A KAUKÁZUS DÉMONAI - Pro Minoritate Alapítvány

134
A KAUKÁZUS DÉMONAI
MAKSZIM SEVCSENKO SZERINT AZ ERŐS ÁLLAM ÉS
A SZILÁRD JOGREND A BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS ALAPJA
Az Észak- Kaukázus Oroszország gyenge pontja. Az évszázados szembenállásra
az elmúlt húsz évben két háború s terrorakciók sora emlékeztetett.
Vérbe borult Csecsenföld, majd válaszul robbantások tartották
félelemben Moszkvát. Aligha hinné ezek után bárki is, hogy az Észak-
Kaukázus népei és az oroszok valaha
is békésen egy államban élhetnek.
Pedig a történelemben volt erre példa,
s az orosz Pervij Kanal (Első Csatorna)
vezető újságírója, a Társadalmi
Tanács Kaukázussal foglalkozó
albizottságának társelnöke, Makszim
Sevcsenko szerint lesz is. Mások persze
nem ilyen optimisták. Sokak szerint
Oroszország egységét veszélyezteti a kaukázusi szeparatizmus, s a
szembenállást csak fokozza a válaszként erősödő orosz nacionalizmus.
Egyes elemzők szerint a 2014-es téli szocsi olimpiát, s a 2018-as labdarúgó
világbajnokságot is veszélybe sodorhatják a térség etnikai és vallási
feszültségei.
Stier Gábor (S.G.): Oroszország és a Kaukázus szembenállása olyan, évszázadok
óta húzódó probléma, amelyről Európa alig-alig vett tudomást. A csecsen
háború volt az, ami felkeltette a figyelmet. Oroszország számára a Kaukázus
sokkal többet jelent területi-politikai kérdésnél. Szellemi és kulturális
hagyományának egy fejezete is, amely nemzeti történelmével szorosan öszszeforrt.
A Kaukázus területi meghódítása Rettegett Iván korában kezdődött,
s véres hadműveletekkel és diplomáciai manőverekkel egyaránt folyt, majd
csak a 19. század második felében fejeződött be. A Kaukázust azonban sosem
sikerült „russzifikálni”. Valóban olyan kibékíthetetlen ez az ellentét, mint az
elmúlt két évtized háborúiból vagy éppen a moszkvai metróban elkövetett
robbantásokból első pillanatra látszik
Makszim Sevcsenko (M.S.): Ez a viszony jóval összetettebb annál, minthogy
akár az elmúlt húsz év történéseiből messzemenő következtetéseket vonjunk
le. A szembenállás létezik, ám korántsem feloldhatatlan. Ennek igazolására

Makszim Sevcsenko és Stier Gábor beszélgetése
135
érdemes kicsit visszalapozni a történelemben. Az egykori orosz vagy szovjet
birodalom népeinek együttélését két síkon értelmezhetjük. Egyrészt etnikumokként
viszonyultak egymáshoz, másrészt viszont mindegyiküknek megvolt
a maga viszonyulása a birodalomhoz, illetve az állam által létrehozott
jogrendhez. Így például sokan a Szovjetunióhoz fűződő, finoman szólva is
ambivalens hozzáállásuk ellenére, a szociális értelemben vett elvitathatatlan
modernizáció áldásos hatásait érezve, türelemmel viseltettek Moszkva uralma
iránt.
