Utazik a család magazin - 2018. nyár

kidsoasis

Utazik a család magazin 2018. nyári száma

www.utazikacsaladmagazin.hu

ingyenes

CSALÁDI UTAZÁSI MAGAZIN

II. ÉVFOLYAM 2018/2

AKTUÁLIS

Gyerekek

kizárva

GYEREK-

MELLÉKLETTEL

INTERJÚ

Nagy Judit

Merjünk tabukat

döntögetni!

LÁTNIVALÓ

Irány

a Dunakanyar!


KÖSZÖNTŐ

SZERKESZTŐ

levele

Családban élni önmagában kaland. Kiszámíthatatlan

és kihívásokkal teli élet, amit olykor-olykor látszólag

nyugodt hétköznapok szakítanak félbe. A kaland

sokféle alakot ölthet, kinek-kinek mástól pezsdül fel

a vére. Éppen ezért lett nyári számunk témája a kaland!

Nagy Judittal az élet mélységeiről, családi utazásokról,

kihívásokról és mélypontokról beszélgettünk - és

persze könyvírásról - no meg a csokoládéról is (4. o.).

Három kalandos családnál is jártunk, akiket szokatlan

életmódjukról faggattunk (32. o.).

A vonatkedvelőknek vasutas programokat (8-9. o.),

a piknikre készülőknek izgalmas, magunkkal vihető

ételeket ajánlunk (30. o.), és azt is körüljárjuk, mire

is jó a kutya háznál (38. o.). Kirándulni ezúttal a Dunakanyarba

invitáljuk a családot (27. o.), amihez már

elkészült mese-útikönyvünk új kötete is.

Bár legtöbbször a belföldi utazást szorgalmazzuk

- hiszen Magyarország kifogyhatatlan a csodálatos

látnivalókból (16.-18. o.) - ezúttal a külföldi utazások

felé is kacsingatunk: repülőre szállunk kisgyerekkel

(14. o.), ellátogatunk néhány elképesztő európai

szálláshelyre (36. o.) és jogász szakértőnk arról is ír,

hogy szükségünk van-e mindehhez utasbiztosításra

(12. o.).

Végül téged szólítunk, kedves Olvasó! Mit gondolsz

a gyerekmentes helyekről és eseményekről? Megérint

téged, foglalkoztat? Ha igen, szólj hozzá (40. o.)!

Keresd a magazint a minősített családbarát

szálláshelyeken, turisztikai célpontokon,

játszóházakban, családi rendezvényeken,

turisztikai információs irodákban

és a Líra könyvesboltokban!

Szentendrei Judit

főszerkesztő

TARTALOM

KÖSZÖNTŐ

Szerkesztő levele

3

LÁTNIVALÓ

TOP5

Vasutas program

8

PROMÓCIÓ

Ezt látni kell!

16

LÁTNIVALÓ

Irány

a Dunakanyar!

27

KÖRKÉP

Kalandos

családok

32

NÁLUNK

Kutya

a családban

38

JÁTÉK

Játssz

és nyerj!

42

Kövess

minket!

INTERJÚ

Beszélgetés

Nagy Judittal

4

HASZNOS

Így köss

utasbiztosítást!

12

GYEREKSAROK

Foglalkoztatók

kicsiknek és

nagyoknak

19

GASZTRO

Piknikre fel!

30

KÉPESLAP

Hihetetlen

szállások

36

AKTUÁLIS

Gyerekek

kizárva!

40

facebook.com/kidsoasis.hu

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 3


INTERJÚ

Merjünk tabukat

döntögetni!

FRANKÓ ÁGNES INTERJÚJA


INTERJÚ

Nagy Judittal beszélgettem. Azzal a Judittal,

akit a TV képernyőjéről ismerhetnek

az olvasók, hiszen több, mint 10 évig

dolgozott a Magyar Televíziónál. Azzal

a Judittal, akinek nemrég jelent meg Ébredéseim

címmel saját könyve, amelyben arról

beszél, hogyan változtatta meg az életét egy

halálközeli élmény. Judit az, akinek saját kézműves

csokoládé kollekciója van, aki egyszerre

coach, műsorvezető és persze feleség, édesanya.

Nem véletlen, hogy a budai cukrászdában

szóba került az anyaság és karrier egyensúlya

is, ahogyan az is, hogyan piheni ki az

elmúlt időszak fáradalmait.

Milyen utazók vagytok?

Nagyon előre tervező vagyok. A barátnőim mindig

nevetnek rajtam, hogy már nyáron tudom

kinek mit veszek karácsonyra. És igen, már januárban

tervezném, hogy hová menjünk nyaralni,

így áprilisra már vannak konkrét elképzeléseink.

A férjem inkább spontán és nagyon kreatív, így

akkor sincs nagy gond, ha utolsó pillanatra marad

a foglalás. Sokan ugyanoda mennek vissza.

Én nem ilyen vagyok. Az én monotonitástűrésem

nagyon rossz. Kétszer ugyanazt a könyvet nem

szívesen olvasom el, kétszer ugyanazt a filmet

nem szeretem megnézni, persze vannak kivételek.

Így a nyaralással is, de valami nagyon jó

dolgot kell kapjak vagy megéljek, hogy ugyanoda

visszatérjek.

Akkor mit terveztek?

Konkrétan még nem tudjuk, idén hová megyünk.

Azt viszont igen, hogy a gyerekünk életkora is

meghatározza az úticélt. Most, hogy Johanna

már nagyobb, izgalmas dologra készülünk, de

még nem biztos, hogy összejön a szervezés.

Önkénteskedő nyaralást tervezünk, vagyis egyszerre

nyaralunk és önkénteskedünk. Egy farmra

szeretnénk menni, mert Johanna teljesen odavan

az állatokért. Lovagol és nem riad vissza a lovak

tisztántartásától sem.

Mikor tudtok időt szakítani az utazásra?

Krisztiánnak olyan a munkahelye, hogy egy

konkrét időben kell kivennie a szabadságát, így

leszűkül, hogy mikor tudunk utazni. Természetesen

hosszú hétvégeket azért gyakran szervezünk,

most például a csodaszép Orfűre megyünk

barátainkkal. Aktív nyaralók vagyunk, de nagyon

szeretnék olyan napokat is, amikor kiszolgálnak.

A tréning szakma, a coaching, a műsorvezetés

most nagyon intenzíven jelen van az életemben,

úgyhogy rám fér. Nem szeretnék álszent lenni.

Nagyon jól tud esni, ha helyettem bevásárolnak,

főznek és kiszolgálnak. Nemrég a Velence Resortban

volt részem ilyenben, és nagyon jólesett.

Mindig felpakoljuk az egész lakást. Egyszerűen

nem tudjuk elképzelni, hogy akkor is el lehet tölteni

10 napot valahol, ha nem visszük a fél háztartást

magunkkal.

Tényleg olvasónaplót készített a lányod az Utazik

a család mese útikönyv sorozatból?

Igen. Johanna nagyon érdeklődő, nyitott. Sokszor

látom, hogy leemel egy könyvet a polcunkról

és beleolvas. A minap azt mondta, hogy az olyan

könyveket szereti, ami ismeretterjesztő. Az Irány

Eger! és az Irány a Velencei tó! is ezért tetszett

neki, ráadásul azokban egy mesébe szőtték bele

az ismereteket. Az Irány Eger! című könyvvel

a kezünkben jártuk végig Egert és környékét, az

Irány a Velencei tó! kötetet pedig vittük magunkkal

arra a bizonyos kényeztető nyaralásunkra.

Repülős útra is vállalkoztok?

Az első családos repülésünk igazán emlékezetesre

vagy inkább kalandosra sikerült. Svédországba

utaztunk a barátnőmhöz, Johanna csak 4 hónapos

volt. Izgultunk a füldugulás miatt, de tudtam,

hogy ha szoptatom, azzal elkerülhetjük a kellemetlenséget.

Azzal azonban nem számoltunk,

hogy közvetlenül a repülőgép kigurulása előtt

rendesen telerakja a pelust. Teljesen lefagytam,

de a klassz férjem azonnal a tettek mezejére lépett,

és a piciny mosdóban ketten együtt, megküzdve

minden kihívással, gyorsan kicseréltük

a pelust. Éreztem, hogy ha ez ilyen jól sikerült,

bármi történhet az úton, megoldjuk. A szoptatás

valóban segített, aztán elaludt. Pici babával szerintem

könnyebb az utazás, mert sokat alszik.

Később már igazi kihívás szórakoztatni az örökmozgó,

türelmetlen gyereket. Amikor home ex-

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 5


INTERJÚ

egyes állomásokat is. Ez segíthet abban, hogy

kifogásgyártás helyett tudatosan tudd alakítani

az életedet, és a számodra megfelelő és minőségű

életet tudd élni.

change, vagyis csere-otthonnal utaztunk Toscanaba

autóval, Johanna az autópálya bekötőnél

kérdezte meg, hogy „Mikor érünk oda?”. Most

már tudom, hogy érdemes mérlegelni, milyen

messze utazunk egy kisgyerekkel, de a közös

élmények kárpótoltak az utazás kihívásaiért.

Van valami bevált praktikád erre?

Nekünk nagyon bevált a hangoskönyv. Legutóbb

horvátországi utazásunk alatt hallgattuk

végig Karl May Winnetou remekművét, és

most szomorkodunk, hogy vége. Annyira bele

tudunk merülni, hogy az is előfordult, hogy

a nyaralásból hazaérve nem szálltunk ki a kocsiból

azonnal, hanem megvártuk, amíg egy nagyon

izgalmas fejezet végére érünk.

Miért kezdtél csokikészítésbe?

A csoki életem egyik komoly traumája után,

egy mélyponton lépett az életembe, pont jókor.

Olyan szakaszban, amikor az ember keresi

magát. A csokoládékészítéssel mozgósíthattam

a kreatív energiáimat, ami nagyon sokat segített

a felépülésben. Ez az érzékeny anyag több

dologgal is szembesített és elindított az önismeret

és személyiség fejlesztés útján. Új irányt

jelölt ki számomra.

Az Iránytű kollekcióra kaptam fel a fejem. Mesélsz

róla?

Ezzel a kollekcióval azt próbáltam megfogalmazni,

hogy egy íz, illat, forma hogyan tud irányt

mutatni. Legyen jövőképed, hogy honnan hová

akarsz eljutni, és meghatározhasd az ide vezető

Hogy történik ez csokimajszolás közben?

Egy coaching modell alapján irányított kérdéseket

kapsz, és miközben egy-egy bonbont

ízlelsz és annak formájára, színére, illatára koncentrász,

kapsz egy kérdést, amire válaszolnod

kell. Van benne asszociációs játék, önismeret,

életvezetés, egyfajta coaching szemléletű csokikóstolás.

A csokikészítés most kicsit háttérbe

szorult az életemben, most inkább a coaching

és tréning munkák vannak előtérben, vagy épp

az irányított csokoládé kóstoltatás és élményprogramok.

Például azzal, hogy könyvet írtál? Miért írtad

meg a könyvet, és mi az üzenete?

Én nem akartam könyvet írni. A kiadó a csokikészítés

kapcsán ismerte meg történetemet,

és izgalmasnak tartotta. Komoly kételyeim

voltak ezzel kapcsolatban, hiszen a könyvírás

egy szakma. Nem hittem el, hogy a történetem

másoknak is segíthet, de a kiadó meggyőzött.

