12.07.2015 Views

RÁD VÁRTAM!

RÁD VÁRTAM!

RÁD VÁRTAM!

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Leona Hewitt férfinak öltözve oson be Lord Delbridge magánmúzeumába, hogyvisszaszerezzen egy ereklyét, amelyet évekkel ezelőtt tulajdonítottak el családjától. Ám valakimás is behatol a félhomályos galériába: egy magas, fekete köpenyt viselő férfi, akinek pusztána hangja is révületbe ejti Leonát. Thaddeus Ware, a rendkívüli képességekkel rendelkezőhipnotizőr játszi könnyedséggel irányítja mások gondolatait és tetteit. Leona akaratátazonban nem képes megtörni, sőt elképedve tapasztalja, hogy a nő delejes hatással van rá...Amanda QuickRÁD VÁRTAM!


A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Amanda Quick: The Third CircleG.P.Putnam’s Sons, New YorkPublished by the Penguin Group, New YorkCopyright © 2008 by Jayne A. KrentzJacket photograph© Philiph Krejcareck / JupiterimagesPhotograph of the author © Sigrid EstradaFordította: F. Nagy PiroskaHungarian translation© by F. Nagy Piroska, 2009Hungarian edition© by Maecenas Könyvkiadó, 2009honlap: www.maecenaskiado.hu


MICHELE CASTLE-NEK,az én fantasztikus sógornőmnek ajánlom,várva a következő tengeri körutazásta családdal!


a próbálkozással, hogy mentális erejével akarja befolyásolni. Ehelyett a hagyományosabbmódszerhez folyamodott: a természettől fogva nagyobb fizikai erejét vetette latba ellene.Leona megpróbálta sípcsonton rúgni, de cipője megcsúszott valami síkos anyagon. Ó,egek, vér! Elvétette a célt, de cipője orra egy apró tárgynak ütközött a holttest mellett, apadlón. Hallotta, amint a tárgy könnyedén arrébb siklik a kőlapokon.– Ördög és pokol, jön valaki fölfelé a lépcsőn – suttogta a férfi sürgetően a fülébe. – Nemhallja a lépteket? Ha meglátnak, egyikünk se jut ki innen élve.A szavaiból áradó komor meggyőződés egyszeriben elbizonytalanította a lányt.– Nem én öltem meg ezt a nőt – tette hozzá az idegen alig hallhatóan, mintha csak olvasottvolna a gondolataiban. – De a gyilkosa még itt lehet a házban. Biztosan ő jön vissza, hogyeltüntesse a bűntény nyomait.A lány rádöbbent, hogy hisz neki, és nem azért, mintha a férfi újból transzba ejtette volna.A hűvös logika mondatta ezt vele. Ha csakugyan ő lenne a gyilkos, mostanára már elvághattavolna a torkát. Ő is ott feküdne a földön, a halott nő mellett, s a vére tócsát alkotna körülötte.Abbahagyta a viaskodást.– Végre az értelem valami halvány kis jele – mormolta a férfi.Most már Leona is hallotta a lépteket. Csakugyan jött valaki felfelé a lépcsőn a galériába;ha nem a gyilkos, akkor talán valamelyik vendég. Akárki is az, jó esély volt rá, hogytökrészeg. Lord Delbridge férfiakból álló széles baráti körét látta vendégül aznap este.Estélyei nemcsak a korlátlan borfogyasztásról és a kitűnő ételekről voltak hírhedtek, hanem ameghívottak között mindig jelen lévő, elegáns ruhákba öltözött prostituáltakról is.Fogvatartója óvatosan levette a kezét Leona szájáról. Mivel a lány nem próbált sikoltani,elengedte őt. Leona visszanyomta a helyére a parókáját, így ismét rendesen látott.A férfi ujjai bilincsként szorultak a csuklójára. Aztán arra eszmélt föl, hogy elvonszolják aholttest mellől egy sötétbe vesző helyre, ahol egy kőasztal vetett árnyékot az oszloptalapzatára.Félúton kísérője egy pillanatra lehajolt, és felkapta a földről a kis tárgyat, melyet Leonarúgott véletlenül arrébb alig egy perccel azelőtt. Meg sem nézve, mi az, bedugta a zsebébe,majd betolta a lányt a nehéz asztal és a fal közé.Amikor Leona hozzáért az asztal sarkához, kellemetlen energiarezgés vibrált végig atestén. Összerándult, és ösztönszerűen visszahőkölt. A félsötétben különös véséseket látott akőben. Ez nem közönséges asztal, döbbent rá borzongva, hanem egy ősi oltár, amelyet gonoszcélokra használtak Itt, Lord Delbridge magánmúzeumában, több más leletből is ugyanezt asötét energiaáramlást érzékelte. Az egész galéria bűzlött a nyugtalanító kisugárzásoktól,melyektől még a bőre is bizsergett.A léptek egyre közelebbről hallatszottak, ahogy a főlépcső tetejéről eljutottak a némagalériába.– Molly? – szólalt meg egy italtól kásás férfihang. – Hol vagy, kicsikém? Ne haragudj,amiért elkéstem! Feltartottak a kártyaszobában. De nem feledkeztem meg rólad.Leona érezte, hogy az őt fogó kar megfeszül. Rádöbbent, hogy a férfi megérezte ösztönösirtózását, s most minden teketória nélkül lenyomta a kőoltár mögé.Maga is lekuporodott mellé, és kivett egy tárgyat fekete felöltője zsebéből. A lány őszinténremélte, hogy egy pisztolyt.A léptek egyre közeledtek; egy pillanat, és mindjárt meglátja a halott nőt.– Molly? – A férfi hangján érezni lehetett, hogy fogytán a türelme. – Hol az ördögbenvagy, te ostoba lány? Ma éjszaka nem vagyok játékos kedvemben.A nő tehát titkos légyottra jött fel a galériára. A szeretője késett, s most mindjártmegtalálja.A léptek megtorpantak.5


– Molly? – kiáltott fel meghökkenve a férfi. – Mit művelsz itt a földön? Ennélkényelmesebb helyet is találunk. Tényleg nem tudom… Hű a keservit neki!Leona rémült, fojtott kiáltást, majd sietős léptek kopogását hallotta. A reménybeli szeretőfutva menekült vissza a főlépcső felé. Amikor elhaladt az egyik fali gyertyatartó alatt, Leonaelőtt, mint egy kép a laterna magicában, megvillant a falra vetülő árnyéka.A fekete felöltős férfi hirtelen talpra ugrott. Leona elszörnyedt. Mit művel ez az ember? Akeze után kapott, hogy visszarántsa maga mellé. De az már kint is volt a rémes kőoltártakarásából. Leona tudta, hogy üldözőbe akarja venni a menekülőt.Őrült, gondolta. Az eliszkoló gavallér azt fogja gondolni, hogy a gyilkossal áll szemben.Kiabálni kezd, amivel felcsődíti Delbridge-t, a vendégeket és a személyzetet a galériába. Márfelkészült rá, hogy a személyzeti lépcsőn kell hanyatt-homlok menekülnie. Ekkor eszébejutott egy másik megoldás. Talán jobb lenne itt várni, és alkalomadtán elvegyülni az érkezőkközött.Még tipródott, melyik lehetőség mellett döntsön, amikor meghallotta, hogy a feketefelöltős férfi beszélni kezd. Méghozzá megint azon a különös hangon, amellyel az imént kisidőre mozdulatlanná dermesztetté őt.– Állj! – utasította azon a mélyen zengő, egy láthatatlan energiától rezonáló hangon. – Nemozduljon! A parancs abban a pillanatban megállította a rohanó embert. Imbolyogvalefékezett, s attól kezdve mozdulatlanul állt.Hipnózis, értette meg végre Leona. A fekete felöltős férfi hipnotizőr, aki ráadásul delejezőenergiával teszi még hatékonyabbá az utasítását.Mostanáig nem szentelt különösebb figyelmet a hipnózis tudományának. Általában vévemutatványosok és sarlatánok szakterületének tartotta, akik állításuk szerint hisztériát és másidegbetegségeket tudtak kezelni ezzel a tudományukkal. A hipnotizálás sok szenzációhajhászspekulációnak volt a tárgya, és élénken foglalkoztatta a közvéleményt. Baljósfigyelmeztetések jelentek meg a sajtóban arról, hogy a hipnotizőrök milyen bűnös célokelérése érdekében vethetik be titokzatos képességüket.A fenti képességet gyakorló ember szándékától függetlenül a művelet végrehajtásáhozállítólag csöndes, zavartalan környezetre és nyugodt, önként beleegyező személyre voltszükség. Leona még nem hallott olyan hipnotizőrről, aki egy-két szóval mozdulatlanná tudottvolna dermeszteni egy menekülő embert.– Tökéletesen nyugalmas, csendes helyen van – folytatta a hipnotizőr. – Alszik. Aludni isfog mindaddig, amíg az óra hármat nem üt. Mihelyt fölébred, emlékezni fog arra, hogy látta ameggyilkolt Mollyt, de arra nem emlékszik, hogy látott engem vagy a velem lévő nőt. Semmiközünk Molly meggyilkolásához. Nem vagyunk fontos személyek. Megértette?– Igen.Leona egy közeli asztalon lévő órára pillantott. A falikar halvány fényénél látta, hogy félhármat mutat. A hipnotizőr fél órát szánt a menekülésre.A férfi elfordult a szoborként álló embertől, és a lányra nézett.– Jöjjön! – mondta. – Ideje, hogy elhagyjuk ezt a helyet. El kell tűnnünk, mielőtt mégvalakinek eszébe jut feljönni ide.Leona egyik kezével automatikusan megtámaszkodott a kőoltár lapján, hogy fel tudjonállni. Abban a pillanatban, hogy hozzáért a kőhöz, megint valami kellemetlen, szinteáramütéshez hasonló érzés hasított belé. Mintha egy régi koporsót érintett volna meg,amelynek lakója nem talált nyugalmat a halálban.Lekapta kezét az oltárról, felállt, és kisietett az ereklye mögül. Rámeredt a galéria közepénszoborszerű mozdulatlanságban álló alakra.– Erre – mondta a hipnotizőr, és gyors léptekkel elindult a személyzeti lépcsőre nyíló ajtófelé.6


Leona elszakította tekintetét a transzba esett emberről, és követte a fekete felöltős férfit egykülönös szobrokkal és rejtélyes tárgyakat tartalmazó üvegtárlókkal szegélyezettoldalfolyosón. Carolyn barátnője figyelmeztette, hogy furcsa hírek keringenek Lord Delbridgegyűjteményéről. Még az őlordságához hasonlóan megszállott és hóbortos műgyűjtők isroppant furcsának találták az ő magánmúzeumában található műtárgyakat. Amint megérkezetta galériára, Leona megértette a szóbeszéd okát.Nem mintha a tárgyak díszítése vagy alakja olyan különleges lett volna. A félhomályban isláthatta, hogy a legtöbbjük nagyon is hétköznapi. A galéria zsúfolásig tele volt régi vázákkal,urnákkal, ékszerekkel, fegyverekkel és szobrokkal – csupa olyasmivel, amikre biztonszámíthat az ember minden nagyobb régiséggyűjteményben. Az ártalmas energiaörvénylésgyenge, de nyugtalanító kigőzölgése volt az, ami felborzolta a tarkóján a finom hajpihéket. Ésezt a miazmát a relikviák bocsátották ki.– Kegyed is érzi, ugye? – kérdezte a hipnotizőr.A halk kérdés hallatán meghökkent. Kíváncsiságot hallott ki a férfi hangjából. Nem,inkább izgatottságot. Tudta, mire utal a társa. Különleges képessége ismeretében, egyáltalánnem volt meglepő, hogy az övéhez hasonló érzékenységgel rendelkezik.– Igen, érzem – felelte. – Fölöttébb kellemetlen.– Említették nekem, hogy ha kellő számú paranormális relikviát zsúfolnak be egy szobába,a hatás még a miénkhez hasonló érzékenységgel nem rendelkezők számára is érezhető lesz.– Ezek itt mind paranormális tárgyak? – kérdezte a lány meglepetten.– Talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy valamennyit régi kapcsolat fűzi atermészetfölötti világhoz. Az idők során magukba szívtak valamennyit abból az energiából,amely akkor keletkezett, amikor okkult képességű emberek használták őket.– Hol talált rá Delbridge ezekre a különös tárgyakra?– A teljes gyűjteményről nem tudok nyilatkozni, de azt tudom, hogy jórészük lopott holmi.Maradjon közel hozzám!Erre fölösleges volt utasítania. Leona most már éppúgy szabadulni akart erről a helyről,mint a férfi. Majd máskor visszajön, hogy megkeresse a kristályt.A hipnotizőr olyan gyorsan mozgott, hogy csak futva tudott lépést tartani vele, pedigférfiruhában volt. Nehéz anyagból varrott, az alsószoknya fölött még több rétegű, hosszúszoknyában lehetetlen lett volna ilyen fürgén haladni.Bizsergést érzett. Újabb energiaforrást a közelben. Az egyik tárgy volt az, de azenergiaáramok határozottan különbözőek voltak. Azonnal rájuk ismert. Kristályenergia volt.– Várjon – súgta, és lassított. – Meg kell tennem valamit.– Nincs rá idő. – A hipnotizőr megállt, és szembefordult vele. Fekete köpenye felcsapódotta csizmája körül. – Fél óránk van, vagy annyi sem, ha valaki feljön a lépcsőn.Leona megpróbálta kiszabadítani a kezét.– Akkor menjen el nélkülem. Nem felelős a biztonságomért.– Elment a józan esze? El kell tűnnünk innen!– Azért jöttem, hogy megkeressek egy ereklyét. Itt van a közelben. Nem megyek elnélküle.– Kegyed hivatásos tolvaj?Nem tűnt meglepettnek Minden bizonnyal azért, mert ő maga is tolvajlással foglalkozott.Ez volt az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy miért tartózkodott a galériában.– Delbridge-nek van egy bizonyos ereklyéje, amely az enyém – magyarázta. – Évekkelezelőtt ellopták a családomtól. Már feladtam a reményt, hogy ma éjjel megtalálom, de most,tudva, itt van kéznyújtásnyira, nem mehetek el anélkül, hogy meg ne keresném.A hipnotizőr mozdulatlanná merevedett.– Honnan tudja, hogy az ereklye, amelyet keres, itt van a közelben?A lány habozott; nem tudta, mennyit árulhat el ennek az embernek.7


– Nem tudom megmagyarázni, de egészen biztos vagyok benne.– Hol van?A lány tett egy félfordulatot, keresve a gyengén lüktető energia forrását. Nem messze tőlükegy terjedelmes, kifinomult ízlésű faragványokkal díszített szekrény állt.– Ott – mondta.Újból megpróbálta kirántani csuklóját a marok szorításából. A férfi ezúttal elengedte. Alány a szekrényhez sietett, és egészen közelről szemügyre vette. A szekrény két ajtaja be voltzárva.– Számítottam rá – sóhajtotta.Benyúlt a zsebébe, kivette az álkulcsot, melyet Adam Harrow-tól kapott, és munkáhozlátott.A dolog nem ment olyan könnyen, mint amikor Adam mellett gyakorolt. A zár sehogy semakart engedni.A hipnotizőr egy percig csendben figyelte.A lány homloka gyöngyözni kezdett. Kicsit más szögben dugta be az álkulcsot, és újramegpróbálta elfordítani.– Valami azt súgja nekem, hogy nincs valami nagy gyakorlata ezen a téren – szólalt megközömbösen a férfi. Leereszkedő magatartása felbőszítette Leonát.– Ellenkezőleg, nagyon is sokat gyakoroltam – sziszegte összeszorított foggal.– De bizonyára nem sötétben. Álljon félre! Lássuk, mire megyek én.Leona ellenkezni akart, de aztán győzött a jobbik esze. Igazság szerint mindössze két napiggyakorolt az álkulccsal, és ezek is csak sietős próbálkozások voltak. Akkor úgy érezte,kifejezetten tehetsége van hozzá, Adam azonban intette, hogy egészen más lesz, ha feszültidegállapotban kell álkulcs segítségével kinyitnia egy zárat.Az asztalon álló óra ketyegése zajosnak tűnt a galéria néma csendjében. Gyorsan szálltak apercek. Leona a rejtélyes alakra nézett, aki mozdulatlanná dermedve várta, hogy magáhoztérhessen révületéből.Vonakodva lépett hátra, és szótlanul nyújtotta az álkulcsot.– Magammal hoztam az enyémet – közölte a hipnotizőr.Felöltője zsebéből vékonyka kis fémpálcát varázsolt elő, beledugta a zárba, ésmegfordította. Leona halk kattanást hallott.– Megvan – suttogta a férfi.A lány fülének úgy hangzott a szekrényajtó sarokvasainak csikorgása, mintha vonatrobogott volna el mellettük. Idegesen pillantott hátra a főlépcső felé, de a galériának abban avégében nem mozdultak el az árnyékok, és léptek sem visszhangoztak a márványpadlón.A hipnotizőr belenézett a szekrény mélyébe.– Úgy látszik, mindketten ugyanazzal a megbízással jöttünk ide ma éjjel.Leona testén újabb, ezúttal másfajta borzongás futott át.– Ön azért jött ide, hogy ellopja a kristályomat?– Javaslom, hogy a kő jogos tulajdonosának témáját tegyük át egy másik alkalomra. Ahirtelen feltámadó harag legyőzte a lány félelmét.– A kristály az enyém!Előrelépett, hogy kivegye a szekrényből, de a férfi elállta az útját. És ő nyúlt be elsőnek aszekrénybe.Nehéz volt pontosan kivenni a mozdulatait a sötétben, de Leona abban a pillanatban tudta,hogy a szerencsétlenség bekövetkezett. Hallotta, hogy társa váratlanul és gyorsan kiengedi atüdejébe rekedt levegőt, majd halkan, fojtottan köhögni kezd. Ezzel egy időben valamiismeretlen vegyszer szaga csapta meg az orrát.– Lépjen hátra! – utasította a férfi. Olyan ellentmondást nem tűrőn mondta ezt, hogy a lánygondolkodás nélkül engedelmeskedett.8


– Mi az? – kérdezte, pár lépést hátrálva. – Mi a baj?A hipnotizőr elfordult a szekrénytől. Leona megdöbbenve látta, hogy kissé imbolyog,mintha nehezére esne megtartani az egyensúlyát. Egyik kezében fekete bársonyzacskót tartott.– Delbridge minden valószínűség szerint el lesz foglalva a rendőrökkel, miután felfedezik anő holttestét – mondta nyugodtan. – Kis szerencsével időbe fog telni, mire keresni kezdi, hoválett a kő. Lesz ideje, hogy elmeneküljön.Hangja tompán, gyászosan kongott.– Én önnek is – mondta gyorsan a lány.– Nem – felelte a férfi.Szörnyű félelem vett erőt Leonán.– Miről beszél? Mi a baj?– Letelt az idő – felelte, és újból megragadta a lány csuklóját, majd húzni kezdte aszemélyzeti lépcső felé. – Egy másodpercet sem vesztegethetünk tovább.Leona egy perce még dühös volt rá, de most páni félelem lett úrrá rajta. A szíve valósággalzakatolt.– Mi történt? – faggatózott tovább. – Rosszul van?– Még nem, de hamarosan.– Az isten szerelmére, mondja meg, mi történt, amikor kivette a kristályt a szekrényből!A férfi kinyitotta a csigalépcsőhöz vezető ajtót.– Működésbe hoztam egy csapdát – felelte.– Miféle csapdát? – A lány társa kezét fürkészte. – Megvágta magát? Vérzik?– A kristály egy üvegdobozban volt. Amikor kinyitottam a dobozt, beszívtam a benne lévőkártékony kigőzölgést. Az a gyanúm, hogy mérgező.– Úristen! Biztos benne?– Nincs kétségem felőle. – Világosságot gyújtott, majd lökött egyet Leonán, hogymeginduljon az öreg kőlépcsőkön. – Máris érzem a hatását.A lány visszanézett rá. A lobogó láng fényénél most először látta tisztán a férfit.Koromfekete, ódivatúan hosszú haj, magas homlokából hátrafésülve és a füle mögé simítva.Arcvonásait mintha egy olyan szobrász véste volna ki könyörtelen szigorral, aki az ábrázolásművészetét többre tartja a szép arcnál. A hipnotizőr arca jól illett delejes hangjához:megragadó, titokzatos és veszedelmesen lenyűgöző arc volt. Ha egy nő túl sokáig merült el ekifürkészhetetlen zöld szempár nézésébe, félő volt, hogy igézete alól soha többé nemszabadulhat.– Orvoshoz kell mennünk – javasolta.– Ha ez a kigőzölgés az, amire gondolok, nincs orvos, aki ismerné az ellenszerét. Nincs rágyógymód.– Meg kell próbálnunk!– Jól figyeljen rám – mondta a férfi. – Az élete múlik azon, hogy kövesse az utasításaimat.Rövid időn, legföljebb negyed órán belül, dühöngő őrültté fogok változni.– De…– Komoly veszélyt fogok jelenteni kegyedre, és bárkire, aki szerencsétlenségérefelbukkanna a közelemben. Érti, amit mondok?– Igen, értem. – Leona nyelt egyet, és lesietett pár lépcsőfokot.Már majdnem leértek a lépcső aljára. A lány látta a kertre nyíló ajtó alatti résben aholdfény festette csíkot.– Hogy akarja elhagyni a házat? – érdeklődött a hipnotizőr.– A társam egy kocsiban vár – felelte.– Mihelyt kijutottunk a kertből, olyan messzire kell mennie tőlem és ettől az átkozottháztól, amilyen messzire csak tud. Tessék, fogja a kristályt.9


2.Halott ember vagyok – gondolta Thaddeus Ware. Furcsa, milyen csekély hatással volt rá ez afelismerés. Talán már a drog hatása alatt állt. Úgy gondolta, féken tudja tartani a rémképeket,de persze nem lehetett biztos benne. Már maga az a meggyőződés is illúzió lehetett, van annyiereje, hogy még pár percig ellenálljon a méregnek.Miközben váltig reménykedett, hogy sikerül legyűrnie a bizarr képeket, addig is a nőreösszpontosította a figyelmét, és arra, hogy őt valamiképpen biztonságban tudja. Most egyedülez a cél lebegett előtte. Úgy vette észre, hogy ha erősen koncentrál a társa megmentésére,akkor a tudata peremén gyülekező félelmetesen bizarr képek valamelyest elhalványulnak.Nemhiába tanulta éveken át, hogyan tartsa kézben hipnotikus tehetségét. Nem volt szűkében anyers akaraterőnek. Érezte, eddig is egyedül csak ez a képessége akadályozta meg, hogymagába nyelje a szörnyű álmok világa.Elindult a kerten át azon a sétányon, amelyen korábban bejutott a házba. Ez egyszer ahölgy engedelmesen jött mellette.Hosszan elnyúló, magasra nőtt sövény szegélyezte útjukat. Thaddeus kinyúlt, és megfogtaa nőt, hogy a kapu felé irányítsa. Ám mikor ujjai összezárultak a karján, eddig egy célraösszeszedett figyelme szétesővé vált, mint amikor egy szép porcelánváza leesik, és cserepeiszanaszét szóródnak a márványpadlón. Egyik pillanatról a másikra eufória kerítettehatalmába. Még erősebben markolta társnője karját, és nem győzött betelni az egész valójátelborító gyönyörrel.Halk, meglepett kiáltást hallott, de nem törődött vele. Hirtelen megérezte ujjai alatt a nőkarjának elragadó, gyengéd kerekdedségét. És mámorító illata minden értelmes gondolatotkisöpört a fejéből.Vigyorgó démonok és szörnyek másztak elő a sövény alól. Tépőfogaikon megcsillant ahold fénye. Most ide hozhatod őt. Semmi nem állíthat meg. Tiéd a nő.Tudnia kell, milyen csábítóan áll rajta a férfiruha, gondolta. Mulattatta és gyönyört keltettbenne az a tudat, miszerint szándékosan öltözött így, hogy kísértésbe hozza őt.– Szedje össze magát, uram! – unszolta Leona. – Már nem vagyunk messze a hintótól. Párperc, és mindketten biztonságban leszünk.Biztonságban. A szó valami megfoghatatlan emléket idézett fel benne. Összpontosított, ésmegpróbált visszaemlékezni valami nagyon fontos dologra, valamire, amit meg kell tennie,mielőtt érvényesítené a jogát a nő felett. Rémlett valami, mintha egy láthatatlan szél fújnáelébe a feledésbe merült tények egy töredékét. Megragadta és erősen fogta a valóság aprómorzsáját. Meg kell mentenie a nőt. Igen, ez az. A társát veszély fenyegeti.A démonok és szörnyek hullámozni kezdtek, s egy pillanatra áttetszővé váltak.Hallucinálsz. Vigyázz! Figyelj, különben a nőt megölik! A felismerés úgy érte, minthanyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel. Visszalépett a meredély széléről.– Vigyázzon, különben megbotlik benne! – mondta.– Egy démonban? – tudakolta óvatosan a lány.– Nem, a férfiban a sövény alatt.– Mi az ördög? – A lány meghökkenve pillantott le, és hallhatóan elakadt a lélegzete,amikor meglátta a sűrű levélzet alól kilógó csizmás lábat. – Talán egy…? – Nem fejezte be amondatot.– Én ejtettem transzba a másik őrrel együtt, útban befelé a házba – magyarázta Thaddeus,miközben a kapu felé noszogatta Leonát. – Hajnalig nem ébrednek fel.11


– Ó! – Kis szünet következett. – Én, huhh, nem is tudtam, hogy Delbridge őröketalkalmazott.– Nem árt számolnia ezzel a körülménnyel, ha legközelebb egy kis betörésre vállalkozik.– Én a ma estére felfogadott szolgák egyikeként jutottam be a házba, de úgy terveztem,hogy a kerten át fogok megszökni. Ha ön nem intézi el őket, egyenesen belefutottam volna azőrökbe. Milyen szerencsés véletlen, hogy ma este összetalálkoztunk!– Nem kétséges, hogy az én szerencsém túlcsordul ezen az estén.A férfi nem is próbálta leplezni a szavaiban rejlő gúnyt. A lány pozitív hozzáállásamajdnem olyan őrjítő volt, mint azok az átkozott hallucinációk.– Ön nagyon feszültnek tűnik – suttogta a mellette szaporán lépkedő Leona. – Netalánhevesebbé váltak a hallucinációi?A férfinak nagy kedve lett volna rákiabálni, és addig rázni a lányt, amíg fel nem fogja ahelyzet rettenetes voltát. Egyáltalán nem voltak hallucinációi, mivel azok sötét sarkokbanlapulva várták a pillanatot, amikor újra lankadni kezd az akaratereje, mint az imént. Mihelytelveszíti az önuralmát, a lidércnyomás ismét maga alá gyűri a józan eszét. De mielőtt ezbekövetkezne, minden vágya az volt, hogy megcsókolhassa a lányt.Sajnos azonban ilyesmire egyáltalán nem volt ideje. Halál fia volt. Már csak annyittehetett, hogy megpróbálja megmenteni. Még néhány perc. Mindössze ennyi kellett, hogykikísérje a kocsijához, és lássa, amint az elhajt vele. Csupán néhány perc még. Csak addigbírja ki! Az ő kedvéért ki kell bírnia.Kinyitotta a súlyos kaput. A nő gyorsan kisurrant rajta. Ő utána.A Delbridge-kastély Londontól pár mérföldnyire volt. A kert magas falain túl sűrűfacsoport húzódott. Áthatolhatatlannak tűnt, de amikor a férfi jobban megnézte, látta, hogy afák közötti sötét zugokból szörnyek leselkednek– A kocsi nincs messze innen – mondta a lány.A férfi kivette a pisztolyt a kabátzsebéből.– Tegye ezt el.– Miért kellene nekem az ön pisztolya?– Mert a hallucinációim egyre erősödnek. Pár perccel ezelőtt kegyedre akartam vetnimagam. Nem tudom, mit teszek legközelebb.– Képtelenség. – Leona hangján őszinte megrökönyödés érződött. – Nem hiszem el, hogyön képes lenne erőszakot elkövetni rajtam.– Akkor kegyed félig sem olyan intelligens, mint gondoltam.A lány megköszörülte a torkát.– Mindazonáltal, a körülményekre való tekintettel, megértem az aggodalmait.Óvatosan átvette a pisztolyt, és csak tartotta a kezében, meglehetősen ügyetlenül. Azutánmegfordult, és vezetni kezdte a férfit egy mély keréknyomokkal felszabdalt, keskeny úton,melyet valamelyest megvilágított a hold fénye.– Felteszem, hogy nem tudja, hogyan kell használni a fegyvert, melyet az imént adtam oda– jegyezte meg ekkor a társa.– Nem. De a barátom ért a fegyverekhez.Szóval barátja van. Barátja, és nem barátnője. A hír úgy érte, mint egy ökölcsapás. Haragés megmagyarázhatatlan féltékenység kezdte mardosni belülről.Nem, már megint a hallucinációk csapdájában vergődött. Mindenesetre hajnalra úgyishalott lesz. Nincs mit keresnie a nőnél.– Ki a barátja? – kérdezte.– Mindjárt találkozni fog vele. Itt vár rám a fák között.– Miféle barát az, aki hagyja, hogy kegyed ilyen kockázatot vállaljon, mint amilyet maéjjel?12


– Adam és én arra a következtetésre jutottunk, hogy könnyebb lesz egy embernek bejutniaa kastélyba, mint kettőnek – magyarázta a lány. – Egyébként valakinek a hintót és a lovakat isszemmel kellett tartania.– A barátjának kellett volna bemennie a kastélyba, és önt itthagyni a hintóban.– A barátom sokféle tehetséggel bír, de a kristály érzékelésének képessége hiányzik belőle.Csak nekem lehetett reményem arra, hogy megtalálom.– Az a nyavalyás kristály nem ér annyit, amennyit kegyed ma éjszaka kockáztatott miatta.– Kérem, uram, az időpont nem alkalmas arra, hogy meg akarjon leckéztetni.Igaza volt. A rémítő pofák újból gyülekezni kezdtek körülötte. A szeme sarkábólsettenkedő vámpírokat látott. Démonok lopakodtak az ösvény mentén. Vörösen parázslószemű óriáskígyó siklott át egy közeli fa lecsüngő ágain.Elhallgatott, és ismét arra összpontosított, hogy el kell kísérnie a nőt a hintóhoz, hogyAdam, a jó barát, elvihesse őt e lidércnyomásos helyről.A keréknyomtól göröngyös ösvény elkanyarodott. Egy kicsi, zárt, igen gyorsnak tűnő hintókörvonalai bontakoztak ki rajta. Nem ült senki a bakon. A két ló nyugodtan állt, és szundikált.A lány megtorpant, és kissé idegesen körülnézett.– Adam? – szólt halkan. – Hol vagy?– Itt vagyok, Leona.Thaddeust izgalom és valami ismeretlen ámulat fogta el. Végre megtudta a nő nevét:Leona. A régiek hittek abban, hogy a névnek ereje van. Igazuk volt. A Leona név erőt öntöttbelé.Hallucinálsz. Vigyázz! Őrizd meg az önuralmadat!Sudár termetű alak lépett ki a fák közül. A kocsisok nagy, nehéz, körgalléros köpenye voltrajta, sapkáját mélyen a szemébe húzta. A holdfény megcsillant a kezében lévő pisztolyon.– Ki ez?A hang művelt fiatal gentlemanre utalt; nyoma sem volt benne a kocsisok durvakiejtésének.– Egy barátom – felelte a lány. – Halálos veszélyben van, ahogy mi is. Nincs időmagyarázatokra. A kő nálam van. Azonnal el kell tűnnünk innen.– Nem értem. Miként lehet, hogy ismerőssel találkoztál a Delbridge-kastélyban? Talánvendég volt? – Ez utóbbi kérdésből fagyos rosszallást lehetett kiérezni.– Kérlek, Adam, ne most! – Leona előresietett, és kinyitotta a hintó ajtaját. – Később majdmindent elmagyarázok.Adam, akit láthatóan nem győzött meg, nyilván belátta, hogy a pillanat nem alkalmas ahelyzet megvitatására.– Jól van – mondta, és a pisztolyt zsebre vágva könnyedén felhágott a bakra.Leona fellépett a kivilágítatlan kocsiba. Thaddeus nézte, amint eltűnik a hintó sötétbelsejében. Rémlátásai növekvő homályából hirtelen feleszmélve arra gondolt, hogy sohatöbbé nem látja viszont ezt a különleges nőt, és sohasem fogja megtudni a titkait. Mostmindjárt eltűnik, és még csak meg sem ölelte.Közelebb lépett, hogy kinyissa az ajtót.– Hová megy? – kérdezte, csak hogy még egyszer hallhassa a hangját.– Vissza Londonba, természetesen. Az isten szerelmére, miért álldogál ott? Szálljon fel!– Mondtam már, nem tarthatok önnel. A rémképek megint közelebb nyomultak.– Én pedig mondtam önnek, hogy tudok valamit a lidércnyomásokról.– Mindannyiunkat veszélynek tesz ki – nézett le rá Adam, és halk, ingerült hangonhozzátette: – Szálljon be, uram!– Menjenek el nélkülem – szólt nyugodtan Thaddeus. – Nekem még valamit el kellintéznem, mielőtt a látomások úrrá lesznek rajtam.– És mi lenne az? – kérdezte Adam.13


Az enyém.Gátlásai egy pillanat alatt, minden figyelmeztető előjel nélkül megszűntek. A szörnyekelszabadultak. Agya sötét, mély zugaiból előugrálva egyszeriben ott termettek a hintóban.A hintó belseje egy démoni szempillantás alatt rémálmok helyszínévé vált. Egy nagykutyához hasonló méretű kreatúra terpeszkedett el mellette az ülésen. Persze nem kutya volt.Csillogó, gömbszerű testéből nyolc tollas láb nyúlt ki, lélektelen, soklapú szemében sötétentükröződött vissza a holdfény. Tépőfogairól méreg csöpögött.Kísérteties arc jelent meg a kocsi ablakában. A szemek helyén sötét üreg tátongott. A szájnéma sikolyra nyílt.Balján valami mozgást észlelt. Oda sem kellett fordítania a fejét, úgy is tudta, hogy egypikkelyes testű, karmos lábú lény kuporog mellette, melynek fején a csápok úgy vonaglanak,mint a giliszták, ha fáj valamijük.A hintó ablakai már nem az éjszakai sötétségbe borult erdőre néztek. Egy másikdimenzióban játszódó pokoli jelenetekre lehetett látni belőlük. Fekete jégből kifaragott fákközött kígyózó vulkáni lávapatakokra. Fagyott ágakon gubbasztó különös, kígyófejűmadarakra.Annyira még sikerült megőriznie az ép eszét, hogy belássa, bolond, ha azt képzeli, egyedülaz akaraterejével képes féken tartani a lidérces képeket. Delbridge mérge már legalább negyedórája kering a vérében, s fejti ki gonosz hatását, íme, lassan végképp elhatalmasodik rajta.Meglepő volt viszont, hogy már fütyült rá.– Mr. Ware?A sötétségből Leona hangja szólt hozzá; a hang, amelyet bárhol felismerne.– Túl késő – felelte, és még mulattatta is a hangból kicsendülő aggodalom. – Isten hoztalidérces álmaim világában! Nem is olyan kellemetlen, ha az ember már megszokta.– Mr. Ware, figyeljen rám!Forró, buja vágy öntötte el. Leona itt volt kéznyújtásnyira, akár meg is foghatta. Sohaéletében nem kívánt még nőt ennyire, és most nem volt semmi, ami megállíthatta volna.– Segíthetek, hogy felvegye a harcot a hallucinációival.– Nem akarok harcolni ellenük – szólt a férfi halkan. – Nagyon is élvezem őket. Én ön isélvezni fogja.Leona egy türelmetlen mozdulattal lekapta a parókáját, majd benyúlt a kabátjába, és elővettegy tárgyat. Thaddeus nem látta, mi az, de néhány pillanattal később a holdfény megcsillant alány két keze között.Most végre láthatta őt. Sötét haja szoros fonattá csavarva csücsült a feje búbján,arcvonásait csak a feltűnő szóval lehetett jellemezni, habár nem abban az értelemben, ahogy afeltűnő szépség esetében szokták alkalmazni. A férfi inkább intelligenciát, eltökéltséget ésbizonyos kifinomult érzékenységet vélt felfedezni a lány arcán. A szája puhaságával szembenfolyékony borostyánként csillogó szeme nőies erélyt sugárzott. Mi lehetett volna ennélvonzóbb?– Boszorkány – suttogta elbűvölten.Leona összerándult, mintha megütötte volna.– Tessék?– Semmi – mosolyodott el a férfi. Kíváncsian pillantott le a kristályra. – Mi ez? Ezt is csakhallucinálom?– Ez az aurórakő, Mr. Ware. Most végig fogok sétálni önnel az álmain.15


3.Életének tizenhatodik nyara óta nem fogta kezében az aurórakövet, az mégis azonnalbefogadta az energiát, melyet egyenesen a szívébe küldött. Tompa, szürkésfehér testétátizzította az a halvány, belülről jövő fény, amely mutatta, hogy a kő megtelt erővel. A lányegyik tenyerében tartva, minden érzékszervével rá összpontosítva, belenézett a mélyébe. A kőláthatóan felragyogott.Nem tudta megmagyarázni, hogyan fért hozzá bizonyos kristályok energiájához. Olyanképesség volt ez, amely nemzedékek óta női ágon öröklődött a családjában. Anyjában ismegvolt, akárcsak a nagyanyjában, és sok-sok déd-, ükanyjában, legalább kétszáz évrevisszamenőleg.– Nézzen bele mélyen a kristályba, Mr. Ware! – utasította.A férfi rá se hederített. Lusta, érzéki mosoly bujkált a szája sarkában, amitől Leonatarkóján felborzolódtak a hajpihék.– Inkább kegyedbe néznék bele mélyen – felelte Thaddeus azon a mély zengésű,ellenállhatatlan hangon, amellyel korábban megpróbálta transzba ejteni őt.A lány megborzongott. A légkör érezhetően megváltozott. Egy perccel korábban ez a férfimég ádáz harcot vívott, hogy megőrizze józanságát a hallucinációk áradatával szemben, mostmeg úgy tűnt, mintha kedvét lelné abban a fantasztikus álomban, amely valósággal elringatta.Vissza kell nyernie a helyzet fölötti uralmát.– Mondja el, mit lát a kristályban!– Jól van, ma éjjel jó kedvemben talál. Legalábbis még egy darabig. – Ismét belenézett akristályba. – Holdfényt látok. Ügyes trükk, Madame.– A fény, amelyet lát, a kristály természetes energiája. Ez egy nagyon különleges erő,amely az álmok energiájára rezonál. Minden álom saját természetünk paranormális felébőlszármazik, még azokban is, akik nem hiszik, hogy rendelkeznek ilyesféle érzékenységgel. Havalaki meg tudja változtatni az álmok által generált áramlások irányát, az az álmoktermészetét is meg tudja változtatni.– Kegyed úgy beszél, mint egy tudós ismerősöm. A neve Caleb Jones. Vesszőparipája aparajelenségek természettudományos aspektusainak kutatása. Szerintem ez meglehetősenunalmas társalgási téma.– Igyekszem majd nem untatni a kristály működésének okaival – felelte a lány, elnyomvaegyre növekvő kényelmetlen érzését. – Kérem, figyeljen rám! Ön most álmodik. Csökkentenifogjuk az álma erejét és önre gyakorolt hatását. Teljesen nem szüntethetjük meg, de le tudjukgyengíteni annyira, hogy már ne tűnjön valóságosnak és fenyegetőnek. Ehhez azonbanszükség van az együttműködésére, uram.A férfi arcán ismét megjelent az a lassú, félelmetes mosoly.– Nincs kedvem a kristályával játszadozni. Más szórakozásra vágyom ma éjjel.– Mr. Ware, kérem, bízzon bennem, ahogy én is megbíztam önben ma éjszaka!A kristály által kibocsátott fényben Leona látta, hogy Ware hidegen csillogó szeme enyhénösszeszűkül. A férfi előrehajolt, és mutatóujjának hegyét végighúzta a lány álla alatt. Asimogatás enyhe borzongást váltott ki Leonából.– Azért mentettem meg, mert ön az enyém – közölte a férfi. – És ami az enyém, azt énmegvédem.Egyre mélyebbre merült a hallucinációiban.– Mr. Ware – kezdte újra Leona. – Ez most nagyon fontos. Nézzen bele a holdfénybe, ésösszpontosítson a hallucinációira! Írja le ezeket nekem!16


– Jól van, ha ragaszkodik hozzá. – Újra belenézett a kristályba. – Kezdjem a hintó ablakánbenéző démonnal? Vagy talán érdekesebb lesz az ajtó kilincséhez tapadó vipera.A kő szíve erőre kapott, méghozzá látványosan: a holdfény felragyogott a mélyén. Warevégre megfogadta Leona utasítását, és a kristályra összpontosított. A lány azonban nemszámolt a férfi saját képességének erejével, így most neki magának is teljes erejébőlkoncentrálnia kellett, hogy kézben tudja tartani a folyamatot.– A lények, amelyeket maga körül lát, nem valóságosak, Mr. Ware.– Kegyed valóságos – nyújtotta ki a kezét Thaddeus, és hüvelykujját végighúzta a lány alsóajkán. – Ma éjjel csupán ez számít, semmi más.– Csak nem régóta ismerem, uram, de máris nyilvánvaló előttem, hogy óriási akaraterővelbír. Nem gyűrték le teljesen a lidérces álmai. Énjének egyik fele most is tudatában van, hogyhallucinál.– Lehet, de már nem izgat. E pillanatban engem már csak kegyed érdekel.A kristály fénye elhalványult. Thaddeus már nem figyelt rá.– Ön nélkül nem tudom megcsinálni, uram – közölte a lány határozott hangon. –Erősebben kell összpontosítania a holdfényre. Együttes erővel arra használhatjuk azenergiáját, hogy szétoszlassuk az elméjében létező fantáziaképeket.– A kegyed terápiája nálam nem fog működni – jelentette ki derült ábrázattal a férfi. – Úgyvélem, hogy ez is a mesmerizmus egy formája, és akárcsak ön, én is immúnis vagyok ahipnózisra.– Én nem próbálom önt hipnotizálni, uram. A kristály csak eszköz, amellyel áthangolhatjukaz álomenergiája hullámait. Jelenleg ugyanis ez az energia idézi elő a hallucinációit.– Téved, Leona – mondta a férfi halkan. – A viperák és a démonok nem hallucinációk,hanem valóságosak. Ők a szolgáim, a pokol minden erejével hozzám vannak kötve, és csak aparancsomra várnak. Kegyed is hozzám van kötve. Hamarosan meg fogja érteni.A lány most először ijedt meg, hogy el fogja veszíteni a férfit. Nyugtalanság támadt benne,s ettől szétszóródott a figyelme. Thaddeus lenézett a kristályra, és nevetett.A kő fénye hirtelen kialudt, s a színe megváltozott. Leona dermedten bámulta. Viharörvénylett a kristály szívében. A hold fénye helyett furcsa, sötét áramlatok kavarogtakbaljósán benne. Thaddeus a saját erejét öntötte a kristályba, s az maga alá gyűrte a lány nagygonddal irányított energiahullámait.A vihar összehúzódott, gyűjtötte az erőt. A lány egyre növekvő rémülettel figyelte, ahogy anyugtalanító erők hullámozni kezdenek, majd kiszélesednek. Soha nem találkozott még olyanemberrel, aki képes lett volna arra, amit Thaddeus Ware tett. És mivel annyiraelhatalmasodtak rajta a rémálmai, Leona még abban sem volt biztos, hogy tudja, mi történik.A férfi mellett az ülésen egy rovarszörny jelent meg: a szeme ezernyi apró tükörből voltösszeszerkesztve. Rémes fogai nedvesen csillogtak.A lány halálra vált a rémülettől. Nem volt hová elmenekülnie. Kéz- és lábujjai úgysajogtak a félelemtől, mintha tűvel szurkálták volna őket. Blúza nyirkossá vált a hidegizzadságtól. Sikoltani próbált, de nem jött ki hang a torkán.– Nyugodjon meg, kedvesem! – mondta Thaddeus. – Nem fogja bántam. Én teremtettemőt, figyelmeztetésül. Meg fogom védeni kegyedet.A lány ösztönösen nyúlt az ajtókilincs felé. Még épp időben kapta vissza a kezét, mielőttujjai összezárultak volna egy vörös szemű vipera fején.– Ugye, most már látja őket? – kérdezte elégedetten Thaddeus. – Belépett a világomba.A lány előtt derengeni kezdett, hogy a férfi valami módon erőt merített a kristályból, hogyönmagán kívül az ő számára is láthatóvá tegye a hallucinációit. Ha nem a saját szemével látja,nem hitte volna, hogy erre képes legyen valaki.17


Hirtelen, maga sem tudta, honnan, Edward bácsikája egyik mondása jutott az eszébe: „Nefelejtsd el, Leona, attól kezdve, hogy kiléptél a színpadra, neked kell irányítanod a közönséget.Soha ne engedd meg, hogy a közönség irányítson téged!”Vissza kell szereznie az uralmát a kristály felett, különben Thaddeus Ware-rel együttbeszippantja az álomvilág, és akkor mindketten elvesztek.Akaraterejét a végsőkig megfeszítve elfordította tekintetét a rémítő rovarról, és belenézett akristály mélyének haragvó örvényeibe.– Nézzen bele a kőbe, uram! – szólt, amilyen parancsolóan csak tudott. – Ez az egyetlenreménye. A hallucinációi nem lehetnek erősebbek önnél. Fel kell vennie velük a harcot.A férfi elmosolyodott.– Sokkal inkább vagyok amellett, hogy kegyed is ott legyen velem az álmomban. Együttelkormányoznánk a mi kis sarkunkat a pokolban.És mielőtt a lány felismerte volna a szándékát, Thaddeus megfogta a vállát, és húzni kezdtemaga felé.– Tüstént engedjen el, Mr. Ware! – Leona mindent megtett, hogy a hangján ne érződjék afélelem, de tudta, hogy igyekezete hiábavaló.– Miért engedném el? – kérdezte fojtott, érzéki hangon Thaddeus. – Ebben a világbankegyed az enyém. Elmúlt a pillanat, amikor megízleltem az erejét, és megengedtem, hogy önis megérezze az enyémet.Leona megpróbálta lerázni magáról a férfi kezét, de ő ettől csak még szorosabban markoltaa vállát. Ekkor a lány mozdulatlanná vált; ösztönei figyelmeztették, hogy ellenállásával csakmég inkább feltüzeli a férfit. Lázas sietséggel vette számba azt a néhány dolgot, amit mégmegtehetett. Ha segítségért kiált, Adam bizonyára meghallja, és a segítségére siet. Csakhogyő nyilvánvalóan abban látná a megoldást, ha golyót röpít Thaddeus Ware fejébe. Ezt nemcsaktúlzásnak, de rendkívül sportszerűtlennek is tartotta, tekintve, hogy ezen az éjszakán Warevalószínűleg az életét mentette meg azzal, hogy öntudatlanná tette azt a két őrt. Most neki kellmegmentenie a férfi életét. Mindkettőjükért erősnek kell lennie.– Ön nem fog erőszakot alkalmazni velem szemben, uram – mondta nagy nyugalommal,holott a legkevésbé sem volt nyugodt. – Ön ma éjjel megmentett engem. Nem illik atermészetéhez, hogy erőszakoskodjék egy hölggyel.A férfi közelebb húzta magához. A kő árasztotta fényben sötét szenvedély lobogott aszemében. Olyan figyelmesen vizsgálgatta a lány ajkát, mintha valami ritka, egzotikus, érettgyümölcs lenne.– Kegyed mit sem tud az én természetemről. Egyelőre. De hamarosan, drágám, sőtmindjárt megtudja, miféle kötelék fűz össze kettőnket.– Tudom, hogy nem fog bántani, mert ön becsületes ember – jelentette ki a lány.A férfi válaszul kigombolta a blúzán a gallért. Leona érezte, amikor ujjai hozzáértek anyakához.– A becsület túl bonyolult fogalom, amikor ilyesfajta dologra kerül sor – mormolta közben.– Nincs ebben semmi bonyolultság, ön is nagyon jól tudja – suttogta a lány. – Csak most alidércnyomás erői uralkodnak ön felett.– Senki és semmi nem uralkodik fölöttem, még kegyed sem, szépséges Leonám.– Nem én manipulálom önt. Delbridge műveli ezt önnel, a méreg révén. Bizonyára nemfogja hagyni, hogy győzedelmeskedjék ön felett.Thaddeus habozott. Szeme keskeny résre szűkült.– Delbridge. Ha rájön, hogy ön ellopta a kristályát, semmi sem fogja megállítani, hogyvisszaszerezze.Leona észrevette, hogy az álomvilágban valahol kis rés támadt a józan észhez vezető,eddig csukott ajtón. Rögtön meg is ragadta az alkalmat.18


– Igaza van, uram – mondta szelíden. – Most látom, hogy Delbridge súlyos veszélyt jelenta személyemre. Ön azonban nem tud megküzdeni vele, amíg a méreg hatása alatt áll. Ahhoz,hogy meg tudjon védeni tőle, minden érzékszervét újra uralnia kell.– Esküszöm, megvédem kegyedet tőle is, és bárki mástól, aki arra vetemedik, hogymegpróbálja elvenni tőlem. – Kihúzott egy hajtűt a lány hajából. – Ön az enyém.– Igen, hogyne – helyeselt buzgón a lány. – Az öné vagyok, és ezért ma éjjel le kellküzdenie Delbridge szerének hatását. Miattam, uram. Nem engedheti meg, hogy Delbridgemegfossza a józan eszétől, mert akkor nem lesz olyan állapotban, hogy megvédhessen engem.– Ön miatt – ismételte meg a férfi úgy, mintha esküt tenne. – A pokol kapuját is átlépném,hogy önt megvédjem, Leona.Láthatatlan energiahullámok vibráltak a hintó belsejében, és nem csak a kristály mélyén. Alány érzékeire úgy hatott a férfi sötét kisugárzása, mint valami bódító illat. Forróság öntötte ela testét. Énje egy részét hirtelen ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy belépjen a másikálomvilágába, és megossza azt vele.Thaddeus kihúzott egy újabb hajtűt a hajából. Aztán egy határozott mozdulattal egyiktenyerével átfogta Leona tarkóját, és száját az ajkára forrasztotta.Vérforraló, zsarnoki csók volt ez. Leona aurája lobogva megnyúlt, hogy végül találkozzona férfiéval. Energiaáramaik egymásnak ütköztek, egymásba olvadtak, és átvették egymásrezgését. A lány félig lehunyt szemhéja alól látta, hogy a kristály belsejében villám lobban fel.Thaddeus úgy érezte, mintha a lány ajka édes nektárt kínálna neki. Leona pedig arravágyott, hogy követhesse a férfit bárhová, ahová csak az álom hullámai viszik őket.A férfi hosszan tartó, rekedt sóhaj kíséretében fölemelte a fejét, és visszaengedte a lányt azülésre.– Az enyém – suttogta.Most, vagy soha. Leonának cselekednie kellett mindkettőjükért, mert ha nem, mindenelveszett. Nagybátyja egy másik mondása jutott eszébe: „Mindig mutass valamit aközönségnek!”Két keze közé fogta a kristályt.– Nézzen bele a kőbe, Thaddeus! – suttogta olyan hangon, mintha az ágyába hívná a férfit.– Nézze, milyen tüzet lobbant benne az energiája!A férfi engedett az apró csábításnak, és lenézett a fénylő kőre.A lány már várta. Abban a pillanatban, amikor megérezte, hogy a férfi figyelme a kristályfelé fordul, lecsapott rá, és az utolsó cseppig minden erejét beadta a kőbe. Finomkodásra,óvatos és tapintatos fogásokra most nem volt idő, mint más klienseknél. Csak abban bízhatott,hogy saját nyers erejével felülkerekedik Thaddeus kavargó, örvénylő energiáján.A kristályban dúló vihar utoljára lobbant még egyet, azután elhalványult.Másodpercek alatt vége lett. A férfi összerázkódott, majd az üléstámlának dőlt.– Megszűnt a lidércnyomás – közölte kábán.– Meg – bólintott Leona.– Megmentette a józan eszemet, és kétségtelenül az életemet is. Mélységes hálávaltartozom kegyednek.– A hála kölcsönös, uram. Én azt köszönöm, hogy ma éjjel segített kiszöknöm Delbridgeházából.– Delbridge. Úgy van. – Thaddeus ernyedt mozdulattal felcsavarta az egyik lámpát. – Őproblémát fog jelenteni, Leona.– Emiatt nem kell aggódnia, Mr. Ware. És most pihenjen!– Nem hiszem, hogy bármi másra képes lennék. – A férfi a kezébe vette a lány parókáját,és úgy vizsgálgatta, mintha még sohasem látta volna. – Nem emlékszem, mikor éreztemennyire kimerültnek magam.– Ma éjjel rengeteg energiát elhasznált, uram. Aludnia kell, mégpedig sokat.19


– Itt lesz még, amikor felébredek?– Mmm.A férfi a zsebébe dugta a parókát, és bágyadtan elmosolyodott.– Hazudik.– Mondhatom, uram, az időpont nem alkalmas, hogy vitatkozni kezdjünk egymással.Pihenésre van szüksége.– Semmi értelme, hogy megpróbáljon elfutni előlem, Leona. Ön és én már egymáshoztartozunk. Akárhová megy is, megtalálom.– Aludjon, Mr. Ware!Thaddeus nem vitatkozott. Behúzódott az ülés sarkába, és kinyújtotta a lábát, de úgy, hogya combja hozzáérjen a lányéhoz. Leona hosszan nézte őt.20


4.Amikor Leona látta, hogy a férfi csakugyan mély álomba merült, felállt, majd az ülésretérdelve felnyomta a tetőablakot, hogy beszélhessen Adammel.– Hogy van a beteged? – tudakolta barátja a vállán keresztül.– Alszik. Az a méreg nagyon erős volt. Egy ideig féltem is, hogy nem fogom tudnimegmenteni.Egy hideg szélroham besodorta a hintó belsejébe az első esőcseppeket.– Miféle méregtől lát valaki rémképeket? – kérdezte Adam.– Nem tudom. Mr. Ware azt mondta, Delbridge már két embernél használta, akikmegőrültek. Mindkettő órákon belül halott volt.Adam megrántotta a gyeplőt, hogy gyorsabb ügetésre bírja a lovakat.– Delbridge ezek szerint veszélyesebb, mint hittük. Úgy véltük, csak egy különc műgyűjtő,semmi más.– Még annál is rosszabb, mint gondolod. Korábban nem volt alkalmam elmondani, de akastély múzeumában volt egy halott nő. Elvágták a torkát. Szörnyű… látvány volt.– Ördög és pokol! – Adam az ijedtségtől megrántotta a gyeplőt, amitől a lovak vágtábakezdtek. Gyorsan helyrehozta a hibát. – Ki volt a nő?– Nem tudom. Azok közül való lehetett, akiket Delbridge hívott oda, hogy szórakoztassáka vendégeket. A jelek szerint azért ment fel a galériába, hogy egy férfival találkozzon ott. Agyilkossal találkozott először.– Szépen kérlek, csak azt ne mondd, hogy az utasunk volt a gyilkos!– Nem.– Honnan tudod?– Két okból. Először is, mert engem nem ölt meg, amikor megláttam, hogy ott áll a holttestmellett. Ha ő lenne a tettes, bizonyára meg akart volna szabadulni a szemtanútól is.– Szent egek! Ott állt a holttest mellett?– Másodszor, tudom, hogy nem ő a gyilkos, mivel nem ölte meg a Delbridge kertjébenjárőröző két őrt.– Miféle két őrről beszélsz? Nem tudtunk róla, hogy bármiféle őrök lennének ott ma éjjel.– Ezek szerint Pierce tájékoztatása több ponton is tévesnek bizonyult.– Ördög és pokol! – ismételte meg Adam, ezúttal elhaló hangon. – Leona, ez az egész ügykezd katasztrofálissá válni.– Badarság. Elismerem, volt néhány meleg helyzet, de végül szépen megoldódott minden.– Bámulatos, milyen optimista tudsz lenni olyankor is, amikor minden épeszű ember aztfontolgatná, hogy hajójegyet vesz Amerikába, vagy valami más, kellőképpen távoli helyre.– Csak gondold végig a tényeket, Adam! Biztonságos távolságra vagyunk a kastélytól, ésDelbridge soha nem fog rájönni, ki vitte el a kristályt.– Egy fontos dologról megfeledkezel – jegyezte meg barátja sötéten.– Mi lenne az?– Ő, aki most itt alszik a kocsiban. Mit tudsz róla?– Nagyon keveset, eltekintve attól, hogy egy hihetetlen nagy pszichikus erővel rendelkezőhipnotizőr – vallotta be a lány.– Pszichohipnotizőr?– Úgy bánt el a két őrrel és Delbridge egyik vendégével, hogy egy pillanat alatt transzbaejtette őket. Megdöbbentő volt. Soha nem láttam még, hogy valaki így tudjon hipnotizálni.21


– És mi segítünk neki, hogy visszajusson Londonba? – kérdezte Adam elképedve. – Temegőrültél, Leona! Mindenki tudja, hogy a hipnotizőrök, még azok is, akik nem rendelkeznektermészetfölötti képességekkel, veszedelmes alakok. Most rögtön meg kell szabadulnunk tőle.– Csillapodj, Adam! Pánikra semmi ok. Minden rendben lesz.– Figyelmeztetlek, hogy Pierce nem kedveli a hipnotizőröket, és főleg nem a pszichikusképességűeket, mint ahogy én sem – közölte Adam mogorván.– Neked volt dolgod paranormális képességű hipnotizőrrel? Szent egek, nem is tudtamróla! Mi történt?– Elég annyi, hogy a szóban forgó hipnotizőr halott. Öngyilkos lett. Talán te is olvastál azesetről a lapokban. Rosalind Flemingnek hívták.– Most, hogy mondod, csakugyan rémlik a neve. De az újságok nem írtak a hipnotizálótehetségéről. Előkelő körökben forgó hölgy volt az illető, ugye?– Mielőtt sikerült volna befurakodnia a magasabb társadalmi körökbe, médiumként kerestea kenyerét. Arra használta a tudását, hogy megzsarolja az ügyfeleit.– Levetette magát egy hídról, ha jól emlékszem.– Igen.Leona a tökéletesen közönyös válaszból kihallotta a komoly figyelmeztetést. Tudta, ez ahang azt jelenti, hogy a téma le van zárva. Másfelől azt is jelenthette, félő, hogy a beszélgetéstémája kicsit túl mélyre hatol azokban a titkokban, amelyek Adam jó barátját, Pierce-tövezték.– Most tehát az a kérdés, hogy mit tegyünk Mr. Ware-rel – gondolkodott hangosan Leona.– Azt mondod, alszik? – tudakolta Adam.– Igen.– Mélyen alszik?– Nagyon mélyen.– Akkor azt javasolom, hogy hagyjuk itt az út menti erdőben.– Ezt nem mondhatod komolyan! Ez az ember ma éjjel megmentette az életemet.Különben is, már esik az eső. Halálos megfázást kapna.– Nem viheted magaddal haza, mintha ő is egy kóbor kutya volna – morogta ingerültenAdam.– Talán te befogadhatnád ma éjszakára.– Ki van zárva. Pierce soha nem egyezne bele. Emlékezz csak vissza, kezdettől fogvamilyen gyanakvással viseltetett a tervünk iránt. Ha megtudná, hogy egy hipnotizőrt vittemhaza…– Jól van, hadd gondolkozzam egy kicsit.– Mit keresett Ware ma éjjel Delbridge múzeumában?Leona habozott.– Azért ment oda, hogy elvigye a kristályt.– A te kristályodat?– Nos, történetesen azt.– A mindenségit! Ha így áll a helyzet, akkor még egy szempontot figyelembe kell venned,amikor fontolóra veszed, hogy mit kezdjünk a hipnotizőröddel.– Mit?– Számítanod kell rá, hogy amikor magához tér, meg akarja majd kaparintani azt azátkozott követ.A mindig élénk kedélyű Leona hirtelen elszontyolodott. Adamnek igaza volt. Thaddeustezek szerint nem ő, hanem egyedül a kő érdekelte. Az az iménti felvillanyozó csók is csak ahallucinációi miatt volt. A lidércnyomás része, nem pedig az a fajta találkozás, amely vágyatébreszt egy gentleman szívében.22


– Bár én nem sokat láttam belőle – folytatta Adam –, de abból a kevésből is gyanítom,hogy nem fog csak úgy lemondani róla, és nem hagyja, hogy megtartsd a követ.– Igazad van – ismerte be Leona. – Meg kell szabadulnunk Mr. Ware-től. Van is egyötletem.23


5.Az óra hármat ütött. Richard Saxilby felébredt, és körülnézett a galériában. Meghökkent. Mitkeres ő idefent? A többiekkel együtt végigjárta a helyet az este, mert Delbridge ragaszkodotthozzá, hogy megnézzék a gyűjteményét, de neki egyáltalán nem tetszett. Kevéssé érdekelték arégiségek, és arra számított, hogy unni fogja. De nem az unalom bizonyult a fő problémának.Inkább az a kifejezetten kellemetlen érzés, amelyet a galériában kiállított relikviák keltettekbenne. Minek jött hát vissza?Hirtelen visszaemlékezett, és ettől görcsbe rándult a gyomra. Molly miatt jött ide. Az aszemtelen kis fruska azt javasolta, itt találkozzanak, miután kezdetét vette a tánc. Azt mondta,senkinek sem fog eszébe jutni, hogy idefent keresse őket.De Molly halott. Kegyetlenül meggyilkolták. Vadul dobogó szívvel hátrapördült. Nem,nem álmodta. A lány most is ott hevert a földön. Mennyi vér!, gondolta. Elvágták a torkát.Valósággal lemészárolták.Felkavarodott a gyomra. Egy szörnyű pillanatig azt hitte, mindjárt hányni fog. Elfordult aholttest látványától.Valakinek szólnia kéne. Delbridge-nek, hogy értesítse a rendőrséget.A rendőrség. Páni félelem lett úrrá rajta. Nem engedheti meg magának, hogy a nevét együttemlegessék egy gyilkossággal. Az a befektetési ügylet, amelynek megvalósításán oly sokat éskeményen dolgozott, rendkívül kényes pontjához érkezett. Nagyon fontos úriemberek állnakama döntés előtt, hogy finanszírozzák-e a tervet, vagy sem. Márpedig a klubokban gyorsanterjed a pletyka.Ami még ennél is rosszabb, a rendőrség azt hiheti, hogy ő ölte meg a csinos kis szajhát.Hogyan tudná megmagyarázni a Scotland Yard embereinek, hogy mit keresett itt, ebben azátkozott galériában? Aztán meg gondolnia kell arra a hárpia feleségére is. Helen éktelenüldühöngene, ha egy gyilkosságban folytatott nyomozással bepiszkítaná a család nevét. És mégannál is dühösebb lenne, ha megtudná, hogy egy prostituálttal való találka kedvéért jött idema éjjel.El kell tűnnie, mielőtt feljönne valaki. Visszamegy a földszintre, és elvegyül a vendégekközött, hogy mindenki lássa, amint megtáncoltat néhányat a nők közül, akiket Delbridge idehozott ma éjszakára.A holttestet meg találja meg valaki más.24


6.Két órával később…Delbridge Molly Stubton holttestére ügyet sem vetve lépdelt végig a galéria hosszúfolyosóján. E pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt Mollynál. Nagyon dühös volt. Ésnagyon gondterhelt.– Mi az ördög bajuk van az őröknek? – kérdezte Hulsey-tól.Dr. Basil Hulsey fejcsóválva babrálta a szemüvegét. Senki nem tudta volna megállapítani,mikor mosta meg vagy vágatta le utoljára őszes tincseit. Elvékonyodó hajcsomóigusztustalanul meredeztek körben a feje körül, mintha valami villanyos masinát fogna akezével. Örökké gyűrött kabátja és bő ülepű nadrágja úgy lógott ösztövér testén, mint egycsontvázon. Inge, melyet a kabát alatt viselt, valaha fehér lehetett, de az évek soránszürkésbarnára színeződött a kártékony vegyi anyagoktól. Egy szó, mint száz, Hulseypontosan annak látszott, ami valójában volt: briliáns elméjű, hóbortos tudósnak, akit úgyrángattak ki a laboratóriumából – melynek bérét Delbridge fizette – e hajnali órán.– Fogalmam sincs, m-mi lelte az őröket – hebegte Hulsey idegesen. – Mr. Lancing b-behozta őket a k-konyhá-ba, ahogy meghagyta. Mindketten próbáltuk felébreszteni őket. Egyvödör jéghideg vízzel. Meg se mozdultak.– Szerintem elájultak, annyi gint vedeltek – jegyezte meg Lancing. Elegánsan unottnaktűnt, mint rendesen, amikor nem épp a kedvenc sportját űzte. – De egyikük sem bűzlik azitaltól.A tudós minden erejével a szemüvege megtisztítására összpontosított. Mindig idegesneklátszott, ha ki kellett lépnie a laboratóriumából, de soha annyira, mint amikor kénytelen voltegy szobában tartózkodni Lancinggel. A lord nem hibáztatta érte. Olyasmi volt ez, mintha egyegeret közös ketrecbe zárnának egy viperával.Delbridge, a vele szemben érzett gyanakvását titkolva, elgondolkodott a Lancing nevűalakon. Hulsey-val ellentétben jobbnak látta, ha nem mutat félelmet. Vagy egyszerűen csakügyesebben tudta palástolni ösztönös reakcióit.Remegett a dühtől, de jól tudta, hogy óvatosnak kell lennie. A közeli falikar éles fényébena Szörny úgy nézett ki, mint egy angyal valami reneszánsz festményen. Roppant csinos férfiúvolt zafírkék szemével és már-már fehérnek tűnő aranyszőke hajával. A nők úgy vonzódtakhozzá, mint éjjeli lepkék a lámpafényhez. Ám Lancing esetében a külső nagyon ismegtévesztő volt. E hidegvérű gyilkosnak életeleme volt a vadászat és az öles, ráadásulelőszeretettel vadászott emberre, kiváltképpen nőkre. Félelmetesen jól értett a mesterségéhez.A természet olyan tehetséggel ajándékozta meg a zsákmány űzésében és leterítésében, amitcsak természetfölöttinek lehet mondani. Ha felébredt benne a vadászösztön, valósággalkiszagolta a préda hollétét.Az a képesség is megvolt benne, hogy a legsötétebb éjszakában is tökéletesen látott.Támadáskor gyorsabban mozgott, mint a legjobban kiképzett katona, vagy egy bokszbajnok.Gyorsasága inkább a ragadozókéra volt jellemző, mint közönséges emberekére.Delbridge tagja volt az Arkane Társaság nevű titkos szervezetnek, amely parajelenségektanulmányozásával foglalkozott, és tagjainak túlnyomó többsége bizonyíthatóan legalább egyilyen képességgel rendelkezett. Az utóbbi években a Társaság szervezetten kutatta,tanulmányozta és katalogizálta az okkult képességek már ismertté vált típusait. Az egyrebővülő katalógusnak köszönhetően már nevük is volt a Lancingéhez hasonló különleges ésrendkívül veszedelmes készségcsoport birtokosainak. Ők voltak a paravadászok.25


A Társaságon belül sokan, különösen a Mr. Darwin elveit vallók, meg voltak győződvearról, hogy ezek a különleges képességű vadászok tulajdonképpen az ősökre visszaütőatavizmusok. Delbridge hajlamos volt egyetérteni velük. Lancingnek azonban más volt avéleménye. Ami őt, az elegáns viperát illette, inkább felsőbbrendű, magasabb fejlettségi fokonálló embernek tekintette magát. Akár így, akár úgy, rendkívüli képességei elvitathatatlanokvoltak.Delbridge, miután beszámolt neki arról, hogy a bulvárlapokban már kezdenek cikkezni egyelvetemült gyilkosról, aki a prostituáltak között szedi áldozatait, lekísérte Lancinget. Bizony,meglehetősen könnyű volt kicsalogatni az Éjféli Szörnyet, ahogy a The Flying Intelligencerelnevezte, rejtekhelyéről. A szőke hajú, csinos pofijú Molly Stubtonra ugyanis tökéletesenillett a Szörny áldozatainak személyleírása. Szegény utcalányként űzte mesterségét a városnakazon a részén, ahol a Szörny köztudottan portyázni szeretett. A lord, zsebében két töltöttpisztollyal, s kezében egy Hulsey-féle méreggel megtöltött fiolával, a közelben álldogált asötét árnyékban.Évekig zavarta a saját tehetsége, amely jól körülhatárolható volt, de rendkívül kevéshasznát lehetett venni. Határozottan érezte, ha más, erőteljes okkult képességekkel bíróemberek voltak a közelében. Sőt még azt is meg tudta állapítani, hogy milyen képességbirtokában van az illető. Tehetségének végül mégiscsak jó hasznát vette azon az éjszakán,amikor leleplezte Lancinget.Midőn egy éjszakán az Éjféli Szörny, arcán angyali mosolyával, elegáns úrnak öltözvekilépett a ködből, még a különlegesen jó szimatú, jó emberismerő Mollyt is megtévesztette.Lancingben ekkor már felébredt a vadászösztön, Delbridge pedig nyomban beazonosítottaa férfi nyugtalanító kisugárzásának természetét. Neve ugyan még nem volt a Szörnytalentumának, Delbridge azonban így is tudta, ki és mi ő: gyilkos.Rögtön felajánlotta a paravadásznak, hogy szolgálatába fogadja, és ajánlott még valamit,amiről ösztönösen érezte, hogy az előbbinél sokkal, de sokkal fontosabb a vadász számára:csodálatot és rendkívüli képességének feltétlen elismerését.Hamar rájött, hogy a Szörnynek van egy másik gyarlósága, amelyet ő kénytelen leszkiszolgálni, hogy a kezében tarthassa. Lancing az utcán nőtt fel, de égett a vágytól, hogy nálamagasabb rangúak társaságában forgolódjon egy olyan világban, amely születése miatt el voltzárva előle. A gazember úgy sóvárgott az elit körökbe való bekerülésre, ahogy az éhező egyfalat kenyér után. Nagyon elkeseríthette, hogy ő, egy felsőbbrendű ember, nem rendelkezikazzal a társadalmi státusszal és kapcsolatrendszerrel, amely révén meghívást kaphatna azelőkelő körökbe.Delbridge utálta, hogy be kellett ajánlania ezt a viperát a szabójának, hát még hogyidőnként kénytelen volt elhívni valami társasági eseményre, mint például a mai estélyre, denem tehetett ellene semmit. Meg kellett engednie, hogy ez a gyilkos ott lebzseljen az őfelsőbb osztálybeli társasága környékén, mert ez volt az ára, hogy üzleteket köthessen azÉjféli Szörnnyel.– Hol romlott el a dolog az éjjel? – nézett most Lancingre. – Egyszerű és sima ügyneklátszott, hogy megszabaduljunk Miss Stubtontól. Úgy volt, hogy miután véget ért az estély,maga visszakíséri őt a házába, és ott végez vele. Mi a fenének kellett megölnie már itt, az énházamban? Nem tudta, milyen kockázatot vállal ezzel?Molly Stubton feltűnően szép nő volt. Izzó érzékisége a hálószobai gyakorlottságávalpárosulva nagy haszonnal kecsegtető csáberőt kölcsönzött neki. Delbridge azzal a céllalalkalmazta, hogy megtudja egyes riválisai titkait. A lány nagyszerűen játszotta a szerepét, deaz utóbbi időben egyre nehezebb volt kijönni vele. Követelőzni kezdett, sőt, odáigmerészkedett, hogy zsarolásra tett célzásokat. Ideje volt megszabadulni tőle, de ez a viperaeltolta a dolgot.Lancing kecsesen felvonta fél vállát.26