De lapozzunk még visszább. A Kaukázus egyébként bátor és mély kulturális
hagyományokkal bíró népei meglehetősen archaikus szociális állapotban
kerültek az orosz birodalom kereteibe. Az első csecsen háború után
bölcs politikusként, a cár nagy tiszteletben álló foglyaként, maga a függetlenségért
folyó harcot vezető Samil imám is elismerte az orosz birodalomhoz
tartozás előnyeit. Így az oktatás vagy az egészségügy terén tapasztalt
előrelépést, az új technológiák érkezését. A fő problémája a módszerekkel,
a rájuk erőltetett jogrenddel volt. Ahogy fogalmazott, a kaukázusiakkal
meg lehet egyezni, e népek gerincét azonban nem szabad megtörni. Ezt
nem értette meg Jermolov tábornok – s később mások sem –, aki azért ment
a Kaukázusba, hogy leigázza, s rabszolgává tegye az ott élőket. Nem véletlen,
hogy ez a háború akkor ért véget, amikor II. Sándor megegyezett a
kaukázusiakkal, legalábbis Dagesztán népeivel s a csecsenekkel. Elismerte
jogrendjükként a saríát, a helyi önrendelkezést, s nem avatkozott be a vallási
életükbe. Cserébe a kaukázusiak fizetőeszközként elfogadták az orosz
pénzt és a cár fennhatóságát. A békéből előnyt kovácsolva a helyiek közül
sokan lettek orvosok, katonatisztek, miközben megmaradtak muzulmánoknak
és csecseneknek.
S.G.: Ez a béke sem tartott azonban sokáig, hiszen a szovjet rendszer korántsem
volt ilyen megértő. Ennek ellenére a Kaukázus hegyi népei a vörösök fő
támaszai voltak. Miért
M.S.: Főként azért, mert a cári birodalom tolerálta ugyan a kaukázusi népek
szokásait, szociális értelemben azonban a rendszer erősen szegregált volt. Az
elit, a bégek kivételével az emberek többsége szegénységben élt, a bolsevikok
pedig e társadalmi igazságtalanság felszámolását ígérték. A forradalom utáni
első években ez még működött is, aztán jött a teljes elnyomás. A szovjet rendszer
szétzilálta a helyi hagyományokat, betiltotta a vallásgyakorlást, a ’30-as
években pedig ehhez még jöttek a megtorlások. E folyamat kiteljesedése volt
1944-ben a kaukázusi népek erőszakos kitelepítése.
S.G.: Ám, hogy mennyire ciklikusan változó volt az oroszok és a kaukázusiak
viszonya, mutatja, hogy 1964-től, Leonyid Brezsnyev hatalomra kerülésétől az
elnyomást ismét a modernizáció korszaka váltotta fel, s felvirágzott e régió…

136
A Kaukázus démonai
M.S.: Így van. Ez a húsz év újabb, második modernizációs hullámként értelmezhető.
A csecsenek, ingusok, dagesztániak gyorsan emelkedtek a társadalmi
ranglétrán, nagy számban kerültek ki a soraikból tudósok, orvosok, tanárok.
Szinte teljesen újjáépültek a városok, fejlődött a turizmus, országszerte
népszerűekké váltak a helyi szanatóriumok, tudományos intézetek alakultak.
Csupán Dagesztánban négy katonai főiskolát hoztak létre, Mahacskalában
pedig elkezdett működni az akadémia archívuma.
A szeparatizmus egyfajta jeleként azonban a nyelvi problémák továbbra
is megmaradtak, ami különösen szembetűnő volt a sorkatonák esetében.
A második világháború után is megmaradt hatalmas hadsereg eleve demoralizáló
hatással volt a Szovjetunió népeire. Ebben a kohóban, amely az
etnikai gyűlölet igazi melegágya volt, az ország különböző pontjaiból érkezettek
nem nagyon találták meg a közös hangot. Nem véletlenül, hiszen az
internacionalizmusra alapuló szovjet rendszerben a nemzeti jelleget elfojtották,
s ez legfeljebb a folklór szintjén érvényesülhetett.
S.G.: Kevesen gondolták ekkor, hogy még ennél is jöhet rosszabb. A Szovjetunió
bukásával ugyanis szétesett az állam, így a jogrend is, ami az Észak-
Kaukázusban különösen tragikus következményekkel járt. Ezzel magyarázható
a szeparatizmus újabb fellángolása is
M.S.: A függetlenségi törekvések a kaukázusiak lelkében valójában soha nem
hunytak ki. Ennek megnyilvánulási formája volt például a második világháborúban
a kiállás a németek mellett. De ne felejtsük el, hogy a Wehrmachtban
először azért az oroszok közül is jó néhányan Sztálin ellenfeleit, egyfajta fehérgárdista
reneszánszot láttak.
