1 Füsti-Molnár Szilveszter „Krisztus teste és tagjai”- Textus : 1 Kor 12 ...

srta.tirek.hu
  • No tags were found...

1 Füsti-Molnár Szilveszter „Krisztus teste és tagjai”- Textus : 1 Kor 12 ...

Füsti-Molnár Szilveszter

„Krisztus teste és tagjai”-

Textus : 1 Kor 12, 12-14. 26-27.

1. Amit a textusról tudni kell – kortörténeti megértés

A címben jelzet meghatározás - sóma Kristou - adja meg többek között a korinthusi levél témájának

azt az alaptónusát, amely a megjelölt textusunk hátterében is alapvető hermeneutikai kulcsként szolgál

mint a páli ekkléziológia (soma-ekkléziológia) egyik hangsúlyos meghatározottsága.

A nagyon gazdag irodalomból, amely a korinthusi gyülekezettel és annak kontextusával foglalkozik,

csak mondanivalónk szempontjából villantunk meg néhány fontos elemet. 1 Murphy O’Connor színes

leírásában jól érzékelteti, hogy kiket is szólít meg a levél: Beképzelteket, makacsokat, túlérzékenyeket,

okoskodókat, infantiliseket és rámenőseket – ilyenek ezek a korinthusi keresztyének, akikért Pál felelősséget

érzett. A korinthusi volt az egyik legpimaszabb gyülekezet, amellyel Pál foglalkozott, hiszen nemegyszer

hihetetlen módon értették félre Pált. Pálnak majd minden tanítása annak eredeti értelmétől kifacsartan

ragadta meg a korinthusiakat, és mégis ezek a gyakran igazán furcsa elképzelések döbbenetesen

ejthetik rabul az igehirdető és az igehallgató figyelmét. Kik is voltak ezek az emberek, akik

jónéhányszor próbára tették Pál türelmét, ugyanakkor Pál az ő hatásukra fogalmazta meg, kristályosította

ki a keresztyén teológia alapjait 2 Voltak közöttük szabadok és szolgák (1Kor 7, 14-24.), férfiak és

nők (1kor 11, 2-16.), zsidó- és pogánykeresztyének (1 Kor 10, 1-13.; 12-13.). A társadalmi osztályok

szerinti tagolásban is különböző rétegekkel találkozhatunk Pál munkatársai és megtértjei között: jómódúakkal

például Szosztenésszel (1Kor 1, 1.; ApCsel 18, 17.), Kriszpusszal (1Kor 1, 14.; ApCsel 18, 8.), a

zsinagóga elöljárójával vagy Erasztusszal (Róm 16, 23.), a város számvevőjével, de megemlíthetjük

Gájuszt, akinek akkora volt az otthona, hogy vendégül láthatta az egész gyülekezetet (Róm16, 23). A

másik oldalon azonban a többség mégis a nincstelenekből tevődött össze, olyanokból, akik Pál saját

leírása szerint nem voltak bölcsek, hatalmasok vagy előkelők (1Kor 1, 26). Pál mindezeket a körülményeket

figyelembe véve a szokásos levelezési intitulatio-t használja, hogy előkészítse egyik leggazdagabb

ekkléziológiai érvelését: „az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek,

azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus

Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.” (1Kor 1, 2)

A perikópa megértése – exgetikai / teológiai összefüggések feltárása

A korinthusi levél 12-14. fejezetei önálló retorikai egységet képeznek (ezt erősíti a peri tón kifejezés is,

ami könyv- vagy fejezetcím szokott lenni), három fő argumentáció köré csoportosítva Isten üzenetét. A

megadott textus ilyen módon a korinthusi levél probatio-jában 3 helyezkedik el. Pál képzett szónokként

metaforákkal igyekezett megvilágítani mondanivalójának lényegét. Ilyen metaforákkal találkozhattunk

már a levél korábbi részében is, ahol a korinthusi szentek egységének szükségességét a mindennapi tapasztalás

képeivel, a szántófölddel és az épülettel illusztrálja (1Kor 3, 9.). A lelki ajándékok és azok szerepe a

