvénye, hogy a „barlang”,
a „vár”, a római villa, a hacienda, stb. képzeköréből mi és mennyi kerül be egy-egy lakás vagy ház lakói által
átérzett szimbolikájába.
226 A kulcshoz hozzátartozik a „kincs”, a mások elől elzárt gazdagság (s az elzártság miatt az intim titkosság)
asszociációja is.
227 S talán abban is, hogy (többek között) miért éppen a kulcstartókat alakítják kabalafigurákká, szerepet játszik
az, hogy amit a kulcs jelképez, az értékes, megóvandó.
111

A napló a kamaszkor 228 jellegzetes tárgya, ezért jelképezi (s emlékként őrzi) is ezt a
korszakot; a belé rögzített intenzív személyes érzelmi történések miatt többen érzik
identitásuk egyik fő tükröződésének, s mindkét mozzanat indokolja, hogy a „legféltettebb”
tárgyak között is megnevezik.
A Biblia képzetkörének magját természetesen szent volta alkotja; szakrális tárgyaik után a
legtöbben „féltett” tárgyaik között említik, de a hívő ember számára az is magától értetődő,
hogy identitását is éppen a Biblia fejezi ki leginkább. A vallás nyilvánvalóan összekötő is,
többen nevezik meg a Bibliát baráti körük egyik legfontosabb tárgyaként is. A vallási hitet
kiteljesedett formában csak a felnőtt ember élheti át, ezért többeknek felnőttkorukat is jelenti,
(sokan igazán akkor is kezdik megérteni a Bibliába foglalt szövegek tartalmát); de vannak,
akiknek gyerek és/vagy kamaszkorukat jelképezi, (feltehetőleg azzal összefüggésben, hogy
kire-kire mikor gyakorolta a vele való találkozás a legintenzívebb hatást). A Biblia, mint a
keresztény identitás meghatározó jelképe a családok szellemiségének örökítője is, ezért az,
hogy gyakran fontos örökölt tárgyként szerepel, nem csak az örökítőhöz fűződő személyes
érzelmi viszonyra, hanem e szellemiség átvételére és továbbvitelére is utal. Végül sokan
hivatkoznak rá, mint a lakatlan szigetre feltétlenül magukkal viendő három tárgy egyikére;
mint fent már szóltunk erről, a legerősebbnek gondolt védelem 229 , illetve a lelki túlélés alaptárgyaként.
A hangszerek (pl. gitár, zongora, szintetizátor), attól függően, hogy a válaszolónak
birtokában vannak-e már, vagy a vágyott, vagy a legféltettebb tárgyak között kerülnek
említésre (a gitárnál azt is kiemelik, hogy fontos nekik, hogy csak ők használják) 230 . Aki
összefonódik a hangszerével, az magától értetődően érzi úgy, hogy ez a tárgy kifejezi az
identitását, s azt is, hogy ha egy lakatlan szigetre kellene mennie, a hangszer ott is az egyik
legfontosabb segítője lehetne. Ugyanakkor a hangszer fontos eszköze a kortársakkal,
barátokkal való érintkezésnek (gyakran éppen a hangszer teremti meg az együttlét hangulati
magját); s a hangszerüket fontosnak tartók gyakran számolnak be arról is, hogy a hangszerek
a barátaiknak is fontosak. A közös zenélés, a képességek e téren való kipróbálása is a
kamaszkorban a leggyakoribb, ezért többen vannak, akik a hangszereket a kamaszkor
jelképnek is érzik. Főleg a nagyobb hangszereket gyakran a lakás legszebb tárgyaiként is
számon tartják.
A kerékpár is gyakori kamaszkor-jelkép, de szerepel a gyerekkor és többeknél a felnőttkor
jellegzetes tárgyai között is, nyilván megint összefüggésben azzal is, hogy kinek mely
életkorában fűződtek meghatározói élményei a kerékpárhoz, (illetve mikor volt mindennapi
használatának tárgya). A mag-érték itt a hasznosság; ennek jegyében tartják számon az ideális
életformához tartozó vagy a szigetre magukkal viendő három tárgy között, s ehhez
kapcsolódnak azok az érzelmi elemek is, amikor valaki a kerékpárját legszebb, sőt, identitását
228 Érdekes, hogy a napló, amely jellegzetes formai megoldásaival együtt a romantika jellegzetességeit őrzi,
elsősorban ahhoz az életkorhoz kötődik, amelynek szoros az összefüggése a romantikával: a romantikus
életérzés sajátosságai mindmáig fellelhetők a kamaszkor jellegzetes pszichológiai megnyilvánulásaiban, s
másfelől a romantika a modern ember „kamaszkorának”, a kamasz életérzés világképpé tágításának tekinthető. A
napló műfaja pedig azokban a korokban értékelődik fel, amelyek egyik vagy másik vonásukban visszanyúlnak a
romantikához, (mint ahogy az a huszadik század kilencvenes éveiben megfigyelhető volt). S ilyen értelemben az
olyan bestsellerek is, mint a Bridget Jones (az egyébként „szingli” hősökkel teli) romantika gyermekei.
229 „Erős várunk az Isten…”
230 Talán azért leginkább a gitárnál merül fel ez, mert a gitár az a hangszer, amelyet használói a leggyakrabban
visznek magukkal, s így ennél a tárgynál ugyanúgy érvényesül a személyiség kiterjesztése, a tárggyal való
összetapadás, mint amit például a laptopnál említettünk. A gitárt ráadásul formája, hangja élőlény-szerűvé, a
férfiak számára olykor nő-szimbólummá is teszi.
