15.12.2012 Views

LILIOM ÉS AZ ALVILÁG

LILIOM ÉS AZ ALVILÁG

LILIOM ÉS AZ ALVILÁG

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

LILIOM ÉS AZ ALVILÁG

Molnár Ferenc: Liliom / Schauspielhaus Graz

2010.04.08.

Bodó Viktor profi eleganciával teremt hatásos látványvilágot Molnár klasszikusához, mely

kiemeli és plasztikussá teszi a képek előterében játszó szereplőket, s az elrejtett részletekből

kirajzolódik a külvárosi Liliom-legenda átgondolt értelmezése is. MIKLÓS MELÁNIA

ÍRÁSA.

Hosszan szól a nyitány a zenekari

árokból, Klaus von Heydenaber

egyszerre múltidéző és kortárs zenéje, a

cimbalomra, hegedűre, harmonikára és

zongorára írt szomorú-vidám keringő, s

úgy érezzük, mintha repülne velünk a

ringlispíl: a monarchia korszaka iránti

nosztalgiát patinás szépségével őrző

grazi színház épülete leeresztett

bársonyfüggönyével, aranyozott és

fehér stukkóival, páholyaival,

nézőterével és félig elhalványított

lámpafüzéreivel együtt.

Asszociációnkat erősíti a kezdő jelenet,

Jan Thümer

melyben a Muskátné elől sikongva

menekülő lányok a takarásból szaladnak ki, s a függöny előtt perlekednek a körhintatulajdonosnéval,

mígnem vitájuk tárgya, Liliom a színpaddal szembeni erkélyről – azaz még a

körhintáról – be nem kapcsolódik, s védelmükre kelve kirúgatja magát kikiáltói tisztségéből.

Miközben kívül van a játékon és fentről beszél, fejgépekkel világítja meg a miatta illetve érte

veszekedőket, majd az új élet jeleként könnyelműen szétszórja „vagyonát” a levegőben: a

nézőtérre hulló fehér lapok ránézésre pénznek tűnnek, aztán kiderül, hogy üres papírok (meg

nem írt fecnik, levelek) – akárha a bulgakovi varietében lennénk. A ligeti padon ücsörgő

barátnőket bűvészmutatványokkal szórakoztatja, s noha Mari kapja el a zakója szegélyénél

fogva, melyből egymáshoz kötözött színes nyakkendők bomlanak ki, egyértelmű, hogy

választottja a különös szépségű Juli lesz.


Jan Thümer életművész Liliomja az

első pillanattól kezdve határozott

egyéniség, aki pontosan tudja, mit miért

csinál, mégis van körülötte titok. Nem

szélhámost játszik, akit sodornak

szenvedélyei és az élet, hanem a tettek

következményeinek ismeretében hozza

meg döntéseit. Az éjszaka sötétjéből

feltűnő kalapos, szivaros, bőrkabátos

rendőrfőnök és kísérete suttogva

figyelmezteti a törvényre, ami a

maffiavezérnek és detektívnek is beillő

figurával való egyéb rejtélyes viszonyt,

ügyletet sejtet. A jó megjelenésű Liliom

Jan Thümer és Pető Kata

tud valamit az élet(é)ről, amit más nem;

például abban is biztos, hogy Juli azért állt ki mellette Muskátnéval szemben, mert ismeri és

megérti őt. A Pető Kata alakította lány érett és komoly nő, aki szintén tudja, mibe megy bele.

Ő is mutat néhány bűvésztrükköt, előre mondja kérdéseire Liliom válaszait, s csók közben ő

húzza át a pad támláján vezetett rovások krétavonalait. Természetes egyszerűséggel és

méltósággal viseli sorsát, legszemélyesebb érzéseit pedig az anyanyelvén, magyarul mondja

ki.

Bodó Viktor ebben az előjátékban olyan karaktereket, viszonyokat és értelmezési kódokat

fest fel, amelyek egyrészt azonnal levetik magukról a játszási hagyományt, másrészt elég

nyitottak ahhoz, hogy az általuk játékba hozott asszociációk mentén folyamatosan

újraíródhasson a titokzatosság és a meglepetés erejével ható színpadi történetmesélés. Ha

akarom: Bodó meggyőző ötletességgel építi fel a szcenikát és adagolja hozzá az újabbnál

újabb meglepetéseket, amelyek összességében kiadják az előadás olvasatát, ugyanakkor el is

terelik a néző figyelmét a logikailag nehezen összeegyeztethető részletekről, illetve azok

kapcsolódási pontjainak megoldatlanságairól. Viszont ha akarom: Bodó maga is varázsol,

amit nem is titkol, s ezzel szinte végig fent tudja tartani a kíváncsiságot, aminek tükrében

kevésbé tűnnek lényegesnek a következetlenségek, így az előadásmód tulajdonképpen elfedi

és érvényesen oldja meg az eredetileg is hiátusokból építkező molnári dráma dramaturgiai

nehézségeit.

Hollunderék házában ugyanis feltárul a

függöny, s elidőzhetünk a színpad egész

mélységét betöltő szoba részleteinél:

festetlen betonszürke falak, balról

kockázott üvegablakok és párkány, az

előtérben tüzelős sparhelt, hátul

folyosót sejtető tejüvegfal és bejárati

ajtó, mellette kapcsolótábla és

zománcozott lavór, efölött kötélen

száradó ruhák és lepedő, jobbról

duplaszárnyas liftajtó és egy újabb ajtó,

az előtérben egyszemélyes matrac

(mintha néhány tárggyal együtt

egyenesen a Boldogtalanokból került

Pető Kata és Steffi Krautz

volna elő), a tágas belső tér közepén


kopott bőrkanapé és pár fonott kosár, a plafonon üzemi lámpák. Míg az inkább ipari, mint

műtermi jellegű és minden otthonosságot nélkülöző lakásba Muskátné és Ficsúr kívülről

érkezik, jöttüket a folyosóablakban megjelenő árnyékuk előtt kutyaugatás jelzi (melyet utóbbi

esetében olykor további árnyak is követnek), az itt élők a rejtett ajtón át közlekednek a ház

belső tereibe. Hollunderné (Gerti Pall) hajlott hátú, zsörtölődő anyóka, aki úgy érkezik meg

egy köteg rőzsével, mint a mesebeli gonosz boszorkány Hófehérke erdei otthonába. Fia, a

nemtelen, démonikus figura (Martina Stilp) szótlanul, ám feltűnően vizslatja a szoba

szegleteit.

