Németország és a föderális Európa gondolata - Kitekintő

kitekinto.hu

Németország és a föderális Európa gondolata - Kitekintő

Németország és a föderális Európa gondolataJapánhoz hasonlóan nagyon óvatos külpolitika jellemezte az NSZK-t, és ez a tartózkodómagatartás mintha máig rányomná bélyegét a német külpolitikára. Kiss J. László, a MagyarKülügyi Intézet Németország-kutatója egyenesen úgy fogalmazott: „a bonni köztársaság sikeregazdasági felemelkedése mellett stabil intézményein, valamint a hatalom és a vezető szereptudatos elutasításának politikáján alapult. Ám 65 évvel a második világháború után, akibontakozó görög válságban az eurózóna államai Berlintől a vezetést kérték számon: számukra anémet vezető szerep hiánya és Berlin vonakodása vált a konfliktusok forrásává. Nem kérdéses,hogy ezzel egy új diskurzus vette kezdetét a Szövetségi Köztársaság vezető szerepéről és azunióban vállalt felelősségéről.”Több Európa, több német szigorAngela Merkel és kormánya válasza régi: „mehr Europa”, azaz több Európa. Az európaiintegráció fokozásának indoka ugyanakkor úgy tűnik, más, mint korábban: mintha megfordultvolna a kocka. A folyamat mélyítése sokáig a (nyugat-) németek ellenőrzésének eszköze volt, ámmost a több Európával közösségi szinten érvényesülhetnek a német elvek mind a monetáris(alacsony inflációs cél követése), mind a fiskális (alacsony államháztartási hiány tartása) politikaterén. Németország Európai Unióban játszott vezető szerepét, kiemelkedését a francia-némettengelyből az ország újraegyesítése is megelőlegezte. Az a fajta paritás, ami addig fennállt (ésamelyet például az Európai Közösségekben az Egyesült Királyság, Franciaország, az NSZK ésOlaszország tanácsi szavazatszámának egyenlősége is tükrözött), a német egyesítésselszertefoszlott.Berlin szerepének nagyságát ugyanakkor a 2008-ban kirobbant válság mutatta meg feketénfehéren,amikor mindenki a német gazdasági óriás tárcájában kezdett matatni a bajba kerültállamok kisegítésére (egy konzervatív német képviselő, Michael Fuchs úgy nyilatkozott, hogy anémetek állták az európai mentőcsomagok 27 százalékát). Angela Merkelék ugyanakkor aválasztói nyomás miatt sem engedhették meg magukat, hogy lyukas vödrökbe, túlköltekezőállamokba öntsék a pénzüket, a szigorú feltételek betartatására pedig a közösségi módszererősítése logikus válasz volt. Hiszen így Berlin helyett Brüsszelre száll a szigorú elvekbetartatásának ódiuma, és így enyhíthetőek a német vezető szereppel szembeni reflexek (amelyekleglátványosabban Merkel 2012. októberi görög útján jelentek meg horogkeresztek, náciegyenruhák, negyedik birodalmazás és erőszakos összecsapások formájában). Ezeket az elveket amaastrichti kritériumok és az Európai Központi Bank árstabilitási célja révén már az eurólétrehozásakor rögzítették, így tulajdonképp Berlinnek nem sokkal többre lenne szüksége, mintezek szigorú betartatására. Az eredmény mindenesetre ugyanaz: míg az adenaueri időktől kezdveegyértelmű alapelv volt, hogy az európai integráció mélyítése (Nyugat-)Németország érdeke,hiszen így olyan nemzeti kompetenciákat kapnak közösségi síkon, amelyekkel a megszállás miattamúgy sem rendelkeztek nemzeti szinten, az erősebb uniós jogkörök most is a jól felfogottnémet célokat szolgálják. Ahogy Kiss J. László egy másik tanulmányában fogalmazott: „az EUidőről időre előnyös kereteket nyújtott a német hatalom növelésére, elrejtésére és elfogadtatásárais.” A költségvetési szigor erőltetése azonban kiélezte Francois Hollande-dal az ellentéteket, és a„Merkozy”-páros után számos jel arra mutat, hogy a hagyományos francia-német tengely nemműködik megfelelően.6


Németország és a föderális Európa gondolataFogy a német lelkesedés az EU irántAzt sem szabad elfelejteni, hogy az országban hagyományosan nagy az európai integrációtámogatottsága, bár ezen a gazdasági válság nem keveset változtatott. Az Európai Bizottságfélévente megismételt közvélemény-kutatása, az Eurobarometer szerint 2009 őszéről 2010tavaszára csaknem tíz százalékkal, 57-ről 48 százalékra esett vissza Németországban azok aránya,akik szerint az EU-tagság előnyös, és ez a szám nagyjából egyetlen százaléknyi változással végigugyanennyi is maradt 2011 tavaszáig, amikor ezt a kérdést utoljára feltették. Ezzel párhuzamosana tagságot előnytelennek látók aránya 32-ről 43 százalékra ugrott, és gyakorlatilag szintén beálltugyanolyan szintre. (Az első görög mentőcsomagról 2010. május 2-án állapodtak meg, ésugyanabban a hónapban tartják a felmérés tavaszi körét). Mindkét változás „túlteljesítette” azuniós trendet (a 27-ek átlaga 56-ról 52 százaléknyi igenre, míg 31-ről 37 százaléknyi nemremódosult 2009 őszéről 2011 tavaszára). Hasonlóan szemléletes a németek válasza arra a kérdésre,hogy bíznak-e az EU-ban: a 2010. tavaszi 37 százaléknyi igennel felelő aránya 2011 őszérefolyamatos eséssel 30 százalékra csökkent, hogy a következő fél évben mindössze egyszázaléknyit nőjön, míg a nemek aránya eközben folyamatosan egyre nagyobb lett, 54-ről 61százalékra duzzadva. A Cicero magazin december 4-ei felmérése szerint a németek 54 százalékakilépne az eurózónából.A növekvő euroszkepticizmussal lassan Angela Merkelnek is számolnia kell politikailag, mivelmár nem csak professzorok és egyéb körök támadják a karlsruhei alkotmánybíróságon (vagy azEurópai Bíróságon) keresztül, hanem saját pártjában is megjelentek disszonáns hangok. Ennekellenére eddig sikerült ezeket a törekvéseket fedő alatt tartani, és az olyan mozgalmak sem tűnnekrá nézve veszélyesnek, mint az Adenauer unokáját sorai közt tudó jobboldali „SzabadVálasztóké”, amely szintén nem az európai elkötelezettséget, „csak” az euróválság kezelésénekmódját, konkrétabban és a mentőcsomagokat támadja. Prőhle Gergely, a Külügyminisztériumhelyettes államtitkára, volt berlini nagykövet ugyanakkor úgy fogalmazott egy előadásában, hogy anémet társadalom tűrőképessége határára jutott, „egy németnek – főleg egy keletinek – nem lehetelmagyarázni, mi köze van egy görög kávézó teraszán dohányzó polgártársához”, a helyzetetazzal jellemezve, hogy a második görög mentőcsomag elfogadásakor Merkelnek már a háborúképét kellett felfestenie. Ez egyrészt megmagyarázza, miért olyan lelkes a német politika, haföderális rendszerekről van szó, amelyek féken tarthatják más tagállamok költekezését, ám azt is,miért vonakodik bármiféle olyan megoldástól, amely valamiféle adósságmegosztást jelentene,különösen 2013 őszéig, a német választásokig. A szigorú német pénzügyi politika közösségiszentesítése viszont ütközőpályára állította Merkelt az idén májusban megválasztott szocialistafrancia miniszterelnökkel, François Hollande-dal, ami az európai integrációt hajtó francia-némettengelyben látványos törésekhez vezetett.A fentiek alapján viszonylag könnyedén vázolható Angela Merkelék hozzáállása az európaiintegráció jövőjéhez: a folyamat mélyítése minden olyan esetben, ha az fegyelmezettebb,számonkérhetőbb költségvetési politikához vezet, de határozott nem az adósságmegosztás és-átvállalás bármilyen formájára.„Pandora szelencéje”: az alapszerződés-módosítás kérdése7


Németország és a föderális Európa gondolataAmikorra világossá vált, hogy a válság hatásai nem fognak maguktól és gyorsan elmúlni, a németkancellár olyan sebeket kezdett el feltépkedni, amelyek a 2009-es lisszaboni szerződés óta nemtudtak behegedni. A tabu, amelyet 2010 októberében már gyakorlatilag sikerült legyömöszölnieMerkelnek a többi tagállam torkán – a Financial Times brüsszeli blogja szerint „vonakodótámogatással” és erőteljes nyomásgyakorlás révén – és amelyet Nicolas Sarkozy-vel együttdöntöttek el 2011 novemberében, az EU alapszerződéseinek módosítása volt.A kérdés az Alkotmányszerződés kálvária alatt kísértette utoljára az uniós vezetőket, detulajdonképpen az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés óta folyamatosan jelen volt. AzEU-t létrehozó szerződés ugyanis előírta saját maga felülvizsgálatát, és ebből született azamszterdami szerződés, majd az akkor lezáratlan kérdésekből és a 2004-es nagy bővítésre valófelkészülésből a nizzai szerződés, végül a még mindig fennálló problémákból a „szerződés”utótag beszúrásával szelídített Alkotmány. Végül a francia és holland népszavazásokon megbukódokumentum roncsainak átmentésével, második nekifutásra az írekkel elfogadtatva sikerültmegkötni a 2009 decemberében életbe lépő lisszaboni szerződést, amivel végre úgy tűnhetett, egyideig nem kell piszkálni az EU alapjait, ami kormányközi konferenciákba és bizonytalannépszavazás(ok)ba torkollana. (Bár a Lisszaboni Szerződés bevezette a „pasarelle”-klauzulát,amely révén ha minden tagállam egyetért egy döntéssel és az rájuk nézve nem jár jogkörökátadásával, akkor egyszerű eljárással meg lehet azt hozni).Merkel számára folyamatos veszélyt jelent a karlsruhei alkotmánybíróság, amely árgus szemekkelőrködik a nagy nehezen – nem kis részben épp az európai integráció révén – visszaszerzettnémet szuverenitás felett. A német kancellárnak ráadásul úgy kell mentőcsomagokat és mástagállamokon, bankokon segítő pénzügyi alapokat jóváhagynia, hogy az EU Működéséről SzólóSzerződés 125. pontja szerint a „tagállamok nem felelnek egy másik tagállam központikormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyébközintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeiért, és nem vállalják át azokat”.Mindennek köszönhetően Merkel hamar a szerződésmódosítás ügyének fő zászlóvivőjévé lépettelő.Vegyes fogadtatásA kérdésre azonban több európai politikus, így Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter is„Pandora szelencéjeként” tekintett, és nyílt levelében arra figyelmeztetett: az EU-t szétfeszíthetiaz ötlet, Merkel részéről pedig „utópikus” az a gondolat, hogy a módosítás „korlátozott”maradhat.A luxemburgi külügyminiszternek abban végül részben igaza lett, hogy a törekvés megbonthatjaaz EU egységét: az Európai Tanács tavaly decemberi ülésén, amely a kérdésről tárgyalt, azEgyesült Királyság vétózott, és végül a csehek is kimaradtak, így alapszerződés-módosítás helyettkormányközi szerződéssel kellett beérnie Merkelnek. A fiskális paktum a maastrichtiszerződésben előírtaknál (maximum a GDP 3 százalékának megfelelő hiány, 60 százalékosállamadósság) is szigorúbb gazdálkodásra kényszerítik a tagállamokat (legfeljebb egy százalékosstrukturális deficit 60 százalékos államadósság alatt, afelett fél százalék). A szerződés avégrehajtásra is szigorúbb eszközöket bocsát rendelkezésre – az eredeti szándék szerint az8


Németország és a föderális Európa gondolataEurópai Bizottság, ám végül a szerződés kormányközi jellege miatt a tagállamok kezébe: azEurópai Bíróságnál az aláíró országok bármelyike pert kezdeményezhet a másik ellen, ha az nemköveti a Bizottság ajánlásait. (Kevéssé foglalkozva azzal a jogi problémával, hogy vajon egyközösségi intézmény hogyan jut szerephez egy kormányközi, uniós jogi kereteken kívülistruktúrában, bár elvileg a beillesztésre öt éven belül, azaz jóval egy brit választás után kísérletettesznek majd.)http://euobserver.com/institutional/114285A szerződésmódosítás felvetése Brüsszelben semaratott osztatlan sikert. Az Európai Bizottság elfogadta az ötletet: José Manuel Barroso elnökidén szeptember elejétől már csöpögtette a célzásokat, majd a hónap közepén tartott évértékelőbeszédében nyilvánosan is kimondta a szerződésmódosítás szükségességét, kiállva egyúttal egyföderális Európa mellett. Ugyanakkor az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz, a szocialistákvezetője – és ebben a minőségében Schulz utóda –, Hannes Swoboda, de még a liberális ésközismerten föderalista Andrew Duff sem lelkesedett egy konvent ötletéért.Merkelt ugyanakkor nem riasztotta vissza a szerződésmódosítás kudarca: bár idén augusztusbantagadta a Der Spiegel által megszellőztetett hírt, hogy konventet hívna össze, a CDU már tavalynovemberben elfogadott egy 23-oldalas dokumentumot, amely kimondja ennek szükségességét.„Egy erős Egyesült Királyságot akarok az EU-n belül”Mindenesetre a fiskális paktum ügye több problémára is rámutat. Az egyik, hogy bizonyosországok – különösen az Egyesült Királyság – miatt nagyon nehéz együtt továbblépni, ez pedigföderális helyett kormányközi irányba tol el minden lépést, amely mind a 27 tagállammal próbálszámolni. Ahogy Alexander Stubb finn külügyminiszter fogalmazott: „azt hiszem, Nagy-Britannia önkéntesen, saját akaratából, a peremre helyezte magát”. Bár David Cameronminiszterelnök cáfolta, hogy „búcsút intenének” az EU-nak, már készül a jelentés azokról a jogiés igazságügyi területekről, ahol a britek érvényesítenék opt-outjukat. A párt egyik legnépszerűbbpolitikusa, és gyakran Cameron utódjaként emlegetett Boris Johnson december 4-ei beszédeszerint az EFTA-tag (és EU-n kívüli) Norvégiához és Svájchoz hasonló kapcsolatot építhetnénekki az EU-val, igaz. a kilépést ő is elvetette. Az pedig jelentősen túlmutat a „szokásos” britódzkodáson, hogy a következő hét éves közös költségvetés kapcsán már a Munkáspárt isigyekszik meglovagolni a britek hagyományos és felerősödött EU-szkepticizmusát, és a torykjobb szárnyával együtt szavazták meg, hogy Cameron még kisebb uniós büdzsét akarjon,folyamatosan támadva ezzel a miniszterelnököt. David Cameronék stratégiája, hogy üdvözölnekminden kezdeményezést, amely segíthet az euróövezet válságból történő kilábalásában -különösen akkor, ha az a külön költségvetésükhöz hasonlóan azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogya britek hozzájárulását csökkentheti a közös kasszához, mindemellett igyekeznek visszafejlesztenikapcsolatukat az EU többi tagállamával egy szabadkereskedelmi övezet szintjére. Csakhogymiközben teljes gőzzel hátra arcot vezényeltek, a többiek épp az ellenkező irányba haladnak.Angela Merkel szeretné játékban tartani a szigetországot. „Egy erős Egyesült Királyságot akarokaz EU-n belül” – nyilatkozta az Európai Parlamentben november 7-én. „Nem tudom elképzelni,hogy az Egyesült Királyság ne legyen Európa része” – mondta. Merkel a 2014-2020-as európaiuniós költségvetési tárgyalások során is kiállt Cameron mellett, A BruxInfo hírportál blogja9


