Családi Kör, 2018. május 10.

Luca és Szende
Luca, egy 22 éves óvónő elkeseredett
bejegyzést tett közzé a magyarországi parlamenti
választásokat követően. Saját és
korosztályának kilátástalanságát, reményvesztettségét,
életminőségének alacsony
színvonalát egy számára megvásárolhatatlan
kávéfőző példája révén érzékeltette.
Megfelelő egzisztenciális háttér (képzettségének
megfelelő és díjazott munkahely,
anyagi biztonság etc.) hiányában ugyanis
még egy kávéfőző megvétele is gondot
jelent, ő pedig ezt méltatlan, megalázó léthelyzetnek
tartja, ezért azt az utat választja,
amit kortársainak igen nagy hányada: Nyugatra
emigrál. Bejegyzése alatt csakhamar
megindult a kommentáradat. A dolgok
természetének megfelelően: véleményével
egyetértő, s azt elmarasztaló bejegyzések
tömege jelent meg idővonalán. Szomorú
antihősei a vitának azok az önkéntes, az
aktuális hatalom iránti lojalitásuknak és
hálájuknak hangot adni szándékozó hozzászólók,
akik meg sem értették, mert képtelenek
elvonatkoztatni, hogy a kávéfőző
csak egy szimbólum, a gondolat ennél a
fogyasztói elvárásnál sokkal kiterjedtebb és
lényegesebb.
Megszületett az ellenposzt is. Szende
írta. Szintén óvónő. Majdnem dupla annyi
idős, mint „kávéfőzős Luca”. Ezt az életrajzi
körülményt többször, ritmikusan visszatérő,
nyomatékosító érvként használja írásában.
Megosztott történetének életszerűtlensége
miatt sokan megrendelt szövegnek tartják.
Lényege, hogy az erdélyi származású
hölgy, amikor annyi idős volt, mint Luca
(ezt ugyancsak fontos érvként említi!), már
gyermeket szült, majd kétgyermekes anyaként
elvált. Jövedelem és mindenféle támogatás
nélkül maradva csak igen nehezen
bírta magukat fenntartani. Egy ideig egy
Waldorf-óvodában húzódtak meg, és meséivel
a Városligetben gyűjtött pénzt. De
nem adta fel a küzdelmet, és mára elérte,
hogy munkahelye, ezáltal önállóan fizetett
albérlete legyen. Igaz, s ezt büszkén vállalja,
gyermekeit nyaranta sohasem fizethette be
készségfejlesztő, szórakoztató táborokba, s
amíg a többiek a tengerre utaztak nyaralni,
ők örültek, ha az erdélyi nagymamához
eljutottak. De boldogok voltak. Írása hangvételéből
egyértelműen kitetszik, hősnek, a
fiatalok (pl. Luca) által követendő példának
Kávéfőző és kivándorlás
Hiába intett „józan okosság”-ra a szerkesztő. Nemrégiben le is írtam. Elég idős vagyok
már ahhoz, hogy ne érdekeljen, kit sértek a véleményemmel! És nem hallgatom
el, hogy bizonyos (közéleti) magatartásoktól „felforr” az agyam. Hogy megvetem
ezeket. És nem hiszem, hogy okosan legyinthetnénk rájuk, hiszen közvéleményt,
kisemberi magatartásokat befolyásolnak. Retrográd szellemiséget képviselnek.
tartja magát. Főleg, hogy az aktuálpolitika
részéről ez számít elismert magatartásnak.
Nem elégedetlenkedik, nem lázad, nem
kiabál.
Írtam az előbb, én is elég idős vagyok
már. A Lucát kioktató Szendétől is majdnem
egy évtizeddel öregebb. Nélkülöztem
is életemben. Gyereket is szültem. Kerültem
nehéz helyzetbe. Fordult jobbra a sorsom.
Maradtam (igaz, nem válás, hanem haláleset
miatt) házastársi támogatottság nélkül.
Mindezt mégsem tartom önmagában
értéktényezőnek, s főleg nem elegendő
alapnak ahhoz, hogy hősnek érezzem magam.
Végtelenül ellenszenves számomra –
miként Szende esetében is – a fiatalságellenesség,
a tőlünk fiatalabb korosztályok
nézetei, törekvései, döntései (és esetleges
tévedései) iránti türelmetlenség. Az életkor
csak egy állapot, sem a fiatalokat, sem
az idősebbeket nem jogosítja fel a másik
korosztállyal szembeni retorzióra. A fiatalságban
benne rejlik a tapasztalatlanság
miatti tévedés esélye, miként az idősebb
korban a gondolkodás beszűkülése, az új
dolgok iránti nyitottság hiánya. Mindkettő
természetes addig, amíg vissza nem élnek
vele, amíg nem használják fel a valóság
elferdítésére.
CAMERA OBSCURA
Ezt írtam a Lucát kioktató Szende posztja
alá. Nem szabad összekeverni a túlélést a minőségi
élettel, a meghunyászkodást a megfontoltsággal.
És főleg nem a hősiességgel.
Minden elismerésem a kitartásáért, hogy
vállalta a lemondásokkal együtt járó küzdést
a megkapaszkodás érdekében – de a lemondás
nem lehet az élet értelme maga, miként
a megfizethető albérlet az elfogadható társadalmi
státus jele. Gondolom, a szíve mélyén
maga is érzi és tudja – valószínűleg innen
táplálkozik a másként gondolkodók, a
nálánál többre vágyók iránti gyűlölete is –,
hogy a „mesékkel való pénzgyűjtés” a koldulás
eufemizált változata, a számítógépet
LUCA, A 22 ÉVES ÓVÓNŐ KOROSZTÁLYÁNAK KILÁTÁSTALANSÁGÁT,
REMÉNYVESZTETTSÉGÉT, ÉLETMINŐSÉGÉNEK ALACSONY SZÍNVONALÁT EGY
SZÁMÁRA MEGVÁSÁROLHATATLAN KÁVÉFŐZŐ PÉLDÁJA RÉVÉN ÉRZÉKELTETTE
és modern kütyüket helyettesítő esti mesélés
elsősorban az anya számára jelentett vigaszt,
miként a nagymama meglátogatása
kompenzációt. A gyerekek – ha erről nem is
beszéltek – minden bizonnyal kortársaikhoz
hasonló játékokkal szerettek volna játszani,
s falura látogatás helyett a tengerre tartó
vonaton ülni. Szülőként pedig sem a fiatalon
történő gyermekvállalás révén, de még
a szerénységre történő nevelés igenlésétől
sem leszünk igazán hősök. Jók talán akkor,
ha az alapvető emberi értékek tiszteletére,
a másság s az eltérő vélemény tolerálására,
önállóságra, a szabadság tiszteletére tanítjuk
őket. Ha ebben sikereket érünk el. S ha
megadjuk számukra a lehetőséget, hogy a
mi példánk helyett saját maguk konstruálják
meg vágyaik minőségi és elérhetőségi
szintjét.
BENCE Erika
2018. május 10. 5