– Valami okból feljött ide. Gyanítom, hogy az egyik vendéggel akart találkozni. Követtem,hogy lássam, miben mesterkedik. Amikor meglátott, megéreztem rajta a félelem szagát. –Szája mosolyra rándult az emléktől. – Sejtette, mi következik. Semmiképpen sem egyezettvolna bele, hogy hazakísérjem. Nem volt más választásom, mint ott rögtön elhallgattatni.– Még ha úgy érezte is, hogy nyomban cselekednie kell, léteznek tisztább módszerek –mutatott rá Delbridge. – Mi az ördögnek vágta el a nyakát, és hagyta itt? Mi lett volna, ha egymásik vendég is felmegy a galériába, meglátja a hullát, és lerohan, hogy ribilliót csapjon?Akkor nem lett volna más választásom, mint hívni a rendőrséget.– Rengeteg vér folyt – mondta erre még mindig mosolyogva a Szörny. – Teljesentönkretette a kabátomat, és összefröcskölte a nadrágomat. Bementem az egyik hálószobába,hogy rendbe hozzam magam és átöltözzek.A lord gyanakodva kapta fel a fejét.– Egy másik rend ruhát is hozott magával ma estére?– Természetesen. Mindig viszek magammal egy váltás ruhát, ha tudom, hogy sort fogokkeríteni az egyik kis szórakozásomra.Vagyis mindvégig úgy tervezte, hogy itt, a kastélyban öli meg Mollyt, nem pedig a lányházában. A Szörny nyilván élvezte, hogy egy magukat nála előkelőbbnek tartó urakkal teliházban hajthatja végre a gyilkosságot. Delbridge elnyomott egy sóhajt. Hulsey-nak igaza volt,ez a férfi csakugyan nem teljesen épelméjű, és meglehetősen kezelhetetlen. Viszont rendkívülhasznos.– Mennyi időbe telt, míg megmosakodott és ruhát váltott? – faggatta tovább, magábantürelemért fohászkodva.– Talán húsz percbe – felelte egy újabb kecses vállrándítással a gyilkos.Delbridge összezárt fogai között sziszegte:– És mégse jött le megmondani nekem, hogy eltűnt a kristály, és hogy a két őr hajnali félnégyig eszméletlen volt!– Nancy Palgrave jött, hogy megkeressen. – Lancing önelégült somolygással mesélnikezdett. – Amikor kijöttem a hálószobából, az első emeleti fordulóban összetalálkoztam vele.Természetesen beinvitáltam egy másik hálószobába. Mi mást tehetne egy gentleman ilyenkörülmények között?Valószínűleg ez is a gyengéi közé tartozhat, gondolta Delbridge. A vadászat és a gyilkolásszexuális értelemben izgalomba hozza. Amikor ebben az állapotában összetalálkozik egy ráváró nővel, nem tud ellenállni a kísértésnek.Még több időt pazaroltak el azzal, hogy addig nem lehetett kezelni ezt a kritikus helyzetet,amíg az utolsó vendég is el nem ment. Sőt még az erre az alkalomra szerződtetett személyzettávozását is meg kellett várni. Aztán aludni küldte a házvezetőnőt és a férjét, azt a kétalkalmazottat, akik ténylegesen a házban laktak. Évek óta hűségesen szolgálták őt; mindkettentudták, okosabb nem megkérdőjelezni az utasításait.Ekkor támadt egy gondolata. Megtorpant, és szemöldökét összevonva mondta:– Lehet, hogy a követ már annak előtte ellopták, hogy maga feljött volna ide Miss Stubtonután.– Lehetséges. – Lancing szokása szerint nem foglalkozott az apró részletekkel.– Biztos, hogy semmit sem tud mondani nekem a tolvajról? – kérdezte Delbridge márlegalább harmadszorra-negyedszerre.A Szörny odament, és megállt a szekrény előtt, amelyben azelőtt a kristályt tartották.– Már elmagyaráztam önnek, hogy csak az intenzív érzelmek nyomait érzem meg alevegőben. Félelmet. Haragot. Szenvedélyt. Ilyesmiket. Itt ezekből semmit nem észlelek.– De a tolvajból feltétlenül erős érzelmet kellett kiváltania, amikor a kristályt kiemelvebelélegezte a kigőzölgést – bizonygatta a lord. – Ijedtséget. Félelmet. Valamit.27


– Mondtam, hogy ez túl homályos nekem – felelte Lancing, hosszú ujjaival a zárattapogatva. – Sokan rajta hagyták a kezük nyomát az utóbbi napokban, önt is beleértve. –Hirtelen elhallgatott, és tőle szokatlan módon gondolkodóba esett. – De most, hogy jobbanodafigyelek, mintha csakugyan éreznék rajta valami friss érzelmi behatást.Delbridge erős energiaáramlást észlelt a férfi körül, midőn a gyilkos kinyújtottaparanormális érzékelőit, hogy megvizsgálja a zárat. Félelmetes volt, még így is, hogyfelkészült az élményre. Érezte, mint futkároz a hideg a hátán. Még Hulsey-nak is érezniekellett a gyilkos sötét auráját, pedig az ő világa a tudomány birodalma volt. Hátra is lépettsietve.– Semmi érzelem? – nógatta tovább Lancinget.– Semmi, csak energianyomok – hangzott a válasz. – Furcsa. Még sohasem találkoztamilyen nyommal. Akárki volt is, nagyon erős lehet.– Talán egy másik vadász?– Nem tudom. – Láthatóan izgatta a dolog. – De ahol ekkora erő van, ott erőszakra valóképességnek is lennie kell. Nem tudom, ki lehet ez, de veszélyes ember.– Olyan veszélyes ember, mint maga? – kérdezte a lord halkan.– Senki nincs olyan veszélyes, mint én. És ezt ön is tudja – válaszolta a Szörny elbűvölőmosollyal.Hulsey megköszörülte a torkát.– Bocsásson meg, lordságod, de van pár logikus magyarázat, hogy miért hiányzik itt az afajta nyom, amelyre Mr. Lancing érzékeny.Delbridge és Lancing egyszerre néztek rá.– Nos? – sürgette a lord, aki mindig is türelmetlen volt a tudóssal szemben.– Az a gőz abban a pillanatban az arcába csapott, amikor a tolvaj kiemelte a kristályttartalmazó zacskót – magyarázta Hulsey. – Az adott pillanatban lehet, hogy nem is ért aszekrényhez, illetve a polchoz, ha értik, mire gondolok. Csak a zacskót érintette.– Valószínűnek látszik – bólintott Lancing. – Ha nem létesült fizikai kapcsolat közte és aszekrény között, akkor a csapda ellenére nem hagyta itt a nyomát.Delbridge töprengő arcot vágott.– Akár hátrahagyta itt az érzelmi állapotának a nyomát, akár nem, a lopás elkövetése utánnem sokkal mindenképpen a kigőzölgés hatása alá kellett kerülnie. Legföljebb tíz-tizenöt percmúlva.– Ez épp elég, hogy kijusson a kastélyból – vélekedett a gyilkos.– De nem juthatott messzire.– Lehet, hogy volt segítsége – hívta fel a figyelmét Lancing. – Egy társa, aki mindjártelvitte innen.– A keservit! – morogta a lord. Rendkívül aggasztónak találta, hogy egy másik ember isbelekerülhetett a képbe.Hulsey félénken elköhintette magát, majd Delbridge-re nézett.– Hadd emlékeztessem, uram, hogy miután a drog hatni kezdett, a tolvaj roppantveszélyessé vált a társára.– Igen, igen, értem – élénkült fel a lord. – Valószínűleg rátámadhatott arra, aki a közelébekerült, ahogy a jelentések szerint Bloomfield és Ivington is tették. – Bosszúsan csapott rá amellette álló szoborra. – Ördög és pokol, azóta már halottnak kell lennie, ahogy a másikkettővel történt. A holtteste ott heverhet valahol kint az erdőben.– Ha volt valaki más is a tolvajjal, és annak a másiknak volt annyi lélekjelenléte, hogymegölje a társát, amikor kitört rajta az őrület, elképzelhető, hogy a holttestet otthagyta azerdőben, a kristályt pedig magához vette – mondta a Szörny mosolyogva.Delbridge és Hulsey némán meredtek rá.28


– Én ezt tettem volna a másik ember helyében – fűzte még hozzá a gyilkos, miközbenkezével kis félkört írt le maga előtt.– Nem kétlem – jegyezte meg a lord fanyarul.– Sőt – lendült bele Lancing –, a másik ember helyében a kristály megszerzése után énvalószínűleg mindenképpen megöltem volna a társamat, akár mutatkoztak rajta az őrület jelei,akár nem. Minek osztozkodni egy ilyen értékes dolgon?Delbridge legyűrte a kísértést, hogy felkapjon egy vázát, és a falhoz vágja. Meg kelltalálnia azt az átkozott kristályt, méghozzá minél gyorsabban! Már üzent a Harmadik Körvezetőjének, hogy megtalálta az ereklyét. Pár napon belül sor kerül a kő erejénekdemonstrálására. Ha minden jól megy, amikor bemutatja az aurórakövet a tagoknak, akkorhivatalosan is felveszik a Rendbe. Enélkül nem bocsátják be maguk közé.Meg kell találnia a kristályt. Túl keményen dolgozott, túl sok időt és pénzt fektetett be, túlsok kockázatot vállalt ahhoz, hogy most elbukja az egészet.Lancing állával a holttest felé intett.– Tüntessem el innen?– Most nincs időnk sírt ásni – ráncolta homlokát a lord. – Különben is, esik. Túl nagy a sár.– Csak nem akarja itthagyni a földön? – nézett rá zavartan Hulsey.Delbridge körbefordult a sarkán, és szemügyre vette a szarkofággyűjteményét.– Beletesszük valamelyikbe. Ott biztonságban ellesz, amíg el nem tudjuk temetni azerdőben. A szolgák tudják, hogy a galériába csak akkor tehetik be a lábukat, ha én utasítomőket erre.Az igazat megvallva, a szolgák még akkor sem jöttek fel szívesen a múzeumba. Egyiküksem rendelkezett mérhető paranormális képességekkel, de Delbridge nagyon jól tudta, hogymindenkiben van bizonyos fokú érzékenység, akár tudatában van ennek, akár nincs. Ez azérzékenység álmok és megérzések formájában nyilvánul meg. A múzeumban kiállított tárgyakegyüttesen épp elég nyugtalanító energiát gerjesztettek, hogy még a legérzéketlenebbemberekből is kiváltsanak bizonyos hatást. Az este jót mulatott magában, miközben figyelte,hogyan próbálják a vendégei eltitkolni, mennyire irtóznak a múzeum ereklyéitől.Lancing fülsértőén csikorgó, súrlódó zaj közepette félrelökte az egyik szarkofág súlyoskőlapját. Aztán a tudósra nézett, és elmosolyodott.– Segítsen idehozni a hullát! – mondta.Hulsey hevesen összerázkódott. A Szörny ritkán szólt közvetlenül hozzá. Most feljebbnyomta az orrán a szemüvegét, és nagy kelletlenül előrelépett.Lancing kényelmes léptekkel elindult a halott nő felé. Útja az ősrégi oltár mellett vezetettel. Szórakozottan kinyúlt, hogy megérintse. Delbridge észrevette a kis mozdulatot. Korábbanis megfigyelte, hogy ugyanezzel a gyengéd mozdulattal, mintha macskát simogatna, megérintia galéria egyes tárgyait. A legtöbb látogatótól eltérően a Szörny szerette az ereklyék általkibocsátott sötét energiát.Ebben hasonlítunk, állapította meg magában a lord. A gondolat hideg zuhanyként érte.Nem volt kellemes a tudat, hogy bármilyen értelemben is hasonló legyen egy ilyen alacsonyszármazású alakhoz.Lancing, kezével még az oltárt fogva, megtorpant.– Mi az? – kérdezte rögtön Delbridge. – Érez valamit?– Félelmet. – A Szörny úgy ejtette ki a szót, mintha valami ritka fűszert ízlelne. – Nőifélelmet.– Molly félelmét magától? – vonta össze a lord a szemöldökét.– Nem. Az más volt. – Végighúzta az ujjhegyeit a kőlapon. – Ez a nő nem azt az esztelen,hisztérikus pánikot érezte, mint amit Molly. Közben is megőrizte az önuralmát. Ezzel együttnagyon meg volt rémülve.– Biztos benne, hogy nő volt az illető? – kérdezte éles hangon Delbridge.29


– Ó, hogyne – dúdolta Lancing. – Egy édes női félelem.– Talán csak az egyik prostituáltat érzi, aki ma este itt volt a házamban – bizonytalankodotta lord. – A vendégeimet kísérték a múzeumi sétán.– Én is itt voltam – emlékeztette a gyilkos. – Egyik nő sem félt, ez a nő viszonthatározottan meg volt rémülve. Higgye el nekem, ha mondom.– Mi az ördög történt itt? – kérdezte értetlenül Delbridge.– Hát nem érti? – kiáltotta Lancing, s a szemében nyers vágy tüze lobbant fel. – Két tolvajvolt itt az éjjel. A második nő volt.– Idejött egy nő, hogy ellopja a kristályomat? – képedt el a lord. – Nincs nő, aki vette volnaa bátorságot, hogy betörjön a kastélyomba! De olyan sincs, aki ezt meg tudta volna tenni.– Ne felejtse el, hogy volt egy férfi társa is – szólt közbe ismét Hulsey.– Miért hozott volna magával egy nőt? – kérdezte zavartan Delbridge. – Ennek nincssemmi értelme. Hisz ezzel csak növeli a rajtakapás kockázatát.A tudós levette a szemüvegét, és nagy gonddal törölgetni kezdte.– Talán, mert szüksége volt rá – mondta végül elgondolkodva.– Minek? – vakkantott rá a lord.– A témában folytatott kutatásom szerint majdnem mindenki, aki használni tudta a kristályerejét, női személy volt – felelte ezúttal tanáros modorban Hulsey. – Könnyen lehet, hogyazért hozta magával ma éjjel ezt a nőt, hogy segítsen megtalálni a követ.– Ez a férfi hagyta azt a friss energianyomot a szekrényen – jelentette ki magabiztosanLancing. – Vélhetőleg azóta már halott, vagy egy lidércnyomásokkal teli őrület csapdájábanvergődik.A tudós visszatette az orrára, majd mutatóujjával a helyére igazgatta a szemüvegét. Aztántekintetét Delbridge arcára függesztve azt mondta:– Úgy tűnik, hogy önnek egy nőt kell keresnie.– De őróla nem tudunk semmit – válaszolta panaszosán a lord.– Ez nem teljesen igaz, uram – vonta össze Hulsey bozontos szemöldökét. – Tudjuk, hogynagy valószínűséggel használni tudja a kristály energiáját.Röviddel ezután Delbridge és Hulsey a konyhában álltak. Odakint még esett, de a komorfelhők a hajnal közeledtére kezdtek kivilágosodni.A lord lenézett Paddonra és Shuttle-ra, a két őrre, akiket az estély idejére szerződtetett.Mindketten a padlót borító ponyván feküdtek.Delbridge-nek ritkán volt alkalma a kastélynak ebben a helyiségében megfordulni.Nemesember volt; nemesemberek nem foglalkoztak a háztartásuk vezetésével. Ma reggelkissé meglepte, milyen zsírpecsétes a konyha padlójára leterített ponyvavászon.Gondolkodóba ejtette a házvezetőnője által felszolgált ételek tisztasága.– A betolakodók elkábíthatták őket – mondta Hulsey-nak. – Ez az egyetlen magyarázat.A tudós, aki érezhetően sokkal nyugodtabb volt most, hogy Lancing eltűnt a közeléből,cipője orrával megböködte az egyik őrt.– Talán.– Reménykedjünk, hogy a hatása előbb-utóbb elmúlik. Hiszen ha meghalnak, talán sohanem kapunk választ. Hulsey, meg kell találnunk a kristályt.– Biztosíthatom, uram, engem éppúgy aggaszt a dolog, mint lordságodat.– Aggaszthatja is. Egy vagyonomba került, hogy berendezzem magának azt alaboratóriumot. Ha nem kapom vissza a kristályt, semmi okom, hogy továbbra isfinanszírozzam a kísérleteit. Jól mondom?Hulsey összerándult. Delbridge látta, és jóleső érzéssel nyugtázta. A tudós gyarlóságaiéppoly szembeszökőek voltak, mint Lancingéi. Csakhogy neki egyedül a kutatásaiszámítottak, semmi más.30


– Meg fogjuk találni, uram – felelte gyorsan.– Mindössze néhány napunk van, azután el kell vinnem a követ a Harmadik Körvezetőjének. Ha nem tudom teljesítem a feladatot, nem kapok még egy esélyt, hogy tagságértfolyamodjam. A vezető ezt kerek perec az értésemre adta.– Értem, uram.A düh és a csalódás újból fojtogatni kezdte Delbridge-t.– Eljutottam egészen idáig. Rengeteg kockázatot vállaltam. Hónapokig tartott, mígelkészültem a tervekkel. Meghalt két magas rangú úr. Végre a kezemben volt a kristály. Ésmost lába kelt. – Ökölbe szorult a keze.Hulsey nem válaszolt. A földön fekvő két férfit nézte figyelmesen.– Azt hiszem, Mr. Shuttle mocorog – jelentette.Delbridge lepillantott. Valóban, az őr megmozdult, és kinyitotta a szemét.Paddon szeme is kipattant. Bambán bámulta a mennyezetet.– Érdekes – mondta a tudós. – Nem ismerek semmiféle szert, amelytől így térne magáhozvalaki a kábulatból. Mintha mindkét embernek azt mondták volna, hogy pontbanhajnalhasadáskor ébredjen fel.Az őrök felültek, körbenézve úgy vették szemügyre a nagy öntöttvas tűzhelyet, a fateknőt,a horganyzott mosogatódézsát, a hosszú asztalt, a késtartó állványt, mintha soha nem láttakvolna még ilyet.– Mi az ördög? – motyogta Paddon.– Álljanak föl mindketten! – parancsolt rájuk Delbridge.Shuttle és Paddon nehézkesen feltápászkodtak. Azok voltak, aminek látszottak: durva,erőszakos csavargók, akik abból éltek, hogy testőri és verőlegényi szolgálatokat végeztekannak, aki felfogadta őket. Egyikük sem volt különösebben intelligens. Delbridge eztelőnynek gondolta, amikor szerződtette őket. Most már más volt a véleménye.– Mi a fészkes fene történt odakint a kertben? – rivallt rájuk.– Semmi különös, uram – felelte Shuttle, és nagydarab, húsos kezével végigsimított ahaján. – Nyugodt volt az éjszaka. Nem volt semmi zűr. De arra, hogy ide bejöttünk, nememlékszem – tette hozzá homlokát ráncolva.– Biztosan beugrottunk kérni egy bögre kávét a szakácstól, hogy ébren tudjunk maradni –magyarázta a társa. De az arca és a hangja elárulta, hogy maga sem érti a dolgot.– Egyikük sem a maga akaratából jött be a konyhába – közölte velük Delbridge. –Mindkettőjüket alva találtuk a posztjukon. Míg maguk szunyókáltak, két betörő ellopta egynagyon értékes műkincsemet. Azért fogadtam fel magukat, hogy ilyesmi ne történhessen meg,amíg én a vendégeimet szórakoztatom. Mit tudnak felhozni mentségükre?A két őr dermedten bámult rá. Aztán Paddon arca elkomorult.– Épp most mondtuk uraságodnak, hogy nem történt semmi. Nem tudom, miről beszél,uram.Delbridge úgy nézett Hulsey-ra, mint aki tanácsot kér. A tudós mereven rászegeztetekintetét Paddon arcára.– Mi az utolsó emléke?A férfi vállat vont.– Mentem át a kerten, és arra gondoltam, hogy reggelig még esni fog, aztán… –Elhallgatott, majd fejcsóválva így folytatta: – Aztán fölébredtem, itt.Shuttle bólintott.– Ugyanígy volt velem is.– Emlékeznek arra, hogy láttak-e valakit odakint a kertben? – tudakolta Delbridge.– Néhány vendég kijött pár percre a teraszra, de túl hideg volt ahhoz, amit forgattak afejükben, úgyhogy visszamentek – mondta Paddon.– Csak az időnket vesztegetjük – jelentette ki a lord. – Elmehetnek mind a ketten.31


Az őrök összenéztek.– És a járandóságunk? – Shuttle hangja már korántsem volt olyan tiszteletteljes, minteddig.– Ki lesz fizetve, mielőtt elmennek – intette le Delbridge türelmetlenül.A két ember kiballagott a konyhából. A lord várt, amíg már nem hallja bakancsos lábuksúlyos dobogását.– Gondolja, hogy ők is benne voltak? – kérdezte a tudóst.– Lehet – felelte Hulsey. – De én inkább az ellenkezőjére hajlok. Abból, hogy ilyennyugodtak és hogy épp a hajnal bekövetkeztekor, egyik pillanatról a másikra felébredtek, énvalami másra gyanakszom.– Mire?– Hogy hipnotikus álmot bocsátottak rájuk.Delbridge ereiben megfagyott a vér.– Hipnózis?– Az megmagyarázná azt az állapotot, amelyben találtuk őket.– Melyik tolvaj volt a hipnotizőr? A férfi vagy a nő?– Ha igazam van, amikor azt gondolom, hogy a nő dolgozik a kristállyal, abból azkövetkezik, a férfi lehet a hipnotizőr. Ön bizonyára jól tudja, hogy több, igazán hathatóstermészetfölötti képesség nem fér meg egy emberben. Valaki vagy kristályműves, vagyhipnotizőr, de a kettő együtt nem lehet.– Akárki is az, órákon belül halott ember lesz.– Talán – jegyezte meg Hulsey.Delbridge-nek nem tetszett az, amit a tudós arcán látott: mintha egyéb lehetőségeket isfontolgatott volna magában.Lancing egy óra múlva újból megjelent. Ázottan, és cseppet sem jó hangulatban.– Nincs holttest – közölte kurtán.– A keservit! Akárki volt is, a méreg gőzét be kellett szívnia – erősködött Delbridge.– Ez esetben bele kell nyugodnia, hogy a nő mégiscsak elvitte magával egy kocsiban –jegyezte meg Lancing a maga idegesítően könnyed vállrándítása kíséretében.– Akkor hamarosan egy közveszélyes őrült társaságában fogja magát találni – mutatott ráHulsey. – Hacsak… Egyszerre néztek rá.– Hacsak mi? – szólt ingerülten a lord. A tudós elővett egy rongyot a zsebéből, éstörölgetni kezdte a szemüvegét.– Hacsak a nő nem tudta, hogyan szabadítsa meg a férfit a hallucinációitól.– Az lehetetlen! – csattant fel Delbridge.Hulsey visszatette a szemüveget az orrára. Az üveg mögött szokatlan fénnyel csillogott aszeme.– Érdekes, ami azt illeti.32


7.Thaddeus kinyitotta a szemét. Egy percig még mozdulatlanul feküdt, hátha rájön, hol van.De a kis szoba, melynek falait fakózöldre festették, és piszkos üvegű ablakán túl sűrű ködgomolygott, egyáltalán nem volt ismerős számára.Az ágyból odalátott a kabátjára, amely egy fali szögre volt felakasztva. A szoba egyiksarkában rozoga mosdóállvány állt, mellette ütött-kopott kis komód. Az ágynemű a szagárólítélve nem volt épp frissen mosottnak mondható.Egyszeriben megrohanták az emlékek: az elragadó, aranybarna szemű nő, a Delbridge-féleméreg gőze, a hanyatt-homlok menekülés a hintóban, a tudat, hogy valószínűleg nem éli túl azéjszakát, legalábbis ép elmével nem.Leona. Az éjjel az ő neve volt a bűvös talizmánja.Szinte látta a kristályban csillogó holdfényt, és hallani vélte a lány ellenállhatatlanbizonyosságot sugárzó hangját: „Most végig fogok sétálni önnel az álmain.”Lassan felült, és félrelökte a rongyos takarót. Hagyta, hogy visszaszivárogjanak annak arettenetes küzdelemnek az emlékei, melyet azokkal a sötét fantáziaképekkel vívott, amelyekelnyeléssel fenyegették. Szerencsére a képek már elhalványultak, összetöredeztek, és noha ittottéles peremük sebet is okozhatott, csak egy borzasztó lidérces álom emlékképei voltak. Ahallucinációk megszűntek.A titokzatos Leona arra használta a kristályt, hogy megmentse őt attól, hogy a poklokmélyére szálljon, ahonnan soha többé nincs visszatérés.Boszorkány, gondolta, s csöppet elmosolyodott.Ő pedig azzal hálálta meg neki, hogy erőszakoskodni próbált vele.Szája sarkából eltűnt a mosoly. A megrázó emlék kiugrasztotta az ágyból. Homlokánverítékcseppek gyöngyöztek. Még soha nem veszítette úgy el az önuralmát, mint a múlt éjjel.Soha. Igen nagy hasznát vette az önuralmának, melyet azért fejlesztett tökélyre, hogy az életminden területén, beleértve a nemi vágyak birodalmát is, kezelni tudja hipnotikus tehetségét.A múlt éjjel azonban a méreg olyan túlfűtött vágyat ébresztett benne, melyet képtelen voltféken tartani.Undor fogta el. Hiszen meg sem próbált úrrá lenni vadállatias vágyán. A hallucinációkmarkában vergődve meggyőzte magát, hogy joga van magáévá tenni a lányt. Elhitettemagával, hogy a lány az igazi párja, ő az egyetlen olyan nő, akinek az ereje felér az övével.Az egyetlen, aki megismerte titkos képességét, mégsem félt tőle.Hál' istennek, Leonát a tehetsége megmentette attól, hogy áldozatul essen az ő mohóvágyának. Meg tudta fékezni őt. Ennek ellenére szinte rosszullét fogta el a gondolatra, milyenközel járt ahhoz, hogy bántalmazza a lányt. Most már élete végéig együtt kell élnie ezzel atudattal.Amikor végignézett magán, látta, hogy teljesen fel van öltözve, csak a csizma nincs alábán. Azt az ágy alatt találta meg, egy csorba éjjeliedény mellett.Leült az ágy szélére, és felhúzta a csizmáját. Hol a mennykőben van? Megpróbáltgondolkodni.A kristállyal való kezelés után ellenállhatatlan álmosság vett erőt rajta. Kicsit ugyanfelriadt, amikor a hintó megállt, de túlságosan kába volt, semhogy észlelte volna, mi vankörülötte. Leona és a társa kivitte-kivonszolta a kocsiból, be egy szobába. Ahol nem égett atűz a kandallóban. Erre pontosan emlékezett. És egy férfira meg egy asszonyra is, akik úgynéztek ki, mint akiket kirángattak az ágyból. És egy keskeny falépcsőre.33


Meg arra, amikor megérezte, hogy két karja nem egy, hanem két pár kecses vonalú vállonnyugszik, és végre megértette, hogy nem Leona az egyetlen női személy, aki ezen az éjszakánférfiruhát viselt. Barátja, a kocsis, szintén nő. Milyen nevet is mondott? Ó igen, Adam.Eszébe jutottak a szavai, amikor bevonszolták: „Hidd el nekem, ezt még meg fogjuk bánni. Ottkellett volna hagynunk az út szélén.”Igazad volt, Adam, gondolta. Egyikőtök sem szabadult meg tőlem.Halk, tétova kopogás rántotta ki sötét emlékei közül. Eszébe jutott, hogy sejtelme sincs, kiállhat az ajtó túloldalán.Gyors léptekkel odament, ahol a kabátja lógott a falba vert szögön. Semmi jóra nemszámítva, belenyúlt az egyik zsebébe. Volt benne valami, de nem a pisztolya. Kivette, ésakkor látta, hogy női festékestégely az. Emlékezett rá, hogy a holttest mellől, a földről vettefel. Megint kopogtattak.Belenyúlt egy másik zsebbe. Itt megtalálta a pisztolyt. Kivette, és megkönnyebbültenállapította meg, hogy töltve van.De nemcsak a fegyver volt a zsebben, hanem egy borzas, ápolatlan, barna férfiparóka is.– Tessék – szólt ki.– A szakácsnő úgy gondolta, hogy már felébredt, és inna egy kis kávét, meg talánreggelizne is, uram. – A hang nagyon fiatalnak tűnt.Gyorsan visszadugta a parókát a kabát zsebébe. A pisztolyt leengedve úgy tartotta, hogy alába eltakarja, és résnyire nyitotta az ajtót. Egy tizenkét éves forma lányka állt a folyosón.Csinos fehér főkötőt és sima szürke ruhája fölött kötényt viselt. Kezében jól megrakott tálcáttartott. A kávé illata és a tojással, pirítóssal és sózott, füstölt lazaccal púpozott tányér látványaráébresztette, hogy milyen éhes.– Köszönöm – mondta, és kitárta az ajtót. – Tedd le, kérlek, az asztalra.– Igenis, uram.A szobalány behozta a tálcát a szobába. Amikor épp háttal volt felé, Thaddeus gyorsankikémlelt az ajtón, üres-e a folyosó. Amikor látta, hogy nincs ott senki, visszacsúsztatta apisztolyt a kabátzsebébe.A szobalány megfordult, és pukedlizett.– Kíván még valamit, uram?– Válaszolnál pár kérdésemre? – mosolygott rá a férfi. – Bevallom, elég bizonytalanulemlékszem arra, hogyan érkeztem ide.– Igenis, uram. A papa azt mondta, uraságod tökrészeg volt. Ő segített uraságod barátjánakmeg a kocsisnak, hogy fel tudják hozni a lépcsőn. A barátja mondta is neki, hogy amikor majdreggel felébred, uraságod biztosan… – a lány itt megakadt, és erősen kutatott azemlékezetében – …jelentékeny mértékben zavarodott lesz. De azt is mondta a papának, egypercig se higgye, hogy uraságod félnótás. Hanem nagyon is fontos ember, akinek magashelyeken vannak barátai.Más szóval a kristálymanipulátor figyelmeztette a fogadóst, hogy ne próbálja becsapni éskihasználni őt.– Ami a zavarodottságot illeti, igaza volt – szólt szelíden. – Mi ez a hely, és hol van?– A Kilby Streeten, uram. Ez a Kék Sárkány fogadó.Ez megadta a választ a legégetőbb kérdésére. A két nő egy tisztes, de nem túl jól menő,London környéki fogadóban hagyta.– Még valami – mondta. – Említette a barátom a papádnak, hogy miután engem letettek itt,hová szándékoznak menni?– Nem hiszem, uram – rázta a fejét a lányka.Persze hogy nem, gondolta Thaddeus. A két nő nem akart nyomot hagyni maga után.– Köszönöm a reggelit. Nagyon étvágygerjesztőnek látszik – mondta mosolyogva.A lányka arca felragyogott.34


– Szívesen, uram. A barátja meghagyta, hogy rendes reggelit adjunk önnek, mert nagyonnehéz éjszakája volt. És előre kifizette az ételt meg a szobát. És még csinos borravalót is adotta papának.Ez magyarázta hát az ínycsiklandó falatokkal teli tálcát.– Az én nagyon jó barátom nem hagyott nekem semmi üzenetet, ugye? – kérdezteóvatosan.– Nem, uram. Csak annyit mondott, hogy mondjuk meg, minden jót kíván uraságodnak.Aztán elhajtott a hintóján. – A szobalány habozva elhallgatott.– Mi az? – unszolta Thaddeus.– Semmi lényeges, uram. Csak…– Csak micsoda?A lány megköszörülte a torkát.– Hallottam, amit a papa meg a mama beszélgettek ma reggel. A papa azt mondta, a barátjaszomorúnak látszott, amikor az éjjel elmentek És úgy búcsúzott el, mint aki azt gondolja,hogy soha többé nem fognak találkozni.– Ha így volt, a barátom tévedett. – A kabátzsebében lapuló parókára gondolt. – Egészenbiztosan fogunk még találkozni, méghozzá amilyen hamar szerét tudom ejteni.35


8.Aranykeretes szemüvege lencséjén át mélységes rosszallással nézett Leonára CarolynMarrick.– Egy fogadóban hagytátok az alvó Mr. Ware-t? Ez rendkívül kockázatos dolog volt, nemgondolod?– Nem volt más választásunk – válaszolta a lány. Kivett egy kis halom alsóinget egyfiókból, és gondosan betette egy kofferba. – Mégsem dobhattuk ki a kocsiból az útszélre.Barátnője abbahagyta a pakolást, és értetlenül nézett rá.– És ugyan miért nem? Azzal minden további nélkül megszabadulhattatok volna tőle.– Bevallom, Adam is ezt a megoldást javasolta – mondta Leona. – Én azonban erre nemvoltam hajlandó. Végtére is megmentette az életemet, Carolyn. Mi mást tehettem volna?A beszélgetés nem alakult valami jól. Hogy enyhítse valamelyest a csalódottságát, útbanvissza a komódhoz megállt, hogy megveregesse Fog nyakát. A hatalmas kutya felemelte afejét, és fogait kivillantva rávigyorgott.Kora délután volt. Mindhárman Carolyn hálószobájában gyűltek össze. Két nagy bőröndállt nyitva a padlón, az egyik csordultig tele könyvekkel és jegyzetfüzetekkel, a másikbangondosan összehajtogatott ruhanemű. Carolyn készült elutazni a nászútjára. Másnap reggelfog nőül menni George Ketteringhez, a csupa tűz, csupa lobogás egyiptológushoz, aki hozzáhasonlóan rajongott a régiségekért.Sem a menyasszonynak, sem a vőlegénynek nem voltak közeli rokonai, így a szükségesnélegy perccel sem akartak tovább várni az egyiptomi utazással. A szűk körű szertartáson csakLeona és a vőlegény egy barátja lesz ott, és az ifjú pár rögtön utána el is indul a hosszú útra.Csak hónapok múlva szándékoztak visszatérni, és Leona úgy ítélte meg, hogy addigra egyesdolgok nem maradjak a régiben.Öt is boldoggá tette barátnője boldogsága, aki ragyogott a szerelemtől és az izgalomtól. Dea lelke mélyén ott ólálkodott a küszöbön álló magány miatti félelem. Az igazat megvallva,sohasem gondolta, hogy kapcsolata Carolynnal ilyen váratlan fordulatot vehet.Amikor csaknem két évvel ezelőtt két egyedülálló, elszegényedett hajadonkéntmegismerkedtek, úgy látszott, hogy egy életre barátnők lesznek. Mindketten a hivatásuknakéltek, közös házba költöztek, és barátságuk megingathatatlannak tűnt. Mindez megváltozott,amikor Carolyn megismerkedett George-dzsal, aki özvegy volt, és a lányhoz hasonlóanszenvedélyesen érdekelték az egyiptomi leletek.Holnap estére minden megváltozik, gondolta Leona. Ami azt illeti, már ma is más voltminden, mint azelőtt. Hogy az elkerülhetetlennél ne ijessze meg jobban, nem mesélte elbarátnőjének az éjszaka történtek minden egyes részletét. Többek között nem említette meg agalériában talált női holttestet. Nem volt semmi értelme. Carolyn csak elszörnyedt volna tőle.Elrontja vele az esküvője napját, és tönkreteszi az új élet kezdete feletti örömét.Megint titkolózom, gondolta Leona. Máris visszaszoktam arra, hogy egyedül vagyok.Pontosan úgy, mint amikor Edward bácsi elment Amerikába, és többé nem jött vissza.Elég ebből a butaságból! Örülök Carolyn boldogságának, és nem sajnálom magam. CsakEdward bácsi tanácsára gondolok: „Soha ne vesztegesd az idődet arra, hogy a rosszdolgokon rágódj! Mi értelme volna? Összpontosíts a jó dolgokra! Van hivatásod, van tető afejed felett, és van egy hűséges kutyád. Ráadásul nem maradsz teljesen barátok nélkül. Itt vanAdam Harrow.”Na igen, de Adam számára mindig is Pierce lesz a legfontosabb.És aztán? Majd szerzek új barátokat.36


Fog felemelte a fejét két mellső mancsáról, és fülét hegyezve rászegezte kifürkészhetetlentekintetű szemét. Nagyon érzékeny volt Leona hangulatváltozásaira. A lány lehajolt, és hogymegnyugtassa, újból megveregette a kutya nyakát.– Én úgy látom, a kelleténél is többet tettél azzal, hogy megmentetted Mr. Ware-t annak akülönös kigőzölgésnek a hatására fellépő hallucinációitól – jelentette ki Carolyn, miközben afésűivel és a hajkeféivel foglalatoskodott. – Adamnek volt igaza. A lehető leghamarabb megkellett szabadulnotok tőle. A hipnotizőrök köztudottan rendkívül veszedelmesek tudnak lenni.Egy újabb titok, gondolta Leona. Azt sem árulta el Carolynnak, hogy a férfi hipnotizálótehetsége pszichikus természetű.– Beismerem, rengeteg szörnyűséges hír jelent meg az újságokban a hipnózis veszélyeiről,és hogy miféle bűnös célokra lehet használni ezt a képességet, de ezek mind merőbenspekulációkra alapozott írások voltak – tiltakozott. – Bizonyítékot nemigen tudtak felhozni rá.Aligha volt szüksége arra, hogy védelmébe vegye a titokzatos Mr. Ware-t, de valamihomályos oknál fogva kényszert érzett rá.– A minap is olvastam egy cikket egy fiatalemberről, aki hipnózis hatása alatt ellopott egypár ezüst gyertyatartót – jelentette ki Carolyn.– A hipnózis nagyon jó ürügynek tűnik, ha valakit rajtakapnak, amint épp elemeli azezüstöt.– Tudományos bemutatókat is rendeztek arról, hogy egy hipnotizőr hogyan képes rávennivalakit arra, hogy bűnt kövessen el.– A legtöbb ilyen bemutatót a Kontinensen, elsősorban Franciaországban tartották. – Leonakivett egy szalmakalapot a szekrényből, és betette az egyik bőröndbe. – Mindenki tudja, hogyaz ottani orvosok évek óta ellenzik a hipnózist. Nem hiszem, hogy komolyan kéne vennünk aző úgynevezett kísérleteiket.– És mi van azokkal a londoni nőkkel, akiket állítólag a hisztériájukból kikezelőhipnotizőrök használtak ki? – vágott vissza diadalmasan Carolyn. – Nekik sem hiszel?Leona érezte, amint bizonyos éjszakai emlékek hatására forróság önti el az arcát.– Komolyan mondom, kedvesem, túl sok időt töltesz szenzációhajhász lapok olvasásával.Te is épp olyan jól tudod, mint én, hogy az efféle beszámolók roppant gyanúsak.– Egyes hisztériával kezelt nők áldott állapotba kerültek – vonta föl a szemöldökét abarátnője.– A hipnózison kívül más magyarázatok is léteznek az említett állapotra.Pillanatnyi vereségét Carolyn egy ajkbiggyesztéssel vette tudomásul.– Nos, rendben van, ez igaz. De azt mégis el kell ismerned, hogy az orvosok általában nemnézik jó szemmel a hipnotizőröket.– Kétségtelenül szakmai féltékenységből.– Tisztázzunk valamit! Semmit sem tudsz erről a Mr. Ware-ről, azonkívül, hogy megakarta szerezni a kristályodat. Már maga ez a tény indokolná, hogy rendkívül óvatos legyélvele kapcsolatban.– Adam és én megtettük a kellő óvintézkedéseket. Hidd el, Mr. Ware semmiképpen semfog rám találni.– A helyedben én nem lennék ebben ilyen biztos. – Carolyn megállt az öltözőasztal előtt,és a tükörben barátnőjére nézett. – Nem elég, hogy izgulhatsz Lord Delbridge miatt,mostantól azzal a lehetőséggel is számolnod kell, hogy ez a Mr. Ware is kutat utánad. Ugyemegmondtam már a kezdet kezdetén, hogy a terved katasztrófához vezethet?– Igen, megmondtad – felelte szárazon Leona. – És mint nemegyszer említettem, többekközött a megingathatatlan optimizmusodat csodáltam benned a legjobban.Carolyn elfintorodott.37


– Aligha róhatod fel hibámul, ha felhívom a figyelmed a tervedben rejlő csapdákra.Tapasztalt régész vagyok, ennélfogva észreveszem a legapróbb részleteket is. Nem mintha eza férfi valami aprórészletnek tűnne nekem.Leona elmerengett azon a szilárd, férfias erőn, melyet akkor érzékelt, amikor ThaddeusWare szorosan magához ölelte. Nem, ott tényleg nem holmi apró részletről volt szó.– Mmm – mormolta fennhangon.Carolyn szeme résnyire szűkült a tükörben.– Azt tudom, miért akartad megszerezni a kristályt. De mit gondolsz, Mr. Ware-nek miértkell?– Nem tudom. Nem volt rá elég idő, hogy ezt megvitassuk. – De ő is nagyon sokatgondolkozott ezen, amióta otthagyták a férfit a fogadóban. – Meséltem neked a kristálytörténetéről.– Azt mondtad, sokszor ellopták már az évek során, méghozzá rendszerint olyasvalaki, akiaz általad említett parajelenségek különc kutatóinak titkos társaságával áll kapcsolatban.– Az Arkane Társaság. Csupa rögeszmés, fondorlatos észjárású, megbízhatatlan ember.Egyes tagok, mint Delbridge is, mindenre készek, hogy megkaparintsanak olyan tárgyakat,mint amilyen a kristály, mert ezeknek okkult erőt tulajdonítanak. És az aurórakőre megegyenesen jogot formálnak valami régi és teljességgel nevetséges legenda alapján, amely aTársaság alapítójának nevéhez kötődik.– Szerinted ez a te Mr. Ware-ed is tagja a Társaságnak? – vonta össze a szemöldökétCarolyn.Az én Mr. Ware-em. Leona pár pillanatig ízlelgette a kifejezést. Aztán félretolta. ThaddeusWare nem az ő Mr. Ware-je, és soha nem is lesz.„Akárhová megy is, megtalálom.” Elhessegette a férfi fogadkozását. A személyesvonatkozásokat félretéve, barátnője kérdése nagyon is jó kérdés volt.– Nem tudom – felelte. – Lehetségesnek tartom, hogy kapcsolatban áll a Társasággal, deennek nincs jelentősége, mivel soha többé nem találkozom vele.Carolyn álla megfeszült.– Hál' istennek, hogy Pierce javaslatára szolgának voltál öltözve az éjjel. Legalább ha Mr.Ware mégis úgy határoz, hogy megkeres, nem fogja tudni, hogy egy nőt kell keresnie.– Mmm – mormolta ismét Leona. Egy újabb titok. Nem említette, hogy Thaddeus átlátottaz álöltözetén, mert tudta, hogy ezzel csak növelné barátnője aggodalmát. – Úgy tudtam, tenem értesz egyet Pierce-szel.– Nem is. Szerintem teljesen világos, hogy kapcsolatai vannak az alvilággal.– Épp azok a kapcsolatai segítettek neki, hogy megtalálja a kristályomat – mutatott ráLeona.Pierce bejáratos volt a legjobb hírű körökbe, de tagadhatatlanul roppant titokzatos életetélt. Egyebek között nagyon sok titkot – méghozzá veszedelmes titkot – tudott gazdag ésbefolyásos emberekről.Neki is megvoltak a maga titkai, amelyeket Leona sohasem árult el Carolynnak. Pierce is,akárcsak a szerelme, Adam Harrow, valójában nő volt, aki férfi módra élt. A pár egy különösvilágban mozgott, melyet csupa olyan nő népesített be, akik hozzájuk hasonló szerepetjátszottak.– Kedvesem, miattam nem kell aggódnod; nem lesz semmi bajom. Holnap férjhez mész aférfihoz, akit szeretsz, és elutazol vele Egyiptomba. Most csak a jövőddel törődj!– Életem álma – suttogta Carolyn. Ámulat és boldogság ragyogott az arcán. Hirtelenmegfordult. – De hiányozni fogsz nekem.Leona megpróbálta visszatartani a könnyeit, de nem sikerült. Odaszaladt, és átöleltebarátnőjét.– Te is nekem, ígérd meg, hogy írni fogsz!38


– Persze – felelte elfúló hangon Carolyn. – Biztos vagy benne, hogy jól fogod éreznimagad itt egyedül?– De hiszen nem vagyok egyedül. Itt van Mrs. Cleeves és Fog.– Egy házvezetőnő meg egy kutya nem valami nagy társaság.– És van hivatásom is – mosolygott rá biztatóan Leona. – Tudod, mennyire szeretem amunkámat. A szenvedélyem, ahogy neked az egyiptomi régészet. Nem szabadnyugtalankodnod miattam.– A házasságom semmit sem fog változtatni a barátságunkon – ígérte Carolyn.– Nem – bólintott rá Leona.Dehogynem. Gondolkozz pozitívan!39


9.Thaddeus szavait a hosszú laboratóriumi munkaasztal végében álló unokafivéréhez intézte.– Állította, hogy az aurórakő az övé. Leona azt hiszi, hogy törvény adta joga van akristályhoz. Azok után, amiknek tegnap éjjel a tanúja voltam, hajlamos vagyok egyetértenivele.– Az nem is kérdés, hogy a kő a Társaság tulajdona. – Caleb Jones becsukta az öreg,bőrkötéses könyvet, melybe eddig belemélyedt, és kezét a tábláján nyugtatva folytatta: – Nembeszélve arról, hogy veszélyes. A Társaság Arkane Házában lévő múzeumban van a helye,ahol csak szigorú ellenőrzéssel lehet hozzáférni.A laboratóriumot és a tágas könyvtárat megvilágító gázlámpa éles fényében Caleb komoly,szigorú arca még a szokottnál is komorabbnak tűnt. Nem éppen a sármjáról és a nyájastermészetéről volt híres. Többnyire az idegeire ment a szalonokban folyó társalgás és azelőkelő társaság megannyi kedvtelése. Sokkal jobban érezte magát a laboratóriuma és akönyvtára magányában. Itt, a legkülönbözőbb természettudományos berendezések éskészülékek, a régi és modern könyvekkel telezsúfolt könyvespolcok és az Arkane Társaságalapítójának naplói és feljegyzései között szabadon átadhatta magát egyedülálló tehetségegyakorlásának.Calebnek természetfölötti tehetsége volt ahhoz, hogy ott, ahol mások csak összevisszaságotláttak, felfedezze a szabályszerűségeket és a jelenségek értelmét.A Társaságban egyesek azt suttogták, hogy nem egyéb eszelős tekintetűösszeesküvéselmélet-gyártónál, és hogy a tehetsége valójában a mentális labilitására utaló jel.Thaddeus minden további nélkül elfogadta unokafivére szokatlan képességét és az azzaljáró nyers modorát. Megértette őt, ahogy csak kevesen. Az ő tehetsége még nyugtalanítóbbanhatott az emberekre.Tisztában volt vele, hogy mindazok, akik tudnak róla, titokban félnek tőle. Kihibáztathatná őket ezért? Kevesen merészkedtek volna önként egy olyan ember közelébe, akiilyen veszedelmes hatalommal bír. Ezért aztán neki is, akárcsak Calebnek, kevés igazán jóbarátja volt.A tehetsége volt az oka annak is, hogy még nem házasodott meg, családja nagy bánatára.Az ismeretségi körében egyetlen nő sem repesett azért, hogy egy ilyen képességgel bíróember felesége legyen. Márpedig ő nem volt hajlandó eltitkolni az igazságot a majdaniválasztottja előtt.Ők ketten az Arkane Társaság új Mestere, Gabriel Jones unokatestvérei voltak.Mindhárman a Társaság alapítójától, az alkimista Sylvester Jonestól származtak. Sylvesteregy olyan rendkívüli hatású képesség birtokában volt, amelyet a tizenhetedik század vége feléalkímia néven ismertek.Thaddeus néha elgondolkodott azon, hogy ha az alapító a modern korban élt volna, mindenbizonnyal kiváló természettudósnak tartják. Egy dolog azonban bizonyos: minden korbanrettentő különc embernek tekintették volna. Bámulatos természetfölötti képessége mellettparanoiás, a világtól elvonuló, csak a kutatásainak élő ember volt. Ez a megszállottsága végülegy nagyon veszélyes útra vezette.Egyéniségének e sajátos vonásai mindazonáltal nem gátolták meg abban, hogy két fiútnemzzen két különböző, szintén természetfeletti képességekkel rendelkező asszonynak. Nema testi vágy vagy a szerelem késztette arra Sylvestert, hogy utódokról gondoskodjék. Sajátfeljegyzései tanúsága szerint meg akart győződni arról, képességei átszármaznak-e agyermekeire is.40


Sylvester kísérletei sikereseknek bizonyultak, jóllehet nem úgy, ahogy elképzelte. Aleszármazottaiban megnyilvánuló adottságok változatosságát nem láthatta előre.Önhittségében arra számított, hogy mindőjükben a saját paranormális hajlama fog kiütközni.Ám két évszázad leforgása alatt két dolog vált nyilvánvalóvá. Elsőként az, hogy míg azutód örökölheti, és gyakran örökli is az előd természet adta tehetségét, annak megjelenésiformáit nem lehet előre megjósolni.A másik következmény, melyet az öntelt alkimista, mint meglepő felfedezést rögzített anaplójában, hogy a nőknek, akiket valamely adottságuk miatt választott kísérletelefolytatásához, az eredmény szempontjából éppoly nagy szerepük van, mint neki.Sylvesternek legnagyobb megdöbbenésére rá kellett jönnie, hogy az anyák, akiktől gyermekeiszülettek, szintén áthagyományozták saját természetfeletti adottságaikat a Jonesok jövendőnemzedékeire.– Nem hiszem, hogy Leona egykönnyen le fog mondani a kristályhoz fűződő jogáról –mondta figyelmeztetően Thaddeus.– Kínálj neki pénzt! – javasolta Caleb. – Sok pénzt. Tapasztalatom szerint ez mindighatásos.A férfi felidézte, micsoda szenvedélyes tűz égett Leona szemében, amikor az aurórakőanyagán átsugározta a saját erejét. Olyanformán ajzotta fel a kristállyal való együttműködés,mint más nőt a szerelmi vágy. Az emlék felforrósította a vért az ereiben. A teste mélyénmegmozdult valami.– Nem hinném, hogy pénzzel ezúttal el lehetne érni a kívánt eredményt – mondta.– Akkor más módot kell találnod rá, hogy megszerezd tőle a kristályt – jelentette kihatározottan Caleb. – Több mint negyven év óta most először bukkant fel újra. Gabe a lehetőleghamarabb vissza akarja szerezni a Társaság számára. Ha megint eltűnik, mint legutóbb is,akkor újabb évtizedekbe telhet, míg ismét hallunk róla.– Tudom – válaszolta Thaddeus türelmesen. – Mindössze azt mondom, hogy az újtulajdonosa valószínűleg nem fog lemondani róla.Az aurórakőnek hosszú és roppant érdekes története volt az Arkane Társaságban. Alegenda szerint egy Sybil, a Szűz Boszorkány nevű nő lopta el Sylvester laboratóriumából. Aszüzesség kérdését nem feszegetve, Sybil valójában egy rivális alkimista volt. Az alapítóegyébként is rosszul tűrte a versenyt, egy női rivális pedig egyenesen felbőszítette.Naplójában megtagadta Sybiltől az alkimista címet, ehelyett csak boszorkányként emlegette,hogy ezzel is kisebbítse, és jelentéktelennek állítsa be a nő tehetségét és laboratóriumijártasságát.Lehet, hogy nagy koponya volt a vén csibész, de modern gondolkodásúnak senki semtarthatta, állapította meg magában Thaddeus.– Ha a pénz nem válik be, akkor más módot kell találnod, hogy megszerezd a nőtől a követ– erősködött Caleb. – A te tehetségeddel nem hiszem, hogy ez túl nagy nehézséget jelenteneszámodra. A mindenségit, hipnózisban megparancsolod neki, hogy adja oda, és felejtse elörökre, hogy valaha is az övé volt. Nem értem, miért vacakolsz még ezzel.– Rá nincs hatással a tehetségem.Ez a bejelentés váratlanul érte unokatestvérét. Szemében felcsillant a tudós elfogulatlankíváncsisága.– Huhh – mondta. – Ez érdekes.Hogy miért vacakol? – tűnődött Thaddeus. – Az biztos, hogy el fogja venni a kristálytLeonától. De közben rájött, hogy ugyanakkor meg is akarja védeni a lány kőhöz való jogát.A közeli munkaasztalhoz lépett, hogy szemügyre vegyen egy prizmát.– Te komolyan azt hiszed, hogy a kristály az Arkane Társaság hasonlóan sötét,veszedelmes titka lehet, mint az alapító képlete? A múlt éjjel nem tapasztaltam erre vonatkozóbizonyítékot. Inkább gyógyító természetűnek látszott, semmint pusztítónak.41


Caleb összefonta mellén két karját, és mélyen elgondolkodott a kérdésen.– Hajlandó vagyok aláírni, hogy a kristály valószínűleg nem olyan ártalmas, mint a képletlenne, ha rossz kezekbe jutna. De azt hiszem, elsősorban azért, mert nagyon ritka, hogy valakiegyütt tud működni a kővel.Thaddeus nézte, amint a prizmán áthaladó fény káprázatos szivárvánnyá bomlik fel.– Leona játszi könnyedséggel kezelte a kristályt az éjjel – mondta. – Ebből az következik,hogy ő rendelkezik ezzel a nagyon ritka tehetséggel?– Biztos vagy benne, hogy dolgozott a kővel? – kérdezte homlokát ráncolva Caleb. –Magad mondtad, hogy hallucináltál. Lehet, hogy csak a drog hatása alatt képzelted azt, hogyerőt áraszt beléd a kristályon keresztül.Thaddeus fölpillantott a kristályról.– Az ereje valóságos volt. Kristályművest még nem láttam olyat tenni, mint amit ő tett azéjjel.– Minden bizonnyal azért, mert a kristályművesek túlnyomó többsége csaló – morogtaCaleb. – London tele van sarlatánokkal, akik azt állítják, hogy meg tudják csapolni akristályok energiáját. Majdnem annyian vannak, mint azok a médiumok, akik azt ígérik, hogykapcsolatba lépnek a szellemi világgal. És némely csalók legnagyobb sajnálatomra még azArkane Társaság tagjait is félre tudják vezetni. Emlékszel a hírhedt dr. Pipewellre és azunokahúgára, aki szintén azt állította, hogy kristályokkal dolgozik?– Aligha felejthetném el – szólt Thaddeus fanyarul. – Két éve, hogy Pipewell nyomtalanuleltűnt a befektetők pénzével. A bácsikám a mai napig füstölög amiatt, hogy mennyit veszítettazon a csalárd ügyleten.– Kétlem, hogy a Társaságnak azok a vagyonos tagjai, akik szintén felültek Pipewell mesésgazdagsággal kecsegtető ígéretének, elfelejtették volna.– Mi lett az unokahúggal?Caleb vállat vont.– Ő is eltűnt, nagyjából ugyanabban az időben. Gyanítom, hogy azóta mindketten jól élnekPárizsban vagy New Yorkban vagy San Franciscóban. Nekem az a véleményem, hogy azok,akik azt állítják magukról, hogy kristállyal dolgoznak, többnyire csalók.– Ez igaz. De Leona nem sarlatán.– Biztosan állítod, hogy nem a saját akaraterőddel szüntetted meg a hallucinációidat? –nézett rá összevont szemöldökkel Caleb. – Végtére is az akaraterő nálad munkaeszköz.– Tegnap éjjel én a feneketlen sötétség örvényébe zuhantam – felelte csendesen Thaddeus.– Ő dobta le a mentőkötelet, amelyre szükségem volt, hogy ki tudjak kapaszkodni belőle.– Érzékletes metafora, de kár vesztegetni rám efféle fantáziaszülte képeket. Én jobbankedvelem a szigorú tényeket.– Azt hiszem, ott kellett volna lenned, hogy fel tudd fogni a kép teljes hatását.Caleb sóhajtott.– Jó, akkor feltételezzük, csakugyan megvan hozzá a tehetsége, hogy dolgozni tudjon akristállyal. – Állán hirtelen megfeszültek az izmok. – Annál inkább el kell vennünk tőle,amilyen gyorsan csak lehet. Ki tudja, mit művelhet vele?– Miért, pontosan mit művelhetne vele? – tudakolta Thaddeus.Unokafivére kibogozta eddig összefont karját, és ismét kinyitotta a bőrkötéses könyvet.Mutatóujját végighúzta a titkosírással írt, macskakaparásnak is beillő, sűrű sorokon, mígnemmegtalálta a keresett szakaszt.– Itt van, amit Sylvester írt – felelte. – „A kő félelmetes kristály, nem hasonlít egyhez semaz általam vizsgáltak közül. A boszorkányban megvan az a különleges és szörnyű képesség,hogy elpusztítsa vele egy ember létfontosságú erőit.”– Ne akard azt mondani nekem, hogy az ősünk attól félt, hogy Sybil, a Szűz Boszorkányimpotenssé tudja tenni őt az aurórakő erejével! – mondta Thaddeus felvont szemöldökkel.42


– Nem a szexuális erejéről beszélt – válaszolta Caleb. – Egy olyasvalami tönkretevéséreutalt vele, amit még annál is értékesebbnek tartott: a természetfeletti erejére.– Leona semmi ilyesmit nem művelt tegnap éjjel. Biztosíthatlak, az érzékeim kivétel nélkülsértetlenek ma is.– Én vagyok az első, aki elismeri, hogy különc ősünknek megvoltak a maga jellembelifogyatékosságai, de ha valamire figyelmeztetett, abban sohasem tévedett. Ha ő azt írta, hogy akristály veszélyes, légy nyugodt, csakugyan az. Hatalmi relikvia. Márpedig minden, aminekhatalma van, potenciális fenyegetést jelent.Thaddeus vállat vont.– Ezt nem vitatom. Ebben egyetértek veled.– Ideje volt – vágta rá Caleb.– A kristály veszélyes, de talán nem úgy, ahogy te hiszed. Meggyőződésem, hogy Leonaveszélyben van, amióta a kristály hozzá került. Delbridge két embert ölt meg, hogymegszerezze. Mindenáron vissza akarja majd kapni. Ha üldözőbe veszi a lányt, habozásnélkül ártani fog neki, hogy visszaszerezze a követ.– Ez tehát elintézettnek tekinthető – jelentette ki elégedetten Caleb. – És most térjünk át amásik ügyre: a halott nőre, akit a Delbridge-kastélyban fedeztél fel. Ő ölhette meg?– Kétlem – hangzott a válasz. – Ő a jelek szerint a mérges gőzökkel szeret gyilkolni. Ezegy véres gyilkosság volt. Az egyik vendége lehetett az áldozat. – Kezét rátette egy fényesencsillogó teleszkópra. – Engem az zavar, hogy a nő ugyanúgy halt meg, mint az Éjféli Szörnyáldozatai. Átvágták a torkát.– Huhh. – Caleb ezen elgondolkodott egy percre. – Van más hasonlóság is a Szörnytetteivel?– Olyat, ami kirívó lett volna, nem láttam. Az a nő, aki abban a galériában lelte halálát,nem valami olcsó utcalány volt. Már az a tény is, hogy ott volt Delbridge estélyén, arra utal,hogy gazdag urakat szórakoztató divatos kurtizán lehetett. A Szörny mostanáig a prostituáltaklegalsó rétegében, a város rosszhírű negyedeiben, nem pedig előkelő kastélyokban szedteáldozatait.– Talán megnőtt az önbizalma – vélte Caleb. – Talán így akarja felhívni a figyelmet amerészségére.Az Éjféli Szörny elleni hajtóvadászat két nő hátborzongató halálát követően, két hónappalkorábban kezdődött. A Scotland Yard egyik detektívje, Jeremiah Spellar, akinektermészetfeletti intuíciós képessége volt, és szintén az Arkane Társasághoz tartozott, arra akövetkeztetésre jutott, hogy a gyilkos paravadász lehet. Felettesei tudta nélkül, akik nemismerték ezt a képességét, érintkezésbe lépett Gabriel Jonesszal, és figyelmeztette őt aproblémára.Gabriel, akit Mesterként elárasztottak az új feladatok, Calebet bízta meg a gyilkosságokfelderítésével, ő pedig megkérte Thaddeust, hogy legyen ebben a segítségére.A nyomozás nyomok hiányában nem ment valami jól. Szerencsére újabb holttestek nemkerültek elő. De a londoni alvilágban az a hír járta, hogy az elmúlt hetekben két prostituálttűnt el rejtélyesen az utcákról, s mintha a Szörnynek is nyoma veszett volna.Egészen a múlt éjszakáig, gondolta Thaddeus.– Nehéz valamiféle kapcsolatot feltételezni Delbridge és az Éjféli Szörny között – mondta.– Sok mindent el lehet mondani őlordságáról, de tény, hogy azok közé a gazdag és befolyásosemberek közé tartozik, akik nagyon komolyan veszik az előkelő világban elfoglalt helyüket.Nehéz elképzelni róla, hogy olyan emberrel barátkozna, aki prostituáltakat gyilkol.Caleb ujjaival dobolt a naplón.– Delbridge talán nem is tudja, hogy a barátja esténként mivel foglalkozik.– Ez igaz – bólintott Thaddeus.– És legalább egy nyilvánvaló kapcsolatról tudok kettőjük között.43


– Hogy mindketten rendelkeznek bizonyos fokú tehetséggel? – nézett rá kérdőnunokatestvére.– Delbridge tagja az Arkane Társaságnak. A nyilvántartás szerint megvan benne az aképesség, hogy megérzi, mások milyen természetű paranormális tehetséggel rendelkeznek. Hatalálkozik egy vadásszal, az első pillanatban felismeri, kivel áll szemben.Thaddeus röviden végiggondolta a hallottakat.– És ha őlordságának történetesen épp egy vadászra volt szüksége, hogy intézkedjen kétmagas rangú úr haláláról, hasznosnak ítélhette szolgálatába fogadni az Éjféli Szörnyet – vontale a következtetést.– Nem elképzelhetetlen.– Nem – értett vele egyet Thaddeus. – Feltéve, hogy a Szörny hajlandónak mutatkozott aszolgálatába állni.– Mindent a maga idejében – javasolta Caleb. – Most az a legfontosabb, hogy megtaláld akristályt. Mihelyt a Társaság megnyugtató felügyelete alatt lesz, újra a Szörnyreösszpontosíthatjuk minden figyelmünket. És ha kiderül, hogy van kapcsolat Delbridge és agyilkos között, akkor az egyik nyomozás közelebb fog vinni bennünket a többi bűnügyfelderítéséhez is.– Egyetértek – mondta erre Thaddeus. Belesandított egy mikroszkópba. Egy rovar ijesztő,soklapú szeme bámult vissza rá, amiről rögtön eszébe jutottak a hallucinációi. Hirtelenfelegyenesedve szembetalálta magát Calebbel, aki olyan fürkészőn nézett rá, mintha ő maga isegy mikroszkóp alatt lévő lény volna. – Mi van? – emelte föl az egyik szemöldökét.– Arra gondolok, hogy ennek a te Leonádnak is meglehetnek a maga érdekes alvilágikapcsolatai, ha egyszer megtudta, hogy a kristály Delbridge-nél van.Az érdekes az egyik kedvenc szava volt.– Ez már bennem is felmerült – mondta erre Thaddeus.– Hogyan akarsz hozzáfogni a felkutatásához? Benyúlt a zsebébe, és előhúzta a parókát.– Remélem, ez majd elvezet hozzá. Benne van a bolt neve, ahol vásárolták.Caleb elvette, és tüzetesen megvizsgálta a parókát.– Kiváló munka, és a haj is eredeti. Meglep, hogy ilyen drága holmiba ruházott be, amikorcsak egyetlen éjszakán akarta viselni az álöltözéket.– Gyanítom, hogy a parókát eredetileg hosszú távra vásárolták, és Leonának csupánkölcsönadták a múlt éjszakára.– Miből gondolod?– Leona társa szintén egy férfinak öltözött nő volt, de ő, Leonával ellentétben, szemmelláthatóan otthonosan viselte az álruhát. Sejtésem szerint férfi módra élhet. Vagy pedigszínésznő, aki fiú- és fiatalember-szerepeket játszik a színpadon.Unokafivére megdermedt.– A Janus Klub.– Tessék?– Gabe mesélt nekem róla a képletlopási ügy után. Ez egy titkos klub, melynek tagjaiegytől egyig férfinak öltözött nők.– Ezek szerint ott kell elkezdenem a kérdezősködést.– Félek, hogy nem lesz könnyű dolgod. Már a kapun sem fognak beengedni. Nem, ennélravaszabbul kell megközelítened őket.– A parókával – rándított egyet a vállán Thaddeus.– Igen – felelte Caleb, és visszadobta a parókát. – Értesíts, mihelyt megtaláltad a kristályt!– Meglesz. – Visszadugta a parókát a zsebébe.– Még valamit.– Igen? – állt meg az ajtóban Thaddeus.Caleb kíváncsian fürkészte az arcát.44


– Még sohasem tapasztaltam, hogy egy nő ennyire izgatott volna téged. Mi van ebben aLeonában, ami így hat rád?– Fogalmazzunk úgy, hogy érdekesnek találtam.– Szemrevaló?– Olyan… – Láthatóan kereste a megfelelő szót. – Elragadó. De nem ezért kellmegtalálnom őt.– Hanem miért?Thaddeus halványan elmosolyodott.– Ő az egyetlen nő a családtagokon kívül, aki megtudta rólam az igazságot, és mégsem félttőlem.Caleb tekintete elárulta, hogy tökéletesen megértette, miről van szó.– Ellenállhatatlan csáberő – mondta.45


10.A karcsú termetű, világosszőke hajú, világoskék szemű fiatalember olyan ártatlannak tűnt,mint egy kóristafiú, mégis volt benne valami, amitől dr. Chester Goodhew-ban valaholmélyen egészen halkan megszólalt a vészcsengő. Mivel nem talált rá logikus magyarázatot,úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Végtére is az óraláncán fityegő mütyürkék aranybólvoltak, ónixgyűrűje valódinak tűnt, afelől pedig semmi kétsége nem lehetett, hogy a kabátjátés a nadrágját drága szabó készítette. Egyszóval Mr. Smith, mert ezen a néven mutatkozott be,ideális kliensnek látszott.– Úgy hallottam, hogy ön be tud engem ajánlani egy hölgyhöz, aki jártas zavaros ésnyugtalanító álmok megfejtésében. – Mr. Smith, arcán angyali mosollyal, picikét följebbrántotta finomgyapjúból készült pantallóját, és keresztbe vetette a lábát. – Már egészenkétségbe vagyok esve. Hónapok óta nem tudok aludni a rémálmaim miatt.Ahhoz képest, hogy krónikus álmatlanságban szenvedett, meglepően kipihentnek tűnt, demi értelme volna ezen fennakadni, gondolta Goodhew. Hiszen itt üzletről volt szó.– Lehet, hogy tudok önnek segíteni. – Hátradőlt a székben, mindkét könyökétmegtámasztotta a karfán, és ujjbegyeit egymáshoz illesztette. Smithszel tehát számolhat amost induló új szolgáltatása számára.– Megtudhatom, ki ajánlott engem önnek? – kérdezte. A férfi undorral elfintorodott.– Egy kuruzsló a Crewton Streeten. Dr. Bayswaternek nevezi magát. Megpróbáltrábeszélni, hogy vásároljak a saját szabadalmaztatott orvosságából. Egy ujjal sem óhajtottamérinteni azt az anyagot. Az ember sohasem tudhatja, miből készítik az efféle kuruzslók azerősítőiket és elixírjeiket.Mindketten önkéntelenül is az íróasztal mellett lévő polcon sorakozó üvegekre pillantottak.A ház ajtaján lévő táblán ez állt: dr. Goodhew természetgyógyász. A falon függő bekeretezettplakátok a helyszínen kapható különböző csodaszereket hirdették: DR. GOODHEWGYÓGYTEÁI HÖLGYEK SZÁMÁRA, DR. GOODHEW GYOMORKESERŰI, DR.GOODHEW KÖHÖGÉS ELLENI SZIRUPJAI, DR. GOODHEW ERŐSÍTŐI URAKSZÁMÁRA, DR. GOODHEW ALTATÓSZEREI.– Egy medicina hatékonysága közvetlen összefüggésben áll az azt készítő orvosszakértelmével – mondta nyájasan a doktor. – Bölcs dolog volt öntől, hogy bizalmatlanulviszonyult Bayswater olcsó kotyvalékaihoz. Jórészt cukorból és vízből készíti őket, és egy kisgint vagy sherryt löttyint hozzájuk az íz kedvéért. Biztosíthatom, hogy az én orvosságaim alegjobb minőségűek, és a leghatásosabb összetevőket tartalmazzák.– Efelől nincsenek kétségeim, dr. Goodhew. De mint Bayswaterrel és több más doktorral isközöltem, olyan gyógymódot keresek, amelynek nincs köze semmiféle természetellenesvegyszerhez.– Én csak természetes alapanyagokat használok. – Goodhew megköszörülte a torkát. –Meg kell mondanom, meglep, hogy Bayswater hozzám küldte önt. Hogy úgy mondjam, nemállunk szoros kapcsolatban egymással.Smith jóindulatúan elmosolyodott.– Valóban megpróbált lebeszélni arról, hogy olyasvalakivel konzultáljak, aki kristályokkaldolgozik. Azt mondta, minden kristálymunkás csaló. Én azonban nem tágítottam. Úgyintéztem, hogy megérje neki egy másik orvost ajánlani.– Értem. – Goodhew ismét egymáshoz illesztette ujjbegyeit. – Nos, ha biztos benne, hogynem akar kipróbálni egy olyan tudományos orvosságot, mint az én altató-tonikom…– Egészen biztos vagyok.46


– Akkor tartom szerencsémnek bejelenteni uraságodat Mrs. Ravenglasshoz.A férfi hosszú ujjai összébb szorultak sétapálcája faragott fogantyúján. Nyugtalanítóelőérzet kerítette hatalmába.– Mrs. Ravengrassnak hívják a hölgyet, aki kristályokkal dolgozik? – kérdezte.– Igen. – Goodhew előrecsúszott ültében, és a bőrkötéses előjegyzési napló után nyúlt. –Csütörtök délután három óra megfelel önnek?– Három nap múlva lesz csütörtök. Ma semmiképpen sem lehet?– Sajnos nem. Esetleg szerda délután?Különös mozdulatlanság telepedett Smithre. Arca maradt, amilyen volt, nem tett egyetlenmozdulatot sem, a doktor gerincén mégis valami megmagyarázhatatlan okból jeges borzongásfutott végig.Smith a következő pillanatban ellazult, arcán megjelent az a kellemes, megnyerő mosoly.– A szerda délután jó lesz – mondta. – Mi a hölgy címe?– A Marigold Lane-en van a rendelője. – Goodhew megköszörülte a torkát. – Talán annyitelmondhatok, én arra a következtetésre jutottam, hogy férfiaknál a férfi-nedvek feltolulásaidéz elő nyugtalanító álmokat.– Értem – bólintott kliense felvont szemöldökkel.– Tudományosan bizonyított tény – igyekezett megnyugtatni a doktor. – Ami azt illeti,Mrs. Ravenglasst rá lehet venni, hogy plusz díjazás fejében kimondottan személyre szabottspeciális terápiát írjon elő önnek, amely intim körülmények között végezve garantálja az ilyenjellegű probléma gyógyulását.– Hihetetlen!Goodhew előrehajolt, és felemelte az asztalról a tollat.– Előjegyezzem a speciális terápiára?– Az ördögbe is, miért ne? – egyezett bele Smith.47


