TOP 100 2019 FEJÉR MEGYE

barath.peter.mail
  • No tags were found...


WHITE & COLOR VERSION

ÚJ PEUGEOT 508 SW

WHAT DRIVES YOU? 1

Kedves Olvasó!

A

2010-es 9,6 milliárd forinthoz

képest 2018-ban közel

a dupláját, 18 milliárd forintot

fizettek be iparűzési adóként

a megyeszékhely kasszájába a Székesfehérváron

telephellyel rendelkező

cégek, s ha minden igaz, a 2019-es

iparűzésiadó-bevétel elérheti a 19 milliárd

forintot! Óriási, hétköznapi ésszel

szinte fel sem fogható összeg ez, ami jól

mutatja a megyeszékhely gazdaságának

erejét, fejlődését. De legalább ilyen fontos,

hogy meglehetősen sok nagyadózó

vállalat termel a városban, így nem egykét

cégtől függ a bevétel. Erről a szakemberek

azt mondják, Székesfehérváron

egészséges az ipar szerkezete, mert nem

arról van szó, hogy egy vagy két „nagyonnagyon

nagy” adózó vállalat termeli

a pénzt, hanem van több erős, milliárdos

adótétel környékén lévő adózó. Ez

bizakodásra adhat okot, a most egyre

több helyen hallható „jóslatok” fényében

különösen, miszerint az elmúlt évek elképesztő

ütemű növekedése a közgazdaság

szabályai szerint lassulni fog, vagy

legalábbis nem lesz ilyen ütemű.

A Top 100 lista idén is a megyében működő

társaságok nettó árbevétele alapján

készült el, de hogy a megye gazdaságáról

részletesebb képet kapjunk,

a rangsort további 400 vállalkozással

bővítettük. Ők tehát a legnagyobbak Fejér

megyében.

A megye pedig – jórészt a kiadványban

szereplő cégek jóvoltából – kiemelkedő

Köszöntő

helyet foglal el az országos összevetésekben

is: a gazdasági mutatói, a cégek

által fizetett társasági adó alapján rendszerint

az ország három legjobban teljesítő

megyéje között van, ami a lélekszámot

tekintve kimagaslónak mondható.

A Fejér Megyei Hírlap célja hat évvel ezelőtt

– amikor az első Top 100 kiadványt

életre hívta – nem más volt, mint hogy

különleges figyelmet fordítson Fejér gazdasági

motorjaira. Ebben a vállalkozásunkban

különösen nagy segítséget nyújt

évről évre a Központi Statisztikai Hivatal,

valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Külön köszönjük szakembereiknek, hogy

alapos, az összefüggéseket bemutató

elemzéseikkel segítenek megvilágítani

a megye gazdaságának teljesítményét!

Csak magánszemélyeknek,

további feltételek

teljesülése esetén.**

Csak magánszemélyeknek,

további feltételek

teljesülése esetén.**

PEUGEOT i-Cockpit® VEZETŐHELY

NIGHT VISION RENDSZER 2

ADAPTÍV TEMPOMAT STOP & GO FUNKCIÓVAL 3

1

És Önt mi hajtja?

2

Éjjellátó rendszer. Változattól függően opciós vagy nem rendelhető felszerelés.

3

Változattól függően széria-, opciós vagy nem rendelhető felszerelés.

*Minden 2019. június 3. után megrendelt, minden magánügyfél számára új autóként értékesített, új

Peugeot 508 SW személygépkocsi vá sárlása esetén a 2 év szerződéses gyári jótállás mellé most +3 év

kiterjesztett Optiway Optimum szerződéses jótállást adunk ajándékba. Az Optiway Optimum szerződés

keretében nyújtott jótállás a 2 éves szerződéses gyári jótálláson túl érvényes, a gyári szerződéses jótállással

megegyező szolgáltatásokat tartalmaz, és az autó első tulajdonosának történő átadásától számított

5 évig vagy 100 000 km-ig (amelyiket előbb eléri az autó) érvényes. Az akció visszavonásig érvényes. **A gyári szerződéses

jótállás és az Optiway Optimum szerződés keretében nyújtott jótállás szolgáltatásai kizárólag abban az esetben vehetők

igénybe, ha az adásvételi szerződésben, a Szerviz- és Garanciafüzetben és a Szolgáltatási Szerződésben foglalt feltételek és

körülmények egyidejűleg teljesülnek.

A képek illusztrációk. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a P Automobil Import

Kft. és a Fábián Kt. fenntartja a kondíciók változtatásának, valamint az akció visszavonásának jogát. Az akció részleteiről

érdeklődjön Peugeot-márkakereskedésünkben.

PEUGEOT FÁBIÁN

Vegyes fogyasztás WLTP szabvány szerint: 5,384–7,784 l/100 km, CO 2

-kibocsátás: 141,29–175,47 g/km.

Vegyes fogyasztás NEDC szabvány szerint: 3,9–5,7 l/100 km, CO 2

-kibocsátás: 101–132 g/km.

8000 Székesfehérvár, Budai út 175. | tel: +36 22 303 406 | www.fabianauto.hu

Nagy Zoltán Péter

főszerkesztő

Fejér Megyei Hírlap

Menyhárt Róbert

igazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Fejér Megyei Adó- és

Vámigazgatósága

TOP 100+400 – FEJÉR MEGYEI GAZDASÁGI KIADVÁNY

A Mediaworks Hungary Zrt. kiadványa

Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató

Főszerkesztő: Nagy Zoltán Péter

Felelős szerkesztő: Házi Péter

Megyei üzletszervezési vezető: Borsos Dávid

Szerkesztés: Fejér Megyei Hírlap szerkesztősége,

8000 Székesfehérvár, Ady utca 15. Telefon: 22/542-700

Hirdetésfelvétel: Fejér megyei hirdetés,

8000 Székesfehérvár, Ady utca 15.

Nyomda: Gyomai Kner Nyomda Zrt.

Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató

ISSN: 2415-9360

Freid Mónika

elnökhelyettes

Központi Statisztikai Hivatal

Tájékoztatási Igazgatóság

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

3



Székesfehérvár – Promóció

A zéró emissziótól az új,

kreatív szaktudásig

Avagy mitől marad versenyképes és élhető Székesfehérvár?

Fehérváron most már tartósan

emelkednek a bérek, az iparűzési

adó várhatóan rekordbevételt

ér el idén is. De ha Alba

Regia a győztesek között akar maradni

az ipar 4.0 korában is, akkor komoly

teendői vannak. Erről kérdeztük Cser-

Palkovics András polgármestert.

– Az alakuló ülésen elhangzott polgármesteri

programbeszédéből kihallható, hogy

habár rekordbevételt érhet el idén is az iparűzési

adó, a világban olyan gazdasági folyamatok

zajlanak, amelyekből Fehérvár csak

úgy jöhet ki győztesen, ha ezekre felkészül.

Miként képzeli ezt a felkészülést?

– Hosszú évek óta hangsúlyozzuk, hogy

nem szabad felélni azt, amit a város, hála

az erős gazdaságának, megtermel. Leszögezhetjük,

hogy Székesfehérvár gazdálkodása

stabil alapokon nyugszik, ám nem

szabad elfelejteni, hogy Székesfehérvár jelentős

mértékben exportra termelő iparral

rendelkezik, ami azt is jelenti, hogy

a világgazdasági folyamatok nálunk is

éreztetik a hatásukat. Vannak ugyanakkor

olyan, helyben meghozható döntések

– mint például országosan az állami támogatási

struktúra, azaz az adócsökkentés

gazdasági szereplőket segítő politikája

–, amelyek segítik a kedvező folyamatokat.

Illetve az önkormányzatnak is meg

kell néznie, hogyan tud együttműködni

a helyi gazdaság szereplőivel. Ilyennek látom

az oktatást, beleértve az Alba Innovár

vagy a Titkok Háza elindítását és az ehhez

kapcsolódó digitális képzéseket. Fontos,

hogy a felnőttek, azaz a ma munkavállalói

is kapjanak ilyen irányú képzést

a cégekkel együttműködésben. Ide tartozik

a felsőoktatás is, ahol az elmúlt években

hallgatószám tekintetében is sikerült

eredményeket elérni, s úgy látom, mindhárom

itt működő egyetem kész a bővülésre.

Az Óbudai Egyetem fehérvári robotika tanszéke,

a Corvinus új campusa jól kijelöli

azt az irányt, amely felé tovább kell menni.

Célként fogalmaztuk meg azt is, hogy valamennyi

általános iskolában létrejöjjön egy

okostanterem, ami a Széna téri iskolában

már működik.

– Említette a bérfelzárkóztatást is polgármesteri

beszédében. Erre miként lehet hatása

az önkormányzatnak?

– Úgy tapasztaltam, hogy ezt a kérdést

az elmúlt években nagyon jól oldották meg

a gazdaság szereplői: a bérek most már tartósan

emelkednek, s mindez a város versenyképességére

inkább pozitív hatással

volt, van! A munkaerőpiacon pedig az önkormányzat

is megjelenik, mi is részesei

vagyunk a béremelésnek, hiszen a közszolgáltatást

el kell látnunk, ráadásul egyre

javuló színvonalon. Másrészt folyamatosan

egyeztetünk, különösen a legnagyobb

munkáltatókkal: mindig kiemelt téma

a bérfejlesztés. Több bevételből többet lehet

költeni, ami pozitívan hat vissza a helyi

cégekre, vállalkozásokra is. Jól működött

az is, hogy az önkormányzat évekre

előre megmondta, milyen adópolitikával

tervez; igyekszünk ezt most is így tenni,

hogy kiszámítható legyen a fehérvári gazdasági

környezet a cégek számára. A világ

vezető technológiái már itt vannak Fehérváron,

ha el tudjuk érni, hogy minél többen

dolgozzanak az ipar 4.0 világában, akkor

ez önmagában is magasabb jövedelmeket

jelent! Ezért fogalmaztuk meg célkitűzésként,

hogy minél több magasabb hozzáadott

értéket teremtő munkahely legyen

Fehérváron.

– A kisebb vállalkozásoknak miként próbálnak

segíteni?

– Készítettünk egy felmérést arról, miként

tudná egy tőkelap a kis- és középvállalkozásokat

segíteni. Az ötmilliárdos alap

létrehozásáról azóta a Magyar Fejlesztési

Bank már döntött. A helyi gazdaságról

kapott áttekintés pedig megmutatta, előre

kell lépnünk abban, hogy minél több iparágban

és szolgáltatási struktúrában legyen

ott a város. Így is szerencsések vagyunk,

mert nem egy vagy két autóipari óriásvállalat

ad munkát a megyeszékhelyen, hanem

sok különböző cég. A magyar tulajdonú

vállalatok terjeszkedését segítheti tehát

ez a gazdaságfejlesztési alap a megerősödés

idejére. Elsősorban új termék bevezetésében

vagy a meglévő termék volumenének

komoly növelésében segíthet majd ez

a konstrukció.

– Ha gazdaságfejlesztésről beszélünk, annak

nélkülözhetetlen része az úthálózat

fejlesztése. Első hallásra mindenki örült

a hírnek, hogy a 81-es út nyomvonalán egy

kvázi fővárosi körgyűrűt terveznek, ami

az M1-est kötné össze a leendő M8-as autópályával.

Aztán a Facebookon egyre több

olyan hozzászólás volt olvasható, hogy nem

is lesz ez olyan jó Fehérvárnak, mert elképesztő

forgalom zúdulhat a városra. A polgármester

nem tart ettől?

– Ennek a fejlesztésnek pont az a lényege,

hogy a teljes átmenő forgalom a városon

kívüli gyűjtőutakon haladna majd.

