20.02.2019 Views

A Nemzet Zászlója 2018

A magyar zászló és címer napján, 2018. március 16-án reggel keservesen ömlő esőre ébredtem. A telefonom meg-megcsörrent. Aggódóan érdeklődő zászlóvivők hívtak tudakolva, hogy megtarjuk-e mégis a meghirdetett zászlóvitelt az Andrássy úton. Kissé remegő hangon, de igent mondtam mindenkinek. 1848. március idusán is esett az eső, mondogattam. Elindultam, hogy elhozzuk az előző nap egy állványra feltekert zászlót, és elvigyük az Operához, ahonnan majd indulnunk kell.Korán volt még, s mégis, már zászlóvivők vártak a helyszínen, majd egyre többen és többen érkeztek. Gyűlt a tömeg a szakadó, hideg eső ellenére. Déli indulást ígértünk, s hogy elegendő idő legyen a zászlóvivők elrendezésére, sorba állítására, fél tizenegyet jelöltem meg a gyülekezés kezdeteként. Háromnegyed tizenegyre már gyakorlatilag mindenki megérkezett. Aggódva figyeltem a tömeget, ezeket a csodálatos, magyar embereket. Nem azért aggódtam, hogy végigállják-e a másfél órát az indulásig. Akkor már tudtam, hogy bennük nem fogok csalódni. Azért aggódtam, nehogy az egészségük lássa kárát ennek a várakozásnak és a még előttük álló 1848 méteres útnak, amíg elérnek az Operától a Hősök teréig. Az eredeti terv szerint a Hősök terére tekeredik be a zászló, egy élő kokárdát alkotva. Akadtak szemlélőktől származó hangok, akik le akartak beszélni erről a tervemről az időjárásra hivatkozva, mondván, hogy az emberek meg fogják unni, ott fogják hagyni, el fogjak dobni a zászlót. A válaszom rövid volt. Ezek az emberek előbb vágatnák le a kezüket, minthogy a földre dobják nemzetük rájuk bízott zászlaját. Köszönettel tartozom minden zászlóvivőnek és támogatónak, hogy engem igazolt. Ez a könyv nekik állít emléket, tisztelegve előttük, akik hősiesen megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Szilágyi Ákos szervező - ötletgazda

A magyar zászló és címer napján, 2018. március 16-án reggel keservesen ömlő esőre ébredtem. A telefonom meg-megcsörrent. Aggódóan érdeklődő zászlóvivők hívtak tudakolva, hogy megtarjuk-e mégis a meghirdetett zászlóvitelt az Andrássy úton. Kissé remegő hangon, de igent mondtam mindenkinek. 1848. március idusán is esett az eső, mondogattam.
Elindultam, hogy elhozzuk az előző nap egy állványra feltekert zászlót, és elvigyük az Operához, ahonnan majd indulnunk kell.Korán volt még, s mégis, már zászlóvivők vártak a helyszínen, majd egyre többen és többen érkeztek. Gyűlt a tömeg a szakadó, hideg eső ellenére.
Déli indulást ígértünk, s hogy elegendő idő legyen a zászlóvivők elrendezésére, sorba állítására, fél tizenegyet jelöltem meg a gyülekezés kezdeteként. Háromnegyed tizenegyre már gyakorlatilag mindenki megérkezett.
Aggódva figyeltem a tömeget, ezeket a csodálatos, magyar embereket. Nem azért aggódtam, hogy végigállják-e a másfél órát az indulásig. Akkor már tudtam, hogy bennük nem fogok csalódni. Azért aggódtam, nehogy az egészségük lássa kárát ennek a várakozásnak és a még előttük álló 1848 méteres útnak, amíg elérnek az Operától a Hősök teréig.
Az eredeti terv szerint a Hősök terére tekeredik be a zászló, egy élő kokárdát alkotva. Akadtak szemlélőktől származó hangok, akik le akartak beszélni erről a tervemről az időjárásra hivatkozva, mondván, hogy az emberek meg fogják unni, ott fogják hagyni, el fogjak dobni a zászlót.
A válaszom rövid volt. Ezek az emberek előbb vágatnák le a kezüket, minthogy a földre dobják nemzetük rájuk bízott zászlaját.
Köszönettel tartozom minden zászlóvivőnek és támogatónak, hogy engem igazolt.

Ez a könyv nekik állít emléket, tisztelegve előttük, akik hősiesen megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

Szilágyi Ákos
szervező - ötletgazda

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

118 Lieli György

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Keresztény magyar vagyok. Nemzeti múltunk, hőseink és az őket

megéneklők előtt szeretnék tisztelegni. Jövőnk is csak ebből és

a mi tetteinkből eredhet. Bízom abban, hogy a rendezvény lélekemelő

és nemzeti öntudatot növelő lesz sokak számára. Isten

áldjon minden magyar embert országhatárainkon belül és túl!

205 Lovas Károlyné

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

520 Lugosi BaBett

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Magyarság, és nemzettudatért sokak szerint többször álltam

sorban. Szervezetten a Csíksomlyói búcsún és a Lengyel barátainkért,

Krakkói szolidaritási látogatásunkra saját tekintélyes

méretű zászlóval érkezve, dalokat, himnuszokat énekelve megkaptam

a Honleányi kitüntető címet utastársaimtól. Márpedig

a Honleányság kötelez, ezért szeretnék jelentkezni zászlóvivőnek.

Isten áldja a szervezőket, a résztvevőket, és egész Népünket.

Lugosi BaBett

641 Lukács Katalin

Magyarország, Nagykáta, Magánszemély – Zászlóvivő

Szeretném a tiszteletem leróni a Magyar zászló előtt, tisztelegni az

1848-as hősök előtt.

567 Lukács Lászlo Attila

Magyarország, Szeged, Magánszemély – Zászlóvivő

138 Lukovics Péter

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Lukovics

Megtetszett az ötlet, és fontosnak tartjuk a keresztény gyökereken alapuló

magyar kultúra védelmét és ápolását. Sajnos későn értesültem

az eseményről, így most nem tudok ott lenni, de fiam, Lukovics Péter

képviselné a családot.

459 Magyar Tibor

Magyarország, Tiszacsege, Magánszemély –

Zászlóvivő

202 Majoros Pál József

Magyarország, Inárcs, Magánszemély – Zászlóvivő

15 éve a házunk előtt lobog a magyar zászló. Nagy dolog, hogy a

magyar szabadság ünnepén egy hatalmas zászlóval vonuljunk a fővárosban.

Szeretnék ebben részt venni.

615/1 Manninger Sándor

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

615/2 Manninger Sándorné

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

615/3 Skublics Mária

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

615/4 Skublics Márk

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

615/5 Skublics Tamás

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

615/6 Skublicsné Manninger Alexandra

Magyarország, Budapest, Család vagy baráti társaság –

zászlóvivő, Manninger

66 Markovits Erzsébet

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Tisztelem, szeretem a hazámat és annak minden szimbólumát.

37

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!