11.Thaddeus egy művészeti galériában akadt rá az Adam Harrow nevet viselő nőre, aki épp egysorozat bekeretezett fotográfiát nézett.Ezúttal is férfiruhát viselt, de most nem öltözött kocsisnak. Jól szabott kabátjában ésnadrágjában ma elegáns világfinak látszott. Kihajtott sarkú keménygalléros inge, lapos, szélesnyakkendője a legutolsó divatot tükrözte. Térdig érő felöltőjét átvetette diszkrét válltömésselerősített vállán. Mivel kalapját levette, látni lehetett világosbarna, egészen rövidre vágotthaját, melyet pomádé segítségével simított hátra a homlokából. Ez a stílus tökéletesen illettegy divatos ficsúrhoz.Thaddeus egy pillanatra megállt a galéria hátuljában, hogy kellő távolságból szemügyrevehesse zsákmányát. Ha társaságban találkozik Adam Harrow-val, és nem tudja, hogy nővelvan dolga, sohasem jön rá az igazságra. Ha valaki tudta, mit keressen, az észrevette azarcvonások és a kéz finomságát, de Thaddeus sok ehhez hasonlóan törékeny alkatúfiatalemberrel találkozott már. Abból, ahogy könnyedén játszadozott csinos sétapálcájával,ahogy kecsesen, de kissé nyeglén megállt egy-egy kép előtt, és a műértő affektált unottságávalszemügyre vette, látszott, hogy Adam Harrow öntudatosan alakítja e maszkulin szerepet.A férfi visszagondolt arra, hogy milyen hűvösen kezelte a pisztolyt és a hintó elé befogottlovakat. Nyilván nagy gyakorlata van a maga gyártotta szerep eljátszásában. Azon iseltöprengett, vajon egy nyilvánvalóan művelt, társaságbeli ifjú hölgy miért dönt úgy, hogyférfiként éli az életét. Érdekes kérdés volt, de most nem azért jött ide, hogy erre választtaláljon.Adam, megérezve, hogy nézik, elfordult a képtől, és Thaddeus felé nézett, aki pontosanérzékelte azt a pillanatot, amikor Adam meglátta és ráismert. De nyomban el is fojtotta areakcióját, és döbbenetét mindössze a másodperc töredékéig tartó habozás után a hűvösunalom álarca alá rejtette.Adam hosszú, magabiztos léptekkel elindult felé, de úgy, mintha a kijáratot megcélozva elakarna vonulni mellette.Thaddeus azonban elébe lépett, s ezzel megállásra kényszerítette.– Mr. Harrow – szólította meg nagyon halkan. – Azt hiszem, van nálam valami, ami azöné. Engedje meg, hogy visszaszolgáltassam.És kihúzta a zsebéből a parókát.Adam szája megfeszült.– A mennykőbe! Mondtam Leonának, hogy tartósabban meg kellett volna szabadulnunköntől.– Örülök, hogy szóba hozta a hölgyet. Őmiatta vagyok most itt.– És ön azt várja tőlem, megmondjam, hol találhatja meg őt, hogy aztán elvehesse tőle akristályt? – nézett Adam gúnyos derűvel. – Gondolkozzon, Mr. Ware!– Delbridge keresni fogja. És ha megtalálja, nagy valószínűséggel megöli.Adam finom vonalú szemöldöke felkúszott a homlokára.– Én önnel mi a helyzet, uram? Ön minden jel szerint éppúgy meg akarja szerezni a követ,mint Delbridge. Ön tehát éppoly veszélyes.– De nem Leonára. El fogom venni tőle a követ, mert addig, amíg nála van, mindenpillanatban kockán forog az élete. De őt magát nem bántom.– Mondja ön.– Ő mentette meg az életemet. Nincs okom rá, hogy ártsak neki. Nekem csak a kristálykell.48


Adam a felöltője zsebébe csúsztatta egyik kezét.– Leona elmondta nekem, hogy ön hipnotizőr. Szándékában áll velem szemben isalkalmazni ezt a képességét, hogy kikényszerítse belőlem a lakáscímét?Thaddeus egy pillanatig arra gondolt, megmondja neki, hogy ha ez lett volna a terve, azótamár úton lenne Leona lakása felé, ő pedig a falon lógó fotográfiákat nézné, és egyáltalán nememlékezne arra, hogy beszélgettek egymással. Csakhogy akár akarta, akár nem, az elmúlt éjjelAdam is segített abban, hogy életben maradjon. Egy megnyugtató hazugságot mindenesetremegérdemel.– Nyugodjon meg! – mondta. – Látom, nem sokat tud a hipnózisról. Hadd nyugtassammeg, nincs olyan hipnotizőr, akármekkora ereje legyen is, aki egy vonakodó embert transzbatudna ejteni.Adam mintha megenyhült volna valamelyest, de a gyanakvása nem múlt el teljesen.– Közlöm önnel, uram, hogy fegyver van nálam.– Nem hiszem, hogy itt, ezen a nyilvános helyen le akarna puffantam. A hatóságokelkezdenék mindenféle kérdésekkel zaklatni, és valami azt súgja nekem, hogy ezt szívesenelkerülné.– Bevallom, valóban jobban szeretném, ha nem lenne semmiféle dolgom a rendőrséggel.Mindazonáltal ha megpróbálná bevetni nálam a hipnotizőri képességét, nem haboznékhasználni a pisztolyomat. Inkább vállalok egy kényelmetlen beszélgetést a hatóságokkal, minthogy eláruljak egy jó barátot.A férfi meghajtotta a fejét.– Méltányolom a lojalitását. De ha ön jót akar a barátnőjének, megadja nekem a címét.Nagyon komoly veszélyben forog az élete Delbridge részéről.Adam láthatóan elbizonytalanodott.– Leona beszélt nekem arról a halott nőről. Gondolja, hogy őlordsága gyilkolta meg?– Nem tudom, de az biztos, hogy képes hidegvérrel gyilkolni. Már kétszer megtette, hogymegszerezze a kristályt. Most sem fog visszariadni tőle.– Mik az ön szándékai? A saját gyűjteményét óhajtja gazdagítani a kővel?Thaddeus érezte, hogy fogytán a türelme.– Higgye el nekem, ha mondom, nem azért keresem Leonát, mert a sajátrégiséggyűjteményembe szánom azt a nyavalyás kődarabot. Az a kristály egy olyan csoportjogos tulajdonát képezi, amely a természetfölötti jelenségek kutatásának éstanulmányozásának szentelte magát. Én ennek a társaságnak a képviseletében vagyok itt.Adam meglepetten pislogott.– Mi a neve az ön által képviselt társaságnak?Thaddeus habozott, de aztán úgy döntött, semmi oka, hogy ne mondja meg.– Arkane Társaság. Kétlem, hogy valaha is hallott felőle.– Sejthettem volna – nyögött fel Adam.– Ismeri? – vonta össze a szemöldökét Thaddeus.– Az Arkane Társaság új Mesterének feleségét a barátaim között tudhatom.Most a férfin volt a sor, hogy elképedjen.– Ön ismeri Mrs. Venetia Jonest?– Igen. Nagy csodálója, vagyok a fotográfiáinak. – Körbemutatott a galéria falain sorakozóképekre. – Történetesen azért jöttem ma ide, hogy megnézzem a legújabb portréit.– Ha ön ismeri Mrs. Jonest, akkor azt is tudja, könnyedén megbizonyosodhat arról, hogyigazat mondtam. Elárulná nekem Leona lakáscímét?– Talán. – Adam egy lépéssel kikerülte, és ismét elindult az ajtó felé. – De előbb mégtalálkoznia kell valakivel. A végső döntést ő fogja meghozni.Thaddeus gyorsan felzárkózott mellé.– És ki az illető?49


– A neve Mr. Pierce. És melegen ajánlom, hogy ne akarja kipróbálni rajta a hipnotizőritehetségét. Nagyon megharagítaná. És azt egy életre megkeserülné, ha magára haragítaná Mr.Pierce-t.50


12.Derült, meleg nap volt. A kicsiny park fáin a levelek pontosan olyan üde zöldek voltak,amilyenek kora tavasszal szoktak lenni. Lancing sokkal jobban szerette az éjszaka nyújtottabenyomásokat és az éjszakai vadászatok előízét, de ettől még a napfény melegét és a zsendülőnövények illatát is élvezni tudta. Egy vadász képességeivel született, és egy vadásznak mindigkapcsolatban kell lennie a környezetével.Az egyik frissen kilombosodott fa alatt állva figyelte a Vine Street 7-es számú ház bejáratiajtaját. Egy órája követte hazáig a titokzatos Mrs. Ravenglasst a Marigold Lane-en lévőrendelőjétől. Miután eltűnt a ház belsejében, a hölgy valószínűleg evett valami könnyűt,felfrissítette a toalettjét, majd újra kilépett a házból, és visszament, hogy tovább folytassa arendelését.Lancing először arra gondolt, hogy megvárja az éjszakát, s akkor bemegy a házba, ésmegkeresi a kristályt. Az ő adottságaival nem volna nagy ügy feltűnés nélkül betörni a 7-esszámú házba, így juttatta be a mérges gőzt Bloomfieldhez és Ivingtonhoz. Egyikük sem ébredtfel, miközben a szájukra és orrukra nyomta a méreggel átitatott ruhát. Mire kinyitották aszemüket, addigra persze már késő volt.Delbridge kikötötte, hogy ma nem gyilkolhat azért, hogy visszaszerezze a kristályt, nehogymagára vonja a rendőrség figyelmét. De ő ezt úgy értelmezte, hogy feleslegesen nemgyilkolhat.Az nem az ő hibája lesz, ha Mrs. Ravenglass vagy a házvezetőnője, akiken kívül más nemlakott a házban, váratlanul felébred, mialatt ő odabent van. Akkor nem lenne más választása,mint elnyisszantani egyikük vagy mindkettőjük nyakát. Ami azt illeti, számított rá, ezzel fogjamegfenyegetni a kristályművest, hogy az odaadja neki a követ. És utána kénytelen leszmegölni. Csak nem hagy tanút maga után?De amikor meglátta a kutyát, amely az ajtóban fogadta a hazatérő Mrs. Ravenglasst, letettaz éjféli betörésről szóló tervéről. Természetfölötti képessége révén gyorsabb volt, mint azátlagember, és az érzékszervei is élesebbek voltak. De azért csak ember volt ő is – még hasokkal felsőbbrendű is –, nem holmi varázserejű vagy természetfölötti lény. Gyorsasága ésreflexei révén felülmúlta a maga fajtáját, de a zsákmányt ő sem tudta fürgébben vagykönnyebben leteríteni, mint a természet többi felsőbbrendű ragadozója – például egy farkas.Mrs. Ravenglass kutyája egészen olyan volt, mintha az ősei farkasok lettek volna.Nem óhajtotta kipróbálni, mik lehetnek az esélyei egy másik ragadozóval szemben. Akutya abban a pillanatban kiszagolná, hogy belépett a házba. Lancing nem volt biztos abban,hogy előszeretettel használt fegyvere, a kés, hatásos lenne ennyi fog és ősi reflex ellenében.De még, ha sikerülne is végeznie a kutyával, addigra ugatásával nyilván fellármázná az egészutcát.A nagy testű kutyáknak azonban sok mozgásra van szükségük, annál bizonyára jóvaltöbbre, mint amire a ház mögötti parányi kert vagy ez a kis park lehetőséget nyújt. Valakinekelőbb-utóbb el kell vinnie az állatot egy hosszabb sétára.Ebben a pillanatban kinyílt a ház ajtaja, és megjelent a házvezetőnő. Szürke ruha,kényelmes cipő és szalag-kötős kalap volt rajta. Egyik kezében egy póráz végét tartotta. Ahosszú bőrszíj másik végén a farkasszerű kutya volt.Amikor a házvezetőnővel leértek a lépcső aljára, a kutya hirtelen megtorpant, és füléthegyezve átnézett az utca túloldalán lévő parkra. Szigorú tekintetét mereven Lancingreszegezte. Áthatóan és állhatatosan nézte őt. A házvezetőnő megfordult, hogy lássa, mi vontamagára az állat figyelmét.51


A férfi mélyebbre húzta homlokán a kalapját, és gyors léptekkel elindult az utca másikvége felé.– Gyere már, Fog! – rántott egyet a pórázon a házvezetőnő.A kutya kelletlenül poroszkált utána.Lancing lassan kiengedte a levegőt, de nem állt meg, amíg el nem érte a park túlsó részét.Akkor vette a bátorságot, és körülnézett. A házvezetőnő és a kutya már eltűntek a sarokmögött.Röviddel ezután belépett a 7-es számú ház mögötti kis kertbe. Elővette az álkulcsát.A ház nyitva állt előtte, és ideje is volt bőven, hogy megkeresse a kristályt.52


13.Harold Morton kicsivel még jobban áthajolt az asztalon. Az izgalomtól csillogó szemmelbámulta a zöld fényben izzó kristályt.– Egyre élénkebbek lesznek az álmaim, Mrs. Ravenglass. Dr. Goodhew elmagyarázta,hogy ez a férfifluidumok feltorlódásától van.Leona ránézett a sűrű fekete fátyol alól, amelyet a rendelésein mindig az arca előtt viselt.Edward bácsi ötlete volt, hogy öltözzön mindig özvegynek, amikor a kristállyal dolgozik.Pályája kezdetén a fátyol és a komor fekete ruha alatt nem látszott, hogy milyen fiatal.Tizenhat évesen kezdett hivatásszerűen foglalkozni kristályokkal. Edward elmagyarázta, hogykevés kliens bízna meg egy ilyen fiatal lány tapasztalatában és tehetségében.De hiába lett egyre idősebb, a bácsi továbbra is ragaszkodott a bevált szerephez.„Titokzatossá és érdekesebbé teszi az egész ügyet. A kliensek, akár tudnak róla, akár nem,szeretik a színpadias dolgokat”- magyarázta.– Dr. Goodhew azt mondta önnek, hogy az álmait a vérbőség okozza? – kérdezte óvatosan.– Igen, pontosan – bólogatott Morton. – Mindent elmagyarázott, és biztosított afelől, hogyön ismer bizonyos terápiákat, melyek könnyítenek az efféle tolulásokon.Harold Mortonon látszott, hogy egy élvhajhász semmirekellő, ő pedig be van zárva veleebbe a kis rendelőbe. Mi az ördög ütött dr. Goodhew-ba, hogy hozzá küldte ezt az embert?Enyhén kopaszodó koponyájával, gondosan nyírt pofaszakállával és konzervatív szabásúkabátjával az új kliens minden ízében annak a tiszteletre méltó könyvelőnek látszott, akineklátszani akart. De mihelyt lecsavarta a lámpát, és aktiválta a smaragdkristályt, Leona rájött,hogy akármilyen okból kereste fel őt, már nem érdekli, tud-e segíteni rajta, hogymegszabaduljon a rossz álmaitól, vagy sem. A férfinak már egészen más dolgok jártak azeszében.– Sajnálom, de nem tudok segíteni, Mr. Morton – közölte gyorsan, egyszersmind leállítottaa kristályba áramló energiáját. A zöld ragyogás halványulni kezdett.– Mi ez? – egyenesedett fel ültében az új kliens mérgesen. – Ide figyeljen! Dr. Goodhewazt állította, hogy ön intim környezetben valami különleges terápiát fog alkalmazni nálam.A lány megdermedt.– Ön felárat fizetett a különleges terápiáért?– De még mennyire!– Sajnálattal közlöm, hogy a kristályterápia nem oldja meg az ön problémáját. Talán dr.Goodhew valamelyik tonikja segíthet abban, hogy növelni tudja a férfiúi erejét.– Biztosíthatom, hogy nincs semmi baj a férfiúi erőmmel, Mrs. Ravenglass – sietettközölni Morton. – Épp ezért vagyok itt. Épp a túlzott férfiúi erő okozza a problémát.Könnyítésre van szükségem, ahogy a nőnek is, aki álmaim szereplője. Szükségünk vanegymásra, Mrs. Ravenglass. Rettenetesen.– Fogalmam sincs, miről beszél.– Ostobaság. – A férfi ismét előrehajolt. Jól érzékelhetően újabb izgalomhullám öntötte el.– Hadd meséljem el a legutóbbi álmomat. Az elmúlt két hétben többször álmodtam ugyanezt,és nagyon izgalmasnak találtam.„Ne felejtsd el, Leona, a színpadra lépésed pillanatától kezdve kézben kell tartanod aközönséget. Soha ne engedd meg, hogy a közönség irányítson téged!”– Nem akarok hallani az álmairól, uram – szólt éles hangon. – Nem tudok segíteni önnek.Morton mintha meg sem hallotta volna.53


– Az álmaimban megjelenő hölgy a nászéjszakáján özvegyült meg. A férje még azelőttmeghalt, hogy a házasságot elhálhatták volna, és a nő éveken át volt kénytelen úgy élni, hogynem ismerte meg a normális, egészséges házastársi kapcsolat örömeit.– Mára végeztünk, Mr. Morton. – Leona felállni készült, hogy felcsavarja a lámpát.– Az a szegény szűz özvegy olyan hisztériás rohamokat él át, amelyek teljesen legyöngítik.Az özvegyek és az aggszüzek köztudottan gyakran szenvednek az állapotuktól, mivel megvannak fosztva a normális házastársi kapcsolattól.A zöld kristály, ha halványan is, de még mindig fénylett. Már el kellett volna sötétülnie.Leona félig álló helyzetéből visszazökkent a székre. Döbbenet lett úrrá rajta. Harold Mortonaktiválta a kristályt, noha úgy látszott, hogy nem is tud róla.– Úgy hiszem, ön az én álmaim hölgye, Mrs. Ravenglass – suttogta a férfi vágytól rekedthangon. – Látom már, a sors hozott össze bennünket, hogy könnyítsék felgyülemlőfeszültségén, és ezáltal megóvjam önt egy hisztériás rohamtól. A kezelés csökkenti az énvérbőségemet is. Egymás kölcsönös kielégítésére szolgálhatunk, asszonyom.– A sorsnak semmi köze sincs a mi találkozásunkhoz, uram – közölte hidegen a lány.Lenne néhány szava dr. Goodhew-hoz. Hogy merészel burkoltan arra célozni egy férfikliensnek, hogy ő prostituált?A kristály felfénylett, de nem a gyógyítást szolgáló, egészséges ragyogással. Mortontovábbra sem adta jelét, hogy tudná, ő babrálja a kő energiáját. Mindazonáltal nyilvánvalóantöbb energiája volt, mint az átlagos klienseknek, és valahogy át tudta vezetni a kristályba.Valamennyi természetfeletti képességgel mindenki rendelkezett. Az emberek nagytöbbsége leélte az életét anélkül, hogy tudott volna róla, vagy egyszerűen nem akartatudomásul venni. Csak álmukban vállalták természetüknek ezt a részét. Felébredve aztántudatos énjük rendszerint elhárította magától ezt az élményt.De egy ember rejtőzködő energiái nem csak az álmokban törhettek a felszínre. Erősérzelmek nemi gerjedelemmel párosulva is felszabadíthatták őket. Ez történt most. Az csakkülön balszerencse volt, hogy Morton intenzíven összpontosított a kristályra, amikor kéjvágyóösztönei úrrá lettek rajta.Noha öntudatlanul sötét energiát öntött a kőbe, arra, hogy uralkodjon felette, nem volttermészettől kapott tehetsége, így az önnön elméje által gerjesztett paranormális áramlatokvisszaháramlottak rá, még tovább fokozva nemi izgalmát.– Tudom, hogy éjszakánként ébren fekszik az ágyában, és egy férfi érintése után sóvárog,Mrs. Ravenglass – erősködött. – Én enyhülést hozhatok a kínjára. Engedje meg, hogysegítsek! A mi kis titkunk marad.Leona felkapta a fénylő kristályt, és felpattant.– Biztosíthatom, hogy nincs szükségem az orvosságára, uram.Energiát vezetett a kőbe, hogy hatástalanítsa a férfi impulzusát. A zöld kristályelhomályosult, majd elsötétedett.Morton széke megcsikordult a padlón. Felugrott, és dühösen kiabálni kezdett:– Ide figyeljen, én jó pénzt fizettem a terápiáért!Leona arra gondolt, bár itt lenne vele Fog is. Egészen a legutóbbi napokig mindig elkísérteőt a rendelésre, és vagy a várószobában szunyókálva, vagy az asztal alatt, a lábánál hevervevárta ki a rendelés végét. De újabban kénytelen volt otthon hagyni, mert dr. Goodhew aztállította, néhány kliens elpanaszolta neki, hogy egy nagy, ijesztő külsejű kutyát tart arendelőjében.El is határozta, hogy közli a doktorral, a jövőben nem fogad olyan klienseket, akik félnek akutyáktól.– Távozzon, uram! – mondta. – Egy másik kliens is várakozik rám.Ez nem volt igaz. Aznap délután Morton volt előjegyezve utolsónak, de ezt ő nem tudhatta.54


– Nem hagyhatom magára ebben a rettenetes állapotában, Mrs. Ravenglass – szökkenttalpra a férfi. – Tudom, mennyire szenved. Legyen nyugodt, gondoskodni fogok róla, hogy aza nagy feszültség, amelyet érez, a legegészségesebb módon oldódjék fel. Az érzelmitúlfűtöttség magaslataira felszárnyalva katartikus felszabadulásban lesz része.– Köszönöm, nem. – És elindult az ajtó felé.A kristályban könnyedén elfojtotta a belétöltött energiát, de Morton szexuális izgalmátnem tudta lelohasztani. A férfi megkerülte az asztalt, és utánanyúlt húsos lapátkezével.– Most nem szabad elmennie, Mrs. Ravenglass. Meg akarom mutatni, milyen szörnyű nagyszüksége van arra a katarzisra, amit én adhatok önnek.A lány kisiklott a feléje nyúlkáló ujjak útjából.– Attól tartok, hogy az ön esete módfelett szokatlan, Mr. Morton. Meghaladja az énszerény képességeimet. A befizetett összeget természetesen teljes egészében visszakapja.A férfinak sikerült elkapnia a nő felkarját. Amikor közelebb rántotta magához, Leona orrátmegcsapta leheletének kolbászszaga.– Ne féljen, Madame! Egy szót sem fogok szólni arról, hogy mi történt köztünk ebben aszobában. Mint mondtam, ez a kettőnk titka marad.– Ó, igen – mosolygott negédesen Leona. – Nézzen bele a kristályba, uram! Lépjünk beegyütt a természetfeletti világba.– Tessék? – pislogott a férfi, én automatikusan a kőre pillantva tudtán kívül megintenergiát bocsátott belé.A kristályban zöld fény gyúlt ki.Leona ezúttal nemcsak csökkentette, de szét is terítette az új kliens energiaáramait. Azutána kristály erejével az egészet egy nyalábba sűrítve visszairányította a férfi elméjébe.A saját maga által kibocsátott és a kristály által felerősített energia éles fájdalmat kiváltóerővel csapott le Morton minden érzékszervére.A zöld kristály, mint az aurórakő kivételével minden kristály, nem volt olyan erős, hogymaradandó károsodást okozzon, de egy-két percre azért harcképtelenné tudott tenni egy férfit.Morton felnyögött a váratlan fájdalomtól, és a nő karját elengedve hátratántorodott.– A fejem – nyögte, két tenyerét a halántékára tapasztva.– Attól tartok, mára végeztünk – közölte vele Leona. Azzal az ajtóhoz iramodott,felrántotta, és kirohant a várószobába.Thaddeus Ware fél karral elkapta, és magához húzta.– Most már csakugyan fel kellene hagynunk az efféle találkozásokkal – mondta.– Mi van? – meredt rá megrökönyödve a lány, mint aki nem hisz a szemének.Thaddeus válasz helyett hidegen fenyegető tekintettel végigmérte Mortont.– Mi folyik itt? – kérdezte olyan hangon, hogy még a pokol lángjait is megfagyaszthattavolna vele.A férfi válaszképpen összerándult. Többször is kinyitotta, majd becsukta a száját, mielőttdadogva megszólalt volna.– Na de uram! Várjon a sorára! Én egy egyórás ülésért fizettem. Még jó félórám hátravanbelőle.– Távozzék, de azonnal! – szólt erre Thaddeus vészjóslóan halk, mégis parancsoló hangon.Morton hevesen összerázkódott, arca elfehéredett, és sietve megindult az ajtó felé.Hallani lehetett dobogó lépteit a lépcsőn, majd kisvártatva döngve becsukódott mögötte akülső ajtó.Thaddeus, mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy fél karral magához ölelve tartja,gyorsan elengedte Leonát. A lány fürgén hátralépett, és megigazgatta a szoknyáját. Felrémlettneki, hogy özvegyi fátyla is félrecsúszott kissé. Felgyűrte a fekete tüllt a kalapja karimájafölé, s csak ekkor vette észre, hogy a kalap is ferdén billeg az egyik fülére csúszva.55


A férfi odanyúlt, kihúzott egy-két csatot, leemelte a kalapot a lány fejéről, ésmegkülönböztetett udvariassággal átnyújtotta neki.– Sok konzultációja ér véget ilyen lendületesen? – kérdezte egyenletes hanghordozással.– Mondhatom, uram, nem hiszem el… – Elakadt a szava, amikor meglátta az oldalt,csendesen álldogáló Adam Harrow-t. – Adam! Te hogy kerülsz ide?– Jól vagy, Leona? – kérdezte barátnője a homlokát ráncolva.– Jól, persze – válaszolta gépiesen Leona. – Mi folyik itt? Miért hoztad magaddal Mr.Ware-t?– Attól tartok, a válasz kissé bonyolult lesz – mentegetőzött Adam.– Nincs ebben semmi bonyolultság – szegezte Thaddeus Leona arcára a tekintetét. –Megmondtam kegyednek, Miss Hewitt, hogy meg fogom találni. Rá fog jönni, én mindigmegtartom az ígéretemet.56


14.A Vine Streeten lévő kis ház szalonjában voltak. Adam pár perce ment el, miután másodszoris bocsánatot kért. Barátnője megnyugtatta, hogy nem hibáztatja. Pierce döntése volt, hogymegadja Thaddeusnak Leona rendelője címét. Érthető volt, hogy Adam elsősorban Pierce-nektartozik hűséggel.– Tudom, nincs tapasztalatom a kristályok használatára alapozott tevékenység terén, deszámomra a katasztrófa biztos receptjének tűnik az, ha egy nő egy idegen férfival bezárkózikegy elsötétített szobába.– Egy apró, elismerem, szerencsétlen incidens még nem jelent katasztrófát – feleltekimérten Leona.Egyébként is, gondolta, az ő érzései e pillanatban olyannyira zavarosak, hogy méghibáztatni sem tud senkit. A lelke mélyén reménykedett, hogy Thaddeus meg fogja keresni.Lényének optimista része remélte, hogy az a szenvedély, amely megmutatkozott közöttük aLondon felé tartó hosszú és sötét úton, nem csupán a hallucinációkat keltő gőzöktőlkeletkezett.De most már tudta, hogy titkos reményei káprázatok voltak. A férfi lenyűgöző tekintetébenma nyomát sem látta annak a lobogó szenvedélynek. A személyét körülvevő hideg, kemény,engesztelhetetlen aura kioltotta benne a reménység aprócska lángjait.Egy szó, mint száz, nehéz napja volt. Már reggel sem érezte magát valami jól, miutánCarolyn vidám búcsúját követően először töltötte egyedül az éjszakát a házban. Aztán jött az akellemetlen találkozója Harold Morton-nal. Most meg ez. Álmai férfija mintegy varázsütésremegjelent az ajtóban, de csak hogy világossá tegye, semmi egyebet nem akar tőle, mint azaurórakövet.Fog, megérezve a benne lévő feszültséget, védelmező pózt vett fel a széke mellett. Leonarátette kezét a kutya fejére, ő pedig fülét hegyezve nézte Thaddeust mozdulatlanul,figyelmesen.A férfi Leonával szemben, háttal az ablaknak állt. Nagyon keveset szólt a rendelőbőlidejövet; hagyta, hogy magyarázza meg a helyzetet.Mire ideértek, Leona kénytelen volt elfogadni a tényt, hogy Pierce azért árulta el őtThaddeus Ware-nek, mert őszintén tartott tőle, hogy veszélyben forog.– Mit tett volna, ha Mr. Harrow és én nem toppanunk be éppen akkor? – kérdezteThaddeus.– Nem voltam veszélyben – nézett rá haragtól égő szemmel Leona. – Ura voltam ahelyzetnek.– Nem úgy tűnt – jegyezte meg szárazon a férfi.– Nem tartozik önre, uram.– Talán nem. – Thaddeus felvonta a szemöldökét. – De valami okból kifolyólag képtelenvagyok semmibe venni ezt az ügyet.– Összpontosítson kicsit erősebben! Biztos vagyok benne, hogy ha dolgozik rajta, összetud szedni annyi akaraterőt, hogy félretegye ezt az ügyet, és más dolgokkal kezdjenfoglalkozni.– Más a véleményem. Nem lennék meglepve, ha azok után, amit ma láttam, az éjjelrosszakat álmodnék.– Ha így lenne is, ne jöjjön hozzám kristályterápiára! – mérte végig a férfit Leona jegestekintettel. – Térjünk a lényegre! Ön az aurórakő miatt van itt.57


– Én már figyelmeztettem, hogy a kő birtoklása rettentően veszélyes dolog – folytatta márkicsit szelídebben Thaddeus.– Nem hiszek önnek.– Leona, legyen észnél! Ha én ilyen könnyen megtaláltam, ugyanezt Delbridge ismegteheti.– Ő nem tud Adamről – felelte homlokát ráncolva Leona. – Én paróka sincs nála, amicélhoz vezetné.– Nincs, de más módszerekkel is meg lehet találni valakit még egy ilyen nagyvárosban is.– Hogyan? – szegezte neki a kérdést a lány. Thaddeus vállat vont.– Ha nekem nem volna semmi a kezemben, amin elinduljak, a helyében minden kristállyaldolgozó embert végigjárnék Londonban. Kérdéseket tennék fel, és pénzt osztogatnékmindaddig, amíg a szóbeszédek alapján használható nyomra nem bukkannék. Lehet, hogy sokidőbe és fáradságba kerülne, de előbb vagy utóbb valamelyik konkurense útba igazítana. –Tartott egy kis hatásszünetet. – Még az is lehet, hogy már az első alkalommal szerencsémlenne.Leona döbbenten bámult rá.– Szent ég! Erre nem gondoltam.– Valami azt súgta nekem, hogy ez elkerülte a figyelmét.– Fölösleges gúnyolódnia, uram – ráncolta haragosan a szemöldökét a lány.– Leona, azt hittem, már világossá tettük, hogy Delbridge legalább két gyilkosságotkövetett el azért, hogy rátegye a kezét a kristályra. Kegyed lehet a következő áldozat, hanem…– Egy pillanat, uram. – Leona fürkésző tekintetéből mélységes gyanakvás áradt. – Úgytudtam, ön saját magának akarta megszerezni a kristályt. Kire utal ezzel a tettük szóval?– Egy természetfeletti jelenségeket kutató társaság nevében járok el.– Számos ilyen társaság létezik, a legtöbbje könnyen rászedhető félnótásokból és szeniliskülöncökből áll, akiknek sejtelmük sincs a parajelenségekről.– Tisztában vagyok vele – közölte Thaddeus. – És bevallom, hogy az Arkane Társaságtagjai között a kelleténél is több van szenilis különcökből.A név hallatán a lány elakadt a lélegzete.– Látom, tévedtem – mondta a férfi, aki láthatóan gondolkodóba esett. – Kegyed tud azArkane Társaságról.Leona megköszörülte a torkát.– Úgy rémlik, valóban hallottam már róla. Azt mondja, őket képviseli? Ennek aszervezetnek a megbízásából kutatott a kristály után?– Igen, megkértek, hogy nyomozzak utána. Ugyanakkor tagja is vagyok a szervezetnek.A lány halkan felsóhajtott. Lőttek a mégoly halvány reményeknek.– Értem.– Szeretném hinni, hogy magam még nem tartozom a Társaság szenilis különcei közé –folytatta Thaddeus. – De lehet, hogy csak áltatom magam.– Ha ez tréfa akart lenni, uram, meg kell mondanom, nem találom szórakoztatónak.– Bocsásson meg! – A férfi elhallgatott, és hűvös, figyelmes tekintettel vizsgálgatta a lányarcát. – Bevallom, meglep, hogy kegyed tud a Társaság létezéséről. Mindig nagyonigyekeztünk, hogy elkerüljük a sajtó figyelmét.– Hmmm.– A tagok komolyan veszik a parajelenségek terén folytatott kutatásaikat. Nem szeretnék,ha egy kalap alá vennék őket azzal a számtalan csalóval, kuruzslóval és sarlatánnal, akikszeretnek feltűnést kelteni olyan mutatványokkal, mint a levitáció, vagy a szellemidézés.Leona elhatározta, hogy megpróbál továbbra is logikusan gondolkodni.– Ön tehát azt mondja, hogy az Arkane Társaság a saját tulajdonának tartja a kristályomat.58


– Igen. A kő eredetileg az alapítóé, Sylvester Jonesé volt.Badarság, gondolta Leona, de sikerült higgadtan folytatnia a társalgást.– És mikor veszítette el?– Úgy nagyjából kétszáz évvel ezelőtt lopták el tőle.– Kétszáz évvel ezelőtt? – Leona könnyedén felkacagott. – Önnek is tudnia kell, uram,hogy milyen nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen kétszáz év elteltével bebizonyítani egylopást.– Az Arkane Társaság tagjainak jó a memóriája – válaszolta erre Thaddeus.– Már megbocsásson, de valószínűbbnek tartom, hogy egyes tagok, talán épp a szeniliskülöncök, ragaszkodnak az ostoba legendáikhoz.– Nem azért jöttem ide, hogy a kristály tulajdonjogáról vitázzam kegyeddel – jelentette kinyugodtan a férfi. – Értem, hogy ön úgy hiszi, joggal birtokolja a követ. Egyezzünk megabban, hogy e téren nem egyezik a véleményünk.– Ez azonban nem fogja meggátolni abban, hogy elvegye tőlem, ugye? – kérdezte Leona. –És én, törékeny, gyenge, gyámoltalan nő, aligha akadályozhatom meg abban, hogy akárerőszak árán is megszerezze.A férfi szája sarka picikét megrándult.– Ha önre gondolok, Miss Hewitt, elsőként nem éppen a törékeny, gyenge és gyámoltalanszavak jutnak az eszembe.– Ezek szerint nem hivatkozhatom az úriember voltára. Tudhattam volna.Valami okból ez a kis nyílvessző célba látszott találni. Leona meglepetésére Thaddeus aszeme láttára vált kővé.– Igen – mondta csendesen. – Önnek mindenki másnál jobban kellene tudnia, hogyokosabb, ha nem tart úriembernek.Most meg mi a csodáról beszél? Leona ezt már végképp nem értette. Ő pusztán csak egykis bűntudatot akart kelteni a férfiban, amiért arra akarja őt kényszeríteni, hogy adja át neki akövet. Vagy legalább kérjen bocsánatot. Ehelyett úgy tesz, mintha ő bíró lenne, aki épp mostítélte őt életfogytiglani börtönre.– Árulja el nekem, uram: Miért éppen önt választották ki arra, hogy kinyomozza akristályom hollétét?Thaddeus vállat vont.– Az a munkám, hogy nyomozásokat vezetek.– Ön rendőrségi detektív? – dermedt meg a lány.Elszörnyedt arcát látva, a férfi elmosolyodott.– Nem. Magánnyomozásokról van szó, amelyekké] magánemberek, vagy ebben az esetbenegy embercsoport bíz meg. Olyanok, akik valami okból nem óhajt a rendőrséghez fordulni.Leona szemmel láthatóan megnyugodott valamelyest Feltámadt a kíváncsisága.– Ez a foglalkozása?Thaddeus habozott, mintha maga sem tudná pontosan, mit válaszoljon erre.– Nem a pénzért csinálom – felelte végül.– Akkor meg miért?– Mert… mert bizonyos szempontból kielégít.Leona elgondolkodott a válaszon.– Értem. A két ok közül ez az egyik, amiért azt csinálom a kristályokkal, amit csinálok.Van bennem valami, amit ez a munka kielégít.– És mi a másik ok? – húzta fel a szemöldökét a férfi.– Önnel ellentétben, nekem szükségem van a pénzre, uram – mosolygott hűvösen a lány.Valójában a megvetés ellen vértezte fel magát. Mr. Ware nemesember volt, és ráadásulminden jel szerint gazdag. Az előkelő körökben mozgó emberek lenézték azokat, akikdolgozni kényszerültek a megélhetésükért. Az Arkane Társaságban ezenfelül még bizonyos59


fokú elítélés övezte azokat, akik kristályokkal foglalkoztak. A természetfölötti képességekbirtokosainak hierarchiájában a kristályműveseknek a legalsó vagy kevéssel afölötti helyjutott. |Thaddeus azonban csak meghajtotta a fejét, mintha a válasz a legkevésbé sem zavartavolna. Bizonyára azért, mert már sejtette az igazságot, gondolta Leona.– Kíváncsi lennék, hogyan ismerkedett meg Adam Harrow-val és Pierce-szel – mondtaThaddeus.– Pierce több alkalommal is járt nálam, mint kliens. Valahányszor eljött a megbeszéltalkalomra, mindig elkísérte Harrow. A hetekig tartó kezelés során Adam és énösszebarátkoztunk. Nagyon hálás volt az eredményért, amelyet Pierce-nél elértem. És a társais elégedett volt azzal, amit a kristály segítségével tettem érte.– Pierce-t lidércnyomások gyötrik? – érdeklődött nem titkolt kíváncsisággal a férfi.A lány hűvös mosollyal nézett rá. Nem csak Thaddeus tudott titkot tartani.– Nem tárgyalom meg a klienseim panaszait kívülállókkal, csak ha ők kifejezettenmegkérnek rá – közölte hidegen Leona.Thaddeus állán megfeszültek az izmok. Nem szereti, ha elutasítják, gondolta a lány. De aférfi csak kurtán biccentett.– Értem – mondta. – Gondolom, Pierce közölte kegyeddel, hogy Delbridge lopta el akristályt.– Igen. Többszöri konzultáció után meggyőződött arról, hogy értek a kristályokhoz. Egydélután csak úgy mellékesen megkérdezte, hallottam-e már az aurórakőről, amelyről az a hírjárja, hogy ellopták. Megdöbbentem a hír hallatán, hogy a kristály ennyi idő után felbukkant.– Hogy érti azt, hogy felbukkant?– Az anyámtól lopták el, amikor én tizenhat éves voltam. – A lány keze, amely eddig Fogfejét simogatta, mozdulatlanná vált. – Meg kell mondanom, mindig is meggyőződésem volt,hogy a kőért ölték meg őt.– Értem.– Már minden reményem feladtam, hogy megtalálom. Mondanom sem kell, mennyirefelvillanyozott, amikor Pierce megemlítette ezt a pletykát. Amikor látta, menynyire érdekelengem a téma, tovább kérdezősködött, és megtudta, hogy nagy valószínűséggel Delbridgevolt a tolvaj. Én persze nyomban terveket kezdtem szőni.– A kristály ellopására?– Arra, hogy visszaszerzem az ellopott tulajdonomat – helyesbített hidegen Leona. –Amikor Pierce és Adam megtudták, elszántam magam arra, hogy bejutok Delbridgekastélyába és megkeresem, mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy Adam elkísérjen.Thaddeus összevonta a szemöldökét.– Meglep, hogy a rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező Pierce nem ajánlotta fel, ellopjaönnek a követ.– Felajánlotta. De én elmagyaráztam neki, hogy egyedül én ismerem fel, melyik az igaziaurórakő. Pierce egyébként korántsem tartotta olyan veszedelmesnek Delbridge-t, mintamilyen valójában. A lord különc műgyűjtő hírében áll. Ki gondolta volna, hogy igazából egygonosz vegyész, aki olyan szert képes kotyvasztani, amely dühöngő őrültté tudja változtatniaz embert?Thaddeus kinézett az ablakon a szemközti békés kis parkra.– Ennek az ügynek ez az egyik legkülönösebb vonása. Mostanáig senkinek sem volt okaazt hinni, hogy Delbridge több lenne okkult régiségek megszállott gyűjtőjénél. Erősen kétlem,hogy ő maga tudja, hogyan kell kikeverni azt a hallucinogén szert.– Ön szerint van egy társa?– Ez látszik az egyetlen logikus magyarázatnak. Még az is lehet, hogy több társa van.Gyanítom, egy nagy gyakorlattal rendelkező bérgyilkost is felfogadott, aki legalább két60


prostituálton már be is mutatta a tudományát. Mindkettővel ugyanúgy végeztek, mint azzal anővel, akit a Delbridge-kastélyban láttunk.– Ön szerint arról az emberről lehet szó, akit a sajtó az Éjféli Szörny néven emleget? –borzadt el a lány.– Úgy van. Kezdi már érteni, Miss Hewitt, mekkora veszélyben forog az élete?Leona megrendülésében szótlanul meredt a férfira. Csak egy idő után tudott megszólalni.– Igen – suttogta. – Igen, értem már, miről beszél. Még belegondolni is rettenetes, hogy azÉjféli Szörny Lord Delbridge szolgálatában állhat. Szinte hihetetlen.– Az egyetlen ésszerű dolog, amit tehet, hogy odaadja a kristályt nekem, én pedig átadomaz Arkane Társaságnak, ahol biztonságban lesz, amíg az ügy megnyugtató megoldást nemnyer. Ígérem, ha ez bekövetkezik, gondoskodom róla, hogy magának a Társaság Mesterénekjelenthesse be a kőre vonatkozó igényét.Sokat érnék vele, gondolta komoran Leona, de azért udvariasan megköszönte.– Figyelmeztetnem kell arra is, hogy ha ragaszkodik a kristályhoz, azzal nem csak önmagátsodorja veszélybe – folytatta Thaddeus higgadtan. – Amíg az ön birtokában van, Mrs. Cleeveséletét is veszély fenyegeti.– Hogy érti ezt? – kapta fel a fejét a lány.– Ha őlordsága bérgyilkost fogadott fel, amit nagyon valószínűnek tartok, kétlem, hogy azillető visszariadna a házvezetőnője megölésétől.Ebből elég, gondolta Leona. Felettébb kétséges, hogy valaha is vissza tudja szerezni akristályt, ha az Arkane Társaság újból megkaparintja tőle, de akkor sincs más választása. Nemkockáztathatja Mrs. Cleeves életét.– Jól van – mondta. Belátva, hogy a dolog elkerülhetetlen, felállt, és szórakozottankirázogatta fekete ruhájának lépcsőzetesre szabott és redőzött rétegeit. – Az aurórakő azemeleten van. Egy perc türelmét kérem, míg fölmegyek érte.Thaddeus a zacskóra pillantott, amelyben az a három kristály lapult, amelyet Leona aMarigold Lane-en lévő rendelőből hozott vissza.– Ezek szerint ma nem vitte magával a Marigold Lane-i rendelésére?– Nem – szólt vissza a lány útban az ajtó felé. – Az rendkívül nagy erejű és különlegestulajdonságokkal bíró kő. Úgy tanítottak, hogy csak a legvégső esetben használjam.– Megtapasztaltam valamit az aurórakő erejéből – mondta Thaddeus, egyenesen a szemébenézve. – És a kegyedéből is.Leona megesküdött volna, hogy a férfi valami fontosat akart ezzel közölni vele. Talán anagyrabecsülését… Ettől kicsit felengedett.– Köszönöm – bólintott.Thaddeus mozdult, hogy kinyissa neki az ajtót, és ki fürkészhetetlen arccal nézett rá,miközben a lány ellépett mellette.– Ez bölcs döntés kegyedtől – nyugtázta.– Ez majd még elválik, nemde?Azzal kilépett az előtérbe, és Foggal a sarkában e dúlt fölfelé a lépcsőn.A hálószoba ajtajában Fog hirtelen szaglászni kezdett. Amikor gazdája kinyitotta az ajtót, akutya egyenesen a nagy ládához szaladt, amelyben Leona az aurórakövet tartotta, ésnyüszíteni kezdett.– Mi olyan érdekes? – kérdezte a lány tőle. – Hiszen minden szagot ismersz ebben aházban.Félretolta Fogót, levette a kulcsot a derekán lévő láncról, és beillesztette a zárba.A ládában minden fel volt forgatva.Édesanyja naplója és a bőrrel bevont doboz, a benne lévő régi jegyzetfüzetekkel ésújságokkal együtt ott hányódtak egy pár túracipő, egy régi kalap, egy tartalék steppelt takaróés a többi holmi társaságában, melyeket ebben a ládában őrzött.61


Idegesen, kapkodva túrta fel a láda fenekét.De hiába. A fekete bársonyzacskó, benne az aurórakővel, eltűnt.62


15.Sok mindenre fel volt készülve a nő részéről, beleértve a haragot és az undort is. Isten amegmondhatója, minden joga megvolt az efféle érzelmekre azok után, amit majdnemelkövetett ellene. De arra, hogy hazudni fog, nem számított.– Ellopták? – ismételte Thaddeus színtelen hangon. – Ez nagyon alkalmas kifogás. Kicsittúl kényelmes. Komolyan azt hiszi, hogy ezzel a gyenge mesével elriaszthat engem?Leona szája megfeszült. Föl-alá járt a szalonban, fekete szoknyája csak úgy röpködöttelegáns magas sarkú, magas szárú cipője körül. A lényéből sugárzó harag és rémület valódi,látta be a férfi.– Természetesen azt gondol, amit csak akar, de a kristály akkor is eltűnt. – A lány az ajtófelé intett. – Nyugodtan átkutathatja a házat, uram. És ha már meggyőződött arról, hogy akristály nincs a házban, legyen szíves és távozzék. Bizonyára folytatni akarja a nyomozásátvalahol másutt.Thaddeus elgondolkodva nézte Fogot. A kutya a kis pamlag előtt feküdt elnyúlva, ésfeltartott fejjel leste gazdája minden mozdulatát.– Mit gondol, mikor járhatott itt a tolvaj? – kérdezte közömbösnek tettetett hangon.– Ki tudja? – Leona a kis szoba túlsó végébe érve megállt, egy lendülettel megfordult, éselindult vissza, az ajtó relé. – Minden betörő éjjel szokott dolgozni. – Összerázkódott. – Egek,ha belegondolok, hogy egy betörő járkált a házban az éjjel, mialatt Mrs. Cleeves és énaludtunk! Ez nagyon ijesztő.Thaddeus figyelte, ahogy a lány elsiet mellette, és már nem szűnt meg aggódni abiztonságáért, érzékeinek kifejezetten jólesett a körülötte kavargó, hullámokat gerjesztőenergia. Tulajdonképpen veszekedtek, ő mégis testileg és lelkileg egyaránt felajzott állapotbakerült.– Kétlem, hogy ez a tolvaj éjjel jött volna – jegyezte meg szárazon.– Miért lovagol ezen? – torpant meg Leona, és haragtól villámló szemmel kapta hátra afejét. Thaddeus fejével Fog felé intett.– A kutyája miatt. Nem olyannak látszik, mint aki nyugodtan alszik, miközben egy idegenbesettenkedik a kegyed hálószobájába.A lány meghökkenve követte a férfi tekintetét. Aztán felderült az arca a felismeréstől és amegkönnyebbüléstől.– Ó! Hát persze. Persze hogy nem. Fog nagyon őrködik a biztonságomon. Senki semtehette be a lábát az éjjel a házba. Felvert volna az ugatásával, és meg is támadta volna abetolakodót. – Homloka ezer ráncba szaladt. – De, ha nem az éjszaka, akkor mikor lophatta ela tolvaj a kristályt?Jó, hát akkor játsszuk ezt.– Elvitte ma reggel sétálni a kutyát?– Igen, de csak egy rövid időre a szemközti parkba, mert ma korán jött hozzám az egyikkliensem. A séta közben mindvégig ráláttunk a házra. És különben is, Mrs. Cleeves itt volt.– Azt javasolom, beszéljünk Mrs. Cleevesszel.– Mrs. Cleevesszel? – meresztett nagy szemeket Leona. – Hát persze. Ő vitte el délutánFogot sétálni. Megkértem, hogy mivel én reggel épp csak kiszaladtam vele, vigye el egy jóhosszú sétára.Az ajtóhoz sietett, kitárta, és kihajolt a haliba.– Mrs. Cleeves!Hívására egy pufók, nyájas arcú, fehér kötényt viselő asszony jött elő. Lisztes volt a keze.63


– Elvitte Fogot sétálni ma délután?– Hogyne, Madame. Ahogy meghagyta. – Úrnője mellett elnézve meglátta a férfit, s rögtönvisszanézett Leonára. – Valami baj van, asszonyom?Ez nem lehet egy jól elpróbált színjáték, gondolta a jelenetet nézve Thaddeus. Korábbanlátta, milyen rémülten menekült ki a lány a rendelőjéből, egyenesen az ő karjába. Akkor nemszámított arra, hogy őt ott találja. Nem volt alkalma, hogy begyakorolja a házvezetőnővel ezta kis színjátékot.Erőt vett magán, hogy a derék asszony ne lássa a zavart az arcán, és odaállt Leona mögé.– Mikor ment el itthonról, Mrs. Cleeves? – kérdezte.A házvezetőnő arca pár pillanatnyi töprengés után felderült.– Két óra körül lehetett, rögtön azután, hogy Miss Hewitt visszament a Marigold Lane-re, adélutáni rendelésére.– Mennyi ideig volt távol?– Körülbelül egy órát, azt hiszem. A Perg Lane-en megálltam, hogy megigyak egy csészeteát a nővéremmel. Szereti Fogot, és a kutya is odavan érte, mert mindig kap tőle finomfalatokat.Leona ujjai görcsösen fonódtak a kilincs gombjára.– Hála istennek, hogy nem értek haza, amíg a betörő a házban volt! Ki tudja, mitművelhetett volna, ha rajtakapják, amint odafent kutat.– Hogyhogy betörő? – vörösödött el az izgalomtól Mrs. Cleeves arca. – De hiszen azezüstök mind megvannak. Észrevettem volna, ha hiányzik valami.– Semmi baj, Mrs. Cleeves – sietett megnyugtatni Leona. – Az egyik kristályomat loptákel, ennyi az egész.– Kinek kellenének azok a csúf kövek? – forgatta a szemét az asszony.– Jó kérdés, Mrs. Cleeves – szólt közbe Thaddeus. – Látott valakit az utcán vagy a parkbanlődörögni, amikor kilépett az ajtón?– Nem – vágta rá automatikusan a házvezetőnő. De rögtön utána szemöldök ráncolvafolytatta: – Várjon csak, most jut eszembe, volt ott egy úr. A parkból jött ki, és elindult lefeléaz utcán. De nem lehetett valami gonosztevő.– Mitől olyan biztos ebben? – kérdezte rögtön Leona. Mrs. Cleevest a kérdés láthatóanzavarba hozta.– Hát mert a ruhája alapján úriembernek látszott.– Emlékszik másvalamire is vele kapcsolatban? – tudakolta Thaddeus.– Nem, nem mondhatnám. Az igazat megvallva, épp csak rápillantottam. – A szemöldökeismét összeugrott. – Nem is vettem volna észre, ha Fog nem figyel fel rá. Fontos lenne?– Elképzelhető – válaszolta a férfi. – Mrs. Cleeves, tudja ön, mi az a hipnózis?A házvezetőnő arca felragyogott.– Ó, de még mennyire! A nővéremmel néhány hónapja elmentünk egy ilyen bemutatóra.Nagyon érdekes volt. Dr. Miller, a hipnotizőr, kiválasztott a közönségből egy fiatal lányt, éstranszba ejtette. Nem ám valami művelt, iskolázott lány volt, de amikor dr. Millermeghipnotizálta, egész jeleneteket mondott fel Shakespeare-től. Bámulatos volt, én mondom.– Én inkább fondorlatosnak mondanám – mondta erre Thaddeus. – Beleegyezik, hogy egyrövid időre hipnotizáljam, hátha megtudhatnám, vissza tud-e emlékezni egyéb részletekre is ama látott úrral kapcsolatban?Az asszony tétova pillantást vetett úrnőjére.– A dolog tökéletesen biztonságos, Mrs. Cleeves – bátorította Leona. – Én is itt leszekmindvégig. Gondoskodom róla, hogy semmi olyan ne fordulhasson elő, amit esetlegkifogásolhatónak tartana.– Akkor rendben van. – Az asszonyt láthatóan furdalta a kíváncsiság. – De kétlem, hogyengem transzba tudna ejteni, uram. Nagyon határozott jellem vagyok.64


– Ebben egy pillanatig sem kételkedem – felelte Thaddeus. De már ekkor Mrs. Cleevesaurájára összpontosított. Megkereste a számára használható hullámhosszokat, és halkanbeszélni kezdett.– Visszaemlékszik a ma délutáni eseményekre. Készülődik, hogy sétálni vigye a kutyát. Értengem?Természetes képességei és hosszú gyakorlata segítségével úgy használta a hangját, hogysaját energiáját összpontosítva közömbösítse a házvezetőnő aurájának bizonyoshullámhosszait. Az asszony mozdulatlanná dermedt. Arca hirtelen kifejezéstelenné vált.– Értem – felelte Mrs. Cleeves színtelen hangon.– Kinyitja a bejárati ajtót, és lemegy a lépcsőn. Hol van Fog?– Viszem magammal pórázára kötve.– Lát valakit?– Egy úr áll az utca szemközti oldalán.– Mit csinál?– Rám néz, azután elindul a sarok felé.– Írja le őt nekem!– Nagyon elegáns.– Az arcát is látja?– Csak egy kicsit. Elfordítja tőlem az arcát. Kissé előrebillenti a kalapját. Csak az állavonalát látom.– Fiatal vagy öreg?– Élete virágjában lévő fiatalember.– Honnan tudja?– Látom a mozgásán.– Látja a haját?– Igen. Kilátszik valamennyire a kalapja alól.– Milyen színű?– Egészen világosszőke, majdnem fehér.– Le tudja írni a ruháját?– A kabátja szürke. A nadrágja is.– Van valami a kezében?– Van.– Mi?– Sétapálca.– Most fel fogom ébreszteni, Mrs. Cleeves.A házvezetőnő pislogott párat, majd várakozón Thaddeusra nézett.– Mikor akar megpróbálkozni a hipnotizálásommal, uram?– Meggondoltam magam – felelte a férfi. – Arra a következtetésre jutottam, hogy önvalóban túl határozott jellem ahhoz, hogy transzba tudjam ejteni. Most elmehet. Köszönöm asegítségét.– Szívesen, uram.Mrs. Cleeves kissé csalódottan a hallon át elindult vissza a konyhába.Thaddeus becsukta az ajtót, és Leona felé fordult, aki nagy érdeklődéssel figyelte mindenszavát és mozdulatát.– Hát ez roppant meglepő volt, Mr. Ware.– Sajnos, nem tudtunk meg belőle valami sokat. Az az úr, akit Mrs. Cleeves az utcán látott,lehetett éppen a tolvaj, aki ellopta a kristályt, de nem biztos, hogy az volt. Azt azonbanfeltételezhetjük, hogy a tolvaj azalatt járt a házban, mialatt a kegyed házvezetőnője a kutyátsétáltatta.– Ijesztő gondolat.65


– Igen, az.Leona az ablakhoz ment, s ott megállt.– Hogy volt bátorsága hozzá? – suttogta halk, feszült hangon. – Ennyi év és mindazokután, amiken keresztülmentem, hogy visszaszerezzem a kristályt. Hogy merte ellopni az agazember?Fog, megérezve gazdája kétségbeesését, felugrott, és odament hozzá. Thaddeus figyelte,amint Leona lenyúl, hogy megérintse a fejét. Legalább annyira önmagát is nyugtatgatja vele,mint a kutyát, gondolta.– Miss Hewitt, ön egyedül él itt? – kérdezte.– Nem. – Leona nem vette le tekintetét az ablakból elébe táruló látványról. – Amint látja,itt van Mrs. Cleeves és Fog is.– Bocsásson meg, de van valaki, aki még ideköltözhet? Esetleg családtag?– Nincs – felelte halkan a lány. – Már senki.– Barátok?A lány összerezzent, mintha egy láthatatlan kéz megütötte volna. Aztán jól láthatóankihúzta magát.– Egészen tegnapig itt lakott velem Carolyn barátnőm. De férjhez ment, és most úton vanEgyiptomba.– Értem. Tehát egyedül van.– Nem, uram, nem vagyok egyedül. – Megpaskolta a kutya nyakát, és szembefordult aférfival. – Mint mondtam, itt van velem Mrs. Cleeves és Fog. Mire való ez a sokszemélyeskedő kérdés?A férfi lassan kifújta a levegőt, s közben azon töprengett, hogyan mondhatná el a lánynak,amit el kell mondania.– Világos, hogy Delbridge megtalálta önt. Azt szeretném, ha hozzám költözne, amíg visszanem szerzem a kristályt.Mint az sejthető volt, a lánynak elakadt a szava.– Nem lesz semmi kivetnivaló a dologban – sietett megnyugtatni Leonát. – Ön a szüleimlakrészében tartózkodna, mint vendég. Ők az Arkane Társaság megbízásából üzleti útonvannak Amerikában, de a velük lakó nagynéném most is otthon van.– Mi vehetne rá engem egy ilyen lépésre? – kérdezte értetlenül a lány.Thaddeus csak nézte, és nagyon szerette volna, ha Leona végre felfogná a helyzetveszélyes voltát.– A régi feljegyzések szerint a kristály nem több haszontalan kődarabnál, ha nincs valaki,aki egy nagyon ritka képesség birtokában aktiválni tudja. Előbb-utóbb felmerülhet Delbridgeben,hogy kegyed, aki kristályokkal dolgozik, nagy valószínűséggel azért szerezte meg nagykockázatok árán az aurórakövet, mert rendelkezik ezzel a képességgel. Ha ez bekövetkezik,ön többé nem lesz biztonságban.66


16.Nem kis áldozatot követelt, hogy udvarias társalgás folyjék a hosszú ebédlőasztalnál. Leonaúgy gondolta, az articsókalevesnél és a roston sült pisztrángnál még elég jól bírta, de mire asült csirke és a saláta megérkezett, már nagyon feszültnek érezte magát.Thaddeus, aki az asztal túlsó végében ült, nem erőltette meg magát, hogy segítsen. Amiótabeköltöztette őt a házba, meglehetősen magába vonultnak látszott. Leona feltételezte, hogy akristály visszaszerzésének tervén dolgozikAz asztalnál rajtuk kívül csak Thaddeus félelmetes nagynénje, Victoria, azaz Lady Mildenfoglalt helyet. Az első pillanattól fogva, ahogy bemutatták őket egymásnak, világos volt alány számára, hogy a szigorú öreg hölgy leplezetlen gyanakvással és rosszallással tekint rá.Az idős hölgy reakciója nem érte Leonát túl nagy meglepetésként. Az az igazság, hogy felvolt készülve rá. Elvégre Victoria is, mint mindenki más a Ware-családban, az ArkaneTársaság tagja volt, és mint ilyen, nagyon lesújtó véleménnyel bírt a kristályművesekről.Sybil, a Szűz Boszorkány legendája nagyban felelős volt ezért. Őladysége nyilván elborzadtattól, hogy majd neki kell szórakoztatnia egy olyan nőt, akit nem tartott többre vásárijövendőmondónál.Az egyetlen, akinek minden jel szerint tetszett, hogy átköltöztek a Ware-család tágasudvarházába, Fog volt. Az első pillanattól elbűvölte a hatalmas kert.Victoria Leonára pillantott egy aszalt gyümölcsökkel teli ezüsttál fölött.– Azt mondja, másfél évvel ezelőtt érkezett Londonba, Miss Hewitt?– Igen – válaszolta udvariasan.– Hol lakott azt megelőzően?– Egy kis tengerparti városkában, Little Ticktonban. Kétlem, hogy hallott volna felőle.– És Little Ticktonban is ez volt a foglalkozása?– Úgy van, Lady Milden.– Mióta?A kérdések ingoványos területre vezettek. Ideje árnyalni kicsit az igazságot, határozta elLeona.– Hivatásszerűen tizenhat éves korom óta foglalkozom kristályokkal – válaszoltaudvariasan.– Little Ticktonban – nyomatékosította Victoria.– Mmm. – Leona bekapott egy falat krumplit. Nem köteles megmondani az igazat,gondolta. Joga van védeni a magánéletét.– Úgy hallottam, hogy akiknek a kristályokhoz van tehetségük, hajlamosak a gyakoriköltözködésre – jegyezte meg az idős hölgy.– Mmm. – A lány egy répával szemezett.– Ha oly sok éven át olyan jól ment az üzlete a kristályokkal Little Ticktonban, miért érzettindíttatást, hogy Londonba költözzön?– Úgy gondoltam, itt még jobban fog menni az üzlet.– És valóban?– Ó, igen, kétségtelenül – ragyogtatta rá legszebb mosolyát Leona.Victoria szeme sarkában összegyűltek az apró kis ráncok. Nem tetszett neki a mosoly,gondolta a lány.– Nagyon szokatlan kutyája van – mondta őladysége. – Sőt, meglepő. Kicsit farkasraemlékeztet.67


– Nem farkas – nyugtatta meg Leona, nyomban védelmébe véve Fogot. Ez volt az egyetlentéma, amivel meg lehetett őt sérteni. Nem volt hajlandó eltűrni, hogy bárki sértegesse akutyáját. – Nagyon jólnevelt, és rendkívül intelligens jószág. Vele tökéletes biztonságbanérezheti magát.– Honnan a csudából szerzett egy ilyen kutyát?– Little Ticktonban. Egy napon megjelent a hátsó ajtómnál. Mintha csak a ködből lépettvolna elő. Adtam neki enni. És legközelebb azt vettem észre, hogy van egy kutyám.– Harap?A lány ismét ráragyogtatta a mosolyát.– Csak azt támadja meg, akiről úgy gondolja, hogy veszélyt jelent rám.Victoria homlokát ráncolva nézett Thaddeusra.– A kutyát talán kint kéne tartani a kertben, láncra kötve.Leona nem várta meg, míg a férfi válaszol.– Láncról szó sem lehet – közölte fagyosan. – És Fog a szobámban alszik. Ha ez nemlehetséges, akkor visszamegyünk a saját házunkba, a Vine Streetre.Thaddeus vállat vont, és fölemelte a borospoharát.– A kutya jól idomítottnak látszik – mondta, szavait nagynénjéhez intézve. – Jó lesz nekiidebent a házban.– Ahogy óhajtod – felelte Victoria, és idegesen begyűrte a markába a szalvétáját. – Hamegbocsátotok, azt hiszem, visszavonulok a szobámba, és az este hátralévő részét olvasássaltöltöm.Ez lélegzetelállító gorombaság volt. Őladysége tulajdonképpen bejelentette, hogy nemóhajtja eljátszani a háziasszony szerepét egy egyszerű kristályművesnek. Unokaöccsefelugrott, hogy kihúzza neki a széket. Victoria drága ezüstszürke szoknyáit suhogtatvaméltóságteljesen kivonult az ebédlőből.– Bocsánatot kérek a nagynéném miatt – nézett Thaddeus sötét, komor tekintettel Leonára.– Két éve elveszítette a férjét, a nagybátyámat, és nagyon szenved a hiányától. Amikor aszüleim látták, mennyire mélabús, ragaszkodtak hozzá, hogy költözzön hozzájuk. Megkértekengem, hogy lakjam itt, és tartsam rajta a szemem, amíg ők Amerikában vannak.– Értem – enyhült meg a lány. Nagyon jól tudta, milyen az, amikor az ember elveszíti aszeretteit. – Részvétem a nagynénje veszteségéért.A férfin némi bizonytalankodás látszott.– Victoria néni mindig is hajlamos volt az időnkénti melankóliára, de amióta a bácsikámmeghalt, a helyzet rosszabbodni látszik. Azt hiszem, anyám titokban attól fél, hogy a nénidepressziója súlyosbodik, és a végén még kárt tesz magában.– Értem. De az is nyilvánvaló, hogy az ittlétem zavarja őt. Talán vissza kellene mennünkFoggal a Vine Streetre.– Nem mennek sehová – jelentette ki a férfi nyugodtan. – Kivéve talán az üvegházat.– Tessék?– Elkísérne egy sétára a melegházban, Miss Hewitt? El kell mondanom önnek néhányszemélyes természetű dolgot, és szívesebben beszélek ezekről olyan helyen, ahol nemvalószínű, hogy bárki megzavarna bennünket.– Ha megint meg akarna leckéztetni amiatt a szerencsétlen helyzet miatt, amely arendelőben alakult ki ma…– Nem – vágott a szavába feszülten a férfi. – Kétségtelenül nehezen tudtam az éjjelelaludni, mert szüntelenül az járt a fejemben, mi történhetett volna, ha Adam és én nem éppakkor érkezünk oda, de ígérem, nem olvasom többé a fejére.– Akkor jó.Amikor Leona félretette a szalvétáját, észrevette, hogy a pulzusa váratlanul a szokottnálgyorsabban kezdett verni. Thaddeus tartotta a székét, ő pedig felállt. A férfi közelsége nem68


hagyta hidegen. Amikor a karját nyújtotta neki, valami furcsa izgalom hullámzott át rajta.Megállapította hát, hogy a férfi mindenek dacára ellenállhatatlan hatással van rá.A szeme sarkából rásandított, de nem tudta volna megmondani, a férfi érez-e valamit attól,hogy megérintette őt. Félelmetes, hogy valakinek ilyen önuralma legyen. Ámbár az is lehet,hogy nem érez semmit. Leona úgy döntött, inkább nem is akarja tudni az igazságot.És mégis meg mert volna esküdni rá, hogy körülöttük a levegő megteltenergiahullámokkal, éppen úgy, mint a minapi éjszakán, amikor a hintóban harcoltak adémonokkal. Valami különös és csodálatos dolog történt, amikor együtt volt Thaddeusszal.Ilyesmit még egyetlen férfi mellett sem tapasztalt. Még William Trover mellett sem, pedigőhozzá feleségül akart menni.Kint a hallban egyszer csak valahonnan ott termett Fog, és reménykedve melléjükszegődött. Amikor a férfi kinyitotta a kertre nyíló ajtót, a kutya lelkesen kiügetett, és el is tűntnyomban a sötét árnyak között.Thaddeus egy teraszra vezette Leonát, majd végighaladtak egy rövid, kavicsos ösvényen.A melegház kecses ívű üvegfalai csillogtak a holdsugártól. A könyvtár magas ablakain átkiszűrődő fényben megpillantották Fogót: épp egy közeli bokor tövét szaglászta.– A kutyám nagyon élvezi a vendégszeretetét – szólalt meg Leona, és igencsak igyekezett,hogy a hangja közömbös maradjon.– Tudatában vagyok annak, hogy ön viszont nem.A lány összerezzent.– Semmi ilyesmit nem mondtam.– Aligha kellett hangot adnia a véleményének, amikor azt javasoltam, hogy maradjon itt.Az érzései teljesen nyilvánvalóak.– Emlékezetem szerint az nem javaslat volt – mondta Leona némi torokköszörülés után. –Inkább parancsnak hangzott, úgy hiszem.– A keservit neki!Az elmormogott szitokszó mindennél világosabban arról árulkodott a lánynak, hogy a férfiéppoly feszült idegállapotban van, mint ő. Valami okból ettől jobb kedvre derült. Gondolkodjpozitívan! Ő is érzi az energiát.– Azért hoztam ide, mert nem tudtam semmi mást kitalálni, amivel megvédhetnem abiztonságát – tette hozzá immár nyugodtabban Thaddeus.– Értem, uram. És méltányolom, hogy ennyire szívén viseli a sorsomat. Nézze el nekem akorábbi ingerültségemet. Nehéz délutánom volt.– El nem tudom képzelni, miért mondja ezt, Miss Hewitt. Véleményem szerint nem sokbantérhetett el a mai délutánja a megszokottól. Az egyik kliense nyilvánvalóan félreértette aterápiás célú konzultációja természetét, és erőszakoskodni próbált kegyeddel. Én váratlanulmegjelentem a háza ajtajában, holott már kétségtelenül biztos volt benne, hogy végképpmegszabadult tőlem. Végül, de nem utolsósorban, felfedezte, hogy valaki betört az otthonába,és ellopta az aurórakövet.Az ablakon beszűrődő fényben Leona látta, hogy a férfi szája komor mosolyra húzódik.– Úgy van, uram – felelte szinte vidáman. – Önt hallgatva kezdem belátni, hogytúlreagálom a történteket.– Nem ön az egyetlen, Miss Hewitt. Bevallom, a mai nap eseményei az én idegeimet ismegviselték.– Lárifári! Önnek acélidegei vannak, Mr. Ware.– Nem, ha kegyedről van szó, Madame.Thaddeus kinyitotta az üvegház ajtaját, és betessékelte Leonát az illatoktól terhessötétségbe.– Mint az Édenkert egy darabkája! – ámuldozott a lány. – Csodálatos!Thaddeus követte a tekintetét.69


– A családom tagjai rendszerint sok energiát áldoznak a szenvedélyeikre. Ez a melegház aszüleim szenvedélye. Mindkettőjüknek kiváló érzéke van a botanikához. Esküszöm, ők mégegy sziklán is tudnának rózsát termeszteni.A lány egy közeli munkaasztalra pillantott, melyen mindenféle kerti szerszámok hevertek.Az asztal túlsó végén egy szabályosan összehajtogatott nehéz sátorponyva feküdt.– Az ön szenvedélye a nyomozói munkája? – fordult a férfi felé, aki mozdulatlanul, a gyérvilágosságnak hátat fordítva állt ott, így Leona nem láthatta az arcát.– Igen. – Aztán csend lett. – Nem mindenki érti ezt – tette hozzá nagy sokára Thaddeus.– Nincs mindenkinek valami szenvedélye – rántott egyet a vállán a lány. – Az ilyeneknekminden bizonnyal nehéz megérteni bennünket, akiknek viszont van.– Azt hiszem, igaza van – bólintott komolyan a férfi.Újabb hosszú, súlyos csend következett.– Nos, uram – szólalt meg végül összeszedve magát Leona –, azt mondta, valamiszemélyes természetű dolgot szeretne megbeszélni velem.– Igen.A lány elfintorította az orrát.– Ha azt akarja mondani, hogy nem tetszett az a kis fogadó, ahol Adam és én a minapotthagytuk, akkor bocsánatot kérek. Tudom, a hely nem ütötte meg azt a színvonalat,amelyhez hozzá van szokva, de elég tisztának tűnt.– Szó sincs arról a nyavalyás fogadóról – vágott közbe Thaddeus. – Arról van szó, ami ahintóban történt, mielőtt ön és Adam bevittek volna engem a Kék Sárkányba.– Értem. – Leona összeráncolta a szemöldökét, tudniillik semmit sem értett. – Aképességeimre céloz? Higgye el, nagyon jól tudom, hogy az Arkane Társaságban senki semtartja valami nagyra azokat, akik hozzám hasonló tehetséggel rendelkeznek. Mindazonáltal énnem…– Higgye el, a parahipnotizőrök sem örvendenek túl nagy népszerűségnek a Társaságban.– Ó! – Ez meglepte. – Nem is tudtam, hogy…– A múlt éjszakai viselkedésemről szeretnék beszélni kegyeddel.– Mi van vele? – kérdezte a lány értetlenül.– Nem könnyű erről beszélnem, Miss Hewitt. Olyan ember vagyok, aki büszke azönuralmára. Nem beszélve arról, hogy úriembernek neveltek.– Egy percig sem kételkedtem ebben, uram. De hát miről van szó? – tudakolta alegnagyobb zavarban Leona.– Nagyon jól tudom, hogy egy bocsánatkérés nem sokat jelent az adott körülményekközött, de ennél többet nem tehetek.– Mi a csudáról beszél, uram?Thaddeus álla megfeszült.– Értem. Azt akarja, hogy töredelmesen beismerjem a vétkemet. Rendben van, megteszem.Soha életemben nem próbáltam erőszakot elkövetni egy nőn. Akarja tudni, miért voltam olyandühös ma délután, amikor láttam, hogy menekül egy kliense elől? Mert a jelenet teljesmértékben ráébresztett arra, hogy azon az éjszakán én magam sem viselkedtem másként.Leona szája tátva maradt.– Mr. Ware.– Tudom, hogy nem lesz képes megbocsátani nekem, de remélem, meggyőzöm arról, hogybízhat bennem, nem fogom megismételni, amit tettem.A lány a megrendítő pillanat hatása alatt előrelépett, és hegyeivel befogta a férfi száját.– Elég ebből – mondta. Hirtelen megérezte a férfi száját az ujjai alatt, és sietve elkapta akezét. – Egy szót se halljak többet! Teljesen fölösleges bocsánatot kérnie. Nem hibáztatomazért, ami a hintóban történt. Hogy is gondolhatott ilyesmire? Nagyon is tisztában voltamvele, hogy annak az ártalmas szernek a hatása alatt volt.70