Az az autó- és kamionmennyiség is, ami

ma simán átmegy a városon. Ennél szerintem

sokkal jobb, ha van egy Szabadbattyán

és Székesfehérvár közötti negyedik autópálya-lejáró,

amelyik a város mellett viszi

el a forgalmat a 81-es felé. Abban bízom,

hogy a fejlesztést követően csak az autózik

be a megyeszékhelyre, akinek itt van dolga,

mert minden más útvonal sokkal gyorsabb

lesz ennél a megoldásnál. Az átmenő

forgalom csökkenésével a város légszenynyezettsége

is javulhat, és az sem titok,

hogy a fejlesztéssel a mostaninál is erősebb

közlekedési csomóponttá válna Székesfehérvár.

– A Modern városok programot mennyire

kellett, kell áttervezni?

– Ne feledjük, hogy ennek a programnak

a megvalósítása eleve 2020–2022-es céldátummal

lett elfogadva! Nagyságrendileg

mintegy 20 milliárd forint egyébként

már megérkezett, ebből tudtuk megvásárolni

az Alsóvárosi rétet, ebből kezdődhet

a nagyszabású erdősítési program a Fehérvár

tüdeje programban. A Palotai úti

parkolóház építése is ebből valósul meg.

A középiskolai campus esetében újra kiírtuk

az építésre a közbeszerzést, jövőre, bízom

benne, tudunk dönteni az első ütemről,

mely az új Vasvári Pál Gimnázium

megépítését és a Kodolányi János középiskola

teljes felújítását tartalmazza. A kórház

esetében az első nekifutás után, az újratervezésnek

köszönhetően úgy tűnik,

sikerült az állami költségvetési keretet

megduplázni. Erre a 14 milliárdos keretre

már elkészültek a tervek. A beruházást

az állam beruházási ügynöksége végzi, és

tudomásom szerint az új szakmai tartalomra

igent mondott az illetékes minisztérium,

bízom benne, hogy hamarosan újra

ki lehet írni a megépítésre a közbeszerzési

eljárást, így a kiemelten fontos beruházás

megkezdődhet. A multifunkciós

csarnok esetében letettünk egy javaslatot

arra, hogy ha a nézőtér befogadóképességét

4200-ra csökkentenénk le, akkor

mintegy 30 százalékot lehetne spórolni

a kivitelezésen, várjuk a döntést. Jó hír,

hogy a Velencei-tónál lévő ifjúsági tábor

felújítása már jövőre elkezdődhet, a tábor

területe teljesen átalakul. A börgöndi repülőtér

esetében pedig a mellé tervezett

ipari park jelenthet újabb komoly gazdaságfejlesztési

lehetőséget.

– Tervezi-e a város elektromos buszok vásárlását,

illetve az intermodális központ

megépültével a buszmenetrend teljes átalakítását?

– Az elektromos vagy gázüzemű buszok

bevezetése napirenden van, szeretnénk

a Volánnal egy olyan, félszáz új busz beszerzésére

vonatkozó megállapodást kötni,

amelyre reményeink szerint nyílnak

meg új pályázati lehetőségek. Szeretnénk

egy olyan közlekedésszervező irodát felállítani,

ami a buszok menetrendjéről, a hálózatról,

a szolgáltatás színvonaláról döntene.

Az intermodális központ elkészültével

Székesfehérvár – Promóció

pedig szeretnénk egy új hálózati nyomvonalat

kialakítani, a helyi és a helyközi közlekedést

jobban összehangolni, s a jegyárak

esetleges csökkentését átgondolni.

– A tervezett, mobiltelefonnal használható

városapplikáció hogyan segíthet

az okosváros, illetve a közösségfejlesztés

megvalósításában?

– A tervezett alkalmazás számos lehetőséget

kínál, kezdve attól, hogy például

buszjegyet is lehessen telefonon, digitálisan

vásárolni. Ugyanígy, ha például útlezárásra

kerül sor valahol, akkor a regisztrált

felhasználó erről figyelmeztetést kap.

A városi programokról szintén kaphatnak

majd itt előre tájékoztatást a tagok. A város

működésének átláthatóságát szándékaink

szerint két beépített alkalmazás is növeli:

az egyik a „hibabejelentő”, ahol bárki jelezhet

egy közérdekű problémát, például egy

megsérült padot. A Városgondnokság pedig

azonnal tudja, hová kell mennie. A másik

ilyen alkalmazás a szavazási lehetőség

lenne, ahol a demokrácia elvei alapján

a legtöbb szavazatot kapó verziót valósítjuk

meg. Volt már ilyen a város honlapján,

gondoljunk csak arra, amikor a Virágóra

kompozíciójáról (már kétszer is) így döntöttek

a fehérváriak. Reményeink szerint jövőre

elindulhat ez az applikáció! S ha már

a közösségfejlesztésnél tartunk, ezúton is

szeretném megköszönni a helyi gazdaság

együttműködését és azt, hogy a KÉPES

program keretében és más társadalmi felelősségvállalási

kezdeményezésekkel is sok

gazdasági szereplő nyújtott segítséget a közösségfejlesztésben.

Azt kívánom, hogy ez

jövőre is legyen így! Egyúttal mindenkit

szeretettel hívok január második szombatjára,

a hagyományos Székesfehérvári

jótékonysági estélyre, amely a báli szezon

nyitóeseménye, s ahol most a Szent Kristóf

Házat, illetve az autizmussal élő fiatalok

és felnőttek nappali ellátását segíthetik

az adományozók.

Házi Péter

SZÉKESFEHÉRVÁRI JÓTÉKONYSÁGI ESTÉLY

Miklósa Erika

KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

MOL Aréna Sóstó - Székesfehérvár, Csíkvári u. 10.

2020. január 11. szombat, 19.00 óra

További információ: Tourinform Iroda Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. Telefon: (22) 537-261

Szervező

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,

Székesfehérvár, Városház tér 1., Telefon: (22) 537-154

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

4 5



Videoton – Promóció

A kiszámíthatatlanra

is fel lehet készülni

Bízik cége ütőképességében

a vállalatvezér

Amagántulajdonú hazai gyártócégek közül a legértékesebb,

a Videoton sem vonhatja ki magát azon hatások alól, amelyek

apránként – az autóipart érintő, egyre szigorodó szabályozások

következtében – az európai feldolgozóipar jelentős részét elérik.

Az is igaz azonban, hogy a cég legutóbbi sikerszériája is recesszióban vette

kezdetét. Sinkó Ottó vezérigazgatóval beszélgettünk.

– Évről évre csúcsokat döntöttünk, ez

szinte már megszokott, de a sikersorozatból

a tavalyi év stratégiai és sok egyéb

szempontból is kiemelkedett. Ugyanakkor

látható volt az is, hogy ez a növekedési

tempó nem folytatható: a piacok tovább

nem támogatják. A Videotonon belül

az autóiparhoz kötődő gyártás részesedése

43 százalék, és bár a nem autóipari

elektronikai termelés volumene mintegy

20 százalékkal nőtt, az autóipar elektronikai

része stagnált. Ezért 2019-re kb.

változatlan, 2-3%-os növekedést várunk

csak. Az autóipari visszaesés 2020-ban

és ’21-ben, a fokozatosan egyre szigorúbb

előírások életbe lépésével minden bizonynyal

fokozódni fog – vázolta föl Sinkó Ottó

a holding piaci környezetének várható

alakulását.

– Európai szinten a szakma és a politika

elkanyarodott egymástól. Az autóipari

Sinkó Ottó vezérigazgató

lobbi ésszerű korlátokat szeretne, amit

a politika – úgy tűnik – nem vesz figyelembe.

A döntéshozók egyelőre csupán

a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére

koncentrálnak. Eközben a kiszabott, szigorú

korlátozások az egész európai autóipart,

így az egész európai feldolgozóipart

is kedvezőtlenül érintik. Nagy kérdés, mi

történik majd, ha a jövőre életbe lépő szigorú

korlátozások egy előre nem látott

mértékű gazdasági visszaeséshez vezetnek.

Amint az is, mi lesz, ha új adatok kerülnek

nyilvánosságra az elektromos járművek

teljes környezetterhelésével kapcsolatban,

amelyben az akkumulátorok

előállításának és újra feldolgozásának

környezetre gyakorolt hatását is figyelembe

veszik. A környezetvédelem gondolata

önmagában fontos és szép, de a reálgazdaság

jelenlegi peremfeltételei nem egyeznek

azokkal, amelyekből az uniós nagypolitika

a döntéseit levezette. Kérdés, mi

lesz, ha a döntéshozók fölébrednek.

– Nem ismerjük tehát az autóipar jövőbeli

perspektíváit, de mivel az elektronika részaránya

még a robbanómotoros járművekben

is növekszik, úgy gondoljuk, mindenképpen

jól pozicionáltuk magunkat az elmúlt

évek infrastrukturális és technológiai

gigaberuházásaival, amelyekkel hosszú

távra megalapoztuk a Videoton elektronikai

gyártókapacitásait. A végső szót természetesen

a piacok mondják ki. A jelenlegi

helyzetben nagyon elégedett volnék, ha

jövőre az idei számokat tudnánk hozni –

fogalmazta meg realitásokhoz igazított várakozásait

a vezérigazgató.

– A jövő év legnagyobb feladata a hatékonyság

növelése lesz. Ennek egyik központi tényezője

az ember. Az IT és a gyártási folyamatfejlesztés

mellett pedig a szervezetfejlesztés.

Mindezek együttesen kell, hogy

jövőre nagyobb hangsúlyt kapjanak. Valójában

nem is olyan nagy baj az, ha a dinamikus

fejlődés bő hét esztendeje után most

egy szusszanásnyi szünet következik. Ami

alatt – én arra számítok – a formálódó piac

is megtalálja új egyensúlyát. Ennek része

lehet az is, hogy az elmúlt évek tarthatatlan

tempójú reálbér-növekedése lassul.

Közgazdaságilag ugyanis semmi nem támasztja

alá az évi 5-7 százalékos reálbéremelkedést.

Párhuzamosan ennyivel a hatékonyságot

nem lehet javítani, így a cégek

eredményessége erodálódik.

– Az ipar egyre újabb koncepcióinak szinte

valamennyi folyamatához kapcsolódik

elektronika, amely a klasszikus automatizáláson

túl a digitalizálással mindenre

kiterjed. A vásárlói szokások átalakulásával

például egyre kevésbé van szükség

a hagyományos áruházakra, ahol az emberek

egyre inkább már csak kinézik maguknak

azt, amit aztán a neten rendelnek

meg onnan, ahol olcsóbb. Ez igaz általában

mindenre: hatékonyabbá válnak

a folyamatok, így egyre kevesebb ember

működteti őket. Ebből azonban arra következtetni,

hogy a gép kiszorítja az embert,

enyhén szólva is butaság. Igaz: más

felkészültségű és kevesebb emberre lesz

szükség ugyanahhoz a munkához. A felszabaduló

embereket azonban jórészt felszívja

a szolgáltatási szféra, és ez az aktív

munkavállalók számának csökkenésével

és az alapvető demográfiai folyamatokkal

is egybevág. Ráadásul, ha a fő piacainkat

nézzük, látszik, hogy a termékek iránti

kereslet általában szűkül. Ez elkerülhetetlen,

erre mindenkinek fel kell készülnie

– utalt a szemléletváltozás szükségességére

Sinkó Ottó.

