Kis magyar retorika (Tudományos zsebkönyvtár ; 13.) - MEK

oszk.hu

Kis magyar retorika (Tudományos zsebkönyvtár ; 13.) - MEK

MAGYAR NEMZETI MÚZEUMORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRAKIKÖLCSÖNÖZNI NEM SZABAD


KISMAGYAR RETORIKAIRTAGAAL MÓZESMÁSODIK KIADÁSBUDAPEST, 1011.STAMPFEL-FÉLE KÖNYVKIADÓHIVATAL.(R évai Testvérek Iroda mi Intézet R észv.-társ.)


Légrády Testvérek könyvnyom dája B udapest


BEVEZETÉS.A retorika azoknak a prózai írásműveknekaz elméletét tárgyalja, melyekben az előadásnaknemcsak értelmesnek, hanem szépnek iskell lennie.Ide sorozzuk: 1. a történetírást, 2. aszónoki műveket és 3. az értekező prózai müveket.A novella, rajz, regény, mint prózai művekszintén ide tartoznak, de ezekről részletesena poétikában, a költői művek elméletében fogunkmegemlékezni.


I. A történetírás.1. A történetírás elmélete,A történetírók a valóban megtörtént, fontoseseményeket beszélik el, mégpedig úgy, amint azokmegtörténtek. Az a céljuk, hogy az egyes nemzetek,korszakok vagy nevezetes emberek életének eseményeibőligaz képet fessenek, s azt okulásul a jövőnemzedék elé állítsák.Mindaz, ami a világteremtés óta az emberekéletében megtörtént: tárgya leltét a történeti mfinek,de mert akkora anyagot felölelni fölösleges is, lehetetlenis, a történetiró csak azokra az eseményekrefordítja a figyelmét, amelyek az emberiség, illetveaz egyes nemzetek fejlődésére vagy hanyatlásárahatással voltak.Az egyetemes vagy 'Világtörténet az egész világfontos eseményeit mondja el; a részleges történetvagy €gy-egy nemzet, vagy csak bizonyos kor eseményeireszorítkozik; a monográfia és életrajz megelégszikegy ember vagy egy kiváló esemény hiteleselbeszélésével.A történetíró igazságot keres, tehát hitelesnekkell lennie.2. A történetíró forrásai.Legközvetlenebb forrása a tapasztalat. Ha atörténetiró korabeli eseményeket mond el, akkormint szem- vagy fültanú ebből a forrásból merít.Látszólag ez a leghitelesebb forrása a történetírásnak,de valóban hitelessé csak úgy lesz, ha a történetiróteljesen tárgyilagos (objectiv) tud lenni,ha sem rokon-, sem ellenszenvét nem érezteti.


6Régibb idők eseményeit csak meglevő, irottforrósokból, szájról-szájra járó hagyományból meríti.Ennek a forrósnak a használatánál szigorú és igazságosítélőképességre van szüksége, hogy az adatokközül, főleg ha azok egymással ellenkeznek, ki tudjaválasztani a helyeset.A történetiró a következő forrásokból meríthet:1. Mondák, regék, hagyományok, melyekbenmindig van valami igaz (a történeti alap).2. Krónikás feljegyzések, évkönyvek, melyeketabból a célból írtak hajdanában, hogy az utókortudomást vegyen a szóban forgó eseményekről,3. Feliratok (épületeken, sírköveken), okmányok,melyek a régi idők egyes eseményeire vagyszereplő személyek életére világot vetnek.4. Mindennemű irott maradvány, mely a fontosabbeseményekre, az események színhelyére vagya szereplő személyekre vonatkozik.Mindezek a források az adatokat, az'úgynevezettnyers anyagot szolgáltatják a történetírónak. Azítélőképesség segítségével a történetíró kiválasztjaa céljainak megfelelő. anyagot s úgy dolgozza fel,amint az tervének a legjobban megfelel.3. Minő ismeretekre van a történetírónak szükségeiA források felkutatásához s az adatok megértéséhezés kiszemeléséhez a történetírónak számosismeretágra van szüksége. A régi okmányok, feliratokelolvasása megkívánja, hogy a történetíróértse a régi írásmódokat (paleografia) ; a régi épületek,töredékek, romok, szobrok, háziszerszámok,melyeket a régiségtárakban kegyelettel őriznek,szintén nyomra vezetik a történetírót, ezekhez is


7kell értenie. A tudománynak ez az ága, a régiségtaníarcheológia). Továbbá szükséges a régi címereknek(heraldika), érmeknek és pénzeknek (numismatika) fokiratoknak (diplomatika) és feliratoknak (epigra-fika) az ismerete.Minthogy a régi történetírók latinul írtak, s agörög történetírók müveiben is van vonatkozás akésőbb jelentőségre jutott nemzetek történetére,kívánatos, hogy a történetíró ezeket a nyelveketismerje; ezzel kapcsolatosan a hitélet, a népszokások,a földrajz és a legújabb időben kiváló fontosságústatisztika szintén a történetírás segítő-tudományaiközé tartoznak.A történetírónak a műveltségi viszonyokról semszabad megfeledkeznie, s így az egyes nemzetekirodalmának főbb jelenségeit is számon kell tartania.4. Az előadás kétféle módja.A hiteles adatok feldolgozása kétféleképpentörténik: vagy elmondja az eseményeket abban, azidőrendben, amint megtörténtek, vagy szorosabbokbeli összefüggésük szerint. A történeti előadásnakelőbbi módja az időrendi vagy görög névvel chronologiai;utóbbi módja az az oknyomozó vagy görögnévvel pragmatikus.A történetírás eleinte tisztán időrendi feljegyzésvolt. Ez a krónikás módszer, midőn az iró nemtörődött az előzményekkel, nem hozta az egyeseseményeket kapcsolatba egymással, hanem legjobbbelátása és tudomása szerint elmondta sorjábanmindazt, amit tudott: a fontosat is, a kevésbbé fontosatis, amit olvasott és amit Ő maga látott.Az effajta krónikás történeti művek, mint források,csak kellő óvatossággal és szigorú kritikával


használhatók, mert a krónika-író minduntalanközbevegyíti a maga véleményét, érezteti rokonvagyellenszenvét, holott az igazságra törekvő történetírónaksem az egyiket, sem a másikat éreztetnienem szabad.Az oknyomozó vagy pragmatikus történetírónak,lm az események sorrendjén nem is változtat, arrakell törekednie, hogy a rendelkezésére álló anyagotmindenekelőtt céljának megfelelően elrendezze.Kiválassza azt, ami lényeges, összefüggést keressenés találjon az események között; a szereplő személyeketmintegy újra életre keltse, s az elmúlt időkkeretébe beleilleszsze.Néha egymástól nagyon távol eső s látszólagössze sem függő események között szoros kapcsolatvan, A krónikairók az eseményt magát, nem pedigaz események összefüggését nézték, s Így a kapcsolatotnem találták meg, mert nem is keresték.A pragmatikus történetíró a rendelkezésére álló.anyagot részekre osztja, egy-egy nevezetes eseményttesz az egyes részeknek középpontjává, vágy a korlegkiválóbb szereplője körül csoportosítja az általavagy az ő hatása alatt véghez vitt eseményeket.A világtörténet irója nem fogja évről-évre párhuzamosankrónikába foglalni a világ fontosabbeseményeit, hanem korszakokat különböztet meg(ó-kor, középkor, újkor, legújabb kor) ; a nemzetektörténeteinek irói szintén nagyobb korszakokra osztják,pl. a magyar nemzet történetírója az uralkodócsaládok szerint csoportosítja, vagy a nemzet életéreállandóbb hatással levő események szerintosztja fel.A pragmatikus történetíró egy-egy nemzetetolybá tekint, mintha egy ember volna, mindarrólszámot ad, ami fejlődésére hatással volt, vagy


9abban őt megakadályozta; nem részletez olyankörülményeket, melyek éppen hétköznapi voltuknálfogva lényegtelenek.Olykor szüksége van arra is, hogy elmélkedjék,okoskodjék, képet fessen a korról, ismertesse azemberek szokásait, erkölcseit, életmódját ruháját,házuk berendezését, az iskolák szervezetét, a műveltséget.Az eseményekből, a fennmaradt müvekbőlkövetkeztessen a szereplő személyek jellemére. Igazugyan, hogy jellemezni embert leginkább tetteivellehet, ámde a nyilvános élet szereplőinek viseltdolgaira olyan részletesen nem térhet ki, ha nagyobbkorszakot vagy éppen századokat ölel fel, azért atörténeti rónak tömör vonásokkal kell jellemeznie,minél rövidsebb és velősebb a kor és a szereplőkjellemzése, annál nagyobb hatású a történeti mű.Végül az események szinterét, a harcok lefolyásátis le szokták a történetírók írni. Gyakranhelyén van ez, mert az esemény megértéséhez hozzájárul,a képzeletet is élénken foglalkoztatja; csakhogya henye, szükségtelen leírásoktól tartózkodnikell, mert a figyelmet másfelé tereli.5. Anyaggyűjtés, anyagrendezés.Mielőtt a történeti ró valamely esemény, korszakavagy egész nemzetek történetének megírásáhozfogna: össze kell hordania az összes anyagot. Ez amunka néha évekig eltart, mert a források szétágazóks valóságos hangyaszorgalom kell, mig mindegyütt van. El kell olvasnia mindazokat a műveket,melyek ugyanarról az eseményről, korszakról vagyaz illető nemzet történetéről szólanak, hogy tárgyilagosanállapíthassa meg az igazságot. Néha egészlevéltárakat kell felkutatnia, hogy egy-két adatnaka birtokába juthasson, mellyel a köztudatba átment


10tévedéseket igazít helyre, s világot vet eddig ismeretlenkérdésekre.A történetírás szempontjából az anyaggyűjtéstehát kiváló fontosságú; ámde bármily vaskos kötetekettöltsünk is meg kétségbevonhatatlan igazságúadatokkal, csak nyers anyag marad az, ha életet azanyaghalmazba önteni nem tudunk. Az igazi művészetakkor kezdődik, ha a történetiró az anyagotkitünően elrendezi, s belőle a kornak, illetve nemzetneka képét megalkotja, ha a,z adatokat mintegymegszólaltatja s a beszéd, melyet hallunk, mindnyájunkranézve érthető.Az anyag művészi elrendezése csak az olyantörténetírónak sikerülhet, aki a múlt idők szellemétteljesen megértette, s azt mintegy újra megszólaltatja.Minél távolabb eső kort tárgyal, annál nagyobba munkája, mert kevés anyagot talál, s inkább képzelőtehetségeműködik, mint ismerete, midőn afogyatékos adatokból felépíti a múltat.Szokása a történetíróknak az is, hogy a szereplőszemélyek szájába beszédet adnak. Ezek a beszédek— a legújabb történeti művekben levőket nemszámítva — csinált beszédek, s arra valók, hogya helyzetet, a szónokot jobban jellemezzék. Ha csupánszónoklati remeklés, s a korhoz vagy a szereplőszemélyhez, a helyzethez nem illik, akkor csakstiláris szempontból méltó a figyelemre, a történetírásszempontjából fölösleges ékesség. Hangulatotkelthet, s ez költői szempontból helyes, de a kortnem jellemzi. A római történetírók közül Livius,Sallustius és Julius Caesar szerettek beszédeketszőni közbe. A magyar krónikáirók is követik apéldát. (Heltai).


