Views
2 months ago

Családi Kör, 2018. április 12.

BAJMOK Nemzetközi

BAJMOK Nemzetközi kutyakiállítást rendeztek Szombaton a bajmoki sportközpontban nemzetközi kutyakiállítás rendeztek, amelynek főszervezője másodszor volt Hajnal Dániel, aki a Star Kinológiai Társaság alapítója. A tíz FCI csoportban összesen 279 kutya bemutatására és értékelésére került sor. A helyi, környékbeli és országos versenyzők mellett sok magyarországi vendég is volt. FARKAS EDINA A KÉT KUTYÁJÁVAL PÁTRIK ISTVÁN CSALÁDJA ÉS A SHAR PEI A gunarasi Gurbity Krisztián, aki pár éve bácskossuthfalvi lakos, tavaly és az idén is benevezte skót juhászkutyáját. Rendszeresen foglalkozik vele, edzi és kozmetikázza, ennek köszönhetően a hatéves kutya az öt fajtabelije közül első lett. Farkas Edina bajmoki lány, most először nevezte be két kölyökkutyáját, a francia buldogot és a mopszot. Figyelmeztetést kapott a bíróktól, hogy a francia buldogot fogja diétára, ezért a kutyasétáltatást is gyakoribbá teszi. Farkas Edina vonzódik a malacábrázatú kutyákhoz, ugyanis mezőgazdasági szakemberként malacokkal foglalkozik, de megemlítette, kutyatenyésztéssel is szívesen foglalkozna. Pátrik István Bácskossutfalváról érkezett elsődíjas shar pei kutyájával, leánya, unokája és veje Bajmokról csatlakozott hozzá. – Megtetszett a shar pei állása, bordás bőrözete, érdekes barna színezete. Mi úgy neveltük, hogy macskabarát és családbarát legyen. Nyugodt és csöndes természetű – mondta István, veje, Herceg Andor pedig hozzátette: – A shar pei császári kutya volt Kínában. Ahogy teret hódított a kommunizmus az országban, ezt a kutyafajt kihalásra, kiirtásra ítélték. Mentésképp átvittek belőlük Amerikába. Ott megindult a shar pei tenyésztése, így újabban onnan származtatják őket. Szép számban látogatták érdeklődők is a kiállítást. Egy incidenst időben megakadályoztak, mondja az állatorvos, ugyanis egy kóbor stafford beszaladt és rátámadt egy argentin fajtára, de a hátsó két lábánál fogva lerántották róla. – Mivel húsvét szombatja volt, száz kilométerre innen, Nagykikindán is engedélyezték a kiállítást, Bajmokra viszont százzal többen érkeztek, a határközelség bevonzotta a magyarországiakat. Szlovákiából és Romániából is jött két család. Elégedett vagyok a látottakkal. A kiállítás a bajmoki helyi közösséggel együttműködve valósult meg, a helyszínt ingyen bocsátották a rendelkezésünkre, s a Premil és a Frendy tápszergyártók is támogattak bennünket. A tíz CAC csoportból a bírók kiválasztanak egy-egy legjobbat, és közülük került ki a három dobogós. Első helyen végzett Dejan Klajić beagle-je, második lett Nikola Volić angol cocker spániele, a dobogó harmadik fokára pedig a bajmoki Željko Vukelić német rövidszőrű vizslája állhatott fel – mondta Hajnal Dániel főszervező. MOLNÁR Ildikó Takarítson meg 2000 dinárt ingyenes hallásvizsgálatra Olyan emberek jelentkezését várjuk, akik arra gyanakodnak, hogy nem hallanak jól, valamint akiknek nehézségeik vannak a beszélgetés megértésében, illetve akik szeretnék jobban és tisztábban érteni a televízióból kiszűrődő hangot. Számukra ez egy kiváló alkalom, hogy az Audiovox tevékenységének köszönhetően ingyen ellenőrizzék hallásukat. Amennyiben élvezni szeretné a játékot a szeretteivel, hallgatná a kedvenc zenéjét, 38 2018. április 12. újra élvezné a társasági életet, ne halogassa a megoldást! Hívja az Audiovoxot a jobb hallás érdekében! Milyen szolgáltatást nyújtunk Önnek? Ingyenes hallásellenőrzést (értéke 2000 dinár), előzetes bejelentkezés esetén nincs várakozás, ingyenes tanácsadást a halláskárosodásról, a legmodernebb hallókészülékek ingyenes próbáját, hallókészülék vásárlását 12 havi részletfizetésre. Jelentkezzen be az ingyenes hallásvizsgálatra a következő helyeken: Újvidéken a 021/459-494-es telefonszámon (9-től 16 óráig), Pancsován a 013/317-546-os számon (8-tól 15 óráig), Nagybecskereken a 023/511-708-as (9-től 16 óráig), illetve Szabadkán a 024/553-321-es telefonszámon (8-tól 15 óráig). Az akció április 20-ig tart! AZ IDŐPONTOK SZÁMA KORLÁTOZOTT. HÍVJA AZONNAL, ÉS KÉRJEN IDŐPONTOT!