– Sok éve és kifejezetten keressük azokat

a területeket, lehetőségeket, ahol a dolgozóinknak

többet tudunk ajánlani, mint

a hagyományos munkaadók. Ilyen lehetőség

például a Videoton tulajdonában lévő

orvosi rendelő, ahol megelőző jelleggel

szinte mindent szűrünk is, a VOK rendezvényhelyszínének

kínálata, a zánkai Videoton

Üdülő, amely minden alkalmazottunk

előtt nyitva áll, vagy a balatonalmádi

tréningközpont, amelyet nyaranta szintén

üdülőként, egyébként pedig céges csapatépítésre,

képzésekre használunk. De ide

tartoznak a céges sportesemények és a hagyományos

családi napok is. A jelenleg

futó, a cég ingatlanain elhelyezett óriásplakát-kampány

tervezésekor arra jutottunk,

nem fotóadatbázisokból választunk

arculati képeket, hanem a dolgozóinkról

szóló témákhoz közülük választunk jelölteket

a plakátokra. Menet közben kiderült,

ha a minket összetartó értékek témáihoz

(videotonos családok, generációk, házaspárok)

nem a kampány tervezői próbálják

kiválogatni a szerintük megfelelő arcokat,

hanem a dolgozók maguk jelentkezhetnek,

sokkal élénkebb lesz az érdeklődés.

A legutóbbi kör kifejezetten népszerű volt.

Ha úgy vesszük, mindez a HR-irányelvek

videotonos megújítása – adott ízelítőt Sinkó

Ottó abból, hogy a személyközpontú

megközelítés a vállalatvezetésben is eredményes

lehet.

200000

180000

160000

140000

120000

100000

80000

60000

40000

20000

0

200000

180000

160000

140000

120000

100000

80000

60000

40000

20000

– Kínálkozott a lehetőség, de ahhoz, hogy

komolyan elinduljunk, előbb meg kell ismernünk

a hétköznapok tényleges valóságát.

Ezért telepítettünk idén augusztusban

a rendelkezésre álló, kihasználatlan,

saját területre egy fél mega wattos

napelemparkot. Mivel a magántulajdonú

hazai gyártócégek közül a Videoton

a legértékesebb, van egy felelősségünk,

amelyet a zöldenergiás beruházásokon

keresztül is kifejezésre tudunk juttatni.

Nagy cég vagyunk, magyar cég vagyunk,

felelős cég vagyunk – de ezen

túl a napelempark átadását övező országos

érdeklődés utólag is igazolta, hogy

érdemes ezzel foglalkoznunk. A jelenlegi

kísérleti időszak fél megawattos maximális

teljesítménye a Videoton energiaszükségletével

nem összemérhető, de alkalmas

arra, hogy a működtetéssel járó

Videoton – Promóció

0

0

2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 év

Árbevétel - CM (mrd HUF)

Árbevétel növ. (2009=100%)

%

300

250

200

150

100

50

realitásokat a hétköznapokban megtapasztaljuk.

Ha a megtérülés összességében kedvező

lesz, és a napelemparkok működését szabályozó

jogszabályi környezet is ésszerűsödik,

a Videoton nyitott a nagyságrendekkel

nagyobb napelempark-beruházásokra

is. Jelenleg azonban még negyedórás ütemtervben

kell előre meghatározni a várható

villamosenergia-teremelést, miközben

egyetlen bárányfelhőtől is hatodára vagy

tizedére esik vissza a termelés. Ez komolytalan

– érzékeltette Sinkó Ottó a különbséget

a zöldenergiákat körüllengő pátosz és

az empirikus valóság között.

– A Videoton az európai székhelyű cégek

között az iparágon belül évek óta benne

van az első ötben. Ráadásul, míg a cégek

névsora évről évre változik, az első öt között

a Videoton, legalább 15 évre visszatekintve,

mindig ott szerepel. A világ azonban

kiszámíthatatlanná vált. A korábbi

évek azonos időszakában sokkal letisztultabban

lehetett előre látni a következő üzleti

évet. Jelenleg ismét olyan szintű turbulencia

van a világban, mint utoljára 2007-

ben. Azonban a Videoton legutóbbi nagy

felívelése is éppen ekkortájt, 2008-ban indult

meg. Hogy miért? Mert a mi reakciókészségünk

dinamikusabb volt, és erőforrásainkat

a megváltozott piacokon rugalmasabban

tudtuk átcsoportosítani. Most

ismét nem tudjuk pontosan, mi lesz, de azt

igen, hogy jelentős változások várhatók.

Eddig a fókuszban a „mit, mennyit, mikorra”

volt. Most újra a „hogyan, mennyiért,

milyen minőségben” szemlélete kerül a középpontba.

Ezzel együtt pedig még fokozottabban

hatékonyság, versenyképesség.

Sági Zoltán

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

6 7



NAV-elemzés

Fejér megye és a Top 500

gazdasági teljesítménye 2018-ban

Elemzésünk a 2018. évi társasági adó Gyorsjelentés alapján a Fejér megyében székhellyel rendelkező társas

vállalkozások szerepét, gazdasági jellemzőit mutatja be, fókuszálva a nettó árbevétel alapján rangsorolt első

500, illetve 100 megyei társaságra. Az áttekintés a naptári évvel azonosan működő, kettős könyvvezetésű

vállalkozások adataira terjed ki, a főbb adatok tekintetében kitértünk a meghatározó nemzetgazdasági

ágakra, s a mikro-, kis- és középvállalkozásokat magukba foglaló kkv-szektor teljesítményére is. 2018-ban a Top

500-as élmezőnybe való bejutás minimális értékhatára 610 millió forint nettó árbevétel volt, a Top 100-as körbe

kerüléshez ennek hatszorosára (3 653 millió forint) volt szükség. Külön fejezetben mutatjuk be a Nemzetközi

Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti beszámoló készítését választókat, mely 2018-ban is tíz Fejér

megyei társaságot érintett. Külön fejezetben tárgyaljuk a naptári évtől eltérő üzleti éves társaságokat is, ezek 2018-

as társaságiadó-bevallása a Gyorsjelentés összeállításakor az eltérő mérlegforduló miatt még nem állt teljeskörűen

rendelkezésre, így áttekintésük a 2017. évi bevallásadataik alapján történt. E 28 megyei társaság közül a nettó

árbevételük alapján 25 szerepelhetne a 2018-as Top 500 vállalkozási, 12 a „százas” listán is.

I. A BEVALLÁSOK SZÁMÁNAK

ALAKULÁSA

A július 31-ig hibátlanul feldolgozott bevallások

alapján Fejér megyében a 12 ezer kettős

könyvvezetésű vállalkozás 4,4 százalékkal

kevesebb az egy évvel korábbinál. Az okok

továbbra is a társasági adó alternatíváját kínáló

adózási formák (mint például a kisadózó

vállalkozások tételes adója, kisvállalati

adó) népszerűségében keresendőek.

Az egyes vállalati kategóriákba tartozó vállalkozások

száma eltérő mértékű és irányú

változásokat mutatott (1. sz. ábra). A mikro-,

kis- és középvállalkozásokat tömörítő

kkv-szektor továbbra is 95 százalékot meghaladó

súllyal bírt, csaknem 11,5 ezer vállalkozás

tartozott e körbe Fejérben, 91 százalékuk

mikrovállalkozás volt, mindössze

1 040 vállalkozás tartozott a „kis- és középkategóriába.

A bevallást benyújtók gazdasági tevékenységei

alapján az előző adóévhez képest

a megoszlásokban lényegi változás nem történt

sem a megyei, sem az élvonalbeli cégek

esetében. A megyei vállalkozások s azon

belül a nettó árbevétel alapján első 500 társaság

esetében továbbra is a kereskedelem

és gépjárműjavítás számít a húzóágnak,

mely a Top 100-as élmezőnyben a képzeletbeli

dobogó második helyén szerepelt, követve

a feldolgozóipart (2. sz. ábra).

Fejér megyében 2018-ban is 90 százalék

feletti volt azon cégek részesedése, melyek

kevesebb mint 10 alkalmazottal végezték

tevékenységüket. A legmagasabb, 250 főnél

több foglalkoztatott létszámmal a naptári

évesek között 35 társaság működött.

Mikrovállalkozások:

10 457 db

(-4,2%)

1. számú ábra

A vállalkozások száma vállalkozási kategóriák szerint 2018-ban és változása az előző

évhez képest

Fejér megye

Kereskedelem,

gépjárműjavítás

20,1%

Szakmai, tudományos,

műszaki tevékenység

13,5%

Építőipar

12,1%

Fejér megye:

12 000 db (-4,4%)

Kisvállalkozások:

879 db

(-0,5%)

Középvállalkozások:

161 db

(+11,0%)

Egyéb

vállalkozások:

503 db

(-15,7%)

TOP 500 TOP 100

Kereskedelem,

gépjárműjavítás

32,0%

Feldolgozóipar

25,8%

Építőipar

10,2%

Feldolgozóipar

42,0%

Kereskedelem,

gépjárműjavítás

23,0%

Szállítás, raktározás

8,0%

2. számú ábra

A vállalkozások számának megoszlása a főbb nemzetgazdasági ágakban

2018-ban

Megnevezés

1. számú táblázat

Az üzemi bevétel elemeinek alakulása, változása

II. GAZDÁLKODÁS FŐBB MUTATÓI

1. ÜZEMI BEVÉTELEK

A Fejér megyei társas vállalkozások összes

üzemi bevétele 3 967,8 milliárd forintot tett

ki 2018-ban, mely 8,8 százalékos növekményt

mutatott a megelőző évihez képest (1.

sz. táblázat), ezen belül az értékesítés nettó

árbevétele számított továbbra is meghatározónak,

hiszen 94 százalékot képviselt.

A 2018-as társaságiadó-bevallásában

9 361 megyei adózó tüntetett fel árbevételt,

470-nel – csaknem öt százalékkal

– kevesebben az egy évvel korábbinál.

A vállalkozások számának csökkenése ellenére

is magasabb volt az általuk realizált

nettó árbevétel, összességében 3 734,9 milliárd

forintot mutattak ki, 274,2 milliárd

forinttal többet, mint előző évi bevallásukban.

Ennek eredményeként az egy vállalkozásra

jutó nettó árbevétel 352 millió forintról

399 millió forintra emelkedett.

A top körökben a megyeinél erőteljesebb

árbevétel-dinamika mutatkozott, így megyén

belüli pozíciójuk tovább erősödött.

2018-ban 86,5 százalékos súllyal az 500

NAV-elemzés

Fejér megye TOP 500 TOP 100

2017 2018 Változás 2017 2018 Változás 2017 2018 Változás

milliárd Ft % milliárd Ft % milliárd Ft %

NETTÓ ÁRBEVÉTEL 3 460,7 3 734,9 107,9 2 869,5 3 229,9 112,6 2 417,2 2 704,6 111,9

EGYÉB BEVÉTELEK 156,4 189,9 121,4 113,1 137,8 121,8 81,4 100,4 123,3

AKTIVÁLT TELJ. ÉRTÉKE 28,2 43,0 152,5 23,0 34,3 149,1 18,8 29,1 154,8

Üzemi bevétel összesen 3 645,3 3 967,8 108,8 3 005,6 3 402,0 113,2 2 517,4 2 834,1 112,6

70 70

60

50

40

30

20

10

0

%

39,1

60,9

43,5

56,5

48,2

3. számú ábra

A nettó árbevétel értékesítési irányok szerinti megoszlása (%)

51,8

legnagyobb árbevételt elérő cég majdnem

3 230 milliárd forintot képviselt, s ennek

több mint nyolctizedét lefedte az árbevételi

rangsor első 100 vállalkozása.

A Fejér megyei vállalkozások nettó árbevételének

értékesítési irányok szerinti megoszlását

tekintve továbbra is a belföldi érdekeltség

javára billent a mérleg, olyanynyira,

hogy előző évhez képest 3 százalékponttal

növelte is pozícióját (3. sz. ábra).

