A teljes Kádár beszéd* - Kornis Mihály

1
A teljes Kádár beszéd*
A felvétel az 1989 április 12.-ei MSZMP KB zárt ülésén készített, titkosított hangfelvétel
dekódolt és legépelt változata.
*(a kurzív kiegészítéseket, amelyek a szöveg folyamatos érthetőségét biztosítják az 56–
os intézet munkatársainak a tanácsai alapján én végeztem el, Kornis Mihály,1997.)
Engedjék meg a következők megjegyezzem. Nekem van betegségem,
nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé; fogy. ő is, én is. Az orvosi
vélemény a következő: az én feleségem öt éve jár bottal, neki azért kell
bottal járnia s azért fogy, mert radikális gyomorműtéten ment keresztül,
miközben én börtönben voltam. És felszólították, hogy tagadjon meg
engem, és nem tagadott meg, erre megtiltották a férje nevének a
használatát. Pincehelyiségben, egy mackótömő vacak helyiségben volt
már megfelelően koros nő, ez még most is számít, és egyszer azok engem
megismertek. És bámultak, hogy hogyan vállalta ő azt, hogy tudják, hogy
én mikor voltam a mi rendszerünkben börtönben.
Van egy kérésem még. Nekem az a bajom, én azért vagyok
feledékeny, sokszor nem tudom, hogy mit akarok, én is fogyok. Én az én
stabil súlyomból - nem tudom, hogy maguk engem püffedt embernek,
vagy pocakosnak ismertek-e, nekem éveken át stabil súlyom volt. Ez nem
orvosi titok, mert nem ott méretzkedtem. Nekem az a bajom, hogy az
agyam örökké forog és az is energiát kíván. Én nem a pocakomból
fogytam. Az orvosnak mindíg bevallom, hogy amióta abban a helyzetben
vagyok, hogy nem tudok beszélni, mert hiszen ahhoz képest, hogy milyen
rossz állapotban vagyok, lábon járok, de ez nem teljesen veszélytelen,
mert nekem olyasmit is kell mondanom, amiért felelek. Majd furcsát
fognak maguk hallani tőlem. Mi az én felelősségem? Erre az a kifejezés a

2
jó válasz, /Az,/ amit nem én használtam, hanem más nyugati olyan
ember, aki ezt nem szovjet tankok jelenlétében mondja. Azt mondja,
hogy a Dunánál túl gyors a folyás. És nekem arra is gondolni kell, hogyha
én egészséges leszek és nem beteg, de a szónak abban az értelmében,
amit egy belgyógyász generálprofesszor felügyelő megmond, hogy mikor
gyógyulok meg, azt sajnos még ő sem tudja, és senki sem tudja, hogy
meddig fog tartani. Mert tovább tart, mint amit én kértem. Egy olyan
időszakban amikor már megbénult a kezem mozgatóidege. Nem az érző, a
mozgató, én nem tudtam, hogy ez két különböző dolog, mert ha a tűz
megéget, azt érzem, de mozgatni nem tudom a mutatóujjamat és a
hüvelykujjamat.
És én világéletemben, ha csak lehetett, szabadon beszéltem. És ha
valami fontos levelet írtam - erre vannak tanúk -, még akkor is megírtam.
Mert én ugyan primitív ember vagyok, én csak négy akkori elemit jártam
és négy akkori polgárit - ez egy kicsit jobb volt akkor, komolyabban
vették. A gyerek legalább megtanult írni, olvasni, és nem örök ujítás,
hogy minden évben más a rendje stb. És én megmondom Önöknek azt is,
most már meg merem mondani, hogy én olyan társaságban ültem le
egyszer, ahol biztos volt, hogy az én mániám nem érvényesül. Nem
tudom, hány ember volt, és kijelentem, és kijelentem, a főtitkár
jelenlétében is, hogy ő nem felel azért, amit én itt most mondok. Mert én
félreértésben voltam. Félreértésben voltam. Mert olyan könnyelműséget
vállalt el, hogy - és én kértem, hogy mivel én nem csak a magam
nevében beszélek, engem kötelez egy rend és egy fegyelem. Mert ha
három embert mutat egy karikatúra, amelyik azt jelenti, hogy a párt most
nincs orientálva, akkor van egy figura. Háromfelé néz a tagság. Van egy
középső figura is. Hát akkor ő azt hiszi, hogy mind a három hivatalosan
beszél. Ez az én felelősségem.
Én nem bánom Önök akármit mondanak ezután, és akármit
mondanak, mert engem nyugodtan agyonlőhet bárki, mert én most már
ennek a felelősségnek a tudatában voltam, hogy én megnevezni senkit

