Közjegyzők közlönye 2011. 3. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

mokk.hu

Közjegyzők közlönye 2011. 3. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

2011. 15. ÉVFOLYAM • LVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁMKÖZJEGYZŐKKÖZLÖNYETARTALOMJEGYZÉKA közös háztartásban élő egyébhozzátartozók: egy elfelejtett családforma?Dr. Szeibert Orsolya 1Közjegyzői okiratok a bírósági ítélkezéstükrében Dr. Mikó Ádám 22Végrehajtás elrendelés ingyen, avagynéhány gondolat az egyetemlegesadóstársi egységcsomagrólDr. Balogh Zsigmond 46A közjegyzői gyakorlatot érintő jogiesetek 54Nemzetközi sajtószemle 68Szakmai sajtófigyelő 73Közjegyzői régiség 81MOKK A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA SZAKMAI FOLYÓIRATA


A közös háztartásban élőegyéb hozzátartozók:egy elfelejtett családforma? 1KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE1A Burden nővérek esete az Európai Emberi JogiBíróság előtt – a közös háztartásban élő egyébhozzátartozók kapcsolatának megítélése„Gyere, költözz ide hozzám, Frodó öcsém –mondta egyszer Bilbó –, akkor kényelmesenegyütt ünnepelhetjük a születésnapunkat.” 2Kiket érthetünk közös háztartásban élő egyéb hozzátartozók alatt?1. A társadalmi helyzet változása és a jogi szabályozási megoldások okán a partnerkapcsolatok,azaz a házasság és a házasságon kívüli együttélési formák, így különösen azélettársi kapcsolat kérdései folyamatosan foglalkoztatják a családjogászokat, jogalkalmazókat.Napjaink kétségtelenül egyik legaktuálisabb családjogi problémája az élettársakjogi kezelése; a de facto élettársak jogi viszonyának megítélése hosszú évek óta napirendenvan és várhatóan ott is marad, mert a problémát jellegénél fogva nem egyszerű megoldani.Azeurópai országok teljesen elmerültek mind a tudományos jogi viták szintjén, minda jogalkotói tervezetek előkészítése szintjén az élettársi, bejegyzett élettársi problémahalmazban,amely mellett a társadalom maga gondoskodik arról, hogy a gyermeki jogokkérdését is folyamatosan napirenden tartsák. Talán nem véletlen, hogy ezeknek a nagyfigyelmet követelő változásoknak az árnyékában feledésbe merültek bizonyos családformák,így a közös háztartásban, de nem párkapcsolatban együtt élő nagykorú hozzátartozókalkotta családok.1 A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. A cím részben idézi Welstead megállapítását, akielfelejtett családként említi a Burden nővérekéhez hasonló kapcsolatokat. Welstead, Mary: The Family the Law Forgot. In:Atkin, Bill (szerk.): The International Survey of Family Law 2010 Edition. Bristol 2010. 113. o.2 J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. Fordította Réz Ádám és Göncz Árpád. Budapest, 1981. I. Könyv. 1. fejezet 39-40. o.


2011. 3. SZÁM22. Ezek a családok rendszerint vagy szülő és a már nagykorú gyermek, gyermekek együttélésétjelentik, vagy a szintén nagykorú testvérek együtt élő közösségét. (Bár más jellegű rokoni/hozzátartozóiközösségek is elképzelhetőek – lásd mottónkat: a regénytrilógia kezdetén ajómódú hobbit, Zsákos Bilbó magához költözteti kedvenc fiatalabb unokaöccsét.)A közös háztartásban való együttlakás adódhat abból, ha a közösség bármelyik tagja, aszülő, gyermek, illetve a testvér betegsége miatt magát ellátni képtelen vagy akár állapotamiatt teljesen cselekvőképtelen (álljon cselekvőképességet kizáró hatályú gondnokság hatályaalatt vagy legyen egyébként tartósan cselekvőképtelen). Ezekben az esetekben nyilvánvalóana családtagok közötti gondoskodás igénye és szükséglete tartja egyben a családot, gondoljunkarra az esetre, amikor a cselekvőképtelen nagykorú gyermeket szülei, ameddig lehet, magukmellett tartják. Rendszerint egyik családtag a jogi képviseletet, a vagyonkezelési feladatokat,a gondnoki teendőket is ellátja az erre rászoruló másik családtag érdekében.Adódhat az együttélés abból is, hogy a családtagok vagyoni helyzete nem teszi lehetővéaz önálló lakás vásárlását, esetleg fenntartását, nincs módjuk önálló életvitelt folytatni. Csakutalunk a mama-hotelnek nevezett jelenségre, amelynek megfelelően folyamatosan nő azoknaka fiataloknak a száma, akik ugyan nagykorúak és akár önálló jövedelemszerző tevékenységetis folytatnak, de tovább élvezik a szülői ház nyújtotta kényelmet és előnyöket, nagykorúságukellenére mégis mintegy gyermekként. A fiatalok azonban céljuknak rendszerint acsaládalapítást tekintik, még akkor is, ha ennek vállalása és teljesítése időben kitolódik.Az sem ritka, hogy a házastársak egyikük szüleivel élnek együtt, akár azért, mertnincs kellő jövedelmük ahhoz, hogy lakhatásukat más módon megoldják, akár azért,mert gyermekvállalást követően kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak.3. Annak ellenére, hogy a fenti együttélési típusok korántsem ritkák és vetnek is fel jogiproblémákat (mutatják ezt azok a bontást követő vagyonjogi perek, amelyek nemcsak aházastársak egymás közötti viszonyait érintik, hanem a közöttük és bármelyikük szülője,szülei között fennálló vagyoni helyzetet), a tanulmány célja szerint nem feltétlenül őketértjük közös háztartásban élő személyek alatt. Azoknak a nem partnerekként együtt élőnagykorú személyeknek a polgári jogi, illetve családjogi helyzetét tekintjük át, akik ezt azegyüttélési formát választják, illetve akár rövidebb, akár hosszabb ideig így élnek együtt és ez azegyüttélés határozza meg életvitelüket, gazdálkodásukat, jövedelmük beosztását.A közösen élő és gazdálkodó nagykorú családtagok (akár szülők és gyermekeik, akártestvérek) nem a valaha létezett és más földrészeken részben jelenleg is létező nagycsaládotjelentik, hanem egy kisebb közösséget, amelyet az együttélés szándéka és a közösen folytatottéletvitel, közös vagyoni együttműködés tart össze. Önálló, magukról gondoskodni tudó, keresőképesszemélyek közösségét hozzák létre egy háztartáson belül. Helyzetük sajátos.Lehetséges, hogy a jog – inkább a polgári jog, mint a családjog – önálló szabályozást alkotrájuk nézve, elsősorban vagyoni viszonyaik rendezése érdekében, s másként tekint rájuk,mint pusztán együtt élő személyekre, azaz értékeli közösségüket. Lehetséges azonban az is,hogy önállóan ezt a formát a jog nem tekinti szabályozásra szoruló jelenségnek.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEamelyek a házasságon kívül együtt élő személyekkel szemben érezhetőek. S voltak olyanálláspontok, amelyek szerint egy ilyen jellegű jogalkotás kellő alkalmat nyújt arra, hogya társadalomban ezen a módon együtt élők helyzete is rendezést nyerjen.53. Ami a jogi szabályozást illeti, felvetődhet, hogy miért is lenne szükség önálló szabályozásra?A válasz értelemszerűen az, hogy bizonyos, a jog által nyújtott előnyök megszerzéseérdekében, illetve a gyengébb helyzetben, érdekérvényesítésre kevésbé képes fél védelme érdekében.Mind az előnyök, mind a védelem körében elsősorban vagyoni kérdésekről van szó, amelyek– és ennyiben hasonló helyzetük a de facto élettársakéhoz – nem elsősorban a közösségfennállása alatt okoznak problémát, hanem akkor, amikor ez az együttélés véget ér.Néhány szabályozási megoldás EurópábanÖnálló családjogi jellegű szabályozás – az olasz impresa familiareMíg a kontinentális Európában magától értetődőnek tűnik, hogy a házastársak vagyoniviszonyait önállóan rendezi a jog, s míg egyre több országban szabályozzák az azonosneműek szinte a házasság joghatásait maguk után vonó partnerkapcsolatait, sőt, adottesetben a különneműek bejegyzett élettársi viszonyának vagyonjogi következményeit –addig igen kevés azoknak az országoknak a száma, ahol önálló családjogi rendelkezésvonatkozik a közös háztartásban nem házastársakként, s nem házastársak módjára együttélő személyek vagyoni viszonyaira. Ez nem jelenti azt, hogy vagyoni helyzetüket esetlegesena polgári jog egyéb eszközeivel ne rendezhetnék, de ezeket a lehetőségeket márinkább az eshetőlegesség jellemzi.Kiemelés érdemel így az olasz családjog speciális intézménye: az impresa familiare, az ún.családi vállalkozás, 3 annak ellenére is, hogy nem feltétlenül közös háztartásban együttélőszemélyek viszonyáról van szó, sőt, nemcsak „egyéb” hozzátartozókról: családi vállalkozásta családtagok széles köre alkothat, s ebbe a körbe akár a házastársak is beletartozhatnak.Kiemelkedővé kifejezetten családjogi jellege teszi az impresa familiare-t.A családi vállalkozás bevezetésére 1975-ben került sor, azóta szabályait a családjogiszabályozást is tartalmazó olasz Polgári törvénykönyv 230b. §-a tartalmazza. Megalkotásávalaz volt a cél, hogy védelemben részesítsék a családon belül munkát végző családtagokat,tekintettel arra, hogy korábban ezt a családtagok kapcsolatára, azaz a rokonságraés a szolidaritásra tekintettel ingyenesnek tekintették. 4 A szabályozás eredményeként a3 Ezt emeli ki Schwenzer is mint a családi viszonyokban élő más személyek (azaz nem házastársak és nem élettársak) vagyoniviszonyai önálló rendezésének példáját. In: Schwenzer, Ingeborg: Restitution – Unjust Enrichment and Negotiorum Gestio.International Encyclopedia of Comparative Law. Volume X. Tübingen, 1997. 23. o.4 Insigna, Stefano: De Facto Family and Family Enterprise in the Italian Legal System. In: Verschraegen, Bea (szerk.): FamilyFinances. Wien, 2010. 321. o.


2011. 3. SZÁM6rokoni, illetve hozzátartozói kötelék alapján a családban dolgozók nem kerülnek a vállalkozástulajdonosától kiszolgáltatott helyzetbe, részesedhetnek a vállalkozásban végzettmunka eredményéből.A 230b. § rendezi azt, hogy kik tekinthetők családi vállalkozásban dolgozó személyeknek.A jogszabály a rokonok és hozzátartozók pontosan meghatározott, ámszéles köre, azaz meghatározott fokú rokonok, továbbá a házastársak, valamint aházastársak meghatározott fokon álló rokonai számára teszi lehetővé a családi vállalkozásalapján történő részesedést, feltéve természetesen, hogy a vállalkozásban,a család számára végeznek munkát. 5 A családtagoknak nem kell együtt élniük; 6 arészesedés sokkal inkább a munkavégzéstől függ, abban az értelemben, hogy azérintett személynek állandó, folyamatos, azaz rendszeres munkát kell végeznie, ésa munkavégzésnek ténylegesen hozzá kell járulnia a vállalkozás gyarapodásához. 7Ennek megfelelően a háztartásban végzett munka önmagában nem minősül a családivállalkozás keretei között végzett munkának; csak akkor, ha az imént említettfeltételeknek megfelel.Azok, akik alkalmilag vesznek részt a családi vállalkozás tevékenységében, nem minősülnektagnak. Ugyanakkor a munkavégzés folyamatossága nem jelent kizárólagosságot:elképzelhető, hogy bizonyos családtagok a család körén kívül is végeznek egyébmunkát, s nem „teljes munkaidőben” jelennek meg a családi vállalkozásban, az azonbanesetükben is feltétel, hogy a családi vállalkozásban végzett tevékenységük legyen az elsődleges.Ugyanakkor családi vállalkozásban való részesedést csak munkavégzés eredményezhet,egyéb befektetés, vagyoni hozzájárulás nem. 8A családi vállalkozás határozottan kisegítő, másodlagos jellegű jogintézmény, azazakkor érvényesül, ha a családtagok egyéb módon nem állapodnak meg ebben a kérdésben.A családi vállalkozás eredményéből való részesedés ugyanakkor egyáltalán nemkívánja meg a családtagok közötti szerződést. A 230.b § rendezi a családi vállalkozásbanrésztvevők jogállását – eszerint mind családjogi jellegű, mind vállalkozási jellegűjogosítványok rendelkezésükre állnak. Ami az előbbit illeti, ez a tartási igény érvényesíthetősége.Valamennyi tag a tartásra vonatkozó általános családjogi szabályokalapján tarthat igényt tartásra, s az független attól, hogy a családi vállalkozás ért-eel anyagi hasznot. Vállalkozási jellegű jog ugyanakkor a haszonban való részesedés,továbbá a vállalkozás irányítását meghatározó döntéshozatalban történő részvétel. Ezutóbbiak a ténylegesen végzett családi vállalkozásbeli munka mennyiségétől és jellegétőlfüggenek, s a részesedésnek nyilvánvalóan feltétele az, hogy a vállalkozás ténylegeshasznot produkáljon. 95 Insigna, 322. o.6 Schwenzer 22. o.7 Insigna, 322-323. o.8 Schwenzer, 26. o.9 Insigna, 323. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEA közös háztartásban együttélő egyéb hozzátartozók helyzetének polgári jogi rendezése7Noha a házastársak vagyoni viszonyait a (kontinentális) Európában hagyományosankülönös, házassági vagyonjogi rendszert alkotó szabályok rendezik, még esetükben isfel-felmerül az a helyzet, hogy a vagyonközösség szabályai nem oldanak meg mindenproblémát. Így nem ritka, hogy a szerződési jog nyújt olyan eszközt, amelynek segítségévelhelyreállítható a megbomlott vagyoni egyensúly: az egyik fél részesedésre tarthatigényt a vagyongyarapodásból, illetve az általa rendelkezésre bocsátott vagyont, vagyonihozzájárulást legalább részben visszaszerezheti. Ilyen eszköz lehet a tisztán polgári jogi(jellegű) társasági viszony, a polgári jogi társaságot létrehozó megállapodás, amelyet számosjogrendszer szabályoz.Vannak országok, ahol a házastársak valóban igénybe vehetik ezt, vannak olyanországok, ahol kevésbé mozdult el a bírói gyakorlat abba az irányba, hogy a házasságmögött (esetenként amellett) elismerjen társasági szerződési viszonyt. Németországbanés Ausztriában is inkább a házasságon kívüli partnerkapcsolatban élők, a defacto élettársak hivatkozhatnak – rendszerint a kapcsolat megszűnése után – arra, hogypartnerük és köztük megállapodás volt arra nézve, hogy gazdasági céljukat közösen,együttműködve érik el. 10Ez a lehetőség a közös háztartásban élő egyéb hozzátartozók számára is rendelkezésreállhat, de annak a félnek, aki erre igényt kíván alapítani, bizonyítania kell azt, hogyközöttük ténylegesen létrejött egy legalább hallgatólagos megállapodás, volt valamifélegazdasági cél, amelynek érdekében együttműködésre kötelezték magukat, s ténylegesensor is került az együttműködésre, azaz – tipikusan – pénzben mérhető, vagyoni jellegűhozzájárulásra. Miután egy (fenti értelemben vett) társasági szerződés partnerei bizalmas,szoros kapcsolatban vannak egymással – ahogyan a családtagok is – utólag nemkönnyű megállapíthatóvá tenni azt, hogy valóban megállapodást kötöttek egymással, sennek a megállapodásban foglalt célnak az elérése érdekében tevékenykedtek. (Noha azegyes országok ítélkezési gyakorlata eltérő, úgy tűnik, a hallgatólagos megállapodás felmutatásais nehézkes.) 11A regisztrált partnerek, illetve élettársak és a közös háztartásban együtt élő egyébhozzátartozók azonos módon történő szabályozásaIsmerünk olyan európai megoldásokat, amelyek a házasságon kívüli partnerkapcsolat valamelyformáját (ez tipikusan nem a magyar jogban ismert – de facto – élettársi kapcsolat) úgyrendezik, hogy nemcsak a házastársak módjára együttélő két különböző vagy azonos neműszemélyt vonják hatályuk alá, hanem a családtagok, együttélő személyek szélesebb körét.10 Részletesen lásd erről Szeibert Orsolya: Az élettársak és vagyoni viszonyaik. Budapest, 2010. 168-175. és 180-181. o.11 Ahogyan erre Schwenzer is rámutat; 46. o.


2011. 3. SZÁM8A cohabitation légale (törvényes együttélés) BelgiumbanA belga cohabitation légale intézményét 1998-ban fogadták el, szabályai a Polgári törvénykönyvtulajdonjogi szabályai között helyezkednek el. A törvényes élettársi viszony, illetvenémet elnevezésének (gesetzliches Zusammenwohnen) megfelelően törvényes együttélésnek12 nevezhető viszony keretei között nemcsak a magyar terminológia szerinti élettársak,hanem akár két olyan személy is együtt élhet, akik között hozzátartozói, rokonikapcsolatuk miatt a házasság nem állhatna fenn.Arra nézve ugyanis, hogy kik élhetnek együtt törvényes élettársakként, a törvényfeltételként csupán annyit tartalmaz, hogy két cselekvőképes személy, akik közül egyiksem él sem házasságban, sem más törvényes élettársi kapcsolatban. A törvény emellettsem az alanyok nemét, sem azt a követelményt nem tartalmazza, hogy nem állhat fennközöttük a házassági akadályokhoz hasonló akadály. Ebből következik az, hogy a különneműés azonos nemű párok mellett a rokonok és hozzátartozók is választhatják ezta formát. A törvény lényegében meg is célozza a két személyes rokoni/hozzátartozóikapcsolatokat, 13 ez azért is figyelemreméltó, mert a törvényes együttélés jogszabályimegfogalmazását hosszas kísérletek előzték meg. A parlamentben 1993-tól kezdődőenkövették egymást a különböző törvényjavaslatok, amelyek a házasságon kívüli párkapcsolatokegyetlen, általános megoldását keresték, de ekkor még nem merült fel az azelképzelés, hogy ne csak a párkapcsolatokban élők helyzetét rendezzék. 14 Kérdéskéntvetődött fel ugyanakkor már a törvény parlamenti tárgyalásának idején, hogy mikéntlehet indokolni a családi kapcsolatok esetén azt, hogy két személynél többen nem élhetnekilyen viszony keretei között együtt: a szülő több gyermeke közül csak egyikkelalkothat ilyen közösséget, s a szüleik halála után továbbra is együttélő, együtt maradótestvérek is csak ketten részesülhetnek a törvényes együttélés előnyeiből, hárman adottesetben már nem. 15Ami az előnyöket, azaz a törvényes együttélés jogkövetkezményeit illeti, azokat illetimeg, akik kifejezetten ezt az együttélési formát választják, azaz akik erre nézve írásbelinyilatkozatot tesznek, s maga a kapcsolat azzal veszi kezdetét, hogy a felek nyilatkozatátnyilvántartásba veszik. A viszony egyébként akár a felek által közösen, akár egyoldalúanis megszüntethető. A személyállapot, a státusz nem változik meg a törvényes együttélésvállalásával, illetve regisztrálásával, ebből is következik az, hogy a törvényes élettársiviszony elsősorban vagyonjogi joghatásokat idéz elő, igaz, messze nem a házassági vagyonjogjoghatásait.12 Az alábbiakban mindkét használt elnevezés – törvényes együttélés, illetve törvényes élettársi viszony – értelemszerűen acohabitation légale intézményét fedi.13 Pintens, Walter: Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften in Belgien. In: Scherpe, Jens M. – Yassari, Nadjma(Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005. 286. o.14 Pintens, 280-281. és 286. o.15 Pintens, 286. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEA magánjogi jellegű vagyonjogi joghatások sorolható a közös családi otthon védelme,a közös otthon és háztartás terhei közös viselésének kötelezettsége, továbbá aközös élet, közös otthon érdekében vállalt tartozásokért való közös felelősség. 1998-ban a törvényes együttélés túlélő partnere nem rendelkezett törvényes öröklési jogistátusszal, ezen 2007-ben változtatott a jogalkotó. A módosítás értelmében az „özvegy”jogosulttá vált arra, hogy továbbhasználja a családi otthont és a felszerelési, berendezésitárgyakat, amennyiben pedig a lakást bérleti jog alapján használták, annak folytatásáralett jogosult. 16Jelentősek a kapcsolat közjogi vagyoni joghatásai, elsősorban az adójog terén. 2004óta a törvényes együttélés partnerei a házastársakkal egyenlő módon tartoznak jövedelemadó-fizetésikötelezettséggel, és 2000 óta az öröklési illeték-fizetési kötelezettségmegállapítása is egyenlő módon történik. 179A közös háztartásban élők vagyoni viszonyait rendező jogszabály Norvégiában1991-ben fogadták el azt a norvég törvényt, amely a közös háztartásban (háztartási közösségben)élők vagyoni viszonyait rendezi a közösség megszűnése esetére. A háztartásiközösség olyan nagykorú személyek között jön létre, akik házasságkötés nélkül közös fedélalatt élnek és közösen fedezik a közös élet fenntartásának költségeit, azaz mindkettenhozzájárulnak a közös háztartás fenntartásának költségeihez, illetve a közös otthonnalés háztartási javakkal kapcsolatos költségekhez. Ilyen háztartási közösségben élhetnekaz élettársak, de a testvérek, szülők és felnőtt gyermekeik, sőt akár barátok is, illetve afenti közösségek kombinációja is elképzelhető a törvény kommentárja értelmében. 18 (Azegyüttélés oka teljesen indifferens, ez jól kitűnik abból is, hogy a jogalkotó igyekezett objektívkörülményhez kötni a közösség fennállását.) Házastársak között – értelemszerűen –nem állhat fenn a háztartási közösség, de nem állhat fenn házastársak és más 18. évüketmás betöltött személyek között sem.Ahogyan arra utaltunk, a törvény arra az esetre biztosít bizonyos jogokat a háztartásiközösség tagjainak, ha a közösség véget ér, ám ezek meglehetősen szűk körűek. A jogszabályalapján nem a vagyon megosztására van lehetőség, hanem a közös lakás és használatitárgyak értékének megosztására, illetve a használat rendezésére, bár ez utóbbi meglehetősensok tényező függvénye. 19Noha az intézmény nem kizárólag az élettársak számára biztosít lehetőséget vagyoniviszonyaik legalább valamelyest történő rendezésére, a norvég élettársi szabályozást tár-16 Pintens, Walter: Belgischen Familien- und Erbrecht 2006-2007. FamRZ 2007. 18. 1494. o.17 Pintens, 301. o.18 A kommentárt idézi Ryrstedt, Eva: Legal Status of Cohabitants in Norway. In: Scherpe, Jens M. – Yassari, Nadjma (Hrsg.):Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005. 442. o.19 Ryrstedt, 443. o.


2011. 3. SZÁM10gyaló irodalom mégis (elsősorban) mint az élettársi szabályozás felé tett lépést értékeli. 20Azt, hogy az élettársak inkább a figyelem előterében vannak, jól mutatja a 2009-benelfogadott jogszabályváltozás: a fenti háztartási közösség nem járt és nem jár törvényesöröklési jogi státusszal, 2009 óta azonban az élettársat – ha a kapcsolatból közös gyermekszármazott – partnere halála esetén megilleti az uskifte joga (a mi özvegyi jogunkhozhasonlatos jogosultság). 21A magyar szabályozás de lege lata és de lege ferendaA hatályos szabályozásA közös háztartásban élő más hozzátartozók – azaz nem házastársak, nem bejegyzett élettársak,és nem (de facto) élettársak – vagyoni viszonyait a Ptk. a kötelmi jog különös szabályainakkörében, azaz az „Egyes szerződések” cím alatt szabályozza, a társaságokról szóló fejezetben.A társaságot szabályozó – az utóbbi évtizedek során többször módosult – XLVI.Fejezet több alapformát különböztet meg: a polgári jogi társaságot, az építőközösséget,a közös háztartásban élők vagyoni viszonyait, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot,továbbá a társasház-közösséget. A közös háztartásban élők vagyoni viszonyait az578/G. § szabályozza akként, hogy az (1) bekezdésben állapítja meg az élettársak közöstulajdonszerzésének módját és a tulajdonszerzés arányait; a (2) bekezdésben pedig aztközli, hogy ezeket a szabályokat kell alkalmazni a közös háztartásban élő más hozzátartozókvagyoni viszonyaira is. (Az élettársak fogalmát a 685/A. § határozza meg, az 578/G.§ (2) bekezdése pedig kifejezetten megállapítja, hogy a házastársak, illetve bejegyzettélettársak nem tekinthetőek közös háztartásban élő más hozzátartozóknak.)Az 578/G. § elődje, az 578. § a Ptk. 1977-es módosítása alkalmával került megfogalmazásra,22 lényegében a korábbi ítélkezési gyakorlat törvényi szintre emelésével. A közösháztartásban élők vagyoni viszonyai a polgári jogi társaság speciális aleseteként kerültekmegfogalmazásra. 23 A közös háztartásban élők, a családtagok polgári jogi társaság alólikiemelése éppen azért volt szükséges, mert a családtagok vagyoni közösségére nem voltakteljes egészében alkalmazhatóak a polgári jogi társaság szabályai. 24 A Legfelsőbb Bíróságmár a nyolcvanas években is úgy foglalt állást, hogy a közös háztartásban élők vagyoniviszonyaira vonatkozó szabályok akkor alkalmazhatóak, ha gazdasági tevékenységet20 Példa erre: Asland, John: Legislation on Informal Cohabitation in Norway. In: Boele-Woelki, Katharina (szerk.): CommonCore and Better Law. Antwerpen – Oxford, 2005. 295-296. o.21 Asland, John – Hambro, Peter: New Developments and Expansion of Relationships Covered by Norwegian Law. In:Atkin, Bill: The International Survey of Family Law 2009 Edition. Bristol, 2009. 379-384. o.22 Az élettársakkal kapcsolatos szabályozás kialakulásáról részletesen: Szeibert 215-217., 222-228. o.23 Lásd Sárközy Tamás, In: Gellért György (szerk.): A Polgári törvénykönyv magyarázata. Budapest, 1993. 1505. o.24 Sárközy hivatkozza a Pest Megyei Bíróság Polgári Kollégiumának 1966. El. II. P. 13/2. sz. véleményét. Sárközy, 1532. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEis igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek, és legalább hallgatólagosanegyetértenek abban, hogy az így szerzett vagyon közös lesz. 25 (Ennek a megállapításnakszámos későbbi, élettársi vagyonjogi ügyben hozott legfelsőbb bírósági határozat megállapításaköszön vissza.)11A kodifikációs elképzelésekA Polgári Törvénykönyv több mint tíz éve tartó kodifikációja sajátos sorsot szánt a közösháztartásban együtt élő más hozzátartozóknak. Már a kodifikáció legkorábbi időszakábanmegállapításra került, hogy a tartós élettársi viszonyokat indokolt kiemelni a polgárijogi szabályok köréből és áthelyezni a családi jogi rendelkezések közé. 26 Az új PolgáriTörvénykönyv Koncepcióját és Tematikáját a Kormány 2003-ban fogadta el; 27 ebben acsaládjog kérdései között részletesen foglalkozik az élettársak vagyoni viszonyainak rendezésével.Megállapítja, hogy az a megoldás, amely a Ptk. kötelmi jogi szabályai közötthelyezi el az élettársi kapcsolatok vagyoni következményeit, nem felel meg az élettársikapcsolatok jellegének, illetve társadalmi megítélésének. 28 A kötelmi jogi kérdések tárgyalásasorán a polgári jogi társasággal összefüggésben a szabályozási tematika ismét utalarra a változásra, amelyet az élettársak vagyoni viszonyainak a családjogi, illetve öröklésijogi szabályok között történő elhelyezése eredményez. 29 Mindkét helyen csak az élettársakemlítésére kerül sor – a közös háztartásban élő egyéb hozzátartozókra nem.Miután 2007 augusztusától a kodifikáció két úton halad tovább, 2008-ban a Kormányálláspontját a T/5949 számú, a Polgári Törvénykönyvről szóló Törvényjavaslat tükrözi, aVitatervezetnek nevezett első tervezet szerzőinek munkáját pedig a Szakértői Javaslat. 30Témánk szempontjából nincs eltérés közöttük: egyik sem tartalmaz a közös háztartásbanélő egyéb hozzátartozók vagyoni viszonyait rendező szabályokat; s egyikből sem tűnik kiaz, hogy a polgári jogi társasági szerződés (Törvényjavaslat) vagy a társasági szerződés(Szakértői Javaslat) rendelkezéseit a fenti családtagokra kiterjeszteni kívánnák.Változás a Törvényjavaslat parlamenti tárgyalásának időszakában történik. 2009februárjában egy módosító javaslat a teljes vagyonközösségi rendszer megváltoztatásátcélozza, 31 ez nem kerül elfogadásra; bő hónappal később azonban egy kapcsolódó módosítójavaslat már igen. 32 Ez utóbbi azt javasolja, hogy a polgári jogi társaságról szóló10. cím után kerüljön beiktatásra egy 11. cím, amely „Az egy háztartásban élők vagyoni25 BH 1986/2. 62.26 A koncepciót 2001. november 8-án fogadta el a Kodifikációs Főbizottság. A Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám II. kötetébenkerült közzétételre.27 Megjelent a magyar Közlöny 2003. évi Különszámában (2003. február 10.).28 MK 2003. Különszám 50. o.29 MK 2003. Különszám 109. o.30 Ez utóbbit lásd: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008.31 http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_madat?p_ckl=38&p_izon=5949&p_alsz=27732 http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_madat?p_ckl=38&p_izon=5949&p_alsz=381


2011. 3. SZÁM12viszonyai” elnevezéssel az egy – azaz közös – háztartásban élő más személyek vagyoniviszonyaira (a házastársak kivételével) az élettársak közötti törvényes vagyonjogi rendszerszabályait rendeli alkalmazni. A kapcsolódó módosító javaslatot benyújtói azzal indokolták,hogy a Törvényjavaslat – a hatályos Pk-tól eltérően – nem rendezi helyzetüket,ezt a hiányt pedig a hatályos megoldáshoz hasonlóan, az élettársakra történő utalássalindítványozzák kitölteni.Az elfogadott, de hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény 5:474. §-a annyibanszelídített a javaslaton, hogy az alkalmazás módjára vonatkozóan beillesztette a „megfelelően”szócskát. Az eredmény azonban így is különös, sőt, talán több mint különös.Annak tudatában is érdemes szólni róla, hogy a törvény nem lép hatályba.Ha nem is említenénk, hogy nyelvhelyességi szempontból az „egy háztartásban élők”kifejezés igen szerencsétlen, akkor is maradnának tartalmi aggályaink. Nem világos,hogy szándékoltan került-e alkalmazásra a közös háztartásban élő hozzátartozók helyettaz ugyanott élő más személyek kifejezés. Elképzelhető, hogy ne csak a hozzátartozók,hanem a közös háztartásban együtt élő egyéb személyek, például hozzátartozónak nemminősülő távolabbi rokonok vagy akár barátok vagyoni viszonyait is értékeljük, de ezbizonyosan alaposabb meggondolást igényel. A legkétségesebb azonban mindenképpenmagának az utaló szabálynak az alkalmazása.Akár „élettársi vagyonközösségként” értelmezzük az 578/G. § (1) bekezdését, akártöbblet-tényállási elemet kívánunk meg a közös tulajdon keletkezéséhez, 33 az élettársiviszony szerződési jellegű felfogása nem változik, s ez valóban vetíthető megfelelően aközös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyaira. A hatályba nem lépett újPtk. – összhangban a több mint egy évtizede kialakult és egyelőre változatlan felfogással –az élettársi (de facto élettársi) viszonyt családjogi kapcsolatnak tekinti és a CsaládjogiKönyvben helyezi el, „törvényes élettársi vagyonjogi rendszerként” pedig új, a hatályostóleltérő, a közszerzeményi rendszerhez hasonlatos rendszert nevesít. Akár ezt fogja amajdan valóban hatályba lépő Ptk. tartalmazni, akár nem, meggondolást igényel, hogyaz élettársakra irányadó vagyonjogi főszabályt kívánjuk-e a közös háztartásban élő máshozzátartozók vagyoni helyzetére is alkalmazni.Az Európai Emberi Jogi Bíróság kamarai és nagykamarai döntése aBurden ügyben: a testvérek sérelmezték, hogy a házastársaktól, illetve civilpartnerektől eltérően nem részesülnek öröklési illeték-mentességben1. A brit állampolgárságú Burden nővérek, Joyce és Sybil Burden 2005 márciusában fordultakaz Európai Emberi Jogi Bírósághoz (Bíróság); ekkor 87, illetve 80 évesek voltak.Hajadonokként éltek együtt a szüleiktől örökölt házban. Mindketten végrendeletet tet-33 Az ítélkezési gyakorlat két irányáról lásd részletesen Szeibert 253-259. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEtek, amelyekben haláluk esetére kölcsönösen a másikat jelölték meg örökösként. Meggyőződésükvolt, hogy bármelyikük is halálozik el, a túlélő a magas öröklési illeték miattkénytelen lesz megválni a nagy értékű családi háztól (ahol életüket közösen leélték). Ezzelösszefüggésben azt sérelmezték, hogy a rájuk vonatkozó öröklési illeték alól a házastársakés a „civil partnerek” mentességet élveznek. (Angliában és Wales-ben a 2004. éviCivil Partnership Act vezette be a civil partnership (civil partnerkapcsolat) intézményét.A civil partnerek kizárólag azonos nemű személyek lehetnek, kapcsolatukból a házassággalegyütt járó jogokhoz és kötelezettségekhez erőteljesen hasonló joghatások származnak.34 ) Arra hivatkoztak, hogy az a helyzet, mely szerint az öröklési törvényben a házastársakés civil partnerek részére biztosított illetékmentesség hatálya rájuk nem terjed ki, sérti az EmberiJogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény (1950) (Egyezmény)Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének (Jegyzőkönyv) 1. cikkében és magának az Egyezménynek a14. cikkében foglaltakat.A Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke a tulajdon védelméről rendelkezik, s kimondja,hogy minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához;senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvénybenmeghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerinttörténik. Megállapítja továbbá, hogy mindez nem korlátozza az államok jogát olyantörvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak aköz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhekvagy bírságok megfizetését biztosítsák. A 14. cikk a megkülönböztetés tilalma kapcsánkimondja, hogy az Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetétminden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyébvélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyonihelyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkülkell biztosítani.A Bíróság döntött az ügy elfogadhatóságáról.A testvérek valamennyi hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítettek, éveken keresztülharcoltak beadványokkal és kérelmekkel annak érdekében, hogy számukra is biztosítsákaz öröklési illeték-mentességet.Az Egyesült Királyság kormánya többek között azzal érvelt az ügy elfogadhatatlanságamellett, hogy a nővéreket semmiféle vagyoni kár nem érte és lehetséges, hogykésőbb sem fogja, azaz a panaszuk feltételes és elméleti jellegű. Ezzel szemben a Bíróságfigyelembe vette a testvérek előrehaladott életkorát és annak az igen nagymértékű valószínűségét,hogy egyikük a másik halála esetén felelős lesz az öröklési illeték megfizetéséért(a későbbiekben öröklés tárgyát képező vagyon mértéke messze meghaladta azilletékkötelezettséggel sújtott vagyon alsó határát).1334 A Civil Partnership Act megalkotásáról, rendelkezéseiről részletesen lásd Szeibert 184-186. o.