Elképesztően nagy támogatást kaptam tőlük,

és biztonságos közegben éreztem magam általuk,

így megszületett az Ébredéseim. És ha

valakinek csak egy kicsit tudtam segíteni, már

megérte. Óriási boldogság volt olvasni arról,

hogy milyen felismerések születtek az olvasókban

a könyvem kapcsán. Az „Igen, nem vagyok

egyedül” érzés, a tökéletes anya mítoszának

elengedése és vagy, hogy milyen a viszonyom

az anya szerepemmel.

Óriási szükség

van a mai világban

az őszinteségre,

azoknak a bizonyos

tabuknak a döntögetésére,

a hitelességre,

a mítoszok megdöntésére.

Merjük

felvállalni magunkat!

Hogy a veszteségek

egy idő után aján-

6 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


INTERJÚ

dékok lehessenek, hogy ezek a tapasztalások

segítsenek a félelmeinket és kishitűségeinket

ledönteni. Hogy tényleg tudjuk azt a minőségi

életet élni, amit szeretnénk, merjünk tenni

magunkért. Tudjuk vállalni a felelősséget a saját

életünk alakulásáért és másokért is, egymás

tiszteletben tartásával és kölcsönösségben. Én

ebben hiszek, erről is írtam a könyvemben.

A munkám során egyebek mellett abban segítek,

hogy ne jusson el az ember odáig, hogy egy

súlyos betegség kelljen ahhoz, hogy a szemléletmódja

megváltozzon. Ez a jóléti társadalomban,

amikor sok minden szolgálja a kényelmünket,

ám az időnk egyre kevesebb egymásra és

önmagunkra, nem is olyan könnyű.

Johanna olvasta a könyvet?

Nem. Korábban már beszélgettünk vele arról,

hogy velem nem volt minden rendben, amikor

megszületett, de nem mentünk bele a részletekbe.

Akkor szembesült azzal, hogy mi történt

valójában, amikor elolvasta a könyv alcímét,

hogy „Lányként halt meg és anyaként született

újjá.” Elmeséltük neki, hogy majdnem meghaltam,

és az orvosoknak köszönhetően tértem vissza az

életbe, így nekem az anyaság nem indult könynyen.

Már korábban megegyeztünk a férjemmel

abban, hogy bármit kérdez, mi az életkorának

megfelelően beszélünk arról, ami történt.

Hogy változott az életszemléleted?

A szemebenézésnek köszönhetően lett az én

veszteségem egy nagy ajándék. Amikor átéltem

Johanna születése után a halálközeli élményt,

hatására megálltam és végiggondoltam

sok mindent. Hová jutottam? Mire volt

időm? Mit szeretnék majd egyszer látni, ha

visszanézek?

Jó, hogy le tudod győzni a félelmeidet.

Azért nem mindegyiket. Tériszonyos vagyok.

Ilyenkor a testemből kimegy az erő, és azt

érzem lezuhanok. Szóval a kilátókat inkább

kihagyom.


LÁTNIVALÓ

TOP 5

VASUTAS

PROGRAM

KOVÁCS-MIHÓCZA ORSOLYA ÍRÁSA

www.barangolocsalad.hu

Majdnem minden kisfiúnak – gyakran kislánynak

is – van egy olyan időszaka, amikor vasutas szeretne

lenni. Vagy legalábbis kedvencei a vonatok.

A mi gyermekeink megunhatatlan és első számú

kedvenc játéka a favonat készlet, amit éppen

e határtalan szeretet miatt fejlesztettünk,

bővítgettünk az évek során három nagy doboznyira.

Ha vonatos programról van szó, egészen biztosan

nyerők vagyunk náluk! Íme, a legjobbak:

1

MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARK

Európa legnagyobb interaktív vasúti emlékparkjában kipróbálható

a hajtányozás, a sínautó, a fordítókorong, és ha

mindez még nem nyűgözi le a gyerekeket, a kicsiket kerti

vasút és játszótér is várja. A hatalmas létesítmény már a légi

fotókon is impozáns látványt nyújt méretes épületeivel, elképesztő

mennyiségű vasúti kocsijával: több mint száz járműkuriózum

parkol itt. A 34 állásos körfűtőház önmagában

óriási látványosság, hát még a benne állomásozó nosztalgiamozdonyok!

Minden vasútrajongónak kötelező program.

www.vasuttortenetipark.hu

FOTÓ: GOOGLE EARTH

3

2

FOTÓ: KOVÁCS-MIHÓCZA ORSOLYA

MINIVERSUM

Budapest belvárosának szívében, az Andrássy út egyik gyönyörű

palotájának földszintjén építették meg hónapokig tartó

kitartó munkával ezt az óriási terepasztalt. 100 vonat, 1300

méternyi sínpálya és több ezer mini figura mutatja be Magyarország,

Ausztria és Németország különböző tájainak és

településeinek életét. Hogy a vonatok mozgásán kívül még

érdekesebb legyen a látvány, interaktív képernyőkön tájékozódhattok

az eredeti látványosságokról. A vezérlőterem és

a játszóház csak színesíti ezt az amúgy sem unalmas programot.

www.miniversum.hu

NAGYCENKI SZÉCHENYI

MÚZEUMVASÚT

A Széchenyi-kastélyt a fertőbozi vasútállomással összekötő

4 km-es kisvasúti pályán az ország különböző területéről

összegyűjtött, már megszüntetett kisvasutak járművei

közlekednek áprilistól októberig menetrendszerűen.

Az állomások épületei is régi vasúti létesítmények másolatai.

A hétvégén és munkaszüneti napokon közlekedő

kisvasúton gyerekek látják el a szolgálatot, sőt, felügyelet

mellett a vendégek is vezethetik a mozdonyt.

www.nagycenkikirandulas.hu/nagycenk/

nagycenki_szechenyi_muzeumvasut.html

FOTÓ: KOVÁCS-MIHÓCZA ORSOLYA

8 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


LÁTNIVALÓ

4

KIRÁLYRÉTI NAPELEMES

KISVASÚT

Számos kisvasutas programlehetőségről írhatnék ebbe

a rovatba, hiszen hazánk a kisvasutak országa. Ám a sok

keskeny nyomtávú vasútvonal közül kiemelném azt, amelyik

egészen különleges, elektromos meghajtású kocsival is

rendelkezik: ez a királyréti vonal. A Vili nevű zöld járgányt

a nyári szezonban csíphetjük el a Kismarost Királyréttel

összekötő vonalon. Ha megérkeztetek Királyrétre, a gyerekek

a Hajtánypályát és a Kerti vasutat is kipróbálhatják.

www.kisvasut-kiralyret.hu

FOTÓ: WWW.MAVNOSZTALGIA.HU

5

FOTÓ: WWW.MAVNOSZTALGIA.HU

MÁV NOSZTALGIA JÁRATAI

Szeretnéd átélni, milyen volt a boldog békeidőkben

vonaton ülni? Esetleg gőzfelhőben utaznál a Dunakanyarba?

Vagy expressz járattal fedeznéd fel Grazot,

Semmeringet egy nap alatt? A MÁV Nosztalgia járataival

nem csak ezeket, de még a gyorssínautóbuszt

is kipróbálhatod! Ha pedig a Levendula Expresszre

vesztek jegyet, Balatonfüredről retró busszal utazhattok

a Tihanyi Levendula Fesztivál helyszínéig. Sok

ötlet és fakultatív programlehetőség a honlapon:

www.mavnosztalgia.hu


Pattanjunk két kerékre!

- biciklis appok

R. FONYÓ BARBARA ÍRÁSA

Napjainkban reneszánszát éli a kerékpározás, kiváló rekreációs

hatásának, az autózáshoz viszonyított olcsóságának, illetve

a környezetünk megóvásáért, a levegő minőségéért érzett

felelősségnek köszönhetően. Nyáron különösen sokan pattannak két

kerékre, legyen szó túrázásról, kirándulásról vagy csak a városon belüli

közlekedésről. Számtalan hasznos app segíti a két kerék szerelmeseit

az ajánlott (túra)útvonalaktól kezdve a kifejezetten biciklistáknak

szóló elsősegélynyújtásig.

BRINGAMÁNIA (MAGYAR)

A McDonald’s által kifejlesztett navigációs

program egyszerre szól a túrázni vágyóknak

és a kerékpárjukat a mindennapi közlekedés

során használóknak. Az országos

szinten alkalmazható navigáció „manőverkártya”

nézetében minden fontos információt

egyszerre megkapunk; az induláskor

megadott címhez pedig hangjelzésekkel

vagy akár hangos navigációval irányít el

bennünket, így a kevésbé rutinos biciklisek

is magabiztosan manőverezhetnek vele.

BIKE DOCTOR (ANGOL,

SPANYOL, SVÉD)

Ez az alkalmazás olyan, mint egy

kerékpárszervíz, csak ez elfér

a zsebünkben. Ha a kerékpárunkkal

valamilyen gond adódik, ezzel az appal

könnyedén megoldhatjuk azt, ha van

nálunk szerszám. Megtalálhatjuk benne

a leggyakoribb kerékpáros javításokat, és

kezdő bringásoknak világos, egyértelmű

utasításokat ad a biciklijük szakszerű

karbantartásához.

STRAVA

(TÖBB NYELVEN)

Ha sportolásra használjuk a biciklit,

akkor a Strava app a legjobb választás.

Rögzíti, ha testmozgást végzünk, méri

a teljesítményt, az eredményeinket

megoszthatjuk ismerőseinkkel, sőt,

akár versenyezhetünk is velük. Az app

segítségével rengeteg statisztikai adatot

megtudhatunk: a megtett távolságot,

a sebességünket, az emelkedők adatait

vagy akár az elégetett kalóriákat is.


HASZNOS

Külföldre utazik a család?

Így köss utasbiztosítást okosan!

DR. FARKAS NÓRA ÍRÁSA

Idén külföldön nyaralna a család? Szeretnél felkészülni a legváratlanabb helyzetekre is?

Akkor előbb vagy utóbb biztosan eszedbe jut majd, hogy érdemes lenne utasbiztosítást kötni.

De vajon tényleg szükség van rá, vagy felesleges pénzkidobás az egész?

A döntés természetesen a te kezedben van.

A személygépkocsi hazaszállítása, az elveszett

okmányok, ruhaneműk, tisztálkodási szerek

pótlása vagy épp a beteg, sérült családtag hazajuttatása

pedig pénzbe kerül. Nem is kevésbe.

Ezeknek a váratlan költségeknek a fedezésére

szolgálnak az utasbiztosítások.

Neked kell átgondolnod a családi nyaralás részleteit,

esetleges veszélyeit. Neked kell döntened

arról, belefér –e a biztosítási összeg a költségvetési

keretbe, s ha igen, milyen mértékben.

Rajtad áll az is, hajlandó vagy–e kockázatot

vállalni, biztosítás nélkül nekivágni egy külföldi

országnak, vagy úgy ítéled meg, a nyugodt nyaralás

elengedhetetlen záloga a szerződéskötés.

Ahhoz, hogy megalapozott döntést hozhass,

nem árt, ha tisztában vagy az utasbiztosításokra

vonatkozó legfontosabb információkkal,

tudnivalókkal. Nézzük csak a legfontosabbakat!

MIRE IS JÓ EZ A BIZTOSÍTÁSI FORMA?

Nos, ha külföldre utazol, elképzelhető, hogy

számos, előre nem látható nehézséggel kell

szembenézned. Nem kell folyton-folyvást aggódó,

veszélyek miatt rettegő szülőnek lenni

ahhoz, hogy belegondolj, hány és hány kellemetlenség

merülhet fel egy idegen országban:

lerobbanhat az autó, elveszhet a poggyász vagy

az úti okmányok, megsérülhetnek, megbetegedhetnek

a családtagok.

MELYIK SZOLGÁLTATÁST CÉLSZERŰ VÁ-

LASZTANI?

