A kritikai gondolkodás fejlesztése - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

A délről jött törzseket pedig úgy kapcsolták ehhez a hagyományhoz, hogy Ábrahám unokáját
azonosították Izraellel, a déli törzsek névadó ősével.
A törzsszövetség egységét azonban az adta, hogy a déli törzsek viharistene, Jahve,
fokozatosan kiszorította a többi törzs isteneit, és a törzsszövetség egyedüli jelképévé vált.
Jahve ekkor még nem a világmindenség egyedüli istene, csupán az izraeli törzsek védője és
főistene volt.
Jahve mint állami főisten
A Kr. e. II. évezred végén kialakuló zsidó királyság egységes uralom alá vonta a laza izraeli
törzsszövetséget és egyesítette Kánaán egész területét. Jahve kultusza így leginkább az
egyeduralomra törekvő királyi hatalommal fonódott össze. A királyság kettéválása után
azonban Jahve befolyása fokozatosan csökkent. A földművelés elterjedése kedvezett a
kánaáni termékenységkultuszok elterjedésének; fokozatosan megindult a kánaáni népekkel
való keveredés is, ami csökkentette Jahve kiemelkedő helyét az istenvilágban.
A prófétai mozgalom
A próféták a régi törzsi viszonyok helyreállításáért léptek fel, a régi közösségi hagyományok
és szokások elhagyása ellen prédikáltak. A közösségtől elfordult királyi hatalom és a
gazdagok önzése, az idegen isteneket kiszolgáló papok ellen lázadtak, lázítottak, Jahve
nevében, aki a hagyományos törzsi összetartozást képviselte.
Kr. e. VIII-VII. századtól – a próféták fellépésével párhuzamosan – súlyos politikai
megrázkódtatások érték az izraeli királyságokat. A megerősödő Asszíria, majd Babilon és
Perzsia teljesen felszámolták Izrael politikai önállóságát, majd pedig földönfutóvá tették
népét. A politikai keretek összeomlásával a közösség összetartó ereje megint a vallás lett, ami
ismételten fontossá tette a másoktól megkülönböztető istent, Jahvét.
A súlyos megrázkódtatások arra kényszerítették a királyi és főpapi hatalmat, hogy
kibéküljenek a prófétai mozgalommal: a Jahve kultusz jegyében egyesítsék a közösség erőit.
Ennek a „kiegyezésnek” a dokumentuma Mózes V. könyve, amely egyrészt megtiltja az
idegen kultuszok tiszteletét, másrészt igyekszik visszaállítani – a próféták nyomására – a
törzsi egyenlőséget.
Az egyistenhit kialakulása
A prófétai hagyomány az állandósuló idegen uralmat, a tengernyi szenvedést úgy állította be,
mint Isten büntetését azért, mert az izraeliek elfordultak saját istenüktől. Asszíria és Babilon
győzelme tehát nem a nagyobb istenek győzelme Jahve felett, hanem Jahve büntette így népét
eszközként használva Asszíriát és Babilont. De Jahve haragja nem örökké tartó. A reményt az
adja, hogy Jahve majd küld egy Dávid házából származó királyt, aki megváltja (messiás)
Izrael népét a szenvedéstől.
Ebből a gondolatmenetből emelkedik ki a „babiloni fogság” idején az egyetemes
egyistenhit (monoteizmus) elve.
Jahve az, aki a világot teremtette, őrajta kívül minden más isten csupán fából faragott
bálvány és élettelen anyag. Jahve az egyetlen, aki ismeri és közli híveivel a jövendőt, ő az, aki
nem is annyira megbüntette, mint inkább szenvedésekkel próbára tette és megtisztította népét,
s ő az, aki a messzi keletről előparancsolja Küroszt, a perzsák királyát, hogy a zsidókat
fogságba hurcoló és sanyargató újbabiloni birodalmat megdöntse.
Jahve az egész világ istene, akinek „napkelettől napnyugtáig hatalmas a neve az
emberek között”, akinek az egész emberiség hódol; ugyanakkor azonban a zsidók saját istene
183