Közjegyzők közlönye 2011. 1. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

mokk.hu

Közjegyzők közlönye 2011. 1. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

2011. 15. ÉVFOLYAM • LVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

KÖZJEGYZŐK

KÖZLÖNYE

EURÓPAI JOGI KÜLÖNSZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Az európai öröklési rendelet tervezete

Dr. Horváth Gyöngyi 1

Európai öröklési jogi rendelet –

a végintézkedések alakiságára vonatkozó

szabályozás nélkül Dr. Szőcs Tibor 11

Az európai öröklési bizonyítvány

Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóra 18

A közjegyzői gyakorlatot érintő

jogi esetek 33

Nemzetközi sajtószemle 46

Szakmai sajtófigyelő 51

A MOKK jogi hírlevele 58

Közjegyzői régiség 81

MOKK A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA SZAKMAI FOLYÓIRATA


Az európai öröklési

rendelet tervezete

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

1

Az öröklési ügyek jelen pillanatban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés

egyik olyan területét jelentik, amelyen a tagállamok erős jogi „izolációja” jellemző.

E téren harmonizált joghatósági és kollíziós szabályok nem léteznek, és jórészt hiányzik

az ilyen eljárásokban hozott határozatok kölcsönös elismerése. Nem állítható ugyanakkor

az, hogy a magánjog lenne az a terület, amely várhatóan a leghosszabb ideig ellent fog

tudni állni az európai egységesítési törekvéseknek, még úgy is, hogy a tagállamok nem

könnyen adják fel saját belső törvényeik szabályozását a magánjog európai integrációja

érdekében. A teljes egységesítés természetesen nagyon utópisztikus, de az erre irányuló

jogalkotás nagyobb ütemben halad, mint azt korábban jósolták.

Az Európai Bizottság 2009. október 14-én hozta nyilvánosságra az Európai Parlament

és a Tanács szabályozási koncepcióját az öröklési joggal kapcsolatos jogalkalmazásról,

a határozatok érvényre juttatásáról és a köziratok alkalmazhatóságáról valamint az

Európai Öröklési Bizonyítvány bevezetéséről. 1 Az Európai Unió szakértőinek becslése

szerint minden évben mintegy 450 ezer nemzetközi vonatkozású öröklési ügy keletkezik,

az eljárásokkal érintett vagyon értéke több, mint 120 milliárd euro. A rendelet megalkotásának

célja a Bizottság előterjesztése szerint az, hogy az öröklésre egyetlen jog vonatkozzon

úgy, hogy meghagyja az állampolgároknak a jogválasztás szabadságát is.

A tervezett szabályozás rendelet. Szándékosan nem választották a iránymutatás, mint

jogforrási formát annak érdekében, hogy a nemzeti öröklési jogot ne kelljen harmonizálni

(ezzel párhuzamosan ugyanakkor elkerülhetetlen a nemzetközi magánjog harmonizációja

az öröklési szabályokat illetően). Családjogi kérdésekben általában egyhangú döntéshozatal

kell, de az öröklési kérdést a Bizottság előterjesztésében gazdasági és vagyoni

kérdésnek minősítette, így a rendelet megalkotásához a 2/3-os döntés is elég.

Az Európai Unióban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés terén eddig

elfogadott rendeletek nagy része – így különösen a Brüsszel-I rendelet (44/2001/EK rendelet)

– a jogvitákat érintik. Jóllehet Európán belül is nagyon eltérő perjogi kultúrák léteznek,

a polgári peres ügyek struktúrája mégis alapvető hasonlóságokat mutat. Nem mondható

el mindez a hagyatéki eljárásokról: az örökhagyó elhalálozásától, az öröklés megnyíltától

a hagyatéki vagyontárgyak örökösök illetve egyéb jogosultak általi megszerzéséig tartó

1 JUSTCIV 210 CODEC 1209 Az Európai Bizottság javaslata – Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az öröklési

ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről

és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről.


2011. 1. SZÁM

2

folyamat rendkívül eltérő az egyes tagállamokban. Az anyagi öröklési jog terén fennálló

nagyfokú különbségek rányomják a bélyegüket a nemzeti jogok öröklési eljárásaira is.

A Rendelet szabályozási köre is ennek megfelelően alakult, 6 részből áll, és a címben

is megfogalmazott szabályozási témákat érinti. 2 Természetesen a rendelet minden szabályozási

elemét nem tudjuk érinteni e cikk keretében, ezért csak a legfontosabb pontjait,

vitatott kérdéseit emeljük ki.

1. Hatály és fogalom meghatározások

A rendeletet az „öröklésre” kell alkalmazni, az öröklés a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek

haláleset miatti átruházásának valamennyi formája; akár végrendelet vagy öröklési

szerződés szerint megvalósuló szándékos átruházásként, akár törvényes öröklés révén történő

kötelező átruházásként; az elképzelések szerint magában foglalja az öröklés valamenynyi

elemét. Elkerülhetetlen ugyanakkor az, hogy figyelemmel legyen egyes tagállami

egyedi szabályozásra, mint pl. a mezőgazdasági ingatlanokkal kapcsolatos tulajdonszerzési

korlátozásokra.

A rendelet nem érinti a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti

állam vagyonjogát, nem érinti különösen a dologi jogok természetét, az ilyen jogok nyilvántartásba

vételére vonatkozó előírásokat és e jogok nyilvánosságát, továbbá nem érinti

a nyilvántartásba vételnek vagy a nyilvántartásba vétel elmulasztásának hatásait. A tulajdonjog

átszállásának időpontja egyes esetekben nem probléma, kivéve azon tagállamok

jogrendjében, ahol konstitutív hatályú ingatlan-nyilvántartások vannak. Dologi (in rem)

jogok természete tagállamonként nagyon eltérő lehet, ezért a nemzetközi jogban már

ismert megfeleltetési elvet kell alkalmazni, még ha nem is mondja ki kifejezetten a rendelet.

Megtörténik továbbá néhány, az alaki érvényességre vonatkozó kollíziós szabály

beépítése a rendeletbe, teljes harmonizációra azonban nincs esély.

Fontos korlátozás, hogy az öröklési jog alkalmazásának nem lehet olyan következménye,

hogy a vagyontárgy fekvése szerinti tagállamban korlátozott dologi jogot, vagy ott

ismeretlen vagyonjogi szabályt vezessenek be, (e szabály kizárja például, hogy haszonélvezetet

alapítsanak, jegyezzenek be olyan tagállamban, ahol ez a jogintézmény ismeretlen),

ugyanakkor alkalmazandó a dologi jog öröklés útján történő átruházására, akkor is,

ha az adott tagállamban ismeretlen.

2 Chapter I. (Articles 1-2) Hatály és fogalommeghatározások

Chapter II. (Articles 3-15) Jogalkalmazás

Chapter III. (Articles 16-28) Alkalmazandó jog

Chapter IV. (Article 29-33) Végrehajthatóság

Chapter V (Article 34-35) Közokiratok

Chapter VI. (Article 36-44) Európai Öröklési Bizonyítvány


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A Bizottság előterjesztésében egyértelműen utal rá és ez következetesen végigvonul

az egész szabályozáson, hogy a javaslat csak a határon átnyúló ügyeket érinti. Nem

alkalmazandó továbbá adó-, vám- és közigazgatási ügyekre. 3 A bizottsági javaslat szerint

a javasolt rendelet hatálya nem terjed ki a végrendelkezési képességre, ugyanakkor

a munkacsoport felkérést kapott annak mérlegelésére, hogy célszerű lenne-e a hatályt

a végrendelkezési képességre is kiterjeszteni, és ezért a javasolt 19a. cikk alapján külön

rendelkezést illeszteni a III. fejezetbe. Hasznos lehet preambulum egy bekezdésében jelezni,

hogy a kizárás a házassági szerződésekre is kiterjed, amennyiben e szerződések

nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel.

E rendelet alkalmazásában „bíróság” a tagállamok bármely illetékes hatósága [vagy

bíróság által kinevezett szerve], amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási feladatot

lát el. 4 Az érintett hatóságok jegyzéke a rendelet mellékletben szerepel. Az öröklési eljárások

lefolytatása a legtöbb tagállamban bíróságon kívüli szervek eljárása keretében

kerül sor, erre tekintettel a rendelet a bíróság fogalmát tágan fogja értelmezni, magában

foglalja azokat a hatóságokat, akik átruházott hatáskörben bírósági (igazságszolgáltatási)

feladatokat látnak el. Arról azonban, hogy milyen szempontok szerint határozható meg

az, hogy az adott hatóság e körbe tartozik, hallgat az előterjesztés.

3

2. Joghatóság és az alkalmazandó jog

A rendelet céljai között is meghatározza, hogy az öröklési eljárásokban alkalmazandó

jog egy jog legyen minden ingó és ingatlan vagyonra; főszabály szerint az elhunyt utolsó

lakóhelye szerinti jog, e mellett azonban tiszteletben (próbálja) tartani a jogválasztás

szabadságát is.

3 (3) E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre: a) a természetes személyek személyi állapota, valamint a családi

kapcsolatok és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint hasonló hatásúnak tekintett kapcsolatok; b) a természetes

személyek jog- és cselekvőképessége, a 19. cikk (2) bekezdése c) és d) pontjának [valamint a 19a. cikknek a] sérelme

nélkül; c) a valamely természetes személy eltűnésével, távollétével vagy vélelmezett halálával kapcsolatos kérdések; d) a

házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekintett

kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdések; e) a nem haláleset miatt keletkező

tartási kötelezettségek; f) az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átruházott vagyoni jogok, érdekek és javak,

mint például – a 19. cikk (2) bekezdése j) pontjának sérelme nélkül – az ajándékok, közös tulajdon a túlélő házastárs

várományi jogával, a nyugdíjprogramok, a biztosítási szerződések és a hasonló megállapodások; g) a társasági jog, valamint

a más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jog által szabályozott kérdések, mint

például a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek létesítő okiratában vagy

alapszabályában foglalt záradékok, amelyek tagjaik halála esetére rögzítik az üzletrészek sorsát; h) a társaságok, valamint

a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek (…) felszámolása, megszűnése és fúziója, valamint;

i) célvagyon (trust) létrehozása, kezelése és felszámolása;

4 Ez az új bekezdés a 4/2009/EK rendelet 2. cikkének (2) bekezdésén alapul.


2011. 1. SZÁM

4

Az öröklési jogban alkalmazható jog tekintetében az Európai Bizottság jogalkotóinak

három álláspontja volt, illetve három szempontot vettek alapvetően figyelembe:

• az állampolgárság szerinti jog alkalmazása

• az utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazása, vagy

• a fenti kettő kombinációja.

Kezdetben az állampolgárság szerinti jog volt a tervezetben, de hamar kiderült,

hogy sok az Európai Unió jelenlegi állampolgárai között már most is sok a kettős állampolgár,

és más problémákat is felvet. Az állandó lakóhely szerinti joghatóságot is

elvetették, ugyanis nehéz megállapítani, hogy ténylegesen mi is az, maga az Európai

Bíróság is sajátos fogalmat használ az állandó lakóhelyre, melynek nincs köze a családi

jogálláshoz. A jelenlegi tervezetben az állampolgárság szerinti jog helyett a rendelet az

elhunyt utolsó szokásos tartózkodási helyének jogát köti ki, vélelmezve azt, hogy vagyonának

többsége itt található.

Mindegyik mellett számos érv és ellenérv hozható fel. Bármelyik kerül is elfogadásra,

mind az ingó és ingatlan vagyonra alkalmazni kell, a lex rei sitae elve tehát az ingatlanokra

a jövőben kivételként nem alkalmazható. A jogválasztás kérdése jelenleg kevés

tagállamban megengedett és többnyire a nemzetközi magánjog keretei között van szabályozva,

a tervezett szabályozás csak a végrendelkező nemzeti jogának választását engedi

meg. 5 A legtöbb esetben ez nem fog problémát okozni, azonban néhány eset megoldásra

vár a jogalkotóktól. Például hogyan kezeli azt az esetet, ha a végrendelkező végrendelet

elkészítésekor a szokásos tartózkodási helyét választja alkalmazandó jogként, majd évekkel

később visszaköltözik állampolgárságának helyére.

Problémát jelenthet továbbá az is, hogy a különböző tagállamokban elfogadott és

alkalmazott öröklési jog jelentősen eltérő lehet, akár már például a házastárs és a leszármazó

öröklési jogállását is összehasonlítva. Egyes tagállamokban mindent a gyermek

örököl, míg másokban az egész örökség a túlélő házastársat illeti meg. Azokban a jogrendszerekben,

ahol mind a leszármazó, mind a házastárs örököl, a túlélő házastársat

megillető rész tekintetében eltérőek a tagállamok jogrendszerei.

Rendelet munkaanyaga egyértelművé tette, hogy az ún. kettéválasztó rendszer hátrányt

jelent az örökösök számára abban az esetben, ha az ingó vagyon öröklésére az

elhunyt lakóhelyének joga vonatkozik, az ingatlan vagyon öröklésére pedig annak az

államnak a joga, amelyben ez a vagyon található. A rendelet által választott egységes

rendszer azt teszi lehetővé, hogy a hagyaték egészen egyetlen jog hatálya alá tartozzon,

5 17. cikk Jogválasztás (1) Egy adott személy az öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát,

amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. A többes állampolgársággal rendelkező személy bármelyik

állam jogát választhatja, amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. (2) Az öröklésre alkalmazandó jog

megválasztásáról konkrétan, végintézkedés formájában nyilatkozatban kell rendelkezni. (3) Az említett választás (…) meglétére

és tartalmi érvényességére a választott jog az irányadó. (4) A (…) fenti jogválasztás (…) módosításának, illetve visszavonásának

eleget kell tennie a végintézkedés módosítására, illetve visszavonására vonatkozó formai követelményeknek.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

az egységes rendszer pedig az örökhagyó számára is biztosítja azt a lehetőséget, hogy az

örökséget örökség felosztása esetén azt előre tervezni tudja.

A közrendre csak kivételes jelleggel lehet hivatkozni, az elhunyt hozzátartozóinak

jogos érdekeinek védelmével kapcsolatos jogszabályok közötti eltérés nem indokolja ennek

alkalmazását. Ez összeegyeztethetetlen lenne azzal a célkitűzéssel, hogy a hagyatéki

javak egészére egységes jogszabály alkalmazását kell biztosítani.

A rendelet alapvető célkitűzése – az egy és ugyanazon örökhagyó hagyatéki ügyében

két vagy több tagállamban párhuzamosan lefolytatandó eljárások kiküszöbölése – csakis

támogatható. Ennek értelmében öröklési ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai

vagy átruházott hatáskörben hatóságai rendelkeznek majd joghatósággal az öröklés egészében

történő határozathozatalra, amelynek a területén az elhunyt szokásos tartózkodási

helye elhalálozásának időpontjában volt. A tervezet szerint a felvezető rendelkezések

között beiktatásra kerülne olyan értelmező rendelkezés, amely felsorolná azon tényszerű

elemeket, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell vennie az elhunytnak az elhalálozás

pillanatában szokásos tartózkodási helyének megállapításához; e tartózkodási helyet úgy

kell tekinteni, mint amely megfelel az elhunyt fő érdekeltségi központjának. Ilyen elem

például az elhunytnak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartama

és gyakorisága, valamint a tartózkodásának okai, volt-e ingatlan a tulajdonában, amely a

huzamosabb tartózkodásra utal.

E mellett a rendelet kiegészítő joghatósági szabályokat is megállapít, amennyiben

az örökhagyó szokásos tartózkodási helye valamely harmadik tagállamban található.

A hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai mégis rendelkeznek majd joghatósággal

ha: az elhunyt előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt,

amennyiben ez a tartózkodási hely a bíróság megkeresésének időpontjában öt évnél nem

régebben szűnt meg; vagy az elhunyt elhalálozásának időpontjában ennek a tagállamnak

az állampolgárságával rendelkezett; vagy a megkeresett bírósághoz benyújtott döntéshozatali

kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vonatkozik.

Újabb tervezett rendelkezés (forum necessitatis), hogy amennyiben a rendelet alapján

egyik tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal, kivételes esetben az egyik tagállam

bíróságai határozatot hozhatnak az öröklés ügyében, amennyiben az eljárás megindítása

vagy lefolytatása ésszerűtlen vagy lehetetlen lenne egy olyan harmadik államban,

amelyhez az ügy szorosan kötődik.

A tervezet szerint alkalmazandó öröklési jog (lex successionis), amely az örökhagyó

utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, kiterjed az öröklési jogviszony

minden elemére, eltekintve bizonyos kivételektől. Megnyugtató tisztázást igényel, hogy

milyen széles körben fogadhatóak el ilyen kivételek a lex successionis hatálya alól. E te-

5


2011. 1. SZÁM

6

kintetben különösen érzékeny kérdést vet fel a 21. cikk, 6 amely lehetővé teszi, hogy a

lex successionis helyett a hagyaték fekvésének helye szerinti állam speciális szabályai kerüljenek

alkalmazásra olyan esetekben, amikor e jog mindenképpen megkívánja egy hagyatéki

vagyonkezelő személy (personal representative, estate administrator) kötelező

közreműködését a belföldön fekvő hagyatékkal kapcsolatban.

E rendelkezés veszélyeket is rejt magában. Könnyen alááshatja a rendelet egész rendszerét,

és végső soron az öröklési eljárás megkettőződését eredményezi. Hiába folytatnák

le ugyanis a hagyatéki eljárást az erre joghatósággal rendelkező tagállamban, ha a

bizonyos tagállamok az ott fekvő hagyatéki vagyonnal kapcsolatban bizonyos további

eljárás lefolytatását (hagyatéki vagyonkezelő közreműködése) írják elő. Mindez könnyen

a rendelet céljának meghiúsulását eredményezheti.

Az öröklési rendelet tervezetében helyet kaptak a közrenddel kapcsolatos rendelkezések

is. 7 Egy európai tanulmány szerint az öröklési jog területén a tagállamokban

a közrendi klauzula kevés szerepet játszik, a rendelettervezet elfogadása esetén szintén

marginális szerepe lesz. Abban az esetben kerülhet alkalmazásra a klauzula, ha a joghatósággal

rendelkező hatóság és az alkalmazandó jog különbözik. A klauzula alapvetően

a különböző alapjogokat tartalmazó konvenciók rendelkezéseire támaszkodhat, az alkalmazandó

jog és a joghatóság egységének koncepciója (ahogyan az a rendelettervezetben

is benne van) jelentősen csökkenti a közrendi klauzula alkalmazhatóságát.

6 21. cikk A hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása

(1) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem akadályozza a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége

szerinti tagállam jogának alkalmazását, amennyiben az örökség vagy a hagyomány elfogadása vagy az arról való lemondás

esetén az öröklésre alkalmazandó jog által előírtakhoz képest további alaki követelményeket ír elő, amelyek az utóbbi

jog alapján nem teljesíthetők.

1. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem jelent akadályt a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy

fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása előtt, a) amennyiben a hagyatéki vagyonkezelést és a hagyaték

átadását hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó e tagállam hatósága általi kijelöléséhez köti. A (…) vagyonkezelőt

vagy a végrehajtót kijelölő hatóság [lehetőség szerint] tiszteletben tartja (…) az érintett személyek – például

az örökösök, a hagyományosok, a hagyatéki vagyonkezelők és a végrendeleti végrehajtók – jogosultságát a hagyatéknak

az öröklésre alkalmazandó jog szerinti kezelésére és átadására vonatkozóan; b) amennyiben az örökség jogosultaknak

történő végleges átadását öröklési illeték előzetes megfizetéséhez köti.

2. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog ellenére, amennyiben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége

szerinti tagállam joga hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó kijelölését írja elő, e tagállam jogát kell

alkalmazni a vagyontárgyra az alábbi kérdések tekintetében: a) a vagyonkezelő vagy a végrehajtó e tagállam hatósága

általi kijelölése; b)a kijelölt vagyonkezelő vagy végrehajtó hatásköre és feladatai az elhunyt e tagállamban lévő vagyontárgyai

és adóssága tekintetében.

(3) Az érintett tagállam hatósága az alábbi személyeket jelöli ki, hogy hagyatéki vagyonkezelői vagy végrendeleti végrehajtói

minőségben eljárjanak:a) az öröklésre alkalmazandó jog szerint a hagyatéki vagyonkezeléssel vagy a végrendelet végrehajtásával

megbízott személy; vagy b) amennyiben nem bíztak meg ilyen személyt, a szóban forgó hatóság által kijelölt személy.

7 27. cikk Közrend („ordre public”)

(1) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás

nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság szerinti állam közrendjével („ordre public”).

[(2) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása különösen nem tekinthető az eljáró bíróság

szerinti állam közrendjével („ordre public”) ellentétesnek kizárólag azon az alapon, hogy a köteles részre vonatkozó

feltételei eltérőek az eljáró bíróság szerinti államban hatályban lévőktől.]


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A Bizottság dokumentuma alapján az öröklési jogi jogvitákban a közrendi klauzula

alkalmazása valószínűleg nem lesz gyakori. A közrendi klauzula tekintetében a tagállamok

jogrendszereiben továbbra is a diszkrimináció állhat majd a központi helyen,

emellett azonban két másik kérdésben is felmerülhet az alkalmazhatósága: az ún. joint

wills valamint a köteles rész védelmének kérdésében. A köteles rész tekintetében például

a közrenddel való ellentét hiánya explicite megjelenik Németország, Portugália és Görögország

jogában. Franciaországban ezzel kapcsolatosan kevés döntés létezik, azonban

a francia bíróságok nem tekintették közrenddel ellentétesnek a jog alkalmazását, ha a

köteles részt nem ismerte, ideértve azon eseteket is, mikor az örökös francia volt. Franciaországban

ugyanez a helyzet az joint wills-ekel is.

Az öröklési rendelettervezet vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy az alábbi diszkriminációs

problémák fordulhatnak elő a gyakorlatban. Felmerülhet például az azonos nemű élettársak

esetleges öröklési jogi kérdései esetében, ilyenkor a közrend kérdése a határozatok elismerésére

vonatkozik. Pl.: a homoszexuális élettársa el akarja ismertetni az egyik országban kapott

határozatot az örökség elhelyezkedése szerinti tagállamban. Jelen állapot szerint úgy tűnik,

hogy a kérdésben széles körű mérlegelési lehetőséget kell biztosítani a tagállamoknak, a 30. cikk

szövegezése megengedi a tagállamoknak a flexibilitást ebben a kérdésben.

Felmerülhet továbbá az ún. területhez kötődés kérdése. Ez azt jelenti, hogy a közrend

hatása kevésbé szigorú lehet, ha az eset kevés kötődést mutat a fórum országával, ennek megfelelően

érvényesülhet a külföldi jog, vagy elismerhetjük a határozatot, ha az adott ügy csak

„enyhén” kötődik a fórum országához. Ez a szabály gyakran érvényesül a tagállamok jogrendjében.

Bár úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos határozatok még hiányoznak az öröklési

jog területéről, a kérdés kiterjedhet az öröklés kérdésére is. Ennek megfelelően diszkriminatív

külföldi jogi rendelkezések is érvényesülhetnek vagy diszkriminatív külföldi határozat is

elismerhető, ha az ügy nem kötődik jelentősen a fórum államához. Az EU Bíróság gyakorlata

a Brüsszeli Konvenció és a Brüsszel I. rendelet tekintetében még soha nem fogadta el a

közrendi klauzula alkalmazását a területhez kötődés tekintetében, ennek ellenére nincsen

kizárva, hogy az elv egy bizonyos toleranciaküszöb felett ne kerüljön alkalmazásra.

7

3. Elismerés és végrehajthatósás

Rendkívül eltérő a jogi helyzet az egyes tagállamokban abból a szempontból is, hogy az

egyes nemzeti jogok milyen típusú bíróság, hatóság, valamely közhitelességgel felruházott

személy vagy bíróság által kirendelt hivatalos személy közreműködését igénylik a hagyatéki

vagyon jogi sorsának rendezésében, illetve milyen esetekben igénylik egyáltalán az

állami közhatalmat gyakorló szerv vagy személy közreműködését. A tervezet szabályainak

megfogalmazásánál ezért mindenhol szem előtt kell tartani, hogy azok mindenféle típusú,

öröklési ügyekben eljáró szerv vagy hivatalos személy közreműködésére alkalmazhatóak legye-


2011. 1. SZÁM

8

nek. Különösen üdvözlendő ezért, hogy a „bíróság” fogalmát a tervezet funkcionálisan

határozza meg: ide tartozik lényegében minden olyan tagállami igazságügyi hatóság vagy

egyéb szerv, amely öröklési ügyekben az adott tagállam belső joga szerint eljár. 8

A tagállamok hagyatéki eljárási rendszerei közötti különbségek jól megfigyelhetőek

abban is, hogy az eljárás eredményeként az egyes tagállamokban más-más alakiságú illetve

jogi természetű olyan „aktus” kerül kibocsátásra, amellyel az örökös igazolhatja e

minőségét az adott tagállamban: némely tagállamokban az eljáró szerv formális határozattal

„átadja a hagyatékot” az örökösök részére, míg másutt öröklési bizonyítvány kerül

kiállításra; egyes tagállamokban pedig elegendő az örökösök okiratba foglalt egyezsége.

A nemzeti jogok szerinti hagyatéki eljárás eredményeként létrejövő okiratok vagy határozatok

között rendkívül nehéz a közös nevező megtalálása. Ez is a magyarázata annak,

hogy a Bizottság által kidolgozott tervezet több fejezete is rendelkezéseket tartalmaz az

öröklési ügyekben keletkező egyedi határozatok elismerésére és végrehajthatóságára. 9

A valamely tagállamban hozott határozatokat a többi tagállamban külön eljárás alkalmazásának

szükségessége nélkül el kell ismerni. Amennyiben a valamely tagállam bíróságán

folyó eljárás kimenetele az elismerés, mint előkérdés eldöntésétől függ, az említett bíróság

joghatósággal rendelkezik e kérdés eldöntésére. Az elismerés megtagadására csak a rendeletben

foglalt esetekben van lehetőség, (30. cikk) 10 illetve valamely tagállamban hozott határozat

semmilyen esetben sem képezheti más tagállamban érdemi felülvizsgálat tárgyát.

A valamely tagállamban hozott és az adott államban végrehajtható határozat a többi

tagállamban ugyanígy végrehajtható, amennyiben azt a rendeletben meghatározott

eljárással összhangban bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánították,

ugyanígy az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban végrehajtható közokiratot valamely

más tagállamban bármely érdekelt fél kérelmére végrehajthatóvá kell nyilvánítani

a tervezet 33-1–33-4. cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően 11 .

E fejezetek egymáshoz való viszonya, illetve a rendelet egészével való összefüggései

tekintetében mindazonáltal még vannak „elvarratlan szálak”. Különösen problemati-

8 ld. az eredeti tervezet 2. cikkének (b) pontjában szereplő fogalom-meghatározást

9 ld. az eredeti tervezet IV. Fejezetét (határozatok elismerése és végrehajtása), V. Fejezetét (közokiratok), illetve

VI. Fejezetét (Európai Öröklési Bizonyítvány)

10 30. cikk A határozat nem ismerhető el, ha:

a)az elismerés nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével („ordre public”), amelyben az elismerést kérelmezik,

(…); b) a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot

nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes

elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá; c) összeegyeztethetetlen

az azonos felek között abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérelmezik;

d) összeegyeztethetetlen egy másik tagállamban vagy harmadik államban azonos felek közötti, azonos jogalapból származó

eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat megfelel az elismerés feltételeinek abban

a tagállamban, amelyben az elismerést kérelmezik.

11 E rendelkezések értelemszerűen alkalmazandóak. Valószínűleg hasznos lenne a Brüsszel I. rendelet VI. mellékletében

foglalthoz hasonló tanúsítványról rendelkezni, amelyet a [33-2. cikk (3) bekezdésének b) pontja] [33-2. cikk (1) bekezdésének

b) pontja] alkalmazásában a közokirattal együtt kellene benyújtani.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

kusnak tekinthető pl. a közokiratok más tagállamban való elismerését szabályozó rendelkezés

(34. cikk). 12 Míg a nemzetközi polgári eljárási jogban az „elismerés” fogalma teljesen

tisztázott a határozatok esetében, nem egyértelmű, hogy milyen joghatásokkal járna az

„elismerés” közokiratok esetében. Úgyszintén nem világos, hogy közelebbről az öröklési

jogviszonyokat érintő mely közokiratok tartoznak e cikk hatálya alá; tisztázást igényel

továbbá az is, hogy a rendelet egységesített joghatósági szabályai (II. Fejezet) mennyiben

kötelező erejűek a közokirat kiállítására hatáskörrel rendelkező szervekre.

9

4. Európai öröklési bizonyítvány

A nemzetközi öröklés gyors rendezésének lehetővé tétele érdekében a rendelet európai

öröklési tanúsítványt vezet be. Az Unión belüli alkalmazásának megkönnyítése érdekében

egységes tanusítvány-mintát alkalmaz, és ki kell jelölni azt a hatóságot, amely a

kiállítására joghatósággal rendelkezik, a más joghatóságokkal való összhang megköveteli,

hogy ez ugyanaz a hatóság legyen, amely a hagyatéki eljárás lefolytatására hatáskörrel

rendelkezik. Ez a tanúsítvány nem helyettesíti az egyes tagállamokban meglévő tanúsítványokat,

a hatáskörrel rendelkező tagállamban az örökösi minőség igazolására valamint

adott esetben a vagyonkezelő vagy a hagyatéki végrehajtó hatásköreinek megállapítására

a belső eljárás lesz az irányadó.

A Bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, nem tekinthető az eljárás alapjául. A

tervek szerint az okirat különböző mezőkből, rovatokból állna, ahol a legfontosabb

elemeket kellene megjelölni: az örökhagyó adatai, az alkalmazandó jog, az örökösök, a

kötelesrész, stb. 13 A bizonyítvány nem helyettesíti a tagállamokban használatos belföldi

okmányokat. A bizonyítvány joghatását azonban abban a tagállamban is el kell ismerni,

amelynek a hatóságai azt az e fejezet értelmében állították ki. A bizonyítványt abban a

tagállamban kell kiállítani, amelynek a bíróságai e rendelet értelmében joghatósággal

rendelkeznek.

12 valamely tagállamban kiállított közokiratot (…) más tagállamokban el kell ismerni, feltéve, hogy érvényességét a III. fejezet

szerinti, (…) alkalmazandó joggal összhangban nem támadták meg, vagy hogy ez az elismerés nem nyilvánvalóan

ellentétes azon tagállam közrendjével („ordre public”), amelyben az elismerést kérelmezik.

13 A Bizonyítvány tartalma a formanyomtatványon meghatározottak szerint:

• az örökhagyóval kapcsolatos alapvető információk, személyi adatok

• a kérelmező adatai

• az alkalmazott öröklési jogra vonatkozó adatok

• házasságra vonatkozó adatok

Fontos rámutatni, hogy az említett mezők jelzésértékűek, és kitöltésük részben vagy akár teljesen az alkalmazandó

jogtól függ. A különböző adatok csak akkor ismertek, és lesznek kitöltve, ha azt az alkalmazandó jog, vagy a végrendelet

rögzíti. A rendelet , és az EU ÖB tehát nem alkotnak új alkalmazandó törvényt, csak rögzítik az alkalmazandó nemzeti

jog elemeit.


2011. 1. SZÁM

10

A bizonyítvány azon örökösök vagy hagyományosok, illetve végrendeleti végrehajtók

vagy hagyatéki vagyonkezelők részére szolgál, akiknek egy másik tagállamban igazolniuk

kell örökösi vagy hagyományosi minőségüket és/vagy jogaikat, illetve hatáskörüket

végrendeleti végrehajtóként vagy hagyatéki vagyonkezelőként.

A bizonyítványt kérelemre kell kiállítani a rendelet mellékletében szereplő formanyomtatvány

szerint és a bizonyítvány külön eljárás alkalmazásának szükségessége nélkül

valamennyi tagállamban joghatással bír (42. cikk). 14 A bizonyítvány olyan okmány,

amely érvényes jogcímet képez a szerzett örökségnek a vagyontárgy fellelhetősége szerinti

tagállam nyilvántartásaiban való átírásához, illetve az azokba történő bejegyzéséhez,

feltéve, hogy tartalmazza a nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges összes

olyan információt, amelyet az adott tagállam joga előír. A bizonyítvány eredeti példányát

a kiállító hatóságnak meg kell őriznie, és a kérelmező, illetve bármely, jogos érdekét bizonyító

személy számára egy vagy több hiteles másolatot ki kell állítania.

Tagállamok részéről ugyanakkor érdeklődés mutatkozik az iránt, hogy ha kiállításra

kerül a Bizonyítvány, akkor egy elektronikus rendszerben is regisztrálásra kerüljön,

így elkerülhető lenne, hogy egy adott ügyben több Bizonyítvány is kiállításra kerüljön.

Mindannyiszor felmerül ezzel kapcsolatban a tagállamok elektronikus nyilvántartásainak

összekapcsolása, a belga elnökség alatt feljegyzést terjesztettek a munkacsoport elé

a bizonyítványok elektronikus nyilvántartásának esetleges létrehozásáról és e nyilvántartás

működéséről annak érdekében, hogy a munkacsoport részletesen megvitathassa a

javaslatot, illetve a e tárgyban megrendezésre kerülő budapesti konferencia egyik témája

is a lehetséges elektronikus nyilvántartás bevezetése lesz.

A fentiek alapján látható, illetve e rövid összefoglaló is kellő bizonyítékot szolgáltatott

arra, hogy komoly kihívást fog jelenteni először az egyes nemzeti jogok szerinti

hagyatéki eljárási szabályok és az egységes eljárás megteremtése közötti megfelelő

összhang megtalálása, majd a gyakorlatban ezen szabályok érvényesülése, melyre – ha

tartható a rendelet megalkotásával kapcsolatos ütemterv – hamarosan fel kell készülniük

a kollégáknak.

Dr. Horváth Gyöngyi

MOKK ügyvezető

14 A (…) bizonyítvány (…) igazolás a III. fejezet szerinti, öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított tényezőkről (…).

A bizonyítványban (…) örökösként, (…) hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki vagyonkezelőként

megjelölt személy a bizonyítványban feltüntetett (…) jogok, illetve (…) hatáskörök jogosultjának tekintendő. A

bizonyítvány olyan okmánynak tekintendő, amely a bizonyítványban megjelölt személy jogaihoz, illetve hatásköreihez fűződő

valamennyi feltételt és/vagy korlátozást tartalmazza .


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

Európai öröklési jogi

rendelet – a végintézkedések

alakiságára vonatkozó

szabályozás nélkül 1

11

A mai napon eddig elhangzott előadások mindegyike a készülő rendelet egy-egy fontos

csomópontját érintette. Én viszont az előadásomban a nemzetközi öröklési jognak egy

olyan témakörét fogom érinteni, amelyiknek a majdani rendelet hatálya alá tartozása

egyelőre kétséges. A végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog kérdéséről van szó.

1. A különböző nemzetközi jogegységesítő szervezetek már több olyan nemzetközi egyezményt

dolgoztak ki, amelyek a végintézkedések alakiságával kapcsolatos jogkérdéseket

szabályoznak. E vonatkozásban említést érdemel az Unidroit keretében kidolgozott 1973.

évi Washingtoni Egyezmény 2 , valamint az Európa Tanács 1972. évi Bázeli Egyezménye; a

nemzetközi magánjogi jogfejlődés tekintetében legnagyobb szerepet azonban kétségtelenül

az 1961. évi Hágai Egyezmény 3 játszotta. E három egyezmény egyaránt az örökhagyó

akaratának lehető legteljesebb érvényesülését szolgálja – különböző módon: a Washingtoni

Egyezmény az anyagi jogi szabályozás módszerét követi azáltal, hogy egy önálló végrendeleti

fajtát (nemzetközi végrendelet) intézményesít, amelyet valamennyi részes államban

alakilag érvényesnek ismernek el. A Bázeli Egyezmény a végrendeletek nyilvántartására

vonatkozó rendszer bevezetésével kívánja elejét venni annak, hogy a végintézkedés ismeretlenül

maradjon. Az 1961. évi Hágai Egyezmény ezzelszemben a végintézkedések

alakiságai alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat egységesíti.

Amikor első ízben vettem kézbe az Európai Bizottság által kidolgozott rendelettervezetet

4 , némi csalódottságot éreztem: annak az alkalmazandó jogot kollíziós sza-

1 A Brüsszelben, 2010. október 15. napján a CNUE szervezésében megrendezett Határokon Átnyúló Öröklés az Európai

Unióban c. konferencián (Conference on Cross-border Successions within the EU) a témában elhangzott előadás

szerkesztett, magyar nyelvű változata

2 A nemzetközi végrendelet alakiságáról szóló egységes jogot szabályozó, 1973. október 26. napján kelt Washingtoni

Egyezmény (Convention providing a Uniform Law on the Form of an International Will; Magyarország nem részese)

3 a végrendeletek alakiságaira alkalmazandó jogról szóló, 1961. október 5. napján kelt Hágai Egyezmény (a Hágai Nemzetközi

Magánjogi Értekezlet 11. ssz. nemzetközi egyezménye; Magyarország nem részese)

4 az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok

elismeréséről es végrehajtásáról valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló rendelet tervezete

(2009/0157 (COD)


2011. 1. SZÁM

12

bályai (III. fejezet) nem rendelkeznek a végintézkedések alakiságairól, sőt a 19. cikk

(2) bekezdésének k) pontja 5 kifejezetten is kizárja az alkalmazandó öröklési jog hatálya

alá tartozó jogkérdések közül a végintézkedések alaki érvényességét. Azóta a Tanács

illetékes szakmunkacsoportjában (CLC 6 ), a Polgári Jogi Bizottságban a tervezet vitája

során több ízben is terítékre került a kérdés. Azzal a tagállamok nagy része egyetért,

hogy kívánatos lenne a jogegység megvalósítása a végintézkedések alakiságaira vonatkozó

kollíziós szabályozás terén, a kevésbé mutatkozik viszont konszenzus ennek

mikéntjét illetően.

2. Az egyik kézenfekvő lehetőség lenne az, ha valamennyi EU-tagállam, amelyek nem

részesei 7 az 1961. évi Hágai Egyezménynek, csatlakoznának ezen egyezményhez. Felmerült

ugyanakkor annak gondolata is, hogy magának a kidolgozás alatt álló rendeletnek a

hatálya kerülne mégiscsak kiterjesztésre a végintézkedések alakiságaira, és a tervezetbe

beépítésre kerülnének a végintézkedések alakiságait érintő egységes szabályok.

Elöljáróban ezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy csakis egységes kollíziós szabályokról

lehet szó. A tervezet munkacsoporti vitája a végintézkedések alakiságai kapcsán

javaslatként felmerült egy sajátos anyagi jogi megoldás gondolata, amely szerint a rendeletben

konkrétan nevesítésre kerülne néhány (a nemzeti öröklési jogokban általánosan

ismert) végrendelet-típus 8 azzal, hogy azokat valamennyi tagállamban alakilag érvényesnek

fogadnak el. E sajátos, részleges anyagi jogharmonizáción alapuló megoldásra azonban

a közösségi jogalkotó nem vállalkozhat, legalábbis e rendelet keretei között nem.

Az öröklési jogot érintő anyagi jogharmonizációra az Európai Unió működéséről szóló

Szerződés vonatkozó 81. cikke nem biztosít jogalapot 9 .

E megoldásnak – ti. a kollíziós szabályokat tartalmazó III. Fejezet hatályának a végintézkedések

alakiságaira való kiterjesztése – több szempontból is előnyösebb lenne a

még nem részes tagállamoknak a Hágai Egyezményhez történő csatlakozásánál.

E megoldás azt jelentené, hogy az öröklési viszonyok kollíziós szabályait egy és

ugyanazon jogi eszköz, maga a rendelet tartalmazná. Aligha igényel részletesebb magyarázatot,

hogy ez mind a bíróságok, mind a közjegyzők illetve egyéb jogalkalmazók,

de a jogkereső felek számára „felhasználóbarát” szabályozást jelentene: mellőzné attól a

5 „19. cikk

2. Ez a jog az irányadó többek között a következőkre:

….

(k) a végintézkedés érvényessége és értelmezése, módosítása és visszavonása, az alaki érvényességétől eltekintve;”

6 Committee on Civil Law Matters

7 Az 1961. évi Hágai Egyezménynek jelenleg 39 részes állama van. Az EU-tagállamok közül nem részese az egyezménynek

Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Olaszország (aláírta), Portugália

(aláírta), Románia, Szlovák Köztársaság.

8 pl. a végrendelkező által sajátkezűleg írt és aláírt végrendelet; a közhitelességgel felruházott szerv vagy személy által

okiratba foglalt, vagy az ilyen szervnél vagy személynél elhelyezett végrendelet

9 Sem ennek elődje, az EK-Szerződés 65. cikke


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

jogalkalmazókat, illetve a jogalanyokat, hogy az egyes öröklési jogkérdésekre vonatkozó

kollíziós szabályokat más és más jogforrásokban kelljen keresniük. E kiegészítéssel válna

a majdani rendelet a nemzetközi öröklési viszonyok kollíziós jogát igazán átfogóan szabályozó

„teljes” jogszabállyá.

Az egységes közösségi jogi kollíziós szabályozása lehetőséget biztosítana arra, hogy

az európai jogalkotó azt ne csupán a végrendeletekre, hanem az öröklési szerződésekre

is kiterjessze. Az 1961. évi Hágai Egyezmény etekintetben nem teljeskörű. Hatálya alá

tartoznak a közös végrendeletek; nem terjed azonban ki az egyezmény a határon átnyúló

ügyekben (is) nagy szerepet játszó szerződéses végintézkedésekre 10 .

Megjegyzendő, hogy a rendelet jelenlegi tervezete nem a legkövetkezetesebb módon

kezeli a végintézkedések alakiságának kérdését. Amint arra utaltunk a 19. cikk (2) bekezdésének

k) pontja kizárná a kérdést a kollíziós jogi szabályokat tartalmazó III. Fejezet

hatálya alól. Nem található viszont ilyen kizáró rendelkezés a magának a rendeletnek

a tárgyi hatályát érintő 1. cikkben. A rendelet egyéb szabályai így – különösen a joghatóságot,

illetve a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását érintő II., illetve

IV. Fejezetek – alkalmazásra kerülnének e kérdés tekintetében is. Egy végrendelet érvénytelenségének

megállapítása iránti perben így az eljáró bíróságnak joghatóságát a rendelet

alapján kellene vizsgálnia, ám az alkalmazandó jog kérdésében már más jogforrás –

az 1961. évi Hágai Egyezmény, vagy ha a fórum állama ennek nem részese, akkor annak

autonóm nemzetközi magánjoga – lenne irányadó. Ennek következményeképpen adott

esetben más és más eredményre vezetne egy végintézkedés alaki érvényességét érintő

jogvita, attól függően, hogy azt melyik tagállamban folytatják le. A meghozott határozatot

azonban annak ellenére is el kellene ismerni bármely más tagállamban, hogy annak

bírósága – más kollíziós szabály figyelembevétele, és más anyagi jog alkalmazása mellett –

eltérő tartalmú döntést hozott volna. A rendelet határozatok elismeréséről szóló IV. fejezete

(közelebbről annak 30. cikke) nem tartalmaz olyan megtagadási okot, amely lehetővé

tenné az elismerés megtagadását azon a címen, hogy az eljárt fórum nem azt az anyagi

jogot alkalmazta, amely az elismerés iránt megkeresett tagállam kollíziós szabálya szerint

a „helyes” jog lett volna 11 .

13

10 Jóllehet ezt az egyezmény címének némely nyelven kihirdetett fordítása nem tükrözi; a német szöveg pl. helytelenül a

végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog („auf die Form letztwilliger Verfügungen anzuwendendes Recht”) megfogalmazást

tartalmazza.

11 Öröklési ügyekre ugyan nem terjedt ki a hatálya, de megemlítendő, hogy ilyen kollíziós jogi fenntartást tartalmazott

valaha a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági ítéletek végrehajtásáról szóló 1968. évi

Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 4. pontja (előkérdések tekintetében). Eszerint megtagadható volt a más tagállamban

hozott határozat elismerése, amennyiben a határozat meghozatala során a bíróság valamely (természetes személyek

személyi állapotát, házassági vagyonjogot vagy öröklési jogot érintő) előkérdés eldöntése során ellentétbe került azon

tagállam nemzetközi magánjogával, amelyben kérik az elismerést. E megtagadási ok a Brüsszeli Egyezményt felváltó

jelenlegi közösségi jogszabály (44/2001/EK rendelet, ún. „Brüsszel-I” rendelet) 34. cikkében már nem található meg.


2011. 1. SZÁM

14

Mindez aligha szolgálná a döntési harmóniát, amelynek megvalósítása a rendelet (és

általában a európai kollíziós jog egységesítésének) egyik fő célja 12 .

Végül, de nem utolsósorban említést kell tennünk arról is, hogy a végintézkedések

alakiságaira vonatkozó egységes közösségi kollíziós szabályozás fontos előnye lenne a

vonatkozó kollíziós szabály Európai Bíróság általi egységes értelmezésének lehetősége.

Ez az előny értelemszerűen nem lenne meg abban az esetben, ha a valamennyi tagállamra

kiterjedő egységes kollíziós szabályozás a még nem részes tagállamoknak az 1961. évi

Hágai Egyezményhez történő csatlakozásával valósulna meg.

Ezek voltak a legfontosabb amellett szóló érvek, hogy az új közösségi rendelet tartalmazzon

a végintézkedések alakiságaira vonatkozó egységes kollíziós szabályokat. Említést

kell azonban tenni azon aggályokról, amelyeket

Az ellenzők szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tagállamok többsége – tizenhat

uniós állam – már részese az egységes kollíziós szabályokat lefektető 1961. évi

Hágai Egyezménynek. Amennyiben a rendelet III. Fejezete is tartalmazna ilyen kollíziós

szabályokat, az az érintett tagállamok számára a szabályozás megkettőződését jelentené:

e tagállamokban két – egyaránt univerzális alkalmazási igényű 13 – kollíziós szabályozás létezne

a végintézkedések alakiságai tekintetében. Ezen tagállamok jogalkalmazói számára

így nehézséget jelenthet annak eldöntése, hogy egy adott ügyben a végintézkedés érvényességére

irányadó jogot a rendelet vagy a Hágai Egyezmény alapján kell-e meghatározni.

E nehézség mindazonáltal könnyedén áthidalható lenne egy olyan rendelkezésnek

a rendeletbe történő beiktatásával, amely egyértelműen rendezné a rendelet viszonyát az

1961. évi Hágai Egyezményhez.

A tervezet záró rendelkezései – hasonlóan más közösségi rendeletekhez – tartalmaz

olyan szabályt, amely a rendeletnek az azonos tárgykört szabályozó két- vagy többoldalú

nemzetközi szerződésekhez való viszonyát rendezi (45. cikk). Eszerint e rendelet

nem érinti azoknak a kétoldalú vagy többoldalú egyezményeknek az alkalmazását, amelyeknek

egyes tagállamok (a rendelet elfogadásakor) részesei; mindazonáltal a tagállamok

között ez a rendelet élvez elsőbbséget az ilyen nemzetközi egyezményekkel szemben. Álláspontom

szerint e cikk kiegészíthető lenne egy további speciális rendelkezéssel (egyfajta

disconnection clause), amely kimondaná, hogy azon tagállamok, amelyek részesei

az 1961. évi Hágai Egyezménynek, e rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó

kollíziós szabályai helyett továbbra is a Hágai Egyezmény szabályait alkalmazhatják. Ez

12 Ezt hangsúlyozzák a kollíziós jog egységesítésére irányuló irányuló közösségi rendelet-tervezetek bizottsági indokolásai

is; ld. pl. a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló ún. Róma-II rendelet tervezetét

(2003/0168 (COD), 2-3. oldal). A szakirodalomban ld. pl. J. Kropholler, Internationales Privatrecht: Einschliesslich

der Grundbegriffe des des Internationalen Zivilverfahrensrechts, Tübingen 2006, 36. o; S. Klauser, Das europäische

Kollisionsrecht der Verbraucherverträge zwischen Römer-EVÜ und EG-Richtlinien, Tübingen, 2002, 130. o.

13 Mind a majdani európai öröklési jogi rendelet, mind pedig az 1961. évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai univerzális

hatályúak; azaz ezek kollíziós normáit arra tekintet nélkül kell alkalmazni, hogy a felhívott jog olyan állam joga-e,

amelyikre kiterjed a rendelet – illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény) hatálya, vagy sem (ld. a rendelet bizottsági

tervezetének 25. cikkét, illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény 6. cikkének második bekezdését).


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

az eltérés – miszerint a tagállamok egy részére a rendelet, másik részére pedig az 1961.

évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai lennének irányadóak az alakiságok kérdésében

– nem okozna súrlódásokat, amennyiben a rendelet kollíziós szabályai teljesen vagy

nagymértékben az egyezményéhez igazodnának.

Az egységes közösségi jogi szabályozás ellenzői néha azt is megemlítik, hogy magának

az 1961. évi Hágai Egyezmény tárgyi hatálya sem egységes valamennyi részes államban,

figyelemmel arra, hogy a részes államok egy része a szóbeli végrendelet érvényességét

érintő fenntartást tett az egyezmény 10. cikkének megfelelően 14 ; erre figyelemmel aligha

valószínű, hogy konszenzust lehetne elérni ugyanezen kérdésben a rendelet kollíziós szabályainak

megfogalmazásakor. Úgy gondolom ez sem képezhetné elháríthatatlan akadályát

a végintézkedések alakiságaira vonatkozó közösségi kollíziós szabályok kidolgozásának.

Amennyiben a szóbeli végrendelet kapcsán nem jön létre megegyezés, e végrendeleti

forma érvényességének kérdése kizárható lenne a rendelet kollíziós szabályainak hatálya

alól; kár lenne viszont pusztán emiatt eltekinteni a sokkal gyakrabban előforduló írásbeli

köz- és magánvégrendeletek, valamint az öröklési szerződések kollíziós szabályozásától.

15

3. Milyen kollíziós kapcsolóelvekkel lenne meghatározható a végintézkedések alakiságaira

irányadó jog a közösségi rendeletben

Véleményem szerint az 1961. évi Hágai Egyezmény megfelelő mintaként szolgálhat.

Legkézenfekvőbb megoldásnak az az egyezmény 1. cikkében nevesített kapcsolóelveknek

a rendeletbe történő átvétele tűnik. A Hágai Egyezmény sikerét nem csupán a

csatlakozó államainak száma jelzi, hanem az is, hogy az egyezmény nagyvonalú, a favor

testamenti elvét a lehető legnagyobb mértékben kifejezésre juttató kollíziós szabályrendszere

jótékony hatást gyakorolt más államok nemzetközi magánjogának fejlődésére is.

A Hágai Egyezményt megelőző nemzetközi magánjogi felfogás jóval „szűkkeblűbben”

bánt a végintézkedésekkel az alakiságok tekintetében. Általában csupán két vagy legfeljebb

három kollíziós kapcsolóelv – a végintézkedés helye szerinti jog, vagy az öröklésre

egyébként irányadó jog (lex successionis) vagy esetleg még az eljáró fórum joga (lex fori)

jöhetett számításba.

Magyarországon pl. az 1876. évi XVI. tc. 34. §-a (amely egészen 1979-ig, a jelenlegi

jelenlegi Nmtvr. hatálybalépéséig hatályban volt) a külföldön tett végintézkedések tekintetében

kimondta, hogy ezek az alaki kellékek tekintetében akkor is érvényesek, ha

azon ország jogszabályainak, melyben keletkeztek, megfelelnek; a végintézkedés alaki

érvényességének vizsgálatára e jogon kívül csak a magyar jog jöhetett szóba. A bírói

gyakorlat azonban a XX. század közepétől – némileg nagyvonalúbb módon – alakilag

érvényesnek ismerte el azt a végrendeletet is, amely az örökhagyó hazai jogának

14 A 10. cikk szerint bármely Szerződő Állam fenntarthatja annak jogát, hogy ne ismerjen el egy, a saját állampolgára által

tett szóbeli végrendeletet, kivéve, ha a szóbeli végrendeletet rendkívüli helyzetben tették. Ilyen fenntartással élt az EUtagállamok

közül Belgium, Észtország, Franciaország, Hollandia és Luxemburg.


2011. 1. SZÁM

16

megfelelt alakilag. 15 Kapcsolóelveknek ennél szélesebb körét a korabeli nyugat-európai

nemzetközi magánjogi szabályozás sem bocsátott rendelkezésre a végintézkedések alaki

érvényessége tekintetében. 16

Valószínűleg az egyezmény hatásának tudható be, hogy tendenciává vált a végrendeletek

alakiságára vonatkozó fakultatív kollíziós kapcsolóelvek bővülése, még olyan államokban

is, amelyek formálisan nem váltak részesévé a Hágai Egyezmények. Jó példa

erre Magyarország. Az 1979-ben elfogadott magyar nemzetközi magánjogi kódex a Hágai

Egyezmény 1. cikkében nevesített kollíziós kapcsolóelveket maradéktalanul átvette, sőt

kiegészítette azt egy továbbival, nevezetesen a magyar joggal, mint lex fori-val. A kilencvenes

években elfogadott nemzetközi magánjogi kódexekre 17 általánosan jellemző, hogy

alternatív kapcsolóelvek ugyanolyan – vagy legalábbis majdnem ugyanolyan – széles körét

nevesítik a végintézkedések alakiságai tekintetében, mint a Hágai Egyezmény 18 . Joggal elmondható

tehát, hogy az EU-tagállamok túlnyomó többségének 19 kollíziós jogában – vagy

a Hágai Egyezmény vagy nemzeti jogszabály erejénél fogva – messzemenően érvényesül

a favor testamenti elve, és az az európai nemzetközi magánjog olyan közös értékének tekinthető,

amelyet szerencsés lenne kifejezésre juttatni a közösségi rendeletben is.

Amint említettem, a közösségi rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó

kollíziós szabályait mindenképpen indokolt lenne a végintézkedések valamennyi fajtájára,

így különösen az öröklési szerződésekre is kiterjeszteni. Az öröklési szerződések eseté-

15 ld. Réczei L., Nemzetközi Magánjog, Budapest 1959, 334. o; Szászy I., Az európai népi demokráciák nemzetközi magánjoga,

Budapest 1962, 312. o.

16 Ld. idevonatkozólag A. F. Schnitzer, Handbuch des Internationalen Privatrechts, Basel 1958, S. 522ff.

17 Példaként megemlíthető az 1995. évi olasz nemzetközi magánjogi törvény 48. cikke, az 1992. évi román nemzetközi

magánjogi törvény 68. cikke, a 2000. évi litván Ptké. 1.61. cikke, a 2005. évi bolgár nemzetközi magánjogi törvény 90.

cikke, továbbá – az Európai Unióhoz nem tartozó államok közül – a 2005. évi ukrán nemzetközi magánjogi törvény

72. cikke.

18 Ugyanez a tendencia megfigyelhető a Magyarország által az elmúlt évtizedekben megkötött kétoldalú polgári jogsegélyszerződések

végintézkedések alakiságaival kapcsolatos rendelkezései tekintetében is. A korábbi szocialista államokkal

jórészt az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején kötött jogsegélyszerződések csupán az örökhagyó

végrendelkezés időpontjában meglévő állampolgársága szerinti jogot, illetőleg a végintézkedés helye szerinti jogot nevesítik.

Példaként említhető a magyar-szovjet jogsegélyszerződés (kihirdette az 1958. évi 38. tvr.) módosítás előtti 39.

cikke, a magyar-román jogsegélyszerződés (kihirdette az 1959. évi 19. tvr.) 38. cikke, a magyar-lengyel jogsegélyszerződés

(kihirdette az 1960. évi 5. tvr.) 49. cikke, a magyar-albán jogsegélyszerződés (kihirdette az 1960. évi 25. tvr.) 40.

cikke, valamint a magyar-bolgár jogsegélyszerződés (kihirdette az 1967. évi 6. tvr.) 33. cikke. A hatvanas évek második

felétől a nyolcvanas évekig néhány nyugat-európai, illetve Európán kívüli állammal kötött kétoldalú jogsegélyszerződésben

ezzelszemben már a Hágai Egyezményben lefektetett kapcsolóelvek majdnem mindegyike visszaköszön; ld. pl.

a magyar-osztrák hagyatéki egyezmény (kihirdette az 1967. évi 25. tvr.) 4. cikkét, a magyar-görög jogsegélyszerződés

(kihirdette az 1981. évi 21. tvr.) 23. cikkét, a magyar-finn jogsegélyszerződés (kihirdette az 1982. évi 25. tvr.) 25. cikkét,

a magyar-szovjet jogsegélyszerződés 1972-ben módosított 39. cikkét, a magyar-kubai jogsegélyszerződés (kihirdette az

1984. évi 4. tvr.) 40. cikkét, vagy a magyar-vietnami jogsegélyszerződés (kihirdette az 1986. évi 8. tvr.) 45. cikkét.

19 Ellenpéldaként említhető meg a máltai nemzetközi magánjog, amely kizárólag a végintézkedés helye szerinti jog alkalmazását

teszi a végintézkedés alaki érvényességének vizsgálatánál (máltai Ptk. 682. cikk). Máltán készített végintézkedés

eszerint kizárólag akkor tekinthető alakilag érvényesnek, ha az a máltai törvénynek megfelel, még ha a végrendelkezőt

minden egyéb kapcsolat (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely stb.) más államhoz fűzte is.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

ben a legcélszerűbb lenne ugyanazon kollíziós kapcsolóelvek értelemszerű alkalmazását

előírni, mint amelyek a végrendeletek vonatkozásában érvényesülnek. Említést érdemel,

hogy a Hágai Egyezmény részes államai közül azok, amelyeknek nemzetközi magánjogi

kódexe az egyezményre történő kifejezett utalást tartalmaz, ezt a megoldást követik,

azaz kiterjesztették az egyezményben nevesített kollíziós kapcsolóelveket az egyezmény

hatálya alá egyébként nem tartozó egyéb végintézkedésekre 20 .

17

4. Alapvető fontosságú annak tisztázása, hogy egyáltalán mely kérdések tartoznak az alaki

érvényesség körébe, hogyan határolhatóak el egymástól a végintézkedések anyagi, illetőleg

alaki érvényessége körébe sorolt jogkérdések. Ez az elhatárolás akkor is megkerülhetetlen

lesz, ha a végintézkedések alaki érvényességének kérdése végül megfelelő kompromisszum

hiányában – a bizottsági tervezetnek megfelelően – kimarad a III. Fejezet

hatálya alól; hiszen a joggyakorlatnak ebben az esetben is pontosan tisztáznia kell majd a

rendelet kollíziós szabályainak terjedelmét, az azok által lefedett jogkérdések körét.