A ’90-es évek tragédiája azonban alapvetően a jogrend teljes megszűnésével
magyarázható. Mert a szovjet időszakban legalább a pártbizottságon
lehetett panasszal élni, ekkor viszont csak az erő joga maradt. S ez a helyzet
a Kaukázus számára végzetes, ugyanis a jogi keretek széthullása egyenlő az
etnikai és vallási viszályok fellángolásával. A birodalom szétesésére a nacionalizmus
erősödése, a szeparatizmus volt a válasz, majd a kaotikus etnikai
szembenállásra, a szicíliai típusú maffiacsoportok uralmára, a banditizmus
elburjánzására, a törvény nélküli káoszra a ’90-es évek végén a vallási szélsőségek,
elsősorban az iszlám újjászületés, a vahabizmus megjelenése adott választ.
Ez lényegét tekintve nem volt más, mint a jogrend utáni segélykiáltás.
A helyi muzulmánok azonban paradox módon – ezt személyesen is többször
tapasztaltam – erős Oroszországra vágytak. Nem utolsósorban azért, mert az
iszlám újjászületés bástyáinak tekintett falusi lakosság alapvetően pozitív etikára
hangolt volt, ráadásul tudatában az erős állam, az orosz, majd a szovjet
birodalom egyet jelentett a jóléttel. Ezek az emberek akkor éltek a legjobban,
amikor a terményeiket Közép-Oroszországban vagy Moszkvában adhatták
el, ahol sokkal többet kaptak érte, mint Mahacskalában vagy Groznijban.

Makszim Sevcsenko és Stier Gábor beszélgetése
137
S.G.: Ezt az alapvetően pozitív viszonyulást azonban ismét csak lerombolta
az ezredfordulón a hadsereg viselkedése a második csecsen háborúban.
Oroszország nem tanult Jermolov tábornok hibájából
M.S.: Nem, hiszen az önjáróvá vált, s a háborús helyzet fenntartásában anyagilag
érdekelt erőszakszervezetek az állam nevében terrorizálták, provokálták
a lakosságot. Nem véletlen, hogy a köztársaságot stabilizáló Ramzan
Kadirov csecsen elnök viszonya máig meglehetősen feszült a belügyi alakulatokkal.
A csecsen béke záloga, hogy a föderális alakulatok kivonultak a
rend fenntartásából. Ezzel szemben Dagesztánban éppen azért tart a polgárháború,
mert ők próbálnak békét teremteni. Így aztán továbbra is kaotikus
a helyzet, az elit kriminalizált, a szilovikok pedig éppen ebben a zavarosban
tudnak a legjobban halászni.
Egy szó, mint száz, a rendezést a helyiek kezébe kell adni. Kívülről erre
nincs esély. A kaukázusiak meg tudják oldani a saját problémáikat. Nem kell
például félni az amnesztiától, hiszen, mint a csecsen példa is mutatja, a hegyekből
lejött harcosokból kiváló és köztiszteletben álló rendőrök lesznek.
Megvédik ők az érdekeiket is, s erre nem csak fegyverrel képesek. A parlamenti
választásokon például egyáltalán nem az Egységes Oroszország támogatása
miatt volt 98%-os a részvételi arány Csecsenföldön, hanem azért, mert
95% fölött plusz képviselő jár, s így négy embert juttathattak be a dumába.
Putyint pedig tényleg tisztelik, mert a háborúk után a köztársaság szemmel
láthatóan fejlődésnek indult.
Dagesztán más, ott nem ezért volt magas a részvételi arány…
S.G.: Ezzel azt akarja mondani, hogy a kaukázusi szeparatizmussal a jövőben
nem kell komolyan számolni
M.S.: Eleinte minden háború célja a függetlenség kivívása vagy megőrzése.