Németország és a föderális Európa gondolataazonban felhívja rá a figyelmet, hogy a „Berlin-London tengelyt” vizionálók véleményévelszemben „nincs arról szó, hogy Merkel megszerette volna az EU-politikában többnyiremindenben fékező brit politikát. Még kevésbé annak - integrációs továbblépés helyett éppen,hogy egy sor területen „újranacionalizálást” akaró - cameroni változatát.” Egyszerűen abankfelügyeletről szóló döntés előtt nem lehet elszigetelni az Egyesült Királyságot, hamegegyezést akarnak az Európai Tanács decemberi ülésén (már ha akarnak egyáltalán ottmegegyezést, ami különösen a pénzügyminiszterek december 4-ei ülése után nem világos),ráadásul a brit álláspont támogatása a költségvetés csökkentéséről a német érdekeket is szolgálja.A 27-ekkel vagy „Kerneuropával”?A másik nagy probléma az euróövezeten belüli és kívüli országoké, ami felveti a kétsebességesintegráció kérdését is. Jogilag az opt-outot kapott Dániát és az Egyesült Királyságot kivéveminden tagállam számára kötelező a közös fizetőeszköz bevezetése. Az az elv azonban, miszerintaz opt-outot kapott Dániát és az Egyesült Királyságot kivéve mindenkinek eurót kell használnia akésőbbiekben, jogi fikció. Svédország esete már több mint egy évtizede bizonyítja, hogy aki nemakarja, annak nem is kell bevezetnie a közös fizetőeszközt, és a példát jó néhány közép-keleteurópaiország is követi.A két- vagy többsebességű EU-ban ez jelenti a legfontosabb törésvonalat, amely számosproblémát vet fel. Különösen a lengyelek érzékenyek minden olyan lépésre, amely arra utal, hogya 17-ek (vagy egy részük) „meglép” és szorosabbra fűzi nélkülük az integrációt. Berlin támogatjaa külön euróövezeti „költségvetési kapacitás” gondolatát – erre az „eurózóna-költségvetésre”gyanakodva tekintenek a kelet-közép-európai tagállamok, attól félve, hogy összege a közösbüdzsét csökkenti majd, azaz végső soron így kevesebb pénz jut majd nekik. mMás kérdés, hogya mostani hétéves költségvetés tárgyalásait ez már elvileg nem befolyásolhatja.Az egységes bankfelügyelettel kapcsolatban egyenlő elbánást sürgetett az eurózóna és azövezeten kívüli országok számára Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. „Nem akarjuk,hogy tovább növekedjen a távolság a 17-ek és a 10-ek között, sőt, semmilyen formában nemszeretnénk megnehezíteni az euróövezeten kívüli 10 tagország dolgát” – fogalmazott. Abankunió előtt azonban német részről többször is kinyilatkoztatták, hogy politikai uniótszeretnének, az egységes bankfelügyelet pedig feltétele annak, hogy azokat az Európai StabilitásiMechanizmus feltőkésíthesse, így ezen törekvések mellett a 27-ek bevonásának követelése azidőhúzást is szolgálhatja a 2013. őszi német választásokig. A bankunióról szóló tárgyalásokelnyújtására utal Wolfgang Schäuble vonakodó álláspontja is, amellyel meglepte a december 4-eipénzügyminiszteri találkozó résztvevőit. Nem csak a kis bankok felügyeletének szinte már lezártproblémáját vetette fel újra, vagyis hogy ez nemzeti vagy közösségi szintű jogkör legyen ez, dekijelentette, hogy az Európai Központi Bank monetáris és felügyeleti feladatainak világosszétválasztásához szerinte szerződésmódosításra van szükség, ami évekkel húzhatja el afolyamatot.A szűkebb körű integrációs törekvéseknek adhat alapot az Európa Jövője Csoport, amely 11ország külügyminisztereiből áll. Közülük csak az opt-outtal mentesült Dánia és az egyetlen 2004után csatlakozott tagállam, Lengyelország nem használ eurót, a többiek (Németország mellett10


Németország és a föderális Európa gondolataAusztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, Luxembourg, Hollandia, Portugália ésSpanyolország) igen. A lengyelek részvétele ebben már csak azért is figyelemre méltó, mert aztjelezheti: az hogy a föderációs törekvésekben részt szeretnének venni, nem jelenti azt, hogy atöbbi „keleti tagállamra” is várnának. Ennek ellenére Piotr Kaczyński, a CEPS (Centre forEuropean Policy Studies) kutatója szerint „a feltétel: maradjon tág körű a szoros együttműködés,ne korlátozzák az eurózónára vagy az eurózóna egy kisebb csoportjára, maradjon a 27-eknek, ésLengyelország támogatást nyújt”. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy 1994-ben a jelenlegipénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble értekezett „Kerneuropa” („mag-Európa”) létrehozásánakszükségességéről egy tanulmányban.A föderációs tervek egyik, jelenleg a reflektorfénytől meglehetősen távol álló területe a kül-,biztonság- és védelempolitikai integráció erősítése. Utóbbinak a weimari hármak, így Párizs ésVarsó mellett Berlin is igyekezett lendületet adni a lengyeleken 2011-es soros elnökségük alatt, dea fő cél, az állandó európai uniós műveleti főhadiszállás terve a brit ellenálláson megbukott. AzEurópa Jövője Csoport jelentése arra szólít fel, hogy erősítsék a kül- és biztonságpolitikán (így avédelempolitikán belül is) a többségi alapú döntéshozatalt, a közös képviseletet nemzetköziszervezetekben, és „ahol lehetséges, egy európai védelempolitikára” törekedjenek. „A Csoportnémely tagja számára ez történetesen egy európai hadsereget is érintene” - szögezi le adokumentum. Az előzmények ismeretében vélhetően Németország is a „néhány tag” között van,bár a közelmúltban az EADS-BAE fúzió (közvetlenül nem EU-hoz kötődő) megakasztásánakesete bizonyította, hogy az európai védelempolitikai integráció és a nemzeti érdekek ütközésekorutóbbi kerül ki győztesen Berlinben is.Német vezetéssel a föderáció felé?A fentiek alapján is látható, hogy Németország föderális unió irányba halad, és habár igyekszikmindenkit a fedélzeten tartani, de ha kell (pl. fiskális paktum, a közös kasszába utaltbefizetésekből levonható pénzügyi tranzakciós adó megerősített együttműködéssel), hajlandótovábblépni kisebb csoportokkal is. Ugyanakkor ha a nemzeti érdek úgy kívánja (vagy időtakarnak húzni), hajlandóak megakasztani a folyamatot, mint a tartományi bankok felügyeleténél,amely az egységes bankfelügyeletről szóló tárgyalások fő kerékkötője és újabb francia-németellentétek forrása lett, vagy az adósságmegosztás kérdésénél, ami egyelőre átléphetetlen „vörösvonalnak” tűnik a németeknek. A változtatásokkal nem is rohannak, legalábbis a szűk egy évmúlva esedékes választásokig biztosan nem, és Merkel még az Európai Parlament előtt tartottnovemberi beszédében is arra mutatott rá, hogy az átalakítás egy hosszú távú folyamat lesz.Ám éppen ez az a beszéd, amelyről gyakorlatilag mindenhol a „föderáció” szóval adtak hírt,annak ellenére, hogy az „F-betűs szót” egyszer sem ejtette ki. Többek között ugyanis felvetette,hogy olyan, a nemzeti szuverenitás szempontjából központi jogkörök átadására is szükség lehet,mint a munkaerőpiac vagy az adópolitika feletti kontroll. Guy Verhofstadt felvetésére pedigegyértelműen egy olyan kormányzati rendszert vázolt fel, amely nagyon hasonlít Németországéra.„Természetes, hogy egy nap majd az Európai Bizottság lesz a kormány, az EU Tanács a felsőházés az Európai Parlament több hatalmat kap” - mondta. Az Európai Unió jelenlegi rendszereugyanis nagyon könnyen „konvertálható” olyan formára, amely erősen emlékeztetne a németszövetségi rendszerre. Itt merül fel a kérdés, hogy ez a politikai berendezkedés mennyire lenne11


Németország és a föderális Európa gondolataeurópai szinten is alkalmazható, és vajon mennyiben vezethetne olyan sikerekhez, mint anémetek esetében, akik a második világháború pusztítása és a páriaszerep után láthatóan újraEurópa motorjává és vezetőjévé váltak.12


Németország és a föderális Európa gondolata2. Milyen hatással lenne a német gazdaságra és politikára egyesetleges dél-európai államcsőd?Győri HajnalkaNémetország nem szolidáris. Hosszú idő óta ez az egyetlen kérdés, amelyben az összestagállam közös nevezőn volt, eleddig Berlin nélkül. A német parlament, a Bundestagnemrég hagyta jóvá a görögöknek szánt 44 milliárd eurós újabb segélycsomagot,amellyel kapcsolatban Angela Markel német kancellár a Bild am Sonntag címűbulvárlapnak a következőképp nyilatkozott: „(Athén támogatása) német érdek, hiszenvalamennyi válságkezelő intézkedés az euróövezet egészére, így Németországratekintettel történik”. Hozzátette: „(a segély) egyáltalán nem szolidaritási járulék”.Vajon fennmarad-e az euró 2013 szeptemberéig (a német választásokig), vagy szétesik ahalogatások miatt és a kancellári pozíció megtartásában minden áron eltökélt Angela Merkelválasztási-kulturális taktikájának hatására? – tette fel a provokatív kérdés az olasz Il Sole 24 Orecímű napilap. Valóban, a német kancellár lépéseit immár a választók szavazataiért folyó versenyperspektívájából is érdemes vizsgálni. A görög mentőöv tehát egyben német érdek – ezzel akijelentéssel Merkel „hazabeszélt”, megnyugtatandó a választókat a német érdekek szem előtttartásáról, valamint utalt az unión belüli kölcsönös gazdasági függés fontosságára, a szóban forgóinterdependencia lehetőségeire és esetleges veszélyeire. Utóbbi a görög közvélemény csitítására isszolgált – a német kancellár ugyanis attól tart, hogy a hellének „kisiklathatják” az újraválasztását.Lisszabonban, Madridban és Athénban Angela Merkel már így is persona non grata-nak minősül azemberek szemében. A német kancellár uniós válságkezelésben betöltött vezető szerepemindössze addig tartható fenn, amíg az „otthon” konszenzus van erről.A legújabb görög mentőcsomag súlyát azonban már Berlin is érzi: várhatóan 730 millió euróslyukat üt a jövő évi költségvetésben. Annak tudatában, hogy a német adófizetők is viselni fogjákennek terheit, mintegy ötszázan szavaztak mellette a 620 fős Bundestagban. A Merkel-kormányszámára a többség így is csak az ellenzéki képviselők támogatásával jött össze, mivel aCDU/CSU-FDP (Christlich Demokratische Union Deutschlands/Christlich-Soziale Union in Bayern - FreieDemokratische Partei) konzervatív-liberális koalíció eurószkeptikus tagjai fellázadtak. A kormányzópártok együttműködését látványosan aláásta a krízis elleni harc hogyanjának kérdése, sőt, aBundestagban jelen lévő tömörülések – a szavazás eredményének ellenére – egyre inkábbmáshogy képzelnék el a válságkezelést. Ugyanakkor egyiküknek sincs olyan kidolgozott ésrészletes alternatívája, amellyel komolyan megszorongathatná a választásokon a CDU/CSU-t éséppen e bizonytalanság miatt várhatóan a szavazók egy része el is fordul tőlük.Megszorítás minden áron?Több közgazdász, köztük a Nobel-díjas Paul Krugman is ostorozza Németországot, amely akétezres évek kiigazítási politikájának gazdasági mutatók javulását eredményező sikerébőlkiindulva szigorú megszorítási politikát vár el Európa kormányaitól. Krugman szerint Berlinrossz úton halad, mert nem veszi számításba az unión belül akkoriban zajló inflációs boom-ot,amely jelentősen befolyásolta a német indexek javulását. A folyó fizetési mérleg hiányát többletbefordították és látványosan csökkentették a munkanélküliség arányát is. A Merkel-kormány13


Németország és a föderális Európa gondolataugyanezt a teljesítményt szeretné látni a déli államok esetében is, ám a kedvező gazdaságifeltételek jelenleg nem adottak. Adott tehát egy exporttól függő Németország, néhány billegő délitagállam, a kiadáscsökkentési kényszer és egy meglehetősen rossz gazdasági környezet.Spanyolország importjának 13, Olaszországnak 16,5, Görögországnak 10,6, Portugáliának pedig12,4 százaléka származik Németországból, amely Portugália kivételével mindegyik állam legfőbbimportpartnere is. Ha a gazdaságpolitikai irány és a környezeti adottságok miatt csődbe megyvalamely déli állam, a kereslet visszaesése lyukat üt a német mérlegben, amelyet ugyanezenokokból adódóan kisebb eséllyel tud befoltozni, hiszen még a világgazdasági növekedés ütemétdiktáló Kína is lassulni látszik. Belföldön ez mindenképp a német termelékenység visszaesését,elbocsátásokat, növekvő munkanélküliséget von maga után.Mindenki elégedett, még akkor is, ha nemA Bundestag szavazásának napján a németek 46 százaléka ellenezte az Athénnak folyósítandóújabb segélyt, még abban az esetben is, ha az ország csődbe megy. A megkérdezettek 43százaléka ugyanakkor támogatta a mentőövet. A december első hétvégéjén végzett felmérésekszerint azonban a voksolók 38 százaléka még mindig a CDU/CSU neve mellé tenné az x-et –amely mindenképp magasabb arány, mint amit a párt a 2005-ös és 2009-es referendumon elért,28 százalékuk pedig az SPD-t (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) preferálná. A jelenlegikoalíciós partner, az FDP viszont nem jutna be a törvényhozásba.]Az euróválság anatómiájaAz eurózóna létrehozása fellendítette az unión belüli kereskedelmet és példa nélküli stabilitástteremtett a régióban. Ebben az aranykorban több tagállamban csökkent az infláció és avilággazdaságban a dollár mellett az euró vált kiemelt jelentőségűvé. A túlzott optimistavárakozások olyan területeken is felelőtlen döntésekhez vezettek, ahol igencsak szükség lett volnanémi óvatosságra (például a valutaunióba belépő államok megszűrése, lassabb bővítés, szélesebbés gyorsabb mélyítés). Amint felütötte a fejét a krízis a heterogén gazdasági területen belül, úgyerősödtek meg az unió kereteinek szétfeszítésével fenyegető EU-ellenes, illetve nemzetiérzelmek, nem beszélve az extrém (Arany Hajnal, Görögország) és szeparatista törekvésekről(Katalónia, Spanyolország), amelyek meglehetősen komoly akadályt jelentenek az egyre inkább apolitikai unió irányába mutató válságkezelésben. A mélyebb integráció létrehozásához szükségesközös nevező kialakítása éppen ezért nagyon is nehézkes feladatnak tűnik, figyelembe véve, hogyegy pozitív összegű folyamatnak kell lennie a konstrukció fenntarthatóságának szempontjából.Egy mindenkiért – mindenki egyért?Számos elemzés jelent már meg azzal kapcsolatban, mi várna Görögországra, illetve a többi déliállamra egy esetleges államcsőd esetén. De mekkora veszteséget jelentene Európa nagygazdaságainak, nettó befizetőinek, illetve az Egyesült Államoknak, ha a periférikus országokegyike is fizetésképtelenné válna?14


Németország és a föderális Európa gondolatamindig is a válságperiódusok indukálták a fejlődést, és várhatóan most sem fog másképp alakulni:a huszonhetek kompromisszumának létrejötte egyelőre még várat magára, egészen amíg fel nemüti a fejét a pénzügyi és adósságválság okozta újabb pánik.16


Németország és a föderális Európa gondolata3. A német-francia „tandem” jelenlegi állapota -koncepcionális ellentétek és közös keresztmetszetekZsoldos DianaNémetország és Franciaország nem pusztán két tagállama az Európai Uniónak;szerepvállalásuk és felelősségvállalásuk meghatározó tényező az egész integráció, és ateljes kontinens működését tekintve. Mindemellett olyan partnerek, akik alkalmasak azEurópa előtt álló kihívások kezelésére, hiszen ez a történelmi múltra visszatekintő,megrendíthetetlenül szoros kapcsolaton alapuló „tandem” mindig válság idejénmutatatta meg a leginkább, mennyire is erős valójában. Vitathatatlanul változástapasztalható ugyanakkor az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy alkottatandemhez képest; az új francia államfővel, Francois Hollande nevével fémjelzettkétoldalú kapcsolatokat új tónus jellemzi.A német-francia egységfront, mint egykori alapító tagállamok továbbra is az Európai Uniómotorjai. Ha a két ország megállapodott valamiben, azt nagyobb eséllyel fogadta el a közösség,ha pedig nincs egyetértés a két nagyhatalom között, az a többiekre is bénítóan hat.Mindenképpen fontos kijelentenünk, hogy egyik állam sem hoz döntéseket a többi tagországnélkül, és semmi esetre sem kettejük diktatórikus döntéshozatalairól van szó, mindazonáltalBerlin és Párizs kiemelkedő befolyással rendelkeznek a közösségen belül. Ennek tudatában kellegyüttműködniük az európai egység és stabilitás megteremtése és fenntartása, valamint az európaiadósságválság tompítása érdekében.A francia irányvonal: „Európai Államok Szövetsége”A franciákat sokféle jelzővel illetik, rengeteg vád éri őket, hogy technokrata, bürokratikus módonszeretnének beleszólni az európai döntéshozásba. Hiába, az INSEE francia statisztikai hivataláltal az utolsó harmadévre kimutatott 0,2 százalékos gazdasági növekedés; a The Economistcímű befolyásos brit hetilap legutóbbi, a francia politikáról szóló különkiadásában „időzítettbombának” titulálta az országot. Az elemzést követően szinte azonnal jött az újabb sokk, ugyanisa Moody's Investors Service megvonta Franciaországtól az “AAA” minősítést. A szuverénadósosztály besorolásának egy fokozattal való rontását azzal indokolták: nem tudni,Franciaország hogyan fogja venni az akadályokat, hiszen számos szerkezeti problémával küzd, agazdaság stagnál, és idén a recesszió is nehezítheti mindezt.A további integráció kérdését tekintve a franciáknak fontos a nemzetállam fogalma, és ezt azakaratot igyekszenek érvényesíteni Európa-politikájuk során is, amit egyszerűen csak „finalitépolitique”-ként emlegetnek. Tény, hogy a tőkeáramlás összefonódása jó hatással lenneFranciaország pénzügyi helyzetére, viszont a föderációs elképzeléseket hagyományosan elutasítjaaz ország, hiszen féltve őrzött szuverenitását, nemzeti identitását, Európában, és a világbanelfoglalt helyét kellene ehhez újraértékelnie.17


