2. szakasz - bemutatkozás Siófok Siófok Dr. Lengyel Róbert Siófok polgármestere Tisztelt Versenyzők és Szurkolók! Siófok Magyarország egyik legnépszerűbb települése. Környéke már a rómaiak korában is lakott volt. Az elmúlt évszázadokban az egykori kis halászfalu üdülőközponttá fejlődött. Jelenleg 25 ezren lakják, amely szám a nyári főszezonban többszörösére emelkedik a vendégforgalomnak köszönhetően. A város az elmúlt években különösen dinamikusan fejlődött, szálláshelykínálata folyamatosan bővült. 2015-ben Siófok a Virágos Magyarországért verseny kategória győzteseként képviselhette Magyarországot az Entente Florale európai virágosítási és településszépítési versenyen, ahol ezüst minősítést kapott. A balatoni Nyár Fővárosa az európai zsűri elnökétől elnyerte a legszebb városközpontnak járó különdíjat. Nem véletlen, hogy a város minden évben nevez a versenyre, hiszen rendezett és virágos környezettel lehet a minőségi turizmust képviselni. Ezt mutatja, hogy 2016-ban Siófok az „Év települése” díjat is átvehette. Népszerűségét a kitűnő adottságainak, szabad strandokkal teli, 17 kilométeres hosszú partjának, színes programkínálatának, szórakozóhelyeinek és könnyű megközelíthetőségének is köszönheti. Kiemelt eseményekben bővelkedik, mint a Tavaszi Fesztivál, a Húsvéti Nyuladalom, a Pünkösdi Szezonnyitó, a Nemzeti Regatta, a New Orleans Jazz Fesztivál, a Bor és Kenyér Ünnepe, a Halfesztivál, és a Kálmán Imre Emléknapok. A Nagystrandja többféle sportolási lehetőséget kínál, helyszíne nagyszabású sportrendezvényeknek. A szauna-szolgáltatásokban bővelkedő Galerius Fürdő egész évben várja a vendégeket. Siófok látványosságai közé tartoznak a parkjai, a főtere, a százéves víztornya, régi és új épületei, köztük a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom, amely elnyerte a Somogyország Kincse címet. Az üdülőrégió legnagyobb városának számító Siófok minden nyárra virágpompába öltözik, és vendégszeretettel, számos szálláshellyel, étteremmel várja a vendégeit, nem lesz ez másként a Tour de Hongrie idején sem. Június 29-én, a siófoki célba érkezés napján a helyi cégek dolgozóinak hirdetünk kerékpározást, és invitálunk mindenkit a helyszínre egy közös szurkolásra. A városban sokan hódolnak amatőr és profi szinten is a kerékpározásnak, számukra különösen nagy ünnep lesz egy ilyen verseny közelségébe kerülni, így a siófoki szakaszon nagy néző és szurkoló-közönségre számíthatnak a résztvevők. 32
Zalaegerszeg www.digisport.hu KERESD A 1. szakasz digisport.hu 1272 KÍNÁLATÁBAN! JÚNIUS 27.–JÚLIUS 2. Nézd a DIGI Sporton élőben, HD minőségben! Mindenünk a sport! A DIGI SPORT CSATORNÁIT KÉRJE SZOLGÁLTATÓJÁTÓL! 25 29