Views
4 months ago

Családi Kör, 2018. február 15.

asztalizene Desdemona

asztalizene Desdemona olvasószemüvegben ROST ANDREA Nehéz ma mércét találni. Tényleg jó szemüveg kell hozzá. Ahogy azt jóbarátom, Sziveri János (1954–1990) fogalmazta egyik versében: …Hol a léptek, s a lépték is csak olcsó recsegés - - Feledés jár át. De őrzi a cserép cserepek szubsztanciáját - - -… (Próféciák). A mérték, a lépték, a szubsztancia vészesen hiányzik korunkból, és ez dezorientációval jár életben, etikában, művészetben egyaránt. Egyedül az biztos, hogy pénzt kell keresni... Van, akinek ez is elég, és eszerint éli le az életét. Budapest kulturális metropolisz, ami azonban zűrzavarral is jár, ott sem könnyű, már-már lehetetlen rátalálni az elveszett mércére és léptékre. Én nem vagyok egy programfaló, számomra az esztétikai érték otthon érik meg, ha megérik, azonban néha muszáj kimenni a világba, és ellenőrizni, hogy még épelméjűek vagyunk-e, és rátalálunk-e olyasmire, ami segít bennünket a kutatásban. Semmi különösre nem gondolok, csupán az élet értelmének kutatására, mint mindennapi, érdekes foglalatosságra. Egy hely van Budapesten, ahol biztosan fel lehet mérni szellemi és ízlésállapotunkat, és ahol, szerintem, működik valamiféle mérce, és viszonylag állandó a színvonal. Ez a Műpa, vagyis a Művészetek Palotája, ahol főleg hangversenyeket tartanak. Legutóbb Verdi Otello című operájának „koncertszerű előadására” vettem jegyet – ami azt jelenti, hogy nincs színház, hangverseny van, az énekesek kottából énekelnek a zenekar mögött vagy előtt, mozgás és jelmez nélkül - mintegy elpróbálják a darabot. Én kedvelem ezt az egyszerűbb opera-előadásmódot. Már az első taktusoknál beleremegtem a gyönyörűségbe. Hatalmas csinnadrattával, a szó szoros értelmében égiháborúval kezdődik az opera, mintha most minden titkos szenvedély luftot kapna. Végig a szenvedélyek magas hőfokán maradtunk, csak hol sírósabb, hol boldogabb volt a hangulat, s a végén már egészen simán következett be a rettenetes dupla tragédia. Fantasztikus énekes produkciókat volt szerencsénk hallani. Aleksandrs Antonenko volt Otello, a mór, Kálmándy Mihály Jago, Rost Andrea pedig a szemüveges Desdemona, tudnillik olvasószemüvegben énekelte a kottát, ami különös mellékzöngét adott a koncertoperának. Egyrészt egy intellektuális, nagyon okos Desdemonát lehetett elképzelni – miért ne? –, másrészt a szemüveg „elidegenítő effektusként” működött, tehát jelzésszerűvé tette a megjelenítést. Nem Verdi Otello című operáját láttuk, hanem annak csak a vázát, a vázlatát – és nem is „csak”, mert az „elidegenített” zenedráma így még érdekesebb volt. Nagyon romantikus opera ez. Giuseppe Verdi (1813–1901) az opera királya, és bizony ma, a csöppet sem romantikus korban is életre kap az őrült szenvedélyessége és érzelmi-indulati intenzitása. Örök érvényűt alkotott tehát. Én nem értek az opera műfajához, teljesen műkedvelőként hallgatom többnyire az interneten, s csak ritkán élőben, azonban itt és most az „élő” Verdinél, ahogy a világ élvonalbeli énekesei előadták, megtaláltam azt a bizonyos „mércét”, az esztétikai etalont, amihez érdemes viszonyulni és viszonyítani. Az intenzitás, a kifejezés bátor szabadsága, a formafegyelem, az érzelmek kimunkáltsága és bővérű, mégis árnyalatosan finom artikulálása, a lelki dráma kiélezése és részletes kidolgozása, a nagy konfliktusok vállalása, a szenvedés csodálatos dallamainak kibontakoztatása – egyszóval valami „ellentétek egysége” jellemezte ezúttal számomra ezt a minőséget. Az opera azért is ekkora nagy műfaj, gondolja ezt egy laikus, mert képes az érzelmek nagyvonalú, merész, szép ívű ábrázolására. A mai művészet többnyire érzelemszegény, az emberek is, meg a művészek is mintha csak röstellnék az érzelmeiket. Pedig az érzelem, ha nem affektálás, s ha nem érzelmesség, akkor gondolattal is telítődik, pláne a művész kezében. Az érzelem nem mehet ki a divatból. Lám, a féltékenység, a csalás, a megcsalás, a