(korinthusi) gyülekezeti istentiszteleten adja a páli mondanivaló fő keretét. A korinthusi probléma itt

meglévő háttere az, hogy a gyülekezet egyes tagjai az extatikus lelki ajándékaik (pneumatika) fényében

többre becsülték magukat, mint másokat, akik a gyülekezeti életen belül kevésbé látványos szolgálati

területen szorgoskodtak. A problémát tehát nem maguk a lelki ajándékok jelentették általában, hanem

az, ahogyan ennek nyomán valaki beképzeltté vált, válhat elveszítve így a lelki ajándékok szolgálatban

1 Bolyki János: A korinthusiakhoz írt első levél magyarázata, in Jubileumi Kommentár 3. kötet, Kálvin János Kiadó, Budapest, 1995, 257-58.;

BALLA PÉTER: Az újszövetségi iratok története, Károli Egyetemi Kiadó, Budapest, 2008., 199-205.; BEN WITHERINGTON III.: Conflict and

Community in Corinth, The Paternoster Press, Grand Rapids, Michigan, 1995. 1-78.; J. MURPHY-O’CONOR: St. Paul ’s Corinth: Text and

Archeology, Michael Glaizer, Wilmington, 1983.; The Anchor Bible Dictionary (I. kötet), D. N. FREEDMAN (Douleday, New York, 1992., 1134-

39.

2 J. MURPHY-O’CONOR: 1 Corinthians, Michael Glaizer, Delawer, 1979., IX.

3 Egy retorikailag szerkesztett beszéd vagy levél szíve a probatio, amelyben az a fő mondanivaló kerül kifejtésre, amivel a szerző hallgatóságát

igyekszik meggyőzni. Ez a rész az első korinthusi levélen belül 1, 18 – 16, 12 közé eső szakaszok. BEN WITHERINGTON III.: Conflict and

Community in Corinth, The Paternoster Press, Grand Rapids, Michigan, 1995., 73-78.

1


etöltött célját, amely nem más volt mint a közjó (pros to sypheron 4 ), ami valakinek a hasznát és előnyben

részesítését jelentette. Pál itt a hellenisztikus felfogással szemben érvel, 5 tehát nem valakinek a szubjektív

előnyéről beszél, hanem az előnyt, a hasznot objektíve az egyház (korinthusi gyülekezet) egységére nézve

jelöli meg, amely az ajándékok megnyilvánulásának is az elsődleges célja. Erre utal a 12-14 részeken belüli

hármas tagolás utolsó nagy egysége is a lelki ajándékokkal kapcsolatosan: „Ezért ti is, mivel rajongtok

a lelki ajándékokért, arra igyekezzetek, hogy gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja.” (pros

ten oikodomen tés ekklésias ) (1Kor 14, 12. )

Pál annak érdekében, hogy még világosabbá tegye a fentebb tárgyalt mondanivalójának lényegét, egy

retorikai kitérésben Krisztus testére irányítja figyelmünket. (1Kor 12, 12-26.). A test mint klasszikus toposz

kiváltképpen is közkedvelt retorikai példa volt Pál idejében a hellenista szónokok között, de így

volt az már azt megelőzően is. 6 (figyelemreméltó Pál korszerűsége). Az 1 Korinthusi levélben mintegy 46

alkalommal fordul elő a sóma. 41 alkalommal az alábbi felosztás egyikébe illeszthető a sóma-ra való utalás:

a) az emberi fizikai testre; b) Krisztusra; c) és az egyházra. Ebből a felosztásból nyolc igehely tűnik

a legproblematikusabbnak az exegéták számára (6, 19.; 10, 16-17.; 11, 24, 27, 29; 12, 13, 27.). Láthatjuk,

a megadott textusból két vers is a vitatott helyek közé esik. Az alapvető problémát annak eldöntése

jelenti, hogy a sóma jelentése az 1 Kor 12, 13-ban Krisztusra vagy az egyházra vonatkozik-e. i)A kutatók

egy része eis en sóma-ban az eis-t lokálisan vagy célirányosan értik, ezért a sóma az egyházra vonatkozik. 7

ii) Mások a sóma-t kizárólag Krisztusra vonatkoztatják, itt Pál keresztség-teológiáját (különösen is az eis