112

kifejező tárgyának nevezi, s mindezek alapján szerepel a vágyott, illetve legféltettebb (és a
sajnálatosan elveszett) tárgyak között is. A kerékpár szimbolikájához az is hozzátartozik,
hogy a gyors haladást elősegítő eszközök között ez a leginkább „emberléptékű”: már csak
azért is, mert nem motor, gépi hajtóerő, hanem az emberi test izomzata mozgatja. Ez az
emberléptékűség fokozhatja a hozzá fűződő érzelmeket; jellemzőnek – ha talán nem is
nagyon gyakori jelenségnek – tekinthetjük, hogy egy 63 éves válaszolónk is az ideális
életforma részeként, és az általa leginkább áhított tárgyak között sorolja fel. 231
A táska szimbolikájában a hasznosság és a felnőttség 232 mellett (itt nyilván az iskolatáskával
szembe állítható aktatáskára illetve a női retikülre lehet gondolni) jelentősége van a presztízsjellegnek.
Valószínűleg ezzel is összefügg, hogy némelyek számára identitás-jelképet is
jelent, a legszebb tárgyaik közé is felveszik, s persze ez is felkerül egyeseknél a féltett tárgyak
listájára is.
Abban sincs semmi meglepő, hogy az öltözet díszítő elemei közé tartozó sál és kendő a
legszebb és féltett holmik közé tartozik, ami talán érdekesebb, hogy – a nyaklánchoz,
karkötőhöz hasonlóan -- többen említik védelmező erejűnek tekintett kabalaként is 233 .
A pénz leggyakrabban az ideális életforma feltétele, hasznos, féltett és vágyott; de
természetesen említik a sajnálatosan elveszett dolgok, és (a pénzkeresetet illetve a pénzzel
való gazdálkodás képességét szinte a felnőttség szinonimájának, de mindenesetre egyik
alapfeltételének tekintő modernkori felfogást tükrözően) a felnőttség-jelképek között is.
Lehet, hogy irónia, mindenesetre egy meglehetősen pénz-centrikus kor tükre, hogy megjelölik
a személyes identitást leginkább kifejező dologként, sőt, van, aki a lakatlan(!) szigetre
magával viendő három legfontosabb tárgy egyikeként (vagy mindhárom helyett) is a pénzt
231 A kerékpár szimbolikája nyilván kultúránként is változó. Más asszociációk tapadhatnak hozzá Kínában,
Kelet-Ázsiában, ahol milliók munkába-, gyárba áramlásának eszköze, Hollandiában, ahol egy kényelmes, kisvárosias
polgári életforma megbecsült (például külön esőköpennyel is védett) eleme vagy a magyar faluban, ahol
beépült az idős parasztasszonyok életformájába is. Másként nélkülözhetetlen a modern riksakulinak, mint De
Sica Biciklitolvajok című filmje hősének, akinek egyszerre jelképezi megélhetését és kicsiny társadalmi
emelkedésének lehetőségét. Megint mást jelent azokban az országokban., ahol népi hősökké, külvárosi garázsok
poszterfalainak sztárjaivá válnak a versenykerékpárosok, mint a „Tour” Francia-, vagy a „Giro”
Olaszországában. (Vagy az ezekhez kapcsolódó Spanyolországban, Belgiumban). A második világháborúban
először a modernséget testesítette meg, amikor mintegy a huszárság gépesített formájaként vezették be a
kerékpáros osztagokat, majd ugyanezekhez az osztagokhoz, pontosabban alkalmazásuk kiötlőihez – járműveik
csődöt mondván a háborús terepen -- a tragikomikus provincializmus képzetei tapadtak hozzá. Tati a jármű
bumfordiságát avatta legendássá filmjeiben, a Szerelmes biciklisták egy alternatív, kispénzű de szabad
nemzedéki életforma képzeteivel, a különböző mountain-, és egyéb bike-ok elterjedése pedig státuszszimbolikával
vette körül. (De gyakran használják a filmekben a felborult, elárvult kerékpárt balesetek, főleg
gyerekbalesetek jelképeként is, mint ahogy az életben is szinte minden családnak van kerékpár-balesetes
története is). Fontos eleme a kerékpár szimbolikájának a különleges cirkuszi kerékpárok (az őskerékpárok
archaikus világát is felidéző) meglovaglásának attraktivitása, amely azután a cirkuszból kilépve az ezredvégen
népszerű utcai műfajjá, extrémsporttá és ezen keresztül nemzedéki önkifejezési és identitás-formává is vált.
232 A táskák a történelemben gyakran „fontos iratok”, pénz és egyéb értékek szállítóiként a fontos és komolyan
veendő tárgy imázsára tettek szert. (Ellentétpárjaként ebben a női retikülnek, amely, tudjuk, „ridicule” néven is
ismeretes).
233 Itt ismét a tárgy testet (fejet) körülvevő természete lehet az egyik meghatározó mozzanat; de egyéb
asszociációk is belépnek: a kendő mint a lányból asszonnyá válás (s olykor a gyász) jelképe a „különböző
világok közti átjárás” tárgyai közé tartozik, a sál pedig a nőiség lélek-szimbóluma is (akár -- a jegykendő
szerepét továbbvivő -- szerelmesek közt gyakori sál-cserére, akár arra a gyakori film-toposzra gondolunk, ahogy
vízbefúlt nők halálát a folyó sodrában lebegő sállal ábrázolják. S jelképessé vált az is, ahogy Isadora Duncan
extrém-hosszúságú sálja az autó kerekére tekeredve megfojtotta viselőjét).
113

nevezi meg 234 . A pénztárca is hasznos és féltett, identitás-kifejező és presztízs-hordozó, de
ezenkívül „trendinek” is számít és (megint a férfi-dominanciájú társadalom
megnyilvánulásaként, és talán egy fajta, pénzével hivalkodó macho magatartásformára is
utalóan) férfiasnak is 235 . A bankkártya a pénzzel együtt felnőttség-szimbólum, az ideális
életforma és a barátok által is fontosnak tartott tárgyak csoportjának része; „modern”
dolognak, ugyanakkor a luxus jelképének is számít. A takarékbetétkönyvet viszont valaki
jellegzetesen magyaros holminak tekinti (talán a – szűkösségből következő --
takarékoskodásnak a magyar társadalomra jellemző kényszerére utalva).
