Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzel– Tessék. A formula még mindig sértetlen – bólintott elégedettenVincent.Újból köhögtem, nem tudtam megálljt parancsolni neki.– Belle – szólt apa, de képtelen voltam válaszolni.– Annyira sajnálom! – kiáltotta Lexis. – Tudnom kellett volna,hogy jönnek, de valamiféle elmepajzsuk volt. Sajnálom. Annyirasajnálom.– Zárjatok be mindenkit! – Vincent az ujjával kis csoportunkramutatott. – Később lesz rájuk szükségem. És szegezzetek egyfegyvert a vénember halántékára arra az esetre, ha Belle újabb tüzetakarna gyújtani!Oldalra billentette a fejét, és Rome-ra nézett – Ha Masters ügynökakár egyetlen foltnyi szőrt is létrehoz magán, öljétek meg! Mivelmost már én vagyok a látó és a formulahordozó büszke tulajdonosa,a továbbiakban nincs rá szükségem. Megértettétek?– Igen, uram! – mondta egyszerre számtalan őr.– A többiek szedjék fel a maradék padlódeszkát, és vigyék alaborba!Férfiak ragadták meg apát, Lexis-t és Tanner-t. Kinyújtottam feléa karom, de végül mégis az oldalam mellé ejtettem. Nem akartam,hogy a hőst játssza, és odajöjjön hozzám. Csak csináld, amitmondanak!, mondtam neki a szememmel. A többi őr felnyaláboltaRome-ot a földről, és megtámasztotta. Továbbra is köhögtem, éssokkal jobban féltem abban a pillanatban, mint valaha is azéletemben.– Kérlek! – sikerült kipréselnem magamból. – Vedd el… apisztolyt… az… apámról! Jó leszek!Az egyik férfi megragadta a felkaromat, de Vincent megrázta afejét, és az elengedett.– Róla majd én gondoskodom – mondta.Tétlenül néztem, ahogy az eszméletlen szeretőmet, az apámat és abarátaimat elvezették. A düh és a félelem továbbra is vadul kavargottbennem, és alig tudtam féken tartani őket. Sikítani akartam, lármázni,sírni. Ölni.– Erre, Belle!317