A történelem során azonban több olyan függetlenségi harc is volt, amelynek
lecsengésével a szeparatista fél megbékélt a birodalmi keretekkel. S elsősorban
azért, mert ez felelt meg az érdekeinek. Nem akarom megsérteni a magyarokat,
de Petőfiék 1848-as hősies szabadságharca után két évtizeddel az
országnak az Osztrák–Magyar Monarchia hozta el a felvirágzást, a polgári
fejlődést. De hozhatnám Texas példáját, amely hosszú ideig harcolt Amerikával,
majd az egyik vezető államává vált.
Úgy gondolom, hogy Észak-Kaukázus esetében sem lesz másként, s ezek
a népek a szörnyű háborúk, a káosz évei után az Oroszországi Föderáció ban,
ha úgy tetszik, birodalmi keretek között találják meg az újabb fellendülés
lehetőségét. Erre komoly esélyük van, hiszen mentalitásukban ambició zus,
vezető szerepre született népekről van szó.

138
A Kaukázus démonai
Parázs a hamu alatt. „Az észak-kaukázusi szeparatizmus továbbra is az
Oroszország biztonságát, területi egységét fenyegető legnagyobb veszély”
– véli Igor Korotcsenko, az Oroszországi Föderáció védelmi minisztériuma
mellett működő Társadalmi Tanács elnöke. A Nemzetvédelem című folyóirat
főszerkesztője, a világban zajló fegyverkereskedelemmel foglalkozó
elemzőközpont igazgatója úgy látja, ez a régió rendkívül nyugtalan, belső
feszültségekkel terhes. A korrupció még oroszországi viszonylatban is elképesztő
méreteket ölt. A helyi elitek szinte kizárólag azzal foglalkoznak, hogy
a költségvetési pénzeket zsebre vágják. A szeparatista lázadók zsarolják az
üzleti szférát, így tulajdonképpen megoldódik az ellenállás finanszírozása.
„A helyzet ma nyugodtabb, a parázs azonban ott izzik a hamu alatt, a szeparatizmus
veszélye fennáll, s a következő két-három évtizedben az orosz
fejlődés egyik legfőbb problémája marad” – szögezi le Igor Korotcsenko,
megjegyezve, hogy Oroszországnak katonai értelemben nem úgynevezett
nagy háborúra, hanem például egy észak-kaukázusi fegyveres felkelésre
kell inkább felkészülnie, s ezt a gondot csak fokozza a mindinkább destabilizálódó
Afganisztán felől e régióba is beszüremlő iszlám radikalizmus.
S.G.: Az állam konszolidálása, az ország területi egységének megtartása
szempontjából azonban továbbra is az egyik legkomolyabb kihívást az Észak-
Kaukázus jelenti. Egyetért ezzel
M.S.: Ez így van, a Kaukázus jövője az orosz fejlődés szempontjából komoly
probléma, amely megoldhatatlan a jogállam helyreállítása nélkül. Ezzel
szemben bármiféle jogrend – legyen az akár a saría – fejlődést hoz a régiónak.
S.G.: Persze, ehhez elengedhetetlenek az egyébként elindult, alapvetően a
munkahelyteremtést célzó központi fejlesztési programok is…
M.S.: Ez a dotáció, egyelőre sajnos nem szól másról, mint ismét csak a
helyi elitek lojalitásának megvásárlásáról. Ez túlságosan szűk látókörű,
szinte kizárólag a status quo fenntartását célzó megközelítés, amelyen túl
kell lépni. Egyébként pedig nem a megoldás kizárólagos kulcsa a munkahelyteremtés.
Nem utolsósorban a népesség jóval átlag feletti növekedése következtében
a munkanélküliség valóban komoly probléma, ám a kaukázusiak Oroszország
állampolgárai, s Szentpétervártól Murmanszkig oda mennek dolgozni,
ahova akarnak. Munka pedig van elég. Nem kell mindent a Kaukázusban
erőltetni! A hegyekben nem lehet gyárakat építeni. Sokkal fontosabb ennél,
hogy másokkal egyenlő jogot kapjanak a kaukázusiak, s ne csak papíron.