Az árbevétel alapján meghatározó 500, illetve

100 vállalkozás erősítette megyén belüli

pozícióját mindkét értékesítési irány

Fejér megye TOP 500 TOP 100 Fejér megye TOP 500 TOP 100

36,1

63,9

41,2

2017 2018

Exportértékesítés

Belföldi értékesítés

58,8

46,2

53,8

8

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

9



NAV-elemzés

NAV-elemzés

Fejér megye TOP 500 TOP 100

Feldolgozóipar

48,3

53,6

59,4

Megnevezés

2017 2018 Változás 2017 2018 Változás 2017 2018 Változás

milliárd Ft % milliárd Ft % milliárd Ft %

Anyagjellegű ráford. 2 646,0 2 857,5 108,0 2 209,7 2 490,3 112,7 1 857,4 2 083,8 112,2

Kereskedelem,

gépjárműjavítás

29,6

29,6

28,4

Személyi jellegű ráford. 413,7 448,1 108,3 312,4 359,5 115,1 248,3 284,3 114,5

Értékcsökkenési leírás 141,0 135,3 96,0 113,7 112,2 98,7 95,4 91,9 96,3

Egyéb ráfordítások 183,9 204,9 111,4 152,3 172,7 113,4 128,9 147,2 114,2

Építőipar

5,7

4,4

3,1

Üzemi költség, ráford. össz. 3 384,6 3 645,8 107,7 2 788,1 3 134,7 112,4 2 330,0 2 607,2 111,9

2. számú táblázat

Az üzemi költségek és ráfordítások elemeinek alakulása, változása

Szállítás,

raktározás

3,3

2,8

2,3

0 10 20 30 40 50 60

Mikrovállalkozások

Kisvállalkozások

Középvállalkozások

KKV szektor

összesen

Egyéb

vállalkozások

Fejér megye TOP 500 TOP 100

4. számú ábra

A nettó árbevétel megoszlása a főbb nemzetgazdasági ágakban 2018-ban (%)

30,5 milliárd Ft

(-13,2%)

54,9 milliárd Ft

(+13,1%)

60,9 milliárd Ft

(+28,6%)

146,3 milliárd Ft

(+11,6%)

178,4 milliárd Ft

(+6,6%)

tekintetében, a belpiaci forgalmuk megyei

átlagot meghaladóan bővült, a határon túli

értékesítési bevételük is felülmúlta a 2017.

évit. Az első 100 vállalkozásnál összpontosult

a megyei hazai eladásokból származó

bevétel hattizede s a külföldi irányultság

92,6 százaléka.

2500

2100

1800

2000

1500

1500

1200

900

1000

600

500

300

0

17,9

A nettó árbevételhez való hozzájárulásuk

alapján mind a megyében, mint a top körökben

ugyanazon nemzetgazdasági ágak

szerepeltek a rangsor első helyein 2018-

ban (4. sz. ábra). Fejér megyében a nettó árbevétel

több mint háromnegyede koncentrálódott

a feldolgozóipari és kereskedelmi

53,5

cégeknél, a legnagyobb 500, illetve 100

társaság esetében e két szektor több mint

nyolctizedes lefedettséggel bírt.

A megyei nettó árbevétel mintegy 40-60

százalékos arányban oszlott meg a kkvszektor

és egyéb vállalkozások között

2018-ban. (5. sz. ábra).

5. számú ábra

A nettó árbevétel értékesítési irányok szerinti alakulása vállalati kategóriánként 2018-ban Fejér megyében (milliárd Ft)

174,3

483,6

375,5 328,1

Belföldi értékesítés

A Fejér megyei székhelyű társas vállalkozások

90 333 fős foglalkoztatott átlagos állományi

létszáma 471 fővel volt kevesebb

a 2017. évinél. E félszázalékos mérséklődés

azonban magyarázható a korábban is-

Mikrovállalkozások

Kisvállalkozások

Középvállalkozások

Export értékesítés

245,7

1 104,5

1 187,2 1 197,5

KKV szektor

összesen

KKV szektor

összesen

6. számú ábra

A bérköltség vállalati kategóriák szerinti alakulása, változása Fejér megyében 2018-ban

2. KÖLTSÉGEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK

Fejér megye társas vállalkozásai 2018-as

bevallásukban 3 645,8 milliárd forint költséget

és ráfordítást számoltak el (2. sz. táblázat).

Ez 7,7 százalékkal jelent többet a megelőző

üzleti évben kimutatottnál, s mivel növekedése

elmaradt az üzemi bevételekétől,

ennek hatására az üzemi eredményük előző

évhez képest 23,5 százalékkal bővülhetett.

A nettó árbevétel alapján első 500 vállalkozás

86 százalékot képviselt megyén belül,

3 134,7 milliárd forint üzemi költséget

számoltak el. Ennek több mint nyolctizede

(2 607,2 milliárd forint) az első 100 helyezettnél

került kimutatásra, megyén belül

71,5 százalékot képviseltek.

Elemeit tekintve, az üzemi költségeken belül

csaknem nyolctizedes részarányt képviseltek

továbbra is az anyagjellegű ráfordítások,

bővülési ütemük kissé haladta meg

az összes üzemi költségét.

A személyi jellegű ráfordítások 8,3 százalékkal

emelkedtek, 448,1 milliárd forintot tettek

ki 2018-ban, melyet a Top 500-as, illetve

100-as körben még magasabb dinamika jellemzett.

A megyei bérköltség 45-55 százalékos

arányban oszlott meg a kkv-k és egyéb

vállalkozások között 2018-ban (6. sz. ábra).

Az üzemi költségeken és ráfordításokon

belül egyedül az értékcsökkenési leírás

szintje volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál,

aránya az összes üzemi ráfordításon

belül viszont a 4 százalékot sem érte el.

Nemzetgazdasági áganként vizsgálva megállapítható,

hogy a ráfordítások megoszlása

hasonló a bevételekéhez, vagyis legnagyobb

súlyt a feldolgozóipar és kereskedelmi

szektorok jelentették, melyet az építőipar

és a szállítás, raktározás követtek.

TOP 500

61 650 fő

(+4,0%)

Fejér megye

90 333 fő

(-0,5%)

Átlagos

állományi

létszám

3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA ÉS

AZ ÁTLAGBÉREK

TOP 100

45 943 fő

(+4,0%)

7. számú ábra

A 2018. évi átlagos állományi létszám alakulása és változása az előző évhez képest

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

10 11



NAV-elemzés

mertetett, a bevallások számában bekövetkezett

4,4 százalékos csökkenéssel, a vonzóbb,

kisebb adminisztrációs teherrel járó

adózási formák megjelenésének következményeként.

Ezt figyelembe véve s az egy

vállalkozásra jutó foglalkoztatottak átlagos

számát tekintve megyei szinten már 4 százalékos

növekedést tapasztalhattunk.

A toplistás adózók foglalkoztatottságban

betöltött szerepe tovább erősödött, hiszen

átlagos állományi létszámuk bővült (7. sz.

ábra). A megyében foglalkoztatottak több

mint kétharmadának elhelyezkedését segítette

az első 500 cég, átlagos állományi létszámuk

61 650 főre emelkedett 2018-ban.

Ezen belül a rangsor első száz helyezettjénél

45,9 ezer dolgozó koncentrálódott,

a megyei több mint fele.

Fejér megyében a munkavállalók 52,8 százalékát

a kkv-szektor foglalkoztatta.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2018-ban

is a feldolgozóiparban dolgozott a legtöbb

munkavállaló, az alkalmazásban állók

több mint egyharmadát foglalkoztatta. E

mellett a kereskedelmi szektornál további

közel 22,8 ezer fő állt alkalmazásban,

vagyis a dolgozók egynegyede.

Fejér megyében a foglalkoztatotti létszám

minimális csökkenése és a bérköltség 9

százalékot közelítő emelkedése az egy foglalkoztatottra

jutó bérköltség növekedését

eredményezte. Az egy főre jutó átlagos

éves bérköltség megyei szinten 9,4 százalékos

növekedés nyomán így 3,6 millió forint

volt 2018-ban (8. sz. ábra).

Az első ötszáz vállalkozás alkalmazottai

esetében a megyeinél 18 százalékkal volt

több az egy főre eső éves átlagbér 2018-

ban, vagyis havi szinten 53 ezer forinttal

kerestek többet a megye egy munkavállalójához

képest, aki átlagosan 300 ezer forintos

havi bérrel rendelkezett.

III. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK

1. AZ ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY

ÖSSZETEVŐI

Fejér megyében 346,3 milliárd forint nyereség

és 24,3 milliárd forint veszteség

egyenlegeként 322 milliárd forint üzemi

eredmény képződött. A 23,5 százalékos bővülés

mögött egyrészt az üzemi nyereség

növekedése és a veszteség csökkenése állt,

Fejér

megye

Fejér

megye

Eredmény:

322,0

(+23,5%)

Nyereség:

346,3

(+21,4%)

Veszteség:

24,3

(-0,4%)

8. számú ábra

Az éves átlagbérek alakulása és változása az előző évhez képest

TOP

500

TOP

500

Eredmény:

267,3

(+22,8%)

Nyereség:

278,0

(+22,5%)

Veszteség:

10,7

(+15,6%)

TOP

100

2017. 3 287 ezer Ft/fő 3 747 ezer Ft/fő 3 978 ezer Ft/fő

2018. 3 595 ezer Ft/fő 4 233 ezer Ft/fő 4 481 ezer Ft/fő

Változás +9,4% +13,0% +12,6%

TOP

100

Eredmény:

226,9

= = =

(+21,1%)

Nyereség:

231,7

(+19,9%)

+ + +

Veszteség:

4,8

- - -

9. számú ábra

Az üzemi eredmény alakulása és változása 2018-ban (milliárd Ft)

(-18,6%)

Eredmény:

44,0

Változás:

+31,0

Megoszlás:

13,7

10. számú ábra

A 2018. évi üzemi eredmény vállalkozási kategóriánkénti alakulása, változása és megoszlása Fejér megyében (milliárd Ft)

Eredmény:

42,0

Változás:

+31,3

Megoszlás:

13,0

Mikrovállalkozások

Kisvállalkozások

Középvállalkozások

Eredmény:

36,6

= = =

Változás:

+65,9

% % %

Megoszlás:

11,4

% % %

Fejér megye:

331,0

milliárd Ft

(+10,3%)

TOP 500:

266,2

milliárd Ft

(+7,6%)

11. számú ábra

Adózás előtti eredmény alakulása, változása 2018-ban

másrészt az üzemi bevételek közel 9 százalékos

gyarapodása kismértékben meghaladta

a költségek emelkedését (9. sz. ábra).

Az árbevétel alapján meghatározó 500 legnagyobb

vállalkozásnál képződött a 2018-

as megyei üzemi eredmény több mint

négyötöde, melyen belül a nyereség megyeit

meghaladó ütemű emelkedését a veszteség

15,6 százalékos növekedése kísérte.

Az eredmény 70 százalékát a Top 100 mutatta

ki.

A megyében 2017-hez képest valamenynyi

vállalkozási kategóriában emelkedett

az üzemi eredmény, ezen belül is kiemelkedő

a kkv-szektor 40 százalékos dinamikája,

mely lényegesen meghaladta a megyei

átlagot (10. sz. ábra). E változások hatására

a kkv-szektor egyharmados súlya

38 százalékra erősödött 2018-ban. A 61,2

milliárd forint eredménynövekményen 57-

43 százalékban osztozott a kkv-szektor és

az egyéb vállalkozói kör.

A Fejér megyei vállalkozások pénzügyi

eredménye 8,8 milliárd forint volt, mely alig

egynegyede a 2017. évinek. A cégek pénzügyi

nyeresége 18,8 százalékkal, 39,3 milliárd

forintra csökkent, és tovább rontotta

az eredményt, hogy veszteségeik közel háromszorosára

emelkedtek (30,5 milliárd forint).

A Top 500 cég 2017-ben még a megyei

eredmény közel 79 százalékát lefedte, 2018-

ban az elért nyereségeik nem tudták kompenzálni

a veszteségeiket, így egymilliárd

forint negatív szaldóval zárták az évet.

