OLIVER SHIFLISH - KEVESEBB FÉLELEM TÖBB BOLDOGSÁG sample

machak

Siflis Olivér

Kevesebb Félelem

Több Boldogság


TESTVÉREMNEK, NIKOLÁNAK

BARÁTAIMNAK, VLADONAK, ADNANNAK, GÉZÁNAK, IMRÉNEK,

MIKINEK, RAJANNAK…

APÁMNAK, IMRÉNEK.

MINDEN SZERETTEMNEK…

ÖRÖKKÉ VELEM ÉS BENNEM ÉLTEK…


IV


BEMUTATKOZÁS

Szabadkán, egy többnemzetiségű, több kultúrájú és

több vallású városban születtem a volt Jugoszláviában.

Az 1991-es háborúban elveszítettem az országomat,

de több hónapos kétségbeesettség után rájöttem,

hogy megnyertem az egész világot…. és nemcsak, hogy

rájöttem erre, hanem átöleltem, befogadtam a maga

teljességében. Gazdasági tanulmányaim befejezését

követően tisztes sikert értem el a filmiparban, cégemmel

a Best Hollywooddal… mára huszonöt Berlini,- és Cannes-i

Filmfesztivál van mögöttem.

Kedves olvasóim, olyan ember vagyok, aki szabadon fejezi

ki érzéseit és ezt a könyvet is így, ebben a szellemben

írtam… Tudom, néhány olvasó talán túl nyersnek tartja

majd a könyv egyes részeit; de talán nem durva-e

velünk az élet is időről-időre? Úgy írtam, ahogy a belső

hang sugallta nekem és talán fájdalmas lesz – hiszen

eltérő módon látunk és észlelünk számos dolgot. De

kérem, vegyék figyelembe, hogy nincs szándékomban

senkit megsérteni, de ha mégis így történne, fogadják

bocsánatkérésemet.

V


Hitem szerint létezik egy Egyetemes Igazság… Egyetemes

Szeretet… Egyetemes Hit… Egyetemes Erő, és ez nem

vágható darabkákra… Különböző neveken hivatkoztak rá

és különböző módon magyarázták, de mindig ugyanarról

az EGY-ről van szó. Sokan használunk különböző szavakat

az égre, de függetlenül az eltérő nézőpontoktól az ég

ugyanaz…. vagy olyan, mint a tükörben visszatükröződő

kép vagy arc. A tükör ugyanaz, a tükörre nincsenek

hatással a különböző visszatükröződések. Az embert

illethetik különböző nevekkel, de ugyanaz a személy

marad. Anyánk ugyanaz a személy akkor is, ha mi anyának

hívjuk, vagy szólítsák mások nővérnek, lánynak, vagy

nagynéninek szólítják. Szóval kérem, keressék a lényegét

ennek a könyvnek. Ha így tesznek, biztos vagyok benne,

hogy élvezni fogják.

VI


Siflis Olivér

Kevesebb Félelem

Több Boldogság


Szerző és kiadó: Siflis Olivér

Tharlam Guest House, Kathmandu, Nepal

1123 Budapest, Szendrő utca 18a

Tel, viber, whatsApp: +36 30 6631663

email: fiucskam@gmail.com

A kiadás alapjául “Less Fear More Happiness”

című műve szolgált.

Fordította es szerkesztette: Lendvai András

Korrektúrázta : Kondacs Gergely

Copyright © 2016. Minden jog fenntartva.

nyomtatott verzió ISBN 978-615-80683-0-7

Epub verzió ISBN 978-615-80683-1-4

Library of Congress Control Number: 20164010202

Tipográfia, grafika, borítóterv:

Schilling Pál

www.vadamedia.hu

Nyomta és kötötte:

cmyk Press Kft.

Felelős vezető: Vinkovics Ernő

nyomda@cmykpress.hu

+36 70 316 69 98

VIII


TARTALOMJEGYZÉK

1. MIÉRT IS ÍRTAM EZT A KÖNYVET?. ................ 1

2. MIKOR, ÉS HOL SZÜLETTEK A FÉLELMEINK?. ....... 5

3. MAGYARÁZAT ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK. .......... 13

4. MELYEK AZOK A HELYZETEK ÉS MI AZ OK, AMIÉRT

NEM TUDUNK SZABADULNI A FÉLELEMTŐL? ....... 21

5. ÍGY „VÉDJÜK” MEG MAGUNKAT A FÉLELEMTŐL ... 29

6. MIÉRT CSELEKEDJÜNK? MIÉRT KELL TENNÜNK

A POZITÍV VÁLTOZÁSÉRT? ...................... 33

7. MIT TEGYÜNK? HOGYAN TOVÁBB? .............. 41

8. ÚTMUTATÁS A BOLDOGSÁG ELÉRÉSÉHEZ ........ 49

9. TANÍTÁSOK AZ ÚTON &

SZEMÉLYES TÖRTÉNETEK ...................... 59

10. CSUPÁN NÉHÁNY MEGOSZTANDÓ GONDOLAT

MIELŐTT BEFEJEZEM. ......................... 91

11. KÖVETKEZTETÉS ............................. 95

BIBLIOGRÁFIA. .................................. 99

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS. ........................103

IX


X


ELŐSZÓ

”Mit mondhatnék?”,………....…..”Mi is történt?”………....……”

Hogy kerültem én ebbe az egészbe?”. Ez csak néhány

kérdés a millióból, ami a fejemben repkedett, ahogy idő

előtt távoztam Oliverrel történt első találkozásomról.

Engedjék meg, hogy egy kis háttér információt adjak.

Angol vagyok, 62 év élettapasztalattal a hátam mögött.

Több mint húsz éve élek és dolgozom Magyarországon,

angoltanárként, korrektorként és üzleti ismeretek oktatóként.

Ezeken túl az élet megajándékozott egy csodálatos

magyar feleséggel és három gyönyörű gyermekkel.

Egy 12 éves fiúval, és egy 9 éves ikerpárral, egy fiúval és

egy lánnyal.

