1. rész PDF - MTA Régészeti Intézet

Horváth Tünde
A VATYAI KULTÚRA TELEPÜLÉSEINEK KŐANYAGA
KOMPLEX RÉGÉSZETI ÉS PETROGRÁFIAI FELDOLGOZÁS
(Ph. D. disszertáció, I. kötet)
Témavezető: Dr. Bartosiewicz László
Dr. T. Biró Katalin
2004. ELTE Régészeti Intézet, Budapest

”Felfoghatatlan a világegyetem, mégpedig azon egyszerű, egyben elégséges oknál
fogva, hogy ha meg akarunk magyarázni egy tényt, egy másik, általánosabb tényhez kell
kapcsolnunk, hogy végtelen ez a folyamat, vagy pedig olyan általános igazsághoz vezet
bennünket, hogy nincs mihez kapcsolnunk, tehát nem tudjuk megmagyarázni. A tudomány
olyan, mint egy véges gömb, amely folytonosan tágul a végtelen térben, tágulásával mind
nagyobb és nagyobb zónákat hódít meg az ismeretlen dolgok birodalmából, csakhogy ez
utóbbi kimeríthetetlen.” (Spencer, Alapvető művek)
2

Tartalomjegyzék:
Bevezetés 4-7.
I. fejezet: A vatyai kultúra 8-19.
II. fejezet: A vatyai kultúra pattintott kőeszközei 20-53.
III. fejezet: Csiszolt kőeszközök 54-77.
IV. fejezet: Az élelemtermelés és feldolgozás során használt szerszámok 78-102.
V. fejezet: Borostyánleletek a vatyai kultúra lelőhelyein 103-119.
VI. fejezet: A vatyai kultúra metallurgiája a kőanyag tükrében 120-173.
VII. fejezet: Összefoglalás - Summary 174-184.
VIII. fejezet: Bibliográfia 185-211.
3

Bevezetés
1996 óta vizsgáljuk kora- és középső bronzkori tell-települések kőanyagát a
régészettudományban modernnek számító archaeometriai módszerekkel 1 (archaeometria =
mérhető régészeti vizsgálatok, azaz a természettudományok, a mi esetünkben a geológia
régészeti alkalmazása), elsőként szakdolgozat (HORVÁTH 1997; PETŐ 1998), azt követően
önálló telepfeldolgozások (Százhalombatta, Bölcske, Fejér megyei, Pest megyei földvárak
leletanyagának közlése, ld. a referenciamunkáknál), majd 2000 őszétől doktori disszertáció
keretében.
A témában két, különálló doktori disszertáció születik: sajátom a régészet, F. Pető
Annáé a geológia tudománya felől tárgyalja a kérdéskört, mindkettő támaszkodik azonban a
másik adataira és elért eredményeire. Jelen esetben a régészeti disszertációt tartja a kezében
az Olvasó. Témavezető tanáraink a tudományos segítségen és bírálaton kívül az
anyagfeldolgozásban is részt vettek (dr. Kozák Miklós geológus, dr. Antoni Judit
néprajzkutató és régész, dr. T. Biró Katalin régész és geológus, dr. Szakmány György
geológus). Ezen kívül kiegészítő vizsgálatok elvégzésekor gyakran kértünk föl specialistákat
is (pl. dr. Kovács-Pálffy Pétert a röntgen-diffrakciós vizsgálatoknál, MÁFI).
Szoros együttműködésünk a geológiával a hazai régészettudományban nem
egyedülálló kezdeményezés, amely sok új eredménnyel gazdagította máris az őskorról vallott
ismereteinket.
A doktori disszertáció témájául a középső bronzkorban élt vatyai kultúra
településeinek kőanyagát választottuk, amelyen komplex régészeti és petrográfiai
vizsgálatokat végeztünk. Választásunk azért esett éppen erre a kultúrára, mert elterjedési
területe geológiai, környezetföldrajzi, és régészeti szempontból is változatos, és számunkra
kedvező kilátásokkal kecsegtetett: érint olyan területeket, ahol nyersanyagot gyűjthettek vagy
akár bányászhattak, és beleesnek alföldi, sík területek is, melyek az agyag- és festékföldkitermelésnek,
földművelésnek, alapvetően tehát a letelepedésnek kedveztek.
Választásunkat indokolta és alátámasztotta a kultúra településeinek – elsősorban
földvárainak – hazai viszonylatokban jónak mondható kutatási helyzete is. A Duna-menti
nagy telleken önálló ásatások, a Fejér-megyei magaslati erődítéseken pedig szisztematikus
feltárások történtek, így szinte minden ismert földvárról van ásatásból származó anyagunk,
amelyet kiegészíthetnek a terepbejárás során gyűjtött információk. Kronológiai helyzetük,
szerkezetük alapvetően kutatott és vizsgált. Sajnos ez nem vonatkozik a kultúra erődítetlen,
falusias jellegű, egyrétegű telepeire. Bár az elmúlt évek autópálya és egyéb leletmentő
ásatásai során sok ilyen jellegű telepet ástak, (elsősorban kerámián és a hozzájuk tartozó
ásatási jelenségeken alapuló) feldolgozásuk még többségüknél jelenleg nem érhető el. A
lelőhelyeken több kultúra és korszak is élt, anyaguk keveredett egymással. A leletanyag
általunk való kiválasztása az előzetes publikációkig lehetetlen, korok és kultúrák nem
választhatóak szét egymástól kizárólag a kőanyag alapján. Ezért nyíltszíni telepekről
származó leletek csak igen kevés számban kaptak helyet a feldolgozásban. A nagyszámú új
információ megkívánta a vatyai kultúra ismert lelőhelyeinek összefoglalását és
újraértékelését. Hasonló okok és körülmények miatt a temetők anyagát csak egy rövidebb
alfejezetben tárgyalom.
Doktori disszertációnk célja az, hogy az ismert és régészetileg is kutatott vatyai
földvárak-telepek területéről származó kőből készült régészeti leletanyagon (mely tartalmazza
az építési célokra használt köveket, a használati eszközöket, úgymint pattintott kőeszközök,
csiszolt kőbalták és kalapácsok, őrlőkövek, öntőminták, amulettek, ékszerek, borostyán) a
1 A csiszolt kőeszközök kutatását mutatja be T. BIRÓ 1998; a környezetrégészet és archaeometria problémáit és
történetét SÜMEGI 2001, 2003.
4

lehetőség szerint mindenre kiterjedő régészeti és geológiai vizsgálatokat végezzen. Mivel
egyes települések rétegsorai a nagyrévi kultúra szintjeivel kezdődnek, az ehhez tartozó
kőanyagot is feldolgoztuk, vizsgálva azt, hogy esetleges folyamatosság, vagy épp változás
megfigyelhető-e az eszközkészlet ill. használat terén. A két korszak leleteit, ahol ez lehetséges
volt, elválasztottuk, és ezt jelöljük a feldolgozás folyamán.
A munkához elengedhetetlenül fontos terepbejárási, leletfelgyűjtési és feldolgozási,
valamint irodalmi adatokat 2003. januárjával zártuk le.
A régészeti leletanyagot a nagyobb megmunkálási és funkcionális alapon
szétválasztott eszközcsoportoknak megfelelően különálló fejezetekben közlöm.
Témaegységenként tárgyalva az I. kötetben a pattintással, majd a csiszolással kialakított
kőeszközök következnek. Az egyes fejezetek önálló egységeket alkotnak, saját
kutatástörténeti, módszertani és leíró alfejezetekkel, a kötet végén önálló, egységesített
bibliográfiával. A II. kötetben találhatóa lelőhelyek és azok leletanyagának leírása, az I. kötet
fejezetrészeihez tartozó katalógus jellegű adatok, a hozzájuk tartozó képi anyaggal
egyetemben.
A régészeti vizsgálatok célja az, hogy az egykori kőből készült eszközök eredeti
funkcióját, feladatát, használati módját (befoglalását például), készítési technikáját megfejtse.
Ezt részint szabad szemmel végzett kopásnyom-megfigyelések, részint a régészeti tipológiai
(azaz összehasonlító rendszertani megfigyelések), részint pedig kísérleti rekonstrukciók
segítségével érjük el. Minden kőből készült eszközcsoportot vizsgáltam és egymással
összevetettem, hogy a köztük levő kapcsolatok fedezhetőkké váljanak, már a bányászat
stádiumától, a kőzet telepre való bekerülésén át az eszközök használati élete során. Gondos
figyelmet fordítottam a kőből készült eszközcsoportok az egységes régészeti leletanyagba
tartozó összefüggéseire.
A geológiai feldolgozás – Farkas-Pető Anna munkája - feladata az volt, hogy
különböző vizsgálatokkal (makroszkópos, vékonycsiszolati mikroszkópos, röntgendiffrakciós,
teljes kémiai, elektronmikroszkópos vizsgálatok) az egykori nyersanyagfajtát
pontosan meghatározza, és lehetőség szerint annak minél pontosabb származási helyét is.
Régészeti szempontból a nyersanyag telepre való kerülésének kérdése az egyik
legizgalmasabb témakör: választ ad a kultúrán kívüli kereskedelemre, kereskedelmi utakra,
valamint a kultúra életében folytatott nyersanyagbeszerzés módozataira is (pl. bányaművelési
módszerek, kereskedelem, árucsere).
A geológiai-földrajzi témaköréhez tartozott a földvárak terepbejárása, a helyszíni
megfigyelések segítségével derülhetett fény a települések egykori életét meghatározó
környezeti tényezőkre. Így pl. Bölcske-Vörösgyír a helyi okkerbányászatra és azt feldolgozó
festékiparra, Százhalombatta a helyi agyagra alapozott kerámiaművességre specializálódott.
A geológiai vizsgálatok segítségével kiegészíthető – a bronzkorra kiterjedően is – a
Magyar Nemzeti Múzeum őskori összehasonlító kőzegyűjteménye, a Lithothéka. 2 E
gyűjteményben a magyarországi őskori régészeti leletanyagok ismert és beazonosított kő
nyersanyagait helyezték el, hogy meghatározásuk a jövő kutatóinak segítséget és támpontokat
nyújtson, és a már leírt minták alapján ne kelljen feleslegesen új, költséges vizsgálatokat
végezni ugyanazon kőzetfajtákon. Disszertációnk szeretne hozzájárulni a gyűjtemény
bővítéséhez, elsősorban bronzkori összehasonlító anyaggal.
Az összehangolt vizsgálatokból egy település mindennapi életére derül fény, és ebből
következően kimutathatók azok a tevékenységek is, melyeket már nagy mennyiségben, magas
minőségi színvonalon, azaz iparszerűen űztek. További lépésben kivetíthető képet kapunk egy
fölrajzi régió, régészeti kultúra, időszak nagyobb egységére is.
2 Lithotheca I-II. Comparative Raw Material Collection of the Hungarian National Museum. T. BIRÓ –
T. DOBOSI 1991; T. BIRÓ et al. 2000.
5

Vizsgálati szempontok
Disszertációnk alapvető feldolgozási iránya a kő, mint nyersanyag használata és
feldolgozása. Ez a nyersanyagfajta az élet szinte minden területén megjelenik. Ezért a
komplex régészeti és geológiai feldolgozás érinti a kerámiakészítés (az agyag mint kőzet
viselkedése, égetése, soványítása, származása); az ékszerviselet (amulettek, borostyán és
egyéb drágakövek); a halászat (halászháló-nehezékek); vadászat (vadászfegyverek, esetleg
harci eszközök); a fakitermelés és feldolgozás (eszközkészítés és használat, településépítés,
házrekonstrukciók); gabonaaratás (pattintott kőeszközök mint vágóeszközök és sarlóbetétek,
földművelési ismeretek, gabonafélék termesztése); gabona-feldolgozás (őrlőkövek,
táplálkozási szokások); anyag és test díszítő- és rituális festése (földfestékek, festőnövények
alkalmazása); fémművesség és fémmegmunkálás (öntőminták); valamint a vallási és szakrális
tevékenységek; társadalmi differenciálódás (kőből készült áldozati és szakrális tárgyak,
méltóságjelvények) témakörét is.
Kutatási területünk Magyarországon még fiatal tudományág. Az elmúlt években, a
disszertáció eredményeinek részleges felhasználásával a hazai szakmai közönséggel
konferenciákon tudományos előadásokkal, cikkekkel ismertettük meg új módszereinket,
felhívtuk a figyelmet ezen új lehetőségek kihasználására. Régészeti és geológiai, sok esetben
alapvető módszertani-kutatási cikkeket publikáltunk az egyes témaköröknek megfelelően.
A geológiai leírásokat, módszertani fejezeteket és értékelést Farkas-Pető Anna doktori
disszertációja tartalmazza. Az általam készített régészeti disszertációban csak az
eredményeire támaszkodom, és nem részletezem munkájának kutatástörténeti, módszertani
problémáit.
Remélem, hogy munkánkkal gazdagabbá tudjuk tenni a vatyai kultúráról eddig vallott
ismereteket, színesíteni tudjuk azt a képet, melyet az anyagi kultúra ismeretében, elemzésével
egy őskori kultúráról a régészettudomány körvonalazni képes.
Köszönetnyilvánítás
E helyen szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségükkel a doktori
disszertáció létrejöttét támogatták: elsősorban témavezetőinknek, dr. T. Biró Katalinnak és dr.
Bartosiewicz Lászlónak. Dr. Kozák Miklósnak és dr. Antoni Juditnak, akikkel a disszertáció
megszületése során folyamatos szakmai konzultációt folytattunk. Megköszönöm
opponenseim, dr. Szathmári Ildikó és dr. Czajlik Zoltán segítő szándékú szakmai és emberi
munkáját. Hálás vagyok a százhalombattai ásatási leletek feldolgozási jogáért dr. Poroszlai
Ildikónak és dr. Vicze Magdolnának, a SAX-project vezetőinek.
A vatyai kultúra lelőhelyeivel, leletanyagával kapcsolatban nyújtott információkért
köszönetet mondok Reményi Lászlónak, a BTM régész munkatársának, Somogyvári
Ágnesnek a Hajós-hildpusztai fölvárral kapcsolatos információkért, Kustár Rozáliának a
hartai anyag szóbeli közléséért, dr. Miklós Zsuzsának még közöletlen topográfiai adatainak
átengedéséért, dr. Kiss Viktóriának a mészbetétes edények népével kapcsolatos, doktori
disszertációjában található információkért. Több helyen támaszkodtam a Vélemények a
Kosziderről c. értekezésen elhangzott előadásokra, és az azt követő vitákra (Százhalombatta,
2003. III. 31. – IV. 1.).
A pattintott kőeszközök c. fejezet létrejöttében szeretnék köszönetet mondani Marton
Tibornak közös, pattintott kőeszközök tárgyában folytatott konzultálásainkért, és a rézkori
hegyekkel kapcsolatos információiért. Köszönet illeti dr. T. Biró Katalint szakmai tanácsaiért
és nyersanyag-meghatározásaiért. Megköszönöm dr. Simán Katalinnak a kísérletek során
nyújtott szakmai segítségét, dr. T. Dobosi Violának szakmai tanácsait. Újra megköszönöm dr.
Bácskay Erzsébetnek a százhalombattai anyagon végzett kopásnyom-vizsgálatait.
6

Hálásan köszönöm Somogyi Krisztina, Dani János és Tóth Katalin bizalmát, hogy
anyaguk feldolgozását rám bízták. A kőből készült pattintott leletek feldolgozásra való
átengedéséért további köszönet illeti dr. Maróti Évát (Szentendre, Ferenczy Múzeum, Bia-
Öreghegy és Páty anyaga), dr. Endrődi Annát (BTM, Soroksár-Várhegy, Péteri major,
Solymár-Mátyásdomb és egyéb budapesti lelőhelyek), dr. Tari Editet (Cegléd-Öregszőlők),
dr. Poroszlai Ildikót (Nagykőrös-Földvár), Bóna Istvánné dr. Horváth Jolánt (Dunaújváros-
Kosziderpadlás), dr. F. Petres Évát (Igar-Galástya, Pákozd-Vár, Lovaberény-Mihályvár),
Jablonkay Mártát (Solymár-Mátyásdomb), és dr. Kulcsár Gabriellát (Kakucs-Balladomb).
Az őrlés folyamata és az élelemtermelés c. fejezet létrejöttében szeretnék köszönetet
mondani dr. Poroszlai Ildikónak, aki támogatta és segítette a százhalombattai Régészeti
Parkban a őrléssel kapcsolatos experimentális kísérleteinket, és mindazoknak, akik a
kísérletben önkéntesen részt vettek, valamint Torma Andreának az archaeobotanikai
adatokkal kapcsolatos felvilágosításokért.
A borostyánokkal foglalkozó fejezet létrejöttében köszönettel tartozom dr. Szakmány
Györgynek a természettudományos vizsgálati módszerekben való konzultálásért, dr. Gál
Tamásnak és Török Klárának a százhalombattai borostyánok infravörös spektroszkópiai
vizsgálatáért, dr. Kovács Tibornak a mendei lelet feldolgozási jogáért, Schléder Zsoltnak az
ajkaittal kapcsolatos természettudományos információkért, Szász Lászlónak az erdélyi
borostyánokról szóló szakirodalmi publikációkért és adatokért, dr. T. Dobosi Violának a
paleolitikus leletekkel és időszakkal kapcsolatos információkért, Kisné Cseh Juliannának a
tatabányai lelettel kapcsolatos információkért.
A fémművesség c. fejezet létrejöttében köszönettel tartozom Ilon Gábornak, aki több
éve gyűjtött adatbázisát tanulmányozásra átengedte; Péterdi Bálintnak, aki publikálás alatt
álló munkáját feldolgozásra átengedte; dr. Tárnoki Juditnak Buják-Tarisznyapart,
Törökszentmiklós-Terehalom érdekelt adatainak szíves szóbeli közléséért; dr. Tárnoki
Juditnak és dr. Csányi Mariettának Túrkeve-Terehalom érdekelt adatainak szíves szóbeli
közléséért; dr. Vicze Magdolnának Polgár-Kenderföldek érdekelt anyagának szíves szóbeli
közléséért, Dunaújváros-Dunadűlő érdekelt anyagának közléséért; dr. F. Petres Évának
Lovasberény-Mihályvár, Kajászó-Várdomb, Igar-Vámpuszta-Galástya, Pákozd-Vár
kőanyagának feldolgozási jogáért; dr. Poroszlai Ildikónak Százhalombatta-Földvár, Bölcske-
Vörösgyír, Nagykőrös-Földvár kőanyagának feldolgozási jogáért; dr. Kulcsár Gabriellának
Kakucs-Balladomb kőanyagának feldolgozási jogáért; dr. Kovács Tibornak a Magyar
Nemzeti Múzeumban őrzött kőanyagok feldolgozási jogáért; dr. Szathmári Ildikónak
Füzesabony-Öregdomb kőanyagának feldolgozási jogáért; dr. Bóna Istvánnak és Bóna
Istvánné Horváth Jolánnak Dunaújváros-Kosziderpadlás kőanyagának feldolgozási jogáért;
dr. Endrődi Annának Solymár-Mátyásdomb, Soroksár-Várhegy, Péterdi major kőanyagának
feldolgozási jogáért; Reményi Lászlónak a BTM leletanyagával kapcsolatban; Dinnyés
Istvánnak a mendei és gombai földvárról származó leletek közlési jogáért; dr. Kulcsár
Gabriellának és Bolega Erikának Gomba-Várhegy új ásatásából származó kőanyag közlési
jogáért; dr. Czajlik Zoltánnak a bányák és nyersanyagok ügyében nyújtott segítségéért; dr.
Kiss Viktóriának a mészbetétes fémművességgel kapcsolatban nyújtott segítségéért; néhai
Bóna Istvánnak a témában folytatott beszélgetéseinkért, tanácsaiért, segítségéért; Oross
Krisztiánnak fordítói minőségében; Csengeri Piroskának Felsővadász-Várdomb leleteinek
feldolgozási jogáért; Patay Róbertnek az Üllő 5. lelőhely anyagának vizsgálatáért; Szabó
Krisztinának a leletek csodálatos rajzaiért; Somogyi Krisztának a kaposvári új balta
öntőminták szíves szóbeli közléséért.
Megköszönöm a MTA Régészeti Intézetének, hogy a disszertáció létrejöttét támogatta.
7

I. fejezet: A vatyai kultúra
A kultúra rövid kutatástörténete
A vatyai kultúra középső bronzkorunk egyik legjelentősebb egysége. A Duna mellett
az ún. váci kanyartól csaknem a Mohácsi szigetekig a folyó két partjának nagyobb részét, a
Mezőföld termékeny síkságát és a Duna-Tisza közének középső területét ez az erős, egységes,
urnasírba temetkező kultúra foglalja el. Élete folyamán fokozatosan a Kárpát-medence
közepét keríti hatalmába, s így uralkodó, központi kulcsszerepet játszik bronzkori kultúráink
között. Gazdagsága, egységes szervezete, színezete, világos, tiszta fejlődése, és nem utolsó
sorban az, hogy Magyarország legjobban átkutatott területén települ, régészeti kutatásunk
fontos pillérévé teszik. Kapcsolatai minden irányban jelentősek. Központi földrajzi helyzete
és gazdag, többnyire hiteles leletanyaga alkalmassá teszi arra, hogy ne csak mint a középső
bronzkor időrendi támpontja, hanem mint a környező területek vizsgálatának kiindulópontja
szerepeljen.
A vatyai kultúra kutatása egyidős a magyarországi régészeti kutatásokkal. 1854.
szeptemberében Érdy J. Kelenföldön 12 „pogány” urnasírt tárt fel. (ÉRDY 1861) Az első vatyai
telepet 1858-ban találta meg Kubinyi F. a gombai várhegyen. (KUBINYI 1861)
Szinte folyamatosan került napvilágra a kultúra emlékanyaga: többek között Rómer F.
és Hampel J. ásta ki a peregi urnatemetőt 1876-ban, Hampel J. 1881-ben a soroksári
urnatemetőt. Hampel a bronzkort összefoglaló nagy munkájában több vatyai leletet is bemutat
(pl. Ercsiről, Százhalombattáról, Ócsáról). (HAMPEL 1896) A század végén Lovasberény-
Mihályváron és Szűzváron urnatemetőt ásat ki Miske K. (MISKE 1898), a Jánoshegyen pedig
Posta B. tárt fel urnasírokat (1897). A kultúra névadó urnatemetőjét Kada E. tárta fel
Újhartyán mellett, Vatya Gyula pusztáján. (KADA 1909)
További jelentős urnatemetőket tártak fel Dunakeszin (Kund E.), Cegléden (HÜBNER
1900), Áporkán, Kiskunlacházán, Dömsödön (Tompa F.), Izsákon és Ladánybenén (Szabó K.),
Bálint A. Kisapostagon. (BÁLINT 1935) A pákozdi telep és temetőjének ásatását Marosi A.
közli. (MAROSI 1930)
1951-ben egy éves munkával Fitz J., Petres É., Mozsolics A., Mithay S. és Korek J.
Dunapentele-Dunadűlőben a kultúra eddigi legnagyobb sírszámú temetőjét tárta fel (1600 sír).
A temető sok hányattatás után fennmaradt leletanyagát nemrégen sikerült részlegesen
feldolgozni. (VICZE 2001) Ugyanebben az évben Mozsolics A., Patay P. és Csalog J. megkezdi
a Dunaújváros-koszideri telep feltárását is.
Még ugyancsak az ötvenes években Bóna I. feltárja a kultúra korai, kialakuló
fázisában létesült kulcsi temetőt (1953-54, közlése BÓNA 1960), Szentendre-Pannonia-telepen
Patek E. ásat 300 urnasírt, Kelebiában pedig Zalotay E. kevert rítusú temetőt. (ZALOTAY 1957)
Igen jelentős volt az ötvenes évek telepkutatásában Nováki Gy. munkája, aki Fejér
megye őskori földvárait kutatta fel (NOVÁKI 1952), és a Dunaújváros-koszideri telepen végzett
további leletmentő ásatás (B. Vágó E., 1957).
A 60-as évek szisztematikus telepkutatása a tell-kutató társaság (Kovács T., Bándi G.,
F. Petres É.) és Bóna I. – Nováki Gy. nevéhez fűződik. A tell-kutatók a Fejér megye területén
fekvő vatyai fölvárak szondázását, nagyobb méretű feltárását végzik el, vizsgálva a várak
rétegzettségét, kronológiáját, lakottsági fokát. Sajnos, eredményeik nem kerültek
maradéktalanul közlésre, egyes telepekről még ma sem született meg az előzetes publikáció
sem. (munkáik pl. BÁNDI 1960; KOVÁCS 1969; PETRES-BÁNDI 1969)
Bóna I. és Nováki Gy. a nagyobb, Duna ill. Tisza melletti tell-telepek kutatását, feltárást kezdi
meg (pl. Bölcske, Alpár, Baracs), feldolgozásukban érintik a kultúrához tartozó hasonló
telepek ismertetését is (pl. Hajós, Nagykőrös). (NOVÁKI 1967, 1968; NOVÁKI-REGIUS 1968;
BÓNA 1963; BÓNA-NOVÁKI 1982)
8

Nagy feldolgozó munkák (BÓNA 1975), és önálló telepközlések során vált egyre
ismertebbé a kultúra, és ezt bővítette a vatyai kultúrához ill. horizonthoz köthető fémkincsek
besorolása, közlése. (pl. BÓNA 1958; MOZSOLICS 1957, 1967)
A modern kutatás egyik legnagyobb eredménye a 90-es években Európát is megjárt
ún. tell-kiállítás, melynek több nyelvű katalógusa elérhető a legújabb kutatási eredményekkel
(BRONZEZEIT IN UNGARN 1992 – Frankfurt; LE BEL AGE DU BRONZE 1994 – Mont Beauvrey-
Budapest), valamint a magyar régészetet bemutató, az ezredforduló tiszteletére megjelentetett
igényes kötet, amelyben a tárgyalt kultúra településeit Poroszlai I., temetkezéseit Vicze M.
foglalja össze. (MRE 2003, 151-156.)
A kultúra régészeti fogalmának kialakulása, történeti áttekintés
A Pest és Fejér megyei azonos temetkezési rítus és mellékletanyag alapján Nagy Géza
köti össze elsőként a leleteket. (NAGY 1904) Művét Márton L. finomítja tovább (MÁRTON 1931),
G. Childe munkássága révén sokáig Lovasberény-Vatya csoportnak nevezik. (CHILDE 1956)
Childe a mészbetétes kultúra egy részét is ide sorolja, tévesen. Tompa F. munkásságában a
csoport önállóságát nem emeli ki. (TOMPA 1936, 1942) Patay P. a korszakot értékelő
összefoglaló munkájában felemás kompromisszumokra jut: részben Tompa mellett, részben
ellene érvel a kultúrát illetően. (PATAY 1938) Mozsolics A. nevéhez fűződik az önálló,
összetartozó leletanyag kultúraként való közlése. Ő ismeri fel elsőként a kisapostagi kultúra
hatását a vatyai kultúra kialakulásában. (MOZSOLICS 1937, 1942)
A kultúra elterjedéséről, életmódjáról vallott ismereteink nagy része, és azok
összefoglalása Bóna Istvántól származik. (BÓNA 1975, 28-79, 273-298; 1994, 24-26.)
Következtetéseinek egy része azonban – amely ma is alapvető fontosságú – mára már több
ponton megkérdőjelezhető, sok, elsősorban leletmentésekből származó új adat tükrében
kisebb módosításra szorul. Jelenlegi adatok szerint mind a kultúra elterjedési területét, mind
annak szakaszait és kronológiai beosztását több ponton módosítani kell. Ezeket a
kérdésköröket az adott fejezetek (pl. a Fémművesség) részletesen tárgyalják.
A vatyai kultúra települései
A földvár-kutatás (említhetnénk Rómer F., Wosinsky M. úttörő munkásságát) a
kezdetektől kulcsfontosságú részét képezte a magyar régészetnek. A modern segédeszközök
és természettudományos módszerek széles körű alkalmazása, a régészeti ásatásokba és
feldolgozásokba való bevonása, szisztematikus, rétegkövető, nagy felületű ásatások, és a
telepek közvetlen környezetét végző mikro-régió vizsgálatok még nagyon kevés esetben
használhatók fel a vizsgált korszakban.
A maga korában egyedülálló kezdeményezés volt a földvárak szisztematikus
terepbejárása és felmérése, melyet Nováki Gy. végzett el Fejér megyében. (NOVÁKI 1952)
További ígéretes próbálkozás volt a Tell-kutató társaság ásatási és anyagfeldolgozó
tevékenysége, melynek keretében Aba-Belsőbáránd, Igar-Galástya-Vámpuszta, Kajászó-
Várdomb, Lovasberény-Mihályvár, Sárbogárd-Cifrabolondvár, Százhalombatta-Földvár
területén végeztek feltárásokat. Kiemelkedik közülük Lovasberény-Mihályvár ásatása (BÁNDI-
PETRES 1969), és az 1960-as évek végétől kisebb szünetekkel máig folyó Százhalombatta-
Földvár kutatása (Tell-kutató társaság ásatásának közlése KOVÁCS 1969, majd a megújuló ásatások
Poroszlai I. vezetésével - POROSZLAI 1991, 1992c, 2000a, SAX-project kötetek).
A százhalombattai régészeti kutatás jelenleg az egyetlen olyan létező középső
bronzkori project, melynek vizsgálati anyagát modell-értékűnek ismerhetjük el, és
módszertanilag példaként állíthatjuk, összehasonlíthatjuk más telepekre vonatkozólag is.
A többi ismert településen kis felületű rétegtisztázó szondaásatások, leletmentések,
esetleg nagy felületű, de régi, ásónyomos technikával ásott kutatások folytak, ahonnan
egyedül a leletanyag maradt mára értékelhető.
9

A szisztematikus, természettudományos módszereket bevonó, modern középső bronzkori
településkutatás még sok meglepetést tartogat a jövő régészeinek
Anyagfeldolgozásunk során nyilvánvalóvá vált, hogy a legutóbbi összefoglalások után
is (pl. KOVÁCS 1982, 1988b, 1998, 488-490; VICZE 2000) egy új, saját gyűjtésünk alapján
összeállított lelőhely-listát és elterjedési térképet közöljünk, illetve állítsunk fel. (1. Térkép)
Ebben a munkában magaslati, magaslati-erődített, erődített, erődítetlen egyrétegű, erődítetlen
többrétegű, földvárakhoz tartozó települések, és önálló, egyrétegű, falusias jellegű vatyai
települések is szerepelnek. (Ld. a II. kötet katalógusát!)
A részletes lista tartalmazza a telepek rövid ismertetését, elérhető közlési adatait, és a
róluk származó, a doktori dolgozatban érintett-vizsgált leletanyagot (kőeszközök,
fémeszközök). Azokat a településeket, melyekről feldolgozott leletanyagot ismertetünk
disszertációnkban, aláhúzással jelöltük. Mindazon lelőhelyeket, ahonnan leletanyagot
közlünk, és néhány olyan lelőhelyet, melyről leletanyagot nem közlünk, de jellegénél fogva
(földvár) fontosnak tűnt, sorszámmal láttunk el, és elterjedési térképen tüntettünk fel
Alaptérképként egy részletes vízhálózatot feltüntető mai térképet használtam. Néhány
lelőhely létezése, pontos beazonosítása meghaladta képességünket, így azokat kérdőjelesen
soroljuk az ismert és biztosan vatyai kultúrába tartozó lelőhelyek közé.
Kutatási problémák
A vatyai kultúra a katalógusban ismertetett lelőhely-elterjedése alapján a kultúra
jelenleg ismert legnyugatibb erődített települése Fehérvárcsurgó, legdélibb Hajós-Hildpuszta,
legészakibb Solymár-Mátyásdomb, legkeletibb pedig Alpár-Várhegy magaslati, erődített
földvárak.
Az elterjedés alapján jelenleg megfigyelhető jelenségek, kutatási problémák: 3
- Szerkezeti jellegük szerint többféle településtípust különböztethetünk meg, így: magaslatierődített,
erődített de nem magaslati, magaslati de erődítetlen, többrétegű, egyrétegű
földvárak, tellek, pszeudo-tellek, ezekhez csatlakozó erődítés nélküli, nyíltszíni, akár
többrétegű külső települések. Ezt a problémát már Kovács T. is felveti. (pl. KOVÁCS 1998)
- A földvárak többsége közvetlenül vízfolyások mellé települ, ezen természetes kereskedelmi
utakat ellenőrzi. A víz közelsége természetesen más, (pl. gazdasági) szempontok miatt sem
mellékes.
- A bronzkori földvárak és tellek mindegyike települési központ ugyan, de természeti
adottságaikat és földrajzi helyzetüket tekintve nagyon eltérő életmódot folytathattak. A
Százhalombatta-Földvár telljén és mikrorégiójában folytatott fúrások alapján ismert, hogy a
tell közvetlen környezete nagyon erős gabona-pollen értéket mutat, így a tell közvetlen
környezetében kiterjedt földművelés folyhatott. (SÜMEGI-BODOR 2000) Ettől eltérően Szakáld-
Testhalom és környezetének geoarchaeológiai vizsgálata azt mutatta, hogy a hatvani kultúra
tell-településének közvetlen környezetében inkább az állattenyésztés dominált, az erődítés
jellegéből pedig arra következtetnek, hogy határmenti erődítés lehetett, kisebb népességgel.
(SÜMEGI et al. 1998a)
- A földvárak a vízfolyások mentén szinte láncszerűen, sorrendben követik egymást,
bizonyos helyeken igen kis, szinte belátható távolságban (pl. Benta-patak völgye, Füzes-patak
völgye, Duna mente Budapest térségében, Körös-ér).
- A földvárakhoz erődítetlen külső telep(-ek) tartozik/tartoznak, ezeket a nyílt telepeket az
esetek többségében, ahol a kutatások stádiuma engedte (szisztematikus terepbejárások folytak
a területen, vagy régió-kutatás történt), lokalizálták.
3 A vatyai kultúra lelőhelyeinek utolsó, akkor teljesnek mondható összefoglalását Bóna I. 1975-ös munkája adta.
BÓNA 1975, 28-78. További összefoglalás a lelőhelyekről általánosságban KOVÁCS 1984a, 1998, VICZE
2000.
10

- A vatyai kultúra az első ismert olyan középső bronzkori kultúránk, amelynek a központi
településektől függetlenül megjelenő önálló egyrétegű, falusias telepeit is ismerjük.
Kézenfekvő lenne arra gondolni ezen adatok alapján, hogy vizsgált kultúránk népességszáma
kiemelkedő, és valószínűleg nagyobb populációt takar, mint a kortárs kultúráké, ám
óvatosságra int a kutatatlanság nagy mértéke. Nem valószínű, hogy a gyulavarsándi,
perjámosi stb. tell-kultúrák nem rendelkeznek ilyen jellegű településekkel, inkább még csak
nem ástak ilyeneket. 4
- A régészeti kutatások a leletmentések és egyéb városi beruházások nagy száma miatt Budapest
térségében a legjelentősebbek. Ennek fényében pl. Biatorbágy közvetlen környékén
három magaslati erődített telepet (Öreghegy, Pap-réti dűlő, Nagyhegy), azok közvetlen
közelében fekvő külső telepeit az Öreghegy és a Nagyhegy esetében, és az Öreghegy
vonzáskörzetében további három külső, egyrétegű telepet ismerünk. Érd közvetlen körzetében
hét egyrétegű településről van tudomásunk. Sóskút közvetlen környezetében a Kálvária
magaslati, erődített telepről, és további négy külső, erődítetlen, egyrétegű telepet ismerünk.
Budaörs közvetlen környékén a Kamara-erdei magaslati, erődített telepet és négy külső,
egyrétegű telepet. Ettől nem messze a Nagykovácsi-Kőbánya, szinte közvetlenül mellette
Budajenő-Hegyi szántók magaslati, erődített telepei helyezkednek el, az utóbbi mellett
egyrétegű, külső telepekkel. A Biatorbágy, Sóskút, Érd és Budaörs által bezárt négyszögbe
tartozik még Törökbálintról kettő és Diósdról egy egyrétegű település. Ezen a kb. 10 km
hosszú négyzetoldallal számolt kb. 100 km 2 -nyi területen hét földvárat és 24 külső, egyrétegű
települést számolhatunk össze. Ezt az elterjedési láncot délről Százhalombatta földvára zárja
le hatodikként, körülötte elhelyezkedő külső településeivel. A terület intenzív kutatottsága
ebben a térségben a legerősebb, talán ebből kifolyólag kapunk ilyen sűrű és differenciált
elterjedési sűrűséget. Hasonló a helyzet azonban Budapest területén illetve közvetlen
környezetében. Itt öt magaslati, erődített földvárat (I. kerület Várhegy, külső egyrétegű telepe
Corvin tér, Gellérthegy, külső egyrétegű telepe Tabán, Lágymányos, Soroksár-Várhegy, külső
telepe Péteri major, Solymár-Mátyásdomb), és 11 egyrétegű külső telepet találunk.
- Mivel a vatyai kultúra további területein nem végeztek e két térséghez hasonlóan intenzív
régészeti topográfiát, ezért jelenleg a további területeken jóval gyérebb településsűrűséget
találunk. Feltételezhetjük azonban, hogy itt a települések kis száma kutatási hiányosság. Ezt
gondolhatjuk abból, hogy a szembe tűnő, kíváncsiságot felkeltő magaslati, erődített földvárak
láncszerűen, nagyobb távolságokban ugyan, de követik egymást. Feltételezhetjük továbbá a
Csongrád-Vidre és a Kelebia környékén összegyűjtött adattári anyagok alapján is, ahol az
előbbiről hét, az utóbbiról kilenc további vatyai kultúrához köthető lelőhely ismert még. Ezen
adatok tükrében azt kell mondanunk, hogy a középső bronzkori vatyai kultúra
településsűrűsége igen magas, lakossága ebből következően nagyszámú lehetett.
Lelőhelyeinek száma és ezek népsűrűsége a határokon belül kisebb-nagyobb ingadozásokkal
ugyan, de mindenütt azonos lehet. A lakosságnak magas színvonalú gazdálkodást és ipari
tevékenységet kellett folytatnia, hogy ilyen magas lélekszámot viszonylag kis területen nagy
népsűrűséggel számolva eltarthasson. A társadalma igen differenciált lehetett a települések
eltérő jellegéből adódóan (földvárak, mint státus-szimbólumok és ipari, gazdasági,
kereskedelmi, politikai központok, eltérő mértékben). A földvárak nagy száma miatt egy
kiemelkedő, hatalommal bíró, akár arisztokratának is () nevezhető réteg létezését
valószínűsíthetjük. Nem beszélhetünk azonban kifejezetten szegmentáris, sem pedig tisztán
központosított társadalomról, inkább a kettő közötti fejlődési fokról, amennyiben valóban
létezik köztük fejlődési fokozat, nem pedig két, a maga létező valóságában megnyilvánuló
társadalomszerkezetről van szó. Izgalmas kérdés, hogy egyes területeken a központosítás
milyen változók alapján jött létre: egy nemzetségi, törzsi központ karizmatikus vezetői, az
előnyös földrajzi fekvés, gazdasági erőforrások, vagy ezek összességének eredménye A
4 Vö. a perjámosi kultúra településtípusai: P. FISCHL 2003.
11

földvárak elterjedését részben fedik, részben szorosan követik a kultúra „arisztokratarétegéhez”
kapcsolható, nagy értéket képviselő bronz- és aranytárgyakat, egyéb presztízsértékeket
tartalmazó kincsleletek. Másfelől azonban ezen réteg hatalmának való erős féltése
nyilvánul meg – akár külső, akár belső ellenséggel számolva – az erődítésekbe való
„menekülés” ténye miatt. A déli, délkeleti peremvidéken csökkenni látszik az erődítések
száma. Ez utalhatna a népességek közti békésebb kapcsolatokra, de jelenlegi kutatási
helyzetünkben éppen a déli területek (pl. a Bácska) betelepültségéről alig rendelkezünk
információkkal.
- A földvárak építési jellege, erődítési védművei, kiterjedési mérettartománya összevethető
lenne egymással, ha ezen adatokat pontosan ismernénk. A folyamatos természeti (Duna menti
erózió) és emberi tevékenységből (Lovasberény, Bölcske, Alpár, Hajós, stb.) adódó rombolás,
a régészeti ásatások, teljes terepbejárások, felmérések rendszertelensége miatt azonban
korrekt összehasonlításra még nem vállalkozunk. Jelen stádiumban úgy tűnik, hogy a kultúra
elsődleges törzsterületén (kialakulási centrumában), a Fejér megyében fekvő földvárak
nagyobb kiterjedésűek, mint a kultúra életének III. illetve koszideri periódusában létesült Pest
megyei várak. A Fejér megyei várak erődítési jellege is erősebb, nagyobb méretű védműrendszert
sejtet, a Pest megyei váraknál természeti erődítéseket (természetes aszókat,
vízmosásokat, hegyfalakat, szakadékokat), teraszozást (mely a Fejér megyei területen teljesen
ismeretlen alkalmazás), avagy semmiféle erődítést (Páty, Kakucs) nem találunk (tényleg nem
volt-e, vagy csak elpusztult, annak eldöntése ma már kérdéses). A Pest megyei földvárak
alapterülete is kisebbnek tűnik első pillantásra, ám ha a leírásokat részletesen átnézzük, majd
minden esetben találkozunk olyan kitétellel, hogy a szomszédos fennsíkokon, platókon is
találtak telepnyomokat. Így az elsőre kis alapterületű, egyrészes várak (mint pl. Mende,
Gomba, Solymár) is hasonló szerkezetet és területet mutathatnak, mint a Fejér megyei várak.
Szintén kissé eltérő szerkezetet látunk a Duna menti lösz-magaspartokon fekvő várak
esetében. Ezek eltérése viszont környezeti elhelyezkedésük miatt más, hiszen a Duna felőli
oldal itt nyitott, mély szakadék, így erődítése felesleges. Az erődített telepek erődítése újabb
vizsgálati probléma. Ma még igen kevés telepünk van, melynek sáncát átvágták, így
információval rendelkezünk építési jellegéről, településbe illeszthető helyzetéről, időrendi
helyzetéről (Alpáron, Dunaújváros-Koszideren, Hajóson, Lovasberényen, Nagykőrösön,
Pákozdon, Vál-Pogányváron említenek sáncátvágást, Százhalombattán folynak sáncátvágási
munkák.)
- Külön elbírálási szempontot érdemel, hogy a vatyai kultúra települési központjainak
értelmezhető erődített, magaslati földvárakat nevezhetjük-e telleknek. A vatyai kultúra sajátos
települési struktúrája, melyet a régészeti kutatások által ismerünk, nem teszi lehetővé a
házalaprajzok felrajzolását, az egymást követő rétegekben megfoghatóan kimutatható fedését.
Az ásatási alaprajzok szinte kivétel nélkül egymást vágó gödröket mutatnak, kevés lelőhelyről
ismerünk vatyai vagy vatyai-koszideri korú, megfogható, jól kirajzolódó házalaprajzot. 5
Újabb kérdés, hogy a vatyai kultúrában miért nem a párhuzamosan létező tell-kultúrák
klasszikus tell-települései terjedtek el, és miért építkeznek kiemelkedő, stratégiailag jól
védhető, mesterségesen és természetesen is megerődített helyekre. Miféle társadalmi háttérokra
vezethetjük vissza a középső bronzkor folyamán csak a vatyai kultúrára jellemző
települési sajátosságát 6 Van-e esetleg mégis tell-jellegű település a vatyai várak között Itt
5 Százhalombatta-Földvár - Dr. Poroszlai I. és dr. Vicze M. ásatása, SAX-project, egyelőre közöletlen; Alpár-
Várdomb – BÓNA-NOVÁKI 1982, 65; Igar-Galástya – KOVÁCS 1984a, 219; Lovasberény-Mihályvár –
műhelyépület – F. PETRES-BÁNDI 1969, 174-175; Aba-Belsőbárándpuszta – KOVÁCS 1963, 131-132;
Solymár-Mátyásdomb – ENDRŐDI-FELD 1980, 271; Nagykőrös-Földvár 1988, 33; Baks-Homokbánya – P.
FISCHL et al. 1999, 103-104.
6 A vatyai kultúra központi, általában magaslatokon, mesterséges erődítéssel ellátott földvárait pszeudotellekként
említik, az egymást vágó gödörrendszerek miatt. A házalapok kis száma azonban a rosszul kiválasztott
helyszínek (a település gazdasági része) és a kis felületek rovására is írható.
12

különösen azok a telepek jöhetnek számításba, ahol a megelőző, klasszikus tell-kultúrának
számító nagyrévi rétegek is megvannak (pl. Alpár-Várdomb, Baks-Homokbánya, Bölcske-
Vörösgyír, Budapest-BEAC-Lágymányos, Budapest-Békásmegyer, Dunaföldvár-Kálvária,
Igar-Galástya, Százhalombatta-Földvár, és Simontornya-Mozsi-hegy).
- A vatyai kultúra elterjedésének szempontjából kiemelkedő terület a Duna-Tisza köze, a-
mely elsőként ekkor népesül be tartósan az őskor folyamán. 7 Ez a homokdűnésnek tartott
területet igen szisztematikus hidrogeológiai és régészeti-topográfiai vizsgálat alá kellene
vetni. Az őskor folyamán – így a bronzkorban is – a jégkorszaki Duna-medrek mentén
kialakult szikes tavak, vízfolyások tagolhatták ezt a területet, ezek mentén galériaerdők
húzódhattak. Ezek a vízjárta, termékeny területek kiválóan alkalmasak megtelepedésre,
mezőgazdasági művelésre. A kutatás feltételezi, hogy a Vatya II. fázis során lassan benépesül
a Duna-Tisza köze, a folyamat pontosabb felrajzolására azonban konkrét bizonyítékaink
nincsenek. 8 A területen található nagyszámú urnatemetők vagy elpusztultak, vagy rosszul
feldolgozottak, közöletlenek. A Kiskunhalas magasságából Horgos alatt a Tiszába folyó
Körös-ér, mely szinte keresztülszeli az Alföldet, egy kisebb, komoly vízhozamú folyócska
lehetett a bronzkor folyamán. A Körös-ér vajdasági oldalán több bronzkori telepnyomot is
talált Szekeres L. terepbejárás során. A magyar szakaszon is hasonló helyzetet találnánk
szisztematikus terepbejárások esetén (ld. pl. Kelebia, Baja környékét). (LŐRINCZY-
TROGMAYER 1995, 60-63.) A mai adatok alapján úgy tűnik, hogy a területen a vatyai kultúra
már az I. fázisban megtelepül, esetleg a kialakulási folyamat ugyanitt is zajlik, nemcsak a
Duna bal partján. 9 A sajnos túl korán előkerült, és mára elpusztult, elkallódott temetőanyagok
nem teszik lehetővé a pontosabb kép felrajzolását, ám a közvetett adatok alapján a Duna-
Tisza közén egy igen sűrű településszerkezettel számolhatunk, már az I. fázistól. 10 (KULCSÁR
1997, 345-347.)
- A Dunántúlon Ercsi, Kulcs, Bölcske, Dunaharaszti, Alcsút, Cece-Papdomb, Dunaújváros-
Koszider (temető), Dunaújváros-Rácköz, Ercsi, Isztimér-Kálváriadűlő, Lovasberény-
Szöszvár, Mór-Táborhegy, Székesfehérvár-Nyúldomb településeket, a Duna-Tisza közén
Aszód-Domonyvölgy, Gödöllő, Gyömrő-Felsőkert, Gyón lelőhelyeket korai alapítású vatyai
telepeknek tartja Kovács Tibor. Ezekről a lelőhelyekről az említésükön kívül semmi más
részletet nem tudunk. (KOVÁCS 1975a, 1984a)
- A régészeti kutatások helyileg változó minősége miatt a vatyai kultúra déli, délnyugati
7 Bóna I. véleménye volt. Korábbi leleteket is (pl. a késő rézkori badeni kultúrából) ismerünk a Duna-Tisza
közéről: Korek J. doktori disszertációjában így fogalmaz: A Duna-Tisza köze ebben az időszakban (késő
rézkor=badeni kultúra) ugyanolyan sűrűn benépesült, mint a vatyai kultúra idején. KOREK 1983, 33. Újabban
Szabó G. sorol fel a nagyrévi kultúrához tartozó lelőhelyeket a Duna-Tisza közéről. SZABÓ 1999.
8 BÓNA 1975, 51.
9 Vicze M. 1986-os szakdolgozatában az I. fázisra helyezi pl. a Szalkszentmárton környéki urnatemetőket (éppen
szemben Dunaújvárossal, egy őskori átkelőhely mellett), Szabadszállás, Homokszentlőrinc, Kunszentmiklós
urnatemetkezéseit. A II. fázisba helyezi Szalkszentmárton, Harta környéke urnatemetkezéseinek egy részét. A
III. fázisba Bugac, Kerekegyháza, Kiskunhalas, Izsák II (halomsíros temetkezésekkel!), Ladánybene, Kelebia,
Kalocsa, Tiszaújfalu, Érsekhalma, Kömpöc, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Szalkszentmárton-Gudman fok
urnatemetkezéseit. A koszideri korszakra Kerekegyháza és Kiskunhalas-Felsőszállás egyes sírjait. VICZE 1986.
Harta-Freifelten Kustár R. leletmentés során késő kisapostagi-korai vatyai települést tárt fel 2002-2003
folyamán. A lelőhelyen egy nagyméretű fűrész is előkerült. Ugyanerre a betelepültségi ütemre utal LŐRINCZY-
TROGMAYER 1995, 60.
10 Ismert temetők pl. Inárcs, Újhartyán, Ócsa, Alsónémedi, Bugyi, Dömsöd, Dunaharaszti-Áporka, Dabas-Sári,
Tatárszentgyörgy, Kiskunlacháza határaiban több lelőhely is. Ezek a temetők a vatyai III. fázis után
néptelenednek el. Inárcs temetője a Vatya I-II. fázisba keltezhető – BÓNA 1975, 28-79. A területen található
telepek a Duna-Tisza közén Kakucs-Balladomb, Mende-Leányvár, Nagykőrös-Földvár, Alpár-Várdomb, Hajós-
Hild, Gomba-Várhegy, Cegléd-Öreghegy néhány kivételtől eltekintve késői, vatyai III. vagy Vatya-koszideri
alapításúak. A temetőkben pl. Tatárszentgyörgy, Újhartyán, Ócsa-Öreghegy érik meg a koszideri korszakot.
13

határvidék-vonala sem tisztázott pontosan. 11 Az ezen a szakaszon a mészbetétes edények
népével és a szeremlei, valamint Szőreg-perjámosi kultúrákkal érintkező sávban a földvárak
kutatottsága és a megásott települések leletanyagának publikálása olyan elmaradott, hogy a
határvonalhoz tartozó ismert vagy ismertnek vélt telepek és kincsek kultúrához való
besorolása sok esetben problematikus. Így pl. Sióagárd, Kajdacs, Bikács földvárak biztos
létezése, rétegeik kulturális besorolása, a Kölesd-Nagyhangos, Sárszentlőrinc, Simontornya,
Sárbogárd, Rácegres koszideri kincsek kulturális hovatartozása bizonytalan. A felsorolt
kincsek közül a kölesdi kincset már igen nagy valószínűséggel a mészbetétes edények
népének kultúrájába sorolják (a kincsben szereplő fésűs csüngő miatt), 12 a többi kincs
etnikuma mögött akár egy kevert, mészbetétes-vatyai-korai halomsíros népesség is állhat. 13 A
feltételezett települések és a kincsek előkerülési helyei között csak néhány kilométeres
távolság van. Ha ezen a területen is a Budapest térségére jellemző kutatottsági fok lenne
jellemző, valószínűleg egészen más képet festhetnénk le. Bóna István véleménye szerint a
vatyai II-III. korszakban a vatyai kultúra területe visszaszorul, és nyugaton a Sió-Sárvíz
vonalat követi nyugaton, 14 megerődített földvárak láncaival, melyek: Fehérvárcsurgó, Pákozd,
Aba, Sárbogárd, Igar (a Sárvíz nyugati oldalán, a Sió keleti oldalán!), Simontornya 15 ,
Alsószentiván, Bikács, Kajdacs, Sióagárd (éppen a Sió és Sárvíz mai összefolyásának
torkolatában), a Dunába torkolló részig azonban egyetlen egy település sem ismert Sióagárd
alatt, Gerjen a Duna nyugati partján, ám jóval a torkolat felett található. Az
etnikailag/kulturálisan problematikus besorolású koszideri kincsek előkerülési helyét tekintve
a lánc a következő: Sárbogárd (Sárvíz keleti partján), Simontornya (a Siótól északra),
Kisszékely a Sió nyugati partján, ám Pusztaegres Sárbogárddal körülbelül egy vonalban, a
Sárvíz nyugati oldalán, Sáregres pedig Igarral egy vonalban, a Sárvíz nyugati partján
helyezkedik el (a Kisszékely-Rácegres megjelölésű kincs előkerülési helye így kb. 10x20x35
km kerületű háromszög közé helyezhető), Uzd-Borjád-Sárszentlőrinc megjelölésű kincs
potenciális előkerülési helye pedig szintén a Sárvíz-Sió nyugati parján, de kb. 10 km
hosszúságú partvonalon lokalizálható. Sárbogárd a feltételezett határvonaltól keletre, „biztos”
vatyai területen fekszik, a további három azonban közvetlenül a Sió-Sárvíz nyugati
partvonalát követi, így – a Bóna I. által feltételezett mészbetétes területre esik – a vízfolyás
11 Bóna I. véleménye szerint a Paks és Baja közötti Duna-szakasz (amelybe a mára már biztosan a vatyai
kultúrához sorolt Gerjen-Várad is beleesik!) afféle „senki földje volt”, amelyet változó időszakonként különböző
népcsoportok birtokoltak – BÓNA 1975, 112. Kiss. V. a szekszárdi múzeumban végzett kutatásai során Faddról
és Harcról is vatyai leleteket talált (kérdés persze, hogy ezek a leletek milyen minőségben vannak jelen:
importként, vagy önállóan). Már a korabronzkorban, a nagyrévi kultúrához köthető lelőhelyeket említ Szabó G.
a Duna-Tisza közéről Ballószögön, Kecskemér-Csukásérről, Kiskunfélegyháza-Izsáki út és Kővágóér,
Soltvadkert-Felsőcsábor, Dunapataj-Parlag, Fülöpszállás – SZABÓ 1999
12 Összetétele és a két kincsrészlet összetartozása évtizedes vita tárgya, legutoljára KISS 2001, 81, 502. jegyzet,
HONTI-KISS 2000.
13 Ez csak a településekről származó nagy mennyiségű leletanyag tipológiai szétválasztása és százalékos,
statisztikai értékelése után derülhet ki, hasonlóan a gerjeni anyaghoz, amelynek feldolgozása és kritikai
értékelése P. Fischl K. érdeme (bár a gerjeni csoport létezésének problémáját már Kovács T. és Lőrinczy-
Trogmayer is említik – KOVÁCS 1988, LŐRINCZY-TROGMAYER 1995, 61.). Ebben az esetben a fémleletek
összetétele sajnos nem adhat felvilágosítást, mivel nagyobb területen elterjedt típusokról van szó, melyek nem
férnek bele egy-egy kultúra elterjedési határai közé.
14 Őskori kultúrák elterjedési határaként gyakran földrajzi akadályokat (hegység, vízfolyás) jelölünk meg.
Kérdéses azonban a mai vízfolyások szigorú vonalát követni az őskori állapotokhoz viszonyítva. Jelenlegi
problémáink – azaz a Sió-Sárvíz vonalának mindkét partját változatosan követő vatyai települések megléte –
egész egyszerűen a lezajlott folyómeder-változások eredménye is lehet.
15
Wosinsky Simontornyával kapcsolatban így ír: a Kaposvölgy mentén fekvő hegylánc É-D-i irányú
hegyhátakból áll. Ezek a hegyhátak elég keskenyek, a város nyugati végén levő Mozsi hegyen szőlőművelés
folyik. A magas fennsíkból kiágazó, délről északra terjedő, keskeny hegyhát északi vége a Kaposvölgyre néz,
keleti és nyugati oldalán kettős sáncárok, északon pedig hármas figyelhető meg. Csontokkal teli urnát találtak itt
(a temető-részről) – WOSINSKY 1896, 273. Bóna I. munkájában a mészbetétes edények népének földváraként
szerepel – BÓNA 1975, 198.
14

mai, mesterséges vonalát követve. 16 Ám a települési vonal északi részén, szintén a nyugati
parton fekvő Igar-Galástya ásatásokkal is bizonyíthatóan vatyai lelőhely (mely megéri a
koszideri időszakot is!), ennek fényében nem lehet egyelőre eldönteni, hogy mennyire vegyük
következetesen – alapvető régészeti adatok hiányában – ezt a két kultúrát elválasztó mai
határvonalat. A Simontornya-Mozsi-hegyen megfigyelt erődített földvárat légifotózás és
terepbejárás alapján nem sikerül kulturálisan besorolni egyik kultúrába sem biztonsággal. 17 A
terület etnikumáról vallott ismereteinket tovább színesíti a koszideri periódus végére
keltezhető, Rácegresről származó ívelt és ferde bordával díszített urna, mely a korai
halomsíros kultúrába sorolható. 18 (BÓNA 1994, 24.) A mészbetétes kerámia kultúrája a
Balatontól délre a Sió és Kapos folyását követi, később, a vatyai III. periódusban keletre
nyomulnak a Sárvízig. (Bóna I. hipotetikus véleményét követve, KISS 2001, 180-181.) Kiss Viktória
újabb kutatásai alapján úgy gondoljuk, hogy a mészbetétes népesség a középső bronzkor
végén dél felé mozdul, és megalapítja a szeremlei kultúrát. Nem ismerjük, csak feltételezzük
azonban azt a reliktum-lakosságot, mely a törzsterületen marad, és megéri a koszideri korszak
végét. 19 Kiss Viktória saját, és P. Fischl Klárával végzett közös, legújabb munkái révén – a
korábbi kutatási eredmények áttekintésével - a koszideri korszak elején lezajlott folyamatokat
a következőképpen vázolja: a kései mészbetétes-proto-szeremlei fázisban a Dunántúlon az
északi és déli mészbetétes népesség jellemzői egységesülnek. Ehhez még további hatások
adódtak a Duna-Tisza köze déli területein és a Bácskában megjelenő dunántúli népességek, a
késői Vatya, a késői Szőreg, és a késői Vattina kultúra népessége találkozása révén.
Feltehetően így alakult ki az új anyagi műveltség, a Szeremle kultúra a fiatalabb koszideri
időszakban. (KISS 2001, P. FISCHL-KISS 2002, 134-135.) Elképzelhető a vatyai kultúra nyugati
határsávján (pl. Simontornya, Kajdacs, Mezőkomárom 20 ) egy a mészbetétes edények népével
kialakult szimbiózis is, mint amilyen kultúrakeveredést a keleti határsávon Tószeg-
Laposhalom, Szelevény, Jászdózsa-Kápolnahalom (az ún. füzesabonyizáló hatás az
Alföldön), a déli területen pedig Kelebia és köre (a perjámosi kultúrával, és a protoszeremlei
típusú anyaggal) képvisel.
- Legújabban P. Fischl K. vetett össze vegyes rítusú temetőket (Mártély, Kelebia, Csanytelek,
Battonya), valamint telepeket (Baks-Homokbánya, Csongrád-Vidre) a kultúra déldélkeleti
peremvidékén. Ezek elemzése során azt a következtetést vonta le, hogy ezen a
vidéken a középső bronzkor utolsó fázisaiban egy kulturális egységesülés zajlik le. Nagyon
erősen jelentkeznek a szomszédos perjámosi kultúra edénytípusai és díszítőmotívumai a
vatyai anyagban, felerősödik a később a szeremlei kultúrában elterjedt díszítőmotívumok
alkalmazása is. Ezek alapján P. Fischl K. megkérdőjelezi a gerjeni csoport létezését. Az
anyagi kultúrában létrejövő változásokat a mészbetétes edények népének beszivárgásával, és
kulturális nyitottsággal magyarázza, a korszakra a proto-szeremlei elnevezést javasolja. (P.
FISCHL 1999)
16 Mozsolics Amália 1967-es munkájában meg sem kísérli a kincseket kultúrához kötni. Kovács Tibor a
simontornyai és rácegresi kincseket a mészbetétes edények népességéhez sorolja – KOVÁCS 1968, 209. Bóna
István legújabb munkájában mind a négy kincset a korai halomsíros kultúra népességével hozza kapcsolatba –
BÓNA 1994a, 62.
17 Miklós Zsuzsa munkája, MTA-RI. Simontornya-Sióhídnál leletmentés során a legkorábbi nagyrévi kultúrába
tartozó gödröt tárt fel Rosner Gy. A Tolna-Mözs S-9 autóút leletmentésén az utóbbi években a II-III. lelőhelyen
egy újabb korai nagyrévi településrészletet tártak fel – KULCSÁR 2002, 86. A nagyrévi előzmény ígéretes
vatyai folytatást kínál, bár a két lelőhely kissé távolra fekszik egymástól, mintegy 30 km-re.
18 WOSINSKY ArchÉrt 11, 1891, 50, 1-9. kép, KŐSZEGI 1964. Ez az adat egyértelműen bizonyítja a korai
halomsíros népesség valós megjelenését a térségben! Bóna szerint ebben került elő a rácegresi kincs. BÓNA
1994, 36.
19 Dr. Vékony Gábor véleménye szerint a mészbetétes edények népének egyes csoportjai a Dunántúlon megérik
a koszideri korszak végét. Véleménye a Vélemények a Kosziderről c. értekezésen hangzott el, 2003. III.31-IV.1.
20 P. FISCHL et al. 1999, 101. Mezőkomáromot Kovács T. a vatyai kultúrához sorolja. KOVÁCS 1982, 288;
1982a.
15

- A fentihez hasonló jelenség zajlik a vatyai törzsterület északi peremvidékén is, itt a hatvani
kultúra erős hatásával. A hatvani népesség visszaszorítását még a vatyai II. fázisra teszi
Bóna I., valószínűbb azonban a vatyai III. fázisra keltezni. A vatyai III. fázisban jutnak el a
Zagyváig a vatyai emberek (Tószeg-Laposhalom), keleten pedig elérik a Tiszát (Alpár-
Várdomb, Csanytelek, Sövényháza), a Duna-Tisza közén pedig Kelebiáig, Hajós-Hildig
jutnak le. (BÓNA 1994, 24.) Ez a jelenség a koszideri fázis végéig mutatható ki a dunakeszi
temetőben, ahol a fémek alapján még nem, a fazekasság terén azonban már koszideri
formákat mutat ki a feldolgozásban Kovács T.. A változások tehát itt is elsőként a
kerámiaművességben jelentkeznek. (KOVÁCS 1989a)
- További elemzés alá kell vetni keltezési és etnikai szempontból is a koszideri időszakot.
Már Lőrinczy és Trogmayer felveti, hogy időszerű lenne a koszideri időszakot legalább két
periódusra bontani. 21 (LŐRINCZY-TROGMAYER 1995) A koszideri időszakban a kutatás sokáig
csak a fémművesség emlékeit látta, pedig a kerámiaművességben, települési szerkezetben
látható változások mára már sokkal finomabb képet rajzolnak a korszakról. Nagyon kevés
klasszikus tell-település éri meg a koszideri időszakot, azok többsége is csak a koszideri
időszak 1. felét. 22 Ezzel szemben a vatyai földvárakkal egészen más a helyzet, többségük
nagy valószínűséggel megéri a koszideri korszak végét is, sőt, jelentős részüket éppen a
vatyai III. illetve a koszideri periódus alatt alapítanak. 23 Ez a tény arra utal, hogy a Kárpátmedencén
belüli autochton bronzkori kultúrák közül éppen a vatyai kultúrát, és részben talán
a mészbetétes kultúrát ítéljük meg úgy, hogy a legtovább állt ellen a halomsíros kultúra
behatolásának, őrizte önállóságát. Ez persze éppen a kultúrák befogadóképességének
rugalmasságából állt, mely az anyagi kultúra és az etnikum folyamatos keveredéséhez, majd
idővel teljes megszűnéséhez vagy átalakulásához vezetett. Tulajdonképpen ugyanaz a
folyamat játszódott le az említett kultúrákkal, mint a késő magyarádi népességgel egy fázissal
korábban. Az életmód-váltás mögött egy több-tényezős hatásmechanizmust látunk ma, mely
etnikumváltásból és keveredésből, 24 a periódus elején az ismert és meghódított területek
maximális népsűrűségének elérésével, a termőföldek kimerülésével, újabb földek hiányával
járt, ez pedig a periódus végén demográfiai csökkenéshez vezetett, akulturációs
folyamatokból, 25 környezeti- és éghajlatváltozásból 26 tevődött össze, és mindezek együttesen
vezettek az évszázadokon keresztül alkalmazott erőforrások összeomlásához, és az új
21 Ez az igény hívta életre a Százhalombattán megtartott Vélemények a Kosziderről c. értekezést 2003. III.31-
IV.1.-én, mindannyiunk okulására. A konferencián elhangzott előadások megjelenése hamarosan várható,
konferenciakötet formájában.
22 Tell-telepek koszideri időszakra utaló leletekkel és rétegekkel: Vésztő-Mágor, Baracs-Földvár, Dunaújváros-
Koszider, Százhalombatta-Földvár, Alpár-Várdomb, Soroksár-Várhegy, Tószeg-Laposhalom, Jászdózsa-
Kápolnahalom, Tiszafüred-Ásotthalom, Túrkeve-Terehalom, Esztár-Fenyvesdomb, Klárafalva.
(BRONZEZEIT…1992 alapján) További telepek, ahol koszideri korszakra datálható leleteket ismerünk:
Budapest-Békásmegyer, Budavári-Palota, Gellérthegy, Lágymányos, Kamaraerdő, Budajenő-Hegyi szántók –
Reményi L. szíves szóbeli közlése, Szelevény, Felsőpusztaszer – P. Fischl. K. szóbeli közlése, Barca,
Alsómislye, Csütörtökhely, Nagyrozvágy, Tiszaladány, Felsővadász, Edelény-Ludmilla, Füzesabony-Öregdomb
– Szathmári I. szóbeli közlése. Ezek közül Barca, Csütörtökhely, Békásmegyer, Százhalombatta-Földvár,
Túrkeve-Terehalom, Cegléd-Öregszőlők, Alpár-Várdomb éri meg a koszideri korszak végét. Vatyai telepek
közül: Baks-Homokbánya, Csongrád-Vidre, Gerjen-Várad, Dunaföldvár-Öregdomb, Dunakömlőd, Hajós-Hild,
Solymár-Mátyásdomb, Pákozd-Vár, Lovasberény-Mihályvár, Adony, Alcsút, Igar-Galástya, Kajászó-Várdomb,
Mende-Leányvár, Gomba-Várhegy, Kakucs-Balladomb, Cegléd-Öregszőlők anyagában találunk koszideri korra
utaló leleteket. Nem tudunk semmi konkrétumot azonban Sárbogárd, Aba, Vál, Bia esetében a közöletlen
leletanyagok vagy az ásatások hiánya miatt, így csak valószínűsíthetjük, hogy ott is folyik a koszideri
korszakban élet.
23 Vatya III-ban Gomba, Budajenő, Alpár, Cegléd, Vatya-kosziderben Soroksár, Solymár, Mende.
24 A helyi, autochton lakosság egymással, és a kívülről jövő új elemekkel: a késő-magyarádi-veteřovi-korai
kárpát-medencei halomsíros kultúrával.
25 Amely során a peremterületek addigi népessége átveszi és átalakítja a központi területek kultúráját.
26 Az időjárás hűvösebbre, csapadékosabbra fordul. FÜZES 1989; HORVÁTH 2000, 105.
16

népesség – a halomsíros kultúra – először beolvadásához, majd kulturális és etnikai
fölényéhez.
Végszóként elmondhatjuk, hogy a vatyai kultúra településeiről vallott képünk
nagyjából ugyan körvonalazható, ám a jövőben további kutatásokkal, új ásatási
eredményekkel, terepbejárási munkákkal, és régi leletanyagok közlésével-újraértékelésével
tovább árnyalható, mert a régészeti alapadatok mögé nézve, bizony sok kérdőjeles, pontatlan,
helyenként üres adatsort találunk.
A vatyai kultúra temetői
A vatyai kultúrát a régészettudomány elsősorban temetői révén ismerte meg. Adós
maradt azonban tudományunk e nagy temetők többségének teljes közlésével. A jórészt
közöletlen és feldolgozatlan temetőanyagokról nem tudunk véleményt nyilvánítani. A közölt
temetők publikációit átvizsgálva a kelenföldi, a százhalombattai, kelebiai, és a Budapest-
Növény utcai temetőket választottuk ki értekelésre, amelyek a kőanyag szempontjából
fontosnak bizonyultak.
- A Budapest-Halmi úton feltárt 12 urnasírt Érdy J. közli. Említést tesz arról a jelenségről,
hogy néhány urnasír kövekkel és kavicsokkal van körülrakva és lefedve. (ÉRDY 1861)
- Kutzián I. Pesterzsébetről közöl néhány urnasírt részletesen. A kilenc temetkezésből egyedül
az 1. sír tartalmazott a kerámián és a hamvakon kívül egy trianguláris bronztőrt, és
valószínűleg egy, a felszereléshez tartozó, de már törött állapotú átfúrt fenőkőtöredéket.
(KUTZIÁN 1945)
- Kelebián Zalotay E. egy 59x20 m-es felületen kb. 1180 m 2 -nyi területet vizsgált át, ahonnan
126 temetkezés került elő. 23 csontvázas sír lett feltárva, és 99 hamvas-urnás temetkezés,
mely a vatyai népesség hagyatéka. Kő mellékletet öt sír tartalmazott: a 25. sírban egy
csiszolókőtöredék feküdt, a 30. sírban szintén, a 74. sírban egy őrlőkődarab, a 111. és 112.
sírban egy fenkőtöredék. (ZALOTAY 1957)
- A Poroszlai I. által feltárt 21 urnasír Százhalombatta Alsó-szőlők lelőhelyen újabb részletes
megfigyelési adatokat szolgáltat a temetkezési rítust illetően. A kb. 50 m 2 átvizsgált területen
a Vatya III. időszakba tartozó sírok láttak napvilágot. Előzőleg már végeztek feltárást a
területen, és több sír elpusztulhatott. Az ásató megfigyelése szerint a síroknak nem volt
megfigyelhető foltja. A lehumuszolt felületen 10 kőkupac mutatkozott. Nem mindegyik kupac
alatt került elő temetkezés, de előfordultak a kőborítások között is urnasírok. Az átlagos
sírmélység –80, -150 cm volt, a gazdagabb sírok voltak a legmélyebbek. Nyolc sírban volt az
urna kővel körülpakolva, alja kavicsokkal megszórva, a 2. és a 8. sír kivételével mindegyik
kisebb-nagyobb mészkőlappal volt lefedve. A kövek helyi, sóskúti típusú szarmata
mészkőváltozatok voltak. A temetkezések kőeszközt mellékletként nem tartalmaztak.
(POROSZLAI 1990)
- A Budapest XXII. ker. Növény utcai temető 125 sírból állt, melyek a korai nagyrévi
kultúrától a vatya-koszideri korszak kezdetéig datálhatók. A kőpakolás szokása a sírok
jelentős részénél megfigyelhető volt. Azonban nemcsak sírborításra alkalmaztak köveket,
hanem az urnák szájára, és belsejébe is raktak megmunkálatlan mészkődarabokat. Kőeszköz
sírmellékletként nem fordult elő. (REMÉNYI 2001)
A vatyai kultúra temetőinél megfigyelt temetkezési szokások a temetők többségében
azonosak. A legkésőbbi koszideri periódust leszámítva a kultúra hamvasztásos-urnás
temetkezése általános. A későbbi időszakban előfordulnak birituális temetők, majdnem
mindig idegen hatásra, a kultúra peremvidékein. A hamvakat a megfigyelések szerint
anatómiai sorrendben rakják az urnába. 27 A hamvakat tartalmazó urnát mindig egy kisebb és
egy nagyobb tál fedi le, a fedőtálban gyakoriak a kis bögrék. Mellékletként kisbögrék,
27 Ezt több közlés is említi, pl. ZALOTAY 1957, VICZE 2001, anélkül, hogy elmagyarázná, hogyan lehetséges
ez, és hogyan lehet megvalósítani
17

onzékszerek, borostyángyöngyök, állatcsontok, és összetört állapotban a sírba szórt
edénytöredékek fordulnak elő. A temetőkön belül sírcsoportok különülnek el. Már a késői
nagyrévi kultúrában megfigyelhető az a szokás, hogy a temetőn belül sírsorok alakulnak ki.
Valószínűleg ennek további fejleménye a korai vatyai kultúrában kialakult 9-10 síros ovális
sírcsoportok megléte. A késői vatyai periódusokban félköríves sírsorok, 3-5 sírból álló családi
sírcsoportok különülnek el. A mellékleteket tekintve a korai periódusokban több a fémtárgy, a
késői fázisban a temetők fémszegénnyé válnak. A korai időszakban azonban nincs éles
különbség a sírok között, míg később bizonyos sírok gazdagabbá válnak (pl. bronzfegyverek
mellékletként való adása). (VICZE 1992) Más adatok ugyanebben az időszakban (bronzkincsek,
plasztikus díszedények reliefszerű ábrázolásokkal, stb.) szintén a társadalom fokozatos
differenciálódására utalnak. A kőben gazdag területeken (Budai hegység környezete)
gyakorivá válik a kőpakolás, kő mellékletadás szokása. 28 Ezek a kődarabok minden esetben
megmunkálatlanok. A valóban megmunkált, igazi kőeszközök (akár pattintott, akár csiszolt
formában) érdemleges mennyiségben és minőségben hiányoznak a sírokból. 29 Ezen
megfontolások miatt a temetők anyagát (mely egyébként is többségében közöletlen)
mellőzzük a doktori disszertációból, néhány érdemleges kivételtől eltekintve.
Míg a vatyai kultúra ennyire szegény a temetők anyagait tekintve kőeszközökben,
vajon a hasonló korú (pl. dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája, hatvani kultúra,
füzesabonyi kultúra, perjámosi kultúra) temetők, sírok esetében is ez-e a helyzet
P. Fischl K. a szőregi temető újraértékelése és teljes közlése során 231 sírt ismertet,
amelyekből mindössze a 40. és a 114. sír tartalmazott kőbaltát (az utóbbi érdekes módon női
sír volt), a 40. sírban továbbá egy simítókavics is hevert. Ezen kívül nem került elő kőből
készült lelet. (P. FISCHL 2000, 2001) Hasonlóan kevés az O’Shea által közreadott temetőkben
feltárt kőeszközök száma is: kőbaltát említ a mokrini temetőből 4, a korai szőregi sírok közül
2 esetben; pattintott eszközt Mokrinból 2, Szőreg korai 2, késői sírjaiból 1, és Ószentivánról 1
darabot; pattintott szilánkot (nem eszközt) Mokrinból 3, Szőreg korai sírból 1, Pitvarosról 1
darabot; kavicsot Mokrinból 4, Szőreg koraiból és Ószentivánról 1-1 darabot; fenkövet
Szőreg koraiból, Deszk A és F temetőjéből 1-1 példányt. (O’SHEA 1996, T. 5.1, 5.5.) Szintén
elenyésző a battonyai temető anyaga: 132 sírból a 108. sírból egy őrlőkő töredék. (SZABÓ
1999)
A dunántúli mészbetétes kerámia népességének temetkezéseit vizsgálva a Bóna I. által
(sajnos nem tételesen, csak összesítve, kiemelve) közölt királyszentistváni, 53 síros temető
anyagában közöl a 12. sírból egy kőbuzogányt (anyaga márvány), mely megmunkálását és
funkcióját tekintve akár méltóságjelző-presztizstárgy is lehetett. Nem lehet tudni, hogy ez
egyedi jelenség volt-e, avagy több ilyen melléklet is előfordult más sírokban. (BÓNA 1975, T.
222/6.)
A kultúra urna- ill. szórthamvas sírjait közlő további publikációkból szinte
következetesen hiányoznak a kőeszközök, kőtárgyak. (pl. TORMA 1978, BÁNDI 1967, 1967a)
Uzsoki A. a 75 sírból álló Mosonszentmiklós-jánosházapusztai temetőjéből a 72. sírból említ
egy kettétört csontcsiszoló lapot és egy marokkövet, és a temető területéről egy szórványként
előkerült kőbaltát. Ugyanitt említi, hogy több kovakőtöredék és hulladék is előkerült, amelyek
leírásától eltekint. (UZSOKI 1963, 84, XXI. T/1, 3, 4.) Nem változott ez a helyzet a kultúra életét
feldolgozó doktori disszertáció közlése után sem. (KISS 2001)
28 Ezt a temetkezési szokást elsőként a badeni kultúrában mutatták ki, pl. Pilismaróton – TORMA 1972. Talán a
kő olyan tradicionális nyersanyag, amelynek felhasználásával, megmunkálásával kapcsolatban több tényező is a
badeni kultúra öröksége, mely még a középső bronzkor végén is megmarad. Ld. a pattintott kőeszközök c.
fejezetet!
29 Vicze M. 1986-ban írott szakdolgozatában Bács-Kiskun megye vatyai temetőit dolgozta fel. A 28 lelőhelyből
és jelentős szórványanyagból álló anyagfeldolgozás egyetlen kőeszközt sem említ. VICZE 1986. Hasonlóan kis
arányban vannak jelen a legnagyobb ismert Dunaújváros-Duna dűlői vatyai temetőben is: a 960. sír öntőmintáján
és csiszolókövén kívül a 676. és 428. sírokból közöl simítókavicsokat. VICZE 2001.
18

A 2000-2002 folyamán feltárt Kaposvár-Toponár - 61. út 2. lelőhely mészbetétes
urnasírjainak mellékleteiről – amelynek feltárásán egy évadban magam is részt vettem –
azonban elmondható, hogy az urnasírok több esetben is tartalmaztak pattintott kőeszközöket
és csiszolt baltákat (feldolgozása folyamatban). Vajon Somogy megye belső területén, a kő
nyersanyagban nem kifejezetten gazdag területen ilyen kőeszközökben való bőséges
mellékletadási szokás egyedi jelenség lehet-e a kultúra életében (amit nem tartok
valószínűnek) 30 Vagy a többségében leletmentés során előkerült sírok mentésénél,
felszedésénél a kőeszközök elkallódtak, elvesztek, a közlésből kimaradtak, mint nem
kifejezetten érdekes, szignifikáns leletek
A korszak temetőinek értékelését és összehasonlítását a vatyai kultúrával megnehezíti
az a tény, hogy az alföldi területeken a füzesabonyi, a hatvani és a perjámosi kultúráktól
eltekintve szinte egyáltalán nem, vagy alig ismerjük a kultúrák temetőit (pl. az ottományigyulavarsándi
kultúra).
A vatyai kultúra központi területén megfigyelt kőborítás „sírjelölő” szokása, avagy a
kő mellékletek megjelenése megfigyelhető a hatvani kultúrában is. Verseg Kökényesi úton 26
sírt sikerült feltárni. A hamvasztásos (urnás és szórthamvas rítusú is) sírok között a halotti
máglya faszéndarabjait is feltárták. A sírok egy részét itt is kövekkel jelölték meg, melyeket
felületesen megmunkáltak. A puha homokkőből készült kövek zárt gyűrűt, vagy
megközelítőleg félkört alkotnak, körbevéve az edényeket. Egy darab igen nagy méretű követ
helyeztek az urnák mellé. (KŐVÁRI 1986)
Ugyanezen jelenség a már tárgyalt mészbetétes síroknál is előfordult. Kőborításos
sírokat ismerünk Balatonalmádi-Káptalanfüred, Ősi-Vízredűlő, Balatonfűzfő-Jánoshegyi út,
Balatongyörök-Kövesmező, Királyszentistván, Ménfőcsanak, Veszprém-Papvásártér,
Veszprém-Sörraktár, Zamárdi lelőhelyekről. Külön figyelmet érdemelnek a Tokod-Altárónál
a tokodi csoport és az északi mészbetétes csoport közötti átmeneti időszakra keltezett
urnasírok, ahol az urnákat kőborítások fedték, és terméskő kör vette körül őket. (KISS 2001) A
királyszentistváni sírok közt kőládás temetkezés is előfordult. (BÓNA 1975, 201, 21. T/4.)
Az ismertetett adatok alapján úgy tűnik, hogy a neolitikummal és rézkorral ellentétben
a bronzkorban már nem szokványos jelenség kőeszközök, kőtárgyak sírba helyezése. A
végleges állásfoglalás a kérdésben még nem alakítható ki: egyrészről a középső bronzkori
kultúrák sírjainak hiátusa miatt (pl. a már említett gyulavarsándi kultúra), másrészt a feltárt
sírok közöletlensége, a kőeszközök jelenlétének figyelembe nem vétele miatt. A kaposvári
nagy sírszámú, több fázist érintő temető sírjainak kőeszköz-gazdagsága óvatosságra int és
figyelmeztet arra, hogy a jövőben erre több gondot kell fordítani. Hasonló jelenség
körvonalazódik a Polgár környékén feltárt M-3 autópálya ásatások során előkerült
temetőrészletek esetében, ahol több sírból említenek pl. őrlőkövet a sírokban. 31 Ennek
ellenére mégis biztonsággal megfigyelhető egyfajta mellőzés, a rézkori tendenciákhoz képest
való hanyatlás ezen a téren. Kivételt képez a Harangedény-kultúra csuklóvédőjének nagyobb
számú felbukkanása temetkezési mellékletként, valamint a több kultúra esetében megfigyelt
kőpakolás szokása.
30 A temető kőeszközökben való látszólagos gazdagságának oka a mészbetétes sírok többségének korábbi
kultúrák (lengyeli, Balaton-Lasinja) objektumaival való szuperpozíciója is oka lehet! E korszakok és kultúrák
szétválasztása csak tipológiai vizsgálatokkal lehetséges, a mészbetétes síroknak ugyanis nem volt észlelhető
foltja. A tipológiai vizsgálatoknak határt szab azonban az a tény, hogy sem a Balaton-Lasinja, sem a dunántúli
mészbetétes edények népének pattintott eszközkollekcióját nem ismerjük behatóan.
31 Dani J. és V. Szabó G. szíves szóbeli közlése, amelyet ezúton is köszönök. Előadásukat a MOMOS III
(Bozsok) ill.a Vélemények a Kosziderről c. konferenciákon hallhattuk.
19

II. Fejezet: A vatyai kultúra pattintott kőeszközei
A pattintott kőeszközök vizsgálatának kutatástörténete hazánkban
Az őskori pattintott kövekkel foglalkozó munkásság hazánkban is az időben
legkorábbi paleolit leletanyag vizsgálatával kezdődött. 32 A megfelelő biztonsággal keltezhető
lelőhelyek évekig tartó „rejtőzése” után hasonló helyzettel alakul az egyre ígéretesebb
mezolitikum kutatása. 33
Ma már szinte kutatástörténeti érdekességnek számít, hogy az eddig megismert,
sokrétű és nagyszámú, neolitikumból származó pattintott kőeszköz-anyagot Bácskay E.
munkásságának megjelenéséig magyar kutató szinte – legalábbis behatóan - nem vizsgálta.
(BÁCSKAY 1976) A neolitikum kutatásának főbb eredményei ma is a kerámia-tipológián
alapulnak, de tovább mélyítik a korról vallott ismereteinket a pattintott kőeszközök részletes
tipológiai és nyersanyagkutatásai, amelyek a korszak fontosabb kultúráiról, bányáiról,
nyersanyagforgalmáról, újabb lelőhelyeiről folyamatosan jelennek meg, és már néhány éve
hozzáférhetők. A korszak alapos kutatása szinte kizárólag Bácskay E. és T. Biró K. nevéhez
fűződik, néhány nem kevésbé fontos tanulmánnyal kapcsolódnak hozzá más kutatók. 34 (pl.
BÁCSKAY - T. BIRÓ 1989-1990; T. BIRÓ 1998, stb.)
Amint egyre fiatalabb, de még ősi korszakok felé haladunk, egyre kevesebb kő
leletanyag-feldolgozással találkozunk. Már a rézkorban sem olyan alapos a kutatás, mint az
előző korokban, 35 pedig a leletanyag éppen sem szám, sem minőség szerint nem mutat
csökkenést.
A bronzkortól a helyzet tovább romlik. A kora- és középső bronzkori pattintott
kőeszközökkel meglehetősen kevés hazai tanulmány foglalkozott mindezidáig. (CS. BALOGH
1993, 1998-99, 2001; T. BIRÓ 1991, 2000, 2002) Bár majdnem minden bronzkori telepásatás
szolgáltat változó mennyiségű kőből készült leletanyagot (köztük pattintott köveket is),
ezeknek nemcsak a feldolgozása, hanem a közlése is elmarad, vagy legalábbis jelentéktelen a
valóságban előkerült leletek számához képest.
A hazai bronzkori pattintott és egyéb kőből készült leletanyag a szakirodalom alapján
megítélt kép szerint kisszámú, jelentéktelen-elhanyagolható. Ezek alapján azt a következtetést
vonhatjuk le, hogy a kő, mint nyersanyag, teljesen visszaszorul már ebben a korszakban.
A szakirodalomban elénk tárt helyzettől eltérő kép fogad bennünket a múzeumok
raktárait, vagy a bronzkori lelőhely-ásatások helyszínét átvizsgálva. Nyugodtan
kijelenthetjük, hogy a kora- és középső bronzkor idején még igen sok eszköztípus készül
kőből, köztük igen fontos, a mindennapok számára nélkülözhetetlen munkaszerszámok és
dísz, ill. presztizstárgyak is. Ezek egy része a hagyományos bronzkor-kutatás számára is igen
fontos információkat hordoz (pl. az öntőminták-fémművesség területén).
A későbronzkorban minden valószínűséggel a szakirodalmi tájékoztatástól eltérő képet
kapnánk, 36 egészen a vaskor végéig, 37 bár szemmel láthatólag a kőeszközök jelentősége a
koszideri korszak után erősen hanyatlik. Az intenzíven kő-felhasználó kultúrák felső határa
hazánkban épp a középső bronzkor végénél húzható meg.
32 Összefoglaló jellegűen ld. a korszakról pl. VÉRTES 1965 és GÁBORI-CSÁNK 1980 munkáit, illetve
lelőhelyenként és földrajzi régiónként az egyes publikációkat.
33 Leginkább Kertész R. munkásságához kapcsolódik a Zagyva-völgyi, jászsági mezolit lelőhelyek vizsgálata -
pl. KERTÉSZ 1996, 2001.
34 Pl. E. Starnini a Körös kultúra lelőhelyeiről, Simán K. néhány munkája.
35 PATAY 1975, 1976, majd újabban CS. BALOGH 1993 – meg nem jelent doktori disszertáció, majd CS.
BALOGH 1998-99, 2000, 2001; MARTON 2002; PATAY 2002.
36 Ld. T. BIRÓ 1996.
37 Sopron-Krautacker La Tène leletanyagában is találhatóak még pattintott kőeszközök, Jerem E. ásató szíves
szóbeli közlése, melyet ezúton is köszönök.
20

Nem állíthatjuk, hogy a kőeszközök a legfontosabb információs értéket hordozó
tárgytípusok lennének a bronz- és vaskor folyamán, de abban biztosak lehetünk, hogy
vizsgálatuk nem hanyagolható el, és mellőzésük új kutatási eredményektől fosztana meg
bennünket. Vizsgálati eredményeik kiegészítik-kiigazítják a korszakok alapvetően kerámián
és fémeken alapuló kutatását, és eddig feltérképezetlen kézműves mesterségek,
nyersanyagforgalom, kereskedelmi útirány bontakozhat ki előttünk. Bebizonyíthatnak,
megerősíthetnek, vagy épp átértékelhetnek kapcsolatrendszereket, finomíthatják az adott
kultúrára vonatkozó ismereteinket, röviden: nélkülözhetetlenek és hasznosak a
régészettudomány számára.
A pattintott kövek tipológiai / rendszerezéstani problémáiról
A tipológiai rendszerek kialakításának legfőbb célja az volt, hogy olyan általános
irányvonalakat, vizsgálati méréspontokat, jellegzetességeket és kategóriákat dolgozzanak ki,
melyek alkalmazásával a kutatók megközelítően azonos módon ismerik fel az eszközöket. Az
így elvégzett analízis és az ennek alapján születő összehasonlítás során kisebbre csökkenthető
a szubjektivitás mértéke. 38 Ám a használati kopásnyomvizsgálatok pl. jól mutatják, hogy a
tipológiai munkák során születő elnevezések nem fedik mindenkor az eszköz valós
funkcióját. 39 Az elnevezések pusztán a feldolgozás könnyebbé válását szolgálják. Minél
bonyolultabb egy tipológiai rendszer az ésszerűség határain belül (tehát még kezelhető és
átlátható), annál több információt képes elárulni a vizsgált leletanyagról.
Franciaországban, a „paleolitikum őshazájában” a Bordes házaspár és a velük
párhuzamosan dolgozó kutatócsoportok összehasonlító tipológiai és technológiai rendszereket
dolgoztak ki a paleolitikus pattintott kőeszközök vizsgálatára. (SONNEVILLE-BORDES 1960;
BORDES 1960; SONNEVILLE-BORDES – PERROT 1954-56)
A rendszerek kialakítása segítette a pattintott kőeszközök készítési módjának
megismerését is. E téren igen nagy előrelépés történt: a szakemberek kísérleteket végeztek,
melyek során tökéletes formában tudtak előállítani az őskorihoz hasonló módszerekkel az
azokhoz hasonló eszközöket, így készítésük technikája, előállításuk menete is beépülhetett a
régészettudomány információi közé. A legfontosabb eszköztípusok megkapták a
meghatározott, mesterséges, de logikus sorrendjüket a rendszerben. Egy adott típus csak egy
bizonyos módon megmunkált eszközt jelentett. A leletek meghatározása után kiszámolható,
hogy egy típusból hány százalék fordult elő (összesített típuslista), grafikonon ábrázolható a
lelőhely iparának összképe. Bizonyos számadatok (indexek) bizonyos kultúrákhoz, iparokhoz
tartoznak. Az arányszámok jelölik egy ipar retardálását, vagy éppen átfejlődését.
A fent ismertetett tipológiai rendszert alkalmazta hazánkban Gábori Miklós és
Gáboriné Csánk Vera. Ez a módszer sajnálatos módon nem volt tökéletesen alkalmas a hazai
(paleolit) eszközeink tipologizálására, mert egészen más típusok találhatók nálunk, és sok volt
az atipikus, be nem sorolható lelet.
Laplace tipológiájában a vélhetően azonos vagy közeli funkciót betöltő eszközökből
csoportot alakít. Ezek a típuscsoportok általános érvényűbbek az egyedi eszközmeghatározásnál,
el lehet tekinteni az egyes típusok közötti kevésbé lényeges, a funkciót
alapvetően nem befolyásoló különbségektől, jobban kidomborodik a telepen pattintott
eszközökkel végzett munka jellege. (LAPLACE 1964)
Hasonló jellegű tipológiai rendszerrel dolgozott Vértes László. Újítása az volt, hogy
matematikai-statisztikai mérési módszerekkel különböző módon szelektált összesítő listákat,
indexeket állított fel. Az eszköztípusokat százalékszerűen közölte és vetette össze,
technológiai előállításuk figyelembevételével. Az összesített indexek megadták egy-egy
38 Másképpen fogalmazva: kvantitatívvá kellett tenni az alapvetően bölcsészettudományi megközelítésben
vizsgált kutatási területet.
39 Ez a rendszerek kialakítása során nem is volt cél!
21

azonos funkciójú eszközcsoport vagy meghatározó technológiai sajátosság arányát a teljes
leletanyagra nézve. Eltérően az előbbi tipológiai rendszertől (mely nem élt a statisztikai
lehetőségekkel, tulajdonképpen csak regisztráló statisztika volt), Vértes elvégezte a következő
lépést: az eloszlási törvényszerűségek megállapítását és kimondását, melyet a valószínűségszámítás
különféle számítási módjaival ért el. Ez a tipológiai-statisztikai módszer kifejezetten
alkalmas Vértes szerint olyankor, amikor egy esemény nem törvényszerű, állandó. A módszer
segítségével kiszámítható a véletlen fellépések valószínűsége. Más esetben két
véletlenszerűen alakult eseményrendszer összehasonlítható, és megállapítható, hogy a kettő
között van-e valós kapcsolat, vagy valóban véletlenszerű az azonosság, hasonlóság. (VÉRTES
1965)
A Glossarium sorozatban megjelenő nagy, általános tipológiai rendszer W.
Chmielewski elgondolásai alapján a főbb típusoknak 1-1 füzetet szentelne, sajnos nálunk nem
érhető el valamennyi füzet. (JADZEWSKI 1962)
Minden tipológiai munka végső célja a funkció minél pontosabb meghatározása, hisz
ez a meghatározás követi leginkább a munkafolyamatot. Ez különböző területek együttes
alkalmazásával: a használati kopásnyom vizsgálattal (traszológia), néprajzi párhuzamok,
kísérleti rekonstrukciók alkalmazásával érhető el. Donahue pl. a Paglicci barlang anyagán
végzett kopásnyom vizsgálattal kimutatta, hogy a szerszámok jó részénél nem a klasszikus
értelemben vett munkaél (melynek vizsgálatára a tipológiai munkákat kidolgozták) volt a
munkaél: vagyis a megmunkálás, retusálás nem minden esetben a szerszám hatékonyságát
volt hivatva növelni, mint azt általában hisszük. (DONAHUE 1988)
Minzoni-Déroche sorra vette az alkalmazott tipológiákat, hogy megvizsgálja mennyire
váltak be, és milyen ellentmondásokat rejtenek. Arra a lehangoló eredményre jutott, hogy
ugyanannak a régészeti anyagnak az elemzése különböző tipológiai rendszerek alapján
különböző végeredményre vezet. (MINZONI-DÉROCHE 1985)
Az általam vizsgált kora- és középső bronzkori leletanyagon az alábbi, főbb vizsgálati
szempontokat alkalmaztam:
- az eszközök meghatározása kialakítási, formai jegyei alapján, típusok elkülönítése;
munkaélének vizsgálata, annak kialakításának módja; az eszközön látható kopásnyomok
vizsgálata; befogásra utaló jelek.
Mivel a vizsgált leletanyag 90%-ban atipikusnak mondható, nem alkalmaztam
hagyományos tipológiai rendszert. Ennek ellenére igyekeztem eszköztípusokat,
eszközcsoportokat kialakítani, vizsgáltam a retusálás mértékét és milyenségét, a többszöri
átalakítás, sérülés lehetőségét. Vizsgáltam a formai alapokat, a leválasztás technikáját, a
nyersanyag milyenségét. Egyszerű techno-tipológiai rendszert dolgoztam ki a kora- és
középső bronzkori pattintott eszközanyagra, amelyet a leletanyag sajátosságai (forgácsolásos
technika, bifacialitás, rossz minőségű nyersanyag) alapján állítottam fel, és munka közben
folyamatosan bővítettem-változtattam.
Használati kopásnyom-vizsgálatok hazai pattintott kőeszközökön
A használati kopásnyomokat vizsgáló szakemberek munkái fontos kiegészítő
szempontokkal szolgálnak az eszközök valódi rendeltetését, használatát illetően. (Alapvető
tanulmányok pl. SEMENOV 1964; TRINGHAM et al. 1974; KEELEY 1980; MOSS 1983; NEWCOMER et al.
1986; BAMFORTH 1990)
A pattintott kőeszközökkel végzett munka eredményességének egyik alapfeltétele a
megmunkálandó szerszám helyes, az anyag keménységétől függő élszögének megválasztásán
múlik. Minél keményebb, szívósabb a megmunkálandó anyag, a forgácsoló szerszám élszöge
annál meredekebb, nagyobb. A pattintott eszközökkel végzett megmunkálás egyik fő
tevékenysége a forgácsolás: a megmunkálandó tárgyból különféle szerszámokkal kisebbnagyobb
részeket választanak le. Ez a művelet jellegére nézve lehet faragás, vésés, fúrás,
csiszolás, fűrészelés. A tevékenységeket végző szerszámok kialakításuk szerint lehetnek
22

egyszerű és összetett (nyeles) szerszámok. Az eszközök a hatékonyság érdekében szinte
majdnem minden esetben be voltak foglalva (összetett eszközök). Mivel a foglalat anyaga
legtöbbször szerves (fa) anyag volt, ezért in situ megfigyeléseink szinte egyáltalán
nincsenek. 40 Az eszköz eredeti alakjára és kialakítására már csak a kopásnyom-megfigyelések
utalhatnak.
Hazánkban a pattintott eszközök kopásnyom-vizsgálata nem tartozik a bevett kutatási
irányok közé. Meglehetősen kevés ilyen jellegű tanulmány született. 41 Paleolit korú
eszközökön T. Dobosi V. és Homola I. végeztek együttesen különböző kísérleteket. Az
általuk vizsgált eszközanyag Bodrogkeresztúr-Henye gravetti lelőhely anyagát érintette,
összesen 250 db kőeszközt. Közös kutatásuk igen érdekes vizsgálati szempontokat vetett fel.
Sikerült kimutatniuk bizonyos nyersanyagok speciális munkafolyamatokra való kiválasztását
keménységük, nyomószilárdságuk, kopásállóságuk, éltartósságuk alapján. (T. DOBOSI-
HOMOLA 1989)
E. Starnini a Körös kultúra lelőhelyein (pl. Méhtelek-Nádas, Tiszacsege, Endrőd 119,
Szarvas) és a középső neolitkus Bicske-Galagonyás leletanyagán végzett techno-tipológiai
elemzéseket. (STARNINI 1993, 1994, 1995-96; MAKKAY-STARNINI-TULOK 1996; STARNINI-
SZAKMÁNY1998)
A Nemesvámos-Baláca pusztai leletanyagon végzett megfigyelések leginkább az
eszközök kialakításának módját vizsgálták. (BIRÓ et al. 1989)
Kopásnyomokat is vizsgál Bácskay E. a zengővárkonyi és mórágyi (lengyeli kultúra)
leletanyagon (BÁCSKAY 1990), Jásztelek I. mezolitikus és Méhtelek-Nádas korabronzkori
anyagán. (BÁCSKAY 2001)
Cs. Balogh É. doktori disszertációjában (CS. BALOGH 1993) B. Adams végzett egyes
tárgyakon kopásnyom-vizsgálatokat. Adams vizsgálatai szerint a bronzkori nyílhegyeken
gyakori a proximális rész sérülése, illetve a hátlapjukon, a distalis peremen megfigyelhető
határozott árvéső-pattinték nyom. Ezek a jellegzetes nyomok használatuk során alakultak ki.
Adams IREX ösztöndíjasként egy évig tartózkodott Magyarországon, és további őskori
kőeszközöket is vizsgált. Az általa alkalmazott módszert L. Keeley dolgozta ki. (KEELEY 1980)
A módszer lényege, hogy a kőeszközök éleit reflexiós mikroszkóppal vizsgálják, 50-400-
szoros nagyításban. A kőeszközök egykori funkciójára háromféle használati kopásnyom
alapján következtetnek, amelyek: mikroméretű felpolírozódások; kis szilánkos lepattanások;
mikrobarázdák lehetnek.
Kísérletek bizonyítják, hogy ténylegesen felismerhető nyoma van az egykori
munkatevékenységnek az eszköz munkaélén, és ezt a nyomot azonosítani lehet: fát, csontot,
agancsot, növényi anyagot, kagylóhéjat munkáltak-e meg vele. Rekonstruálható az is, hogy
hogyan és mire használhatták az eszközt: vágásra, gyalulásra, fúrásra, fűrészelésre,
darabolásra, stb. (ADAMS 1992)
A hazai pattintott kőeszközökön végzett technológiai megfigyelések
A pattintás műveletére utaló nyomok vizsgálata szintén közelebb vihet az eszköz
eredeti funkciójának, életének pontosabb leírásához. A leleteken végzett megfigyelések annak
készítésére, kialakítására, élettartamára vonatkoznak. E vizsgálati szempontból
elengedhetetlenül fontos Simán K. tanulmánya, amelyben az eszközök készítésének fázisait
40 Aggtelek-Baradla barlangban találtak egy törött pattintott eszközt (kés, hegy), amely agancs foglalatban
került elő. Talán a bükki kultúra hagyatéka – NYÁRY 1881, 164, 332. ábra – ld. 19. T/5. Az eszközök eredeti
rekonstrukciójához ld. pl. az Uppsala-i konferencia kötetét, amely a kopásnyomokon alapuló
eszközrekonstrukciókkal foglalkozik: THE INTERPRETATIVE POSSIBILITIES...1990.
41 Pl. T. DOBOSI-HOMOLA 1989; HOMOLA 1997; Bácskay E. egyes cikkei, pl. BÁCSKAY 1990, 2001;
BÁCSKAY-SIMÁN 1987; CS. BALOGH 1993; T. BIRÓ et al. 1989 érintőlegesen; STARNINI-SZAKMÁNY
1998.
23

kíséri nyomon, egyeztetve a különböző szakkifejezéseket a nemzetközi terminológiával.
(SIMÁN 2000)
Készítés-technikai megfigyeléseket a vatyai kultúra pattintott eszközkészletén belül
csak a százhalombattai leletanyagon végeztem. Egyedül e lelőhely anyaga szolgáltatott
megfelelő statisztikai mennyiséget és minőséget a vizsgálatok, és a hozzá szorosan
kapcsolódó kísérletek elvégzésére.
A pattintott kőeszközök kutatástörténete a kora és középső bronzkorban
A világ minden táján az őskor leletanyagának részét képező pattintott kőeszközök
vizsgálata, feldolgozása néhány lényeges szempontot követ, melyek: a régészeti leletanyag
meghatározása (tipológiai vizsgálatok), nyersanyagvizsgálatok (geológiai származási hely
vizsgálata), bányák, bányaművelési technikák, bányászathoz kötődő helyi műhelyek
kérdésköre, az eszközök funkciójának minél közelebbi meghatározása (kopásnyom és
készítés-technikai vizsgálatok, néprajzi analógiák kutatása). Az adott területek leletanyagának
feldolgozását nagy mértékben befolyásolja a terület régészeti anyagának karaktere és a kutatás
pillanatnyi helyzete.
Lengyelországban például (melyet egy alfejezetben röviden bemutatok) a kovabányák
és a hozzájuk kötődő műhelyek nagy számának köszönhetően leginkább a nyersanyagvizsgálat,
a bányák és a hozzájuk kapcsolódó műhelyek felől közelítik meg a pattintott kövek
feldolgozását, mintegy ezen keresztül mutatva be a kultúrák jellemző eszközkészleteit.
Magyarország területén több jelentős és művelt fejtőt ismerünk az őskor időszakából
(ld. bővebben a hazai bányákról szóló alfejezetben), közülük néhánynál valószínű a
bronzkorban folytatott bányászat. A nyersanyagfajták meghatározása, kereskedelmi forgalma,
a korszakokhoz köthető bányaművelés feltérképezése leginkább Bácskay Erzsébet, Simán
Katalin, T. Biró Katalin és T. Dobosi Viola nevéhez kapcsolódik. 42
A pattintott kőeszközök hazánkban már az alsó paleolitikumban megjelennek:
legkorábbi lelőhelyünk, Vértesszőlős kb. 240 ezer éves (Mindel I-II.), eddigi legkésőbbi
lelőhelyünk, ahol pattintott kőeszközöket is találtak, Sopron-Krautacher (La Tène A).
A kezdetleges magkő és kavics-chopper kultúrákból először a szilánkokon, majd a
pengéken kialakított változatos eszközkombinációk fejlődtek ki. Az eszközkészítés technikai
tökélyre a felső paleolitikum idején jutott. Természetesen minden lelőhelynek, kultúrának
egyedi eszközkészlete és készítési módszere van, és koronként, kultúránként változnak az
életkörülmények is, melyek az ipart befolyásolják. Így pl. a neolitikumban feltűnnek a
gabona-aratáshoz használt fogazott sarlóbetétek, melyek az előző korszakokból még
hiányoztak.
Az elmúlt évtized során sorra jelentek meg azok a kisebb-nagyobb tanulmányok,
amelyek a címben jelzett korszakból (kora- és középső bronzkor) dolgoztak fel pattintott
kőeszközöket. (pl. CS. BALOGH 1992, 1993, 1998-1999, 2001; T. BIRÓ 1991, 2000, 2002; HORVÁTH
1997, 1999; HORVÁTH el al. 1999, 2000, 2001, 2002) Bár az eredmények és közlések szaporodása
ígéretes a több évtizedes mellőzés és hallgatás után, a korszak akár áttekintő, vagy akár nagy
léptékben teljes feldolgozásáról azonban még korántsem beszélhetünk.
Jelenleg Cs. Balogh Éva folytat átfogó anyaggyűjtést ezen a területen, 43 T. Biró
Katalin vizsgál további Harangedény-leletanyagot Budapest területének környékéről. 44 Saját
42 Összefoglaló jellegűen ld. az Archaeologia Polona 1995. számát, mely az ismert kovabányákat mutatja be
részletesen. A Hungary címszó alatt (371-411.) Bácskay E., Simán K., T. Biró K. tollából megismerhetjük a
Magyarország területére eső nyersanyagbányákat, kutatástörténetük, leletanyaguk, kronológiai besorolásuk
szerint. A nyersanyag-fajták beazonosítását segíti elő a Lithotheca I. (1991, T. Biró K. és T. Dobosi V.) és II.
kötete (2000, T. Biró K., T. Dobosi V., Schléder Zs.).
43 A Magyar Hitelbank Magyar Tudományért Alapítvány és az OTKA (T 22941) támogatásával rézkori, és a
bronzkorban továbbélő pattintott kőeszközöket dolgoz fel Cs. Balogh É. a magyarországi múzeumok
gyűjteményeiben.
24

munkám a vatyai kultúra pattintott kőeszközeinek feldolgozását tűzte ki célul. Néhány
különleges esetben a disszertáció nagyrévi leleteket is tartalmaz. 45 A korszak leletanyagaihoz
sorolhatjuk még kevés olyan újonnan ásott lelőhely anyagát, melyeket az ásató régészek
feldolgozásra átnyújtottak, de publikálásra még nem kerültek. 46
Miért keressük a kronológiailag meghatározó, markáns tárgytípusokat éppen a
pattintott kőeszközök között Azért, mert ez a kutatási terület a legjobban kutatott rész a
bronzkori kőeszközök közt, és itt születtek meg nagyobb régiókat érintő összefoglalások is (pl.
LECH 1981; CS. BALOGH 1993; KOPACZ 2001), amelyek segítségével a szomszédos, néha igen
távoli kultúrák ipara is összevethető lesz egymással. Másik ok az, hogy az ősi ipar évezredes
tradíciói egy biztos mesterségbeli tudásra épülő technológiát hoztak létre, mely tudást - a
bronzkor időszakában is - az eszközökre való reális szükséglet és a hozzáférhető
nyersanyagfajták befolyásolják. A bronzkori társadalmak esetében igen szerteágazó
kereskedelmi tevékenységre, a mesterségek, iparágak, fejlesztések, távoli nyersanyagok és
áruk viszonylag nem túl nehezen elérhető megszerzésére számíthatunk.
Sok szempontból igaz az a megállapítás is, hogy egy bizonyos nyersanyag
meghatározza a belőle készülő/készülhető tárgyak alakját, funkcióját. Ezt a jelenséget ebben a
korszakban a budai szarukő nyersanyagon mérhetjük le leginkább.
Szinte minden őskori férfi többé-kevésbé hasonló eszközkészlettel rendelkezhetett,
amelyben a legszükségesebb vadászfegyverek és a mindennapi élethez szükséges kellékek
kaptak helyet. 47
A pattintott kőeszközök egy olyan ágát alkotják a kőből készült eszközcsoportoknak,
amely méretükben a legkisebb, kialakításukat tekintve nem igényelnek sem különösebben
nagy mesterségbeli tudást, sem pedig drága segédeszközöket, és talán ezért nagyon változatos
formákat találunk szinte minden korban. A fenti szempontok ellenére speciális
eszközkollekció jellemez szinte minden kultúrát, korszakot.
A vizsgált időszakban és kultúrában hazánk területén – a korábbi állásponttól eltérően
- igen magas a kőeszközök száma. Ezt főképp azokon a leletanyagokon mérhetjük le, ahol a
feltárás igényes vagy modern, és nagyobb felületű volt egy szondázó ásatásnál (pl. Bölcske-
Vörösgyír, Kakucs-Balladomb, Százhalombatta-Földvár 48 esetében). Bár az előző korokhoz
44 Budapesti Történeti Múzeum ásatásai-leletmentései.
45 Pl. Baks-Homokbánya, Bölcske-Vörösgyír, Budapest-Budavári Palota, -Corvin tér, -Lágymányos, Dunafölvár-
Öreghegy, Igar-Galástya, Kakucs-Balladomb, Százhalombatta-Földvár lelőhelyek, ahol a települési jelenségek a
nagyrévi kultúrával indulnak.
46 Ilyen pl. Demecser-Roffaj, Dani János ásatása, publikálatlan, nyírségi kultúra, Sanislău csoport, kora bronzkor
III.; Kaposvár, 61. elkerülő út, telep és temető anyaga, Somogyi Krisztina ásatása, korai és középső bronzkor,
kisapostagi kultúra, dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája – SOMOGYI 2000; Kecskemét-Csukásér, Tóth
Katalin ásatása, korabronzkor, nagyrévi kultúra. Bár a lelőhelyek kőanyaga egyelőre közöletlen, adataikat a
disszertációban felhasználom. Ez a három leletanyag reprezentálja behatóbban egyelőre a korabronzkor
időszakát számomra. Úgy tűnik – már amennyiben egy-egy lelőhely kőanyagának feldolgozásával képet
alkothatunk egy teljes kultúra kőiparáról, amit csak nagy-nagy óvatossággal és fenntartásokkal tehetünk – hogy
az északi és a nyugati területekről származó távoli telep-anyagok teljes mértékben eltérőek a központi
területeken megismert nagyrévi és harangedényes, majd azt követően a vatyai leletanyagtól, mind
nyersanyaghasználatában, mind formai és technológiai kialakításában.
47 Erről a kérdésről egyelőre az „Ötzi” (3300 B.C.) felszerelése ad jó képet: egy pattintott kés, egy éles penge,
fúró, vakaró, csont ár, agancshegyek és egy hársfa retusőr alkották a szerszámkészletét. Ezen kívül 14 pattintott
nyílhegye, további agancs hegyek, tiszafa íj, parittya, és egy nyéllyukas rézbalta alkották a fegyverzetet és a
szükséges szerszámokat, amelyekkel bármikor tovább fejleszthette vagy javíthatta, kiegészíthette sérült illetve
hiányzó szerszámait. Előkerült még egy kisebb táska fakeretben, 2 nyírfakéreg henger alakú táska, tapló
(tűzcsiholáshoz), és gombatuskó (valószínűleg elsősegélyre). LEITNER 2000.
48 A Százhalombatta-Földváron újra indult ásatásokon (1998-tól, nemzetközi SAX-project) a 20x20 méteres
szelvényben kézi bontással és a föld átszitálásával évente 50-100 db pattintott kőeszköz kerül elő, biztos
rétegtani összefüggésben. A „régi” ásatásokból és gyűjtésekből 292 db pattintott eszközt vizsgáltam
szakdolgozatomban (HORVÁTH 1997), majd a SAX-project ásatásaiból 4 ásatási évadból újabb 279 db
kőeszköz dolgoztam fel (közlésük folyamatban, a SAX-project 2. kötetében várható).
25

képest bizonyos mennyiségbeli és minőségbeli megtorpanást észlelünk, ez nem az iparbéli
tudás hanyatlására írható, hanem egy sokkal fejlettebb gondolkodású és eszközkészlettel
rendelkező társadalom akkori szükségleteire. Ehhez csak egy lényeges szempont: sok, az
előző korokban kőből készült tárgytípust ebben a korban már fémből készítenek. Bizonyos
formák öntésére azonban makacsul (nem tudni miért, hiszen mind a technikai tudás, mind a
forma ismerete, és a hozzá való nyersanyag is rendelkezésre áll) sokáig nem vállalkoznak, így
azok továbbra is a régi tradícióknak megfelelően kőből való pattintással, vagy csiszolással
készülnek. Ilyen eszköz pl. a nyílhegy, lándzsahegy, gabona-arató eszköz (sarló).
Egy igen érdekes, bronzkorban is megmaradt szokás a pattintott eszközökből
felhalmozott raktár-kincsleletek jelenléte, amely a pattintott eszközök folyamatos értékképző
szerepét bizonyítja. 49 Jelenleg a korai bronzkorba sorolhatók a Nagykálló-Telekoldal; 50
Budapest-Albertfalva, 1014 gödör; Budapest-Csepel, Rákóczi út, 12 gödör; Budapest-Csepel,
Hollandi út kincsleletei. 51 A nagykállói lelet az ottományi kultúra hagyatéka, míg a Budapest
környéki leletek a Harangedény-Csepel csoportba sorolhatók. A raktározás, értékfelhalmozás
szokása a középső bronzkorban is megmarad: Dunaföldvár-Öreghegy bronzkori településéről,
a felső rétegből (Vatya-koszideri) került elő pattintott eszközkincs. 52
A korabronzkorra vonatkozó összefoglaló jellegű vagy részlettanulmányok szerint a
vizsgált korszakra három főbb eszköztípus jellemző. Ezek a bifaciális, fűrészéllel ellátott
szilánkok és pengék budai szarukövön kialakítva, valamint a csonkított eszközök, melyek a
rézkorban elterjedt mikrolitikus méretű geometrikus eszközök funkcióját látják el a kora
bronzkorban. Ezen kívül a bifaciális, alapjuknál völgyelt nyílhegyek jellegzetesek még. Cs.
Balogh É. összefoglalóan bifaciális jellegű szilánkiparnak írja le a korabronzkori iparokat.
(CS. BALOGH 1992, 1993, 1998-99, 2001; T. BIRÓ 1991)
A korabronzkorról alkotott képet színesítik T. Biró K. újabb munkái, melyek a
Budapest területén végzett leletmentések során előkerült Harangedény-Csepel csoport
lelőhelyeiről előkerült pattintott kőeszközök feldolgozását adják. (T. BIRÓ 1991, 2002) A leletek
többsége a helyi nyersanyagnak számító budai szarukőből készült, melyet feltehetően a
régészeti lelőhelyekhez közeli Farkasréten, a Denevér utcai bányahelyről nyertek. Egyre több
adat szól a farkasréti bánya késő rézkori – kora bronzkori használata mellett. (T. BIRÓ 1998,
2002; VÖRÖS 1998-1999, 2000) A viszonylag rossz minőségű nyersanyagot erős hőkezelésnek
vetették alá – ez az eljárás alighanem a fémművesség és a kohótechnika általános
fellendülésével állhat kapcsolatban. A leletek többsége olyan félkész vagy kész szilánk,
melyekből fűrészfogas sarlóbetéteket lehetett előállítani. Ebből a korszakból telepanyagból
már három pattintott kőeszköz-depót ismertünk. (T. BIRÓ 2002)
Vizsgálataim szerint, amelyek elsősorban a vatyai kultúra településeit érintették,
hasonló vonások fedezhetők fel a középső bronzkori vatyai leletanyagban is: alapvetően a
budai szarukőre épülő (90%-ot meghaladó mennyiségben a telepek anyagában), rendszerint
félhold vagy trapéz alakú szilánkokon, többségében bifaciálisan kialakított fűrészeket
találunk, melyek kivétel nélkül növényi anyaggal érintkeztek (aratás, vágás). Sok az olyan
szilánk, melyről lehetetlen eldönteni, hogy műhelyhulladék, félig kész vagy tönkrement
eszköz-e feltárt-megtalálási állapotában. Ezen kívül elenyésző számú, de igen fontos
információs értékű más eszköztípusok és nyersanyagok jelenléte.
Vizsgálataim alapján levonható az a következtetés, hogy az időben és térben is
egymást követő-fedő Harangedény, nagyrévi és vatyai kultúra kőeszközanyaga szerves
egységet alkot mind nyersanyagát, mind típusait, technológiáját nézve. Hasonló arányú és
49 Hazánk területén ismert, legkorábbi pattintott kövekből álló kincset a korai neolitikus Körös kultúrában
rejtették el, Endrőd-Szujókereszten. KACZANOWSKA et al. 1981.
50 MOZSOLICS 1967 – ld. 18. T.
51 T. BIRÓ 1991, 2000.
52 T. BIRÓ 2000 – ld. 19. T/1-2.
26

felhasználású a budai szarukő, mint nyersanyag megjelenése mindhárom kultúrában, hasonló
a belőle készített eszközök technológiai megmunkálása, és az eszközök típusa (konkrétan pl. a
bifaciálisan megmunkált, szilánkokon kialakított fűrészek, melyek gabonaaratásra szolgáltak,
a konkáv bázisú nyílhegyek, valamint a pattintott kőanyag kb. 50%-a, mely hulladékanyag,
félkész, vagy rontott példány is lehet).
Még a csiszolt kőeszközök közt is van olyan csoport, mely tovább öröklődik, egészen
a vatyai kultúráig (az ún. csuklóvédő lemez, a vatyai kultúrában Kakucs-Balladombon).
A kora- és középső bronzkor időszakában hazánk területén az alábbi lelőhelyekről
közölnek pattintott kőeszközöket: 53
Bia-Öreghegy – nagyrévi kultúra, korabronzkor (CS. BALOGH 1993, 1998-99, feldolgozott)
Börzönce – Somogyvár-Vinkovci kultúra, korabronzkor (BONDÁR 1995; KOPACZ 2001, 51, XXI T/ 2-14)
Budapest, Albertfalva – Harangedényes kultúra, Csepel csoport, korabronzkor (T. BÍRÓ 2002, feldolgozott,
csak a depó)
Budapest, Csepel, Rákóczi út – Harangedényes kultúra, Csepel csoport, korabronzkor (T. BÍRÓ 2002,
feldolgozott, csak a depó)
Budapest, Csepel-Hollandi út 33/b. – Harangedény kultúra, Csepel csoport, korabronzkor (T. BIRÓ 1991)
Csongrád-Kettőshalom – gödörsíros kurgánok népe, korabronzkor (ECSEDY 1979a, csak közölt)
Demecser-Roffaj – Nyírség II, Sanislău csoport, korabronzkor III. (a kőanyag saját feldolgozásom,
publikálatlan, Dani J. régész anyaga, melyet feldolgozásra átengedett)
Dunaföldvár-Kálváriahegy – vatyai kultúra, T. Biró K. szerint koszideri kincslelet volt, edényben elrejtve,
középső bronzkor (T. BIRÓ 2000)
Dunaszekcső-Várhegy – Somogyvár-Vinkovci kultúra, korabronzkor (ECSEDY 1985, közölt)
Jászberény-Alsómuzsaly – nagyrévi kultúra, korabronzkor (CS. BALOGH 1993, 2001 feldolgozott)
Kaposvár – 61-es elkerülő út, leletmentés - kisapostagi-mészbetétes edények népének kultúrája, kora- és
középső bronzkor (a kőanyag saját feldolgozás, közöletlen, Somogyi K. ásató régész anyaga, amelyet
feldolgozásra átengedett)
Kecskemét-Csukás ér, és Csongrád-Sertéstelep, az M-5 leletmentő ásatásairól – nagyrévi és makói kultúra,
korabronzkor (a kőanyag saját feldolgozás, közöletlen, Tóth K. ásató régész anyaga, amelyet feldolgozásra
átengedett)
Királyszentistván – mészbetétes edények népének kultúrája, középső bronzkor (BÓNA 1975, csak közölt)
Kiskőrös – nagyrévi kultúra, korabronzkor (CS. BALOGH 1993, feldolgozott)
Nagyárpád-Dióstető – Somogyvár-Vinkovci kultúra, korabronzkor (Bándi G. ásatása, KOPACZ 2001, 54,
XXV-XXX T)
Nagykálló-Telekoldal – ottományi kultúra, korabronzkor (MOZSOLICS-HEGEDŰS 1963; MOZSOLICS
1967, közölt; T. BIRÓ 2000, feldolgozott)
Nagykanizsa – Somogyvár-Vinkovci kultúra, mészbetétes edények népe, kora- és középső bronzkor (T. BIRÓ
1991)
Paszab-Szőlőhomoka – Nyírség-Zatin kultúra, korabronzkor (KALICZ 1968, közölt)
Szava – Somogyvár-Vinkovci kultúra, korabronzkor (ECSEDY 1979, közölt)
Szigetszentmiklós-Üdülősor – Harangedény kultúra, Csepel csoport, korabronzkor (CS. BALOGH 1992, 1993,
feldolgozott)
Tibolddaróc – hatvani kultúra, korabronzkor (KALICZ 1968, csak közölt)
Tiszabercel-Ráctemető – Nyírség kultúra, korabronzkor (KALICZ 1968, közölt)
Tiszaluc – hatvani kultúra, korabronzkor (KALICZ 1968; T. BIRÓ 1991, közölt)
Tószeg-Laposhalom – nagyrévi, hatvani, füzesabonyi kultúra, kora- és középső bronzkor (BANNER-BÓNA-
MÁRTON 1957, közölt; CS. BALOGH 1993, 1998-99, 2001 feldolgozott leletek)
Túrkeve-Terehalom – ottományi, gyulavarsándi kultúra, kora- és középső bronzkor (CS. BALOGH 1993, 2001
feldolgozott anyag)
Zók-Várhegy – Somogyvár-Vinkovci kultúra, korabronzkor (ECSEDY 1973, közölt)
Bizonytalan besorolású leletek:
Besenyőd – eredetileg a bodrogkeresztúri kultúra leleteként publikálták, de a Nyírség, Gyula-Roşia, és a
füzesabonyi kultúra hagyatékába is sorolják az urnasírt, amelyből a hajlott, görbe kés (Krummesser) előkerült. A
pattintott eszköz tipológiailag inkább a korabronzkori kultúrkörökbe illik. (KISS 1941; BÓNA 1975; DANI
2001)
53 A doktori disszertációmban érintett lelőhelyek később szerepelnek.
27

Szelevény-Öthalom – a szórványleletekként előkerült lándzsahegy és késpenge a bodrogkeresztúri kultúra
leleteként lett közölve (PATAY 1958), majd a neolitikus keltezés mellett érveltek (CS. BALOGH 2001), a
leletek kapcsolatrendszere azonban a bronzkorba vezet bennünket. (A téma részletes kifejtését ld. később.)
A doktori disszertációban vizsgált, pattintott kőeszközt tartalmazó lelőhelyek:
Bia-Öreghegy és Füzes patak környéke; Bölcske-Vörösgyír – nagyrévi kultúrával; Budapest-BEAC –
nagyrévi kultúrával; Budapest-Kis Velence; Budapest-Péteri major; Budapest-Soroksár-Várhegy;
Budapest-Várhegy, Budavári Palota – nagyrévi kultúrával; Cegléd-Öregszőlők – nagyrévi kultúrával;
Dunaföldvár-Öreghegy – nagyrévi kultúrával; Dunaújváros-Kosziderpadlás; Érd; Hajós-Hildpuszta; Igar-
Vámpuszta-Galástya – nagyrévi kultúrával; Kakucs-Balladomb – nagyrévi kultúrával; Lovasberény-
Mihályvár; Mende-Leányvár; Nagykőrös-Fölvár; Pákozd-Vár; Páty; Solymár-Mátyásdomb;
Százhalombatta-Földvár – nagyrévi kultúrával.
A kora- és középső bronzkor időszaka a pattintott kőeszközök tükrében –
a lengyelországi modell
Célom a lengyelországi kutatási helyzet és a párhuzamos korszakok leletanyagának
bemutatásával az volt, hogy érzékeltessem a földrajzilag eltérő területek között levő
különbségeket és hasonlóságokat, amelyek a természeti erőforrások azonosságából vagy
különbözőségéből és az emberi erőfeszítés (kutatási helyzet) közti különbségekből egyformán
adódhatnak.
A vizsgált területen ebben a korszakokban nagy hagyománya és kiterjedt publikációja
van a pattintott kőeszközök kutatásának. Franciaország után talán Lengyelország jelölhető
meg Európában, mely a pattintott kőeszköz-kutatás frekventált területe. A régészeti telepek
anyagának feldolgozása Lengyelországban már a kezdetektől összekapcsolódott a geológiai
származási helyek kutatásával, és kiterjedt az őskor teljes időszakára. (összefoglaló jellegűen ld.
ARCH POLONA 1995)
A geológiai lelőhelyek többsége két nagyobb csoportot alkotva a krakkói Juraközéphegység
területén helyezkedik el, a Visztula alsóbb és középső folyásánál. Kivételt
képez a 13-as és a 21-es számú lelőhely, amelyek nem a Visztulához közel, de még nem is a
középhegység területén találhatók. A 18-as jelölésű bánya a Warta folyó alsó folyásánál, a 20-
as pedig a Narwe folyó felső folyásánál helyezkedik el, mindkettő az ország északi
harmadában. (ld. 20. Tábla, 2. térkép)
Az érintett és a bányákhoz kapcsolódó régészeti korszak a kora- és középső bronzkor, a
vizsgált kultúrák pedig a Harangedény és a Mierzanowice kultúra, amelyek telepei a
Sandomierz alföldön találhatók, és egymást követik. A Mierzanowice kultúra népessége
pásztortörzsekből állt, akik másodlagosan művelték, használták a közeli (30 km-en belül)
elhagyott bányákat és műhelyeket. Egyes bányák kitermelése viszont kifejezetten az említett
kultúrához köthető, nem kapcsolódik más, korábbi korszakokhoz. A Mierzanowice kultúra
kalibrált datálását Kr.e. 2300-1600 közé keltezik.
A kova-előfordulások típusai:
- Az ún. csíkos kova:
Három nagyobb előfordulása ismert, 1: az ÉK-i mezozóos rétegek határán a
Świętokrzyskie hegységben, a Visztula völgyében, Zawichosthoz közel, 2: a Kamienna folyó
alsó folyása körül Wojciechówka és Karolów között, és 3: az Iłżanka folyó mentén. A
geológiai előfordulásokhoz kilenc lelőhely kapcsolódik (a Kamienna völgyében, Iłża körül).
A bányák közül Krzemionki az egyetlen régészetileg vizsgált hely (MIGAL 1991), a többi pedig
terepbejárásból ismert. A bronzkorban itt a Harangedény-telepek kapcsolódnak a kova
használatához, a nyersanyag feldolgozása helyi jelentőségű. Többféle módon használták,
különböző eszközféleségekre, és nem részesítették előnyben más kőzetekkel szemben.
Általában a neolitikumban nyitott bányákat használták újra oly módon, hogy tovább ásták
azokat a már megnyitott gödröket, melyeket észleltek. A bányászat módja közel sem volt
28

olyan mértékű és fejlettségű, mint a neolitikumban. A csíkos kovát főleg bifaciális
kialakítással készült baltapengék gyártására használták. (BORKOWSKI-BUDZISZEWSKI 1995)
- Egyéb kovafélék:
A lengyel Kárpátokban különféle kova-előfordulások ismertek: radiolarit, menilit,
Mikuszowice-i szarukő, Dynów-i márvány is található. A nyugati-Kárpátokban néhány
közvetett bizonyítékát találjuk ezek bányászatának. Radiolaritot említenek korabronzkori
környezetben a Piening sziklapadról (RYDLEWSKI 1989), menilitet a Ropa folyó völgyéből, a
Beszkidek lengyelországi részéről. A dynowi márványt a Barzyczka folyó völgyéből, a
Pynów Felföld területéről ismerjük, elsődleges lelőhelyei patakvölgyek aljából kerültek elő.
Ezt a nyersanyagot négyszögletes, teljesen megcsiszolt baltapengének dolgozták fel a
neolitikumban. (JARNOT-KOZLOWSKA 1988) A korabronzkorban e kőzeteket helyi csoportok
használták, amelyből eszközöket gyártottak, vagy csak ütőkőnek használták azokat. (VALDE-
NOWAK 1995)
Az ún. Świeciechów-i típusú kova szintén igen elterjedt nyersanyag. A kova lelőhelye
a Świetokrzyskie hegységhez kötődik, bár ugyanebben a régióban csokoládé-kova, csíkos
kovatípusok, és Ożarów típusú kova is megtalálhatóak. A świechiechów-i típus szürke-fehér,
pettyes színű kovaféle, mellette fekete kova is található. Régészeti lelőhelye, Świechiechów-
Lasek a Visztula teraszán elhelyezkedő lejtőn fekszik. 1923-ban fedezték fel, a lelőhely bánya
és műhely is egyben, 1960-70 során tárták fel. A Mierzanowice kultúra idején a kova a
Sandomierz alföld és medence területére terjedt ki, bifaciális balták, aratópengék készültek
belőle. A bánya nyíltszíni művelésű volt, ékszerű és hegyes pengéjű kovacsákány-baltákkal.
(BALCER 1976)
A Mierzanowice kultúra emberei nagy mennyiségű csokoládé-kovát használtak
eszközkészítésre. (SCHILD 1976)
A lengyelországi kora- és középső bronzkor pattintott ipara
A közép-európai harangedényes csoportok ipara penge-, szilánk- és splinter-
(leginkább forgácsnak fordítható) technika is volt egyben. Nőtt a szilánkok szerepe,
amelyekből vakarót készítettek. Ezen kívül fúrókat, makrolit vakarókat, hajítóhegyeket
találunk az anyagban, amelyek sík vagy konkáv bázisúak, szív alakúak. Az oldaluk vagy az
egész felszínük retusált. Nő a bifaciális megmunkáltság aránya, jól látható ez a tendencia a
hajítóhegyek és az oldalkaparó-kések csoportján. Tulajdonképpen a zsinegdíszes tendenciák
folytatódnak a Harangedény kultúrában is. A leggazdagabb kőiparok a Mierzanowice és a
Strzyżów kultúrák, amelyek a zsinegdíszes kultúra helyi csoportjainak alapjaiból fejlődtek ki.
A Mierzanowice kultúra DK-Lengyelországban terjedt el, ahol gazdag csíkos,
csokoládé és szürke-fehér pöttyös, valamint egyéb krakkó-júrai kovatípusok lelőhelyei
találhatók. A Strzyżów kultúra a Lublin-Felföld keleti részén helyezkedik el, DNy-
Volhíniában, a Horga folyón felfelé, ahol gazdag fekete, fekete-szürke, volhíniai típusú
kovalelőhelyek találhatóak. Mindkét kultúrában megfigyelhető a pengekultúra hanyatlása.
Alapszerepet játszanak a magkő-eszközök, melyeket főleg bifaciális technikával munkálnak
meg. Ebből alakítják ki további megmunkálással a bifaciális baltákat, sarlóbetéteket, tőröket,
késeket, lyukasztó-fúrókat.
A Mierzanowice kultúrát legjobban az Iwanowice-i telep reprezentálja. Az anyag több
mint 95%-a szilánk és forgácsszilánk, a magkő ritka. Az előbbieken alakítottak ki eszközöket.
Lehetetlen szétválasztani a hulladékot és a félkész eszközöket az anyagból emiatt. Magas a
hornyolt megmunkálás aránya. A magkő-eszközök közt bifaciális balták, lyukasztók, vakarók,
késszerű eszközök, makrolit vakarók teszik ki az eszközök többségét. (KOPACZ 1976) A
mierzanowicei telep és temető Iwanowicéhez hasonló jellegű. Eltűnik a pengetechnika,
magkő és szilánkeszközök játszanak fő szerepet. Alkalmazzák a forgácsolási technikát is. A
bifaciális balták, makrolit vakarók szilánkokon vannak kialakítva, előfordul még 1-1 tőr és
lándzsahegy. A temetőben sok a hajítóhegy (főleg nyílhegy), ez Iwanowice anyagára is
29

jellemző. A sarlók pöttyös, szürke-fehér kován (ún. Ożarów típus) vannak kialakítva – a
speciális nyersanyagfajta egy speciális eszközcsoport gyártására való kiválasztásának kiváló
példájaként. (BALCER 1977)
A Strzyżów-kultúra a jó minőségű kovát használva a bifaciális magkő-eszközök nagy
választékát gyártja: baltákat, különböző típusú tőröket, késeket, sarlókat, nyílhegyeket –
szilánkon kialakítva. Aktív bányászás és hozzá kapcsolódó műhelyek léte is kimutatható a
Volkovíski régióban, a Ros folyón (Krasnoje Selo, Karpovcy, Novoselsky), ÉK-
Lengyelország térségében. Innen származnak a félig kész bifaciális balták és a ritka, félig kész
magkő-eszközök. (GURINA 1976, LECH 1981) Bár szabályos pengék is feltűnnek, általános a
pengéktől a szilánktechnika felé való eltérés, mely szintén tolódott a bifaciális magkőtechnika
és a forgácsolási technika felé. Ez a jelenség egész Közép-Európában (a vatyai
kultúra iparában is) megfigyelhető jelenség. Ezek a vonások választották el egymástól a neolit
és a bronzkor technikáját.
A Trzcieniec kultúra K-Lengyelország területén élő középső bronzkori kultúra,
kalibrált dátuma Kr.e. 1600/1500-1200 közé tehető. A kultúra félkész termékeket kapott
forgácsolási és szilánkolási technikával kialakítva. A leletanyagában oldalkaparók, hornyolt
szilánkok, retusált szilánkok, ritkán pengék fordulnak elő. Egyedi a háromszög alakú
hajítóhegyek használata. (GARDOWSKI 1959, MISKIEWICZ 1978) A nyersanyag másodlagos
lelőhelyekről gyűjtött, ekkor hagyták fel a kovabányák művelését a Szent Kereszt hegység és
a lengyel Júra területén. Gardowski a forgácsolási technika növekedését ehhez a kultúrához
kapcsolja.
A lengyelországi leletanyag összevetése saját kutatási anyagunkkal érdekes
tanulságokat eredményezett. A lengyel összefoglaló tanulmányok (pl. LECH 1981, KOPACZ 2001)
eredményeit tekintve a magyarországi középső bronzkori vatyai leletanyag nagyfokú
hasonlatosságokat mutat, és teljességgel beilleszthető a Közép-európai térség hasonló korú
leletei közé. Hasonló tendenciákat mutat a technológiai kialakítás terén a lengyelországi
anyaggal pl.: a pengék szerepének, alkalmazásának hanyatlásában, a szilánkokon kialakított,
nem túl változatos eszközkészletben, a biztonsággal szét nem választható műhelyhulladékok
és félig kész eszközök jelenlétével az össz-leletanyagot tekintve, és az ún. forgácsolási
technika, nem hagyományos szilánkleválasztás alkalmazásával. A lengyel anyag érdekessége
a kovafélék jóval gazdagabb elérhetősége: több bánya kifejezetten a bronzkorban éri el
kitermelésének tetőpontját, más bányák másodlagosan műveltek. A bronzkori nyersanyagbányászat
sokkal nagyobb mérvű és fejlettebb lehetett hazánk bronzkori bányaműveléseihez
képest. Ez a súlykülönbség a geológiai elérhetőség gazdagsága miatt alakulhatott ki. A
lengyel leletanyag másik érdekessége, hogy alapvetően pattintásra alkalmas kovafélékből
csiszolt kőeszközöket (baltákat) is gyakran készítettek. Magyarországon ilyen felhasználását
eddig még nem ismerünk: a csiszolt balták és a pattintott kőeszközök nyersanyagfajtái
egyáltalán nem fedik egymást.
Pattintott kőiparok a Kárpátok zónájában
E disszertáció számára különösen fontosságot kapott az az eneolitikus-korabronzkori
egység, amelyet Epi-Corded Carpathian Cultural Circle-ként (azaz késői-utó zsinegdíszes
kárpáti kultúrkörként) emlegetnek. (Legújabb összefoglalása KOPACZ 2001) Ide tartoznak a fent
tárgyalt Mierzanowice, Gródek-Zdołbica és Strzyżów kultúrák, amelyek a pengetechnika
majdnem teljes hanyatlását, eltűnését mutatják. Az eszközök többsége szilánkon, szabálytalan
retusálással készül. E szerszámtípusokat nagyméretű eszközök kísérik, amelyek
blokknyersanyagból készülnek. Lapos, bifaciális retusálással megformált bifaciális hegyek és
fűrészek keletkeznek e munkafolyamat során, amelyek a késői periódusban már Krummesserek
(görbe, hajlott kések).
30