3
sem fogok. Senkit nem fogok, kivéve azt, akit Önök titkos szavazással
megválasztanak. /És sok vizet kérek, mert ideges vagyok./
Az én bajom nemcsak az, hogy nagyon sok fiatal és laikus azt
mondja, hogy miféle beteg ez, aki lábon jár? Önök azt hiszik, mindnyájan
tudják, bocsánat, nem mindnyájan tudják, akik KB-tagok maradtak azóta,
amióta én a műtét előtt beszélni szoktam, és utána. Az orvos azt mondja,
az a bajom, hogy én örökké az én felelősségemre gondolok, hiszen van
egy ilyen - most már az Ön megválasztása titkos szavazással, tehát Ön
nem köteles megnevezni senkit, aki részt vett egy olyan beszélgetésben,
amin az összes, nem tudom pontosan, hány ember volt, akik folyton azt
mondták, hogy tényleg, maga az elnöke a pártnak, akkor folyton azon
harsognak, hogy nem tud megszólalni. Miért nem tud megszólalni, maga
az elnöke!
Én tudom, én azt kértem - mert ehhez mindenkinek joga van, minden
interjúkészítőnek -, hogyha nem teszik meg előre írásban a kérdést, és az
nem ért egyet azzal, akkor visszautasíthatja, hogy nem adok interjút. A
másik pedig az, hogy dokumentálni kell az új magyar felfogás szerint. Én
most más vagyok, mint régen voltam. Már a betegségem miatt is, mert én
azon forgatom éjjel-nappal a fejemet, hogy olyan választ adjak, ami
félreérthetetlenül ott kellett hogy legyen mondjuk a Péter elvtárs, a Grósz
elvtárs szignója, illetve aki célozva érzi magát, mert nagyon nehéz ezt
megkerülni. Nem tudok, bizonyos embert, akinek én felelős vagyok,
felmenteni a felelősség alól, azt meg kell mondani.
Nekem a következőből ered az én rögeszmém. Ha lefényképezett
magnetofon fölvételre alkalmas gép van az asztalon, akkor én nem
tehetem azt, hogy ugyanilyen célra alkalmas, nem akarom mondani mit,
rejtett dologgal dolgozzak. Nem akarom a szót használni, mert csúnya
szó. Ez szakzsargon. A Grósz elvtárs rendkívül figyelmes. És én,
törvényesen nem vagyok bíróság elé állítható, mert súlyos beteg vagyok,
az dokumentálva van, csak nem nálam, mert az orvosi titok- tartás
kötelező, és ezt nem is csinálhatja meg senki, hogy ahhoz hozzányúlni,
aki beteg /nem beszámítható/, mert az felettesre, meg mindenkire

4
kötelező, a paciensre is. Úgy, hogy én azt gondoltam, hogy én olyan
felelősen nyilatkozom, hogy annak is eleget tudjak tenni, hogy nem
Magyarország iránt elkötelezettek a mai magyar vezetők, és a
Magyarország szövetségi elkötelezettsége iránt nem érdekelt a Gorbacsov
se, olyan nagyon magas rangú emberek.
Ne haragudjanak, hogy most a jelenlegi állapotomban nekem egy kis
jegyzet kellett, azt hiszem, tudják, hogy a műtét után is kellett jegyzet.
És én senkinek nem titkoltam, és ez nem az én igen bonyolult műtétemet
végző ember felelőssége, ezt is hangsúlyozni akarom. Mert ő körülbelül
szeptember elején megnézett és azt mondotta, hogy érzéstelenítéssel,
tehát nem altatással ő meg tudja csinálni, mikor érek én rá? Erre úgy
néztem magam elé, és azt mondtam, és most is bocsánatot kérek attól az
illető orvostól, aki feltalálta a kézsebészetet tulajdonképpen. Mondom,
hogy én november 15-én tudok csak erre időt biztosítani, mert annak az
embernek is drága az ideje és az én egészségemről van szó. Tehát az én
kockázatom volt, mint kiderült később. - Tudomásul vette. És mondom,
hogyan van? Azt mondja - mert amilyen hasonló műtéten maga
keresztülment, az a tenyéren volt. És én, itt a Központi Bizottságon 9
napig tartó kórházi gondozás és felügyelet után, bocsánatot kérek, itt
megjelentem a KB-ülésen, és akkor nekem kellett megnyitni, mert
valahogy ilyen rend volt, illett akkor a főtitkárnak megnyitni. Én azt
mondtam, hogy november 15. De, hogy közben mi történik, bent a
folyamat, az senki sem tudja, még a kézsebészet feltalálója sem. Mondja,
legyen csak nyugodt, mert vérteleníteni lehet a kart, és lehet olyan, maga
nem tudja, hogy mit fejlődőtt már a mikrosebészet. Ez igaz, én nem
tudom, mert nem foglalkozom ilyennel.
Igen ám, de közben az történt, hogy körülbelül, nem akarok tényleg
itt sem hazudni, hogy három hete vagy mennyi, a műtét előtt
megbénultak a mozgatóidegeim. Én persze azt nem tudtam, mennyi ideig
tart egy mikrosebészeti kézműtét, ahol már a mozgatóidegek meg vannak
bénulva, és senki sem tudhatta, az a professzor sem, aki ezt feltalálta,
még az sem tudhatta, hogy mi történik belül. És nekem kutya