Egy nap, nagyjából 5 hónapja a feleségem megkért, hogy

vigyem el a lányomat egy születésnapi partira, amit az

egyik osztálytársa szervezett. Az esemény itt Budapesten,

egy falmászó klubban volt. Vonakodva egyeztem bele,

hiszen 3 órát tölteni kilenc éves lányokkal és a hozzájuk

tartozó anyukákkal, nem az a program, amit elképzelek

magamnak szombat délutánra.

Mikor megérkeztünk, a legrosszabb félelmeim váltak

valóra. Valóban gyerekek és anyukák voltak az

eseményen, egy kivétellel. Kérem, ne értsenek félre, nem

azért vonakodtam, mert nem kedvelem a nőket vagy a

gyerekeket, inkább a magyar nyelvű kommunikációs

képességeim miatt. Ahogy kiderült, a szervező kislány

szülei horvát diplomaták voltak, akik mindketten a

budapesti nagykövetségen dolgoztak, így az angol

XI


nyelvtudásuk meglehetősen magas szintű volt. A parti

folyt a maga útján és hamarosan az apa és én kettesben

találtuk magunkat. Az apa megkérdezte, hogy tudok-e

csocsózni és miután igenlő választ adtam, a következő

órát játékkal és mindenféléről beszélgetve töltöttük.

Később a gyerekek is csatlakoztak, így nagyon élvezetes

tapasztalattá vált az esemény.

De most térjünk vissza a témánkhoz. Néhány

nappal később, feleségem kapott egy e-mailt a lány

anyukájától, azzal a kérdéssel, hogy tudnék-e segíteni

egy barátjuk kiadás előtti könyvének korrektúrájában. Én

beleegyeztem, így a kocka el lett vetve.

Oliver és én megbeszéltünk egy találkozót egy kávéházban,

ami abban az épületben működik, ahol nap, mint nap

dolgozom. Az irodaépületben, ahol a világ bármely

fővárosához hasonlóan nyüzsgő környezetben számos

multinacionális cég működik, találtam egy nyugodt

oázist. Tehát, a diákommal eltöltött kellemes óra után,

benyitottam a kávéházba a megbeszélt időben, 9:30-kor.

Mivel a munkaidő kellős közepén voltunk a kávéház szinte

üres volt. Egy férfi ült bent, akiről úgy éreztem biztos nem

az az ember, akivel találkoznom kell. Mégis ez a „medve”

férfi tárt karokkal felállt és úgy üdvözölt, mint egy rég

nem látott barátot: „John”! Kezdtem magam egy kicsit

kényelmetlenül érezni „angolságom” miatt. Azt javasolta,

üljünk egymás mellé, hogy mindketten lássuk lestrapált

notebookjának a kijelzőjét és különböző papírokon

lévő jegyzeteit. Ez tényleg egy könyv írója? Minden

javaslatomat lelkesen fogadta, bár én azt sem tudtam

XII


mi is az elképzelése. Nagyon udvariasan iszogattam a

kávémat és készültem a mentegetőzésre, hogy miért is

kell elmennem 30 perc után a tervezett két óra helyett.

Ő teljesen elfogadta a helyzetet, és megegyeztünk, hogy

átküldi a kézirata néhány oldalát átolvasásra a következő

napon. Ahogy sokkosan és zavarodottan távoztam ebből

az érzelmi és lelkesedés „cunamiból”, a kérdéseken túl,

amikkel az elején kezdtem, az járt a fejemben: „Szerencsés

menekülés volt”.

Hazafelé volt lehetőségem, hogy átgondoljam mi is

történt és néhány apró dolog megvilágosodott.

A következő nap, ahogy megígérte, az oldalak megérkeztek

és én elkezdtem „végezni a munkámat”. Ahogy olvastam,

a felismerés, hogy miről is szól ez az egész, szíven ütött! Itt

van egy ember, aki kiönti a szívét és lelkét, hogy mindenki

lássa.

A következő hetekben Oliver és én több ízben találkoztunk,

hogy átbeszéljük a kéziratához fűzött változtatási

javaslataimat és számomra meglepő módon, néha csak

úgy találkoztunk nála és élveztük egymás társaságát.

Kezdetben, féltem ettől az embertől, hiszen más volt

és kikezdte az érzékenységemet. Mégis később, miután

megismertem barátommá vált.

Oliver szerint többféleképp kezelhetjük ezt a könyvet.

Szerintem, mivel én nem éltem át azokat az élethelyzeteket,

amelyek a részéről leírt félelmekhez vezettek, ezért

nem is érthetek egyet mindegyikkel, de teljes szívemből

állíthatom, hogy azok megalapozottsága vitathatatlan, és

XIII


ami a lényeg: látnunk kell az okfejtései és következtetései

mögött álló őszinte jó szándékot és szeretetet.

Tehát az elején feltett kérdésekre adott válaszaim:

”Mit mondhatnék?”…Most már azt tudom mondani, hogy

kezdem érteni az üzenetet.

”Mi is történt?”… Valószínűleg éppen most találkoztam az

életem egyik legőszintébb, legtörődőbb, legszeretőbb és

legmegértőbb emberével.

”Hogy kerültem én ebbe az egészbe?”…Nyitottan és

elfogadva azt a lehetőséget, hogy ami új, az nem kell,

hogy feltétlenül félelmetes legyen.

Összefoglalva azt mondhatom, ha kezükbe veszik ezt

a könyvet és elkezdik olvasni, kérem, olvassák végig,

tartson akár néhány óráig, hétig, vagy hónapig, mielőtt

ítéletet mondanának. Ahogy korábban említettem nem

mindennel értek egyet, amit Oliver mond, de hiszek a

mögöttes üzenetében.

John P. Child

princeessuli@t-online.hu

XIV


ELŐSZÓ EGY RÉGI BARÁTTÓL

Drága barátom, ha úgy döntöttél, hogy csatlakozol egy

csodálatos, személyre szóló utazáshoz a Megvilágosodás

felé, akkor a jó könyvet tartod a kezedben. Akár kezdő

vagy a Megvilágosdáshoz vezető úton, akár már

elkezdted járni ezt az utat, ez a könyv jó irányítást nyújt és

remélehetőleg helyes döntésekhez vezet, hogy szembe

nézzél a félelmeiddel, amelyek akadályozzák haladásodat

a végső beteljesülésig.