Feltűnően sokszor szerepelnek a kérdőíveken a plüssállatkák. Nemcsak, mint a gyerekkor
jelképei, hanem mint a legszebb, és legféltettebb tárgyak is. A fogalom magjához tartozik e
tárgytípus esetében az is, hogy sokan oltalmazó, védő kabalatárgynak tekintik (fent már volt
szó arról, hogy miért): ez a feltételezett védőerő és a tárgynak a gyerekkorhoz-kötöttsége úgy
kapcsolódik össze a tárgy szimbolikájában, hogy asszociációs kapcsolatuk mindkét irányban
működik: a gyerek védő erejűnek tekintette az állatkáját, a ma már felnőtt (vagy csaknem
felnőtt) válaszolók számára viszont magának a gyerekkornak a védőereje is megtestesül
benne; azt próbálják általa (továbbra is) magukkal vinni. Sokan a lakatlan szigetre is. A
plüssfigurákhoz kötődő érzelmek fejeződnek ki abban is, hogy vannak, akik ajándékba is
plüssállatokat szeretnek kapni, mások mint a legsajnáltabb elvesztett holmijukról emlékeznek
meg róluk. Mindezek következtében ezek a figurák ma már nem számítanak pusztán
gyerekjátékoknak, hanem jellegzetes elemei sok mai fiatal felnőtt életformájának is: egyesek
fiatalság-jelképeknek is nevezik őket (ezt az is erősítheti, hogy korábbi nemzedékek idejében
nem voltak divatban); mások viszont éppen e divat-jellegük miatt elutasítják, s egy mesterkélt
infantilizmus megnyilvánulásaként a számukra ellenszenves tárgyak közé sorolják őket.
A jaccuzzi és a házi úszómedence természetesen luxustárgyak, presztízs-kifejezőek és
áhított-vágyott javak is 236 ; (a leggyakrabban ezeknél a kérdéseknél szerepelnek), de a
luxushoz sorolás ezek esetében nem jelenti feltétlenül azt is, hogy feleslegesnek tekintik őket;
ezt mutatja, hogy többeknél szerepelnek az ideális életforma, illetve egy jómódú és mintának
tekintett polgári létmód tárgyai között. (A „luxustárgy” és a „vágyott” megjelölés ennél a
tárgytípusnál jár együtt a leggyakrabban). Minthogy van, aki azt is kiemeli, hogy e „tárgyak”
esetében fontos, hogy csak ő használja őket, csak az övéi legyenek, ez azt jelzi, hogy
szimbolikájukban fontos elem a privát, intim jelleg is. 237
234 A pénz szimbolikája ősidőktől fogva nagymértékben foglalkoztatta az emberiséget, de e szimbolika
tulajdonképpen igen egyszerű. Egyfelől a képességek végtelen kiterjesztésének eszköze, („pénzzel minden
elérhető”) s mint ilyen heves vágyakozás tárgya; másfelől az ember megrontója, a normális emberi élet
eltorzítója, az elidegenülés legfőbb eszköze (Mídász aranyától Harpagonon, Shylockon és Gobsecken át az
Aranypolgárig vagy a mai film és irodalom megannyi alakjáig). Míg ez utóbbi jelentéskör mindmáig erős – és az
antikapitalista érzelmek állandó ébren tartója – maradt, az ezredvégen némileg mintha szaporodott volna
(nyilván a yuppie-nemzedék generációs életérzésének hatására is) azok száma, akik nyíltan felvállalják a minél
több pénz megszerzésére irányuló motivációjukat.
235 Jóllehet formája alapján egyértelműen női (genitália) jelkép.
236 Magától értetődően luxusjelképek ezek, hiszen a leggazdagabbak életformájából terjednek szét, s fő szerepük
a test kényeztetése. Az úszómedence képzetköre pedig (lásd Kapitány—Kapitány 2000/a-ban is) mindmáig
tartalmazza azt a többletjelentést is, hogy egy magánszemély rendelkezésére áll valami, ami a többség számára
csak közszolgáltatásként vehető igénybe. (Ez akkor is igaz, ha az úszómedencét a magánkertbe telepített kis
darab tengernek tekintjük).
237 Annak ellenére, hogy például a valóság-showkban (amelyeknek más tekintetben is az intimszféra elleni
támadás az egyik legfőbb sajátosságuk) a jaccuzzi többnyire hangsúlyozottan mint az együttfürdés, a „társasági
élet”, a kommunikáció színtere szerepel, s a „high society” életét bemutató filmekben a magán-úszómedencéket
is leginkább mint parti-színhelyeket szokták bemutatni.
114

A másik jellegzetes mai luxus- és presztízstárgy, a házimozi is természetesen vágyak
célpontja; e tárgy szimbolikájának még a hangsúlyozott „modernség” is a magjához
tartozik. 238
A poharak, csészék, bögrék asszociációs magját a hasznosság és szépség együttese alkotja.
(az üveg-holmikat – nyilván a vízhez és magához az üveghez fűződő archetipikus érzelmek
okán -- sokan tekintik eleve egyúttal szépnek is). Különösen értékelik ezeket, ha egyúttal
egyediek is. Gyakran szerepelnek az ajándékok között; a bögrék pediga „paraszti életforma”
és a „magyaros” jelleg szimbólumai is (ez is gazdagítja a hozzájuk fűződő érzelmi
képzeteket). 239
A kalap illetve sapka többeknél a hangsúlyozottan identitás-kifejező ruhadarabok közé
tartozik. (Hiszen az ember leginkább személyiség-kifejező testrészét, a fejet keretezi).