A tagállami jogrendszerek a végintézkedésekkel kapcsolatban egész sor olyan érvényességi

feltételt támasztanak, amelyekről aligha lehet kétséges valamely jogalkalmazó

számára, hogy alaki természetű feltételről van szó. Ezek közé tartozik például a végintézkedés

keltezésével, annak a végrendelkező általi aláírásával kapcsolatos követelmények, a

végintézkedésnél közreműködő tanúkkal kapcsolatos előírások vagy például a több lapból

álló végintézkedésekkel szemben esetlegesen megkövetelt többletkövetelmények kérdése.

Felmerülhetnek viszont olyan „határesetek”, amikor a tagállami jogalkalmazó számára

nehézséget okozhat annak eldöntése, hogy vajon alaki vagy anyagi jogi természetűnek

minősíthető-e a felmerülő jogkérdés, és ennélfogva az öröklési jog fő statútuma

(lex successionis) vagy alakiságokra előírt speciális kapcsolóelvek irányadóak-e rá. Ilyen

kérdés lehet a két vagy több személy ugyanazon okiratba foglalt végintézkedésének megengedettsége,

vagy például a végintézkedés tételénél közreműködő tanúk javára szóló

juttatásokkal érvényességének speciális előfeltételei. Alapvető követelmény, hogy az alakiságok,

illetve az anyagi jogkérdések elhatárolása egységes módon történjen valamennyi

tagállam jogalkalmazói részéről. Éppen emiatt lesz várhatóan nagy szerepe e kérdésben

is az Európai Bíróság jogértelmezésének, miután a testület a közösségi jogszabályokban

használt fogalmakat autonóm módon, összehasonlító módszer alapulvételével értelmezi.

Dr. Szőcs Tibor

szakmai főtanácsadó KIM

20 Ld pl. a 2004. évi belga nemzetközi magánjogi törvény 83. cikkének második bekezdését, a finn öröklési törvény (PK)

26:9 §-át, a 2002. évi észt nemzetközi magánjogi törvény 27. § (2) bekezdését, az unión kívüli államok közül pedig az

1989. évi svájci nemzetközi magánjogi törvény (IPRG) 93. cikk 2. bekezdését. Az említett finn törvény nem csupán a

végintézkedések egyéb formáinak, hanem valamennyi „halál esetére vonatkozó jogügyletnek, így pl. az öröklésről való

lemondásnak az alakiságaira is a Hágai Egyezmény kollíziós szabályait rendeli alkalmazni.


2011. 1. SZÁM

18

Az európai öröklési

bizonyítvány

Előzmények

Régóta húzódó problémakör az Európai Unióban egy európai jogi eszköz létrehozása az

öröklési jog területén. Már az 1998-as bécsi cselekvési programnak 1 is kiemelt része volt

ez, majd a Tanács és a Bizottság által 2000 végén elfogadott, a polgári és kereskedelmi

határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló intézkedési program is

jogalkotási aktus kidolgozását írta elő e területen. Legutóbb a hágai program 2 hívta fel

a Bizottságot olyan zöld könyv benyújtására, amely a problémakör egészét érinti, így az

öröklési jog területén: alkalmazandó jog, illetékesség és elismerés, közigazgatási intézkedések

(öröklési bizonyítvány, a végrendeletek jegyzékbe vétele). 3

A probléma megoldása azon nehézségek felszámolását célozza, amelyekkel a jogutódok

szembesülnek az örökség birtokba vétele során. E nehézségek az egyes tagállamok

öröklésre és végrendeletre vonatkozó nemzetközi magánjogi és anyagi jogi rendszerei

között fennálló különbségeknek tudhatók be, amelyek az Európai Közösséget létrehozó

szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 4 39. és 43. cikkeiben szereplő mozgás és letelepedés

szabadságának, valamint a tulajdonhoz való jognak – a közösségi jog általános

alapelvének – a gyakorlását akadályozhatja. A belső határok nélküli térségben egyre növekszik

az Unió több különböző államában található vagyon lehetősége és realitása, és ez

jelentősen megbonyolítja az örökösödési viszonyrendszereket.

Márpedig az öröklés témaköre ki van zárva az eddig elfogadott nemzetközi magánjogi

tárgyú közösségi normák közül, így az európai szinten összehangolt szabályok elfogadása

elengedhetetlenné vált. A belső piac megfelelő működését segíti elő azáltal, hogy

1 Az Európai Tanács 1998-ban elfogadott egy öt évre szóló ún. Bécsi Cselekvési Tervet (Vienna Action Plan), amelynek

legfontosabb célkitűzése a bírósági határozatok és ítéletek kölcsönös elismerése elvének továbbfejlesztése, illetve annak

biztosítása, hogy ezen határozatok az Európai Unió teljes területén végrehajthatóak legyenek.

2 2004 novemberében fogadta el az Európai Tanács a Hágai Program nevet viselő dokumentumot, amely öt évre tíz

prioritást határoz meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából. A hágai

program célja többek között az Unió és tagállamai közös képességeinek javítása az alapvető jogok, a minimális eljárásjogi

biztosítékok és a jogérvényesítési lehetőség biztosítása terén, a bírósági határozatok és tanúsítványok mind a polgári,

mind a büntetőjogban történő kölcsönös elismerésének továbbvitele, továbbá a határon átnyúló vonatkozásokkal bíró

polgári és családi ügyek peres eljárásaiban felmerülő jogi és bírósági akadályok megszüntetése érdekében.

3 Kecskés László: Eu-jog és jogharmonizáció HVG-Orac, Budapest 2003.103-110. oldal

4 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

megszünnek azon személyeknek a szabad mozgása előtti akadályok, akik számára jelenleg

nehézséget jelent a nemzetközi örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése.

Nemzetközi szinten ezen témával három, a végrendeletekhez és az örökléshez kapcsolódó

Hágai Egyezmény, valamint egy, az öröklési vagyonkezelőket érintő egyezmény

foglalkozik:

• A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október

5-én megkötött, 1964. január 5-én hatályba lépett egyezmény.

• Az öröklés nemzetközi közigazgatásával kapcsolatos 1973. október 2-án megkötött,

1993. július 1-jén hatályba lépett egyezmény.

• A haláleset miatti öröklésre alkalmazandó jogszabályokkal kapcsolatos, 1989. augusztus

1-jén megkötött t egyezmény, amely nem lépett hatályba.

• Az öröklési vagyonkezelőkre és azok elismerésére alkalmazandó jogszabályokra vonatkozó,

1985. július 1-jén megkötött, 1992. január 1-jén hatályba lépett egyezmény.

19

A tagállamok által vállalt nemzetközi kötelezettségek megemlítése azért indokolt,

mert alapvető elvárásként fogalmazódott meg, hogy a kidolgozandó jogi eszköz ne érintse

azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeknek egy vagy több tagállam részes fele

az elfogadás időpontjában. Megkövetelhető azonban az is, hogy az említett jogi eszköz

elsőbbséget élvezzen a tagállamok között a kizárólag két- vagy több tagállam között megkötött

egyezményekkel szemben. 5

Hamar felismerte az uniós jogalkotás, hogy nem elegendő egy olyan közösségi szabályozás

elfogadása, amely kizárólag az öröklési vitákban illetékes joghatóságok kijelölésére,

és azok határozatainak végrehajtására vonatkozik. A határon átnyúló öröklési ügyek

megkönnyítése, és a polgárok tényleges problémáinak megoldása érdekében a közösségi

jogi eszköznek a bíróságon kívüli iratok és cselekmények elismeréséről is kell szólnia

(végrendeletek, közjegyzői okiratok, közigazgatási eljárások), tekintettel arra, hogy a

tagállamok nagy részében az öröklési eljárások nem peres eljárások.

Nyilvánvaló, hogy e problémák megoldásának leghatékonyabb módja az öröklésre

vonatkozó anyagi jog 6 harmonizálása volna, mindazonáltal e célt rendkívül nehéz elérni,

és főleg nem tartozik közösségi hatáskörbe. Az EK Szerződés 65. cikkének b) pontja

ellenben 7 elismeri az Európai Közösség hatáskörét olyan intézkedések elfogadásában,

amelyek célja „a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok, köztük a nem

bírósági ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása” területén a fejlesztés és

5 Ez végül a Rendelet szövegében is megfogalmazást nyert: This Regulation shall not affect the application of

international (…) conventions to which one or more Member States are party at the time of adoption of this Regulation

and which (…) concern matters covered by this Regulation[, without prejudice to the obligations of the Member States

pursuant to Article 351 of the Treaty].

6 A skandináv országok kivételével a tagállamok túlnyomó többsége az öröklési jogot –vagyonjogi vonatkozásai miatt – a

családjogtól eltérő tárgykörnek minősíti.

7 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm


2011. 1. SZÁM

20

az egyszerűsítés, valamint „a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra

vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségének előmozdítása” 8 .

A fentiek eredményeképpen az Európai Bizottság zöld könyvet jelentetett meg, amely

a problémakör egészét érintve ismertetette az öröklés és a végrendeletek nemzetközi aspektusait:

• az alkalmazandó jog,

• a jogi illetékesség kérdése, a bírósági iratok és határozatok kölcsönös elismerése,

• a közigazgatási intézkedések, a közjegyzői és közigazgatási iratok és azok kölcsönös

elismerése, valamint

• az európai szintű egyszerűsítés lehetőségei: öröklési bizonyítványok; végrendeletek

jegyzékbe vétele tekintetében.

A 2005. március 1-jén közzétett „Öröklés és végrendelet” című bizottsági zöld

könyvre 9 mintegy 60 válasz érkezett, és 2006. november 30-án közmeghallgatás követte.

A Bizottság által 2006. március 1-jén létrehozott úgynevezett „PRM III/IV” szakértői

csoport a 2006–2008 közötti időszakban hét alkalommal ült össze, a Bizottság a nemzeti

szakértők számára 2008. június 30-án szervezett értekezletet.

A zöld könyv következtetései alapján állt össze az a szabályozási modell, amelyre

az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott

határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési

bizonyítvány bevezetéséről 10 szóló Európai Parlament és Tanács rendelet tervezete

(a továbbiakban: Rendelet) épül. A Rendeletnek jelenleg munkacsoporti egyeztetése

folyik, jelen tanulmány ezen egyeztetések során a 2010 őszéig kialakított normaszövegre

hagyatkozik.

A Rendelet célkitűzései csak a nemzetközi öröklésre vonatkozó közös szabályokat tartalmaznak,

amelyeknek azonosnak kell lenniük ahhoz, hogy biztosítható legyen a jogbiztonság

és a kiszámíthatóság 11 . Nem érinti tehát sem a tagállami öröklési jog, sem a dologi

jog összehangolását, sem az örökösödési adózás kérdéskörét.

A Rendelet két novum bevezetését, az „európai öröklési bizonyítvány” létrehozását,

valamint a végrendeletek jegyzékbe vételét tartalmazza. A tagállamoknak meg kell határozniuk

az említett bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot, valamint –amennyiben

még nem létezik – központi nemzeti letétet kell létrehozniuk. A központi közösségi –

vagy az Európa Tanács által használt értelemben európai – jegyzékhez, és az abban sze-

8 Az e jogalap alapján már elfogadott számos jogi aktus, különösen a 44/2001/EK rendelet, az öröklést kizárja a hatálya alól.

9 COM(2005) 65, http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l16017.htm.

10 Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and

enforcement of decisions and authentic instruments in matters of succession and the creation of a European Certificate

of Succession Intézményközi referenci szám: 2009/0157 (COD), legutolsó változat:11637/10, belső munkaanyag.

11 A „professio juris” elve elfogadásának kérdésköre kapcsán merült fel az a felvetés, hogy a jelentősebb közösségi rendelkezések

egy vagy több nemzeti alkalmazandó jog alternatívájaként szolgálhatnak.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

replő információkhoz hozzáférést kell biztosítani az alkalmazandó nemzeti jogszabályban

meghatározott bíráknak, közjegyzőknek és más illetékes hatóságaknak (legalább az

örökhagyó neve és születési dátuma alapján kideríthető kell, hogy legyen, mely tagállamban,

esetleg harmadik országban, mely időpontban és mely hatóságnál helyezték letétbe

a végrendeletet, annak érdekében, hogy arról másolatot kérhessenek a szóban forgó

nemzeti hatóságtól). Mindezt úgy, hogy az eljárásnak kompatibilisnek kell lennie a bázeli

egyezményben és a washingtoni egyezményben 12 meghatározott rendszerrel, tekintettel

arra, hogy már több tagállam az említett egyezmények tagja, valamint azt, hogy a közösségi

szabályozás a tervek szerint a harmadik országokra is kiterjedő örökösödési ügyekre

is vonatkozik majd.

21

A Rendelet

A tagállamok anyagi jogának teljes összehangolása nem lehetséges, tehát a kollíziós szabályok

szemszögéből kellett az öröklési jogi kérdéseket megközelíteni.

A Rendelet egybegyűjti tehát a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek tekintetében

a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, az e területen hozott határozatok és

közokiratok elismerésével és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítványnyal

kapcsolatos rendelkezéseket.

Az öröklési bizonyítványt tekintve több kérdésben kellett dönteni a jogalkotás

megkezdése előtt: a bizonyítvány kiállításának feltételei, annak tartalma és következményei,

joghatásai, a kiállítására jogosult tagállam és illetékes hatóság, továbbá az illetékes

hatóságra vonatkozó kötelező követelmények (azaz, hogy minden tagállamnak

meg kell hagyni a szabad választást, hogy mely hatóságok állíthatják ki a bizonyítványt,

vagy a tartalomra és a szerepére tekintettel meg kell-e állapítani bizonyos követelményeket).

Jelen írás további részében a Rendeletnek ezen cikkelyeit értelmezem.

12 A nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló UNIDROIT egyezményt 1973. október

26-án kötötték meg Washingtonban és 1978. február 9-én lépett érvénybe. Az egyezmény tagjai a következő

országok: Belgium, Ciprus, (Csehszlovákia), Franciaország, (Vatikán), Olaszország, Egyesült Királyság, Szlovénia,

valamint több harmadik ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció. Az egyezmény gondoskodik

a nemzetközi jegyzékbe vételi rendszerről és a szükséges egységes nyomtatványról. Meg kell említeni

továbbá az 1972-es, az Európa Tanács védnöksége alatt megkötött, de harmadik államok számára is nyitott bázeli

egyezményt is, amely a végrendeletek jegyzékbe vételének rendszerével foglalkozik. Míg a hágai egyezmények a

hatáskörökkel és az alkalmazandó jogszabályokkal foglalkoznak, addig az UNIDROIT egyezmények az anyagi

joggal, a nemzetközi vonatkozású esetekben. Jelenleg csak a végrendeletek alakiságára vonatkozó nemzetközi rendelkezések

és azok nemzetközi jegyzékbe vétele esetében tekinthető jelentékenynek a ratifikációk és a csatlakozó

államok száma.


2011. 1. SZÁM

22

Alapvetések

Az öröklési bizonyítványra vonatkozó rendelkezések megértéséhez elengedhetetlen néhány

alapfogalom tisztázása. Elsősorban meg kell határozni az öröklés fogalmát, másodsorban

a Rendelet hatálya alá tartozó eljárásokban az eljáró hatóságot, illetve az alkalmazandó

jogot.

Fontos megemlíteni, hogy a Rendelet a határon átnyúló öröklési ügyekre vonatkozik,

adó, vám, és közigazgatási ügyekre azonban nem (a közigazgatási ügyek alatt itt az

adminisztratív közjogi ügyeket kell érteni, nem pedig az örökhagyó hagyatékának kezelésével

kapcsolatos ügyeket).

1. Az öröklés fogalma

A Rendelet az „öröklés” fogalmát önállóan értelmezi, amely magában foglalja az öröklés

valamennyi vonatkozását, különösen az örökség átszállását, a hagyatéki vagyonkezelést

és a hagyaték átadását, a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átruházásának

valamennyi formáját, akár végrendelet, öröklési szerződés, törvényes öröklés

révén kerül erre sor. 13

2. A Bíróság fogalma

A bíróság Rendeletben használt fogalma tágabb értelemben értendő, és magában foglal

más hatóságokat is, ha azok bíróságok hatáskörébe tartozó feladatot látnak el, különösen

hatáskör-átruházás útján, ideértve többek között a közjegyzőket és a bírósági hivatalvezetőket

is, azaz bármely illetékes hatóságot, amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási

feladatot lát el.

3. Joghatóság

A joghatóság kérdéskörével a Rendelet egy külön fejezete foglalkozik, a továbbiakban az

erre vonatkozó szabályokat csak a téma megértéséhez szükséges mértékben ismertetem.

13 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: “succession to the estate of a deceased person” means all forms of transfer of

assets, rights and obligations by reason of death, be it a voluntary transfer under a will or an agreement as to succession,

or a transfer through intestate succession;”


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

Általános joghatóságként a Rendelet az öröhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye

szerinti tagállam joghatóságát jelöli meg, tekintettel arra, hogy ez gyakran megegyezik

az öröhagyó vagyona helyével. A tartózkodási helyet úgy kell tekinteni, mint amely megfelel

az örökhagyó fő „érdekeltségi központjának”. Ezt meghatározó tényezők például az

örökhagyónak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartam és gyakoriság,

valamint a tartózkodás feltételei és okai. A bíróságok joghatósága kiterjed a hagyaték

egésze és annak minden vonatkozása tekintetében kapcsolatos határozathozatalra,

akár peren kívüli, akár peres úton történő igazságszolgáltatásról van szó.

Ugyanakkor lehetővé teszi a Rendelet, hogy az örökhagyó az öröklésre előzőleg valamely

tagállam jogát válassza alkalmazandó jognak, amely eredményeképpen az általános

joghatóság alapján eljáró bíróság felfüggesztheti az eljárást, és felkérheti a feleket arra,

hogy annak a tagállamnak a bíróságai elé terjesszenek kérelmet, amelynek a jogát az

örökhagyó választotta.

Az „alkalmasabb” bírósághoz történő áttétel nem történhet meg automatikusan,

amennyiben az örökhagyó valamely másik tagállam jogát választotta. A joghatósággal

rendelkező bíróságnak figyelembe kell majd vennie többek között az örökhagyó, a törvényes

és a végrendeleti örökösök, illetve hagyományosok valamint a hitelezők érdekeit és

szokásos tartózkodási helyüket. 14

Kiegészítő joghatóság alkalmazását a Rendelet akkor teszi lehetővé, ha az örökhagyó

szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában valamely harmadik államban

található. Ebben az esetben a hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek

joghatósággal ha:

a) az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, és az öt

évnél nem régebben szűnt meg; vagy

b) az örökhagyó ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett halálának időpontjában;

vagy

c) a megkeresett bírósághoz benyújtott kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vonatkozik.

23

4. Alkalmazandó jog

A Rendelet előkészítése során egyértelművé váltak azon ún. „kettéválasztó” rendszer

nehézségei, amelyben az ingó vagyon öröklésére az örökhagyó lakóhelyének joga vonatkozik,

az ingatlanvagyon öröklésére pedig annak az államnak a joga, amelyben ez

a vagyon található. Ebben a rendszerben ugyanis több hagyatéki vagyon jön létre, me-

14 Ez a szabály elsősorban azt tenné lehetővé, hogy megoldást lehessen találni abban az esetben, ha az örökhagyó rövid

ideje tartózkodott az állampolgársága szerintitől eltérő tagállamban, és a családja az örökhagyó származási tagállamában

maradt.


2011. 1. SZÁM

24

lyek mindegyikére eltérő jog vonatkozik, eltérő módon határozandó meg az örökösök és

örökrészük, valamint a hagyaték felosztása és átadása.

A Rendelet szabályozása ezért egységes rendszert hoz létre, amely az alkalmazandó

jog meghatározását az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helyének joga szerint definiálja.

Az állampolgárság szerinti jog helyett a Rendelet azért ezt a jogot köti ki, mert

megegyezik az örökhagyó „érdekeltségi központjában”, – és gyakran azzal a hellyel, ahol

vagyonának többsége található – irányadó joggal. 15

A Rendelet ugyanakkor biztosítani kívánja a polgárok számára öröklésük előzetes

megszervezésének lehetőségét, lehetővé téve számukra az alkalmazandó jog megválasztását.

Azon örökhagyók, akik olyan tagállam állampolgárai, amelyben az élők közötti

ajándékozás nem vonható vissza, megerősíthetik annak érvényességét oly módon, hogy

saját nemzeti jogukat választják az öröklésükre irányadó jogként. Az örökhagyó számára

a jogválasztás lehetővé tételével kompromisszumot kívántak a jogalkotás során találni az

említett választás előnyei, mint például a jogbiztonság és az öröklés könnyebb tervezése,

valamint az örökhagyó hozzátartozói, különösen a túlélő házastárs és gyermekek jogos

érdekeinek védelme között. Ezért a Rendelet az örökhagyó számára csak az állampolgársága

szerinti jog választását teszi lehetővé úgy, hogy ezt a tartózkodási hely jogának

alkalmazását eredményező általános szabállyal összefüggésben kell értékelni.

Speciális esetben, gazdasági vagy társadalmi rendeltetésük miatt bizonyos ingatlanokra,

vállalkozásokra vagy más vagyonkategóriákra – például a családi mezőgazdasági

üzemekre – különös öröklési rendszerek vonatkoznak az adott tagállamban, ezért ezekben

az esetekben a Rendelet a vagyon fekvésének helye szerinti állam jogszabályainak

alkalmazását teszi lehetővé.

Az európai öröklési bizonyítvány

Az örökösi minőség bizonyítása különböző módon történik az eltérő jogrendszerekben,

általánosan megállapítható azonban, hogy az örökösök számára lényeges szempont, hogy

megállapítsák örökösi minőségüket és jogaikat a hagyaték tárgyainak birtoklására. Így az

összehangolt kollíziós szabályok mellett egy, az egész Közösségben azonos hatályú bizonyítvány

bevezetése központi kérdéssé vált, különös tekintettel arra, hogy mint minden

rendeleti jogalkotásnál, itt is elvárt követelményként jelent meg, hogy az évekig tartó

folyamat végen valamely új, hozzáadott értéket legyen nevesíthető.

15 Pl egy személy eltölthet egy bizonyos időt egy országban anélkül, hogy bármilyen vagyont szerezne, mivel idővel vissza

akar térni a származási országába, ahol a családja lakik és ahol a vagyona van. Ha ez a személy a lakóhelye szerinti országban

hal meg, indokolt lehet az állampolgársága szerinti jogot alkalmazni az öröklésre. Ellenben az állampolgárság

szerinti joggal való kapcsolat nem indokolt, ha az örökhagyó régóta elhagyta a származási országát és egy olyan tagállamban

tartózkodik, ahol a családi és vagyoni kötelékei vannak.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

Az Európai Parlament ajánlása 16 pontosan rögzítette a Rendeletben előírtakra vonatkozóan,

hogy a bizonyítványban meg kell jelölni az öröklésre alkalmazandó jogot,

és kellő jogcímet kell biztosítani arra, hogy a hagyaték elhelyezkedése szerinti tagállam

hatósági nyilvántartásába bejegyezhető legyen a hagyatéki vagyon megszerzése, az adott

tagállam nyilvántartásainak működésére vonatkozó szabályok és az ott nyilvántartott

adatok joghatásának sérelme nélkül. Az elfogadandó jogalkotási aktusnak biztosítania

kell továbbá a bizonyítvány alapján a hagyatékkal rendelkező személlyel visszterhes szerződést

kötő jóhiszemű harmadik személyek és az így szerzett javak védelmét.

A Rendelet tíz cikkben szabályozza az öröklési bizonyítványra vonatkozó eljárást, a

36. cikk 17 az öröklési bizonyítvány bevezetését és alkalmazásának feltételeit írja körbe.

Maga a bizonyítvány egy olyan egységes formanyomtatvány alakjában kiállított bizonyítvány,

amely valamennyi tagállamban joghatással bír. Maga az öröklési bizonyítvány

tágabb jelentéssel bírna, mint a hatályos jogunk szerint, hiszen nemcsak az örökös minőségét

bizonyítaná (külön kiemelve, hogy ez törvényes örökösi, végrendeleti örökösi, vagy

hagyományosi minőség), hanem a végrendeleti végrehajtó, vagy vagyonkezelő hatáskörének

igazolását is jelentené.

Az alapvető joghatósági szabályokkal való összhang megköveteli, hogy a kiállítására

kijelölt hatóság ugyanaz legyen, mint amely az öröklési eljárásban joghatósággal rendelkezik.

Ugyanakkor ez a bizonyítvány nem kíván a tagállamokban meglévő bizonyítványok

(tanúsítványok) helyére lépni, azokat helyettesíteni. A belső eljárásjog tehát megtarthatja

az eredetileg is használt bizonyítványt, ugyanakkor egy másik tagállamban történő felhasználásra

az európai öröklési bizonyítvány kerülne kiállításra. Az elképzelések szerint

a Rendelet még el nem készült preambuluma tartalmazná, miszerint ajánlott a tagállamok

számára az, hogy az európai öröklési bizonyítvány belső felhasználását is lehetővé tegyék.

Eredetileg ez a kitétel a Rendeletben kötelező erővel került volna meghatározásra,

azonban a munkacsoporton belüli egyeztetés eredményeképp ajánlássá szelídült.

Íly módon a hazai szabályozásban megmaradhatna az öröklési bizonyítvány, és a rá

vonatkozó eljárásrend, azzal, hogy amennyiben az örökös európai öröklési bizonyítvány

kiállítását kéri, akkor azt itthon is bármely hatóság előtt felhasználhatná, és nem lenne

szükséges és lehetséges újabb okirat kiállítása részére.

A Rendelet rögzíti továbbá, hogy a bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, amely azt

jelenti, – és erre az egyértelműség kedvéért a preambulumban lesz magyarázat fűzve –

hogy akik jogosultak a bizonyítvány kérelmezésére eldönthetik, hogy valóban kérik-e,

avagy a Rendelet alapján biztosított egyéb jogi eszközöket vesznek igénybe.

A tagállamoknak abban nem lesz választása tehát, hogy bevezetik-e az európai öröklési

bizonyítványt, tekintettel a rendeleti formára, amely hatálybalépéstől és az alkalma-

25

16 Az Európai Parlament állásfoglalása a Bizottságnak tett ajánlásokkal az öröklésről és a végrendeletről (2005/2148(INI))-

Hivatalos lap 314E 21/12/2006 0342-0347 o.

17 A cikkelyek számozása valószínűleg változni fog.


2011. 1. SZÁM

26

zásra előírt határidőtől kezdve teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó 18

valamennyi tagállamban. 19

Fogalma

Eredetileg a 36. cikkely tartalmazta volna magát a fogalom meghatározást, de az egyértelműség

kedvéért külön 36a cikk született a bizonyítvány rendeltetéséről. 20

A bizonyítvány az alábbi egy vagy több tényező igazolására szolgál:

• a megjelölt örökösök és hagyományosok minősége, illetve az őket megillető örökrész

• a bizonyítványban megjelölt személy jogosultsága egy vagy több vagyontárgyra

• a bizonyítványban megjelölt személynek a végrendeleti végrehajtásra vagy a hagyaték

kezelésére vonatkozó hatásköre.

Kiállítása pedig akkor lehetséges, azaz akkor kérelmezhető – hivatalból való kiállítás

nem merül fel –, ha egy másik tagállamban igazolni kell, akár az örökösi, hagyományosi

minőséget, akár a végrendeleti végrehajtói vagy vagyonkezelői hatáskört.

A korábbi Rendelet tervezetekben még szerepelt a „részleges bizonyítvány” fogalma

is, amely az elképzelések szerint a fent említett tények külön-külön igazolására szolgált

volna, azaz az adott ügyben a végrendeleti végrehajtó és a törvényes örökös más-más

bizonyítványt kapott volna. A Rendelet jelenlegi változata már ezt a szabályozást nem

tartalmazza, „részleges bizonyítvány” kiállítására nem lesz lehetőség.

Kiállítása

A Rendelet értelmében abban a tagállamban kell a bizonyítványt kiállítani, amely tagállam

bírósága joghatósággal rendelkezik úgy, hogy az az illetékes kiállításra jogosult

hatóság vagy az illetékes bíróság 21 , vagy a nemzeti jog szerint hatáskör-átruházás révén

öröklési ügyben eljáró más hatóság. Kiemelendő, hogy az „illetékes bíróság” fogalma

több bíróságot is jelenthet:

1. azt a bíróságot, amelyiknek az öröklési ügyben joghatósága van,

2. azon tagállamok bármely bíróságát, amelyeknek bíróságai joghatósággal rendelkeznek,

18 Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió Joga KJK Kerszöv Budapest 2005. 253. oldal

19 Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, tehát ez a rendelet nem köti, és nem köteles ezt alkalmazni.

20 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „This Regulation creates a European Certificate of Succession (hereinafter

referred to as „the Certificate”) which shall produce its effects in all Member States under the conditions set out in this

Chapter.”

21 A bíróság és a joghatóság fogalma a korábban leírtak szerint értendő. (Rendelet 2. cikkely (2) bekezdése)


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

3. a tagállam által központi szinten a bizonyítvány kiállítására illetékes bíróságként kijelölt

bíróságot,

4. egy bizonyos típusú bíróság (vagy esetleg egyetlen bíróság), amelyet a tagállam a bizonyítvány

kiállítására illetékes bíróságként jelöl ki annak ellenére, hogy az adott tagállamban

az öröklési ügyekkel rendszerint a közjegyzők foglalkoznak, vagy azokat a felek

magán megállapodások útján maguk rendezik.