Az üzemi eredménynél említett kedvező

folyamatok hatására azonban az adózás

előtti eredmény egytizeddel bővült és

2018-ban elérte a 331 milliárd forintot Fejér

megyében (11. sz. ábra). A Top 500 és

100 vállalkozás a megyeinél mérsékeltebb,

8 százalék körüli növekedést ért el, mely

az előbbi körnek 80,4 százalékos, utóbbinak

69 százalékos lefedettséget jelentett

a megyén belül.

A kkv-szektor a megyei dinamikát lényegesen

meghaladva, 28,8 százalékkal növelte

adózás előtti eredményét, így 2017-es

egyharmados súlyuk 39 százalékra emelkedett.

Fejér megyében a nyereséges, a veszteséges,

valamint nulla adózás előtti eredmény

tekintetében a vállalkozások száma az öszszes

társaság számával összhangban csökkenést

mutatott. A megyei 12 ezer vállalkozás

több mint 61 százaléka nyereségről,

32,2 százalékuk veszteségről adott számot,

s mindössze 6,6 százalékuk nulla eredményről

(12. számú ábra).

Az egy vállalkozásra jutó nyereség a megyében

48,8 millió forint volt 2018-ban,

ami 13,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az átlagos nyereséghez hasonlóan

a veszteség is emelkedett (+14,3 százalék),

így valamivel több, mint 7 millió forintos

nagyságrendet képviselt.

TOP 100:

228,0

milliárd Ft

(+7,8%)

Egyéb

vállalkozások

Eredmény:

199,4

Változás:

+15,2

Megoszlás:

61,9

=

%

%

2018-ban – az energiaszektor kivételével –

valamennyi nemzetgazdasági ág pozitív üzemi,

valamint adózás előtti eredményt mutatott

ki. Mindkét vetületben elmondható, hogy

a legnagyobb növekedést a pénzügyi, biztosítási

tevékenység és a bányászat területén

működők könyvelhették el. Az üzemi eredményből

57 százalékban részesedő feldolgozóipar

közel 13 százalékos, azaz 20,7 milliárd

forintos bővülése és a veszteséges pénzügyi

tevékenységük egyenlegeként az adózás előtti

eredményük 3 százalékkal csökkent.

Nyereségesek Veszteségesek Nulla eredmény

+ +

NAV-elemzés

7 345 3 862 793

12. számú ábra

Fejér megyei vállalkozások jövedelempozíció szerinti száma 2018-ban (db)

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

12 13



NAV-elemzés

2. ADÓALAP, ADÓKEDVEZMÉNYEK,

ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

Az adózás előtti eredményt csökkentő és

növelő tételek figyelembe vételével számított

pozitív adóalap Fejér megyében 16 százalékos

emelkedést követően 294,4 milliárd

forint volt. A számított társasági adó

változása követte a pozitív adóalapét és

26,5 milliárd forintot tett ki (13. sz. ábra).

A megyében a számított adót 5,7 milliárd

forinttal csökkentették az igénybe vett adókedvezmények

és az egyéb tételek. A cégek

által igénybe vett adókedvezmények

(5,3 milliárd forint) 8 százalékkal mérséklődtek.

A kedvezményeken közel azonos,

48 százalékos arányban osztoztak a támogatások

(előadóművészeti szervezetet

és a látványcsapatsportot érintő) és a fejlesztési

adókedvezmény, melyek a megyei

csökkenésben egyaránt szerepet játszottak.

A kkv-ba tartozó vállalkozások 234,1

millió forint kamatkedvezményt érvényesítettek,

ez 7 százalékkal magasabb az előző

évihez képest.

A 2017-től újdonságként jelentkező energiahatékonysági

beruházások kapcsán

felhasznált 23,4 millió forint kedvezmény

fele a 2017-es összegnek, emellett a filmalkotást

és az élőzenei szolgáltatást továbbra

sem támogatták Fejér megye társas vállalkozásai.

A megyei adókedvezmények közel 97 százalékát

a toplistába került 500 társaság érvényesítette,

de az első száz cég részaránya

is megközelítette a 90 százalékot. A beruházások

élénkítését támogató fejlesztési

adókedvezmény teljes egészében ez utóbbi

kört érintette.

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknál

is nőtt az érvényesített adókedvezmény

összege, e változás következtében a kkvszektor

súlya a megelőző évi 11 százalékról

24 százalékra módosult. (14. sz. ábra).

2018-ban a Fejér megyei vállalkozások

76,3 százalékánál, azaz 9 161 cégnél 20,8

milliárd forint társaságiadó-fizetési kötelezettség

keletkezett. Az átlagos adóterhelés

a megyében az igénybe vett adókedvezmények

mérséklődése miatt 6,66-ról 7,08 százalékra

emelkedett, a Top 500-nál és 100-

nál is hasonló irányú volt a változás (15. sz.

ábra).

IV. MÉRLEGADATOK

A Fejér megyei kettős könyvvezetésű vállalkozások

mérlegfőösszege 9 százalékos

bővülést követően 3 397,8 milliárd forint

volt 2018-ban. A Top 500, valamint a Top

Pozitív

adóalap

Számított

adó

Adókedvezmények,

adómentesség,

visszatartott

adó

Adófizetési

kötelezettség

Fejér

megye

13. számú ábra

Adóalap, számított adó, adókedvezmények és az adófizetési kötelezettség

alakulása, változása 2018-ban (milliárd Ft)

100 körében egyaránt 12 százalék körüli

volt a növekedés, előbbi megyén belüli

részaránya megközelítette a 78, utóbbié

a 65 százalékot.

A mikro-, kis- és középvállalkozások eszközei

és forrásai a megyei átlagot meghaladóan

11,5 százalékkal gyarapodtak, így

megyén belüli súlyuk kismértékben erősödött

és elérte a 42,3 százalékot.

TOP

500

1. ESZKÖZÖK

TOP

100

294,4 (+16,0%) 242,4 (+19,1%) 205,4 (+16,1%)

26,5(+16,5%) 21,8 (+19,1%) 18,5 (+16,1%)

5,7 (-3,4%) 5,4 (-4,1%) 5,0 (-7,8%)

20,8 (+23,4%) 16,4 (+29,4%) 13,5 (+28,6%)

Fejér megyében az eszközök növekedését

elsősorban a forgóeszközök 12,5 százalékos

gyarapodása támogatta, de a befektetett

eszközök is 5 százalékkal bővültek (3.

sz. táblázat). A változások hatására 2018-

ban a befektetett és forgóeszközök megoszlása

mintegy 48–51 százalékos volt.

Egyéb

14. számú ábra

A Fejér megyei igénybe vett adókedvezmények vállalati kategóriák szerinti megoszlása

Fejér

megye

2017.:

6,66%

2018.:

7,08%

2,3

2017.

(%)

15. számú ábra

Az átlagos adóterhelés alakulása (%)

Mikro

Kis

Közép

2,5

2018.

(%)

TOP 500 TOP 100

Megnevezés

3. számú táblázat

Eszközök alakulása, változása

A befektetett eszközökön belül a legnagyobb,

80 százalékos súllyal bíró tárgyi

eszközök közel 5 százalékkal emelkedtek

megyei szinten. A Top 100-as és 500-as körben

a befektetett aktívák változása követte

a megyei elmozdulásokat, eltérés a mértékükben

mutatkozott. Itt a tárgyi eszközök

dominanciája még erőteljesebb, mivel

meghaladta a 82–83 százalékot. A 15 százalék

körüli részarányt képviselő befektetett

pénzügyi eszközök 5,5 százalékos bővülése

ugyanakkor fele volt a megyeinek.

A forgóeszközök megyei viszonylatban

12,5 százalékkal, a 100 legnagyobb árbevételű

adózónál már 16 százalékkal emelkedtek.

A Fejér megyei 1 741,7 milliárd

Fejér megye TOP 500 TOP 100

2017 2018 Változás 2017 2018 Változás 2017 2018 Változás

milliárd Ft % milliárd Ft % milliárd Ft %

Befektetett eszközök 1 535,4 1 612,6 105,0 1 134,7 1 210,6 106,7 948,9 1 009,3 106,4

Immateriális javak 45,8 37,0 80,8 29,2 27,5 94,2 25,3 23,3 92,1

Tárgyi eszközök 1 230,7 1 290,0 104,8 939,9 1 008,4 107,3 775,1 829,3 107,0

Befekt. pü-i eszközök 258,9 285,6 110,3 165,6 174,7 105,5 148,5 156,7 105,5

Forgóeszközök 1 548,4 1 741,7 112,5 1 203,9 1 392,2 115,6 1 002,8 1 163,2 116,0

Készletek 394,3 443,9 112,6 328,0 369,9 112,8 269,7 305,5 113,3

Követelések 812,7 965,3 118,8 635,4 799,6 125,8 535,8 687,3 128,3

Értékpapírok 14,1 12,7 90,1 7,4 7,8 105,4 5,5 4,5 81,8

Pénzeszközök 327,3 319,8 97,7 233,1 214,9 92,2 191,8 165,9 86,5

Aktív időbeli elhat. 32,4 43,5 134,3 19,8 34,5 174,2 13,4 26,6 198,5

Eszközök összesen 3 116,2 3 397,8 109,0 2 358,4 2 637,3 111,8 1 965,1 2 199,1 111,9

Kis

20,0%

Mikro

14,3%

Közép

16,1%

Egyéb

49,6%

forint nyolcvan százaléka a kiemelt 500,

kétharmada a 100 adózónál koncentrálódott.

A megyei és a top adózók esetében

is a legnagyobb növekedés a követeléseknél

mutatkozott, a forgóeszközök több mint

felét lefedték. Vállalkozási kategóriánként

vizsgálva, a vevők tartozása a középvállalkozásoknál

emelkedett erőteljesen (+49,2

százalék), a mikrovállalkozásoknál szinten

maradt, a kisvállalkozásoknál kismértékű

csökkenés mutatkozott (16. sz. ábra).

Az egynegyedes súlyú készletek gyarapodása

13 százalék körüli volt, a megyei

443,9 milliárd forint 83, illetve 69 százalékát

a Top 500 és Top 100 cég halmozta

fel.

Kis

18,3%

Mikrovállalkozások

Kisvállalkozások

Mikro

13,2%

Közép

22,1%

2017 2018

Középvállalkozások

Egyéb vállalkozások

Egyéb

46,4%

16. számú ábra

A Fejér megyei vevőkövetelések megoszlása vállalkozási kategóriánként (%)

2. FORRÁSOK

NAV-elemzés

2018-ban a gazdálkodásuk finanszírozását

mind a Fejér megyei, mind a Top 500

vállalkozások nagyobb arányban fedezték

saját forrással (saját tőke, céltartalékok),

mint idegennel (kötelezettségek). A társas

vállalkozások saját forrásai az összes eszköz

54 százalékát finanszírozták.

A megyei vállalkozások 1 808,5 milliárd

forint saját tőkével rendelkeztek. Ennek

12 százalékos növekedéséhez elsősorban

a közel kétharmados súlyú tartalékok járultak

hozzá, de az adózott eredmény bővülése

is segítette (4. sz. táblázat). A saját

tőke a Top 100-nál még dinamikusabban

emelkedett, megyei részesedésük megközelítette

a kétharmadot. 2018-ban az előző

évinél 25 százalékkal több tartalékot képeztek,

adózott eredményük 6,4 százalékos

bővülése viszont elmaradt a megyeitől.

A saját tőke közel kétharmada két nemzetgazdasági

ágban – feldolgozóipar, kereskedelem

– koncentrálódott az elmúlt két évben

(17. sz. ábra).

A Fejér megyei vállalkozások idegen forrásai

1 440,2 milliárd forintot tettek ki.