Egyesek legszebb tárgyaik közé is besorolják őket. Érdekes módon a többségnek női kalapok
jutnak az eszébe, s így szerepeltetik őket a jellegzetes nőies tárgyak között is. Nyilván e
kalapok magas ára folytán (és mert egyes kalapok a választékos elegancia megtestesítőinek
számítanak) presztízs-tárgyak is 240 , ugyanakkor a kalapdivat változásának, (egyes nemzedék
általi elhagyásának) köszönhetően vannak, akik divatjamúlt viseletekre asszociálnak, és a
kalapot alapvetően öreges tárgynak tekintik. A sapkaviselet viszont ma úgy tűnik, inkább a
fiatalsághoz kapcsolódik, (s talán éppen a kalappal szembe állítva) jellemzően „fiatalos”
tárgynak számít.
A növényeknek, kristályoknak elsősorban szépségüket hangsúlyozzák, gyakran vágyott, az
ideális életformához kapcsolt és ajándékba is szívesen kapott tárgyak. A kristályok, mint
említettük, gyakran védő kabalatárgyak is.
A különböző hobbytárgyak, (például a horgászfelszerelés, de általában a legtöbb
hobbytárgy): szimbolikus magjához tartozik, hogy a legféltettebb tárgyak, identitás-kifejezők,
de majdnem mindig szépnek is tekintik őket, szeretik őket ajándékba kapni,
megrongálódásukat különösen fájlalják, fontosnak tartják, hogy csak a sajátjuk legyen, más
ne használja őket; (nyilván nagy érzelmi értékük miatt) gyakran szerepelnek a lakatlan
szigetre feltétlenül magukkal viendő tárgyak sorában is. A hobby-szenvedély sokaknál a
kamaszkorban gyökerezik, ezért néha kamaszkor-jelképpé is válnak, s akár kamaszkori, akár
felnőtt társaságokat kötnek össze, gyakorta szerepelnek az egyént megerősítő referenciacsoport,
a barátok számára fontos tárgyak között is. Egyes hobbytárgyak vonzerejét növeli,
hogy képzetkörükhöz tartozik a modernség is; másoknál az, hogy „magyarság”-jelképek
(például az íj); a tárgyakban rejlő szimbolika erejének illetve a köréjük szőtt kultuszoknak
238 S a „mozi” elnevezés megint arra az asszociációra épít, hogy a magánszemély a lakásában (az otthon
intimitásában) egymaga birtokolhat egy egész intézménynyi szolgáltatást.
239 Az ajkakkal való érintkezés az intimitás érzését, az, hogy italt zár magába, a különböző (felüdítő,
egészségadó, lélek-tápláló, stb.) italok szimbolikáját is hozzátársíthatja a különböző ivóedényekhez.
240 A kalap „polgári” szimbolikájáról fentebb már volt szó. Ez önmagában presztízs-szimbólummá is emelhetett
egyes kalapfajtákat (ilyen volt egy időben a cilinder), más kalapfajták (például a keménykalap) más társadalmi
csoportok (például a titkosrendőrök) jelképévé válhattak. Az ellenzős sapka munkás-jelkép, majd ebből
kinövekvően munkásmozgalmi jelkép lett, (a nem-mozgalmi munkáshoz attól fogva inkább a svájci sapka
kötődött), a barett, baszksapka különböző harci alakulatokhoz kötődött, s aztán ez is (nemzedéki) lázadásszimbólummá
vált, s a különböző nemzeti kultúrákban kialakult kalap-, és sapkaviseletek (orosz vagy székely
kucsma, cowboy-kalap, ausztrál kalap, sombrero, junker-sapka, lapp sísapka, dél-amerikai indián füles sapka),
mindmáig érzékeny mutatói az egy-egy nemzeti kultúra, illetve az általa megtestesített sajátos mentalitás vagy
életforma iránti vonzalomnak. (A kalap, -- illetve bármely fejék -- mint a test csúcsán elhelyezkedő ruhadarab
egyébként korábbi korokban is kiemelt presztízs-jelkép volt, s olykor még az őt viselő személy nélkül is:
gondoljunk Gessler kalapjára. Éppen ezért is kellett/illett megemelni a még nagyobb presztízsű hatalmak előtt).
115

köszönhetően egyeseket (például a modellautót vagy az íjat) gazdáik szakrális tárgyuknak is
nevezik.
Sokaknál megfigyelhető a saját maguk által alkotott tárgyak kiemelt fontossága, ez adódik
a minta sajátosságából (sok művész illetve művészeti egyetemista szerepel benne), de hogy
nem csak abból, ezt az is jelzi, hogy a többi megkérdezett csoport tagjainak válaszaiban is
gyakran kerülnek szóba általuk alkotott tárgyak: a barátok számára fontos, (ebből is
következően) az ajándékba adott és kapott, a különösen féltett, az ideális életformához
hozzátartozó, a felnőttséget és az egyéni identitást kifejező tárgyak között is. A tárgylétrehozó
kreativitás nagyon sok embernek ad érzelmi többletet.
Ugyancsak fokozott érzelmi jelleggel ruház fel egyes tárgyakat az idő. A hosszan használt
tárgyak különböző életszakaszok összekötőivé – a gyerekkor, kamaszkor, ifjúkor, a
felnőttség (majd az életút végén az öregkor) jelképeivé is válnak; a hosszan tartó használat
következtében képesek lesznek különböző történelmi időszakokat is felidézni (polgári
tárgyak, szocialista tárgyak – gondoljunk például egy 20-30 éve futó Trabantra --, stb.; de a
„nemesi” tárgyak között akár a 18.--19. századból származó családi örökségek, vagy
bizományiban vett tárgyak is előfordulhatnak); s az eltört, megrongálódott tárgyak közt is
gyakran szerepelnek a hosszú használatban különös érzelmi jelentőségre szert tett tárgyak. Az
ilyen tárgyak érzelmi jelentősége is amellett érvel, (amire fentebb már utaltunk), hogy
mesterségesen gerjesztett dolog a tárgyak állandó cserélgetése, nem az emberi természethez
igazodnak a rövid élettartamra alkotott, illetve a piac, a divat által gyorsan elöregített, gyorsan
elhasznált tárgyak, mert az emberek szívesen használnak hosszú időn keresztül tárgyakat,
(legalábbis azok egyes csoportjait). Az emberek nagy részének fontos a tárgyak
megbízhatósága, időtállósága – s nem csak érzelmi, hanem funkcionális szempontból is.