2011. 3. SZÁM142. Ami az ügy érdemét illeti, a kormány mind a Jegyzőkönyv 1., mind az Egyezmény 14.cikkének megsértését tagadta; a tulajdon védelmével kapcsolatban arra hivatkozott, hogyaz öröklés mindössze lehetőség és a potenciális örökös (várományosi) joga nem tekinthetőtulajdonjognak. A diszkriminációval összefüggésben leszögezték, hogy a testvérpárhelyzete nem hasonlítható össze a házastársakéval, illetve a civil partnerekével, elsősorbanazért, mert a házastársak, civil partnerek kifejezetten a köteléket választják, míg atestvérek születésüknél fogva kerülnek egymással testvéri kapcsolatba. Azzal, hogy a házastársaka formális köteléket választják, tisztában vannak azzal, hogy jogokat szereznekés kötelezettségeket vállalnak, a testvérek – ezzel szemben – semmiféle vagyoni jellegűkötöttséget nem vállalnak magukra nézve.Utalt a kormány arra is, hogy a Bíróság már több alkalommal megállapította: aházastársak különleges jogi státusszal rendelkeznek; de arra is: ha a testvérek helyzetétössze is lehetne hasonlítani a házastársakéval (civil partnerekével), és meg lehetne állapítaniaz eltérő bánásmódot, ez nem sértené az Egyezmény 14. cikkét, mert az államokszéleskörű mérlegelési joggal rendelkeznek azon a téren, hogy milyen vagyont érintőintézkedésekkel támogatják a házastársakat. A vonatkozó öröklési törvény éppen azáltaltámogatja a házastársakat, hogy egyikük halála esetére illetékmentességet biztosítannak érdekében, hogy az özvegy helyzete vagyoni szempontból ne nehezüljön el; sugyanez vonatkozik megfelelően az azonos nemű partnerek állam által elismert civilpárkapcsolatára.Kormányzati érvként elhangzott még egy, állami bevételekkel kapcsolatban „szokásos”érv: a mentesség együtt élő testvérekre történő kiterjesztése esetén azt nyilván kikellene terjeszteni más együtt élő hozzátartozókra, családtagokra is, ennek pedig nagyonkomoly pénzügyi hatása lenne.3. A nővérek cáfolták a kormány érvelését: helyzetüket a házastársakéhoz (civil partnerekéhez)hasonlatosnak vélték. Elismerték ugyan azt, hogy a testvéreket számos esetben csaka közös felmenők kötik össze, az ő esetükben azonban a helyzet ettől teljeséggel eltér:kifejezetten azt választották, hogy együtt fognak élni, és évtizedeket töltöttek együttszeretetteljes, elkötelezett és stabil (testvéri) kapcsolatban, mindkettőjüknek egyetlen ésközös otthonában, más személyeknek ebből a kapcsolatból való kizárásával. Állításukszerint ez éppen úgy minősül önrendelkezési joguk gyakorlásának és személyiségük kiteljesítésének,mint a házasságkötés vagy a civil partnerkapcsolat létesítése; s éppen azértnem hozhattak létre civil párkapcsolatot, mert vérrokonságban állnak egymással. 35Ami a stabil és elkötelezett partnerkapcsolatok állami támogatását illeti, saját esetükbenúgy látták, hogy az illetékmentesség hiánya nem szolgál semmiféle jogszerű célt és államiérdeket; s az állami bevétel sem csökkenne túlzottan, ha a hozzájuk hasonló, elkötelezettsé-35 A házasságban élők és maguk között azt a különbséget emelték ki, hogy jogszerűen nem állhatnak egymással szexuáliskapcsolatban.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEget vállaló és hosszú ideig együtt élő testvérek, illetve közös háztartásban élő más családtagokszámára az állam biztosítana a civil partnerkapcsolathoz hasonlatos konstrukciót.154. A hét bíróból álló Kamara 2006 decemberében hozott határozatot. 36 A Bíróság megállapította,hogy nem került sor sem az Egyezmény 14. cikkének, sem a Jegyzőkönyv 1. cikkének a megsértésére,ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy a hét bíróból álló Kamara négy-három aránybanszavazta meg a döntést. A döntés így egyértelműen többségi, de ez a többség valójában alighaladja meg azokat, akik egyértelműen az Egyezmény sérelme mellett voksoltak, részbena jogszerűség, részben a méltányosság alapján.Az indokolásban a Bíróság utalt arra, hogy az összehasonlító helyzetben lévő személyekkelszembeni eltérő bánásmód akkor valósít meg hátrányos megkülönböztetést, haaz nem igazolható objektív és ésszerű módon, azaz nem jogszerű célt szolgál, illetve nemarányos az elérni kívánt céllal; a szerződő államok ugyanakkor széleskörű mérlegelési joggalrendelkeznek annak megítélése során, hogy miképpen igazolható az eltérő bánásmód.Noha kitértek arra a kérdésre is, hogy a kérelmező nővérek és az együttélő házastársak, illetvecivil partnerek összehasonlítható helyzetben vannak-e, elsősorban mégis arra fókuszálta Bíróság, hogy mennyiben követ legitim célt a házastársaknak és civil partnereknekbiztosított illeték-mentesség, illetve mennyiben jogszerű a mérlegelési jogkör gyakorlása.Megállapították, hogy a túlélő házastárs, illetve a vele szinte teljesen azonos helyzetbenlévő civil partner illeték-mentessége jogszerű célt szolgál: azáltal támogatja a különbözőnemű és azonos nemű partnerek stabil és elkötelezett párkapcsolatát, hogy apartner halála esetére az özvegynek bizonyos mértékű vagyoni biztonságot garantál. Aztmár korábban is leszögezte a Bíróság, hogy a házasság olyan jogok és kötelezettségek öszszessége,amely alapvetően megkülönbözteti azt a férfiak és nők házasság nélküli élettársiegyüttélésétől. A mérlegelési jog gyakorlását is jogszerűnek találták, utalva arra, hogymindig adódnak olyan szélsőséges helyzetek, amikor az egyébként jogszerű jogalkotóidöntés méltánytalan helyzetet eredményez.5. Bonello és Garlicki bírák közös különvéleményt fogalmaztak meg. A 14. cikk megsértésétmegállapíthatónak tartották, mégpedig az állami mérlegelési jogkör szélességének tévesmegítélése miatt. Álláspontjuk szerint az illetékmentesség addig védhető, amíg az csak aházastársakra vonatkozik; azzal azonban, hogy hatályát kiterjesztették az azonos neműcivil partnerekre, a mentesség rendszere elveszítette átláthatóságát. Mihelyst ugyanisnemcsak házastársak, hanem két személy állandó kapcsolata élvez védettséget és így azöröklési illetékfizetési kötelezettség alól mentességet, indokolásra szorul, hogy bizonyoskapcsolatok miért nem kerülnek a mentességet meghatározó szabály hatálya alá.Értékelték azt az érvet, amelyet a döntés indokolása – jelentőség nélkül – megemlít:a nővéreknek nem volt választási lehetősége, nem választhatták sem a civil partnerkap-36 Burden and Burden v. the United Kingdom 13378/05 [2006] ECHR. Az ítélet meghozatalának időpontja: 2006. december 12.


2011. 3. SZÁM16csolatot, sem más olyan intézményt, amellyel kifejezhették volna együvé tartozásukat.Ennek megfelelően a nővérek véleményük szerint nem hasonlíthatóak össze azokkal azélettársi kapcsolatban élő partnerekkel, akik választhatták volna a házasságot vagy a civilpartnerkapcsolatot. Elismerik azt is, hogy amennyiben az állam értékelné a nővérekéhezhasonló kapcsolatokat, a tartós élettársi viszonyokat is értékelni lenne indokolt, tekintve,hogy a fenti nővérek kapcsolata erőteljesen hasonlít más együtt élő személyek kapcsolatára,különösen (nagyon) idős embereknél. Az ilyenkor jelentkező kölcsönös érzelmielkötelezettség és vagyoni függés mind etikailag, mind védendő érték volta miatt megköveteliazt, hogy az állam tekintettel legyen rájuk.Pavlovschi bíró különvéleményében Benjamin Franklin szavait idézve – melyek szerintsemmi nem biztos a világon, csak a halál és az adó –, a döntés méltánytalansága ellenemelt határozottan szót.6. 2007 márciusában a nővérek kérték az ügyüknek a Nagykamara elé terjesztését és a Nagykamarakollégiuma a kérelemnek helyt adott. Az ügyben érintett Burden nővérek és az EgyesültKirályság kormánya egyaránt előterjesztették észrevételeiket.A kormány részben megismételte, részben kiegészítette a Kamara elé tárt álláspontját.Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nővérek helyzete összehasonlítható a házastársak,illetve a civil partnerek helyzetével, de az egyenlő bánásmód hiányát jogszerűnekvélte, különös tekintettel a testvérek és a házastársak/civil partnerek helyzete közöttieltérésekre, így elsősorban arra, hogy a nővérek nem vállaltak olyan kötelezettségeket,amelyek a házassággal és a civil partnerkapcsolattal együtt járnak.A nővérek határozottan utaltak arra, hogy amennyiben lehetőségük lett volna civilpartnerkapcsolatot létesíteni, ezt megtették volna, de vérrokonságuk miatt nem rendelkeztekválasztási lehetőséggel; továbbá arra is, hogy az állam érdekelt a nagykorúak közöttlétrejövő tartós, elkötelezett családi kapcsolatok támogatásában, ennél fogva nemérthető, mi akadályozza azt, hogy az öröklési illetékmentesség hatályát mindazon érintettekrekiterjesszék, akik ezt a legitim célt megvalósítják.Harmadik félként mind Belgium, mind az Ír Köztársaság kormánya előterjesztetteészrevételét; az ír kormány álláspontja szerint a nővérek helyzete nem a házastársakéval,illetve civil partnerekével hasonlítható össze, hanem azon személyekével, akik egymástkölcsönösen támogatva élettársi együttélést hoznak létre.7. A tizenhét bíróból álló Nagykamara 2008 áprilisában hozta meg végleges döntését. 37 Megállapították,hogy nem került sor sem az Egyezmény 14. cikkének, sem a Jegyzőkönyv 1. cikkéneka megsértésére; a többségi határozat tizenöt-kettő arányban került megszavazásra. A Nagykamaraleszögezte, hogy a testvérek kapcsolata minőségét, jellemzőit tekintve tér el alapvetőena házastársak és a velük ebből a szempontból azonos elbírálás alá eső civil partnerek37 Burden v. the United Kingdom 13378/05 [2008] ECHR. Az ítélet meghozatalának időpontja: 2008. április 29.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEkapcsolatától. A nővérek kapcsolatának alapja a vérrokonság, míg a házasság és a civilpartnerkapcsolat egyik meghatározó sajátossága, hogy közeli családtagok nem hozhatjáklétre. Az a tény, hogy a kérelmezők éppen a házastársakhoz és civil partnerekhez hasonlóanválasztották azt, hogy felnőtt életüket együtt kívánják leélni, a Bíróság álláspontjaszerint nem változtat a fenti alapvető különbségen.A házasságot illetően a Nagykamara korábbi gyakorlata alapján ismét leszögezte,hogy az a házastársak részére sajátos státuszt keletkeztet, ebből következően a házasságkötésnélkül együttélő élettársak helyzete nem hasonlítható a házasságban élőkéhez(illetve 2004 óta a civil partnerekéhez). Mind a házastársak, mind a civil partnerek határozottankifejezésre juttatják azon szándékukat, hogy nem csak együttélni kívánnak,hanem házasságot vagy civil partnerkapcsolatot szeretnének létrehozni. A Nagykamaratöbbségi álláspontja szerint nem a kapcsolat tartósságának vagy kölcsönösen egymásttámogató jellegének van jelentősége, hanem a jogok és kötelezettségek nyilvános vállalásának,amely önmagában döntő különbséget alapoz meg.178. Bratza és Thór Björgvinsson bírák párhuzamos véleményt fogalmaztak meg, amelyekbenaz ítélet rendelkező részében foglaltakkal egyetértettek, de az indokolással nem.Mindketten a Kamara indokolását tartották elfogadhatónak. Thór Björgvinsson bírónem fogadta el a kérelmező nővérek és a házastársak, civil partnerek közötti összehasonlításkonklúzióját. Elismerve azt, hogy vannak a két eltérő típusú kapcsolat közöttlényeges eltérések, úgy vélte, hogy a hasonlóságok jelentősebbek. Hasonlóságnak minősülaz érintettek azon döntése, hogy együtt élik le az életüket, a személyes és szoroskapcsolat, továbbá a mindennapi együttélés és vagyoni kérdések közös megoldása.Utalt arra is, hogy míg a házasság az Európa Tanács tagállamaiban hagyományos módona társadalom pillére, addig az azonos neműek kapcsolataira csak az utóbbi évekbenterjesztették ki a házasságra irányadó rendelkezéseket, vagy alkottak azokhoz hasonlóakat,s ez azt jelenti, hogy a jogalkotók reagáltak az etikai és társadalmi értékrendszerátalakulására.Zupančič és Borrego Borrego bírák ugyanakkor az Egyezmény és a Jegyzőkönyv megsértésemellett tették le voksukat különvéleményeikben. Zupančič bíró az ítélet indokolásátannyiban kérdőjelezte meg, amennyiben az alapvető eltérést érzékel a házastársak/civil partnerek és a testvérek között a vérrokonság fennállása avagy (kötelező) hiányamiatt. Álláspontja szerint a vérrokonság személyeket – még ha másként is –, de éppolyanszorosan köthet össze, mint a házastársakat, illetve civil partnereket a nemi kapcsolat(utalva arra, hogy az ikertestvérek szoros összetartozása aligha múlható felül.)Borrego Borrego bíró különvéleményében kifejtette, hogy a mérlegelési jogkör határa,amellyel a Kamara ítélete foglalkozott, s amely az ügy sarkpontja, sajnálatosanteljesen kimaradt a Nagykamara ítéletének indokolásából; s túlzottan egyszerűsítetteaz alapkérdést az a nagykamarai megközelítés, amely szerint a nővérek helyzete nemhasonlítható össze a házastársakéval, illetve civil partnerekével, így nem beszélhetünk


2011. 3. SZÁM18hátrányos megkülönböztetésről. Utalt arra is, hogy az Egyezmény 43. cikke értelmébenvalamely ügy csak kivételesen terjeszthető a Nagykamara elé, akkor, ha az ügy azEgyezmény vagy valamely Jegyzőkönyv értelmezését vagy alkalmazását érintő lényegeskérdést vagy egy egyébként általános jelentőségű lényeges kérdést vet fel. Noha a jelenügy valóban indokolta a nagykamarai ítélethozatalt, a Nagykamara nem foglalkozott akérdés érdemével; Borrego Borrego csalódását kifejezve Horatiust idézte: parturient montes,nascetur ridiculus mus.9. A Burden ügyben hozott nagykamarai ítélet családjogi mondanivalója. Családjogi szempontbóla leginkább érdekfeszítő kérdés az, hogy a Burden nővérek helyzete valóbanösszehasonlítható-e a házastársakéval, illetve a civil partnerekével. Ahogyan arra többkülönvélemény – így Bonello, Garlicki és Thór Björgvinsson bíráké – is utalt, nem leheteltekinteni attól, hogy a rendszer addig rendelkezett áttekinthetőséggel, amíg az illetékmentességcsak a házastársakra vonatkozott. Attól kezdődően, hogy a házastársakkal számosszempontból azonos helyzetet teremtettek az azonos nemű civil partnerek számára,a rendszer módosult. Ez annyiban függ össze a testvérek beadványával, hogy miután kimerítettéka hazai jogorvoslati lehetőségeket, a Civil Partnership Act elfogadása sarkalltaőket arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak. Azt ugyanis súlyosandiszkriminatívnak találták magukra nézve, hogy rokonokként nem esnek olyan kedvezőelbírálásban, mint a civil partnerek.A Kamara – ahogyan erre később a Nagykamara ítéletének indokolása is utalt –,nem válaszolta meg az összehasonlíthatóság kérdését. A Nagykamara ugyanakkor egyértelműenerre koncentrált, de úgy ítélte meg, hogy alapvető különbségük miatt nemhasonlíthatóak össze.A Nagykamara döntése a házastársak/civil partnerek/együttélő testvérek összefüggésrendszerébenkét differenciára alapította az összehasonlíthatatlanságot: egyrészt a vérrokonság fennállására,másrészt pedig arra, hogy a házasság, illetve a civil partnerkapcsolat részletesen szabályozottjogviszonyt teremt, amelyet az érintettek maguk választanak. Ezzel kapcsolatbanazért utaljunk arra, hogy a nővérek éppen azt sérelmezték, hogy a civil partnerkapcsolatintézményét nem választhatták annak ellenére, hogy ők az együttélés és az egymásrólvaló kölcsönös gondoskodás mellett döntöttek. 38A nagykamarai ítélet indokolása kiemeli továbbá a házasság elsődlegességét (ezt akülönvélemények sem kérdőjelezik meg). A házasság mellé állítja a civil partnerkapcsolatot,amely az azonos nemű partnerek számára a házassággal együtt járó jogokat éskötelezettségeket garantálja. A házasság és a civil partnerkapcsolat azonos annyiban,hogy a felek nyilvánosan vállalják együvé tartozásukat, vállalják a jogviszony következményeit.Ehelyütt az indokolás szembeállítja a házasságot/civil partnerkapcsolatot akülönböző nemű és azonos nemű személyek házasságon kívüli partnerkapcsolataival, tekin-38 Ahogyan erre a kamarai ítélet indokolása is rámutat.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEtettel arra, hogy ezekben a partnerkapcsolatokban nem kerül sor az összetartozásvállalására.Zupančič bíró különvéleményében úgy véli, hogy a házasságnak mint sajátos státusztkeletkeztető intézménynek a kiemelésére azért volt szükség, mert a kérelmező testvérek ésa házastársak/civil partnerek közötti különbségtétel nem mutatkozott elég meggyőzőnek.A Nagykamara hangsúlyozta ugyan a házastársak és civil partnerek különbségét aházasság nélkül együttélő partnerekkel szemben, ez azonban a testvérekre nézve nemkülönösebben jelentős, mert aligha feltételezhetjük, hogy a hagyományos élettársi kapcsolatoknála jogalkotó támogatná a vérrokonok élettársi viszonyát… Így a kapcsolat nyilvánosvállalása maradhat a fő megkülönböztető ismérv, de ehhez hozzátehetjük, hogy a testvéreka rendelkezésükre álló módon – azaz egymással szemben, egymás között – vállaltákis testvéri közösségüket.19Összegzés1. A Burden ügyhöz hozzátartozik, hogy a Civil Partnership Act javaslatának parlamentitárgyalása folyamán a Lordok Házában 148-130 arányban elfogadtak egy olyan módosítójavaslatot, amelynek értelmében a civil partnerkapcsolat hatályát kiterjesztették volnaazokra a családtagokra, akik rokoni kapcsolatuk miatt civil partnerekként nem regisztráltathattákvolna magukat, feltéve, hogy 1.) mindketten betöltötték a 30. évüket; 2.)legalább 12 évi élnek együtt közös háztartásban és 3.) egyikük sem él másik személlyelházasságban vagy civil partnerkapcsolatban. A módosító javaslat előterjesztője indítványáta törvényjavaslat diszkriminatív jellegével indokolta, arra utalva, hogy a civil partnerkapcsolatvagyoni jellegű előnyöket biztosít az azonos nemű partnereknek, miközbenazok a testvérek, illetve szülők és nagykorú gyermekeik, akik egymásról gondoskodnak,ezeket az előnyöket nem élvezhetik.A szavazás előtt a Lordok Házában több képviselő is elfogadóan nyilatkozott azzalkapcsolatban, hogy az egymást támogató családtagok helyzete is megfelelő rendezéstnyerjen – de egyúttal határozottan azon a véleményen voltak, hogy ez nem a tárgyalttörvény keretei közé tartozik: az azonos nemű partnerek kapcsolata teljességgel különbözika testvérekétől. 39 A módosítási javaslat egyébként a törvényjavaslat élét igyekezettcsorbítani és olyan színben feltüntetni az azonos neműek partnerkapcsolatát, mint amelyelsősorban a tartós, valóban hosszú ideje fennálló és kölcsönös támogatást biztosító közelicsaládtagok helyzetének rendezését célozza. 40Noha a módosító javaslat indokolása, azaz az együtt élő családtagok közösségénekjogi rendezési igénye a Képviselőházban is megértésre talált, szintén nem értettek egyet39 Lord Alli felszólalását a Burden ügy nagykamarai döntése is idézi a tényállás leírása során.40 Utal erre Welstead, 128. o.


2011. 3. SZÁM20azzal, hogy az együtt élő és egymást támogató szülő és nagykorú gyermeke, esetleg anagyszülő és unoka civil partnerkapcsolatot hozhasson létre annak érdekében, hogymeghatározott előnyökben – így például öröklési illeték-kedvezményben – részesüljenek.41 A Képviselőház a módosító javaslatot elvetette.Az Egyesült Királyságban megvitatott és elvetett javaslat nem egyedi. Az élettársakról(nem bejegyzett, hanem de facto élettársakról) szóló 2003. évi svéd jogszabály előkészítésesorán szintén felmerült az az elképzelés, hogy hatályát terjesszék ki azokra az együttélő családtagokra, akik megfelelnek az élettársakra irányadó követelményeknek azzal akivétellel, hogy nemi kapcsolat nem állhat fenn köztük. Elsősorban együtt élő nagykorútestvérekre, illetve szülők és nagykorú gyermekeik alkotta közösségre gondoltak, ámvégül azért tekintettek el ennek rendezésétől, mert úgy ítélték meg, hogy nem szorulnakkülönleges védelemre. Ez azonban nem biztos, hogy teljességgel helytálló megállapítás:különösen vidéken fordul elő az, hogy a szülők halála után a testvérek együtt maradnaka családi otthonban és házasságkötés útján nyilván nem juthatnak bizonyos, állam általbiztosított előnyökhöz. Pozíciójuk miatt talán még védelemre érdemesebbek is lennének,mint azok az élettársak, akik házasság útján rendezhetnék kapcsolatukat. 422. A tanulmány címében azt a kérdést tettük fel, hogy elfelejtett családforma-e a közös háztartásbanélő egyéb hozzátartozók kapcsolata. Úgy tűnik, igen. Nem tudjuk, hány családtagkéntegyütt élő személy lehet a problémakör érintettje, mint ahogyan azt is nehéz felmérni,hogy hány hozzátartozói együttélés mögött állhat az együttélés tényleges vállalása,illetve valóban a közös gazdálkodás szándéka tartja-e együtt a hozzátartozókat.Európa országaiban az egyéb hozzátartozók közössége rendszerint nem önálló szabályozástárgya; s a különböző élettársi, bejegyzett élettársi szabályozások elsősorbana házasság-jellegű együttéléseket szabályozzák. A Burden ügyben hozott nagykamaraidöntés sok következtetés levonását – ahogyan erről szóltunk is –, lehetővé teszi; ezekközött szerepel az az érv, amely szerint az egymással rokonságban álló személyek kapcsolatalényegét tekintve nem hasonlítható a partnerekként és nem rokonokként együttélők viszonyához. Ezt az immanens különbséget kérdőjelezték meg a különvélemények,illetve az az álláspont is, amely szerint, ha a kapcsolat regisztrálással keletkezik, annaknem feltétlenül eleme az intim kapcsolat. 43 (A nem bejegyzéshez kötött élettársi viszonynaksem feltétlenül – tesszük hozzá.)Az Alkotmánybíróság egyébként a 32/2010. (III. 25.) AB határozatban hasonlóanfoglalt állást az élettársi kapcsolat és a nem párkapcsolati jellegű viszonyok kapcsán:„E kapcsolat (ti. az élettársi) alapvetően eltér más, például baráti, hozzátartozói, közösháztartásban élési, bérlőtársi stb. kapcsolatoktól, amelyek adott esetben szintén közösen41 A Képviselőházban elhangzottakat Welstead ismerteti, 129. o.42 Erre mutat rá Sörgjerd. Sörgjerd, Caroline: Neutrality: The Death or the Revival of the Traditional Family? In: Boele-Woelki,Katharina (szerk.): Common Core and Better Law. Antwerpen – Oxford, 2005. 337-338. o.43 Welstead, 129-130. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEgazdálkodó, bizalmi, sőt „érzelmi” közösségként funkcionálnak, azonban nem tekinthetők„életközösségnek”, nélkülözik a párkapcsolati jelleget. … alkotmányjogi szempontból– éppen a párkapcsolati jelleg megléte vagy hiánya okán, tehát az együttélés célját,funkcióját tekintve – az élettársi kapcsolatot és az egyéb említett együttélési formákatválasztó személyek helyzete összehasonlíthatatlan, ….” 44213. Sok vita folyik a házasságon kívüli partnerkapcsolatokról, ez tovább bővíthető egyújabb dimenzióval: mennyiben hasonló, mennyiben más a közös háztartásban együtt élőegyéb hozzátartozók helyzete? Bárhogy is válaszoljunk erre – mert válaszunk nyilvánfügg attól, hogy kifejezetten az együttélést választó családtagok alkotta közösségbenvagy egy egyébként kialakult és rendezésre szoruló helyzetben gondolkodunk; s attól is,hogy mennyiben tekintjük az intim kapcsolatot egy partneri viszony lényegi velejárójának– a közös háztartásban élő egyéb hozzátartozók helyzetének rendezése indokoltnaktűnik, különösen itt és most, a Ptk. kodifikációja kapcsán.Dr. Szeibert Orsolyaegyetemi adjunktus44 ABK 2010. március 255., 265.


2011. 3. SZÁM22Közjegyzői okiratok abírósági ítélkezés tükrébenBevezetésKözjegyzőként, helyettesként nap mint nap számos közjegyzői okiratba foglalt jogügyletteltalálkozunk. Ügyfeleink a törvényi előírások, vagy a kiváltandó joghatás okánfordulnak hozzánk, ugyanakkor ritkábban esik szó ügyleti típusú okirataink tényleges„utóéletéről”, vagyis azok gyakorlati felhasználásáról és érvényesüléséről. Az mindenkiszámára nyilvánvaló, hogy a közjegyzői közreműködés igénye – a jogszabály által rendeltkötelező alakiság esetein kívül – az okiratainkhoz kapcsolódó teljes közokirati bizonyítóerő és a közvetlen bírósági végrehajthatóság miatt merül fel. Ezen attribútumok növelika jogbiztonságot, elősegítik a felek szerződéses akaratának érvényesülését.Egy adott jogviszony gyakorlati megvalósulása „normális” esetben akként történik,hogy a felek szerződésszerűen gyakorolják jogaikat és teljesítik a kötelezettségeiket.Azonban sajnos azt is kijelenthetjük, hogy a „normális” ügyek helyett mind többszörtalálkozhatunk a nem szerződésszerű joggyakorlás, illetve a szerződésszegő teljesítéseseteivel. Meggyőződésem, hogy napjaink világszerte megjelenő pénzügyi és gazdaságiválságának hatásait mindannyian tapasztalhatjuk a mindennapi munkánk során. A bankihitelpiacok befagyása a hitel- és ezekhez kapcsolódó biztosítéki jogviszonyok drasztikuscsökkenését eredményezte. A pénzpiaci hitelezés folyamatának – a közjegyzői okiratokfent említett tulajdonágai miatt – kiemelten fontos szereplői a közjegyzők, így ezek a negatívtendenciák egy kis időeltolódással ugyan, de annál nagyobb intenzitással éreztetikmagukat a mindennapi munkavégzésünk során. Mindezeken túlmenően a gazdasági forgalomhanyatlása, az állampolgárok pénzügyi helyzetének romlása hátrányosan befolyásoljaaz egyéb jogterületeken jelentkező ügyletek számát is. A fentiek alapján sajnálattalkell kijelentenünk, hogy az ügyleti okiratok drasztikus csökkenése számos közjegyzőiiroda működőképességét veszélyezteti.A hátrányos folyamatok elemzése persze egy külön újságcikk témaköréül szolgálhatná,ugyanakkor fontosnak tartom a pénzügyi és gazdasági tendenciák várható következményeitegy másik aspektusból is megvizsgálni. Kanyarodjunk vissza a jogviszonyokérvényesülésének kérdéséhez. Sajnálatos tapasztalat az is, hogy nem csak a jogügyletekszáma csökken, hanem a már létrejött jogviszonyok relációjában is mind gyakoribb anem-, vagy nem szerződésszerű teljesítés és joggyakorlás. Röviden összefoglalva aztmondhatjuk: Kevesebb az ügy, de a kevés ügy kapcsán is több a jogvita. Az előbbiek egyenes


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEkövetkezménye pedig az, hogy amennyiben jogvitára kerül sor, úgy a felek előszeretettelvonják kétségbe a jogügyletben közreműködő személyek eljárásának jogszerűségét.A fentiek előrebocsátása után nem véletlen a jelen írás témafelvetése sem. Biztos vagyokabban, hogy a közjegyzői okiratok érvényességével és jogszerűségével kapcsolatban meghozottítéletek vizsgálata hasznos tanulsággal szolgálhat valamennyi kolléga számára. Az írásomcélja elsődlegesen tehát az, hogy a bírósági ítélkezés tükrében elemezzem a közjegyzőiokiratok gyakorlati megítélését és érvényesülését. A közjegyzői okirat „élete” sok esetbennem ér véget az ügyfelek aláírásával. Egyre inkább előtérbe kerülhet a preventív, előremutatógondolkodásmód az okirataink szerkesztése során. Fontosnak tartom tehát azt, hogyelőre gondolkodjunk, illetve eleve úgy foglaljunk egy jogügyletet közjegyzői okiratba, hogyfeltételezzük egy esetleges jogvita kialakulását, illetve az esetleges későbbi közvetlen bíróságivégrehajtás szükségességét. Ez nem csupán egy hozzáadott értéket jelent a hozzánk fordulóügyfelek irányában, de egyúttal megelőzi a későbbi esetleges jogviták kialakulását is, nem isbeszélve a közjegyző esetleges kártérítési felelősségének megállapításáról.Az ilyen gondolkodásmód kialakulásának pedig elengedhetetlen előfeltétele a vonatkozóbírói gyakorlat megismerése. Úgy is mondhatnánk, hogy a puding próbája az evés,vagyis a közjegyzői okiratok jogszerűsége és érvényesülése valójában a bírói górcső alattismerhető meg igazán. Ha ennek megfelelően járunk el, valóban megvalósulhat az általunkvégzett hatósági jogszolgáltató tevékenység jelmondata: Jog vita nélkül.Összefoglalásképpen megállapíthatjuk: A közjegyzői okiratszerkesztés részletesenszabályozott, szakértelmet és elővigyázatosságot igénylő folyamat. A Közjegyzői Törvényszigorú előírásai szerint nem tekinthető közokiratnak az olyan okirat, amelyet aközjegyző a törvényben kötelezettségek megsértésével vagy elmulasztásával készített.Látni fogjuk, hogy a bírói ítélkezés sok esetben éppen olyan következetes, mint a közjegyzőkeljárását szabályozó törvényhely.23Az ügyleti és a ténytanústó okiratok elhatárolása:aláírás hitelesítés vagy közjegyzői okiratba foglaltszerződés?BH 2000.446A Közjegyzői Törvényben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített okiratokat azügyleti okiratok és a ténytanúsító okiratok (közjegyzői tanúsítványok) csoportjaira oszthatjuk.A megkülönböztetés nagyon fontos, hiszen az alábbiakban elemzett ítéletekbőllátni fogjuk, hogy számtalan probléma adódik a közjegyzői aláírás hitelesítés és a közokiratbafoglalt szerződések elhatárolása kapcsán. Mindenképpen fontos megjegyeznünkazt a sajnálatos tényt, hogy az ingatlan-nyi1vántartásról szóló korábbi jogszabály a 90-es


