You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
<strong>Kornis</strong> <strong>Mihály</strong><br />
KÁDÁRNÉ BALLADÁJA<br />
Négy polgárit végeztem.<br />
Kereskedősegéd lettem.<br />
Ebben a minőségemben<br />
dolgoztam mindenféle üzletben.<br />
Huzamosabb ideig egy Illatszerboltban.<br />
45 után<br />
több helyen is végeztem pártmunkát.<br />
Háború után sokat jártam falura<br />
agitálni.<br />
Ez akkor divat volt.<br />
Aztán a Belügyminisztériumba irányítottak<br />
onnan meg az Államvédelmi Hatósághoz<br />
onnan is rúgtak ki<br />
mikor az uramat letartóztatták.<br />
Először nem Kádár Jánosné<br />
hanem Róna Ottóné voltam.<br />
Ő volt az első férjem.<br />
Később kenyérgyári igazgató lett.
1944 elejétől<br />
a Bródy Sándor u. 30/b-ben laktunk<br />
egy több szobából álló társbérleti lakásban<br />
Társbérlőnk, Iványi Kázmér nevű fotográfus<br />
jó családból való fiatalember volt.<br />
Övék volt Hatvanban a nagy patika.<br />
Ő a nyilasokkal tartott kapcsolatot<br />
úgyhogy a nyilas jelvényt kiszögezte<br />
a lakás bejárati ajtajára.<br />
Kádár az albérlőnk volt.<br />
Iványi Kázmér<br />
hamarosan kikerült a frontra<br />
onnan még küldött egy képeslapot Kádárnak<br />
aki viszont akkor már a nyilasok börtönében ült.<br />
Az 54-es házkutatáskor elvitték a képeslapot is.<br />
Nem is kaptuk vissza soha többé.<br />
De én emlékszem a tartalmára.<br />
Megjegyeztem.<br />
"Sokat gondolok magára. Jó lenne<br />
egy sakkpartit játszani, de hát<br />
- itt nincs kivel!"<br />
Aztán ő is túlélte a háborút
56 októberében<br />
a régi lakóházunk kapujában<br />
össze is futottam vele.<br />
Ô akkor még mindíg ott lakott.<br />
És kérlelt: "jaj nagyságos asszonyom,<br />
a rádiónál abban a nagy zűrzavarban<br />
elvették a személyi okmányaimat<br />
szóljon már a kedves férjének<br />
biztosan vissza tudná szerezni!"<br />
ő<br />
Nem tudtam neki segíteni.<br />
Az események után disszidált<br />
és az USÁ-ban telepedett le<br />
húsz év múlva megírta egy levélben nekünk<br />
hogy a Niagara-vízesésénél dolgozik<br />
mint idegenvezetô<br />
meg is hívott minket<br />
látogassuk meg, legyünk a vendégei.<br />
No, az uram beosztása ezt aligha tette lehetővé!<br />
De azért méltányoltuk részéről a gesztust:<br />
legalább az Iványi Kázmér nem akarja<br />
letagadni velünk az ismeretséget.
2<br />
Mikor 44-ben<br />
a németek bevonulása után született egy párthatározat<br />
hogy a pártvezetés egyik tagja menjen ki Moszkvába<br />
adjon az itteni helyzetről tájékoztatást<br />
és vegye fel a kapcsolatot Rákosiékkal<br />
kezdetben Ságvári Endrére gondoltak<br />
de ugye neki feltűnő kissé kinézete volt<br />
meg túl fiatal is volt...<br />
Kádár önként vállalkozott a feladatra.<br />
Hivatalosan nem tudtam<br />
hova megy vagy mi a dolga<br />
de a csomagolásnál segítettem neki.<br />
Tulajdonképpen én állítottam össze az uticsomagját.<br />
Két pár férfizoknit is tettem ruhanemű a közé.<br />
Mint utóbb kiderült, az egyikben benne volt<br />
a gyűrűm és a karórám.<br />
Benne felejtettem.<br />
Szerencsére Kádár<br />
ő az precízségével<br />
azt a kis aktatáskára való holmit<br />
még egyszer átvizsgálta, mielőtt
a németek a határon elfogták<br />
úgyhogy a gyűrűt és az órát odaadta a nőnek<br />
aki átkísérte volna a partizánokhoz:<br />
vegye föl magára.<br />
Miért ne lehetne egy karórája?<br />
De az nő a tisztességes volt<br />
mert miután nem tudtak semmit<br />
rábizonyítani és kiengedték<br />
Kádár kérésének megfelelően<br />
elvitte az órám meg a gyűrűm<br />
Kádár öccséhez, Csermanek Jenőhöz<br />
az pedig odaadta Péter Gábornak<br />
aki visszaadta nekem<br />
de azzal bízott meg<br />
látogassam meg Kádárt a Conti utcai börtönben<br />
A Párt még egy ügyvédet is szerzett<br />
aki nagy pénzért hajlandó volt<br />
közbenjárni érte<br />
Engem bíztak meg, hogy tárgyaljak vele.<br />
Úgy kellett kinéznem, hogy lássa<br />
pénz itt nem számít és merjen<br />
kérni bármennyit.
Igyekeztem alaposan kicsípni magam<br />
felvettem a szomszédasszonytól<br />
kölcsönkért nercbundát, retikült<br />
meg hát<br />
fiatal asszony is voltam még:<br />
jól mutattam.<br />
Az ügyvéd úr nem sokat kérette magát.<br />
Vállalta az ügyet.<br />
De rögtön megjelölte az árat is.<br />
Két ezer pengő.<br />
Bementem Kádárhoz a börtönbe.<br />
Az volt az utasítás<br />
hogy beszélgetés közben<br />
valahogy érzékeltessem vele:<br />
a Párt már tud a lefogásáról<br />
és mindent elkövetnek, hogy<br />
kiszedjék onnan.<br />
Egy nagyon szimpatikus őrmester vezetett fel a beszélőre<br />
előtte rögtön kezdtem kirámolni a retikült<br />
hogy mutassam, nekem aztán nincs<br />
takargatni valóm.<br />
Mire az őrmester: "- Hát ha rajtam múlna<br />
meg is motoznám magát
de erre most nincs szükség."<br />
Rövid várakozás után felvezették Kádárt<br />
Illendően köszönt, kezet csókolt.<br />
A cipője ragyogott, akár a tükör!<br />
Akkor még engedtek<br />
cipőpasztát használni a raboknak<br />
Rákosi börtönében ilyesmi már nem volt.<br />
Mondom: "a Kicsi üdvözletét küldi neked".<br />
"Kicsi" volt a Péter Gábor fedőneve.<br />
Ebből ő már tudta, hogy az ügy<br />
a Párt kezében van<br />
az küldte az ügyvédet is.<br />
Nyugodtan ránk bízhatja magát.<br />
3<br />
Az öccse, Jenő<br />
Csermanek<br />
1949 tavaszán meghalt.<br />
Különös halála volt.