116. A történetiró stílusa.Nem csekély fontosságú az sem, hogy mikéntir a történeti mű szerzője. A tárgy komolysága ésméltósága, a cél nemessége szabják meg a stílust.Általában a stílnek is komolynak, méltóságosnakkell lennie. Enyelgő, tréfás hangon nem beszélhetolyan eseményekről, melyek a nemzet sorsát intézték;szenvedélyessé nem szabad válnia még akkorsem, ha nemzete történetét írván, a haza ellenségeinektörekvéseiről beszél, avagy olyan intézményekről,melyek a nemzetre nézve káros hatásúakvoltak.Annak az erkölcsi erőnek kell a történeti műstílusában is kifejeződnie, mely a történetírót, midőnkomoly feladatához fog, áthatja. Minél nagyobb azíró erkölcsi ereje, annál nemesebb hévvel szól anemzetek erényeiről, a vitézség, hűség, bölcseség,önfeláldozás tényeiről, s így válik jövő nemzedékekoktatójává.A mozgalmasabb (pl. harci) jelenetek leírásánálönkénytelenül is élénkül a stílus. Rövidebb mondatokváltakoznak; a múlt eseményét csaknemdrámai köntösbe öltözteti, midőn úgy tünteti fel,mintha most folyna le a szemünk előttÉppen ilyen élénk, színező és megelevenítő azolyan részeknél, midőn a természetet festi; ámdea leírásoknak mindig szerves összefüggésben kelllenniök a szereplő személyek lelkiállapotával.Száraz és lelketlen az a történeti mű, melyhidegen hagy, bár nagyszerű eseményekről vanbenne szó. Az objectivitást vagyis tárgyilagosságotcsak bizonyos mértékig lehet megtartani, mert atörténetíró is ember, s lehetetlen, hogy fel ne buzduljon,ha nemzete dicső tetteiről van szó, avagy


12meg ne illetődjék, ha nemzete történetének gyászosnapjairól beszél.Egyébként a stilus a történeti müvekben is nemannyira a tárgytól, mint az iró egyéniségétől függ.Vannak jeles történetírók, de gyönge stiliszták;viszont egyik-másik történeti mű kitűnően van megírva,de a tartalma hézagos vagy nem megbízható.Az igazat szépen elmondani: ez a történetírókművészi feladata.7. A történeti művek osztályozása. .Mielőtt a.z oknyomozó történetírás kifejlődött, anevezetes eseményeket emlékezet okából időrendbenjegyezték fel. Az írástudó rendnek volt ez a kötelessége,sőt a fejedelmek tartottak udvarukban hivataloskrónikairókat is, akik uruknak eselekedeitvagy prózában vagy versben följegyezgették.A rómaiaknál az úgynevezett évkönyvek (annalesek)számoltak be egy-egy év eseményeiről, s apontifex maximus, a legfőbb pap, tisztje volt azévkönyvek írása. Természetesen a papi iró leginkábbvallásos dolgokat jegyzett fel egészen naplószer űen?s rendszeres történetet írni nem is volt szándéka.Más nemzeteknél, melyek Krisztus Urunk születéseután szerepelnek, a krónikák pótolták az évkönyveket,s rendesen valamely nevezetes eseménytőlkezdődtek, időrendben (innen a krónika,kronosz = időt jelent görögül) összefüggést nemkeresve, tartalmazták vagy a világ (Világkrónika)vagy egyes nemzetek, sőt városok történeteit is.Nálunk a XVI. században a bibliai, meg történetieseményeket Históriás énckek-nek nevezték aköltők s a krónikák hitelességére törekedve adtakszáraz, terjedelmes verses krónikákat.


13Az egyes korok nevezetesebb szereplői, avagyazok, kiknek módjukban volt a nevezetes szereplőkközött élniök: naplók-at írtak, a fontos és kevésbbéfontos eseményeket röviden följegyezték, még pedignapról-napra. A magyar történetírás naplókban eléggazdag, főleg a XVII. és XVIII. században. (Thököly,Kölcsey).Az anekdota, melynek manapság egészen másértelme van a köznapi beszédben, hajdan szinténegyik kezdetleges formája volt a történetírásnak.Olyan apró történetkék gyűjteményét neveztékanekdoták-nak, melyek szájról-szájra jártak, de feljegyzésreméltóknak a krónikairók nem tartották.A könyvnyomtatás feltalálása után valaki összegyűjtötteés az eddig kiadatlanokat (innen az anekdotagörög neve) közzé tette.Mindezeknél terjedelmesebb és összefüggőbb azemlékirat. Tulajdonképpen nem egyéb, mint rendszeresebb,összefüggőbb s hosszabb időre kiterjedőnapló. Emlékezet okából való megírása azoknak anevezetesebb dolgoknak, melyeket az iró, mint anyilvános életnek kimagasló szereplője vagy koránakmegfigyelője, összefüggően megirt. Az emlékiratúgy válik értékessé, ha olyan ember írja, akimélyebben belepillant korának eseményeibe, ha azokközé tartozik, akik a „történelmet csinálják,“ avagylegalább is azok között él, akik szereplői a nagyeseményeknek, s így a> legközvetlenebb forrásbólmeríthet.Az emlékiratok szerzői gyakran beszélnek magukrólis, mint az események középpontjairól, közbeszövika maguk életének jelentős meg nem jelentőseseményeit, szóval szubjektivek. Ez a szubjektivitásaz emlékirat érdeméből nem von le, sőt gyakranannak közvetlenséget és érdekességet kölcsönöz, ha


14egyébként ítéletében igazságos, s a kor eseményeitnem valamely párt szempontjából vagy felekezetiszempontból itéli meg. Ámde még így is kitünóforrásául kínálkozik a pragmatikus történetírónak.A történetírásnak eddigi tárgyalt formái csakritkán axlnak teljes egészet. Egyik-másik a maganemében kiváló lehet, például a szépen megírt emlékirat,de azért nem felel meg annak a célnak, melyeta történetiró maga elé tűz.A tárgyilagosság csak az olyan történeti művekbenjuthat teljesen érvényre, melyekben az iróegészen háttérbe szorul, s a maga személyén kívüleső dolgokról, eseményekről vagy személyekről higgadtanbeszél. Ezek a munkák tüntetik fel a múltatavval a célzattal, hogy belőlük okulást merítsen azolvasó.Az életrajzok-bán cgy-egy kiváló történeti személynekaz élete folyását írja meg híven a történet -író, de nem elégszik meg azoknak a körülményeknekrajzával, melyek hősének magánéletére vonatkoznak.Oda állítja őt az országos események közé, festi,hogy mik voltak reá hatással gyermek, ifjú és férfikorában, minő befolyása volt a korára, s így nemcsakhősét, hanem annak egész korát megfesti. Ahős belső életét — jellemét — is behatóan kellismertetnie, hogy összes működésének mintegyrugóit láthassuk; az eszméket, melyek vezették, s amelyeknek megvalósítására törekedett.A görög történetírók között Piutarchos, arómaiak között Tacitus, a magyar történetírókközött Horváth Mihály irtak mintaszerű életrajzokat.A kor rajz nem egy ember életének a keretébentünteti fel a kort, hanem főcélja a kor festése, sennek mintegy jelenségei gyanánt tünteti fel a koreseményeit, szereplőit. Kisebb-nagyobb időszakot


15h a s ít ki valamely nemzet történetéből, természetesenolyat, mely egymagába véve is egész és teljes.Azokat a nagy vonásokat, melyekkel az egész nemzettörténetét szokták megírni, művészileg kiszélesítis a képet részletesen megfesti.A legszebb korrajz, melyet valaha írtak, a görögThukydides munkája a Peloponnesusi háborúról.Ennél terjedelmesebb és általánosabb szempontokbólkiinduló valamely nemzet története. Azéletrajziró egy ember küzdelmét, fejlődését, alkotásátjó vagy rossz hatását festi; a nemzet történeténekirója egész nemzetet vesz hőséül, századokat, sőtévezredeket betöltő események nagy tömegét dolgozzafel, s az a célja, hogy a. nemzet jellem ét,fejlődését, intézményeit tüntesse fel, minden iránybanvaló működését tárja az olvasó elé s megkeresseazt a kapcsolatot, mely a szóban forgó nemzets a többi nemzetek fejlődése között van.Ott kell kezdenie, ahol a nemzet őstörténete amondák világában vész el, s nyomról-nyomra kellkisérnie, miként ha egy embernek a gyermekkorátvizsgálná, hogy a majdan szemünk láttára kifejlődőifjü, férfiú tetteit jobban megérthessük.A töredék-adatokat nagy gonddal és mflvészettelkell egymáshoz illesztenie, hogy feltűnő hézagok netámadjanak, s az épületnek fomája legyen. Atörténetírónak finom érzékkel kell bírnia, hogy eltalálja,minő részeket kell jobban kidolgoznia, melyeketkell csak fővonásaiban érintenie. A részekarányossága adja meg a mű egységét, e nélkül jelestörténeti müvet el sem képzelhetünk.Az egyetemes vagy világtörténet a legnehezebbfeladat; bízvást elmondhatjuk, hogy alig sikerülhetegy embernek' ily óriási feladat megoldása. A célaz volna, hogy az egész emberiség történetét írja


16meg a történeti ró, még pedig, amig lehet, a nemzetekföllépésének és szereplésének sorrendjébenegyenkint, később pedig, midőn a világ színpadánegyszerre sok nép szerepel, az egyes nemzetek történetétösszefüggően, amint egymásra hatással voltakvagy egymás rovására terjeszkedtek. Egységről ilyrengeteg sokféle anyag mellett sző sem lehet, legfeljebba nemzeteket külön-külön véve vonatkoznia,kell a történetírónak az érintkező pontokra, a nemzetekközös nagy vállalataira (keresztes hadjáratok,harmincéves háború), vagy azokra az eszmékre,amelyek egyszerre vagy egymás után több nemzetetserkentettek tettre.Természetesen azoknak a nemzeteknek a történetévelkell részletesebben foglalkozni, melyeknekaz emberiség fejlődése szempontjából nagyobb ajelentőségük. Ámde ki vehetné zokon az olasz szerzőtől,ha Olaszország vagy a német szerzőtől, haNémetország történetéről több a mondani valója,mint más hasonló rangú országok történetéről ?Arányosság .ritkán van az ilyen 16-—20 kötetes munkákban,s meg kell elégednünk avval is, ha mindennemzet története egymagában teljes és jól illeszkedikbe a keretbe.A legterjedelmesebb nemzeti történelem semölelheti fel mindazt, ami századokon át a nemzetéletében történt. A nemzetek szellemi fejlődésétmás irányban részletesen az irodalomtörténet, a jogfejlődését a jogtört énelem, a művelődés fejlődéséta művelődéstörténet tárgyalja. így lehet mindentudományágnak, a művészeteknek, a szónoklatnak,a történetírásnak, a drámának, lírának, az iparnak,kereskedelemnek stb. története.Ezeknek a megírása szintén anyaggyűjtést, rendezést,kritikát, tárgyilagosságot kíván. Bárminek a


17történetét írjuk is meg, a cél nem változik: igazságotkell szépen megírni, hogy a régi latin közmondásszerint a történelem az élet tanítója legyen (históriaest magistra vitae).


