Családi Kör, 2017. július 13.

Csend és rend
(Naplójegyzet-fragmentumok)
Végel László közéleti szilánkjai
2017. július 1., szombat: Amikor a
kultúra egy kalap szart sem ér
„Szociális felelősség nélkül a kultúra egy
kalap szart nem ér, miként lehetne másként.
Habár nem hiszem, hogy egyikünk is
el tudná fogadni akár egyetlen pillanatra is
Sartre elkötelezettségi elméletét” – írta Balassa
Péterre emlékezve Nádas Péter a Litera
portálon. Durva kifejezés, de jogos,
bizonyára azért, hogy hívei megértsék. Sajnos,
nem értik. Legkevésbé rajongói. Talán
egyszer megszólalnak azok is, akik kritikus
szemmel becsülik, azt hiszem, ők érteni fogják.
A Politikában megjelent Vladislava Gordić
Petković esszéje Slobodan Šnajder Doba
mjedi (Rézkorszak) című regényéről és a Balkáni
szépségről. (…) Folytatom az önkéntes
száműzetésben élő Herceg János könyvének
olvasását. Eszéki naplójegyzetein megdöbbenek.
Az első világháború után úgy
tűnt – írja –, hogy Eszék lesz a baranyai magyarság
központja. A reménye jogos volt,
hiszen létezett egy kis magyar közösség,
és ott adták ki az első baloldali magyar sajtóterméket,
az Eszéki Magyar Újságot. Nem
kis iróniáról árulkodik az állítása, miszerint
az újság valóban demokratikus volt, miközben
a szabadkai napilapok a kormány és az
alakuló magyar párt kegyeiért versenyeztek.
Mintha csak a napjainkról szólna. Ám
negyven év múlva kénytelen megállapítani:
„Szinte hihetetlen, hogy itt valamikor magyar
redakciókban írták a fulmináns vezércikkeket
és álmodoztak egy külön magyar
irodalmi élet megteremtéséről.” Megtörténhet-e,
hogy néhány évtized múlva Újvidékre
és Szabadkára is úgy emlékszik az utókor,
mint ahogy Herceg János Eszékre?
Lecsillapodott a magyar kormány nyújtotta
több mint 50 milliárd forintnyi támogatásáról
folyó vita. A kedvezményezettek
hálásak és elégedettek, a kisebbségi politikai
párt hasznosította a magyar adófizető
polgárok szolidaritásából fakadó marketinget.
Az ő adóforintjukat osztogatják
Vajdaságban. A sikerről vagy a kudarcról
azonban korai lenne töprengeni, hiszen
nem egyszerű pénzügyi tranzakcióról van
szó. Nem csak azért adakoznak a magyar
adófizetők, hogy a kisebbségi vállalkozókat
előnyös helyzetbe hozzák. Ez csak
eszköz, a cél a vajdasági magyarság szülőföldön
maradása, legalábbis ezt állítják
a magyarországi kormánykörök. Ez rendben
is van. Rövid időn belül kiderül, hogy
a tiszteletre méltó támogatás hozott-e
eredményeket. Megállítja-e a magyar
exodust, sorvadnak-e a magyar tagozatok,
születnek-e az időseket, a szociálisan
elesetteket vagy a magyar kultúrát támogató
magánalapítványok? Jogos elvárás:
azok, akiket tőkével támogat a közösség,
járuljanak hozzá a közösség felvirágoztatásához.
Nem csak kapni kell az anyaországtól,
cserébe nyújtani is kell valamit.
A vajdasági magyar vállalkozó a támogatásnak
köszönhetően nagyobb profitra
tesz szert, ezért cserébe támogatni fogja
az identitást biztosító kultúrát, könyveket
vásárol, színházba jár, és alapítványokat
hoz létre. Nem csak kapni kell a „magyarság
nevében”, hanem adni is. Kennedy
egyik beszéde jut eszembe. „Amerikai
polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet
az országotok értetek; azt kérdezzétek,
mit tehettek ti az országotokért. Polgártársaim
a világban, ne azt kérdezzétek,
Amerika mit tesz értetek, hanem azt, mit
tehetünk közösen a szabadságért.”