Május elsején<br />
a házukon elhelyezett<br />
dekorációt akarta megigazítani<br />
mert nem tetszett neki rajta valami<br />
felmászott az erkélyre<br />
de az sérült volt<br />
leomlott<br />
és maga alá temette.<br />
Abban az évben halt meg<br />
az édesanyja is.<br />
Nahát, megesküdtünk.<br />
Az is egy furcsa házasságkötés volt.<br />
Nem kislány voltam már<br />
akinek sürgős a férjhez menés!<br />
Előző nap bementünk<br />
a harmadik kerületi elöljáróságra<br />
és udvariasan megkértük őket, hogy<br />
másnap reggel nyolckor nyissanak ki<br />
mert össze akarunk házasodni<br />
de utána dolgozni kell menni.<br />
Megvolt az esküvő<br />
utána mindenki ment a maga dolgára.
Nem volt nagy eszem-iszom<br />
de nem ám!<br />
A tanúkat az uram hozta<br />
a Pétert meg a Kovácsot.<br />
Mondván<br />
Pétert azt én úgy is ismerem<br />
az legyen az én tanúm<br />
Kovács meg az övé.<br />
Kovács István PB-tag volt és KB titkár<br />
Péter Gábor meg ugye felettesem az ÁVH-nál.<br />
Régi jóbarát az illegalitásból.<br />
4<br />
Pontosan emlékszem mindenre<br />
azt nem lehet elfelejteni.<br />
Februárban volt a pártkongresszus<br />
a férjemet pedig 1951 április 21-én tartóztatták le<br />
fényes nappal, az utcán rabolták el<br />
Péter Gáborék.<br />
Akkor éppen nem dolgoztam<br />
betegállományban voltam<br />
alig pár napja jöttem ki<br />
a kórházból
ahol műtétem volt.<br />
Mindennek vége volt.<br />
Délben hazajött<br />
ha csak tehette itthon ebédelt<br />
kisevő pedig volt<br />
az étkezésre nem sokat adott<br />
és éppen az ebédnél ültünk<br />
mikor csöng a telefon.<br />
Ő vette fel.<br />
"Igen. Ebéd után megyek be.<br />
Hát hova mennék?<br />
A Pártközpontba."<br />
Aztán elment.<br />
Három évig nem is láttam.<br />
Egy szót se szólt, csak elköszönt<br />
és ment vissza a helyére<br />
vagyis a börtönbe.<br />
5<br />
Itt alattunk kapták el, a kanyarban<br />
keresztbe állt előtte<br />
két kocsi.
El se tudott volna menekülni.<br />
Akkor már kilenc hónapja<br />
tartott ellene valami pártvizsgálat<br />
de az én uram nekem egy szót se szólt.<br />
Februárban ő azért már sejtett valamit<br />
mert mikor a kongresszusra indultunk<br />
ahová én is meg voltam híva<br />
azt mondja, ne legyél meglepődve<br />
ha a kongresszus végén semelyik<br />
albizottságba se választanak be.<br />
A háború alatt az ember<br />
már sokmindent megélt, úgyhogy<br />
én nem is kérdezősködtem tovább.<br />
De nekem rontott az egyik szünetben<br />
a Vas Zoltán akkori felesége, a Sári:<br />
"a Kádár mégis mit gondol ő ki<br />
hogy azt meri mondani nekem<br />
Vas Zoltánnénak, hogy..."<br />
Már nem is emlékszem, mit.<br />
És még<br />
a Gerő Ernőné
aki úgy volt elkönyvelve<br />
mint aki maga is nagy hisztérika<br />
tépte le rólam - fogd be a szád<br />
Sári, hallod, fogd már be, elég volt!"<br />
Farkas <strong>Mihály</strong>né is beavatkozott.<br />
Együttesen elhallgattatták.<br />
Nyilvánvaló, elszólta magát.<br />
De én nem reagáltam rá.<br />
Úgy csináltam, mintha<br />
nem is érteném!<br />
Nem traccsoltam én velük sose.<br />
Nem jártam be a Pártközpontba se<br />
akkor se, azután se<br />
Hogyisne.<br />
Nekem ne mondják<br />
a hátam mögött: "Itt a góré felesége!"<br />
Nem szeretem az ilyen szövegeket...<br />
6
A házkutatás éjjel kettőig tartott.<br />
Janikovszky Béla ezredesnek azt mondtam a végén<br />
legyen szives mondja meg Péter altábornagy elvtársnak<br />
hogy most értettem meg egy korábbi mondását<br />
amit még az illegalitásban hallottam tőle:<br />
"ha egyszer majd<br />
én tartok házkutatást<br />
még a párnák is állni fognak!"<br />
Na, ez most bekövetkezett.<br />
Összeszedték, amit találtak<br />
de másnap reggel 8-ra újra jöttek<br />
és átköltöztettek az öcsémékhez<br />
Fő a utca egyik mellékutcájába.<br />
A kisérőm kiszállt<br />
a Batthyányi téri csarnok előtt<br />
és még visszaszólt: "A viszontlátásra..."<br />
Gondoltam magamban:<br />
akkor lássalak<br />
amikor a hátam közepét!<br />
1955-ben újra találkoztam<br />
az illetővel.