A különböző tagállami eljárások átláthatósága érdekében, felmerült, hogy az illetékes

bíróság kijelöléséről a tagállamoknak a Bizottságot kötelezően értesíteni kell.

Külön preambulum bekezdés szolgálna arra, hogy felhívja a tagállamok figyelmét,

hogy a kettős eljárás elkerülése végett, a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóság lehetőség

szerint az öröklési ügyben eljáró hatósággal megegyezzen. 22

27

Kérelmezés

A bizonyítvány iránti kérelmet az örökösnek, a hagyományosnak, a végrendeleti végrehajtónak

vagy a hagyatéki vagyonkezelőnek, mint kérelmező személynek, a Rendelet

mellékletét képező formanyomtatványon kell benyújtana a kiállító hatósághoz. Jelenleg

a Rendelet egységes formanyomtatványt tartalmaz, ugyanakkor a munkacsoporti

megbeszélésen felmerült annak a lehetősége, hogy az egyszerűsítés okán külön-külön

formanyomtatvány vonatkozna – akár a kérelem, akár a bizonyítvány tekintetében – az

örökösre és a hagyományosra, illetve a végrendeleti végrehajtóra és a hagyatéki vagyonkezelőre,

azaz adott esetben ugyanazon ügyben, ugyanazon ügyszám alatt, két külön

tartalmú öröklési bizonyítvány születhetne. 23

A kérelemhez mellékelni kell minden olyan okiratot, amely a kérelemben előadottakat

valószínűsíti. Rendeleti szinten a kérelem minimális kellékei az alábbiak:

• az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi

állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre

áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás

időpontja és helye;

• a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi

állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre

áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni kapcsolat ha van ilyen;

• van-e az eljárásban kiskorú örökös vagy hagyományos, illetve az előzőek képviselője,

a képviseleti jogosultság igazolása;

22 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:” It is suggested to spell out in a recital that, to the extent possible, Member

States should ensure that the court or competent authority dealing with or having dealt with the succession will also be

the authority having competence to issue the Certificate.”

23 Ez a fajta különbségtétel eredetileg a részleges bizonyítvány kiállításának segítségével lett volna megoldható , de ezt az

elképzelést a tagállamok elvetették.


2011. 1. SZÁM

28

• az örökhagyó házastársának vagy élettársának adatai: családi név, utónév (utónevek),

nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító

szám (amennyiben rendelkezésre áll) és cím;

• az egyéb örökösök vagy hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);

• milyen célból kéri a bizonyítvány kiállítását;

• ha különböző, akkor az öröklési ügyben eljáró hatóság vagy bíróság neve, címe;

• azok a tények, amelyekre adott esetben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyhoz

örökösként vagy hagyományosként való jogát és/vagy az örökhagyó végrendeletének

végrehajtásához és/vagy az örökhagyó hagyatékának kezeléséhez való jogát

megalapozza;

• az, hogy az örökhagyó tett-e végintézkedést, és amennyiben igen, a végintézkedés

hiteles másolata, ha az a birtokában van, ha nincs, akkor információ a végintézkedés

hollétéről;

• az, hogy más örökös vagy hagyományos helyébe lép-e, és amennyiben igen, bizonyíték

e másik személy elhalálozásáról vagy bármely egyéb eseményről, amely

indokolja a helyébe lépést;

• az, hogy az örökhagyó kötött-e házassági szerződést vagy olyan szerződést, amelyet

az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak

tekintenek, és amennyiben igen, e szerződés hiteles másolata, ha az a

birtokában van, ha nincs, akkor információ a szerződés hollétéről;

• az, hogy az örökösök tettek-e nyilatkozatot az örökség elfogadásáról vagy adott

esetben az arról való lemondásról, visszautasításról;

• nyilatkozat, amelyben kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint az igazolandó tények

nem vitatottak;

• egyéb információk.

A kérelem vizsgálata

A benyújtott kérelmet követően az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia egyrészt az előírt

kötelező tartalmi elemeket 24 , másrészt az azt bizonyító eszközöket. 25 Hivatalból történő

bizonyítást a Rendelet nem ír elő – bár a korábbi tervezetben ez szerepelt –, ugyanakkor

fel kell hívni a kérelmezőt a szükséges bizonyítékok benyújtására, (amennyiben ezt nem

tette meg), továbbá az illetékes hatóság az eljárás során elvégezheti a nemzeti jog által

megengedett „vizsgálatokat”.

24 Lásd előbb: A kérelem tartalma című alpontnál.

25 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „Upon receipt the issuing authority shall examine the application and assess

the information provided by the applicant in accordance with Article 38”


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A bizonyítás eszközei nem kerülnek meghatározásra, de külön bekezdés tartalmazza,

hogy az okiratok hiteles másolatán 26 kívül, a bizonyítékok egyéb formája is elfogadható,

illetőleg, ha a nemzeti jog lehetővé teszi az eskü alatti, illetve eskü helyetti nyilatkozat

kötelező jellege is előírható, továbbá meg kell hallgatni az érdekelteket és hirdetményi

közzétételéről kell gondoskodni, ha valamelyik érdekelt ismeretlen. A tagállamok más

nyilvántartást (pl. anyakönyvi-, ingatlan-nyilvántartás) vezető hatósági felé megkeresést

foganatosíthatnak, amely megkeresésre az adott tagállam illetékes hatósága köteles tájékoztatást,

információt adni a nyilvántartás tartalmáról.

Minden érdekeltet – törvényes és végrendeleti örököst, hagyományost – külön-külön

értesíteni kell a bizonyítvány kérelmezéséről.

29

A bizonyítvány kiállítása

A kérelem vizsgálatát követően, az eljáró hatóság megállapítja az igazolandó tényeket,

amelyről szintén formanyomtatvány alkalmazásával, haladéktalanul ki kell állítani a bizonyítványt.

A Rendelet konkrét eljárási határidőt nem tartalmaz, ami nem zárja ki azt,

hogy az egyes tagállamok konkretizálják a saját eljárási rendjüknek megfelelően a kiállításra

rendelkezésre álló határidőt.

A bizonyítvány tartalma

A bizonyítvány tartalmát kötelezően, ugyanakkor a rendeltetési célhoz szükséges

mértékben határozza meg a Rendelet. Így a következőket kell – összefoglalóan – tartalmaznia:

• a kiállító hatóság neve és címe, ügyiratszám, illetékességre való hivatkozás, a kiállítás

dátuma;

• a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi

állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre

áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni;

• az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi

állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre

áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás

időpontja és helye;

• az örökösök vagy a hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);

26 „Hiteles másolaton” olyan másolatot kell érteni, amely megfelel a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek

(a Brüsszel I. rendelet 53. cikkének (1) bekezdése).


2011. 1. SZÁM

30

• információ az örökhagyó által kötött házassági szerződésről (vagy adott esetben az

örökhagyó által kötött hasonló joghatályú szerződésről);

• az öröklésre alkalmazandó jog, valamint azok a tényezők, amelyek alapján e jogot

meghatározták;

• azok a tényezők, amelyekből az örökösök, a hagyományosok, a végrendeleti végrehajtók,

illetve a hagyatéki vagyonkezelők jogai és/vagy hatáskörei következnek,

különösen törvényes öröklés, illetve végrendelet és/vagy öröklési szerződés útján

történő végrendelkezés esetén;

• az egyes örökösöknél az örökség elfogadásának, illetve az arról való lemondásnak a

természetére vonatkozó információ;

• több örökös esetén az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben

az adott örökös jogai és/vagy azon vagyontárgyak felsorolása, amelyekre az adott

örökös jogosult, illetve a hagyományosok jogai és/vagy azon vagyontárgyak felsorolása,

amelyekre jogosultak;

• az örökösök és a hagyományosok jogai, valamint e jogoknak az öröklésre alkalmazandó

jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az öröklési szerződésnek megfelelő

korlátozásai;

• a végrendeleti végrehajtó és/vagy a hagyatéki vagyonkezelő hatáskörei, valamint e

hatásköröknek az öröklésre alkalmazandó jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az

öröklési szerződésnek a korlátozásai.

Joghatály

Az öröklési bizonyítványt minden tagállam köteles elfogadni 27 , továbbá érvényes jogcímet

kell jelentenie az örökhagyó vagyontárgyainak a fekvése, elhelyezkedése szerinti

tagállam által vezetett nyilvántartásba történő bejegyzéshez úgy, hogy a nyilvántartásra

vonatkozó eljárási rend és az adott államban a nyilvántartott adatokhoz, illetve a

nyilvántartáshoz fűzött joghatály a nyilvántartást vezető tagállamnak a szabályozása

szerint alakul.

A bizonyítvány azonban önmagában nem lenne végrehajtható okirat, csak bizonyító

erőt hordozna, kétséget kizáróan bizonyítaná a benne megállapított tényeket, az örököst,

a hagyományost, a végrendeleti végrehajtót vagy a hagyatéki vagyonkezelőt megillető

jogokat, kötelezettségeket vagy hatásköröket, illetőleg ezek korlátozását.

A bizonyítvány alapján a bizonyítványban erre megjelölt személy jogosult a hagyatéki

vagyon tárgyait birtokba venni, megszerezni, rendelkezni vele.

27 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „The (…) Certificate shall produce its effects in all Member States without

any special procedure being required.”


A hiteles másolat

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

31

A bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóságnál marad, a kérelmezőnek, illetve a

jogos érdekét bizonyító félnek egy vagy több hiteles másolat adható ki úgy, hogy ezen

személyekről jegyzéket kell vezetni.

Ezek a hiteles másolatok csak korlátozott ideig érvényesek 28 , jelenleg a munkacsoporti

megbeszéléseken 3 illetve 6 hónap merült fel a korlátozott idő tartamának. A határidő

leteltét követően a hiteles másolat érvényét veszti, azonban újabb hiteles másolat kiállítása

korlátlan ideig és korlátlan számban kérhető.

A bizonyítvány helyesbítése, végrehajtásának felfüggesztése,

hatályon kívül helyezés

A Rendeletben jelenleg ez az egyik legkidolgozatlanabb cikkely. Annyi bizonyos, hogy

akár kérelemre, akár hivatalból sor kerülhet a bizonyítvány helyesbítésére, végrehajtásának

felfüggesztésére, hatályon kívül helyezésére.

Amennyiben elírás szerepel a bizonyítványban kijavítás útján orvosolható, ha érdemi

adatot, tényt érint a javítás, a bizonyítvány módosítására van lehetőség.

Abban az esetben, ha a bizonyítvány nem felel meg a valóságnak, ellentétes egy másik

bizonyítvánnyal vagy bírósági határozattal, a bizonyítvány hatályon kívül helyezhető.

A Rendeletben a felfüggesztés fogalma jelen állapotában szintén nem tekintendő kimunkáltnak.

Így például a bizonyítvány megtámadása esetén a végrehajtás felfüggesztésének lenne

helye, de jelenleg egyeztetés folyik arról is, hogy mikor kell felfüggeszteni a végrehajtást,

és hogy e felfüggesztés a megtámadás esetén automatikus legyen-e, vagy az illetékes hatóságnak

kelljen elrendelnie. Megoldásra vár az a kérdés is, hogy amennyiben a bizonyítvány

önmagában nem lenne végrehajtható, a végrehajtása hogyan függeszthető fel.

Természetesen a kiállító hatóságnak minden itt említett eljárási cselekményről értesíteni

kell az összes olyan személyt, akinek a részére hiteles másolatot adott ki, és akikről

külön jegyzéket vezet.

Jogorvoslat

A jogorvoslati eljárás a tagállami eljárások keretein belül érvényesül, azaz a Rendelet

csak azt írja elő, hogy minden tagállam köteles jogorvoslati lehetőséget biztosítani az

eljáró hatóság határozataival szemben – a bizonyítvány vagy annak hiteles másolata kiál-

28 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:”The certified copies issued shall be valid (…) for a limited period of [six]

months to be indicated in the certified copy by way of an expiry date.”


2011. 1. SZÁM

32

lítására, a bizonyítvány helyesbítésre, a bizonyítvány végrehajtásának felfüggesztésére, a

bizonyítvány módosítására, illetve a bizonyítvány hatályon kívül helyezésére vonatkozó

határozatokkal szemben – , de azt a saját belső joga szerint teheti meg.

A jogorvoslati eljárás rendjéről – ugyanúgy mint az illetékes hatóságról – az egyes

tagállamok a Bizottságot kötelesek értesíteni.

Záró gondolatok

Mint ahogy korábban említettem, jelenleg a Rendelet előbbiekben ismertetett szövegének

megvitatását az Európai Unió Tanácsa mellett működő illetékes szakértői munkacsoport

végzi. A soron következő magyar elnökség alatt a Rendelet első olvasatát kívánják

elfogadni, amiből az következik, hogy nem valószínű, hogy a jogalkotás a magyar

elnökség alatt lezárásra kerül (azaz, hogy a jogszabály végső szövegét mindhárom uniós

intézmény elfogadja és aláírja, a Rendelet pedig hatályba lép).

Van tehát elég időnk felkészülni és kidolgozni az európai öröklési bizonyítvány kiállítására

vonatkozó eljárásrendet, tekintettel az ajánlásként megfogalmazottakra, miszerint

a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóságnak lehetőség szerint az öröklési ügyben

eljáró hatósággal kell megegyeznie, így remélhetőleg ebben az esetben is egy új, izgalmas

közjegyzői hatáskör megteremtésére kerülhet sor.

Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóra

közjegyző helyettes


A közjegyzői gyakorlatot

érintő jogi esetek

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

33

Jogesetek a 2201/2003. EK rendelet

(Brüsszel II.A. rendelet) alkalmazása köréből

Más joghatósági ok hiányában a magyar bíróság ún. megállapodáson

alapuló joghatóságának megállapítása a szülői felelősségre vonatkozó

perben (Rendelet 12. cikk)

A magyar állampolgárságú felek élettársi kapcsolatából 2002. január 17-én Magyarországon

született az ugyancsak magyar állampolgárságú A. utónevű gyermekük. A gyermek

születését követően a család – munkavégzés céljából – Spanyolországba költözött, szokásos

tartózkodási helyük M.-ben volt.

Az együttélés során a felek kapcsolata megromlott, az életközösségük megszűnt.

2006-ban az illetékes spanyol bíróság családon belüli erőszak miatt a felperessel szemben

eljárást folytatott és ezzel összefüggésben a felek gyermekének felügyeletére, gondozására

az alperest jogosította fel.

2007. januárja óta a felperes már ismételten Magyarországon él.

2007. januárjában az alperes a gyermeket a felperessel való kapcsolattartás céljából

Magyarországra hozta, az eredeti elképzelése szerint egy hetes időtartamra, a felperes

kérésére azonban a gyermek magyarországi tartózkodását több alkalommal meghosszabbították.

2007. júniusában a felperes kijelentette, hogy A.-t nem engedi vissza az édesanyjával

Spanyolországba, egyidejűleg keresetet nyújtott be a Budai Központi Kerületi

Bírósághoz A. nála történő elhelyezése iránt.

Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet támasztott a gyermek nála

történő elhelyezése iránt.

Az eljárás során mind a két fél kezdeményezte pszichológus szakértő kirendelését.

Annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat előtt az alperes is megfelelő időt tölthessen

gyermekével, a kisfiú státuszát a 2007. november 4-i tárgyaláson ideiglenes részegyezséggel

rendezték, melynek értelmében A. a felperesi apa elhelyezésébe került, és részletesen

szabályozták az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartás rendjét.

2008. február 28-án az alperes az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz fordult

a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala, illetve itteni visszatartása miatt.


2011. 1. SZÁM

34

E kérelmét azonban 2008. március 31-én visszavonta, mivel időközben a gyermeket egy

kapcsolattartás alkalmával – a felek ideiglenes gyermekelhelyezésre vonatkozó jogerős

egyezségének hatálya alatt – Spanyolországba vitte. Ekkor a felperes kezdeményezett

eljárást a gyermek jogellenes külföldre vitele miatt. A spanyol hatóság a kérelmének

helytadva intézkedett A. Magyarországra történő visszavitele érdekében, ami 2008. november

12-én meg is történt. A kisfiú azóta a felperessel él Magyarországon.

Amíg az alperes 2008. márciusa és novembere között a gyermekkel Spanyolországban

tartózkodott, pert indított a spanyol bíróság előtt a gyermek nála történő elhelyezése

iránt, majd a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2008. június 2-án érkeztetett beadványában

joghatósági kifogást terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy az M.-i Bíróság a gyermeket

a családon belüli erőszak miatti eljárása során az ő felügyeletébe és gondozásába

helyezte el, ezért a felperes csak a gyermek elhelyezésének megváltoztatását kérhetné a

gyermek szokásos tartózkodása helye szerinti spanyol bíróságnál.

A felperes kérte, hogy a bíróság a kiskorú gyermeket ideiglenes intézkedéssel nála

helyezze el, tekintettel arra, hogy az alperes a felek korábbi részegyezségében foglaltakat

nem tartotta meg. Az alperes ugyancsak ideiglenes intézkedéssel kérte a gyermek nála

történő elhelyezését.

Az elsőfokú bíróság az alperes joghatósági kifogásának helyt adott és megállapította

joghatósága hiányát az A. utónevű gyermek feletti „szülői felelősség” iránti kérelmek

tekintetében, egyben a pert megszüntette. Joghatóság hiányában – a sürgős szükség fenn

nem állása miatt – mellőzte az ideiglenes intézkedések iránti kérelmek elbírálását is.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a gyermek 2007.

januárja előtt életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodott, a felek életközössége időszakában

is ez volt a gyermek szokásos tartózkodási helye.

A. 2007. januárja óta Magyarországon él, azonban csak 2007. nyarán vált bizonyossá,

hogy a felperes nem engedi őt vissza a korábbi szokásos tartózkodási helyére, ekkortól

valósult meg a gyermek jogellenes Magyarországon való visszatartása. Ehhez képest időben

kezdeményezte az alperes 2008. február 28-án a jogellenes gyermekelvitel miatti

eljárást. Ennek 2008. március 31-i visszavonása azonban nem jelentette azt, hogy a magyarországi

bíróság a gyermekelhelyezés elbírálására joghatóságot nyert volna, mivel a

visszavonás ugyan a visszatartástól számított egy éven belül történt, azonban a gyermek a

visszatartástól számítottan még nem tartózkodott egy éve Magyarországon (2201/2003/

EK rendelet 10. cikk b) pont ii) alpontja).

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a joghatóságról való megállapodásra

sem került sor, a felek részegyezsége, annak bírói jóváhagyása nem tekinthető

ilyennek a 2201/2003/EK rendelet 12. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján. Az

egyezségkötéssel az alperes nem fogadta el a magyar bíróság joghatóságát kifejezetten

vagy más egyértelmű módon, ehhez ugyanis nem volt elegendő az alperes perbebocsátkozása.

Az egyezségkötés legfeljebb annyit jelentett, hogy a részegyezség megkötésekor

az alperes még nem kifogásolta a joghatóságot, de nem is fogadta el azt.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett

részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta.

A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság döntésének jogszabályi

alapjaként az Európai Unió Tanácsának a házassági ügyekben és a szülői felelősségre

vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásától,

illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003.

EK rendelet (a továbbiakban Brüsszel-II.A rendelet) 8., 10., 12., 16., 17. és 20. cikkét,

valamint a Pp. 156. §-át, 157/A. §-a (1) bekezdésének b) pontját és 162. §-át hívta fel és

döntését részletesen megindokolta.

A perben bizonyítást nyert, hogy a gyermeket 2007. január végén az alperes nem a

szokásos tartózkodási hely megváltoztatásának szándékával, hanem az apai kapcsolattartás

biztosítása érdekében hozta Magyarországra. A felperes azonban úgy döntött, hogy a

gyermeket visszatartja és 2007. júniusában megindította a gyermekelhelyezési pert.

A Brüsszel-II.A. rendeletben szabályozott joghatósági okok közül a 10. cikk szerinti

különös joghatóság arra az esetre vonatkozik, amikor a gyermek korábbi szokásos tartózkodási

helye szerinti bíróságok a gyermek jogellenes elvitelét, illetve visszatartását

követően is megtartják joghatóságukat. Amennyiben tehát a gyermek szokásos tartózkodási

helye a jogellenes elvitel vagy visszatartás következtében változik meg, úgy a korábbi

szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak joghatósága továbbra is

fennmarad.

Az ettől való eltérés csak igen szűk körben lehetséges. Így a 10. cikk a) pontja értelmében,

ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerez abban a tagállamban, amelybe

vitték, és mindegyik felügyeleti joggal rendelkező érintett fél belenyugodott a kialakult

helyzetbe, vagy a 10. cikk b) pontja szerint, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet

szerzett abban a tagállamban, amelybe vitték és legalább egy éve ebben a tagállamban

tartózkodik azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy tudomást szerzett,

illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, továbbá a gyermek

beilleszkedett az új környezetébe, végül mindezek mellett még további négy feltétel közül

legalább egy feltétel is teljesül.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli esetben a 10. cikk a) pontja szerinti

eltérés lehetősége fel sem merül, a 10. cikk b) pontja szerinti mentesülésről pedig

azért nincs szó, mivel a keresetlevél 2007. júniusi előterjesztése idején a gyermek még

nem tartózkodott egy éve Magyarországon, hiszen csak 2007. januárban került ide. Ebből

következően a 10. cikk b) pontja értelmében sem járhat el magyar bíróság, a spanyol

bíróság megtartotta joghatóságát.

A Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében szabályozott joghatósági megállapodás kérdéséről

a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal azonos módon foglalt állást, tehát az –

álláspontja szerint – jelen ügyben nem volt alkalmazható. Ehhez ugyanis arra lett volna

szükség, hogy a magyar bíróság joghatóságát a felek kifejezetten vagy más egyértelmű módon

elfogadják. Ez a perbeli esetben nem történt meg, sőt az alperes utóbb kifejezett jogha-

35


2011. 1. SZÁM

36

tósági kifogással élt, így nyilvánvaló, hogy sem az alperes perbebocsátkozása, sem pedig a

perbeli egyezség nem jelenti, nem jelentheti a joghatósági megállapodás létrejöttét.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fentiekre tekintettel helyesen döntött

az elsőfokú bíróság, amikor a Pp. 157/A. § (1) bekezdése értelmében – figyelemmel a

Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjára – joghatóságának hiányát állapította meg és ezért

a pert megszüntette.

Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor is, amikor az ideiglenes intézkedésre irányuló

kérelmeket elutasította, mivel a Brüsszel-II.A. rendelet 20. cikke értelmében erre –

joghatóság hiányában – csak sürgős esetben, védelmi intézkedésként kerülhet sor. Jelen

ügyben azonban erre nincsen szükség.

A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott felülvizsgálati kérelmet, melyben annak

hatályon kívül helyezését és a magyar bíróságok joghatóságát megállapítva az elsőfokú

bíróságnak az eljárás folytatására történő kötelezését kérte.

A felperes álláspontja szerint a felek és gyermekük magyar állampolgárok, A. szokásos

tartózkodási helye a perindítás időszakában Magyarországon volt. A gyermek születésétől

kezdődően jóval több időt töltött Magyarországon, mint Spanyolországban és

a perindítást követően az alperes sem vitatta a magyar bíróság joghatóságát, ezt csak

jóval később tette meg, a perben beszerzett pszichológus szakértői vélemény ismeretében,

illetve azt követően, hogy az elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel – melyet a

másodfokú bíróság utóbb hatályon kívül helyezett – a gyermeket a felperes nevelésére,

gondozására bízta.

2007. januárja óta a gyermek rövid megszakítással Magyarországon tartózkodik, ehhez

a környezethez kötődik, ez a szokásos tartózkodási helye, ide beilleszkedett.

A felperes szerint a másodfokú bíróság által hivatkozott Brüsszel-II.A. rendelet 10.

cikke jelen esetben nem alkalmazható, mivel sem jogellenes elvitel, sem jogellenes viszszatartás

nem történt, az alperes a gyermeket önként hozta Magyarországra és huzamos

ideig nem is kifogásolta itt-tartózkodását.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.

Az alperes szerint a perben bizonyítást nyert, hogy a gyermek szokásos tartózkodási

helye 2007. januárjáig Spanyolországban volt, őt a felperes jogellenesen vette magához,

illetve tartotta vissza.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, a következők szerint.

A Brüsszel-II.A. rendelet hatálya az 1. cikk b) pontja értelmében kiterjed a szülői felelősség

(felügyelet) megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése

iránti ügyekre.

A 8. cikk (1) bekezdése értelmében egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek

olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor

az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

A 10. cikk speciális joghatósági rendelkezéseket tartalmaz a gyermek jogellenes elvitele

(visszatartása) esetében, ilyenkor ugyanis – főszabályként – fennmarad az elvitelt megelő-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

ző szokásos tartózkodási hely bíróságának joghatósága, azonban – meghatározott szigorú

feltételek megvalósulása esetén – kivételesen ez a rendelkezés nem érvényesül, a szülői

felügyelettel kapcsolatban az új tartózkodási hely szerinti tagállam bírósága járhat el.

Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy jelen

esetben a 10. cikknek sem az a), sem a b) pontja nem alkalmazható, ugyanis a felügyeleti

joggal rendelkező alperes nem fogadta el az elvitel, illetve visszatartás tényét, illetve a

bíróság megkeresésekor (a gyermekelhelyezése iránti keresetlevél benyújtásakor) a gyermek

még nem tartózkodott egy éve Magyarországon.

A joghatósági kifogás elutasításának tehát a Brüsszel-II.A. Egyezmény 10. cikke

alapján nem volt helye.

Helytelenül értelmezte ugyanakkor az első-, valamint a másodfokú bíróság a Brüszszel-II.A.

rendelet „Megállapodás a joghatóságról” című 12. cikkét, illetve az abban foglaltakat.

A 12. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis valamely tagállam bíróságai akkor

is joghatósággal rendelkeznek a szülői felelősségre vonatkozó ügyben, amennyiben a

gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz, különösen, ha a szülői felelősség

jogosultjainak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az adott tagállamban

vagy a gyermek az adott tagállam állampolgára és az eljárás valamennyi részes fele

kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták a bíróságok joghatóságát a bíróság

megkeresésének időpontjában és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja.

A 12. cikk értelmében a joghatósági alávetésnek kifejezettnek vagy más egyértelmű

módon kinyilvánítottnak kell lennie, nem elegendő tehát a vagyonjogi ügyekben alkalmazandó

44/2001.EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) 24. cikkében foglalt azon rendelkezés,

mely szerint a Brüsszel-I. rendelet 1. cikkének hatálya alá tartozó ügyekben az a

bíróság is joghatósággal rendelkezik, amely előtt az alperes megjelenik. A szülői felügyeletre

(felelősségre) vonatkozó ügyekben az általános joghatósági rendelkezésekhez képest

egy másik állam bíróságának joghatóságát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha

a bíróság megkeresésének (a keresetlevél benyújtásának) időpontjában a szülői felelősség

gyakorolói azt kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták.

Jelen esetben a joghatóság kifejezett elfogadása az alperes részéről nem történt meg,

ugyanakkor az alperes egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elfogadja a magyar bíróság

joghatóságát a gyermek elhelyezésére vonatkozó ügyben, amikor 7. sorszámú, 2007. augusztus

23-án a Budai Központi Kerületi Bírósághoz érkezett beadványában a gyermekelhelyezésre

vonatkozóan érdemi ellenkérelmet és viszontkeresetet terjesztett elő, illetve mindezt

megelőzően illetékességi kifogással élt, melyben azt kérte, hogy a gyermekelhelyezési pert

ne a gyermek tartózkodási helye szerinti Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) tárgyalja,

hanem az ő utolsó belföldi lakóhelye szerinti S.-i Városi Bíróság, a Pp. 29. § (2) bekezdése

alapján ugyanis – álláspontja szerint – ez a bíróság rendelkezik a per eldöntéséhez

szükséges illetékességgel. (Az alperes illetékességi kifogását a bíróság elutasította.)

Azzal, hogy az alperes oly módon bocsátkozott perbe, hogy a BKKB helyett az

S.-i Városi Bíróság illetékességének megállapítását kérte, tehát az egyik magyar bíró-

37


2011. 1. SZÁM

38

ság helyett a másik magyar bíróságot jelölte meg, mint az ügy eldöntésére hatáskörrel

és illetékességgel rendelkező fórumot, hallgatólagosan, de egyértelműen elismerte a

gyermekelhelyezésre vonatkozóan a magyar bíróság joghatóságát, figyelemmel arra,

hogy az egyik vagy másik magyar bíróság illetékességének kérdése nyilvánvalóan csak

azt követően merülhet fel, ha bármely magyar bíróság az ügy elbírálására joghatósággal

rendelkezik.

A magyar bíróság joghatóságát ismerte el egyértelmű módon az alperes akkor is,

amikor a gyermekelhelyezésre vonatkozó részegyezség megkötését megelőzően, a 2007.

november 14-én megtartott tárgyaláson kijelentette, hogy a pszichológus szakértői vélemény

beszerzését követően „durva, szakmai hiba vagy kifejezett visszaélés hiányában”

a szakértői véleménynek megfelelő egyezséget hajlandó kötni a felperessel, még akkor

is, ha álláspontját nem igazolja a szakvélemény. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta,

hogy a magyar bíróság előtt kíván a gyermekelhelyezésre vonatkozó, az eljárás érdemi

befejezését jelentő megállapodást kötni.