II. A történetírás rövid története.1. A görögök történetírása.A görögök őstörténete az éposz. Ezekben a valóv- monda költői vonásokban gazdagon egyesül. Amagva minden éposznak valóság, de amint későbbversbe foglalják, inkább költészet mint történetírás.Az első hiteles feljegyzéseket a logographu8-okeszközük. A hagyomány, a szóbeszéd a forrásuk(innen a görög név logos = beszéd, gráfejn =írni).A görög történetírás atyja a halicarnassusi Herodotoa(484-ben született). A görög-perzsa háborúktörténetét írta meg kilenc könyvben. Müvének alapgondolataaz, hogy Görögország az istenek segítségévéitudta ellenségét, a perzsát legyőzni..A görög történetírók között a legkiválóbb ahalimosi Thukydides (472— 403 Kr. e.) A pelopon-iiesusi háború történetét írta meg, melynek eleinteszereplője, majd szemlélője volt. A legszebb korrajzez a mű; irója tárgyilagossága, előadásánakkomoly méltósága és stílusának nemes egyszerűségévelminden időben a legnagyobb történetírók közéfog tartozni. Vele kezdődik a pragmatikus történetírás,mert belevilágít az események szövedékébe, sa tettek indító okait kutatja, s alakjait bámulatra-méltóan tudja jellemezni.Az ercheiai Xenophon, mint emlékíró és életrajzírótűnik ki. Cyropaideia című müvében Cyrusperzsa királynak az életét meséli el, oly színben tüntetvénfel hősét, mint az igazságos és jó fejedelempéldányképét; Anabasis című könyvében a tízezergörögnek Ázsiából való visszavonulását beszéli el;,.#e//cnifca“ -jában folytatja a görögök történetét ott,


ISIahol Thukydides elhagyta. Xenophon igen élénkené** szépen tud elbeszélni, s ha mint történetíró nemis üli oly magas fokon, de mint stiliszta nagyonkedvelt volt, s műveit ma is olvassák az iskolákban.A görög történetírásnak két kései képviselőjeakkor lép fel, mikor már Görögország elvesztette afüggetlenségét, s római főhatóság alá került.Az egyik a megalopolisi Polybios (204— 122Kr. e.) 'Negyven könyvben irta meg annak a kornaka történetét, mely a második pún háború ésGörögország végleges bukása közé esik. Jól ismerteRómát, mert kezesként tizenkét évig tartózkodottRómában, s így történeti müvének sem Görögországa tárgya, hanem mindazok az események, melyekaz akkor ismert világban, melynek Róma volt a középpontja,történtek. A nagy műből teljesen csak ötmaradt az utókorra. Polybios a történelem mélytanúságait kutatja, s azt igyekszik magyarázni, hogymiként jutott Róma világuralomra.A másik a chaironeai Plutarchos, ki az összesgörög történetírók közül a legolvasottabb, mert aműfaj, melyet megteremtett, minden időben kiválóérdekességü, t. i. az életrajz. Művének a címe görögülBioi paralleloi, magyarul: Párhuzamos Életrajzok.A görög és római történelem kimagasló alakjainakaz életét meséli el, mindig kettőt-kettőt szembeállítván,hogy egymás jellemét kölcsönösen megvilágítsák.Nem a külső eseményekre fekteti a fősúlyt, hanema jellemre, s mert a nagy alakok, nagy eszmék reáis erősen hatnak, fel-fellelke§ül, s előadása az olvasórarendkívül hat. Melegszívű író, s érdekesentud elmondani minden apróságot. Az életrajzok közülkiemeljük a következőket: Aristides és Cato az


2)öregebbik; Alkibiades és Coriolanus; Alexander ésCaesar; Demosthenes és Cicero.2. A rómaiak történetírása.A gyakorlati, harcias természetű rómaiak eleintenem sokat adtak az irodalomra, s így a történetírásis hosszú ideig csak a pontifex maximusok feljegyzéseire,az úgynevezett évkönyvekre szorítkozott.A köztársaság hanyatlásának a korában virágzottfel csak, s tetőpontját a császárok korábanérte el.Caius Július Caesar (100—44. K. e.) a lángelméjűhadvezér, és minden idők egyik legnagyobbállamférfía, tarthat számot először .a történetírónévre. Galliai hadjáratának emlékirata a „Commen-tarii de bello Gallico“ tárgyilagos előadásával és kellemesstílusával válik ki. Kevésbbé olvasott müvea másik, melyet a polgárháborúról (de bello civili)írt. A rómaiak szónokiassága számos költött beszéd-ben nyilatkozik e művekben, melyeket ügyesen szőaz események közé.8allustius Crispus (86— 35 K. e.) három történetimüvet hagyott hátra: A Catilina-féle összeesküvésről(Bellum Catilinarium) ; a Jugurtha ellenviselt háborúról (Bellum Jugurthinum) és a töredékbenmaradt Történetek (Históriáé). Gazdag rómaifőnemes volt, aki mint ember, fenékig kiürítette azélvezetek serlegét, de mint iró a puritán egyszerűséget,az igazságot hirdeti, s romlott korának azerkölcstelenségét nagy hévvel ostorozza. Stílusábanszereti a régies szavak használatát, s gyönyörűenmegszerkesztett beszédeket sző közbe.A pataviumi Titus Livius (Kr e. C0 — Kr. u.16.) írta a legterjedelmesebb történeti müvet,


21melynek a címe: „Rerum Romanarum ab űrbetondita lib ri“ Róma városának alapításától kezdi,i rómaiak történetét s egészen Augusztus haláláighozza. Az egész mö 142 könyvből állott, de csaknegyedrésze maradt fenn. A tőle távol eső időktörténetét nem írja, mert nem is írhatja meg tárgyilagosan,a hagyományokra támaszkodik; költői lélekkel,melegen szól a rómaiak dicső tetteiről, naivonszónokias a stilusa és szereti a festői le-i rásokat.A római történetírók közül legkitűnőbb azinteramnai Cornelius Tacitus. (Kr. e. 54 — Kr. u. 7.)Xčgy munkája van: Agricola, Gernvania, Históriáéés az „An»aZe*“-ek. Az Agricola-bsm apósának azéletrajzát írta meg, a nemes, hasznos polgárt festvénbenne. A Germán ia-ban a germánok földjét,.szokásait, erkölcseit rajzolja. Históriáé cimü könyvecsak nagyon töredékesen maradt fenn, Kóma történetéttárgyalja Galba császár uralkodásától kezdveDomitianusig; végül az Annalesek a Tiberiustól-Xeróig uralkodó császárok korát tartalmazzák. Erendkívül érdekes időszakTacitusban tárgyilagos,mélyreható tekintetű és szigorúan itélő, kiválóerkölcsi értékű íróra talált. Az ő tömör stilusa, rövid,de velős jellemzése, finom lélektani megfigyelései: elsőrangú erények, melyek mindenha figyelemreméltók. A romlott kornak csak Juvenalis, a szatira-iró, lehetett hevesebb ostorozója, mint Tacitus, ámdea történetírót is undor fogja el, midőn a vérengzőgonosz császárokat, az erkölcsileg sülyedt polgárokatjellemzi. Az erkölcsi érzésnek ez a tisztasága, azelőadás művészi egyszerűsége és tömörségre teszikTacitust nagy történetíróvá.


223. A magyar történetírás.A XVI. századig magyar történeti műről szósem lehet, mert az írás mesterségével foglalkozópapok legfeljebb latin nyelven írtak krónikákat. AzÁrpádok korában Kézai Simon mester, a ■'Névtelenjegyző (Belae regis nótárius, újabb adatok szerint ittvalami Adorján nevű pap), Mátyás korában Turóczi,Márk, Bonfinius Antal írták meg a magyarok történetét,főleg ez utóbbi a honfoglalaás korából egészenMátyás koráig.A XVI. században költők és prózairók egyarántakadnak, akik a nemzeti múltat tárgyalják. Tinód*Sebestyén „Cronica“ címen összegyűjtött históriásénekei Erdély történetét adják, s a nevezetes vár-ostromok rigmusos leírását tartalmazzák. Ezek aversbe foglalt történetek még ma is hiteles forrásokulkínálkoznak.Ugyanekkor írja Heltai Gáspár „Magyar Krónikájáét,mely a Bonfinius latin krónikájának átdolgozása,s a mohácsi vészig folytatása. Ha egyébérdeme nincs is Heltainak, legalább előadása eléjjfolyékony.Ugyanabban a században adta ki Székely Istvánprédikátor „Világkrónikájáét, mely száraz kronológiájaa fontosabb eseményeknek.Az emlékírók közül Mindszenti Gábor válik ki.Szapolyai János király udvari embere volt, s akirály végső éveiről szól az emlékirata.A XVII. században számos napló és emlékiratkeletkezett. Ezek közül Kemény János „önéletírása“és Bethlen Miklós „Emlékiratai“ jelentek meg utóbbnyomtatásban. A többiek a történeti szakfolyóiratokbanláttak napvilágot.


Rendszeres, összefüggő krónikaa Pcthö (Jcr-


24adatai, a rodostói élet, a törökök, örmények szokása,erkölcse úgy történeti, mint néprajzi szempontbólbecsesek. Mikesnek ezért van tisztes helyea történetírók között is, bőr valójában a szép prózaírókközé kell őt soroznunk.E század végén többen irtak történeti munkát,sőt még világtörténet Írására is vállalkoztak, (Gva-


25munkája előbb 4, majd újabb átdolgozásban 6 svégül teljes alakjában 8 kötetben látott napvilágots az utóbb két kötetben megírt „Függetlenség harca“történetével tíz kötetté egészülve ki, a legterjedelmesebbmnka volt a legújabb időkig. Ügy ebben,mint kisebb történeti dolgozataiban („FráterGyörgy“ , „A kereszténység első százada Magyarországon“stb.) az igazságra törekvő, forrásokat tanulmányozótörténetiró gondossága, komoly stilja éselbeszélő ügyessége válik ki. Hogy a maga korátfestve, a lelkesedés vagy keserűség néha elfogulttáteszi, ez érdeméből nem sokat von le.Szalay László (1813— 1864) méltán sorakozikHorváth Mihály mellé, sőt némely tekintetben túl isszárnyalja őt. Szalay, mint államférfiú és jogtudósis, kiváló nevet vívott ki magának. A szabadlságharclezajlása után hosszabb ideig külföldön tartózkodott,s akkor érlelődött meg lelkében a gondolat, hogymegírja „Magyarország történetét.“ Az ifjúságnakszánta avval a hazafias célzattal, hogy a múlttörténetének igaz képével táplálja bennök a reményt,hogy a jog és törvény erején felépült nemzeti életnem semmisülhet meg. Erős jog és igazságérzethatja át Szalayt. Az anyag elrendezésében és a régiidők jogviszonyának fejtegetésében páratlan, előadásament minden cifrálkodástól, nemes és higgadt. Kár,hogy halála megakadályozta őt müve befejezésében.Salamon Ferencet (1826— 1892.), a legnagyobbmagyar történetírót a kritikai szellem, bámulatosanfinom ítélőképesség, jellemző erő és csiszolt, erővelteljes stil teszik kiválóvá. Legnagyobb munkája a„Budapest története“ töredék maradt, csak egy kötetkészült el belőle. Kisebb dolgozatai („Az elsőZrínyiek“, „Hazánk a török hódítás korában“, „Az


201741-diki országgyűlés“ ) mind egy-egy mesterimozaik, ha ilyenekből volna hazánk története művészikézzel összeállítva, méltán büszkék lehetnénkreá. Salamon Ferenc megtudja eleveníteni a múltat,ezer jelentéktelen apróság beszél a letűnt korok szellemeiről;az események összekötő kapcsait ritka élesszemmel látja meg.Szabó Károly, a „Vezérek korá“ -nak szerzője,mint forráskutató és forrásmagyarázó szerzettérdemeket.A történetírás e század utolsó felében hatalmasanfellendült. A magánlevéltárak megnyíltak a történetírókelőtt, társulat keletkezett, mely folyóiratotindított meg („Századak“ ) s a derék munkásságúSzilágyi Sándor szerkesztésében megjelenő „TörténetiÉletrajzok“ gyűjteménye jeles élet- és kor rajzokkalgazdagította az irodalmat. Számos munkát írt SzilágyiSándor; a II. Rákóczi Ferenc korának fáradhatatlanbuvárlója Thaly Kálmán, Mátyás korátés a Jagellókat mintaszerűen megírta Fraknói Vilmos.Az Árpádok történetét — két kötetben PaulcrGyula, az Anjouk-ét Pór Antal.Az ifjabb nemzedék sorából Marczali Henrik(„II. József és kora“, „A legújabb kor története“ ),Márki Sándor, Angyal Dávid, Acsády Ignác stb.válnak ki.Ugyancsak Szilágyi Sándor szerkesztésében, sjeles szakemberek közreműködésével jelent meg„Magyarország története“ 10 kötetben az ezerévesünnep alkalmából.Ha még ezekhez hozzá vesszük azt a sokemlékiratot, melyek az utóbbi évtizedekben láttaknapvilágot, (Kossuth Lajos, Pulszky Ferenc,Mészáros stb.) bízvást elmondhatjuk, hogy a magyartörténetírás szépen fejlődik.


