Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzelRome hosszú ideig tanulmányozta az arcomat. – Megvan arendszáma, ez azt jelenti, hogy Vincent-nek, aki nyugtatókat lőtt rád,szintén megvan.Elsápadtam. Szó szerint éreztem, ahogy eltűnik minden szín azarcomról. – Gondolod, hogy Vincent meg fogja találni? Ő egy rendesgyerek, és nem érdemli meg, hogy bántsák.– Ez az előtt is eszedbe juthatott volna, hogy beszálltál akocsijába!– Kétségbeestem! – csattantam fel, öklömmel a matracbabokszoltam.Rome felsóhajtott. – Ne légy dühös! Olyankor csúnya dolgoktörténnek, emlékszel?Behunytam a szemem, és kényszerítettem magam, hogymegnyugtató, mély lélegzetet vegyek.– A kölyök elvesztette a rendszámtábláját akaszkadőrmutatványaitól – tette hozzá Rome. – Most boldog vagy?Megnyugodtam, de csak kicsit. – Szóval, te hogyan találtál meg?– Én jobb nyomkövető vagyok, mint a legtöbb ember – semmiönelégültség nem volt a hangjában, csak a rideg, kemény igazság. –Megmondtam, hogy maradj a lakásban, Belle!Az állam megfeszült, és tudtam, hogy színtiszta eltökéltségsugárzott belőlem. – Hahó, láttad a helyet? Elég füstös volt odabenn.Nem is említve, hogy a zsaruk és a tűzoltók már úton voltak.– Ha nem próbáltál volna megszökni – morogta –, akkor ez nemtörtént volna meg.– Szükségem volt egy kis időre, hogy gondolkozhassak. Egyedül.Nem mintha lett volna időm – dörmögtem. – Figyelj! Később ismegbeszélhetjük, mekkora ostobaság volt tőled, hogy bezártál.Tennünk kell valamit, hogy megvédjük Tanner-t – azt a fiút, akiidehozott!– Nekünk? – megint felhúzta a szemöldökét, olyan mozdulat voltez, amit utálni kezdtem.Összeszorítottam az állkapcsomat, és ránéztem. – Jól van. Legyenígy! Viselkedj úgy, mint egy gyerek! Majd végigcsinálom egyedül.119