Elhallgatott Történelem

MAN GER HENR IK NÉ
Visszaemlékezés Manger Henriknével
Bözsi néni meséljen nekünk! Kezdjük az elején. Itt született
Újhartyánban?
Igen, itt születtem. 1927. január 11-én,
jövő hónapban leszek 90 éves. Amikor az
oroszok bejöttek akkor voltam 18.
Iskolába járt vagy már dolgozott?
Nem dolgoztam, polgári iskolába jártam.
Amikor végeztünk, már nagyon bombáztak
mindenfelé. Volt egy fiatalember,
akivel együtt jártunk iskolába, ő felment
egy évre Pestre. Hazajött, hogy ő ugyan
ott nem marad. A mi korosztályunkat tönkre tette a háború. Amikor bejöttek az oroszok
bujkálni kellett.
Újhartyánban is voltak oroszok?
Igen, ide is bejöttek, olyan november 5-én. Én minden első pénteken gyóntam és áldoztam,
ezért emlékszem. Pénteken reggel, amikor mentem a templomba, elindultam
és láttam, hogy idegen katonák vannak itt. Ők voltak az oroszok. Ezért aznap nem mentem
a templomba. Éjjelente már bujkálnunk kellett. A harmadik szomszédnál a padláson
bújtunk. A mamám nem jött, mert a két öcsém sírt, hogy ők is jönni akarnak, de ők
nem jöhettek oda. A nagynénikém jött velem végül. Vele aludtam, mert félt egyedül.
Felmentünk a padlásra, ott volt egy fészek szalmából készítve. Azt mondták nekünk:
„Ha halljátok, hogy nyílik a kamra ajtó és hangosan beszélek, akkor ugorjatok le”. Én
ekkor sírni kezdtem, hogyha leugrom, eltöröm a lábam. Azt mondta a debreceni tanítónő
erre:
„Ha sír, akkor menjen haza.”. No, én mentem is, a nagynéném is jött utánam. Láttuk,
hogy ott vannak az orosz katonák. Ezért nem mertünk a lakáshoz menni, felmásztunk
a disznóól tetejére. Párna meg pléd volt nálunk, ott lefeküdtünk. Lapultunk, mert ott
volt egy nagy orosz katona, aki ha felnézett volna, meglátott volna minket. Reggel haza
mentünk végül. Édesapám műhelyében laktunk ezután. Sokan voltunk itt.
17