A fiatalokat pedig küldjék el Moszkvába vagy máshova tanulni. Mégpedig
a mentalitásuknak leginkább megfelelő egyetemekre, főiskolákra. Tapasztalatból
tudjuk, hogy ezek a harcos, fegyelmezett népek kiváló katonák, s
megállták a helyüket a technikai jellegű képzésben is.

Makszim Sevcsenko és Stier Gábor beszélgetése
139
De ne felejtsük el azt sem, hogy eleve kétnyelvűek. Ez a potenciál kihasználatlan.
S.G.: Ezek szerint téves az a felfogás, mely szerint a Kaukázusban a radikalizmus,
a szeparatista ellenállás melegágya a fiatalok körében különösen magas
munkanélküliség s a szegénység
M.S.: A harcosok nem a szegények, hanem szinte kizárólag az értelmiségiek
köréből kerülnek ki. Moszkvai téveszme, hogy a munkanélküliek mennek fel
a hegyekbe. Ezek a fiatalok alapvetően kriminalizálódnak, ami persze szintén
komoly gond.
S.G.: A Kaukázus viszonyainak, lelkivilágának megértése nélkül nem juthatunk
el a probléma gyökeréig, ám miközben a csecsen vagy dagesztáni szeparatizmusról
beszélgetünk, a fő probléma ma már inkább az, hogy az oroszok
nem kérnek a Kaukázusból. Miért ez a különösen Moszkvában érezhetően
növekvő ellenszenv
M.S.: Említhetnénk, hogy sokaknak nem tetszik a kaukázusiak erőszakossága.
De azt is, hogy egyébként összekeverve a csecseneket, ingusokat az azeriekkel
s a grúzokkal, alapvetően a kriminális szférához kötik őket. Mások
irigykedve nézik, hogy a kaukázusiak meglehetősen reprezentatívan képviseltek
a politikai és az üzleti elitben. Az igazság azonban az, hogy a moszkvai
fiatalok többsége személyesen nem nagyon érintkezett kaukázusiakkal, s
nem sokat tud róluk. Valójában nem is tudják, miről beszélnek. Fogékonyak
az általánosító téveszmékre, s paradox módon rendkívüli módon hat rájuk a
liberális média által gerjesztett propaganda.
Nem titok, hogy az Izraelben erős iszlámellenes hangulat részleges adoptálásáról
van szó. Különösen az orosz értelmiség úgynevezett nyugatos része
fogékony erre. Természetesen erősítik a kaukázusiakkal szembeni ellenszenvet
a bűnöző csoportoknak a lakosság nyugalmát is zavaró, egymás közötti
konfliktusai, s a gyűlöletet tudatosan szítják az erőszakszervezetek is. A két
csecsen háborút ugyanis lehetetlen lett volna megvívni a lakosság alapvetően
a kaukázusiakkal szembeni hangulatkeltésére alapozott mobilizálása nélkül.
A hadsereg eme alapvetően csecsenellenes propagandája ma is visszhangzik
a társadalomban.
S.G.: Azért ne becsüljük le az orosz nacionalizmust. Érzékelhetően felerősödött,
s dühét elsősorban a kaukázusiakra önti. Az úgynevezett orosz menetelések
is erről szólnak…
M.S.: E felvonulásoknak két, egymással ellentétes iránya van. Egyrészt ott
vannak, mondjuk Dmitrij Gyjomuskinnal az élen az orosz etnikai faktor képviselői.
Ezek igazi orosz nacionalisták. Mellettük ugyanezen a „piacon” ott
dolgoznak azok a nemzetiek, akik mögött valójában olyan, Izraellel szoros

140
A Kaukázus démonai
kapcsolatot ápoló politikacsinálók, úgynevezett elemzők állnak, akik egyszerűen
csak az iszlámot gyűlölik. Tehát egyrészről ott vannak az orosz érdekekért,
az orosz népért így vagy úgy kiállók, másrészt nacionalista jelmezben,
de egy alig burkoltan cionista csoport. Előbbiek nincsenek megbékélve
a Kaukázussal, de képesek lennének azért együtt élni vele, utóbbiak viszont
semmiféle kompromisszumra sem hajlandók.