A társaságok mérlegeiben szereplő kötelezettségek

több mint négyötöde, közel 1 158

milliárd forint éven belüli, rövid lejáratú

kötelezettségnek számított, a Top 500, illetve

100 esetében is ez a meghatározó kötelezettségelem.

A hosszú lejáratú kötelezettségek

a megyében 3 százalékkal, közel

265,6 milliárd forintra bővültek. A top körökben

ugyanakkor 5-6 százalékos csökkenés

mutatkozott, így a megyén belüli

részarányuk is mérséklődött mintegy 5

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

14 15



100,0

87,5

75,0

62,5

50,0

37,5

25,0

12,5

0,0

NAV-elemzés

Megnevezés

4. számú táblázat

Források alakulása, változása

Fejér megye TOP 500 TOP 100

2017 2018 Változás 2017 2018 Változás 2017 2018 Változás

milliárd Ft % milliárd Ft % milliárd Ft %

Saját tőke 1 613,1 1 808,5 112,1 1 207,1 1 407,0 116,6 1 014,2 1 186,5 117,0

Jegyzett tőke 321,1 329,0 102,5 232,6 240,4 103,4 203,1 209,2 103,0

Jegyzett, be nem fizetett tőke -1,2 -0,7 58,3 -0,2 0,0 - 0,0 0,0 -

Tartalékok 1 011,5 1 170,9 115,8 740,0 917,4 124,0 609,9 763,3 125,2

Adózott eredmény 281,7 309,3 109,8 234,7 249,2 106,2 201,2 214,0 106,4

Céltartalékok 37,9 31,5 83,1 34,5 30,5 88,4 32,6 28,0 85,9

Kötelezettségek 1 354,7 1 440,2 106,3 1 034,2 1 107,8 107,1 852,1 912,8 107,1

Rövid lejáratú 1 072,1 1 157,9 108,0 843,7 936,3 111,0 714,5 793,0 111,0

Hosszú lejáratú 257,5 265,6 103,1 179,3 170,0 94,8 127,0 119,1 93,8

Hátrasorolt 25,1 16,7 66,5 11,2 1,5 13,4 10,6 0,7 6,6

Passzív időbeli elhat. 110,5 117,6 106,4 82,6 92,0 111,4 66,2 71,8 108,5

Források összesen 3 116,2 3 397,8 109,0 2 358,4 2 637,3 111,8 1 965,1 2 199,1 111,9

35,4 35,3

12,4 13,5

52,2

2017

51,2

23,4 23,0

13,3 14,4

63,3 62,6

2018 2017 2018 2017 2018

Fejér megye TOP 500 TOP 100

Feldolgozóipar Kereskedelem Egyéb

17. számú ábra

Saját tőke nemzetgazdasági ágak közötti megoszlása (%)

16,9 16,4

12,0 13,0

71,1

70,6

százalékponttal. Az 500 társaságnál koncentrálódott

a megyei hosszú lejáratú kötelezettségek

64 százaléka, a 100 adózónál

ez az arány 45 százalék volt.

JEGYZETT TŐKE

Mikrovállalkozások:

71,2

(+5,6%)

KKV szektor:

131,2

(+0,2%)

Kisvállalkozások:

22,8

(-12,4%)

Jegyzett tőke

(milliárd Ft)

18. számú ábra

Jegyzett tőke vállalati kategóriák szerinti alakulása, változása 2018-ban

Külföldi tulajdon: 162,7 (49,5%)

Belföldi magánszemély és

társasági tulajdon: 152,7 (46,4%)

Állami és önkormányzati tulajdon: 12,4 (3,8%)

Egyéb: 1,2 (0,3%)

TOP

500

Külföldi tulajdon: 144,6 (69,1%)

Belföldi magánszemély és

társasági tulajdon: 58,0 (27,7%)

Állami és önkormányzati tulajdon: 6,6 (3,2%)

Egyéb: –

Fejér

megye

Egyéb:

197,8

(+4,0%)

Középvállalkozások:

37,2

(-0,9%)

Külföldi tulajdon: 153,4 (63,8%)

Belföldi magánszemély és

társasági tulajdon: 79,2 (32,9%)

Állami és önkormányzati tulajdon: 7,8 (3,3%)

Egyéb: –

TOP

100

19. számú ábra

Jegyzett tőke tulajdon szerinti alakulása, megoszlása 2018-ban (milliárd Ft)

Belföldi tul.: 67,0

Külföldi tul.: 29,0

Vegyes tul.: 4,0

Vállalkozások

száma

szerint

Fejér

megye

Belföldi tul.: 97,2

Külföldi tul.: 2,1

Vegyes tul.: 0,7

20. számú ábra

Vállalkozások számának és jegyzett tőkéjének tulajdon szerinti megoszlása 2018-ban (%)

Megyei szinten a jegyzett tőke 2018-ban

2,5 százalékkal (+7,9 milliárd forint) gyarapodott

és elérte a 329 milliárd forintot.

Az árbevétel szempontjából meghatározó

500, illetve 100 adózónál ezt kissé meghaladó

dinamika volt.

Az alapítói vagyon 60 százaléka az egyéb

vállalkozásokhoz tartozott, a fennmaradó

131,2 milliárd forinton osztozott

a kkv-szektor. Ennek több mint felét

a mikrovállalkozások adták, jegyzett tőkéjüket

annak ellenére bővítették 5,6 százalékkal,

hogy a bevallást beadók száma kissé

csökkent (18. sz. ábra).

A jegyzett tőke tulajdonosi szerkezetében

lényeges átrendeződés nem történt a megyében,

az alapítói vagyon közel fele külföldi

tulajdonban volt, 46 százaléka belföldi

magánszemélyekhez, illetve társaságokhoz

kötődött (19. sz. ábra). Az adózói kör

szűkítésével párhuzamosan a külföldi érdekeltség

mértéke nőtt, a Top 500-as körben

megközelítette a kétharmadot, a Top

100 esetében a 70 százalékot.

A bevallások összesített adatainak elemzésén

túl a jegyzett tőke alakulását vizsgálhatjuk

abból az aspektusból is, hogy a vállalkozások

mekkora hányada volt 100%-os belföldi,

100%-os külföldi, illetve vegyes tulajdonban.

A 20. sz. ábrán látható, hogy a Fejér

megyei vállalkozások több mint 97 százaléka

teljes egészében belföldi tulajdonban

volt 2018-ban, és az általuk birtokolt jegyzett

tőke összegének részaránya 49,4 százalék

volt. A tisztán külföldi érdekeltségű cégek

súlya kissé haladta meg a 2 százalékot,

a jegyzett tőkéből való 39 százalékos részesedésük

azonban tőkeerősségüket jelzi.

Az árbevétel szempontjából kiemelkedő

500 társaság többsége szintén hazai tulajdonosi

hátterű, de már megfigyelhető

a 100%-ban külföldi tulajdonban lévők erősödő

jelenléte is. A megyei jegyzett tőke

többsége (44,3 százalék) ebben a relációban

már a külföldi tulajdonosok kezében

volt. A Top 100-nál tovább „nyílik az olló”

és a 29 kizárólagosan külföldi tulajdonban

lévő cég jegyzett tőkéjének súlya már több

mint 47 százalékos.

V. 2018-BAN ÜZEMBE

HELYEZETT BERUHÁZÁSOK

ALAKULÁSA

Fejér megyében a beruházó cégek száma

ugyan csökkent 2018-ban, ugyanakkor a

4 496 cég az előző évinél 17,4 százalékkal

magasabb összeget invesztált vállalkozásaiba

(21. sz. ábra). Ebből adódóan az egy

vállalkozásra jutó 41 millió forint közel 23

százalékos bővülés eredménye.

Az árbevétel alapján meghatározó társaságok

körében is markánsan bővült a beruházók

száma. A TOP 500-ba tartozók a megyeinél

jobban növelték a fejlesztésekre fordított

forrásaikat, így 2018-ban a megyei

összeg négyötödét e kör adta. A 350,2 millió

Jegyzett

tőke

szerint

Fejér

megye

TOP 100 TOP 500 TOP 100 TOP 500

Belföldi tul.: 81,8

Külföldi tul.: 14,8

Vegyes tul.: 3,4

Belföldi tul.: 33,7

Külföldi tul.: 47,2

Vegyes tul.: 19,1

NAV-elemzés

Belföldi tul.: 49,4

Külföldi tul.: 39,1

Vegyes tul.: 11,5

Belföldi tul.: 39,2

Külföldi tul.: 44,3

Vegyes tul.: 16,5

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

16 17



NAV-elemzés

Fejér megye

TOP 500

TOP 100

21. számú ábra

2018-ban üzembe helyezett beruházások alakulása, változása

Mikro:

27,9

(+6,8%)

Közép:

32,9

(+5,1%)

forintos átlagos beruházási érték is mutatja,

hogy az érintett 422 társaság a megyeit

lényegesen meghaladó forrásokat mozgósított

a versenyképességük növelésére illetve

megtartására. A 100 legnagyobb árbevételt

elérők közül 90 adózó átlagosan 1,2 milliárd

forintos beruházást valósított meg.

A kkv-szektor beruházásait a tárgyévi beruházási

érték alakulásán keresztül tudtuk

megvizsgálni. A mikrovállalkozások a megyei

beruházási érték 13,4 százalékát birtokolták

2018-ban, az előző évi összeget 6,8

százalékkal növelték (22. sz. ábra). A kisvállalkozások

a beruházásra fordítható forrásaikat

16,7 százalékkal gyarapították, megközelítve

ezzel a 35 milliárd forintot.

VI. AZ IFRS SZERINTI

BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSÉRE

ÁTTÉRT VÁLLALKOZÁSOK

GAZDÁLKODÁSI JELLEMZŐI

Üzembe helyezett beruházások értéke: 184,2 milliárd Ft (+17,4%)

Vállalkozások száma: 4 496 db (-4,5%)

Átlagos beruházási érték: 41,0 millió Ft (+22,9%)

Üzembe helyezett beruházások értéke: 147,8 milliárd Ft (+19,1%)

Vállalkozások száma : 422 db (+2,2%)

Átlagos beruházási érték: 350,2 millió Ft (+16,5%)

Üzembe helyezett beruházások értéke: 110,0 milliárd Ft (+16,8%)

Vállalkozások száma: 90 db (+4,7%)

Átlagos beruházási érték: 1 223,7 millió Ft (+11,6%)

Fejér megye:

208,3

(+33,1%)

Kis:

34,9

(+16,7%)

Egyéb:

112,6

(+62,6%)

22. számú ábra

Tárgyévi beruházási érték alakulása, változása 2018-ban (milliárd Ft)

2017-hez képest országosan 38 százalékkal

több, azaz 189 adózó állította össze

a nemzetközi számviteli standardok (IFRSek)

szerint a beszámolóját, Fejér megyében

Kis

16,8%

Közép

15,8%

Mikro

13,4%

Egyéb

54,0%

Megyei részesedés

Bérköltség (Ft):

1 716 millió

(+9,4%)

Foglalkoztatottak:

761 fő

(+0,8%)

továbbra is tíz vállalkozás tartozott ebbe

a körbe.

A megyei vállalkozásoknak 22,5 milliárd

forint árbevétele volt 2018-ban, ez főként

a hazai piacokon történt értékesítésből

származott. 2018-ban a működésre fordított

költségek, ráfordítások 2,6 százalékkal

elmaradtak az előző évitől, a 23,4 milliárd

forint közel kétharmada anyagköltség volt.

A nemzetközi számviteli standardok szerint

elszámolók 761 alkalmazottat foglalkoztattak,

ez kissé több az előző évinél (23.

sz. ábra). A vállalkozások által a bérköltségre

fordított összeg 9,4 százalékos növelése

a dolgozók éves átlagbérének 8,6 százalékos

bővülését eredményezte 2018-ban.