A biztosítótársaságok számos utasbiztosítási

konstrukciót kínálnak, a legkülönbözőbb árkategóriákban.

A kínálat felettébb bőséges, a választás azonban

már nem is olyan könnyű.

Mielőtt letennéd a voksodat valamelyik

biztosítótársaság terméke mellett, érdemes

végiggondolni, milyen értékű tárgyakat visztek

magatokkal, milyen közlekedési eszközzel

utaztok, hány évesek, milyen egészségi

állapotúak a családtagok, illetve baleset,

megbetegedés esetén milyen szintű ellátást

vártok el. Jó, ha utánajársz annak is, hogy

a célországban mekkorák az ellátás költségei.

Sőt, érdemes figyelemmel lenned arra is,

mennyire tűnik balesetveszélyesnek a

külföldi kiruccanás. Értelemszerűen, ha

a programok között szerepel a vadvízi evezés,

a búvárkodás vagy a hegymászás, nagyobb az

esély a sérülésre, mint például ha városnézés,

múzeumlátogatás a cél.

Ha mindezt átgondoltad, máris könnyebben

döntesz arról, elegendő –e egy kevesebb kockázatot

felölelő, alacsonyabb díjú utasbiztosítás,

vagy célszerűbb a magasabb árkategóriájú,

ám több szolgáltatást, magasabb fedezetet

nyújtó módozatok közül válogatni.

12 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


HASZNOS

KI SEGÍT, HA MEGTÖRTÉNIK A BAJ?

Jó, ha tudod, hogy mára már az utasbiztosítások

általános elemévé vált az úgynevezett

asszisztencia. Ennek lényege, hogy probléma

esetén felhívhatod – bizonyos esetekben pedig

fel is kell hívnod – az ügyfélszolgálatot.

A biztosítótársaság által megadott telefonszámon

rendszerint magyar nyelven, éjjel-nappal

támogatást nyújtanak a bajba jutottaknak.

Elmondják, mi a teendő, milyen lehetőségek

vannak a probléma kezelésére, és – attól függően,

mire is nyújt fedezetet a biztosítás – mentőt

hívnak, tolmácsolnak, vagy épp felveszik a kapcsolatot

az egészségügyi intézménnyel.

MIKÉNT IGAZOLHATÓ A KÁRESEMÉNY BE-

KÖVETKEZÉSE?

Nagyon fontos, hogy még a kiutazást megelőzően

alaposan olvasd el a biztosítási feltételeket,

bármilyen unalmasnak is tűnik

a több oldalnyi papírtömeg áttanulmányozása.

Ez a dokumentum ugyanis választ ad többek

között arra is, milyen iratokat kell benyújtani

a biztosító társasághoz, miután a biztosítási

esemény bekövetkezett. Ebbe a körbe sorolható

például a baleseti jegyzőkönyv, az orvosi

igazolás, úgymint a költségeket igazoló számlák.

Mivel ezek beszerzése utólag már felettébb

nehézkes lehet, jó, ha előre felkészülsz a legfontosabb

tudnivalókból.

Egy dologra különösen figyelj! Nehogy otthon

felejtsd a biztosítási kártyát, illetve az egyéb,

biztosításhoz köthető dokumentumokat! Egyegy

esetleges biztosítási esemény bekövetkezése

során elengedhetetlen, hogy ezek az iratok

nálad legyenek. Sőt, az a legjobb, ha egy fénymásolat

is kerül róluk az útipoggyászba, arra az

esetre, ha az eredeti véletlenül elkeveredne.


HASZNOS

Repül a…

repül a...

FRANKÓ ÁGNES ÍRÁSA

Ha repülős útra készültök babával vagy kisgyerekkel,

akkor nem árt egy kicsit felkészülni rá,

mert ahogy mondani szokták, „minden repülőn

van legalább két síró csecsemő vagy kisgyerek”,

ami valljuk be, nemcsak az utasok idegeit, de a

szülők türelmét is próbára teszi. Kis előrelátással

és megfelelő felszereléssel még a több órás

repülőút sem lesz rémálom.

Készítsd fel az útra! Nézegessetek repülős

lapozgatós vagy böngészős könyvet, hogy alig

várja, hogy láthassa a nyüzsgő várócsarnokot, ne

féljen a biztonsági ellenőrzéskor, vagy felismerje

a piktogramot! Pont emiatt (és persze, hogy

biztosan ne késsétek le a járatot) érdemes jóval

korábban kiérni a repülőtérre. Annyi látnivaló,

érdekesség akad ott, ami mellett kár lenne csak

úgy elszaladni.

A repülőtereken jellemző, hogy a kisgyerekes

családoknak nem kell végigvárniuk az esetleg kígyózó

sorokat, hanem egy úgynevezett fast track

részbe irányítják őket, ahol soron kívül foglalkoznak

velük.

Egyre több repülőtér alakít ki családi várakozó

részt. Ha nincs ilyen játszószoba, akkor marad

a tablet vagy telefon, amire töltsd le előre

a gyermek kedvenc meséit (a kütyüt pedig töltsd

fel)! Hidd el, a fedélzeten is jó szolgálatot tesz!

Szerezz be úti társasjátékot, amiből ma már sokfélét

lehet kapni! Ezeket úgy tervezték, hogy

ne szóródjanak szét könnyen (mágnesesek), és

egy mozdulattal ki- vagy bezárhatóak legyenek.

Játszhattok repül a repül a kishajó játékot, vagy

barchóbázhattok a repülőn található tárgyak, fogalmak

körül. Légy kreatív!

A biztonsági tájékoztató egyszerre lehet

érdekes és kicsit félelmetes a gyerekeknek.

Ha kérdezi, mondd meg, hogy miért fontos ez,

de véletlenül se rémítsd meg! A turbulencia

kellemetlen lehet, de elmesélheted, hogy a repülőgépek

nagyon jól vannak megtervezve, és

a repülés a legbiztonságosabb utazási módszer.

Ha valamire nem tudsz válaszolni, kérdezzétek

meg együtt a stewardesst!

Vigyél magaddal egy kis plédet! Egyes légitársaságok

persze adnak ilyet az utasoknak

kérésre, de a fapados járatokon ne számítsunk

erre! A legtöbbször inkább hűvös van

a fedélzeten, így jó szolgálatot tehet egy takaró.

A repülőgép monoton zajától a kezdeti sok érdekesség

után minden valószínűség szerint elalszik

majd a kicsi. Rövid, 2-3 órás úton lehet, hogy csak

megzavarja a napirendjét, és nyűgösebb lesz tőle,

de a legtöbbször senkinek sem árt egy kis szunyókálás.

Van olyan légitársaság, ahol a babáknak

nagyon helyes kis bababölcsőt szerelnek fel, és

abban aludhatják át az utat a csöppségek.

Kisebb táskát a fapados járatok egy részén is

felvihettek a fedélzetre a kézipoggyászon kívül is

- ezt előre nézd meg, amikor a jegyet megveszed -,

amibe egy váltás ruhát, puha zoknit, kéztörlőt és

rágcsálnivalót tehetsz.

A legtöbben talán a fülfájástól félnek, ami

le- és felszálláskor jelentkezhet. Próbáld meg

itatni a gyerekeket (nagyobbaknak a rágózás

is segíthet), hogy a nyomáskülönbséget

kiegyenlítsük! A repülőgépen nagyon száraz

a levegő, így főleg hosszú út alkalmával figyeljünk

oda arra, hogy elég folyadékot igyunk, még akkor

is, ha ez azzal jár, hogy a gyereknek pisilnie kell.

Sebaj! A repülőgép toalettje is nagyon izgalmas

egy kisgyereknek, bár az öblítés jó hangos lehet,

erre készítsük fel! Hosszabb út esetén az időeltolódásból

adódó jetlag elkerülésére is az egyik legjobb

módszer, ha sok vizet iszunk.

Érdemes az adott légitársaságnál vagy a repülőtéri

információban érdeklődni arról, hogy mik az

aktuális szabályok vagy hogy ők milyen szolgáltatásokkal

segítik a kisgyermekes családok utazását,

mert ezek eltérőek lehetnek.

14 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


PROMÓCIÓ

Ezt látni kell!

FRANKÓ ÁGNES ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Ha nyár, akkor utazás! Pakold be a családodat, és ismerjétek meg Magyarország legjobb,

kicsikkel és nagyokkal is élvezhető látnivalóit! 14 hazai családos célpontot ajánlunk

- melléjük garantáltan családbarát szálláshelyeket!

A Tisza-tavi Ököcentrum szórakoztató módon tárja

a látogatók elé a Tisza-tó gazdag élővilágát. A fő attrakció

persze a vidrák látvány-etetése, de a hatalmas viza halak

látványa is felejthetetlen. Az ott tanultakat aztán

a különleges módon, hajóval elérhető Poroszló közeli

Vízi Sétányon próbára is tehetjük. A vadregényes tanösvény

a tó belső területén található.

Itt szállj meg: Tisza Balneum Thermal Hotel

Hajdúszoboszlóról mindenkinek a fürdő és a Pávai

Vajna által felfedezett gyógyvíz jut eszébe. Ha nem

elég a szálloda adta wellness kínálat, akkor irány az

Aqua-Palace élményfürdő, ahol 20 medence kínálhat

felejthetetlen időtöltést. Különlegessége, hogy az

élménymedencék különböző korokat és helyszíneket

idéznek meg. Minden medencében egyedi látvány

varázsolja el a fürdőzőket.

Itt szállj meg: Hotel Atlantis

Patakcsobogás, madárcsicsergés, oxigéndús levegő.

Ez Nagybörzsöny. Nagyszerű kirándulási lehetőségek

közül választhattok. Váltsatok jegyet az erdei kisvasútra,

szálljatok le valahol, és sétáljatok le kényelmesen! Ha

megérkeztetek, és van még erőtök, akkor ne hagyjátok ki

a hajtányozást se, éhségeteket pedig legalább egyszer egy

helyi specialitással, a kenyérlángossal csillapítsátok!

Itt szállj meg: Malomkert Panzió

Noszvaj önmagában is tartogat látnivalókat, ott van mindjárt az ország

egyik legtakarosabb kastélya, a De la Motte kastély, de érdekes látnivaló

a barlanglakás is, ínyenceknek pedig kihagyhatatlan bekukkantani

egy helyi szilvalekvár készítő műhelybe. Noszvajról könnyen elérhető

Eger, ahol az Egri vár kötelező látnivaló, ráadásul kiválóan élvezhető

stílusban vezetnek körbe. Szilvásváradon a Szalajka-vízesés és a pisztrángos

remek kirándulóhely, Egerszalókon pedig egyszer mindenképpen

látni kell a sódombot.

Tipp: Vidd magaddal az Irány Eger! mese-útikönyvet!

Itt szállj meg: Oxigén Hotel Superior Family & Spa

16 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


PROMÓCIÓ

32 km. Ennyit kell csak kibírnia annak, aki rászánja magát, hogy körbetekerje

a Velencei-tavat. Nem fogja megbánni, mert nagyon szépen kiépített

kerékpárúton és csodás környezetben teheti meg a távot. Ennél is izgalmasabb,

ha beneveztek egy sárkányhajózásra vagy kenutúrára, ahol szakavatott

túravezető mutatja meg a tó közepén, a nádasban az élővilágot vagy a rence

virágzását. Fiúknak ajánljuk a Pákozdi Katonai Emlékparkot, de kár lenne

kihagyni a nemrég felavatott Bence-hegyi kilátót!

Tipp: Vidd magaddal az Irány a Velencei-tó! mese-útikönyvet!