Tehát, kérlek legyél készen nyitott elmével olvasni ezt a

könyvet mert az a legelső lépés ami feloldja a félelmedet

és segít elindulni a Megvilágosodás felé vezető úton.

Az én utam, akkor kezdődött, mikor találkoztam Oliverrel.

Akkoriban külső segítségre volt szükségem egy ügyben,

korábbi üzlettársammal kapcsolatban. Anélkül, hogy túl

sokat tudott volna rólam, Oliver azonnal felajánlotta teljes

támogatását, a problémám megoldásában. Így, lépésről

lépésre barátok lettünk. Ez akkor történt, mikor Oliver

egyre többet kezdett láttatni saját útjából és egyidejűleg

megtett minden erőfeszítést, hogy átadja Mestere

bölcsességét és tanításait is.

Ahogy a barátságunk, úgy Oliver tanításai is kiteljesedtek

bennem és az életről alkotott általános képem

határtalanul kiszélesedett. Mestere tanításai valóban

segítettek megtalálni új utamat, ugyanakkor segítenek

a napi dolgaim kezelésében is, akár magán, akár üzleti

természetűek voltak. Az elmúlt nyolc évben barátságunk

kitartott és tovább erősödött, annak ellenére, hogy az út

XV


néha göröngyös volt (kétségkívül az egók ütközése miatt).

Tekintettel arra, hogy mindketten a filmvilág résztvevői

vagyunk, számos alkalommal volt lehetőségem Oliver

társaságában keresztülutazni Európát, ahol a véget nem

érő tanítások folytatódtak és nem mindig én voltam

az egyetlen hallgató. Oliver hajthatatlan, könyörtelen

kitartása nem tud pihenni, és ily modon, függetlenül a

helyzettől és helytől, folyamatosan képes elérni minden

olyan hallgatót, aki hajlandó odafigyelni. Természetesen

ezek az utazások éppen úgy kedvező hatással vannak

rá is, mint ránk hallgatókra/tanulókra. Miközben mi új

tudáshoz, bölcsességhez és segítséghez jutunk, Oliver új

barátságokat köt és a megnyugtató gondolat az, hogy az

ő hozzájárulása a világhoz egy lépéssel közelebb hozza az

emberiséget a Megvilágosodáshoz.

Füredi Zoltán, filmrendező

XVI


A LÉNYEG

XVII


XVIII


1. MIÉRT IS ÍRTAM EZT A KÖNYVET?

Kedves olvasóim! Folyton azt kérdezem magamtól: miért

döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet?

Nos, jó néhány oka van.

Az első, hogy egy nap ültem az irodámban Budapesten,

és éppen magyarul írtam egy bonyolult e-mail-t, a DVDeladások

ügyében. Hirtelen valami megállított, és arra

késztetett, hogy felvegyek egy darab papírt az asztalomról.

Elkezdtem írni a félelemről. Valójában „szemlélődés

a félelemről” voltak az első szavak, amiket leírtam

arra a papírra, és írtam még másik négy és fél oldalt

angol nyelven. Érdekes! Egy magyar nyelvű bizniszlevél

közepette angolul jöttek a gondolatok. Ez lett a magva

ennek a könyvnek.

Kérem, ne értsenek félre! Természetesen ez a pillanat

nem a semmiből eredt. Had világítsam meg egy példával:

Olyan ez, mint mikor látunk egy hajtást – mondjuk

kukoricát – ami előbukkan a földből. Ez sem a semmiből

jött. Talán már egy jó ideje a föld alatt rejtőzött, mint mag,

de a nap a víz és az ásványok segítségével növénnyé lett.

Ez a helyzet az én négy és fél oldalammal is. A tudás

magját gyökérmesterem, Mester Lama Tanpai Rinpocse

ültette el bennem 2008-ban. Valójában a tudás magja

az Egyetemes Tudás-hoz való hozzáférés technikája.

Gyakran nem tudjuk, hogyan férhetünk hozzá – mint a

rádióhullámok – körül vesznek minket, de szükségünk

van egy készülékre, rádióra, hogy rájuk hangolódjunk.

Akkor a Mester bemutatta nekem a technikát, amivel

1


megtalálhatom az Egyetemes Tudást… Ez a folyamat

még ma is tart, és a Mester most is táplálja önzetlen,

elkötelezett tanításaival és hatalmas, végtelen szerető

együttérzésével. Igen, a tudás, amit a Sangha 1 -tól kaptam,

tudás más mesterektől, tudás a barátaimtól, tudás az

egyszerű emberektől, a tudás, mit a természet adott

nekem, a tudás a rovaroktól, a tanítás, amit az állatoktól

kaptam, a szegényektől, a gazdagoktól, a tanítóktól, az

írástudatlanoktól – az Egyetemes Tudás segítette ennek a

könyvnek a létrejöttét. Így jutott el az Önök kezeihez.

A második ok, hogy az életemben, mint gondolom

mindannyian, számos ember szenvedéseinek voltam

tanúja. A szenvedés eredményeképp az emberek

boldogtalan életet élnek és ez az, ami miatt idő előtt

meghalnak. Testüket, lelküket és tudatukat legyűri a

félelem. Ahogy láttam, a félelem megjelenik mindenhol

ahol a tudatlanság (más szóval: a tudás hiánya, vagy a

nem megfelelő tudás) jelen van. Úgy vettem észre, hogy

az egyetlen eszköz, az egyetlen ellenszer, amink van a

tudatlanság ellenében a Tudás. (Így lefordítva milyen

furcsán hangzik. Igazából nincs mit fordítani, mert a

magyar nyelvünk ilyen egyszerűen, mélyen, érthetően,

magában foglalja a lényeget - TUDATLANSÁG)

Ahogy a megismerésünk szintjét emeljük, egyben a

félelmünket csökkentjük, és a boldogság egyre inkább

megjelenik. Ez olyan, mint mikor egy idegen nyelvet

1 A szangha (páli; szanszkrit) szó közelítőleg magyarul a következőket

jelenti: “szervezet”, “gyűlés”, “társaság” vagy “közösség”. Nagy

kezdőbetűvel használják Gautama Buddha korabeli történelmi

közösségére vonatkozólag.