2011. 3. SZÁM24évek közepén azt a sokat vitatott alaki rendelkezést tartalmazta, hogy a bejegyzés alapjáulszolgáló, ingatlan átruházásokra vonatkozó szerződéseken a szerződő felek névaláírásátközjegyző is hitelesíthette. Meg kívánom jegyezni, hogy ebből a rendelkezésből rengetegjogvita keletkezett, tulajdonképpen részben ennek köszönhető, hogy a lakásmaffiávalkapcsolatos tevékenységek virágzásnak indultak. Az idézett jogszabály alapul vételévela Földhivatalok az öröklési jog, valamint az elidegenítési- és terhelési tilalom bejegyzésénekalapjául előírták, hogy az ügyfelek az öröklési szerződések vonatkozásában isközjegyzővel hitelesítsék a névaláírásukat. Sok esetben ugyanakkor az ügyfelek ezeket azöröklési szerződéseket a névaláírás hitelesítése mellett tanúk aláírásával nem látták el. Azemlített ügyek kapcsán sajnos több közjegyző ellen indított kártérítési per is indult.A Legfelsőbb Bíróság a BH 2000. 446 számú ítéletében megállapította: Az öröklésiszerződésen a fél aláírásának közjegyzői hitelesítése (a tanúsítvány) nem teszi a szerződéstközokiratba foglalttá, ezért a szerződés tanúk aláírása nélkül érvénytelen.Az ügyben megfogalmazott tényállás szerint az örökhagyó – akinek törvényes örököseegyébként egyetlen gyermeke volt – öröklési szerződést kötött egy másik személlyel,akit általános örökösévé nevezett. Az öröklési szerződés kézírással készült, azt a szerződőfelek a szerződéshez fűzött közjegyzői tanúsítvány szerint a közjegyző előtt saját kezűlegírták alá. Az örökhagyó halálát követően a hagyatéki eljárásban az eljárt közjegyző azörökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az örökhagyó törvényes örökösének adta át, ésa szerződéses örökös csatolt öröklési szerződéséről megállapította, hogy annak nincsenekmeg a törvényben meghatározott alaki kellékei, mert azt a szerződő feleken kívül kéttanú nem írta alá, és a tanúk aláírásának hiányát a közjegyzői tanúsítvány nem pótolja. Azöröklési szerződés érvényességét állító szerződéses örököst pedig igénye peres úton valóérvényesítésére hívta fel. A végzés ellen a szerződéses örökös fellebbezett.A másodfokú bíróság az eljárt közjegyző végzését helybenhagyta. Végzése indokolásábanrámutatott, hogy az öröklési szerződésre a Polgári Törvénykönyv által előírt, azírásbeli magánvégrendeletre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A tanúk aláírásánakhiányát pedig a közjegyzői tanúsítvány nem helyettesíti. Az alakiságokat a Ptk. szabályaihatározzák meg, és közömbös, hogy az eljárási jogi rendelkezések szerint az okirat teljesbizonyító erejű magánokiratnak minősül-e. A jogerős végzés ellen a szerződéses örökösfelülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A végzés megváltoztatását, a hagyatéknak az öröklésiszerződés alapján a részére való átadását kérte. Felülvizsgálati kérelme szerint az eljártközjegyző és a másodfokú bíróság a hagyaték átadása során a törvényt tévesen értelmezte,és azt megsértve adta át. Álláspontja szerint az öröklési szerződés alaki hibában nemszenved, és a hagyatékot végleges hatállyal a szerződéses örökösnek kellett volna átadni.Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvben foglalt törvényi szabályozásra, mely szerint azöröklési szerződés érvényességére az írásbeli végrendeletre vonatkozó rendelkezéseket kellalkalmazni. Utalt a Közjegyzői Törvényben foglalt rendelkezésekre is, álláspontja szerinta közjegyzői tanúsítvány az aláírások hitelesítéséről szóló közokirat. A szerződést a tanúsítványközokirattá tette, ezért a tanúk aláírására nem volt szükség. A szerződéses örökös


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEkifejtette továbbá, hogy az öröklési szerződés a Pp. szerint teljes bizonyító erejű magánokirat,ami a szerinti írásbeli magánvégrendelet érvényességi kellékeinek megfelelt.A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felülvizsgálatikérelem érdemét illetően a felülvizsgálati kérelem azzal érvel, hogy a közjegyzőitanúsítvány közokirat, ennélfogva az öröklési szerződés is olyan közjegyzői okiratnaktekintendő, amelyhez tanúk aláírása már nem szükséges. Ez az érvelés azonban téves.Közokiratnak tekintendő a közjegyző által a törvényben írt alakszerűségek megtartásávalelkészített közjegyzői okirat és a közjegyzői tanúsítvány. Lényeges különbség azonbanközöttük, hogy a közjegyzői okirati forma azoknak a jogügyleteknek és jognyilatkozatoknakaz írásba foglalására szolgál, melyekhez különleges bizonyító erőt kívánnakfűzni, a tanúsítvánnyal a közjegyző olyan tényeket rögzít, amelyek általában nem lehetnekközjegyzői okirat tárgyai. A közjegyzői okirat tehát közokiratba foglalt szerződés, atanúsítvány a közjegyzői megállapítások rögzítése. A közjegyzői okiratot a felek aláírják,annak tartalmát a felek alakítják ki. Ezzel szemben a tanúsítvány tartalmára a félnekbefolyása nincs. A közjegyzői okirat a közjegyzői törvényben meghatározott kötelezőelőírások és alakiságok betartásával készül, míg a tanúsítványok kiállítása jegyzőkönyvvagy záradék formájában történik. Míg tények közjegyzői okirati formában is érvényesenrögzíthetők, a közjegyzői tanúsítvány a közjegyzői okirati formát nem pótolhatja. Mindezekbőlkövetkezően az ügyben csatolt öröklési szerződésről is azt lehet megállapítani,hogy az nem a közjegyzői törvényben meghatározott alakiságok megtartásával készült,a Ktv. 136. §-ának megfelelő közjegyzői okiratnak nem, csupán magánokiratnak tekinthető.A közjegyzői tanúsítvány pedig csak a szerződő felek részéről történt aláírásnak avalódiságát, mint tényt tanúsítja. Mivel tanúk aláírása hiányzik, ezért jogszabálysértésnélkül állapította meg a jogerős határozat a Polgári Törvénykönyvben írt alaki kellékhiányát. Ebből következően helyesen történt – az öröklési vitára figyelemmel – a hagyatékideiglenes átadása a törvényes örökös részére. A fentieknek megfelelően a LegfelsőbbBíróság a jogerős végzést alapján hatályában fenntartotta.Az előbbiekben részletezett ítéletnek egy fontos tanulsága van: A közjegyző által kiállítottténytanúsító okiratoknak – aláírás hitelesítéseknek – komoly, akár peres eljáráshozvezető következményei lehetnek. Még akkor is így van ez, ha a Ktv. 136. § (2) bekezdéseimmár kifejezetten is kimondja:A tanúsítvány kiállítása esetén a törvénynek a közjegyzői okiratokra vonatkozó általánosszabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a közjegyző felelőssége a tanúsítvány,mint közokirat alakiságának megtartásáért és a tanúsítvány tartalmi valódiságáértáll fenn. Vagyis a közjegyző nem felelhet egy olyan magánokirat tartalmáért, vagy alakiságaiért,amelyen az azt aláíró személyek aláírását hitelesíti. Annál is inkább így van ez,mert a közjegyző az ügyfelei részére – az aláírási címpéldány tervezetének kivételével –a törvény szigorú tiltásának megfelelően nem is készíthet magánokiratot.Ugyanakkor az ügyfeleink teljes körű szóbeli kioktatása mellett is örök igazságkéntszolgálhat az ősi latin mondás, miszerint a szó elszáll, az írás megmarad. Vagyis az eset-25


2011. 3. SZÁM26leges félreértések és későbbi jogviták elkerülése végett bizonyos esetekben indokolt lehetaz aláírás hitelesítési záradékba foglaltan, írásban is kioktatni az ügyfeleket a ténytanúsításjogkövetkezményeiről, például az alábbiak szerint:„Az Ügyfél tudomásul vette a közjegyző (helyettes) kioktatását arról, hogy a magánokiratontörténő névaláírás hitelesítés nem azonos a közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel(nyilatkozattal, meghatalmazással, stb.). A közjegyző (helyettes) a névaláíráshitelesítés során kizárólag azt tanúsítja, hogy az Ügyfél előtte írta alá a magánokiratot.A magánokirat tartalmát a közjegyző (helyettes) nem vizsgálja, annak tartalmáért felelősségetnem vállal. Az Ügyfél a közjegyző (helyettes) kioktatása ismeretében is kifejezettenkérte a névaláírás hitelesítés elkészítését.”A közjegyzői okiratok alakisága, tartalma, azokiratszerkesztés folyamataBDT 1999.11,Az ítélet két fontos szempontból is foglalkozik a közjegyzői okiratokkal: Vizsgálja az ügyféllátásképességének jelentőségét a közjegyzői okiratba foglalt szerződések érvénytelenségekapcsán, illetve elemzi a teljes bizonyító erejű magánokirat és a közokirat alaki kellékeit.Az ügyben a felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes és azidőközben elhunyt másik szerződő fél között életjáradéki szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése– azaz a semmisség – alapján érvénytelen. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.Az ítélet indoklásában kifejtette, hogy az írásban létrejött életjáradéki szerződésmegfelel az egyszerű magánokirat kritériumainak. Pergazdaságossági szempontból mellőztea bizonyítás lefolytatását arra nézve, hogy az elhunyt szerződő fél a szerződéskötésidején olvasásra képes állapotban volt-e. Abban az esetben ugyanis, ha a néhai a közjegyzőiokirat készítésének idején nem volt képes olvasni, az okirat nem tekinthető közokiratnak,mert a közjegyző nem alkalmazott a közjegyzői törvény előírása szerint két okiratitanút. A közjegyző azonban az okiraton a szerződő felek aláírását aláírásával hitelesítette,így a szerződést tartalmazó okirat megfelel a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak kereseti kérelme szerintimegváltoztatását. Fenntartotta azt a korábbi állítását, hogy a néhai a szerződés készítésénekidején olvasásra képtelen állapotban volt, ezért sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróságaz általa kért bizonyítás lefolytatását nem találta szükségesnek. Álláspontja szerint az okiratnem felel meg a közokirat alakszerűségeinek, de nem minősül teljes bizonyító erejűmagánokiratnak sem. Az alperes ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult.A másodfokú bíróság a felperesi fellebbezést alaposnak találta. A másodfokú bíróságtovábbi bizonyítást foganatosított. Ennek alapján a tényállást azzal egészítette ki, hogya néhai két hónappal a szerződés megkötését megelőzően közvégrendeletet tett, amely


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEtartalmazza a néhainak azon nyilatkozatát, hogy látása oly mértékben megromlott, amiaz olvasásra képtelenné teszi. A végrendeletet szerkesztő közjegyző ezt olvasási próbaalapján is megállapította. A néhai kezelőorvosainak vallomása alapján az volt megállapítható,hogy a néhai szemfenék-meszesedése miatt nem volt képes olvasni. Állapotánkizárólag egy eredményes szemlencseműtét javíthatott volna, a műtétre azonban nem kerültsor. A közvégrendelet és az életjáradéki szerződés elkészítése között eltelt két hónapalatt kizárható, hogy a szemfenék-meszesedésben szenvedő néhai látása megjavult, ezérta másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a néhai az életjáradéki szerződéselkészítésének idején gyakorlatilag olvasásra képtelen állapotban volt.Az olvasásra képtelen állapotra figyelemmel az életjáradéki szerződés érvényességéheza Ptk. 218. § (2) bekezdése szerint közokirati vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formavolt szükséges. Az okiratot szerkesztő közjegyzőnek a közjegyzői törvény alapján két ügyletitanút kellett volna alkalmazni. Mivel a közjegyző megszegte a közjegyzői törvényben foglalt rendelkezéseket,az okirat nem minősül közokiratnak. A bíróság szerint helytálló volt a felperesfellebbezése a vonatkozásban is, hogy nem felel meg a szerződés a teljes bizonyító erejűmagánokirat feltételeinek sem. A szerződést ugyanis a néhai nem maga készítette, és aszerződésen nem alkalmaztak az aláírást igazoló tanúkat, az aláírása pedig sem bíróilag,sem közjegyzőileg nem nyert hitelesítést. Tény, hogy az okiratot a közjegyző aláírta éshivatali pecsétjével ellátta. A közjegyző azonban a szerződést közokiratként szerkesztette,a közjegyzői törvény értelmében a közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell – egyebek mellett– a közjegyző aláírását és a bélyegző lenyomatát. A közjegyzői törvény értelmében aközjegyzőnek névaláírás tanúsításakor a tanúsítványt záradék formájában kell kiállítania,amelynek a törvényben megjelölt adatokat tartalmaznia kell. Az életjáradéki szerződés tanúsítványtnem foglal magában, ezért az okirat nem teljes bizonyító erejű. A másodfokú bíróságmindezeket mérlegelve megállapította, hogy az életjáradéki szerződés a Ptk. 200. § (2)bekezdése értelmében semmis, ennek a jogkövetkezménye pedig az érvénytelenség, ezért afelperes keresetét alaposnak ítélte, és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.27BDT 2008.1820A tárgyalt ügy a végrendeletek érvényességének vonatkozásában tartalmaz fontos megállapításokat.A bíróság az adott eset kapcsán akként rendelkezett, hogy végrendelet készítésénélközreműködő személynek minősül, aki a végrendelet megfogalmazásában, ésezáltal tartalmának kialakításában részt vett. Ugyanígy közreműködő személynek minősülaz is, aki a végrendelet szerkesztésében, leírásában vesz részt, függetlenül attól,hogy a végrendelet tartalma kialakításában volt-e szerepe. A végrendeleti közreműködőélettársa, mint hozzátartozó javára szóló végrendeleti juttatás érvénytelen, amennyiben avégrendeletnek ezt a részét az örökhagyó nem saját kezűleg írta, illetve saját kezű aláírásávalnem látta el, akkor is, ha tartalma egyebekben az örökhagyó akaratával egyező.A fentieken túlmenően az ügyben eljárt Szegedi Ítélőtábla a közjegyzői eljárás szempontjábólis további lényeges megállapításokat tett: Ha a végrendelet letétbe helyezése során


2011. 3. SZÁM28közjegyzőhelyettes jár el, az erről készült jegyzőkönyvet a közjegyző ellenjegyzésével kellellátni. Ennek hiányában a közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendelet érvénytelen.Az Ítélőtábla ítéletének indokolása szerint, a Ptk. 629. § (1) bekezdés c) pontja szerintiírásbeli magánvégrendelet érvényességének a feltétele, hogy azt a végrendelkező aláírja,és végrendeletként feltüntetve személyesen akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnélletétbe helyezi. A letétbe helyezésnél a közjegyzői törvény rendelkezéseit kell irányadónaktekinteni. Itt utalt az Ítélőtábla arra, hogy a felperes az alapügyben hozott ítéletelleni fellebbezésében már hivatkozott a letétbe helyezésről készült jegyzőkönyv formaihibái miatti érvénytelenségre, az ott megjelölt okok azonban, ahogyan azt az ítélőtáblaakkor kifejtette, a végrendelet érvényességét nem érintették. A megismételt eljárásbanfelhozott indok azonban megalapozott. A közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendeletletétbe helyezésével kapcsolatos eljárási szabályokat a közjegyzői törvény 134. §-a szabályozza,nem pedig ahogyan arra az alperes a fellebbezési ellenkérelmében hivatkozott, a158. és 159. §-ban írtak, ezek az okiratok megőrzésére vonatkozóan tartalmaznak rendelkezéseket.A közjegyzői törvény 134. § (1) bekezdése kimondja, hogy a végrendelkező avégrendeletét nyíltan, vagy borítékba zárva letétbe helyezi a közjegyzőnél azzal a kijelentéssel,hogy az okirat a végrendeletét tartalmazza. A letétbe helyezésnél jegyzőkönyvetkell készíteni. Az átvett végrendeletet a jegyzőkönyvhöz kell fűzni. A letétbe helyezésrőlkészült jegyzőkönyv, mint a közjegyző által készített okirat a közjegyzői törvény 111. §(1) bekezdése szerinti közjegyzői okirat.A közjegyzői törvény 29. § (2) bekezdése szerint a közjegyzőhelyettes a közjegyzőutasítására és felelőssége mellett önállóan intézhet közjegyzői ügyeket; az általa készítettközjegyzői okirat érvényességéhez, közjegyzői okiratról kiadmány vagy másolat kiadásáhoza közjegyző ellenjegyzése szükséges. A perbeli esetben a letétbe helyezés kapcsánközjegyzőhelyettes járt el, az erről készült jegyzőkönyvről azonban hiányzik a közjegyző ellenjegyzése,ezért az, mint közjegyzői okirat érvénytelen, és ennek alapján a perbeli végrendelet,mint közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendelet érvénytelen.Ugyanakkor nem felel meg a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott úgynevezettallográf írásbeli magánvégrendelet érvényességi kellékeinek sem, hiszen a perbenaz már a korábbiakban megállapítást nyert, hogy hiányzik a két tanú együttes jelenléteaz örökhagyó aláírásakor. Mindezekre tekintettel az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságítéletét megváltoztatta, és a perbeli végrendelet érvénytelenségét megállapította.Az ítélet szintén nagyon tanulságosnak tűnik. Ugyanakkor személy szerint annyitszeretnék hozzáfűzni az esethez, hogy a közjegyzői törvény 29. § (2) bekezdése 2007. augusztus1. napi hatállyal megváltozott. Vitatkoznék azzal a megállapítással, miszerint avégrendelet letét – mint jegyzőkönyv – ügyleti okirat lenne. Amennyiben pedig jegyzőkönyvitanúsítványként értékeljük, úgy abban az esetben éppen a fentiek szerint módosítottKtv. 29. (2) bekezdése szerint nem kell azt az alkalmazó közjegyzőnek ellenjegyeznie.A közjegyzői törvény indoklása is erre utal, miszerint a tanúsítványok tartalma – a tanúsítványbanszereplő cselekmények leírása – nem az ügyfelek akaratától, hanem a közjegyző


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEszemélyes tapasztalásától függ. A módosító törvény ezért pontosította akként a Ktv-t., hogya jövőben a közjegyzőhelyettes által készített tanúsítvány érvényességéhez nem szükségesközjegyzői ellenjegyzés, mivel a tanúsítvány esetén közjegyzőhelyettes jelenlétében lezajlotttények kerülnek rögzítésre, vagyis a közhiteles személy közreműködésével egy adottesemény vagy egy adott tény kerül megörökítésre. Mindenesetre véleményem szerint apraktikus és biztos megoldás az, ha a helyettes által letétbe vett végintézkedésre vonatkozójegyzőkönyvet a közjegyző mégis ellenjegyzi, hisz ez esetben a „többen benne van a kevesebbis”. Nem is beszélve arról, hogy ez felel meg a Szegedi Ítélőtábla álláspontjának.29BH 1997.230Az előbbi ítélet nyomdokain haladva a következő eset is a közjegyzői letétbe helyezettvégrendeletekkel foglalkozik. A tárgyalt ügyben a Legfelsőbb Bíróság megállapította:A közjegyzői letétbe helyezett írásbeli magánvégrendelet nem válik a közjegyző általfelvett jegyzőkönyv „szerves részéve”, és nem „minősül át” közokirattá.Az ítélet indokolása szerint a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint az írásbelimagánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és idejemagából az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt aláírja, és akár nyílt, akárzárt iratként a közjegyzőnél – végrendeletként feltüntetve – személyesen letétbe helyezi.Ebből a rendelkezésből egyértelmű, hogy a közjegyzőnél letett végrendelet az írásbelimagánvégrendelet egyik formája; ez az írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, haazt az örökhagyó aláírta, és végrendeletként feltüntetve, akár nyílt, akár zárt iratként aközjegyzőnél letétbe helyezi. Ebből következik, hogy a letétbe helyezés csak a más általírt végrendelet tanúkkal való aláírásának elmaradását pótolja, más alaki hibát azonbannem orvosol. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint tehát a közjegyzői letétbe helyezettírásbeli magánvégrendelet tehát nem válik a közjegyző által felvett jegyzőkönyv „szervesrészévé”, és nem „minősül át” közokirattá.A Legfelsőbb Bíróság szerint helytálló volt továbbá a korábban eljárt bíróságok álláspontja,amikor a végrendeletként letétbe helyezett öröklési szerződést magánokiratnak tekintették,és ennek megfelelően bírálták el. Minthogy pedig a korábbi perben meghozottjogerős ítélettel a bíróság megállapította, hogy az öröklési szerződésen levő örökhagyóinévaláírás nem az örökhagyótól származik, az mint végrendelet érvénytelen, és érvénytelenségétsem az okiratra utóbb vezetett, az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésétmegengedő nyilatkozat, sem a közjegyző által felvett jegyzőkönyv aláírása nem orvosolja.Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.Meggyőződésem, hogy a fentihez hasonló esetek, vagyis a későbbi esetleges jogvitákmegelőzhetők azzal, ha a végintézkedések letétbe vételét megelőzően azokat alaki éstartalmi szempontból is megvizsgáljuk. Természetesen nem kizárt az sem, hogy a letevőragaszkodik ahhoz, miszerint zárt borítékban helyezze közjegyzői letétbe a végintézkedését.Ugyanakkor álláspontom szerint az ügyfelek nem tiltakoznak az ellen – sőt azesetek túlnyomó többségében kifejezetten kérik –, hogy a közjegyző, mint „szakember”


2011. 3. SZÁM30vizsgálja meg a letétbe helyezni kívánt végintézkedést. Azt pedig már tényleg csak zárójelbenszeretném megjegyezni, hogy véleményem szerint a saját kezűleg írt és aláírt –megfelelő alaki és tartalmi kellékekkel rendelkező – holográf végrendelet alkalmas a leginkábbarra, hogy kifejtse az örökhagyó által szándékolt joghatásokat.BH 1999.366Az okiratot készítő közjegyző első, és egyik legfontosabb kötelezettsége, hogy mindenekelőttmeggyőződjön az ügyfél ügyleti képességéről és jogosultságáról, továbbá valódiszándékáról. A gyakorlatban ez a követelmény sok esetben igen nehéz, és persze általában„azonnal” eldöntendő kérdés elé állítja az eljáró közjegyzőt. A szóban forgó ítélet egy tartásiszerződés érvénytelenségének a megállapítása – és jogkövetkezményei alkalmazása –iránt indított perben született. Az ítéletben a Legfelsőbb Bíróság – a közjegyzői okiratkészítéseljárását alapul véve – a tartási szerződéssel kapcsolatban állított érvénytelenségiokok vizsgálatánál irányadó körülményekkel foglalkozott.A perbeli felperes néhai eltartottnak a testvére, egyúttal a törvényes öröklés rendjeszerinti örököse, az alperesek pedig az eltartott szomszédjai voltak. A felperes évente kétháromalkalommal látogatta meg testvérét. Az eltartott nyugdíjjal rendelkezett, hosszúideig önmagáról gondoskodott, tartásra és gondozásra nem szorult. A későbbiek soránaz eltartott tüdőgyulladást kapott, melyből felgyógyult, majd ezt követően érsebészetiproblémával került kórházba. A kórházból való hazatérése után már ágyban fekvő betegvolt, ügyeit a részére korábban is segítséget nyújtó alperesek intézték, ők várták haza akórházból, majd az alperesek gondozták, ápolták és teljes körű ellátást nyújtottak a részére.Az eltartott ezután az alperesekkel tartási szerződést kívánt kötni. A helyi polgármesterihivatal tanácsára a tartási szerződés elkészítése érdekében őt egy ügyvéd a titkárnőjévelfelkereste, az eltartottal elbeszélgetett, ennek alapján meggyőződött arról, hogyaz eltartott szellemi állapota megfelelő. Kioktatta őt a tartási szerződés lényegéről, majda szerződés írásba foglalása után észlelte, hogy az eltartott aláírása olvashatatlan, ezértannak elkészítését nem vállalta, közölte, hogy a szerződés elkészítéséhez közjegyző közreműködéseszükséges. Ezt követően az ügyben eljáró közjegyző kereste fel az eltartottata lakásán, aki szintén azt állapította meg, hogy az eltartott tudata tiszta, de látásromlásamiatt nevének aláírására és olvasására képtelen, ezért a tartási szerződést írásba foglalásaután az eltartott előtt felolvasta, majd az eltartott kinyilvánított egyetértése után a közjegyzőazt – az eltartott aláírását pótolván – két tanú jelenlétében aláírta.A tartási szerződés tartalma szerint az alperesek vállalták, hogy az eltartottat életevégéig élelmezik, ápolják, gyógykezeltetik, ruházatát és lakását tisztán tartják, végülillően eltemettetik. Ezzel szemben az eltartott rájuk ruházta a tulajdonában álló házasingatlant, mezőgazdasági ingatlanát, értékpapírjait és ingóságait. Röviddel ezután az eltartottmeghalt.A Legfelsőbb Bíróság az ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy a Ptk. a tartásiszerződés érvényességét írásbeli alakhoz köti. Az ügyben eljárt másodfokú bíróság


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEhelyesen mutatott rá arra, hogy a közjegyzői okirat minden más alapszerűséget pótol, aközjegyző által a törvény által megszabott alakban készített és aláírt szerződés érvényességepedig a közjegyzői törvény 117. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással azért nem támadható,mert az eltartott az aggálytalan tanúvallomások szerint, de az iratokhoz csatoltés az eltartott által korábban aláírt nyugdíjszelvényből is megállapíthatóan a szerződésmegkötésekor a nevének olvasható aláírására nem volt képes. Az ítélet indokolása egybenkimondta, hogy a tartási szerződés az eltartott haláláig, tehát határozatlan időtartamrakötött szerződés, melynek egyik alapvető eleme a kockázatvállalás, ezért a szolgáltatás ésellenszolgáltatás értéke közti aránytalanság utóbb nem eredményezheti a szerződésnek aPtk. 201. §-ának (1) bekezdése szerinti érvénytelenségét. A Ptk. 202. §-a szerinti uzsorásszerződés a feltűnően értékaránytalan szerződés minősített esete, mely többlettényálláskéntfeltételezi, hogy az előny kikötése a másik fél helyzetének kihasználásával történt.Mivel a tartási szerződés esetében – annak szerencse jellege folytán – önmagában a feltűnőértékaránytalanság sem eredményez érvénytelenséget, a felperes által hivatkozottuzsora semmisségi okként való megállapítása szóba sem jöhet. A Ptk. 200. §-ának (2)bekezdése értelmében semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik.Az erre hivatkozó felülvizsgálati kérelem az első és másodfokú bíróság ítéleténekrészletes indokolása szerint minden alapot nélkülöz. Az orvos szakértői vélemény szerintaz alperesek az eltartott betegségéből, illetve betegségi állapotából nem tudhattak arról,hogy az eltartott halála rövidesen bekövetkezik. A tartási szerződés nem teljesítése vagynem megfelelő teljesítése nem eredményezheti a szerződés érvénytelenségének utólagosmegállapítását, csupán arra ad alapot, hogy a tartási szolgáltatások jogosultja a szerződésmegszüntetését kérje.Ez a jog azonban csak a tartási szerződés jogosultját illeti meg; ha életében a szerződésmegszüntetése iránt pert nem indított, halála után más személy ilyen per megindításáranem jogosult. (BH1996. 641.) A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerősítéletet hatályában fenntartotta, vagyis a tartási szerződés érvényesnek bizonyult.311-H-PJ-2007-614.A következő ügy egy szintén vitatott, közjegyző által helyszínen készített, közjegyzőiokiratba foglalt végrendelet megítélésével kapcsolatos. A perben már a Fővárosi Bíróság,valamint a Fővárosi Ítélőtábla is meghozta az ítéletét, így a határozatokat egymás utánfogom elemezni. Az adott perben az okiratot szerkesztő közjegyző, mint alperes szerepelt,aki ellen a felperesek kártérítési pert indítottak. Az ügy kapcsán látni fogjuk, hogy akülönböző vonatkozásban és fokon eljáró bíróságok – ugyanazon tényállás alapján – sokesetben alapjaiban eltérő ítéleteket hoznak.A bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek és a néhai örökhagyó évtizedekóta ismerték egymást, köztük szinte napi találkozásokra kiterjedő kapcsolat állt fenn.Ennek keretében kölcsönösen segítették egymást, így a lakásukhoz kulccsal rendelkezőnéhai vigyázott a felperesek négy gyermekére és a család számára megfőzte az ebédet.


2011. 3. SZÁM32Amikor pedig az örökhagyó szorult támogatásra azt felperesektől kapta meg, a néhaielső rendű felperessel egyidős egyetlen fiúgyermeke ugyanis korábban külföldre távozott,majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A betegeskedő örökhagyót gyógykezeltetésébenaz első rendű felperes támogatta. Miután a későbbiek során kiderült, hogya néhai rákos beteg, kórházi ellátásának ideje alatt, azt követően pedig otthonukban afelperesek gondoskodtak róla akként, hogy minden este hazavitték az örökhagyót sajátlakásába. Egy év múlva az örökhagyó egészségi állapota olyan mértékben megromlott,hogy felperesek úgy döntöttek ápolását állandó jelleggel a lakásukban folytatják. A néhainakaz volt a szándéka, hogy hagyatékát a felperesek kapják meg, ennek érdekébenügyvéd közreműködésével a felperesekkel tartási szerződést kívánt kötni. Az elkészültszerződést azonban csak olyan olvashatatlan és beazonosításra nem alkalmas kézírássaltudta ellátni, amelyet a szerződést szerkesztő ügyvéd nem tartott megfelelőnek. Ígymerült fel annak lehetősége, hogy a néhai akaratának kivitelezésében közjegyző vegyenrészt. Az alperes közjegyző – már tudva arról, hogy az ügyvéd által készített szerződésaláírása nem volt megfelelő – a felperesek lakásában tartózkodó örökhagyót azzal kerestefel, hogy öröklési szerződést fog kötni. Előzetesen annyit kért, hogy a néhai szerződéskötésiképességének tanúsítására szolgálóan felperesek orvosi igazolást szerezzenek be.Az ágyban fekvő néhait a háziorvos vizsgálta meg, melynek eredményeként az örökhagyóegészségi állapotára szólóan a következőket rögzítette:„Háziorvosi igazolás! Nevezett beteg a házaspár gondozása alatt áll, állandó ápolásraszorul. Jelenleg a beteg a mai napon kontaktusképes, személyes adatait tudja közölni,pszichésen egy keveset meglassult, térben és időben orientált. Ezen igazolás közjegyzőiokirathoz való csatolás miatt lett kiállítva”A mintegy fél óráig tartó vizsgálat után az örökhagyó elfáradt. Fáradtsága és egészségiállapota miatt, amikor a közjegyző a szerződéses kikötések tartalmát szerette volnatisztázni, a néhai el-elbóbiskolt, a feltett kérdésekre nehezen tudott válaszolni. Közbenmeg is kellett itatni, a poharat azonban megtartani nem tudta. Miután a néhai egészségiállapota folytán nem volt olyan állapotban, hogy a szerződésben rögzítendő elvárásaitelőadja, a közjegyző úgy döntött, dolga végezetlenül távozik.Ezt látva az örökhagyó elhaló hangon kérlelte ne menjen el és megismételte azt aszándékát, hogy azt szeretné, hogy a felperesek örököljék hagyatékát. Ezek után az alperesa közjegyzői törvényben biztosított lehetőséggel élve két tanú jelenlétében leírta azörökhagyó soronként egyeztetett akaratát, majd felolvasás után a végrendeletet a néhaihelyett aláírta. Az örökhagyó közel egy hónap múlva elhunyt. A hagyatéki ügyet intézőközjegyző az örökhagyó lakásából, valamint az itt lévő érték nélküli ingóságokból állóhagyatékot hagyatékátadó végzésében ideiglenes hatállyal – végrendeleti öröklés jogcímén– a felpereseknek adta át. Az örökhagyó gyermeke azonban a végrendelet érvénytelenségénekmegállapítása érdekében a jelen per felpereseivel – vagyis az érvénytelenségrevonatkozó ügy alperesivel – szemben pert indított. Az első fokú bíróság ítéletében megállapította,hogy a néhai közokiratba foglalt végrendelete a peres felek viszonylatában


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEérvénytelen, mert a Ktv. 117. § (3) bekezdésében rögzített – örökhagyó aláírásra képtelenállapotát előíró – feltétel bizonyított módon nem áll fenn. Az első fokú bíróság ítéleténekindokolása szerint ugyanis a néhai aláírásra használt keze nem volt béna, a végrendeletkelte előtti két hétben, illetve azt követő három hétben okiratot írt alá, továbbá kezelőorvosaszerint is aláírásra képes állapotban volt. Megjegyezte egyben, hogy alperes kísérletetsem tett annak tisztázásra, a néhai valóban aláírásra képtelen állapotban van-e. A jelenper felpereseinek – vagyis az érvénytelenségre vonatkozó ügy alpereseinek – fellebbezésefolytán a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését a fellebbezettkeretben helybenhagyta.Döntése indokolásában a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indítottperben a másodfokú bíróság kifejtette, a kezelőorvos nem adott olyan tartalmú tájékoztatást,mely szerint a néhai orvosi szempontból az adott napon aláírásra képtelenállapotban volt. Ezen fogyatékosság vizsgálata orvosszakértői kérdés. Kifejtette, önmagábanaz a tény, hogy az örökhagyó gyengének látszott, illetve szívószállal itatták megnem helyettesíti az arról való meggyőződést, hogy az örökhagyó képes-e vagy sem avégrendelkezés időpontjában nevének aláírására. A nehezen olvasható aláírás produkálásávala névaláírásra képtelen állapot még nem valósul meg. Mivel kétséget kizáróan azörökhagyó aláírásra képtelen állapotáról nem győződtek meg, így a közjegyzői aláírásnem pótolhatta az örökhagyó névaláírását. Mindezek után a hagyatéki ügyben eljáróközjegyző teljes hatályú végzésében a néhai hagyatékát törvényes öröklés rendje szerint agyermekének adta át. Az örökössel szemben a felperesek hagyatéki hitelezői igényt nemterjesztettek elő. A törvényes örökös időközben a hagyatékot értékesítette, a temetésiköltségeket felpereseknek kifizette, majd visszatért az Amerikai Egyesült Államokba.A jelen perben a felperesek – akik az érvénytelenségi per alperesei voltak – keresetükbentehát azt kérték, hogy a bíróság a Ptk. 339. § (1) bekezdése alkalmazásával – azaza jogellenes károkozás alapján – kötelezze az alperest, vagyis a közjegyzőt meghatározottkártérítési összeg, annak törvényes kamatai és perköltségeik megfizetésére. A felperesekállították: az alperes felelőssége azért áll fenn, mert nem vizsgálta a néhai fizikai állapotátannak ellenére, hogy a helyszínen lévő kezelőorvos szerint képes lett volna az aláírásra.Hangsúlyozták a körzeti orvos vallomásából kitűnően örökhagyó kijelentette, avégrendeletet megpróbálja aláírni, így az alperesnek íráspróbát kellett volna vennie. Haez megtörténik a néhai hagyatékát ők örökölték volna. Az alperes ellenkérelmében a keresetelutasítását és a felperesek perköltségbeli marasztalását kérte. Előadta álláspontjaszerint kártérítési felelőssége akkor lehetne megalapozott, ha a végrendelet kelte idejéna néhai bizonyítottan aláírásra képes állapotban lett volna. Ezt a körülményt azonbana korábban eljárt első és másodfokú bíróság nem vizsgálta. Jelezte ugyanakkor azt is,hogy a Ktv. nem írja elő, hogy miként kell meggyőződni a végrendelkezni szándékozóaláírási képességéről.Abból, hogy a néhai az ügyvéd által készített tartási szerződést sem tudta aláírniés láthatóan gyenge fizikai állapotban volt, az általános élettapasztalatra támaszkodva33