Itt szállj meg: Velence Resort & Spa

Két balatoni pancsolás között fedezzétek fel Siófokot! A Víztoronyba

lifttel lehet feljutni, ahol egy oxigénbárban és a körbe-körbe forgó

kávézóban sütizhettek. Siófoktól 20 perces autózással érhető el

Balatonföldvár, ahol egy szuper interaktív múzeum, a Hajózástörténeti

Látogatóközpont várja a magyar tenger szerelmeseit. Ezek után

tényleg csak egy balatoni hajókázás hiányzik már.

Tipp: Vidd magaddal az Irány a Balaton! mese-útikönyvet!

Itt szállj meg: Hotel Azúr

Ha megnéztétek az esztergomi Bazilikát belülről, mindenképpen

lépcsőzzetek fel a kupolájába is, ahonnan lélegzetelállító látvány tárul a

szemetek elé. Ha viszont a Bazilikáról akartok remek fotókat készíteni,

akkor inkább sétáljatok át a Mária Valéria hídon, ahol a szlovák oldalról

látszik az impozáns épület! Ugorjatok be a Széchenyi téren található

információs irodába, és vegyetek egy MulTúra feladatlapot, aminek

segítségével igazán különlegesen, játékosan fedezhetitek fel a várost!

Tipp! Nyár elején jelentik meg az Irány Esztergom! mese-útikönyv, amit

mindenképp vigyél majd magaddal!

Itt szállj meg: Portobello Wellness & Yacht Hotel

Tudtátok, hogy a Tenkes kapitánya című film nagy részét a Siklósi várban

forgatták? A nemrég megújult várban vártörténeti kiállítás, izgalmas

börtönmúzeum és panoptikum várja a történelemre fogékony családokat.

Ha pedig melegetek van, irány a Hotel Castello szomszédságában lévő

Siklósi Termálfürdő, ami az egész családnak tartogat élményelemeket!

Itt szállj meg: Hotel Castello

Fedezzétek fel a Duna-Dráva Nemzeti Parkot! Különleges élmény

a Kormorán-sziget megtekintése hajóval, ahol a fekete tollú, horgas

csőrű madarak, a kormoránok vagy más néven kárókatonák csapatosan

fészkelnek. A Máriagyűdi Kegyhely nemcsak vallásosoknak lehet

érdekes, hiszen a sok lépcsőn megközelíthető kéttornyú templom és

a hozzá kapcsolódó madonna története gyönyörű.

Itt szállj meg: Dráva Hotel Thermal Resort

Családi csomagajánlatok és online foglalás:

www.kidsoasis.hu/ajanlatok-es-foglalas


PROMÓCIÓ

A Zsályaliget Élményparkban az interaktív tanösvénytől a drótkötélpályán

át a vízi kalandokig felsorolni is nehéz, hogy mennyi

élmény vár a vendégekre. A festői környezet lebilincselően hat az

idelátogatókra. Rengeteg tartalmas aktív szabadidős lehetőség

kínálkozik, és a sok látnivalóval szolgáló Pécs is elérhető távolságban

van, ahol a Zsolnay Negyed és a megújult Pécsi Állatkert biztos,

hogy senkinek sem lesz unalmas.

Itt szállj meg: Zsályaliget Hotel

A Dunakanyar lélegzetelállító látványát a visegrádi Fellegvárból

lehet a legjobban élvezni. Járjátok be Mátyás király

kedvenc várát, nézzetek meg egy lovagi tornát a Salamon-toronynál,

és ha maradt még erőtök, játsszatok a mesés

lovagi játszótéren! Az igazán bátraknak a bobozást vagy a

kanopit ajánlom. Túrázáshoz bemelegítésképpen a Mogyoróhegyi

tanösvény jó választás lehet.

Tipp! Vidd magaddal az Irány a Dunakanyar! mese-útikönyvet!

Itt szállj meg: Thermal Hotel Visegrád

A Ság-hegy lába jobbnál jobb túraútvonalakkal,

biciklizési lehetőséggel várja

az oda látogatókat, de mindenképpen

szerencsés, ha a Kemenes Vulkánpark

Látogatóközpontba látogattok először,

mert ott képet kaphattok arról, hogy mitől

különleges a hegy és a hely, és hogy

kell -e tartanotok vulkánkitöréstől.

Itt szállj meg: Jufa Vulkán Fürdő Resort

A Liszt Ferenc Repülőtér mellett található teljesen felújított

Aeropark kortól függetlenül mindenkinek nagy élmény.

Azoknak is, akik már repültek életükben és azoknak, akik

csak ezután fognak repülővel utazni.

A Nádas Pihenőparkban gyönyörű környezetben található

a tiszta vizű tófürdő két 45 méteres vízi csúszdájával a

család minden tagjának garantált élményt nyújt, de ha ez

még mindig nem volna elég, még egy szuper kalandpark is

várja az aktív pihenést kedvelőket Vasadon.

Itt szállj meg: Nádas Tó Park Hotel

A Börzsöny rengeteg túrázási lehetőséget

tartogat az erdő szerelmeseinek.

Ha szerencsétek van, foltos szalamandrát

is láthattok. Pattanjatok fel az erdei vasútra,

és élvezzétek a madárcsicsergést és az

oxigéndús levegőt, ahol még térerő is csak

elvétve van!

Itt szállj meg: Szent Orbán Erdei Wellness Hotel

18 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


GYEREKSAROK

Gyerekmelléklet

Sziasztok!

Ti is szoktátok nyúzni a szüleiteket, hogy vigyenek el kalandparkba? Nos, az utazó család gyerekei,

Rozi, Zsuzska és Teó rendszeresen kérlelik a Tildát és Tódort emiatt. Úgy tűnik sikerrel jártak,

mert éppen a nyári bobpályán siklanak le - nekik ez a kedvencük. Színezd ki

a képet (és próbáld meg, hátha a te szüleid is kötélnek állnak)!

Addig is, amíg sikerrel jársz, lapozz tovább és nézd meg, milyen

izgalmas-kalandos feladatokkal készültünk nektek!

Színezd ki a képet kedved szerint!

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 19


GYEREKSAROK

Járműves kalandok

KÜLÖNBSÉGKERESŐ

A család utazni készül, mindent bepakoltak az autójukba és már indulnak is. Keresd

meg a 6 különbséget a két kép között és ha van kedved, színezd ki a képet!

20 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


SZÍVÁRVÁNYOS HŐLÉGBALLON

Tódor kisgyerekkora óta szeretné látni a világot felülről! Most

egy szivárványos hőlégballonnal fog a levegőbe emelkedni.

Ugye milyen izgalmas? Színezzétek ki a szivárvány színeire ezt

a hőlégballont és ha nagyobbak lesztek, mindenképpen próbáljátok

ki a repülést, mert igazi nagybetűs KALAND!

4-6

ÉVESEKNEK

?

TALÁLÓS KÉRDÉS

Vasbika vasmezőn vasszekeret húz. Mi az?

(Segítségül lapozz a 8-9. oldalra!)

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 21


GYEREKSAROK

Legyen saját szuperhősöd!

Biztos te is ismersz néhány igazán klassz szuperhőst. Rozi sok képregényt

olvas, és most arra készül, hogy kitalálja a saját szuperhősét.

Neked is van kedved hozzá? Alkosd meg a hősödet, aztán találj ki

egy rövid történetet, és rajzold meg képregényben!

AZ ÉN

SZUPERHŐSÖM

neve:

....................................

képessége:

....................................

gyenge pontja:

…………………………....

A KÉPREGÉNY

CÍME:

KÜLDD EL NEKÜNK!

22 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


Ha van kedved, küldd el nekünk a képregényed vagy a szuperhősöd fotóját az

info@kidsoasis.hu-ra! A beküldőket Funimation készlettel jutalmazzuk - ezt megnézheted

a 24. oldalon!

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 23


GYEREKSAROK

Barkács - Hősök az ajtón

1

Vegyük sorba a szükséges alapanyagokat,

eszközöket!

A pirossal jelölt alapanyagokat megtaláljátok

a KidsOasis -Funimation csomagban:

• fa táblácska - ívelt

• fa táblácska - ovális

• fa figurák 3 db

• zsineg

• hobbi festék, vagy jó minőségű, erősen

fogó ceruza vagy kréta

• hobbiragasztó

• ecset

2

A fa táblácskát fessétek/színezzétek

tetszőleges színűre. Erre kerül az

ovális alakú tábla.

Lányosat is

rendelhetsz!

A fa figurákat is tetszés szerinti

színekkel díszítsétek!

Ha a színezéssel megvagytok, nincs más

hátra, mint a ragasztás és rögzítés.

A kiszínezett fafigurákat a csomagban

található zsineggel lehet a tartóalapra

rögzíteni (1. 3. 5. lyukba).

Az alapon a 2. és 4. lyukba kössétek

az akasztónak szánt zsineget.

3

KÉSZ!

A feliratot hobbiragasztóval

tudjátok az alapra ragasztani.

www.shop.kidsoasis.hu

Cikkszám: KO-31256 (szuperhősős)

és KO-31253 (tündéres)

24 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


Mi is az a sikátor?

RÉSZLET CSAPODY KINGA: IRÁNY A DUNAKANYAR! CÍMŰ KÖNYVÉBŐL

GYEREKSAROK

SZALMA EDIT ILLUSZTRÁCIÓJA

Szentendrére érve a Duna-parton parkoltunk le.

Tódor hosszasan válogatta a kavicsokat a kezébe,

majd elmagyarázta, hogy nem mindegyikkel

lehet jól kacsázni, ezért kereste a legmegfelelőbbet.

Vajon hápogni akarja megtanítani őket?

Vagy kifesti ezeket is, mint ahogy láttuk az egyik

szakaszon a sok színes követ? Nem, nem. Megtanította,

hogyan lehet úgy eldobni a kavicsot,

hogy pattogjon a víz felszínén. Na, ezt hívják kacsázásnak.

Ti tudtok ilyet? Annyit gyakoroltak

a gyerekek, hogy teljesen profik lettek. Eközben

a felnőttek élvezték a tavaszi napsütést.

− Gyertek, barangoljunk még kicsit a sikátorokban!

Közben is tudtok fagyizni – mondták

a felnőttek.

− Mikben? – kérdezte Zsuzska, mert még nem

ismerte ezt a szót. Én sem.

− Hát, tudjátok, már a 9. században éltek itt

emberek. De Szentendre még a 19. században

is Magyarország egyik legkisebb városa volt,

a szerb kereskedők a házaikat nagyon szorosan

egymás mellé építették. Azokat a szűk utcácskákat

nevezzük sikátoroknak, amik elválasztották

őket.

Azt hiszem Tilda nem akarta, hogy kevesebbet

mutasson a lépésszámláló a telefonján lévő alkalmazásban,

ezért kitalálta, hogy menjünk még fel

a Szamárhegyre. Elég sokszor hangzott el, hogy

„mikor érünk már oda?”, de végül megérte. Sosem

gondoltam volna, hogy onnan egészen Pestig el

lehet látni. És ugyebár, lefelé mindig egyszerűbb

az út, csak arra figyeljetek, nehogy túlságosan

begyorsuljatok! Tapasztalatból mondom…

Olyan jó idő lett, hogy amikor a háromszögletű

főtérről a kacskaringós macskaköves utcákon

fogócskázva, bújócskázva egy kedves kis fagyizóhoz

jutottunk, nem kellett sokat kérlelni a szülőket,

hogy ők is kapjanak két gombóc fagyit.

Na, és ki találta meg a száz torony után Szentendre

legkeskenyebb sikátorát is? Naná, hogy én,

hős Tóbiás. Képzeljétek, annyira szűk, hogy átéritek,

ha kinyújtjátok a kezeteket. (Ha elég hosszú

a kezetek.)

