Views
2 months ago

Családi Kör, 2018. február 15.

tartalom Érted? Érted!

tartalom Érted? Érted! Hányan maradtunk még Vajdaságban? Száguldás, Tomos, szerelem Vannak hónapok, amikor „felértékelődik” a gyermek, mert szervezetileg istápolt haszonszerzésre lehet felhasználni. Ilyen például böjtelő, az első osztályba iratkozás hava, február, amikor hirtelenjében megnő az érdeklődés a hat és fél évesek iránt. (10. oldal) Részletesen az ápolási térítésről Az elmúlt időszak egyik fontos kérdése volt, amely a politikusok ingerküszöbét is elérte, hogy hányan mentek el Vajdaságból. Születtek is szerencsétlenül megfogalmazott nyilatkozatok a témában. (8–9. oldal) Brazil lányból magyar menyecske Kenyeres Károlyt és Ivan Barkovićot, a két szabadkai motorost több évtizedes barátság köti össze, ők ketten vajdasági iparosok közreműködésével elkészítették a híres Tomos GP 50-es tökéletes másolatát. (16. oldal) Veszélyes hulladékok – most kell cselekedni! Olvasónk ápolási kérelmét a Nyugdíjbiztosítási Alap elvetette. Az indoklásban többek között az olvasható, hogy az elsőfokú szakértői szerv értékelése szerint alapvető szükségleteit külső segítség nélkül is képes ellátni. (11. oldal) „Több mint egy éve érkeztünk, épp a téli időszakban, amikor hosszan tartó hidegek, fagyok voltak. Számomra ez nagyon szokatlan volt, és nehezen viseltem el. Hacsak tehettem, nem mozdultam ki a meleg szobából” (12–13. oldal) Mi történik a veszélyes hulladékkal Szerbiában? Ki és milyen feltételek mellett szállíthatja külföldre? A veszélyes anyagok törvénytelen kezelése, tárolása mekkora veszélyt jelent a környezetre? (30–31. oldal) Egypercesek. ............................................................................... 6–7 Közélet: Bezzeg az én időmben... (2. rész).................................... 14 Az élet szőnyeg alá söpört apróságai .......................................... 15 Múltidéző: Vörös Dany forradalma............................................... 17 A lélek erejével: Hamvazószerda.................................................. 18 Fesztivitrázs: Legyen Ön is egy a szépség arcai közül!................. 19 Asztalizene: Desdemona olvasószemüvegben........................... 20 Irodalom: Szeles Anita.................................................................. 21 Gyerekszoba ........................................................................... 22–23 Vendégségben Tiszakálmánfalván, Bajmokon, Bajsán, Muzslyán................................................................................. 19, 24 Az interkulturalizmus vajdasági iskolája...................................... 25 Ötletsarok: Horgolt szőnyeg pólókból......................................... 26 Tárca: Ötös fogat. .......................................................................... 27 Hétköznap(ló): Sej, de becsapnám magamat!............................. 28 Képhistóriák: A színészek már a spájzban vannak....................... 29 Fejtörő........................................................................................... 32 Kisrejtvény .................................................................................... 33 Óriásrejtvény........................................................................... 34–35 Horoszkóp és kvíz......................................................................... 36 Horogra akadva: Horgászújság mint harci felszerelés. ................ 37 Ostorcsattogtatás és kéményseprés............................................ 38 Sport: Olimpia, politika, szél…..................................................... 39 Nem a gólya hozza: Minek öltözzön a gyerek farsangkor? ......... 40 Az orvos válaszol: Állami költségen privát rendelőbe?. .............. 41 Sajtótörténeti feljegyzések..................................................... 42–43 Családi hirdető........................................................................ 44–45 Csárdás kockacukorból .......................................................... 46–47 Humor..................................................................................... 48–49 Konyha: Májas receptek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .50–51 Tv-műsor................................................................................. 52–65 Impresszum .................................................................................. 66 4 2018. február 15.