2018-ban az előző évinél nagyobb volumenű

fejlesztéseket hajtottak végre az IFRS

elszámolást választók, a 2017. évi 95 millió

forint 2,5-szeresét, átlagosan mintegy 238

millió forintot tudtak erre a célra fordítani.

E vállalkozások adózás előtti eredménye

– a 2017-es 144 millió forintot követően –

veszteséget mutatott (–179 millió Ft). Adókötelezettségük

37,6 millió forintot tett ki, ami

az előző évhez képest kiugróan magas, 30,9

millió forintos növekedést jelentett.

Az IFRS elszámolást választók mérlegfőöszszege

28,6 milliárd Ft volt 2018-ban, eszközoldalon

az egyéb forgóeszközök képviselték

a legmagasabb arányt (52 százalék), míg forrásoldalon

a rövid lejáratú kötelezettségek

70,8 százalékos túlsúlya volt a meghatározó.

Éves átlagbér (Ft):

2 255 ezer

(+8,6%)

23. számú ábra

A foglalkoztatás 2018. évi kiemelt adatai és előző évhez viszonyított változása

Belföldi

magánszemély

2017.:

62,0

2018.:

48,6

Belföldi

társaság

Belföldi

pü-i szerv.

24. számú ábra

IFRS vállalkozások jegyzett tőkéjének tulajdon szerinti megoszlása (%)

Külföldi

tulajdon

E 10-es kör 2,2 milliárd forint jegyzett tőkével

rendelkezett, mely 93,5 millió forinttal

magasabb a korábbinál. Ennek 93 százaléka

felett belföldi magánszemélyek és társaságok

rendelkeztek (24. sz. ábra).

VII. A NAPTÁRI ÉVTŐL ELTÉRŐ

ÜZLETI ÉVES TÁRSASÁGOK

GAZDASÁGI JELLEMZŐI

Belföldi

értékesítés

60,9%

Belföldi

értékesítés

14,6%

Export

értékesítés

39,1%

Nettó árbevétel

25. számú ábra

Nettó árbevétel értékesítési irányok szerinti megoszlása

Megnevezés M.e. 2016 2017 Változás (%)

Egy vállalkozásra jutó nettó

árbevétel

Költségek, ráfordítások

milliárd

531,1 604,4 113,8

Ft

Üzemi eredmény 8,6 -14,9 -

5. számú táblázat

Főbb gazdasági mutatók

524,5 569,8 108,6

Export 447,9 488,7 109,1

Belföld 76,6 81,1 105,9

18,7 20,4 109,1

Adózás előtti eredmény 6,9 -17,3 -

Jegyzett tőke 79,9 80,9 101,3

Külföldi tulajdon 79,8 80,8 101,3

Mérlegfőösszeg 300,8 319,4 106,2

Foglalkoztatotti létszám fő 10 079 10 281 102,0

Belföldi

értékesítés

63,9%

2017 2018

Export

értékesítés

85,4%

Naptári évesek

Eltérő üzleti évesek

Belföldi

értékesítés

14,2%

2016 2017

Export

értékesítés

36,1%

Export

értékesítés

85,8%

NAV-elemzés

A naptári évtől eltérő üzleti évet választó Fejér

megyei székhelyű társaságok között több

jelentős súlyú gazdasági szereplő is található.

Tekintettel arra, hogy a mérlegfordulók

eltérése miatt többségük 2018-as társaságiadó-bevallása

az elemzés alapját képező

Gyorsjelentés összeállítása után volt esedékes,

e kör gazdálkodását a 2017-es összesített

bevallásadatok alapján jellemezhetjük.

A 2017-es áttekintéshez 28 eltérő üzleti

évet választó társaság hibátlan bevallását

vettük alapul. E vállalkozások döntően

a feldolgozóiparban (15-en) és a kereskedelemben

(9-en) tevékenykedtek. Gazdálkodási

jellemzőiket összefoglalva elmondható,

hogy számuk alapján minimális, alig

0,2 százalékos részarányt képviselnek,

ugyanakkor körükben kimagasló az egy

vállalkozásra jutó nettó árbevétel nagyságrendje,

átlag feletti az exportorientáltságuk

is, magas a külföldi tulajdoni hányad is. Érdekességként

megemlíthetjük, hogy e vállalkozások

közül 25 a nettó árbevétel nagyságrendje

alapján „simán” beférne a 2018.

évi Top 500-as naptári évesek közé, sőt 12

a Top 100 között is helyet kaphatna.

E kör 2017-es összes bevétele 589,4 milliárd

forint volt, 9,2 százalékkal több az előző

évinél. A bevételek 97 százalékát az értékesítés

nettó árbevétele tette ki, az 570

milliárd forint 8,6 százalékos növekmény

eredménye. A naptári évesekkel összevont,

teljes megyei bevételből való részesedésük

13,2 százalékos volt (5. sz. táblázat).

Gazdasági erejüket az is jelzi, hogy 2017-

ben átlagosan 20,4 milliárd forintos nettó

árbevételt realizáltak, míg a megyében

a naptári évvel azonosan működő vállalkozások

2018-ban átlagosan 311,2 millió

forintot. Az eltérő üzleti évesek exportorientáltak

is: a külpiaci értékesítések – 28

vállalkozás közül 22-nél – mintegy 86 százalékos

súlyt képviseltek az árbevételen

belül, míg Fejér megyében a naptári év szerint

működőknél a kivitel részaránya nem

érte el a 4 tizedet (25. sz. ábra).

A 2017-ben felmerült üzemi költségek és

ráfordítások (604,4 milliárd forint) 13,8

százalékkal haladták meg az előző évit,

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

18 19



NAV-elemzés

Bérköltség (Mrd Ft) Éves átlagbér (ezer Ft/fő)

Naptári évesek

(+8,8%)

Eltérő üzleti

évesek

(+18,3%)

Naptári évesek

(+9,4%)

Eltérő üzleti

évesek

(+16,0%)

értéke 27-ről 29,3 milliárd forintra nőtt,

egy vállalkozás átlagosan 1,3 milliárd forintot

szánt fejlesztésre. Az üzembe helyezések

értéke megduplázódott, megközelítette

a 20 milliárd forintot.

NAV analysis

Economic performance of Fejér

District’s Top 100+400 in 2018

2017.:

298,4

2018.:

324,7

26. számú ábra

A bérköltség és az átlagbérek alakulása, változása

közel 80 százalékát az anyagjellegű ráfordítások

tették ki 10 százalékos növekedés

mellett. Az eltérő üzleti éves kör 200

fős létszámbővítést valósított meg, ezáltal

2017-ben 10 281 főt – egy vállalkozás átlagosan

367 főt – alkalmaztak, melyet a személyi

jellegű ráfordítások – ezen belül

a bérköltség – kimagasló, 18,3 százalékos

emelkedése kísért. Az átlagbér 2017-ben

16 százalékkal volt magasabb a korábbinál,

valamint több mint egymillió forinttal

– havonta 86 ezer forinttal – a naptári évvel

azonosan működők 2018-as béreinél is

(26. sz. ábra).

A ráfordítások 13,8 százalékos dinamikája

az üzemi (üzleti) eredményt kedvezőtlenül

alakította: a korábbi 8,6 milliárd forintos

pozitívum 14,9 milliárdos negatív

eredményre változott. Kedvezőtlenül alakultak

a pénzügyi eredmények is, ugyanis

a veszteség –1,7-ről –2,4 milliárdra bővült.

Az adózás előtti nyereség mintegy 7 százalékos

mérséklődése, valamint a veszteség

20

15

10

50

0

19,0

Fejér

13,9

Győr-Moson-Sopron

11,9

Hajdú-Bihar

9,8

Bács-Kiskun

9,0

Komárom-Esztergom

8,1

Borsod-Abaúj-Zemplén

megnégyszereződésének eredőjeként –17,3

milliárd forint adózás előtti veszteség képződött

2017-ben.

Az eltérő üzleti évet választó társaságok

10,1 milliárd forint pozitív adóalapra vetítve

0,9 milliárd forint társasági adót mutattak

ki bevallásaikban, a tényleges adófizetési

kötelezettségüket 0,2 milliárd forint

társaságiadó-kedvezménnyel mérsékelték.

2017-es mérlegfőösszegük közel 6,2 százalékos

emelkedést követően 319,4 milliárd volt.

Az eszközökön belül kisebb, 44 százalékos

részarányt képviseltek a befektetett, míg

a meghatározó, 55 százalékos súlyt a forgóeszközök.

A forrásokon belül a saját tőke és

a kötelezettségek jelentették a legnagyobb –

31, illetve 61 százalékos – részarányt. A saját

tőkén belül a jegyzett tőke 80,9 milliárd

forintos összege szinte teljes egészében külföldi

tulajdonosokhoz kapcsolódott.

A korábbiakhoz hasonlóan 2017-ben is a cégek

döntő többsége, 80 százaléka (22 cég)

fejlesztette vállalkozását. Beruházásaik

6,9 6,7 6,6 6,4 6,0

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Csongrád

S VÉGÜL AZ ADÓBEVÉTELEKRŐL

RÖVIDEN…

A NAV által kezelt adó- és adójellegű bevételek

851 milliárd forint növekedés eredményeként

2018-ban elérték a 14 252 milliárd

forintot. Az elmúlt években az országos adóteljesítmény

mintegy 6 százalékát a Középdunántúli

régió adta, a 2018-as 890 milliárd

forint 43 százaléka – megelőzve Komárom-

Esztergom és Veszprém megyét – Fejér megye

vállalkozásaihoz köthető. Megyénk gazdasági

súlyát mutatja az is, hogy – eltekintve

a főváros és Pest megye adóerejétől – a megyék

rangsorában évek óta az előkelő harmadik

helyet foglalja el.

Fejér megye 2018-ban 382,6 milliárd forinttal

járult hozzá az országos adó- és adójellegű

bevételekhez, 87 százalékát lefedték a társadalombiztosítási,

személyijövedelemadó-,

általánosforgalmiadó- és társaságiadó-bevételek.

A megyei vállalkozások 2018-ban – a befizetések

és kiutalások egyenlegeként – összesen

19 milliárd forint társasági adóval gyarapították

az államkassza bevételeit, ez a Közép-dunántúli

régióban 56 százalékos részesedést

jelentett. Figyelemre méltó továbbá,

hogy ez az összeg a vidéki megyékkel való

összehasonlításban – jellemzően a korábbiakhoz

– a legmagasabb volt (27. sz. ábra).

27. számú ábra

A költségvetés társaságiadó-bevételéhez történő hozzájárulás mértéke 2018-ban a vidéki megyék viszonylatában (milliárd Ft)

Jász-Nagykun-Szolnok

Vas

Veszprém

5,4

Baranya

4,2

Zala

3,3 3,1

Somogy

Békés

2,5

Tolna

1,9 1,5

Heves

Nógrád

INTRODUCTION

Our analysis aims to offer a comprehensive

picture of the economic performance

and characteristics of companies with corporate

seats in Fejér Country, with a special

focus on the first 500 + 100 top performers

with the highest net turnover as

per the corporate income tax Quick Report

of 2018. While the corner points of our

analysis mainly concentrates on the chief

data regarding companies with doubleent

ry bookkeeping for the running calendar

year, we will also offer insight into the

performance of the SMEs sector as far as

the key indicators for national economy are

concerned.

In 2018 the basis for qualifying for the Top

500 biggest tax payers was reliant on the

condition of having achieved at least 610

million HUF net turnover, while the Top

100 league had to surpass that amount six

fold (3 653 million HUF).

I. NUMBER OF TAX

DECLARATIONS

As per the tax declarations reviewed by July

31, in the county of Fejér there have been a

total of 12 thousand companies using double-entry

bookkeeping, which shows a decrease

of 4.4 percent compared to the previous

year. This continuing tendency is due

to the popularity of several alternative tax

forms (such as Small Taxpayers Itemized

Lump Sum, Small Company Tax).