2


tanulunk; egyre jobban élvezzük az országok látogatását,

ahol ezt a nyelvet beszélik. Napjainkban az egész világon

sokan tanulnak idegen nyelveket és felszabadító érzés,

amikor már jobban tudnak kommunikálni ezen a nyelven.

Másik példával élve: Ahogy egyre magasabb szintre

jutunk a vezetésben, síelésben vagy éppen a főzésben,

egyre inkább élvezzük is, miközben csináljuk.

Tehát, a könyv olvasása közben mindenkinek azt kívánom,

hogy legyen képes úgy síelni, mint Ingemar Stenmark vagy

Bode Miller (vagy bármely más síelő a legjobbak közül),

úgy vezetni, mint Louis Hamilton vagy Dale Earnhardt,

úgy teniszezni, mint Jimmy Connors vagy Roger Federer,

főzni úgy, mint Jamie Oliver vagy Anyukám… és élvezzék

az egészet.

3


4


2. MIKOR, ÉS HOL SZÜLETTEK A FÉLELMEINK?

Igen, ahogy Önök is jól tudják, úgy én is biztos vagyok

benne, hogy félelmeinket örököljük anyánktól, apánktól,

nagyszüleinktől, minden elődünktől. Első fontos félelmünk

akkor keletkezik, mikor kilenc, az anyaméh biztonságában

töltött hónap után, kipréselődünk egy szűk csatornán.

Kilenc békés hónap után az a pár óra küzdelem élet és

halál között sokkol minket, és a túlélés pillanatának öröme

maradandóan hat ránk. Később, tudatosan, nem akarunk

emlékezni a félelemre és rettegésre, amin átmentünk.

Tehát, úgy döntünk, hátrahagyjuk a halálfélelmet és a

„megmenekülést” ünnepeljük. Így téve, mindnyájunk

legnagyobb csapdájába esünk; elfordulunk a haláltól,

elutasítjuk, nem tudatosítjuk az elkerülhetetlent… Ez

azt jelenti, hogy egy láthatatlan béklyót cipelünk egész

életünkben, ami mindig velünk van.

Néhány ritka pillanatban talán érezzük, hogy valami nincs

rendben… valami extra adag teher, - bár nem tudjuk

pontosan mi is az - terheli életünk minden területét.

Nem tudatosodik bennünk, hogy a negatív tetteink

gyökere a halálfélelemre adott erős öntudatlan válasz,

amitől próbálunk elmenekülni, eltávolodni, és ami nem

enged el bennünket. Tehát, minél inkább aggódunk, annál

boldogtalanabbak vagyunk. Minél inkább menekülnénk,

annál erősebb lesz a szorítás.

Íme, egy példa: El tudnak képzelni egy apát, aki újonnan

születetett, elsőszülött fiát elküldi egy idegen városba,

hogy ott élje le élete első hét évét? Ő maga ezt a hét évet a

5


családi házban tölti az örökbefogadott gyermekével, akit

egyáltalán nem szeret. Nos, ez a gyermek én voltam.

Tudom persze, hogy az egész anyám egyedülléttől való

félelmével kezdődött, apámtól való válása után… Tudat

alatti kényszer hajtotta, hogy új férjet „vadásszon”.

Semmi más nem számított. Minden asszony, anyám

környezetében fogadalmat tett: Te csak ne aggódj –

mondták – majd mi találunk neked férjet.

Ekkortájt tizenegy voltam és anyám úgy tett, mintha nem

is léteznék. Adott enni, fedelet a fejem fölé, és ennyi.

A férjvadászat volt neki az első, és legfontosabb. Végül

rátalált Lazar-ra: egy magas, igen jóképű fickóra, minden

nő imádottjára, aki soha nem akart megnősülni. De anyám

„okosabb” volt, és teherbe esett és ezzel fogta meg őt. És

így született meg az én imádni való, gyönyörű testvérem.

Végtelenül boldog voltam, hogy életem része lett.

Tizenhárom év különbség volt köztünk, tehát számomra

majdnem olyan volt, mint egy fiúgyermek. De csak

néhány hónapot tölthettünk együtt, mielőtt elküldték

őt a nagyszüleihez, egy távoli városba. Képzeljék csak el

milyen szenvedésen ment keresztül a testvérem ebben a

hét évben, aki csak ritka hétvégéken láthatta a szüleit és a

testvérét, aztán, viszlát.

Később, mikor ezekről a napokról beszélt nekem,

elmondta, hogy ezeken a vasárnapokon, mikor

távolodtunk az autóval, legszívesebben utánunk rohant

volna, és tényleg elhitte, hogy utolérheti a gyorsuló autót.

6


Hét év telt el, öcsém elkezdte az általános iskolát és

végre újra összekerült anyjával és apjával. Eközben én

összekülönböztem mostohaapámmal és elhagytam az

otthonunkat, így csak hárman maradtak. Az évek múltak

és testvéremből híres nőgyógyász, laparoszkópiássebész

vált, mégsem volt soha boldog. Mindig tele volt

feszültséggel és mindig valami hiányérzet volt az arcára

írva. Megnősült, és született két fia. Majd hirtelen, a

harminchetedik évében – rák, – operáció, – aztán egy

következő operáció, összesen hat, két év leforgása alatt.

Aztán eljött a pillanat, – két vagy három héttel a második

műtét után, – mikor megnyílt és életében először beszélt a

nagyszülőkkel töltött hét évről, majd később az általános

iskolai éveiről is. Azt mondta, hogy az apja soha nem

értékelte őt, soha nem dicsérte, soha nem veregette meg

elismerően a vállát.

Ma már könnyű megmagyaráznom a helyzetet. Testvérem

apja, soha nem akart gyereket, így nem is fogadta el őt soha.

Nem fogadta el, mert úgy érezte, hogy rákényszerítették.

A testvérem egész életében egy elismerő gesztusra várt,

egy védelmező szóra, egy megnyugtató ölelésre. De ezt

soha nem kapta meg. Ez beteggé tette, olyan beteggé,

hogy végül idő előtt meghalt, soha nem tapasztalva az

élet igazi örömteliségét.