Megtaláltuk a napórát a templomdombon, amiről

kiderült, hogy ez a legrégebbi köztéri napóra,

elsétáltunk egészen a Régi Művésztelepig, és

megpróbáltuk körülölelni a nagyon vastag törzsű

kanadai nyárfát, de kevesen voltunk. Hét gyereknek

sikerül állítólag.

Én nem tudom, hány játszóterezést bír el egy gyerek

egy nap, de az biztos, hogy az én családom

sosem unja meg. Egyből kiszúrtak egy nagyon

klasszat a Czóbel parkban (Tilda mondta, hogy

ő egy híres festő volt), és birtokba is vették. Én

meg legalább odafekhettem Tilda ölébe a padon,

és végre jól megvakarásztathattam a fülem. Tódor

és Tilda beszélgettek, és versenyeztek, hány

híres festőt tudnak felsorolni, akik Szentendrén

alkottak. Ferenczy Károly és Barcsay Jenő mellett

még azokat az illusztrátorokat is tudták, akik ma

is itt élnek, mert sok olyan mesekönyvünk van

otthon, amiket ők rajzoltak.

Ja, és persze bementek a Marcipán Múzeumba

is, engem meg szokás szerint jól kinn hagytak.

Sebaj, ha én egyszer eljutok egy velőscsont-múzeumba,

tuti kinn hagyom őket!

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 25


KÖNYVAJÁNLÓ

Olvass velünk!

Kevés jobb kaland van, mint egy-egy jó

könyv. Hogy erről te is meggyőződj, olyan

könyveket ajánlunk, amelyek garantáltan

rabul ejtik az olvasót - legyen kicsi,

kamasz, vagy felnőtt.

kicsiknek

ALFABÉTA ÉS A NEGYVENNÉGY RABLÓ

HÁY JÁNOS, Manó könyvek

Peti nemcsak kíváncsi, de nagyon bátor fiú is. Nem riad

vissza egy titkos összeesküvéstől sem, amiben egy föníciai

terrorista, Alfabéta, és még Peti szülei is nyakig benne

vannak. Sorban kopog be egy bérház ajtajain, hogy

kiderítse, melyik mögött ki lakik. Háy János meseábécéje

Maros Krisztina illusztrációival.

kamaszoknak

ISTENI SZIKRA 1. - NE SZERESS!

MARAH WOOLF, Menő könyvek

Jess nem vágyott másra a nyári szünet alatt, mint hogy pár

nyugodt hetet tölthessen egy táborban, a Sziklás-hegységben.

Aztán megismerkedik Caydennel, a smaragd szemű fiúval, aki

elrabolja a szívét. De Cayden szeme előtt más cél lebeg: egy

isten fiaként egyezséget kötött Zeusszal, és már évszázadok óta

várja, hogy a megállapodásuk végre beteljesüljön.

SZERETLEK, ANYA!

QUENTIN GRÉBAN ÉS 31 MAGYAR SZERZŐ, Manó könyvek

Sokszor azoknak fogalmazzuk meg a legnehezebben, hogy

mennyire fontosak nekünk, akiket a legmélyebben, megmásíthatatlanul

szeretünk. Egy album Quentin Gréban lenyűgöző képeivel

és hiteles írásokkal az anyaság sokszínűségéről 31 magyar

szerző – ismert művészek, közéleti szereplők – tollából.

felnőtteknek

26 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


LÁTNIVALÓ

Irány a Dunakanyar!

KOVÁCS-MIHÓCZA ORSOLYA ÍRÁSA

www.barangolocsalad.hu

A Dunakanyar csábító közelsége a fővárosi családok számára azt a luxust nyújtja,

hogy egynapos kirándulásokra is „felugorhatnak” az ország egyik legszebb

szegletébe. Ám e csodálatos vidék többet tud adni, mint rövid kiruccanási

lehetőséget: messzebbről érkezve akár a nyár néhány napját is eltölthetjük itt, hiszen

annyira sok a látnivaló, az élmény és a program a kisgyermekes családok számára,

hogy e cikk hasábjai sem lesznek elegendőek a teljes felsorolásra. Következzenek

tehát kedvcsináló ajánlataink a teljesség igénye nélkül!

TÉNYLEG KANYARODIK?

Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy

a levegőből csodálják meg a Dunakanyar bámulatos

szépségét. Aki mégis szeretné látni,

a Dunakeszi Repülőtérről induló sétarepülő

járatokról akár ezt is megteheti. Ingyenes

panoráma tárul elénk a Dobogókőn található

Rezső-kilátópontból, vagy a Visegrádi Várhoz

vezető Panoráma útról. Zebegény település

Kós Károly kilátója egy másik szemszögből

mutatja meg a kanyarodó folyó szépségét,

kalandszerető családoknak pedig a Zebegényt

Nagymarossal összekötő turistaútvonalról

leágazó Remete-barlang túrabakancsos

felfedezését ajánljuk, a kilátás innen – bátran

mondhatjuk – páratlan, hiszen a barlang

a kanyar „csücskében” található. A legteljesebb

körpanorámát a Prédikálószék kilátójából

kapjuk: a lélegzetelállító kilátás Esztergomtól

a visegrádi Fellegvárig mutatja a teljes Dunakanyart.

MIVEL UTAZZAK?

Legizgalmasabb kétségkívül hajóval megközelíteni

a Dunakanyar településeit. A menetrend

szerint közlekedő kirándulóhajók megállnak

Szentendrén, Visegrádon, Nagymaroson és

Esztergomban, de az útba eső kisebb településeken

is. Választhatunk, hol szakítjuk meg

a kellemes utazást. Vonattal utazva Verőce után

már bárhol is szállunk ki, mindössze néhány

(száz) métert kell gyalogolni a folyóig, oly közel

halad a vasút a Dunához. Kismaroson átszállhatunk

a Királyréti kisvasútra, Szobon pedig

A SZERZŐ SAJÁT FELVÉTELE

a Márianosztrai kisvasútra. Visegrád, Dömös

és Pilismarót közvetlenül busszal közelíthető

meg, ám a buszon sem fogunk unatkozni, hiszen

az út számos helyen a part mentén halad.

Szentendréig HÉV-vel is eljuthatunk, itt

a végállomásnál feltétlenül nézzük meg a Városi

Tömegközlekedési Múzeumot: igazi csemege

ez a hely a kisgyerekes családok számára!

AKTÍVAN A DUNAKANYARBAN!

A Duna mindkét partján kerékpárút halad

a Dunakanyar egy-egy szakaszán. A budai

oldalon jó időben tömegek választják

a biciklizést Szentendre irányába, át a Római-parton,

végig a budakalászi tavak mellett.

Mások a pesti oldalon vonatra teszik

a kerékpárt, és Vácon szállnak le, innen indulva

Verőce irányába. Mindkét szakasz különleges

a maga nemében. Játszóterek, büfék,

pihenőhelyek várják a megpihenni vágyókat

a folyóparton, sőt, Verőcén és Nagymaroson

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 27


kiépített szabadstrandon pancsolhat a család apraja-nagyja.

A nagymarosi strandon a szemben magasodó Fellegvár

megunhatatlan látványában gyönyörködhetünk, és itt kenut

is bérelhetünk a nagyobb gyerekekkel. Zebegény központjában

biciklit kölcsönözhet az, akinek nincs saját járgánya, vagy

csak egy rövidet tekerne a közelben. A Szentendrei-sziget

csúcsán, Kisorosziban található Halápi Lovardában a lovaglást

próbálhatjuk ki. Legizgalmasabb aktív pihenési lehetőség

a környéken a visegrádi bobpálya: itt a nyári és az alpesi bobon

egyaránt lecsúszhatunk. Kirándulni lehet, amerre a szem ellát,

a Börzsöny, a Pilis és a Visegrádi-hegység bármely túraútvonalán

elindulhatunk.

ÉLHETŐ KISVÁROSOK A KANYARGÓ DUNA PARTJÁN

Vác barokk belvárosában a finomságokat áruló, jónevű cukrászdák,

a szépséges épületek, gyönyörű templomok, nyári melegben

felfrissülést hozó csobogók és szökőkutak mind hívogatnak:

tölts itt egy délutánt! Mesekönyvek híres illusztrátorának, Sajdik

Ferencnek található életműkiállítása a váci Főtér (Március 15. tér)

egyik sarkán álló épületben, ahonnan néhány perc sétával máris

a hosszú váci Dunakorzón találjuk magunkat. Itt aztán lehet motorozni,

rollerezni, játszóterezni. Nagyobb sétára vágyók felkereshetik

a Hétkápolna közelében található Ártéri Tanösvényt,

a korzó másik, északi végéről pedig átkompozhatunk a Szentendrei-szigetre.

Szentendrén a Skanzen meglátogatása már önmagában egy

egész napos program, ha mégis marad időnk, a belvárost nem

érdemes kihagyni. A gyerekek számára érdekes lehet a Marcipánmúzeum

vagy a mikroszkópok segítségével felfedezhető

Mikrocsodák Múzeuma.

Visegrádon a Fellegvár meglátogatása után nagyobbaknak

a partközeli Királyi Palota, kisebbeknek az ezzel szemben található

Mátyás király játszókert felfedezését ajánljuk. A várost

a hegyek felé elhagyva az Apátkúti-völgyben frissülhetünk fel

a patak partján fekvő erdei játszótéren, vagy foghatunk pisztrángot

a pisztrángos tavaknál, amit ott helyben meg is sütnek

nekünk az erdei étteremben.

MEGJELENT:

Irány a

Dunakanyar

mese-útikönyv!

Neked megvan már?

www.shop-kidsoasis.hu


GASZTRO

Piknikre fel!

ORBÁN ÁGI ÍRÁSA

www.orbanagi.hu

Ha nyár, akkor csavargás, utazás, kirándulás.

Persze ezek mind aktívan pihenős programok,

ahol az intenztitástól függően, bizony pótolni

kell az elveszett kalóriákat.

De mit csomagoljunk a családi utazásokra? Valami

finomat, valami újat, ha a szendvics már

unalmassá vált.

BODAK TEKERCS

Egyszerű és gyorsan elkészíthető tészta, amit

legtöbben tortillaként ismernek, de a magyar

neve bodak. A jól gyúrható tésztát kis golyókká

szortírozzuk és vékonyra nyújtjuk. A nyújtáshoz

legjobb a gyerekünk játéksodrófája! Pont kézre

áll, és sokkal fürgébben lehet vele nyújtani a kis

méretű tésztát. Ha kész a papírvékony lap, már

csak forró, száraz serpenyőbe kell dobni. Hamar

megsül és hólyagocskákat vet. A kész tésztákat

vizezett konyharuhával fedjük le, ki ne száradjanak

az összetekerésig.Ízlés szerint tölthetjük

csirkecsíkokkal, salátával, zöldségekkel és egy

kis fokhagymás tejföl is mehet rá - vagy amit

szeret a család. A belevalókat a közepére hoszszanti

csíkban kell felpakolni, az alját kell felhajtani

először, utána a két oldalát egymásra. Így

egy jól fogható, harapható tekercset kapunk.

BEVÁSÁRLÓ LISTA

(4 tekercs tésztájához)

25 dkg liszt, csipet só, 3 evőkanál tejföl,

1evőkanál olaj, liszt a nyújtáshoz

BEVÁSÁRLÓ LISTA

Salátához:

15 dkg vegyes zöld saláta (jégsaláta, fejes

saláta, madársóska, friss spenót stb.),

egy marék szeletelt eper, fél marék durvára

vágott, natúr kesudió, 5 dkg márványsajt

morzsolva, 5 szelet bacon ropogósra sütve

és összetördelve.