– Ez nem mentség. Tudja, még ha a szer hatása alatt cselekedtem is, tudtam, hogy mitteszek. – A férfi hangja elsötétült. – Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy szándékosantettem.Leona beleborzongott az izgalomba. Megpróbált úrrá lenni rajta. Végtére is ez a hivatásom,gondolta. Voltak tapasztalatai egyik-másik kliense legintimebb álmainak kezelésében.– Hallucinált, uram – mondta gyorsan. – Olyasmi volt ez, mintha álmodott volna. Tény ésvaló, nagyon intenzíven élte át, de…– Gyötrelmes álom volt, igaz, de kegyed, Miss Hewitt, nem a lidérces álmaim egyik sötétfiguráját testesítette meg. Sőt, ön volt az egyetlen abban a hintóban, akiről biztosan tudtam,hogy hús-vér ember, az egyetlen látomás, amelyben megbízhatom.– Komolyan?– Maradék akaraterőm utolsó morzsáival önre összpontosítottam, hogy ne gyűrjenek levégképp a fantazmagóriáim.– Értem – suttogta a lány, aki kezdte végre megérteni. A remény benne pislákolólángocskáját nyomban kioltotta a valóság kíméletlen szélrohama. – Sok energiájábakerülhetett, hogy ne merüljön még mélyebbre a lidércnyomásba.– Valóban. És sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy az erőt természetem legősibbaspektusából merítettem hozzá. A nyers, gáttalan nemi vágy gerjesztette energiából MissHewitt.Leona érezte, hogy tetőtől talpig elönti a forróság. Őszintén remélte, hogy a sötétség elrejtiarca pirulását. Pár köhintés után, mert csak megszólalni, reménykedve, hogy hivatásáhozméltó hangon.– Ennél többet nem is szükséges mondania, Mr. Ware. Sok éve dolgozom kristályokkal,ennélfogva jól tudom, hogy az álom állapotán túl természetünknek vannak más, jelentősenergia fejlesztésére képes aspektusai is. Erős izgalmi állapotban, amilyenben ön is volt, azolyan elementáris érzelmek, mint a szexuális hevület, még azokban is képes sodró erejűáramlatokat kelteni, akik nincsenek tudatában természetfölötti érzékeiknek.– Sajnálom, de meg kell mondanom, hogy csak annak a vágynak az erejével tudtamnémileg ellensúlyozni az átkozott drog hatását.– Nos, nem így volt – jelentette ki a lány.– Hogy érti ezt? – nézett rá a férfi összevont szemöldökkel.– Abból, amit megtudtam az ön természetéről, amikor bevezettem az energiáját akristályba, bizton állíthatom, hogy azt az erőt egy másik forrásból nyerhette.– Miféle másik forrásból? – nézett rá átható tekintettel Thaddeus.– Az ember hatalmas energiákat tud meríteni saját természete erőszakos oldalából.– Igen, természetesen.– Mindnyájan képesek vagyunk az erőszakra – folytatta szelíden Leona. – Énünknek az arésze tud ezen úrrá lenni, amely civilizált lénnyé tesz bennünket. Biztosíthatom, azon azéjjelen ön nagyon is uralkodott az erőszakra hajlamos énjén. Akkor világosan éreztem ezt.Ezért nem féltem öntől.Thaddeus összehúzott szemmel nézett rá.– Éreztem, hogy fél. Ne mondja, hogy nem félt tőlem!– Jól figyeljen rám, Mr. Ware. – Leona megérintette a férfi arcát, és merőn nézett rá. – Azta félelmet érezte bennem, hogy majd nem leszek képes megmenteni önt.A férfi egy szót sem szólt, csak állt ott a sötétben, és úgy nézte a lányt, mintha életébenmost látná előszörLeona hirtelen tudatára ébredt, hogy tenyere Thaddeus meleg arcbőrére simul, s leejtette akezét, kihúzta magát, és hátrafeszítette a vállát.71


– Emlékeztetem, uram, a téma szakértője vagyok. Jól tudom, hogy az én szakértelmemetnem sokra becsülik az Arkane Társaságban, de a kristályok terén mégiscsak nekem van alegtöbb tapasztalatom.– Ha nem tudta volna megszerezni a hatalmat a kristály felett, egészen másképp alakultakvolna a dolgok.– Elismerem, a helyzet egy rövid ideig nagyon bizonytalan kimenetelűnek látszott –mondta Leona. – Ön a legerősebb kliens, akivel életemben dolgom volt. Ott a hintóban párpercre mindkettőnket csapdába ejtett a kristály, mert ön olyan erős energiaáramokat bocsátottki. De biztosíthatom, ha elveszítette volna az önuralmát, és azzá a vadállattá válik, aminekhitte magát, abból pusztító erejű káosz keletkezett volna. Könnyen lehet, hogy azt egyikőnksem élte volna túl, legalábbis ép ésszel bizonyosan nem.– Biztos ön ebben?– Higgye el nekem, csak azért tudtam kézben tartani azokat az erőket, amelyeket ott, abbana kocsiban közös erővel szabadjára engedtünk, mert ön még akkor is megőrzött valamit azönuralmából.– Kegyed azt hiszi, uralkodtam az ön iránt érzett vágyamon? – kérdezte, vagy talán inkábbállította a férfi.Lehet, hogy rá nem hat ennek az embernek a hipnotizőri képessége, gondolta Leona, devalahányszor kiejti azt a szót, hogy vágy, őt az a veszély fenyegeti, hogy transzba esik.– Javasolom, hogy váltsunk témát – mondta könnyed hangon. – Semmi okunk rá, hogytöbb szót vesztegessünk arra, mi történt közöttünk a hintóban. Egyáltalán nem szükségesbocsánatot kérnie, és nem kell bűntudatot éreznie a történtek miatt. Szó sincs róla, hogy énafféle ártatlan ifjú hölgy lennék, akinek súlyosan megbántotta volna az érzékenységét.– Értem.Leona mintha valami furcsa felhangot észlelt volna a férfi hangjában, de nem volt bennebiztos. Kicsit úgy hangzott, mintha el akart volna fojtani valami erős érzelmet. Bizonyáranehéz lehetett túltennie magát a bűntudatán. Újabb megnyugtató szavakon törte a fejét.– Nem győzöm hangoztatni, uram, hogy szakmabeli vagyok.– Értem – ismételte magát Thaddeus.– Ráadásul van bizonyos tapasztalatom a vágy terén is.– Csakugyan?– Két évvel ezelőtt el voltam jegyezve. Gondolom, nem szükséges annál többetmondanom, mint hogy ilyen téren tapasztalt nő vagyok. – Egy laza kézmozdulattal folytatta. –Elhiheti nekem, egy percig sem gondoltam azt, hogy a szenvedélye személy szerint énrámirányul. Nagyon jól tudom, hogy csak egy biztos pontra volt szüksége, amelyre összpontosítvaúrrá lehet a hallucinációin. Történetesen ott voltunk kéznél én és a kristályom.– Nagyra értékelem a szakvéleményét, professzor kisasszony.A férfi percek óta most először mozdult meg. Egészen közel lépett, s ahogy a fény azarcára esett, Leona látta, hogy mosolyog. Még hogy bűntudata van, gondolta csalódottan ésegy kis félszeg zavarral– Nos, miután ezt tisztáztuk, talán vissza is mehetünk a házba – szólt kicsit morcosan.Thaddeus mutatóujjával az álla alá nyúlt, és kicsivel megemelte az arcát.– Van itt még valami, amit meg kell beszélnünk – mondta.Nehéz volt rendesen lélegezni, amikor ilyen közel állt hozzá. Leonának kétszer is nyelniekellett, mire meg tudott szólalni.– Mi az? – kérdezte kiszáradt torokkal.– Már egy ideje kitisztult a méreg a szervezetemből, mégis úgy tapasztalom, hogy továbbrais ön áll az én elementáris vágyaim középpontjában.A lány megdermedt. Hirtelen kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy tud-e normálisanlélegezni. Már gondolkodni sem tudott.72


Nyelve hegyével megnyalta a száját.– Én. A vágyai középpontjában – nyögte ki végre, s csak remélni tudta, hogy szavai aszakember tárgyilagosságával hangoznak.– Úgy van, Miss Hewitt. Ön.73


17.Thaddeus hangja olyan csábító volt, mint a sötét víz tükrén reszkető holdvilág.– Ráadásul tudnia kell – folytatta –, azért találtam olyan alkalmasnak arra, hogy kegyedreösszpontosítsak, mert már korábban is vonzódtam kegyedhez.– De hiszen csak akkor ismertük meg egymást – kapkodott levegő után Leona.– A vágy számára az idő mellékes, legalábbis a férfiaknál így van. Még ki sem jutottunkabból az átkozott múzeumból, én már tudtam, hogy ön kell nekem. Abban a percben csak aztsajnáltam, hogy valószínűleg nem élek olyan sokáig, hogy szeretkezhessek önnel.Vad izgalom nyilallt Leonába.– Valóban? – suttogta.A férfi fürkészve nézte az arcát a gázlámpa sápadt fényénél.– És ön, Leona? Ön is érzett valamit kettőnk között?– Igen. Igen, éreztem – vágta rá, de aztán elbizonytalanodott. – Később viszont aztmondtam magamnak, hogy bizonyára a pillanatnyi veszély keltette bennem ezt az érzést. Aveszély mindenféle sötét energiát képes felkorbácsolni.– Bennem biztosan – mormolta a férfi.– Számomra nem kétséges, hogy azok az események, amelyeket közösen éltünk át, még alegnyugodtabb, leghidegvérűbb emberekben is rendkívüli izgalmakat ébresztenének.– Mint amilyenek mi is vagyunk?A lány megnedvesítette az ajkát.– Igen.– Javasolom, végezzünk el egy tudományos vizsgálatot az elmélete igazolására.– Vizsgálatot?– Egyikünket sem fenyegeti különösebb veszély e pillanatban – magyarázta Thaddeus. –Arra gondolok, most megvizsgálhatnánk, hogy azok az érzelmek, melyeket akkor éjszakamindketten megtapasztaltunk, csakis arra a helyzetre voltak-e érvényesek.– Ó! – Leona habozott. – És hogyan akarja lefolytatni a vizsgálatot?– Meg fogom csókolni, Miss Hewitt. Ha ezt visszataszító ötletnek tartja, kérem, mostszóljon, és máris leállítom a vizsgálatot.– Mit bizonyít ez a vizsgálat?– Ha ön lelkesen viszonozza a csókomat, abból arra teli következtetnünk, hogy létezikközöttünk egy olyan energia, amelynek semmi köze a ránk leselkedő veszélyhez, Delbridgeszerének mérgező hatásához vagy az ön kristályához. Egyszóval, Miss Hewitt, ha mindkettenélvezzük a csókot, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy vonzódunk egymáshoz.– És ha egyikünk nem élvezi? – Például ön, tette hozzá magában.Thaddeus elmosolyodott.– Azon az éjszakán, amikor kimenekültünk a Delbridge-kastélyból, úgy emlékszem, apozitív gondolkodás erényét hangoztatta. Most én tanácsolom ugyanezt önnek.Szája forrón, mámorítóan tapadt a lány ajkára. Leona érzékei felizzottak, amint a gyönyörellenállhatatlan hullámai sisteregve elborították. Remegés fogta el, és furcsa módonsúlytalannak érezte magát. A bensőjéből kiszabaduló vágy magába szippantotta, ésfölrepítette a magasba. Egy halk, türelmetlen, mohó és követelődző kis hangot hallott, ésrádöbbent, hogy e különös kis hang tőle származik.A férfi torkából mély morranás tört fel – mintha őt is magával ragadta volna a szikrázva,lobogva égő energia.74


– Tudtam, hogy nem hallucináció volt – mondta, száját közben le nem véve Leonáéról. –Érzi a kettőnk között áramló erőt?– Igen. – A lány megmarkolta a széles vállakat; jó volt éreznie a férfitestből sugárzó erőt. –Ó, igen.Thaddeus a másik karja könyökhajlatába fektette a lány fejét, és ráhajolva csókolta továbbés tovább. És Leona itt, ebben az üvegházba zárt dzsungelban szabadon átengedte magát aszenvedély elemi erejű izgalmának.A férfi egyenként kezdte kikapcsolni szoros ruhaderekán az apró kapcsokat. A lány nemviselt fűzőt, így amikor a ruha szétnyílt, már csak a finom batiszt alsóing fedte a mellét. Ezzelaz erővel meztelen is lehetett volna. Thaddeus felemelte a fejét, és lenézett.– Gyönyörű – lehelte.Ujjai birizgálni kezdték az egyik bimbót. Érzések zuhataga áradt szét a lány testében,miközben nőttön-nőtt benne valami mélyről jövő, édesen sajgó feszültség.A kettejüket körülölelő érzékiség forrón perzselő atmoszférájától felbátorodva Leonaremegő ujjakkal próbálta kigombolni Thaddeus kabátját. Pár percnyi ügyetlenkedés után aférfi szelíden megfogta a kezét.– Azt hiszem, jobb, ha én csinálom – mondta mulatva, egyszersmind türelmetlenül.Épp csak annyi időre bontakozott ki az ölelésből, amíg lerázta magáról a ruhadarabot.Akkor a lány két kezét Thaddeus derekára tette, hogy az ing finom vásznán át érezze aférfitest erejét és melegét. A sürgető vágy mind mohóbban, mind követelőzőbben jelentkezett.Thaddeus fél kézzel felnyúlt, és lecsavarta a lámpát. Már csak a hold halvány ragyogásatört át a lombokon, hogy bevilágítsa az üvegház trópusi világát.Azután lecsúsztatta a ruhát Leona csípője alá, amely végül a lány bokájánál ért földet.Majd levette az ingét. A sápadt fény egy pillanatra megcsillant az alsószoknya fehér fodrain.Azt is kioldozta, és hagyta, hadd csússzon le a földre.– Mindent látni akarok belőled – mondta halkan.Kikapcsolta a száras nadrágot, amely annak rendje s módja szerint lehullott a többi, már aföldön heverő ruhadarab tetejére.Leona egy pillanatra felfogta a nyers valóságot. Itt áll életében először meztelenül egy férfielőtt. Igaz, hogy sötét volt, és nem tartotta valószínűnek, hogy társa többet lát, mint ő. Mégissokkolta a helyzet, mert erre a kalandra egyáltalán nem volt felkészülve. Egy rendkívülijelentőségű, sőt lehet, hogy veszélyes lépést készült tenni az ismeretlenbe.Annak a bizonytalanságnak, amely eluralkodott rajta, az égvilágon semmi köze nem volt atiltott szerelem gyönyöreitől való szűzies visszarettenéshez vagy hezitálás, hoz. Feltettszándéka volt, hogy az élmény minden percet kiélvezi. De történt itt még valami, amit nemteljesen értett. Az ösztönei figyelmeztették, hogy ha egyszer elindul ezen az úton ezzel aférfival, onnantól kezdve már nem fordulhat vissza.– Thaddeus?De a férfi e pillanatban épp fél térden állt előtte, és a magas sarkú cipőjét gombolgatta.Méghozzá nagy figyelemmel. Amikor végzett vele, átfogta a két combját, és csókot lehelt ameztelen bőrére, ott, a sötét háromszög felett.A lány megborzongott, és lehunyta a szemét.Mire Thaddeus újra felállt, már kiröppent a fejéből, amit az ösztöne súgott, és amit el akartmondani neki.Remegő ujjakkal gombolta ki a férfi ingét. Végigsimított csupasz, göndör szőrrel borítottmellkasán. Thaddeus magához szorította, szelíden odapréselve őt izmos felsőtestéhez.Csókja most lassú volt és alapos. Leona világosan érezte, hogy viszonzást vár tőle. Mi másttehetnék, gondolta, és két karját a nyaka köré fonta.Amikor a férfi felemelte a fejét, hallotta rekedt, ziháló lélegzését.– Mondd újra, hogy nem félsz tőlem! – kérte, két tenyerébe véve a lány arcát.75


– Nem félek tőled, Thaddeus – súgta Leona. – Soha nem is féltem. Na jó, talán egy-kétpercig Delbridge galériájában, amikor megláttalak, ahogy ott álltál afölött a szegény halott nőfölött. De hamar rájöttem, hogy nem te vagy a gyilkosa. De ugye ez a rövidke idő nemszámít?A férfi félig felnevetett, félig felnyögött, s egy újabb perzselő csókkal elhallgattatta a lányt.– Egyáltalán nem számít, angyalom – mondta, amikor végül elvette a száját Leona ajkától.– Nagyon is megértem, miért lehettek akkor kétségeid velem kapcsolatban.Történetesen nekem is voltak átmeneti aggályaim a szegyedet illetően.– Tényleg?– Amikor először megpillantottalak abban a férfiruhában, átfutott az agyamon, hogy telehettél a gyilkos.– Jóságos ég! – döbbent meg Leona. – Én? Azt hitted, én öltem meg azt a nőt?– Csak egy futó gondolat volt.– Jóságos ég! – ismételte meg a lány. – Fogalmam sem volt róla.– Muszáj most erről beszélnünk? Félek, hogy a témától odalesz a helyzet romantikája.– Bocsánat – mondta gyorsan Leona.A férfi halk nevetése felborzolta amúgy is felajzott érzékeit. Valami nehéz kelmesuhogását hallotta. Amikor lenézett, látta, hogy Thaddeus levette a munkapadról azösszehajtogatott ponyvavásznat, és leterítette a földre.– Nem éppen rózsaágy – mondta, majd lehúzta a cipőjét. – De csak ezt ajánlhatom fel maéjszakára.– Nagyon jó lesz – közölte a lány.Rálépett a ponyvára. A férfi, immár mezítláb, nadrágja fölött kigombolt ingben ment utána.Szelíden nyúlt a lány után, és megfogta a nyakában lógó kristályfüggőt. A holdfény sötétencsillant meg a kövön.– Ki adta ezt neked? – kérdezte.– Anyámtól kaptam ajándékba.– Ereje is van, vagy csak dísz?– Van ereje, de ritkán használom.– Értem – mondta Thaddeus. – Emlék.– Igen.Thaddeus a karjába vette Leonát, és együtt, egyszerre feküdtek végig a ponyván.Aztán a lány fölé hajolt a sötétben. Lassan simogatni kezdte, és miközben a testévelismerkedett, valami érthetetlen módon nyugalmat öntött a lányba. Hogy viszonozza azérintését, Leona benyúlt az inge alá, és végigsimított a férfi forró, izzadságtól síkos hátán. Aférfitest illata a fejébe szállt, és elbódította.Thaddeus belecsókolt a nyakába, s ujjai megkeresték azt a lüktető pontot a lába között. Azérintést felizgatott érzékei szinte elviselhetetlennek érezték. Ajka halk sikolyra nyílt. A férfiegy csókkal rögtön elhallgattatta, majd felemelte a fejét, és azt mondta:– A hang messzire elhallatszik az éjszakában.A lány kihallotta hangjából a huncut derűt, és elszörnyedt a gondolatra, hogy kiáltásávalidecsődítheti a szolgákat a házból.De mielőtt elidőzhetett volna ennél a riasztó gondolatnál, a férfi tevékeny ujjai kényeztetnikezdték, s addig-addig dolgoztak a testén, mígnem úgy érezte, mindjárt szétrobban attól akülönös, ismeretlen feszültségtől.A váratlan robbanástól vonagló testtel préselte magát a férfi kezéhez, és ezúttal fel issikoltott volna, mit sem törődve azzal, hogy fölriasztja a házat. De Thaddeus résen volt, ésszájával ismét betapasztotta Leona ajkát, belefojtva a sikolyt.Mielőtt a lány remegése csillapult volna, fölpattant rá, és fél kézzel bevezette magát, majderőteljesen és keményen beléhatolt.76


A lökésszerű benyomulást érezve Leona egy zökkenéssel visszahuppant a valóságba. Aférfi, aki ekkor már mélyen bent volt a testében, mozdulatlanná dermedt, és könyökéretámaszkodva lenézett rá.– Az ördögbe is, miért nem mondtad, hogy eddig még sohasem csináltad ezt? – kérdeztefojtott, ám indulatos hangon.Leona belekapaszkodott a vállába, és óvatosan igazított a testhelyzetén.– Számított volna valamit?Thaddeus pár másodpercig tétovázott; minden izma kőkeményen megfeszült. Aztán mélytorokhangot hallva lehajtotta a fejét, és belecsókolt Leona nyakába.– Nem. Semmit sem számított volna. De kicsit másképp csináltam volna.– Nekem az volt a benyomásom, hogy minden nagyon jól megy. Javasolom, hogy areklamációt halaszd későbbre.– Kitűnő tanács – szűrte a fogai közt a szót a férfi.Mozdulatai egyre erőteljesebbé, egyre tempósabbá váltak, lélegzése zihálássá gyorsult, alány pedig teljes erejéből belekapaszkodott meztelen, csúszós vállába. Egy perc múlva a férfimég egyszer, utoljára, tövig megmártózott benne, s míg háta ívben megfeszült, mint a felvontíj, a hold fénye megcsillant összeszorított fogán, s látni engedte szorosra zárt szemhéját.Szikrák gyúltak a melegház trópusi levegőjében.Amikor vége lett, jóllakottan, mozdulatlanul terült el a lányon, aki sokáig feküdt alattanyugodtan, békésen. Felnézett a sötétségbe, és hallgatta, amint a férfi lélegzése fokozatosanújra szabályossá válik.Most végre megértette, amit az ösztöne korábban az értésére próbált adni. Nincs számáravisszatérés azután, hogy szeretkezett Thaddeusszal, mert valami módon, amit nem tudottmegmagyarázni, mostantól hozzá tartozik – és nem csak a szenvedély keltette testi kapcsolatrévén. Azt az idő múlása és az akarat eltépheti, vagy legalábbis nagyban csökkentheti. Aszenvedély, mint mondják, erős, de múlékony hatalom.Nem, az a kötelék, mely őt Thaddeushoz köti, természetfölötti. A köztük lévő kapcsolatotaz az éjszaka alapozta meg, amikor együtt dolgoztak a kristállyal. A szerelem fizikai aktusacsak tovább fokozta és megerősítette azt a köteléket.Érteni nem teljesen értette, de tudta, hogy történjék bármi, sohasem fog megszabadulniattól a köteléktől, amely ehhez az emberhez fűzi.77


18.Aznap éjjel újra ott volt az a jóképű, elegáns úr a sikátorban. Azt hitte, nem veszi észre,amint a ködös éjszakában egy sötét kapualjból figyeli őt. Annie ezen csak mosolygottmagában. Ha az ember az utcán keresi a kenyerét, a legapróbb részleteket is észre kell vennie.Már ha van egy csöpp sütnivalója. Azok a lányok, akik rögtön az elején, amikor elkezdik aszakmát, nem tanulják meg ezt a leckét, nem maradnak meg itt sokáig.Ő megmaradt, és erre büszke volt. Persze nem csak erre. Sok lánnyal ellentétben, akik agines üveg vagy az ópiumpipa kedvéért feláldozták a jövőjüket, neki voltak tervei. Nemkergetett teljesíthetetlen álmokat, mint oly sokan a sorstársai között. Ezek csak amolyanostoba képzelgések voltak arról, hogy jön valami finom úr, aki megteszi metreszének,elhalmozza ékszerekkel, gyönyörű ruhákkal, és saját házat tart fenn számára.Ezt ő jobban tudta. Egy gazdag úr elszórakozhat időnként egy utcalánnyal, de nemválasztja állandó kedveséül. A metreszek sokba kerülnek. Ha egy férfi pénzt áldoz egy nőre,annak a nőnek ugyanolyan divatosnak kell lennie, mint a kocsijának vagy a klubjának.Legyen például színésznő, vagy valamilyen előkelő, tanult, tiszteletre méltó közép- vagy akárfelsőbb osztálybeli hölgy, aki egy csőd vagy egy férj halála miatt kénytelen áruba bocsátani atestét. Ami pedig azokat a buta lányokat illeti, akik olyan hiú reményeket dédelgetnek, hogyegy úriember feleségül veszi őket, nos, az ilyenek kötözni való bolondok.Nem, az ő álmai sokkal gyakorlatibb természetűek. Kimondottan tehetsége van akalapkészítéshez. Pár óra alatt néhány darab maradék anyagból és olcsó művirágokból olyancsinos kalapot tud csinálni, hogy felveszi a versenyt a legelegánsabb kalapszalonokkirakatában látható gyönyörű kreációkkal.Szórakozottan megérintette vadonatúj zöld filckalapja széles karimáját. Tegnap fejezte be.A zöld szalagba tűzött strucctoll valódi volt. A héten találta az utcán, egy színház előtt.Nyilván egy hölgy kis tokkalapjáról eshetett le. Nagyban emelte a zöld filckalap eleganciáját.Egy napon végleg el fog tűnni az utcáról. Minden pennyt félretett, hogy idővelkibérelhessen egy kis bolthelyiséget, és beindítsa az üzletét. Előkelő vevői nem is fogjáksejteni, hogy valaha prostituáltként volt kénytelen megkeresni a kenyerét.Az utcai lámpa alá érve megállt, és mintegy mellékesen elnézett a kis sikátor eleje felé. Azelegáns idegen sziluettje nem volt több mint bizonytalan árnyék, de ő tudta, hogy a férfi azótais ott áll. Ezek szerint ő is a félénk urak közül való, aki csak némi biztatás után mer közeledniegy lányhoz.Lassan elindult felé, miközben a zöld filckalap ferde karimája alól figyelte a férfit. Avilágért sem szerette volna elijeszteni. Nem sok hozzá hasonló finom ügyfél járt ebben anegyedben, főleg ilyen ködös éjszakán.– Jó estét, uram – szólította meg. – Mit szólna egy kis testmozgáshoz ma éjjel?Az árnyék kibontakozott a sikátor szájából, és feléje közeledett. Férfi létére nagyonkecsesen mozgott. Hosszú, ruganyos léptei egy nagy macska járására emlékeztették a lányt.– Hideg, nyirkos idő van idekint. Mit szólna hozzá, ha felmennénk a szobámba? Ott énegykettőre felmelegíteném – mondta Annie a legcsábosabb hangján.A férfi végre belépett az utcai lámpa rikító fénykörébe. A lány látta, hogy valóban olyan,amilyennek gondolta. Drága öltözékéhez elegáns sétapálca tartozott. Ráadásul olyan jóképűvolt, amilyet még soha nem látott. Kalapja alól kilátszott gondosan nyírt világos aranyszőkehaja.– Örömmel elfogadom a meghívásodat, Annie – felelte a férfi, és csöppet elmosolyodott.Ez váratlanul érte a lányt.78


– Honnan tudja a nevemet?– Egy ideje már figyellek. Hallottam, amikor az egyik barátod így szólított.Már nagyon közel volt, alig pár lépésre. A lány valami megmagyarázhatatlan okbólmegborzongott a félelemtől. Elbizonytalanodott. Előfordult vele régebben, hogy ilyen érzéseivoltak egy ügyféllel kapcsolatban. Ezekre a különös megérzésekre nagyon oda szokottfigyelni, és inkább lemondta az üzletet. Egy lánynak manapság, amikor annyit beszélnek azÉjféli Szörnynek nevezett gonosztevőről, nem árt vigyáznia.De ebben a mostani esetben semmi logikus alapja nem volt e kis borzongásnak. Az elegánsúr szép volt, mint egy angyal, mint egy angyalian tiszta lény. És még inkább úgy nézett ki,mint azok, akik némi különleges szolgáltatások fejében boldogan fizetnek még többet is.– A múlt héten egyszer-kétszer láttam uraságodat ebben az utcában – mondta könnyedén. –Örülök, hogy ma éjjel szól is hozzám.Meglepetésére szavai bosszantották a férfit.– Nem láttál engem egészen ma éjszakáig – felelte a dühtől érdes hangon. – A képzeletedűzött tréfát veled.A lány a legkevésbé sem szerette volna, ha egy értelmetlen vita miatt elveszítené ezt a jókuncsaftot.– Bizonyára igaza van, uram – bólintott, és félénken rámosolygott a kalapja karimája alól.– Végtére is ilyen úrról szokott egy lány álmodozni efféle éjszakákon, mint ez a mostani.Ilyen finom és elegáns úrról, mint ön.A férfi láthatóan megnyugodott.– Szívesen felmennék a szobádba, Annie – mondta.Megint mintha egy jeges ujj érintette volna meg a gerincét. De erőt vett magán, és legyűrteaz érzést.– A kocsma fölött van, uram – tudatta.A férfi bólintott, és elnézett a sikátor felé, ahol az imént álldogált.– Remélem, hátulról is van bejárat.– Nem szükséges a konyhán át felmenni – nyugtatta meg a lány. – Megegyeztem atulajdonossal. Jed nem bánja, ha a főbejáraton át viszem fel a látogatóimat.Jed az esetenkénti ingyenes menet és a haszon egy kis hányada fejében bérelt neki szobát akocsma felett. Annie az első ajtón keresztül hozta be a házba a vendégeit, de ha azokszégyenlősek voltak, olyankor a konyhai bejáratot vette igénybe. Jed mindkét esetben láthatta,kit visz fel a szobájába. Ha valaki kellemetlenséget okozott, vagy erőszakoskodni akart, Anniepárszor megrúgta a falat, ezzel adott jelt neki, és ő mindig a segítségére sietett.– Ha nem mehetünk fel a szobádba észrevétlenül, akkor kénytelen leszek visszautasítani akedves meghívásodat – mondta sajnálkozva az elegáns gentleman. – Jelenleg épp egy gazdagifjú hölgynek udvarolok, és ha az apja megtudja, hogy egy olyan lánnyal láttak, aki a temesterségedet űzi, nem fogja hozzám adni a lányát.Már értem, miért olyan szégyenlős, gondolta Annie. Az ő osztályabeli urak nagyonkomolyan vették az udvarlást és a házasságot. Kétségtelenül itt is sok pénz forgott kockán. Azúr egy utcalánnyal való gyors hancúrozás miatt nem akarja megkockáztatni, hogy elveszítse amenyasszonyát, akire gazdag örökség vár. Egy úrnak ilyen kényes helyzetben nagyonóvatosnak kell lennie, legalábbis amíg meg nem kötik a házasságot.– Értem, uram – válaszolta. – Nos, akkor a sikátoron át fogunk menni, és kikerüljük akonyhát. Senki sem fogja meglátni velem.– Köszönöm, Annie. – És angyalarccal rámosolygott. – a megláttalak, az első perctől fogvatudtam, hogy te vagy az a lány, akit keresek.79


19.Az üvegházban percek óta egyre jobban lehűlt a levegő. Thaddeus teste elöl még kellemesentartotta a meleget, mivel teljes hosszában Leonán feküdt, de a háta már kimondottan fázott.Kelletlenül kiszabadította magát, és felkászálódott. Leona is felült a sátorponyván, s ahogya hold egy keskeny sugara ráesett az arcára, a férfi meglátott rajta valami új kifejezést, amelykényelmetlen érzést keltett benne. Nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a lányt.– Jól érzi magát? – kérdezte, és tenyerével mintegy véletlenül végigsimított Leona vállánakés felkarjának selymes bőrén. Ami őt illette, nagyon is jól érezte magát. Az élmény mindenmás eddigi tapasztalatától különbözött, és csak azt nem értette, hogy ebben a kielégült, boldogállapotában hogyhogy újból és ilyen hamar mardosni kezdi az éhség.– Persze, természetesen jól érzem magam. – Leona kis ideig a haját babrálta, aztán hirtelenelfordult, hogy felvegye az ingét. – Miért ne erezném jól magam?A férfi tétován figyelte ezt a hirtelen hangulatváltást.– Talán, mert még sohasem volt kedvese?A lány az alsószoknyát húzta fel a csípőjén.– Ugyan. Volt kedvesem. Mondtam már, egy ideig el voltam jegyezve.Thaddeus a két tenyerébe vette Leona arcát.– Igen, és azt is mondta, hogy ne tartsam afféle ártatlan ifjú hölgynek. De úgy látszik, kissétúlságosan is szó szerint vettem a szavait.A lány hűvös mosollyal hátralépett.– Ahogy ön mondta nem is olyan régen, a dolognak nincs jelentősége.– Nem, ezt nem mondtam. Azt mondtam, a végeredmény szempontjából nem számít. Ezazért különbség.A lány erősen összpontosított, hogy bele tudjon bújni a ruhájába.– Most komolyan, uram: minden férfi ilyen szószátyár lesz ilyenkor?– A többiek nevében nem beszélhetek, de ami engem illet, nem, rendszerint nem szoktamennyire beszédes lenni – felelte Thaddeus, és levette a nadrágját a munkapadról. Belebújt,begombolta, majd nyúlt az ingéért. – Ez az egész nekem is újdonság volt. Nem kegyed azegyetlen ártatlanság itt.A lány kapcsokkal vesződő keze megállt a levegőben.– Tessék?– Higgye el, ha mondom, hogy ami ma éjjel kettőnk között történt, nem mindennaposdolog volt.Leona nézte a férfit, de a szeme inkább befelé figyelt, mintha – a férfi nem talált rá jobbszót – kísértetet látna.– Az energia – suttogta a lány. – Ön is érezte?Thaddeus elmosolyodott, s mivel már tudta, mi nyugtalanítja kedvesét, felengedett benne afeszültség.– Nem lehetett nem érezni.– De mi volt az? Mi történt kettőnk között?– Kutya legyek, ha tudom. – Felvette az ingét; túl oldott és elégedett volt, hogynyugtalanítsa Leona zavarodottsága. Az aura, amely rövid idővel ezelőtt beburkolta őket,nagyon-nagyon finom volt. Miért kellett volna kétségbe vonnia? – Talán egy változata annak,ami a minap éjjel történt velünk, amikor az energiaáramaink egymásnak ütköztek abban azaurórakőben.80


– Igen, volt benne valami ismerős vonás – válaszolta a lány nagy komolyan. – DeThaddeus, én fiatalkoromban nagyon-nagyon sokszor dolgoztam kristályokkal, többek közöttaz aurórakővel is. És meg kell mondanom, soha nem éltem át olyan érzéseket, mint ma éjjel.A férfi a nyakkendője után kutatott; meg mert volna esküdni rá, hogy valahol amunkaasztalon kell lennie.– Nem látom be, miért kellene emiatt aggódnia. Nem először hallom, hogy ha két erősember között létrejön egy szenvedélyes kapcsolat, olyankor valami szokatlan energiatermelődik közöttük.– Én erről még sohasem hallottam.Thaddeus elnyomta mosolyát.– Mindig is voltak olyanok az Arkane Társaságban, akik azt állították, hogy két emberközött különböző típusú kapcsolatok létesülhetnek, főleg ha mindkét fél jelentős mértékűtehetséggel van megáldva.– Ezek is afféle közönséges kapcsolatok? – kérdezte Leona egyre növekvő aggodalommal.– Nem. Valami mindkét félben rezonáló erős érzelem vagy drámai esemény hívja elő őket.– Bármilyen típusú erős érzelem megteremtheti ezeket a kapcsolatokat?A férfi vállat vont.– Elméletileg elképzelhetőnek tartom. De a valóságban csak a legerősebb érzelmek, mintamilyen a szenvedély, képes egy kötelék megteremtéséhez elegendő energiát termelni.– Szenvedély. – Leona úgy visszhangozta a szót, mintha soha életében nem hallotta volna.– Az rendszerint nagyon is múló állapot, nem?Múló állapot! Arra számít, hogy ilyen lesz ez a kötelék kettőjük között? Egy pillanat alattodalett a jókedve. Kényszerítenie kellett magát, hogy egy tudományos előadó nyugodt,érzelemmentes hangján szólaljon meg.– A szenvedély valóban múlandó lehet – felelte egy bólintás kíséretében. – Vagy akár megis erősödhet.– Mint egy rögeszme? – ráncolta a homlokát a lány.A férfi körbetekerte a nyakkendőt a nyakán, és gyors, gyakorlott mozdulatokkal csomótkötött rá.– Vagy szerelem is lehet belőle. – Várt néhány pillanatig, de nem kapott választ. –Meséljen nekem az előző szerelméről!Leona gyanakodva nézett rá.– Miért akar hallani róla?– Gondolom, mivel kíváncsi vagyok kegyedre.– Ó. – Míg elgondolkozott, a lány feltűzte a haját. – William Trovernak hívták. Akkorismertem meg, amikor mint kliens felkeresett Little Ticktonban. Az apja gazdag részvényes.– Miért akarta Trover igénybe venni a szolgálatait?– Rendkívül nyugtalanító álmok gyötörték.– Miféle álmok? – kérdezte a férfi, miközben a nadrágjáért nyúlt.– Az apjával kapcsolatosak. William az álmaiban mindig olyan helyzetekben találta magát,ahol kétségbeesetten próbált a szülei kedvére tenni. De rendre kudarcot vallott.– Azt hiszem, sejtem, miért nem végződött jól ez a dolog ön és az ifjú Trover között.– Igen, ebben biztos vagyok. – Leona elrendezte a haját, és kisimítgatta a szoknyáját. –Amikor William apja megtudta, hogy az egy szem fia és egyetlen örököse titokban eljegyzettegy okkult zagyvaságokkal foglalkozó csalót, megparancsolta neki, hogy haladéktalanulszámolja fel ezt a kapcsolatot, és megtiltotta, hogy a jövőben találkozzon velem.– És az ifjú William természetesen engedelmeskedett az apjának.– Nem volt más választása. Mr. Trover megfenyegette, hogy kitagadja az örökségéből. –Leona sóhajtott. – Rendes körülmények között ezzel még nem jött volna el a világvége. A81


nyilvánosság előtt nem volt köztudott, hogy William és én elköteleztük magunkat egymásnak.Az eljegyzés felbontása így nem keltett volna botrányt, ahogy az más esetben lenni szokott.Egy tisztességes nő hírnevét tönkre lehet tenni egy felontott eljegyzéssel, eszmélt ráThaddeus. De mindenképpen nagyon megalázó volt a nőre nézve. Ilyenkor megindult apletyka és a találgatás, vajon miért érezte szükségét a férfi, hogy visszalépjen a nővel kötendőházasságtól. Rájött, hogy az illető hölgy erkölcsileg nem kifogástalan? Vagy – ó, borzalmakborzalma – hamis színben tüntette fel a vagyoni helyzetét?– Mi történt? – kérdezte halkan.– Azt hiszem, tudnom kellett volna, hogy a dolgok nem fognak simán menni. De tudja,szerelmes voltam. És William is szeretett engem.– Hagyta magát befolyásolni az eredendő optimizmusától és a heves természetétől.– Bizonyára – bólintott rá Leona. – William mindenesetre még egyszer eljött hozzám, éselbúcsúztunk egymástól. De az apja nyilván attól tartott, hogy a fián erőt vesz a gyengeség, ésdacolni fog vele. Úgyhogy lépéseket tett annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg.– Tönkretette önt és a vállalkozását.– Trover elhíresztelte, hogy én nem sokkal vagyok több, mint egy közönséges prostituált,aki hajlandó szexelni a férfi klienseivel. – Elfintorodott. – A pletyka következtében pár napignagy fellendülés volt az üzletben. Rengeteg új kliens jött.– Gondolom, csupa férfi.– Igen. De az urak feleségei egykettőre hírét vették a dolognak, és a forgalmam drámaimódon csökkent. Little Tickton kisváros volt, nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogybecsmérlő megjegyzéseket ne kaptam volna. Nem tehettem mást, összecsomagoltam, ésLondonba költöztem.A férfi egy hosszú percig szótlanul nézte a lányt, és azokra a szenvedélyesenergiáramlatokra gondolt, amelyek röviddel ezelőtt valósággal felizzították a melegházlevegőjét. Érzékeiben még most is ott zsongott annak a vérpezsdítő viharnak az utóhatása.A lány nem sejtette, ő azonban tudta, mindez mit jelent. A szüleit is ugyanez a kötelékfűzte össze. Úgy gondolták, hogy a Társaság Mesterének hasonló lesz a kapcsolata amenyasszonyával. Az ösztöne azonban arra figyelmeztette, Leona még nem készült fel arra,hogy megbirkózzon az imént történtek valóságával. Még nem fogta fel, valójában mi történt.Még időre van szüksége, hogy alkalmazkodni tudjon kettejük új szövetségéhez, időre, hogyrájöjjön, ők ketten visszavonhatatlanul egymáshoz tartoznak.– Mindkét Trover, az öreg és a fiatal, korbácsot érdemelne – jelentette ki. – De be kellvallanom, nagyon örülök, hogy megtalálta az útját Londonba.Azzal újra magához vonta és átölelte a lányt. Körülvette őket a balzsamos sötétség, ésaznap éjjel immár másodszor nekilátott, hogy kikapcsolja Leona ruháján a kapcsokat.Valamivel később visszamentek a házba. Fog a konyhaajtó előtt összegömbölyödve fekvevárta őket. Amikor kinyitották az ajtót, felugrott, és vidáman beügetett velük a hátsó hallba.Leona rettegett a Victoriával való újbóli találkozástól. Biztos volt benne, hogy tetőtőltalpig el fog vörösödni, és hogy zilált külsején minden meglátszik. Szerencséjére az idős nőnem jött le a földszintre.A lámpákat már szinte teljesen lecsavarták, és a házban természetellenesen nagy volt acsend. A lány kicsit furcsállotta, hogy a személyzet a házigazda és a vendége előtt tértnyugovóra, de túl zaklatott volt ahhoz, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítson ennek az aprórészletnek.Thaddeus a lépcső aljában a kielégültségtől elpilledten csókkal búcsúzott tőle éjszakára.– Álmodj rólam! – kérte halkan. – Mert én rólad fogok álmodni. – És lustán elmosolyodott.– Már ha el tudok aludni egyáltalán.82


Leona testét újból elöntötte a forróság, és most örült hogy ilyen kevés a fény a házban.Emlékeztette magát, hogy ő mostantól már egy nagyvilági nő, nem kellene hát zavarba jönnieegy úr csábító szavaitól.– Tapasztalatom szerint az ember nem rendelhet meg egy álmot úgy, ahogy például vajasrántottát reggelire – közölte. – És bármilyen különös, de az álmok ritkán szoktak kellemeseklenni. Sőt, a furcsaságuk mellett meglepően gyakran szorongó érzést és nyugtalanságotkeltenek az emberben. Ami azt illeti, többször is feltettem magamnak a kérdést…A férfi egy gyors, kíméletlen csókkal belefojtotta a szót. Amikor felemelte a fejét, a lánytudta, hogy magában kineveti őt. Thaddeus hüvelykujját végighúzta az álla alatt, amitől Leonatestén apró borzongások futottak át.– Álmodj rólam! – parancsolt rá azután azon a megbabonázó hangján.E szavak a maradék józan eszét is elvették. Épp csak annyi önuralma maradt, hogy nevesse rá magát a férfira, és ne rántsa a padlóra.Thaddeus látható elégedettséggel hátralépett.– Jó éjszakát! – súgta.Leona megpördült, és a sarkában Foggal felmenekült a lépcsőn. A pihenőre érvemegtorpant, és hátrafordult. A férfi még a lépcső aljában állt, fél kezét a korlátpillérennyugtatva. Mosolygott – azzal a bensőséges, mindent tudó mosollyal, amelytől elakadt a lánylélegzete. Aztán megfordult, és elindult a könyvtárszoba felé.Leona lábujjhegyen osont a hall végében lévő szobájához. Fog hűségesen poroszkáltmögötte. A lány ijedten megállt, amikor látta, hogy Victoria ajtaja alatt még fénycsík világít.De mindjárt sietett is tovább, félig-meddig arra számítva, hogy őladysége felrántja az ajtót, éselőadást tart neki a kristályművesek kifogásolható erkölcseiről-De az ajtó zárva maradt.A ház csendje nyomasztóan hatott Leonára. Valami nem volt rendjén. Baljós érzés kerítettehatalmába. Vajon hány óra lehet?Az egyik falikar alatt egy pillanatra megállt, és megnézte a szoknyája derekára erősítettláncon lévő órát. Hajnali két óra.Elszörnyedt. Nem csoda, hogy már mindenki aludt. Ő és Thaddeus órákat töltöttek azüvegházban. Hogy feledkezhettek meg ennyire az idő múlásáról? Victoria és a személyzetminden tagja nyilván pontosan tudta, hogy mi történik odakint a melegházban.Mélyet lélegzett, és kihúzta magát. Ha valaki nagyvilági nővé vált, meg kell tanulniakezelni az efféle helyzeteket. Miért, mi van abban, hogy ma éjszaka elveszítette aszüzességét? Épp ideje volt. Elvégre hamarosan betölti a harmincat. Ráadásul abban is biztosvolt, hogy nagyon kevés nőnek sikerült ilyen pazar körülmények között végrehajtani ezt atettet. Élete végéig emlékezni fog erre az éjszakára. Erre a trópusi kertben töltött szenvedélyeséjszakára.Végre biztonságban elérkezett a szobájához, és besietett. Felcsavarta a lámpát, és leült azágy szélére, hogy összeszedje magát. Fog ásított, körözött párat az ágyelőn, majd lefeküdt rá.Leona hirtelen tudatára ébredt, hogy itt-ott apró fájdalmat érez, mintha teste bizonyospontjai felhorzsolódtak volna. Felállt, levetkőzött, és a mosdóállványnál lemosakodott.Felvette a hálóingét, majd megállapítva, hogy a szoba meglehetősen hideg, rávette aköntösét, és papucsot is húzott.Egy idő után rájött, hogy nem fog tudni elaludni, legalábbis jó darabig még biztosan nem.A bőröndhöz ment, melyet a Vine Streetről hozott magával, felnyitotta a fedelét, és kivetteanyja naplóját.El kellett terelnie a figyelmét arról, ami közte és Thaddeus között történt. Ideje volt egy kiskutatómunkát folytatni az aurórakővel kapcsolatban.83


20.Másnap, röviddel reggeli előtt Thaddeus megérezte, hogy valaki áll a könyvtárszobaajtajában. Feltekintett a jegyzeteiből, melyeket épp papírra vetett. Victoria állt azajtónyílásban. Fenyegető elszántság látszott az arcán.Egészen addig a percig Thaddeus kifejezetten jó hangulatban volt, tekintve, hogy hiányzottegy kristály a készletből, és volt néhány felderítetlen gyilkosság a keze ügyében. Úgy tűnt,hogy a nap remekül kezdődik. A kert napfényben fürdött, és már kezdett arra gondolni, hogymégis lehet valami abban a pozitív gondolkodásban.Mindazonáltal volt egy olyan érzése, nagynénje arra készül, hogy tönkretegye ezt azújonnan felfedezett optimizmusát.– Jó reggelt, Vicky néni – állt fel. – Korán keltél ma.– Mindig korán kelek. – Victoria bevonult a szobába, és leült az íróasztal elé. – Tudod,hogy álmatlanságban szenvedek, és rosszakat szoktam álmodni.– Beszélhetnél Miss Hewitt-tal a problémádról. Ő jól tudja kezelni az ilyen dolgokat.– Történetesen épp miatta jöttem hozzád ma reggel.Thaddeus leült, és összekulcsolt kezét maga elé tette az asztalra.– Ettől féltem. Bízom benne, hogy nem fog sokáig tartani. Nem szeretnék gorombánaklátszani, de épp reggelizni készültem, és utána van néhány elintézendő fontos dolgom.– A reggeli miatt vagyok itt, uram – közölte a nénikéje ridegen.– Valami baj van a reggelivel?– Miss Hewitt megkérte a szobalányt, hogy tálcán vigye be neki a reggelijét.Őladysége láthatóan arra számított, hogy a hír hallatán unokaöccse össze fog omlani. Párpillanatig eltöprengett azon, hol lehet elrejtve a csapda. Tudta, hogy csapdának lennie kell, deképtelen volt rájönni, hol van.– Értem – mondta. Már réges-rég rájött, hogy ha végképp zavarban van, olyankor legjobbezt mondani. – Talán Miss Hewitt egyedül szeretne lenni ma reggel.– Azt elhiszem, hogy egyedül szeretne lenni. – Nénikéje kifeszített válla meg sem rezdült.Thaddeust hirtelen ijedtség fogta el.– Azt akarod mondani, hogy nem érzi jól magát? Az éjjel még a legjobb egészségnekörvendett. Felment a láza? Máris elküldök orvosért.– Orvosra semmi szükség – csattant fel élesen Victoria.A keservit! Akkor csak az a női baj lehet, ami a hónap egy bizonyos idejéhez kötődik. Deakkor miért hozzá jön ezzel Victoria? A nők nem szokták az ilyesmit a férfiakkalmegbeszélni. Az egész téma egy nagy misztérium a férfinem számára. Neki is csak azért voltnémi fogalma róla, mert tizenhárom éves kora körül mohó kíváncsiság fogta el a női testalkatiránt. Egy napon az apja rajtakapta a szobájában, amint elmerülten lapozgatott egy régi orvosileírást, valamint a szeretkezés művészetéről szóló két kézikönyvet, melyeket a családikönyvtár eldugott helyein talált.Az orvosi könyv szörnyen dagályos, majdnem érthetetlen latinsággal íródott. A kínainyelvű kézikönyvek megfejthetetlenebbek voltak. De az elegáns illusztrációk oly finom ésrészletes alapossággal készültek, mint az apja gyűjteményének túlnyomó részét kitevőbotanikai szakkönyvek ábrái.„Látom, hogy újabban bővült az érdeklődési köröd – mondta az apja, és becsukta magamögött az ajtót. – Ennyit az új akváriumról, amelyet a múlt héten vettem neked. Azt hiszem,ideje, hogy beszélgessünk kicsit.”84


A latin orvosi könyv és az illusztrált kézikönyvek azóta is megvoltak itt, a könyvtárban.Úgy tervezte, hogy egy napon oda fogja adni őket a fiának.Victoriára nézett.– Nem egészen értem, mit vársz tőlem, Vicky néni. Mit csináljak?Az öreg hölgy fenyegetően szegte föl az állat.– Először is meg kell mondanom, megdöbbentem, amikor tegnap Miss Hewitt-tal állítottálbe a házba.Thaddeus mozdulatlan maradt, mint egy szobor.– Tisztázzunk valamit. A nagynéném vagy, számíthatsz a szeretetemre és a legmélyebbtiszteletemre. Azt azonban nem engedem, hogy sértegesd a hölgyet.– Ugyan! Már nincs mit sértegetni rajta. Ugyanis a kár megesett.Harag és valami jeges bűntudat hasított a férfiba.– Mi az ördögről beszélsz?– Nem lehetsz ennyire érzéketlen, Thaddeus! Születésed óta ismerlek. Ennél többretartottalak.– Engem akarsz sértegetni Miss Hewitt helyett?– Gondolod, hogy én és mindenki más ebben a házban, Mrs. és Mr. Gribbstől kezdve aszakácson és a személyzet valamennyi tagján át egészen az új mindeneslányig, a kis Maryigbezárólag nem tudjuk, mi történt az éjjel odakint a melegházban?A férfi úgy érezte, mintha villám csapott volna belé.– Mindenki ágyban volt már, mire bejöttünk.– Ez még nem jelenti azt, hogy senki sem tudta, mikor értetek vissza a házba – csattant felVictoria. – Hajnali kettőkor!– A szentségit – mondta nagyon csendesen Thaddeus. Eszébe sem jutott, hogy mi lesz ígyLeona jó hírnevével. Túlságosan élvezte az egész valóját eltöltő kielégültség érzését.– Édesapád személyzetének egyes tagjai is ismernek bölcsőben fekvő korod óta –emlékeztette a nénikéje vészjósló hangon. – Vajon mit gondolhatnak ma reggel? Egy éjszakátsem töltött még Miss Hewitt a házban, mielőtt kivitted volna a melegházba, hogy ottelcsábítsd.– A szentségit! – mondta Thaddeus ismét. Ennél okosabb nem jutott eszébe. Egy percemég ennek a szép napnak és a rá egyáltalán nem jellemző jó hangulatának örvendezett. Ennyita pozitív gondolkodás erejéről.– Az a szegény fiatal nő most bezárkózott odafönt a szobájába – folytatta Victoria. – Amegaláztatástól még reggelizni sem mer lejönni. Lehet, hogy azt hiszi, egy életre tönkre vantéve. Fogadra mernék, hogy kisírja mind a két szemét.– Hálás lehetek, amiért a kutyája nem ugrott a torkomnak – jegyezte meg elgyengülveThaddeus. Felállt, megkerülte az íróasztalt, és elindult az ajtó felé.– Most meg hová mész? – fordult meg ültében a nagynénje.– Az emeletre. Beszélek Leonával.– Ugye nem akarsz kettesben lenni vele a hálószobájában? Miközben én és a személyzet isa házban tartózkodunk? Nem volt még elég, amit eddig műveltél vele?Thaddeus, kezével már a kilincs gombján, megtorpant.– Felteszem, hogy ez szónoki kérdés volt.Victoria cöcögött párat, majd azt mondta:– Még valamit, mielőtt felrohannál az emeletre.– Igen? – kérdezte az unokaöccse, újabb baljós érzésektől eltelve.– Remélem, nem feledkeztél meg az első Tavaszi Bálról.– Vicky néni, e pillanatban kisebb gondom is nagyobb annál a nyavalyás első TavasziBálnál! Sőt, ami azt illeti, fütyülök rá!– Téged is, mint a Társaság minden magas rangú tagját, elvárnak a Bálba.85


– Mi a mennydörgős mennykő köze van ennek ahhoz, hogy még a mai reggelen beszélniakarok Leonával?– Ez attól függ.– Mitől függ? – kérdezte a türelmét már-már elvesztő Thaddeus.Victoria finoman elhúzta az orrát.– Attól, hogy el akarod-e kísérni oda Miss Hewittot, vagy sem.– A fenébe is, Vicky néni, ha netán elfelejtetted volna, jelenleg az a legfőbb gondom,hogyan szerezhetnék meg egy nagyon veszélyes ereklyét egy olyan embertől, aki hogymegkaparintsa, már két embert megmérgezett. Ráadásul megpróbálom kiderítem, ki lehet az aszörnyeteg alak, aki abban leli örömét, hogy elvágja a nők nyakát. Nincs időm azon izgatnimagam, hogy el kell kísérnem valakit a Tavaszi Bálba.– Arra volt időd, hogy az éjjel kompromittálj egy nőt – kúszott a magasba Victoriaszemöldöke.Thaddeus nem bízott magában annyira, hogy erre válaszolni merjen. Inkább felrántotta azajtót, kiviharzott a könyvtárszobából, és kettesével véve a lépcsőfokokat, felrohant azemeletre.Leona szobájának csukott ajtajához érve erélyesen bekopogtatott.– Gyere be, Mary – szólt ki Leona.Minden bosszúsága ellenére a férfi feszültsége némileg felengedett. A lány egyáltalán nemkönnyektől elfúló hangon kiáltott ki.Óvatosan kinyitotta az ajtót. Leona az ablak melletti kis íróasztalnál ült. Láttára a férfinakmegsajdult a szíve. A lányon sárga szalaggal szegett fűzöld köntös volt, mely hosszú ujjával,mérsékelt nyakkivágásával és földig érő hosszával minden szempontból illedelmesnek voltmondható. A Franciaországból átvett stílus az otthoni viselet kényelmét szolgálta, ígymellőzte a fűzőt és a szoros ruhaderekat. A divatos hölgyek, mint például Thaddeus anyja is,minden skrupulust mellőzve, ilyen köntösben jöttek le reggelizni.De mekkora szenzáció volt, amikor a nők körében kezdett népszerűvé válni! A bírálókazzal érveltek a kényelmes divat ellen, hogy a laza vonalak még lazább erkölcsökhöz fognakvezetni. A férfi most végre megértette a prűd körök haragos felhördülését. Tagadhatatlanulvolt valami érzéki abban, ahogy a lenge anyag szabadon követte a női test idomainak vonalát.Vagy csak abban volt valami nagyon érzéki, ahogy ez a konkrét ruhadarab hullámzott lágyane nő idomain.Futólag arra gondolt, hogy nem szeretné, ha más férfi is meglátná Leonát a köntösben, hamégoly magasan záródik is a nyaka, és mégoly hosszú is az ujja.– Tedd csak le a tálcát az öltözőasztalra – szólt Leona, aki nem nézett fel a bőrkötésesnaplóból, amelyet épp olvasott. – És kérlek, köszönd meg a nevemben a szakácsnőnek.Thaddeus összefonta mellén a karját, és fél vállával az ajtókilincsnek dőlt.– Kegyed is megköszönheti neki – mondta.Leona összerezzent, és tágra nyílt szemmel fordult meg ültében.– Thaddeus. Mi a csudát keres itt?– Ez jó kérdés. Közölték velem, hogy azért rendelte a szobájába a reggelijét, mert nemtudna az asztalnál Vicky néni szemében nézni, a személyzetről nem is beszélve.– Egek, micsoda zagyvaság!– Erőteljes célzások történtek arra, hogy a szobája magányában sír-zokog, mert úgy érzi,tönkretették.– És ezt ki mondta önnek? – nézett rá összevont szemöldökkel a lány.– A nagynéném.Leona összerándult.– Értem már Biztosan csupa jóindulatból. Hát ez roppant kínos.– Mindkettőnknek.86


– Hogy érti ezt? – pislogott a lány.– Nem ön az egyetlen, akinek kockán forog a jó hírneve. Kétségtelen, hogy a nénikém és aszolgák kivétel nélkül arra a következtetésre jutottak, hogy az éjjel csúnyán kihasználtam ahelyzetet.– Értem. – Leona nagy gonddal becsukta a naplót. – Bocsánatot kérek, uram. Nemsejtettem, hogy egy tálcás reggeli kérésének egyszerű ténye ilyen felbolydulást okoz. Rögtönfelöltözöm, és lemegyek reggelizni.– Köszönöm. Nem biztos, hogy ez helyreállítja a jó hírnevemet, de legalább nem kellegyedül szembenéznem mindannyiukkal.– Én azonban biztos vagyok benne, hogy ha szükséges, meg tud birkózni a helyzettel –mosolyodott el a lány.– Talán. De tudok más dolgokat, amiket szívesebben csinálnék.– Mint például?– Kihúzatni két fogamat.Leona elnevette magát.– Van még valami – egyenesedett ki álltában a férfi.– Igen?– Mielőtt megjelenünk az esküdtek előtt a reggelizőszobában, szeretnék önnel szót váltania könyvtárban.– Megtudott valamit a kristályomról? – ragyogott fel a lány arca.– Nem. Néhány kérdést szeretnék feltenni önnek.– Miféle kérdéseket? – vált nyomban gyanakvóvá Leona.– Röviddel azelőtt, hogy a nénikém rám rontott, védelmébe veendő az ön erényeit,rádöbbentem, hogy ön valószínűleg mindenkinél többet tudhat az aurórakő legújabb koritörténetéről. De egészen biztos, hogy többet, mint Caleb Jones vagy én. A legutolsó hitelesadat, amelyet találtunk, majdnem negyven évvel ezelőtti. Kegyed tizenhat éves korában láttautoljára. Ez tíz-tizenegy évvel ezelőtt lehetett, igaz?– Tizenegy. – A lejjebb ereszkedő szemhéj kioltotta a lány szemében tükröződő fénycsillogását. – Nem tudom, mit mondhatnék, amitől könnyebb lenne megtalálnia a kristályt.– Én sem tudom. De ha van valami, amit a nyomozói pályámon megtanultam, az az, hogynéha még a legapróbb információmorzsa is hasznosnak bizonyulhat. Ön az egyetlen, akirőltudom, hogy képes munkára fogni az aurórakövet. Ez különleges éleslátással ruházza fel önt.Szeretnék minden részletet megismerni a családja történetéből, amely összefüggésbe hozhatóa kristálylátó képességével.– Minden részletet? – szörnyedt el a lány. – Feltétlenül szükség van erre?– Azt hiszem, igen. Lehet, hogy a nyomozói módszerem primitívnek mondható, dehatározottan célravezető. Én úgy nevezem, hogy „addig forgatom fel a köveket, amíg az egyikalatt megtalálom a viperát”. A módszer alapja a lehető legtöbb információ begyűjtése.– Értem.– Várom odalent.Csendben becsukta az ajtót, és míg végigment a hallon a lépcsőig, azon gondolkodott,hogy vajon miért rémült meg Leona a szavai hallatán.87


21.A legegyszerűbb szabású ruháját vette fel, az óarany csíkos rozsdabarnát, és szorostarkókontyba tűzte fel a haját. Amikor megnézte magát a tükörben, egyáltalán nem voltmegelégedve. Sajnálta, amiért nem talált ürügyet, hogy föltegye az egyik sűrű fátylas kalapját.Mennyivel könnyebb lenne, ha tudná, hogy Thaddeus nem láthatja az arcát! De persze lehet,hogy az sem segítene.A múlt éjjel tudta, hogy el fog jönni ez a nap. De a pozitív gondolkodás hívekéntmeggyőzte magát, hogy ne gondoljon erre a lehetőségre.Halk nyüszítést hallott valahonnan kintről, a hallból. Amikor kinyitotta az ajtót, látta, hogyFog vár rá odakint. Farkasszemével olyan fürkészőn nézett rá, mint aki megérezte aszorongását, és azért jött, hogy megvigasztalja.Könnyedén megpaskolta kutyája nyakát, és megvakarta a füle tövét.– Ne aggódj miattam! Mr. Ware kétségtelenül meglepődik majd, ha elmondom neki, kivagyok valójában, de nem számít. Az a fontos, hogy a kristály előkerüljön. Vissza kellszereznünk. Ha adhatok valami információt, ami segít abban, hogy megtaláljuk a követ, akkorlegyen. Mindent elmondok neki, amit csak tudok.Nyomában Foggal végigment a hallon. A lépcső tetejéről meglátta Maryt. A pufók kisszobalány a kezében tartott súlyos tálca ellenére lelkesen mászott fölfelé a lépcsőn. Aligtitkolt izgalom látszott rajta.Észrevette Leonát, és zavartan megtorpant.– Akkor hát meggondolta magát? – kérdezte.– Igen, meggondoltam magam – felelte magára erőltetett széles mosollyal Leona. – Ilyenszép reggelt kár lenne egyedül, olvasással töltenem a szobámban. Úgy döntöttem, mégisinkább együtt ennék a többiekkel.Mary arcán leplezetlen csalódás tükröződött.– Igenis, Madame – motyogta.Elszontyolodva indult vissza a lépcsőn, majd eltűnt a konyha irányában.Most kifogtam a szelet a vitorlájából, gondolta Leona. Nem szórakoztathatja tovább aházvezetőnőt, a szakácsnőt és a többieket a szegény vendég hölgyről szóló pletykával, akit azéjjel megbecstelenített a ház ura. Mert lám, ő korántsem az a mélyen megalázott, a szobájamagányában búslakodó szerény kis ibolya. Hanem egy társaságbeli hölgy.A kis jelenet csodával felérő módon felderítette. Kihúzta magát, határozott léptekkellevonult a lépcsőn, és a könyvtárszoba nyitott ajtajában egy pillanatra megállt.– Remélem, nem tart sokáig, Mr. Ware – mondta színpadiasan csengő hangon, remélve,hogy elhallatszik a konyháig is. – Már nagyon megéheztem a reggelire.Thaddeus letette a tollat, és felállt. A szája sarka csöppnyi mosolyra rándult.– Nem, Miss Hewitt. Magam is alig várom, hogy a reggelizőasztalhoz telepedhessünk. Úgyérzem, ma reggel nagyon is az étvágyamnál vagyok. Talán mert olyan jól aludtam az éjjel.Nem kellett megemelnie a hangját, hogy messzebbre is elhallatsszék. Épp csak egy kisenergiát adott bele, s szavai betöltötték a szobát és végigvisszhangoztak a halion. Fog teste azéber figyelemtől megfeszült, torkából halk nyüszítés tört elő.Leona haragtól villámló szemmel nézett a férfira.– Nem kell színjátékot játszania – suttogta.– Bocsánat. – A férfi gyors léptekkel átment a szobán, és becsukta a könyvtár ajtaját a nőmögött. – Én csak csatlakoztam kegyedhez. Észrevettem, hogy időnként hajlamos kissészínpadiasán viselkedni.88


Leona érezte, hogy elpirul, de mire Thaddeus visszaért az íróasztalhoz, sikerült helyetfoglalnia egy széken, és aprólékos gonddal elrendezte a szoknyája redőit. Fog a lábáhoztelepedve elnyúlt a szőnyegen.A férfi az íróasztal sarkának dőlt, fél lábbal a padlón támaszkodva. Az iménti derű máreltűnt az arcáról, és helyét komoly, feszült kifejezés foglalta el.– Mondjon el mindent, amit a kristályról tud! És hogy milyen kapcsolat fűzi a családjáthozzá – kérte.– Nem ismertem az apámat – kezdte a lány. – Meghalt, amikor még nagyon kicsi voltam.A nagyanyám és az anyám neveltek fel. Kristályokkal dolgoztak, abból tartották el magukatés engem. A családom női tagjainak mindig is volt tehetségük a kristályokhoz. Anyám ésnagyanyám nyugodt, kényelmes életet biztosítottak számunkra. De mint ön is nyilván tudja,az utóbbi években megnőtt az ellenérzés az ilyen természetű dolgokkal szemben.– Az ön édesanyja és nagyanyja azonban sok sarlatánnal és csalóval ellentétben valóban jóltudtak dolgozni a kristályokkal.– Tizenhárom éves koromban kezdett megnyilvánulni, hogy nekem is van hozzájuktehetségem. Anya és nagymama ekkor megtanítottak a mesterség fogásaira.– Az édesanyja és a nagyanyja tagjai voltak az Arkane Társaságnak? – kérdezte Thaddeus.– Nem. – A lány szünetet tartott; láthatóan kereste a megfelelő szavakat. – Tudomásuk volta Társaság létezéséről, de egyikük sem folyamodott felvételért.– Miért nem?– Gondolom, nem látták értelmét – felelte Leona könnyedén. – A Társaság mindig islenézte azt a fajta tehetséget, amellyel ők rendelkeztek.– Attól tartok, ennek a hozzáállásnak a Társaság köreiben ismert régi legenda az alapja.– Sybil, a Boszorkány legendája. Igen, tudom.– Ami azt illeti, a Társaságon belül inkább úgy ismerik, hogy Sybil, a Szűz Boszorkány.Úgy vélem, ennyi év után az erkölcsi állapotának kevés jelentősége van – közölte felhúzottszemöldökkel a lány.– Sylvester Jones, a Társaság alapítója, nem így gondolta – mosolyodott el halványan aférfi. – A hölgy kétségkívül visszautasította a közeledését.– Ki vethetné a szemére? Úgy mondják, nem olyan ember volt, akit a hölgyek romantikusalkatnak tartanak.– Ezt nem vitathatom – mondta Thaddeus fanyarul. – De megértem, hogy az édesanyja és anagyanyja vonakodtak csatlakozni a Társasághoz. Sajnos a szervezet kezdettől fogvatúlságosan is nagy becsben tartotta a hagyományt és a szóban forgó legendát.– Nos, anyám és nagyanyám viszont nem.– Hogyan jutottak a kő birtokába?– Édesanyám találta, még fiatalkorában.– Találta? – kérdezte vissza Thaddeus kicsit túl közömbös hangon.– Úgy van – mosolygott rá hidegen Leona.– A földön hevert valahol?– Nem, inkább egy dohos régiségboltban, azt hiszem.– Valami azt súgja nekem, hogy ezzel még nem teljes a történet.– Ha így van is, anyám sohasem beszélt róla. Annyit mondott, hogy egy napon elment egybolt előtt, és valami nyugtalanító bizsergést érzett. És amikor bement a boltba, meglátta akövet. Azon nyomban felismerte.– Hiszek önnek. Folytassa, kérem!Leona igyekezett összeszedni a gondolatait.– Egy ideig jól mentek a dolgok, szépen éltünk hármasban. Aztán nagymama elhunyt. Kétévre rá, azon a nyáron, amikor betöltöttem a tizenhatot, anyámat elütötte egy kocsi, ésmeghalt.89


– Részvétem – mondta halkan a férfi.– Köszönöm – biccentett a lány. A keze még mindig a kutya nyakán pihent, s az állat ekkorközelebb húzódott hozzá. – Épp visszavitték egy vasútállomásra, miután meglátogatott egyvisszavonultan élő, gazdag ügyfelet. Vihar volt. A kocsi megcsúszott egy meredek parton, ésa folyóba zuhant. Anyám bent rekedt a kocsiban, és megfulladt.– Szörnyű!– Vele volt az aurórakő is. A kliens váltig állította, hogy használta is, amikor hozzá fordultfelvilágosításért.Thaddeus arcvonásai alig észrevehetően megkeményedtek.– A kőnek azon a napon veszett nyoma?– Igen. Biztos vagyok benne, hogy a tolvaj úgy gondolkozott, hogy ha valakit érdekel a kő,azt fogja hinni, a folyóba veszett. Én azonban egy percig sem hittem ebben.– Úgy gondolja, az édesanyja kliense rendezte meg a balesetet, hogy álcázza vele a kristályelrablását?– Akkoriban erre gondoltam. Tudtam, hogy az illető az Arkane Társaság tagja. Nekemennyi elég is volt bizonyítéknak. Csak az tudhatott a kristály létezéséről és erejéről, aki tagjavolt a Társaságnak.– Hogy hívták az édesanyja kliensét?– Lord Ruffordnak. – Leona vett egy mély lélegzetet. – Meg voltam győződve arról, hogya kő nála van. Elhatároztam, hogy átkutatom a házát. Ezért jelentkeztem szobalánynak.Thaddeus elképedt.– Jó ég, kisasszony, kegyed beállt alkalmazottnak annak az embernek a házába, akiről azttartotta, hogy meggyilkolta az édesanyját? Micsoda ostoba… – Hirtelen elhallgatott, állánmegfeszült egy izom. – De ha jól belegondolok, az sem volt kockázatosabb, mint szolgánaköltözve bejutni Delbridge házába.– Az igazat megvallva, könnyebb volt. Tudja, a szolgák között is van hierarchikus rend,így mindeneslányként nem volt nehéz állást kapnom. Köztudottan minden háztartásban ez alegalacsonyabb, leglenézettebb pozíció.– Nem lehetett könnyű dolga.– Nem volt az. De lehetővé tette, hogy a ház minden helyiségébe eljuthassak. Napokattöltöttem éjjeliedények kiürítgetésével és padlósúrolással. Eredménytelenül. Nem akadtam akő nyomára.– És soha nem kapták rajta? – érdeklődött Thaddeus.– Nem. Lord Rufford nagyon öreg, nagyon beteg ember volt. Röviddel azután, hogykiléptem a szolgálatából, meg is halt. Végül kénytelen voltam arra a következtetésre jutni,hogy valaki más rendezte meg azt a kocsibalesetet.– Olyasvalaki, aki tudott az édesanyja Ruffordnál teendő látogatásáról, és ideális alkalmatlátott benne, hogy eltéve őt az útból, ellopja a követ.– Igen. Ezt követően egy ideig nem tudtam tovább kutatni a kristály után, mert hamarosanott álltam pénz nélkül.– Nem vette át az édesanyja ügyfélkörét?– Úgy látszik, az emberek nem szívesen beszélik meg a legszemélyesebb ügyeiket, példáulaz álmaikat, egy tizenhat éves fiatal lánnyal.– Értem.Leona hátrafeszítette a vállát, és tovább mesélt.– Miután eltemettem az édesanyámat, és felhagytam a Lord Rufford házában folytatotthiábavaló kutatásommal, rájöttem, hogy nem maradtak klienseim. Ráadásul a gátlástalantemetkezési vállalkozó elvitte majdnem az összes pénzemet, amit anyám rám hagyott.Becsapott, de nem volt módom bebizonyítani.A férfi mozdulatlanul, kifürkészhetetlen arccal figyelte a lányt.90