III. Fejezet.A szónoklat elmélete.1. Bevezetés.Az élőbeszédnek az a formája, mely a. hallgatókatvalaminek az igazságáról meggyőzi, az érzelmekremegindítóan vagy buzdítóan hat, s az akaratotirányítja: a szónoklat.Három jellemző vonása van a szónoki művek*nek: 1. igazságot bizonyítanak be, 2. megindítják ahallgatói, 3. valamire reá bírják.A beszéd nem egy embernek szól, hanem soknak, a szónok bizonyos alkalommal beszél s mindighatározott célja van. A hadvezér, a tanár buzdítjahíveit, az vitézségre, ez szorgalomra; a politikaiszónok ellene vagy mellette szól a szőnyegen forgóügynek; a védő ügyvéd a vádlott ártatlanságátigyekszik bebizonyítani, hogy a birák elhatározásárahasson. Még az igénytelen pohárköszöntő vagy tósztis a közóhajtás kifejezése akar lenni.Az élőszó a legnagyobb hatalom, s így a szónoklatfontossága is minden időben nagy volt főlegaz olyan népeknél, hol a közélet eleven,


282. A szónoki mű tárgya.Miről beszélhet a szónok? Mindenről, amitudása és tapasztalata körébe esik. A tudománybármely ága, a külső világ bármily jelensége kínálkoziktárgyul.Amit tárgyul választunk, az a tételünk. Azegyik szónok beszél a vármegye fontosságáról, amásik a nép erkölcsösségéről, a harmadik Aranyballadáiról, a negyedik a lelki tehetségekről stb.Néha két szempontból vizsgálja ugyanazt akérdést s igy kettős tételt fejt meg. Pl. Szalay mintjogtudós és történetiró.3. A szónok forrása.Bárminő tételt válaszszon is a szónok, a fődologaz, hogy jó eleve tisztában legyen avval, mit kellmondania.A szónoknak elegendő ismerettel kell bírnia,mert a tartalmatlan szónok, bármily szép hangja,kellemes előadása van is, hamar unalmassá válik,ha nincs mit mondania.A szónoknak sokat kell tehát tanulnia. Nemazt kívánjuk, hogy az anyaggyüjtő, igazságokatkutató tudós szerepére vállalkozzék, hanem azt.hogy a már kiderített igazságokat ügyesei: feltudjahasználni, s azt mintegy közkinccsé tegye.Minél inkább mélyére tud hatolni a kérdéseknek,annál meggyőzőbb erővel tudja azokat fejtegetni,s minél fölületesebb, annál több szónokifogásra van szüksége, hogy tájékozatlanságát leplezze,s a rendelkezésére álló anyaggal bizonyítson.A tanulás vagy tapasztalat által szerzett ismereteketjól fel kell a szónoknak dolgoznia, vagyis


2í>elmélkednie kell. A tanulmány és elmélkedés egyidőben szokott történni, s azoknál válik hatalmaseszközzé, félelmes fegyverré, akik, mint a jó hadvezér,mindig csatára készen rendben tartják, s egytárgyra vonatkozó ismereteiket gyorsan tudják ősz*szepontosítani. A legnagyobb szónokoknál éppen ezta tehetséget bámuljuk a legjobban, mert ennek asegítségével tudnak meggyőzően és világosan beszélni.Az érzelemre és akaratra való hatás természetesenazt is föltételezi, hogy a szónok ismerje hallgatóit,a közhangulatot, az ember lelkivilágát. Avédő ügyvédek nem is képzelhetők el finom lélektaniismeret nélkül.r4. Mivel győzi meg a szónok hallgatóit?A szónoknak vagy valamely igazságot kell bebizonyítania,melyről hallgatói eddig nem voltakmeggyőződve, vagy valamely igazság helytelenségetkell kimutatnia, mely eddig a köztudatban volt.Bebizonyítania kell és cáfolnia.Az egyik ugyanaz, mint a másik: az positiv,ez negativ bizonyítás. Az egyik bebizonyítja, hogya vádlott ártatlan; a másik bebizonyítja, hogynem bűnös; vagyis ártatlan = nem bfinös. DeákFerenc a hires felirati javaslatban bebizonyítja,,hogy Ausztria és Magyarország csak personal-uniovolt; és megcáfolja azt, hogy reál-unio lett volna.A bizonyításhoz érvek kellenek, vagyis olyanigazságok, melyeknek bővebb bizonyítgatására szükségnincsen.


3)I. Az éryek.Az érvek, mint a bizonyítás eszközei: 1. belső-k.lui a szónok okoskodás útján jut reájuk, mintegy atárgyból magából és saját leikéből meríti, vagy 2.Lülső-k, ha a tárgyával összefüggő külső tényektámogatják őt az igazság ^bizonyításában. Pl. aszónok az ártatlanul bevádol tat védi annak az alapján,hogy életében soha rosszat nem követett el,mindenki csak jót mond róla. Okoskodásának eredményeimindi belső érvek lesznek. A másik tanukatállít, akik hit alatt tanúskodnak arról, hogy a vádlottártatlan. A tanuk vallomása külső érv.a) Belső érvek. — A meghatározás.Néha a szónok avval is megkönnyíti a bizonyítást,ha a tárgy fogalmát világosan, teljes egészétenmegismerteti vagyis meghatározza. Ez az úgynevezett definíció.A politikai szónok lépten-nyomon szükségétlátja a definíciónak, hogy evvel mintegy a helyzetettisztázza. A könnyen benyolulttá váló jogi fogalmakszabatos meghatározása nem csak világosságot terjeszt,hanem gyakran az okoskodásnak biztos iránytis szab.Ha a szónok tömören, csak a legszükségesebbfogalmakkal határozza meg a fogalmat, akkor alogikai meghatározással él. Pl. Az ember élő, eszeslény, akinek szabad akarata van.A meghatározásnak van még két formája: 1.az egyik a szóban forgó tárgy alkotó részeit éskeletkezése módját mondja el; 2. a másik a fogalomjellemző tulajdonságait mintegy képben foglalvasorolja elő, körülírja azt. Ez utóbbi, mint a ke-


31dť'lyre is hatót, választják, leggyakrabban a szónokok.Azért szónoki meghatározásnak is szoktáknevezni.b) A következtetés módjai.A szónoknak gyakran van szüksége arra, hogymeglevő igazságokból újabbakra következtessen. Ecélból a fogalmaknak egymáshoz való viszonyávalkell teljesen tisztában lennie. A fogalmak osztályozásaadja meg erre nézve a leghelyesebb útmutatást.A legátalánosabb fogalom az osztályozásnál anem {genus) fogalma. Pl. az ember fogalomnakneme: élőlény. Ez alá a nem alá tartoznak az őszszesélőlények; az a fogalom, mely az embert atöbbi élőlénytől megkülönbözteti, a faj (species)fogalma.Már most ha valamely helyes Ítéletet mondunka nemről, azt bizvást elmondhatjuk a nem alá tartozóbármely fogalomról. Pl. Az állat táplálkozik —a ló is táplálkozik.Minden ilyen következtetés új ítélet lesz, melynekérvényességét kétségbevonni nem lehet.Viszont a fajról mondott Ítéletet, a magasabbnem fogalmára alkalmazni föltétlenül nem lehet.1*1. Ez a kutya sánta — ebből arra következtetni,hogy az állatok mind sánták, nem lehet.A szónoki müvekben a wewt-ről a faj-ra valókövetkeztetés gyakran fordul elő.c) Az egész és rész viszonya.A szónoki művek tétele igen gyakran olyan,hogy több szempontból lehet azokat kifejteni. Hogya szónok világos képet adhasson róla, s gondolataitkellő sorrendben mondhassa el, föltétlenül szűk-


32sége van arra, hogy részeire bontsa. E műveletnélaz egyes alkotó részeket kell jól ismernie.Deák Ferenc a felirati javaslatban így osztjafel művét: 1. Mit kell mondani, 2. Kinek mondjukel. 3. Minő alakban mondjuk el. — Az egyházi Bajnokiatokbanszintén már jó előre felveti a szónoka kérdéseket, mélyekre felelni fog.A részeire bontott egész, hahogy a részek, legalábba leglényegesebbek mind kellő megvilágításbanrészesülnek, sokkal világosabb, érthetőbb lesz. Azokoskodás, bizonyítás és cáfolás hathatósabb. Hasonlóegy vár ostromához, melyet az ellenségeshad vezére előbb minden bástyájától megfoszt, afalakon rést tör, s aztán ellenállhatatlanul beveszi.d) Oh és okozat.A bizonyításnak leghatásosabb módja az okbelikapcsolat alapján való következtetés.Ok nélkül semmisem történik a világon. Azok és okozat kapcsolata van az író és műve, a házés építője, stb. között (létrehozó ok = causa effi-ciens): a liszt és a kenyér, a Tc6 és ház között (azanyag oka = causa materiális) ; ügyesség és testgyakorlás;iskola és oktatás (ez a jellem oka =causa formális) ; alvás — az erőgyűjtés; munka—életfentartás (ez a végső-ok, illetve cél = causaíinalis). Az okbell kapcsolat oly szoros, hogy egyikbőla másikra következtethetünk.Pl. Nem tanultál, tehát nem is tudsz sokat;vagy megfordítva: nem tudsz sokat, tehát nem istanultál.Azt talán mondanunk sem kell, hogy mielőttkövetkeztetnénk akár okból-okozatra, akár okozatbólokra,a szóban forgó fogalmak között meg kell az


33okbeli összefüggést alaposan vizsgálnunk, mert minélszembeötlőbbé válik a kapcsolat, annál nagyobbsúlya van az érvelésnek.e) Előző és következő.A következtetés megelőző és következő tényekvagy események kapcsolata alapján is lehetséges.Ez a dolgok természetes sorrendje, de nem okbeliösszefüggés. A tapasztalat szerint a jól felhasználtifjúkor után boldog öregkor szokott következni; atavaszt a nyár, ezt viszont az ősz, majd a télváltja fel.A nemzetek életében figyelhetünk meg olyanjelenségeket, melyek, ha nem is egymásból folyóan,de következetesen egymás mellett állanak, mintelőző és következő. A szónok tehát érvelés céljábólis felhasználhatja, ha bizonyos előzményekből következteta szokásos következőkre; viszont a következőbőlis valószinüséggel reá mutat az előzőre.Pl. Az olyan ember, aki már egyszer hazudott,nem talál hitelre, mert helyes a következtetés, hogyaki egyszer hazudott, az másodszor, harmadszor ishazudhatik. A hitét gyakran megszegő török szavánakmég akkor sem hittek a magyarok, mikorünnepélyes békét kötöttek vele.f ) A körülmények.Evvel szoros kapcsolatban van a- következtetésnekaz a módja, midőn a szónok a személylyel,tárggyal, eseménnyel összefüggő mellékkörülményekethasználja fel bizonyító érvül.Egy régi versbe foglalt retorikai szabály ígyfoglalja röviden össze a körülményeket: „Quis,|


