Views
9 months ago

Családi Kör, 2018. április 12.

tartalom „A

tartalom „A legnehezebb harc az, amelyet önmagunkkal vívunk…” „Ti is úgy jártok, mint az István!” Az iparművészet összeköt bennünket De mi van akkor, ha az identitás megfogalmazása eleve problémás? Mi van akkor, ha a multikulturalizmus az identitás része? És mi van Drozdik-Popović Teodórával, aki immáron mezzoszoprán énekesként Hollandiából figyeli a vajdasági történéseket? (8–9. oldal) ... wir sprechen auch Deutsch! A házunkra vöröskeresztes zászlóz tűzetett ki az orosz sebésztiszt, aki a zombori katonai kórházat vezette. A házunk előtt ekkor folyamatosan két orosz fegyveres posztolt, így a partizánok, akik december elején megint megjelentek nálunk, azonnal tovább is álltak. (28–29. oldal) Improvizáció orgonával és brácsával A kiállított kézimunkák között hímzések, gobelinek, horgolások, csipkék, festmények is voltak. Gyermekrajzpályázatot is hirdettünk. Mindenki, aki idelátogatott, talált magának olyan dolgot, amely lekötötte a figyelmét”. (30–31. oldal) Játszósarok a templomban (2.) Az ajtón belépve egy barátságos „... wir sprechen auch Deutsch!“ vagyis „... beszélünk németül is!” felirat köszönti a látogatót. A Szent Gerhard sokrétű munkásságáról az egyesület elnökével, Beck Antallal és Gabrijela Bogišić kulturális menedzserrel beszélgettünk. (12–13. oldal) Templomi orgona és brácsa. Furcsa párosítás, két merőben különböző hangszer, mégis hangzásban kiválóan megférnek egymás mellett. Főleg most, amikor az improvizatív zene különös hangsúllyal bír világszerte, a rögtönzésből fantasztikus dolgok születhetnek. (16. oldal) Az egyik sarokban egy gyerek olvasás közben az uzsonnáját fogyasztotta, zokniban, otthonosan. Az egyik könyvtárban ráakadtunk Liszt Ferenc kottáira magyarul, s tettünk egy próbát: Petőfi Sándor művei is megtalálhatók voltak, igaz, itt csak digitális formában. (46–47. oldal) Egypercesek. ................................................................................ 6-7 Oktatás: Elismerés vagy tortúra?.................................................. 10 Hintaszék: A gondtalan időskorért. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 Közélet: Politikai katarzis.............................................................. 14 Magyarország: Kétharmad, újra................................................... 15 Múltidéző: Diáklázadások Japánban ........................................... 17 Jegyzet: Itt vagyok otthon............................................................ 18 Fesztivitrázs: Gyerekbarát esküvő................................................ 19 Asztalizene: A kiskosár. ................................................................. 20 Irodalom: Máté Zsuzsanna........................................................... 21 Gyerekszoba ........................................................................... 22–23 Vendégségben Muzslyán, Temerinben, Felsőhegyen, Szabadkán, Bajmokon...................................................... 24–25, 38 Ötletsarok: Horgolt szörnysapka.................................................. 26 Tárca: Fütyül a Rigó(mező) ........................................................... 27 Fejtörő........................................................................................... 32 Kisrejtvény .................................................................................... 33 Óriásrejtvény........................................................................... 34–35 Horoszkóp és kvíz......................................................................... 36 Horogra akadva: Kumé, láttad?.................................................... 37 Sport: Régen is voltak huligánok?................................................ 39 Nem a gólya hozza: Milyen a jó autós gyerekülés? ..................... 40 Az orvos válaszol: „Megmenteném a házasságomat”. ................ 41 Sat-Trakt: „Célunk Zenta esetében is változatlan”........................ 42 Innen-onnan................................................................................. 43 Családi hirdető........................................................................ 44–45 Humor..................................................................................... 48–49 Konyha: A csodálatos gyömbér.............................................. 50–51 Tv-műsor................................................................................. 52–65 Impresszum .................................................................................. 66 4 2018. április 12.