2011. 3. SZÁM34okkal következtetett az örökhagyó aláírásra képtelen állapotára. A körülmények általadott helyzetben az egyetlen lehetséges megoldást választva biztosította, hogy a néhaiakaratát kifejezhesse. Vitatva az összegszerűséget előadta, a felperesek káruk azon részétkövetelhetnék, melyet az örökössel szemben nem tudtak érvényesíteni. Ennek kapcsánmegemlítette, hogy a felpereseknek a jogerős döntés felülvizsgálatát kellett volna kérniük.Egyszerűbb volt azonban a Magyarországról időközben külföldre távozott törvényesörökös perlése helyett a vele szembeni kárigény előterjesztése. A Fővárosi Bíróságítéletében a felperesek keresetét elutasította. A felperesek fellebbezése folytán a FővárosiÍtélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságota per újabb tárgyalására és újabb határozathozatalára utasította. A másodfokú bíróságvégzése szerint az elsőfokú bíróság megsértette az eljárási szabályokat, mert – az alperesközjegyző érdekében eljáró – biztosító jogi képviselőjének eljárását elfogadva az alperesibeavatkozót a folytatólagos tárgyalásokra nem idézte meg és az ítéletet számára nemkézbesítette. A megismételte eljárásban felperesek keresetüket változatlanul fenntartották.A felperesek a korábban előadottakat kiegészítve hangsúlyozták a háziorvos azonkérdésére tud-e írni, az örökhagyó kijelentette, hogy megpróbálja aláírni a papírt. Ezértalperesnek íráspróbát kellett volna vennie. Az alperese ellenkérelmében változatlanul akereset elutasítását kérte. A Fővárosi Bíróság ismételten megállapította, hogy a felperesekkeresete nem volt megalapozott.A felperesek kereseti kérelme folytán a bíróságnak azt kellett elbírálnia, hogy alpereskártérítési felelősséggel tartozik-e azért, mert a néhai hagyatékát nem tudták megörökölni.E körben a bíróság elsőként azt tekintette át, hogy a korábbi – a végrendelet érvényességekapcsán eljárt – bíróságok ítéletében lévő megállapításokkal a jogalap eldöntöttnektekinthető-e, az alperes mulasztását rögzítő ténymegállapítások res iudicatát képeznek-e.Ezt a kérdést a bíróság nemlegesen bírálta el, hiszen a korábban eljárt bíróságok nemugyanazon felek jogvitájában jártak el és a végrendelet érvénytelenségének megállapításakorértelemszerűen nem kerülhetett sor a más jogalapnak minősülő alperesi kártérítésifelelősség feltételeinek teljeskörű feltárására sem. Mindezekre tekintettel a bíróságnaka kereseti követelés kapcsán abban kellett állást foglalnia, hogy alperes köteles-e megtéríteniazt a kárt, amely a hagyaték elvesztése miatt érte a felpereseket. A Ptk. 339. §(1) bekezdése akként rendelkezik, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles aztmegtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adotthelyzetben elvárható. A Ptk. 349. § (1) bekezdése előírja, hogy az államigazgatási jogkörbenokozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattalnem volt elbírálható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendesjogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A Ptk. 349. § (3) bekezdése szerint – ha jogszabálymásként nem rendelkezik – ezeket a szabályokat kell alkalmazni bírósági, ügyészségijogkörben okozott kárért való felelősségért is. A 4/2004. számú Polgári jogegységihatározatból kitűnően a közjegyzők kártérítési felelősségére a Ptk. 349. § (1) bekezdésszabályai irányadók.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEA kártérítési felelősségnek négy alapvető feltétele van: a jogellenesség, a felróhatóság,a kár, az okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. Így tehátahhoz, hogy alperes kártérítési felelőssége megállapítható legyen, mindenekelőtt jogellenesmagatartás illetve mulasztás tanúsításának kell fennállnia. A perbeli közjegyzőiokirat elkészítése során alperes a Ktv. 117. § (3) bekezdésében lévő előírást követte, melyszerint ha a fél az okirat aláírására nem képes az aláírást a közjegyző aláírása pótolja.Arról a Ktv. szabályai sem a 117. § (3) bekezdéséhez kapcsolódóan, sem más helyüttnem tettek említést, hogy az aláírásra képtelenséget mely feltételek fennállásakor lehetadottnak tekinteni. E körben a Ktv. 120-128. §-hoz fűzött indokolás is csupán annyitemlített meg, hogy az ügyleti képesség megállapítása a lehetőség határain belül történik,a beható vizsgálat nem követelmény. Az előzőekre figyelemmel így a bíróság konkrétjogi előírás félretételében megnyilvánuló jogellenességet alperes terhére nem látottmegállapíthatónak.Vizsgálta azonban a bíróság azt is, hogy az alperes az adott helyzetben és körülményekközött úgy járt-e el, ahogyan általában elvárható volt. Alperes az ágyban fekvő éssúlyos megbetegedésben szenvedő, kizárólag egy kézzel rendelkező néhait öröklési szerződésénekközokiratba foglalása érdekében kereste fel. A feltárt adatokból azt kétséget kizáróanmeg lehetett állapítani, hogy a szerződéskötési képesség igazolása érdekében történőorvosi vizsgálat az örökhagyót kimerítette. Egymásnak ellentmondóak és kétségetébresztők voltak azonban a néhai aláírási képességének vizsgálatára, valamint az aláírástmegkísérlő nyilatkozatának az elhangzására vonatkozó peradatok. A háziorvos felkéréséreugyanis kizárólag azért került sor, hogy a néhai szerződéskötési képességét tanúsítsa. Eztmindenben megerősíti a helyszínen kiállított orvosi igazolás is, amelyben az íráskészségrevonatkozó orvosi megállapítások nem lelhetők fel. Alperes az orvosi vizsgálat befejezéseután kezdte meg az öröklési szerződés tartalmának, a néhai elvárásainak megismeréséreirányuló tevékenységét. A szerződés tartalmának tisztázásához azonban alperes – kétségbenem vont és más adatokkal sem ellentétes – nyilatkozata szerint azért nem tudotteljutni, mert a néhai akaratát legyengült egészségi állapota következtében nem lehetettfeltárni. Így tehát kétséges, hogy az örökhagyó aláírási képességének kérdése, a tanú vallomásaszerinti tartalommal az orvosi vizsgálat alatt ténylegesen felmerült-e.Az aláírásra alkalmasságot fizikai erőnlét és szellemi képesség befolyásolja. Az orvosiigazolással alátámasztottan a néhai birtokában volt azoknak a szellemi képességeknek,melyek az aláíráshoz szükségesek. Egészségi állapota, valamint az orvosi vizsgálat miattelőállott elgyengülése következtében hiányzott azonban az a fizikai erőnléte, amely azaláírás kivitelezéséhez elengedhetetlen. A néhai elesett állapotából, el-el bóbiskolásábólés a feltett kérdésekre lassan adott válaszaiból bíróság jogi megítélése szerint az alperesa lehetőség határain belül meg tudott győződni arról, hogy a néhai aláírásra nem képes.Ezt a következtetését alátámasztja az is, hogy a néhait személyes tapasztalat során szerzettalperesi tudomás szerint szívószállal kellett megitatni. Mindezeket a körülményeketmérlegre téve a bíróság úgy ítélte meg, hogy alperes az adott helyzetben tőle elvárható35


2011. 3. SZÁM36gondosságot tanúsítva járt el, amikor a néhai akaratának kifejezésére a konkrét körülményekközött egyedül alkalmas okiratot megszerkesztette. Miután az előzőek alapjánalperes terhére jogellenesség nem volt megállapítható és nincsenek megnyugtató adatokarra sem, hogy az alperes ne úgy járt volna el, ahogyan az adott helyzetben elvárható abíróság a felperesek keresetét elutasította.FIT-H-PJ-2008-533.Az előbbi ügy a felperesek fellebbezése folytán eljutott a Fővárosi Ítélőtáblára is. A FővárosiÍtélőtábla pedig a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét helybenhagyta. Az Ítélőtáblaítéletének indokolása szerint az 1991. évi XLI. tv. 117. § (3) bekezdése, 120. § (1) bekezdéseés a törvény indokolása szerint az ügyleti képesség megállapítása a lehetőség határainbelül történik, a beható vizsgálat nem követelmény.A törvény tehát nem engedi meg, és nem is teszi a közjegyző kötelezettségévé, hogybizonyítást folytasson le, vagyis netán íráspróbát végeztessen.A végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben tanúként meghallgatottkezelőorvos a jelen perben már azt nyilatkozta, hogy nem tudja: az örökhagyó avizsgálata alatt és az okirat készítésekor aláírásra képes állapotban volt-e. Arra sem emlékezett,hogy vizsgálata eredményét közölte volna akár a felperesekkel, akár az alperessel.A másik perben is úgy nyilatkozott, hogy nála a segítséggel írás azt jelentette, hogy amenynyibenaz örökhagyót felültették, megtámasztották volna, mappát raktak volna elé, és akarját megfogva a kezét irányították volna, akkor álláspontja szerint képes lett volna azaláírásra. Ez az irányított kezű aláírás azonban nem minősül saját kezű aláírásnak. Jelenperben ráadásul kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a néhai íráskészségéről nem esett szó,arra sem emlékezett, hogy szóba került-e az írási képesség orvosi vizsgálata. A másik perbenaz alperes is kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy az örökhagyó balkeze hiányzott, amásik kezével pedig nem tudott írni, mert egészségi állapota folytán nagyon gyenge volt.Kiemelte, hogy jogi álláspontja szerint kártérítési felelőssége akkor állhatna fenn, ha bizonyítottlenne, hogy az örökhagyó a végrendelet készítésekor aláírásra képes állapotban volt,és közjegyzőként nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt.A felperesek azonban nem bizonyították, hogy az örökhagyó aláírásra képes állapotbanvolt a végrendelet elkészítésekor. De a másik feltétel is hiányzik, mert a szakmai jogszabályoknakmegfelelően járt el. Az Ítélőtábla szerint a tehát fellebbezés nem alapos. Az elsőfokúbíróság a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemidöntésével és annak jogi indokolásával is maradéktalanul egyetértett, ezért az elsőfokúítélet helyes indokait nem ismételte meg, azokra határozatában csak visszautalt.A felperesek fellebbezésében előadottak miatt a másodfokú bíróság kizárólag aztemelte ki, hogy az elsőfokú bíróságnak a végrendelet érvénytelenségének megállapításairánti perben hozott jogerős ítélet anyagi jogerejével kapcsolatban kifejtett érvelésemaradéktalanul megfelelt az eljárási szabályoknak, ezen kívül pedig az alperes kártérítésifelelősségére vonatkozó anyagi jogszabályok ugyancsak helyes alkalmazásával és a


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEperben lefolytatott bizonyítás eredményének logikai hibáktól mentes értékelésével állapítottameg, hogy magatartásának jogellenessége és felróhatósága hiányában az alperestkártérítési felelősség nem terheli. Mindezek alapján a másodfokú bíróság helybenhagytaaz elsőfokú bíróság ítéletét.A fenti ítéletek ismételten fontos tanulságokat tartalmaznak. Ezek után már csak annyitkérdezhetnénk: Akkor most kinek van igaza? Pontosabban melyik bíróságnak van igaza, ésegyáltalán melyik perben? Véleményem szerint azonban egy dolog biztos: Az ügyben érintettkollega helyesen járt el. Gondoljunk csak bele, egy közjegyzőt azért hívnak helyszínimunkára, mert a súlyosan beteg és járásképtelen ügyfél nem tudja aláírni az ügyvéd által ellenjegyzettöröklési szerződést. A helyszínre érkező kollega azt tapasztalja, hogy az ágybanfekvő, félkarú, felülni és önállóan még inni is képtelen ügyfél néhány kérdés után elfárad,fizikai erőnléte gyakorlatilag nincs. A fenti helyzetet csak az tudja kellőképpen értékelni, akimaga is járt már helyszínen végrendeletet készíteni. Meggyőződésem – bár nyilvánvalóannem vettem részt a bizonyítás folyamatában és persze elfogult is vagyok –, hogy a per tárgyátképező végrendelet elkészítésének időpontjában a közjegyző a közjegyzői törvénynekmegfelelő eljárást folytatott, kártérítése felelőssége így nem állapítható meg.Persze a másik oldalról a kártérítési per felperesei (akik egyúttal az érvénytelenségiper alperesei) ilyenkor joggal kérdezhetnék: Hol itt az igazság? Ők éveken keresztülgondozták és ápolták az örökhagyót, a perbeli tanúk mindegyike pedig egybehangzóanállította, hogy mi volt az elhunyt végrendeleti akarata. Mindezeken felül az egyik bíróságazt állapítja meg, hogy érvénytelen a végrendelet, míg a másik azt, hogy a közjegyzőszabályosan járt el a végrendelet készítésénél. A felpereseknek a hosszas ápolás, gondozásjutalmául pedig – az esetleges hagyatéki hitelezői igényen túlmenően – nem marad más,mint az ügyek tanulsága.Az ügy kapcsán még egy dolgot fontos kiemelni a Ktv. vonatkozó szakaszának gyakorlatialkalmazása során. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 117. § (3) bekezdéseszerint a fél és más érdekelt a közjegyzői okiratot a végén aláírja, vagy kézjegyévellátja el. Ha erre nem képes, az aláírást a közjegyző aláírása pótolja. Vagyis amennyibena közjegyzői okirat elkészítése során nevének aláírására képtelen állapotban lévő ügyfélérintett, úgy az esetben a közjegyző soha nem a fél aláírásával látja el az okiratot, haneméppen az aláírásra képtelen személynek az aláírását pótolja az okiratnak a közjegyző általialáírása, tehát maga az a tény, hogy az okiratot a közjegyző – ebben a minőségében ésnem a fél helyett – aláírta. Szó sincs tehát arról, hogy a közjegyző ténylegesen pótoljaa fél aláírását (odaírja a fél nevét), a jogszabály ehelyütt arra utal, hogy az okiratnak aközjegyző közjegyzői minőségében történt aláírása, mint jogi aktus pótolja a fél aláírását.37FIT-H-PJ-2007-470.A közjegyzői okiratok alakiságával, tartalmával és az okiratszerkesztés folyamatával kapcsolatosítéletek sorát egy, a közjegyző eljárásra vonatkozó meghatalmazás kapcsán felmerültügy zárja. Emlékeztetőül csak ennyit: Ha a felet a közjegyzői okirat elkészítésénél


2011. 3. SZÁM38meghatalmazott képviseli, a meghatalmazást közjegyzői okiratba vagy olyan magánokiratbakell foglalni, amelyben a fél aláírását közjegyző, bíróság, más hatóság vagy magyarkülképviseleti szerv hitelesítette.A Fővárosi Ítélőtábla a jelen ügyben is közjegyzői jogkörben okozott kár megtérítéseiránti perben járt el. Az ügy tényállása szerint felperes keresetében meghatározott összeg,annak kamatai és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperes közjegyzőt a Ptk.349. §-ának (1) bekezdése – azaz államigazgatási jogkörben történt károkozás – alapján.A felperes előadta, hogy az alperes – azaz a közjegyző – egy kölcsönadó és egy adós közöttadott ügyszámon szerződést készített, amely szerint kölcsönadó kölcsön adott az adósnakmeghatározott pénzösszeget. A kölcsön visszafizetésének biztosítására a felek az adós ésfelesége közös tulajdonát képező ingatlanra jelzálogjogot alapítottak. A közjegyzői eljárásbanaz adóst felesége képviselte egy ügyvéd által ellenjegyzett meghatalmazással.Az alperes eljárása során figyelmen kívül hagyta a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI.törvény 132. §-ának (1) bekezdésébe foglalt alaki követelményt, amely szerint a meghatalmazástközjegyzői okiratba kellett volna foglalni, vagy olyan magánokiratba, amelyena fél aláírását közjegyző, vagy a magyar külképviseleti szerv hitelesítette. A kölcsönadóa közjegyzői okiratba foglalt követelését a felperesre engedményezte, ezért a Ptk. 329.§-ának (1) bekezdése alapján a kárigény alperessel szembeni érvényesítésére jogosult.A zálogkötelezettek az illetékes bíróság előtt a zálogszerződést megtámadták. A bíróságítéletével a közjegyzői okiratba foglalt zálogjoggal biztosított kölcsönszerződés zálogjoglétesítése tárgyában kötött megállapodását érvénytelennek minősítette, és felperes javárabejegyzett zálogjogot az ingatlan-nyilvántartásból töröltette.A jelen per felperese az ítélet ellen nem fellebbezett, mert ügyvédi tájékoztatás szerintaz ítélet a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelt, a fellebbezés nem lett volna eredményes.Az adóssal szembeni a kölcsönkövetelést azért nem érvényesítette, mert a büntetőeljárásanyagából kiderült, hogy az adós több személynek tartozott nagy összegekkel,olyan vagyona, amely a követelésre fedezetet nyújtott volna nem volt, így a perlés teljeseneredménytelen lett volna. Álláspontja szerint a jelen per alperese, azaz a közjegyző a kárösszegét nem jogosult vitatni, mert az adós a közjegyzői okiratban az összeg átvételételismerte. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy afelperesnek nincs kereshetőségi joga, mert a kárigény engedményezése nem történt meg.Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a felperes nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségét,mert a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló bírósági ítélet ellenfellebbezéssel nem élt. Álláspontja szerint a korábbi bírósági ítélet jelen perben anyagijogerővel nem bír, az ítélet jogszabálysértő, mert a részleges érvénytelenség szabályaiszerint csak a meghatalmazó esetében lett volna helye a zálogszerződés érvénytelenségemegállapításának. Hivatkozott arra is, hogy a közjegyzői okiratba foglalt szerződés érvénytelenségénekmegállapítása nem érinti az egyszerű magánokiratba foglalt szerződésérvényességét, amely a közjegyzői okiratba foglalt megállapodással azonos tartalommaljött létre. Álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEsem, mert a kölcsönszerződés teljesítési határideje lejárt, de a szerződő felekkel szembensemmilyen intézkedést a felperes nem tett, holott a perindításig a kölcsön megtérülhetettvolna. Vitatta egyben a kár összegét is.Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság a perlési jogosultsághiányára vonatkozóan osztotta az alperes álláspontját. Azt elismerte, hogy a felperes helyesenhivatkozott a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésére és a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdésére,miszerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép és átszállnakrá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből származó jogok. Az engedményezésa szerződés alanyát érintő módosítás, amelyből ki kell tűnni, hogy kivel szemben fennálló,milyen követelésre vonatkozik és milyen terjedelemben. Az engedményezés e jogitermészetéből következik, hogy az engedményes csak azzal rendelkezhet, amellyel azengedményező is rendelkezett. Egy másik közjegyző által készített engedményezés viszontkizárólag a kölcsönadóssal és a jelzálog-kötelezettel szemben fennálló követelés engedményezésérevonatkozik. Az engedményezés időpontjában ugyanis még szó sem voltarról, hogy az adós nem tud, vagy nem akar teljesíteni, a jogügylet kizárólag az élettársakbelső jogügylete volt. Az engedményezőnek a későbbi alperes közjegyzővel szemben azengedményezéskor követelése még nem volt, így azt nem is engedményezhette. Ennekfolytán az alperessel szembeni kártérítési igény érvényesítésére a felperes nem jogosult.Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perlési jogosultság fennállása esetén sem lehetnealapos a felperes keresete, mert a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározottfeltételek közül nem merítette ki a rendes jogorvoslat lehetőségét. A zálogkötelezettekáltal indított perben ugyanis a jelen per felperese az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbezett,nem kérte a másodfokú bíróság döntését arra vonatkozóan, hogy a zálogszerződés valóbanérvénytelen-e, holott jelen per alperese abban a perben a perbehívást nem fogadta el,ebből következően a kárfelelősségét vitatta.Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy nem fogadta el az alperes azon álláspontját,hogy a közjegyző az okiratok készítése során ne közhatalmi jogosítványt gyakorolna, eztugyanis már a Legfelsőbb Bíróság 20.988/1998. számú eseti döntésében is megállapította,majd a 3/2004. PJE jogegységi határozatban is rögzítette.Egyetértett viszont az elsőfokú bíróság az alperessel abban, hogy a közjegyzői okiratbafoglalt kölcsönszerződés érvényes volt, a kölcsönszerződés alapján a felperes megkísérelhettevolna kölcsön behajtását annak ellenére, hogy az alperes személyének megválasztásaa felperest illeti meg. Az igény érvényesítésének hiánya felvetette volna annakvizsgálatát, hogy a közjegyzői tévedésből a felperest érte-e kár, eleget tett-e kárenyhítésikötelezettségének, és a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egyéb feltételekfennállását is vizsgálni kellett volna.Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, az alperes csatlakozó fellebbezésselélt. A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását ésaz alperes felperesi kereset szerinti marasztalását kérte és másodfokú perköltséget igényelt.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítését kérte azzal, hogy az39


2011. 3. SZÁM40alperes által megszerkesztett okirat érvénytelenségének oka, hogy az alperes megsértettea közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 132. §-ának (1) bekezdését. Álláspontjaszerint, ha az elsőfokú bíróság ezt a körülményt értékeli, akkor más jogi következtetésrejutott volna, mert a törvény megsértésének megállapításból következik, hogy azalperes kárfelelőssége fennáll. Megalapozatlannak minősítette az elsőfokú bíróságnak aperlési képesség hiányára vonatkozó álláspontját, mert az engedményezés tárgya nem ajogviszony, hanem a követelés. A felperes új jogosultként belépett az eredeti jogviszonyba,ettől kezdve a követelést csak ő érvényesíthette. Annak nincs jogi jelentősége, hogyaz engedményezés létrejöttének időpontjában a kártérítési igény érvényesítése nem voltelőre látható. Követelése jogalapját nem változtatta meg, de lehetségesnek találta, hogy amásodfokú bíróság döntését más jogalapon hozza meg. A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésérealapított döntés esetén vitatta a jogorvoslat igénybevételének hiányát, mert nem lettvolna olyan fellebbezési tartalom, amely eredményes lehetett volna. Kiemelte, hogy azadós elleni eljárásra azért nem került sor, mert az eljárás végrehajtható vagyon hiányábannem vezetett volna eredményre, gazdaságtalan és ésszerűtlen lett volna.Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a per főtárgya vonatkozásában az elsőfokúítélet helybenhagyását kérte. A tényállás kiegészítését szükségtelennek minősítette.Egyetértett az elsőfokú bíróság perlési képesség hiányára vonatkozó álláspontjával, mertaz engedményezéssel a kártérítési jogviszonyban alanyváltozás nem következett be. A jogalapkörében előadottak álláspontja szerint túlhaladottá váltak a 3/2004. PJE határozatrafigyelemmel. Ha a Fővárosi Ítélőtábla a felperes kereshetőségi jogát megállapítaná, utaltarra, hogy az elsőfokú bíróság az alperesi védekezést nem merítette ki, nem vizsgálta a korábbimagánokirat jelentőségét, a közokiratba foglalt zálogszerződés részleges érvénytelenségét,a rendes jogorvoslat kimerítésének hiányát, a kár összegének bizonyítatlanságát,az okozati összefüggés hiányát és a kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettséget sem.A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben vizsgálta felül,mert annak fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt. A felperesfellebbezése nagyobb részben alapos, a csatlakozó fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bírósága tényállást helyesen állapította meg, annak kiegészítése nem szükséges, a FővárosiÍtélőtábla azonban az elsőfokú bíróság döntésével és túlnyomórészt jogi indokaival semértett egyet. Az alperes által a fellebbezési ellenkérelemben fenntartott védekezést vizsgálvaa Fővárosi Ítélőtábla kiemelte, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési, csatlakozófellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátai között változtathatja meg azelsőfokú bíróság ítéletét, de e korlátok között a perben érvényesített jog, illetve azzalszemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelybenaz elsőfokú bíróság nem tárgyalt és nem határozott.A felperes kereseti kérelmének érdemi elbírálását tehát nem akadályozza az a körülmény,hogy az elsőfokú bíróság az alperesi védekezés nem minden elemét vizsgálta.A perbeli legitimáció kapcsán az elsőfokú bíróság az alperes álláspontját fogadta el,amellyel a Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet. A Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEugyanis az engedményezés a követelés szerződéssel történő átruházása. Az engedményesa követelését ruházza át és nem a követelés érvényesítésének jogcímét. Az átruházástkövetően a követeléssel az engedményes rendelkezik, így ő dönt abban a kérdésben is,hogy az őt egyszeresen megillető követelést az engedményező szerződő partnerével vagyszerződésen kívüli kárigényként harmadik személlyel szemben érvényesíti-e. A perbeliesetben az engedményezésre korábban került sor, a kölcsön követelés pedig később váltlejárttá. Az engedményezés tehát a kölcsön visszafizetési határidejének lejárta előtt történt,a felperes a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése alapján előbb lépett az eredeti jogosulthelyébe lépett, mint ahogy az általa állított kár bekövetkezett. Mindez azt jelenti, hogyamennyiben a zálogszerződés érvénytelenségéből eredően kár következett be, az a felperesnéljelentkezik. Szerződésen kívüli kártérítési jogviszony tehát a felperes és az alperesközött jött létre, ezért a felperes perbeli legitimációval rendelkezik. Ha pedig a felperesnekvan jogos igénye, azt a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján jogosult érvényesíteni,mert a fellebbezési eljárásban azt már az alperes sem vitatta, hogy a felperesi kárigényta Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján kell elbírálni figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság3/2004. PJE határozatára.A jogalappal összefüggésben a Fővárosi Ítélőtábla kiemelte, hogy a közigazgatási jogkörbenokozott kár nem önálló jogalap, mert a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározottkülönös feltételek mellett a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében meghatározottáltalános kártérítési feltételek fennállását is vizsgálni kell a felelősség megállapításához.Az elsőfokú bíróság a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározott különös feltételekközül a rendes jogorvoslat igénybevételének hiányát állapította meg. A FővárosiÍtélőtábla álláspontja szerint viszont fel sem merülhet, hogy a felperest ért kár rendesjogorvoslattal elhárítható lett volna. A felperes kára ugyanis abból származik, hogy az alperesalakilag hibás meghatalmazást fogadott el a közokirat készítésénél, amely a jogerősítélet szerint a zálogszerződés érvénytelenségét eredményezte. A közjegyzői eljárásbana közjegyző által készített okirat esetén a feleknek nincs jogorvoslati lehetősége. Az akörülmény, hogy a jelen per felperese a korábbi per ítélete ellen nem fellebbezett, csak abíróság elleni kártérítési perben lenne értékelhető jogorvoslat hiányaként. Az elmulasztottfellebbezés ugyanis a bírósági eljárásban rendelkezésre álló jogorvoslat elmulasztásátjelentette. Közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény esetén a rendesjogorvoslat igénybevétele csak abban az eljárásban vizsgálható, amivel okozati összefüggésbena kár bekövetkeztét állítják. A jogorvoslat más, további eljárásban való elmulasztásacsak a kárelhárítási, illetve-enyhítési kötelezettség keretében értelmezhető.A fellebbezés elmulasztását a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése körében is vizsgálnikellett. Az a körülmény azonban, hogy a felperes a kárelhárítási kötelezettségének nemtett eleget a károkozó érdekében álló tény, amelyet az alperesnek kellene bizonyítani.A fellebbezés elmulasztását azonban nem lehet úgy értékelni, hogy a felperes a kárelhárításikötelezettségének nem tett eleget. Egyrészt tényszerűen megállapítható, hogy a korábbibírósági perben a jelen per felperesének védekezése arra irányult, hogy a közjegyzői okirat-41


2011. 3. SZÁM42ba foglalt zálogszerződés nem lehet teljesen érvénytelen, legfeljebb a szerződés részlegesérvénytelensége állapítható meg. Ezt a védekezést azonban a bíróság nem fogadta el.A PK 36. számú állásfoglalás szerint pedig a károkozótól több várható el, mint akárosulttól, aki bízhat abban, hogy mindenki tartózkodik a károkozástól. Éppen ezértaz alperes, akinek tudomása volt egyrészt abból, hogy az általa készített szerződés érvénytelenségefolytán per folyik, valamint arról is, hogy a felperes – a kereset eredményességeesetén – vele szemben fog követeléssel fellépni, eredménnyel a felperes részérőlelmulasztott kárenyhítésre alappal nem hivatkozhat. A kár egy részét ugyanis ő magaéppúgy elháríthatta volna. Ítéletében megjegyezte a Fővárosi Ítélőtábla, hogy az alperesnem jelölte meg: a kár mennyiben lett volna részleges érvénytelenség esetén elhárítható.Ebben az esetben ugyanis beköltözhető ingatlan árverésére nem kerülhetett volna sor.A Fővárosi Ítélőtábla nem fogadta el azt az alperesi álláspontot sem, hogy az érvénytelenségiügyben eljárt bíróság jogerős ítélete a bíróságot ne kötné. Az alperes jogellenesmagatartását, a Kvt. 132. §-ának (1) bekezdésében írt követelmény megsértését ugyanisa jogerős ítélet állapította meg, amelynek következtében a felperes jelzálogjogát az ingatlan-nyilvántartásbóltörölték. A jogerős ítélet e rendelkezését a jelen perben eljáró bíróságnem bírálhatja felül, ahhoz kötve van. A Fővárosi Ítélőtábla vizsgálta azt is, hogy vane jogi jelentősége annak a körülménynek, hogy a felperes az egyenes adóstól a tartozásbehajtását meg sem kísérelte. A felperesnek azonban nem volt olyan jogi kötelezettsége,hogy a követelést először az egyenes adóstól kísérelje meg behajtani, és csak azt követőenforduljon a zálogkötelezettek ellen. A Ptk. akkor hatályos rendelkezése szerint afelperes jogosult lett volna a követelését a zálogtárgyból kielégíteni, a zálogkötelezettnem élhetett volna a sortartás kifogásával. A felperest tehát jogszabály jogosította felarra, hogy a kötelezettek közül válasszon, a követelés behajtását bármelyik kötelezettőlkérhette, így e lehetőség kihasználása nem lehet jogellenes magatartás, nem jelentheti akárelhárítási, illetve kárenyhítési kötelezettség teljesítésének hiányát. A felperes döntéséta büntető ítélet ismeretében még ésszerűtlennek sem lehet tekinteni, mert az adós teljesenvagyontalan volt, és számos nagy összegű tartozása miatt a követelés behajtása eleveeredménytelennek látszott. Az alperes eredményesen nem hivatkozhat arra sem, hogy afelperes igényét a magánokirat alapján érvényesíthette volna. A felek között ugyanis csakegy jogügylet volt, amelyet még az alperes sem tett vitássá. Erről az egy jogügyletről valóbankét okirat készült, de az okirat érvénytelensége fogalmilag kizárt, csak a jogügyletlehet érvénytelen. A létrejött jogügyletről pedig jogerős bírósági ítélet állapította meg,hogy a zálogjog alapítására vonatkozóan érvénytelen, semmis. Ezért az érvénytelen jogügyletrőlkiállított okiratok számának nincs jelentősége. Az alperes a felperes jogtalanhaszonszerzési célzatára saját érdekében nem hivatkozhat, és azt sem teheti vitássá, hogya kár összege nem bizonyított. A jogügylet semmissége folytán ugyanis az okirat a Ktv.131. §-ának (2) bekezdése szerint nem veszti el közokirati jellegét, és a kölcsön összegét aközokirat tartalmazza. Az alperes eredményesen azért sem hivatkozhat a kölcsön eltérőösszegére, mert a Ktv. 113. §-a alapján felel azért, hogy a közjegyzői okirat a valóságnak