5
kötelességem lett volna azonnal jelenteni, hogy már idegbénulás is van,
és nem szóltam. Viszont nekem nem kell megnevezni senkit, mert fűnekfának
panaszkodtam, hogy nem mozog, az ismert progresszív folyamat, a
mozgató idegeim, ez a kettő /mutatja a kezeit/ nem mozog.
Hát mit csináljak? Én követtem el a mulasztást. És miért? Azért,
kötelezettséget vállaltam, hogy a november 7-én ott leszek, és nekem
szolidarizálni kell magamat az akkor megnevezett, hatalmi centrumnak
nevezett Politikai Bizottság és az Elnöki Tanács iránt. És ezért én azt
mondtam, hogy mihelyt ezt is tudják bénult állapotomban, az
interjúkérőnek is mondtam, azt hiszem, ez már nem nagy titok. Akiért
garanciát vállaltak fontos emberek, nem érdekes, én nem nevezek meg
senkit sem, hogy ez egy abszolút megbízható ember. És mondom, mi az
az abszolút megbízható? Azt mondja, hogy azért, mert fegyverrel
harcoltam az ellen- forradalmárok ellen. Te úristen, gondoltam
magamban, ha ezt kinyírják, hogyha interjút készít velem!
De mondom, ez úgy van, hogy én soha nem szoktam diktálni a szabad
beszédeket, és én erre tudok példákat mondani. Én még azt sem merem
megnevezni, hogy melyik kongresszuson ki volt a pártonkívüliek
képviselője. Nem merem, mert nem akarom, hogy kiirtsák őket, mert
olyasmiket mondtak az akkori pártállás- pontra. És azt mondtam az
interjúkérőnek, hogy még nem tudok határidőt vállalni, mert akkor az
sürgős volna. Valami pár hetet mondott, hogy itt kénytelen vagyok megint
csak nevet elhallgatni, nem tudok mit csinálni. Mondom, nem tudom
megmondani, csak a műtét után. És a műtét után is fűnek-fának
mondtam, hogy ez ilyen ez a műtét, ez valameddig tart, de én
megfogadtam, hogy el akarok ide jönni, és én nem tudom, hogy a
jelenlétem, kinek miért fontos, mert a bibliai értelemben bűnbak
vagyok,hogy azért mert elnökké választottak, lefokoztak, és így már
bármit megtehetnek velem, és gondolják, hogy mégis csak a pártot, a
rendszert védem, tehát alkalmas vagyok a bűnbak-szerepre. És ha
először felszólalok, akkor senki sem felelhet ezért, mert én elkövettem egy
hibát. Én azt mondtam, ha a nevem tisztességesen le tudom írni, akkor -

6
és margóra jegyzetet tudok csinálni, én mindenkinek ezt mondtam - kérni
fogom, akármit is mondanak, hogy részt vehessek valahogy az aktív
munkában.
Én az aktív munkában nem tudtam részt venni. Mert gyakorlatilag én
kivel tudtam beszélni? Ugye én nem hibáztatom persze sem a párt
Központi bizottságának a szóvivőjét, a Major elvtársat, mert borzasztóan
el voltak foglalva. Velem szóba kellett volna állni, megmondani, hogy
jelenleg ilyen helyzet van, bár én azt mondtam, hogy én kész vagyok
akár osztályvezetőkkel, titkárokkal beszélgetni, hogyha igényt tartanak
arra a bizonyos tapasztalatra. De nem tartottak igényt. Persze,
mindenkinek a saját testületének a határozata kötelező, nem az én
véleményem, a tapasztalat. Mert én mindenkinél idősebb vagyok.
Most meg szeretném kérdezni Önöket, hogy most akkor mondják,
miben vagyok én felelős? én megmutattam az orvosnak, hogy más baj is
van, nem csak ideg- bénulás. Az idegek megmozdultak, a mozgatóidegek,
de olyan hosszú ideje tartott ez az idegbénulás, hogy most már olyan
sorvadás is belépett, hogy izom. Ezt mindenki tudja ellenőrizni saját
magán, hogyha /mutatja/ így csinál, akár sovány, akár kövér ember, ez
domború itt, és ha így csinál az kezem /mutatja/, akkor ez homorú, ez az
izom. Tehát látszik rajta, hogy soká nem dolgozott. És az atyaisten tudja,
hogy mikor jön rendbe.
Grósz elvtárs azt mondja, valami interjúban vagy miben, hogy
megneveztek valamilyen embereket, többeket, azt mondja, hogy
megszólalhasson, ebből a többi jelentéktelen, tehát nekem sem kell
megnevezni, de első helyen én vagyok. De betegállományban vagyok, és
ameddig betegállományban vagyok, nem tudok.
Tessék elképzelni azt, hogy a feleségem szed egy izomgyarapító
tápot, de azt nekem nem szabad szedni, mert az őneki jó - ez gyerektáp,
ismerik, de nekem ezt nem szabad szedni, mondta ő. De visszaigazolta az
orvos is, nekem nem szabad szedni, mert nekem más a bajom. Nekem
éjjel nappal - és az is energiát kiván - pörög az agyam, hogy milyen
felelősségem van stb. Mert higyjék el, a Központi Bizottság akkori tagjai