Csak a neve volt Arany CAMERA OBSCURA „…meg az, amit írt…” – mondja Háy János Margit című novellájában az elbeszélő. Elbeszélése mintha a Hídavatás egyik történetéből nőtt volna ki; az elhagyott asszonyé, kinek teste „nem kell a férfinak, s talán másnak sem”, s aki hajszálnyira van attól az elhatározástól, hogy ezt a testet „belehajítsa […] a pillérektől fodrozódó vízbe”. „… de annyi ilyen történet színezi a budapesti életet, hogy az asszony mégsem a száz évvel ezelőtti megoldást választotta”, vagyis épp e történetek hétköznapisága, jellegtelensége, a modern ember katarzishiányos világa tántorítja el a szokványos megoldástól. Azért jutott eszembe épp ez a reflexió a magyar költészet ünnepe és a 2017-es Arany-évforduló kapcsán, mert Háy János novellájában az „esendő” költő képe látható, aki „olyan volt, mint bárki”. A kanonizáció, a kultusz- és a legendaépítés ugyanis nem mindig (sőt, általában nem) kedvez a költői életmű megértésének. Petőfi Sándoréhoz hasonlóan az Aranyopust sem kerülte el a mindenkori – szellemtelen és iróniamentes – (politikai) aktualizáció. Az ideológiai kisajátítás humortalansága. Születésének bicentenáriuma kapcsán is nagyon sokszor ezek az interpretációk domináltak; mindenféle szövegértési affinitást nélkülöző ún. kultusztörténeti előadásokban, sztereotípiákat görgető évfordulós tanulmányokban és (kultusz) verseit patetikus hangon előadó, ordítozva bemutató alkalmi ünnepségeken. Pedig Aranynál nagyobb keserűséggel és iróniával kevés magyar költő szólt nemzeti katasztrófákról, bornírtságról, hőbörgő indulatokról, műveletlenségről lírai költeményeiben, balladáiban, a Toldi-trilógiában, A nagyidai cigányok vagy a Rózsa és Ibolya című alkotásaiban. És ugyanezekben ritka érzékenységgel tudta kifejezni a modern ember életérzését, kilátástalanságát, szenvedélyeit, gyarlóságait – olyanná formálva lírai beszélőjét és elbeszéléseinek hőseit, mint amilyen maga is volt: dekadens, esendő ember. Antihős. Mint Toldi vagy a király, a Hídavatás szereplői, Tuba Ferkó és Dalos Eszti, Ágnes asszony és a szeretője, Bárczi Benő meg Kund Abigél. Vagy a tamburás öreg úr. Tetemre hívás Népfi. Protestáns szellemiségű, „forradalmár” alkat: Petőfi barátja. A walesi bárdokat – a Magyarországra látogató uralkodót – dicsőítő vers helyett írta. Balladaíró, akinek nincs szerelmi lírája. A legismertebb sztereotípiák, amelyek elterjedtek személyiségének meghatározó vonásairól és költészetéről mind oktatási, mind interpretációs körökben. Pedig szinte egyik sem teljesen, csak – a sztereotip megközelítések természetének megfelelően – általában igaz róla. Az erdélyi fejedelemség idején kapott nemesi levelük elismertetését jogi úton kereső, önmagukat nemesként meghatározó család tagja volt. Magát „forradalmi hevülettel” csak „óvatosan” kompromittáló honorácior, aki társadalmi és anyagi felemelkedését hivatali munkája révén igyekezett megvalósítani. A walesi bárdok keletkezéséről szóló történetet az irodalomtörténeti kutatások az ún. urbánus legendák körébe száműzték. Petőfivel való barátságának alapja korántsem lelki és szemléleti azonosság, hanem épp a fordítottja volt. Még a kanonizált irodalomtörténet-írás is úgy tartja, barátságuk azért tarthatott „mindhalálig”, mert – két teljesen különböző habitus lévén – egyszerűen lehetetlen volt kijátszani őket egymás ellen. A szerelem tematizációja balladaírásában és más epikai alkotásaiban is az emberi lélek és szenvedélyek elmélyült ismeretét és átélését, a téma iránti különös érzékenységét mutatja, fejezi ki. Olvasói berkekben balladái a legismertebbek és a legnépszerűbbek, ami érthető és önmagában nem jelöl negatív tendenciát. A gond e szövegek oktatásban és előadásban történő rendkívül maradi és felületes prezentációival van. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy az irodalomoktatás (ritka kivétellel!) miért zárkózik el a „modern Arany” képének és költészetének tanításától és értelmezésétől, s miért ragaszkodik az említett felületes és idejétmúlt értelmezésekhez. Saját tanári felelősségemet sem kicsinyítve tartom hibásnak ebben a képzés hiányosságait, az ebben megmutatkozó felületességet, a megszokotthoz való ragaszkodást, a konzervatív megközelítésmódok éltetését, a megújító szemléletek iránti ellenszenvet – a kritikai észrevételektől való elzárkózást. Amíg a mai tanrendben az Arany-opus vizsgálatára egy szemeszterben hivatalosan csak három iskolai óra jut, s ezek közül is csak egy gyakorlati óra szövegolvasásra és értelmezésre, amíg egyegy Arany-balladát feldolgozó iskolai óra – óravázlatokban olvastam! – „mit tudtok Arany Jánosról?”-féle kérdésekkel indulhat, s a várt válasz sztereotip életrajzi elemeket („szegény parasztcsaládban született, a szülei egyetlen életben maradt fiúgyermeke volt, részt vett a forradalomban etc.) kell tartalmazzon költészetének eredetiségére, modernségére vonatkozó tudás helyett – addig elképzelhetetlen, hogy akár a Toldi, akár más alkotása megszólító erejű lehetne a mai tanulók számára. Egyébként is – értő elemzés, új megközelítéseket és munkát igénylő értelmezés helyett – könnyebb megbélyegezni, „érthetetlen”-nek minősíteni a régi irodalmat, „lúzer”-nek nevezni a múlt tragikus hőseit. És jobb kirekeszteni és ellehetetleníteni a kritikai gondolatokat megfogalmazókat, mint vitára kelni velük. Az irónia ideje A költészet ünnepének méltóságához nem illeszkedő stílusban mondom: „tele van a hócipőm”, amikor ezeket a sorokat írom, s mire az írásnak e részéhez értem, önmérsékletemet is elveszítettem. Kilátástalannak tartom ugyanis a mai helyzetet mind a kritikai gondolkodás, mind az egyéni, kreatív szemléletek fejlesztése terén. S a helyzet jelenlegi állása szerint el sem tudom képzelni, eljön-e valaha az az idő, amikor pl. Arany János Tetemre hívás című versének írásbeli, szóbeli vagy előadói tolmácsolásában nem a középkori „hőskultusz” patetikus (előadásban: mélyített/lassított hangú: „Lé-lek az ajtón se be, se ki!...”) kiemelése lesz mérvadó, hanem a modern ember életérzése. Ha ki merjük mondani irodalomórán, hogy ez a történet sem nagyságról, sem lovagiasságról nem szól, hanem meglehetősen frivol történet, ahol egy kacér nő és egy életunt, labilis idegzetű férfi flörtje végződik tragédiával. Ha nem ütjük le a diák fejét, ha fel meri tenni az egyébként logikus kérdést: „Mit keresett és mit nem talált Bárczi Benő és Kund Abigél a radványi sötét erdőben?” Lehet, hogy költészetet igazán jól csak a költészet tud értelmezni! Mi hát a költészet, mesterek közt mester, zúgó csillagok közt a lassan-a-testtel; mire illik rá még ugyanúgy a mérték, ahogy azt a régi mesterek kimérték, hogyha egyszer nincs is vagy nem úgy van isten, hogy emberi mérték szerint is segítsen? (Orbán Ottó: Talált vers) BENCE Erika 2018. április 12. 5