Kérdezte:<br />
"Az elvtársnő most<br />
nagyon haragszik rám?"<br />
Mondtam, nem haragszom<br />
mert a szituációt fölmérve<br />
és azt is figyelembe véve<br />
hogy mi volt a parancsa<br />
mit kellett neki végrehajtani<br />
ahhoz képest<br />
elég normálisan viselkedett.<br />
Hogy aztán mással milyen volt<br />
azt nem tudhatom.<br />
Egy párszor még<br />
bevittek Fő a utcába és kihallgattak<br />
most az egyszer még elmehetek, mondták<br />
de felszólítottak<br />
odahaza írjak le mindent apróra<br />
honnan és mióta ismerem a férjem..<br />
Hát én írkáltam nekik mindenfélét.<br />
7<br />
Mielőtt őrizetbe vették az uramat<br />
én az Államvédelmi Hatóságnál<br />
a Farkas Vladimír részlegén
dolgoztam a Levélfelbontóknál<br />
adminisztratív beosztásban<br />
de a leánykori nevemen<br />
Tamáska Mária néven<br />
századosi rangban.<br />
Akkoriban vezettek be egy kérdőívet<br />
123 kérdés volt rajta.<br />
Abból kiderült<br />
hogy én Kádár Jánosné vagyok.<br />
Nem lehetett titkolni tovább!<br />
Na most<br />
jön nekem a múltkor<br />
a Párttörténeti Intézet egyik munkatársa:<br />
"beszélgettünk a Farkas Vladimírral<br />
ő és azt mondta, a Kádár felesége is<br />
ott dolgozott nála..."<br />
Milyen nagy kunszt!<br />
És velem együtt még több száz ember...<br />
Nekem nem volt amerikai nagynénim, aki eltart.<br />
Valahol kellett dolgoznom.<br />
A kerületi pártbizottságon<br />
annak idején azt mondták<br />
ide és ide mégy dolgozni
és az ember oda ment<br />
ahová küldték.<br />
Szolgáltam<br />
Nagy Imre belügyminisztert<br />
később jött Rajk László<br />
aztán Kádár János<br />
azután Zöld Sándor<br />
de az agyonlőtte magát<br />
meg a családját is<br />
mindenkit.<br />
Hát most még mit mondjak?<br />
Mikor a férjemet letartóztatták<br />
az állásomból kirúgtak<br />
a pártból is kizártak<br />
mire írtam egy levelet Péter Gáboréknak:<br />
hogy kérek látogatási engedélyt.<br />
Talán szóba állt velem?<br />
Nyolc hónapig nem is kaptam választ.<br />
Akkor taktikát változtattam<br />
és egyidejűleg adtam fel a levelet<br />
a Politikai Bizottságnak meg az Államvédelmi Hatóságnak.<br />
De mind a két levélben
feltettem a kérdést:<br />
kinek jó az, hogy én<br />
nem dolgozhatok sehol?<br />
Járok a családunk egyik tagjától a másikig<br />
nagytakarítást csinálok, mosok<br />
gyerekekre vigyázok:<br />
na ez mostan<br />
kinek jó?<br />
Nincs munkakönyvem<br />
nem tudok dolgozni<br />
hogyha azt akarják<br />
ne az asszonynevemen szerepeljek<br />
még ahhoz is papírokra van szükségem.<br />
Minden meglett, lánynéven.<br />
8.<br />
Egy nap<br />
beültettek a fekete kocsiba<br />
és elvittek a Vágóhíd utcába.<br />
Ott megálltunk egy kapunál<br />
azt mondja nekem a kísérő:<br />
"Ez egy Játékáru Kisszövetkezet<br />
keresse az Elnököt
majd az már mindent tud".<br />
(illene emlékeznem a nevére<br />
mert a fivére volt nagyon sokáig a Gázgyár igazgatója<br />
ô is a nyolcas ifikhez tartozott<br />
na mindegy)<br />
Bemegyek<br />
üldögélek a portán<br />
rágyújtok egy cigarettára<br />
és megkínálom a portás bácsit<br />
azt mondja: "maszeknek tetszik lenni?"<br />
Mint később kiderült<br />
voltak ott olyanok is<br />
akik csak bedolgoztak<br />
azokat hívták ők maszeknak.<br />
Én meg a mackósokhoz kerültem.<br />
Baba, mackó<br />
ilyesmiket gyártottunk.<br />
Mikor első az ebédszünet volt<br />
úgy néztek rám<br />
mintha idegen bolygóról<br />
érkeztem volna.<br />
De én fütyültem rájuk!
Beleírtam az életrajzomba azt is:<br />
a harminchetes párttagságomból kizártak<br />
ettől eddig dolgoztam az ÁVH-nál<br />
századosi rangban<br />
onnan is rúgtak ki.<br />
Ebédidő alatt<br />
hogy ne kelljen beszélgetni velük<br />
ujságot olvastam: Magyar Nemzetet<br />
és lassan<br />
feltornásztam magam<br />
használható munkaerővé.<br />
Sok régi kisiparos<br />
nagykereskedő felesége<br />
horthysta katonatisztek feleségei dolgoztak ott.<br />
Nekik akkor már jobban ment a munka.<br />
Eleinte bizalmatlanok voltak<br />
azt hitték, megfigyelem őket, de<br />
egy szép nap én megmondtam nekik:<br />
"Figyeljetek ide:<br />
egy ávóst ideküldeni besúgónak<br />
egy kicsit drága dolog lenne<br />
nem gondoljátok?<br />
még ha robbanó mackókat gyártanánk!
de ezek csak játékmacik..."<br />
Nevettek, befogadtak.<br />
9<br />
53-ban vagy 54-ben<br />
újra írtam levelet az ÁVÓ-nak<br />
mert az öcsémmel beszélgettünk<br />
az isten verje meg őket<br />
valami értesítés csak kellene.<br />
Én dolgozom<br />
befogom a pofám<br />
mindent lenyelek<br />
de valamit mondjanak már!<br />
Nem váltam el.<br />
Pedig küldtek hozzám "olyan" embereket.<br />
Ezek az Üzengetők, így hívták őket.<br />
Némelykor már a kapuban vártak<br />
egyik az egyik oldalon<br />
másik a másikon.<br />
Azt magyarázták:<br />
kicsit törődhetnék a karrieremmel már!
A nagy letartóztatások után hat vagy nyolc héttel<br />
például azzal állított be az egyik: "nézd meg<br />
a Veres Jóska belügyi államtitkár<br />
feleségét, az már férjhez is ment..."<br />
Az volt ám a rettenetes!<br />
Mondtam neki:<br />
"Én nem tartok<br />
az uram mellett fiút magamnak<br />
eddig se tartottam<br />
ezután se fogok."<br />
Hogyisne.<br />
És elküldtem a B-emberemet<br />
a francba!<br />
10<br />
54 júliusában<br />
hivatott Gerő Ernő.<br />
Jött egy ávéhás küldönc<br />
a Babajavítóba<br />
reggel 9-kor hozott egy levelet<br />
hogy 11-re legyek a Parlamentben.