Németország és a föderális Európa gondolataA német irányvonal: „Európai Egyesült Államok”Ezzel szemben, ha Németországot vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy leginkább stabilitásorientáltgazdaságpolitikára törekszenek, viszont megvan az a potenciális előnyük, hogy politikai erőtkovácsoltak a meglévő pénzügyi-gazdasági súlyukból. Soros György közgazdász a The New YorkReview of Books hasábjain úgy fogalmazott, Berlin rendelkezik azzal a képességgel, hogymegmentse az eurót és az uniót egyaránt, de ugyanakkor arra is képes, hogy mindkettőt kudarcraítélje. Ezt a pénzügyi fölényt, és az unió pénztárosaként való funkcionálást mi sem bizonyítjajobban, minthogy a görög mentőcsomaghoz kimagasló 22,3 milliárd euróval járultak hozzá, amiaz egész pénzösszeg több mint 20 százalékát teszi ki, majd a Bundestag rábólintott a másodikmentőcsomagra is. Ugyanakkor vannak kényes témák, is hiszen az eurókötvény gondolatátfolyamatosan elutasítják, és úgy vélik az uniós pénzügyi vezetőknek vétójoggal kellenerendelkezniük a tagországok költségvetését illetően. Ez is a Kiss J. László, Magyar KülügyiIntézet tudományos igazgatója által megfogalmazott „Vezetni vagy elhagyni?” elnevezésűpolitikai felvetést támasztja alá, amely szerint az ország ragaszkodik a kellő rálátás biztosításához.Az Angela Merkel kancellár vezette Németországnak definiáltan négy alapelképzelése vanEurópa politikai jövőjét illetően: szélesebb közös pénzpiac, közös monetáris politika, kibővítettközös gazdaságpolitika, és több demokratikus felhatalmazás. Ugyancsak Merkel ötlete alapján azEurópai Bizottságnak egyfajta nemzetek fölötti kormánnyá kellene alakulnia. Ezt az álláspontotViviane Reding, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós állampolgárságért felelősluxemburgi biztos novemberi közleményében egyértelműen méltatta, és az Európai Unióföderáció irányába való eltolódását szorgalmazta. A koncepció „mag-Európa”, német kifejezésseléve „Kerneuropa” néven látott napvilágot, és a valódi monetáris unióra fekteti a hangsúlyt.Merkozy-tandem: kezdeti érdekből barátságA Merkozy-párosként emlegetett korábbi német-francia tandem a kezdetleges problémák ellenéretöbbször állt együtt a kamerák elé, hogy kifejezze az egységet a válságkezelési folyamatelőremozdítása érdekében. A Merkel-Sarkozy „viszony” sokakat a régi német-francia megbékélésidőszakára való asszociálásra késztetett. A páros együtt kampányolt az adósságválságmegoldásáért is, és hangsúlyozták, hogy új szerződére lenne szükség az euróválság kezelésére,amely érdekében a reformtörekvésekről tavaly decemberben meg is állapodtak: nagyobbellenőrzést, és szankciókat terveztek, más szóval együtt próbálták meg bebetonozni aválsághelyzetben kétségbeesett Európát, új integráltabb alapokra helyezve. Tehát viszonylagoskiegyensúlyozottság, közös indítványok jellemezték ebben az időszakban a politikai életet a kétország viszonylatában.Merklande-tandem: nyikorogva indult be a gépezetA már olajozottan működő német-francia viszonyban rövid ideig törést hoztak a májusiválasztások, ugyanis Francois Hollande, azóta hatalomra került szocialista köztársasági elnök mára kampánya során kifejtette, hogy lazítani szeretne a Németországgal fenntartott viszonyon. EzHollande külpolitikában kevésbé jártas attitűdjének is betudható. Így, amikor az új franciaállamfő hivatalba lépett, többen úgy látták, hogy nincs meg ugyanaz az összhang, ami az előzőpárost jellemezte, és kissé nyikorogva indul be a gépezet. A napvilágot látott diskurzusok szerint18


Németország és a föderális Európa gondolataMég ha a választópolgárok körében készített felmérés csalódottságot is mutat, a jelenleghatalmon lévő Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) megőrizte egységességét, hiszendecember 4-én újra bizalmat szavazott vezetőjének, így Merkel további két évig állhat a pártjaélén, miután elnyerte a 98 százalékos többséget. Bár ő volt az egyedüli jelölt a posztra, azt isérdemes tudni, hogy immár 12 éve irányítja a pártot.Konklúzió: az érdek marad, csak a motiváció változikA két ország tisztában van egymás megkerülhetetlenségével – ezzel összefüggésben Vedrineegyenesen úgy fogalmazott, hogy „Európa jelenlegi felállásában semmi sem funkcionálmegfelelően a német-francia tengely nélkül”. A legfőbb feladat jelenleg az, hogy az integrációlendülete a német választások után is fennmaradjon, és az integrálódás elmélyítése során ne essencsorba egyik nemzet érdekein és egyensúlyon, valamint ne következzen be szerepvesztés sem.Érdekes módon maga Angela Merkel is egyre patetikusabbá válik Európa ügyét tekintve. ABundestagban megrendezett vitája során is azt a kérdést tette fel, hogy megtudjuk-e védeni azeurópai értékrendet a 21. században, és képesek leszünk-e az életszínvonal, és a jólétfenntartására.Axt Heinz- Jürgen, Európai integrációval foglalkozó, német egyetemi professzor egyiktanulmányában Európa belső középpontjának létrehozásáról beszélt, megfogalmazva ezzel akérdést, hogy „Középhelyzet vagy központi helyzet kerül-e megvalósításra Európában?” Akövetkező tényezők generálják a patthelyzetet: egyszerre őrizni meg a stabilitást, és mutatnigazdasági növekedést a válságból való kilábalás érdekében; valamint úgy kell megőrizni mind anémet, mind a francia fél érdekeit, hogy közben olyan közös kompromisszumot találjanak, amiegész Európának megfelelő lehet a fejlődése szempontjából.Tehát a kérdés meglehetősen árnyaltnak és sokrétűnek bizonyul, és már nem csak a kétlegerősebb tagállamról van szó, hanem „sui generis” európai jelenségről, amiről Védrine is csak akövetkezőképpen tudott nyilatkozni: „biztos vagyok benne, hogy gyakran leszünk másnézőponton, de mindig arra fogunk törekedni, hogy minél több területen szülessenegyüttműködés.”20


Németország és a föderális Európa gondolata4. Szokatlan páros Európa élén – Varsó és BerlinCsicsai MátéAz utóbbi időben úgy tűnik, Németország Lengyelország képében találta meg azt aszövetségest, aki támogatja az Európai Unió jövőjéről alkotott elképzeléseit, és egybenkellően nagy tagállam ahhoz, hogy „számítson”. A történelmi sérelmek és a még néhányévvel ezelőtt is feszült kapcsolatok tükrében mindenképpen meglepő az összeborulás,ám a két ország gazdasági, valamint geopolitikai adottságait és lehetőségeit figyelembevéve nem is lehet ez másképp.Néhány éve a két ország előző kormányai még vérre menő csatát folytattak a Tanács szavazatiformulájának kialakítása kapcsán, majd 2007-ben az akkori lengyel miniszterelnök (akinektragikus körülmények közt elhunyt ikertestvére ebben az időszakban az elnöki széket foglalta el)egy karikatúrán úgy megsértődött, hogy felrúgta az éledező Weimari EgyüttműködéstFranciaország, Németország és Lengyelország között. Az elmúlt évben aztán a két országkülügyminisztere már közös levelet írt Catherine Ashton-nak, az EU kül- és biztonságpolitikaifőképviselőjének, közösen cikkezett Európa megmentéséről, ráadásul a legmagasabb szintűdiplomáciai gesztusokból sincsen hiány: Guido Westerwelle külügyminiszter 2009-es látogatásátkövetően tavaly Joachim Gauck német államfő első útja is Varsóba vezetett Brüsszel, vagy éppenPárizs helyett.Egymásra utalvaTermészetesen az egyre szorosabb együttműködés hátterében a történelmi sérelmeken valókölcsönös túllépés romantikus gondolata mellett (helyett) a jól megfontolt érdekek is szerepetjátszanak. Ezeket áttekintve pedig mi is jól láthatjuk, hogy a két ország mennyire egymásra utaltérdekei és elképzelései érvényesítésében.Lengyelország meggyőző gazdasági teljesítményét felhasználva igyekszik az EU színpadán isnagyobb tekintélyt és befolyást kivívni magának, méretéből és földrajzi helyzetéből adódóan aregionális vezető szerep mellett Európa fontos hatalma is szeretne lenni, erre pedig paradoxmódon az elhúzódó válság remek lehetőséget kínál. A stabil gazdasági növekedés, azalkotmányba épített államadóssági plafon, a költségvetés kiegyensúlyozását szolgáló reformok,valamint a független és az infláció kordában tartását kiemelt feladatnak tekintő központi bankmind-mind olyan, Németországban szemében „kedves” dolog, amiből Európában az elmúltévekben komoly hiány jelentkezett.Németország pedig újabban nem dúskál komoly európai szövetségesekben. Az EgyesültKirályság David Cameron vezetésével egyre inkább kívülállóként szemléli az EU eseményeit,Spanyolország és Olaszország pedig nem éppen vehető számításba kiszámítható és stabilszövetségesként, ráadásul a német fiskális szigort finoman szólva sem támogatja a helyi lakosság.Ezek után nem jött jól, hogy Franciaországban Francois Hollande elnök növekedésösztönzőretorikája kiütötte a nyeregből az Angela Merkel kancellár elsőszámú szövetségesének (rossznyelvek szerint inkább helytartójának) számító Sarkozy-t.21


Németország és a föderális Európa gondolataA helyzet lengyel szempontból is hasonló. Ha valóban szintet kíván lépni az ország a hatalmirangsorban, ahhoz nagyhatalmi szövetségesek kellenek, az eddigi próbálkozások pedig soksikerélményt nem hoztak magukkal. A Kaczynski-fivérek nevével jelzett időszakban az EgyesültÁllamok volt az elsőszámú szövetséges a lengyel külpolitikai felfogás szerint, hiába vett azonbanrészt az ország többek közt az iraki hadműveletekben, állampolgárai a mai napig nem utazhatnaka tengerentúlra vízum nélkül. Bár az ezúttal az ellenzéket vezető Jarosław Kaczynski továbbra isszívesen hangoztatja, hogy az Egyesült Királyság országa természetes szövetségese, azt is könnyűbelátni, hogy a szigetország EU-ról alkotott jövőképe nem igazán egyezik a lengyel érdekekkel(vegyük kézen fekvő példaként a lengyel gazdaság egyik motorját jelentő Kohéziós Alapokjövőjével kapcsolatos álláspontot).Ráadásul a gazdasági ésszerűség (kényszer) is a politikai kapcsolatok szorosabbra fűzése mellettszól. A lengyel gazdaság legnagyobb exportpiaca Németország, miközben a nyugati szomszéd azelsőszámú működőtőke-befektető Lengyelországban. Bár német oldalról ennyire nem kiemelt afriss szövetséges szerepe (jórészt az összes export nagyságrendekkel nagyobb méreténekköszönhetően), a német-lengyel kereskedelem így is meghaladja a német-orosz gazdaságikapcsolatok mértékét, az energiapiacot is ide értve. Mindemellett a növekvő vásárlóerő, aföldrajzi közelség és a stabilitás mind felértékeli a lengyel piac szerepét német szempontból.Lengyelország az új Franciaország?Az elemzők egy része a fejleményeket szemlélve egészen odáig ment, hogy Lengyelországot az újFranciaországnak kiáltsa ki. A képzavar feloldása nem túl bonyolult: Sarkozy Élysée-ből valótávozásával Merkel elveszítette legnagyobb szövetségesét, Hollande-dal pedig hiábanormalizálódott gyorsan a viszony, a két politikus válságkezelésről alkotott elképzelésekorántsem egyezik. Ez pedig jócskán felértékelte a már korábban is csöndben, de biztosan épülőnémet-lengyel együttműködést, elvégre Lengyelország Spanyolországgal megegyező (27) szavazatiaránnyal rendelkezik a Tanácsban, ráadásul a német vezetés az új tagállamok (de legalábbis aVisegrádi országok) szavazatait is elérhetőnek tartja a partnerségen keresztül.A megszorításokba belefáradt országokkal ellentétben ráadásul Lengyelország átvette a korábbana britek által betöltött szerepet, mint a szabadkereskedelem és a szigorúan felügyelt kormányzatiköltés európai mintája, ebből a szempontból pedig a protekcionista Franciaország ellensúlya.Radosław Sikorski lengyel és Guido Westerwelle német külügyminiszter legutóbb erre az alapraépítve cikkezett közösen a New York Times hasábjain a növekedés és a fiskális szigor, aköltségvetési reformok összeegyeztethetőségéről. Itt viszont azt is meg kell említeni, hogy azegyre inkább teret nyerő növekedésösztönző válságkezelés, valamint Hollande választásigyőzelme nem hagyta érintetlenül a német-lengyel elképzeléseket sem, ám Merkel és Tusktovábbra is hisz a két irányzat összeegyeztethetőségében.A látszólagos ellentmondás áthidalását ők az EU mélyítésében, a gazdaságpolitikát ésköltségvetést ellenőrző és szabályozó központi hatáskörök jelentős szélesítésében, valamint azEU ezzel járó demokratikusabbá válásában látják. A németek egyre inkább egy föderális európaiintegráció szószólói lesznek, oldalukon Lengyelországgal. Ezen a téren a legnagyobb eltérés (azegyébként Franciaország által is támogatott) eurókötvények bevezetése terén van, a lengyelkormány ugyanis régóta kiáll az ötlet mellett, míg Németország továbbra is erősen húzódozik azelképzeléstől. Akár az is elképzelhető, hogy a Sarkozy kiesésével keletkező kényszerhelyzetbenMerkel ebben a kérdésben engedhet a lengyel nyomásnak a korlátlan támogatás érdekében.22


Németország és a föderális Európa gondolataAz Oroszországhoz való viszony másik kérdés, amely kapcsán Mertusk-páros lassan átveheti akorábbi Merkozyt, az. A Németországgal szembeni nyitással nagyjából egy időben Lengyelországaz orosz medvével is elkezdte óvatosan normalizálni viszonyát, hiszen a jelenlegi vezetés -tanulva múltból - Oroszország nyugathoz csábításában látja az ország biztonságának kulcsát,Németország pedig nagyra értékeli az oroszokkal közös energetikai projekteket, ugyancsakszeretné inkább maga mögött tudni Oroszország támogatását.Túl a barátságonA fentiek tükrében a kérdés az, hogy valójában mennyit ér Németországnak és Angela Merkelneka lengyel barátság, meddig hajlandóak elmenni a lengyelek támogatása érdekében. Megfordítvaúgy is feltehető a kérdés, hogy mennyiben tudja Lengyelország érvényesíteni érdekeit a németegyüttműködésen keresztül.Az első valódi próba a küszöbön áll; Lengyelország, és még inkább Donald Tusk kormányfőszempontjából kulcskérdés, hogy az EU költségvetési alkudozásai során mekkora szeletet tudkiharcolni a lengyel fél a kohéziós tortából. Köztudott, hogy Németország legnagyobb nettóbefizetőként karcsúsítana a büdzsén, míg a lengyel gazdaság számára gyakorlatilagnélkülözhetetlen a támogatás. Ezt jól mutatja a tárgyalásokat övező közfigyelemLengyelországban. Donald Tusk persze igyekezett ügyesen taktikázni: a hazai sajtóban 300milliárd zloty-ban szabta meg a hétéves ciklusra előirányzott célszámot, amit jó eséllyel egykompromisszumos javaslat is biztosítani fog. Minden ezt meghaladó összeg belpolitikainyereséget jelenthet a lengyel kormánynak, így kérdés, hogy Merkel meddig megy el szövetségese(és a többi új tagállam támogatásának megszerzése) érdekében.Ez egyben az első komolyabb lengyel-francia megmérettetés is lesz. A lengyel oldal hajlik akompromisszumos javaslatra, ám ehhez minden oldalról szeretne engedményeket látni. A KözösAgrárpolitika jelenleg a költségvetés 40 százalékát emészti fel, miközben az agrárszektormindössze a GDP két százalékát állítja elő, a szektorban foglalkoztatottak aránya pedig alighaladja meg az öt százalékot. Lengyelország mezőgazdasága méreteiben nagyobb, mintFranciaországé, ám Franciaország több központi támogatásban részesül. A lengyel kormánymellett Németország szemét is régóta szúrja a KAP érinthetetlensége, ám Sarkozy-vel ellentétbenHollande talán hajlik egy kompromisszumos megoldásra a megegyezés érdekében.Itt pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a lengyel befolyás és érdekérvényesítés egyértelműenvéget ér. Minden közös érdek ellenére egy dolog nem változott, mégpedig az, hogy Németországaz EU legnagyobb befizetője, míg Lengyelország a költségvetés legjelentősebb nettóhaszonélvezője. Hiába minden érdekközösség, ha a szintén a legnagyobb finanszírozók közöttlévő francia érdekek ütköznek a lengyelekkel, Merkel sem fog meggondolatlanul a tűzbe mennilengyel barátai érdekében. Az azonban valószínű, hogy jelenleg Németország számára a lengyelérdekek közvetlenül a francia megfontolások után másodikként következnek a sorban, ez pedigfigyelemreméltó kártya Donald Tusk kezében.A további előrelépésre azonban még bőven van esély. Lengyelország mindenáron szeretnéelkerülni a kétsebességes Európa kialakulását, amire az elitista felfogást megtestesítő Sarkozykiesésével most jóval nagyobb az esélye. Ahhoz viszont, hogy komoly beleszólása legyen azeurópai integráció jövőjének alakulásába, csatlakoznia kell az euróövezethez. A jelenlegihelyzetben persze a szabadon lebegő zloty áldás a lengyel gazdaságpolitika szempontjából, ám23