Az első karakterisztikus korabronzkori kulturális egység a Kárpátok zónájában a Glina
kultúra. A terület új eleme egy új eszköztípus, a hajlott kés, vagy más néven Krummesser,
mely különböző technikákkal készülhet, különböző nyersanyagfélékből. Fontos meghatározni
azt, hogy a Krummesser eredeti újítás volt-e a Kárpátok régiójában, avagy inkább kölcsönzött
ötlet Jelenleg az első változat tűnik valószínűbbnek. J. Kopacz szerint legkorábban a Glina-
Schneckenberg kulturális egységben tűnnek fel, és eredetüket feltételesen még keletebbről
származtatja (Kaukázus, Kura-Arax kultúra). A térségből azonban a legkorábbi Plattensilex-
Krummessereket a középső rézkor végi Mondsee lelőhelyéről ismerjük, konkáv bázisű,
bifaciális kidolgozású nyílhegyekkel és fűrésszel együtt. 54 A lehetséges út a Kárpát-medencei
kora- és középső bronzkori kultúrákhoz tehát Furchenstich-Bajč-Retz, majd badeni, és azon
keresztül a Makó-Harangedény-Nagyrév irányon át vezet.
A Közép-Duna medencében a kőkor és fémkor váltásakor a pattintási technológiák
változásai különböző irányokban mentek végbe. A Harangedény-Csepel csoport, a korai
nagyrévi kultúra és Proto-Aunjetitz kultúra anyaga is teljesen új karakterű az eneolitikuskorabronzkori
kultúrák korábbi anyagához képest (pl. Zók, Makó, Kosihy-Čaka, Somogyvár-
Vinkovci kultúrák). Ez a változás az újonnan érkező Harangedény-népességek érdeme volt. E
migráció kezdő pontja a keleti Alpok térsége lehetett. Ebben a régióban a bronzkor kezdetén
(Reinecke A1) bukkan fel az itáliai Polada kultúra és a szlovéniai Ljubljana kultúra,
mindkettő genetikusan kapcsolatba hozható a Harangedény kultúrával.
A Kis-lengyelországi Mierzanowice kultúra anyagát azonban egy már fent
részletesebben kifejtett, technológiai és eszköz-újjászületés, forradalom jellemzi. Mindezen
vonások megfigyelhetők az epi-zsinegdíszes kárpáti kultúrkör további kultúrái (Gródek-
Zdołbica, Strzyżów, Nitra) között is. A jelenség először a Kárpátok nyugati zónájában jelenik
meg, mint a Harangedény kultúra befolyásának eredménye. A kérdés az, hogy hogyan és
miért került át ez a technika északnyugatra, anélkül, hogy a Harangedényes csoportok
behatoltak volna e területekre. Egyetlen feltételezésünk az lehet, hogy az új ideológiák
elterjedését nem feltétlenül szükséges összekapcsolni valódi népességmozgással. A
folyamatot kiválthatta a jó minőségű, pattintásra alkalmas nyersanyag elérhetősége és a
kőmegmunkálás tradíciója is a poszt-eneolitikus / epi-zsinegdíszes kultúrkörökben.
A specifikus típusok jelenléte az eszközkészletekben a legizgalmasabb kérdéskör. Az
ún. konvencionális, vagy hagyományos eszközök (a legelterjedtebb, legszükségszerűbb
eszközöket érthetjük e fogalom alatt, amelyek az adott kultúra kulturális tradícióinak,
nyersanyag-ellátottságának, életterének, és földrajzi körülményeinek eredményeképpen
alakulnak ki) a bifaciális hegyek és fűrészek a kárpáti kultúrkörben.
Az első típus minden kárpáti kultúrkörben ismert, bár elég ritka, kivéve az időszak
kezdő fázisát (pl. a Chłopice-Veselé kultúra). A Mierzanowice, Nitra és legfőképpen a
Gródek-Zdołbica és Strzyżów kultúrák esetében a bifaciális hegyek helyi kőzetből készülnek.
Ezen eszköztípus eredete nem tisztázott. Valószínű az, hogy a lapos, vékony kőből vagy
fémből készült eszközök ötletét a Harangedény kultúra hozta be Közép-Európa térségeibe. A
kárpáti régiók bifaciális hegyei egymástól függetlenül fejlődtek a különböző helyeken,
elsőként D-Moráviában. Sok terület képtelen volt ezeket az eszköztípusokat előállítani az
eszközkészítésre alkalmas nyersanyag hiánya, valamint a kereskedelmi kapcsolatok általános
hanyatlása miatt. Egyedül a Proto-Aunjetitz kultúrában találunk belőle nagyobb számban, itt
azonban északi kovából készültek, és presztizstárgyakként kerültek be.
A fűrész, amely a másik „konvencionális” eszköz volt e kultúrkör életében
valószínűleg különböző helyekről eredeteztethető. A Ny-kárpáti régiótól messzebbre nem
regisztráltak fűrészt, de feltűnik pl. a K-magyarországi ottományi kultúrában, a Harangedény,
Nagyrév, Vatya, Strzyżów, Gródek-Zdołbica, Mierzanowice, Trzciniec kultúrákban is. A
54 FRANZ-WENINGER 1927, Krummesserek: XXXI. T/1-8, trapéz alakú fűrész: XXXI. T/10, nyílhegyek:
XXXII. T/1-5, 12-22, a 14. nyílvesszővel együtt.
31

fűrészek lehetséges modelljéül J. Kopacz szerint az epi-zsinegdíszes kultúrkörben a
Krummesser szolgálhat. Ezt nem tartom valószínűnek, inkább az a valószínűbb, hogy együtt
jelennek meg, a Krummesser-rel együtt.
Összefoglalva, mondhatjuk azt, hogy a kő- és fémkorszak váltása a Kárpátok
térségeiben lényeges változásokról tanúskodik a kőeszköz-használat terén. A változást a
Harangedény kultúrához köthetjük, amely ismereteit utókultúráira hagyományozza. A
változások mögött azonban még felfedezhetők azok az alapok, amelyek a középső rézkor
végén és a késő rézkori badeni kultúra időszakában alakultak ki. A nyugat-kárpáti előtérben a
fémeszközök hamar helyettesítik a kőeszközöket, ám az epi-zsinegdíszes-badeni alapú kárpáti
kultúrkör egységei az új kőtechnológiai változásokat részesítik előnyben még hosszú ideig.
Egy viszonylag szűk idősávban a két anyagtípus együttes alkalmazása, majd
visszafordíthatatlan szétválása következik be a fémeszközök javára, amelyet, több tárgytípust
vizsgálva is a középső bronzkor utolsó, a Magyarország területén kosziderinek nevezett
periódusra tehetünk. (KOPACZ 2001, 115-122. alapján, a hazai leletek és eredmények felhasználásával
kiegészítve, módosítva.)
Kora- és középső bronzkori pattintott kőeszközök formatípusainak
kronológiai-keltező értéke
Tekintsük át röviden azokat az eszköztípusokat, amelyek a vizsgált időszakok
„vezérleleteinek” tekinthetők hazánk területén. Vizsgáljuk meg ezek elterjedését időben és
térben is tágabban kitekintve, hogy kapcsolatrendszerük világossá váljon.
Formai típusok:
1. Háromszög alakú, völgyelt bázisú, bifaciális kialakítású nyílhegy
2. Hegy, általában bifaciális kialakítással
3. Lándzsahegy
4. Kés
5. Fűrész-aratóeszköz
1. Nyílhegyek:
Már a középső rézkori bodrogkeresztúri kultúrában feltűnnek a háromszögletű
szilánkon készült, völgyelt bázisú, bifaciális megmunkálású, lapos nyílhegyek, melyek bázisa
néha enyhén, néha erősebben konkáv, és maga a hegy további felszíni retusálással van
kialakítva. A telep- és temetőanyagokban egyaránt jelen levő, altípusokra bontható
nyílhegyek többsége helyi, vagy közeli elérhetőségű obszidián nyersanyagból készült. 55
Ehhez hasonló formák találhatók a badeni kultúrában is, 56 bár a késő rézkori kultúra közölt
leletanyaga nagyon szegényes. 57
Talán ez a tradicionális tudás és forma tekinthető a korabronzkorban a Harangedény-
Csepel csoportban feltűnő, majd a nagyrévi, vatyai kultúrába is átöröklődő kisméretű, vékony,
lapos, erősen konkáv bázisú, bifaciálisan megmunkált, felszíni retusálással kialakított
nyílhegy-típus előfutárának. Figyelemre méltó egyezés, hogy a badeni kultúra Budapest
55 Pl. Polgár-Basatanyáról, Szarvas vidékéről - CS. BALOGH 2000, 51, 55, 2 kép, 4-5. A polgári leletet az
előlapján felszíni, a hátlapon peremi retusálással dolgozták ki, a szarvasinak csak a peremén láthatók
párhuzamos, meredek retusok. (2. T/6-8.) Továbbiak ismertek pl. Tenkről és Magyarhomorogról - T.DOBOSI
1968, Abb. 16-17.
56 Pl. Alsónémedi, 19. sírból – BANNER 1956, T. XLIV/15.
57 2002-2003 folyamán Balatonőszödön (M-7 autópálya-leletmentés) tártunk fel nagy kiterjedésű boleráz-badeni
telepet. Kőanyagában olyan bifaciális megmunkálású hegyek találhatók, melyek vaskosabb szilánk-formán
készültek úgy, hogy a szilánk bázisát kifordították a hegy valamelyik oldalélévé, és a testét bifaciálisan további
retusálással megmunkálták. A leletanyag feldolgozás alatt áll. A badeni kultúrából az alábbi lelőhelyekről
említenek nyílhegyeket (rajz illetve fotó nélkül): Balatonmagyaród 5. sír – BONDÁR 1987; Alsónémedi 19. és
30. sír – BANNER 1956, XLIV/14- 15, XLIV/30-31; Budakalász 2. sír – uott LXXXIX/3; Szentes-Nagyhegy –
uott LIX/6-7.
32

környéki lelőhelyeinek és a Csepel csoport lelőhelyeinek nagyszámú egyezését találjuk az új
topográfiai-leletmentő ásatásokat nézve, és hogy a két kultúra azonos nyersanyaggal, a helyi
budai szarukővel dolgozik. 58 Ismerünk Budapest területén egy budai szarukő bányát is,
amelynek periódusai közül az új feldolgozások a későrézkor – korabronzkor időszakára is
kelteznek. (GÁBORI-CSÁNK 1989; VÖRÖS 1998-1999, 2000) Megfontolandó az a tény is, hogy a
badeni kultúra és a Csepel csoport közötti kulturális örökség bár nem bizonyítható még, 59 a
Csepel csoport és a nagyrévi kultúra közötti kapcsolatok mára nagyjából már világosak, és a
nagyrévi kultúrát bizonyos értelemben a Csepel csoport területi és néhány téren
(nyersanyaghasználat, egyes kőeszközfajták) kulturális örökösének tarthatjuk. (KALICZ-
SCHREIBER 1972, 1976, 1998-2000) A Csepel csoport egyszerre létezik Budapest környékén a
korabronzkori nagyrévi kultúrával, és lassanként beleolvad abba kis létszáma miatt. 60
Ugyancsak szerves kapcsolat áll fenn egy korszakkal később a nagyrévi és vatyai kultúra
között is, lévén a nagyrévi kultúra a vatyai egyik kialakító-eleme.
Bronzkori kontextusban jelenleg az elsőként a Csepel-csoportban 61 feltűnő
nyílhegytípust más korabronzkori kultúrából Túrkeve-Terehalomról (1. T/10.), 62 és Kecskemét-
Csukás ér lelőhelyről (1. T/8.) 63 ismerjük. Talán ide tartozik (nagyrévi kultúra) Százhalombatta
néhány szórvány darabja is (1. T/1-7.). A középső bronzkorban a vatyai kultúrából
Százhalombatta-Földvárról, 64 Kakucs-Balladombról (1. T/9.), 65 Bia-Öreghegyről (2. T/1.), 66 a
füzesabonyi kultúrából pedig Tószeg-Laposhalomról (2. T/4.) 67 került elő. Szelevény
környezetéből is közölnek egy nyílhegyet, szórványként. 68
Érdekes módon a típus elterjedése leszűkül egy jól körülhatárolt területre (nagyjából
Magyarország középső részét jelölhetjük meg), 69 időben viszont az egymást követő és
egymással érintkező kultúrák (a korabronzkorban Harangedény, nagyrévi és ottományi
kultúrákban, a középső bronzkorban a vatyai és füzesabonyi kultúrában) sorlánca mutatható
58
Ld. pl. Csepel-Hollandi út anyagában, Budapest-Medve utca, Káposztásmegyer anyagában a badeni
kultúrában - T. BIRÓ 1991; ENDRŐDI 1984, 1991.
59 Ellenben pl. a Zók-Vučedol kultúrával, amelyben világosan látszanak a későrézkori tradíciók és a népesség
átöröklődése is igen valószínű.
60 Legutóbbi munkájában Kalicz-Schreiber Rózsa a harangedényes népesség létezését is megkérdőjelezi, és csak
„a területek és kultúrák fölötti kapcsolatok, a különleges leletek a szociális szféra síkján érvényesülő
megnyilvánulását, a társadalmi presztizs” kifejeződését látja a Harangedény-Csepel csoportban. Az angol
iskolával egyetértve megkérdőjelezi a ’beaker folk’, azaz a harangedényes népesség létezését. KALICZ-
SCHREIBER 1998-2000.
61 Szigetszentmiklós-Üdülősor, kárpáti radiolaritból - CS. BALOGH 1992, 203, - ld. 2. T/3; Budapest-Hollandi
út - KOPACZ 2001, XXIII. T/7, - ld. 2. T/2; Budapest-Albertfalva, budai szarukőből – ÉPÍTMÉNYTŐL…2002,
Kat. 38, 39.
62 Budai szarukőből az ottományi kultúrából - CS. BALOGH 2001, 98, III. T/9.
63 Limnokvarcitból, nagyrévi kultúra.
64 Budai szarukő-változatokból és pruti, valamint liditszerű fekete kovából. A százhalombattai leletek egy a
MNM leltárkönyvébe bejegyzett, elveszett példány, és SAX-2000, Id. 836 kivételével szórványként kerültek elő,
Sebestyén L. gyűjtő amatőr tevékenysége folytán. Mivel nemcsak felszíni gyűjtésből, hanem partszakadás során
gyűjtött darabokból is állt a gyűjteménye, ezért akár a nagyrévi kultúrába tartozó leletek is lehetnek köztük. (1.
T/1-7.)
65 Valószínűleg pruti kovából.
66 Budai szarukőből - CS. BALOGH 1998-99, 24, 10 ábra 8.
67 Jáspisból – BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 17/15; CS. BALOGH 2001, 96; fotója KOPACZ 2001,
XXXVII. T/7.
68 Leletmentés során került a szentesi múzeumba, H.: 2,5, Sz.: 1,7 cm, Ltsz.: 54.154.1. Igen kopott felületű,
hegye törött, alapja alig völgyelt, középen kicsúcsosodik. A közelben két temetőt és a hatvani kultúra települését
leletmentették. Sajnos, nem lehet tudni, hogy sírból vagy telepről származik-e. A közelben a nagyrévi kultúra, a
klasszikus hatvani, és a késői, koszideri fázisba sorolható hatvani kultúra leleteit ismerjük. P. FISCHL 1997, 15,
15. kép/1.
69 Némileg kiesik a területből az a nyílhegy, amely Szombathely-Reiszig erdő alatti dűlőben került elő,
kontextusa nem egyértelmű (talán Harangedény kultúra). ILON 2004, 47, XXVI. T/1.
33

ki, tehát a típus hosszú évtizedekre bevált, a gyártásához kapcsolódó ismeret generációrólgenerációra
szállt. Mivel többségében helyi nyersanyagokon készülnek, kizárt, hogy távoli
importként kerültek volna hazánk bronzkori kultúráihoz. Különösen figyelemreméltó tradíciót
őriz a területi és időben kontinuus Harangedény-Nagyrév-Vatya kultúrkör.
Kidolgozásukat tekintve a bronzkori leletek sem egységesek. A rézkori hegyekhez
hasonlóan több altípusra bonthatók, amely altípusok a használat során való alakváltozásra, a
nyersanyag-kiválasztásra, a kiinduló alapformára, és a készítő akaratának érvényesülésére
vezethetők vissza. Közös jellemzőjük, hogy bár a kész formák esetében a megmunkálás
sokszor annyira „dús”, hogy nem dönthető el egyértelműen az eszköz kiinduló alakja, mégis
azt mondhatjuk, hogy leginkább magas hátú pengék, esetleg szilánkok lehetnek a kezdő
formák. A bronzkori típusok ugyanis abban különböznek a rézkoriaktól, hogy alapjuknál a
völgyelés jóval erőteljesebb (konkávabb bázis), szakásodó végkialakítással, és hogy néhány
leletnél a nyílhegy elő- és hátlapján elég erőteljes, magas középborda húzódik, melynek
tengelyétől az oldalélek irányában a további retusálás történik. A kész nyílhegy - átmetszetben
jól láthatóan - kettősen domború kiképzésű, míg az ismert rézkori példányok mindegyikére a
lapos kialakítás jellemző. 70 Eltérés figyelhető meg a bronzkori darabok általában
megnyúltabb, karcsúbb formájában is, a rézkori nyílhegyek vaskosabb, tömzsibb formájúak.
A bronzkori darabok méretüket tekintve is eltérőek egymástól: a mikro-méretűnek
számító (pl. a kakucsi és biai) daraboktól egy százhalombattai hegyig, mely majdnem 40 mm
hosszúságú (a pattintott eszközöknél a kisméretű kategóriába tartozik). Méretbeli
különbségeik talán a zsákmányállat méreteivel hozhatók kapcsolatba. 71 A fegyver
hatékonyságát szlovák kutatók experimentális kísérletekkel tesztelték. A bronzkori nyílhegytípussal
vadászó „modern” ember 75 méteres távolságból egy futó szarvast nyilazott le: a
nyílhegy az állat mellkasába hatolt, és a másik oldalon jött ki, azonnal végezve a nagytestű
vaddal. Egy másik vadászaton 40 és 60 méterről két medvére lőttek rá, az egyik állat
mellkasába, a másik pedig szívébe kapta a halálos nyílvesszőt. (BÁTORA 1994)
A bázis kialakítása egyértelműen a nyílvessző és a hegy befoglalásával hozható
összefüggésbe. A rögzítést természetes ragasztóanyaggal, pl. gyantával végezték. 72 A
nyílhegyek filigrán, karcsú formája, erőteljes szakája arra enged következtetni, hogy olyan
vadászfegyverek lehettek, ahol az állat testének minél nagyobb mértékű megóvása volt a cél
(pl. prémes állatok, ritka, értékes tollú madarak).
Kopásnyomaikat tekintve majdnem egységes jegyeket viselnek. Gyakori a szaka
törése, mely a befoglalás és az ütközés során elszenvedett események következménye,
gyakori az éles hegy árvésőpattinték-szerű leválása, amely hasonlóképpen keletkezhetett.
A retusálásuk néha erős fűrészfogazásra emlékeztet, 73 amely a fűrészek kialakításánál
jól ismert technika.
A bronzkori nyílhegy alakja azt a célt szolgálja, hogy minél mélyebben hatoljon be az
állat testébe, és ott lehetőleg ereket roncsolva, halálos vérzést idézzen elő. A vér útján a
vadász is könnyebben rátalált zsákmányára.
Szlovákiai in situ megfigyelések alapján Jelšovce, Ludanice-Mýtna Nová Ves
temetkezéseiben a nyílhegyek a jobb medencecsonton kerültek elő, egy kupacban több is (1-
16 db). Feltehetően tegezben vagy szerves anyagból készült zacskóban, táskában tarthatták
70 A bronzkoriak között is akadnak azonban lapos kiképzésű, csak az oldalélükön és a bázisukon retusált
példányok, pl. Százhalombattáról a 87.86.1-2, Kakucsról, Szigetszentmiklósról.
71 Azaz a kisebb testű állatokhoz mikro, a nagyobbakhoz kisméretű eszközöket használtak.
72 Néhány szlovákiai leleten rajtamaradt a ragasztó nyoma. BÁTORA 1994, 11-13. Burgäschisee-Südwest
lelőhelyről a nyílvessző maradványával együtt, befoglalt állapotban. Ugyaninnen csont nyersanyagból készült
nyílhegyek is (ez volt a prototípus). A lelőhelyet Kr.e. 3800-3700 közé, a Cortaillod kultúrába keltezik. Talán
ez a legkorábbi felbukkanása jelzi a típus származását is JUNKMANNS 2001, Abb. 68, Abb. 65/4.
73 Pl. Százhalombatta-Földvár, 87.86.5; Ludanice-Mytna Nová Ves egyes darabjai. (1. T/6, 7. T/20-21.)
34

őket, mely a derékon függött. 74 Érdekes módon az íjnak nem maradt fenn nyoma a
temetkezésekben. A vadászok felszereléséhez még a csuklóra erősített védőlemez tartozott,
amelyet csontból, legtöbbször azonban kőből csiszoltak, sarkait több helyen átfúrva, hogy
rögzítése könnyebb legyen. A csuklóvédő viselése megóvta a vadászt a visszacsapódó íjhúr
ütésétől, égetésétől, védte a csukló fő artériáját és vénáját az esetleges sérüléstől. Ezek
tükrében már nem is meglepő, hogy a nyílhegy-típus mellett a csuklóvédő gyártásának
ismerete és viselete is a vatyai kultúra hagyatékába jutott. 75
A nyílhegy-forma igen széles körben elterjedt a Kárpát-medencei eneolitikus, kora- és
középső bronzkori kultúrákban. Legkorábban romániai és macedon lelőhelyekről a Kostolac-
Coţofen kultúrából, 76 majd a kora bronzkori Jigodin, 77 Glina III.-Schneckenberg
kultúrákból, 78 szlovákiai és lengyel lelőhelyekről a késő-zsinegdíszes, 79 szlovákiai protoaunjetitzi,
80 korai Otomani és Nitra 81 kultúra lelőhelyeiről, majd a középső bronzkorban az
alpokaljai Polada, 82 és a lengyel-ukrán Strzyżow 83 kultúrák területéről ismert.
A szlovákiai Mýtna Nová Ves lelőhelyen a temető melletti telep anyagában számos
kiinduló alapformának számító szilánk és befejezetlen-félkész nyílhegy is előkerült. 84
Hazánkban Százhalombatta-Földvár (2. T/5.) 85 és Cegléd-Öregszőlők (3. T/4-5.) 86
telepéről ismerünk félig kész nyílhegyeket, az előbbit helyi, az utóbbit idegen kovából.
A nyílhegytípus kifutása a koszideri korszak legvégére tehető. A korai-halomsíros
kultúra halomsíros temetkezéseiben szinte készletnyi mennyiségben kerültek elő pl. Rastorf
(6. T.), 87 Wohlde-Rockeshellen (5. T.), 88 Baven-Bonstorferheide (4. T.), 89 Drouwen 90 (É-
Németország), Pitten (Alsó-Ausztria), 91 Bijelo Brdo (K-Szlavónia) 92 sírjaiban, talán
74 BÁTORA 1994, 11-13.
75 Kakucs-Balladombról került elő egy elhasználódott, törött csuklóvédő. Oldallapjai a sarkok felé átfúrtak, de
úgy, hogy a lyukak oldalai kifelé nem zártak. Minden lyukat két oldalról fúrtak. A tárgy előlapja domború,
hátlapja törött, de talán sík volt, egyik rövid befogó-oldala ép, és vésőél-szerűen lecsiszolt, éle felé elvékonyodó.
Talán trapéz alakú vésőbaltából alakították át másodlagosan, vagy éppen vésőbaltát akartak belőle készíteni a
csuklóvédő törése után M.: 51x31x7 mm. 1993. VII.6, A/5/1/szelvényfal metszés, 1. szint felett, Vatyakoszideri
fázis, szarukő szilánkkal együtt. Nyersanyag: zöldpala (8. T/7.)
76 Ocniţa - KOPACZ 2001, XI. T/5. – ld. 2. T/12; Dikili Tash III. – bolerázi csoport, késő rézkor, SÉFÉRIADÉS
2001, Fig. 44 – ld. 2. T/9-11.
77 Liliceni - KOPACZ 2001, XI. T/2-3.- ld. 7. T/1-2.
78 Braşov-Schneckenberg - KOPACZ 2001, II. T/4-8. – ld. 7. T/6-10; Popeşti-Nucet - KOPACZ 2001, XI. T/9. –
ld. 7. T/3.
79 Cífer-Pác - KOPACZ 2001, LXXX. T/1-2. – ld. 7. T/4-5; Holubice - KOPACZ XLI. T/14-15; Kraków-Nowa
Huta - KOPACZ 2001, LXXIV. T/2-3.
80 Bedřichovice - KOPACZ 2001, XLIII/2-4; Blučina - KOPACZ XLIV. T/4; Ledce - KOPACZ 2001, XLIV/8-
9.
81 Holešov - KOPACZ 2001, XLVI/3-6, 10, XLVII. T/5, 15-17, 21, 26, 28, 31-35, XLVIII. T/7-11, 23-26, 28-29,
XLIX. T/4-9, 16, 18, 20, 23-25. – ld. 7. T/11-16; Branč - KOPACZ 2001, LIII. T/2-4, 6-9. – ld. 7. T/27-31;
Výcapy-Opatovce - KOPACZ 2001, LIII. T/11-12; Ludanice, Mýtna Nová Ves - KOPACZ 2001, LIV. T/4-8. –
ld. 7. T/19-21.
82 Montesei di Sero - KOPACZ 2001, LVIII. T/9. – 7. T/22-23.
83 Torčin - KOPACZ 2001, LXIII/2-4. – 7. T/24-26.
84 BÁTORA 1994, 11-13.
85 SAX-2000, Id. No. 836, budai szarukő.
86 Krakkói júra tűzkőből, szórvány, késő vatyai.
87 DAVID 2002, 6 sír, T. 336/5-10, 6 db, átfúrt fenkővel, nyéllyukas kőbaltával és trapéz markolatlapos, 4
nitszeges bronzkarddal, RB-B1.
88 DAVID 2002, T. 338/4, 13 db, trapéz markolatlapos, 4 nitszeges bronzkarddal és tőrrel, lapos bronz
vésőbaltákkal, nagyméretű pattintott késpengével, RB-B2.
89 DAVID 2002, T. 337/7-11, 12-23, 1. halom, 1. sír, trapéz markolatlapos, 4 nitszeges bronz karddal és tőrrel,
kúpos fejű tűvel, bifaciális, nagyméretű pattintott lándzsaheggyel, és nagyméretű pattintott késpengével, RB-B1.
90 DAVID 2002, T. 334/8-16, RB-B1, lekerekített markolatlapos, 5 nitszeges bronztőrrel, peremes vésővel,
lándzsaheggyel, spiráltekercsekkel, pattintott késpengével, fenkővel.
91 DAVID 321/9, 11-14, 15-18, csont és bronz nyílhegyek, előbbiek középen átfúrással, RB-B2.
35

tegezkészségből. Ezekben az esetekben a leletegyüttesek alapján az eltemetettekben jómódú
harcosakat sejthetünk. 93 A nyílhegyek formája karcsú, keskeny, nagyon erősen völgyelt
bázissal. Fiatalabb korokból nem ismerünk – egyelőre – semmiféle pattintott nyílhegyleletet.
94 A kőből pattintott nyílhegyek intenzív bronzkori jelenlétét a fémművesség megfelelő
formatípusának hiányában kell keresnünk. Az egykorú bronztárgyak között alig találunk
nyílhegyet: legkorábban Gomba-Várhegyen jelenik meg, 95 öntőmintája pedig csak
Felsővadász-Várdombon Füzesabony-koszideri, 96 Százhalombatta-Földváron, 97 és a Reinecke
BC/D fordulójára keltezhető soltvadkerti öntőminta-depóban tűnik fel. 98 A későbronzkori
kultúrákban sem találunk túl nagy számban bronz nyílhegyeket. 99
A nyílhegy, mely elsősorban a vadászat, esetleg a háborúzás eszköze lehetett, a koraés
középső bronzkor időszakában kizárólag kőből készült, amely tradíciót a területi és időbeli
kontinuitást mutató Harangedény-Csepel csoport – Nagyrév – Vatya kultúra nagyon
határozottan és változtatás nélkül követ a kora bronzkor II-től a koszideri periódus-Dolný
Peter fázis végéig. A bronzkorra jellemző típus előzményei azonban még a középső/késő
rézkorban kereshetők, mely kapcsolat technológiai, életmód és akár antropológiai kontinuitást
is takarhat. Kronológiai kifutásukat egy újabb igen fontos adattal támaszthatjuk alá: a tápéi
temető 508. sírjában két bronz nyílhegy található. Az egyik a bronzból készült hagyományos,
köpüs, háromszög alakú forma, a másik azonban – ugyan bronzból készítették - mégis
háromszög alakú, völgyelt bázisú, formájában teljesen megegyezik a kőből pattintott
leletekkel! 100 (19. T/4.)
Ebben a korszakban tehát kimutatható a még élő régi tradíció, egy új nyersanyaggal
próbálkozva, de már megjelenik mellette a későbbiekben általánossá váló új forma és
nyersanyag (a bronz) is.
2. Hegy:
92 DAVID 2002, T. 317/7, csontvázas sírból, RB-B2.
93 A három említett lelőhelyen előkerült fémeszközök keltezik a korszakot. A Baven-i temetkezésben egy kettős
kónikus fejű, átfúrt szárú tűt találunk, melynek formai párhuzamai a Dolný Peter fázis temetkezéseiből
(Mosonszentmiklós-Jánosházapuszta 29. sír, Esztergom, Tiszafüred-Majoros, bodrogszerdahelyi fázis sírjaiból);
és az ennek megfelelő időszak telepeinek rétegeiből (Mošorin-Feudvar, Ostrovul Corbului, Böheimkirchen) –
KISS 2001, 107; lapos fejű változatban Letkés 37. sírban, Simontornya kincsben, Pitten 41. sírban, Kiskunmajsa
2. sírban kerültek elő. A mindhárom sírban előforduló 4 nitszeges, trapéz alakú markolatlapos kard párhuzamai a
simontornyai kincsből, a Dunaújváros-Kosziderpadlás II. kincsből tőr változatban, Pitten 41. sírjából, Kletnice,
sírból ismert. KOVÁCS 1999-2000.
94 Alig közöltek még későbbi korokból származó pattintott eszközöket Magyarország területéről. A Németbánya-
Felsőerdei dűlői telepanyagban, a Bakonyjákó-Malomoldal 4. halom sírjából közölt leletek közt nem találunk
hasonló formát vagy technológiai azonosságot. T. BIRÓ 1996.
95 Öntött bronz nyílhegy, hatvani vagy vatyai kultúra rétegéből, középső bronzkor, MNM-RÖ.
96 Ld. a fémművesség függelék c. fejezetben, publikálatlan, középső bronzkor vége, lehet, hogy miniatűr tokos
véső.
97
Szórványlelet, Vatya-koszideri fázis, elképzelhető, hogy az öntőminta miniatűr tokos vésőt formáz.
HORVÁTH et al. 2000, Pl. IV/1.
98 A fémművességhez kapcsolódó közöletlen adatok a doktori disszertációm fémművességről szóló fejezetének
adatgyűjtéséből származnak. A soltvadkerti depó közlése: GAZDAPUSZTAI 1959, a nyílhegy öntőmintája uott.
T. V/6.
99 Nyílhegyek öntőmintáját közli pl. T. Biró K. Gór-Kápolnahalom későbronzkori-koravaskori időszakból, az
urnamezős kultúrából. T. Biró 1995, Fig. 6. További öntött bronz nyílhegyek találhatók pl. a pilinyi kultúrában, a
korai halomsíros kultúrában, pl. Tápé 307, 357, 508. sírokban. TROGMAYER 1975, T. 27, 33, 45; Tiszafüred-
Majoroshalmon – KOVÁCS 1975, T. 9/99/3.
100 TROGMAYER 1975, 112, T. 45/508/4, 5. Az általunk formailag oly fontosnak tartott lelet a 4. számú, a
koponyatető és a sír fölött került elő, erősen oxidálódott állapotban, hossza: 1, 4 cm.
36

Hegyet, mely általában bifaciális megmunkálású, többet is ismerünk a kora- és
középső bronzkori leletek között, 101 mindegyik közül kiemelkedik viszont egy bifaciális hegy
Százhalombatta-Földvár anyagából, mely szórványként került elő, jáspis-szerű, valószínűleg
folyóhordalékból származó kavicsanyagon kialakítva. (8. T/1.) Kronológiai helyzete nem
tisztázott, tartozhat a nagyrévi és a vatyai kultúrába is. Pontos analógiáját nem ismerjük
nagyobb távolságban kitekintve sem. Magas, domború gerincét és szimmetrikus, bifaciális
kidolgozását tekintve unikális darab mind a magyarországi, mind a Kárpát-medencét
körülvevő kora- és középső bronzkori kultúrák leletei között. Nyersanyaga lehet igen távoli is.
Importként való idekerülését alátámasztja egyedi jellege. Bifaciális hegyek a Harangedény
kultúrában, kis méretben a Nitra kultúrában, és a lengyelországi kultúrkörben, legközelebb
azonban a korai bronzkor III-ban megjelenő proto-aunjetitzi kultúrában tűnnek fel. A protoaunjetitzi
kultúra bifaciális hegyei blokknyersanyagból vannak kialakítva (hasonlóan a
százhalombattaihoz), és északi kapcsolatokkal rendelkeznek: északi nyersanyagból készült
import-presztizstárgyak. Talán a százhalombattai példány is hasonló kapcsolatrendszerrel bír.
3. Lándzsahegy:
A Szelevény-Öthalom lelőhelyről ismertetett lelet talán a hatvani kultúrához
kapcsolható (9. T., 12. T/1.). 102 (PATAY 1958)
A legutóbbi feldolgozás (CS. BALOGH 2001) megemlíti, hogy bár a leletek együtt
kerültek be a gyűjteménybe, valószínűleg nem egy lelőhelyről származnak. Ezt a feltevését a
szerző azzal indokolja, hogy a retusált penge típusát, kidolgozását és méretét tekintve „nem
tér el a középső rézkori kőpengéktől, számos analógiáját találjuk a bodrogkeresztúri kultúra
temetőiben előkerült kőeszközök között”. (CS. BALOGH 2001, 98.) A szerző ugyanitt a nyeles
lándzsahegy neolitikus besorolására voksol, azzal érvelve, hogy bár a pattintott kőeszközök
bifaciális megmunkálása a bronzkorban elterjedt technológiai kidolgozási mód volt, a
kőeszköz mégsem ebből az időszakból származik. Elveti a Patay P. által párhuzamként
(szerintem helyesen) említett besenyődi eszközt is, mert az típusában és méretében eltér a
szelevényitől.
A szerző feldolgozásában nem indokolt a két, együttesen bekerült lelet általa tipológiai
alapon való szétválasztása. Miután két, nagy valószínűséggel presztizs-értékű tárgyról van
szó, melyek közül a nagy penge ritka, míg a nyeles lándzsahegy egyedülálló leletnek számít
hazánk területén, ezért nem túl szerencsés őket ez alapján szétválasztani. Igaz, hogy a nagy,
retusált penge nem tér el a középső rézkori leletektől, de ugyanilyen logikai alapon nem tér el
a kora- és középső bronzkori párhuzamoktól sem.
A Szelevény-öthalmi lelet véleményem szerint jól beleilleszthető a kora- és középső
bronzkori pattintott kőiparba. A két leletet továbbra is lelet-együttesként értelmezem, és
keltezését mindenképpen a bronzkorra helyezem, ismert párhuzamai alapján.
A retusált késpengéhez korban és formában hasonló leletek ismertek Csongrád-
Kettőshalomról (korabronzkor, kurgánsír), Kis-Velencéről (Budapest belterülete, vatyai
kultúra). (12. T/2, 13. T/1.)
A lándzsahegy valóban egyedi lelet Magyarországon, ám szinte teljesen azonos formai
kidolgozású párhuzamait más területekről már ismerjük. Nagyméretű, bifaciálisan
megmunkált nyeles lándzsahegyek találhatók Torčin anyagában. (Több darab is, Nyugat-Ukrajna,
Strzyżow kultúra, középső bronzkor, KOPACZ T. LXIV/2,3, LXV/1, LXVI/1. – ld. 10. T.) Hasonló
101 Pl. Szigetszentmiklós-Üdülősor, korabronzkor, Harangedény-Csepel csoport – ENDRŐDI 1992, 79. Kép/6;
vállas hegy, Budapest-Hollandi út, korabronzkor, Harangedény-Csepel csoport – KOPACZ 2001, XXIII. T/4;
Kaposvár-61. Elkerülő út, korabronzkor, 48.101.333.64. kisapostagi kultúra – ld. 8. T/3; Demecser-Roffaj,
korabronzkor III, Nyírség kultúra – ld. 8. T/5-6; Nagykanizsáról - KOPACZ 2001, XXIV. T/2. – ld. 3. T/3; Bia-
Öreghegyről, középső bronzkor, vatyai kultúra, 72.5.185. – ld. 8. T/2; és CS. BALOGH 1998-99, 10 ábra, 7, 9. –
ld. 8. T/4; Százhalombatta-Földvárról - HORVÁTH 1997 – ld. 3. T/2, 8. T/2.
102 A lelőhely környezetében (Szőlőshalom, Menyasszonypart) a hatvani kultúra telepe és temetői helyezkednek
el. KALICZ 1957
37

nagyméretű, bifaciálisan rendkívül gondosan kimunkált, formailag némileg eltérő hegyek
találhatók a kárpáti kultúrkörök középső bronzkori kultúráiban. 103 Párhuzama tehát a középső
bronzkorra keltezi ezt a gyönyörű leletet. Elképzelhető, és nagyon valószínű, hogy mint
presztizs-tárgy, távoli importként került Magyarország területére. Ezt erősíti a vele együtt
gyűjteménybe került nagyméretű késpenge is. Nyersanyaguk a Kárpátoktól ÉK-re található
szürke, áttetsző kova.
A lándzsa, mint fegyvertípus kőből való kialakítását alátámasztja az a tény, hogy
bronzból öntött lándzsát még a középső bronzkori kincsekből kevés számban ismerünk (pl.
vatyai III. fázisból a százhalombattai I. kincs, a Vatya-koszideri fázisból Ócsa, Mende,
Sárszentlőrinc kincsleletekben, és Balatonkiliti, Kölesd, Lengyeltóti mészbetétes edények
népéhez köthető kincsleletekből). Öntőmintáját a mészbetétes edényekhez köthető
balatonszóládi, a perjámosi kultúrához köthető pécskai, a hatvani vagy füzesabonyi
kultúrához köthető novaji öntőmintákból ismerjük a középső bronzkor folyamán. (Ld. a
fémművesség c. fejezetben részletesen.)
4. Kések (Krummesser, késpenge):
A pattintott pengéken kialakított kések a penge formáját és a későbbi megmunkálását
tekintve sokfélék lehetnek. Funkcióját tekintve az esetek többségénél munkára alkalmas
eszközöket vagy fegyvereket, illetve presztizstárgyakat látunk bennük.
Elsőként arról a típusról beszélünk, amelyet tipológiailag Krummesser-nek, azaz
hajlott, görbe késnek határozunk meg. Ez a típus J. Kopacz szerint a korabronzkori Glina-
Schneckenberg erdélyi kultúrák területén jelenik meg, valószínűleg helyi fejlesztés
eredményeként. Megjelenése a déli Kárpátok pattintásra nem túl alkalmas kőzeteinek
szegénységével magyarázható. Ez a típus ugyanis a blokknyersanyag leszeletelésével állítható
elő igen egyszerűen, nincs szükség különösebben megmunkált magkőre, vagy nagyon jó
minőségű kőzetre. A típus innen kerülne át a Lengyelország területén élő középső bronzkori
kultúrákhoz is, ahol a jó minőségű kovák helyi kőzetként való előfordulása a típus, és vele
kapcsolatban a pattintott-kőeszközök készítésének felvirágzását okozzák. 104
Egyetlen Krummesser (kisebb, törött) fordul elő Solymár-Mátyásdomb vatyai földvár
anyagában, mely szentgáli radiolaritból készült (11. T/2, 4.). 105 A típus funkciója kaparó-vágó
eszköz lehetett. Egy másik Krummesser-t ismerünk a besenyődi urnasírból, melyet a
korabronzkor II-III. idején élő Nyírség vagy Gyula-Roşia, esetleg a középső bronzkori
füzesabonyi kultúrába sorolunk (11. T/1. - KISS 1941; BÓNA 1975, 165; DANI 2001, 140.) Egy
harmadikat minden további adat nélkül Tószeg-Laposhalomról közölnek. (11. T/3. - BANNER-
BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 26, felül, középen)
A legkorábbi Plattensilex alapú Krummesser-eket Mondsee lelőhelyéről közlik, amely
a középső rézkor végén élő alpi Retz-Bajč-Mondsee körhöz köthető. 106
Egy másik késtípus a nagyméretű, általában distalis végén és oldalélén retussal ellátott
vagy anélküli penge. Ezek előfordulása is ritka, minden esetben idegen, keleti kován
készültek, elképzelhető, hogy importtárgyak, és még valószínűbb magas presztizs-értékük.
103 Pl. Montesei di Sero, Polada kultúra – KOPACZ 2001, LVIII. T/1; Majdan Mokvyn’skij, Ny-Ukrajna,
Grodek-Zdołbica kultúra – KOPACZ 2001, LX. T/1; Mierzanowice, Lengyelország, Mierzanowice kultúra –
KOPACZ 2001, LXXV. T/1. A nagyméretű, bifaciális hegyek legkorábbi feltűnése Pavlov, Ény-Szlovákia,
proto-aunjetitzi kultúra, korai bronzkor – KOPACZ 2001, L, LI. T. Az ilyen típusú hegyek azonban már jóval
korábban léteznek: pl. Ratibor, Michelsbergi kultúra – HACHMANN 1973, Abb. 2/1-3.
104 Krummesser-eket ismerünk pl. Feldioara (Románia, Wietenberg kultúra, középső bronzkor, KOPACZ 2001,
XI. T/6.); Braşov-Schneckenberg (Románia, Glina III. – Schneckenberg kultúra, korai bronzkor, KOPACZ 2001,
IV. T/1, 4, 5, 6, 7); Bucureşti-Glina (Románia, Glina III., korai bronzkor, KOPACZ 2001, IX. T/1, 4.);
Budkovice (Szlovákia, bronzkor, KOPACZ 2001, XLV. T/3.); Torčin (Ukrajna, Strzyzow kultúra, középső
bronzkor, KOPACZ 2001, LXIII. T/1, 5, 6, 7, LXVI. T/2.); Jasło (Lengyelország, bronzkor, KOPACZ 2001,
LXXIII/1.) lelőhelyekről.
105 Köszönet T. Biró Katalinnak a nyersanyag meghatározásáért.
106 FRANZ-WENINGER 1927, XXXI. T/1-8.
38

Retusált élű penge-kést ismerünk Csongrád-Kettőshalom korabronzkori kurgánjából,
obszidiánból (ECSEDY 1979a, 11, Fig. 2/1, 13,2 mm hosszú – ld. 12. T/2.), Budapest-Kis Velence
(beazonosíthatatlan lelőhely) vatyai kultúrába sorolható anyagából volhíniai-keleti kovából
(13. T/1, 21. T/2.), Százhalombatta-Földvár Vatya-koszideri anyagából bánáti () liditből (12. T/5,
21. T/3.), Tószeg-Laposhalomról ismeretlen nyersanyagból (KOPACZ 2001, XXXVI. T/3.), és kést a
Szelevény-öthalmi (PATAY 1958 – ld. 12. T/1.), hatvani kultúrához () tartozó szórványleletből.
Ezek kapcsolatrendszere a Krummesser-ekkel megegyező, 107 bár hangsúlyoznunk kell, hogy a
nagyméretű kések a középső rézkori bodrogkeresztúri kultúrában tűnnek fel nagy számban
(ott is általában idegen kován). Gyakorlatilag a későrézkorban számuk visszaesik a közölt
leletek alapján, 108 de folyamatosan jelen vannak a középső bronzkor végéig. Feltűnésük és
kifutásuk tehát a háromszög alapú, konkáv bázisú nyílhegyekkel és a lándzsahegyekkel
megegyező.
További típusok az egyszerűbb, valódi kések zömökebb-vaskosabb pengéken,
élretussal. Ilyet találunk Százhalombatta-Földvár vatyai anyagában keleti kovából (12. T/4, 21.
T/1.). A típusok idegen kovából készültek, importként kerültek be kész eszközként, vagy csak
a nyersanyagot kapták importként.
Hasonló kialakítású kések a rézkor végi Chłopice-Veselé és a korabronzkori Glina
kultúrákban tűnnek fel. Nyersanyaguk alapján a keleti, kárpáti kapcsolatrendszer valószínűbb.
A munkaeszközként pattintással előállított kések, illetve a feltehetően presztizstárgyak
a Kárpát-medence déli és nyugati ívét lezáró kora- és középső bronzkori kultúrák anyagában
is jelen vannak. Meglétük indokoltnak tűnik, hiszen tudjuk, hogy a bronz tőrők (trianguláris,
vagy szögletes pengével) a badeni és a Harangedény kultúrában olyan kis méretűek, hogy
szinte szúrófegyvernek, vagy funkció nélküli presztizstárgynak minősíthetők, és csak a
középső bronzkori fémművességek fognak jó minőségű, fegyverként használható tőrtípusokat
előállítani (vatyai kultúrában annak III. fázisától). Ezek azonban nem olyan széles körben
készültek, hogy a mindennapi életben is használni lehessen őket; fegyverek, több esetben
kifejezetten díszfegyverek.
5. Fűrészek, sarlóbetétek:
Bár fűrészélű kaparók a lengyeli kultúrától kezdve léteznek, 109 a bronzkori,
aratóeszközöknek meghatározott fűrészek (bifaciális megmunkálású szilánk-kaparók)
előzményei a badeni kultúrában tűnnek fel először. 110 A korabronzkorban a Harangedény-
Csepel csoport, 111 és az ottományi kultúra leletei között 112 találjuk az első típusokat.
Kialakulását J. Kopacz a Krummesser-hez köti. 113
107
Hasonló kések fordulnak elő nagyméretű pengén pl. Szigetszentmiklós-Üdülősor leletanyagában
(Harangedény-Csepel csoport, korai bronzkor, KOPACZ 2001, XXXIV. T/1. – ld. 12. T/3.); Jevišovice (eneolit,
Északnyugat-Szlovákia, KOPACZ 2001, XL. T/10.); Ludanice-Mýtna Nová Ves (Közép-Szlovákia, korai
bronzkor, Nitra kultúra, KOPACZ 2001, LIV. T/19.); Majdan-Mokvyn’skij (Ukrajna, középső bronzkor,
Gródec-Zdołbica kultúra, KOPACZ 2001, LX. T/3.) lelőhelyeken.
108 A badeni kultúrából ismerjük pl. Ózd-Kőaljtetőről. BANNER 1956, T. LXIV/1, 6.
109 Pl. Lengyel, BÁCSKAY 1989, 10/10, 11/1-4.
110 Ld. pl. Hódmezővásárhely-Bodzáspart lelőhely anyagából - BANNER, 1956, 84, Abb. 17; Budapest-Medve
utca – ENDRŐDI 1991, 17. T/4; bolerázi fázisból Plattensilexen Mödling-Jennyberg (Alsó-Ausztria) –
LENNEIS et al. 1995, Abb. 17/4; Franzhausen, 55. objektum, klasszikus badeni kultúra – LENNEIS et al. 1995,
Abb. 21/2.
111 Budapest-Csepel-Hollandi út - T. BIRÓ 1991; Szigetszentmiklós-Üdülősor - CS. BALOGH 1992.
112 Nagykállói depó – MOZSOLICS 1967, 152-3, T. 8. – ld. 18. T.
113 A Kopacz által felvetett párhuzamosítás elsőre meglehetősen furcsának tűnhet, ugyanis a hazai, elsősorban a
tanulmányozott Nagyrév-vatyai leletanyagban a fűrészek többsége igen kis méretű, törött, kopott példány. A
látszat ellenére - ezek az eszközök ugyanis végsőkig használt vagy elhasznált darabok - néhány olyan nagyobb
méretű fűrész is van a telepanyagok között, melyek mérete megközelíti az eredeti eszközméretet (pl. Bia, MNM-
RÖ 57.82.16. – ld. 13. T/3., 22. T/2.). Így összehasonlítva egy Krummesser-rel nyilvánvalóbb a két eszköztípus
közötti formai rokonság, bár ez még mindig kevésnek tűnik ahhoz, hogy a Krummesser-ből legyen levezethető a
fűrész a vatyai kultúrán belül. Braşov-Schneckenberg (Románia, korabronzkor, Schneckenberg kultúra,
39

Az eszköztípus hazánkban a Harangedény-Csepel csoportban tűnik fel, innen átkerül
azonos nyersanyagon, azonos technikával kialakítva, szinte azonos formában a nagyrévi és
vatyai kultúrákba. Majdnem minden nagyrévi, és vatyai telepen kimutatható a budai
szarukőből készült aratófűrészek jelenléte. Maga a típus azonban más kultúrákban hasonló
nyersanyagon (pl. Túrkeve-Terehalom, gyulavarsándi-koszideri periódus 114 ), más
nyersanyagon (a már említett Nagykálló-telekoldali kőeszközdepóban – ld. 18. T., a dunaföldvári depóban –
ld. 19. T/1-2.) is megtalálható. Más kultúrákban a középső bronzkori ún. Epi-Corded Carpathian
Circle (a Lengyelország, Ny-Ukrajna területén élő Strzyżów, Gródek-Zdołbica,
Mierzanowice, Trzciniec kultúrák) területén jelenik meg, amelyek fellendülő kőipara és
gyártott formái szintén a harangedényes kultúrával hozhatók kapcsolatba, az ottani helyi, jó
minőségű kovakőzeteken kialakítva.
Egyelőre problematikus a leletek eszközként való rekonstruálása. Szinte minden
példányon szabad szemmel is jól látható, az éllel párhuzamos bifaciális sarlófényt találunk,
amelyet a kopásnyom-vizsgálatok minden esetben gabonaszár okozta fényesedésnek
határoztak meg. 115 Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor, és pontosan hogyan kerültek
kapcsolatba a leletek a gabonaszárral. Addig, míg az eszközök nagyobb méretűek voltak (az
eredeti méret kb. 4-5 cm közötti lehetett) önállóan, befoglalás nélkül, egyszerűen kézbe véve
is kényelmesen lehetett őket használni aratásra. A leletanyagban azonban a többséget az 1-2
cm közötti, gyakran még annál is kisebb, törött-sérült, de mégis erősen, szabad szemmel is
látható sarlófénnyel rendelkező darabok jelentik. Ezeket a leleteket még ilyen méretükben is
használták, nyilvánvalóan azonban ez már csak befoglalva volt lehetséges. Kérdés azonban,
hogy hogyan lehetett több, a budai szarukő rossz minőségéből adódóan akár egy leleten is
eltérő vastagságú, fekvésű befogó-oldalt egy kézbe illő, finomabb nyél vájatába illeszteni, és
egyenletes vonalat adó sarlóéllé alakítani. Ha az él nem volt egyenletes, akkor a sarló nem
volt célszerűen használható, ugyanis a gabonaszár minduntalan a kődarabok illesztése közé
akadt volna. Ezért felvetődik az, hogy a szerszámok végül is nem aratásra szolgáltak, hanem
cséplésre, és ebben a fázisban, vagy ebben a fázisban is kapcsolatba kerültek a gabonával.
Kós Károly ismertet Erdély területéről kőbetétekkel megerősített facsúszkát/szánt/vastag, erős
deszkát, melyet cséplésnél használtak. A szerszám török közvetítéssel került Erdély területére.
(KÓS 1980) Ha a vizsgált bronzkori fűrészeket ilyen formában használták, már nem jelentett
problémát a kőeszközök beillesztése, mert ebben az esetben nem volt szükséges az eszközök
egymás mellé való pontos illeszkedése.
Néhány olyan esetet is ismerünk, ahol más nyersanyagon próbálják meg a fűrészkialakítást.
Így pl. Bia 72.5.172. leleten kvarcitkavicsból (16. T/2.), úgyszintén Dunaújváros-
Kosziderpadlás 53.1.417. leletén (16. T/1), és Százhalombatta-Földváron (krakkói júra tűzkövön – ld.
17. T/5., kvarcitkavicson Sax-2000, ID. No. 814. – ld. 15. T/9.), Bia 72.5.218. darabon faopálból (15. T/7,
22. T/5.), Soroksár-Várhegy 2000.116.1021. darabon homokkőből (16. T/3, 22. T/3.), és Nagykőrös-
Földváron obszidiánból (15. T/1.). Ezek a szokatlan kialakítási módra (elő-fűrészforma, fűrészél
belefaragás, belecsiszolás) és nyersanyag-választásra utaló leletek is az eszköztípus
fontosságát támasztják alá.
A fűrész mint eszköztípus kőből való készítése szintén indokolt: az aratás fémeszközei
a koszideri fémművességben jelennek meg kevés számban elsőként (sarlók pl. Igar-Galástya
telepéről, az Alsónémedi, Bölcske, Dunaújváros-Koszider I-II, Érd, Simontornya,
Sárszentlőrinc Vatya-koszideri kincsekből, öntőmintája Aszód környékéről és az erdélyi
KOPACZ 2001, IV. T/4.- ld. 13. T/4.), Bucureşti-Glina (Románia, Glina III., korabronzkor, KOPACZ 2001, IX.
T/3.) és Sălacea (Románia, Otomani III, középső bronzkor, KOPACZ 2001, XVI. T/1-2. – ld. 13. T/2, 5.)
anyagában találunk olyan fűrész-kaparókat, melyek átmeneti formák a Krummesser felé. Itt azonban másféle
nyersanyaggal dolgoznak.
114 CS. BALOGH 2001. Tószeg-Laposhalomról is közölnek fűrészt, rétegbesorolás nélkül, BANNER-BÓNA-
MÁRTON 1959, Abb. 13/2.
115 A százhalombattai leleteken dr. Bácskay Erzsébet végzett kopásnyomvizsgálatot, amelyet ezúton is köszönök.
40

Fugyivásárhelyről). 116 Legkorábban Polgár 29. lelőhely 14. sírjából került elő egy olyan
bronzból öntött sarlótöredék a klasszikus füzesabonyi kultúra sírjából, amelyet a publikáló is
Krummesser-nek nevez, és funkcióját tekintve átmeneti formának tart a multifunkcionális
görbe kés és a sarló között. Maga a forma is ezt sejteti: a penge kb. 10 cm hosszú, görbe,
rombusz átmetszetű, a markolat felőli végen azonban már megtalálható a későbbiekre
jellemző öntött gomb. 117
A kora- és középső bronzkori kultúráink életében a pattintott kőeszközök aratásban
illetve gabona-feldolgozásban játszott vezető szerepe nem kérdőjelezhető meg.
A vatyai kultúra eszközein végzett kopásnyom-vizsgálatok
Bácskay Erzsébet kérésemre 1997-ben, szakdolgozatom írásakor a százhalombattai
leletanyagon végzett kopásnyom-vizsgálatokat. (HORVÁTH 1997) A vizsgált tárgyak között két
nyílhegy, négy vakaró, három atipikus véső, egy kés, három darab radiolaritból készült
eszköz, és tíz darab budai szarukőből készült fűrész volt.
A kiválasztott fűrészek mindegyikén szabad szemmel is megfigyelhető erős vagy
kevésbé erős, éllel párhuzamos, bifaciális használati kopásfény látszott a fűrészéleken. A
mikroszkop-vizsgálat ezt a fényt egyértelműen sarlófénynek határozta meg. Ezek a darabok
gabonaszárral kerültek kapcsolatba – vagy mint sarlóbetétek, vagy mint önálló vágóeszközök.
Jelenleg eldönthetetlen még az a kérdés, hogy a fűrészek be voltak-e foglalva, vagy
nem. Néhány leleten látható a munkaélen kívül vékonyító retus alkalmazása az oldaléleken,
mely talán a befogást könnyítette. További vizsgálatok szükségesek azonban a kérdés
eldöntéséhez, mely leginkább a kísérletek elvégzése után fog tisztázódni.
A nyílhegyek közül a 87.86.4. számú csonka leleten észlelhető a jobb felső hosszanti
élen kevés és gyenge, azonosíthatatlan fény.
A vakarók közül a 31. számú lelet distalis végének rövid élén látható azonosíthatatlan,
gyenge fény. A 30. számú leleten semmilyen kopásnyom nem látható. A 28. számúnak a rövid
élén mutatható ki egy nagyon kevés fény és karcolás, mely arra utal, hogy az eszközt kaparó
(véső) mozdulattal használták. A 29. számú leleten az ívelt bekanyarodó oldalélt növényi
részek kaparására használták. Egyik eszközön sem volt látható a klasszikus kaparókravakarókra
jellemző nyom.
A radiolaritból készült eszközök közül a 19. számú lelet két hosszanti éle mentén
növényi rész megmunkálásából eredő fény látható, a 16. számú leleten sarlófény figyelhető
meg, a 17. leleten a fűrész fogazásánál az élre merőleges karcolásnyomok láthatók, tehát
kapartak vele. A fény gyenge, azonosíthatatlan. Csak felülről, az élen látszik, mert a felület
kissé mállott.
Az atipikus vésőkön (35, 44. számú leletek) nem volt látható semmiféle kopásnyom, tehát
nem használták őket eszközként.
Készítés-technológiai megfigyelések a százhalombattai új ásatások pattintott
kőeszközein
Az új ásatások jóvoltából négy ásatási idény kőeszközei állnak eddig rendelkezésre
(1998, 1999, 2000, 2001). Az ásatási technika és szemléletmód változásának köszönhetően
jelentősen megnőtt a néhány centiméteres nagyságú tárgyak előkerülésének esélye. Míg a
„régi” ásatásokon a teljes rétegvastagság feltárása (több mint 4 m) után 30 db pattintott
kőeszköz került elő rétegből, addig az „új” ásatások 20x20 méteres szelvényben 50-100 db
pattintott kőeszközt eredményeztek, évente. Ezekről a leletekről pontosan tudjuk, hogy
milyen körülmények között, milyen rétegösszefüggésben, régészeti jelenségben kerültek elő.
Így az ásatás végeztével reálisan tudunk számolni az itt élő közösség pattintott kőeszköz-
116 Ld. részletesen a Fémművesség c. fejezetben, későbronzkor.
117 SZ. MÁTHÉ 1999-2000.
41

igényét illetően, valamint a leletek előkerülési helyéből következtetni tudunk a telepen belüli
megmunkálási helyekre, a tönkrement darabok további sorsára.
A pattintott eszközök többségének nyersanyaga továbbra is a budai szarukő, mely
azonban többféle színárnyalatban, megjelenési formában kerül elő. A nyersanyag
színváltozását (és szövetének változását is egyúttal) a tűzben való hevítés, izzítás okozta. Még
nem lehet eldönteni, hogy a tűzzel való kezelés a bányaművelés egykori nyoma (repesztés tűz
és hideg víz segítségével), vagy a már kialakított eszközöket tették a tűzbe, hogy
ellenállóbbakká váljanak, esetleg a készítés előtt javították fel a nyersanyagtömbök
minőségét, hogy a pattintáshoz jobb minőséget adjon. 118 Esetleg vannak olyan esetek, ahol
nem egy geológiai lelőhelyről (bányából) származhatnak a leletek nyersanyagai. Jelentheti
azonban azt is, hogy egy geológiai lelőhelyen belül ilyen nagy különbség van a nyersanyag
megjelenési formája között.
A nyersanyagféléket tekintve az új ásatási anyagban nagyobb arányú a másféle
nyersanyagok (kova, hidro- és limnokvarcitfélék) használata, igaz, még mindig elenyésző
mennyiségben a szarukőhöz képest.
A rossz minőségű budai szarukőből az eszközgyártás produktivitása, sikeressége kb.
olyan arányú volt, mint amit kísérleteink során mi is tapasztaltunk. 119 Minden második ütésre
vált le egy többé-kevésbé használható szilánk a (lehetőségekhez képest) előkészített
magkőről, melyet később eszközgyártásra fel lehetett használni. Az új ásatási anyagban évrőlévre
kb. 50-50% a gyártási hulladékok és az eszközök aránya. Ismerünk olyan magkő
maradékokat, amelyeket már nem lehetett tovább használni penge illetve szilánkleválasztásra,
mert tönkrementek, vagy „kifulladtak” – azaz nem maradt rajtuk több leválasztható hely.
Az általában félhold vagy trapéz alakú szilánkokon kialakított fűrészek a magkőről
való leválasztásuk után az esetek többségében talán tipikus szilánkok voltak, amelyek
szabályos talonnal, bulbussal rendelkeztek. A legtöbbször azonban a többé-kevésbé kerekded
budai szarukő-gumókat szétverve, felületükön folyamatosan forgatva félhold alakú gerezdszilánkokat
kaptak. Az eszközök általábana munkaéllel szembei oldalán még a gumó eredeti
kérge látható. Ezek mérete kb. 45-50x40-30x10-15 mm között változott. Az eszközök a
használat (azaz a gabonaszárral való érintkezés) során erősen koptak, főleg a fűrészél felől,
így többszörösen meg kellett az élüket újítani. Ez jelentős méretcsökkenéssel járt. Az ásatási
anyagban előforduló fűrészek többsége kb. 30-20x25-15x10-5 mm-esre kopott, és nem
csekély a használhatatlanul kis méretűre kopott eszközök száma sem (16-18x15-13x7-5 mm).
Ezeket talán nyélbe foglalva használták kicsiny méretük miatt, de egész biztosan használták
őket, mert friss sarlófény látható a megmaradt fűrészélükön.
Az eszközök tönkremenetele a budai szarukő rossz minősége miatt is sűrűn
bekövetkezhetett. A zárványok, üregek, repedések mentén az eszköz sebezhetőbbé vált és
eltört. A törések és kopások miatt alig néhány olyan eszköz van a fűrészek között, amely
nagyjából a leválasztás utáni méretet és alakot tükrözi. Ezért bizonytalan válaszolni arra a
kérdésre, hogy a fűrészeket befoglalták-e csont, agancs, vagy fa foglalatba, hogy
praktikusabban használni tudják őket, vagy pedig önállóan, kézbe fogva működtek
vágóeszközként. Néhány pattintott fűrészen a fűrészéllel szemben látható a befogásra
alkalmazott, azt segítő vékonyító retus, de ez nagyon kevés esetben figyelhető már meg. Az
sem lehetetlen, hogy ez a rész eltűnt az eszközök többségéről a használat során (letörött,
lekopott, és a kis méret már nem tette lehetővé új befogóretus kialakítását).
Az eszközök gyártása, a magkőről való leválasztás feltehetően kemény ütővel
(kaviccsal) történt – erre utalnak az eszközök hátlapján megjelenő, kemény ütőtől származó
koncentrikus körök - és a telepen belül. Úgy tűnik, hogy a magkövek gumók formájában
118 Köszönet dr. T. Biró Katalinnak a nyersanyag-meghatározásban nyújtott segítségéért.
119 2000 nyarán végeztük a százhalombattai Régészeti Parkban, részletes bemutatását ld. később. ANTONI-
HORVÁTH 2003
42

érkeztek a bronzkori telepre, talán már speciálisan erre szakosodott bányászok munkájának
végtermékeként. A telepen végezték a magkövek szükséges kéregtelenítését, egyéb
előkészítését. Ezt bizonyítja néhány magkő maradvány, melyek kéreggel vagy anélkül
kerültek elő, apró, milliméteres szilánkforgácsok, melyek a pattintás során repültek szét, és az
ütésnyomokat is mutató kvarcit kavicsok. Elmondhatjuk tehát, hogy a százhalombattai
Földváron élő bronzkori lakosság helyben végezte a pattintott kövek kialakítását. 120
Az eszközök a kopás miatt folyamatos átalakítás alatt voltak. Ezt szintén kemény
ütővel végezhették, a kő elválási síkjai mentén, többé-kevésbé kiszámíthatatlanul,
véletlenszerűen leütögetve a felesleges, vagy kiálló részeket, megpróbálták egyre kisebb
változatban, de hasonló formájúra alakítani (trapéz vagy félhold alakúra). Igen sok volt a
veszteség.
A fűrészél kialakítása több fázisban történt (legalább kettő). Mivel a leütött szilánkok
vaskosak voltak, általában a fűrészél felé ütögetve megpróbálnak egy vékonyítást, mintegy
„ágyat” készítve a második fázisban felkerülő fűrészretusnak. Ezt az ágyat hosszában (mintha
penge lenne), vagy keresztben, több retussal készítették, általában egy oldalról. Ezt követi a
valódi fűrészél kidolgozása, mely általában egyenletes, mély, egysoros retussal van megoldva,
mindkét oldalról (bifaciálisan). Előfordul, ha az anyag nem engedi, hogy a retus egyenetlen.
Ha a szilánk elő- vagy hátlapja túl magas, akkor a retus több soros, mert csak így lehetett
fűrészélt létrehozni, túl vékony szilánk esetében pedig elegendő volt a fűrészretust egy
oldalról kialakítani. Ezek mindegyikére találunk példát az új leletanyagban. A fűrészél
retusálását feltehetően csonttal (pl. borda) végezték. Kísérleteink során ez volt az a tárgy,
amivel hasonló retusnyomokat értünk el, mint amit a leletanyagon megfigyelhettünk.
A nem fűrésznek készült pattintott eszközök (mint pl. retusálatlan pengék, szilánkok)
is vágóeszközök lehettek, erre utalnak az éles oldalakon látható kopásnyomok. Többségük
azonban törött, így ezt biztosan nem tudjuk megállapítani.
Kísérleti régészeti megfigyelések
A százhalombattai Régészeti Parkban 2000 nyarán végzett kísérleteinkhez 121 a
bronzkori lakosság által használt budai szarukövet (Farkasrét, Denevér út, Budai hegység) és
szentgáli radiolaritot (Szentgál-Tűzköves hegy, Bakony) szereztünk be nyersanyagként, a
geológiai helyszínekről.
A budai szarukövet anyakőzetéből, kisebb méretű (d = kb. 10 cm) gumók formájában
bányásztuk ki. A gumókat vastagon fedte az anyakőzet kérge, melyet az eszközkialakítás első
fázisában el kellett távolítanunk (mert nem volt alkalmas ahhoz, hogy eszköz részét képezze).
A gumók előkészítését („szétverését”) folyami hordalékból szedett kerekded kvarcit
kavicsokkal végeztük. A durva gumók szétverése után a kész „magköveket” szarvasaganccsal
munkáltuk tovább.
Bár a kvarcit elég nagy keménységű nyersanyag, az állandó ütögetés során
meglehetősen hamar tönkrementek, elrepedtek a kavicsok, ütésre fogott végeiket pedig hamar
120 A mesterek személyéről további adatokat nem ismerünk, a kultúrából és a korszakból nem került elő olyan
temetkezés, amelyet mellékletei alapján pattintott eszközöket készítő mesterhez köthetnénk. Az őskor teljes
szakaszát vizsgálva is csak a budakalászi 91. badeni sírt vélhetjük eszközkészítő mesternek. KOREK 1986.
Magyarország területén kívül a vizsgált időszakból: Samborzec, Koniusza 3. sír, Mierzanowice 100. sír, Zuków
1. sír, Zlota 15. sír - Pl, Hoštice-Heroltice 1. sír (Corded Ware), Kostany 17. sír, Mýtna Nová Ves 177. és 262.
sír, Výcapy-Opatovce 159. sír - Sl, Stedten – D. kerültek elő pattintott eszközöket készítő mesterek sírjai.
BÁTORA 2002, 207-211.
121 A kísérlet a százhalombattai Matrica Múzeum igazgatónőjének, dr. Poroszlai Ildikónak a felkérésére történt,
egy kézműves oktató CD-sorozat első részeként. A CD-ROM szerzői dr. Antoni Judit és Horváth Tünde. A
kísérletekben részt vett a szerzőkön kívül dr. Simán Katalin, Alfred Falchetto és L. Pammer Gabriella.
Különösképpen köszönettel tartozom dr. Simán Katalinnak, akitől elsőként tanultam pattintani, és igen sok és
hasznos technológiai és egyéb segítséget kaptam. ANTONI-HORVÁTH 2003
43

„felmarta” a budai szarukő és a radiolarit is. A nyersanyagbeszerzést illetően tapasztalatunk
az volt, hogy más szarukő-lelőhelyeket is át kell vizsgálnunk Farkasréten kívül a Budai
hegységben, mert ezen a geológiai lelőhelyen már alig található használható nagyságú és
minőségű szarukő gumó. 122 Újabb rétegsorhoz Farkasrét esetében pedig csak egy falleomlás
során kerülhetnénk.
A szentgáli radiolaritot a Tűzköves hegyi fejtők oldalából leszakadt rögök között
gyűjtöttük. A feldolgozás során kiderült, hogy ezek minősége már nem volt klasszikusan jó
radiolarit-minőség. Sokáig lehettek az időjárás és a felszín viszontagságainak kitéve, ezért
szerkezetük nagymértékben átalakult. Tapasztalatunk az volt, hogy a legközelebbi
nyersanyagbeszerzés során inkább az anyakőzetben levő, mélyebb rétegekből való bányászást
érdemes választani, ha feladatunkat nehezebbé teszi is, mert így jobb minőségű kőhöz fogunk
jutni.
A szentgáli radiolarit tömböket fedő változó vastagságú anyakőzetet az eszközkészítés
szempontjai szerint eltávolítottuk, ahol túlságosan puhának találtuk. Voltak olyan részek, ahol
ez nem volt szükséges, ha megfelelően keménynek bizonyult.
Terveink szerint a budai szarukőből fűrészeket szerettünk volna készíteni, míg a jobb
minőségű radiolaritból kíséreltünk volna meg pengéket leválasztani, és abból völgyelt bázisú
nyílhegyet készíteni.
A budai szarukő megmunkálása során a „mesterek” azt tapasztalták, hogy a
nyersanyag - a gumók előkészítése után is - teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. A
kialakított magkövek formájánál egyetlen esetben sem tudtuk elérni azt, hogy pengéket
lehessen leválasztani róla. Ezért a szilánkolási technikát választottuk, de azzal sem sikerült
elérni az esetek nagy többségében „szabályos”, talonnal, bulbussal rendelkező szilánkok
leválasztását. Hasonlóan nem tudtuk befolyásolni a szilánkok alakját sem: elsőként nagy
méretű, négyszögletes szilánkok váltak le a magkőről, melyek azonban a további munkálatok
során rétegek mentén kis, szabálytalan darabokra estek szét. Így aztán alig néhány olyan
kézbe fogható méretű szilánkot sikerült készíteni, melynek vagy önállóan használható, éles,
nagy felületű vágóéle volt, vagy retusálással sikerült kialakítani egy fogazott fűrészélt rajta. A
retusálást, melyet mindkét oldalról végeztünk, többféle eszközzel is megpróbáltuk, így
őzaganccsal, marhabordával, és szivar alakú kaviccsal. Ezek közül a bordaeszköz volt a
célnak leginkább megfelelő, bár meg kell jegyeznünk, hogy a „mesterek” több esetben
elretusálták a szilánkot, míg végül már nem maradt megfelelő méretű az eszköz. Az
elkészített eszközöket a csonteszközök készítés során (pl. bordavágásnál) használtuk fel
eredményesen, kézbe fogva, és bodzaszárba szorítva is.
Megfigyelésünk szerint a budai szarukő igen „szeszélyes” nyersanyagfajta, mely az
esetek nagy százalékában nem engedi meg, hogy a „mesterek” azt csináljanak vele, amit
elképzelésük szerint a kőből ki lehet hozni. Sokkal inkább reped el nem látható törésvonalak
mentén, az eszközkészítés végső fázisában tréfálva meg a készítőt. Ugyanezt a
„véletlenszerűséget, esetlegességet” figyelhetjük meg visszatükröződni a bronzkori lakosság
hagyatékát képező régészeti leletanyagban is. Igen nagy mennyiségű követ kell feldolgozni
ahhoz, hogy egy viszonylag jó minőségű, használható darabhoz jussunk, amelyen sikerrel
kísérelhető meg eszközkialakítás.
A szentgáli radiolaritból elképzelésünk szerint penge-magköveket szerettünk volna
létrehozni, és a pengék sikeres leválasztása után azokon további retusálási technikával
nyílhegyet kialakítani. A kísérlet során bebizonyosodott, hogy ehhez igen nagy ügyesség
szükségeltetik, és csak egy „mesternek” sikerült előállítani a célnak megfelelő pengemagkövet,
amelyről több hajlott gerincű pengét sikerült leválasztani. Ezek egyikén bifaciális
retusálással, őzagancsot használva egy, a bronzkorinál kissé durvább kivitelű, de hasonló
122 Legutóbb Markó András Budapest-Végvári sziklánál talált budai szarukő-kibukkanást. Az információért
ezúton is köszönetet mondok.
44

alakú nyílhegyet készített. A radiolarit megmunkálása során szilánk-magkövek is keletkeztek,
és ezekről különböző alakú szilánkokat sikerült leválasztani. További megmunkálásukkal
vagy anélkül ezen eszközöket is felhasználtuk egyéb kísérleteinkben (csont és kőzet
fűrészelésére, fog és agyar fúrására).
A vatyai kultúra pattintott kőeszközeinek nyersanyagairól
Pattintott kőeszköz készítésére szinte minden kemény (általában a Mohs-skála szerinti
6-7 keménységi fokú), kagylós törésű, repedésmentes, finom szemcseméretű, többnyire
kriptokristályos kőzet vagy ásvány, sőt akár mesterséges anyag is alkalmas lehet. Ismerünk
pattintott kőeszközöket bazaltból, hegyikristályból, tektitből is. Az e célra használt
nyersanyagok túlnyomó többsége SiO 2 alapanyagú avagy tartalmú, üveges vagy
mikrokristályos anyagok. 123 A magyarországi pattintott kőeszköz-nyersanyagok között
egyaránt találunk magmás, üledékes és metamorf eredetű kőzeteket is.
A doktori disszertáció keretében vizsgált vatyai települések pattintott kőeszköznyersanyaga
a budai szarukő volt (több mint 90 %-ban). Elenyésző mértékben használtak más
nyersanyagokat, legnagyobb mennyiségben dunántúli (elsősorban szentgáli) radiolaritváltozatokat,
majd limno- és hidrokvarcit, és más kovaféléket. Ezen nyersanyagok egy része a
kultúra elterjedési határán kívüli szomszédos (pl. szentgáli radiolarit, mészbetétes edények
népe), más része igen távoli területekről került be, ezért kereskedelmi útvonaluk (bejáratott
árucikk, azaz folyamatos, nagyobb mennyiségű ellátás, vagy csak egy-egy különösen értékes
tárgy, presztizs-ajándék formában), bekerülésük módja (megmunkálva vagy anélkül) fontos
vizsgálati szempontot képezhet.
Vizsgált nyersanyagtípusok:
1. budai szarukő, helyi vagy regionális, a vatyai kultúra határain belül bányászott
nyersanyag;
2. radiolarit, regionális, import nyersanyag, a mészbetétes kerámia kultúrájától;
3. távoli, import kovák, elsősorban keleti és északi kovák, lidit, „garamvölgyi”
limnokvarcit szentgáli.
1. Budai szarukő:
A szarukő a triászkori mészkő és dolomitrétegek kovasavkiválása. Megjelenése
Magyarországon geológiailag a Budai hegység, közelebbről Budaörs, Ördögárok,
Mátyáshegy-Csővár, Farkasvölgy környékén található, összefüggő rétegben azonban (felső
triász, karni, nóri emelet) csak egyes helyeken fordul elő, akkor is kb. 10 cm vastagon
(Mátyáshegy, Farkasvölgy). Gyakran jelenik meg egy szintben elhelyezkedő gumókban
(Guckler út mellett), vagy teljesen szabálytalanul (Mátyáshegy). Színe általában szürke, törése
kis szilánkos, kagylós. Nevét jellegzetes szarufényéről kapta. (KÁROLY 1936)
A nyersanyag első dokumentálása régészeti lelőhelyen a Vár barlang alsó paleolit
kőeszközein történt. (VÉRTES 1965) Jelentős mennyiségben van jelen az érdi középső paleolit
vadásztábor anyagában is. (GÁBORI-CSÁNK 1968)
Rézkori leletanyagban Budapest-Káposztásmegyer és Medve út lelőhelyeken található.
(ENDRŐDY 1984, 1991)
A korabronzkortól a Csepel-Hollandi úti harangedényes telep anyagában szintén
jelentős számban kimutatható (T. BIRÓ 1991), valamint Csepel-Rákóczi úti és Budapest-
Albertfalvai telepeken (T. BÍRÓ 2002), és Szigetszentmiklós-Üdülősoron (CS. BALOGH 1992)
szintén. Ugyancsak megtalálhatjuk más vatyai, nagyrévi-vatyai telepeken (Százhalombatta-
Földvár, Bölcske-Vörösgyír, Pákozd-Vár, Kakucs-Balladomb, Igar-Vámpuszta-Galástya, Bia-
Öreghegy, Budapest-BEAC, Dunaújváros-Kosziderpadlás, Lovasberény-Mihályvár, Mende-
Leányvár, Nagykőrös-Földvár, Budapest-Péteri major, Soroksár-Várhegy, Solymár-
123 Az őskori nyersanyagtípusokról és forgalomról ld. a LITHOTHECA I. és II. köteteit.
45

Mátyásdomb, Csongrád-Vidre, Páty-Nagyhegy lelőhelyeken), és az ottományi kultúrában
(Túrkeve-Terehalom, CS. BALOGH 2001).
A nyersanyag felhasználása, megmunkálása nemcsak Budapest környékére
koncentrálódik, az ország szélesebb területeire kiterjed, mely körülbelül az ország középső
részét foglalja magába. Legdélebbi megjelenése Csongrád-Vidre, legkeletibb előfordulása
Túrkeve-Terehalom.
A budai szarukő bányászatára régészeti bizonyítékunk is van. A farkasréti Denevérvölgyben
1984-85-87 folyamán Gáboriné Csánk Veronika őskori bányát tárt fel. (GÁBORI-
CSÁNK 1989) A Denevér völgy környékét vastag triász dolomit fedi, s ebbe vájódott be a
fővölgy, a tulajdonképpeni Denevér út, és húzódik a Márton hegy felől a Farkasréti temető
felé. A fővölgy feletti magas, kis keresztirányú mellékvölgy a külszíni bányatér. G. Csánk V.
ásatásán három régészeti réteg volt kimutatható, a kitermelés tehát legalább 3 időszakban, de
időszakonként számtalan alkalommal is folyt/folyhatott. A bányatér falából és gödrökkel a
bányafenékről a nagyobb kovagumókat agancsszerszámokkal kivájták. Az ütőkövek,
retusőrök és üllők kvarcitból készültek. Az agancsszerszámok közt főleg a banán alakú
szúrószerszámok domináltak, ezen kívül kapa, és csákány-szerű formák találhatóak köztük.
Az agancsszerszámok gímszarvas agancsából készültek. A kibányászott nyersanyag rendkívül
rossz minőségű, a gumók belseje zárványos, üreges, külső kérgük is repedezett.
Hozzávetőlegesen 1/4 részük használható fel igazán eszközkészítésre. A kovagumókat az
ütőkövekkel verték szét, és kipróbálták, mit érdemes továbbszállítani megmunkálásra. Az
igazi műhelyhulladék kevés: a fejtő a nagy kitermelés ellenére sem volt műhely. A két művelt
gödör kb. két méter átmérőjű, egy méter mély gödör volt.
A bánya korát megállapítani igen nehéz, az agancseszközök ugyanis évezredeken
keresztül azonos formájúak, és az a szarvasfajta, melynek agancsából készültek, a
paleolitikumtól kezdve folyamatosan él hazánk területén. A korra utaló nyomok: egy csigahéj,
mely fajta a bronzkor végén jelenik meg, két db 12. századi cseréptöredék, egy moustérien
típusú kaparó, hátlapja elrepedt, és rövid, háromszög alakú, jellegzetes bázisú szilánkok (az
érdi középső paleolit anyaghoz hasonló). Az ásató véleménye szerint a farkasréti kovafejtő
középső paleolit, de nem lehetetlen, hogy később is művelték. Az agancsokból vett mintán
14 C mérések is történtek. Sajnos, az agancsok már a talajban erősen kilúgozódtak, kollagéntartalmuk
igen csekélyre csökkent, így a mérés körülményes volt. A Bernben mért dátum:
3470 ± 80 év Kr.e., a groningeni laboré (mely faszenet mért, nem agancsot): 40350 ± 900 év
Kr.e. (GÁBORI-CSÁNK 1989) A legújabb feldolgozás a bánya egyik fő használati periódusát a
későrézkor – korabronzkorra teszi. (VÖRÖS 2000)
A százhalombattai, új ásatásokból előkerült leletanyagban sokféle színárnyalatú
szarukövet találunk. A nem hagyományos szövetű és színű szarukő-változatok tűz hatására
váltak módosult változatokká. 124 A tűz hatása kétféleképpen érhette a nyersanyagot:
bányászata közben, ahogy tűz és hideg víz segítségével repesztették a sziklát, hogy
hozzáférhessenek a nyersanyaghoz, vagy a már kibányászott nyersanyagot is hevíthették
hosszú ideig (edzés, ún. Heat-treatment), hogy szövete tömörebbé, homogénebbé váljon, és
ezért eszközkészítésre alkalmasabb legyen. 125
A bronzkor elején a bánya közelében letelepedő Harangedény-Csepel csoport újra
kezdte bányászni a budai szarukövet, talán éppen a farkasréti bányában. 126 Kis terület
birtokosa lévén nem tudott jobb nyersanyaghoz jutni. A szarukő bányászatának és
megmunkálásának ismeretét áthagyományozta a nagyrévi kultúra embereire, és onnan került
át a vatyai kultúrához. Az, hogy mindhárom kultúra pattintott kőeszköz-nyersanyagának
124 Szeretném megköszönni T. Biró Katalinnak a nyersanyag meghatározásában nyújtott segítségét.
125 A hőkezeléshez ld. pl. http://theflintknapper.com/heat.htm honlapot.
126 Biztos, a bányához igen közeli lelőhelyei, ahol budai szarukőből pattintott leleteket, depót is találtak, pl.
Budapest-Albertfalva lelőhely. T. BIRÓ 2002.
46

jelentős (90% feletti) részét a budai szarukő teszi ki, arra utal, hogy egyik kultúrának sem
esett területére jobb nyersanyagot szolgáltató bánya, 127 hisz a bányászástól nem idegenkedtek,
de ennél jobbat nem találtak. Érdekes módon az ország középső részén élt nagyrévi és vatyai
kultúra népessége az É-ÉK-magyarországi nyersanyagokkal valami ok miatt nem élt. Sem
obszidián, 128 más északi nyersanyagok, 129 sem a Mátra, Cserhát hidrokvarcit-féleségei 130 nem
kerülnek be a vatyai telepekre nagyobb mennyiségben. A bronzkor folyamán, sőt, már a
paleolitikum idejében is ez a távolság nem számított áthatolhatatlannak vagy elérhetetlenül
távolinak, 131 e mögött a jelenség mögött tehát nem földrajzi, hanem kulturális akadályt kell
látnunk. Mivel a vatyai telepen azonban szinte minden irányban kiinduló, fejlett kereskedelem
zajlik különösen a kultúra életének III. fázisától, 132 így a vatyai kultúra szinte kizárólagos
budai szarukő használatát a helyi kőzet kényelmes elérhetőségével, és a gyártott
eszköztípusoknak megfelelő minőségével magyarázzuk.
2. Szentgáli radiolarit:
A szentgáli radiolarit a Dunántúli-középhegység egyik radiolarit-előfordulása. Csak
kivételes esetben alkalmas nagyméretű eszközök készítésére, a felszínen, az időjárási
viszontagságoknak kitéve a tömbök megrepedeznek, apró darabokra esnek szét. 133 Alkalmas
viszont rendkívüli homogenitása, kemény, de a magas opáltartalomnak köszönhetően mégsem
rideg finom mikrokristályos kvarc alapanyaga miatt igen kis méretű, finoman megmunkált
eszközök előállítására, és tartós, jó vágóélt ad. Ilyen értelemben a Dunántúl elsődleges
nyersanyaga, csakúgy, mint az Alföld területén az obszidián. (BÁCSKAY-T. BIRÓ 1989)
A nyersanyagot legkorábbról a bizonytalan bakonyi őskőkori régészeti leletanyagban a
Pörgöl-hegyi barlangból ismerjük. (Würm 1 faunával, VÉRTES 1965) Ezt követően folyamatosan
használták a nyersanyagot eszközgyártásra. A Szentgál-Tűzköves hegyi bánya területe a
százhalombattai telep idejében a kisapostagi, majd a Mészbetétes edények népének területére
esett.
A Szentgál-tűzköves hegyi ásatás tanúsága szerint a radiolarit bányászata gödrökkel
történt, kvarcit ütőkövek, faékek, és tűz segítségével történt. Éknyomok, szénmaradványok
láthatók a kifejtett radiolarit tömbökön. A bánya intenzív kitermelése a késő-lengyeli
kultúrához köthető (8 közeli telep kapcsolódik hozzá), de használata a paleolitikumtól a
középkorig követhető. (T. BIRÓ 1986, 1986a, 1994, 1995; T. BIRÓ-REGENYE 1991, 2001; REGENYE
1994)
Egy szentgáli radiolaritból készült fűrészen (a százhalombattai anyagból) tűz nyoma
látható. Ezt az eszközt biztos, hogy tűzzel kezelték, hogy tartósabbá váljon. 134
3. Távoli, import nyersanyagok:
127 Ha a kultúrák elterjedési területét egybevetjük a nyersanyag-lelőhelyek földrajzi helyzetével, valóban ezt a
következtetést vonhatjuk le.
128 Mindössze három darab, obszidián nyersanyagú tárgyat ismerek vatyai területekről, az egyik egy kakucsi
retusálatlan penge, a másik Nagykőrösről egy pengeszerű szilánkon kialakított fűrész, a harmadik
Százhalombatta-Földvárról egy pengetöredék. Demecser-Roffaj leletanyagának nagy részét viszont az ott helyi
eredetűnek számító obszidián teszi ki.
129 Pl. mezőzombori kova, Kakucsról egy megmunkálatlan szilánk nyersanyaga.
130
Néhány jelentéktelen pattinték és szilánktöredék Százhalombatta-Földvár, Bia-Öreghegy és Kakucs-
Balladomb anyagában, köztük sávos limnokvarcitok és szurdokpüspöki kvarcit.
131 Az egyre elterjedtebb és fejlettebb lótartás, kocsizás, fogatolás leletei hazánkban a késő rézkorban jelennek
meg, és a bronzkortól maradtak ránk már nagyobb mennyiségben (csiszolt agancs-lószerszámok, kocsimodellek,
kerékmodellek).
132 Ld. a telepek anyagában megjelenő mészbetétes, perjámosi, wietenbergi, vattinai, aunjetitzi, stb. kerámia és
fémimportokat.
133 2000 év folyamán a Balatonszemes-Bagódombi M-7-es autópálya-leletmentő ásatáson egy közel 40 cm-es
nagyságú, előkészített szentgáli radiolarittömb került elő, mely nagysága miatt egyedi leletnek számít jelenleg
(DVK). T. BIRÓ 2001.
134 T. Biró K. közlése szerint a szentgáli ásatási anyagban is látható volt több esetben a tűz nyoma, amely
azonban a bányászattal hozható összefüggésbe.
47

Feltehetően távoli, keleti kovából készült a szelevényi késpenge és lándzsahegy (9. és
12- T/1.), 135 és a besenyődi Krummesser (11. T/1.). 136 A Budapest-Kis Velence lelőhelyről
előkerült retusált oldalélű pengevakaró-kés volhíniai kovából van (13. T/1, 21. T/2.), további
keleti, pontosan nem meghatározható kovákból találunk leleteket Bölcske-Vörösgyír
anyagában , 137 és Százhalombatta-Földvár anyagában (12. T/4, 21. T/1). 138 Krakkói júra tűzkőből
készült leleteket ismerünk Cegléd-Öregszőlők (3. T/4-5.) és Százhalombatta-Földvár leletei
között (17. T/5, 7, 8.). 139 Pruti kovából találunk leleteket Százhalombatta-Földvár 140 (17. T/1-4, 6.)
és talán Kakucs-Balladomb anyagában (1. T/9.). 141
Északi, morva tűzkőből pattintották Kakucs-Balladomb néhány eszközét (15. T/4-5.). 142
Kárpáti radiolaritból készült a szigetszentmiklósi nyílhegy (2. T/3.).
A dunaföldvári eszközkincs egy részét 143 nummulinás, kovásodott mészkőből
készítették, mely Közép-Szlovákiából kerülhetett ide. (19. T/1-2.)
Talán még ez irányú nyersanyagmozgást tükröz az általunk „garamvölgyi”
limnokvarcitként 144 emlegetett nyersanyagból készült eszköz-csoport. 145 Ez a nyersanyag
egyelőre nem ismert más korszakból, mindenképpen további, körültekintőbb nyersanyagvizsgálatok
szükségesek eredetkérdésének tisztázására. A nyersanyag vatyai területre való
bekerülése mindenképpen a Duna mentén, déli vagy északi irányban történő folyam menti
úton történhetett, blokknyersanyag-állapotban. A nyersanyagtömbök további megmunkálása,
feldolgozása a telepeken folytatódott (ld. magkő-maradvány a százhalombattai anyagban).
Dél felé mutat a dunaföldvári depot másik része, 146 melynek nyersanyaga lidit, és T.
Biró K. bánáti () eredetűnek véli. (T. BIRÓ 2000) Ehhez hasonló nyersanyaga van egy késnek
és egy konkáv bázisú nyílhegynek Százhalombattán. 147
Az import, távoli nyersanyagok esetében leginkább arra gondolhatunk, hogy nemcsak
a nyersanyag, hanem maga a kész tárgy is importként került be. Néhány esetben ugyanis
olyan egyedi tárgyakról van szó, melyek kialakítása eltér a hazai kultúrák átlagos
eszközkészletétől, a korszak kárpáti kultúrköreibe viszont beleillik. Ezért a besenyődi, Kisvelencei,
szelevényi különleges szépségű és formájú leleteket presztizstárgyaknak, és idegen
eredetűeknek vélem. Az idegen formák és nyersanyagok különös becsességét tükrözi az
elrejtett dunaföldvári kincs.
135 Igazából nyersanyagukat nem vizsgálták még szakszerűen, a szelevényi leletek nyersanyaga szürke, áttetsző
kova, nagy valószínűséggel pruti vagy volhíniai.
136 Hasonló az esete a szelevényi leletekhez.
137 80.582.18 csonkított pengén vakaró, 80.530.161. csonkított penge, 80.554.85. fúró pengeszerű, csonkított
szilánkon – ld. 17. T/12, 9, 11.
138 Retusált oldalélű kés hajlott, durva pengén.
139 Cegléd-Öregszőlőkről völgyelt-csonkított bázisú penge, befejezetlen nyílhegy, Százhalombattáról a régi
ásatásokból egy retusálatlan szilánk, egy szilánkon kialakított fűrész, és egy pengetöredék.
140 Százhalombatta-Földvárról a régi ásatásokból csonkított, csonkított-retusált pengéket, pengén kialakított
fűrészt, pengevakarót és retusált pengét találunk.
141 A jobb oldali szakánál törött nyílhegy nagy valószínűséggel pruti kovából készült. Már nem volt alkalmunk
személyesen tanulmányozni, mert kiállításon elveszett. (1. T/9.)
142 Egy retusálatlan pengét és egy fűrész-előformát.
143 Az egyik pengemagkövet és a hozzá tartozó 12 db pengét.
144 A meghatározást T. Biró K. végezte, ezért köszönet illeti. A Garam-völgyi eredetet azonban csak
kérdőjelesen jelölte meg.
145 Bia-Öreghegy környékéről egy penge, egy pengetöredék, egy retusált szilánk, és egy késpenge töredéke (22.
T/5.), Százhalombatta-Földvárról a régi ásatásokból egy retusálatlan szilánk, a Sax-projectből pedig egy
pengemagkő-maradvány, és két szilánkon kialakított fűrész. (14. T, 21. T/4.)
146 A másik magkő a hozzá rendelhető 8 db pengével. (19. T/2.)
147 A dunaföldvári lidithez hasonló nyersanyagból ismerünk egy újabb kést Százhalombatta-Földvárról, Saxproject.
(12. T/5, 21. T/3.)
48

Más esetekben viszont elképzelhető a távoli nyersanyagok helyi megmunkálása, adott esetben
akár ezek másodlagos, esetleg előbbi korokból származó, újra-megtalált nyersanyagként való
felhasználása is.
A nyersanyagmozgások északi, szlovák, keleti, ukrán és lengyel, valamint déli, bánáti
területekkel és kultúrákkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokat mutatnak – ugyanazokat az
irányokat, melyeket már a kerámia- és fémleletek kapcsolatrendszerében korábban
kimutattak.
Több közvetett bizonyítékát találjuk annak, hogy a bronzkorban is folyt/folyhatott
bányászat egyes helyeken. Feltételezhető, hogy a bányászat intenzitása nem állt olyan
mértékben fenn (sem a kitermelt nyersanyag mennyiségét, sem minőségét tekintve), mint a
korábbi korokban. A kovabányászat esetleg meg is szűnhetett a koszideri periódus utáni
fémeszközök elterjedésének következtében. A bronzkori bányaművelésre tehát nincs
egyértelmű adatunk jelenleg, bár a szentgáli, farkasréti, sümegi bányákat majdnem biztos,
hogy a bronzkorban is művelték. Ugyanígy feltételezhető más előfordulásoknál is a bronzkori
bányászat, de ezek még az előbbieknél is kevesebb bizonyítékot adtak erre.
Szinte érthetetlen egyelőre a vatyai kultúra ragaszkodása a budai szarukőhöz. A rossz
minőségű nyersanyagon próbálnak beavatkozásokkal javítani (tűzzel kezelés), ám az erre
épülő ipar egészen sajátságossá, és korábbi iparokhoz képest párhuzam nélkülivé válik. Az
eszközöket szilánkformákon alakítják ki, melyek leválasztásánál elsősorban a megfelelő
méret és forma volt a fontos. A nyersanyag nem engedte meg a magkövek előkészítését (a
szilánk-magkövek hagyományos formáit), és a leválasztott szilánkokon nem található sem
talon, sem bulbus. A szarukő, mint „saját” nyersanyag nagy könnyebbséget jelenthetett elérési
szempontból a kultúra számára, hiszen az érdekelt korban igen nagy szükség volt még a
pattintott kőeszközökre, és elég intenzíven használták is ezen eszközöket. A jobb minőségű
nyersanyagok tömeges, a kultúra által igényelt mennyiségű behozatala valami miatt nem
valósult-(valósulhatott) meg. A vatyai kultúrát e szempontból érdekelhető nyugat és kelet
felőli irányok talán nem voltak elérhetőek vagy biztonságosak ebben az időben. Elképzelhető
azonban az is, hogy a kultúra idegenkedett az ilyen mértékű és irányú kereskedelemtől. Ma
még nem tudunk választ adni ezekre a kérdésekre.
Összefoglalás
A magyarországi leletanyag szerint a kora- és középső bronzkor pattintott kőiparai
hazánk kultúráin belül eltérőek lehetnek. Míg az északi-keleti régiót talán a helyi
nyersanyagokon (obszidián, kovavelő/porcelanit, mezőzombori kova, Tokaj környéki
hidrokvarcitok 148 ) alapuló, főleg penge-alapú, kis-eszközös készlet jellemzi, addig a dunántúli
területeken az ottani helyi nyersanyagok (dunántúli radiolaritok és kovák) dominálnak,
eszközkészletükről azonban – egyelőre - nem alkothatunk képet. Az ország középső területét
a kora- és középső bronzkorban a Harangedény-Csepel csoport-Nagyrév-Vatya láncon
keresztül egy egységes nyersanyagú és típuskészletű pattintott kőművesség jellemzi, amely
mögött kulturális kontinuitást is látunk. Iparát a „forgácsolási technika” használata jellemzi,
és méretileg a mikro-kisméretű eszközök felé mutat, kialakításukat pedig a nagymértékű,
szilánk-alapú bifacialitás jellemzi. Néhány vezető eszköztípust is találunk, amelyek az ország
nagyobb területeit lefedték (kivéve a dél-, észak- és nyugat-dunántúli régiót, amelyet nem
ismerünk), és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a Kárpátok környéki, hasonló korú
kultúrákban.
148 Sajnos csak egyetlen lelőhely anyaga áll rendelkezésemre, amely Demecser-Roffaj (fő nyersanyaga obszidián
és hidrokvarcitok). Ehhez a kállói depót (fő nyersanyaga tokaji hidrokvarcitok) és a túrkevei leleteket vehetjük
még, mint közölt, elérhető leletanyagot ebből a régióból.
49

A kora- és középső bronzkorból – a vizsgált kultúrákon belül - nem tudunk olyan
típusokat megnevezni vagy szétválasztani, amelyek csak a kora-, vagy csak a középső
bronzkorra lennének jellemzőek, ezért jó eséllyel feltételezhetjük, hogy a két korszak között a
pattintott kőipar területén nem mutatható ki sem törés, sem erőteljes újítás, lényegileg
változatlan maradt.
Bizonyos vezető formák esetében (úgymint völgyelt, konkáv bázisú nyílhegy,
nagyméretű pengék, kések, lándzsahegyek) elképzelhető egy középső-késő rézkortól fennálló
kontinuitás is.
Egyelőre ismeretlen a koszideri fázis utáni korok pattintott ipara. Léteznek
kőeszközök későbbi telepanyagokban is, 149 de kevés az ismeretünk ahhoz, hogy ezekből a
szórványos leletanyagokból következtetést tudjunk levonni. Úgy tűnik azonban, hogy a
koszideri korszak után a pattintott eszközkészlet jelentősége erőteljesen hanyatlik.
A budai szarukövet használó kultúrák iparát nagyban meghatározta a nyersanyag
milyensége: eszközeinek nagy részét blokknyersanyagokból-gumókból szétvert atipikus,
véletlenszerűen keletkezett szilánkokon alakították ki bifaciális, néha több soros, fűrész-szerű,
mély fogazással. Az így előállított fűrészek szinte mindegyikén az él mentén párhuzamos,
erőteljes sarlófény látható: befoglalt vagy önálló gabona-arató vagy -feldolgozó eszközök
voltak. Az eszközök vizsgálata közben többször észlelhető a fűrészélek több irányban történő
forgatása, tájolása, újra retusálása az eredeti eszköz törése, kopása után, valamint
kimutathatók olyan formailag megfelelő szilánkok, 150 amelyek további megmunkálássalretusálással
fűrésszé alakíthatók (elő-fűrész formák). Ezek között még olyan leletek is vannak,
ahol a fűrészélnek kiszemelt oldalt már ágy-szerűen előkészítették, vagy retusálását elkezdték,
de magát a fűrészélt még nem retusálták fel. A budai szarukő megmunkálásánál használt
technológia hasonlít, vagy éppen azonos a Lengyelországban a középső bronzkor folyamán
leírt ún. „splinter-technique”-kel. (LECH 1981) A vatyai kultúra kőiparát tehát egyrészt egy
forgácsolásos technikával készült, meglehetősen egyöntetű eszköztípusra (fűrész) ráállt,
ugyanazt a nyersanyagot használó (budai szarukő), szinte véletlenszerűen keletkező szilánkalapú
szerszámiparral jellemezhetjük, amely a kultúra pattintott eszközeinek döntő többségét
adja. Az előállítás során a készítőt egyetlen cél vezeti: hogy fűrészél-kialakításra alkalmas
kiinduló formát kapjon, és arra a fűrészélt mély fogazásos retustechnikával rátegye. Néhány
olyan esetet is ismerünk, ahol különleges nyersanyagon próbálják meg a fűrész-kialakítást.
Ezek a szokatlan kialakítási módra (elő-fűrészforma, fűrészél belefaragás, belecsiszolás) és
nyersanyag-választásra utaló leletek az eszköz fontosságát támasztják alá.
Ezen eszközök mellett néhány típusos, szépen megmunkált eszközt találunk (hegyek,
vakarók, fúrók), amelyek azonban majd minden esetben idegen vagy kezelt nyersanyagon
készültek. Az eszközkialakításban mindvégig dominál a bifaciális megmunkálás.
Szinte semmit nem tudunk azokról a mesteremberekről, akik a pattintott kőeszközöket
készítették. A vatyai kultúra temetkezései között nem mutatható ki létezésük speciális
mellékleteik alapján. Az egyetlen statisztikailag kellő biztonsággal vizsgálható településen,
Százhalombatta-Földváron azonban jól dokumentálható az eszközök helybeli
megmunkálásának ténye. 151
149 Pl. Németbánya, T. BIRÓ 1996.
150 Trapéz vagy félhold alakú, általában gerezdszilánk.
151 Hazánk egyetlen ismert pattintott eszközkészítő sírja Budakalász-Luppacsárda 91. sír, badeni kultúra,
KOREK 1986. A pattintott és csiszolt kőeszközök egymással való szoros kapcsolatára figyelmeztet Burlatskoye
3. kurgán 1. sírja (Donyec régió, katakomba kultúra), amelynek mesterembere mindkét szerszámfajta
előállításával foglalkozott. K-Európa és É-Kaukázus vidékéről mintegy 40 mester-sír ismert, Közép- és nyugat-
Európából azonban kb. ennek fele, kb. 20. BÁTORA 2002, 207-211. Hazánk területéről Mosonszentmiklós-
Jánosházapuszta 72. urnasírját említi (mészbetétes edények kerámiájának kultúrája): eszközkollekcióját azonban
kevésnek vélem pattintott eszközkészítő mesterként való meghatározásához (1 csiszolókő és 1 mozsártörő).
50

Nagyon érdekes jelenség, hogy a Duna mellett elterjedt vatyai kultúra, mint a térség
központi helyét elfoglaló művelődés, amely minden egyéb téren oly magas színvonalú
távolsági kereskedelmet folytat (ld. pl. borostyán, aranyékszerek, bronzművességhez
kapcsolódó nyersanyagok), épp a kőnyersanyagok terén igen kevés közelebbi és távolabbi
elérhetőségű, import kőnyersanyagot használt. A pattintott eszközök nyersanyagában a
szentgáli radiolarit és a garamvölgyinek nevezett limnokvarcit játszik fontosabb szerepet, ám
jócskán mögötte marad a kultúra saját területein belülre eső nyersanyagfelhasználástól.
Hasonló a helyzet a csiszolt nyersanyagok terén is, kevés déli és talán kissé több alpokaljai
nyersanyag kerül be, míg az eszközök zöme a kultúra határain belülre eső nyersanyagokból
készül.
Néhány pattintott eszköz nyersanyaga viszont nagyon távoli kapcsolatokat mutat,
ezekben – csekély számuk és érdekes, nem mindennapi formájuk miatt – talán ajándékként
idekerült presztizstárgyakat kell látnunk.
A fejezethez közölt képek jegyzéke
1. Tábla:
1-6. Nyílhegyek, Százhalombatta-Földvár, 87.86.1 budai szarukő, 87.86.2. lidit, 87.86.3. budai szarukő, 93.1.1.
előlapja, budai szarukő, 87.86.4. előlapja, pruti kova, 87.86.5. budai szarukő, 87.86.6. budai szarukő.
7. Nyílhegy, limnokvarcit, Kecskemét-Csukásér
8. Nyílhegy, pruti kova, Kakucs-Balladomb fotóról átrajzolva, és fotója (a fényképet Kulcsár G. készítette)
9. Nyílhegy, szürke szarukő (feltehetően budai szarukő), Túrkeve-Terehalom, CS. BALOGH 2001, III. T/9. után
2. Tábla:
1. Nyílhegy, budai szarukő, Bia-Öreghegy, CS. BALOGH 1998-99, 10 ábra/8. után
2. Nyílhegy, Budapest Hollandi út, KOPACZ 2001, XXIII. T/7. után
3. Nyílhegy, kárpáti radiolarit, Szigetszentmiklós-Üdülősor, ENDRŐDI 1992, 79 kép/11. után
4. Nyílhegy, jáspis, Tószeg-Laposhalom, KOPACZ 2001, XXXVII. T/7. után
5. Nyílhegy, budai szarukő, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID 836.
6. Nyílhegy, Polgár-Basatanya, bodrogkeresztúri kultúra, CS. BALOGH 2000, 4 kép/9. után
7. Nyílhegy, Polgár-Basatanya, bodrogkeresztúri kultúra, CS. BALOGH 2000, 4 kép/12. után
8. Nyílhegy, Szarvas vidéke, bodrogkeresztúri kultúra, CS. BALOGH 2000/2 kép/5. után
9. Nyílhegy, Dikili Tash III/B rétegéből, bolerázi csoport, SÉFÉRIADÉS 2002, fig. 44/1. után
10. Nyílhegy, Dikili Tash III/B rétegéből, bolerázi csoport, SÉFÉRIADÉS 2002, fig. 44/2. után
11. Nyílhegy, Dikili Tash III/B rétegéből, bolerázi csoport, SÉFÉRIADÉS 2002, fig. 44/3. után
12. Nyílhegy, Ocniţa, Cotofen-Kostolac-i kultúra, KOPACZ 2001, XI. T/5. után
3. Tábla:
1. Hegy, Budapest-Hollandi út, KOPACZ 2001, XXIII. T/4. után
2. Hegy, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám: 25.
3. Hegy, Nagykanizsa, KOPACZ 2001, XXIV. T/2. után
4-5. Cegléd-Öreghegy, krakkó júra tűzkőből konkáv alapú, félig kész nyílhegy, fotó elő- és hátlapról
4. Tábla:
Baven-Bonstorferheide, DAVID 2002, T. 337. után
5. Tábla:
Wohlde-Rockeshellen, DAVID 2002, T. 338. után
6. Tábla:
Rastorf, DAVID 2002, T. 336.
7. Tábla:
1-2. Nyílhegyek, Liliceni, KOPACZ 2001, XI. T//2-3. után
3. Nyílhegy, Popesti-Nucet, KOPACZ 2001, XI. T//9. után
4-5. Nyílhegyek, Cífer Pác, KOPACZ 2001, LXXX. T//1-2. után
6-10. Nyílhegyek, Braşov-Schneckenberg, KOPACZ 2001, II. T//4, 5, 6, 7, 8. után
11-16. Nyílhegyek, Holesov, KOPACZ 2001, XLVII. T//31-32. után
17-18. Nyílhegyek, Ledce, KOPACZ 2001, XLIV. T//8, 9. után
19-21. Nyílhegyek, Ludanice - Mýtna Nová Ves, KOPACZ 2001, LIV. T//4, 5, 6. után
22-23. Nyílhegyek, Montesei di Sero, KOPACZ 2001, LVIII. T//9. után, elő és hátlap
24-26: Nyílhegyek, Torčin, KOPACZ 2001, LXIII. T//2, 3, 4. után
51

27-31. Nyílhegyek, Branč, KOPACZ 2001, LIII. T//2, 3, 6-7. után
8. Tábla:
1. Hegy, jáspilit, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám: 15.
2. Hegy, budai szarukő, Bia, 72.5.185.
3. Hegy, szentgáli radiolarit, Kaposvár, 61 elkerülő út, 333.64.
4. Nyílhegy, budai szarukő, Bia, CS. BALOGH 1998-99, 10 ábra/ 8. után
5. Hegy, kovavelő (porcelanit), Demecser-Roffaj, 29.17.
6. Hegy, lilás színű radiolarit, Demecser-Roffaj, 109.10.
7. Kakucs-Balladomb, csuklóvédő töredéke
9. Tábla:
Szelevény-Öthalom, lándzsahegy, CS. BALOGH 2001, II. T/1. után
10. Tábla:
Torčin, lándzsahegy, KOPACZ 2001, LXIV. T/2, 3. után
1. Tábla:
1. Krummesser, Besenyőd, KISS 1941. II. tábla után
2. Krummesser, Solymár-Mátyásdomb azonosítószám: 503. fotó, előlap
3. Krummesser, Tószeg-Laposhalom, BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 26. után
4. Solymár-Mátyásdomb, azonosítószám: 503. rajz, elő- és hátlap
12. Tábla:
1. Késpenge, Szelevény-Öthalom, CS. BALOGH 2001, III. T/1. után
2. Késpenge, Csongrád-Kettőshalom, KOPACZ 2001, XXI. T/1. után
3. Késpenge, Szigetszentmiklós-Üdülősor, KOPACZ 2001, XXXIV. T/1. után
4. Késpenge, keleti kova, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 5, hátlap
5. Késpenge, bánáti kova, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID. 383.
2. Tábla:
1. Késpenge, volhíniai kova, Budapest-Kis-Velence
2. Nagyméretű fűrész, Sâlacea, KOPACZ 2001, VI. T/2. után
3. Nagyméretű fűrész, budai szarukő, Bia, MNM 57.82.16.
4. Krummesser-fűrész, Braşov-Schneckenberg, KOPACZ 2001, IV. T/4. után
5. Nagyméretű fűrész, Sâlacea, KOPACZ VI/1. után
14. Tábla:
1. Szilánk, garamvölgyi limnokvarcit, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám: 9.
2. Mikropenge-magkő maradéka, garamvölgyi limnokvarcit, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID. 850.
3. Fűrész, garamvölgyi limnokvarcit, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID. 11.
4. Fűrész, garamvölgyi limnokvarcit, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, azonosítószám: 39.
5. Penge ad hoc vágóéllel, garamvölgyi limnokvarcit, Bia, 72.5.192.
6. Szilánk ad hoc vágóéllel, garamvölgyi limnokvarcit, Bia, 72.5.193.
7. Pengetöredék ad hoc vágóéllel, garamvölgyi limnokvarcit, Bia, 72.5.194.
8. Késpenge, garamvölgyi limnokvarcit, Bia, 72.5.196.
15. Tábla:
1. Fűrész, obszidián, Nagykőrös-Földvár, 64.65.
2. Pengetöredék, obszidián, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID. 563.
3. Retusálatlan penge, obszidián, Kakucs-Balladomb, 93.47.693.
4. Retusálatlan pengetöredék, északi tűzkő, Kakucs-Balladomb, azonosítószám: 22.
5. Trapéz alakú szilánk, északi tűzkő, Kakucs-Balladomb, azonosítószám: 11.
6. Faopál szilánk, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám: 10.
7. Fűrész, faopál, Bia, 72.5.218.
8. Retusálatlan szilánk, mezőzombori csíkos kova, Kakucs-Balladomb, azonosítószám: 27.
9. Prefűrész-forma, kvarcitkavics szilánk, Százhalombatta-Földvár, Sax-project, ID. 814.
16. Tábla:
1. Fűrész, kvarcitkavics, Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.1.417.
2. Fűrész, kvarcitkavics, Bia, 72.5.172.
3. Fűrész, homokkő, Soroksár-Várhegy, 2002.116.576.
17. Tábla:
1. Csonkított penge, pruti kova, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 1, Ltsz. 99.121.1.
2. Pengetöredék, pruti kova, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 2, Ltsz. 99.121.2.
3. Fűrészpenge, pruti kova, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 3.
4. Vakarópenge, pruti kova, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 4, Ltsz. 99.121.3.
5. Fűrész, krakkói júra tűzkövön, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 6.
6. Pengevakaró, pruti kova, Százhalombatta-Földvár, 88.43.1.
52

7. Szilánk, krakkói júra tűzkő, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 7.
8. Pengetöredék, krakkó júra tűzkő, Százhalombatta-Földvár, azonosítószám 8.
9. Csonkított penge, kova, Bölcske-Vörösgyír, 80.530.161.
10. Pengevakaró, hidrokvarcit, Bölcske-Vörösgyír, 80.535.102.
11. Fúró, kova, Bölcske-Vörösgyír, 80.554.85.
12. Pengevakaró, kova, Bölcske-Vörösgyír, 80.582.18.
13. Magasvakaró csonkított szilánkon, kova, Bölcske-Vörösgyír, 80.519.251.
18. Tábla:
felül: Nagykálló-Telekoldal, T. BIRÓ 2000, 2. tábla után
alul: Az ottományi bögre, és mellette a kőeszközök egy része, Nagykálló-Telekoldal, T. BIRÓ 2000, 3. tábla/1.
után
19. Tábla:
1. Dunaföldvár-Öreghegy, 1. magkő pengéi, nummulitás mészkő, T. BIRÓ 2000, 3 tábla/2. után
2. Dunaföldvár-Öreghegy, 2. magkő pengéi, bánáti liditkova, T. BIRÓ 2000, 4. tábla/1. után
3. Vadász csuklóvédőjének rekonstrukciója, BÁTORA 1994 után
4. A Tápé-széntéglaégetői 508. sír, állatfogak és bronz nyílhegyek, TROGMAYER 1975 után
5. Agancsnyélbe foglalt pattintott eszköz az Aggtelek-Baradla barlangból, NYÁRY 1881, 332. ábra után
20. Tábla:
1. térkép: Magyarország ismert kovabányái az őskor folyamán, ArchPolona 1995 alapján
2. térkép: Lengyelország ismert kovabányái az őskor folyamán, ArchPolona 1995 alapján
21. Tábla:
1. Százhalombatta-Földvár, 99.121.4. keleti kovából készült kés, fotó
2. Budapest-Kis Velence, 61.15. keleti kovából készült kés, fotó
3. Százhalombatta-Földvár, ID. 383. liditből készült kés, fotó
4. Százhalombatta-Földvár, ID. 11. garamvölgyi limnokvarcitból készült fűrész, fotó
22. Tábla:
1. Százhalombatta-Földvár, 87.86.1,2,3,5,6. budai szarukőből, liditből és pruti kovából készült nyílhegyek, fotó
2. Bia, MNM 87.82.16. budai szarukő fűrész, fotó
3. Soroksár-Várhegy, 2000.116.1021. homokkőből készült fűrész, fotó
4. Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.1.417. kvarcitkavicsból készült fűrész, fotó
5. Bia, 72.5.218 – faopálból készült fűrész, 72.5.192-196, garamvölgyi limnokvarcitból készült szilánkok,
72.5.172. kvarcitkavicsból készült fűrész, fotó
53

III. Fejezet: Csiszolt kőeszközök: balták, kalapácsok, egyéb leletek
Csiszolt „balták”
A csiszolt „balták” vizsgálatának főbb szempontjai - Kutatástörténet
A magyar régészettudomány hajnalán elsőként Rómer F. hívta fel a figyelmet a
„csiszolt kőeszközök” formai tipológiájára, nyersanyagkutatásuk fontosságára 152 , hozzátéve,
hogy ez a kutatás csak a külföldi kollégákkal együttműködésben képzelhető el igazán
hatékonyan.
Az első csiszolt kőeszköz-gyűjteményeket szintén ebben a korban – a XIX. század
végén – kezdték létrehozni, általában elvégezve a makroszkópos meghatározást is (pl.
Ebenhöch F. kanonok gyűjteménye 153 , Miháldy I. gyűjteménye 154 , Torma Zs.
gyűjteménye 155 ). A rendszeres ásatásokról származó csiszolt kőeszköz-leletek (pl. Wosinsky
M. ásatása Lengyelen 156 ) arra késztették a kutatókat, hogy a technológiai kialakításra és a
nyersanyagra egyaránt figyeljenek a régészeti együttes mellett. Kiemelkedő szerepe volt
ebben a megközelítésben Roska Mártonnak, Bella Lajosnak, Szeghalmy Gyulának és
Wosinsky Mórnak, akik olyan megfigyeléseket tettek, melyeket ma is változatlan formában
használni tudunk. (ld. pl. WOSINSKY 1893; BELLA 1907; SZEGHALMY 1913; ROSKA 1926)
A további tervásatások (pl. DOMBAY 1939 – Zengővárkony; KUTZIÁN 1963 - Tiszapolgár-
Basatanya; PATAY 1968 - Jászladány) egy sor olyan differenciált kérdést vetettek fel (pl. a
fémeszközökkel való formai hasonlóság, a társadalmi megkülönböztetés, kereskedelmi
útvonalak), amelyek a mai kor régészei számára is kijelölték a kutatási irányokat. Sajnos, attól
függetlenül, hogy születtek kifejezetten ennek a témakörnek szentelt tanulmányok (pl. ANTONI
1990 – néprajzi-technológiai megfigyelések; ZALAI-GAÁL 1991, GAÁL 2001 - szociális különbségek
vizsgálata temetői sírmellékletek alapján, formai tipológia; T. BIRÓ 1992, JUDIK et al. 2001 – baltakészítő
műhely leletanyagának feldolgozása; HARCOS 1997, HORVÁTH et al. 1999, 2000, 2001, 2001a,
SZAKMÁNY-STARNINI 1996, 1998, 2000 – egy-egy lelőhely leletanyagának komplex feldolgozása)
Magyarországon a csiszolt kőeszközök komplex (régészeti és geológiai) feldolgozásáról
egyelőre nem beszélhetünk.
Az elmúlt évtizedben fejlődni látszó archaeometriai kutatások között fontos szerepet
kaptak a csiszolt régészeti kőeszközök (azok nyersanyagvizsgálatai), de ez még szórványos
jelenség, és nem összefogott, hosszú távú kutatási terv. A körülöttünk fekvő országok hasonló
jellegű leletanyagának feldolgozottsága jóval előrehaladottabb (Olaszországban és Svájcban
pl. völgyre pontosan meg tudják határozni a csiszolt kőeszköz-nyersanyagokat bizonyos
vidékeken).
A kutatás mai állása szerint biztosan kijelenthetjük, hogy a csiszolt kőeszközöket (és
itt elsősorban a „baltákat” értjük) a neolitikumtól kezdték el nagy tömegben használni, bár
152 A Csehország területéről származó, Prágai Múzeumban található 199 db nyersanyagilag meghatározott
kőbaltát állítja a magyar régészettudomány elé mintaképpen: „…A különféle vidéki múzeumok tárgyainak
anyagra való összehasonlítása is némi derűt hozhatna ezen homályos kor csere- és miveltségi viszonyaira.” –
RÓMER 1866, 10 oldal lábjegyzete. Uitt: „(A kőbalták) olyan vidékeken is előfordulnak, melyeken azon
kőnemet találni nem lehet, azt kell sejdítenünk, hogy e helyeken a kereskedés által terjedtek el.” RÓMER 1866,
8. oldal lábjegyzete.
153 Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében, Oravecz Hargita OTKA-programjaként feldolgozásuk várható.
154 Régészeti feldolgozása HORVÁTH 1999, 2001; a gyűjtemény geológiai feldolgozása SZAKMÁNY et al.
2001.
155 ROSKA 1941, a gyűjtemény kőeszközeinek a Nemzeti Múzeumban őrzött darabjait Horváth Tünde vizsgálta
Anders Alexandra doktori disszertációja kapcsán, publikálatlan.
156 WOSINSKY 1893.
54

szórványosan már a kőcsiszolás, mint technológia megjelenik a paleolitikumban is. 157 A
csiszolt kőeszközök használatának kifutási ideje ismeretlen, minden bizonnyal végigkíséri az
őskor teljes szakaszát, főleg olyan területeken, ahol a megfelelő nyersanyag könnyen elérhető
(pl. Velem-Szt. Vid - HARCOS 1997; Németbánya - T. BIRÓ 1996; Sopron-Krautacker; a veszprémi múzeum
Miháldy-gyűjteménye - HORVÁTH 1999, 2001; Ménfőcsanak-Szeles 158 – a felsorolt leletanyagok az urnamezős
kultúrától a kelta-kor végéig sorolhatók be).
Sajnos, a csiszolt kőeszközök vizsgálata a leginkább érdekelt korokban (mely az
újkőkor és a rézkor) is hiányos, a későbbi korokban mindenféle kutatás pedig még nagyobb
mértékben elkerülte ezt a témát.
Joggal kérdezhetjük, hogy mire szolgált a disszertációnkban összegyűjtött bronzkori
kőbalta-lelet Feltehetőleg a famegmunkálás eszközei voltak. Hajdani fontosságukra utalhat
néhány szerencsés lelet: elsősorban a Békés-várdombi ottományi-gyulavarsándi kultúra
települése, ahol tekintélyes mennyiségű szenült állapotú famaradvány maradt fenn. A
famaradványok épületek szerkezeti elemeiként azonosíthatók, köztük csapolt és bárdolt
deszkákkal, gerendákkal. Egyesek közöttük lakó, mások tároló, ól, stb. funkcióra szolgáltak.
A rekonstrukciók alapján fapadlós, boronafalas szerkezetű épületek voltak. (VARGHA 1955,
1955a; BANNER 1955) A vizsgált kora-középső bronzkori időszakból több településről
említenek karóvázakkal megerősített vert vagy döngölt, tapasztott agyagfalú épületeket (pl.
Jászdózsa-Kápolnahalom, Százhalombatta-Földvár, Túrkeve-Terehalom), a sarkoknál
fagerendákkal megerősített falakat, az agyagfal alapozásába, az oszlopok közé fektetett
hasított deszkát vagy fatörzset hasonló céllal (Túrkeve-Terehalom), házak gerendavázas
padlóját (Füzesabony-Öregdomb, Tószeg-Laposhalom, Törökszentmiklós-Terehalom). (LE
BEL AGE…1994; MRE 2003, 140-161.) Ugyancsak a fa sokrétű felhasználásának konkrét
bizonyítékaként kezelhető a Tiszafüred-majorosi B-54 sírból származó fanyelű bronzcsákány.
(pl. LE BEL AGE…1994, Fig. 61; MRE 2003, Fig. 23.)
A rendszerezés problémáiról
A hagyományos tipológiai munkák célja az, hogy elsősorban formai kritériumok
alapján különböztetve meg a tárgyakat, azok közt kronológiai sorrendet állítson fel.
Magyarország régészettudományában nem létezik csiszolt kőeszközökre kidolgozott,
általánosan használt tipológiai rendszer. (ANTONI-HORVÁTH 1999, 2000, 2000a)
Nem tartjuk szerencsésnek a „balta” fogalmat, amelyet általános érvényűen minden
olyan csiszolt kőeszközre értenek, mely ütő, vágó, véső, gyaluló stb. funkciókat látott el
hajdanán. A „penge” kifejezés – mely a befoglalatlan megmunkált munkaeszközt jelenti -
azért nem megfelelő, mert azon viszont a pattintott kőeszköznek fenntartott terminológiát
értik elsősorban, ezért használata ilyen összefüggésben félreérthető lehet. Érdemes azonban
megemlíteni, hogy a német, angol, francia szakirodalomban ugyanez soha nem okozott
gondot, ugyanis ha tudjuk, hogy a tanulmány csiszolt pengéről, vagy annak valamelyik
előkészítési fázisáról szól, akkor senki nem keveri össze a pattintott pengével. Ezért
megmaradtunk a „penge” fogalomnál, de ha tudjuk, mindig hozzátéve az eszköz pontosított
funkcióját, alakját.
Az őskori „csiszolt pengék” tipológiai csoportosítását egy olyan egymással összefüggő
és egymásra épülő hármas rendszerben képzeljük el, amelyek a formán, a nyersanyagon és a
technológiai kialakításon alapulnak. Ezen három fő szempont együttes vizsgálatával érhető el,
hogy az egykori munkaszerszám eredeti funkciójára következtető leírást adjunk. Tipológiaileíró
rendszerünk célja tehát nem a formán alapuló kronológiai sorrend felállítása volt (ez a
baltaformák többségénél nem is lehetséges), hanem hogy magunk és a tudomány számára
157 Pl. Tata, középső paleolitikum, mészkőkavics retusőrként - VÉRTES 1965, T. XIII/1; további retusőrök a
felső paleolitikumból homokkőből, jáspisból és palából, Zebegény, Arka, Pilismarót lelőhelyekről - VÉRTES
1965 T. LXIII; Ságvár gravetti telepéről – CS. BALOGH 1997, 37-38.
158 Késő kelta periódus, Vaday A. ásatása, T.Biró K. kutatási adata, melyet ezúton is köszönök.
55

létrehozzuk-kialakítsuk azokat az általános érvényű, egységes szempontokat, melyeket
érdemesnek tartunk használni bármely „csiszolt kőeszköz” vizsgálatánál. Az esetek
többségében ez a vizsgálatsor nem ad kronológiát, csupán az eszköz funkcióját próbálja
behatárolni. A baltaformák kronológiai besorolását minden esetben a további leletanyag
bevonásával lehet megvalósítani, önmagukban nincs keltező értékük.
Ezen körülményekből kifolyólag elmondható, hogy a csiszolt kőeszközök
tipologizálása, kutatása:
- körülményes, mert formai, technológiai, és nyersanyagi szempontból is vizsgálnunk kell,
hogy egykori funkciójára következtetni tudjunk,
- több tudományágat érint, mely bonyodalmakat okozhat a munka, a finanszírozás, a
kutatóhely megválasztása folyamán,
- de mindenekelőtt és elsősorban: mégsem felesleges.
Akik ezzel a területtel foglalkoznak, hisznek abban, hogy sikerül olyan összetett
leletanyagot találni ( és minél többet!), amelyben egy adott műhelyre, vagy akár lelőhelyre,
régióra, nyersanyagtípusra, esetleg kultúrára jellemző leleteket tudunk elkülöníteni. Az
egyedi, meghatározó értékű leletek egy-egy műhelykör képviselői lesznek. Az eszközök
életének nyomon követése lehetőséget nyújt arra, hogy a lelőhelyen előkerülő munkafázismaradványokat
könnyebben felismerhessük, elkülöníthessük, és ebből rekonstruálható legyen
a munka valódi menete. Ezért egy leletanyag vagy lelőhely feldolgozásánál az összes kőből
készült leletcsoport vizsgálata szükséges, hogy felrajzolhassuk egymásra hatásuk, közös
eredetük forrását. Néhány példa: a pattintott kőeszközök retusőre gyakran csiszolt kalapács
volt, a pattintás műveletét üllőn is végezhették. A balták fűrészeléséhez, az öntőformák
negatívjainak kialakításához vagy pattintott kőeszközöket, vagy kisebb homokkő-lapocskákat
használtak. Az őrlőköveken munkaélt élesíthettek, felületet polírozhattak, leginkább
másodlagos használatukban. Az ember, az őt körülvevő természeti környezet, és az általa
előállított termékek közötti kapcsolat megfigyelése is lényeges, ezért a paleobotanikai,
paleozoológiai és egyéb környezetföldrajzi vizsgálatok is nagyon sokat segítenek, ezek
ismeretében a létfenntartás módjaira és a települési mintára dolgozhatunk ki modelleket a
kőeszközökön át.
Jelenlegi stádiumban igen kevés teljes, összetartozó és jól dokumentált kora- és
középső bronzkori leletanyag van a régészeti és geológiai feldolgozottság állapotában
(jelenleg publikált formában a teljes régészeti anyag Bölcske-Vörösgyír (POROSZLAI 1992,
1999-2000; HORVÁTH et al. 1999), a teljes leletanyag egy része Százhalombatta-Földvár (KOVÁCS
1969; POROSZLAI 2000; HORVÁTH et al. 2000), és a Fejér megyei vatyai földvárak (MAROSI 1930;
BÁNDI 1960; PETRES-BÁNDI 1969; HORVÁTH et al. 2001a) esetében. Doktori disszertációnk a
kőből készült leletek feldolgozásával járul hozzá Kakucs, Solymár, Soroksár, Mende, Gomba,
Nagykőrös, Dunaújváros, stb. vatyai települések teljes anyagközléséhez.
Továbbra is kérdés, hogy valaha lesz-e olyan ok, melynek fontossága megkövetelné az
általános érvényű, merev „kőbalta”-tipológia kialakítását. Azt ugyanis behatóbb vizsgálat
nélkül megállapíthatjuk, hogy minden egyes kőeszköz egyedi forma, nincs két teljesen
hasonló darab. Az eszköz formáját az eredeti kialakításán kívül még több tényező
befolyásolta: használati életének időtartama, a vele végzett munkafolyamatok jellege és
erőssége, a tulajdonos gondossága, stb. Ezen tényezők alapján két, eredetileg közel azonos
formában készült baltapenge életének végére egészen eltérő alakot vehet fel, gyakran olyat,
hogy a két lelet hajdani formai azonosságát sem tudjuk megállapítani a többszörös
átalakítások, funkcióváltozások következtében. Ezért célravezetőbb inkább a baltapenge
életében bekövetkezett változásokat vizsgálni.
Vannak azonban hasonló formák és hasonló funkciók, amelyből ki lehet indulni.
Leginkább „tendenciákról” beszélhetünk, ezeknek közlését, felsorolását azért nem tartjuk
feleslegesnek, mert ezáltal a leírórendszerek egységesedhetnek. Ha ez nem történik meg
56

időben, a későbbi összefoglalások során a kutatói személyeskedések, szeszélyek nemcsak
megbéníthatják, hanem lehetetlenné tehetik azt a munkát, amelyen mindannyian dolgozunk
évek óta, de amelyet egymás eredményei nélkül soha nem tudunk létrehozni. Ugyanúgy
fontos azoknak a jegyeknek a felismerése (és itt elsősorban a használat során szerzett jegyekre
és azok visszaazonosítására gondolunk), amelyek a baltapenge egykori „életére” vonatkoznak.
Mostani tudásunk szerint az alábbi általános „vezetőket” alkalmazhatjuk követendő
irányként: 159
- „Az eszközféleségek száma, alkalmazásuk gyakorisága, a velük való munka
szervezettségének foka és módja alapvetően meghatározza a hagyományos közösség
társadalmi fejlettségét és szerkezetét.” Ezért a csiszolt kőeszközök vizsgálata az őskor teljes
időszakában indokolt előkerülésük számától, lelőhelyük korától, jellegétől függetlenül (pontos
lelőhely nélküli szórványleletek, gyűjtemények is fontosak).
- „Az eszközkészítésben a minél nagyobb – valóságos vagy vélt – hatékonyság
előmozdítására történő idomítás és kidolgozás a folyamat memorizálása érdekében ismétlődő
(egyezményes) formákhoz, mindenki számára helyesnek és tetszetősnek tartott kivitelezéshez,
mai szemmel: népművészethez vezet.” Ezért évezredeken át egységes formákkal
találkozhatunk, melyek az esetek többségében nem kultúra- és kor-specifikusak (datáló
értékük nem túl jelentős).
- „Bármely eszköz alapjában nem etnikai eredetű, hanem az ember természeti környezettel
vívott harcának technikai terméke, amely a hasonló feltételek közt élő különböző népek és
embercsoportok közt terjedhet.” (Ez viszont már jellemző lehet.) Feltalálhatnak egy eszközt
vagy formát több helyen és más időben is, a régész és a néprajzkutató feladata az, hogy az
adott közösség életében megkeresse azt az okot és folyamatot, kapcsolódási pontot, mely az
új eszközt életre hívta.
- „A legarchaikusabb eszközök alkalmi használatra a természetben (készen) talált formák, a
népi eszközök előállításának további fokozatai: a jól bevált talált eszköz félretétele más
alkalomra is, az alkalmas eszközök keresése-válogatása a természetben, majd az idomítással
és végül az illesztéssel való tökéletesítés.” Ez a folyamat végigkövethető az általunk vizsgált
őskori régészeti leleteken is.
- „Bármilyen eszközt, tárgyat csakis előállítása, rendeltetése és működése ismeretében tudunk
valóban értékelni. Így válik lehetővé, hogy általa az egész népéletre és népi kultúrára
következtethessünk.” Ennek értelmében el kell fogadnunk akár távoli, hozzánk semmiképpen
nem kapcsolható, de napjainkban vagy a közelmúltban még kőeszközöket készítő-használó
természeti népek között végzett néprajzi megfigyeléseket analógiaként –
gondolatébresztőként, ill. korokban és földrajzilag nem kapcsolható területek azon szerencsés
régészeti leletanyagát, ahol a szerves anyag fennmaradt (pl. nyelezés), mert nálunk ezeknek
nem maradt nyoma, vagy eddig nem került elő. 160 Meg kell vizsgálnunk bármilyen
meglepőnek tűnő jelenséget, mely a csiszolt kőeszközök használatához, készítéséhez közelebb
vezethet.
- A születő tipológiának három fő irányvonalat kell követnie, amelyből szerencsés esetben
megállapítható az eszköz funkciója: 1./ forma-funkció (az adott forma milyen funkciónak
felel meg leginkább, hogyan nyelezhető, kopásnyomai milyen használatra és nyelezésre
utalnak), 2./ nyersanyag (megfelelő keménységű-e eszköznek, ásványtani szerkezete
alkalmas-e munkaeszközként való használatra, a kőzet honnan való, milyen úton és
megmunkálási fázisban jutott a felhasználó közösséghez), és 3./ technológiai kialakítás (a
penge megmunkálásának módjai).
159 A következő idézeteket – némi változtatással - Kós Károly művéből vettem át. KÓS 1980.
160 Munkáiban Antoni Judit Ny-európai neolitikus kultúrák régészeti leletanyagát (Cortaillod, Horgen, Lüscherz,
Pfyn, Egolzwill kultúrák) és melanéziai (Új-Guinea) etnoarchaeológiai párhuzamokat használt fel. ANTONI
1990
57