34Magyarul: „Mit, ki, mikép, mért, liol, mikor ésmily eszközök által?“Ezek a körülmények tehát a cselekvő személyre(ki), a tárgyra (mit), a cselekvés módjára (mikép),az időre (mikor), a helyre (hol), a cselekvés okára(mért) s az eszközre (minő eszközökkel) vonatkoznak.Az érvelés, főleg a törvényszéki beszédekben,gyakran merít a körülmények viszonyából érveket.A bűnöst éppen e körülmények számbavételévellehet menteni, ha tekintetbe vesszük gyermekkorát,azokat, akikkel érintkezett, a helyet, hol felnőtt, abűnös cselekedet indító okát, az eszközt, melyethasznált.Csakhogy ezeknek a körülményeknek valódiságátgondosan meg kell állapítanunk, s főleg, ha a lelkiállapot egyes tényeit vesszük alapul, nem szabadhamis nyomon haladnunk, mert ez igazság, melyetilyetén módon kiderítünk, nem lesz meggyőző erejű.g) H asonlóság (analógia).Már a stilisztikában fejtegettük, hogy a szépstilus szempontjából, milyen fontos a hasonlat. Azegymással valamely tulajdonságban megegyezdfogalmak egymást kölcsönösen megvilágítják.A szónok is hasznát veheti a hasonlóság alapjánegybevetett tényeknek, mert valószinüséggelkövetkeztet egyikről a másokra. A történelmi tényekaz egyes nemzetek életében a hasonlatosság alapján(per analogiam) kapcsolhatók össze, s ha nem islehet megdönthetetlen igazságot következtetni belőlük,de a tárgy megvilágítását hathatósan előmozdítják.Pl. Deák Ferenc ügyesen használja fel a Magyarországés Ausztria között levő personal-unio


3.)m agya rázű sára a Magyar- és Lengyelország közöttegykor fennállott personal-uniót.Az analógiák gyakran csak a példák megvilfigítóerejével bírnak.h) Az ellentétesség.Az egymással ellentétes fogalmak viszonyaszintén kínálkozik a szónok okoskodásának alapjául.Az egymást részben vagy egészben kizáró fogalmakbóla szónok a kővetkezőképpen következtet:Az egyiknek hasznosságát fejtegetve, következtet amásiknak káros voltára. Az egész dicsőítése természetszerűena bűn ocsmányságának feltüntetése.Ha a szónok ez ellentétes fogalmak egyikéneklehetetlenségét, képtelenségét (absurdum) bizonyítja,annál szembeszökőbben érvel a másik fogalomigazsága mellett. Ha pedig valamely személy tetteibőlvagy szavaiból bizonyítja be, hogy az illetőnekigazsága nem lehet, mert szavai és cselekedeteiközött a legkirívóbb ellentét van: ezt nevezték arégi retorok argumentum ad hominem-nek, vagyisa szónok önmagát cáfolja meg.II. Külső érvek.A külső érvet a szónok mindabból meríti, amia tárgyon kivül, de avval összefüggésben van. Köz-érvénvü igazságoknak a tárgyra való alkalmazása.Pl. Az életből vagy történelemből merítünk példák-at,tekintélyszámba menő irók mondásait idézzük; atörvényt vagy tanuk vallomásait használjuk felállításunk bebizonyítására. Mert a döntő ezekbena tekintély, mely előtt meg kell hajolni: tekintélyiérvek-nek is szokták nevezni.


36a) A példa.A szónokok igen gyakran használják a példát,vagyis az életből és történelemből ragadnak ki egyegyeseményt, mely a szóban forgó tárggyal ahasonlóság vagy ellentétesség alapján összefügg. Apéldák nem bizonyítanak, de megvilágítják a helyzetet,s élénkebben hatnak a hallgatóra. Néha egy-egy találó példa, vagy példát helyettesítő mesejobban célhoz vezeti a szónokot, mint az okoskodáshosszú sora. Ha köztapasztalati igazságot fejtünkki, az életből merített példák csaknem bizonyítóerővel bírnak.A példának mindenek felett találónak kell lennie,fi nem nagyon elkoptatottnak. A nagyon távolrólvett, s kevés ember által ismert példfik meglepnekújdonságukkal, de nagyon kell a szónok tudásábanbíznunk, hogy érvül fogadjuk el. Azért szoktuk agörög és római mithológiából vagy a történelembőlmeríteni a példákat; az egyházi szónokok főleg azó-testamentómból vagy Krisztus életéből.b) A z idézet.Kiváló írók mondásait is fel szokták a szónokokhasználni arra, hogy a maguk állítását azokkal mintegymegerősítsék. Ugyancsak ide tartozik a közmondásoknakilyetén felhasználása.Sem a gyakori idézgetés, sem a hosszú idézeteknincsenek helyén. Aki állításainak bizonyításárafolyton idegen tekintélyeket szólaltat meg, olvasottságánakadja tanujelét, de azt is elárulja, hogy nekimagának nincs elég tudása arra, hogy bebizonyítsaállításait. A sok idézet, főleg ha olyan nyelventörténik, melyet a hallgatók nem ismernek, magamutogatásnaktűnik fel.


37Idézhet w szónok egy mondatot, vagy hosszabbrészeket is idézőjel közé téve, s a szerző nevétmegjelölve; avagy csak egy-egy gondolatot idéz, sazt is a saját szavaival mondja el.A tekintély gyanánt idézett iró, költő, tudós,államférfíu csak olyan lehet, akit míindenki tekintélynekismer el, mert különben az idézett szavaknaksúlya, bizonyító ereje nincsen.c) A törvény.A tekintély-érvek között a legfontosabb a törvény,mint általános érvényű igazság, melyet aszökős vagy közmegállapodás tett általános érvényűvé.A politikai szónokok beszédeiben lépten-nyomontalálkozunk törvények idézetével. Deák Ferenc afelirati javaslatban a törvénycikket szólaltatja meg.s ezekkel bizonyítja be, hogy Magyarország ésAusztria között csak personál-unió volt.Arra azonban ügyelnie kell a szónoknak, hogyaz eset,melynek bizonyítására a törvényt idézi,kétségbevonhatatlanul arra a törvényre vonatkozzék,mert anélkül azt bizonyító érvül felhasználni nemlehet.d) A tanulc vallomása.A törvénykezési, a védő és vádló beszédekbendöntő fontossága van a tanuk vallomásának. A fülvagyszemtanuk tényeket mondanak el, s hittelerősítik meg, hogy igazat mondottak. Az Ítéletekhozatalánál, a bűnösség vagy ártatlanság megállapításáraa tanúvallomás olyan érv, melyet semmi-Bemű okoskodással sem lehet megdönteni.


38Ha a szónok egész nemzetre, országra, városrahivatkozik, s azokat szólítja fel, hogy tegyenektanúságot amellett, amit mond: ezt retorikai fogásnaknevezzük, melyet csak megszemélyesítésnektekintünk. Hatásos, de nem mindig bizonyító erejű.5. A cáfolás.A cáfolás egészen olyan, mint a . bizonyítás,csak a sorrend változik meg. A bizonyítás pozitív,a cáfolás negativ. Az ellenkező állításokat kell aszónoknak megdöntenie vagyis megcáfolnia, hogyminden kétséget eloszlatván, bebizonyíthassa állításánakigazságát.'A szónok vagy ismert vagy csak elképzelt ellenfélleláll szembe. A parlamenti életben gyakran vanreá eset, hogy az egyes pártok emberei egymássalellentétes szempontból világítanak meg valamelykérdést. így keletkezik kétféle igazság. A szónoknakarra kell törekednie, hogy ellenfele amaállításait, melyek az ő állításaival ellentétesek, helyteleneknektüntesse fel. Azé a győzelem, aki hatalmasabbérvekkel támogatja a maga igazát, s lehetőlegmeggyöngíti, vagy minden erejétől megfosztjaellenfele érveit.Az elképzelt ellenfél a valóságban nincsen meg,de a szónok, hogy még a látszatát is eloszlassaannak, hogy az állításával szemben lehetne mégmás is: önmaga veti fel a kérdést, ilyenformán:„azzal szemben, amit mondottam, megjegyezhetnévalaki, hogy . . . .“ és itt következik az ellenkezővélemény, melyet a szónok nyomban megcáfol.Az ilyen vitatkozó jellegű beszédekben igenlényeges dolog, hogy a szónok ügyesen, szellemesen,


S 9finom gúnnyal tudja a maga ügyét védeni, nzellenfél állításait lerontani vagy nevetségessé tenni.Hogy ez a cáfolás miként történjék: arra nézveszabályokat felállítani nem lehet. Érvek fegyverével,alapos tudással, feltaláló ügyességgel szokták aszónokok a győzelmet a maguk számára biztosítani.Gyorsaság, biztosság, szónoki rátermettség és elegendőtudás kell ehhez.6. Miként hat a szónok a hallgatók érzelmére?A szónoki beszéd második célja az, hogy ahallgatókat megindítsa, tehát érzelmeket kell ahallgatókban keltenie.Ehhez kettőre van szüksége: 1. a szónok ismerjehallgatóit, 2. a szónoknak magának is legyen melegenérző szive.Az egyszerű néphez intézve beszédünket, tudnunkkell, hogy mi hat legközvetlenebbül a népre;nagy eszmék iránt nem lehet fogékony az, akineksem ismerete, sem érzéke nincsen ilyen eszmékiránt.- A tanuló-ifjuság kedélyére másként és máseszközökkel hatunk, mint a tudós gyülekezetre; agyászoló női közönséget meghatjuk egy-két szivreliatószóval, mely a férfiakat hidegen hagyja.A szónoknak számot kell vetnie hallgató közönségével,s a szívnek azt a húrját kell megrezegtetnie,mely a legkönnyebben ad hangot.Ennél azonban még fontosabb, hogy a tárgyátólegészen áthatott szónok maga is átérezze mindazt,amit hallgatóival éreztetni akar. A régi latin szabályma is érvényes: „si vis me flere, dolendumest primum ipsi tibi“ — magyarul: „ha azt akarod,hogy sírjak, előbb neked is sírnod kell.“ A hidegszónok meggyőzhet, de ha lelkesedni nem tud,


4f)minket sem lelkesíthet; ha mélyebben érezni nemtud, mélyebb érzést bennünk sem kelthetA nagy szónokok, midőn a hallgatókszivéveljátszanak, tulajdonképpen önmaguk is játékai azérzelmeknek, csupán szócsövei azoknak a belsőhangoknak, melyek a hallgatókat megkönnyeztetik,riadó lelkesedésre, a szenvedély hullámzásáraindítják.Csakhogy a szónoknak, midőn már a hallgatókérzelmét meghódította, fölül kell a magaérzelmén kerekednie, hogy az akaratot irányíthassa.Az ellágyuló, könyező, el-elakadó szónok kiejtikezéből a gyeplőt, 8 ott lankad el, hol éppen alegnagyobb erőre volna szüksége. A szenvedélytfelkorbácsolva, azt meg is kell fékeznie, hogy hathatósanműködő erővé változzék, s ne fokozódjékvak dühhé.Az érzelmek keltéséhez kell az úgynevezettszónoki tehetség, melyet megtanulni nem lehet. Ezaz a belső hév, mely sl szónok szivéből árad ki,mely ellenállhatatlan erővel ragad magával; ez teszia forradalmi időkben a szónokot millió meg millióember akaratának az urává.7. Az aharat irányítása.Nem csekélyebb jelentőségű az akarat irányításasem. Ez a szónok tulajdonképpen való célja.A meggyőzés, az érzelemkeltés közvetve mind ezta célt szolgálják.Előbb fel kell világosítania a hallgatót, hogyminő az igazság, melyet hirdet — ezért bizonyít,magyaráz, példákkal igazol, — aztán kívánatosnakés szépnek kell feltüntetnie, hogy megszerettesse ahallgatókkal — ez az érzelemre való hatás; végül