Németország és a föderális Európa gondolataNémetország támogatásának és egy egyenlőbb együttműködés kialakításának mindenképpenfeltétele, ára a közös valuta bevezetése. A Tusk-kormány hajlik is erre, ám ennek érdekében résztkíván venni a küszöbön álló, az euró jövőjét is meghatározó döntések meghozatalában. Ebből aszempontból mind Merkel, mind pedig Hollande meggyőzhető bizonyos keretek között, DonaldTusk pedig már sokszor bebizonyította, hogy (egyesek szerint túlságosan) hajlik akompromisszumokra.Ezt a képességet, valamint a német-típusú válságkezelés támogatását pedig Németország egyelőreértékeli. Ezt bizonyítja az a gesztus is, hogy az utóbbi időben a német lapokban felmerült alengyel miniszterelnök neve, mint a Bizottság következő vezetője. Noha 2014-ben reményeiszerint Tusk még Lengyelország kormányfője lesz (a jelenlegi ciklus 2015-ig szól), a németek ajelek szerint a személyes szinten is igyekeznek „ápolni” az együttműködést.Az egyik kulcsszereplő: Radosław Sikorski - külügyminiszter saját hanggalA német-lengyel tandem kialakulásának fő letéteményese Radosław Sikorski lengyel, és GuidoWesterwelle német külügyminiszter feltűnően jó munkakapcsolata. A két politikus először alengyel érdekeket és önbecsülést sértő Északi Áramlat átadásának napjára időzítve írt közöslevelet Catherine Ashton-nak az Oroszországgal való kapcsolatok újragondolását kérve,nemrégiben a New York Times hasábjain értekeztek együtt, személyes találkozóik gyakoriságapedig szinte páratlan ezen a szinten.Sikorski önálló politizálása Németországban nagy elismerést, Lengyelországban pedig politikaitábortól függően megbecsülést, vagy hazaárulói státuszt vívott ki a külügyminiszternek. Azótaelhíresült berlini beszédében Németországot cselekvésre szólította, kiemelve, hogy a nyugatiszomszédnak el kell ismernie, hogy ő az integráció legnagyobb nyertese, melynek következtébena legnagyobb terheket is Németországnak kell vállalnia. Természetesen az ellenzék atörténelmileg kényes kijelentést rögtön támadni kezdte, azzal vádolva a kormányzó PolgáriPlatformot, hogy Németország gyarmatává teszi hazáját. Külön érdekes a megosztó beszédannak fényében, hogy Sikorski korábban kitöltött egy parlamenti ciklust a felsőházban az őt mostnagy erőkkel támadó konzervatív Jog és Igazságosság frakciójában. A beszéd egyébként azegyüttműködés lengyel megközelítését is tökéletesen summázta: „Feltéve, hogy Németország beveszbennünket a döntéshozatalba, Lengyelország támogatni fogja a német törekvéseket.”A politikus ugyanakkor nem riad vissza a diplomáciai nyelvben szokatlan kritikai fordulatokhasználatától sem, annak érdekében, hogy egyértelművé tegye álláspontját. A Németországot ésOroszországot Lengyelország „feje fölött” összekötő Északi Áramlat gázvezetéket például aMolotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította, míg nemrégiben meglehetősen egyértelműenjelezte, nem szeretné, ha Németország lekezelően bánna szövetségeseivel, amikor úgyfogalmazott: „Németországot nem fogják elismerni Európa hegemón hatalmaként. Meg se próbáljanak azzáválni.”24


Németország és a föderális Európa gondolata5. Németország meddig hajlandó kiállni Nagy-Britannia unióstagsága mellett?A brit-német kapcsolatok lélektanaFelföldi RitaBár a közös ideológiai háttér és gazdaságpolitikai elképzelések arra predesztinálnákNémetországot és Nagy-Britanniát, hogy szövetségesként segítsék egymást az EurópaiUnióban, a britek egyre erősödő euroszkepticizmusa megakadályozni látszik azegyüttműködést. Noha a német politika jeles alakjai, a német tudományos élet színejava,és más uniós országok képviselői is fennhangon hirdetik, hogy Nagy-Britanniaelengedhetetlenül fontos az unió számára, egyre erősödik azok hangja, akik támogatjákNagy-Britannia kilépését az unióból. A történelmi áttekintést követően elemzésünk a kétország közötti elvi és koncepcionális különbségekre fókuszál, előtérbe helyezve azeurópai válságkezelés során felmerülő megközelítésbeli eltéréseket. Ezt követőenáttekintjük, mit is gondolnak a németek a britek lehetséges jövőbeni távozásáról.Történelmi körképBár az Egyesült Királyság az Európai Unió második legnagyobb anyagi hozzájárulója, politikaiszerepe az évtizedek során háttérbe szorult a francia-német tengellyel szemben, amely elsősorbanideológiai nézetkülönbségekből fakadt. Míg az említett „tengely országok” egy föderalistaállamrendszer felállításán munkálkodtak, Nagy-Britannia kategorikusan elzárkózott a felvetéstől,és államok laza szövetségeként és szabadkereskedelmi övezetként tekintett az alakuló formációra.Végül az Egyesült Királyság nem is szerepelt az alapító hatalmak között. 1973-as csatlakozásátkövetően sem sikerült jelentősebb hatalomra szert tennie a szervezeten belül, ugyanakkorerőteljesen fellépett Németország újraegyesítése ellen.Az 1990-es évek elején, a John Major vezette konzervatív kormányzat azonban számottevősikereket ért, többek között sikerült a Maastrichti Szerződés a gazdasági és monetáris uniót(GMU) érintő pontjai alól kivonni az országot. Különösen nagy siker a szigetország számára,hogy a GMU harmadik fázisa, azaz az euró bevezetése alól kaptak felmentést, így megtarthattáksaját valutájukat, a fontot. Ezt az időszakot azonban nemcsak látványos sikerek, hanem éveken átsúlyos gazdasági problémákat okozó kudarcok is fémjelezték. Szintén a Major-kormányzatnevéhez köthető a „fekete szerdaként” elhíresült eseménysor, amelynek a következményeként azEgyesült Királyság kénytelen volt elhagyni az Európai Monetáris Rendszer (EMR) másodikfázisát. A kialakult helyzet nagymértékben köszönhető volt a német jegybanknak, amely nem volthajlandó leértékelni a márkát, jelentős károkat okozva a partnerországok gazdaságainak, ígyNagy-Britanniának is. Az esetet később a feléledő euroszkepticizmus kiváltójakéntaposztrofálták.A 2000-es évekre hol szoros együttműködés, hogy ellentétes érdekek csatája jellemezte a két félkapcsolatát. A 2004-es bővítés miatti strukturális átalakításra közös tervekkel léptek a színre, mígaz uniós alkotmány ügyében teljesen más nézeteket vallottak. A 2000-es évek első évtizedénekvégén bekövetkező gazdasági válság, és az arra adott uniós válaszok ismét közelebb sodorták25


Németország és a föderális Európa gondolataegymáshoz a francia és a német vezetést, sőt, a megindult integrációs folyamatoknakköszönhetően Nagy-Britannia kiszorulni látszik nemcsak a vezetésből, hanem az EurópaiUnióból is.A válságot követő gazdasági elképzelésekA 2008-ban kirobbant válság nemcsak az uniós partnerek gazdaságait, hanem kapcsolatait isjelentős mértékben megtépázta. Az elmúlt években számos javaslat született a válságon valóátlendülés megoldására, amelyek közül a német modell – Angela Merkel igen erőteljespolitizálásának is köszönhetően – emelkedett ki. Németország hajlandónak mutatkozott a bajbakerült európai gazdaságok pénzügyi megsegítésére, ugyanakkor cserébe fiskális fegyelmet,megszorításokat és strukturális reformokat javasolt. Politikáját egyre kevesebben támogatják azunión belül, a francia elnökválasztást követően pedig legnagyobb szövetségesét is elveszítette, azúj francia elnök, Francois Hollande inkább a gazdaságélénkítésre helyezi a hangsúlyt.Kezdetben úgy tűnhetett, hogy Nagy-Britannia is kiáll a megszorításokra épülő gazdaságpolitikamellett, hiszen „hazai pályán” nagymértékben épített a fent említett alapelvre. A 2010-ben útjárabocsátott gazdasági csomag fő lépései között szerepelt a brit pénzügyi szektor megadóztatása,amelyet egyik korábbi kormány sem mert meglépni, valamint jelentős elvonásokra számíthatottaz adminisztráció.Uniós színtéren azonban úgy tűnik, hogy a gazdaságélénkítés mellett tették le a voksukat. A2012-ben Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon David Cameron, Nagy-Britanniaminiszterelnöke, hangsúlyozta, hogy a legfontosabb cél, hogy rövidtávú megoldásokat találjanakGörögország megmentésére, valamint megakadályozzák a válság többi országba valóátszivárgását. 2012 júliusában pedig egy oslói konferencián tartott beszédében kiemelte, hogy azunió elsődleges céljának a pénzügyi helyzet stabilizálását és a nemzetközi piacok megnyugtatásátkell megtenni. Többek között a bajba került bankok újra-feltőkésítését említette, mint megoldásilehetőséget.A gazdasági liberalizmus híveként az Egyesült Királyság az egységes piachoz való minélkönnyebb hozzáférést hangsúlyozta, és Franciaország, valamint a déli államok ellenpólusaként aprotekcionista lépések ellen emelte fel a szavát. Nick Clegg, a koalíciós Liberális Demokrata pártvezetője a Spiegelnek adott interjújában az egységes piac további bővítését célozta meg. Aminiszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy „ha kiteljesítjük az egységes piacot, mint ahogymár húsz évvel ezelőtt meg kellett volna tennünk, munkahelyeket, nagyobb jólétet ésversenyképességet teremtünk.”A piacok megnyitása és a protekcionizmus elkerülése Németországnak is érdeke, és támogatja isa brit törekvéseket. Németország szemében Nagy-Britannia jelenti a féket a franciák általtámogatott protekcionista rendszer ellen. Német gazdasági elemzők szerint a szigetország nélkülEurópa sokkal befelé fordulóbb lenne. Azonban nem minden területen van ekkora egyetértés akét politikai hatalom között, ennek kiváló példája a formálódó fiskális és monetáris unió.26


Németország és a föderális Európa gondolataFiskális és monetáris unió – Szükséges, de nem így?A gazdasági válság okozta első sokkot követően Németország kancellárja, Angela Merkel ragadtamagához a kezdeményezést, hogy rendet teremtsen az unió soraiban. Megtehette, hiszen a németgazdaságot kevésbé sújtották a válság hatásai és következményei, és erős pénzügyi és gazdaságiközpontként az eszközei is megvoltak hozzá. Merkel a megoldást egy megerősítettegyüttműködésben látta, amely már nemcsak a gazdasági és pénzügyi, hanem a politikai unióra isépült. Ugyanakkor a terv elsősorban az euróövezeti országokkal számol, így Nagy-Britanniajelentősen háttérbe szorulna. Másodsorban ilyen mértékű változtatás csak szerződésmódosítássalkövetkezhetne be, amely szintén a britek érdekeibe ütközne.A 2011-ben elfogadott Európai Unióról szóló törvény értelmében - abban az esetben, habizonyos uniós lépések további hatásköröket vonnának a brit kormányzattól – a brit kormánynakkötelessége a döntésről népszavazást kezdeményezni. Holott a fiskális unió kérdése márévtizedek óta a brit Európa-politika főbb kérdései között szerepel.A britek többek között azért zárkóztak el a közös valutához való csatlakozástól, mert úgy vélték,sikeres monetáris unió nem működhet egységes fiskális politika nélkül: a brit sajtóban „féligmegsütött” monetáris uniónak nevezett rendszer nem nyújtott volna biztonságot a britpiacoknak. Ám a fiskális unió jelenlegi alakulása nem London szájíze szerint történik.London úgy érzékeli, hogy az eurózóna államainak efféle összefogása olyan blokkot teremt azunión belül, amely minden más állam érdekeit, így Nagy-Britannia érdekeit is veszélyezteti. Akialakuló szoros együttműködés automatikus többséget teremt az unión belül, amely adöntéshozatal során könnyedén felülírhatja az eurózónából kinn maradó államok javaslatait,érdekeit. Így noha London szükségesnek tartja a monetáris unió új alapokra helyezését, 2011decemberében megvétózta a fiskális paktumot, mert az nem biztosított megfelelő garanciákatNagy-Britannia pénzügyi rendszere számára.A brit vezetés a bankunió kérdésében sem ért egyet Németországgal. Bár Cameron úgynyilatkozott, hogy az uniónak szüksége van egy egységes bankrendszerre a válságból valókilábaláshoz, azonban a bankunió lehetőséget is teremt az úgynevezett Tobin-adó bevezetéséhez,amely jelentős mértékben sarcolná London pénzügyi központját, a City-t, amely az Európábantörténő banki befektetések mintegy 50 százalékáért felel. Brit vélemények szerint az adóhátterében német és francia féltékenység lappang, hiszen míg London a nemzetközi hitelezés 19százalékát bonyolítja, addig ez az arány a franciák és a németek esetében is mindössze 8 százalék.Az adóból befolyó összeg nyújtana alapot a rászoruló uniós országok anyagi megsegítésére.Előzetes kalkulációk szerint a befolyt összeg csaknem 75 százaléka az Egyesült Királyságtólszármazna.Föderalizmus? Továbbra sem!Angela Merkel szerint addig nem jöhet létre működőképes fiskális és monetáris unió, amíg enneknincsenek megteremtve a politikai alapjai, így az eurózóna elsődleges céljának egy szorosabbpolitikai unió kiépítését tette meg. Az eurózóna tagállamai közötti összefonódás előrevetíti anemzetállami szuverenitások további (bár önkéntes) csorbítását, a mélyebb együttműködésbizonyos tagállami funkciók feladását jelentené, amely szintén nem egyeztethető össze brit államiérdekekkel. Sőt, a jelenlegi brit célok között szerepel bizonyos jogok visszanyerése az uniótól. A27


Németország és a föderális Európa gondolatacél elérésének első lépcsőjeként 2012 őszén a brit kormány indítványozta Nagy-Britannia és azunió kapcsolatának felülvizsgálatát, amely többek között érinti a szabad ki- és beutazás, valaminta külföldiek munkavállalásának és bevándorlásának kérdését.A britek abbéli félelmüket is kifejezték, hogy egy politikailag is szorosabb eurózóna kétsebességesEurópát eredményezne, amely tovább mélyítené az ellentéteket a két kör között. Egykétsebességes Európa esetében az EU egyik legnagyobb finanszírozója a külső körbe szorulna, ésígy meghatározó politikai, gazdasági és pénzügyi kérdésekben is bármikor semmibe vehetnék avéleményét. Elemzők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy az unióból való kivonulásfelgyorsíthatja a föderalista törekvéseket.Az épülő politikai unió ismét felébresztette az euroszkeptikus hangokat a szigetországban. Sokanúgy vélik, az erőteljesebb intézményi összefonódás szépen lassan így is kiszorítja az országot adöntéshozók sorából, így ideálisabb lenne minél hamarabb távozni. A közhangulat is adöntéshozók elképzeléseit támasztja alá, a közvélemény-kutatások szerint egyre nagyobbszázalékban támogatják Nagy-Britannia kilépését az unióból. Németország pedig mindenfeszültség és ellentét dacára látszólag igyekszik ezt elkerülni.Meddig áll ki Berlin London mellett?Hollande 2012. májusi megválasztását követően a brit sajtóban egyre többet cikkeztek arról, hogya meggyengülő német-francia tengelyben Nagy-Britanniának kellene átvennie Franciaországszerepét, arra sarkallva Németországot, hogy a britekkel karöltve még liberálisabbá tegyékEurópát. Hangsúlyozták, Németországnak nemcsak amiatt van szüksége Nagy-Britanniára, hogyLondon féket jelentsen az elvektől igen gyakran eltérő déli államokkal szemben, hanem egyszabályokon alapuló életképes gazdaság felállításában is. Azonban többen figyelmeztettek, hogy asikeres együttműködés jegyében a brit kormánynak fel kell hagynia azzal a németeket traktálóelméletével, hogy az eurózónát „adósságunióvá” kellene alakítani.A britek kilépéssel való fenyegetőzése egyre nagyobb ellenszenvet szül az európai országokban.Európában többen gondolják úgy, hogy az unió jelenlegi arca elsősorban Nagy-Britanniánakköszönhető. Szintén többen vélik úgy, hogy a britek kivételezett pozíció mellett kardoskodnak azunión belül, ahol úgy élvezhetik a szabadkereskedelemből adódó lehetőségeket, hogy a közösségiszabályok nem érvényesek rájuk.A német politikai elit megosztottnak tűnik a britek távozásának kérdésében. Míg egyesekelengedhetetlenül fontosnak tartják Nagy-Britannia jelenlétét a közösségben, addig mások úgyvélik, távozásukkal csak nyerne a közösség, minden tervezett változtatás elől megszűnnének abritek ellenállásával támasztott akadályok. Jan Ross azonban arra figyelmeztet, hogy egy EgyesültKirályság nélküli Európa horizontja túlságosan beszűkülne, és egy olyan Németország számára,amely a nemzetközi piacokon a versenyt hirdeti, egy szintén versenyt serkentő Nagy-Britanniajobb partner lehet a protekcionizmust hirdető Franciaországgal szemben. A Nagy-Britanniamellett kardoskodók érvei között szerepel, hogy mind az európai külpolitika, mind az unióskatonai alakulatok számára alapvető fontosságú Nagy-Britannia jelenléte.Ugyanakkor a németek nagyobb együttműködést várnak a britektől a válságkezelésben. Londonigyekszik leszögezni, hogy az IMF büdzséjének negyedik legnagyobb hozzájárulója, így jelentősmértékben kiveszi részét az EU-val együtt közösen biztosított pénzügyi mentőcsomagok28