használatára tekintettel Gal 3, 27. vagy Róm 6, 3.) figyelembe véve. 8 iii) Megint mások a sóma jelentését

egyszerre vonatkoztatják Krisztusra és az egyházra, különösen is a 12. vers vége miatt, ahol Pál Krisztust

az egyházzal azonosítja. 9

13a közvetlen kontextusát a 12. vers adja meg, ahol Pál két dolgot hangsúlyoz: 1) a test egységéről

beszél, szemben a testrészek sokféleségével, (12a); 2) a testrészek együtt adják a test egységét, magát a

testet (12b). 12c kiegészítése: „úgy a Krisztus is” egyértelművé teszi, hogy 12ab mondanivalójának a

lényege maga Krisztus, amit részletesen 13-27-ben is kifejt. Ahogyan az (bármilyen) emberi test saját

maga egységét testrészeinek összhangjával tarthatja fenn, ugyanúgy Krisztus is a „testrészek” összhangjában,

a Lélekkel keresztelt korinthusiak egységével formál egy testet, egyházat (13. v.), amely Őhozzá

tartozik (27. v.). 12c-ben Pál világos krisztológiai megállapítást tesz, aminek keretében nem arról van

szó, hogy a 12c-ben Krisztus egyértelmű szinonimájaként behelyettesíthetnénk az egyházat is. A korinthusiak

(etno-kulturális) sokféleségük ellenére a Lélek által találnak egységre a Krisztusban. Ennek értelmében

Pál az egész perikópában (12-27.) annak a pásztori meggyőződésének ad hangot, amelyben az

egyházat a benne megnyilvánuló sokféleség szerint egynek csak a Krisztusban láthatjuk. Mindezek alapján

Pál – értelmezésünk szerint – a 13. versben szereplő sóma-t az egyházra érti. Ennek fényében egyetértünk

azokkal az exegétákkal, akik a 27. versben szereplő sóma-t, sóma Kristou olyan birtokos szerkezetként

értelmezik, ahol a genitivus (Kristou) nem a testtel (sóma) való azonosítást jelenti, nem azt kell alatta

értenünk, ’hogy a test, ami Krisztus’, hanem ’a test, amely Krisztushoz tartozik’ és ’ami felett uralma

van’. 10 A különböző megközelítésekre pusztán grammatikailag nem találunk megoldást. Éppen ezért

érdemes megfigyelnünk Pál sóma használatát a 14-26. versek között, ahol tizennégyszer fordul elő, és

elsősorban az emberi test helyes működése érdekében feltételezi minden testrész jelenlétét és szolgálatát,

úgy mint a láb és kéz (15. v.), fül (16.v.), szem (21.v.) és fej (21.v.). Végig szem előtt kell azonban azt

is tartanunk, hogy Pál elsődleges célja Korinthusban a szakadás, schisma (25. v.) és az összevisszaság (1

4 Sypheron jelentése: ami hasznos, valakinek a java. ld. VARGA ZSIGMOND: Újszövetségi görög-magyar szótár, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya,

Budapest 1992, 894-895.

5 Vö. MARGARET M. MITCHELL: Paul and the Rhetoric of Reconcilliation. An Exegetical Investigation of the Language and Composition of 1 Corinth,

Westminster / John Knox, Louisville, Ky., 1991, 25-39, különösen is 25-32.

6 Pl.: A római szenátor Menenius Agrippa (Kr.e. 6 szd. – Kr.e. 5 szd.), az eklektikus Cicero (Kr. e. 106 – Kr. e.) De officiis 3.5.22-23, a szofista

(második iskola) Dio Chrysostomos (Kr.u. 40/50-110) Discourses 31-36; 33.16, vagy a sztoikus Seneca (Kr. e. 1-4 – Kr. u. 65.) „Epistulae

morales”.

7 C. K. BARETT: Essays on Paul, Westminster Press, Philadelphia, 1982. CONZELMANN: A Commentary on the First Epistle to the Corinthians,

Fortress Press, Philadelphia, 1975., 2-5.

8Pl.: M. Barth és L. Ramorson. M. BARTH: „The Church as Body”, Scottish Journal of Theology 58, 131.