Öntethez:

2 evőkanál olívaolaj, 1 narancs leve, 1evőkanál

balzsamecet, só, bors

MÁRVÁNYSAJTOS, EPRES SALÁTA

Van úgy, hogy a nagy hőségben nem is kívánunk

egyebet egy jó salátánál! Én egyszerre

szoktam vágyni a gyümölcs frissítő ízére és egy

kis sós “húsféle” ízre is.

Ebben a salátában mindez egyesül.

Lényegében salátát, epret, márványsajtot és

egy kis bacont kell rétegezni, majd nyakon önteni

egy finom citrusos öntettel. Külön kis adagokban

is létre lehet hozni, így akár mindenki

még otthon az út előtt összeállíthatja a saját

szája íze szerinti változatot.

Az arányok nyugodtan változtathatók akár

a bacon, akár az eper javára. Bevallom, mióta

a saját márványsajtomat készítem és eszem,

én elfogult vagyok az arányokkal - persze hogy

a sajt javára.

És ne aggódjatok a meleg miatt, ennek a salátának

csak fokozza az ízeit!

30 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


KÖRKÉP

Kalandos családok

SZENTENDREI JUDIT ÍRÁSA

Vadvízi evezés, sivatagi túlélőtúra,

vidámparki katapult. A kalandnak

ezer arca van és nem mindig az

a legizgalmasabb, amelyik elsőre

annak tűnik. Gyerekeket nevelni már

önmagában kihívás és életre szóló

feladat. Vannak azonban olyanok,

akik mindemellé más kalandot

is választottak: természetközeli

életmódot, sok spontán utazást vagy

az otthontanulást. 3 kalandos családot

mutatunk be, akik valamiben másképp

élnek, mint a legtöbben - de azért

van, ami összeköt bennünket: életünk

legnagyobb kalandja, a család.

32 | UTAZIK A CSALÁD 2018/01


KÖRKÉP

Elsősorban külföld a cél?

T: Igen, a tenger miatt. Leggyakrabban Horvátországba

megyünk, kedvencünk a Pelješac-félsziget.

A célpont kiválasztásánál fontos, hogy az

Eu-ban maradjunk, és legyen jó internet elérés,

mert én az utazások alatt dolgozom.

IRÁNY A NAGYVILÁG!

Rita és Tamás az utazás szerelmesei. Nem tettek

le erről azután sem, hogy megszülettek a gyerekeik.

Hogyan lehet két óvodással járni a világot,

és mit ad az utazás a családnak és a két csemetének?

Ilyesmikről beszélgettünk a szülőkkel.

Egyedül vagy párban az ember könnyebben veszi

nyakába a világot. Ti azonban a gyerekeket

sem hagyjátok ki a kalandokból. Hogy csináljátok?

T: Már a gyerekek előtt is sokat utaztunk, nem

volt kérdés, hogy családdal is útra kelünk majd.

Vera (7) és Örs (5) abba születtek bele, hogy sokat

megyünk, mert mindkét nagyszülő messze

lakik - az egyik az ország másik végében, a másik

Németországban. Vera 11 hónapos volt, amikor

először mentünk egy hétre Madeirára, de Örs

születése után kezdtünk igazán utazni. Ő például

Mostarban tette meg az első lépéseit.

Mennyit utaztok egy évben?

T: Amilyen gyakran tudunk, megyünk családostul

is, kettesben is. Tavaly az év több mint negyedét

külföldön töltöttük.

Most volt az első hosszabb utunk is: két hónapot

töltöttünk el az Ibériai-félszigeten a gyerekekkel.

R: 50 napos túrán voltunk, főként Portugáliában.

A szállásunk mindig az autónk tetősátorában

volt. Végül csak két éjszakára vettünk ki szállást,

mert jött a hurrikán. Mindig izgalmas este szálláshelyet

keresni, reggel megismerni, körbejárni

a környéket.

Hogyan lehet két kisgyerekkel egy ilyen hosszú

utat jól megszervezni? Hogy bírták?

R: Felkészítettük őket, hogy az első napok hosszú

utazással fognak telni. A hosszabb etapok után

volt egy kis nyűglődés, mert egyszerűen elfáradtak.

De ezzel mi is így voltunk.

T: A másik pedig, hogy az egymillió négyzetkilométernyi

kert egy ilyen tetősátorhoz automatikusan

kapcsolódik és persze a hatalmas homokozó.

Megvolt a biztos pont az életükben: ott volt

az autó, ott voltunk mi. Voltak apró szokásaink:

például este felakasztottuk a papucsainkat a létrára,

hogy ne vigye el a róka. Ezek biztonságot

adnak. És nem volt pontos célunk, mindig tudtuk

hozzájuk alakítani a napot.

R: Mindig az autó mellett reggeliztünk, mesével

feküdtünk, mesével keltünk, és onnantól kezdve

minden játék volt. Csodálattal néztük, milyen

játékokat találnak ki, amivel feldolgozták a sok

élményt.

Mit gondoltok, mit adtok a sok élményen kívül a

gyerekeiteknek az utazással?

T: Nyitottságot. Örülök neki, hogy nekik az alap

viselkedésmintáik között van az utazás.

R: Azt szeretnénk, hogy lássák, hogy mennyire

változatos a világ. Megtanulják azt is, hogyan

oldjuk meg a problémákat, hogyan tesszük oda

magunkat adott helyzetben.

Hogyan alakul az idei évetek? Merre készültök?

T: Idén voltunk már Albániában kettesben és

Németországban, a szüleimnél. Júniusban Horvátországba

indulunk 3,5 hétre. Hazaérkezés

után másnap megyünk a Balatonra. A gyerekek

mennek még a nagyszülőkhöz, aztán megint Németországba,

mi kettesben pedig egy montenegrói

barlangász táborba, és egy kicsit megnézzük

Észak-Albániát. Verának szeptemberben kezdődik

az iskola. Ez az utazásoknak némileg korlátot

szab, de már kitaláltuk, hogy 3 napra kell elkérni

őket ősszel, hogy elmehessünk két hétre Görögországba.

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 33


KÖRKÉP

A TERMÉSZET ÖLELÉSE

Zsanett két lányával túlzás nélkül mesevilágban

él. Gyönyörű természeti környezetben,

a Mecsek lábánál komfort nélkül, jurtában,

mégis két lábbal a földön. Az erdő, az állatok,

a gazdaság minden napra biztosítja a kalandot

a család számára akkor is, ha ki se teszik a lábukat

otthonról.

Sokak számára meglepő lehet az életmód, amit

választottatok. Mi volt a motiváció?

Elsősorban nyugodt környéken szerettünk volna

lakni, ez vitt minket az előző lakhelyünkre a

férjemmel és két lányunkkal. Szép, erdőszéli birtokunk

volt, az alapvető komfortokkal ellátva. Az

elmúlt 8 évben fokozatosan alakult ki bennem

a vágy, hogy nomádabb körülmények között,

természetszerűbben szeretnék élni. Végül az indított

el ebbe az irányba, hogy két éve különköltöztünk

a férjemmel.

Mindketten itt élünk a faluban, ő is a saját komfortigényének

megfelelő helyet választott, én

pedig kipróbáltam, hogy milyen a hálózat nélküli

(off-grid) élet. Egy kis 20m2-es présház, mellette

a 6 méteres jurta. A házban egy épített kályha

van, a jurtában egy sparhert. Télen beköltöztünk

a házba éjszakára is, tavasszal vissza a jurtába.

Hogyan néznek ki a hétköznapok nálatok?

A mindennapjainkat az évszak befolyásolja, az

időnk nagy részét a rendszer működtetésével

töltjük.Hidegben központi kérdés a fűtés, amihez

alkalmazkodni kell. Az ivóvizet forrásról hozzuk,

gyalog, erre 2-3 naponta kell időt szánni. Fürdéshez,

mosogatáshoz csapadékvizet használunk.

A mosogatás a ház előtti verandán, fagyban zajlott

a télen. Idén fejlesztünk a komforton, lesz

egy egyszerű vizesblokk lefolyóval, zuhanysarokkal.

Szigetüzemű napelemes rendszerünk van,

ami egész télen megbízhatóan termelte az áramot.

Lámpák, laptop, telefon, kisebb háztartási

gépek gond nélkül működnek.

Szárítógép, klíma, csúcskategóriás autó, - mivel

éltek és mivel nem a mai kor vívmányi közül? Mi

a vezérelv?

Van egy megbízható terepjáróm, okostelefonom

és laptopom. Az én életemben talán a pragmatizmus

a vezérelv, úgyhogy bármire nyitott vagyok,

ha hozzáad az élethez, nem pedig elvesz.

A praktikus gépesítések jöhetnek: van szivatytyúnk,

keverőtárcsás mosógépünk, porszívónk.

Onnan kezdve, hogy időben kell helyeken lenni,

bűvészkedni kell az idővel, ebben pedig nagy segítség

minden, ami gépesítve van.

Hogyan alkalmazkodnak a gyerekek ehhez az

életmódhoz?

A lányok iskolába járnak, a falusi tanodánkba.

Ebédre hazajönnek, délután szabadok. Én nem

járok munkahelyre, a dolgaim ide kötnek a ház

köré és a birtokra, ahol gazdálkodunk. A falu életében

részt veszünk, van egy közösség körülöttünk.

Úgy tapasztalom, hogy a gyerekeknek az a természetes,

ami van. Érzelmi biztonságra és kalandokra

van szükségük. Ha ezek megvannak, akkor

bármihez képesek alkalmazkodni. Teljes természetességgel

sétálnak át az apjukhoz az összkomfortba,

ahol online játékokat játszanak egymással,

drónoznak vagy éppen a cabrio autóval furikáznak.

Itt pedig kimennek az erdőbe, bunkiznak,

lovaznak. Egyelőre nem kaptam kérdéseket arról,

hogy miért van ez így. Bár úgy készülök, hogy

ha ez az életvitel nem lesz fenntartható, akkor

váltok. Ez is csak egy állapot, ezt is el lehet engedni.

Néha megyünk a városba is könyvtárba

vagy fodrászhoz, moziba. Nem szakadtunk ki

a „civilizált” világból, csak mértékkel fogyasztjuk.

34 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


KÖRKÉP

a magamra találást a munka területén is, mostanra

találtam rá a saját hangomra. Történetmesélő

fotográfus vagyok, a Családmesék fotósa.

A természtesség, az őszinte pillanatok megragadása

a célom. Hiszem, hogy családban élni kincs,

a leginkább gazdagító közeg lehet.

KALAND OTTHON

Timi és Tamás egészen sajátos kalandot választottak

maguknak. Négy gyermekkel, óvoda és

iskola nélkül élik az életüket. Aki családos, annak

nem kell magyarázni, mi a kaland az otthontanulásban…

Miért döntöttetek az otthontanulás mellett?

Timi: A gyerekek születése előtt pedagógusként

dolgoztam, és már akkor biztos voltam benne,

hogy a hagyományos iskolarendszer nem az, amit

bárkinek jó szívvel kívánnék. Mégsem a tanulás

mikéntje lett a fő motiváció, hanem a családi

közeg fontosságába vetett hit. Szeretnék erős

kapcsolatban élni a gyerekeimmel, része lenni az

életüknek. Úgy éreztem, azt a felelősséget, amit

vállaltam, amikor a világra hoztam őket, korai lenne

hat éves korukban átruházni egy intézményre.

Munka, közösség, tanulás - hogyan működik

a gyakorlatban?