Gyorsan hazamentem átöltözni.<br />
Engem a Gerő ne sajnáljon!<br />
Kirohantam Kőbányára<br />
aztán vissza, busszal<br />
de tizenegy előtt öt perccel<br />
már ott voltam a Parlamentben<br />
szépen átöltözve.<br />
Bemegyek a Gerőhöz<br />
feláll, elém jön, azt mondja:<br />
"Maga nekem írt levelet<br />
mert a múlt héten még<br />
én voltam a belügyminiszter.<br />
Úgyhogy most én közlöm magával<br />
nem bizonyult igaznak, hogy a férje<br />
jugoszláv kém és rendőrspicli".<br />
Kérdem:<br />
"hát akkor mire számíthatok?"<br />
"Kérem, folyik az ügy<br />
de hogy meddig tart<br />
azt még én se tudom."<br />
Ennyi volt.<br />
Aztán újfent
megjelent egy ávéhás a műhelyben<br />
"Most nyílik rá alkalom<br />
ma délben<br />
hogy beszélhessen vele..."<br />
A kollégák akkor már kezdtek összenézni<br />
kérdezték: "hát ezután mindíg jön<br />
egy kiskatona tégedet<br />
meglátogatni?"<br />
Mondtam nekik:<br />
"Látjátok, milyen csinos fiatal fiú?"<br />
Higyjenek, amit akarnak!<br />
Én a férjem nevét nekik soha nem mondtam meg.<br />
Aki nagyon kiváncsi<br />
majd bemegy a Pártközpontba<br />
és megkérdezi.<br />
A börtönben<br />
a Szalma őrnagyot kellett keresni.<br />
Vittem a férjemnek egy csomag málnát<br />
kis műanyag tálkában, de még azt is<br />
átpiszkálgatták
Utána föl kellett menni az emeletre<br />
és beültetettek egy szobába.<br />
Megjelent az uram<br />
csontsoványan.<br />
Köszönt és kezet csókolt.<br />
No de<br />
uramisten<br />
az volt az az esztendő<br />
mikor meglátogatott bennünket<br />
még az árvíz is!<br />
Szegény férjem<br />
hagyták, hogy megborotváltassa magát<br />
megnyiratkozzon, felöltözzön, leszámoljon<br />
és amikor már mindennel készen volt<br />
csak akkor mondták meg neki<br />
minden vissza:<br />
árvíz van.<br />
És hogy nem jött<br />
még másnap délben se<br />
kiszaladtam a műhelyből<br />
kerestem egy utcai fülkét<br />
és felhívtam a Farkas Vladimírt.<br />
Én megvoltam vele, megmondom őszintén.
Azt nem tudom<br />
mit csináltak ők este meg éjjel<br />
mert én "nappali tagozaton" dolgoztam<br />
de a magam részéről<br />
nagyon jól kijöttem vele.<br />
Úgy tudom, ő is velem.<br />
Mondom neki:<br />
"<strong>Kádárné</strong> vagyok<br />
az uramnak szabadulnia<br />
kellett volna tegnap."<br />
Azt felelte:<br />
nem tud semmiről.<br />
Már régóta<br />
nem is foglalkozik az üggyel.<br />
Néhány nap múlva<br />
már le is feküdtem<br />
koránkelő mivel voltam<br />
mikor kilenc-féltízkor<br />
dörömbölnek az ajtón!<br />
Kimegyek:<br />
ott áll a Kádár meg a Szalma őrnagy.
De hogy miért ilyen késő este hozták haza...?<br />
Kádár belép az ajtón<br />
én meg:<br />
"jaj"<br />
mondom<br />
"már hívtam<br />
a Farkas Vladimír elvtársat is<br />
hogy hát mi van veled..."<br />
Azt mondja az uram<br />
"az is csak kinyalhatja a seggemet".<br />
A Szalma őrnagy még a küszöböt se lépte át<br />
mindjárt elkotródott!<br />
Még köszönni is elfelejtett.<br />
11<br />
Hát<br />
szegénykém<br />
hazajött.<br />
Vettem neki gyorsan egy olcsó<br />
kétszáznyolcvan forintos vászonöltönyt<br />
hogy ne járkáljon abban a sötét ruhában<br />
amit még a tárgyalására vettem neki.
S hogy ne hordja azt a nehéz, kemény cipőt<br />
amit a börtönben csak fűző nélkül használhatott:<br />
hát valami cipőt is akartunk vásárolni<br />
Napokig jártuk az üzleteket.<br />
Megvárt a műhely végénél<br />
aztán rohantunk a Köruton fel és alá<br />
de öreg este lett, mire nagynehezen<br />
találtunk neki megfelelő egy cipőt.<br />
Rákosiék mindjárt<br />
"kivizsgálásra" akarták küldeni<br />
ő de nyíltan megmondta:<br />
nem megy semmiféle<br />
"kivizsgálásra"!<br />
Utalják be pihenni<br />
majd utána vizsgálgassák.<br />
Le is mentünk Balatonfüred mellé<br />
négy hétre, azt hiszem Arácsra<br />
a Brázai-villába.<br />
Egyik nap elhatároztuk<br />
átmegyünk Siófokra,<br />
a testvéremék két gyereke ott volt<br />
táborban.
Már indulni akartunk<br />
mikor megszólal a hangosbemondó:<br />
"Tamáska Mária és férje ne szálljanak fel a hajóra!"<br />
Ez is egy jó dolog!<br />
Kiálltunk a sorból, mert ott is sorállás volt-<br />
Azt mondja az uram: "Én is jól nézek ki!<br />
A Tamáska Mária férje vagyok."<br />
De akkor már jött is Kovács István<br />
a volt házassági tanúnk<br />
azóta a fő Rákosi bizalmi embere<br />
hogy ő majd átvisz minket<br />
a motorcsónakján.<br />
"Hogy kerülsz te ide?" - kérdezi a férjem.<br />
"Kaptam engedélyt az Öregembertől<br />
hogy megtaláljalak" - felelte a Kovács.<br />
Mikor aztán Siófokra érkeztünk,<br />
Kádárt már sokan felismerték<br />
például a Kohász Üdülőnél.<br />
Hívták ide is, oda is...<br />
Végül nem jutottunk el a táborba<br />
valahol megebédeztünk<br />
azután a Kovács visszakísért
minket Arácsra.<br />
Sok mindenről beszélt<br />
és egyszercsak azt mondja:<br />
"Kádár, hallod-e<br />
üljünk le<br />
egy sakkpartira!"<br />
És mikor a férjem<br />
már kétszer is megverte<br />
felállt: " Na, úgy látom<br />
szellemileg teljesen<br />
rendben vagy."<br />
Meg volt nyugodva. Mehetett jelenteni.<br />
12.<br />
Mikor kiszabadult a börtönből,<br />
még a felöltőjét se kapta vissza.<br />
De addig reklamált, míg végül<br />
előkerestek neki valami kabátot.<br />
Amiről rögtön látta, hogy nem az övé.<br />
Ugyanis túl rövid volt.<br />
A fél karja kinn volt az ujjából
az egész térdig se ért neki<br />
szóval komikusan nézett ki.<br />
És amikor beállított vele<br />
én is azt mondtam rögtön:<br />
"fiam, ez a Kállai kabátja..."<br />
És tényleg, pár nap múlva egyik este:<br />
"itt volt a Kállai" - mondja ő.<br />
"Hogy-hogy?" Mert hát akkor<br />
nemigen jártunk mi össze.<br />
De telefonált neki a férjem maga:<br />
jöjjön csak fel, beszélni akar vele.<br />
Aztán beszélgetés közben benyúlt<br />
a szekrénybe és kivette, odaadta<br />
mondván, próbálja fel, hátha jó rá<br />
- és jó volt!<br />
Kissé riadt volt eleinte a Gyufa<br />
mert emlékeztetett a régi kabátjára,<br />
a letartóztatás előttire, de nem merte mondani.<br />
Csak vedd vissza, Kállai, mondta neki az uram,<br />
nekem adták oda, de hát nekem kicsi -<br />
úgyhogy csak vedd vissza...<br />
Így történt.<br />
Még évekig nevettünk rajta.