A bronzkor általunk vizsgált korai és középső időszakából az alábbi lelőhelyekről
közölnek kőbaltákat: Tarnabod-Berekalja, 161 Börzönce, 162 Szava, 163 Tószeg-Laposhalom, 164
Törökszentmiklós-Terehalom, 165 Tiszaug-Kéménytető, 166 Tiszafüred-Ásotthalom, 167 Jászdózsa-
Kápolnahalom, 168 Dunaföldvár-Kálvária, 169 Sióagárd-Gencs, 170 Gerjen-Várad, 171 Kulcs 60. sír, 172 Gyulavarsánd-
Laposhalom, 173 Gomba-Várhegy, 174 Tiszaluc-Dankadomb, 175 Tibolddaróc-Bércút, 176 Vatta-Testhalom, 177
Mezőcsát-Pástidomb, 178 Szihalom 179 , Hernádkak, 180 Vásárosnamény. 181
A vatyai kultúra leletanyagából: Cegléd-Öreghegy, Gomba-Várhegy, Kakucs-Balladomb,
Mende-Leányvár, Nagykőrös-Földvár, Százhalombatta-Földvár, Bia környéke, Soroksár-Várhegy, Budapest-
Kisvelence, Alcsút, Dunaújváros-Koszidepadlás, Igar-Vámpuszta, Kajászó-Várdomb, Lovasberény-Mihályvár,
Pákozd-Vár, Vál-Pogányvár, Bölcske-Vörösgyír, Csongrád-Vidre lelőhelyekről dolgoztunk fel csiszolt baltákat.
A doktori disszertáció csiszolással kialakított eszközöket tárgyaló fejezetében nem
csak a vatyai kultúra és tágabb értelemben a korai és középső bronzkor leleteit vizsgáljuk,
hanem a neolitikumtól kezdve megpróbálunk egy nagyobb, áttekintőbb képet rajzolni mind az
eszközök formai kialakítását, mind funkcionális felhasználását, nyersanyagaikat tekintve,
nagyobb törvényszerűségeket, műhelyeket, nyersanyagforgalmat kutatva a földrajzi régiók és
korszakok közt. Nemcsak a mesterség ősi volta, de a kevés rendelkezésre álló közölt
leletanyag is arra sarkallt bennünket, hogy egy tágabb perspektívában értelmezzük a
megismert vatyai kultúra leleteit.
I. rész: A forma
Feltételezésünk az, hogy mivel a kőszerszámok alakjából fejlődtek ki az annak megfelelő
funkciójú fémeszközök, és viszont: a fémeszközök alakja is hatással volt a kőmegmunkálásra,
legegyszerűbb kiindulás talán az volna, ha egy – akár ma is működő - népi ács-fafaragó
műhely szerszámait vennénk sorra, és ezek alapján azonosítanánk vissza az egykori
kőeszközök funkcióit (hozzátéve persze azokat a formákat, melyeket az akkori élet
megkövetelt, és levonva azokat, melyeket kőeszközzel megoldani nem tudtak, vagy akkor
nem volt rá szükség). Tipológiai kísérletünkben a visszaazonosításhoz csak az átfúratlan
eszközöket használtuk fel. Az átfúrt kőeszközöket nem tartjuk munkavégzésre igazán
alkalmas és tartós szerszámoknak, leginkább szertartási-, -csere, - ajándéktárgyak, illetve
alkalmi eszközök lehettek. 182
161 Makói kultúra telepe, baltatöredék, KALICZ 1998, 13.
162 Somogyvár-Vinkovci kultúra telepe, két trapéz alakú átfúratlan, vésőélű balta, BONDÁR 1995, 458.
163 Somogyvár-Vinkovci kultúra, trapéz alakú vésőélű balta, ECSEDY 1979, T. 1/a.
164 BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 16, 17, 19.
165 Hatvani kultúra, BRONZEZEIT…1992, Kat. No. 246.
166 Középső bronzkor, BRONZEZEIT…1992, Kat. No. 245.
167 Középső bronzkor, BRONZEZEIT…1992, Kat. No. 247.
168 Hatvani kultúra, BRONZEZEIT…1992, Kat. No. 420 – félbetörött nyéllyukas balták, fúrólyukkezdeménnyel
átalakítás előtt. Agyag kettősbalta, díszített felületű – Kat. No. 421.
169 Nagyrévi kultúra, SZABÓ 1992, 47, 60,
170 Nagyrévi kultúra, kosziderrel kevert, SZABÓ 1992, 70
171 SZABÓ 1992, 76, somogyvári kultúra.
172 BÓNA 1975, 12. T/4.a, b.
173 BÓNA 1975, 150. T/1, 2, 3, 7, 16, 17.
174 KUBINYI 1861, 72, 74.
175 Hatvani kultúra, KALICZ 1968, XLV/8, XLVIII/7, L/7.
176 Hatvani kultúra, KALICZ 1968, LXII/8.
177 Hatvani kultúra, KALICZ 1968, LXV/5, 7.
178 Hatvani kultúra, KALICZ 1968, LXII/21, 25, LXIX/3, 13.
179 KALICZ 1968, LXXIX/6, 7, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 19, 8, 9, LXXXX/12, 13, 15, 16.
180 Füzesabonyi kultúra, temető, SCHALK 1992, Abb 55/2, 39 sír, Abb. 42, 125. sír.
181 Füzesabonyi vagy ottományi kultúra sírja, 1. sír – KOVÁCS 2003
182 A formára vonatkozó észrevételeinket egy poszter-előadás keretében mutattuk be ANTONI-HORVÁTH
1999, ill. röviden, a vonatkozó részletekkel HORVÁTH 2001-ben, a Miháldy-gyűjtemény leleteivel
kapcsolatban. A kísérletekkel kapcsolatban ld. ANTONI-HORVÁTH 2003.
58

Speciális famegmunkáló szerszámok:
A famegmunkálás legkezdetlegesebb alapszerszámai a kés (kőből készült változatait
pattintott pengékkel lehet megoldani), a balta (általában rövid nyelű, félkezes, közepes-kis
pengéjű darabot értenek baltán, melyet sokféle műveletre használhattak), és a fa repesztésére
szolgáló ék.
A vájás szerszámai:
- Fejsze: amivel általában a nagyoló faragást végzik, de ügyes és tapasztalt faragó a
végleges formát is ki tudja alakítani vele. A fejsze kezelése hasonló a favájásnál használt
fogásokhoz, de a tárgyak formájának nagyolásakor visszafogottabb s pontosan irányított
csapásokkal, vágásokkal faragnak.
- Szekerce: a fejsze után a szekerce a legfontosabb faragószerszám. A kézbe illő nyél
az acél formájának megfelelően kissé hajlított. Igen pontosan lehet faragni vele, a végleges
formázás eszköze.
- Kapafejsze: rövid nyelű szerszám, kapicska, kapacs, alakja két irányban görbített.
Formájából következően a vájás legtökéletesebb kéziszerszáma. Jellegzetes csuklómozgással
faragnak vele. A faragó munka közben kisebb-nagyobb lapos forgácsokat szel le a fából, és
így jellegzetes felületet alakít ki a tárgyon.
- Favágó- és ácsszerszámok:
- Balta: könnyű, rövid nyelű, kis hasító-szögű, ívelt élű, egykezes szerszám, hasításra,
faragásra alkalmas.
- Fejsze: nehezebb, nagyobb fejű, hosszabb nyelű, kétkezes hasító- és faragószerszám.
A favágásnál és a vájásnál is használják.
- Faragóbárd: közepes hosszúságú nyéllel ellátott, féloldalas kétkezi szerszám. Eleje
hosszú, ívelt és egy oldalon köszörült. Gerendák faragására használják.
- Szekerce: az ácsok leggyakrabban használt szerszáma. Kissé ívelt kiképzésű,
féloldalas, egyik oldalán köszörült, éles szerszám.
- Szalukapa: hasonlóképpen gyakran használt eszköz. Rövid, egyenes nyelű
kapafejsze. A fejrész függőleges irányban egyenes, keresztirányban rövid, éle kissé ívelt.
Hajlatok, ívek, domború formák faragására szolgál.
- Faragószekerce: kis és nagy méretben készülő, hosszú nyelű, széles lapú baltaforma,
kétkezes szerszám.
- Ácsbárd: szekercéhez hasonló, de kisebb fejű, rövidebb nyelű, félkezes szerszám.
- Keresztfejsze: azaz csákányhoz hasonló, egyik munkaéle fejsze, másik szalu.
- Bárd: széles lapú fejsze.
- Véső: egy irányban élezett kemény ék, a foka gyakran mutat ütésnyomokat.
- Gyalu: alsó lapja teljesen sík, a felső lap lekerekített, domború hátú, ívelt, általában
kisméretű éles véső-vágó munkaéllel.
- Fűrész: nincs kő megfelelője, a pattintott pengék beillesztése egy nagyobb nyélbe ezt a
funkciót képtelen ellátni.
- Különböző kisebb-nagyobb méretű, munkaélű kalapácsok (vésőverésre, ékelésre, stb.).
Az 1. T/1. képen látható fémszerszámok változatossága, specializálódása valószínűleg már
az újkőkorban kialakult a kőből készült pengéken. Egyes kőpenge-típusok csak egyfajta
funkcióra voltak alkalmasak, míg más típusokkal többféle famunkát el lehetett végezni.
Minden bizonnyal a kőeszközök között találunk olyan formákat is, amelyeknek fém
megfelelőjére már nem volt szükség a későbbiekben, vagy pedig a kő előképhez képest
teljesen átalakult (pl. a gyalu).
Régészeti leletek
Kőbalták formai tipológiáját már a kezdetekben figyelembe vették (pl. Montelius),
majd szociálarchaeológiai jelentőségüket felismerve (KAHLKE 1954) egyre nagyobb
59

jelentőséget kaptak, főleg a neolitikus kultúrák sír- és temetőelemzéseinek kapcsán. Így
például Novotny Lužiansky leletei (NOVOTNY 1958, T. 27.), Vencl a cseh leletek (VENCL 1975),
Fiedler a Rajna-menti leletek alapján (FIEDLER 1979), Lichardus 335 szlovák lelőhely
kőeszközein (LICHARDUS 1966, Abb. 311.), legújabban Zápotocká a cseh vonaldíszes, Stichband
és lengyeli kultúrák temetkezési mellékletein (ZÁPOTOCKÁ 1998, 141-145.), Zápotocky több
ízben főleg a harcibaltákra és az ezeket a formákat használó kultúrákra összpontosítva
(ZÁPOTOCKY 1966, 1986) alkottak kőbalta-tipológiákat. Magyarországon a metrikus adatokat és
a balták szociálarchaeológiai szerepének jelentőségét vizsgálta (jelleganalízis -
Merkmalanalyse) Zalai-Gaál I. több munkájában a lengyeli kultúra lelőhelyein előkerült
kőbaltákkal kapcsolatban (legutoljára GAÁL 2001). Legutóbb Antonović foglalta össze a Vinča
kultúra kőeszköz-készletét, hasonló szempontokkal dolgozva, mint amilyeneket ebben a
disszertációban alkalmaztunk. (ANTONOVIC 2003)
A régészeti leletek leírásánál és beazonosításánál formai szempontból az alábbiakat
kell figyelembe venni:
- a penge alakja (téglatest, trapéz, deltoid, háromszög, gömbölyded, természet adta
forma minimális átalakítással, stb.)
- átfúrt (a fúrás műveletének nyomai, a fúró milyensége) vagy átfúratlan-e a penge
- a nyelezés kopásnyomai, ha vannak (bemélyedés, bekopás-homorulás, felkarcolás
formájában, hol és hogyan jelentkeznek a testen)
- a penge arányai: az előlap és hátlap egymáshoz, illetve az oldallapokhoz viszonyítva
- a munkaél kialakításának módja (hogyan van felcsiszolva, melyik oldalról milyen
mértékben), és annak alakja (éles véső-vágóél vagy tompa, különböző méretű és formájú
kalapácsél)
- a penge súlya, méretei
- használati kopásnyomai (iránya, mélysége, vastagsága minden oldalon). (1. T/2.)
Ezek alapján visszaazonosítható formák:
- fejsze (fatörzsek hasítására): elég nagy és vaskos, hosszában erősen hajlott penge, munkaéle
éles véső-vágóél, szimmetrikus.
- ácsbárd (csónak formájának kinagyolására): nehéz, és viszonylag keskeny penge.
- balta (apróbb tárgyak faragására): vékony penge, asszimmetrikus éllel és sarokkal.
- faragószekerce (széles gerendák hasítására): olyan penge, melynek sarka erős és
tompaszögű.
- szalukapa (homorú és domború felületek megmunkálására): olyan penge, amelynek sarka
hegyesszögű.
- balta (aprításra, darabolásra): közepes súlyú eszköz, mely hosszában és keresztirányban
enyhén hajlott. Éle szimmetrikus.
- gyalu (finoman megmunkálandó, vagy homorú felületek kialakításhoz): a penge hátlapja
teljesen sík, az előlapja domború, a munkaél erősen ívelt, kicsi, éles véső-vágóél.
- bárd (egyszeri, vagy legalábbis kevés lecsapást igénylő, nagy erőfeszítést kívánó
mozdulattal végzett műveletekhez): munkaéle éles véső-vágóél, pattintással fokozva az
élességet és az erőhatást, lapja széles, a fokél felé a test fokozatosan keskenyedik.
- keresztfejsze: fémeszközöket utánzó formák (általában csákányt utánzó formák, azaz egyik
végük balta-fejsze, másik keresztélű szalu, vagy kalapács)
- derékban beszűkülő (waisted axe) fejsze: viszonylag széles lapú penge, a befogás a test
közepe táján kialakított befűződésnél (a forma beazonosítása GROUBE 1989, 296, 17.1. alapján),
bányászszerszámként említik pl. Špania Dolina környezetéből (kalapács-éllel, TOČÍK-BULOVÁ
1985, FURMÁNEK et al. 1999, T. 22/b.). Hazai leleteink: Rózsaszentmárton (Magyar Mezőgazdasági
Múzeum, 63.1078.1. – ld. 8. T/1.), Bölcske-Vörösgyír (80.598.89., nagyrévi kultúra, ökörhalmi fázis – ld. 8.
T/2.). A rózsaszentmártoni lelet mindkét oldalán kalapácsélű, a bölcskei pedig mindkét oldalán
éles, vésőélű. Mindkét lelőhely kapcsolatba hozható bányászattal, Rózsaszentmártonban
60

külszíni fejtéssel lignit, Bölcske-Vörösgyíren pedig külszíni fejtéssel vörös okkerföld fejthető.
A rózsaszentmártoni lelet egyik oldalán fekete elszíneződés látható (széntől), míg a bölcskei
leleten nem észlelhető festéknyom.
- kalapácsformák: a kalapácsok között (munkaélük vastag, különböző formájú, nem vágóél)
legtöbbször kezdetlegesen kidolgozott, természet adta formákkal találkozunk (e célra
alkalmas, kézbeillő kavicsok többé-kevésbé eszközzé átalakítva, általában kézben fogva, néha
benyelezve). Másik részük azt a csoportot képezi, amelynek testén eredeti véső-vágóélével
szemben, az ún. fokélen alakítottak ki kalapácsélt. Az esetek többségében egy baltán
minimum két eltérő funkciójú munkaoldal található: az eredetileg kialakított munkaél éles
véső-vágóél, és a tompán hagyott, ütőfunkcióra való fok-kalapácsél. Ezeket azonban
elképzelhető, hogy nem egyszerre használták: csak a vágóél tönkremenetele után használták
az épen maradt véget ütésre. A kőeszközök között azonban olyan eszközökkel is
találkozhatunk, melyeket kifejezetten csak kalapácséllel láttak el és alakítottak ki. Formájuk
legtöbbször vaskos, trapéz alakú, általában átfúratlan. Munkaélük alakja többféle lehet:
szabálytalan, téglalap, négyszög, kerek, stb. Speciális formák a nyéllyukas változatban
készült, fokélén kerek, cipészkalapács-szerű végződésű példányok, és a derékban befűzöttfoglalt
változat, mindkét végén munkaéllel. Olyan példányokkal is találkozunk, melyek
teljesen tönkrement (csiszolhatatlan) vágóélű baltákból váltak tompa kalapáccsá. 183
Az eszközök között az átfúratlan megoldással benyelezett kőpengék játszanak
fontosabb szerepet.
Az átfúrt, nyéllyukas példányok fokozottan sérülékenyek voltak a nyéllyuk miatt,
legtöbbjük a lyuknál kettétörve kerül elő. Elképzelhető, hogy csak különleges alkalmakkor
használták az így benyelezett változatokat, az igazi, nehéz és folyamatos fizikai erőfeszítést
követelő munkákat pedig az átfúratlan pengékkel oldották meg.
Nyelezés
A nyelezés módja, amely véglegesen eldönti az eszköz funkcióját, az egyik
legfontosabb vizsgálati szempont. Sajnos, mivel szerves maradványokról van szó (főleg
növényi nyersanyagok), megmaradásuknak hazánk területe nem kedvez. Ezért a kőeszközök
eredeti funkciójára csak a megmaradt kopásnyomokból következtethetünk.
Ha a kőpenge éle az eszköz nyelével párhuzamos, fejszeként ill. kisebb méretben
baltaként funkcionált, ha a nyélre merőlegesen áll, akkor pedig favájóként (szalukapa)
használták. Előfordulhat olyan változat is, hogy a kőpenge állása a nyélre ferde. A kőpenge
testén levő kopásnyomok (vékony rovátkák, barázdák) a szalukapa esetében az eszköz
tengelyével párhuzamos rovátkák, melyek alapvetően az egyik oldalon gyengébbek és
rövidebbek, mint a másikon. Fejsze-balta esetében a rovátkák az eszköz tengelyével szöget
zárnak be, mindkét oldalon, és egymással szemben helyezkednek el.
Mivel a szerves anyagrészek a legdöntőbbek a meghatározás során, így a
magyarországi kőeszköz-állomány többségének biztos funkcióját eldönteni ezek hiányában
igen nehéz. Minimális erre utaló nyom került eddig elő, ezért ennél a pontnál segítségül kell
hívnunk messzi párhuzamokat is, hogy ezek segítségével rekonstruálhassuk saját őskori
anyagunkat.
Magyarországon a nyelezéshez egykor használt szerves anyagok (fa, ragasztó, textil)
előkerülésének valószínűsége igen csekély, bár nem lehetetlen. Nálunk is vannak olyan
mocsarak és tőzegesedett, egykori vízjárta helyek (Sárvíz, Balaton környéke, Fertő, stb.),
különböző kémiai összetételű vizes helyek (barlangok, pl. Aggtelek-Baradla, Budapest,
Báthory-barlang), melyek kedvezően konzerválják a szerves anyagokat, ahol pl. áldozati
céllal vagy akár lakóhelyként használva az őskori emberek hátrahagyhatták eszközeiket. Az
183
A baltaformák visszaazonosítását típusonként részletesen tárgyalja a Miháldy-gyűjtemény kapcsán
HORVÁTH 2001.
61

utóbbi évtizedekben elkezdődött a kutak feltárása is, 184 amelyekből fa és egyéb szerves (pl.
bőr) leletek már most is szép számban ismertek, bár kifejezetten baltával kapcsolatos lelet
még nem került elő.
A kőeszközök (ebben a korban pattintott betétek) foglalatba való helyezése már a felső
paleolitikum során alkalmazott technika volt hazánk területén. Erre a legjobb példák Ságvár
paleolit telepen kerültek elő. A ságvári 2. kunyhóban három olyan agancseszköz került elő,
melyek kapcsolatba hozhatók a nyelezéssel. (GÁBORI - GÁBORI-CSÁNK 1958, T. IV.)
A nyelezés során a kőpenge és a fanyél közé helyezett, a kőpenge rögzítésére szolgáló
agancs-tokok megléte biztos a hazai leletanyagban: pl. Tiszavasvári-Keresztfal, díszesen
faragott agancsfoglalat kőbaltának, AVK, neolitikum - KALICZ-MAKKAY 1977, Kat. Nr. 457, Pl.
IV/1., ld. 4. T/5.); a budakalászi temető 112. sírjából (badeni kultúra - BANNER 1956, CIII/21.); Alpár-
Várdomb, agancs baltatok (vatyai kultúra, középső bronzkor - BÓNA-NOVÁKI 1982, XXXIX. T/1. – ld.
11. T/3.); további 4 db-ot említ Wosinsky M. a lengyeli anyagban (lengyeli kultúra) pontosabb
leírás és kép nélkül. (WOSINSKY 1893, 193-198.) Megtalálható Lovasberény-Mihályvár (11. T/4.)
és Százhalombatta-Földvár anyagában is (vatyai kultúra, koszideri fázis, SAX-1998 – ld. 3. T/4.).
Agancs foglalatokat közölnek Tószeg-Laposhalomról - köztük az egyik darab ütköző lehetett
(BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 14/1 – ütköző, foglalatok: 2,3,4,7.); Tiszafüred-Ásotthalomról
és Jászdózsa-Kápolnahalomról (LE BEL AGE… 1994, Kat. No. 219, 220.); Vatta-Testhalomról
(hatvani kultúra, KALICZ 1968, LXV/11.).
A bronzkori agancs nyéltokok átmérőjük alapján kis méretű pengék befoglalására
voltak alkalmasak, így lehetővé téve a méretbeli csökkenés ellenére is azok további
használatát. Viszonylagos elterjedtségük és az eszközkészletekben található kisméretű
baltapengék gyakori előfordulása használatuk mindennaposságára utal.
Tipológiailag elkülöníthető egy olyan tok-forma, amelyet ütközőnek nevezünk: ebben
az esetben egy általában rövid csont, fa, vagy agancs-foglalatról van szó, amelyet a penge és a
nyél közé illesztenek. Funkciója több szempontból fontos: lényeges feszültség- és
erőkiegyenlítő szerepet játszik a kőpenge és a fanyél között az ütés során, így átveszi az ütés
erejét, amely nem közvetlenül a nyélre vagy a pengére irányul, valamint közbeiktatásával
lehetővé válik olyan kis méretűre kopott pengék fanyélhez való rögzítése, amely önmagában
már nem volna lehetséges. Ha a penge túl kicsi, akkor ugyanis a befoglalással az eszköz
munkaéle annyira lerövidül, hogy hatékonysága minimálisra csökken. Ütközőt találunk
Tószeg-Laposhalom anyagában (ld. fent), és Pákozdon. (6259. számú lelet, CHOYKE 1979)
Ezen tárgyak módszeres azonosítása, kimutatása és felgyűjtése szinte el sem kezdődött
hazánkban a csont és agancseszközök feldolgozatlan és publikálatlan tömegében. 185 (Egy
agancs feldarabolásával nyerhető felhasználható darabok MacGregor 1985, 65. alapján – ld. 17.T.)
A nyéllyuk, illetve a penge és a nyél illesztésénél gyakran textildarabot, vagy egyéb
szerves anyagot alkalmaznak a rögzítés biztosságának érdekében. Ezekből sajnos eddig nem
tudunk őskori leleteink között példát felmutatni.
A nyelezés módszerét egy különleges lelet esetében in situ felszedésében
tanulmányozhatjuk, igaz, fémbalta esetében (Tiszafüred-Majoros, bronzlemezzel borított fanyelű bronz
alabárd-balta, MRE 2003, Fig. 23.)
A nyelezésről árulkodik a Nyírkarász-Kishalom alá temetett előkelő nyakkorongos
bronzcsákánya is: fanyelének (amely somból készült) maradványai kivételesen megmaradtak.
Ebben az esetben megállapították, hogy a nyelet a temetési rítus keretében letörték a
baltapenge alatt. (Felsőszőcsi kultúra, későbronzkor, ARANYAK A JÓSA… 1997, 23, 45. jegyzet)
184 Első érdemben való foglalkozás a kutakkal: Ősi kutak a Kárpát-medencében (Szerkezet, leletek, kronológia).
Tudományos ülésszak az MTA Régészeti Intézetének 40 éves fennállása alkalmából, 1998. XI. 26-27. A
konferencia kötete az Antheus 26. számaként jelent meg.
185 Bronzkori csont- ill. agancseszközökkel foglalkozik GÁBORI 1950a; CHOYKE 1979, 1984, 1984a, 1998,
2000; állattartással BARTOSIEWICZ 1996.
62

Bronzbalta nyelezését látjuk egy pákozdi edénytöredéken. A töredéken a rögzítést
szolgáló szögek, valamint a valószínűleg nyélcsöves csákány fokélének egy másik tokba (fa,
csont, agancs - ütköző) való csatlakozása világosan kivehető. Az edény ún. antropomorf
edény volt, amelyet nem hétköznapi célokra használtak. (KOVÁCS 1973a, Fig. 7, 1982a – ld.
Fémművesség függelék, 43. T/4.)
A nyelezés-befoglalás kopásnyomait vizsgálva az egyik legszebb példány a
füzesabonyi tellről került elő (publikálatlan, saját feldolgozásom). Kaptafa alakú kőbalta,
gyalu-véső funkcióval, hosszú, keskeny, magas oldallapú testtel. A nyelezés egykori nyomai a
testen az oldaléleken két kikopott, erősen bemélyedő, karakterisztikus pontocska, egy ehhez
tartozó szögfej kikopása, és az egész oldallapon végighúzódó sávok formájában jelentkeznek.
A kopásnyomok alapján megkísérelhető a balta nyelezésének rekonstrukciója. Nagyon ritka,
hogy ennyire karakterisztikus nyom látszódjon a testen, amit az egykori befogás hagyott. (12.
T.)
Szintén ritka, hogy az agancs foglalat és a bele illő kőbalta együtt kerüljön elő. A
szentesi múzeum őskori gyűjteményében – sajnos szórványként – őriznek egy agancs
baltatokot és bele illeszkedő kisméretű, trapéz alakú kőbaltát (55.3.1.). A lelet datálása az
őskoron belül pontosabban nem lehetséges. (3. T/1-2.)
Szeghalom-Kovácsdombon (tiszai kultúra, késő neolitikum) 1913-ban a telepanyagban
és sírokban is napvilágra kerültek olyan leletegyüttesek, ahol a kőbalta és a foglalat egyben
volt. A telepről két ilyen leletet (SZEGHALMY 1913, 2, 3. ábra), valamint a 3. és 12. sírból (a 3.
honfoglaláskori sír, így a lelet inkább a telepanyagból keveredhetett oda) további leleteket
említ a feltáró. (4. T/4, 6.) A telepről további 9 kőeszköz befoglalására alkalmas tok került elő.
A további agancseszközök között kiemelkedik egy figurális vésett díszű agancseszköz, véső
munkaéllel, amelynek nyéllyuka négyszögletes kialakítású. A lelet különlegessége indokolja,
hogy ne hétköznapi rendeltetésű tárgyat lássunk benne. Sajnos, a leletek ma már nincsenek
meg. (SZEGHALMY 1913, 37-52, 131-133, 1. ábra.)
Ugyancsak itt kell említenünk a Szegvár-Tűzkövesen, egy silógödör falában talált,
szórványnak minősülő agyagszobrocska és kis agyagbalta töredékét. (TROGMAYER 1992) A
lelet a szegvári idolok vagy istenszobrok között az V. számú. A trónuson ülő alak feje, kezei
és egyik lába hiányzik, teste meztelen, neme kérdéses, talán hermafrodita, vagy nem nélküli.
Bal kezét a hasára hajlítva tartja. A jobb vállán horony van bemélyítve, mely a jobb kezében
tartott, vállára fektetett fanyelű szerszám vagy fegyver nyelének helyét jelzi. A trónust és a
testet vörös festék borította. A vele együtt előkerült, minden valószínűség szerint a jobb
kezében tartott tárgy részét képező agyagbalta modell átfúrt, háromszög alakú forma, éle
vésőél, mely a nyélre merőlegesen áll (fejsze). Szintén vörös festéknyomok borítják. A balta
az idol által ábrázolt személy (isten, hérosz) attribútumaként jelenik meg, bizonyítva ezen
szerszám/eszköz/fegyver () fontosságát. A tiszai kultúra késői periódusába tartozó lelet
vallástörténeti és eszköztörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű. (11. T/1.)
A tiszai kultúra más lelőhelyeiről származó (pl. Berettyóújfalu-Herpály) miniatűr
agyagbaltácskák - e leletegyüttes fényében – talán hasonló attribútumok lehettek. Hasonlóan a
későrézkori badeni kultúra szigetcsépi telepéről származó három darab, díszített felületű
agyagból készült csákány-töredékéhez, 186 és a bronzkorból, elsősorban a hatvani kultúra
lelőhelyeiről ismert agyag baltamodellek szintén Megerősíti feltételezésünket a Jászdózsa-
Kápolnahalomról ismert díszített, kettős baltát formázó példány.
II. rész: A nyersanyag
A kőeszközök készítési technikájával szoros összefüggésben áll a nyersanyag
minősége, melyet anyagjellemzői szabnak meg. A nyersanyag kiválasztásától függően
elkülöníthetünk valódi munkaeszközöket, amelyek keménysége, saját méretéhez viszonyított
186 KOREK 1984, Abb. 13/1-4, 2-3, 5.
63

súlya és egyéb anyagjellemzői lehetővé teszik a munkavégzést és az eszközkialakítást, és
olyan nyersanyagokat, amelyek nem voltak alkalmasak erre a feladatra pl. puhaságuk, saját
méretükhöz képest könnyű súlyuk, nehéz megmunkálhatóságuk, ridegségük, keménységük,
esztétikai szépségük, belső zárványaik miatt. Ezért a petroarchaeológiai kutatások első
lépcsőfoka a nyersanyag meghatározása.
Az ásványok és kőzetek felhasználhatósága
A túl puha, kis karckeménységű, üledékes eredetű kőzetek nem alkalmasak
„kőbaltának”, mert túl könnyen törnek és kopnak, kevésbé ellenállók. Általában nem
munkaeszközök, hanem hasonló formájú, de más célra (pl. temetési melléklet, játék, szertartásifogadalmi
ajándék, eszköz, stb) szánt tárgyak készülnek belőlük (pl. agyagból, többféle típusban: Polgár, Piliny,
Mezőcsát, Szihalom, Tibolddaróc, Tiszaluc - Hatvani kultúra, KALICZ 1968, 156.), Jászdózsa-
Kápolnahalomról (kettős balta, LE BEL AGE…1994, Kat. No 421.), agyagból és mészmárgából:
Zengővárkonyból – DOMBAY 1960, és a lengyeli kultúra több lelőhelyéről, főleg
sírmellékletekként – ANTONI 1990, 105.). Más változatok (szarukő, tűzkő) azonban nagyon jó
pattintásra való nyersanyagok. Az üledékes kőzetek alapvető nyersanyagai az őrlésben részt
vevő szerszámoknak.
A nyersanyag beszerzésének lehetséges módozatai
A petroarchaeológiai kutatások egyik legfontosabb feladata, hogy a nyersanyag eredeti
származási helyét minél pontosabban meghatározza. Ezen stádiumban válik világossá, hogy
milyen tevékenységgel került a nyersanyag a régészeti lelőhelyre, kirajzolódnak import és
export kereskedelmi útvonalak, fény derül bizonyos anyagok előszeretettel való használatárakiválasztására,
bizonyos nyersanyagok mellőzésére, melyre semmilyen logikus magyarázatot
nem tudunk adni, csupán annyit, hogy ezen folyamatok cseppet sem idegenek az emberi
természettől (ld. divat). A kőszerszámok anyagának a lelőhelyre való eljutása három fő
módon valószínűsíthető 187 :
1. Az őskorban élő emberek egymás között cserélték a nyersanyagot. Ez esetben a
nyersanyag nagyon messziről is származhat, és az eredeti lelőhely kiderítése sokszor
nehézségekbe ütközik
2. A lelőhelyhez közeli vízfolyások durva törmelékeiből gyűjtötték. Előnye a folyóvízi
hordaléknak, mint nyersanyagnak: alakra a legmegfelelőbb válaszható ki, és itt dúsulnak fel a
legszívósabb, legellenállóbb kavicsok, amelyek legkevésbé koptatódnak ill. mállanak, és hogy
a felszíni begyűjtés sokkal könnyebb egy esetleges fejtésnél-bányászásnál.
3. Természetes feltárásokból, azoknak is elsősorban a törmeléklejtőjéből jutottak a
nyersanyaghoz (a bánya akár többnapi járóföldre is eshetett).
Magyarország és annak szűkebb környezetében potenciálisan használt kőbányákat
ANTONI-HORVÁTH 2000, 1. táblázat mutatja be. Sajnos, régészeti módszerekkel egyetlen
geológiai lelőhelyet sem vizsgáltak. A bányák feltárása során az egyik legnagyobb probléma
az, hogy a későbbi korok (római kor, középkortól máig) megsemmisítik az őskori bányászás
nyomait. A régészeti feltárásra leginkább érdemes bányák azok, ahol a felszínen az őskorhoz
köthető (pl. balta) műhelyhulladékokat találunk. Esély van néhány átmeneti, vagy tartósabb
szállás-műhelyépület, műhelygödör megtalálására, ha az erózió és a köves talaj nem teszi
lehetetlenné, csiszolólapok előkerülésére, ahol a polírozást végezhették, ütőszerszámok
jelenlétére. Az őskorban művelt elsődleges bányák-feltárások művelési módszerei, régészeti
megközelítése a jövő kutatási feladata lesz.
A bánya- és műhelytevékenységre utaló jelek alapján Magyarország területe az őskor
folyamán ugyanolyan sokrétű és szerteágazó kapcsolatokkal bírhatott, mint pl. Új-Guinea
XIX-XX. században vizsgált települései és népei. Egyetlen regisztrált, valószínűleg külszíni
187 SZAKMÁNY-STARNINI 1996 alapján.
64

fejtéssel művelt fejtőnk (Szamárhegy, Mecsek), 188 és sok, geológiailag beazonosítható
bányahelyünk, valamint a folyómedrekből, vízmosásokból származó természet adta formák
alapján már ma kijelenthetjük, hogy a jó nyersanyagok igen széles körben, több száz
kilométeres távolságokba eljutottak, kultúrahatároktól függetlenül (pl. a mecseki fonolit 189 és
a tefrit főleg D-Magyarország területén, az ÉNy-i bányákból származó szerpentinit és
zöldpala-félék az egész ország területén, a bükki gabbró szintén).
A neolitikum időszakában több olyan csiszolt balta-nyersanyag azonosítható, és
viszonylag nagy mennyiségben, mely az ország jelenlegi területén kívülre, az egész Kárpátmedence
területének ismeretére, vagy jó kereskedelmi kapcsolataira utal (Erdély, Kárpátok,
bánáti zóna nyersanyagbeszerzésre való használata). Ha figyelembe vesszük az adott kor
rokon vonaldíszes művelődéseit ill. ezek hagyományait folytató későbbi csoportjait, akkor ez
nem is olyan furcsa jelenség. A legintenzívebben „kőhasználó” kultúra a lengyeli kultúra a
hazai őskorban.
A kora- és középső bronzkor eddig vizsgált leleteinek döntő többségére a lelőhelyhez
közeli, a kultúra határain belülre eső regionális nyersanyagok használata a jellemző, és igen
kevés az importból származó kőzet. Jelentős viszont a közeli lelőhelyek nyersanyag
beszerzési útja közötti különbség: sok átfedés van, de érvényesülnek a földrajzi helyzetből
adódó eltérések is. Minden lelőhelyen szerepelnek a nagyon jó minőségű, valószínűleg
nagyon értékes, de nehezen hozzáférhető import kőzetek csekély számban (pl. zöldpala,
szerpentinit), de míg Százhalombattán a Dunazug-hegységcsoport és a Velencei-hegység
szolgáltatta a helyi, nagy tételű csiszolt kőeszköznek való nyersanyagot, addig Bölcskén ez az
arány a Mórágyi-rög és a Mecsek felé tolódott el, ugyanabban a korban, ugyanazon kultúra
esetében. Mindkét lelőhely a Duna bal partján fekszik, kereskedelmi szempontból kiváló
helyen.
III. Rész: A technológiai kialakítás
A pengék megmunkálása
Kőbaltát bárki készíthetett, de voltak igazi mesterek, akik speciálisan erre
szakosodtak. A mesterek dolgozhattak a kitermelés helyén, de ettől távolabb, a faluban is.
Végezhettek csak egy fázist, de készíthették a baltát a kiformálástól a nyelezésig is. Ezzel a
műhelyek kérdése igen problematikussá válik. Nem nevezhetünk pl. műhelynek olyan
lelőhelyet, ahol csak az élezésre utaló nyomok kerülnek elő. De műhelynek nevezhetnénk
olyan lelőhelyet – ha előkerülne – ahol pl. csak a pengék nyelezését végezték. A néprajzi
analógiák szerint egy jó kőbalta, mely újraélezéssel, élesítéssel több évig is kitartott, több
megbecsült mester kezén át készült. Lehetnek bizonyos műhelyekre jellemző mesterjegyek is
(egy-egy speciális technológiai fogás, speciális forma, illetve egy-egy közösség
eszközigényére jellemző technológiai jegyek), de ezeket a vizsgálatok teljes hiánya, vagy
elnagyoltsága miatt képtelenség ma még hazánkban kimutatni.
A hazai neolitikus telepeken található leletek alapján igazi eszközmegmunkáló
tevékenység Aszód 190 , Zengővárkony 191 és biztos adatok nélkül Sé lengyeli telepeken folyt,
Csabdi és Lengyel neolit telepeire pedig készen érkezett a kőanyag, nagyon minimálisan
végeztek eszköz-alakítást (leginkább átalakítást, javítást, élcsiszolást, újrafúrást). (ANTONI
1990)
188 Komló-Kisújbánya-Szamárhegyen terepbejárást végeztek, melynek során mesterségesnek tűnő bolygatott
kőzetblokkokat (kitermelés nyomai) regisztráltak, de régészeti leleteket nem találtak. T. BIRÓ 2003.
189 A már említett Szamárhegy, és a tőle 15 km-re D-re fekvő Hosszúhetény-Kövestető, amely ma is művelt
kőbánya.
190 T. BÍRÓ 1992 és KALICZ 1985, 20.
191 DOMBAY 1960 alapján.
65

A bronzkorban Füzesabony-Öregdombon (füzesabonyi kultúra) találunk néhány
műhelytevékenységre utaló jelet a leletek között: a 83.1951.7. törött balta fűrészelés nyomait
mutatja, átalakítását azonban nem fejezték be, az 56.15.2965. és 56.5.2086. balták nyéllyukát
fúrni kezdték, de nem fejezték be, az 56.15.1235. eszközt baltának nem sikerült megmunkálni,
ezért mozsártörőként használták fel, a 83.951.3. balta formáját durva pattintással megformálták,
de nem alakították tovább. Százhalombattán egy nagyméretű, nagy bulbussal rendelkező
szilánkforma talán a balta testének nagyolása közben pattant le és maradt meg. Bölcske-
Vörösgyír leletanyagában egy nagyjából formailag megcsiszolt, de nem befejezett baltát
(80.601.53, átfúrása hiányzik, HORVÁTH et al. 1999, 14. kép), valamint egy átfúrt, de megcsiszolatlan,
valószínűleg másodlagosan átalakított, de befejezetlenül maradt baltát (80.530.180.) találunk.
Gomba-Várhegyen egy nyéllyukas kőbalta nyéllyukának fúrását kezdték el, de nem fúrták át
(61.16.61. – ld. 5. T/4.). A nyéllyukban benne maradt a csöves fúró fúrómagja. Két baltatöredéken
erős fűrészelési nyomok láthatók (61.16.138. és 61.16.143. – ld. 5. T/1, 3, 6. T.). A gombaihoz
hasonlóan csöves fúróval elkezdett befejezetlen nyéllyukat láthatunk egy mendei baltán. (5.
T/2.)
A vatyai telepeken eddig még nem került elő olyan nyom, mely a helyi kőeszközkialakítást
támasztaná alá. A balták feltehetőleg teljesen kész állapotban kerültek a telepekre,
és ott folyamatosan élezték és alakították őket, ahogy használatuk megkövetelte (a
leletanyagban csak az élesítés ill. a törést-sérülést korrigáló átalakítások nyomait mutató
csiszolókövek és baltaleletek azonosíthatók). Nagyon jelentős mennyiségű az alig
megmunkált, természetadta formák alkalmazása.
Két alapvető pengekészítési technika létezett: az ütögetés és a fűrészelés. Az
ütögetésnél a kőpenge durva kiformálása volt az első lépés, melyet ütőkővel végeztek. Ezt
követi egy finomabb alakítás, retusálás, ha a nyersanyag engedi, melyet kisebb, vékonyabb
szilánkok lepattintásával érnek el, majd a kalapálás: módszeresen, teljes felületen
körbeütögetik egy kisebb ütőkővel a pengét, hogy a kiálló egyenletlenségeket eltüntessék.
A nyéllyukas pengéknél ebben a stádiumban (nagyolás után, csiszolás előtt) történik a
lyuk fúrása. A fúrás művelete két lényeges irányt követhet:
- 1./ Csöves fúró és csiszolópor (homok) segítségével, egy oldalról elkezdve és átfúrva a
pengét. Eredménye kis fúrómag, hengeres keresztmetszet.
- 2./ Kúp alakú nyéllyuk-kezdemény, egymással szemben és azonos készítési stádiumban. A
lyukat a csiszolás megkezdése előtt alakították ki. A lyukat ütögetéssel mélyítették két
oldalról felváltva egyre lejjebb, majd amikor összeért, forgó mozgást végezve kiegyengették a
lyuk homokóra alakú belsejét egy szerszámmal. A lyuk mindkét szájánál jól látható a
tölcsérszerű eredeti nyílás.
- 3./ A harmadik egy köztes módszer: a nyéllyuk kúp alakú, és ütögetés tölcsérszerű nyoma
csak az egyik oldalon látszik, ott, ahol a lyuk szája szűkebb. Ezt a lyukat egy oldalról fúrták,
és amikor elérték a kellő mélységet, megpróbálták a másik oldalról ütögetéssel kimélyíteni.
A fúráshoz használt eszköz lehet egy kisebb ütőkő, illetve csöves, valamint tömör fúró
fából, nádból, hozzáadva valamilyen súrlóanyag. Az üreges eszközzel való fúrás gyorsabb,
csonkakúp alakú fúrómagot ad, eltérő átmérőjű nyéllyukakkal. A tömör fúró kerek-homorú
lyukat fúr, tölcsér alakú üreggel. A fúrást a hozzáadott csiszolópor (homok) végzi. Úgy tűnik
eddig kutatásaink alapján, hogy Magyarország területén a neolitikumban és a kora- és
középső bronzkorban nem ismerték a két oldalról való fúrást (legalábbis nem találtunk erre
utaló jelet eddig).
A durva kialakítás után következik a penge csiszolása: külön a testet (teljesen vagy
részben vagy akár sehogy sem), és külön a vágófelületet. A nagyolás és a durva csiszolás
feltehetően még a bányáknál történt, a finomabb megmunkálás, másodlagos átalakítások,
újraélezések már a telepeken, víz mellett. Magyarország területén jellemző volt az egész
felület megcsiszolása, amennyire a nyersanyag szövete ezt engedte.
66

Kivételes esetekben a penge felületét csiszolatlanul hagyták, így felületén jól láthatók
a kialakítás során készült retusszerű, nagyobb negatívok. Az ilyen típusú baltákat általában
(északi/keleti) importoknak tartják. 192 Mindössze néhány leletet alakítottak ki ilyen módon,
amelyről tudomásom van: Ózd-Kőaljtető – badeni kultúra (BANNER 1956, LXIV/1.), Magyar
Mezőgazdasági Múzeum, ismeretlen lelőhely, (63.1082.1, 1084.1, 1085.1, közöletlen, a gyűjtemény
feldolgozását saját magam végeztem – ld. 7. T/1.), Szentes, Koszta József Múzeum őskori
193
gyűjteménye (55.36.1. – ld. 7.T/2-3.), Tószeg-Laposhalom, Füzesabony-Öregdomb
(publikálatlan, 83.951.3.).
Felismerhetők a leletek közt kifejezetten bal kézre készült pengék is. Ezek úgy
készültek, hogy a penge állása, annak munkaéle a jobb kéz felé nézzen. (Pl. Miháldy-gyűjtemény,
HORVÁTH 2001, Pl. V/1.)
A munkaeszközöket az esetek többségében úgy alakították ki, hogy a munkaél vágóél
legyen, míg a fokél ütésre szolgált. Ritka esetben találunk mindkét oldalon hasonló funkciójú
munkaéleket (vágó-vágó – pl. a bölcskei fűzött bányászfejtő balta, vagy kalapács-kalapács).
Nem biztos, hogy ezeket az eltérő funkciójú munkaéleket egyszerre használták.
A csiszolt eszközöket készítő őskori mesterek személye szinte teljesen homályban
marad. Nem ismerünk eszközkészítőként azonosítható sírt Magyarország területén az őskor
egészét vizsgálva. 194
Másodlagos felhasználás
Ha a penge megsérült a használat során, vagy elkopott, akkor másodlagosan, valami
más célra még használatba vették, esetleg átalakították (tönkrement vésőélű baltákat pl.
másodlagosan kalapácsként használtak – ld. 16. T/3, nyéllyuknál törött leleteket kisebb trapéz
alakú baltává alakítottak). Az így sem használható darabokat általában ütőkőként,
bővítőfúróként, fenőkőként fém és kőtárgyak élesítésére tartották meg. Ahol kereskedelem
útján kerülnek be a kész pengék, ott ilyen alkalmakkor derül ki, hogy mégis értenek a kő
megmunkálásához, ugyanis ezeket a másodlagos javításokat, átalakításokat mindig a
tulajdonosok végzik. Tulajdonképpen minden olyan jelenséget másodlagos használatként
tarthatunk számon, ahol a munkaszerszám eredetileg kialakított funkciójával nem egyező
tevékenység használata megfigyelhető.
A tönkrement baltapengék legtöbbször ütőkövek és festékőrlők lettek a lengyeli
kultúrában (ANTONI 1990, 107.). Ehhez hasonló sorsra jutott egy törött élű vésőbalta
Dunaújvárosból (53.2.117.). Egy eredetileg átfúrt, vésőélű baltát élének sérülése után másik
végén (eredeti fokélén) is vésőéllé alakították Bölcskén (80.586.6, HORVÁTH et al. 1999, 14. kép),
egy másik töredéket két helyen is átfúrtak egymás után (80.519.258, HORVÁTH et al. 1999, 14.
kép), Füzesabony-Öregdombról egy trapéz alakú tönkrement balta később fenkőként szolgált
tovább (56.15.1234.). Egy bölcskei teljesen tönkrement baltát marokkőként használtak
(80.530.175.). Gyulavarsánd-Laposhalom telepéről egy háromszögletű testű, lapos pengéjű
kőbaltát fenkővé alakítottak (BÓNA 1975, 150. T/5.).
Kísérlei régészeti vizsgálatok
A százhalombattai Régészeti Parkban 2000 nyarán végzett kísérleteinkhez több,
feltehetően a bronzkorban, a Földvár egykori lakói által is használt lelőhelyről szereztünk be
192 Ennek elbírálása önkényes. A MMM leleteinek lelőhelyéről, bekerülési körülményeiről semmit nem tudunk,
elképzelhető, hogy múzeumok közti csereként kerültek ide, valóban észak-európai múzeumi gyűjteményből. A
többi lelet esetében valószínűbb befejezetlen félkész termékre gondolni, ezt elképzelhetőbbnek tartom, mint az
északi importként való bekerülést.
193 BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 13/1.a.
194 Tágabb térséget vizsgálva is csa két sír ismert, K-Európából: Shevchenko, valamint Burlatskoye, amelynek
mestere pattintott hegyeket is készített, mindkettő a katakomba kultúrából. BÁTORA 2002, 211-213.
67

nyersanyagot. A Visegrádi-hegységből andezitet, a Mecseki-hegységből gránitot és
szerpentinitet, a Kőszegi-hegységből zöldpalát és szerpentinitet, valamint Budapest területéről
néhány bazaltdarabot gyűjtöttünk. A Budai-hegység szolgáltatta az eszközök csiszolásához
szükséges finomabb és durvább szemcséjű homokkövet.
A kőzet-tömbökből kétféle módszerrel alakítottuk ki a leendő eszköz elnagyolt
formáját: ütögetéssel és fűrészeléssel. Az ütögetéshez kézbeillő, ovális alakú folyami
kavicsokat használtunk; a nagyobb tömböket előbb nagyméretű kövekkel felapróztuk. A
fűrészelést a zöldpala-tömb és a szerpentinit kettévágásánál alkalmaztuk, mielőtt
nekikezdtünk volna az ütögetéssel való megmunkálásnak, mert a lapszerűen szétváló
nyersanyaghoz ez tűnt a legcélravezetőbb módszernek.
Az elnagyolt formák kialakítása ütögetéssel átlagban 20 percig tartott. A zöldpala- és a
szerpentinit-lap kettéfűrészelése radiolarit-szilánkokkal, mindkét oldalukon bevájva, közel 50
percet vett igénybe.
Kipróbáltunk egy általunk gyártott, egyszerű „fűrész-gépet” - ezzel a műveletet
valamivel rövidebb idő alatt sikerült elvégezni, noha a szerkezet még távolról sem volt
tökéletesnek mondható. Az így előállított, kisebb méretű, további megmunkálásra
alkalmasnak vélt darabokat előbb durva, majd finomabb szemcséjű grániton illetve
homokköveken csiszoltuk a kívánt formájúra. Csiszolás közben esetenként nedves homokot is
szórtunk a csiszolókőre, amelynek szemcséit a kőpengéből lecsiszolódott kőpor annyira
eltömítette, hogy szinte használhatatlanná vált.
Az amfibol-andezit pengét készítője 110 percen keresztül csiszolta a durvább
szemcséjű hárshegyi homokkövön, majd még 30 percig polírozta, fényezte a finomabb
szemcséjű homokkőtömbön. A többi eszköz csiszolása, a készítendő eszköz méretétől és
készítőjének fizikai erőnlététől illetve türelmétől függően másféltől két-három órán át tartott.
A türelem mellett, amely fontos tényezőnek bizonyult, nagy szerepe volt az erőnek is, mivel a
pengéket erősen rá kell nyomni a csiszolókőre, hogy munkánk eredményes legyen, és ez az
órákig tartó művelet komoly fizikai erőfeszítést igényel.
Mielőtt belefogtunk volna a többé-kevésbé készre csiszolt penge átfúrásába, előbb
néhány kísérletet végeztünk szerpentinit illetve zöldpala-lapokon.
A lapok átfúrását a lyuk helyének bejelölésével kezdtük meg: radiolarit-szilánkkal a
fúróeszköz átmérőjének megfelelő átmérőjű kört karcoltunk bele 1-2 mm mélyen, hogy a fúró
könnyebben „belekapjon” az így előkészített vájatba. A fúrót bodzaszárból faragtuk, a bodza
szivacsos belsejét egy darabon kikaparva. A bodzaszárat két tenyerünk között pörgettük és
időközönként a vájatba megnedvesített homokot szórtunk a súrolóhatás fokozása érdekében.
Kipróbáltuk a néprajzi adatokból ismert „íjas fúrót” is: a fúrólyuk megkezdése könnyebb volt,
ha a bodzaszárat a tenyerünk között forgattuk, mert így jobban tudtuk irányítani a műveletet,
de miután a lyuk mélysége már megfelelő volt (2-3 mm) és a bodzaszár jól beilleszkedett a
vájatba, az íjas fúró is kitűnően működött. Ezzel a módszerrel két órás fúrással 0,3 mm mély
vájatot lehet előállítani, három óra alatt pedig a lyuk mélysége megközelíti a másfél
centimétert.
A szépen formált amfibol-andezit pengét is megpróbáltuk átfúrni. A lyuk helyének
bekarcolása után, mivel ez nem bizonyult elegendőnek, a „mester” előbb egy kisebb folyami
kaviccsal ütögetve a penge felületét, egy kis mélyedést vájt bele. Eleinte a tenyerei között
forgatta a bodzát, nedves homokot hintve a lyukba, majd íjas fúróval folytatta a munkát.
Közel 120 perc alatt az 1,9 cm átmérőjű lyukban 0,9 cm mélységet ért el. Ekkor új
bodzaszárral próbálkozott, mivel az addig használt, eredetileg 10 cm hosszú bodzaszár
elkopott. A pengét közben, még a fúrás elején újból megcsiszolta, mert az eszköz
vágófelületét túl vaskosnak találta. A további, 189 percig tartó fúrás eredményeként a
kőpengében egy 2,1 cm átmérőjű, 1,2 cm mély lyuk keletkezett, amelyben a fúrómag a lyuk
közepén 1 cm vastag (felül) és 0,9 cm magas. A lyuk alján a mag kiszélesedik. A 2,8 cm
68

vastag eszköz teljes átfúrásáig nem jutottunk el, ehhez még többórás munkára lett volna
szükség.
A pengék nyelezéséhez szükséges fafaj kiválasztásakor és a nyéltípusok elkészítésekor
a külföldi (svájci, német, francia) régészeti leletanyagot hívtuk segítségül, itt ugyanis,
hazánkkal ellentétben sok esetben fennmaradtak a kőpengék szerves anyagból készült
alkotórészei is.
A pengék nyeléhez olyan fafajokból válogattunk nyélnek valót, amelyek a
bronzkorban éltek a Földvár környékén, mint a tölgy, a kőris és a vadalma. Nyél készítéséhez
legalkalmasabb a gyökér-törzs átmenet illetve a faágak szögben elágazó részei, ahol a fa
szövetei a legellenállóbbak és a legkevésbé törékenyek. A kőpengét beilleszthetjük
közvetlenül a nyélbe vájt lyukba, vagy pedig növényi rostok, fonat segítségével
hozzákötözhetjük a nyél fejrészéhez, esetleg kétrészes fafoglalatba szorítva. A kísérletek
során készült csiszolt kőeszközöket elsősorban famegmunkálásra használtuk: a nagyobb
méretűeket favágásra, aprításra, a kisebbeket fafaragásra. (ANTONI-HORVÁTH 2003)
Buzogányok, jogarok
A kőkori buzogányokat a közép-európai térségben Fock, DK-Európában Horedt,
legújabban a rézkori buzogányokat Beková-Berounska gyűjtötte össze. (FOCK 1937, HOREDT
1940, BEKOVÁ-BEROUNSKA 1989)
A jogarok már a felső paleolitikumban megjelennek, elsősorban agancsból készülnek
(pl. Mas d’Azil, Le Placard, Franciaország). A mezolitikum időszakában a skandináv
területen elterjedt Maglemosi kultúrában különleges szépségű és gondosan megmunkált
állatfejes jogarokat alakítottak ki zsírkőből (Alunda - Lappföld, Hvittis – Finnország). A St.
Andrea-i lelet egyfajta átmenet (hasonlóan pl. a Mallia-i jogarhoz): faragott medvefej
lezárással kialakított átfúrt, csiszolt kőbalta. (POWELL 1966, 50, 51, 60, 61 képek) Lófej alakú,
gondosan csiszolt kőjogart közölnek pl. Drama bulgár lelőhelyéről is. (MACHT, HERRSCHAFT
UND GOLD 1988, Abb. 74.)
Ezen leletek alapján szinte már megjelenésüktől kezdve két fontosabb, akár egyidejű
szerepkört tulajdoníthatunk a buzogányoknak: az egyik a fegyverként való használat, a másik
a hatalmi szimbólumként, vezetői attribútumként való megjelenés.
A legkorábbi csiszolt kőbuzogányt a Endrőd-119 Körös-lelőhelyről, 195 továbbiakat a
lengyeli kultúra temetkezéseiből ismerjük hazánkban: Aszódon (100. sír – KALICZ 1985),
Lengyel-Sáncon (Lengyel I.: 3 db, 219 sír szerpentinit, 220. sír fekete-fehér pettyes, 114. sír kréta, a 126.
sírból kőgolyó, átmérője 3,5 cm, átfúratlan, félkész buzogány Lengyel II. 5 db, 129. sírban nehéz fehér kőből a
kéznél, 143. sírban fehér pettyes, 224. sírban lapos, nagyméretű a fej mögött, a 113. sírban a mell előtt a bal
kézben, kréta - ZALAI-GAÁL 1988; GAÁL 2001, 134-141.) ismertetnek leleteket. Villánykövesden a
16. sírban krétából készült buzogány gyermek mellett, Mórágyon pedig a temető területéről
szórványként került elő egy különleges nyersanyagból, hegyikristályból készült nagyméretű,
kissé nyomott formájú buzogány. Antoni J. szerint a tárgyak többsége olyan nyersanyagból
készült (pl. dolomit, kréta), amelyek fegyvernek túlságosan puhák, így ezeket a leleteket
méltóságjelvényeknek tekinti. (ANTONI 1990, 105.) A tiszai kultúrában is ismerték ezt az
eszköztípust (Szeghalom-Kovácsdomb, 2 db krétából, a 9. sírból agyagból – SZEGHALMY 1913, 135, 128.).
Hódmezővásárhely-Gorzsán a prototiszapolgári 14. sírban feküdt átfúrt
márványbuzogány. (THE LATE NEOLITHIC… 1987, Fig. 34.) A tiszapolgári kultúrából előkerült a
névadó basatanyai temetőben (23. sír – BOGNÁR-KUTZIÁN 1962), és Deszk-A 14. sírjából.
(FOLTINY 1941) A bodrogkeresztúri kultúra temetőiből Hajdúszoboszlóról (1. sír, porfír – PATAY
1961), és Tiszadob-Borziktanyáról közölnek buzogányt (szórvány – PATAY 1961). A badeni
kultúrából Palotabozsokról (telep vagy temető – BANNER 1956, CVIII. T/7.) ismerünk egy leletet.
195 STARNINI-SZAKMÁNY 1998, Fig. 8/4.
69

Ugyancsak ismert volt a buzogány vagy jogar más kultúrákban is: pl. a bulgáriai
Várna rézkori temetőjében (36. jelképes sírban aranylemezből, stilizált baltát formázó jogar, MACHT,
HERRSCHAFT UND GOLD 1988, Abb. 36.), az angliai Wessex kultúrában (arany és bronztárgyakkal,
Bush Barrow, Wilsford – BRIARD 2000), Nahal Mishmar-ban (Izrael, rézből viaszveszejtéses eljárással
öntött, és átfúrt hematitból készült darabok, szakrális kincsben, Kr.e. IV. évezred – SEIPEL 1998, Kat. No. 36,
37, 38, 40, 41, 42, 43, 44.).
A középső bronzkorból Cegléd-Öregszőlőkről (TARI 1992, 32. T/5.); Pákozd-Várról
(6136, 6135, 6134. – ld. 13. T/2, 4.); Budapest Kisvelencéről (12. – ld. 13. T/1.); Lovasberény-
Mihályvárról (1968/árok – ld. 13. T/3.); Nagykőrös-Földvárról (90.41.15. félkész – ld. 16. T/1.);
Királyszentistvánról (dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája, átfúrt, BÓNA 1975, 222. T/6., sírból);
Füzesabony-Öregdombról (füzesabonyi kultúra tell-telepe, 1956.15.591. – elveszett); Gyulavarsánd-
Laposhalomról (gyulavarsándi kultúra, BÓNA 1975, 150. T/36.) ismerünk buzogányokat. A vatyai
kultúra leletei kissé lapított, bikónikus formák, a királyszentistváni és a gyulavarsándi lelet
kissé megnyúltabb testű, kerek-ovális, gömb formájúra csiszolt.
A buzogány kialakításának folyamatát Blackwood jegyezte le a kukukuku törzsnél
végzett megfigyeléseinél. A buzogány formájának végső kialakítása 3 napig tartott, a nyelezés
a befejezésig 4 órát vett igénybe, szinte megszakítás nélkül végezve. A buzogány a
megfigyelések szerint mindig fegyverként szerepelt, állatokat nem ejtettek el vele. Az
ellenséget a fejére mért ütéssel terítettél le közelről, és a buzogányt sosem hajították feléje
vagy utána. (BLACKWOOD 1950)
Sajnos, az ismert hazai, bronzkori darabok és előkerülési körülményeik nem
kecsegtetnek bennünket sok adalékkal a buzogányok használatát illetően. Valószínűnek tűnik
a gondos csiszolás és a kiváló nyersanyagválasztás miatt, hogy nem hétköznapi tárgyak
voltak. Mint láttuk, a középső bronzkorban temetőből és telepről egyaránt kerültek elő
buzogányok. A pákozdi telepről például több darab is napvilágot látott. A telepekről ismert
darabok közt sérült vagy félig kész, félbehagyott példányok is akadnak. Hogy egykori
tulajdonosaik társadalmilag kiemelkedő emberek voltak-e, vagy egy bizonyos kiemelkedő
alkalomhoz kapcsolódik használatuk, nem tudjuk egyelőre egyértelműen eldönteni. Méretük
kicsinysége miatt ebben az időszakban igazi fegyverként már biztosan nem voltak
használhatók, jelképes jelentőségük azonban csak nagyjából körvonalazható.
Kultikus vonatkozás
Az őskori balták lehetséges kultikus vonatkozásai elsősorban a ránk maradt ábrázolások
(kőszobrok, vésett jelek, idolok), valamint különleges nyersanyagból vagy feltűnően
gondosan megmunkált, esetleg furcsa méretű, alakú leletek, esetleg különös körülmények
alapján körvonalazhatók. 196
A legegyértelműbb utalás a kőbalták attribútumként (hatalmi szimbólumként) való
megjelenése a már említett szegvári, V. számú idol. Feltűnő érdekessége az idol és a balta
vörös festése, az idolhoz tartozó balta formája (nyéllyukas, nagyméretű fejsze miniatűr
modellje), valamint az ábrázolt alak nemi hovatartozása (nemtelen vagy hermafrodita). (11.
T/1.)
Hasonlóan attribútumként jelennek meg a törzsfőt () ábrázoló kőszobor övébe dugott és
hátán lógó balták a Hamangia kultúrából. (DUMITRESCU 1985, 63. kép – ld. 4. T/1.)
Ulanci-ból újabb, baltát is ábrázoló kősztélé került elő a későbronzkorból (Macedonia, a
Vardar partján, temetőben, Kr.e. 13-12. századra keltezik, másodlagos felhasználásban a 32.
sír lefedésére szolgált). (MITREVSKI 1998, Fig. 5. – ld. 4. T/2.) Hasonló kultikus hátterű
baltaábrázolások láthatók az alpi magaslati szentélyek, északi sziklavésetek, ibériai kősztélék
196 Ezek a vonatkozások fémből (réz, bronz) készült csákányok esetében is felmerülnek – ld. pl. DOUMAS 1998;
PATAY 1968; MOZSOLICS 1964.
70

között. A várnai 4. kenotáfiumban 18,5 cm hosszú, arannyal keretezett kőbalta volt, nyele is
arannyal volt borítva. A 36. sírban (szintén kenotáfium) tiszta aranyaból készült jogar volt
arannyal borított nyéllel. Két másik sírból (1: kenotáfium és 43.) is közöltek olyan jogarokat,
amelyeknek a tetején rézbalta volt, és nyelüket arany borította. 197
Kultikus vonatkozása lehet minden további, miniatűr, agyagból készült baltának: pl.
Berettyóújfalu-Herpály (tiszai kultúra, THE LATE NEOLITHIC…1987, Fig. 27.); Oldalfalva-
Mogyorós (nyéllyuknál törött, karcolásokkal díszített, badeni kultúra, B. KOVÁCS 2002, 35/1.);
Szigetcsép-Tangazdaság (három díszített felületű csákány töredékei – KOREK 1984, Abb. 13. 1-5.); a
hatvani kultúra leletei (KALICZ 1968, 156.); Hernádkak (125. sír, SCHALK 1992, Abb. 42); Gomba-
Várhegy (71.1.3. valószínűleg hatvani kultúra) leleteinek, különösképpen a kettős baltát formázó
díszített Jászdózsa-Kápolnahalomról származó leletnek (LE BEL AGE… 1994, Kat. No. 421;
MAKKAY 2001, 76.). Baltaábrázolás edényen Sarvaš-on és Pákozdon fordul elő. Mükénéből is
ismerünk agyag isten- és istennőszobrocskákat, amelyek miniatűr agyag kalapácsbaltákkal
együtt kerültek elő (Héphaisztosz-kultusz). (DOUMAS 1998) A bukránium (áldozati kettős
szarv-motívum) közepére állított kettős balta, amelyet általában növényekkel, rozettával
együtt ábrázolnak a mediterrán világ jellegzetes szakrális-szimbolikus ábrázolása. (Pl.
Knósszosz: karneolgyöngyön és agyaglemezen, MM II., Psychro bronzlemezen – LM I., Ida hegyi barlangból
pecsétnyomón, Vapheio pecsétnyomón, Mochlos kettős baltaként. (SHERRATT 1987; MAKKAY 2001, 85.)
Házépítési alapító áldozatok kísérő leletei Bicske-Galagonyáson: két kőbalta és két
marhakoponya (Sopot fázis, MAKKAY 1986, 172, Abb. 4.); Bakonyszűcsön: földfestékkel,
edénydarabokkal, idoltöredékkel, hematitból és kőből csiszolt balták (korai lengyeli kultúra,
REGENYE 1994a); a tiszai kultúrából Szerencs-Taktaföldváron: összetört edényből 12 db égett,
különböző állapotú és formájú kőbalta (HELLEBRAND 1978-79); Vésztő-Mágoron: házban egy
oltárka öbléban pattintott eszközökkel kőbalták (HEGEDŰS 1977); Hódmezővásárhely-
Kökénydombon: a 14. ház sarkában a házpadlóra tapasztott tárolóedények közepén fekvő
kőbalták (BANNER-FOLTINY 1945).
Foglalatba helyezett kőbalta ábrázolása látható egyéb karcolt motívumokkal egy gúla alakú
agyagnehezéken Gradac-Pašnjak-ból. A szövőszéknehezék nem hétköznapi tárgy (vagy
szövőszék tartozéka) lehetett, díszítése utal kiemelkedő szerepére. (Balaton-Lasinja kultúra,
TEŽAK-GREGL 1980-1981, Abb. 4. – ld. 4. T/3.)
Hatalmi szimbólumok lehettek a Trója L kincsben talált nagyméretű, finoman munkált,
színes, féldrágakövekből készült balták (4 db átfúrt csákány: nefritből 2 db, egy jade és egy
lapis lazuri, nemesfém rátéttel középen, a kincs további darabjai 6 db hegyikristály
markolatgomb, 45 db hegyikristály-lap, amelyek talán fémövet díszítettek, további kő, arany,
ezüst és fajanszgyöngyökkel, és egy vas kardmarkolat gomb). (RENFREW 1978, 382, Fig. 18.4;
DER SCHATZ AUS TROJA 1996, 148-152. – ld. 9. T/1.) Ugyancsak ceremoniális vagy hatalmi
szimbólumokként ismertetik a Dorak-i (Anatólia, Kr.e. 2494-2345) királysírban talált négy
darab, a trójaiakhoz hasonló kialakítású baltákat, amelyek neftiből, lapisz lazuriból,
obszidiánból és borostyánból készültek, arany és ezüst rátéttel középen. (MELLAART 1966, Pl.
XXII. – ld. 9. T/3.)
Mallia palotájából (Kréta, Middle Minoean) ugró párducot formázó, átfúrt, bekarcolt
spirálokkal díszített felületű balta (jogarként közlik) került elő barna palából egy nagyméretű,
ceremoniális karddal együtt, amelynek markolata hegyikristály-gombban végződik.
(RENFREW 1978, Fig. 18.6. és 16.6. – ld. 9. T/2.)
Hatalmi szimbólumoknak tartják a Poiana 17. sírban talált dioritból készült csákányt
(DUNÂREANU-VULPE 1935-36), a konyári 11, sárazsadányi 11, magyarhomorogi 64, 66, polgár-
197 THE FIRST CIVILISATION… 1982.
71

asatanyai 37. sírokban talált különleges alakú és szépségű, vagy nyersanyagú kőbaltákat
(bodrogkeresztúri kultúra, PATAY 1968, 1975, 13.), a dadi kőcsákányt (őskor, MOZSOLICS 1964).
Poliochni-ból kőből készült kalapácsbaltákat közölnek, amelyeket Doumas a fémművesség
szerszámainak tart, de megemlíti, hogy a szigeten nagy kultusza volt a korai időszakban egy
olyan hérosznak, akit Héphaisztosz leszármazottának tartottak, és híres kovács volt.
(BERNABO BREA 1964, 1976; DOUMAS 1998)
Méreténél fogva hatalmi jelképként szolgálhatott egy 2 kg-nál is többet nyomó kőbalta,
amelyet Kiskörén találtak. (tiszai kultúra, KOREK 1989, 53, 7. T/1.) Nyersanyaguk szépsége és
ritkasága miatt attribútumok lehettek Lengyel-Sánc lelőhely három sírjából származó
szerpentinit balták. A 219. sír esetében együtt fordult elő egy ugyancsak szerpentinitből
készült buzogánnyal. Lengyel-I. temetőjében a 24. sír díszes baltája palából készült, így csak
díszfegyver lehetett, hasonlóan a 111. sír leletéhez. (GAÁL 2001, 134.)
Ugyancsak speciális szerepet láthatott el a pákozdi, antropomorf megformálású edény,
amelynek töredékén bronzbalta ábrázolása látható. (KOVÁCS 1973a)
Néhány éve Tiszapüspökin leletmentés során tárták fel a makói kultúra áldozati gödrét,
amelyben nagy mennyiségű, majdnem ép, de töredékekben előkerült, rossz minőségű edények
darabjai mellett egy negyed kőbalta is feküdt. A kis méretű gödörben a leletek rétegekben
jelentkeztek. (CSÁNYI-CSEH-TÁRNOKI 2002)
A vizsgált kora- és középső bronzkori korszakból az alábbi leletek tűnnek ki: Füzesabony-
Öregdomb (56.15.2465. nagyméretű, különleges befoglalással – ld. 12. T.); Nagykőrös-Földvár
(szórványként a földvár környékéről vatyai kultúra, nagy méretű, súlyos, átfúrt ép fejsze – ld. 16. T/4.);
Dunaújváros-Kosziderpadlás 61.18.6. fémformát és nyersanyagot utánoz (10. T/1.); Pákozd-Vár
7261. bárd, fémformát utánoz (10. T/2.), 6841. (töredék, – ld. Fémművesség függelék 39. T/2.); Kakucs-
Balladomb (fémformát utánoz, töredék – ld. uott. 39. T//1.); Füzesabony-Öregdomb (83.1951.9. és
83.1951.7. fémformát utánoznak, töredékek); Mezőcsát-Pástidomb (fémformát utánoz, KALICZ 1968,
LXII/25.); Gyulavarsánd-Laposhalom (fémformát utánoz, BÓNA 1975, 150. T/1.); ehhez hasonló
forma foktöredéke Mende-Leányvárról (99.4.84. - 16. T/2.); Budapest-Kisvelence, fémformát és
nyersanyagot utánoz (10. T/4.); Miháldy-gyűjtemény, fémformát és nyersanyagot utánoz
(55.1276. - 10. T/3.).
Néhány leleten pirosas színű festéknyomok láthatók (ld. pl. dunaújvárosi, bölcskei leletek).
Természetesen rögtön felmerül, hogy ezek is valamiféle szertartáshoz kötődtek. Az afrikai
ndembuknál végzett antropológiai terepmunkák során az ún. wubwang’u rítusban a vörös
agyag balszerencsét, az erő és a szerencse hiányát jelképezte, míg a folyó forrásának
rítusaiban az „anya vérét”. Jó példáját látjuk az említett esetekben annak, hogy ugyanaz a
szimbólum különböző kontextusokban különböző jelentésekkel bírhat. (TURNER 2002, 68.) Az
itt vizsgált leletek alakja, nyersanyaga nem utal ilyen jellegű felhasználásra, inkább baltaként
már nem funkcionáló, másodlagos felhasználás példáinak tekinthetők. A földfestékekkel
kapcsolatban igen sokrétű „hétköznapi” felhasználási mód is felvetődhet. (Ld. még a IV. Fejezet
festékfelhasználásról szóló alfejezetét!) Bíró L. berlinhaufeni gyűjtésének leíró jegyzékében például
így ír: „ a vörös festékszerű anyaggal különösen fanemű eszközeik, faragványaik, baltáik
vannak ezzel bőven bevonva, bizonyosan azért, hogy védje őket rovarok és összerepedezés
ellen.” Egy másik felhasználási mód esetében „minthogy a balta használhatósága a kő szilárd
állásától függ, e czélból a foglaló pántok belsejét tapával bélelik ki, vagy a követ földdel
betapasztják (é.: földfestékkel).” (BÍRÓ-JANKÓ 1989, 1899, 34, 36.)
72

Fenőkövek, csuklóvédők, amulettek
A csiszolással készült eszközök között megjelenik egy kis változásoktól eltekintve
egységes leletcsoport, amelyre jellemző a gondos, jó minőségű kőzetválasztás, a körültekintő
megformálás-kialakítás (csiszolás, átfúrás vagy bevágás készítése). Valószínűleg funkciójuk
is hasonló lehet, amelynek pontos mibenlétéről azonban megoszlanak a vélemények. A
tárgytípus legkorábban a Harangedény kultúra leletei között jelenik meg, de a koszideri
periódusig megtalálható. A szakirodalom csuklóvédő, szivar alakú fenőkő, fenőkő, amulett
néven emlegeti ezeket a tárgyakat. Elképzelhető, hogy multifunkcionális tárgytípusról van
szó.
A legkorábbi Harangedény-leleteket, amelyek általában négy sarkán átfúrt
négyszögeletes, lapos lemezek, vagy keskeny, hasáb alakú, két végükön átfúrt (a szivar alak
felé közeledő) formák, az íjászattal hozták kapcsolatba. A szlovákiai és magyarországi
sírmegfigyelések szerint a csuklón fekvő lemezek az elképzelések szerint az íjhúr
visszacsapódásától védték az íjász vénáját és artériáját a súrlódástól és az esetleges égéstől,
egyéb sérüléstől (a csuklóvédők egy része ívelt átmetszetű, valóban követte az emberi kéz
hajlatait). Az elképzelés nem rossz, de igazság szerint semmi konkrét bizonyíték nem
támasztja alá. A csiszolt lapot fenőkőként a praktikusság miatt is hordhatják a csuklón, mert
így mindig készenlétben áll. Mivel éppen a Harangedény kultúra az, amelynek sírjaiból az
első bronzból készült, nagyobb számban előkerült, bár még kisméretű tőröket ismerjük, ezek
élének állandó fenésével is kapcsolatba hozhatjuk a tárgyakat. Különösen, mivel a
harangedényes és a későbbi sírok leletei mellett rendre megtaláljuk ezt az eszköztípust is (ld.
pl. Budapest-Békásmegyer, alul részletesen, Kiskundorozsmán, ld. alul, későbbi sírok: Čaňa, 96. sír – DAVID
2002, T. 239; Tiszafüred-Majoros, ld. alul,).
Az átfúrás és a zsinórbevágás helye lehetővé teszi a nyakban, övön, egyéb
hozzáférhető helyen való viselést is.
A hazai kora- és középső bronzkori ismert leletek felsorolása:
- Kavicsból készült fenkő, lapos, mindkét végén lekerekített, párhuzamos oldalakkal, egyik végén félig
átfúrt: Kajászó 63.61.9.; Pákozd 6146, 6859; Bölcske-Vörösgyír 80.548.160; Tószeg-Ökörhalom (BANNER-
BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 29., sírból); kiszélesedő véggel: Bölcske-Vörösgyír 80.580.1. - törött.
- Kavicsból készült, lekerekített végekkel, ívelt párhuzamos oldalakkal, egyik vagy mindkét végén átfúrt,
lapos: nagy hasáb alakú, de még formált pákozdi 6130. számú lelet (14. T/5.); hasonló a Čaňa-i (DAVID 2002,
T. 239/5.); Cegléd-Öregszőlők (TARI 1992, 3. kép); Százhalombatta-Földvár (14. T/3., félig átfúrt);
Kiskundorozsma (66 sír, egyik oldala öszekaristolt, a bal alkar csuklója alatt, tőrrel együtt - BENDE-
LŐRINCZY 80, 8 kép/5.).
- Klasszikus csuklóvédő (négyszögletes, sarkain átfúrt, lapos): Kakucs-Balladomb (kettétört, átalakított,
elhasznált darab – ld. Pattintott kőeszközök, 8. T/7.); Budapest-Békásmegyer (Harangedény kultúra, 70 sír,
középen összeszűkülő oldalakkal, mindkét végén 2-2 átfúrt lyukkal, SCHREIBER 1975, 14 kép/9.),
szórványként a temetőből (egyik vége homorú, másik domború ívelésű, két hosszanti oldala, párhuzamos, a
domború oldalél felől 2 sarkán, a homorún 4 átfúrt lyuk látható, SCHREIBER 15. kép/4.), 432-A sír (KALICZ –
KALICZ-SCHREIBER 1998-99, 8 kép/3. tőrrel), 128. sír (KALICZ – KALICZ-SCHREIBER 1998-99, 9 kép/3,
tőrrel), 471. sír ( ívelt oldalú, a csuklóhoz hajló, négy sarkán átfúrt KALICZ – KALICZ-SCHREIBER 2001, Fig.
6.), 128. sír (ívelt, négy sarkán átfúrt, töredékes, tőrrel együtt, KALICZ – KALICZ-SCHREIBER 2001, Fig.
10/3.); Budapest XXI. kerület Rákóczi út (ívelt, négy sarkán átfúrt, tőrrel együtt, ENDRŐDI-HORVÁTH 2202,
3 kép/3.); Szigetszentmiklós (töredék, két lyukkal az ép végén, telepről, Harangedény kultúra, ENDRŐDI 1992,
79. kép/10.); Tiszafüred-Ásotthalom (BÓNA 1975, 196. T/11 törött, kétszeresen is átfúrt egymás melletti
lyukakkal a felső végén, másodlagos átalakítás).
- Szivar alakú fenkő, felső végén átfúrt, lapos, legömbölyített oldalélekkel, párhuzamos oldalélekkel:
Alpár-Várdomb (BÓNA-NOVÁKI 1982, XXXI. T/4.); Kakucs-Balladomb (ráragadt bronzdarabbal – ld.
Fémművesség függelék, 30. T/1.).
- Felül lekerekített végződésű, lapos, de legömbölyített oldalélekkel, párhuzamos hosszanti oldalakkal
kialakított, felső végén átfúrt fenkő: Börzönce (Somogyvár-Vinkovci kultúra, telep, BONDÁR 1995, Pl.
179/426.); Rajka-Modorvich puszta (sírból, FIGLER 1994, Abb. 9.5.); Tiszafüred-Ásotthalom (BÓNA 1975, T.
196/4., LE BEL AGE…1994, Kat. No. 254.); Szihalom (KALICZ 1968, LXXIX. T/17.); Százhalombatta-
Földvár (2 db, egyik nincs átfúrva teljesen – ld. 14. T/1, 2.).
73

- Felül lekerekített, felső végén átfúrt, lefelé szélesedő csonkagúla alakú, lapos, de lekerekített oldalélekkel
fenkő: Pesterzsébet (sír, BÓNA 1975, 29. T/15.); Tiszafüred-Ásotthalom (BÓNA 1975, 196. T/10.);
Tibolddaróc-Bércút (KALICZ 1968, LXII. T/8.); Szihalom (KALICZ 1968, LXXX. T/14.); Soroksár-Várhegy
82.22.4. (tűfej lenyomattal – 15. T/4.).
- Kiszélesedő felső végződéssel, és itt átfúrt, lapos, de lekerekített oldalélekkel: Tibolddaróc-Bércút
(KALICZ 1968, LXIII. T/10.); Budapest-BEAC 56.13.41. (15. T/2.); Soroksár-Várhegy 90.1.14. – töredék.
- Lapos, lekerekített oldalélű, két végén átfúrt, középen a hosszanti oldalak kiterebélyesednek: Kulcs (BÓNA
1975, 16. T/11., A-51. sír); Tiszafüred-Ásotthalom (BÓNA 1975, 196. T/9., LE BEL AGE…1994, Kat. No. 401.
jobb szélen); Tószeg-Laposhalom (2 db, BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 13/3, 4.).
- Lapos, gömbölyödő oldalélű, hosszúkás, két végükön átfúrt, hosszúkás, párhuzamos oldalélű, középen
enyhén beszűkülő oldalú fenkövek: Bölcske-Szentandráspuszta (BÓNA 1975, 26. T/5, sír); egyik végén átfúrt
Tiszafüred-Majoros (DAVID 2002, 257. T., 115. sír, tőrrel); Cegléd-Öregszőlők (TARI 1992, 3 kép); Tószeg-
Laposhalom (BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 13/2.).
- Gombszerű fejjel, beszűkülő nyakkal, kiszélesedő alsó résszel kialakított, átfúratlan, zsinórral
függeszthető, lapos, de legömbölyített oldalélű fenkövek: Füzesabony-Öregdomb (83.1951.29. - 15. T/1.); Bia
(75.55.1. -15. T/3.); Tiszaluc-Dankadomb (KALICZ 1968, XXXVII. T/8.); Mezőcsát-Pástidomb (KALICZ
1968, LXVII. T/24.).
- Szabálytalan vagy szabályos oldalélekkel, többféle alakú, felső végükön zsinórbevágásnak készült
vájattal: Gyulavarsánd-Laposhalom (BÓNA 1975, 150. T/4 – trapéz alakú, 5 – háromszögletű baltapengéből);
Túrkeve-Terehalom (lekerekített trapéz alakú, LE BEL AGE…1994, Kat. No. 399.); Jászdózsa-Kápolnahalom
(LE BEL AGE…1994, Kat. No. 253, alul késélszerűen összefutó él, felül zsinórbevágás, szögletes oldalak);
Százhalombatta-Földvár (eredetileg zsinóros, később másik végén átfúrták).
- Szabálytalan alakú kavicson, egyik sarkán átfúrva: Jászdózsa-Kápolnahalom (LE BEL AGE…1994, Kat.
No. 4000, trapéz alakú, lekerekített sarkú, egyik sarkán átfúrt).
- Szögletes végződésű, lefelé szélesedő, felső végén átfúrt: Dunaújváros-Dunadűlő 178. sír (BÓNA 1975, 19.
T/18.).
További darabokat említ Bóna I. Bodrogzsadányról (mindkét vége lekerekített, átfúrt, a típus,
BÓNA 1975, 257.), egy hosszú, négyszögletes, mindkét végén átfúrtat Magyarádról (b típus), a b
típushoz hasonlót, de csak egyik végén átfúrva Kulcs 51. sírból, Kelebia temetőjéből,
Újhartyán-Vatya temetőjéből, Füzesabony-Öregdomb telepéről, Pécska VI. rétegéből,
Perjámos V. rétegéből, Magyarádról, Vattináról, Poianáról (c típus). Szivar alakúakat (e típus)
Kulcs A sír, Tószeg-Laposhalom, Pesterzsébet 5. sír, Tiszafüred, Vattina lelőhelyekről.
Háromszög alakúakat Vattina, Gyulavarsánd, Békés, Füzesabony, Solymár lelőhelyekről.
Bóna I. a középső bronzkort tárgyaló összefoglaló munkájában a fent ismertetett
tárgytípust déli eredetűnek vélte, 198 a kések élezéséhez kötötte funkciójukat, és felismerte,
hogy a legkorábbi leleteket hazánkban a Harangedény kultúra hagyatékához köthetjük. (BÓNA
1975, 257-258.) Az általa felállított altípusok csak kialakításukban térnek el egymástól,
funkciójuk valószínűleg ugyanaz lehetett. Ez a funkció még további vita tárgya. Bóna I.-nal
egyetértve nagy valószínűséggel fenköveknek határozhatók meg, még akkor is, ha nincsenek
kopásnyomok rajtuk. A kakucsi, bronzröggel összeragadt lelet, és a soroksári, tűlenyomotot
viselő lelet alapján a tárgytípus fémmegmunkálásban is részt vevő szerepét
valószínűsíthetjük. Ezen adatok alapján sikerült bővíteni a tárgytípussal kapcsolatos
információinkat a doktori disszertációban.
Amulettek, kőből készült korongok, gyöngyök
A valódi amuletteket a fent ismertetett leletcsoporttól csak akkor tudjuk biztonságosan
elkülöníteni, ha méretük, formájuk, vagy kialakításuk egy olyan fázisában állnak előttünk,
amelyek nem egyeznek semmiképpen a fenti altípusokkal. Így például Bia-Öreghegyen (a
72.5.212. - 14. T/6.) egy amorf, görgetett felszínű kavicsdarab, amelynek felső oldallapján
kisméretű fúrólyukkezdemény látható csöves fúró nyomával. A kavicsdarab valami oknál
fogva megtetszhetett a vatyai kultúra egyik tagjának, aki elhatározta, hogy megkísérli átfúrni,
198 Az Égeikum területéről pl. Phylakopi-ról ismertek hasonló formájú fenkövek. RENFREW 1985, Fig.
8.12/2881, 1546, 797, LHA 1-2.
74

hogy hordani tudja. A kvarcit keménysége és a kavics vastagsága azonban megpróbálta
türelmét. Kisebb, vékony, átfúrt kvarcitkavicsokat ismerünk Százhalombatta leletanyagából
(főként az új feltárási módszernek köszönhetően a SAX-project feltárásairól), amelyek
ugyancsak amulettként szolgálhattak (ld. Fémművesség 21. T/3.). Ezek alapján gondolhatunk arra,
hogy viseletük meglehetősen általános lehetett, és a további körültekintőbb, módszeres
terepásatások során továbbiak is előkerülnek.
Üllők, csiszolókövek
A csiszolókövek használata végigkísérhető az őskor szinte teljes folyamán.
Kialakításuk és felhasználásuk is igen sokrétű lehet. Találunk köztük olyan leleteket, amelyek
eredetileg őrlőkövek, de frekventált felületekként csiszoló-területek találhatók rajtuk (pl.
Bölcske-Vörösgyír, 80.597.18.), vannak megformált, de kizárólag csiszoláshoz használt darabok
(Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.2.142.), de olyanok is, amelyeket kialakítás nélkül, természetes
formájukban, esetleg a fenti leletcsoportok tönkremenetele után, másodlagosan használtak
csiszolásra.
Funkciójuk többféle munkatevékenységgel is kapcsolatba hozható. A fémművesség
során éles fémtárgyak munkaélének kialakítására, újraélezésére, a fémtárgyak felületének
megcsiszolására, esetleg hideg megmunkálás során kalapálásra, vájataik a drótékszerek
kialakítására szolgálhattak. Őrlőkő részeiként nagy valószínűséggel a táplálkozással
kapcsolatos műveletet végezhettek rajtuk, például kagylók feltörését, csigák héjának
összezúzását, csonthéjasok termésének összezúzását. Üllő-munkaasztalként egyéb
műveleteknél segédkezhettek, így például a kakucsi K.33.31.571. leleten (ld. Fémművesség 33. T/1.)
egy balta kormos lenyomata látható: feltehetően erre helyezték az öntőformából kivett, még
forró tárgyat kihűléséig, esetleg a baltatest kalapácsolással való edzése során használták
alátét-üllőként. A bölcskei, teljes felületén vékony, sűrű karcolásnyomokat viselő üllő
(80.519.259. - ld. Fémművesség 32. T/1.) nagy valószínűséggel fémtárgyakkal került kapcsolatba,
poncolás, vésés, egyéb műveletek alkalmával, hasonlóan a dunaújvárosi üllőhöz (ld.
Fémművesség 32. T/2.). Hasonlóan csiszolóköveken végezték a csontok feltörését, csonteszközök
kialakítását, újracsiszolását, élesítését, a festékanyagok porítását.
Az általában miniatűr, tenyérbe fogható leletek többségénél nem lehet eldönteni, hogy
őrlésre vagy csiszolásra szolgáltak-e, esetleg mindkét műveletre együttesen (pl. Dunaújváros-
Kosziderpadlás, 53.3.29, 53.5.11. mindkét oldalán munkafelülettel; Pákozd-Vár 6157, 7264; Bölcske-Vörösgyír
80.545.156., 80.567.35.).
A leletanyag-közlések általában nem említik ezeket az eszköket, és nem figyelnek
előkerülésük helyére és egyéb összefüggéseikre sem, pedig igen fontosak lehetnek egy-egy
munkafolyamat rekontsrukciójához. Bronzkori lelőhelyről Gerjen-Váradról említenek
csiszolókövet . 199
A csiszolókövek anyaga legtöbbször különböző szemcseméretű és bontottságú
homokkő.
199 Homokkőlapok csiszolásnyomokkal. SZABÓ 1992, 76-77.
75

A fejezethez közölt képek jegyzéke
1. Tábla:
1. Ácsszerszámok KÓS 1980, Fig. 1. alapján
2. Kőbalta pengéjének részei, magyarázó rajz
2. Tábla:
1. Feltételezett csiszolt kőnyersanyag források a Kárpát-medencében, T. BIRÓ-SZAKMÁNY 2000, Map 1.
alapján
2. Mintavételi módszerek és alkalmazott anyagvizsgálatok sematikus ábrája
3. Tábla:
1-2. Szentes, Koszta József Múzeum, 55.3.1. összetartozó kőbalta és agancs nyél
3. Tápiószele, Blaskovich Múzeum, Bíró Lajos gyűjteményéből kettős ékelésű, benyelezett kőbalta, Pápua-Új-
Guineából
4. Százhalombatta-Földvár, SAX-1998, agancs nyél kőbaltához, vatyai kultúra, koszideri fázis
4. Tábla:
1. Vésett kősztélé a Hamangia kultúrából, DUMITRESCU 1985, 63. kép alapján
2. Vésett kősztélé Ulanci-ból, MITREWSKI 1998, 5. kép alapján
3. Gradac-Pašnjak, díszített nehezék, TEŽAK-GREGL 1980-81, Abb. 4. alapján
4. Agancsnyélbe szorított kőbalta Szeghalom-Kovácsdombról, tiszai kultúra, SZEGHALMY 1913, 3. kép
alapján
5. Díszített agancs foglalat kőbalta számára Tiszavasvári-Keresztfalról, AVK, KALICZ-MAKKAY 1977, T.
64/21. alapján
6. Agancs foglalatok és befoglalt kőbalta Szeghalom-Kovácsdombról, SZEGHALMY 1913, 2. kép alapján
5. Tábla:
1. Mende-Leányvár, félig átfúrt kőbalta, vatyai kultúra, koszideri fázis
2. Gomba-Várhegy, félig átfúrt kőbalta, 61.16.61. hatvani vagy vatyai kultúra
3. Gomba-Várhegy, 61.16.138. fűrészelési nyomot mutató kőbalta töredéke átalakítás közben, hatvani vagy
vatyai kultúra
4. A 61.16.138. kőbalta másik oldallapja
6. Tábla:
1-3. Fűrészelési nyomokat mutató kőbalta töredéke, különböző lapjai, 61.16.143. hatvani vagy vatyai kultúra
7. Tábla:
1. Mezőgazdasági Múzeum gyűjteménye, 63.1085. pattintott felületű kőbalta
2. Szentes, Koszta József Múzeum, 55.36.1. pattintott felületű balta
8. Tábla:
1. Mezőgazdasági Múzeum gyűjteménye, Rózsaszentmárton, 63.1078.1. bányász-baltakalapács
2. Bölcske-Vörösgyír, 80.591.89. bányász-balta
9. Tábla:
1. Trója L kincs, RENFREW 1978, 18.4. alapján
2. Mallia, véséssel díszített díszbalta-jogar, RENFREW 1978, 18.6. alapján
3. Dorak, királysír, drágakőből készült díszbalták, MELLAART 1966, XXII/a alapján
10. Tábla:
1. Fémet utánzó kőbalta, Dunaújváros-Kosziderpadlás, 61.18.6.
2. Alabárdot utánzó kőbalta, Pákozd-Vár, 7261
3. Háromszögletű, nefritből készült, gondosan megmunkált, fémet utánzó kőbalta, Miháldy-gyűjtemény,
55.1276.
4. Gondosan csiszolt, nagyon jó minőségű szerpentinitből készült kőbalta, Budapest-Kisvelence 8., vatyai
kultúra
11. Tábla:
1. Koszta József Múzeum, a Szegvár-tűzkövesi V. számú idol, tiszai kultúra, fénykép
2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, okkerfoltos tönkrement kőbalta, vatyai kultúra
3. Lovasberény-Mihályvár, agancs foglalat kőbaltának, vatyai kultúra
4. Alpár-Várdomb, agancs foglalat kőbaltának, BÓNA-NOVÁKI 1982, XXXIX. T/1. alapján, vatyai kultúra
12. Tábla:
Füzesabony-Öregdomb, 56.17.51. nagyméretű kőbalta befogó-kopásnyomokkal, füzesabonyi kultúra
13. Tábla:
1. Budapest-Kisvelence 12. átfúrt buzogány töredéke, vatyai kultúra
2. Pákozd-Vár 6136. átfúrt buzogány töredéke, vatyai kultúra
3. Pákozd-Vár, 6134. átfúrt buzogány töredéke, vatyai kultúra
4. Lovasberény-Mihályvár, 1968/árokból átfúrt buzogány töredéke, vatyai kultúra
76

14. Tábla:
1-4. Százhalombatta-Földvár, régi ásatások, fenkövek, nagyrévi vagy vatyai kultúra
5. Pákozd-Vár, 6130. fenkő, vatyai kultúra
6. Bia-Öreghegy, félig elkészült amulett, 72.5.212.
15. Tábla:
1. Füzesabony-Öregdomb, 83.1951.29. fenkő, füzesabonyi kultúra
2. Budapest-BEAC, 56.13.41. fenkő töredéke, vatyai kultúra
3. Bia környéke, 75.55.1. fenkő, vatyai kultúra
Soroksár-Várhegy, 82.22.4. fenkő, szög- és tűfejek lenyomataival, vatyai kultúra
16. Tábla:
1. Nagykőrös-Földvár, 90.41.15. buzogány, csiszolatlan, félig átfúrt töredék
2. Mende-Leányvár, 99.4.84. kerek gömbszerű foktöredék kőbaltából, töredék
3. Budapest, Péteri major, 63.4.1. eredetileg vésőélű, majd elkopott, másodlagosan kalapácsként használt balta
4. Nagykőrös, nagyméretű átfúrt balta, szórvány a Földvár környékéről
17. Tábla
Agancs felhasználási lehetőségei MAC GREGOR 1985 alapján
77

IV. Fejezet: Az élelemtermelés és feldolgozás folyamata során használt
szerszámok
Ebben a fejezetben a vizsgált középső bronzkori vatyai kultúra gabonaszemtermésfeldolgozására
szolgáló eszközkészletét ismertetem. Ezeket az eszközkészleteket
általánosságban őrlőszerszámokként határozzuk meg. Elengedhetetlenül fontos azonban utalni
ezen szerszámok esetlegesen más jellegű műveletet elvégző funkciójára is (több esetben
frekventált munkafelületek figyelhetők meg egy eszközön, amelyeket eltérő műveletekre
használnak, úgymint: gabonaőrlés, kő- fém, és csonttárgyak csiszolása, élesítése, festékanyag
őrlése, stb.). Érintenünk kell azokat a leleteket, jelenségeket, melyek az élelemtermelés
bármilyen jelére utalhatnak. Ide tartoznak például a paleobotanikai leletek, a klimatológiai
viszonyok, a régészeti leleteken látható, ehhez kapcsolódó ábrázolások is. Ezek segítségével
lesz rekonstruálható a kultúra agrárgazdálkodása a szem elvetésétől, kikelésén keresztül
felhasználásáig.
Lehoczky T. 1898-ban egy rövid tanulmányt szánt az őrlőköveknek, munkájában a
neolitikumtól a népvándorláskorig terjedő leletek is találhatók. (LEHOCZKY 1898) Igen fontos
volt a Mezőgazdasági Múzeum által kezdeményezett program, amelyben az őskori ásatásokon
előkerült paleobotanikai leleteket begyűjtötték és meghatározták. (pl. P. HARTYÁNYI et al. 1967-
68, 1971, 1973-74, 1982) Ezzel nagyjából egy időben jelent meg Z. Tempír hasonló tárgyú
munkája. (TEMPÍR 1964) Makkay J. tanulmányában azokat a jelenségeket gyűjtötte össze, ahol
az őrlés folyamata rituális jelenségként értékelhető. (MAKKAY 1978) Nagy fontosságú volt
Füzes M. részletes tanulmánya, mely a neolitikum és a rézkor időszakát tárgyalta: ebben a
munkában a szerző nemcsak a paleobotanikai leleteket gyűjtötte össze és értékelte, hanem a
hozzájuk kapcsolódó munkafolyamatokat, és azok eszközeit is. (FÜZES 1989) Gyulai F.
nevéhez az elmúlt évtizedek őskori paleobotanikai leleteinek felgyűjtése, értékelése, valamint
a hozzájuk kapcsolódó gazdálkodási ágak, és az élelemmaradványok vizsgálata kapcsolódik.
(pl. GYULAI 1993, 1995, 1999)
A legfontosabb szelekciós hatás-tényező az őskor időszakában az, amelytől az élő
szervezet anyag- és energia-utánpótlása függ: azaz a táplálék. A táplálkozás bevezető
művelete az élelem megszerzése. A táplálék összeállítása, megszerzésének körülményei
döntően meghatározták a magasabbrendű állatok (és persze az ember) anatómiai felépítését és
pszichikai tulajdonságait. Mint az közismert, az ember a több húst fogyasztó mindenevők
kategóriájába tartozik, étrendjének aránya életterének földrajzi helyzetétől és viszonyaitól,
valamint a maga teremtette körülményektől függött.
Klimatológiai viszonyok a kora- és középső bronzkor időszakában
Magyarországon
A vizsgált időszak a Szubboreális fázisba (Kr.e. 2000-1450) tartozik, ez nagyjából
megfelel a kora- és középső bronzkor időszakának. (SÜMEGI et al. 1998; BAILLIE 1998 200 )
A negyedidőszaki képződmények geológiai és őslénytani vizsgálata alapján a Kárpátmedencét
sokszínűség jellemezte az elmúlt 2-2,5 millió év során. Ennek oka az, hogy a
jégkorszaktól kezdődően a Kárpát-medencében három, makro-, mezo- és mikroszinten
egyaránt jelentkező erőteljes környezeti mozaikosság alakult ki. A makroszintű
mozaikosságot a nagy kiterjedésű éghajlati területek ütközőfelülete alakította ki, mivel három
jelentős klímaöv is megtalálható a vizsgált térségben. (SÜMEGI-KERTÉSZ 1999) A vegetációs
zónák a klímától és a toporáfiától függően lokális és regionális skálákat mutatnak, a nagyobb
200 Tanulmányában M. G. L. Baillie Kr.e. 1628-1159 időintervallumban jelentős klímaromlást mutat ki több
tényező alapján, és ezzel magyarázza az Európa tágabb térségében érezhető kulturális instabilitást, intenzív
népmozgásokat.
78

zónák: pannóniai-pontusi-anatóliai, erdős steppe lösz-steppével kombinálva, és zárt
galériaerdők a Duna völgyében. Hasonlóan megosztott és változó az ország területe
talajtanilag is. (SÜMEGI-BODOR 2000)
A Földön minden élőlény meghatározott környezeti igénnyel rendelkezik, és csak
addig terjed el, vagy csak addig terjeszthető, ameddig azt tűrőképességük megengedi. A
különböző emberi csoportok a Kárpát-medence területének általában csak egy-egy részét – a
saját, addig felhalmozott gazdálkodási tapasztalataiknak leginkább megfelelő, hasznosítható
térséget szállták meg. Ugyanakkor az időben zajló folyamatos környezeti módosulások
hatásásra az egyes kultúrák gazdasági feltételei is átalakulhattak, és ezek változásra
kényszeríthették a megtelepedett népcsoportokat. (SÜMEGI-KERTÉSZ 1999, 68-71.)
A vizsgált középső bronzkori vatyai kultúra elterjedési területe döntően megegyezik a
SÜMEGI-KERTÉSZ 1999, 3. ábrán közölt 2. jelzésű, döntően erdőssztyepp klímahatás alatt álló
területtel. A mészbetétes kerámia kultúrájával való határsávban (Sió-Sárvíz vonala) egy
átmeneti zóna található, az óceáni és a 2. számmal jelzett klímaöv között.
Különös fontosságot kap a középső bronzkor végén bekövetkező jelentős klímaromlás
vizsgálódásaink szempontjából, amely Európa egész térségében éreztette hatását, nagyjából
Kr.e. 1628-1159 között. Ez az ok kényszerítette már a középső/késő rézkor fordulójától
nagyjából egységesen fejlődő, kisebb népmozgásoktól eltekintve helyileg változatlan,
autochton kultúrákat arra, hogy addig folytatott, és jelentős virágzást elért, ám az évszázadok
során megmerevedett, szinte változatlan gazdasági, ipari életét gyökeresen megváltoztassa. Ez
sok esetben az adott kultúra teljes összeomlásához vezetett, mások töredékei jelentős
változások után fennmaradtak, átalakultak.
Milyen konkrét változások érintethették az európai őslakókat a bronzkori időszakban
A kiszámíthatatlanul bekövetkező lehűlések és csapadékmennyiségek miatt az addig folytatott
földművelés és állattenyésztés ágazata abban a formában nem volt tovább folytatható. Többek
között fel kellett adni az alföldi térségek regionális szerveződésű “magascivilizációit”, a
telleket, és más megélhetést kellett keresni. Az addig bőségesen termő művelt földek már nem
tudták ellátni azt a nagy mennyiségű lakosságot, amely a központok köré szerveződött, így az
addig kihasznált munkaerejük parlagon hevert. Nyilván ez nem kevés társadalmi
belvillongáshoz vezetett. Összeomlottak illetve átalakultak ezen javak cseréjén alapuló
kisebb-nagyobb hatótávolságú távolsági kereskedelmi kapcsolatok is. Ezek a változások a
lakosság nagy mértékű elvándorlásához, európai viszonylatban is jelentős
népességmozgásokhoz, népességkeveredéshez vezettek.
Archaeo-/paleobotanikai adatok
Ez a részfejezet a kora- és középső bronzkori telepekről, sírokból származó indirekt 201
és direkt 202 növényleletek összesített, korokra és kultúrákra lebontott vázlatát tartalmazza, a
paleobotanikai értékelés igénye nélkül. (Ld. 1. táblázat)
A növényfajtákat vizsgálva a korszakban nagyobb szerephez jut a termesztésben az
árpa és a rozs az előző korokhoz képest. Ezek jól ismert hidegtűrő fajok, széleskörűbb
felhasználásuk a korszak végén bekövetkező klímaromlásra vezethető vissza. A gyűjtögetett
növények köre bizonyíthatóan kibővül a korábban csak feltételezett kökénnyel, hamvas
szederrel, erdei mályvával (amelyek egyúttal festőnövények is), megjelennek a leletanyagban
a speciális olajnövények (dió, gesztenye, mezei csormolya, gomborka), melyek a háztartásban
fontos szerepet játszhattak (fonás, főzés, sütés, ínségeledel, stb.), és bővül a fűszer- és
201 Lenyomatok agyagban, paticsban, kerámián, stb.
202 Magvak, termések, szenülve vagy akár duzzadt, vízzel telített állapotban (turfikálódva). Ép vagy töredékes
állapotú szemtermések, pollenek, spórák, faszenek anthrakotómiai és xylotomiai vizsgálata.
79

gyógynövények köre is. (Az összehasonlításhoz ld. HORVÁTH 2000, melyben az őskor teljes szakasza
vizsgált.)
A növénytermesztéssel kapcsolatos műveletek és eszközeik
A paleobotanikai leleteken kívül a növénytermesztés ágazatához tartoznak a
földműveléssel kapcsolatos leletek is, valamint az ezekkel végezhető műveletek, amelyekre
szerencsés esetben bizonyítékot (ábrázolást, fennmaradt nyomokat 203 ) is találunk.
Szántás-vetés-trágyázás
A legkorábbi szántás-ábrázolás egy Uruk-i edényen (Uruk IV) látható, majd Susa A
rétegéből egy másik edényen (5000 B.C. körül). A legkorábbi szántásnyomokat Sarnowo-n
(Kujawia, 4500 B.C.: széles, nem irányított, sekély barázdák, bakhátak nyomai, intenzív kertészeti rendszert
tételeznek föl állati vontatás nélkül), és a dániai Fyn szigetén, a Dreslette melletti Snave lelőhelyén,
3 megalit fülkében (3500 B.C.) találták meg. Az utóbbi lelőhelyen a szántásnyomok egy 175 m 2
területen jelentkeztek cikkcakkos barázdák nyomaiban, amelyekből keresztszántás
rekonstruálható. 204
A. Sherratt szerint a kapás alapú művelés a Mediterránium és a közép-európai térség,
az ásó-alapú művelés pedig Észak-Európa területére jellemző. A gyapjú megmunkálását és a
hasznosítható gyapjút szolgáltató juhfaj kitenyésztését Európában közvetett adatok alapján a
Kr.e. 3000 körülre teszi. 205 (SHERRATT 1986)
Fontos kérdés annak eldöntése, hogy a különböző korokban ásóbotos, kapás vagy ekés
földműveléssel kell-e számolnunk. A hazai neolitikum kezdetétől (Körös-kultúra) kimutatott
növénytermesztés minősége és mértéke azt feltételezi, hogy a fejlettebb, nagyobb területek
megművelésére alkalmas ekés földművelés meglétét részesítsük előnyben már a kezdetektől,
nem kizárva (főleg a kisebb, igényesebb parcellák esetében) az ásóbotok és a kapák
használatát sem.
Nem tudjuk pontosan, mikor jelent meg legelőször Európában az eke. Többé-kevésbé
megbízható adatok a legkorábbi használatára csak Mezopotámiából vannak, ahol a Kr.e. 4.
évezred közepe táján már alighanem használták az állat vontatta egyszerű faekét, majd a Kr.e.
3. évezred közepétől az egyszerű csöves vetőekét. A pecséthengerek ábrázolásai szerint ezt
úgy használták, hogy míg valaki az eke szarvát fogta, egy másik személy eresztette a magokat
a csövön keresztül a barázdába. A legelső európai ekék megjelenése a Kr.e. 4. évezred
közepére tehető, 206 a sírhalmok alatt megmaradt barázdák nyomai alapján. Románia egyes
kései neolitikus művelődéseiben a szarvasmarhacsontok izomtapadási felületei megfeszített,
erős húzómunkát bizonyítanak: talán kocsit, ekét vontathattak. A kerekes eke-fajta elterjedése
még későbbre tehető: Plinius szerint Raetia Galliae tartományban fedezték fel, valamikor a
Kr.e. 1. században. (MAKKAY 1991, 173-174.)
Közvetett adatok alapján, Sümegi P. mikromorfológiai kutatásai során Polgár-
Csőszhalom külső településén található neolitikus talajszintben eke vagy ásóbot által
hátrahagyott rögök betöltődéséből, felületi kérek képződéséből származó nyomokat sikerült
kimutatni 1997-ben. (SÜMEGI 2003, 74.) Az ekevontatáshoz szükséges állati igavonó-erő
megjelenése és általános elterjedése a badeni kultúra előtt hazánkban nemigen képzelhető el.
203 Pl. szántásnyomok.
204 A szántás már itt is a temetési szertartás részét képező kultikus cselekedet volt.
205 A Holt tenger partján fekvő Nahal-Mishmar barlangban egy a közelben található szentély rituális kegytárgyai
kerültek elő. A jogarfejek, edény, diadéma-korona mellett ruhadarabok, szövőszékmaradványok is előkerültek.
A szövetek alapanyagául lent és gyapjút is azonosítottak. Keltezése: Kr.e. 4. évezred SHERRATT 1987; SEIPEL
1998, kat. 36-44. Jørgensen a gyapjú európai elterjedését szolgáltató juhfaj megjelenését a zsinegdíszes
műveltéségekhez köti. JØRGENSEN 1991. A legkorábbi gyapjúfonal-maradvány hazánkban Tószeg-
Laposhalomról származik, (bronzkor). BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Abb. 40/1.
206 SHERRATT 1997, 200-202.
80

Mezopotámia területén maga a földművelés, illetve annak egy része valószínűleg
rituális körülmények között ment végbe, ezt bizonyítja egy votív ásó-lelet (STEENBERG, 1977,
5.). Dánia és Németalföld (Hollandia) területéről 34 különböző korú halomsírt említenek,
amelyek körül, vagy azok belsejében szántásnyomok figyelhetők meg, amely nyilvánvalóan a
halotti szertartás részét képezte. (PÄTZOLD 1960) Ugyancsak szántásnyomokat említenek Val
d’Aosta magaslati szentélyéből (Alpok, rituális gödrökben őrlőkövekkel és gabonaszemekkel,
a szántásban emberfogakkal, DE MARINIS 2000), szántás ábrázolását ibériai sztéléken (JORGE
2000), Val Camonica és Valtellina sziklaképein, északi sziklavéseteken (CAPELLE 2000), többek
között a bronzkorra datálható részletekkel. Egy etruszk bronz ekemodell került elő fogadalmi
ajándékképp a Kr.e. 3. századból. (PALLOTTINO 1980, LXXIII. T/3.)
A gabonatermesztés korai szerszámai hazánkban is a tövises borona (tövises faág), a
talpas- és túróeke lehetett, - ezeket hazai leletekkel sajnos még nem tudjuk reprezentálni. Az
eke fejlődésére vonatkozó adatok sem állnak egyelőre rendelkezésünkre. Feltehetően a
csúszkából-szánból specializálódtak bonyolult fejlődési fokokon át, először faekék, majd
fémpapucsos faekék során át. 207 (KÓS 1980, 173, 74. kép; BALASSA 1973)
Fából készült kapákat és ásószerszámokat már a középső neolitikus Sarnate és
Sventoji (Litvánia) településekről említenek, amelyek a kedvező körülmények folytán
fennmaradtak. (LOZE 1988, 368-373. )
A trágyázás kezdetleges eszköze a tarlóégetés volt (a lábon maradt gabonaszár
felgyújtása), így történt meg az ásványi sók visszaforgatása a talajba (a vonaldíszes kultúrákra
igen jellemző az irtásos-égetéses földművelés). A trágyázás szokása a fejlett állattenyésztés
kialakulásával (juhnyájak, marhacsordák) kapcsolható össze, amelynek legkorábbi meglétét a
késő rézkorra tehetjük. Ezt támasztják alá a közvetett klimatológiai viszonyok, és a
településekről előkerült állatcsont-maradványok is. Talán erős impulzust adtak az
állattenyésztés felvirágázásának a rézkor folyamán többször is megjelenő keleti gödörsíros
népcsoportok, akik főképp állattartó népek voltak (a Kárpát-medencében hozzájuk kapcsolják
a háziasított ló megjelenését).
A vetés műveletéről szinte semmilyen valós elképzeléssel nem rendelkezünk.
Feltehetően a jobb termés érdekében barázdába vetettek, ezért is kell kapák, ásóbotok
meglétére gondolnunk. Ezek fából, szarvból, csontból, agancsból készülhettek, esetleg
kőbetéttel. A néprajzi analógiák szerint a tönkrement kőbaltákat nem használták
földművelésre, ez a megállapítás talán az őskori emberre is érvényes.
Talán a vetés jelenetét ábrázolja a Szelevény-Vadasról származó, szórványnak számító
kultikus lelet. Kulturális besorolása bizonytalan: középső vagy késő rézkori keltezése is
felvetődött. 208 A barázdákat ábrázolhatják a beszurkált pontok, melyek az emberi alak keze
alatt jelennek meg. A jelenet szentségét az emberalak felemelt karjai jelezhetik, de
elképzelhető, hogy ebben a testtartásban éppen csak a magokat szórja szét. A szemben lévő
oldalon fák sematikus képei jelennek meg. (KOVÁCH 1898, 157 és 137. kép; REZI-KATÓ 2001 – ld.
3. T, 4. T/1-2.)
Egy másik, valószínűleg szintén nem hétköznapi használatú edény aljának töredéke
hasonló cselekményt ábrázolhatott Vučedol-Vineyard Streim lelőhelyről. A lelet ugyancsak
szórványként került elő. Az edény alján egy beszurkált pontokból és erősen bemélyített
vonalakból álló kompozíción leegyszerűsített, feltartott kézzel álló emberalak található, egy
kör alakú keretben. Feltartott kezeinek ujjait széttárja (csak 3 mindkettőn), vagy pedig valami
ág-, avagy növényszerű tárgyat tart mindkét kezében. Keltezése: klasszikus vučedoli kultúra.
207 Faszerkezetű ekébe legtöbbször szarvat helyeztek betétként Bulgária területén a rézkorban – SKAKUN 1999,
Fig. 21.1., 21.3. Egy korabronzkori faekét rekonstruált K.-E. Behre Walle-ból (Niedersachen) – BEHRE 1998,
Abb. 8. Rézkori ekeábrázolásokat láthatunk sziklavéseteken és festményeken Val Camonica-ból (Olaszország)
és Tanum környékéről (Svédország) a bronzkorból – BEHRE Abb. 9-10.
208 Rezi K. G. a bodrogkeresztúri kultúra végére keltezi, a hunyadihalmi csoportba. REZI-KATÓ 1998.
81

(VUČEDOL…1988, cat. 40, 79.; THE VUČEDOL ORION…2000, 160, Cat. 26.; DURMAN 2001, 215, Fig.11.
– ld. 4. T/3.) 209
Igen valószínű, hogy a földművelés szinte minden mozzanata, a vetéstől-szántástól az
aratásig, és az étel befogadásáig szakrális cselekmények sorozatával járt, amelyeket szigorú
szabályok szerint, határozott forgatókönyv alapján végeztek. A termékenységrítusok köreibe
tartozó szertartások rendkívül sokrétűek és szerteágazóak, részletes bemutatásuktól eltekintek.
(ld. a neolitikum és a rézkor idejére vonatkozólag BÁNFFY 1990-1991, 200-202.) Már a késői
neolitikumtól kezdve létezhettek kultuszhelyek, amelyek több száz, akár ezer éven keresztül is
használatban voltak. Az alpi és északi magaslati szentélyeket, az égei barlangi, körülkerített
nyílt és magaslati szentélyeket, az ibériai félszigeten található kősztélékkel körülvett
kultuszközpontokat olyan sokrétű célokra használhatták, amelyekben az őskultusz, ősök
tiszelete mellett zajlottak a temetési, termékenységi szertartások is. Kultuszhelyek azonban a
településeken belül (központi téren), valamint a lakó- és közösségi házakban is léteztek. 210 Az
étel- és italáldozatok zömét valószínűleg a chtonikus, alvilági isteneknek ajánlották, a rítusok
egy része sötében, elsősorban pl. vermek mélyében zajlott. Ezek településeken belül
kerülhetnek elő, így feltárásuk és értelmezésük viszonylag nagyobb szerepet kap a
régészettudományban.
Aratás
Az aratás eszköze a sarló volt, amellyel húzva-metsző mozdulattal a kalász alatt,
később pedig, amikor a szalma is fontossá vált, attól lejjebb vágták el a szárat. Az őskor
folyamán sokáig úgy arattak, hogy közvetlenül a kalász alatt vágták el a szárat. 211
Nincs közvetett bizonyítékunk arra, hogy mikortól hasznosítják a szalmát (talán a
későbronzkortól, vagy a La Tène-től), és pontosan mire (almozás, tüzelés, soványítás,
trágyázás stb.). Feltételezésem szerint az őskor korai szakaszában a gabonát a könnyebb
feldolgozás érdekében mindig a kalász alatt törik le, a szalma pedig a neolitikumban még a
földbe kerül (irtásos-égetéses földművelés: az egyetlen lehetséges visszaforgatott
tápanyagforrása a talajnak a gabonaszár). A késő rézkortól a szalmát feltehetően almozásra,
etetésre használják, a földek trágyázását pedig állati ürülékkel odják meg.
Igen kevés sarlófoglalat, aratóeszköz maradt ránk, mely a munkaeszköz alakjáról,
használatáról árulkodik, és ez alapján további rekonstrukció készíthető.
A fennmaradt leletek:
- Füzesabony-Gubakút: agancsból készült sarlófoglalat, a kőbetétek számára 3-4 foglalat van kialakítva.
Méretei: H.: 27,2 cm, d: 3,4 cm. Legkorábbi AVK, 52. gödör, középső neolitikum. (DOMBORÓCZKI 1997, 25,
11. kép – ld. 1. T/3.)
- Aszód: agancsból csiszolt, lapos, ívelt lemez, mely középen tört el. Valóban sarlófoglalat A rossz minőségű
egyetlen közölt fotóról nem állapítható meg. Lengyeli kultúra, késő neolitikum. (KALICZ 1985, 56, 82/8. kép –
ld. 1. T/2.).
- Zengővárkony: 23. gyereksírban, a jobb könyöknél csont sarlófoglalat, ívelt. Valóban sarlófoglalat Inkább
bőrsimítónak, vagy kaparónak tarthatjuk, nincs bevágás ugyanis a fűrészbetétek számára, és az egész felületen
erősen fényes, szabad szemmel is jól látható használati kopásnyom figyelhető meg. Kőbalta, és öt edény volt
még a sírban. Lengyeli kultúra, késő neolitikum. 212 (DOMBAY 1939, 14-15. T/11.1., 1960, T. LXXXXIV/8. -
ld. 1. T/1.)
- Mórágy-Tűzkődomb: B-1 temető, 9. sír: leánygyermek sírja, csont sarlófoglalattal, lengyeli kultúra. (GAÁL
2001, 4 T/2.)
209 Szórványlelet, VLAŠIC 1894, M.: 6,5,x4,5 cm.
210 Egy sík mező közepén álló, kőkörrel körülvett, tölgyfából épült kisebb, négyszögletes alaprajú szentély került
elő Bargeroosterveld-ből (Hollandia), a gerendák tetejét fából faragott és csiszolt szarvak díszítették, datálása
későbronzkor – SCARRE 2000, rekonstrukciója Fig. 2. Közeléből 3 jelentős depólelet került elő. Valószínűleg
igen sokáig használatban lehettek a hasonló szentélytípusok, ilyen típust írt le pl. Tacitus GERMÁNIA c.
művében (VII.).
211 Pl. Aszódon, a telepről előkerült, megvizsgált indirekt lenyomatok között kevés a kalászka, szemtermés, villa,
feltűnően ritka a szalmaszár csomóközének töredéke, csomója. Ebből arra lehet következtetni, hogy az aratás a
legfelső csomó alatt következett be. FÜZES 1989, 180.
212 A leletet dr. Antoni Judit is vizsgálta, az ő véleménye is ez volt a tárggyal kapcsolatban.
82

- Csabdi: sarlófoglalatot említenek, lengyeli kultúra. (ANTONI 1982, 6.)
- Zalaszentmihály: rézből készült görbe aratókés (Krumschwert), szórvány, keltezése: rézkor, valószínűleg
Balaton-Lasinja kultúra. Az eszköz alakja teljesen megfelel a Szegvár-tűzkövesi idol vállán átvetett
aratóeszköznek. (CSALOG 1960, Abb 1/1. – ld. 2. T/2.)
- Hódmezővásárhely-Bodzáspart: csont állkapocs töredéke, a beilleszthető pattintott kőbetétek számára 8
ovális, az állkapocs illeszkedési vége felé egyre kisebb átmérőjű üreggel, badeni kultúra, késő rézkor. (BANNER
1956, 86, Abb. 16/12. – ld. 1. T/4.)
Ábrázoláson:
- Szegvár-Tűzköves: az ún. sarlós isten (agyagplasztika), férfit (héroszt, istent) ábrázoló idol, vállán nagy,
görbe aratókést tart átvetve, tiszai kultúra, késő neolitikum. (CSALOG 1959 – ld. 2. T/1.)
Az ún. aratósarlókkal Makkay János foglalkozott részletesen. (MAKKAY 1978a) A
szakirodalomban sarló, sarlófegyver, és sarlókard elnevezésével is találkozunk. Érdekességük,
hogy a vágóél a külső oldalon található. Többféle nyersanyagból készülnek, a
zalaszentmihályi lelet rézből, Várnán a 36. sírból aranyból, a Nahal-Mishmar-i szakrális
kincsben vízilóagyarból. 213 Mind a nyersanyag, mind a leletek előkerülési körülményei arra
utalnak, hogy ez a tárgytípus eszköz, fegyver, hatalmi szimbólum vagy attribútum
szerepkörben is feltűnik. Krétán Early és Middle Helladic korszakban miniatűr amuletekként
találunk aratósarlókat. 214 Dánia területéről egy pattintással megmunkált kova és egy bronzból
készült díszes aratókard került elő. 215 Ábrázolásként feltűnik a Locmariaguer-i kamrasír
végkövén karcolt motívumként, középen nap-motívummal (Nagy-Britannia, SANDARS 1995,
223/a), a Castelnau-Valenie-i (Franciaország) sztélén vésett motívumként (SANDARS 1995,
223/b.), szimbólikus jelképként kőből Casa de Moura-ban (Portugália, SANDARS 1995, 223/c.).
A kora- és középső bronzkorból nem ismerünk egyelőre sarlófoglalatot (meglehetősen
elmaradott a korszakból származó csonteszközök feldolgozása!), de a pattintott kőeszközök
között több olyan eszközt találunk, amelyek a sarlófoglalatba helyezett betétek, vagy önálló
aratókések lehettek. A lelőhelyekről származó pattintott kőeszközök több mint 90%-át ezek az
aratószerszámoknak is meghatározható, fűrésznek nevezett, bifaciális kidolgozású, mély,
fűrészéllel kialakított, általában félhold vagy trapéz alakú szilánkok teszik ki. A fűrészél
mentén általában mindkét oldalon szabad szemmel is jól látható, gabonaszárak okozta
sarlófényt figyelhetünk meg, az éllel párhuzamosan, mely az eszköz befoglalására is utal (a
betéteket a foglalattal párhuzamosan helyezték be, ívelt foglalat tehát nem képzelhető el!). Az
elvégzett kopásnyom-vizsgálatok valóban gabonaszárak okozta cellulóz-patinásodást
állapítottak meg. 216 Felvetődik az a lehetőség is, hogy a szerszámok, vagy azok egy része nem
aratásra szolgált, hanem cséplésre, és ebben a fázisban, vagy ebben a fázisban is kapcsolatba
kerültek a gabonával. 217 (A pattintott kőeszközök részletes leírását, párhuzamait ld. a Pattintott
kőeszközökről c. fejezetben.)
Cséplés
A szemtermés kinyerésének módjai:
- bottal ütik ki (száraz cséplés); puszta kézzel dörzsölik ki (kölest és búzát pl, lásd pl. Biblia -
MÓZES V.23:256.); bottal kalászkákra tördelik, szárítják, esetleg utána vagy helyette enyhén
pörkölik, majd újra bottal ütögetik (pelyvás búzákra); nyomtatják: szérűn állatokkal
tapostatják, tipratják a termést, vagy szekérrel; 218 favájúban fakalapáccsal törik (a Balkánon
213 BAR-ADON 1971
214 BRANIGAN 1965
215 Faurskov (Kerte), Rørby (Holbaek), mindkettő 1500 B.C. Gods and Heroes of Bronze Age Europe. The roots
of Odysseus, Kat. No. 91, 92. Liptovský Mikuláš-Ondrašová lelőhelyről közölnek kultusztárgyként egy
aratósarlóhoz hasonló tárgyat, kincslelet részeként. FURMÁNEK et al. 1999, Taf. 39/b.
216 A százhalombattai leleteken dr. Bácskay Erzsébet végzett kopásnyomvizsgálatot, amelyet ezúton is köszönök.
217 ANDERSON 1999, Fig. 12.29. – sumér kőbetétes csúszka rekonstrukciója, ATAMAN 1999 – ma is
használatban levő csúszkák a Mediterráneumból.
218 Szekérmodell-leleteket hazánkban a rézkori badeni kultúrától a késővaskorig ismerünk. Felvetődő kérdés,
hogy a szekér melyik korban jelenik meg A nemzetközi szakirodalomból már a középső rézkor időszakából
kerültek elő a kocsi meglétére utaló leletek: Bronocice, edényen található kocsiábrázolás, egyéb (víz, fa,
83

ma is használják ezt a módszert); lúgban áztatják: a kalászkák pelyváit forró hamulúggal
felpuhították, majd rostán átdörzsölték (szűrőedények felhasználása, pl. a köles esetében); a
pelyvás búzákat kalászka alakban megfőzték, szárították, megőrölték. Szitálással
elkülönítették a lisztet, darát és a korpát, pelyva- és toklászleveleket. Így őrlik az árpát és a
zabot Kisázsiában ma is. (Az adatokat FÜZES 1989, 150-152; és BALASSA 1964 művei alapján állítottam
össze.)
A pörkölés, melyet a pelyvalevelek könnyebb leválasztása miatt alkalmaztak,
valószínűleg igen régóta használatban volt. Hazai bizonyítékai a különböző indirekt
lenyomatok (agyagtapaszok, paticsok, edénytöredékek), amelyek arra utalnak, hogy a
kalászkákat enyhe pörkölés után erős mechanikai behatás révén választották le a
szemtermésről, a pelyvalevél ugyanis rendesen hosszanti irányban sallangokra hasadozott, de
keresztirányban is tördelődött. A pörkölés emészthetőbbé tette a keményítőt, és
megakadályozta a csírázást – tartósított. (FÜZES 1989, 152.)
A kicsépelt magokat, szemterméseket szórással, majd szeleléssel (favillával végezték),
illetve mosással tisztították meg, napon szárították, megtörték vagy megőrölték, majd
raktározták.
Pontosabban nem meghatározható funkciójú, gabonamerítő-lapátokként közölt
agyagtárgyakat említenek Békés-Várdomb és Nagyrozvágy középső bronzkori
településekről. 219
A tárolást hombárokban, agyagedényekben, kitapasztott falú gödrökben, kéreg, fa- és
fonott edényekben, kosarakban végezték. 220 Magyarországon ismerünk olyan őskori
gabonaleletet, amely tisztított (pl. Berettyóújfalu-Szilhalom, herpályi kultúra, késői neolitikum - P.
HARTYÁNYI - SZ. MÁTHÉ 1978-80.), de olyat is, amely tisztítatlan állapotban került elő (pl.
Dévaványa-Réthelyi dűlő, szakálháti csoport, középső neolitikum vége - FÜZES 1989, 177.).
Külön problémakör az ún. gabonatároló vermek létezése, amelynek Nováki Gy. kitűnő
és részletes tanulmányt szentelt. (NOVÁKI 1983) Megállapítja, hogy a régészeti lelőhelyeken
előkerült szenült állapotú szemtermések nem természetes úton (öngyulladással) szenültek el.
A pelyvás gabonát őrlés előtt pörkölték, hogy a pelyvalevelek leváljanak. Ugyanakkor a
pörkölés által a magvak dextrin-tartalma feldúsul, édesebbé válik, és könnyebben emészthető.
A pörkölés közben túlhevített magvak elszenesedtek, és ezeket kidobták. A véletlen
tűzeseteket kivéve ezek a hulladékok voltak képesek az évek során fennmaradni. A pörkölővagy
aszalógödrök azonosítása külön probléma. Nem tarthatunk minden gödröt, melynek
alján égési nyomok látszanak, aszalógödörnek.
Nováki Gy. Alpár koszideri rétegéből ezzel a művelettel kapcsolatba hozható
jelenséget említ: a három, az egykori járószinten helyben épített nagyméretű tárolóhombár
romjai között, mellettük és a körülöttük heverő kisebb edényekben, és a tűzhelyben is nagy
mennyiségű égett gabona hevert. Szorosan mellettük egy nagy, katlan formájú tűzhely volt,
közepén tekintélyes nagyságú, vastagfalú, talpas edényre emlékeztető szárító állt, melynek
hazai párhuzamait nem ismerjük, de a nemzetközi irodalom pörkölőtálnak határozza meg. Az
alpári 3. hombárnak, amelyben szintén gabonát tárolhattak, előkerült a fedője is. Ez szolgálta
a tárolóedény lezárását. (4. réteg, BÓNA-NOVÁKI 1982, 41-44.)
épületek) szimbólumokkal, Lengyelország - KRUK-MILISAUSKAS 1991, Fig. 3; Flintbek, kettős megalit
sírban 20 m hosszú, 5-6 cm széles kerékvágás-nyomok - ZICH 1992. Mindkét lelőhely a tölcséres nyakú
edények népének kultúrájába tartozik. A kerék nélküli csúszkának vagy szánnak nevezhető, ebben a műveletben
ugyanolyan jól használható eszközöket még jóval korábbra datálhatjuk. KÓS 1980, 74. kép.
219 Nagyrozvágy - Koós Judit elhangzott előadásán, Vélemények a Kosziderről c. értekezésen, 2003. IV.1.
Békés-Várdomb – BANNER-BÓNA 1974, T. 2/20, 6/21, 7/19, 20, 13/16. Bóna I. öntőkanalaknak tartotta a
békési leleteket – BÓNA 1975.
220 Çatal Hüyük-ön, a VI. szinten kosárban eltemetett emberi egyedeket tártak fel! MELLAART 1974, 81-102,
60. kép.
84

A gabonatároló verem legalapvetőbb követelménye, hogy a benne tárolt gabonát ne
érje levegő, mert akkor romlásnak indul. Ezért szinte mindig szűk nyakú, lefelé szélesedő
vermet ástak, és ezt kiégették vagy kifüstölték részint a szárítás, részint a fertőtlenítés
céljából. Az így eltett gabona akár évekig elállt, de ha egyszer a vermet kibontották, rövid
időn belül ki kellett üríteni, mert romlásnak indult. Gabonatároló veremnek tehát csak olyan
gödröket tarthatunk, amelyek a gabonával teljesen fel vannak töltve, és a készlet csak tiszta
állományú lehet, többféle magokat ugyanis soha nem tettek össze. Ha ezek a kritériumok nem
felelnek meg, abban az esetben csak a gabona másodlagos helyzetére gondolhatunk.
Így például a Tempír által említett Prasklice (Csehország, aunjetitzi kultúra)
lelőhelyén feltárt gödörben, amelynek alján sárga földben 3-4 cm vastag szenült tönke és
kevés alakor volt három emberi csontváz és több edény mellett, nem raktározási helyet,
sokkal inkább kultuszhelyet gyaníthatunk. (TEMPÍR 1961)
Pécs-Nagyárpádon (Zók-vučedoli kultúra) a 39. gödörben (nem tudták teljesen
feltárni) edénytöredékek, dörzsölőkő, égett agyagtapasztásdarabok, kövek és faszéndarabok
közt a fenekén egy csomóban, 70 cm átmérőjű foltban 20-25 cm vastag gabonaréteg volt,
amely búzafélékből és gyommagokból állt. Ároktő-Dongóhalomról (füzesabonyi kultúra) egy
gödörben búza, rozs és gyomfélék magjai kerültek elő, feltehetően készlet maradványai.
Százhalombatta-Földváron az I/B gödörben négy, égett gabonaszemeket tartalmazó edény
volt, a gödröt hamu töltötte ki. Az edényekben majdnem tiszta állapotú alakor volt. Mende-
Leányváron három gabonát tartalmazó gödör került elő a vatyai kultúra koszideri fázisából, a
leletegyüttesek tiszta készletekre vallanak. Bölcske-Vörösgyír 1. gödörben két tételben
kerültek elő növényi maradványok, eltérő összetételben. A 7. gödör alja vastagon kormos,
hamus volt, sok cseréppel, lencse szemterméseivel. A 14, 15, 16, 18, B/1 és 3. gödrökből
további növényi leletek származtak. A 7, 15, 18. gödör kevert anyagot, a többi gödör
készletből származó magokat tartalmazott, de egyik sem volt már az eredeti tárolási helyén.
(NOVÁKI 1963, 76-81.)
A középső bronzkor időszakában alig néhány adatunk van a terménytárolásra
vonatkozólag: Alpár-Várdombon a már fent említett, házpadlóra épített nagyméretű
gabonahombárok kerültek elő (BÓNA-NOVÁKI 1982, 41-43.), az erődített telep központjában (!)
az 1. szelvény 1. és főleg 2. szintjén pedig zsákszámra állt a kicsépelt gabona (búza), a Vatyakoszideri
szinten (BÓNA-NOVÁKI 1982, 67.). Túrkeve-Terehalmon a 7. szinten előkerült ledőlt,
égett romok között talált mintegy 20 cm vastag gabonamagvakat talán a szinten feltárt
kétszintes ház padlásán tárolhatták. (CSÁNYI-TÁRNOKI 1996, 38.) Bölcske-Vörösgyíren a 9.
réteg egyik házában, annak északkeleti széle mellett egy kosár maradványa került elő jó
megtartásban. Vesszőből, nádból és/vagy sásból volt fonva. Az ásatás során fenékkel lefelé
fordulva találták meg (d=40 cm), belseje fehér, keményen összeálló, krétaszerű tapasztással
volt kitöltve. A 10. rétegben, az egyik ház keleti oldalán gödörszerű kerek mélyedést tártak
fel. Oldala ki volt tapasztva, alja nem, az ásató feltételezése szerint gabonatároló hombár
maradványa lehetett. Mindkét réteg a késő nagyrévi kultúra kulcsi fázisába sorolható. A
telepen meglehetősen sok növényi maradvány került feltárásra. A nagyrévi kultúrában csak
pelyvás gabonák fordultak elő, a vatyai I. rétegtől jelenik meg a kétsoros árpa és a vetési búza.
A legtöbb szemtermés a vatyai III. rétegekből származott. A gyommagvak száraz talajú,
mészben gazdag, jó tápértékű, de nem trágyázott löszföldet jeleznek. (BERZSENYI 1997;
POROSZLAI 1999-2000)
Baks-Homokbányán a vatyai kultúra házában, agyagpadlón in situ helyzetben
edényeket, alattuk pedig elszenesedett gabonamagvakat tártak fel. (FISCHL-KISS-KULCSÁR
1999, 3. kép/1, 102.) A ház ÉNy-i sarkánál a téglalap alakú 15. gödörben hordozható tűzhely,
tűzikutyák, sütőharang töredékei kerültek elő, nagy valószínűséggel ez a rész volt a házhoz
tartozó „konyha”.
Százhalombatta-Földváron a VI. szinten (korai nagyrévi kultúra) az egyik legjobb
megtartású, lekerekített sarkú, legalább két helyiségből álló épület „konyha” részlegén egy
85