Németország és a föderális Európa gondolatatámogatásában, és hangsúlyozta, hogy bilaterális szinten segítséget nyújtott az elsők közöttelvérző Írország számára.A kérdésben még maga Merkel is bizonytalannak látszik, bár minden fórumon igyekszikmegerősíteni, hogy a továbbiakban is számol Nagy-Britanniával a válságkezelésben és az EurópaiUnióban. Azonban jelzésértékű lehet, hogy a legutóbbi brit-uniós csörtében nem állt kiegyértelműen Cameron mellett. A következő többéves költségvetési keret tárgyalásai soránpéldául felmerült annak a lehetősége, hogy bizonyos jogi kiskapuk alkalmazásával kizárhatnákNagy-Britanniát a döntéshozatalból, és a részvétele nélkül dönthetnének a keretszámokról.Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a két politikusnak saját választói éskormánya igényeinek is meg kell felelnie. Míg Camerontól azt várják, hogy erélyesen lépjen fel abrit érdekek mellett, Merkelnek elsősorban a megszorítások mellett kell kiállnia. Britközvélemény-kutatási adatok szerint abban az esetben, ha Cameronnak sikerülne egy lazábbkapcsolat kiépítésére az unióval, a lakosság sem szavazna egyértelműen a kilépés mellett, ezesetben a kiválás támogatottsága 26 százalékra esne, a bennmaradást támogatók aránya pedig 46százalékra emelkedne.29


Németország és a föderális Európa gondolata6. Nagy-Britannia pénzügyi-politikai különállása az EurópaiUniótól. Egy esetleges kilépés gazdasági-politikai hatásaGömöri RolandAz európai integrációban Nagy-Britannia tekinthető a leginkább euroszkeptikusnak atagállamok közül. Ezt látszik alátámasztani az országnak az Európai Unióhoz fűződőviszonya is: az Egyesült Királyság számos kérdésben döntött úgy, hogy kimarad (optout)az integráció bizonyos lépéseiből, legyen szó a schengeni együttműködésről, avagya monetáris unióról. Az elemzés során ennek a különállásnak a részleteit tekintjük át.Ezt követően megvizsgáljuk, milyen hatása lenne Nagy-Britannia kilépésének azEurópai Unióból, amely mostanában egyre gyakrabban kerül említésre a britpolitikában.Történelmi bevezetőNagy-Britanniának már az Európai Unió elődjének számító Európai Közösségekbe való felvételesem zajlott a leggördülékenyebben. Az ország kezdetben nem kívánt csatlakozni azintegrációhoz, sőt: 1960-ban az EFTA (European Free Trade Association, EurópaiSzabadkereskedelmi Társulás) egyik alapítója volt, amely az akkori Európai GazdaságiKözösséggel (EGK) szemben szolgált volna alternatívaként. Az Egyesült Királyság emelletttöbbre értékelte az Egyesült Államokhoz, illetve a Brit Nemzetközösséghez fűződő viszonyát.Abban, hogy Nagy-Britannia végül változtatott véleményén, több tényező is közrejátszott. Alegfontosabb ezek közül, hogy a szuezi válság alkalmával ráébredt korlátaira, valamint arra, hogynem számolhat az Egyesült Államok feltétlen támogatásával.Ám az európai integráción belül nem örvendett túlzott népszerűségnek a szigetországcsatlakozási szándéka; Nagy-Britanniát mindössze harmadik próbálkozásakor, 1973-ban vettékfel az Európai Közösség tagjai közé. A csatlakozási egyezményt Edward Heath konzervatív britminiszterelnök írta alá.Ezt követően azonban munkáspárti kormány került hatalomra, amely – választási ígéretéhezhíven – népszavazást hirdetett arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Közösségek részemaradjon-e. Az 1975-ben megtartott szavazáson a megjelentek 67,2 százaléka döntött amellett,hogy az ország megőrizze tagságát.Napjainkban a brit euroszkepticizmus egyre nagyobb méreteket ölt, amelyre kiváló példa azUKIP (United Kingdom Independence Party, Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja)térnyerése. Talán ennél is jelzésértékűbb, hogy a konzervatív parlamenti többség ugyancsakmegosztott az európai kérdésben. Ennek legékesebb példája az a 2011 októberében történt eset,amikor 81 konzervatív képviselő szavazott pártjával szemben, egy EU-tagságról szólónépszavazást támogatva. 2012. október 26-án a brit alsóházban folyt vita az EU-ból való kilépéslehetőségéről, s ezt a tényt nem kisebbíti a vitán résztvevők alacsony száma sem. Pár nappalkésőbb, október 31-én pedig egy újabb lázadás keretében 53 konzervatív képviselő munkáspártitámogatással elutasította az új EU-s költségvetés tervét.30


Németország és a föderális Európa gondolataNagy-Britannia azonban egységes abban a tekintetben, hogy félti hatásköreit az Európai Unióvalszemben. A 2011-ben elfogadott Európai Unióról szóló törvény (European Union Act 2011)értelmében népszavazást szükséges tartani minden olyan kérdésről, amely további hatásköröketvonna el a szigetországtól az Európai Unió részére. Ez egyértelmű reakció az előző munkáspártikormány azon lépésére, amelynek keretében a lakosság beleegyezése nélkül ratifikálták aLisszaboni Szerződést.A brit szigetország unióhoz fűződő kapcsolata korántsem egyszerű: Nagy-Britannia azintegrációs szerződések számos pontja esetében élt az opt-out (távolmaradás) lehetőségével: ezröviden annyit takar, hogy az érintett együttműködésekben az adott országnak nem kell résztvennie, és az adott kérdéskörre vonatkozó szabályozások nem kötelező erejűek az országranézve.Brit opt-outok: a különutasság területeiSchengeni egyezményA schengeni egyezményt 1985-ben Franciaország, Németország (az akkori NSZK), és a Beneluxállamok írták alá, azzal a szándékkal, hogy egy közös utazási térséget hozzanak létre, amelynekterületén eltörlik a belső határellenőrzést, a külső országok felé pedig egységes ellenőrzésirendszert hoznak létre. Ennek keretében közös szabályozást fogadtak el a vízumpolitika, amenekültügyek, illetve a külső határellenőrzés területén. Az egyezmény keretében hozták létre aSchengeni Információs Rendszert (SIS) is, amely a szerződő államok biztonsági hatóságaitösszekötő információs hálózat, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcmegkönnyítésére.A schengeni egyezmény eredetileg az Európai Uniótól különálló kezdeményezésként indult, avonatkozó joganyagot az 1998-as Amszterdami Szerződés emelte be az uniós jogba.Az Egyesült Királyság nem tagja a Schengeni Megállapodásnak, és fenntartásokat fogalmazottmeg a szerződéssel kapcsolatban. Indoklásában az akkori kormány kifejtette: szigetországként azEgyesült Királyság eltérő helyzetben van, mint a kontinentális Európa államai. Nagy-Britanniaszámára a határellenőrzés fontos eszköz a bűncselekmények, a drogkereskedelem és az illegálisbevándorlás elleni harcban. Az akkori kormányzat emellett úgy véli, a határellenőrzés feladásamegnyitná az utat a nemzetközi bűnözés számára.Némely EU-s tisztviselő azonban úgy véli, a britek tartózkodása Schengentől inkább aszuverenitásuk megőrzéséről szól. Brit részről pedig olyan kritikákat fogalmaztak meg, amelyekszerint az együttműködésből való kimaradás megnehezíti a határokon átnyúló bűnözés elleniküzdelmet, mivel Nagy-Britannia így nem része a Schengen részét képező SIS-nek. Schengen ígyaz egyik fő vitás kérdésnek tekinthető Nagy-Britannia az Európai Unió viszonyát illetően.A szabadság, a biztonság és a jog térsége – bel- és igazságügyi együttműködésA Lisszaboni Szerződésig „harmadik pillérként” emlegetett bel- és igazságügyi együttműködés azEurópai Uniót létrehozó Maastricht-i Szerződéssel került be a közös szakpolitikák sorába. Ezenaz 1998-as Amszterdami Szerződés változtatott, ennek keretében bizonyos ügykörök az EurópaiKözösségek joga, az első pillér alá kerültek, míg a harmadik pillér a büntetőügyek terén zajlórendőrségi és igazságügyi együttműködésekre szűkült. Ennek a kettéosztott tevékenységi31


Németország és a föderális Európa gondolataterületnek a gyűjtőfogalmaként alkalmazza az Európai Unió „a szabadság, a biztonság és a jogtérsége” kifejezést.A Lisszaboni Szerződés számos változást hozott e téren. Egyrészt, eltörölte a Maastricht-revisszavezethető pilléres rendszert. Másrészt, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésétől számítottöt éven belül (2014 decemberétől) az ebbe a témakörbe tartozó ügyek az Európai Bírósághatáskörébe kerülnek, néhány kivételt leszámítva.Nagy-Britannia szempontjából ez a kérdés jelenleg igencsak aktuális. Az előző, Gordon Brownvezette munkáspárti kormány ugyanis a Lisszaboni Szerződés aláírása előtt megegyezett az EUvalegy, ezt a területet érintő opt-outról, amely 130 vonatkozó intézkedést takar: kiemelendő ezekközül az európai elfogatóparancs, az Europol- (Európai Rendőri Hivatal) és az Eurojust-tagság(Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Egysége) kérdése.Mivel 2014 decemberétől ezek a hatáskörök az Európai Bírósághoz kerülnek, így a jelenlegi britkormánynak két lehetősége van: vagy elismeri a Bíróság joghatóságát ezen intézkedéseketilletően, vagy teljes egészében távol marad ilyen téren az együttműködéstől. Utóbbi esetbendönthet úgy, hogy egyes esetek terén mégis együtt kíván működni (ez az úgynevezett opt in),azonban ezt csupán az EU többi államának jóváhagyásával teheti meg. A belügyminiszter 2012októberében tett nyilatkozata szerint a kormány ez utóbbi mellett kíván dönteni.Távolmaradás az európai monetáris uniótól – font, euró helyett1992-ben, a Maastricht-i szerződés aláírásakor az Egyesült Királyságnak sikerült opt-outotkiharcolnia magának az európai monetáris együttműködés terén. Ennek keretében aszigetországnak nem kellett részt vennie a gazdasági és monetáris unió harmadik fázisában: nemkellett bevezetnie az eurót, kimaradt az Európai Központi Bankok Rendszeréből (ESCB),valamint nem érintették az ESCB és az Európai Központi Bank monetáris politikára vonatkozórendelkezései.Nagy-Britannia az euróhoz való esetleges csatlakozását öt gazdasági kritériumhoz kötötte,bármilyen vonatkozó tárgyalás megkezdése ezek teljesülése esetében lehetséges.Ezek a következők:- a brit és kontinentális üzleti ciklusok összehangolása, - a brit gazdaság elég rugalmas legyen acsatlakozással járó hatások elviseléséhez, - a monetáris unió legyen pozitív hatással a hosszú távúbefektetésekre, - javítsa a versenyképességet, - legyen pozitív hatása a növekedésre, valamint amunkaerőpiacra.Nagy-Britannia saját valutájához történő ragaszkodásának gazdasági és politikai indokai egyarántvannak. Ahogy azt Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke tavaly decemberben, aDaily Telegraph brit konzervatív lapnak adott interjújában kifejtette: egy önálló központi bank ésmonetáris politika nem létezhet állam nélkül. A brit euroszkeptikusok pedig egyértelműenvisszautasítanak bármilyen olyan kezdeményezést, amely egy európai politikai unió, egy „EurópaiEgyesült Államok” létrejötte felé mutat. Ahogy 1990-ben Margaret Thatcher akkori britminiszterelnök fogalmazott: „Amit most javasolnak – a gazdasági és monetáris unió – az a hátsóajtó, amely egy föderális Európához vezet, amelyet mi teljesen és végképp elutasítunk.”Brexit, avagy egy brit kilépés lehetséges hatásai32


Németország és a föderális Európa gondolataNagy-Britannia esetleges kilépése egyre kevésbé tűnik lázálomnak a brit vezetés számára. Akonzervatív parlamenti többség megosztott az Európa-kérdésben. Ahogy arról korábban szóesett, tory képviselők nagy számban, már több alkalommal is szembeszegültek a hivatalosirányvonallal az EU-t illetően, 2012. október 26-án a brit alsóházban első alkalommal került sorvitára a kérdésről. William Hague brit külügyminiszter pedig két éves programot indított el akormányzaton belül az Európai Unióhoz fűződő viszony felülvizsgálatára.David Cameron brit miniszterelnök álláspontja kérdéses: bár utalt rá, hogy a következőparlamenti választások után népszavazást tartana Nagy-Britannia EU-hoz fűződő viszonyáról,októberi felszólalásában leszögezte, ellenzi egy „kint-bent” típusú referendum gondolatát.A lakosság viszont határozottan kiábrándulttá vált az európai integrációt illetően. Egy 2012novemberében, az Observer brit magazinban közölt közvélemény-kutatás szerint amegkérdezettek 56 százaléka szavazna a kilépés mellett, mindössze 30 százalék voksolna amaradás mellett. Pártmegoszlás szerint a konzervatív szavazók többsége a kilépés ügye mellett áll(68 százalékuk), míg a liberális demokraták a leginkább Európa-pártiak (47 százalékuk maradnaaz EU-ban).Nagy-Britannia jelenleg is fél lábbal az unión kívül „lóg”, erre példa a korábban tárgyalt nagyszámú opt-out a különféle együttműködési területeken. Ahogy az Európai Parlament elnöke,Martin Schulz fogalmazott a BBC-nek tett nyilatkozatában, „ez is arra utal, hogy az EgyesültKirályság nem ért teljesen egyet mindennel, amit az EU tesz, és számos téren vonakodó partnermarad.”A szigetország említett vonakodását fokozza a továbbiakban, hogy Európában egyre gyakrabbankerül szóba egy „föderális” Európa gondolata. A szorosabb politikai unió jövőképe pedig akilépés felé terelheti a briteket.Felmerül a kérdés: mivel járna egy esetleges brit kilépés?Nagy-Britannia a nettó befizető tagállamok közé tartozik: többet fizet be az Európai Unió közösköltségvetésébe, mint amennyit a juttatások révén ebből visszakap, ebbe a Margaret Thatcheráltal kiharcolt visszatérítés (rebate) is beletartozik. Ez utóbbi a brit befizetések és az EurópaiUnió Nagy-Britanniába irányuló kiadásai közti eltérés kétharmadát teszi ki, jelenleg több, mint 3milliárd fontot. Költségvetési szempontból tehát látszólag tehercsökkenéssel járna az EgyesültKirályság számára az EU-ból történő kilépés.Fontos azonban észben tartani, hogy a brit export csaknem fele az európai uniós piacok feléirányul, így a kiválással a szigetország jelentős piacoktól esne el, már csak azon egyszerű ténynélfogva is, hogy az európai vámunión kívülre kerülne.Brit körökben felmerült, hogy fel lehetne váltani az uniós tagságot az EurópaiSzabadkereskedelmi Övezettel (EFTA). Az ötlet támogatói szerint - akik ilyen téren a jelenlegiEFTA-államokra (Svájc, Norvégia, Izland, Liechtenstein) tekintenek mintaként - az EU-tagságfelváltása a szabadkereskedelemmel kevesebb kötelezettséggel és hasonló előnyökkel járna.Ugyanakkor ahogy ezt Derk-Jan Eppink belga EP-képviselő a BBC-nek megjegyezte, nemszabad készpénznek venni, hogy egy esetleg kilépő Nagy-Britanniával ugyanolyan feltételekkelkötnek kereskedelmi egyezményt, mint az EFTA-államokkal. Ulf Sverdrup norvég szakértő pedigugyanezen kérdés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a norvég modell – fenntartani a kapcsolatokat33


Németország és a föderális Európa gondolataEurópával, de tartózkodni az EU-tagstátusztól – bonyolult és költséges lenne egy Nagy-Britannia-jellegű ország számára.Nagy-Britannia globális pozíciójának fontos eleme az uniós tagság. Csak egyetlen példa: azAmerikai Egyesült Államok számára az Egyesült Királyság sokkal nagyobb jelentőséggel bír azEU tagjaként – annak döntéshozatalát potenciálisan befolyásolva – mint szabadúszóközéphatalomként. Martin Schulz EP-elnököt idézve, „… egy ilyen globalizált világban azEgyesült Királyság olyan sokat kockáztatna azzal, ha egyedül maradna. Egy olyan Nagy-Britanniára van szükségünk, amely együttműködik európai partnereivel.”Nagy-Britannia tehát valóban az Európai Unió legszkeptikusabb partnerének tekinthető: számosterületen távolmaradt az európai együttműködéstől, továbbá újabban egyre népszerűbb azunióból való kilépés gondolata. A lakosság jelentős hányada, valamint pártállástól függetlenülszámos brit parlamenti képviselő is emellett áll ki.Érdemes ugyanakkor számba venni azokat a szempontokat, hogy vajon tényleg megéri-e azEgyesült Királyságnak visszavonulnia egy olyan regionális együttműködésből, amelyben bár nettóbefizetőnek számít, de kereskedelme jelentős részét is az európai térséggel bonyolítja le, avámunió keretein belül. Kérdéses továbbá, hogy megéri-e feladni egy olyan együttműködést,amelynek részeként Nagy-Britannia is jelentősebb szerepet tölt be a világpolitikában.Egyelőre nem látni, hogy a brit szigetország számára hol van az a bizonyos határvonal az egyremélyülő együttműködésben, amelyen túl már a feladott szuverenitás és hatáskörök nemellensúlyozzák a britek által az EU-n belül élvezett előnyöket, s amely határvonal túllépésével a„Brexit” politikai realitássá válhat.34