Tamás: Saját vállalkozásunkban dolgozunk, váltva

egymást. Közösségi emberek vagyunk, mindenki

élheti a saját közösségi életét. Kosár, úszás, tánc,

foci, a szomszédok és egy keresztény közösség

adja a baráti körünket. A tanulás projektekben,

érdeklődés mentén történik. Tapasztalatszerzés

kényszerítő eszközök nélkül, belső motivációra

építve. Egy klassz befogadó iskolára mindenképpen

szükség van, ahol támogatják az elgondolásainkat.

Timi: Van egy tanulóközösségünk, ahol én is tanítok

alkotással egybekötött művészettörténetet.

Kihelyezett alkalmainkon olyan szakembereket,

művészeket látogatunk meg, akik szenvedélyesen

művelik a hivatásukat, mert szeretnénk, ha

a gyerekeink azzal foglalkoznának majd, amit

szeretnek. Számomra ez az életforma hozta el

Mit gondoltok, mások vagytok, mint egy átlagos

család?

Tamás: Egy barátom mondta rólunk, hogy nálunk

minden fordítva van. De én azt gondolom, hogy

nincsenek átlagos családok. Mindenki ilyeneket

szeretne átadni a gyermekeinek: hasznos tudás,

helyes önismeret, magas érzelmi intelligencia.

Számunkra nem elsődleges a lexikális tudás, hiszen

minden információ elérhető az interneten,

inkább a források vizsgálatára szeretnénk a gyermekeinket

megtanítani.

Timi: Négy gyerekkel eleve különleges élethelyzetben

vagyunk. Színes a kihívások palettája,

unatkozni nem szoktunk.

Hogyan élitek meg az életmódotok adta szabadságot?

Timi: Jó dolog akkor bevásárolni, mikor üresek az

üzletek, és akkor menni múzeumba, mikor csak

a teremőrök vannak ott. A gyerekek részt vesznek

mindenben, ami a „felnőtt élet”: bevásárlólistát írnak,

csekket fizetnek be stb.

Tamás: A szabadsággal élni nagy felelősséget is

jelent. Akármit megtehetnénk, de a hétfői megbeszéléseink

adják a keretet a heti feladatainknak.

Látszik rajtatok, hogy szerettek így élni. Ajánlanátok

másoknak is az otthontanulást?

Tamás: Senkinek nem ajánlanám, mert sok kihívással

jár, és nem kecsegtet olyan visszajelzésekkel,

ami naponta megerősítene. Nekem fontos,

hogy apaként, férjként ténylegesen a családomban

élek és nem csak hazajáró vendég vagyok.

Timi: Szeretek így élni, élvezem a családi közösségünket,

látom, ahogyan változnak a gyerekeink

és mi is. Ez az életmód nagyon intenzív, jellemformáló.

Azt ajánlanám: tudd, hogy van választásod.

Keress, kutass, vizsgáld magad és a családodat,

és vágj bele abba, ami vonz!

Mi így kezdtük, és bevált! Hogy jövőre mi lesz?

Azt eldöntjük majd akkor.

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 35


KÉPESLAP

Hihetetlen

szállások

SZENTENDREI JUDIT ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Ha nyár, akkor utazás, ez nem kérdés. Tervezés, böngészés

és a kérdés, hogy hol hajtsuk álomra a fejünket

a jól megérdemelt szabadságunkon. Sátorban? Hotelben?

Bérelt nyaralóban? Most olyan tippeket adunk,

amitől garantáltan tátva marad a szád!

SÖRHOTEL

Ha túl sok az egyforma

szálloda, és ki akarsz

tűnni, végy egy helyi

jellegzetességet, és csinálj

vele valami meglepőt!

Ha osztrák vagy, legyen

ez a sör! A Starkenberg

kastélyszállóban nemcsak

számtalan sörrel készült

ételkülönlegességgel

várják a vendégeket az

étteremben, hanem sörrel

töltött medencékkel is

a wellness részlegen.

Sörimádóknak kötelező!

(Starkenberg kastély,

Ausztria)

HÁZ A FELHŐKBEN

Közel 100 éve egy leleményes

építészt azzal bízott meg

Thorpeness városka vezetése,

hogy tervezzen egy olyan

víztornyot, ami illeszkedik

a helyi épületek hagyományos

stílusához. Megoldása mára

turistacélponttá tette az angol

kisvárost. A Ház a felhőkben

6 emeleten, 5 hálószobával és

3 fürdővel nagyobb társaság

számára bérelhető.

(House in the clouds, Anglia)

36 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


KÉPESLAP

VISSZA A TERMÉSZETBE!

Ki hinné, hogy az egyik legnépszerűbb szállás

Svédországban egy kupac komfort nélküli fából

tákolt erdei kunyhó. Hogy miért? Mert visszavágyunk

a csendbe, harmóniába, lassúságba, ahol

tere van a kapcsolatainknak, a gondolatainknak.

Ezekben a kunyhókban gyertyafény és tábortűz

mellett, folyóvíz és információáradat nélkül, távol

az emberektől pihenhetünk - feltéve, ha ki tudjuk

várni a hosszú várólistát, és ki tudjuk fizetni éjszakánként

a megközelítőleg 100.000

forintnyi szállásdíjat.

(Kolarby Ecolodge Svédország)

SZÁLLÁS A PLATÓN

És ha azt gondolnánk,

hogy ilyen furcsa szálláshelyeket

csak külföldön

találunk, akkor nagyot tévedtünk.

Ez a kiszuperált,

Csepellina névre hallgató

teherautó a Mecsek egyik

gyönyörű tisztásán áll,

messze a lakott területektől.

Az elsősorban

külföldieknek kialakított

mini szállás egyszerre

környezetbarát, kényelmes

és romantikus - ám

mindössze kétszemélyes.

(Mókus Valley,

Magyarország)

LOMBHÁZIKÓ

ÉS LUXUSKEMPING

Szlovéniával keskeny tengerpartja

miatt eddig mostohán bánt az

idegenforgalom. Ám azoknak, akik

a hegyeket és a vizet is egyaránt

szeretik, a Bledi tó tökéletes választás.

Nem is beszélve arról, hogy

a gyönyörű tó partján romantikus,

cölöpökre épített, ám minden

igényt kielégítő lombházakban vagy

teljes komforttal és kényelemmel

felszerelt luxussátrakban is

megszállhatunk.

(Garden Village Bled, Szlovénia)


NÁLUNK

Kutya a családban

R. FONYÓ BARBARA ÍRÁSA

www.momwithfive.hu

Ha valaki megkérdezi tőlem: kell-e kutya egy családba, a válaszom határozott igen. Sok-sok,

kutyatartással eltöltött év után teljes szívemmel hiszem és vallom Gerald Durrell mondását,

amely szerint egy ház attól lesz otthon, ha van benne kutya.

Vagy öt gyerek. A két halmaz egy budapesti bérház ötödik emeletén azonban nem fér meg

egymással. Legalábbis a jelenlegi tudásom szerint. Így hát nálunk az otthon fílinget

a gyerekek adják. Kutyát meg majd akkor tartunk, ha a gyerekek elköltöztek. Így a lakásunk

soha nem szűnik meg otthonnak lenni. Brilliáns megoldás. Naná! Elvégre én találtam ki.

Nálunk tehát nincs kutya. Könyörgés persze

van, hogy legyen. Mit tehet egy sokat látott,

nagyon nagycsaládos édesanya egy ilyen helyzetben?

Szerez egy kutyát. Oda, ahol ideálisak

a körülmények. A nagyszülőkhöz. Persze csakis

a beleegyezésükkel. Na, meg mindenféle ráhatás

- cuki kutyás videók és képek mutogatása,

a gyerekek rendszeres segítségének felajánlása

- nélkül. Tényleg. Mert aki egyszer tartott már

kutyát, annak nincs szüksége ilyen motivációra,

mert soha nem tud szabadulni az érzéstől, hogy

kutya márpedig kell! És ha nincs más megoldás,

akkor feles tartásban.

Mielőtt még azzal vádolna meg a kedves olvasó,

hogy ezzel a kompromisszummal csak a saját

érdekeimet tartottam szem előtt, elárulom,

hogy soha olyan boldognak, fittnek, kiegyensúlyozottnak

nem láttam a nagyszülőket azóta,

hogy hosszú hónapokkal ezelőtt az utolsó kutyájuk

is az örök vadászmezőkre távozott, mint

amióta újra csaholás veri fel a hátsó kertet.

DE MIÉRT IS JÓ KUTYÁT TARTANI?

Ha vicces akarnék lenni, most azt írnám, hogy

eltakarja a foltokat a kanapén, ha vendégek

jönnek, gondosan kiássa az elültetett virágokat,

egyszer és mindenkorra megoldja a reklámújság-problémát

vagy éppen formában tartja

a macskát…

De félre a tréfával, lássuk a valódi tényeket!

Nem tudom, hogy mások is megtapasztalták-e

már, amit én: minden gyerek zsigeri módon,

ösztönösen vágyik egy kutyára. Még azok is,

akik alapjában véve tartanak a négylábúaktól,

ők is élénken érdeklődnek irántuk, imádják nézegetni

őket képen vagy távolról, a játszótér

sarkából. Sőt, még ennél tovább is merészkednek

elméleti síkon, és nagyon szívesen játszanak

el a gondolattal, hogy milyen is lenne, ha

kutyatulajdonosok lennének.

A tévében, plakátokon például nincs boldog,

mosolygós család szöszi gyerek és ugribugri,

cuki kutyakölyök nélkül. (Na, de most komolyan…

miért nem öt gyerek?)

Ezek alapján nem is kéne tovább bizonygatni,

hogy miért kell kutyát tartani. De ha valakit

ezek az érvek sem győztek meg arról, miért

bővüljön egy négylábúval a család, íme néhány,

szakemberek által is alátámasztott tény a kutyatartás

mellett.

Kapcsolatok - A kutyával kialakított kapcsolat

sokat segíthet gyermekünknek az együttműködő

társas lét megalapozásában: megkönnyítheti

a kortársakkal való kapcsolatok kiépítését,

javíthatja a többiekkel szembeni alkalmazkodóképességet,

továbbá a gyermekekben fellépő

szorongásos tüneteket is csökkentheti

Biztonságérzet - A kutya megjelenésével, fellépésével

biztonságérzetet nyújt a gyermekek

számára, ezáltal pedig a szabadságérzetüket

is növeli. Ennek folyományaként a gyerekek

aktívabbak lesznek, sokkal szívesebben próbálnak

ki új játékokat, bátrabban barátkoznak.

Egészséges életmód - Akinek kutyája van, több

időt tölt a szabadban, többet mozog. Ez különösen

fontos a gyerekeknél, akik így hozzászoknak

az aktívabb, sportosabb életmódhoz.

38 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


Erősebb immunrendszer - Egészségügyi kutatások bizonyítják,

hogy a kutyákkal együtt felnövő gyerekeknél kevesebbszer alakul

ki betegség, allergia és asztma.

Felelősségérzet - Egy kutya gondozásával - de pusztán a vele

való együttlét által is - a gyerekünk megismerkedik a szabályok,

az önfegyelem, a sorrendiség fontosságával. Megérti, hogy kedvence

az ő segítsége nélkül nem képes ellátni önmagát, ezáltal

fejlődik az empátiakészsége, és könnyebben rávezethetjük

annak elfogadására is, hogy nem csak körülötte forog a világ,

másoknak is vannak igényeik, amelyekről nekünk, neki kell gondoskodnia.

Önbizalom - Egy kutya pozitív hatással lehet a gyerekek önbizalmára

is, különösen igaz ez az olvasni tanuló korosztályra.

Sok olvasni tanuló kisgyerek fél mások előtt hangosan olvasni.