vágy, a gonoszság, a kárörvendés, a tébolyult szerelem és a gyöngéd szerelem, a föltörekvés, a gyász, a mélységes bánat, a megbánás – ezekről szól az Otello – ma is szólnak és élnek, ha ilyen perfektül hangszereltek és kiénekeltek, mint most. És hasonló szerelmi drámák lejátszódnak a mi mai posztmodern és posztposztposzt világunkban is – csak nincs hozzá stílusunk, hogy méltóképp kifejezzük őket. Nem vagyunk verdik. A szemüveges Desdemona mai nő volt a Műpában, még ha egy régi műben lépett is fel. Rost Andrea tehetsége tette azzá, a művészeti profizmus és az értő, a szívből való éneklés. Amihez persze mindenekelőtt gyönyörű hang kell. Kiváló partnerek, elsőrangú zenekar. Hogy ez olyan szép és remek akusztikájú enteriőrben történt, mint amilyen a Műpa hangversenyterme, még ragyogóbbá tette a produkciót. Sokan vagyunk úgy, hogy inkább otthon, internetről hallgatunk zenét, vagy CD-lemezről, rádióból, az élő zene élménye azonban pótolhatatlan. Valahogy finomabb, melegebb, simulékonyabb, emberibb az élő zene, mint az, amit technika közvetít. Érzékeljük a hang terét, a hangszerek közelségét, távolságát, párbeszédét, még a hangszerek anyagát is, akárcsak az emberi létezés helyettesíthetetlen, összetett, utánozhatatlan minőségét, amit talán „szubsztanciának”, lényegiségnek is nevezhetünk. Sziveri szerint ezt őrzi egy-egy szubjektum – ha megfejtettem a hasonlatát. Sziveri János is erős indulatokkal és szenvedélyesen élő, bátor, nagy formátumú ember és költő volt. Mindenestül a mienk. Most február elsején volt 28 éve, hogy Budapesten a Kelenföldön oly fiatalon meghalt rákban. Rövid életét akkora vehemenciával élte le, mint egy Verdi. Sziverdi... Szeretem őt. RADICS Viktória 20 2018. február 15.

Kemény Zsigmond 1858-1859-ben írta meg A rajongók című történelmi regényét, amelyben az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ideje alatt élő szombatosok üldöztetésének történetét beszéli el. 150 év múltán, 2007- ben jelent meg Spiró György Messiások című műve, melynek alapjául Kemény Zsigmond könyve szolgált. A két regény között – az eltelt idő alkotta – jelentős tartalmi és szemléleti eltérések is vannak. A regénycím mindkét esetben a szekták életmódjára történő utalást jelent. Kemény Zsigmond műve az arisztokrácia törekvéseit mutatja be, amelyek ellehetetlenítik a szombatisták egyházként való működését, bár a katolikus vallástól csak abban térnek el, hogy a szombatot tekintik ünnepnapnak a vasárnap helyett, és a Bibliából az Ószövetséget ismerik el szent könyvként. Miután az 1990-es évek elején Bözödújfalut, a legismertebb szombatos falut elárasztották vízzel, beteljesült a romániai kommunista diktatúra akarata, mert itt éltek az utolsó székely szombatosok. Az ellenreformáció idején kínozták, bebörtönözték és halálra ítélték őket, félniük kellett a besúgóktól és a lelepleződéstől is. A Messiások aprólékosan beszámol arról, milyen lehet egy szektában élni. A regény szereplőivel csupán emberi dolgok történnek, de a művek címei alapján természetfeletti jelenségekre következtethetünk. Kemény Zsigmond szóhasználata régies, szövege barokkos stílusú. Spiró György mai nyelvet használva meséli el a történetet, részletesen ecsetelve a cselekményt. Mindkét regényben szellemi vezetők tevékenységéről van szó. Pécsi Simonról azt híresztelték, hogy a szombatosok közé tartozott, de ezt nem tudták bizonyítani. Andrzej Towiañski szavait Adam Mickiewicz, a legjelentősebb lengyel romantikus költő tolmácsolta a híveknek érthetőbb formában. Towianskit tekintették a Messiásnak, akiben Krisztus harmadszorra testesült meg. Mindkét történetben nagy szerep jut az álmoknak, a látomásoknak és a megérzéseknek. Pécsi Simon meg van róla győződve, hogy lesz majd olyan időszak, amikor a szombatistákat nem fogják üldözni. Mickiewicznek látomásban üzenik meg az égiek, hogy a lengyelek még abban az évben felszabadulnak. Pécsi szavai hihetőbbek, mert várakozásra ösztönöznek, és nem jelölnek konkrét