13<br />
Akik minket közelebbről ismernek<br />
azok pontosan tudják<br />
milyen körülmények között<br />
éltünk.<br />
Itt nincs és nem is volt<br />
soha semmilyen luxus.<br />
Az uram nem tűrte volna.<br />
Ingatlan, nyaraló - na még csak az kellett volna!<br />
De azért szerette a természetet.<br />
Füvek, fák, ilyesmi.<br />
Már kiskorában jól érezte magát a réten<br />
mikor juhászbojtárkodott.<br />
Ha barangolni indult<br />
csak annyit kellett<br />
neki mondani:<br />
harangszóra fordulj vissza!<br />
Csak minél később harangozzanak<br />
vagy tovább szóljon az a harang...<br />
sokszor azt kivánta.<br />
Kevesebbet járt vadászni, mint szeretett volna.
De ha csak tehette, arról olvasott.<br />
A vadásznaplókat szerette meg a krimit.<br />
Azt mindenki vette neki, nem csak én.<br />
Általában este, elalvás előtt vett krimit a kezébe.<br />
Azt szokta mondani, "az olyan, mintha altatót venne be..."<br />
Különben kedvelte Illyés Gyulát is.<br />
14<br />
Egyszer volt egy saját gépkocsink.<br />
Azt se mi vettük, hanem a Hruscsov felesége.<br />
Nyina Petrovnától kaptuk ajándékba.<br />
Alig használtuk.<br />
Rájöttünk<br />
nincs nekünk arra szükségünk.<br />
Harmincezer forintért adtuk el az államnak.<br />
Ennyire értékelték.<br />
Ami a bútorokat illeti<br />
azokat szinte darabonként vettük.<br />
Volt, amit a Bizományi Áruházban<br />
részletre, azután hogy az uram<br />
kiszabadult a börtönből.
Van itt egy televízió is.<br />
Én nem tudom, miféle készülék.<br />
Az uram kapta, azt hiszem ajándékba.<br />
Fel is szerelték, nézze ott van a csatlakozó.<br />
Be sincs dugva. Nem kell.<br />
Viszont alig maradt valami a régi fényképekből<br />
Ami volt, azt mind elvitte az ÁVÓ.<br />
Látja, az hiányzik.<br />
Itt van, ami megmaradt.<br />
15<br />
Két féltestvére<br />
élt Kaposvár környékén<br />
egy faluban .<br />
Az ötvenes években ismerkedett meg velük.<br />
Három termelôszövetkezet egyesült<br />
és arra hívták meg az uramat.<br />
Emlékszem, akkor mondta<br />
ő nem mehet úgy abba a faluba<br />
hogy ne keresse fel az apját és a fiúkat.<br />
Ugyanis abban a faluban élt az öreg Kertész.
Így hívták az apját.<br />
Kérdeztem, mikor visszajött:<br />
miről tudtál vele beszélni?<br />
Azt mondta:<br />
nem volt könnyű.<br />
Akkor látta felnőtt fejjel először.<br />
Olyasmiről beszélgettek<br />
hogy szolgál a kedves egészsége<br />
milyen volt a termés, a jószág<br />
és egyebek.<br />
De politizálni - nem politizáltak.<br />
A végén az uram<br />
csak azt a megjegyzést tette:<br />
"Azért a falun még rend van. Mi ott<br />
tepertős pogácsát eszegettünk meg<br />
borozgattunk, de az asszonyok álltak<br />
karba tett kézzel, hiába mondtam nekik<br />
üljenek közénk, nem, ők csak álltak<br />
és ha kellett, kiszollgáltak."<br />
Kérdeztem:<br />
tán tőlem is ezt várnád el?
Persze hogy nem.<br />
Csak azért azt megfigyelte<br />
a falusi családokban mennyire<br />
megmaradtak még a régi szokások.<br />
Az asszonyok nem ülnek az asztalhoz.<br />
16<br />
1956 október 24-ikén<br />
hazatelefonált a Parlamentből<br />
és azt tanácsolta, hogy ne maradjak a lakásban<br />
így mentem át a Weil Emilékhez<br />
az Istenhegyi útra.<br />
Ott bujkált a Friss Istvánné meg a Fodor Zoltánné is.<br />
Október 28-án vagy 29-én meglátogatott<br />
tankkal jött és tán egy félórát volt ott<br />
nagyon nevettük<br />
olyan komikus volt<br />
abban a rohamsisakban!<br />
Október 30-án újra felhívott<br />
látogassam meg Mező Imrét<br />
a Rottenbiller utcai kórházban
Én voltam az utolsó, akivel a Mező<br />
Mert az uramat nagyon bántotta<br />
ami a Köztársaság téren történt<br />
ezért kért engemet.<br />
A orvos nem szívesen engedett be.<br />
Kérte, ne érjek még az ágyhoz se<br />
mert a legkisebb mozdulat is árthat.<br />
beszélt a halála előtt<br />
de csak annyit tudott mondani:<br />
"mondd meg a Kádárnak<br />
hogy vigyázzon magára".<br />
Utána elmentem<br />
az úgynevezett belügyi kórházba is<br />
mert a fivéreim is eltűntek<br />
nincsenek-e ott?<br />
(mint később kiderült<br />
nem történt semmi bajuk)<br />
de közben öreg este lett<br />
hazamenni meg már nem akartam.<br />
A Weil Emiléknél<br />
az a sok asszony örökösen egymást rémisztgette!<br />
Mindegyikük féltette az urát<br />
érthető.