Az alperes fent idézett két nyilatkozata azt jelenti, hogy az alperes egyértelmű módon

elfogadta a magyar bíróság joghatóságát, ami a huzamos ideje Magyarországon élő, ide

beilleszkedett gyermek érdekeit is szolgálja.

A magyar bíróság joghatósága tehát a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikke alapján megállapítható

volt, az annak történő alávetést az alperes a perben egyértelműen kifejezésre

juttatta, emiatt a későbbiekben tett nyilatkozatát, mely a joghatósági kifogásra vonatkozott,

a perben eljárt bíróságok már nem vehették volna figyelembe.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős végzés

sérti a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében és ennek következtében a Pp. 130. § (1)

bekezdésének a) pontjában, valamint a 157/A. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat,

ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot

a per folytatására és új – érdemi – határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv.

II.22.073/2009. szám)

A szülői felelősség tárgyában egy másik uniós tagállamban hozott határozat

elismerése és végrehajthatósága (Rendelet 21., 23., 28. és 39. cikk)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala

miatt indított eljárásban jogerős végzésével előírta a kötelezett részére, hogy F. S. nevű

gyermekét legkésőbb 2008. június 6. napjáig vigye vissza szokásos tartózkodási helyére,

Franciaországba, vagy ennek elmaradása esetén 2008. június 10. napján 10 órakor adja

át a végrehajtást kérőnek. A határozat alapján végrehajtási eljárás indult. A kötelezett

a végrehajtással szembehelyezkedett, ezért a H.-i Városi Bíróság elrendelte a gyermek

átadására vonatkozó kötelezettségének karhatalommal történő kikényszerítését. Ez az

eljárás jelenleg is folyamatban van.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

Időközben Franciaországban az illetékes bíróság 2008. április 14-én egy előzetesen

végrehajtható határozatot hozott, amelyben a kötelezett távollétében megszüntették kiskorú

F. S. vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát és a gyermek szokásos tartózkodási

helyét az apánál (a végrehajtást kérőnél) jelölték ki, tehát a szülői felügyelet gyakorlásának

kizárólagos joga őt illeti meg. A francia bíróság határozata azt is rögzíti, hogy az anya

a kapcsolattartási jogát kizárólag Franciaországban gyakorolhatja.

A végrehajtást kérő ezen határozat magyarországi elismerését kérte, valamint annak

kimondását, hogy a francia bíróság határozata a magyar jog szerint a belföldi bíróság

határozatával azonos módon végrehajtható. Csatolta a Tanács 2003. november 27. napján

kelt 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó

eljárásokban irányadó joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról,

illetve az 1347/2000/ EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Brüsszel-II. A. rendelet,

a továbbiakban: Rendelet) 39. cikkének megfelelő vonatkozó igazolást, a Rendelet

II. melléklete szerinti formanyomtatvány megfelelő kitöltésével.

A kötelezett a kérelem elutasítását kérte. Előadta, hogy a francia határozat el nem

ismerhetővé nyilvánítása iránt eljárást kezdeményezett, amely a megyei bíróság előtt másodfokon

még folyamatban van. Az el nem ismerhetőségről szóló eljárás a végrehajthatóvá

nyilvánításnak előkérdése. Ezért jelen eljárás felfüggesztése szükséges a Pp. 152. § (2)

bekezdése alapján.

A kötelezett arra is hivatkozott, hogy a végrehajtani kért határozat még nem jogerős,

csupán fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, az ellen a kötelezett fellebbezéssel élt,

melyet a hatáskörrel rendelkező francia bíróság még nem bírált el.

Álláspontja szerint az előzetesen végrehajtható francia ítélet olyan eljárás keretében

született, amely súlyosan sérti a magyar közrendet és a nemzetközi jogi normákat.

A Rendelet 23. cikke szerint a szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el,

ha az nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik, ha –

sürgős eseteket kivéve – a határozatot úgy hozták meg, hogy nem adtak lehetőséget

a gyermek meghallgatására, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, illetve

amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyenértékű

iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes a védelméről gondoskodhasson,

kivéve, ha megállapítás nyer, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a

határozatot.

A kötelezett arra hivatkozott, hogy jelen esetben a francia bíróság határozata a Rendelet

23. cikkére tekintettel – többek között – azért nem ismerhető el, mivel a végrehajtást

kérő az eljárás megindításakor szándékosan olyan címet jelölt meg a kötelezett

idézési címeként, ahol általa is tudottan nem tartózkodott és a francia bíróság is nyilvánvalóan

tudott arról, hogy a kötelezett a gyermekkel együtt Magyarországra költözött,

így a franciaországi címről nem idézhető. A fentiek következtében az elsőfokú eljárásban

nem vehetett részt. A végrehajtható határozatot a H.-i Városi Bíróság ugyan kézbesítési

jogsegély útján megkísérelte kézbesíteni számára, azonban a határozathoz magyar nyelvű

39


2011. 1. SZÁM

40

fordítást nem csatoltak és ezért annak átvételét a kötelezett megtagadta. Ez azt jelenti,

hogy a határozatot számára nem kézbesítették, ez pedig a végrehajtást kizárja.

Az elsőfokú bíróság a külföldi határozat magyar jog szerinti végrehajtása iránti kérelmet

elutasította.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a Pesti Központi

Kerületi Bíróság rendelkezett a perbeli, jogellenesen Magyarországra hozott, illetve

Magyarországon visszatartott gyermek Franciaországba történő visszavitele iránt, a határozat

végrehajtására irányuló eljárás jelenleg is folyamatban van. Lényegében ugyanezt

célozza a végrehajtást kérő kérelme a francia bíróság szülői felügyeletre és a kapcsolattartás

szabályozására vonatkozó határozatát illetően, azonban a francia bíróság ítélete a

gyermek visszavitelére vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaz, ahogyan a Rendelet 39.

cikkének megfelelően kiállított II. melléklet szerinti tanúsítvány sem, ezért a bírósági

végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény külföldi határozat végrehajtásának szabályait

megállapító XII. fejezete nem alkalmazható. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a francia

határozat végrehajthatóságát kizárólag a láthatásra vonatkozóan vizsgálta.

Ezzel kapcsolatban rögzítette, hogy hivatalos tudomására jutott, miszerint a megyei

bíróság végzésével a francia bíróság határozatában megállapított láthatási szabályok

végrehajtásával kapcsolatban érdemi döntést hozott, melyben az erre irányuló kérelmet

elutasította, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól

szóló, Hágában, az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1986.

évi 14. tvr. (a továbbiakban: Hágai Egyezmény) 16. cikkére történt hivatkozással. Ennek

értelmében a gyermek jogellenes elviteléről vagy elrejtéséről szóló értesítés kézhezvételét

követően annak a szerződő államnak az igazságügyi vagy államigazgatási szervei, ahová a

gyermeket vitték, vagy ahol a gyermeket elrejtették, mindaddig nem dönthetnek a szülői

felügyeleti jog érdemét illetően – ide értendő a láthatásra vonatkozó határozat is – amíg

nem születik határozat arról, hogy a gyermeket az Egyezmény szerinti eljárásban nem

kell visszavinni, feltéve, hogy az ezen Egyezmény szerinti kérelem az értesítés kézhezvételétől

számított ésszerű időn belül megérkezik. A megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy

amennyiben akármelyik magyar hatóság elrendelné a francia bíróság határozata láthatásra

vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását, ezzel legalizálná a gyermek jogellenes

magyarországi tartózkodását is.

Az elsőfokú bíróság – összhangban a megyei bíróság döntésével – kiemelte, hogy

a gyermek jogellenesen tartózkodik Magyarországon, visszavitelére vonatkozóan végrehajtási

eljárás van folyamatban, ezért a francia hatóság láthatásra vonatkozó döntése

magyarországi végrehajthatóságának korlátját jelenti a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény

16. cikke.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a

francia bíróság határozata és a határozat alapján a Rendelet 39. cikkének megfelelően kiállított,

a II. melléklet szerinti igazolás a gyermek visszavitelére vonatkozó rendelkezést


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

nem tartalmaz. A végrehajtást kérő által a Rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján

előterjesztett végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem egyébként is indokolatlan, hiszen

a magyar bíróság már rendelkezett a gyermek visszaviteléről, végrehajtási eljárás

keretében elrendelték a gyermek karhatalommal történő kiadását is. A másodfokú bíróság

álláspontja szerint a végrehajtást kérő a végrehajtási eljárás eredményeként megkapja

a gyermeket, akivel kapcsolatosan a francia bíróság a részére kizárólagos szülői

felügyeletet biztosított. A francia bíróság a gyermek visszavitelére irányuló rendelkezést

nem is hozhatott, hiszen ezt csak azon tagállam bírósága teheti meg, ahová a gyermeket

jogellenesen vitték.

Összességében a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság végzése

helyes és megalapozott, ezért azt helybenhagyta.

A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben

annak hatályon kívül helyezését és a francia bíróság ítéletének elismerhetősége és

végrehajthatósága megállapítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem szerint a végrehajtást kérő a Rendeletben foglaltaknak megfelelően

kérte a külföldi határozat elismerését és végrehajthatóságának megállapítását,

csatolva a Rendelet 39. cikkében előírt, a szülői felelősségre vonatkozó határozatra vonatkozó

igazolást.

A kérelem elutasításának a Rendelet 31. cikke (2) bekezdésének értelmében csak a 22.,

23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján lett volna helye, jelen esetben

azonban az ott rögzítettek egyike sem áll fenn.

Annak alátámasztására, hogy a francia határozat magyarországi elismerésének hiánya

milyen sérelemmel jár, a végrehajtást kérő közölte, hogy a kötelezett ellen jelen ügygyel

összefüggésben B.977/2009. számon indult büntető eljárást a H.-i Városi Ügyészség

2010. január 8-án hozott határozatával megszüntette, azzal, hogy a hivatkozott cselekmény

nem bűncselekmény, mivel a 2009. december 4. napján az elsőfokú bíróság jelen

eljárásban hozott döntésével tisztázódott, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tárgyában

nincsen olyan határozat, mely Magyarországon elismerhető és végrehajtható.

A fentieken túlmenően a végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelemben arra is hivatkozott,

hogy a Rendelet 21. cikke (1) bekezdése értelmében a francia bíróság határozatát

Magyarországon külön eljárás lefolytatása nélkül is el kellett volna ismerni. A francia

bíróság határozata egyébként időközben, 2009. szeptember 3-án jogerőre emelkedett.

Arra az esetre, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság az első- és a másodfokú bíróság

végzésében foglaltakra tekintettel nem látná teljesíthetőnek a külföldi határozat elismerését,

illetve végrehajthatóságának megállapítását, a felülvizsgálati kérelem az eljárás

felfüggesztése mellett indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság kezdeményezzen az Európai

Bíróság előtt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást arra vonatkozóan, hogy

elutasíthat-e magyar bíróság egy francia bíróság által a szülői felelősség tárgyában hozott

ítélet elismerésének és végrehajthatóságának megállapítása iránti kérelmet a Rendelet

22., 23. és 24. cikkében foglalt indokokon kívüli okból, illetve amiatt, hogy a Rendelet

41


2011. 1. SZÁM

42

39. cikke szerinti igazolási 11. pontja nem határozza meg annak a személynek a nevét,

illetve címét, akihez a gyermeket vissza kell helyezni.

A fenti kérdések megválaszolása abban az esetben szükséges, amennyiben a Legfelsőbb

Bíróság szerint a Hágai Egyezmény 16. cikke a jelen ügyben alkalmazandó és ez

kizárja az elismerés és végrehajthatóság megállapítását.

A kötelezett a jogerős határozat hatályában való fenntartását kérte, valamint az előzetes

döntéshozatali kérelemre vonatkozó indítvány elutasítását.

A jogerős végzést a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértőnek találta. Álláspontját a következőkkel

indokolta.

I.1) A végrehajtást kérő a franciaországi Tribunal de Grande Instance de Creteil

RG.08/08094., 08/00372-7. számú, 2008. április 14-én kelt a szülői felügyelet gyakorlására

vonatkozó, előzetesen végrehajtható ítéletének végrehajthatóvá nyilvánítását, utóbb

pedig elismerését és végrehajthatóvá nyilvánítását kérte, a Brüsszel-II. A. Rendelet megfelelő

szakaszaira történt hivatkozással.

A Rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Rendeletet – többek

között – alkalmazni kell a szülői felelősség megállapítására, gyakorlására, átruházására,

korlátozására vagy megszüntetésére vonatkozó polgári ügyekben. A 2. cikk 7. pontja szerint

a szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot.

A Rendelet 21. cikkének (1) bekezdése szerinti valamely tagállamban hozott határozatot

a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik, ugyanakkor a (3) bekezdés

biztosítja, hogy a III. fejezet 2. §-ában előírt eljárás keretében (ez a végrehajtóvá nyilvánítás

iránti kérelem intézésére vonatkozik) bármely érdekelt fél kezdeményezhet egy, a

határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot.

A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okokat a Rendelet 23.

cikke sorolja fel. Ezek közé tartozik a c) pont szerint, ha a határozatot az alperes távollétében

hozták, amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyenértékű

iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes védelméről gondoskodhasson,

kivéve, ha megállapítást nyert, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a határozatot.

A 26. cikk ugyanakkor rögzíti, hogy a határozat érdemben semmilyen körülmények

között sem vizsgálható felül.

A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem feltételeit taglaló 28. cikk (1) bekezdése

úgy rendelkezik, hogy mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gyakorlásáról

valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható

és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely

érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították.

A 31. cikk – a határozat elismerése iránti eljáráshoz hasonlóan – rögzíti, hogy a végrehajthatóvá

nyilvánítás iránti kérelem kizárólag a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott

okok valamelyike alapján utasítható el és a határozat érdemben semmilyen körülmények

között sem vizsgálható felül.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A Rendelet 3. szakasza a határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására vonatkozó

eljárás közös szabályait tartalmazza. A 37. cikk értemében az elismerést, illetve

a végrehajtóvá nyilvánítást kérelmező félnek be kell mutatnia a vonatkozó határozat másolatát

és a 39. cikkben említett igazolást, jelen esetben tehát a Rendelet II. melléklete

szerinti, a határozatot hozó francia bíróság által kitöltött formanyomtatványt.

A fenti rendelkezéseknek megfelelően nyújtotta be a végrehajtást kérő a határozat

elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmét, a megfelelő mellékletekkel ellátva.

A felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a határozat elismerése

és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelme elutasítására jelen esetben csak a Rendelet

23. cikkében foglalt valamely ok fennállása esetén kerülhetett volna sor.

Az ügyben eljárt bíróságok azonban a 23. cikk szerinti, az elismerést és végrehajthatóságot

kizáró okok, eljárásjogi szabálysértések fennállását vagy fenn nem állását nem is

vizsgálták.

A kérelem elutasításának indokául részben arra hivatkoztak, hogy jelen ügyben nem

keletkezett végrehajtható határozat, figyelemmel arra, hogy sem a szülői felügyeletre

vonatkozó ítéletben, sem az annak alapján kiállított II. számú nyomtatványban nincsen

rendelkezés arra vonatkozóan, hogy a kiskorú gyermeket Magyarországról vissza kell

vinni a szülői felügyeleti jogok teljességét gyakorló végrehajtást kérő franciaországi lakóhelyére,

illetve a francia határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására „praktikus”

okokból sincs szükség, figyelemmel arra, hogy a gyermek szokásos tartózkodási

helyére, Franciaországba való visszaviteléről a magyar bíróság már rendelkezett és ennek

nyomán a H.-i Városi Bíróság Vh.1222/2008/36. számú végzésével elrendelte a gyermek

átadására vonatkozó kötelezettség karhatalommal történő kikényszerítését.

A fenti indokok alapján azonban a végrehajtást kérő kérelmének elutasítására nem

kerülhetett volna sor. A francia bíróság határozata az elismeréséhez, illetve végrehajthatóvá

nyilvánításához szükséges adatokat tartalmazza. Az ítélet kimondja, hogy a szülői

felügyelet gyakorlásának kizárólagos joga a végrehajtást kérőt illeti meg és a gyermek

szokásos lakóhelyét a bíróság az apánál jelölte ki. Ezen adatok szükségesek, egyben elegendőek

is ahhoz, hogy a magyar bíróság ún. exequatur eljárás keretében a külföldi határozatot

végrehajtási tanúsítvánnyal lássa el. Más kérdés, hogy ennek alapján a szülői

felügyeletre vonatkozó határozat hatályosulása érdekében a gyermek visszavitelére vonatkozó

eljárást végrehajtási lap kiállításával foganatosítania kell-e. A végrehajthatóvá

nyilvánítás és ennek nyomán a végrehajtás elrendelése, foganatosítása ugyanis főszabályként

összetartozó, de nem elválaszthatatlan aktusok.

A végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelmében egyértelműen kinyilvánította: a

francia bíróság határozatának elismerését és végrehajthatóságának megállapítását nem

azért kérte, hogy a perbeli gyermek Franciaországba történő visszavitele érdekében végrehajtási

eljárás induljon, hiszen ez – ha más eljárás eredményeként is – már folyamatban

van, a határozat láthatásra vonatkozó rendelkezésének Magyarországon történő foganatosítása

pedig szóba se került. A szülői felügyeletre vonatkozó francia ítélet magyar-

43


2011. 1. SZÁM

44

országi elismerésére, végrehajthatóságának megállapítására azért van szükség, hogy a

jövőben egyetlen magyar hatóság se mondhassa ki egy, a szülői felügyelettel kapcsolatos

eljárásban, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tárgyában nincsen olyan hatósági

határozat, amely Magyarországon elismerhető és végrehajtható, ahogyan az a kötelezett

ellen folyamatban volt büntető ügyben történt.

2. Helyesen hivatkozott a végrehajtást kérő arra is, hogy az elismerés és végrehajtóvá

nyilvánítás megtagadására a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozással sem

kerülhetett volna sor. A Rendelet 2. cikke 7. pontja szerint a szülői felelősség magában

foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is. Ez utóbbi csak szülői felelősségre (felügyeletre)

vonatkozó döntéssel együtt, annak következményeként értelmezhető. A francia

határozat láthatásra vonatkozó rendelkezése az elismerhetőség és végrehajthatóság

szempontjából nem vizsgálható a szülői felügyeletre vonatkozó döntéstől függetlenül,

attól elszakítva, a határozat csak egységesen, a szülői felelősségre vonatkozó döntésként

ismerhető el, vagy utasítható el, az erre vonatkozó kérelemtől függően.

A periratokból kitűnően egyébként a megyei bíróság a francia bíróság határozatában

megállapított láthatási szabályok végrehajtására vonatkozóan már érdemi – elutasító –

döntést hozott, abban az eljárásban azonban a határozat magyarországi foganatosításáról

volt szó és ezért kerülhetett sor a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozásra.

Jelen esetben ugyanakkor a francia határozat egészének elismerése, végrehajthatóságának

megállapítása az eljárás tárgya, mellyel összefüggésben a Hágai Egyezmény 16.

cikke, ami a szülői felelősségre, annak egyes részjogosítványaira vonatkozó érdemi döntés

korlátját jelenti, a Rendelet 26. cikkére és 31. cikkének (3) bekezdésére figyelemmel

nem alkalmazható.

A kifejtettekre tekintettel megállapítható, hogy a végrehajtást kérő kérelmének elutasítására

az első-, illetve másodfokú bíróság által hivatkozott okokból nem kerülhetett

volna sor, arra kizárólag a Rendelet 23. cikkében foglaltak megsértése esetén van mód.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján

hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára

kötelezte, mivel az érdemi döntéshez szükséges tények nem állapíthatóak meg.

II. A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak a kötelezett ellenkérelmére

tekintettel – a szükséges bírósági iratok, illetve egyéb okiratok beszerzésével – tisztáznia

kell, hogy a kötelezett által hivatkozott, a francia bíróság határozatának el nem ismerésére

irányuló bírósági eljárás jogerősen befejeződött-e, illetve abban az eljárásban milyen

határozat született. Amennyiben a kötelezett által indított bírósági eljárásban a kötelezett

által hivatkozott, a Rendelet 23. cikkében foglalt, a szülői felelősségre vonatkozó határozat

el nem ismerhetőségére vonatkozó feltételeit nem vizsgálták, erre – a kötelezett ellenkérelmében

foglaltakra tekintettel – jelen eljárásban kell, hogy sor kerüljön. Tekintettel

arra, hogy a kötelezett bejelentése szerint a francia bíróság a határozatát a kötelezett


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

távollétében hozta meg és a keresetlevél, illetve az elsőfokú határozat kézbesítése – állítása

szerint – nem a Rendelet, illetve a vonatkozó magyar jogszabályok szerint történt, a

Rendelet 23. cikke c) pontjában foglaltak felderítésének kiemelt jelentősége van. A jogvita

eldöntéséhez szükséges okiratokról, azok tartalmáról, illetve az okiratok hiánya esetén

követendő eljárásról a Rendelet 37. és 38. cikke, valamint a 39. cikk alapján kiállított

II. mellékletnek megfelelő igazolás 6.3 pontjában foglaltak, illetve 9.2. pontjában foglaltak

adnak eligazítást.

A felülvizsgálati eljárásban a végrehajtást kérő arra hivatkozott, hogy időközben a

francia bíróság ítélete – az elsőfokú ítélet ellen a kötelezett fellebbezéssel élt – jogerőre

emelkedett. Az erre vonatkozó határozat, valamint annak hiteles magyar fordítása

azonban nem áll rendelkezésre, ahogyan arra vonatkozó okirat sem, hogy a kötelezett

részt vett-e a franciaországi másodfokú eljárásban, számára a szükséges bírósági iratok

kézbesítése megtörtént-e.

45

III. A végrehajtást kérő – másodlagosan – indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság

az Európai Bíróság előtt kezdeményezzen sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást az

általa megfogalmazott kérdések megválaszolására.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ennek a Pp. 155/A. §-ban meghatározott

feltételei, szükségessége jelen ügyben nem áll fenn, mert a Brüsszel II. A. rendeletnek a

jelen végzés meghozatalánál irányadó rendelkezései enélkül is értelmezhetőek voltak.

(Legf. Bír. Pfv.II.21.380/2010. szám)

Dr. Körös András

legfelsőbb bírósági tanácselnök


2011. 1. SZÁM

46

Nemzetközi sajtószemle

Szemelvény a „Le Gnomon” című közjegyzőségtörténeti

folyóirat 2010. évi október-decemberi,

165. számából

Alain Moreau: A közjegyzői irodák létrehozásának

történeti összefoglalója (fordítás)

Legelőször is, rögzítenünk kell, hogy a szakmai társaságokról szóló, alább említett 1967-es

törvény megjelenéséig egy közjegyzői hivatalban csak egy közjegyző működhetett.

Franciaországban igen régóta létezik a közjegyzőség, hiszen már egy 804. évi karoling

capitulaire 1 előírta a püspökök és grófok számára, hogy közjegyzőket nevezzenek ki.

A középkorban, Itáliából kiindulva, az intézmény elterjedt egész dél-Franciaországban.

Északon más módon – királyi akarat és intézkedések hatására – erősödött meg a közjegyzőség.

Párizsban, Szép Fülöp (1268-1314) pátensekkel rögzíti a közjegyzők számát 60

főben. Ettől a korszaktól kezdve, a monarchia gyors megerősödésével a királyság területén

az uraságok igazságszolgáltató hatalommal is bírtak (feudalizmus). Ahogy azonban az

államhatalom modern fogalma fejlődésnek indult, a monarchia folyamatosan – bár kevés

sikerrel – arra törekedett, hogy a közjegyzői kinevezéseket saját kézben tartsa.

XIV. Lajos 1691-ben eltörli a püspöki kinevezéssel bíró ún. apostoli közjegyzőséget,

és beolvasztja őket a királyi közjegyzőségbe. Ettől kezdve tehát, a királyi közjegyzőkön

kívül csak az urasági közjegyzők működhettek.

Néhány, a Német-Római Szent Birodalomból Franciaországhoz csatolt megyében

(pl. Franche Comté) azonban ún. császári közjegyzők is működhettek, korábbi kinevezésükre

tekintettel.

A Nagy Francia Forradalom előtt minden típust beszámítva, összesen körülbelül

16.000-18.000 közjegyző működött (bár ennél nagyobb, túlzó számok is napvilágot láttak),

ami a lakosság szükségleteihez képest túl sok volt. A közjegyzők idézetten „nagy és

féktelen sokaságát” királyi rendeletek próbálták megfékezni, azonban csak az 1789-es

Forradalmat követően rendeződik a helyzet.

A közjegyzőséget megreformáló 1791. október 6. napi törvény a következőket mondta ki:

• a 8. cikk szerint a közjegyzők számát és működési területüket a megyei direktóriumok

javaslata alapján a törvényhozás határozza meg;

1 fejezetekből, azaz capitula-kból álló törvényszöveg


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

• a 9. cikk szerint a városokban a lakosság száma, vidéken pedig a városoktól való

távolság és a terület nagysága, továbbá a lakosság számának függvényében nevezik

ki a közjegyzőket.

E törvény alkalmazása azonban – a politikai és társadalmi események, valamint saját

hiányosságainak hatására – megbukott, ami az aktuális politikai hatalmat, vagyis Napóleon

Bonaparte első konzult új törvény megalkotására sarkallta.

A XI. évi Ventôse hónap 25. napi (1803. március 16.) törvény, a modern idők első

francia közjegyzői törvénye minden kontinensen, több mint tíz ország törvényalkotóját

megihlette. A 31. cikk szerint „A közjegyzők számát, elhelyezkedésüket és székhelyüket

minden megye vonatkozásában a kormány határozza meg oly módon, hogy

1. a százezer fős és ennél nagyobb városokban hatezer lakosonként egy közjegyzővel

több legyen;

2. más városokban, kisvárosokban vagy falvakban békebírói körzetenként legalább kettő,

de legfeljebb öt közjegyző legyen.”

A törvény 32. cikke, tekintettel a hatálybalépése előtt életük hosszára kinevezett

közjegyzőkre (a 2., még mindig hatályos cikknek megfelelően, a bírókéval megegyezően

biztosítva a közjegyzői döntések függetlenségét) előírja, hogy létszámcsökkentésre

vagy székhelymegszüntetésre csak halál, lemondás vagy elbocsátás esetén kerülhet

sor.

A fenti rendelkezések egészen az 1971. november 26-i rendelettel történt hatályon

kívül helyezésükig hatottak, fenntartva a közjegyzők száma, az irodák és kinevezések

tekintetében a többéves előretervezés rendszerét.

1803 és 1971 között azonban a közjegyzők létszáma mégis fejlődött. A XIX. században

a vidéki elvándorlás és a túl nagy közjegyzőség miatt még gyorsan csökkent a

létszám. 1896-ban Franciaországban 8910 közjegyző volt. Ez a létszám 1967-re jelentősen

lecsökkent (kevesebb, mint 5000-re), amikor is a Szakmai Magánjogi Társaságok

megalakításával a létszám a jelenlegi szintre, 8900 főre emelkedett. Ez a rendszer tette

lehetővé az országos, területi igazságszolgáltatási háló fenntartását, mivel a közjegyzői

irodákhoz kapcsolható ún. másodlagos iroda területi szinten is működhet, míg önálló közjegyzői

irodaként az adott területen gazdaságilag életképtelen lenne.

A közjegyzői irodák megnyitásakor és fenntartásakor a közszolgálat érdekében figyelembe

veendő kritériumok:

• az irodák és közjegyzők számának alkalmazkodása a lakosság számához, a gazdaság

színvonalához, és ahhoz, hogy az ügyfeleknek a közjegyzői irodák között választási

lehetőséget kell biztosítani; ugyancsak

• kötelezően előírt követelmény minden közjegyzői iroda számára a saját gazdasági

egyensúlyának fenntartása annak érdekében, hogy az államnak ne legyen terhére;

továbbá

• minden közjegyző számára olyan megfelelő életszínvonal biztosítása, amely a szakmai

döntések függetlenségét és megalapozottságát szolgálja.

47


2011. 1. SZÁM

48

A folyóirat további cikkeinek rövid ismertetője:

Line Skorka „Közjegyzőnek lenni a Salm-i Fejedelemségben (1753-1793)” című írásában

a Strasbourg közelében található Senones város székhellyel jelzett, és a fenti dátumok

között létező autonóm fejedelemség történetét foglalja össze, és bemutatja a korszakban

működő hét közjegyző (illetve tabellion) életét, családjaikat és munkásságukat.

Michel Jonquet a tavaly elhunyt François Ceyrac (1912-2010) francia üzletember életrajzát

ismerteti, aki közjegyző apja 2 vidéki házából indulva jelentős szakmai karriert épített,

majd a „patrónusok patrónusa”, vagyis a Francia Munkaadók Nemzeti Tanácsának

elnöke (Conseil national du patronat français – CNPF) lett 1972 és 1981 között. François

Ceyrac a francia gazdaságért és az európai közösségért végezett munkája elismeréséül

számos magas rangú kitüntetést kapott.