Azt gondolom, hogy testvérem fiatalon bekövetkezett

halála, sorsszerű volt, már születése előtt eldőlt.

Az ok anyánk FÉLELME volt. Félelem az egyedülléttől,

tehetetlenségtől, végső soron a haláltól, ami minden

szenvedés létrehozója. Csak magát akarta menteni, nem

törődve semmi mással. Valójában egy nagyon egyszerű

7


dolgot akart. Újra akart házasodni a válása után. Ez tűnik

a legtermészetesebb dolognak és valóban természetes

is. De ez esetben anyám hagyta, hogy a félelem irányítsa

őt, hogy a félelem vegye át az irányítást, és ez elnyomta

a szeretetet és a szerető együttérzést. Ez volt öcsém

minden szenvedésének oka, és mások szenvedéseinek

is a családban – testvérem gyermekeié, unokaöccséimé,

akik tanúi voltak apjuk korai halálának. És a félelem útja

folytatódik.

Visszatekintve az időben rájöttem, hogy anyám

elsődleges félelmei jóval korábbra vezethetők vissza.

A Második Világháborúban, tíz évesen anyánkat elküldték

cselédnek, több száz kilométerre otthonától. Az apja

lemondott róla és két testvéréről, mivel nem tudta etetni

mind a hét gyerekét a háború alatt. Mikor anyám ezekről

a napokról beszélt, úgy emlékezett, hogy olyan keményen

dolgoztatták, hogy a halálért fohászkodott, amiben

végérvényesen megpihenhet.

Szerencsére élni akarása erősebb volt, így túlélte a

háborút. De ettől a ponttól a félelem mélyen beépült a

tudatába – félelem az egyedül maradástól tíz évesen –

olyan mélyen, hogy később ez vezette a kétségbeesett

férjkereséshez.

Ide, ilyen messze nyúlik vissza a félelem gyökere, ami

végülis testvérem boldogtalan életéhez és korai halálához

vezetett. Igazuk van, ha azt gondolják – valakinek meg kell

állítania ezt a folyamatot!

Igen! Egyetértek. Az egyetlen kérdés: kinek kell megtennie,

és hogyan?

8


De mielőtt elmondanám ezt, tudniuk kell, hogy nem

hibáztatom sem anyámat sem mostohaapámat….

Egyáltalán nem. A legjobbat tették, amit akkor tehettek.

De a félelem és a tudatlanság elhomályosította a tiszta,

természetes látásukat.

Tehát, soha ne hibáztassuk a szüleinket, adjuk meg nekik

a legnagyobb tiszteletet, hiszen nem lennénk itt, ha ők

nem lennének. Azonban megítélhetjük és meg is kell

ítélnünk a rossz cselekedeteiket.

Tehát, szeressük és tiszteljük szüleinket, és utolsó

leheletünkig tegyünk így, de ítéljük el a negatív

cselekedeteiket és mulasztásaikat.

Igen! A következő lépés a szenvedés megállításában,

hogy felismerjük, ki hibázott és hogyan. Ki a felelős?

Valójában a válasz egyszerű…. a felelősök mi vagyunk és

senki más. Ha mástól várjuk a segítséget, az csak eltérít

minket egy rövid időre, mielőtt a félelem újra visszatér.

A félelem a tudatunkban van, és mi vagyunk az egyetlenek,

akik irányításunk alá tudjuk vonni a tudatunkat. Valóban

kaphatunk irányítást, kereshetünk technikákat, receptet

külső forrásból – de mi vagyunk, aki cselekszik. Ránk vár,

hogy eljussunk a felismeréshez, a megértéshez, és hogy

dolgozzunk rajta.

„Senki nem ment meg minket, csak mi magunk.

Senki nem tud és nem fog. Mi magunk kell, hogy az

ösvényen járjunk.”

Buddha

9


És most elmondom, hogy mit kell tenni.

Azzal kell kezdenünk, hogy megfigyeljük, kielemezzük

magunkat azért, hogy megtaláljuk a félelem forrását,

hogy megtaláljuk ki, vagy mi hozza létre azt, és végül

dolgoznunk kell a feloldásán - oldódjon fel mint a köd.

Ítéljük el a szüleink és elődeink negatív tetteit,

helytelen viselkedését, de ugyanakkor fogadjuk el őket,

értsük meg, hogy az adott pillanatban a tőlük telhető

legjobbat gondolták és cselekedték! Sajnálatosan

tudatlanságukban 2 („a tudatlanság” talán egy kicsit erős,

inkább egy másik kifejezést használok - „hiányos tudás”),

a szüleink hagyták, hogy a félelem vezesse, irányítsa

őket. Legyünk tudatában annak, hogy mi is hordozzuk

a negatív tetteiket. Ismerjük fel, hogy egyedül nekünk

van esélyünk megállítani a negativitás továbbterjedését!

Hozzunk döntést, és váljunk a tudatunk, gondolataink,

beszédünk és tetteink megfigyelőivé és tegyük ezt

teljes tudatossággal. Vegyük körbe magunkat tükrökkel,

figyeljük magunkat kamerákkal minden szögből, hogy a

negatív gondolatok „vadászaivá” váljunk.

Legyünk tudatában annak, hogy negatív gondolataink

a félelem elleni önvédelem következményei!

Ki kell fejlesztenünk a készséget, hogy előre lássuk

tetteink következményeit. Óvatosan kell cselekednünk.

Ha veszélyt észlelünk, mindig figyelmeztessük és javítsuk

ki magunkat.

2 tudatlanság: Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki bizonyos, vagy

kellő ismeretek nélkül szűkölködik. Tudatlanságból hibázni, vétkezni,

azaz, nem szándékosan, nem rosz akaratból, hanem a kellő ismeret

hiányából. http://tudatlansag.szojelentese.com/

10


Itt egy újabb példával mutatnám be, miként javítottam ki

saját magam. Még mindig hosszú út áll előttem, de már

vannak konkrét eredményeim. Mikor fiatalabb voltam, –

ikrek jegyűként, – azt gondoltam képes vagyok segíteni

minden embernek, akivel találkozom (hála Istennek,

megmaradtam ebben a hitben!). Tehát, feltétel nélküli

segítségemet ajánlottam mindenkinek, aki kéréssel

fordult hozzám, sőt néha még olyanoknak is, akik nem is

kérték.