Hárman egy kupéban KÖZÖS TÉRBEN Aki rendszeresen utazik a Belgrádot Budapesttel összekötő vasútvonalon, annak egy idő után bizonyára összegyűlik néhány történet a tarsolyában. Talán mivel itt egy „átmeneti”, országokat összekötő térről van szó a vasúti vagonok steril világában, ezért ezek a „sztoricsokrok” a szokásosnál hamarabb kezdhetnek el többet jelenteni önmaguknál: arról a világról, vagyis a lakhelyeinkről fognak a maguk érdekes módján szólni, amelyben mindnyájan élünk. Mivel nem Vajdaságban születtem, és még nem is vagyok túl idős, ezért nekem nem lehetnek „sztorijaim” a jugoszláviai idők és a kilencvenes évek eszelős káoszának vonatozásairól – de hallottam már nem egyet, amelyeknek a színhelye az említett nemzetközi vonatjárat. Abból az utolsó 10 évből viszont, amely során már én is kötődök ezekhez a vagonokhoz, lassan nekem is gyűlnek az emlékek. Ezeket a sorokat is épp egy ilyen szerelvényen írom Szabadka és Kiskőrös között. Tehát emlékszem: az egyik legutóbbi alkalommal, miután kellő loholás után felkapaszkodtam a Keleti pályaudvarról éjjel 10 óra után induló szerelvényre, kissé bosszankodva keresek szabad kupét. Dolgozni akarok az út alatt, így jobb híján egy olyan helyre nyitok be, ahol csak ketten ülnek. „Van szabad hely?” – teljesítem gyorsan a kötelező illendőségi kört, de még mielőtt reagálhatnának, abban a momentumban érzékelem minden feszélyezettség nélkül, hogy váltani kellene. „Ima li slobodno mesto?” Erre mind a két férfi sietve és előzékenyen bólint, gyorsan be is fészkelődök. Egy ópazovai/losonci szlovák Munkaszándékomnak gyorsan lőttek, a velem szemben ülő 84 éves bácsi ugyanis láthatóan hiperkommunikatív, azonnal elkapjuk a beszéd fonalát. Életének egyharmada majdnem tipikusan „júgó sors”: fiatal felnőttkoráig Ópazovához kötődött, amely alatt szegről-végről megismerte a volt Jugoszláviát (Koszovó kivételével), majd ezt követte csaknem harminc év németországi munkavállalás, családostul. A csavar abban áll, hogy aztán „anyaországában”, Szlovákiában telepedett le (az ok végül homályban marad) utolsó munkaéveiben. Azóta Losoncon, azaz Dél-Szlovákiában, sőt, talán úgy is mondhatjuk, Palócföld közepén lakik, gyerekei és felesége Németországban maradtak. Csodák csodájára annyira gyakorlott és gördülékeny módon beszél szerbül, hogy muszáj rákérdeznem: losonci magányában használja-e egyáltalán a nyelvet? Használja, mondja, ugyanis lakik a város mellett egy dél-szerbiai származású férfi, aki még a rendszerváltás előtt került ide valamilyen céges munka okán. Családot alapított, de ez később szétesett, és most magányosan, egzisztenciálisan lecsúszva tengeti mindennapjait. Beszélgetőpartner tehát még akad, de gyermekkorában egyébként is olyan jól megtanult szerbül, hogy semmit sem felejtett el belőle. Manapság szerb, német és szlovák forrásból csordogáló nyugdíját töktermeléssel toldja meg, közben tájékozódik a világ dolgairól is, nem zárkózott be tehát tudatilag sem. Most egy családtag temetésére vonatozik haza Pazovára, ahol húga él. Nem akarja azonban hajnalban felverni őket, inkább leszáll Újvidéken, hogy már nyitáskor elintézze banki ügyeit, megkávézzon, és csak utána induljon busszal szülővárosába. Rendkívül „friss” magatartás ez nyolcvan fölött, gondolom közben. Vajdaságba amúgy évente legalább egyszer visz az útja: október végén szülei sírját szokta felkeresni, természetesen családi látogatással egybekötve. Egy niši szerb Hogy végig szerbül beszélünk, annak nem annyira az évek során a már-már szégyenletes állapotig romló szlovák nyelvtudásom az oka, mint inkább az, hogy társunk egy 60 körüli férfi Nišből. Egyhavi magyarországi vendégmunkán van túl. Hatvanban, egy multinacionális, elektronikai ipari cégnél próbálkozott, de sem a fizetés, sem a munka, sem a közeg nem tetszett neki, így most visszatér szülővárosába. Később talán megpróbálja újra, de csak Szlovákiába hajlandó menni, egyébként is szeretné megnézi magának az országot. Most is az volt a cél, de a munkaközvetítő cég Magyarország felé terelte, ő meg – vesztére – belement. Hosszabban beszélünk mindhárman a most is dívó regionális „vendégmunkarendszerről”, a pazovai/losonci bácsi pedig eléggé jártas a szlovák helyzetben, ahol köztudottan szerbek ezrei dolgoznak különféle cégeknél. Úgy tudja, egy most nyíló nyitrai autóipari gyár is tárt karokkal várja a balkáni munkásokat. Niš környékéért élek-halok, ezért jókedvűen taglaljuk, hogy mi is van Szerbia déli részének szívében és akörül. Jól ismeri az ottani régiót, régebben Szófia felé is gyakran vitt az útja. Neki stabil hátteret nyújtott a város, a kilencvenes éveket is megúszta ép bőrrel, amire rásegített, hogy benne volt a városi politikában, mégpedig egy kisebb vezetői poszton. Most már azonban valahogy meg kéne toldani az utolsó munkaéveket, na meg a havi „budzsetot”, próbálkozik hát. Három generáció – hasonló sorsok Én szintén elmondom a magamét: hogy most én is a szerbiai „gastarbajterek” sorsát vettem a vállaimra Szabadkán élő szlovákiai magyarként, hetente ingázva szülőföldemen keresem (és hál’ istennek, „találom” is) a kenyeret gyerekeimnek, és a dolog úgy áll, hogy velük és feleségemmel előbbutóbb alighanem költözni fogunk, de hogy ez a Vajdaság, Szerbia, sőt, a Nyugat-Balkán is olyannyira a bőröm alá mászott, hogy ahogyan a szlovák és a dél-dunántúli tájak, úgy ezek nélkül sem tudok élni már többé. A beszédfolyam egyik szünetét (négy óra duma még nappal is sok, hát még az éj közepén!) a pazovai/losonci bácsi töri meg, amikor szomorkodás nélkül állapítja meg: „Ájjj, fiúk, látjátok, mindhárman megyünk arrafelé, ahol élni tudunk”. Bólogatás és félmosoly a reakciónk, jókedvűen száguldunk tovább Kiskunságból Bácska irányába. Szabadkán szállok le, veszem a kabátom, sapkám, hátizsákom, mosolyogva elbúcsúzunk, hogy aztán alighanem sose lássuk többé egymást. Bár előtte azon gondolkodom, cseréljünk-e címet, telefonszámot, bármit, de nem biztos, hogy van értelme. Ez a négyórányi vonatút – és annak cikkbe öntött emléke – volt alighanem az, amely időre találkoznunk kellett ezeken a tájakon. VATAŠČIN Péter 2018. február 15. 5