41:\z ismert-et és megkedvelt-et célul tűzi ki, mintegymondván: akarjatok ti is ilyenek lenni. Pl. KossuthLajos festi a magyar tengerpartot, a felséges Lujza-rttat, a tengert, mely a világgal összeköti Magyarországot,s végül lelkesedve buzdítja, hogy építsükki a fiumei vasutat, hogy legyünk közel a tengerhez,„Tengerhez magyar, el a tengerhez!“ Nyilvánvalótehát, hogy az akarat irányítást szükségképpen ameggyőzésnek és az indulatgerjesztésnek kell megelőznie.Az ember szívesen hajlandó megtenni azt,aminek hasznosságáról, jóságáról, szépségéről megvan győződve. A birák készségesen felmentik avádlottat, ha a védő ügyvéd annak ártatlanságátbebizonyította, ha a szerencsétlen körülményeket,melyek az elkövetett bűnt mentik, vagy azt a bűnjellegétől megfosztják: szívrehatőan tudja festeni.A szónoki beszéd szerkezete.8. Bevezetés.A szónoki műveknek is három része van:bevezetés, 2. tárgyalás, 3. befejezés,A bevezetésben el kell mondania a szónoknak,hogy miről s minő szempontból fog beszélni. Atárgy iránt érdeklődést, önmaga iránt jóindulatotkell a hallgatókban keltenie. Ne legyen hosszú ésfőleg ne unalmas, mert a hallgatók már eleve türelmetlenekvagy közönyösök lesznek, arra vigyázniakell a szónoknak, hogy a bevezetés a legszorosabbösszefüggésben legyen a tétellel.Hogy mivel kezdi, az mfndiig a szónoktól, atárgytól, s a körülményektől függ. A parlamentibeszédekben gyakran nincs is bevezetés, mert al r


42szőnyegen forgó tárgy, melyhez a szónokok hozzászólanak, fölöslegessé teszi azt.Az egyik szónok valamely találó mesével, amásik hasonlattal, a harmadik ellentéttel, a negyedikaz ünnepi alkalom fontosságának fejtegetésévelkezdi, mely őt a beszéd tartására készteti, ismétmások abból a viszonyból indulnak ki, mely köztükés a beszéd tárgya vagy személye között van (emlékbeszédeknél,— pl. Eötvös beszéde Szalay Lászlófelett).A szónoki beszédek bevezetése annyira az egyéntől,függő, hogy szabályokba foglalni nem lehet.Önkényt kell annak jönnie, s a beszéd terjedelméhezkell alkalmazkodnia9. A tárgyalás.A tárgyalásban mondja el a szónok mindazt,amit a tárgyra vonatkozólag tud. Itt bizonyítja be atétel igazságát, itt cáfolja meg a tényleges vagyelképzelt ellenvetéseket. Ez a rész tehát a szónokibeszéd legfontosabb és 1egt érj edlel mesebb része.A tétel helyes osztályozásával kezdődik, néha,nár eleve megszabja a szónok azt a rendet, melybenérveit elmondja, a szempontokat, melyekből atételt vizsgáim fogja. Aszerint, aminő a tétel, saminő a szónok logikája: ez osztályozás igen fontosdolog. Innen van, hogy a nagy szónokok munkájabár órák hosszáig tartott, nehány mondatban összefoglalható.Ezek a mondatok az egyes részeket jelentik.A történeti tételeknél, törvényszéki beszédeknélazt a részt, mely a tények elsorolására szorítkozik,a régi retorok elbeszélésnek (narratio) nevezték, amásikat pedig a bizonyításnak (próbatio). Az előbbi


4$arra való, hogy a hallgatót a. tárggyal megismertesse,az utóbbi pedig arra való, hogy a tételt bebizonyítsaMinél rövidebb és áttekinthetőbb az előbbi rész,annál hatásosabb, minél részletesebb és kimerítőbbaz utóbbi, annál jobban meggyőzi a hallgatókat.Hogy az érvek csoportosításában bizonyos emelkedésnekkell lennie, azt már régi szónokok isvallották.Ez a drámai fokozás abban nyilatkozik,,hogy a szónok a tárgy fontosabb részét későbbre-hagyja, s előbb a kevésbbé fontossal végez. Céljaaz, hogy az érdeklődést mind jobban felkeltse, sőtfokozza is.10. A befejezés.A szónoki beszéd befejezése legyen rövid é&hatásos.A buzdításnak a befejezésben van helye, &hogy ez a buzdítás, vagyis az akarat-irányítás méghathatósabb legyen, a szónokok gyakran röviden,összeszokták foglalni a beszéd főbb érveit (recapitulatio),s aztán mintegy összepontosított erővel hatnaka kedélyre, meg az akaratra. Ezt az ostromot— mert bízvást anak tekinthetjük — a régiekelnevezték „amplificatio epilogi“ -nak.Leginkább megkap az olyan befejezés, mely azárógondol atban csaknem költői lendületet vesz, aaz elmét, meg a szívet egyaránt foglalkoztatja. Ez aC 8 attan08 vég nemcsak a szónoki, de egyáltalábanminden költői műben szerencsés fogás, mert sokáigmegmarad, mintegy végső accord a szívben. Pl.Gyönyörű a befejezése Eötvös beszédének, melyetSzalay László fölött tartott. A szónok kifejtette atárgyalás folyamán, hogy Szalay a nemzeti lét


44átalakulásán fáradozott, de munkáját nem fejezhettebe — a szónok hallgatóihoz fordul, s lelkesedvemondja: „ fejezzük be!“11. A szónoki beszéd fajai.A szónoki beszédeknek számos faja van,aszerint,amint a politikai vagy társadalmi élet ad reáalkalmat.Vannak: 1. parlamenti vagy politilcai, 2. törvényszéki,3. egyházi, 4. akadémiai s 5. az úgynevezetttársadalmi beszédeknek egész sora (megnyitó-,záró-, ünnepi-, gyász-, búcsúztató-, beiktató-,iskolai, stb. beszéd).Ahol a parlamentárizmus virágzik, ott legfőbba parlamenti beszéd; (ide tartozik a programm-, sbeszámoló beszéd is). Tartalmuk a közéletet, azállam kormányzást érdeklő kérdések.A törvényszéki beszédek vagy vádlók vagy védők;a fenyítő törvényszék vagy esküdtszék előtt tartjákaz ügyészek és ügyvédek, még pedig a nyilvánosságelőtt.Az egyházi beszédek vagy prédikációk (idesorozzuk a halotti vagy búcsúztató beszédet is) avallás és erkölcs kérdéseit fejtegetik.Az akadémiai beszéd csak a legújabb időbenkeletkezett, mióta a tudományos vagy szépirodalmitársulatok elhúnyt tagjaik emlékére gyászünnepeketrendeznek. Céljuk az elhúnyt érdemeinek méltatása,avagy szónoki formában tárgyalt tudományos ésművészeti kérdések fejtegetése.A társadalmi vagy alkalmi beszédekre a társaséletegy-egy ünnepi mozzanata ad alkalmat,. Rendesenkisebb terjedelműek és kisebb jelentőségűek,azért kevesebb gonddal is készülnek. Nem ritkán


ögtönzöttek, vagyis a szónok nem készül elő reá,,hanem amikor kigondolja, rögtön el is mondja.Végül, amint már a történetírásnál említettük, atörténetírók is szoktak beszédeket szőni az eseményekközé, melyeket históriai beszédeknek szoktaknevezni.12 . A szónok egyénisége.Az a sajátos viszony, mely a szónok és a hallgatóközött van, hogy t. i. szem tói-szemben állanakegymással, s így a hatás gyakran nemcsak attólfügg, hogy mit mond, hanem ki, hol és hogyanmondja, szükségessé teszi azt, hogy: 1. a szónok jó y2. feddhetetlen jellemű, 3. szerény ember legyen%Mind a három nagyon fontos dolog, ha tekintetbevesszük, hogy a szónok az egyetlen művész, akiközvetlenül érintkezik a hallgatóival. Ha nem jóember, azokat az erkölcsi igazságokat, melyeket ékesszóval hirdet, nem hisszük el, mert ellenmondástlátunk szavai és tettei között; ha nem feddhetetlen.jellemű, hiába korholja a társadalmat, hiába buzdítbármily üdvös dologra, nem indulunk utána, mertnem bizunk benne; ha nem szerény, viselkedésebántó lesz, s a túlságos biztosság hányivetésnektetszik, s bennünk azt a gyanút kelti, hogy lelkesedésemesterkélt.Az erkölcsi erővel, jósággal felruházott szónokotvakon követjük, mert szeretjük és bizunk benne;a belső meghatottság igéző széppé teszi a reszketőhangot,s a bátortalanul, elfogultan kezdődő beszéd,,hahogy később szárnyakat ölt, ellenállhatatlanulmagával ragad.


4 < i13. A szónoklás művészete.Nem mesterség, hanem művészet, mert születniÍveli reá. Arra adhatunk útmutatást, hogy mikénttanulja be az elkészített szónoki művet, hogy mikénthangsúlyozzon, hogy ügyeljen a kiejtés helyességére,hogy tartson az egyes összefüggő részek utánszünetet, hogy hol kell a hangnak emelkednie, holkell szomorú, hol víg arccal mondani, hol rohamosabban,hol lassabban; sőt szabályozhatjuk jóliiszejnülega taglejtéseket is, de az olyan szónok, akitilyetén módon kell betanítani, csak ügyes beszélővagy recitáló lesz, igazi szónok soha.Az értelmes beszéd úgy viszonylik a szónokláshoz,mint valamely költeménynek értelmes elolvasásaa szavaláshoz. Mindkettőt megértjük, de nem«érezzük á t; művészet az, ha a szónok érzelmeitmintegy átülteti hallgatói szivébe, ha tehát az értelmirész mellett az érzelmit is teljesen érvényretudja juttatni.Ez az, amire szabályt felállítani nem lehet."Valami belső hang súgja meg, hogy hol kell aszónoknak festenie, hol lelkesednie és lelkesítenie,hol remegjen a hangja, hol remegtessen, hol legyenszelíd, mint az esti fuvallat, s hol mennydörgő,mint az ég zengése.Nem tagadhatjuk, hogy hosszú gyakorlat kellahhoz is, hogy a született szónok művészeténektetőpontjára jusson, mintegy önmagából fejlődjék ki,tudása, mértéke legyen; aminthogy az is kétségtelen,hogy a gyakorlat a kevésbbé tehetséges szónokotis ügyes szónokká teheti.Mint természetes feltételek a következők kívánatosak:1. Legyen épkézláb ember, — mert a testi


47fogyatkozást: félszem, púposság stb. csak a legnagyobbszónoki tehetség tudja a hallgatókkalfeledtetni.2. Beszélő-szervei legyenek épek, — a selypítés,dadogás vagy komikai, vagy kínos hatással van ahallgatóra.3. Legyen szép, s lehetőleg erős hangja, — merta szép hangra a festésnél, a szenvedélyek, a részvét,a bánat kifejezésénél nagy szükség van.4. Legyen kifejező arca, — mert az arcjátéképpen olyan lényeges a szónoknál, mint a színésznél.5. Legyenek arányosak a kézmozdulatai, — mertaz idétlen vagy szögletes, avagy betanult mozdulatok.sokat rontanak a hatáson.6. Legyen elegendő műveltsége, hogy a közönségneklegalább akkor, mikor beszél, tanítójalehessen.7. Legyen benne tűz és lélek, hogy az érzelmek— ne a szavaiból, hanem a szivéből eredjenek.A szónoklat története.1. A görögöknél.A görögöknél, főleg pedig Athénben, a köztársaságkorában élénk volt a nyilvános élet, mindengörög polgárnak kötelessége lévén, hogy a közügyekbenrészt vegyen, a szónoklat hatalmas lendületetvett._A peloponnesusi háború előtt és után szerepelteka legkiválóbb görög szónokok. Perikies magais, aki hosszú ideig állott az athéni kormány élén,mint teljes hatalmú archon, kiváló szónok volt. legalábbThukydides igy emlékezik meg róla kitűnőmüvében.