9 L. CERFAUX: The Church in the Theology of St. Paul, Herder and Herder, New York, 1959., 277. R. SCHNACKENBURG: The Church in the New

Testament, Seabury Press, New York, 1965., 174-176. E. KÄSEMANN: Perspectives on Paul, Fortress Press, Philadelphia, 1971., 111.

10 Ebben az irányban érvel Barett is. C. K. BARETT: Essays on Paul, Westminster Press, Philadelphia, 1982. Meg kell jegyeznünk azonban,

hogy vannak olyan exegéták is, akik ezzel szemben nem tartják elfogadhatónak a sóma kizárólagosan egyházra vonatkoztatott jelentését a

tárgyalt igehelyeken. Victor P. Furnish: Belonging to Christ: A Paradigm for Ethics in the first Corinthians, Interpretation 44, (1990), 145-156.

2


Kor 14, 40) elutasítása. Ennek összefüggésében kell értékelnünk a sóma analógiáját is, aminek

ekkléziológiai magaslata a 27-31. versben csúcsosodik ki, nevezetesen, Pál nem a karizmák

uniformizációjában (megjegyezendő, hogy a synkeranymi nem uniformalizálást jelent, hanem egybeillesztést,

összevegyítést, együvé formálást /24. v./) 11 látja a normát, hanem éppen azok sokféleségében,

amelyek pluralitásuk ellenére egy célnak vannak alárendelve. Ez pedig nem más, mint hogy úgy épüljön

fel a korinthusi gyülekezet, mint ami a Krisztus teste, és ez azon keresztül válik világossá, hogy mit

mondanak, tesznek és legfőképpen abban, hogyan szeretnek (1 Kor 13.). Pál mondanivalójának a szívéhez

érkezünk el a 27. versnél, hiszen a vers arra utal, hogy a korinthusiak maguk a Krisztus teste és individuálisan

tagjai annak. Hogyan értsük, hogyan is lehetséges ez Pál válaszát már 13. versben körvonalazza:

„Hiszen a Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár a zsidók, akár görögök,

akár rabszolgák, akár szabadok és mindnyájan egy lélekkel itattattunk meg.” (vö. 1 Kor 12, 6-7) Pál

ugyanerről tesz bizonyságot az efézusiaknak is: „…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség

kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a

hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és

mindenekben.” (Ef. 4, 3-6) A Krisztus (egyetlen) testébe való betagolódás (ami nem a Krisztus testével

való azonosulást jelent), és az ott végbemenő szolgálat csak a Lélek által (belekereszteléssel), és új egzisztenciával

lehetséges, nem pedig önkéntes tagfelvételi kérelmünkkel. Meglehetősen egyértelmű a keresztségre

és az úrvacsorára való utalás, amelynek a Krisztushoz tartozást kell hirdetnie. (vö. 1Kor 10,

1-2.; Gal 3, 27-28.) A sóma analógia így nem homályba veszően utal általában a testre, hanem nagyon is

egyértelműen a Krisztushoz tartozásról beszél, amelyben Jézus az Úr életünk felett. (3. v.) Ebben a

meghatározottságban Pál nem azonosítja a korinthusi egyházat a Krisztus (személyes, fizikai) testével,

hanem a kötekedő korinthusiakat általában az emberi sóma-val állítja párhuzamba. Sóma analógiája előremutat

Krisztus megdicsőült testére a jelenben, amelynek a korinthusiak is részesei, saját individualitásuk

feladása nélkül. A sokféleségen keresztül megvalósuló egység Pál ekkléziológiájának üzenete. Az így létrejött

egység (egyház) csak akkor töltheti be hűségesen küldetését, amennyiben a gyülekezet Úrában találja meg

az egységet és nem tagok szubjektív identitásának megannyi meghatározottságában. A ekklésia a szó

teológiai értelmében csak az Evangélium által jöhet létre, és az Evangéliumhoz kell jelenének minden

pillanatában megérkeznie.

Prédikációvázlat

Bevezetés

A gyülekezet textusra hangolására a mai kontextus megannyi kihívása számos példát kínál. Általános

közösségértelmezésünk különböző érdekeknek (politikai, gazdasági társadalmi etc.) megfelelően történik.