(Valaki például megemlíti 28 éves Ford-autóját, amelyet mind a mai napig kiválóan tud
használni).
A múlt jeleivé vált tárgyaknak nagyon gazdag lehet az asszociációkörük, (gondoljunk
például a bajuszkötőre, amit ma már nem használnak, de erős korszak-, és életforma-felidéző,
férfiszerep kifejező, és hangulatkifejező szerepe van; hasonló érzelmekkel is áthatott képzetek
veszik körül a sétapálcát, a régi szaruból faragott szemüvegkeretet, a „kutyabőrre” írt
családfát; stb. A tárgyak ezen szimbolikus funkciójára is épülnek a „retró”-kiállítások: a
múzeumi kultúra szemléletváltását jelzi az a tendencia, hogy a közelmúlt „értéktelen” tárgyait
is gyűjteni kezdték, felismerve, hogy a felgyorsult változások közepette a hétköznapok tárgyai
(is) rövid időn belül egy-egy korszak (szimbolikus) lenyomataivá válnak.
Fontos felfigyelni arra is, hogy az időbeli változásokkal hogyan módosul egy-egy tárgy
képzetköre (Mintánkban például a televízió igen kevésszer fordul elő a „hasznos” tárgyak
között, a presztízstárgyak között is csak a plazmatévé szerepel, és csak az idősebbek említik,
hogy régen a tévé luxustárgy volt, s általában is megállapítható, hogy a televízió nem számít a
sokjelentésű, sok asszociációval körülvett tárgyak közé – mindez egybevág a televíziónak a
lakás-vizsgálatokban is megfigyelt deszakralizálódásával 241 , szimbolikus jelentőségének
csökkenésével 242 ; vagy hogy egy még elterjedtebb tárgyra utaljunk: a gyufa egyáltalán nem
241 Ez a deszakralizáció különösen látványos azon vizsgálatok fényében, amelyek a hetvenes években oly
érzékletesen mutatták be az akkor még viszonylag új televíziónak (mind magának a meghatározó hatású
intézménynek, mind pedig a központból sugárzott programokat a családokhoz eljuttató készüléknek) a lakások
nagy részében betöltött kvázi-szakrális státuszát. Lásd S. Nagy (1976)
242 Még nem ment át hasonló jelentés vesztésen, de úgy látszik, úton van efelé a Hi-fi berendezések tárgytípusa.
Az idősebb nemzedékek számára ezek még az ideális életforma részei, vágyott tárgyak és modernség-jelképek,
116

jelenik meg a hasznos tárgyak között, mert bár a gyufa – vagy valamilyen tűzszerszám -- ma
is nélkülözhetetlen kelléke a háztartásnak, a tűzgyújtás ma már nem jelent a figyelem
összpontosítását igénylő problémát, feladatot. S persze számít a tárgy elérhetősége, a
megszerzéséhez szükséges anyagi ráfordítás mértéke is: a mosógép vagy a porszívó
hangsúlyosan szerepelnek a háztartás leghasznosabb tárgyai között).
Minden korszakban érdemes egyébként összegyűjteni, és értelmezni azt is, hogy a korszak
gyakran használt tárgyai közül melyek nem kerülnek a sokjelentésű, gazdag szimbolikával
körülvett tárgyak közé, (illetve az egyébként gazdag szimbolikájú tárgyak közül melyek nem
kerülnek a figyelem előterébe). 243
Sokszor tárgynak tekintenek ugyanakkor növényeket, állatokat, sőt személyeket is (az ideális
életforma részeiként, a lakatlan szigetre magukkal vitt, a számukra legfontosabb, vagy éppen
az ellenszenvesnek tartott, a felesleges, vagy más összefüggésben említett tárgyak között így
szerepelnek a válaszokban barátok, családtagok, szomszédok, (a férfiak válaszaiban) nők, (a
nőkében) férfi. Persze az ilyen válaszok többnyire (legalábbis félig-meddig) tréfásnak
tekinthetők, de nem mindig teljesen azok. Nagyon valószínű, hogy tárgyak és személyek ilyen
összemosódásában szerepe van annak is, hogy a kor szemléletében – a fogyasztói társadalom
tárgykultuszának hatására --növekvő teret nyer az élőlények, s ezen belül az emberek,
személyek eltárgyiasításának tendenciája, (s ennek másik oldalaként persze a tárgyak kvázi
„személyekként” kezelése is).
III. Milyen módokon kapcsolódnak egymáshoz a válaszok?
Végezetül szeretnénk megvizsgálni azt is, hogy miképpen kapcsolódnak egymáshoz a
válaszok; vannak-e többé-kevésbé törvényszerűnek tekinthető összefüggések az egyes, a
tárgyakhoz fűződő asszociációk között?
Ilyen összefüggések létrejöhetnek magának az egyénnek a tudatában, amikor az egyén
valamely tulajdonsága teremti meg a kapcsolatot.
Sokan vannak, akiknek az életében egy-egy szükséglet jelentős szerepet játszik, s az ehhez
kapcsolódó tárgyak a legkülönfélébb kérdéseknél előjönnek. Például amikor valakinek fontos
a meleg, (az, hogy ne fázzon), ez több kérdésnél is láthatóan foglalkoztatja: a leghasznosabb
tárgynál megnevezi a meleg ruhát, az ideális életformához szükséges tárgyak között a
cirkógejzert és a cserépkályhát, a lakatlan szigetre viendő tárgyak között a takarót.