48A demokrácia túlzásai felszínre vetették az úgynevezettnépszónokokat, (demagógok), akik a népszája íze szerint kevés művészettel, de nagy hatássalszónokoltak. A köztársaság hanyatlása korában,midőn a makedón Fttlőp kezdett Görögország ügyeibebeleavatkozni, lépett fel a legnagyobb szónok, kineka neve a mai napig mint a szónoklat megszemélyesítéseszerepel: Demosthenes aEz a Demo8thene8 (Kr. e. 381— 322) a hagyományszerint óriási lelkierővel küzdötte le nyelvhibáját,ugyanis dadogott, s később mégis Görögországlegelső szónokává lön. A hazaszeretetnek éslelkesedésnek ellenállhatatlan erejével igyekezetthazáját attól a veszélytől megmenteni, mely makedoniFülöp részéről fenyegette, e célból tartottaörökké híres „Phil:ppikái“-t, melyek mind Fülöpellen irányultak. Politikai ellenfele egy szintén jelesszónok volt: Aischines. Evvel folytatott Demosthenesszónoki párviadalt, s a „koszorúról“ tartott beszédévellegyőzte.Azok a beszédek, melyek Demosthenes müvekéntreánk maradtak, az erkölcsi erőnek nagy hatalmával,a lelkesedésnek tisztaságával s a szónok céljánaknemességével hatnak reánk.Valóképpen a szónokot hallani és nem olvasnikell, s néha a legremekebb beszédet is csak felerészbenélvezzük, ha nem hallottuk. Demosthenesszónoki tehetségének nagyságát abból következtetjük,hogy nemzetére a legizgatottabb politikai viszonyokközött irányadó tudott lenni.Mióta Görögország megszűnt önálló állam lenni-,a szónoklat is hanyatlott; a meggyőződés melegehelyett a hideg szónoki cifraságok léptek. Szónokiiskolák keletkeztek, de a mesterek csaktanításra


49szorítkoztak, b a közélet eseményeire hatással nemvoltak.2. A róm aiaknál.A szónoklat a rómaiaknál csak a köztársaságvége felé kezdett virágzani, addig a túlságosan józan,s hatalma terjesztésére szorítkozó rómaii nem törő-


Iában, az ő szónoki-elméleti művei voltak a legáltalánosabbanelterjedve, s a ciceroi-stil, a ciceroi-körmondatdivatozott mindenütt.Szónoki művei között van egynehány elméleti(„De oratore“, „De claris oratoribus“ ), a legnagyobbrész azonban tényleg elmondott, vagy el nemmondott, de kidolgozott beszédek. Örök mintaképeia nagyszabású védő, vádló és politikiai beszédeknek.Történeti nevezetességre jutottak a Catilina ellentartott beszédei, melyekkel Catilinát leleplezte ésRómát a titokban forrongó összeesküvéstől megmentette;liires a zsaroló Verres ellen tartott vádlóbeszéde; kiválók a Qneius Pompeius mellett s azAntonius ellen mondott beszédei. Tudását dialektikaiügyességét legfényesebben a védő-, és vádlóbeszédekbenragyogtatta. Akit Cicero védett, az előretudhatta, hogy nyert ügye van. A latin stilus Cicerónálérte el fejlődésének, eleganciájának a netovábbját.A császárság idejében hanyatlott a szónoklat,mert eleven, mozgalmas, jogokért küzdő politikaiélet nem volt. Inkább elméleti szónoki müvek keletkeztek.Pl. Quintilianus nagy műve („Institutionesoratoriae.“ )3. A magyaroknál.Az alkotmányos élet, mely hazánkban több6záz esztendős, mindig adott alkalmat arra, hogy aszónoklatot műveljék, ámde nem szabad felednünk,hogy az országgyűléseken elmondott beszédeket csake század elején kezdették jegyezni, s hogy az országgyűlés,közigazgatás, törvénykezés nyelve hosszúideig latin volt. Kiváló szónokok lehettek, s voltak


51is, (Mátyás király, Verbőczy István), de ezekről csaka történetírók emlékeznek meg.A XVI. és X V II# században a katholikus ésprotestáns vitázók sorában olyan kiváló egyháziszónokokat találunk, mint Pázmány Péter, Káldi(iyörgy, Telegdi Miklós, Szenczi Molnár Albert,deleji Katona István, Alvinczi Péter.A XVIII. században a latin szónoklat virágzott.Minden iskolának meg volt a maga jeles orátora, sezek mind Cicero műveinek olvasásán képződtek.Az országgyűléseken latin beszédeket tartottak, sőtmég később is a római klasszikusok idézeteivel tarkítottákszónoklataikat.A XIX. század harmadik tizedében nyeri visszarégi jogát a nemzet nyelve, mely századokon át, afüggetlen Erdélyt nem számítva, száműzve volt ahazából. A nemcsak papíron, de valósággal meglevőalkotmányos élet hozta meg a politikai szónoklatnakszokatlan felvirágzását.A század elején hires szónok hírében állottFelsőbükki Nagy Pál, majd a 30—40 évektől kezdven»ind sűrűbben lépnek fel a jelesebbnél-jelesebb politikaiszónokok. A magyar országgyűlés vezérférfiaicsaknem mind kitűnnek szónoki tehetségükkel. Klasz-szikai műveltség, erős nemzeti szellem és a lelkesedésnekheve jellemzi Kölcsey Ferencet, kinek mintaszerűbeszédei, s egy remek filozófiai szónoki müve:a „Parainesis“ (Intelmek unokaöccséhez) maradtreánk. Széles látókör, európai műveltség és a gúnynakszokatlan erős fegyvere tették kiváló szónokkáSzéchenyi Istvánt.A jelesebb szónokok közé tartozik Eötvös József,a költő, regényíró és államférfi(akadémia emlék-beszédei Szalay Lászlóról é3 körösi Csorna Sándor*


; 2rol, mintaszerűek) ; Szemere Bertalan, WesselényiMiklós, Dessevcffy Aurél, Z)eáfc Ferenc, „Feliratijavaslatai“ s egyéb beszédei az érvek súlyával ésa logika világosságával meggyőző szónokok közöttelső helyet biztosítanak Deák Ferencnek.A legnagyobb magyar szónok, kit bízvást avilág legbámulatosabb tehetségű szónokai közé kellsoroznunk: Kossuth Lajos volt, ki a forradalomelőtt és alatt éppen 8 'ónoki nagy tehetségével nemzeteügyének intézőjén é vált.Kossuth Lajosbau minden föltétele megvolt anagy szónoknak. Szép, daliás alak, beszédes, lelkesszem és arc, mely minden indulatot, minden érzelmetki tud fejezni; hang, melynek érces csengése,lágy suttogása van, mely a szenvedély rombolódühét éppen úgy ki tudja fejezni, amint az ima-szerű magasztosságig emelkedik; ragyogó költői képzelet,mely tele van virággal, képpel, hasonlattal, sfőleg az érzelmeken uralkodik föltétlenül; sok ésszéleskörű tudás: mindez megmagyarázza, hogymiért lehetett az egyszerű ügyvédből Magyarországkormányzója, s mindvégiglen bálványozott alakja.A forradalom után kővetkező két évtizedbenpangott nálunk a szónoklat, de az 1807-kidi kiegyezésóta a parlamenti élet mozgalmassága, a szólás-szabadság, az egyesületi élet virágzása újra jelesszónokokat nevelt. Eötvös Károly, Szilágyi Dezső,Apponyi Albert, Ugrón Gábor stb. válnak ki politikaiszónokaink közül.


IV. Fejezet.Az értekező próza elmélete.1. Mi az értekezésfÉrtekezés minden prózai mű, melynek az acélja, hogy valamely tudományos kérdést oktatáscéljából kifejtsen. Aszerint, amint a kérdés kisebbvagy nagyobb terjedelmű, az értekezés is rövid (pl.cikk, birálat, felolvasás, kisebb fajta tanulmány),vagy hosszú (egész tudományos mű, mely néha kötetekreterjed).A történeti eseményekről szóló értekezés: atörténetírás körébe vág, arról már beszéltünk.A természettudományok (fizika, természetrajz,földrajz, vegytan), a bölcsészet (lélektan, logika,erkölcstan, társadalmi tudomány stb.), jogtudomány,mathematika, csillag ászát tan kérdései egyaránt szolgálhatnakaz értekező próza tárgyául.Ide tartoznak az iskola céljaira készült kisebbnagyobbterjedelmű kézikönyvek is, melyek a tudományegyes ágait rövid vonásokban tárgyalják.2. Mikor válik az értekezés retorikai művé?Az értekezésnek az a célja, hogy oktasson, tehátfőleg az észhez szóljon, ámde ha csupán szárazadatok gyűjteménye, melyben a szerző az előadásragondot nem fordít, s csak arra van gondja, hogymit mond el, arra nincs, hogy azt szépen mondjael: retorikai művé nem válik.A tudománynak minden ága alkalmas arra,hogy egyes kérdéseiről ne csak okosan, hanem szépenis Írjunk, csak megfelelő stílusunk és előadó


34ügyességünk legyen. Az orvos, ha jó stiliszta és aszáraz adatokba mintegy lelket tud önteni, a legelvontabb kérdésről is élvezetesen fog irni, ugyaneztmondhatjuk a tudományok többi ágainak művelőiről.Liébig Ju8tu8 „Vegytani levelei“, Hermann Ottótermészet rajzi és Oreguss Gyula fizikai értekezéseitudós-költok müveiként hatnak reánk éppen az előadásés nyelv művészi gondjával.3. Az értekezés anyaga, forrása, szerkezete.Az értekezésnek minden jelenség, akár a külső,akár a belső világból vett, lehet az anyaga. Az abirodalom, melyet az emberi tudás felölel, nyitvavan az értekező előtt. Választhat tetszése szerint.A tapasztalat és a tanulmány a forrás, mintminden műnél, mely nemcsak kedélyünkre, hanemelménkre akar hatni, s célja az, hogy igazságotderítsen ki.Az értekezőnek is előbb össze kell mindenanyagot hordania, azt rendeznie kell, 8 csak azutánöntheti formába. A megérlelt, átgondolt és formábaöntött gondolatok összesége lesz az értekezés.Itt is fontos dolog, hogy legyen eleje, dereka ésvége, vagyis: bevezetése, tárgyalása és befejezése.A bevezetés tájékoztat a tételről, azt rövidenmegmagyarázza, fontosságát előre jelzi,A tárgyalás minden szempontból meggyőzőenkifejti; ahol kell, bizonyít, ahol kell, cáfol, a kevésbbévilágos kérdéseket megvilágítja; természetessorrendben okoskodik, amint erről már a szerkesztéstanában megemlékeztünk.A befejezés a végső eredménynek rövid összefoglalása,sőt gyakran a jól kifejtett tételt a tárgyalássalfejezzük be, mert a befejezés teljesen fölösleges