S.G.: S ha már az orosz nacionalizmusról beszélünk, azért érdemes megjegyezni,
hogy voltak ennek az európai s az orosz történelemben is úgynevezett
nyugatos, fellendülést hozó, másrészt önpusztító időszakai. Sokan az
előbbihez sorolják például Atatürköt vagy de Gaulle-t. Hol tart most e téren
Oroszország
M.S.: Azért hadd jegyezzem meg, hogy Atatürköt alapvetően autoriter vezetőnek
tartom, aki mintegy 70 ezer mullahot pusztított el, ami háborús bűn.
S.G.: De azzal azért csak egyetért, hogy alapvetően az orosz nacionalizmus
nyugatos periódusai inspirálták a fejlődést…
M.S.: Ez népszerű nézet, azonban messze nem így van. Vegyük például Nagy
Pétert, aki állítólag a Nyugat felé lökte Oroszországot. De azt kevesen tudják,
hogy a halála után kemény visszacsapás következett be. Az általa behozott
külföldiek még a reformjainak pozitív oldalát is elszabotálták.
S egyébként is, Oroszország problémái mindig ott kezdődtek, amikor elkezdte
lemásolni Európát. Erre semmi szükség nincs, hiszen más úton haladunk.
Oroszország Európa része, ám társadalmi, politikai értelemben nem
Európa!
Nemzetállam. „Az egyik legfontosabb, Oroszország előtt álló feladat a nemzetállam
megteremtése” – vallja Valerij Szolovej politológus, hozzátéve,
hogy ez egyáltalán nem megoldhatatlan kihívás, hiszen a lakosság 80%-a
orosz. A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének történészprofeszszora
elismeri, hogy ezen az úton az egyetlen komoly akadály a közös értékek
megtalálása az Észak-Kaukázus népeivel, pontosabban az ott élők egy
részével. A szeparatizmust az elemző nem tartja igazán komoly veszélynek,
sokkal inkább aggasztja, hogy immár az oroszok egy része nem akar a kaukázusiakkal
együtt élni. A professzor úgy véli, az orosz hatalom valóban
nem ellenőrzi a helyzetet a térségben, csupán a dotációk révén, a helyi elitek
megvásárlásával tartja fenn a viszonylagos nyugalmat. „A Kaukázusban
lényegében csendes polgárháború folyik, s megoldást csak az hozhat,
ha Moszkva egyfajta menedzserszemlélettel közelít a régióhoz” – mondja
Valerij Szolovej.

Makszim Sevcsenko és Stier Gábor beszélgetése
141
S.G.: S nem gondolja, hogy a nacionalista gondolatok ébredését éppen a
putyini politika segítette elő
M.S.: De, s ez természetes folyamat. A nemzeti érzelmek bölcsője minden társadalomban
a falu, s az elmúlt jó tíz évben minden korábbinál több figyelem
fordult a vidék felé. A nacionalizmus úgynevezett városi változata alapvetően
populista, s sokszor semmi köze a többségi etnikumhoz. A vidék más, s az
orosz újjászületésnek valójában ez lehet a záloga. Valójában az orosz nyelv
az, ami körül ez megvalósulhat. Ha az orosz nacionalizmus az európai, xenofób
úton halad, akkor ez zsákutca. Meg kell születni a nemzeti orosz vagy
éppen csecsen pártoknak, amelyek majd kompromisszumot kötnek. Ugyanígy
teszik ezt a népek szövetségi szinten.