130x60 cm kiterjedésű, 70 cm-es mélységű gödörből tártak fel nagy mennyiségű égett
búzaszemet, egy oltár, egy fújtatócső, és a konyha nyugati sarkában talán polcon tartott tálak,
korsók és bögrék társaságában. (POROSZLAI 2000, 104.) Ugyanitt, a telep II, koszideri fázisához
tartozó szinten a rákospalotai fázis stílusába sorolható kezes, női testet formázó edény került
elő nagyobb mennyiségű égett gabonaszemmel egy gödörből, talán egyfajta termékenységi
rítus, a termény védelmét elősegítő szertartás emlékeként. (POROSZLAI 2000, 101-102.)
A megfigyelések szerint a vizsgált korszakban gabonát szem formájában, a telepeken
belül, a házak környezetében tárolták, speciális, erre a célra készített edénytípusokban
(szerves anyagok felhasználása is!), vermelve, vagy megbontás után edényekben. Egyes
összefüggésekben a gabonatermés előkerülése bizonyos rituális szertartásokkal hozható
kapcsolatba.
A termesztett növények feldolgozása, táplálékkészítés
A különböző gabonafélék eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek mind összetételükre
(sikértartalom, ízanyag, stb.), mind klimatikus- (nedvesség, hőmérséklet), és betegségekkel
(gombák, stb.) való tűrőképességükre vonatkozólag. Csak a búzafélék és a rozs lisztje valódi
tésztaképző, így másféle lisztet mint szaporító-töltőanyagot keverhetnek hozzá. Ezeknek
darája és korpája is fogyasztható. A többi kalászos (árpa, köles, zab) kásanövények,
kenyéradalékok, és süteménytésztának valók. A kenyér fogalmán egyébként minden,
szemterméses gabonából készülő emberi táplálékot értünk.
A gabonaszemek áztatása, puhítása, duzzasztása vagy előcsíráztatása az ősi
ételkészítési módok közé tartozott. A vízben áztatott csírázó árpaszemekről leöntött erjedő,
habzó folyadék volt a legrégebbi sör, melyet már a sumérok és az ókori egyiptomiak is
ismertek. Amikor a sűrű búza- vagy árpakását kőlapon megsütötték, akkor készült az első
kenyér (lepény).
Az első kelesztett, magas, szivacsos belsejű kenyeret, melyet csak 21 pár
kromoszómás búzák lisztjéből lehetett sütni, valószínűleg sörélesztővel készítették. Mivel a
tönkölybúza termesztése Egyiptomban terjedt el legkorábban, így valószínűleg ott készült a
legkorábbi kelesztett kenyér is.
A legkorábbi növényi alapú étel azonban a gabonából készített kása volt, melyet
levesként és lepényszerű, sűrű tésztaként fogyasztottak. Portal-ban finommá őrölt liszt
maradványait találták (4900 B.C.). A legkorábbi kásaleves-maradványokat edények belső
felületein mutatták ki (Zürich-Mozartstrasse, Hornstaad, Cognac, Burgäschisee-Süd, Yverdon – neolitikum).
A főzés vízzel, tejjel történhetett, nem erjesztett állapotban, hozzá gyömölcsöket, húst, halat
adtak. Lepényszerű sült kását legkorábban Twann-ból ismerünk (Cortaillod kultúra, 3830-3730
B.C.). Ezt liszttel bekeverve vagy magában sütőkövön, kemencében, vagy csak izzó parázsban
sütötték ki. A kelesztett kenyér Twann-ban 3560-3530 B.C. körüli rétegből került elő
legkorábban. Búzalisztből, víz, só, élesztő és cukor hozzáadásával készült, a forró hamuban
sülve. (GYULAI 1995, WÄHREN 1985, 1985a, 1988) Yverdon-ból tört lenmag is került elő
edényből. (Neolitikum, SCLICHTHERTE 1983)
A Kiskundorozsma-hosszúhát halmi korabronzkori temető 56. sírjában a 2. és 3.
edényben finom gabonaőrleményből készült szenült kásamaradványt mutattak ki. A tálban és
a nagyobb fazékban valószínűleg gabona volt. A 15. sír nagy táljában található függeszthető
kisbögre a gabonamérés feladatát láthatta el. (BENDE-LŐRINCZY 2002, 88.) Kenyérmaradványt
említenek Alsómislye/Nižná Myšl’a egyik kultikus gödréből, amely földdel és arany
díszítéssel együtt került elő. (Füzesabonyi/Otomani kultúra, OLEXA-GAŠAJ, 1994, 16.) Túrkeve-
Terehalom leégett házának omladékában szenült kenyérmaradványt tártak fel, Bölcske-
Vörösgyírról pedig edényt ismerünk ételmaradvánnyal (GYULAI 1995, 147.), hasonlóan
Aggtelek-Baradla barlangból. Az aggteleki lelet egy kb. ököl nagyságú kenyérdarab,
közepesen megkelt búzából (), kérgét 1,5-2 cm vastagon gomborka magburok képezi. A
86

gomborka, mint magas olajtartalmú növény a kenyér ízét és állagát finomította. Sajnos ma
már nem lehet eldönteni, hogy az egykori ásatás lelete milyen korhoz köthető, de nagy
valószínűséggel a Kyjatice kultúrához kapcsolható. A tanulmány említi, hogy kenyérmorzsadarabokat
is feltártak, bennük ép kölesszemekkel. (NYÁRY 1881, 59, 75. ábra)
Szinte semmit nem tudunk őskori kultúráink táplálkozási szokásairól. Voltak-e tiltott,
tabunak számító növények és állatok, amelyek fogyasztását a vallás kegyelete, vagy a
népcsoport őskultusza nem engedélyezett A zsidó, indiai és az egyiptomi kultúrában
bizonyos állatokhoz fűződő utálat (valójában vallási tilalom, mely éppen az állat becsessége
miatt alakult ki, majd alakult át a köztudatban irtózássá) már az őskor folyamán megszületett.
Hasonlóan szent növény volt Egyiptomban pl. a len (Ízisz szent növénye).
Vajon melyik az a kor és kultúra, amely legalább már a napi egyszeri biztos étkezés
bőségét szavatolni tudta gazdasági erőforrásaiból Mikortól főznek legalább naponta egyszer,
ha mást nem, legalább kását Izgalmas, és alapvető kérdések ezek az őskort kutatók számára,
ám korántsem kimerítettek. A jövőben nagyobb gondot kell fordítanunk a régészeti ásatások
során előkerülő növényi leletekre és ételmaradványokra. Szintén forradalmi áttörést
eredményezne az edények falaira rakódott maradványok szériaszerű elemzése a hazai
leleteken is. 221 Fontos és új eredmények remélhetők az őrlőkövek munkafelületére rakódott
anyagmaradványok elemzésétől is. Az őrlőfelületre cementálódott anyag található pl.
Dunaújváros-Kosziderpadlás - 53.2.89. és Igar-Galástya - azonosítószám 8, 17, 20 leletein. Az igari
leleteken félkör vagy teljes kör alakú, fekete, szenes folt látható, mely valószínűleg a pörkölt
állapotban őrlésre került gabona maradványát jelzi.
Az őrlés művelete
Az őrlés, mint folyamat két fő műveletet foglal magába, melyek: a zúzás és a porítás.
Ez a két, egymástól független művelet külön-külön és együtt is alkalmazható. Egy ehető
növényi rész esetében az összetörés és a porítás számos tényezőtől függ: ilyen maga a
feldolgozásra kerülő nyersanyag fizikai jellemzői, az elérni kívánt termék fizikai és kémiai
tulajdonságai. Különböző növények eltérő technikát igényelnek. Nehezíti az általánosítást az,
hogy az egyik régióban használatos tápláléknövényt nem biztos, hogy a másik területen is
felhasználják.
Általában az őrlés eszközei mindenhol kőből készülnek-készültek: a közösségek
számára a kő-nyersanyag az esetek többségében elérhető, bár bizonyos kőfajták
korlátozottabb mértékben. Ilyen esetekben beindul a kőzetfajta nyersanyagtömbökben, -
részlegesen, vagy pedig teljesen megmunkált állapotban való kereskedelmi forgalmazása. 222
Néha a mozsarak fából készülnek: ezeket akkor alkalmazzák, ha nem akarják nagyon
összetörni, ledarálni az anyagot.
A zúzás művelete zöldségek és gyümölcsök összezúzásához, csonthéjasok ill. magok
tisztításához, hántolásához és apróra töréséhez alkalmazható. A növényi rész fizikai
tulajdonságai szükségessé tehetnek bizonyos előkészítő eljárásokat, mint pl. áztatás, szárítás,
pörkölés. A vad alakor maghéja szorosan tartja a magokat, a szárítás és a pörkölés
megkönnyíti az elválasztását. Néhány zöldséget és csonthéjast esetleg mérgező nedveik miatt
törésük előtt vagy után átmosnak (pl. a ledneket). Törés alatt gyakran vizet adnak a péphez,
hogy könnyebben megtisztuljon a korpától, a korpa ugyanis nehezen emészthető. Ez az eljárás
egy fejlettebb, magasabb színvonalú táplálkozási kultúrát is feltételez.
221 Az első próbálkozások CSAPÓ et al. 1986. Módszertani leírása GYULAI 1993a.
222 A Dokos szigete mellett elsüllyedt hajórakományban Early Helladic II-re keltezhető agyagedények mellett
andezit őrlőkövek találhatók, 2900-2400 B.C. DEMAKOPOULOU 2000. A középkori Magyarországon fejtett,
jelentős kvarctartalmú, kopásálló, vulkáni utóműködés nyomán kialakult gejziritből faragott, egyetlen részből
álló sárospataki malomköveket még Franciaországba is exportálták. SÜMEGI 2003, 81.
87

Az őrlés eszközei
A nemzetközi szakirodalomban is vannak a nevezéktanban problémák illetve
ellentmondások, átfedések: sokszor ugyanazt az eszközt két-három féle néven írják le, és így
külön csoportba sorolják, holott ugyanarról a típusról van szó. Megpróbálunk egy olyan
összefoglaló táblázatot adni (elsősorban a magyar leletanyagra vonatkoztatva), ahol ugyanarra
a típusra a lehetséges megnevezések is szerepelnek. (pl. KRAYBILL 1977)
2. táblázat:
Az őrlőeszközök nevei
alsó kő
gabona dörzsölőkő (grain rubber)
őrlőkő (grinding stone)
őrlőlap (grinding slab)
őrlőkő (mealing stone)
kézimalom (quern)
őrlő edény (grinding dish)
nyereg a. őrlőkő (saddle-quern)
darálókő/őrlőkő (milling stone)
felső kő
dörzsölőkő (rubber)
felső malomkő/daráló (grinder)
marokkő (handstone)
őrlőkő (mealing stone)
felső malomkő (grinder)
mozsártörő (muller)/marokkő (handstone)
marokkő (handstone)
kézi malomkő (hand millstone)
3. táblázat:
Ütő szerszámok:
kalapács (hammer)
hántoló (husking)
üllő (anvil)
mozsártörő (pestle)
zúzókövek (pounding stones)
4. táblázat:
Mozsárban törő szerszámok nevei:
alsó kő: felső kő:
mozsár mozsártörő
mozsár zúzó-mozsártörő (pounder)
mozsár ütő-mozsártörő (percussion muller)
Üllő
lekerekített kalapács-üllő (rounded hammer anvil)
üllő
lyukacsos üllőkő (pitted anvil stone)
Az őrlő- és zúzófelszerelések többsége hordozható, általában azonban mégsem viszik
őket magukkal, ha a település máshová költözik vagy megszűnik. A telepeken forrásokhoz,
víznyerő gödrökhöz közeli helyeken találhatók. Bármely, a növényfeldolgozásban használatos
szerszám alakja egyértelműen kapcsolódik a használati céljához, mely nem csak fokozatos
méretbeli csökkenést eredményez, hanem morfológiai változásokat is, mivel egy szerszám
átalakul használati ideje alatt. Így a tipológiai megkülönböztetéseket, mint pl. sima-lapos
(flat), kimélyített (basined), kivájt (trougted) melléknévként használhatjuk csak a megnevezés
mellett. Az őrlőköveket méretük és helyük szerint két fő csoportba osztjuk: a kézben
hordozhatók, és a helyhez kötöttek (sziklába vájt kimélyített kőüreg, melyek főként mozsár
jellegű funkciót töltöttek be, vagy nagy, természetes kőtömbök, illetve helyhez kötött,
viszonylag nagyméretű, esetenként gondosan kimunkált kövek, melyeket őrlésre, csiszolásra
használtak).
Az alsó őrlőkövek osztályozási terminusai használat szerint:
88

- egy munkaoldalú (uniface); két egymással szembenlévő munkaoldalú (biface); négy vagy
több munkaoldal, szabálytalanul elhelyezkedve (quadraface); két vagy több munkaoldal,
szabálytalan felszínnel (multifaced); ovális (ovoid); négyzetes (rectangular); szabálytalan
(irregular); hosszúkás vagy ellipszis (elongate); formált: azaz az oldalak és szélek
leütögetettek, lecsiszoltak.
Az alsó őrlőlapon található kopásnyomok alapján megállapítható az őrlés iránya, melyből
következtetni tudunk az őrölt anyag állapotára, milyenségére, a kifejtett erőhatásra.
Az eszközök kialakítása
A szerszámok kialakítása három lépcsőben ment végbe:
-1. nyersanyag kinyerése fejtéssel-bányászattal, természetben található formák
összegyűjtésével, felhasználásával,
- 2. durva megmunkálás, mely rendszerint a nyersanyag-lelőhelyen történt,
- 3. végső elkészítés.
Jelenleg hazánk területén nem tudunk őrlőszerszámoknak alkalmas nyersanyagbányahelyeket
kimutatni. Annyi bizonyos, hogy az esetek többségében a lakóhelyekhez
legközelebbi alkalmas kőzetek kerültek felhasználásra, mely a vatyai kultúra esetében a
Budai-hegység területén levő homokkőválozatokat (Hárshegyi-formáció), a Mecsekben és a
Mórágyi-rög területén, és a Velencei-hegységben található gránit-előfordulásokat érintette
leginkább. A kőzet telepre való bekerülésének útját és formáját nem ismerjük. 223
Az eszköz (alsó kő) kialakítása az etnográfiai tanulmányokban szereplő informátorok
adatközlései szerint a durva megmunkálás után azzal folytatódik, hogy a darabokat néhány
napra vízbe teszik, hogy a kő jól “felpuhuljon”. Ez a folyamat inkább tradíció lehet, mint
tényleges segítség, hiszen bármeddig ázik is a kő, szerkezete nem fog látványosan puhulni.
Hasonló tradíciót őriz azonban a balta- és buzogánykészítés mestersége is, ahol viszont a
követ a tűzbe teszik, hogy jól “megedződjön”. (Ld. a csiszolt baltákról és kalapácsokról szóló
fejezetben részletesen.) Majd ezután a durva formákat közvetlen, kemény ütésekkel tovább
alakítják. Az anyag szerkezete alapján az előformának már lapos vagy domború alsó- és felső
oldallapja van, így a további alakítás főként az oldallapokra irányul, kisebb ütővel – leginkább
természetes kvarcitkavicsokkal végezve. Az egész tevékenység alatt a követ ismételten vízbe
rakják, a képződő törmeléket és port lemossák. A végső simításokat kisebb ékekkel végzik,
esetleg az oldalfelületeket durván vagy finomabban meg is csiszolják. Ha az alsó és felső kő
félgömb alakú, egymáshoz illeszkedő hasonló forma, akkor a felső kő hosszának kisebbnek
kell lenni, mint az alsó kő szélessége. Csak így válik a két kő egymáshoz illeszkedővé. A
készen kikerülő eszközök munkafelülete (őrlőfelület) általában lapos, a későbbi behatások
során ez az állapot módosul (teknősödik, gödrösödik, stb.).
Az őrlőköveket általában férfiak készítik, de nem kizárólag. Az eszközök kialakítását
valószínűleg olyan évadban végzik, amikor nincs más, kinti, sürgős munka, pl. télen.
Elképzelhető, hogy a bronzkorban már vannak az eszközfajta előállítására szakosodott
iparosok is. A köveket mindig párban készítik, egy komplett felszerelést alkotva (felső és alsó
kő). Az alsó kő elkészítése kb. 2, a felsőé kisebb mérete miatt kb. 1 napot vesz igénybe. Az
eszközöket széttörésükig használják, ez az élettartam megfigyelések szrint akár 40 év is lehet,
de van említés 100 éves kőről is.
Az őrlőkő helye változatos, legtöbbször a házban, vagy az udvaron helyezték el.
Vannak adatok, melyek szerint minden háztartásban megtalálható, más adatok szerint
közösségi, nagyméretű őrlőköveket használnak.
223 Balatonszemes-Szemesi bereken, a DVK mély, kútszerű gödre került elő, benne rétegekben elhasznált, törött,
és fél métert meghaladó, megmunkálatlan őrlőkövek feküdtek. Itt találtuk meg elsőként a konkrét régészeti
bizonyítékát annak, hogy a telepen belül folyik a fejtett állapotban bekerült, de még kialakítatlan, őrlőkőnek való
kőtömbök megmunkálása, amely esetleg víznyerő hely közelségéhez kapcsolódik. HORVÁTH 2000, 120.
89

Az eszközöket minden nap használják. Egy marék szemtermés megőrlése kb. 2-3
percet vesz igénybe (kb. 20 g). A lisztet a kő mellé söprik, és teszik fel a következő adagot. A
gabonát szemben, és nem liszt formájában tárolják. (ÉK-nigériai etnográfiai megfigyelések és
ásatások, GRONENBORN 1994, 45-57. alapján)
A vizsgált időszakban és kultúrában kevés in situ megfigyelést köthetünk az őrlőkövek
előkerülési helyéhez. Dunaföldvár-Kálváriahegyen a nagyrévi kultúrából említik az alábbi
megfigyeléseket:
- IV. szelvény, 2 padlószint, I. bronzkori szinten a vastag, égett, paticsos omladékréteg fölötti
kevert feltöltődésből vegyesen kerültek elő a korai vaskori, késő bronzkori és különböző
mészbetétes töredékek mellett a korabronzkor és a rézkor jellegzetes díszű leletei. A kora
bronzkori nagyrévi ház padlójából csak kis összefüggő részletek maradtak meg, nagy részét
elvitték a későbbi beásások. A megmaradt padlórészek és a pár cölöplyuk arra utal, hogy egy
téglalap alaprajzú, kb. 4 m széles, K-Nyi tájolású építmény lehetett. A padlóra zuhant
tapasztásdarabok egy részén meszeléshez hasonló vékony rétegződést és vörös színű vonalas
festés nyomait lehetett látni. A padlón szétlapult edények mellett néhány folyami kagyló héja,
állatcsont, valamint őrlőkő darabja volt.
- I-IV. szelvény, 3. padlószint, II. bronzkori szint, B épület, a szelvény közepén levő
építmény, melyet kettévágott a 26. gödör: a déli rész sötétszürke padlóján egy kupacban és
szétszóródva nagy mennyiségű makk (!) volt. 224 Az északi részen a padlón egymás mellett
több gúla alakú szövőszéknehezék, egy nyéllyukas kőbalta, fejjel lefelé fordult őrlőkő alsó és
felső része (!), valamint egy cicorlencsével töltött amfora volt. A járószintbe mélyedő
cölöplyukak egyikéből két darab aranyhuzalból tekert hajkarika került elő.
- V. bronzkori szint, 34. gödör: kerek, 60 cm mély, hamuval töltött gödörből sok elszenesedett
fadarab, több őrlőkődarab és folyami kavics (marokkövek) között néhány korabronzkori
cserép került elő. (SZABÓ 1992, 46, 50.)
Alpáron a gabonatároló 1. és 3. hombár között a járószinten hevert egy ép őrlőkő.
(BÓNA-NOVÁKI 1982, 41-43.)
Kiskundorozsma Hosszúhát-halmon az 50. objektum (négyszögletes ház) belsejében
tüzelőhelyet, tárolóedények és fazék mellett negyed őrlőkő-töredéket tártak fel. (BENDE-
LŐRINCZY 2002, 81.)
A használatban levő őrlőkövek bronzkori kultúráinkban nagy valószínűséggel a
házakban illetve azok közelében álltak. A gödrökben talált példányok (általában töredékek)
már tönkrement, kiselejtezett darabok.
Az őrlés iránya:
- a jobb saroktól a hossztengelyig; oldalirányú (lateral grinding); átlós irányú (transverse
grinding); és körkörös irányú lehet.
Az őrlőkövek alakja változatos: lapos, félgömb alakú, szögletes formájú. Néha
bemélyedések találhatóak rajtuk (magtörő gödrök), néha gondosan retusáltak, esetleg oldalai
is lecsiszoltak, de általában csak durván megformázottak-kifaragottak, mivel nem a forma,
hanem a simaság és a keménység mértéke a meghatározó. Néhányat zúzásra, törésre is
használtak az őrlésen kívül. Meghatározó továbbá a hatékonyságot tekintve az őrlőfelület és a
felső kő mérete. Minél szélesebb felületűek, annál szélesebb, nagyobb területen folyik a
szemtermés és a kőzetfelületek súrlódása. Az őrlőkő nagysága természetesen a kézi erő
nagyságával is összefüggésben áll: az őrlőfelület méretét csak addig fokozhatják, amíg egy
emberi kar elbírja.
Az őrlőeszközökön csiszolt, fényes felületek alakulnak ki a hosszú használat után,
szükségessé téve az újraérdesítést. Az érdesítőkövek (rougheners) kis kerek kövek, kinézetre a
224
A különféle tölgymakkok felhasználásával, régészeti leletanyagban való megjelenésével részletesen
foglalkozik ENDRŐDI-GYULAI 1998-2000, 31-32. a badeni kultúra lelete alapján.
90

marokkövekhez hasonlóak, de abban különböznek a zúzó és őrlőkövektől, hogy nem jellemző
rájuk azok simább szerkezete.
A mozsárszerszámok karcolás, ütődés és zúzódás nyomait mutatják, szilánkok
pattanhatnak le róluk, ha elvétik az ütést. Elhasználódásuk néha speciálisan egy bizonyos étel
elkészítésének köszönhető. A hosszú használattól a kezdeti szögletes kövekből gömbölyű
formák jönnek létre. A mozsártörő alakja lehet gömbölyded, tojásdad, szögletes,
háromszögletesedő, négyszögletesedő. Formája a marokkőhöz hasonló, ám mindig hosszabb
valamivel, munkafelülete pedig domború.
Az őrlőeszközt a felhasználó alkalmanként a kezeügyébe eső, a feladatra
legalkalmasabbnak vélt kövekkel együtt használja, függetlenül azok alakjától, a feladat
jellegétől, vagy korábbi használati körüktől: ezért a szerszám gyakran mutat mind zúzástól,
mind őrléstől származó kopásnyomokat. A marokköveket, zúzóköveket, mozsártörőket
általában víz által simára koptatott kavicsokból nyerik, az alsó kövek kibányászott, általában
durván kialakított kövek. A zúzó- és őrlőkövek használata nem merül ki fő növény-feldolgozó
funkciójukban, számos mindennapi feladat elvégzésére is alkalmazzák mindkét nem
képviselői körében. Előfordulhat, hogy ugyanannak az ütőkőnek a széleit, felső és alsó
felszínét különböző célokra használják. Az eszközök alakja az elvégzendő feladat
minőségétől és a felhasználó kényelmi szempontjaitól függ, nem pedig a felhasználó fejében
elképzelt ideális típus határozza meg azt.
A felszerelések közé sorolhatók a gyékényfonatok, kosarak (Bölcske-Vörösgyír), tálcák,
élezésre, érdesítésre használt kövek. Néprajzi gyűjtés során jegyeztek fel szőrös nyúllábat és
tollseprőt, az összeőrlött anyag és az őrlőfelület összesöpréséhez, letisztításához. (GUNDA
1958)
Őrlőkövek általános leírása
Hogy az őrlőkövek funkcióját, típusát megállapíthassuk, szükség van azoknak a
tendenciáknak a kialakítására, amelyek segítségével, regisztrálásával ezekre következtetni
tudunk. Talán nem felesleges áttekinteni (miután erre még kísérlet soha nem történt), hogy
melyek azok a mérési adatok, melyek a kő életének meghatározásában fontosak lehetnek.
Metrikus adatok: mérendő a kő legnagyobb magassága, szélessége, hosszúsága.
Őrlőfelület meglétekor a felület két jellemző átmérője (mert általában szögletes vagy
elliptikus alakú). Mérendő a kő súlya (ha lehetséges), mely a nyersanyag minőségére utalhat,
és eldöntheti rendeltetési voltát (hordozható/helyhez kötött). A nyersanyag szempontjából
nem hozzáértőként a szemcseméret nagyságát elegendő megadnunk (a gabonaőrlésre való
képesség kb. 2-3 mm-es szemcsenagyságnál kezdődik, az ettől finomabbak csiszoló,
polírozókövek). A kő megmunkálásával kapcsolatban le kell írni annak alakját (félgömb-cipó,
lapos lap, felkunkorodó végű lap, zárt edény, stb), a megmunkálás módját (pattintási vagy
csiszolási nyomok látszanak, vagy csak a durva fejtés nyomai), a kialakítás minőségét
(finom/durva). A leírás során az egyik legfontosabb a kopásnyomok figyelése: hol láthatók
munkafelületek (tetején, oldalán, alján, egyszerre több helyen akár), azok hogyan néznek ki
(alakjuk, kikopásuk: gödör, lyuk, teknősödés, folt, felmaratás, felfényesedés formájában), és
hány használati funkciót tudunk ezek alapján megkülönböztetni.
Az őrlőköveket a következő munkáknál lehetett használni (a lista természetesen nem
lehet teljes): gabona, só, fűszer őrlésére, zöldségek, gyümölcsök, termések feldarabolásáraösszezúzására,
csonthéjasok, kagylók felnyitására, festékőrlésre-porításra, eszközök
élesítésére, hegyezésére, csiszolására (fém, csont, és kőeszközök egyaránt), égett agyag
(samatt), kerámiazúzalék összeőrlésére kerámiasoványításhoz. Nyilván minden funkció más
jellegű követ kívánt: pl. fűszernövények összeőrlésére azok kis mennyisége és drágasága
miatt finom és kis méretű köveket használtak, só darálására annak állagától függően, de
általában közepes durvaságú követ, gabonaőrlésre és zúzásra durva szemcséjű anyagokat, a
91

csiszolás finomságától függően különböző finomságú köveket, akár a kenhető állagú
homokkőtől a kavicsos-gabbrós gránitig.
A magyarországi leletek eddig megvizsgált alsó kő nyersanyagfajtái: különböző
szemcseméretű homokkövek, különböző konglomerátumok, mészkövek és gránitok, andezit,
bazalt. Szerencsés dolog, ha az őrlőkő alsó és felső része együtt kerül elő, mert azok
keménysége és szemcsemérete messze eltérő vagy akár teljesen megegyező is lehet. A felső
kő általában keményebb – főképp ha marokkő - , mert az végez erősebb mechanikai behatást.
Felső kő lehet az ugyanolyan kivitelben készített őrlőkő is, mint az alsó kő. Különbség
közöttük annyi, hogy a felső kő munka (őrlő)-felülete domború lehet. Hogy ezt a kialakítás
során kapja-e, vagy sík lapja a használat során válik domborúvá, még nem lehet egyértelműen
eldönteni. Ilyen domború felületű őrlőkövet Gomba-Várhegyről és Dunaújváros-
Kosziderpadlásról (53.1.250., ferde állású) ismerünk. Előszeretettel használnak felső
marokkőként kavicsgörgetegeket, melyek anyaga főként kvarcit, vagy limno- illetve
hidrokvarcit, és alakjuk eleve gömbölyded, ezért nem kell átalakítani a kényelmes
kézbefogáshoz használat során, de előfordult budai szarukő (Százhalombatta-Földvár); erősen
kovás cementációjú homokkő (Igar); andezit (Kajászó-Várdomb, 63.49.13.); amfibolandezit
(Lovasberény-Mihályvár, 64.66.V.19., festékes, égett).
A marokkövek funkciója is sokrétű lehet: a paleolit daraboknál felmerül a
bányászszerszámként való használat (HORVÁTH 2000), a gyomai példány (neolit) felszínét
textillel fedték be (FÜZES 1989, 172.), hogy még finomabb minőségű anyagot legyen képes
porítani, két pákozdi (vatyai kultúra, 6139, 6842 – ld. Fémművesség függelék 37. T/2.) példány egyik
oldalát fémtárgyak élezésre használták.
A Miháldy-gyűjteményből (ismeretlen lelőhely, őskor, 55.1022. – ld. 6. T/1.) és Bölcske-
Vörösgyírról (80.600.78. – ld. 6. T/2.) olyan marokkő-formájú, de nagyon durva anyagú
eszközöket ismerünk, melyek érdesítőkövekként azonosíthatók. Ezeket az őrlőfelület
érdességének visszaadására használták, ha a pórusok az őrlött anyagtól már nagyon
eltömődtek.
A vizsgált leletanyagból elkülönített típusok:
- Őrlőlapok: már a felső paleolitikumtól (Arka-Herzsarét) használatban vannak. Igen kis
méretű (tenyérbe fogható) példányok is vannak köztük, de egész nagy méretűek is lehetnek
(téglatest alakú forma, szögletes, vaskos). Altípusként megjelenik a ferde állású őrlőlap,
amelynek felső oldalát magasabbra képezik ki az alsónál, így a kő négyszögletes őrlőfelülete
kb. 45 fokos szögben lejt lefelé. Általában finomabb kőzetből készülnek. Az őrlőlapok alsó
őrlőkőként kézi marokkővel, vagy hasonló méretben két őrlőlap összeillesztésével őrlőkőként
lehettek használatban.
Vatyai kultúra leletei: Bölcske-Vörösgyír, Dunaújváros-Kosziderpadlás, Gomba-Várhegy, Igar-Galástya,
Kajászó-Várdomb, Sárbogárd-Cifabolondvár, Solymár-Mátyásdomb, Soroksár-Várhegy lelőhelyekről kerültek
elő.
Speciális formája az ún. nyelv alakú őrlőlap (egyik sarka általában kerek, másik egyenesre
lecsapott).
Ismert darabok: Arka-Herzsarétről (kisméretű, felső paleolit), Szeghalom-Kovácshalomról (festékőrlésre, késői
neolit), Zengővárkonyból (késői neolit) (HORVÁTH 2000, 115-116.), Budavári-Palota (82.1.103/2, nagy
méretű, ferde állású, frekventált munkaterületekkel, vatyai kultúra), Nagykőrös-Földvár (64.14., nagy méretű,
frekventált munkaterületekkel – ld. 7. T/1, vatyai kultúra).
- Félgömb (vagy cipó) alakú őrlőkövek: a neolitikumtól kezdve használatban vannak az
őskor teljes folyamán. Általában durvább szemcsés kőből készülnek, és nagy illetve közepes
méretűek. Elképzelhető felső kőként marokkő, de félgömb alakú, illeszkedő őrlőkő is (tehát
ez a típus felső és alsó kő is lehet, sajnos, csak pontos feltárási adatokkal lehet eldönteni, hogy
melyik is volt pontosan). Ilyen esetekben gyakran írják le kézi malomkőként, és itt a
terminológia félreértést okoz. Egyszerűbb lenne őrlőkőként említeni, feltüntetve, hogy
illeszkedő darabokról van szó, mert a kézimalmok esetében mindenki a forgatható, átfúrt
92

kövekre gondol. A félreértést fokozza, hogy az angol terminológia ezt a típust saddle-quern,
azaz nyerges malomként írja le. A félgömb alakú forma kialakítása feltehetően nem véletlen,
mert az oldalán, alján is különböző funkciókat végeztek (mint a bölcskei példányoknál
festékőrlést, csiszolást, stb.). Ezeknek a köveknek az őrlőlapja általában elliptikus, sok
esetben magán az őrlőfelületen is frekventált használati területeket lehet elkülöníteni. Ez a
legjobban elterjedt forma, és az eredeti gabonaőrlő funkciót legeredményesebben végezhette a
kézimalmok elterjedése előtt. Megmunkálásukat tekintve oldallapjaik lehetnek igen magasak,
ennek következménye a keskeny, hosszúkás, erősen elliptikus őrlőfelület, és laposabb, alig
ívelődő félgömbös változatok. Elvétve az őrlőfelület ferde állása is előfordulhat, amelyet az
alsó és felső oldallapok aszimmetrikus kialakításával érnek el.
Bronzkori leletek: Jászdózsa-Kápolnahalom, vaskorból Németbánya, Velem-Szent Vidről ismertek.
(HORVÁTH 2000, 118-119.) A vatyai kultúra leletei: Aba-Belsőbáránd, Bölcske-Vörösgyír, Budavári Palota,
Dunaújváros-Kosziderpadlás, Gomba-Várhegy, Igar-Galástya, Kajászó-Várdomb, Kakucs-Balladomb,
Lovasberény-Mihályvár, Mende-Leányvár, Nagykőrös-Földvár, Pákod-Vár, Sárbogárd-Cifrabolondvár,
Solymár-Mátyásdomb, Soroksár-Várhegy, Százhalombatta-Földvár, Alpár-Várdomb lelőhelyekről kerültek elő.
- Peremes őrlőkő - őrlőedény: A félgömb alakú őrlőkövekből alakulnak ki, olyan extrém
formában, mikor a kő szélessége nagyon vékony, ezért a félgömb íve különösen ívelt, mély,
oldalai pedig peremben végződnek. Szélein lezárt tulajdonképpeni kezdetleges őrlőedények,
melyek oldala nyitott marad. Az őrlőedényeknél kézi marokkövet használhattak felső kőként.
Ebben a típusban megbecsült, drága anyagokat (pl. só, fűszer, festék, stb) őrölhettek, a kövek
kiképzésének lényege az, hogy ne menjen pocsékba a megőrölt anyagból egy szem se. A
felkapó végű őrlőkövek felhúzott, markáns peremkiképzésének oka a fogás megkönnyítése is
lehet.
Ismert darabok: Szanda-Betonút: középső neolitikum vége, Szakálháti kultúra – ld. 8. T/1, Kaposvár-Elkerülő út,
1. lelőhely, 334. objektum (gödör): középső bronzkor, mészbetétes kultúra – ld. 8. T/3, Bakonyszentkirály-
Zöröghegy II: BD/HA. (NOVÁKI 1979, 103., HORVÁTH 2000, 119.) A kaposvári lelet egyik széle és az alsó
rész törött, őrlőfelületén kerek, markáns piros okkerfestéknyomokkal a pórusok között. Az ép felső peremen
erősen cementálódott anyag maradványai.
Vatyai leletek: Dunaújváros-Kosziderpadlás – felkapó végű (53.2.126. – ld. 8. T/2. és 53.5.11, 53.2.229. kis
méretű), Nagykőrös-Földvár – kis tálkaszerű őrlőkő (64.893.), felkapó végű Gomba-Várhegy (1. szelvény,
edénydepó).
- Mozsarak: Ezek a darabok jól-rosszul megformált vastagabb kőlapok, melyek közepébe
széles szájú lyukat képeztek ki. A felső kő a mozsártörő, hosszúkás, mindkét végén
gömbölyűre lekopott, használati nyomokat mutató botszerű eszközök, nem túl hosszúak.
Ebből következően a mozsártörőkön kialakított lyuk is sekély lehetett (méreteink és egyéb
pontos adataink nincsenek róluk, csak képek).
Kőmozsarakat neolit lelőhelyekről ismerünk: Zengővárkonyról (N. 1.332.1947. baltacsiszolásra is, késői
neolitikum, DOMBAY 1960, T. XCII/19.), Tordosról (ROSKA 1941, T. LVI/9, 10, 11. késői neolitikum – ld. 7.
T/2.), Bicske-Galagonyásról (MAKKAY et al. 1996, fig. 113/3., késői neolitikum), és Füzesabony-Gubakútról
(közöletlen, Füzesabony-Vasútállomás kiállításon, középső neolitikum).
Őrlőlap, amelynek munkafelületén sekély mozsárgödör található került elő Füzesabony-Öregdombon
(füzesabonyi kultúra): 83.1951.1. Egyelőre ez az első általam ismert lelet a középső bronzkor időszakából.
- Kézimalmok: A Bölcske-vörösgyíri példány egy viszonylag kis méretű kerek őrlőlap
cikktöredéke, melyet középen átfúrtak. Ez tekinthető a legkorábbi kézimalomnak hazánk
területén (80.597.176, nagyrévi kultúra, kulcsi fázis – ld. 10. T/1-2.), és jóval kisebb méretű, mint a
klasszikus, vaskori kézimalmok. (HORVÁTH et al. 2000, 194-195, 227.) Két másik töredék Gomba-
Várhegyről (Azonosítószám: 6.) és Nagykőrös-Földvárról (90.54.17. – ld. 10. T/3.) talán szintén
malomkőből tört ki.
A teljes kört forgó mozgás megjelenése az őskorban a kézimalmok megjelenéséhez
köthető, kialakulását valamikor a Kr.e. 8. századra teszik, elterjedését pedig a Kr.e. 3.
századra. A malom két kerek, egymás fölé helyezett, kb. 25-35 cm-es átmérőjű, 8-12 cm
magas kőből áll, a felső kőbe vagy kőhöz erősítették a forgatáshoz szükséges hajtókart. A
működtetés során a legfontosabb a központosítás megoldása. Ez kezdetben a domború
93

felületű aljkőre ráboruló homorú felső kő súlya illetve a kövek konvex-konkáv kiképzése
révén valósult meg. Később a gabona adagolására a felső kő tetejét bemélyítették, és ezen
mélyedés alján egy nyílást hagyva biztosították a gabonaszemek kövek közé jutását. A
gömbsüveg formájú köveknél a homorú lappal mindig a felső, a domború lappal mindig az
alsó kő rendelkezik, gyakori a tölcséres kiképzés. A kézimalmok fontos kiegészítői a
tengelycsap és a hajtókar, melyek fából vagy fémből készültek. A hajtókar általában L-alakú,
a felső kő szélén, akár több helyen is elhelyezhető. A központosítást később a tengely
alkalmazásával próbálták megoldani úgy, hogy az aljkőbe furatot mélyítettek, vas vagy
facsapot helyeztek, a felső kőbe Y-alakú lyukat vágtak. Az Y elágazási pontjainál kiképzett
körív a központosítást, szárai a gabona kövek közé jutását szolgálták. A forgó kő felső,
homorú volta képezte a garatot. A kövek legnagyobb átmérője közel áll az alkar hosszához a
forgatónyomaték elérésnek könnyebbsége miatt. A nagyobb átmérőjű köveknél a
peremmeghajtást alkalmazták: a forgókő pereméhez vagy felületéhez egy rudat rögzítették,
másik végét a malom fölött található fixponthoz rögzítették (állvány, gerenda). E rudat alsó
harmada környékén megfogva hajtották meg. (WALDHAUSER 1981; OZSVÁTH 2003, 133-138.)
Az igazi, nagyméretű, durva szemcsés kézimalmok a La Tène korban jelennek meg
területünkön, méretük már kézbe nem fogható. Magyarország területétől északabbra ez a fajta
leletanyag a Halstatt-kor végén már jelentkezik, jelölve az etnikai és kulturális összefüggést a
két korszak között. (WALDHAUSER 1981; STEGMANN-RAJTÁR 1996)
Kopásnyom-megfigyelések: összeillő, azaz felső és alsó rész együttes előkerülésére
vonatkozó adatot a vatyai kultúrából nem ismerünk. A kultúra eszközei között miniatűr és
nagy méretű darabok is előfordultak ritkán. Szinte már mozdíthatatlan méretű őrlőeszköz alsó
része került elő Bölcskéről (több darab, ld. a lelőhely ismertetésnél); Nagykőrösről (64.14.);
Dunaújvárosról (53.1.50.). Mindkét lapos oldalán munkafelülettel alakítottak ki darabokat
Bölcskéről (80.543.109.); Dunaújvárosról (53.5.11.); Gombáról (Azonosítószám: 3.1.); Soroksárról
(2000.116.303.). Ritkán, de előfordult, hogy az őrlőfelület domború kialakítású volt, ezeket az
eszközöket nagy valószínűséggel felső őrlőkőként határozhatjuk meg (Gomba – 1. szelvény
edénydepó – ld. 13. T/1., Dunaújváros – 53.1.250. – ld. 13. T/2.). Festékőrlési nyomokat az alsó vagy a
felső köveken Bölcske (ld. részletesen a lelőhely közlését, - ld. pl. 9. T/3., a partfalszakadásban előbukkanó
vörös agyagot – ld. 13. T/3.); Budapest-Mező I. utca (59.3.350. – ld. 9. T/2.); Dunaújváros (53.2.126.);
Igar (Azonosítószám 4, 5, 22.); Kajászó (63.57.1. és 63.50.22.); Kakucs-Balladomb (92.IX.11, A/3-5/4-5
– ld. 9. T/1.); Lovasberény (65.V.21. XXXIII/6, 68.VI.3.XXXI/7.); Sárbogárd (61.50.3.) lelőhelyekről
származó eszközökön láttunk. Marokkő és mozsártörő majdnem minden településen
előkerült. Egyelőre még csak találgatni tudunk, hogy a telepeken viszonylag intenzíven
folytatott festékőrlés milyen célt szolgált. A régészeti leletanyagban (pl. a
kerámiaműveségben) eddig nem mutatták ki a festékfelhasználás nyomát.
Őrlőkövek másodlagos felhasználásának lehetőségei
- Az összetört alsó rész szabálytalan darabjai festékporításra szolgáltak tovább: pl. Bölcske-
Vörösgyír, Ltsz. 80.545.155 és 156. és 80.548.162 és 163. – ld. 11. T/3.
- A félhold alakú oldaltöredék kaparóként szolgált tovább: Bölcske-Vörösgyír, (pl. Ltsz.
80.591.81.); Pákozd-Vár (6140); Nagykőrös-Földvár (90.34.1.).
- A teljesen tönkrement darabok felhasználásának esélye építkezési célokra (ház, tűzhely,
esetleg kemencealapozás, stb.) igen logikus, de az ezt bizonyító dokumentációk hiányában
mégsem tudjuk konkrét esetekkel alátámasztani (felszínrajzokat szinte soha nem közölnek,
ahol ezek a jelenségek esetleg fel lehetnének tüntetve).
- Néprajzi adatok alapján eredeti funkciójukban már nem használt őrlőköveket
sütőharangként, szapulókőként mosásnál, vízszűrőként, vályúként, kútkávaként, melegítő (ún.
macskakő)- kőként, mérlegsúlyként, tűzszerszámként, füstfogóként, kürtőként, sírjelként,
fazékfedőként, és mint asztalt, lépcsőt, kapufelet, udvarkövet láttak újra ill. tovább használni.
94

A kimélyített alsó őrlőkövekben a kútnál vizet tartottak, mosáskor ruhát tettek bele (kurpoknál
végzett néprajzi gyűjtőút során jegyezték fel, É-Lengyelországban, GUNDA 1958).
- A teljesen tönkrement darabok apróra zúzásával kerámiakészítéshez felhasználható
soványítóanyagot is kaphattak. (ILON 1996, 137.)
- Ha a kézimalom eltörik, vagy tönkremegy, darabjait alsó őrlőkőként használhatják tovább.
Az őrlés rituális szerepköre
Az őrlés művelete – mint a leghétköznapibb, de épp ezért a létfenntartáshoz
elengedhetetlen munkafolyamatok többsége – rituális szerepet kapott az emberi közösségek
életében. Mózes törvénye például kimondta “Zálogba senki ne vegyen kézimalmot vagy
malomkövet, mert életet venne zálogba.” (MÓZES V.24.) Több ásató felfigyelt arra, hogy
őrlőkövek áldozati gödrökben, állat vagy akár embercsontokkal, hamuval kevert rétegekben
fordultak elő. 225
Berettyóújfalu-Herpályon (késői neolitikum) a 2. házban az agyagoltár közelében hat
nagyméretű őrlőkő feküdt, egy másik oltár alatt pedig állatcsont és őrlőkőtörmelékekből álló
sűrű alapozást készítettek. (KALICZ-RACZKY 1986, 99.)
Becsehely-Homokos dűlőn (DVK telepe) egy a termékenységrítusok körébe tartozó
jelenséget tártak fel: egy gödörben őrlőkőpárt szájával lefelé fordított edénnyel fedtek le.
(MEGELŐZŐ... 2003, 19.)
A Karbuna-i kincs (amely több, mint 400 réztárgyat tartalmazott) egy antropomorf
figurával együtt egy gabonatároló ládában került elő. (MARANGOU 1996, 185.)
Kodjadermen II. házban egy 80x69 cm-es körülzárt területen tapasztott fal és a
kemence oldal mellett két edény és két házmodell feküdt, egy másik hasonló részen őrlőkő
került elő agyag tálban. (MARANGOU 1996, 189.)
A bronzkor folyamán is előfordul még ilyen jellegű kultikus jelenség. Csepel-szigeten
(Hollandi út 33/b.) a Harangedény kultúra településén Kalicz-Schreiber R. ásatásán 2 áldozati
gödörben, amulettel, hamus rétegekkel és állatcsontokkal 5-6 ovális és kerek őrlőkő került
elő. (KALICZ-SCHREIBER 1976)
Szalacs-Földváron, a gyulavarsándi kultúra településén egy három részből álló,
szentélynek meghatározható épületet tártak fel. Az előszoba után két terme következett,
mindkettőben oltárral. Az egyik oltár mellett őrlőkő feküdt. (CHIDIOSAN-ORDENTLICH 1975,
18, Abb. 4, 8.) A Gánóc/Gánovce-i, késő füzesabonyi rituális kútban is találtak gabonaőrlő
köveket. (VLČEK-HÁJEK 1963, 433.)
Őrlőkövek temetkezésekben is feltűnnek mellékletként. A Starčevo kultúra lelőhelyén,
Vörsön egy gödörbe ásott sír tetején a sírgödör széle fölött, a koponyától Ny-ra két
nagyméretű, egymásra csúsztatott lapos őrlőkő feküdt. (KALICZ et al. 2002) Gaál I. akadémiai
értekezésében a dél-dunántúli lengyeli kultúra területéről az alábbi eseteket említi:
Zengővárkony 208. sír, őrlőkő a lábnál, kőbalta, öt edény mellett, koponya nélkül, Pécsvárad
I. sír, őrlőkő a koponya előtt, Mórágy 46. sír, lánygyermek koponyája alatt, öt edény és
agyarlemez mellett, Aszód 171. sírban a fej alatt. Zengővárkonyból az 57. sírban három edény
egy vékony kőlapon (sütőlap) állt. (GAÁL 2001, 120-121.) Őrlőkőtöredékek kerültek elő Polgár-
Bacsókert 14. sírjában (bodrogkeresztúri kultúra – PATAY 1975, 14.), a badeni kultúrából a
budakalászi 28. sírban (BANNER 1956, 111-113.), egy Hódmezővásárhely-bodzásparti sírban
(BANNER 1956, 81.). Őrlőkőtöredék feküdt a Battonya 108. késő perjámosi sírban (SZABÓ 1999),
és Szigetszentmiklóson, az 1. telepen belül feltárt temetkezésben (ENDRŐDI 1992, 89, 86. kép).
Az egyáltalán nem hétköznapi balatonfűzfői, a mészbetétes edények népéhez köthető
225 Különösen sok esetben figyelhető ez a jelenség meg a Cucuteni-Tripolje-Erősd kultúrkörben: pl. Tordos -
TORMA 1879; Elateia - WEINBERG 1962; Barleben - LIES 1963, 9-16. - rétegeiben a neolitikum folyamán.
Makkay J. szerint elképzelhető, hogy a rituális őrlés, mint az áldozati ceremónia részlete kapcsolatba hozható a
Vonaldíszes kultúrákkal is. MAKKAY 1978.
95

sírt őrlőkövekkel borították. 226 (REGENYE 1996, 2. ábra) Hasonló jelenségről számoltak be a
Polgár környéki füzesabonyi temetők sírjainál. 227
Nagy valószínűséggel szakrális szerepkörük volt a hazai leletanyagban is megjelenő
aratósarlóknak (Szegvár-Tűzköves, Zalaszentmihály).
Kultikus étel-felajánlás lehetett az arannyal díszített kenyérmaradvány Alsómislyéről.
(OLEXA-GAŠAJ 1994) Barca-ról gabonamagokat említenek egy arany hengerben, szintén
kultikus jelenségként. (HAJNALOVÁ 1991)
Alsóvadász-Várdombról (a hatvani kultúra települése) egy aszkosz belső oldalfalának
töredékén szerves maradványt (állati fehérje) figyeltek meg, amely talán szakrális étel
lehetett. (SZATHMÁRI 2003)
A halomsíros temetkezések egyik sűrűn előforduló szakrális vetülete volt a temetési
szertartás részét képező szántás az őskor folyamán. (pl. PÄTZOLD 1960)
A dániai mocsarakból előkerült, mumifikálódott hullák egy részénél felmerül, hogy
rituális áldozatok lehettek. Az ún. Tollund-i ember nyaka körül pl egy zsinór feszült,
valószínűleg felakasztották vagy megfojtották, mielőtt a mocsár magába fogadta. Fogai között
kézzel őrölt, nagyobb szemtöredékekből álló maradványok, gyomrában további, pl. árpa,
aprószulák, kamilla, lenmag-maradványok keveredtek csontdarabokkal. Az utolsó (rituális)
étkezés a halál beállta előtt 12-24 órával történhetett. (Kora: korai vaskor, időszámítás kezdete
táján). Az ún. Grauballe-i ember közvetlenül halála előtt lakott jól, gyomrában alig emésztett
apró csontdarabok, emlősszőr, és sokféle vadnövény magja keveredett. (GLOB 1977, 33-34.)
Őrlési kísérletek
1999 nyarán folytattuk az Őrlés - experimentális kísérletsorozatot, melynek a
százhalombattai Régészeti Park adott otthont. 228 Az 1999. évi kísérlet során elsősorban az
őrlendő anyagok előkészítésével (cséplés, hántolás, stb.) és az őrlés tényleges műveletével
foglalkoztunk.
- Az őrlendő anyagok:
- őskorban is termesztett pelyvás gabonafélék, a százhalombattai kísérleti termesztésből
tönke, tönköly szemtermései, hántolatlan (pelyvás) változatban
- köles, hántolt változatban
- vörös okker, Bölcske-Vörösgyírról
- durva, tömbös (állatok számára készített) só, kerékbe préselve
- friss, zöld, könnyen begyűjthető fűszernövény vagy zöldség (borsmenta, vadzeller, petrezselyem).
A kísérlethez használt eszközök:
- erős, kemény fából készült, jól kézbe illő botok, kb. 5 cm átmérőjű, jó 1 méteres darabok
a csépléshez.
- favájú, kisebb fateknő, nem túl mély, csépléshez.
- fakalapács, kb. mint egy kloffoló, erős, kemény fából, csépléshez.
- csúszka, kisebb gyerekszánkó méretű, de egyszerűbb kivitelezésű, csépléshez.
- sziták: fakeretes, négyszögletes, kézbe fogható méretű darabok, háromféle rostaméretben:
egy nagyon durva kb. 1 cm-es, egy közepesen kb. 0,5 cm-es, és egy finom, szövetminőségű rostamérettel.
- szűrőedények: agyagból készült, a vatyai kultúrára jellemző formák, széles, kb. 15-20 cm
mélységű, alján lyukas edények, mosáshoz, szeleléshez.
- további agyagedények: öblös vatyai fazékformák, pörkölésre, tárolásra.
- Favillák: kisebb és normál villa méretben, szóráshoz.
- Vessző, háncs, vagy kéregkasok, nagy méretűek tárolásra, és kisebb, kézben kényelmesen
226 Balatonfűzfő határában, leletmentés során kerültek elő középső bronzkori sírok. A B jelzésű, szórthamvas,
dunántúli mészbetétes edények kultúrájához tartozó sír leírása: a sír alja egyenes volt, a hamvak az edények
között, alatt feküdtek. Mellékletek: 137 db meghatározható és sok további töredék kis edényke szorosan egymás
mellett, felett. További meghatározhatatlan bronztöredékek, 2 vörös homokkő őrlőkő és egy másik fehér, amorf
kő a sír DNy-i szélén, ill. azt borítva. REGENYE 1996.
227 V. Szabó G. és Dani J. előadása, Százhalombatta, Vélemények a kosziderről c. konferencián, 2003, IV.1.
228 A kísérlet során nyújtott anyagi és szakmai segítséget, valamint a lehetőség megteremtését ezúton is
köszönöm dr. Poroszlai Ildikónak, mint házigazdának és a Matrica Múzeum és Régészeti Park igazgatónőjének.
96

hordozhatók, sűrű fonással.
- nagyméretű, durva agyaghombárok, vatyai formák edényrekonstrukciói, tárolásra.
Használt őrlőeszközök a kísérlet során:
- famozsár fa mozsártörővel
- őrlőkő: elliptikus őrlőfelülettel, félgömb átmetszettel
- marokkövek kerek dunakavicsból.
Felhasznált őrlőkövek:
1. Durva szemcsés őrlőkő: 170x155x80mm
2. Középszemcsés őrlőkő őrlőfelülete: 25,5x25,5, v: 7mm
3. Finomszemcsés őrlőkő őrlőfelülete.: 17x11,5, v: 4,1mm
Marokkövek:
1. 10x5,5x5mm
2. 11,5x6,5x3mm
3. 8x6x4mm
4. 6,5x6x2,7mm
Felhasznált sziták: néprajzi anyagból, dróthúros, nagy lyukú, agyagedény-szűrő, vatyai szűrőedény-típus,
rekonstrukció, kisebb lyukkal
Favilla: szénaforgató, háromágú, hosszú szárú, néprajzi anyagból
Fakád: kisebb, négyszögletes, kézben vihető
Faütők, botok, durungok
Vatya edényrekonstruciók: 3 db kétfüles Vatya-fazék, egy egyfüles Vatya-korsó, szitának Vatya-szűrőedény,
egy nagyméretű Vatya tárolóhombár
Tárolásra: kis tárcák és kasok, fonott sásból.
Nagy és kis famozsár nagy és kis faütővel: néprajzi anyagból.
1999. augusztus 11. Teljes napfogyatkozás. Kísérlet indul: 10 órakor 229 :
- A kísérletben szereplő gabonák előkészítése – Cséplés, tisztítás
- Trititium Spelta - tönköly, pelyvás búzafajta – fakádban csépelve
- Trititium Spelta ponyván kiterítve – bottal ütve
- Cséplés puszta kézzel, mindkét búzafajtánál (tönke és tönköly)
- Trititium Spelta – tönköly cséplés nyomtatással – emberi lábbal
1999. szeptember 4. Kísérlet indul: 10 órakor.
- Őrléssorozat:
Nyers fűszernövények őrlése, különböző őrlőeszközökkel:
- Kis famozsárban: borsmenta, félszáraz állapotban, kisebb csokor.
- Durva szemcsés őrlőkövön, marokkővel: félszáraz zeller, kisebb csokornyi.
- Finom szemcseméretű őrlőkövön, marokkővel: félszáraz petrezselyem, kisebb csokornyi.
Bölcske-Vörösgyírról származó okkerföld őrlése, különböző őrlőmódszerekkel:
- Közepes szemcseméretű őrlőkövön, marokkövekkel: 1/2 kg okkerrög.
- Durva szemcsés őrlőkövön, marokkövekkel: 1/2 kg okkerrög.
- Durva szemcsés só őrlése, különböző eszközökkel:
- Kis famozsárban, fa ütővel.
- Finom szemcsés őrlőkövön, marokkővel.
Gabonafélék őrlése különböző módszerekkel:
- Nagy famozsárban fa ütővel: tönköly – Trititium spelta.
- Közepes szemcséjű őrlőkövön, marokkővel: tönke – Trititium dicocchon.
- Famozsárban, fa ütővel: tönköly – Trititium spelta.
- Kis famozsárban, nagy faütővel: hántolt köles.
- Durva szemcseméretű őrlőkövön, marokkővel: hántolt köles.
- Közepes szemcseméretű őrlőkövön, marokkővel: hántolt árpa.
- Famozsárban, fa ütővel: hántolt árpa.
Az őrléskísérletekből levonható tapasztalatok:
- A nagy famozsárban és az őrlőkövön őrölt, nem csupasz szem kiindulási állapotban levő
tönkét és tönkölyt (értsd: pelyvás, kalászka állapotú volt) nem tudtuk megőrölni az 1999-ben végzett kísérleti
módszerekkel. Egyik módszer sem volt hatékony, sem minőségét, sem mennyiségét tekintve.
229 A résztvevőknek ezúton is szeretném el nem múló hálámat kifejezni lelkesedésükért és anyagi támogatás
nélkül végzett áldozatos munkájukért. A kísérlet résztvevői: Lakatosné Pammer Gabriella – restaurátor, Perjés
Judit – restaurátor, Guba Szilvia, régészhallgató, JATE, Fekete Csanád – régészhallgató, JATE, Kreiter Attila –
régészhallgató, JATE, Fekete Boglárka – néprajzos hallgató, JATE, Kovács Gabriella – agrárhallgató, GATE,
Torma Andrea – paleobotanikus, MMM, Orbán Mihály – történészhallgató, Miskolc.
97

- Az árpa őrlésére vonatkozó áztatás, melyet az őrlés megkönnyítésére ajánlott a
szakirodalom, nem vált be. Sokkal nehezebben ment így az őrlés, mint száraz állapotában.
Hozzávetőlegesen – az őrlés hatékonyságára való tekintettel - 1 kg durumbúza lisztből kb. 30 db lepény süthető,
víz és só hozzágyúrásával (egy lepény mérete kb. 15x10 cm).
Gabonatárolás:
Két gödröt készítettünk az ezévi (1999-es) termés befogadására. Elképzelésünk az volt, hogy mindkettőt
másképpen készítjük elő funkciójukra, és eltérő alakban és módon helyezzük el bennük a gabonát is.
- A “Kis gödör”: mélysége 55 cm, átmérője 80 cm. Belsejét kiégettük. Beletettük az elkészült vatyai nagy
hombár-rekonstrukciót, azzal a szándékkal, hogy ott égjen ki, és az égés így fertőtlenítse a gödröt is (a hombár
mérete miatt ugyanis nem fért be egyik működő kerámiaégető kemencébe sem). Tűzgyújtás 13 órakor történt, a
tűz ¾ 14-ig égett. A hombár darabokra szétesett, mert nem egyenletesen érte a hő, és ez felületi feszültséget
okozott, de a gödör pompásan kiégett. Az edényt elő kellett volna melegíteni, és a tüzet több helyen
meggyújtani, hogy egyenletes legyen az égés. Így a hombárban való gabonatárolás meghiúsult.
- A “Nagy gödör”: átmérője 1,5 m, mélysége 80 cm. Belsejét agyaggal kitapasztottuk, majd egy hétig szárítottuk.
Végül az összes learatott, ki nem csépelt, valamint a kicsépelt, esetleg meg is őrölt gabonát elraktároztuk a két
gödörben (éppen belefért). A “Kis gödörben” helyeztük el a három Vatya-fazekat gabonával töltve, valamint
főleg csépelt állapotban levő, kalászos gabonát, kévébe rendezve. A “Nagy gödörben” helyeztük el a vatyai
szűrő-edényeket gabonával töltve, némi kalászos és csépelt gabonát, és többségében száras állapotú, csépeletlen
kévéket szabadon. Mindkét gödör tetejét gallyakkal és náddal sűrűn lefedve agyaggal letapasztottuk dugószerűen,
hogy ne férjen hozzá rágcsáló.
A gabonatároló gödrök kibontása 2000 nyarán:
- A „Kisgödör”: felülnézete ép, de erősen benyomódott, megsüllyedt. A gödörben levő lágy szalmarészek
elrothadtak, a 3 edény épen került elő, de a bennük elhelyezett gabonaszemek és a szabadon hagyott szárak is
teljesen megrothadtak a bekerült nedvesség miatt. Féreglárvák is kerültek elő.
- A „Nagy gödör”: valami benyomta ugyan a tetejét, de megállapítható volt, hogy ez is sokat ülepedett magától
is. A tetejére tapasztott agyag elmorzsolódott, bepergett a gabona közé, foltokban maradt meg, az ágak eltörtek –
ennek a külső behatás lehetett az oka, de magától a süllyedéstől is történhetett. A gödöroldal és az alj
agyagtapasztása ép maradt, a 3 edény közül az egyik (a fekete fazék) teljesen darabokra mállott (rosszul volt
kiégetve), az edényben levő csépelt gabona feketére rothadt és a szemek eltűntek belőle. Egy kisebb része
kicsírázott. A szőke, kalászban maradt tönkebúza egy része ép maradt a szabadon hagyott gabonában. Itt is
voltak féreglárvák.
Levonható tapasztalatok:
- A legnagyobb gond a tárolás során a nedvesség beszivárgása volt, emiatt rothadt el a
gabona. Sajnos, ezt a tényezőt nem sikerült kiiktatni a gödrök agyaggal való letapasztásával
és ágakkal való lefedésével, mint azt gondoltuk. A jövőben ügyelni kell arra, hogy minél
szűkebb legyen a gödör szája, így kisebb lesz a nedvességtől elzárandó nyílás nagysága is. A
gödröt nem ásni kell, hanem vájni (szarvakkal – ld. in situ megfigyelés Bölcske-Vörösgyíren).
Itt válik érthetővé a méhkas alakú gödrök (szűk száj, befelé és lefelé való tágulás)
alkalmazásának előnye.
- A gödrök lezárása: előre elkészített, a gödrök szájátmérőjére passzoló kiégetett agyag
dugóval. Előfordulásuk régészeti anyagban megtalálható: a tell-településeken különböző
geometriai formájú kiégetett agyaglapok ezek, amiket neveznek asztallapoknak,
kemencenyílás-dugóknak, de in situ rendeltetésükben még nem sikerült feltárni egyet sem.
Elképzelhető ilyen jellegű felhasználásuk is. Egy másik módszer utólag kiégetni a rárakott
tűzzel a gödör agyaggal letapasztott száját. Lényeg, hogy az agyagot valamiképpen vízállóvá
kell tenni, ami csak a kiégetéssel megy. Elképzelhető az is, hogy a gödör fölé sátortetőt
készítünk, mely védi a természeti hatásoktól. Sajnos, régészetileg még nem sikerült őskori
anyagban olyan jelenséget megfogni, hogy egy kifejezetten gabonatárolásra szolgáló gödör
két ellentétes oldalán cölöplyukak helyezkednek el, melyek egyértelmű nyomai lennének ezen
alkalmazásnak. (PLEINEROVÁ 1994)
Festékfelhasználás, szövés
Festékfelhasználás konkrét bizonyítékai a kora- és középső bronzkorban: vert
agyagfalú, belső oldalukon tapasztott és meszelt házak nagyobb sarokrészletei kerültek elő a
98

kora- és középső bronzkori tellekről Baracs-Földváron (nagyrévi réteg, a IX A és B szintben
cölöpsorral egybeépítve, a XI. és XII. szintben cölöpsor nélkül); Tószeg-Laposhalom 1974. évi ásatásán
(XIII-XIV. szintben cölöpökkel kombinálva, lejjebb a XVI-XXI. szintben vékonyabb vagy vastagabb,
cölöpkiséret nélküli falakkal és közfalakkal); Alpár-Várdombon (vatyai kultúra, 5. réteg, patics és kemence
vagy katlantöredék); Pákozd-Váron (vatyai kultúra, félkör alakú sárga folt, egyik szélén tűzhely
agyaggúlákkal, ágbenyomásos tapaszokkal, az egyik tapasz sima felülete meszelt); Kakucs-Balladombon a
G-1 gödörből 2 db fehér mészréteggel bevont tapasztásdarab (késő-vatya), a 4. szintből
vörösre égett tapasztástöredékek, sima oldallapjukon fehér mészréteggel – korai vatya kultúra.
(BÓNA 1977 ápr. 27; BÓNA-NOVÁKI 1982; MAROSI 1930; KULCSÁR 1996)
Dunaföldvár-Kálvárián a IV. szelvény, 2 padlószint, I. bronzkori szinten a kora
bronzkori nagyrévi ház padlójából csak kis összefüggő részletek maradtak meg, nagy részét
elvitték a későbbi beásások. A padlóra zuhant tapasztásdarabok egy részén meszeléshez
hasonló vékony rétegződést és vörös színű vonalas festés nyomait lehetett látni. Az 5.
padlószint, IV. bronzkori szinten a IV. szintet lezáró vastag, égett, paticsos omladék alatt egy
ház 3-5 cm vastag hamuval fedett, letaposott, átégett padlóján bekarcolt díszű, mészbetétes,
bordadíszes tálak töredékei voltak, és néhány vörös vonalakkal festett faldarab. (SZABÓ 1992,
43, 48.) Mindössze ezek a közvetett adatok utalnak a festék bronzkori felhasználására.
Kapcsolatba hozható a festékanyagok (ásványi és növényi alapú festékek is)
felhasználásával a szerves anyagok festése. Konkrét szervesanyag (textil, bőr, fa, stb), avagy
ezekre utaló ábrázolás, és egyéb régészetileg bizonyítható jelenség a kora- és középső
bronzkor időszakából alig ismert.
Textilmaradványt említenek Tószeg-Laposhalomról, 230 textil-lenyomatos edényeket
Tószegről, 231 Bölcske-Vörösgyírról, 232 Szigetszentmiklósról, 233 Kunpeszérről, Dunaharasztiból,
234 a nyírségi és a hatvani kultúrában több lelőhelyről is. 235 Piramis vagy gúla alakú
agyag-nehezékeket (függőleges, láncnehezékes szövőszékhez) Pákozd, 236 Bölcske,
Százhalombatta, Dunaföldvár, 237 Kakucs, Gomba, 238 Sióagárd-Gencs, 239 Gerjen-
Váradpuszta, 240 Tószeg-Laposhalom 241 és Alpár-Várdomb 242 bronzkori rétegeiből.
Néhány kultikusnak tartott edényen megjelenő mintázatban szöveteket, 243 esetenként
szövés jelenetét 244 (Ld. 14, 15. T.) vagy magát a szövőszéket 245 látjuk. Az ábrázolt szövőszék
típusa két tartógerendás, függőlegesen álló szövőszék (ún. Two-beam loom). A nehezékleletek
elterjedése alapján arra gondolunk, hogy a Dunától keletre esetleg a nehezéket nem
230 BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, gyapjúmaradvány – Abb. 40/1, textilmaradvány - VII. T/2.
231 EMBER 1952, XXXX-XLI. T.
232 POROSZLAI 1992, XXIII. T/5, nagyrévi kultúra, szigetszentmiklósi-ökörhalmi típus.
233 KALICZ-SCHREIBER 1995
234 VICZE 1986, 22.
235 KALICZ 1968, 76, 154-155.
236 MAROSI 1930, vatyai kultúra.
237 SZABÓ 1992, 47, nagyrévi kultúra.
238 KUBINYI 1861, vatyai vagy hatvani kultúra.
239 SZABÓ 1992, 70, 71, 73, nagyrévi kultúra.
240 SZABÓ 1992, 76, somogyvári kultúra.
241 BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, méretük miatt inkább tűzikutyának tarthatók.
242 BÓNA-NOVÁKI 1982, LII. T/5, 9, 10, 11.
243 Pl. Dunaújváros-Dunadűlő, vatyai kultúra, Kat. No. 50, 51, Kulcs-Császártanya, vatyai kultúra, Kat. No. 52,
Nagyrév-Zsidóhalom, nagyrévi kultúra, Kat. No. 385 – fig. 50, Tószeg-Laposhalom, nagyrévi kultúra, Kat. No.
390. – LE BEL AGE...1994, Nagyrév – sírból, Szolnok, Damjanich Múzeum – SCHREIBER 1984, 7. kép/2,
HORVÁTH-MARTON 2002, Fig. 2.
244 Nagyrév-Zsidóhalom, nagyrévi kultúra, csontvázas sír mellett került elő, Kat. No. 386. – fig. 42. – LE BEL
AGE...1994., Nagyrév, sírból – SCHREIBER 1984, 8, 7. kép/2, Dunaújváros (nagyrévi kultúra Szórvány,
Székesfehérvári Múzeum) – SCHREIBER 10 kép/1.a, b. A szövés jelentének egyszerűsített ábrázolása feltűnően
hasonló egy babilóniai pecsétnyomón (Kr.e. 3000 körüli) látható szövés-ábrázolásra – AMIET 1961.
245 Rákószifalva-Kastélydomb, nagyrévi kultúra, Kat. No. 391. – fig. 47. – LE BEL AGE...1994.
99

igénylő vízszintes szövőszékek, az edényábrázolásokból kiindulva pedig elsősorban a
függőleges, két keresztgerendás szövőszékek voltak használatban, 246 míg a Duna vonalától a
függőleges, láncnehezékes szövőszéktípusok, amelyekhez a különböző, főleg gúla alakú
agyagnehezék-leletek tartoztak. A két függőlegesen álló szövőszéktípus közti különbség a
szövés irányában van: a láncnehezékes szövőszéken a szövés iránya fenntről-lefelé tart, a
keresztgerendáson ellenkezőleg: lentről felfelé halad.
Meglepően kevés in situ megfigyelés kapcsolódik a szövőszékekhez. 247 Milyen
jelenséget, jelenségeket kell találnunk ahhoz, hogy szövőszék helyét feltételezhessük Nem
elég több darab, akár egy kupacba hullott nehezéket találni, ezek ugyanis készülhettek a
szövőszéktől távol, és felhasználásra, kidobásra kerülhettek a szövőszéktől függetlenül is. A
szövőszékek három nagyobb típusát valószínűsíthetjük a bronzkor vizsgált időszakában,
melyek a vízszintes, ún. ground-loom, a függőleges, láncnehezékes, ún. warp-weighetd loom,
és a függőleges, két keresztgerendás, ún. two beam loom. Elképzelhető, hogy már ebben a
korban bizonyos típusú szövőszékeket bizonyos típusú nyersanyagokhoz használnak, ilyen
jellegű adatokkal későbbi korokból rendelkezünk. Szerencsés esetben a láncnehezékes típus
jelenlétére utalhatnak a nehezékek, melyeket a felvetett fonalak végére kötöttek. A
szövőszékek nehezékei azok a leletek, amelyek tetején karcolásszerű, eltérő jelzéseket
találunk, ezek a fonalfelvetés rendszerét segítették elő. A függőlegesen álló szövőszékeket
jelölheti két egymással egy vonalban fekvő, viszonylag nem nagy távolságban előkerült
cölöplyuk, különösen, ha közelükben, közöttük nehezékek, csont fésűk, vetélőtűk,
orsógomok, szálmaradványok kerülnek elő, előttük sekélyebb-mélyebb munkagödör
(ülőgödör). A földre fektetett szövőszék maradványai a szövőkeret nagyságától függően
annak szélét végigkísérő kisebb karók (peckek) helyei, végében ülőgödörrel. Sajnos a vizsgált
időszakból eddig még nem ismerünk szövéshez köthető régészeti jelenséget.
Szintén kevés nyomát találjuk a szövés-fonás mestereinek a sírok mellékleteiben. 248
Igen szegényesek az adataink arra vonatkozólag, hogy a szövött textilt hogyan
használták fel, milyen viselet jellemezte az őskori embert. Az „Ötzi” ember (3300 B.C.)
öltözéke bőrcipőből, lábszárvédőből, ágyékkötőből, kabátból, köpenyből és sapkából állt,
amelyeket szarvas, medve, hegyikecske és szarvasmarhabőrből és prémből, valamint szövött
fűből készítettek. 249 Az Eshøj-i (Borum, Dánia) halomsírban fekvő nő zárt blúzt és rakott
szoknyát viselt, amely gyapjúból készült, az Egtved-i lány pedig gyapjúból készült blúzt és
rövid szoknyát. A Trindhøj-i férfi öves kötényt, kabátot és sapkát viselt. 250
Szintén kapcsolatba hozhatók a festés műveletével a pecsétlők. A kora- és középső
bronzkor időszakában nem túl jellemzőek, főleg a hatvani kultúra területéről ismerünk
néhányat. 251 Talán a vatyai kultúra hagyatéka egy agyagpecsétlő Bia-Öreghegyről (terepbejárás,
szentendrei múzeum, 72.5.77.). Az „Ötzi” ember testén vonalas tetoválásokat találtak testének több
táján (a sakán, lábikráján, ágyékán). Felmerült, hogy ezek egy kezdetleges akupunktúrás
kezelés maradványai lehetnek. (LEITNER 2000) A különböző célokból (vallási, társadalmi
hovatartozás, díszítés, rítusok) alkalmazott testfestés, tetoválás az őskori emberek életében
elterjedt, sőt, talán általános lehetett.
246 Ezen a területen kevés a szövőszéknehezéknek vélhető lelet is a közlések alapján (ami nem biztos, hogy a
valósághoz hű képet takar).
247 Egy Barca-i házrekonstrukció kapcsán említik, hogy a belső térben található cölöplyukak a berendezés részét
alkották, köztük talán álló szövőszék is lehetett. VARGHA 1955, 53.
248 Közép-Európából Hrdlovka 1245. objektum – szövő szimbolikus sírja, Csehország. BÁTORA 2002, 215-217.
249 LEITNER 2000.
250 A dániai temetkezések keltezése 1400 B.C. SCHUMACHER-MATTHÄUS 2000, fig. 1.
251 Ároktő-Dongóhalom, Vatta, Tiszafüred-Ásotthalom, Vencsellő, Kemence, KALICZ 1968, 159-160, 70 T/2-4,
65/6, 103/3, 4, 8, 116/5-12, 113/10.
100

A fejezethez közölt képek jegyzéke
1. Tábla:
1. Feltételezett sarlófoglalat, inkább bőrkaparó Zengővárkonyból, lengyeli kultúra, késői neolitikum, Antoni J.
rajza, M=1:1
2. Csont sarlófoglalat () Aszódról, lengyeli kultúra, késői neolitikum, KALICZ 1985, 82. kép/8. kép után
3. Agancs sarlófoglalat Füzesabony-Gubakútról, AVK, középső neolitikum, DOMBORÓCZKI 1997, 11. kép
után
4. Hódmezővásárhely-Bodzáspart, állati állkapocstöredék, sarlófoglalat, BANNER 1956, Abb. 16. után
2. Tábla:
1. Szegvár-tűzkövei sarlós isten, tiszai kultúra, késői neolitikum
2. Zalaszentmihály, réz sarlókard, CSALOG 1959, 1/1. után
3. Tábla:
A Szelevény-vadasi kultikus edény, hunyadihalmi csoport, középső rézkor vége, REZI 2001, 2. tábla után
4. Tábla:
1-2. A Szelevény-vadasi kultikus edény, hunyadihalmi csoport, középső rézkor vége, REZI 2001, 1. tábla után
3. Vučedol, kultikus edény aljának töredéke, vučedoli kultúra, VUČEDOL...1988, 79. után
5. Tábla:
1. Erdély területén használatban levő kezdetleges faekék, KÓS 1980, 74. ábra után
2. Csúszka Nógrád megyéből, KÓS 1980, 25. kép után
3. Erdélyben használatban levő sóőrlő kövek, KÓS 1980, 80, kép után
6. Tábla:
1. Érdesítőkő a Miháldy-gyűjteményből, őskor, 55.1022.
2. Érdesítőkő Bölcske-Vörösgyírról, 80.600.78., nagyrévi kultúra, ökörhalmi fázis
3. Marokkő Kakucs-Balladombról, budai szarukő
7. Tábla:
1. Nyelvszerű, nagy méretű őrlőlap Nagykőrös-Földvárról, 64.14.
2. Mozsarak Tordosról, neolitikum, ROSKA 1941, LX. T. után
3. Kisméretű, tenyérbe fogható őrlőkő-csiszolókő, Bölcske-Vörösgyír, 80.545.156. nagyrévi kultúra,
szigetszentmiklósi fázis, 12. réteg
8. Tábla:
1. Szanda-Betonút, felkapó végű őrlőkő, szakálháti kultúra
2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.2.126. peremes őrlőkő piros festéknyomokkal
3. Kaposvár-61-es elkerülő-út, peremes őrlőkő piros festéknyomokkal, mészbetétes edények népe
9. Tábla:
1. Kakucs-Balladomb, félgömb alakú őrlőkő kb. fél töredéke piros festéknyomokkal, 92.IX.11, A/3-5/4-5
2. Budapest, Mező I. u. 59.3.350. vörös festéknyomos, kisméretű félgömb alakú őrlőkő kb. fél töredéke
3. Bölcske-Vörösgyír, 80.597.179. félgömb alakú őrlőkő töredéke vörös festéknyomokkal, nagyrévi kultúra,
kulcsi fázis
10. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, 80.597.176. kézimalom töredéke, nagyrévi kultúra, kulcsi fázis, hátlap
2. Bölcske-Vörösgyír, 80.597.176. kézimalom töredéke, nagyrévi kultúra, kulcsi fázis, előlap
3. Nagykőrös-Földvár, 90.54.17. malomkő töredéke piros festéknyomokkal és égett folttal
11. Tábla:
1. Solymár-Mátyásdomb, félgömb alakú őrlőkő kb. 2/3-a, őrlőfelületén kormos folttal
2. Alpár-Várdomb, kisméretű, félgömb alakú, őrlőfelületén rácementálódott anyaggal, kormos sávval
3. Bölcske-Vörösgyír, 80.548.163. őrlőkőből kitört félhold alakú töredéke, másodlagosan festékporító, nagyrévi
kultúra, szigetszentmiklósi fázis
12. Tábla:
1. Alpár-Várdomb, kis méretű félgömb alakú őrlőkő, sarkán frekventált csiszolófelülettel
2. Bölcske-Vörösgyír, 80.516.191. őrlőlap, egyik sarkán frekventált csiszolóhely, vatyai kultúra
3. Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.1.309. kisméretű, félgömb alakú őrlőkő csiszolt oldalfelületekkel, alján piros
festéknyomokkal
13. Tábla:
1. Gomba-Várhegy, félgömb alakú őrlőkő töredéke, szélein rácementálódott anyaggal, domború őrlőfelülettel, 1.
edénydepó, Kulcsár G. - Bolega E. ásatása
2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, 53.1.250. félgömb alakú őrlőkő, ferde fekvésű domború őrlőfelülettel
3. Bölcske-Vörösgyír, a partfal szakadásban vörös okkerföld, 1999-ben készült felvétel
14. Tábla:
1. a-b. Nagyrév-Zsidóhalom, edény és kiterített rajza SCHREIBER 1984, 7. kép 1 a-b után
101

2. Nagyrév-Zsidóhalom, edény SCHREIBER 1984, 7. kép 2. után
15. Tábla:
Dunaújváros, edény és kiterített rajza SCHREIBER 1984, 10. kép után
16. Tábla:
1. A Nagy gödör kibontása 2000 nyarán
2. Közelkép a vatyai edényrekonstrukciókról és a bennük tárolt gabonáról a nagy gödörből, 2000 nyarán
3. Pelyvás tönkölybúza őrlése famozsárban, és az eredménye
4. Bölcske-Vörösgyírról származó vörös okkerföld őrlése őrlőkövön kő mozsártörővel
102

V. Fejezet: Borostyánleletek a vatyai kultúra lelőhelyein
Az alábbi fejezetben a vatyai kultúra településeiről előkerült borostyánleleteket
gyűjtöttem össze, és a rajtuk végzett természettudományos vizsgálatokat ismertetem. A
borostyán drágakő-minőségű ékszer-nyersanyagként van jelen a vizsgált korszakban, és mint
ilyen, a doktori disszertáció témájához tartozik. Az import vagy helyi eredetű nyersanyagot
csiszolással, átfúrással munkálták ékszerré, ritka esetekben felületét véséssel díszítették. Ez
indokolja a borostyánok csiszolt megmunkálással kialakított leletekként való tárgyalását.
A témakör érdekessége, viszonylagos kutatási érintetlensége, és a borostyánelőfordulás
e korszakban való meglehetős ritkasága miatt egy a középső bronzkorra kiterjedő
gyűjtést végeztem Magyarország területén, kisebb-nagyobb kitekintéssel a feltételesen
kapcsolódó korábbi és későbbi korok, távolabbi területek, valamint a kőzet
természettudományos vizsgálati módszerei felé. A borostyán bármilyen formájú jelenléte a
középső bronzkor régészeti leletanyagában nagyon jelentős presztizs-értéket képvisel.
A főbb borostyán-előfordulások és anyagjellemzőik
A borostyán szó a német Bernstein elmagyarosodott alakja, az alnémet bernen, börnen
(= égni) igéből, "égő kő" értelemből származik. Az ókori görögök elektronnak nevezték,
abból a tulajdonságából, hogy dörzsölésre sztatikus elektromos töltést kap. A rómaiak
succinitnak hívták, a sucus (= nedv) szóból. Az angol neve amber, a francia ambre (= ámbra)
szóból, ez az elnevezés az égésekor keletkező, tömjénhez hasonló kellemes illatra utal.
Kémiai összetételére nézve a borostyán szerves anyag, a ma már kihalt pinus
succinifera (= gyantatermő fenyő) megkövesedett (fosszilis) gyantája. Vegyileg a dia-bietinolsav
poliésztere (C 10 H 16 O), mely tartalmaz még egy kevés hidrogén-szulfidot (H 2 S) is.
150 C o -on lágyul, 250 - 300 C o -on megolvad, és kormos lánggal, tömjénillatot árasztva ég.
Keménysége 2 - 2,5 a Mohs-féle skálán. Szívós anyag, törése kagylós, sűrűsége 1,05 - 1,09,
leggyakrabban 1,08 g/cm 3 . Fénytörése kicsi (n = 1,54), amorf szerkezetű anyag, ezért izotróp,
de anomál kettős törést mutathat. Fluoreszcenciája hosszú UV fényen kékesfehér, rövid UV-n
sárgás-zöld színű. Színe a világos sárgától a barnáig terjedhet. Zárványai főleg apró
hólyagocskák, amelyekben víz és terpentintartalmú olaj található, néha piritkristályok is
előfordulnak. 252 Igen fontosak vizsgálati és azonosítási szempontból a mai kereskedelmi
forgalomban a kövek értékét növelő zárványok, az állati és növényi maradványok. A finom
buborékok viszont gyakran zavarják a borostyán átlátszóságát, ezért (repce)-olajban szokták
kifőzni, hogy ezeket eltávolítsák. (OBERFRANK-RÉKAI 1993, 187-188.)
Legfontosabb európai borostyán-lelőhelyek
A legismertebb borostyán-lelőhely Lengyelországban a Keleti tenger partvidéke, kb.
300 km 2 -nyi területen. A Keleti-tengeri borostyánokkal együtt találják az ún. gedanitot, mely
igen szívós, szép bor-sárga, majdnem átlátszatlan borostyánfajta. További ritka változata a
glessit, barnássárga színű, az éleknél áttetsző, egyébként teljesen átlátszatlan fajta.
(OBERFRANK-RÉKAI 1993, 187. – ld. 6. T/3-4.)
Szicíliában találják a szimetit nevű borostyánváltozatot (a lelőhelyéről, a Simeto
folyóról elnevezve, Cataniától délre), valamint a Pó folyó völgyében további
borostyánféléket. Az előbbi színe vörösessárga, vörösbarna. (OBERFRANK-RÉKAI 1993, 188;
BECK-HARTNETT 1993)
Románia területén többféle fosszilis maradvány (borostyán) ismert.
252 A folyadékzárványok vizsgálata, melyet eddig még nem tanulmányoztak, a továbbiakban egy új kiindulási
pontként és viszgálati módszerként szolgálhat. A zárványok összetétele utalhat a keletkezés körülményeire, és
anyag- valamint lelőhely-specifikus is lehet.
103

- Schraufit-nek nevezik a vörös változatot, melyet 1875-ben írt le Schrockinger Vama
környékéről (Suceaca kerület)
- Romanit-nak nevezik a vörös-barnától a feketéig terjedő változatot Buzău-Colţi
környékéről, melyet Helm írt le 1891-ben.
- Almaschit-nak nevezik a fekete variánst, melyet Murgoci írt le 1903-ban Piatra Neamtból.
- Telegdit-nek nevezik a Săscioriból (Alba kerület) ismert változatot, melyet Zechmeister és
Vrabely írt le 1927-ben.
- Muntenit-nek az eocén üledékben található borostyánt nevezik Olanestiből, mely sárgásbarna
színű, Istrati és Mihailescu írta le 1923-ban. (VALACZKAI-GHIURRCA 1997)
Románia területéről mintegy négyszáz előfordulását ismerik a fosszilis maraványoknak a
keleti Kárpátok paleogén övezetéből, Bucovinával kezdve északra, majd dél felé, valamint
délen a Lalomita völgyben. Néhány előfordulás ismert kréta üledékből is (Curechiu,
Hunedoara körzetből és Sasciori), eocén üledékből (Baile Olanesti) és miocén üledékből
Észak-Moldovában.
A fő előfordulásuk az oligocén rétegekben található, a keleti Kárpátok övezetében. A
legmagasabb koncentrációban az alsó Kliwa homokkőben található, mely szélesen elterjedt a
keleti-kárpáti hegyi régióban (Vrancea és Buzău hegység). Az eocén és oligocén rétegek itt
erős tektonikus mozgásokat szenvedtek, a homokkőrétegek megsüllyedtek, és át is bukhattak.
A Kliwa homokkő vastagsága meghaladja a 300-500 métert. A borostyán-maradványok
rétege az alsó Kliwa homokkő alsó és középső részében van, vastagsága 0,2 - 1,4 méter között
változik. A réteg szürkés-fekete, ásvány- és kőzettörmelékeket tartalmazó márványból áll, és
mindig tartalmaz közbeékelt, bituminos palásodott kőszenet (2 - 5 cm) valamint lignitet (1 – 2
cm). Ezek jelzik a borostyánfészkeket. A borostyánréteg fosszilis maradványai között
halcsontvázat, fogat, csigolyát, pikkelyt találhatunk még. A rögök nagysága változó: néhány
miliméterestől a 10 cm-ig terjedhet. A legnagyobb darab 3 kg-os, melyre a helybeliek neogén
rétegekben, nagy eső után találtak rá. A fészkekre kisebb szelvényekben vagy gödrökben
ásnak rá a borostyán-keresők.
A Romániában található borostyánváltozatok (összefoglaló néven: rumanit) általában
sötétebbek a balti változatnál, a vörös-sötétbarna szín a domináns. Nagyon kevés succinitsavat
tartalmaznak, és gazdagabb a széntartalmuk a balti borostyánnál. Keménységük 2,5 – 3
a Mohs-féle skálán, sűrűségük 1,03 - 1,12 g/cm 3 között változik, fénytörésük 1,4377. Az
olvadáspontjuk magasabb a balti brostyánnál (300 - 350 C o ). Előfordul átlátszó-áttetsző
változatuk is: ezek fluoreszkálnak, általában fehér, sárga, mézsárga, narancs, vörös, barna és
zöld színűek, melyeknek széle feketére színeződik. A belső szerkezetük is eltér a balti
változatoktól. A keletkezésük során elszenvedett nyomás és hőmérséklet hatására részben
csökkent az illóolajtartalmuk, és megnövekedett az orientált mikro-repedések száma. Emiatt a
fénytörés és irizáció következtében a szivárvány minden színében pompáznak. A fosszilis
növény- és állatmaradványokban való szegénységük a későbbi tektonikus hatások
következménye, másrészt viszont az adott paleovegetáció is befolyásolta. A fosszilis
állatmaradványok között pillangószárnyat, pókot, termeszt és hangyát, moszkitót, zuzmót és
tűleveleket mutattak ki. Vékonycsiszolatban vizsgálva a borostyángyanta a Sequioxylon
gypsaceum (Goeppert) Greggus nevű fa-fajból keletkezett ezen a területen.
Romániában a borostyánváltozatokat chihlimbar-nak nevezik, a borostyán török
eredetű “Keliber” névből. (VALACZKAI-GHIURCA 1997; GHIURCA 1996)
A borostyánra nagyon hasonlít a vele könnyen összetéveszthető kopál. Ez is
természetes eredetű, de csak részben fosszilis gyanta, színe a barnától a sárgáig terjed.
Anyagjellemzői nagyon közel állnak a borostyánhoz, ezért elkülönítésüket különféle
módszerekkel, pl. – legegyszerűbben - az ún. éterpróbával végzik. Ha a kövek felületére étert
cseppentenek, a kopálé mattá válik, míg a borostyáné nem.
104

Kopál Ajka környékén (ajkait) 253 drágakő minőségben, felszínen gyűjtve, és a
mélyebben fekvő széntelepekben található. Anyagjellemzői: Az ajkai felsőkréta széntelepek
tengerpart-közeli, édesvízi síkláp-erdő faanyagából keletkeztek, főképpen haraszt- és
fenyőfélékből. Ez utóbbiak gyantájából származik az ajkai kőszénben apró pontocskák,
ritkábban dió és tyúktojás nagyságú betelepülések alakjában előforduló fosszilis gyantáknak
ajkait nevű változata. Az ajkai három kőszéntelep közül különösen a középső gazdag
ajkaitban, de előfordulnak gumói a fekütelepben is (ezekben gyakoriak a rovarmaradványok).
Az ajkait kagylós törésű, színe világos méz - vagy aranysárga és sötét vörhenyesbarna között
a legkülönbözőbb árnyalatokat mutatja. Porítva majdnem fehér színű. Rendkívül rideg,
fajsúlya 1,05 - 1,06 g/cm 3 , keménysége 2,5 a Mohs-féle skálán. Fénytörése: n=1,5412.
Vékonycsiszolatban gyenge kettőstörés észlelhető. A sötétebb példányoknak magasabb az
oxigén-tartalma. Több kén található benne, mint a borostyánkőben, de kevesebb, mint pl. a
trinkeritben, tasmanitban. 254 (ZECHMEISTER 1926; VASI-KOZMA 1996) (Ld. 6. T/2.)
A gyantaváltozatok (és így azok geológiai lelőhelye) egymástól megkülönböztethetőek
makroszkópikus és fizikai jellegzetességeik alapján: más-más a színük, keménységük,
törésmutatójuk, sűrűségük, mint azt a fenti részletezés is elárulta. Ezen mérések elvégzése
azonban igen körülményes, problémás a régészeti leletekként előkerülő borostyán-drágakövek
esetében. (9. T./2: Európai geológiai borostyánlelőhelyek)
Borostyánváltozatok régészeti korokban
A balti borostyán fontosabb természeti előfordulásai a kelet-balti tengersávra, és ÉNy-
Jutland partjaira koncentrálódnak. A neolitikum alatt (tölcséres szájú edények népe) Dániában
igen nagy mennyiségben kerültek elő deponált borostyánleletek, a bronzkortól azonban ezek
száma erősen csökken. A borostyán-elterjedés a régészeti korokban hullámokat mutat: az első
hullám a korai neolitikum időszaka, ebben a korban csak a Baltikum területére korlátozódik.
A második hullám a középső-késő neolitikum időszaka, amikor elterjedése É-Franciaország
és Ny-Csehszlovákia határáig húzódik. A harmadik hullám a középső bronzkorra tehető,
amikor az elterjedési határ D-Franciaország, É-Jugoszlávia és Mükéné területéig ér el.
Vizsgálataink egyik fő sarokpontja felderíteni, hogy milyen kapcsolat van a borostyáncirkuláció
(kereskedelem) és a deponáció között. Mint említettem, a dán bronzkor
időszakában a borostyán helyi raktározása erősen lecsökken, ami azt bizonyítja, hogy a
termék maradéktalanul kereskedelmi forgalomba kerül. Vitathatatlan, hogy Dánia fő
kereskedelmi cikkei között a jó minőségű kőzetek mellett a borostyán válik az európai
civilizációk számára fő fontosságúvá. A dániai bronzkor régészeti leleteit vizsgálva a
deponáció szokása kizárólag a fémhez kötődik. Evidens, hogy a helyi kereskedelmi értékként
forgalomba kerülő borostyán forgalmi csereértékét a távolról beszerzett fém (arany, bronz)
teszi ki. Ez még nyilvánvalóbbá válik, ha a DK-Skandináviában előkerült fémmunkák
tipológiai párhuzamait vizsgáljuk, amelyek egyértelműen azok felé a területek felé mutatnak,
ahol a balti borostyán, mint kereskedelmi végtermék felbukkan. Ezekben a társadalmakban
(pl. Mükéné) egyúttal a korszak legdinamikusabban fejlődő társadalmi hierarchia állapotát is
kimutathatjuk. Így a balti borostyánt, mint az irányított kereskedelem termékét egy belső-elit
társadalmi réteg csereajándékaként, vagy mint egy vállakozói cselekvés eredményét
határozhatjuk meg.
Más a helyzet Angliával, ahol a sziget keleti partvidékén a borostyán természeti
előfordulásban található. Ennek ellenére a természeti erőforrásoktól jóval messzebbre fekvő
kora bronzkori Wessex kultúrában egy szűk, lokális elit körére korlátozódik birtoklásuk (pl. a
Little Cressingham-i és a Rochford-i sírhalmokból nyakláncok formájában). Ezért úgy vélik –
253 OBERFRANK-RÉKAI 1993
254 ZECHMEISTER 1926 és KOCH 1985
105

hogy bár a borostyán helyi termékként is előfordulhatna – ennek ellenére a Wessex
kultúrában a borostyán irányított kereskedelemmel kerül be Skandináviából, és mint ilyen,
presztizzsé válik a helyi kulturális miliőben. (SHENNAN 1982)
Magyarország területén borostyán már a felső paleolitikumban előfordul: Pilismarót-
Pálrét 255 és Mogyorósbánya 256 gravetti lelőhelyekről ismerünk egy-egy darabot, melyeken
Földvári Mária végzett infravörös spektroszkópiai vizsgálatokat. Egyik lelet vizsgálata sem
tudta a balti eredetet bizonyítani. (FÖLDVÁRI 1985) Ebben az időszakban a balti tengersáv jég
alatt feküdt (Würm eljegesedés), így az eredetileg balti eredetű-keletkezésű borostyánt csak
több száz kilométerrel délebbre sodródott végmorénákból gyűjthették. Ez esetben tehát az
ajkai kopál, a rumenit és simetit borostyánváltozatok, illetve a Cseh-medencéig Európa sík
alföldi területein felhalmozódott, morénákból gyűjtött balti borostyánváltozat-előfordulásokra
gondolhatunk.
A borostyán következő - immáron nagyobb számú - megjelenése a középső
bronzkorra tehető: ez a Mozsolics Amália-féle Bronzkor III., a Bóna István-féle középső
bronzkor 1. időszaka. Egyik legkorábbi felbukkanása a szőregi temető, és egyúttal a legdélibb
előkerülési helye is Magyarország területén belül. (FOLTINY 1941)
Szlovákia területén – a magyarországi felbukkanáshoz hasonlóan - legkorábban az
aunjetitzi kultúra klasszikus fázisában jelenik meg borostyán, pl. Trenčín/Trencsény;
Trenčianska Biskupice/Igazpüspöki; Matúškovo/Taksony; Abrahám/Ábrahám; Jelšovce (DNy-
Szlovákia, 86. sír) lelőhelyeken, és az ún. Hurbanovo/Ógyalla típusú sírleletekben, 257 mint pl.
Nesvady/Naszvad (1, 13, 43, 55. sírokban – DUŠEK 1969). A nyugat-szlovákiai régióban a
aunjetitzi-magyarádi horizontban lendül fel számuk, pl. Černík/Csornok, Majcichov/Majtény
lelőhelyeken. K-Szlovákiában első ritka feltűnése az Otomani (füzesabonyi) kultúrában (pl.
Nižná Myšl’a/Alsómislye) van, majd a kultúra poszt-klasszikus/koszider fázisában már több
lelőhelyen, pl. Spišský Stvrtok/Csütörtökhely/Szepescsütörtök; Švábovce/Svábóc; és
kincsekben, pl. Nitriansky Hrádok/Kisvárad; Hodejov/Várgede I.; Barca/Bárca; Spissky
Štvrtok koszideri kincsleleteiben találkozunk borostyánnal. A bárcai leletben az egyik
borostyándarabon antropomorf ábrázolás látható, a Hodejov I. kincsben levő darabok
ceremoniális öltözék részei voltak (erre utal különleges, pl. lunula alakuk), a Nitriánsky
Hrádok-i leletben egy nagyméretű csüngőt alakítottak ki borostyánból. Néhány esetben
sírmellékletként is került elő borostyán. Az in situ megfigyelések szerint a fej körül kerültek
elő – ezekben az esetekben hajdekoráció részét képezhették. A régészeti leleteket balti
eredetűnek vélik, melyeket helyileg munkáltak meg. Délnyugat-Szlovákia termékeny
folyóvölgyeiben (Nyitra, Vág), Brnó és Zlín környékén, és Kelet-Szlovákiában (a Hernád és
Poprád völgyében), a Kassai medencében találjuk a három fő elterjedési körzetet. Az utóbbi
rész szervesen kapcsolódik a Felső-Tisza vidéki, magyar leletek elterjedéséhez, és ez az az
irányterület, ahol a kereskedelmi út közvetlenül lengyel-balti területek felé csatlakozik.
(MARKOVÁ 1994; BÁTORA 1995)
A szlovákiai leletek közül néhány különleges körülmények között előkerült leletet
részletesebben be kell mutatnunk. Nitriánsky Hrádok/Kisvárad 325. objekumból egy gömb
alakú borostyángyöngy került elő a magyarádi-aunjetitzi kultúrétegből, karpereccel, tűvel,
kerék alakú csüngővel, dróttöredékekkel, ember- és állatcsontokkal, csiszolókővel, agancs
nyílheggyel vagy árral, egyéb agancseszközökkel, kerámiával, tapasztástöredékekkel,
faszéndarabokkal, és egy kősztélével. Ugyanitt a CH/21 szektorban egy kincslelet látott
napvilágot, benne bronz tutulusokkal és spirálokkal, és egy kerek borostyán-csüngővel.
255 T. DOBOSI 1985
256 T. DOBOSI 1992
257 A szlovák régészetkutatásban Hurbanovo-típusnak nevezett emlékanyag az aunjetitzi kultúra legdélebbi
lelőhelyeit takarja, amelyek szorosabb (csere)-kapcsolatba kerültek a Tokod-csoporttal. BÁNDI 1963; KISS
2000, 17-18.
106

Csütörtökhelyen a kultuszhelynek nevezett feltárási területen két gyerekvázat, a 40.
objektumban 40 emberi áldozatot, állatcsontokat, borostyángyöngyöt, madárplasztikát, szív
alakú kőcsüngőt tártak fel (ottományi-füzesabonyi kultúra). A leleteket a koszideri fázisra
keltezik. (MARKOVÁ 1999)
Ausztria területén Franzhausen I. temetőjében az 595. sírban került elő egy kisebb és
egy nagyobb méretű lapos, középen átfúrt borostyáncsüngő (hasonló a Nitriánsky Hrádokihoz,
Unterwölbling kultúra, RBA2), arany karikákkal együtt. (NEUGEBAUER-MARESCH –
NEUGEBAUER 1988-89, Taf. 4/8-9.)
Románia területéről az első régészeti leleteket a késői neolitikumból ismerjük, majd a
középső, későbronzkorból, vaskorból. A Hallstatt korból a Cioclovina barlangból 1400
borostyángyöngy került elő. Dacia római meghódítása után a helyi borostyánt megmunkálták
a Buzău hegység területén.
A későneolitikum időszakából öt lelőhelyről közölnek borostyánt. 258 Eredetének,
geológiai származási helyének kérdése a régészeti kultúrákban való megjelenésétől kezdve
problémás.
Nagyon nehéz, és még nem véglegesen eldöntött kérdés, hogy helyi (román) avagy
balti eredetű borostyánváltozatokról van-e szó. A legközelebbi megjelenésük a középső
bronzkorra tehető, és mindössze két lelőhelyre korlátozódik: Sărata Monteoru és Cândeşti
lelőhelyekre. Érdekessége, hogy mindkét lelőhely azon a területen fekszik, ahol a borostyán
helyi, romániai előfordulása is megtalálható. Vizsgálatokkal nincs alátámasztva ugyan, de ezt
a megjelenést tartják az első helyi felhasználás példájának.
A következő régészeti korszakok alatt nő a borostyán előfordulása: a Hallstatt korban
négy lelőhelyről ismernek borostyán-előfordulást, ebből a Cioclovina-barlang lelete
önmagában több mint ezer gyöngyöt tesz ki. A La Tène korszakban Buneşti lelőhelyen egy
feldolgozó műhelyt sikerült feltárni, mely a Prut folyó melletti, addig még csak feltételezett
borostyánúton fekszik. Ez az út a Baltikum vidékéről a Prut avagy a Dnyeszter folyó mellett
húzódott volna Görögország felé. Létezésének valós bizonyítása igen nehéz, eddig még – a
fenti lelőhelyen kívül - nem került elő olyan konkrét kereskedelmi, vagy feldolgozó,
osztályozó, elosztó műhely, mint amilyeneket az ismert, Pannonia területén át vezető
borostyánútról ismerünk, igaz, már a római korból. A Buneşti mellett feltárt telep
borostyánfeldolgozó műhelye a vizsgálatok szerint balti borostyánokkal foglalkozott. A dákrómai
korszakban már 24 lelőhelyen fordult elő borostyán, ezek között Gîmbaş-on a
borostyán vizsgálatokkal is alátámasztva balti eredetű volt. (GHIURCA-VALACZKAI 1997)
Disszertációnk szempontjából azt kell vizsgálnunk, hogy a fenti részletek ismeretében
a magyarországi, középső bronzkorra keltezhető borostyánleletek milyen formában
jelenhetnek meg, és milyen értéket képviselhetnek a vizsgált helyi kultúrában. Úgy vélem,
hogy a borostyán a mi esetünkben (ha valóban balti eredetű borostyánváltozatokról van szó)
átmenő távolsági kereskedelem forgalmi csereértékeként jelenik meg. E távolsági
kereskedelem két végső pólusa Skandinávia és Mükéné. Ebben az esetben a hazai bronzkori
kultúrák afféle tranzitkereskedők szerepét játszhatták, a borostyánleletek csekély számát
tekintve azonban ebbe nem túl nagy sikerrel szólhattak bele, vagy másképp részesülhettek a
haszonból. Nem mutathatók ki sem reciprok-értékű cseretárgyak (kereskedelmi-forgalmi
ellenérték), sem az újraelosztás jelei, amelyek azt bizonyítanák, hogy hazai bronzkori
kultúráink tagjai között valós megrendelők volnának. A néhány e korszakba keltezhető lelet
előkerülési körülményei azt sugallják számunkra, hogy a társadalmi elit tulajdonát képező
presztizstárgyakról van ugyan szó, de a borostyánt alkalmanként ajándékképpen, hálából
kaphatták mindenféle ellenőrzött rendszer nélkül a helyi kereskedelmi útvonalat ellenőrző
vagy biztosító tevékenységükért. Szó sincs arról, hogy ez az elit hierarchiáját – többek között
– a borostyán-birtoklással fejezte volna ki, mint ahogy az Mükénében körvonalazódott.
258 Perteşti, Ariuşd, Ostrovul-Mare, Vărăşti-Boian, Cucuteni lelőhelyekről.
107

A vatyai kultúra borostyán-leletei
A vatyai kultúra területéről telepekről, kincsekből és temetkezési mellékletként
kerültek elő borostyánok. A kultúra hamvasztásos temetkezési módszere nem kedvezett a
borostyán fennmaradásának: szerves anyag lévén a sírmellékletek – ha voltak – nagy
valószínűséggel porrá égtek. Ritka kivétel az Újhartyán-Vatyapusztáról és Dunaújváros-
Dunadűlő 251. sírjából temetkezési mellékletként ránk maradt több gyöngy. (KADA 1909, 126,
128; BÓNA 1975, 56, T. 33/12-13.)
Az 1989-93-ig Százhalombatta-Földváron folyó feltárások során három darab
borostyángyöngy került elő, települési rétegből. Az ásatást végző Poroszlai Ildikó jóvoltából a
leleteket feldolgozásra - szakdolgozatom készítésekor - megkaptam. (HORVÁTH 1997, 1999b)
A leletek leírása:
Százhalombatta-Földvár, Százhalombatta, Matrica Múzeum
- II. szelvény, 1. gödör: barna-sötétbarna színű, töredékes, konzervált állapotban került hozzám, vatyai kultúra,
koszideri fázis. (1. minta)
- II. szelvény, 5. szintre bontása, -250 cm: fehér-szürke nádpadlón, barna-sötétbarna színű, töredékes, konzervált
állapotban került hozzám, nagyrévi kultúra. (2. minta) A minta a legkorábbi borostyánlelet a bronzkor
időszakából (korabronzkor III.).
- III. szelvény, 2. ház, 1. kemence bontása: sárga-világosbarna színű, töredékes, vatyai kultúra, koszideri fázis.
(3. minta)
További leletek vatyai lelőhelyekről:
Mende-Leányvár
- MNM, Ltsz.: 75.66.4., II. szelvény, gödör, 1966: borostyángyöngy, lapos, korong alakú, középen átfúrt, kissé
deformált, kopott, konzervált állapotban, 16x15x10 mm, Vatya-koszideri fázis.
Nagykőrös-Földvár
- Nagykőrös, Arany János Múzeum, Ltsz.: 90.39.7, I. árok, I. tűzhely, 1985, borostyántöredékek, vatyai III. fázis.
- Nagykőrös, Arany János Múzeum, Ltsz.: 90.3.3, I/a szelvény, 3. szint, 1984: borostyángyöngyök töredékei,
vatyai III. fázis.
Sajnos, mire a vizsgálatokra sor került, a gyöngyök már konzervált állapotban voltak.
Ez azt jelenti, hogy különböző vegyi anyaggal itatták át, hogy ne porladjanak teljesen szét.
Nyilvánvalóan ezek a kémiai beavatkozások elkerülhetetlenek voltak a gyöngyök erősen
töredékes állapota miatt, de bizonyos értelemben hátráltatták a további feldolgozásokat,
alkalmazásuk után néhány vizsgálati lehetőség elveszett. Emiatt lehetetlen volt pl. az
éterpróbát elvégezni, melyet a borostyán és a kopál megkülönböztetésére használnak. A
későbbiek során talán hasznosabb lenne a tudomány számára, ha azok a gyöngyök, melyek
igen rossz megtartásúak, nem kerülnének konzerválás alá, mert a természettudományos
vizsgálatok többségét por állapotban is el lehet végezni, konzervált állapotban viszont már
nem.
A vatyai teleprétegekből kikerült gyöngyök jelentősége hogy telepásatásból, rétegből
kerültek ki. Nemcsak a kronológiai helyzetük, de előkerülési helyzetük is ritka: Csongrád-
Felgyőről, 259 Mende-Leányvárról, 260 Pécska/Pecica IX. rétegéből, 261 és Füzesabony-
Öregdombról 262 került elő hasonló módon borostyánlelet. Telepen belül, kincsleletből
származnak a jászdózsai, 263 a bölcskei, 264 és a Dunaújváros-Kosziderpadlás I. 265 kincsekhez
tartozó borostyánok, további fémleletekkel együtt.
259 Vatyai telep, publikálatlan. SPRINCZ-BECK 1981.
260 KOVÁCS 1975.
261 ROSKA 1912, Szőreg-Perjámos kultúra II-III. réteg, 22 kép/2, SOROCEANU 1991, 94.
262 Bizonytalan adat, hivatkozása TOMPA 1934-35, a lelet a MNM Őskori gyűjteményében megtalálható (két
nagyobb töredékre szétesett gyöngy, mélyvörös, átlátszó, üvegtiszta, MNM RÖ 46.1948.68.
263 171 db gyöngy, jó része elveszett, a telep utolsó, XI. késő hatvani rétegéből, 39 arany hajkarikával, 4 db
türkiz színű csillag alakú fajanszgyönggyel, 1 arany lemezkoronggal, 1 aranygombbal, 1 bronz nyélhátas
baltával, 1 vésőbaltával, bronzspirállal, spiráldíszes bronz huzalgyűrűvel, átfúrt állatfogakkal - STANCZIK
1982; CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000, 163-164, Abb. 5.2.
108

Bár az eddig ismert borostyán-leletek száma csekély, ez a mennyiség nem tükrözi a
gyakoriság és előfordulás valós értékét. A tell-telepeken felhalmozódó vastag szerves
hulladékanyag saját bomlása jelentős mértékben hozzájárul a borostyángyöngyök
pusztulásához, és mivel csak igen apró töredékei maradnak egy pl. házpadlóra gurult,
ottfelejtett-elvesztett gyöngynek, ez igen könnyen elkerülheti a leggondosabb régész
figyelmét is. Ugyancsak nem kedvezett az előkerülésnek az ásónyomos ásatási-technika sem.
Más a helyzet, ha elásott kincslelet részeként, vagy sírmellékletként edénybe rejtenek
borostyánt, esetleg a halottra, a halott mellé helyezik: így sokkal több esélye van mind a
megmaradásukra, mind az előkerülésükre. A vatyai kultúra esetében szerencsétlenségünkre a
kultúra alkalmazott halotti rítusa szinte eleve kizárja a borostyán-fennmaradás lehetőségét.
A borostyán igen nagy értéknek számított, hiszen a korszak kiemelkedő gazdagságú,
aranyleletekkel kísért bronzkincseiben, tekintélyes emberek temetkezéseiben kerül elő
leggyakrabban. Bizonyos - igen jogos - vélemények szerint a borostyánt még a sírrablók sem
merték elvinni, mert annyira ritka "kincs" volt, hogy viselője és tulajdonosa feltűnt a
környezetének, 266 - így elmondható, hogy egy életre szóló, személyhez kötött tulajdont
képezett.
A borostyánköveken végzett természettudományos vizsgálatok
A régészeti leletekként előkerült borostyánok természettudományos vizsgálatát az
1960-as években dolgozták ki a Vassar College-ben (előnye, hogy – elvileg - konzervált
borostyánokra is alkalmazható). 267 A vizsgálat a borostyán szelektív abszorpciójára
(magyarul: válogatott színelnyelés) épült, melynek vizsgálati eszköze az infravörös
spektroszkóp. A különböző lelőhelyről származó borostyánok színképében bizonyos
hullámhosszúságú fényrezgéseknél elnyelési vonalak, sávok keletkeznek, melyek
jellegzetesek, és ezáltal megkülönböztethetővé válnak egymástól. Először a balti borostyán
jellegzetes színképei készültek el, 268 majd kidolgozták a szicíliai, 269 ázsiai eredetű
borostyánok 270 színképeit is.
Beck munkássága mellett egy másik, Mainz-ban dolgozó csoport is a borostyánazonosítás
problematikáján dolgozott. Ők elsősorban a különbőző lelőhelyről származó
változatok közötti különbségeket derítették fel, tömegspektroszkópiai vizsgálatokat
alkalmazva, erőtér-ionizációt használva. 271 A csoport fő képviselője, Rottländer véleménye
szerint az IR (infravörös spektroszkópia) nem használható többre, mint hogy demonstrálja a
mintapéldányokban a szukcinitsav jelenlétét, ami a borostyánban nem egy eredetileg benne
levő tartalom, hanem inkább oxidációs termék, melyet a mállás folyamata idéz elő. A
szukcinitsav-anhidrátot tartalmazó borostyán mutatja a balti borostyánra jellemző ún. “vállat”.
A balti borostyán viszont, ami nem tartalmaz elvileg szukcinitot, nem mutatja a balti “vállat”.
264 MOZSOLICS 1967, 131, T. 34/7-43. Wosinsky említ egy hihetően bronzkori erődítést, kettős patkó alakú
sánccal a Nagy – és Kislesvölgyben. WOSINSKY 1896, 236-7.
265 MOZSOLICS 1967, 134, T. 48/1-20.
266 RENFREW 1978, CSÁNYI 1984.
267 BECK et al. 1964. A viasz vagy lakkféleségekkel végzett konzerválási eljárásnál lehet még néhány
abszorpciót észlelni, melyeket ezen konzerváló anyagoknak lehet tulajdonítani, különösen akkor, ha ismerjük
azoknak az anyagoknak a természetét, - bár elég gyakran fordul elő, hogy teljesen azonosíthatatlanná teszik a
színképet.
268 BECK et al. 1965. A balti borostyán színképét széles, vízszintesen futó "váll" jellemzi a 8,0 és 8,5 mikron
között, és ezt egy határozott abszorpciós maximum követi a 8,7 mikronnál. Az előrehaladott oxidáció
(korrodálódás) azonban kihat a színképre, úgy, hogy a vízszintes váll irányát egy folyamatosan lejtő vonallá
változtatja.
269 BECK-HARTNETT 1993.
270 SAVKEVICH-SOKOLOVA 1993.
271 ROTTLÄNDER 1980-1981
109

A régészeti leletek vizsgálatánál tehát nemcsak a régészeti lelőhelyen elszenvedett
természetes szétmállás, hanem az eredeti, földrajzi lelőhelyen végbement bomlási folyamatot
is számításba kell vennünk. (ROTTLÄNDER 1973, 11.)
A fő vizsgálatnak tekinthető infravörös színkép-elemzésen kívül vékonyréteg- és
gázkromatográfiai analízist végeznek még borostyánokon. Ezekkel a vizsgálatokkal 40
különböző szerves vegyületet mutattak ki a borostyánkőben, és a különböző komponensek
részarányából következtetnek a kő eredetére.
A kő összetétele idővel változik. Mivel más-más faféleségekből, és különböző
geológiai korokban keletkeztek borostyán és kopálváltozatok, ezért számolnunk kell azzal a
körülménnyel is, hogy kialakulásuk óta különböző mértékben öregedtek.
Magyarország régészeti korokból származó borostyánleleteit Sprincz Emma és Curt
W. Beck vizsgálta. Az általuk infravörös spektroszkópiával vizsgált középső bronzkori
leleteket balti eredetűnek határozták meg. (SPRINCZ-BECK 1981, 1981a)
A vatyai kultúra leletei közül csak a Százhalombatta-Földvárról előkerült,
borostyánnak vélhető leleteken végzett kérésemre dr. Gál Tamás, okleveles szakmérnök és
igazságügyi vegyészszakértő infravörös vizsgálatokat. 272
A vatyai kultúra leletein végzett anyagvizsgálatok leírása
A vizsgálatra kijelölt három db minta közül vizuálisan vizsgálva az 1. és 2. jelű
zacskóban inhomogén, sárgás-vöröses árnyalatú, porlódó és fényes részleteket tartalmazó
rögök voltak, a 3. jelű zacskóban vöröses árnyalatú fényes rögök. A mintákból
gyémántcellában, illetve KBr-el eldörzsölve pasztillában készült infravörös spektrum Fourier
transzformációs infravörös spektrofotometriás módszerrel.
Az alkalmazott készülék: Nicolet-710 típusú FTIR rendszer, MCT-B detektorral. Az FTIR
spektrumfelvételek 4 cm -1 hullámhossz-felbontással készültek 200 scan jelátlagolásával,
Happ-Genzel apodizációt alkalmazva. (1997. március 12.)
Az FTIR spektrumok értékelése:
- Az 1. és 2. jelű minták egymáshoz hasonló összetételűek. (1. T.) A spektrumuk alapján a minták döntő tömege
szervetlen eredetű szilikátok és karbonátok elegye. A minták spektrumai a 3-4. Táblán láthatók összesítve. (3-4.
T.) A borostyán 1. spektrumán 1600 cm -1 és 3600 cm -1 környezetében megfigyelhető "zaj" a levegő
nedvességtartalmából adódott, mert a mintából igyekeztünk olyan kis részletet elválasztani a vizsgálathoz, ami
csak fényes részt tartalmaz, és a viszonylag kis mintamennyiségek esetében a levegő nedvességtartalma
intenzívebben jelentkezik a spektrumon (többször ismételve újabb mintákkal a felvételeket mindig ugyanez az
anyagösszetétel adódott).
- A 3. jelű minta a spektruma alapján főleg szerves eredetű komponensek elegye. A minta spektruma és az
elnyelési sávok listája látható a 2. Táblán. (2. T.) A számítógépes spektrumösszehasonlítás eredménye a 6. ábrán
látható. A listán első helyen levő CARAUN WACHS (hasonlósági érték 0,94) hasonlósága a mintánkhoz nem
egyértelmű, csupán a spektrumok képét összehasonlítva jelentős az eltérés közöttük. A 4. és 5. Táblákon két
borostyán-spektrum látható a 3. jelű mintánk alá rajzolva. Mindkét esetben látható bizonyos hasonlóság, de
csupán ezek alapján nem állapítható meg, hogy hasonló eredetű anyagok lennének. (4-5. T.)
Izotóp-geokémiai és nyomelem-geológia vizsgálatok lehetőségei a borostyánkutatásban
273
Eddigi erőfeszítéseink egy része arra irányult, hogy megkérdőjelezzük az infravörös
spektroszkópiai vizsgálatok geológiai származási helyet azonosító biztosságát. Miután néhány
évtizede használatban levő, szinte kizárólagosan végzett vizsgálat szavahihetőségét cáfoljuk,
azon is el kell gondolkodnunk, hogy létezik-e egyáltalán a problémánkra megfelelő, az
infravörös vizsgálatot kiegészítő vagy helyettesítő természettudományos vizsgálati módszer,
és ha igen, mi az
272
Munkáját ezúton is köszönöm. A többi lelet annyira szétporladt állapotban volt, hogy vizsgálatra
alkalmatlannak minősítettük őket.
273 Ezt az alfejezetet dr. Szakmány György geológus írta. Köszönöm az együttműködését ezúton is.
110

Miután a borostyánok lényeges alkotói a szén, hidrogén, oxigén, és – kisebb
mennyiségben - a kén, ezért érdemes lenne kipróbálni a geokémiai kutatásokban egyre
szélesebb körökben kiterjesztett stabil izotópos vizsgálatokat is erre az anyagcsoportra. A fent
felsorolt elemek közül elsősorban a szén és a kén, emellett a feltehetően szintén jelenlevő
nitrogén, valamint kisebb mértékben a hidrogén és az oxigén stabil izotópjainak
frakcionációja a biológiai folyamatokban közismert, és ezért feltételezhetően ezek alakulása a
borostyánlelőhelyekre is specifikus lehet. Ez annál is inkább valószínű, mert a legjelentősebb
frakcionáció a szerves anyag keletkezésekor fordul elő. Természetesen a későbbi biológiai
folyamatok is hatnak az izotópok frakcionációjára, de ezek – az eddigi tapasztalatok szerint –
általában kisebb jelentőségűek, de azért számolni kell velük. (WHITE 2001)
Továbbá a borostyánképződés körülményei (földtani, paleoklimatológiai) is
befolyásolhatják egy adott lelőhelyen képződött borostyán összetételét, de talán éppen ezen
folyamatok komplexitása miatt esetleg esély van arra, hogy lelőhelyspecifikus legyen az
izotóp-összetétel.
A vizsgálatok során első lépésben az ismert borostyán nyersanyaglelőhelyekről szükséges
lehetőleg minél több mintát vizsgálni, amellyel a gyantaképződés viszonyaira, valamint a
borostyán betemetődésének földtani-paleoklimatológiai viszonyaira kaphatunk információt,
és amely alapján kiderül, hogy egyáltalán melystabil izotópok lesznek alkalmasak az egyes
lelőhelyek elkülönítésére. A munka második lépésében pedig a régészeti leletanyagként
előkerült borostyánleletek vizsglatára kerülhet sor.
A stabil izotópos vizsgálatok előnye, hogy noha roncsolásos anyagvizsgálatokról van szó,
a vizsgálathoz szükséges anyagmennyiség rendkívül csekély (gombostűfejnyi nagyságrendű).
Mindenképpen szükséges kihangsúlyozni, hogy – miután a stabil izotópok összetételét,
frakcionációját több folyamat is befolyásolhatja, ezért ezek közül az “emberi beavatkozást”
lehetőleg a minimálisra kell csökkenteni. Ez alatt a leletek restaurált állapotát, konkrétan
vegyi kezelését értjük, akár hőhatásnak is kitéve a borostyánt a kezelés alatt. A vizsgálat első
fázisában mindenképpen csak olyan borostyánokat szabad vizsgálni, amelyek nem estek át
semmilyen kezelésen. Mindamellett a kutatás egy további fázisában - amennyiben az első
eredmények biztatóak lesznek – érdemes a kezelés hatását is vizsgálni az izotópösszetételre.
A vizsgálat abszolút alapkutatás jellege miatt (nincs tudomásunk arról, hogy valaki
végzett volna ilyen vizsgálatokat) a már korábban, más módszerekkel kapott műszeres
anyagvizsgálati eredményekkel, valamint a régészeti ismeretanyaggal is össze kell vetni a
kapott eredményeket, kizárva az akár véletlen egybeeséseket a vizsgálat során.
Másik módszer, ami esetleg eredményre vezethet a borostyánok vizsgálatánál, a
geokémiában szintén igen elterjedt, és egyre kisebb kimutatási határt felmutató
nyomelemgeokémiai vizsgálati módszerek alkalmazása lehet. A vizsgálati módszerek közül
elsősorban ICP-MS, 274 továbbá RFA, 275 NAA, 276 esetleg PGAA 277 módszerek jöhetnek szóba.
Az utóbbi módszer kivételével a kémiai elemzések roncsolásosak, de homogén minták
esetében az ICP-MS vizsgálathoz már nagyon kevés minta is elegendő lehet. A vizsgálatok
során az immobilis elemektől (amennyiben kimutatható mennyiségben vannak jelen)
várhatunk eredményeket (pl. elemarányok, sokelemes diagramok használata), illetve
elképzelhető, hogy egyes nyomelemek a borostyánok “alapanyagául” szolgáló fenyőfélékben
specifikusan dúsulnak, mint ahogy erre biogeokémiai vizsgálatok – egyes növényeknél,
növénycsoportoknál – erre már felhívták a figyelmet.
A konzervált állapotú anyagok vizsgálatához Shedrinsky és társai a pyrolízisgázkromatográfiai
vizsgálatot javasolják. (SHEDRINSKY et al. 1989)
274 Induktív csatolási plazma-tömegspektrometria.
275 Röntgenfluoreszcens analízis.
276 Neutronaktivációs analízis.
277 Prompt-gamma aktivációs analízis.
111

Lényeges anyagi és interdiszciplináris erőfeszítést kívánna Magyarországon a felvázolt
kutatási irányok megvalósítása. Elsősorban létre kellene hozni két gyűjtőirányon alapuló
gyűjteményt. Az egyikben a vizsgált őskori régészeti leleteket helyeznénk el, és a
régészettudományban már megszokott vizsgálati módszerekkel (alak-formai tipológia, kor- és
kulturális besorolás) feldolgoznánk azokat. 278 A leletek összegyűjtése és egy gyűjteményben
való – akár időszakos – elhelyezése a további természettudományos vizsgálatokat segítené
elő. A másik, párhuzamos gyűjtemény a potenciális földrajzi lelőhelyekről gyűjtene be nyers
mintákat, és megkezdené azok természettudományos feldolgozását, különböző mérésekkel és
módszerekkel, felhasználva, de ellenőrizve is és beépítve az eddigi eredményeket. Ezek után
megkezdődhetne a két gyűjtemény összehasonlító egybevetése. Szükség lenne nemzetközi
együttműködésre is a minták beszerzése miatt. Nyilvánvaló, hogy a felvázolt jövőt csak egy
nagyobb összefogás keretében, kellő intézményi háttérrel és anyagi segítséggel tudjuk
megvalósítani. Megvalósulásában azonban egy jelentős területen való mérföldköves
előrelépést tehetnénk.
A középső bronzkori borostyánleletek kutatási problémái
A magyarországi középső bronzkorból ismert, meglehetősen (legalábbis a későbbi
korokhoz képest) kis számú borostyán-előfordulással kevés tanulmány foglalkozott. Egy-egy
ritka kincslelet, melyben borostyán is volt, illetve a kultúrákat, fémkincseket összefoglaló
feldolgozások kitérnek ugyan a témára, de csak érintőlegesen. 279 A kifejezetten ennek a
témának szentelt dolgozatok a szegedi múzeum leleteinek, majd az összes magyar középső
bronzkori anyagnak az összefoglalása (elsősorban osztályozása ) volt. 280 Mivel ezek az
összefoglalások ma már nem teljesek, újra összegyűjtöttem az érintett korszak (sírokból,
kincsekből, telepekről) ismert borostyánleleteit. 281 (1. táblázat)
A vatyai kultúra leletein végzett vizsgálatból nem dönthető el egyértelműen a
borostyán származásának kérdése, sőt még a borostyán biztos összetételének meghatározása
sem. 282 Az újabb vizsgálatok miatt arra a következtetésre juthatunk, hogy a használt vizsgálati
módszer 283 talán nem megfelelő, talán önmagában nem elegendő a leletek származási
eredetének eldöntéséhez. A néhány leleten végzett, eredménytelennek tűnő vizsgálat után –
melyek nem támasztották alá a borostyán balti eredetét, igaz, nem is cáfolták – kétség
merülhet fel a korábbi leleteken végzett, egyértelműen baltinak meghatározott eredetet
illetően is. Kérdés, hogy milyen vizsgálati módszereket alkalmazhatnánk a kérdés és a
felmerülő problémák megnyugtató megválaszolásához.
Talán elősegítheti a természettudományos vizsgálatok helyes kiválasztását és kellő
alkalmazását, ha más irányú kapcsolatrendszerekben gondolkodunk az adott régészeti korokat
illetően.
Az 1980-as évek elején kezdeményezett magyar borostyánlelet-vizsgálatok többségét
a késő bronzkor-kora és késő vaskori, valamint a római leletek alkották. A kutatás addigi
hátteréből következett, hogy eredetüket a balti területekhez kapcsolták, idekerülésüket a már
jól ismert Borostyánút-vonalon feltételezték, mely elgondolások ezen korok esetében valóban
helyesnek is bizonyultak. Nem feltétlenül azonban a középső bronzkor időszakára nézve! (9.
T./1. térkép)
278 E munkának jó részét Beck-Sprintz 1981 és 1981a elvégezte, csak a leletek egy gyűjteményben való tartását
kellene megoldani – legalábbis a vizsgálatok idejére.
279 Pl. MOZSOLICS 1967; BÓNA 1975; MOZSOLICS 1988; TROGMAYER 1966-67.
280 SPRINCZ-BECK 1981a, SPRINCZ-BECK 1981.
281 Kisebb kitekintéssel a koszideri fázist követő halomsíros időszakra.
282 A vizsgálatok kudarcát talán a konzerválás okozta. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a paleolitikus leletek
hasonló vizsgálata sem vezetett eredményre, pedig azok konzerválatlan állapotban kerültek vizsgálat alá.
283 Az infravörös spektroszkópiai módszer.
112

Jelenleg nem rendelkezünk meggyőző bizonyítékkal arra nézve, hogy a borostyánút a
Kárpát-medence belsején vezetett volna az égei világból a balti felé a középső bronzkorban. 284
Érdekes vizsgálati szempont a korszak fajansznak tartott és borostyánnak tartott leleteinek
együttes megközelítése.
Egy Hódmezővásárhely-kopáncsi temetkezésből származó fajanszgyöngy
természettudományos vizsgálata új perspektívát nyitott számunkra. 285 Foster szerint a
négyágú, csillag alakú fajanszgyöngyök a Balkán középső területén és Erdélyben egyáltalán
nem fordulnak elő, ugyanakkor pl. a Maros-Tisza szögben, a perjámosi kultúra temetőiben
(pl. Szőregen) megvannak, a borostyánokkal együtt. Foster úgy gondolja, hogy a fajansz és a
borostyán egymás ellentétei voltak egy olyan kereskedelmi rendszerben, amely közvetítők,
cserék és megállapodások szabályos rendszerében fajanszot (fajanszutánzatot) küldött
északra és nyugatra, és borostyánt dél - dél-keletre. 286 A két végpont, azaz a Baltikum és
Mükéné csereárui szinte teljesen hiányoznak a Kárpát-medencei kultúrákból. Néhány
tárgyban vagy motívumban a mükénéi kapcsolatok utánérzéseit láthatjuk, 287 de a középső
bronzkor fémedényein 288 kívül nem tételezhetünk fel más, biztosan égei árut területünkön.
(MAKKAY 2001) A balti kapcsolat még ennyire sem érte el, vagy termékenyítette meg a
Kárpát-medence kultúráit. 289 A jövedelmező távolsági kereskedelem profitját a balti és égei
területek között nagy valószínűséggel a két térség közötti tengerparti népek (pl. a
gazdagságukról híres trákok elődei) fölözték le, és a hatalmas értékekből csak csurrantcseppent
a Kárpát-medencei középső bronzkori méltóságoknak néhány darab borostyán,
fajansz. Így maga a kereskedelmi útvonal is jórészt vízi úton - folyó majd tengerpartokon, sok
átrakodóhellyel – képzelhető el, majd a későbronzkortól a leletek elterjedése alapján is a
szárazföldön keresztül, a római korból jól ismert Borostyánút-vonalon zajlott, mely hazánk
területét az ÉNy-i térségben, Sopron környékén érintette.
Az égei, anatóliai, mezopotámiai területeket vizsgálva a megelőző és a középső
bronzkorral párhuzamos korszakokban előforduló borostyánleletekről Harding és Hughes-
Brock e területeket felgyűjtő munkájából alkothatunk képet. 290 (HARDING - HUGHES-BROCK
1974)
Anatólia területéről a Trója-L kincsben található 2 db borostyángyöngy, melyek
azonban Dörpfeld szerint a mükénéi ásatásból kerültek elő. 291 Itt kell még említenünk az
egyedülálló Dorak-i királysírt (király és királynő sírja), ahol a férfi kezeügyében levő
buzogányfej, valamint a háta mögötti, egy kupacban levő négy ceremoniális csákány közül az
egyik borostyánból készült. 292 A temetkezéseket import-tárgyaik alapján Kr.e. 2494-2345
284 Ennek oka Sherratt szerint a Kárpát-medencében uralkodó bizonytalan állapotok voltak. SHERRATT 1987,
59, 65.
285 A vizsgálat szerint a gyöngy nem fajansz volt, hanem nagyobb kvarcszemcsékből álló anyagból (kvarctelér,
savanyú vulkanit), vagy talán kvarchomokból törték, a szilánkokat valamilyen módon összepréselték, esetleg
agyaggal bevonták. Nem kizárt az sem, hogy az így becsomagolt anyagot kiégették. JÓZSA et al. 1999.
286 FOSTER 1979, 165, 55. jegyzet.
287 Pl. bizonyos díszítőmotívumok edényeken, fémeken, kettősbalták, vadkanagyar-lemezek sisak részeiként,
áldozati szarvak – oltárok, az ún. proto-phi jelek idolokon. MAKKAY 2001.
288 Bihar megye – csésze domborított spiráldísszel, Magyarbénye, Somogyom.
289 A kapcsolatot csak a Baltikumben feltűnő néhány nyakkorongos, a Kárpát-medencei fémműveségi körökhöz
köthető balta jelzi, pl. Krüssow/Kurcewo lelőhelyről, egy Křtenov nyélcsöves balta a svédországi Kirchspiel-ből.
MOZSOLICS 1967, 40, Abb. 1; KOVÁCS 1994, 61. jegyzet.
290 Az égei datálás szerint a vizsgált hazai középső bronzkor végi időszak a Late Helladic I-el, a koszideri
időszak (Kr. e. 1500 körül vagy 1350-1300 körül) a Late Helladic II-vel, és IIIA és B-elejével párhuzamosítható.
291 DÖRPFELD 1902, 340.
292 A Dorak-i korabronzkori királyi sírban négy ceremoniális csákány volt (kialakításuk nagyjából hasonló,
csákány-fejsze munkakél, fokélen pedig kúpos, csúcsba futó kalapácsél, közepükön arany és ezüst illesztőrésszel).
A balták nefritből, lapis lazuriból, obszidiánból és borostyánból! készültek, nyersanyagválasztásuk és
kialakításuk egyértelműen ceremoniális, hatalmi szimbólumokként való alkalmazásukat támasztja alá.
MELLAART 1966, Pl. XVII, XXII/a. – ld. 7. T.
113

körülre keltezik. Ezen kívül Mellaart említ Alaca Hüyükből borostyánokat, amelyeket
azonban a feldolgozó szakemberek már nem találtak meg. 293
Mezopotámia területéről Tell Asmar sírjából (Kr.e. 2450-2350); két további
borostyángyöngyöt Assurból, zikkurat alapító ajándékai között (Kr.e. 1813-1781); további
gyöngyöket Hissar IIIC-ből (a korai II. évezredből) említenek.
Görögország területén a LB-A (későbronzkor) előtt nem fordult elő borostyán. A Middle
Helladic/Late Helladic fordulójára keltezhető a Mycenae SG Omicron (“O” aknasír); és a Pylosi
sírkör egy része; a LH I-re a Peristeria tholos 3. és Pylos tholos IV. leletei, amelyek tetemes,
ezer darab fölötti borostyángyöngyöt tartalmaztak. A feltűnése tehát Kr.e. 1600 körülre
tehető, elterjedési csúcspontja Kr.e. 1400-1200 körülre, LH IIIA-B idejére.
A LH I/II. fordulójára keltezhető leletek Mycenae SG 1. (1. aknasír), 518. tholos; Pylos Palace
SG (aknasír); Tragana 1. tholos; Thebes H. Anna tholos 2.
A LH II-ben Argolid és Pylos környékén igen elterjedtek, a Kakovatos-i (LH II/A) tholosokból
ismerjük a legnagyobb méretű darabokat. A LH II/A borostyánokat tartalmazó lelőhelyeileletegyüttesei:
Analipois; Dendra tholos 9; Kakovatos tholoi; Mycenae Aigisthos; Epano Ph.;
Peristeria tholos 2; Prosymna tholos 7. és 44; Routsi tholos 2. dromos; Vapheio. A LH II/B-re
keltezett leletek Koukounara tholos 2; Mycenae SG III. (3. aknasír), SG VIII. (8. aknasír), 515. és
529. tholos; Prosymna tholos 29; Routsi tholos 2. shaft (akna) 2.
LH IIIA1-re tehető Athens Agora; Cos Eleona; Dendra tholos 10; Gritsa; Knossos tholos D.
A; Prosymna tholos 3, 42, 43; Routsi tholos 2. A LH-III-tól kezdve a borostyánlelőhelyek
száma megnő, és a submükénéi területekre is átterjed (Kréta, Rhodosz, Ciprus), az egy
lelőhelyen található darabszámuk azonban erősen csökken. Új formák jelennek meg (pl.
lemezek, spulni alakú gyöngyök – Tiryns-i típus, ezek azonban már a magyaroszági későbronzkor – koravaskor
időszakára datálhatók).
Late Helladic-ra keltezett további leletek kerültek még elő Berbati; Kalynia Meligala;
Kazarma; Koukounara; Prosymna tholos 2, 49; Pylos tholos IV; Orchomemnos lelőhelyekről.
A szerzők véleménye szerint - ebben az általunk tárgyalt időszakokban – a borostyán
elterjedése szinte kizárólag a Peloponnészoszra korlátozódott (kivéve Thebes-t), és főképpen
az aknasírokban fordult elő. Nagyon hatalmas gazdagság koncentrálódott itt nagyon kevesek
kezében, rövid idő alatt – fogalmazott Harding és Hughes-Brock. (Az égei területen talált
borostyánleletek elterjedési térképe 6. T/1.)
A magyarországi középső bronzkorral párhuzamos mükénéi aknasírokban (LH-I.) a
borostyánok nem divatékszerek. Néhány kivételes (magas méltóságú) személy tulajdonát
képezik, és számuk elképesztően nagy (pl. Peristeria, Pylos esetében, Mycenea sírjaiból 1560
db, és ebből 1290 egy sírból 294 ) A Pylos-i Vayenes tholosban (LH-II/III.) előkerült borostyánok
vizsgálata azonban nem balti, hanem szicíliai eredetet mutatott. 295
A balti borostyáneredet középső bronzkori, magyar területen való felbukkanásának
jelenlegi érveit és ellenérveit az alábbi pontokba sorolhatjuk:
- A vizsgált középső bronzkori korszakból nem ismerünk olyan tömegű borostyánleletet,
mint a későbbi korokból. Ez utalhat a borostyán-ékszer ismeretlen voltára, a kereskedelmi
útvonalak nem biztonságos voltára, a távoli kereskedelmi kapcsolatok szerényebb virágzására
is, de utalhat arra is, hogy ezek a kapcsolatok egyáltalán nem, vagy csak nagyon
szórványosan léteztek. Felvetődhet, hogy a korszakból származó leletek nem helyi, közeli
elérhetőségű, ismert területekről származó borostyán- és kopál-fajták-e Mint láttuk, a balti
eredetet bizonyító vizsgálatokat mára már egyáltalán nem tarthatjuk mérvadónak.
- Az aranyleletek és a borostyánleletek gyakoribb feltűnése időben egybevágó (középső
293 MAXWELL-HYLOS 1971.
294 HARDING - HUGHES-BROCK 1974.
295 BECK-HARTNETT 1993.
114

onzkor 1-2, majd egyre sűrűbben) és földrajzi elterjedését tekintve egy egységes területet
fed. Főleg a füzesabonyi kultúra területén gyakoriak az aranyleletek, és itt valószínűsíthető
egy az erdélyi és dél-tiszavidéki területektől befolyásolt, de helyi ízlést kielégítő, helyi
műhelyekkel dolgozó aranyművesség kialakulása. Az erdélyi műhelyek produktumainak
tekinthető nagy arany karperecek feltűnése a folyók mentén követhető, és a gyulavarsándi
kultúra közvetítésével juthattak el a belső kárpát-medencei kultúrákhoz. A délkeleti népek
több oldalról éreztették hatásukat, ez talán a kereskedelmi kapcsolatok irányát is jelzi egyben.
A két fő irány: Al-Duna – Erdély – Felső-Tiszavidék - Északi Kárpátok valamint Al-Duna –
Körösök-Marosok folyása – Dél-Alföld – Közép-Duna vidék. (KOVÁCS 1979) Arany és
borostyán együtt jelentkezik a vatyai kultúrában a bölcskei, baksi, Remete barlangi
kincsekben és Dunaújváros Duna-dűlő 251. sírjában, 296 egy lelőhelyen de külön előkerülési
helyen, kincsben és teleprétegben Százhalombattán, Dunaújvárosban, Mendén, Nagykőrösön,
más kultúrákban kincsben Kötegyán (gyulavarsándi kultúra), Jászdózsa-Kápolnahalom (késő
hatvani kultúra), Temesnagyfalu (kincsben), és a tiszapalkonyai 8. sírban (füzesabonyi
kultúra, koszideri periódus kezdete), Battonya 68. sírban (arany pityke és hajkarika, korai
perjámosi kultúra). Az arany és a borostyán együttes előfordulása hasonló vagy azonos
beszerzési utat is jelölhet (erdélyi források)!
- Ha a borostyánleletek mégis balti eredetűek, milyen irányban kereshetjük a borostyánutat
Makkay J. szerint a távolsági kereskedelem nem a szárazföldön, hanem a nagyobb folyók és a
tengerpartok mentén zajlott. (MAKKAY 2002, 89.) Ha megfigyeljük a magyarországi középső
bronzkori borostyánleletek elterjedési térképét azt látjuk, hogy a lelőhelyek jól láthatóan a
folyók vonalát követik. Hogy a belföldi kereskedelmi irány és a távolsági kereskedelem
iránya egybeesett-e, azt nem tudjuk egyértelműen eldönteni, de a Kárpát-medencében élő, és a
Kárpátokat körülvevő kultúrák egymással minden bizonnyal a nagyobb vízfolyások irányát
kihasználva kommunikáltak, kereskedtek, ezt a borostyánleletek, valamint bizonyos kő
nyersanyagtípusok és eszközformák elterjedése is jól jelzi. 297 A disszertáció lezárásakor
összesen 32 lelőhelyről gyűjtöttem össze borostyánleletről szóló adatot (a gyűjtést
kiterjesztettem a RB-C1 időszak elejére is). A harminckét lelőhelyből hat datálható a korai
halomsíros – RB-C1 időszakra, a vatyai kultúrához tíz lelőhely-előfordulást köthetünk, 298
hármat a mészbetétes kultúrához, 299 négyet a perjámosihoz, 300 ötöt a füzesabonyihoz, 301 egyet
a késő hatvani és egyet a gátai kultúrához. (8. T.)
- Óvatosabbnak kell lennünk a szárazföldön át vezető, esetleg vízfolyásokat (is) kihasználó
utakkal kapcsolatban. A középső bronzkori borostyánok elterjedése Magyarország középső
részére tehető, mely elterjedés a nagyobb vízfolyásokat követi. A bakonyi ún. szentgáli
radiolarittal kapcsolatban már a középső neolitikum idején ki lehet mutatni egy igen hosszú
kereskedelmi útvonalat, mely a vízfolyásokat követve a szárazföldön keresztül, egészen a mai
holland határig terjedt, nagyjából a későbbi borostyánút útvonalán. A legészakibb előfordulási
helyen a szentgáli radiolarit aránya még mindig eléri az össz-leletanyag 30%-át.
(GRONENBORN 1994a, 136-137, 2. kép; BÁNFFY 1998-99, 54.)
- A romániai és szlovákiai leletek egy része, vagy teljes egésze a vizsgált korszakban
ugyanezen problémákat tükrözi.
296 A 251. sír kiemelkedő gazdagságú személyt rejtett, kb. 40 borostyángyöngy, bronzspirálok, lemezcsüngők,
mákfejű tűk és arany fóliatöredékek kerültek elő a vatyai I. fázisra keltezett sírból, mely a sírcsoport közepén
helyezkedett el. VICZE 2001, 147.
297 Ld. részletesen a pattintott kőeszközökről szóló fejezetben.
298 5 koszideri fázis, 2 a vatyai III, 2 a vatyai II, 2 a vatyai I. fázishoz. A százhalombattai leletek között egy későnagyrévi
darab is van, ha valóban borostyán (csak annyi biztos, hogy szerves anyagokból áll).
299 Ebből 1 a klasszikus fázisra keltezhető.
300 Ebből 1 a koszideri korszak elejére, egy a korai perjámosi kultúrához, egy vélhetően a koszideri fázishoz
köthető.
301 Ebből egy köthető a koszideri fázishoz, a többiről nincsenek részletesebb adataink.
115

