PDF 7697 kbyte - MEK

A gyakran tizenöt-húsz családnak munkát-lakást adó tanyákat a szegénység – úgymond –átmeneti szállásként használta, sokszor költözött, így mentesült a falvakban köteles feudálisterhek alól. E tanyákon munkájuk fejében lakásra és egyéb szolgáltatásokra számíthattak. Jórészük családosan jött-ment; olyan helyeket kerestek, ahol lehetőleg a család minden tagjánakakad munka, ahol jószágtartási és legeltetési jogot, tehát minél több haszonvételt kínálnak.A 19. század végére, a 20. század elejére a jobbágy és a zsellér státusa (jogilag legalábbis)megszűnt, s ezentúl a falusi kisgazdalétet nem nehezítette többé a robot, a tized és másfeudális követelés. A 20. században a paraszt szabadon költözhetett, s munkát is szabadabbanválaszthatott. Immár „alantasabb” volt tanyasi cselédnek lenni, s egy-egy nincstelen családvagy egyedülálló cseléd mérlegelhette, hogy a létbizonytalansággal járó falusi szabadságvagy a biztonságos szolgaság látszik-e számára elviselhetőbbnek. A 20. század elejétőltörekedtek a falusi illetőségre; a cselédek – kisebb-nagyobb elszántsággal ugyan, de –valamennyien falusi házat, saját földecskét szerettek volna. Az „átminősülés” persze nemment egyik napról a másikra. Ha egy cselédfamíliának egy-két nemzedéken át jól fizető,méltányos uraságnál sikerült megtelepednie, volt esélye rá, hogy összegyűlik egy kis tőkefalusi lakótelekre, házra, megélhetést nyújtó földdarabra. Dormánd e tanyásvilág közepénbefogadta a vándor cselédeket, akik sokszor továbbálltak. Tartós meghonosodásuk századunkelején kezdődött, de sokszor hiába sikerült a beköltözés, az élethez kevésnek bizonyult acseléd falusi gazdasága, alig lehetett meg uradalmi munka nélkül. Többnyire csak acselédlakás szűnt meg, a cselédtermészetű munka és munkaviszony nem.A vagyongyűjtésre esélyes szegődött cselédnél jóval több volt a kiszolgáltatott: a csak ideigóráigkommenciós, a hetekre, hónapokra, fél esztendőre fölfogadott szolga, az időszakosmunkákra szerződtetett summás és napszámos. Népes szolgaseregnek adtak munkát az uraságokfalusi udvarházai és a nagygazdaporták, ám ez kevésbé vonzotta a vándor szegénységet– a szolga munkaviszonya jóval ingatagabb volt, mint a tanyasi cselédé, soványabbhaszonvételekkel járt, s csak elvétve kaphattak családosan lakást.A régmúlt tanyasi cselédvilágra azok emlékeznek regényes nosztalgiával, akik az átlagosnáljobb helyzetben éltek, s így számon tartotta a család az ügyes, szerencsés vagy tragikus sorsúősöket. Elbeszélésre érdemes, ha a dédszülő, a nagyszülő pandúr, komornyik, parádés kocsisvagy csárdás volt, a tanyavilág egyszerű mezei munkásáról nem őriznek érdekes epizódokat.Az elődökről és a tanyasi-pusztai életről a legdramatikusabb mesét egy özvegyasszonytólhallottam. Erdélyből származó dédnagyanyja egy Tisza menti állatkereskedőhöz mentfeleségül. A jómódú, juhászatból élő házaspárt a múlt század közepén a kolera vitte sírba. Négyárva maradt utánuk: két legénykedő fiú, egy tizenöt-tizenhat esztendős lány, a legkisebb (hétéves)elbeszélőnk nagyapja volt. A két legény belefeledkezett a kártyába és az italba, s gyorsanfogyatkozni kezdett az örökölt vagyon. Tanyán éltek, a háztartást a lány vezette, s ő neveltegondoztaa legkisebb fiút. Egy alkalommal a két fivér részegen tért haza, s a lánytól pénztköveteltek a mulatság folytatására. A lány nem teljesítette kérésüket, mire a legények ütnivernikezdték, s hajánál fogva húzgálták a földön. A legkisebb fiú, ijedelmében, hogy szüleiután egyetlen oltalmazóját, a nővérét is elveszíti, felkapott egy heverő vasdarabot, s egyikbátyját úgy fejbe kólintotta, hogy az elterült a földön. A kisfiú azt hitte, hogy megölte a bátyját,elmenekült a tanyáról, és soha többé nem tért vissza. A pusztában kóborolva talált egytanyásgazdát, aki fölfogadta istállófiúnak. Innen vitték el tizenkét esztendőre katonának. Leszerelvéntanyát bérelt, majd házasemberként tanyán lakó uradalmi juhász lett, örökébe fiailéptek. Egyikük (a történetet elbeszélő asszony apja) a juhászságból földet, falusi házat tudottvenni, s csak az 1945-ös rezsimváltás akadályozta meg, hogy módos parasztgazda legyenbelőle.17