7
ismerik az összes betegségemet és én nem akartam felelőtlenül
nyilatkozni. Pedig én tudok szabadon akármelyik sajtóra nyilatkozni, de
legalább a témáimat meg kell írni itt. Megmondom Önöknek, és most meg
kell hogy hallgassanak, mert hallom, hogy még az is szóba került, hogy
esetleg május 1-én, mivel én járni tudok, mint hajdanában volt, részt
veszek a május 1-én, mert éppen arrafelé megyek, ahol én megmondtam,
hogy meg akarok spórolni valamit, hogy ne kelljen nekem felkérni az
ebédet a lakásomra. Pedig mindenki fölajánlotta, orvos, mindenki, hogy
amire szüksége van, készek a lakáson felkeresni, és én elutasítottam.
És most figyeljék meg az orvosi véleményt, mert ez nagyon fontos.
Én beszéltem először a finneknél, akik nem hívtak össze nyilvános
sajtóértekezletet, azután sorra mentem. Először fogadtam az angol
miniszterelnök asszonyt, és tudják, hogy ő úgynevezett kommunista
országban először volt. Én ismerem a Hegedűs elvtárs nézeteit is,
ismerem. Aki ugye történelmileg nézve önkritikát gyakorolt, mert ő aláírta
akkor azt a levelet, amit két napig ha jól emlékszem az azóta elhúnyt
ember megtagadott.
Most akkor mondják meg, hogy én mit csináljak? Mikor nekem
legeslegfontosabb célom az volt akkor, hogy biztonágban eljussak
Szolnokra. Bármilyen úton-módon. Akárkik vesznek körül, eljussak, és
még más kötelezettségem is volt. Én kötelezettséget vállaltam azok
biztonságáért, akik - tényleg kötelezettséget vállaltam, én azoknál,
akiknek a nagykövetségén Nagy Imre akkor tartózkodott. De én ilyen naív
ember, mint én, azért vállaltam kötelezettséget, mert arra gondoltam,
hogy nem nagy az én kérésem, hogy két ember annyi nyilatkozatot
tegyen, hogy jogilag ne hivatkozhassanak az ő törvényes rangjukra a
rangjuk szerinti emberek. /értsd: a jogállamok kormányfői, vezetői/ Na
most, történelmileg én is mindent másképp látok. De az ő kivánságuk
szerint, ha én írásban kötelezettséget vállalok, akkor - és nem kérek
ellen– véleményt az oroszoktól - hogy a biztonságukról gondoskodom,
akkor politikailag tarthatatlan helyzetbe kerülök - ezzel de facto
elismerem a forradalmi munkás-paraszt kormány törvénytelenségét,

8
márpedig és a két ember /Nagy Imre és még valaki/ igénye az volt, hogy
szabadon lakásukra távozhassanak. Én ezt nem teljesíthettem, mert én
sose olvasom el a régi írásaimat, ha beszélek, mert akkor befolyásol. Ha
hiszik, ha nem, én még azt is tudom, hogy mi volt azon a nyilatkozaton.
Sajnos egy tőmondat volt azon a nyilatkozaton. És azután mindenféle
következménye lett ennek a tőmondat– nak.
Önök nagyon jól tudják, hogy ez mit jelent mindazok számára,
akiknek a mostani és akkori kormány legalitása fontos. Még Önök erre
szavaztak még titkosan, hogy a párt legalitása a fontos, mert hogyha nem
ellenforradalom, hát akkor nem tudom, hogy erre ki hivatkozhat. Nem
tudom, ki hivatkozhat. És én még tüzetesen elolvastam akkori
beszédeimet,és látom, én egy erőtényezőt sem nevez- tem
ellenforradalomnak. Ezt sem. /Pozsgai árulását./ Csak azt mondtam, hogy
kaput nyitottak az ellenforradalomnak. /Pozsgai is, mint Nagy Imre/ Hát
mit csináljak? Ennek ez a neve, nem tudok erre mást mondani. És én ezt
nem tudom dokumentálni semmiféleképpen, mert az a jugoszláv
nagykövet azt mondta nekem, az soha nem ejtette ki azt a nevet
/Hruscsov/ ami a visszaemlékezésekben van, hogy - az ország fővárosára
hivatkozott csak. /Moszkvára./ Hogy onnan kapott felhatalmazást, hogy
ezt a két személyt, megdolgozza, és próbálja rábeszélni őket, és ő még
igyekezett is. Azt mondja nekem, hogy már harmadnapja próbálkozom
velük, de nem boldogulok velük és megmondom őszintén örültem annak,
amikor utána a lengyel nagykövet jött hozzám. és neki elmeséltem, hogy
mit mondott a júgó követ. Mert hogy az istenbe tudom én akkor
bizonyítani ezt. Mert én tudtam, hogy nekik /a lengyeleknek/ más a
véleményük, de később tudtam meg. Mert amikor én már ráértem újságot
olvasni meg rádiókat hallgatni, az csak később volt.
És ítéljék meg, ha akarják titkosan, mondják meg, hogy az árnyalati
helyes megkülönböztetés, amiben én azonnal kiegyeztem a lengyel
nagykövettel, amint nem kellett félnem, hogy az oroszok esetleg ki
akarnak nyírni, szóval amikor úgy éreztem, hogy engem nem köt engem
az, hogy mindenképp biztonságba kerüljek, még örömmel is fogadtam.