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEmegfelelően tartalmazza a közjegyző jelenlétében történt tényeket. A Ktv. 3. §-ának (1)bekezdése szerint pedig az alperes köteles lett volna a közreműködést megtagadni, haolyan jogügylethez kérték a közreműködését, amely jogszabálya ütközik, célja tiltott vagytisztességtelen. Az alperest tehát a bizonyítás egyrészt közokirattal szemben, másrésztolyan közokirattal szemben terhelte, amit maga készített és amelynek tartalmát illetőentörvényben előírt kötelezettségek terhelték. A közokirat valódisága melletti törvényi vélelemaz alperes esetén kiegészült az okirat tartalmi valódiságáért fennálló felelősségével,amely utóbbi alól magát meg sem kísérelte kimenteni. A Fővárosi Ítélőtábla szerint a fentkifejtettek alapján az alperes jogellenes magatartása, az ezzel okozati összefüggésben állókár – a követelés a zálogtárgyból nem volt kielégíthető – bizonyított. A fentiekre figyelemmela Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.43A közjegyzői kárfelelősség megítélésének kérdéseiAz előbbiekben elemzett ítélet valamennyi közjegyző kolléga számára kiemelten fontostanulságokat hordoz. Utaljunk vissza a fent idézett 1-H-PJ-2007-614. ügyszámú ügyre,illetve a kártérítési felelősség megállapításának konjunktív törvényi feltételeire. A kártérítésifelelősségnek négy alapvető feltétele van: a jogellenesség, a felróhatóság, a kár, azokozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. Az mindenesetreérdekes, hogy ehhez képest a bíróságok hogyan ítélik meg a kár felmerülése és annak mértékevonatkozásában értékelendő körülményeket. Megfordítván a kérdést, fontos lenneaz adott ügyben azt is eldönteni: Egyáltalán felmerült –e olyan kár (vagyis az ellenérdekűfélen be nem hajtható összeg), amely a közjegyzői hiba hiányában azonban behajthatólett volna. Vagyis hibátlan közjegyzői okirat esetén vajon fizetett volna az adós? Ez utóbbihiányában ugyanis a közjegyzői hiba és a felmerülő kár között az okozati összefüggéshiányzik. És mi a helyzet a Ptk. 349. paragrafusával, miszerint államigazgatási jogkörbenokozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattalnem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslatilehetőségeket igénybe vette. A bíróság szerint a felperes döntését a büntető ítéletismeretében még ésszerűtlennek sem lehet tekinteni, mert az adós teljesen vagyontalanvolt, és számos nagy összegű tartozása miatt a követelés behajtása eleve eredménytelenneklátszott. Ha pedig egyébként sem tud az adósunk fizetni – akár volt érvényes okirat,akár nem –, az eljáró közjegyző még úgyis kifizetheti a tartozást, hiszen a bíróság szerinta felmerült kár összege egyenlő az amúgy is behajthatatlan összeggel. Menjünk továbbezen a gondolatmeneten. Álláspontom szerint a fent idézett 1-H-PJ-2007-614. ügyszámúügyben is csak az az összeg lehetett volna a felmerült kár, amely a szerződéses örököseltartók által nyújtott szolgáltatásoknak a törvényes örökösökkel szembeni – hagyatékihitelezőként történő – érvényesítését követően fennmarad. Persze a hasonló ügyekben –


2011. 3. SZÁM44ha nem közjegyzőről van szó – következetesen és dogmatikailag is helyesen járnak el abíróságok. A BH 2003.235 szerint ugyanis: A szerződésen kívül okozott kár megtérítéséreirányuló igény mindaddig idő előtti, amíg a károsult az őt jogszabály alapján megilletőkövetelését a kötelezettel szemben nem érvényesítette. [Ptk. 272. §, 276. § (1) bekezdés,355. § (4) bekezdés, Pp. 130. § (1) bekezdés f) pont, 157. § a) pont].Ezt a konzekvens álláspontot támasztják alá azok a megállapítások is, amelyeket aLegfelsőbb Bíróság, az ítélőtáblák és a megyei bíróságok civilisztikai kollégiumvezetőirészvételével 2004. március 22-23-án, Balatonöszödön megtartott konzultatív tanácskozásonkészített emlékeztető tartalmaz, a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősségegyes kérdései vonatkozásában. A tanácskozás részvevői a Fővárosi Ítélőtábla PolgáriKollégiumának vezetője által készített vitaanyag alapján megtárgyalták azt a kérdést,hogy mi a szerződéses és a szerződésen kívüli igényérvényesítés viszonya olyan esetekben,amikor a szerződéses jogosult kárát egyrészt a kötelezett szerződésszegése okozta,másrészt azonban a kár bekövetkeztében ettől függetlenül – deliktuális jogviszonyban –valamely hatóság (pl. földhivatal, rendőrhatóság) is közrehatott. A kialakult álláspontszerint ilyenkor – mivel a kárt objektív hatásában többek magatartása okozta – a felelősségirendszerek különbözősége ellenére közös károkozásról van szó. A közös károkozókegyetemleges felelősségéből következik, hogy a jogosult választhat, hogy mindkét károkozóvalszemben vagy csak egyikükkel szemben lép fel. Megteheti tehát azt is, hogy aszerződő partnerével szemben meg sem kísérli az igényérvényesítést, hanem kizárólag ahatóságtól igényli teljes kára megtérítését. A szerződésen kívüli kárigény érvényesítésénekugyanis nem előfeltétele a szerződésszegésre alapított kárigény érvényesítése.Az idézett emlékeztető szerint ugyanakkor: Bármiféle kárigény érvényesítésénekazonban természetesen előfeltétele a kár bekövetkezte. Amíg a jogosultnak a szerződésespartnerével szemben sincs érvényesíthető kárigénye, nem állhat fenn ilyen igénye szerződésenkívül sem. A közös károkozás megállapíthatóságának és így az egyetemlegesfelelősségnek előfeltétele, hogy a jogosult az érdeksérelme orvoslása érdekében valóbankártérítési igényt érvényesíthessen. Szerződéses jogviszony esetében a jogosult a szolgáltatásteljesítését követelheti és kárigénye csak a teljesítés meghiúsulásával keletkezik.Mindaddig, amíg a jogosult a szerződéses kötelezettel szemben nem kártérítési, hanemmás jellegű kötelmi igényeket érvényesíthet (pl. a szolgáltatás teljesítését követelheti, kellékszavatosságivagy jogszavatossági igényt érvényesíthet, vagy a szerződés érvénytelensége,illetve a szerződéstől való elállás körében a már teljesített szolgáltatását követelhetivissza) addig bekövetkezett és így esedékes kár hiányában idő előtti a szerződésen kívülikártérítési igénye. Az ilyen tényállású ügyeken a Ptk. 349. §-ára alapított kereset időelőttisége„mechanikus” megállapításának azonban nem lehet helye, hanem a konkréttényállás alapján mindig körültekintően vizsgálni kell, hogy a felperes által érvényesítettkár bekövetkezte és így esedékessége megállapítható-e. Ez az igényérvényesítés akkoridőelőtti, ha a kár bekövetkezte, illetve annak mértéke a dologi vagy kötelmi jogviszonykötelezettjével szembeni igényérvényesítés során kielégítést nem nyert igényektől függ.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEMeggyőződésem, hogy a fent idézett megállapításokkal messzemenőkig egyet lehetérteni. Miért fordulhat elő ugyanakkor mégis az, hogy a közjegyző kollégákat a bíróságoksok esetben úgy marasztalják, mintha készfizető kezes lenne? Az eljáró bíróságokgyakran nem vizsgálják, hogy valóban bekövetkezett-e már a kár; mennyi a tényleges,azaz máshonnan meg nem térülő összeg; eleget tett-e a károsult fél a kárenyhítési kötelezettségének,azaz egyáltalán megkísérelte-e a kötelmi jogviszonyban (adott esetbenpéldául hagyatéki hitelezőként) az igényérvényesítést. Jól példázza ezt a BH 2009.270 számúbírósági döntés is, mely szerint a közjegyzőnek fennáll a kárfelelőssége, ha az általa készítettközokirat nem alkalmas a kívánt joghatás elérésére. Az ítélet szerint a kölcsönszerződésbiztosítására jelzálogjogot létesítő megállapodás közokiratba foglalása esetén nem elégséges,ha a közjegyző a feleknek csak a személyazonosító igazolványban szereplő adataitellenőrzi. A közokirat teljes bizonyító erejéből következően a közjegyző a személyi azonosítóvalóságáról is köteles – az ezt tartalmazó okirat alapján – meggyőződni. Ha ez nemáll rendelkezésre, a közreműködést meg kell tagadnia. A bíróság szerint a jogalkalmazóalperes mulasztása súlyosan felróható és jogszabálysértő, ezáltal kártérítési felelősségetmegalapozó volt abban a tekintetben, hogy az ügyfél szóbeli közlése alapján tüntette fel ahamisnak bizonyult személyi azonosítót az általa készített közokiratban. Ez a magatartásokozati összefüggésben áll a felperest ért kárral, amelynek mértéke azonos az átadottkölcsön összegével. A jogszabálynak megfelelő eljárás esetén az alperes az adott körülményekközött nem készíthette volna el a perbeli szerződést és emiatt a kölcsön folyósításáranyilvánvalóan nem került volna sor.A közjegyzői kárfelelősség bírói kiterjesztését nem tartom üdvözlendő folyamatnak.Az okiratot készítő közjegyző ugyanis nem készfizető kezes. Már csak azért sem, mertkezességvállalás esetén legalábbis a követelés a kezesre száll át, amennyiben a jogosultatkielégíti. Ugyanakkor természetesen bízom a bírói gyakorlat kedvezőbb irányú változásában,és abban, hogy a közjegyzők kollégák túlnyomó többsége továbbra is magasszakmai színvonalú, alakilag és tartalmilag is helytálló okiratokat fog készíteni. Végül,de nem utolsósorban ezúton is szeretném megköszönni dr. Anka Tibornak a jelen íráselkészítése során tett észrevételeit és segítő közreműködését.Dr. Mikó Ádámközjegyzőhelyettes45


2011. 3. SZÁM46Végrehajtás elrendelés ingyen,avagy néhány gondolat azegyetemleges adóstársiegységcsomagról„Legalább ahhoz a jogunkhoz ragaszkodjunk,hogy egymás közt elpanaszoljuk a bajainkat.”(Liviu Rebreanu)Bevezetőül2011 tavaszát írjuk. Lassan egy esztendeje, hogy a magyar közjegyzők végrehajtási ügyekbenis eljárhatnak, elrendelő hatóságként. Mindannyian gondoltuk, hogy nem lesz könnyűaz új feladattal megbirkózni, de az új szabályozás hatályba lépését követően már azt is hamarbe kellett látnunk, hogy türelemre, együttműködésre – szakmán innen és túl – aligha számíthatunk.Ahelyett, hogy termékeny szakmai viták alakulnának ki, vagy konstruktív műhelymunkaszerveződne a jogi hivatások gyakorlói között a dinamikusan változó joganyagfeldolgozására, sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy egyelőre még be kell érnünk a végrehajtástkezdeményező felek beadványaiban, vagy éppen a másodfokú bíróságok országosan– vagy akár megyei szinten is – egymásnak ellentmondó határozataiban kifejtettekkel.Korábbi írásaimban 1 is hangot adtam abbéli határozott álláspontomnak, hogy amikoraz új közjegyzői hatáskörökről (fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtás elrendelése),és a közjegyzők ebbéli joggyakorlatáról, és annak alakulásáról beszélünk, mindenkinekel kell fogadnia azt a tényt, hogy 2010. június 1. napjától, a jogalkotó döntése folytántabula rasa van érvényben. Hogy e kijelentés körüli félreértéseket eloszlassam: ez természetesennem azt jelenti, hogy ettől minden másként lesz, vagy mindennek máskéntkéne lennie, mint ahogyan az korábban, a bíróságok gyakorlata és jogértelmezése eredményekéntkialakult. Nyilvánvaló azonban, hogy egy új szabályozás új körülményeket ésúj helyzetet teremt. Fontos és érdemes szem előtt tartani a korábbi joggyakorlatot, aztazonban tudomásul kell venni, hogy az egyes eljárási hatáskörök közjegyzőhöz telepítésekihat magára az eljárásra. Ez komoly felelősséget is ró a közjegyzői karra: az újonnan fel-1 ld.: Közjegyzők Közlönye 3/2010. és 5/2010. számai


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEmerülő kérdésekben egységes álláspontra kell jutnia, és azt következetesen érvényesítveországosan egységes gyakorlatot kell kialakítania. Talán belátható, hogy nem kis feladatez egy olyan hivatás gyakorlóira nézve, akik személyes anyagi felelősségük mellett éstudatában komoly következményekkel járó hatósági feladatokat látnak el.Jelen írásomban a jelenleg talán legtöbb vitát okozó olyan problémát kívánom kiemelni,és körüljárni, ami éppen a korábbi – országosan egységesnek ugyan nem mondható– bírósági gyakorlat és a közjegyzők belépésével erőre kapott jogértelmezés közöttiellentmondásból adódik. Az egyetemleges adóstársak esetén történő eljárási díjfizetés és –ezzel szoros összefüggésben – a végrehajtási ügy fogalmának megítélése tekintetébenugyanis újabban egyre kiélezettebb vitáknak és egymásnak teljesen ellentmondó álláspontoknaklehetünk tanúi.Az egymásnak feszülő érvek igen sokfélék: van, hogy a korábbi joggyakorlatot idézik,van, hogy a jogalkotás hátterében álló törvényhozói szándékot kutatják, előfordul, hogy anemzetgazdaság vagy éppen a felek gazdasági érdeke a szempont, emellett a hivatkozottjogszabályok is igen nagy diverzitást mutatnak, de van, amikor az érvek minden jogijelleget nélkülöznek.Éppen ezért tanácsosnak látom e dolgozat határait már most kijelölni, így hát azalábbiakra készítem fel az olvasót. Jogászként – úgy vélem – nem tehetek mást, mint hogya jogszabályokból, azok szövegéből indulok ki, azokat egymással összefüggésben kívánomértelmezni. Meghaladná azonban e munkám kereteit az egyes jogszabályok mögötthúzódó jogalkotói szándék, vagy éppen a felek gazdasági érdekének vizsgálata. A korábbibírói gyakorlattal csupán annyiban kívánok foglalkozni, amennyiben az a jelenleg hatályosszabályozás értelmezése körüli vitákban bármelyik oldalról hivatkozásul szolgál.Mint korábban említettem, nem gondolom, hogy a megváltozott körülményekre a korábbankialakult gyakorlat minden esetben feltétel nélkül alkalmazható volna.47A problémafelvetés rövidenA sokak által már ismert tényállás a következő. A végrehajtást kérő ugyanazon közjegyzőiokiratot több egyetemleges adós tekintetében záradékolni kéri. Beadványában arra hivatkozik,hogy valójában egy ügy, egy végrehajtás elrendelés történik ilyen esetben, ezért azeljárási díjat is egyszer fizeti meg. Előadja, hogy az okiratban foglalt és záradékolni kértkövetelés megfizetésére is egyetemlegesen kötelesek az adósok, így nem megalapozottaz eljárási díj megfizetéséről ettől eltérően rendelkezni, amennyiben egyidejűleg nyújtjabe kérelmét valamennyi egyetemleges adóssal szemben. Érvelését alátámasztandó, hivatkoziktovábbá az 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) egyes rendelkezéseire és a bíróságokállítólagos korábbi gyakorlatára, amely az ilyen kérelmeket egyszeri illetékfizetési kötelezettségmellett befogadta.


2011. 3. SZÁM48A közjegyző felhívja a végrehajtást kérőt, hogy az eljárási díjat adósonként fizessemeg, mivel a Vht. 18. § (2) bekezdés b) pontja alapján külön-külön köteles a záradékotkiállítani. A közjegyző tehát adósonként egyenként, külön eljárás keretében rendeli el avégrehajtást, aminek lefolytatásáért a Vht. 31/E. § (3) bekezdése alapján díj illeti meg.Mivel a végrehajtást kérők e felhívásnak jellemzően nem tesznek eleget, a közjegyző akérelmet a hiányok pótlásának elmulasztása miatt elutasítja. 2A fellebbezést követően volt, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a közjegyző végzését,és új eljárásra utasította a közjegyzőt az alábbi indokolással: 3„A megyei bíróság egységes álláspontja szerint a Vht. 31/E. § (3) bekezdése szerinti közjegyzőidíj nem adósonként, hanem a követeléshez igazodóan teljesítendő, így azt az egyetemlegesadósok ellen egyidejűleg indított eljárásban a követelés összege után egyszeresen kellmegfizetni.A közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal ellátása ugyanis egyszeri aktus, hiszen a végrehajtástkérőnek egy követelése van, kérelmét ennek végrehajtása iránt nyújtja be, a közjegyzőennek végrehajtásáról rendelkezik. Ezen nem változtat az, hogy a követelés több egyetemlegesadóssal szemben áll fenn.Az, hogy a Vht. 20. § (2) bekezdése értelmében irányadó Vht. 18. § (2) bekezdése szerinttöbb végrehajtási lapot kell kiállítani, ha a követelés több adóssal szemben áll fenn a közjegyzői díjfizetésének kötelezettségével járó, végrehajtás elrendelése iránti eljárások számát nem többszörözimeg. A végrehajtandó okirat adósonkénti kiállításához nem a végrehajtás elrendelése, hanem avégrehajtás foganatosítása körében fűződik jelentőség, hiszen az minden adóssal – jogszabályikülönbségtétel hiányában az egyetemleges adósokkal szemben is – külön-külön történik.” 4Másutt ezt olvashatjuk:„A végrehajtást kérő egy okiratba foglalt, több adóst egyetemlegesen terhelő kötelezettségetérvényesít, adósi egyetemlegesség esetén bármelyik adóstól követelhető az egész szolgáltatás,de amennyiben bármelyikük teljesít, a többiek kötelezettsége megszűnik. A követelés tehátegyszer, és nem adósonként külön-külön vehető figyelembe a Pp. 24. § (1) bekezdés alapján apertárgy értékének megállapításakor, a fentiekben hivatkozottak szerint pedig a végrehajtásiügyek száma az adósi egyetemlegességre figyelemmel nem sokszorozódik meg, így alaptalanultagadta meg az egyszer megfizetett díj miatt a közjegyző a végrehajtási záradék kibocsátásátaz adóssal szemben.” 5Végül zárásképpen:„… egy okirat záradékolása a kérelem tárgya, vagyis a végrehajtást kérő egy követeléstérvényesít az egyetemleges adóstársakkal szemben. Az érvényesített követelés az okiratban rög-2 Ilyen esetben elutasításnak, és nem megtagadásnak van helye3 Az alább idézett bírósági határozatok anonimizáltan jutottak a szerző birtokába. Jelen dolgozat nem vizsgálja közjegyzőelutasító végzésének nagy számban helytadó határozatokat, kifejezett célom ugyanis az egymással logikai hasonlatosságotmutató egyes hatályon kívül helyező végzések indokolásának behatóbb elemzése volt.4 Idézet a Pest Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság egyik határozatából5 Idézet a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság egyik határozatából


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEzített, amelyért az adósok egyetemlegesen kötelesek helytállni. Így az eljárási díj megfizetésénekkötelezettsége egyszer terheli…” 6Konklúzió: több egyetemleges adóssal szemben fennálló egységes követelésről vantehát szó, annak alapján egy okirat záradékolás, azaz egy végrehajtás elrendelés történik,amiért egy díjfizetés jár.Vegyük szemügyre ezután már részletesebben ezen álláspont jogszabályi hátterét.49Egynél több adós, egynél több záradék, egynél többeljárás, egynél több díj – eggyel kevesebb kérdés„A tények nem szűnnek meg attól,hogy figyelmen kívül hagyják őket.”(Aldous Huxley)A fent vázolt tényállás alapján jól láthatóan a kiinduló probléma az, hogy a végrehajtáselrendelésénél (vagy általában a Vht. alapján) mit értünk végrehajtási eljárásnak, netánvégrehajtási ügynek.Az egyes hatályon kívül helyező végzésekben és fellebbezésekben olvashatjuk azt ahivatkozást, hogy a Vht. 18. §-ának logikája alapján a több adóssal szemben elrendeltvégrehajtás is egy ügynek számít.Ezzel szemben érdemes az alapoktól indulnunk. A Vht. 10. § alapján „A bíróságivégrehajtást (a továbbiakban: végrehajtás) végrehajtható okirat kiállításával kell elrendelni”.Ugyanezen § b) pontja alapján a közjegyző által végrehajtási záradékkal ellátott okirat végrehajthatóokirat.Ezt követően jutunk el csak a Vht. 18. §-hoz, ami főszabály szerint a végrehajtásieljárás koncentrálásának elvét rögzíti. Ahogy a törvény indokolása is kifejti, a jogszabályazt „a célt tartja szem előtt, hogy az adós ellen ne lehessen egyidejűleg különböző végrehajtókútján a legkülönbözőbb vagyontárgyaira ugyanazon követelés behajtása érdekében végrehajtástvezetni.” Belátható, hogy az egyszeri végrehajtás elrendelés és az ügyek összpontosításánakelve több adós esetén – függetlenül az esetleges egyetemlegességüktől – márnem megvalósítható. Az ebből következő konzekvenciát a Vht. 18. § (1) bekezdésénekb) pontja megfelelően le is vonja azzal, hogy több adós esetén több végrehajtási lap (záradék)kiállítását írja elő.Ezzel függ össze az is, hogy a végrehajtási jog nem ismeri az adósi pertársaság intézményét,az egyébként a gyakorlatban nem is volna kivitelezhető. A Pp. 51. § nemnyerhet tehát alkalmazást, hiszen az a kényszerű pertársaság esetén a valamennyi adóssal6 Idézet a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság egyik határozatából


2011. 3. SZÁM50szembeni kötelezően megindítandó végrehajtást is eredményezné. Ezzel szemben a végrehajtástkérő – rendelkezési joga folytán – dönthet, hogy valamennyi adóssal szembenkíván-e igényt érvényesíteni, és azt egyszerre, vagy külön időpontokban teszi-e. A Vht 9.§-a alapján tehát a Pp. pertársaságra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak, hiszen aVht. e körben eltérő szabályozást tartalmaz.Az a körülmény, hogy adósonként külön-külön kerül sor a végrehajtás elrendelésére,a kérelem előterjesztőjével szemben is adósonként, azaz eljárásonként kötelezettségettámaszt. A végrehajtás elrendeléséhez szükséges nyomtatványt (végrehajtási záradék,végrehajtási lap), a végrehajtandó okiratot és a szükséges mellékleteket adósonként, tehátminden ügyben megfelelő számban kell csatolni, és – még ha ez a felvetés szokatlannaktűnik is – az eljárási díjat is meg kell fizetni. A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogya végrehajtást kérők e kötelezettségüknek, az utóbbi kivételével, külön felhívás nélkül iseleve eleget tesznek.Külön említést érdemel, hogy a Vht. 18. (1) bekezdés b) pontjának megfelelőena közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet 27. §-a (1)bekezdésének g) pontja és 46. §-ának (1) bekezdése alapján a végrehajtás elrendeléseiránti kérelem adósonként külön-külön kezdőiratnak minősül, amely külön ügyszámonkülön ügyként kerül iktatásra is. Természetesen ezen ügyviteli szabályokcsupán a Vht-ből adódó következményeket rögzítik, és ez – a Pest Megyei Bíróságfent idézett álláspontjával szemben – következetesen érvényesül a végrehajtási eljárásmindkét szakaszában: mind az elrendelés, mind a foganatosítás során adósonkéntkülön eljárásról beszélünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a bírósági végrehajtásiügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet 7. §-ának (1)bekezdése, ami alapján „bírósági végrehajtási ügy: a végrehajtás elrendelésével és foganatosításávalkapcsolatban a bírósághoz érkezett kérelem, beadvány és ezek intézése tárgyábanhozott határozat, foganatosított intézkedés.” Márpedig a közjegyző (vagy a bíróság) azegyetemleges adóstársak esetén is külön-külön intézkedve állítja ki a végrehajthatóokiratot, eljárásonként – a korábban idézett bírósági határozatok egyikének szóhasználatátidézve – egy aktussal. Ennek eredményeként a bírósági végrehajtói díjszabásrólszóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet 5. § (1) bekezdése a díjfizetési kötelezettség tekintetébenis levonja a végső és egyetlen logikus következtetést: „A munkadíjat mindenvégrehajtási ügyben külön kell megállapítani, ez irányadó az egyetemlegesen felelős adósokellen vezetett végrehajtási eljárásokra is.”Végezetül röviden utalnék arra, hogy gyakran történik hivatkozás a végrehajtást kérőkbeadványaiban az illetéktörvényre is, annak is általában a pertársak vonatkozásábanirányadó szabályaira. Eltekintve annak vizsgálatától, hogy a korábbi bírósági gyakorlata pertársaság szabályait az illeték fizetésénél az itt kifejtettek ellenére érvényre juttatta,szükségesnek tartom kiemelni, hogy a közjegyzői eljárási díj vonatkozásában az illetéktörvénymég csak analóg sem nyerhet alkalmazást így az arra alapított érvek eleve minden jogszabályialapot nélkülöznek.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEAnyagi és eljárásjog konkubinátusa a jogalkalmazásban:eljárási díjfizetési kötelezettség megítélése anyagijogszabályhely (Ptk.) alapján51„Ha az első gombot rosszul gomboljuk be,az egész kabát rosszul lesz begombolva.”(Giordano Bruno)Úgy gondolom, hogy bizonyára azon olvasó számára is, aki az itt górcső alá vett problémátinkább csak kívülről szemléli, szemet szúr a problémafelvetésben írt tényállásban,hogy a végrehajtást kérő kifejezetten csak az egyetemleges adóstársak tekintetében érvelaz egyszeri díjfizetés mellett, és hivatkozik arra, hogy lényegében egyazon követelésrőllévén szó, csupán egy végrehajtási ügyről beszélhetünk. Az azonban, hogy az egyesadóstársak részarányos, vagy egyetemleges kötelezettséget vállaltak-e az okiratba foglaltszerződés alapján, tisztán anyagi jogi kérdés.Kerülve a mélyebb dogmatikai megközelítést, anyagi jog és eljárásjog egymáshoz valóviszonyáról ehelyütt csak annyit tartok kívánatosnak leszögezni, hogy – leegyszerűsítve –amíg az anyagi jog meghatározza, hogy a jogosultat mi illet meg, az eljárásjog a jogosult,mint fél jogérvényesítésének kereteit adja meg. Ebből következik az, hogy amikor pl. perbena bíróság ítéletével a pervesztes alpereseket – ha az érvényesített jog nem osztható –a perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezi, azt nem közvetlenül a Ptk. vagy másanyagi jogi jogszabály, hanem a Pp. perköltség viselésére vonatkozó szabályai és – adottpéldánál maradva – az Itv. 38. § (2) bekezdése alapján teszi. Az eljárási költségek (illeték,közjegyző eljárási díj, ügyvédi munkadíj stb.) megállapításának és viselésének eldöntésetehát nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi kérdés. Tény azonban, hogy nincs olyan eljárásijogszabály, amely az itt tárgyalt esetre (adóstársak egyetemlegessége) a közjegyzői díjmegfizetésére a végrehajtási eljárásban speciális következményt állapítana meg.Folytassuk gondolatmenetünket azzal, hogy a Vht. 23/C. § (1) bekezdésének félreérthetetlenfogalmazása alapján a közjegyző okiratot és nem követelést záradékol. Ellenkező esetbena közjegyző olyan okirat esetén, amely egyszerre tartalmaz pl. kölcsön-, kezesi és zálogszerződést,köteles lenne a különböző jogcímű követelésenként külön-külön záradékot kiállítani.Pedig a Vht. 23/C. §-a alapján erre semmi szükség sincsen. Más eset az, hogy a végrehajtástkérő esetlegesen az okiratot csak az abban foglalt egyik szerződés tekintetében kéri záradékolni,és ez kérelméből is egyértelműen kitűnik. De megteheti a végrehajtást kérő azt is,hogy az okiratban foglalt egyik követelésének a már lejárt része iránt indít végrehajtást.A jelenleg hatályos magyar jogszabályok által garantált jogállami igazságszolgáltatásimonopólium kizárólag egy hivatás gyakorlóit hatalmazza fel arra, hogy követelést „záradékoljanak”:a bírákat, mégpedig ítélet formájában, az ügy érdemében hozott végleges


2011. 3. SZÁM52döntéssel (ld. pl. 1997. évi LXVI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról: 1. §.,2. § (1) bekezdése). A nemperes eljárást jogszolgáltató hatóságként lefolytató közjegyző(ld. a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 1. § (4) bekezdése) ilyen jogosítvánnyalnem rendelkezik. Ennek számtalan következménye van: nem vizsgálja a követelés érvényeslétrejöttét, azt, hogy az pl. teljesítve lett-e időközben az adós által, nem kell döntenie(nem is dönthet) a megalapozottság kérdésében stb.A végrehajtás elrendelése iránti eljárásban éppen ezért nincsen „ítélt dolog” sem,erre hivatkozással nem is utasítható el végrehajtási kérelem (azaz, a Vht. 9. § alapján nemnyerhet alkalmazást a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja). Amikor például az okirat záradékolását,és így a végrehajtás elrendelését követően a végrehajtást kérő nem fizeti meg avégrehajtó díját, és az eljárás 1 év szünetelés után megszűnik, a végrehajtást kérőnek, hakövetelését mégis érvényesíteni kívánja, ismételten kérelmeznie kell a végrehajtás elrendelését,természetesen ismételt díjfizetés mellett. Egy okirat tehát többször is elláthatózáradékkal, és ez a körülmény teljesen független az okiratban foglalt követelés minőségétől,a követelések számától.Nem világos tehát, hogy amikor az egész Vht-ben összesen egy helyen (Vht. 34. §)jut szerephez az egyetemlegesség, és ott is csupán az itt megvitatandó kérdés szempontjábólirreleváns kontextusban, akkor miként válhat az adósi egyetemlegesség döntő fontosságúváa végrehajtás elrendelése és az azért fizetendő díjak megítélése vonatkozásában.Az idézett érvelések hibát vétenek akkor, amikor – az okiratban foglalt követelésre,és nem pedig magára a záradékolandó okiratra koncentrálva – kimondják, hogy a követelésjellegéből, az adósi egyetemlegességből adódó – nevezzük jobb híján így – „díjkedvezmény”kizárólag egy esetben érvényesül: ha a végrehajtást kérő egyszerre, egy időbenkezdeményez végrehajtást az egyetemleges adósokkal szemben. Nyilvánvaló tény, hogya Vht. ilyen szabályt egyáltalán nem tartalmaz. Ha tehát a közjegyzőhöz akár egy napkülönbséggel érkeznek be az egyes egyetemleges adósokkal szembeni kérelmek, akkor ejogértelmezés mellett már fennáll az adósonkénti díjfizetési kötelezettség. Talán nem tűniktúlzónak a felvetés, hogy ezzel szinte már azt mondanánk ki, hogy a végrehajtást kérőköteles minden egyetemleges adóssal szemben egyidejűleg végrehajtást kezdeményezni.„Egyet fizet, többet kap” elv a végrehajtási eljárásban…?Epilógus a dilemmáról, és néhány szó a rosszkompromisszumokrólJelen dolgozat szerzője az eddig elmondottak ellenére még nem vesztette el azon hitétés meggyőződését, hogy a követelések végrehajtás, azaz állami kényszer útján történőérvényesítése ultima ratio. Senkinek sem alanyi joga, hogy ingyenesen bárkivel szemben


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEa vagyoni – és kivételesen személyi – jogokat erősen korlátozó (Vht. 5. § (2) bekezdése)eljárást kezdeményezhessen. Ezen még olyan külső körülmények sem változtathatnak,mint pl. a gazdasági válság, és az annak folytán létező tömeges kintlévőségek. A végrehajtásieljárást a fokozatosság és az arányosság elvei (Vht. 8. § (2) bekezdése) mentén kellmind elrendelni, mind foganatosítani. Az itt ismertetett, és kialakulóban lévő joggyakorlatazonban ezzel szemben minden jogszabályi alap nélkül éppen azt a végrehajtást kérőtbünteti, aki ezen elveknek megfelelően eljárva úgy dönt, hogy több egyetemleges adósesetén előbb csak az egyikkel szemben kezdeményez végrehajtást, mert – ismerve esetlegesenaz adósok vagyoni helyzetét – a követelését így is biztosan kielégíthetőnek látja.Nem tűnik túl meggyőzőnek éppen a végrehajtást kérők fellebbezéseiből kiolvashatóazon érvelés, hogy a közjegyzők jelen cikkben is ismertetett jogértelmezése (és gyakorlata),mivel drágítja a végrehajtási eljárást, végső soron az egyébként is már kiszolgáltatottadósokra ró többletterhet. Nyilvánvalóan egy adós számára az a legkíméletesebb – emberiés anyagi vonatkozásban egyaránt – ha nem indítanak vele szemben végrehajtást. Kiváltképpenakkor nem, ha a követelés máshonnan, más adóstól is jó eséllyel kielégítést nyerhet.Természetesen a végrehajtást kérő a Vht-ben foglalt rendelkezési jogával élve bármikordönthet úgy, hogy a ki nem fizetett követelését okirat záradékolásával érvényesítse. Ebbenaz esetben mind neki, mind a nem fizető adósoknak tudomásul kell azonban vennie, hogyaz állam jogszolgáltatásban közreműködő szervei (közjegyző, önálló bírósági végrehajtó,foganatosító bíróság stb.) a felek magánjogviszonyából adódó valamilyen ok folytán egyikükkérelmére mozgósítva lettek, amiért eljárási díjat (illetéket) kell fizetni.Végezetül érdemes röviden elgondolkodnunk arról, hogy az eddig hosszasan tárgyaltdíjfizetési dilemmát érdemben megoldja-e, ha a jogalkotó az egyetemleges adóstársakesetében egy adós után tenné kötelezővé a teljes díj megfizetését, míg a többi után egycsökkentett összeget állapítana meg. Egyfelől mondhatjuk, hogy a közjegyzők munkáját –és felelősségét – legalább némiképp ellenételezne egy ilyen megoldás. Másrészt viszontváltozatlanul aggályosnak tartom, hogy ezáltal a végrehajtást kérők anyagilag érdekelteklesznek abban, hogy minél több személlyel szemben végrehajtást kezdeményezzenek.Nem vitatottan ez törvény adta joguk (megfelelő végrehajtandó okirat birtokában), akérdés az, hogy annak idején mi is volt a jogalkotó szándéka, amikor a végrehajtási törvényezzel éppen ellentétes alapelveit megalkotta. Ennek behatóbb elemzése azonban mármeghaladná a munkám bevezetőjében a magam számára szabott szigorú határokat.53Dr. Balogh Zsigmondközjegyzőhelyettes