De egy dolgot nem vettem számításba! Azt, hogy egy

nap csak 24 órából áll, és nekem legalább 36-ra lett

volna szükségem, hogy minden kérést teljesítsek. És mi

történt? Megvárakoztattam - hitegettem sok-sok embert,

néha legjobb barátaimat és családtagjaimat is, akiknek

segítséget ígértem. Ez fájdalmat okozott nekik, aminek én

nem voltam tudatában abban az időben. Ez a tudatlanság

folytatódott évtizedekig, mialatt még több embernek

okoztam szenvedést, „optimizmusomtól” elvakítva. Nem

vettem észre milyen komolyak a következmények. Csak

néhány éve kezdtem vizsgálni magam teljesen tudatosan

és jöttem rá mulasztásaimra, és elhibázott tetteimre.

A tudatos önvizsgálat, mielőtt cselekszünk vagy mondunk

valamit, meghozza gyümölcsét. Szinte minden vallásban

hallhatod a figyelmeztetést: egyaránt okozhatsz

boldogságot és szenvedést, örömöt és fájdalmat, a

gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel és mulasztásaiddal.

11


Tehát, boldogságot vagy szenvedést okozhatunk

magunknak és másoknak:

1. gondolatainkkal

2. szavainkkal

3. tetteinkkel

4. mulasztásainkkal („nem tetteinkkel”)

Mielőtt mondunk, vagy teszünk valamit, megjelenik a

gondolat. Ezért a legfontosabb dolog a gondolatainkra

fókuszálni.

Felejtsük el a szavakat, tetteket, mulasztásainkat és

koncentráljunk a gondolataink megfigyelésére. Váljunk

a negatív gondolataink vadászává. Ahogy akár egy is

felbukkan, állítsuk meg és helyettesítsük egy pozitív

gondolattal, csak ezután mondjuk ki a szavakat, vagy

cselekedjünk. Minden alkalommal mikor sikerrel

cserélünk egy negatív gondolatot egy pozitívra, gyűjtsünk

egy fehér kavicsot. Amikor nem így teszünk, adjunk

magunknak egy feketét. Ahogy a napok múlnak, látni

fogjuk, hogy a fehér kavicsok halma napról-napra nőni,

a feketéké egyre csökkeni fog. Egy idő után, talán csak

egy pár nap elteltével, érezni fogjuk a kapcsolatot a fehér

kavicsok nagyobb száma és a boldogságunk növekedése

között.

12


3. MAGYARÁZAT ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK

Minden negatív tett – mint a düh, aggódás, kétség,

elveszettség, szorongás, féltékenység, ragaszkodás,

sóvárgás és gyűlölet – a félelemben gyökerezik, végső

soron a halálfélelemben.

Képzeljünk el egy fát, aminek minden ága különböző

félelmeket jelenít meg: az egyik a munkánk elvesztésének

félelmét, egy másik a partnerünk elvesztését, a szüleink

elvesztését, attól való félelmünket, hogy kifogyunk a

pénzből, a megbetegedéstől való félelmet, az otthonunk

elvesztésének félelmét, hogy lebénulunk egy balesetben,

erőszak áldozataivá válunk, hogy kirabolnak, vagy a

holnap bizonytalanságától való egyszerű félelmet.

Ezen ágak mindegyikét a törzs táplálja, amely egészen

a fa gyökeréig kiterjed. És a fa legmélyebb gyökerénél

megtaláljuk minden félelmünk valódi okát: a halálfélelmet.

Tehát, mitévők legyünk? Vágjuk le az ágakat? Ha ezt

tesszük, újak fognak nőni, épp, mint a gyom a kertben.

Újra és újra elburjánzanak. Ez csupán átmeneti megoldás

a problémánkra.

Nem! Le kell hatolnunk minden problémank gyökeréhez,

az összes szennyünk gyökeréhez, az összes félelmeink

gyökeréhez, hogy eltávolíthassuk, kiírtsuk a félelmeink

fájának gyökerét. Mindegy milyen eszközt használunk

– ásót, lapátot, fejszét – meg kell közelítenünk a fát,

és csak mikor már elég közel kerülünk, látjuk majd,

hogy a fa törzsét egy vastag, szilárd fal veszi körül, ami

áttörhetetlennek bizonyulhat.

13


Valójában a fát a tudatlanság fala veszi körül. És ez az, amit

át kell törnünk, megtalálva a helyes módszert, a helyes

ellenszert. Csak a helyes ellenszert használva győzhetjük

le a fertőzést, ahogy a megfelelő folteltávolítót használva

szabadulhatunk meg attól a szutykos folttól. Csak a

helyes villáskulcsot használva vagyunk képesek kilazítani

a rozsdás csavart. Meg kell találnunk a megfelelő eszközt,

hogy lebontsuk a tudatlanság falát.

Úgy érzem, már tudják a választ… Igen! Az egyedüli helyes

ellenszer a TUDÁS.

Életünk korai szakaszában már megtanuljuk, hogy a falon

lévő kapcsolót megnyomva világosság lesz a szobában;

a gyufát végighúzva a gyufásdobozon láng keletkezik; a

pedált megforgatva a biciklink mozogni fog. A tanulással

és a tudás felhalmozásával láthatjuk, hogy a tudatlanság

fala csökken, és mi képesek vagyunk kivágni, kiírtani a fát,

minden szenvedésünk gyökerét. És azt fogjuk látni, hogy

a boldogságunk sokkal tartósabb lesz, mint korábban

bármikor.

Itt egy másik példa az életemből, ami nagyobb hatású,

mint az előző (sokkal nagyobb):

Filmproducer, és filmforgalmazó vagyok Magyarországon,

és az elmúlt húsz évben több mint 300 filmet mutattam

be a mozikban. Az egyik cannes-i filmfesztiválon

megvásároltam egy palesztin rendező „Divine

Intervention” (Isteni közbenjárás), Magyarországon,

„Deus ex machina” címen megjelenő film terjesztési

jogát. Miközben a film bemutatására készültem, hívást

14


kaptam egy barátomtól, aki egy másik filmforgalmazó

feje. Megkérdezte, hogy vajon nem félek-e bemutatni a

filmet Magyarországon.