Németország és a föderális Európa gondolata7. Hollandia: gyengül, de így is stabil a Berlin-AmszterdamtengelyJudi TamaraBár a gazdasági válság jelentős változásokat eredményezett a nyugat-európai államgazdasági és társadalmi viszonyaiban, a holland politikai elit sokáig kiemelt támogatójavolt az Európai Unió válságkezelési törekvéseinek. Ennek ellenére a Mark Rutte hollandminiszterelnök vezette első kabinet bukása, a lakosság erősödő pesszimizmusa és abelpolitikai érzékenység érzékelhetően kihat az ország nemzetközi kapcsolataira. Ahivatalosan alig pár hete működő új kormánykabinetet már most megfontoltabb uniósszerepvállalás jellemzi, ugyanakkor az ország a Közösség gazdasági-politikai reformjaiterén még mindig Berlin szövetségesének tekinthető.Holland szerepvállalás a válság kezdeténAz Európai Unió szempontjából a holland-német kapcsolatok működőképessége sokáig nemvolt kérdéses. Hollandia liberális miniszterelnökét, Mark Ruttet a legtöbben Angela Merkel egyiklegnagyobb európai szövetségeseként tartják számon, a politikus már 2010-es kampányában iskulcsfontosságú szerepet tulajdonított az uniós ügyeknek és nyíltan integrációpárti politikátfolytatott. Az Európa-barát holland külpolitika jelentős eredményeire nem kellett sokat várni, azországnak kiemelt érdeme van a kezdeti görög segélycsomagok kivitelezésében, illetve azeurózóna stabilitásáért folytatott harcban.Hollandia már 2010-ben is támogatta a görögök megmentését szolgáló közösségi törekvéseket,Mark Rutte miniszterelnök nem egyszer biztosította Angela Merkelt az országegyüttműködéséről. Ekkor Hollandia a vezető pártok beleegyezésével, jelentős ellenállás nélkül4.7 milliárd euróval járult hozzá az első segélycsomaghoz, amelynek nagysága csaknem 110milliárd euró volt. Fontos megemlíteni a holland pénzügyminiszter, Jan Kees de Jager szerepét,akinek szakértelmével a holland segély megvalósulhatott. A politikus szintén jelentős szerepetvállalt a második görög segélycsomag előkészítésében, hiszen 2011 tavaszán már világos volt:szükséges az újabb támogatás, ha az Európai Unió meg akarja előzni a válság eszkalálódását.Miután Angela Merkel és Nicolas Sarkozy Berlinben megegyezett a második csomag létrejöttéről,De Jager vezetésével a holland politikai elit is elkezdett tárgyalni a segély folyósításának tagállamifeltételeiről. Az ekkori közvélemény-kutatások bizalmatlanságot mutattak a hollandállampolgárok részéről, hiszen a megkérdezettek 64 százaléka nemmel felelt arra a kérdésre, hogyhisz-e a pénzügyminiszternek mikor azt mondja, a görögöknek nyújtott eurómilliárdok visszalesznek fizetve. Mark Rutte a gazdasági reformtervek kezdetén, már 2011 nyarán támogattaNicolas Sárközy és Angela Merkel azon ötletét, hogy szükség van egy szupranacionális testületre,mely keményen fellép azokkal az államokkal szemben, amelyek nem tesznek eleget a közösségimonetáris politika Maastrichtban lefektetett alapelveinek. A holland miniszterelnök ekkor akonvergencia-kritériumok betartásának szükségességét hangsúlyozta, melyek értelmében a folyóköltségvetési hiány nem lehet több 3 százaléknál, és a GDP-hez mért bruttó adósságállománysem haladhatja meg annak 60 százalékát.35


Németország és a föderális Európa gondolataA holland társadalom és a vezető politikai körök a második segélycsomag kapcsán már erősenmegosztott nézőpontokat képviseltek. Geert Wilders, a hírhedten euroszkeptikus hollandpolitikus hangot adott véleményének, amely szerint Görögországnak sürgősen távoznia kelleneaz euróövezetből, és erősen elítélte a holland kezességvállalást a segélycsomagok tekintetében. Amásik végletet képviselők ezzel szemben belátták, hogy az európai államok gazdaságai a pénzügyiintézetek és piacok által kapcsolódnak egymáshoz, és a görög távozás esetén könnyenelképzelhető egy láncreakció, ami a monetáris unió államait veszélyeztetné.Gazdasági és politikai krízis HollandiábanA görög válság és annak lassú kezelése miatt Hollandiában egyre erősödtek az Európai Unióvalés annak értékeivel szembeni ellenérzések. 2012 nyarán a holland pénzügyminiszter úgyfogalmazott, hogy nem hajlandó több időt adni a görögöknek a kitűzött költségvetési célokteljesítésére, kizártnak tekintett minden olyan tervet, ami késleltetné a balkáni állam megszorítóintézkedéseit. Mark Rutte miniszterelnök szintén elfordult a további segélycsomagok tervétől:„Már kétszer segítséget nyújtottunk Görögországnak. Elég volt. Lehetséges, hogyelkerülhetetlen a kilépés. Ez Görögország döntése”- fogalmazott a politikus.Időközben az Európai Unió kritikát fogalmazott meg Hollandiával kapcsolatban, hiszen azország elmaradt a korábban épp Rutte által szorgalmazott maastrichti konvergencia-kritériumokteljesítése terén. A makroökonómiai előrejelzések szerint a holland folyó költségvetési hiány2013-ra elérheti a 4,5 százalékot, ami meghaladja a megengedett 3 százalékos értéket. A hollandkormány megoldásképp a bérköltségek befagyasztását jelölte ki, ami a társadalmi elégedetlenségegyre nagyobb mértékét eredményezte.A gazdasági nehézségek mellett 2012 áprilisában belpolitikai válságot idézett elő Geert Wildersdöntése, amelynek értelmében megvonta támogatását Rutte kisebbségi kormánykoalíciójától.2010-ben Mark Rutte a kereszténydemokrata CDA segítségével alakított kisebbségi kormányt,Wilders és a Szabadságpárt pedig támogatási szerződést kötött a kabinettel. Hollandiában ez afajta koalíciókényszer megszokott jelenség, jellemzően a kis pártok is mandátumhoz jutnak, asokszínű törvényhozás pedig a politikum egyik meghatározója. A gazdasági nehézségek és amegszorító intézkedések hatására Geert Wilders úgy döntött, a továbbiakban nem kívánjafenntartani a támogatási egyezséget, ennek következtében pedig elkerülhetetlenné vált azelőrehozott választások kiírása. A 2012 szeptemberében zajló holland választásokat egész Európakíváncsian figyelte, hiszen az állampolgárok részéről visszajelzésként szolgált az integrációpártikülpolitika és az eurózóna stabilitásáért folytatott harc tekintetében.Az euroszkepticizmus bukásaA választások kimenetelét sokan az uniópárti politika sikereként ítélték meg, hiszen a szavazatoktöbbségét ismét Mark Rutte és pártja, a VVD (Szabad Demokrata Néppárt) szerezte meg, őketpedig Diederik Samsom és a szociáldemokrata PvdA (Munkáspárt) követte. Az eredményneklegjobban Angela Merkel örülhetett, hiszen mindkét politikus elkötelezettje az Európai Uniónak,és kiemelt fontosságot tulajdonít a monetáris unió megszilárdításának. A nemzetközi sajtóEurópa győzelmeként ítélte meg a holland lakosság döntését, hiszen az euroszkeptikus GeertWilders és Szabadságpártja mindössze 15 parlamenti mandátumot tudott megszerezni. Wilders aziszlám-és bevándorló ellenes politika vezéralakja, aki az eurozóna válsága kapcsán elmarasztaltaaz Európai Uniót és bírálta a „lusta spanyolokat és görögöket”. Kampányában, ami „Az ő36


Németország és a föderális Európa gondolataBrüsszelük, a mi Hollandiánk” címet viselte, hangsúlyozta, hogy az ország nem engedheti megmagának, hogy továbbra is a Közösség egyik fő befizetője legyen.Fontos hangsúlyozni, hogy miközben Mark Rutte Brüsszel számára újabb biztosítékot szerzett, aholland lakosság pesszimizmusa soha nem látott mértéket öltött. Egy felmérés szerint tízből hétállampolgár negatívan gondolkodik az ország jövőjéről, ami az utóbbi évek legriasztóbberedménye. A felmérés a pesszimizmuson kívüli, alapvető problémákra is rávilágított. Amegkérdezettek kétharmada szerint az új kormánynak kemény megszorításokat kéne alkalmazniasaját kiadásai terén. Ugyanakkor az emberek kis százaléka van tisztában azzal, hogy mire mennyipénzt költ az állam.A végleges holland nagykoalíció, ami a VVD és PvdA pártokat foglalja magában, a választásokután 47 nappal alakult meg, ami a legrövidebb kabinetalakítási folyamatot jelenti Hollandiatörténetében. Ez jelzésértékű lehet, hiszen a politikai elit próbált minél hamarabb felelőstestületet alakítani a gazdasági és társadalmi problémák kezelésére. A kabinet létrejöttének bármegannyi kényes pontja volt, a miniszterelnök szerint mára ezeknek nyoma sincs. Az új hollandkormány a következő négy évre az „Építsünk hidakat” jelmondatot választotta, mely remekülkifejezi a vegyes összetételű kabinet fő célját, a társadalmi összetartás megerősítésétHollandiában. Mark Rutte kormányfő kifejtette, hogy az „építeni kívánt hidak” legfontosabbpilléreit a kormány részéről a megfelelően ellenőrzött kormánykiadások, egyenlő elosztás és afenntartható növekedés jelentik. A Rutte kabinet új iránymutatásai a kezdeti brüsszelireményekkel ellentétben tartogatnak meglepetéseket.Rutte új uniós politikát hirdetett?Bár a legtöbben tényként kezelték, Mark Rutte újabb győzelme mégsem jelenti az euroszkeptikusés eurorealista erők visszaszorulását Hollandiában. A kormányfő megválasztása óta a kezdetirendkívüli elkötelezettséggel szemben kimértebb uniós külpolitikát folytat.Az új holland irányvonal elsődlegesen a válságkezelés terén érzékelhető. Míg korábban az országa görög segélycsomagok nagylelkű támogatója volt és prioritásként jelölte meg a gazdasági ésmonetáris unió biztosítását, mára a válságkezeléshez való hozzáállása korántsem bizakodó. Agörög kérdés kapcsán az államvezetés nem kíván a lehetséges kiutakról beszélni, hiszen a pánikeluralkodásának beláthatatlan következményei lehetnek, ugyanakkor több forrás is megerősítette,hogy elkészültek a vészforgatókönyvek. Szakértők szerint a görög távozás és az eurózónaesetleges összeomlása soha nem látott recessziót idézhet elő Hollandiában, nem beszélve azelvesztegetett milliárdokról. A felmérések alapján a teljes összeomlás több mint 300 milliárdnyi,míg a görög kilépés „mindössze” 20 milliárd veszteséget jelentene az országnak. Szeptemberbena holland kormány úgy vélekedett, hogy amennyiben a görögök elhagyják a valutaövezetet, akárokkal még el tudnának számolni, nem vezetne megoldhatatlan problémákhoz, ugyanakkorfélő, hogy amennyiben a dominó effektus előáll, az Hollandia gazdasága számára is komolygondot jelentene.A holland uniós kapcsolatok újabb mérföldkövét az októberi állam-és kormányfők brüsszelitalálkozója jelentette, ahol Mark Rutte nyílt kritikát fogalmazott meg az Európai Unióvalszemben. A csúcs végeztével, melynek célja a közösségi gazdasági és monetáris politikareformjainak megtervezése volt, a holland miniszterelnök aggodalmát fejezte ki, szerinte az„ötletek továbbra is csak ötletek”. Rutte hangoztatta, hogy sokkal többet várt az Európai Tanács37


Németország és a föderális Európa gondolataülésétől, de tisztában van a Közösség felelősségével és a tagállamok állampolgárainak továbbra isnyugodtnak kell maradniuk.A holland álláspont a közös bankfelügyelet tekintetében nem meglepő módon a némethezközelít. A kérdés megosztotta az európai államokat, Franciaország azt szeretné, ha az EurópaiKözponti Bank vezetésével megvalósulhatna az uniós szintű bankfelügyelet, ezzel szembenAngela Merkel aggodalmát fejezte ki az ellenőrzött bankok száma miatt. A holland államvezetéshasonlóan vélekedik, szerintük a hangsúlynak továbbra is a nemzeti költségvetéseken kénemaradnia. Mindeközben az uniós költségvetés kibővítése szintén holland érdekekbe ütközött. JanKees De Jager pénzügyminiszter már korábban is hangoztatta, hogy az ország nem fog elegettenni a Bizottság és a Parlament kérésének, és nem támogatja a hét százalékos kiegészítést.Szerinte a 2013-as költségvetés csak úgy „állítható meg” ha több európai állam is összefog, és ablokkoló kisebbség elvét alkalmazzák.Ennek megfelelően fordulópontot jelentett a többéves pénzügyi keretről szóló november végiEU csúcs, ahol Mark Rutte kormányfő kijelentette, hogy a jövőben megfontolt uniósköltségvetést akar, amely tükrözi a gazdasági válság sújtotta államok helyzetét, épp ezért nemlenne kedvező a fiskális politikai kiadások növelése. A brüsszeli csúcson Hollandia már a britálláspontot képviselte; amennyiben a tagországoknak takarékoskodniuk kell és az állami kiadásokfolyamatosan csökkennek, az Európai Unió esetében is hasonlóan kéne cselekedni. Annakellenére, hogy a többéves költségvetési tervezet szempontjából csalódás volt a találkozó, Rutteteljesítette egyik célját, és ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy Hollandia egymilliárd eurósköltségvetési visszafizetése 2014 után is folytatódhat.Az új brüsszeli gazdasági-politikai elképzelések értelmében a tagállamok részéről alapvetőkövetelmény lenne a transzparencia, így nem csak az országok pénzügyi rendszerei közelítenénekegymáshoz, hanem jelentősen növekednének a Közösség kompetenciái az uniós államokkalszemben. A bővítési és mélyítési folyamat részeként többek közt fejleszteni kell a közösségiköltségvetési politikát, messzemenő szociális politikai egyezségekre van szükség, illetveelengedhetetlen a tagországok adórendszereinek harmonizációja a piaci versenyképességfenntartásához. Ezen reformok kivitelezéséhez tagállami együttműködésre van szükség, amitHollandia szempontjából a jelenlegi társadalmi és gazdasági érzékenység rendkívül megnehezít,politikai szempontból pedig a kormánykoalíció nem csak Mark Rutte személyén nyugszik, hanema szociáldemokrata munkáspárti koalíciós partner Diederik Samsom véleménye is döntő lehet.Ennek ellenére a holland külpolitikai törekvések még mindig inkább Berlin, mintsem Londonvagy Helsinki irányába húznak, s a jövőben a Rutte által képviselt uniós politika egy kritikusabb,ugyanakkor konstruktív jelleget ölthet.38


Németország és a föderális Európa gondolata8. Olaszország a szakadék szélén – Mario Montiellentmondásos egy éveTóth BarbaraA 2011. november 16-án államfői megbízással hatalomra kerülő Mario Monti és szakértőikormánya egy több sebből vérző, hatalmas államadóssággal küszködő országot kapottörökül. A kormányfő azonnali megszorító csomagot terjesztett elő, amelyre a parlamentipártoktól teljes bizalmat kapott. A liberalizáció mellett az adócsalás elleni küzdelem, azigazságügyi reform, a nyugdíjreform és a sokat támadott munkaerő-piaci reform a főbbállomásai több mint egy éves tevékenységének. A megszorításokkal egyenes arányúnövekedést mutatott azok száma, akik elfordultak a miniszterelnöktől.A tüntetések és zúgolódások ellenére azonban az olaszok körében Monti még mindignépszerűbb, mint bármely más politikus. Ami pedig Olaszország nemzetközi megítélését illeti,egyértelmű előrelépés könyvelhető el. Az olasz kormányfő programjában prioritásként kezeli azeurópai integrációt, támogatja annak mélyítését és ellenzi a többsebességes Európa gondolatát. Akabinet napjai ugyanakkor meg vannak számolva; Silvio Berlusconi volt miniszterelnök pártja, azellenzéki Szabadság Népe a napokban megvonta a tőle a bizalmat, minek hatására Montibejelentette, hogy lemond posztjáról a költségvetés elfogadását követően, így legkésőbb tavasszalválasztásokat tartanak Olaszországban, s ezzel akár új fejezet is nyílhat az olasz válságkezelésben.Ezzel egy időben Berlusconi bejelentette visszatérését: a volt miniszterelnök újra indul akormányfői pozícióért.Mario Monti örökségeA világgazdasági válság begyűrűzését követően félő volt, hogy a kiugróan magas államadóssággalrendelkező Olaszország Görögország és Spanyolország sorsára jut. Silvio Berlusconiminiszterelnökként tehetetlenül figyelte az olasz gazdaság folyamatos és rohamos degradálódásátés nem hozta meg a szükséges intézkedéseket. A gazdasági problémák mellett a nemzetköziközvélemény rosszalló tekintetének is szerepe volt abban, hogy a szövetséges Északi Ligatámogatását – és így a parlamenti többséget – elvesztő Berlusconi végül 2011 novemberébenlemondásra kényszerült. Giorgio Napolitano köztársasági elnök a versenyképességért felelős volteurópai uniós biztost, Mario Monti közgazdászt kérte fel arra, hogy kormányt alakítson – fontosmegjegyezni, hogy a szóban forgó miniszterelnök-cserére Angela Merkel német kancellárinformálisan jelentős hatást gyakorolt.Az államfő nem kevesebbel, mint Olaszország megmentésével, fizetésképtelenségénekmegakadályozásával bízta meg a „Professzort” és szakértői kormányát, amely azonban bonyolult,fájdalmas és rendkívül hálátlan feladatnak bizonyult. Monti előre kijelentette, nem fogadja elkormánya tevékenységének időbeli korláthoz kötését, mivel egy előre kiszabott határidőcsökkentené az új kabinet hitelességét és gyengítené a piacok bizalmát is. Szakértők már ekkorhangsúlyozták, hogy a szükséges intézkedést meghozatalához és hatásuk érzékeltetéséhezlegalább két mandátumnyi időre lenne szüksége a kabinetnek.Monti, a GMU reménye?39