2011. 3. SZÁM54A közjegyzői gyakorlatotérintő jogi esetekAz ajándékozási szerződésAz „ingyenesség” mint az ajándékozás fogalmi elemeA felperes és az I. r. alperes néhai édesanyja házastársak voltak. Közös gyermekük a perbennem álló T. K., míg az I. r. alperes a felperes nevelt gyermeke.A család a felperes és a néhai közös tulajdonában állott sz.-i ingatlanban élt, ahonnan1993. decemberében az I. r. alperes édesanyja elköltözött. Az I. r. alperes és féltestvére afelperes háztartásában maradtak, aki a tartásukról gondoskodott, vér szerinti szülőjük,néhai T. L.-né gyermektartásdíjat utánuk nem fizetett. Az I. r. alperes – az iskolai tanulmányainakbefejezését követően – 1998. július 1-jétől keresményét a háromtagú családmegélhetési költségeinek felperessel közös fedezésére fordította. 2000. március 30-ánbankszámla szerződést kötött, a bankszámla tulajdonosaként a felperest megjelölve, akia számlához bankkártyával is rendelkezett. Mind az I. r. alperes munkabérét, mind afelperes juttatásait és az I. r. alperes akkor még kiskorú féltestvére után járó állami támogatásokate folyószámlára utalták.Néhai T. L.-nénak Cs. G.-vel szemben kártérítés jogcímén tartozása állott fennés ennek biztosítására az ingatlan őt megillető tulajdoni hányadára 2000. április 28-án350.000 forint és járulékai erejéig jelzálogjog és vételi jog került bejegyzésre. Az I. r.alperes édesanyja a kártérítési kötelezettségének nem tett eleget. Ezért utóbb a családúgy döntött, hogy az ingatlan további megterhelésének, illetőleg harmadik személy általimegszerzésének elkerülése érdekében a néhai tulajdoni hányadát valamilyen módon acsalád egy más tagjára kell átruházni. Ennek érdekében a felperes a 2003. április 10-énkelt szerződéssel az I. r. alperesre engedményezte a néhaival szemben fennálló 1.425.000forint összegű gyermektartásdíj követelését, míg a jövőben esedékessé váló tartásdíj követelésérőllemondott. Ezzel egyidejűleg a néhai az I. r. alperesre ruházta át az sz.-i ingatlantulajdoni hányadát 2.000.000 forint vételárért. A vételár kiegyenlítése úgy történt,hogy az I. r. alperes 2003. április 7-én Cs. G. kártérítési igénye fejében 575.000 forintot anevezett részére átutalt, míg a fennmaradó 1.425.000 forint vételárba az engedményezetttartásdíj követelést az I. r. alperes beszámította. A felperes az elővásárlási jogával nemkívánt élni. Az I. r. alperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert.Az I. r. alperes 2004. augusztusában az ingatlanból elköltözött és a II. r. alperesselélettársi kapcsolatot létesített, amely 2006. augusztusáig állt fenn. Az alperesek 2006.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEjúliusában abban állapodtak meg, hogy az I. r. alperes megvásárolja a II. r. alperes Sz.,O. utcai ingatlanát. A vételárat nagyobb részt pénzintézeti kölcsönből kívánta az alpereskiegyenlíteni, míg az „önerőt” az sz.-i ingatlanon fennálló tulajdoni illetőségének aII. r. alperesre történő átruházásával teljesítette. Ennek megfelelően az alperesek 2006.július 31-én adásvételi szerződést kötöttek, amelynek tartalma szerint az I. r. alperes aII. r. alperesre ruházta át az ingatlan 1/2 részének a tulajdonjogát 2.000.000 forint vételárellenében. Az I. r. alperes jogi képviselője az adásvételi szerződésről a felperest tájékoztatta,aki az elővásárlási jogát úgy kívánta gyakorolni, hogy a 2.000.000 forint vételárataz általa az I. r. alperes javára ajándékozott sz.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának, mintajándéknak a visszakövetelésével, kiegyenlítettnek tekinti. Az I. r. alperes az elővásárlásijog gyakorlására vonatkozó fenti nyilatkozatot nem fogadta el. Így az alperesek közöttiadásvételi szerződés foganatba ment.A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy ajándékvisszakövetelése jogcímén az sz.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányada őt megilleti. Keresetikérelmét azzal indokolta, hogy az I. r. alperes az ingatlan hányad tulajdonjogát ajándékozásiszerződéssel szerezte meg, hiszen a néhai házastársával szemben fennálló tartásdíjkövetelését ő az I. r. alperesre engedményezte, aki a vételárat e követelés beszámításávalteljesítette. A vételár meghaladó részét, a Cs. G.-vel szembeni 575.000 forintos tartozástis a felperes fizette ki, ezért a felperes a teljes ingatlanilletőségre igényt tarthat. A feltevése,amelyre tekintettel az ajándékot nyújtotta, állítása szerint az volt, hogy az I. r. alperesvelük együtt az ingatlanban él, azt felújítja és biztosítja a család lakhatását. Utóbb azI. r. alperes magatartása miatt azonban e feltevés meghiúsult és létfenntartása biztosításacéljából is a felperesnek az ingatlanra szüksége van. Mindezek miatt az ajándék a részérevisszajár. Az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapításátszínleltség miatt kérte, azzal, hogy az adásvétel célja valójában az ajándék viszszaköveteléséneka meghiúsítása volt. E szerződéssel összefüggésben másodlagosan arrahivatkozott, hogy vele szemben az adásvételi szerződés hatálytalan, miután a szerződésaz ajándék visszakövetelése iránti igénye kielégítési alapját vonta el, amely igényről azadásvételi szerződés megkötésének az időpontjában az alpereseknek már tudomása volt.Harmadlagosan 12.343.319 forint kártérítés címén történő megfizetésére kérte az I. r.alperest kötelezni, arra alapítottan, hogy az I. r. alperes jogellenes és felróható magatartásávala T. családnak az ingatlan értékével azonos összegű kárt okozott.Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes tagadta, hogy a néhai édesanyjávalmegkötött szerződés kapcsán a felperes részéről az ő, vagyis az I. r. alperesrészére ajándékozás történt. Hangsúlyozta, hogy édesanyjával a szerződést az ingatlantovábbi megterhelésének az elkerülése érdekében kötötte meg. Vitatta, hogy a tartásikövetelése engedményezését a felperes feltételhez kötötte volna. Az alperesek a közöttüklétrejött adásvételi szerződéssel kapcsolatban azzal védekeztek, hogy az valós akaratukattartalmazta és azt célozta, hogy az I. r. alperes az Sz., O. utcai ingatlan megszerzéséhezszükséges önerőt biztosítsa. A szerződés hatálytalansága kapcsán az I. r. alperes arra hi-55


2011. 3. SZÁM56vatkozott, hogy az ajándékot a felperes csak az adásvételi szerződés megkötéséről valótudomásszerzést követően követelte vissza, így a kielégítési alap elvonása szóba sem kerülhet.Az érvényes szerződéses jogviszonyra figyelemmel az I. r. alperes a kártérítésiigényt szintén megalapozatlannak tartotta.Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Határozata indokolásábanaz elsődleges kereseti kérelem kapcsán az elsőfokú bíróság azt fejtette ki, hogymiután a Családjogi törvény rendelkezése szerint a gyermektartásdíj jogosultjai a gyermekek,az engedményezett tartásdíj követelés nem tekinthető a felperes vagyonának.Ezen túlmenően a felperes pedig nem bizonyította, hogy a jelzálogjog jogosult követeléséta saját vagyona terhére ő egyenlítette ki, illetőleg nem igazolta, hogy ingatlanvásárlási kötelezettség mellett juttatta azt az I. r. alperesnek. Mindezek miatt nem voltmegállapítható, hogy a felperes és az I. r. alperes között ajándékozási szerződés jött létre,így az ajándék visszakövetelése fogalmilag kizárt. Az alperesek között létrejött adásvételiszerződés érvényessége kapcsán kifejtette, hogy a felperes az alperesek szerződéskötésiakaratának hiányát nem bizonyította, az okirat által felállított vélelmet nem döntöttemeg. Rámutatott, hogy az adásvételi szerződés megkötése időpontjában a felperesnekaz I. r. alperessel szemben jogszerű követelése nem állt fenn és ajándékozási szerződéshiányában ilyen követelése jelenleg sem lehet. Mindezekből követően a szerződés hatálytalanságánakmegállapítására nem kerülhetett sor.A Ptk. 339. § (1) bekezdésében írt törvényi feltételek megvalósulásának a hiányábana felperes kártérítési igényét is megalapozatlannak ítélte, miután az I. r. alperes érvényesadásvételi szerződések alapján jogszerűen szerezte meg, majd idegenítette el a tulajdonjogot.E vonatkozásban jogellenes, felróható magatartás a terhére nem állapítható meg.A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéleténekindokolásában azzal az elsőfokú bírósági állásponttal, hogy a felperes a tartásdíj-követelésétnem a saját vagyona rovására engedményezte az I. r. alperesre, nem értett egyet.Rámutatott, hogy a Csjt. 67. § (2) bekezdése alapján saját jogán érvényesítheti a tartásikövetelését az a fél, aki a gyermekek eltartását saját háztartásában, saját anyagi eszközeifelhasználásával éveken keresztül biztosította. A tartásdíj iránti követelés tehát a felperestmegillette, ezért nem volt akadálya annak, hogy e követelést engedményezés útján az I. r.alperesre átruházza. Egyebekben azonban az ajándékozási szerződés feltételeinek megvalósulásáta másodfokú bíróság sem ítélte megállapíthatónak. Arra figyelemmel, hogy nemvitás adatok szerint az engedményezést megelőzően az I. r. alperes huzamos ideje keresőtevékenységet folytatott és jövedelmét a felperessel közös bankszámlára utalta át, amelyet acsalád onnan közösen használt fel, továbbá azt is értékelve, hogy a per adatai szerint a felperesjövedelménél az alperes jövedelme jóval magasabb volt és az I. r. alperes még kiskorúféltestvére eltartásra szorul, azt a következtetést vonta le, hogy az I. r. alperes az engedményezéstaz évek során előzőleg ellentételezte. Így nem találta megállapíthatónak, hogyaz engedményezéssel a felperes az I. r. alperest ingyenes vagyoni előnyben juttatta volna.A visszterhesség mellett álló körülményként étékelte a felperesnek azt a kívánságát is, hogy


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEaz engedményezés fejében a felperes az I. r. alperestől a T. család lakhatásának biztosítását,valamint az ingatlan felújítási költségeinek az I. r. alperes általi finanszírozását elvárta.Mindezek miatt végül is a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával azonosana per adataiból azt a következtetést vonta le, hogy az ajándékozás feltételei megvalósulásánaka hiányában az ajándék visszakövetelése a felperes által fogalmilag kizárt. A jelzálogjogés vételi jog jogosultja részére kifizetett 575.000 forinttal kapcsolatban a másodfokú bíróságis úgy mérlegelte a bizonyítékokat, hogy a felperes azon bizonyítási kötelezettségének, miszerintezt az összeget kizárólag ő fizette meg, nem tett eleget. Az ajándék visszakövetelésévelkapcsolatos felperesi igény alaptalansága miatt az alperesek között létrejött adásvételiszerződéssel kapcsolatos fedezetelvonás megállapítását is a másodfokú bíróság fogalmilagkizártnak ítélte. Végül igen részletesen kitért arra a másodfokú bíróság, hogy az alperesekközött létrejött adásvételi szerződés színleltsége és emiatt annak semmissége miért nem voltmegállapítható. Ezzel kapcsolatban a BDT 2005/123. szám alatt közzétett iránymutatásra ishivatkozott. Az a felperes harmadlagos kártérítési igénye tekintetében annak alaptalanságávalkapcsolatban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helyes indokaira utalt vissza.A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértéskénta mérlegelési szabályt, a Pp. 206. §-át jelölte meg.A felülvizsgálati kérelem részletes indokai szerint az alperesek között létrejött adásvételiszerződés színleltségét a peradatok alapján egyértelműen meg lehet és meg kellett volnaállapítani. A szerződés megkötésekor ugyanis a szerződő felek élettársak voltak, a „vevő”az ingatlant látatlanban vette meg, a szerződés sem a vételár kifizetésének időpontjára, semmódjára, sem a birtokbavételre nem tartalmaz rendelkezést és az ingatlanilletőség értékétigen alacsony, irreális összegben határozza meg. Hiányozván az adásvételi szerződés lényegi,alapvető elemei a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a szerződési akaratszínleltsége nem állapítható meg, a felperes nézete szerint megalapozatlan.A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját akövetkezőkkel indokolta.A Ptk. 579. § (1) bekezdése szerint ajándékozási szerződés alapján az egyik fél sajátvagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A per eldöntésekoraz eljárt bíróságok az idézett törvényhely helyes értelmezésével és alkalmazásávalindultak ki abból, hogy ha az ajándékozás törvényi tényállásának bármelyik eleme hiányzik,ajándékozás nem jön létre.A másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróság álláspontjától némileg indokoltan eltérve –azonos tényállás mellett nem a felperes „saját vagyona terhére” történt juttatás hiányát,hanem az ingyenesség hiányát állapította meg. A tényállás azonossága mellett e részkérdésbenvaló eltérő jogi következtetés levonására a másodfokú bíróság jogosult volt,és önmagában azt, hogy az engedményezésért – ami a felperesi állítás szerint az ajándékozástmegvalósította – a teljes bizonyító erejű magánokirat tartalma szerint ellenszolgáltatásnem volt kikötve, nem lehet feltétlenül ingyenes juttatásként értelmezni.A felperes vonatkozó érvelésétől eltérve ugyanis a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontja szerint57


2011. 3. SZÁM58a teljes bizonyító erejű magánokirathoz nem a tartalmi valóság vélelme fűződik, hanema magánokirat az ellenkező bebizonyításáig csupán arra szolgál teljes bizonyítékul, hogyaz abban foglalt nyilatkozatot megtették. Márpedig azt az I. r. alperes sem vitatta, hogyaz engedményezésre vonatkozó okiratban foglalt nyilatkozatok megtétele megtörtént ésa másodfokú bíróság sem azt állapította meg, hogy az engedményezés fejében a felek ellenszolgáltatástkötöttek ki, hanem azt, hogy az engedményezés közvetett ellentételezésekorábban, az I. r. alperes rendszeres jövedelmének a felperessel közös háztartásba bocsátásával(és ezáltal féltestvére eltartásához való hozzájárulással) megtörtént. Az engedményezésemiatt és nem a szerződéssel kikötött ellenszolgáltatás miatt volt a másodfokúbíróság álláspontja szerint visszterhes.A fenti mérlegelésen alapuló jogerős ítéleti állásfoglalás pedig abban az ügydöntőkérdésben, hogy nem jött létre ajándékozás – a felperesi érveléstől eltérően – iratellenes,logikátlan és ezáltal megalapozatlan megállapításnak nem tekinthető, ahogyan aza másodfokú bírósági állásfoglalás sem meríti ki a mérlegelési szabálynak a LegfelsőbbBíróság több eseti döntésében körülhatárolt megsértését (pl. BH 1995/2/103.), hogy a felperesnem bizonyította a vételi joggal bírt hitelező 575.000 forintos követelésének a sajátjövedelméből történt kiegyenlítését. Nem vitatott tény ugyanis, hogy 1998-tól az I. r.alperes a rendszeres keresményét a háromtagú család közös megélhetésére rendelkezésrebocsátotta, amely családból a féltestvére tartásra szorult. A féltestvér tartására a felperesés a gyermekek közös édesanyja volt köteles, aki azonban e törvényi kötelezettségét nemteljesítette. Nincs arra adat, hogy az I. r. alperes keresményét a család ne használta volnafel. Ilyen körülmények között és azt is értékelve, hogy a felperes különélő (majd utóbbelhunyt) házastársa az őt illető 1/2 ingatlanhányadnak a felperes részére történő átruházásáranem, csak a gyermeke, az I. r. alperes részére történő átruházására volt hajlandó, aza tény, hogy az együttélés alatt a felperesnek is volt jövedelme, illetőleg megtakarítása azI. r. alperes tagadásával szemben az engedményezés ingyenes voltát még nem bizonyítja.Az eljárt bíróságok az I. r. alperes visszterhességgel való védekezéséhez képest azajándékozás minden egyes elemének, így az ingyenességnek a bizonyítását a Pp. 163. § (1)bekezdése helyes alkalmazásával hárították a felperesre és a bizonyítatlanság következményét– a kereset elutasításával – a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján jogszerűen értékeltéka felperes terhére.A teljesség igénye miatt az ajándékozás hiányával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróságmég azt is kiemeli, hogy a felperes nem végrehajtható követelést, hanem jogérvényesítéstengedett át a követelés engedményezésével. A Csjt. 68. § (1) bekezdése alapján viszonttartási követelést – főszabály szerint – visszamenőleg csak 6 hónapra lehet érvényesíteniés a jövőre nézve a kiskorút illető gyermektartási követelésről való törvényes képviselőilemondás érvényességéhez a Ptk. 13. § (1) bekezdés a) és e) pontja szerint gyámhatóságijóváhagyás vagy bírósági, közjegyzői határozattal történő elbírálás szükséges. A Vht.14. §-a alapján – főszabály szerint – a lejárt gyermektartásdíj 6 hónapra visszamenőleghajtható csak végre. Ilyen jogszabályi feltételek között és mert az I. r. alperes édesanyja


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE(a felperes különélő, majd elhunyt házastársa) terhére a gyermektartásdíj sem az I. r. alperes,sem a volt házastársak közös kiskorú gyermeke tekintetében megállapítva nem volt, afelperestől az I. r. alperesre 2003. évben engedményezett tartási követelés vagyoni értékeis, mint a felperes vagyona rovására nyújtott vagyoni előny kétséges. A felperes által azI. r. alperes javára engedményezett „követelés” (helyesen jogérvényesítés) az I. r. alperesjavára vagyoni előnyt azáltal nyert, hogy a gyermeke javára történt ingatlanhányad átruházásávala gyermekeivel, az I. r. alperessel szemben a tartási kötelezettségét az édesanyjaelismerte. A fentieket alátámasztja, hogy a felperes nyilatkozata szerint is az engedményezettgyermektartásdíj követelés értékét 1.450.000 forintban az okiratot szerkesztő ügyvéd„számította ki”, tehát az nem a megállapított és végrehajtható lejárt gyermektartásdíjösszege volt. Az ajándékozási szerződés feltételeinek a fennállása ellene szól a felperesneka 3.P.22.138/2006/18. számú jegyzőkönyv 4. oldalának második bekezdésében írt azonelőadása is, miszerint „szorult helyzetben voltunk és ez bizonyult a legjobb döntésnek”.Az ajándékozás feltételeinek megvalósulatlanságából következik, hogy az eljárt bíróságokhelyes álláspontjának megfelelően a felperesnek nincs mit visszakövetelnie, bár afelperes olyan feltételt sem bizonyított, amely nélkül az engedményezés nem jött volnalétre (tehát még ajándékozást feltételezve sem lenne alapos a visszakövetelés iránti igény).Az első- és a másodfokú bíróság indokain kívül az ajándék visszakövetelését megalapozómeghiúsult feltétel hiányát a felülvizsgálati kérelem azon érvelése is mutatja, hogy afelperes az I. r. alperessel szembeni elvárásait „az engedményezés feltételéül soha semszabta”, vagyis maga a felülvizsgálati érvelés ezen része eleve mutatja a felperes ajándékvisszakövetelése iránti keresetének alaptalanságát.Az ajándék visszakövetelésével kapcsolatos jogerős ítéleti állásfoglalás jogszerűségébőlkövetkezik, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségévelés fedezetelvonó jellegével kapcsolatos felülvizsgálati kérelmek tárgytalanná váltak.Mindemellett a felülvizsgálati érvelésre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra,hogy a Ptk. 207. § (5) bekezdése, amire a felperes a szerződés színleltségeként hivatkozik,éppen a semmisség elleni érvelés. A titkos fenntartás, a rejtett indok ugyanis (az alperesekközötti adásvétel indokaként az „önerő” megszerzése és bizonyítása) a hivatkozotttörvényhely alapján az érvényesség szempontjából közömbös. A szerződési akarat és azadott szerződéssel elérni kívánt távolabbi cél egymástól eltérő fogalom illetőleg tény.A szerződési akaratot önmagában az még nem teszi színleltté, hogy az adott szerződésmegkötésével a szerződő feleknek a szerződésen felüli további céljuk is van, de a perbeliesetben magyarázza azokat a hiányosságokat, amelyeket a felperes a szerződés színleltvoltának alátámasztandó felsorolt.A felperes vagylagos kártérítési követelését az eljárt bíróságok szintén jogszabálysértésnélkül utasították el és elutasító rendelkezését az elsőfokú bíróság megfelelőenmegindokolta.A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.(Legf. Bír. Pfv.II.21.324/2010. szám)59


2011. 3. SZÁM60Az ajándék visszakövetelése a megajándékozott örökösétőlA jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes az alperes nagyapja.A felperes az 1995. január 23-án kelt ajándékozási szerződéssel ifj. Cz. I.-nek – fiának,az alperes édesapjának – ajándékozta az 1/2 hányadban tulajdonában lévő V., S. u. 2. számalatti ingatlant. Az ajándékozási szerződés 4. pontja szerint a felek kölcsönösen kijelentették,hogy az ingatlant a jövőben is közösen kívánják használni és hasznosítani.A megajándékozott és az alperes édesanyja: Cz. S.-né között fennállt életközösségetCz. S.-né megszakította, és a megajándékozott ingatlanából az alperessel együtt elköltözött.Ezt követően ifj. Cz. I. 2006. május 3-án öngyilkos lett.Halála a közjegyző az elhunyt hagyatékát a törvényes öröklés rendje szerint az alperesnekadta át.A rendszerváltozást követően a felperesnek lehetősége nyílt arra, hogy különbözőszemélyektől „aranykoronát vásárolva” a V.-i mezőgazdasági szövetkezettől ezen aranykoronákértgyümölcsös művelési ágú ingatlan tulajdonjogát szerezze meg. Ily módon av.-i 0135/12. és a v.-i 0135/16. helyrajzi számú ingatlanok vételárát fizette ki a felperes, s azingatlanok tulajdonosaként az ingatlan-nyilvántartásba ifj. Cz. I.-t jegyezték be.1998. augusztus 24-én ifj. Cz. I. megvásárolta a v.-i 1130. helyrajzi számú építésitelket 80.000 forint vételárért. 2003. decemberéig ezen ingatlanra a felperes és ifj. Cz. I.által vásárolt építőanyagokból a család „kalákában” egy lakóépületet épített. Az építkezésköltségeit a felperes és a fia azonos arányban viselték. A lakóépület építéskori anyagköltsége5.331.371 forint, munkadíja 2.038.176 forint volt. A felperes által az eljárás soránbecsatolt anyagszámlák ellenértéke összesen 2.434.904 forint, a telek 2003-as forgalmiértéke a felülépítmény nélkül 100.000 forint volt.Ifj. Cz. I. eltemettetésének költségeit a felperes viselte 104.000 forint összegben, ső állíttatta a sírkövet 500.000 forintért. 800.000 forintot 2005. nyarán kölcsönadott afiának, aki a tartozást nem fizette vissza. A felperes fiának tulajdonában állt – az alperesáltal megörökölt –személygépkocsi forgalomba helyezésével összefüggésben a felperesfizetett be 39.300 forintot, és ő egyenlített ki az M. Bank részére ifj. Cz. I. helyett 48.550forintot, míg közüzemi számlák fejében 34.362 forintot.A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a V., S. u. 2. szám alattiingatlan 1/2 hányadával, továbbá a v.-i 0135/12. és 0135/16. helyrajzi számú ingatlanokkalkapcsolatban a közte és néhai fia között létrejött ajándékozási szerződések érvénytelenségét,egyszersmind visszakövetelte az ajándékot a házasingatlan esetén arra hivatkozással,hogy az ajándékozásra azzal a feltevéssel került sor, hogy a megajándékozott őt időskorában ápolni, gondozni fogja, s e feltevés a fia halálával meghiúsult. A két gyümölcsösművelési ágú ingatlan esetén az ajándék visszakövetelését arra alapította, hogy azokralétfenntartása veszélyeztetett volta miatt van szüksége. Kérte, hogy a bíróság állapítsameg, hogy a v.-i 11310 hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogát ráépítés címén teljes egészébenmegszerezte, s e címen 9.000.000 forint megfizetésére, másodsorban tulajdonjoga be-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEjegyzésének tűrésére kérte kötelezni az alperest. Hagyatéki hitelezői igényként 1.655.929forint megtérítésére tartott igényt, s kérte az alperes költségben való marasztalását.Az alperes a kereset nagyobb részének elutasítását és a felperes költségben való marasztalásátkérte. Állította, hogy az S. u. 2. szám alatti ingatlan 1/2 hányadának ajándékozásakoraz ajándékozásnak nem volt a felperes által kinyilvánított feltétele, míg agyümölcsös ingatlanok tekintetében azzal érveit, hogy a felperes jövedelmi, vagyoniviszonyai miatt nincs rászorulva ezen ingatlanok tulajdonjogára, ezért az ajándék visszakövetelésiigény elutasítását indítványozta. Előadta, hogy tudomása szerint a v.-i 11310hrsz. alatti ingatlanon álló felülépítményt a szülei építették saját anyagi eszközeik felhasználásával,ezért a ráépítés címén előterjesztett követelés megalapozatlan. A hagyatékihitelezői igény címén érvényesített követelésből elismerte a sírkőállítás 500.000forintos, a temetési költség 104.000 forintos, illetve a közüzemi számlák közül 10.998forintos követelés alapos voltát.Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek1.526.212 forintot, s kimondta, hogy e tartozásért az alperes a közjegyző hagyatékátadóvégzésében meghatározott vagyontárgyakkal felel. Megállapította, hogy a felperes a v.-i11310. helyrajzi számú ingatlan 493/1000 tulajdoni hányadát ráépítés jogcímén megszerezte,s ezzel az alperes tulajdoni hányada 507/1000 tulajdoni hányadra csökkent. Eztmeghaladóan a keresetet elutasította.Az ítéletének indokolása szerint alaptalannak találta a felperes ajándék visszaköveteléseiránti igényét. Az S. utca 2. szám alatti ingatlan ajándékozásáról szóló szerződéssemmilyen feltételt nem tartalmazott, és a tanúvallomások alapján sem volt megállapíthatóaz, hogy az ajándékozásra azzal a feltétellel került volna sor, hogy a felperest a néhaifia idős korában ápolni, gondozni fogja, önmagában pedig az ajándékozó erkölcsi elvárásanem ad alapot az ajándék téves feltevés címén történő visszakövetelésére.A gyümölcsös művelési ágú ingatlanokkal kapcsolatban a felperes által megjelölt jogcímet– az ingatlanok tulajdonjogára létfenntartása érdekében van szüksége az ajándékozónak,s az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti –nem találta megalapozottnak, mert megállapította, hogy a felperes havi 35.000 forintnyugdíjat kap, ezt meghaladóan egy 10 éves tehergépkocsi után 70.800 forint, míg egy 4éves személygépkocsi után 9.240 forint gépjárműadót fizet; rendelkezik 1 ha, 2002-es telepítésűgyümölcsös tulajdonjogával; házastársa szociális járadékos; az S. u. 2. szám alattikét szobás ingatlanban laknak, melynek 1/2 része a házastársa tulajdonát képezi, további1/2 része a felperes haszonélvezeti jogával terhelt. Emellett a v.-i, 11310. hrsz. alatti azalperes tulajdonában lévő ingatlanon a felperesnek holtig tartó haszonélvezeti joga van.Rögzítette azt is, hogy a felperes a rendszerváltást követően tehergépkocsit vásárolt, fuvarozásraiparjogosítványt váltott ki, traktorral, tárcsával rendelkezett, mely eszközökkelvállalkozott. E tényekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes rendelkezik azzala jövedelemmel és vagyonnal, ami a megélhetését biztosítja, ezért az ajándék visszakövetelésénekjogszabályban írt feltételei nem állnak fenn.61


2011. 3. SZÁM62A ráépítéssel kapcsolatos követelés kapcsán nem fogadta el az alperes védekezését,nem találta megállapíthatónak, hogy a 11310. hrsz. alatti ingatlanon épített felülépítménykizárólag az alperes szüleinek finanszírozásában épült meg. Az alperes édesapja ugyanisolyan jövedelemmel rendelkezett az építkezés 1999-2003. közötti idején, melyek az építkezésköltségeinek fedezetére nem voltak elégségesek. Tényként állapította meg, hogy azépítkezéshez sem pénzintézeti kölcsönt nem vettek igénybe, sem szociálpolitikai kedvezménytnem használtak fel. A felperes az építkezés tényleges anyagköltségének mintegy30%-át fedező korabeli számlákkal igazolta, hogy a kivitelezés anyagköltségéhez ő is hozzájárult.Az építkezéssel kapcsolatban elhangzott tanúvallomásokat mérlegelve arra a következtetésrejutott, hogy az építkezés költségeit a felperes és a néhai ifj. Cz. I. és családjaegyenlő arányban viselték. A szakértői vélemény alapján állapította meg a felülépítményműszaki értékét, azon belül az anyag- és díjtétel összegét, illetve a telek forgalmi értékét,s a Legfelsőbb Bíróság PK. 7. számú állásfoglalása V. pontja értelmezésével akként határozott,hogy a v.-i 11310 hrsz. szám alatti ingatlan 493/1000 tulajdoni hányadát szereztemeg ráépítés jogcímén a felperes, és ennek következtében az alperes korábbi 1/1 hányadútulajdonjogának mértéke 507/1000 hányadra módosult.A felperes által érvényesített hagyatéki hitelezői igények közül az alperes elismerése,illetve a felperes által csatolt okiratok, valamint a kölcsön tekintetében a meghallgatotttanúk vallomása alapján megállapította, hogy ez az igény 1.526.212 forint erejéig alapos,ezt az összeget az alperes köteles a felperes részére megfizetni, e tartozásért a Ptk. 679. §(1) bekezdése alapján a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel.Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak megváltoztatása és az ajándékvisszakövetelése, valamint a ráépítés jogcímén előterjesztett keresetének teljes egészébenhelyt adó ítélet hozatala iránt.A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezettrészét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta.A döntését azzal indokolta, hogy a felperes keresetében az ajándékozási szerződésekérvénytelenségének megállapítását kérte, anélkül, hogy megindokolta volna, hogymiért tekinti azokat érvénytelennek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte a másodfokú bíróság,hogy az ajándékozási szerződés is lehet semmis vagy megtámadható az általánosszabályok szerint, az érvénytelenségi oknak azonban a szerződéskötéskor kell fennállnia.Az ajándék visszakövetelését mindig valamilyen utólagos körülményváltozás alapozhatjameg, s az nem hat ki a szerződés érvényességére, sőt az ilyen igény érvényesítésének feltételeaz érvényes ajándékozási szerződés.A felperes módosított keresetében a S. u.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát a Ptk.582. § (3) bekezdésére, a két gyümölcsös tulajdonjogát a Ptk. 582. § (1) bekezdésére hivatkozássalkövetelte vissza. A fellebbezésben az utóbbi két ingatlannal kapcsolatban akövetelése jogalapjaként a feltevés meghiúsulására is hivatkozott, ez a keresetváltoztatásazonban – figyelemmel arra, hogy a két különböző jogcím jogi és ténybeli alapja eltérő –olyan új kereset előterjesztésének minősül, mely a Pp. 247. §-a szerint a másodfokú eljá-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYErásban nem megengedett, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét e körbencsak az elsőfokú eljárásban előterjesztett jogcím figyelembe vételével bírálta felül.A Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés véglegesmeghiúsulása miatt a Legfelsőbb Bíróság PK. 76. számú állásfoglalásának I. pontja szerintcsak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándékhelyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódás alapjánaz állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította azajándékozót az ajándékozásra, s e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nemkerült volna sor. E konjunktív feltételek fennálltának bizonyítása az ajándékozót terheli.Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az ajándék visszakövetelésére e jogcímenkizárólag akkor kerülhet sor, ha a visszakövetelés alapjául szolgáló feltevést az ajándékozóaz ajándékozáskor kifejezetten vagy legalább a megajándékozott által kétséget kizáróanfelismerhető módon kinyilvánította. Az ajándékozó esetleges elképzelései vagy reményei,amelyet sem az ajándékozáskor, sem később nem juttatott kifejezésre, nem azonosíthatóaka jogszabályban megkívánt feltevéssel. Az ilyen megszorító értelmezésnek megfelelőfeltevés ajándékozáskori megléte kétséget kizáró bizonyítottságának hiányában fogalmilagnem kerülhet szóba a feltevés végleges meghiúsulása sem. Az ajándékozó erkölcsielvárása önmagában nem ad alapot az ajándék téves feltevés címén történő visszakövetelésére.A téves feltevése alapított visszakövetelési jog érvényesítése során elsősorban azajándékozás időpontjában fennállott és az ajándékozó szándékát döntően meghatározókívánalmat kell bizonyítani, amely nem azonosítható az ajándékozó általános erkölcsielvárásaival, hanem konkrétan kinyilvánított, a megajándékozott számára is felismerhetőfeltevést kell kifejezésre juttatnia.Az e körben kihallgatott tanúk közül egyedül a felperes veje, M. J. utalt vallomásábanarra, hogy az ajándékozás feltétele volt, hogy „néhai sógora gondoskodni fog apósáról,ha az élet úgy hozza”, ám e nyilatkozat nem elégséges a szükséges feltevés fennálltánakigazolására.Nem vitás, hogy a felperes jó anyagi körülmények között élt, aki mindkét gyermekétegyformán igyekezett támogatni, a lányának is házat épített. A felperes két gyermekénekcsaládjában a gyermekek száma is azonos, nem indokolta semmi, hogy a fiával szembentámasszon gondozására irányuló elvárást, különösen arra tekintettel, hogy nem támogattaifj. Cz. I. párválasztását sem, s emiatt soha nem volt felhőtlen a kapcsolat közöttük.A felperes házastársa adta elő, hogy „semmiképpen nem akarom megengedni, hogy azta vagyont, amiért én és a férjem dolgoztunk meg, azt elvigyék”. E tényekből, nyilatkozatokból,körülményekből nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperes az állítottfeltevését bármilyen módon kifejezésre juttatta volna. Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy aCsjt. 60-69. §-ában biztosított tartásra való jogosultság és a Ptk.-ban szabályozott tartásreményében nyújtott ajándék vissza követelése iránti igény két különböző személyes jog,a Csjt. szerint a leszármazót terhelő tartási kötelezettség nem azonosítható az ajándékozáskoregyértelműen kinyilvánított tartás reményére vonatkozó feltevéssel.63