Régen is voltak huligánok? sport Szerbiában a húsvéti ünnepek miatt elhalasztották a rájátszás első meccsét, a Crvena zvezda–Partizan összecsapást. Az itteni labdarúgás csúcsrangadójának számító mérkőzés ugyanis mindig kockázatosnak számít, és a Szerbiai Labdarúgó-szövetség nem akarta, hogy ünneprontás legyen az örökrangadónak becézett sporteseményből. Előbb a hét közepére tervezték, majd újabb döntéssel a hét végére tűzték ki a meccset. A két szurkolótábor közötti összetűzések, verekedések azonban így is garantáltak. Ha az ilyen drukkereket egyáltalán szurkolóknak lehet nevezni. Egy régi dokumentum Velem együtt nyilván sokan nem gondolták, hogy a rendbontás, a botrányos viselkedés a focistadionok lelátóin nem új keletű. Nemrég egy rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumra bukkantam a jelenlegi magyar élcsapatok egyikének honlapján. A majd százéves átirat szó szerint a következő szöveget tartalmazza (szó szerint idézem): „Figyelmeztetés a pályatulajdonosokhoz. Valamennyi pálya köteles a következő plakátot feltűnő helyen s a szükséges példányszámban a pályán kifüggeszteni: Figyelmeztetjük a közönséget, hogy a rendbontó, gyalázkodó és botrányt okozó elemeket tettenérés esetén a rendőrségnek átadjuk s a pályáról kivezettetjük. Amenynyiben a közönség zajongása a játék zavartalan lefolyását veszélyezteti, a nézőteret a rendőrséggel kiüríttetjük. Felkérjük a közönséget, hogy a rendfenntartás munkájában bennünket támogasson.” A két aláíró közül az egyik („Hajós Alfréd s.k. elnök”) neve minden igazi sportbarát számára ismerősen cseng. Az első újkori olimpia (1894) magyar úszóbajnokáról, A sportdiplomáciai „siker” Dragan Škrbić egykori kiváló szerb kézilabdázó most a szakági szövetség országos alelnökeként hívja fel magára a figyelmet. Nemrég, a férfi válogatott kudarcos európa-bajnoki szereplésén tűnt fel, amikor – állítólag – összeszólalkozott az azóta már menesztett szövetségi kapitánnyal. A sportág vezetése akkor tagadta a két egykori játékostárs közötti konfliktus tényét, most viszont éppen Škrbić jelentette be, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetséggel sikerült megállapodásra jutni: Koszovó és Szerbia esetében – minden kategóriában – irányított sorsolást rendeznek a jövőben, hogy nemzetközi tornákon a két válogatott ne kerüljön egyazon csoportba, és a klubokat se sorsolják össze. Ezt ő sportdiplomáciai „sikernek” nevezte, holott csupán arról van szó, hogy a két héttel ezelőtti botrányt követően (idei 13-ik számunkban mi is írtunk róla) a nemzetközi szakági szövetség jobbnak látta, ha – megelőzendő minden esetleges újabb incidenst – ehhez a megoldáshoz folyamodik. Amíg az állami, illetve a politikai vezetés (ott és itt egyaránt) nem dönt arról, hogy a nemzetközi szervezetek szabályait a sportban is be kell tartani. Az ellenség és az ellenfél 1923. DECEMBER 16-ÁN EZ A FIGYELMEZTETÉS JELENT MEG A MAGYAR LABDARÚGÓ- SZÖVETSÉG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJÉBEN. AZ ALÁÍRÓ NEM MÁS, MINT AZ ELSŐ MAGYAR OLIMPIAI BAJNOK, HAJÓS ALFRÉD Dejan Savić kiváló