– Kegyed nagyon elszánt lehetett.– Az voltam. – Leona kinézett mellette az ablakon. –A világ nagyon megnehezíti egy nőszámára, hogy tisztességes foglalkozást űzhessen, ugyanakkor az emberek csodálkoznakazon, hogy miért végzi oly sok nő az utcán.– Biztosíthatom, nálam nyitott kapukat dönget. A családom női tagjai rendszeresentartanak előadásokat nekem erről a témáról.– Már azon gondolkoztam, hogy valóságosan is elszegődöm valahová, amikor megjelentEdward bácsi.– Ki az az Edward bácsi?– Az egyetlen még élő közeli rokonom. Anyai ágon. Anyám halála idején Amerikábanutazgatott. Nem tudtam, hol van, így nem írhattam neki, és táviratban sem értesíthettem atörténtekről. De pár hónappal később visszatért Angliába, és első dolga volt, hogymeglátogasson engem. Rögtön tisztába jött az anyagi helyzetemmel, és meghívott, hogylakjam nála.– A nagybátyja tudott az aurórakő létezéséről?– Természetesen. Azt hittem, ezt már világossá tettem. A kő nemzedékek óta a családunkbirtokában volt.– Kivéve, amikor nem – jegyezte meg Thaddeus a rá jellemző idegtépően közönyöshangon.Leona lesújtó pillantást vetett rá. Úgy tűnt, a férfi nem veszi észre.– Meséljen nekem a bácsikájáról! – kérte a lányt, aki halkan felsóhajtott, és folytattaelbeszélését.– Őszintén szólva, akkoriban még nem ismertem őt valami jól. Gyerekkoromban nagyonkeveset találkoztam vele. Csak nagy ritkán látogatott el hozzánk. Tudtam, hogy anyám ésnagyanyám szeretik őt, de nem mindenben helyeslik, ahogy él.– Miért?– Többek között azért, mert színésznek állt. Örökké úton volt, vagy itt, vagy Amerikában.Ráadásul híres volt a nőkkel folytatott viszonyairól is. Habár meg kell mondanom, láttam,nem kellett összetörnie magát, hogy magára vonja a nők figyelmét. Előkelő megjelenésű ésrendkívül elbűvölő ember. Úgy zsongtak körülötte a nők, mint a méhek a kaptár körül.– Kegyeddel jól bánt?– Ó, igen – mosolyodott el a lány. – A maga módján nagyon is szeret engem.– Ha így áll a helyzet, akkor most hol van?Leona lepillantott Fogra.– Megint Amerikában.– Hol Amerikában?– Nem tudom. – A lány ujjai belemélyedtek a kutya bundájába.– A nagybátyja elment Amerikába, kegyedet meg itthagyta egyedül?– Már nem vagyok tizenhat éves – húzta össze a szemöldökét Leona. – Ma már tudokvigyázni magamra.– És legutóbb mikor utazott el?– Körülbelül két éve – hangzott a bizonytalan válasz.– Hallott azóta róla?– Egy San Franciscó-i rendőrtől kaptam egy táviratot, amelyben az állt, hogy Edward bácsiegy szállodatűzben életét vesztette. Ez úgy másfél évvel ezelőtt volt.Thaddeus sokáig hallgatott. Amikor a lány fölpillantott rá, látta, hogy a férfi elgondolkodóarccal figyeli őt.– De ön nem hiszi, hogy meghalt – szólalt meg végül.– Talán csak mert nem akarom elhinni. Edward bácsi az egyetlen megmaradt rokonom.Nehéz beletörődnöm, hogy egyáltalán nincs családom.91


– Megértem. Meséljen arról, hogy milyen volt az élete Edward bácsikája mellett!– Ez tényleg fontos a nyomozása szempontjából?– Nem tudom – vallotta be a férfi. – De mint mondtam, szeretem, ha minél több információáll a rendelkezésemre.– Hát ez elég bonyolult történet.– Hallgatom.– A bácsi tudta, hogy örököltem anyám kristályolvasói tehetségét. Azt javasolta, hogyalakítsunk közös családi vállalkozást, amelyben ő lesz a menedzserem.– Hogyan kerülte volna meg azt a tényt, hogy a kliensek nem bíztak meg egy fiatallányban?– Mint említettem, Edward bácsinak voltak színházi tapasztalatai. Rábeszélt, hogyöltözzem fiatal özvegynek, és viseljek sűrű fátylat az arcom előtt, így a kliensek sokkalidősebb és érettebb nőnek tartottak Az a titokzatosság is tetszett nekik, amit a ruhakölcsönzött a személyemnekThaddeuson látszott, hogy mulattatja a dolog.– A bácsikája tudta, mit akar.– Igen. A dolog olyan hatásosnak bizonyult, hogy még huszonéves koromban is özvegyigyászt viseltem.– És jól ment az üzlet?– Ó, igen, több évig nagyon jól megéltünk belőle. – Kis szünetet tartott. – Egészen addig,amíg Edward bácsi elő nem állt a befektetési tervével.Thaddeus szeme parányit összeszűkült.– Befektetési terv?– Higgye el, ha mondom, a bácsikám őszintén hitt abban, hogy Nyugat-Amerikábanvagyonokat lehet keresni, különösen a bányászatban.– Bányászatban – ismételte Thaddeus.Leona nem tudta, a férfi mit gondol magában, így sietősen folytatta.– Edward bácsinak bőségesen volt alkalma eltársalogni az ügyfeleimmel, mivel nála kellettelőzetesen bejelentkezni. Megemlítette nekik azt a meggyőződését, hogy bizonyosbányaberuházás odaát Amerikában, a Vadnyugaton, nagy haszonnal kecsegtet. Ebből az lett,hogy több úr is ostromolni kezdte, fogadjon el tőlük pénzt, és fektesse be a vállalkozásba.Thaddeus szája megrándult, és a következő pillanatban ellökte magát az asztal sarkától.– És két évvel ezelőtt a jó öreg Edward bácsi elhajózott Amerikába a kegyed klienseitőlösszeszedett pár százezer fonttal, és azóta nem hallani róla.A lány megmerevedett.– Biztos vagyok benne, hogy nemsokára vissza fog térni a haszonnal együtt.– Kegyed Edward Pipewell unokahúga – közölte a férfi széles mosollyal.– Igen, az vagyok – emelte föl büszkén a fejét Leona.Thaddeus szeme csak úgy szikrázott a jókedvtől.– A nő, aki segített dr. Pipewellnek megkopasztani az Arkane Társaság néhány dúsgazdagtagját.– A bácsikám nem lopta el a pénzüket – kelt ki magából a lány. – Kidolgozott egytisztességes befektetési tervet. Nem az ő hibája, hogy a dolgok nem úgy sültek el.De hiába volt minden igyekezete, Thaddeusból kitört a nevetés. Úgy nevetett, hogy nem ishallotta a lány szavait. Féktelen hahotázása közepette a térdét csapkodta jókedvében.Fog félrebillentett fejjel, kíváncsian nézte. Leona mozdulatlanul ült, nem tudva, mitévőlegyen.Nyílt a könyvtárszoba ajtaja.– Mi az ördög folyik itt? – kérdezte szigorúan Victoria.Thaddeus jól látható erőfeszítéssel összeszedte magát.92


– Semmi lényeges, Vicky néni – nézett rá jellegzetes farkasmosolyával. – Leona és énmindjárt csatlakozunk hozzád a reggelizőasztalnál.– Hm. – Őladysége gyanakvó pillantást lövellt Leonára, majd visszahúzódott a hallba. Azajtó halk, de határozott becsapódásában határozott rosszallás volt érezhető.A lány Thaddeusra nézett.– Megértem, ha a továbbiakban nem óhajt bizalmas viszonyt folytatni dr. Edward Pipewellunokahúgával.A férfi csillogó szemmel lépett el az íróasztaltól.– A Pipewell-lel való kapcsolata semmit sem jelent számomra. Én egy pennyt semvesztettem a nagybátyja befektetési tervén.Azzal lenyúlt, felhúzta a lányt a székből, és ujját az álla alá illesztve fölemelte az arcát.– Thaddeus?– Semmit sem szeretnék jobban, mint folytatni kettőnk bizalmas viszonyát, Miss Hewitt.Megcsókolta, de olyan alapossággal, amelytől felizzott körülöttük a levegőbenfelhalmozódott energia. Amikor elengedte, a lánynak meg kellett kapaszkodnia az íróasztalszélében, hogy meg tudja őrizni az egyensúlyát.A férfi elégedett arccal nézett le rá.– Azt hiszem, ideje reggeliznünk, nem gondolja?93


22.Leona a bőséges reggelitől erőre kapva próbaképpen óvatosan bekopogott őladységehálószobájának ajtaján.– Ön az, Miss Hewitt? – szólt ki Victoria a maga nyers, „csak semmi bolondság”hangsúlyával. – Bejöhet.A lány vonakodva nyitott be az ajtón. Nem örült ennek a találkozásnak. Azután kapta afelszólításnak is beillő meghívást, miután Thaddeus elment hazulról, mint mondta, egy rövidtalálkozóra Caleb Jonesszal. Ő akkor Foggal és anyja naplójával kivonult a kertbe. Egy árnyaspadon ülve olvasott, amikor megjelent Mary, a fiatal mindeneslány.– Lady Milden küldött, hogy szóljak, látni szeretné önt, Madame. – Mary mindeközben félszemmel Fogot figyelte, aki a fal tövében leveleket szaglászott. – A hálószobájában, úgymondta.Ez már-már vetekedett egy királyi paranccsal.Leona megállt az ajtóban, és Victoriára nézett, aki egy kecses kis íróasztalnál ült.– Ön beszélni óhajtott velem? – kérdezte aztán udvariasan.– Igen. Ne citerázzon odakint a hallban. Jöjjön be, és csukja be az ajtót!Leona, aki kicsit úgy érezte magát, mintha ő is a személyzet tagja lenne, engedelmeskedett.– Egy személyes ügyben szeretnék beszélni önnel – közölte őladysége.De most már elég, gondolta a lány. Végtére is nem az ő ötlete volt, hogy vendégkéntideköltözzön.– Ha a Mr. Ware-rel való kapcsolatomról van szó, nem óhajtom önnel megbeszélni –jelentette ki hűvösen. Victoria elfintorodott.– Arról a dologról nincs mit mondanom. Teljesen nyilvánvaló, hogy önök ketten szeretniakarták egymást. Ez egy egészen más ügy.– Értem – mondta a legteljesebb zavarban Leona.– Úgy értesültem, hogy ön szakértőnek számít az álmok és az álmatlanság terén.A lánynak eszébe jutott az a fénycsík, amelyet a múlt éjszaka látott az idős hölgy ajtajaalatt.– Van némi tehetségem a nyugodt alvást megakadályozó negatív energia kezelésére –felelte óvatosan.– Nagyszerű. Szeretném igénybe venni a szolgálatait.Leona nyelt egyet.– Hát…– Haladéktalanul.– Ööö…– Valami gond van, Miss Hewitt?– Ööö, nem, nincs, nincs semmi gond – vágta rá gyorsan. – Csupán az volt a benyomásom,hogy ön nem kedvel engem.– Ez most mellékes. Pillanatnyilag tekinthet a kliensének.Leona minden lehetséges szempontból megvizsgálta a helyzetet, és látta, hogy nincsmenekvés, de legalábbis nem hagyhatja el a szobát úgy, hogy az ne tűnjék gyávameghátrálásnak. „Kézben kell tartanod a közönséget. Soha ne engedd meg, hogy a közönségirányítson téged!”– Jól van – válaszolta immár a leghivatalosabb hangján. – Mi a problémája?Őladysége felállt. A tartása most is merev volt, mint mindig, de a délelőtti nap élesfényében jól látszottak az arcát behálózó ráncok és redők. Amikor az ablakhoz ment, hogy ottmegálljon, a lány a gyengeség auráját érzékelte körülötte.94


– Egyetlen éjszaka sem aludtam jól, amióta a férjem meghalt, Miss Hewitt. Ha leoltom alámpát, sokszor órákon át ébren fekszem az ágyamban. Ha meg elalszom, sötét álmokgyötörnek. – Fél kezével görcsösen szorongatta a függönyt. – Van, hogy könnyek közöttébredek. Néha már…– Igen?– Néha már arra gondolok, jobb lenne, ha föl sem ébrednék többé – suttogta Victoria.Annyi fájdalom és szomorúság volt az elmondott panaszban, hogy Leona minden irántatáplált bosszúsága és előítélete egy csapásra elmúlt. A szigorú hölgy egy szempillantás alattsegítségre szoruló pácienssé vált.– Sokaktól hallom ugyanezt, akik hozzám fordulnak – mondta csendesen.– Bizonyára gyengének tart.– Nem – ingatta a fejét Leona.– Én már öregasszony vagyok, Miss Hewitt. De szép élet áll mögöttem. Kivételesenszerencsém volt az egészségemmel, és abban is, hogy olyan családom van, amely kényelmesotthont nyújt számomra, ahol békén eltölthetem hátralévő napjaimat. Akkor hát miért kerül azálom? És ha végre lehunyom a szemem, miért kell ilyen nyugtalanító álmokat látnom?A lány erősebben szorította anyja naplóját.– Mindenki életében vannak veszteségek. Minél tovább élünk, annál több veszteséget kellelszenvednünk. Ez a világ rendje.Az asszony feléje fordult, és hosszan, elgondolkodva nézett rá.– Látom, hogy önnek már el kellett szenvednie veszteségeket, pedig még harminc sincs.– Igen.Victoria visszafordult az ablakhoz, és kinézett a kertre.– Az eredmény mellbevágó lehet, ha az ember ennyi év után leltárt csinál. Túléltem aszüleimet, egy fivéremet, a drága férjemet, az egyik lányomat és a gyermeket, aki vele együtthalt meg a szüléskor, és ki tudja, hány barátomat.– Anyám meg volt győződve róla, hogy a késői években a veszteségek pusztafelhalmozódása fosztja meg az embert az álomtól. Mindannak a súlya, amit a negatív energiakövetel áldozatként. Az embernek pozitív gondolatokkal kell harcolnia ellene.– Pozitív gondolatokkal?– Mi, akik kristállyal dolgozunk, ismerjük az emberi gondolatok erejét. A gondolatokbanenergia van. A negatív energiát a pozitív energiával lehet ellensúlyozni. Árulja el, asszonyom,mire gondol, amikor éjszaka ébren fekszik az ágyában!Victoria megmerevedett. Aztán nagyon lassan hátrafordult. Leona tudta, hogy nem látrémképeket, legalább olyan értelemben, ahogy Thaddeus látott a megmérgezésénekéjszakáján. De volt valami kísértetiesen és zavarba ejtően hasonló az arckifejezésében és azegész lényében.– A múltra gondolok – suttogta Lady Milden. – A hibákra, amelyeket elkövettem. Adolgokra, amiket meg kellett volna tennem. A veszteségeimre gondolok.– Megyek, és hozom a kristályaimat – mondta Leona.95


23.Egy órával később Leona hátradőlt a székében, és ránézett a kis íróasztal szemközti oldalánhelyet foglaló Victoriára. Most, hogy egyikük sem összpontosította rá a figyelmét, a kettejükközött, az asztalon fénylő kék kristály gyors ütemben fakulni kezdett.– Figyelmeztettem, hogy fárasztó lesz – mondta szelíden Leona. – Jól érzi magát?– Igen, csak nagyon elfáradtam. – Az idős hölgy összeráncolt homlokkal nézte a kristályt.– Ezzel a módszerrel mentette meg az unokaöcsémet a múltkor éjszaka, amikormegmérgezték?– Elmondta önnek?– Azt mondta, nemcsak az ép elméjét, de nagy valószínűséggel az életét is megmentette.– Ott egy másik kristályt használtam, de a módszer valóban ugyanez volt. Mr. Ware nagyerőt képes kifejteni, ezért mindkettőnk számára komoly kihívást jelentett szétoszlatni anegatív energiáját, de végül sikerült.– Az volt a benyomásom, hogy nagyon kockázatos dolog volt mindkettőjüknek, és csakegy hajszálon múlt, hogy megmenekültek – nézett rá felvont szemöldökkel Victoria.– Kérem, Lady Milden, ne felejtse el, az álmatlanság és a nyomasztó álmok leküzdésébentudok önnek segíteni, de a melankóliája hátterében meghúzódó okok befolyásolása nem állhatalmamban.Őladysége kiegyenesítette a vállát.– Ha megszűnik az álmatlanságom, és nem lesznek többé nyomasztó álmaim, azérzelmeimet már magam is képes leszek kezelni.Leona habozott; nem volt benne biztos, hogy meddig mehet el.– Bocsásson meg, nem akarok túl mélyen beavatkozni a privát szférájába, de amikor párperce mederbe kellett terelnem az energiáját, akaratlanul is felfigyeltem arra, hogy ön milyennagyfokú természetfeletti erővel rendelkezik.– Attól tartok, ez nálunk családi vonás – fintorodott el Victoria. – Mindkét oldalról.– Pályám során sok embernél volt alkalmam irányítani az álomenergiát, többek közöttolyanoknál is, akik erős érzékekkel bírnak. Mint például ön, Lady Milden.– És?– Megfigyeltem, hogy a nagy tehetséggel rendelkezők gyakran súlyos depresszióban ésmelankóliában szenvednek, ha nem adnak elég teret pszichikus hajlamaik kiélésére.– Értem.– Rá kell találniuk a szenvedélyükre, ha el akarnak érni bizonyos fokú elégedettséget éskielégülést az életben.– Mi az ördögről beszél? – ráncolta a homlokát döbbenten Victoria. – Biztosíthatom, alegkevésbé sem óhajtok tiltott kapcsolatot létesíteni. – Elbiggyesztette a száját. – Az ilyesmi amaga korabeli nőknek való. Különben is, nagyon szerettem a férjemet, nem óhajtom senkimással betölteni a helyét a szívemben.Leona érezte, hogy az arcát pír lepi el, de elszánta magát, hogy végigviszi, amit elkezdett.– Nem szexuális szenvedélyről beszélek, Lady Milden. Nem is arról a szeretetről, amelyetvalaki a családtagjai iránt érez. Olyan dolgokra utalok, amelyeket azért csinálunk, hogykielégítsünk valamilyen vágyat saját magunkban. Azok, akik komoly paranormálisképességekkel rendelkeznek, rendszerint rá szoktak jönni, hogy szenvedélyük minden esetbenkapcsolatban áll a tehetségükkel.– Komolyan mondom, nem értem, miről beszél.96


– Mr. Ware nyomozói karriert alakított ki. Ez lehetővé teszi számára, hogy hipnotizőritehetségét pozitív módon használja.Őladysége finoman felhorkant.– És anélkül, hogy színpadra kelljen állnia.– No igen, ez is igaz. Az a lényeg, hogy talált egy csatornát az ilyen természetű tehetségelevezetésére, és ez kielégülést nyújt neki.– Úgy hívják őt, hogy A Szellem – vallotta be halkan Victoria.– Kik hívják így? – kérdezte Leona meglepetten.– Az utca népe, az informátorai és mindazok, akik a szolgálatait kérik, de nem tudják aztmegfizetni. Hogy őszinte legyek, azt hiszem, hogy amíg magánnyomozóként működött,komolyan fenyegette a veszély, hogy igazi kísértet váljék belőle.– Csak nem arra céloz, hogy attól félt, még valami kárt tesz magában?– Nem, ahhoz sokkal több akaratereje volt – közölte az idős hölgy határozottan. – Ilyenmódon sohasem okozott volna bánatot a családjának. De mielőtt rátalált volna aszenvedélyére, hogy az ön szavát használjam, fokozatosan egyre jobban magába zárkózott.Már a szülei is kezdtek aggódni az örökös búskomorsága miatt. Úgy tűnt, mint aki nem éli azéletét, csak úgy átutazik rajta.– Értem.– A tehetsége sok szempontból nagyon megnehezített számára bizonyos dolgokat –magyarázta Victoria. – Azok, akik ismerik a képességeit, gyakran kényelmetlenül érzikmagukat a társaságában. Többek között ezért sem volt soha sok barátja.– Értem.Victoria éles tekintettel figyelte a lány arcát.– Éppen a tehetsége miatt nem talált magának feleséget – folytatta. – A nők magátólértetődően nem akarnak olyan férfihoz menni, aki pusztán a hangja erejével irányítani tudjaőket.– Hmm, igen, értem a problémát – mondta gyorsan Leona. Semmi kedve nem volt ahhoz,hogy Thaddeus feleségkeresési mizériájáról csevegjen. Igyekezett mielőbb visszaterelni a szótkorábbi medrébe. – Elmondta nekem, hogy a ház melletti gyönyörű melegház a szüleibotanikai tehetségéből született meg. Mivel ez az ő szenvedélyük.Victoria némi habozás után bólintott.– Igen, azt hiszem, ez igaz. Furcsa, de én sohasem gondoltam ilyen értelemben Thaddeuséletpályájára vagy a melegházra.– Ön jól ismeri a családja tagjait. Próbálja maga elé képzelni őket a rájuk jellemzőszenvedély nélkül!– Hát, az nem megy. Ha Thaddeusnak nem lenne meg ez a nyomozói biznisze, Charlesnakés Lillynek meg a melegháza, hát én el sem tudom képzelni, hogy akkor milyenek lennének.– Lehet, hogy időnként mélabú gyötörné őket? – sugallta szelíden Leona.– Igaza lehet – sóhajtotta Victoria. – És ha belegondolok, hogy én mindig csak amolyankedvtelésnek, passziónak tartottam ezeket.– Megkérdezhetem, az ön tehetsége milyen formában jelentkezik?Az idős hölgy arcizmai megfeszültek.– Attól tartok, nekem olyan képességem van, amelynek semmi haszna sincs.– Hogy érti ezt?Victoria felállt, majd az ágyához ment, és végigdőlt rajta. Elrendezte a párnát a feje alatt,és becsukta a szemét.– Az én tehetségemnek jobb szó híján a szétházasítás nevet adtam.– Ilyen képességről még nem hallottam.97


– Sajnos nekem nagyon is valóságosnak tűnik. – Őladysége eltakarta a szemét a karjával. –Mutasson nekem egy jegyespárt vagy egy házaspárt, és én rögtön megmondom, egymáshozillők-e, vagy sem.– Hát ez különös.– És, mint mondtam, teljességgel haszontalan.– Nem értem. Miért lenne az?Victoria levette a karját a szeméről, és merőn nézett Leonára.– Nem sok értelme van egy házaspárral közölni, hogy óriási tévedés áldozatai. A váláslegtöbbjük számára szóba sem jöhet, különösen, ha gyerekek is vannak.– De mi a helyzet a házasságra még csak készülő pároknál? Ők bizonyára meg akarnáktudni, hogy egymáshoz valók-e.– Badarság. Rájöttem, hogy a kölcsönös vonzódás első időszakában nagyon kevesenvágynak arra, hogy valaki közölje velük, nem illenek össze.– Miért? Nem értem – ráncolta a homlokát Leona.Victoria újra eltakarta a szemét a karjával.– Azért, mert általában elkápráztatják, vagy elvakítják őket más, közvetlenebb és sürgetőbbérdekek, úgymint szenvedély, szépség, anyagi, vagy társadalmi helyzet, vagy egyszerűen amagánytól való menekülés vágya.A magánytól való menekülés vágya. Ez volt az az erő, amely két éve William Troverhozhajtotta, döbbent rá Leona. Szörnyen magányosnak érezte magát az idő tájt. – Legalábbisamíg meg nem jelent Fog. Vajon hallgatott volna egy házasságközvetítőre, ha megpróbáljafigyelmeztetni, hogy a Williammel kötendő házassága tévedés lenne?– Értem – szólt csendesen. – Ezek a szempontok valóban nagy súllyal eshetnek latba.– Egyes emberekben még az is erős szenvedélyt tud ébreszteni, ha együtt vehetnek résztvalakivel egy merész kalandban – közölte Victoria szárazon.Leona elfintorodott.– Tudtam, nem fogja kibírni, hogy ne leckéztessen meg a Mr. Ware-rel való kapcsolatommiatt.– Ne aggódjon. Mondtam, hogy nem áll szándékomban vesztegetni az időmet.– Nagyon hálás vagyok – mosolyodott el a lány. – És most térjünk vissza az önszétházasítási képességére.– Mi van vele?– Az jutott eszembe, a fő nehézséget az okozza, hogy a már így vagy úgy, de együvétartozó pároknál gyakorolja a képességét.– Dehát hogyan másképp tehetném? – hökkent meg Victoria.– Nos, én is csak úgy hallottam, méghozzá Edward bácsikámtól, hogy az emberek csakolyan tanácsot fogadnak meg, amelyért fizettek.Őladysége megdermedt.– Szentséges ég! Azt mondja, legyek hivatásos házasságszerző?– Ne vegye úgy, hogy ezentúl ez lesz a foglalkozása – sietett megnyugtatni Leona. – Lehetafféle házassági tanácsadó. És persze nagyon diszkréten kell folytatnia a tanácsadást.– De még mennyire diszkréten!– Úgy vélem, ha bizonyos körökben elterjesztené, hogy örömmel adna tanácsokatmegfelelő házastársat keresőknek, tódulnának önhöz a segítségét kérő kliensek.– Micsoda különös ötlet! Mellesleg beszéltem ma reggel Thaddeusszal. El akarja kísérniönt az Arkane Társság első Tavaszi Báljára, melyet a hét végén rendeznek.– Mi?!– Az új Mester, Gabriel Jones és a felesége lesznek a házigazdák. Nyilván úgy érzik, hogya Társaság tagjainak gyakrabban kellene összejárniuk. Jelzem, nem vagyok biztos abban,98


hogy az ötlet jó, de jelenleg Gabriel a Társaság vezetője, és úgy látszik, elszánta magátbizonyos változtatásokra.– Lady Milden, nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne, ha én megjelennék ott.– Gabriel szerint a Társaság túlságosan maradi, túlságosan kötődik a régihagyományokhoz. Úgy véli, túl sok volt a titkolózásból az utóbbi években. Azt szeretné, ha atagok többet érintkeznének egymással. Olyasféle ostobaságokat forgat a fejében, hogyfelkészíti a szervezetet a modern korban való létezésre. A Társaság minden rangos tagjától,tehát a Jones család minden tagjától is elvárják, hogy megjelenjen a bálon.– Én nem vagyok a Jones család tagja.– Nem, de Thaddeus az.– Mi? – Leona úgy érezte magát, mint Alice a mesében, amikor beleesett a nyúl odújába. –Thaddeus Jones? Az lehetetlen. Hiszen őt Ware-nek hívják!– Anyai ágon Jones. Népes család.– Szent ég! – Úgy meg volt döbbenve, hogy csak ennyit tudott mondani. – Szent ég! EgyJones.– Már üzentem a varrónőmnek – folytatta Victoria. – Délután kettőre idejön, ésmegbeszéljük, milyen legyen a ruhája.Leona megpróbálta összeszedni magát.– Lady Milden, nem szeretnék udvariatlannak látszani, de szó sem lehet róla, hogymegjelenjek az Arkane Társaság bálján, ráadásul a Jones család egy tagjával.Victoria ismét levette karját a szeméről.– Komolyan mondom, Miss Hewitt, ha kegyed törvénytelen viszonyt akar folytatni azunokaöcsémmel, a legkevesebb, amit megtehet, hogy megtanul több önuralmat tanúsítani.Egyáltalán nem illő dolog ilyen rémülten kimeresztett szemmel, leesett állal bámulni.– Lady Milden…– És most bocsásson meg, de aludni akarok.99


24.Leona a könyvtárszobában várt rá, amikor Thaddeus röviddel két óra előtt besétált az ajtón.Mihelyt meglátta a lányt, rögtön tudta, hogy vihar van készülőben.Leona letette maga mellé a kanapéra azt a régi, bőrkötéses könyvet, amelyet, úgy tűnt,mindenhová magával visz, és haragos tekintettel nézett rá.– Épp ideje volt, hogy hazatérjen, uram.Thaddeus derült arccal nyúlt le, hogy megpaskolja Fogot, aki üdvözlésképpen odabaktatotthozzá.– Az ilyen nyájas női fogadtatás átmelegíti a családi fészkébe hazatérő férfiú szívét, igaz,Fog?A kutya elvigyorodott, és megnyalta a kezét.– Az idő nem alkalmas a viccelődésre, uram – szólt elkomorodva Leona.– Hát jó, akkor próbálkozzunk másképp.Odament a kanapéhoz, felhúzta a lányt, és még mielőtt ellenkezni próbált volna,megcsókolta. Amikor elengedte, Leona visszahuppant a kanapéra. A lány meglepett állapotátkihasználva, gyorsan visszavonult íróasztala mögé.– És most halljuk, minek köszönhetem a szíves fogadtatást! – szólt székébe leereszkedve.– Délelőtt, míg ön távol volt, beszélgettem a nagynénjével. Azt mondta, el akar vinni aTársaság első Tavaszi Báljára.– Rémlik, mintha nekem is mondott volna valami ilyesmit. – Thaddeus hátradőlt aszékében, és felhúzott szemöldökkel megkérdezte: – Ez probléma?– De még mennyire hogy probléma! Nem jelenhetek meg egy ilyen estélyen önnel.A lány váratlan kitörése valahol mélyen érzékenyen érintette. Mindeddig csak úgy tekintetta Tavaszi Bálra, mint egy újabb lépésre abban a halálos játszmában, melyet a kristálytolvajjaljátszott. De egyszeriben a dolog személyes üggyé vált. Leona a szerelme volt, a mindenségit!A nők állítólag élvezték, ha gyönyörű ruhában a szerelmükkel táncolhattak.Gyönyörű ruhában. Hát persze. Rögtön rá kellett volna jönnie. Leona nyilván nemengedhet meg magának egy báli ruhát.– Biztos vagyok benne, hogy a nagynéném gondoskodni fog megfelelő öltözékről, haemiatt aggódik – mondta.– A varrónő történetesen bármelyik percben megérkezhet – legyintett türelmetlenül a lány.– Kisebb gondom is nagyobb a ruhánál.– Akkor meg mi az ördögön húzta fel magát?– Lady Milden értésemre adta, hogy a Tavaszi Bál a Társaság fontos eseménye lesz.– Nagyon fontos. Nevezhetjük akár díszelőadásnak is.– Ebben az esetben fel kell tételeznünk, hogy a nagybátyám befektetési üzletébe beszállókközül sokan jelennek meg majd rajta – vonta le a következtetést zord arccal Leona.– Á, szóval ez a probléma. – Thaddeus ültében hátradőlt, és kicsit megnyugodott. Tehátnem az rémítette meg a lányt, hogy ő lesz a kísérője, hanem hogy felismerik benne Pipewellunokahúgát. Ezt meg tudja oldani.– Legyen nyugodt, nincs miért aggódnia – mondta.– Megőrült? Két évvel ezelőtt az összes befektetőnek dolgoztam a kristályaimmal. Hafelismernek, valaki biztosan értesíteni fogja a rendőrséget. Gondoljon a jó hírére, ha azenyémre nem gondol is. Lady Milden azt állítja, hogy ön Jones.– Anyai ágon.100


– A családja minden bizonnyal elborzadna, ha az ön nevét együtt emlegetnék az újságok azenyémmel.– Ennél azért több kell ahhoz, hogy az én családom elborzadjon – nevetett Thaddeus.– De én ezt nagyon komolyan mondom!– Azt mesélte, hogy amikor a nagybátyjával élt, mindig sűrű fátylat viselt, és a találkozóitelsötétített szobában bonyolította.– Edward bácsi azt mondta, hogy az emberek szeretik a titokzatosságot.– Valószínűleg igaza volt, de gyanítom, azért tanácsolta az özvegyi ruhát és fátylat, hogyezáltal baj esetén megvédje önt.Leonát egy pillanatra kizökkentette ennek a lehetőségnek a felmerülése.– Ez így még sohasem jutott az eszembe.– Nyilván azért nem, mert a bácsikája sohasem említette, hogy egy nagyon gyakorlati okais lehet annak, hogy kegyed megmaradjon ismeretlennek.– Ezek szerint kezdettől fogva lehettek aggodalmai az ügylettel kapcsolatban – sóhajtottaLeona.– Jól gondolom, ugye, hogy egyik befektető sem látta az ön arcát?– Így van.A férfi széttárta a karját.– Akkor nincs miért aggódnia, hogy valaki felismerheti a bálon. Hogy őszinte legyek,kétlem, hogy gond lenne belőle, még ha a kliensei látták is az ülések alatt.– Hogy mondhat ilyet? – képedt el a lány.Thaddeus elmosolyodott.– Az emberek azt látják, amit látni akarnak. Azon egyszerű oknál fogva nem ismernék fel,mert meg sem fordul a fejükben, hogy Pipewell unokahúgának van mersze megjelenni aTavaszi Bálon az egyik legprominensebb áldozata unokaöccsének a karján.– Mi?!– Emlékszik Lord Trenowethre? Arra az úrra, aki elsőként kezdett gyanakodni Pipewellre,és a vészharangot megkongatva kirobbantotta a botrányt?– Szent ég! Az ön nagybátyja!– Anyai ágon.– Jóságos isten! – Leona összetörve hanyatlott hátra, a kanapé sarkába. – A bácsikám többezer fontjától szabadította meg Trenowetht.– Ha a pozitív oldaláról szemléljük a dolgot, ami szerintem a legjobb hozzáállás, anagybátyám egész jól bírta az elszenvedett veszteséget. Pipewell nagyobb kárt tett abüszkeségében, mint a bankszámlájában.Leona a kezébe temette az arcát.– Nem tudom, mit mondjak.– Mondja csak azt, megengedi nekem, hogy elkísérjem a Tavaszi Bálba.A lány lassan fölemelte a fejét, és keskenyre húzott szemmel nézett a férfira.– Miért olyan fontos önnek, hogy ott legyek azon a nyavalyás bálon?Thaddeus előrehajolt, és egymásba font karját az asztal lapjára fektette.– Bevallom, amikor ma reggel a nagynéném megemlítette, nem ez volt az elsőgondolatom. De azóta meggondoltam magam.– Miért?– Mert ez sokat segíthet abban, hogy megtaláljuk az aurórakövet.A lány egy pillanatra úgy nézett rá, mint akibe belecsapott a villám.– Thaddeus! – Felpattant, átviharzott a szobán, s két tenyerével megtámaszkodva azíróasztal lapján, az izgalomtól csillogó szemmel előrehajolt. – Az, hogy ott legyünk a TavasziBálon, szerepel a nyomozási tervében? Hogyan?101


A férfi lustán hátradőlt a székben, és élvezte a lány felettébb serkentő hatásúkisugárzásának enyhe hullámait. Meg sem merte volna fogalmazni, milyen izgató hatástgyakorolnak rá ezek a hullámok.– Épp most beszéltem Calebbel. Tudja, ő az, aki a káosz szálaiból képes rendszert alkotni.Egyesek szerint még túlzásba is viszi. De akárhogyan van is, Calebnek épp ez a tehetsége.– Jó, jó, folytassa!– Intenzív kutatást végzett a napokban. Mint tudja, a kő sokszor gazdát cserélt az elmúltkét évszázad alatt, de Caleb szerint ebben mindig felfedezhető egy bizonyos rendszer.– Miféle rendszer?– Először is mindazoknak, akik a kristályt birtokolták, volt valami közük az ArkaneTársasághoz.– Természetesen. Az, aki nem ismeri a kő történetét, nem valószínű, hogy a legendátismeri.– Úgy van. Továbbá, akik a múltban meg akarták szerezni, mindnyájan megrögzött gyűjtőkvoltak.– Vagy a családom tagjai – közölte roppant kimérten Leona.A férfi meghajtotta a fejét.– Vagy a családja tagjai. A lényeg az, hogy mindegyikük kifejezetten önállóan, a magaszakállára tevékenykedett. Caleb úgy érzi, a helyzet ezúttal egészen más.– Mert ilyen sok ember meghalt? – csillant fel a megértés szikrája a lány szemében.– Részben igen. De azért is, mert mostanáig Delbridge sohasem vetemedett gyilkosságraazért, hogy megszerezze magának a vágyott régiségeket.– Az önök tudomása szerint.– A mi tudomásunk szerint – bólintott a férfi. – Azt viszont biztosan tudjuk, hogyDelbridge most ölni is kész a kristályért, noha semmi jel nem mutat arra, hogy használnitudná az erejét.– A kérdés tehát az, hogy miért akarja ennyire megszerezni épp ezt a követ, ugye?– Igen. Calebnek az a meggyőződése, hogy itt valami fontosabb dolog forog kockán.Szerinte az aurórakő ügye összefüggésben lehet egy másik lopási kísérlettel. A Társaságlegféltettebb titkáról, Sylvester Jones receptjéről van szó, amelyet szintén megpróbáltakellopni.– Értem.– A közelmúltig az elixír csupán egy legenda volt, de pár hónappal ezelőtt kiástákSylvester sírját, és megtalálták benne a recept képletét.– Szentséges ég! – suttogta ámulva Leona. – Ezt nem tudtam.Thaddeus érezte, hogy a tarkóján felborzolódik a haj. Két kezével megragadva a karfát,kilökte magát a székből, és az ablakhoz menve kinézett a melegházra.– A receptet a megtalálása után szinte azonnal megpróbálták ellopni – mondta. – GabrielJones és a hölgy, aki azóta a felesége, meghiúsították a tervet. Akkoriban úgy gondolták,ennyivel le is zárhatják az ügyet. És az az ügy valóban véget is ért, hiszen az az őrült, aki atervet kieszelte, halott.– Teljesen biztos ebben mindenki? – kérdezte Leona gyanakodva.– Efelől semmi kétség. Gabe és Venetia tanúi voltak az illető halálának. De Caleb úgygondolja, hogy Pandóra szelencéje immár nyitva van. Attól tart, hogy mivel az első tervmajdnem sikerrel végződött, valaki más is kedvet kaphatott hozzá.– Van némi logika ebben az okoskodásban – vélte a lány. – De hogyan kapcsolódhat azaurórakő Sylvester képletéhez?Thaddeus elfordult az ablaktól. Leona átható tekintettel nézett rá.102


– Nem tudjuk – ismerte be a férfi. – Caleb egy dologban viszont teljesen biztos: ennek azúj összeesküvésnek a tagjai az Arkane Társaság legmagasabb köreiből valók. Olyanok, mintpéldául Delbridge. Haladéktalanul meg kell tudnunk, kik a többiek.A lány szemén látszott, hogy végre mindent ért.– És a Társaság legtekintélyesebb tagjai mind ott lesznek az első Tavaszi Bálon.– E pillanatban ez az elmélet látszik valószínűnek Caleb és az én számomra.– De hogyan tudjuk azonosítani őket? – ráncolta a homlokát Leona. – Ha valamelyikükmagával hozza a kristályt, azt megérzem, ha elég közel vagyok az illetőhöz. Devalószínűtlennek látszik, hogy a tolvaj magával viszi az aurórakövet egy ünnepi estélyre.– Egyetértek. Egy kabátzsebbe még jól elférne, de egy estélyi öltözékhez már túl nagy.Rontaná az összképet.– Úgy beszél, mint egy vérbeli Jones – mosolygott halványan Leona.– Hogyhogy?A lány a férfi széles, lapos nyakkendőjére és ezüst-óniksz kézelőgombjára pillantott.– Edward bácsi egyszer említette, hogy a Jones család férfi tagjait a divat iránti érzékükrőllehet leginkább felismerni.– A vérünkben van – vonta meg a vállát Thaddeus. – Szeretnek bennünket a szabóink. Detérjünk vissza a szóban forgó témánkhoz. Az a cél, hogy Delbridge-en kívül felismerjünkmásokat is a teremben, akik benne' ebben az újabb konspirációban.– Hogyan képzeli?– Az est egy bizonyos pontján Gabriel Jones szólásra emelkedik, és hivatalosan bejelenti,hogy az aurórakő visszakerült az Arkane Társaság tulajdonába. A kőnek legendás híre van aszervezetben. A jelenlévők túlnyomó többsége kitörő örömmel fogadja majd a hírt.A lány szája lassú mosolyra húzódott.– De Delbridge és azok, akik részt vettek az ellopásában, kétségtelenül meg fognakrémülni.– A rémületnek megvan a maga egyedi energiatípusa. Erős kisugárzással bír. A Társaságtöbb megbízható tagja képes érzékelni ezt a fajta félelmet.– Miféle tehetség kell ehhez?– Több is lehet, ami azt illeti. A pánik, éppen mert olyan elementáris erejű, az egyiklegkönnyebben észlelhető emóció. Még én is felfogom a hullámait. Valószínűleg ön is, havéletlenül épp egy olyan embernek a közelében áll, akit elfog ez a páni félelem. Ezt ugyanisnagyon nehéz leplezni.– Mit fog tenni, ha már tudja, kik vettek részt az összeesküvésben?– Néhány vadászszimatú társunk követi majd őket, és megfigyelik, hová mennek, mitcsinálnak a bál után. És higgye el, fogalmuk sem lesz arról, hogy követik őket Ha szerencsénklesz, valamelyik gazember elvezet bennünket a kőhöz. De ha nem, akkor is legalább sokkaltöbb információval leszünk gazdagabbak, mint most.– Más szóval a Tavaszi Bál csapda lesz az összeesküvők számára.– Úgy van – bólintott a férfi. – És kegyed ott lesz, hogy segítsen a csapdát lecsappantani.Érti már, miért kell, hogy megjelenjen velem a bálon?A lányon olyan izgalom lett úrrá, hogy a belőle fakadó energia megtöltötte a szobalevegőjét, és Fog nyüszítve nyomta orrát gazdája tenyerébe.Leona beleborzolt az állat szőrébe, és a maga titokzatos mosolyával felelte:– A világ minden kincséért el nem mulasztanám.103


25.A nappaliban támadt zsivaj elhallatszott egészen a könyvtárszobáig. Madame LaFontaine, avarrónő olyan fülsértő hanggal és kegyetlenül rossz franciás kiejtéssel bírt, ami arra vallott,hogy sokkal inkább a dokkokhoz, mintsem egy Párizshoz közeli környékről vándorolt kiAngliába.– …Non, non, non, Miss Hewitt. Nem azt a gombaszínű selymet. Absolument pas.Megtiltom. Az egy rém unalmas szürke, egyáltalán nem passzol a hajához és a szeméhez.Bele akar olvadni a háttérbe?Thaddeus letette a tollat, és ránézett Fogra, aki ide menekült vele. A kutya az ablaknál állt,és vágyakozva nézett ki a kertbe. A férfi felállt.– Nem hibáztatlak, amiért ki akarsz menni a házból. Gyere velem!Fog lelkesen, de a harsogó hang elől lekonyuló füllel kocogott utána.– Fátylas kalap? Megőrült, Miss Hewitt? Bálteremben nem visel fátylat az ember, az énruhámhoz aztán nem! Virágékszert megengedek a hajban, de semmi többet! És ha már szóbakerült a les cheveux, Maud, kérem, jegyezze. Üzennem kell. Mr. Duquesne-nek, hogy készítseel Miss Hewitt haját a bál napján. Csak őbenne lehet megbízni, hogy olyan hajdíszt tudkreálni, amely elég divatos az én ruháimhoz.Thaddeus elmosolyodott magában. Ez úgy hangzott, mintha minden bátorítása ellenéreLeona álruhában akart volna megjelenni a bálon. Volt egy olyan érzése, hogy ezt a csatátmindenképpen el fogja veszíteni.Kinyitotta a konyhaajtót, és kiengedte Fogot a kertbe. Útban vissza a könyvtárszobábamegállt a nappali ajtajában, és némi derűvel szemlélte a túlfűtött jelenetet. Még akkor semlátta Leonát ilyen szorult helyzetben, amikor egy gyilkosság helyszínéről kellettelmenekülnie.A jelenet főszereplője az apró termetű, csontos arcú, elegáns sötétkék ruhát viselő MadameLaFontaine volt. Kicsinységét meghazudtolóan harsogó hangja volt. A szőnyegen és azasztalon kiteregetett kelmék között állva vezényelte két zaklatott alkalmazottja ténykedését.Egyik kezében csukott legyezőt forgatott, s úgy integetett vele, mintha legalábbis egyzenekart vezényelne.– Alors, lépjen arrébb attól a füstszínű selyemtől, Miss Hewitt! – És Madame LaFontainelecsapott a legyezőjével a lány csuklójára.– Juj! – Leona gyorsan elengedte a szürke szaténselymet.– Madame LaFontaine-nek tökéletesen igaza van – jelentette ki az asztal túloldalán állóVictoria. – A színesek közül kell válogatnia.– Úgy van, Lady Milden. – Madame LaFontaine helyeslő pillantást küldött Victoria felé,majd megpördült, és legyezőjével az egyik asszisztensére bökött. – Hozza ide nekem aborostyánsárga selymet. Azt hiszem, az tökéletesen illik majd Miss Hewitt szokatlanszemszínéhez.Az anyag pillanatok alatt felkerült az asztalra. Victoria, akit Thaddeus évek óta nem látottilyen felvillanyozottnak, közelebb lépett, hogy megbeszéljen valamit Madame LaFontainenel.A két nő úgy hajolt az aranyba játszó borostyánsárga selyem fölé, mintha egy kincslelőhelyét mutató térkép volna.– Oui, oui, parjait – nyilatkoztatta ki Madame LaFontaine. – A legelegánsabb,legfinomabb turnűrrel fogom csinálni, és persze földig érő uszállyal. – És csókot nyomott azujjhegyeire.104


Leona ebben a pillanatban az ajtó felé nézett, és meglátta Thaddeust. A férfi némielégedettséggel szemlélte a lány kétségbeesett arcát, majd intett neki, és továbbment.Akárcsak Fog, ő is minél előbb ki akart jutni a házból.Az utcán beült az első egyfogatúba, és az ülésen hátradőlve elmélázott azon az új rejtélyen,amely az elmúlt órában foglalkoztatta. Ez akkor derült ki, amikor elmagyarázta Leonának,hogy Caleb Jones azt hiszi, egy veszélyes összeesküvéssel van dolguk, amelynek az a célja,hogy ellopják az alapító titkos receptjét.A lány sok kérdést tett föl neki, de egy nagyon fontos kérdést, amelyet minden természeteskíváncsisággal megáldott ember föltett volna, nem kérdezett meg.Nem kérdezte meg, mi a hatása és mik a tulajdonságai ennek az elixírnek, amely olyan erősés olyan veszélyes, hogy egyesek ölni is képesek érte. Thaddeus csak feltételezte, hogy azért,mert már tudta a választ.A receptben szereplő vegyület hatásáról csak nagyon kevesen tudtak a Társaságban. HogyLeona honnan szerezhetett tudomást róla, kínosabbnál kínosabb érzéseket keltett benne.105


26.Az elegánsan megterített és ízletes étkektől roskadozó vacsoraasztalnál ülők felkaptákfejüket Victoria bejelentét hallva.– Elhatároztam, hogy házassági tanácsadó leszek.– Mit mondtál? – nézett fel Thaddeus a tányérjáról, melyen lazac és burgonya volt.– Hallottad – nézett vele farkasszemet a nagynénje, aki középtájon ült a hosszú asztalnál.– Hallottalak – ismerte be udvariasan Thaddeus. – Csak nem értelek.– Arra a következtetésre jutottam, hogy az Arkane Társaságnak szüksége van az énkülönleges képességemre, hogy tagjai előnyös házasságot kössenek Tudnivaló, hogy akomoly tehetséggel bírók nagyon nehezen boldogulnak ezen a téren. Gondolj példáulmagadra!Thaddeus felvilágosítást kérőn Leonára pillantott.– Azt hiszem, kimaradtam valamiből.– Nagyszerű ötletnek tartom – mosolygott a lány. – A nagynénje tehetséges házasságszerzőlehetne.– Értem – mondta a férfi.– És jó eséllyel segíthetnék az embereknek jó partit keresni – folytatta Victoria. – Elvégreegész életemben tagja voltam az Arkane Társaságnak. Nem beszélve arról, hogy a Jonescsaládba házasodtam be. Ez azt jelenti, hogy kiváló kapcsolatokkal rendelkezem a Társaságminden rétegében. Módomban állna informálódni arról, hogy kiket lenne érdemes bemutatniegymásnak.– Érdekes gondolat – válaszolta az unokaöccse óvatosan. – És hogyan akarod reklámozni atanácsadói tevékenységedet?– Szóban. Ne félj, hihetetlenül gyorsan el fog terjedni a híre.– Az biztos. – Thaddeus már előre mulatott magában, hogy mit fog szólni az anyja, hamajd értesül Victoria ez irányú tervéről.– Nyilvántartókönyvet fogok vezetni a házastársat keresőkről – magyarázta izgatottanőladysége. – Interjúkat csinálok, és ezekről jegyzeteket készítek. Miss Hewitt meg vangyőződve róla, hogy hamarosan tódulni fognak hozzám a kliensek.Thaddeus nem látta ilyen fellelkesültnek a nénikéjét a nagybátyja temetése óta.Köszönettel tartozik érte Leonának. Nyomban rá is mosolygott a lányra.– Miss Hewittnak bizonyára igaza lesz – mondta, és visszafordult Victoriához. – De be kellvallanom, sohasem gondoltam volna rólad, hogy egyszer még üzletasszony leszel, Vicky néni.– Miss Hewitt felvilágosított, hogy az emberek csak akikor fogadnak meg egy tanácsot, hapénzt adtak érte.– Ő már csak tudja – nevetett a férfi.106


27.Leona felriadt, s egy percig még csendben, mozdulatlanul feküdt, várva, hogy a rossz álomutolsó foszlányai is elillanjanak. Azután lassan felült, s megpróbált rájönni, mi riasztotta felnyugtalan álmából.Halk morgást hallott a sötétből. Rájött, hogy Fog nem először akarja így figyelmeztetnivalamire.– Mi az? – Ledobta magáról a takarót, és kilépett az ágyból. – Mi a baj?Fog mellső mancsaival a párkányra támaszkodva állt az ablakban, fejének körvonalaikirajzolódtak a holdfényben. Leona odament hozzá. Amikor megérintette a kutyát, érezte,hogy bundája alatt megfeszülnek az izmai.Most már ketten néztek le a kertre. A lány először még nem látott semmi rendkívülit.Aztán észrevette a pislákoló fényt. Valaki bejött a kertbe a sövényen át. Lámpással a kezében.Leona ujjai mozdulatlanul pihentek a kutya nyakán.– Betörő – mondta. – Fel kell riasztanom a házat.De épp amikor megfordult volna, hogy az ajtóhoz fusson, egy másik alak lépett ki akonyhából, és gyors léptekkel elindult a lámpát tartó alak felé.– Thaddeus az – szólt a lány Foghoz. – Mi az ördög folyik odalent?A két ember néhány szót váltott egymással, majd a lámpást tartó ember ugyanazon az úton,amerről jött, elment. Alakját elnyelte a sötétség. Thaddeus visszajött a házba.Leona a hálószoba ajtajához sietett, és halkan kinyitotta. Fog lelkesen trappolt utána, ésmegpróbálta kidugni az orrát a keskeny ajtónyíláson. Alig hallható léptek visszhangoztakodalent. A férfi beérkezett a haliba.Leona szélesebbre nyitotta az ajtót. Kutyája egyszeriben kiugrott rajta, és a lépcső felévágtatott. A lány lekapta a kampóról a köntösét, és a nyomába eredt.Mire a lépcső tetejére ért, Fog már leért, és most ott ficánkolt izgatottan Thaddeus körül.Kettejük alakját az egyik falikar halványan derengő fénye világította meg. A férfin feketevászoning, fekete nadrág, csizma és az a hosszú fekete kabát volt, amelyet akkor viselt,amikor először találkozott vele Delbridge múzeumában.Rémület hasított belé. Fél kezével a köntös hajtókáját összefogva, a másikkal alépcsőkorlátba kapaszkodva leiramodott. Thaddeus a lépcső aljában várt rá a sötétben.– Tudtam, nem fogok tudni úgy elmenni, hogy ne ébresszem föl a kutyát és önt – mondta.– Hová akar menni ebben a késői órában? – torpant meg Leona a legalsó lépcsőfokon. – Kivolt az az ember a kertben? Azzal a lámpással?– Látta Pine-t? – A férfi mosolyogva simított végig a lány arcán. – Ezek szerint nem aludtmélyebben, mint én.– Thaddeus, mi történik itt?A férfi leejtette a kezét.– Nincs időm elmagyarázni, ígérem, reggel mindent el fogok mondani.A lány érezte a férfi elszántságát, és tudta, hogy most semmivel sem tudná feltartóztatni.– Önnel tarthatnék – mondta gyorsan.A férfi egy pillanatra meghökkent, aztán kesernyésen elmosolyodott.– Igen, velem tarthatna. De nem fog.– Akkor vigye magával Fogot.– Neki az a dolga, hogy magára vigyázzon. Miattam ne aggódjon, kedvesem! Nem leszsemmi bajom. Van már némi tapasztalatom ilyesféle dolgokban.– Összefügg a nyomozói munkájával?107


– Igen.Thaddeus odahajolt, és megcsókolta Leonát. A következő pillanatban kilépett a sötétéjszakába, és becsukta maga után az ajtót.108


28.Foxcroft volt az igazi neve, de olyan régóta hívta már mindenki Vörösnek, hogy talán csakaz anyja emlékezett az eredeti nevére. Vékony, de izmos, vörös hajú, ügyes ember volt,születése óta a város legnyomorúságosabb negyedében élt, gyakorlatilag kint az utcán.Kiélesedett ösztöneivel kapcsolatuk kezdeteitől fogva érezte, hogy a férfi, aki a sikátorban várrá, és aki a szolgálatába fogadta, veszedelmes ember.Nem volt nehéz rájönnie. Egy úriember, aki nem fél attól, hogy a városnak ezen a részén,sötét mellékutcákban bonyolítsa le a találkozóit, az vagy rettentően veszélyes fickó, vagybolond. Vörös már az első, mintegy két évvel ezelőtti találkozásukkor rájött, hogymunkaadója cseppet sem bolond. Akkor csak a másik lehetőség marad.Megállt az utcai lámpa halvány fényudvarában, és belesett a mellékutcába. Úgy érezte, vanott valaki, de nem volt benne biztos.– Ott van, uram? – kérdezte óvatosan.– Igen, Vörös, itt vagyok. Megkaptam az üzenetedet. Van valami híred?A halk, baljós színezetű hang mindig valami közelgő vihart jelző távoli mennydörgésreemlékeztette. Vörös még sohasem látta az úr arcát, így nem tudta volna leírni a külsejét. Anevét sem ismerte. A környéken csak úgy hívták: A Szellem.Vörösnek néha beleborsódzott a háta a gondolatra, hogy talán egy halott embernekdolgozik, de ez a halott tagadhatatlanul sokkal jobban fizetett, mint akármelyik élő, és nekihat szájat kellett etetnie otthon.– Van, uram – felelte. Kilépett a lámpafény biztonságából, és közelebb húzódott a sikátorfeketén ásító torkolatához. – Azt beszélik a kocsmában, hogy ma este megint meghalt egylány, a múlt éjjel meg eltűnt egy.A Szellem hallgatott. Vörös már kezdett arra gondolni, hogy egyszerűen beleolvadt asikátor sötét árnyaiba.– Hogy hívják azokat a lányokat, és hol laknak? – kérdezte nagy sokára A Szellem.– A halott neve Bella Newport. Azt mondják, a holtteste azóta is ott hever, ahol az ÉjféliSzörny hagyta, egy pincében a Dalton Streeten lévő lakása alatt. Az, aki megtalálta, nem mertszólni a rendőrségnek, nehogy azt higgyék, ő volt a gyilkosa. Ennek is el volt vágva a torka,mint a többinek.– És a másik lány? Az, aki eltűnt?– Annie Spence a neve. Kint dolgozik az utcán, a Falcon előtt. A kocsmáros azt mondja,egész este kint volt a lámpa alatt. De egy vendéget se vitt fel magához. Úgy gondolja, Annieneksem mehetett az üzlet, akárcsak neki. Korán bezárt, aztán kiment, hogy megkérdezze,nincs-e kedve egy kis hancúrozásra. De addigra eltűnt. Nagyon aggódik érte. Azt mondja, alány sohasem szokott elmenni a vendégével.– Látta valaki bármelyiküket az est folyamán beszélgetni valakivel?– Bella Newportról nem tudom. De a kocsmáros azt mondta, hogy Annie elhencegett nekiegy úrral, aki a napokban időnként figyelte őt. Az úr nagyon elegáns volt, de Annie szerintkicsit szégyenlős lehetett, olyan, aki nem mer a lányokhoz közeledni.– Köszönöm, Vörös.Egy kocsi bontakozott ki egy pillanatra a könnyű éjszakai ködpárából, majd rögtöntovagördült. Vörös minden idegszálával továbbra is a sötét sikátorra figyelt. Minthamegmozdult volna egy fekete árnyék, de nem volt benne biztos. A kerekek nyikorgása és alovak patáinak csattogása elnyomta a léptek zaját, ha voltak egyáltalán léptek.109


Mire a járművet elnyelte a köd, Vörös tudta, hogy egyedül maradt. Lassan lépett néhányatelőre. A szokásos boríték természetesen ott hevert a járdán. Pénz lesz benne, talán még egy újfőkötőre is jut belőle a feleségének. Bessie boldog lesz. Nem helyeselte, hogy újabban egyszellemnek dolgozik, de a bérnek, amit tőle kapott, ő is örült.Bedugta a vaskos borítékot a kabátjába, és sietve elindult haza. Ha majd a kandalló előttülve kortyolgatja a forró teát, meg fogja tudni győzni magát arról, hogy nem is egy halottembernek dolgozik.Rendőr nem állt őrt a kopott ház előtt, melynek sötétek voltak az ablakai, és csődület sem voltaz utcán. Úgy tűnt, hogy Bella Newport meggyilkolását még senki sem jelentette be arendőrségen. De a hír már elterjedt az alvilágban, úgyhogy hamarosan ők is tudomást fognakszerezni róla.Thaddeus tudta, hogy nincs sok ideje.Minden érzékszervével figyelte az utcát, és érezte, hogy egyedül van. Nem látott, nemhallott semmit, ami az ellenkezőjére utalt volna. A légkört nem borzolták fel idegenenergiaáramok, legalábbis nem érzékelt ilyeneket.Elégedetten lépett ki a kőből épített kapu sötétségéből, megragadta a vaskorlátot, ésleugrott a régi ház utcaszint alatti homlokzata elé. Az utcai lámpa épp annyi világosságotadott, hogy lássa a szűk kis helyen felhalmozódott törmeléket és száraz faleveleket.Zizegő, surranó neszt hallott. A következő pillanatban két megriasztott patkány iramodottfel a lépcsőn, és eltűntek a korlát alacsony pereme alatt.A keskeny ablakok, melyek nappal némi fényt és levegőt engedtek be a lépcső alattikonyhába, áthatolhatatlanul sötétek voltak ebben az órában. Kesztyűs kezével megpróbáltaelfordítani a kilincs gombját. Könnyedén elfordult.Amikor kinyitotta az ajtót, orrát megcsapta a tömény hullabűz. Egyik karját felemelve,kabátujjával eltakarta az orrát és a száját.Egy percre megállt a küszöbön, hogy szoktassa magát a szörnyű szaghoz. Néhány pillanatalatt rájött, hogy az utcai lámpa fénye egyáltalán nem hatol be az ablakon át a szobába.Becsukta az ajtót, fényt gyújtott, és rögtön meglátta, miért nem jut be a világosság. Azablakokat eltakarták azzal a pecsétes ponyvával, ami korábban a konyha padlóját borította.Továbbá kis darabokat vágtak ki ebből az anyagból, és ezzel fedték be az ajtó üvegezett részétis.A gyilkos felkészült tette elkövetéséhez. És meglepte az áldozatát.A holttest a konyhaasztalon feküdt megkötözve, kipeckelt szájjal. Szőke haját és kifakultruháját átáztatta a vér, amely elvágott nyakából folyt ki.Thaddeus kényszerítette magát, hogy közelebb menjen Bella Newport földimaradványához. Most először nyílt alkalma megszemlélni az Éjféli Szörny egyik áldozatát.Arra fel volt készülve, hogy a nőt késsel gyilkolták meg. A szóbeszéd szerint a másik kétáldozattal is ugyanígy végeztek. Végtére is a bűnözői alvilágban leginkább késsel dolgoztak.A kés a pisztollyal ellentétben hangtalan volt, továbbá hatékony és könnyen beszerezhető.De nem volt felkészülve arra a kis festékestégelyre, amely a holttest mellett, az asztalonhevert.110


29.Leona alig akarta elhinni, amit az imént hallott. És még abból a rémületből sem tértmagához, hogy megtudta, Thaddeus valójában az Éjféli Szörny által elkövetett gyilkosságokügyében nyomoz.– Gondolja, hogy Bella Newportot ugyanaz az ember ölte meg, mint azt a szegény nőt,akire Delbridge kastélyában találtunk rá? – kérdezte.Victoria tátott szájjal bámult unokaöccsére.– Azt mondod, hogy az Éjféli Szörnyet meghívták Delbridge estélyére? Hogy ő is vendégvolt?– Nem tudom, kapott-e meghívót – vakarta meg Thaddeus a tarkóját. – De abban egészenbiztos vagyok, hogy ott volt azon az éjszakán. És abban is, hogy ő az a vadász, akit hetek ótaüldözök.Nem sokkal múlt hajnali öt óra. A könyvtárban ültek. Leona és Victoria hálóköntösbenvoltak. Az egyik szakácsnő, aki már fölkelt, hogy megtegye az előkészületeket a reggelielkészítéséhez, teát és pirítóst küldött be nekik tálcán. Leona felfigyelt rá, hogy a személyzetetegyáltalán nem zavarta a ház lakóinak különös viselkedése, amit pedig másutt bizonyárafurcsállottak volna.Egyedül Thaddeus nem ült. Az éjjel viselt fekete ingében, nadrágjában és csizmájában álltaz ablaknál. Nyugtalan energia vibrált körülötte láthatatlanul a levegőben. Fog, aki az iméntballagott be az ajtón, rögtön megérezte. Azonnal odaszegődött mellé, s amikor a férfi lépettnéhányat, a kutya is vele tartott.– Emlékszik arra a festékestégelyre a holttest mellett, a galériában, Leona? – kérdezteThaddeus. – Félrerúgta a cipője orrával.– Emlékszem valami tárgyra, amikor megpróbáltam kiszabadulni a kezéből – kezdtehomlokát ráncolva a lány, de hirtelen elhallgatott, mert észrevette, milyen elragadtatott arccalnéz rá Victoria. Sietve megköszörülte a torkát. – Szóval emlékszem, hogy a cipőm orrabeleütközött egy kis tárgyba. Ön fölvette a földről, én azonban nem láttam, hogy mi az.– Egy festékestégely. – A férfi visszament az íróasztalhoz, és felmutatott egy aprócskapiros rózsákkal díszített fehér porcelántégelyt. – Az, amit Bella Newport holtteste melletttaláltam az éjjel, nagyon hasonló volt ehhez.Mindhárman elgondolkodva nézték a kis tárgyat.– Mi olyan szokatlan egy festékestégelyben? – fordult aztán Victoria Thaddeushoz. – Aztmondtad, az a szegény lány prostituált volt. Köztudott, hogy az ilyen nők használnakkozmetikumokat.– Az ilyen nők? – vonta össze szemöldökét a férfi. – Szerinted csak prostituáltakhasználnak ilyesmit?Őladysége Leonára pillantott. A lány megköszörülte a torkát.– A színésznők is használnak kozmetikai szereket.– És természetesen a francia nők is – tette hozzá Victoria tárgyilagosan. – Egy angol hölgyazonban csak a legfinomabb szépítőszereket veszi igénybe. Például néhány szelet uborkátvagy citromkarikát tesz a legtisztább esővízbe, és abban mossa meg az arcát, de ez minden.– És időnként tejfölből és tojásfehérjéből kevert pakolást is tehet az arcára – egészítette kiLeona.– De olyan közönséges dolgot, mint a pirosító, soha – szögezte le határozottan Victoria.111


– Nem hiszem el – tette csípőre a kezét Thaddeus. – Azt akarjátok elhitetni velem, hogyegy bálteremben az a sok rózsás arcú és ajkú hölgy egyedül a napi uborkás-esővizesmosakodásnak köszönheti a színét?– A női magazinok elárulnak néhány fortélyt, hogyan lehet ilyen ifjonti pírt varázsolni azarcunkra – engedett a szigorából a nénikéje. – Amolyan ügyes kis fogásokat.– Mik ezek a fortélyok?Leona előrehajolt, hogy újabb adag teát töltsön a csészéjébe.– Az ember például harapdálhatja az ajkát és csípdesheti az arcát, mielőtt belép egyszobába.– Kegyed is tudja, hogy ez csupa szamárság – fakadt ki Thaddeus bosszúsan. – Akozmetikai és szépítőszerek gyártóinak nagyon is jól megy Angliában. Ne akarják bemesélninekem, hogy abból szerzik a vagyonukat, hogy színésznőknek, prostituáltaknak és az alkalmifrancia turistáknak adják el a portékáikat.Leona, a válaszolás jogát átengedve őladységének, a teáját kortyolgatta.– Rendben van, Thaddeus – mondta Victoria összeszorított ajakkal. – Megengedem, hogysok-sok festékestégely csücsülhet Anglia számtalan fésülködőasztalán. De erről egy szót semszivárogtathatsz ki e szobán kívülre. Megértetted?– Anglia leányainak és asszonyainak a jó hírneve az ön kezében van, uram – tette hozzáLeona, elfojtva mosolyát.A férfi ingerülten túrt bele a hajába.– Nem tudom elhinni ezt a sok képtelenséget arról, hogy egy nő használ-e kozmetikaiszereket, vagy sem.Nagynénje lesújtó pillantást vetett rá.– Nem arról van szó, hogy egy tisztességes nő mit tesz és mit nem tesz a hálószobájamagányában. Én azt próbálom megértetni veled, hogy a kozmetikumok használatátközönséges dolognak kell tartani.Leona, miután végiggondolta a hallottakat, az idős hölgyre nézett.– Ha egy gyilkos fontosnak tartja közölni, hogy áldozata prostituált, otthagyhat egyfestékestégelyt a gyilkosság helyszínén.– Igen – bólintott Victoria. – Ezzel jelképesen kifejezheti rosszallását, amiért az illetőutcalány.Thaddeus szeme sarkában feszesebbé váltak az apró ráncok.– Bella Newport esetében többet is tett, mint csupán otthagyta a tégelyt. Jó sok festéket ráis kent szegény lány arcára.Nénikéje döbbenten meredt rá.– A gyilkos rúzst kent az áldozata arcára? Biztos vagy benne, hogy nem maga az áldozattette, még mielőtt meghalt volna?– Láttam, hol kellett a Szörnynek letörölnie némi vért, hogy fölkenhesse a pirosítót –felelte az unokaöccse nyugodtan.– Úristen! – rázkódott össze Victoria.– És mi a helyzet a Delbridge múzeumában talált nővel? – kérdezte aggodalmasan Leona.– Azt nem tudom – vallotta be a férfi. – Ott nagyon gyér volt a világítás, havisszaemlékszik rá, és alkalmam sem volt megszemlélni a holttestet. – Töprengő arccal néztea kezében lévő dobozkát. – De tekintve, hogy a festék szintén ott volt a helyszínen, azthiszem, most már biztosak lehetünk abban, hogy az Éjféli Szörny ölte meg azt a nőt is.– Lord Delbridge házának egyik vendége – rázta meg a fejét meglepetten Victoria. – Demiért tesz valaki ilyet? Nincs benne semmi logika.– Prostituáltak lemészárlásában nincs semmi logika – jelentette ki Thaddeus. – Gyanítom,hogy pusztán élvezetből teszi. És a festékestégellyel a névjegyét akarhatja otthagyni.– Az az ember őrült – suttogta Leona.112


– Lehet, hogy őrült, de nem buta – bólintott a férfi. – Nagyon is okos, és jól tudrejtőzködni.– Ha Caleb Jonesnak igaza van, és az az ember vadász, akkor nem csoda, hogy eddig nemkerült hurokra – jegyezte meg Victoria.Unokaöccse továbbra is a tégelyt vizsgálgatta.– Vadász, aki úgy tűnik, egyetlen éjszakára másfajta zsákmányt szemelt ki. Az a kérdés,miért szegte meg a szabályt.– A Delbridge múzeumában látott halott nőre gondol? – vonta föl a szemöldökét kérdőnLeona.– Igen. – Thaddeus hátát az íróasztal szélének vetve folytatta. – Nem tudom, ki volt az anő, de az biztos, hogy nem közönséges utcalány. Hivatásának felkapott, divatos éskétségtelenül drága képviselője lehetett. És ami még érdekesebb, a Scotland Yardnál dolgozóbarátom szerint a meggyilkolását még nem jelentették be a rendőrségen.– Delbridge eltitkolja a bűntényt – vonta le a következtetést a lány.– A gyilkosságok mindig kiderülnek – jegyezte meg csöndesen őladysége.– Ebben az esetben viszont nem úgy fest a dolog – tiltakozott Leona.– Egyelőre még nem – helyesbített Thaddeus, majd Victoriára nézett. – Több információravan szükségünk, méghozzá gyorsan. Jól jönne nekem egy kis segítség, Vicky néni.Nagynénje óriási szemeket meresztett rá.– Te komolyan azt akarod, hogy segítsek neked a nyomozásban?– Ha hajlandó vagy rá – válaszolta Thaddeus. – Egészen bizonyos vagyok benne, hogynem fenyegetne semmi veszély.Victoria rendes körülmények között mindig szigorú arcán szokatlan elevenség jelent meg.– Én lennék a világon a legboldogabb, ha ez a szörnyű gyilkos az igazságszolgáltatáskezébe kerülne. De mit tehetek én?– Úgy látom, sok mindent tudsz a kozmetikai szerekről. Azt szeretném, ha ma délelőttfelderítő útra mennél az üzletekbe, hátha megtalálod azt a helyet, ahol ezt a festékestégelyteladták. Nyilvánvalóan elég drága holmi lehetett, vagyis nem minden üzletben lehetmegvásárolni.– Úgy van – helyeselt az idős hölgy, aki olyan volt, mintha elvarázsolták volna. – Ami aztilleti, csak néhány olyan helyet ismerek, ahol ilyen finom kozmetikumokat árulnak.– És én? – fordult Leona a férfihoz. – Csak nem fogok itthon rostokolni, amíg ön és anagynénje a városban nyomoznak?Thaddeus elmosolyodott.– Kegyed és én meglátogatunk ma bizonyos személyeket. Az első, úgy vélem, találkozott agyilkossal, és részletes személyleírást tud adni róla.– Komolyan? Az csodálatos lenne. Ki az illető?– Olyasvalaki, akit kegyed jól ismer.A lány elképedve bámult a férfira.– Ön szerint ismerek valakit, aki már találkozott az Éjféli Szörnnyel?– Attól tartok, igen – válaszolta a férfi.113


30.Dr. Wagner Goodhew idegesen ugrott fel az íróasztala mögül, és elképedt arccal nézett afarkas kinézetű Fogra.– Nézze, Mrs. Ravenglass, megmondtam már önnek, hogy nem hozhatja be ezt a rémisztőkutyát a rendelőmbe. Nem higiénikus.– Az lehet – felelte Leona, és fekete kalapfátyla alatt elmosolyodott. – De rájöttem, hogyamilyen gyenge minőségű klienseket irányít újabban hozzám, szükségem van valami fizikaivédelemre.Fog, aki nem tudta, hogy csúnyán megsértették, leheveredett a padlóra, és mellső mancsaitelőrenyújtva rezzenéstelen tekintettel nézte Goodhew-t.Leona és kutyája mögött Thaddeus lépett be a házba. Megállt a közelben, és mozdulatlannyugalma láthatatlan köpenyébe burkolózva olyan arccal figyelte a doktort, amely Leonavéleménye szerint figyelemre méltó hasonlóságot mutatott Fogéval. Mindkettőjük szemébőlaz látszott, hogy a legszívesebben a férfi torkának ugranának.Goodhew akkor látta először Thaddeust.– Bocsánat, uram – mondta gyorsan. – Nem vettem észre, hogy ott áll. Bizonyára aGoodhew-féle Életelixír Férfiak Számára érdekli. Egy perc, és az öné vagyok.– Ne siessen! – szólt erre Thaddeus. Épp csak annyi energiát kölcsönzött a hangjának, amielég volt ahhoz, hogy a küszöbön álló katasztrófa fenyegetésével töltse meg a szoba levegőjét.– A hölggyel vagyok.Goodhew azonnal elsápadt. Látható erőfeszítéssel sikerült összeszednie magát annyira,hogy visszaforduljon Leonához.– Hogy érti azt, hogy gyenge minőségű klienseket küldök?– Kötöttünk egy megállapodást, dr. Goodhew – mondta a lány határozottan. – Ön vállalta,hogy meggyőződik róla, miszerint azok, akiket hozzám küld, valóban rászorulnak az énkristályokkal végzendő kezelésemre. Ennek fejében meglehetősen csinos közvetítői díjat adokönnek. Ám az az úr, akit tegnapelőtt irányított hozzám, bizonyos Mr. Morton, minden jelszerint egészen másféle szolgáltatásokat várt tőlem.Goodhew láthatóan uralkodott magán. Pillantása szorongva siklott Fogról Thaddeusra.– Sejtelmem sincs, miről beszél.– Hát honnan vette Morton, hogy én hajlandó leszek olyan terápiában részesíteni, amellyelkönnyíthet a férfiúi idegrendszerének vérbőségén? – lépett kettőt Leona a doktor asztala felé.Mihelyt megmozdult, Fog is felpattant, és torkából halk morgás tört elő. Goodhew ijedtenhátraugrott.– Sejtelmem sincs, miről beszél – ismételte erélyesen. – Ha Morton feltételezett valamit,arról én nem tehetek.– Épp ellenkezőleg – közölte a lány. – Ő kifejezetten azt mondta, ön azt a diagnózistállította fel az álmairól, hogy bizonyos férfiúi fluidumok feltolulása okozza, amelyfeszültséget kelt az idegrendszerben, és ez vezet el a rossz álmokhoz.– Bizonyára félreértett valamit.– Azt mondta, ön egyórás egyéni terápiát ígért neki intim körülmények között.– Na és? Nem így dolgozik a kristályaival, Madame? Egyénileg és intim körülményekközött?– Ön nagyon jól tudja, hogy szándékosan félretájékoztatta Mortont a velem valókonzultáció természetét illetően. Sőt felárat számolt fel neki a különleges szolgáltatásaimért.– Nézze, Mrs. Ravenglass, ön is tudja, hogy az üzlet újabban nem megy olyan jól.114