2011. 3. SZÁM64Összességében helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az ajándékozásnaknem volt az ajándékozó által kinyilvánított feltétele, ilyen feltevés hiányában pedig aze címen való visszakövetelési jog további tényállási elemeinek vizsgálata szükségtelen.A két gyümölcsös esetében a felperes keresetét a Ptk. 582. § (1) bekezdésére alapozta.A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban a Ptk. miniszteri indokolására és a LegfelsőbbBíróság egy eseti döntésében foglaltakra utalt, amely szerint az ajándék visszaköveteléséneklétfenntartás céljából csak a megajándékozott életében van helye; örököseivelszemben ilyen igény nem támasztható. Az eseti határozat szerint „a Ptk. 582. §-ának (1)bekezdéséhez fűzött indokolás és az ennek nyomán kialakult következetes bírói gyakorlatértelmében a visszakövetelés jogát a megajándékozott halála megszünteti. Az ő örököseiugyanis már nem állnak olyan viszonyban az ajándékozóval, ami indokolttá tehetné avisszakövetelési jog elismerését. Az egyébként is kivételes ajándék visszakövetelési jogelőfeltételeit ilyen esetben nem a szerződő felek között, hanem az egyik szerződő fél ésannak jogutódjai viszonylatában kellene vizsgálni, amely eleve kizárja az eredetileg szerződőfelek releváns körülményeinek feltárását.”Mindemellett csupán megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bírósága felperes létfenntartásának veszélyeztetett voltával kapcsolatban a bizonyítékokathelyesen, nem iratellenesen mérlegelte. A felperes jövedelmi és vagyoni viszonyaivonatkozásában a felperes személyes előadása alapján állapította meg azt, hogya felperesnek 1 ha külterületi gyümölcsös ingatlan áll tulajdonában, melyen almatermesztésselfoglalkozik, továbbá a S. u.-i, fele részben házastársa, fele részben azalperes tulajdonában lévő ingatlan 1/2 hányadán, illetve az alperes tulajdonában lévő11310 hrsz. alatti ingatlan egészén holtig tartó haszonélvezeti joga van. A felpereselőadta azt is, hogy a háza körül 200 m2 területen fólia alatt paprikát, paradicsomotis termeszt. Az elsőfokú bíróság e körben megjegyezte, hogy „a rendszerváltozástkövetően tehergépkocsit vásárolt, fuvarozással iparjogosítványt váltott ki, traktorral,tárcsával rendelkezett, mely eszközökkel vállalkozott.” A felperes a fellebbezésébenállította, hogy e vagyontárgyak már nincsenek a tulajdonában, ám az elsőfokú ítéletmegállapításai a felperes személyes nyilatkozata alapján megfelelnek a valóságnak, abíróság által használt múlt idő pedig egyértelművé teszi, hogy e vagyontárgyakat, s azegyéb rögzített tényeket a felperes jelenlegi vagyoni viszonyainak megállapításakornem vette figyelembe.A ráépítésre alapozott igény elbírálása során az elsőfokú bíróság minden, a felek általindítványozott bizonyítást foganatosított: a tanúkat meghallgatta, az okiratokat figyelembevette, szakértői véleményt szerzett be, s e bizonyítékokat a Pp. 206. §-a előírásainakmegfelelően mérlegelte, az ezzel kapcsolatban kifejtetteket a másodfokú bíróságegyetértett.A felperes ara hivatkozott, hogy a 11310 hrsz. alatti ingatlanon az építkezést teljesegészében ő finanszírozta, az építőanyagokat kizárólag ő vásárolta. A bizonyítás e tekintetbena Pp. 164. § (1) bekezdés alapján őt terhelte. A rendelkezésére álló számlákat ezzel


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEösszefüggésben becsatolta, azokat a szakértő és a másodfokú bíróság is maradéktalanulelfogadta a felperes kivitelezéshez való hozzájárulása mértékének megállapítása során.E számlák közül azonban a falazótégla 329.218 forintos, és a betongerenda 152.460 forintosvételét igazoló ifj. Cz. I. nevére van kiállítva, ami kétségessé teszi a felperes állítását,tekintettel arra is, hogy előadása szerint az építőanyag szállítását ő bonyolította le, mígházastársa tanúvallomása szerint ezen anyagokat is ők rendelték meg. Így nincs más észszerűmagyarázata e ténynek, minthogy ezeket az anyagokat ifjabb Cz. I. vásárolta.Az építkezésben kétségtelenül részt vett a felperes, ezért javára nemcsak az anyagszámlák,hanem a munkája ellenértékét is el kellett számolni, s ezt a másodfokú bíróságmeg is tette.Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy több tanú az alperesre, illetve ifjabb Cz. I.-ratekintettel vett részt a kivitelezésben, akiket előadásuk szerint ifj. Cz. I. fizetett, így az őmunkájuk ellenértékét a néhai építkezéshez való hozzájárulásaként kell elszámolni.Mindezek, valamint az elsőfokú bíróság által is figyelembe vett egyéb körülményekalapján e körben is megalapozott az elsőfokú bíróság határozata.Tekintettel arra, hogy a fellebbezés a hagyatéki igény címén előterjesztett keresetetrészben elutasító döntést nem sérelmezte, az ítélet e részét, valamint az alperest marasztalórendelkezéseket a másodfokú bíróság nem érintette, míg a határozatot egyebekbenhelybenhagyta.A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő – annak tartalmáttekintve – a másodfokú bíróság ítélete keresetet részben elutasító rendelkezésének ahatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen rendelkezéséneka megváltoztatása és az ajándék visszakövetelése, valamint a ráépítés jogcímén előterjesztettkeresetének teljes egészében helyt adó ítélet hozatala iránt.A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, az alábbiak szerint.651. Minthogy az ajándékozással a megajándékozott ingyenesen gazdagodik, erkölcsi kötelezettsége,hogy ne legyen közömbös akkor, ha a körülmények változása folytán azajándékozó létfenntartása veszélybe kerül. Ezt az erkölcsi követelményt a Ptk. 582. §(1) bekezdése jogi kötelezettséggé avatja amikor úgy rendelkezik, hogy a még meglevőajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekébenszüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nemveszélyezteti.Az idézett törvényhely – annak miniszteri indokolása szerint – a visszakövetelési jogotnem köti határidőhöz, azzal az ajándékozás megtörténte után bármilyen hosszú időmúltán élhet az ajándékozó. Örököseire viszont ez a jog nem száll át, az ő anyagi romlásuknem szolgálhat alapul az ajándék visszakövetelésére. A fentiekhez képest ugyancsakmegszünteti a visszakövetelés jogát a megajándékozott halála, az ő örökösei már nemállnak olyan jogviszonyban az ajándékozóval, ami indokolttá tehetné a visszakövetelésijog elismerését.


2011. 3. SZÁM66Az alperes elhalt édesapja a v.-i 0135/12. és 0135/16. helyrajzi számú gyümölcsösművelési ágú ingatlanokat a felperes általi ajándékozás útján szerezte ugyan meg, az alperesreviszont azok tulajdonjoga a megajándékozott örökhagyó halála folytán, öröklésjogcímén szállott át. Az ajándékozó felperes a megajándékozott örökhagyó életében a létfenntartásánakveszélyeztetettsége okából az ajándék visszakövetelésére irányuló igénytvele szemben nem érvényesített, a megajándékozott halála pedig ezt a jogát végleg megszüntette,ezért az alperessel, mint a megajándékozott örökösével szemben ilyen igényt –a másodfokú bíróság helyes indokai szerint – már az egyéb törvényes feltételek kétségetkizáró bizonyítottsága esetén sem támaszthat.2. A Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot vagykövetelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmelaz ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nemkerült volna sor.a) A Legfelsőbb Bíróság – idézett törvényhelyhez kapcsolódó – PK 76. számú állásfoglalásánakI. pontja szerint az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulásamiatt csak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándékhelyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódásalapján az állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevésindította az ajándékozót az ajándékozásra, s e feltevés nélkül az ajándékozásra nem kerültvolna sor. E tekintetben a bizonyítás az ajándékozót terheli.Az ajándék idézett törvényhely alapján történő visszakövetelésének – a jogerős ítélethelyes indokai szerint – két együttes (konjunktív) törvényi feltétele van, nevezetesen:egyrészt az ajándékozó ajándékozásra indító egyoldalú feltevésének vagy jövőre vonatkozóvárakozásának a végleges meghiúsulása, másrészt az, hogy e feltevés hiányában azajándékozásra nem került volna sor.Egységes ezért az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az ajándékozás alapjául szolgálófeltevés meghiúsulása miatt az ajándék visszakövetelésére csak akkor kerülhet sor, ha avisszakövetelés alapjául szolgáló feltevést az ajándékozó kifejezetten vagy legalább a megajándékozottáltal kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánítja. Az ajándékozóesetleges olyan egyoldalú elképzelései vagy reményei, amelyeket sem az ajándékozáskor,sem később nem juttatott kifejezésre, nem azonosíthatóak a jogszabályban említett feltevéssel.Nem pótolja a jogszabályban említett feltevés ajándékozáskori meglétét az, haaz ajándékozásra esetleg meggondolatlanul került sor, és ezért azt az ajándékozó későbbesetleg megbánta, és az ilyen megszorító értelmezésnek megfelelő feltevés kétséget kizáróbizonyítottságának a hiányában fogalmilag nem kerülhet szóba a feltevés véglegesmeghiúsulása sem.Nem nyert bizonyítást a perben az, hogy a felperes az S. u. 2. szám alatti ingatlanilletőségalperesi jogelődnek való ajándékozásakor akár kifejezetten, akár a megajándé-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEkozott örökhagyó által kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánította volna azta feltevését, hogy az ajándékozás fejében a megajándékozott őt idős korában ápolni ésgondozni fogja majd.E feltétel kétséget kizáró bizonyítottsága esetén is kizárná viszont az ajándék felperesáltali visszakövetelésének a lehetőségét az, hogy az ajándékozás – másodfokú bíróság általhelyesen kiemelt – előzményei és körülményei, valamint a felek ezt követően tanúsítottmagatartása kifejezetten cáfolják annak a valószínűségét, hogy az állítólagos ilyen feltevéshiányában az ajándékozásra nem került volna sor.67b) A PK 76. számú állásfoglalás III. pontja ugyanakkor kimondja azt is, hogy az ajándékozásalapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt az ajándék – az egyéb feltételekmegléte esetén is – csak akkor követelhető vissza a megajándékozott örökösétől, illetőlegaz örököstől csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha e jog gyakorlásaa feltevés jellegére, az ajándékozás körülményeire és az ajándékozó életviszonyainak alakulásáratekintettel a társadalmi felfogás szerint indokolt.A felperes által hivatkozott, de nem bizonyított feltevés jellege, az ajándékozás körülményei,valamint a feleségével változatlanul együttélő és a lányával, illetve annakcsaládjával jelenleg is jó családi kapcsolatban lévő felperes életviszonyainak alakulásáratekintettel a társadalmi felfogás szerint sem indokolt az, hogy a felperes az elhalt fiánakadott ajándékot az ajándékozáskor még csupán az 5., a megajándékozott édesapjának ahalálakor pedig a 16. életévében lévő alperestől valójában kizárólag azért követelhessevissza, mert meghiúsult az a feltevése, hogy a fia „a természet rendje szerint” túléli őt.A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.(Legf. Bír. Pfv.II.21.628/2010. szám)Dr. Kőrös Andráslegfelsőbb bírósági tanácselnök


2011. 3. SZÁM68Nemzetközi sajtószemleA közjegyzői tevékenység és a hagyatéki eljárásjogkapcsolódási pontjai(NOTAR – 2010/11)A közjegyzői tevékenység és a szélesebb értelemben vett hagyatéki ügyek kapcsolódásárólközölt két részes cikket a német közjegyzői lap. Németországban az öröklési esetekévente 800.000 és 850.000 között vannak, az átlagos hagyatéki ügyérték kb. 65.000 euro.Ennek megfelelően a közjegyzők számára az öröklési- és hagyatéki eljárások különösjelentőséggel bírnak, legyen szó végrendelet okiratba foglalásáról, öröklést visszautasítónyilatkozatok hitelesítéséről, öröklési bizonyítvány kibocsátásáról. E tevékenységek közülnéhányat kiemelve ismerteti a cikk a legfontosabb szabályokat.Hagyatéki leltár készítéseA jogi előírások szerint részben a közjegyző az egyedüli illetékes hagyatéki leltár készítésére,részben pedig a hagyatéki bírósággal párhuzamosan. A közjegyző a hagyatékibíróság felkérésére is elkészítheti a hagyatéki leltárt, ennek elkészítése előtt rendszerintmeg kell hallgatni az örökösöket. A közjegyző felelős a leltár tartalmáért, vagyis megkell győződnie a hagyaték fennállásáról, a tájékoztatást adónak pedig kötelessége a közjegyzőnekminden szükséges információt megadni. A leltár tartalmát az adott törvényielőírás határozza meg, amely a felvételről rendelkezik. Alapvetően a leltárnak az örökhagyóminden aktíváját és passzíváját tartalmaznia kell, ide tartoznak azok a tárgyak is,amelyeket az örökhagyó csak birtokolt, de nem volt a tulajdona.Az örökség visszautasításaA visszautasítás a német jogban egy hivatali elfogadásra szoruló akaratnyilatkozat,amelyet határidőn belül kell beadni. A visszautasítást okiratba foglaló közjegyzőválaszthat, hogy a visszautasító nyilatkozatot az illetékes bíróságnak vagy annak abíróságnak juttatja el, amelyik a visszautasító lakóhelyén illetékes, ezzel válik a viszszautasításérvényessé. Az illetékességhez az is szükséges, hogy a visszautasító személynekazon a székhelyen legyen a lakóhelye, ahol a bíróság található, azonban, haa bíróság átveszi a visszautasító nyilatkozatot, akkor ez hiányzó illetékesség esetén isérvényes lesz. A nem illetékes bíróság köteles az adott iratot a hagyatéki bíróságnaktovábbküldeni.


Öröklési bizonyítványKÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE69A kérelmet öröklési bizonyítvány kibocsátására bárki arra jogosult kérheti írásos formábanaz illetékes hagyatéki bíróságtól. Amennyiben a kérelem minden formai és tartalmikövetelménynek megfelel, a bíróságnak ki kell állítani az öröklési bizonyítványt.Végrendeleti végrehajtó részvétele az eljárásbanA német polgári jog a végrendeleti végrehajtó több különböző fajtáját ismeri. A közjegyzőigyakorlatban a leggyakrabban előfordulók: „lebonyolító végrehajtó”, „igazgatásivégrehajtó”, „utóörökösi végrehajtó”.A végrendeleti végrehajtó a ma uralkodó nézet szerint sem az örökhagyónak semaz örökösnek nem képviselője, a végrendeleti végrehajtó „hivatala” a hagyatéki bírósággalszembeni végrendeleti végrehajtói megbízatás elfogadásával kezdődik. Problémás az,hogy az örökhagyó halálától az örökség hivatalos elfogadásáig a hagyatéki tárgyakrólnem lehet rendelkezni, a végrendeleti végrehajtó a jogkörét még nem gyakorolhatja.Az ún. vélt végrendeleti végrehajtóRitkábban fordulnak elő olyan esetek, amelyben – miután egy végrendeleti végrehajtóa hagyatéki eljárásban már eljárt, – megállapítható, hogy ezelőtt nem volt hivatalbanvagy a hivatala utólag megszűnik. A törvény sajnos csak a hivatal későbbi megszűnésénekesetét szabályozza, például egy felbontó feltétel beálltakor. Ebben az esetben a jóhiszeművégrendeleti végrehajtó hivatala továbbra is fennáll addig, amíg ő a hivatal megszűnésérőltudomást nem szerez. A kérdést, hogy a vélt végrendeleti végrehajtó jogügyleteiérvényesek-e, az általános szabályok szerint kell megítélni.A végrendeleti végrehajtó kötelezettségi- és rendelkezési jogköreA végrendeleti végrehajtóknak alapvetően korlátlan rendelkezési jogkörük van az igazgatásikörükbe tartozó hagyatéki tárgyak felett. A végrendeleti végrehajtó törvény megsértéseesetén felel, azonban a rendelkezése érvényes marad. Ha egy végrendeleti végrehajtóegy harmadik személlyel szerződést köt, például egy adásvételi szerződést egyhagyatéki ingatlanról, akkor a közjegyzőnek vizsgálnia kell annak kötelezettségi- és rendelkezésijogkörét. A közjegyzőnek meg kell győződnie róla, hogy a végrendeleti végrehajtórendelkezik-e kirendeléssel, ez elegendő ahhoz, – mivel közhiteles személy –,hogy a szerződő feleknek megfelelő jogbiztonságot nyújtson. A végrendeleti végrehajtójogköre megszűnik hivatalának megszűnésével, emiatt viszont egy nem jelentéktelen bizonytalanságáll fenn. Kérdéses, hogy a végrendeleti végrehajtói kirendelés akkor is védi-ea szerződő felet, ha a végrehajtó előtte az említett hagyatéki tárgyat az örökségből kiadta.


2011. 3. SZÁM70A kiadás érvényességével elvész a rendelkezési jogosultság és ezzel a végrehajtó kötelezettségijogköre is a hagyatéki tárgyra vonatkozóan. A kiadást az öröklési bizonyítványon felkell tüntetni. A közjegyzői gyakorlatra nézve az igazán kockázatos az, ha maga a végrendeletivégrehajtás megszűnik vagy a végrehajtó hivatala a szerződéskötés után megszűnik,tehát a szerződés végrehajtási eljárás közben.Összefoglalva: a közjegyzői tevékenység és a hagyatéki eljárásjog sokféle módon kapcsolódikössze. A közjegyzők hozzáértése ehhez a nehéz jogterülethez elengedhetetlen. Problémáka gyakorlatban a szerződéskötésnél különösen a törvényileg előírt hagyatéki bíróságiengedélyezési eljárásoknál fordulnak elő a hagyatéki gondnokok közreműködése kapcsán.PraxisfórumA német közjegyzői gyakorlatot ismertető sorozat egy adósságátrendezési esetet dolgozottfel. Ha egy engedményes előterjeszt a közjegyzőnek egy tartozáselvállalást (mint egy harmadikszemély javára szolgáló szerződést), vagy egy új biztosítéki szerződést, akkor a végrehajtásizáradék átírásához, mint igazolási formához (legalább) közjegyzői hitelesítéssel ellátottaláírás szükséges, az első esetben az engedményesé, a második esetben az engedményező ésa biztosítékot adóé. Ennek az eljárásnak a hátránya mindkét fél számára az ehhez kapcsolódóidő és költségráfordítás. Ennek kiküszöbölésére a biztosítékot adó nyilatkozata esetén a közjegyzőmérlegelése után az aláírás hitelesítésétől el lehet tekinteni, ha ehhez nincs szükségaláírás-hitelesítésre és a nyilatkozat az engedményestől fáradozás nélkül beszerezhető.Összefoglalva: az engedményesnek egy átírási kérelemmel kapcsolatban elegendő –azonban általában még az eljárás megkezdése előtt adott – „nyilatkozata”, a közjegyzőmeghallgatja a biztosítékot adót és utal arra, hogy az a kérelemnek helyt ad, ha 14 naponbelül nem élnek kifogással.Egy ilyen „nyilatkozat” pl. így hangozhat: „végrehajtási záradék átírása céljából igazolomén, a tulajdonos, hogy az új hitelezővel egy új biztosíték-adási szerződést kötöttem…”A banki gyakorlatra azonban még várni kell, ez az eljárás bizonyítási eszköznek teljesenmegfelel és ilyen esetben nem kell átírni a végrehajtási záradékot.H.Gy.A Végintézkedések Nyilvántartásainak EurópaiHálózata Egyesület(ARERT, www.arert.eu)Napjainkban 8 millió európai polgár él a származási országán kívüli, másik tagállamban.Az Európai Unió területén több, mint 2,5 millió ingatlan van olyan személyek tulajdonában,akik nem az ingatlan fekvése szerinti tagállamban élnek. Évente 450.000 olyan ha-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEgyaték nyílik meg Európában, amely nemzetközi, határokon átnyúló elemet is tartalmaz;az ilyen eljárásokkal érintett vagyonok összértéke meghaladja az évi 123 milliárd eurót.Mindezidáig, a határokon átnyúló hagyatékok rendezése során az örökösök gyakranszembesültek jelentős nehézségekkel a jogaik érvényesítése és kötelességeik teljesítéseközben, ezeket a nehézségeket többnyire az egyes nemzeti jogok közötti különbségekbőlfakadó bizonytalanságok okozzák.Az ARERT 1 nemzetközi közhasznú egyesületet a belga jog szerint, brüsszeli székhellyel2005-ben alapította három alapító tagja: a belga, a francia és a szlovén közjegyzőség.Miután a CNUE 2 támogatásával 2001-ben útjára indult a végrendeleti nyilvántartásokeurópai összeköttetésének terve, 2002-ben közvetlen elektronikus kapcsolatlétesült a francia és belga nemzeti nyilvántartások között. Ehhez a hálózathoz csatlakozott2005-ben a szlovén közjegyzőség végrendeleti nyilvántartása, és e kibővült hálózatműködéséhez az ARERT egyesület létrehozása adott megfelelő jogi kereteket.Az ARERT célja, hogy az 1972. május 16. napi Bázeli Egyezménnyel összhangban avégintézkedések nyilvántartására szolgáló nemzeti regiszterek összekapcsolását elősegítse,lehetővé téve ezáltal az európai polgárok végintézkedésének feltalálását, függetlenülattól, hogy az melyik tagállamban keletkezett, hol vették nyilvántartásba. Ennek eredményeképpen,az egyesület a határokon átnyúló hagyatéki ügyek lezárásának megkönynyítését,valamint a végrendeletek biztosabb előkerülését és teljesülését reméli elérni, ajogbiztonság és az európai polgárok érdekeinek védelmében.Az Európai Unió által a 2007-2013 periódusra meghirdetett „Justice civile” programkeretében kezdeményezett „Europe Testaments” elnevezésű ARERT-program jelentősuniós támogatást élvezett. 2009 májusa és októbere között az ARERT hat műhelykonferenciátszervezett az európai országok végintézkedései témában, Berlin, Varsó, Szófia,Lisszabon, Ljubljana és Riga helyszíneken. Az említett találkozók egyikén – az előremeghirdetett regionális beosztásnak megfelelően – minden európai, uniós és nem uniósország közjegyzőségének (vagy illetékes minisztériumának) képviselői jelen voltak, és rövidprezentációkban ismertették az egyes országok által bevett végintézkedés-típusokat,valamint – ahol már létrejött – a központi végrendeleti nyilvántartás fontosabb elemeit.A megbeszélések rávilágítottak azokra a jogi vagy technikai akadályokra, amik a nemzetinyilvántartás létrehozását gátolják, vagy a nemzeti nyilvántartáson túl az európai végrendeletihálózat felállítását hátráltatják.A legfrissebb, uniós támogatással bíró IRTE 3 elnevezésű programmal az „EuropeTestaments” által feltárt akadályok megszüntetéséhez kapott anyagi támogatást azARERT. A támogatás a központi végintézkedési nyilvántartást vezető tagjelöltek számáraaz ARERT két típusú hálózatához történő csatlakozás pénzügyi kereteit biztosíthatja:711 l’Association du Réseau Européen des Registres Testamentaires2 Conseil des Notariats de l’Union Européenne – az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa3 Interconnecter les Registres Testamentaires Européens – az Európai Végintézkedési Nyilvántartások Összekapcsolása


2011. 3. SZÁM72a) a RERT 4 -kapcsolat a nemzeti nyilvántartások közvetlen és teljes, elektronikus összekapcsolásátjelenti, ahol a támogatás a kapcsolat technikai megvalósítását fi nanszírozza, mígb) az ún. RERT Light kapcsolat esetében a nyilvántartások lekérdezése közvetetten – egyfelelős közvetítő személy segítségével – történik; a pénzügyi támogatás ez esetben aRERT Light honlapja és a lekérdezést biztosító weboldalak több nyelvre való lefordításánakköltségeit fedezi a pályázók számára.Az ARERT egyesület tagjává az Alapító Okirat szerint az a közjegyzőség vagy intézményválhat, amely a Bázeli Egyezménynek megfelelő központi nemzeti végintézkedésinyilvántartást vezet, vagy annak létrehozását tervezi.A Bázeli Egyezmény célja, hogy a részes államokban központi nyilvántartás jöjjönlétre a végintézkedések számára, így az elhunytak végakarata nem felejtődhet el, vagynem kerülhet elő túl későn; a nyilvántartás jelentősen megkönnyítheti azok feltalálását.Az Egyezmény kívánalmai szerint a nyilvántartás kizárólag a végintézkedő személyadatait és a végintézkedés fellelhetőségi helyét tartja nyilván, a végintézkedés konkréttartalma, vagy az örökösök adatai a nyilvántartásba nem jegyezhetők be. A nyilvántartásvezetésével megbízott nemzeti szervezet (pl. közjegyzőség) arra is felhatalmazást kellkapjon az Egyezmény szerint, hogy a külföldi hasonló nyilvántartások vagy szervek felőlérkező megkereséseket is megválaszolhassa. Elvárás, hogy a végrendelkező személy állampolgárságane legyen a nyilvántartásba vétel feltétele, továbbá, hogy a nyilvántartásbavett végrendelet létezése a végrendelkező életében titok maradjon, arról információtkívülálló ne kaphasson.Az ARERT jelenleg 7 taggal büszkélkedhet (Belgium, Bulgária, Franciaország,Olaszország, Portugália, Románia, és Szlovénia közjegyzősége), megfigyelő tagként csatlakozottHorvátország, Spanyolország, Lettország, Hollandia és Lengyelország közjegyzősége,együttműködő tagként vesz rész továbbá a munkákban Oroszország (a szentpéterváriKözjegyzői Kamara) és Svájc közjegyzősége.Az ARERT elnöke Karel TOBBACK, belga közjegyző; az egyesület alelnökeiPhilippe GIRARD, francia közjegyző és Octavian ROGOJANU, román közjegyző.V.K.Összeállította:dr. Horváth Gyöngyiügyvezető, közjegyzőhelyettesdr. Varga Krisztinaügyvezető, közjegyzőhelyettes4 Réseau Européen des Registres Testamentaires - Végintézkedések Nyilvántartásainak Európai Hálózata


Szakmai SajtófigyelőKÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE73Jogtudományi Közlöny(2011. március)A Jogtudományi Közlöny 2011. márciusi számában jelent meg Nagy Csongor „A csoportosigényérvényesítés gazdaságtana és lehetőségei a magyar jogban” című izgalmas tanulmánya.Bevezetőjében a szerző – aki a szegedi tudományegyetem adjunktusa – rögzíti, hogybár tág értelemben a csoportos igényérvényesítés az ún. közérdekű pereket is átfogja,jelen írásában kizárólag azzal az esetkörrel foglalkozik, amikor az alperessel (adóssal)szemben marasztalási, jellemzően kártérítési igényt fogalmaznak meg. Ma már számosországban alakítottak ki speciális szabályozást erre a területre, különösen a nyugat-európaiállamokban, és több országban folyik a társadalmi vita a bevezetéséről. A magyarOrszággyűlés 2010-ben elfogadott egy, a csoportos igényérvényesítést lehetővé tévő törvényt1 , de ezt az államfő megfontolásra visszaküldte.A szerző ezt követően rátér a fogalmi alapvetésre, és ismerteti, hogy a csoportos igényérvényesítésterén megkülönböztethetünk opt-in és opt-out rendszereket. Az opt-in rendszerbenahhoz, hogy valaki a csoport tagjává váljon – azaz a per eredményeként megszületőítélet hatálya vagy a megkötött egyezség őt kösse, illetve rá vonatkozóan jogosultságokat,kötelezettségeket állapítson meg – kifejezetten hozzá kell járulnia a perhez, tehát meg kellhatalmaznia a társadalmi szervezetet vagy a reprezentatív felet. Az opt-out rendszerben apert engedélyező bírósági végzéssel minden érintett, azaz a csoport összes tagja részévéválik a pernek és ki fog terjedni rá az ennek eredményeként megszülető ítélet hatálya. Nincstehát szükség kifejezett meghatalmazásra, azonban az egyes tagok kiléphetnek a csoportból,amennyiben ilyen tartalmú nyilatkozatot tesznek. Ilyenkor a reprezentatív felek (vagy azeljáró társadalmi szervezet) perlési jogosultsága a tagok implicit meghatalmazásán alapul,amelyet az konstituál, hogy a tagokat a csoportperről értesítették, például hirdetmény útján,és ez ellen nem tiltakoztak. Ebben a rendszerben egyébként a tag az eljárás megkezdésétkövető meghatározott időn belül vagy az ítélethozatalig bármikor kiléphet a csoportból.A csoportos igényérvényesítés három fő összehasonlító jogi modellje: az amerikai, azeurópai és a szerző által közérdekű per modellnek nevezett szabályozási mód.Az amerikai rendszerben az eljárást a csoport reprezentatív tagjai kezdeményezhetik(csoportper) és a kereseti követelés a polgári per bármely szankciójára irányulhat,1 pontosabban a Pp. XXII. fejezetének módosítását, mely szerint a Pp. szabályait csoportos perindítás esetén az e fejezetbenfoglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az elnöki szuszpenzív vétó alkalmazását megelőzően a Budapesti ÜgyvédiKamara elnöke komoly aggályait fejezte ki a normaszöveggel kapcsolatban a köztársasági elnöknek írt levelében.


2011. 3. SZÁM74anélkül, hogy szükség lenne a csoporttagok kifejezett meghatalmazására. A csoporttagjai kiléphetnek a csoportból (opt-out). Ebben az ún. csoportper-modellben a felperesmaga a csoport.Az európai modellben nem így van, itt nem törik át a polgári perjog individualizmusánakhagyományos elvét. Fő eszközként a hagyományos pertársaság jogintézményemutatkozik, amely a felek kifejezett meghatalmazásán alapul, emellett hol sporadikusan,egyes jogterületek vonatkozásában – tipikusan ilyen a fogyasztóvédelem –, hol általánosságbanjelennek meg a kontinentális jogrendszerekben olyan jogintézmények, amelyekcsoportos igényérvényesítésre adnak lehetőséget. Ebben a rendszerben az a fő jellemző,hogy a per (eljárás) megindítására társadalmi szervezetek vagy állami szervek jogosultak,és pénzbeli marasztalásra csak akkor van lehetőség, ha a csoport tagjai a csoportos pertársasághozkifejezetten hozzájárultak (opt-in). Mivel ebben a rendszerben a tagoknakha egyszerűsített szabályok alapján is, de pertársaságot kell alakítaniuk, ezt a modelltcsoportos pertársaság modellnek is nevezhetjük; itt a felperesek a csoport konkrét tagjai,vagyis ez is pertársaság, csak jelentős számú tagja van.Európában fordul elő a harmadik, az ún. közérdekű per modell is, amikor – bár szűkkörűben nyitnak erre lehetőséget – a csoport tagjainak hozzájárulása nélkül indul a per,de ez csak jogsértés megállapítására, magatartástól eltiltásra, szerződéses kikötések megtámadásáravagy ítélet publikálására irányulhat. Itt preventív, nevelő hatású szankcióklehetségesek, kártérítési jogi szankció csak a tagok kifejezett hozzájárulásával alkalmazható.A tanulmány a továbbiakban nem foglalkozik ezzel az esetkörrel.A következő részben a szerző a csekély jelentőségű ügyek és a csoportos igényérvényesítésközgazdaságtanát tekinti át a kontinentális jog talaján. A csekély jelentőségűkövetelések e cikk keretein belül azokat a polgári ügyeket jelentik, amelyekben a jogalanyszámára a pereskedésből várható előnyök nem haladják meg az azzal járó, várhatóhátrányokat, kiadásokat. Egy adott per kimenetele sohasem egyértelmű, a jog mindigmagában hordoz bizonytalansági tényezőket. Ezért egy racionálisan gondolkodó személya per várható hasznossága alapján dönt arról, hogy érvényesíti-e a követelését bíróságiúton vagy sem. A per várható hasznossága a pernyertesség esetén várható bevételszorzata annak az esélyével, hogy a felperes a pert megnyeri. Amennyiben a per várhatóhasznossága meghaladja a per várható költségeit, akkor ésszerű perelni. Itt tekintetbekell venni azt is, hogy bár a perköltségeket a pervesztes fél viseli, ez a fél mégsem kötelezhetőmaradéktalanul a pernyertes költségeinek viselésére. További bizonytalanságitényező az, hogy minden pereskedés magában foglal valamilyen szintű kockázatot, ígykialakulhat az a helyzet, hogy egy elhanyagolható mértékű kockázat is negatívvá teheti apereskedés várható hasznosságát. Példával illusztrálva, ha a felperest 10.000 Ft kár érte,és perlés esetén a teljes perköltség összege 1.000.000 Ft, és feltesszük, hogy a keresetteljességgel megalapozott, azaz, hogy a szerző plasztikus megfogalmazását szó szerintidézzük: „a történeti tényállásnak a vonatkozó törvényi tényállás alá szubszumálása”során csak 1% esélyt adunk annak, hogy a pert elveszíti, és a teljes perköltséget a per-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEvesztes fél fizeti, a per várható hasznossága: 10.000 Ft x 99% = 9.900 Ft, míg a várhatóköltség 1.000.000 Ft x 1% = 10.000 Ft. Látható, hogy egy elhanyagolható mértékűkockázat is akadálya annak, hogy a felperes pereljen, amennyiben a perköltség összegea követeléshez viszonyítva magas. Minél nagyobb a perköltségnek a pertárgy értékéhezviszonyított aránya, annál jobban kiütközik ez a kockázat. Mivel a pereskedésnek mindigvan valamilyen, akár csak csekély kockázata, ez bármikor gátat szabhat a magánjogiigényérvényesítésnek.Mint a szerző megállapítja, három tényező bír visszatartó erővel a csekély jelentőségűkövetelések bírósági érvényesítésével szemben: az a körülmény, hogy nem érvényesülmaradéktalanul a vesztes fizet elve, az előzetes jogi szakvélemény költsége és a perköltségviselésveszélye. A pereskedés meg nem térülő kiadásai közé tartoznak azok a költségek,amelyeket a félnek a per kimenetelére tekintet nélkül állnia kell, mint például a nemvagyoni „kiadások”, azaz a perrel kapcsolatos kényelmetlenségek, időráfordítás, továbbáitt kell tekintetbe venni a nem áthárítható ügyvédi költségeket (ügyvédi költség elszámolhatómértékének korlátozása a polgári perben 2 ), és a pert megelőzően informálódásra,bizonyítékok összegyűjtésére fordított időt is. Nem kompenzálja a Pp. a felet azidőráfordításért, ha az ügyben maga jár el vagy meghatalmazottja nem ügyvéd [Pp. 75. §(3), ilyenkor munkadíj nem állapítható meg]. A pereskedéssel kapcsolatos informálódásköltségei között említhető az ún. előzetes jogi szakvélemény, amikor a jogi képviselőértékeli a tényállást és tanácsot ad a félnek, valamint értékeli a per várható kimenetelét.Elvileg ez is a vesztes fél által viselendő perköltség körébe tartozik. Figyelembe veendő,a laikus jogalanyok nem képesek felmérni, hogy az ügyvéd által adott jogi szakvéleménytki kell fizetniük akkor is ha nincs értelme a pereskedésnek.A fenti tényezőknek az a következménye, hogy azokban az esetekben, amikor nagyszámúkárosult van, de mindegyikük kára önmagában csekély, a jogalanyok nem keresnekpolgári jogi jogorvoslatot, és az egyetlen eszköz fellépni a jogsértő magatartássalszemben a közigazgatás vagy a büntetőjog eszköztára (kivéve azokat az ügyeket, aholezek az eszköztárak sem használhatók).Sajátos aspektust vet fel a csoportos igényérvényesítés szempontjából a próbaper.Amikor több személy követelései között közös jog- vagy ténykérdések vannak, az előszörperlő (egyéni igényérvényesítő) személy által elért eredmény közgazdasági kifejezésselélve pozitív externáliát hoz magával. Ekkor jelentkezik a potyautas effektus, azaz az egyikkárosult, azáltal, hogy pozitív jogerős ítéletet eredményező bírósági eljárást folytat le,jelentős mértékben csökkenti, adott esetben meg is szünteti a csoport többi tagjánakpereskedéssel kapcsolatos kockázatait, és ezáltal a többi, „potyautas” tag a perlő tag erőfeszítésénés befektetésén gazdagodik.752 lásd a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletet, a magyar jogszerint a bíróság mérsékelheti az alperes által megtérítendő költség összegét, ha az ügyvédi költség nem áll arányban apertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel.