A közösségeink meghatározóan szekularizálttá váltak, válnak, ahol nem az integráció, hanem a felbomlás

ad irányt a folyamatoknak. A megmaradt különböző közösségi kereteken belül is valójában egy

teljesen félreértett individualizáció következtében az elszigeteltség veszi át a főszerepet. Ez a jelenség

már az egészen kis közösségeken belül is megfigyelhető, családjainkban ahonnan tovább tágítható a kör.

Az ember magárahagyatottnak érzi magát akár még egy gyülekezeten belül is, hiszen korunk a nagykorúság

illúzióját keltve elhiteti velünk, hogy mindenki csak magára számíthat. Ehhez hozzávehetjük, hogy

a még nem oly távoli múlt politikai rendszere és annak máig élő „mutánsai” és ideológiai befolyásai napjainkban

is érezhetőek „agymosott társadalmunkban”, amely a közösségen belüli egységet vagy az

uniformitás szélsőségében ragadja meg, vagy ennek ellenhatásaként a totális individualitásban és

atomizációban. Az értékrelativizmus jól érezhető következménye mindennek. Különböző kezdeményezések

és társadalmi szervezetek igen változatos meghatározottság szerint több-kevesebb sikerrel, próbálnak

ezekre a negatív folyamatokra jótékony hatást gyakorolni, a közjót szolgálni.

Elgondolkodtató lehet így az a kérdés: Melyek az egyháznak azok a sajátságos jegyei, amelyek alapján

megkülönbözteti magát más közösségi és szervezeti formáktól, amiket nem egyháznak hívnak (Amenynyiben

mindennapi gyülekezeti tapasztalataink alapján zavarba jövünk a kérdéstől, annyiban még fontosabb

Pál ekkléziológiai megfontolásait szem előtt tartanunk Isten igéjének hirdetésében.)

1) Az egyház egysége a sokféleségben – a probléma

11 BOLYKI JÁNOS: A korinthusiakhoz írt első levél magyarázata, in Jubileumi Kommentár 3. kötet, Kálvin János Kiadó, Budapest, 1995, 272.

3


Pál analógiája alapján valóban csodálattal tölthet el bennünket az emberi test működésében a testrészek

összhangja, és éppen így borzadunk bele, amikor saját magunkon tapasztaljuk a diszharmóniát, „a nem

tudja a jobb kéz, mit csinál a bal” effektust. Pál az emberi test működését állítja párhuzamba az egyház

(gyülekezet) egységére nézve, kihangsúlyozva a testrészeknek azt az egymásrautaltságát, amely az egy

testet alkotja. Szép és egyszerű példa, amit könnyű túlidealizálni. Meg is tette ezt a filozófiai gondolkozás.

Pál azonban „ideológiamentes” üzenetet közvetít. Lássuk be őszintén, semmivel sem vagyunk különbek

a korinthusiaknál. Beképzelt, makacs, túlérzékeny, okoskodó, infantilis és rámenős olyan jelzők,

amelyek minket is nagyon jól jellemeznek. Sőt, Isten üzenetének félreértésében sem állunk rosszul, vagy

azért, mert még nem szembesültünk nyomorult emberi természetünk súlyával (Róm 7, 24., Heidelbergi

Káté /HK/ I. főrész), vagy azért mert már szembesültünk, de elég „erőt” érzünk magunkban, hogy a

kiutat megtaláljuk. Pál az egyház egységének jelentőségét hangsúlyozva igyekszik elutasítani a korinthusi

keresztyének szakadásra való törekvéseit, amelyek éppen itt a kegyelmi ajándékok körül robbantak

ki. Különbbé tesz-e valakit az, hogy milyen kegyelmi ajándékot kapott Ha ajándék, akkor érdeme-e

annak, aki kapta Isten azért adja a „Lélek megnyilvánulásait” ( 7. v.), hogy használjunk vele! Fő kérdés,

hogy kinek és hogyan! Magamnak úgy, hogy körülöttem senkiről sem veszek tudomást, sőt az elbizakodottságom

és a gőg fellege úgy elhomályosítja érzékeimet, hogy el sem tudom képzeli magam máshol,

csak a középpontban. Úgy érzem, különb vagyok mindenkinél, mert engem valamiért jobban szeret az

Isten. Talán nem is kell sok idő, hogy igazolásokat nyerjünk arra, mivel is „érdemeltük” ki e nagy jótéteményt.