C.M. Cappon az Amszterdami Egyetem jogi professzora a holland közjegyzőség válságát

elemzi írásában, európai történeti szemszögből vizsgálva a történéseket. Kiemeli,

hogy a holland gazdaságra, társadalomra és jogra erős hatást gyakorló amerikai és angol

minták, valamint az „európaizálódás” az utóbbi évtizedekben nemcsak az ország teljes

társadalmi-gazdasági szerkezetét, de magát a holland jogi szakmát is átalakította. Amerikai

mintára nemcsak nagy, nemzetközi ügyvédi irodák, de hasonló közjegyzői irodák is

alakultak. További kihívásokat támasztanak az új információs és kommunikációs technológiák,

valamint az informatika felgyorsult fejlődése is. A közjegyzővé válás és a közjegyzői

díjak teljes liberalizációja, valamint a gazdasági válság jelentős létbizonytalanságot

okoztak, ezt tanúsítja többek között az is, hogy az ötven legnagyobb közjegyzői irodában

működő közjegyzők száma 601-ről 564-re csökkent 2009-ben.

A folyóirat magyar közjegyzők számára legfontosabb, megemlítendő írása végül

dr. Bartha Attila Viktor közjegyzőhelyettes munkája, aki a nemzetközi közjegyzői közösséggel

részletes tanulmányban, számos mű feldolgozásával ismerteti meg az immár 702

éves magyar közjegyzőség történetét, a kezdetektől a hiteles helyeken és poroszlókon túl,

az 1874-es első magyar közjegyzői törvényen át, a napjainkig. Ez az alapos és érdekes öszszefoglaló

megérdemelte volna, hogy a francia szerkesztő gondosabban kezelje a magyar

szavakat, hivatkozásokat, a magyar ékezetes betűket.

V.K.

Német jog- és hivatáspolitika

(tárgyalás az Európai Bíróság előtt) (Notar 2010/6)

2010. április 27-28.-án az Európai Bíróság szóban tárgyalta az Európai Bizottság által, a

közjegyzők állampolgársági kikötését megtámadó pereit, melyről most a német közjegy-

2 Paul Ceyrac, Meyssac-i közjegyző, aki Jacques Chirac francia elnök szüleinek házassági szerződését foglalta közokiratba

1921-ben


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

zői szaklap is beszámolt. (Április 27.-én Belgium, Franciaország, Luxemburg, Ausztria,

Németország és Görögország, április 28.-án pedig a Portugália elleni eljárás tárgyalta).

A bíróság 250 férőhelyes nagyterme teljesen megtelt, amikor 9 órakor a per képviselőjét

felkérték a beszéde megtartására. Ezt követően megkezdődött az eljárás a bizottság

képviselőinek félórás perbeszédével, a Bizottság 10-10 percet, a tagországok pedig

20-20 percet kaptak. Röviddel az ebédszünet előtt tartotta Bulgária képviselője az első

perbeszédet a hétből, délután pedig Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország,

Románia, Szlovénia és Szlovákia képviselői következtek.

A perbeszédeket követően folytatódott a kérdések feltevése a bíróság tagjai, valamint

az elnök, a tudósítók és a főügyészek által. A kérdés címzettjei maga a Bizottság,

valamint az egyes tagállamok voltak, egy kérdés pedig kifejezetten a német képviselőnek

szólt. A kérdéseket részben rögtön megválaszolták, részben pedig az ülést lezáró beszédek

keretében válaszolták meg, amivel a bírósági tárgyalás be is fejeződött.

Többek között a bíróság és a főügyész a következő kérdéseket tették fel:

1. Az új uniós polgárság kihat-e az állampolgársági kikötésre

2. A közokiratokat regisztrálják majd, ha igen, hogyan

3. A közjegyzők díjazása törvényileg szabályozott-e és a polgár maga választhatja-e meg

az eljáró közjegyzőt

4. A határozatok azonnal végrehajthatóak lesznek Ha nem: hogyan lehet elérni a végrehathatóságot

E kérdésekre adott válaszok ismeretében hoz majd döntést az állampolgárság fenntarthatósága

kérdésében az Európai Bíróság.

49

Házassági szerződési jog szeminárium Oroszországban

2010. március 25.-én és 26.-án Szentpéterváron szemináriumot tartottak „Jogi problémák

a házassági szerződés megkötésekor: gyakorlati tapasztalatcsere” témában. A német

nemzetközi jogi együttműködési alapítványon kívül részt vett Szentpétervár közjegyzői

kamarája, az orosz föderáció Igazságügy minisztériuma, valamint más jogászok és közjegyzők

Oroszországból és Németországból.

Az első nap a köszöntőbeszédek után hat előadást tartottak. Délelőtt orosz közjegyző

kollégák számoltak be a következő témakörökben: „A házastársak vagyoni helyzetének

történelmi fejlődése Oroszországban”, „Házassági szerződés az orosz törvényhozásban”,

„Jogi problémák a házassági szerződés megkötésekor Oroszországban”. Délután

Christian Rupp berlini közjegyző beszélt „a német vagyonjog alapjairól”, valamint „az

ellátás kiegyenlítésének és a tartásjog alapvető jellemvonásairól Németországban”.

Az Orosz Családjogi Törvénykönyv a mostani formáját tekintve 1997. március 1.-jén

lépett hatályba, aminek az a következménye, hogy eddig csak kevés bírói gyakorlatot és


2011. 1. SZÁM

50

irodalmat találunk a házassági szerződésre vonatkozóan. Ennek megfelelően az orosz

közjegyzők külön érdeklődést mutattak a német vagyonjogi, ellátás-kiegyenlítési, tartásjogi

és házassági szerződésjogi előadásaink iránt.

Oroszországban a törvényes házassági vagyonjogi rend szerzeményi közösség. A vagyon,

amit a házastársak a házasság alatt szereznek, közösen jár nekik. A közös vagyonnal

csakis közösen rendelkezhetnek. A birtok és a használat mindkét felet megilleti. A vagyon,

amit a házastársak a házasságkötés előtt szereztek, vagy a házasság alatt ajándékba

kaptak, illetve örököltek, a saját vagyonuk.

Az orosz családjogi törvény 40. cikke értelmében a házastársaknak lehetőségük van

házassági szerződésen keresztül a vagyonjogi helyzetük rendezésére. A házassági szerződést

Oroszországban is közjegyzői hitelesítéssel kell ellátni. Különlegességnek számíthat,

hogy „a házastársak vagyoni jogai és kötelezettségei a házasságban és/vagy a váláskor

megállapíthatók. Így lehet, ahogy azt az orosz kollégák közölték, hogy a közjegyzői gyakorlatban

gyakran kívánatos a szabályozás arra nézve, hogy a házastársak egymás között

a vagyoni- illetve ellátási kapcsolataikat a házasság alatt megállapítsák. Így fordulhat elő

pl. az orosz gyakorlatban az is, hogy egy házassági szerződés határidős, pl. a hitelesítést

követő öt évre, anélkül, hogy bármilyen házasság utáni kapcsolatot szabályozna. A házassági

szerződés regisztrációját az orosz jog nem ismeri. Az orosz családjogi törvény

44. cikke ezt is kimondja: „a bíróság egy házassági szerződést részben vagy egészben

semmisnek nyilváníthat valamelyik házastárs kérelmére, amennyiben az a szerződési feltételek

által különösen kedvezőtlen helyzetbe kerül”.

H.Gy.

Összeállította: dr. Varga Krisztina

dr. Horváth Gyöngyi


Szakmai sajtófigyelő

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

51

Gazdaság és Jog

A Gazdaság és Jog 2010. novemberi számában közli Gál Judit Újdonságok az egyéni cégek

szabályozásában című írását. A szerző a 2010. január 1-jén életbe lépett, és 2010. július

1-jétől már kizárólagos érvényűvé vált, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló

2009. évi CXV. törvény (Evt.) szabályait ismerteti, kiemelve az eltéréseket az egyéni

vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szabályaitól. A leglényegesebb változás a régi

szabályozáshoz képest, hogy míg a régi törvény – bírói jogértelmezés útján nyert – felfogása

szerint az egyéni cég az egyéni vállalkozó jogalanyiságától eltérő jogalanyisággal

nem rendelkezett, perbeli jogképességgel nem bírt (félként a perben az egyéni vállalkozó

természetes személy szerepelt), addig az új szabályozás szerint – nyomon követve az uniós

irányelveket e téren is – az egyéni cég a tulajdonosától elkülönült, önálló jogalanyisággal

rendelkező vállalkozássá lépett elő. Közjegyzői szemmel több szempont miatt is fel kell

figyelnünk erre a jogszabályra, ezért érdemes közelebbről megismerkedni vele e cikk

segítségével.

Az Evt. szerkezetileg két részre osztható; első fejezete az egyéni vállalkozóról szól,

második pedig az egyéni cégről. Mivel egyéni céget csak egyéni vállalkozó alapíthat,

a két jogalany normarendszere amellett, hogy elkülönülten létezik, elválaszthatatlanul

kapcsolódik is egymáshoz.

Egyéni céget kizárólag az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes

személy alapíthat [Evt. 20. § (1)]. A törvény rögzíti, hogy mezőgazdasági őstermelői,

magán-állatorvosi, ügyvédi, egyéni szabadalmi ügyvivői, közjegyzői és önálló bírósági

végrehajtói tevékenység egyéni vállalkozóként nem folytatható, így ilyen tevékenységet

folytató természetes személy nem hozhat létre egyéni céget. Egyéni cég továbbá kizárólag

üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére alapítható, nonprofit működésre nincs

lehetőség. Egy természetes személy csak egy egyéni cég tagja (alapítója) lehet.

Újdonság, hogy Evt. határozottan elválasztja egymástól az egyéni cég és az egyéni

vállalkozó jogalanyt, a kettő soha nem eshet egybe. A törvény értelmében ha az egyéni

vállalkozás egyéni céggé alakul, az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság ex

lege megszűnik.

Definíciók szintjén az egyéni vállalkozó az ilyen tevékenységet folytató, regisztrált

természetes személy. Az egyéni cég pedig a tulajdonosától elkülönült, önálló jogalanyisággal

rendelkező vállalkozás, amelyet az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő

természetes személy alapíthat meg, és amely a konstitutív hatályú cégnyilvántartásba

vétellel keletkezik. Az egyéni cég státusa a közkereseti társasághoz, illetve a betéti társa-


2011. 1. SZÁM

52

sághoz hasonlít, de csak egyetlen, speciális jellemzővel bíró – egyéni vállalkozói nyilvántartásban

szereplés – természetes személy alapíthatja.

Az Evt. 20. §-ának (2) bekezdése határozza meg az egyéni cég jogképességét: cégneve

alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet,

szerződést köthet, pert indíthat és perelhető 1 . A szerző megjegyzi, hogy a jogképességnek

ez a tág meghatározása lényegében csaknem egybeesik a jogi személyekével, gyakorlatilag

csak magával a jogi személyiséggel való felruházás hiányzik.

Az Evt. háttérjogszabálya a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint

a Polgári Törvénykönyv. Az egyéni cégre irányadók a cégnyilvántartásról, a bírósági

cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény szabályai is, többek

között a cégeljárási és törvényességi felügyeleti előírások.

Természetesen az egyéni cég működésének és gazdálkodásának alapokmánya nem

társasági szerződés, hanem alapító okirat, hiszen egyszemélyes vállalkozás esetében a

szerződéskötés fogalmilag kizárt. Az alapító okiratot közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által

ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, és azt az alapítónak alá kell írnia. A cikkíró

kitér az alapító okirat szükségképpeni tartalmi elemeire, amelyek részletes ismertetésétől

eltekintünk, az alapító okirattal kapcsolatban még azt emeljük ki, hogy az létrehozható

szabadon fogalmazott formában (általános cégeljárás), de a cégtörvény mellékletében

foglalt blanketta formájában (egyszerűsített cégeljárás) is; utóbbi esetben sem mellőzhető

azonban a közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba

foglalás kötelezettsége.

Az egyéni cég számára az előtársasági lét tilos, csak bejegyzését követően kezdheti

meg cégkénti tevékenységét (konstitutív hatályú bejegyzés). Eddig az időpontig az alapító

egyéni vállalkozóként működhet, majd az egyéni vállalkozó a cégbejegyző határozat

jogerőre emelkedésének napját megelőző napon a törvény erejénél fogva megszűnik.

A szerző ezt követően az egyéni cég alapításának érvénytelenségére tér ki. Hitelezővédelmi

és forgalombiztonsági okokból a cégbejegyzést követően csak korlátozottan

lehet erre hivatkozni, ugyanúgy, mint a gazdasági társaságoknál. Az alapító okirat a cégbejegyzést

követően nem megtámadható és semmisségre hivatkozással is csak az Evt.-

ben meghatározott esetekben lehet pert indítani a bejegyzést követő hat hónapon belül a

székhely szerinti megyei bíróságon. A perben a cél az egyéni cég lehetőség szerinti fenntartása,

tehát az érvénytelenségi (semmisségi) okok a törvényben úgy vannak meghatározva,

hogy azok utólag reparálhatók legyenek (például a közjegyzői okiratba foglalás

hiánya pótolható, az alapító okirat tartalmi hiányosságai kiküszöbölhetők).

Az érvénytelenség kérdéseinél érdekesebbnek tűnnek a felelősségi kérdések. Az

egyéni cég kötelezettségeiért elsődlegesen maga az egyéni cég tartozik helytállni, a tag

felelőssége mögöttes felelősség, amelynek alapján helytállási kötelezettség csak akkor áll

be, ha az egyéni cég saját tőkéje nem elegendő a követelés kielégítésére. 2010-ben élet-

1 ez a tény a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyzőség figyelmét is ráirányíthatja az egyéni cégekre


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

be lépett jelentős változás, hogy az egyéni cég tagjának (tulajdonosának) az egyéni cég

miatt fennálló felelőssége már nem szükségképpen korlátlan tagi felelősség (ez az egyik

különbség az egyéni vállalkozó szabályozásával is). Az új szabályozás szerint az egyéni

cég tagja az alapításkor választhat, korlátlanul vagy korlátozottan kíván-e felelni a cég

tartozásaiért, és e választásáról az alapító okiratban nyilatkoznia kell. Ha a tag az egyéni

cég tartozásaiért csak korlátozott felelősséget vállal, akkor azt az értéket is meg kell

határoznia az alapító okiratban, amelynek mértékéig korlátozott tagi felelőssége fennáll.

Ebben az esetben ha az egyéni cég saját vagyona a tartozást nem fedezi, előtérbe kerül a

tag addig mögöttes felelőssége és az alapító okiratban meghatározott korlátozott felelősségvállaláshoz

kapcsolódó pótbefizetés erejéig saját vagyonával is felel. Hogy a felelősségi

viszonyok egyértelműek legyenek – elsődlegesen a hitelezők számára –, az egyéni cég

cégnevében is utalni kell a tag által választott felelősségi formára. A törvény bevezeti az

„ec” és a „kfc” rövidítéseket, egyik esetben az egyéni cég elnevezést, a másik esetben korlátolt

felelősségű egyéni cég elnevezést takarva e rövidítésekkel; vagy ezeket a rövidítéseket,

vagy a konkrét elnevezéseket szerepeltetni kell a cégnévben. A törvény lehetőséget

biztosít a működés során történő felelősségi forma-változtatásra.

Az egyéni cég és a tagja elkülönült jogalanyiságából ered, hogy a tag korlátlanul felel

az egyéni céggel szemben azokért a károkért, amelyek a cégbejegyeztetés során bejelentett

adat, jog vagy tény valótlanságából, bejelentési kötelezettség késedelméből, elmulasztásából

erednek.

A hitelezővédelmet szolgálja az az előírás, amely az ec. és tagja számára a korlátlan

felelősségek halmozásának elkerülése céljából tiltja, hogy gazdasági társaságban korlátlan

tagi felelősséget vállaljon.

Az egyéni cég vagyoni betétje forgalomképes, de csak korlátozottan: kizárólag egyéni

vállalkozóra ruházható át. További megkötés az egyéni cégeknél, hogy engedélyköteles

vagy képesítéshez kötött tevékenységet csak a szükséges engedély birtokában, illetve

akkor végezhet, ha az adott képesítési követelményeknek tagja, vagy az egyéni cég által

határozatlan időre foglalkoztatott, személyesen közreműködő személy megfelel.

További különleges szabály, hogy a tag halála esetén özvegye, hiányában vagy egyetértésével

örököse az egyéni cég tagjává válhat, ha az Evt.-nek az egyéni cég tagjával szemben

támasztott feltételeinek megfelel és taggá válása iránti szándékát az ok bekövetkeztétől számított

harminc napon belül a cégbíróságnak bejelenti. Ilyenkor átmeneti időre előfordulhat,

hogy egynél több tagja van az egyéni cégnek: legfeljebb három hónapig valamennyi örökös

taggá válhat, ha ezen szándékukat a cégbíróságnak bejelentik, és egyúttal meghatározzák,

hogy ki látja el az egyéni cégben a vezető tisztségviselői, illetve képviselői feladatokat.

Az egyéni cég jogutódlással és jogutód nélkül is megszűnhet. Az új jogszabály a Gt.

szabályainak megfelelő alkalmazásával lehetővé teszi a bármely gazdasági társasággá való

átalakulást. A közjegyzőknek a végrehajtási eljárásokban mint végrehajtást elrendelő bírósági

hatáskörrel felruházott jogalkalmazóknak fontos információ, hogy az egyéni cégekre

alkalmazni kell a felszámolás, végelszámolás és a csődeljárás szabályait.

53


2011. 1. SZÁM

54

Az egyéni cégek legkésőbb 2010. július 1-jéig kötelesek voltak létesítő okiratukat az

Evt. szabályainak megfelelően módosítani, és az ezzel kapcsolatos változásbejegyzési kérelmet

a cégbírósághoz benyújtani.

Ugyancsak a Gazdaság és Jog 2010. novemberi számában olvasható Leszkoven

László elemzése a készfizető kezesség jogi jellegéről egy jogegységi határozat kapcsán. A Legfelsőbb

Bíróság 1/2010. PJE számú döntése többek között kimondta, hogy „a jogosult által a

készfizető kezes ellen a főkötelezettel szemben bekövetkező jogvesztést megelőzően indított perben

a készfizető kezes a készfizető kezesség jogi jellegével ellentétes kifogásokra nem hivatkozhat. Így

nem hivatkozhat a főkötelezettel szemben annak folytán bekövetkezett jogvesztésre, hogy a jogosult

a követelését a kötelezettel szemben indult felszámolási eljárásban határidőn belül nem érvényesítette.

A felszámolási eljárásban bekövetkező jogvesztés az ellene ezt megelőzően megindított

perben a készfizető kezest a teljesítés alól nem mentesíti, mert a jogvesztést a saját szerződésszerű

magatartásával (a jogosult követelésének teljesítésével) elháríthatta volna.” A szerző ezeket a

legfelsőbb bírósági megállapításokat vitatja cikkében, és a tőle megszokott magas színvonalú,

jogelméleti idézetekkel sűrűn tarkított és alátámasztott levezetéssel győz meg

minket arról, hogy a fenti idézettel szemben a Ptk. szabályozását összességében tekintve

azzal épp ellentétes a valós jogi helyzet.

Mint kiindulópontjában Leszkoven megállapítja, a kezesi helytállási kötelezettség

szubszidiárius jellege a jogi irodalom által méltatlanul kevésbé hangsúlyozott tulajdonság,

holott lényeges körülmény, hogy a biztosított követelés nem a kezes saját

tartozása, hanem egy számára idegen kötelezettség. A kezes más kötelezettségéért

arra az esetre vállal másodlagos fizetési kötelezettséget, ha az adós nem teljesít. Ebből

közvetve kiolvasható – különösen az egyszerű kezes sortartási kifogása esetén –,

hogy a jogosult a követelése érvényesítése során bizonyos „rendet köteles tartani”.

Készfizető kezesség esetén a jogi szabályozás ugyan „előrébb tolja” a készfizető kezest

a helytállásban, de nem helyezi az adóssal egészen egy sorba. A készfizető kezes az

adóshoz ugyan hasonló pozícióba kerül, mégsem válik egyetemleges adóstárssá; még

akkor sem – állapítja meg a szerző – ha tudjuk, hogy a készfizető kezesi helytállási

kötelezettségnek a polgári jogi egyetemlegességgel való egybemosása az elméletben

és a gyakorlatban egyaránt elterjedt hiba. Ezt követően Leszkoven számba veszi a

készfizető kezesség és az adóstársi viszony közötti különbségeket, amelyek lényege az

alábbiakban ragadható meg.

1. Ha az egyetemleges kötelezettek egyikével szemben a jogosult már nem érvényesíthet

igényt, ez a többiek helytállását nem befolyásolja, hiszen ebben az esetben minden kötelezett

az egész szolgáltatással tartozik, a tartozás minden kötelezettnek sajátja. A kötelezettség

tehát addig meg nem szűnik, amíg bármelyik kötelezett helytállásra szorítható.

Ezzel szemben a kezesség esetében nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a járulékosságot

áttörve a kezest a főkötelezettség megszűnése esetén is fizetésre kötelezné.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

2. A második különbség abban ragadható meg, hogy kötelezetti egyetemlegesség esetén

a jogosultat nem terheli kötelezettség arra nézve, hogy egyik kötelezett érdekét a

másikkal szemben figyelembe vegye. Az adósok helytállási kötelezettsége belső jogviszonyukra

tekintet nélkül a jogosulttal szemben egyforma. A készfizető kezesség esetében

ezzel szemben a jogszabály „vigyázza” az idegen kötelezettségért másodlagosan

helytálló kezes érdekeit: mentesül a kezes, ha a követelés a jogosult hibájából behajthatatlanná

vált [Ptk. 276. § (2)].

55

3. Végül a harmadikként kiemelhető lényegi eltérés az, hogy ha az egyetemleges kötelezettek

egyike a tartozást kiegyenlíti, a jogosulttal szemben valamennyiük kötelezettsége

megszűnik. A törvény ezért megtérítési igényt keletkeztet a belső jogviszonyban, de ez a

hitelezőt semennyiben nem érinti. A kezesi fizetéssel ugyanakkor az adós kötelezettsége

nem szűnik meg, hanem a jogosulti követelés a fizető kezesre törvényi engedmény folytán

átszáll, s – a cikk fő mondanivalója szerint – e törvényi engedményi jog kiüresedése

ellen a hitelezőt tevőleges kötelezettség terheli. A hitelező nem nézheti tétlenül, hogy a

kötelezettség megszűnik; passzív maradhat ugyan, de ebben az esetben számolnia kell a

kezes mentesülésével.

A hitelező követelését kielégítő kezesre törvényi engedmény – cessio legis – folytán

átszáll a biztosított követelés. A jogszabály nem egyszerűen megtérítési igényt („visszkeresetet”)

biztosít a kezesnek, hanem magát a követelést szállítja át. Ebből az következik,

hogy a kezest már a kezességi kötelezettségvállalással egyidőben várományi jog illeti

meg a jogosultat a kötelezettel szemben megillető követelésre nézve. A kezesnek, ahogy

Leszkoven hangsúlyozza, a jog által elismert érdeke fűződik ahhoz, hogy amíg fizetésre

kényszeríthető, addig a biztosítékot jelentő törvényi engedményi jog biztosítékaival

együtt fennmaradjon.

A hitelezőt tehát a kezességi jogviszonyban gondossági kötelezettség terheli, és e

kötelezettség a tételes jog alapelvi rendelkezéseiből, a jóhiszeműség és tisztesség követelményéből,

továbbá az együttműködési kötelezettség előírásából következik. Jogellenes

magatartásnak minősül, ha a jogosult e várományi helyzetet csorbítja. Leszkoven odáig

megy érvelésében, hogy a hitelező ezen kötelezettségét a kezes és a közte fennálló szerződéses

jogviszonyban olyan szolgáltatásnak tekinti, amellyel a hitelező tartozik a kezesnek.

A készfizető kezes és a jogosult tehát kölcsönös szolgáltatással tartoznak egymásnak,

és e szolgáltatások egyidejűleg esedékesek. Az egyidejű teljesítési kötelezettség estében

viszont a Ptk. értelmében egyik fél sem köteles a saját szolgáltatását teljesíteni addig,

amíg a másik a szolgáltatást fel nem ajánlja. A szerző szerint tehát ha a jogosult nem tartja

meg épségben a követelést, sőt, egyenesen veszni hagyja, nem formálhat igényt a kezes

teljesítésére.

A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatában szereplő esetben a hitelezőnek kellett

volna a kezes törvényen alapuló engedményi jogát megóvandó a felszámolási eljárás-


2011. 1. SZÁM

56

ba bejelentkeznie, akkor is, ha konkrét cselekményeket nem fog erőltetni, hiszen a dolgok

természetes rendje kezesség esetén is az, hogy az adós rendezze a tartozását. A kezes

tehát szabadulhat a kötelezettsége alól, ha a felszámolási eljárásba való be nem jelentkezés

jogvesztéssel jár. Nem az tehát a kezes kötelezettsége, hogy minden létező vizsgálódást,

perbeli lehetséges érdemi védekezést hátrahagyva „ész nélkül” azonnal fizessen annak

érdekében, hogy a követelést magához váltva beléphessen a felszámolásba.

A hitelező által a kezessel szemben indított perben a kezes – az LB fent idézett álláspontjával

ellentétben – jogszerűen élhet valamennyi kifogással, ami a kötelezettet megilletné,

ha tehát a perben védekezik, azt jogszerűen teszi, és nem „időt húz”.

A cikk végkicsengése, hogy az együttműködési kötelezettség folytán a jogvesztés

előidézése jogellenes magatartás, ráadásul a követelés megtartása a hitelezőtől kevesebb

áldozatot követel, mint a kezes feltétlen fizetésre kötelezése. A hitelező kötelmi kötelezettsége

logikusan megelőzi a készfizető kezes fizetési kötelezettségét.

Magyar Jog

A Magyar Jog 2010/10. számában dr. Uttó György, a Legfelsőbb Bíróság nagy tekintélyű

bírája hosszabb lélegzetű elemző írása jelent meg Közhatalmi felelősség a három Polgári

Törvénykönyv tükrében címmel. A címet úgy kell érteni, hogy a szerző témája kapcsán

egybeveti a régi (jelenlegi) Ptk., a kihirdetett, de hatályba nem lépett új Ptk. és az

ún. „Szakértői Javaslat” (Ptk-tervezet) szabályozását, illetve szabályozási elképzeléseit.

A cikk részletes ismertetése meghaladja a Sajtófigyelő tartalmi kereteit, annak egy aspektusát

azonban mindenképpen érdemesnek tartjuk kiemelni.

Az államigazgatási (bírósági, ügyészségi) kárfelelősség jogintézményét kezdettől az

alkalmazotti kárfelelősség egyik fajtájának tekinti az elmélet és a gyakorlat is.

Az új Ptk. a jelenlegi kódexben foglalt szabályozást átvéve továbbra is „bírósági,

ügyészségi jogkörben okozott kárért” való felelősségről rendelkezik, amikor utaló szabályt

iktat be a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályozásába.

A Ptk.-tervezet megfogalmazása ugyanakkor: „…a megelőző bekezdések rendelkezéseit

megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha bíróság, ügyészség vagy más szerv okoz közhatalom

gyakorlásával kárt”. Uttó György véleménye szerint kizárólag a Ptk.-tervezet törvényi

szövege az elfogadható, és mint leszögezi: „[t]eljességgel érthetetlen, hogy az új Ptk.

miért csak a bíróság és az ügyészség kárfelelősségét látja megállapíthatónak a közigazgatási

szerveken kívül. (…) [K]özhatalmi jogkörben eljárva okozhatnak kárt a közjegyzők,

az önálló bírósági végrehajtók, a Be. szerint eljáró nyomozó hatóságok, a büntetés-végrehajtás

szervei, továbbá számtalan közhatalmi jogosítvánnyal feljogosított köztestület is.

A más szerv körébe tartozik a választottbíróság, de az alkotmányosság megítélése szempontjából

valamennyi közhatalmat gyakorló szerv ’felett álló’ Alkotmánybíróság is. ”


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

További problémaként jelentkezik, hogy a bírósággal szembeni kárigényt is a bíróság

bírálja el. Európa más országaiban az ilyen perekben az állam az alperes. Az pedig egyenesen

jogszabálysértő, állítja a szerző, amikor az alperes a Legfelsőbb Bíróság, és a felülvizsgálati

kérelemről is a Legfelsőbb Bíróság, tehát maga az alperes dönt. Ezáltal sérül az

elfogulatlan, pártatlan elbírálás látszata. Mentesülhetne ettől a tehertől az ítélkezés, ha e

pereket a bíróságokat fenntartó és működtető Magyar Állam ellen kellene megindítani.

Különösebb jogtechnikai megoldások bevezetése nélkül, az állam perbeli képviseletéről –

ahogyan az ma is a helyzet a bíróságok perbeli képviseletére nézve – az Országos Igazságszolgáltatási

Tanács (OIT) gondoskodhatna.

A magunk nézőpontjából a szerző felvetéséhez hozzátesszük, hogy e logika mentén

de lege ferenda indokoltnak tűnik, hogy a közjegyzők közhatalmi jogkörben okozott kárai

tekintetében ugyanúgy az állam legyen perelhető, és az OIT lássa el a perbeli jogi képviseletet;

különösen a fizetési meghagyások bírósági hatáskörből közjegyzői hatáskörbe

kerülése és az azóta a közjegyzői munkamennyiségben tapasztalható nagy fokú arányeltolódás

ténye adhatna erre újraszabályozást, de legalábbis újragondolást érdemlő okot.

57

Dr. Székely Erika

közjegyzőhelyettes


2011. 1. SZÁM

58

A MOKK 2010. évi 5. számú

jogi hírlevele

Jogszabály ismertető

Fogyasztói hitel-, kölcsön-, és pénzügyi lízingszerződés kamatának

módosítása

A Magyar Közlöny 2010. december 15-i 190. számában került kihirdetésre a szerződésekben

előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről szóló 275/2010. (XII. 15.)