- Romániában a borostyán megjelenése már korábbi régészeti korokban is jelen van (késő
neolitikumtól). Ez a korai jelenlét – ha nem is tudjuk egyelőre vizsgálatokkal alátámasztani –
bizony a helyi eredetű borostyánok felhasználását erősíti (könnyű hozzáférhetőség).
- Érvként kezelhetjük a középső bronzkori kultúráink ismert eredet- és kapcsolatrendszerét
is, melyek déli, keleti irányban sokkal erősebbek egészen a koszideri periódusig, mint távoli,
északi területek felé. Igazi, élő probléma az, hogy a kárpát-medencei kora és középső
bronzkori periódusokat hogyan és milyen égei korszakkal párhuzamosítjuk A történeti és a
14 C kronológia egymásnak nagyon ellentmondó. Bóna I., Mozsolics A., Kovács T. úgy vélték,
hogy a koszideri periódus vége Kr.e. 1350 körülire tehető, 302 és néhány – valószínűleg rosszul
értelmezett vagy hibás 14 C adat támogatja is ezt az elképzelést. 303 Ugyanakkor a RB-C és D
korszakok halomsíros 14 C mérési szériái azt bizonyítják, hogy a BD időszak kezdete
körülbelül Kr.e.1300-ra tehető. Így a koszideri fázis vége és a BD eleje közti időszak, vagyis
a RB-C szinte teljesen eltűnne, holott az új kutatások mind azt támasztják alá, hogy a BC
korszak éppen hosszabb periódus, mint amit eddig képzeltünk. Ebben az esetben viszont
akkor a koszideri periódus vége nem keltezhető Kr.e.1500-1450-nél fiatalabbra. (DELLA-CASA
- FISCHER 1997; GÖRNER 2002) Mivel párhuzamosítható tehát a Kárpát medencei koszideri
korszak A Middle/Late Helladic fordulója LH 1A-val, LH II-vel, vagy – ha tényleg megéri a
Kr.e.1350 körüli időt – és így LH IIIB kezdetével Az égei későbronzkor kezdete az Égeikum
területén belül is problematikus: Betancourt Kr.e. 1700, Warren 1600 körülre teszi.
Forenbaher a RB-A2/B1 fordulóját a Kr.e. 18. század második fele – 17. század első
negyedére helyezi. A középső bronzkor időszakára kb. 400 évet számol, azaz a végét Kr.e.
1300 körülre keltezi, Bóna Istvánhoz, Mozsolics Amáliához, Furmánekhez, Veliačikhoz és
Vladárhoz, Kovács Tiborhoz hasonlóan. Többféle elképzelés létezik a mükénéi területek és
Kréta egymásnak való megfeleltetésére is. (KOVÁCS 1975; BETANCOURT 1987; WARREN 1987;
WARREN-HANKEY 1989; FORENBAHER 1993; FURMÁNEK et al. 1999)
- Az égei-anatóliai és európai középső bronzkor megfeleltetésének problémáját legutoljára A.
Vulpe érintette. (VULPE 2001) Véleményét a következőképpen nyilvánította ki: A mükénéi
cilvilizáció kezdetét az aknasírok feltűnése jelzi a Peloponnészoszon, és ez a kronológia
tükrében nem lehet sem korábbi, sem későbbi a kárpáti-duna menti bronzkori kultúrák
klasszikus fázisánál (ami megfelel a magyarországi középső bronzkor végének/koszideri
időszakának, és az azzal hasonló korú kultúráknak). Ezek a kultúrák és teljes fejlődésük a
bronzkor középső periódusát ölelik fel Romániában (Kr.e. 2300-1600/1500). A kárpáti-duna
menti későbronzkori kultúrák durván a késő Helladikus periódusnak felelnek meg, mely a
Kr.e. 1600/1500-1200/1150 közötti időszakra tehető. Az égei kapcsolatokat és hatásokat
Vulpe éppen ellenkező kulturális hatással magyarázza: szerinte a már Kr.e. 2500 körül
kifejlődni kezdő nagy kárpáti-duna menti korabronzkori kultúrák (pl. aunjetitzi, wietenbergi)
adják meg a későbbi égei civilizáció kulturális alapját. Az égei kronológiáról írt későbbi
művekben csökkenni látszott a Middle Helladic vége és a Late Helladic eleje közti kulturális
különbség (pl. WARREN-HANKEY 1989). Ennek ellenére a vitatott Thera, és a hozzáférhető
Santorin vulkánok kitöréseire gyűjtött C-14 adatok nem jelzik a mükénéi civilizáció kezdetét
a 17. századnál korábbra. (KUNIHOLM et al. 1999)
- Elképzelhető mégis, hogy a görögországi, korban párhuzamos leletekhez hasonlóan a
magyar leletek, vagy egy részük is hasonló háttértartalommal kezelhetők. 304 A jászdózsai
kincsben kiemelkedő mennyiségű, 171 db borostyángyöngy volt további arany és
302 Pl. BÓNA 1966, MOZSOLICS 1967, KOVÁCS 1975a, FURMÁNEK et al. 1999, 13.
303 RACZKY et al. 1994, 43: Jászdózsa-Kápolnahalom 1510-1260 Kr.e.
304 A borostyán értékét elsőként Renfrew fogalmazta meg ily módon: „ …amber at this period reached the
Mycenaean kings by means of a ’prestige chain’ of gift – exhange stretching across Europe, of which they
formed the final link.” RENFREW 1978, 467.
116

onzleletekkel együtt. 305 A kincslelet edényben, a késő hatvani kultúra rétegéből került ki.
Kulturális besorolása újabb érv lehet a keleti területek kapcsolatrendszerei felé. 306
Az aktuális kutatási problémánkat úgy definiálhatnánk: elvethető-e (akár teljes mértékben
is) a középső bronzkori borostyánok balti eredetére vonatkozó elképzelés, és elfogadható-e
egy helyi, közeli nyersanyagforrásokon alapuló forrás-eredet Milyen borostyánelőfordulások
jöhetnek számításba a balti kizárása után az adott korszakban
A szóba jöhető, potenciális borostyánforrásokat a cseh-szlovák, másodlagos lelőhelyű
(áthalmozott végmorénákból) balti borostyánban, a romániai (Keleti-Kárpátok), esetleg
olaszországi változatokban, és a magyar kopálforrásokban 307 látjuk.
További gondot okoz, hogy feltételezéseinket milyen vizsgálati módszerekkel tudnánk
alátámasztani. A borostyán-lelőhelyének azonosítására kidolgozott-alkalmazott, infravörösspektroszkópiás
módszer véleményem szerint egyedüli vizsgálati módszerként egyáltalán nem
ad teljes bizonyosságot. Az ugyanarról a geológiai lelőhelyről származó borostyánok
keletkezésük pillanatától az előkerülésükig más-más természeti hatásoknak vannak kitéve: pl.
ugyanazon darab egyik oldalát jobban éri a víz, a különböző természeti viszontagságok, mint
a másikat, változó a víz, a levegő összetétele, mely változóan bontja a szerves eredetű,
különösen érzékeny, bomlékony borostyánt. A betemetődési hely fizikai-kémiai viszonyai
egészen biztos, hogy hatnak rá, de talán éppen ez nehezíti meg a vizsgálatokat. A
jégkorszakban a Balti tenger partjaitól egészen a Cseh-medencéig morénákban legörgetett
borostyándarabok anyagjellemzői teljesen mást mutatnak, mint a helyben maradt Baltitengeriek,
pedig egyazon természeti előfordulásról van szó. Hasonló helyzetet mutatna egy
félig a fövenybe ágyazódott, félig a szabadban levő balti borostyánrög vizsgálata.
Természetesen az egészen más helyekről származó (pl. balti és ázsiai), valamint az
egymástól eltérő anyagszerkezetű, keletkezésű (kopál és borostyán) gyantaszármazékok
anyagjellemzői között várhatóan még nagyobb a különbség, ezért a vizsgálatok egyáltalán
nem feleslegesek.
Láttuk azonban, hogy egyféle vizsgálattal nem lehet megnyugtatóan eldönteni egy ilyen
kérdést, mely sokkal szélesebb perspektívát kívánó meghatározást igényel. Csak az IRszínképelemző
módszer nem elegendő egy ilyen kérdés eldöntésére. A természettudományos
vizsgálatok teljes tárházát fel kell vonultatni: különböző fizikai, kémiai, optikai vizsgálatokat,
ugyanis nem lehet előre eldönteni, hogy melyik tulajdonság lesz az, mely speciális
anyagtulajdonsággá válik, és egyúttal lelőhelyazonosító is. Ezeket a vizsgálatokat ilyen széles
körben még nem végezték el a magyar leleteken, de úgy tűnik, hogy nemzetközi területen
sem. Különösen nehezítő körülmény a régészeti anyagok erős bontottsága, a kikerülhetetlen
konzerválási eljárás a vizsgálatok során kiküszöbölhetetlen zavarása. Pedig éppen a régészeti
leletek esetében a leginkább “perdöntő” a borostyán származási hely beazonosítása, hiszen
ennek segítségétől újabb és régi kapcsolatrendszerek felvázolását, vizsgálatát várjuk.
Összefoglalás
A borostyán felhasználása azokon a területeken, ahol természetes előfordulásban
megtalálható, már igen korán elkezdődött. Így a balti partokon már a mezolitikum
időszakából ismerünk kisebb állatalakokat, egyéb figurákat, amelyeket borostyánból
készítettek, valószínűleg nem hétköznapi célokra. 308
305 CSÁNYI 1984, CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000
306 A hatvani kultúrának több edénytípusa és díszítőmotívuma hasonlóságot mutat a Schneckenberg-A fázissal
(Braşov-Gesprengberg). Ilyen hasonlóságok pl. az amfórák, füles bögrék, agyagbalták, amfórákon levő speciális
bordák. A Braşov-i telepek igen közel fekszenek már a Colţi borostyán-előfordulásokhoz.
307 A legújabb, még publikálatlan terepbejárások során a Borsodi medencében is találtak kopál-forrást. F. Pető
Anna és Kozák M. szíves szóbeli közlése.
308 Maglemosi kultúra, Skandinávia POWELL 1966, 63. kép, vésett amulettek és állatfejek.
117

A Dorak-i (Anatólia) királysír baltáinak egyikét borostyánból faragták ki, jellemzően
hatalmi szimbólmként szolgálhatta egykori tulajdonosát. Az angliai Wessex kultúrában
felhasználása már igen jelentős, és ugyancsak presztizstárgyakra irányul. 309 Jelentősebb
mennyiségben az európai őskori népek közé a középső bronzkortól kerül. Feldolgozása főleg
ékszerféleségekre, kisebb gyöngyökre és korongokra irányul, amelyeket esetleg véséssel
díszítenek. 310 Ettől az időtől a balti borostyánlelőhelyek kiaknázása és feldolgozása a helyi
kultúrkörök fennhatósága alatt kiteljesedik, és a távolsági kereskedelem megszervezése
megkezdődik. Mind Közép-Európában, mind az Égeikumban a középső bronzkor időszaka,
különösen annak vége (Kr.e. 16-15. század) az az időszak, amikor a balti borostyán a társadalmi
elit kellékei között megjelenik, ekkor még – a leletek elterjedését tekintve – igen becses és
ritkaságszámba menő – csereajándékok formájában. A késő bronzkortól kezdve már nagyobb
mennyiségben elterjed. Ekkortól már határozott szárazföldi és vízi útvonalak, átrakodó helyek
és hozzájuk kapcsolódó műhelyek is létezhettek. A borostyán megmunkálását – (bár
előfordulhatnak nyersen forgalmazott rögök) nagy többségében a balti műhelyek végzik
továbbra is, valószínűleg a megrendelő kívánságainak figyelembe vételével. 311 A nyersanyag
tulajdonságai (szépsége, megmunkálhatósága, beszerzési nehézségei, anyagjellemzői (pl.
égetése során illatos füstje, stb.) mindvégig garantálják, hogy bennük ne hétköznapi tárgyakat
lássunk. 312
Az őskori ember egyik legszilárdabb és legsokoldalúbb hite a homeopatikus avagy
utánzó mágián alapuló hit volt. E hit szerint állatok, növények, de élettelen tárgyak, például
kövek is rendelkezhetnek olyan tulajdonságokkal, képességekkel, amelyek áldásosak, vagy
éppen ellenkezőleg, bajt hozók az ember életében. Az ezen tárgyakból (szőr, kő, bőr, stb.)
készült áldást, szerencsét hozó amuletteket testükön viselték, gyakran születésüktől halálukig.
A kövekben rejlő tulajdonságok, a hozzájuk fűzött hiedelmek több földrész és korszak népeit
bemutató vallástörténeti, néprajzi tanulmányban végigkísérhető. 313 E hiedelmek szerint
minden kőben általános mágikus képesség rejlik, súlyuk és szilárdságuk alapján. Egyes
különleges köveknek vagy kőfajtáknak viszont alakjuk vagy színük egyedi, vagy speciális
sajátosságainak megfelelően speciális mágikus hatóerőt tulajdonítottak. Ezen okok miatt
sokra becsülték a drágaköveket, és sokkal korábban használták őket amulettként, mint
ékszerként. 314 E mágikus tulajdonságú amuletteknek az őskori kultúrákban való azonosítása,
309 Pl. faragott csésze borostyánból, Hove (Sussex, Anglia, 18-17 század Kr.e.), HARDING 2000, Fig. 5.
310
Kivételek persze már ebben a korszakban is akadnak, így pl. a Horomĕřice lelőhelyen előkerült
tömörmarkolatű tőr-kincsleletben a 37493 leltári számú lelet félkör alakú, kereszt alakú vésettel díszített
markolatgombja, borostyánból, aunjetitzi kultúra. MOUCHA 1999, Abb. 9, 147.
311 A borostyán-feldolgozással kapcsolatban kielégítő képet kaphatunk az ún. Thy-Archaeological Project
kapcsán. Thy egy dániai mikrorégió, amelyet speciális módszerekkel vizsgálnak. A késő neolitikum (2400-1900
B.C., Harangedény kultúra) időszakában a 2758. lelőhely 1. házában az ún. heavy-fraction mintákban flotálás
során sikerült kimutatni borostyán-mikroszilánkokat és forgácsokat, amelyek a helyi borostyángyöngymegmunkálásra
utalnak. A korabronzkorban (1500-1000 B.C.) a borostyán-feldolgozásra nincs példa, annál
inkább a nyers állapotban való deponálásra. A 6. lelőhelyen 153 db nyers borostyándarabot tártak fel, amelyek a
házpadló alatt, a fal mellett a nyugati sarokban kerültek elrejtésre, valószínűleg egy kisebb zacskóban. EARLE et
al. 1998, 10-11, 19.
312 Különösen Nitriánsky Hrádok/Kisvárad és Spišský Štvrtok/Csütörtökhely leletei után.
313 Néhány példa: A görögök azt hitték, hogy ha a borba olyan követ dobnak, amelybe kutya harapott, a borivók
között viszályt idéz elő; a brahman fiúknak avatáskor jobb lábukkal egy kőre kellett lépniük, miközben ezeket a
szavakat ismételték: Lépj erre a kőre! Légy olyan szilárd, mint a kő!; Madagaszkáron a szerencse forgandósága
ellen azzal védekeztek, hogy a ház egyik súlyos oszlopának tövébe követ ástak; általánosan elterjedt a világ nagy
részén a kőre esküvés és a kövön való királyválasztás szokása a kő erejében és állhatatosságában való hit
alapján. FRAZER 1988, 39-40.
314 A görögök a fa-agátnak nevezett követ szántáskor az ökrök szarvára vagy nyakára kötötték, hogy a termés
bőséges legyen, a tejkövet méhsörben feloldva vagy a nyakukon viselve szoptatós nőknek adták, hogy elegendő
tejük legyen, a kígyókő porítva sebre téve a kígyómarást gyógyította, az ametiszt viselője józan maradt,
bármennyi bort ivott is, két fiútestvér ha egyetértésben kívánt élni egymással, mágnest viseltek testükön, ezek
118

felhasználásuk és egykori szerepük megfejtése bizonyos esetekben és értelmezési szinteken –
pl. a borostyán esetében – szinte kézenfekvő, más esetekben viszont talán örökre rejtett marad
a mai ember előtt.
A feltételezhető mágikus tulajdonságokon túl a borostyán értéke leginkább politikaihatalmi
presztizs-értékében rejlett. A borostyánút és kereskedelem valószínűleg nagyban
hozzájárult a bronzkori Európa területén élő kultúrák felemelkedéséhez, további fejlődéséhez,
társadalmi hierarchiájuk további differenciálódásához. (SHENNAN 1982, 1993; SHERRATT 1993,
29-33.)
A régészet egyik legfontosabb, kiinduló kulcskérdése a kőzet eredeti származási
helyének megfejtése lehet. Problematikus viszont a nyersanyag-azonosítás azokon a
területeken, ahol más földrajzi előfordulások közelsége miatt felmerülhet nem balti borostyán
forgalomba kerülése. Európán belül elsősorban a romániai és a szicíliai erőforrásokra
gondolunk. Jelenlegi tudásunkkal - és az infravörös spektroszkópiai módszer alkalmazásának
előnyeivel és hátrányaival egyetemben - az újabb borostyán-előfordulások
természettudományos vizsgálati módszerekkel való kutatása és régészeti lelőhelyeken való
azonosítása még kezdetleges cipőben jár. Még inkább rejtve maradnak előttünk azok a kisebb
földrajzi lelőhelyek és régészeti kultúrákban való felhasználásuk, amelyekről geológiailag is
csekély információkkal rendelkezünk (másodlagos lerakódások morénákban, helyi, kis
mennyiségű feltárások, mint például az ajkait). Ezek kutatása, az új vizsgálati módszerek
kidolgozása, alkalmazása a jövő kutatóira vár.
A fejezethez közölt képek jegyzéke
1. Tábla:
Az 1. és 2. jelű százhalombattai "borostyánok" spektrumai
2. Tábla:
A 3. jelű százhalombattai "borostyán" spektruma és az elnyelési sávok listája
3. Tábla:
A 3. százhalombattai mintak számítógépes spektrumösszehasonlítása más gyantaváltozatok spektrumával
4-5. Tábla:
A 3. jelű százhalombattai minta spektrumképe borostyánok jellegzetes spektrumképével összehasonlítva
6. Tábla:
1. Borostyánleletek elterjedési térképe a LH-I-II-ben Görögország területén, HARDING 1984, Fig. 13. alapján
2. Ajkait, VASI-KOZMA 1997, 36. után
3-4. Nyers balti borostyánváltozatok, HALL 1994, 148. és PELLANT 1993, 246. után
7. Tábla:
1. A Dorak-i temetkezés, MELLAART 1966, Pl. XVII alapján
2. A 4 drágakőből készült csákány, MELLAART 1966, PL XVIII. után
8. Tábla:
A borostyánleletek elterjedése Magyarország területén a középső bronzkorban
A térképen található lelőhelyek:
1. Megyaszó, 2. Százhalombatta-Sánchegy, 3-4. Dunaújváros-Dunadűlő-Kosziderpadlás, 5. Bölcske, 6.
Tiszafüred-Majoros, 7. Füzesabony-Öregdomb, 8. Jászdózsa-Kápolnahalom, 9. Nagykovácsi-Remete barlang,
10. Szőreg, 11. Baks-Levelény, 12. Pécska-Nagysánc, 13. Csongrád-Felgyő, 14. Jánoshida, 15. Hernádkak, 16.
Tiszapalkonya, 17. Újhartyán, 18. Mende-Leányvár, 19. Detek, 20. Kölesd-Nagyhangos, 21. Ópályi, 22.
Battonya, 23. Tápé-Széntéglaégető, 24. Temesnagyfalu, 25. Tiszakeszi, 26. Kötegyán, 27. Veszprém-Rákóczi
tér, 28. Tatabánya-Bánhida, 29. Hegyeshalom-Újlakótelep.
Az előkerülés módja: Kincs: Sír: Telepről, rétegben: Telepről, kincsben:
9. Tábla:
1. Feltételezett elterjedési térkép a borostyánútról, BOUZEK 1993, Fig 1. alapján
2. Európai természetes borostyánlelőhelyek, ROTTLÄNDER 1973 után
vonzóereje megvédte őket a viszálykodástól. FRAZER 1998, 40. Sajnos a borostyánnal kapcsolatban nem
maradtak fenn egykori hiedelmek.
119

VI. Fejezet: A vatyai kultúra metallurgiája a kőeszközök tükrében
A vatyai kultúra fémművességéről szóló fejezetben (ld. a fejezethez tartozó függeléket is) 315 a
bevett kutatási iránytól eltérő módon, az öntőminták 316 és a telepeken a fémművességhez
köthető leletek, jelenségek felől közelítem meg a témakört. Ezek elemzéséből kiindulva
fémkincseket és típusokat kapcsolok hozzájuk, korban és formában egyeztetve,
kapcsolatrendszerüknek utánajárva.
Természetesen a végeredményt tekintve ez a megközelítési mód is hasonló
következtetésekhez vezetett, mint azt az eddig már elvégzett, fémtipológián alapuló nagy
összefoglalások (pl. Mozsolics Amália, Bóna István, Bándi Gábor, Kovács Tibor munkái) is
tárgyaltak és leszögeztek. Néhány új forma és kontextus azonban ismeretlennek tűnik, és a
továbbiakban utánajárást, kitekintést igényel.
Már a munka (anyaggyűjtés és feldolgozás) elején világossá vált, hogy a középső
bronzkori vatyai kultúra fémművességét csak akkor tudom reálisan tárgyalni, ha egy nagyobb
tér- és időbeli horizontba helyezem. A doktori disszertációban tárgyalt lelőhelyek közül több
olyan tell-település is akad, ahol a rétegek a korabronzkori nagyrévi kultúrával indulnak, és a
vatyai kultúrával folytatódnak (pl. Baks-Homokbánya, Bölcske-Vörösgyír, Budapest-Budavári Palota, -
Corvin tér, -BEAC-Lágymányos, Igar-Vámpuszta-Galástya, Kakucs-Balladomb, Százhalombatta-Földvár, stb.).
Az anyagfeldolgozás során a vatyai kultúrát genetikusan megelőző nagyrévi korszakba sorolt
leleteket is vizsgáltuk, éppen a nagyrévi kultúra előidejűsége miatt. A későbbi korokba is
átöröklődő típusok, nyersanyagok, jelenségek terén ezek a komplett tell-anyagok különösen
fontossá váltak. A vatyai fémművesség előzményeinek elemzésekor elsősorban és kiemelten a
vatyai kultúra kialakulási alapjaira, a nagyrévi és kisapostagi kultúrákra és fémművességükre
gondolhatunk. A nagyrévi technikák töretlen átfejlődését látjuk pl. a Százhalombatta-Földváron
és Bölcske-Vörösgyíren feltárt fémművességi jelenségekben. Néhány vatyai forma előképe,
kapcsolatrendszere még a korai bronzkor más kultúráit is érintheti, ezért vizsgálatom tárgyává
tettem ezeket is, kiszélesítve ezzel is a korabronzkor időszakát. Így például a vatyai kultúra
fémművességében a kezdetektől megfigyelhető egy igen erős “külső” hatás (a vatyai kultúra
kezdeti stádiumában a Pitvaros-perjámosi huzal-lemez ipar „átvándorlását” tételezték fel -
BÁNDI 1965, ma már az aunjetitzi kultúra hatásait látjuk a jelenség mögött – MOZSOLICS 1967, a
fémvizsgálatokat tárgyaló fejezete SCHUBERT-SCHUBERT 1967).
Ezen vonások fokozatos fejlődése sajátos, csak a vatyai kultúrára jellemző
készítmények, az önálló iparművesség kialakulásához vezetett. A tárgyi kultúrában a vatyai II.
fázistól mutatható ki az önálló fémművesség létezése. A legkorábbi egy Bölcske-Vörösgyírról
származó öntőminta-töredék vatyai I-II. átmeneti rétegből (POROSZLAI 1992, XCI.T. /10.,
POROSZLAI 1999-2000, Abb. 22/10. - ld. 1. T/2.), majd Dunaújváros-Dunadűlő 960. korai vatyai
sírjában csüngők öntőmintái (datálása problematikus, MOZSOLICS 1967, T. 19, 20, BÓNA 1975, T. 46, 9. -
ld. T/3-4. T/1-4.), Csepel-szigeti urnasírból ismeretlen tárgy öntőminta-töredéke (NAGY 1973, 59-60.
– ld. 25. T/2-3.), 317 Kajászó-Várdombról lapos vésőbalta és nyersrudak kombinált mintája (datálása
problematikus, HORVÁTH et al. 2001, Pl. VII/2. sorban, - ld. 11 T., 12. T/1-2.), mindhárom a vatyai II.
315 A függelék 1. számú katalógusa a kora és középső bronzkor öntőmintáit és nyersbronzait tárgyalja, a 2. számú
katalógus a vatyai kultúrához köthető jelentősebb fémtárgyakat, raktárleleteket, és azok öntőmintákkal való
összefüggéseit gyűjti össze.
316 A bronzból készülő tárgyak öntésére szolgáló formákat öntőformának, öntőmintának, öntőmatricának is
nevezem, egymás szinonímáiként használva a fenti kifejezéseket. Néhány szakember (pl. Patay P., V. Szabó G.)
csak az öntőforma megnevezést tartja helyesnek erre a tárgytípusra. Eddig nem találtam olyan szakszótárt vagy
kifejezetten a fémművességre vonatkozó művet, ahol kizárólag az öntőforma megnevezést tartanák helyesnek,
ezért mindhárom kifejezést használom ugyanarra a tárgytípusra, elkerülendő az egyébként oly siralmasnak ható
szóismétléseket.
317 Bóna I. tű öntőmintájának tartja, BÓNA 1975, 272. A forma töredékben a bölcskei, szintén töredékes,
laposvésőnek tartott mintához hasonló.
120

fázisból (). A vatyai fémművesség fokozatosan, és annyira dinamikusan fejlődik, hogy a III.
fejlődési fázisban már három elkülöníthető műhelyre választható szét, melyek földrajzi
fekvésüknél fogva hasonló, némely tárgyban viszont eltérő formát avagy típust hoztak létre, és
egyben más-más irányba mutató kapcsolatokkal rendelkeznek. A fémművesség a végső,
koszideri fázisban egy nagyobb földrajzi kiterjedésű egységesedést mutat. Az egységesedő
fémművesség azonban a Kárpát-medence területén is eltérő régészeti kultúrákra és talán
etnikumokra bontható szét, így megőrzi a törzskultúrákra jellemző korábbi sajátosságokat. A
vatyai kultúrához köthető koszideri fémművességben kimutathatóan erős hatásokat
figyelhetünk meg a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája (annak tolnanémedi-lengyeltóti
típusú fémművessége), az aunjetitzi, magyarádi kultúra, és az alföldi tell-kultúrák (füzesabonyi,
gyulavarsándi, perjámosi kultúrák) felől. 318
A vatyai kultúra a Kárpát-medence hasonló korú kultúrái között játszott földrajzi és
kulturális közvetítő szerepe miatt tehát nem felesleges kitekinteni a környező területekre.
Ezen megfontolások alapján egy a kora- és középső bronzkorra kiterjedő, a Kárpátmedence
területét felölelő irodalmi gyűjtést végeztem a publikációkban elérhető,
fémművességhez köthető leletekről. Az 1. számú katalógusban az öntőminták, nyersbronzok
kaptak helyet, a 2. számú katalógusban a középső bronzkori vatyai korszakba sorolható
jelentősebb fémleletek, kincsek és a formailag hozzájuk rendelhető öntőminták szerepelnek.
A koszideri időszak fémművessége kisugárzik az azt követő korai halomsíros periódusra is,
ezért a katalógusba felvettem B-IV. (RB-C és C/D átmenet) horizontba sorolt öntőmintákat is. 319 A
gyűjtés száznál több lelőhelyről kétszáz körüli darabszámú öntőmintát tartalmaz. (Ld. a fejezethez
tartozó Függelék 1. számú katalógusát.)
A Kárpát-medence fémművessége: Történeti áttekintés
Előzmények
A korabronzkor időszakát közvetlenül megelőző későrézkor fémművességét tekintik át
Ecsedy István (ECSEDY 1983, 1990, 1994, 1995), a korabronzkor időszakát pedig Bándi Gábor
(BÁNDI 1979-80) és Bóna István egyes munkáiban (pl. BÓNA 1992, 1994).
A metallurgiai tevékenység hagyományai a Kárpát-medencében is az újkőkori
kultúrákig nyúlnak vissza. 320 A régészeti leletanyag tanúsága szerint az őskori fémművesség
az alkalmi és kísérleti jellegű próbálkozások után a már eredményes módszerek széles körű
alkalmazásával vette kezdetét. A korai rézkor (pl. csőszhalmi csoport, tiszapolgári, késői
Vinča, Gumelniţa kultúrák) anyagában a rézleletek mennyisége rendkívüli arányú növekedést
mutat, és mellette megjelennek az arany ékszerek is. A késő újkőkori fémművesség mintegy
előkészítette a termésrezet, valamint az oxid- és karbonát érceket (kuprit, azurit, malachit)
használó rézkori metallurgiát. A technológiai kontinuitás a kulturális-etnikai folyamatosság
keretében, az ismert rézbányák 321 használata mellett ment végbe mindenütt a Kárpát-medence
körzetében. Ennek az autochton fémművességnek szembetűnő sajátossága, hogy leletei között
hiányoznak a fémolvasztás és fémöntés eszközei és szerszámai. A kis rézdarabkák
összegyűjtése után részben összeolvasztásra, főleg azonban összekovácsolásra volt szükség,
ezeknek pedig régészeti nyoma nem nagyon lelhető fel (bár a csiszoló- és őrlőkövek felületén
318 A vatyai kultúra, és ezen belül fémművességének tagolása elsősorban Bóna István érdeme – BÓNA 1975.
További, a kultúrát tárgyaló általános érvényű művek MOZSOLICS 1967; BÓNA 1992, 1994; KOVÁCS 1984,
1996.
319 Pl. Aszódról barren öntőminta; Soltvadkert, halomsíros kultúra településéről 40 db öntőminta; Budapest-
Vízakna utca és Békásmegyer sarkított balta és tokosvéső-tű kombinált öntőmintája, posztkoszideri fázis,
halomsíros kultúra; Tiszaföldvár, 3 db tokosvéső öntőminta-pár; Fugyivásárhely – öntőminta-kollekció.
320 A neolitikum és eneolitikum fémművességének, típusainak, összetételüknek összefoglalását adja széles
kitekintéssel KUNA 1981; KALICZ 1992.
321 Pl. Aibunar – ČERNYCH 1978, Rudna Glava – JOVANOVIC 1982.
121

ezek a kovácsolási nyomok jelentkezhetnek). Hasonlóan kapcsolatba hozhatók bizonyos
kőmozsár-formák, durva kalapácsok is a fémművességgel. Nehezebben érthető, hogy a súlyos
rézcsákányokat gyártó rézkori mesterek egykori öntőeszközei nem ismertek, ez azonban
kutatási hiányosság is lehet. 322
A tipológiailag azonos, durva kivitelű, vastag falú öntőtégelyek elsőként a badeni
kultúrát megelőző korszak lelőhelyein, 323 majd a badeni telepeken 324 kerültek elő. A badeni
fémműves termékek - nyakperecek, diadém, tőr, stb. - jól megkülönböztethetők a klasszikus
rézkori bodrogkeresztúri kultúra termékeitől, és vegyi összetételük is eltérő, mivel a réz
mellett több-kevesebb arzént tartalmaznak. 325 Ami a badeni kultúrát illeti, ennek
fémművessége elszigeteltnek, kis termelékenységűnek tűnik. Valószínű kapcsolatát jelzi az
Alpok vidékével leleteinek elterjedése, az arzénérc magas jelenléte is. A fémleletek
szegénységének oka a kultúra szocio-kulturális társadalmi viszonyaiban kereshető. 326
(MAKKAY 1996)
A rézleletek kis száma alapján nemigen gondolhatunk arra, hogy a késő rézkori
fémművesség szerepet játszott volna a vučedoli, és a korabronzkori metallurgia
kialakításában. Mindazonáltal nem helyezkedhetünk teljesen tagadó álláspontra sem, hiszen
éppen a fémtárgyak arzéntartalma már inkább vučedoli, mint tiszapolgári, bodrogkeresztúri
ércekre és olvasztási technológiára utal. Ennél is fontosabb, hogy valószínű a késői rézkori
kultúrák népességének továbbélése a vučedoli kultúrában. Ily módon a Retz-Bajč-Mondsee és
badeni periódus fémművességi körei némi helyi bázist képezhetett, amely alkalmas volt a
vučedoli fémművesség megindulására. Bár a Fekete-tenger vidéki és a korai helladikus
fémművesség a kulturális diffúzió révén elérhette az Észak-Balkánt és a Dél-Dunántúlt, a
vučedoli népesség nagyrészt helyi eredetű volt, és technológiai tapasztalataik, képességeik
megelőzték az újfajta módszerek és eszközök megismerését. Ezzel a technológiai és kulturális
alappal indul a korai bronzkor hazánk területén. (ECSEDY 1995)
Bronzöntés és fémfeldolgozás a középső bronzkor végéig Magyarországon
Néhány évtizede a magyar kutatás még arra az álláspontra helyezkedett, hogy a
bronzkor kezdeteit nem a bronz megmunkálása-feldolgozása fémjelzi, hanem egyéb
kulturális, környezetföldrajzi hatások. A korai bronzkorban idegenből bevándorolt emberek
készen hozott fegyvereivel, ékszereivel 327 számoltak. Úgy látszott, hogy a javarézkor réz- és
aranyművességének páratlan fellendülése után a fémművesség századokra lehanyatlott. A
korai bronzkor végén ez a fémművesség egyedül a perjámosi kultúra anyagi műveltségében
tükröződött. Onnan jutott el – máig sem tisztázott úton – a késő-nagyrévi, kisapostagi és korai
322 A bodrogkeresztúri kultúra rézből készült tárgytípusait részletesen tárgyalja pl. PATAY 1975, 6-11, 17-18,
aranyleleteit uott 15-17., fémművességét uott 34-35.
323 Pl. Mondsee – Retz-Gajary (KUNA 1981), Zalavár-Mekenye (KALICZ 1991), Bak (HORVÁTH 1990) –
Furchenstich kerámia, Tiszavalk (PATAY 1995) – Hunyadihalmi csoport. A Dunántúl területe az Alpok-vidéki
fémművességi körhöz kötődik.
324 Lánycsók (ECSEDY1978) – bolerázi fázis kezdete, a közeli Mecsekben előforduló azurit-érccel hozza
kapcsolatba a település fémművességét; Budapest Andor utca – kétoldalas öntőminta egyik felének töredéke
(ENDRŐDI 1997, 46. T/4.) – késő badeni kultúra; és később Zók-Várhegy (ECSEDY 1983) – vučedoli kultúra.
325 A badeni kultúra fémművességéről, típusairól VIRÁG 1999, 5-6 jegyzet; a korai fázisról HORVÁTH 2002.
326 Már a bodrogkeresztúri kultúrát követő Hunyadihalmi kultúra fémművességében elkezdődik a réztárgyak
fokozatos csökkenése, a korábbiaktól eltérő típusok jelennek meg, és nincsenek adataink a súlyos ráztárgyak
előfordulására sem. KALICZ 1991, 1 ábra 4 térkép; PATAY 1995, 110, 1 ábra 1-4. A rézmennyiség csökkenését
Makkay J. az első keleti hatások megjelenésével hozza összefüggésbe. MAKKAY 1996, 43. A badeni kultúra
réztárgyai ritka, különleges típusok (pl. a vörsi diadém, a Velvary sír melldísz-lemeze, a sármelléki,
balatonboglári és Csongrád-bokrosi tőrök, Leobensdorfból és Lichtenwörtből sírokból ismert nyakperecek,
többmenetes spirálkarperecek, stb.), amelyeket csak a társadalmilag avagy/és a szakrálisan megkülönböztetett
emberek birtokolhattak.
327 Pl. a Harangedény-kultúra kisméretű tőrjei, a pitvarosi kultúra lemez és drótékszerei.
122

vatyai kultúrához, és ott fejlődött a Kárpát-medence központjára jellemző, kevés bronzot
alkalmazó, öntést vagy öntőformákat nem, vagy alig igénylő ún. lemez- és huzaliparrá
Ismert volt néhány öntőminta és öntött szerszám vagy fegyver a század elején végzett
ásatásokból, 328 amelyeket igyekeztek tipológiai sorba állítani. Mivel azonban szinte minden
darab egyedi készítménynek számít, ezeket a fokosokat a badeni kultúrától a középső
bronzkorig keltezték. 329
A korabronzkorra jellemző, tipológiailag bányabükkinek, fajszinak és kömlődinek
nevezett főbb típusokat néhányszor ma is nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen egymástól
elválasztani. Hasonlóan problematikus kronológiai és kulturális besorolásuk is, mivel az
esetek többségében szórványként kerültek elő.
A bányabükki és a fajszi típusú balta pl. Kisbéren és Kiskundorozsmán együtt fordult
elő, így az időrend és a típus szétválasztása igen gyenge lábakon állt, melyen a telepkutatás
sokáig nem tudott segíteni. 330 Öntőmintákat hazánk területén belül mindmáig az üllői (makói
kultúra, közöletlen, ld. függelék, 1. katalógusban) és a zóki (vučedoli kultúra, ECSEDY 1983) öntőmintadepók
szolgáltattak e két típusból.
A bányabükki típus az eddigi vélemények szerint keleti irányból kerülhetett a Kárpátmedencei
népekhez, kisázsiai, esetleg Pontus-vidéki műhelyekből, mely formát a helyi
műhelyek átvették a B-I. folyamán. Megtalálható a Kaukázustól északra fekvő nagy
kurgánokban is. 331
A fajszi típusú balta fő tipológiai kritériumait a balta testének a nyéllyuknál levő
tagoltsága határozza meg, egy másik jellegzetessége a baltatest ötszögletű keresztmetszete. 332
Az első leleteket Nagy G. még szkíta-korinak határozta meg (NAGY 1913, 308-309.), Roska M.
helyi, Kárpát-medencei eredetűnek (ROSKA 1956, 46.). Mozsolics A. és Kalicz N. szerint a
fajszi típus keletről, a gödörsíros kurgánok népétől került be a Kárpát-medencébe.
(MOZSOLICS 1967, 14-15; KALICZ 1968, 46-49.) Kőszegi F. a Kaukázus vidékéről származtatta.
(KŐSZEGI 1957, 52.) A legújabb munkák (KOVÁCS 1996a; KALICZ-SCHREIBER – KALICZ 1998) az
előkerült fémkincsek alapján a helyi innovációt erősítik, függetlenül dolgozó Kárpátmedencei
fémműves központokkal. Fajszi típusú balták a Kárpát-medence délnyugati
területén még nem kerültek elő.
A kutatás számára döntő fordulatot a Zók-Várhegyen elkezdett újabb ásatások hozták.
A Zók-Vučedol kultúra telepén egy zárt gödörből egész sorozat öntőtégely, 14 db elhasznált,
törött agyag öntőminta, és agyag fújtatócső került elő, az öntőműhely létezését bizonyítva.
(ECSEDY 1983) Az öntőminták lapos vésőbaltákat, nyélcsöves vagy nyélcső nélküli fokosokat,
fejszéket formáztak. Ismét együtt fordultak elő a bányabükki, fajszi és kömlődi 333 típusok.
Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a fajszi, bányabükki, kömlődi típusú balták
anyagösszetétel-vizsgálata minden esetben szinte színtiszta rezet mutatott. 334 Így – bár
328 Pl. Tószeg – pl. BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, Pécska - ROSKA 1912 – utóbbit ld. 17. T/1.
329 A keltezési problémákat ld. az adott tárgytípusoknál.
330 Jelenleg bányabükki baltákat Karancs-Lapujtő, Keszthely-Alsódobogó és Székesfehérvár (fajszi vagy
bányabükki) lelőhelyekről ismerünk. Minden darab egyedi példány, és egyben egyedi lelet is, melyek
szórványként kerültek elő. Az öntött balták a Makó-Kosihy-Čaka és Somogyvár-Vinkovci kultúrák hagyatékai, a
lelőhelyek földrajzi helyzetétől függően - KOVÁCS 1996a.
331 Pl. Maikop, MOZSOLICS 1967, 14.
332 Fajszi típusú balták kerültek elő Kisbéren, Hatvanban, Akasztón, Hajdúdorogon, Nagykunságban (Mirha-
Gád), Hódmezővásárhelyen, Fajszon, Tolna megyében, Székesfehérváron, Kisbéren, és egy ismeretlen
magyarországi lelőhelyen. KOVÁCS 1996a.
333 Kömlődi baltákat ismerünk Acsád, Tolmács, Budapest-Óbuda, Budapest-Csepel, Lovaberény, Érd, Balaton,
Majs, Hódmezővásárhely, Szeghalom, Debrecen, Balkány, Szihalom, Emőd, Nagyvejke-Réti szántók,
Lickóvadamos lelőhelyekről mint egyedi darabokat-leleteket, kincsekből pedig a dunakömlődi - MOZSOLICS
1967, T. 1/1-8. és tápéi eszköz-kincsekből - utóbbit ld. 40. T. - MOZSOLICS 1967, 15-16; KOVÁCS 1996a;
HORVÁTH 2001.
334 PATAY et al. 1963; JUNGHANS et al. 1968; PÁGO 1968; SCHALK 1998.
123

korabronzkori kultúrákban jelenlevő fémtípusok – technológiai kialakításuk, ötvözésük még
erősen a megelőző későrézkor hagyományaihoz kötődik. A metallurgia elterjedése azonos
területet fed le az egyfülű korsók elterjedési területével, tehát a fémművesség ismerete
feltehetően kulturális hagyományokhoz kötődően terjedt. (KALICZ-SCHREIBER – KALICZ 1998-
1999)
Kömlődi balta-öntőmintákat Ravazd, Nagyárpád, Domony, Salgótarján, Zók,
Hidegség, és Dunaszekcső szolgáltatott. (KOVÁCS 1996a) A lelőhelyek területi szóródását látva
azt találjuk, hogy ezek a leletek is több kultúrához tartoznak (Zók-Vučedol, makói,
Somogyvár-Vinkovci). Ez a típus enyhén nyújtott, cilindrikus nyéltartójú balta, Mozsolics A.
már a B-II-re keltezi. (MOZSOLICS 1967, 14.) A kömlődi (vagy kozaraci, stublói) típusú balták
szerszám, fegyver, esetleg hatalmi szimbólum (ld. Mala Gruda) szerepkörben is feltűnhetnek.
A Fekete-tenger északi partvidékétől egészen Salzburgig megtalálhatók, elterjedési
központjuk azonban Bosznia/Horvátország területe, ahol a helyi érclelőhelyekre alapozva
jönnek létre műhelyeik. A késő rézkor vége, korai bronzkor első fázisaira datálhatók.
Eredetüket tekintve magyarázták kaukázusi, mezopotámiai iránnyal, ma már a déli származás,
és a helyi előállítás elve dominál.
A korszak egyes temetkezései 335 azt tükrözik, hogy az egyszerű, nyitott bronz vagy
ezüst hajkarikák mellett az arzénbronzból és rézből készült balta és tőr együttese a társadalom
vezető rétegének fegyverzetéhez tartozott.
Ugyanakkor a raktár- és műhelyleletek 336 a balták mellett főleg lapos vésőket, vékony,
görbített élű, karos vésőket 337 tartalmaznak. A Zók-Vučedol kultúra lelőhelyeit számba véve
egy olyan szerszám- és fegyverkészletet rekonstruálhatunk, amely kevés eszközfajtát
tartalmaz, és ezek a típusváltozatok nem kizárólagosan és egyedül csak a Zók-Vučedol
kultúrára jellemzőek. Egy folyamatos és fejlett információáramlás figyelhető meg a
korabronzkor elejei kultúrák és csoportok között, a Glina III - Schneckenberg B – Jigodin -
Soimuş – Somogyvár-Vinkovci - Makó-Kosihy-Čaka - Gyula-Roşia kultúrák között. Ez a
kapcsolatrendszer több tárgytípuson és a nyersanyag-felhasználáson belül is kimutatható,
ilyenek pl. a fajszi és bányabükki, kömlődi típusú balták, belső díszes tálak, egyfülű,
szalagfüles bögrék – valamint a völgyelt bázisú pattintott nyílhegyek, fűrészek és a
Krummesser-ek is. (KALICZ-SCHREIBER – KALICZ 1998; KULCSÁR 2002)
Az egykorú makói kultúrában is 338 elterjedt a hasonló fokosok öntése (pl. domonyi és
salgótarján-pécskői öntőminták), és megjelenik a Somogyvár-Vinkovci kultúrában is. Hiteles
ásatásokból származó öntőminták ismertek Pécs-Nagyárpád, Ravazd, Börzönce telepeiről, 339
kész darabok pedig Majs, Kozarac, Nagyvejke lelőhelyekről. Bár proto-nagyrévi rétegekből
335 Pl. Mala Gruda - halomsír, ezüst balta, tőr – ZERAVICA 1993; Velika Gruda – pl. ECSEDY 1994; PRIMAS
1996; Balkány-Abapuszta tőr – KALICZ 1968, I/15.; Sárrétudvari-Őrhalom, Sárrétudvari-Ökörhalom -halomsír,
tőr, csákány, hajkarikák – NEPPER 1991; Neusiedl am See - halomsír, két arany hajkarikával – BÓNA 1965, Pl.
XVIII/15; RUTTKAY 2002.
336 Dunakömlőd – ROSKA 1957; MOZSOLICS 1967, T. 1; Tápé – KOVÁCS 1996a, Abb. 2.; Fajsz -
NOVOTNA 1998, Abb. 1. Meg kell említenünk a zóki öntőminta-depó mellett a Vinkovci-ból előkerült
öntőminta-depót a kultúra késő-klasszikus (B2) fázisából, amely ugyancsak gödörből (71z) került elő. Négy db
kétoldalas mintapár került elő, amelyek nyéllyukas baltákat formáznak, egy töredéke egy kétrészes
öntőmintának, egy egyoldalas véső, ismeretlen tárgy mintájának töredéke, és két nyéllyuk öntéséhez szolgáló
mag. DURMAN 1984
337 Pl a fajszi depó – ld. NOVOTNA 1998, Abb. 1.
338 A korabronzkor kronológiai és kutatási problémáiról legutoljára BONDÁR 2001. Véleményével egyetértve
tárgyalom ezt az időszakot.
339 Részletes adataikat ld. a függelék 1. számú katalógusában 8, 33 és 86. szám alatt.
124

leletet még nem tudunk említeni, a korszak legsokrétűbb lelete a kömlődi eszközkincs. 340
(ROSKA 1957 – ld. 40. T/1.) Mindezen leletek alapján nagyszabású bronzkor eleji bronzöntő
tevékenység körvonalai bontakoznak ki. Hogy ennek kialakulása a késő-rézkori gyökerekre,
vagy a déli, balkáni hatásokra vezethető-e vissza, vagy esetleg egyszerre mindkettőre, az még
vita tárgya. 341 A korabronzkori leletek egyedi készítmények. Az olyan kvarchomokkal
soványított agyag öntőmintákat, melyeket a telepekről ismerünk, csak nagy szerencsével
lehetett kétszer használni. Ez magyarázza az egységes típusok hiányát.
A bronzkori technológia egyik legfontosabb bázisát a Zók-Vučedol fémművesség
jelentette, amely nagy részben a kultúra fejlődését biztosító stabilitásnak köszönhette
virágzását. Ezt a nyilvánvaló tényt azért hangsúlyozzuk, mert a technológiai fejlődés
szempontjából nagyon is lényeges összefüggés állapítható meg a gazdasági-kulturális
stabilitás és a metallurgia között. A kultúra központi telepeinek összeomlása után a
fémművesség termelése érezhetően lecsökkent, de ez a csökkenés nem vezetett a technológiai
ismeretek eltűnéséhez. A korabronzkor 1-2-re keltezhető fémdepók és jelentős halomsírleletek
helyi fémműves-központok jelenlétére utalnak, saját, helyileg kifejlesztett
fémtárgyakkal. (A korabronzkor fémművességéhez ld. összefoglalóan az 5. táblázatot, és a 2-8. diagramokat.)
Mind a produktumok mennyiségét, mind pedig technikai színvonalát illetően a bronzés
aranyművesség a Kr.e. 2. évezred középső harmadában teljesedett ki igazán a Kárpátmedence
térségében. Ám a gyártott termékek sem formájukat, sem motívumaikat tekintve
nem voltak egységesek. Már csak azért sem lehettek azok, mert a fémműhelyek sem
feltétlenül azonos helyről szerezhették be a nyersanyagot ill. a félkész árút, és ami még
fontosabb: földrajzi fekvésük, kapcsolatrendszerük szerint különböző, nagy területekre kiható
fémművességi központok vonzáskörzetébe kerültek.
Az egyik ilyen a közép-európai fémművességi központ volt (aunjetitzi kultúra), amely
a Kr.e. 2. évezred első századaiban az Alpok térségében és a Szudéta-vidéken, itáliai és
nyugat-európai hatás alatt, sztyeppei eredetű típusokat is beolvasztva jött létre. 342 Elsősorban
ennek a kereskedelmi vonzáskörzetébe tartozott a Dunántúl, ahol a kisapostagi kultúra végső,
3. fázisától kezdve egyre több közép-európai készítmény tűnt fel. 343 A dunántúli műhelyek
részben ezeket a formákat utánozták, részben új formák gyártását kísérletezték ki. 344 Ezeken
az alapokon jött létre a mészbetétes edények népességéhez köthető ún. tolnanémedilengyeltóti
típusú, főleg ékszereket előállító fémművesség a korabronzkor végén és a középső
bronzkor időszakában.
A Tiszától keletre, erdélyi központtal alakult ki a másik jelentős, a magyarországi
bronzkor szempontjából fontos kelet-kárpáti fémművességi centrum. 345 Műhelyei a középső
340 Jelenleg 3 proto-nagyrévi “réteggel” rendelkező lelőhelyet tart számon a kutatás: Dunaföldvár-Kálváriadomb,
Gerjen-Várad, Sióagárd-Gencs – SZABÓ 1992. A dunakömlődi raktárleletet – mely trapéz alakú baltákat, lapos
peremes oldalélű vésőbaltát, nyéllyukas kömlődi valamint egy ún. galitchi típusú baltát tartalmazott - az első
olyan kevert összetételű kincsleletnek tarthatjuk, amely a szinte csak nyomelem-mennyiségű Pb, As, Sb, Ag, Bi
melletti tiszta rézeszközök mellett egy peremesbalta esetében (13412) a későbbi ötvözési technikákra jellemző
magas Sn-(ón) tartalmat mutatott, mely már “igazi” bronzkori készítmény. JUNGHANS et al. 1974, (Nr. 13402-
409, 13412, 12496).
341 Legújabb összefoglalások széles kitekintéssel, anyagvizsgálatokkal pl. – PERNICKA 1990, PERNICKA et
al. 1993. A rézkor időszakában három nagy fémművességi zónát különít el, melyek a trák, kelet-szerbiai és az
erdélyi. Hazánk területének nagy része az erdélyi zónával érintkezik, a dél-dunántúli területek pedig a keletszerbiai
zónával.
342
A kultúra fémművességét, hatósugarát foglalja össze legújabban KRAUSE 1998. Kiemelkedő
temetkezéseiről VANKILDE 2000.
343 Markolatlapos tőrök, ívelt élű, peremes vésők, öntött nyakperecek, korongos fejű tűk, drótból tekercselt
hajkarikák, stb.
344 Pl. fésű- és horgony alakú csüngők.
345 Az Ottomány-Gyulavarsánd, perjámosi, füzesabonyi kultúra, Glina III-Schneckenberg, Wietenberg, Vattina
kultúrák területein.
125

onzkor klasszikus időszakában a formákat, de különösen a díszítés mintakombinációit
tekintve kimagasló művészeti értékű tárgyakat készítettek (Hajdúsámson-Apa-Gaura-Cófalva
kör). Ez a fémművesség egyedenként, de egészében is e területen soha meg nem ismételt
színvonalon gyártotta jellegzetes fegyver- és ékszertípusait, a nyéllyukas harci csákányokat,
bronzmarkolatos kardokat, spirálkorongban végződő karpereceket. A főleg erdélyi
műhelyekben készült aranytárgyak, így a ruhadíszként szolgáló lemezkorongok, a
spirálkorongos karperecek, ovális hajkarikák, gyöngyök, csákányok kisebb számban a kor
arisztokráciájának sírjaiból, nagyobb mennyiségben elrejtett kincsekből ismertek.
A magyarországi bronzkor szempontjából fontos két fémművességi központ mind
területileg, mind készítményeik összességét tekintve jól elválasztható egymástól. A központi
műhelyek többé-kevésbé azonos tárgyakat készítettek, és a kereskedelem révén ezzel
elárasztották a vonzáskörzetükbe tartozó vidékek lakóit. Egyidejűleg a középső bronzkori
kultúrák önálló fémművessége is kialakult a nagyobb egységen belül, sok, különösen az
ékszereken megfigyelhető, sajátos jeggyel. A két nagy fémművességi kör átfedési területe
(Dunántúl, Délnyugat-Szlovákia, Duna-Tisza köze, nagyjából a vatyai és a dunántúli
mészbetétes kerámia kultúrájának elterjedési területe) a tárgytípusok elemzésének
szempontjából nagyon fontos. (MOZSOLICS 1967; KOVÁCS 1984, 1996b; BÓNA 1975, 1992, 1994)
A tell-kultúrákban először a nagyrévi kultúrában igazolható az öntőforma
használata. 346
A nagyrévi kultúra területén talált kömlődi típusú fokosok valószínűleg szintén a
kultúrához kapcsolhatók. 347 A tell-kultúrák bronzművességének fejlődését a legnagyobb
méretű korai ásatás, Tószeg-Laposhalom rétegeiben lehet jól nyomon követni, kiegészítve a
további (Pécska – ld. 17. T/1., Perjámos, stb.) adatokkal. Tószeg B periódusban jelenik meg a
karéjos nyélnyílású fokos öntésére szolgáló agyag öntőminta-pár, mely a fegyverművesség
szempontjából vált döntő fontosságúvá. Öntött változata Kunszentmártonról sírból,
Dunaújvárosból 348 valamint Balaton környezetéből került elő, szórványként. 349 Közeli rokonai
Szihalom-Földvár és Törökszentmiklós-Terehalom hatvani rétegeiből kerültek elő. Tószeg B
korszakából további agyag és kő öntőmintákban hosszú vésőket, füles félholdalakú
csüngőket, gömbfejű tűket öntöttek. A Tószeg C korszakából talált, túlnyomórészt kő
öntőminta-töredékek már az ún. Cófalvi típusú karéjos-nyélcsöves fokosok és egyforma ívelt
oldalú, peremes vésők öntésére szolgáltak. Hasonlót ismerünk Füzesabony-Öregdomb
telljéről, a füzesabonyi kultúrától. 350 Az ún. C-D típusú fokosok névadója a székelyföldi
Cófalva (Ţufalău), ahol 1840-ben több arany hajfürt-karikával és préselt ruhadísszel – köztük
mükénéi futóspirálissal díszített arany korongokkal együtt - kilenc darab színarany fokost
találtak (MOZSOLICS 1949). Még nagyobb változatosság jellemezte pl. a Sepsibesenyőn
(Pâdureni) talált székelyföldi kincset, amelyben 15 db bronz fokos volt együtt. (POPESCU-
RUSU 1966) A korszakhatárt jelentő leghíresebb kincsben, a hajdúsámsoniban 8 db fokos volt
négyféle változatban és méretben. (ZOLTAY 1908) Típusában nézve valamennyi korábbi, mint
az egykorú másik nagyhírű kincsben, az apaiban talált egyetlen példány. (POPESCU 1937-1940)
Készítésük, elterjedésük súlypontja a Nagy Alföld keleti peremvidéke. Ettől nyugatra
346 Diósd-Szidóniahegyen – PATAY 1965; Tószeg-Laposhalmon – BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959.
347 Békásmegyer, Óbuda, Érd, Csepel-Kis-Duna.
348 BÓNA 1975, 57. T/7.
349 Ezt a baltatípust Fatjanovo típusnak is nevezik - MOZSOLICS 1967, 14-15. A többi formától igen széles
ívben visszametszett nyéllyukpereme különbözteti meg. Legutóbb Hundt foglalkozott ezzel a baltatípussal.
Hazánk közvetlen környezetéből a cseh-szlovák területeken találta néhány párhuzamát (Slaný, Kanýk, Brĕzno),
és igen távol, Elő-Ázsiában (Luristan, Tepe Giyan, Byblos, Ras Shamra). Véleménye szerint a Kárpátmedencében
előkerült balták elő-ázsiai eredetűek. HUNDT 1986.
350 Az említett formák adatait ld. a függelék 1. számú katalógusában.
126

általában a legszebb, gyakran vésett futóspirális mintákkal díszített, erőteljesen karéjos D-
változatok jutottak el, 351 öntőmintája eddig még sehol sem került elő.
Tószeg C korszakával párhuzamosan feltűnnek a tell-kultúrákban a közép-európai eredetű
nyélcsöves vagy Křtĕnov-típusú harci fokosok különféle változatai. 352 Déli vatyai területről
több példány is ismert, 353 telepeken alig van bizonyíték öntésére (ld. Pécs-Mecsekszabolcs).
Egyik prototípusának öntésével kísérleteztek Dunaújváros-Kosziderpadláson, egy import
darab nyomán. (MOZSOLICS 1967, T. 20. 5.)
A legkorábbi bronzkori tőrök a pitvarosi kultúra leletei (pl. Mokrin, Pitvaros 9. sír).
Hegyes, kis méretű tőrök, lekerekített vállal, 2-5 nitszeggel, melyek továbbélnek a perjámosi
(pl. Szőreg, Deszk F), nagyrévi (Nagyrév-Zsidóhalom, B/8 sír), kisapostagi, korai vatyai
kultúrában. A déli eredetű típus a lekerekített vállú tőrök előformáinak tekinthető. Ugyancsak
déli eredetűek a háromszög formájú markolatkiképzésű, hosszú, hegyes tőrök (pl. Balkány).
A ciprusi típusú, kampósvégű, hosszú, hegyes tőrök közel-keleti eredetűek (pl. Csorvás,
Ószőny). Ebből a periódusból ismerjük még a Harangedény-kultúra nyeles, trianguláris
réztőreit. A legkorábbi öntőminta a pécskai telep 10. szintjéből került elő (korai perjámosi
kultúra vége, klasszikus eleje, átmeneti réteg).
Még a korabronzkorban, annak vége felé jelennek meg a Straubing, Nitra, Aunjetitz,
Gáta, majd a mészbetétes területeken a lekerekített vállú, kis méretű, trianguláris,
markolatlapszerű nyúlvánnyal ellátott tőrök, melyeknek szegecselt, szerves anyagból készült
markolatuk volt. A tokodi csoport és a mészbetétes kerámia kultúrájának leletei között néhány
díszített, aunjetitzi importként értékelhető penge is található (Zamárdi, Kéthely,
Nyergesújfalu). (KISS 2001, 108.)
Viszonylag ritkaság hazánkban az itáliai párhuzamokkal rendelkező tömör markolatos
tőr Szentgálról, 354 hasonlóan tömör markolatú egy tatai, kisbéri, és a sírból előkerült
nyergesújfalui tőrlelet (MÁRTON 1930; TORMA 1996; KISS 2001, 109.). Ma már inkább az
aunjetitzi kultúra fémművességéhez kapcsolják őket.
Az erdélyi és Tisza-vidéki kultúrákban a lekerekített vállú, 3-6 nitszeges, általában
hosszú pengéjű, díszített vagy díszítetlen pengéjű tőrök terjednek el (ún. Kelebia-típus,
Vattina, Ottomány, Wietenberg, Füzesabony, és kevés, díszítetlen darab a vatyai kultúrában).
Miniatűr nyeles tőrök kerültek elő gyereksírokban mellékletként Hernádkak 89 és 90.
sírjából, és Tiszafüred-Majoros D-334 sírjából. Elképzelhető, hogy votív tárgyak voltak.
Délkelet-európai részleges párhuzamokkal rendelkeznek (Mükéné VI. aknasír, égei A
és B típusú tőrkardok) a rövid markolatlapos, széles, alig ívelődő vállkiképzésű tőrök
(pszeudo-markolatlapos) a füzesabonyi, vatyai kultúrából (Tiszafüred-Majoros B-65 és B-
167. és Adony, Dunaújváros-Dunadűlő 1068. sírjaiban, öntőminták Dunaújváros-
Kosziderpadlás, és Érdliget). A két terület közötti összekötő kapcsok lehetnek a Perşinar-i és
Mâcin-i arany tőrök. (KOVÁCS 1973b)
A vatyai kultúrában edényeken található plasztikus tőr-ábrázolások is előfordulnak. 355
A koszideri korszak végén halomsíros befolyással terjednek el a trapéz markolatlemezes, 4
nitszeges tőrök, melyek az RB-B2 fázisban is továbbélnek (pl. Dunaújváros-Kosziderpadlás
II, Budapest-Zugló, stb.)
351
Pl. Százhalombatta-Földvár vatyai III. kincsben, Cegléd-Öregszőlők sírmellékletként, Dunaalmásról
szórvány, Mezőkomárom.
352 Pl. Dunaújváros A/39 sír, BÓNA 1975, 277.
353 Fadd, Paks, BÓNA 1994, 54.
354 Ilon G. a késő kisapostagi-korai mészbetétes időszakhoz kötötte – ILON 1991, 86.
355 Mende-Leányvár, Százhalombatta-Földvár, Dunaújváros, Tószeg-Laposhalom – ezek a leletek egyben
antropomorf ábrázolások is - KOVÁCS 1973a, 1988a. A fegyverábrázolásos edények a Kr.e. 15-14. században
tűnnek fel Trója, Thermi, Alaça Höyük, Beyçesultan, Bogazköy településein. A Kárpát-medencei leletek és a
déli előfordulások közvetlen vagy közvetett összekapcsolása még vita tárgya.
127

A faragott csont előzményekre (HAYEK 1959) visszavezethető bronz övcsatok a
perjámosi kultúrában alakulnak ki. Pécskán megtalálhatók a csont prototípusok és az öntéssel
előállítható bronzcsat öntőmintája is (BÓNA 1959). Ezek divatja elterjedt a vatyai kultúrában, 356
mely a maga stílusában átalakítja azokat. Öntőmintája Lovasberényből (HORVÁTH et al. 2001,
Pl. IX, alsó sorban), más kultúrából Tiszafüred-Ásotthalomról (BÓNA 1960b - ld. 16. T/3.), Pécskáról
(DÖMÖTÖR 1902 - ld. 16. T/1-2.) és Buják-Tarisznyapartról (ld. függelék, 1. katalógusban) ismert.
Hasonló fejlődési fokon mehettek keresztül a faragott csont tőr- vagy kard
markolatgombok. Csontból faragott példányt Gomba-Várhegyről, 357 már fémből készült
változatok öntőmintáit Pocsaj-Kaszapuszta és Köröstarcsa lelőhelyekről ismerjük. 358
(MÁRTON 1930; BÓNA 1992, 1994)
A legkorábbi tömör markolatú kardok megjelenése a hajdúsámsoni fémművességi
körhöz kapcsolódik, kevés számban a koszideri fémművességben is folytatódik használatuk.
Helyi produktumoknak tarthatók. A korszak leletei (összesen 9 db, Hajdúsámson, Apa,
Magyarország ismeretlen lelőhely, Bihar megye, Téglás, Sarkadkeresztúr, Dunavecse, Fajsz,
Zajta, Simontornya) lényegében hasonlóak, részleteikben mégis szinte minden darab egyedi
készítmény. (KOVÁCS 1999)
A függelékben található 1. katalógusban összeállítottam irodalmi adatok és saját
kutatási eredményeink alapján megyék szerinti csoportosításban a Kárpát-medence területéről
ismert öntőmintákat, fémművességhez kapcsolható leleteket (nyersbronzok, rögök,
fújtatócsövek, öntőtégelyek, öntőkanalak, stb.) a kora- és középső bronzkor időszakában.
A gyűjtés során Magyarország területéről majdnem 90 lelőhelyről 200 körüli, külföldi
területekről több mint 40 lelőhelyről 70-en felüli öntőminta gyűlt össze, több esetben
említettek a fémművességhez kapcsolható egyéb leletet is. A leleteket közlő adatok
pontossága többször megkérdőjelezhető, bizonytalan, vagy nem pontos információkat
tartalmaz a tárgy meghatározását illetően (lelőhelye, a forma meghatározása, a nyersanyag
meghatározása, a kor besorolása, méretei). Az esetek többségében hiányoznak a nyersanyagmeghatározások
és a technológiai megfigyelések, sokszor a fotók vagy rajzok. Ezért az
összegyűjtött adatokat feltételesen, de alapvetően jól tájékoztató jelleggel kell kezelnünk.
(A középső bronzkor fémművességéhez összefoglalóan ld. 3., 4., 6. táblázatokat, és 9. diagramot, valamint a
katalógusokat.)
A koszideri kincsek horizontja
A magyarországi bronzkor e néven jelzett időszakának közvetlen névadóiként számon
tartható kincsek közül az I. 1951-ben, a II. 1953-ban, a III. 1957-ben került elő. A
Dunapentele (Dunaújváros)-Kosziderpadlás I-III. bronzkincsek feldolgozására akkor került
sor, amikor a német bronzkor-kutatás 1957-58-ban kidolgozta az ott korai bronzkorként
meghatározott Keleti-tengeri terület bronzkorát, és annak délkelet-európai kapcsolatait.
(HACHMANN 1957) A nagyszabású kronológiai és művelődéstörténeti alapvetésben még nem
szerepelhettek (közöletlenek voltak) a Kosziderpadlásról megismert új bronzművesség
produktumai. A Kárpát-medencét a Reinecke A2-re helyezett (és ezzel igazi helyzetükhöz
képest alul keltezett) Hajdúsámson-Apa kör képviselte - részben tévesen, részben hiányosan
közölve.
356 Mende-Leányvárról csont övkapocs, Izsák, Dunaújváros-Dunadűlő 88. sírokból bronz övkapcsok – utóbbit ld.
41. T/2. - BÓNA 1959, 1. kép.
357 Hatvani vagy vatyai kultúra, MNM leltárkönyvi bejegyzés.
358 Hajdúsámson-fémművességi kör, függelék, 1. számú katalógusban, 15. és 34. szám alatt. Márton L. további
csont markolatgombokat említ Tószegről (kardhüvely-koptató csontlemez is), Donja Doliná-ról, Patvarcról és
Velemből – MÁRTON 1930. Továbbiakat Csongrád, Jászdózsa, Szalacs/Sălacea, Vattina telepeiről – MAKKAY
2001, 75. Legutóbb Battonyáról került elő sírból csontból készült tőr markolatgomb bronztőrrel együtt, elsőként
hiteles, in situ körülmények között, középső bronzkor eleje. SZABÓ 1994, 191.
128

Az első magyar közlések gyorsan igyekeztek a szerencsés új leletek segítségével
felismert új bronzművességi horizont határait tisztázni és minél jobban kitágítani (MOZSOLICS
1957-ben az I-II. kincset, BÓNA 1958-ban a III. kincset közli). Mindkét úttörő feldolgozás
felfedezte az új kincshorizont nyugati- és közép-európai összefüggéseit, 359 bár gyökeresen
másképp magyarázta a kapcsolatokat, és rosszul keltezte őket. A Koszider-típus és fogalom
bevezetésének záróakkordja a Tiszafüred-Ásotthalom felső, koszideri rétegéből származó 12
tárgy öntésére szolgáló hét kő öntőminta közlése volt (BÓNA 1960b). Ennek segítségével a
magyar kutatás további kincseket tudott a horizontba sorolni, és lehetségessé vált a területi
csoportok szétválasztása is.
A koszideri fémművesség kutatása során több ellentmondás is született, mivel már az
első feldolgozások teljességre törekedtek, össz-közép-európai egységben gondolkodtak
kronológiai és területi értelemben is. A nemzetközi kutatás datálási korrekciót ajánlott, amely
szerint a koszideri horizontot a Reinecke B1, legkésőbb B2 fázissal kell azonosítani.
A koszideri fémművesség kialakulását és földbe kerülését mindkét hazai alapvetés a
halomsíros kultúra hatásának, majd támadásának tulajdonította. A délnémet kutatás egy része
viszont éppen fordítva magyarázott: szerintük a halomsíros kultúra Felső-Duna-völgyi
kialakulásában játszottak fontos szerepet a délkeletről érkezett hatások, elemek, és ezt az A
fokozat végére keltezte (Locham horizont, HOLSTE 1938).
Az időközben megszaporodott adatok és megfigyelések fényében ma közel 60 kincs
tartozik a Kárpát-medencében a koszideri horizontba.
A Kárpát-medencei helyi kultúrák népmozgásait, keveredését leginkább a
kerámiaművességen és a temetkezésekben mérhetjük le. 360
Ugrásszerűen megnőtt a késő magyarádi-halomsíros kultúrák összefonódásából
keletkezett, Dolný Peternek nevezett fémművességhez köthető leletek száma, öntőmintáik és
fémtárgyaik nem ritkák temetőkből és telepekről egyaránt. 361 Már Kemenczei T. leszögezte,
hogy a korai, a Komáromszentpéter/ Dolný Peter-ben feltárt temetőről elnevezett fázisban, és
az azt követő Salka (Ipolyszalka)-fázisban nem igazi halomsíros etnikumot kell látni, hanem
késő magyarádi továbbélő népességet, akik a halomsíros kultúrától egyes elemeket
átvettek. 362 (KEMENCZEI 1968) Éppen a késő magyarádi kultúra az, amely az első halomsíros
hullámot feltartóztatta. Ennek következtében egy kevert anyagi kultúra alakult ki (Dolný
Peter), mely a magyarádi kultúra csoportjainak megszűnéséhez vezetett, miután a közép-
Duna-medencei halomsíros kultúra tovább szorította az autochton és a kárpát-medencei kevert
359 Bühl, Ackenbach, Přitluky, Arnimshain, Grodnica kincs-csoportok.
360 Ez a folyamat valószínűleg még a koszideri korszak előtt elkezdődött, és annak első fázisában lejátszódott.
Egyes vatyai csoportok a Tisza vidéke felé mozdulnak - Alpár-fázis, BÓNA-BOVÁKI 1982; és később
megalapítják a rákóczifalvi csoportot – KOVÁCS 1966, 679; megkezdődik a Tiszazugban a késő-hatvani
kultúrával való keveredés – pl. Szelevény anyagában, P. FISCHL 1997.; a déli területeken a protoszeremlei
anyag megjelenése, keveredés a késő perjámosi és protoszeremlei “stílussal” – P. FISCHL-KISS 2002, 134-135.
Ezt tükrözi a Dunakeszi-Kopolya kerámiaanyaga – KOVÁCS 1989a; a rákospalotai edénydepó – SCHREIBER
1967; Dunaújváros-Dunadűlő késői sírjai – VICZE 2001, 47, 204-212; a déli területek temetőinek biritualitása –
P. FISCHL 2000a.
361 Főbb tárgytípusai a koszideri-korai halomsíros kultúrának a nagy méretű, vékony, erősen sodrott szárú,
díszített korongfejű sarló alakú tű, a szelíden bordázott koncentrikus díszű korongcsüngők, középen tüskével,
hegyesedő végű, bevagdosott felületű karperecek, bordázott karperecek, spirál kar- és lábtekercsek, végükön
esetleg összefűzött karikákkal, harang vagy kúp alakú csüngők, 4 nitszeges, lekerekített markolatlapos tőrök és
kardok. A későbbi, RB-C1 vagy másképpen B2-re keltezhető halomsíros kultúra jellegzetes fémtípusai:
pecsétfejű tű, háromszög átmetszetű karperec, keskeny, bordázott karperec, zárt szív alakú csüngő középtaggal.
A legfiatalabb időszak jellegzetes típusai lesznek a Riegsee, Rixheim, Peschiera kard- és tőrtípusok, szárnyas
balták, kétélű borotvák, ívelt élű lándzsahegyek. A halomsíros kultúra életében általánosan jellemző típusok:
sarkított balta, gombos végű sarló, korongos fejű tű, nyitott félhold alakú csüngők, a korai fázisban szára alatt kis
nyúlvánnyal, később belső élükön simára képezve, noppenringek, kartekercsek, bordázott karpercek, nyélcsöves
csákányok, kettőskónikus fejű tű, köpüs, háromszögletű nyílhegyek.
362 TOČÍK 1964, 54; DUŠEK 1969, 50-81.
129

halomsíros etnikumot észak felől. Ez a népmozgásokat eredményező összetett
hatásmechanizmus vezetett a koszideri korszak anyagi kultúrájának kialakulásához majd
megszűnéséhez, és a Kárpát-medencei autochton kultúrák vándorlásához, majd
felmorzsolódásához. (ILON 1998-99)
Több kincs- és sírleletet tudunk e késő magyarádi-halomsíros kultúrához kötni a jellemző,
közös készítmények alapján. 363 A klasszikus tell-telepeken nincs, vagy alig kimutatható
szerves folytatása található e korszaknak, 364 leginkább temetkezéseket köthetünk e
fázishoz. 365 (KOVÁCS 1966, 1977, 1989a,b, 1999-2000) Negatív bizonyítéknak tekinthető a korábbi,
honos kultúrák eltűnése, délkeletre húzódása, majd megszűnése. A korai halomsíros
települések ezen időszakához köthető jelenlegi hiánya kutatási problémákban kereshető, Ilon
G. 27 lelőhelyet sorol fel ÉNy-Magyarországról. Ezek jó része felszíni gyűjtésből származik,
szórványként értékelhető. Ilon Gábor az általa késő kosziderinek nevezett korszakot (pl. a
nagydémi temetkezéseket és a hegykői depót, de a Vatya-Rákospalota-Alpár fázist, a
ménfőcsanaki, koroncói sírt) azonban már a RB-B2-re keltezi! (ILON 1998-99, 253, 255-257.)
Hasonlóan keltezi a vatyai kultúrát többek között Schreiber R., S. Forenbaher, és a szlovák
kutatók többsége is, azaz végét már a B2/C1-be teszik. (SCHREIBER 1967, 51; FORENBAHER
1993, 250-251, Fig. 2; FURMANEK et al. 1999, 13, 17.)
Ny- és É-Dunántúl területén azonban újabb vagy folyamatosan, lassan beszivárgó kevert,
később pedig közép-duna medencei halomsíros etnikum jelenik meg Alsó-Ausztria és
Burgenland felől már a koszideri periódus 2. felében, és a RB-C-ben. 366
A korábbi alapítású vatyai földvárak többsége – az alföldi klasszikus tell-telepektől
eltérően – teljességében megéri a koszideri korszakot, sőt, egy részük a kultúra utolsó
periódusában létesül! 367 Úgy tűnik, hogy a vatyai (és mellette a füzesabonyi, gyulavarsándi,
363 Pl. Kisszékely-Rácegres, Sárbogárd, Úzd-Sárszentlőrinc, Simontornya, Szigliget, Zalaszentiván, Kéménd II.,
Hodonin kincsek - BÓNA 1992; Szob, Iváncsa, Ménfőcsanak, Várpalota, Esztergom, Szőny-Nagymagtár,
Dunaújváros-Koszider 87, 88, 854a, b sírok, Badacsonytomaj, Kéthely, Tápióbicske, Hegykői edénydepó -
KEMENCZEI 1968; ILON 1998-99.
364
Vö. KOVÁCS 1989, a leletek többségénél, előkerülésük miatt problematikus eldönteni, hogy
temetkezésekből vagy telepekről származnak. Települést ismerünk Kóny-Barbacsi tópartról - EGRY 2002;
Ordacsehi-Bugaszeg – Kiss Viktória ásatása, közöletlen; Balatonszemes-Berekre dűlőből – Honti Sz. ásatása,
közöletlen; Süttő-Nagysánctetőről – VADÁSZ 1986, 27-28; KOVÁCS 1988; VÉKONY 2000, 180-181.
365 Főleg a hamvasztással temetkező kultúrákban megjelenő csontvázas sírok “gyanúsak”, pl.: Dunaújváros-
Dunadűlőből (85, 88, 821, 547, 596, 672, 757, 765 sírok – VICZE 2001; Tápióbicskéről; de a korai halomsíros
kultúrára jellemző fémek megjelenése hagyományos temetkezési rítussal is, pl. Budapest-Jászberényi út:
rákospalotai típusú urnában bordázott karperec, peremes vésőbalta, 4 nitszeges, trapéz markolatlemezes tőr;
hasonló Budapest-Zugló is – KŐSZEGI 1984; a mészbetétes területről Balatongyörök-Kövesmező, Veszprém
sírjai – KOVÁCS 1994; KISS 2001, 175.
366
Esztergályhorváti-Alsóábrándpuszta, Gellénháza – HORVÁTH-H. SIMON 1998-1999, az ásatók
összekapcsolják a magyarádi expanziót és a korai halomsírosok megjelenését; Zalaszentiván-Kisfaludihely
erődített telep – SZÁRAZ 2002, késő magyarád-Böhemkirchen-Veteřov kultúrára jellemző edénytöredékekkel,
fémdepóval; Nagydém, Hegykő – temetkezések és edénydepó; Ménfőcsanak, Koroncó D1 sír, Siklós – szóbeli
közlésekből. ILON 1998-1999, 257; Dunafüred-Matrica – POROSZLAI 2000a, 98; Szeged-Bogárzó, Csengele,
Kömpöc – FOLTINY 1957; Letkés 37. sír, Budapest-Jászberényi út, Budapest-Zugló, Zajta, Szob, majd Pitten
41. és 15. sírok, Keszthely, Csabrendek, Tiszafüred, Senta/Zenta, Klentnice, Bag, Tiszakeszi, Vattina,
Smolenice/Szomolány, Winklarn, Borotice, Diváky, Kiskunmajsa – utóbbiak már a RB-C1 fázisba keltezhetők -
KOVÁCS 1999-2000.
367 Koszideri telepréteggel rendelkező földvárak, telepek: Alpár-Várdomb, Baks-Homokbánya, Csongrád-Vidre,
Dunaföldvár-Öreghegy, Solymár-Mátyásdomb, Budajenő-hegyi szántók, Pákozd-Vár, Igar-Galástya,
Lovasberény-Mihályvár, Mende-Leányvár, Gomba-Várhegy, Kakucs-Balladomb, Soroksár-Várhegy. Ahol a
leletanyag utal a koszideri korszak végééig való lakottságra (legtöbbször temetőanyagban, mely a település
mellett található): Gerjen-Várad, Dunakömlőd, Hajós-Hild, Kajászó-Várdomb, Dunaújváros-Kosziderpadlás,
Adony, Alcsút, Cegléd-Öreghegy, Budapest-Békásmegyer, -Budavári Palota, -Gellérthegy, -Lágymányos-
BEAC, -Kamaraerdő, Aba-Belsőbáránd, Vál-Pogányvár, Sárbogárd-Cifrabolondvár Bia-Öreghegy Vatyai
III. periódusban létesül Alpár-Várdomb, Gomba-Várhegy, Budajenő-hegyi szántók, és talán Hajós-Hild, a
koszideri időszakban Soroksár-Várhegy, Solymár-Mátyásdomb, Mende-Leányvár.
130

perjámosi) kultúra etnikuma bírja legtovább megtartani önálló létezését a halomsíros kultúra
egyre növekvő nyomása ellenében a hazai autochton bronzkori kultúrák között, és talán,
kisebb mértékben egyes helyben maradó mészbetétes edényes, perjámosi (Klárafalva és
Pécska), valamint hatvani csoportok. Tulajdonképpen ugyanaz a folyamat játszódhat le (a
kultúra nyitottsága, folyamatos szimbiózis, mely végül az eredeti kulturális-anyagi művelődés
teljes eltűnéséhez vagy átalakulásához vezet), mint egy fázissal korábban a késő magyarádi
kultúrában.
A koszideri fémleletek vizsgálata közben az alábbi kutatási irányok rajzolódtak ki:
- A kincseket minden esetben területileg és időben jól körülhatárolható régészeti kultúrához
kell kötni, s a kultúra belső fejlődése és külső kapcsolatai felől vizsgálni.
- A telepen talált kincseket a telep rétegeiben előforduló leletekkel együtt kell keltezni,
beleértve a telepek bronzleleteit és a vizsgált kultúra síregyütteseinek bronzait is.
- Megkülönböztetett figyelmet kell szentelni az öntőmintáknak, az öntőműhelyeknek, ha
csak lehet, segítségükkel meghatározni a kincsekben előforduló öntvények készülési helyét,
korát, összefüggését.
- Meg kell kísérelni azt, hogy szétválasztható legyen egymástól a készítés, a használat és az
elrejtés kora ill. időpontja, vagyis a leletek állapotára belső időrendet kell építeni.
- A kincsek elrejtésének okát és időpontját egyedenként is, csoportonként is mérlegelni kell.
(BÓNA 1994, 60. alapján)
Vizsgáljuk meg elsőként azokat az okokat, amelyek raktárleletek felhalmozását
idézhetik elő. A raktárleleteket létrehívó okok némileg megszabják a leletegyüttes formai és
típusösszetételét is. 368 Nos, raktárleletek lehetnek pl. kereskedelmi kincsek, műhelyleletek,
profán jellegű elrejtett kincsek, fogadalmi ajándékok, felajánlások, szentelés, halotti
emlékünnepség, beavatási, eskü típusú szertartások kapcsán, halotti áldozatok. Depónak, vagy
raktárleletnek nevezzük a gyakran egységes összetételű leletegyütteseket, amelyek egy adott
időpontban, általában az adott korszak történelmi eseményeinek hatására, vagy áldozati
jelleggel kerültek földbe. 369
Vizsgálnunk kell az előkerülési körülményeket: valóban elrejtett leletegyüttesről van-e
szó, vagy esetleg szentélyhez, szent körzethez, házi oltárhoz köthető előkerülésről,
feláldozásról 370 Ki kell emelnünk, hogy a történelmi események diktálta kincsek elrejtése
368 A napvilágot látott, depónak nevezett leletegyüttesek, ha valóban szakrális háttérrel kerültek földbe, úgy a
„szakrális szemét” fogalmát testesítik meg. Miután ugyanis részt vettek egy szent szertartásban, nem
maradhattak a profán világ részesei, ezért különböző módon (összetörve, épen, stb.) kivonták őket a
hétköznapokból. A fémdepók esetében a fém önmagában is jelentős értéket képvisel, ezen túl a deponált tárgyak
összetétele és az elhelyezésük módja is jelentést hordoz. Sajnálatos módon a koszideri kincsek többsége (kivéve
a Remete-barlangi leletek) szórványként, a lelőkörülmények megfigyelésének és rögzítésének szinte teljes
hiányával került elő.
369 Valóban áldozati kincs lehetett az aszkoszban elrejtett felsőörsi kincs – KOVÁCS 1994, 114. jegyzet. Talán
folyóba dobott áldozat lehetett a fajszi kardlelet, melyet mederkotrás során találtak. KOVÁCS 1999.
370 Az elrejtett koszideri kincsek a vatyai területen többségében telepeken belül kerültek elő. A telepeken kívüli
kincsek viszont igen közel fekszenek az ismert, nagyobb központokhoz (vö. 1-2 térkép). Ezek az adatok arra
utalnak, hogy a szentnek nyilvánított/tartható körzetek a településeken belül is, illetve azok közvetlen közelében
helyezkedhettek el. A vizsgált időszakban mégis alig van konkrét adatunk a telleken belül folyó szakrális életre.
Szalacsról (Sǎlacea-Vida-domb) ismerünk egy ÉNy-DK-i tájolású, 5,20 x 8,80 méteres, téglalap alakú épületet,
három belső helyiséggel: előcsarnok, egy terem függő-, és egy másik álló oltárral. Az épület kora: Otomani II,
RB-B2 – CHIDIOŞAN-ORDENTLICH 1975. Wietenberg-ben a telep közepén egy nagyméretű, kerek tűzhely
található, körülötte díszített tapasztásdarabokkal, amelyet kalendáriumnak értelmeztek – SCARRE 2000.
Kultuszhelyet említenek a kőfallal erődített Alsómislye/Nižná Myšl’a és Szepescsütörtök/Csütörtökhely/Špišský
Štvrtok településekről is. Véres áldozatokat bemutató, állati és emberi tetemeket tartalmazó gödröket,
tűzáldozatnak ajánlott ételeket és italokat, köztük Alsómislyéről egy gödör aljára helyezett, aranydíszítéssel
ellátott cipót említenek – OLEXA-GAŠAJ 1994, 16. Csütörtökhelyen a kultuszhelyen három masszív, durván
faragott, szív alakú travertínmészkő és egy sztélé (101x149x59 cm) is előkerült az “Akropoliszról”.
Hegyi/Zemplínske Kopčany-ról a 4. objektumban összetört kerámia, állatcsontok, csigaházak,
obszidiánszilánkok és szenült fadarabok kerültek elő, a 2. objektumban pedig egy összetört edényben
131

profán jellegű és visszafordítható (reverzibilis) szándékú volt eredetileg. Ezen előismeretekkel
elemezzük a koszideri periódus vatyai kultúrához köthető kincsleleteit.
A koszideri fázis fémművességét Hampel József a bronzkori fémművességről
összegyűjtött munkájában (HAMPEL 1886-96), összefoglaló jellegű és általános érvényű
keltezését és típusait Bóna István (BÓNA 1958, 1975, 1992, 1994), Mozsolics Amália (MOZSOLICS
1957, 1967) és Kovács Tibor (KOVÁCS 1977, 1984, 1996b) ide vonatkozó tanulmányaiban
követhetjük részletesen figyelemmel.
A doktori disszertációm a fémművesség fejezethez tartozó 2. számú katalógusa 21
koszideri horizontra keltezett kincsleletet mutat be, 19 lelőhelyről. (ld. 2. térkép) Ebből négy
lelőhelyet illetve raktárleletet kérdőjelesen sorolunk a vatyai kultúrába, mivel a lelőhelyek
annak peremterületén helyezkednek el. Összetételük azonban az autochton etnikumot illetően
inkább a vatyai kultúrára utal (hiányzik belőlük a mészbetétes fémművességre jellemző
fecskefarok- és fésűcsüngők dominanciája).
A dunaújváros-kosziderpadlási lelőhelyen három egykorú kincslelet is előkerült, míg
Százhalombatta-Földvárról két, a vatyai kultúra III. és a koszideri fázisába sorolható
kincsleletet ismerünk. Ez a lelőhelyek egykori lakosságának kiemelkedő gazdagságára utal.
Kilenc esetben a kincsek a telep területén feküdtek, tizenkét esetben a telepeken kívül, de nem
túl nagy távolságra rejtették el őket – többségük a közeli településhez köthető. A Remetebarlangi
lelet előkerülési helye a legunikálisabb a lelőhelyek közül. Hét kincslelet a korszak
jellegzetes edényébe volt rejtve, a solymári lelet még további edényeket is tartalmazott.
Aranytárgyak négy esetben, a baksi, bölcskei, Remete-barlangi és Százhalombatta II kincsben
fordultak elő, borostyán kísérte a baksi, bölcskei, koszideri I és Remete-barlangi fémeket.
Megfigyelhetjük, hogy ahol aranytárgyak voltak az elrejtett depóban, ott majdnem minden
esetben borostyán is előkerült (hasonló beszerzési útra/forrásra utalhat!). Műhelykincsnek
árpaszemek – áldozati gödrök a klasszikus vagy késői ottományi-(füzesabonyi) kultúrából. Hasonló áldozati
jellegű jelenségeket említenek Udvard/Dvory nad Žitavou-ról – DEMETEROVÁ 1988; FURMÁNEK et al.
1999, 169-170. És végül: áldozati kút Gánóc/Gánovcé-ben a késő füzesabonyi kultúrából, a kútban talált
vaskésben hettita hatást vélnek – VLČEK-HÁJEK 1963. Ugyancsak szent helyek, amelyeket talán a késői
neolitikumtól kezdve folyamatosan használnak az alpi sziklaszentélyek: Monte Bego, Val Camonica, Valtellina,
Val d’Aosta – ELUÉRE 2000, de MARINIS 2000. Az Égeikumban többféle szent hely létezik: nyílt, elkerített
térségek (enclosed), barlangi, és magaslati (peak) szentélyek is. A legkorábbi kőből épült szentélyeket a Kr.e. 18.
századtól datálják a Mediterráneumban. Hasonló szentélyek, körülöttük szántásnyomokkal ismertek az Ibérfélszigetről
– JORGE 2000. Külön kérdéskör a koszideri fázissal elkezdődő és a későbbi korokban intenzíven
folytatódó edénydepók értelmezése (egészen a HA2/B1-ig) – vajon a középső bronzkori leletegyüttesek szakrális
céllal kerültek-e földbe Jelenleg éppen a vatyai kultúra területéről ismerünk edénydepókat ebből a korszakból,
melyek külön, elzárt gödörben kerültek elő, településről, vagy magányosan: Dunaújváros-Kosziderpadlás két
depó, leletmentés során – MOZSOLICS 1967, 136; Rákospalota: csatornaásás közben került elő szorosan
egymás mellett 4 füles korsó és 2 bögre, a publikáció szerint hamvasztásos temetkezés volt – SCHREIBER
1967; Mende: nagyméretű antropomorf, tőrábrázolásos edény mellett több füles bögre, körülöttük és bennük
égett gabonamagvak, hasonló a százhalombattai 191/2. gödörhöz!, nem szakszerű ásatáson került elő –
KOVÁCS 1978, 4. jegyzet; Mogyoród: 18 füles bögre, díszített és díszítetlen is, gödör alján, nem szakszerű
ásatáson került elő – KOVÁCS 1978; Százhalombatta-Sánchegy: 3 koszideri edénydepó 1991-es feltáráson, a 2.
gödörben antropomorf, tőrös edénytöredék egyéb edénytöredékekkel és égett gabonaszemekkel – POROSZLAI
2000, 25, Fig. 20, Pl. XII, 2000a, 101-102; Solymár-Mátyásdomb fémekkel együtt – VALKÓ 1941; Alpár: 3
nagy tölcséres urna, a középső tetején mély tállal, további edény és állatcsonttöredékek, és egy vattinai import
bögre az 1975/10. gödörben, bothrosz, kenotáfium vagy élelemtároló gödör – BÓNA-NOVÁKI 1982, 36, 29.
kép. Nem vatyai területről Hegykő: két, szájával lefordított edényen egy harmadik, melyben 3 bögre, 1 csupor,
mellettük 2 korsó – korai halomsíros, késő magyarádi, bordogszerdahelyi hatásokat tükröz, RB-B2 – ILON
1998-99. A későbronzkori edénydepók többségénél a szakrális ok valószínű. Itt már olyan speciális összetételű
asztali készletekről van szó (étel- és italkészletek, szűrő, keverő, tálaló és ivóedények 11-37 főre), amelyek
leginkább egy hatalmon levő társadalmi rend kifejező eszközeivé váltak, és symposion-szerű, libációs szertartás
bizonyítékaiként értelmezhetők. Ez a háttér jelentkezik már a középső bronzkorban is – BOUZEK 1996;
STAPEL 1999; V. SZABÓ 2002, 97-105. A vatyai kultúra hagyatéka egy csont furulya – a kultuszélet eszköze
Előkerülési körülményei ismeretlenek – TOMPA 1934-35, T. 29/12a,b.
132

tekinthető a dunaföldvári és a „Dunántúl”-i (félkész termékekkel) kincs. A dunaföldvári kincs
esetében tudjuk, hogy az a földváron belül, in situ került elő. További műhelytermékeket 371
tartalmaz a Remete-barlangi, sárbogárdi, uzdi és százhalombattai II. kincs. A tárgyak
összetételét tekintve tisztán ékszerkollekció a baksi, bölcskei, koszideri III. és a rácegresi
kincs. Munkaeszközöket és fegyvereket tartalmaz a solymári és a sárszentlőrinci kincs.
Összetett kincsek (fegyverekkel, munkaeszközökkel, ékszerekkel) az alsónémedi, áporkai,
rákospalotai, „Dunántúl”-i, koszideri I-II., érdi, mendei, Remete-barlangi, ócsai, sárbogárdi,
simontornyai, százhalombattai kincsek.
Presztizstárgyakat tartalmaz a Remete-barlangi és ócsai lelet a diadémokkal, a bölcskei leletek
közt egy komplett nyakláncot rakhatunk össze farkasfogakkal, aranysodronyokkal,
borostyángyöngyökkel, egy további melldíszt alkothatnak a különböző bronzcsüngők,
aranylemez-töredék, egyéb bronzpitykék. Egy hasonló gazdagságú komplett melldíszt
rekonstruálhatunk az ócsai kincs lemezkéi, csüngői, stb. alapján, melyet a fejen viselt
abroncsdiadéma egészít ki, hasonló melldísz-darabokkal rendelkezik a rákospalotai kincs, és a
Remete-barlangi kincs is a fejen viselt pántdiadéma töredékeivel kiegészülve. A
presztizstárgyakhoz számíthatjuk az arany- és borostyánleleteket tartalmazó bölcskei, baksi,
Dunaújváros-koszideri I. és százhalombattai kincseket is. Majdnem tiszta ékszerkollekciók a
simontornyai, alsónémedi, áporkai, rákospalotai, dunaújvárosi I. kincsek, melyek az
ékszertípusokon kívül egy, a dunaújvárosi I. kincs esetében két nyélcsöves-nyakkorongos
baltát is magukba foglalnak. Ezeket a baltákat is presztizs-értékűnek foghatjuk fel, különösen
a vésett díszű simontornyai, áporkai, alsónémedi darabok esetében. 372 A simontornyai
koszideri kincsben unikális a tömör markolatú kard jelenléte. Előkelő viselet darabjai lehettek
a nagyméretű, díszített fejű tűk is, melyek igen sok kincslelet részét alkotják (Rákospalota,
„Dunántúl”, Dunaújváros-Koszider II., III., Mende, Rácegres, Sárbogárd, Simontornya,
Százhalombatta, Szentendre).
Összetételét tekintve rokoníthatók egymással a baksi, bölcskei, Remete-barlangi
kincsek, mert mindhárom arany- és borostyántárgyakat is tartalmaz. Rokonítható a Remetebarlangi
és az ócsai kincs egymással, diadémuk alapján. Hasonló tárgytípusokat tartalmaz a
Remete-barlang, Ócsa és Százhalombatta II. Ruhadíszeik, és a felsőtestet díszítő egyéb
darabjaik miatt (karperecek, stb.) Rákospalota, Bölcske, Ócsa, és a Remete-barlang kincsek
összetétele hasonló. Szinte egységes tárgytípusok alkotják Alsónémedi, Áporka és
Rákospalota kincsdepóját, ugyanígy közös típusokat tartalmaz Dunaújváros-Koszider I., Érd-
Simony, Sárbogárd, Simontornya. Szintén hasonló egymáshoz Dunaföldvár, „Dunántúl”,
Sárszentlőrinc kincslelete.
Mint látjuk, az elrejtett kincsek darabjait szemlélve legalább annyi hasonlóság
mutatható ki, mint amennyi különbség. Mégis a 21 kincslelet között hasonló-majdnem azonos
tárgyösszetételű leleteket is találunk, mely jelenségekből le kell vonnunk némi következtetést.
Nyilvánvaló, hogy az elrejtett kincsek más-más háttércéllal kerültek földbe. A dunaföldvári
lelet egy ismeretlen ok miatt (veszély, háború, pánik) elhagyott műhely is lehet, elrejtett
félkész műhelydarabok a „Dunántúl” kincs részei. Ezen két kincset (Dunaföldvár,
„Dunántúl”) egyértelműen egy-egy korabeli bronzöntő-mester személyéhez köthetjük.
Tekintélyes társadalmi helyzetű férfiak tulajdonát képezhették azok a kincsek, ahol egy-egy
értékes fegyver (kard, díszes harcibalta) tűnik fel, főleg a felsőtestet díszítő ékszerekkel
együtt, így pl. a simontornyai, áporkai, dunaújvárosi II, alsónémedi kincsekben. Ruhadíszei
371 Lepényt, Zungenbarrent, hibás és nyers öntvényeket.
372 Rétegspecifikus bronzoknak nevezi a szakirodalom a díszfegyvereket és kiegészítőiket, gondosan munkált
ékszereket (pl. diadém), a későbbi korok lószerszám- és kocsialkatrészeit, a nemesfémből készült tárgyakat –
JOCKENHÖVEL 1990, 224-226. Szegedy E. megállapítja, hogy a díszített nyakkorongos csákányok nem
alkalmasak sem igazi fegyver, sem munkaeszköz funkcióra – SZEGEDY 1957. A bronzfokosok különleges
helyzetére utal a rozsályi későbronzkori kincs előkerülési körülményeivel: az aranyékszereket három földbe
szúrt bronzfokos vette körül – MRE 2003, 170.
133

miatt kiemelkedő személyek (főnökök, papok, sámánok, szent emberek) tulajdonában
lehetettek a bölcskei, Remete-barlangi, ócsai, rákospalotai leletek. A borostyánok, hajkarikák
és diadémák jelenléte miatt megkockáztatható az is, hogy ezek a kiemelkedő személyek -
talán - hölgyek voltak (BÓNA 1959), bár Rákospalota esetében a csákány férfi személyére utal.
Talán közösségi (családi, több generációs) gyűjtés eredménye a többi kincs, mely
Százhalombatta, Baks esetében igen előkelő rangú családra-közösségre, Solymár esetében
pedig egy talán fazekassághoz kötődő személyre utal.
Tárgytípusait tekintve mindegyik kincslelet a korszakra jellemző, de igen változatos
képet mutat, megtalálható bennük a félkész illetve a nyersforma is. Ez az előrelátás,
vagyonfelhalmozás igen körültekintő szándékait mutatja. Előkerülésük többségében ismert
telepeken, vagy azok közvetlen közelében jellemző. Elrejtésük oka továbbra is vita tárgya. A
telepekről előkerült leletek esetében a depókat nem tudjuk összekapcsolni biztos pusztulási
rétegekkel (ebben a későbbi korok bolygatása és a vatyai kultúra sajátos gödör-a-gödörben
típusú településszerkezete is hibás lehet). 373 Elrejtésük oka mégis a település valamilyen
okból való elhagyásával lehet kapcsolatban az esetek többségében, hiszen a telepek legfelső
rétegében, gyakran a humusz alatt néhány cm-re feküdtek, és a településrétegek – átmenetileg
vagy véglegesen – az adott lelőhelyeken megszakadnak. A koszideri kincseket alkotó
tárgytípusok egy része “hétköznapi” bronztárgy, igen sok azonban a különleges értékű,
különleges szépségű vagy díszített, vagy speciális-szakrális tárgy is. A koszideri horizont fém
raktárleleteinek tárgyaiban egy igen jómódú, előkelő (Százhalombatta, Baks), esetleg harcos
réteg (Simontornya, Alsónémedi, Áporka, Dunaújváros-Koszider II.), valamint szent-szakrális
személyek (Bölcske, Ócsa, Remete-barlang, Rákospalota) személyes tulajdonai tükröződnek
vissza, néhány esetben egy fémműves (Dunántúl, Dunaföldvár), gazdag földművelő
(Sárszentlőrinc, Koszider I.), jómódú iparosmester (Solymár) tulajdonaival kiegészülve.
Lelőhelyét tekintve egyedül a Remete-barlang (mint különleges hely) depója esetében
merül fel elrejtésének szakrális oka. A kincs összetételét tekintve is szent-szakrális személy
tulajdona lehetett, aki eleve ismerhette és használhatta ezt a helyet élete során (talán valóban
szakrális célra). A barlang közvetlen közelében fekvő valószínűsíthető földvárról származó
lakosról lehet szó, így aztán nem véletlen és egyáltalán nem szakrális indíttatású, hogy
vagyona elrejtési helyének ezt a cseppet sem hétköznapi, de talán nem mindenki által ismert
barlangot választotta, így biztos lehetett benne, hogy kincsei megőriztetnek. A ma ismert
számos koszideri kincs elrejtői azonban már soha többé nem tudták újra birtokolni egykori
vagyontárgyaikat, és élvezni az általuk nyújtott megbecsülést, gazdagságot. Az a generáció,
mely a kincseket elrejtette, egész biztosan elpusztult, mielőtt hozzájuthatott volna
értéktárgyaihoz, leszármazottaik pedig vagy tovább menekültek, felmorzsolódtak, vagy nem
értesültek a kincsek őrzési/elrejtési helyéről. Talán olyan viharos, bizonytalan évek
következtek, melyek nem tették lehetővé, hogy használják az értékes vagyont, így azok szép
lassan feledésbe merültek.
A koszideri kincsek összetételüket tekintve különböznek a középső bronzkori, alföldi
területeken elterjedt Apa-Hajdúsámson típusú kincsleletektől, mert azok főleg díszes
ékszereket, fegyvereket ill. a fegyverzethez tartozó kar- és lábvédő spirálokat tartalmaznak. A
díszített felületű kardok és csákányok megjelennek ugyan a koszideri kincsek között, de jóval
kevesebb számban és szerényebb kivitelben.
Különböznek azonban a középső bronzkor dunántúli fémművességi köréhez köthető ún.
tolnanémedi-lengyeltóti típusú kincsektől is, mert azokban néhány lándzsahegyet leszámítva
főleg ruhaékszertípusokat (különböző csüngőket és karpereceket) találunk. Ezek a típusok is
373 Az egyetlen település, ahol valószínűleg - kivételesen – pusztulási réteg található: Süttő-Nagysánctetőn a
mészbetétes edények népének sánccal erősített telepét a középső bronzkor végén erős tűz pusztítja el (4. fázis), a
közvetlenül rátelepedő halomsíros kultúra az elpusztult sáncba vágja gödreit. A települést nem erődítik meg
ekkor. V. VADÁSZ - VÉKONY 1982.
134

előfordulnak a koszideri kincsekben, de kevésbé jellemzőek számban és kivitelezésben
egyaránt. 374
Úgy tűnik tehát, hogy a koszideri fémművességhez köthető kincsleletek
összetételükben szerencsésen ötvözik a két szomszédos terület korábbi fémművességi
műhelyeinek tárgyait, némi változatossággal tovább alakítva némely típust. A depók
összetétele egy kiváltságos, jómódú, néha igen gazdag, de vegyes társadalmi összetételű
(mesteremberek, szakrális személyek, harcosok) és eredetű (halomsíros és autochton tárgyak
keveredése) rétegre utal.
A kincsek belső kronológiáját tekintve a legkésőbbieknek a már halomsíros
tárgytípusokat tartalmazó Kisszékely-Rácegres- (Kajdacs), Sárbogárd, Úzd-Sárszentlőrinc és
Simontornya (és talán önállóan a kajdacsi leletegyüttes) kincsek tekinthetők. 375
A koszideri korszak után egy egészen más, megváltozott világ fogadta a benne élőket,
amelyet most, több ezer év elteltével fiatalabb bronzkornak (Jüngere Bronzezeit – RB-B2 =
C1) nevezünk, és a nyugat felől érkező (a dunántúli és a dél-alföldi régióban közép-Dunavidéki,
az Alföld nagyobbik részén Kárpát-medencei) halomsíros kultúrával azonosítunk. Ezt
a világot új emberek, új technikai vívmányok, és új világszemlélet jellemezte. Ebben a
korszakban is érezhető azonban az igazi stabilizáció hiánya, így a RB-B2 vagy C1 leletanyaga
régészetileg nem túl karakterisztikus, összességében mégis más jellegű, mint a koszideri
korszakban volt. Bizonyos technológiai, formai, és nyersanyag-kezelési szempontok a
fémművesség terén szinte változatlan vagy alig módosult formában átöröklődtek e késői
korokba is. (A koszideri kincsek tételes ismertetését, irodalmi adatait ld. a függelék 2. katalógusában,
elterjedési térképüket a 2. térképen.)
A kincsleletek keltezési problémáiról
A bronzkor keltezését a kezdetektől fogva a fémtárgyak főbb típusaira alapozták, 376
bár a meginduló széleskörű kutatásokkal, és a leletek számának bőséges növekedésével már
nagyon korán világossá vált, hogy az egyszerű hármas felosztás kereteit felrúgja a Kárpátmedence
sokszínű, népes kultúrájú bronzkori időszaka. Ennek ellenére továbbra is az eredeti
felosztás módosításaival próbálták a kora, középső és késő bronzkori kultúrák felosztását
megoldani, figyelmen kívül hagyva azt a már igen korán felismerhető tényt, hogy a
kerámialeletek változatossága sokkal pontosabban, rövidebb időszakokra bontva jelzi a
kultúra- és időszakváltozásokat, mint a szinte minden korszakban nemzetközi-formátumú,
kultúrák, és sokszor időbeli keretek fölött álló fémtípusok. Néhány nagy hatású kutató
megpróbálkozott saját (kerámia ill. fémleleteken alapuló) rendszerének kidolgozásával,
melyek az adott korszakra és területre ugyan jól alkalmazhatónak bizonyultak, de szorosan a
kutató nevéhez, köréhez fűződő iskolához kapcsolódtak, és a nemzetközi publikációkban nem
váltak igazán használttá, vagy rosszul, illetve követhetetlenül vették át őket. 377 A létező
rendszerek közül meg kell említenünk P. Reinecke egyszerű, hármas felosztását, mely a
374
A dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájának fémművességét Kiss Viktória dolgozta fel doktori
disszertációjában legutóbb. A tolnanémedi-lengyeltóti típusú kincsek elrejtését a középső bronzkor 2. fázisának
végére keltezi. Véleménye szerint a mészbetétes népesség kis számban helyben maradva megéri a koszideri
periódust. KISS 2001, 80-112, 160-161. Kovács T. a tolnanémedi típusú leleteket a középső bronzkor 2-3, RB-
A2/B1 fordulójára keltezi – KOVÁCS 1968. Utóbbi munkáiban számol a mészbetétes fémművesség koszideri
meglétével, főleg sírleletekben tükröződve – pl. KOVÁCS 1994. Mozsolics A. – tévesen – együtt tárgyalta a
koszideri horizonttal, B-IIIb - MOZSOLICS 1967.
375 BÓNA 1994, 62. Érdekes, hogy földrajzilag egy viszonylag szűk területre korlátozódik előkerülésük.
Lelőhelye alapján a sárbogárdi kincset tudjuk kultúrához kapcsolni (vatyai), a többi kincset feltételesen szintén
ehhez tartozónak véltem.
376 Pl. REINECKE 1899.
377
HÄNSEL 1968; BÓNA 1975, később BÓNA 1994. Bóna I. 1975-ben még nem választotta szét
következetesen a vatyai III-at a koszidertől fémekben és kerámiában sem. Koszideri fémekről beszél – BÓNA
1975, 77., de a koszideri kerámiatípusokat még a vatyai III. fázisnál ismerteti – i.m. 57-79.
135

fémtípusokra alapozva megfelelt volna a kora, középső és késő bronzkor nagyobb
egységeinek. Ezt a kronológiát a későbbiekben P. Reinecke saját maga is, legismertebb
formában azonban Willvonseder dolgozta át. 378 A Mozsolics-féle - szintén fémformákon
alapuló beosztás igyekezett követni a Reinecke-kronológiát, de saját terminológiai
rendszerébe helyezve. 379 Bóna I. főleg a kerámiatipológián alapuló fázisok szétválasztásához
kötve dolgozta ki a kora és középső bronzkor saját, egyéni felosztását, melyet a Kárpátmedencei
ismert kultúrák egymásnak való megfeleltetésével tett széles körűvé, és melyet
szinte soha nem feleltetett meg a Reinecke-féle kronológiának. 380 Végül pedig B. Hänsel
dolgozott ki egy saját terminológiát, melynek használata Magyarországon nem gyökeresedett
meg, ám tanítványai (pl. W. David, E. Schalk, J. Blischke 381 ) használják. 382 Legutóbb
összefoglaló munkájában W. David próbálkozik meg a korszak fémleleteinek besorolásával,
figyelembe véve az összes eddigi egyéni kronológiai rendszert, és megfeletetve őket
egymásnak, de saját, egyéni véleményét is hozzátéve. 383 Meg kell említenünk J-W.
Neugebauer munkásságát, akinek az alsó-ausztriai területen a legfinomabban sikerült
szétválasztania horizontokra a középső bronzkor időszakát. Ez a terület szorosabb kapcsolatot
mutat a Dunántúl mészbetétes kultúrájával, így időrendjének kidolgozása a magyar ősrégészet
fontos elemévé vált. (NEUGEBAUER 1994, KISS 2001)
A fent röviden vázolt rendszerek egyeztetésével az alábbi horizontokat és azok
egymásnak való megfeleltetését állítottam fel a középső bronzkor időszakára:
- Reinecke bronzkor A 1 vége = Mozsolics B-II = Bóna kora bronzkor 3 vége / középső
bronzkor 1 = vatyai kultúra kialakuló fázisa = Gemeinlebarn II = Hänsel FD II = Kr.e. 1700-
ig.
- Reinecke bronzkor A2 = Mozsolics B-IIIa = Bóna középső bronzkor 1-2 = vatyai kultúra I-
II-III. fázisa = Hänsel FD III = Gemeinlebarn II – Gemeinlebarn III / Langqaid fázis – Bühl-
Niederosterwitz fázis = Kr.e. 1700-1600.
- Reinecke bronzkor B idősebb = Mozsolics B-IIIb = Bóna középső bronzkor 3 = vatyai
kultúra rákospalotai, alpári fázisa = koszideri időszak eleje /koszider 1. = Hänsel MD I. =
Locham / Wetzleinsdorf fázis, Kr.e. 1600-1550 körül. 384
378 WILLVONSEDER 1937.
379 MOZSOLICS 1967.
380 A gátai kultúrával kapcsolatban egyeztet a Reinecke-kronológiával, mely szerint a korai szakasz RB-A1, a
késői szakasza RB-A2-nek felel meg, saját kronológiájában pedig a korabronzkor III-középső bronzkor 1.
fordulója, illetve a középső bronzkor 1 lenne a tárgyalt időszak - BÓNA 1964-65, 1994, 16-17. Elképzelhető
azonban, hogy a gátai kultúra egy fázissal hamarabb kezdődik. HICKE 1987; KISS 2001, 136.
381 Blischke munkája különösen értékes, mert összeveti egymással a korszakok (FDIII-tól SDI-ig) temetőit, és
egymás melletti kronológiai sávokat dolgoz ki. Kiemeli a korszak instabilitását, rámutatva a tell-telepek
megszűnése mellett folyamatosan meglévő momentumokra, mint pl. az edény- és fémdepók, temetők
folytonosságára, a mészbetétes áruk széles körű elterjedésére, birituális temetők meglétére. BLISCHKE 2002.
382 Rendszerében a FDI=B-Ib, korabronzkor 3, FDII=B-II, RB-A1, korabronzkor 3-középső bronzkor 1 átmenet,
FDIII=B-IIIa, RB-A2, középső bronzkor 2, MDI-II=B-IIIb, RB-B1, középső bronzkor 3, MDIII=B-IV, RB-
B2=C1, későbronzkor 1.
383 DAVID 2002.
384 Meg kell jegyeznünk, hogy a koszideri korszak abszolút keltezése és 14 C adatok nagyon problematikusak.
Bóna I. és Mozsolics A. Kr.e. 1350-re keltezték a koszideri periódus végét – pl. BÓNA 1964-65. Ugyanez az
adat a legújabb kalibrált, szeriációs 14 C adatokkal a RB-C2-nek felel meg – pl. DELLA-CASA - FISCHER
1997; GÖRNER 2002. Jászdózsa-Kápolnahalmon pl. Kr.e. 1510-1260 közé keltezett kalibrált értéket adtak meg
a koszideri időszakra – BRONZEZEIT…1992, 42-47. A legújabb 14 C szériák a későbbi korokhoz olyan történeti
és 14 C adatokkal is alátámasztott értékeket adtak (pl. Velika Gruda, Mala Gruda, Neftenbach stb. – DELLA-
CASA - FISCHER 1997, hazai leletanyagot vizsgálva és az égei, egyiptomi kronológiával összevetve - SZALAI
2000), melyek fényében nem valószínűsíthető a koszideri korszak Kr.e. 1350 körüli vége, mert így a RB-C, azaz
szinte a teljes halomsíros kultúra időszaka kiesne. Az új vizsgálatok ennek éppen ellenkezőjét, a halomsíros
kultúra életének mind nagyobb térnyerését mutatják. Így a koszideri horizont vége nem nagyon képzelhető el
136

- Reinecke bronzkor B fiatalabb = Mozsolics B-IIIb vége = Bóna középső bronzkor 3 vége =
vatyai kultúra maradványai = koszideri időszak vége / koszider 2. = Hänsel MD II = Kr.e.
1500 körül.
- Reinecke bronzkor B2 vagy C1 = Mozsolics B-IV = posztkoszideri fázis, későbronzkor 1
eleje, korai halomsírosok = Göggenheim fázis = Hänsel MD III. = Kr.e. 1500-1450.
A bronzkori fémleletek keltezési problémája tulajdonképpen a klasszikus
korabronzkor kultúrákkal indul (nagyrévi, perjámosi, kisapostagi). Már ebben az időszakban
megjelennek ugyanis a Reinecke A-ra jellemző fémtípusok, a Reinecke A kronológiát viszont
szigorúan a hazai középső bronzkor 1 kezdetével párhuzamosítjuk. Az utóbbi időben ezt az
ellentmondást úgy próbálták feloldani, hogy a korabronzkor 3 vége után egy 3 vége-középső
bronzkor 1 eleje átmeneti fázist toldottak be (pl. balatonakali sír) így alkotva egy önálló
átmeneti fázist, mely megfelel a RB-A kezdetének (pl. TORMA 1978; BÓNA 1992, 1994; KISS
2001).
Véleményem szerint a RB-A kezdetét minden bizonnyal a korabronzkor 3 elejétől
számíthatjuk.
Saját rendszerében Mozsolics A. Alsónémedi, Áporka, Dunaújváros-Kosziderpadlás,
Igenpatak/Ighiel, Tőkésfalu/Kolodnoje, Budapest-Rákospalota, Temesnagyfalu/Satu Mare,
Simontornya, „Dunántúl”/”Tolna megye”, Méhi/Včelínce, Zajta koszideri kincseket a B-IIIbbe
keltezi. 385
Bóna I. késő-vatyai-koszideri kincsnek tartja az Alsónémedi, Áporka, Baks,
Rákospalota, Remete-barlang, Dunaföldvár, Dunaújváros-Kosziderpadlás I-III, Érd, Mende,
Ócsa, Szentendre, Solymár, Százhalombatta II, „Dunántúl” kincseket. Korai halomsírosnak
tartja a Hodonín, Kéménd/Kamendín II, Kajdacs, Kisszékely-Rácegres, Sárbogárd,
Simontornya, Szigliget, Uzd-Sárszentlőrinc, Zalaszentiván, Ráksi koszideri kincseket. 386
Kovács T. a solymári, százhalombattai II., dunaújvárosi, mendei, érdi, dunaföldvári és
sárbogárdi depókat sorolta a vatyai kultúra koszideri fázisához. 387
W. David a Remete-barlang, Mende, Sárbogárd, Kelebia, Százhalombatta II, Pákozd,
„Dunántúl”, Koszider I-II, Ócsa koszideri kincseket a RB-B1 idősebb, Áporka, Alsónémedi,
Rákospalota, Simontornya, Rácegres, Letkés, Budapest-Zugló, Pitten 41 kincseket és
fémleleteket a RB-B1 fiatalabb fázisba sorolta. A RB-C1-be került a lovasi kincs (Szeremlekoszideri
kincs), együtt a keszthelyi halomsírral, és Csabrendekkel. Ez a felosztás teljesen
megreformálta, sőt megváltoztatta az eddigi vélekedéseket, és bizonyára még sok vitát fog
kiváltani. 388
Ilon Gábor a nagydémi, ménfőcsanaki, koroncói sírokat, a hegykői edénydepót a késő
(poszt)-koszideri korszakra, a RB-B2-re keltezi. 389
Véleményem szerint az általam a koszideri fázis elé keltezett fémleleteket a RB-A2,
ill. A2-B1 fordulójára, a koszideri fázisnál ismertetett kincseket a RB-B1 idősebb és fiatalabb
fázisába helyezném, a Dunaújváros-Koszider II, Sárbogárd, Simontornya, Uzd-Sárszentlőrinc,
Rácegres, és talán Kajdacs, Pákozd (csak a tűk és talán a diadéma) kincsek kivételével. E
depókat a koszider periódus 2. felére (Dolný Peter fázis) tehetjük, mert késő-magyarádi -
Kr.e. 1500-nél fiatalabbnál, és ez megfelel a történeti kronológián alapuló tipológiának, és a C-14 adatok
széleskörű szórásának is, ha a RB-D Kr.e. 1300 körül elkezdődik.
385 MOZSOLICS 1967, 75, 123-125, Abb. 36.
386 BÓNA 1994. Ráksi valószínűleg sírlelet. A rácegresi kincs pedig jellegzetes, bordadíszes halomsíros
edényben került elő. BÓNA 1994, 36.
387 KOVÁCS 1984, 226.
388 DAVID 2002, II, 910-911. Ez a probléma tulajdonképpen már B. Hänsel 1968-as munkája óta létezik
(HÄNSEL 1968, 45-46, II/2-7 melléklet), ahol egy kronológiai horizontba kerül a soltvadkerti öntőminta-depó a
rákospalotai edénylelettel és több koszideri kinccsel.
389 ILON 1998-99, 253.
137

korai halomsíros leleteket tartalmaznak. A négy, fentebb említett kincs (Sárbogárd,
Sárszentlőrinc, Simontornya, Kisszékely-Rácegres, továbbá Zalaszentiván, Ráksi, Kéménd II,
Szigliget kincsleletei) már a RB-B1 fázis legvégére, még inkább - esetleg a B1/B2(=C1)
fordulójára keltezhetők. A kincsleletek mögött kevert (túlélő mészbetétes, vatyai, és újonnan
érkező, beolvadó korai halomsíros, késő Magyarád-Veteřov, Böheimkirchen) etnikai háttér
húzódhat, mely a koszideri fázis legvégére – posztkoszideri fázis elejére datálható.
Aranyművesség
A Kárpát-medencei őskori, aranyból készült tárgyainak elterjedésével,
kereskedelmével a régészettudomány régóta foglalkozik. (TOMPA 1937) A fémművességen
belüli aranyművességgel Mozsolics Amália (MOZSOLICS 1965-66) és Bóna István foglalkozott
érintőlegesen (pl. BÓNA 1975, 1992), valamint Kovács Tibor több munkájában (pl. KOVÁCS 1991,
1996b, 2000). Az alfejezet elkészítésekor Kovács Tibor legrészletesebb munkájára
támaszkodom elsősorban (KOVÁCS 2000), további adatokkal egészítve ki.
A réz és az arany fémmegmunkálási szempontból hasonló pirotechnológiai
ismereteket igényel, 390 és nagyjából egyszerre jelennek meg a késő neolitikum végi régészeti
kultúrákban. Az olvasztási hőmérséklet elérése és a fémolvasztás-megmunkálás szoros
összefüggésben áll a kerámiaégetés technikai ismeretével is. 391 Az aranyművesség első
csúcspontját a középső rézkori kultúrákban 392 éri el. Az ebből az időszakból származó
díszített mellkorongok, lemezek, pálcikák, csüngőcskék, sodronyok az akkori élet
gazdagságát, kereskedelmi fejlettségét, pompakedvelő természetét tükrözik.
A korabronzkor idején a javarézkorhoz képest visszaesik az aranykészítmények
mennyisége. Néhány ovális-kerek, egyszerű visszahajlított vagy hurokszerű végződésű tömör
arany hajkarikán, 393 és néhány, az Óbéba-Pitvaros-kultúra temetkezéseiből előkerült arany
mellkorongon 394 kívül nem ismerünk más készítményt 395 ebből a korszakból.
Tószeg-B idején változik meg az aranyművesség súlypontja, amely fokozatosan délről
északra helyeződik át. A leletek elterjedése arra utal, hogy az arany beszerzése és
feldolgozása a Kárpát-medence északkeleti részeire helyeződik át, az erdélyi lelőhelyekről a
Felvidék aranybányáihoz. A korábbi zöldes árnyalatú aranykészítmények vöröses színűvé
válnak, jelezve a nyersanyag származási helyének változását. 396
390 Olvadáspontjuk 1063 és 1083 Celsius fok.
391 Pirotechnikai összefüggésről RENFREW 1969, 38; KINGERY-FRIERMAN 1974. Konkrét megjelenése
agyagból készült edényeken: ld. pl. Várna 4. sírjában levő belső díszítéses tálat, amelyre aranyport olvasztottak –
GIMBUTAS 1977, 49. További példája az Očkov-i halomsírban feltárt tál, melynek peremére aranyport szórtak
(későbronzkor) – PAULÍK 1993. Újabb “kombináció” a bronzszegecsekkel kivert függeszthető edény Beluša-ról
(urnamezős kultúra) – FURMÁNEK et al. 1999, T. 34/b.
392 Bodrogkeresztúri kultúra – összefoglalását ld. PATAY 1975, 15-17; Balaton-Lasinja kultúra – VIRÁG 1986,
10-11. További öszefoglalások: MAKKAY AAH 1976; PATAY 1958, 1979; A MNM ŐSKORI
ARANYKINCSEI…2000.
393 Sárrétudvari-Őrhalom és Neusiedl, ld. később.
394 Óbéba/Beba Veche, Mokrin - BÓNA 1965.
395 A Somogyvár-Vinkovci kultúrából ismerünk két bizonytalan besorolású leletet Orolik és Gradina-Bosut
lelőhelyekről. A Vinkovci mellett fekvő Orolikban szórványként, más korszakok által bolygatva egy díszített
aranykorong, 2 nagy és 2 kicsi spirálkarika, 20 pityke, 6 kisebb karika és 137 aranycsövecske került elő –
MAJNARIČ-PANDŽIĆ 1974. Az aranykorongot a Csáford-Stollhof típusba sorolták be - rézkor, TASIČ 1984,
22., a lelet közlője pedig női temetkezésnek vagy kincsleletnek tartja a felsorolt leleteket, a Somogyvár-Vinkovci
kultúrából. Az Orolikihez hasonló lelet volt egy gödörből előkerült, edényben elrejtett Gradina-Bosut-i lelet,
melyet csak említenek – TASIČ 1984, 22-23. Egy az óbébai lemezekhez hasonló aranylemez, 70 pityke, egy
hajkarika és egy aranydrót került elő innen. A lelet hiteles közlése és feldolgozása nagyon fontos lenne.
Új eredmény a Dunakeszi-Székesdűlőn leletmentés során feltárt 7 nagyrévi temetkezés közül a 391. számú: a
zsugorított, bal oldalán fekvő 20 év körüli nő testének csak a medencétől lefelé eső részlete maradt meg. Combja
mellett egy bronztűt és egy kerek, poncolással díszített, átfúrt aranylemezt találtak. HORVÁTH et al. 2003, 7.
396 BÓNA 1994, 54.
138

