Kéthavonta megjelenõ folyóirat • 2008. szeptember–október • 62 ...

án Balázs, Bartók Béla, László Gyula székelyés magyar népe.Az õszinte hála hangját nem nyomhatja elmég annak a fájdalomnak súlya sem, amit azértérzünk még ma is, hogy – jó magyar szokáshozhíven! – nem kezeljük a megfelelõ helyén értékeinket!Bartis Ferenc, nem olyan régen elveszítetterdélyi költõ írja híres verse mottójaként,amiért 7 évet kapott és örökös nyomorgatásta román szekuritátétól az 1956-os forradalomszimpatizánsaként: És mégis élünk!Ezt a fájdalmas, de mégis csak bizakodást,reménykedést kifejezõ kiáltást idézhetjük mindenhálálkodó és köszönõ szavunk mellé: a világtörténelmében mi hoztuk és fogalmaztuk megelõször a lelkiismereti és vallásszabadság törvényét440 évvel ezelõtt a tordai országgyûlésben,Pál apostolt idézve, hogy a hit Isten ajándéka,és mindenki azt a vallást gyakorolja, mely felfogásávalmegegyezik. Amikor Európa sötét egéta máglyák fénye világította be, suhogtak a pallosok,nyíltak-csukódtak a börtönajtók, akkoregy kis közösség Erdélyben a vallástürelem törvényétemelte trónra.És mégis élünk annak ellenére, hogy éppenezt nem alkalmazták velünk a János Zsigmondfejedelem halála után következõ hatalmasok.Pusztított minket, mint sorstársainkat a török,tatár, német, osztrák, orosz, de fogyasztottakkeményen a keresztény testvéreink is évszázadokonkeresztül. Magyari Lajos fogalmazzaegyik versében, amikor arról ír, hogy a török azcsak a pénzünket, aranyunkat akarta, de az amásik, az osztrák, a Habsburg a hitünket, lelkünketakarta.És mégis élünk, mert elõdeink azóta sem tapasztalt,mai szóval élve, „összezárással” megvédtékaz egy-Isten hitét, Dávid Ferenc vallását.Talán megérjük, hogy bebizonyosodjon az,hogy az õshazából hozott egy-Isten hitet miõriztük meg itt „eleitõl fogva”, amihez valahol abolyongásunk pusztáin találkozva, magunkhozvettük Jézust, hogy legyen számunkra Út, Életés Igazság, s úgy érkeztünk ide székely-magyarokkénta Kárpátok ölelésébe. S hogy mégsemlehetünk történelmi egyház ma sem, az ürömötcsepegtet hálaörömünkbe. Sem a nagy egyházak,sem a világi történetírás nem szereti emlegetni,sõt inkább elhallgatja, hogy az unitáriusoktörténelme nélkül nincs egyetemes magyartörténelem, csak olyan csonka, mint maga aCsonkaország.Az igazság kimondásához sokszor nem bátorságkell, hanem alkalom, és sokszor nem azaz igazság, amit a többség hangoztat, hiszen Jézusés tanítványi köre is elenyészõ volt kora társadalmában.Az evangélikus Böhm Károly filozófusazt írja: a hívek száma nem bizonyít a vallásmagasabb foka mellett, a legnemesebb vallásformaa legkevesebb hívõt számlálja.Akkor miért ne mondhatnók mi is el, még hapanaszos hangon is, hogy minden évben el kellszenvedjük azt a megbélyegzést, aminek semmitörténelmi alapja nincs, hogy a csíksomlyói búcsútaz elõdeink felett aratott csodás gyõzelememlékére tartják, amikor a semmilyen dokumentummalnem bizonyítható eseménykorsem unitárius egyház nem volt, sem János Zsigmondfejedelem nem volt unitárius, így nem téríthetettunitárius vallásra.És mégis élünk, sõt ott vagyunk mi is mindiga magyarság legnagyobb nemzeti zarándoklatán.És feltesszük Farkas Árpád után azt a kérdést,hogy már fû nõ elõdeink koponyáján, s akkormégis miért dúl a mélyben a testvérháború.Sokszor még keresztényeknek sem tartanak,mert nem úgy fogadjuk el Krisztust, ahogy mások.Mi ne lennénk keresztények, hiszen minem csak prédikálunk róla, hanem fõként követjük,és ez adja nekünk a krisztusi jellemvonást.És mennyi sokan vannak azok, akik úgyhiszik Istent, azzal az õsi hittel, amint mi, úgykövetik Jézust, ahogy mi, csak még nem vallottákmeg. Kicsi népnek nagy hálája a mi köszönetünkazért, hogy nem csak dicsõséges múltunkés küzdelmes jelenünk van, hanem lesz jövendõnkis, és eljön az idõ, amikor a II. JánosPál pápa gesztusához hasonlóan, aki Debrecenbenfejet hajtott a gályarabok emlékmûvénél,mi is felavathatjuk azt a márványtáblát Nagyharsányban,a hitvitában 1574-ben felakasztottAlvinczi György emlékére, amit nem engedtekmeg ma élõ és igehirdetõ keresztény emberek,és annak a Válaszúti prédikátorunknak is, akimegakadályozta a török hatóságnál, hogy Alvinczielfogott gyilkosait halállal büntessék. Vajonki a keresztény jellem?És mégis élünk, mert küldetésünk van! Ésmindenért hálát mondunk, nem csak egy napegy esztendõben, hanem áron is megvéve mindenlehetõséget. Gellérd Sándor, aki a betyárromantikásmikolai erdõ zúgását hallgatja, ígybiztat: nagy vihar jöttekor – bármi legyen bére– valakinek állni kell a tornác küszöbére. Akiezt vállalja, annak mindig lesz bármilyen értéktagadóidõben hálaadásra alkalma és köszönnivalója Istennek, embernek egyaránt.Ámen!2 Unitárius Élet