Hasonlóképp meghatározóak lehetnek az egyén sajátos élményei, vonzalmai. Egy
megkérdezettnek például nagy élménye lehetett a Verne-életmű. A Verne-sorozat nála
megjelenik az ideális életformához szükséges tárgyak között, megjelenik, mint a kamaszkort
megtestesítő tárgy, említi legszebb tárgyai sorában, s magával vinné a lakatlan szigetre is. Egy
manga és anime rajongó kedvenc tárgytípusát szóba hozza a legféltettebb és a legszebb
tárgyai, a kamaszkorát jelentő tárgyak, az identitását kifejező tárgyak, az ideális életformához
(presztízstárgyként már nem igen említik őket); a fiatalabbak válaszaiban viszont már szinte egyáltalán nem
szerepelnek.
243 Hogy csak néhány, nem is oly régen még igen divatos tárgyat említsünk: a frizsider például mára elvesztette
azt a jelentését, amit mint életforma-jelkép játszott például a híres-hírhedt „frizsider-szocializmus”-vita idején,
vagy az ötvenes években, mint az amerikai életforma jelképe. De úgy tűnik, a korábbiaknál jóval kevesebb
asszociáció fűződik – minthogy a CD szinte teljesen kiszorította a mindennapi használatból -- a néhány-évtizede
még igen népszerű magnetofonhoz is.
117

kellő tárgyak és a különösen sajnált elvesztett tárgyak között is. Van, akinél a motor, a
motoros életforma, másnál a horgászat vagy a madáretetés az élet ilyen kulcspontja. Egy
fiatal nő számára, úgy tűnik, Egyiptomhoz kötődik minden, ami nem hétköznapi: kabalája egy
szkarabeusz, „szent tárgya” egy piramis kicsinyített mása, az egzotikumról a szarkofág jut az
eszébe. Természetesen sokaknak a Biblia jelent efféle, sok kérdéssel kapcsolatban említett,
kulcsfontosságú tárgyat. (Bár a Biblia esetében az, hogy tárgyat jelent, nem egészen pontos,
hiszen ami miatt választják, az – a Biblia esetében különösen így van ez -- nem tárgyi, hanem
lelki-szellemi tartalma; tárgyi megjelenése, könyv-volta csak másodlagos jelentőségű).
A tárgyak szimbolikájának kialakulásában nagyon nagy a tárgyak tulajdonságainak 244 ,
például a tárgy anyagának jelentősége is. Sokszor éppen anyaga alapján tekintenek valamit
luxustárgynak vagy éppen vacaknak vagy ellenszenvesnek; férfiasnak vagy nőiesnek,
fiatalosnak, vagy öregesnek, keletinek vagy nyugatinak. Vannak olyan válaszolók is, akik
különösen kötődnek egy-egy anyaghoz, s a legkülönfélébb kérdésekre ilyen anyaghoz
kapcsolódó példákkal igyekeznek válaszolni. Egy „bőr-mániás” válaszolónk számára például
a felnőttkort a bőrtáska, a „polgári” világot a bőrkesztyű, a férfiasságot a bőrkabát és bőrtáska,
a nőiességet a fehér bőr kanapé, az öreges jelleget a műbőr retikül testesíti meg, az ideális
életforma részeként és vágyott holmiként a bőrfotelt nevezi meg, s hosszan használt, kedves
tárgyai közül bőrcipőjét emeli ki. (S mindennek ellentéteként a számára ellenszenves
dolgokat, az amerikai életformát, a fiatalok és a divatjamúlt öregek életformáját számára
egyaránt az –ócska—műanyagok testesítik meg).
Meghatározóak lehetnek a tárgy használatának tipikus körülményei, például az, hogy milyen
társadalmi csoportok szokták leggyakrabban használni, s e csoportok hol foglalnak helyett a
társadalmi ranglétrán. A „polgári” és a „nemesi” tárgyak például gyakran egybeesnek a
luxustárgyakkal, mert a „polgári” és „nemesi” rétegekről általában a társadalmi hierarchia
magasabb régiói jutnak az emberek eszébe. Ritkább az egybeesés például az inkább a múlthoz
asszociált „nemesi” és a „modern” kategóriája között.
Más esetekben maga a tárgy erősen polifunkcionális, s – a válaszoló beállítódásával együtt --
ez is kiválthatja azt, hogy sok kérdésnél alkalmas válaszul kínálkozik. (Például valaki, akinél
ilyen szerepet játszik az ágy, említi azt a kamaszkorát, a felnőttkorát és identitását kifejező
tárgyként és leghasznosabb tárgyai között; egy másik válaszolónál a növények jelennek meg,
mint legféltettebb, legszebb, a gyerekkorát, kamaszkorát, felnőttkorát és identitását egyként
kifejező tárgyak).
Elősegítheti egy tárgynak az átlagosnál gyakoribb választását a hozzá kötődő érzékletek ereje
is. Egy válaszoló tudatában például a kamaszkorát felidéző (és sok más kérdésnél is eszébe
jutó) autómodellekhez annak idején valahogy hozzátapadt a „Hey, Jude” című Beatles-szám
dallama, s ez az erős akusztikus hatás is szerepet játszik abban, hogy ezt a tárgyat az ő
képzeteiben fokozott érzelmi aura veszi körül. Egy másik válaszoló a gyerekkorát felidéző
tárgyak sorában említi a fűzős orosz focilabdát, hozzá téve, hogy annak jellegzetes szaga volt
(ez esetben a látás, a tapintás és a szaglás együtt kapcsolódnak a tárgyhoz, s emelik ki azt a
többi tárgy halmazából).
Azt tehát, hogy egyes tárgyak, tárgytípusok több kérdésnél is előtérbe kerülnek, megszabhatja
egyfelől az egyén valamiért egy-egy tárgyra, tárgytípusra koncentráló (sokszor egy-egy
sajátos okra, egy-egy sajátos, meghatározó élményre vagy valamilyen elköteleződésre
244 Itt érdekes felfigyelni arra (Thomas Várkonyi észrevétele), hogy a mai használati tárgyak gyakorta sokkal
kevésbé viselik magukon (külső látványként) funkciójuk lényegét, mint a régebbi korok tárgyai…
118

visszamenő) beállítódása, másfelől magának a tárgynak egyes tulajdonságai (vagy például
egy tárgycsoport közös tulajdonságai) is.