Fatális félreértés áldozata az, aki így látja a dolgokat. Erről kell, meggyőződnünk Isten igéjében.

2. Pál válasza a problémára

A testet azért láthatjuk a testrészek harmóniájaként, mert valami összeköti, összhangba hozza a testrészeket,

ez pedig az én, a személyiség. Jézus is azt a szerepet tölti be a gyülekezet és az egyház életében,

mint a személyiség a test esetében. 12 Ő az, aki egybehangolja a gyülekezet tagjait egységet, egyházat formálva.

Más szóval: az egyház egységét nem külső tényezők, emberi intézkedések biztosítják, hanem az magától

következik belső lényegéből. Az egyház elsősorban ugyanis nem földi szervezet, vagy közösség,

hanem több ennél: Isteni misztérium: Krisztus teste, aki neki Feje és megtartója (Ef 1, 22-23; 5, 23).

Mivel tehát az egyház tagjai Krisztus testének tagjai, (Ef 5, 30), ennek a testnek, valamint tagjainak egymás

között való belső egysége biztosítva van az által, hogy egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az

Isten és mindeneknek atyja. (Ef 4, 5-6). (vö. HK, 54. kérdés-felelet) Pál mondanivalójának lényege

Krisztus (1 Kor 12, 12c), aki az Egy, aki maga a Teljesség. Mi csupán (ek merus) rész szerint (Károli), töredékesen

(új fordítás) vagyunk ennek az Egynek tagjai egymást kiegészítve. Mindenkinek a maga erejéhez

képest kell részt vennie a feladatokban (Mt. 25, 15). Nem mi birtokoljuk a teljességet, nem a mi

tulajdonunk, így azt ki sem sajátíthatjuk. Szeretnénk azt hinni, hogy a miénk! Talán már túl későn

döbbenünk rá arra, hogy a mi „igazunk” még „igazabbá válik”, a kör pedig egyre a középpont felé szűkül,

ahol én maradok egyedül, az én „igazságommal”. Az egyház egyik, mindenkori legnagyobb kihívása

áll ezért előttünk a sokféleségen keresztül megnyilatkozó egységben, nevezetesen annak a kísértésnek a

leküzdése, hogy saját keresztyéni (individuális) egzisztenciánkat ne úgy éljük meg, hogy ettől becsesebbé,

értékesebbé és különbbé váljunk. Pál éppen ezzel szemben érvel, és hívja fel a figyelmünket arra,

hogy Isten nem az egészet bízta ránk. Részfeladatot kapunk, de ezért teljes felelőséggel tartozunk Istennek,

hogy így leghűebben töltsük be keresztyéni küldetésünket. (vö. HK. 32. kérdés-felelet) Pál, hogy

érvelését alátámassza utalást tesz a sákramentumokra, a keresztségre: „hiszen a Lélek által mi is egy testté

kereszteltettünk” (hangsúlyos itt a szenvedő szerkezet, aminek nem mi vagyunk az alanya, hanem Isten),

és az úrvacsorára: „egy Lélekkel itattattunk meg”. (13. v.) Krisztus megváltásának gazdagsága, amit

csak a Szentlélek világossága adhat meg, jut kifejezésre a sákramentumokban, amelyeknek aztán hatással

kell lenniük az egész keresztyéni életünkre. Nem csupán arról van ugyanis szó, hogy mi Krisztus egyházába

vétettünk fel, hanem a mi individuális keresztyén valóságunkról is, amely természetesen Isten népe,

egyháza nélkül nem lenne értelmezhető. Pál teológiája világosan juttatja ezt kifejezésre: „Vagy nem tudjátok,

hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk A keresztség

által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicső-

12 Vö. SZABÓ CSABA: Az első korinthusi levél magyarázata, Magyar Református Egyház Doktorok Kollégiumának Újszövetségi Szekciója,

Debrecen-Karcag, 1991., 68-69.