és minthogy szakadt az eső<br />
Fogtam magam<br />
elmentem a Vajda Pannihoz<br />
aki felkarolt engem annak idején<br />
mikor a szövetkezetbe kerültem.<br />
Most is örömmel fogadott.<br />
Másnap november másodikán<br />
estefelé megjelent Panni lakásán<br />
egy civil két rendőrrel: menjek be<br />
a Parlamentbe.<br />
Éppen azelőtt<br />
érkeztem haza a városból<br />
teljesen átáztam<br />
le kellett vetni magamról mindent.<br />
A harisnyám is<br />
ott lógott a szárítókötélen<br />
mivel nem volt másik<br />
és azt a<br />
vizes harisnyát<br />
kellett visszavennem<br />
úgy rohantam be a Parlamentbe.<br />
Ott meg azzal fogadtak:
hol van az uram?<br />
"Ezt maguk tőlem kérdezik?! Ugyan már..."<br />
mondom "Hát azt én honnan tudnám<br />
amikor napok óta nem is láttam<br />
utoljára október 30-án beszéltem vele telefonon!"<br />
Épp azok érdeklődtek<br />
a holléte felől<br />
akikkel addig együtt dolgozott!<br />
Hát ezt én nem értettem.<br />
Hogy a Münnichel elhagyja Budapestet<br />
és átmegy a szovjet erőkhöz<br />
arról nekem ő egy árva szót se szólt.<br />
Na mindegy.<br />
Én ugyan már megértem egyet s mást<br />
de akkor csak bolyongtam ott<br />
a Parlament folyosóin.<br />
Mert miután kihallgattak<br />
ott tartottak<br />
géppisztolyt nyomtak a kezembe<br />
azzal, mától kezdve én is<br />
a védő Parlamentet őrség tagja vagyok
és kijelöltek számomra<br />
egy lőállást.<br />
Hiába tiltakoztam<br />
hogy én nem tudok fegyverrel bánni<br />
sose volt ilyen a kezemben<br />
rám ordított az egyik felkelő:<br />
"akkor itt az ideje megtanulnia<br />
mert eztán szüksége lesz rá!"<br />
17<br />
November negyedikén<br />
korahajnalban<br />
fegyverdörgésre ébredtem.<br />
Miután ez akkor már nem volt szokatlan<br />
nem nagyon kerestem az okát<br />
szereztem egy lavór vizet<br />
és anyaszült meztelenre vetkezve<br />
alapos tisztálkodásba fogtam.<br />
És amint egy vizes törülközővel<br />
épp nekikezdtem volna magamat ledörzsölni<br />
benyitott a szobámba Szántó Zoltán<br />
aki politikai téren<br />
álló életében mindíg is<br />
a férjem helyébe szeretett volna kerülni.
Amint megpillantott<br />
kővé dermedt<br />
hátra arcot csinált<br />
és elrohant.<br />
Mikor elkészültem<br />
megpróbáltam tájékozódni<br />
de akárhova nyitottam be<br />
már minden szoba üres volt.<br />
Később megjelent<br />
Sándor József elvtárs<br />
és rám parancsolt hogy<br />
vegyem a holmimat<br />
menjek vele.<br />
Átadott két kiskatonának<br />
akik átvittek egy Akadémia utcai épületbe<br />
és ott egy raktárban rám zárták az ajtót.<br />
Ott töltöttem egy napot meg egy teljes éjszakát.<br />
Majd megvett az isten hidege.<br />
A kutya se nézett felém!<br />
Még szerencse, hogy<br />
a raktárban szőrmék is voltak
azokkal takarództam<br />
amíg feküdtem a földön.<br />
Később jött a Köbli Gyula felesége<br />
akik a közelben, két háztömbnyire laktak<br />
menjek le velük a pincébe dekkolni<br />
de nekem akkor már<br />
elegem volt a bujkálásból<br />
inkább az üres lakásban maradtam<br />
megfürödtem, lefeküdtem<br />
kialudtam magam<br />
Aztán meg már küldetett is értem az uram!<br />
18<br />
Harckocsival vittek át<br />
a Parlamentbe.<br />
Iszonyú állapotok voltak.<br />
Az Elnöki Szárnyban<br />
a földön miniszterek aludtak<br />
például a Rónay Sándor.<br />
Bementünk egy szobába<br />
ahol máskor a Minisztertanács ülésezett<br />
a Kossa Istvánnál volt kolbász<br />
mert ő előtte Szlovákiába szökött
és onnan hozta.<br />
Találtunk<br />
két üveg ásványvizet is.<br />
Azzal megünnepeltük<br />
hogy itt vagyunk.<br />
Ugye közelgett November 7. is<br />
ami a szovjet embereknek<br />
különösen fontos<br />
utána a Kádár<br />
átvitte a katonai-műszaki stábot<br />
a mi szobánkkal szomszédos szobába.<br />
Attól kezdve ott volt a helyük.<br />
Ők tartották Hruscsovval<br />
a forró drótot.<br />
Naponta<br />
kétszer-háromszor<br />
de néha ötször-hatszor is<br />
ránktelefonált Hruscsov<br />
nagyon nyugtalan volt.<br />
Volt is oka rá.
Például hiába állt az összes kapunál<br />
egy-egy szovjet és magyar katona is<br />
egyszer csak beözönlött rengeteg civil<br />
a pincében meg felrobbant egy gránát.<br />
Közben fönn ezek a civilek<br />
kérdezősködnek, ténferegnek...<br />
Csak nem a Kádárt keresik ezek?<br />
Szerencsére Majkov kiadta a parancsot:<br />
"Tisztítsák meg a gyanús elemektől<br />
a Magyar Parlament épületét!"<br />
És végigrazziázták az épületet<br />
mindenütt<br />
de mindenütt<br />
fegyvereket találtak.<br />
Eldugva<br />
a konyhában<br />
a vécékben<br />
a szekrényekben<br />
a függönyök mögött<br />
a fűtőtest alatt:<br />
mindenütt!<br />
Hruscsov küldött végül<br />
20-30 megbízható embert Kárpátaljáról
akik oroszul de magyarul is kitünően tudtak<br />
ők kerültek a kapukhoz<br />
őrködni.<br />
Én meg<br />
az uram kifutója lettem.<br />
Mikor kész volt valamilyen javaslat határozat<br />
én vittem oda a Kállainak vagy az Aprónak<br />
meg az összes többinek.<br />
Enni sokáig a katonai konyháról kaptunk<br />
amit én szolgáltam fel a stábnak<br />
mintha csak otthon lennénk.<br />
amit a konyha-málágyecok<br />
nagy kondérokba felhoztak<br />
azt én tálaltam ki.<br />
Belekóstolgattam, mit lehessen tudni.<br />
Még nevet is kaptam az oficérektől.<br />
mert nehéz volt kiejteni nekik:<br />
hogy "Kádár elvtársnő"<br />
mire elkereszteltek tréfásan<br />
Maria Tyimofejevnának<br />
a szlovák származású apám után.<br />
Nem győztem dícsérni a főztjük!