Meglepett, hogy ezt hallom, hiszen hasonló ízlésünk

volt a filmek terén – gyakran licitáltunk ugyanarra a

filmre. Azt feleltem, hogy semmi okot nem látok rá,

hogy nem mutassam be a filmet, és tovább folytattam a

bemutatáshoz szükséges előkészületeket.

Néhány nappal később egy másik hívást kaptam, egy

másik embertől szintén a filmes szakmából, akinek vallási

vonatkozásban jóval nagyobb tekintélye volt. Az akkori

budapesti főrabbi testvére volt. Telefonon keresztül

ugyan azt az aggodalmát fejezte ki, mint korábban a

barátom.

Ahelyett, hogy rögtön válaszoltam volna megkérdeztem,

találkozhatnánk-e személyesen, hogy megbeszéljük a

dolgot. Örömmel beleegyezett. Én kinyomtattam egy

listát arról, hogy a világ hány országában vetítették már

a filmet. (Ha jól emlékszem, 65 ország volt, köztük Izrael.)

A lakásán találkoztunk, ahol megmutattam neki a listát.

Némi szünet után, szomorúan azt mondta, hogy a

holokauszt utáni második generáció mindenre, ami a

zsidók elleni támadásként értelmezhető, nagyon erősen

reagál. Nagyon örültem, hogy ilyen őszintén beszél, de

el is elszomorodtam, mert az ilyen hozzáállás elmélyíti a

szétszakítottságot, a jogosan félők és lehetséges támadóik

között. A legtöbb embert elvakítja a félelem ezért nem

látják, hogy reakcióik elkülönülést okoznak. Nem látják,

15


hogy az elkülönülés gyanúhoz vezet, a gyanú gyűlöletet

szül, a gyűlölet dühöt hoz, a dühből erednek a nemkívánt

események, ezekből pedig állandó viszály származik,

aminek soha nincs vége.

Soha nincs vége a negatív energiák felhalmozásának.

Ezek vezetnek az erőszakos, idő előtti halálhoz, állandó

szenvedéshez, csapásokhoz, katasztrófákhoz, háborúhoz.

Másrészről, ha megtisztítjuk ezeket a negatív energiákat,

a félelem végleg elenyészik, és megjelenik a BÉKE, a

SZABADSÁG, a MEGÉRTÉS, a SZERETET, a BOLDOGSÁG.

Szóval, hogy szabaduljunk meg a negatív energiáktól?

A pozitív energiák kifejlesztésével? Nos, nem teljesen.

Miért? Mert:

A pozitív energia a természetünk, maga a lényegünk.

A valódi nevén kell szólítanunk: SZERETET. Tehát,

az egyetlen teendőnk az, hogy szabaduljunk meg a

félelemtől, és az igaz természetünk automatikusan

felragyog. Csak tisztítsuk meg „Arany szívünket” a

ráragadt sártól és ragyogni fog újra.

Gyermekként arany szívvel születünk, de a korral, a

környezetünk negatív befolyása megfertőz minket.

Sárrétegek gyűlnek a szívünk köré, ami felejtésbe temeti,

hogy arany szívünk van, szívünk, ami tele van szeretettel,

ami szeretetből van.

De eltávolítva a sarat, szívünk újra úgy fog ragyogni, mint

gyermekkorunkban. Ragyogni fog és boldogságot hoz

nekünk és másoknak.

16


Egy példa az életemből, ami alátámasztja az előbbi

gondolatot:

Egy nap egy fiatalember megkérdezte tőlem, honnan

tudhatja, hogy melyik út a legjobb neki. Azt feleltem:

két eshetőségből választhatsz, tehát képzeld el magad

két különböző helyzetben. Az egyik egy kényelmes,

kellemes helyzet, tele szeretettel, ahol jól érzed magad

(miközben olvassuk mi is megtehetjük ugyanezt). A másik

szituációban már-már harcba torkolló vitát folytatsz

valakivel. Az egyik nyugodalmas, tele könnyedséggel, a

másik negatív, feszültségekkel terhes.

Megvan mind két helyzet a tudatunkban? Ha mindkettő

megvan, vizsgáljuk meg melyik vezetett a kellemes

érzéshez és melyik a kellemetlenhez. Természetesen azt

a választ fogjuk kapni: „Akkor éreztem magam boldognak,

mikor el tudtam engedni az összes aggodalmamat,

szorongásomat, minden negatív érzelmemet, és tiszta,

nyitott szívvel, félelem nélkül tudtam cselekedni”.

Megjelent a boldogság. Talán nem tartott túl sokáig, de

feltűnt, és mi élveztük.

Tehát, ahogy a fiatalembertől megkérdeztem, most is

megkérdezem: Mi a következtetés?

Bármikor, ha feszültek vagyunk, idézzük fel a boldog

pillanatokat és emlékezzünk rá mi az, ami boldoggá

tett minket és a szeretteinket. Igen, a kulcs a helyes út

választásához, hogy félretegyük a félelmet. Gyakoroljuk

tehát mindig ezt. Kezdésnek emlékezzünk erre a tanácsra,

és kapjuk rajta magunkat, amikor feszültek, vagy

17


erőltetettek vagyunk (talán még jobb, mielőtt a negatív

érzés kialakul). Először talán, ha tíz – húsz próbálkozásból

egy fog sikerülni, de végül egyre többször sikerül majd a

negatív helyzeteket pozitívra fordítani. A későbbiekben

részletesen elmondom milyen hatással van ránk a negatív

dolgok pozitívvá alakítása.

Mostanában sok ember fordul hozzám segítségért.