Korm. rendelet.

A kormányrendelet szerint:

1. §

(1) A pénzügyi intézmény a fogyasztóval kötött, lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy

pénzügyi lízingszerződés kamatát az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamat mértékére

ténylegesen hatást gyakorló, az alábbi feltételek bekövetkezése esetén módosíthatja:

a) a hitelező (2) bekezdés szerinti forrásköltségeinek, forrásszerzési lehetőségeinek

kedvezőtlen változása,

b) a hitelkockázat (4) bekezdésben meghatározott változása,

c) a hitelező adott tevékenységének költségeit növelő, a hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződés

szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozás.

(2) A forrásköltségek, forrásszerzési lehetőségek kedvezőtlen változása az alábbi események

közül legalább egynek a bekövetkezését jelenti:

a) jegybanki alapkamat emelkedése,

b) bankközi pénzpiaci kamatlábak emelkedése,

c) a hitelező lekötött ügyfélbetétei kamatának emelkedése,

d) a refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír kamatának emelkedése,

e) a pénzügyi intézmény hitelezési vagy lízingtevékenysége refinanszírozásául szolgáló

hitel-, kölcsönszerződések költségének bizonyítható növekedése.

(3) A kamat mértékének százalékban kifejezett növekedése nem haladhatja meg a (2) bekezdésben

meghatározott feltételek változásának együttes hatása alapján meghatározott

mértéket, figyelembe véve a hitelező forrásszerkezetét és annak változását.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

(4) A kamat ügyfél számára kedvezőtlen módosítására a hitelkockázat változásai esetén

is sor kerülhet:

a) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján az adott

ügyfél, illetve a hitelügylet magasabb kockázati kategóriába történő átsorolása esetén,

ha az átsorolásra a kölcsön összegében vagy a fedezetül szolgáló ingatlan értékében

bekövetkezett legalább 10%-os változás miatt került sor, feltéve, hogy ez a

változás a kölcsön visszafizetését jelentős mértékben veszélyezteti, vagy

b) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján azonos

kockázati kategóriába tartozó hitelügyletek, illetve ügyfelek kockázatának növekedése

esetén, ha a kockázat növekedése az adott kockázati kategóriában az értékvesztés,

és ezáltal az alkalmazott kockázati felár mértékének emelését teszi indokolttá.

(5) A (4) bekezdés a) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a devizában

nyújtott és forintban törlesztett hitel kamatának mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül,

ha a kölcsön forintban meghatározott összege az árfolyamváltozás miatt

emelkedik.

(6) A (4) bekezdés b) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a kamat

mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a fogyasztó nem esett 30 napon túli fizetési

késedelembe.

59

A kormányrendelet a kihirdetését követő 3. napon, azaz 2010. december 18-án lép hatályba.

Fontos megjegyezni, hogy 2. §-ának (2) bekezdése szerint a kormányrendelet szabályait annak

hatálybalépését megelőzően, fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi

lízingszerződés a rendelet hatálybalépését követő módosítása tekintetében is alkalmazni kell.

R.V.

Élettársi nyilatkozat: megszűnik az apasági vélelem

A Magyar Közlöny 2010. december 16-i 191. számában került kihirdetésre a Magyar

Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben

szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények

módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvény.

A törvény 4-5. §§ a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV.

törvény (Csjt.) Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásával (ÉNYNY) összefüggő rendelkezéseit

módosítják oly módon, hogy a Csjt. 35. §-ának (4) bekezdésében megállapított

és az ÉNYNY-be való bejegyzettségre alapított apasági vélelmet hatályon kívül

helyezik. Az ÉNYNY-be való bejegyzettségen alapuló apasági vélelem a Csjt. új 112.

§-a szerint csak a 2010. január 1. és 2010. december 31. között született gyermekek

esetében állhat meg.


2011. 1. SZÁM

60

Ezzel összefüggésben módosul az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló

2008. évi XLV. törvény (Kjnp.) is. A Kjnp. ezentúl kifejezetten is lehetőséget biztosít az

ÉNYNY-be való be nem jegyzettségről szóló – nemleges – tanúsítvány kiállítására.

A 2010. évi CXLVIII. törvénynek a Csjt.-t és a Kjnp.-t módosító rendelkezései a következők:

4. §

A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény a következő 112.

§-sal egészül ki:

„112. § (1) Ha a gyermek 2010. január 1-je és 2010. december 31. között született, és az

anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része

alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az

anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része

alatt a közjegyző által vezetett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása által igazolt élettársi

kapcsolatban élt.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az anya a fogamzási idő kezdetétől

a gyermek születéséig eltelt idő alatt több férfival élt az Élettársi Nyilatkozatok

Nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban.”

5. §

Hatályát veszti a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 35.

§ (4) és (5) bekezdése.

238. §

(1) Hatályát veszti az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény

36/E. § (5) bekezdése.

(2) Hatályát veszti az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény

36/E. § (6) bekezdésében az „és az (5) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot”

szövegrész.

(3) Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36/G. § (1)

bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közjegyző kérelemre tanúsítványt állít ki az élettársi nyilvántartásban szereplő személy

számára az élettársi nyilvántartásban szereplő adatainak igazolása céljából, illetve

az élettársi nyilvántartásban nem szereplő személy számára annak igazolására, hogy az

élettársi nyilvántartásban nem szerepel.”

A 2010. évi CXLVIII. törvény hivatkozott rendelkezései 2011. január 1-jén lépnek

hatályba.

Mindez azt jelenti, hogy a 2011. január 1-jétől született házasságon kívüli gyermekek anyakönyvezéséhez

nem lesz szükség ÉNYNY-es tanúsítványra, a már eddig nyilvántartásba vett


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

élettársak tekintetében is megszűnik az apasági vélelem, az újaknál egyáltalán nem is lesz ilyen

vélelem, és a továbbiakban nem lehet e közjegyzői nemperes eljárásban dönteni a később születendő

közös gyermek nevéről.

R.V.

61

Értékpapír semmissé nyilvánítása: részben változik

a hirdetményi határidő

A Magyar Közlöny 196. számában került kihirdetésre az egyes pénzügyi tárgyú törvények

módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény. A törvény 160. §-a módosítja az egyes közjegyzői

nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36. §-át az alábbiak szerint:

160. §

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36. §-a a következő

c) ponttal egészül ki:

[Ezen alcím rendelkezéseit]

„c) az állam által kibocsátott, névre szóló, a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény

338/B. § (7) bekezdése szerintinegatív rendeleti záradékkal ellátott, hitelviszonyt

megtestesítő értékpapír semmissé nyilvánítására is megfelelően alkalmazni kell azzal

az eltéréssel, hogy a hirdetményi határidőt egy hónapra le kell szállítani abban az

esetben, amennyiben az eljárást az értékpapír első tulajdonosa, továbbá engedményezés

esetén az első tulajdonos és az engedményes közösen kezdeményezi.”

A fenti rendelkezés 2011. január 1-jén lép hatályba.

R.V.

Miscellanea

Fizetési meghagyásos eljárás aktanyomatának bírósághoz való megküldése

A MOKK Jogi Irodája a közelmúltban egyeztetést folytatott le dr. Ábrán József úrral,

a Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának vezetőjével és dr. Fazekas Sándor úrral, a

Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökével a fizetési meghagyásból perré alakult eljárások

aktanyomatának bíróság részére történő megküldése tárgyában.

Mint ismeretes, szeptemberben a budapesti székhelyű bíróságok kérése volt, hogy

a jogosult/felperes ellentmondásról és perré alakulásról szóló értesítése után nyomban,


2011. 1. SZÁM

62

a tértivevény bevárása nélkül küldjék meg a közjegyzők az aktanyomatot a bíróságnak,

mert a nagyobb bíróságok nem tudták összepárosítani a felperes beadványát az aktanyomattal,

ha utóbbi később érkezett.

Tekintettel arra, hogy a fenti problémát a bíróságok azóta megoldották, a vidéki bíróságok

pedig eddig is a tértivevényekkel együtt tartottak igényt az aktanyomatra, a

továbbiakban az alábbi gyakorlat egységes alkalmazását kérjük minden Kedves Kollégától:

A perré alakulás folytán bíróságra továbbítandó aktanyomatot csak az után küldje meg a

közjegyző a perbíróságnak, miután a jogosult/felperes részére kézbesített ellentmondásról szóló

értesítés és illetékfizetésre, valamint bizonyíték-előterjesztésre történő felhívás tértivevénye

visszaérkezett a MOKK-hoz, és bekerült az elektronikus aktába. A boríték összeállításakor

valamennyi iratot (tértivevényt) ki kell jelölni.

Sz.-N. K.

Cég ellen elrendelt végrehajtás esetén

a cégbíróság értesítése

A cég ellen elrendelt végrehajtás esetén a Ctv. 26. §-a (1) bekezdésének i) pontja értelmében

a cégjegyzékben valamennyi cég esetében fel kell tüntetni a cég elleni végrehajtás –

ideértve a biztosítási intézkedést is – elrendelését és megszüntetését. Azokban az esetekben,

ahol az elrendelés közjegyzői hatáskörbe tartozik, ott ezt a közjegyzőnek kell

jeleznie a cégbíróságnak.

A fenti értesítés elengedhetetlen, nemcsak azért mert a jogszabály előírja, hanem

azért is, mert annak elmaradása esetén a cégnyilvántartás közhitelességében bízó üzletrészt

vásárló fél nem szerez tudomást a cég elleni végrehajtási eljárásról.

A cégbíróság értesítése az alábbi módon lehetséges:

I. FMH VH esetén a kibocsátott vh lap lementése, okirati VH esetén a kibocsátott vh

záradék szkennelése/mentése.

II. e-Szignó programba belépni és ott az alábbi műveleteket végrehajtani:

1.) e-cégeljárás 2009 sémát kiválasztani

2.) a felugró ablakban: kiválasztani: egyéb beadvány

3.) adós cég cégjegyzékszámát megadni

4.) Dokumentum menü/Dokumentum beillesztése művelettel – a lementett/szkennelt vh

lap beillesztése

5.) a felugró ablakban a dokumentum nevének kiválasztani: 4. további mellékleteken belül

a végrehajtás elrendelése pontot


6.) az egyébként szokott módon az e-aktát aláírni/menteni

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

63

III. A mentett e-aktát a cégeljárásban is használatos e-mail címre elküldeni.

A cégbíróságok e-mail címe:

Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság: fovaros@iroda.e-cegjegyzek.hu

Baranya Megyei Bíróság mint Cégbíróság: baranya@iroda.e-cegjegyzek.hu

Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság: bacs@iroda.e-cegjegyzek.hu

Békés Megyei Bíróság mint Cégbíróság: bekes@iroda.e-cegjegyzek.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság mint Cégbíróság: borsod@iroda.e-cegjegyzek.hu

Csongrád Megyei Bíróság mint Cégbíróság: csongrad@iroda.e-cegjegyzek.hu

Fejér Megyei Bíróság mint Cégbíróság: fejer@iroda.e-cegjegyzek.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság mint Cégbíróság: gyor@iroda.e-cegjegyzek.hu

Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mint Cégbíróság: hajdu@iroda.e-cegjegyzek.hu

Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság: heves@iroda.e-cegjegyzek.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság mint Cégbíróság: szolnok@iroda.e-cegjegyzek.hu

Komárom-Esztergom Megyei Bíróság mint Cégbíróság: komarom@iroda.e-cegjegyzek.hu

Nógrád Megyei Bíróság mint Cégbíróság: nograd@iroda.e-cegjegyzek.hu

Pest Megyei Bíróság mint Cégbíróság: pest@iroda.e-cegjegyzek.hu

Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság: somogy@iroda.e-cegjegyzek.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint Cégbíróság: szabolcs@iroda.e-cegjegyzek.hu

Tolna Megyei Bíróság mint Cégbíróság: tolna@iroda.e-cegjegyzek.hu

Vas Megyei Bíróság mint Cégbíróság: vas@iroda.e-cegjegyzek.hu

Veszprém Megyei Bíróság mint Cégbíróság: veszprem@iroda.e-cegjegyzek.hu

Zala Megyei Bíróság mint Cégbíróság: zala@iroda.e-cegjegyzek.hu

A fenti eljárást FMH VH ügyben úgy is meg lehet oldani, hogy mellőzzük a vh

lapot tartalmazó .pdf fájl kimentését, ehelyett az Irat megtekintése menüponttal letöltődő/megnyíló

e-aktát magát mentjük le és illesztjük be a cégeljárásos e-aktába (ld.

II/4. pont).

IV. A bíróság bejegyző végzését FMH-VH ügyekben az aktához szkennelés útján rögzíteni

kell, okirati VH ügyekben pedig iktatás után az aktában el kell helyezni.

H.P. & A.-H. L.


2011. 1. SZÁM

64

Tőlünk kérdezték

Fizetési meghagyásos eljárás

A kötelezetti pertársaság egyes kérdései

A fizetési meghagyásos eljárásban a kötelezett oldalán létrejövő alanyi keresethalmazat tartalmilag

egyenértékű a peres eljárásban létrejövő alperesi pertársasággal. A kötelezetti pertársaságra

– az Fmhtv. 1. §-ának (1) bekezdése alapján – az Fmhtv. 21. §-ának (1) bekezdése mellett

a Pp. 51–52. §-át is megfelelően alkalmazni kell. A hivatkozott rendelkezések a következők:

Fmhtv. 1. §

(1) A fizetési meghagyásos eljárás a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések

érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás, melyre – ha e törvény

másként nem rendelkezik – a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban:

Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell

megfelelően alkalmazni. A fizetési meghagyásos eljárásra az egyes közjegyzői nemperes

eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni.

Fmhtv. 21. §

(1) A kérelem a kötelezett ellen fennálló több követelés tekintetében, valamint több kötelezett

ellen fennálló azonos követelés tekintetében együttesen is előterjeszthető, a Pp. 51. §

c) pontját azonban nem lehet alkalmazni. Több kötelezett ellen fennálló követelés esetében

az egyes kötelezetteket terhelő összegeket határozottan meg kell jelölni, egyetemleges kötelezettség

esetében pedig a kérelemben ennek tényét kell feltüntetni. E rendelkezéseket

megfelelően kell alkalmazni arra az esetre, ha a kérelmet több jogosult terjeszti elő.

Pp. 51. §

Több felperes együtt indíthat pert, illetőleg több alperes együtt perelhető, ha:

a) a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen

dönthető el, vagy ha a perben hozott döntés a pertársakra a perben való

részvétel nélkül is kiterjedne;

b) a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek;

c) a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a

bíróságnak az illetékessége a 40. § rendelkezéseinek alkalmazása nélkül is mindegyik

alperessel szemben megállapítható.

Pp. 52. §

(1) Az 51. § a) pontja alá eső pertársaság esetében bármelyik pertárs perbeli cselekményei –

az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – arra a pertársra is ki-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

hatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy

mulasztását utóbb nem pótolta.

(2) Ha az 51. § a) pontja alá eső pertársak cselekményei vagy előadásai egymástól eltérnek,

a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.

65

Pp. 53. §

(1) Az 51. § b) vagy c) pontja alá eső pertársaság esetében egyik pertárs cselekménye vagy

mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára.

(2) Az 51. § b) vagy c) pontja alá eső pertársaság esetén a határnapra szóló idézést, valamint

az érdemi határozatot az abban közvetlenül nem érdekelt pertárssal is közölni kell;

a tárgyalás elkülönítése esetén (149. §) azonban a közvetlenül nem érdekelt pertársak

idézése mellőzhető.

Tekintettel arra, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban a pertársaság értékelése, valamint

a különböző jogkövetkezmények alkalmazása számos kérdést vet fel, dr. Anka

Tibor elnökhelyettes úrral konzultálva kikértük Prof.Dr. Németh János professzor úr

véleményét is, különös tekintettel arra, hogy a korábbi Pp. Nagykommentárok fizetési

meghagyásos eljárással foglalkozó XIX. fejezetét ő írta.

Az alábbiakban a kötelezetti pertársaság legfontosabb problémáit tárgyaljuk.

I. A pertársaság értékelése, az egyszerű és az egységes pertársaság elhatárolása

A Pp. alapján a perjogtudomány a pertársaság két formáját ismeri, az egységes pertársaságot

[Pp. 51. § a) pont 1. és 2. fordulat] és az egyszerű pertársaságot [Pp. 51. § b) és c) pont]. Korábban

ezek szinonimájaként használták a kényszerű és a célszerű pertársaság fogalmát

is, utalva arra, hogy az előbbi az érvényesített jog természete folytán áll fenn, utóbbit a

felperes pusztán praktikus szempontokat figyelembe vevő döntése létesíti. Újabban egyes

szerzők az egységes pertársaságnak csak a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti

változatát tekintik „kényszerű” pertársaságnak, utalván arra, hogy a törvény szövege szerint

ebben az esetben kötelező valamennyi anyagi jog érdekelt perben állása („a per tárgya

olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el”) –

lásd pl.: közös tulajdon megszüntetése. Utóbbi kérdésnek annyi relevanciája van, hogy az

idézett pont 1. fordulata szerinti esetben, ha az érdekelteket a felperes nem vonja perbe,

a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti elutasításnak van helye (feltéve ha ezt a

bíróság a rendelkezésre álló adatokból meg tudja állapítani), míg a 2. fordulat csak az ún.

önálló beavatkozásra teremt alapot [Pp. 57. § (1) bek. 2. mondat]. Megjegyzendő, hogy a

Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti pertársaság fizetési meghagyásos eljárásban

alig fordulhat elő, mivel ezen esetkörbe jellemzően nem pénzkövetelések tartoznak.

Fontos kiemelni, hogy a pertársaság jellegének meghatározása, az egységes és az

egyszerű pertársaság eseteinek az elhatárolása mindig is nehéz kérdés volt, az egyes kö-


2011. 1. SZÁM

66

rülményeket esetről-esetre kellett és kell ma is mérlegelnie a bíróságnak, sőt, a kérdés

eldöntése a perben gyakran csak bizonyítás felvételét követően lehetséges.

A legtöbb értelmezés problémát az egyetemlegesség kérdése veti fel:

Ptk. 337. §

(1) Egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik,

de amennyiben bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti,

a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik.

(2) Az egyetemlegesen kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek.

(3) Minden kötelezett a többieket megillető kifogásokra csak annyiban hivatkozhat,

amennyiben a kifogások a jogosult kielégítésével kapcsolatosak. Beszámításra azonban a

társkötelezettek követeléseit nem lehet felhasználni.

(4) A jogosultnak az egyik kötelezettel szemben beálló késedelme valamennyiük javára

beáll.

Ptk. 338. §

(1) Az egyetemleges kötelezetteket – ha jogviszonyukból más nem következik – a kötelezettség

egymás között egyenlő arányban terheli. Ha valamely társkötelezett a jogosultnak

kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a többi társkötelezettel szemben –

a követelésnek őket terhelő része erejéig – megtérítési követelése támad.

(2) Egyik kötelezett sem hivatkozhat a többivel szemben olyan kedvezményre, amelyben

a jogosulttól részesült.

(3) A jogosultnak teljesítő kötelezettre a jogosultat megillető és a többiek teljesítésének

biztosítására is szolgáló jogok átszállnak, amennyiben a többi kötelezettől megtérítést

követelhet.

Az egyetemlegesség perjogi megítélése a XX. században sokat változott. A Kúriának

következetes volt a tekintetben a gyakorlata, hogy az alperesek között fennálló egyetemlegességet

egyúttal egységes pertársaságnak is tekintette. Azaz bár nem tartotta a Kúria

kötelezőnek, hogy a felperes a nem kényszerű pertársaság esetkörébe tartozó ügyben

az összes egyetemleges kötelezettet perbe vonja, ha viszont perbe vonta őket, az egyetemleges

kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot mindig egységesnek tekintette. Ennek

alapvetően praktikus okai voltak: a régi Pp. is egyetemlegesen rendelte marasztalni

perköltségben az egységes pertársakat, emellett nyilvánvalóan hatással van a pertársak

közötti jogviszonyra is a per mikénti eldöntése stb.

A Legfelsőbb Bíróság azonban következetesen elzárkózik attól, hogy a felperes akaratából

létrehozott, egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot mechanikusan

egységes pertársaságnak tekintse; álláspontja szerint mindig az érvényesített jog

természetét és az ügy összes körülményeit kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy a

konkrét esetben egyszerű vagy egységes pertársaság áll-e fenn (lásd pl. BH 2001.285).


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

Ami a fizetési meghagyásos eljárást illeti, a pertársaság minősítésekor az eljáró közjegyző

(korábban bíróság) a peres eljáráshoz képest is rendkívül nehéz helyzetben van. Mint

fentebb láttuk, az egységes és az egyszerű pertársaság elhatárolása a felek meghallgatása

és bizonyítás lefolytatása nélkül szinte lehetetlen, fizetési meghagyásos eljárásban pedig

mindkét eszköz alkalmazása kizárt. A közjegyző csak a fizetési meghagyás kibocsátása

iránti kérelem formanyomtatványára, azaz a jogosult egyoldalú nyilatkozatára hagyatkozhat

az esetek többségében, már pedig a jogosultnak érdeke fűződhet ahhoz, hogy az

eljáró közjegyzőt a pertársaság minősége kérdésében megtévessze.

Mivel tehát a közjegyző eszköztelen a pertársaság minősítése során, és kizárólag a

jogosult egyoldalú és érdekektől sem mentes állítására alapozhatja döntését – Prof.Dr.

Németh János véleményével, valamint a Kúria korábbi gyakorlatával összhangban – azt

javasoljuk, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket egyetemleges kötelezettként jelölte

meg a kérelemben, a kötelezetti pertársaságot egységes pertársaságként tekintsék, míg

együttes kötelezettség esetén a kötelezettekre, mint egyszerű pertársakra tekintsenek.

Ettől a minősítéstől akkor szükséges eltérni, ha a kötelezett(ek) védekezése ezt indokolttá

teszi, azaz ha az ellentmondás tartalma alapján már egyértelműen megállapítható,

hogy a kötelezettek a jogosult által állított egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársak.

Egyébként pedig a perré alakulást követően a bíróság a fenti módszerrel történt minősítést

megváltoztathatja, és a közjegyzői eljárásban egységesnek tekintett pertársaságról

megállapíthatja például, hogy egyszerű, és levonhatja ennek konzekvenciáit (részben

megszüntetheti a pert és felhívhatja a közjegyzőt a fizetési meghagyás részjogerejének

megállapítására). A per során ugyanis a bíróság már meghallgathatja a feleket és bizonyítási

eljárást is lefolytathat. A közjegyző ezen eszközök híján akkor jár el a leghelyesebben,

ha a legkisebb károkozással járó megoldást, azaz a legkisebb rosszat választja, ez pedig

egyetemleges kötelezettek esetén az egységes pertársaság. Egyetemleges kötelezettség

esetén a pertársaság egyszerűnek minősítése ugyanis teljesen egyoldalúan a jogosultnak

kedvez, míg a kötelezetteket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza (mindegyik kötelezett

a teljes összeggel tartozik, és egyik sem hivatkozhat a másik ellentmondására).

67

II. A fizetési meghagyás kézbesítésének és az ellentmondás értékelésének egyes kérdései kötelezetti

pertársaság esetén

1. Egységes pertársaság kötelezetti oldalon

a) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent

A fizetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a későbbi

kézbesítést követő 16. napon.

A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja az ellentmondási határidő (kézbesítést

követő 15. nap) lejártát követő nap [Pp. 228. § (3) bek.]. Mivel jelen esetben

a pertársaság egységes, a jogerő is egységesen áll be mindkét kötelezettel szemben,


2011. 1. SZÁM

68

akkor, amikor mindkettejük tekintetében megvalósulnak az ehhez szükséges feltételek.

b) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és csak az egyik kötelezett mond ellent

Mindkét kötelezettel szemben perré alakul az eljárás.

A Pp. 52. §-ának (1) bekezdése folytán az ellentmondó kötelezett ellentmondása kihat

az ellentmondási határidőt elmulasztó kötelezettre is.

Praktikus okokból azonban várjuk meg, míg minden kötelezettel szemben letelik az

ellentmondási határidő, és ne azonnal az első kötelezett ellentmondása után küldjük

meg a jogosultnak az értesítést a perré alakulásról. A másik kötelezett ugyanis még az

ő jogorvoslati határidején belül elismerheti a követelést stb. [lásd a c) pontot].

c) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és az egyik kötelezett ellentmond, a másik kötelezett pedig

elismeri a követelést

Az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az

elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő

részére történt kézbesítését követő 16. napon.

Az elismerés, mint rendelkező nyilatkozat kivétel az egységes pertársakra érvényes

függőségi elv (Pp. 52. §) szabálya alól. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést,

a pertársaságra tekintet nélkül vele szemben – az elismerés erejéig – jogerőre emelkedik

a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat

beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást),

hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő

lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.].

Praktikus okokból azonban itt is várjunk mind a perré alakulás, mind a jogerő megállapításával,

ti. az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig,

és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással

élhet, és így – sőt, pusztán ellentmondása elmulasztásával is – perré alakul vele

szemben is az eljárás.

d) Mi a teendő, ha csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen (ideértve a kézbesítési

vélelmet is) a fizetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen

A jogosultat a kötelezett új címének a bejelentésére történő felhívásában egyúttal

célszerű nyilatkoztatni arról, kívánja-e, hogy a II. r. kötelezettel szemben is tovább

folyjon az eljárás.

α) Ha nem kívánja, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében

el kell utasítani [jobb híján Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont alapján]; e végzés jogerőre

emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre

emelkedése.

β) Ha a második kérdésre (eljárás folytatása) nem nyilatkozik, de a kötelezett új címét sem

jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]; e végzés jogerőre

emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás

jogerőre emelkedése.

γ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés oda is sikertelen, a fizetési

meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]; e végzés jogerőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel

szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése.

δ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés – ideértve a kézbesítési

vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után – a II. r. kötelezett

cselekményétől vagy mulasztásától függően – az a)–c) pontok szerint kell eljárni.

69

Az α)–γ) megoldások közös eleme, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet

annak a kötelezettnek a vonatkozásában, akinek a részére a meghagyást nem lehetett

kézbesíteni, a közjegyző elutasítja (részleges elutasítás). Emellett a – Prof.Dr. Németh

Jánossal is egyeztetett – megoldás mellett alapvetően praktikus érvek szólnak: ne fosszuk

meg pusztán kézbesítési sikertelenség miatt a jogerőtől a jogosultat, ha legalább az az

egyik kötelezettel szemben megállapítható. A döntés élét tompítja, ha a jogosult maga

nyilatkozik arról, hogy a II. r. kötelezettel szemben nem kéri az eljárás további folytatását,

ugyanakkor e nyilatkozat hiánya, elmulasztása sem befolyásolja érdemben az ügy

kimenetelét.

Kérdésként merül fel, hogy mi történhet egyetemleges kötelezettség esetén az α)–γ)

megoldások alkalmazása után Hogyan hárítható el a kétszeres teljesítés veszélye

Az α)–γ) pontban foglaltak szerint az I. r. kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a

fizetési meghagyás, és annak az Fmhtv. 36. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanolyan

hatálya van, mint a jogerős ítéletnek: res iudicatát képez, az ügy többé – a perújítás kivételével

– nem peresíthető, és megindulhat a végrehajtási eljárás (végrehajtási jogcím

keletkezett). A II. r. kötelezett vonatkozásában viszont az Fmhtv. 25. §-ának (4) bekezdése

alapján pert lehet indítani (melyben a jogosultnak kérnie kell ügygondnok kirendelését

és a hirdetményi kézbesítést). E per szintén többféle módon végződhet, így elképzelhető,

hogy az alperessé vált II. r. kötelezettet a bíróság elmarasztalja, és jogerős ítélet formájában

– ugyanannak a kötelezettségnek a tárgyában, csak eltérő alperes vonatkozásában –

szintén ítélt dolog és végrehajtási jogcím keletkezik, melynek következtében ismét végrehajtási

lap kiállítását kérheti a jogosult (felperes), csak most a bíróságtól. Mit tud tenni az

alperes (II. r. kötelezett), hogy a kétszeres teljesítés veszélyét elhárítsa

• Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás sikertelen volt, a kérdés nem releváns,

hiszen a követelés – függetlenül attól, hogy két végrehajtandó okirat alapján

áll fenn – nem szűnt meg, így az alperes (II. r. kötelezett) vonatkozásában a teljes

követelésre végrehajtásnak van helye a jogerős ítélet alapján.

• Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen

folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, és erről az alperes még a per


2011. 1. SZÁM

70

folyamán tudomást szerzett, a perben a követelés megszűnésére hivatkozhat, és a

keresetet a bíróságnak ítélettel el kell utasítania (önmagában az anyagi jog alapján

fennálló egyetemlegességet nem érinti, hogy nem áll perben a másik egyetemleges

kötelezett, az ügy tárgya az egyetemleges kötelezettség, ami a peren kívül is meg

tud szűnni).

• Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen

folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, de erről az alperes csak az ítélet

jogerőre emelkedését követően szerzett tudomást, a jogerős ítélettel szemben

a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújításnak van helye. A másik

egyetemleges kötelezett teljesítése ugyanis olyan – a per befejezése előtt már bekövetkezett

– új tény, amit a bíróság az alperes önhibáján kívül álló okból még nem

bírált el, de amely az alperesre nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna.