Majdnem kizárólagos, általánosan elterjedt készítmény – néhány lemezékszertől
eltekintve – egy tojás vagy körte alakúra hajlított, felülről lefelé kiszélesedő szárú és
visszakanyarodó, elhegyesedő végű ún. Noppen- vagy Lockenring (haj, halánték,
fülkarika). 397 Népszerű ékszer volt a hatvani, füzesabonyi, Ottomány-Gyulavarsánd
kultúrában, de kisebb számban eljut vatyai területekre is. 398 A sírokban talált helyzetük
alapján a halánték táján viselték őket, a nők kettő, a férfiak egy példányt. 399 Elképzelhető
rangjelző, esetleg szimbolikus jelentésük, ugyanis bronzból alig ismerünk ilyen típust. A
koszideri korban lemezből készül, két vagy három csónak alakú részből áll. Ismert a
Jászdózsa-Kápolnahalom (középső bronzkor, hatvani kultúra), 400 Baks-Levelény,
Százhalombatta II., Csepel-Soroksári Dunaág, Kakucs, Uzdborjad-Hangospuszta (vatyai
kultúra), Kengyel, Szelevény, Kölesd, Cófalva/Ţufalǎu, Somogyom/Şmig kincsekből,
Gyulafehérvár, Tiszasülyből egy az átlagosnál nagyobb és szebben díszített példány, a
tiszafüredi temetőben pedig egy aranylemezzel borított bronz változat (halomsíros
temetkezésből). Sírokból Hernádkak, Megyaszó, Tiszafüred, Alsómislye/Nižná Mišl’a,
Naszvád/Nesvady temetkezéseiből került elő. (SZATHMÁRI 1982)
Az aranygyűrűket néhány, egy vagy két szál huzalból tekercselt aranygyűrű
(tiszapalkonyai sír, füzesabonyi kultúra), ill. lemez pántgyűrű (Szőreg, perjámosi kultúra), és
három körbefutó bordás gyűrű (Nagykőrös, halomsíros kultúra) képviseli.
Egy aranyból öntött, üreges kúpfejű tű töredékét ismerjük Szerencs-Gimnázium
leletéből (füzesabonyi kultúra). (KOVÁCS 1979)
A tiszafüredi és Alsómislye-i temetőkből előkerültek olyan visszahajlított szélű,
átlyukasztott aranylemezek, amelyek az in situ megfigyelések alapján hajfonat- vagy
pártadíszek lehetnek. Bronz diadémok (pánt-típus) lényegesebben elterjedtebbek. 401 Aranyból
készült a pozsonyi (Bratislava) diadém a Harangedény-kultúrából. 402 Egy trébelt
aranyszalagot, melyet hajpántként viseltek, füzesabonyi sírból ismerünk. 403 Viseletük és
kialakításuk arra utal, hogy méltóságjelző szerepük volt. Egyéb, bőr vagy nemezdiadémot
díszíthettek kagyló, csiga, állatfog-gyöngyökkel, fémtárgyakkal. 404 Ugyanezen jelenséget
(head-dress) sikerült kimutatni néhány vatyai sírkollekciónál is Dunaharaszti, Solt-Szőlőhegy,
Kápolnásnyék temetkezéseiben bronz ékszerekkel. (SZATHMÁRI 1996)
Nyakláncot a korai bronzkorból alig ismerünk. Torquest viseltek a férfiak, 405 a nők
pedig tekercselt csövecskékből, csiga, kagyló, fog, fajansz és fémgyöngyökből álló
nyakfüzért. A középső bronzkortól ez a viselet a férfisírokban is megjelenik. A bárcai (Barca)
férfisírból csavart kettőshuzal nyakperecet ismerünk, mely hurokszerűen végződik, rajta négy
397 A bronzkor legkorábbi, hiteles arany hajkarikáját Neusiedl am See halomsírjából ismerjük - kettős
temetkezés, korabronzkor 2, Somogyvár-Vinkovci kultúra - BÓNA 1965, (újabb feldolgozása a késő badeni és a
Makó-Kosihy-Čaka kör közé keltezi a centrális férfisírt és a hozzá tartozó két, kisméretű aranykarikát –
RUTTKAY 2002, 2003), és az óbébai, pitvarosi temetőkből – BÓNA 1965, 5, 6. T. Bronzból pl. a kisapostagi
temetőben. A Noppen- és Lockenring, valamint a karikák/függők/csüngők tipológiai felosztásához ld.
NEUGEBAUER-MARESCH – NEUGEBAUER 1988-89 a Franzhausen I-II. és Gemeinlebarn F temetők
leleteinek alapján.
398 Csepel-Duna.
399 Bizonyos daraboknál felmerül, hogy akár gyűrűk is lehettek. SZATHMÁRI 1982, 106.
400 A késő hatvani rétegből származó kincslelet közlése CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000, 39 db arany
hajkarikával.
401
Ld. pl. Mokrin, Ógyalla/Hurbanovo, Lovasberény-Jánoshegy, Dunaújváros-Dunadűlő, Pákozdvár (),
Cegléd-Öregszőlők (), Nagykovácsi-Remete-barlang, Ócsa. Bizonytalan említés Törökkanizsáról (Kneževac),
BÓNA 1959, 1965.
402 BÁTORA-VLADÁR 2002, Abb. 2.1.
403 Polgár, Dani J. és V. Szabó G. ásatása, szíves szóbeli közlésük. Ugyanitt több sírban arany fülbevaló és
spirálok is.
404 Erre utalnak pl. Szőreg 21, 109, 114, 141, Mokrin 90, 132, 161, 283. sírjai, Hernádkak 110. sírja, ahol a
tarkón 74 db aranypityke feküdt (kontypárta), SZATHMÁRI 1996.
405 Óbéba-Pitvaros kultúra sírjai, Remete-barlangi Vatya-koszideri kincsben.
139

szemüvegspirál csüngővel. Egy másik lánchoz tartoznak további arany kónikus gyöngyök és
drótcsövek. Nyaklánc-kompozíciókat (bronz) ismerünk Pákozd-Várról bronz csüngőkkel, a
bölcskei, kölesdi és somogyomi koszideri kincsekből és a zsadány-orosipusztai sírból hordó
alakú aranygyöngyökkel, 406 talán nyaklánc tagjai voltak a kötegyáni bögrében előkerült kincs
henger alakú aranygyöngye és borostyángyöngyei, 407 arany huzaltekercs-spirált Túrkeve-
Terehalomról, 408 Bölcske-Vörösgyírról 409 és környékéről. 410 Ez a forma bronzból is
elterjedt. 411 Tiszafüred-Majoros B-90 jelzetű sírjából 13 kettős kúp alakú aranygyöngyöt és 2
huzalspirált is ismerünk.
Egyedi, erdélyi műhelyben kifejlesztett gyártmánynak tekinthető a dunavecsei arany
lemezkarperec, melynek sem előzményeit, sem bronz változatait (talán a törteli – ld. 58. T/2.)
sem pedig igazán jó párhuzamát nem ismerjük. Hasonló darabok Erdélyből kerültek elő.
Földrajzilag, formailag, szerkezetileg és részben díszítésében is legközelebb hozzá a Bilje-i
(Bellye, perjámosi kultúra) karperec áll. 412 Díszítés-mintakincsében a középső bronzkor végikoszideri
agyag- és fémtárgyakon találunk hasonló motívumokat. 413 Kronológiai besorolását
illetően a középső bronzkor utolsó periódusára tehető, a nagyrozvágyi kincs darabjának
hasonlósága alapján a koszideri fázisra való keltezés valószínű. (KOVÁCS 1991)
Néhány szóval meg kell említenünk az elsősorban az erdélyi középső bronzkori
kultúrák területéről ismert díszített aranylemez korongokat, 414 melyek mükénéi jellegű
futóspirálissal, geometriai vagy figurális jelenetekkel díszítettek, vagy díszítetlenek. Ez az
ékszertípus - aranyból préselt lemezkorong poncolt, geometrikus dísszel - a korabronzkori
Óbéba-pitvarosi kultúrában jelenik meg elsőként. 415 Egy a szélein poncolt, átfúrt, pityke
méretű lelet töredéke került elő Demecser-Szeméttelepről, 416 és temetkezés mellékleteként a
már említett Dunakeszi-Székes dűlői nagyrévi temetkezésben. A darabok nagy
valószínűséggel ceremoniális öltözék részei voltak. 417 Hasonló, szerényebben díszített
aranylemezek ismertek Jászdózsa-Kápolnahalomról, 418 Túrkeve-Terehalomról, 419
Nagykőrösről, 420 Franzhausen II. 275. sírjából. 421 Azonos kialakítású és funkciójú lemezek
készültek más nyersanyagból is az aranyak mintájára: 422 pl. Jászdózsa-Kápolnahalomról
406 MOZSOLICS 1967, 153-4.
407 Késői gyulavarsándi bögrében mészbetétes edények fémművességére jellemző ékszertípusok, RB-B1 utolsó
harmada. KOVÁCS 1968.
408 LE BEL AGE…1994, Kat. 370.
409 E/1. réteg, vatyai III, 23 csavarással, H.: 6,82, Sz.: 0,4, V.: 0,08 cm, súlya: 2,3 gr – HORVÁTH et al. 2000,
198. – ld. 36. T/1.
410 A bölcskei koszideri kincsből, ld. a függelék 2. katalógusában.
411 Pl. a rákospalotai, ócsai Vatya-koszideri kincsben, ld. a függelék 2. katalógusában.
412 Hartmann spektrálanalitikai elemzése szerint erdélyi aranyból készült. HARTMANN 1965-66.
413 Magyarbénye/Biia, Pipe/Pipea, Kárász-gyűjtemény, Abrudbánya, Csütörtökhely/Szepescsütörtök/Spišský
Štvrtok, Körösök vidéke. KOVÁCS 1991.
414 Ottlaka/Grǎniceri, Székelyhíd/Sǎcueni, Cófalva/Ţufalǎu, Ostrovul Mare, Somogyom/Şmig, Vattina/Vatin,
Éradony/Adoni, Gyulavarsánd/Vǎrşand lelőhelyekről. Az ottlakai korongokkal kapcsolatban, főleg a figurális
jeleneteket ábrázoló korongok miatt több kutatóban is felmerült, hogy későbbi korból (korai vaskor, falera)
származnak, pl. DUMITREŞCU 1985, 88. kép; KOVÁCS 1991, 25.
415 Pl. az óbébai (Beba Veche) temetőben, BÓNA 1965.
416 ARANYAK A JÓSA…1997, 14. Nyírség-Sănislau csoport, korabronzkor III.
417 Mükénéből a 68. kamrasírban került elő egy arany bika szobrocska, maga alá hajtott lábakkal, fekvő pózban,
mely láncokon csüngő díszítetlen aranykorongokat visel szarvainak végén. Fogadalmi ajándék volt. (Mükéné,
LH IIIA, Kr.e. 15-14. század - HISTORY OF…1970, 263 oldal alján)
418 Késő hatvani kultúra, CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000.
419 Gyulavarsándi kultúra, LE BEL AGE…1994, Kat. No. 369.
420 MNM RÖ, leltárkönyvi bejegyzés, szórvány, középső bronzkor / Halomsíros kultúra LE BEL AGE…1994,
Kat. 371.
421 NEUGEBAUER-MARESCH – NEUGEBAUER 1988-89, Taf. 11, fent.
422 Csontból Füzesabony-Öregdombról, márványból Surcinból, kőből Sepséről, MOZSOLICS 1949.
140

(hatvani kultúra) agyagból, 423 míg a tiszafüredi B-146 jelzetű sírból 2-4 korong került elő a
mellen, bronzból. Bronzból készült ruhadísz-lemezek voltak a Dunaújváros-koszideri II. és az
ócsai Vatya-koszideri kincsben, aranylemez töredéke pedig a bölcskei Vatya-koszideri
kincsben. (Ld. a függelék, 2. számú katalógusát, a kincsek részletes ismertetésénél.)
További figyelmet érdemelnek a nemesfémből, aranyból vagy ezüstből 424 készült
fegyverek. A cófalvi kincshez eredetileg 9 aranycsákány, ékszerek és ruhadíszek tartoztak
(wietenbergi kultúra), a Perşinar-i lelet (DK-Románia) egy aranykardot, 3 ezüstcsákányt, 11
aranytőrt tartalmazott, a Borodino-i lelet (Ukrajna) főleg ezüstárgyakból állt. 425 E körhöz
sorolható a MNM ismeretlen lelőhelyű, hiányos, középbordás, öt nitszeges aranytőre,
melynek párhuzamai a Kükládok és Kréta térségéből ismert, valamint egy elnagyolt
kidolgozású, négy nitszeges, ismeretlen lelőhelyű ezüsttőr, 426 párhuzamai az Égeikumban
találhatók. Egy másik, a MNM-ben található, ismeretlen lelőhelyű aranytőr töredéke mely
szintén a mediterrán térség felé mutató kapcsolatokkal rendelkezik. 427 A dunaújvárosi
Intercisa Múzeum őriz egy arany lemeztöredéket Mezőkomáromról, mely valójában bronztőr
markolatlapjának díszítő lemeze (Kelebia-típusú tőr, vatyai kultúra), és egy Mezőfalva-
Bolondvárról származó erős középbordás, aranybetétes, bronz markolatlapos, lekerekített
vállú, mükenizáló, két nitszeges bronztőrt (vatyai III. fázis).
A nyersanyag megmunkálásának bizonyítékai a kincsekben előforduló arany „öntő”-
rögök. 428 Más technológiai részletet alig ismerünk az aranyművességgel kapcsolatban.
Tylecote szerint az aranyat legfőképp torlatokból és fövenyből mosták, kisebb részét esetleg
bányászták. 429 Az Apuseni hegység területén, az ún. arany-négyszög térségben 5-10 kg-os
nugetteknek nevezett, természetben található rögök is előkerültek, egészen a 19. századig. Az
őskor korai időszakában az aranyat minden bizonnyal természetes állapotában dolgozzák föl,
a nugetteket laposra kalapálva lemezeket készítenek, és ezeket munkálják tovább (vágják,
trébelik, hajlítják, poncolják, stb.). Éppen a középső bronzkor időszaka az, amikortól az
ötvözés és öntés műveletét feltételezik, habár konkrét bizonyítéka kevés került elő eddig. A
korai aranykészítményekben alig található réz, a középső bronzkortól a réztartalom 2 % fölé
emelkedik, és megnő az ezüsttartalom is (fehérítés). A vizsgálatok hiányosak és néha igen
félrevezetőek, mert hiszen az erdélyi aranyban egyébként is 20-30 %-os ezüsttartalom
mutatható ki természetes állapotában is. (TYLECOTE 1987, 72, 82.)
Egy arany ékszer öntésére szolgáló öntőminta-töredéket említenek Alsómislye
telepéről – sajnos további részletek nélkül. 430 További érdekes adalék a szerencsi (kincs)-
423 LE BEL AGE. ..1994, Kat. 372.
424 Már a Mala Gruda-i halomsírból ismerünk egy ezüst baltát, korabronzkor 1-2, Somogyvár-Vinkovci kultúra –
ZERAVICA 1993, T. 8/81. Az ezüstből készült tárgyak nagyon ritkák még össz-európai mértékben nézve is,
legutóbbi összefoglalását ld. PRIMAS 1996.
425 Odessza körzetből került elő (Besszarábia), földművelés közben. 17 tárgyat tartalmazott, köztük 2 db ezüst
köpüs lándzsahegy, 4 db drágakőből készült balta és egy ötödik töredéke, 3 db kőbuzogány, ezüst tőr arany
lemezdísszel, ezüst, trapéz fejű tű, és további tárgytöredékek. A tűfejen, a lándzsaköpün és a tőrön vésett díszítés
látható – MOZSOLICS 1967, 183; HARDING 1984, 200, Fig. 50/1-5.
426 Ld. pl. TREASURES OF…1994, Pl. 15.
427 MNM 125/1883, két darabban, az alsó rész elveszett. Félköríves markolatlapú, 6 nitszeggel, erősen
középbordás pengével, mely a markolat felé ellaposodik, díszítetlen – SZATHMÁRI 1982.
428 A somogyomi (Şmig) és cófalvi (Ţufalǎu) kincsből – MOZSOLICS 1949. Nem egyértelmű bizonyíték a
hideg vagy meleg megmunkálás mellett, mindkettő lehet.
429 Környezetünkben aranydúsulások találhatók a Duna mindkét partján Pozsonytól Komáromig, Dunaföldvár
környékén, valamint a Muraközben, a Mura és a Dráva felső folyásáig. Erdélyben az Aranyos, Cserna, Csóra,
Karas, Körösök, Maros, Pián, Szamos, Temes, Zsil mentén mosható és gyűjthető arany. UZSOKI 1959, 1961.
Arany-bányászattal (fejtéssel) csak a kelta kortól számolnak.
430
A minta az Otomani-koszideri telepről egy zárt aranykincs-lelet részeként került elő, valószínűleg
varkocsdíszítő négyszögletes aranylemezt formáz, a két egymás melletti tárgyat hosszanti párhuzamos rovátkolt
vonalak díszítik, a kincsben előkerült hasonló darabok tanulsága szerint ezeket az öntés után a vonalak mentén
poncolták is, OLEXA-GAŠAJ 1994, 16; OLEXA 2003, F.57.
141

leletben található aranyból készült, kúp alakú, belül üreges tűfej, mely igen durva
kidolgozású, és egy bronz tűszár töredék. Kovács T. szerint a kéregöntés vagy utánöntés
(Überfangguss) egyik legkorábbi kísérletét láthatjuk a leletben, melyet aranyra átplántálva
próbáltak megvalósítani. Még az is elképzelhető, hogy a két eltérő nyersanyagot egyszerre
öntötték ki. Maga a technika a vatyai kultúra végső időszakában alakul ki szintén tűkön
kifejlesztve. (KOVÁCS 1975a, 37-40; 1979, 72-73.)
Elképzelhetőnek tartom, hogy az eddig több néven és funkcióval 431 közölt különös,
kisméretű, hengeres agyagtárgyak térségünkben Kenyeri, 432 Vígvár/Veselé-Hradisko,
Tarna/Trnava, Kisvárad/Nitriánsky Hrádok, Nagyvendég/Hoste, Magyarád/Mad’arovce,
Süttő-Hosszúvölgy, 433 Piliny, Kisterenye-Hárshegy 434 lelőhelyekről aranytárgyak öntésére
szolgáltak. 435 A tárgyak furcsa alakja megkérdőjelezi, hogy valóban agyagpecsétlőnek
tarthatjuk-e őket, ugyanis a korábbi és későbbi korokból ismert, a kora- és középső
bronzkorszaknál jóval gyakoribb előfordulású pecsétlőkre ezek a középső bronzkorra
datálható darabok egyáltalán nem hasonlítanak. A minta annyira mélyen benyomódik a
felületbe, hogy pecsételni nem is lehetne vele. Ugyanígy nem indokolt őket idolnak sem
tartani, hiszen ismerünk több idolt is a korszakból, melyek kialakítása, díszítése egészen más
jellegű. Igaz, az idol kategóriába sok olyan tárgyat be lehet sorolni, melynek rendeltetése
ismeretlen, de azért csak az ésszerűség határain belül… A bemélyített, szélein küllőszerű
vonalkázással díszített kör alakú motívumok szinte hasonlítanak a mendei telepről származó
aranygomb alakjára és díszítésére. 436 És ami még érdekesebb: a tárgyak mintáinak belsejében
nem festékanyag van berakódva, hanem fehéres, meszes anyag, mely élénken emlékeztet a
korabronzkori öntőmintákban (pl. Zók, Százhalombatta) előforduló meszes bevonóanyagra.
Az ismert aranygombok méretei megegyezőek vagy közel azonosak az ún. cipóidolok
(Brotlaibidol) bemélyülő motívumaival. 437 A bemélyülő motívumokból mindkét oldalra
elvezető szintén bemélyített árkok az öntőcsatornákat is jelenthetik. (Ld. 57. T/1-4.) A teljes
elterjedési területen az “idolok” alakja és díszítése hasonló, további érdekes variánsokkal: pl.
Corte Vivaro-ról szemüvegspirál-csüngő motívumokkal, Böheimkirchen-ről és Pilat-
Onczywilk-ről bemélyülő koncentrikus körökkel. Nem biztos, hogy minden ilyen típusú lelet
azonos funkciót látott el.
Kovács T. Tiszafüred-Ásotthalomról és Füzesabony-Öregdombról említ olyan
agyagtárgyakat, melyek korong alakúak, egyik oldaluk sima, a másikon sorban bemélyülő
kerek lyukak vannak. Az egyik (négyet említ összesen) füzesabonyi leletnek kisebb, részben
törött füle is van (vagy inkább kiöntőcsöve). Mérete 9,2x6,6 cm. (Ld. 58. T/1.) Akár öntőminta
is lehet, hasonló kialakítású minta található pl. a soltvadkerti depóban is. 438
A hipotetikus ötlet igazolásához tüzetesen meg kellene vizsgálnunk az aranytárgyakat
technológiai szempontból, elemeztetni összetételét tekintve a fehéres bevonatot az “idolok”
431 Pl. agyagpecsétlőként, idolként, oggetti enigmatici, Puppenidol, Brotlaibidol néven, tetoválómintaként, de
előfordult már öntőmintaként való értelmezése is. TRNKA 1982, 61.
432 KÁROLYI 1996-1997.
433 Magyarádi kultúra, középső bronzkor.
434 Hatvani kultúra, középső bronzkor.
435 A lelettípus az itáliai Polada, az Unterwölbling, Aunjetitz, Magyarád, Veteřov, Hatvan, a lengyel Trzcienic és
az al-Dunai középső bronzkori kultúrák területén jelentkezik, az elterjedésük gócokat alkot. Keltezésük a
korabronzkor végétől a középső bronzkoron át terjed. Áttekintő irodalma: FASANI 1970; BÁNDI 1974;
TRNKA 1982; KÖNINGER 1998.
436 KOVÁCS 1975a, Abb. 11.
437 Pl. a mendei díszített aranygomb átmérője 1,3 cm – KOVÁCS 1975a, 42, 83. jegyzet; a jászdózsai kettősen
átfúrt, minta nélküli aranygombocskák átmérője 0,4-0,5 cm – 30 db, CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000, 154, Abb.
5.1.
438 Ld. pl. MOZSOLICS 1967, T. 109/6 a. l. Hasonló öntőminta Gór-Kápolnahalomról – ILON 1996, 3. T/12. A
füzesabonyi tárgy rajza – KOVÁCS 1988, Abb. 6.
142

elsejében, és el kellene kezdeni az aranyleletek anyagösszetétel-vizsgálatát is. (BÁNDI 1974,
239, Abb. 2-3; PAULÍK 1980, 93. kép; FURMÁNEK et al. 1999, Abb. 73/14-16.)
A vatyai kultúra területén öszesen 18 lelőhelyen találtak aranytárgyat, ezek – néhány
kivételtől, mint pl. a dunavecsei karperec eltekintve - hajkarikák és kisebb lemezgombok
voltak, és többségében a késői, vatyai III-koszideri időszakból származtak. (KOVÁCS 1991)
A vatyai kultúra fémművességének közvetlen bizonyítékai: öntőmatricák,
műhelyek, fémművességhez köthető jelenségek
A vatyai kultúra vizsgált öntőmintáinak részletes ismertetése, elemzése
Az öntőminta-leletek keltezése sok esetben igen problematikus, mert régi keltezési
rendszerükhöz képest mára már 1, akár két fázist is csúszhattak időben felfelé, vagy épp
ellenkező irányban. 439 Mivel azonban sok esetben nem ismert, közöletlen a hozzájuk tartozó
rétegek kerámia- és egyéb leletanyaga, így keltező értéküket az adott publikáció kutatási
szintjén kell értelmeznünk. Problematikus a leletek értékelése azért is, mert negatívban látva a
típusokat jóval korlátozottabbak az alvariánsokra való szétbontás lehetőségei, méginkább a
típusok meghatározása, ha töredékekről, később másra használt leletekről van szó.
- A doktori disszertációban az alábbi lelőhelyekről vizsgáltunk öntőmintákat (részletes
leírásuk és elemzésük a fejezethez tartozó függelékben): Bia-Öreghegy, Bölcske-Vörösgyír, Érdliget,
Dunaújváros-Kosziderpadlás, Gomba-Várhegy, Kajászó-Várdomb, Kakucs-Balladomb, Lovasberény-
Mihályvár, Nagykőrös-Földvár, Soroksár-Várhegy, Százhalombatta-Földvár.
Technológiai megfigyelések a vatyai kultúra öntőmintáin
A vatyai kultúrából irodalmi adatok alapján 16 lelőhelyről 38 tárgyoldalas öntőmintát
említenek, amelyekkel legalább 44 tárgytípus volt előállítható. (ld. 1. katalógus, 10-13. diagramok,
7. táblázat) Ezek közül nem minden leletet volt alkalmunk részletes leírás és vizsgálat tárgyává
tenni.
Nyersanyagukat tekintve az öntőminták többsége helyi vagy közeli beszerezhetőségű
homokkőváltozatból (29 db) készült, elenyésző pedig kiégetett agyagból (1 db), agyagpalából
(2 db), metamorfitból (1 db), csillámpalából (1 db).
Az öntőmintákból 3 db (ebből kettő egy pár) sírból, a többi telepről, rétegből került elő
(kivéve 3 db mintát Ercsiből – szórvány, valószínűleg urnamezős kultúra).
A korát tekintve legkorábbi datált leletünk a vatyai I-II rétegből származó laposvéső
() öntőmintájának töredéke Bölcske-Vörösgyírról (ld. 1. T/2.). 440 Ezt követi a vatyai II
periódusba sorolható 3 db öntőminta, amelyek (köztük egy pár) sírmellékletként kerültek
elő. 441 Érdekes, hogy e periódus fémművességének bizonyítékai a temetkezési mellékletek
között jelentkeznek legmarkánsabban. A vatyai III korszakot 6 db, a koszideri korszakot 8 db
formailag vagy réteghelyzete alapján datálható, teleprétegből előkerült öntőminta képviseli.
További 3 minta datálása vatyai III-koszideri periódus. 5 esetben a vatyai kultúrán belüli
finomabb besorolás nem lehetséges (ezekhez hozzátartoznak még a csak irodalmi adatokból
ismert minták). (ld. 10. diagram)
439 Mára már nagy kronológiai különbség alakult ki a vatyai kultúra III. és a koszideri fázisa között, melyet Bóna
I. 1975-ös munkájában, ahol a leletek zömét leközölte, még helyenként egyben, helyenként a III. fázis végére
téve kezelt. Bóna 1975-ben a vatyai III. fázis = vagy átfedésben van a koszideri korszakkal. Később sok kutató
alkalmazta e miatt a vatyai III-koszideri megjelölést a leletanyag értékelésében (pl. Cegléd, Kakucs, Bölcske
esetében). Bóna 1992 és 1994-es kronológiai és elterjedési térképen a vatyai III. fázis = középső bronzkor II-ben,
tehát nagyon határozottan szétválasztja a vatyai III.-at a koszidertől. (BRONZEZEIT IN UNGARN 1992, LE
BEL AGE…1994, 16-17) Így ma még nem világos, hogy a koszideri leletektől szétválasztott vatyai III. fázist
milyen teleprétegekkel és milyen kerámiaformákkal töltsük fel és feleltessünk meg. Ezért a vatyai III. és a
Vatya-koszideri besorolás sok esetben megváltozhat a jövő függvényében (pl. Cegléd, Pákozd, Dunavecse
esetében).
440 POROSZLAI 1992, T. XCI/10., POROSZLAI 1999-2000, Abb. 22/10.
441 Csepel-Sziget sír, és Dunaújváros-Dunadűlő 960. sír, kérdéses a kajászói minta (vatyai II), teleprétegből.
143

A mintanegatívokat tekintve az öntőminták eléggé változatosak:
- 2 db sima borítólap, Nagykőrösről önállóan, Dunaújváros-Dunadűlő 960. sírból mintás
párjával - 3. T/3-4.
- Tokos véső Dunaújváros-Kosziderpadlás – 6. T, Százhalombatta-Földvár – 18. T/3, 19. T/3-
4, 61-62.T.
- Tokos, füles véső Ercsi, urnamezős kultúra, ArchÉrt 1880, 211-212.
- Laposvéső Kajászó-Várdomb – 11. T, Dunaújváros-Kosziderpadlás – 2. T.
- Tokos nyílhegy vagy tokos miniatűr véső Százhalombatta-Földvár – 19. T/3.
- Tőr SzázhalomBatta-Földvár – 59-60.T., Soroksár-Várhegy – 23. T/1, Dunaújváros-
Kosziderpadlás – 8. T, Érdliget – 24. T.
- Karika Bölcske-Vörösgyír - 1. T/1.
- Övcsat Lovasberény-Mihályvár - 14-15. T.
- Egyszerű félhold alakú csüngő Dunaújváros-Dunadűlő – 4. T.
- Koszideri típusú félhold alakú, áttört belső tagos csüngő Dunaújváros-Kosziderpadlás
– 6. T/1-2.
- Keresztbordás, korong alakú csüngő Dunaújváros-Kosziderpadlás - 9. T.
- Korong alakú csüngő Százhalombatta-Földvár – 19. T/1.
- Tű Százhalombatta-Földvár – 59-60.T., Kakucs-Balladomb - 55. T/1-2, Nagykőrös-Földvár
– 28. T/1, 29. T/1.
- Lunula Lovasberény-Mihályvár, Kakucs-Balladomb – 55. T/2-3.
- Tutulus Százhalombatta-Földvár - 19. T/5-6.
- Ismeretlen tárgy: 5 db. (összefoglalást ld. 11-12. diagram)
Az öntőminták között két összeillő pár – azaz 4 db; 11 db kétrészes öntőminta egyik oldala;
16 db egyoldalas, lapos tárgyak öntésére szolgált.
A páros öntőminták mintái:
- tokos vésőbalta, mindkét matricán minta bemélyítve (Dunaújváros-Kosziderpadlás – 5-7. T.)
- félhold alakú csüngők, a másik lap csak sima borítólap (Dunaújváros-Dunadűlő 960. sír - 3. T/3-
4., 4. T/1-4.)
Általánosan megfigyelt jelenség, hogy a két oldalas, kétrészes öntőminta-párok felsőkülső
borítólapján, vagy az eredeti minta mellett további önálló, egy, akár kétoldalas tárgyak
mintanegatívjai vannak kifaragva. Technológiai érdekesség, hogy vannak olyan tárgytípusok,
melyeket kétrészes, de egyoldalas mintában öntenek (pl. övcsat, félhold alakú széles csüngő,
horgony alakú csüngő). Ennek magyarázata egyszerű: az öntés során szem előtt tartják a
hordás-viselet során fontos kritériumot, vagyis hogy a tárgy külvilág felé néző oldala
domború, vésett díszű, esztétikus legyen, míg a test felé forduló oldala lapos, hogy ne irritálja
a bőrt, avagy rögzítése könnyebbé váljon a ruhához, bőrhöz. Az egy- vagy kétoldalas,
kétrészes, kombinált öntőmintákkal több tárgysorozat előállítása volt lehetséges.
A kombinált öntőminták:
- koszideri típusú csüngő másik odalán 2 db korongcsüngővel (Százhalombatta-Földvár – 19.
T/1-2.)
- övcsat félhold alakú csüngővel és kúpos fejű tűvel, másik oldalán lunulacsüngő és tű
mintájával, így ez az egy öntőmintalap 4 db tárgy előállítására volt alkalmas (Lovasberény-
Mihályvár – 14-15. T.)
- laposvéső másik oldalán bordázott felületű nyersrudacskákkal () (Kajászó-Várdomb - 11. T,
12. T/1-2.)
- korong alakú, keresztborda díszes csüngő másik oldalán ismeretlen tárggyal (Dunaújváros-
Kosziderpadlás – 9-10. T/3-4.)
- öntőmintapár, az egyik öntőmintán tokos vésőbalta, másik oldalán koszideri típusú
csüngővel, a másik öntőmintán tokos vésőbalta párja, másik oldallapján ismeretlen tárgy
mintája (Dunaújváros-Kosziderpadlás – 5-7. T.)
- Lunula, másik oldalán tű (Kakucs-Balladomb – 55. T/2-3.)
144

- Trianguláris tőr, másik oldalán tű (Soroksár-Várhegy - 22. T/2, 23. T/1.)
- Tutulusok mindkét lapon (Százhalombatta-Földvár - 19. T/5-6.)
- Tokos nyílhegy vagy miniatűr tokos véső, másik oldalon tokos véső tok felőli töredéke ()
(Százhalombatta-Földvár - 19. T/3.) összefoglalást ld. a 13. diagramon)
- Tokos véső borotvával és ismeretlen tárgy töredékével (Százhalombatta-Földvár – 61-62. T.)
- Trianguláris formájú, középbordás, lekerekített markolatlapos kisméretű tőr ugyanazzal a
formával és kúpfejű, átfúrt nyakú tűvel (Százhalombatta-Földvár – 59-60.T.)
Az öntőminták közül 17 db töredékes állapotban került elő, 17 lelet felületén látszott
fekecselés kormos, égett nyoma, a kakucsi lunula-tű mintán a kormon kívül valamiféle
csillámos anyag (agyagszűredék) is látható. Két százhalombattai mintán fehéres kéreg
(meszes bevonat) látszott. Ebből az egyik minta szórvány, a másik viszont biztosan a nagyrévi
kultúrába sorolható.
Egyedül Dunaújváros-Kosziderpadlás esetében volt megfigyelhető, hogy a
telepanyagban az előforduló öntőminták és azok öntött formái is megtalálhatóak. A
keresztbordadíszes csüngő és a koszideri típusú csüngő megtalálható a dunaújváros-koszideri
I. kincsben, a pszeudomarkolatlapos tőr pedig a telep melletti egyik temetkezésben (1068.
sír). Ez a legbiztosabb adatunk a helyi műhely létezésére, ahol ugyanazon telepről az
öntőminta és az azonos formájú öntött tárgy együtt fordul elő.
Szöggel való illesztés volt látható Dunaújváros-Kosziderpadlás tőrt, és három baltát
formázó mintáin, és a százhalombattai 66.17.1401.-es mintán.
Százhalombattáról egy kisméretű, agyagból készült, talán játék öntőmintát ismerünk,
valamint egy nagyméretű, még kialakítatlan, éppen elkezdett és nem befejezett, vagy már
elrontott formát.
A formák kialakításukat, megmunkálásukat tekintve változatosak, és nem figyelhető
meg különösebb szabályszerűség köztük. Néha a minta minden oldalát gondosan
megcsiszolják, néha egyáltalán nem, vagy csak gondosabban kifaragják. A negatívba vésett
minta bekarcolására fordítanak inkább erős figyelmet. A forma bevésése éles, kemény
tárggyal (pl. alkalmas hozzá pattintott kőeszköz) történt. Elsősorban azokon a mintákon
láthatunk minden oldalon gondos csiszolást, melyek kétoldalas, kétrészes minták. Így ez
elősegítette a két oldal még pontosabb illesztését. A belső formaoldal minden esetben simára
csiszolt.
Másodlagos átalakítás nyomait mutatja a százhalombattai tokos véső () öntőmintatöredéke,
melyen törés után, a másik oldalon miniatűr tokos nyílhegy vagy véső mintáját
formázták ki. (19. T/3-4.) Szintén másodlagosan alakították át a kakucsi tű öntőmintáját, törése
után a másik oldalon lunulacsüngőt faragtak bele. Másodlagos használat nyomát mutatja a
64.1010-es nagykőrösi tű, és a lovasberényi 68.V.22. tű öntőmintája, és a kakucsi két tűfejet
és csiszolásnyomokat mutató kő (35. T/2, 55 T/1), mindhármat csiszolókőként, élesítésre
használták tovább (15. T/3.).
Az öntőminták kőzettani elemzése
Az öntőminták kőzetanyagának meghatározását, a kőzetek származási helyének
beazonosítását a mintavétel korlátozott lehetősége behatárolta. Az alapanyagul szolgáló
kőzetek szerkezete miatt félő volt ugyanis, hogy a kalapáccsal végzett mintavétel során a
gyakran az egész mintafelületre kiterjedő öntőforma is sérül. Így a legtöbb esetben csak a
makroszkópos megfigyelésre támaszkodhattunk, amit szintén számos tényező nehezített, pl. a
kőzetfelületet bevonó patinaréteg, a kőzetek erős bontottsága, ill. a munkafelület égettsége.
Az ásatások során előkerült öntőminták az előzetes makroszkópi vizsgálatok alapján
nagyfokú hasonlóságot mutattak kőzettani szempontból. A megvizsgált 21 darab lelet közül
18 világos szürkésbarna, enyhén rétegzett, limonitos-karbonátos cementációjú, változóan
porózus, csillámos közép-durvaszemű homokkőnek bizonyult.
145

- A vizsgált minták: Bia-Öreghegy (72.5.207.) öntőminta-töredéke (12. T/3., 13. T/2.); Bölcske-Vörösgyír
(80.516.190.) karika öntőmintája (1. T/1.); Bölcske-Vörösgyír laposvéső öntőminta-töredéke (1. T/2.);
Dunaújváros-Kosziderpadlás vésőbalta öntőmintája (2. T., 3. T/1-2.); (71.3.1.) tőr öntőminta-töredéke (8. T.,
10. T/1-2.; Érdliget (1943.66.1.) tőr öntőminta-töredéke (23. T/3, 24. T.); Gomba-Várhegy ismeretlen tárgy,
vésőbalta, tőr öntőminta töredéke (28. T/3., 29. T/3.); Kakucs-Balladomb öntőminta töredéke; Kajászó-
Várdomb (63.80.5.) középbordás vésőbalta kombinált öntőmintája, bordázott nyersrudakkal (11. T., 12. T/1-2.);
Lovasberény-Mihályvár övkapocs és más tárgyak kombinált öntőmintája (14-15. T.); Nagykőrös-Földvár
(64.1010.) tű öntőmintája (28. T/1.); Nagykőrös-Földvár (90.26.36.) öntőminta sima borítólap (28. T/2.);
Soroksár-Várhegy (90.1.3.) tőr- és tű kombinált öntőminta-töredéke (22. T/2.); Százhalombatta-Földvár
(2004.1.2, I. szelv., 1. gödör) csüngő öntőmintája (19. T/.2.), 20024.1.3, I. szelv. 12. gödör tokosvéső
öntőminta-töredéke (18. T/3.), 2004.1.5, szórvány félig kész öntőminta (18. T/1.), 2004.1.7, szórvány nyélmagnegatívokat
tartalmazó kőzetlap-töredék (21. T/4.)
E kőzetcsoport átfogó jellemzésére két kőzetből sikerült lepattintani egy-egy darabot,
melyből mikroszkópi vékonycsiszolat készült a kőzet anyagának pontosabb meghatározása
céljából. A többi minta anyaga ezekhez képest csak kisebb eltéréseket mutatott, így például a
színben, a cementáció fokában, a kőzetszemcsék méretében voltak különbségek.
A vizsgált minták részletes leírása:
- Nagykőrös-Földvár (64. 1010) tű öntőmintája: A kőzet középszemű-(durvaszemű) homokkő, színe szürkés
világosbarna, kézzel törhető, morzsolható, változóan porózus, apró fehér karbonátszemcséket tartalmaz. Gyenge
cementációját és jellegzetes színét a kevés limonit és karbonát együttesen okozza. Mikroszkópi
vékonycsiszolatban a szemcsék és a mátrix nagyon eltérő keménysége miatt rossz megtartású. Összességében
tehát valószínűnek látszik, hogy egy relatíve fiatal és kevéssé diagenetizálódott, gyenge hullámbázisú,
karbonátos üledékeket is tartalmazó miocén sekélytengerben képződhetett. Az osztályozottság és a koptatottság
alapján rövid lehordási úthossz, közeli alacsony eróziós potenciálú terresztrikus háttér és igen jól szortírozó
partközeli-sekélytengeri környezet lehetett a felhalmozódás színtere. Makro- és mikrofosszíliák hiányában
csupán feltételezhetjük, hogy bádeni - alsó pannon üledékről lehet szó, amely a régészeti lelet megtalálási
helyétől nem lehetett nagy távolságra. (52. T., 53. T/5-7.)
- Nagykőrös-Földvár (90.26.36.) öntőminta sima borítólap: Makroszkópos szemrevételezés alapján az
öntőminta anyaga barnás- középszürke gyengén cementált, kézzel törhető, középszemű, csillámos, sötét
alkotókban gazdag vulkanomikt homokkő. Mikroszkópi vékonycsiszolatban kis nagyításnál látható a homokkő
strukturális orientáltsága, rétegzett, üledékes jellege. A kőzet egy olyan neutrális-savanyú vulkáni területről
származhat, amelynek tufái rövid távú áthalmozódást szenvedve rétegzetten átülepítődtek és feltehetően
sekélytengeri-partközeli fáciesű környezetben diagenetizálódtak. Bizonyos rokonsági kapcsolat ismerhető fel a
64.1010. számú öntőmintával, de annak anyagánál éretlenebb, kisebb áthalmozást szenvedett, kevésbé
osztályozott változata. Ilyen típusú anyagot a Bükkalja-Mátralja zónájának miocén rétegsorában több helyen is
lehet találni.
E kőzetcsoport öntőmintaként való nagyarányú felhasználását az indokolta, hogy
könnyen formálható, véshető, faragható, egyenletes és finom a szemcsemérete és
egyenletesnek mondható a mikroporozitása is, ami öntéskor előnyös lehetett az esetleges
kigázosodás és az egyenletes felületképzés szempontjából. (53. T/8, 54. T.)
Három esetben metamorf kőzetet választottak az öntőminta alapanyagának. E
kőzettípusoknál nem nyílt lehetőségünk mikroszkópi vékonycsiszolat készítésére, ill. egyéb
vizsgálatokra, csak a makroszkópos megfigyelések álltak rendelkezésünkre.
- A Lovasberény-Mihályvár területéről előkerült 68.05.22. öntőminta: Zöldesszürke, helyenként limonittól
sárgásbarna elszíneződésű, kontakt metamorf kőzet, feltehetően csomós pala (15. T/3.). A szintén innen ismert
övcsat öntőmintája világos középszürke színű, hematitos átitatású, kompakt, kézzel nehezen törhető csillámos,
középszemű homokkőből készült (15. T/1-2.).
- A Dunaújváros-Kosziderpadlásról származó laposvéső öntőmintája: Alapanyaga középszürke színű
csillámpala, amely egy folyóvízi kavics töredéke, feltehetően a Duna hordalékából származik. (3. T/1-2.)
- Százhalombatta-Földváron előkerült szórványként egy feltehetőleg zöldpala fáciesű metamorf kőzetből
készült nyélmag-negatívokat tartalmazó kőzetlap. (21. T/4.)
- Kajászó-Várdomb laposbalta mintája: Közép-, világosszürke színű, gyengén kovás cementációjú, limonitos
átitatású, csillámos középszemű homokkőből készült. (12. T/1-2.)
- Bölcske-Vörösgyír 80.516.190. öntőmintája: Nyersanyaga barnásszürke színű, középszemű csillámos
homokkő égési nyomokkal.
Az öntőmintának felhasznált kőzetek beszerzésénél Nagykőrös esetében egy Budaihegység
– hárshegyi homokkő-formáció, és egy Északi-középhegységi, Bükk- és Mátraaljai
146

kőzetelérhetőség is szóba került. A földvár földrajzi elhelyezkedése mindkét irányt
valószínűsíti. A dunaújvárosi egyik minta esetében folyómederből származó kőzetanyagot
azonosítottunk, a lovasberényi metamorfit esetében egy esetleges nyugati elérhetőség
(Alpokalja), vagy pedig idős, áthalmozott anyagból (vízfolyások medre) való gyűjtés is szóba
kerülhet (Velencei hegység környéke). A bölcskei minták esetében a hárshegyi, vagy a
nyugat-mecseki eredeztetés is jó irány lehet. Az esetek többségében közeli vagy helyi,
hárshegyi típusú (Budai-hegység) kőzetfelhasználást valószínűsítünk. Néhány esetben, a
kultúra területének határsávjain fekvő lelőhelyeknél merülhet fel eltérő, újabb beszerzési
irány.
Péterdi Bálint geológia szakos hallgató OTDK-dolgozat keretében a Magyar Nemzeti
Múzeum tulajdonában levő őskori öntőmintákon kőzettani vizsgálatokat végzett (PÉTERDI
2000). Az általa vizsgált minták között több, a dolgozatunkban is érdekelt darab található.
Eredményeinek publikálása szakmai folyóiratokban mostanában várható. A Péterdi-féle
OTDK dolgozat kb. 130 db bronz- és vaskori mintát vizsgált a MNM Őskori
gyűjteményében, ezeknek jó része szórvány, lelőhely nélküli, kisebb része lelőhellyel,
kronológiai támpontokkal rendelkezik. A minták többsége homokkő volt, dominánsan finom
szemcsés, csillámdús, karbonátos kötőanyagú változatok. A maradék minták főleg savanyú
tufák, piroklasztitok, mesterséges anyagok, 442 1-1 metamorfit, pontosabban talkpala. Péterdi
B. a minták többségén egyszerű mérési vizsgálatokat készített, 443 26 öntőmintából tudott
mintát venni, melyeken további vékonycsiszolati mikroszkópi vizsgálatokat végzett. Az
alapanyagok porozitása minden esetben jelentős volt, úgy tűnik, a kőzetkiválasztás
szempontjából ez a tendencia érvényesült egyedül – na és a közeli hozzáférhetőség. A minták
jelentős része használat közben átégett, ez megnehezítette a kőzetazonosítást, mert ezek a
változások még a vékonycsiszolatokban is jelentkeztek. A mesterséges anyagokban a
nagymértékű és gyorsan lezajló hőingadozások másodlagos porozitást hoztak létre a
különböző anyagok eltérő hőtani tulajdonságai miatt. A tufáknál, melyek nagy mennyiségű
üveges anyagot tartalmaznak, az alapanyag átalakult, limonitosodott, néhol kezdődő
biotitosodást mutatott a nagy hőhatás miatt. A minták többségénél vékonycsiszolatban egy
tapasztott bevonat is megjelent, mely a kőzet anyagánál jóval finomabb szemcsés mátrixból
és az abban úszó, a kőzet anyagánál jóval durvább szemcsés klasztokból áll (fekecselés).
Péterdi B. az öntőminták nagy részének lelőhely-nélkülisége miatt nem nagyon érintette a
kőzetek származási helyének problematikáját. Megjelölte, hogy a sokféle homokkő-változat
származási helyének azonosításához az akcesszóriák, nehézásványok további átfogó
vizsgálata lenne célravezető. A tufák beazonosítása némileg könnyebb feladat, bár ez a
nyersanyagfajta is sokfelé fordul elő a Kárpát-medencében. A két talkpala anyagú öntőminta
származási helye feltehetően Felsőcsatár környéke.
Ezen kívül öntőminták nyersanyagait elemzi T. Biró Katalin a gór-kápolnahalmi késő
bronzkor-kora vaskori településről (T. BIRÓ 1995). A vizsgálat során a szerző homokkövet,
riolit-tufát és mesterséges anyagokat határozott meg az öntőminták nyersanyagaként.
Műhelyek kérdése. Fémöntés, olvasztás, feldolgozás a kora- és középső
bronzkorban
A telepekről származó (többnyire sérült, és ezért a hulladékok közé vetett) öntőminták,
agyag fújtatócsövek, öntőkanalak és nem utolsó sorban az elrejtett, elhagyott fémeszközök,
kincsek jelzik számunkra, hogy hol működtek fémfeldolgozó műhelyek. Ezek ismeretében
úgy tűnik, hogy a középső bronzkor szinte valamennyi számottevő telepén foglalkoztak
valamilyen mértékben fémmegmunkálással. Műhelyeket 444 gyaníthatunk ott, ahol nagyobb
442 Újra összegyúrt, kőzettörmelékkel, zúzalékkal kevert agyag.
443 Makroszkópi leírás, vízkiszorítással mért sűrűség, méret, súly.
444 Vagy kisebb helyi műhelyt, gyakorló ötvös-kovácsot, és vagyonos lakosságot.
147

számban kerültek elő az előbb felsorolt lelettípusok. Így számításba jöhet a középső bronzkor
telepei közül a vatyai kultúrában Dunaújváros-Kosziderpadlás, 445 Százhalombatta-Földvár, 446
Bölcske-Vörösgyír, 447 Lovasberény-Mihályvár, 448 Dunaföldvár-Öreghegy, 449 Kakucs-
Balladomb, Nagykőrös-Földvár, nem vatyai területről Tiszafüred-Ásotthalom, 450 Pécska-
Nagysánc, 451 Vígvár/Veselé-Hradisko, Kisvárad/Nitriansky Hrádok, Bárca/Barca, 452 és a
későbbi Soltvadkert. 453
A rendelkezésre álló telepleletek alapján azonban nem gondolhatunk egy esetben sem
nagyfokú, ipari jellegű tevékenységre (mint pl. a későbbi Velem-Szt.-Vid, Celldömölk-
Sághegy), csupán kisebb bronzolvasztó, helyi központokra, ahol azonban igényes tudású
kovács-ötvös mesterek dolgoztak. Az igazi iparközpontok a nyersanyagforrásokra települő
kohók közelében voltak, itt végezték a bronz ötvözését és nyersformába öntését, és az ily
módon előkészített nyersanyagok, szervezett kereskedelmi tevékenységgel jutottak a
települési központokba (földvárak, tellek), és a kisebb településekre.
A felsorolt potenciális műhelyek közül pl. Tiszafüred-Ásotthalom, Pécska-Nagysánc
és Soltvadkert például “abszolút kőszegény” helyen fekszik. Ezért indokolt és fontos
szempontunkból az öntőminták anyagának vizsgálata, a nyersanyag beazonosítása. Ezekben
az esetekben az importált kő nyersanyag legalább olyan fontos volt, mint az importként
bekerült érc. 454
A feltárt, fémművességhez kapcsolható jelenségek
- A telepeken űzött fémművesség legfontosabb “helyi” bizonyítékainak egyike a vatyai
kultúra magaslati erődített telepén, Lovasberény-Mihályváron feltárt in-situ öntőműhelyrészlet.
A telepen végzett ásatás tisztázta, hogy a belső árokkal elválasztott terület egyik
részén (nagyvár) voltak a lakóházak, az alacsonyabban fekvő platón (kisvár) a gazdasági
épületek, gabonatároló vermek, műhelyek. Az itt talált egyik épület szerkezete és leletei arra
utalnak, hogy öntőműhelyként használták. Lyukak jelzik a téglalap alakú, földbe mélyített
épület tartógerendáinak helyét. Északi felében két tűzhely is volt egymás mellett: az egyik egy
ovális gödörben, tapasztott felülete körül öt kis lyukkal, amelyek a tűzhelyet védő, vagy a
léghuzatot biztosító faszerkezet létére mutatnak. A másik tűzhelyet közvetlenül a padlóra
tapasztották. Ehhez hasonló a déli részen lévő tűzhely is. Az épület nyugati felében két
kitapasztott falú gödör mellett egy cserepekkel alapozott, letapasztott falú padka került elő.
Felületén a használat során átégett, piskóta, gömbszelet és henger formájú mélyedéseket
lehetett megfigyelni, amelyek jellegük alapján ilyen formájú bronz nyersanyag kiöntésére
szolgálhattak. (51. T/1.) Az épületben egy agyag öntőkanál és egy övkapocs öntőmintája került
445 Három bronzkincs, és több tárgytípust formázó öntőminták a koszideri rétegekből – pl. BÓNA 1958, 1994a,
b.
446 Az öntéshez szorosan kapcsolható leletek többsége, pl. a fémolvasztó kemence a nagyrévi kultúra rétegeihez
kapcsolható, szerves folytatása következik azonban a későbbi fázisokban, pl. két kincslelet – pl. POROSZLAI
1993b, 1996, 2000; KOVÁCS 2000.
447 Fémműveség nyomai a vatyai rétegekben, két fémkincs a telep környezetéből – POROSZLAI 1992, 1999-
2000; kincsleletek – WOSINSKY 1896, 395-6.
448 Öntőműhely és öntőminták – PETRES-BÁNDI 1969; HORVÁTH et al. 2001b.
449 Öntőmintákat és nyers ill. félkész bronzokat tartalmazó kincs a földvár területéről – WOSINSKY 1861.
450 Több tárgytípus öntésére szolgáló kombinált öntőminták a koszideri rétegből – BÓNA 1960b.
451 Több tárgytípus öntőmintái – ld. 17. T/1, és bronztárgyak – DÖMÖTÖR 1902; ROSKA 1912; SOROCEANU
1991.
452 Öntőminták, fémkincsek, pl. MOZSOLICS 1967, 100, 101.; BARTÍK 1996.
453 Öntőminta-depó – GAZDAPUSZTAI 1959.
454 Konkrét példaként említhetjük a Bölcske-Sziget urnamezős településéről származó szürkés, krétakori
homokkő-nyersanyagot, melyeket Szónoky Miklós északi (Dánia) eredetűnek határozott meg. A kőzetből
öntőminta is készült, de vésetlen, nyers tömbök is vannak a telepen, bizonyítékaként a távoli kereskedelemnek.
SZABÓ 1996a.
148

elő, megerősítve azt, hogy az első hitelesen feltárt bronzkori öntőműhely részlete került
napvilágra. A telepről egy másik, erősen elhasznált, tűket formázó öntőminta is előkerült,
melyet másodlagosan csiszolókőnek használtak. A telep élete a vatyai kultúra legkorábbi
szakaszában indul, megszűnése a leletanyagból nem olvasható ki, közelebbi kronológiai
besorolás a vatyai kultúrán belül nem lehetséges. Az öntőműhely késő vatyai III.-koszideri
korú lehet. (PETRES-BÁNDI 1969)
- Hasonló műhelyrészletként fogható fel a Százhalombatta-Földváron feltárt legszebb, eddig
legjobb megtartású 4. ház, a VI. (késői nagyrévi!) szinten. A házat vastag, vörös omladékréteg
borította, mely arra utal, hogy leégett. Két különböző rendeltetésű helyiségébe egy lépcsőn
lehetett bejutni, valamilyen könnyűszerkezetű fal választotta el egymástól őket. A
lakórészlegnek szépen letapasztott padlója volt, néhány cserépdarab és két fújtatócső (!)
kivételével nem volt benne leletanyag. A konyhát, melynek teljes szélessége ismert (2,30 cm)
vastagabb törmelék borította, sok leletanyaggal, és egy 50 cm mély, 120x50 cm nagyságú
agyagpadkás munkagödörrel. Az omladékból előkerült edények a nagyrévi kultúra
szigetszentmiklósi, kulcsi fázisába tartoznak. A házon kívül helyezkedett el egy két
tüzelőtérségből álló kemence, közelében agyag fújtatókkal, bronzrögökkel és salakkal,
tűzikutyákkal. Az előkerülési körülményekből arra következtethetünk, hogy a fémolvasztás a
lakóházak közvetlen közelében folyhatott, a tevékenység kiterjedt a házon belülre is, bár
maga az olvasztás a házon kívül folyt. (POROSZLAI 1996a, 2000a, 19, 24, Fig. 10, 13, 14.) A telepről
további fémművességhez kapcsolható leletek kerültek elő: egy vatyai III., és egy Vatyakoszideri
típusú fémkincs, valamint egy kőlap körnegatívokkal, melyeket kődugónak vágtak
ki öntéshez, és öntőminták. Bár a fent részletesen taglalt jelenség a nagyrévi kultúra szintjén
került elő, a nagyrévi kultúra szerves folytatásaként jelentkező vatyai kultúra életében is
hasonlóképpen, vagy még fejlettebb formában folytatódhatott tovább a fémművesség. Annál
is inkább gondolhatjuk ezt, mivel a telepről előkerült két fémkincs (az egyikben
öntőlepényekkel és nyersformákkal!) és az öntőminták többsége a vatyai horizontba sorolható
be. (HORVÁTH 1997, HORVÁTH et al. 2000a, 2001b)
- Diósd-Szidóniahegyen a nagyrévi kultúra magaslati, erődítetlen telepének 12. gödrében 3
öntőminta (köztük egy pár) került elő. A gödör alakja nem szabályos kör, átmérője kb. 240
cm, mélysége 205 cm, fala erősen szűkül. Fenekét középen 10-12 cm vastag, a verem széle
felé elvékonyodó kormos, hamus, fekete réteg töltötte ki, amelyben, egészen a verem fenekén
feküdt a 3 öntőminta, valamint egy kőbalta töredéke, egy csiszolókő töredéke, egy vaskos
ütőkő, tíz közepes és nagyobb edényhez tartozó edénytöredék, melyből öt kiegészíthető volt
kettő pedig érdekes típus, ún. erjesztőedény. A kormos réteget 10-15 cm vastag agyagréteg
takarta, majd a gödör felső részét kevert betöltés töltötte ki. A gödröt és a benne előkerült
tárgyakat áldozati gödörként értelmezik, a leletek azonban véleményem szerint egy az öntés
műveletében résztvehető tárgykollekciót alkotnak. Lehet akár öntőgödör is, melyet lefedtek a
későbbiekben és megszüntettek. (PATAY 1965; SCHREIBER 1981, 138-139.)
- Egy nagyon érdekes és új szempontú megközelítést igénylő leletegyüttes a 2002. nyarán az
M-0 leletmentő ásatása közben Üllő 5. számú lelőhelyéről előkerült, makói kultúrába
sorolható öntőminta-kincs. 455 A nagy kiterjedésű feltáráson kevés makói gödör közül az
egyikben több szinten tíz pár agyag öntőminta (ép és darabokban levő), egy itt másodlagosan
használt, nyéllyuknál törött vaskos kőbalta, egy hasáb alakú csiszolókő, és két fazék került
elő. Sem a környéken, sem a többi makói gödörben fémművességre, fémöntő műhelyre utaló
egyéb, más nyom nem került elő: hiányoznak a kohók-kemencék, salakok, öntecsek, öntöttrontott
fémtárgyak, stb. A gödörben fekvő leletek összetartozása azonban kétségtelen, a két
edény (valamiféle e műveletben résztvevő anyag tárolására), a két, különböző rendeltetésű
kőtárgy (a sulykoló-tömörítő nehéz testű kalapács, és a csiszoló-fenőkő feladatkörük
455 Ezúton is köszönöm a leleteket feldolgozó Patay Róbertnek, hogy a leleteket megnézhettem, és adatait
felhasználhatom.
149

használati nyomait viselik), és a használt öntőminták valaha egy fémmegmunkáló mester
tulajdonát képezhették, aki főleg bognárszerszámokat és harci fegyvereket gyártott. Földbe
kerülések ilyetén módja többféle elképzelést sejtet, felvetődhet esetleges áldozati, deponáló,
egyéb okra vezethető elrejtett jellege is akár. Bár a fémmegmunkálás több eszköze jelen van,
mégse vélhetjük helyi fémműves-műhelynek, több alapvető jelenség és tárgy hiánya miatt. Ez
a lelet arra figyelmeztet bennünket, hogy a jövőben alaposan, minden lelő- és leletkörülményt
figyelembe véve körvonalazzunk műhelyjelenségeket régészeti lelőhelyeken. (Patay R. szíves
szóbeli közlése, ld. a függelék 1. katalógusában)
- Talán bronzolvasztásra, kisebb, alkalmi műhelyre utal a Szigetmonostor - Gödi nagy
szigeten 1885-ben előkerült lelet. Vancsó Gyula közvetlenül a Duna partján egy méter
mélységben tűzpadon, hamu között bronzrögöt és két csiszolt baltát talált. A MNM-be 1948-
ban egy balta, a bronzrög és nagy valószínűséggel a vatyai kultúrához tartozó cseréptöredékek
kerültek be. A kőbalták a tűzön megolvasztott fém tömörítésére szolgáló kalapálási
műveletben vehettek részt. Vizsgálati szempontjaink szerint a leletegyüttes azon ritka
alkalmak közé tartozik, amikor a kő- és fémeszközök és tárgyak együttes szerszámhasználatát
sikerült in situ bizonyítani. Sajnos, a korai előkerülés és a nem szakszerű megfigyelés miatt
pontosabb következtetésre a lelet nem alkalmas. (MRT 7, 302. - ld. 48. T/2.)
- 1985-ben Poroszlai I. Nagykőrös-Földváron a 3. szint 3. házának 4. tűzhelye mellől
bronzrögöket tárt fel, melyek az érc házon belüli pirítására utalnak. A házban volt még egy
homokkő öntőminta sima borítólapjának töredéke is, belső oldalán kormosra égve, fekecselés
nyomával. A telepről az 1. házból, és a 7. gödörből további öntőminta töredékek kerültek elő,
melyből a tönkrement 64.1010. számú öntőmintát másodlagosan csiszoló-élesítőkőként
használták tovább. A jelenségek datálása a vatyai kultúra III. fázisának elejére tehető.
(POROSZLAI 1988)
- A nagykőrösi 64.1010-es mintához hasonló jelenséget figyelhetünk meg az öntőműhelyrészletéről
már említett Lovasberény-Mihályvár leletanyagában található 68.V.22.
öntőmintán: a metamorfitból készült, palás rétegződésű, valószínűleg tönkrement eredeti
öntőmintát másodlagosan fém (bronz) tű élesítésére, felületének simára csiszolására
használták. A tű feje alig látható, a szárban éles, fém okozta sűrű, mély barázdák figyelhetők
meg. Nem lehet határozottan eldönteni, hogy a lenyomat öntésre szolgált-e elsődlegesen, vagy
másodlagosan keletkezett csiszolás során képződött negatív. (HORVÁTH et al. 2001a)
- Gomba-Várhegyen öntőkanál (), bronzvéső, tű, háromélű nyílhegy, egy csont tőrgomb, és
ismeretlen, valamint egy töredékes öntőminta bizonyítja a helyi öntőműhely jelenlétét.
Sajnos, a leletek egy része még a Kubinyi-féle ásatásokról került elő, ezért réteghelyzetük
ismeretlen (hatvani vagy vatyai kultúra). (KUBINYI 1861, 79-113.)
- Bölcske-Vörösgyíren a 80.516.190. öntőminta (1. T/1.), kör alakú, vékony sávval: vékony, kör
átmetszetű gyerek karperec (), vagy karika öntőmintája az 1. rétegben (vatyai III.), a D.
blokk keleti falánál, tüzelőhelyen feküdt, valószínűleg eredeti használati (öntő-) helyén. A
telepen a fémöntés további bizonyítékai egy laposvéső () öntőmintája (markolat felőli töredék
Poroszlai I. és Bóna I. szerint, E/2. réteg, vatyai I-II., homokkő – ld. 1. T/2.), és egy fújtatócső-töredék
(agyag, AD 1, vatyai III.). További, kőből készült, fémművességgel is kapcsolatba hozható
leleteket is megemlíthetünk itt: egy szabálytalan alakú kő üllőt, melynek oldallapjain vékony,
hosszú, csikarásszerű kopásnyomok láthatók – hegyes, vékony fémfelületek okozhatták
(80.519.259, 2. réteg, vatyai III. – ld. 32. T/1.), egy háromszög testű, felkapó oldalú üllő-asztalt,
melynek munkafelülete erősen teknős, fekete, fekecselésszerű anyaggal borított – fémöntés
során használhatták, talán a még forró, a mintából kivett tárgyat helyezték bele (80.545.158, 12.
réteg, nagyrévi-szigetszentmiklósi fázis – ld. 33. T/2.), egy félgömb alakú, erősen V-átmetszetű
őrlőkövet, melynek munkafelületén kenésszerű, elcsiszolt, mély vájat húzódik, felső szélein
pedig fehér, hegyes-éles tárgyak okozta karcolások láthatók (80.516.195, 1. réteg, vatyai III. – ld. 34.
T/1.), két egymás melletti, egy mélyebb és egy sekélyebb, széles csiszolóvájat egy kisméretű,
amorf csiszolólapon (80.539.22, 9-10. réteg, nagyrévi-kulcsi fázis – ld. 35. T/1.), szintén éles, vékony
150

tárgy okozta mély, keskeny kopásnyom látható egy csiszolókődarabon (80.548.162, 13. réteg,
nagyrévi-szigetszentmiklósi fázis – ld. 36. T/2.). A tárgyak kapcsolatba kerülhettek a fémművesség
valamelyik fázisával. Érdekesség, hogy a leletek többsége a nagyrévi kultúrához tartozó
rétegekből került elő, míg a nagyrévi kultúrából ezen kívül csak egy fújtatócső-töredék jelzi a
fémművesség nyomát. (HORVÁTH et al. 1999; POROSZLAI 1992, 1999-2000)
- Pákozd-Várhegyen Marosi A. egy tűzhelybe tapasztva talált két tűt, nyak ill. melldíszhez
tartozó bronz csüngőket (visszapödrött végű, szív alakú lemezcsüngők és egyszerű félhold
alakú csüngők), átfúrt állatfogakat, és egy díszített bronzpántot – diadém vagy karkötő 456 (43.
T/12., 48. T/1/1.). További bronz szórványleletek a telep területéről: egyik végén élezett,
másikon hegyezett bronzpálca, négyszögű pálcika törött véggel (talán nyersformák töredékei).
A vatyai kultúra telepének környékéről való egy 8 cm hosszú sarkított véső. Két, agyagból
készült öntőminta is került elő Pákozdon: az egyik tű véget, a másik tűfejet mutat – mindkettő
elveszett. Több egyértelmű bizonyíték mutat tehát a helyi fémművességre. 457 A tűzhelybe
tapasztott bronzleletek talán egy műhelyrészlet vagy előkelő személy vagyonának elrejtett ()
hagyatékai. Előkerülési helyük párhuzam nélkül áll jelenleg. A leletegyüttes olyan
tárgytípusokat tartalmaz, mely a korai vatyai kultúrától akár a koszideri fázisig keltezhető.
További érdekesség két kőből készült, fémformákat utánzó balta (6841, 7262.). Sajnos a 6841.
lelet a nyéllyuk felőli fokél törött darabja, így formájáról további pontos adatot nem tudunk
mondani (39. T/2.). A 7262. jelzetű balta egyedi darab a balták között, meghatározásom szerint
bárd. (38. T/2.) Hasonló ritka párhuzamait ismerjük fémből öntve is – ezt a típust Kovács T.
alabárdnak nevezi (KOVÁCS 1996 – ld. 46. T.). Ezek a típusok, bár alakilag nem hasonlítanak
nagyon a kőből készült pákozdi lelethez, funkcionálisan ugyanazt a típust fedik le. (MAROSI
1930, 59-73.; HORVÁTH et al. 2001a)
- Kakucs-Balladombon a bronztárgyak készítéséhez és használatához köthető jelenségek az
1. szinten kerültek elő. Egy amorf, fokozatosan mélyülő, peremes mélyedésben, melyet
körültapasztottak, egy karólyukat magába foglaló, 80 cm átmérőjű és 30 cm mély jelenséget
figyelt meg 1993-ban az ásató Kulcsár G. A barna, kevert, szintelválasztó földbe mélyített 20
cm vastag világossárga agyagtapasztást 2-3 cm-es agyagbevonattal fedték. A mélyedés
porhanyós, szürke betöltéséből kerámia és állatcsont, míg magában a tapasztásban egy
kétoldalú, kőből készült, félbetörött öntőminta (tű) töredékét, mellette bronzsalakot, és egy
hosszú csontvetélőt találtak. A Ga gödör felé folytatódott és a gödröt keretezte az 1. szint
összefüggő padlóroncsa, megsüllyedve, megszakadva. Az 1. szinten a Ga gödör körül az új
tereprendezés során megszűnt a korábbi szeméttároló terület és újra beépítették. Két
párhuzamosan futó, 1-1,5 m hosszú, vörösre égett agyagfal maradvány, hamus betöltésű, a
falban levő cölöplyukkal minden egyéb összefüggés nélkül volt megfigyelhető. A házpadlózat
igen rossz minőségű, felpúposodó. (49. T/1., 50. T.) Ebben a szelvénynegyedben került elő a
padlókba mélyedő hasadékokból egy kis bronz véső, egy kalapács, kúp alakú fújtatócsővég,
kis kerek gyöngyök, szemüvegspirál csüngő fél töredéke, bronzsalak, és egy szivar alakú
fenőkő bronztárgy korrodálódott darabjával. (49. T/2.) Az 1. szintet kerámiaanyaga alapján a
vatyai III. korszakba sorolhatjuk. (KULCSÁR 1995) A fent ismertetett jelenségekben egy,
valamilyen épületen belül elhelyezkedő öntőműhely részletét azonosíthatjuk. Talán sikerült
egy olyan jelenséget megfogni, mikor az olvasztott bronzot még nem mintákba, hanem a
földbe vájt különböző formájú és méretű üregecskékbe öntik (feltehetően félkész lepények,
nyersformák készítése folyik ebben a fázisban). Az öntőműhely további bizonyítékai az öntés
456 A pákozdi és a hozzá hasonló ceglédi „diadémák” legjobb formai párhuzamait a Várna 36. sír leletei között
találtam: a kenotáfiumból olyan miniatűr aranylemezből készült, felcsúcsosodó miniatűr diadéma került elő,
mint az ismert, bronzból készült leletek. A várnai lelet hossza: 3,4 cm – MACHT, HERRSCHAFT UND GOLD,
Abb. 36.
457 A korabeli ásatási technikával előkerült leletegyüttes bizonyos fenntartásokkal kezelendő. A csüngők a korai,
vatyai II-III. keltezést valószínűsítik, a díszes sarlósfejű tűk pedig a koszideri-Dolný Peter fázisba sorolhatók.
Nem biztos, hogy csakugyan együtt kerültek elő.
151

műveletében részt vehető bronz eszközök (kalapács és véső), fújtatócső, és az öntőmintatöredék
(erről a szintről 35. T/2, és 29. T/5.). Különösen érdekes a szivar alakú, filigrán testű fenkő
a bronzdarabbal. (30. T/1.) A frissen öntött bronztárgyakon ugyanis rendszerint öntővarratok
találhatók, felületük érdes. Bizonyos esetekben ezeket eltávolítják, bizonyos esetekben
meghagyják (nem figyelhető meg szabályszerűség a választásban). Ha a felületet simára
csiszolják, a varratokat eltávolítják, azt nagy valószínűséggel finom, kézbe fogható, a tárgyat
bármely irányból könnyen megközelíthető fenkővel végezték, melyre a szivar alakú fenkőforma
kiválóan alkalmas lehetett. Szintén a fémmegmunkálásban vehetett részt egy
háromszögletű, finom kis munkaasztal-üllő, melynek egyik lapján kormos, fekecseléshez
hasonló eljárásra utaló, baltaszerű tárgy égett lenyomata látható (ki sem hűlt, a mintából kivett
fémtárgy okozhatta), másik oldalán fémtárgyak () által okozott csiszolóvájatok láthatók (33.
T/1.). A lelet a 3. szinten került elő. A telepről további két öntőmintatöredék ismert,
azonosíthatatlan tárgyak negatívjával, az egyiket másodlagosan átalakították (55. T/2.),
mindkettő homokkőből készült. Fémtípus formáját utánozza egy nyéllyukas, nagyméretű
balta, melynek sajnos csak a fokél felőli töredéke került elő, így pontos típus-beazonosítása
nem lehetséges. (39. T/1.) (KULCSÁR 1995, 1997)
- Nagykajdacs-Sánc lelőhellyel 1888-ban a MNM egy érdekes összetételű leletet vásárolt,
melyben sarló, kardmarkolat, kardpenge, tokosvésők töredékei, nyers bronzrögök, egy ép
talpas véső, 2 db füles tokos véső, szárnyasvéső, 2 db karspirál (az egyiknek a spirálban
végződő végén 3 db karika van átfűzve – hasonlóan a rácegresi kincs darabjához!), lapos,
korong fejű tű. A leletegyüttesről sem pontos leírás, sem képek-rajzok nem maradtak fenn,
kivéve az utóbb említett karspirált, és talán a tűt. A lelet vagy egy helyi műhely, vagy egy
elrejtett műhelykincs lehetett, talán a koszideri-korai halomsíros periódusba tartozott. Talán
összetartozott a “Rácegres” néven ismert kinccsel. (WOSINSKY 1896, 482-483; KEMENCZEI 1996)
- Hasonló műhelyleleteket láthatunk a dunaföldvári leletekben, sajnos, további részletek
nélkül. (WOSINSKY 1896, 397.) Ugyancsak ez feltételezhető az Érd környékéről bekerült
leletekről, melyek között öntőrögök is voltak (mára elvesztek). Érdligetről később egy
pszeudo-markolatlapos tőr öntőmintája is előkerült. Ma már nem lehet eldönteni, hogy a
leletek kincsből, műhelyleletből, sírból származnak-e. Összetartozásuk is kérdéses. (HAMPEL
II, 134; MOZSOLICS 1967, 138.) Fémöntésre utal a Cegléd-Öregszőlőkből származó
kiöntőcsöves kanál is, melyhez eredetileg talán további leletek kapcsolódtak. (DINNYÉS 1982)
- A kakucsi filigrántestű, bronzlenyomatos fenkőhöz hasonló szerepet láthatott el
Szentendre-Újdűlő lelőhelyről egy hosszú, keskeny, kaptafa alakú balta-fenkő, melynek
munkaélére egy bronzdarab ragadt. (30. T/2.)
- További bizonyíték a kőeszközök fémművességben való részvételére a kakucsi fenkőlelethez
hasonlóan a Soroksár-Várhegyről előkerült nyelv alakú, tenyérbe illő, felső részén
átfúrt fenkő, melynek egyik oldalán egy fém (bronz) tűfej és szárának részlete nyomódott be
(BTM, 82.2.24.). A fenkő a tű kicsiszolására, felületének simává tételére szolgált. A lelet Vatyakoszideri
korú. (31. T/1.)
Fémműves mesterek:
- Bronzműves sírját (280.) sikerült feltárni Alsómislyén (Nižná Myšl’a) (51. T/2-3.). A
füzesabonyi kultúrához tartozó egyed bal oldalán feküdt, enyhén felhúzott térdekkel, a
füzesabonyi szigorú rítusnak megfelelően. Két karján bronz karperecek, mellénél bronztű,
hátánál és a medence vonalán pedig csont/vadkanagyar lemezek, és egyéb díszek feküdtek. 458
458 A bal lapocka mellett 49 db négyszögletes és trapéz alakú lemez feküdt agyarból egy kupacban, a gerinc
mentén a felkarcsontig. 8-10 helyen párosával átfúrtak, élük lecsiszolt. Van közöttük egy övkapocsként közölt
darab is. Makkay J. sisakot rekonstruál belőlük, az övkapcsot pedig sisakzárónak véli. A sisak formája a
mükénéi (pl. 518 sír, IV és V. aknasír) sisakoktól kissé eltérő volt. (MAKKAY 2001, 79.) Ez a leletegyüttes
nagyon fontos szerepet játszik többféle szempontból is. Akár mellpáncélként, akár sisakként rekonstruáljuk,
mindenképp egy kiemelkedően rangos helyzetű férfi tulajdona lehetett, hasonló leleteket alig ismerünk a Kárpátmedencéből
(néhány lemezdarab Törökszentmiklós-Terehalomról – LE BEL AGE…Kat. 274, kerek, átfúrt két
152

A combok magasságában még a ruházatához tartozó bronzcsüngő és bronz kapocs hevert.
Lábánál agyagedények helyezkedtek el. A halott férfi keze ügyében, a fej mellett egy kalapács
és egy agyag fúvóka, lábánál az edények mellett pedig bronz árak, tű öntőforma két része és
egy kőpenge feküdtek.
A sírban a halott mellé adott mellékletek között különös figyelmet érdemel a
fémműves szerszámok és az öntőminta közvetlen közelében fekvő kőpenge. Ebben a ritka
helyzetben elsőként sikerült megfigyelni azt a jelenséget, hogy több, kőből készített tárgytípus
alkot egy munkafolyamat-sor elvégzéséhez szükséges eszközkollekciót, mely a temetkezés
folyamán is szerepet kap, és miként az életben, a halál után is elkíséri tulajdonosát. A
kétrészes tű öntőforma mellé gondosan elhelyezett kőpenge talán a fölösleges öntési varratok
levágására, eltávolítására, a fémtárgyakon bevésett ornamentikák, vagy a minta belsejében
található negatív kialakítására szolgált. A fej melletti kő kalapács pl. a fém tömörítésének
folyamatában vehetett részt. (OLEXA 1987; DAVID 2002, T. 246.)
- További fémműves-sírt említenek Matúškovo-ról (Taksony), az aunjetitzi kultúrából. A
DK-ÉNY-i tájolású csontváz (nem maradt meg vagy szimbolikus sír) mellett 3 lapos
homokkő, 2 megmunkálatlan nagyobb vadkanagyar (!), 4 agyag fújtatócső volt (melyből kettő
törött a használat során, másik kettő díszített). (TOČÍK 1979, 177; FURMÁNEK et al. 1999, 138.)
- Fémműves sírját gyaníthatjuk Dunaújváros-Dunadűlő 960. sírjában is, ahol a borítótálon,
urnán és a kis bögrén kívül két megmunkálatlan kődarab, és egy homokkő öntőmintapár
került elő. (3. T/3-4., 4. T/1-4.) Az öntőminta felső lapja borítólap, beleégve az alsó lap mintája.
Az alsó lapon két félhold alakú csüngő negatívja látható. Az edények alapján a sírt a korai
vatyai (vatyai II) kultúrába sorolta a feldolgozó régész. (VICZE 2001) Ugyanebből a sírból egy
fehéres színű, csiszolóvájatos követ közölnek. (MOZSOLICS 1967, 137, T. 19/2.a,b, 4.)
- Csepel-szigeten hamvasztásos urnasírban gyanítjuk a hasonlóan vatyai II. fázisba sorolható
másik fémműves-sírt. A halott hamvait tartalmazó nagyméretű urna tállal volt borítva, az
öntőminta töredéke a tál tetejére volt helyezve. Az öntőminta-töredéken két egymás felé tartó
(tehát hegyben összetalálkozó) keskeny sáv látható bemélyítve, amelyben egy laposbalta,
vagy esetleg tőr alsó, munkaél felőli töredékét is sejthetjük. 459 (NAGY 1973, 59-60. - ld. 25. T/2-3.)
- Környe-Fácánkert 15. sírjából három agyag fújtató utal arra, hogy a mészbetétes edények
kultúrájához tartozó egyén fémművességgel foglalkozhatott. (BÁNDI-NEMESKÉRI 1970, 22, T. X,
20-22.)
- A koszideri időszakban az ócsai kincsben (TOPÁL 1973) és Szalkszentmárton környékéről
szórványként (VICZE 1986, VIII.T/10.) ismerünk vékony bronz fűrészlemezeket, amelyek
feltehetően az öntési varratok eltávolítására, a durvább felületek lecsiszolására szolgáltak. A
későbronzkortól számuk jelentősen megnő.
- További fémművességhez köthető tárgyak Kajászó-Várdombról egy fenőkő-szerű tárgy,
testén vékony, éles tárgyak okozta barázdákkal - 63.65.10. vatyai kultúra – 31. T/2; Budapest-Kis
Velence lelőhelyéről egy fémformát utánzó, különleges nyersanyagból, gondosan
megmunkált kőbalta - A. sz. 8. - 39. T/3; Pákozd-Várról fémformát utánzó kőbalták - 39. T/2., 38.
T/2; Dunaújváros-Kosziderpadlásról egy négyszögletes, lapos kőüllő töredéke ütés- és
csiszolásnyomokkal – 32. T/2; és egy fémet formájában és anyagában is utánzó vésőbalta -
lemez, övkapcsok Jászdózsa-Kápolnahalomról – LE BEL AGE…Kat. 271.). Az őskori társadalmakban a
bronzművesek társadalmi helyzete háromféle lehetett: kiemelt, szakrális-királyi, mesterségének megfelelően
átlagos, és alacsony, akár szolga rendű. Ebben az esetben itt a társadalom legfelső rangján álló személyre
gondolhatunk. Még érdekesebb, hogy esetleg az ilyen fegyverzetelemek (páncél, sisak) gyártását esetleg a
bronzművesek személyéhez kapcsolhatjuk. Ennek példáját látjuk kifejeződni a Matuškovo-i sírban. A vatyai
kultúra fémművesnek vélhető sírjai Csepelről és Dunaújvárosból arra utalnak, hogy a mester személye
valószínűleg a társadalomban fontos, de nem kiemelkedő szerepet játszott. Óvatosnak kell lennünk azonban a
hamvasztásos temetkezési mód alkalmazása miatt.
459 Bóna I. szerint tű öntőmintája – BÓNA 1975, 272.
153

61.18.6. – 38. T/; Alpár-Várdombról egy őrlőkő, melyet csiszolásra is használtak – 34. T/2;
Nagykőrös-Földvárról egy csiszolókő vájattal – 37. T/1.
A fémöntés technológiai részletei és a kőeszközök szerepe a folyamatban
Igen kevés adatunk áll rendelkezésre a fémöntés technológiai részleteinek
ismertetésére. Az ezzel kapcsolatos fémvizsgálatok többsége késő bronzkori régészeti
leletanyagokon történt (pl. SZABÓ 1993).
A korabronzkori Zók-Vučedol kultúra zóki településén előkerült leletanyag volt
annyira jelentős, hogy rajta komoly elemzéses vizsgálatok történtek. Bár a lelőhely
korabronzkori, hatása a későbbi kultúrákra egyes általános műveletek szempontjából a mi
nézőpontunkból sem jelentéktelen. (ECSEDY 1995, 31-37.)
Zók-Várhegyen a 36. gödörből kerültek elő egy feltehetően kisméretű,
agyagtapasztású, vastagfalú tűzhelynek a megmaradt paticstöredékei, melyen a fémolvasztás
és öntés folyamata zajlott. (ECSEDY 1983)
A vučedoli kultúrát vizsgálva Ecsedyhez részben hasonló, részben eltérő
eredményekre jutott A. Durman is. Dolgozata számos fontos kérdésben továbblép a hazai
hasonló tárgyú munkákon. (DURMAN 1983) Megállapítja, hogy a Salcuţa kultúrában
alkalmazzák először bizonyíthatóan az öntés műveletét. A vučedoli kultúra kialakulása előtt
tehát már különböző ércfeldolgozási tudás meglétével számolhatunk, melyek: a természetes
rézérc kalapácsolással való hideg megmunkálása, a réz olvasztása és későbbi kalapálással
való formálása, és a viaszveszejtéses eljárással való, egyoldalas mintába való öntés. 460 A
vučedoli kultúra klasszikus fázisától már igen fejlett fémművességet találunk, számos ehhez
kapcsolható lelettel, kinccsel és jelenséggel. A kultúra korai fázisában a laposbaltákat még
kétrészes, a fiatalabb fázisban egyrészes mintákban öntik. Ez a módszer ahhoz vezetett, hogy
a korábban eszközként használt tárgyak fokozatosan proto-ingot jellegű funkciót kezdtek
ellátni. Érdekes, hogy a hengeres nyéllyukú balták mindig ezzel a baltatípussal fordulnak elő,
míg a trapéz alakú laposbalták és a vésők egy másik kört alkotnak. A nyersanyagot tekintve a
klasszikus fázisban csak oxidércet használnak, míg a késői szakasztól szulfidérceket is, mely
természetes állapotában tartalmaz egyéb más ötvözőérceket kis mennyiségben (fakóérc). A
bányabükki típusú balták idegen eredetűnek tűnnek, szulfidércből készültek, és a klasszikus
fázistól tűnnek fel. A szulfidércek nem olyan gazdagok rézben, mint az oxidércek, és ez a
körülmény új eljárások bevezetéséhez vezetett. Az oxidércet zárt körkemencében
olvasztották, vagy olvasztótégelyben öntötték, és később finomították a mintában, mészkő
hozzáadásával. A szulfidércek felhasználása során az olvasztókemencét nem szabad lezárni.
Külön kemencét használnak az érc hevítésére és a réz olvasztásához, utóbbinak aljára
mészkövet raknak. Valószínűleg ekkor adnak tudatosan, bár véletlenszerű mennyiségben
először más fémeket a rézhez a jobb minőség elérésére.
A vizsgált kora- és középső bronzkori telepeken folyó fémművesség feltárt nyomai
házon kívül, de azok közvetlen közelében találhatók, sokszor a házon belül a műveletekben
részt vehető tárgyak (fújtatócsövek, bronztárgyak, öntőminták, stb.), esetleg már az öntési
fázishoz kapcsolható (öntőmélyedések) jelenségek is kimutathatók. Az eddig feltárt egyetlen
hiteles olvasztókemence 461 meglepően kisméretű, viszont sajátos kettős tűzterű megoldásával
igen gyorsan magas hőmérsékletet tudott produkálni, és a széltorlasztásos kivitelezés
következtében meglehetősen “tűzbiztos” lehetett, valamint jóval hatékonyabb, kevesebb
tüzelőanyagot igénylő, mint az egyszerű, tapasztott falú kemencék (kísérleti fázisban
kipróbálva - SZABÓ 1996, 1996a).
460 Viaszveszejtéses eljárással készültek a Beersheba kultúra Nahal-Mishmar barlangból előkerült szakrális
kincsleletének jogarai is. A Kr.e. 4. évezred második feléből kb 436 db tárgyról van szó. BAR-ADON 1971,
234.
461 Százhalombatta-Földvár, nagyrévi kultúra. POROSZLAI 1996.
154

Az olvasztás menete, a fémek összetételi aránya, az ötvöző és egyéb segédanyagok
használata majdnem teljesen ismeretlen. Egészen biztos, hogy többféle kohótípus volt
alkalmazásban (gödörbe vájt - nyitott, föld fölé tapasztott – zárt, ezen belül széltorlasztásos,
rostélyos). A kohók formája meghatározta az öntésnél használt eszközöket is. Zárt kohókban
öntőtégely és öntőkanál, gödörszerű kohóknál pedig csak öntőkanál volt használható.
Az öntőformákat az öntés előtt a magas hőmérsékleti ingadozás miatt előhevítik, hogy
a minta ne repedjen szét. A bronzöntés során a legegyszerűbb megoldás azonban a földbe
(agyagba, homokba) vájt egyszerű öntőformákba való öntés volt. 462 Ilyen agyaggal
kitapasztott barrenöntő-formákat tártak fel Lovasberény, Százhalombatta és Kakucs
öntőműhely-részleteiben. Erre lehetett volna bizonyíték Dunaföldvár kincslelete, ahol a nyelv
alakú formák még az agyag öntőmintába feküdtek, Kajászó-Várdomb nyersrudacskák
öntésére szolgáló kombinált öntőmintája szintén ide illő példa (11. T/2., 12. T/2.). Nagyon fontos
mozzanat, hogy ezt a fázist (a hibás tárgyakból, toldványokból való újraöntést-ötvözést) a
vatyai telepeken ki tudtuk mutatni.
Ezt a fázist követte az így előkezelt bronz újraolvasztása és valódi formába való
(ékszer, fegyver, eszköz) öntése. A formába öntés a lehető legkisebb valószínűséggel történt
az ún. viaszveszejtéses eljárással. Bár a hazai bronzkori tárgyakat hozzáértő szakember
(ötvös-kohász) ilyen szempontból tüzetesen és szakszerűen még nem vizsgálta át, a XIX.
század végi és XX. század eleji régészeti irodalom tartalmaz ilyen jellegű megfigyeléseket (pl.
HAMPEL 1886-1896, XI. fejezete). A tárgyak formába öntéséhez fasorozatokról folyamatosan
újragyártott kő vagy kiégetett agyagmintákat használtak. Mivel, mint fent említettük, a
matricákat előhevítették, mielőtt az olvadt bronzot belecsorgatták volna, ezért azok a magas
hő hatására méretben összezsugorodtak. Ezért az öntőformák legyártásánál figyelembe kellett
venni az eredeti mintasorozatról való mintázás során az arányos zsugorodással járó
méretváltozást is, így a matricák nagyobb méretűek a kiöntendő tárgyaknál. A lapos tárgyak
öntése viszonylag egyszerű feladat volt. A domború tárgyak öntése kétrészes (egy-vagy
kétoldalas) mintában készült, melyeket összekötöttek vagy inkább szögeltek a pontos illesztés
miatt. A vatyai kultúrából két összeillő, kétrészes mintát ismerünk: Dunaújváros-
Kosziderpadlásról egy kombinált, véső és csüngő öntőmintapárját, Dunaújváros-Dunadűlő
960. sírból egy félhold alakú csüngő öntőmintapárját (3. T/3-4.).
Nagyon fontos technológiai újítás volt az ún. Überfangguss (kéregöntés vagy
utánöntés) felfedezése és alkalmazása, amely hazánkban legkorábban a vatyai kultúrában
alakulhatott ki tűkön kikísérletezve (annak koszideri fázisában, pl. Pákozd, Mende, Adony,
Csengőd, Kajászó, Dunakeszi, Ócsa, stb. tűleletei), és a füzesabonyi kultúrában is elterjedt
(Szerencs-Gimnázium, arany és bronz tű töredék, Füzesabony-Öregdomb, kettős kúpos fejű
tű). (KOVÁCS 1975a, 1979) Az új technika nagyon jó minőségű, gazdagon díszített tárgyakat
volt képes előállítani igen kis mennyiségű nyersanyagból.
A kombinált, több tárgytípust formázó matricák többségénél azzal a megoldással
találkozunk, hogy a minta belső részének tárgya kétoldalas, domború felületű tárgy, míg a
külső oldalon egy általában egyrészes tárgy negatívja található. Ez a megoldás a technológiai
folyamat gyorsaságát segítette elő. A domború, pontosabb odafigyelést és nagyobb
mennyiségű fémet igénylő tárgyak öntésére felolvasztott fém esetleges kevés maradéka, mely
a nem pontos kalkuláció miatt az öntőtégelyben maradt, az esetek többségében még éppen
kellő mennyiségű volt egy egyszerűbb, kevesebb fémet igénylő egyoldalas tárgy öntésére.
A tokos-köpüs tárgyaknál magot kellett alkalmazni, melyet az öntés után el kellett
távolítani. Ehhez kődugókat használtak. 463 Nyélcsöves baltatípusokhoz tartozó nyélmagok
öntőformái ismertek Zókról is. (Vučedoli kultúra, ECSEDY 1983) Talán ugyanezt a feladatot látta
462 Ennek bizonyítékai a kincsekben is előforduló cipó, lepény, nyelv/Zungen, laposbalta stb. alakú nyersformák.
463 Ilyen kőlemez kör alakú negatívokkal került elő Százhalombattán, kődúc pedig Szihalomról – hatvani
kultúra
155

el később a simontornyai és a későbbi kincsekben levő hengeres, belül üreges, ismeretlen
rendeltetésű bronztárgy. 464 A felesleges fémet és gázokat apró kis vájatok vezették ki a
mintákból. A folyékony állapotú fémet felülről, az öntőcsatornán keresztül öntötték a
mintába. Öntés után a tárgyak felülete érdes volt, rajta maradhattak az öntőcsatorna pozitívjai
(öntőpecek, öntőcsap), az illesztés pontatlansága révén hártyaszerű toldványok jelentek meg a
szélein (ún. varratok).
Ekkor következett a felület kőkalapáccsal való megmunkálása: így tömörítették az
ércet, ezzel ellenállóbbá tették a testet, erősítették a munkaélt. 465 Ezt követte (nem minden
esetben) a felület csiszolása, melyet kézbe fogható fenkövekkel, fűrészlemezkékkel, vagy
földön elhelyezett csiszolóköveken végeztek. 466 Ekkor történt a tárgy ornamentikájának
kialakítása is, ha azt nem vájták bele eredetileg az öntőmintába: a vonalkákat, egyéb
díszítéseket a még munkálható, puha felületbe pattintott kőeszközökkel vésték be. 467 A
középső bronzkori bronzkincsekben találkozhatunk olyan tárgyakkal, melyek hibás, rosszul
öntött darabok, töredékesek. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a fém, mint nyersanyag igen
becses volt, és az ilyen módon használhatatlan darabokat újra beolvasztották. Az öntőminták
többségében, főleg a kiégetett agyagból készült daraboknál, igen gyakori a kormozásos
fekecselés nyoma, az agyagmintákban e mellett a mészalapú bevonat nyomai mutatkoznak.
A középső bronzkori fémeken végzett természettudományos vizsgálatok
A hazai fémeken végzett természettudományos vizsgálatok igen korán kezdődtek. Már
Hampel J. a bronzkor fémkincseit összefoglaló munkájának készítésekor felvetődhetett az az
igény, hogy a bronz és aranytárgyakon kémiai elemzések történjenek. A régészeti irodalom
tanúsága szerint Hampel lép kapcsolatba Loczka Józseffel, és több tárgy elemzését végezteti
el vele. Így kerül sor a féregyházi aranykincs elemzésére, azon okból, hogy megállapítható
legyen, erdélyi aranyból készült-e (ArchÉrt 1907), valamint további öntőlepények, nyersrögök,
és bronztárgyak vizsgálatára. (LOCZKA 1888) Ezek többsége későbronzkori kincsekből tevődött
össze, 468 Pécs-Bozsók nyersröge és salakja egyedül a középső bronzkori köztük. (2. táblázat)
Az ígéretes kezdet sokáig nem talált azonban folytatásra.
Mozsolics A. a kisapostagi korabronzkori sírokból előkerült néhány bronztárgyon
végeztetett kémiai vizsgálatokat. (MOZSOLICS 1942)
Ezt követte a dunaújvárosi koszideri telep leletmentése során előkerült egyik
kohósalak vizsgálata, mely az egyetlen középső bronzkori telepről származó salakelemzésünk
egyelőre. (BÓNA 1960a, 1. táblázat) A koszideri három kincs elemzése és közlése megkívánta a
természettudományos vizsgálatokat, Bóna I. cikkét Szegedy E. ilyen tárgyú publikációja
követi, melyben az alsónémedi és áporkai, Bóna I. által kosziderinek meghatározott kincseket
analizálja (készítéstechnikai megfigyelésekkel, SZEGEDY 1957).
Ebben a tanulmányban a szerző arra törekszik, hogy a két depót (Alsónémedi, Áporka)
nyersanyagszármazása, összetétele alapján, és az előállításuk technológiai folyamatát követve
vizsgálja. A természetben előforduló rézérceket viszonylag magas százalékban más elemek is
kísérik. Ezeket a szennyezőelemeket gyakran tévesen ötvözőelemnek nézik. A réz
feldolgozása során általában ebben a korszakban réz-oxidokat dolgoztak fel, a szulfidos
rézvegyületek felhasználásához nem volt meg a megfelelő technikai fejlettség. 469 A réz a
464 B-IV: Ópályi, Felsődobsza, MOZSOLICS 1973, 18.T/10-11, 47.T/18.
465 Ld. szigetmonostori leletegyüttes.
466 Ld. pl. Dunaújváros-Dunadűlő 960 sír csiszolóköve, Kakucs és Soroksár fenkövei.
467 Ld. Alsómislye-i (Nižná Myšl’a) sír leletegyüttese – ld. 51. T/2-3.
468 Pl. Kisterenye, Ispánlaka, Felsődobsza kincseit analizálta.
469 Oxidércek a cuprit és a melakonit, karbonátércek a malachit és az azurit, szulfidok a chalkonit és a covellit,
vassal alkotott elegyek a chalkopirit és bornit. Fakóércnek nevezik azokat a természetes állapotú érceket, melyek
156

termésércből redukciós eljárással volt kivonható, és ezt az eljárást alkalmazták a legtöbbször
az őskor teljes szakaszában, mert ez igényelte a legkevesebb adalékanyagot. Ez alól egyelőre
csak a 99,9% feletti termésrézércek a kivételek. A rezet szennyező-kísérő anyagokat
(antimon, ón, stb.) többszöri újraolvasztással lehet kivonni. Ezek az összetételek azonban nem
tudatos ötvözések során keletkeznek. A különböző anyagok olvadáspontjuktól függően másmás
módon távoznak el: a tiszta réz és vele együtt az ólom már 800 fokon olvad, a nikkel és
kobalt kissé magasabb hőmérsékleten, míg utoljára, 1300 fok körül a vas és a cink távozik. A
különböző “ötvözetek” tehát a melegítési fok nagyságától, időtartalmától, és a levegővel
érintkező felület nagyságától függöttek. Ebben a cikkben a két depóleletet spektográffal és
kémiai analízissel vizsgálták. Az alsónémedi kincsben a kobalt és a cink, a
pusztaszentkirályiban a mangán és a kobalt jelentkezik karakteres mennyiségben, de ekkora
eltérések még egy műhelyen és egy bányán belül is előfordulhattak. A szerző véleménye az,
hogy a depóleletek féme nem ötvözött, hanem természetes rézérc kísérő elemekkel. A
készítéstechnikai rész azért érdekes, mert ilyen vizsgálatokat ritkán szoktak a hasonló tárgyú
publikációk tartalmazni. Egyébként megállapítja többek között azt is, hogy a nyakkorongos
balták nem voltak használhatók sem munkaeszközként, sem fegyverként, hanem minden
valószínűség szerint méltóságjelvények lehettek. A színképelemzéssel, félkvantitatív
módszerekkel végzett mérési eredményei mára már vitathatók.
Mozsolics A. a középső bronzkor fémművességét feldolgozó összefoglaló munkájának
végén német szakemberek közöltek a tanulmányban szereplő kincsek válogatott darabjairól
színképelemzéssel vizsgált eredményeket. (SCHUBERT-SCHUBERT 1967) Ez a kezdeményezés
egy nagyobb, intézmények és országok közötti együttműködés-sorozat során jött létre.
A tanulmány megemlíti, hogy az Apa-Hajdúsámson kör (B-III.) területén már a
rézkorban kimagasló szintű fémművesség létezett. A korabronzkor folyamán formai és
technológiai változások zajlanak le, és térbeli áthelyeződés történik a műhelyek körében.
Ebben az időszakban a fémművesség a DNy-Szlovák alföldön, a Dunántúl keleti részén, és a
Maros-torok környékén jelentkezik karakterisztikusan. A későbbi Apa-Hajdúsámson kör
egyelőre kívül esik ezen a zónán. A legkorábbi dny-szlovákiai fémművesség a Kárpátokon
túlról vagy attól északra fekvő területektől kaphatott impulzusokat (Nitra csoport). A rézkor
folyamán szerzett tudás feledésbe merült, és az ismereteket újra el kellett sajátítaniuk, a
nagyobb rézlelőhelyeket újra felfedezni, és a bányaművelést újrakezdeni. Erre utal a súlyos
eszközök hiánya, és a legkorábbi területeken elterjedt lemez- és drótművesség. A morva és
alsó-ausztriai vidékeken fejlődik ki nagyon gyorsan egy új fémművesség, melyet az Aunjetitz
kultúra dk-i csoportja hordoz. A közép-Duna-vidéki korabronzkorban először figyelhető meg
a réz komoly mennyiségben való előfordulása. Kisugárzása távoli vidékekig érződik, jól
követhető pl. egyfajta bepödrött végű nyakperec-típus elterjedésével. Az új formák a Morva
középső folyása mentén a Dunántúlig és a Maros-torokig voltak jelentős forgalomban, de
Erdély közepéig is eljutottak. A Maros alsó folyásánál és Erdélyben lehet elsőként egy
kifejlett fémművességet kimutatni (Szeged környékén), erős aunjetitzi befolyásra. Itt ezek
után felvirágzik a középső bronzkor folyamán az Apa-Hajdúsámson fémművességi kör, míg a
kiinduló terület (Morvaország) veszít jelentőségéből. Az új fémművességi kör az ottományi
kultúrához köthető. Igazából hiányoznak a megfelelő előzmények, a hirtelen fellendülést
idegen (délkeleti) befolyásokkal lehet kapcsolatba hozni. Az első, kifelé irányuló hatások
nemsokára elérik a szomszédos kultúrákat (pl. magyarádi kultúra), jól követhető ez a mozgás
bizonyos tárgytípusok elterjedésével (mint pl. a Křtĕnov-fokos).
A fémanalízisek ezt a kapcsolatrendszert megerősítik. A rézkor folyamán nagyon
magas tisztaságú fémet mutatnak ki a vizsgálatok. A magasabb arzéntartalmú anyagok
valószínűleg keleti befolyásra lépnek fel. A korabronzkorban megkezdődő új fejlődés négy
a rézen kívül kis mennyiségben egyéb, az ötvözés során is használt elemeket (pl. arzént, ónt!) tartalmaznak, ilyen
pl. a tennantit, az arzéntartalmú enargit, az óntartalmú stannin. MUHLY 1973.
157

kultúr-földrajzi területen tárgyalható, melyek DNy-Szlovákia, Dunántúl, Tisza-Maros vidék,
és Erdély. Leggyakrabban különböző anyagcsoportokat egyidejűleg használnak, a százalékos
arányok azonban nagyon eltérőek, és a szennyeződések súlypontja erősen változatos. A
korabronzkor végén az összetétel egységesebbé válik, a B III.-ban elérik az F A/B állapotot (a
koszideri kincshorizont tagjainak többsége ide tartozik). Ez a folyamat mind a négy említett
területen egyformán játszódott le. A legrégibb jelentős korabronzkori fémművességi csoport a
délnyugat-szlovákiai Nitra csoport. Nyugati és déli irányban kereskednek a fémmel, mint
ahogy ezt a megfelelő leletcsoportok (Loretto-Leithaprodersdorf, Gemeinlebarn) mutatják. Az
ón a bronzkor ebben a szakaszában még teljesen hiányzik vagy csak nyomokban fordul elő.
Az Aunjetitz kultúra fellendülésével a metallurgia súlypontja nyugat felé tolódik. Sajátos
(B 3 /C 2 és kis mértékben F c ) összetételű rézérc jellemzi. Az aunjetitzi fémművességgel
párhuzamosan felvirágzik a kisapostagi fémművesség is, melynek fémtárgyai szintén B 3 /C 2
típusú fémből készülnek, formai típusai azonban eléggé eltérőek. A Maros alsó folyásánál
levő temetőkben és leletekben is ez a rézösszetétel van meg, 470 az aunjetitzi fém tehát igen
messzire eljut. A Predeal-i nyakperec-depóval már az Apa kör közelébe értünk időben és
térben: ez a depó kizárólag F A/B rézből készült. Az új formák megjelenése - mind a telepek,
mind a temetők anyaga azt mutatja – az új nyersanyag megjelenésével ill. elterjedésével függ
össze. A korábbi A, B 3 /C 2 , és F c típusú fémek helyére az F A/B összetételű érc kerül. A
különböző fémtípusok analízise azt mutatja, hogy összetételük teljesen megegyezik, annyira,
hogy ez alapján szét sem lehet őket választani. 471 A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén az új
réz valamivel lassabban terjed el. A tolnanémedi, kölesdi, lengyeltóti depók jelentős
százalékban még aunjetitzi származású nyersanyagot és típusokat tartalmaznak, ezért talán
relatíve idősebbek. Hasonlóan előidejűség állhat fenn a tiszta és F c típusú rézből álló kórósi,
kelebiai és trucevaci kincseknél. Talán ezekben az esetekben észak-szerbiai nyersanyagokról
van szó. Ez a fémösszetétel a Szeged környéki temetőkben különösen elterjedt. Előfordulhat
az is, hogy rézkori ófémet olvasztottak be. A B-III. leletek összetétele nagyon hasonló a
későbbi (B-IV-V.) bronzleletekhez. Az anyagi egyezés talán nem véletlen. Az egységes F A/B
típusú réz feltűnése, mely legkésőbb a koszideri horizonttól célzatosan használatban van,
lezárja a korabronzkori tarka összetételű csoportokat. A Koszidertől jelenlevő egységes
fémösszetétel az azonos származási helyű nyersanyag megjelenésével, azonos feldolgozási
módszerekkel, illetve azonos réz-ötvözéssel egyaránt magyarázható. (SCHUBERT 1967)
Ezt a fent körvonalazott képet egészítette ki Mozsolics A. néhány nyersbronzon
(öntőlepényen, Zungenbarrenen) végzett vizsgálattal. Érdeme, hogy elsőként hívta fel a
figyelmet a félkész termékek fontosságára. (MOZSOLICS 1984)
Jelenleg a Nemzeti Múzeumban őrzött bronztárgyakon egy közös, nemzetközi, izraelimagyar
együttműködés keretében folyik fémvizsgálat, eredményei egyelőre még nem
ismertek. Hasonlóan folyamatban levő vizsgálatsorozat zajlik Debrecenben, főleg
korabronzkori fémeken. 472
A fémvizsgálatok minden esetben megjegyzik, hogy a félkész formákon, lepényeken,
rögökön végzett elemzések igen magas réztartalmú anyagot mutatnak (több, mint 90%). Ezek
szerint a középső bronzkorban is a nyersanyag (termésréz) szinte tiszta állapotú beszerzése
folyik. A salakvizsgálat szerint a salaktartalom legnagyobb részét kalcium-oxid és szilíciumdioxid,
kevesebb alumínium-oxid teszi ki. Ezek a kohósítás során hozzáadott salakképző
anyagok (mész, szilikátok) magas hőfokon átalakult maradványát jelzik. A Pécs-bozsóki
műhelynek (mészbetétes edények kultúrája) tartott lelet salakjában sok réz, antimon tetemes
470 Déva környéke - nyakperec depó, Maglavit – Olténia.
471 Tipológiailag Mozsolics A. egy III/a és b horizontot különít el.
472 Dani J. és Kiss Varga M. munkája, publikálva DANI-KISS VARGA 2000. A hajdúdorogi fajszi típusú balta
vizsgálata: rézen kívül 0,79 % arzén és 0,02 % ezüsttartalom van kimutatva, ami még nem ötvözésre, hanem
kísérőelemek jelenlétére utal a kis százalék miatt. Ez a darab tehát még ún. rézbalta.
158

mennyiségben, nyomokban arzén, kevés vas, kobalt, nikkel, kén, mész, foszfor, kovasav volt.
Ez eltérő jellegű nyersanyaghasználatra utalhat az antimon magas tartalma miatt.
A kisapostagi temetőből vizsgált bronztárgyak többsége (több, mint 20 tárgy) nem
antimon, hanem ún. ónbronz volt. (MOZSOLICS 1942)
A zóki ásatáson előkerült metallurgiai leletek közül két öntőtégely, egy öntőminta és
kohósalakok elemzését végezték el. (ECSEDY 1983) A bennük talált mész- és fémmaradványok
elemzésével Ecsedy I. rekonstruálni tudta a fémművesség teljes folyamatát a telepre került
nyersfém bekerülése után az öntött tárgy mintából való kikerüléséig.
A tatai, mészbetétes edények népéhez köthető, a tolnanémedi-lengyeltóti
kincshorizontba tartozó ékszerkincslelet 42 darabján végeztek röntgenvizsgálatot. A kincsen
belül összetételét nézve három csoport volt elkülöníthető, melyek réz-ón, réz-ezüst, és rézarzén
összetételt mutattak. Azonos tárgytípus és összetétel az aunjetitzi árukon volt
kimutatható, a többi tárgy különböző összetételt mutatott, és szennyezett rezet tartalmazott.
Ez a műhelyek szegényesebb színvonalára utalhat. (KISNÉ CSEH 1997)
A velemi Szent-Vid hegyről származó VII. számú, tolnanémedi-lengyeltóti típusú,
csüngőket, ékszereket és tőrt tartalmazó kincslelet röntgenemissziós vizsgálata azt mutatja,
hogy a méretben eltérő egy csüngő kivételével a tárgyak egységes összetételűek, itt tehát egy
zárt, összefüggő együttesről van szó, mely darabok azonos műhelyből és egy gyártássorból
kerülhettek ki. A réz és az óntartalom egyértelmű összefüggése tudatos ötvözésre utal, míg az
antimontartalomnak a rézhez viszonyított esetlegessége ún. komplex ércek véletlenszerű
felhasználását valószínűsíti, hasonlót mutat az ón és antimontartalom korrelációjának
vizsgálata is. Ez azt jelenti, hogy a két alkotóelem mennyisége gyakorlatilag független
egymástól, inkább szennyező, kísérő elemként vannak jelen. A kincs talán a Gáta-Wieselburg
kultúra hagyatékának tartható, bár az összetétel mészbetétes tolnanémedi típusú (import)
kincsre utal. (ILON-KÖLTŐ 2000)
Hódmezővásárhely-Kopáncs perjámosi temetkezései közül a 2. sír néhány
bronztárgya (spirálkarperec, spirálgyűrű, spirálcsövecskék, lemezcsövecskék) közül az ásató
V. Szabó G. három tárgy összetételét vizsgáltatta meg. Az elemzés szerint az első tárgyban a
rézen kívül nagyobb százalékban ón és stíbium, a kettes és hármas jelzetű tárgyban stíbium
volt kimutatható. Ez az összetétel az előzőektől eltérő származású nyersanyagok vagy más
ötvözőeljárás használatára utalhat (balkáni érc). (V. SZABÓ 1997)
Kiskundorozsma-Hosszúhát-halom pitvarosi sírjainak bronztágyain is végeztek
analízist, a tárgyak szinte tiszta réztartalmat mutattak, 1%-os Fe, Ni, As, Au, és Pltartalommal,
kivéve egy tőrt, ahol az 5-6 % Ni és a 2% As tudatos ötvözésre utal.
Sándorfalva-Eperjes hasonló korú sírjaiból karperecek vizsgálata 3% Ni és Au, 2 % antimon
tartalmat adott. Pitvaros leletei minimálisan tartalmaztak más elemeket, kivéve a 4. sír
karperecét, amelynél 14 % fölötti óntartalamat mutattak ki, ez a lelet tehát ún. ónbronz volt.
(BENDE-LŐRINCZY 2002)
A fent ismertetett, kisebb-nagyobb leleteken-leletegyütteseken végzett fémvizsgálatok
egyik legnagyobb problémája, hogy nem egységes vizsgálatsorozat eredményei. Az egyéni,
régész által kezdeményezett, több-kevesebb sikerrel elvégzett nyersanyagelemzések közlése
során a legrövidebben vagy egyáltalán nem említik a fémvizsgálat-elemzés módszerét, pedig
ismert tény, hogy az eltérő vizsgálatok (kémiai analízis, röntgen, röntgenemissziós, stb.)
eltérő anyagösszetételt mutatnak (mind másféle anyagokra, elemekre érzékeny, némelyeket
pedig egyáltalán nem érzékel). 473 Ezért a néhány meglévő anyagvizsgálat összetétele, azok
egymással való összevetése óvatosságot igényel.
A legkorábbi kémiai analízisek által kapott összetétel-képletek csak a régészeti leletek
durva szétválasztásásra volt alkalmas (ha szinte tiszta réz volt, a régészet a rézkor mellett
473 Ld. pl. SANGMEISTER-OTTO 1973 a bizmuttal kapcsolatban; legújabban NORTHOVER-RYDNER 1998,
19-41; PERNICKA 1998, 259-267; az ólommal pedig PERNICKA 1995.
159

érvelt). Az első spektrálanalitikia módszereket (OTTO-WITTER) az ún. stuttgarti iskola
fejlesztette tovább, kvantitatív elemekkel (JUNGHANS-SANGMEISTER-SCHRÖDER-KLEIN).
Eredményeik ma is használhatók, bár hiányoznak mellőlük a geológiai körülményekkel és a
félkész termékekkel foglalkozó analízisek. Ma már nem fogadják el a matemetikailag
felállított csoportosításokat sem. A korai fémvizsgálatok közül ma is használható a hazai
rézkori leleteken Patay Pál és kutatócsoportja által végzett munka, melyben a magas
ezüsttartalom erdélyi eredetű ércre utal. (PATAY et al. 1963)
A legújabb, nagyobb területi egységekben gondolkodó munkákban (pl. TYLECOTE 1987;
SCHALK 1998; PERNICKA 1984, 1990; PERNICKA et al. 1993) a kora- és középső bronzkori
fémtárgyakon végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy két nagyobb csoport különíthető el. Az
egyik csoportban a réz mellett 0,2-0,5 % arzén, antimon, nikkel, ezüst, bizmut, kobalt
található ötvözőanyagként, esetleg ón, ólom, és vas tűnhet még fel, utalva a réznyersanyag
természetes eredetére. A másik csoport nagy tisztaságú réz mellett 0,5-1 %-ban, néha ennél
több antimont, arzént tartalmaz, ritkán nikkellel, ezüsttel, ónnal, kobalttal és vassal.
A természetben rendelkezésre álló nyersanyagokról annyit mondhatunk, 474 hogy tiszta
állapotú termésrezet jelentősebb dúsulásban legközelebb az Északi-középhegységben (Mátra,
Börzsöny), Erdélyben és Ukrajnában (pl. Vihorlát hegység), 475 a Kárpátokban a szlovákiai
Érchegység területén, 476 és az Alpokban Salzburg környékén találhattak, 477 antimont és ónt
Körmöcbányán, Erdély területén, 478 a velencei hegységben Pátka környékén, Burgenlandban
Szalónak környékén. A Magyarországon belüli lehetséges előfordulásokat a 8. táblázatban
mutatom be. 479
Az őskori fémbányák kutatásainak a problematikája a kőbányákhoz hasonló. Sokszor
a következő kultúrák megsemmisítik az őskori bányászati nyomokat, a meddőhányók
eltakarják azokat… Ennek ellenére a Vihorlát-hegységben, Nagybánya környékén, és a
szlovák Érchegység területén (Banská Bystrica/Besztercebánya, Špania Dolina/Úrvölgy 480 ),
valamint Salzburg környékén (a szakirodalomban Mitterberger Hauptgang, Viehofen,
Bischopshofen, Kelchalpe, Mühlbach, Kitzbühel, Kelzhalm lelőhelyek, az első bányászati
nyomok a Mondsee-Bajč-Retz körhöz köthetők, majd a Kr.e. 15. századot és a halomsíros
kultúrát jelölik meg, az intenzív bányahasználat pedig az urnamezős periódusra tehető),
valamint Drezda környékén őskorhoz, talán már a bronzkorhoz 481 köthető fémbányászati
nyomokat, a környéken található olvasztókohók maradványait, pörkölőágyakat, és kőből,
fémből készült bányászeszköz-depókat ismerünk. Sajnos, a pontos keltezés meglehetősen
nehéz a lelőhelyek esetében, de a Vihorlát környéki és az úrvölgyi bánya-lelőhelyek a
474 Az őskori ércbányák összefoglalását ld. pl. WEISBERBER-PERNICKA 1995.
475 Kohót tártak fel Dragomérfalván, őskori bányát feltételezhetünk Kapnikbánya, Nagybánya, Herzsabánya
esetében. RUSU 1981.
476 A hazai viszonylatban érdekelt középső bronzkori kultúrák (hatvani, füzesabonyi) ércfelhasználását illetően
ld. SCHALK 1998a, 203-214, az érclelőhelyek elterjedési térképével.
477 ZSCHOCKE-PREUSCHEN 1932; SHEPHERD 1980, 153-160; GÜNTHER et al. 1980, 27-41; EIBNER
1984; LIPPERT-GSTREIN 1987; GSTREIN 1988; MOOSLEITNER 1991, 9-11; HERDITS 1993;
LIVERSAGE-NORTHOVER 1998, 137-152; GOLDENBERG 1998, 9-24; HAPP et al. 1998, 83-92.
478 Pl. TÉGLÁS 1886.
479 Magyarország területén található rézérc-lelőhelyek: Rudahegy, Lahóca-hegy, Bajpatak, Velem, Bozsok,
Rohonc, Tokaj – VASTAGH 1962.
480
A régió kutatása – TOČÍK-BUBLOVÁ 1985. Bányászszerszámok, 11 darabból álló kőből készült
fejtőkészlet-depó, malachitérc-depó Szepescsütörtökről, és számos környező településről, Kočovce-ben
olvasztókemencével együtt – FURMÁNEK et al. 1999, 137, T. 22/b. Valószínűleg az aunjetitzi kultúra életében
már intenzív bányászat folyik – ŽEBRÁK 1990. Mindezidáig konkrét bizonyítékként csak az őskorra datálható
bányásszerszámok, és egy Slovensko Pravno-ról (Tótpróna) közölt ércpörkölő – Nitra csoport, SALKOVSKY
1977, 261- mutatható fel.
481 Gerberbach (Oelsnitz mellett): a középkorban ismert aranymosó helyen kora vagy középső bronzkori leletek
is előkerültek. Dél-Drezda: A Schlossberg hegyén, Dohna mellett korabronzkor végi leletek, hasonlóan Bad
Gottlen, Drezda-Bergieshübel lelőhelyeken (Szász- és Szlovák Érchegység). BOUZEK et al. 1989.
160

középső bronzkori Hajdúsámson-Apa körrel hozhatók kapcsolatba, míg a Mitterberg régió
egy része a koszideri korszak, és főleg a Dunántúl területe-korai halomsíros periódussal. 482
A kincsek bronztárgyainak jelenlegi vizsgálataiból levonható tanulságok szerint a
koszideri bronzok meglehetősen egységes képet mutatnak összetételükben és kialakításukban
egyaránt. 483 Általánosan megállapítható, hogy összetételük hasonló, mint a hajdúsámsoni
típusú bronzoknak. A koszideri fémek azonban gyengébb kivitelűek, megmunkálásukat
tekintve is sokszor lyukacsos, hibás öntésűek. Talán a vatyai mesterek nem tudtak olyan jó
színvonalú öntést produkálni, mint az Alföldön élő fémművesek A minőségbeli különbségek
oka lehet az eltérő összetételű nyersbronz vagy ötvözés (ezt az analízisek nem támasztják alá),
de a mesterségbeli tudás foka is (kemencék olvasztóképessége, ötvözőanyagok ismerete).
Jelölhet azonban egyfajta hanyagságot, igénytelenséget, tömegfogyasztásra szánt piacra
dobást is, esetleg eltérő célú deponálódást. A koszideri bronzfegyverek felületének többségét
nem kalapálták meg öntés után, díszítő ornamentikái is alacsonyabb színvonalúak a
hajdúsámsoni bronzokénál. Összességében nézve kevés a kiemelkedő, egyedi készítmény, és
az ötvözés is gyengébb minőségű a vatyai kultúrában (és általánosságban véve a koszideri
fémművességben), mint a középső bronzkor idején az Alföld területén.
Az érclelőhelyek és a vatyai fémleletek kapcsán megállapíthatjuk, hogy a koszideri
korszaktól kezd intenzívvé válni a környező területek ércbányáinak kitermelése,
megtalálhatók a bányák környezetében a pirító, olvasztóhelyek. Ez az a korszak, ahol
standarddá váló félkész, ötvözött formák nagyobb tömegben jelennek meg: legkorábban a
nyakperecek, és a rúd alakú barrenek (Ösen- und Spangenringbarren), 484 később főleg a nyelv
alakú formák (Zungenbarren), bordázott vagy sima rudak, lepények (Gusskuchen, -fladen),
majd a későbronzkortól a karikák és karperecek. 485 Talán az ipari-bányászati helyeken is, de a
lakótelepeken is készítik őket (ld. Pákozd, Kajászó, Dunaföldvár, Százhalombatta, Sárbogárd,
Remete-barlang). Az ötvözött félkész formákon kívül a nyers ércrögök is forgalomban
maradnak (ld. Remete-barlang, Alsónémedi, Érd, Szigetmonostor, Nagykőrös). Nagyon
érdekes, hogy ezek a félkész és nyers termékek, rontott tárgyak, hibás öntvények többségében
a vatyai kultúra területén előkerült leletanyagban (depók, telepjelenségek) mutathatók ki.
Ösenringbarrenek-ként említik az Ercsiből előkerült leletet, Dunaújvárost, 486
Lovasberényt, Rácalmást, ahol sírokból kerültek elő visszapödrött végű nyakperecek. (ECKEL
1992, Beilage 2.) Talán a Remete-barlangi kincsben található nyakperec is barren, nem ékszer.
Ennek eldöntése sokszor problematikus. Feltételezésünket alátámasztja az, hogy a kincsben
egy bronzlepény és kisebb rögök is találhatók. Zungenbarreneket vatyai területről
Sárbogárdról (önállóan, szórványként), Százhalombattáról (önállóan is és a II. kincsben),
Dunántúlról, Dunaföldvárról említenek kincsekben, nem vatyai területről Kölesd,
Székesfehérvár, Törökszentmiklós, Balassagyarmat lelőhelyekről. (MOZSOLICS 1985) Ezek a
tárgyak ötvözöttek, a dunaföldvári 1,1% cinket, a törökszentmiklósi 1 % cinket és ónt
tartalmaz. Ugyanitt tárgyalhatjuk a lapos, baltaszerű barreneket Stupava, Dunántúl,
Százhalombatta (nem a kincsben), és Törökszentmiklós lelőhelyekkel, melyek előformái már
a vučedoli kultúrában kialakulnak. 487 Öntőlepényeket találunk a Remete-barlangi kisméretű,
jó minőségű lelet mellett a koszideri horizontból Dunaszerdahely (Dunajska Streda),
Bihardiószeg (Roşiori), és Szigliget lelőhelyekről. (MOZSOLICS 1988) A legkorábbi, ám más
482 Pl. MOOSLEITNER 1991, 9-11; LIVERSAGE-NORHOVER 1998, 141.
483 Meg kell jegyeznünk, hogy az érctelep kibányászásával párhuzamosan az érc alkotóelemeinek aránya is
változhat, mely a vizsgálatokban is kimutathatóan jelentkezik.
484 ECKEL 1992 – egyértelműen a Mitterberg környéki bányával hozza kapcsolatba az Ösen- és Spangenbarrendepókat.
Ez még a középső bronzkorunk korai és középső szakaszával párhuzamosítható.
485 Barrenformák összefoglalását adja ECKEL 1992; KRAUSE-PERNICKA 1998a, 219-226.
486 Dunaújváros Duna-dűlőből a 64. és 205. sírokból fél torquesek kerültek elő. VICZE 2001. Barrenekként
vannak a sírokba helyezve, ezért vannak félbetörve
487 DURMAN 1983, 80.
161

típusú öntőlepényt a Szeged-Sziléri depóból ismerjük. (SCHUBERT-SCHUBERT 1999, Abb. 10,
bodrogkeresztúri kultúra)
A korszak nyersanyagbázisát a geológiai erőforrások hasznosításán kívül (melyet nagy
mennyiségben csak importként képzelhetünk el a vatyai kultúra esetében, ld. Mitterberg
régió) a törtáruk összegyűjtése és újraolvasztása is jellemzi (ld. pl. Dunaújváros, Uzd
kincsleleteket).
A korai aranytárgyak erdélyi, mosott aranyból készülnek, 18-30 %-os
ezüsttartalommal. Később nagy valószínűséggel felvidéki aranyforrásokat használnak. Az
aranytárgyak analitikai vizsgálatai jelenleg szinte teljes mértékben hiányoznak ebből a
korszakból. Megjelenik azonban a középső bronzkorban az arany öntéssel való
megmunkálása is (pl. Szerencs).
A halomsíros kultúra igazi térnyerésével (RB-B2-től) az ércbányák kitermelésének
intenzitása, a Kárpát-medence belső területeinek fémellátása töretlenül folytatódik és
termelése, produktivitása tovább nő, maga után vonva az új típusok megjelenését, a
fémeszközök és fegyverek, ékszerek az őskor folyamán először valóban tömeges,
közfogyasztásra szánt elterjedését.
Összefoglalás
A tárgyalt középső bronzkor és az azt közvetlenül megelőző korai bronzkor
időszakából a Kárpát-medence térségéből 136 lelőhelyről megközelítőleg 200-on felüli
darabszámú öntőmintát, és további, fémművességhez köthető egyéb leletet (nyersformákat,
öntőtégelyeket, kanalakat, fújtatócsöveket, stb.) sikerült összegyűjteni (ld. a Függelék
katalógusait, és az 1. diagramot.). Ezekből közvetlenül a vatyai kultúra területéről 15 lelőhelyről
közel 40 db öntőmintát különíthetünk el. (ld. 7. táblázat, 10-13 diagramok)
A korabronzkor kifejlődő, új kultúráinak fémművessége feltételesen a megelőző korok
gyökereihez, de új, déli és keleti műhelyek termékeihez is köthető. A régi hagyományok
leginkább a technológiai ismeretekben, míg az új irányok az új formák divatjában
jelentkeznek. Mindazonáltal a korabronzkori-eneolitikus kultúrákat – különösen a rézkori
elemeket magába olvasztó Zók-Vučedol kultúrát, az egyre jelentősebbnek tűnő makói (pl.
Üllő 5. lelőhely) és Somogyvár-Vinkovci kultúrát egy jelentős, változatos, helyi formákkal
kísérletező és gyártó, önálló fémművességgel jellemezhetjük, melynek főbb vonásai a
munkaeszközök (Tápé, Fajsz, Dunakömlőd kincsleletei), kisebb mértékben a fegyverek -
harcibalták előállítása. Jelentős számú leletek, depók miatt is már helyi fémműves központok
jelenlétére gyanakodhatunk. A korszak mesterei általában agyag matricákkal dolgoznak (nem
kötött formák), kormozással és fehér, meszes bevonóanyaggal fekecselnek, és szinte tiszta
réz, gyenge ón, vagy erősen arzénos ötvözőanyaggal. 488 (Ld. PATAY et al. 1963; JUNGHANS-
SANGMEISTER-SCHRÖDER 1968, 1974; PÁGO 1968; SCHALK 1998; DANI-KISS VARGA 2000) Olyan
kohótípust használnak, amelyhez öntőtégelyek alkalmazása szükséges. Ez a kohótípus a
későbbiekben eltűnik, az öntőtégelyek helyett öntőkanalak jelennek meg, melyek alkalmazása
más technológiai eljárásról árulkodik (középső bronzkor).
488 A vučedoli kultúra fémművességében Durman két különböző, eltérő technológiai alapokat használó periódust
különített el. A korai fázisban oxidérceket használnak fel, míg később a szulfidércek kerülnek be a telepekre
nyersanyagként. Az arzén a bizmut, antimon stb. mellett a szulfidércek természetes összetevője. A szulfidércek
felhasználásához, tisztásához más eljárásra volt szükség. A kén kb. 450 celsius fokon távozik (elsősorban ezt
kellett kivonni ahhoz, hogy az ércet fel lehessen használni), és ha az érc kezelése során nem érték el a hevítéssel
a 700 celsius fok feletti hőmérsékletet, akkor az arzén, stb. összetevők nem távoztak az ércből. Így ezek
természetes ötvözőelemként benn maradtak a nyers, előkészített ércben, hozzájárultak ahhoz, hogy a fém
könnyebben megmunkálhatóvá váljon. Ez az eljárás kezdetben véletlenszerű lehetett, később egyre tudatosabbá
vált. Az arzén ebben az időszakban természetes összetevőjű, tudatos vagy tudatlan ötvözőelemként van jelen.
DURMAN 1983, 81-82, 85.
162

Egy másik jelentős fémművességet képvisel a hideg vagy meleg megmunkálású drótlemez
ékszeripar, mely az Óbéba-Pitvaros kultúrában tűnik fel elsőként a korai bronzkor
folyamán Magyarország területén. Ez a fémmegmunkálási módszer egyértelműen déli
eredetű, ugyanakkor nyersanyaga aunjetitzi kapcsolatok (jellegzetes barren-formája a
visszapödrött végű nyakperec 489 és enyhén görbített rúd) felé mutat. A hideg megmunkálás
később sem tűnik el, az öntött tárgyak végleges kialakításánál, díszítésénél végig
alkalmazzák. Kalapálással, trébeléssel-poncolással alakítják ki a későbronzkor gyönyörű
fémedényeit is.
Ez a technika és nyersanyag jelenik meg a nagyrévi kultúrában, a perjámosi kultúra
első szakaszában, a kisapostagi kultúrában, és a vatyai kultúra I-II. fázisában. E típus
fémmegmunkáló szerszámait, jellegzetes termékeit (sima lemezdarabokat, dróthúzó
eszközöket) még nem sikerült azonosítani a leletanyagban. A koszideri kincsekben levő
Zungenbarrenek jó kiindulási formának tűnnek a lemezipari termékek előállításához,
ugyanakkor konkrét bizonyítékunk erre még nem került elő. A koszideri korszakban feltűnő
Zungenbarrenek már ötvözött, tehát technológiailag kész termékek – ellentétben a kincsekben
ugyanúgy megtalálható nyers ércrögökkel. Talán nem is találunk a drót- és
lemezművességhez tartozó konkrét esetet vagy leletet, hiszen egy száldrót húzásához elég egy
erős falemez a megfelelő méretű lyukkal. Ezek a főleg ékszereket formáló típusok egy
átmeneti korszak többségében sírokból előkerült leletei, melyek egyfajta demokratizálódást
mutattak az adott korszakok társadalmaiban.
A középső bronzkor nagy, új kultúráit azonban újfajta fémművesség is kíséri, mely
már a korabronzkor végi tell-kultúrák fejlett szakaszaiban lép fel és a végső, koszideri fázisra
éri el legnagyobb formai változatosságát, mennyiségi gazdagságát. Ezt a korszakot elsősorban
a drót- és lemezipar visszaszorulásával, az öntött tárgyak, új formák, főleg ékszertípusok
megjelenésével írhatjuk le. A korabronzkor végső, 3. periódusától tapasztalhatjuk, elsősorban
ekkor még a Dunántúl területén élő kisapostagi népesség körében azt, hogy egyre több szálon
kapcsolódik a közép- és nyugat-európai bronzkori kultúrák komplexumaihoz. Ez a
kapcsolatrendszer a fémművességben is megtalálható. A jelenség hátterében talán a
fémnyersanyag-ellátásuk irányítottsága állhat (ezt igazolják az analízisek is). A félkész,
ötvözött állapotú nyersformák rudak, lepények és nyelv alakú, ún. Zungenbarrenek
formájában terjednek el. A koszideri periódus után, az anyagi kultúrában is tükröződő
zűrzavaros, de gazdag időszakban a formák-típusok bizonyos továbbélését tapasztaljuk (pl.
díszített felületű tokos-füles vésők, balták, nagyméretű, díszes csüngők, nyitott végű félhold
alakú csüngők, bordázott karperecek, trapéz markolatlapos tőrök, peremes és sarkított balták,
szemüvegspirálok), melyek a későbronzkor-korai vaskor nagy fémművességi köreibe futnak.
Különösen fontos szempontunkból a pilinyi kultúra fémművessége, mely rövid idő alatt egy
jellegzetes fegyvereket és ékszereket gyártó gazdag fémművességi központot hozott létre,
ötvözve a korábbi koszideri, és az új, halomsíros kultúra forma- és mintaelemeit. 490 Ezt a
folytonosságot a technológiai és fémösszetétel-vizsgálatok is alátámasztják, bár az összetétel a
489 Az ún. Ösenring-ek egyszerre bukkanak fel hasonló formában Európa és Szíria (Byblos, Ugarit) területén. A
legvalószínűbb magyarázat szerint mindegyik anatóliai eredetű (ld. Alişar), és a Közel-Keleten mint importok,
míg Közép-Európában mint utánzatok jelennek meg. Az európai leletek két csoportra oszlanak: a dél-keleti típus
vékonyabb, korábban jelenik meg, és keleti kapcsolatot mutat, míg a közép-európai, aunjetitzi példányok helyi
példányok, bár utánzatként vehették át gyártásukat. BÓNA 1975, 282-284; SHERRATT 1993, 16. jegyzet.
490 Új típusaik: pl. kétkarú csákányok, áttört borotvák, nagyméretű, áttört csüngők, abroncsdiadémák. Nógrád
megye jelentős települései közül Kisterenye-Hársashegy, Piliny környéki földvárak, Karancslapujtő, stb.
nemcsak a pilinyi kultúrában, hanem nagy valószínűséggel a késő hatvani-koszideri időszakban is lakottak.
Elképzelhető a két korszak közötti települési, etnikai kontinuitás is. Sajnos, szisztematikus régészeti kutatás
szinte egyáltalán nem volt a megye területén. Dr. Tárnoki J. előadása, VÉLEMÉNYEK…2003. A szlovákiai
oldalon a középső-késő bronzkor kontinuitása bizonyított, késő hatvani települések protopilinyi, majd pilinyi
leletanyaggal pl. Kiskeszi/Malé-Kosihy-Törökdomb, Papföld, Ipolyszalka/Salka, Méhi/Včelince-Lászlófalva –
FURMÁNEK et al. 1999, 41-43. A régió fejlett fémművessége a helyi ércbányák termelésére alapozódik.
163

későbbikek során egyre magasabb óntartalmat mutat. 491 A következő korszak jellegzetes
barren-formája a karika.
A vatyai kultúra öntőmatricáinak feldolgozása során az alábbi következtetések, tanulságok
vonhatók le:
- A korai és a középső bronzkor öntőmintáit összehasonlítva azt találjuk, hogy mind az
öntőminták, mind lelőhelyeik száma ugrásszerűen, közel a duplájára nő. A technológiai
részleteket illetően kijelenthetjük, hogy különösen a fegyver és ékszerművesség területén
addig nem létező, előzmény nélküli, vagy más nyersanyagból készült (pl. csont)
előzményekre visszavezethető új típusokat produkálnak a középső bronzkori kultúrák. Míg a
korai bronzkorban a mesterek főleg agyagból készítettek mintát (ld. a két nagy öntőmintadepót,
Zók-Várhegyet és Üllő – 5. lelőhelyet), addig a középső bronzkori fémművesek már
szinte kizárólagosan a követ veszik igénybe öntőmintáik kifaragására. Jelentheti ez a típusstandardizálódást,
a forradalmi stílus- és formai, technikai kísérletező irányzatok letisztulását,
kiforrását, de az állandó, egy helyben működő műhelyek kialakulását is. Újabb technológiai
újítás a középső bronzkorban a kombinált, több tárgytípus öntésére szolgáló minták tömeges
bevezetése és az ún. Überfangguss-technika, amelyek alkalmazása hely- és
anyagtakarékosságra utal. (ld. 3- 9 diagramok)
- Több olyan öntőminta létezik a vatyai kultúrában, melynek még nem ismerjük a pontos,
vagy megközelítőleg azonos öntött formai változatát a kultúrán és a korszakon belül (pl. a
bölcskei karika, a dunaújvárosi foka felől díszített tokos vésőbalta). 492 Ugyanez a jelenség
fordítva is igaz: több öntött bronztárgynak nem rendelkezünk az öntőmintájával a vatyai
kultúra határain belül (pl. lándzsahegy, bizonyos baltaformák, D típusú csákány). Egyelőre
eldönthetetlen kérdés, hogy az öntött változatban a kultúrán belül ismert típusok helyi avagy
import készítmények-e.
- Több tárgytípus átöröklődése mutatható ki a korai bronzkorból a középső bronzkorba.
Már a korabronzkor elején – nem tudjuk mennyire általános szokásként feltűnik a viseletben a
tű használata. 493 További korabronzkori eredetű tárgyak pl. a horgony alakú csüngő
(öntőmintája Diósd-Szidóniahegy, nagyrévi kultúra, öntött változata pl. a százhalombattai I.
vatyai kincsben), karika alakú nyeles csüngők, fecskefarok csüngők (a Harangedénykultúrában
tűnnek fel, majd a Nitra, nagyrévi, és perjámosi kultúrákban is jelen vannak
csontból), bizonyos vésőbaltatípusok (tokos véső Zókról a vučedoli kultúrából, díszített
kávájú, filigrán, karcsú testű típus Üllőről a makó kultúrából, Tószegről, a nagyrévi
kultúrából, balatonakali sírjából a késő kisapostagi kultúrából, Csegezről - koszideri
korszakból. A típus esetleg aunjetitzi eredetű, valószínűbb azonban, hogy a makói kultúrához
köthető, öntőmintája Üllőről, Vörs-Battyáni legelőről, későbbi korból Százhalombatta-
Földvárról a vatyai kultúrából és Pécskáról a perjámosi kultúrából, Békásmegyerről – RB-C
ismert. Laposvésők a korai bronzkorból és a vatyai kultúrából is hasonló formában léteznek.
Hasonló örökségek feltételezhetők a technológiai eljárásokban is, bár ezek régészetileg nem
mutathatók ki ilyen alapossággal egyelőre. Bizonyos kontinuitás látható azonban Bölcske,
Százhalombatta nagyrévi-vatyai rétegei között, a fémművesség régészetileg megfogható
nyomainak tekintetében is.
491 A későbronzkortól általános, szinte saját Kárpát-medencei kört kialakító ún. ónbronzok létezését Szabó G.
munkásságának köszönthetően ma már másképpen látjuk: tudjuk, hogy az ún. ónbronzok nem léteznek, itt egy
kezelési eljárásról van szó (hőkezelés), mely ónbő kiválást eredményez a tárgy felületén, ez vezethette félre a
korábbi kutatókat. A tárgyak igazi összetétele inkább antimon-ötvözésre utal. SZABÓ 2001.
492 Ezzel a problematikával más korszakok is küzdenek, így pl. a bodrogkeresztúri kultúra fémművességének
szakálháti típusú laposbaltájának öntőmintája sem került még elő. PATAY 1975, 35.
493 Börzönce telepéről öntőminta – BONDÁR 1995, 214; öntött tűk pedig Keszthely-Lehenrét hamvasztásos
sírjából – MRT 1, 21/56. lelőhely, T. 7/12, 14, (mindkettő Somogyvár-Vinkovci kultúra); Magyarcsanád-Bökény
urnasírjából. – KULCSÁR 2002, 125. (Makó kultúra). A bronz tűtípusok nyilvánvalóan csont előképekből
fejlődnek ki.
164