időszakot. Szeles Anita Rajongók és Messiások Towiañskit prófétának tekintik a hívei, de ő maga sem hisz személyiségének messianisztikus voltában. Tudja magáról, hogy nem tud térítő feladatokat ellátni, ezért küldi a pápához és Rotschildhez maga helyett Gerson Ramot. Kihasználja Mickiewicz emberekre gyakorolt hatását, de nem ad neki lehetőséget arra, hogy leleplezhesse. Towiañskinak sem írói, sem logikai készsége nincs, ezért Mickiewicz megdöbben Beszély című művének hiányosságait látva. A rajongókban Kassai István Pécsi Simon birtokait akarja megkaparintani, ezért bármit képes elkövetni. Mindkét szereplőnek kitűzött célja van, amit manipulációval akarnak elérni. Gerson Ram a többi hívővel együtt hallgatja a Mester szavait, közben kérdéseket formál, és próbálja észben tartani, hogy majd személyesen tehesse fel őket a Mesternek. Ő végig kívülálló marad, nem szippantja be a szekta világa. A többi testvér kételkedik benne, hogy Ram valóban beleillik-e a közösségükbe. Egy alkalommal, amikor Ram és Mickiewicz találkozik a Mesterrel a fogadóban, és Gerson kimegy a mosdóba, kiderül, hogy a Mester ugyanolyan ember, mint Ram. Ekkor meghasonlik önmagával. Kiábrándultsága akkor éri el a tetőpontot, amikor egy szamáron látja ülni a Mestert Róma népe előtt, akik nevetnek rajta. Ezzel szemben A rajongókban ilyen szélsőséges dolgok nem történnek. A rajongók nem foglalkozik a szereplők utóéletével, ám a Messiások elmeséli, mi történt Rammal a Körben töltött élete után. Mickiewicz kiutasította a Körből, ezután pedig eddigi életének fordítottját éli: munkába áll és meggazdagodik. Ram csak azért olvassa Mickiewiczet, mert a költő egy olyan világot ábrázol, ami sohasem volt. Ram ekkor már tudja, hogy a Haza csak Meseként létezik. irodalom A rajongók világában a terror inkább közvetlen formában van jelen, nem alkalmazzák olyan szinten lelki vetületeit, mint a Messiásokban A Költő kiadt egy rendelkezést, miszerint ezután egymásnak és egymás előtt fognak gyónni a testvérek. Ez már önmagában is etikátlan. Stypulkowski testvér végül arra kényszerítette Kunaszowski testvért, hogy kitaláljon magának bűnöket. Később megszégyenítette, mert „bevallotta”, hogy megkívánta Anna nővért, és Stypulkowski testvér szerint a nővér annyira csúnya, hogy vele kapcsolatban nőiséget emlegetni is istenkáromlás volt. Tulajdonképpen hazugságra kényszerítették Kunaszowski testvért, a gyónásnak pedig nem ez a lényege. A rajongókból kiderült, hogy mivel a 17. században erősebb volt az emberek hite, csak Istenben bíztak, ezért tartós volt a szombatosok szektájának hite. Megmaradtak hitvallásukban, és kitartóbbak is voltak, főleg amikor üldözni kezdték őket. A Messiásokban a szereplők nem veszik észre, hogy mibe csöppentek. Vakon követik Towiañskit, aki maga sem biztos az Úr Ügyének sikerében. Mindebből csak Gerson Ram vesz észre valamit, és tudat alatt tisztában van vele, hogy értelmetlen a harcuk, de még önmagának sem meri bevallani. Itt a szereplők rajongása ingatag, tele vannak kétségekkel. Minden korban voltak hívő emberek. Egyik korszakban „rajongók”-nak nevezték őket, a másikban towiañistáknak. Egy céljuk volt: hinni abban, hogy eljön a Megváltó, vele együtt pedig a megváltás. A szellemi vezetőik Pécsi Simon és Andrzej Towianski. Pécsi Simon reálisabban nézte az egész helyzetet, mint Towianski, akit lefoglalt, hogy leplezze emberi mivoltát, és hogy elhitesse a hívőkkel, hogy ő maga az Úr. Mindkét regény csalódással ér véget. A rajongókban Pécsi Simon csalódik, mert a szombatistákat elítélik, de bízik a vallásszabadság eljövetelében. A Messiásokban Gerson Ram csalódik talán a legnagyobbat, kétszer is. Először akkor, amikor rájön, hogy a Mester halandó, mint bárki más, másodszor pedig, amikor elhagyja a Kört, és évek múltán Mickiewicz művét olvassa, ahol arról a világról ír, amelyben Gerson Ram is hitt annak idején, de sosem jött el. (Szeles Anita az újvidéki Magyar Tanszék harmadéves hallgatója.) 2018. február 15. 21