"Ócseny hárásó!"<br />
"Nem rossz ez a katonai ennivaló!"<br />
de egyszer ahogy megkóstoltam<br />
valami levest<br />
- menten elvágódtam!<br />
Szabotázs.<br />
Orvos persze nem volt<br />
nagynehezen kerítettek egy<br />
szovjet katonaorvost aki megnézett<br />
és: "azonnal kórház, különben itt hal meg".<br />
Akkor is a Hruscsov intézkedett:<br />
másfél óra múlva Kalrovy Vary<br />
katonai kórházában feküdtem.<br />
Már a repülőgépen hánytattak!<br />
Ott feküdtem aztán<br />
hetekig.<br />
19<br />
1956 után Magyarország kissé elszigetelődött<br />
tekintélyünk az ENSZ-ben<br />
mélypontra esett
Akkor Hruscsov kivitte az uramat<br />
New Yorkba<br />
más szocialista országok<br />
képviselőivel együtt.<br />
Szovjet hajón keltek át az óceánon<br />
aminek az lett a következménye<br />
hogy a társaság többi tagja<br />
napokra használhatatlan lett.<br />
Tengeri betegek voltak...<br />
vagy mit tudom én.<br />
az étkezéseknél rendre<br />
csak Hruscsov és Kádár jelent meg.<br />
Mint a férjem mondta:<br />
"...helyt kellett állnom<br />
a Nemzetért!"<br />
De az ebédek után ő néha is rosszul lett<br />
Hruscsov ugyanis rengeteget evett<br />
mert az ukrajnai éhinségek ő idején volt<br />
a fönök ott, de ő hát is csak a hivatalos<br />
adagot volt hajlandó elfogyasztani<br />
első az feleségével egyetemben<br />
aki végül éhen halt.
Ott barátkoztak össze az Öreggel.<br />
20<br />
Az uram és Joszip Broz Titó<br />
hamarosan közel kerültek egymáshoz<br />
bizonyos politikai ellentétek ellenére is<br />
addig-addig, hogy végül már velem együtt<br />
meghívtak nyaralni minket Brioni szigetére.<br />
Titó és Jovanka<br />
igen kellemes üdülőpartnerek voltak.<br />
Nem mondhatnám, hogy unatkoztunk volna!<br />
Titó minden járművet maga vezetett<br />
a villanytriciklitől a motorcsónakig<br />
ez volt a hobbija<br />
a sofőrködés!<br />
Atvitt minket még az Ördögszigetre is.<br />
Egy kis délszaki növényekkel betelepített paradicsom az!<br />
Többször meglátogattuk azt a tündéri Állatkertet is<br />
amit Titó kedvéért telepítettek oda.<br />
Nagylábon éltek, az kétségtelen.<br />
Jovánka még a Rotschild Kláránál is varratott.<br />
Egyszer még maga is járt próbán a Váci utcában
de általában a Klára ugrott le Belgrádba<br />
a snittek miatt.<br />
Én nem voltam ilyen jó vevő.<br />
mert ha egyszer-egyszer<br />
megjelentem is<br />
Kláránál<br />
akkor is én vittem<br />
nemcsak az anyagot, de még a bélésre valót is!<br />
21<br />
77-ben eljutottunk a Vatikánba.<br />
Volt, aki erősen ellenezte<br />
például a Külügyben<br />
egy helyettes államtitkár:<br />
"minek az?"<br />
De az uram megmondta:<br />
"ha már ott vagyunk, úgy illik<br />
hogy a pápához is beköszönjünk."<br />
Korábban én még nem jártam arra.<br />
Kádár se. Nem tudtuk, mire számítsunk<br />
Mindkettőnket izgatott ez a látogatás.
Amit harmincpercesre terveztek a pápai kamarások<br />
aztán mikor az uram még egy óra múlva sem jött ki<br />
az Őrök mind nyugtalanabbak lettek:<br />
"Őszentsége a Kádárral vajon mit beszél?"<br />
Előbb az uram ment be<br />
Őszentségéhez<br />
utána nyomban én<br />
és csak azután engedték be<br />
a küldöttség többi tagját<br />
VI. Pál kedvesen viselkedett.<br />
Üvözlő szavakat intézett hozzám<br />
amit illendőn viszonoztam<br />
mire hellyel kínált<br />
és leültem.<br />
A pápa legfelül<br />
azon a trónszerű hatalmas székén üldögélt<br />
nekünk egy lépcsővel lejjebb adtak helyet<br />
a többiek állva hallgatták a beszédet.<br />
Kölcsönös ajándékozás következett.<br />
Mi egy Kovács Margit-kerámiát vittünk
felirata ez volt: Madonna a gyermekkel.<br />
Kádár a pápától egy szép kis<br />
metszetet kapott.<br />
Péter és Pál volt rajta.<br />
22<br />
A napirendje ez volt:<br />
reggel fél nyolckor keltettem<br />
kettőt kopogtam, akkor kiszólt<br />
"szervusz"<br />
vagy<br />
"jó reggelt kivánok"<br />
Együtt reggeliztünk<br />
de világéletében nagyon minimálisat evett<br />
pirítóskenyeret, tojásrántottát vagy lágytojást.<br />
Voltak tyúkjaink<br />
tizenöt<br />
a teraszról dobálta le nekik<br />
a hulladék ételt<br />
kenyeret<br />
krumplihéjat.
Azok már jöttek, ahogy kiállt.<br />
Tudták<br />
ő ha jön:<br />
kapják a kaját!<br />
Tehát friss tojásunk, az volt minden nap<br />
Csak azt a tojást ette meg<br />
amit frissen tojtak<br />
na tegnap tojtak<br />
azt akkor ma reggel meg lehet enni.<br />
De viszont<br />
soha nem vágtuk le a tyúkokat<br />
mert nem akart enni<br />
a húsukból.<br />
Amikor már három évig<br />
tartottuk őket, utána mindíg<br />
újakra cseréltük.<br />
Addigra már kitojták magukat.<br />
A fiúk, az őrök<br />
akik szolgálatban voltak<br />
azok szórtak ki reggel a tyúkoknak<br />
vizet is adtak nekik
És aztán ők csukták be őket<br />
este az ólba.<br />
23<br />
A nagy műtét előtt<br />
az uram önként jelentkezett<br />
"az egészségügyi főfelügyelőnél"<br />
ő ahogy mondta<br />
"a generálprofesszornál".<br />
Elmondta neki:<br />
egyre nehezebben tudja használni a jobb kezét<br />
és ez akadályozza a munkában.<br />
Valamit tenni kellene.<br />
Belgyógyász persze ezzel nem foglalkozhatott.<br />
Specialistát kellett keresni.<br />
A végén már szinte egyáltalán nem tudott fogni.<br />
Ezt a betegséget úgy hívják, hogy<br />
bőnyezsugor.<br />
A bőnye az a hártya<br />
ami az izomkötegeket összefogja.<br />
és a betegség ennek a hártyának
a zsugorodása.<br />
A kézműtéte alatt<br />
ami több mint két óra hosszat tartott<br />
jobb karját három atmoszféra nyomás alatt tartották.<br />
Egy négyzetcentiméteren<br />
1, 33 kilogramm nyomás!<br />
Akkor már késő volt.<br />
De miután tudta<br />
hogy a műtét után<br />
ő tétlenségre lesz kárhoztatva<br />
bizonyos dolgokat<br />
még feltétlen el akart intézni.<br />
Például előbb még találkozni akart<br />
a Theacher asszonnyal.<br />
Pont akkor jött megint November 7. is!<br />
A szovjet fogadás.<br />
Még azon is jelen akart lenni.<br />
Mert ha ott nem jelenik meg<br />
azt ugye sokféleképpen<br />
lehet magyarázni.