Németország és a föderális Európa gondolataA nemzetközi közösség nagy várakozással tekintett az új szakértői olasz kormányra, hiszentudták, a G8-ak tagja bukásával magával rántaná a Gazdasági és Monetáris Uniót is. Mario Montiszemélyének köszönhetően sokat erősödött Olaszország nemzetközi tekintélye és befolyása,helyreállt az ország iránti bizalom, amely elődje idején egyre mélyebbre süllyedt.A helyzet súlyosságával természetesen az olasz kormányfő is tisztában volt; az olaszképviselőházban tartott beszédében Monti arra figyelmeztetett, hogy ha Olaszország bukik, velebukik az euró is, „euró nélkül pedig csak szakadék, szegénység és stagnálás van, bérzuhanás,elszigetelődés és jövőnélküliség”. A miniszterelnök kijelentette, számít a pártok támogatására (azÉszaki Liga kivételével ezt meg is kapta), azonban kormányát szakértőkkel töltötte fel,politikusok nem kaptak benne helyet, mondván „politikusok nélkül könnyebb lesz a munka”.„A reformok maratonja”Az új miniszterelnök, aki egyben a pénzügyminiszteri posztot is maga számára tartotta fent,kormányának három prioritásaként a pénzügyi szigort, a növekedést és a társadalmiigazságosságot jelölte meg. A fiskális konszolidáció elérése decemberben egy már-már klasszikusválságkezelő megoldásnak nevezhető, 30 milliárd eurós bevétellel számoló megszorító csomag, azún. „Olaszország-mentőcsomag” előterjesztésével indult, amelyet a képviselőházat követően azolasz szenátus is biztos többséggel fogadott el. A csomagtól a kormány azt várta, hogy akiadásokat 12-15 milliárd euróval fogja csökkenteni. Az egyik legsürgetőbb intézkedés azállamadósságcél alkotmányos rögzítése volt.A 120 százalékos államadósság leküzdését szolgáló azonnali megszorító intézkedések jelentette„felszíni kezelés” mellett a kormány szükségesnek tartotta az olasz gazdaság átfogómegreformálását is egy hosszabb távú gazdasági és szociális modernizációs program keretében. Areformok második fázisaként januárban meghirdették a „Növekedj Olaszország” csomagot,amely a gazdasági talpra állásra, a piaci versenyre koncentrált: előirányozta a szociális rendszerátalakítását, a déli tartományok fejlesztését, az adócsalás elleni küzdelmet. Ennek részeként afebruári liberalizációs csomag célja Olaszország felszabadítása volt a bürokrácia terhe alól. Aliberalizáció többek között az építészek, az újságírók, a közjegyzők és az ügyvédek szakmaikamaráira terjed ki. Az igazságügyi reform keretében csökkenteni kívánják a bírók, az ügyvédekés az igazságügyben dolgozók kiugróan magas számát, az olasz bürokrácia hírhedt kaotikusságát.Az áldozatok meghozatalának nyitányaként a miniszterelnök kijelentette, lemond fizetéséről, akormány tagjai pedig vagyonnyilatkozatot tettek. Az átláthatóság miatt később a közszférábandolgozók jövedelmét is nyilvánosságra hozták.A közigazgatási takarékosság jegyében a megyei közigazgatási testületek, a független államihatóságok számának radikális csökkentését irányozták elő. A közkiadásokat három év alatt 26milliárd euróval kívánják lejjebb faragni; a közigazgatás mellett az oktatásból, az egészségügybőlés az igazságszolgáltatásból vonnak el forrásokat.A kormány hatékony fellépést sürgetett az adócsalás ellen. Ennek jegyében Monti minimálisracsökkentené a kézpénzzel való fizetést (300 euró felett csak bankkártyával lehetne fizetni).Javaslatot tett a szervezett bűnözés által előszeretettel forgatott 500 eurós címletű bankjegyeltörlésére. A külföldi bankokból kedvezményes adóval Olaszországba visszahozott vagyonokramásfél százalékos adót vetettek ki, 2012 második felétől két százalékponttal emelték az általánosforgalmi adót.40


Németország és a föderális Európa gondolataA Monti-kormány ismét bevezette és megemelte az elődje által eltörölt, négyzetméter alapjánfizetendő ingatlanadót. A miniszterelnök szerint ugyanis korábban közel hatmillió állampolgárnem vette figyelembe ezt a kötelezettséget. A luxusautók után a yachtokat is szigorú ellenőrzésalá vetették, amelynek következtében több tulajdonos külföldre menekítette yachtját.Az adórendszer mellett sor került a nyugdíjrendszer reformjára is. Ennek keretében legelőszöra képviselők és a szenátorok korhatárkedvezményét számolták fel. Azonban míg a parlamentiképviselők fizetésének mindössze nyolc százalékát vonják le társadalombiztosítási járulékként,addig az átlag olasz bruttó jövedelmének 33 százalékától kénytelen e célból megválni. A férfiakesetében 66, míg a nőknél 2018-ig 62, ezt követően 66 évre emelik a minimális nyugdíjkorhatárt.A nyugdíjakat a járulékfizetés alapján állapítják meg, azonban hiába teljesíti valaki a szükségesjárulékot, ha az előírtnál korábban megy nyugdíjba, évi három százalékkal alacsonyabbjuttatásban részesül.A kormány egyik legvitatottabb lépése a munkaerőpiaci reform volt, amely meghozatala ellenhiába tiltakoztak egyesített erővel az olasz szakszervezetek, akik elsősorban azt kifogásolták, hogyaz intézkedések megkönnyítik a foglalkoztatottak elbocsátását. A Monti-kabinet az állandómunkahelyek számának növelése érdekében korlátozza az ideiglenes foglalkoztatást és újmunkanélküli segély-rendszer bevezetését jelentette be. A miniszterelnök céljai közt szerepelt afiatalok munkahelyhez jutásának támogatása (a fiatalok körében 36 százalékos amunkanélküliség), valamint a nők szerepének megerősítése a közéletben és a munka világában aszámukra bevezetett adókedvezmény segítségével. Megtiltotta az állapotos nők elbocsátásánakeddigi gyakorlatát. Ígéretet tett az oktatás színvonalának javítására is.Monti népszerű tervei között említhető az infrastrukturális beruházások támogatása, anápolyi metróvonal, a szicíliai autósztráda és a velencei zsiliprendszer befejezésére szolgálóforrások felszabadítása.Mario Monti támogatottságaA megszorító csomag eltérő fogadtatásban részesült. A parlamenti pártok egy része üdvözölte aszükségesnek ítélt intézkedéseket. „Szigorú csomag, de nincs alternatívája” – fogalmazott ekkora jobbközép Szabadság Népének főtitkára, Angelino Alfano – akinek az olasz sajtó szerint nemkis szerepe volt abban, hogy Monti végül kilátásba helyezte a lemondását. Alfano december 7-iparlament felszólalásában éles kirohanást intézett a Monti-kabinet gazdaságpolitikája ellen. Aszakszervezetek korábban pusztítónak titulálták a megszorító csomagot és kifogásolták azelőzetes egyeztetés hiányát. Mario Monti megszorításai érzékenyen érintették az olaszokat, akritikák szerint épp azokat sújtották leginkább, akik már eddig is kiszolgáltatott helyzetben voltak(pl. nyugdíjasok).A kormányellenes sztrájkok már a megszorító csomag elfogadása előtt kezdetét vették és jelenlegis tartanak. Monti többször is tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel, és bár mindvégig nagyonudvarias volt, nem engedett, mondván az ország végveszélyben van. 2011 decemberében akormány támogatottsága 62 százalék körül mozgott, amely februárra 50 százalékra csökkent.Ennek ellenére a kormányfő továbbra is élvezi mind a közvélemény, mind a neki bizalmatszavazó parlamenti pártok támogatását.Az olaszok számára Monti olyan, mint az Európai Unió: sokat kritizálják, a felmérések szerintazonban afféle „szükséges rosszként” tekintenek rá, akinél csak rosszabb alternatívák41


Németország és a föderális Európa gondolataképzelhetők el. A miniszterelnöknek ugyanis megvan az az előnye, hogy nem politikus, és ez anemzeti politikájukból rendkívüli mértékben kiábrándult olaszok bizalmát erősíti. Ahogy aszakértői kormány egyik minisztere fogalmazott, neki és kollégáinak nem áll rendelkezésükre apolitikusok által előszeretettel alkalmazott felelőtlen ígérgetés eszköze. Mario Monti sem azállampolgárainak, sem pedig Európának nem tett elhamarkodott ígéreteket. A kezdetektől fogvaőszintén beszélt az olaszoknak arról, mire kell számítaniuk: azonnali és súlyos áldozatokra,amelyek sajnos nem helyettesíthetők más alternatívákkal. Azonban sietett hangot adnibizakodásának is, mely szerint biztos benne, hogy Olaszország kiállja a próbát. Monti célkitűzéseiközt említette azt is, hogy szakértői kormányával helyreállítsa az olaszok politikába vetettbizalmát.Az Északi Liga a kezdetektől fogva keményen kritizálja Monti kormányának legitimitását. Sokakszerint Monti hatalomra kerülése a demokrácia halálával egyenlő, hiszen nem a szavazókjóvoltából tölti be tisztségét. A miniszterelnök azonban sietett kihangsúlyozni, hogy egy perccelsem marad tovább hatalmon, mint amit a parlament számára engedélyez. A mostani belpolitikaihelyzettel azonban új helyzet állt elő, hiszen nem kizárt, hogy Monti – válaszul Berlusconivisszatérésére – a jövő év elején esedékes választásokon jelölteti majd magát a kormányfőiposztra.Már 2012 tavaszán érzékelhető volt, hogy a Monti-kabinet népszerűsége alaposan megcsappant.A kormány hiába hozta meg intézkedéseit, a helyzet nem sokat látszott javulni, az államadósságaz év elején újabb rekordot döntött, a GDP további visszaesését jelezték, a kötvényhozamokszintje pedig csak az Európai Központi Bank hitelének köszönhetően maradt biztonságosszinten. A piac bizalmát nem sikerült visszanyerni, a külföldi befektetők számára az országtovábbra sem volt vonzó. A legnagyobb riadalmat viszont a politikai tényezők keltették: amunkaerőpiac reformja nem csak társadalmi elégedetlenséggel találkozott, hanem félő volt, hogypolitikai instabilitáshoz vezet. A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozószakszervezetekkel a kormány nem jutott megegyezésre, és Monti kijelentette, ha országa nemnyitott a reformokra, a kormány kész befejezni munkáját, így az olasz sajtó a szakértői kormányesetleges őszi távozását rebesgette. Miközben a nemzetközi politika irányából dicsérő szavakzáporoztak a kormányra, az Egyesült Államokon, Kínán és az Európai Unión kívül Montireformjait dicsérte az IMF, Angela Merkel pedig egyenesen lenyűgözőnek nevezte őket.Montinak azonban maradtak támogatói a nagy pártokból is, így a balközép Demokrata Pártlehetséges miniszterelnök-jelöltje, Firenze fiatal polgármestere, Matteo Renzi továbbiliberalizálásra bíztatta a kormányfőt. Az Északi Ligán és az Értékek Olaszországán kívül ekkormég a többi párt sem hátrált ki Monti mögül.Mario Monti nem késlekedett válaszolni a kormányának tevékenységét ért kritikákra.Emlékeztetett arra, hogy bár az államadósság magas, a vállalatok és a háztartások adósságaalacsony (utóbbi a GDP 45 százaléka), valamint hogy az idei két százalékos államháztartási hiánytkövetően jövőre már aktívumot könyvelhetnek majd el. A miniszterelnök már 2012 elejénkijelentette, nem lesz szükség további megszorítások bevezetésére, és az előrevetített recesszióellenére a kormány a költségvetésen sem kíván majd változtatni.Bár a GDP továbbra is csökkenő tendenciát mutatott, szeptemberben végre pozitív jelek ismutatkoztak Olaszországban: Monti kijelentette, nem kíván több megszorítást elfogadni. Azoptimista miniszterelnök szerint országa ismét vonzóvá vált a külföldi beruházóknak és 2013-ban42


Németország és a föderális Európa gondolataa gazdaság ismét növekedésnek indul; az OECD úgy számítja, a következő évtizedben areformoknak köszönhetően négy százalékponttal is emelkedhet az olasz GDP.Noha Mario Monti kijelentette: nem indul miniszterelnök-jelöltként a tavaszi parlamentiválasztásokon, nem zárta ki, hogy amennyiben országának szüksége lesz rá, továbbra isrendelkezésre áll. Hangsúlyozta továbbá annak szükségességét, hogy az új kormányfőtovábbvigye a reformokat.Monti és az EUAngela Merkel még januárban elismerését fejezte ki az olasz kormány gyors és határozottkonszolidációs és strukturális intézkedéseit illetően. A német kancellár dicsérő szavai ellenéreazonban a piacok magatartása továbbra is feszült maradt. Monti sérelmezte, hogy az olaszokerőfeszítéseinek és kemény áldozatainak semmilyen pozitív eredménye nem tapasztalható.Hiányolta az alacsonyabb hozamszintekkel kapcsolatos engedményeket az EU részéről.Kijelentette, ha az uniós tagállamok nem fognak össze annak érdekében, hogy az államadósságotmegfékezzék, az olaszok hamarosan elvesztik a reményt, és ez olyan politikai erőkfelemelkedéséhez vezethet, amelyek az euró és az európai integráció bomlasztásához vezetnek.Mario Monti politikájának központjába az Európa iránti elkötelezettséget állította. Sokmindenben támogatja Merkeléket (amit Berlusconi többször kemény bírálattal illetett), de készarra, hogy kiálljon véleménye mellett.A „Professzor” a közösségi munkamódszer érvényesítésének fontosságát hangsúlyozza, így nemvolt híve a „Merkozy” páros által az uniós szintű tárgyalások előtt előszeretettel alkalmazottnémet-francia bilaterális egyeztetéseknek. Megítélése szerint a francia-német tandemelengedhetetlen, azonban nem elégséges a hatékony válságkezeléshez: az Európai Uniónak többközponttal kell működnie, az egyik ilyen centrumot pedig épp Olaszországban látja. Ennekellenére elfogadta Merkel meghívását a francia elnökkel folytatott egyik ilyen találkozóra, bár elveimellett itt is kitartott. Májusban már az olasz kormányfő kezdeményezett egy négyoldalútalálkozót Merkel, Franciaország új elnöke, Francois Hollande és a spanyol miniszterelnök,Mariano Rajoy részvételével. A római találkozón a felek az uniós csúcs előtt egyeztettek azeuróválság kérdésében, Monti konkrét növekedési ütemterv kidolgozását sürgette és Merkellelegyütt a mélyebb integráció mellett foglalt állást. A június 28-i EU-s csúcs után a sajtó a franciaspanyol-olasztengely Németországgal szembeni győzelméről cikkezett, ám pár nappal később azolasz miniszterelnök ismét Rómában fogadta a német kancellárt, ahol szorosegyüttműködésükről beszéltek.Ami az EU alapszerződésének módosítását illeti, Olaszország több javaslattal is élt, így például azállamadósság kiszámításának módjával kapcsolatban, ahol azt kérte, vegyék figyelembe a magánmegtakarításokatis. Javasolta, hogy a költségvetési hiányba ne számolják bele a beruházásiköltségeket.Monti az Európai Központi Bank kérdésében a franciákat támogatta, akik arra igyekeztek rábírniNémetországot, hogy egyezzen bele abba, hogy az ESM-et banki jogosítványokkal ruházzák fel,amelyen keresztül a bajba jutott tagállamok hitelhez juthatnának. Véleménye szerint aNémetország és Olaszország kötvényhozamai közötti hatalmas különbség (amely egyébként a2011 novemberébe regisztrált 500 bázispontról 2012 márciusára 300-ra csökkent) mindkét félszámára veszélyt jelent, így szerinte a németek számára öngól lenne, ha nem támogatnák az EKB43