S.G.: Ettől Oroszország még elég messze van, hiszen ma a Putyin melletti és
elleni tüntetéseken is feltűnnek náci gondolatok. Elég furcsa ez egy olyan országban,
amely egykor élet-halál harcot folytatott Hitler ellen. Nem gondolja
M.S.: Én nem láttam, hogy Putyin mellett valamikor is nácik álltak volna ki, s
ne felejtsük el, hogy könnyen neveznek ma bárkit nácinak. Ezt tették egyesek
például Orbán Viktorral is. Lazán dobálózunk ma ezekkel a szavakkal, de ne
feledje el, hogy az úgynevezett nemzeti ellencsapás Magyarországon is Kun
Béláék után következett be. Ne csapjuk be magunkat, Rákosival egyetemben
azért ugye ők nem voltak magyarok! Hadd jegyezzem meg, hogy a Putyin
ellen a Bolotnaján tüntető nacionalisták sem mind oroszok. Többen nem is
csak orosz állampolgárok.
S.G.: No, de mi fogja összetartani a jövő Oroszországát Mi a közös pont
például a kaukázusiak és az oroszok között
M.S.: Nagyon egyszerű. A rend és a törvényesség. Ez volt a Római Birodalom
kovásza is. Tibérius császár uralkodása alatt Pál apostol és a zsidók
is római polgárok voltak, s származása miatt senkit sem tartóztattak
le. A polgár státusza ugyanis felülírt mindenféle etnikai hovatartozást. Erre
épült minden. A birodalom nem az erőn, hanem a jogállamiságon alapszik.
Ugyanígy rendben lesz minden Oroszországban is, ha a bíróság a jog, s nem
a banditizmus bástyája lesz. A fő probléma ugyanis a jogállam gyengesége.
Ha ez megerősödik, eltűnnek az etnikai feszültségek is.
S.G.: No, de ilyen különböző mentalitású régiók között mi lehet a közös
M.S.: Nem ez a fontos. Mindenki él a maga módján. Mi köti össze például
Nagy-Britannia polgárait Nem a mentalitás, hanem a jog. A pakisztáni ötödik
generáció után is pakisztáni marad, de brit alattvaló.

142
A Kaukázus démonai
S.G.: Mindez általában érvényes lehet Oroszországra is, a kaukázusiak és az
oroszok azonban annyi sebet ejtettek már egymáson, hogy ezt talán már a
jogállamiság sem képes begyógyítani…
M.S.: Ha megnevezik az elmúlt húsz év polgárháborújának igazi bűnöseit, az
megoldást hozhat. Kiderül ugyanis, hogy e háborúban nem az oroszok és a
kaukázusiak az igazi bűnösök.
S.G.: Az orosz nacionalizmus ettől függetlenül manapság néha ugyancsak
ijesztő arcot ölt…
M.S.: A nacionalizmusnak manapság két iránya van. Az egyik centrális, a
másik a széttartó. Az internacionalizmus önbecsapás volt, ami nem létező új
népet kreált. Ma tudjuk, hogy ki kicsoda. Ez természetes folyamat. A közös
bennünk nem a nyugatosság lehet, hanem a kiszámíthatóság. Ha működik az
állam, az befektetőket vonzhat. Függetlenül attól, hogy oroszok vagy éppen
csecsenek vagyunk. A nemzeti tőke mindig is az erős államban érdekelt.
S.G.: S akkor ez az ideális orosz állam nem a multi-, hanem az
interkulturalizmus elvén épülhet fel
M.S.: Így van. A nacionalizmusok szövetségén.
S.G.: Ehhez elsősorban talán nem is gazdasági vagy politikai, hanem a tudat
modernizációjára van szükség…
M.S.: Valóban, bár mindenképpen fontos, hogy Oroszország élhetővé, vonzóvá,
ha úgy tetszik, modernizációs központtá váljon. Ez automatikusan
csökkentené az etnikai konfliktusok esélyét. Persze, ez egyet jelent a jog uralmával.
Csak ez írhatja felül a helyi, etnikai érdekeket.
S.G.: A mai Moszkvát látva ez távolinak tűnik. Itt tombol talán legjobban a
gyűlölet…
M.S.: Egyetértek, s nincs messze az idő, amikor az egész ország összefog
majd Moszkva ellen. Ebből a kozmopolita parazitából ugyanis lassan már
mindenkinek elege van.
Az interjút készítette: Stier Gábor