2011. 3. SZÁM76Az együttes perlés a fentiekkel ellentétben a perköltségek mérsékléséhez, megtakarításhozvezet, és segít elkerülni az externáliákat, amelyeket az egyéni perlés okozhat.Az egymással összefüggő ügyekben egyébként a pereskedés költségei nincsenek egyenesarányban a peres felek számával: ha egy ügyfél vonatkozásában a szükséges ügyvédi munka10 óra, akkor száz ügyfél esetében 100, vagy akár 300, de semmiképpen nem 1000 óra.A pereskedéssel kapcsolatos kiadások, főként az ügyvédi költségek állandóak, de vannakaz állandó költség mellett változó költségek is, amelyek mértéke már a képviselt felekszámától függ. Az állandó és változó költségek aránya ügyenként eltérő lehet. Mindezeketfigyelembe véve is megállapítható, hogy ha 10 károsult együtt perel, akkor az ügyvédiköltség nem nő jelentősen (ugyanakkor a jogi képviselő tárgyalási pozíciója lényegesenkedvezőbb), és hasonlóan gazdaságos az együttes perlés a bíróságok költségei szempontjábólis. Hátráltatják viszont a csoportpert a csoport megszervezésének tranzakciós költségei,és az a körülmény, hogy a csoport megszervezője nem várhatja erőfeszítései megtérítését,mivel csak a saját kárát követelheti a csoporton belül. Csapdahelyzetet teremthet, haa csoport összes tagjának csekély összegű a követelése, mert ugyanolyan okból nem fog acsoporttag a csoport megszervezésébe invesztálni, mint amilyen okból nem perel.A szerző foglalkozik cikkében a csoportos igényérvényesítés jogpolitikai indokaival is;ezek közül számos már az eddigiekből is látható. A kiindulópont az, hogy a csoportosigényérvényesítés lehetősége nélkül ezek a követelések nem kerülnének bíróság elé. Előfordulhat,hogy a károkozó magatartás jelentős kárt eredményez, de ez a kár nagyszámúkárosult között oszlik meg oly módon, hogy önmagában mindegyik károsult kára csekély.Ilyen esetben a csoportos igényérvényesítés útjának megkönnyebbítése előmozdítjaa polgári jog preventív hatását, másrészt kompenzálja a károsultakat, mindez pedig segítia jogbiztonságot, továbbá azt, hogy azok a vállalkozások, amelyek rendszerint nagy öszszegű,de sok személy között megoszló kárt okoznak, magatartásuk jövőbeli alakításasorán figyelembe vegyék a polgári jogi előírásokat. A jog tekintélyét is az támasztja alá, haa jogsértésből származó hátrányos következményeket a károkozó terhére megszüntetik.Milyen lehetőségek vannak a magyar jogban a csoportos igényérvényesítésre? – tér áta következő témára Nagy. E fejezeten belül felemlíti a perjogi eszközöket (pertársaság),a polgári anyagi jogi eszközöket (engedményezés), kitér az ügyvédekre vonatkozó etikainormákra, vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal által indítható csoportpert, végül számbaveszi a csoportos igényérvényesítés alkotmányos követelményeit.A Pp.-ben szabályozott pertársaság – a csekély értékű polgári jogi igények csoportosérvényesítése szempontjából elsősorban a harmadik típusa jöhet számításba, azaz, amikora perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a bíróságnakaz illetékessége a 40. § rendelkezéseinek alkalmazása nélkül is mindegyik alperesselszemben megállapítható – megalakításával a felek önrendelkezési joga és önállóságafennmarad, egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárselőnyére vagy hátrányára; a határnapra szóló idézést, valamint az érdemi határozatot azabban közvetlenül nem érdekelt pertárssal is közölni kell.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEAmikor a csoport tagjai követeléseiket egy személyre ruházzák át, aki (amely) eztkövetően azt együttesen érvényesítheti, polgári anyagi jogi eszközt, az engedményezéstveszik igénybe az igényérvényesítésre. Az engedményes a megállapodás megkötésekorpénzbeli ellenszolgáltatást fizet, de a fizetési kötelezettség a sikeres igényérvényesítésfüggvényévé is tehető. A Polgári Törvénykönyvben szabályozott engedményezési szerződésselaz engedményes a régi jogosult helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosítózálogjogból és kezességből eredő jogok is. Az igényérvényesítés hatékonyságát csökkentheti,hogy a kötelezett az engedményessel szemben beszámíthatja az ellenköveteléseit;példával illusztrálva, ha a helyi kábeltévé szolgáltató túlzottan magas árakat érvényesít afogyasztókkal szemben, és egy fogyasztói érdekvédelmi szervezet engedményesként vállaljaezeknek a követeléseknek az érvényesítését, a per során komoly problémát okozhat,ha a károsult fogyasztók egy része az engedményezésről való értesítés előtt megtagadja aszolgáltatási díj fizetését vagy annak késedelmesen tesz eleget – hiszen ebben az esetbena szolgáltató beszámítással élhet. További problémát jelent, hogy a csoport megszervezésével,illetve képviseletével kapcsolatos költségek nem vonhatók a vesztes fél által azengedményes számára megtérítendő perköltség fogalmába.Az ügyvéd a csoport megszervezésével vagy az abban való részvétellel kiteszi magátannak a veszélynek, hogy megsérti a Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Szabályzatát, amelyelőírja, hogy az ügyvéd köteles tartózkodni az ügyfélszerzés minden tisztességtelen formájától,ügynököt és felhajtót nem vehet igénybe. Az ügyvéd másnak sem anyagi, sem egyébellenszolgáltatást nem nyújthat azért, mert őt jogkereső személy részére ajánlotta. Ennektükrében etikai, illetve fegyelmi vétséget követ el az ügyvéd, ha felhívja a károsultakat azigényérvényesítésre, kezdeményezi a velük való kapcsolatfelvételt. Megjegyezhető, hogy ekérdésnek – mint Nagy rögzíti – nincs gyakorlata, így jogi minősítése bizonytalan. Ha acsoport perbeli képviseletére ezen akadály miatt társadalmi szervezet vállalkozik – amelymár aktívan vehet részt a csoport megszervezésében, a potenciális felperesekkel kapcsolatbaléphet, felhívhatja őket a csoportban való részvételre –, újabb problémaként jelentkezika Pp. 67. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt szabály. Eszerint a perben meghatalmazottkéntaz érdek-képviseleti célra alapított szervezet csak saját tagja képviseletében járhatel, valamint csak olyan perben, amelynek tárgya a szervezet alapszabályában meghatározottérdek-képviseleti célok körébe vonható. Tehát a csoport tagjainak egyben az adottérdek-képviseleti szerv tagjaivá is kell válniuk a peresíthetőség érdekében.A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. éviLVII. törvény (Tpvt.) záró rendelkezései között tartalmazza a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) által indítható csoportpert, amelynek azonban az az érdekessége, hogy mégsohasem vették igénybe. 3 A törvény felhatalmazza a GVH-t, hogy a jogsértés bekövetke-773 Érdekességként megjegyezzük, hogy az új Polgári Törvénykönyv elfogadott (hatályba nem lépett) szövege szerint:„Termékfelelősségi igény – külön törvény rendelkezései szerint – a csoportos perlésre irányadó szabályokat alkalmazvais érvényesíthető.” [5:537. § (5)]. A jövő tehát mindenképp a csoportos igényérvényesítés térnyerése irányába mutat.


2011. 3. SZÁM78zésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül pert indítson valamely versenyjogsértés,illetve bizonyos fogyasztóvédelmi jogsértések által megkárosított fogyasztók polgárijogi igényeinek érvényesítése céljából, amennyiben a jogsértés egyedileg nem ismertfogyasztók széles körét érinti, akik a jogsértés körülményei alapján azonosíthatók (Tpvt.92. §). Nem feltétel hogy a fogyasztók személye konkrétan meghatározott legyen, tehát aTpvt. egy opt-out rendszert hoz létre, hiszen a GVH perindítása nem előfeltételezi a fogyasztókhozzájárulását, ezt a törvény vélelmezi. Amikor a jogalkotó úgy fogalmaz, hogya GVH általi igényérvényesítés nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsértővelszemben a polgári jog szabályai szerint saját igényérvényesítéssel éljen, azzal impliciteazt is kimondja, hogy a fogyasztók a csoportból kiléphetnek annak ellenére, hogy maga atörvény ennek módját, határidejét nem részletezi. (Mint a szerző megjegyzi, a „kötelezőcsoporttagság” súlyos alkotmányossági aggályt is felvetne.) Ha a bíróság a GVH kereseténekhelyt ad, ítéletében feljogosíthatja a GVH-t, hogy a jogsértő költségére az ítéletetországos napilapban közzétegye, nyilvánosságra hozza.Nagy még részletezi e perfajtát a cikkben, azonban tekintettel arra, hogy ez az eljárásjelenleg a magyar jogban tetszhalott állapotban van, áttérünk a csoportos igényérvényesítésszabályozásával szembeni alkotmányossági aggályokra.Alkotmányos aggályt – bár a magyar Alkotmánybíróság még nem tárgyalta kifejezettena csoportos igényérvényesítést – a meghatalmazás nélküli képviseleti jog vethet fel, annak isa kényszerű képviseleti formája. A szerző felhívja az Alkotmánybíróság 8/1990. (IV. 23.) ABhatározatát és 1/1994. (I. 7.) AB határozatát, s a fél önrendelkezési joga felől közelíti mega kérdést. Az Alkotmánybíróság jogértelmezése nyomán megállapítja: a meghatalmazásnélküli képviselet (vélelmezett meghatalmazás) sértheti az egyén önrendelkezési jogát,azonban összhangban van az alaptörvénnyel, amennyiben azt alkotmányosan elfogadhatóindokok támasztják alá. A jogérvényesítésre, illetve jogai védelmének biztosításáraképtelen fél alanyi jogainak oltalmazása az állam alkotmányos kötelezettsége. Ennekmegfelelően egy meghatalmazás nélküli képviseleti jogon alapuló rendszer alkotmányosanakkor lehet indokolt, ha olyan követelésekre vonatkozik, amelyeket csekély értékükretekintettel amúgy nem érvényesítenének, és ezért a fél vélelmezett hozzájárulása vélelmezhető,valamint a képviseleti jog nem kényszerű, azaz a feleket az eljárásról megfelelőentájékoztatják és a csoportból való kilépés jogát számukra biztosítják.Összefoglalásként elmondható, hogy a hatályos magyar szabályozás a csoportos igényérvényesítéslehetőségét csekély jelentőségű polgári jogi igények esetén indokolatlanulakadályozza, és ezek az akadályok sem a jogintézmény céljával, sem a polgári eljárásjog,polgári anyagi jog alapelveivel nem magyarázhatók. A polgári eljárásjogi szabályok alapjána csoport megszervezése gyakorlati indokok miatt nehezen valósítható meg: a perbeliképviseletre vonatkozó meghatalmazás szabályai nem veszik figyelembe a csoportosigényérvényesítés lehetőségét és a csoport megszervezésének költségei nem háríthatókát. Az engedményezés, mint polgári anyagi jogi eszköz költségei és kockázatai az egyénikövetelések csekély értékére és a károsultak nagy számára tekintettel magasak. Az a kö-


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYErülmény, hogy a csoportos igényérvényesítés mechanizmusa spontán módon nem alakultki, arra utalhat, hogy ez piaci alapon nem megvalósítható. Magyarországon nem is ismertolyan eset, amikor csekély jelentőségű polgári jogi igényeket csoportosan érvényesítettekvolna, aminek az a magyarázata, hogy a meglevő tételes jogi keretek kizárják általánoscsoportper megszervezését, és közgazdaságilag sem ésszerű ilyen per kezdeményezése.A csoportos igényérvényesítés szűk elvi lehetőségei a magyar jogban csak abban az esetbentörhetnének utat, ha a károsultak képviselői nem piaci alapú támogatásban részesülnének,amelynek forrása a civil szféra vagy az államháztartás. Hosszú távon ugyanakkorcsak a meglévő tételes jogi keretek megváltoztatásával biztosítható, hogy a csoportosigényérvényesítés civil vagy állami támogatás hiányában megvalósítható legyen. Ennekérdekében minimális követelmény, hogy a jogalkotó egyértelműen rendelkezzen a csoportképviseletének és a képviseleti jog megalapításának kérdéséről, továbbá a csoportmegszervezésével járó költségek viseléséről (e költségeknek a pervesztes alperesre történőátháríthatóságáról). A szerző végül hangsúlyozza, hogy amennyiben az ügy jellege,így elsősorban a pertárgy értéke alapján ésszerűen feltehető, hogy a fél követelését nemérvényesítené, a csoportos igényérvényesítés kellene, hogy segítségül szolgáljon, és e térena meghatalmazás nélküli képviselet alkotmányosan indokolt, a fél meghatalmazásapedig vélelmezett lehet a csoportból való kilépés biztosítása megteremtése mellett.79Magyar Jog(2011/3. szám)A Magyar Jog idei márciusi számában jelent meg Dr. Prugberger Tamás professoremeritus figyelemfelhívó írása Helye van-e a munkaszerződésnek az új Ptk.-ban és ha igen,miért?”-címmel. A szerző arra mutat rá, hogy a nyugat-európai államok polgári törvénykönyveinekaz egyes szerződéseket tartalmazó (kötelmi különös) részében mindenüttszerepel a munkaszerződés. Kivételt a skandináv államok képeznek, ahol a polgári jogegységes törvénykönyvi kodifikálására nem került sor, ehelyett minden egyes szerződéstípustkülön törvény szabályoz. A II. világháború végéig fennállt magyar jogfejlődésa skandináv helyzethez hasonlított, a bírói gyakorlat pedig ténylegesen az 1928. évi Mtj.alapján ítélkezett. Ez utóbbi pedig, épp úgy, mint az előző két Ptk.-tervezet a munkaszerződéstbeiktatta az egyes szerződések közé, a munkajogviszony egyes területeit pedig különtörvények, vagy kormány-, illetve miniszteri rendeletek rendezték. Ezt a jogfejlődéstakasztotta meg az 1948-as kommunista hatalomátvétel, amelyet követően a szocialistajogelmélet ideológiai alapon kimondta, hogy a munkajogviszony nem része a polgárijognak, a munka a társadalommal szembeni kötelezettség. Ezen ideológia miatt nem kerültbe az 1959. évi IV. törvény (jelenlegi Ptk.) egyes szerződéseket tartalmazó címébe amunkaszerződés, és ez a helyzet azóta sem változott.


2011. 3. SZÁM80Az új Ptk.-t összeállító Kodifikációs Főbizottság eredeti elképzelése szerint a munkaszerződéstvalamilyen formában be kellett volna dolgozni az új Ptk.-ba. A javaslat kidolgozásárahárom munkajogász professzort kértek fel. Egyikük, Radnay József, a LegfelsőbbBíróság volt kollégiumvezetője álláspontja az volt, hogy a munkaszerződést szükségtelena Ptk. nevesített szerződései közé felvenni, másikuk, Kiss György, pécsi egyetemi tanárszerint az ún. „individuális munkaszerződést” kellene csak elhelyezni a Ptk.-ban,és az ún. „kollektív (munka)szerződést” a német és osztrák joghoz hasonlóan nem, míga harmadik álláspont a cikk szerzőjének véleménye volt, aki szerint mind az individuális,mind a kollektív (munka)szerződést szerepeltetni kellene az új Ptk.-ban hasonlóan asvájci kötelmi törvényhez. A Kodifikációs Főbizottság 2000-ben Kiss György javaslatátfogadta el, azonban a Főbizottság hatásköréből kikerült tervezetet a Gadó Gábor, akkoriigazságügy-miniszteri szakállamtitkár-féle új Kodifikációs Bizottság elvetette, mivelcélja sebtében a régi Ptk. és az új, Vékás-féle tervezet összegyúrása volt. Ismeretes, hogya 2010. évi áprilisi parlamenti választások után hatalomra került új kormány az új Ptk.hatályba nem lépéséről határozott 4 , és visszaadta a kodifikációs munkálatok továbbvitelétés befejezését a Vékás Lajos által vezetett kodifikációs munkacsoportnak.Ezen körülmény kapcsán állapítja meg a szerző, ismét fennáll a lehetősége annak,hogy a munkaszerződés a Ptk. kötelmi jogának részévé váljon, s írásával célja felhívni afigyelmet a koncepció e téren való újragondolására is. Prugberger Tamás szerint a munkaszerződésnekoly módon kellene – keretszabályozási jelleggel – bekerülnie a Ptk.-ba,hogy magában foglalja az individuális munkaszerződést, és annak tarifaszerződési és üzemimegállapodási altípusát is. Ezen altípusok főbb tartalmi lényegét kellene csak meghatározniaz új Ptk.-ban, a részletes szabályokat az Munka Törvénykönyvére (Mt.) hagyva.De, mint megjegyzi, már az is jelentős előrelépés lenne, ha az eredeti elképzelésnek megfelelőencsak az individuális munkaszerződés kerülne be az új Ptk.-ba. Zlinszky Jánosvéleményére is utalva kiemeli végül, hogy a munkavégzés bizonyos esetekben szívességijellegű, azaz ingyenes is lehet, s ez indokolttá teheti, hogy a keretszabályozás kimondja:a munka jogviszonyait érintő egyéb kérdéseket illetően az Mt. mellett a Ptk. kötelmijogának általános és különös rendelkezései is irányadóak. Ezzel egyidejűleg az Mt. 1. §-ából szükségesnek mutatkozik hatályon kívül helyezni azt az előírást, hogy a munkajogviszonynála Ptk.-t nem, csak az Mt.-t lehet figyelembe venni.dr. Székely Erikaközjegyzőhelyettes4 2010. évi LXXIII. törvény „a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamintaz ezzel összefüggő törvénymódosításokról”


Közjegyzői régiségKÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE81Dr. Májay DezsőA tragikus sorsú kaposvári királyi közjegyzőKaposváron a Keleti temetőben sétálva az út mellett 1 egy magasfa tövében régi, családi sírbolt található. Nem lehet mellettecsak úgy észrevétlenül elhaladni, akaratlanul is meg kell állninéhány pillanatra. A síron a következő személynevek olvashatók: májaidr. Májay Dezső közjegyző 1883-1958, májai Májay Dezsőné szül. Apagyi Evva Sári1885-1962, májai Májay Balázs 1915-1932 és májai Májay István 1913-1940. A síron álló,arccal befele forduló szobor – talán egy anya vagy egy megtört ifjú alakja lehet – különösenfájdalmas és szomorú hatást vált ki az arra járókból. Milyen családi tragédia történhetettaz itt nyugvó személyekkel?Történetük nem Kaposváron, hanem több száz kilométerrel arrébb Erdélyben aXIX. század második felében kezdődik. Májay Dezső 1883. május 20-án – az akkor méglétező – Torda-Aranyos vármegye Torda nevű városban született. Apja Májay Istvánmarosszéki székely nemes szülők gyermeke 2 , aki 40 éven át tanított a tordai unitáriusalgimnáziumban, majd annak megszűnése után az ottani polgári fiúiskolában. AnyjaBinecz Etelka, akinek foglalkozását nem ismerjük.Májay Dezső 12 éves koráig szülővárosában nevelkedett. Apja halála után a kolozsváriunitárius kollégiumba 3 került, ahol 1901-ben jeles eredménnyel érettségizett. Egyetemitanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezte, ahol 1905-benaz államtudományok, 1907-ben a jogtudományok doktorává avatták.Az ügyvédi vizsgát 1909-ben tette le, majd ezt követően figyelme a közjegyzői pályafelé fordult. Előbb a marosvásárhelyi, majd a székelyudvarhelyi királyi közjegyző állandóhelyettese, ahonnan Budapestre került dr. Charmant Oszkár közjegyző mellé.A fővárosban töltött évek alatt ismerkedett meg majdani feleségével – a Népszínházakkori igazgatójának apagyi Evva Lajosnak a lányával – Evva Sárával, 4 akivel 1912. szeptember18-án kötöttek házasságot Budapesten. Ugyancsak itt született 1913. november29-én első fiú gyermeke István is.1 Keleti temető Kaposvár IX. szegély 46.2 Májay Dezső apja testvérbátyja néhai májai Májay Béla császári és királyi tábornok-hadbíró, a legfelsőbb törvényszékkatonai tanácselnöke volt, míg nővérének fia néhai dr. Varga Béla egyetemi magántanár, erdélyi unitárius püspök.3 Ma János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár.4 Májay Dezső felesége Evva Sári írónő, aki könyveit Balásházy Péter álnéven jelentette meg.


2011. 3. SZÁM82Négy év szorgalmas, kitartó és lelkiismeretes közjegyzőhelyettesi munka eredményeként1913. március 1-én az igazságügyi miniszter közjegyzőnek nevezte ki Tasnádra.8 évig dolgozott Szilágy vármegyében, ahol 1915. június 6-án megszületett másodikgyermeke Balázs.Erdély román fennhatóság alá kerülését követően az igazságügyi miniszter előbbZircre, majd két év elteltével 1923-ban 5 Kaposvárra helyezte át. Irodáját az Irányi Dánielutca 7. szám alatt nyitotta meg, ahol korábban már több kollégája is működött. 6Sokat és alázatosan dolgozott, így rövid idő alatt a kaposvári társadalom meghatározótagjai közé került. Családi házat vásárolt a Németh István utca 32. szám alatt.A város kulturális, társadalmi és politikai életében is fontos szerepet töltött be.Alelnöke volt az Erdélyiek Somogymegyei Társaságának, tagja az Unitárius EgyházIgazgató Tanácsának 7 , mint egyházi tanácsos és kaposvári szórvány gondnoki tisztétis betöltötte.Májay Dezső és felesége életét súlyos családi tragédiák kísérték végig. Meg kellettérniük gyermekük elvesztését.Balázs 1932. januárjában egy szerencsétlen balesetben vesztette életét. A történtekrőlaz egyik helyi lap következőképen tudósít: „Megrendítően súlyos szerencsétlenség történtKaposvárott dr. Májay Dezső kir. közjegyző házánál, a Németh István utca 32. sz. alatt. MájayBalázs a reálgimnázium VII. oszt. tanulója a déli órákban, testvérbátyjának, Istvánnak a pécsiegyetem éppen idehaza tartózkodó joghallgatójának hatos ismétlő flóbert-puskáját vizsgálta,amelyből a töltényeket akarta kiszedegetni. Egy óvatlan pillanatban a fegyver ravasza éppenakkor csapódott le, amikor a szerencsétlen fiú feje a cső vége felett volt s a hatmilliméteres lövedékaz arcán át behatolva a fejét is átfúrta. A mentők beszállították a közkórházba, de – sajnos – nemlehetett segíteni, az életvidám kedves diák a szülők mérhetetlen és vigasztalhatatlan fájdalmárakiszenvedett.” 8 .Májay Balázst a város lakosainak nagy részvéte mellett helyezték örök nyugalomra.A temetést dr. Hoss József apátplébános vezette: A számos rokon, hozzátartozó és barátmellett megjelent személyesen a sírnál dr. Vétek György polgármester, Tallián Andor ny.alispán, a gimnázium tanári kara és az osztálytársak is. 9Azok, akik még élnek és ismerték a Májay családot elmesélték, hogy az eseményeknem pontosan úgy játszódtak le, ahogyan azt az újságok megírták. A fegyver ugyanisnem Balázs, hanem István kezében volt a lövés eldördültekor. Valószínűsíti mindezt a párév múlva bekövetkező újabb tragikus családi esemény. Májay István – aki a valóságban5 14494/1923. I.M. sz. r.6 Itt volt irodája Schäffer Alajos és dr. Bárdió György kaposvári kir. közjegyzőknek is.7 1916-tól tagja a Duna-Tiszamenti Unitárius Egyházkör közgyűlésének.8 Uj-Somogy 1932. január 8., 3. o., Somogyi Ujság 1932. január 6., 5. o.9 Somogyi Ujság 1932. január 9., 3. o.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEnem joghallgató volt, hanem gyógyszerésznek készült – pszichés okok miatt 1940. február26-án a kaposvári kórházban elhunyt. 10Májay Dezső közjegyzői munkája mellett aktívan politizált, tagja volt a megyebizottságnakés a városi képviselő testületnek. 1934-től a Nemzeti Egység Pártja, majda Magyar Élet Pártja körzeti tisztségviselője, 1937-től a kaposvári kerületi szervezeténekvezetője. 11 Az 1935. és 1939. évben az általános választások alkalmával választásielnök Kaposváron. Pártvezetői minőségében 1938. szeptember 4-én dr. KaposváryGyörgy polgármesterrel együtt a feldíszített kaposvári pályaudvaron 12 népes küldöttségélén fogadta a fővárosból „Somogyország székvárosába”, a dunántúli gazdanagygyűlésrelátogató Imrédy Béla miniszterelnököt. 13 1941. március 16-án pedig Keresztes-FischerFerenc belügyminisztert, Kaposvár és vidéke kerület országgyűlésiképviselőjét üdvözölte.A kormányzó gróf Teleki Pál miniszterelnök előterjesztésére közhasznú érdemestevékenysége, 30 év közjegyzőhelyettesi és közjegyzői munkája elismeréseként is 1939.október 11-én kormányfőtanácsosi címet adományozott részére. 14Májay Dezsőt a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara választmányi tagjai közéis beválasztották. A kamara titkáraként lelkiismeretesen és alaposan készítette ela közgyűlési éves jelentéseket. Irodájában kezdte több fiatal jogászi pályafutását,közjegyzőhelyetteseként dolgozott többek között Keller Sándor, Alleram Ferenc,Cziráky Pál és Majer Ferenc is hosszabb-rövidebb ideig. A közjegyzői kamara nevébenő búcsúztatta az elhunyt dr. Pálffy Gyula szigetvári és dr. Kasza Sándor marcaliközjegyzőket.A magánközjegyzőség megszűntetését követően állami közjegyzőnek már nemvették át. 1950. február 10-én a kamarához címzett levelében arról tájékoztat, hogyműködése január 31-én megszűnt és leltározott iratait dr. Goitein Gábor állami közjegyzővette át. 15Az állását elvesztő, több családi tragédiát megélt, idősödő közjegyzőt az uralkodóhatalom igyekezett anyagilag is ellehetetleníteni. Feltehetőleg az ötvenes években mindenvagyonától megfosztva az egyik napról a másikra kitelepítették. Élete utolsó éveitfeleségével Kaposvár mellett Hetes községben töltötte, ahol először a helyi pap fogadtabe, majd a falu szélén kapott egy kis házat. 168310 Uj-Somogy 1940. február 26., 5. o.: A lapban közölt cikk szerint Májay István halálának oka influenzás mellhártyagyulladás.;Somogyi Ujság 1940. február 26., 5. o.: A lap szerint Májay István hosszas szenvedés után elhunyt.11 A párt helyi gyűléseit a kaposvári Korona Szálló különtermében tartották.12 Uj-Somogy 1938. szeptember 6., 1. o., Somogyi Ujság 1938. szeptember 6.13 Imrédy Béla 1938. évi kaposvári beszéde megtekinthető korabeli filmhíradón az alábbi linkre kattintva: http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=295814 Somogyi Ujság 1939. október 16., Magyar Országos Levéltár K 27 (1939.08.23.) 59R/81, 60R/8115 A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara iratai, levelezés 1950. év, Baranya Megyei Levéltár.16 A Májay házaspárt még ide is elkísérte a család hűséges házvezetője Zomi Anna, aki élete végéig gondoskodott és ápoltaaz öregeket. Májay Dezsőné 1962. december 19-én hunyt el Kaposváron.


2011. 3. SZÁM84Dr. Májay Dezső hosszas szenvedés után, súlyos betegségben 1958. április 3-án hunytel Hetes községben. 17 A Kaposvári Keleti temetőben, az általa 1932-ben építetett családisírboltba helyezték örök nyugalomra. 18 Az élet mindent elvett tőle, de emlékét kegyelettelmegőrizzük. 19Dr. Csillag AttilaközjegyzőhelyettesKaposvárA cikk megírásához nyújtott segítségértköszönettel tartozom az alábbiszemélyeknek: Polgár Tamás főlevéltáros(Somogy Megyei Levéltár),Puskás Béla ügyvezető (Somogy TemetkezésiKft.), Vető Károlyné (Kaposvár).Felhasznált irodalom: Kaposvár MegyeiVáros és Kaposvári Járás Igazoló-Bizottságjegyzőkönyvei 100/1945,Somogy Megyei Levéltár • Anyakönyvek• Pécsi Királyi KözjegyzőiKamara iratai 1875-1950, BaranyaMegyei Levéltár • Kelemen Miklós:Unitárius kislexikon, Magyar EgyháztörténetiEnciklopédia Munkaközösség,Budapest, 1999. • HortobágyiJenő: Keresztény magyar közéletialmanach, Pátria Irodalmi Vállalat,Budapest 1940, I-II Kötet • SomogyiUjság, Uj-Somogy és Unitárius Életfolyóiratok.17 Unitárius Élet, 1958. április, 4. o.18 A sírt dr. Májay Dezső 1932-ben rendelte meg Kappéter István kaposvári építésztől.19 Utódok hiányában a síremlék állapota több évtizeden át romlott, de köszönhetően a Somogy Temetkezési Kft.-nek2007-ben nagyon szépen helyreállításra került.


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE85


2011. 3. SZÁM86


KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE87


2011. 3. SZÁM88PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Magyar Országos Közjegyzői Kamara pályázatot hirdeta győri területi levéltár levéltárosi munkakörének betöltésére.A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény XII. fejezetében, és a törvény végrehajtási rendeletében(13/1991. (XI. 26.) IM rendelet) meghatározottak alapján a közjegyzői levéltárost a Magyar OrszágosKözjegyzői Kamara elnöke nevezi ki. A közjegyzői levéltáros a MOKK alkalmazásában áll, a levéltárosa területi levéltárban, a főlevéltáros szakmai irányítása alatt dolgozik, feladatait a közjegyzőitörvény, és az egyéb vonatkozó jogszabályok szerint látja el.Elvárások:••••••jogi diploma és szakvizsga,közjegyzőhelyettesi vagy jelölti gyakorlat,a közjegyzői működésre vonatkozó törvények és a közjegyzői ügyvitel alaposelméleti és gyakorlati ismerete,felhasználói szintű számítógépes ismeretek, iktató-nyilvántartó programok ésegyéb irodai szoftverek magabiztos használata,nagyfokú precízség, jó tanulókészség, önálló munkavégzés,a feladat jellegére és a jelentős munkateherre tekintettel az állás részmunkaidőbennem tölthető be.A munkavégzés helye: GyőrElőny:••szakirányú (levéltárosi, könyvtárosi) végzettség,legalább 1 hónapos budapesti levéltári gyakorlat vállalása.A pályázat benyújtásának határideje: 2011. május 31. napjaA pályázat benyújtásának módja: a pályázatot (fényképes önéletrajzot és motivációs levelet) dr. VargaKrisztina főlevéltáros részére, a varga.krisztina@kamara.mokk.hu címen, e-mailben kell benyújtani.A pályázók személyes meghallgatására Június hónapban kerül sor.Budapest, 2011. április 28. napjánDr. Tóth Ádám s.k.a MOKK elnöke

More magazines by this user
Similar magazines