4


sége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6, 3-4.) Azt is megtapasztaljuk ugyanakkor mind a keresztségre,

mind az úrvacsorára nézve, hogy egzisztenciánk vonatkozásában a legszemélyesebben is

meghatározók. A választás azonban nem a miénk! „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak

ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök

megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek”. (Jn 15, 16.) Pál, amikor

az emberi testhez hasonlítja az egyházat és tagjainak helyzetét, akkor egy olyan Krisztussal való életközösségről

beszél, amely az Ő valósága részesévé tesz, de nem úgy, hogy mi magunk (az egyház) Krisztussá

válunk, hanem úgy, hogy Krisztusnak hatalma lesz mifelettünk. Őhozzá tartozunk, Krisztust öltjük

magunkra (Gal 3, 27.). Egy kölcsönös, dialektikus kapcsolat alakul ki így az én személyes valóságom

(individuum) és az egyház közössége között. Ebben a összekapcsolódásban az én hitem (fiducia-bizalom)

alapja a biztos tudás (certa notia, ld. HK 21. kérdés-felelt), és ez kerül kapcsolatba a hit tartalmával (fides

quae creditur), amely semmi esetre sem személyes döntésünk következménye, hanem a helyes írásmagyarázat

tradíciójáé (ld. II. Helvét Hitvallás 2. fej.), amely elképzelhetetlen az Isten népe közössége nélkül

és az egyházon belüli konszenzus nélkül (consensus ecclesiae). Mindezek fényében is kell értenünk, amikor

Pál egyházról szóló tanításának a csúcspontjára ér a 27. versben: „Ti pedig Krisztus teste vagytok és

egyenként annak tagjai”. Hogyan lehet egyszerre hangsúlyos a gyülekezet egysége és a tagok egyedisége

Csak úgy, ahogyan a 13. versben Pál már elkészítette a választ: „egy Lélek által…”. Mindkét esetben, a

testbe való beolvadás és a tagok egyen-egyenkénti szerepe a test tagjaként ugyanannak a Léleknek a

munkája.

3. Pál válaszának következményei

Pál tanításnak egyik legfontosabb következménye etikailag ragadható meg. Már a bevezetőben árnyalt,

közösséggel összefüggésben tett észrevételeink óhatatlanul is eszünkbe juttatják az önazonosság (identitás)

kérdéskörét. Keresztyén identitásunk több szempontból is összetett, ahogyan a Krisztushoz tartozásnak

is rengeteg útja-módja van. Ehhez járul, hozzá még az is, hogy mi mind egy adott időszak, társadalom,

nyelv, nép, család, kultúra és politika szerint is meghatározottak vagyunk. Identitásaink kavalkádjában

elkerülhetetlen a belső feszültség. Mégis, ha a kivezető utat kutatjuk a meghatározottságban, a

valahová tartozás fontosságában és döntő jelentőségében kell megtalálnunk a támpontot. A keresztyén identitás

Istenhez köt Krisztusban. Sajátosság és egyetemesség Jézus Krisztus hitvallását is merőben meghatározta,

hiszen egy adott időben, helyen, etnikumban, kultúrában és vallási formációban élt. Egyetemes,

mert Jézus Krisztus valósága, földi élete, Isten velünk létének kétségen felüli kinyilatkoztatása. A Krisztushoz

tartozásban olyan új identitást kapunk, amely az összes többit képes lesz relativizálni, így Ő lesz

minden cselekvésünk Normája. (vö. 1 Pét 2, 21; 1 Tesz 1, 6; és 1 Kor 11, 1) Így a gyülekezet, a Krisztus

teste egységét is csak a tagok összhangja hozhatja létre. Az egymásra utaltság, az egymásra figyelés, a

kölcsönös elfogadás, és az együttérzés az, ami etikailag is következik mindabból, amit Pál Isten üzeneteként

közvetít felénk is, ahogyan ezt 26. versben gyönyörűen fejti ki: ha szenved valaki, vele együtt szenved

valamennyi…és ha dicsőség ér egyet, vele együtt örül valamennyi. Döntő fontosságú, hogy mit és

hogyan teszünk a Krisztus testének tagjaként, mint akik már most részesei vagyunk az Ő halálának és

feltámadásának (HK. 45. kérdés-felelt), és egyben az Ő menybemenetele „biztos záloga nekünk afelől,

hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket tagjait szintén fel fog venni oda” (HK 49. kérdés-felelt). Legfontosabb

mégis az, ahogyan szeretünk mindaddig, amíg el nem érkezik Isten országa a maga teljességében! (1