De más furcsaságok is történnek: a ház lakói például nem

használják a kanapét – csak a Steffi Krautz által

játszott határozott üzletasszony, tapasztalt szerető és díva,

a felsőbbrendűségének, hatalmának és vonzerejének

tudatában lévő Muskátné illetve a rendőrfőnök ül rajta;

amikor a nő szétvetett lábakkal igyekszik visszacsábítani

Liliomot a „szép és könnyű élet” útjára, villámlik és

mennydörög odakint; amikor Liliomban felébred a vágy,

ám a szobába belépő Juli láttán meginog döntésében, a

helyzet feszültségét a bádogvödörbe metronómütemre

csöpögő eső fokozza; amikor Juli bejelenti, hogy

gyermeket vár, hirtelen kisüt a nap és madárcsivitelés

hallatszik; az örömében meztelenre vetkőzött és a

kanapén ugráló Liliom pedig egy vödörből piros golyókat

szór a fejére, amelyek elárasztják a színpadot.

Az előadás egyik legbravúrosabb jelenetében Bodó a

narráció időben, térben és metaforikus jelentéseiben is

eltérő dimenzióit szimultán, illetve jó ritmusban,

érzékeny váltásokkal komponálva csúsztatja össze:

Jan Thümer

Ficsúr és Liliom a szoba előterének földdel körbeszórt

részén gyakorolják a rablást, közben Hollunderék egy fatuskón baltával lefejeznek egy

csirkét, kísérteties zöld háttérfényben belép egy monarchiás katonatiszt, aki fekete kismacskát

hoz (?) a Hollunder-gyereknek, aztán poharak repülnek be az ablakon, akárha a síneknél

rosszban settenkedő és a jólétről álmodozó páros dobálta volna meg a vonatot az éjszaka

sötétjében, a férjéért aggódó Juli épp megfürdik a lavórban, amikor elöl újra „élesben” látjuk

a letartóztatást és Liliom öngyilkosságát, majd a mintha bűntársból szemtanúvá változott

Ficsúr (Sebastian Reiss) mesélte volna Julinak az eseményeket, a nő karjai közt haldokló

Liliomtól való búcsúnál tartunk.


A halál pillanatában aztán

materializálódik a kísértetiesség és az

első csoda: miután Juli odavonszolta a

matrachoz és testével eltakarta

Liliomot, recsegni-ropogni kezd a ház,

eltűnik a plafon, törmelék és téglák

zuhannak a magasból, éktelen robajjal

felemelkednek a falak, füstben és

(reflektor)tűzben úszik az apokaliptikus

kép, és a liftből belép a szivarozó

rendőrfőnök (Franz Xaver Zach),

hogy a lá Woland elfoglalja helyét a

bőrkanapén, beépített embere, a

macskaszerű Hollunder-fiú és a

hórihorgas tiszt (Claudius Körber)

kíséretében.

Franz Xaver Zach, Jan Thümer, Claudius Körber és

Sebastian Reiss

A túlvilági bíróságon, a rivaldafénnyel szegélyezett országút-felüljáróra érkező vallomástevők

– elsőként a földi életet megjárt és jócselekedetét végrehajtó, üdvözülése elnyerését a zakóján

felgyulladó égőkkel bizonyító Ficsúr, majd a küldetése előtt álló Liliom – tárgyalását szintén

a rendőrfőnök vezeti. A súgólyukból mozgatja az eseményeket, fehér ruhába öltöztetett,

clown-szerű kísérőit, Liliomot és a levegőben tárgyi bizonyítékként megjelenő kést ezúttal

„gondolatátvitellel” is képes irányítani. Miközben

endékás magnóról hallgatjuk Liliom vallomását, a

színpad teljes magasságát betöltő és az utat lezáró aktaszekrény

előtt nekünk háttal szkafanderező hivatalnok

poros iratok között turkál. Liliom a lehetőséggel együtt

egy beszállókártyát is kap, hogy az út közepén megnyíló

csatornán leereszkedjen az „alvilágba”, ahonnan egyenes

út vezet a liftajtón keresztül Juli és lánya lakásába. Ismét

a Hollunder-szobát látjuk, matrac és kanapé nélkül,

középen egy asztallal, három székkel, az ablakban

galambpár árnyékával, fekete macskával, a komikus

vendégek, a háziasszonnyá terebélyesedett Mari (Sophie

Hottinger) és a nevét meghazudtolóan izgága Wolf

(Thomas Frank) felakadó bakelitlemezével. A családi

vacsora felismerés-jeleneténél Liliom azzal az

ártatlan bűvésztrükkel kedveskedik Lujzának (Andrea

Weinzl), amivel Julinak udvarolt a ligeti padon, amikor

megüti a lány kezét. Hogy tette bocsánatos bűn-e, vagy

végleg az alvilágba vezet, nyitott kérdés marad.

Jan Thümer és Pető Kata. Fotó:

Peter Manninger (Forrás: theatergraz.com)

http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/2252/molnar-ferenc-liliom-schauspielhaus-graz/

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!