Nagy segítség lehet nekik egy négylábú barát, aki mellett gyakorolhatják

a felolvasást, így gyűjtve tapasztalatot és önbizalmat.

ÚTON KUTYÁVAL

Mire figyeljünk, ha kedvencünkkel kelünk útra?

• A kutyának legyen érvényes oltása, és gondoskodjunk a féreghajtásról

is! (Az oltási könyvet mindig vigyük magunkkal!)

• Mindig legyen nálunk szájkosár, póráz, és használjuk is őket

a szállás- és vendéglátóhelyeken!

• Minden esetben legyen nálunk zacskó, hogy ne mások

takarítsanak a kutyánk után!

• Ne felejtsük magunkkal vinni a kutya kedvenc játékát,

pokrócát!

• Bárhol is járunk, soha ne tévesszük szem elől kedvencünket!


AKTUÁLIS

Gyerekek

kizárva!

FELNŐTTBARÁT HELYEK

ÉS ESEMÉNYEK VILÁGA

DR. FARKAS NÓRA ÍRÁSA

Az elmúlt néhány évben – Magyarországon és külföldön

egyaránt – gombamód szaporodni kezdtek a gyermekmentes

szállodák, éttermek, rendezvények. Sőt, míg nem is olyan rég

az esküvőkön teljesen természetes volt az apróságok

jelenléte, ma már az sem számít ritkaságnak, ha csupán

a nagykorú rokonok és barátok kapnak meghívót.

De vajon nem lesz sértődés, ha az ifjú pár közli,

nem látják szívesen a kiskorú sarjakat? Egy kisgyermekkel

nyaralni készülő család néhány év

múlva kettesben visszatérne abba a szállodába,

ahonnan csemetéik zsenge kora miatt korábban

elutasították őket? A későbbiekben örömmel

elköltenének egy romantikus vacsorát ott, ahol

családként már nem szívesen látott vendégek?

Nos, sok kisgyermekes szülő érezne dühöt, csalódottságot,

ha szeretett csemetéje valahol nem

kívánatos személy lenne. Ebben biztos vagyok.

Ők úgy látják, a szállás- és vendéglátóhelyek

olyan közösségi terek, ahol mindenkinek – így

a kiskorú emberpalántáknak is - helye van. Sőt,

egyenesen joguk van ott lenni, kitiltásuk pedig

nem más, mint diszkrimináció.

A gyermekmentes terek, események ellen felszólalók

másik fő érve az, hogy a kulturált viselkedés

cseppet sem korfüggő. Megemlítik, hogy

a nagykorú vendégek között is jócskán akad

olyan, aki antiszociális viselkedésével rémálommá

teheti a többi vendég nyaralását, kikapcsolódását.

Ezek a hangoskodó, ordenáré módon

viselkedő felnőttek pedig sok esetben zavaróbbak,

mint a medencében játszadozó vagy

a parkban futkározó apróságok.

Az sem meglepő, hogy sokan felháborítónak

tartják, ha egy társadalmi csoportról – jelen

esetben a gyermekekről – mások – így a szálloda,

a vendéglátóhely vezetői vagy egy rendezvény

szervezői - látatlanban, előre negatív

véleményt fogalmazzanak meg. Mert mi is az

ok, amely a gyermekek kitiltását eredményezi?

A zajongás, a folytonos rohangálás, fröcskölés,

a medencébe való ugrálás.

DE MI A VALÓSÁG?

Az, ahogy mi, felnőttek különbözőek vagyunk,

- mások a szokásaink, az életvitelünk, a habitusunk

– úgy a gyermekek sem skatulyázhatók

be.

Miért is ne lehetne egy apróság a többi szállóvendég

kedvence, aki minduntalan széles mosolyt

varázsol a felnőttek arcára? Miért olyan

nehéz elképzelni, hogy vannak olyan gyerkőcök,

akik igenis tudnak viselkedni: nem szórják

szanaszét az ételt az étteremben, s nem ugranak

visítozva, fröcskölve fejest a medencébe?

Még egy fontos érvet megemlítenék. Az üzleti

érdekeket.

Mert gondoljunk csak bele, mennyivel többet

költ egy kisgyermekes család, mint például egy

üzleti utazó!

40 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02


AKTUÁLIS

A szállásadók rendszerint jelentős plusz összegeket

kérnek a pótágyak bekészítéséért. Sőt,

mivel a pót- és babaággyal telezsúfolt szoba

kényelmetlen lehet, nagyobb az esély arra, hogy

az apróságokkal érkezők családi szobát, apartmant

foglalnak. Természetesen felárért cserébe.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy míg

a felnőttek általában megelégszenek a félpanziós

ellátással, a picik nem bírják ki étel és ital

nélkül napestig. Ők és családtagjaik a félpanziós

ellátás mellett étlapról is választanak délidőben,

délután pedig jöhet a sütemény, az

üdítő, vagy épp az olyan szolgáltatások, mint

a gyermekfelügyelet.

A kisgyermekes családok kizárásával ezek

a helyek bizony komoly bevételtől eshetnek

el. Nem kellene tehát inkább örülni a maszatos

pracliknak és a futkározó, hangoskodó gyerekseregnek?

De nézzük csak meg a másik oldalt!

MIT MONDANAK ŐK?

Nos, kisgyermekes szülők sokasága vágyik arra,

- különösen, ha már nagyobbacskák a gyerekek

- hogy néhány napra kiszakadhasson a mindennapok

mókuskerekéből. Véleményük szerint

igenis jó, ha csak rövid időre is, de kizárólag

önmagukra és egymásra figyelhetnek. Romantikázni,

feltöltődni, pihenni pedig nem is olyan

egyszerű, ha gyermekzsivajtól hangos a wellness

részleg, apróságok hada sivítva - visítva

futkározik a közösségi terekben, vacsoraidőben

pedig ételmaradékok repkednek szanaszét.

Ők úgy vélik, a családi nyaralás – a felpörgött,

mindent kipróbálni akaró apróságok miatt

- igenis fárasztó mulatság. Legalábbis a szülőknek

mindenképp. Másra vágynak, ami nem

is meglepő. Éveken át etettek, itattak, pelenkáztak,

mesét olvastak, könnyeket töröltek és

vigasztaltak. Ha végre akad, aki otthon vigyáz

a csemetére, s megadatik néhány nap ket-

SZÓLJ HOZZÁ!

Olvasd el teljes cikkünket

online magazinunkban,

és mondd el mit gondolsz!

www.utazikacsaladmagazin.hu/gyerekek-kizarva

tesben, érthető, hogy garanciát szeretnének

a gyerekzsivaj mentességre.

De nem csupán kisgyermekes szülőkből áll

a világ. Ott vannak a gyermektelen, fiatal párok,

a kisebb-nagyobb baráti társaságok, vagy épp

a csendre és nyugalomra vágyó idősebb korosztály.

Nem meglepő módon ők azok, akik

a felnőttbarát helyek és rendezvények törzsközönségét

teszik ki.

Ma már egy nyaralni vágyó kisgyermekes család

alapvető elvárása a gyermekmedence,

a babaágy, az etetőszék, a játszószoba és

megannyi más baba- és gyermekbarát szolgáltatás.

De vajon egy gyertyafényes vacsorára

vágyó fiatal pár nem érdemelné meg

az egymásra figyelés csendjét? Egy életében

először nyaraló nyugdíjasnak nem járna

a wellness részleg békés nyugalma? Egy leányvagy

legénybúcsút ünneplő baráti társaságnak

nincs joga az önfeledt, felszabadult ünneplésre,

amikor is nem kell tekintettel lenni a szomszédos

apartmanban alvó kisbabára?

Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak,

ugyanakkor mindkét csoport álláspontja érthető.

De vajon mi a megoldás?

Lehet–e, egyáltalán

kell–e mindkét oldal

kedvére tenni?

Kialakíthatók-e olyan szállodák, éttermek, szervezhetők-e

olyan események, ahol az önfeledten

mókázó gyerekek és a nyugalomra, csendre

és kikapcsolódásra vágyó felnőttek egyaránt jól

érezhetik magukat?

A mindenki számára nyitva álló közösségi tereké

vagy az egyedi, már-már személyre szabott

ajánlatoké a jövő? Esetleg jól megférnek majd

egymás mellett a felnőtt- és gyermekbarát

szálláshelyek, vendéglátó egységek és rendezvények?

Idővel kiderül.

Eldöntjük mi, a fogyasztók. Azáltal, kinek – melyik

szállásadónak, vendéglátósnak, rendezvényszervezőnek

- adjuk a pénzünket.

2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 41


JÁTÉK

Játssz és nyerj!

Reméljük, sok értékes tartalmat találtál nálunk, és

kedvet kaptál a kalandozáshoz az Utazik a család

nyári számából! Magazinböngésző játékra hívunk

itt, az utolsó oldalon. Keresd meg a választ az alábbi

kérdésekre az újságban, és nyerj mese-útikönyvet!

1. Milyen névre keresztelték hazánk egyetlen

napelemes kisvasút-szerelvényét?

2. Kinek a rajzait láthatod Gyereksarok rovatunkban

(és mese-útikönyveinkben is)?

3. Milyen édességet készít Nagy Judit?

4. Melyik ország büszkesége a “Ház a felhőkben”

víztoronyból kialakított szállás?

Küldd el a válaszokat az info@kidsoasis.hu

e-mail címre! A helyes beküldők

között az alábbi

nyereményeket

sorsoljuk ki:

NYEREMÉNYEK

4 szerencsés kitöltő gazdagabb lesz az

Utazik a család mese-útikönyvsorozat

egy-egy példányával.

A tárgy mezőbe írd oda:

Utazik a család - nyereményjáték

UTAZIK A CSALÁD MAGAZIN

2018 nyár, II. évfolyam 2. szám

INGYENES

ISSN 2559-9674

FŐSZERKESZTŐ: Szentendrei Judit

SZERZŐK: Dr. Farkas Nóra, Frankó Ágnes, Kovács-

Mihócza Orsolya, Orbán Ágnes, R. Fonyó Barbara,

Szentendrei Judit

OLVASÓSZERKESZTÉS: Szűcs Erzsébet Eszter

LAPTERV: László Zsuzsi (www.laszlozsuzsi.hu)

NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS: Szentendrei Antal

CÍMLAPFOTÓ: Nemes Kitti (fb.com/KittKatPhotography)

FOTÓ: istock.com

ILLUSZTRÁTOR: Szalma Edit (editszalma.com)

HIRDETÉSSZERVEZÉS: sales@kidsoasis.hu

KIADÓ: KidsOasis Nonprofit Kft. 2120 Dunakeszi,

Pallag u. 26. Tel: 27/200-873; 20/470-6396

e-mail: info@kidsoasis.hu

FELELŐS KIADÓ: Gyetvainé Zováth Anikó

ügyvezető

NYOMDA: Gelbert ECO Print Kft.

1037 Budapest, Bécsi út 267.

Felelős vezető: Gellér Róbert

WWW.UTAZIKACSALADMAGAZIN.HU

ONLINE MAGAZIN

SZERKESZTŐ: Frankó Ágnes

WEBSZERKESZTŐ: Heintz Tamás

A magazinban megjelenő hirdetések tartalmáért,

az azokban elhelyezett képek jogtisztaságáért

a kiadó nem vállal felelősséget. A fent írt e-mail

címekre történő e-mail küldéssel a feladó hozzájárul

ahhoz, hogy e-mail címe, illetve egyéb közölt

adatai alapján a kiadó számára tájékoztatót és

reklámanyagot küldjön. Az adatközlés önkéntes

és írásban bármikor visszavonható.

42 | UTAZIK A CSALÁD 2018/02

More magazines by this user
Similar magazines