Különösen elősegítheti egy-egy tárgy kiemelkedését az is, ha többféle asszociációkör is tapad
hozzá. A számítógép például többek között értelmiségi identitás szimbólum, a férfiak gyakran
említik technikai eszközként, (más technikai eszközökkel együtt) a leghasznosabb, az ideális
életformához kellő vagy az áhított tárgyak között, az idősebbek számára sokszor modernitás-,
korszerűség-jelkép, a fiatalok számára meg előfordul, hogy gyermek-, és kamaszkorukat
(számítógépes játékaikat) idézi. Vagy így jelenthet a mobiltelefon az idősebbeknek
biztonságot, a fiatalok szemében főleg a kommunikáció, az elérhetőség asszociációi veszik
körül, az alsó-középosztály számára még státusszimbólum is lehet. A tárgyak szimbolikájában
ezek összeadódnak, s amikor valakinek egy-egy tárgyról több minden jut az eszébe, lehet,
hogy az egyik kérdésnél a tárgy az egyik, a másiknál a másik asszociáció-mezőt mozgósítja.
S vannak kérdések, amelyek között eleve kapcsolat van, s így nem csoda, hogy
egybeesésekkel találkozunk a válaszokban is. Többek válaszaiban például a „modern tárgyak”
között ugyanazok jelennek meg, mint a „trendieknél”, hiszen mindkét kérdés valami „új”-ra
vonatkozik (az más kérdés, hogy mint fentebb említettük, sokan megpróbálnak finoman
differenciálni, és -- más-más tárgy választásával -- a különbséget is kifejezni „modern” és
„trendi” tárgyak között). Láttuk, hogy akik a „keletit” a Vasfüggöny keleti oldalaként
értelmezik, azok számára hasonló egybeesés van „keleti” és „szocialista” között; de
együttmozoghatnak a „nyugati” és „amerikai”, vagy a „luxus” és „felesleges” tárgyak is. (Bár
ez utóbbiak egybeesése már fontos információt ad a válaszoló értékrendszeréről, hiszen a
„luxus” csak egy puritán értékrendben esik egybe a „feleslegessel”).
A válaszok tanúsága szerint sok olyan kérdés van, amelyek között nincs ugyan hasonlóan erős
összefüggés, de az egyes tárgyak sokszor – logikusan – megjelennek mindkét vagy
mindhárom kérdés válaszai között. Így például a legféltettebb tárgyak gyakran ugyanazok,
mint a legszebbek (hiszen legszebbnek tartott tárgyainkra általában különösen vigyázunk, s
fordítva is, a féltett tárgyakba hajlamosak vagyunk valamilyen szépséget is belelátni); vannak,
akiknél a leghasznosabb tárgyak a legféltettebbek (ez is magától értetődő, s mellesleg arra is
utalhat, hogy aki ezen az alapon minősít valamit legféltettebb tárgyának, pragmatikusabb
beállítottságú, mint aki a tárgy szépsége alapján teszi ugyanezt).
Említettük már, hogy a „modern” és a „trendi” gyakran összekapcsolódik. Hasonló kapcsolat
megfigyelhető a „trendi” és a „presztízstárgyak” között is: van, aki a „trendit” éppen azzal
különbözteti meg a „moderntől”, (főleg fiatalok válaszaiban találkozunk ezzel a társítással),
hogy az előbbi tartalmazza a divatosság, s ezzel a „presztízs” mozzanatát is. Ez az asszociáció
azonban nem egyértelmű: sokak válaszaiban éppen hogy a „modern” és a „presztízs” tárgyak
között van azonosság. (Ez is logikus, hiszen a modernséget hordozó legújabb holmik,
amelyekből értelemszerűen nincs mindenkinek, óhatatlanul alkalmasak azok kedvező
megkülönböztetésére, akik már rendelkeznek velük). Ugyanígy gyakori a „modern” és a
„fiatalos” egybeesése: a fiatalok többnyire fogékonyabbak az újdonságokra, s az idősebbek
szemében is könnyen összekapcsolódik az „új” nemzedék az „új” tárgyakkal. (Ez az
egybeesés sem szükségszerű azonban, mert egyrészt vannak korszakok, amikor a fiatal
nemzedék – például modernista szüleikkel szemben – éppen hogy nem a modernség híve, 245
másrészt mivel a „modern” tárgyak gyakran igen drágák is, -- épp ezért lehetnek
presztízstárgyak -- s így nemigen válhatnak egyúttal az anyagi lehetőségeikben többnyire
korlátozottabb fiatalok jellemző tárgyaivá is).
245 Lásd ennek példájaként Slawomir Mrožek Tangóját, amelyben éppen ez a komikum forrása.
119

Érdekes, hogy „presztízstárgy” és „luxustárgy” alig esik egybe; vannak ugyan, de kevesen
vannak olyanok, akik ugyanazokat a tárgyakat jelölik be mind a két kérdésnél. A „luxus”
inkább az „élethez nem szükséges dolgokat”, a „felesleges holmikat” jelenti, s többnyire a
leggazdagabb rétegek tárgyai jutnak róla a válaszolók eszébe; az más kérdés, hogy sokak
számára ezek a tárgyak nem a „felesleges” hanem a leginkább „vágyott” tárgyak csoportjával
azonosak. A leggazdagabb csoportok életformájához és tárgyaihoz való viszonyt tehát vagy a
morális elítélés jellemzi, vagy az, hogy követendő mintául, vágy-felkeltőül szolgálnak a többi
réteg számára. A „presztízstárgyakhoz” – talán azok mobilizáló, dinamizáló hatása miatt --
nem nagyon kapcsolódik a „feleslegesség” képzete (a „presztízstárgyak” és a „felesleges
tárgyak” ritkán azonosak). Úgy tűnik, a tárgyak azon használatmódját, amelyben azok a
társadalmi hierarchia-beli hely kifejezésének is eszközei, a közítélet nem minősíti
„feleslegesnek”. Ugyanakkor a „vágyott”, az ambíciókat mozgósító tárgyakkal ugyanúgy
egybeesnek a presztízstárgyak, mint ahogy ezt a luxustárgyaknál láthattuk.