Néhányszor beszéltem a boldogtalan szomszédommal,

és azóta az élete pozitív irányba változott. Aztán megkért,

hogy segítsek a nővérén, aki pszichiáterhez jár. Elmentem

Pécsre és találkoztam Nikolettával, egy elegáns, harmincas

évei végén járó hölggyel, aki tele volt feszültséggel. Három

évvel ezelőtt örökölt, körülbelül 200 000 Eurót, és azóta is

a számláján tartja (Ez nagyon sok pénz Magyarországon(!),

de bárhol máshol is!) A hölgy a régió egyik legjobb

orvosának személyi asszisztense. Van egy nagy lakása, de

nincs béke a lelkében, nincs meg a belső harmóniája.

Vagy másfél órát beszélgettünk és elmondta, hogy

amióta, (úgy három éve) elveszítette az apját, soha nem

biztos abban, hogy bármiben is jól dönt. Azt mondta:

„Nem tudom vajon az apám helyeselné-e, amit teszek.„

Megkérdeztem, mit gondolsz, vajon az apád mit mondana,

ha így látna, letörten, tétovázva, vajon tetszene ez neki?

Azt válaszolta, hogy nem. Boldogtalan lenne, hogy ilyen

állapotban látja.

Megkértem, képzelje el, hogy állva utazik egy buszon,

és fogja a kapaszkodót. A rúd lehetővé teszi, hogy állva

maradjon, a busz fékezései, kanyarodásai ellenére.

Ha valaki elvenné a rudat, ahogy halálával az apja

18


elvette a kapaszkodót, nem tudná, mit is kell tenni.

A kapaszkodó volt a menedéked a félelemtől, és többé

nincs sehol. Elesel, a levegőt markolászod, ide-oda dobál

a busz, de nem veszed észre, hogy csak abba kellene

hagyni ennek a kapaszkodónak a keresését. Ülj le egy

üres ülésre, vagy lásd meg a másik rudat az orrod előtt.

Nem tudod megtenni, mert senki nem tanította meg,

nem adott utasításokat, a szüleid nem tanítottak meg

saját döntéseket hozni. Még egyszer mondom: nem kell

őket hibáztatni! Az ő hiányos tudásuk okozta a te tudásod

hiányosságait.

A természet a legjobb tanító. Figyeljük meg a tyúkanyót.

Mikor a csibéi még kicsik a szárnyával betakarja, óvja őket,

de mikor nagyobbak lesznek és menedékért rohannak

hozzá, a csőrével rájuk koppantva zavarja el őket.

Megtanítja őket saját döntéseket hozni. Megtanítja őket

függetlennek lenni, megvédeni magukat. Elmeséltem

ezt a történetet Nikolettának és megkértem hívjon fel a

következő héten.

Eljött a következő hét és el is múlt, de nem hívott, viszont

az öccsétől azt hallottam, hogy jól van, és már nem szedi

a gyógyszereit. Talán értelmezhető ez egy ajándéknak,

hogy képes volt meghozni saját döntését anélkül, hogy

úgy érezné, szólnia kell valakinek. Hála Istennek, hogy így

tett, bár ha elég bátor lett volna, hogy kifejezze háláját, ez

segített volna neki a boldogság egy magasabb szintjének

elérésében. Ennek a könyvnek a végén újra megosztom a

gondolataimat ebben a témában.

19


20


4. MELYEK AZOK A HELYZETEK ÉS MI AZ OK,

AMIÉRT NEM TUDUNK SZABADULNI A

FÉLELEMTŐL?

Tehát a félelem bennünk lakozik több okból. De helyezzük

el ezt a gondolatot néhány egyszerű mondatban.

A félelem bennünk van, bennünk lakik, mert nem

kaptunk megfelelő oktatást. Üldözni fog minket

mindaddig, ameddig meg nem kapjuk a helyes

tanítást, megértjük azt, elfogadjuk és elkezdünk

megértésünknek megfelelően cselekedni.

Ennyire egyszerű!

Tehát, beszéljünk néhány okról, amiért a félelem fogva

tart minket:

XX

A nyugati világban a legáltalánosabb ok, hogy a

szülők a gyermekkorunkban elválnak. Talán félreértik

egymást, vitáznak, és talán veszekszenek is. Több

figyelmet szentelnek saját kapcsolatukra, és nem jut

idejük, hogy felkészítsenek, és megfelelő instrukciókat

adjanak a nagybetűs ÉLETRE azokban az években,

mikor még formálhatók vagyunk. Más szóval, nincs

idejük, energiájuk és figyelmük, hogy megtanítsák,

hogy kell horgászni. Jézus Krisztus azt tanította, ha

valakinek adsz egy halat, megetetted őt egyszer, de

holnap újra éhes lesz, akkor tanítsd meg, hogy kell

halat fogni és soha nem lesz éhes újra.

Van egy szép magyar szó, (a könyv eredetileg, angol

nyelven íródott) ami tökéletesen kifejezi ezt az életre

21


adott helyes iránymutatást. Az ÚTRAVALÓ – minden étel

és ital, amit többnyire szüleinktől kapunk, mikor hosszú

útra indulunk. Többnyire anyánk teszi a hátizsákunkba

vagy táskánkba. De útravaló ebben az esetben minden

rendelkezés, útmutatás. Elvált szülők esetében a napi

ételt ugyan megkapjuk, de senki nem ad nekünk irányítást

az ÉLET-re.

A nehéz válások az elsődleges okozói a félelemnek a

nyugati világban épp úgy, mint a világ más részein is.

Nepálban nagyon sok olyan esetet láttam, ahol a párok

hivatalosan nem váltak el, de a férj talált egy, úgynevezett

„második feleséget”, ami egy társadalmilag elfogadott

intézmény Nepálban. Így a férj a hivatalos feleség

gyermekeit hátrahagyja, legyen ez akár hivatalos, vagy

nemhivatalos válás, a gyermek gyakran nem kapja meg a

megfelelő útravalót.

XX

A belénk épülő félelem egy másik oka, ha

gyerekkorunkban elveszítjük egyik, vagy akár mindkét

szülőnket, vagy már születésünkkor árvaságra jutunk.

Ez a két ok teljesen tiszta és könnyű őket azonosítani.

De életemben találkoztam emberekkel, akik más, jóval

kevésbé látható okok miatt nem kapták meg a megfelelő,

éltre szóló útmutatást a szüleiktől.

22

More magazines by this user
Similar magazines