Németország és a föderális Európa gondolatakötvényvásárlási szerepének tervét. Európa számára alapvető fontosságú a mérlegstabilitás ésszerinte az uniós mentőalap forrásait is emelni kellene. Munkapiaci reformot és keresletélénkítéstsürget az Európai Unió szintjén is, mondván a szerkezeti reformok nem elegendők a gazdaságfelpörgetéséhez. A válságkezelés érdekében Monti nagyobb mozgásteret kívánna biztosítani azeurózóna tagállamok kormányainak saját nemzeti parlamentjükkel szemben. A miniszterelnökkijelentését sokan kritizálták, volt, aki egyenesen demokráciaellenesnek nyilvánította.Augusztus elején az olasz miniszterelnök nyíltabb konfrontációt is megkockáztatott Európagazdasági óriásával: Monti szerint az euróövezet legnagyobb haszonélvezője Németország. JoseManuel Barrosoval együtt amellett érvel, hogy nem szabad megengedni az eurózóna tagok és azövezeten kívüli tagállamok közötti szakadék elmélyülését. Ezen törekvésével Monti ellentétesálláspontot képvisel, mint Franciaország és Angela Merkel német kancellár, akik a „kétsebességűEurópa” irányába nyitnak.Ami az EU 2014-2020-as költségvetési tervezetének tárgyalását illeti, a Nagy Britannia általképviselt szigorú irányvonal és a mediterrán országok közti feszültség kapcsán Monti kijelentette,Olaszország nem hajlandó elfogadni olyan megoldást, amely aránytalanul nagyobb büntetéssel járegyes felekre, mint a többi tagállamra és amely a lassulás irányába mutat. A kormányfő úgyfogalmazott, Olaszország sokkal nagyobb figyelmet és tiszteletet kap a többi tagállamtól, mint azutóbbi években. A gazdaság revitalizálása mellett Mario Monti egyik fő célja éppen ez: elérni,hogy az olaszok büszkék lehessenek magukra, kivívni számukra a tiszteletet és legyőzni azolaszokról élő negatív sztereotípiákat.A Monti-kabinet alkonyaAz utóbbi hetekben Silvio Berlusconi már meglebegtette annak lehetőségét, hogy megvonjabizalmát a szakértői kormánytól. Pártja, a jobbközép Szabadság Népe december 6-án végül eztmeg is tette a parlament mindkét házában, így Giorgio Napolitano azonnali találkozótkezdeményezett a pártok részvételével. Sürgetővé vált ugyanis a tavaszi választásokig tartóidőszak forgatókönyvének megvitatása. Az elnök és a baloldal Olaszország nemzetközihitelességének romlásától és a pénzügyi spekulációk eluralkodásától tart.A kormány mandátumát kezdetben szükségesnek ítélő Angelino Alfano véleménye is alaposanátalakult: a költségvetés megszavazásába még beleegyezett, ám kijelentette, lezártnak tekinti aMonti-időszakot. Bírálatát arra alapozta, hogy az olasz államadósság és az adók növekedtek ám aGDP csökkent, nincs megfelelő növekedési stratégia, a munkaerő-piaci reform pedig elhibázott.December 8-án végül Mario Monti bejelentette, a költségvetés elfogadása után benyújtjalemondását, mivel a bizalom hiányában a kormány működése ellehetetlenült. Az olasz sajtószerint elképzelhető, hogy március 10 helyett februárra hozzák előre a parlamenti választásokat.A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy kormánya rövid időn belül olyan reformokat hozottmeg, amelyekkel Olaszországot sikerült visszahozni a mély válságból és ennek köszönhetően anemzetközi közösség elismerően tekint a kabinetre.Mi lesz Olaszországgal Monti után?Mario Montit továbbra sem hagyja cserben optimizmusa; a kormányfő nem aggódik országasorsa miatt, szerinte a helyzet kezelhető. A kormányfő a populizmus veszélyére figyelmeztetett,amely a hangzatos szavak mögött nem tudja átlátni a problémákat, vagy ha mégis tisztában van44


Németország és a föderális Európa gondolatavelük, megpróbálja őket elrejteni a választók elől. „El kell kerülni, hogy Olaszország a korábbiállapotába süllyedjen vissza, amikor félő volt, hogy miatta robban fel az euróövezet” –hangsúlyozta. Kijelentésével burkoltan utal elődjére, Silvio Berlusconira utalt, akinek amegszorításokat elítélő, euró-ellenes kampányát az olasz sajtó gyakorta hasonlítja a Beppe Grillovezette5 Csillag Mozgalom extrém populizmusához.A felmérések alapján a győzelemre legesélyesebbnek tartott, Pierluigi Bersanit miniszterelnökjelöltjekéntállító balközép Demokrata Párt önbizalma Berlusconi frissen bejelentettvisszatérésével valószínűleg jelentősen visszaesik. Bár a Szabadság Népének mélyről kellfelküzdenie magát (a párt népszerűsége már a 15 százalékot is alig éri el), a komoly újításokattervező Berlusconi alaposan felforgathatja az olasz belpolitika következő hónapjait. Amegszorításoktól érzékenyen érintett olaszok fogékonynak bizonyulhatnak egy javulást ígérő, az1994-es Hajrá Olaszországot idéző kampányra. Ezenkívül a Szabadság Népe kezd kitörnielszigeteltségéből, és körvonalazódni látszik az Északi Ligával való újabb összefogás lehetősége.Másrészről azonban az olasz nép szemében Berlusconi személyének és a korrupciós botrányoktólmeggyötört pártjának alacsony hitelességét elnézve nehéz elhinni, hogy a jobbközép formációhárom hónap alatt talpra állhat.A szakértői kormány bukásával egy további forgatókönyv is elképzelhető, amelyet már azállamfő és a kormányfő sem zár ki: a leköszönő Monti„politikán felülisége” megszűnik, ígynagyobb mozgástérhez jut és akár úgy is dönthet, jelölteti magát a februári választásokon.Angelino Alfano szavaival ugyanis csak a kormányfőt távolította el, a „vezető” továbbra is aszínpadon marad, a mérsékeltek és a liberálisok közül pedig sokan bátorítják arra, hogy tegye megazt a bizonyos lépést. Az olasz képviselőház elnöke, Gianfranco Fini egy olyan lista kialakításánfáradozik, amely Montit állítaná jelöltjeként.Ám nem csak a tavaszi parlamenti választások kimenetele kétséges; kérdés az is, hogy a győztespolitikája mennyiben jelent majd kontinuitást Monti reformjaival és hogy Olaszország gazdaságihelyzete és nemzetközi megítélése terén előrelépés vagy hanyatlás könyvelhető-e majd el.45


Németország és a föderális Európa gondolata9. Skandináv megoldások: kritikus észak-európaivélemények és gazdasági módozatokEpresi JuditAz északi országok közül Dánia, Finnország és Svédország csatlakozott az európaiintegrációhoz. Ezek az országok az unió nettó befizető országai közé tartoznak, ezért ajelenlegi költségvetési vita során erélyesen léptek fel annak érdekében, hogy csökkentséka rájuk kirótt hozzájárulások összegét. Ugyanakkor nem csak a következő hétéves unióskeretköltségvetéssel összefüggésben alakult ki nézeteltérés az északi államok és a blokktöbbi tagja között; ellenérzéssel viseltetnek a további mentőcsomagok iránt, ráadásul aszorosabb gazdasági-pénzügyi együttműködésről is több ponton eltér az álláspontjuk.Felmerül a kérdés, hogy meddig terjed a fegyelmezett költségvetéssel rendelkező nettóbefizető skandináv államok türelme a bajba jutott déli államokkal szemben, és meddighajlandóak mindezt finanszírozni.Dánia, Finnország és Svédország nettó befizető tagként van jelen az unióban, akik az új, 2014-2020-ig tartó költségvetési keretének csökkentése érdekében határozottan léptek fel éskedvezményt követeltek a költségvetési vita első éles fordulójában. A jóléti államokatteljesítményét is befolyásolja is a gazdasági recesszió, így saját szigorú költségvetésükből nemszívesen költenének még többet a közös tehervállalásokra.Jyrki Katainen finn miniszterelnök azzal érvelt, hogy az Európai Unió nem költhet többet,amikor a nemzeti kormányoknak sorozatos megszorításokat kell bevezetniük. A svédek nemcsakaz uniós kasszába szánt összeget kritizálták erőteljesen, hanem a közös politikákra fordítotttámogatások elosztásának tervét is elmarasztalták. A ciprusi elnökség által készített költségvetésijavaslat a svédek legnagyobb ellenzését váltotta ki, Birgitta Ohlsson EU- ügyekért felelősminiszter élesen bírálta az uniós büdzsé tervezetét, különösen a kutatásra és infrastruktúrafejlesztésreszánt összeg lefaragásával nem értett egyet. A tervezetről hasonló véleménnyel voltCarl Bildt svéd külügyminiszter, aki idejétmúltnak titulálta a költségvetési javaslatot.A dán miniszterelnök asszony, Helle Thorning-Schmidt reakciója sem volt pozitív; kerek-pereckijelentette, ha Dánia nem kap kedvezményt, akkor megvétózza a költségvetési megállapodást. Askandináv ország egymillió dán koronának megfelelő kedvezményt szeretne, és ezt apénzösszeget már belekalkuláltak a jövő évi dán költségvetési reformokba.Anders Borg svéd pénzügyminiszter ugyancsak nem értett egyet Németországgal az euróövezetjövőjéről szóló vitában, mert az eurózónán kívüli Svédországot máshogyan érintené az akövetkezmény, ha valaki elhagyni kényszerülne az euróövezetet, nagyban károsítva azzal a többieurózónában lévő országot. Borg a Nemzetközi Valutaalap, és a Világbank tokiói kongresszusánkijelentette, hogy a legjobb lenne ha Görögország elhagyná a valutauniót. Hozzátette azt is, hogya finn, dán, német vagy éppen holland kormányoknak egyre nehezebb lesz megmagyarázni aválasztóknak, hogy mennyi pénz fordítanak más tagállamok megmentésére.46


Németország és a föderális Európa gondolataÍgy alakult 2011-ben az EU-tagok hozzájárulása a költségvetéshez illetve a kapott támogatásokösszege:Adatok: www.europarl.europa.euA Svenska Dagbladet svéd napilap elemzése alapján Svédország minden, az uniónak befizetettsvéd koronából, 58 őrét (1 korona = 100 öre) kap vissza támogatások formájában, és tarthatatlan,hogy ily módon az ország kap a legkevesebb támogatást az EU-tól a tagállamok közül. Akalkuláció a szomszédos északi államok, Dánia és Finnország mérlegével 63, illetve 66 öre, ezzelszemben pedig példaként hozták fel, hogy Litvánia négyszer annyi pénzhez jut, mint amennyitbefizet Brüsszelnek.Az uniós költségvetési tárgyalások november 23-i első fordulója nem vezetett eredményre,függőben maradt a költségvetési vita, de az előzetes álláspontok csak kis mértékben változtak.Nem sok jóval kecsegtetnek az északi országoknak: az unió nem csökkentené a skandinávországok befizetését, de cserébe Finnországnak és Svédországnak a ritkán lakott területekfejlesztésére kapna jóval több uniós támogatást, mint eddig. Az alacsony népsűrűségűFinnország, Svédország és Norvégia ritkán lakott északi területeik érdekében együttműködnek,ehhez járulna hozzá pluszba a kohéziós politika, hogy a régió infrastrukturális fejlesztésegazdasági növekedést eredményezzen.47


Németország és a föderális Európa gondolataNincs más hátra, mint előre – finnek az eurózónábanAz unióban a válság kapcsán kialakult társadalmi-politikai helyzetet magyarázták mentalitásbelikülönbségekkel: kulturális törésvonalról beszéltek az EU-n belül, a déli országok (többek közöttGörögország, Spanyolország és Portugália) és az északi (jelen esetben skandináv) országokközött, valamint szakértők az eurozóna észak-déli szétesésétől tartottak.Alexander Stubb finn európai ügyekért felelős miniszter korábban például többször bírálta a déliországokat, mert szerinte az unión belül kiütköznek a különböző nemzeti sajátosságok, aszabálykövető és szorgalmas északi államok helyzetét állította szemben a „kényelmesebb” déliországok adósságállományával. Majd 2012 nyarán a finn pénzügyminiszter félreértelmezett szavaikeltettek pánikot, miszerint Finnország kész kilépni a valutaunióból.Az északi EU-tag országok közül csupán Finnország tagja az Európai Unió valutauniójának.Svédországban 2003-ban népszavazáson elutasították az euro bevezetését és a csatlakozástbizonytalan időre el is halasztották, Dániában pedig 2000-ben döntött úgy a lakosság, hogytartsák meg a dán koronát, mint fizetőeszközt.Sztereotípiák ide vagy oda, vitathatatlan, hogy a megtakarítási szokások és a pénzügyi felügyeletkezelési módja is szerepet játszhatott abban, hogy hogyan vészelték át a különböző országok agazdasági válságot és a gazdasági recesszió közepette hogyan kezelték a skandináv országokhatékonyabban a krízist. A Nemzetközi Valutaalap példaértékűnek nevezte a svéd válságkezelést,az éves értékelő elemzésben kiemelte, hogy a svédek jól gazdálkodtak tartalékaikból, illetve apénzügyi rendszer megfelelő szabályozása is segített őket a 2009-ben kirobbant válságátvészelésében. A Transparency International legfrissebb felmérése szerint Görögországbannagymértékben növekedett a korrupció, így az ország a leginkább korrupt az unió tagországaiközül, ezzel szemben Dánia és Finnország számít a legkevésbé korrupt országnak, Új-Zélanddalholtversenyben vezetik a listát.A második berlini Külpolitikai Fórumon tartott beszédében (2012. október 23-án) Stubb azeurózóna válságkezelésére koncentrált valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kellakadályozni az EU kettészakadását, vagyis hogy a 17 euróállam és a maradék 10 tagállam teljeseneltávolodjon egymástól. A miniszter maximálisan támogatja a jövőbeli válság elkerüléseérdekében tervezett európai bankunió tervét. Amellett érvelt, hogy a közös európaibankfelügyeletben fontos lenne az összes tagállam egyenlő részvétele, s ezt azzal támasztotta alá,hogy Finnországban a második legnagyobb bank svéd, a harmadik legnagyobb pedig dán kézbenvan, tehát ilyen körülmények között egy kettéosztott bankunió csak további problémákhozvezetne.Stockholm és Koppenhága is egyetért azzal a javaslattal, amellyel erősítenék a nem euro övezetiországok helyzetét az Európai Központi Bank égisze alatt álló pénzügyi felügyeleti unióban, hogymindenki egyenlő módon szólhasson bele a pénzügyi döntésekbe. A svéd pénzügyminiszter,Anders Borg korábbi bírálatát követően a kompromisszumos megoldási lehetőségeket48


Németország és a föderális Európa gondolatahangsúlyozta a bankunió víziójával kapcsolatban a december 4-ei, brüsszeli pénzügyminiszteritalálkozón. Svédország azonban egyértelműen lefektette álláspontját: nem kérnek a közösbankfelügyeletből, ha az ország másodrendű tagként lenne jelen egy ilyenfajta együttműködésben.A csatlakozás kapujában - az izlandi korona bizonytalan sorsaAz Európai Unió a csatlakozási tárgyalások fejezeteinek 2/3-át megnyitotta Izlanddal, azizlandiak körében pedig éles vitákat váltott ki a kérdés, hogy Izland uniós csatlakozásávalbelépjen-e a közös valutaunióba. Ahogy Izland elindult a 2008-as súlyos bank- és valutaválságbólvaló kilábalás útján, úgy erősödött fel ismét a csatlakozást elutasítók tábora. A Morgunbladidizlandi napilap közlése alapján augusztusban 63 parlamenti képviselőből 39 ellenezte, hogyfolytassák a tárgyalásokat az uniós csatlakozásról, és javasolta a kérdés elhalasztását a 2013-banesedékes, következő választásokig. Az izlandi állampolgárok sem lelkesednek a csatlakozásgondolatáért, „Izland lakosságának 57,6 százaléka a belépés ellen van, s a negatív hozzáállásbanszerepet játszik az is, hogy nem akarnak lemondani az izlandi koronáról” - derült ki az izlandiközvélemény-kutató cég, a Capacent Gallup legfrissebb felméréseiből.Katrin Juliusdottir, Izland pénzügyminisztere azt nyilatkozta, hogy az euróövezethez valócsatlakozás stabilizálná az izlandi gazdaságot és ezért teljes erővel az uniós, illetve valutaunióscsatlakozásra kellene koncentrálni. A kormány álláspontja szerint az euróövezethez valócsatlakozás azért lenne fontos lépés a 2008-tól életbe lépő tőkebefagyasztások megszüntetésétkövetően, mert a még érzékeny izlandi korona külső tényezőktől függ és az euro bevezetésenagyban hozzájárulna a közösséghez fűződő kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez is. ANemzeti Valutaalap közlése alapján azonban az északi országnak fenn kell tartania a szigorútőke-ellenőrzéseket legalább 2015-ig, amikor szóba jöhet Izland euróövezetbe való belépése.Kimmo Sasi, az Északi Tanács (az északi országok parlamentjeit kiegészítő, 60 éve fennállószerv) jelenlegi elnöke, habár nem tartja valószínűnek az euróövezet felbomlását, de elméletealapján az eurózóna összeomlása esetén egy északi közös valutaunió stabilizálná az északiországok kisméretű, hasonló gazdaságait. Az északi régió jövőjét illetően, Kimmo Sasi szerinttöbbek között egy szorosabb gazdasági együttműködésre kellene törekedni a jóléti modellfenntartása érdekében. Ennek kulcseleme lenne például a kereskedelmi korlátok nagyfokúcsökkentése az északi országok között is.A kívülálló NorvégiaAz európai integráció mélyülése során a többi északi országgal együtt Norvégia is tárgyalásokatfolytatott a csatlakozásról, de a lakosság népszavazáson két ízben elutasította a tagságot: először1972-ben, másodszor 1994-ben, s azóta sem volt ilyen alacsony az unióhoz való csatlakozástámogatottsága, mely az eurózóna válságának kirobbanásával ért el a legalacsonyabb szintre. Anorvég euroszkeptikusok újból hangot adtak véleményüknek, amikor 2012 októberében a norvégNobel Bizottság az idei Nobel-békedíjat az Európai Uniónak adományozta. A decemberi 10-eidíjátadó gála közeledtével Norvégia euroszkeptikus Centrumpártjának képviselői jelezték, hogynem kívánnak részt venni a december 10-ei díjátadón így bojkottálva az eseményt.49


Németország és a föderális Európa gondolataA Nobel Intézet elnöke, Geir Lundestad elítélte ezt a hozzáállást, úgy véli, a lassan egyedüliunión kívüli északi ország csatlakozásának ellenzését nem kellene kivetíteni a Nobel-békedíjra,amivel az unió elmúlt hat évtizedben elért béketeremtő tevékenysége előtt szerettek volnatisztelegni.50