A következő érdekes egybeesés azoknál a kérdéseknél figyelhető meg, amelyekben erős az
érzelmi involváltság szerepe. A gyerekkor általában ilyen, (többnyire nosztalgikus)
érzelmekkel erősen körülvett terület. A gyerekkorra emlékeztető, azt megtestesítő tárgyak
gyakran szerepelnek a legféltettebbek között. S ugyancsak erős az egybeesés a gyermekkort
jelképező és a különösen sajnált elveszett, illetve megrongálódott tárgyak között. (Az ilyen
tárgyak elvesztése sokszor magának a gyerekkornak az elvesztését is jelképezi). Ugyanez
vonatkozik a kamaszkor jellegzetes tárgyaira is. Mint korábban utaltunk erre, az elvesztett
tárgyakhoz több évtized után is erős érzelmek fűződhetnek, s ennek – illetve az annak idején
hozzájuk kötődött sajátos gyermeki érzékleteknek és fantáziának -- következtében e tárgyak
gyakran szinte csodálatosakká növekednek az emlékezetben. (Az egyik válaszoló például az
ismert „hóeséses” üveggömbre emlékezik úgy, mint amelyben egy komplett miniatűr városka
volt látható, egy másik emlékező olyan asztali foci-játékról beszél, amelyben a játékosok
néhány lépést megtéve rúgták tovább a labdát – ilyen játék természetesen még ma sem
létezik).
Az elvesztett tárgyak csodálatos felnövesztése nyilván szerepet játszik abban, hogy
egyeseknél az „elveszett tárgy” a „szakrálissal” esik egybe. Ez az egybeesés persze azon is
alapulhat, hogy az elvesztett tárgy eleve szakrális jellegű volt, (mint egyik válaszolónk
„védőangyalos” nyaklánca), nyilvánvaló, hogy egy szakrálisnak tartott tárgy elvesztése
különösen érzékenyen érinti az egyént. Ugyancsak gyakran találkozunk a legjobban sajnált
elveszett, tönkrement tárgyak között olyan tárgyakkal, amelyeket az egyén egyúttal identitása
kifejezőjének érzett, amelyeket legféltettebb tárgyai közé sorolt, illetve, amelyeket
legfontosabb megörökölt tárgyai között tartott számon, (minthogy ezekkel önmaga egy
jelképes darabja, illetve a tárgyak által továbbvitt kapcsolat, a „tárgyaiban tovább élő”
szeretett személy is újra, és még inkább illetve végérvényesen elvész). 246 Az öröklött
tárgyakat sokan hajlamosak „legszebb” tárgyaiknak is tekinteni (a kapcsolat itt is kétirányú:
nyilván az elődök tárgyai közül a legszebbeket tartja meg, s tartja különös becsben az ember,
ugyanakkor a tisztelt személyekhez kötődő, és/vagy a múlt patinájával övezett tárgyak
gyakran felértékelődnek az esztétikai skálán is). Érdekes, hogy az öröklött tárgyak, úgy tűnik,
az időskorúaknak a legfontosabbak (akik maguk is már egy életen át vitték tovább ezeket, s
akik maguk is azelőtt állnak, hogy tovább örökítsék); egyrészt számukra maga az átörökítés, a
folytonosság láncolata is felértékelődik, fokozott érzelmi jelentőséget nyer, másrészt az
246 Létezik a fordított összefüggés is: ha sikerül az általunk elvesztett, vagy tönkrement kedves tárgyaink mását
beszerezni, ez – éppen mert már átéltük, hogy milyen kellemetlen volt e tárgy elvesztése -- gyakran legféltettebb
tárgyaink közé kerül.
120

időskor hangsúlyosabban a múlt felé fordulás kora lévén azok az érzelmek is felerősödhetnek,
amelyeket őket magukat hajdani gyerek-, vagy ifjúkorukban az örökítő személyekhez
kötötték.
Kérdőívünk tapasztalatai szerint is igen fontos a kamaszkor jelentősége az egyén életében.
Egyrészt feltűnő, hogy az identitást kifejező tárgyak a legtöbbször a kamaszkorra jellemző
tárgyakkal esnek egybe, (és csak ritkán a felnőttkort jellemző tárgyakkal). Ez azt jelenti, hogy
az emberek identitása nagyrészt a kamaszkorban forr ki, ez az életszakasz az identitás igazi
megalapozója. A nők válaszaiban például a „tipikusan nőies” tárgyak is a leggyakrabban a
„kamaszkor” tárgyaival esnek egybe. (Például a melltartó, a magas sarkú cipő, a
kozmetikumok – a nőiesség jeleinek első megjelenése és tudatos használata a kamaszkorral
kapcsolja össze ezeket a tárgyakat, mint ahogy fiúknál ugyanez látható a férfiasság-jelkép
borotvával 247 , vagy az olyan másodlagos férfiasság-jelképekkel, mint a csizma, a bicska, a
cowboykalap). Csak a nagyon hangsúlyosan racionalista válaszolóknál találkozunk azzal,
hogy identitás-jelképeik egyszersmind hangsúlyozottan (és a kamaszkor tárgyaitól eltérő)
felnőttkor-jelképek (ilyenkor a nőknél főleg a háztartási gépek, a férfiaknál az autó szerepel
identitás-kifejező és egyben jellegzetesen felnőtt tárgyként). Egyébként eléggé gyakori
(főként éppen e racionalista válaszolóknál) a „felnőtt” és a „hasznos” tárgyak egybeesése: a
felnőttkor sokak képzetkörében a józan megfontoltsággal, a célszerűségre-orientáltsággal, a