A perújítási eljárásban a bíróságnak ítélettel hatályon kívül kell helyeznie a korábbi

ítéletet, és el kell utasítania a perújított felperes keresetét.

• Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás csak az alperes (II. r. kötelezett) ellen

folyó per jogerős befejezése után vezetett sikerre, és a felperes (jogosult) az alperes ellen

végrehajtási eljárást indít, az alperes adós végrehajtás megszüntetése (részteljesítés

esetén korlátozása) iránti pert indíthat a végrehajtást kérő felperes ellen. Az egyetemlegesség

kérdése és a másik egyetemleges kötelezett teljesítésének kihatása az adósra a

végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben érdemben elbírálható.

Természetesen utalni kell arra is, hogy az egyetemleges kötelezettek közötti elszámolási

vita esetén a Ptk. 338. §-a alapján külön fizetési meghagyásnak, illetőleg külön

pernek lehet helye.

Végezetül ki kell emelni, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket a fizetési meghagyás

kibocsátása iránti kérelmében akként jelölte meg, hogy az egyik kötelezett után a másik kötelezett

mögöttesen felel a követelésért (például Bt. és annak beltagja), és ezt a megjegyzés rovatban

kifejezetten kiemelte, a fenti β) és γ) pontokban leírt megoldást nem lehet alkalmazni, ha az

elsődlegesen felelős kötelezettnek történő kézbesítés volt sikertelen. Ebben az esetben az Fmhtv.

24. § (1) bek. l), illetőleg g) pontja alapján a teljes kérelmet mindkét kötelezett vonatkozásában el

kell utasítani. Ha azonban csak a mögöttesen felelős kötelezett részére volt sikertelen a kézbesítés,

a fent kifejtett valamennyi megoldás alkalmazható.

2. Egyszerű pertársaság kötelezetti oldalon

a) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent

A fizetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben külön-külön időpontban emelkedik

jogerőre, az érintett kötelezettnek történő kézbesítést követő 16. napon.

Mivel az egyszerű pertársaság – még akkor is, ha a követelések azonos jogviszonyból

származnak [Pp. 51. § b) pont] – tisztán pergazdaságossági okokból jön létre, való-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

jában egy beadványban érvényesített több igényről, egy beadványba foglalt több kérelemről

van szó. Ebből következően a jogerőre emelkedés időpontja sem egységes.

A jogerő megállapításával itt is célszerű bevárni mindkét fél ellentmondási határidejének

lejártát, ugyanis előfordulhat, hogy épp az ellentmondásból derül fény arra,

hogy mégis egységes pertársasággal állunk szemben.

b) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és csak az egyik kötelezett mond ellent

Az ellentmondó kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, az ellentmondást elő

nem terjesztő kötelezett tekintetében az ő részére történt kézbesítést követő 16. napon

jogerős lesz a fizetési meghagyás.

Az egyszerű pertársaságnál a függetlenség elve érvényesül, így a Pp. 53. §-ának (1)

bekezdése alapján az egyik pertárs ellentmondása nem hat ki a másikra.

c) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették

a fizetési meghagyást, és az egyik kötelezett ellentmond, a mási kötelezett pedig

elismeri a követelést

Az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az

elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő

részére történt kézbesítését követő 16. napon.

A függetlenség elvéből következően sem az ellentmondás, sem az elismerés nem hat

ki a másik pertársra [Pp. 53. § (1) bek.]. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést,

vele szemben jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés

napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti

az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja,

az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont,

Pp. 228. § (3) bek.].

Praktikus okokból azonban itt is várjunk mind a perré alakulás, mind a jogerő megállapításával,

ti. az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig,

és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással

élhet, és így perré alakul vele szemben is az eljárás.

d) Mi a teendő, ha csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen (ideértve a kézbesítési

vélelmet is) a fizetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen

A jogosultat fel kell hívni a II. r. kötelezett új címének a bejelentésére.

α) Ha a jogosult a kötelezett új címét nem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a

fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]; e végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel

szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése.

β) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés oda is sikertelen, a fizetési

meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]; e végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel

szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése.

71


2011. 1. SZÁM

72

γ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés – ideértve a kézbesítési

vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után – a II. r. kötelezett

cselekményétől vagy mulasztásától függően – az a)–c) pontok szerint kell eljárni.

Ezen megoldások nem vetnek fel olyan elvi kérdéseket, mint az egységes pertársaság

esetében, mivel önálló igényekről van szó, pusztán az érvényesítés együttes volta miatt

beszélünk egy ügyről.

III. Végrehajtás elrendelése kötelezetti pertársaság esetén

A végrehajtás elrendelésekor mindenekelőtt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi

LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 18. §-ának (1) és (2) bekezdését kell szem előtt

tartanunk:

Vht. 18. §

(1) Minden ügyben rendszerint egy végrehajtási lapot kell kiállítani.

(2) Több végrehajtási lapot kell kiállítani, ha

a) a követelés több végrehajtást kérőt illet meg, és a követelésnek az egyes végrehajtást

kérőkre eső része a végrehajtandó határozatban pontosan meg van jelölve, vagy

b) a követelés több adóssal szemben áll fenn.

A végrehajtási lap kiállítását a végrehajtást kérő jogosultnak adósonként (kötelezettenként)

külön-külön kell kérnie, és ezért értelemszerűen külön-külön kell díjat fizetnie. Amenynyiben

papír alapú kérelmében – vagy valamilyen oknál fogva a rendszer által átengedett

elektronikus kérelmében – a végrehajtást kérő több adóst is feltüntet, hiánypótlás keretében

kell felhívni arra, hogy döntse el, melyik adóssal szemben kéri a végrehajtást elrendelni,

egyúttal figyelmeztetni kell arra, hogy a nyilatkozat elmulasztása esetén, illetve

ha továbbra is minden adóssal szemben kéri kiállítani a végrehajtási lapot, a közjegyző

melyik adóssal szemben fogja elrendelni a végrehajtást. Tájékoztatni kell továbbá, hogy

a többi adóssal szemben külön kérelmet kell előterjeszteni.

A nem egyetemleges marasztalás esetén végrehajtás elrendelése során ügyelni kell

arra, hogy minden adóssal szemben csakis az őt terhelő követelésrész tekintetében van helye

végrehajtásnak.

A végrehajtási lap egyetemleges adóstársra vonatkozó részét (10. pont) a közjegyző

a Vht. 12. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezésre álló adatok alapján maga

is kitöltheti.

A végrehajtási költségek felszámítása során ügyelni kell arra, hogy az egyik egyetemleges

adóstárssal szemben érvényesített végrehajtási költségek nem háríthatók át a másik

adóstársra, mivel mindkét adóssal szemben önálló végrehajtási ügy folyik.

Sz.-N. K.


A végrehajtói kézbesítés egyes kérdései

I. Mikor eredményes a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítése

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

73

A nem jogerős fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére vonatkozó szabályokat a végrehajtói

kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet

(a továbbiakban: Vhkbr.) VI. Fejezete (46/C-46/E. §) szabályozza. A 46/E. § (1) és (2)

bekezdése értelmében a fizetési meghagyás kézbesítése akkor EREDMÉNYES, ha:

1. a címzett a fizetési meghagyást átvette,

2. a helyettes átvevő a fizetési meghagyást átvette, kivéve, ha a helyettes átvevő maga a

kézbesítést kérő (a jogosult),

3. a címzett a fizetési meghagyás átvételét a helyszíni eljárás során megtagadta,

4. a végrehajtó megállapította, hogy a címzett a kézbesítési helyen tartózkodik, de részére

vagy helyettes átvevő részére a fizetési meghagyást sem a helyszíni eljárás során, sem pedig

végrehajtói irodában nem sikerült átadni, a második helyszíni eljárás napjától számított 5.

munkanapon.

A kézbesítés eredménytelen, ha a végrehajtó megállapította, hogy a címzett nem tartózkodik

a kézbesítési helyen (ismeretlen, elköltözött, ott-tartózkodására utaló jel nem található

stb.), és a címzett utánküldés szolgáltatás igénylése érdekében bejelentett címének

felkutatása sem járt eredménnyel.

Az Fmhtv. 16. §-ának (3) bekezdése értelmében az ellentmondásra nyitva álló határidőt

a fizetési meghagyás eredményes végrehajtói kézbesítésének időpontjától kell számítani.

II. Van-e helye kézbesítési vélelem megdöntésének végrehajtói kézbesítés esetén

Elsősorban a fenti 4. számú esetben merül fel, hogy alkalmazható-e a Pp. 99/A. §-a, de a

kérdés felvethető a 3. számú esettel összefüggésben is.

A Vhkbr. 46/E. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint „eredményesnek kell

tekinteni” a kézbesítést. A Vhkbr. sehol nem említi, hogy e kézbesítés vélelmezett kézbesítés lenne,

a Vhkbr. a kézbesítési vélelem fogalmát nem ismeri. Következésképpen itt nem kézbesítési

vélelemmel állunk szemben, hanem egy fikcióval: egy közokirattal alátámasztottan meg

nem történt tényt kell megtörténtnek, sikeresen megtörténtnek tekinteni.

A Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kézbesítési vélelem kizárólag a postai úton

történt kézbesítésre vonatkozik, így nem vonatkozik például a 96. § (3) bekezdésében szabályozott

külön kézbesítő útján történő idézésre, de a bírósági irodán történő kézbesítésre

sem [99. § (5) bek.]. A 99/A. § (1) bekezdése szerint kizárólag a postai úton történő kézbesítés

esetén beálló kézbesítési vélelem dönthető meg. Mindezekből az következik, hogy a nem postai

úton történő kézbesítésnél sem vélelemről, sem annak megdöntéséről nem beszélhetünk. A fikció

fogalmilag nem dönthető meg, hiszen a fikció esetében nyilvánvaló, hogy a valósággal

ellentétes tényt kell valónak tekinteni.


2011. 1. SZÁM

74

A szabályozás indoka feltehetően az, hogy a postai szolgáltató egy külön gazdasági

társaság, amely magánokiratokkal alátámasztva végzi a kézbesítést, így tevékenységéről

teljes bizonyossággal sosem állapítható meg a szabályszerűség. Ezért írta elő egy fél

évtizede az Alkotmánybíróság, hogy a vélelem megdöntését szabályozni kell a Pp.-ben.

Ugyanakkor a végrehajtói kézbesítés egy nemperes eljárás, a végrehajtó ugyanúgy igazságügyi

hatóság, mint a közjegyző, a kézbesítésről közokiratot állít ki, jogszabálysértése

esetén pedig a nemperes eljárás keretén belül lehet jogorvoslattal élni.

Mindezek alapján tehát:

• végrehajtói kézbesítés esetén nincs kézbesítési vélelem, így arról a címzettet értesíteni sem kell,

• a végrehajtói kézbesítés „eredményessége” a Pp. 99/A. §-ának alkalmazásával nem

dönthető meg,

• a címzett a végrehajtói kézbesítés, mint speciális végrehajtási nemperes eljárás rendszerében

élhet jogorvoslati jogával.

Ha a címzett szerint a végrehajtó jogszabályt sértett a kézbesítéssel összefüggésben, a Vht.

217. §-a alapján végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz

(amely mellé az önálló bírósági végrehajtót kinevezték). A kifogás előterjesztésére – melyet

a foganatosító bírósághoz címezve, de a végrehajtónál kell megtenni – 15 napos szubjektív

és 6 hónapos objektív határidőn belül van lehetőség. [Megj.: ez egyébként pont

azonos a Pp. 99/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt határidővel.] Ha a végrehajtói kézbesítés

szabályszerűtlen volt, akkor az intézkedést a bíróság a Vht. 218. §-a alapján megsemmisíti,

így a kézbesítés nem történt meg, azt ismételten meg kell kísérelni, és így értelemszerűen az

ellentmondási határidő sem telt le, az időközben jogerőre emelt fizetési meghagyás jogereje

elvész, hatálytalanságát meg kell állapítania a közjegyzőnek. [Megj.: a jogkövetkezmény

végül is azonos a Pp. 99/A. § (8) bekezdésében meghatározottakkal, azaz ha a postai kézbesítés

volt szabályszerűtlen.]

Ha a címzett egyéb okra akar hivatkozni, például hogy az iratot azért nem tudta átvenni,

mert kórházban volt, külföldön volt stb. [ez végül is a Pp. 99/A. §-a (3) bekezdésének

b) pontjában található eset analógiája], akkor igazolási kérelemmel élhet a közjegyzőnél, de

nem a kézbesítés elmaradása miatt, hanem az ellentmondási határidő elmulasztása miatt.

A jogkövetkezmények innentől azonosak a Pp. 99/A. §-ának (9) bekezdésében meghatározott

esettel, hiszen az a rendelkezés is az igazolási kérelemre vonatkozó szabályokat

rendeli alkalmazni.

Ha tehát a kötelezett tévesen kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet terjeszt elő, és abban

1. a kézbesítés szabályszerűtlenségére hivatkozik, azt mint végrehajtási kifogást át kell tenni a

végrehajtóhoz;

2. arra hivatkozik, hogy egyéb okból nem tudta átvenni az iratot, és emiatt elmulasztotta az

ellentmondási határidőt, a tartalom szerinti elbírálás elve alapján igazolási kérelemként kell


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

azt elbírálni, természetesen ügyelve a Pp. 107. §-ának (3) bekezdésére (az ellentmondást

egyidejűleg elő kell terjeszteni, természetesen ez úgy is történhet hogy: „az iratot azért

nem tudtam átvenni, mert…. és annak tartalmát vitatom…”).

Mind az áttételt elrendelő végzésben, mind az igazolási kérelmet esetlegesen elutasító

végzésben célszerű kifejteni, hogy miért nem lehetett kézbesítési vélelem megdöntése

iránti kérelemként elbírálni a beadványt.

Sz.-N. K.

75

Európai fizetési meghagyásos eljárás

Ki viseli a külföldi kézbesítésre szánt iratok fordításának költségeit

A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli

iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon

kívül helyezéséről szóló 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkének

(2) bekezdése szerint az irat továbbítását megelőzően felmerülő fordítási költségek

a kérelmezőt terhelik. E rendelkezésre tekintettel az európai fizetési meghagyásos

eljárás során felmerülő fordítási költségeket a jogosultnak kell előlegeznie. Ugyanez

értelmeszerűen alkalmazandó például a hagyatéki eljárásra is.

Hogyan lehet több követelést érvényesíteni Eu-FMH eljárásban

Abban az esetben, ha az európai fizetési meghagyással több követelést kíván érvényesíteni

a jogosult, vagy valamely követeléshez többféle kamat is társul, és ezen okok miatt

az „E” formanyomtatványon rendelkezésre álló rovatok nem elegendőek, azt a megoldást

javasoljuk, hogy az „E” formanyomtatvány második lapját annyiszor kell kitölteni a

megfelelő adatokkal, ahányszor azt az adott ügy indokolja. Pl. ha két követelés van, eltérő

lejárattal, és eltérő kamatokkal, akkor az Európai Igazságügyi Atlaszon található elektronikus

űrlap megfelelő rovatait kétszer kell kitölteni, az – intraneten található, közjegyzőknek

szóló – tájékoztatóban leírtak szerint az űrlapot pdf formátumba kell átalakítani, és

ennek második oldalát kétszer kell kinyomtatni; az első és harmadik oldalt értelemszerűen

csak egyszer kell kitölteni és kinyomtatni, majd a két második oldallal összefűzni.

Mely iratokat kell megküldeni a bíróságnak Eu-FMH eljárás perré alakulása esetén

Amennyiben az európai fizetési meghagyásos eljárás ellentmondás miatt perré alakul,

az eljárás iratainak eredeti példányát kell megküldeni a bíróság részére, a közjegyzőnél

pedig az iratok másolata marad (pótborító).

Ismételten fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy azokban a kérdésekben, amelyeket

az 1896/2006/EK rendelet nem szabályoz, az Fmhtv. valamint annak végrehajtási rendeleteinek

előírásai alkalmazandó.

R.V.


2011. 1. SZÁM

76

Zálogjogi nyilvántartás

Milyen vagyontárgy lehet a gépjármű zálogjogi nyilvántartás tárgya Mi a gépjármű fogalma

Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának

részletes szabályairól 80/2009. (XII. 28.) IRM rendelet (gkzonyR.) 6. §-ának (1)

bekezdése szerint a nyilvántartás tekintetében egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas

ingó dolognak minősül az alvázszámmal rendelkező gépjármű. Mivel a gépjármű

fogalmát a gkzonyR. nem határozza meg, e fogalom meghatározása tekintetében a közúti

közlekedésre vonatkozó jogszabályok alkalmazandók.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) ugyan használja a gépjármű

fogalmát, azonban nem határozza azt meg. A Kkt. fogalommeghatározásokat tartalmazó

47. §-a a c) pontban a közúti jármű fogalmát definiálja. Eszerint közúti jármű

a közúti szállító vagy vontatóeszköz (ideértve az önjáró és vontatott munkagépet is); az

egyes járműfajták meghatározására a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályban

(KRESZ) foglaltak az irányadók.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

(KRESZ) 2. §-a szerint a rendeletben alkalmazott egyes fogalmak meghatározását az 1.

számú függelék tartalmazza. A KRESZ 1. számú függelékének II. pontja tartalmazza a

közúti járművekkel kapcsolatos fogalmakat. A b) pont szerint gépjármű az olyan jármű,

amelyet beépített erőgép hajt; a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a segédmotoros kerékpár

és a villamos azonban nem minősül gépjárműnek.

Mezőgazdasági vontató a kerekes vagy lánctalpas kialakítású, legalább két tengelylyel

rendelkező, pótkocsi vontatására és/vagy mezőgazdasági, erdészeti feladatú berendezések,

gépek vontatására, hordozására, tolására, működtetésére alkalmas, 25 km/óra

sebességnél gyorsabban haladni képes jármű, mely teher- és személyszállításra is alkalmas

lehet.

Lassú jármű az olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt és sík úton önerejéből 25

km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes.

Segédmotoros kerékpár a külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkerekű,

L2e járműkategóriába sorolt háromkerekű jármű, továbbá az L6e járműkategóriába

sorolt quad és mopedautó.

Villamos az olyan jármű, amely az úttestbe épített, vasúti pályaként meg nem jelölt

sínpályán való közlekedésre szolgál.

Mindezek alapján, figyelemmel a KRESZ által definiált egyes járműfajtákra is, gépjárműnek

a következők minősülnek:

• gépkocsi, ezen belül: személygépkocsi, autóbusz (ideértve az iskolabuszt is), trolibusz,

vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi,

• motorkerékpár,

• motoros tricikli,

• betegszállító gépjármű


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A gkzonyR. hivatkozott rendelkezése értelmében a fentiek szerinti gépjárművek lehetnek

az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának

tárgyai, amennyiben rendelkeznek alvázszámmal.

Minden más jármű, amennyiben az zálogszerződés tárgyát képezi, a 11/2001. (IX. 1.)

IM rendelet (zonyR.) szerinti zálogjogi nyilvántartásba (régi ZONY) jegyezhető be.

A fentiek szerinti gépjárművek ugyanakkor – figyelemmel a zonyR. 1. §-ának (5) bekezdésére

– kizárólag az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi

nyilvántartásába jegyezhetők be.

Ha tehát egy követelés biztosítására több járművet is zálogjoggal terhelnek, és ezek

között van pl. traktor és tehergépkocsi is, akkor a traktor a zonyR. szerinti zálogjogi nyilvántartásba,

a tehergépkocsi pedig a gkzonyR. szerinti nyilvántartásba jegyzendő be.

Kiemelendő, hogy a gkZONY-ba csak jelzálogjog, keretbiztosítéki jelzálogjog és

önálló zálogjog jegyezhető be. Vagyont terhelő zálogjog – mivel fogalmilag nem egyes

vagyontárgyakon áll fenn – akkor is csak a régi ZONY-ba jegyezhető be, ha köztudott,

hogy a zálogkötelezett vagyonának gépjárművek is a részét képezik.

R.V.

77

Közjegyzői okiratnak végrehajtása az Európai Unió más tagállamában

Az ügyfél a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról

szóló 805/2004-es EK rendelet III. számú melléklete szerinti tanúsítvány kiállítását

kérelmezi.

A kérelemből hány példány szükséges csatolni

A 805/2004-es EK rendelet nem tartalmaz előírásokat e tekintetben, így a nemzeti

jog alkalmazandó.

A Pp. 93. §-a alapján a beadványokat a per bíróságánál eggyel több példányban kell

benyújtani, mint ahány fél a perben érdekelve van. Erre figyelemmel a kérelemből 2 példányt

szükséges csatolni.

A végrehajtani kért követelést tartalmazó közjegyzői okirat hány darab hiteles kiadmányának

csatolására van szükség

A rendelet szintén nem tartalmaz előírásokat erre a kérdésre vonatkozóan. A kérelmező

döntési jogkörébe tartozik, hogy hány hiteles kiadmányt csatol be. Egyet mindenképpen,

de ha több példányra van szüksége, akkor annyit amennyire szüksége van.

A végrehajtást kérőnek még a tanúsítvány kiadására irányuló kérelem előtt utána kell-e néznie,

hogy hány példányban kéri a tanúsítványt és a közjegyzői okirat hiteles kiadmányait az adott

EU-tagállam végrehajthatóvá nyilvánítási eljárását végző hatósága – vagy erre nincs szükség


2011. 1. SZÁM

78

A 805/2004-es EK rendelet 20. cikke szerint a hitelező köteles átadni a végrehajtás

szerinti tagállam illetékes végrehajtási hatóságainak a következőket:

a) a határozat egy példánya, amely eleget tesz a hitelesség megállapításához szükséges

feltételeknek; és

b) az európai végrehajtható okirat egy példánya, amely eleget tesz a hitelesség megállapításához

szükséges feltételeknek; és

c) ha szükséges, az európai végrehajtható okirat átirata vagy fordítása a végrehajtás

szerinti tagállam hivatalos nyelvére, vagy – ha az említett tagállam több hivatalos

nyelvet ismer el – a végrehajtás kijelölt helye bírósági eljárásainak hivatalos

nyelvére vagy egyik hivatalos nyelvére, az említett tagállam jogával összhangban,

illetve egy másik, a végrehajtás szerinti tagállam által elfogadhatóként megjelölt

nyelvre. Minden tagállam kijelölhet egy vagy több nyelvet az Európai Közösség

intézményeinek hivatalos nyelvei közül, amelyen a saját nyelvén kívül a tanúsítvány

kiállítását elfogadja. A fordítást a tagállamok valamelyikében erre feljogosított

személynek hitelesítenie kell.

A kérelmező kérelmében kifejezetten jelölje-e meg, hogy melyik rendelet – a 805/2004/EK vagy

a 44/2001/EK tanácsi rendelet – mellékeltét képező tanúsítvány kiállítását kéri, vagy a közjegyző

dönti el, hogy melyik tanúsítvány kiállítása szükséges

Álláspontom szerint ebben az eljárásban is érvényesül a kérelemhez kötöttség elve,

illetve a 805/2004-es EK rendelet nem érinti a nem vitatott követelésre vonatkozó határozat,

bírósági egyezség vagy közokirat elismerésének és végrehajtásának a 44/2001/EK

rendelet szerinti lehetőségét. Tehát kérelmező döntési jogkörébe tartozik, hogy mely

rendelet (44/2001 EK rendelet vagy 805/2004 EK rendelet) alapján kéri a végrehajtást

(illetve a tanúsítvány kiállítását), ha annak feltételei fennállnak.

Ezekre figyelemmel a kérelmezőnek kell megjelölnie, hogy mely rendelet szerinti tanúsítvány

kiállítását kérelmezi. Itt is érvényesül azonban a tartalom szerinti elbírálás elve.

Milyen esetekben van lehetőség a kiállított tanúsítvány megtámadására

A 44/2001 EK rendelet nem tartalmaz rendelkezéseket a formanyomtatvány megtámadására,

illetve kijavítására, visszavonására.

Ezzel szemben a 805/2004 EK rendelet 10. cikkének (4) bekezdése szerint az európai

végrehajtható okiratra vonatkozó tanúsítvány kiállításával szemben jogorvoslatnak nincs

helye, azonban annak kijavítását és jogosulatlan kiállítása esetén annak visszavonását lehet

kérelmezni.

Kinek kell kézbesíteni a tanúsítványt

A tanúsítvány kiállítása egyoldalú eljárás, azaz kizárólag a kérelmezőnek kell kézbesíteni

a tanúsítványt. A végrehajtás tagállamának illetékes bírósága/hatósága pedig saját

nemzeti jogi rendelkezésinek megfelelően kézbesíti a kötelezettnek/adósnak azt.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

A tanúsítvány kiállításával és az aláirt tanúsítvány valamint a közjegyzői okirat hiteles kiadmányának

kérelmező részére történő megküldésével a közjegyző eljárása fejeződött

Igen.

79

A kérelmezőnek kell a szükséges példányban megküldeni a végrehajtási eljárás elrendelésére jogosult

más állambeli hatóságnak a tanúsítványt

Igen. Tekintettel 10. cikk rendelkezésére is, amely így fogalmaz: „…a hitelező köteles

átadni a végrehajtás szerinti tagállam illetékes végrehajtási hatóságainak a következőket…”

A rendeletek szerint Apostille kiállítására nincs szükség, célszerű azonban a kérelmezőnek megküldött

és a közjegyzői okirat hiteles kiadmányához tanúsítvánnyal együtt a kérelmezőnek hiteles

fordítást készítenie az adott EU-tagállam nyelvére és így beadni a végrehajtást elrendelő hatósághoz

a kérelmét

A tanúsítványt a rendeletnek megfelelően magyar nyelven kell kiállítani. Ami a fordítást

illeti, a jogirodalomban egységes álláspont szerint csak a tanúsítványt kell lefordíttatnia

a végrehajtást kérőnek, és nem magát a közokiratot, mivel a tanúsítvány átveszi

a közokiratból az összes olyan információt, ami a végrehajtáshoz szükséges. Az a tény,

hogy csupán a tanúsítvány lefordítása szükséges megtalálható a rendeltettervezet magyarázatai

között is.

A 805/2044/EK rendelet 20. cikk (2) bekezdésének c) pontja szerint minden tagállam

kijelölhet egy vagy több nyelvet az Európai Közösség intézményeinek hivatalos nyelvei

közül, amelyen a saját nyelvén kívül a tanúsítvány kiállítását elfogadja.

Az Európai Bizottság Polgári Ügyek Európai Igazságügyi Atlaszán (http://ec.europa.

eu/justice_home/judicialatlascivil/html/index_hu.htm) megtalálható valamennyi tagállam

tájékoztatása arról, hogy mely nyelveken kiállított tanúsítványokat fogadja el.

Gy.E.

Apostille-jal ellátott külföldi okirat megítélése

A közjegyzői eljárás során az ügyfél Apostille-jal ellátott külföldi okiratot nyújt be. A beterjesztett

okirat közokiratnak minősül

Amennyiben az okirat Apostille hitelesítéssel van ellátva, akkor az okirat közokiratnak

minősül a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének

(felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt

egyezmény (kihirdette: 1973. évi 11. törvényerejű rendelet) alapján.

Ugyanis az egyezményt azokra a közokiratokra kell alkalmazni, amelyeket az egyik

Szerződő Állam területén készítettek, és amelyeket egy másik Szerződő Állam területén

használnak fel.


2011. 1. SZÁM

80

Mi a teendő akkor, ha a közjegyzőben kétség merül fel az Apostille valódiságát illetően

Ebben az esetben ellenőrizni lehet, hogy

1. az Apostille-t az egyezmény mellékletében található minta szerint állították-e ki, illetve

2. azt az arra jogosult hatóság állított-e ki.

Az Apostille kiállítására országonként más és más hatóság jogosult. A Hágai Nemzetközi

Magánjogi Értekezlet honlapján (http://www.hcch.net/index_en.phpact=conventions.

status&cid=41) valamennyi egyezményhez csatlakozott ország tekintetében tájékozódni

lehet az Apostille kiállítására hatáskörrel rendelkező szervekről.

Az Apostille Egyezmény 7. cikke alapján a tanúsítványt kiállító hatóság bármely érdekelt

kérelmére igazolja, hogy a tanúsítvány adatai megegyeznek a lajstromban, vagy a

kartoték-nyilvántartásban foglalt adatokkal.

Gy.E.

Összeállította: dr. Asbóth-Hermány Lőrinc

dr. Gyimóthy Eszter

dr. Rák Viktor

dr. Halász Péter

dr. Széchényi Nagy Kristóf

Szerkesztette: dr. Széchényi Nagy Kristóf

Készítette a MOKK jogi irodája.

jogi@kamara.mokk.hu


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

81


2011. 1. SZÁM

82


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

83


2011. 1. SZÁM

84


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

85


2011. 1. SZÁM

86


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

87


A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA és

BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA

MEGHÍVJA

A közjegyzői kar minden tagját és minden kedves érdeklődőt a

150

éve született

Dr. Charmant Oszkár

királyi közjegyzõ

KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJÁRA

2011. február 25.-én 15 órakor

A Budapest Főváros Levéltára kiállító helyiségeibe

Budapest, XIII. Teve utca 3-5.

A megnyitó programja:

15.00 DR. TÓTH ÁDÁM a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke: Köszöntő

15.20 DR. Á. VARGA LÁSZLÓ Budapest Főváros Levéltára főigazgatója:

A kiállítás bemutatása, megnyitása

15.40 A kiállítás megtekintése

16.20 Fogadás

More magazines by this user
Similar magazines