Kor 13.) A szeretet törvénye tehát a mi (keresztyén) etikai meghatározottságunk (Róm 13, 8-10), mert

csak a szeretet képes magába foglalni az erényeket (Kol 3, 12), ugyanakkor azokat meg is haladja (Kol 3,

14). A szeretetre mi önmagunktól nem tudunk eléggé törekedni, Isten adja azt nekünk, amit Krisztus

áldozata jelenít meg. Azért lehetünk képesek a szeretetre, mert már Isten előbb szeretett bennünket. (1

Ján 4, 10. 19, Zsolt 22, 10-11; Zsolt 139, 16.) A szeretetnek így előbb befogadói és majd csak ezt követően

válunk gyakorlóivá. A szeretetet tehát nem választhatjuk el az evangéliumtól és csak Krisztusban

lehet meghatározni, mert Isten a szeretet (1 Jn 4, 8).

Példák, képek, szemelvények

A prédikáció témakörét jól aláfesti Menenius Agrippa tanmeséje a fellázadt testrészekről. A hagyomány

szerint a mese így hangzott:

Egykoron, igen-igen régen az emberi test részei még önálló élőlények voltak, szabad akarattal; mindegyik

tudott gondolkodni és gondolatait ki is tudta fejezni; megértették egymást, mint egy család tagjai. Nos, eb-

5


en az ősi időben történt egyszer, hogy az emberi test részei fellázadtak a gyomor ellen. „Nem igazság, hogy

mi mindig csak dolgozunk, fáradozunk, a kéz kapát fog, a láb hordja a testet, a száj és a fogak rágnak, és így

tovább, a gyomor pedig tétlenül élvezi munkánk és fáradságunk gyümölcsét. Nincs gondja semmire, mégis

szó nélkül befalja mindazt a jót, amit mi többiek verejtékes munkával megszerzünk.” Fogadalmat tettek,

hogy a kéz nem visz a szájhoz egyetlen falatot sem, de ha vinne is, a száj ne fogadja el, de ha el is fogadná, a

fogak ne rágják meg, és így tovább... Fogadalmát mindegyik testrész meg is tartotta... És mit gondoltok, mi

történt Egyszerre csak észreveszik ám, hogy a kéznek már mintha nem is lenne ereje, hogy felemelkedjék a

szájig, a száj a kapott falatot nem képes befogadni, de ha befogadná is, a fogaknak már nincs erejük megrágni.

Valamennyit titkos kór gyötörte, meggémberedtek, elgyengültek. Most derült csak ki, milyen fontos a

gyomor szolgálata. Hogy az sem henyél ám, hanem feldolgozza a sok jó falatot, azután igazságosan elosztja

azt: továbbadja a test részeinek. „Mert ugyan mi tenne bennünket elevenné, mi táplálná tagjainkat - mondták

a végtagok - ha nem az a vér, melyet éppen a gyomor frissít fel újra meg újra Belátták ennek igazságát a test

részei, nem is lázadoztak többé, hanem végezte mindegyik a maga dolgát, mert rájöttek, hogy egy test, egy

szervezet az, amit közösen alkotnak. Ebben a testben pedig mindegyiküknek megvan a maga feladata, amit

el kell látnia. Nem irigykedtek hát tovább egymásra, s nagy egyetértésben élnek ma is, az idők végeztéig. 13

További szempontok az Istentisztelet alakításához:

Lekció: 1Kor 13

Énekajánlás: 90; 65; 395

Imádság: imádságunk lehet a 12. zsoltár

Füsti-Molnár Szilveszter (Sárospatak)

13 BORONKAY IVÁN: Római regék és mondák, Móra, Budapest 1961. 182-183.

6

More magazines by this user
Similar magazines