9
Pártja és kormánya utasítására hivatkozott, hogy könnyítsen alkudozni
azon az adott sérthetetlen területen.
Úgy hogy nekem Önök mindenféle minősítést jóváhagyhatnak, amit
akarnak, de én tudom, hogy amikor én szabadlábra kerültem, akkor
kétféle szolnoki lap volt. Az atyaisten tudja, hogy azokat ki szerkesztette,
de nem az járt persze nekem az eszemben. Nem tudom ki szerkesztette,
valami olyan híre volt, hogy oda biztonsággal elmondhatom ezt, nem csak
a felelősségem, az életem is attól függött, és sok ember élete, hogy ezt
elmondhassam. Ne haragudjanak, hogy így mondom. Állítólag ezt sem
tudom megmondani. Mintha az egyiket a Friss szerkesztette volna, a
másikat mintha az Andics. De nem tudok megesküdni. És mind a kettőben
volt egy ilyen - vacak kis nyomástechnikája volt - de mind a kettőt úgy
hívták, hogy Szabad Nép. És még az is fontos, hogy kinek a birtokában
van a lap, ezt csak azért mondom, mert az első vád 56-os átállásom után
az volt ellenem, hogy én szovjet ügynök vagyok. De én nem voltam
szovjet ügynök, ezt teljes felelősséggel kijelentem Önöknek, és tudom
bizonyítani. Akkor a következő vád az volt ellenem, hogy: hogyhogy, hát
én szovjet területen voltam? Azt sem tudom, hogy miért engedtek először
oda, mi úgy hívjuk Kárpátalja, ők úgy hívják, Kárpát-Ukrajna. Miért
engedtek hivatalosan, meg dokumentumokat rendelkezésére bocsátottak
olyan embernek, akivel én még vitatkoztam is, hogy maga tudja, hogy hol
van - persze, fiatalabb mint én.
Mit akarok mondani? Azt hiszem, én egy szolnoki lapban láttam olyat,
hogy mind a kettőnek az volt a neve, hogy "Laza beszélgetés". És az
egyiknek a példánya ilyen furcsa volt, hogy "laza beszélgetés" /1956
november/ 4-én, /vagy/ 6-án. És én ezt nem ellenőriztem, és nem
tudom, melyik volt, remélem, a Frissé, mert mondtam olyan kijelentést -
csúnyát mondtam a Frissre. Nem gorombát, hanem csúnyát. Laza
beszélgetés, és azt mondja, hogy mihelyt felvette a kapcsolatot, - és ez a
rádiónyilatkozat, de az a négy közéleti férfi aki szakított a Nagy Imre-kormánnyal,
valósággal szökni kellett. És én nem akarom a Hegedűs elvtárs
formuláját elfogadni, mert ő önkritikát gyakorolt mostanában, és ő nálam

10
jelentkezett, pedig ő szovjet földön volt, a Szovjetunióban volt. ő
jelentkezett és énnekem van egy kérésem. Én csalni nem fogok.
Semmiféle visszaemlékezésben. De persze az újságíró el van kicsit
keseredve, mert nem tudja annyira, hogy akkor mi volt és most mi van,
hogy nem interjút mondok, holott ott valamit lefényképez, hogy ezzel
kezd. Lefényképezték azt, hogy ott volt az a készülék,amibe hangosan kell
beszélni. Mert azért más az interjú és más a visszaemlékezés. De én már
nem tudok mást mondani, mert ha azt mondják, hogy már csak a
visszaemlékezés számít, visszaemlékezés sokféle van. Ahogy mondani
szokás, mindenki a szépre emlékezik vissza. De ha ő azt mondja, a
Hegedűs, aki jelentkezett nálam, és megmondta, hogy tudományos
munkával akar foglalkozni, ez nekem szent ember, akármit ír. Mert azt is
tudta,/amikor 23-án éjszaka aláírta a segítségnyújtási kérelmet/ hogy a
szovjet kormány, akár szovjet földön van, akárhol, ragaszkodik a
miniszterelnök aláírásához, hogy beavatkozzon.
Énnekem is valahol, az isten tudja hol, alá kellett írni. De én úgy
vagyok, hogy passzívan - szinte ha egy tégla a fejemre esne, én oroszul
szólalnék meg, mert én már annyi fordítást hallottam, mikor már
gondoltam, hogy a konyhanyelvet már meg tudom érteni, ha szabadságra
megyek, akkor is tolmács volt. Ha én magyart nem vittem, akkor szovjet
volt. Pedig volt olyan, aki szintén szabadságon volt, azt mondtam, hogyha
felezi a teljes szabadságát, csak akkor jöhet velem, magyar. Az sem él.
De hát mit tehetek, mondják meg, micsináljak, ha az első kérdés
nem az, mint amire én fel vagyok készülve? Erre sem lehetek büszke,
nem lehetek büszke. Amikor - talán ezt mindenki tudja, hogy mit jelent ez
a felelősség. Órákat, perceket, nem az én sorsomról van csak szó, hanem
az atyaisten tudja, hogy hány embernek a sorsáról. Én persze tudok
bizonyítékot, hogy miért nem avatkoztak be. /24-én az oroszok/ És arra a
híres "Pulai beszéd"-re sem hivatkozhatok én, de azért én tudok másra
hivatkozni.
Az egyik az, hogy az akkori Románia - ehhez kell a történelmi
szemlélet és visszaemlékezés - más volt, mint ma, mert akkor az első