4. Az értekezés stilusa.Az értekező azt akarja, hogy megértsék, ezértstílusának is olyannak kell lennie, hogy az olvasórögtön megértse. Ezen kivttl a tárgy élvezetessététele megkívánja azt is, hogy szép, választékoslegyen a stílus.A stilisztikában részletesen fejtegettük, hogyminő tulajdonságok teszik a stílust érthetővé, Legyenv lágos, a gondolatok természetes egymásutánja, snyelv tisztasága, a túlságos tömörség és bőbeszédűségkerülése olyan dolgok, melyekre az Ízléssel bíróértekezőt külön figyelmeztetni sem kell.Élvezetessé, vagyis kellemessé a felfogás és astílus választékossága teszi a tárgyát, ámde nemközömbös, hogy kikhez szól a értekező. Az olvasóközönség műveltsége igen gyakran az irányadó.Másként kell Írnunk a „művelt“ közönségnek, másképpenaz ifjúságnak, másképpen a népnek. Hogymelyiknek, hogyan írjunk, erre nézve szabály felállítaninagyon nehéz dolog. Az olvasó közönségtudásának mértékét kell ismerni, hogy se keveset netételezzünk fel róla, mert akkor unalmasakká válunk;se igen sokat, mert akkor nem ért meg minket.A tudományos kérdések népszerű fejtegetésearánylag kevés embernek sikerül, mert vagy azegyik, vagy a másik végletbe szoktak esni. Ez alapos,de száraz és élvezhetetlen, az ügyesen ir, de fölületes,Mindenesetre a középútat kell választanunk, mert avégletekben mozgók eltévesztik a célt szemök elől.5. Az előadás formája.Az értekezés előadásának négyféle módja van:1. Az értekező maga beszél, még pedig vagyegyes szám vagy többes szám első személyben.


56Szokpttabb ez utóbbi, mert ha folyton maga magútbeszélteti, néha szerénytelennek tűnik fel. Az előadásnakez a formája a legáltalánosabb és a legtermészetesebb.Terjedelmesebb müvet más formábanalig tudunk elképzelni (pl. tudományos munkát).2. Az értekező beszél egy második vagy harmadikszeméllyel, ez az úgy nevezett dialógus vagypárbeszéd. Sokrates, a görög bölcs, volt ennek azelőadó-formának a mestere; utána főleg Platón, aSokrates tanítványa, használta. Az élőszóval valóoktatásra rendkívül alkalmas, mert az elmét folytonműködésre: gondolkodásra készteti, de nagyon ügyesnekkell annak lennie, aki a párbeszéd gondolatmeneténekvezetésére, a kérdések fölvetésére vállalkozik,mert jóeleve kell tudnia a kérdések egészláncolatát, a párbeszédben résztvevő; személyeketolyaténképpen kell szerepeltetnie, hogy mindenik amaga részéről hozzájáruljon a megbeszélendő igazságmegállapításához. A dialógusnak ez a belsőszövedéke ne legyen mesterkélten összebogozott, ho-nem lássék mindvégig természetesnek.Platón bölcseleti dialógusai az előadás e módjánakutólérhetetlenül szép mintái. Ezt olvasván,azt képzeljük, hogy drámai cselekvénv foly le lelkünkszemei előtt, elvek és vélemények küzdelmebontakozik ki, s végül a győzelemre jutó fél eszméi,mint minden oldalról és minden szempontból megvitatottigazságok kerülnek ki a harcból.A dialogus-forma, éppen mert nagyon nehéz,nem vált használatossá.3. Az értekező kérdéseket intéztet magához, s ckérdésekre megfelel. A hit tételeit, a dogmatikátszokták ilyen formában tárgyalni. Világos és egyszerűmódja az olyan igazságok tanításának, melye­


két bizonyítgatni vagy cáfolni nem kell. Az értekezőrendesen két személyt állít az előtérbe: az egyikfelveti a kérdést, a másik röviden, világosan megfelelreá. Ha hosszabb terjedelmű értekezésben használjuk,a kérdéseknek olyanoknak kell lenniök, hogya tárgyat minden szempontbői kifejtessék a felelővel,ez pedig csak ügy történhetik meg, ha a kérdésekönkényt folynak egymásból, s a tárggyal a legszorosabbösszefüggésben vannak.4. A z értekező levél-formában mondja el azt,amit a tárgyról tud. A levél egyéb prózai (költői)műfajokban is használatos, az értekezés is elférebben a keretben, sőt érdekesebbé válik, mert aziró egyénisége közvetlenül és keresetlenül nyilatkozhatikmeg benne. A rómaiaknál Cicero, Plinius levelei,a magyar irodalomban főleg Kazinczy leveleifontosak, minthogy ezekben a levelekben gyakranegész értekezések vannak közbeszőve az irodalomravonatkozó művészeti, esztétikai kérdésekről.V. Fejezet.Az értekező próza rövid története.1. A görögöknél.Az értekező próza is először a görögöknél fejlődöttki, s olyan hatalmas mesterek juttatták virágzásatetőpontjára, mint Sokratcs, Platón és Aristoteles.Sokratcs (Kr. 470— 399) mint gyakorlati bölcselőszerepelt. Csodálatosan nemes egyszerűség, becsületesség,jóság teszik őt a szó igaz értelmébenmintaemberré. A görög bölcsészet óriása: Platóntanítványa volt neki, s hogy Sokratestől, aki nem irt


f, 8egy sort sem, mégis sokat tudunk, azt Platonnakés Xenophonnak köszönhetjük, ez utóbbi is tanítványavolt. A két tanítvány eszméi közösek voltak amesterével, s Platón a dialógust is tőle tanulta,Sokrates Athén ifjúságának tanítója volt, az önismeretelső hirdetője („ismerd meg fenmagadat, görögül:gnoti seauton, latinul: nosce te ipsum“ ) ;az erkölcsös élet és az igazság keresése volt életénekkét főcélja, s midőn ellenségei törvényszék elé állították,s avval vádolták, hogy istentagadó és megrontjaaz ifjúságot, inkább meghalt, hogy sem önmagávalellenkezésbe jöjjön.Platón (Kr. e. 429— 348) a világ egyik legnagyobbbölcselő szelleme volt. Sokratesnek az oldalántiz esztendeig tanult, s a mesternek halálá'gleghívebb barátja és tanítványa volt. SzülővárosábanAthénben húsz évig tanította a philosophiát. Müvei,melyekben Platón költői lelke visszatükröződik, abölcsészeinek azt az irányát alapították meg, melyetmáig is idealizmusnak vagy platonizmusnak neveznek.A platoni dialógushoz foghatót sem tartalomra,sem nyelvre nem irtak azóta sem.Aristoteles (Kr. e. 384— 322) a stageirai bölcs,Platonnak volt a tanítványa, Nagy Sándornak anevelője, ő is Athénben tanított hosszabb ideig.Rengeteg sokat irt. A tudás minden ágában kiválóvolt, s elméjének rendszerező képessége őt mindenidők legnagyobb gondolkodójává tették. Azok azelvek, amelyek szerint a retorikát és poétikát osztályozta,ma is érvényben vannak, s két ezer évmúlva is sok dologban ő a világ első tekintélye.Előadásának nem a dialógus a formája, hanem azelbeszélő.


2. A magyaroknál.A magyar értekező próza lassan fejlődött. Alegelső nyomát a XVI. és XVII. század vallási vitatkozásaibantaláljuk. E vita-iratok közül PázmányPéter főműve válik ki: a „Hodegus“, mely a keresztényvallás összes tantételeit bizonyítgatja,Ugyanebben a korban irja Apáczai Cseri Jáno*lmlcsészeti munkáirt, melyek nálunk korszakolkotókvoltak; Zrinyi Miklós a költő, hadtörténeti értekezéseit,melyek kortörténeti szempontból megbecsül*hetetlenek.A XVIII. századnak jeles prózairója FaludiFerenc, aki fordított és eredeti műveiben kivál6stilisztának bizonyult, s erkölcsös életre buzdítő-irataival egy időben nagyon hatott a magyar olvas6közönségre. (Maximák).Ugyanebben a században még említésre ro*ltőprózairók: Révai Miklós, Kazinczy Ferenc és KármánJózsef.A XIX. század első felének Kölcsey Ferenc alegjelesebb értekezője (bírálatok, széptani tanulmányok),továbbá Bajza József, aki az izlés fejlesz*tésére úgyis mint iró, úgyis mint lapszerkesztő(Kritikai Lapok, Aathenaeum) jótékonyan hatott.Mióta a Magyar Tudományos Akadémia megkezdettea működését, egyesületek (TermészetttudományiTársulat, Történelmi Társaság stb.) keletkeztek,a prózairodalom is minden tudományágban föllendült,s az ujabb prózairók között számosán vannak,akik a magyar prózairodalomnak becsületéreválnak.


TARTALOM.Bevezetés....................................................................... 31 A történetírás .................................................. 51. A történetírás elmélete........................... 52. A történetíró forrásai ............................. 63. Minő ismeretekre van a történetírónakszüksége .................................................... 64. Az előadás kétféle m ódja....................... 7ő. Anyaggyűjtés, anyagrendezés ............... 96. A történetíró stilusa ............................. 117. A történeti müvek osztályozása........... 12I I . A történetírás rövid története ....................... 181. A görögök történetírása ....................... 182. A rómaiak történetírása......................... 203. A magyar történetírás ........................... 22I I I . A szónoklat elmélete ..................................... 271. Bevezetés .................................................... 272. A szónoki mü tárgya ............................. 283. A szónok forrása ..................................... 284. Mivel győzi m9g a szónok hallgatóit . . 29I. Az é r v e k ................................................ 30a) Belső érvek. — A meghatározás ......... 30b) A következtetés módjai ......................... 31c) Az egész és rész viszonya ..................... 31d) Ok és okozat ............................................ 32e) Előző és következő ................................. 33f) A körülmények.......................................... 33g) Hasonlóság (analógia) ............................. 34h) Az ellentétesség ........................................ 3.1II. Külső érvek................................. 3f>a) A* példa ...................................................... 36b) Az idézet .................................................... 36c) A törvény .................................................. 37d) A tanuk vallomása ................................... 375. A cáfolás .................................................... 386. Miként hat a szónok a hallgatók érzelmére.............................................................. 39


7. Az akarat irányítása ................................. 40A szónoki beszéd szerkezete 418. Bevezetés ................................................... 419. A tárgyalás ............................................... 4210. A befejezés ................................................ 4311. A szónoki beszéd fajai ......................... 4412. A szónok egyénisége ............................. 4513. A szónoklás művéezete ........................... 46A szónokát története .................. 471. A görögöknél.............................................. 472. A rómaiaknál ............................................ 493. A magyaroknál.......................................... 50ÍV. Az értekező próza elmélete ............................. 531. Mi az értekezés ........................................ 532. Mikor válik az értekezés retorikaiművé ............................................................... 533. Az értekezés anyaga, forrása és szerkezete............................................................. 544. Az értekezés stilusa.................................. 555. Az előadás formája .................................. 55V. Az értekező próza rövid története ................... 571. A görögöknél.............................................. 572. A magyaroknál.......................................... 59

More magazines by this user
Similar magazines