játékos volt, a válogatott edzőjeként pedig sikert sikerre halmoz a szerbiai vízilabdában. Legutóbb, a Fiumében (Rijeka) rendezett Világkupa versenyein hívta fel magára a figyelmet. Csapata ugyan nem remekelt, a negyedik helyet sikerült megszerezni, de nem maradt visszhang nélkül a Horvátország–Szerbia összecsapás előtti nyilatkozata. Kijelentette ugyanis, hogy a két válogatott nem ellensége, hanem ellenfele egymásnak, és ezzel – reményeink szerint – sikerült lehűtenie néhány forrófejű, elvakult szurkolót. Amúgy a szerbek mumusának számító horvát pólósok ezúttal is győztek (8:7 lett a meccs vége), és végül a tornát is megnyerték. Szokatlan amúgy a magyar vízilabda-válogatott hatodik helye is ezen a versenyen. Különösen a helyosztón az Olaszország elleni 15:7 arányú vereség fájhat nagyon. a stadionokat, uszodákat, más sportlétesítményeket tervező építőmérnökről van szó. Nem titok a dokumentum kelte sem, 1923. december 16-án jelent meg a sportági szövetség értesítőjében. Kilenc és fél évtizeddel ezelőtt tehát már felfigyeltek az illetékesek a lelátókon illetlenül viselkedő, „rendbontó, gyalázkodó és botrányt okozó elemekre”, és a pályatulajdonosokat annak rendje-módja szerint figyelmeztették is erre a jelenségre. Arról már nem sikerült érdemi információkat szerezni, hogy abban az időben milyen szurkolói magatartást minősítettek így, hiszen olyan nagyságok fociztak a magyar pályákon, mint Orth, Schlosser, Opata, Braun, Zsák, Plattkó vagy Schaffer, és nem sokkal később két labdarúgó-világbajnokságon is (1934-ben és 1938- ban) ezüstérmet nyertek a magyarok. A közönség egy részével azonban már ekkor is baj volt… Egy hét, hat vereség Ha most a mai magyar foci állapotát vesszük szemügyre, akkor nyugodt lelkiismerettel leírhatjuk, hogy sikerek (sem a klubok, sem a válogatottak részéről) nem fenyegetik a sportágat. A közönség egy része továbbra is balhézik a stadionokban, és ebben a magyarok nem előzik meg más országok hasonszőrű drukkereit. Igaz, nem is nagyon maradnak el azoktól. Március végén például egyetlen héten hat vereséget könyvelhettek el a különböző korosztályok, élükön a nagyválogatottal, amelynek élén bemutatkozott az új szövetségi kapitány. Hazai barátságos, azaz felkészülési meccseket játszott a Leekens-csapat, és aligha teszi az ablakba az eredményeket a belga szakember. Persze, egy kis jóindulattal azt is mondhatjuk, hogy éppen csak ismerkedik a magyar focival, a játékosokkal, de azért kétségtelen, hogy a nyitány, illetve a bemutatkozás igencsak balul sikerült. A közönség pedig nem hőzöngött, nem viselkedett illetlenül, a magyar labdarúgás mai vezetőségének nem kellett „figyelmeztetést” kiadni a pályatulajdonosoknak. Mintha mindenki belenyugodott volna abba, ami történik, senki sem háborog, nem tiltakozik és nem is tüntet. A lelátók népe is rezignáltan veszi tudomásul a tényeket. Ami viszont a bevezetőben említett szerbiai focirangadót illeti, azon sem lehet csodafocira számítani. Csupán a szurkolók egy része készül ismét az újabb randalírozásra. Mindkét oldalon. NÉMETH János 2018. április 12. 39