Ilyen okok miatt húzódott a műtét.<br />
A 89 április 12-iki nagy beszéde után<br />
nem is ment többet a Pártközpont felé.<br />
Ott sok mindent mondott, az biztos!<br />
Utána lemondatták<br />
az elnöki tisztségről is.<br />
Miért?<br />
Volt<br />
aki azt mondta, működőképes<br />
elnökre van szükség<br />
mások<br />
kerek-perec megmondták:<br />
most jön Nagy Imre temetése<br />
és a Párt azt nem bírja ki<br />
ha a temetés idején még mindíg<br />
Kádár János az MSZMP elnöke.<br />
Én a Grósszal is beszéltem erről.<br />
Megmondtam neki:<br />
"Nézze, ez olyan<br />
mint mikor a Mari néni<br />
aki ötven évig cselédként<br />
szolgált az Esterházyaknál
vagy a báró Kohnéknál<br />
megkapja a felmondását<br />
mert nem csak hogy öreg már<br />
de ráadásul eltörte az étkészlet egy darabját is<br />
- azzal aztán betelik a pohár!"<br />
Egy jó marha volt szegény<br />
azt kell mondjam!<br />
esztendő Ötven alatt<br />
sok mindent megcsinált nekik<br />
nem érdemelte meg<br />
hogy így bánjanak vele.<br />
Azzal is vádolták<br />
hogy ő már csak nagyon keveset<br />
tud elolvasni abból, amit elébe tesznek.<br />
Persze, mert azokat előzőleg<br />
mindenféle szines ceruzákkal aláhuzigálták!<br />
De nem ám csak egy-egy fontosabb részt<br />
hanem teljes bekezdéseket is.<br />
Az egyiket pirossal<br />
a másikat kékkel<br />
a harmadikat meg mit tudom én, mivel.<br />
Táncot jártak a betűk a szeme előtt!
Tény<br />
hogy mind a két szemén hályog volt<br />
de úgy soha nem ment be a munkahelyére<br />
hogy előzőleg ne olvasta volna ki<br />
itthon az újságot.<br />
Sokszor hecceltem:<br />
"hát te még az apróhirdetéseket is elolvasod a lapokban?"<br />
A végén persze már felolvastam neki.<br />
Néha arról is beszélgettünk<br />
milyen jó lesz most hogy<br />
miután teljesen szabadok vagyunk<br />
mászkálhatunk a városban végre<br />
amerre akarunk<br />
mehetünk kirándulni<br />
vagy moziba<br />
akárhova<br />
és ahányszor csak tetszik.<br />
Ilyenkor valameddig<br />
vidám volt<br />
de aztán<br />
átmenet nélkül<br />
rossz lett a hangulata.<br />
Amikor rászóltam
"apuskám ne kiabálj, ne beszélj gorombán"<br />
ő mindíg azt mondta:<br />
"ez nem én vagyok! ez a betegségem!"<br />
Egy délelőtt így szólt:<br />
"Öltözz föl<br />
hozd rendbe magad.<br />
Elmegyünk ebből a házból."<br />
Mondom neki:<br />
"Várjál, legalább<br />
egy táskát összekészítek."<br />
Mire ő: "Nem kell semmi!"<br />
Mikor már a kertben voltunk,<br />
azzal próbáltam visszatartani:<br />
"Fiam, hát legalább<br />
ebédeljünk meg!"<br />
Nagy nehezen sikerült is rábeszélni<br />
hogy visszamenjünk<br />
a lakásba.<br />
Akkor meg<br />
azt kérdezte tőlem: "<br />
Te, engem most kizártak ezek?"
Mondtam neki:<br />
"Papuskám, nem a Pártból zártak ki<br />
csak az elnöki tisztségből és a<br />
Központi bizottsági tagság alól<br />
mentettek fel."<br />
Ő meg töprengve rám nézett:<br />
"T, ez még<br />
ugyanaz a párt<br />
amelyikbe beléptem?"<br />
Nem akart befeküdni a kórházba.<br />
Azt mondogatta:<br />
"Én úgyis falba verem a fejem<br />
ha bevisznek!"<br />
Gondoltam:<br />
ameddig bírom<br />
legyen csak itthon.<br />
Ez mégis az ő háza.<br />
Azt csinál benne, amihez kedve van<br />
akkor fekszik le, akkor kel<br />
amikor akar.<br />
És sétálgathat a lakásban
vagy a kertben.<br />
24<br />
Négy napig volt kórházban a végén.<br />
Addig itthon volt állandóan, de legyengült<br />
Nem akart enni.<br />
Azt mondta: "minek élek?"<br />
Meg hát - fulladt is.<br />
A végén arról beszélt mindíg<br />
ő hogy abban nem hibás<br />
hogy meghalt a Nagy Imre<br />
vagyis hogy megölték<br />
vagy mit tudom én<br />
meggyilkolták.<br />
Kérdezte is:<br />
hát ő nem hivatalos a temetésére?<br />
Mondom: nem.<br />
Mert nem kapott papírt.<br />
Azt mondja:<br />
"de ma van a temetése!"<br />
Hát mondom:<br />
ma van.
És akkor bevitték.<br />
Egy Kádár Jánosnéval készült interjú-sorozat (Magyarország hetilap 1989.<br />
40. - 49. sz., kérdező: Kanyó András), továbbá Borenich Péter: A Kádár villa<br />
titka című dokumentum-hangjátékában (1993 november 11. Kossuth Rádió),<br />
illetve Geréb Anna Titoktartók (MTV,1994-1996) című<br />
dokumentumfilmjében elhangzott riportok néhány mondata alapján írtam<br />
ezt a balladát. Ikerdarabja annak az 1989 április 12-én, az MSZ- MP KB<br />
ülésen elhangzott Kádár-beszédnek, mely a kiegészítéseimmel és<br />
lábjegyzeteimmel KÁDÁR (MAGYAR DRÁMA) címmel a Beszélő folyóirat 1996<br />
májusi számában (68-98. pp.) látott napvilágot először.
Change language