– Mi köze ennek ahhoz, hogy engem prostituáltként próbál eladni a piacon?– Csak megpróbáltam kreatív lenni – tárta szét a karját Goodhew.– Kreatív? Úgy viselkedett, mint egy bordélyház tulajdonosa.– Mortonnak nem volt szerencséje az én Életelixíremmel, és hogy őszinte legyek,egyáltalán nem fűlt a foga ahhoz, hogy kipróbálja az ön kristályterápiáját. Azt mondta, nembízik az efféle okkult mesterkedésekben. Elveszítettem volna, ha nem rukkolok ki valamiújító ötlettel. Semmi okát nem adtam, hogy másra gondoljon, mint hogy a kristályaivalkezelni tudja az álmait.– Mr. Morton kétségtelenül többet várt tőlem.– Erről nem én tehetek.– Akkor miért fizettetett vele felárat?Goodhew kihúzta magát.– Mindkettőnk érdekében. Úgy gondoltam, ideje emelni az árainkat. Feltett szándékomvolt, hogy a többlet felét átadom önnek.– Lárifári! Ön még csak nem is óhajtotta a tudomásomra hozni, hogy emelt árat fizettetettezzel az ügyféllel. Hány más kliensnél állapított meg maszkulin vérbőséget?– Nyugodjon meg, Mrs. Ravenglass! – hadonászott a doktor. – Csak a legutóbbi időbentámadt az az ötletem, hogy ilyen ügyfeleket küldök önhöz, és biztosíthatom, csak olyanurakkal teszem ezt, akiknél nem használ az elixírem.Leona még egy nagy lépéssel közelebb ment az íróasztalhoz.– Még hányat, Goodhew?A doktor megköszörülte a torkát, meglazította a nyakkendőjét, és szorongó pillantást vetettThaddeusra.– Alig valamennyit.– Hányat?Goodhew megadta magát.– Kettőt. Morton volt az első. A második úr mára kapott időpontot.Thaddeus megmozdult, és megtévesztőén ráérős léptekkel elindult az íróasztal felé.– Mutassa meg nekünk az előjegyzési naplóját, doktor Goodhew.– Miért? – nézett rá mélységes gyanakvással a férfi.– Mert tudni akarom, még hány férfiúi vérbőség által előidézett erotikus álmoktól szenvedőkliensre számíthatok a közeljövőben – közölte Leona fagyosan.– Mondtam már, csak egy ilyen természetű előjegyzés van. – Goodhew óvatosanvisszaaraszolt az asztal mögé, lenyúlt, és felnyitott egy bőrbe kötött naplót. – Nézze meg!Mondtam, hogy nagyon gyenge hét volt.Thaddeus egy gyors csuklómozdulattal elkapta a naplót. Együtt nézték meg Leonával azarra a hétre vonatkozó oldalt. Három előjegyzés szerepelt benne hölgyek, és kettő urak –Morton és egy másik férfi – számára.Thaddeus jeges tekintetével szinte a padlóhoz szögezte Goodhew-t.– Csak ennek a két embernek említette Mrs. Ravenglasst a múlt héten?– Igen, igen, csak kettőjüknek – motyogta a doktor.Thaddeus a szerda feliratú rubrikára mutatott.– Mikor kapta Smith ezt az időpontot?– Tegnapelőtt.– Délelőtt vagy délután?– Késő délelőtt, azt hiszem – felelte kicsit elbizonytalanodva Goodhew. – De mit számítez?Thaddeus elengedte a füle mellett a kérdést.– Írja le a kliens külsejét!A doktor eltúlzott színpadias mozdulattal vonta fel két keszeg vállát.115


– Harminc felé, de még huszonéves. Világos haj. Nagyon elegáns. A nők, azt hiszem,nagyon jóképűnek találnak. – Mogorva pillantást vetett Leonára. – Biztosíthatom, semmikifogásolnivalót nem találna benne.– Meséljen az öltözékéről! – szólt Thaddeus.– Drága holmik – vetette oda Goodhew.– A kabátja világos volt, vagy sötét?– Nem emlékszem.– Viselt ékszert? Gyűrűket? Nyakkendőtűt?A doktor megmakacsolta magát.– Nézze, igazán nem várhatja el tőlem, hogy ennyi mindenre emlékezzek egy olyanemberrel kapcsolatban, aki csak pár percig tartózkodott ebben a szobában.– De igen, Goodhew – mondta immár delejes erejű hangját használva Thaddeus. –Emlékezni jog minden egyes részletre a magát Mr. Smithnek nevező kliensével kapcsolatban.Leona megborzongott, mintha valami kísértet súrolta volna a testét. Thaddeus ugyan nemrajta gyakorolta a hipnotizőri képességét, de így is érzékelte a szoba levegőjét felkavaróenergiáramokat. Akárcsak Fog. A kutya halkan nyüszíteni kezdett, és le nem vette volna atekintetét Goodhew-ról.Az íróasztala mögött álló férfi szoborrá merevedve bámult valahová a szoba egy pontjára.Minden érzelem eltűnt az arcáról.– Emlékszem – mondta színtelen hangon.Thaddeus könyörtelenül kiszedte belőle Mr. Smith aprólékos személyleírását. Mirebefejezte, Leona tudta, hogy semmi kétség. A világosszőke hajtól a sétapálcáig mindenegyezett azzal, amit a házvezetőnője, Mrs. Cleeves elmondott arról az úrról, akit a VineStreeten látott egy pillanatig. Goodhew, aki közelebbről látta Smitht, több részlettel isszolgálhatott.– ...egy nagy méretű, ezüstbe foglalt ónixköves gyűrű van a jobb kezén – motyogtamonoton hangon. …sólyomfej formájú ezüstfogantyús sétapálca…– …nagyon világos szürkéskék szem…Amikor a kihallgatásnak vége lett, Thaddeus Leonára nézett. Kifürkészhetetlen szemébenmég ekkor is tűz égett. A lány úgy érezte, ha túl sokáig néz bele ebbe a szempárba, a végénnem fog tudni ellenállni, és belesétál a lobogó lángokba.– Elment a Marigold Lane-en lévő rendelőjéhez, és megvárta, amíg ön a rendelés végénelhagyja az épületet. Aztán hazáig követte, és kileste az alkalmat, hogy átkutathassa a házat –mondta Thaddeus.A lány összerázkódott.– Az az ember élvezi, ha gyilkolhat. Semmi kétség, egyedül Fog tartotta vissza attól, hogybejöjjön a házba, mialatt Mrs. Cleeves és én odabent voltunk. Ha ő nem lett volna…Nem akaródzott befejeznie a mondatot.Mindketten a kutyára néztek, aki udvarias érdeklődéssel viszonozta a pillantásukat.Leona hálásan megsimogatta, majd visszafordult Thaddeushoz.– Ön szerint Mr. Smith lenne az Éjféli Szörny?– Egy pillanatig sem kétséges előttem – felelte, majd az ajtó felé fordult. – Jöjjön!Mennünk kell a következő találkozónkra. Életbevágóan fontos, hogy megtudjuk annak ahalott nőnek a nevét, akire Delbridge múzeumában bukkantunk rá.– Mi lesz Mr. Goodhew-val? – nézett Leona az íróasztal mögött mozdulatlanul állódoktorra.– Hogy mi lesz vele? – A férfi már nyitotta az utcára nyíló ajtót. – Felőlem ott állhatítéletnapig is.– Nem hagyhatja őt itt ilyen állapotban, Thaddeus. Meddig fog tartani a varázslat?A tűz, amely már kezdett kihunyni a férfi szemében, most újra felparázslott.116


– Ez nem varázslat, a mindenségit! – mordult fel.A nyers válasz készületlenül érte a lányt.– Bocsánat – mondta, és Foggal együtt sietve elindult az ajtó felé. – Nem akartammegsérteni.Thaddeus úgy nézett rá, mintha keresztüllátna a fátyol sűrű hálószövetén.– Nem vagyok varázsló – mondta szenvtelenül.– Persze hogy nem – vágta rá Leona. – Varázslat nem létezik. Én is csak jelképesértelemben használtam a szót.– Jobban szeretném, ha semmilyen értelemben nem használná – morogta a férfi. –Legalábbis velem kapcsolatban. Én hipnotizőr vagyok, méghozzá nem is akármilyen, de aképességem pszichikus természetű, nem pedig természetfölötti.– Igen, tudom, de…– A hipnózisban nincs semmi mágikus – intett állával Thaddeus a szoborrá dermedt férfifelé. – Átmenetileg semlegesítettem vele az érzékelését. Különböző mértékben, de sokanképesek rá. Az alany ebben az állapotában hajlamos a szuggesztióra, de ebben nincs semmiboszorkányság. Pusztán csak bizonyos áramlások manipulálásáról van szó.Leona hirtelen megértette.– Legyen nyugodt, nem ön az egyetlen, akit olyan vádak érnek, hogy okkult dolgokkalfoglalkozik – mondta csendesen. – Amikor még Little Ticktonban tevékenykedtem, egy paptöbbször is a fejemre olvasta, hogy gonosz úton járok, és felszólított, hagyjak fel amesterségemmel. Családom női tagjai a múltban gyakran titokban voltak kénytelenek agyakorlatban alkalmazni a képességeiket, ha nem akarták, hogy tömlöcbe zárják és máglyánelégessék őket. Nem is egynek kellett elmenekülnie valami túlbuzgó fanatikus miatt, aki azthitte magáról, hogy Isten őáltala akarja megtisztítani a világot a boszorkányoktól és avarázslónőktől. Még ma is, még a Társaságon belül is vannak, akik nem becsülik sokkaltöbbre a kristályokkal gyógyítókat a vásári mutatványosoknál.A férfi pár másodpercig még feszülten és mozdulatlanul állt ott, majd egyszeribenfeloldódott benne a feszültség. Tekintete megenyhült.– Igen – mondta. – Ön érti. Kezdettől fogva, mindig is értette. Jöjjön, mennünk kell!Leona köhintett.– Tényleg nem szabad itthagynia dr. Goodhew-t ebben az állapotában, Thaddeus. Mi lesz,ha nem tér magához? Vagy ha valaki bejön, és azt hiszi, szélütés érte, vagy valami bénulástokozó rohama volt? – Egy gondolatra teljesen elszörnyedt. – Szent ég, és ha halottnak hiszik?Közben még él? Hallani ilyen rémtörténeteket emberekről, akiket tévedésből élve eltemetnek,mert mindenki azt hiszi róluk, hogy meghaltak.– Mondták már kegyednek, milyen nagyszerű képzelőereje van? – villantotta rá a férfi egypillanatra jellegzetes farkasmosolyát.Leona összerezzent.– Bizonyára annak tudható be, hogy oly régóta terelem jó mederbe az emberek álmait.Thaddeus, én igazán nem kedvelem különösebben a doktort, de komolyan az a véleményem,hogy nem hagyhatjuk őt itt ilyen önkívületi állapotban, védtelenül és tehetetlenül.– Nyugodjon meg, Madame. Ha nem adok határozott utasítást a hipnotikus álomfeloldására, a hatás néhány órán belül elmúlik.– Oldja fel őt! – parancsolta Leona végképp türelmét vesztve. – Ebben az állapotábantúlságosan sebezhető. Mi van, ha egy tolvaj jön be az irodájába?A férfi szája megrándult.– Jól van. Nem tudom ugyan elképzelni, hogy sok tolvaj futkározhat Londonban, akinekegy évre elegendő Goodhew-féle Életelixírre lenne szüksége. De ha ez megnyugtatjakegyedet, feloldozom őt.– Köszönöm.117


Thaddeus hangja, mint a távoli tenger zúgása, lágyan végigzengett a szobán.– Goodhew, ébredjen fel, amikor az óra elüti a negyedet. Megértette?– Igen – felelte a doktor.Thaddeus karon fogta Leonát, és kivezette a ház előtti lépcsőre.– Emlékezni fog rá, hogy miket mondott nekünk a hipnózisban? – nézett hátra a válla fölötta lány.– Nem, hacsak vissza nem jövök, és nem utasítom arra, hogy emlékezzen. – Thaddeus újraelmosolyodott, ám most derűs elégedettséggel. – De legyen nyugodt, arra mindenképpenemlékezni fog, hogy kegyed milyen dühös volt, amiért újabban ilyen klienseket küldözgetönhöz. És azt se higgye, hogy egyhamar megfeledkezik Fogról.Leona nagyot sóhajtott.– Egy és más okból kifolyólag úgy látom, hogy ha ennek az ügynek vége lesz, kénytelenleszek új közvetítő ügynököt keresni. Most egy darabig nemigen lesznek klienseim.118


31.Délután három órára megérkeztek a másik találkozójuk helyszínére, a Bluegate Square-re.Fog ide már nem kísérte el őket, őt otthagyták a Ware-ház kertjében.Egy tágas, a legújabb divat szerint berendezett könyvtárszobába vezették őket.Aranyzsinórral összefogott sötétvörös bársonyfüggönyök lógtak a magasba nyúló ablakokelőtt. A padlót bonyolult virágmintás, piros-kékarany színekben pompázó szőnyeg borította.Az elegáns, csíkos tapéta ugyanezekből a színekből állt.Adam Harrow hanyag eleganciával feltelepedett egy hatalmas, tükörfényesre politúrozottíróasztal sarkára.Pierce az íróasztal mögött ült. Nem volt magas, de szögletes, zömök termetével még akikötőmunkások közé is beillett volna. Fekete hajában már megjelentek az első ősz hajszálak.Csillogó kék szemével merőn nézte Leonát és Thaddeust.A kandallóban égő tűz előtt egy nagy testű vadászkopó hevert elnyúlva. Leona márkorábban elmagyarázta Thaddeusnak, hogy elsősorban miatta nem hozhatták magukkal Fogot.Caesar nem tűrt meg más kutyákat a felségterületén.Egy öreg király méltóságos nyugalmával tápászkodott fel és vonult oda, hogy üdvözölje azújonnan érkezőket.– Helló, Caesar – vakarta meg Leona tisztelettudóan a füle tövét kesztyűs kezével.A kutya utána Thaddeushoz fordult, aki megismételte az üdvözlést. A termetes jószágelégedetten visszament a helyére, a kandalló elé, és újra leheveredett.Pierce felállt az íróasztal mögött,– Miss Hewitt – szólalt meg brandytől és szivartól érdes hangján. – Örömmel látom, mintmindig.– Nagyon köszönöm, hogy ma fogad bennünket – mosolygott rá nyájasan Leona.– Ez természetes. Kérem, foglaljon helyet. Ware – hajtotta meg fejét a lány kísérője felé.– Pierce – viszonozta Thaddeus a férfias biccentést, majd megismételte a gesztust AdamHarrow felé is. – Harrow.Adam szája unott, fanyar mosolyra rándult.– Hogy van az, hogy újabban bármerre járok, mindig önbe botlok, Ware?– A véletlen különös játéka – felelte a férfi.– Én legalább annyira nem hiszek a véletlenben, mint az ön Arkane Társaságának a tagjai –közölte sértődötten Adam.Thaddeus halványan elmosolyodott.– Ebben az esetben csak remélhetem, nem kíván drasztikusabb lépéseket tenni, hogymegszabaduljon tőlem.– Az a gyanúm, önt elég nehéz lenne rábírni arra, hogy eltűnjön – mondta felvontszemöldökkel, de derült arccal Pierce.– Mindent el fogok követni, hogy megkíméljem ettől az erőfeszítéstől – válaszoltaThaddeus.– Azt hiszem, mi ketten jól megértjük egymást – kuncogott Pierce. – Foglaljon helyet,uram!A könyvtárszoba ajtaja hangtalanul kinyílt. Egy fiatal inas jelent meg, kezében teatálcával.A tálcát letette egy alacsony asztalkára, és urára nézett.– Köszönöm, Robert – mondta neki Pierce. – Ennyi elég is lesz.Thaddeus figyelmesen nézte Robert finom vonalú állát és a testhez simuló libériában jóllátható, formás lábikráját. Az inas is férfiruhába öltözött nő volt, akárcsak a komornyik, aki a119


könyvtárszobába kísérte őket. A házigazda személyzetét a jelek szerint csupa férfiként élő nőalkotta.– Lenne ön a háziasszony? – nézett Pierce Leonára.– Hogyne. – A lány előrehajolt, és fölemelte a teáskannát.Adam lecsusszant az íróasztal sarkáról, és körbeadogatta a teáscsészéket, melyeket Leonamár megtöltött. Amikor Pierce-nek nyújtotta a csészét, Thaddeus felfigyelt az apró, prózaimozdulatot átszínező meghittségre. Amikor először látta együtt a két embert, szinte biztosvolt benne, hogy szerelmi viszony van köztük Ma meggyőződött róla.– Nos, ahogy kérték, megszereztem a Delbridge estélyére meghívottak listáját – mondtaPierce. – Bocsássák meg a kíváncsiságomat, de mielőtt átadnám a neveket, meg kellkérdeznem, miért kell a lista önöknek.Leona letette a teáskannát.– Azt reméljük, hogy szerepel rajta annak a nőnek a neve, akinek a holttestét megtaláltukazon az éjszakán.– Igen, Adam beszélt nekem a nőről – bólintott Pierce, majd homlokát ráncolva folytatta. –De ha még a nevét sem tudják, miért nyomoznak a halála ügyében?Thaddeus hátradőlt a székben.– Okom van azt feltételezni, hogy ugyanaz az ember ölte meg, aki az utóbbi időbenlegalább két prostituálttal végzett.Adam döbbenten meredt rá.– Arra a gonosztevőre céloz, akit a sajtó Éjféli Szörny néven emleget?– Igen – válaszolta Thaddeus. – Az Arkane Társaság megbízott, hogy keressem meg agyilkost.– Miért foglalkozik a Társaság ezekkel a gyilkosságokkal? – csodálkozott Pierce.– Jó okunk van arra gondolni, a gyilkos olyan veszélyes képességekkel rendelkezik,amelyek megnehezítik a rendőrség számára, hogy a nyomára bukkanjon.– Értem. – Pierce-t láthatóan nem különösebben érdekelte az ügy. – És a Társaságkötelességének tartja, hogy maga eredjen a gyilkos nyomába? Hát ez igazán nemes gesztus.– Nem teljesen emberbaráti igyekezet vezérel bennünket – közölte Thaddeus szárazon. – ATársaságot természetesen aggasztja, hogy a gyilkos a képességei révén, ki tudja meddig,szabadon garázdálkodhat. De tart attól is, hogy ha a rendőrségnek mégis sikerül letartóztatnia,a sajtó előtt ismertté válnak az illető természetfeletti képességei. Az újságok és a filléresrémregények nagy szenzációt kreálnának az ügyből, ami tartósan befolyásolná aközvéleményt.– Á, értem már – bólintott elégedetten Pierce. – Önök tartanak egy ilyen lelepleződéskövetkezményeitől.– A közvélemény mindent összevéve vagy szkepticizmussal, vagy mohó kíváncsisággaltekint a parajelenségekre – fejtegette Thaddeus. – Legrosszabb esetben úgy tekint az ilyentehetségek birtokosaira, mint csaló szélhámosokra. Legjobb esetben vitatható gyógymódokkalfoglalkozóknak vagy pusztán hivatásos szórakoztatóknak tekinti őket.Adam fél csípővel ismét megtámaszkodott az íróasztal sarkán.– De ha kitudódna, hogy az Éjféli Szörny valamilyen közveszélyes paranormálistehetséggel rendelkezik, a hír rendkívül ellenséges hangulatot keltene a közvéleményben. Azemberekben ellenérzés támadna minden pszichikus képességekkel bíróval, köztük azokkalszemben is, akik tiszta és jóindulatú tehetséggel vannak megáldva.– Az Arkane Társaság természetesen azt szeretné, ha ez nem következne be – mondtaszelíd nyugalommal Thaddeus.Pierce és Adam intimitásról és megértésről tanúskodó pillantást váltottak.– Való igaz, hogy a közvélemény nagyon meg tudja nehezíteni azok életét, akik nem vetikalá magukat az általuk elfogadhatónak tartott szabályoknak – szólt csendesen Pierce.120


– Segítenek nekünk? – kérdezte Leona.– Odaadom a listát. – Pierce kinyitotta az íróasztal egyik fiókját, és kivett belőle egypapírlapot. Thaddeus felállt, és átvette.– Nem kérdezem meg, hogyan jutott hozzá ehhez a listához – szólt a nevekre pillantva.– Akár meg is mondhatom – vont vállat Pierce. – Nem kellett hozzá különösebb fortély.Olyankor, amikor Delbridge vendégeket fogad, egy titkárt szokott alkalmazni, akitörténetesen barátja az én titkáromnak.– Kicsi a világ – mosolygott Leona.– Hát még milyen kicsi az elit magántitkárainak a világa! – szaladt fülig Adam szája. – Aző köreik, ha lehet, még kisebbek és még szűkebbek, mint az alkalmazóiké.– A nevek többsége Delbridge férfi vendégeire vonatkozik – mondta Thaddeus a listáttanulmányozva. – Nagy valószínűséggel köztük van az Éjféli Szörny is. De e pillanatbanengem inkább a nők érdekelnek. Úgy látom, egy tucatnyi nő szerepel a listán.– Csupa exluzív nő az éjszakai életből – jegyezte meg Pierce.– Egyikük már nincs az élők sorában – jelentette ki Thaddeus. – A gyilkosságot ugyan nemjelentették be, de abban reménykedem, hogy a listán szereplő többi nő között lesz, akinekfeltűnt a távolléte. Az előkelő kurtizánok világ sem lehet túl nagy.Pierce hátradőlt a székében.– Nem tudom, van-e jelentősége, de van még egy nő, aki ott lehetett az estélyen, viszont alistán nem szerepel a neve.– Ki az? – pillantott fel a papírlapról Thaddeus.– Delbridge szeretője. Láttam őket együtt a színházban. Nem mutattak be minketegymásnak, de a nő rendkívüli szépség. Nem sokat lehet tudni róla. Néhány pletykán kívül.– Miféle pletykák? – tudakolta Leona.– Állítólag régebben színésznő volt. És még azt is hallottam róla, hogy nem túl hűséges alordhoz.Leona Thaddeusra nézett.– A galériában lévő halott nőnek aznap éjszaka találkája lett volna ott.– Hallottam, hogy Delbridge szeretőjének a viszonyuk idején számos futó kalandja is volt.Csupa olyan úrral, akik gyűjtik a régiségeket.– És őlordsága előszeretettel lopja el azokat a tárgyakat, amelyeket más módon nem tudmegszerezni – nézett Thaddeus Pierce-re. – Kíváncsi lennék, vajon nem a szeretőjéthasználta-e fel arra, hogy hozzáférjen a riválisai gyűjteményéhez.– Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy férfi egy gyönyörű nő révén éri el a céljait –mutatott rá Pierce.– Delbridge nyilván nem vette magának a fáradságot, hogy hivatalos meghívót küldjön ametreszének, hiszen ő maga kívánt a kísérője lenni – gondolkodott hangosan Leona.– De az is lehet, azért hagyta ki a meghívandók névsorából, mert tudta, hogy nem fogjatúlélni azt az éjszakát – mondta halkan Thaddeus. – És nem akarta, hogy nyomozás eseténhivatalos nyoma legyen annak, a nő is ott volt a kastélyban azon az estén.Nem sokkal ezután elhagyták a házat. Az utcán egy bérelt kocsi várta őket. Thaddeusfelsegítette Leonát. A sötétlila ruha szoknyája a karja mellett suhogott el, s egy szívfájdítópillanatra megvillant előtte a lány finom ívű, harisnyába bújt lába. Felidéződtek benne amelegházban történtek, s míg minden porcikája megfeszült, egész testét forróság öntötte el.Leona után maga is felszállt a kocsiba, majd becsukta az ajtót, és leült a lánnyal szemben.Nézte, ahogy elrendezi a szoknyáján a bonyolult hajtásokat és fodrokat.– Meg tudom érteni, egy hölgy miért tarthatja olykor kényelmesebbnek és alkalmasabbnak,hogy férfiruhát öltsön – jegyezte meg. – De egy férfi szemével nézve a dolgot, meg kellmondanom, sok minden szól amellett, hogy a nők női ruhát viseljenek.121


– Egy nő szemével nézve a dolgot, biztosíthatom, sok minden szól amellett, hogy ebbenmaguk a nők dönthessenek – felelte hűvös mosollyal Leona.A kocsi nagy zörgéssel elindult. Thaddeus visszanézett Pierce elegáns városi palotájára.– Az a benyomásom, hogy Pierce házában a nők úgy döntöttek, lemondanak a ruhák ésalsószoknyák viseléséről, hogy cserében férfinak öltözve élhessék az életüket.– Észrevette, hogy a szolgák is egytől egyig nők voltak? – kérdezte csodálkozva Leona,– Igen.– Honnan tudta?A férfi vállat vont.– Ha egyszer az ember kételkedni kezd abban, ami nyilvánvaló, onnantól hajlamos lesz afelszín alá nézni.Leona követte a férfi tekintetét a ház bejáratáig.– Az az érdekes, hogy csak nagyon kevesen néznek a felszín alá. Pierce és Adam meg aJanus Klub-béli társaik állandóan férfiruhában járnak-kelnek, és úgy tűnik, mintha ezt sohasenki nem venné észre.– Engem nem az izgat, hogy ők mind férfiruhába bújt nők – mondta erre Thaddeus.– Hanem mi izgatja önt?A férfi elmosolyodott, és kinyújtotta az egyik lábát, hogy az mintegy véletlenül hozzáérjena sötétlila szoknyához.– Arra gondolok, vajon hogy fogadnák a St. James Street-i klubjaikban brandyt iszogató,szivarozó urak, ha megtudnák, hogy London egyik leggazdagabb, legtitokzatosabb úribűnözője valójában nő.122


32.Lázas izgalom vett erőt Delbridge-en, amikor belépett a néma csendbe borult terembe.Hónapok óta erre a pillanatra várt.A kőből épült ősrégi helyiségben nem voltak ablakok. A négy fal között olyan súlyos ésvészjósló energia sűrűsödött össze, mint a kinti világot beborító köd.A fenyegető energia kisugárzó hatása nem a képzelete műve volt. Saját, tágra nyitottérzékeivel felfogta a teremben kavargó természetfeletti áramlatokat. Attól az öt férfitólszármaztak, akik a nagyméretű, patkó alakú asztalnál ültek. Valamennyien rendkívüliképességekkel rendelkeztek.Még egyikőjükről sem tudta, hogy kicsoda. Csak annyiról volt tudomása, hogy a SmaragdTábla Rendjéhez tartozó Harmadik Kör nevű titkos összeesküvés tagjai. Csuklyás köpenytviseltek, amelybe titkos alkímiai jeleket hímeztek. Arcuk a csuklya alatt mély árnyékbaborult, ráadásul mindegyikük félmaszkot viselt. A maszkok közül négy ezüstből volt. Azötödiké, a vezéré, aranyból készült.– Jó napot, Lord Delbridge – szólalt meg a vezér. Szeme csillogott az álarc nyílása mögött.– A Smaragd Tábla Rendje Harmadik Körének tagjai örömmel fogadják az ajándékát.Delbridge vére felforrósodott. Mindketten tudták, hogy a kristály nem ajándék volt, hanemaz ő felvételi díja. Teljesítette a feladatot, amellyel ezek a férfiak megbízták. Bebizonyította,méltó arra, hogy maguk közé ültessék.– Elhoztam önöknek az aurórakövet, ahogy kérték – felelte.Érezte a hirtelen támadt sóvár – nem volt rá jobb szó – gerjedelmet, mely betöltötte atermet. Kezdettől fogva tudta, hogy az öt embernek nagyon kell az a kristály. Ha szerencséjelesz, végül rá fog jönni, miért olyan fontos nekik az a kő.– Bemutathatja az ajándékát a Harmadik Körnek – szólt a szavakat túlhangsúlyozva avezér.Delbridge egy csöppet színpadias mozdulattal kihúzta a kabátzsebéből a bársonyzacskót.Izgatott mormogás támadt az asztalnál.A perc örömét ízlelgetve besétált az asztal öblébe, és letette a zacskót a vezér elé.– Tisztelettel – mondta.Az arany álarc ismét megcsillant, amikor a vezér felvette az asztalról a zacskót. Delbridgeés a többiek feszülten figyelték, ahogy kiköti a zsinórt, és kiveszi a kristályt. Aztán letette azasztalra. A félhomályban egyszerű, fénytelen, csúnya kőnek látszott.Rövid, tétova csend következett.– Nem valami mutatós – jegyezte meg az egyik férfi.Delbridge-t egy pillanatra ideges nyugtalanság fogta el. Ez volt az igazi kristály. Annakkellett lennie. Mindent kockára tett, még a Társaságban betöltött pozícióját is, csak hogymegszerezze nekik. Ha valaha kiderül, egy őrült tudóssal és egy hidegvérű gyilkossalszövetkezett azért, hogy felvételt nyerjen egy titkos társaságba, az az ő vesztét fogja okozni. Avagyona és a kapcsolatai révén a börtönt talán elkerülheti, de a botrány élete végéig el fogjakísérni.A vezér fölvette az asztalról a követ, és rátette a tenyerére. Álarca széle alatt keskeny ajkaelégedett mosolyra húzódott.– Érzem az erejét.– Sok kristálynak van bizonyos ereje – mordult fel a Rend egyik tagja. – Honnan tudjuk,hogy ezt a kristályt kerestük?– Természetesen onnan, hogy kipróbáljuk – emelkedett fel a vezér.123


Amikor átvonult a kőpadlón, lépteit fémes csörrenések kísérték, mintha régimódi páncéltviselne vastag köpenye alatt. Delbridge tarkóján felborzolódott a haj. Arra gondolt, vajon kardrejtőzik-e a köpeny takarásában. Nagyot nyelt. Az ösztöne arra figyelmeztette, hogy ez acsoport nehezen viselné a kudarcot.Megnyugtatta magát, hogy nem ölnék meg azon nyomban, ha a kristály csalódást okoznanekik. Végtére is ő Lord Delbridge. Kifogástalan családi kapcsolatokkal rendelkezik.Otthonosan mozog a legelőkelőbb társadalmi körökben.Igen, és nemrégen uszította rá az Éjféli Szörnyet két másik gentlemanre, akik úgyszinténkiváló kapcsolatokkal rendelkeztek. Büntetlenül megúszta a gyilkosságot. Ki állíthatná, hogyezek az urak nem tehetnék meg ugyanezt?Nyugalom. Megszerezted nekik, amit kértek, az igazi aurórakövet. Hamarosan közéjükfogsz tartozni.A vezér megállt az ősi kőfalba vágott alacsony, boltíves ajtó előtt, benyúlt földig érőköpenye zsebébe, és elővett egy kulcsot. Szóval ez volt az a fémes csengés, gondoltaDelbridge. A vezér a köpenye alatt nem kardot, hanem acélláncra fűzött kulcsokat hordottmagánál. Ez a felismerés némi megkönnyebbülést hozott számára.– Úgy van, a próba – sziszegte az egyik férfi, és felugrott az asztaltól. – Ha kinyitja apáncélszekrényt, mindjárt tudni fogjuk, hogy Lord Delbridge az igazi kristályt hozta elnekünk.A többiek követték a példáját. Delbridge már-már azt hitte, róla megfeledkeztek, de a vezérekkor még egyszer megfordult, és jeges pillantásával szinte átdöfte.– Csatlakozzon hozzánk, uram! Velünk együtt ön is szemtanúja lehet erőfeszítéseieredményének.Ne mutass félelmet, figyelmeztette magát őlordsága.– Ahogy kívánja – mondta reményei szerint hűvösen udvarias arccal.A keskeny ajtón át egy másik, kisebb terembe vonultak. A vezér lámpást gyújtott.Delbridge kíváncsisággal vegyes félelemmel nézett körül. Ez a terem is nagyon régieredetűnek látszott. Itt sem voltak ablakok. Föltekintett a nehéz zárral ellátott súlyos, vasaltajtóra, és arra a következtetésre jutott, hogy a kisebbik terem amolyan biztonsági raktárlehetett valamikor.A helyiség egyik sarkában vastag szőnyegre állítva egy jókora páncélszekrényterpeszkedett. Nagyon réginek tűnt. A tizenhetedik század végéből, Sylvester Jones, azArkane Társaság alapítójának idejéből valónak, állapította meg magában Delbridge. Vajon aHarmadik Körnek sikerült egy Sylvesterhez köthető relikviához jutnia? Izgalom fogta el,elűzve némileg a félelmét. Az alapító titkairól legendák és mítoszok születtek a Társaságonbelül.A lámpafény megcsillant a páncélszekrény ívelt tetejét borító aranylemezen, melybeszavak és jelek voltak bevésve. Delbridge felismert köztük néhány alkímiai jelet, látta, hogy aszavak némelyike félig latin, félig görög, de a jelentésüket nem tudta megfejteni. Egyénititkosírás lehet, gondolta. Az öreg alkimista hírhedten titkolódzó volt.A páncélszekrényen nem volt zár, és vonalat sem lehetett látni, ahol a fedél elvált aszekrény testétől. Középen egy sötét, üvegszerű anyaggal szegélyezett mély horpadás látszottrajta.A vezér Delbridge-re nézett.– Az arckifejezéséből látom, hogy van valami fogalma ennek a régi páncélszekrénynek azértékéről.– Sylvester Jonesé volt? – kérdezte önkéntelen áhítattal a lord. – Egy időben beszéltekarról, hogy betörtek az Arkane Házba.– Ez a tárgy nem az Arkane Házból lett ellopva – közölte a vezér.Delbridge érezte, hogy határozott előérzete a műtárgy értékéről múlóban van.124


– Értem.– Ez nem az alapító tulajdona volt – folytatta a vezér rejtélyes mosoly kíséretében. –Hanem olyasvalakié, aki tudott az ő legnagyobb titkairól. Szerintünk e titkok vannak idebezárva.– Sylvester egyik riválisáról van szó? – kérdezte szemöldökét összevonva a lord.– A legnagyobb riválisáról. Sybilről, a Szűz Boszorkányról.Delbridge földbe gyökerezett lábbal, tátott szájjal meredt a páncélszekrényre.– Azt hittem, Sybil is csak egy legenda volt. Azt mondja, valóban létezett?– Ó, igen. – A vezér felmutatta a kezében tartott régi könyvet. – Bizony létezett. Ez azegyik jegyzetfüzete. Évekig kutattam utána, míg végül rátaláltam az Arkane Társaság egyikidősebb tagja könyvtárában. A halálakor aztán meg tudtam szerezni.Meglehet, a korábbi tulajdonos halála nem természetes módon következett be, gondoltaDelbridge.– Az egész jegyzetfüzet természetesen a Boszorkány saját titkosírásával íródott – folytattaa vezér – Életem elmúlt tíz esztendejét a megfejtésének áldoztam. Végül sikerült, és a füzettartalma vezetett el a páncélszekrény helyéhez.– Mi van benne? – kérdezte Delbridge lélegzet-visszafojtva. – Történetesen az alapítótitkos receptjének egy másolata?– Igen – vágott közbe türelmét vesztve egy másik csuklyás alak. – A jegyzetfüzet szerintSybil csakugyan ellopta az elixír receptjét, és ebben a páncélszekrényben rejtette el.– Nem értem – nézett körbe a lord a maszkkal eltakart arcokon. – Nem nézték meg?– Sajnos, ez eddig lehetetlen volt. – A vezér ujjai görcsösen markolták a bőrkötéseskönyvet. – A páncélszekrény roppant szokatlan módon van bezárva. Az aranyfóliába vésettfigyelmeztetés szerint, ha erőszakkal próbálják kinyitni, a benne elrejtett titok megsemmisül.– Hogyan akarnak hozzájutni? – ráncolta a homlokát Delbridge.A vezér magasba emelte a bársonyzacskót.– Sybil figyelmeztetéséből kiderül, hogy az aurórakő a kulcs hozzá.Újabb izgalom hullámzott végig őlordságán. Végre megértette, milyen roppant jelentőségűajándékot adott a Harmadik Körnek. Nem csoda, hogy saját széket ígértek a másik terembenlévő asztalnál, ha elhozza nekik a követ. Megkapták tőle a kulcsot ahhoz, amit minden másnáltöbbre értékeltek, de nem tudták megszerezni maguknak. Érezte, hogyan vált erősebbre éskezd szaporábban lüktetni az aurája. Az erő az erőből táplálkozik.A vezér átadta a jegyzetfüzetet egy másik csuklyás alaknak. Aztán a magasba emelte azaurórakövet. Egy pillanatra mindannyian rámeredtek a fénytelen, színtelen kristályra.A vezér ezután hajszálpontosan beillesztette a követ a páncélszekrény tetején lévő feketeüvegmélyedésbe. Halk kattanás hallatszott. A kő olyan pontosan illeszkedett a mélyedésbe,mintha egyenesen erre készült volna.Delbridge visszafojtott lélegzettel figyelt. Érezte, hogy a többiek, beleértve a vezért is,ugyanígy tesznek.Nem történt semmi.Rövid, feszült csend következett. A lord homloka gyöngyözni kezdett.– Nem működik – mormolta valaki.Mindenki Delbridge-re nézett. Bénító félelem lett úrrá rajta. De akaraterejemegfeszítésével sikerült összeszednie magát.– Ez az a kő, amelyet kértek tőlem – mondta, amilyen hűvösen csak tudta. – Ha önök nemis, én érzem az erejét. Nem tehetek róla, hogy nem nyitja a páncélszekrényt.A vezér tenyere bezárult a kristályon. Egy pillanatig erősen összpontosított.– Azt hiszem, igaza van – szólalt meg végül. – Érzem a kőben rezonáló energiát. Most,hogy kapcsolatot teremtett a páncélszekrénnyel, még erősebbé vált. De az energiája homályos125


és életlen. Úgy látszik, Sybil figyelmeztetésének utolsó szavai helytállóak. Azt reméltem,hogy csak el akarja bátortalanítani azokat, akik mégis megpróbálják kinyitni a szekrényt.– Hogyan szól ez a figyelmeztetés? – tudakolta Delbridge.– Csak az a nő nyithatja ki a páncélszekrényt, aki parancsolni tud az aurórakőnek.– Akkor hát ez a válasz – suttogta izgatottan az egyik csuklyás alak – A kristály energiájátcsak a megfelelő csatornán átvezetve lehet úgy irányítani, hogy kinyissa a páncélszekrényzárját.A vezér kiegyenesedett, és baziliszkuszszeme pillantását rászegezte a lordra.– Ön elhozta nekünk az aurórakövet, de nem tudjuk használni, hacsak nem találunk valakit,akinek van hatalma fölötte.Delbridge-ben percek óta először oldódni kezdett a feszültség. Hideg mosollyal nézett avezérre.– Szólnia kellett volna, amikor megbízott azzal, hogy hozzam el a kristályt. A legnagyobbörömmel hozok el önöknek egy nőt, aki meg tudja dolgoztatni az aurórakövet. Ez ígymegfelel?– Hozzon ide nekünk egy nőt, aki ki tudja nyitni a páncélszekrényt, és öné lesz a hatodikszék a Harmadik Kör asztalánál – ígérte ünnepélyesen a vezér.126


33.Késő délután volt. Megint a könyvtárszobában gyűltek össze, hogy megosszák egymássalmindazt, amit megtudtak. Thaddeus türelmetlenül várta az éjszaka beálltát. Tervei voltak.– Molly Stubtonnak hívták – közölte. – Senki sem látta őt a Delbridge-féle estély óta. Maszemélyleírást is kaptam róla az egyik vetélytársnőjétől. Biztos vagyok benne, hogy ő volt aza halott lány, akire Leonával rátaláltunk a galériában.– Tudom, hogy Miss Stubton nem tagja az előkelő társaságnak, mindazonáltal meglep,hogy a sajtó nem vett tudomást a meggyilkolásáról – jegyezte meg Victoria.– Azért, mert a Scotland Yardnál dolgozó ismerősöm szerint nem találtak holttestet –felelte az unokaöccse. – De a luxusprostituáltak körében szárnyra kaptak bizonyoshíresztelések.– A barátai és a riválisai mit gondolnak, mi történhetett vele? – nézett rá Leona.– A jelenleg érvényben lévő elmélet szerint azon az éjszakán Delbridge féltékenységirohamában megölte, és aztán megszabadult a holttestétől. – Thaddeus elsétált az ablakhoz. –Van, ami alátámasztja ezt a feltevést.– Mi lenne az? – érdeklődött a lány.– A saját köreiben köztudott volt, hogy Molly más szeretőket is tartott. De a meggyilkolásamódjából, és abból, hogy a helyszínen megtaláltuk a festékestégelyt, én valószínűbbnektartom, hogy az Éjféli Szörny végzett vele.– Egyetértek – jelentette ki homlokát ráncolva Victoria. – Számos alkalommal találkoztamDelbridge-dzsel, és meglehetősen kényes ízlésű embernek ismertem meg. Nem tudomelképzelni róla, hogy képes lenne elkövetni ilyen borzalmas gyilkosságot. A gyilkosnyilvánvalóan élvezettel ontotta ki az áldozata vérét.Thaddeus megtámaszkodott az íróasztala szélén, és összefonta mellén két karját.– Nekem is ez a véleményem. És mellesleg még más bizonyíték is a mi elméletünketigazolja. Jóllehet Miss Stubton társai egybehangzóan állítják, hogy voltak más gazdag szeretőiis, egyesek szerint ezzel is csak Delbridge-nek akart örömet szerezni.Leona simogató keze megállt Fog fején.– Miért akarná egy gentleman, hogy a metresze más férfival is viszonyt folytasson?Őladysége lekicsinylően elfintorodott.– Majd ha olyan hosszú élet áll kegyed mögött is, Miss Hewitt, mint mögöttem, meg fogjaérteni, hogy ezen a téren se vége, se hossza a perverzitásoknak.A lány csak pislogott, azután elöntötte a pír az arcát.– Szent egek! Úgy érti, Delbridge élvezetét lelte abban, hogy a szeretője és egy másikférfi… – Csak a kezével tett egy tétova mozdulatot, mintegy a mondat befejezéséül.– Hogy őlordsága élvezettel nézhette őt más férfiakkal egy ágyban? – kérdezte hűvösenVictoria. – Igen, pontosan így értettem.– Hát ez furcsa – nyelt nagyot Leona.– Valóban furcsa – csatlakozott hozzá komor arccal Thaddeus. – Ennek ellenére ezúttal, azthiszem, felmenthetjük a kukkolás vádja alól Delbridge-t. A többi gentleman, akikkel MissStubtonnak liezonja volt, szintén műgyűjtők voltak. – A nagyobb hatás kedvéért kis szünetettartott. – A két legutolsó szeretőjét Bloomfieldnek és Ivingtonnak hívták.Leona szeme kerekre tágult az izgalomtól.– A két úr, akiket a mérges gázzal öltek meg!– Úgy bizony – bólintott Thaddeus. – Delbridge arra használta a szeretőjét, hogy általahozzáférhessen e két ember gyűjteményéhez. Bloomfield halála után terjedt el a híre, hogy az127


aurórakőnek lába kelt. Nála lehetett utoljára, mielőtt a lord ellopta. Caleb is nyomozott azügyben. A jelek szerint Bloomfield mintegy tizenegy éve szerezte meg a követ.Leona megmerevedett.– Akkor Bloomfield ölte meg az anyámat.Thaddeus látta, hogy Fog nekidől a lány lábának.– Úgy látszik – mondta halkan.– Ennyi év után – suttogta Leona. – Sohasem akadtam a gyilkosára. És most már ő ishalott, hála egy másik gyilkosnak.Thaddeus meglepetésére Victoria közelebb húzódott a lányhoz, és megpaskolta a kezét.– Az igazság, ha bizarr módon is, de győzedelmeskedett, kedvesem – mondta csendesen.– Igen – válaszolta Leona szapora pillaverdeséssel. – Igen, azt hiszem, így igaz.Thaddeus szétnyitotta összefont karját, benyúlt a zsebébe, és elővette a zsebkendőjét. Szónélkül odanyújtotta a lánynak.– Köszönöm – mondta Leona, és megnyomkodta a szemét a zsebkendővel.– Bloomfield legalább olyan megszállott volt, mint Delbridge – folytatta Thaddeus. – Ésközismerten zárkózott, elvonult életet élő ember Mélységes titokban tartotta, hogy a kő az őtulajdonában van. De az a gyanúm, hogy legalább még egy gyűjtő tudott róla.– Ön Ivingtonra gondol? – tekintett rá gondterhelt arccal a lány.– Igen. Ha vissza tud emlékezni, Ivingtont mérgezték meg először. Gyanítom, hogy azutánölték meg, miután elárulta, hogy a kristály Bloomfieldnél van. Delbridge el akarta távolítaniaz áruló nyomokat.– Gondolja, hogy mindkét férfit Molly Stubton mérgezte meg? – kérdezte Leona, azsebkendőt a kezében gyűrögetve.– Nem – felelte Thaddeus. – Mielőtt kegyedet megismertem, már folytattam nyomozástebben az ügyben, és ennek során kikérdeztem mindkét ház személyzetét. Mindnyájanegybehangzóan állították, hogy gazdájuk halála éjszakáján senki sem volt nála. Mindkét férfiegyedül aludt az ágyában, és mély álmából fölébredve kezdett őrjöngeni. Victoria úgybólintott, mint aki mindent ért.– A gyilkosságokat olyasvalaki követte el, aki észrevétlenül tudott be- és kiosonni azáldozatok hálószobájából. Egy született vadász.– Ugyanaz a vadász, aki a prostituáltakat gyilkolja sorra – tette hozzá Thaddeus.– De a múlt éjjel megint megöltek valakit, és híre ment, hogy egy másik utcalánynak isnyoma veszett – mutatott rá Leona. – Miért gyilkolná tovább a vadász a prostituáltakat, hamár Lord Delbridge alkalmazásában áll?Thaddeus komoly arccal nézett rá.– Az, aki ilyen barbár, kegyetlen módon öldös nőket, nyilvánvalóan őrült. Delbridgebérgyilkost fogadott fel, idáig rendben van, csakhogy az illető egy elmebajos szörnyeteg, akiképtelen ellenállni, hogy vissza-vissza ne térjen a kedvenc prédájához.Leona hátán végigfutott a hideg.– Értem, mire gondol.– Delbridge helyében én nagyon aggódnék egy ilyen megbízhatatlan alkalmazott miatt –fintorodott el Victoria. – Lehet, hogy nagy hasznát veszi, de a festékestégelyből ítélve, azillető ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy jelet hagyjon a gyilkosságok helyszínén.– Apropó, sikerült megtalálnod az üzletet, ahol ezeket a festékeket árulják? – kérdezteThaddeus.– De még mennyire! – közölte a nagynénje önelégült képpel. – Franciák árulják, ahogysejtettem. A két tégelyt egy nagyon előkelő kis üzletben vásárolták a Wilton Lane-en.Mondanom sem kell, hogy igen drágán.– Személyleírást is kapott arról a személyről, aki megvette őket? – fordult megújulóizgalommal Leona az idős hölgyhöz.128


– Férfi volt – válaszolta Victoria. – De fájdalom, nem valószínű, hogy ő az, akit keresnek.A üzlet tulajdonosának elmondása szerint az úr őszes szakállt viselt, és hosszúra nőtt, őszeshaja volt.– Álöltözet is lehetett – vélte a lány.– Igen, az könnyen lehet – mondta felhúzott szemöldökkel Victoria.– Mondott még mást is az üzlet tulajdonosa? – kérdezte Thaddeus.– Nagyon elegáns sétabot volt a férfinál – emlékezett vissza Victoria. – A boltos még megis csodálta az ezüstfogantyúját. Sólyomfejet formázott.Thaddeus elégedetten kapta fel a fejét.– Tehát az Éjféli Szörny bevásárol a következő áldozata számára.129


34.A ház, amelyet Molly Stubton bérelt, szinte kongott a lakatlan épületekre jellemző süketcsendtől. Thaddeus nagyon jól tudta, hogy vannak, akiknek külön tehetségük van ahhoz, hogyérzékeljék egy elhagyott szobában a valahai lakójától ottmaradt tárgyakat. Az ilyentehetséggel rendelkező emberek a falakba ivódott különböző érzelmek fajtáját és erősségét isfel tudják fogni. De még a másfajta érzékenységgel megáldottak is megérzik az ürességsemmihez sem hasonlítható, sajátos rezonanciáját.Egy percre megállt a hátsó hallban, és minden érzékével figyelt. Nem észlelt friss energiáta levegőben. Molly-nak nyilvánvalóan volt házvezetőnője, és talán szobalánya és szakácsnőjeis. Ám akik a házban dolgoztak, kétségtelenül arra a következtetésre jutottak, hogymunkaadójuk nem fog visszatérni. Összecsomagoltak hát, és elmentek.Lehet, hogy eljutott hozzájuk a híre, hogyan halt Molly, morfondírozott Thaddeus. Aszolgák éppúgy pletykáltak egymás között, mint a gazdáik. Attól, hogy Delbridge kastélyamérföldekre volt innen, a két ház személyzete még tudhatott a liezonról. A pletykálkodás atársadalom minden szintjén, szabadon folyt, és ahogy Victoria megjegyezte, a gyilkosságramindig fény derül.Megnyugodva vette tudomásul, hogy egyedül van a házban, és hozzálátott a módszereskereséshez. Nem sokkal korábban heves vitába bonyolódott Leonával a ma éjszakai tervekapcsán.– Óriási kockázatot vállal – figyelmeztette a lány.– Nem olyan nagyot, mint kegyed, amikor azon az éjszakán belépett Delbridge házába –felelte Thaddeus.– Szeretném, ha nem vágná ezt minden alkalommal a fejemhez, amikor valaminösszevitatkozunk.– Úgy látszik, nem tudom megállni. Rémítő volt ott összefutni kegyeddel.– Ez is csak azt mutatja, hogy milyen jó vagyok az ilyen akciókban. Önnel megyek.– Nem, nem jön velem. Ketten kétszer olyan nagy kockázatot vállalunk.– Mit fog keresni Molly Stubton házában?– Majd megtudom, ha meglátom.Ez utóbbi kijelentés csak tovább fokozta a lány aggodalmát, de ez volt az igazság.Thaddeus nem tudta, mire számítson, ha van egyáltalán bármi megtalálásra érdemes dologebben a házban. De nyomozói pályája során megtanulta, hogy többnyire akkor ismer fel egydöntő fontosságú tárgyat, ha megpillantotta.A függönyök szorosan be voltak húzva, így lámpát kellett gyújtania. Gyorsan átkutatta akonyhát és a házvezetőnő aprócska szobáját. Egyikben sem talált semmi érdekeset. Mintahogy a kis nappaliban sem.Kiment a főbejárati haliba, és kettesével véve a lépcsőfokokat, felszaladt az emeletre. Kéthálószoba volt odafönt, az egyiket minden jel szerint öltözőnek használták. Két nagy szekrényállt itt zsúfolásig tömve drága ruhákkal, cipőkkel, kalapokkal, fehérneműkkel. Azékszeresdoboz, amely megbecsült helyen, egy magas fiókos szekrény tetején volt, üresentátongott. Thaddeus elmélázott azon, hogy vajon a személyzet vette-e magához a tartalmáttávozóban, vagy Delbridge küldött valakit, hogy szedje össze az ékszereket, melyeket őajándékozott a szeretőjének.Megnézte a szekrényeket, vannak-e titkos fiókjaik, és még a szőnyeget is felhajtotta, van-ealatta elrejtett széf. Amikor mindent megtett, amit tudott, az összekötő ajtón átment ahálószobába.130


Alig tíz perccel később az ágymatrac alatt rátalált egy befejezetlen levélre. Megintmeggyújtotta a lámpát, és olvasni kezdett.Drága J.Izgalmas híreim vannak…Egy hangot sem hallott, de a ház sötét légkörében valami változás történt. A hálószobaajtaján keresztül hallani vélte a felkavarodott levegő susogását.Eloltotta a lámpát, és minden érzékszervét élesre állítva figyelte az energia árulkodólüktetését, mely arról tudósította, hogy már nincs egyedül a házban.Sötét, zavaros paranormális áramlások forró villanásai hasítottak az érzékeibe. Ilyennémán, ilyen tökéletesen hangtalanul csak egy vadász juthatott be a házba.Megérkezett az Éjféli Szörny.Az aurórakő ereje olyan, mint egy kétélű kard. A legnagyobb óvatossággal és csak alegvégső esetben szabad használni. Az a kristályműves, aki uralkodni akar a kőpszichikus áramain, könnyen azok megsemmisítő hatása alá is kerülhet. Csak alegerősebbek próbálkozzanak e kő energiájának irányításával.Minden veszély közül a legnagyobb, hogy az a kristályműves, aki elég erős, hogyuralkodjon a kő fölött, gyógyító eszközből fegyverré is tudja változtatni azt.Egy ilyen hatalommal rendelkező ember arra is használhatja a követ, hogy álmábólébredő áldozatát elevenen juttassa a pokolra…Mint egy áramütés hasított a rémület Leonába. A lélegzete is elállt attól a felismeréstől,hogy Thaddeust halálos veszély fenyegeti. Anyja naplója kiesett a kezéből, és lecsúszott azágya mellé, a padlóra.Fog felállt kis szőnyegéről, és az ágyhoz poroszkált. Halk szűkölésbe kezdett.– Jól vagyok – mondta a lány.Némileg enyhült hirtelen támadt ijedtsége. És legalább már tudott lélegezni. A kezeazonban még remegett, amikor a kutya felé nyúlt. De a megnyugtató paskolás helyett, amirekészült, mindkét kezével megragadta az állatot, és belefúrta arcát a bundájába.A baljós előérzet, mint valami láthatatlan pára, betöltötte a kis szobát.– Csak ideges vagyok – mondta Fognak, de igazából magát nyugtatgatta. – Mostanábansok volt a feszültség.Kutyája megnyalta a kezét, és mintha vigasztalni akarná, odadugta az orrát az arcához.– Kit akarok becsapni? – Leona ledobta magáról a takarót, és kiugrott az ágyból. – Halálravagyok rémülve. Thaddeus veszélyben van, és én nem tehetek semmit. Nem lett volna szabadengednem, hogy ma éjjel egyedül menjen el abba a házba.Mintha bizony megakadályozhatta volna benne.A rémület újabb hulláma csapott át rajta.Thaddeus megmondta neki Molly Stubton címét.„Broadribb Lane 21. Nyugodt, jó hírű környék. Ne aggódjon miattam, nem lesz semmibajom.”Gondolkodás nélkül egyenesen a szoba túlsó végében lévő szekrényhez sietett. Kirántottaaz egyik fiókot, és kivette belőle az inget és nadrágot, melyet azon az éjszakán viselt, amikorDelbridge házában járt.131


35.Az Éjféli Szörny, ahogy Thaddeus sejtette, nem volt teljesen épelméjű. Az őrületmegmutatkozott szakadozott, ingatag aurájában, mely most, amikor vadászaton volt, fennenlobogott, mint a forrón felcsapó lángok.A valódi őrülteket rendkívül nehéz volt hipnotizálni, mivel az ilyen emberek szeszélyesenhullámzó, kiszámíthatatlan energiaáramokat bocsátottak ki. Zavaros elméjük természetébőlfakadóan még pszichés kényszer alatt is nehezen maradtak meg a transz állapotában.Ma éjjel azon múlt minden, hogy valójában mennyire volt őrült az Éjféli Szörny.Thaddeus becsúsztatta a levelet a zsebébe, és az ágyat megkerülve úgy helyezkedett, hogyaz ágy a teste és a nyitott ajtó közé kerüljön. Nem mintha egy matrac és egy paplankülönösebb védelmet nyújtana egy olyan emberrel szemben, aki a sötétben is lát, ésgyorsasága, vérszomjassága vetekszik a legveszedelmesebb nagyragadozókéval.Kivette a zsebéből és a nyitott ajtót jelző, szürke négyszögre irányította a pisztolyát.Az árnyékok elmozdultak a hallban, de senki sem jelent meg az ajtónyílásban. Ennyit azegyetlen gyors, jól irányzott lövésről.Az ember odakint a hallban nevetett. Kicsit túl hangosan, kicsit túl izgatottan, mint akitcsiklandoznak. A levegő, mintha egy ismeretlen villamosság izzította volna fel, szintesercegett.– Bizonyos vagyok benne, hogy fegyver van nálad, Ware – mondta a Szörny. – De te azArkane Társaság tagja vagy, tudnod kell hát, hogy egy pisztoly nem sokat ér egy olyanképességű emberrel szemben, mint én vagyok. – Itt újabb beteges vihogás következett. –Vadász vagyok, tudod. Áruld el, neked milyen képességed van! Tudom, hogy nem vagyvadász. Egyszer találkoztam egy másik vadásszal. Azonnal felismertük egymás igazitermészetét. Ő egyébként már halott. Én voltam az erősebb.A Szörny hencegni akart; mi több, szüksége volt rá, hogy prédája felismerje az erejét, ésféljen tőle. Fontos volt neki, hogy kiszemelt áldozata a lehető legkegyetlenebb félelmet éljeát. És ugyan ki érthetné és respektálhatná jobban, mekkora veszedelmet jelent a személye,mint az Arkane Társaság tagja?A Szörny görcsös társalgási vágya nagyon jó jel, gondolta Thaddeus. Ami azt illeti,könnyen lehet, hogy az egyetlen reménye. Ha szerencséje van, e bizarr beszélgetésmegmutatja majd, mi a természete annak a megszállottságnak, amely gyilkolásra kényszeríti evadállatias embert. Egy jó hipnotizőrnek hasznára válhat az ilyen tudás.– Te vagy az, akit az újságok az Éjféli Szörny néven emlegetnek, igaz? – kérdezte, deközben egy pillanatra sem fordította el tekintetét az ajtónyílásról.– Mókás név, ugye? A The Flying Intelligencer egyik tudósítója ragasztotta rám. El kellismerned, jó csengése van. Látnod kellett volna a lányok arcát, amikor végül megtudták, kivagyok. Mind olvastak rólam a filléres rémregényekben. Olyan gyönyörűek, amikor kiül azarcukra a rettegés.A Szörny hangja az utolsó mondatnál megváltozott, és szinte simogatóvá vált. Egypillanatra a belőle sugárzó energia szabálytalanul ugráló áramlatai is kiegyenlítődtek. A nőkfélelmének felidézése kapcsolódott a gyilkolási kényszeréhez. A Szörny a félelembőltáplálkozott.– Ha olyan gyönyörűek, akkor miért fested ki őket, miután meghaltak? – kérdezteThaddeus.– Azért, mert olcsó szajhák, és az ilyenek mind festik magukat. Ezt mindenki tudja. Csakprostituáltak használnak szépítőszereket.132


A dühös energiahullámok magasra csaptak, de hamar le is csillapodtak. A rúzs akényszerképzetéhez kapcsolódott, és valahányszor a Szörny gondolatban közel került agyilkosságaihoz, élesre tudta állítani a képet. A dologban az volt a furcsa és ironikus, hogycsak egyszer stabilizálódott az energiája: amikor a legmélyebbre süllyedt őrülete mocsarába.De elég lehet pár másodperc ebből az őrült tisztánlátásból. Thaddeus rezzenetlenül tartottapisztolya csövét az ajtónyíláson. Ha a beszélgetés véget ér, csak egy lövésre lesz lehetősége,és annak pontosnak kell lennie. Ha csak megsebesíti a gazembert, azzal nem fogja leállítani.Ebben az eszelős elmeállapotában biztos, hogy nem.– Még nem árultad el, mi a képességed – mondta a Szörny hirtelen társalgási stílusraváltva, mintha csak a klubjukban üldögélnének együtt.– Még nem árultad el az igazi nevedet – felelte nyugodtan Thaddeus, majd kis szünet utánmegkérdezte: – Vagy a társaid csak Szörnynek neveznek?– Nagyon jó, Ware. Méltányolom, hogy még ebben a helyzetben is megőrződ ahumorérzékedet. Az én nevem Lancing. De nem gondolom, hogy ismernél. Nem vagyunkbemutatva egymásnak.– Meglepve hallom. Delbridge köreiben mozogsz, márpedig ő a legjobb klubok tagja. Csakösszefutottunk már valamelyik alkalommal?– Nem mozgok a köreidben. – Lancing aurája vad lobogásba kezdett a haragtól. – ÉsDelbridge-éiben sem.– A minap is meghívott az estélyére.– Bah. Csak megtűr az exkluzív társaság peremén – felelte keserű hangon Lancing. – Nincsínyére a dolog, de ez az ára a szolgálataimnak. – Kis hallgatás után azt kérdezte: – Ugye tetaláltad meg őt akkor éjszaka?– Molly Stubtont? Igen. És felismertem a holttest mellett a névjegyedet. A festékestégelyt.– Mi az ördögöt lovagolsz annyit azon a festéken? – lobbant fel az energia.– Érdekel. Mi lett a holttesttel? Kíváncsi vagyok. Egy ilyen gyilkosságnak szenzációshírként kellene megjelennie a lapokban, ahogy a többieknél, akiket megöltél.– Miután elállt az eső, eltemettem egy jeltelen sírba az erdőben. Soha senki nem fogja ottmegtalálni. És keresni sem fogjak.– De a festékestégelyt otthagytad a hulla mellett a galériában.– Olcsó kis ringyó volt ő is, mint a többi.– Nem is olyan olcsó, ahogy én tudom. Delbridge metresze volt.– Bánom is én, akármennyi ékszert és ruhát adott neki. Szajha volt ő is, semmivel semkülönb a többinél. Úgy öltem meg, ahogy egy szajhát szoktam.– A lordnak nem volt ellenvetése?– Ő utasított, hogy szabadítsam meg tőle – vihogott Lancing. – Már betöltötte arendeltetését.– Kicsit furcsállom, hogy a saját, vendégekkel teli házában akarta megöletni.– Azt az utasítást adta, hogy a parti után hozzam vissza ide, és itt végezzem el a munkát.De rájöttem, hogy gyanús lettem a lánynak, úgyhogy nem volt más választásom, és ott, agalériában kellett végrehajtanom a gyilkosságot.– Ez bizonyára feldühítette Delbridge-t.Lancing nevetett.– Dühöngött magában, de tudja, hogy nem tanácsos ujjat húznia velem. Kész gyönyör voltlátni, ahogy füstölög magában. Legalább rájött, hogy nem úr felettem.– Félsz, hogy egy napon rólad is úgy dönthet, többé; már nem látja hasznodat?– Mollyval ellentétben, az én helyemre nem állhat senki. És ezt Delbridge is tudja.– Más szóval csupán egy eszköz vagy a kezében.– Ez nem igaz – harsogta a Szörny. – Sokkal több hatalmam van, mint neki. Énfelsőbbrendű ember vagyok.133


– Mégis azt teszed, amit őlordsága parancsol. Én úgy látom, csak eszköz vagy.– A magam ura vagyok! – vijjogta Lancing. – Elhitetem vele, hogy végrehajtom azutasításait, a végén úgyis minden az enyém lesz. Még az a szék is a Harmadik Kör asztalánál,amire annyira vágyik.– Mi az a Harmadik Kör?– A lord azt hiszi, nem tudom, miben mesterkedik – folytatta Lancing, mintha nem hallottavolna a kérdést. Most vadul pulzált a mind sötétebbé, mind egyenletesebbé váló energia. –Azt hiszi, hogy mert az anyám egy részeges kurva volt, én egy senki vagyok.– Az anyád prostituált volt? – kérdezte Thaddeus olyan hűvös és elgondolkodó hangon,mintha a kérdés csak elméletileg érdekelné. – Bizonyára ezért vonakodik a lord attól, hogybeengedjen a legbelső köreibe.– Az én anyám tisztességes asszony volt, amíg egy Delbridge-féle tekintélyes, gazdagember utcára nem kényszerítette – rikoltotta a Szörny. – Az a gazember teherbe ejtette, aztánelhagyta. Ha élni akart, nem tehetett mást, utcanőnek állt.– Te pedig gyűlölted őt azért, ami lett belőle, és aminek te ittad meg a levét.– Én egy gentleman fia vagyok, hogy vinne el az ördög!– De sohasem fogod tudni érvényesíteni a születési előjogodat, mert apád nem vettefeleségül anyádat. Aki ezért inkább iszákos kurva lett, és téged is magával vonszolt acsatornába. Valahányszor megölsz egy prostituáltat, az anyádat bünteted azért, amit veled tett.– Nem tudod, miről beszélsz. Azért gyilkolok, mert erősebb leszek tőle, és mert ez abizonyítéka annak, hogy természettől fogva sokkal inkább felsőbbrendű vagyok, mint te ésDelbridge és Anglia minden úgynevezett úriembere.– Vadállat vagy, aki embernek tetteti magát.– Elég! – vijjogta Lancing.Forrón lüktetett az energia a sötétben.– Egy igazi felsőbbrendű ember, aki hisz abban, hogy őt megilletnék egy gentleman jogaiés privilégiumai, magával egyenlő prédát szememé ki – mondta Thaddeus halkan. – Nemgyilkolna az anyjához hasonló védtelen prostituáltakat.– Fogd be a szád!– Miféle kihívás van az efféle vadászatban? Ahhoz, hogy valaki elvágja egy fegyvertelennő torkát, nem kell semmiféle különleges képesség. Az ilyen gyilkolás csak azt bizonyítja,hogy sokkal alacsonyabb rendű vagy, mint az áldozataid.– Nekem te nem mondhatsz ilyeneket!– Delbridge tudja, mi vagy valójában. Ha elege lesz belőled, vissza fog küldeni acsatornába. Az a te igazi lakhelyed.Lancing torkából különös, állatias üvöltés tört fel, miközben aurája vadul fellobogott.Noha Thaddeus fel volt rá készülve, és a pisztolya csöve az ajtónyílás felé mutatott,mégsem volt elég gyors. A Szörny úgy ugrott be az ajtón, mint a zsákmányára lecsapóleopárd.Amint észlelte a szürke négyszögben egy másodpercre megjelenő árnyalakot, meghúzta aravaszt.De már akkor tudta, hogy nem találta el Lancinget, amikor a dörrenés darabokra törte a házcsendjét. Az árny eltűnt, a gyilkos immár bent volt a szobában, és láthatatlanul lopakodott feléa sötétben.A Szörny újra felvihogott. A hang a szekrény melletti sötét zugból jött.– Ez így túl könnyű. Mi lenne, ha megfuttatnálak? Ettől kicsit izgalmasabb lenne a dolog.Őt magát nem lehetett látni, de aurája ekkor már erős volt és egyenletes. Végre szabadjáraereszthette vérszomjas vágyát, s ez teljességgel uralt minden más energiamintát.Thaddeus beszélni kezdett, és minden szava megtelt delejes erővel.134


– Nem tudsz megmozdulni, Lancing. Farkas előtt lapuló nyuszi vagy, megdermedtél afélelemtől. Karod-lábad nem engedelmeskedik az agyad parancsának.A szekrény mellett megszűnt minden mozgás. Thaddeus tovább beszélt, miközben lámpástgyújtott.– Ma éjjel nem ölhetsz. Tehetetlen vagy.A láng fellobbant, s fényénél látni lehetett a szekrény árnyékában dermedtmozdulatlanságba meredt Lancinget. Thaddeus felemelte a pisztoly csövét, és megcéloztavele a Szörny szívét. De mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, Lancing arca eltorzult arémülettől. Aurája ugyanakkor kicsúcsosodott, és olyan rendszertelen, összevissza mintákatprodukált, hogy a hipnotikus állapot egyszeriben darabokra tört.A ráparancsolt mozdulatlanságból felocsúdva, vadász mivoltára jellemző gyorsasággal azajtó felé iramodott De már nem a vérszomja hajtotta; erőt vett rajta a páni félelem okoztafejetlenség.– Állj! – parancsolt rá Thaddeus. De a pánik is az őrület egy formája, éppoly ingatag ésfékezhetetlen, különösen annál, aki egyébként is őrült.Lancing kiugrott az ajtón, és természetfeletti gyorsasággal már el is tűnt a hallban.Thaddeus utánavetette magát, de tudta, hogy semmiképpen sem tudja elkapni.Arra várt, hogy mindjárt meghallja a menekülő lépteinek dobogását a lépcsőn. Ám ehelyettvalahol a háta mögött, a hallban kivágódott egy ajtó. Megpördült, felcsavart egy közelifalikart, de már csak azt látta, hogy a Szörny eltűnik az ajtó mögött.Pisztolyát készenlétben tartva futott utána, ahogy csak a lába bírta. Egy rémült, sarokbaszorított vadász éppoly veszedelmes tud lenni, mint akin eluralkodott az öles vágya.A nyitott ajtóhoz érve egy keskeny lépcsőt pillantott meg, mely felvezetett a háztetőre.Lancing, talán tévedésből, talán valami ősi ösztöntől hajtva, hogy minél magasabb helyrőllássa át a terepet, nem az utca, hanem a tető felé menekült.Thaddeus dübögő léptek zaját hallotta a magasból. Óvatosan fellépett a sötét lépcsőre, ésegyik kezét a falra téve, hogy kitapogassa az utat, megindult fölfelé. Minden érzékét tágranyitotta, hogy felfogja a Szörny tébolyult energiáját.A lépcső tetején újabb ajtó vágódott ki. Beáramlott az éjszaka hűs levegője. Lancingkilépett a háztetőre.Üldözője követte. A pánikba esett vadász félelme enyhült valamelyest. Ismét a düh és avérontás vágya uralkodott el rajta.Thaddeus kilépett a tetőre, és újból lámpást gyújtott. Meglátta a menekülő férfit, akieltorzult arccal rohant előle. Aztán ugrásra készen megmerevedett.– Nem tudsz mozdulni, Lancing. Mozdulatlanul állva megvárod, amíg hátrakötözöm akezedet. Azután elmész a Scotland Yardra, és bevallod, hogy te vagy az Éjféli Szörny.A hipnotikus parancsok néhány másodperc erejéig működtek. Lancing megállt,mozdulatlanná merevedett, Thaddeus pedig gyors léptekkel odament hozzá. Közel kellettlennie, hogy ezúttal biztos lehessen a lövésben.De a Szörny életösztöne, melyet természetadta tehetsége és labilis elmeállapota mégjobban kiélesített, ezúttal is felszabadította a hipnózissal ráerőltetett mozdulatlanság alól.Egy üvöltéssel felugrott a kő mellvédre, és kivetette magát az éjszakába.Talán át akart ugrani a szomszédos tetőre. De ha így volt, akkor végzetes hibát követett el:a tetőnek az utcára néző pereméhez futott.Az elnyújtott, félelmetes sikoly egy szívdobbanásnyi idő múlva döbbent csendben értvéget.135