11
miniszter elnök az egy Erdélyben székelő és ott román pártot alapító
ember volt, és az kizárt dolog lett volna, hogy az a magyarokat öldözze,
mert a magyaroktól is megkapta a szavazatot, és a románoktól is, akik
voltak akkor.
Most a következő a probléma, hogy megígérték. Hát akkor még az a
híres múlt századbeli két név, egy magyar matematikai zseni, és egy
ugyancsak múlt századbeli bölcsész, tiszta, múlt századbeli nagyon
progresszív román ember nevét viselte. De a múlt századbeli. Na most,
mivel én azt mondom, hogy ha lehetett, én szabadon beszéltem mindíg és
a napi levelezést, amit fontosnak tartottam, például ha valami protekciót
kért valaki a Fővárosi Tanácsnál, akármi volt a foglalkozása, én magam
leírtam, és a gépírónő gépelte le. Még annak sem diktáltam. Csak a felelős
beszédeknél.
Például összebotlottam például a Kodály tanár úrral a forradalom első
napjaiban, azt hiszem, azt mindenki tudja, hogy ő valaki volt az egész
világon a zenében. És én is olyan naiv voltam - amit ő volt szíves
hangosan kimondani - akik hittek és bíztak /helyesen: aki hitt és bízott/ a
világforradalomban. Mert a Lenin nevét nem mondották ki az
ellenforradalmárok. És megrémültem, hogy ez most azt jelenti, hogy az
októberi szocialista - így nevezik - proletárdiktatúra vezére volt, akkor
nem szabad többé kimondani?
És más bajom is volt. Ez a passzív védekezésre vonatkozik, amikor
jegyzetet nem tudtam még csinálni becsületesen, mert sajnos tovább
tartott, mint bárki hitte, mert az egész kart vérteleníteni kellett. Ezt nem
akarom megmagyarázni, ezt szakorvos tudja, hogy mit jelent és csak ott
lehetett azt a bizonyos hátérzéstelenítőt beadni. A dolog feltalálója
mondta, hogy ilyen műtét mélyaltatás, dupla altatás nélkül csak egy órát
tarthat.
Meg fogják érteni, hogy én most miért haladom túl az orvosi
dolgokat. /értsd: miért beszélek annyit az orvosi kérdésekről/
Elkeseredtem: hogy nem szabad többé Lenin nevét kimondani? És valahol
akartam beszélni, de nem tudtam. A jegyzetet nem tudtam. És én

12
megmondtam a Grósz elvtársnak, néha még a neveket is összecserélem,
meg az elvtárs szót sem megfelelő helyen hallom, meg azóta elhunytakra
hivatkozom De ki az atyaisten gondolja, hogy akkor meglett
emberek azóta meghaltak, ha ilyen kérdést tesznek fel. /a Kanyó interjú
első kérdésére - nem Rajkról szólt az? - vonatkozik/ És talán butaságnak
tűnik, bocsánatot kérek az, amit erről hivatalosan mondott Grósz elvtárs,
hogy én arra voltam felkészülve, már a bénulás időszakában azért
vállaltam kötelezettséget határidő nélkül ennek a pártnak kiutalt vagy
kinevezett pártnak, hetilapnak. /az utolsóelőtti előtti szó felesleges, de
gyönyörű freudi nyelvbotlás/ Mondtam, hogy határidő nélkül. Ugyancsak,
amikor először volt szabad nálam az apparátusnak, vagy nem tudom én
kinek megjelennie, akkor már a bizalmas beszélgetésben is elhangzott
még hat- szemközt, hogy kivel volt alkalmam nekem beszélni. /vagyis
hogy senki se közölte vele előre, mi történik majd a kongresszuson/ Hogy
a tapasztalatot figyelembe vegyék, de soha senkinek nem kötelező.
Úgy, hogyha megengedik, még egy utalást akarok mondani. Volt egy
nagyon nevezetes ember, ez az úgynevezett kicsiny öregúr, aki büszkén
jött hozzám egy nagy kormányfogadáson, hogy ő merte a bátorságot
vállalni, hogy Moszkva területére ugyan nem térhettek vissza, de akik
politikai cselekmény meg cselekmény miatt voltak elítélve, Moszkva
határán belül nem mehettek. Azt hitte, hogy én boldogan gratulálok.
Mondom neki jó, ez nagyon szép, de szeretném már megérni,hogyha a
szovjet vezetés gyakorolna önkritikát ebben a kérdésben.
Úgy, hogy engedjék meg, az orvos azt mondta nekem, hogy egyet
nem enged meg: hogyha közvetlen fölvételre alkalmas dolog van, mert
bakizok, bocsássanak meg, de nem tudok mit csinálni. Mennyi ideje
beszélek már? Befejezem majd. Akkor nem tudok, nem bírom ki, hogy
passzív vagyok, és nem tudok válaszolni dolgokra. Nem bírom ki na! És
/helyett: én/ ennek a betege vagyok.
Más a betegségem, mint a feleségemé. És mi az az emlékezet? És mi
az a kiszivárgás? Hát akkor aztán kiszivárogtak a platformszabadságiak,
mert már fegyveres harcot vívtak egymással a platformszabadságiak. És