- A koszideri korszak fémművességét a fiatalabb bronzkor (pilinyi, halomsíros kultúrák)
fémművességétől leginkább a kosziderben még csak kialakuló vagy kevés számú, és persze
néhány meg sem levő új fegyver (pl. öv, nyílhegy, páncélzat és tőrkardtípusok), munkaeszköz
(pl. sarló, tokos vésőbalták) és ékszertípusok (pl. borotva) szériában gyártott, nagy
mennyisége különbözteti meg. Az új formák a halomsíros kultúra megjelenéséhez köthetők.
Azonosságot mutat azonban néhány forma, a fémötvözés módja, a nyersanyag összetétele,
származási helye.
- A bölcskei karika és a dunaújváros-dunadűlői szív alakú csüngő öntőmintái arra
utalhatnak, hogy egyes lemez-drót megmunkálásúnak tartott tárgytípusok esetleg öntéssel is,
vagy kizárólag öntéssel készültek, nem kalapálással, húzással (ld. még a fecskefarok-csüngők
és a szív alakú csüngők egy részét is).
- Az eredeti öntőminták törése, használhatatlanná válása után ezek másodlagosan más
negatívformát kaphattak, esetleg más szerepkört is átvehettek, legtöbbször pl. csiszolókőként
funkcionáltak további életük során.
- Az ásatási megfigyelések ritkán kapcsolhatók össze az egyéb régészeti kutatásokkal.
Hogy ez kutatási hiányosság vagy szerencsétlen körülmény-e, nem dönthető el ma még
egyértelműen. Az ugyanazon településről származó öntőformák és fémtípusok egyezése, ami
a műhely létezésének megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka, egyedül Dunaújváros-
Kosziderpadlás esetében volt kimutatható. Műhelytevékenység régészetileg megfogható
bizonyítéka Lovasberény-Mihályvár és Kakucs-Balladomb öntőműhelye és a belőle feltárt
öntőminták, leletek, valamint Százhalombatta-Földvár nagyrévi rétegének olvasztókemencéje
és a hozzá tartozó kontextus (leletek, stb.), ill. Dunaföldvár és talán Kajdacs műhelykincs
lelete.
- A fémmegmunkálás során több tárgytípus használatára van szükség – köztük kőből
készült eszközök is találhatók. A komplex feldolgozás során főleg fenőköveken sikerült a
fémmegmunkálással kapcsolatba hozható nyomokat találni (ld. Üllő, Diósd,
Szigetszentmiklós, Kakucs, Soroksár leleteit). Az egyszerű csiszolókövek élesítővájatai közül
is sok származhat bronztárgyaktól (ld. Dunaújváros-Dunadűlő 960. sírját a fémöntéssel
összekapcsolható kontextusban), ezek azonban szabad szemmel vizsgálva nem különíthetők
el egyértelműen más, hasonlóan éles tárgyak, mint pl. csont, kő csiszolása közben keletkező
kopásnyomoktól. A bronzöntés műveletében részt vehettek egyes pattintott eszközök és
csiszolt balta-kalapácsok is. Ezek azonban – hacsak nem in situ kerülnek feltárásra, vagy
nincs testükön ehhez köthető egyértelmű nyom, pl. bronzdarab – nehezen hozhatók
bizonyított, közvetlen kapcsolatba a fémművességgel. Ebből a szempontból kiemelkedő
jelentőségű a szigetmonostori lelet, a dunaújváros-dunadűlői 960. sír, és az alsómislyei és a
taksonyi/Matuškovo-i sír leletegyüttese.
- Azonos technológiai ismeretek köthetik össze a kőipart és a fémművességet. A Harangedény-Csepel
csoport lelőhelyein nagy számban elsőként megjelenő, budai szarukőből készült
pattintott kőeszközök nyersanyaga annak rossz minősége miatt nagyon erős, hosszú ideig
tartó hőhatásnak volt kitéve (heat-treatment). A pattintott kőeszközök hasonló típusban és
azonos nyersanyag-kezeléssel kerülnek át a nagyrévi és vatyai kultúrákba. A magas
hőmérsékleten való kőzet-pirítás a fémmegmunkálás során használt kohótechnikával állhat
kapcsolatban. (T. BIRÓ 2002)
- Nagyon szoros kapcsolat figyelhető meg a hagyományosan kőből készült (pattintott
nyílhegy, lándzsahegy, aratóeszközök) eszközök forgalomból való kiöregedése és az új,
eleinte a bevált pattintott formákkal megegyező, fémből készült formák megjelenése között.
A váltás rövid időszaka után a pattintott eszközök teljesen eltűnnek, a bronzból készült
formák pedig további formai megújuláson mennek keresztül. (Ld. A pattintott kőeszközökről szóló
fejezetben részletesen.)
- Áttételesen ugyan, de a fémművességgel kapcsolatba hozhatók azok a vatyai telepekről
165

származó kőbalták, melyek formája, kialakítása fémcsákány formáját utánozza (pl. Pákozd-
Vár, Dunaújváros-Kosziderpadlás, Kakucs-Balladomb, Százhalombatta-Földvár, Budapest-
Kis Velence leletei). Sajnos, a két nyersanyag közötti pontos kapcsolat az esetek többségében
nem ismert. Kivétel ez alól pl. a dunakömlődi depó, amelyben trapéz alakú, hagyományosan
kőbaltát formázó balta jelenik meg bronzból (öntőmintája Salgótarjánból legkorábban),
valamint a pákozdi bárd, melynek bronzból készült formai megjelenését európai
viszonylatban Kovács T. a korai bronzkor végére-középső bronzkor elejére keltezi. Jó
bizonyítéka ez annak, hogy a másféle nyersanyaggal dolgozó, egymás mellett létező
szerszámművesség formailag folytonos kölcsönhatásban marad egymással. (KOVÁCS 1996)
- A nyersanyagfeldolgozás során kiderült, hogy öntőmintának legtöbbször (az esetek 80-90
%-ában) homokkőváltozatokat használnak. A magyarázat erre a kőzetkiválasztásra többféle
lehet, pl. hogy az esetek többségében a homokkő geológiai származási helye a lelőhelyhez
közel fekszik. Ez az egyik legelterjedtebb kőzetfajta, és általában felszíni, könnyű
hozzáférhetőségű, könnyen fejthető, avagy távolabbi, de kevésbé értékes volta miatt könnyen
beszerezhető. A kőzet üledékes jellege miatt szívós, tűzben kezelve ez a tulajdonsága
fokozódik, ám puhasága miatt még viszonylag könnyen alakítható-formálható, a nagy
hőhatásra kellően porózus szerkezetű. Egyes öntőmatricák nagyon gondosan kimunkáltak,
lecsiszoltak, mások alig, éppen csak az öntőforma van kialakítva bennük. Következetesség (a
forma vagy nyersanyag különlegessége, bizonyos szempontú kiválasztása) egyéb téren nem
mutatható ki.
- Az öntött fémleletek és az öntőminták azonosságának összekapcsolását megnehezíti az a
körülmény, hogy a fémleleteket, kincseket, de az öntőmintákat közlő publikációk is az esetek
többségében nem tartalmaznak pontos méretre, súlyra vonatkozó metrikus adatokat.
- A fémek összetételére nézve rendelkezésünkre álló kevés adat nem köthető össze a fémek
geológiai bányahelyéről származó összetétel-vizsgálatokkal, melyek egyértelműen eldöntenék
a nyersanyag származási helyét. A fémbányák hazai kutatása, a belőlük származó nyersanyag
vizsgálata, azok egybevetése a régészeti leletekkel meglehetősen kezdetleges stádiumban áll.
Czajlik Z. foglalkozik jelenleg ezzel a kutatási témával (elsősorban Északkelet-Magyarország
területén és Velemszentvid környezetében, és későbbi korokban).
- Alig néhány olyan tanulmányt ismerünk, melyekben a fémek technológiai jellegű
vizsgálatára is sor került. Mint ahogyan a népvándorlás korában Fettich N. és László Gy. több
művében a készítés folyamatát, a tárgy életét, javítását, rongálódását követni tudta, ezt
hasonlóképpen végig lehetne vizsgálni ötvös-szemmel a bronzkori leleteken is. Egész
biztosan sok hasznos, kiegészítő jellegű információhoz jutnánk ennek során. Jó példa erre az
alsónémedi és pusztaszentkirályi leletek analízise (SZEGEDY 1957), és Szabó G. Regöly-
Veravár és más későbronzkori leletegyüttes tárgyain végzett technológiai jellegű tanulmánya
(SZABÓ 1993, 2001), Kovács T. és néhány más kutató néhány ilyen tárgyú munkája (pl. KOVÁCS
1975a, 1979, 1998-99; ILON 2000; HONTI-KISS 1999-2000; KISS 2001).
- Tovább gazdagíthatja a szegényes, régészetileg megfogható adatokat a kísérletezés. A
fémöntéshez kapcsolódó öntési és kohó-kísérletek (Szabó G. munkái) egy sor érdekességgel
jutalmazták a régészeket. Folytatásuk, és újabb tevékenységek gyakorlati kipróbálása
mindenképpen fontos lenne.
- Szintén növelhetik a megfigyelések számát és értékét a modern, nagy felületen végzett,
rétegkövető feltárások (pl. Százhalombatta-Földváron a SAX-project). Nemcsak a
fémművességhez kapcsolható leletek számának növelését várjuk az új ásatási eredményektől,
hanem inkább az in situ jelenségek, eszköz – tárgykapcsolatok számának szaporodását,
finomodását.
A kora- és középső bronzkori öntőformák és a fémművességhez kapcsolható jelenségek és
leletek elemzése után azt látjuk, hogy a bronz és arany, ezüst megmunkálás sokkal
tradicionálisabb, formához és eljáráshoz erősebben kötődő mesterség volt, mint pl. a
166

fazekasság. A korabronzkorból több tárgytípus öröklődik át a középső bronzkorba, és
ugyanez megfigyelhető a középső bronzkor-késő bronzkor viszonylatában is. Vannak egyes
korszakokhoz, esetleg kultúrákhoz kötődő tárgytípusok, ezek kifutási ideje azonban tovább
tart, mint a kultúra élettartama. Emiatt nem látható olyan éles törés a fémeszközök formai
típusainak váltásában, és a fémfeldolgozás nem követi olyan érzékenységgel a kulturális
változásokat, mint – mondjuk - a fazekasság. Ennek oka többféle lehet, de akkor is tény
marad: a fémtípusok között már korán megjelenik egyfajta “globalizáció”, míg a többi
leletcsoportban, a telepek, házak szerkezetének elemzésével egy sokkal finomabb, helyi
jellegzetességeket és mozgásokat tükröző keltezést alkothatunk. A fémbe öntött forma
tartóssága nemcsak az eszköz (ékszer, munkaeszköz vagy akár fegyver) véglegesnek tartott,
használhatónak bizonyult alakjára, hanem hosszú élettartamára is garancia volt. Az
anyagfelhasználás kiválasztása (rögzített formájú minták, fémbe öntött formák) magában
hordozta a formák tartósságát is. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy az írott
forrásokkal rendelkező antik, ókori és az írás nélküli ősi kultúrákban a kovácsok személyét
több esetben szakrális tartalommal övezik: személyük és mesterségbeli tudásuk nem evilági
hatalmakhoz kötődik, társadalmukon belül magas pozíciót tölthetnek be, személyük akár
kultúrák felett állhat, - vagy éppen ellenkezőleg: mélységesen megvetett vagy rettegett
személyek, mert a démoni hatalmakkal érintkeznek – bár ezek a hatások éppen a vatyai
kultúrában nem érhetők tetten. 494 (ELIADE 2001, 425-429.) Ilyen alapokon egy-egy fémtípus egy
nagyobb földrajzi régióban, több kultúra lelőhelyén is megjelenhet egy időben.
A fémművesek sírját két nagyobb alcsoportra bontják: hideg megmunkálással dolgozó
kovácsokra és fém-olvasztókra. Jelenleg Kelet-Európa és É-Kaukázus körzetéből kb. 50,
Közép-Nyugat-Európából 12 sírt azonosítanak az eneolitum-korai bronzkor időszakából
fémművesnek. (BÁTORA 2002, 179-207.)
Nagy fémművességi körök a megfelelő kulturális háttér (területi kiterjedés, gazdagság,
kiépült kereskedelmi kapcsolatok) meglétében szinte előzmények nélkül jelenhetnek meg,
hirtelen felbukkanva, kifejlődve. A vizsgált korszakokban a nyersanyag-ellátás és ötvözésmód
változó irányokat mutat, ez a technológiai eljárások és az érvényben lévő kereskedelmi
kapcsolatok változatosságát is jelzi. Ez a tarka kép a vatyai III - koszideri korszak F A/B típusú
fémösszetételének megjelenésével zárul le ill. egységesedik, ez a fémösszetétel lesz jellemző
a későbronzkorra is. A középső bronzkor fejlett szakaszának alföldi, hajdúsámsoni típusú
fémművességéből (mely főleg díszfegyvereket gyárt), 495 és dunántúli, tolnanémedi-lengyeltóti
típusú fémművességéből (mely főleg ruhaékszereket gyárt 496 ) alakul ki a középső bronzkor
végének nagy fémművességi köre, a koszideri, melyhez a halomsíros kultúra új
nyersanyaggal és ötvözési összetétellel, nyersanyaggal és néhány új típussal járul hozzá. 497
A településeken belül előkerült, fémművességhez kapcsolható nyomok a telepeken folyó
alkalmi bronzolvasztást bizonyítják ugyan, de a leletek szerénységéből ítélve csak kisebb
műhelyeket feltételezhetünk. A nagy, félkész és nyersformákat előállító kohászati, ipari
központok még most körvonalazódnak, előkerülési helyük a fémbányászattal függ össze.
A fém megmunkálásához értő kovács-ötvösök, akiknek munkájára a korszak gazdasági és
társadalmi viszonyai között elengedhetetlen szükség volt, ugyanott bukkantak fel, ahol az
494 Aksay fémműves temetkezése 18-20 év körüli nő! BÁTORA 2002, 187.
495 Kovács T. szerint a két, egymást követő fémművességi kör között semmilyen tekintetben nem volt éles
határvonal, egyre jobban érzékelhetők az átalakulás lépcsőfokai. Átmeneti leletek pl. Szeghalom-Károlyderék,
Téglás, Tiszaladány. KOVÁCS 1999.
496 Vékony G. szerint ezen kincsek egy részét akár ruhával együtt rejthették el. VÉLEMÉNYEK A…2003, III.
31. elhangzott előadásában.
497 Ennek egyik megnyilvánulása a korai halomsíros új típusok megjelenése, másik oldala az ún. hibrid-tárgyak
előfordulása, mint pl. Tiszafüred-Majoros B-54 és B-115 sírjaiban a közép-európai alabárdok és a Tisza-vidéki
csákányok ötvözéseként megjelenő nyélcsöves csákányok, a mezőkomáromi nyéltaréjos csákány a középdunavidéki
hatású vízszintes bordával a taréján, a Borsod-megyei öntött, bordázott karperec. KOVÁCS 1999
167

alkalmi, helyi bronzolvasztás nyomai kimutathatók – vagyis majdnem minden jelentősebb
településen. Ezen mesteremberek kezei közül kikerült emlékanyagot vizsgáltuk a fejezetben
többféle szempontból.
A fejezethez közölt képek jegyzéke
1. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, vatyai III. rétegből, középső bronzkor, D blokk keleti falánál, tüzelőhelyen, kör alakú
vékony karika öntőmintája, Szekszárd, Wosinsky Mór Múzeum, 80.516.190., rajz
2. Bölcske-Vörösgyír, vatyai I-II. átmeneti rétegből, középső bronzkor, E szelvény, 2. réteg,
azonosíthatatlan tárgy (véső, laposbalta, tőr) öntőmintájának töredéke (átrajzolva POROSZLAI 1992,
XCI/10. után), rajz
2. Tábla:
1. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, lapos vésőbalta öntőmintája,
Dunaújváros, 1964, IX., mintalap, rajz
2. Az öntőminta hátlapja, rajz
3. Tábla
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, lapos vésőbalta öntőmintája,
Dunaújváros, 1964, IX., mintalap és hátlap, fotó
3-4. Dunaújváros-Dunadűlő, 960. sír, vatyai II. fázis, középső bronzkor, félhold alakú csüngő összetartozó
öntőminta-párja, mintalap és hátlapja, fotó
4. Tábla:
1. Dunaújváros-Dunadűlő, 960. sír, vatyai II. fázis, középső bronzkor, félhold alakú csüngő összetartozó
öntőminta-párja, mintalap és hátlap (VICZE 2001 után), rajz
2 a, b, 3-4. Dunaújváros-Dunadűlő, 960. sír, vatyai II. fázis, középső bronzkor, félhold alakú csüngő
összetartozó öntőminta-párja, a sír egyik edénye, fehér kő csiszolóvájatokkal (MOZSOLICS 1967, T. 19/ 2
a, b, 3, 4 után), fotó
5 a, b. Dunaújváros-Dunadűlő, kisapostagi urnasír, korai bronzkor III. (), vastag szárú félhold (szív)- alakú
csüngő öntőmintája (pár) (MOZSOLICS 1967, T. 19/1a, b után), fotó
5. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, koszideri fázis, szájánál díszített rövid tokos vésőbalta,
külső oldalán ismeretlen, rúdszerű tárgyak negatívjai, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 68.21.2, rajz
6. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, koszideri fázis, a rövid tokos, díszített szájú vésőbalta
mintapárja, külső oldalán bepödrött végű koszideri csüngő, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 68.21.1, fotó
3-4. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, koszideri fázis, szájánál díszített rövid tokos vésőbalta,
külső oldalán ismeretlen, rúdszerű tárgyak negatívjai, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 68.21.2, fotó
7. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, koszideri fázis, a rövid tokos, díszített szájú vésőbalta
mintapárja, külső oldalán bepödrött végű koszideri csüngő, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 68.21.1, rajz
8. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, pseudo-markolatlapos
tőr öntőmintájának töredéke, mintanegatívos lap, üres hátlap, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 71.3.1, rajz
9. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, keresztbordadíszes
csüngő és felismerhetetlen tárgy(ak) kombinált öntőminta-töredéke, elő- és hátlap, rajz
10. Tábla:
1-2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, pseudo-markolatlapos
tőr öntőmintájának töredéke, mintanegatívos lap, üres hátlap, Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 71.3.1, fotó
3-4. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, keresztbordadíszes
csüngő és felismerhetetlen tárgy(ak) kombinált öntőminta-töredéke, elő- és hátlap, fotó
11. Tábla:
1-2. Kajászó-Várdomb, vatyai II. fázis, középső bronzkor, lapos vésőbalta, külső oldalán bordázott
nyersrudak öntőmintája, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 60.80.5, rajz
12. Tábla:
1-2. Kajászó-Várdomb, vatyai II. fázis, középső bronzkor, lapos vésőbalta, külső oldalán bordázott
nyersrudak öntőmintája, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 60.80.5, fotó
3. Bia-Öreghegy, vatyai III.-koszideri fázis, középső bronzkor, szélesebb mintavájat, talán véső vagy tű
öntőmintájának töredéke, Szentendre, Ferenczy Múzeum, 72.5.207, fotó
168

13. Tábla:
1. Lovasberény-Mihályvár, vatyai III fázis, középső bronzkor, 80. gödör, Kisvár, tű öntőmintája,
másodlagosan csiszolókőként használták, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 68.V.22, rajz
2. Bia-Öreghegy, vatyai III-koszideri fázis, középső bronzkor, szélesebb vájat, talán tű öntőmintájának
töredéke, Szentendre, Ferenczy Múzeum, 72.5.207, rajz
14. Tábla:
1-2. Lovasberény-Mihályvár, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, az öntőműhelyből, övcsat és
kúpos fejű tű, külső oldalán kúpos fejű tű és mély vájat (lekopott tű feje) kombinált öntőmintája,
Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, rajz
15. Tábla:
1-2. Lovasberény-Mihályvár, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, az öntőműhelyből, övcsat és
kúpos fejű tű, külső oldalán kúpos fejű tű és mély vájat (lekopott tű feje) kombinált öntőmintája,
Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, fotó
3. Lovasberény-Mihályvár, vatyai III. fázis, középső bronzkor, 80. gödör, Kisvár, tű öntőmintája,
másodlagosan csiszolókőként használták, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 68.V.22, fotó
16. Tábla:
1-2. Pécska-Nagysánc, perjámosi kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, övkapocs öntőmintája,
mintalap és sima borítólap a tárgy beégett negatívjával (ArchÉrt 1902, 273, 7-8. kép után), rajz
3. Tiszafüred-Ásotthalom, füzesabonyi kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, övcsat öntőmintája
(BÓNA 1960 után), rajz
17. Tábla:
1. Pécska-Nagysánc, öntőminták a felső rétegekből, 1/3-os kicsinyítés, (DÖMÖTÖR 1902 után), rajz
2. Balatonszólád, Mészbetétes edények népe, középső bronzkor, tokos, levél alakú lándzsahegy összetartozó
öntőminta-párja (KUZSINSZKY 1920, 18, 21 ábra után), rajz
18. Tábla:
1. Százhalombatta-Földvár 2004.1.5, szórvány, nagyméretű, félig kész vagy rontott öntőminta,
Százhalombatta, Matrica Múzeum, rajz
2. Százhalombatta-Földvár 2004.1.6., nagyrévi kultúra, korabronzkor, egymás mellett futó tűszárak vagy
osztott élű tokosvéső munkaélének vége, töredék öntőminta, Százhalombatta, Matrica Múzeum, rajz
3. Százhalombatta-Földvár 2004.1.3., vatyai kultúra, középső bronzkor, kávájánál díszített tokosvéső tokkáva
felőli öntőminta-töredéke, Százhalombatta, Matrica Múzeum, rajz
19. Tábla:
1-2. Százhalombatta-Földvár 2004.1.2., vatyai kultúra, középső bronzkor, kisméretű karikák (2 db), másik
oldalán bepödrött végű koszideri csüngő alig bemélyített öntőmintája, Százhalombatta, Matrica Múzeum,
rajz
3-4. Százhalombatta-Földvár 2004.1.4., szórvány, egyik oldalán kisméretű-miniatűr tokos véső vagy
nyílhegy, másik oldalon törött tokosvéső tokszáj felőli öntőminta-töredéke, Százhalombatta, Matrica
Múzeum, rajz
5-6. Százhalombatta-Földvár 2004.1.1., nagyrévi kultúra, korabronzkor, kúptutulusok agyag öntőmintája,
miniatűr mintán, belső és külső oldala, játék, Százhalombatta, Matrica Múzeum, rajz
20. Tábla:
1. Százhalombatta-Földvár 2004.1.4., szórvány, törött tokosvéső tokszáj felőli öntőminta-töredéke,
Százhalombatta, Matrica Múzeum, fotó
2. Százhalombatta-Földvár 2004.1.1., nagyrévi kultúra, korabronzkor, kúptutulusok agyag öntőmintája,
miniatűr, külső oldal, játék, Százhalombatta, Matrica Múzeum, fotó
3. Százhalombatta-Földvár 2004.1.2., vatyai kultúra, középső bronzkor, egyik oldalán bepödrött végű
koszideri csüngő alig bemélyített öntőmintája, Százhalombatta, Matrica Múzeum, fotó
21. Tábla:
1-2. Százhalombatta-Földvár, átfúrt, csiszolt felületű fenőkövek
4. Százhalombatta-Földvár 2004.1.7., kétrészes öntőmintákhoz használt kődugók negatív-lapja
7. Százhalombatta-Földvár 2004.1.6., nagyrévi kultúra, korabronzkor, egymás mellett futó tűszárak vagy
osztott élű tokosvéső munkaélének vége, töredék öntőminta, Százhalombatta, Matrica Múzeum, fotó
8. Százhalombatta-Földvár 2004.1.3., vatyai kultúra, középső bronzkor, kávájánál díszített tokosvéső tokkáva
felőli öntőminta-töredéke, Százhalombatta, Matrica Múzeum, fotó
22. Tábla:
1. Tiszafüred-Ásotthalom, füzesabonyi kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, bepödrött végű koszideri
csüngők öntőmintája (BÓNA 1960b után), fotó
2. Soroksár-Várhegy, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, 80. gödörből, egyik oldalán
trianguláris tőr, másik oldalán tű kombinált öntőmintájának töredéke, BTM 90.1.3. (ENDRŐDI-GYULAI
1999, Fig. 18/6a, b után), rajz
169

23. Tábla:
1-2. Soroksár-Várhegy, vatyai kultúra, középső bronzkor, koszideri fázis, 80. gödörből, egyik oldalán
trianguláris alakú tőr, másik oldalán tű kombinált öntőmintájának töredéke, BTM 90.1.3, fotó
3. Érdliget, késői vatyai kultúra, középső bronzkor, pseudo-markolatlapos tőr öntőmintájának töredéke,
MNM 1943.66.1, fotó
24. tábla:
Érdliget, késői vatyai kultúra, középső bronzkor, pseudo-markolatlapos tőr öntőmintájának töredéke, MNM
1943.66.1, rajz
25. Tábla:
1. Budapest, Vízakna utca, RBB2, halomsíros kultúra, középső bronzkor, peremes véső összetartozó
öntőminta-párja (MOZSOLICS 1973, T. 112/4a, b után), fotó
2-3. Csepel-sziget, vatyai II. urnasírból, középső bronzkor, urna és azonosíthatatlan tárgy (véső, laposbalta,
tű, tőr) öntőmintájának töredéke (NAGY 1973, 59, 13-14. kép után), fotó
4-5. Diósd-Szidóniahegy, nagyrévi kultúra, korabronzkor, lapos vésőbalta mintapárja (PATAY 1965, 5. kép
után), fotó
6. Dunaújváros, Duna medréből, vatyai kultúra, középső bronzkor, Křtĕnov-típusú fokos öntőmintájának
töredéke (MOZSOLICS 1967, T. 20/5 után), fotó
26. Tábla:
1. Aszód, későbronzkor, szórvány, nyersrudak összetartozó öntőminta-párja (MOZSOLICS 1984, T. 12a, b
után), fotó
2. Diósd-Szidónia hegy, nagyrévi kultúra, korai bronzkor, horgony alakú csüngő öntőminta-párjának egyik,
sima borítólapja, a beleégett tárgy negatívjával (PATAY 1965, 6, 8 kép után), fotó és rajz
27. Tábla:
Zók-Várhegy, Zók-vučedoli kultúra, korabronzkor, harcibalták, öntőtégely, és miniatűr tokos véső
összetartozó öntőminta-párja (ECSEDY 1983, T. X/4, 5 után), fotó
28.Tábla:
1. Nagykőrös-Földvár, vatyai kultúra III. fázisa, középső bronzkor, tű öntőmintájának töredéke, Nagykőrös,
Arany János Múzeum, 64.1010, rajz
2. Nagykőrös-Földvár, vatyai kultúra III. fázisa, középső bronzkor, sima borítólap töredéke, Nagykőrös,
Arany János Múzeum, 90.26.36, rajz
3. Gomba-Várhegy, késő vatyai-koszider, középső bronzkor, Bolega E.- Kulcsár G. ásatásának anyaga, 1997,
Az. sz.: 2., 1. szelvény, 2. ásónyom: öntőminta töredéke, lapos, egyenes oldallapú tárgy bemélyített, sima
negatívja (tű, véső, balta, tőr), 55x48x44 mm, minden oldaléle törött, Cegléd, Kossuth Lajos Múzeum, rajz
29. Tábla:
1-2. Nagykőrös-Földvár, 64.1010., 64.161., fotó
3. Nagykőrös-Földvár, 90.26.36., fotó
4. Gomba-Várhegy öntőminta töredéke
5. Kakucs-Balladomb, öntőminta töredék
30. Tábla:
1. Kakucs-Balladomb, vatyai kultúra települése, III-koszideri fázis, átfúrt, szivar alakú fenkő az átfúrás alatt
ráragadt bronzrögöcskével, 1993/A/2-3/ 1. szint, Nagykőrös, Arany János Múzeum, fotó
2. Szentendre-Újdűlő, vatyai kultúra települése, filigrán testű kaptafa alakú vésőélű balta, vésőélén ráragadt
bronzrögöcskével, Szentendre, Ferenczy Múzeum, 77.127.2, fotó
31. Tábla:
1. Soroksár-Várhegy, vatyai kultúra települése, koszideri fázis, átfúrt fenkő bronztű fejének és
szárrészletének lenyomatával, BTM 82.2.24, fotó
2. Kajászó-Várdomb, vatyai kultúra települése, fenkő-csiszolókő élesítővájatokkal, SZIM 63.65.10, fotó
32. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, vatyai kultúra települése, szabálytalan alakú kőüllő vékony, hosszú karcolásokkal,
vatyai III. fázis, WMM 80.519.259, fotó
2. Dunaújváros-Kosziderpadlás, négyszögletes üllő töredéke ütés és karcolásnyomokkal, Dunaújváros,
Intercisa Múzeum, fotó
33. Tábla:
1. Kakucs-Balladomb, vatyai kultúra települése, vatyai III.-koszideri fázisok, üllő, mindkét oldalán használt,
feketére égett tárgy lenyomatával az egyik oldalán, Nagykőrös, Arany János Múzeum, K.33.31.571, fotó
2. Bölcske-Vörösgyír, vatyai kultúra települése, nagyrévi kultúra, háromszögletű, felkapó oldalélű
munkaasztalka, munkafelülete teknős, fekecselés-szerű anyaggal bevonva, WMM 80.545.158, fotó
34. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, vatyai kultúra települése, vatyai III. fázis, csiszoló-őrlőkő élesítővájatokkal, WMM
80.516.195, fotó
170

2. Alpár-Várdomb, vatyai kultúra települése, V-átmetszetű őrlőkő, közepén mély, éles, keskeny
csiszolóvájattal, Kecskemét, Katona József Múzeum, fotó
35. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, nagyrévi-vatyai kultúra települése, nagyrévi kultúra, kisméretű, amorf csiszolókő,
hengeres-félkör alakú tárgy lenyomatával, WMM 80.539.22, fotó
2. Kakucs-Balladomb, vatyai kultúra települése, vatyai III-koszideri fázisok, csiszolókő széles, sekély
vájattal, Nagykőrös, Arany János Múzeum, fotó
36. Tábla:
1. Bölcske-Vörösgyír, arany huzalspirál csövecske 23 csavarással, E/1. réteg DNy-i sarkából, vatyai III.
fázis, h.: 6,82, sz.: 0,4, huzal v.: 0,08 cm, súlya: 2,3 gr., Mezőgazdasági Múzeum, 90.1.1.
2. Bölcske-Vörösgyír, nagyrévi-vatyai kultúra települése, nagyrévi kultúra, csiszolókő élesítővájattal, WMM
80.548.162, fotó
37. Tábla:
1. Nagykőrös-Földvár, vatyai kultúra települése, vatyai III. fázis, csiszolókő csiszolóvájattal, Nagykőrös,
Arany János Múzeum, 90.34.1, fotó
2. Pákozd-Vár, marokkő széles, mély élesítővájattal, SZIM 6842.
38. Tábla:
1. Dunaújváros-Kosziderpadlás, vatyai kultúra települése, fémformát és anyagot utánzó vésőélű kőbalta,
Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 61.18.6, fotó
2. Pákozd-Vár, vatyai kultúra települése, fémformát és nyersanyagot utánzó kőbárd, vatyai kultúra, SZIM
7262, fotó
39. Tábla:
1. Kakucs-Balladomb, vatyai kultúra települése, fémformát utánzó kőbalta fokél felőli töredéke, fotó
2. Pákozd-Vár, vatyai kultúra települése, fémformát utánzó kőbalta fokél felőli töredéke, SZIM 6841, fotó
3. Budapest-Kis Velence, vatyai kultúra települése, fémformát és anyagot utánzó kőbalta, BTM Kis Velence
8, fotó
40. Tábla:
1. A dunakömlődi korabronzkori balta-fegyverlelet, (A BRONZKOR….T. 1. 2. után), fotó
2. A tápéi korabronzkori baltalelet, (KOVÁCS 1996, Abb. 2. után), fotó
41. Tábla:
1. Dunaújváros-Dunadűlő, 88. sír sírrajza, (BÓNA 1959, 1 kép után)
2. A 88. sír bronz övkapcsa, fotó
42. Tábla:
Diadémák a vatyai kultúrából: Ócsa (LE BEL AGE... 28. kép után), Pákozd-Vár (MAROSI 1930, 66. kép
után), Lovasberény-Jánoshegy, Dunaújváros-Dunadűlő (BÓNA 1959 után), Remete-barlang (MOZSOLICS
1988, Abb.5.7. után)
43. Tábla:
1. Melldísz-nyaklánc a pákozdi telep tűzhelyébe tapasztva, késői vatyai kultúra (MAROSI 1930, 65. kép
után)
2. A tűzhelyből származó diadéma, vatyai kultúra, (MAROSI 1930, 66. kép után)
3. Dunaújváros-Dunadűlő, urna plasztikus kar és tőrkard-ábrázolással, (LE BEL AGE…Fig. 45. után)
4. 4. Pákozd-Vár, edénytöredék befoglalt balta plasztikus ábrázolásával, Vatya-koszideri fázis, (KOVÁCS
1973, Fig. 7. után)
44. Tábla:
1. Mende-Leányvár, edény tőrábrázolással (KOVÁCS 1973, Fig. 2. után)
2. Edénytöredék tőr–ábrázolással, Százhalombatta-Földvár, 1991/II/szelvény/1 szint, koszideri fázis,
(POROSZLAI 2000, Pl. XII. után)
45. Tábla:
A balatonakali sír (DAVID 2002, T. 273. után)
46. Tábla:
Tiszafüred-Majoroshalom, B-54 sír, (DAVID 2002, T. 256. után)
47. Tábla:
Tiszafüred-Majoroshalom, B-65 sír, (DAVID 2002, T. 247. után)
48. Tábla:
1. /1. Arany bikaszobrocska, fogadalmi ajándék, Mükéné, Kr.e. 15. század (HISTORY OF…1970, 263.
után)
2. Szigetmonostor-Gödi sziget, vatyai kultúra, vésőélű kőbalta, bronzdarab, egyfülű bögre töredéke, MNM
RÖ 1948.19.20., 1948.2.25., 1948.1.25.
49. Tábla:
171

1. Kakucs-Balladomb, A/ 1. szint, az ismertetett metallurgiai jelenségek színhelye, ásatási helyszínrajz
(KULCSÁR 1995 után)
2. Lapos véső, szemüvegspirál-csüngő, bronztöredékek, agyag fújtatócső Kakucs-Balladombról, Vatya IIIkoszideri
fázis (KULCSÁR 1995 után)
50. Tábla:
Kakucs-Balladomb, A/3/2/-1. szint, öntőműhely-részlete, vatyai III-koszideri fázis (KULCSÁR 1995 után)
51. Tábla:
1. Lovasberény-Mihályvár, az öntőműhely alaprajza, Vatya-koszideri (A BRONZKOR KINCSEI…18. kép
után)
2-3. Alsómislye (Nižná Myšl’a) késő füzesabonyi kultúra, fémműves, 280. sír, sírrajz és sírmellékletek (A
BRONZKOR KINCSEI…19.1, 2. képe után)
52. Tábla:
1-4. Nagykőrös-Földvár 64.1010. öntőminta vékonycsiszolati mikrofotói
53. Tábla:
5-7. Nagykőrös-Földvár 64.1010. öntőminta vékonycsiszolati mikrofotói
8. Nagykőrös-Földvár 90.26.36. öntőminta vékonycsiszolati mikrofotója
54. Tábla:
9-13. Nagykőrös-Földvár 90.26.36. öntőminta vékonycsiszolati mikrofotói
55. Tábla:
1. Kakucs-Balladomb 92.IX.11. A szelv/1. szint omladék, tönkrement öntőminta, rajz
2-3. Kakucs-Balladomb lunula vagy tűfej és tűszár egy törött öntőmintán, két különböző mintafelületen, fotó
56. Tábla:
1. Diadémák vagy karperecek: Pákozd-Várhegy, Cegléd-Öregszőlők, Prietzen, Obermöllern (DAVID 2002,
Abb. 8.3. után)
2. Franzhausen II, 641. sír, övkapoccsal (DAVID 2002, T. 299. után)
57. Tábla:
1. Süttő-Hosszúhegy, Madarovce, Trnava, Kisterenye-Hárshegy “pecsétlői” (BÁNDI 1974, Abb. 3. után)
2. Veselé, Nitriánsky Hárdok “pecsétlői” (PAULÍK 1980, 93. kép után)
3. Nitriánsky Hrádok, Hoste Brotlaibidol-ok (FURMANEK et al. 1999, Abb. 73/14-16. után)
4. Mende-Leányvár aranygomb, Méret (KOVÁCS 1975a, Abb.11. után)
5. Sármellék, bronzlemez töredékek diadémából (PATEK 1968, LI. T/2-4. után)
6. Kemecse bronzlemez töredék, diadéma, valószínűleg későbronzkori (JÓSA 1963-64, T. XXXII/26. után)
7. Újhartyán-Vatya, bronzlemez töredéke, diadéma (BÓNA 1975, T. 35/8. után)
58. Tábla:
1. Füzesabony-Öregdomb, agyagkorong, öntőminta (KOVÁCS 1988, Abb. 6. után)
2. Törtel, díszes, masszív karperec, (KOVÁCS 1984a, T. LXIII/6. után)
3-4. Pseudo-markolatlapos tőrök Adonyból és Dunaújváros-Dunadűlő 1036. sírból, (KOVÁCS 1984, T.
LXIII/14-15. után)
A velemi aranydiadém, (BÁNDI 1982, Abb. 1. után)
59. Tábla:
Százhalombatta-Földvár, 66.17.1401. öntőminta rajza
60. Tábla:
Százhalombatta-Földvár, 66.17.1401. öntőminta fotója
61. Tábla:
Százhalombatta-Földvár, 87.103.1. öntőminta rajza
62. Tábla:
Százhalombatta-Földvár, 87.103.1. öntőminta fotója
1. térkép. A vatyai kultúra ismertebb lelőhelyei. Elterjedési térkép. 1. Cegléd-Öregszőlők, 2. Gomba-Várhegy, 3.
Kakucs-Balladomb, 4. Mende-Leányvár, 5. Nagykőrös-Földvár, 6. Százhalombatta-Földvár, 7. Bia-Kutyahegy,
8. Bia-Öreghegy, 9. Bia-Papréti dűlő, 10. Biatorbágy-Nagyhegy, 11. Biatorbány Nagyhegy alja, 12. Érdliget, 13.
Érd-Feketesas dűlő, 14. Páty-Nagyhegy, 15. Solymár-Mátyásdomb, 16. Sóskút-Öreghegy, 17. Sóskút-
Kálváriahegy, 18. Budaörs-Kamaraerdő, 19. Budaörs-Vasútállomás, 20. Budapest-Békásmegyer, 21. Budapest-
Corvin tér, 22. Budapest-Budavári Palota, 23. Budapest-Kis Velence, 24. Budapest-Gellérthegy, 25. Budapest-
BEAC-Lágymányos, 26. Budapest-Soroksár, 27. Soroksár-Péteri major, 28. Nagykovácsi Remete barlang, 29.
Nagykovácsi-Kőbánya, 30. Budajenő-Hegyi szántók, 31. Aba-Bolondvár, 32. Adony-Bolondvár, 33. Alcsút-
Pogányvár, 34. Baracs-Földvár, 35. Dunaújváros-Kosziderpadlás, 36. Ercsi-Bolondvár, 37. Fehérvárcsurgó, 38.
Igar-Galástya, 39. Kajászó-Várdomb, 40. Lovasberény-Mihályvár, 41. Mezőfalva-Bolondvár, 42. Pákozd-Vár,
43. Sárbogárd-Bolondvár, 44. Vál-Pogányvár, 45. Bölcske-Vörösgyír, 46. Dunaföldvár-Öreghegy, 47.
172

Dunakömlőd-Bottyánsánc, 48. Gerjen-Várad, 49. Kajdacs-Sánc, 50. Alpár-Várdomb, 51. Dunapataj, 52. Hajós-
Hild, 53. Csongrád-Felgyő, 54. Baks-Homokbánya.
2. térkép: A vatyai kultúra kincsleletei, kiemelkedő fémtárgyai. Elterjedési térkép. Vatyai III fázis végéig,
lelőhelyek: 1. Bölcske-Vörösgyír, 2. Budaörs-Vasútállomás, 3. Cegléd-Öregszőlők, 4. Dunavecse (Vatya III-
Koszider!), 5. Ercsi, 6. Érdliget, 7. Kelebia, 8. Mezőfalva-Bolondvár, 9. Pákozd-Vár (vegyes!), 10. Páty-
Nagyhegy, 11. Százhalombatta-Földvár, I. kincs Vatya-koszideri lelőhelyek: 12. Alsónémedi, 13. Áporka-
Pusztaszentkirály, 14. Baks-Levelény, 15. Bölcske, 16. Budapest - XV. ker., Rákospalota, 17. Dunaföldvár-
Öreghegy, 18. Dunántúl (vatyai kultúra), 19. Dunapentele-Kosziderpadlás, 20. Érd, 21. Mende-Leányvár, 22.
Nagykovácsi-Remete felső barlang, 23. Ócsa, 24. Kisszékely/Sárszentlőrinc-Rácegres (vatyai kultúra), 25.
Sárbogárd, 26. Sárszentlőrinc/Uzd-Uzdborjád (vatyai kultúra), 27. Simontornya-Malom u. (vatyai kultúra), 28.
Solymár-Mátyásdomb, 29. Százhalombatta-Földvár, II. kincs, 30. Szentendre-Dunapart.
173

VII. Fejezet: Összefoglalás
Doktori disszertációnk célja az volt, hogy a középső bronzkori vatyai kultúra kőből
készült eszközeit értékeljük a régészet és geológia tudományának felhasználásával. A két
tudományág kínálta lehetőségeket és szempontokat a Magyarország határain belül még
fiatalnak számító, ám hazánk határain túl egyes országokban igen széles körben alkalmazott
archaeometriai módszerek szerint fogalmaztuk meg, több esetben saját magunk által
kidolgozott kutatási metódusokat alkalmaztunk. Célkitűzéseinknek megfelelően két doktori
disszertáció születik: egy a régészet és a másik pedig a geológia tudománya felől tárgyalja a
témakört, mindkettő magába olvasztja és felhasználja azonban a másik tudományág alapvető
eredményeit.
Választásunk azért esett a vatyai kultúrára, mert ez egyike legjobban ismert és kutatott
középső bronzkori kultúráinknak, elterjedési területe hazánk mai határain belül marad, és ez
alapvetően megkönnyíti a leletanyag összegyűjtését, ám geográfiai szempontból változatos
altáj-egységeket mutat (síkvidéki, hegyi, folyó melletti), amely a kultúra nyersanyagbeszerzési
útjait és használatát sokszínűvé és változatossá teszi.
Disszertációnk kiemelt, alapvető szempontja az volt, hogy az említett kultúra
valamennyi kőből készült eszköz-féleségét tanulmányozza, így téve lehetővé a különböző
nyersanyagfajtákból, más-más technikával készült kő-eszközök kialakítása és használata
során fellépő egykori kölcsönhatás tanulmányozását. Ugyanezen okból kifolyólag
igyekeztünk szándékunk szerint minél szélesebb körben beilleszteni a kőből készült
eszközöket a kultúra megismert, teljes régészeti hagyatékába, hogy egykori szerepük az adott
régészeti művelődés keretében minél pontosabban körvonalazódjék. Ezen okok miatt sokszor
nyúltunk kiegészítő segédmódszerekhez: kísérletekkel próbáltuk az eszközök kopásnyomait,
használhatóságukat vizsgálni és tesztelni, további érveket keresve vagy a már ismertekkel
alátámasztva az ősi mesterségeket illetően.
A régészeti disszertáció önálló egységeket alkotó fejezetekre bomlik a disszertáció
struktúrájának megfelelően, követve a kőeszközök különböző szempontok alapján való
szétválasztását, amelyek azonban mindvégig szerves kapcsolatban maradnak egymással.
Szerkezetét tekintve két kötetet alkot: a főkötetben a fejezeteknek megfelelően az adott
témaköröket bontom ki, a mellékkötetben a főkötet fejezeteihez csatolt kiegészítő, katalógusjellegű
adatsorok kapnak helyet, valamint az összegyűjtött leletek jegyzéke, lelőhelyenkénti
felsorolásban.
Az első fejezet a disszertáció célkitűzéseit, módszertani aspektusait tekinti át röviden,
majd a vatyai kultúrát mutatja be röviden. E fejezet megkísérli a kutatás mai állása szerint
összefoglalni a vatyai kultúra lelőhelyeit, valamint elterjedési és településszerkezeti
problémáival foglalkozik. Részletességében törekszik a Bóna István által 1975-ben közreadott
példának megfelelni, ám a jelenlegi kutatási adatok kiértékelésével, és az újabb problémák
felvetésével együtt egy modern kép felvázolására is.
E vázolt kép igen sokat változott 1975 óta: talán az egyik legnagyobb eredmény a déli
területen korábban gerjeni csoportként tárgyalt régészeti művelődés a vatyai kultúra késői
fázisával való megfeleltetése. A topográfiai terepbejárás és telepkutatás újabb eredménye,
hogy már a vatyai kultúra korai (I.) szakaszában kimutat a Duna-Tisza közén a kultúra
hagyatékába tartozó lelőhelyeket. Sajnos az elterjedési határ nyugati vonala még ma is
rendkívül gyéren, és elsősorban szórványleletek által ismert. Ugyancsak új kutatási eredmény
a ma koszideri időszakként tárgyalt periódus a szakmában elfogadott két fázisra osztása, és
ennek beillesztése a disszertációba, valamint megfeleltetése a vatyai kultúra általunk tárgyalt
emlékanyagával.
A kultúra településszerkezetével kapcsolatban jól körvonalazódik az a tény, hogy a
vatyai kultúra főbb települései (földvárai) kisebb-nagyobb vízfolyásokat követnek, ennek
174

megfelelően sűrűsödve nem góc – inkább a folyópartokat követően láncszerűen. Egyes
kiemelten kutatott régiókban (pl. Benta patak völgye, Biatorbágy-Budaörs környéke,
Budapest térsége) viszonylag kis területen 4-5 nagyobb, központi település is található
egymáshoz közel, szinte látótávolságra, amelyeket kiterjedt külső települések öveznek.
A településszerkezetre vonatkozólag a vatyai kultúráról eddig – a feltárt települési
részletek alapján – körvonalazódó kép az, hogy földvárait ún. pszeudo-tellekként kísérelték
meg értelmezni. Az egymást vágó, különösebb tervezést nélkülöző, igen nagy számban
feltárásra került gödrök ugyanis nem azt a képet tükrözik, amelyet a klasszikus tellek belső,
jól megtervezett házakkal, utcákkal jelentkező, az egymást követő rétegekben szinte törés
nélküli települési alaprajzok alapján a tellekről eddig megismertünk.
Véleményem szerint ez a kép nemcsak elhamarkodott, de eltúlzott is. A pszeudo-tellek
képzete azokból a gyakran 5x5 méteres alapterületű szondákból indult ki, amelyeknek anyaga
sok esetben még ma sem publikált, és amelyek többségében valóban csak gödröket,
gödörrészleteket tártak fel. A kérdés az: miféle információt hordoz a néha több hektárnyi
alapterületű településre vonatkoztatva egy 5x5 méteres kutatószonda Ilyen kis felületű ásatás
eredményét nem szabad kivetítenünk egy egész településre, vagy egy teljes kultúrára.
Amellett – bár tény, hogy a vatyai kultúra településein belül valóban feltűnően sok gödör
kerül elő más, hasonló korú és életmódú kultúrákhoz képest, és ez lehet a kultúrára jellemző
település- avagy életmód egyik nagyon fontos, előttünk sajnos még nem világos
megnyilvánulása – jól ismerünk gyakran több rétegben is ugyanazon a helyen létesített
házalaprajzokat is a vatyai településekről (ld. Alpár-Várdomb, Bölcske-Vörösgyír,
Nagykőrös-Földvár, Százhalombatta-Földvár). A vatyai kultúra kiemelkedő településeiről
alkotott pszeudo-tell-kép a jövőben a nagy felületű ásatásoknak köszönhetően bizonyára
gyökeresen és konkrét bizonyítékokkal alátámasztva fog megváltozni. Az elterjedés alapján
ugyanis nem tudunk olyan tényt felmutatni, amely azt bizonyítaná, hogy a vatyai kultúra nem
a folyómenti tell-kultúrák ebben a korszakban is ismert és megszokott képét mutatná.
Más elbírálás alá esik a központi vatyai települések erődített, földvár jellege, és a
hozzájuk kapcsolódó számos kiemelkedő régészeti lelet, mint például a bronzkincsek
előkerülése. Ezek a tények egyértelműen a hierarchizált települések létrejöttét, és egyben a
társadalom, azon belül is bizonyos rétegek kiemelkedését mutatják, talán a vatyai kultúra
esetében (számban legalábbis) kissé erőteljesebb megnyilvánulásban, mint a hasonló korú
szomszédos kultúrák esetében. Ez azonban már a társadalmi szerkezet kérdését érinti, amely
disszertációnknak – legalábbis mélységében - nem tárgya.
A következő fejezet a pattintással készült eszközöket mutatja be. Az eszközök döntő
többségét több mint 90%-ban a félhold-vagy trapéz alakú, legtöbbször atipikus vagy gerezd
alakú szilánkokon kialakított, bifaciális fűrészfogazással ellátott fűrészek teszik ki. Ezek az
eszközök sokszor szabad szemmel is jól látható, éllel párhuzamos, bifaciális sarlófényük
alapján a kopásnyom-vizsgálatok szerint gabonaszárral kerültek érintkezésbe. Sajnos azonban
sem az experimentális kísérletekkel, sem pedig a formai-tipológiai elemzéssel nem tudjuk
egyelőre biztonságosan megválaszolni, hogy milyen formában. Két lehetséges eszközrekonstrukciót
tételezünk fel: befoglalva vagy önállóan aratóeszközök betétjét alkották, így az
aratás során kerültek közvetlen kapcsolatba a gabonával, vagy pedig csúszka-szerű
cséplőeszköz aljába voltak beillesztve, így a cséplés során kerültek érintkezésbe a gabonával.
Akár mindkét változat egymás melletti alkalmazása is elképzelhető. Erőteljes kopás- és
törésnyomaik, folyamatos átalakításaik, valamint magas számuk (Százhalombatta-Földvárról
már több száz darab) alapján a vatyai kultúra egyik fő szerszámféleségét alkothatták.
Az eszközök közt kisebb számban néhány tipológiailag szabályos kialakítású eszközt
találunk, közülük kiemelkedik a „konvencionálisnak” nevezhető eszközök csoportja, amelyek
közé a háromszögletű, konkáv bázisú nyílhegyeket és a nagyméretű késeket soroltuk, és
amelyek tipológiailag kiválóan illeszkednek a Kárpátok környezetében élő hasonló korú kora-
175

és középső bronzkori kultúrák ismert eszközkészletébe. Köztük bizonyos esetekben idegen,
távoli nyersanyagból készült eszközöket találunk, amelyek az eszközök importként bekerült
csere/ajándék voltára utalnak. A vatyai kultúra pattintott iparára jellemző a kisméretű,
mikrolit eszközök használata, a bifaciális megmunkálás, és a forgácsolási technika.
Ugyanezen vonásokat találjuk a környező kora- és középső bronzkori kultúrák iparában a
Kárpátok térségében. A kora- és középső bronzkori tell-kultúrák pattintott iparát a középső
rézkor végi-késő rézkori formai és nyersanyagbeli alapokon újabb, Harangedény-kultúrához
köthető hatásra megújuló karakteres, tömeges eszközkollekcióként írhatjuk le.
A csiszolással megmunkált eszközök közt elsőként a baltákat, kalapácsokat tárgyaltuk.
Módszertanilag három alapvető vizsgálati szempontból indultunk ki: amelyek az eszköz
formáját, nyersanyagát, és a technológiai kialakítását célozták meg. Ezen három nézőpont
együttes alkalmazásával próbáltuk meghatározni az eszközök egykori funkcióját. Célunk
ugyanis nem tipológiai rendszer kialakítása volt. Számunkra úgy tűnik, hogy a kőbalták
tipológiai csoportosítása sehol nem vezetett lényeges eredményre, ahol megpróbálkoztak vele:
ezen eszközcsoport esetében ugyanis évezredek óta változtatás nélkül alkalmazott, rég bevált
formákról, nyersanyagokról és technológiai fogásokról van szó, amelyeknek az adott régészeti
kontextusból kiemelve nincsen tipológiai-datáló értéke. Ebből az általános képből csak
néhány különleges forma, vagy kiemelkedően megmunkált, presztizs-jellegű tárgy tűnik ki,
melyek keltezése további információk híján azonban ugyanebbe a kudarcba fullad. Ezért
ebben a fejezetben a datálási szempontokat nem tekintettük alapvető fontosságúnak, inkább az
eszköz egykori használati életére, kialakítására vonatkozó adatokra koncentráltunk.
Vizsgálatainkat kénytelenek voltunk a korábbi korokra is kiterjeszteni, hogy saját
fejlődésében és mesterségi fogásainak kiterjedésében kellően tudjuk vizsgálni ezt az
eszközcsoportot.
A vatyai kultúra ezen eszközkészletét döntő többségében a trapéz alakú, átfúrás
nélküli balták alkotják, közülük sok igen kis méretűre kopott, törött. Az eszközkészlethez
nagy valószínűséggel egy agancsból, fából, csontból készült tok is tartozott, amelybe illesztve
ezen kis méretűre kopott baltapengéket még használni lehetett. Kisebb hányadában hosszú
testű, lapos alsó lappal ellátott, félkör alakú, éles, de kis munkaél-ívű vésőbalták is vannak
köztük, amelyek gyaluszerű mozdulattal használt faragószerszámok, szalukapák lehettek. A
nyéllyukas balták többsége nyéllyuknál törött, többségük fokél felőli töredéke maradt ránk.
Amelyik ép, vagy a munkaél felőli része maradt meg, az arról tanúskodik, hogy többségében
vésőéllel voltak ellátva, amelyek sokszor kalapácséllé deformálódtak. Ha nagy méretűek,
vagy tömegük súlyos, nagy valószínűséggel fejszeként szolgáltak. Az eszközök között igen
sok az alapvetően tompa, kalapácséllel ellátott forma, legtöbbjük természetes kavicsformán,
szinte alakítás nélkül került alkalmazásba. Az alkalmazásukkal kapcsolatban az eszközök
többsége a nagyon változatos és a mindennapi élet számára nélkülözhetetlen famegmunkálás
alapvető szerszámait alkotta, de bizonyíthatóan részt vettek például a fémmegmunkálásban is.
A következő fejezetben az őrlőszerszámokat vizsgáltuk, valamint a témakörhöz
kapcsolódóan az éghajlati tényezőket, paleobotanikai adatokat, az élelemtermeléshez
kapcsolódó egyéb eszközöket, jelenségeket próbáltuk elemezni. Mindezek miatt e fejezetet
talán a leginkább „életszerű” fejezetként üdvözölhetjük. A vatyai kultúra kőből készült
szerszámainak a fűrészeken kívül másik nagy tömegben jelentkező eszközféleségét az
őrlőszerszámok alkotják. Tipológiai csoportosításuk ismét nem párosul keltezési értékkel:
ebben az esetben is hosszú évezredek óta változatlan formájú eszközkészlettel találkozunk,
mint ahogy azt vizsgálatainkkal igazoltuk. Használatuk nem csak a gabonaőrlésre
korlátozódik: ugyanazon az eszközön többféle műveletet is végezhettek. Tipológiai formáik
változatossága nem párosult egyértelműen másféle műveletek specializálódásával: ugyanazt a
formát alkalmazhatták gabona- és festékőrlés műveletére is. Az eszközcsoporttal kapcsolatban
többször felmerült rituális jelentőségük. E tények további árnyalásához újabb, pontosabb in
176

situ megfigyelések szükségesek, amelyek használatuk sokrétűségéhez és pontos leírásához is
hozzájárulnak majd.
A soron következő egység középső bronzkori kultúráink borostyánleleteit gyűjtötte
össze. A vizsgálatok során két kulcskérdés vetődött fel. Az első az, hogy a borostyán milyen
értéket képvisel hazai középső bronzkori kultúráink emlékanyagában Erre a kérdésre
válaszunk egyértelmű: szépségük és ritkaságuk miatt presztizs-tárgyak, amelyek azonban nem
egy irányított kereskedelem részét képező cserekereskedelem végtermékeként kerülnek ide.
Szórványos előkerülésük, összességében alacsony számuk, de kincsleletekben vagy gazdag
sírokban való feltűnésük azt sugallja, hogy ajándékképpen, esetleges formában birtokolhatták
őket, de szó sincs egy bizonyos Kárpát-medencén belül előállított kereskedelmi csereérték
vagy értékek és a Baltikum cseretermékeként forgalomba került, balti borostyánra épülő,
egyenlő feltételeken alapuló cserekereskedelemről a két terület között.
A másik kérdés az, hogy mely természetes lelőhelyről származnak a régészeti
leletekként megjelenő borostyánok Véleményünk az, hogy az eddig egyöntetűen balti
eredetűnek tartott borostyánok balti eredete ma már kétséges, és ezt a kétséget nem mi
fogalmaztuk meg elsőként. A borostyán-eredetre kidolgozott infravörös spektroszkópiai
vizsgálati módszer kizárólagos biztonságát már a kezdetektől megkérdőjelezték, de egyelőre
nem dolgoztak ki másféle, megbízhatóbb természettudományos módszert meghatározásukra.
Disszertációnkban javaslatot teszünk új vizsgálati módszerekre, amelyek eredményességét
illetően egyelőre még nem tudunk nyilatkozni, mert még nem próbáltuk ki, hogyan
működnek. A vizsgálatok a borostyánban található stabil izotóp- és nyomelemek összetételén
alapulnak, a vizsgálatok elkezdéséhez és elvégzéséhez azonban egy geológiai és régészeti
etalon-mintasorozat begyűjtésére és kiértékelésére van szükség, ez pedig nem valósítható meg
egy doktori disszertáció keretein belül. A középső bronzkori kultúráink környezetében
található kopál- és borostyánforrások felsorolásával tovább bővítjük a borostyán-eredet
lehetséges forrásait, és az ajkai, erdélyi, borsodi forrásokat sokkal inkább számításba vesszük,
mint a balti eredetet. Ez a lehetőség még nem kérdőjelezi meg a borostyánleletek presztizsértékét
az adott kultúrákban, bár a kereskedelmi irányokat és értéküket – ha feltételezésünk
valaha bebizonyosodik – erre vonatkozóan nyilván gyökeresen átértékeli.
Az utolsó fejezetben a fémművesség alapvető leleteit, az öntőformákat gyűjtöttem
össze. Hogy a fémművességet teljes megjelenésében vizsgálhassuk, szükségesnek tűnt az
öntőformák korabronzkortól a késő bronzkor elejéig tartó irodalmi anyaggyűjtése, amelyet
kiterjesztettem a Kárpát-medence egész területére. Ugyancsak fontossá vált, hogy az
öntőformák végtermékeiként kikerülő kiöntött fém-termékeket is vizsgáljuk, és összevessük a
formákkal. Ezek alapján kísérelhető meg a Kárpát-medencén belüli fémművesség főbb
tendenciáinak, termékeinek, műhelyeinek meghatározása. Sajnos, a fémleletek kiemelkedő
jelentőségű datáló értékét illetően meglehetősen szkeptikus eredményre jutottam:
véleményem szerint nem datálnak olyan pontossággal, mint ahogy azt eddig véltük. Az
átmeneti korszakok, többek között épp a vizsgált kora- és középső bronzkor, valamint a
koszideri korszak és az utána következő halomsíros korszak közötti éles határok meghúzása –
ha erre valaha is lehetőségünk lesz, mert létezik ilyen – nem a fémekre, hanem a
kerámialeletekre, illetve a terepi sztatigráfiai megfigyelésekre alapozódhat.
A vatyai kultúra fémművessége alapvetően korabronzkori gyökerű ékszeripar, amely
kezdetben szinte kizárólag drót- illetve lemez hideg megmunkálásával dolgozik. Alapvető
változások a középső bronzkor végén, a vatyai 3. fázisban és a koszideri korszakban
történnek, amikor – valószínűleg több irányú külső hatásra – új elemek, elsősorban fegyverek
kerülnek a vatyai fémművességbe. Ugyanekkortól áramlik lényegesebb mennyiségben a
nyersanyag is a kultúra területére, mégpedig a Mitterberg-i régióból. A vatyai kultúrához
köthető bronzkincsek alapján jelentős helyi műhelyekkel számolhatunk, erről helyenként
félkész termékek, formák is tanúskodnak. Más kérdés azonban a műhelyekben dolgozó
177

mesterek személye. Helyi, a vatyai kultúra művelődésébe tartozó mesterek voltak, vagy
idegenek, akik a fémmel együtt tudásukat is a vatyai kultúra szolgálatába állították A vatyai
kultúra temetkezései között mindezidáig csak két esetben akadtunk nyomára
fémmegmunkálást végző személynek, mindkettő még a kultúra korai szakaszába keltezhető,
cseppet sem kiemelkedő státusú személyre utal. Csábító arra gondolni, hogy a III. és a
koszideri korszakok kiemelkedő fémleleteinek, kincseinek új eszköztípusait idegen, vándor
vagy betelepült mesterek készítették.
A kőeszközök nyersanyagát vizsgálva a vatyai kultúra szinte teljes mértékben saját
elterjedési határain belülre eső természeti forrásokból származó kőzetekkel dolgozik. A
pattintásra szinte kizárólagosan budai szarukövet használ, elenyésző mennyiségben kerül be
importként a szomszédos mészbetétes művelődéstől szentgáli radiolarit, és néhány valóban
távoli, valószínűleg ajándék/csereterméként idekerült kovafélék (keleti kova és limnokvarcit,
mely valószínűleg déli eredetű). Csiszolt baltának legtöbbször a Dunazug-hegység és a
Velencei hegység andezit-származékait és metamorf kőzeteit használja, és tetemes a
folyóhordalékból származó kőzetek száma is. Jelen vannak az importként bekerülő, ám az
őskor kezdetétől működésben levő alpokaljai bányákban fejtett zöldpalafélék is. Az alsó
őrlőkövek alapanyaga legtöbbször helyi illetve közeli elérhetőségű homokkő és
konglomerátum-változat, a felső kő folyóhordalékból származó kvarcitkavics. Az öntőformák
nyersanyaga általában szintén helyi elérhetőségű, porózus homokkő. Nagyon érdekes, hogy a
szinte a térség „kereskedelmi hatalomja”-ként jellemezhető kultúrája kőeszközeinek
nyersanyagát nem jó minőségű, import kőzetekkel fedezi, inkább megelégszik a saját,
esetenként igen rossz minőségű kőzeteivel, és inkább megpróbálja javítani színvonalát külső
eszközökkel (például a pattintáshoz használt budai szarukövet hőkezeléssel), vagy iparát
alakítja a helyi kőzetek természetéhez. Úgy tűnik, olyan mértéket ölt még a kultúra életében a
kőeszközök fontossága, hogy a kőzetek beszerzését nem bízzák a cserekereskedelemre.
A vatyai kultúra egészét vizsgálva – és ebbe beleolvasztva a kőeszközök elemzése
során nyert információinkat – a kultúrát továbbra is a hazai középső bronzkori autochton
kultúrák egyik legfontosabb elemének tartjuk. A kőeszközök tipológiai formái és a
nyersanyagok elemzése arra mutatnak, hogy azok nagyon erősen gyökereződnek a korábbi
nagyrévi és harangedényes kultúrákban, de egyes elemek talán még a rézkori badeni kultúráig
visszavezethetők. Ugyanakkor harmonikusan illeszkednek a Kárpátok tágabb térségéből
megismert hasonló korú kultúrák leletanyagához is.
Az ország középső részét elfoglaló kulturális egység elterjedése szerint alapvetően
ellenőrzése alatt tartotta a Kárpát-medencén belüli, és az azt átszelő távolsági, legfontosabb
közlekedési utakat: a Dunát és a hozzá kapcsolódó kisebb folyórendszereket, amelyek
egyúttal a legfontosabb tájékozódási pontokat is képezték. Szerencsésen ötvöződött a
stratégiai elterjedési terület a kultúra életmódjával és gazdasági beállítottságával. Leletanyagát
vizsgálva szinte valamennyi szomszédos kultúrával élénk kereskedelmet folytatott. Ebből a
szerepből adódóan a vatyai kultúra az egyik legnyitottabb régészeti művelődés, valószínűleg
készséges adaptációjának köszönheti a koszideri korszakban való további felvirágzását és
viszonylag hosszú életét is.
A központi, hierarchizált földvárak helyzetükből és szerepükből kifolyólag nemcsak
kereskedelmi, de gazdasági, ipari és társadalmi központok is voltak, ezt alátámasztják a
régészeti leletek is. Talán egyfajta specializáció is kialakult közöttük, amely sajátos, helyi
földrajzi helyzetük kiaknázására épült (ld. Bölcske-Vörösgyíren az okker-kitermelést és -
feldolgozást, Pákozd-Váron a csont, agancs- és kőipar helyi erőforrásokon alapuló
kiemelkedő jelentőségét). Sajnálatos módon nem látjuk egyelőre az okkerbányászat- és
feldolgozás valódi jelentőségét: az élet mely területén alkalmazzák ilyen mennyiségben, hol
kerül felhasználásra Meggyőződésünk, hogy a vatyai földvárak megfelelő tudományos
igényű kutatottsága a jövőben további megfigyelésekre adhatna alkalmat (pl. Kajászó-
178

Várdomb a tordasi, igen jó minőségű agyagbányákkal, mint kiemelkedő fazekas-központ,
stb.).
Kérdésünk az, hogy mire alapozódhatott a vatyai kultúra a térségben játszott fontos
kereskedelmi szerepe, felfedezhető-e a vatyai kultúra életében olyan saját területén előállított,
meghatározó kereskedelmi érték, amelyet forgalomba bocsáthatott, és ezt vajon mire cserélte
A kultúra földrajzi elterjedését és leletanyagát (arató/cséplőfűrészek, őrlőszerszámok,
pollenvizsgálatok) vizsgálva egyetlen, ám igen fontos termék körvonalazódik: a terménygabona.
Ezt ajánlhatta fel a vatyai kultúra nagy mennyiségben csereértékként, feldolgozott
avagy feldolgozatlan állapotban. Ehhez járulhatott még a mezőgazdasági ágazatból egyéb,
főleg állati termék (hús, bőr, prém, stb.) És mi lehetett a csereérték Alapvetően és
karakterisztikusan egyetlen termék ölt biztos formát: a bronz, amely az Alpokból érkezett a
koszideri periódustól, szinte változatlan ötvözési minőségben. Valószínűleg más termékek is
szerepelhettek a kereskedelmi cserelistán (például az Alpok és Erdély irányából a só és az
erdélyi arany, esetleg borostyán), de ezek nyomait, vagy ellenértékeit már nem látjuk a
régészeti leletanyagban ilyen egyértelműen kirajzolódni.
A koszideri periódusban fellendülő és arányaiban, irányában is megváltozó
kereskedelmi kapcsolatokat nagymértékben indukálta az éghajlat megváltozása. Ez a tényező
egyfajta katalizátorként – nagyon fontos, meghatározó katalizátorként – működött, más
irányokba terelte az addig folytatott életet, új irányokat, mesterségeket adva a vatyai kultúra
embereinek, és felerősítette a már folyamatban levő társadalmi hierarchizálódást, majd pedig
az évszázados társadalom és miliő teljes felbomlásához vezetett.
179

Summary
In the following, by examining the results and methods of archaeology and geology,
this dissertation presented an analysis of the stone tools of Vatya culture of Middle Bronze
Age. The methods and results provided by these two sciences have been drafted on the bases
of archaeometry, widely considered a new trend in Hungarian research together with methods
worked out by the authors. Also our goal was to place the subject into archaeological and
geological framework, and the outcome is two separate dissertations.
It was several reasons we have chosen Vatya culture as a topic of the research. First of
all, this culture is one of the most familiar and examined cultures of the Middle Bronze Age.
Its territory remains within borders of present day Hungary, thus collecting finds is not
extremely difficult. At the same time, Vatya area consists of geographically varied microregions
(plain, mountains, river bands) that can also be referred to different kind of raw
materials using by the culture.
Following the main goals set by the dissertation, I focused my research into the
interactions that had developed by the usage and forming of tools. These tools had been made
of different raw materials and techniques, consequently it is vital to study all kind of stone
tools of the culture. For the reason, deducing the role and function of tools made and used in
the Vatya culture, I choose to insert them into the broadest possible archaeological
framework. Furthermore, in some cases I used methods of experimental archaeology to test
techniques of archaic handicraft.
Following the differentiation of tools made on different bases, my archaeological
dissertation consists of several chapters. However, these chapters are intricately connected to
each other. Regarding to its structure, the dissertation is built up of two volumes. In the first,
main volume I explain the topic of each chapter, while the complementary data and catalogue
referring to these chapters are to be found in the ancillary volume. List of collected finds
registered by sites is also presented in the second volume.
After outlining the goals and methodological aspects of the dissertation, the first
chapter briefly presents the Vatya culture, summing up the sites as well as the problematic of
spread and settlement structure of the culture in the light of recent findings. In details it makes
an effort to suit work of István Bóna issued in 1975. However, by analyzing recent data, new
questions are raised and a modern point of view is delineated.
The image of the culture has changed since 1975: one of the greatest advances is the
parity of group - previously known as Gerjen group - of the southern area with the late phase
of Vatya culture. As a result of archaeological field walking and settlement research it has
been established that in the Danube-Theis Interfluve there are sites belonging to early phase
(I.) of Vatya culture. Unfortunatelly we only have stray finds, thus the western borderline of
the culture is still very poorly-known. It also a new idea presented in my dissertation that the
material of Vatya culture corresponds with the two phases of the so-called Koszider period.
It is clear, that main settlements (earthenfort) of the Vatya culture streched along
rivers, they were not settled in groups but aligned one after the other following the riverbanks.
In some well examined regions (Benta-brook valley, environs of Biatorbágy-Budaörs,
Budapest) remains of 4-5 central settlements have been found in close vicinity, belted by
extended outer settlements.
In respect to settlement structure, researchers have interpreted the earthenforts of
Vatya culture as pseudo-tells. As they suggest, unearthed pits are situated randomly,
intersecting each other in contrast with well planned layouts of tells established by other
cultures appearing in successive layers.
To my oppinion, this view is not only precipitated but exaggerated too. Indeed, most
of those small ranges, in excavations 5 by 5 meters in size, from which the pseudo-tell theory
180

has been originated, emerged only in pits or segments of pits. The main question is wether
any relevant information can be gained from a 5 by 5 meters area to a territory of a several
acres. Obviously, it would be a mistake to extrapolate the results of these small range
excavations to the whole settlement or a whole culture.
Besides the fact that pits are unearthed in extremely great numbers on settlements of
Vatya culture and this can be an important parameter of the way of living of any given
culture, there are several examples (Alpár-Várdomb, Bölcske-Vörösgyír, Nagykőrös-Földvár,
Százhalombatta-Földvár) where house layouts appear in successive layers. On the score of the
research the pseudo-tell theory of prominent settlements of the Vatya culture presumably will
change as a result of excavations on large surfaces. Namely, on the grounds of settlement
spread, we do not know any fact confuting the assumption that the Vatya culture shares the
common picture of tell-cultures liying along rivers.
Considering the earthenfort character of central settlements and the belonging,
prominent archaeological finds as bronzehoards, a different picture of the culture appears.
Relevant facts obviously prove a hierarchy within settlements, accordingly within the society.
In the Vatya culture it is likely that certain group of people emerged more discernible than it
can be seen in other contemporary cultures. However, questions of social structure are not the
topic of the present dissertation.
The next chapter deals with tools made by chipping. More than 90 percent of these
tools are saws with bifacial retouches formed on atypical or slice-shaped flakes. On the
surfaces of these tools, got in touch with cereal shafts, that is clear through the bifacial sicle
gloss running parallel with the cutting edge has been observed during the weathering survey,
showing that these tools had contacted cereal shafts. Unfortunately, the way of contact
between the tools and corn could be clarified neither by experimental surveys nor by formaltypological
analysis.
Two different ways of tool-reconstructions can be assumed: 1: these tools had been set
in or had been used as a separately composed lining of a harvest-tool, 2: they had been set
into the bottom of a sledge-like threshing tool. Accordingly, they had been contacted cereal
during harvesting or threshing process, moreover simultaneous appearence of the two way of
usage is also conceivable. On the basis of notable traces of abrasion and breakage on their
surface, together with their persistent alteration and abundance (more than hundred pieces
from Százhalombatta-Földvár), these tools must be one of the main tool assortments of the
Vatya culture. Among the implements there are tools regularly shaped in typological sense.
The most prominent of them is the group of so-called „conservative“ tools containing
triangular arrowhead with concave base and bifacial retouches and large knives.
Typologically they suit well the tool traditions of the contemporary cultures living in the
region of the Carpathian Mountains. In some cases, tools made from extraneous raw material
have been found, proving the import (exchange or present) of tools. The small sized, microlit
tools, the bifacial working and the splintered technology are all tipical of chipped industry of
Vatya culture. The industries of Early and Middle Bronze Age cultures within the region of
Carpathian Basin are very similar. The chipped stone implements of Early and Middle Bronze
Age tell-cultures can be described as a marked and multitudinous tool collection originating
in the forms and raw materials of Copper Age, renewed under the impact of Beaker culture.
Among the polished stone tools, axes and hammers are to be discussed first.
Methodologically, the following three aspects provided the starting points: forms, raw
material and tecnology of tool making. When difining the function of tools I considered these
three viewpoints together. I did not attempt to develop a full typological system, because, to
my point of view, typological grouping of stone axes has never provided significant
observations. Shaping of these implements has been based on the forms and the raw materials
that had been used for thousands of years, thus their separation from the given archaeological
181

context is of little advantage both for typology and dating. Therefore, rather than attempting
age determination, I have concentrated on examining data concerning the usage and making
of tools. In the course of research I found necessary to extend my work to earlier ages, so that
I can set the development of Vatya tools into a wider context.
The majority of the abovementioned Vatya tool assemblages consist of trapezoid
adzes without shaft-hole. A number of them are small sized because they are worn or broken.
It can be assumed that a case made from bone, wood or horn belonged to the small sized
adzes. Minor part of the tools composes shoe-last adzes. They must have been used as adzes
or planes. Most of the remaining shaft-hole hatchets are fragments of the adze-butt broken
near the shaft-hole. Intact hatchets and fragments of adze-blades prove these tools usually had
blades that gradually deformed to hammer-edges. The larger and heavier ones presumably had
been used as axes. Many of the tools are basically blunt having hammer-blades made from
unshaped gravel. These tools had been used in various ways in everyday life, not only in
woodwork but also in metalwork.
The next chapter deals with grinding implements, analyzing the relevant climatic and
palaeobotanical data, and also deals with other forms of tools used in food production.
Accordingly, this chapter became the most ″living″ part of my dissertation.
Apart from saws, grinding stones make a great majority of the tools of Vatya culture.
Their typological grouping was not satisfactory for age determination: results have shown that
the overall shape of these implements had not been changed for several thousand years.
Although grinding stones had been used not solely for corn pounding, different shapes of
stones are not the result of different ways of usage. The same form could serve as corn and
paint pounding, too. As for mill stones the question of their ritual functions must also be
raised. To enlighten the problem, to define the multiple functions of the tool assemblage,
accurate observations taken in situ are needed.
The amber finds of the cultures of Middle Bronze Age are analyzed in the next unit of
my study. In the course of survey two key issues are outlined. Firstly, of what importance
amber could have been in the cultures of Middle Bronze Age The answer is unambiguous:
amber has had great value for its beauty and scarcity, however it had not been an object of
organized trade. The fact that amber on the one hand usually turn up as stray finds and few in
numbers, and on the other hand they are found in treasure−hoards shows that they had been
possessed mostly as gifts. Possibility of amber exchange between Baltic regions and
Carpathian Basin is out of question on the ground of my observations.
Secondly, which natural sites provided the raw material of amber finds To my
opinion, the previously presumed Baltic origin of amber is very doubtful. Positive results of
infrared spectroscopy developed for amber origin survey has been questioned from the
beginning, nevertheless there is no other useful method available. I offer new methods of
examination, however, they have not been tested so far, and thus their efficiency is
questionable. These examinations are based on measuring stable isotopes and trace elements
in amber. The crucial point for the setout of the survey, collecting and analyzing geological
and archaeological sample series is out of the frame of my present study. After enumerating
resources of amber and copal within the environs of cultures of Middle Bronze Age, my study
reckons more with the resources from Ajka, Transylvania and region of Borsod than the
Baltic origin. Local resources mentioned above do not doubt the prestige character of amber,
even so revaluates the lines of trade routes and worth of amber.
In the last chapter the moulds, namely the fundamental tools of metalwork, are
discussed. For an overall picture of metalwork, for regarding Early to Late Bronze Age and
covering the whole Carpathian Basin, a comprehensive collection of data from archaeological
literature was needed. Similarly, it seemed important to search metal products and compare
with moulds. On the basis of these factors several tendencies, products and workshops of
182

metalwork in Carpathian Basin can be defined. Unfortunately, regarding age determination, I
arrived at a rather skeptical viewpoint: they do not date as accurately as we thought. Partition
of phases in transitional ages, as in the Early and Middle Bronze Age, in Koszider period and
Tumulus culture, can be accomplished not by the examination of metalwork, but on the
ground of analyzing ceramic finds and stratigraphic observations taken on site.
Metalwork of Vatya culture arises from the jewelry craft of Early Bronze Age, at the
very beginning dealt with only cold hammering of wire and sheet metal. Fundamental
changes happened only at the end of the Middle Bronze Age, in the third phase of Vatya
culture and in the Koszider Period, when new products, primarily weapons, turned up in
metalwork. At the same time, from the region of Mitterberg, raw material in great quantity
began to flow into the territory of the Vatya culture. The bronze treasures belonging to Vatya
culture parallel with unearthed moulds and semi-finished products apparently come from
remarkable local workshops. Another question is the identity of the masters having been
worked in these workshops. They could have been people related to the Vatya culture, or
aliens who had served the culture not only with metal but with their knowledge, too. Among
the burials of Vatya culture, related to metalworks, remains of only two persons had been
found so far. Both of them date to early phase of the culture and they had been not prominent
members of the society. It is an appealing view that the new tool types of Vatya III and
Koszider phase are products of wandering aliens or immigrant artisans.
Regarding the raw material of stone tools of Vatya culture, it apparently originates
from resources located within the territory of the culture. For chipping usually horn-stone
from Buda region was used. In small numbers, occurrence of Szentgál-type radiolarite from
the neighboring Incrustation culture and some flint-types (northeastern flint and
limnoquarzite-types possible with northern and southern origin) indeed from long distance –
probably as gift or by exchange – have been found. Polished stone adzes mostly had been
made from derivative andesite and metamorphits of Dunazug Mountains and Velence
Mountains and many of them were formed from natural pebbles material of river deposit.
Similarly, green-schist had been originated from mines of Foothill of Alps and had been
imported into the territory of the culture. Lower grinding stones had been mostly made from
local sandstone and conglomerates, whereas hand stone had been made from quartzite−pebble
of river deposit. Usually, the resource material of moulds had been also porous local
sandstone. Curiously, ″trading expertise″ Vatya culture had not imported good quality stone
for implements, they had rather been using their own, mostly poor quality resources. They
had attempted to ameliorate the standards of stones (e. g. heat treatment of horn−stone used
for chipping) or had adjusted their own crafts to the nature of local stone−queries. It seems
stone tools had been of such importance in their lives that they had not hazarded to use their
stone supply as a basis of exchange.
Examining Vatya culture as a whole, including information getting by the survey of
stone tools, I reckon the culture to be one of the most important sovereign cultures in Middle
Bronze Age. Analysis of raw material and typological forms of stone tools show that their
origin goes back to Nagyrév and Beaker cultures and in some instances it can be traced back
even to the Baden culture of Copper Age. At the same time, stone implements of Vatya
culture fit harmoniously into the finds of contemporary cultures of the wider region of
Carpathian Mountains.
Territory of the Vatya culture had covered the middle part of present day Hungary,
thus the culture could have controlled the most important traffic routes running within and
across the Carpathian Basin, the Danube and belonging river branches that had also served as
points of orientating. Territorial spread and lifestyle of the culture had been favorable mixed
with their economic attitude. As finds show Vatya culture had been trading with almost all the
183

neighboring cultures, so they had become one of the most open archaeological cultures. Due
to this role they had existed for a long period and had a second bloom in Koszider era.
Due to their situation and function the central earthen forts played a role of
commercial, economic and social seat, also reflected in archaeological finds. Perhaps a kind
of specialization had worked out among forts, having been built for making use of their
peculiar geographical positions (e.g. ochre production in Bölcske-Vörösgyír; processing of
bone, antler and stone in Pákozd-Vár). Unfortunatelly, significance of ochre mining is still
unclear, it is still unknown in what fields of life such an a large amount of ochre had been
used. To the best of my belief, further research on earthen forts of Vatya culture will give an
opportunity to solve some of these problems (e.g. pottery centre in Kajászó-Várdomb with
good quality clay resources by Tordas).
Also important are the following questions: what basis the commercial role of Vatya
culture has had, had they any product produced in their own territory that could have become
a matter of exchange. Assessing the geographical position and the archaeological finds
(threshing and harvesting saws, grinding implements and pollen analysis) of the Vatya
culture, only one of the essential products, cereals come into question. Presumably, processed
or unprocessed, cereals had been offered as an exchange−value. Apart from cereals, animal
products (meat, leather and fur) also could have played a role in the exchange. In return,
basically bronze came into the territory of Vatya culture. Since the Koszider era bronze had
arrived from the Alps as a constant quality alloy. Perhaps other goods (salt from the Alps and
Transylvania; gold from Transylvania; amber) also had served as part of the exchange
however, their importance is not reflected in the archaeological finds.
To a great extent induced by climatic changes, proportion and orientation of
prosperous commercial connections had changed during the Koszider era. This factor had
acted as a determining catalyst, diverting earlier lifestyle to new directions by providing new
crafts for the people and intensifying the development of social hierarchy. Eventually this
procedure led to the breakup of the age−long Vatya culture.
184

VIII. fejezet: Bibliográfia
A BRONZKOR KINCSEI MAGYARORSZÁGON 1995 (szerk.: Maráz, B.): A bronzkor kincsei Magyarországon.
Kiállítási katalógus, Pécs, 1995.
ADAMS 1992 Adams, B.: Edge Wear analysis: methods and applications. IRAMTO 1992, X. évf., 12.
ALMÁDY-ANTONI 1986 Almády, Z. – Antoni, J.: Petroarchaeological study of the polished stone artefacts of Csabdi,
settlement and cemetery of the Lengyel Culture. Sümeg Papers, 1986, 277-287.
AMIET 1961 Amiet, P.: La Glyptique mésopotamienne archaique. Paris, 1961.
ANCIENT MINING AND METALLURGY IN SOUTHEAST EUROPE 1990 International Symposium, Donji
Milanovac, 1990, May 20-25, ed.: Jovanović, B., Archaeological Institution Beograd Monographs No. 27, 1990.
ANDERSON 1999 Anderson, P. C. (ed.): Prehistory of Agriculture. New Experimental and Ethnographic
Approaches. Monograph 40, Univ. of California, Los Angeles, 1999.
ANDERSON 1999 Anderson, P. C.: Experimental Cultivation, Harvest, and Threshing of wild Cereals. Their
Relevance for Interpreting the close of Epipaleolithic and Neolithic Artefacts. In: (ed.: Anderson, P. C.): Prehistory of
Agriculture. 1999, 118-144.
ANTONI 1982
Antoni, J.: Őskori elődeink Csabdiban. A Komárom Megyei Múzeumok és a Fejér Megyei
Múzeumok régészeti kiállításai 2, Tata, 1982.
ANTONI 1990 Antoni, J.: Neolitikus eszközkészítés és használat. Kandidátusi disszertáció, Budapest 1990.
ANTONI 1997 Antoni, J.: Etnoarchaeológiai kisérletek I. (Csiszolt kőeszközök használata). KEMMK 5, 1997,
57-70.
ANTONI-HORVÁTH 1999 Antoni, J. – Horváth, T.: Őskori kőbaltáink tipológizálási lehetőségei, I. rész. Poszter-előadás a
Geoarchaeológiai Ankéton, 1999. Május 10-11.
ANTONI-HORVÁTH 2000 Antoni, J. – Horváth, T.: Őskori kőbaltáink tipologizálási lehetőségei. II. rész. A nyersanyag.
Ősrégészeti levelek 2, 2000, 69-76.
ANTONI-HORVÁTH 2000a Antoni, J. – Horváth, T.: Őskori kőbaltáink tipologizálási lehetőségei. I-II-III. rész,
előkészületben.
ANTONI-HORVÁTH 2003 Antoni, J. – Horváth, T.: Bronzkori kézműves technikák. Kő- és csonteszközök. Bronze Age
handicraft techniques. Stone and bone tools. CD és munkafüzet, Százhalombatta, 2003.
ANTONOVIĆ 2003 Antanović, D.: Neolitska industrija Glaćanog Kamena u Srbiji. Neolithic Ground Stone industry
in Serbia. Arch. Inst. Monographies 37, Beograd, 2003.
ARANYAK A JÓSA ANDRÁS MÚZEUMBAN 1997 Aranytárgyakat tartalmazó régészeti leletegyüttesek a nyíregyházi
Jósa András Múzeum gyűjteményében. Szerk.: Almássy, K. – Istvánovics, E. – Kurucz, K., 1997.
ÁRENDÁS 1982 Árendás, V.: A magyarországi archaeobotanikai adatok összehasonlító vizsgálata.
AgrártörtSzeml 24/1-2, 1982, 1-53.
ASPEBORG et al. 2000 Aspeborg, H. – Fors, T. – Lund, K. – Thorén, H.: Preliminary Report. SAX – Hinterland survey.
In: SAX Annual Report 1, 2000, 131-134.
ATAMAN 1999 Ataman, K.: Threshing Sledges and Archaeology. In: (ed.: Anderson. P. C.): Prehistory of Agriculture.
1999, 211-219.
B. KOVÁCS 2002 B. Kovács, I.: A Méhi istentriász és népe. Gömör-Kishont az őskorban (I.), 2002.
B. VÁGÓ 1959 B. Vágó, E.: A Fejér-megyei múzeumok évi jelentése az 1957. évre. IKMK 3, 1959, 41-42.
BÁCSKAY 1976 Bácskay, E.: Early neolithic chipped stone implements in Hungary. DissArch II/4, 1976.
BÁCSKAY 1982 Bácskay, E.: Újabb ásatások őskori tűzkőbányákban. CAH 1982, 5-14.
BÁCSKAY 1990 Bácskay, E.: A lengyeli kultúra pattintott kőeszközei a Délkelet-Dunántúlon II. CAH 1990, 56-
66.
BÁCSKAY 1995 Bácskay, E.: Bakonycsernye-Tűzkövesárok, Fejér county. Dunaszentmiklós-Hosszúvontató,
Komárom county. Erdőbénye-Sás patak, Borsod county. Hárskút-Édesvízmajor, Veszprém county. Lábatlan-Margittető,
Komárom county. Lábatlan-Pisznicetető, Komárom county. Sümeg-Mogyorósdomb, Veszprém county. In: Catalogue of flint
mines: Hungary. ArchPolona 33, 1995, 401-402; 409-410; 398-401; 408-409; 410-411; 411; 383-395.
BÁCSKAY 2001 Bácskay, E.: Microwear analysis on some chipped stone tools from the sites Jásztelek I
(Mesolithic) and Méhtelek-Nádas (Early Neolithic). In (ed.: Kertész, R. – Makkay, J.): From the Mesolithic to the Neolithic.
Proceedings of the International Archaeological Conference held in the Damjanich Museum of Szolnok, Sept. 22-27 1996,
2001, 9-15.
BÁCSKAY-SIMÁN 1987
Bácskay, E. – Simán, K.: Some remarks on chipped stone industries of the earliest
Neolithic populations in present Hungary. ArchInterreg 240, 1987, 107-130.
BÁCSKAY-T. BIRÓ 1989 Bácskay, E. – T. Biró, K.: A lengyeli kultúra néhány Délkelet-Dunántúli lelőhelyének pattintott
kőeszközei I. CAH 1989, 5-30.
BADER 1978 Bader, T.: Epoca bronzului in Nord-vestul Transilvaniei. Bucuresti, 1978.
BAILLIE 1998
Baillie, M. G. L.: Evidence for Climatic Deterioration in the 2 nd and 17 th Centuries B.C. In:
(Hrg.: Hänsel, B.) Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europeas. Man and Environment in Bronze Age Europa.
Oetker/Voges Verlag, Kiel, 1998, 49-55.
BAINES-MÁLEK 1984 Baines, J. – Málek, J.: Az ókori Egyiptom atlasza. Helikon Kiadó, 1984.
185

BAKELS 1987 Bakels, C. C.: On the adzes of the N-W Linearbandkeramik. Analecta Praehist. Leidensia 20,
1987, 53-85.
BALANYI 1973 Balanyi, B.: A Nagykőrös határában 1879-ben és 1894-ben folytatott ásatásokról. St.Com. 2,
1973, 13-35.
BALASSA 1964 Balassa, I.: Kezdetleges gabonatisztító eljárások. MMMK 1964, 41-60.
BALASSA 1973 Balassa, I.: Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest, 1973.
BALCER 1971
Balcer, B.: The state and the needs of the researches on flint industry in the Neolithic and the
Early Bronze Age. Wiadomosci Arch. XXXVI, 1971, 51-71.
BALCER 1976
Balcer, B.: Position and stratigraphy of flint deposits, development of exploitation and
importance of the Swiechiechów flint in Prehistory. AAC XVI, 1976, 179-186.
BALCER 1977
Balcer, B.: Osada kultury mierzanowickiej na stanowisku 1 w Mierzanowicach, woj.
Tarnobrzeg. Wiadomosci Arch. XLII, 2, 1977, 175-212.
BÁLINT 1935 Bálint, A.: A kisapostagi bronzkori urnatemető. Dolg. 11, 1935, 145-152.
BÁLINT-BATÓ 2003 Bálint, M. – Bató, Sz.: Kelebia határa. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003,
160.
BAMFORTH et al. 1990 Bamforth, D. B. – Burns, G. R. – Woodman, C. 1990: Ambiguous Use Traces and Blind Test
Results: New Data. Journal of ArchScience 17, 1990, 413-430.
BÁNDI 1960 Bándi, G.: Előzetes jelentés a Sárbogárd-Cifrabolondváron végzett 1959. évi ásatásról. AR 1,
1960, 149-153.
BÁNDI 1963
Bándi, G.: Die Lage der Tokodgruppe unter den bronzezeitlichen Kulturen Nordtransdanubiens
und der Südwestslowakei. Musaica 3, 1963, 3-25.
BÁNDI 1965-66 Bándi, G.: The cemetery of Ercsi-Sinatelep. AR 6-7, 1965-1966, 11-25.
BÁNDI 1966 Bándi, G.: Ursprung der Metallschmiedekunst der Vatya-Kultur. MFMÉ 1964-1965, 1966, 39-
47.
BÁNDI 1967
Bándi, G.: A dél-dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete.
Dunántúli Dolgozatok 4, 1967.
BÁNDI 1967a
Bándi, G.: Adatok a dunántúli mészbetétes edények népe észak-dunántúli csoportjának
történetéhez. JPMÉ 1967, 30.
BÁNDI 1967-68
Bándi, G.: Remarks on the History of Research in the „Vučedol Problem”. – Megjegyzések a
„Vučedoli-kérdés” kutatástörténetéhez. AR VIII-IX, 1967-1968, 23-35.
BÁNDI 1968
Bándi, G.: A dunántúli mészbetétes edények népének kelet-magyarországi kapcsolatai. JPMÉ
13, 1968, 63-74.
BÁNDI 1968a Bándi, G.: Remarks on the history of research in the Vucedol problem. AR VII-IX, 1968, 23-33.
BÁNDI 1972-73 Bándi, G.: Újabb adatok a bronzkori nyélcsöves csákányok elterjedéséhez. JPMÉ 1972-1973,
61-73.
BÁNDI 1974
Bándi, G.: Über den Ursprung und die historischen Beziehungen der Tonstempel der
bronzezeitlichen Gruppen: Madarovce und Polada. Preistoria Alpina Vol. 10, 1974, 237-252.
BÁNDI 1979 Bándi, G.: Baranya megye története. 1979.
BÁNDI 1979-80
Bándi, G.: A Kárpát-medence korabronzkori fémművességének történeti összefüggései. Savaria
13-14, 1979-1980, 117-133.
BÁNDI 1982 Bándi, G.: Das Golddiadam von Velem. Savaria 16, 1982, 81-95.
BÁNDI-KOVÁCS 1969 Bándi, G. – Kovács, T.: Adatok Dél-Magyarország bronzkorának történetéhez. (A Szeremle
csoport). JPMÉ 1969-1970, 14-15, 97-111.
BÁNDI-NEMESKÉRI 1970 Bándi, G. – Nemeskéri, J.: Das bronzezeitliche Brandgräberfeld von Környe-Fácánkert. AR 11,
1970, 7-34.
BÁNDI-ZOFFMANN 1966 Bándi, G. – Zoffmann, Zs.: Középső bronzkori hamvasztásos temetők Baranyában. JPMÉ 11,
1966, 43-57.
BÁNFFY 1990-91 Bánffy, E.: Cult and Archaeological Context in Central- and South-Eastern Europe in Neolithic
and Chalcolithic. Antheus 19-20, 1990-1991, 183-251.
BÁNFFY 1998-99 Bánffy, E.: Újabb adatok a Nyugat-Dunántúl őskorának kereskedelmi és kulturális
útvonalaihoz. Savaria 24/3, 1998-1999, 51-64.
BANNER 1955 Banner, J.: Bronzkori házak a békési Várdombon. ArchÉrt 82, 1955, 143-150.
BANNER 1956 Banner, J.: Die Péceler Kultur. AH XXXV, 1956.
BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959 Banner, J. – Bóna, I. – Márton, L.: Die Ausgrabungen von L. Márton in Tószeg. AAH
10, 1959, 1-140.
BANNER-FOLTINY 1945 Banner, J. – Foltiny, I.: Újabb ásatás a Hódmezővásárhely-i Kökénydombon. FA V, 1945, 8-27.
BAR-ADON 1971 Bar-Adon, P.: The cave of the tresaure. The finds from the caves in Nahal Mishmar. Jerusalem,
No. 1-5, 104-150.
BARTÍK 1995 Bartík, J.: Metallguss sätigkeit in der Siedlung aus der Bronzezeit in Veselé. Zborník Arch. 5,
1995, 42-47.
BARTÍK 1996 Bartík, J.: Sídlisko stredodunajskej mohilovej kultúry vo Veselom. SlA 44, 1996, 189-252.
BARTÍK 1999
Bartík, J.: Die Metallgiesserei der Maďarovce-Kultur. In: (Hrsg.: Bátora, J. und Peška, J.):
Aktuelle Probleme der Erforschung der Frühbronzezeit in Böhmen und Mähren und in der Slowakei. Nitra, 1999, 183-193.
BARTON-BERGMAN 1982 Barton, R. N. E. - Bergman, C. A.: Hunters at Hengistburg: some evidence from
experimental archaeology. WorldArch 14, 1982, 237-249.
BARTOSIEWICZ 1996 Bartosiewicz, L.: Bronzkori állattartás az Északnyugat-Dunántúlon. Acta Musei Papensis 6,
1996, 31-42.
186

BÁTORA 1994
Bátora, J.: Hunting in the Early Bronze Age in Slovakia. In: Bronze Age in Slovakia. Pamiatky
Múzeá. Historical Monuments and Museums. The Cultural Heritage Review. 1994, 11-12.
BÁTORA 1995
Bátora, J.: Fayence und Bernstein im nördlichen Karpatenraum während der Frühbronzezeit.
Südosteuropa. Schriften Band 17, Prähistorische Archäologie in Südosteuropa 11, München-Berlin, 1995, 187-196.
BÁTORA 2002
Bátora, J.: Contribution to the problem of „Craftsmen” graves at the end of Aeneolithic and in
the Early Bronze Age in Central, Western ans Eastern Europe. SlA L, 2002/2, 179-228.
BÁTORA-VLADÁR 2002 Bátora, J. – Vladár, J.: Die Besiedlungsproblematik der Glockenbecker Kultur in der
Südwestslowakei. BudRég XXXVI, 2002, 199-211.
BECK 1970 Beck, C. W.: Amber in Archaeology. Archaeology 23/1, 1970, 7.
BECK 1982
Beck, C. W.: Authentication and Conservation of Amber: conflict of interests. Science and
Technology in the Service of Conservation, IIC, London, 1982, 104-107.
BECK et al. 1964 Beck, C. W. – Wilbur, E. – Meret, S.: Infrared spectra and the origin of amber. Nature 201,
1964, 256-57.
BECK et al. 1965 Beck, C. W. – Wilbur, E. – Kossove, D. – Kermani, K.: The infrared spectra of amber and the
identification of Baltic amber. Archaeometry 8, 1965, 96-109.
BECK et al. 1967 Beck, C. W. – Gerbing, M. – Wilbur, E.: The proveniance of archaeological amber artifacts. Art
and Arch. Tech. Abstract Suppl. 6, No. 2-3, 1967.
BECK et al. 1971 Beck, C. W. – Adams, A. B. – Southard, G. C. – Fellows, C.: Determination of the Origin of
Greek Amber Artifacts by Computer-Classification of Infrared Spectra. In: (ed.: Brill, R. H.): Science and Archaeology,
Cambridge-USA, 1971, 235.
BECK et al. 1978 Beck, C. W. – Greelie, J. – Diamond, M. P. – Macchiamlo, A. M. – Hannenberh, A. A. –
Hanck, M. S.: The chemical identification of baltic amber at the celtic oppidum Staré Hradisko in Moravia. Journal of
Acrhaeological Sciences 5, No 4, 1978, 343-354.
BECK-HARTNETT 1993 Beck, C. W. – Hartnett, H. E.: Sicilian amber. In: (ed.: Beck, C. W., Bouzek, J. in collaboration
with Dreslerová, D.): Amber in Archaeology. Proceedings of the second international conference on amber in Archaeology,
Liblice, 1990, Praha, 1993, 36-48.
BECKER et al. 1991 Becker, C. – Blazic, S. – Borojevic, K. – Bukvic, L. – Falkenstein, F. – Gacic, D. – Kroll, H. –
Kull, B. – Roeder, M. - Guck-Staimirov, S. – Trajkovic, C. – Urba, T.: Vorbericht über die jugoslawish-deutschen
Ausgrabungen in der Siedlung von Feudvar bei Mosorin (Gem. Titel, Vojvodina) von 1986-1990. Bronzezeit-Vorrömische
Eisenzeit, BRGK 72, 1991, 45-205.
BEHM-BLANCKE 1962-63 Behm-Blancke, G.: Bandkeramische Erntegeräte. Zur Typologie der altesten Sicheln
und Erntemesser. Alt Türingen VI, 1962-1963, 104-175.
BEHRE 1998 Behre, K.-E.: Landwirtschaftliche Entwicklungslinien und die Veränderung der
Kulturlandschaft in der Bronzezeit Europas. In: (Hrg.: Hänsel, B.) Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europeas. Man and
Environment in Bronze Age Europa. Oetker/Voges Verlag, Kiel, 1998, 91-109.
BEKOVÁ-BEROUNSKA 1989 Beková-Berounska, M.: On eneolithic maces in Central Europa. Praehistorica 14-15,
1989.
BELLA 1907 Bella, L.: Adat a neolitkori kőszerszámos mesterséghez. ArchÉrt 27, 1907, 71-73.
BENDE-LŐRINCZY 2002 Bende, L. – Lőrinczy, G.: Korabronzkori temetkezések és telep a kiskundorozsmai Hosszúháthalmon.
StudiaArch VIII, 2002, 77-90.
BERNABO BREA 1964, 1976 Bernabo Brea, L. B.: Poliochni. Cittá preistorica nell’ Isola di Lemnos. Rome, I-II,
1964, 1976.
BERZSENYI 1997 Berzsenyi, B.: Bölcske-Vörösgyír bronzkori tell-település archaeobotanikai vizsgálata.
Szakdolgozat, ELTE, 1997.
BETANCOURT 1987 Betancourt, P. P.: Dating the Aegean Late B. A. with radiocarbon. Archaeometry 29/1, 1987,
45-50.
BEYRIES 1988
Beyries, S. (ed.): Industries Lithiques. Tracélogie et Technologie. Aspects archéologiques. BAR
Intern. Series 411, 1988.
BIBLIA Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Budapest, 1976.
BINNEMAN-DEACON 1986 Binneman, J. – Deacon, J.: Experimental Determination of Use Wear on Stone adzes
from Boomplaas Cave, South Africa. Journal of Arch. Sciences 13, 1986, 219-228.
BÍRÓ 1923 Bíró, L.: A vadember kőbaltája. Az Est, VII. 26, 1923, 3.
BÍRÓ-JANKÓ 1899 Bíró, L. – Jankó J.: Bíró Lajos német-új-guineai (berlinhaufeni) néprajzi gyűjtéseinek leíró
jegyzéke. Budapest, 1899.
BLACKWOOD 1950 Blackwood, B.: The Technology of a Modern Stone Age People in New Guinea. Pitt Rivers
Museum Occasional Papers on Technology No. 3, Oxford, 1950.
BLISCHKE 2002 Blischke, J.: Gräberfelder als Spiegel der historischen Entwicklung während der mittleren
Bronzezeit im mittleren Donaugebiet. UPA Band 80, Berlin-Bonn, 2002.
BOCQUET-HOUOT 1982 Bocquet, A. – Houot, A.: La vie au Néolithique. Charavines un village au bord d’un lac il y a
5000 ans…Historie et Archéologie, dossier No. 64, 1982.
BOLEGA 1999
Bolega, E.: Középső bronzkori csont szíjelosztó korong Gomba-Várhegyről. Ősrégészeti
levelek 1, 1999, 29-33.
BÓNA 1958 Bóna, I.: Chronologie der Hortfunde vom Koszider-Typus. AAH 9, 1958, 211-243.
BÓNA 1959 Bóna, I.: Bronzkori övkapcsok és diadémák. ArchÉrt 86, 1959, 49-59.
BÓNA 1960
Bóna, I.: The Early Bronze Age Cemetery at Kulcs and the Kulcs group of the Nagyrév Culture.
AR 1, 1960, 7-15.
BÓNA 1960a
Bóna, I.: Ásatási jelentés. Dunaújváros-Kosziderpadlás. MNM Adattár, III/1960/141.
187

BÓNA 1960b Bóna, I.: Bronzezeitliche Schmuckgiesserei in Tiszafüred-Ásotthalom. AUBSH 2, 1960, 261-
270.
BÓNA 1960c
Bóna, I.: Az oroszvári 4. női sír melldísze. Adatok a középduna-medence bronzkori viselethez.
II. ArchÉrt 87, 1960, 198-205.
BÓNA 1960d
Bóna, I.: The early Bronze Age urn cemetery at Kulcs and the Kulcs-Group of the Nagyrév-
Culture. AR 1, 1960, 7-15.
BÓNA 1963 Bóna, I.: Baracs. ArchÉrt 90, 1963, 237.
BÓNA 1963a Bóna, I.: The cemeteries of the Nagyrév Culture. AR 2-3, 1961-62, 1963, 11-23.
BÓNA 1963b Bóna, I.: Tiszakeszi későbronzkori leletek. HOMÉ 3, 1963, 15-31.
BÓNA 1964-65 Bóna, I.: Javaslat a magyarországi bronzkor új időrendi felosztására. MFMÉ 1964-1965,
(1966), 25-31.
BÓNA 1965
Bóna, I.: The Peoples of southern origin of the Early Bronze Age in Hungary I. The Pitvaros
Group. II. The Somogyvár Group. AR 4-5, 1963-64 (1965), 17-63.
BÓNA 1975 Bóna, I.: Die mittlere Bronzezeit in Ungarn und ihre südöstlichen Beziehungen. AH 49, 1975.
BÓNA 1977
Bóna, I.: Über die Siedlungen der Nagyrév-Kultur. Előadás, Nemzetközi konferencia a Korai
bronzkor problémáiról, Budapest, 1977. Április 27.
BÓNA 1992
Bóna, I.: Bronzeguss und Metallbearbeitung bis zum Ende der Mittleren Bronzezeit. In: (ed.
Racky, P. – Meier, W.): Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiss. Budapest, 1992, 48-65.
BÓNA 1992a Bóna, I.: A Nagyrév-kultúra településeiről. A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 2, 1992,
25-35.
BÓNA 1994
Bóna, I.: Les cultures des tells de l’age du bronze en Hongrie. In: Racky P. – Bóna I. (ed.): Le
bel age du Bronze en Hongrie, Budapest-Mont Beauvrey, 1994, 24-26.
BÓNA 1994a
Bóna, I.: La métallurgie du bronze et le travail des métaux jusqu’á la fin du bronze moyen. In:
(ed. Raczky, P. – Bóna, I.): Le bel age du Bronze en Hongrie. Budapest-Mont Beuvrey, 1994, 48-66.
BÓNA 1994b
Bóna, I.: Dunapentele-Dunaújváros-Kosziderpadlás. In: (ed. Raczky, P. – Bóna, I.): Le bel age
du Bronze en Hongrie. Budapest-Mont Beuvrey, 1994, 149-153.
BÓNA 2000
Bóna, I.: Metallfunde der Mittleren Bronzezeit aus Mezőfalva-Bolondvár (Komitat Fejér,
Ungarn). In: (dir.: Zs. Mester et Á. Ringer) E.R.A.U.L. 2000, Liege, Volume commémoratif de M. Gábori et de V. G.-
Csánk., 83-95.
BÓNA-NOVÁKI 1982 Bóna, I. – Nováki, Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára. Cumania 7, 1982, 17-268.
BONDÁR 1987
Bondár, M.: Újabb adatok a badeni kultúra temetkezéseihez. Neuere Beiträge zu
Bestattungen der Badener Kultur. Zalai Múz 1, 1987, 47-58.
BONDÁR 1995 Bondár, M.: Early Bronze Age setllement patterns in South-West Transdanubia. Antheus 22,
1995, 197-254.
BONDÁR 2001
Bondár, M.: Adatok a Délnyugat-Dunántúl kora bronzkori kutatási problémáihoz. Contribution
to the research problems of the Early Bronze Age in Southwest-Transdanubia. Zalai Múz 10, 2001, 67-79.
BORDES 1960 Bordes, F.: Typologie du Paléolithique ancien et moyen. Bordeaux, 1960, 1-84.
BORKOWSKI-BUDZISZEWSKI 1995 Borkowski, W. – Budziszewski, J.: The use of striped flint in prehistory. In:
ArchPolona 33, 1995, 71-89.
BOUZEK 1985 Bouzek, J.: The Aegean, Anatolia and Europe: cultural interrelations in the second millenium B.
C. Göteborg, Charles Univ. Prague, Paul Åströms Förlay, 1985.
BOUZEK 1993
Bouzek, J.: The shifts of the amber route. In: (ed.: Beck, C. W., Bouzek, J. in collaboration with
Dreslerová D.): Amber in Archaeology. Proceedings of the second international conference on amber in Archaeology,
Liblice, 1990, Praha, 1993, 141-147.
BOUZEK 1996
Bouzek, J.: European Bronze Age Hoards and their Mediterranean paralells. In: (Hrg.: Kovács,
T.): Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum
85. Geburtstag. 1996, 421-422.
BOUZEK et al. 1989 Bouzek, J. – Koutecký, D. – Simon, K.: Tin and Prehistoric Mining in the Erzgebirge (Ore
Mountains): some new evidence. Oxford Journal of Arch. Vol. 8, No. 2, 1989, 203-213.
BÖKÖNYI 1978 Bökönyi, S.: Vadakat terelő juhász… Az állattartás története. Budapest, 1978.
BRANIGEN 1975 Branigan, K.: Four “miniature sickles” of Middle Minoean Crete. Kretika Kronika 1965, 179-
182.
BRÉZILLON 1983 Brézillon, M.: La dénomination des objects de pierre taillée. Ive suppl. A Gallai Prehistorie,
Paris, 1983, 1-423.
BRIARD 2000
Briard, J.: The Princes of the Atlantic. In: Gods and Heroes of Bronze Age Europe. The roots of
Odysseus. 2000, 102.
BRONZEZEIT IN UNGARN 1992 Bronzezeit in Ungarn. Forschungen und Tell-Siedlungen an Donau und Theiss.
Katalog, Meier-Arendt, W. – Raczky, P. (eds.) 1992, Frankfurt am Main.
BRUNNER 1938 Brunner, I.: Feltárás a Lovasberény-Jánoshegyi urnatemetőben. SzSz 1938, 83-86.
BULLA 1962 Bulla, B.: Magyarország természeti földrajza. Budapest, 1962.
BULMER 1977
Bulmer, S.: Waisted blades and axes. A functional interpretation of some early stone tools from
Papua New Guinea. In: (ed.: Wright, R. V. S.): Stone Tools as Cultural Markes: Change Evolution and Complexity.
Australian Institute of Aboriginal Studies, Canberra, 1977, 40-59.
CAPELLE 2000
Capelle, T.: The Rock Art of the North. In: Gods and Heroes of Bronze Age Europe. The roots
of Odysseus. 2000, 153-154.
188

CHAPELL 1966
Chapell, J.: Stone Axe Factories in the Highlands of East New Guinea. Proceedings of the
Prehistoric Society, NS, Vol. XXXII, No 5, 1966, 96-121.
CHIDIOSAN-ORDENTLICH 1975 Chidioşan, N. – Ordentlich, I.: Un temple-megaron din epoca bronzului descoperit la
Sǎlacea. Crisia 5, 1975, 15-25.
CHILDE 1929 Childe, V. G.: The Danube in Prehistory. Oxford, 1929.
CHILDE 1956 Childe, V. G.: Notes on the Chronology of the Hungarian Bronze Age. AAH 7, 1956, 291-300.
CHIPPED STONE INDUSTRIES OF THE EARLY FARMING CULTURES IN EUROPE 1987 Chipped Stone Industries
of the Early farming Cultures in Europe. ArchInterregVaria 240, Warsaw, 1987.
CHOYKE 1979
Choyke, A. M.: A classification of bone and antler tools Bronze Age hillfortress of Pákozdvár.
AR 17, 1979, 9-21.
CHOYKE 1984
Choyke, A. M.: An analyses of bone, antler and tooth tools from Bronze Age Hungary.
MittArchInst 1984, 13-57.
CHOYKE 1984a Choyke, A. M.: Faunal Information Offered by Worked Bone Assemblages. AAH 36, 1984, 53-
58.
CHOYKE 1998
Choyke, A.: Bronze Age red deer: case studies from the Great Hungarian Plain. In: Man and the
animal world. Studies in Archaeozoology, Archaeology, Anthropology and Paleolinguistics in memoriam Sándor Bökönyi.
Archaeoloingua 1998, 157-179.
CHOYKE 2000
Choyke, A. M.: Refuse and modified bone from Százhalombatta-Földvár. Some preliminary
observations. SAX 1, 2000, 97-103.
COHEN 1977
Cohen, M. N.: The Food Crisis in Prehistory. Overpopulation and the origins of Agriculture.
Yale University, 1977.
COLES 1979 Coles, J.: Experimental Archaeology. Academic Press London, 1979.
CROSBY 1977
Crosby, E.: An archaeologically oriented classification of ethnographic material culture. In:
(ed.: Wright, R. V. S.): Stone tools as Cultural Markers: Change, Evolution and Complexity. Australian Institute of
Aboriginal Studies, Canberra, 1977, 83-96.
CZAJLIK 1996
Czajlik, Z.: Ein spätbronzezeitliches Halbfertigprodukt: Der Guskuchen. Eine Untersuchung
anhand von Funden aus Westungarn. AAu 80, 1996, 165-180.
CZAJLIK 1997
Czajlik, Z.: A Dunántúl későbronzkori réznyersanyag-forgalma (urnamezős korszak).
Kandidátusi értekezés, ELTE, Budapest, 1997.
CS. BALOGH 1992 Csongrádiné Balogh, É.: Szigetszentmiklós-Üdülősor kora bronzkori telepének kőeszközvizsgálata.
BTM Műhely 5, 1992, 201-209.
CS. BALOGH 1993 Csongrádiné Balogh, É.: Rézkori, bronzkori pattintott kőeszközök Pest megyében és a Dunától
keletre eső területeken (Tipológiai és statisztikai feldolgozás). Bölcsészdoktori disszertáció, Budapest, ELTE, 1993.
CS. BALOGH 1997 Cs. Balogh, É.: A ságvári késői felsőpaleolit lelőhely típusai és statisztikai vizsgálata. FA
XLVI, 1997, 17-45.
CS. BALOGH 1998-99 Cs. Balogh, É.: Tipológiai és traszológiai vizsgálatok rézkori és bronzkori pattintott
kőeszközökön. FA XLVII, 1998-1999, 13-41.
CS. BALOGH 2000 Csongrádiné Balogh, É.: Rézkori pattintott kőeszközök a Magyar Nemzeti Múzeumban. CAH
2000, 49-66.
CS. BALOGH 2001 Cs. Balogh, É.: Adatok a rézkori, bronzkori pattintott kőeszközök tipológiai értékeléséhez.
(Jász-Nagykun-Szolnok megye). Tisicum XII, 2001, 91-106.
CSALOG 1959
Csalog, J.: Die Anthropomorhen Gefässe und Idolplastiken von Szegvár-Tűzköves. AAH XI,
1959, 6-38.
CSALOG 1960 Csalog, J.: Das Krummschwert des Idols von Szegvár-Tűzköves. AAH 12, 1960, 57-68.
CSALOG 1960a Csalog, J.: Nagykőrös-Földvár. RégFüz 13, 1960, 27.
CSÁNYI 1983 Csányi, M.: A nagyrévi kultúra leletei a középső Tiszavidékről. SZMMÉ 1982-83, 33-65.
CSÁNYI 1984
Csányi, M.: A halomsíros kultúra leletei a Közép-Tisza vidékén. Bölcsészdoktori disszertáció,
ELTE, Budapest, 1984.
CSÁNYI et al. 2002 Csányi, M. – Cseh, J. – Tárnoki, J.: Tiszapüspöki, Karancs, Háromág-dűlő. In: Régészeti
kutatások Magyarországon 1999. 2002, 48-52.
CSÁNYI-TÁRNOKI 1996 Csányi, M. – Tárnoki, J.: Bronzkori tell-telepek a Közép-Tisza vidékén. A tell-lakók hitvilága.
In: Vendégségben őseink háza táján. Állandó régészeti kiállítás a Szolnoki Damjanich Múzeumban, 1996, 31-48.
CSÁNYI-TÁRNOKI 1999-2000 Csányi, M. – Tárnoki, J.: Der bronzezeitliche Schatzfund von Jászdózsa-
Kápolnahalom. AAH 51, 1999-2000, 147-169.
CSAPÓ et al. 1986 Csapó, J. – Tóth-Pósfai, I. – Csapó-Kiss, Zs.: Optimization of Hydrolysis at Determination of
amino acid content in food and feed products. Acta Alimentaria 15, 1986, 3-21.
CSUKÁS 1972 Csukás, Gy.: Régészeti kutatások AR 13, 1972, 309-310.
DANI 2001
Dani, J.: A Kárpát-medence ÉK-i részének kulturális és kronológiai kérdései a kora bronzkor
időszakában. MOMOS I, 2001, 129-160.
DANI-KISS-VARGA 2000 Dani, J. – Kiss Varga, M.: Fajsz típusú rézbalta Hajdúdorog-Szállasföldekről. Ősrégészeti
Levelek 2000, 2. Évf., 27-31.
DARNAY 1900 Darnay, K.: Magyarország őskora. Pozsony-Budapest, 1900.
DAVID 2002
David, W.: Studien zu Ornamentik und Datierung der Bronzezeitliche Depotfundgruppe
Hajdúsámson-Apa-Ighiel-Zajta. I-II, 2002, Muzeul National al Universii Alba Iulia Bibliotheca Musei Apulensis XVIII,
Karlburg-Weissenburg.
DE MARINIS 2000 De Marinis, R. C.: Chalcolithic Stele-Statues of the Alpine Region. In: Gods and Heroes of
Bronze Age Europe. The roots of Odysseus. 2000, 145-152.
189

DELLA-CASA – FISCHER 1997
Della Casa, Ph. – Fischer, C.: Neftenbach (CH), Velika Gruda (YU),
Kastanas (GR) und Tridhoj (DK) – Argumente für einem Beginn der Spätbronzezeit (Reinecke Bz D) im 14. Jahrhundert v.
Chr. PZ 72/2, 1997, 195-233.
DEMAKOPOULOU 2000 Demakopoulou, K.: Shipwrecks in the Eastern Mediterranean. In: Gods and Heroes of Bronze
Age Europe. The roots of Odysseus. 2000, 35-37.
DEMETEROVÁ 1988
Demeterová, S.: Ein Kultobjekt und Funde der Otomani-Kultur aus Zemplínske
Kopcany. ArchRozh 40, 1988, 155-164.
DER SCHATZ AUS TROJA 1996
Der Schatz aus Troja. Schliemann und der Mythos des Priamus-Goldes.
Katalogbuch. Austellung in Moskau, Belser Verlag, Stuttgart-Zürich, 1996.
DIENES 1968
Dienes, I.: Examen pétrographique de l’industrie. In: Gábori-Csánk, V. 1968: La station du
paléolithique moyen d’Érd, Hongrie, 1968, 111-115.
DINNYÉS 1980 Dinnyés, I.: Bronzkori sírok Tápióbicskéről. StudCom 9, 1980, 39-56.
DINNYÉS 1982 Dinnyés, I.: A táj a honfoglalás koráig. StCom 11, 1982, 45-64.
DOBOSI 1968 Dobosi, V.: Kupferzeitliche Silexgeräte aus Ungarn, AAC 10, 1968, 271-285.
DOMBAY 1934 Dombay, J.: A zengővárkonyi őskori telep és temető. AH 23, 1934.
DOMBAY 1960 Dombay, J.: Die Siedlung und das Gräberfeld in Zengővárkony. AH 37, 1960.
DONAHUE 1988 Donahue, R. E.: Microwear analyses and site function of Paglacci Cave, level 4 A. WorldArch
19, 1988, 358-375.
DOUMAS 1998
Doumas, C. G.: Metallurgy and the so-called Battle-Axe: the Tool of a Trade In: (Hrg.:
Hänsel, B.) Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europas. Man and Environment in Bronze Age Europe. Oetker/Voges
Verlag, Kiel, 1998, 157-162.
DÖMÖTÖR 1902 Dömötör, L.: A pécskai őstelepről származó öntőmintákról. ArchÉrt 22, 1902, 273.
DRAVECZKY et al. 1964
Draveczky, B. - Sági, K. - Takács, Gy.: A Somogy megyei múzeumok régészeti
adattára. Somogyi Múzeum 2, 1964.
DRESCHER 1958 Drescher, H.: Der Überfangguss. Mainz, 1958.
DUMITRESCU 1985 Dumitrescu, V.: Vorgesichtliche Kunst Rumäniens. 1985.
DUNAREANU-VULPE 1935-36
Dunâreanu, E. –Vulpe, A.: La nécropole de la’ age du bronze de Poiana.
Dacia V-VI, 1935-36, 151-167.
DURMAN 1983 Durman, A.: Metallurgija vucedolskog kulturnog kompleksa. OpA 8, 1983, 37-46.
DURMAN 1984
Durman, A.: Ostava kalupa vučedolskog ljevača bakra iz Vinkovaca. Vučedol copper-caster’s
hoard from Vinkovci. Hrvatsko Arheolosko Drustvo, 1984, 37-52.
DURMAN 2001 Durman, A.: Celestial symbolism in the Vučedol Culture. DocPraehist XXVIII, 2001, 215.
DUŠEK 1969 Dušek, M.: Bronzezeitliche Gräberfelder in der Slowakei. ArchSlov Cat. 4, Bratislava, 1969.
EARLE et al. 1998 Earle, T. – Bech, J. H. – Kristiansen, K. – Aperlo, P. – Keletras, K. – Steinberg, J.: The Political economy
of Late Neolithic and Early Bronze Age Society: the Thy Archaeological Project. Norwegian Archaeological Review, Vol.
31, No. 1, 1998, 1-28.
EBENHÖCH 1870 Ebenhöch, F.: Archaeológiai levelek. ArchÉrt 31, 1870, 166-167.
EBENHÖCH 1876 Ebenhöch, F.: Győr vidékének kőkorszaki leletei.
ECKEL 1992
Eckel, F.: Studien zur Form- und Materialtypologie von Spangenbarren und Ösenringbarren.
Saarbrücker Beiträge zur Altertumskunde, Band 54, 1992, 111-136.
ECSEDY 1978
Ecsedy, I.: Die Funde der Spätkupferzeitlichen Boleráz-Gruppe von Lánycsók. JPMÉ XXII,
1978, 163-183.
ECSEDY 1979
Ecsedy, I.: Die Siedlung der Somogyvár-Vinkovci kultur bei Szava und einigen Fragen der
Frühbronzezeit in Südpannonia. JPMÉ 1978, (1979) XXIII, 97-137.
ECSEDY 1979a Ecsedy, I.: The people of the Pit-grave kurgans in Eastern Hungary. Fontes ArchHung 1979.
ECSEDY 1983 Ecsedy, I.: Ásatások Zók-Várhegyen 1977-82. JPMÉ 1982, (1983) XXVII, 59-107.
ECSEDY 1985 Ecsedy, I.: Őskori leletek Dunaszekcső-Várhegyről. JPMÉ 1984, (1985) XXIX, 89-126.
ECSEDY 1990
Ecsedy, I.: On the early development of prehistoric metallurgy in Southern Transdanubia.
Godisnjak Knjiga 28, Sarajevo, 1990, 209-231.
ECSEDY 1994
Ecsedy, I.: Copper Age Traditions and Bronze Age in Hungary. In: (ed.: Kovács, T.): Tresaures
of the Hungarian Bronze Age. Catalogue to the Temporary Exhibition of the Hungarian National Museum September 20 –
December 31 1994, 1994, 17-21.
ECSEDY 1995
Ecsedy, I.: A bronzkor kezdete. Rézkori hagyományok és a bronzkori technika kezdetei. In:
(szerk. Maráz, B.): A bronzkor kincsei Magyarországon. Kiállítási katalógus, Pécs, 1995, 14-17, 31-37.
EGRY 2002 Egry, I.: Kóny-Barbacsi tópart. Arrabona 40/1-2, 2002, 9-33.
EIBNER 1984
Eibner, C.: Der Bergbau im Herzen des Pongaus. In: Bischofschofen 5000 Jahre Geschichte und
Kultur, 1984, 47-56.
ELIADE 2001 Eliade, M.: A samanizmus. Az eksztázis ősi technikái. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
ELUÉRE 2000
Eluére, C.: The World of the Gods in the Bronze Age. In: Gods and Heroes of Bronze Age
Europe. The roots of Odysseus. 2000, 132-136.
EMBER 1952 Ember, M.: Die Textilabdrücke auf den Tószeger Gefässen aus der Bronzezeit. AAH 2, 1952,
139-142.
ENDRŐDI 1978
Endrődi, A.: A vatyai kultúra erődített telepe Pest megyében. Solymár-Várhegy. Szakdolgozat,
ELTE BTK, kézirat, 1978.
ENDRŐDI 1984 Endrődi, A.: 6/2 Budapest IV. Káposztásmegyer 76567 hrsz. RégFüz Ser. I. No. 37, 1984, 9.
ENDRŐDI 1991
Endrődi, A.: Újabb adatok a badeni kultúra megtelepedéséhez Budapest területén. BudRég
XXVII, 1991, 59-82.
190

ENDRŐDI 1992
Endrődi, A.: A korabronzkori Harangedény kultúra telepe és temetője Szigetszentmiklós
határában. BTM Műhely 5, 1992, 83-200.
ENDRŐDI 1997
Endrődi, A.: A késő rézkori bádeni kultúra Budapest Andor utcai telepanyaga a kulturális
kapcsolatok tükrében. BudRég XXXI, 1997, 121-177.
ENDRŐDI-FELD 1980 Endrődi, A. – Feld, I.: Régészeti kutatás a Solymári Mátyás-dombon. 1929-1934. StCom 9,
1980, 275.
ENDRŐDI-GYULAI 1998-2000 Endrődi, A. – Gyulai, F.: Hearths and other finds of the Late Copper Age Baden
Culture at Budapest-Csepel Island. (Gynekomorphic vessels, archaeobotanical remains). ArchÉrt 125, 1998-2000, 9-45.
ENDRŐDI-GYULAI 1999 Endrődi, A. – Gyulai, F.: Soroksár-Várhegy. A fortified Bronze Age Settlement in the outskirts
of Budapest. Plant cultivation of Middle Bronze Age fortified settlements. CAH 1999, 5-34.
ENDRŐDI-HORVÁTH 2002 Endrődi, A. – Horváth, M. A.: Kora bronzkori és avar kori sírok Budapest Csepelszigeten.
In: Régészeti kutatások Magyarországon 1999. 2002, 27-47.
ÉPÍTMÉNYTŐL AZ ÉPÜLETIG 2002 Építménytől az épületig – Ásatástól a rekonstrukcióig. From hut to building
– From the Excavation to reconstruction. Időszaki kiállítás a BTM Aquincumi Múzeumában, 2002. Június 25. - Október 31.
Budapest, 2002.
ÉRDY 1861 Érdy, J.: A kelenföldi pogány sírok. ArchKözl 2, 1861, 29-45.
ÉVEZREDEK KINCSEI 1993 (Szerk.: Cserményi, V.): Évezredek kincsei. Régészeti kiállítások a Szent István király
Múzeumben. Kiállításvezető katalógus, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 1993.
FASANI 1970
Fasani, L.: Sul significato cronologico dei cosidetti “oggetti enigmatici” dell’eta del bronzo
dell’Italia settentrionale. Mem. Museo Civ. St. Nat. Verona, 18, 1970.
FIEDLER 1979
Fiedler, I.: Formen und Techniker neolitischer Steingeräte aus dem Rheinland. Beitrage zur
Urgesichte des Rheinlandes III., 1979, 53-190.
FIGLER 1994 Figler, A.: Die Fragen den Frühbronzezeit in Nordwest-Transdanubia. Zalai Múz 5, 1994, 21-
38.
FISCHER 1985
Fischer, P. M.: Hunting with flint-tipped Arrows: Results and experiences from practical
experiments. In (ed.: Bonsall, C.): The Mesolithic in Europe, 1985, 29-39.
FITZ 1959 Fitz, J.: Vál-Pogányvár. RégFüz 1959, 13.
FOCK 1937 Fock, G.: Steinzeitlichen Keulen Mitteleuropeas. Düsseldorf, 1937.
FOLTINY 1941 Foltiny, I.: A szőregi bronzkori temető. Szegedi Dolgozatok 17, 1941, 1-89.
FOLTINY 1957
Foltiny, I.: A halomsíros és a Lausitzi kultúra nyomai Szeged környékén. Die Spuren der
Hügelgräber und der Lausitzer Kultur in der Umgebung von Szeged. RégFüz Ser. 1, No. 4, 1957.
FORAGERS AND FARMERS 1988 Foragers and farmers. Population Interaction and Agricultural Expansion in
Prehistoric Europe. (Ed.: Gregg, S. A.) Prehistoric Archaeology and Ecology Series, Chicago and London, 1988.
FORENBACHER 1993 Forenbacher, S.: Radiocarbon Dates and Absolute Chronolgy of the Central European Early
Bronze Age. Antiquity 67, No. 254, 1993, 218-256.
FOSTER 1979 Foster, K. P.: Aegean faiance of the Bronze Age. New Haven-London, 1979.
FÖLDVÁRI 1985 Földvári, M.: Analysis of an amber bead from Pilismarót-Pálrét. FA XXXVI, 1985, Appendix
II, 39-41.
FRANZ-WENINGER 1927 Franz, L. – Weninger, J.: Die Funde aus den praehistorischen Pfahlbauten im
Mondsee. Materialien zur Urgeschichte Österreichs, 1927, 3. Heft.
FRAZER 1998 Frazer, J. G.: Az aranyág. Osiris, Budapest, 1998.
FRIERMAN 1969 Frierman, J.: The Balkan graphite ware. Appendix II. In: Renfrew, C.: The autonomity of the
South-East European Copper Age. Proc. Prehist. Soc. 35, 1969, 175-176.
FURMÁNEK 1990 Furmánek, V.: Radzovce. Bratislava, 1990.
FURMÁNEK et al. 1999 Furmánek, V. – Veliačik, L. – Vladár, J.: Die Bronzezeit im Slowakischen Raum.
Prähistorische Archäologie in Südosteuropa. Band 15, Rahden-Westf. 1999.
FUSCO 1963 Fusco, V.: Simulacri di divinita femminili in necropoli preistorische. Instituto Lombardo 97,
1963, 21-32.
FÜRI-URBÁN 1995 Füri, A. – Urbán, S.: A Tápió-vidék természeti értékei. Szolnok, 1995, 44.
FÜZES 1989
Füzes, M.: A földmívelés kezdeti szakaszának (neolitikum és rézkor) növényleletei
Magyarországon (Archeobotanikai vázlat). A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei I, 1989, 139-239.
GAÁL 2001
Gaál, I.: A késői neolitikum története a Dél-Dunántúlon a temetőelemzések tükrében (tipológiakronológia-társadalomrégészet).
Akadémiai doktori értekezés, Budapest, 2001.
GÁBORI 1950 Gábori, M.: Az őskori obszidián-kereskedelem néhány problémája. ArchÉrt 77, 1950, 50-53.
GÁBORI 1950a Gábori, M.: Egy őskori agancs nyílhegytípus. ArchÉrt 77, 1950, 105-106.
GÁBORI 1959 Gábori, M.: A ságvári paleolitikus telep újabb ásatásának eredményei. ArchÉrt 86, 1959, 3-19.
GÁBORI 1965 Gábori, M.: Der zweite paläolitische Hausgrundriss von Ságvár AAH 17, 1965, 111-129.
GÁBORI-G.-CSÁNK 1958 Gábori, M. - Gáboriné Csánk, V.: Der erste paläolitische Hausgrundriss in Ungarn. AAH 9,
1958, 19-35.
G.-CSÁNK 1968 Gábori-Csánk, V.: La station du paléolithique moyen d’Érd, Hongrie. 1968, Budapest, 111-114,
174.
G.-CSÁNK 1989 Gábori-Csánk, V.: Európa legrégibb bányászati emléke Farkasréten. Magyar Tudomány 1989/1,
13-21.
G. SZÉNÁSZKY 1977 G. Szénászky, J.: A vatyai kultúra leletei Csongrád környékén. ArchÉrt 104, 1977, 18-47.
GARDAWSKI 1959 Gardawski, A.: Plemiona kultury trzcinieckiej w Polsce. Materialy Starozytne V, 1959, 7-189.
GAZDAPUSZTAI 1959 Gazdapusztai, Gy.: Der Gussformfund von Soltvadkert. AAH 9, 1959, 265-288.
191

GAZDAPUSZTAI 1967 Gazdapusztai, Gy.: Az 1966-os év ásatási jelentése. Battonya-Vörösoktóber Tsz. ArchÉrt 94,
1967, 217.
GHIURCA 1996
Ghiurca, V. 1996: Verglich zwischen den fossilen Harzen Rumäniens und der Ostsee.
Bernsteintranen der Götter, Bochum, Germania, 1996, 363-368.
GIMBUTAS 1965 Gimbutas, M.: Bronze Age Cultures in Central and Eastern Europe. Houton, The Hague, 1965.
GIMBUTAS 1977 Gimbutas, M.: Gold Tresaure at Varna. Archaeology 30:1, 1977, 44-47.
GLOB 1977 Glob, P. V.: The Bog People. Iron Age Man preserved. Faber and Faber, London, 1977.
GLOSIK 1968 Glosik, J.: Kultúra strzyzowska, Materialy Starozytne. XI, 1968, 7-114.
GOGALTAN 1999 Gogâltan, F.: Bronzul Timpuriu şi mijlociu în Banatul Românesc şi pe cursul inferior al Mureşului.
Cronologia şi descoperirile de metal. Die frühe und mittlere Bronzezeit in rumänischen Banat und am unterlauf der Marosch.
Die Chronologie und die Metallfunde. Bibliotheca historica et archaeologica Banatica XXIII, Timişoara, 1999.
GOGUEY et al. 2003 Goguey, R. – Czajlik, Z. – Bödőcs, A.: Magyar-francia légi régészeti kutatások
Magyarországon. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003, 75-86.
GOLDENBERG 1998 Goldenberg, G.: L’Exploitation du cuivre dans les Alpes Antrichiennes á l’age du bronze. In:
Mordant et al. 1998, Tome 2, 9-24.
GOLDMAN-SZÉNÁSZKY 1971 Goldmann, Gy. – Szénászky, J.: Megjegyzések a vatyai kultúra dél-alföldi
kapcsolataihoz. MFMÉ 1971/1, 263-272.
GOLSON 1977
Golson, J.: Simple tools and complex technology: agriculture and agricultural implements in the
New-Guinea Highlands. In: (ed.: Wright, R.V.S.) Stone Tools as Cultural Markes: Change Evolution and Complexity.
Australian Institute of Aboriginal Studies, Canberra, 1977, 154-161.
GÖMÖRI 1996
Gömöri, J.: Magyarország iparrégészeti leletkatasztere. Sopron, 1996, I/3. 2761 OTKA.
GÖRNER 2002
Görner, I.: Bestattungenssitten der Hügelgräber bronzezeit in Nord- und Osthessen. Marburger
Studien zur Vor- und Frühgeschichte 20, 2002.
GRONENBORN 1994 Gronenborn, D.: Ethnoarchäologische Untersuchungen zur rezenten Herstellung und Natzung
von Mahlstein in Nordost-Nigeria. Experimentelle Archäologie Beiheft 8, Arhäologische Mitteilungen aus Nordwest-
Deutshland. Bilanz, 1994, 45-57.
GRONENBORN 1994a Gronenborn, D.: Überlegungen zur Ausbreitung der bäuerlichen Wirtschaft in Mitteleuropa –
Versuch einer kulturhistorischen Interpretation ältestbandkeramischer Silexinventare. PZ 69/2, 1994, 135-151.
GROUBE 1989
Groube, L.: The taming of the rain forests: a model for Late Pleistocene forest exploitation in
New Guinea. In: (ed.: Harris - Hillmann): Foraging and farming. The evolution of plant exploitation. London, 1989, 292-304.
GSTREIN 1988
Gstrein, P.: Neuaufnahme eines vorgeschichtlichen Abbaus im Arthur-Stollen (Bergbau
Mitterberg). Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde Band 128, 1988, 425-438.
GSTREIN-LIPPERT 1987 Gstrein, P. – Lippert, A.: Untersuchung bronzezeitlicher Pingen am Hochmoos bei
Bischofshofen, Salzburg. AAu 71, 1987, 89-100.
GUNDA 1958 Gunda, B.: Prehistorikus jellegű őrlőkövek a Kárpátokban. Ethnográfia 69, 1958, 331-351.
GURINA 1976 Gurina, N. N.: Drevni kremnedobyvajuscie sachty na territorii SSSR. Leningrad, 1976.
GÜNTHER et al. 1980 Günther, W. – Eibner, C. – Lippert, A. – Paar, W.: 5000 Jahre Kupferbergbau Mühlbach am
Hochkönig-Bischofshofen.
GYULAI 1993
Gyulai, F.: Environment and Agriculture in Bronze Age Hungary. Archaeolingua Series Minor
4, 1993.
GYULAI 1993a Gyulai, F.: Élelmiszermaradványok vizsgálata. Műtárgyvédelem 22, 1993, 221-229.
GYULAI 1994 Gyulai, F.: Environment, agriculture et nourriture. In: Le bel age du bronze en Hongrie. 1994,
66-69.
GYULAI 1995
Gyulai, F.: The plant and food remains from the Copper Age settlement at Zalaszentbalázs-
Szőlőhegyi mező. Antheus 22, 1995, 145-152.
GYULAI 1996
Gyulai, F.: Előzetes jelentés Százhalombatta középső bronzkori tell telep 1991. évi ásatásából
származó növényleletek vizsgálatáról. In: Ásatások Százhalombattán 1989-1995, 1996, 16-25.
H. SIMON-HORVÁTH 1998-99 H. Simon, K. – Horváth, L. A.: Középső bronzkori leletek Gellénháza-Budai-szer II.
lelőhelyen (Zala megye). Savaria 24/3, 1998-1999, 193-214.
HACHMANN 1957 Hachmann, R.: Die frühe Bronzezeit im westlichen Ostseegebiet und ihre mittel- und
südosteuropäischen Beziehungen. Hamburg, 1957.
HACHMANN 1973 Hachmann, R.: Die östlichen Grenzen der Michelsberger Kultur. In: (Hrg.: Chropovsky, B.):
Symposium über die Entstehung und Chronologie der Badener Kultur, Bratislava, 1973, 79-109.
HAJNALOVÁ 1991 Hajnalová, E.: A clay loaf with glumes from Nizná Mysla (About 1500 BC). Paleoethnobotany
and Archaeology. Intern. Work-group for Paleobotany, 8 th Symposium, Nitra-Nová Vozokany 1989, Nitra 1991, 125-126.
HALL 1994 Hall, C.: Drágakövek. Határozó kézikönyvek. 1994.
HAMPEL 1871 Hampel, J.: Aquincum történetének vázlata. ArchKözl 2, VIII/III, 1871.
HAMPEL 1876 Hampel, J.: Catalogue de l’exposition préhistorique. Budapest, 1876.
HAMPEL 1880 Hampel, J.: Őskori öntőminták. ArchÉrt 14, 1880, 211-212.
HAMPEL 1886-1896 Hampel, J.: A bronzkor emlékei Magyarhonban I-III, Budapest, 1886, 1892, 1896.
HAMPEL 1891 Hampel, J.: A nemzeti múzeum régiségosztályának gyarapodása. ArchÉrt 11, 1891, 83, 448. 1.
HAMPEL 1892
Hampel, J.: Az eraviscus nép és emlékei. BudRég 4, 1892, 31-72., 20. Tábla
HAMPEL 1898 Hampel, J.: Dunántúli bronzlelet. ArchÉrt 18, 1898, 82-85.
HAMPEL 1901 Hampel, J.: A MNM gyarapodása az 1901 év első felében, az 1902 évben. ArchÉrt 20, 1901,
380, 21.
HAMPEL 1902 Hampel, J.: A m. n. múzeum régiségtárának gyarapodása az 1902. évben. ArchÉrt 1902.
192

