PDF 7697 kbyte - MEK

gyerekbeszédet, hogy kérem szépen meg legyen szíves... Meg cigarettát töltetett velem a tanítóúr, egy hüvelyt sem volt szabad elszakítani, még éjjel egy órakor is azt csináltam, aztánegyszer elaludtam közbe, így az asztalra borulva. Az asszony jött be, aztán felköltött. Volt egyhároméves gyerekük, azzal feküdtem a konyhában, de mindég bepisilt az a kurva kölyök.Nekem kellett elaltatni, nem sok nyugtom volt. Este mindég bevittem egy kancsó vizet, de hakijöttem, a tanító úr jött utánam. Vetkeztem volna lefele, hiába mondtam, már lökte be azajtót, pedig fordító is volt, kulccsal is bezártam. Hát jött vízért. Mondom, most vittem vizet.Mit tetszik gondolni, minden percen vizet viszek? Még éjszaka is? Sokszor már négy órakorfelköltött, hogy víz kell neki.Egy este azt mondja az asszony, Margit, kérjen a tanító úrtól mustot, hozzon be nekem.Kimentem, mondtam, legyen szíves, öntsön a tekintetes vagy nagyságos asszonynak – tudjafrász, minek hívták már – mustot. Az asztalon volt kiöntve egy pohárba, én meg felkaptam,tudja. Azt ne vigye, mondja a tanító úr, azt magának öntöttem. Az édesapád faszát! Ki tudja,mit tettél bele! Bevittem az asszonynak, igyon ő belőle. Amit nem itt meg, kihoztam, aztmondja, igyam meg. Mondom, köszönöm, nem kérek, még vizet se. Értse meg, nem iszok! Hanem kérek, nem iszok. Hogy volt-e benne valami? Azt mondják, ezek előtt tettek az italbavalamiket. Engem nem bolondít meg! Mondták, hogy Julcsának csokoládét, harisnyákat megpénzt adott. Énnekem ne vegyen. Hát mit képzel ő?!Aztán még hogy jártam vele! Egy este lefeküdtem, vendégasszony volt náluk, hát mit üljek énodabe hallgatni? Hát lefeküdtem. Felmosták a vendégasszonnyal a poharakat. A tanítófelesége azt beszélte, hogy máskor nem vagyunk ilyen korán lefekvők. Éjjel egy órakor. Mostmondja, minő korán volt az lefeküdni? Bevitték a poharakat. Egyszer csak... Nem aludtam ámén, hallom, hogy a tanító úr odahúzza az ágyamhoz a fonott széket. Hát jól néztem ki, széppiros voltam, ugye, fehér voltam, nem fekete meg ráncos, mint most. Akármennyit dolgoztam,sima volt a kezem, nem csípett, dohányos vagy akármi. Szép sima volt a kezem, a körmeimmeg szép hosszúak. A tanító úrnak kellettem volna. Egyszer csak nyúlkál befele a paplan alá.De így volt a térdem, összeszorítva, érti-e? Megakadt a keze. Kinyittam a szemem. Csakmegszólaltam: meg fogom mondani a nagyságos asszonynak. Nehogy azt gondolja, hogy ittennyúlkálhat! Nem mondja meg neki. Megmondom én! Fel is mondtam mindjárt...Különben jó helyem lett volna nagyon, de a tanítóék nem fizették a társadalombiztosítást.Azzal az emberrel, aki a biztosítást szedte, jóba voltak. Ő jelentette nekik, ha jött az ellenőr,és akkor engem egész napra bezártak, még pessenteni se lehetett kimennem. A gyerekkelvoltam odabenn, nem szabadott mutatkozni, hogy cseléd vagyok. Hát így jártam velük, kéthónapig laktam ott.A mezőtárkányi paphoz meg egy öregjány kommendált, nem messze volt mitőlünk a házuk.Szobajány volt a főtisztelendő úrnál, az elküldte az érseki konyhára, hogy kitaníttassaszakácsnénak, három hónapra száz pengőt fizetett érte. Én mindenes voltam. Nyolc szobáttakarítottam, meszeltem, rendbe tartottam, kenyeret süttem, mindent. Amikor szakácsnő nemvolt, szakácsnő voltam, de akkor azt mondtam, főtisztelendő úr, most már menek hazafele.Tehenet is fejjek, csirkékkel is bánjak, meg nyolc szoba van, főtisztelendő úr, én nem főzök,menek haza Csincsára. Tudja, hogy én szobaján vagyok, nem szakácsné. Tudom, fiam, tudom,elmenek ebédre a kántorékho’. Nagyon jól teszi, tisztelendő úr! Fenemód válogatott. Kókotfőzetett velem, gondoljon bele! Diókókot, citromkókot. Azt vízbe kellett főzni háromnegyedóráig, aztán ha elmúlta az idejit, összeesett, és akkor nem ett belőle. Én kijelentettem neki, hanem tetszik itthon lenni, én nem felelek érte. Akárhol volt, hazajött ebédelni fél tizenkettőre.Felszolgáltam neki, ugye, tartani kellett a tálcát... A kóknak leöntöttem rummal a tetejit,meggyújtottam, égett. Borsodót csináltam hozzá, olyan szószos csészébe tettem. Mondom,tessék! Na, látod, fiam, ez jó! Olyan, amilyen, én nem főzök tovább!84