13
akkor az orvos azt mondja nekem, hogy ilyen szabad beszédre nem
vállalkozhatok. Ilyen felelős beszédre, amikor először szólalok meg, mert
különben ő sem tudja garantálni, hogy mennyi időre lehet engem
egészségesnek nevezni. Mert izom is sorvadt. Azt mondja az orvos, hogy
ő nem ajánlja. Bizalmasan beszéltem vele, mert csak orvos lehet jelen,
amikor orvosi vélemény van. ő nem javasolja, és én kijelentettem, saját
kockázatomra, még ha hibázom is, elvállalom, mert én már nagyon öreg
ember vagyok és annyiféle betegségem van, hogy én azzal már nem
törődök, hogyha agyonlő akárki engemet. Bocsánatot kérek.
Most még egy pár szót akarok mondani. Azt is vegyék tudomásul, ha
én visszaemlékezést csinálok, mert már én is csak arra vagyok kénytelen
hagyatkozni,én az igazat fogom mindíg mondani. Mert én nem tudom,
hogy arra az Obrazcov nevű bábosra emlékeznek-e? Egy előszava van
neki. Én ezt teljes mértékben felelősen vállalom, hogy mikor mi volt az ő
lépcsőfokai. De én azt hittem, hogy ez akkor volt, amikor én már
küldöttséget vezettem kongresszusra. De nem akkor volt. De arra is van
tanú. Egy idős ember volt az, akivel az Obrazcov jelenlétében
beszélgettem, idősebb, mint én. és kiderült, hogy ez a feleségem
jelenlétében volt, tehát a XXII. kongresszus idején derült ki minden, hogy
mit jelent az, hogy személyi kultusz. Mert kiderült, hogy a XXI.
kongresszus idején, akkor nem politikai természetű kérdés volt az a
rettenetes pohárköszöntő, amit másfél, órán át magyarázott a Hruscsov,
hogy miért kellett ugyancsak törvénytelen eszközökkel megölni Beríját.
Mert tudják, hogy ez benne van, ugye? És ha én nem mondom meg, hogy
miért hittem a kirakatpereket, az úgynevezett kirakatpereket ugye
imperialista mesének, akkor a későbbi történet sem igaz. /mármint az
Obrazcové?/ Mert én először a Rákosi beszámolójából hallottam, amit a
XX. kongresszus után mondott, majdnem ugyanazt mondta, mint amit a
Hruscsov mondott. Csak azt mondta, hogy mi ezen már túl vagyunk. Mert
akkor volt már ez a Rajk-ügy. Ami kiderült, hogy ez egy koncepciós per
volt. Itt úgy hívják. És akkor most megkérdezem Önöket, hogy jó, én
hülye vagyok, én azt is vállalnám. De akkor - mert azt mondta az orvos,

14
hogy jó volna ha maga megtagadná, hogy így papír nélkül beszéljen. Nem
tagadhatom meg, mert mindenki azt mondja, hogy én vagyok az élő,
szólaljak már meg. És ha nekem most azt mondja az orvos, aki ezért felel,
hogy itt/mutatja/ gödör van, hogy még egy félévig legalább eltart, hogy
én arra készültem fel szellemileg a műtét előtt, hogy én itt a tenyérműtét
után kilenc nap után gipszkötésben voltam, itt /helyett: így/ sok ember él.
És meg mertem nyitni /a KB-ülést/, hogy mondom, ne törődjenek
semmivel, ez már elmúlt, nem mondhattam, hogy ez nem aktuális dolog,
és most nem tudom mondani. Akkor nevetséges leszek én, nevetséges
lesz mindenki.
Emlékeznek arra a pártértekezletre, amire én hivatkoztam, és amiért
most engem azért csúfolnak, hogy hát nem lehet a platformszabadság?
Pluralizmus? Hát akkor már tényleg nem érti senki, hogy én miért nem
szólalok meg! Most mit csináljak? Ne haragudjanak, mondtam, hogy
hosszan kell beszélnem. Akkor meg kell mondanom, hogy kitől hallottam
először. /Rákositól/ És azt, hogy személyi kultusz, én kevésnek tartottam,
ott a XXII. kongresszuson elhangzott szavakat. Mert ott a XXI.-en, amikor
a moszkvai fővárosban voltam. akkor - nem tudom, miféle,
mezőgazdasági, milyen kérdés volt napirenden - és ott ez így nem volt. És
ebből kiderül az is, hogy én nem lehettem szovjet ügynök, mert ha én
ezt tudom, akkor nem hiszem azt, mint Pest megyei titkár, hogy
imperialista balonok.
/Grósz elvtárs kérdése: tartsunk szünetet?/
Nem, mert én butább javaslatot akartam tenni, de most már nem.
Szóval Önök döntsék el, hogy történészek milyen okmányra
támaszkodnak és azokat hívják meg, akik kijelentették, hogy a belső
irattárukat megmutatják. Mert én meg- sértettem még másokat is. Mert
én ott azt láttam, hogy a gyengébb lapba, mert nem egyforma volt a
nyomda, hogy így szól, és én vállalom ezt a tanulást, amit ez a nagy vitát
keltő interjú, párhuzamos interjú keltett, amikor az egyik repülőgépen, a
másik isten tudja mit mondott. Mert én ugyanazt mondtam ott, abban a
szolnoki lapban. /mint amit Grósz most/ De ez a dokumentum nincs a