36.A csend nem tartott sokáig. Egy ló felnyerített félelmében. Egy kutya ugatni kezdett. Valakidühösen kiabált.Thaddeus lenézett a tető párkányán tuba. Odalent zűrzavaros jelenetet világítottak meg azutcai lámpák. Egy kocsi épp házhoz hozott egy utast. Lancing holtteste kis híján a jármű elézuhant, halálra rémítve a lovat. A szegény állat izgalmában ide-oda táncolt egy helyben. Akocsis igyekezett féken tartani a lovát, miközben az utassal ordibált.– Hé, és mi lesz a viteldíjjal? Meg a borravalóval, amit megígért, ha időben elhozom ide?Az utas ügyet sem vetett rá, csak rohant egyenesen a holttesthez. Volt valami nagyonismerős a mozgásában. E pillanatban az illető fejéről leesett a kalap. Hosszú, sötét haj fürtökszabadultak ki alóla.– Mi az ördög? – hökkent meg a kocsis. A kocsiból nagy testű kutya ugrott ki dühösenugatva. Nagyon ismerősnek tűnt.– És a nyavalyás kutyája után se felejtsen el fizetni! – kiáltotta a kocsis.Thaddeus dühe, mely eddig Lancing ellen irányult, hirtelen új célpontot talált. Hogy meriLeona követni oda, ahol halálos veszély fenyegethette volna? Ha csak öt perccel, mindössze ötperccel hamarabb érkezik, azóta már talán halott lenne.– A keserves mindenségit!Elfordult a mellvédtől, végigrohant a tetőn, és alámerült a lefelé vezető sötét lépcsőn.Megérkezve az elülső haliba, feltépte az ajtót, és kirohant az utcára.Fog vette észre elsőnek. A bősz ugatást izgatott farkcsóválás váltotta fel.Leona épp ekkor egyenesedett fel a holttest mellől. Amikor meglátta Thaddeust, úgy repültfelé, mintha démonok kergetnék.– Azt hittem, ön az – kiáltotta lélekszakadva. – Isten engem úgy segéljen, azt hittem, ön az.A hangja alapján éppoly dühös volt, mint a férfi. De mielőtt az elkezdhetett volna kiabálnivele, Leona már a karjaiban volt, és arcát a férfi vállába fúrva teljes erejéből átölelte.– Azt hittem, te vagy az, Thaddeus – suttogta. – Úgy megrémültem.A férfi felsóhajtott, magához szorította, és arcát a lány hajába temetve beszívta az illatát.– Mi az ördögöt keres itt? Van fogalma róla, mi történhetett volna, ha pár perccel korábbanbesétál azon az ajtón? Egy szempillantás alatt megölhette volna. Vagy túszul ejtheti.– Thaddeus!A név elfojtott zokogásként szakadt ki belőle. Megpróbálta felemelni az arcát, de a férfinyomban visszanyomta a kabátjába.– Mi lesz a pénzemmel? – mordult fel a kocsis.Thaddeus, fél kézzel a mellére szorítva a lányt, benyúlt a zsebébe, kivett néhánypénzdarabot, és odadobta a kocsisnak.– Thaddeus – motyogta bele a kabát vastag gyapjúszövetébe Leona. – Nem kapok levegőt.– Azt hittem, én már mindent láttam – morogta a kocsis, zsebre vágva a pénzét. – De egyférfiruhát viselő kurva még nekem is újdonság.Thaddeus ekkor a legszuggesztívebb delejező hangján rászólt:– Ne mozdulj, mert kitekerem a nyavalyás nyakadat!A kocsis megdermedt. A lova nyugtalanul izgett-mozgott, mint minden állat, amikormegérzi az atmoszférában kavargó sűrű energiaáramokat. Fog is megérezte, s orrát az égnekemelve vonítani kezdett. A kísérteties hang végigvisszhangzott az utcában.Ez már túl sok volt a lónak. Hátracsapta a fülét, rémülten felnyerített, és vad vágtábakezdett. A transzba ejtett kocsis a kisujját sem mozdította, hogy visszafogja.136


– Már megmozdulhatsz – kiáltott utána a hipnotizőr. – Tartsd kézben az istenverte lovadat!A kocsis egy pillanat alatt felocsúdott, és rögtön elkapta a gyeplőszárat. De már késő volt.A vadul vágtató ló kocsival és kocsissal eltűnt a szemük elől, csak az utóbbi kiáltozásáthallották még egy ideig.Az egyik ház emeleti ablaka kitárult, és egy hálósapkás fej jelent meg benne.– Fújják meg a vészkürtöt! – kiáltotta a nő. – Egy farkas van az utcában. Valamivelmesszebb is kinyílt egy ablak.– Harold, gyere és nézd meg! – hallatszott egy másik nő kiáltása. – Egy farkas van odalent.És egy hulla. A farkas megölt egy embert. Úristen, valaki hívja a rendőrséget!– A fenébe! – Thaddeus megragadta Leona karját, és húzni kezdte maga után az utcatávolabbi vége felé. – Még csak ez hiányzott. Tűnjünk el innen, mielőtt még más isészrevenné, hogy nő! Az egész negyedet mégsem hipnotizálhatom.Fog lelkesen kocogott utánuk.– Az isten szerelmére – zihálta Leona. – Nincs miért nyugtalankodnia. Errefelé bizonyos,hogy senki nem ismerne fel.– Ha jól emlékszem, valami ilyesmit mondott azon az éjszakán is, amikor olyan sietvekellett távoznunk Delbridge kastélyából. A házi bérgyilkosa mégis nemcsak hogy megtalálta,de be is tört a házába, és ellopta azt az átkozott kristályt.– De igazán, uram, örökké az orrom alá akarja dörgölni ezt az apró kis incidenst?– Azt hiszem, igen.137


37.Időbe telt, mire találtak egy másik kocsit, és eljutottak vele Thaddeus Scotland Yardondolgozó ismerőse házához. Leona a kocsi sötétjében várt Foggal, míg a férfi bekopogott adetektív szerény házának ajtaján. Miután megjelent egy álmos tekintetű férfiú hálóköntösben,gyertyával a kezében, több percen át tartó halk diskurzus kezdődött a két ember között.Végül a detektív gyorsan visszahúzódott a házba, és becsukta az ajtót. Thaddeus leszaladt alépcsőn, és beugrott a kocsiba. Leona rögtön megérezte rajta, hogy semmivel sem lett kisebb afeszültség benne attól, hogy értesítette a Scotland Yard emberét Lancing haláláról.– Spellar felügyelő elviteti a holttestet, és befejezi a nyomozást – közölte Thaddeus nagyönuralommal, de érezhető dühvel a hangjában. – Ő volt az egyetlen, aki kezdettől fogvagyanította, hogy az Éjféli Szörny valójában vadász. Szerencsés esetben talál majd ellene szólóbizonyítékot, ha átkutatja a lakását. Egy eszelős gyilkos bizonyára feljegyzést vezet agyilkosságairól. Lancing nagyon büszke volt a tevékenységére.Még kristály sem kellett annak megállapításához, hogy Thaddeus nincs jó kedvében. Fogebből kifolyólag olyan tisztelettel nézett fel rá, mint a parancsnoka utasítását váró katona.Leona az ülésen zongorázott. A kezdeti döbbent rémület, amellyel megpillantotta Lancingholttestét az utcán, idegborzoló megkönnyebbüléssé változott. E zavaros érzelembe azonbanmost mind több és lassan dühbe hajló bosszankodás vegyült.Mire visszaértek a sötét házba, már végképp elege lett.– Feküdjön le! – mondta Thaddeus. – Majd reggel beszélünk.Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Attól, hogy most azt kell tennie, amit a férfi parancsol,még jobban feldühödött.– Hogy merészeli?! – sziszegte.A férfi, rá ügyet sem vetve, bevonult a könyvtárszobába. Kabátját rádobta a kanapétámlájára, lámpát gyújtott, és egyenesen az asztalkához ment, amelyen a brandys-üveg állt. Alány gyors léptekkel utánaeredt, becsukta maga után az ajtót, és két kézzel a kilincsgombotmarkolva nekivetette a hátát.– Nincs joga, hogy utasítgasson engem, Thaddeus – suttogta indulatosan.– Minden jogom megvan hozzá. – Kirántotta a palack üvegdugóját, és löttyintett egy adagbrandyt egy pohárba. – Amíg ennek a háznak a vendége, azt kell tennie, amit mondok– Hadd emlékeztessem, ön mondta, hogy egy időre öltözzem ide. Látom, azáltal, hogyakkor beleegyeztem ebbe, komoly félreértésre adtam okot önnek a társulásunk természetétilletően.– Társulásunk? – nézett rá Thaddeus ádáz jókedvvel, majd a palackban lévő ital felétkizúdította a poharába. – Kegyed annak nevezi? Az én fülemnek úgy hangzik, minthaüzlettársak lennénk.– Nos, bizonyos értelemben azok vagyunk.Leona rögtön látta, hogy komoly hibát követett el. A férfi körül láthatatlanul lobogóenergianyalábok új, veszedelmes magasságokba csaptak.Thaddeus túlontúl szelíd mozdulattal letette a poharát, és három hosszú lépéssel átszökkenta szobán. Megállt a lány előtt, beszorítva őt saját teste és az ajtó közé, s két kezébe véve azarcát, vészjósló hangon beszélni kezdett hozzá. A szavak delejes ritmusa rabul ejtette Leonaérzékeit.– Ezer ördög és pokol, akármi is ez közöttünk, az biztos, hogy nem üzleti társulás,Madame.A lány érezte, hogy a testét forróság önti el. Csak nem ment fel a láza?138


– Miért olyan dühös? – kérdezte.– Mert ma éjjel majdnem megölette magát.– Akárcsak ön.E józan megjegyzés el sem jutott a férfi füléig.– Soha többé ne tegye ki magát ilyen veszélynek, megértette, Leona?– Ön veszélybe került – vágott vissza a lány. – Nem volt más választásom. És nepróbálkozzon hipnotikus erejű utasításokat adni nekem! Elfelejtette, hogy érzéketlen vagyok adelejező képességére?A férfi ujjai megfeszültek a lány arcán. A szeme olyanná vált, mint a veszedelmes, deellenállhatatlanul izgalmas áramlatokkal teli tenger.– Sajnos én nem vagyok érzéketlen a kegyedére – mondta halkan.És amikor foglyul ejtette a száját, Leona felfedezte, hogy Thaddeus csókja nagyobbdelejező erővel van rá, mint a hangja. Nem is próbált ellenállni neki. Mintha hipnotikusparancsot kapott volna, eddigi, félelemből, csalódottságból, sértettségből és haragbólösszetevődött, változékony lelkiállapotában hirtelen minden mást kiszorított a hevesszenvedély.Szorosan átölelte a férfit, aki a forró, nedves, mohó csókok közepette lerángatta róla aférfiruhát. Kabát, ing, cipő és nadrág egy kupacba gyűlt össze a lábánál. És mivel a nagysietségben, amivel öltözködött, nem vett fel fehérneműt, most ott állt anyaszült meztelenül.Thaddeus mindkét tenyerével végigsimított rajta – a hátán, a dereka ívén, a csípőjedomborulatán. Rátalált a combja között megbújó forró kehelyre, és addig cirógatta, amígnedves nem lett, és amíg a lány kis híján föl nem sikoltott a kielégítetlenség kínjától.A férfi akkor felkapta, és végiglépkedett vele a szőnyegen. Leona az izgalomtólfelforrósodott vérrel, szédülve hunyta le a szemét. Forgott vele a szoba. Amikor Thaddeusfölébe hajolt, a lány arra számított, hogy a kanapét vagy legalább a szőnyeget fogja éreznimaga alatt. Ehelyett csupasz hátsója kemény, fényezett fafelülethez nyomódott.Meglepetten nyitotta ki a szemét, és látta, hogy a széles íróasztal peremén csücsül. Mielőttegyet is kérdezhetett volna, Thaddeus kinyitotta a nadrágja elejét, és beállt a combjai közé.Aztán fél kézzel elkapta a tarkóját, és szájával egészen közel hajolt az ő szájához. Leonaérezte, hogy azt akarja, ismerje el azt az erőt, amely most bontakozik ki közöttük.– Akármi is ez közöttünk, az biztos, hogy nem üzleti társulás – suttogta a férfi.Szája összezárult a lányén, s ezzel egy időben lassan, de kérlelhetetlen erővel benyomult atestébe, a legelemibb módon tudatva vele, hogy itt most ő parancsol. Leona hihetetlenülizgató és felvillanyozó feszültséget érzett a bensőjében.Thaddeus hosszú, kemény lökésekkel hatolt egyre beljebb. Leona ösztönösen átkulcsoltalábával a derekát, és együtt mozgott vele. A férfi felnyögött. A lány tenyere alatt márnyirkossá vált az inge. Ekkor Thaddeus elengedte a lány nyakát, és két kézzel megragadva acsípőjét, még mélyebbre hatolt. Olyan mélyre, hogy Leona azt hitte, mindjárt szétszakad.Olyan mélyre, hogy azt hitte, egy percre egyetlen lénnyé olvadtak össze.Hátrahanyatlott az asztalon, és kétoldalt kinyújtotta a karját. Néhány kisebb tárgy lerepültaz asztalról, s halk puffanással landolt a szőnyegen. Olyan erővel markolta az asztal szélét,hogy azon sem csodálkozott volna, ha ujjai alatt kis vájatok nyomódnának a fába.Egy perc múlva gyönyöre a tetőpontra hágott, és Thaddeus együtt vágtatott vele a csúcsra.Amikor Leona érezte a férfi testén áthullámzó beteljesülést, pár másodpercre úgy tűnt neki,hogy aurájuk egymásba olvadt.Az érzés olyan különlegesen meghitt, olyan hihetetlen erővel bíró volt, hogy nem bírtatovább elviselni. Teste még egyszer, utoljára megvonaglott, aztán elernyedt. Jóformán nem istudott róla, hogy szorosan összezárt szemhéja alól könnyek szivárognak.139


38.Lassan Thaddeus is magához tért, s úgy érezte, a legszívesebben összerogyna. Még mindigLeona fölé hajolva állt, két kezével kétoldalt fogva puha, meleg testét. A lány lába, mely azimént még szorosan átkulcsolta a derekát, most lazán, ernyedten himbálózott az íróasztal előtt.Elnézte a csukott szemmel fekvő Leona puha, telt ajkát, és eddig még nem ismert eufórikusöröm töltötte el. Lassan, vigyázva, kelletlenül kiszabadította magát a lány szorosra duzzadtkelyhéből. Az íróasztalnak támaszkodva egy zsebkendővel megtörölgette magát, és rendbeszedte a nadrágját. Aztán beleroskadt a legközelebbi székbe.Két karját maga mellé téve, lábát kinyújtva hátradőlt, és mint valami dús lakomáéban,élvezettel elmerült Leona látványában. A lány nyakában halvány fényben izzott a vöröskristály.Amikor Leona egy perc múlva megmozdult, és kinyitotta a szemét, Thaddeus döbbentenlátta csillogó könnyeit. Bűntudat fogta el. Felállt, és ujja hegyével letörölte a könnyek csillogónyomát.– Fájdalmat okoztam? – kérdezte.– Nem – nézett rá fél mosollyal a lány, majd óvatosan felülve hátat fordított a férfinak,mintha hirtelen elszégyellte volna magát. – Csak meglehetősen hatott rám az élmény, ennyi azegész.– Meglehetősen? Nem inkább hihetetlen, leírhatatlan erővel? Kimerítően? Én példáulörülni fogok, ha fel tudok kecmeregni a lépcsőn a szobámhoz.– Valószínűleg én is így leszek vele.Leona lesiklott az asztalról, és a szobán át odasietett, ahol a ruhái voltak. A férfi lustán,szórakozottan nézte, amint magára húzza a férfiinget és nadrágot.– Gondolja, hogy minden veszekedésünk így fog végződni? – kérdezte mosolyogva.Az inget gomboló kéz megállt a levegőben.– Remélhetőleg nem sok ilyen vitánk lesz a jövőben – hangzott a válasz egy lesújtópillantás kíséretében.Thaddeusnak eszébe jutott, min vitatkoztak össze, és jókedve odalett.– Igaza van – mondta kissé összeszűkülő szemmel. – Nem szeretném, ha még egyszerelőfordulna az, ami ma éjjel történt.– Thaddeus…– Nem hinném, hogy a szívem kibírna még egy ilyen megrázkódtatást – közölte a férfiszárazon.A lány már éppen válaszolni akart, de hirtelen elfintorította az orrát.– Az enyém sem.A férfi rámosolygott. Leona visszamosolygott.Vita ide, veszekedés oda, láthatatlan kötelékeik pókháló vékonyságú szálai egymáshozkötik őket, gondolta Thaddeus. Egyikőjük sem menekülhet. De hangosan nem szólt egy szótsem. Még túl korai lett volna, s a pillanat túl törékeny.Leona közben felöltözött, előtte állt, és komoly, kissé aggodalmas arccal nézett rá. Vajonmost mi jön? – tűnődött a férfi.– Az a vadállat, Lancing… Ő maga ugrott le a tetőről, úgy halt meg?Szóval erről van szó. Megrémítette a gondolat, hogy az ő kezétől halt meg egy ember.Számítania kellett volna rá, hogy így fog reagálni. Lassan kiengedte a levegőt a tüdejéből, sközben lejátszódott előtte a tetőn átélt jelenet.– Igen – válaszolta. Az ördögbe is, hiszen ez volt az igazság.140


– Értem – csillant fel a megkönnyebbülés a lány szemében.Thaddeus felállt, és az asztalhoz ment, ahol a brandyjét hagyta. Kortyolt egyet belőle,megvárta, míg a forróság szétárad a bensőjében, s akkor letette a poharat.– De én kergettem oda – mondta.– Nem értem.– Egyszerre nem voltam képes pár másodpercnél tovább transzban tartani. – Megkereste alány tekintetét. – Zavart elme volt. Az energiája jórésze kaotikus állapotot mutatott. Csakpillanatokra tudtam úrrá lenni rajta. De megértette, hogy mi történik, és ettől pánikba esett.Felrohant a lépcsőn a háztetőre.– Ön pedig utána?– Igen. – Farkasszemet nézett a lánnyal. – Azt hiszem, egy szomszédos tetőre akartátugrani, de zavarodottságában és félelmében az épület rossz oldalát választotta. És az utcáraugrott le.– Értem.– Miattam veszítette el a tájékozódási képességét. Én öltem meg, Leona, ez olyan biztos,mintha a saját kezemmel löktem volna le a tetőről. Azzal a feltett szándékkal mentem fölutána a lépcsőn, hogy végzek vele, mert biztos voltam benne, hogy nem lehet megtartani abörtönben. Tébolyult volt, de rendkívüli képességű. És roppant veszedelmes. Le akartam lőni,de…A lány teljes komolysággal bólintott, majd odament hozzá. Thaddeus ráeszmélt, hogyvisszafojtott lélegzettel várja.Leona megállt előtte, és tenyerét a férfi arcához érintve mondta:– Veszett kutya volt. Azt tette, amit tennie kellett.– De mostantól más szemmel fog rám nézni, mert meg akartam ölni egy embert.A lány lassan ingatta a fejét.– Nem más szemmel, csak aggódva.– Miért kellene aggódnia? – lepődött meg a férfi.– Lancingtől eltérően, ön civilizált ember, aki tudja, mi a tisztesség és jó lelkiismeret.Civilizált emberek nem ölnek szabadon, akármilyen jogosnak tartanák is egyébként. Egytettnek mindig megvan a következménye. Ha nem így lenne, nem lennénk különbek azállatoknál. Lesznek álmai, Thaddeus. Talán nem ma éjjel. Talán nem is holnap éjjel. De előbbvagy utóbb lesznek álmai.A férfi meg se moccant; félt, ha megtenné, a lány levenné a kezét az arcáról.– Igen – mondta. – Számítok rá, hogy lesznek álmaim.– Ígérje meg, hogy ha elkezdődnek, eljön hozzám. Nem tudom teljesen kivédeni őket, deazt meg tudom akadályozni, hogy… hogy összeroskadjon a súlyuk alatt.Nem iszonyodott attól, amit tett. Segítséget kínált arra az időre, amikor tette elkerülhetetlenkövetkezményei bekövetkeznek. Thaddeus határtalan megkönnyebbüléssel lassan kiengedtetüdejéből a levegőt.Megfogta az arcát simogató kezet, a szájához vonta és megcsókolta.– El fogok menni kegyedhez, ha szükségem lesz a segítségére az álmaim miatt.Leona elégedett bólintott, és hátralépett.– Most legalább kaptunk néhány választ, és az Éjféli Szörny halott.– Erről jut eszembe. – Thaddeus elfordult, felkapta a kabátját, amelyet a kanapé támlájáradobott, és az egyik zsebéből kivette a papírlapot. – Ezt a levelet Molly Stubton matraca alatttaláltam. Nem tudta befejezni. Valami okból úgy érezte, el kell dugnia.Hangosan kezdte olvasni.Drága J.141


Izgalmas híreim vannak. A terveim úgy alakulnak, ahogy reméltem. Tegnap esteközöltem D-vel, hogy sokkal több pénzt vártam tőle, mint amennyit jelenleg ad, azérta kockázatért, amelyet vállalok. Először ellenkezett – mindenfélének lehordott, és aszememre hányta, hogy ha ő nem lenne, én sem vegyülhetnék el a nálam „különbek”között az előkelőségek világában. Roppant fárasztó volt. De amikor emlékeztettemrá, hogy nélkülem sohasem tudta volna meg annak a gyűjtőnek a nevét, akinél az adarab kő volt, amelyre annyira vágyott, végre jobb belátásra tért.Megkérdeztem, miért olyan fontos neki az a kristály. Gondoltam, nem árt, hatudom. De csak annyit mondott, hogy ez a belépti díj egy nagyon előkelő klubba.Jóllehet szépen kijövök abból a jövedelemből, amit D-től kapok, mindenki másnáljobban tudom, hogy nem bízhatom meg benne. Ezért úgy döntöttem, másik szeretőtkeresek magamnak. Egy nő nem lehet meg egyedül a világban egy gazdag férfitámogatása nélkül. Már ki is szemeltem egy bizonyos Mr. S-t, akinek nagyon sokpénze és nagyon kevés esze van. Kellemes kombináció.A levél itt félbeszakadt. Amikor Thaddeus felnézett, pillantása Leona feszülten figyelőtekintetével találkozott.– Úgy látszik, a barátjának, Caleb Jonesnak igaza volt, amikor egy nagyobb szabású tervregyanakodott – szólt a lány elgondolkodva. – Delbridge nem csak azért lopta el a kristályomat,hogy betegye a saját gyűjteményébe. Azért kellett neki, mert ez volt az ára annak, hogybeléphessen egy nem tudom, milyen titkos klubba.Thaddeus lassan összehajtogatta a levelet.– Egy olyan klubba, hogy még ölni is hajlandó volt, csak hogy felvegyék a tagjai közé.– A nő azt írja, hogy új szeretőt keres. Az az úr lehet az illető, aki akkor éjszaka feljöttutána a galériába.– Könnyen lehet – mondta Thaddeus. – Az az egy azonban biztos, hogy a lehetőleghamarabb vissza kell mennem Delbridge kastélyába.– Gondolja, hogy megint megtaláljuk ott a kristályt? – csillant fel Leona szeme.– Kétlem. Ha valami véletlen folytán még mindig Delbridge-nél volna a kristály, ezúttalbizonyára egy kevésbé nyilvánvaló helyen őrzi.– Akkor miért kell visszamenni a kastélyába?– Mert olyasmit keresek, ami még fontosabb lehet, mint az az átkozott kristály.A lány láthatóan meglepődött azon, hogy valami még fontosabb lehet, mint az aurórakő.– Mi az? – kérdezte feszülten.– Információ arról a titkos klubról, amelynek a tagja szeretne lenni. Némi szerencsévelmegtudhatom egyik-másik tag nevét.– Ó, már értem. Nos, azt hiszem, az valóban hasznos információ lenne önnek és CalebJonesnak.Thaddeus az íróasztalhoz sétált, kinyitotta az egyik fiókját, és elővette azt a részleteskimutatást, amelyet az ügy kezdetén ő és Caleb állított össze a lord szokásos napirendjéről.– Ha Delbridge követi a megszokott napirendjét, holnap késő éjszakáig a klubjában lesz. Aházban csak két szolga lakik együtt vele: a házvezetőnő és a férje, a főkomornyik. A többieknaponta járnak be hozzá, de éjszakára sohasem maradnak ott.– Hát ez különös. A szolgák többnyire a gazdájuk házában laknak.– Delbridge-nek sok rejtegetni való titka van – emlékeztette a lányt Thaddeus. – És aszolgák is, mint mindenki más, szeretnek pletykálkodni. Mindenesetre holnap este van abentlakó házaspár rendes kimenője. Ezeken az estéken mindig a lányukhoz mennek, és ott istöltik az éjszakát.– Mi van, ha a lord a kedvenc Szörnye haláláról értesülve változtat a szokásain?142


– Nem tartom valószínűnek. Lancing halálhírére inkább, ha lehet, még szigorúbban fogragaszkodni a megszokott napirendjéhez. Nagyon ideges lesz attól, hogy valaki netánkapcsolatot talál közte és a Szörny gaztettei között.– Elfogadom az érveit – bólintott Leona. – Mostanára Delbridge köreiben már sokantudhatnak arról, hogy ismeretségben állt Lancinggel, sőt meg is hívta őt a házába.– Delbridge szükségét fogja érezni, hogy elhatárolódjon a Szörnytől, és azt mutassa azembereknek, hogy éppúgy el volt szörnyedve, mint a Társaság többi tagja, amikor megtudta,hogy Lancing egy sor bűncselekményt követett el. Ilyenkor az a legjobb, ha az ember nemcsinál a megszokottól eltérő, rendkívüli dolgokat. És ha tart a törvény messzire elérő kezétől,akkor még külön haszna is van annak, ha eljár a klubjába.– Hogyhogy?– Kevés elérhetetlenebb hely van a világon egy rendőr számára, mint egy uraknakfenntartott klub.Leona kihúzta magát. Arca felöltötte a már jól ismert elszánt kifejezést. Thaddeus gyomragörcsbe rándult. Már tudta, mi következik.– Önnel tartok holnap.– Nem.– Szüksége lesz rám.– Nem.– De igen, méghozzá ugyanazon okból, amiért legutóbb szüksége volt rám. Kérem,gondolkodjon, Thaddeus! Van rá egy kis esély, hogy a kristály ott van valahol abban aházban. Ha igen, akkor csak én tudom észlelni. És ha ne adj' isten megint beleesne abba améregcsapdába, mihez kezd akkor nélkülem? Akár tetszik önnek, akár nem, társak vagyunkebben az ügyben. Kezdettől fogva így volt. Szükségünk van egymásra.Igaza van, gondolta a férfi. Neki feltétlenül szüksége van rá – ahogy álmában sem gondoltavolna, hogy valaha szüksége lesz egy nőre.– Majd gondolkodom rajta.A lány elmosolyodott, de nem győztesen, inkább megkönnyebbülten. Ma éjjel csakugyanrettegett Thaddeus életéért.– Jó éjt, uram – szólt halkan. – És köszönöm, hogy ilyen méltányos velem.Ha tudná, mennyire nem erről van szó, gondolta a férfi. Ennek a nőnek a társaságábanolyan kényszer vesz erőt rajta, mintha legalábbis hipnotikus transzba esne.A szobán átvágva sietve az ajtóhoz ment, hogy kinyissa a lány előtt.– Még valamit, mielőtt elmegy – mondta, amikor Leona megmozdult, hogy elmenjenmellette. – Ma éjjel honnan tudta, hogy veszélyben vagyok?A lány habozott; előbb meglepettnek, azután zavartnak látszott. Végül megrázta a fejét.– Fogalmam sincs. Egyszer csak tudtam.– Ez azért van, mert a kettőnk közötti kötelék egyre erősebb lesz – állapította megcsendesen Thaddeus.Gond felhőzte el a távozó lány szemét. De mielőtt vitába szállhatott volna vele, a férfikönnyű csókot lehelt az ajkára.– Jó éjszakát, Leona!143


39.Másnap reggel Spellar felügyelő épp akkor érkezett, amikor Leona, Thaddeus és Victorialeültek reggelizni. Azon nyomban bevezették.– Lady Milden – köszöntötte a rendőr az idős hölgyet tiszteletteljesen, de jó ismerősként.– Jó reggelt, felügyelő – hajtotta meg a fejét királynői mozdulattal Victoria. – Koránérkezett ma.Leona csodálkozva nézte a nyugodt, udvarias fogadtatást. Felettébb különösnek találta,hogy egy ilyen házban reggelizés közben fogadnak egy rendőrnyomozót.Thaddeus bemutatta Spellart a lánynak.– Felügyelő úr – mosolygott rá Leona.– Örülök, hogy megismerhetem, Miss Hewitt – biccentett udvariasan a nyomozó.– Parancsoljon – mutatott Thaddeus a gazdagon megrakott pohárszékre. – És meséljen, miújság!– Köszönöm, uram, nem utasítom vissza – nézett végig lelkesen Spellar az ezüsttálalóedények során. – Jóformán egész éjjel fent voltam, és bevallom, kopog a szemem azéhségtől.Leona mélységes kíváncsisággal figyelte őt. Még soha életében nem találkozottdetektívvel. Edward bácsi nem lelkesedett a rendőrök barátságáért.Az éjjel csak egy sötét alakot látott egy pillanatra, amikor Spellar ajtót nyitottThaddeusnak, és pár percig elbeszélgetett vele. Most azt is látta, hogy átlagos magasságú,zömök, kerekded testalkatú férfi, ami arra utalt, hogy igencsak szeret enni. Gyérülő hajaerősen őszült. Dús bajusz díszelgett széles, derűs arcán, ami jó volt arra, hogy elterelje afigyelmet zöldeskék szemében csillogó borotvaéles intelligenciájáról. Kabátja és nadrágjatökéletes szabása elrejtette domborodó pocakját.Thaddeus felfigyelt Leona fürkésző tekintetére. Derült arcán látszott, hogy jót mulat rajta.– Azt hiszem, megemlíthetem, hogy Spellar felügyelő az Arkane Társaság tagja. Olyanképessége van, amelynek különösen nagy hasznát veszi a foglalkozásában. Úgy olvas egybűnügy helyszínéből, mintha nyitott könyvként heverne előtte.– Ami azt illeti, bizonyos könyveket nehezebb elolvasni, mint másokat – jegyezte megSpellar a pohárszék mellől.– Lancing szálláshelyét nehéz volt értelmezni? – kérdezte Thaddeus.– Nem. – A felügyelő jól megrakott egy tányért tojással és kolbásszal. – Megnyugodhat, azaz ember, aki tegnap leugrott arról a háztetőről, és halálra zúzta magát, az Éjféli Szörny volt.– Mit talált? – kérdezte Leona.– Emlékeket a gyilkosságairól, ha hiszi, ha nem. És egy írott feljegyzést is. – Spellar leült,és egy villát fogott a kezébe. – A csibész kurafia… – Hirtelen fülig vörösödve elhallgatott. –Bocsánat, hölgyeim.– Ne is törődjön vele, felügyelő! – intett kezével türelmetlenül őladysége. – Folytassa,kérem! Égünk a vágytól, hogy hallhassuk a nyomozása eredményét.Spellar megköszörülte a torkát.– Mint említettem, a Szörny emléktárgyakat őrzött a gyilkosságairól, és részletesfeljegyzéseket készített arról, hogyan cserkészte be az áldozatait. – Undorral húzta el a száját.– Az egyik nő ruhájáról levágott egy gombot. Egy másik szerencsétlen lánynak a sálját őriztemeg, egy harmadiknak a szalagját, és a negyediknek egy fürtöt a hajából. A nevükkel ellátottcsinos kis dobozkákban tartotta őket.Leona letette a villáját; úgy érezte, egy falat sem megy le a torkán.144


– Azt mondja, nyomozó úr, hogy összesen négy áldozata volt?– Sara Jane Hansen, Margaret O'Reilly, Bella Newport és Molly Stubton.– Mi van azzal a három nővel, akik eltűntek? – sürgette a lány.– Még nem találtunk egy holttestet sem – válaszolta Spellar. – Most csak annyitmondhatok, hogy arról a háromról nem voltak emléktárgyak, sem feljegyzések a házban.Könnyen lehet, hogy az eltűnteknek nincs közük ehhez az ügyhöz. Nem illenek bele a Szörnytevékenységének képébe.Thaddeus eltöprengett a hallottakon, majd megcsóválta a fejét.– A kocsma tulajdonosa azt mondta, hogy a harmadik lány, Annie Spence leírása szerintegy világosszőke hajú, elegánsan öltözött férfi lesett rá.– A leírás ráillik Lancingre – bólintott a felügyelő. – Lehet, hogy az ő és a másik kettőholttestétől más módon szabadult meg.– Mint ahogy Molly Stubton holttestétől is – jegyezte meg Leona.Thaddeus szeme sarkában összegyűltek a hajszálfinom ráncok.– Lancing elárulta, hogy Molly Stubton megölésére az alkalmazójától kapott utasítást.Örült a feladatnak, ezért a maga stílusában akarta a lányt elintézni. De mivel követnie kellettDelbridge utasításait, nem tudta a szokásos módszerét alkalmazni. Az erdőben temette el őt,mert ezt a parancsot kapta.– Lehet, hogy a lord parancsára ugyanígy szabadult meg a három eltűnt lánytól is –kockáztatta meg Victoria.– Miért tett volna ilyet? – csodálkozott Leona. – Az világos, hogy Molly Stubton márterhes volt számára, ezért el akarta tenni az útból. De miért jelentett volna gondot neki egyolyan szegény kis prostituált, mint Annie Spence? Ő az a fajta lány volt, akit a Szörny a magaszórakoztatására cserkészett be és ölt meg.Spellar megemelte, majd leejtette széles vállát.– Mint mondtam, lehet, hogy a három eltűntnek nincs köze ehhez az ügyhöz. Előfordulhat,hogy soha nem fogjuk megtudni, mi történt Annie-vel és a másik kettővel. Nem ők az elsőszerencsétlenek, akik nyom nélkül tűnnek el London utcáiról. De legalább a Szörnytőlmegszabadultunk. Pályám során megtanultam örülni a legapróbb sikereknek is.– Mi a helyzet Lord Delbridge-dzsel? – tudakolta Victoria. – Talált valami bizonyítékot aSzörny és az ő kapcsolatára?– Még nem – sóhajtotta Spellar. – Nyilván ismerték egymást. De Delbridge a társaságiéletben megtartotta a három lépés távolságot Lancingtől. Amennyire én meg tudom ítélni,azon az estén első ízben hívta meg őt a házában rendezett estélyre.– Azzal a céllal, hogy szabadítsa meg őt Molly Stubtontól – mondta Thaddeus. – Lancingtalán a gyilkosság végrehajtása fejében kikövetelte, hogy hívja meg az estélyre. Irigyelteőlordsága Társaságban betöltött helyét. Úgy érezte, erre a pozícióra neki is megvan mindenjoga.– Ha már szóba került Lord Delbridge – kezdte száját a szalvétával megnyomkodva Spellar–, mielőtt idejöttem, elmentem a palotája előtt. Tudtam, a lord soha nem egyezne bele, hogykihallgassam, de arra gondoltam, nem árt, ha egy ideig figyelem a házat, hátha látok valamiérdekes mozgást. Kíváncsi voltam, mit tesz, ha megtudja, hogy a Szörny halott.Leona Thaddeusra pillantott. A férfi arca nyugodt maradt, de a lány leolvasta róla azüzenetet. Társa nem akarja, hogy akár csak egy szóval is célozzon arra, hogy át akarjákkutatni a Delbridge-házat. Leona megértette. Spellar nyomozó volt az, aki diszkrétenmegkérte az Arkane Társaságot, figyelje az Éjféli Szörnyet, de egy gentleman házánaktörvénytelen átkutatása felett nem hunyhatna szemet. Egy ilyen akció szakmai öngyilkosságlenne számára. Mindenkinek jobb, ha ő megmarad boldog tudatlanságban.– És tapasztalt valami érdekeset Delbridge házánál? – kérdezte Thaddeus mérsékeltkíváncsiságot mutatva.145


– Semmi érdemlegeset. – Spellar bajusza kicsit meg-rándult, miközben egy újabb szeletpirítósért nyúlt. – A ház üres volt, a kapu zárva. Szolgák sehol. Delbridge-nek semmi jele.– Elhagyta volna Londont? – merevedett meg Thaddeus felsőteste.Leona hirtelen kiegyenesedett. Az a nyomorult gazember meglépett a kristályával. Talánsoha többé nem akad a nyomára.Thaddeus, aki nyilván megérezte haragját és ijedtségét, csillapító, hallgatásra intő pillantástküldött felé. A lány erre bosszúsan lenyelte a kérdést, melyet a detektívnek akart szegezni, ésigyekezett udvariasan érdeklődő arcot vágni.– Delbridge neszét vehette, hogy a bérgyilkos, akit felfogadott, rendkívül gyanúskörülmények között halálra zúzta magát – felelte Spellar, miközben vajat kent a pirítósára. –A Szörny öngyilkos lett épp azelőtt a ház előtt, melyben korábban Delbridge titokzatosaneltűnt szeretője lakott. Hát ez nagyon ijesztő.Victoria összevonta a szemöldökét.– De hogyan értesülhetett a lord Lancing haláláról ilyen hamar?– Nem tudom. – A rendőr beleharapott a pirítósba. – Talán előre megbeszélt találkozójukvolt, amin a Szörny nem jelent meg. Vagy a klubjában hallott a történtekről, mire hazarohant,összecsomagolt, és elmenekült.– De miért ment volna el? – értetlenkedett Leona. – Ahogy mondják, nagyon ügyelt rá,hogy megtartsa a távolságot Lancingtől. Miért esne pánikba és menekülne el a halálhírére?Értelmesebb dolog lenne tőle, ha ittmarad a városban, és úgy tesz, mintha őt is ugyanúgymeglepné, mint másokat, amikor kiderül, hogy ki volt az Éjféli Szörny.Spellar bozontos szemöldöke néhányszor föl-le ugrált.– Tudja, amit most mondok, az merő spekuláció, de talán Lancing halálának különöskörülményei azt a félelmet kelthetik Delbridge-ben, hogy ő lesz a következő, aki hasonlómódon fogja végezni.Thaddeusnak a szeme sem rebbent erre a kijelentésre, de Leona majdnem megfulladt acigányútra tévedt korty teától.Tudja, villant át rajta. Spellar detektív a maga ösztönös megérzésével kitalálta, hogyLancing halálát nem a véletlen és nem is egyszerű öngyilkosság okozta. Tudja, mi játszódottle valójában azon a háztetőn; tudja, és hallgatásával örökre megtartja magának a titkot.Leona arra gondolt, hogy egy rendőr, aki mögött hosszú pályafutás áll, sok-sok titkotőrizhet. És egy olyan rendőr, aki ráadásul az Arkane Társaság tagja, kétségtelenül még aszokásosnál is több titok őrzője lehet.146


40.A Delbridge-kastély úgy magasodott fel a ködös éjszakában, mint egy rémregénykísértetjárta palotája. Az estély éjszakáján fényesen kivilágított alsóbb szinteken most mindenablak sötéten ásított.Leona és Thaddeus hátul, a messzire elnyúló kert kapujában álltak. A lány tele voltizgalommal, feszültséggel és borzongató félelemmel, de mindent elkövetett, hogy a férfi előleltitkolja az érzelmeit. Tudta, egy kevés is elég lenne, hogy meggondolja magát, és ne engedjemeg, hogy ő is bemenjen vele a házba.– Spellar felügyelőnek igaza volt – mondta. – A ház üresnek látszik.– Az, hogy a szolgák a gazdájukkal együtt mentek el, arra vall, hogy Delbridge egy ideigtávol lesz Londontól – következtette ki Thaddeus. – Van egy vadászkastélya Skóciában. Talánoda vonult vissza.– Skóciába – rémült meg Leona. – Hogy fogom én ott megtalálni a kristályomat?– Az Arkane Társaság karja messzire elér – válaszolta Thaddeus. Olyan volt a hangja,mintha a nevetését akarná visszafojtani.– Emlékeztetem, hogy a kristály az enyém, és nem a Társaságé – szegte fel az állat a lány.– Én pedig emlékeztetem, hogy megegyeztünk, miszerint elnapoljuk a tulajdonjog felettivitánkat, amíg meg nem találjuk azt az átkozott követ. Felkészült?– Igen.A férfi a már ismerős fekete öltözékét viselte. Leona is az éjféli munkához öltözött. AzAdamtől kapott kabátot és nadrágot Thaddeus erre az alkalomra kiegészítette egy feketeinggel.Az ing túl nagy volt rá, így a felesleget be kellett tűrnie a nadrágba, amitől úgy éreztemagát, mint egy kitömött játék állat, és gyanította, hogy úgy is nézhet ki.– A könyvtárszoba ablakán át fogunk bemászni – mondta Thaddeus.– És mi lesz, ha ott is elhelyezett egy méregcsapdát? – aggodalmaskodott Leona.– Nem tartom valószínűnek. Bizonyára sietve távozott, kevés ideje lehetett bonyolultkelepcéket elhelyezni a házban. De miért is tette volna, amikor magával vitte a kristályt?– Igaz – felelte mogorván a lány. – Egészen Skóciáig.– Hol marad a híres és felettébb bosszantó töretlen pozitív gondolkodása?Leona úgy döntött, hogy ezt meg sem hallja.Elindultak egy ösvényen a gondozatlan, felburjánzott kerten át. Noha Thaddeusnakmeggyőződése volt, hogy Delbridge nem állított fel semmiféle csapdát, mindketten vastagkendő mögé rejtették az orrukat és szájukat, amikor a férfi álkulcsával kinyitotta az ablakzárját.Egy perc sem telt bele, bent voltak a könyvtárszobában. A teljesen behúzott függönyökmiatt vaksötét volt odabent. A levegőben nyugtalanító energia kavargott. A férfi meggyújtottaa magával hozott lámpást. A sárga fény különös tárgyak sorát világította meg szerte aszobában. Leona tudta, hogy a paranormális energia kisebb-nagyobb hullámait ezek a tárgyakbocsátják ki.– Ezeket tarthatja a kevésbé értékes műtárgyainak – jegyezte meg Thaddeus. – Amiketnem érdemes az emeleti múzeumban kiállítania.A lány hátán végigfutott a hideg. Már előre félt attól, hogy ha itt ilyen kellemetlen érzéseivannak, mi várja még odafönt, a galériában, ahol a lord gyűjteményének java van kiállítva.– Éveket áldozhatott az életéből, hogy megszerezze ezeket a tárgyakat – mondta.147


– Delbridge a paranormális antikvitások megszállott gyűjtője. – A férfi az íróasztalhozment, kinyitott egy fiókot, és kivett belőle néhány papírt. – Nincs jele, hogy a kristály itt lennevalahol?Leona lassan, minden érzékszervét tágra nyitva, körbefordult. A körülötte lévő tárgyakáltal kibocsátott nyugtalanító kisugárzás felerősödött, de az aurórakő jellegzetes áramai nemvoltak köztük.– Nincs – válaszolta.– Itt sincsenek hasznos információk. – Thaddeus kinyitott egy másik fiókot. – Néhányszámla a szabójától és a kesztyűsétől, amelyeket hónapok óta nem fizetett ki, és egy halommeghívó.– Ne vágjon már olyan csalódott képet! Túl szép lett volna, ha Delbridge leírja valahová aklub címét, amelybe be szeretne lépni.– Igaza van. De pozitívan gondolkodtam. – Visszadobta a meghívóleveleket a fiókba. –Próbálkozzunk az emeleten!Fölmentek a lépcsőn. A házban furcsa csend honolt. Mintha szellemek tanyáznának benne,gondolta Leona.Nem sokkal ezután megálltak a lord hálószobájának ajtajában.– Hmm – dünnyögte a lány.– Mi az? – nézett rá fürkészőn Thaddeus.– Semmi jele, hogy lázas sietséggel csomagolt volna össze. Inkább minden szép rendetmutat, mintha csak pár perce sétált volna ki innen.Társa magasabbra emelte a lámpást, és körülnézett a szobában.– Valószínűleg a házvezetőnőt utasította, hogy csomagoljon össze neki. Ő pedig ügyeltarra, hogy mindent szép rendben hagyjon itt.– Lehet – felelte habozva a lány. – De mindenképpen kellene valami kis sietségnek vagyidegességnek érződnie a levegőben. Delbridge-nek kétségbeesetten kellett menekülnie avárosból. Nézze, a borotválkozóeszközei most is az öltözőasztalán vannak!Thaddeus egyenesen a ruhásszekrényhez ment, és kinyitotta az ajtaját. A szekrényben széprendben sorakoztak a ruhák.– Nem ment el Londonból – állapította meg.– Talán a kristályom is itt van még – csillant fel a remény Leonában.– Nem érzi a jelenlétét?– Nem, ebben a szobában nem. Nézzük meg a múzeumban!A sötét hallon át visszamentek a kopott kőlépcsőre, mely a ház új szárnyát összekötötte arégivel, amelyben a múzeumot berendezték. A lány előre felkészült az ott lévőrégiséggyűjtemény idegtépő energiaáramaira. Ennek ellenére a hatás ugyanaz volt, mintamikor először érzékelte a kellemetlen erők hátborzongató susogását. Tudta, hogy Thaddeustsem hagyja hidegen ez az erős benyomás.A lépcső tetejére érve, a régi kőpadlón lépdelve, eljutottak a hosszú galériafolyosóra. Alámpás fénye hidegen csillant meg a tárgyakon és az ereklyék üvegtárlóin.Elhaladtak a kőlépcső ajtaja előtt, amelyen át Delbridge estélyének éjszakáján kiszöktek aházból. Leona ránézett az üvegszekrényre, melyben akkor a kristályt tartották. Most nemérezte az aurórakő energiájának kiszűrődését.– Nincs a galériában – mondta búsan.– Nincs, de van valami más – felelte Thaddeus, és magasabbra emelte a lámpást.A lány követte a tekintetét végig a hosszú galérián egészen a súlyos kőoltárig, amelymögött legutóbb, amikor itt jártak, elrejtőztek. Most valami megváltozott rajta. Beletelt párszívdobbanásnyi időbe, mire ráeszmélt, hogy az oltár tetején heverő idomtalan sötét alak egyholttest.– Szent ég! – suttogta földbe gyökerezett lábbal. – Egy újabb?148


A férfi elment az oltárig, és lenézett a mozdulatlan alakra. A rávetülő fényben Leona látta,hogy egy keskeny, alvadt vérpatak indul el abból a pontból, ahol az ősrégi tőr behatolt a férfimellébe, átáztatva a drága kabátot, az egykor fehér inget, s a kőlapról lecsorogva összegyűlika padlón.– Delbridge ezek szerint nincs Skóciában – állapította meg Thaddeus. – Gyanítom, hogy akristály sincs ott.149


41.Valamivel később Thaddeus leereszkedett a kandalló előtt álló két magas támlájú karosszékegyikébe. Megforgatta két tenyere között a brandyspoharát, s közben szórakozottanmegállapította, hogy a tűz fénye pontosan olyan aranyszínűvé változtatja az ital színét, mintamilyen Leona szemének a színe.– Csak feltételezhetjük, hogy Delbridge-t a kristály miatt ölték meg – mondta. – Azazonban elég hihetetlen, hogy egy egyszerű betörő végzett vele.– Egyetértek – felelte a lány a másik karosszékből. – És a kristályom megint eltűnt. Afenébe! Ennyi év után? – Szabad kezével rácsapott a szék karfájára. – Ha belegondolok, hogypár napja még itt volt a kezemben.Fog, orrát a mancsára fektetve, elnyúlva hevert a kandalló előtt. A szemét nem nyitotta ki,de megrezzenő fél füle mutatta, hogy érzékeli gazdája csalódottságát és feszültségét.Tökéletes barométere a hangulatváltásainak, gondolta Thaddeus.Ami az ő és Leona kapcsolatát illette, több bizonyítékra nem volt szüksége. Egész életébenőt kereste, anélkül, hogy tudott volna róla. Ez a lány betöltött minden üres helyet az életében,ő maga általa lett egésszé. Már a puszta létezése és az, hogy egy szobában lehet vele,elementáris erejű elégedettséggel töltötte el.Lustán elnyúlt a székben, és élvezte a látványt s a tudatot, hogy Leona ilyen közel vanhozzá. A lány már levette a kabátját, s most csak a testhezálló nadrág és a tőle kölcsönzötttúlméretezett ing volt rajta.Amikor röviddel ezelőtt visszaértek a házba, Leona első dolga volt, hogy kirángassa azinget a nadrágja derekából. A ruhadarab most lazán lógott rajta, kiemelve finom ívűkulcscsontját és a csuklóját, melyről felgyűrte az ing ujját. Hogy tud egy nő ilyen ingerlőenérzéki látványt nyújtani esetlen férfiruhában? – álmélkodott magában Thaddeus. Eszébejutott, mi volt az első benyomása róla, amikor először meglátta a hosszú galériafolyosón,midőn egy sarkon befordulva egyenesen a karjába futott. Titkok és rejtélyek asszonya.A hölgy e pillanatban dúlt-fúlt a méregtől és a felháborodástól.– Meg fogjuk találni a kristályt – mondta a férfi nyugodtan.Leona mintha nem is hallotta volna, csak bámult bele a lángokba sötéten és indulatosan.– Az ember már-már arra gondol, hogy csakugyan boszorkány lehetett – suttogta. –Elátkozhatta a követ.Thaddeus nem szólt semmit, hagyta, hogy a kimondott szavak egy ideig ott lebegjenek alevegőben, s várta, hogy a lány rájöjjön, mit mondott.Leona szinte megdermedt. Aztán akaraterejének látható megfeszítésével felemelte apoharát, és alaposan meghúzta.A férfi összerezzent, és várta az elkerülhetetlen hatást.Amikor a brandy lecsúszott a torkán, a lány levegő után kapott. A szeme megtelt könnyel.Nem jutott levegőhöz, és köhögni kezdett. Riadtan nyúlt a zsebébe, de keze üresen maradt.Thaddeus előhúzta a saját zsebkendőjét, és átnyújtotta neki.– Legközelebb, amikor férfiruhát ölt, ne feledkezzen meg róla, hogy úriember sohasemmegy el hazulról tiszta zsebkendő nélkül – jegyezte meg.A lány rá se hederített, csak nyomkodta a szemét a zsebkendővel, és zihálva próbáltlevegőhöz jutni. Végül nagy nehezen összeszedte magát.– Inkább a sherryhez vagyok szokva – mondta elhaló hangon.– Nyilván. Hát akkor, azt hiszem, elég hosszú ideig folytattuk ezt a játékot.– Játékot? – kérdezte a lány a brandytől még mindig fátyolos hangon. – Miféle játékot?150


A férfi ismét megforgatta brandyspoharát a két tenyere között.– Azt hiszem, ideje lenne elmondania, miért állítja ilyen meggyőződéssel, hogy joga van azaurórakőhöz.Leona olyan mozdulatlanná merevedett, mintha Thaddeus hipnotizálta volna. Fogfelemelte a fejét, és feszülten nézett rá.– Régi családi örökség – felelte könnyedén a lány.– Melyet az ön családja a jelek szerint rendszeresen elveszít.– Elsősorban azért, mert az Arkane Társasághoz köthető emberek folyton ellopják – vágottvissza.A férfi vállat vont, és ivott egy kortyot a brandyjéből.A lány vett egy mély lélegzetet, és lábát a kandalló felé kinyújtva, mélyebbre süppedt akarosszékben.– Tudja, ugye? – kérdezte.– Hogy kegyed Sybil, a Szűz Boszorkány leszármazottja? Eddig csak sejtettem, de a jelenkörülmények között ésszerűnek és logikusnak tűnik számomra.Leona elfintorodott.– Mindnyájan gyűlöltük azt a nevet, amit a Társaság adott neki.– Sybil, a Szűz Boszorkány? – Thaddeus ismét rántott egyet a vállán. – Én elégfigyelemfelkeltőnek érzem. Ilyen nevek szoktak szerepelni a legendákban.– Nem foglalkozott boszorkánysággal, legalábbis nem jobban, mint ön vagy én. Ragyogóeszű, pszichikus tehetséggel megáldott alkimista volt, akárcsak az önök hírhedt SylvesterJonesa. Manapság természettudósnak neveznék.– Sybil, a Szűz Természettudós… ennek nem ugyanaz a csengése.– És szűz sem volt – közölte szárazon Leona. – Legalábbis nem egész életében. Én vagyokrá a bizonyíték. Meg az anyám, a nagyanyám, és az előttük élt női őseim hosszú sora.Mindnyájan Sybiltől származunk.– Rendben van, elfogadom, hogy a Szűz Boszorkány név inkább amolyan színpadiascifraság lehetett.– Tipikus arkane társaságbeli legenda – vetett a férfira lesújtó tekintetet.– Ebben csakugyan nagyon jók vagyunk – ismerte el Thaddeus.– A boszorkányság részét értem, de mi a csudának kellett kikiáltani szűznek? – kérdezteösszevont szemöldökkel Leona.– Sylvestert okolja érte! Dühös volt rá, mert a hölgy nem akarta nekiadni a fent említettszüzességét. A naplója tanúsága szerint Sybil azzal utasította el, hogy az alkímiának szenteltemagát.– Sylvester nem szerette őt – közölte Leona kurtán. – Csak kísérletezni akart vele, hogymegtudja, pszichikus képességei átöröklődnek-e az utódaira.– Tudom. Talált helyette két másik tehetséges nőt, akik közül az egyik az én ősanyám lett.De mindvégig dühítette, hogy Sybil visszautasította őt.A lány a szék támlájának döntötte a fejét.– Mióta tudja?– Az volt a döntő jel, hogy kiderült, ön ért a kristályokhoz.– Aligha én vagyok az egyetlen kristályműves nő a világon.– Nem, bár a legenda szerint az aurórakő más, mint a többi kristály. Sylvesternek az volt avéleménye, rendkívül ritka, hogy valaki energiát tudjon átvezetni rajta. Ő Sybilen kívül nemismert más ilyen képességű embert. Ésszerűnek látszik, hogy az, aki örökölte az ő kivételesképességeit, használni is tudja azokat.Leona szája megfeszült. Tekintetét egy pillanatra sem fordította el a tűzről.– Mmm – hümmögte.151


Thaddeus még várt, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal a lány ennél többet nemfog mondani, Fogra nézett.– A legenda azt is elmondja, hogy Sybilnek volt egy hűséges farkas társa. Sylvestergyanította, hogy kettőjük között pszichikai kapcsolat létezett. Ez lenyűgözte őt, mert addig azthitte, hogy csak emberek rendelkezhetnek természetfeletti képességekkel.– Ez úgy hangzik, mintha elég lett volna egy legendával való néhány véletlen egybeesésretámaszkodnia.– És itt van egy rövid személyleírás is, amelyet Sylvester jegyzett le Sybilről a naplójában.Hátborzongatóan illik kegyedre.– Hátborzongatóan? – fordult vissza felé a lány.– „A boszorkány szerfelett veszedelmes, a haja éjfekete, a szeme sárga, mint a borostyánkő– idézte a férfi. – Megvan hozzá a tehetsége, hogy befolyásolja valakinek az álmait.”– Ön szerint én szerfelett veszedelmes vagyok? – élénkült fel hirtelen Leona.– A legelragadóbb módon.– További részleteket is elárult Sylvester Sybilről?– Ha jól emlékszem, az álnok, ravasz róka, a hárpia, a nőstény macska és a sárkány szavakfordultak elő bőséggel a napló szövegében.– Nem túl hízelgő jellemzés.– Nézőpont kérdése, szerintem. Én például… nagyon érdekesnek tartom.– Ennyi volt? Néhány nem túl hízelgő leírás és silány egybeesés alapján következtetettarra, hogy én Sybil leszármazottja vagyok?– Volt egy döntő pont – ismerte be a férfi.– Mi volt az?Thaddeus felállt, fogta a brandysüveget, és töltött még a poharába.– Nem tette föl a jó kérdést, amikor elmondtam, hogy Caleb Jones szerint el akarják lopniaz Arkane Társaság legféltettebb, legjobban őrzött titkát.A lány zavartan és gyanakvóan nézett a férfira.– Ha jól emlékszem, nagyon sok mindent kérdeztem, amikor az összeesküvésről beszéltnekem.– Igen, de nem tette fel a legkézenfekvőbb kérdést. Nem kért meg, hogy áruljam el, mi az atitok, amelyért emberek gyilkolni is hajlandók.Leona pislantott egyet, majd mélységes undorral felsóhajtott.– A fenébe.– Nem kellett megkérdeznie, igaz? – Thaddeus köszöntésre emelte a lány felé a poharát,majd visszaült a karosszékbe. – Hiszen már mindent tudott a receptről.– Az alapító elixírreceptjének legendája része a családi örökségemnek – ismerte be aLeona. – Anyáról lányra szállt. Sybil szerint Sylvester részéről őrültség volt azt hinni, hogy azelixír tökéletesítésével kiterjesztheti és megnövelheti a természetfeletti erejét. Sylvester mégaz élete meghosszabbítását is remélte tőle. Sybil meg volt róla győződve, hogy az elixírvalójában megölte őt.– Ennek ellenére ellopta a receptet?– Egy ideig az asszisztense volt – nézett a férfira mogorván Leona. – Lemásolta, és amikorelment, magával vitte. Nem lopta el.– Miért vitte el, ha úgy gondolta, hogy nem működik?– Egy ideig arról álmodozott, hogy majd ő tökéletesíti, s ezzel bebizonyítja, hogy jobbSylvesternél. Mindvégig ádáz riválisai voltak egymásnak. De Sybilnek végül el kellett hinnie,hogy az elixir mindig is túl veszélyes lesz ahhoz, hogy használni lehessen. Ezzel együtt nemtudta rászánni magát, hogy megsemmisítse a recept másolatát. Legalábbis burkoltan erre utala leveleiben.– Lenyűgöző.152


– Jól van. Most már tudja, ki vagyok – tárta szét két kezét Leona. – Gondolom, nemszámít, hogyan következtette ki. Sybil kísérleteinek a naplója a kezdet kezdetén elveszett. Acsaládomban senki sem tudja, mi történt vele és a páncélszekrénnyel, amelyben vélhetőlegmás titkaival együtt őrizte. De nekem megvan két jegyzetfüzete, melyeket többé-kevésbénaplóként használt, és néhány saját kezűleg írt levele. Ezekben kínzó őszinteséggel vallott aSylvester iránti érzéseiről.– Mit tudott még mondani róla? – kérdezte a férfi.– Többek között arrogáns kóklernak és éktelen hazudozónak nevezte.– Miért tartotta hazudozónak?– Azt ígérte neki, hogy ha hozzámegy, együtt fognak dolgozni, megosztják egymással atitkaikat, és együtt fejlesztik tovább a hatalmukat. Sybil beleszeretett Sylvesterbe, és azt hitte,a férfi viszontszereti. De amikor rájött, hogy csak a nemzési kísérletéhez akarja felhasználniőt, szörnyen felbőszült. Aztán megértette, hogy Sylvester életében egyetlen nagy szenvedélykapott helyet, és ez az elixír. Úgyhogy elment.– És természetesen magával vitte az aurórakövet és a recept másolatát.– Joga volt mindkettőhöz – szögezte le Leona erélyesen.Thaddeus elmosolyodott.– Mi ebben olyan mulatságos? – méltatlankodott a lány.– Roppant szórakoztatónak találom a gondolatot, hogy én fogom elkísérni Sybil, a SzűzBoszorkány leszármazottját az Arkane Társaság első Tavaszi Báljára. A Társaság és acsaládom semmit sem szeret úgy, mint egy jó kis legendát.153


42.Az Arkane Társaság új Nagymestere, aki könyvtárszobájának íróasztala mögött ült, mindenízében modern angol úriember volt. Ki gondolná, villant át Thaddeus agyán, hogy Gabriel,köszönhetően a képességeinek, az egyik legveszedelmesebb ember Londonban?Mint oly sokan a Jones-családban, ő is paravadász volt, akinek reflexei, érzékszervei ésösztönei a nagy testű ragadozókéival vetekedtek. Aurájában megmutatkozó örökké prédátkereső paranormális energiáit még oldott, nyugodt állapotában is felismerhette az, akifogékony volt az ilyesmire.– Sybil egyenes ági leszármazottja? – kérdezte széles mosollyal Gabriel Jones. – Ha eztVenetia megtudja!– Ha mit tudok meg? – szólalt meg a nő a könyvtárszoba ajtajában. A vendéget meglátvaelmosolyodott. – Thaddeus! De örülök! Nem is tudtam, hogy itt vagy.– Jó napot, Venetia – állt föl Thaddeus. – Gyönyörű vagy, mint mindig. Épp elkészültélegy portréval?– Igen, valóban.Amellett, hogy újabban a Társaság vezetőjének felesége volt, divatos és igen keresettfotográfusnak számított. De gazdag és előkelő ügyfelei közül csak igen kevesen tudták, hogyképességei jóval túlnőnek azon, hogy lélegzetelállító képeket készítsen.Venetia ugyanis tisztán látta az aurákat. Természetesen sokan, még olyanok is, akik csaknevetnek azon, hogy létezik természetfölötti, valamennyire érzékenyek az aurákra. De alegtöbben saját intuíciójuknak tulajdonítják, ha egy másik ember társaságában indokolatlannyugtalanság, szorongás vagy vonzódás és más efféle megmagyarázhatatlan érzés keríti őkethatalmába.Valójában a szóban forgó személy aurájának halk suttogását érzékelik ilyenkor. Azok, akikerős paranormális képességekkel rendelkeznek, jobban fogják a mások által kibocsátottenergiahullámokat. De csak nagyon kevés emberben működik az a ritka hatodik érzék,amellyel olyan tisztán és minden részletében pontosan láthatják egy másik ember auráját, mintVenetia.– Sohasem találnád ki, kinek a kísérője lesz Thaddeus a Tavaszi Bálon – mondta Gabriel,miközben a felesége elé ment, hogy üdvözölje. – Egy kristályművesé, aki történetesen Sybil, aSzűz Boszorkány egyenes ági leszármazottja.– Azt hittem, Sybil és az aurórakő története is csak egy az Arkane Társaság legendái közül– nézett rá meglepetten Venetia.– Azt mondják, minden szép legendában van egy csipetnyi igazság.Megcsókolta a feleségét. Rövid, gyöngéd házastársi köszöntés volt, de látogatójuk éreztebenne a szerelem forróságát és meghittségét. Az Arkane Társaság Nagymestere boldogházasember volt.– És minden jó legendának két változata van, mint tudjuk – mondta Thaddeus, Venetiátnézve, aki a vele szemben lévő székbe telepedett le. – Leona meg van győződve róla, hogy azaurórakő az ő jogos tulajdona. Azt mondja, eredetileg Sybilé volt, és az a gyanúm, hogy igazavan.– Az a probléma, hogy állítólag a kő is veszélyes, akárcsak a recept – tette hozzá Gabriel.– Milyen értelemben? – tudakolta a felesége.– Az nem világos. – Férje visszaült az íróasztal mögé. – Sylvester naplója szerint képes rá,hogy megsemmisítse egy férfi erejét.154


– Ó, istenem – rándult meg Venetia szájának két sarka. – Úgy érted, impotenssé tud tenniegy férfit? Nem csoda, hogy ti, Jonesok mindent megtesztek, hogy újra lakat alatt tudjátok azta követ.– Úgy tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy a szóban forgó erő pszichikai természetű, ésnem az, amire gondolsz – nevetett Thaddeus.– Mindazonáltal nem lehetünk elég óvatosak – jelentette ki Gabriel elkomolyodva. –Sylvester úgy vélte, Sybil valahogy áthangolta a kristályt, hogy csak ő tudja irányítani azenergiáját. Egyes leszármazottai kétségkívül örökölték ezt a képességét.– Leona tud az aurórakővel bánni – szólt közbe csendesen Thaddeus.– De, ha senki más nem képes működésre bírni a kristályt, miért akarnak mégis oly sokangyilkolni érte? – kérdezte homlokát ráncolva Venetia.– Nem tudjuk – vallotta be Gabriel. – De Caleb azt gyanítja, hogy ez az egész dolog ígyvagy úgy, de összefügg egy újabb próbálkozással, hogy valakik ellopják az alapító receptjét.A felesége felsóhajtott.– Ha engem kérdeztek, az Arkane Társaságnak ezt a legendáját meg kellett volna hagynilegendának. Ha te és Caleb nem találjátok meg, amikor felnyitottátok Sylvester sírját, mostnem kellene foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal.– Nem vitatom, de a baj már megtörtént – felelte a férje. – Sőt, valami azt súgja nekem,hogy az az átkozott recept mostantól gondot fog jelentem a Társaságnak.– És a Lancing-féle emberek is – tette hozzá Thaddeus. – A rendőrségnek nyilvánvalóokokból mindig nehéz lesz elfognia az efféle bűnözőket.– Egyetértek. – Gabriel összefonta két karját az íróasztal lapján. – Történetesenmostanában sokat törtem a fejem ilyen és hasonló dolgokon. Azt hiszem, a Társaságnaknemcsak abban van felelőssége, hogy megőrizze a legveszedelmesebb titkait, hanem abban is,hogy megpróbálja ellenőrzése alá vonni az ilyen Lancing-féle elvetemült gazembereket.– Mit forgatsz a fejedben? – kérdezte Thaddeus.– Azt hiszem, elérkezett az idő, hogy a Társaságon belül létrehozzunk egy biztonságikérdésekkel foglalkozó irodát, amely a Tanács és a Nagymester irányítása alatt fog működni.– Kit fogsz megbízni az új iroda vezetésével? – tudakolta Venetia.Thaddeus lassan elmosolyodott.– Talán olyasvalakit, akinek természetfölötti érzéke van ahhoz, hogy észrevegye atörvényszerűségeket ott, ahol mások csak a káoszt látják? Egy kiváló összeesküvésteoretikust?– Hogy találtad ki? – nevetett Gabriel. – Sürgősen beszélni fogok Calebbel.155


43.A suszter sovány, borzas, ideges ember volt. Aranykeretes pápaszemet viselt, és két segéddeldolgoztatott.– Bocsánatot kérek, amiért zavart okoztam a mára megbeszélt időpontot illetően – hadarta.– De Madame LaFontaine üzenetet küldött nekem, hogy tudassa, pontban tizenegy órakorjöjjek ide, hogy Miss Hewitt felpróbálhassa a báli cipőjét.– Csak három órára vártuk – közölte Victoria. – De mivel épp végeztünk a kalapossal, akármeg is tarthatjuk a cipőpróbát. Legalább eggyel kevesebb dolgunk marad délutánra.– Hát persze. – A suszter aggodalmas, egyszersmind hízelgő mosollyal fordult Leonához. –Nem fog sokáig tartani. Madame LaFontaine ragaszkodott hozzá, hogy a cipő színekiegészítse a ruhája színét. Több párat is magammal hoztam, hogy legyen miből választania.A lány ránézett a faládára, melyet a két segéd letett a szőnyegre. Megint dönteni kell,gondolta borúsan. Rendes körülmények között élvezte volna a válogatást a báli cipők között, amérlegelést, hogy melyik megy jobban Madame LaFontaine szépséges ruhájához. Sőt, aTavaszi Bálra való egész készülődésnek mámorítónak kellett volna lennie. Még soha életébennem hívták meg egy ehhez fogható nagyszabású eseményre. Ráadásul annak a férfinak akarján fog bevonulni a káprázatosan pazar terembe, akibe fülig beleszeretett.A körülményekre azonban mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy rendesek. Csakazért megy el a Tavaszi Bálra, hogy segítsen Thaddeusnak felismerni egy veszélyesösszeesküvés tagjait. Ráadásul ha kitudódik, hogy ő Edward Pipewell unokahúga, az a nő,aki, még ha tudtán kívül is, segített kifosztani az Arkane Társaság tucatnyi tekintélyes tagját,örülhet, ha letartóztatás nélkül megússza ezt az éjszakát. E két tény sokat elvett a báli cipőkmustrálása felett érzett lelkesedéséből.Őladysége ezzel szemben élénken figyelte az eseményeket. Nyilván megint jól aludt azéjszaka. Vérmes reményekkel nézte a ládát.– Lássuk, mit hozott nekünk! – szólt a suszterhoz.– Hogyne, asszonyom, hogyne. Kérem a mintákat! – intett a derék ember a két testessegédnek.Leona tarkóján felborzolódott a haj. Miért kell a suszternak két ilyen tagbaszakadt segéd? –futott át rajta.Victoriára pillantott, aki teljes figyelmével a koporsó méretű ládára összpontosított. Azegyik segéd ekkor felnyitotta a fedelét. Benyúlt a ládába. Leona egyetlen cipőt sem látottbenne.– Ha nem bánják, bezárnám ezt az ajtót, hogy senki ne zavarhasson meg bennünket – szólthalkan a suszterA lányba valami megmagyarázhatatlan rémület hasított. Hátrapördült.– Nem – mondta. – Ne…De már késő volt. Az egyik nagydarab segéd elkapta, leszorította a karját, és egyik húsostenyerével befogta a száját. Leona hallotta Victoria elszörnyedt, ziháló lélegzetvételét, aztánbaljós csend lett. Az erős vegyszer szaga betöltötte az egész szoba levegőjét.Leona vadul viaskodni kezdett, körmét fogvatartója karjába mélyesztette, lábával rúgta,ahol érte.– Siess! – rivallt segédjére a suszter. – Csak perceink vannak.– Ez a nő egy vadmacska – morogta a lányt lefogó férfi. – Egyszerűbb lenne megfojtanom.– Nem eshet baja – vakkantott rá dühösen a suszter. – Hallod, amit mondok? Élve vanszükségem rá.156


– Hallom – motyogta az ember. – Igyekezz, Paddon!Ekkor felbukkant előtte a második segéd. Egy nedves rongyot tartott a kezében. Leonaérezte a rongyot átitató ártalmas vegyszer szagát.A férfi az orrára nyomta a rongyot. Ő megpróbálta ágyékon rúgni, de a szoknya miatt nemtudott kellő erőt beleadni. Férfíruhát kellett volna vennem, gondolta.A vegyszer gőze átjárta az érzékeit. A világ megbillent körülötte. Sötétség borult az iméntmég napfényes szobára, és ő elmerült egy végtelennek tűnő éjszakába.Az utolsó hang, amit még hallott, Fog vonítása volt. Egy pokolbeli lélek üvölthet úgy, mintahogy ez a kutya odakint a kertben.157


44.Victoria a pamlagon feküdt homlokán vizes borogatással, mellette egy tálcán frissítő teával.– Mikor hagyja már abba az a nyomorult kutya ezt vonítást? – motyogta. – A szolgákelmondták, hogy körülbelül akkor kezdte, amikor az emberrablók megtámadtak minket. Azótanem hagyta abba. Már kezd az idegeimre menni.Thaddeus az üvegajtón át kinézett Fogra, aki még mindig kint volt a kertben. Égre emeltorral épp egy újabb vérfagyasztó üvöltésbe kezdett.A férfi együtt érzett vele. Ő is szerette volna az égre üvölteni a dühét, de sikerültelnyomnia ezt a belső késztetését. Nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy ilyenértelmetlen módon engedje szabadjára az érzéseit. Itt most az időn múlik minden. Olyanbiztos volt ebben, mint abban, hogy ki rabolta el a lányt. Az emberrablónak szüksége volt rá,de valószínűleg nem sokáig.Úgy döntött, nem ijeszti meg még jobban Victoriát azzal, hogy közli vele, csak az mentettemeg mindkettőjük életét, hogy Leonát élve és ép elmével kellett elvinniük magukkal. Agazember kloroformot használt, nem a lidércnyomást okozó vegyszert.Negyed órája jött haza, akkor fedezte fel a katasztrófát. A személyzet csak percekkelazelőtt jött rá, hogy valami baj van. Érkezésekor a házban épp tetőfokára hágott a pánik és afelfordulás.– Lady Mildent a szőnyegen fekve találtam – mesélte szomorúan Gribbs, a komornyik. – Asuszter és a segédei már elmentek, természetesen Miss Hewitt-tal együtt.Az emberrablók begyömöszölték Leonát a faládába, és a személyzeti bejáraton át vitték kia házból. Senki nem gondolt semmi rosszra, amiért a suszter és a segédei ilyen hamartávoznak. A suszter sűrű bocsánatkérések közepette elmagyarázta, hogy sajnálatos módonösszekeveredtek az időpontok, és Lady Mildon felszólította őket, hogy jöjjenek visszaalkalmasabb időben.Egy ott várakozó kocsiba betették a ládát, és az egész társaság eltűnt a ködben.Thaddeus azonban egy enyhe hipnózis segítségével részletes személyleírást kapottGribbstől a suszterról és a segédeiről. A susztert nem ismerte fel, de a két testes segéd kilétefelől nem voltak kétségei.– Az a két testőr volt, akiket Delbridge az estélye idejére felfogadott – mondta Victoriának.– Lehet, hogy a gazember azért kereste meg őket, mert nem ismer másokat, akiket ilyenmunkára fel lehet bérelni.– Nem értem – nézett rá gondterhelten a nénikéje.– Én sem, de kiindulópontnak megteszi.– Szent egek, életveszélyben van, ugye?– Igen.Thaddeus átvágott a szobán, és kinyitotta az üvegajtót. Fog félbehagyta a vonítást, és füléthegyezve, bosszúra szomjas tekintettel ránézett.– Gyere velem – szólt csendesen a férfi. – Megkeressük a gazdád.158