HAMPL et al. 1981 Hampl, F. – Kercher, H. – Benkovsky-Pivovarová, Z.: Das mittelbronzezeitliche Gräberfeld von
Pitten. In: Mittelungen der Prähistorische Komission der Österreichischen Akademie der Wissenschaften XIX, XX Band,
Teil 1, 1978-1981, Wien, 1981.
HÄNSEL 1968 Hänsel, B.: Beiträge zur Chronologie der Mittleren Bronzezeit im Karpatenbecken. Bonn, 1968.
HAPP et al. 1998 Happ, J. – Briard, J. – Bourhis, J-R., Ambert, P.: Bilan des resherches en métallurgie
expérimentale relatives á la production du cuivre au chalcolithique et á l’age du bronze. In: Mordant et al. 1998, Tome 2, 83-
92.
HARCOS 1997
Harcos, T.: Kőszerszámkészítés a neolitikumban és a Savaria múzeum Velem-Szentvidi csiszolt
kőanyaga. Panniculus Ser. B, No. 1, 1997, 41-62.
HARDING – HUGHES-BROCK 1974 Harding, A. F. - Hughes-Brock, H.: Amber in the Mycenean World. Annual of the
British School at Athen 69, 1974, 145-172.
HARDING 1978 Harding, D. W.: Az őskori Európa. A múlt születése, Helikon Kiadó, 1978.
HARDING 1984 Harding, A. F.: The Mycenaeans and Europe. London, 1984.
HARDING 2000 Harding, A. F.: North-South Exchanges of Raw Materials. In: Gods and Heroes of Bronze Age
Europe. The roots of Odysseus. 2000, 38-42.
HARRIS 1996 Harris, D. R.: The origins and spreed of agriculture and pastoralism in Eurasia. London, 1996.
HARRIS-HILLMANN 1989 Harris, D. R. – Hillmann, G. C. (ed.): Foraging and farming. The evolution of plant
exploitation. World Archaeology 13, London, 1989.
HARTMANN 1965-66 Hartmann, A.: Über die Spektralanalytische Untersuchung einiger bronzezeitlicher Goldfunde
aus dem Donauraum. BRGK 1965-66, 46-47, Anhang 1, 63-73.
HÁJEK 1947-48 Hájek, L.: Sekery “Křtenovského” typu v Chechách a na Morave. PA 43, 1947-1948, 96-101.
HÁYEK 1957 Háyek, L.: Tonplastiken menschlicher Figuren aus der Bronzezeit in Barca bei Košice. SA 5/2,
1957, 336-346.
HÁYEK 1959 Háyek, L.: Kostená industrie otomanské kultury z Barce. SA VII/2, 1959, 285-296.
HEGEDŰS 1977 Hegedűs, K.: A Vésztő-Mágori-dombi ujkőkori és rézkori temetkezések. Bölcsészdoktori
disszertáció, 1977.
HEIDER 1970
Heider, K. G.: The Dugum Dani. A Papuan Culture in the Highlands of West New Guinea.
Wenner-Gren Foundation for Anthropological Research, Inc., 1970, New York.
HELLEBRAND 1978-79 Hellebrand, M.: A Szerencs-taktaföldvári kőbalta lelet. HOMÉ XVII-XVIII, 1978-
1979, 7-25.
HERBICH-LECH 1995 Herbich, T. – Lech, J.: Polany II. In: ArchPolona 33, 1995, 488-506.
HERDITS 1993
Herdits, H.: Zum Beginn experimentalarchäologischer Untersuchungen einer bronzezeitlichen
Kupferverhüttungsanlage in Mühlbach, Salzburg. AAu 77, 1993, 31-38.
HICKE 1987
Hicke, W. mit Leeb, A. – Wendelberger, G.: Hügel- und Flachgräber der Frühbronzezeit aus
Jois und Oggau. Burgenländisches Landesmuseum, Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland Band 75, 1987.
HILLEBRAND 1928 Hillebrand, J.: A nyírlugosi obsidiannucleus depotleletről. ArchÉrt 42, 1928, 39-42.
HISTORY OF THE HELLENIC WORLD 1970 History of the Hellenic World. Prehistory and Protohistory. Athens, 1970.
HOLSTE 1938 Holste, F.: Hügelgräber von Locham BA. München, Marburger Studien 1938, 95-104.
HOMÉROSZ Homérosz: Odüsszeia. Ford. Devecseri, G.
HOMOLA 1997 Homola, I.: Technikai megfigyelések őskőkori kőeszközökön. KEMMK 5, 1992, 1997, 27-56.
HONTI 1996
Honti, Sz.: Évezredek üzenete a láp világából. In: Régészeti kutatások a Kis-Balaton területén
1979-1992. (Szerk.: Költő, L. – Vándor, L.), Kaposvár-Zalaegerszeg, 1996, 25-28.
HONTI-KISS 1999-2000 Honti, Sz. – Kiss, V.: Neuere Angaben zur Bewertung der Hortfunde vom Typ Tolnanémedi.
AAH 51, 1999-2000, 71-97.
HOREDT 1940 Horedt, K.: Südosteuropäische Keulenköpfe. MÖAG 70, 1940, 283-303.
HORVÁTH 1990 Horváth, L. A.: Eine kupferzeitliche Kultstätte in der Gemarkung von Bak. AAH 42, 1990, 21-
44.
HORVÁTH 2001 Horváth, L. A.: Neue Angaben zum Übergang von der Kupfer- bis Bronzezeit in Südwest-
Ungarn. Zalai Múz 10, 2001, 53-67.
HORVÁTH 2002 Horváth, L. A.: Ein mittelkupferzeitliches Kupfermesser mit gekrummtem Ende von Csongrád-
Bokros. Ősrégészeti levelek 4, 2002, 18-29.
HORVÁTH et al. 2003 Horváth, L. A. – Szilas, G. – Endrődi, A. – Horváth, M. A.: Előzetes jelentés a Dunakeszi,
Székes-dűlőn végzett őskori telepásatásról. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003, 5-18.
HORVÁTH-HORVÁTH 1998-99
Horváth, L. A. – H. Simon, K.: Csongrád város története a kezdetektől a
vaskor végéig. Die Geschichte der Stadt von des Steinzeit bis zur Eisenzeit. Csongrádi Múzeumi Füzetek 2, 1999, 20.
HORVÁTH 1997 Horváth, T.: Százhalombatta-Földvár bronzkori rétegeinek kőanyaga. Feldolgozás.
Szakdolgozat, ELTE, Budapest, 1997.
HORVÁTH 1999 Horváth, T.: Kőből készült eszközcsoportok: pattintott kőeszközök, csiszolt balták, őrlőkövek
és öntőminták tanulmányozási lehetőségei. In: Százhalombattai Oktató Napok 1998, Kísérleti Régészet, 1999, 77-89.
HORVÁTH 1999a Horváth, T.: Polished stone tools of the Miháldy-Collection, Laczkó Dezső Museum,
Veszprém. (Archaeological investigation). Lengyel’99, Abstract book, 1999, 15-21.
HORVÁTH 1999b Horváth, T.: Contribution to the study of Hungarian Amber-finds. Savaria 24/3, 1998-1999,
277-289.
HORVÁTH 2001 Horváth, T.: Polished stone tools of the Miháldy-collection, Laczó Dezső Museum, Veszprém
(archaeological investigation). Sites and Stones: Lengyel Culture in Western Hungary and beyond. Veszprém, 2001, 87-109.
HORVÁTH 2002 Horváth, T.: Preliminary report about the chipped stone implements from Százhalombatta,
1998, 1999, 2000, 2001 campaign. Annual Report of Sax-project II, 2002, nyomdában.
193

HORVÁTH et al. 1999 Horváth, T. – Kozák, M. – Pető, A.: Bölcske-Vörösgyír bronzkori tell-település kőanyagának
komplex (petrográfiai, régészeti) feldolgozása. Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXI, 1999, 61-107.
HORVÁTH et al. 2000 Horváth, T. – Kozák, M. – Pető, A.: Complex analyses of stone industry on the Százhalombatta-
Földvár (Early and Middle Bronze Age). Százhalombatta Archaeological Expedition SAX Annual Report 1, 2000,
Százhalombatta, 103-119.
HORVÁTH et al. 2000a Horváth, T. – Kozák, M. – Pető, A.: Újabb adatok a középső bronzkor kőiparához: Bölcske-
Vörösgyír tell-település kőanyagának komplex (petrográfiai, régészeti) feldolgozása. KEMMK 7, Tata, 2000, 187-237.
HORVÁTH et al. 2001 Horváth, T. – Kozák, M. – Pető, A.: Adatok a bronzkori kőeszközök kutatásához. Fiatal
Őskoros Kutatók I. Összejövetelének konferenciakötete, Debrecen, 1997, MOMOS 1, 199-215, Debrecen, 2001.
HORVÁTH et al. 2001a Horváth, T. – Kozák, M. – Pető, A.: The complex investigation of the stone artefacts from
Vatya-Earthworks of Fejér county. Part I. (Arcahaeological and petrographical investigation). AR XXX, 2001, 7-38.
HORVÁTH-MARTON 1998 Horváth, T. – Marton, E.: Prehistoric Spinning and Weaving Objects from the
Carpathian Basin (Hungary). In: Archeometry ’98. Proceedings of In: Archaeometrical Researches in Hungary II. 1998, 249-
269.
HORVÁTH-MARTON 2002 Horváth, T. – Marton, E.: The Warp-weighted loom in the Carpathian Basin
(Hungary). Experiment in the Archaeological Park, Százhalombatta. The 31 st Symposium, Budapest, BAR Internat. Series
1043, Vol. I, 2002, 207-212.
HOVORKA-ILLÁSOVA 2002 Hovorka, D. – Illásova, L.: Neolithic/Aeneolithic artefacts made from peculiar rocktypes:
finds on southern foothills and in valleys of the Western Carpathians. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043,
2002, Vol. II, 743-749.
HŐKE 1872 Hőke, L.: Baracs. ArchÉrt 6, 1872, 310-313.
HROMADA-VARSIK 1994 Hromada, J. – Varšik, V.: Neskoroeneolitický hlinený kadlubz Vel’kiho Medera.
Spätneolitische Törnere Gussform aus Vel’ky Meder. StudZvešt 30, 1994, 49-58.
HUGHES 1977
Hughes, I.: New Guinea Stone Age Trade. Terra Australis 3, Dept. of Prehistory, Research
School of Pacific Studies, The ANU, Canberra, 1977.
HUNDT 1986
Hundt, H. J.: Zu einingen Vorderasiatischen Schaftlochäxten und ihren einfluss auf den
Donauländischen Guss von Bronzeäxten. JRGZM 1986/1, 131-159.
HÜBNER 1900 Hübner, E.: Czeglédi régiségekről. ArchÉrt 20, 1900, 77-78.
HÜBNER 1902 Hübner, E.: Őskori régiségekről Czegléden. ArchÉrt 22, 1902, 401-402.
ILON 1991 Ilon, G.: A Szentgál-Mecsek hegyi Kő-lik barlang régészeti emlékei. Előzetes jelentés. Tapolcai Városi
Múzeum Közleményei 2, 1991, 83-95.
ILON 1996 Ilon, G.: Beiträge zum Metallhandwerk der Urnenfelderkultur-Gór (Komitat Vas, Ungarn). Vorläufiger
Bericht. In: Die Osthallstattkultur. (Hrg.: Jerem, E. – Lippert, A.) Archeoloingua 7, 1996, 171-187.
ILON 1998-99 Ilon, G.: A bronzkori halomsíros kultúra temetkezései Nagydém-Középrépáspusztán. Die Bestattungen der
bronzezeitlicher Hügelgraberkultur in Nagydém-Középrépáspuszta und das Gefässdepot von Hegykő. Savaria 24/3, 1998-1999,
239-276.
ILON 2004 Ilon, G. 2004: Szombathely őskori településtörténetének vázlata. Avagy a római kor előtt is volt élet.
Őskorunk 2, Szombathely, 2004.
ILON-KÖLTŐ 2000 Ilon, G. – Költő, L.: Középső bronzkori emlékek a Velemi Szent Vidről. Egy tolnanémedi
típusú (VII. Velemi) kincslelet Komárom-Esztergom MMK 7, 2000, 69-80.
JADZEWSKI 1962 Jadzewski, K. (Red.): Glossaruim Archaeologicum PWN 1962, Bonn-Warsawa.
JANSÁK 1938 Janšák, Š.: Staré osídlenie Slovenska. Dolný Hron a Ipel’ v Pravcku. Spisy Historického odboru matice
Slovenskej. Sväzok 3, 1938.
JARNOT-KOZLOWSKA 1988 Jarnot-Kozlowska, B.: Margiel krzemionkowy dynowksi i jego wykorzystwanie w
neolicie i na poczatku epoki brazu. The M. Sc. Thesis, Jagellonian University, Inst. of Arch., Krakow, 1988.
JENSEN 1965
Jensen, J.: Bernsteinfunde und Bernsteinhandel der jüngeren Bronzezeit Dänemarks. Acta
Archaeologica, Kǿbenhaven, 36, 1965, 43-86.
JOCKENHÖVEL 1990 Jockenhövel, A.: Bronzezeitlicher Burgenbau in Mitteleuropa. Untersuchungen zur Struktur
frühmetallzeitlicher Gesellschaften. In: Orientalish-ägäische Einflüsse in der europäischen Bronzezeit. RGZM Monographien
15, Bonn, 1992, 209-228.
JOCKENHÖVEL 2000 Jockenhövel, A.: The Image of Bronze Age Man. In: Gods and Heroes of Bronze Age Europe.
The roots of Odyssesus. 2000, 54-59.
JORGE 2000 Jorge, S. O.: Bronze Age Stelai and Menhirs of the Iberian Peninsula: Discources of Power. In: Gods and
Heroes of Bronze Age Europe. The roots of Odysseus. 2000, 114-122.
JORGENSEN 1991 Jørgensen, L. B.: North European Textiles until AD 1000. Aarhus University Press, Denmark.
1991.
JÓSA 1963-64 Jósa, A.: Bronzkori halmazleletek. (Kemenczei T. értékelésével) JAMÉ VI-VII, 1963-64, 19-44.
JÓZSA et al. 1999 Józsa, S. – V. Szabó, G. – Szakmány, Gy.: A Hódmezővásárhely-Kopáncs 2. sírból előkerült
“fajansz” gyöngyök spektrográfiai vizsgálatáról. Ősrégészeti Levelek 1, 1, 1999, 22-23.
JUDIK et al. 2001 Judik, K. – T. Biró, K. – Szakmány, Gy.: Further studies on the Lengyel culture polished stone
axes from Aszód, Papi földek (N Hungary). Sites and Stones: Lengyel Culture in Western Hungary and beyond. 2001, 119-
131.
JUNGBERT 1986 Jungbert, B.: Urnengräberfeld der Vatya-Kultur im Pfarrgarten von Adony. AR 22, 1986, 71-
86.
JUNGHANS et al. 1968 Junghans, S. – Sangmeister, E. – Schröder, M.: Kupfer und Bronze in der Frühen Metallzeit
Europas. 1-3, Berlin, 1968.
194

JUNGHANS et al. 1974 Junghans, S. – Sangmeister, E. – Schröder, M.: Kupfer und Bronze in der frühen Metallzeit.
Studien zu den Anfängen der Metallurgie, Katalog der Analysen Nr. 10041-22000 (mit Nachuntersuchungen der Analysen
Nr. 1-10040). Band 2, Teil 4, Berlin, 1974.
JUNKMANN 2001 Junkmann, J. 2001: Pfeil und Bogen. Herstellung und Gebrauch in der Jungsteinzeit. Verlag
Museum Schwab, Biel, 2001.
KACZANOWSKA 1985 Kaczanowska, M.: Rohstoffe, Technik und Typologie der Neolitischen Feuersteinindustrien im
Nordteil des Flussgebietes der Mitteldonau. Warsawa, 1985.
KACZANOWSKA et al. 1981 Kaczanowska, M. – Kozlowski, J. K. – Makkay, J.: Flint hoard from Endrőd, site 39.,
Hungary (Körös culture). AAC 21, 1981, 105-116.
KADA 1909 Kada, E.: Bronzkori urnatemető Vatyán. ArchÉrt 29, 1919, 124-130.
KAHLKE 1954
Kahlke, D.: Die Bestattungenssitten des donauländischen Kulturkreises der Jüngeren Steinzeit.
I. Linienbandkeramik. Berlin, 1954.
KALICZ 1957 Kalicz, N.: Tiszazug őskori települései. RégFüz Ser. 1. No. 8, 1957.
KALICZ 1961 Kalicz, N. Régi ásatások új eredményei. RégDolg 3, 1961, 57-60.
KALICZ 1968 Kalicz, N.: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. AH XLV, 1968.
KALICZ 1982
Kalicz, N.: A Balaton-Lasinja kultúra történeti kérdései és fémleletei. The historical quastions
and metal finds of the Balaton-Lasinja Culture. ArchÉrt 109, 1982, 3-18.
KALICZ 1985 Kalicz, N.: Kőkori falu Aszódon. Múzeumi Füzetek 14, Aszód, 1985.
KALICZ 1987-88 Kalicz, N.: Kultúraváltozások a korai és középső rézkorban a Kárpát-medencében. ArchÉrt 114,
1987-88, 3-16.
KALICZ 1991
Kalicz, N.: Beiträge zur Kenntniss der Kupferzeit im ungarischen Transdanubien. In: (Hrsg.:
Lichardus, J.): Kupferzeit als historische Epoche. Bonn, 1991, 347-389.
KALICZ 1992 Kalicz, N.: A legkorábbi fémleletek Délkelet-Európában és a Kárpát-medencében az i. e. 6-5.
évezredben. The oldest metal finds in southeastern Europe and the Carpathian Basin from the 6th to 5th Milennia BC.
ArchÉrt 119, 1992, 3-14.
KALICZ 1998 Kalicz, N.: A kora bronzkori Makó kultúra két települése Heves megyében. Agria 34, 1998, 5-
32.
KALICZ 1998a
Kalicz, N.: Östliche Beziehungen während der Kupferzeit in Ungarn. In: (Hrsg.: Hänsel, B.-
Machnik, J.): Das Karpatenbecken und die Osteuropäische Steppe. Nomadenbewegungen und Kulturaustausch in den
vorchristlichen Metallzeiten (4000-500 v.Chr.). München, 1998, 163-177.
KALICZ et al. 2002 Kalicz, N. – T. Biró, K. – M. Virág, Zs.: Vörs, Máriaasszony-sziget. In: Régészeti kutatások
Magyarországon 1999. 2002, 15-26.
KALICZ-MAKKAY 1977 Kalicz, N. – Makkay, J.: Die Linienbandkeramik in der Grossen Ungarischen Tiefebene.
StudArch VII, 1977.
KALICZ-RACZKY 1986 Kalicz, N. – Raczky, P.: Ásatások Berettyóújfalu-Herpály neolitikus és bronzkori telltelepülésén
1977-1982 között. Újkőkor. Bihari Múz. Évkönyve 4-5, 1986, 63-127.
KALICZ - K.-SCHREIBER 1999 Kalicz, N. – Kalicz-Schreiber, R.: A Somogyvár-Vinkovci kultúra és a Harangedény-
Csepel-csoport Budapest korabronzkorában. Savaria 24/3, 1998-99, 83-114.
KALICZ – K.-SCHREIBER 2001 Kalicz, N. – Kalicz-Schreiber, R.: Were the Bell Beakers as Social Indicators of the
Early Bronze Age in Budapest In: Bell beakers today, Riva del Garda, 11-16 May 1998, Trento 2001, 439-458.
K.-SCHREIBER 1976 Kalicz-Schreiber, R.: Die probleme der Glockenbeckerkultur in Ungarn. In:
Glockenbeckersymposion Oberried, 1974, 184-214.
K.-SCHREIBER 1991 Kalicz-Schreiber, R.: A Somogyvár-Vinkovci kultúra dél-észak irányú közvetítő szerepe a
korabronzkorban. BudRég 28, 1991, 9-43.
K.-SCHREIBER 1995 Kalicz-Screiber, R.: Bronzkori urnatemető Szigetszentmiklós határában. Ráckevei Múzeumi
Füzetek 2, 1995.
K.-SCHREIBER 1998-2000 Kalicz-Schreiber, R.: A harangedények szerepe a Budapest környéki korabronzkor társadalmi
viszonyainak megjelenítésében. ArchÉrt 125, 1998-2000, 45-78.
K.-SCHREIBER-KALICZ 1998 Kalicz-Schreiber, R. – Kalicz, N.: Die Somogyvár-Vinkovci Kultur und die
Glockenbecker in Ungarn. In: Tradition und Innovation. Prähistorische Archäologie als historische Wissenschraft. Festschrift
für Christian Strahm. Internationale Arhäeologie. Studia honoraria 3, Rahden/Westf. Band 3, 325-347.
K-SCHREIBER-KALICZ 1998-99
Kalicz-Schreiber, R. – Kalicz, N.: A Somogyvár-Vinkovci kultúra és a
Harangedény-Csepel-csoport Budapest kora bronzkorában. Savaria 24/3, 1998-99, 83-114.
KARÁTSON et al. 2000 Karátson, D. – Márton, E. – Harangi, Sz. – Józsa, S. – Balogh, K. – Pécskai, Z. – Kovácsvölgyi,
S. – Szakmány, Gy. – Dulai, A.: Volcanic evolution and stratigraphy of the Miocene Börzsöny Mountains, Hungary: an
integrated study. Geologica Carpathica 51/5, Bratislava, October 2000, 325-343.
KÁROLY 1936 Károly, E.: Szarukövek a Budai hegységben. Földtani Közlöny, 1936, 254-278.
KÁROLYI 1983-84 Károlyi, M.: Ergebnisse der Ausgrabungen bis 1980 in der befestigten Ansiedlung von Sé.
Mittelungen der Österreichischen Arbeitsgemeinschaft für Ur- und Frühgeschichte, Wien, 33-34, 1983-1984, 293-307.
KÁROLYI 1992 Károlyi, M.: A kora-rézkor emlékei Vas megyében. Szombathely, 1992.
KÁROLYI 1996-1997 Károlyi, M.: Bronzkori kenyéridol Kenyeri községből. Savaria 23:3, 1996-97, 11-18.
KASZTOVSZKY-SZAKMÁNY 1999 Kasztovszky, Zs. – Szakmány, Gy.: Promt-Gamma Activation Analysis of
Neolithic Greenschist Polished Stone tools. Lengyel’99, Abstract book, 1999, 30-31.
KEELEY 1980 Keeley, L.: Experimental determination of stone tools uses. Univ. of Chichago Press 1980.
KEMENCZEI 1968 Kemenczei, T.: Adatok a Kárpát-medencei halomsíros kultúra vándorlásához. ArchÉrt 95,
1968, 159-188.
KEMENCZEI 1988 Kemenczei T.: Die Schwerter aus Ungarn. I. PBF IV, Band 6, München, 1988.
195

KEMENCZEI 1991 Kemenczei, T.: Die Schwerter in Ungarn II. PBF IV, Band IX, 1991.
KEMENCZEI 1995 Kemenczei, T.: Későbronzkori műhelyek: a kézművesség központjai. In: (szerk. Maráz B.): A
bronzkor kincsei Magyarországon. Kiállítási katalógus, Pécs, 1995, 44-52.
KEMENCZEI 1996 Kemenczei, T.: Unpublished finds in the Prehistoric Collection of the Hungarian National
Museum. In: (Hrg.: Kovács, T.): Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift
für Amália Mozsolics zum 85. Geburtstag. 1996, 231-247.
KERTÉSZ 1996
Kertész, R.: The Mesolithic in the Great Hungarian Plain: A Survey of the Evidence. In: At the
Fringes of three Worlds Hunter-Gatherers and Farmers in the Middle Tisza-valley. Szolnok, 1996, 5-62.
KERTÉSZ-SÜMEGI 1999 Kertész, R. – Sümegi, P.: Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. A Nógrád
Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII, 1999, 66-93.
KERTÉSZ-SÜMEGI 2001 Kertész, R. – Sümegi, P.: Theories, critiques and a model: Why did the expansion of the Körös-
Starčevo culture stop in the centre of the Carpathian Basin In (ed.: Kertész, R. – Makkay, J.): From the Mesolithic to the
Neolithic. Proceedings of the International Archaeological Conference held in the Damjanich Museum of Szolnok, Sept. 22-
27 1996, 2001, 225-247.
KILIAN-DIRLMEIER 1975 Kilian-Dirlmeier, I.: Gürtelhaken, Gürtelbleche und Blechgürtel der Bronzezeit im
Mitteleuropa. PBF XII, Bans 2, 1975.
KINGERY-FRIERMAN 1974 Kingery, W. D. – Frierman, J.: The firing temperature of a Karanovo sherd and
inferences about South-East European chalcolithic refractory technology. Proc. Prehist. Soc. 40, 1974, 204-205.
K.-CSEH 1997 Kisné Cseh, J.: Bronzkori ékszerlelet Tatáról. KEMMK 5, 1997, 93-110.
KISS 1941 Kiss, L.: Urnasír Besenyődről. Dolgozatok 17, Szeged, 1941, 160-61.
KISS 1998-99 Kiss, V.: Neuere Funde zur der Mittelbronzezeitlichen Metallkunst in Transdanubien. Savaria 24/3, 1998-
99, 153-164.
KISS 2000 Kiss, V.: A mészbetétes kerámia kultúrája kapcsolatai a Kárpát-medence nyugati területeivel és a középeurópai
kultúrákkal a középső bronzkorban. KEMMK 7, 2000, 15-48.
KISS 2001 Kiss, V.: A mészbetétes kerámia kultúrája telepei és temetői a Közép- és Dél-Dunántúlon. PhD.
Értekezés, ELTE, Budapest, 2001.
KOCH 1985 Koch, S.: Magyarország ásványai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, 507-8.
KOLOCKO 1996 Kolocko, V.: Zur bronzezeitlichen Bewaffnung in der Ukraine. Eurasia Antiqua 1, 1995 (1996) 81-83.
KOÓS 1996 Koós, J.: Bronzefunde aus der mittelbronzezeitlichen Siedlung von Nagyrozvágy. In: (Hrg.: Kovács, T.):
Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85.
Geburtstag. 1996, 129-137.
KOÓS 2001 Koós, J.: Fernbeziehungen zur Zeit einer spätbronzezeitlichen gemeinschaft Nordostungarns. In: (Hrg.:
Kacsó, C.): Der Nordkarpatische Raum in der Bronzezeit. Symp. Baia Mare 7-10. Oktober 1998, Baia Mare 2001, 215-231.
KOPACZ 1976 Kopacz, J.: Wstepna charakterystyka technologiczno-typologiczno wczesnobrazowego przemyslu
krzemiennego z Iwanowic, woj. Krakow. ArchPolski XXI, 1, 1976, 85-107.
KOPACZ 2001 Kopacz, J.: Pozcatki epoki brazu w strefie karpackiej w swietle materialów kammienych. Krakow, 2001.
KOREK 1968 Korek, J.: Eine Siedlung der spätbadener Kultur in Salgótarján-Pécskő. AAH 20, 1968, 37-58.
KOREK 1963 Korek, J.: Közép-Kelet-Európa a rézkor végén. Doktori disszertáció, 1983.
KOREK 1984 Korek, J.: Ásatások Szigetcsép-Tangazdaság I. lelőhelyen. A későrézkori település leletei. CAH
1984, 5-29.
KOREK 1986 Korek J.: The grave of an Artisan in the Copper Age cemetery at Budakalász. In: Őskori kovabányászat
és kőeszköznyersanyag-azonosítás a Kárpát-medencében. Nemzetközi konferencia, Sümeg, 1986, Sümeg papers, (szerk.: T.
Biró K.), 317-323.
KOREK 1989 Korek, J.: Die Theiss-Kultur in der mittleren und Nördlichen Theissgegend. IPH III, 1989.
KÓS 1980 Kós, K.: Eszköz, munka, néphagyomány. Dolgozatok a munka néprajza köréből. Bukarest, 1980.
KOVÁCH 1898 Kovách, A.: Szelevény-Vadasi virágcserép. ArchÉrt 18, 1898, 137, 157.
KOVÁCS 1963 Kovács, T.: Jelentés Aba-Belsőbáránd Bolondváron végzett 1960. évi ásatásról. AR 2-3, 1963, 131.
KOVÁCS 1966
Kovács, T.: A halomsíros kultúra leletei az Észak-Alföldön. (Die Funde der Hügelgräberkultur
auf der ungarischen Tiefebene) ArchÉrt 93, 1966, 159-202.
KOVÁCS 1967 Kovács, T.: Ásatási jelentés. Mende-Leányvár. ArchÉrt 94, 1967, 219.
KOVÁCS 1968 Kovács, T.: A kötegyáni ékszerlelet. ArchÉrt 95, 1968, 206-210.
KOVÁCS 1969 Kovács, T.: A százhalombattai bronzkori telep. ArchÉrt 96, 1969, 161-169.
KOVÁCS 1973 Kovács, T.: Bronzkori urnatemető Törtelen. FA 25, 1974, 33-37.
KOVÁCS 1973a Kovács, T.: Representations of Weapons on Bronze Age Pottery. FA 29, 1973, 7-33.
KOVÁCS 1973b Kovács, T.: Korai markolatlapos bronz tőrök a Kárpát-medencében. ArchÉrt 100, 1973, 157-166.
KOVÁCS 1975 Kovács, T.: Tumulus culture cemeteries of Tiszafüred. RF II./17, 1975.
KOVÁCS 1975a Kovács, T.: Der Bronzefunde von Mende. FA 26, 1975, 19-43.
KOVÁCS 1975b Kovács T.: Tumulus Culture cemeteries of Tiszafüred. FégFüz II, No. 17, 1975.
KOVÁCS 1975c Kovács, T.: Historische und chronologische Fragen des Überganges von der Mittleren-zur Spätbronzezeit
in Ungarn (Tagung). AAH XXII, 1975, 297-319.
KOVÁCS 1976 Kovács, T.: Spätbronzezeitliche Goldfunde aus der Theissgegend. FA XXVII, 1976, 55-70.
KOVÁCS 1977 Kovács, T.: Funde der Metallkunst der Koszider-Periode aus Siedlungen und Gräbernfeldern. FA 28,
1977, 39-66.
KOVÁCS 1978 Kovács, T.: Középső bronzkori edénylelet Mogyoródról. ArchÉrt 105, 1978, 217-223.
KOVÁCS 1979 Kovács, T.: Középső bronzkori aranyleletek Északkelet-Magyarországról. FA 30, 1979, 55-77.
196

KOVÁCS 1982
Kovács, T.: Befestigungsanlagen um die mitte des 2. Jahrtausends v.u.Z. in Mittelungarn. In:
(ed.: Chropovsky, B. – Herrmann, J.): Beiträge zum bronzezeitlichen Burgenbau in Mitteleuropa. Berlin-Nitra, 1982, 279-
291.
KOVÁCS 1982a Kovács, T.: A mezőkomáromi és tiszafüredi nyéltaréjos bronzcsákányok. Die Nackenkamaxte
von Mezőkomárom und Tiszafüred. CAG 1982, 31-46.
KOVÁCS 1984
Kovács, T.: Die Vatya-Kultur. Die Koszider-Metallkunst und einige kulturelle und
kronologische Fragen der Koszider-Periode. In: Kulturen der Frühbronzezeit des Karpatenbeckens und Nordbalkans.
Beograd, 1984, 217-233, 377-388.
KOVÁCS 1984a Kovács, T.: Neuere bronzezeitliche Gürtelblech und Gürtelhaken Funde aus Ungarn. CAH
1984, 41-52.
KOVÁCS 1986
Kovács, T.: Jungbronzezeitliche Gußformen und Gießereien in Ungarn. Veröffentlichungen de
Museums für Ur- und Frühgeschichte. (Hrg.: Gramsch B., Back D-W. R.), Internat. Symp. Potsdam 25 bis 29 April 1983,
Siedlung, Wirtshaft und Gesellschaft während der jüngeren Bronze- und Halstattzeit in Mitteleuropa. 20/1986, 189-196.
KOVÁCS 1986a Kovács, T.: Ein Beitrag zur Untersuchung der bronzezeitlichen Verbindungen zwischen
südtransdanubien und der unteren Donaugegend. FA 37, 1986, 99-115.
KOVÁCS 1988
Kovács, T.: Die Bronzezeitliche Siedlung von Süttő – Eine Kurze Übersicht. SlA XXXVI/1,
1988, 119-132.
KOVÁCS 1988a Kovács, T.: A face pot with dagger representation from Tószeg. FA 39, 1988, 81-92.
KOVÁCS 1988b Kovács, T: Review of the Bronze Age Settlement Research during the past one and a half
Centuries in Hungary. In: Bronze Age Settlements of the Great Hungarian Plain I. IPH 1, 1988, 17-25.
KOVÁCS 1988c Kovács, T.: Die Topographische und Chronologische Stelle der Szeremle-Kultur in der
Bronzezeit des südlichen Karpatenbeckens. In: (Hrsg.: Tasic, N. – Petrovic, J.): Gomolava. Chronologie und Stratigraphie der
Vorgeschichtlichen und Antiken Kulturen der Donauniederung und Südosteuropas. Internationales Symposium, Ruma 1986,
Novi Sad 1988, 155-167.
KOVÁCS 1989
Kovács, T.: Adatok az Ipoly-Zagyva vidék középső bronkorához. (Beiträge zur mittleren
Bronzezeit der Eipel-Zagyva gegend) ArchÉrt 114, 1989, 3-21.
KOVÁCS 1989a Kovács, T.: Die verbliebenem Funde des bronzezeitliche Gräberfeldes von Dunakeszi im
Ungarischen Nationalmuseum. CAH 1989, 45-72.
KOVÁCS 1990
Kovács, T.: Ein bronzezeitliche Rarität: Askos mit menschlichen Gesicht von Tiszafüred und
seine südöstlichen Beziehungen. FA XLI, 1990, 9-23.
KOVÁCS 1991 Kovács, T.: Der bronzezeitliche Goldarmbrand von Dunavecse. FA 42, 1991, 7-25.
KOVÁCS 1992 Kovács, T.: Zur Entstehungs Fragen des Schwerttyps von Hajdúsámson-Apa. Balcanica 23,
1992, 329-340.
KOVÁCS 1994 Kovács, T.: Újabb adatok a mészbetétes kerámia kultúrája fémművességéhez. VMMK 19-20,
1994, 119-132.
KOVÁCS 1994a Kovács, T.: Goldene und Bronzene Lockenringfunde aus Szelevény. In: A kőkortól a
középkorig. Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára, Szerk.: Lőrinczy, G., Szeged, 1994, 181-191.
KOVÁCS 1995
Kovács, T.: Bronzművesek, harcosok, kincsleletek. In: (szerk. Maráz B.): A bronzkor kincsei
Magyarországon. Kiállítási katalógus, Pécs, 1995, 37-43.
KOVÁCS 1996
Kovács, T.: Halberds in Hungary and adjacent territories. In: (Hrg.: Kovács, T.): Studien zur
Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85. Geburtstag.
1996, 89-102.
KOVÁCS 1996a Kovács, T.: Anknüpfungspunkte in der bronzezeitlichen Metallkunst zwischen den südlichen
und nördlichen Regionen des Karpatenbeckens. In: The Yugoslav Danube Basin and the neighbouring regions in the 2 nd
Millennium B.C. (ed.: Tasič, N.) Belgrade-Vrsac, 1996, 115-125.
KOVÁCS 1998
Kovács, T.: Siedlung in der Tiefebene. Das Problem der bronzezeitlichen Nutzung der
Überschwemmungsgebiete an der Theiss. In: (Hrg.: Hänsel, B.) Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europas. Man and
Environment in Bronze Age Europe. Oetker/Voges Verlag, Kiel, 1998, 481-492.
KOVÁCS 1998-99 Kovács, T.: A Bronze and an Iron Age Hoard from Kiskőszeg (Battina, Yugoslavia). Savaria 24/3, 1998-
99, 23-31.
KOVÁCS 1999
Kovács, T.: Zwei Vollgriffschwerter von Hajdúsámson-Apa aus dem Donau-Theiss-
Zwischenstromgebiet. FA XLIII, 1999, 51-66.
KOVÁCS 1999-2000 Kovács, T.: Neue Angaben und beobachtungen zur unteranchung der Gesellschaftsstruktur der
Hügelgräberkultur im Karpatenbecken. AAH 51, 1999-2000, 97-110.
KOVÁCS 2000
Kovács, T.: Bronzkori ékszerek, fegyverek, aranykincsek. In: A Magyar Nemzeti Múzeum
aranykincsei. Kiállítás a MNM 2000. V. 18 – VII. 16., Kiállításkatalógus, MNM-ELTE RI, Budapest, 2000, 37-50.
KOVÁCS 2002
Kovács, T. (főszerk.): A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője. Kelet és
Nyugat határán. A magyar föld népeinek története Kr. e. 400.000 – Kr. u. 804. Helikon Kiadó, 2002.
KOVÁCS 2003
Kovács, T.: Bronzezeitliche Gräber mit eigentartigem Formen-und Motivschatz aus dem oberen
Theissgebiet. In: (Hrsg.: Jerem, E. – Raczky, P.): Morgenrot der Kulturen. Frühe Etappen der Menschheitsgeschichte in
Mittel- und Südosteuropa. Festschrift für N. Kalicz zum 75. Geburtstag. Archaeolingua, 2003, 525.
KÖNINGER 1996 Köninger, J.: Gemusterte Tonobjekte aus der Ufersiedlung Bodman-“Schachen I.” – Zur Verbreitung und
Chronologie der sog. “Ogetti enigmatici”. In: (Hrg.: Kovács, T.): Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den
benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85. Geburtstag. 1996, 429-469.
KŐSZEGI 1957 Kőszegi, F.: Keleti típusú bronzkori balták. FA 9, 1957, 47-62.
KŐSZEGI 1964 Kőszegi, F.: A halomsíros kultúra néhány magyarországi leletéről. ArchÉrt 91, 1964, 3-16.
KŐSZEGI 1969 Kőszegi, F.: A későbronzkor és a koravaskor lakói. Budapest 7, 11. Szám, 1969. 36-38.
197

KŐSZEGI 1981
Kőszegi, F.: Bronze Age Hoard from Budaörs (Pest county). In: Die Frühbronzezeit in
Karpatenbecken und den Nachbargebieten. Intern. Symposium 1977, Budapest, 1981, 85-87.
KŐSZEGI 1984
Kőszegi, F.: Mittelbronzezeitliche Grabfunde aus Budapest X Bezirk, Jászberényi Strasse. CAH
1984, 31-40.
KŐSZEGI 1988
Kőszegi, F.: A település története a honfoglalásig. In: (Szerk.: Joó, E. – Tóth, G.): Tétény-
Promontor. Budapest XII. kerületének története. Budapest, 1988, 33-62.
KŐVÁRI 1986 Kővári, K.: A versegi bronzkori temető. Kiállításvezető, Aszód, 1986.
KŐVÁRI 2003 Kővári, K.: Galgahévíz-Szentandráspart. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003,
138-139.
KRAUSE 1998
Krause, R.: Zur Entwicklung der frühbronzezeitlichen Metallurgie nördlich der Alpen. In:
(Hrg.: Hänsel, B.) Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europas. Man and Environment in Bronze Age Europe.
Oetker/Voges Verlag, Kiel, 1998, 163-192.
KRAUSE-PERNICKA 1998 Krause, R. – Pernicka, E.: Frühbronzezeitliche Kupfersorten im Alpen-Vorland und
ihr Archäologischer kontext. In: Mordant et al. 1998, Tome 1, 191-202.
KRAUSE-PERNICKA 1998a Krause, R. – Pernicka, E.: The function of ingot torques and their relation with Early
Bronze Age copper trade. In: Mordant et al. 1998, Tome 2, 219-226.
KRAYBILL 1977 Kraybill, N.: Preagricultural tools for the preparation of foods in the Old World. In: (ed.: Reed,
C. A.): Origins and agriculture. The Hagua: Mouton, 1977, 485-521.
KRETZOI-VÉRTES 1965 Kretzoi, M. – Vértes, L.: Upper Biharian (Intermindel) pebble-industry occupation site in
Western Hungary. Current Anthropology 6, 1965, 74-88.
KRISTIANSEN 2000
Kristiansen, K.: The emergence of European Communities: household, settlement and
territory in Later Prehistory (2300-300 BC). In: SAX Annual Report 1, 2000, 7-13.
KRUK-MILISAUSASKAS 1991 Kruk, J. – Milisauskas, S.: Utilization of cattle for traction during the later Neolithic
in Southeastern Poland. Antiquity 65, 1991, 562-566.
KUBINYI 1861
Kubinyi, F.: Magyarországon talált kő- és bronzkori régiségek. A gombai Várhegy és az ott
felfedezett régiségek. ArchKözl 2, 1861, 79-113.
KUBINYI 1861a Kubinyi, F.: Szentendre-Dunapart. In: Magyarországban talált kő- és bronzkori régiségek.
ArchKözl 2, 1861, 91, T. VIII/34.
KULCSÁR 1995 Kulcsár, G.: Kakucs-Balla-domb. A Vatya-kultúra réteges települése. Szakdolgozat, ELTE
BTK Régészeti Intézet, Budapest, 1995.
KULCSÁR 1997 Kulcsár, G.: Előzetes jelentés Kakucs-Balladomb középső bronzkori tell-településének
leletmentő ásatásáról 1992-1993. Adatok Dél-Pest megye bronzkori településtörténetéhez. In: Kutatások Pest megyében.
Tudományos konferencia I. Szentendre, 1997, 343-353.
KULCSÁR 2002 Kulcsár, G.: A Kárpát-medence kora bronzkori problémái a Makó-Kosihy-Čaka és a
Somogyvár-Vinkovci kultúrák időszakában. I-II. kötet, Budapest, ELTE Ph-D. disszertáció, 2002.
KULCSÁR-V.SZABÓ 1997 Kulcsár, G. – V. Szabó, G.: Kronológia. In: Látták Trója kapuit. Bronzkori leletek a Közép-
Tiszavidékről. Gyulai katalógusok 3, 1997, 153-155.
KUNA 1981
Kuna, M.: Zur Neolitischen und Äneolitischen Kupferverarbeitung im Gebiet Jugoslawiens.
Godišnjak Knjiga XIX, 1981, 13-104.
KUNIHOLM 1999 Kuniholm, P. I. et al.: Anatolian tree rings and the absolute chronology of the eastern
Mediterranean. Nature 381, 27. 06. 1999, 780.
KURUCZ 2001 Kurucz, K.: Őskori leletek Szabolcs község határából. JAMÉ XLIII, 2001, 63-73.
KUTZIÁN 1945 Kutzián, I.: A pesterzsébeti urnatemető. BudRég 14, 1945, 501-523.
KUTZIÁN 1948 Kutzián, I.: Őskori leletek a Gellérthegyről. AntHung II, 1948, 11-13.
KUTZIÁN 1963 Kutzián, I.: The Copper Age Cemetery of Tiszapolgár-Basatanya. AH 42, 1963.
KUZSINSZKY 1920 Kuzsinszky, B.: A Balaton archaeologiája. Budapest, 1920.
KVAMME 1999 Kvamme, K. L.: Recent directions and developments in Geographical Information Systems.
Journal of Archaeological Research, Vol. 7, No. 2, 1999, 153-201.
LAPLACE 1964 Laplace, G.: Essai de Typologie systematique. Ferrara, 1964.
LE BEL AGE DU BRONZE EN HONGRIE 1994 Le bel age du Bronze en Hongrie. Bóna, I. – Raczky, P. (eds.):
Katalog, 1994, Budapest-Mont Beauvrey.
LE ROUX 1975
Le Roux, Ch.-T.: Il y a plusieurs millénaires… Fabrication et commerce des haches en pierre
polie. L’Archeologie, dossier no. 11, 41-55, 1975.
LECH 1981
Lech, J.: Flint mining among the early farming communities of Central Europe. PrzegladArch
28, 1981, 5-57.
LECH-LECH 1995 Lech, H. and J.: Wierzbica Zele. In: ArchPolona 33, 1995, 465-480.
LEHOCZKY 1893 Lehoczky, T.: Bereg megyei leletek. ArchÉrt 13, 1893, 260-262.
LEHOCZKY 1898 Lehoczky, T.: Őskori őrlőkövek. ArchÉrt 18, 1898, 89-90.
LEITNER 2000
Leitner, W.: Ötzi – The Man in the Ice. In: Gods and Heroes of Bronze Age Europe. The roots
of Odysseus. 2000, 24-26.
LELLEY 1980 Lelley, J.: Ember és kenyere. Gondolat Zsebkönyvek, 1980.
LENNEIS et al. 1995 Lenneis, E. – Neugebauer-Maresch, C. – Ruttkay, E.: Jungsteinzeit im osten Österreichs.
Wissenschaftliche Schriftenreihe Niederösterreich, 1995.
LICHARDUS 1966 Lichardus, J.: Kamenné nástroje na Slovenska a ich hlavné typy. AR 12, 1966, 842-859.
LIPPERT 1980
Lippert, A.: Frühe Zeugnisse von Kupfermetallurgia im Raum Mühlbach am Hochkönig-
Bischofshofen. In: Günther et al. 1980, 27-41.
198

LIVERSAGE-NORTHOVER 1998 Liversage, D. – Northover, J. P.: Prehistoric trade monopolies and bronze supply in
Northern Europe. In: Mordant et al. 1998, Tome 1, 137-152.
LOCZKA 1885
Loczka, J.: Ásványelemzési Közlemények. Értekezések a Természettudományok köréből,
XV/1, 1885.
LOCZKA 1888
Loczka, J.: Hazai bronzkori tárgyak vegyelemzése. Matematikai Természettudományi Értesítő
1888/9, VII, 275-291.
LOCZKA 1907 Loczka, J.: A féregyházi aranylelet vizsgálata. ArchÉrt 1907, 68.
LOZE 1988
Loze, I.: Stone Age wooden tools and devices from the multilayer habitation site of Zvidze
(Latvia). ArchRozh XL, 1988/4, 361-377.
LŐRINCZY-TROGMAYER 1995 Lőrinczy, G. – Trogmayer, O.: Birituális temető Csanytelek-Palén. MFMÉ-StudArch
1, 1995, 49-91.
LUGOSI 1967 Lugosi, A.: Faforgácsolás. Műszaki Kiadó, Budapest, 1967.
MAC GREGOR 1985 MacGregor, A.: Bone, antler, ivory and horn. The Technology of Skeletal Materials since the
Roman Period. Croom Helm, London and Sydney, 1985.
MACHT, HERRSCHAFT UND GOLD 1988 Macht, Herrschaft und Gold. Das Gräberfeld von Varna (Bulgarien) und die
Anfänge einer neuen europäischen Zivilisation. Hrg.: Lichardus, J. – Fol, A., Saarbrücken, 1988.
MAJNARIC-PANDZIC 1974 Majnarič-Pandžić, N.: Der Goldfund aus Orolik bei Vinkovci. ArchIug 15, 1974, 21-
26.
MAKKYA 1966 Makkay, J.: Dunaújváros. RégFüz 19, 1966.
MAKKAY 1967-68 Makkay, J.: Dunaújváros. AR 8-9, 1967-1968, 179.
MAKKAY 1971
Makkay, J.: A dagger of mycenean type represented on a Bronze Age urn from Dunaújváros.
AAH 23, 1971, 19-28.
MAKKAY 1976
Makkay, J.: Problems concerning Copper Age chronology in the Carpathian Basin. Copper Age
gold pendants and gold discs in Central and South-East Europa. AAH XXVIII, 1976, 251-300.
MAKKAY 1978
Makkay, J.: Mahlstein und das Rituale Mahlen in den Prähistorischen Opferzeremonien. AAH
30, 13-36, 1978.
MAKKAY 1978a Makkay, J.: A szegvár-tűzkövesi újkőkori férfiszobor és a “föld és ég elválasztásának” mítosza.
ArchÉrt 105, 1978, 164-184.
MAKKAY 1982 Makkay, J.: The earliest use of helmets in South-East Europe. AAH 34, 1982, 3-23.
MAKKAY 1983
Makkay, J.: Foundation sacrificies in neolithic houses of the Carpathian Basin. In: Valcamonica
symposium III – 1979: Proceedings the Intellectual Expressions of Prehistoric Man: Art and Religion. Ed.: Anati, E., 1983,
157-167.
MAKKAY 1986
Makkay, J.: Bauopfer in der Lengyel-Kultur – seine Beziehungen zu den Bauopfernformen der
Körös-Kultur und der Linienbandkeramik. Nitra-Wien, 1986, 204-206.
MAKKAY 1987 Makkay, J.: Archaeological Examples of Gold-Masked Statue and Mace. Orientalia 56, 1987,
69-73.
MAKKAY 1991 Makkay, J.: Az indoeurópai népek őstörténete. Gondolat, Budapest, 1991.
MAKKAY 1996
Makkay, J.: Copper and gold in the Copper Age of the Carpathian Basin. In: Studien zur
Metallindustrie im Karpatenbecken und den Benachbarten Regionen. Festschrift für A. Mozsolics zum 85. Geburtstag. (Hrg.:
Kovács, T.), 1996, 33-55.
MAKKAY 2001
Makkay, J.: Néhány régészeti kapcsolat a mükénéi világ és a Kárpát-medence között. JAMÉ
XLIII, 2001, 75-94.
MAKKAY et al. 1996 Makkay, J. – Starnini, E. – Tulok, M.: Excavations at Bicske-Galagonyás (part III). The
Notenkopf and Sopot-Bicske cultural phases. Societa per la Preistoria e Protostoria della Regione Friuli-Venezia Giulia,
Quaderno 6, Trieste, 1996.
MALINOWSKY 1934 Malinowsky, B.: Stone implements in eastern New Guinea. Essays presented to G. B. Seligman,
London, 1934, 189-196.
MARANGOU 1996 Marangou, C.: Assembling, displaying, and dissembling neolithic and eneolithic figurines and
models. Journal of European Archaeology, vol. 4, 1996, 177-203.
MARKOVA 1994 Markova, K.: Amber in Slovakia in the Bronze Age. In: Bronze Age in Slovakia. Pamiatky
Múzeá. Historical Monuments and Museums. The Cultural Heritage Review. 1994, 13-15.
MARKOVÁ 1999 Marková, K.: Zu den Bernsteinfunden aus Nitriansky Hradok. In: (Hrsg.: Bátora, J. und Peška,
J.): Aktuelle Probleme der Erforschung der Frühbronzezeit in Böhmen und Mähren und in der Slowakei. Nitra, 1999, 211-
230.
MARKOVÁ 2000 Marková, K.: Steinerne Gussform aus Santovka-Mad’arovce. In: (ed.: Kadrow, S.): A turning of
Ages – Im Wandel der Zeiten. Jubilee Book Dedicated to prof. Jan Machnik on his 70th Anniversary, Krakow, 2000, 393-
403.
MAROSI 1930 Marosi, A.: A pákozdvári őstelep. ArchÉrt 44, 1930, 59-73.
MAROSI-SOÓS 1991 Marosi-Soós, Á.: Korabronzkori leletek a Budai várhegyről. BudRég 1991, 28, 83-91.
MÁRTON 1910 Márton, L.: A vármegye őskora. Budapest, 1910, 169-180.
MÁRTON 1930 Márton, L.: Bronzkardjaink markolatának és hüvelyének csontdíszítményei. ArchÉrt 44, 1930,
14-28.
MÁRTON 1931 Márton, L.: Dolchstabe aus Ungarn. PZ 12, 1931, 14-40.
MARTON 2002
Marton, T.: Preliminary report on the stone tools recovered from the Early Copper Age site of
Szombathely-Metro shopping centre. Antheus 25, 2002, 325-337.
199

MEGELŐZŐ RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK AZ M7-M70 AUTÓPÁLYA TERVEZETT NYOMVONALÁN
2003Összefoglaló jelentés az 1999-2002-ben végzett feltárásokról. (Szerk.: Horváth, L. – Frankovics, T.), M7-M70 Ásatási
központ, Becsehely, 2003.
MELLAART 1966 Mellaart, J.: The Chalcolithic and Early Bronze Age in the Near East and Anatolia. Khayats,
Beirut, 1966.
MÉSZÁROS 1958 Mészáros, Gy.: Sióagárd. Ásatási jelentés. RégFüz 10, 1958, 7.
MICHNIAK-BUDZISZEWSKI 1986 Michniak, – Budziszewski, J.: The utilization of the zonal internal structure of
Jurassic tools. In (ed.: T. Biró, K.): Papers for the 1 st Intern. Conference on Prehistoric flint mining and lithic raw material
identification in the Carpathian Basin. vol. 1: 211-221, Budapest-Sümeg.
MIGAL 1991
Migal, W.: 7/610 tip. Kto grzebal w smietniskach krzemionskowskich State Arch. Museum,
Warsaw, 1991.
MIHÁLY 1975 Mihály, P.: A Pest megyei kaptárkövek topográfiája. StCom 3, 1975.
MIKLÓS 1982 Miklós, Zs.: A Gödöllői dombvidék várai. Múzeumi füzetek 21, Aszód, 1982.
MIKLÓS 2002 Miklós, Zs.: Kajdacs-Sánc. In: Régészeti kutatások Magyarországon 1999. 2002, 204.
MIKLÓS 2003 Miklós, Zs.: Kajdacs-Sánc. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003, 155.
MIKLUHO-MAKLÁJ 1962 Mikluho-Makláj, N. N.: Pápuák között. Gondolat, Budapest, 1962.
MILLS-WHITE 1977 Mills, J. S. – White, R.: Natural resins of art and archaeology, their sources, chemistry and
identification. Stud. in Conserv. 22, 1977, 12-31.
MINZONI-DÉROCHE 1985 Minzoni-Déroche, A.: Lithic artefacts interpretation: an emporial approach. WorldArch 17,
1985, 20-31.
MISKE 1898 Miske, K.: Újabb leletek Lovasberényben. ArchÉrt 18, 1898, 317-333.
MISKE 1907 Miske, K.: Velem Sz. vidi őstelep. Wien, 1907.
MISKE 1908 Miske, K.: Die Prähistorische Ansiedlung Velem Szt. Vid. Wien, 1908.
MISKIEWICZ 1978 Miskiewicz, J.: Kultúra trzciniecka. Praehistoria III, 1978, 173-196.
MOOSLEITNER 1991 Moosleitner, F.: Bronzezeit im Saalfeldener Becken. Archaeologie in Salzburg, Band 1, 1991.
MORDANT et al. 1998 Mordant, C. – Pernot, M. – Rychner, V. (ed.): L’Atelier du bronzeir en Europe XX e au VIII e
siécle avant nostre ére. Les Analyses de composition du métal: leur apport á l’archéologie de l’Age du Bronze. Actes du
colloque international „Bronze’96” Neuchatel et Dijon 1996, Paris, 1998, Tome 1-3.
MOSELEY 1879 Moseley, H. N.: Notes by a Naturalist on the „Challanger”. London, 1879.
MOSS 1983
Moss, E. H.: Some Comments on Edge Damage as a Factor in Functional Analysis of Stone
Artifacts. Journal of ArchSciences 10, 1983, 231-242.
MOUCHA 1999
Moucha, V.: Der Aunjetitzer Horfund von “Kozí Hřbety bei Horomĕřice. (Röntgenographische
und radiographische Untersuchung). In: (Hrsg.: Bátora, J. – Peška, J.): Aktuelle Probleme der Erforschung der
Frühbronzezeit in Böhmen und Mähren und in der Slowakei. Nitra, 1999, 137-149.
MOZSOLICS 1937 Mozsolics, A.: A Dunántúli bronzkor kialakulása. Vasi Szemle 4, 1937, 234-241.
MOZSOLICS 1942 Mozsolics, A.: A kisapostagi korabronzkori urnatemető. AH 26, 1942.
MOZSOLICS 1949 Mozsolics, A.: A cófalvi aranylelet. AntHung 3, 1949, 14-27.
MOZSOLICS 1951 Mozsolics, A.: Ásatási jelentés Dunaújváros-Kosziderpadlásról. MNM 17.D.I. 1951.
MOZSOLICS 1952 Mozsolics, A.: Die Ausgrabungen in Tószeg im Jahre 1948. AAH 2, 1952, 35-68.
MOZSOLICS 1957 Mozsolics, A.: Archäologie Beiträge zur Geschichte der Grossen Wanderung. AAH 8, 1957,
119-156.
MOZSOLICS 1964 Mozsolics, A.: Der Steinaxt von Dad. AAH 16, 1964, 217-225.
MOZSOLICS 1965-66 Mozsolics, A.: Goldfunde des Depotfundhorizontes von Hajdúsámson. BRGK 46-47, 1965-66,
1-76.
MOZSOLICS 1967 Mozsolics, A.: Bronzefunde des Karpatenbeckens. Depotfundhorizonte von Hajdúsámson und
Kosziderpadlás. Budapest, 1967.
MOZSOLICS 1968 Mozsolics, A.: Goldfunde des Depotfundhorizontes von Hajdúsámson. BRGK 46-47, 1965-
1966, 1968, 2-76.
MOZSOLICS 1973 Mozsolics, A.: Bronze- und Goldfunde des Karpatenbeckens. Depotfundhorizonte von Forró
und Ópályi. 1973.
MOZSOLICS 1984 Mozsolics, A.: Ein Beitrag zum Metallhandwerk der ungarischen Bronzezeit. BRGK 65, 1984,
19-73.
MOZSOLICS 1985 Mozsolics, A.: Bronzefunde aus Ungarn. Depotfundhorizonte von Aranyos, Kurd und
Gyermely. 1985.
MOZSOLICS 1988 Mozsolics, A.: Der Bronzefunde aus der oberen Remete-Höhle. AAH 40, 1988, 27-65.
MOZSOLICS-HEGEDŰS 1963 Mozsolics, A. – Hegedűs, Z.: Két nagykállói depotlelet és a telekoldali bronzlelet
vizsgálata. ArchÉrt 90, 1964, 252-262.
MRE 2003 Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerk.: Visy, Zs. Budapest, 2003.
MRT 1 1966
Bakay, K. – Kalicz, N. – Sági, K.: Veszprém megye régészeti topográfiája. A keszthelyi és
tapolcai járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 1, 1966.
MRT 7 1986
Dinnyés, I. – Kővári, K. – Lovag, Zs. – Tettamanti, S. – Torma, I.: Pest megye régészeti
topográfiája. A budai és a szentendrei járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 7, 1986.
MRT 8 1989
Jankovich-B., D. – Makkay, J. – Szőke, B. M.: Békés megye régészeti topográfiája. A
szarvasi járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 8, 1989.
MUHLY 1973
Muhly, J. D.: Copper and Tin. The distribution of Mineral Resources and the nature of the
200

metals trade in the Bronze Age. 1973.
MURRAY 1970
Murray, J.: The First European Agriculture, a study of the Osteological and Botanical Evidence
until 2000 B.C. Edinburgh, 1970.
MÜLLER 1982
Müller, R.: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a
törökkor végéig I-II. Zalai Gyűjtemény 19, 1982.
NAGY 1904 Nagy, G.: Budapest és vidéke az őskorban. BudRég VIII, 1904, 87-157.
NAGY 1913 Nagy, G.: Skytha leletek. ArchÉrt 33, 1913, 295-318.
NAGY 1973
Nagy, T.: Budapest története az őskortól a honfoglalásig. In: (szerk.: Gerevich, L.): Budapest
története. I. Budapest, 1973.
NANDRIS 1975
Nandris, J.: A re-consideration of the South-East European sources of archaeological obsidian.
Bull. of the London Univ. Inst. of Arch. 12, 1975, 71- 94.
NÉMETH 1966 Németh, P.: Az 1965-66. évek fontosabb régészeti adatai. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1966/2,
88.
NEPPER 1991 Nepper, I.: Sárrétudvari és környéke a XIII. századig. Bihari Múz. Évkönyve 6-7, 1991, 13-61.
NEUGEBAUER 1975 Neugebauer, J-W.: Bronzezeitliche Ansiedlungen in Grossweikersdorf, p. B. Tulln, NÖ. AAU
58, 1975, 5-74.
NEUGEBAUER 1994 Neugebauer, J-W.: Bronzezeit in Ostösterreich. Wissenschaftliche Schriftenreihe
Niederösterreich. St. Pölten-Wien, 1994.
NEUGEBAUER-NEUGEBAUER 1988-89
Neugebauer-Maresch, C. - Neugebauer, J. W.: Goldobjecte aus
den Frühbronzezeitnekropolen Franzhausen I und II und Gemeinlebarn F. Mitteilungen der Anthropologischen Gesselschaft
in Wien (MAGW), 118/119, 1988-1989, 101-134.
NEUHAUSS 1911 Neuhauss, R.: Deutsch Neu-Guinea. Vol. 3., Berlin, 1911.
NEWCOMER et al. 1986
Newcomer, M. – Grace, R. – Unger-Hamilton, R.: Investigating Microwear Polishes
with Blind Tests. Journal of ArchSciences 13, 1986, 203-217.
NIKL 1998 Nikl, A.: Tolna megyei csiszolt kőeszközök archaeometriai vizsgálata. Szakdolgozat, 1998,
ELTE.
NIKL et al. 1998 Nikl, A. – Szakmány, Gy. – T. Biró, K.: Archaeometrical studies of Neolithic stone tools from
Tolna country, Hungary. 31 st Archaeom. Symp. 1998, Abstract book, 104.
NIKL et al. 2002 Nikl, A. – Szakmány, Gy. – T. Biró, K.: Petrological-geochemical studies of Neolithic stone
tools from Tolna county, Hungary. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043, 2002, Vol. II, 777-783.
NORTHOVER-RYCHNER 1998 Northover, J. P. – Rychner, V.: Bronze analysis: Experience of a comparative
programme. In: Mordant et al. 1998, Tome 1, 19-41.
NOVÁKI 1952 Nováki, Gy.: Fejér megye őskori földvárai. ArchÉrt 79, 1952, 3-19.
NOVÁKI 1967, 1968 Nováki, Gy.: Bölcske-Vörösgyír. ArchÉrt 94, 1967, 217, 95, 1968, 126.
NOVÁKI 1979
Nováki, Gy.: Őskori és középkori várak a bakonyi Kesellő- és Zöröghegyen. VMMK XIV,
1979, 75-123.
NOVÁKI 1983
Nováki, Gy.: Régészeti és paleoethnobotanikai adatok a “gabonásvermek” kérdéséhez. MMMK
1983, 57-94.
NOVÁKI-REGIUS 1968 Nováki, Gy. – Regius, J.: Methodischer Versuch der Schichtenerschliesung auf der
bronzezeitlichen Siedlung in Bölcske. MFMÉ 1966-67, 1968, 85-90.
NOVÁKI-TEREI 2003 Nováki, Gy. – Terei, Gy.: Aba, Belsőbáránd-Bolondvár felmérése. Régészeti kutatások
Magyarországon 2001 / Archaeological Investigations in Hungary 2001, 2003, 111-117.
NOVOTNA 1966 Novotna, M.: Hortfunde vom sog. Koszidertyp aus dem Gebiet der Slowakei. Musaica 6, 1966,
9-26.
NOVOTNA 1980 Novotna, M.: Die Nadeln in der Slowakei. PBF XIII, 6, 1980.
NOVOTNA 1984 Novotna, M.: Die Halsringe und Diademe in der Slowakei. PBF XI, 4, 1984.
NOVOTNA 1996 Novotna, M.: Der Chronologie der Bronzehortfunde im Karpetenbecken. In: (Hrg.: Kovács, T.):
Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85.
Geburtstag. 1996, 349-371.
NOVOTNA 1998 Novotna, M.: Zur Chronologie der Bronzehortfunde im Karpetenbecken. In: (Hrsg. Dobiat, C. –
Leidorf, K.) Festschrift für C. Strahm. StHonoraria, Band 3, 1998.
NOVOTNY 1958 Novotny, B.: Slovensko v mladsej dobe kamennej. Bratislava, 1958.
NYÁRY 1881 Nyáry, J.: Az aggteleki barlang mint őskori temető. MTA kiadványa, Budapest, 1881.
O’SHEA 1996
O’Shea, J. M.: Villagers of the Maros. A Portrait of an Early Bronze Age Society.
Interdisciplinary Contribution to Arhaeology. Plenium Press, New-York-London, 1996.
OBERFANK-RÉKAI 1993 Oberfrank, F. – Rékai, J.: Drágakövek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1993.
OLEXA 1987 Olexa, L.: Graber von Metallgiesseren in Nizna Mysla. ArchRozhl 39, 1987, 255-275.
OLEXA 2003
Olexa, L.: Nizná Mysl’a. Osada a pohrebisko z doby bronzovej. Monumenta Archaeologica
Slovaciae 7, 2003, Kosice.
OLEXA-GASAJ 1994 Olexa, L. – Gašaj, D.: Nižná Myšl’a. An important Site of the Otomani-Füzesabony Culture. In:
Bronze Age in Slovakia. Pamiatky múzeá 1994, 15-17.
OPPEL 1931
Oppel, J.: Cegléd története. In: (szerk.: Kolofont, J.): Magyar Városok Monográfiája Budapest,
1931, 9-99.
ORDENTLICH 1972 Ordentlich, I.: Studii şi Communicari. Satu Mare 1972, 65.
OTTOMÁNYI 2002 Ottományi, K.: Páty-Malomdűlő. In: Régészeti kutatások Magyarországon 1999. 2002, 234-
236.
201

OTTO-WITTER 1952 Otto, H. – Witter, W.: Handbuch der ältesten vorgesichtlichen Metallurgie in
Mitteleuropa. Leipzig, J. A. Barth, 1952.
OZSVÁTH 2003 Ozsváth, G. D.: Kézimalomkövek az M5 autópálya nyomvonalán (Kiskundorozsma-Nagyszék.
In: (szerk.: Szalontai, Cs.) Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. On the Road. Museum research
along the intended route of the M5 motorway. 2003, 133-138.
P. FISCHL 1997 P. Fischl, K.: Középső bronzkori leletek Szelevényről. Adatok a Tiszazug középső
bronzkorának kronológiai és terminológiai kérdéseihez. StudArch III, 1997, 7-23.
P. FISCHL 1998 P. Fischl, K.: Klárafalva-Hajdova bronzkori tell-települése II. StudArch IV, 1998, 81-113.
P. FISCHL 1999 P. Fischl, K.: Mártély-Szegfű. A perjámos kultúra szerepe a Dél-Alföld vegyes rítusú
temetőiben. Savaria 24/3, 1998-99, 1999, 215-239.
P. FISCHL 2000 P. Fischl, K.: Szőreg-C (Szőreg-Szív utca) bronzkori temetője I. StudArch VI, 2000, 77-138.
P. FISCHL 2000a P. Fischl, K.: A Gerjen-csoport kritikai vizsgálata. Die kritische Untersuchung der Gerjen-
Gruppe. KEMMK 7, 2000, 135-147.
P. FISCHL 2001 P. Fischl, K.: Szőreg-C (Szőreg-Szív utca) bronzkori temetője II. StudArch VII, 2001, 193-209.
P. FISCHL 2003 P. Fischl, K.: A Perjámos kultúra települései. StudArch IX, 2003, 111-118.
P. FISCHL et al. 1999 P. Fischl, K. – Kiss, V. – Kulcsár, G.: Kora és középső bronzkori település Baks-Homokbánya
(Csongrád megye) lelőhelyen. StudArch 5, 1999, 77-124.
P. FISCHL-KISS 2002 P. Fischl. K. – Kiss V.: A Vattina-kultúra kutatása és északi kapcsolatainak kérdése. Die
Forschung der Vattina-Kultur und die Frage ihrer Nördlichen Verbindungen. StudArch VIII, 2002, 125-145.
P. HARTÁNYI 1982 P. Hartyányi, B.: A Tiszaalpár-Várdomb bronzkori lakótelepről származó mag- és
termésleletek. Cumania VII, 1982, 133-286.
P. HARTÁNYI et al. 1967-68 P. Hartyányi, B. – Nováki, Gy. – Patay, Á.: Növényi mag- és termésleletek
Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig. MMMK 1967-68, 5-82.
P. HARTÁNYI-NOVÁKI 1973-74 P. Hartyányi, B. – Nováki, Gy.: Növényi mag- és termésleletek
Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig II. MMMK 1973-74, 23-73.
P. HARTÁNYI-NOVÁKI 1975 P. Hartyányi, B. – Nováki, Gy.: Samen- und Fruchtfunde in Ungarn von der
Neusteinzeit bis zum 18 Jahrhundert. Agrártörténeti Szemle Supplementum, 1975, 17.
P. HARTÁNYI-SZ. MÁTHÉ 1978-80 P. Hartyányi, B. – Sz. Máthé M.: A Berettyóújfalu-Szilhalomi
későneolitikus lakótelep 1976-ban feltárt növényleletei. MMMK 1978-80, 125-143.
PÁGO 1968 Págo, L.: Chemische Charakteristik des slowakischen Kupfererzes und dessen Beziehungen zu dem
urzeitlich verwendeten Kupfer. SlA XVI/1, 1968, 253-255.
PALLAI 1970 Pallai, S.: Ötvösművészet. Műszaki könyvkiadó, 1970.
PALLOTTINO 1980 Pallottino, M.: Az etruszkok. Gondolat kiadó, Budapest, 1980.
PÁRDUCZ 1967 Párducz, M.: Cegléd környékének régészeti emlékei. Ceglédi Füzetek 16-17, 1967, 93-141.
PATAY 1938 Patay, P.: Korabronzkori kultúrák Magyarországon. DissPann II/13, Budapest, 1938.
PATAY 1958 Patay, P.: La pointe de lance de Szelevény. FA X, 1958, 29-33.
PATAY 1958a Patay, P.: Pest megye régészeti emlékei. II. In: Pest megye műemlékei. I. Budapest, 1958, 16-35.
PATAY 1965 Patay, P.: A nagyrévi kultúra leletei Diósdon. ArchÉrt 92, 1965, 163-167.
PATAY 1967 Patay, P.: Egy miniatűr bronz diadéma. ArchÉrt 94, 1967, 53-59.
PATAY 1968 Patay, P.: A tiszavalki rézfokos. FA XIX, 1968, 9-22.
PATAY 1975 Patay, P.: Die hochkupferzeitliche Bodrogkeresztúr-Kultur. BRGK 55, 1975, Teil I.
PATAY 1976 Patay, P.: Les materies premieres lithiques d l'age du cuivre en Hongrie. AAC 16, 1976, 229-238.
PATAY 1976a Patay, P.: Vorbericht über die Ausgrabubgen zu Poroszló-Aponhát. FA 27, 1976, 193-201.
PATAY 1981 Patay, P.: Über einige Spätäneolitische und Frühbronzezeitliche Metallgeräte im Karpatenbecken. SlA
XXIX/1, 1981, 149-156.
PATAY 1990 Patay, P.: Bronzegefäße in Ungarn. PBF II, 10. München, 1990.
PATAY 1995 Patay, P.: Die kupferzeitliche Siedlung Tiszalúc-Sarkad und die Hunyadi-halom-Kultur. IPH VII, 1995,
107-115.
PATAY 2002 Patay, R.: Settlement remains of the Bodrogkeresztúr culture at Mezőzombor. Antheus 25, 2002, 355-
377.
PATAY et al. 1963 Patay, P. – Zimmer, K. – Szabó, Z. – Sinay, G.: Spektographische und Metallographische
Untersuchung Kupfer- und Frühbronzezeitlicher Funde. AAH 15, 1963, 37-64.
PATEK 1968 Patek, E.: Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. AH 44, 1968.
PATZOLD 1960 Pätzold, J.: Rituelles Pflügen beim vorgesichtlichen Totenkult – ein alter indogermanischer
Bestattungbrauch PZ 1960, 189-239.
PAULÍK 1980 Paulík, J.: Prähistorische Kunst in der Slowakei. Tatran, Bratislava, 1980.
PAULÍK 1993 Paulík, J.: Fund eines vergoldeten Tongefässes aus einem Hügelgrab in Očkov. Zborník Slovenského
Nároního Múzea. ArchRočník LXXXVII, 1993, 27.
PELLANT 1993 Pellant, Ch.: Kőzetek és ásványok. Határozó kézikönyvek, Budapest 1993.
PERNICKA 1984 Pernicka, E.: Instrumentelle Multi-elementanalyse archäologischer Kupfer und Bronzeartefakte: ein
Methodenvergleich. JRGZM 31, 1984, 517-533.
PERNICKA 1990 Pernicka, E.: Gewinnung und Verbraitung der Metalle in prähistorischer Zeit. JRGZM 37, 1990, 21-129.
PERNICKA 1995 Pernicka, E.: Crisis or catharsis in lead isotope analysis Journal of Mediterranean Archaeology 1995,
8/1, 59-64.
PERNICKA 1998 Pernicka, E.: Whither metal analysis in Archaeology In: Mordant et al. 1998, Tome 1, 259-267.
PERNICKA et al. 1993 Pernicka, E. – Begemann, F. – Scmitt-Strecker, S. – Wagner, G. A.: Eneolithic and Early
Bronze Age Copper artefacts from the Balkans and their relation to Serbian Copper ores. PZ 68, 1993, 1-55.
202

PESTY 1864-65
Pesty, F.: Kéziratos helységnévtár. Apponyi Könyvtár, 1864-1865, 16. lap.
PÉTERDI 2000 Péterdi, B.: Bronzkori és vaskori öntőformák petrográfiai vizsgálata. OTDK dolgozat, 2000,
ELTE TTK, Kőzettani-Geokémiai tanszék, 2000.
PÉTERVÁRI 2000 Péterváry, T.: Középső bronzkori szórványleletek Mende-Leányvárról. Ősrégészeti levelek 2,
2000, 53-58.
PETŐ et al. 1998 Pető, A. – Kozák, M. – Horváth, T. – Kovács-Pálffy, P. – Barta, I.: Reconstruction petrological
research of the Bronze Age Stone cultures source of raw materials. CBGA XVIth Congress 30 th of August – 2 nd of
September, 1998, Vienna, Abstract 467.
PETŐ et al. 2002 Pető, A. – Kozák, M. – Horváth, T. – Kovács-Pálffy, P.: Examination of the stone implements
of a Bronze Age earthwork in Hungary. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043, 2002, Vol. II, 783-793.
PETŐ-BARTA 1998 Pető, A. – Barta, I. 1998: Régészeti kőeszközök geológiai vizsgálati lehetőségei és
eredetkutatása egy hazai bronzkori kultúra alapján. OTDK dolgozat, 1998.
PETŐ-KISS 1999 Pető, A. – Kiss, B.: Régészeti kőeszközök geológiai vizsgálati lehetőségei és eredetkutatása egy
hazai bronzkori kultúra példáján. KLTE, Ásvány- és Földtani Tanszék, Adattár, kézirat, OTDK dolgozat, 1999.
PÉTREQUIN 1984 Pétrequin, A. M.: Production, fonction et diffusion de la hache de pierre en Irian Jaya. Demande
de contrat de travail pour l1année 1985, 1984.
PÉTREQUIN-PÉTREQUIN 1993 Pétrequin, P. – Pétrequin, A.-M.: Écologie d’un outil: la hache de pierre en Irian Jaya
(Indonésie). CNRS Éditions, Paris, 1993, Monographie du CRA 12.
PETRES-BÁNDI 1969 Petres, É. – Bándi, G.: Ásatás Lovasberény-Mihályváron. ArchÉrt 96, 1969, 170-177.
PIEL-DESRUISSEAUX 1986 Piel-Desruisseaux, J.-L.: Outils préhistoriques. Forma, fabrication, utilisation.
Masson, 1986, Paris.
POPESCU 1937-40 Popescu, D.: Dépot de bronzes de Apa. Dacia 7-8, 1937-1940, 119-125.
POPESCU 1944
Popescu, D.: Die Frühe und Mittlere Bronzezeit in Siebenbürgen. Bibliotheca Museuli National
de Antichitali din Bucuresti, 1944.
POPESCU-RUSU 1966 Popescu, D. – Rusu, M.: Dépots de l’age du bronze moyen. Inventaria Arch. Romanie, Fasc. 1,
R1-R17, Bucarest, 1966.
POROSZLAI 1988 Poroszlai, I.: Preliminary report about the excavation at Nagykőrös-Földvár. CAH 1988, 29-39.
POROSZLAI 1990 Poroszlai, I.: A százhalombattai vatyai urnatemető. ArchÉrt 117, 1990, 203-214.
POROSZLAI 1991 Poroszlai, I.: Comparative stratigraphical study of Hungarian Bronze Age tell-settlements. In:
Pavuk, J. (ed.): Actes du XIII. Congrés International des Sciences Préhistoriques et Protohistoriques, Bratislava, 1991, 56-67.
POROSZLAI 1992 Poroszlai, I.: Egy tell-telep rétegviszonyai, településtörténete és edényművessége.
Bölcsészdoktori disszertáció, ELTE Budapest, 1992.
POROSZLAI 1992a Poroszlai, I.: Bölcske-Vörösgyír. In: Bronzezeit in Ungarn, Frankfurt am Main, 1992, 141-145.
POROSZLAI 1992b Poroszlai, I.: Nagykőrös-Földvár. In: Bronzezeit in Ungarn, Frankfurt am Main, 1992, 156-158.
POROSZLAI 1992c Poroszlai, I.: Százhalombatta-Földvár. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen und Tell-
Siedlungen an Donau und Theiss. Katalog. 1992, Frankfurt, 153-155.
POROSZLAI 1993 Poroszlai, I.: Comparative stratigraphical study of Hungarian Bronze Age tell-settlements. In:
Actes …3. Bratislava, 1993. 59-67.
POROSZLAI 1993a Poroszlai, I.: Százhalombatta bronzkori története. In: (szerk.: Poroszlai, I.): 4000 év a 100
halom városában. Százhalombatta, 1993. 9-22.
POROSZLAI 1993b Poroszlai, I.: Bronzkori településnyomok Érd határában. Földrajzi Múzeum Tanulmányai 12,
1993, 74-75.
POROSZLAI 1996 Poroszlai, I.: Aspects of Bronze Age tells in Hungary. In: Proceedings of the XIII Congress
Forli-Italia 1996, Vol 4., A.B.A.C.O. 1998, 183-193.
POROSZLAI 1996a Poroszlai, I.: Ásatások a százhalombattai bronzkori földvárban (1989-1993) In: Ásatások
Százhalombattán. Százhalombatta, 1996.
POROSZLAI 1999-2000 Poroszlai, I.: Die Grabungen in der Tell-Siedlung von Bölcske-Vörösgyír (Kom. Tolna) (1965-
1967). AAH LI, 1999-2000, 111-147.
POROSZLAI 2000 Poroszlai, I.: Százhalombatta bronzkori története a legújabb ásatások tükrében: SAX project és
előzményei. KEMMK 7, 2000, 97-118.
POROSZLAI 2000a Poroszlai, I.: Excavation campaigns at the Bronze Age tell site at Százhalombatta-Földvár I.
1989-1991, II. 1991-1993. In: SAX Annual Report 1, (ed.: Poroszlai, I. – Vicze, M.), 2000, 13-75.
POSTA 1897 Posta, B.: Lovasberényi urnatemető. ArchÉrt 17, 1897, 304-317.
POWELL 1966 Powell, T. G. E.: Prehistoric Art. Thames and Hudson, London, 1966.
PRIMAS 1996
Primas, M.: Frühes Silber. In: Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den
Benachbarten Regionen. Festschrift für A. Mozsolics zum 85. Geburtstag. (Hrg.: Kovács, T.), 1996, 55-61.
RADNÓTI 1955 Radnóti, A. Buda régészeti emlékei. In: (szerk.: Pogány, F.): Budapest műemlékei I. 1955, 13-
35.
RACZKY et al. 1994 Raczky, P. – Hertelendi, E. – Veres, M.: La datation absolue des cultures des tells de l’Age du
Bronze en Hongrie. In: (ed.: Raczky, P. – Bóna, I.): Le bel Age du Bronze en Hongrie. Budapest-Mont Beauvrey, 1994, 42-
47.
RACZKY et al. 2002 Raczky, P. – Meier-Arendt, W. – Anders, A. – Hajdú, Zs. – Nagy, E. – Kurucz, K. –
Domboróczky, L. – Sebők, K. – Sümegi, P. – Magyari, E. – Szántó, Zs. – Gulyás, S. – Dobó, K. – Bácskay, E. – T. Biró, K. –
Schwartz, C.: Polgár-Csőszhalom (1989-2000): Summary of the Hungarian-German Excavation on a Neolithic Settlement in
Eastern Hungary. Mauerschau Band 2, Festschrift für Manfred Korfmann, 2002, 833-860.
REGENYE 1994 Regenye, J.: Előzetes jelentés a Lengyeli kultúra Szentgáli telepének kutatásáról.
VMMK 1993-94, 19-20, 69-88.
203

REGENYE 1994a Regenye, J.: Építési áldozat a lengyeli kultúrából, Bakonyszűcsről. In: (szerk.: Lőrinczy, G.): A
kőkortól a középkorig. Studien zum 60. Geburtstag von O. Trogmayer, Szeged, 1994, 151-160.
REINECKE 1899 Reinecke, P.: Tanulmányok a magyarországi bronzkor chronológiájáról. ArchÉrt 19, 1899, 225-
251.
REMÉNYI 2001 Reményi, L.: Dél-Buda és környékének története a középső-bronzkor időszakában.
Szakdolgozat, ELTE, 2001.
REMÉNYI 2003 Reményi. L.: A gazdálkodás és életmód kérdései a bronzkori Kárpát-medencében. In:
Vándorutak – Múzeumi örökség. Tanulmányok Bodó Sándor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Archaeolingua ,
2003, 267-275.
RENFREW 1969 Renfrew, C.: The autonomity of the South-East European Copper Age. Proc. Prehist. Soc. 35,
1969, 12-48.
RENFREW 1978 Renfrew, C.: The Emergence of Civilisation. The Cyclades and the Aegean in the Third
Millenium B.C. Studies in Prehistory, Methum and Co Ltd, 1978.
RENFREW 1985 Renfrew, C.: The archaeology of cult. The Sanctuary at Phylakopi. London, The British School
at Athens, Athens, 1985.
REZI KATÓ 1998 Rezi Kató, G.: The vessel from Szelevény-Vadas. CAH 1998,
REZI-KATÓ 2001 Rezi Kató, G.: Adalékok a középső bronzkor hitvilágához. MOMOS I, 2001, 119-128.
RIEDERER 1984 Riederer, J.: Műkincsekről vegyész-szemmel. Anyagvizsgálat, kormeghatározás. Budapest,
Műszaki Kiadó, 1984.
RIHOVSKY 1983 Řihovský, J.: Die Nadeln in Westungarn I. PBF XIII, 10, 1983.
RINGER 1983
Ringer, Á.: Bábonyien. Eine mittelpaleolitische Blattwerzeugindindustrie in Nordostungarn.
DissArch Ser. II. No. 11, 1983.
RÓMER 1866 Rómer, F.: Műrégészeti kalauz. Pest 1866.
RÓMER 1871 Rómer, F.: A szentandrási őskori lelet. ArchÉrt 5, 1871, 303-306.
ROSKA 1912 Roska, M.: Ásatás a Pécska-szemlaki határban levő Nagysánczon. Kolozsvári Dolgozatok 3,
1912, 1-73.
ROSKA 1926 Roska, M.: Az ősrégészet kézikönyve. Kolozsvár 1926, 172-206.
ROSKA 1927-32 Roska, M.: Le dépot de haches en cuivré de Baniabic, Département de Turda-Aries. Dacia 3-4,
1927-32, 352-355.
ROSKA 1939
Roska, M.: Ismerte-e az erdélyi neolitikum ősembere a hengeres fúrást Dunántúli Szemle,
1939, 57-62.
ROSKA 1941 Roska, M.: A Torma Zsófia gyűjtemény. 1941.
ROSKA 1942 Roska, M.: Erdély régészeti repertóriuma. I. Őskor. 1942.
ROSKA 1957 Roska, M.: A dunakömlődi (Tolna megye) rézlelet és Erdély. JPMÉ 1957, 5-12.
ROTTLÄNDER 1970 Rottländer, R. C. A.: On the formation of amber from Pinus resin. Archaeometry 13, 1970, 35-
52.
ROTTLÄNDER 1973 Rottländer, R. C. A: Der Bernstein und eine Bedeutung in der Ur- und Frühgeschichte. Acta
Praehistoria et Archaeologica, 4, 11-32.
ROTTLÄNDER 1980-1981 Rottländer, R. C. A.: Neue Beitrage zur Kenntnis des Bernsteins. APA 11-12, 1980-1981, 21-
35.
RUSU 1981
Rusu, M.: Bemerkungen zu den grossen Werkstätten- und Giessereifunden aus Siebenbürgen.
Festschrift W. A. Brunn, Mainz, 1981.
RUTTKAY 2002 Ruttkay, E.: Das endneolitische Hügelgrab von Neusiedl am See, Burgenland. BudRég XXXVI,
2002, 145-171.
RUTTKAY 2003 Ruttkay, E.: Das endneolitische Hügelgrab von Neusiedl am See, Burgenland. Zweite Vorlage-
II. Kulturgeschichtliche Aspekte des Zentralgrabes. In: (Hrsg.: Jerem, E. – Raczky, P.): Morgenrot der Kulturen. Frühe
Etappen der Menschheitsgeschichte in Mittel- und Südosteuropa. Festschrift für N. Kalicz zum 75. Geburtstag.
Archaeoloingua, 2003, 445-470.
RYDLEWSKI 1989 Rydlewski, J.: Pieninskie zloza radiolarytu i ich eksploatacja w epoce kamienia i wczesnej
epoce brazu na Podhalu. AAC 28, 1989, 25-79.
SANDARS 1995 Sandars, N. K.: Prehistoric Art. Yale University Press, New Haven and London, 1995.
SANGMEISTER-OTTO 1973 Sangmeister, E. – Otto, H.: Archaeology and metal analysis. Antiquity XLVII, No.
187, 1973, 217-223.
SAVKEVICH-SOKOLOVA 1993 Savkevich, S. S. – Sokolova, T. N.: Amber-like fossil resins of Asia and the problems
of their identification in archaeological contexts. In: (ed.: Beck, C. W., Bouzek, J. in collaboration with Dreslerová D.):
Amber in Archaeology. Proceedings of the second international conference on amber in Archaeology, Liblice, 1990, Praha,
1993, 48-50.
SCARRE 2000
Scarre, C.: From the Megaron to Stonehenge. In: Gods and Heroes of Bronze Age Europe. The
Roots of Odysseus. 2000, 155-158.
SCHAFARZIK-VENDL 1959 Schafarzik, F. – Vendl, A.: Geológiai kirándulások a Budai hegységben. Budapest,
1959.
SCHALK 1992
Schalk, E.: Das Gräberfeld von Hernádkak. UPA Band 9, 1992, Bonn.
SCHALK 1998
Schalk, E.: Die Entwicklung der prähistorischen Metallurgie im Nördlichen Karpatenbecken.
Eine typologische und metallanalytische Untersuchung. International Archäologie. Naturwissenshaft und Technologie Band
1, 1998, Rahden/Westf. Leidorf.
SCHALK 1998a
Schalk, E.: The development in metal composition and typological forms in the Carpathian
Basin during the Early Bronze Age. A case study. In: Mordant et al. 1998, Tome 1, 203-214.
204

SCHALK 1998b
Schalk, E.: Ores, mining and metal production in the West Carpathians and their association
from the Bronze Age until the Medieval Period. In: (Hrg.: Hänsel, B.): Mensch und Umwelt in der Bronzezeit Europas. Man
and Environment in European Bronze Age. Kiel, 1998, 257-259.
SCHICHTHERLE 1983 Schlichtherle, H.: Mikroskopische Untersuchungen an neolitischen Gefässinhalten aus
Hornstaad, Yverdon und Burgäschisee-Süd. ArchVenatoria 1983, 39-95.
SCHILD 1976
Schild, R.: Flint mining and trade in Polish Prehistorians seen from the persepctive of the
Chocolate flint of Central Poland. A 2 nd approach. AAC XVI, 1976, 147-177; 455-465.
SCHILD 1995 Schild, R.: Polany Kolonie II. Tomaszów. In: ArchPolona 33, 1995, 480-488.
SCHILD et al. 1977 Schild, R. – Królik, H. – Moscibrodzka, J.: Kopalnia krzemienia czekoladowego z przelomu
neolitu i epoku brazu w Polanach-Koloniach. Wroclaw, 1977.
SCHLÉDER 1998 Schléder, Zs.: Zengővárkonyból származó csiszolt kőeszközök kőzettani-geokémiai vizsgálata.
OTDK Dolg, ELTE, 1998.
SCHLÉDER et al. 1998 Schléder, Zs. – T. Biró, K. – Szakmány, Gy.: Petrographical Studies of Neolithic Stone Tools.
31 st Archaeom. Symp. 1998., Abstract book, 123-124.
SCHLÉDER et al. 1999 Schléder, Zs. – Nikl, A. – T. Biró, K. – Szakmány, Gy.: Cretaceous Volcanic Rocks as raw
material for polished stone implements in Hungary. Lengyel’99, Abstract book, 1999, 52.
SCHLÉDER et al. 2002 Schléder, Zs. – T. Biró, K. – Szakmány, Gy.: Petrological studies of neolithic stone tools from
Baranya county, South Hungary. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043, 2002, Vol. II, 797-805.
SCHREIBER 1975 Schreiber, R.: A tököli korabronzkori temetők. ArchÉrt 102, 1975, 187-203.
SCHREIBER 1981 Schreiber, R.: A nagyrévi kultúra telepe Diósdon. ArchÉrt 108, 1981, 2, 135-156.
SCHREIBER 1984 Schreiber, R.: Szimbolikus ábrázolások korabronzkori edényeken. ArchÉrt 111, 1984, 3-29.
SCHREIBER 1967 Schreiber, R.: A rákospalotai edénylelet. ArchÉrt 94, 1967, 48-52.
SCHREIBER 1971 Schreiber, R.: A későbronzkori halomsíros kultúra emlékei Budapesten. ArchÉrt 98, 1971, 45-
52.
SCHUBERT-SCHUBERT 1967 Schubert, F. - Schubert, E.: Spektralanalytische untersuchungen von Hort- und
Einzelfunden du Periode B. III. in: Mozsolics A.: Bronzefunde des Karpatenbeckens. 1967, 185-203.
SCHUBERT-SCHUBERT 1999 Schubert E. – Schubert, F.: Die Hammeräxte vom Typus Handlová. Festschrift für G.
Smolla, Mat. zur Vor- und Früggeschichte von Hessen 8, Wiesbaden 1999, 657-671.
SCHUMACHER-MATTHAUS 1985 Schumacher-Matthäus, G.: Studien zur Bronzezeitlichen Smucktrachten im
Karpatenbecken. Marburger Studien zur Vor- und Frühgeschichte, Band 6, Main am Rhein, 1985.
SCHUMACHER-MATTHAUS 2000 Schumacher-Matthäus, G.: Clothing and Jewellery. In: Gods and Heroes of Bronze
Age Europe. The roots of Odysseus. 2000, 79-82.
SÉFÉRIADÉS 2001 Séfériadés, M.: Dikili Tash et Černavoda III-Boleráz: contribution aux du Bronze (Europe
centrale et orientale) recherches achéologiques européennes récentes sur la période de transition et le début de l’Age. in:
Studia Danubiana Series Symposia II. Symposium III-Boleráz. Bucuresţi, 2001, 109-164.
SEIPEL 1998
Seipel, W. (Hrg.): Land der Bibel. Schätzte aus dem Israel Museum Jerusalem.
Kunsthistorisches Museum Wien. Katalog zur Austellung des Kunsthistorischen Museums Wien. Wien, Künstlerhaus, 22.
September 1997 bis 18. Jänner 1998, Israel Museum, Jerusalem. 1998.
SELIGMAN-STRONG 1906 Seligman, C. G. – Strong, W. M.: Anthropological investigations in British New
Guinea. The Geographical Journal, No. 3, Vol. XXVII, 1906, 225-242.
SEMENOV 1976 Semenov, S. A.: Prehistoric Technology. An Experimental Study of the oldest Tools and
Artefacts from traces of Manufacture and Wear. New York, Barnes and Noble Books, 1976.
SHEDRINSKY et al. 1989 Shedrinsky, A. M. – Wampler, T. P. – Indictor, N. – Baer, N. S.: Application of analytical
pyrolysis to problems in art and archeology: A review. Journal of Analytical and Applied Pyrolysis Vol. 15, March 1989,
393-412.
SHENNAN 1982 Shennan, S. J.: Exchange and ranking: the role of amber in earlier Bronze Age Europe. In: (eds.:
Renfrew, C. – Shennan, S.): Ranking Resource and Exchange: aspects of the archaeology of early European society,
Cambridge University Press, 1982, 33-45.
SHENNAN 1993 Shennan, S.: Commodities, transactions, and growth in the central-European early Bronze Age.
Journal of European Archaeology vol. 1.2, 1993, 59-73.
SHEPHERD 1980 Shepherd, R.: Prehistoric Mining and Allied Industries. Academic Press, London, 1980.
SHERRATT 1981 Sherratt, A.: Plough and pastoralism: aspects of the secondary products revolution. In: (eds.:
Hodder, I. – Isaac, G. – Hammond, N.): Pattern of the Past: studies in honour of David Clark, Cambridge University Press,
1982, 261-306.
SHERRATT 1983 Sherratt, A.: The secondary exploitation of animals in the Old World. World Archaeology 15/1,
1983, 90-104.
SHERRATT 1986 Sherratt, A.: Wool, Wheels and Ploughmarks: Local Developments or Outside Introductions in
Neolithic Europe University of London Institute of Archaeology Bulletin 1986/23, (1987), 1-17.
SHERRATT 1987 Sherratt, A.: Warriors and Traders: Bronze Age chiefdoms in Central Europe. In: (ed.: Cunliffe,
B.): Origins: The roots of European civilisation. London, 1987.
SHERRATT 1993 Sherratt, A.: What would a Bronze-Age world system look like Relations between temperate
Europe and the Mediterranean in later prehistory. Journal of European Archaeology vol. 1.2, 1993, 1-59.
SHERRATT 1997 Sherratt, A.: Economy ans Society in Prehistoric Europa. 1997, Edinburgh.
SIMÁN 1995
Simán, K.: Miskolc-Avas hill, Borsod county. The Korlát-Ravaszlyuktető workshop site in
North-Eastern Hungary. In: Catalogue of flint mines: Hungary. ArchPolona 33, 1995, 371-382; 41-59.
SIMÁN 2000
Simán, K.: Az őskori pattintott kőeszközök gyártása és szakkifejezései. Manufacture of
Paleolithic stone tools and the technological terms. FA XLVIII, 2000, 7-25.
205

SKAKUN 1999
Skakun, N. N.: Evolution of Agricultural Techniques in Eneolithic (Chalcolithic) Bulgaria. Data
from use-wear analysis. In: (ed.: Anderson, P. C.): Prehistory of Agriculture. 1999, 199-210.
SOMOGYI 2000 Somogyi, K.: Előzetes jelentés a Kaposvár – 61-es út elkerülő szakasz 1. számú lelőhelyén végzett
feltárásról. SMK XIV, 2000, 245-250.
SOMOGYVÁRI 1984 Somogyvári, Á.: Bronzkori sírok Hatvanban. Agria 20, 1984, 47-71.
SONNEVILLE-BORDES – PERROT 1954-56 Sonneville-Bordes, D. – Perrot, J.: Lexique typologique du Paléolithique
Superior. BSPF 1954-1956.
SONNEVILLE-BORDES 1960 Sonneville-Bordes, D.: Le paléolithique superior en Perigord. Bordeaux, 1960.
SOÓS
Soós, E.: Magyar várak. Kéziratgyűjtemény. OSZK Kézirattár XVII. Köt.
SOROCEANU 1991 Soroceanu, T.: Studien zur Mureş Kultur. InternatArch 7, Verlag Marie L. Leidorf, 1991.
SPEISER 1923
Speiser, F.: Ethnographische Materialien aus den Neuen Hebriden und den Banks-Inseln.
Berlin, 1923.
SPRINCZ-BECK 1981 Sprincz, E. – Beck, C. W.: Classification of the amber beads of the Hungarian Bronze Age. in:
Journal of Field Archaeology, 1981, 8/4, 469-485.
SPRINCZ-BECK 1981a Sprincz, E. – Beck, C. W.: A szegedi Móra Ferenc Múzeum borostyángyöngyeinek vizsgálata.
ArchÉrt 108, 1981, 206-210.
STANCZIK 1982 Stanczik, I.: Befestigungs und Siedlungsystem von Jászdózsa-Kápolnahalom in der Periode der
Hatvan-Kultur. in: Beiträge zum Bronzezeitliche Burgenbau in Mitteleurope, Berlin-Nitra, 1982, 377-389.
STAPEL 1999
Stapel, A.: Bronzezeitliche Deponierungen im Siedlungsberich. Altdorf-Römerfeld und
Altheim, Landkreis, Landshut. Tübinger Schriften zur Ur- und Frühgeschichlichen Archaeologie. Band 3, 1999.
STARNINI 1993 Starnini, E.: Typological and technological analyses of the Körös Culture chipped, polished and
ground stone assemblage from Méhtelek-Nádas (North-Eastern Hungary). ASPP 8, 1993, (1994), 29-96.
STARNINI 1994 Starnini, E.: Typological and technological analyses of the Körös Culture stone assemblages of
Méhtelek-Nádas and Tiszacsege (North-East Hungary). A preliminary report. JAMÉ 36, 1994, 101-110.
STARNINI 1995-96 Starnini, E.: Aspects of the Körös Culture lithic industry: the assemblage from Endrőd 119: a
preliminray report. Sargetia 26/1, 1995-1996, 79-90.
STARNINI-SZAKMÁNY 1998 Starnini, E. – Szakmány, Gy.: The lithic industry of the neolithic sites of Szarvas and
Endrőd (South-Eastern Hungary): Techno-typological and archaeometrical aspects. AAH 50, 1998, 279-342.
STEENSBERG 1943 Steensberg, A.: Ancient Harvesting implements. København, 1943.
STEENSBERG 1977 Steensberg, A.: Stone shares of ploughing implements from the Bronze Age of Syria.
Københaven, 1977.
STEIN 1936-37 Stein, G.: Újkőkorszaki lelőhelyek Bián. Vasi Szemle 3, 342-46, 4. 72-77. 193-37.
STUHLÍK 1988 Stuhlík, S.: Die Bronzeäxte aus Mähren. PA 79, 1988, 269-341.
SÜMEGI 2001 Sümegi, P.: A környezetrégészet problémái Magyarországon. MOMOS I, 2001, 17-51.
SÜMEGI 2003 Sümegi, P.: A régészeti geológia és a történeti ökológia alapjai. JATEPress, Szeged, 2003.
SÜMEGI et al. 1998 Sümegi, P. – Hertelendi, E. – Magyari, E. – Molnár, M.: Evolution of the environment in the
Carpathian Basin during the last 30000 BP years and its effects on the ancient habits of the different cultures.
Archaeometrical Research in Hungary II, 1998, 183-199.
SÜMEGI et al. 1998a Sümegi, P. – Kozák, J. – Magyari, E. – Tóth, Cs.: A Szakáld-Testhalom bronzkori tell
geoarchaeológiai vizsgálata. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina XXXIV, 1996-1997, 1998, 181-
202.
SÜMEGI-BODOR 2000 Sümegi, P. – Bodor, E.: Sedimentological, pollen and geoarchaeological analysis of core
sequence at Tököl. SAX Annual Report I, 2000, 83-97.
SVESNIKOV 1974 Svesnikov, I. K.: Istorija naselnnya Peredkarpatya, Podillya i Volgai v kinci III-na pocatku II
tisyacolittya do nassi eri. Kiiv, 1974.
SZ. MÁTHÉ 1999-2000 Sz. Máthé, M.: Angaben zu den Frühesten Sicheln im im Theiss-Gebiet. AAH LI, 1999-2000,
183-189.
SZABÓ 1938 Szabó, K.: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. 1938.
SZABÓ 1988 Szabó, G.: Gerjen-Várad. Ásatási jelentés. RégFüz 41, 1988, 126.
SZABÓ 1991 Szabó, G.: Gerjen-Várad. Ásatási jelentés. RégFüz 42, 1991, 112.
SZABÓ 1992 Szabó, G.: A Dunaföldvár-Kálvária tell-település korabronzkori rétegsora. WMMÉ 17, 1992,
35-182.
SZABÓ 1993
Szabó, G.: Fémmegmunkálási nyomok a Regöly-Veravár későbronzkori leletegyüttes tárgyain.
WMMK XVIII, 1993, 169-267.
SZABÓ 1996 Szabó, G.: Az urnamezős kultúra fémművessége a régészeti kísérletek tükrében. PáMÉ 6, 1996,
265-276.
SZABÓ 1996a Szabó, G.: Öntési kisérletek későbronzkori fémolvasztó kohókkal. IRAMTO XIV, 1996.
SZABÓ 1999 Szabó, G.: Korabronzkori leletek Szentes-Várostanya lelőhelyről. StudArch 5, 1999, 9-19.
SZABÓ 2001
Szabó, G.: Újabb eredmények és módszerek a Kárpát-medence késő bronzkori tárgyainak
archaeometallurgiai vizsgálataiban. MOMOS I, 2001, 225-242.
SZABÓ 1994
Szabó, J. J.: Bronzkori nyélhátas bronzbalták Battonyáról. In: A kőkortól a középkorig.
Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára, Szerk.: Lőrinczy, G., Szeged, 1994, 191-201.
SZABÓ 1999 Szabó, J. J.: Früh- und Mittelbronzezeitliche Gräberfelder von Battonya. IPH VIII, 1999.
SZABÓ-SZÓNOKY 1998 Szabó, G. – Szónoky, M.: Data and experiments to trade of the raw material in Central Europe.
31 st Archaeom. Symp. 1998, Abstract book, 134.
206

SZAKMÁNY 1996 Szakmány, Gy.: Results of the petrographical analysis some samples of the ground and polished
stone assemblage. In: Makkay, J. – Starnini, E. – Tulok, M.: Excavations at Bicske-Galagonyás (part III.). Quaderno 6, 1996,
224-241.
SZAKMÁNY et al. 2001 Szakmány, Gy. – Füri, J. – Szolgay, Zs.: Outlined petrographical results of the raw materials of
polished stone tools of the Miháldy-collection, Laczkó Dezső Museum, Veszprém (Hungary). Sites and Stones: Lengyel
Culture in Western Hungary and beyond. 2001, 109-119.
SZAKMÁNY-STARNINI 1996 Szakmány, Gy. – Starnini, E.: Neolitikumi kőszerszámok anyagának petrográfiai
vizsgálata. Iparrég. és Arch. Tájékoztató, 1996, november, XIV. évf., 13-17.
SZAKMÁNY-STARNINI 1996a Szakmány, Gy. – Starnini, E.: Petrographical studies of Neolithic stone tools from
Hungary. Acta Mineralogica-Pethrographica, Szeged, XXXVII, 1996, 119.
SZAKMÁNY-STARNINI 1998 Szakmány, Gy. – Starnini, E.: Petrographical analysis of polished stone tools from
some Neolithic sites of Hungary. 31 st Archaeom. Symp. 1998., Abstract book, 134-135.
SZAKMÁNY-STARNINI 2002 Szakmány, Gy. – Starnini, E.: Petrographical analysis of polished stone tools from
some Neolithic sites of Hungary. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043, 2002, Vol. II, 811-819.
SZALAI 2000
Szalai, T.: Mit tudunk mondani a halomsíros kultúra abszolút dátumairól Was können wir über
genaue Datierung der Hügelgräberkultur sagen KEMMK 7, 2000, 149-172.
SZÁRAZ 1891 Száraz, A.: Az Egger-féle régiséggyűjtemény. ArchÉrt 11, 1891, 320-330.
SZÁRAZ 2002 Száraz, Cs.: Zalaszentiván-Kisfaludi Hill. The prehistoric material of the hillfort. Antheus 25,
2002, 513-546.
SZATHMÁRI 1982 Szathmári, I.: Újabb aranyleletek a MNM őskori gyűjteményében. FA XXXIII, 1982, 97-115.
SZATHMÁRI 1983 Szathmári, I.: Kisapostager Gräber im bronzezeitlichen Gräberfeld van Dunaújváros. AR 20,
1983, 7-36.
SZATHMÁRI 1988 Szathmári, I.: Korabronzkori tűtípusok. FA XXXIX, 1988, 59-80.
SZATHMÁRI 1990 Szathmári, I.: Füzesabony-Öregdomb tell telepe. Doktori disszertáció, ELTE, 1990.
SZATHMÁRI 1996 Szathmári, I.: Bronze wire and sheet ornaments of the Vatya Culture. In: Studien zur
Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85. Geburtstag.
(Hrg.: Kovács, T.), 1996, 75-88.
SZATHMÁRI 1999-2000 Szathmári, I.: Bronze Age bone pendants in the Carpathian basin. AAH LI, 1999-2000, 35-43.
SZATHMÁRI 2003 Szathmári, I.: Beiträge zu den Vogeldarstellungen der Bronzezeitlichen Tell-kulturen. In:
(Hrsg.: Jerem, E. – Raczky, P.): Morgenrot der Kulturen. Frühe Etappen der Menschheitsgeschichte in Mittel- und
Südosteuropa. Festschrift für N. Kalicz zum 75. Geburtstag. Archaeoloingua, 2003, 513-523.
SZATYOR 1986 Szatyor, Gy.: Faművesség. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1986.
SZEGEDY 1957 Szegedy, E.: Die metalltechnologie der depotfunde von Alsónémedi und Pusztaszentkirály.
AAH 8, 1957, 157-163.
SZEGHALMY 1913 Szeghalmy, Gy.: Ásatás a szeghalmi Kovácshalmon. Első közlemény. Második közlemény.
ArchÉrt 1913, 37-52, 123-141.
T. BIRÓ 1980 T. Biró, K.: A kárpáti obszidián vizsgálata. Szakdolgozat, ELTE, 1980.
T. BIRÓ 1981 T. Biró, K.: A Kárpát-medencei obszidiánok vizsgálata. ArchÉrt 108, 1981, 194-205.
T. BIRÓ 1984 T. Biró, K.: Őskőkori és őskori pattintott kőeszközeink nyersanyagának forrásai. ArchÉrt 111,
1984, 42-52.
T. BIRÓ 1986 T. Biró, K.: Prehistoric workshop sites in Hungary. In: The social and economic contexts of
technological change. Southampton World Archaeological Congress preprints, 1986, 1-30.
T. BIRÓ 1986a T. Biró, K.: Sources of raw materials used for the manufacture of chipped stone implements in
Hungary. In (ed.: Sieveking – Hart): The scientific study of flint and chert. 1986, 121-133.
T. BIRÓ 1986b T. Biró, K.: The Szentgál workshop complex (Preliminary report). In (ed.: T. Biró, K. ): Papers
for the 1 st international conference on prehistoric flint mining and lithic raw material identification in the Carpathian Basin.
Sümeg Papers, vol. 1: 101-106, KMI, 1986, 1-342.
T. BIRÓ 1987 T. Biró, K.: Fluctation of the lithic raw material access and utilization from the paleolithic till
historical times. INQUA, 1987, 143-159.
T. BIRÓ 1988 T. Biró, K.: Distribution of lithic raw materials on prehistoric sites. AAH XL, 1988, 251-275.
T. BIRÓ 1989 T. Biró, K.: Northern flint in Hungary. Krakow, 1989.
T. BIRÓ 1990-91 T. Biró, K.: The problem of continuity in the prehistoric utilization of raw materials. Antheus
19-20, 1990-1991, 41-52.
T. BIRÓ 1991 T. Biró, K.: Bell-beaker culture lithic implements from Hungary. AAC 30, 1991, 87-96.
T. BIRÓ 1992 T. Biró, K.: Adatok a korai baltakészítési technikához. Acta Musei Papensis 3-4, 1992, 33-79.
T. BIRÓ 1994 T. Biró, K.: A Szentgál, Füzi-kúti későneolit település kőanyaga. VMMK 19-20, 1993-94
(1994), 89-118.
T. BIRÓ 1994a T. Biró, K.: The role of lithic finds in the Neolithic archaeology of the Alföld region. JAMÉ
XXXVI, 1994, 159-165.
T. BIRÓ 1995 T. Biró, K.: Szentgál-Tűzköveshegy, Veszprém county. In: ArchPolona 33, 1995, 402-408.
T. BIRÓ 1995a T. Biró, K.: Lithic impelements of Gór, NW Hungary, evidence of stone casting moulds. In:
Asmosia III. Athens. The study of marble and other stones used in Antiquity. 1995, 51-56.
T. BIRÓ 1996 T. Biró, K.: Késő bronzkori kőeszközök Németbánya határából. Acta Musei Papensis 6, 1996,
219-234.
T. BIRÓ 1998 T. Biró, K.: The study of polished stone implements in the Carpathian basin. Archaeometrical
Research in Hungary II, 1998, 115-141.
207

T. BIRÓ 1998a T. Biró, K.: Limits and Connections. In (ed.: Németh, M.): The Roman Town in the modern
City. Aquincum Nostrum 2, 1998, 152-157.
T. BIRÓ 1998b T. Biró, K.: Lithic implements and the circulation of raw material in the Great Hungarian Plain
during the Late Neolithic Period. Budapest, 1998.
T. BIRÓ 2000 T. Biró, K.: Kőeszközök a bronzkorban. KEMMK 7, 2000, 237-252.
T. BIRÓ 2001 T. Biró, K.: The „ham” of Bagódomb. In: (Red.: Draşovean, F.): Festschrift für G. Lazarovici.
Museul Banatului Timişoara, 2001, 91-122.
T. BIRÓ 2002 T. Biró, K.: New data on the Utilisation of Buda hornstone in the Early Bronze Age. BudRég
XXXVI, 2002, 131-143.
T. BIRÓ 2003 T. Biró, K.: Komló, Kisújbánya, Szamárhegy. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000.
2003, 165.
T. BIRÓ et al. 1989 T. Biró, K. – Regenye, J. – Palágyi, S.: Technológiai megfigyelések a Nemesvámos Baláca
pusztai őskori lelőhely kőeszközanyagán. Balácai Közl. 1, 1989, 47-94.
T. BIRÓ et al. 2000 T. Biró, K. – T. Dobosi, V. – Schléder, Zs.: Lithotheca II. Comparative Raw Material
Collection of the Hungarian National Museum 1990-1997, 2000.
T. BIRÓ-PÁLOSI 1983 T. Biró, K. – Pálosi, M.: A pattintott kőeszközök nyersanyagának forrásai Magyarországon. A
MÁFI évi jelentése, 1983, 407-436.
T. BIRÓ-REGENYE 1991 T. Biró, K. – Regenye, J.: Prehistoric workshop and exploitation site at Szentgál-Tűzköveshegy.
AAH 43, 1991, 337-342.
T. BIRÓ-REGENYE 2001 T. Biró, K. – Regenye, J.: Tűzkőbánya és feldolgozó telepek. Egy Szentgál (Veszprém megye)
környéki neolitikus lelőhelycsoport kutatása. MOMOS I, 2001, 95-105.
T. BIRÓ-SCHLÉDER 1999 T. Biró, K. – Schléder, Zs.: Adatok a Mecsek hegység őskori nyersanyagforrásainak
ismeretéhez. Geoarchaeológiai ankét, előadás, Budapest 1999, Május 10-11.
T. BIRÓ-SCHLÉDER 1999a T. Biró, K. – Schléder, Zs.: Petroarchaeological studies on polished stone artefacts
from Baranya county, Hungary. JPMÉ 43, 1998, 75-101.
T. BIRÓ-SZAKMÁNY 2000 T. Biró, K. – Szakmány, Gy.: Current state of research on Hungarian Neolithic
polished stone artefacts. Krystalinikum 26, 2000, 21-37.
T. BIRÓ-T. DOBOSI 1991 T. Biró, K. – T. Dobosi, V.: Lithotheca. Comparative Raw Material Collection of the
Hungarian National Museum. 1991.
T. DOBOSI 1968 T. Dobosi, V.: Kupferzeitliche Silexgeräte aus Ungarn. AAC X, 1968, 271-285.
T. DOBOSI 1975 T. Dobosi, V.: Magyarország ős- és középső kőkori lelőhely katasztere. ArchÉrt 102, 1975, 64-
76.
T. DOBOSI 1978 T. Dobosi, V.: A pattintott kőeszközök nyersanyagáról. FA XXIX, 1978, 7-19.
T. DOBOSI 1985 T. Dobosi, V.: Jewelry, musical instruments and exotic objects from the Hungarian Paleolithic.
FA 36, 1985, 7-32.
T. DOBOSI 1992 T. Dobosi, V.: A New Upper Paleolithic Site at Mogyorósbánya. CAH 1992, 5-17.
T. DOBOSI-HOMOLA 1989 T. Dobosi, V. – Homola, I.: Tipológiai-technikai megfigyelések pattintott
kőeszközökön. FA XL, 1989, 37-55.
T. DOBOSI-T. BIRÓ 1998 T. Dobosi, V. – T. Biró, K.: Prehistoric and Classical stone quarries („mines”) in the Carpathian
Basin. 31 st Archaeom. Symp., 1998, Abstract book, 50-51.
T. DOBOSI-T. BIRÓ 2002 T. Dobosi, V. – T. Biró, K.: Prehistoric and classical stone quarries (’mines’) in the Carpathian
Basin. In: Archeometry 98, BAR Intern. Series 1043, 2002, Vol. II, 819-825.
TARI 1992 Tari, E.: A ceglédi Öregszőlők emlékei. Ceglédi Füzetek 26, 1992.
TARI 2003 Tari, E.: Cegléd-Öregszőlők. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2000. 2003, 121, 79. lelőhely.
TASIĆ 1973 Tasić, N.: The problem of a “mycenean influences” in the Middle Bronze Age Culture in the Southeastern
part of the Carpathian Basin. Balcanica IV, 1973, 19-32.
TASIĆ1984 Tasić, N.: Die Vinkovci Kultur. In: (Hrg.: Tasič, N.): Kulturen der Frühbronzezeit des Karpatenbeckens
und Nordbalkans. Beograd, 1984, 15-32.
TÉGLÁS 1886 Téglás, G.: Prehistorikus arany-, vas- és kőbányászati eszközök Dáciában. ArchKözl 14, 1886, 106-123.
TEMPÍR 1961 Tempír, Z.: Archeologické nálezy obilnin na uzemi Ceskoslovenská. Vedecké práce Zemedeského
Muzea, Praha, 1961, 157-200.
TEMPÍR 1964 Tempír, Z.: Beiträge zur Ältesten Geschichte des Pflanzenbans in Ungarn. AAH XVI, 1964, 65-98.
TEZAK-GREGL 1980-81 Težak-Gregl, T.: Die Funde der Lasinja-Kultur im becken von Slavonska Požega. ArchIug
20/21, 1980-1981, 33-36.
THE FIRST CIVILISATION IN EUROPE AND THE OLDEST GOLD IN THE WORLD – VARNA 1982 (ed.: Egami, N.),
Tokyo, 1982.
THE INTERPRETATIVE POSSIBILITIES OF MICROWEAR STUDIES 1990 Proceedings of the international conference
on lithic use-wear analysis, 15 th -17 th February 1989 in Uppsala, Sweden, Uppsala, Societas Arch. Upsalaiensis, 1990.
THE LATE NEOLITHIC OF THE TISZA REGION 1987 The Late Neolithic of the Tisza Region. A survey of recent
excavation and their findings. (Szerk.: Raczky, P.), Budapest-Szolnok, 1987.
THICKETT et al. 1995 Thickett, D. – Cruikshank, P. – Ward, C.: The Conservation of Amber. Studies in
Conservation 40, 1995, 217-226.
TOČIK 1979 Točík, A.: Výčapy-Opatovce und weitere altbronzezeitliche Gräberfelder in der Südwestslowakei.
Materialia Arch. Slowaca, 1979.
TOČIK-BULOVÁ 1985 Točík, A. – Bulová, H.: Príspevok k vyskumu zaniknutej t’azby medi na Slovensku. StudZvArch.
Ústavn. 21, 1985, 47-135.
208

TOČIK-ZEBRAK 1989 Točík, A. – Zebrak, J.: Ausgrabungen in Špania Dolina-Piešky. In: Der Auschnitt.
Archäometallurgie der Alten Welt 7, 1989, 71-78.
TOMPA 1936 Tompa, F.: 25 Jahre Urgeschichtforschung in Ungarn 1912-1936. BRGK 24-25, 1934-35,
(1936), 27-127.
TOMPA 1937 Tompa, F.: Adatok az őskori aranykereskedelemhez. ArchÉrt 1937, 49-56.
TOMPA 1942 Tompa, F.: Budapest története. Őskor. Budapest, 1942, 1-134.
TOPÁL 1973 Topál, J.: Bronzkori ékszerlelet Ócsáról. ArchÉrt 100, 1973, 3-19.
TOPÁL 1973a Topál, J.: Bronzkori lemezdiadém Ócsáról. StCom 2, 1973, 3-11.
TORMA 1972 Torma, I.: Die Tierstatuetten der Boleráz-Gruppe von Pilismarót, Basaharc. In: Idole.
Prähistorische Keramik aus Ungarn. Ausstellung des Ungarischen Nationalmuseums Budapest im
Naturhistorischen Museum Wien vom 11. November 1972 bis 21. Jänner 1973. Wien 1972, 21-26.
TORMA 1978 Torma, I.: A balatonakali bronzkori sír. VMMK 13, 1978, 15-29.
TORMA 1996
Torma, I.: Ein Gräberfeld der Bronzezeit in Nordtransdanubien (Nyergesújfalu-Viscosa). PáMÉ
6, 1996, 43-53.
TRESAURES OF THE HUNGARIAN BRONZE AGE 1994
(Ed.: Kovács, T.): Tresaures of the Hungarian
Bronze Age. Catalogue to the Temporory Exhibition of the Hungarian National Museum September 20 – December 31,
1994, Budapest, 1994.
TRINGHAM et al. 1974 Tringham, R. – Cooper, G. – Odell, G. – Voytek, B. – Whitman, A.: Experimentation in the
Formation of Egde Damage: A New Approach to Lithic Analysis. Journal of Field Arch 1, 1974, 171-196.
TRNKA 1982 Trnka, G.: “Brotlaibidole” in Österreich. ArchAu 66, 1982, 61-80.
TROGMAYER 1965 Trogmayer, O.: A férfi és női viselt nyomai a tápéi temetőben. FA XVII, 1965, 51-65.
TROGMAYER 1966-67 Trogmayer, O.: Der Schatzfund von Baks-Levelény. MFMÉ 1966-1967, 15-29.
TROGMAYER 1975 Trogmayer, O.: Das bronzezeitliche Gräberfeld bei Tápé. Fontes ArchHung 1975.
TROGMAYER 1992 Trogmayer, O.: Újkőkori istenszobrok attribútumokkal. ArchÉrt 119, 1992, 57-62.
TURNER 2002
Turner, V.: A rituális folyamat. Struktúra és antistruktúra. A Rochesteri Egyetemen 1966-ban
tartott Lewis Henry Morgan-előadások. Budapest, Osiris könyvtár, 2002.
TYLECOTE 1976 Tylecote, R. F.: A History of Metallurgy. The Metals Society. London, 1976.
TYLECOTE 1987 Tylecote, R. F.: The early history of Metallurgy in Europe. London, 1987.
URBAN 2000
Urban, H. C.: Mittlere Bronzezeit – 16. bis 14. Jahrhundert v. Chr. In: Der Lange Weg zur
Geschichte die urgesichtlichte Österreichs. Wien, 2000, 178-187.
UTAK A MÚLTBA 1997 (szerk.: Anders, A. – Kovács, T. – Raczky, P.): Utak a múltba. Az M3-as autópálya
leletmentése. Kiállítási katalógus, Budapest, 1997.
UZSOKI 1959 Uzsoki, A.: Adatok a dunántúli aranymosás történetéhez. Arrabona 1, 1959, 74-81.
UZSOKI 1961 Uzsoki, A.: Az aranymosás néhány módszere. Arrabona 3, 1961, 161-176.
UZSOKI 1963 Uzsoki, A.: Bronzkori temető Mosonszentmiklós-Jánosházapusztán. Arrabona 5, 1963, 5-91.
V. SZABÓ 1997 V. Szabó, G.: A Perjámos kultúra leletei Hódmezővásárhely környékén. (Adalékok a kora és
középső bronzkori női viselethez.) In: Látták Trója kapuit. Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékéről. Gyulai Katalógusok 3,
1997, 57-85.
V. SZABÓ 2002 V. Szabó, G.: Tanulmányok az Alföld késő bronzkori történetéhez. A proto Gáva-periódus és a
Gáva-kultúra időszakának emlékei a Tisza-vidéken. Ph-D. disszertáció, Budapest, 2002.
V. VADÁSZ 1969 V. Vadász, É.: Zur prähistorischen Siedlung-und Klimageschichte des Bezirks von Kalocsa.
MFMÉ 1969/2, 83-93.
VÁCZI 2003 Váczi, G.: Középső bronzkori temetkezések Alcsutdoboz környékén. ŐsrLev 4, 2003, 67-75.
VADÁSZ 1986
Vadász, É.: Adatok Dunanalmás középső bronzkori településtörténetéhez. Lenhardt György
magángyűjteménye. KEMMK 2, 1986, 15-35.
V. VADÁSZ-VÉKONY 1982 V. Vadász, É. – Vékony, G.: Őskori sáncok és halmok Süttőn. Régészeti kutatások a
Dunántúlon 2, Székesfehérvár, 1982.
VADAY 2002
Vaday, A.: Paks, Dunakömlőd, Bottyán-sánc, Lussonium Castellum. In: Régészeti kutatások
Magyarországon 1999. 2002, 230-232.
VALACZKAI-GHIURCA 1997 Valaczkai, T. – Ghiurca, V.: Amber from Romania. Sonderheft METALLA. Neue
Erkenntnise zum Bernstein, Bochum, Germania, 1997, 63-66.
VALDE-NOWAK 1995 Valde-Nowak, P.: Stone sources from the North-Carpathian province in the Stone and Early
Bronze Age. In: ArchPolona 33, 1995, 111-119.
VALKÓ 1932-33 Valkó, A.: Solymár-Mátyásdomb. ArchÉrt 1932-33, 178-179.
VALKÓ 1941 Valkó, A.: A solymári bronzkori raktárlelet. FA 3-4, 1941, 90-101.
VANKILDE 2000 Vankilde, H.: The Princely Burials of the Únětice Culture. In: Gods and Heroes of Bronze Age
Europe. The Roots of Odysseus. 2000, 103-105.
VARGA 2000 Varga, A.: Coring results at Százhalombatta-Földvár. In: SAX Annual Report 1, 2000, 75-83.
VARGHA 1955 Vargha, L.: A barcai bronzkori lakóház. ArchÉrt 82, 1955, 48-56.
VARGHA 1955a Vargha, L.: A békés-várdombi bronzkori építmények rekonstrukciója. ArchÉrt 82, 1955, 151-
156.
VASI-KOZMA 1997 Vasi, Miklósné – Kozma, Károly (szerk.): Ajka-Parkerdő. Bányászati Múzeum, Várpalota,
1997.
VASTAGH 1962 Vastagh, G.: Magyarország kohászati emlékei. Kohászati lapok 1962/5, 232.
VAVILOV 1934 Vavilov, N. J.: A termesztett növények eredete. TermtudKözl 66, 1934, 417-425.
VÉKONY 2000 Vékony, G.: A koszideri korszak a Dunántúlon. KEMMK 7, 2000, 173-186.
209

VÉLEMÉNYEK A KOSZIDERRŐL 2003 (rend.: Poroszlai, I. – Vicze, M.): Vélemények a Kosziderről. Értekezés,
Százhalombatta, Matrica Mózeum, 2003, III.31-IV.1.
VENCL 1975 Vencl, S.: Hromadné nálezy neolitické bronseno industrie z Cech. PA 46, 1975, 12-73.
VÉRTES 1953 Vértes, L.: Az őrkőkor társadalmának néhány kérdéséről. ArchÉrt 80, 1953, 89-103.
VÉRTES 1960
Vértes, L.: Aus Polen stammendes Silexmaterial im ungarischen Paleolithicum und
Mesolithicum. AAC 1, 1960, 167-172.
VÉRTES 1960a Vértes, L.: Az őskőkor és az átmeneti kőkor magyar szakkifejezései. ArchÉrt 87, 1960, 68-83.
VÉRTES 1965 Vértes, L.: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Budapest, 1965.
VÉRTES et al. 1964 Vértes, L. et al.: Tata, eine mittelpaleolitische Travertin-Siedlung in Ungarn. AH XLIII, 1964.
VIAL 1940 Vial, L. G.: Stone axes of Mount Hagen, New Guinea. Oceania, Vol. 11/2, 1940, 158-163.
VICZE 1986
Vicze, M.: Bács-Kiskun megye középső bronzkori urnatemetői. Szakdolgozat, ELTE, Budapest,
1986.
VICZE 1992
Vicze, M.: Die Bestattungen der Vatya-Kultur. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen und Tell
Siedlungen an Donau und Theiss. 1992, 92-95.
VICZE 2000 Vicze, M.: Background information to the field-survey. In: SAX Annual Report 1, 2000, 119-
131.
VICZE 2001
Vicze, M.: Dunaújváros-Duna dűlő. The Early and Middle Bronze Age Cemetery of
Dunaújváros-Kosziderpadlás. Ph-D. disszertáció, ELTE, Budapest, 2001.
VICZE-POROSZLAI 2001 Vicze, M. – Poroszlai, I.: Methodology on the Százhalombatta Földvár. In: SAX II,
nyomtatásban.
VIRÁG 1986 Virág, Zs.: Javarézkori rézleletek Zalavár-Basaszigetről. ArchÉrt 113, 1986, 3-14.
VIRÁG 1999 Virág, M. Zs.: A badeni kultúra rézleletei Sármellék-Égenföldről. Zalai Múz 9, 1999, 33-54.
VÍZI-ÓDOR 2003 Vízi, M. – Ódor, J. G.: Sárszentlőrinc, Úzd Sió-part. Régészeti kutatások Magyarországon 2001
/ Archaeological Investigations in Hungary 2001, Budapest, 2003, 212.
VLCEK-HÁJEK 1963 Vlček, E. – Hájek, L.: A ritual well and the find an Early Bronze Age iron dagger at Gánovce
near Poprad. In: A Pedro Bosch-Gimpera en el septuagesimo aniversario de su nacimiento. Mexico, 1963, 427-439.
VÖRÖS 1998-99 Vörös, I.: Antler finds of the flint mine at Denevér Street (Budapest-Farkasrét). FA XLVII,
1998-1999, 69-101.
VÖRÖS 2000
Vörös, I.: Antler remains from the prehistoric flint mine of Denevér street (Farkasrét,
Budapest). ERAUL 95, 2000, 117-124.
VUČEDOL. TREĆE TISUĆLJEĆE p.n.e. VUČEDOL. THREE THOUSAND YEARS b.c. 1988, Muzejski prostor Zagreb,
Jezuitski trg. 4, 21.7. – 31.8. 1988.
VUČEDOLSKI ORION i najstariji europski kalendar. THE VUČEDOL ORION and the oldest European Calendar.
Archeološki Muzej-Zagreb, 2000.
VULPE 2001
Vulpe, A.: The Aegean-Anatolian and South-eastern Europe in the light of a revision of the
Bronze Age chronology. In: (Hrg.: Kacsó, C.): Der Nordkarpatische Raum in der Bronzezeit. Symp. Baia Mare 7-10.
Oktober 1998, Baia Mare 2001, 9-23.
WAGNER 1879 Wagner, J.: A nagykőrösi ásatások. ArchÉrt 13, 1879, 365-368.
WAHREN 1985
Währen, M.: Die Entwicklungsstationen vom Korn zum Brot im 5. und 4. Jahrtausend.
Getreide, Mehl und Brot 39, 1985, 373-379.
WAHREN 1985a Währen, M.: Brote und Getreidebrei von Twann aus dem 4 Jahrtausend vor Cristus. Chron
Archaeol, ArchFrib 1985, 2-6.
WAHREN 1988 Währen, M.: Jungsteinzeitliche Speise aus dem Kanton Freiburg. ArchFrib 1988, 85-95.
WALDHAUSER 1981 Waldhauser, J.: Keltische Drehmühlen in Böhmen. PamArch LXXII, 1981, 153-218.
WANZEK 1989 Wanzek, B.: Die Gussmodel für Tüllenbeile im Südöstlichen Europa. UPA 2, 1989.
WARREN 1987 Warren, P. M.: Absolute dating of the Aegean Late B. A. Archaeometry 29/2, 1987, 205-212.
WARREN-HANKEY 1989 Warren, P. M. – Hankey, V.: Aegean Bronze Age Chronology. Bristol Classical Press, 1989.
WEISGERBER-PERNICKA 1995
Weisgerber, G. – Pernicka, E.: Ore mining in Prehistoric Europe: an
overview. Morteani, G. – Northover, J. P. (eds.) 1995: Prehistoric Gold in Europe. Chapter 3, 1995, 159-182.
WHITE 2001 White, W. M.: Geochemistry. 2001.
WILLIAMS-NANDRIS 1977 Williams, O. – Nandris, J.: The Hungarian and Slovak sources of Archaeological
obsidian: an Interim report on further fieldwork. Journal of Arch. Science 4, 1977, 207-219.
WILLMS 1980
Willms, C.: Die neolitischen Ufersiedlungen von Twann. Die Felsgesteinartefakte der
Cortaillod-Schichten, Band 9, 1980.
WILLWONSEDER 1937 Willvonseder, K.: Die mittlere Bronzezeit in Österreich I-II. Wien-Leipzig, 1937.
WINIGER 1981 Winiger, J.: Ein Beitrag zur Geschischte des Beils. Helvetia Archaeologica 45/48, Basel, 1981,
161-188.
WOJCIECHOWSKI 1988 Wojciechowski, W.: Links between Lower Silesia and the Western parts of Little Poland in the
Neolithic Period and the Early Bronze Age in the light of so-called Imports. Silesia Antiqua XXX, 1988, 43-81.
WOSINSKY 1888-1891 Wosinsky, M.: Das prähistorische Schanzwerk von Lengyel, seine Erbauer und Bewohner. I-II-
III, 1888, 1889, 1891, Budapest.
WOSINSKY 1891, 1892, 1894 Wosinsky, M.: Gerjen-Várad. ArchÉrt 11, 1891, 301, 12, 1892, 212-220, 14, 1894, 6-
14.
WOSINSKY 1893 Wosinsky, M.: A lengyeli telep csiszolt kőeszközei, s azok készítési módja. ArchÉrt 13, 1893,
193-198.
WOSINSKY 1896 Wosinsky, M.: Tolna vármegye az őskortól a honfoglalásig. I-II, 1896.
WOSINSKY 1904 Wosinsky, M.: Az őskor mészbetétes díszítésű agyagművessége. 1904.
210

WRIGHT 1977
Wright, R. V. S. (ed.): Stone Tools as Cultural Markes: Change Evolution and Complexity.
Canberra, 1977.
ZALAI-GAÁL 1991 Zalai-Gaál, I.: Die chronologische und soziale Bedeutung der Mitgabe von Steinaxten in den
spätneolitischen Gräbern Südtransdanubiens. Saarbrücker Beiträge zur Altertumskunde 55, 1991, 389-399.
ZALAI-GAÁL 2001 Zalai-Gaál, I.: Typologie und Chronologie des lengyelzeitlichen geschliffenen
Steingerätbestandes im südlichen Transdanubien anhand der Merkmalanalyse. In: Sites and Stones: Lengyel Culture in
Western Hungary and beyond, 2001, 81-87.
ZALOTAY 1957 Zalotay, E.: Kelebia bronzkori urnatemető. RégFüz 6, 1957.
ZÁPOTOCKÁ 1998 Zápotocká, M.: Bestattungritus des Böhmischen Neolithikums (5500-4200 BC). Praha, 1998.
ZÁPOTOCKY 1966 Zápotocky, M.: Streitäxte und Streitäxtkulturen. PA 57, 1966, 172-229.
ZÁPOTOCKY 1989 Zápotocky, M.: Streitäxte der Trichterbecherkultur: ihre Typologie, Chronologie und Function.
Praehistorica 14-15, 1989, 95-103.
ZEBRÁK 1990
Žebrák, P.: The traces of the primary mining of non-ferrous metals in Slovakia. In: (ed.:
Jovanović, B.): Ancient Mining and Metallurgy in Southeast Europe. Arch. Inst. Beograd Monographs No. 27, 1990, 13-21.
ZECHMEISTER 1926 Zechmeister, L.: Adatok az ajkait, egy hazai fosszilis gyanta ismeretéhez. Mathematikai és
temészettudományi értesítő, XLIII, 1926, 332-341.
ZERAVICA 1993 Zeravica, Z.: Äxte und Beile aus Dalmatien und andere Teilen Kroatiens, Montenegro, Bosnia
und Herzegovina. PBF IX/18, 1993.
ZICH 1992 Zich, B.: Frühneolitiche Karrenspuren in Flintbek. Archäologie in Deutschland 8, 1992, 58.
ZICHY 1937
Zichy, I.: Jelentés az Országos Magyar Történeti Múzeum 1936. évi állapotáról és működéséről.
Budapest, 1937.
ZOLTAY 1908 Zoltay, L.: A hajdúsámsoni bronzkincs. MKÉ 2, 1908, 127-133.
ZSCHOCKE-PREUSCHEN 1932
Zschocke, K. – Preuschen, E.: Das urzeitliche Bergbaugebiet von
Mühlbach-Bischofschofen. Mitt. Anthrop. Ges. Mat. zur Urgeschichte Österreichs 6, 1932, Wien.
211