2017. július 6., csütörtök: Boldog
értelmiség
Ahogy látom, Magyarországon egyre
inkább elfajul a közélet, lassan olyan
lesz, mint egy aknamező. Az írók elégedetlenkednek,
a jobboldali értelmiségiek
egy része egyre kritikusabb.
Persze Vajdaságba ezekből a hangokból
alig jut be valami. Závada Pál neves
író könyvheti megnyitóbeszédét is
cenzúrázta a vajdmagyar sajtó. Parti
Nagy Lajos, az Esterházy utáni korszak
vezető íróegyénisége pedig hiába várja
a vajdasági meghívást. Erdélybe mehet
– Vajdaságba nem jöhet. Igaz, hogy
az Orbánnal szemben kritikusan gondolkodó
Esterházy Péter utolsó szerbiai
vendégszereplését belgrádi könyvkiadó
kezdeményezte. Pár évtizeddel
ezelőtt Vajdaságban, főleg Újvidéken,
az akkori Ifjúsági Tribünön a kritikusan
gondolkodó magyar írók hangját hallottuk.
Mészöly Miklós, Konrád György,
Esterházy Péter keményen bírálták az
anyaországi állapotokat. Manapság
más szelek fújnak. Ilyesféle gondolatok
járnak az eszemben Karafiáth Orsolya
vitacikkét olvasva a 24.hu portálon. Diktatúráról
beszél, és attól tart, hogy még
rosszabb idők következnek. „Talán ezek
után nyilvánvaló, hogy ugyanúgy megvetem
most már a hallgatókat, az »alámerülőket
és kibekkelőket«, mint akik nyíltan
egyetértenek és simulnak.” Kénytelen vagyok
beismerni, hogy túl vagyok ezen.
Sokkal inkább elítélem az „alámerülőket
és a kibekkelőket”, mint azokat, akik
nyíltan egyetértenek a politikai elittel. Az
utóbbiak legalább színt vallanak, az előbbiek
örökösen kalkulálnak. (…) Mindenfelé
gondok, viták, recseg-ropog minden,
az eddigi értékrendszerek elbizonytalanodnak.
A rendszerváltó elitek válságba
kerültek, a tömeg már nem hisz senkinek,
se a politikusoknak, se az értelmiségieknek.
(…) A magyarországi demográfusok
borúlátó jóslata után megszólalt Tamás
Gáspár Miklós is. „A vajdasági magyarság
nagyjából megszűntnek tekinthető (mint
önálló entitás) pár ezer kitartó embertől
eltekintve.” A hangadó vajdasági magyar
politikai és értelmiségi elit másként gondolkodik.
A kisebbségi politikusok ünnepelnek.
Soha még nem volt ilyen jó dolga
a vajdasági magyaroknak, hangoztatja
Lecsillapodott a magyar kormány nyújtotta több mint 50 milliárd
forintnyi támogatásáról folyó vita. A kedvezményezettek hálásak
és elégedettek, a kisebbségi politikai párt hasznosította a magyar
adófizető polgárok szolidaritásából fakadó marketinget. Az ő
adóforintjukat osztogatják Vajdaságban. Rövid időn belül kiderül,
hogy a tiszteletre méltó támogatás hozott-e eredményeket.
Megállítja-e a magyar exodust, sorvadnak-e a magyar tagozatok,
születnek-e az időseket, a szociálisan elesetteket vagy a magyar
kultúrát támogató magánalapítványok?
a magyar kormány képviselője. Az értelmiség
elégedett, csend van és fegyelem,
(…) Soha még nem volt ilyen elégedett a
hatalommal a hangadó vajdmagyar értelmiség,
mint az elmúlt néhány évben.
4 2017. július 13.