45.Leona hányingerre és egy tébolyult nő összefüggéstelen motyogására tért magához. Egyrémítő pillanatig azt hitte, ő maga mondja ezt a sok ijesztő sületlenséget.– A démon a pokolból való. Ránézésre nem mondanád meg, de egyenesen a pokolból jön,úgy bizony. Te is onnan való vagy?Óvatosan kinyitotta a szemét. Már nem forgott vele a világ, mint mielőtt elveszítette azöntudatát, de még mindig sötétben volt. A suszter ládája. Lehetséges, hogy oda zárták be.A rémület újabb hulláma söpört át rajta. Gyorsan felült. Túlontúl gyorsan. Felkavarodotttőle a gyomra. Pár pillanatig azt hitte, hányni fog. Összeszorította a szemhéját, és próbáltmélyeket lélegezni. Gyomra lassacskán megnyugodott.– Az az ember démon, de jobb, ha ezt nem mondod neki. Különlegesnek tartja magát, úgyám! Tudósnak nevezi magát.Leona újra megpróbálta kinyitni a szemét, és rájött, hogy egy kőfalú kis szobában van, segy falnak tolt priccs szélén ül. A cella vasrácsos ajtaján túl egy lámpás égett, annak a fényeszűrődött be, de ablak nem volt a cellán. Ez hát a sötét árnyékok magyarázata.– A démon szolgái hoztak le téged ide, a pokolba.Leona néhány másodpercig erősen gondolkodott, majd úgy döntött, nem a fejében szólnakezek a hangok. Valaki más is van a cellában. Körülnézett, és meglátta a sarokban kuporgó nőt.A másik fogoly kifakult barna ruhát viselt. Szemébe lógó zilált, gubancos szőke hajamögül vizslatta Leonát. Beesett szemén kétségbeesés látszott.– Azt mondja, hogy tudós, de igazából egy démon – magyarázta.– Ha arról az emberről beszélsz, aki suszternak adja ki magát, akkor egyetértek – felelteLeona halkan.– Nem, nem, nem, nem suszter – rángatózott izgatott felindulásában a rabtársa. – Tudós.– Értem – mondta szelíden Leona. – A tudós valójában démon.– Igen, az. – A nő láthatóan megkönnyebbült, hogy a másik végre megértette a lényeget. –Egy szörnyű démon. Olyan varázsitala van, amitől valósággá válnak a lidérces álmok.Leona megborzongott.– Tudom.Apró izgalom remegtette meg a bensőjét, s felborzolta a tarkóján a hajszálakat. Thaddeusés Fog már keresik. Olyan biztosan tudta, mint azt, hogy reggel fölkel a nap. Időt kell nyernie,hogy megtalálhassák.– Azt mondja, hogy tudós, de szörnyeteg, akárcsak a másik – magyarázta rémítősuttogással a nő.– Kiről beszélsz? – nézett rá összevont szemöldökkel Leona. – Milyen másikról?– Azt hittem, úriember. Amilyen jóképű volt. – A nő hangja vágyódó sóhajjal telt meg. –Finom és elegáns. A haja is gyönyörű, aranyszőke. Olyan, mint azok az angyalok a régifestményeken.Leona megragadta a priccs szélét.– Azt mondod, aranyszőke haja van?– És amilyen szépen tud mosolyogni, meg nem mondanád, hogy szörnyeteg. – A hangjahirtelen megkeményedett a kétségbeeséstől. – Tudtam, hogy kiszemelt magának. Aztreméltem, jó pénzt fog fizetni. De hazudott. Ide hozott, ide, a pokolba.– Szent ég! – suttogta Leona. – Te vagy Annie Spence.A nő hevesen összerándult, és még mélyebbre húzódott a szurtos sarokba.– Honnan tudod a nevemet? Te is démon vagy?159


– Nem, nem vagyok démon. Annie, figyelj rám, az az aranyhajú szörnyeteg, aki tégedidehozott, már halott.– Nem, nem, szörnyeket és démonokat nem lehet megölni.– Lancing volt a neve, és esküszöm neked, hogy meghalt. – Töprengett, hogyan tudnaáttörni a nő fantazmagóriáin. – A Szörny meghalt, amikor találkozott A Szellemmel.– A Szellemről már hallottam. – Annie hangjában megcsillant a remény szikrája. –Suttogtak róla az utcán.– Lancing megpróbált elmenekülni A Szellem elől. Lezuhant, és halálra zúzta magát.– Nem, az nem lehet igaz. – Visszasüllyedt a reménytelenségbe. – A Szörny démon volt.Egy démont még A Szellem sem tud megölni.– A saját szememmel láttam a holttestét, Annie. És A Szellem hamarosan idejön, hogykiszabadítson minket.– Senki sem tud kiszabadítani minket – magyarázta szomorúan a nő. – Mi már a pokolbanvagyunk.– Nézz rám, Annie!A nő összerándult, de rabtársa szemébe nézett.– Túl késő.– Nem, nem túl késő – erősködött Leona. – A Szellem idejön, egyenesen a pokolba, éskivisz innen bennünket.Annie-n látszott, hogy hiszi is, meg nem is.Amikor valahol kinyílt egy ajtó, a kezébe temette az arcát, és hangtalan zokogásban tört ki.Ismerős alak jelent meg a vasrácsok mögött. A lámpafény megcsillant a suszter kopaszkoponyáján és szemüvege aranykeretén.– Látom, magához tért, Miss Hewitt – mondta derűs mosollyal. – Nagyszerű. Hamarosan aközönsége is összegyűlik. Elvárják öntől, hogy izgalmas műsorral szolgáljon nekik. Tekintseezt élete fő attrakciójának.Leona meg sem mozdult a priccsen, úgy kérdezte:– Ki maga?– Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Dr. Basil Hulsey vagyok. Az álmok energiájánakszakértője, akárcsak ön, Miss Hewitt. De öntől eltérően én a lidérces álmok megteremtésérespecializáltam magam.160


46.Shuttle az utcán nevelkedett, és annak idején sok olyan dolgot látott, amitől még egy meglettférfit is kilelt volna a hideg. De ritkán ijedt meg annyira, mint most, amikor az árnyalakmegállt előtte. Ismerte A Szellemről szóló meséket, de eddig csak nevetett rajtuk. Ma esteazonban nem nevetett.– Csak egy megbízatás volt a többi között Paddonnak és nekem – sietett a magyarázattal. –Nem bántottuk a hölgyeket, esküszöm. Csak elkábítottuk őket egy időre a doktor valamelyikkotyvalékával.– Elraboltátok az egyik nőt – mondta A Szellem.Shuttle megremegett. Volt valami furcsa ebben a hangban. Körülötte mindent, még magátA Szellemet is, árnyékká változtatta. Alig pár lépésre állt tőle, Shuttle mégsem tudta kivenniaz arcvonásait. Ráadásul majdnem éjfél volt már. Pedig a közelben volt egy utcai lámpa, teháttöbbet kellett volna látnia A Szellem arcából.– Nem volt emberrablás – próbálta igazolni magát. – Csak betettük a ládába, és fölpakoltuka kocsira. Emberrablás az, amikor fogva tartunk valakit, amíg ki nem fizetik érte aváltságdíjat. Ez nem az volt. Egyáltalán nem Egyszerű megbízás volt, semmi több. Paddon ésén egy napi bért kaptunk érte, és azzal a dolognak vége is lett.– Hová vittétek a nőt, akit elraboltatok?A hang úgy zúdult rá, mint egy elsöprő erejű hullám. Tehetetlen volt vele szemben.Elmondta A Szellemnek, hová vitték Paddonnal a lányt.161


47.Leona semmi másra nem tudott gondolni, csak hogy minél tovább szóval tartsa a dr. BasilHulsey-t.– Kár, hogy nem más körülmények között ismertük meg egymást, Miss Hewitt – mondta aférfi a rácsokon át. – Remek csapatot alkottunk volna mi ketten a laboratóriumban.– Gondolja?– De még mennyire! – kezdett belelkesedni a doktor – Roppant nagy hasznát vettem volnaaz ön tudásának, amely révén a kristályok erejével befolyásolni tudja az álombéli állapotot.Remélem, hogy miután kielégítette a Harmadik Kör tagjait, visszaadják önt nekem. Nagyonérdekes volna megnézni, hogy az aurórakő segítségével ki tudná-e önmagát szabadítani abbóla lidérces álomból amelyet kémiai úton idéznék elő önnél.Annie halkan nyöszörgött a sarokban.Leona felállt, és odament a cella ajtajához. Alaposan szemügyre vette Hulsey-t. Az volt abenyomása róla, hogy úgy néz ki, mint egy túlméretezett rovar– Meglep, hogy egy magát tudósnak tartó tudományos kutató hitelt érdemlőnek tartja ésmegbízik egy olyan nő erejében, aki saját állítása szerint kristályokkal dolgozik, és abbóltartja el magát – mondta. – Csak nem azt akarja közölni, doktor, hogy hisz a természetfölöttiképességekben?Hulsey kajánul nevetett, és szorosan összefonta ujjait keszeg melle előtt.– De még mennyire, hogy hiszek, Miss Hewitt! Tudja, nekem magamnak is vannakpszichikus képességeim. Sőt, ami azt illeti, sok éven keresztül tagja voltam az ArkaneTársaságnak.Jeges borzongás futott végig Leona gerincén.– Milyen természetű tehetsége van önnek?– Nem közönséges vegyész vagyok, Miss Hewitt – fújta föl magát a férfi. – Zseniálistehetségem van a természetfölötti természettudományban. Ezt a tehetségemet az álomállapottanulmányozásának szenteltem.– Miért?– Mert lenyűgöz. Tudja, az álom állapota az egyetlen helyzet, amelyben a normális és aparanormális közötti határvonal elmosódik. Mindenki álmodik, Miss Hewitt. Ez bizonyítja,hogy mindenki természetében ott van a természetfölötti rész, akár tud róla, akár nem.A lány úgy tett, mint aki egy könnyed vállrándítással napirendre tér a dolog felett.– Történetesen egyetértek önnel. Mi következik ebből?– Gratulálok az éleslátásához. De habár a dolgot magát megértette, nyilvánvalóan nemvonta le belőle a logikus következtetést.– És mi lenne az?Hulsey szeme felcsillant a szemüveg lencséje mögött.– Hát nem érti? Ha valaki képes manipulálni egy ember álmait, akkor már teljesen amarkában tudja tartani az illetőt.Az ódon apátság romjai fenyegetően meredeztek az ég felé a holdfényben. Thaddeus az erdőszéli árnyékba húzódva állt, egyik oldalán Calebbel, a másikon Foggal.– Ebben a kőhalomban van – mondta Thaddeus.– Hacsak a gazfickók nem vitték át egy másik helyre azután, hogy ideszállították –jegyezte meg Caleb.– Itt van! Nézz Fogra! Ő is érzi.162


Mindketten a kutyát nézték, aki orral az apátság felé, mozdulatlanul, feszült figyelemmelállt.– Nehéz elhinni, hogy ilyen távolságról és ennyi kőfalon át érzi a szagát – mondtaelgondolkodva Caleb.– Van valamiféle kapcsolata vele. Ahogy nekem is.Társa nem vitatkozott.– Féken tudod tartani, ha bemegyünk Leona után? Ha elszabadul és vonítani kezd, agazemberek megtudják, mire készülünk.Thaddeus szelíden megrántotta a Fog nyakörvéhez csatolt pórázt. A kutya nem reagált.Minden porcikájával az apátság romos épületére összpontosított.– Hogy őszinte legyek, nem tudom, féken tudom-e tartani, ha közelebb jutunk Leonához –mondta Thaddeus. – Csak annyit tudok, hogy szükségünk van rá. Ő az egyetlen reményünk,hogy gyorsan rátalálunk ebben a kőhalomban.163


48.Leona a kőfalú és sötét cellában még mindig kérdésekkel ostromolta Husley-t, bízva benne,hogy ezzel időt nyer– Annie-t miért hozta ide? – kérdezte.– Annie-t? – lepődött meg a férfi. – Ez a neve?A sarokban a nő feljajdult, mintha megütötték volna.– Még a nevét sem tudja? – csodálkozott Leona.– A neve nem fontos. Ez a nő csak kutatási alany. Az utolsó kettő meghalt a kísérletekalatt. Szóltam Delbridge-nek, hogy kell egy másik. Kiküldte a Szörnyet, hogy hozzon nekemegyet.– Szóval maga felelős azért a két eltűnt lányért. Rajtuk kísérletezett.– Hát magamon nem kísérletezhettem, nem igaz? – vihogott kajánul Hulsey– Hogy merészeli? – fakadt ki hevesen a lány.– Nézze, Miss Hewitt, semmi szükség ilyen érzelmi kitörésekre. Én tudós vagyok, akinekkísérleteket kell folytatnia. Annie nem fontos. A másik kettő sem volt az. Közönségesprostituáltak voltak.– Mit művelt velük?– A lidércnyomást előidéző szérumom ellenszerét próbáltam előállítani. Véletlen balesetesetére hasznos lenne. A jelen helyzetben a lidércnyomások visszafordíthatatlanok. Ez a nőtegnap szívta be a méreg gőzét. Az éjjel adtam be neki az ellenmérget.Leona keze ökölbe szorult.– Nem látszik valami hatásosnak.– Ő tulajdonképpen tovább bírja, mint a másik két lány, de beismerem, a kísérlet nem voltsikeres. – Hulsey sajnálkozva felsóhajtott. – Egy kicsit már bele is őrült. Ebből már nem fogkigyógyulni. Kénytelen leszek megszabadulni tőle, és egy újabb lányt szerezni a kísérletkövetkező szakaszához.Leonának nagy kedve lett volna átfogni a férfi ösztövér nyakát, és kirázni belőle a lelket.De kényszerítette magát, hogy újabb témára terelje a szót.– Lancing meghalt – jelentette be.– Igen, hallottam. – A férfi csontos arca eltorzult az undortól. – Azt mondják, át akartugrani egyik háztetőről a másikra, de lezuhant. Hál' istennek, megszabadultam tőle. Voltakrendkívül eredeti képességei, melyeknek, elismerem, bizonyos fokig hasznát vettem, deszellemileg teljességgel megbízhatatlan ember volt. Mondtam is Delbridge-nek, hogyveszélyes alak, de ő el volt ragadtatva attól, hogy a saját paravadásza egy bérgyilkos.– Őlordsága is meghalt alig pár órával Lancing után. Az egyik ereklyéjével, egy antiktőrrel szúrták le. A maga műve volt?– Természetesen nem – tiltakozott sértődötten Hulsey. – Én tudós vagyok, nem kenyerem afizikai erőszak. Ha azt akartam volna, hogy a lord haljon meg, a lidércnyomást előidézőszeremet használom.– Ki ölte meg Delbridge-t?– A Harmadik Kör vezetője.– És magát miért nem ölte meg?A férfi őszinte jókedvre derült,– Ugyan már, miért akarna engem megölni? Én vagyok az egyetlen, akinek van annyijártassága a kémia tudományában, hogy meg tudja fejteni az alapító elixírjének képletét, hamajd megtalálják. Én vagyok az egyetlen, aki el tudja készíteni, és le tudja folytatni a164


kísérleteket, melyek igazolják, hogy biztonsággal lehet élni vele. Nem, nem, kedvesem,megnyugtathatom, a Harmadik Kör tagjainak szükségük van rám.– Szóval az alapító receptjéről van szó? Akkor miért hajszolja mindenki az aurórakövet?– Az aurórakő ahhoz kell, hogy kivegyék a receptet, mint hamarosan látni fogja. AHarmadik Kör tagjainak önre van szükségük, hogy a kristály segítségével kinyisson egybizonyos páncélszekrényt. Reményeik szerint abban lesz elrejtve a recept.Összeesküvés, ahogy Caleb Jones kikövetkeztette, csak valószínűleg sokkal bonyolultabb,mint ahogy ő feltételezte, gondolta Leona. Úgy hangzott, mintha az összeesküvők emelkedőhatalmi körökbe szerveződnének. Van egy Harmadik Kör, akkor értelemszerűen lennieelsőnek, másodiknak és talán többnek is.– Ha már szóba került a kő, hadd kérdezzem meg: Mi történt pontosan azon az éjszakánDelbridge múzeumában? – folytatta Hulsey. – Valaki lecsapta a csapdát, de nem találtunkholttestet. Ware volt az, ugye?Leona megborzongott.– Maga tud Mr. Ware-ről?– Hát hogyne. Delbridge kérdezősködött, és rájött, hogy Ware az Arkane Társaság tagja. –Hulsey összevonta a szemöldökét. – Ő pszichohipnotizőr, ugye?Semmi oka rá, hogy a feltétlenül szükségesnél többet is eláruljon neki, gondolta Leona, ésnem válaszolt.– Gondoltam – bólintott a férfi. – Nagyon rossz állapotban lehetett, miután belélegezte amérges gőzt. Kíváncsi lennék, hogyan használta a kristályt, hogy megmentse őt.– Miből gondolja, hogy megmentettem?– Ez az egyetlen magyarázat. Soha senki sem épült még föl abból a lidércnyomásból, amitén küldtem rá. Bizony, bizony – bólogatott ismét Hulsey –, feltétlenül vissza kell kapnomkegyedet, miután a tagok végeztek önnel ma éjjel. Meg kell értetnem velük, ha szükségük vana tapasztalatomra a recept megfejtésekor, akkor át kell önt engedniük nekem. – Kivett azsebéből egy órát, és felpattintotta a fedelét. – Már nem tart sokáig. A csoport utolsó tagja ismegérkezett. Hamarosan ideküldenek valakit, hogy a terembe kísérje önt.Aztán megfordult, és sietve távozott. Leona hallotta, amint nyílik, majd csukódik egy ajtó.Csend ereszkedett le a külső szobára.– Mindketten a pokolban vagyunk – nyöszörögte Annie. – Hát nem érted?– A pokolban vagyunk, Annie, de ki fogunk jutni – fordult feléje Leona.– Nem – rázta a fejét csüggedten a nő. – Az idők végezetéig ide leszünk bezárva.Leona odament hozzá. Kigombolta saját ruhaderekán a három legfelső gombot, és kezébevette a nyakláncán lévő vörös kristályfüggőt.– Nézz a nyakláncomra, Annie! Nézd, amilyen erősen csak tudod, és közben mesélj azálmaidról!A nő megrémült, zavarba jött, de túl kimerült volt, semhogy ellenkezzen. A kristályranézett.– A pokolban vagyok – suttogta. – Démonok nyüzsögnek körülöttem, de alegfélelmetesebb a tudós…Leona érezte a zavaros álom energiájának ismerős áramlását. Figyelmét a kőben forrongóapró viharra összpontosítva odavezette saját pszichés áramlatait is.A kristály vörösen felizzott.Ismét nyílt a külső ajtó. Leona a cella rácsain túl látta, hogy két fekete csuklyás köpenytviselő férfi vonul be rajta súlyos léptekkel. A fény megcsillant arcuk felét eltakaró ezüstfélmaszkjukon. Aztán erőt vett a torkát szorongató rémületén, és ahogy arra Edward bácsitanította, elővette színészi jártasságát.– A meghívás álarcos bálra szólt? – kérdezte.165


– Vigyázzon a nyelvére, ha meg akarja érni a reggelt – felelte az egyik férfi. – A Rend nemtűri a pimaszságot.Leona visszagondolt Hulsey korábbi szavaira. A szervezet tagjainak kétségtelenül az Őkristályműves tudására van szüksége. Amíg ezek a gonosztevők igénylik a szolgálatát, addigvan remény. Edward bácsi szavai visszhangoztak a fülében. „Mindig gondolkozz pozitívan,Leona! A negatív gondolatokból soha semmi jó nem származik.”– Úgy látszik, a Rend a humorérzéket sem tűri – felelte, a rácsokon át végigmérve aférfiakat. – Mondják csak: szabónál lehet csináltatni ilyen köpenyt és maszkot, vagy készenkapni az Oxford Streeten?– Tartsa a száját, ostoba nőszemély! – sziszegte a másik férfi. – Sejtelme sincs, miféleerővel játszik ma éjszaka.– De hamarosan megtudja – tódította a társa.Goromba szavak, de a felsőbb osztálybeliekre jellemző kiejtés. A két férfi nem az utcáróljött ide; az ilyenek rendszerint előkelő úri klubokban tanyáznak.Az egyik benyúlt a köpenye alá. Kulcscsörgés hallatszott. A következő pillanatbancsikorogva kitárult a cella ajtaja. Az első férfi benyúlt, a karjánál fogva megragadta a lányt, éskirántotta a szűk kis cellából. A másik, akinél a kulcs volt, sietve becsukta és bezárta mögötteaz ajtót.Egyikük sem törődött Annie-vel, aki a sarokban kuporgott, és halkan motyogott magában.– Látod, idehoztak bennünket a pokolba – suttogta. – Démonok mindenütt.A két csuklyás alak erőszakkal kivezette Leonát a külső ajtón, majd végig egy sötétkőfolyosón. Füstölgő, libegő lángú gyertyák világítottak a fali gyertyatartókban.– Meg kellene fontolniuk a gáz bevezetését – mondta a lány. – A gyertya olyan régimódi.Azt a benyomást kelti, hogy Rend nem valami modern gondolkodású.Az egyik férfi olyan erővel szorította meg a karját, hogy Leona tudta, másnap kék-zöld foltlesz azon a helyen. Feltéve, hogy megéri a másnapot. Nem, ne gondolj ilyesmire!Kényszerítette magát, hogy összpontosítson, úgy, amikor az álomenergiát tereli a megfelelőmederbe. Hol vagy, Thaddeus? Tudom, hogy most engem keresel. Nem érzel engem? Ittvagyok. Kérlek, siess! Kezd szorongatóvá válni a helyzet.Egy vasalt faajtóhoz érve a két férfi megállt vele. A bal oldalán lévő csuklyás alakkinyitotta az ajtót. A másik belökte a lányt egy gyertyával megvilágított terembe.– A kristályműves – jelentette.Három csuklyás, köpenyes, maszkos férfi ült a patkó alakú asztalnál. Hulsey-t nem láttasehol.– Hozzátok elém a nőt! – parancsolta az asztalfőn ülő.Az, aki bevitte a terembe, ismét a karja után nyúlt.Leona ügyesen ellépett mellőle, odament az imént szóló férfihoz, és megállt előtte. Ekkorlátta, hogy az ő álarca aranyból van.– A nevem Miss Hewitt – szólalt meg hidegen. – És meg kell mondanom, hogy érettfelnőttek szerint gyerekeknek való játék hosszú, bő lebernyegek és buta maszkok mögé bújni.Az ilyesmi egyáltalán nem vall érettségre.Dühös mormogás támadt az asztal körül, de a vezér láthatóan megőrizte a nyugalmát.– Értékelem a lelkierejét, Miss Hewitt – mondta derűsen. – Szüksége is lesz rá. Tudja,hogy miért van itt?Úgy döntött, nem kell megemlítenie, hogy Hulsey elárulta, milyen égető szükségük van rá.Nem biztos, hogy ez lesz az ütőkártyája, de nem is mellékes.– Feltételezem, hogy valami kristállyal lesz dolgom – felelte. – De ahhoz, hogy igénybevegyék a szolgáltatásomat, nem kellene ilyen túlzottan színpadias körülményeket teremteniük.Be lehet nálam jelentkezni. Biztos vagyok benne, hogy a jövő hét elejére be is tudnámütemezni önöket.166


– A ma éjszaka alkalmasabb nekünk – közölte Arany Maszk. – Úgy értesültünk, hogyhatalma van egy bizonyos, aurórakő néven ismert kristály felett. Az ön érdekében remélem,hogy így van.Leona pulzusa, amely már eddig is szaporán lüktetett, most vad vágtába kezdett.– Még soha nem találkoztam olyan kristállyal, amellyel ne tudtam volna dolgozni.– Ez egy egészen különleges darab. Kulcs egy régi páncélszekrényhez. Ha sikerül kinyitniaa szekrényt, mi, a Harmadik Kör tagjai, nagyon meg leszünk elégedve. És a jövőben akár másmegbízásokat is kaphat tőlünk.– Mindig örömmel fogadom az új ügyfeleket.– De ha kudarcot vall, akkor számunkra haszontalanná válik – folytatta Arany Maszk halk,fojtott hangon. –Úgy is fogalmazhatnék, hogy tehertétel lesz.A lány úgy döntött, hogy ezt meg se hallja. Gondolkozz pozitívan!– Örömmel állok a feladat elébe – mondta élénken. – Gondolom, tudják, mennyi aszokásos tiszteletdíjam.Rövid, meglepett csend következett. Senki sem gondolt arra, hogy honoráriumot fizessenneki a ma éjszakai munkájáért. Ez talán rossz jel volt.– No nem baj, majd utólag elküldöm a számlát – folytatta zavartalanul Leona. – És mostmi lenne, ha megmutatnák nekem azt az aurórakövet, hogy lássam, mit kezdhetnék vele?– Erre, Miss Hewitt – állt fel Arany Maszk.Elindult egy ajtó felé. A többiek is felálltak, és szoros gyűrűbe fogva a lányt, elindultakutána.Arany Maszk kinyitotta a súlyos faajtót, amely mögött egy kisebb, szintén gyertyákkalmegvilágított helyiség tárult fel. Leona érezte az aurórakő energiájának ismerős bizsergését.Gondosan ügyelt rá, hogy arca ne áruljon el semmit. Minél kevesebbet tudnak a HarmadikKör tagjai az ő és a kristály kapcsolatáról, annál jobb.A kisebb teremben egy alkimista szimbólumokkal gazdagon díszített, acélból készült régipénzszekrény állt egy szőnyegen. A tompa fényű, átlátszatlan aurórakő a tetején lévőmélyedésben pihent.A riasztó körülmények ellenére izgalom remegtette meg Leona szívét. Sybilpáncélszekrénye. Családja női tagjai között nemzedékek óta nem volt több puszta legendánál.Mindent elkövetett, hogy megőrizze nyugalmát, amikor a helyiségen átvágva odament apáncélszekrényhez. A tetejét borító vékony aranylemezbe nagyon ismerős alkímiai jeleketmarattak. Ezzel a titkosírással íródott anyja naplója, ez öröklődött kétszáz év óta Sybil mindennő leszármazottjára.Magában lefordította őse figyelmeztetését:„Tudd meg, hogy az aurórakő a kulcs. Minden titok, amely odabent rejtőzik, megsemmisül,ha a szekrényt erőszakkal nyitja ki férfikéz.”– Érdekes – állapította meg, mintha csak valami múzeumban kiállított műtárgyat látna. –Megkérdezhetem, miért nem próbálták meg egyszerűen kinyitni? – nézett Arany Maszkra.– A dolog úgy áll, Miss Hewitt, hogy ismerem azt a titkos nyelvet, amelyet Sybil, a SzűzBoszorkány használt. A szekrény fedelén látható írás szerint egyedül csak az aurórakővellehet biztonságosan kinyitni.A mennykőbe! Le tudta fordítani Sybil titkosírását.– Milyen különös – szólalt meg újra.– Várunk, Miss Hewitt. – Arany Maszk kezdte elveszíteni a türelmét. – Az utasítás világos,már csak követni kell. Lássuk, megvan-e a tehetsége, hogy munkára fogja a kristályt! Ha nemjár sikerrel, kénytelen leszek keresni egy másik kristályművest.– Hadd látom, mit tehetek önökért – mondta Leona.167


A páncélszekrény mellett állva szembefordult ötfős közönségével, és lassan, a lehetőlegnagyobb drámai feszültséget sűrítve a pillanatba, fölemelte a kezét, és ujjhegyeit ráhelyezteaz aurórakőre.Hallotta az erő suttogását. Egy kis mennyiségű energiát terelt a kő szívébe.A kristály holdfényes lüktetéssel megelevenedett.A csuklyás férfiak egy emberként hördültek fel, és közelebb nyomultak.A markában voltak, ahogy tervezte.– Meg tudja csinálni – suttogta egyikük áhítattal.– A keservit, látjátok ezt? – motyogta egy másik. „Kézben kell tartanod a közönséget,Leona. Soha ne engedd meg, hogy a közönség irányítson téged!” Minden érzékét kitárta akristály ereje előtt.168


49.Fog bevágtatott a boltíves kapubejáraton, s fejét leszegve végigrohant egy kőből épültfolyosón. Thaddeus és Caleb kezükben pisztollyal futottak utána. Thaddeus alig bírta tartani apóráz végét. A kutya nem kezdett vonítani, amikor beléptek a sötét apátságba, mint ahogyCaleb tartott tőle. Sőt úgy tűnt, nagyon is megértette, hogy csendben és sietve kell menniük,mintha vadat akarnának becserkészni.Folyosók labirintusán át elvezette őket a hajdani másolóhelyiségbe, s onnan a romoskonyhába. Itt addig vinnyogott halkan, amíg Thaddeus ki nem nyitott egy ajtót. Ott elindultlefelé egy keskeny lépcsőn; hallani lehetett a követ karistoló körmei neszezését.Mindeddig nem találkoztak senkivel. Ez mindennél jobban nyugtalanította Thaddeust. Hollehetnek Leona fogvatartói?– Lenniük kellene őröknek – szólt oda Calebnek.– Nem feltétlenül. – Társa a magasba emelte a lámpást, hogy bevilágítsa az üres helyiséget,melyen épp átmentek. – Titokban akarják tartani a dolgot, de a rendőrségtől kevéssé kelltartaniuk.– Tőlünk annál inkább.– Ez igaz – válaszolta fenyegető mosollyal Caleb. – De ezt még nem tudják, igaz?Fog megtorpant egy újabb ajtó előtt. Megint halkan nyüszített.– Állj félre! – szólt nyugodtan Thaddeus.Caleb hátát a falnak vetve megállt, társa pedig kinyitotta az ajtót. Sem kiáltásokat, semlövéseket nem hallottak, de a szobában halvány fény világolt.– Ezt a szobát használták – mondta Thaddeus, és beóvakodott. A lámpásra pillantvahozzátette. – Méghozzá nemrégen.Fog nem tétovázott. Egyenesen egy ráccsal ellátott ajtóhoz ügetett, s úgy csóválta a farkát,mintha zászlót lengetne.Az ajtó túloldalán fojtott, rémült kis kiáltás hangzott fel. Thaddeus odasietett, és benézett arácson. Egy női alakot látott kuporogni egy kis priccsen. Görcsbe rándult a gyomra. De arabnak másmilyen színű volt a haja.A kutyát tovább már nem érdekelte a cella.– Ki maga? – szólt be Thaddeus a priccsen kuporgó nőnek. Az ajtó régi volt, de a zár új.Kivette az álkulcsát a kabátzsebéből. – Hol van Leona?A rab tétován felállt.– Miss Hewittra gondol?– Igen. – Beillesztette az álkulcsot a zárba. – Itt volt, ugye? A kutya érzi a nyomát.– Kutya? Megijedtem, hogy farkas. – A nő közelebb lépett. – Nemrégen két férfi jött MissHewittért. Elvitték. Az a gazember, dr. Hulsey, valami olyasmit mondott neki, hogy aHarmadik Kör tagjainak szükségük van a kristálytudományára.Thaddeus közben kinyitotta a cella ajtaját.– Hová vitték?– Nem tudom.– Még itt vannak valahol – szólalt meg Caleb, és a lámpás felé intett a fejével. – Nemhagyták volna itt a lámpást, ha nem volnának a közelben. Könnyen tűz keletkezhet, és egytűzvész nyomán kiderülhetne, hogy ez a titkos találkozóhelyük.– Menjen ki azon az ajtón, amelyen bejöttünk – nézett Thaddeus a nőre. – A lépcsőfelvezet az apátság konyhájába. Meneküljön ki innen, amilyen gyorsan csak tud, és rejtőzzönel az erdőben! Ha megtaláltuk Leonát, meg fogjuk keresni. Ha fél órán belül nem jövünk ki169


innen, egyedül kell visszatalálnia a városba. Menjen egyenesen a Scotland Yardra, és keresseSpellar felügyelőt. Mondjon el neki mindent. Mondja meg neki, hogy A Szellem küldtemagát. Megértette?– Igen. Meg kell találniuk Miss Hewittot. Megmentett a démonoktól a kristályával. Alegszebb kalappal fogom meghálálni neki, amit nő valaha is hordott.– Ki maga? – kérdezte Thaddeus.– A nevem Annie Spence.– Örülök, hogy életben látom, Annie Spence – mosolyodott el a férfi.– Közel sem annyira, mint én, esküdni mernék rá. – Az ajtóhoz érve Annie megállt, ésvisszanézett. Halálos fáradtság és ámulat látszott a szemén. – Azt mondta, ön a pokolba is elfog menni, hogy megtaláljon minket. Nem hittem neki. Pedig igazat mondott.170


50.Edward bácsi hangja tisztán csengett a fülében: „A közönség mindig műsort vár tőled,Leona.” Ettől megnyugodott. Ez is csak egy közönség, gondolta, és még több energiátvezetett a kő szívébe. A holdfény felerősödött, és csillogóvá varázsolta az aranylemezbekarcolt rejtélyes szavakat.– Működik – lehelte valaki. – A kulcs nyitja a szekrényt.A Harmadik Kör tagjai az ámulattól megbabonázva figyelték. Leona tisztán érezte, milyenerővel összpontosítanak. Mind az öten teljes figyelmüket a kőre irányították. Eközbentudtukon kívül megnyitották előtte paranormális érzékeiket.Mindegyik férfiból betegesen sóvár vágy sugárzott felé. Ennek a vágynak semmi köze azérzékiséghez, állapította meg. Ez az öt ember a megszállottságig menő szenvedéllyelsóvárgott Sybil titkai után.– Felébresztettem a kristály igazi erejét – kántálta a legszínpadiasabb internálásával.Edward bácsi büszke lett volna rá, ha hallja.A kő belsejének ezüstös fényű izzása lüktetve villódzni kezdett, hol elsötétítve, holmegváltoztatva a színek árnyalatát. Leona felerősítette az energiaáramokra rezonálómotívumokat. Baljósán foszforeszkáló hullámok jelentek meg a kristály körül, és kifeléhaladva beburkolták a lány alakját. Szavakkal le nem írható, bizarr színek jöttek létre, majdszétszóródva új színekbe rendeződtek. Leona tudta, hogy egész alakja szüntelenül változófényben fürdik.– Mint a hajnal – suttogta döbbenten Arany Maszk.Leona így még sohasem dolgozott a kristállyal. Az energiaözön szinte felkorbácsolta azérzékeit. Kimondhatatlan izgalom lett úrrá rajta. Gondolkozz pozitívan! Nevetni lett volnakedve. Az élmény sokkal, de sokkal több volt, mint amit az egyszerű pozitív gondolkodásadhatott. Diadalmámor volt. Eufória. Hát ilyen az, amikor az embernek hatalma van!A kristály vadul szórta szét a fényét, s ettől a terem hideg, természetfölötti lángokban állókemencévé változott. Leona a két tenyerébe véve kiemelte bölcsőjéből a követ. Az arca eléemelve a sugárzó energia lobogó fátylán át nézett az álarcos arcok alkotta körre.Mosolyogva ízlelgette a rajta és körülötte átívelő tűz vérpezsdítő mámorát.– Komolyan mondom, tényleg nevetségesen néznek ki ezekben a maszkokban – közölte.Lehet, hogy a nő mosolya, de lehet, hogy az ösztöne küldött halk figyelmeztetést AranyMaszknak. Akármi volt is, hirtelen rémülten hátralépett, és úgy emelte fel mindkét kezét,mintha egy démont akarna elhárítani.– Ne! – kiáltotta. – Tegye le!– Attól tartok, már késő – felelte a lány szelíden. – A titkait akarták megtudni. Ez az egyik.Több mint kétszáz év óta, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott rám. Magától aBoszorkánytól származik. Aki mellesleg nem volt szűz.Egy újabb energiatöltetet irányzott feléjük a kristályon keresztül. A fénylő hajnal lüktetőáramai összetalálkoztak, és megsemmisítették az öt férfi energiamintáit. A Harmadik Körtagjai egyszerre kezdtek üvölteni. Még akkor is üvöltöttek, amikor egy perc múlva Thaddeus,Fog és egy idegen berúgták az ajtót.171


51.Másnap délután a könyvtárszobában gyűltek össze. Thaddeus a szokott helyén, az íróasztalamögött ült. Épp az imént ért vissza egy Calebbel és Gabriel Jonesszal folytatottmegbeszélésről. Amikor egy perccel ezelőtt belépett a szobába, és mellette elhaladvaszándékosan súrolta Leona szoknyáját, a lány orrát megcsapta a friss levegő és a napfényillatával elkeveredett izgalmas ferfiillat. Ez a kombináció olyan revitalizáló hatással volt rá,mint semmi más, amióta Thaddeus tegnap éjjel kihozta az apátságból.Victoriával együtt a kanapén ülve várták a legújabb híreket. Fog olyan egykedvűelégedettséggel hevert gazdája lábánál, mintha a világon semmi izgalmas dolog nem történtvolna az elmúlt huszonnégy órában. Leona irigyelte a kutyák tehetségét, amellyel képesekcsak a pillanatnak élni. Ők nem pazarolták az idejüket a múlton való rágódással, és a jövőmiatt sem fájt a fejük. Sokat lehetne tanulni tőlük a pozitív gondolkodás terén, merengett alány.A maga részéről, habár teljesen kimerült attól, hogy ilyen intenzíven kellett megdolgozniaaz aurórakövet, nagyon rosszul aludt. Amikor sikerült egy-egy rövid időre elaludnia, olyankülönös és bizarr álmai voltak, hogy minduntalan felriadt belőlük. Victoriától kapott egyuborkából és tejből kevert arclemosót, amellyel bekente az arcát és a szeme környékét, mielőttlejött volna az emeletről. De így is tartott tőle, milyen nyúzottan fog kinézni.Thaddeus előredőlt ültében, és összekulcsolta két kezét maga előtt az asztalon.– Beigazolódott az, amit Caleb előre megsejtett. Úgy tűnik, valóban van egy jól szervezettösszeesküvés az Arkane Társaságon belül. Úgy véli, egy nagyon tekintélyes emberekből állókis, zárt csoport áll az élén. A tagok a Smaragdtábla Rendjének nevezik az összeesküvést.Leona felemelte a teáscsészéjét.– Ez egy ősi alkímiai szöveg neve – mondta. – Úgy tartják, eredetileg HermészTriszmegisztosz írta le egy smaragdtáblára ama szabályokat, amelyek révén elemi anyagokatsikeresen át lehet változtatni. A régi alkimisták hittek abban, hogy ha helyesen értelmezik eszabályok titkosírással leírt szövegét, meg fogják érteni az élet titkát, és ez óriási hatalmat ada kezükbe.– Nem beszélve néhány apró és hasznos trükkről, mint például az ólom arannyáváltoztatásáról – tette hozzá megvető ajkbiggyesztés kíséretében Victoria.– A Rendet fel kell oszlatni – jelentette ki Thaddeus. – De Gabe és Caleb attól tartanak,hogy ez nehéz lesz. Amikor eljöttem, Caleb épp egy hozzám hasonló megbízhatóügynökökből álló hálózatot próbált elképzelni. Az az érzésem, mostantól egy sokkalfényesebb magánnyomozói pálya áll előttem.Leona órák óta először érezte úgy, mintha természetes ereje visszatérőben lenne.– Azt mondja, több nyomozóra is szükség lesz a terv végrehajtásához?– Ne legyenek ötletei – vonta fel a férfi a szemöldökét. – Kegyed már épp eléggel járulthozzá ennek az összeesküvésnek a felderítéséhez. További erőfeszítéseivel katasztrofálishatást gyakorolna az idegeimre.Leona a legszebb színpadi mosolyát ragyogtatta rá.– El vagyok veszve – sóhajtotta Thaddeus.– Mi a csudát szeretnének megszerezni ezek az összeesküvők? – kérdezte némi cöcögésután Victoria.– A hatalmat – felelte egyszerűen az unokaöccse. – Annak van a legnagyobb vonzereje.– Pszichikai természetű hatalom? – húzta el a száját őladysége. – Nevetséges. Miért akarnavalaki a meglévőnél is több természetfölötti tehetséget? Én például a legutóbbi időkig172


endkívül frusztrálónak tartottam a magamét. És nézz csak magadra, Thaddeus! A tehetségednemcsak a baráti körödet, de még a házassági kilátásaidat is korlátozta. Évekkel ezelőtt megkellett volna nősülnöd, és már régen gyerekeidnek kellene lenniük. De a nők félnek az igazitermészetedtől.Thaddeus arca olyan lett, mint egy kőből faragott szoboré. Leona lángvörös arccal hajoltle, hogy ujjaival beletúrjon Fog bundájába.Vajon mit gondol a férfi most az ő tehetségéről, miután látta, hogy mit tud művelni egyolyan kristállyal, mint az aurórakő?– Vannak, akik barátoknál, családnál, feleségnél sokkal fontosabbnak tartják atermészetfölötti erőket – válaszolta közömbösen Thaddeus. – Az alapító elixírje, ha sikerülbiztonságosan előállítani, nagymértékben megnövelheti és kibővítheti egy egyénképességeinek sorát. Gondold csak el, mire lennék képes, ha nemcsak parahipnotizőr lennék,hanem egyszersmind rendelkeznék egy vadász és esetleg még egy paratudományokban jártastermészettudós képességeivel is!Victoria döbbenten meresztette rá a szemét.– Akkor már valami szuperember lennél, az emberi faj egy felsőbbrendű példánya.– Nem felsőbbrendű – hangsúlyozta a szót az unokaöccse. – A szó egy helytelen morális ésetikai ítéletet fejez ki. De rendkívül nagy hatalmam lenne. És ha hajlamos lennék bűnözőitevékenységre… Nos, most már biztosan érted a problémát.– Úristen! – suttogta az idős hölgy elszörnyedve. – Értem. Az összeesküvőket meg kellállítani, még mielőtt komoly fenyegetéssé válnának mindannyiunkra!– Ami azt illeti, Gabe-nek is ez a véleménye – mondta Thaddeus. – Ráadásul meg vangyőződve róla, most, amikor kezd híre menni a tagság körében, hogy megtalálták az alapítóelixírjének receptjét, az Arkane Társaságban végképp eluralkodnak majd azok a gonosz erők,amelyek meg akarják azt kaparintani. Ezért kell felállítani egy állandó információs irodát.– De azoktól a rettenetes emberektől, akiket te és Caleb elfogtatok a múlt éjjel, bizonyáramegtudtok mindent, aminek alapján csírájában el lehet fojtani ezt az összeesküvést –erősködött Victoria.– Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű – felelte a férfi. –Az elmúlt éjjel valamennyiükettranszba ejtettem és kifaggattam. Egykettőre kiderült, hogy míg a Rend általános felépítését éscéljait ismerik, az alattuk és felettük lévő körök tagjainak személyazonosságát nem. Ők csakegymással érintkeznek.– Nagyon ügyes elrendezés – jegyezte meg Leona. – Ha netán egy kört lelepleznek, a tagoknem árulhatják el a többieket.– Így van – bólintott a férfi. – És a csúcson lévő klikk tökéletesen védett helyzetben van.Calebnek épp elég dolgot ad, mire kideríti, kik a Rend irányítói.– Mi lesz a sorsa Hulsey-nak és annak a két szörnyű alaknak, akik elrabolták Leonát? –kérdezte Victoria.– Hulsey eltűnt a tegnap éjszakai nagy felfordulásban, de a laboratóriumát megtaláltukCaleb már szervezi a megkeresését. Ami az öt elfogott embert illeti, a helyzet meglehetősenbonyolult.– Miért? – értetlenkedett a nagynénje. – A legkevesebb, hogy emberrablás miatt bíróság eléállítsák őket.– Sajnos nem lehet őket letartóztatni anélkül, hogy Leona ne kerülne egy szenzációsbotrány középpontjába – magyarázta Thaddeus. – Odalenne a jó híre, ha széles körbenismertté válna, hogy öt férfi órákon át fogva tartotta abban az apátságban egy prostituálttalegyütt.– Úristen, csakugyan! – suttogta Victoria. – Erre gondolnom kellett volna. A közvéleménymindig a nőt hibáztatja, ha csak felmerül a megbecstelenítés gyanúja. Ez olyan igazságtalan!173


– Történetesen van tapasztalatom abban, hogyan kell egy botrány után talpra állni –jegyezte meg fanyarul Leona. – De kétlem, hogy az Arkane Társaság tagjai közül sokanelmondhatják ugyanezt.– Mire gondol? – érdeklődött őladysége.A lány megveregette Fog nyakát, és Thaddeusra nézett.– Az a gyanúm, a Társaságnak megvan az oka, hogy kerülni akarja a nyilvános bíróságitárgyalást, és ennek nincs semmi köze az én személyemhez.– Nem értem – húzta össze Victoria gondterhelten a szemöldökét.– Gondolja el, micsoda szenzációt keltene, ha valaki tanúsítaná, hogy tekintélyes uraktitokban okkult praktikákat űztek, és nőket raboltak el, hogy felhasználják őket titkosszertartásaikhoz.– De ez egyszerűen nem igaz! – gerjedt bősz haragra őladysége. – A természetfölöttijelenségek tanulmányozása nem okkult praktika. Az Arkane Társaság tagjai nem akarnakhalottakkal kapcsolatba lépni, és nem foglalkoznak szellemek vagy démonok megidézésével.Az efféle szánalmas ostobaságok a magukat médiumoknak nevező sarlatánok és szélhámosokprivilégiumai.– Tudom – felelte Leona. – De nem hiszem, hogy számíthatnánk a sajtóra abban azértelemben, hogy képes különbséget tenni a paranormális és az okkult jelenségek között.Victoria megmakacsolta magát, és már kereste az újabb ellenérvet. De aztán mégisösszeszorította a száját, és pár pillanat után sóhajtva megadta magát.– Nem, ebben tökéletesen igaza van. – Visszafordult az unokaöccséhez. – Mindenesetre aztaz öt gazembert nem kellene büntetlenül futni hagyni.Thaddeus fagyos mosolyától a hideg futkározott Leona hátán.– Légy nyugodt, megfizetnek a bűneikért, sőt életük végéig fizetni fognak érte.– Hogyan? – kíváncsiskodott a nénikéje.A lány keze megállt Fog fején.– Anyám naplója szerint, ha az aurórakövet fegyverként használják, ahogy én tettem azéjjel, akkor nagy kárt tud okozni az idegrendszerben. Az ott lévő öt ember nem váltmaradandóan őrültté, de gyakorlatilag elveszítették a természetfölötti képességeiket. És egészéletükben szenvedni fognak a rossz idegállapotuk miatt.– Megérdemelték a büntetésüket – jelentette ki elégedetten csillogó szemmel Victoria.Leona Thaddeusra nézett. Irdatlan súllyal nehezedett rá annak a tudata, hogy mit tett azzalaz öt emberrel.– Lesznek álmai, ígérje meg, hogy ha elkezdődnek, eljön hozzám – ismételte meg a férfi aző egykor neki mondott szavait.Ettől kicsit megkönnyebbült.– Melyikük ölte meg Lord Delbridge-t? – kérdezősködött tovább az idős hölgy.– A Harmadik Kör vezére, Lord Granton – felelte Thaddeus. – Amikor hipnózistbocsátottam rá, elmondta, hogy Delbridge súlyos tehertétellé vált. Dr. Hulsey tanúja volt agyilkosságnak, és kész örömmel ajánlotta fel nemcsak a szolgálatait, de még egykristályművest is, akiről tudta, hogy működésbe tudja hozni az aurórakövet,– Engem – szólalt meg Leona.– Önt – bólintott Thaddeus.– Annie Spence sok mindent el fog tudni mondani Hulsey-ról – jegyezte meg a lány.– Caleb már kifaggatta – mondta erre Thaddeus.– Ha már szóba került Annie, remélem, a Társaság kárpótolja mindazért, aminkeresztülment – folytatta Leona. – Elvégre az alapító képlete és az Arkane Társaság miattrabolták el és használták kísérleti alanyként.174


– Gabe tökéletesen tisztában van a Társaság felelősségével ebben az ügyben – szögezte leThaddeus. – Kiderült, hogy Annie álma egy saját kalapszalon. Gabe biztosította afelől, hogyaz üzlet megnyitásához szükséges tőkét haladéktalanul meg fogja kapni.– Még ma meglátogatom. Nagyon sokat szenvedett amiatt az őrült Hulsey miatt.Emlékeztetni akarom, hogy ha a hallucinációk újra jelentkeznének, el kell jönnie hozzám.– Én nemrégen tettem nála egy rövid látogatást, hogy szóljak neki a pénzről – árulta el aférfi. – A barátja, a kocsma tulajdonosa, vigyáz rá. Amikor eljöttem, Annie már azttervezgette, hogy hol béreljen helyet a kalapüzletének.Leona megkönnyebbülten elmosolyodott.– Azt hiszem, ez a nő nagyon jól fog boldogulni. Rugalmas lélek.– Akárcsak ön – nevetett Thaddeus.A lány hirtelen jókedvre derült. Gondolkozz pozitívan!– És ezután a sok hűhó után kiderült, hogy mi volt Sybil páncélszekrényében?– A kísérleteiről vezetett naplója és egy kétszáz éves alkímiai berendezés – felelte Leona,majd roppant kimérten hozzátette: – Az egész, úgy ahogy van, mindenki egyetértésével,engem illet.– De kedvesem, az a napló és a kő borzasztóan veszélyes – intette zavartan Victoria.– E tény ismeretében beleegyeztem, hogy az Arkane Társaságra bízzuk mind a követ, mindSybil páncélszekrényének tartalmát, azzal a feltétellel, hogy amikor csak akarom, hozzájukférhessek – közölte vele orrát ráncolva Leona.– Kitűnő döntés. – Őladysége szemmel láthatóan megkönnyebbült.Kopogtattak a könyvtárszoba ajtaján.– Tessék – szólt ki Thaddeus.Gribbs alakja magasodott fel az ajtónyílásban.– Bocsánatot kérek a zavarásért, de megérkezett a varrónő. Azt mondja, mostanra beszéltékmeg a második ruhapróbát Miss Hewitt-tal.A valóság visszarántotta Leonát kellemes kis álomvilágából.– Már nincs szükség rá, hogy megjelenjek a Tavaszi Bálon – szólt gyorsan. – Nem leszszükségem a ruhára.Victoria kinyitotta a száját. A lány sohasem tudta meg, mit akart mondani, mert Thaddeusfölpattant, megkerülte az íróasztalt, és kiadta az utasítást.– Mondja meg a varrónőnek, hogy Miss Hewitt pár perc múlva készen áll a próbára!– Tényleg nem látom semmi értelmét… – fakadt ki a lány, de máris elhallgatott, mert aférfi ott termett előtte.Lenyúlt, elkapta a csuklóját, és minden teketória nélkül felhúzta a székből.– Jöjjön velem! – parancsolt rá. És félig húzva, félig vonszolva magával, elindult azüvegajtó felé.Leona nagy zavarában nem tudhatta biztosan, de meg mert volna esküdni rá, hogy úgyhallotta, Victoria ekkor valami nagyon furcsa hangot adott ki a háta mögött. Olyasféle hangvolt, mint amikor valaki el akarja fojtani a nevetését.175


52.Nappal egészen másként nézett ki a melegház. A nedves, trópusi klíma ugyanaz volt, éspersze az egzotikus virágillat is, de a hatalmas üvegtáblákon beáradó napfény megfosztotta eparányi Édenkertet az éjszaka varázslatos hangulatától. A kert átkerült a való világba, még haannak egy gyönyörűséges szögletébe is. Thaddeus is nagyon valóságos volt. És egyáltalánnem tűnt jókedvűnek. Egy nagy legyezőpálma árnyékában megállásra késztette Leonát.– Megállapodtunk, hogy elkísérhetem abba a nyavalyás bálba.– De csak, mert ott akartunk csapdát állítani – szabadkozott a lány. – Az a terv már nemérvényes, ezért gondoltam, semmi értelme, hogy elmenjek.– Kegyed nem gondolt semmi ilyesmit. Csak megpróbál valahogy kibújni az alól, hogyvelem kelljen jönnie. Azt hiszem, jogom van tudni, miért.– Nagyon jól tudja, hogy miért. Enyhén szólva feszült a viszonyom az Arkane Társasággal.Mivel már semmi sem kényszerít arra, hogy megjelenjek a bálon, azt hiszem, mindkettőnknekaz lenne a legjobb, ha nem látnának együtt minket.– Titokban akarja tartani a viszonyunkat?Leona megköszörülte a torkát.– Nos, való igaz, felmerült bennem, hogy ésszerűbb lenne.– Mikor csinált ön, vagy én bármit is ésszerűen?– Bizonyára megérti, hogy ez a helyzet kicsit kínos nekem – mentegetőzött a lány.– Mert nem akarja, hogy együtt lássák velem?Ez már túl sok volt.– Hogy mer ilyet mondani? – gerjedt haragra Leona. – Ha nem vette volna észre, rengetegfeszültségen mentem keresztül az elmúlt napokban. Láttam két meggyilkolt embert, el kellettmenekülnöm hazulról egy gyilkos fenyegetése miatt, akiről kiderült, hogy pszichikusképességekkel rendelkező elmebeteg, és elrabolt egy őrült tudós, valamint öt összeesküvő.Arról nem beszélve, hogy közben elveszítettem a szüzességemet, itt, ebben a melegházban!És sírva fakadt. A zokogás valahonnan a mélyből tört fel, önmaga legnagyobbmeglepetésére. Az egyik pillanatban még féktelen haragot érzett, a másikban meg márpotyogtak a könnyei. Mi az ördög van vele? Gondolkozz pozitívan!De Edward bácsi tanácsa mit sem ért az érzelmek áradatával szemben, amely már-márelnyeléssel fenyegette. Elfordult Thaddeustól, és arcát a két tenyerébe temetve zokogott.Siratta az anyját, akit fiatalon elveszített, a nagybátyját, akiben megbízott, és aki elhagytaőt, Carolynt, a barátnőjét, akivel meg akarta osztani a házát és az életét, a gyerekeket, akiketszülhetett volna, ha hozzámegy William Troverhoz. De legfőképpen azokért az éjszakákértsírt, amikor ébren fekve bámulta a plafont, miközben a jövőre próbált gondolni, és azért arengeteg energiáért, amit a pozitív gondolkodásba fektetett, pedig nyilvánvalóan csak az idejétpocsékolta vele.Valahonnan a távolból idehallatszott Fog vonítása, de nem tudta annyi időre visszafojtani akönnyeit, hogy odamenjen hozzá, és megnyugtassa. Ettől a felismeréstől még jobban kellettsírnia.Érezte, hogy Thaddeus megfogja a vállát. Aztán a férfi szó nélkül maga felé fordította, ésátölelte.Ő odaborult a vállára, és addig zokogott, amíg végül teljesen kimerült, és elapadtak akönnyei. Amikor nagy sokára lecsillapodott, belefúrta az arcát a férfi átnedvesedett kabátjába,ő pedig megcsókolta a feje búbját.– Bocsánatot kérek – mondta szelíden. – Mindenért.176


– Mmm. – Leona nem emelte föl a fejét.– Majdnem mindenért – helyesbített Thaddeus.– A legtöbbje nem a te hibád volt.– Kivéve az elvesztett szüzességedet.– Na igen, az a te hibád volt.A férfi megemelte az állát, és kisírt szemébe nézett.– Az az egyetlen dolog, amiért nem kérhetek bocsánatot. Tudod, azt nem sajnálom.– Miért is sajnálnád? – törölte meg ruhája ujjába a szemét Leona. – Az én szüzességemvolt, nem a tiéd.– Azért nem sajnálom, ami szerepem nekem volt ebben a dologban, mert soha életembennem volt még olyan csodálatos élményben részem, mint amikor veled szerelmeskedtem.– Ó! – A remény úgy tért vissza, mintha soha el sem hagyta volna. – Én is így éreztem.– Ha így van, akkor miért sorolod az elmúlt napok veszteséglistájához a szüzességedelvesztését? – ráncolta a szemöldökét Thaddeus.– Azt nem mondtam, hogy mind csupa baj volt. Azért soroltam oda, mert ez is feszültségetokozott nekem.– Mi az ördögöt akar ez jelenteni?– Az isten szerelmére, Thaddeus, csak mert valami élvezetes, akár természetfölöttienélvezetes, még nem jelenti azt, hogy nincs benne stressz.– Miért kellene ilyen helyzetben stresszeim?– Most le akarsz állni velem vitatkozni, hogy mit éreztem és mit nem, amikor elvesztettema szüzességemet?– De még mennyire, hogy le akarok állni veled vitatkozni! Mert én is benne voltam adologban azon az éjszakán, és én egyáltalán nem éreztem semmiféle stresszt.– Talán, mert téged érzelmileg nem érintett a dolog.– A keservit, már az első éjszakán megmondtam, amikor az aurórakövet használtad, hogymegmentsél a méreg hatásától, hogy lelki kapocs van köztünk.– Nem tudok lelki kapocsról – ellenkezett Leona, mintha csak valami udvarias társalgásbanvenne részt. – Az egyetlen kapocs, amit azon az éjszakán éreztem, szerelmi kapocs volt.Most a férfin volt az elképedés sora.– Mit mondtál?– Azon az éjszakán, amikor a hintóban a démonaiddal harcoltunk, és tanúja voltam,mekkora lelkierő és szenvedély van benned, beléd szerettem. Rögtön tudtam, hogy te vagy aza férfi, akire egész életemben vártam.Túláradó öröm töltötte be a levegőt körülöttük. Thaddeus akkorát kurjantott, hogy aztodabent a házban is hallhatták. Kétoldalt derékon kapta, és megforgatta a levegőben Leonát.– Szeretlek! – harsogta lenyűgözően delejes hangján. – Életem végéig és még azon is túlszeretni foglak, Leona Hewitt. Hallod, amit mondok?Vidáman csengő nevetés verődött vissza a melegház üvegfalairól. Beletelt kis időbe, mire alány rájött, hogy ő az, aki nevet.– Én is szeretlek, Thaddeus Ware. És szeretni foglak életem végéig, és még azon is túl.A kölcsönös eskü éppoly kötelező érvényű volt, mintha templomban hangzott volna el.Thaddeus abbahagyta Leona pörgetését, letette a földre, magához ölelte és megcsókolta.Hosszasan.Odabent a könyvtárszobában Victorián valami mélységes elégedettség uralkodott el.Sajátos tehetsége időnként nagy csalódásokat tudott okozni, de mindig jóleső érzést keltettbenne, ha igaza bebizonyosodott.Fogra nézett, aki abbahagyta a vonítást, és orrát az üvegajtónak nyomva állt. Füle égnekmeredt, tekintetét a melegházra szegezte.177


– Mondtam, hogy semmi szükség arra a sok vonításra – mondta vidáman őladysége. –Nagyon boldoggá fogják tenni egymást. Az első pillanattól kezdve tudtam, amióta megláttamőket együtt. Tudod, van hozzá tehetségem, hogy megérezzem az ilyesmit. Sohasem tévedek.178


53.Annyi energia gyűlt össze a bálteremben, hogy még a csillárokat is meg lehetett volnagyújtani vele. Az Arkane Társaság előkelő és nagy hatalmú tagjai egyenként észrevétlenülelvegyülhettek volna egy tömegben, de most, hogy százan gyűltek össze egy ilyen zárthelyen, mint ez a terem, szinte vibrált tőlük a levegő. Az első Tavaszi Bál mind normális,mind paranormális síkon, ragyogó esemény volt.Leona Thaddeus és Victoria társaságában állt a tömeg szélén. Nézték, ahogy a táncolókbirtokba veszik a parkettet. A terem közepén az Arkane Társaság új Nagymestere az elsőkeringőt járta a feleségével. A sokaság tapssal nyilvánította ki tetszését. Ennek ellenérelátnivaló volt, hogy Gabriel és Venetia számára egymáson kívül más nem is létezett ateremben.– Egymásnak lettek teremtve – jelentette ki Victoria. Lehajtott egy jó adag pezsgőt, aztánleengedte a poharát, és láthatóan nagyon meg volt elégedve magával. – Mostantóltermészetesen fizetni kell majd az én briliáns éleslátásomért.– Mindazonáltal mindig jó tudni, hogy a Társaság feje boldog házasságban él – jegyeztemeg Leona diplomatikusan.– Úgy van – mosolyodott el Thaddeus. – Ez azt jelenti, hogy jobban fog tudniösszpontosítani a feladataira. Nehéz munka vár rá, ha át akarja vezetni ezt a hagyományaihozragaszkodó Társaságot a modern világba.– Úgy hírlik, sok változtatásra készül – közölte gondterhelten Victoria. – Lesz itt még elégsírás-rívás.Leona háta mögött ekkor felbukkant Caleb Jones. Olyan szigorú arccal vizslatta atáncolókat, mintha minták után kutatna a keringőzök örvénylő forgatagában.– A sírás-rávás máris elkezdődött.– A Tanács ellenezte az Információs Iroda felállítását? – vonta fel a szemöldökétThaddeus.– Nem. Én elleneztem – felelte Caleb.– Nem foglaltad el az állást? – lepődött meg Thaddeus – Caleb nem sokkal ezelőtt arrólbiztosított, hogy minden el van intézve.– El van intézve – bólintott Caleb. – Csak éppen Információs Iroda nem lesz.– Ó milyen kár! – kiáltott fel Leona. – Már előre örültem, hogy megint egymagánnyomozói iroda ügynök lehetek.– Kegyed már kristályművesként dolgozik – nézett fel összehúzott szemmel Thaddeus. –Akkor viszont én leszek az új Információs Iroda magánnyomozója.– Hát persze – paskolta meg a férfi karját Leona. – Sohasem adnám fel a kristályaimmalvégzett munkám. – Csak arra gondoltam, hogy milyen stimuláló lenne időnként kiruccanni,mint Mr. Jones ügynöke.– A téma ezek szerint függőben marad – állapította meg Thaddeus.– Tudja, amikor morog, a hangja egészen olyan, mint Fogé – jegyezte meg a lány. –Remélem, arra nem kerül sor, hogy olykor vonítson is.– Ami azt illeti, nem marad függőben – vette vissza a szót Caleb, egyre a táncolókatfigyelve. – Szükségem lesz mindkettőtök segítségére, és a Társaságon belül másokéra is.Olyan emberek kellenek, akikben tökéletesen megbízhatok, és ilyen nem sok van. Ez azátkozott összeesküvés, aminek a nyomára bukkantunk, veszélyesebb, mint ahogy a Tanácstagjai gondolják. Meg kell állítanunk őket.179


– De hiszen most mondta, hogy nem fogadta el az Információs Iroda vezetőjének posztját –nézett rá félrebillentett fejjel Leona.– Nem hozom magam olyan helyzetbe, hogy utasításokat kelljen elfogadnom a Tanácstól –magyarázta Caleb. – Azoknak a szenilis vén trotliknak a fele még mindig alkimistát játszik. Amásik fele meg a saját rangjának és hatalmának a megszállottja. Nem bízom benne, hogybármelyikük is nagy fontosságot tulajdonítana a Társaság jövőjének. Gabe egyetért velem.– Figyelünk rád, Caleb – mondta Thaddeus, akin látszott, hogy érdekli a téma. – Mittervezel?– Beindítom a saját magánnyomozói vállalkozásom – közölte Caleb. – Gabe és a Tanácslesznek a legfontosabb ügyfeleim. A cégem legfontosabb feladatának a Társaság titkainakvédelmezését tekintem. De a Jones és társa független cég lesz. Én és az ügynökeim szabadonfolytathatunk nyomozásokat, mivel tetszésem szerint vállalok majd klienseket.– Nekem tetszik ez az elképzelés – csillant fel Thaddeus szeme.– Nekem is – csatlakozott hozzá Leona.– Nem tartom valószínűnek, hogy házasságszerzőre szüksége lesz – nézett CalebreVictoria.A férfi láthatóan meglepődött ezen. Aztán, tekintetét még mindig a táncolókra függesztve,elgondolkodva kijelentette:– El tudok képzelni olyan helyzeteket, amikor rendkívül jó hasznát vennénk az öntehetségének, amellyel bele tud látni egyes emberekbe. Igen, azt hiszem, tudnék önnekmunkát ajánlani, Madame.– Ó, milyen izgalmas! – ragyogott őladysége arca.Caleb elfordult a táncparkettől. Zaklatottnak tűnt.– Bocsássanak meg, el kell mennem – mondta.– Rosszul érzi magát, Mr. Jones? – fürkészte Leona a férfi komorrá vált arcát.– Tessék? – Calebet láthatóan zavarba ejtette a kérdés. Aztán felderült az arca. – Nem, jólvagyok, Miss Hewitt. Azért megyek el, mert dolgom van. Megígértem Gabe-nek, hogymegmutatom magam itt ma este, de most már vissza kell mennem a laboratóriumomba.Hulsey jegyzetein dolgozom. Abból, ahogy a kísérleteit szervezte, talán megismerhetem agondolkodását. Ha azt megértem, akkor talán arra is rájövök, hol lehet most. Jó éjszakát? –biccentett kurtán a kis társaság felé.– Még a Jonesok között is különös fiú – nézett utána Victoria.– Az az érzésem, hogy Caleb egyre rögeszmésebben mélyül bele a rendszerek keresésébe –jegyezte meg az unokaöccse.– Ezek szerint részfoglalkozású magánnyomozó leszek – mosolygott Leona.– Elég legyen, szerelmem! – emelte maga elé mindkét kezét kifelé tartott tenyérrel, demosolyogva Thaddeus.– Egy szót se többet erről az ügyről. Nem vagyok hajlandó tönkretenni az estét azzal, hogyazon kezdek aggódni, mi minden üthet ki balul, ha megint beleártja magát valaminyomozásba. Megfogadom a tanácsát: pozitívan fogok gondolkodni.– Örömmel hallom.– Ma este legalábbis. Egyszerre elég lesz ennyi. – Karon fogta a lányt, és igéző tekintettelnézett rá. – Jöjjön velem táncolni, szerelmem! Ezzel messzemenően garantálhatja, hogytovábbra is megőrizzem optimista életszemléletemet.Leona nevetett; mintha pezsgőt ivott volna, olyan könnyűnek és mámorosnak érezte magáta boldogságtól.– Bármit megteszek, ha azzal segítem a pozitív gondolkodás elérésében.– Szeretem, szépséges boszorkányom – súgta oda a férfi, miközben bevezette a csillogótáncparkettre.– Én is szeretem önt, Thaddeus. Ön az a férfi, akire vártam…180


A mondat közepén elhallgatott, mert észrevette, hogy kedvese nem figyel rá, hanemtekintetét a terem egy túlsó pontjára szegezi.– Mi az ördög? – állt meg vele aztán a parkett közepén.Leona bosszúsan, amiért élete legromantikusabbnak ígérkező estéjén valami megzavarja,követte a férfi tekintetét.A báli sokaságon meglepett mormogás és suttogás hullámzott át. Fejek fordultak egyirányba. A hullámzás közepén egy magas, előkelő külsejű, elegáns estélyi öltözéket viselő úrállt. A csillárok fénye megcsillant ezüstfehér haján és gyémántos fogantyújú sétabotján.Leona életében először arra gondolt, hogy mindjárt el fog ájulni.Az ezüsfehér hajú férfi elért a táncparkett szélére, és körbehordozta a pillantását, mint akikeres valakit. Az utolsó valcert járó pár is megtorpant. A zenészek elhallgattak. A tömegelcsendesedett.Leona marokra fogta elöl a szoknyáját, és a táncolok között utat vágva röpült az újonnanérkezett úr felé.– Edward bácsi! – kiáltotta. – Te élsz?181


54.Közeledett a hajnal. Leona a melegház üvegfalain túl már látta a hajnalpír első jeleit az égalján. Még a szépséges báli ruha volt rajta, a szatén és a selyem a gázlámpa fényében aranyosszínt öltött.Thaddeus már levette fekete estélyi kabátját, kibontotta a nyakkendőjét, és kinyitottafodros ingnyakát. Egy munkaasztal szélének dőlve felemelte a brandysüveget, melyet akönyvtárszobából hozott magával, töltött belőle két pohárba, és az egyiket átnyújtottaLeonának.– A jó öreg Edward bácsira – mondta, és rövid köszöntőre emelte poharát. – És az ő pozitívgondolkodásának bámulatos hatékonyságára.– Tudtam, hogy egy napon vissza fog jönni. – A lány ivott egy kortyocskát, ésvisszagondolt arra a sok kisebb-nagyobb örömre, melyet az elmúlt éjszaka hozott számára. –De hogy teljesen őszinte legyek, abban nem voltam biztos, hogy valaha is vissza tudja fizetnia befektetői pénzét.Thaddeus nevetett.– Azt hittem, a báli közönség egyből csőcselékké fog változni, mihelyt rádöbbennek, kilépett be a terembe. Esküszöm, ha Gabe nem tud úrrá lenni a helyzeten, az Arkane Társaságelső Tavaszi Bálján zendülés tört volna ki. De az a gyanúm, hogy holnap mindenki, aki maéjjel ott volt a bálteremben, sorba fog állni a nagybátyád ajtaja előtt, hogy befektethessen alegközelebbi tengerentúli beruházásába.Mihelyt az izgalom elcsitult, és híre ment, hogy a bányaberuházás, ha késve is, dekifizetődőnek bizonyult, mindenki Edwarddal akart beszélni. A bácsi egész éjjel az amerikaibefektetések hasznáról szóló történetekkel mulattatta az őt élénk figyelemmel hallgatóközönséget.Leonának egy pillanatra összekoccantak a fogai.– Maradjon köztünk, de van egy olyan érzésem, hogy Edward bácsit ezúttal a szerencsementette meg, és nem a pozitív gondolkodása. Úgy tűnik, mintha minden, ami balul üthetettki Amerikában, csakugyan balul ütött ki. Kész katasztrófa volt.Edward, lévén a pozitív gondolkodás híve, nem időzött el a kellemetlen részleteknél, deannyi azért kiviláglott, hogy az elmúlt két év tele volt megpróbáltatásokkal és veszélyekkel.Futólag említést tett egy csaló bankárról meg egy elbűvölően szép asszonyról, akiről utóbbkiderült, hogy nem kellett volna teljesen megbíznia benne. Miután San Franciscóbanmegvádolták csalással és sikkasztással, kénytelen volt megrendezni a saját halálát, majd nevetváltoztatva bujkálni addig, amíg ki nem fundált egy újabb befektetési tervet. Ez a másodiküzlet látványos sikernek bizonyult, és annyi pénzt hozott, hogy kifizethette az eredetibefektetőit.– Minden jó, ha a vége jó, ahogy mi, pozitív gondolkodásúak mondjuk – jelentette kiThaddeus, és poharát félretéve, magához ölelte a lányt. – Igazán, szerelmem, meg kellenetanulnod optimistább módon szemlélni az életet. Mi jó van abban, ha a negatív dolgokonidőznek a gondolataink?Leona nevetve bújt a férfi mellére.– Igazad van. Nem is értem, mi ütött belém.Fölemelte az arcát, hogy kedvese megcsókolhassa. Tudta, hogy a szerelem mindkettőjüketbeburkoló aurája olyan lobogó tűz, amely életük végéig átmelegíti majd a szívüket.182


ISBN 978 963 203 205 4Maecenas Könyvkiadó, BudapestAz 1795-ben alapított Magyar KönyvkiadókÉs Könyvterjesztők Egyesülésének tagjaFelelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatójaSzerkesztette: Bánki Lászlóné Katona IlonaNyomdai előkészítés: Alinea Kft., BudapestNyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., DebrecenFelelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgatóTerjedelem: 17,20 (A/5) ív183

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!