Az írás mint életforma - Kornis Mihály

8
maga teljességében, annak összes fontos vonatkozásában tárgyszerűen és
összefüggéseiben láttatva leírjon. Mondani szokás, az emberi sors válik láthatóvá
a jó történetben. De a próza ma már „tudományos”, sokszor kimódolt, abban a
tévhitben él, hogy filozófiának kell lennie, vagy legalábbis önjáró szerkezetnek,
különben nincs benne írói gondolat. Szerintem az Olvasó nem így látja. Ő
változatlanul repülőszőnyeget akar – mesét, tudást, az ismerős álom szédületét.
Mit szeretek magában az írásban? Először is egy intim viszony, amihez senkinek
semmi köze. Kell egy kicsi helyiség a lakásban, ami csak a maguké, ahova senki
nem lép be, amikor maguk az írással foglalkoznak, amolyan szentély. Esterházy
ifjú házasként egy icipici, egyszobás lakásban élt a Bogár utcában, első
kisgyermekével és ifjú feleségével. A szoba közepén volt egy függönnyel
körbekerített hely, azon kevesek közé tartozom, akik láthatták, ahová épp csak
befért egy íróasztal. Ide, ha leült az ifjú apa dolgozni, olyan volt, mintha nem
lenne jelen. Úgy kellett tekinteni mindenkinek. Ez teljesen normális eljárás, egy
író esetében. A követendő eljárás. Az írónak szent kötelessége elszigetelődni,
ha múzsáival és istenével, a benne lakó Nagyobbal írásban óhajt beszélni.
Az írás nem azt jelenti pusztán, hogy az ember leül, előveszi a papírt, a ceruzát,
ámbár ezt is jelentheti igen szerencsés esetben. Krúdynál ez működött. Elővette
a papírt olyan csendes részegen, hajnali kettő felé, dorbézolásaiból megtérve. Ő
semmi másra nem tudott gondolni, csak a fejében élő képekre, nem tudott volna
aludni, ha nem ír előtte hat-nyolc órát. Lila tintával, ismeretes, gyöngybetűkkel,
alig-alig javítva bele, leírta hát a gyönyörűséges mondatait, szépen egymás után,
mind a mai napig az égen ragyognak azok a mondatok. Ez megmagyarázhatatlan,
nem tudok hozzászólni. Így is lehet írni.
A kezdő írók legnagyobb problémája, hogy nem merik ezt megtenni, és már
gondolatban belejavítanak a szövegükbe. Nem hisznek maguknak, nincs spontán
dikciója a szövegnek. Komoly iskola, míg eljutunk odáig, hogy képessé válunk a
belső hang diktálására folyamatosan írni. Más kérdés, hogy az a mondat esetleg
tűrhetetlen. Akkor még nem kész bennünk az író. Baj, ha a mondat a tudatos
egóm által megerőszakolt mondat. Akkor érkeztünk el az irodalomhoz, ha igaz és
őszinte mondat az, ami belőlem kijön. Mondatok sora.
Én vagyok a mondat és minden szó, és a lélegzet a szavak között. Újra mondom,
mert fontos: ha nincs fentről diktálás, akkor is ott kell ülni a papír mellett.
Majdnem egy évtizedet ültem egyszer a papír mellett úgy, hogy semmi se
történt. Borzalmas volt. De nem mindig a tehetségtelenség az oka. A bennünk élő
Nagyobb nem engedi, hogy ugyanazon a lépcsőn álldogáljuk végig az életünket.