15
birtokomban e pillanatban. És az a pecsét, /az aláírásommal/ amit én
külfüldieknek szántam, hogyha üdvözölnek engem, ugye azt én mindig
ilyen fogantyúban láttam, ilyen pecsét- nyomóban, mert annak tisztán
kellett lenni. Mert ha valaki engem üdvözöl, mint mondtam, írni nem
tudok, egy ismert meghatalmazás. Sokan kaptak ilyet. Meghatalmazom,
x-et és y-t, kiderült, hogy a betét a fém, és nagyon helyes, hogy fém. Én
meg azt hittem, hogy összetörött, mert már rég nem aktuális, mert régen
elavult, folyton küldik és mindenki tudja, hogy a titkárnő ezt használja,
vagy mondja, akkor az illető titkárnak is ezt kell mondani. Nem
mindenkinek kellemes vagy érdekes az, hogy én keresem. Bocsássanak
meg. És akkor két hét múlva újra össze kellett hívni a megyei aktívát,
mondom, ezek imperialista röpcédulák és két hét múlva meg kellett
mondani, hogy igazak.
Mert azon a bizonyos XXII. kongresszuson azon kitárult. Én
emlékszem, hogy ennek a betege lett a Marosán is, ami ott elhangzott.
Hogy mi ennek a háttere. Akkor látom - végre megörültem, én nem tudok
úgy olvasni - az első szót, hogy mit mondott Hruscsov a nem tudom én
kinek, amikor lemondatták őt. Köszöni a humanizmusát. De az később
volt. Kiderült, hogy arra értette, hogy azok nem akartak elmenni
Leningrádba, mert ott meg kellett volna mondani, hogy az koncepciós per.
És azért nem engedték arra a világ csodájára, hogy Hruscsov egyedül
fogadja a magyar újságírókat, pont a magyar újságírókat - mert pont ott
voltak -, hanem az egész PB ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen, nehogy
erről beszéljen. Azt hiszem, ez is dokumentálható. Aztán meg látom, hogy
mennyire köszön mindent, hogy már ennyire emelkedtek /mármint
Magyarország 56 óta/, de azt valószínű akkor mondta, amikor még csak
abban egyeztek meg, hogy zárt körű beszámoló lesz /mármint a XX.
kongresszus?/ , de abban nem, hogy az összes küldöttek megkapják, és
tudják, ha van százhúsz küldött, nem is mind tiszta kommunista.
Bocsássanak meg.
Tehát a lényeg az, hogy az orvos nekem azt mondta, hogy felelős
dolgot nem tudok mondani, mert mikor nekem ilyen háromnapos

16
szüneteken valaki azt mondja, hogy kellemes ünnepeket kívánok, akkor
mindíg gutaütést kapok, mert ott ülök a feleségemmel, ő sem mehet, én
sem mehetek. Akkor milyen háromnapos ünnep, mikor annak is az a
gondja, meg nekem is.
Elvtársak! Itt szabad még használni, hogy elvtársak? Mert a
parlamentben már nem. Ha tudomásul veszik, hogy a
visszaemlékezésemben ahhoz tartom magamat, amit az a nem komoly
ember, mondjuk az a bábszínházas mondott, hogy a fiataloknak szánja,
hogy ő vállalja a múltat, nem tudom megfelelt-e ez a Kommunyisztnak és
a Magyarországnak adott cikknek a részemről, hogy én nem békebontó
akarok lenni, de én a hetvenéves KMP-nek ötvenhét éve vagyok tagja. És
nem tudtam nem igazat mondani, és még- is nem tudtam elkerülni, hogy
béke- bontó ne legyek, vagy /vagyis/ ne az egységet szolgáljam. Nem
tudom, ezekbe a nyilatkozatokba bele lehet-e kötni, mert ez publikus volt
Magyarországon is. Ez esetben ragaszkodtam ahhoz, hogy én ezt nem
csak Moszkvában merem mondani. És azonkívül én a hatvanéves MKP-nál
/a hatvanéves MKP-évfordulón/ is adtam a Szovjetúniónál /című
újságban/ nyilatkozatot, mert világos, hogy /az oroszok ezt/ kérik.
És akkor most már nagyon rövid leszek. Mert ha maguk elfáradtak,
én is elfáradtam. Mert én a saját kockázatomra, már egyszer én csináltam
ilyet. És akkor az van, hogy én ragaszkodom ahhoz, hogy bizonyos
mostanában nem szeretett államfőt, aki nagyon rosszul viselkedik, csak
olyan világtáj szerint nevezzem meg, és elvtársnak senkit sem szólítok,
aki nem az, mert én ilyen bizonyos megrögzött vagyok, nem tévesztem el,
hogy ki az elvtárs, és ki nem. De azt én nem szívesen mondom, hogy
nem elvtárs, bizonyító tanúra sem és ellenkező tanúra sem, aki nem él
De én arról nem tehetek, hogy harminckét év múltán merül föl egy ilyen
kérdés, mert már annyi kongresszusunk volt meg pártértekezletünk,
mindenféle, és azt soha nem bírálta senki, hogy 56 ellenforradalom, vagy
népi felkelés. Mert én amikor elmondtam a nyilatkozatot, akkor azt
mondtam egész pontosan: békés diáktüntetés, fölkelés, és nem
minősítettem semmiféle ellenforradalomnak. Ezt értettem a résztvevőkre

17
is és a dolog menetére is, mert különben senki nem érti, hogy én miért
beszéltem így, ahogy beszéltem.
Mert az a helyzet - most már rájöttem, a /56 október/ 28-ától
kezdődött az, amikor ruhára, bőrszínre, nem tudom mire rámutatva
fegyvertelen embereket pogrom alapján megöltek. És azokat előbb ölték
meg, mint a Nagy Imrééket. Mert ha arról van szó, hogy nem
történelmileg nézem, akkor én is nyugodtan azt mondanám, hogyha én
harminc év távlatából nézem, akkor én mindenkit sajnálok. Tehát ha ezt
tudomásul veszik, hogy ha esetleg bakizok, hogy még államfőt se nevezek
meg, aki nem jóindulattal van irántunk, és elvtársnak sem szólítok senkit
em, mert hátha oka van annak, hogy a megrögzött optimista szó, amikor
én sok évig mondtam valamit, az én visszaemlékezésemben /a Kanyó-féle
interjúban/ nem szerepel. Mert én csak akkor tudom aláírni. Köszönöm
szépen.
És sorrendben, ahogy én az én életemet éltem át és a
legaktuálisabbra válaszolni fogok, ami most aktuális és ami most engem
gyötör, hogy miért nem szólalok meg.
Köszönöm szépen.