The number of companies belonging to different

categories have shown a varying degree

and direction of change. The SME sector

encompassing micro-, small- and middle size

companies still bears a 95 percent weight in

the county of Fejér, with almost 11.5 thousand

companies falling into this category. Out of

this total, 91 percent were micro-size enterprises

while only 1 040 belonged to the smalland

middle size group.

As far as the distribution of the main economic

activity is concerned, there has

been no significant change when compared

to 2017, neither on the county-level,

nor among the Top companies. The main

area of activity of the county’s companies

overall, including the Top 500 with the

highest net turnover is still dominated by

commerce and trading and automobile repair,

while in the case of the Top 100 circle,

they come second to manufacturing.

II. MAIN INDICATORS OF

ECONOMY

1. REVENUE

In Fejér County, the total turnover rate of

businesses for 2018 reached an amount of

3 967,8 billion HUF, which shows an increase

of more than 8,8 percent compared

to the previous tax year (Table 1). As far as

net turnover division is concerned, it is important

to note that the commercial branch

still dominates since it made up 94 percent

of the overall total.

Based on the 2018 corporate tax submissions,

9 361 of the county’s companies have

registered revenues, revealing a decrease

of almost five percent, 470 companies in total,

when compared to the previous year.

Although the number of registered companies

has decreased, their net turnover

amount has still increased, reaching a total

of 3 734.9 billion HUF, which is 274.2

billion HUF more than in 2017. This means

that the net turnover revenue amount per

business increased from 352 million HUF

to 399 million HUF.

When it comes to the Top league, the county-specific

revenue dynamics were even

more pronounced, leading to a further consolidation

of their position. The revenues of

the Top 500 in 2018 amounted to 3 230 billion

HUF, meaning an 86.5 percent share

of the overall county total, eight tenth of

which were realised by the Top 100 taxpayers

alone.

When it comes to the Top 500 and Top 100

league with the highest revenues, it becomes

obvious that they have strengthened

their positions for both domestic and

export sale figures.

As far as their contribution to the net sales

revenues of the county and the Top circle

alike, in 2018 there has been no change

concerning the leading position of the national

industry branches. More than three

quarters of Fejér County’s net sales revenues

have been achieved by companies active

in the manufacturing and trading industries.

This tendency is especially prevalent

in the case of the Top 500 + 100 league,

since these two sectors made up a total of

eight tenth of their revenues.

2. COSTS AND EXPENSES

According to the 2018 tax returns, Fejér

County’s businesses have accounted for a

total of 3 645.8 billion HUF in costs and expenses.

This marks an increase of 7.7 percent

compared to the previous year and

since this rate stayed below the revenue figures,

the profit rates are estimated to have

risen by 23,5 percent compared to 2017.

The Top 500 represent 86 percent of the

county total, having accounted for 3 134.7

billion HUF in expenses, out of which more

than eight tenths (2 607.2 billion HUF) is

concentrated around the Top 100, amounting

to a percentage of 71.5 of the county

total.

Looking at the different expense elements,

the tendency remained unchanged, with

almost eight tenth being material costs,

while their increase scale only slightly exceeded

the overall growth in expense rates.

Payroll expenses show an increase of 8,3

percent, amounting to a total of 448,1 billion

HUF in 2018, a dynamic which is even

more pronounced in the case of the Top

500 and Top 100 league. The county´s overall

payroll expenses for 2018, show a 45-

55 percent share between SMEs and other

company types.

Within the overall costs and expenses,

only the level of depreciation charges

showed a decreased level when compared

to 2017, however their proportion did not

even reach 4 percent of the expenses total.

3. EMPLOYEES NUMBER AND AVERAGE

WAGES

The total number of workforce at companies

seated in Fejér County has amounted

to a headcount average of 90 333, showing

a decrease of 471 when compared to

2017. This half percentage point decrease

is most likely due to 4.4 percent drop in

tax returns, as mentioned above, and also

20

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

21



NAV analysis

NAV analysis

to the appearance and popularity of the

more simp le forms of tax returns with lower

much administrative burden. With this

in mind, the average employee number per

company nonetheless show a 4 percent increase.

The importance of the Top companies with

the biggest revenues has further expanded,

since their average employee numbers

have increased. Almost 75 percent of the total

workforce in the county was employed

by the Top 500, with their average employee

numbers rising to 61 650 in 2018. More

than half of this amount, 45.9 thousand

were employed by the Top 100 circle.

In the county of Fejér the SME sector provided

employment for 52.8 percent of the

workforce.

Employees at the Top 500 earned an 18 percent

higher yearly average wage in 2018,

meaning that their monthly earning exceeded

those of other employees with an

average wage of 300 thousand HUF by 53

thousand HUF per month.

III. COMPANY PROFITS

1. COMPONENTS OF PRE-TAXATION

PROFITS

Companies within the district have

achieved an operating profit of 346.3 billion

HUF and 24.3 billion HUF in losses,

thus obtaining a balance of 322 billion

HUF in operating profits. This shows an

increase of 23,5 percent, which on one

hand is due to an increase in profits accompanied

by a decrease in losses and on

second hand, an almost 9 percent increase

in revenue outweighed the rise in operating

costs.

More than four fifth of the overall operating

profits of the county for 2018 have been

achieved by the Top 500 companies, whereby

the increase in their profits have surpassed

the county average, but their losses

have also increased to reach 15,6 percent.

When it comes to the Top 100, 70 percent

of the total profits have been produced by

their establishments.

Financial results for companies in Fejér

County amounted to 8.8 billion HUF,

which represents but a quarter of those realised

in 2017. Financial profits have fallen

by 18,8 percent to reach 39,3 billion HUF,

while registered losses have increased almost

threefold to 30,5 billion HUF, thus

decreasing results even further. While in

2017 the Top 500 companies accounted for

almost 79 percent of the county’s results,

their 2018 profits could not compensate for

their losses and had to therefore close the

fiscal year with a negative balance.

However, due to positive processes affecting

the operating profits, as mentioned above,

pre-tax results have increased by one tenth,

amounting to 331 billion HUF in 2018. The

Top 500 and 100 league have registered a

growth of about 8 percent, which falls below

the county average. For the former this

equates to an 80.4 percent county- coverage,

while for the latter, 69 percent.

Again, the dynamics of the SME sector far

surpassed the county average managing to

raise their pre-tax results by 28.8 percent

and as a result, their 33 percent weight in

2017, increased to 39 percent.

The amount of profit per company in 2018

came to a sum of 48.8 million HUF, showing

an increase of 13.5 percent compared

to the previous year. In parallel to the average

increase in profits, losses have also risen

by 14.3 percent, which translates to an

amount of a little over 7 million HUF.

2. BASE TAX, TAX BENEFITS, TAX

LIABILITY

Considering the base tax influencing

items, the positive base tax for the county

of Fejér reached 294.4 billion HUF, an

increase of 16 percent. The amount of corporate

taxes has increased on par with the

positive base tax and amounted to a total of

26.5 billion HUF.

The calculated base-tax amounts of the

county have been reduced by 5.7 billion

HUF due to applications for tax-benefits

and other elements. Overall, applications

for tax-benefits have decreased by 8 percent

(5.3 billion HUF). The total amount

of benefits was shared in an almost equal

proportion of 48 percent by grants (performing-arts

groups and sports associations)

and development tax incentives,

both of which have played a role in the

county’s decreased base tax amount. The

SME sector applied for a total of 234.1 million

HUF in tax benefits, which marks a 7

percent rise compared to 2017.

As far as the newly introduced energy efficiency

investments of 2017, the amount

of 23,4 million HUF used is but half of that

registered during the previous fiscal year,

while film production and live music services

were also not sponsored by companies.

Almost 97 percent of the total county tax

benefits were filed for by the Top 500 companies,

whereby the Top 100 made up close

to 90 percent of that. Tax benefits meant to

stimulate investments, were also only applied

for by the Top 100.

In 2018 76, percent of the county’s enterprises,

totaling a number of 9 161 companies,

were liable to pay 20.8 billion HUF in

corporate taxes. Due to the low number of

applications for tax-benefits, the average

tax burden increased from 6.66 to 7.08 percent.

This tendency can also be observed at

the Top 500 and Top 100 companies.

IV. BALANCE SHEETS

Companies applying the principle of double

entry bookkeeping within Fejér County,

have achieved a 9 percent growth of their

total assets, which meant an amount of 3

397.8 billion HUF for 2018. The Top 500

and the Top 100 have both achieved a 12

percent growth, the former holding a 78-

and the latter a 65 percent overall county

growth-proportion.

The assets and funds of the micro-, smalland

middle-size companies have surpassed

the county average growth numbers,

reaching 11.5 percent and have thus

strengthened their positions by coming to

42.3 percent.

1. ASSETS

Asset growth in Fejér County was primarily

supported by a 12.5 percent increase

in current assets, but fixed assets also increased

by 5 percent (Table 3). As a result

of these changes, the share of fixed - and

current assets in 2018 was approximately

48–51 percent.

Current assets increased by 12.5 percent

in the county and by 16 percent at the Top

100 taxpayers. 80 per cent of Fejér County’s

1 741.7 billion HUF was concentrated

at the Top 500, while two thirds at the Top

100 taxpayers. In the case of county-taxpayers

and the Top league, the largest increase

was recorded in claims, covering

more than half of the current assets. When

subdivided into different business categories,

consumer debt increased significantly

at medium-sized enterprises (+ 49.2%),

maintained the same levels at micro-enterprises,

and slightly decreased for small

companies (Figure 16).

The growth of one-quarter stocks was about

13 percent, with the Top 500 and Top 100

companies raising 83 and 69 percent respectively

of the county’s 443.9 billion HUF.

2. FUNDS

In 2018, both Fejér County- and the Top 500

companies covered the financing of their

business operations using mostly their

own resources (equity, provisions) and to

a lesser extent, external resources (liabilities).

Overall, 54 percent of all assets were

financed by the companies’ own funds.

County enterprises had a total equity of

1,808.5 billion HUF. This represents a 12

percent increase, which was mainly due

to a significant amount of reserves (nearly

two-thirds), but the increase in after-tax

profits also contributed (Table 4). Equity

rose even more dynamically at the Top 100

league, their total county-share coming

close to two-thirds. In 2018, they increased

their reserves by 25 percent compared to

the previous year, but their 6.4 percent increase

in their after-tax profits remained

below the county average.

External liabilities of Fejér County enterprises

amounted to 1,440.2 billion HUF.

More than four-fifths of the liabilities in the

balance sheets of companies were shortterm,

current liabilities of almost 1,158 billion

HUF, a tendency which also applies to

the Top 500 and Top 100 circle. Long-term

liabilities in the county increased by 3 percent,

to nearly 265.6 billion HUF.

NOMINAL CAPITAL

At county level, nominal capital in 2018 increased

by 2.5 percent (+7.9 billion HUF)

to amounted to a total of 329 billion HUF.

This dynamic were slightly higher at the

Top 500 and Top 100 taxpayers.

60 percent of the nominal capital was held

by other companies, while the remaining

131.2 billion HUF was shared by the SME

sector. More than half of this amount was

provided by micro-enterprises, managing

to increase their nominal capital by 5.6

percent despite the slight decrease in the

number of tax returns (Figure 18).

There was no significant change in the

structure of the share holders in the county,

almost half of the founding assets were

foreign owned and 46 percent were held by

domestic individuals or companies (Figure

19). In parralel to the decreased in tax return

numbers, the level of foreign interest

increased, reaching almost to two-thirds at

the Top 500 and 70 percent at the Top 100.

While most of the Top 500 companies

with the highest revenues are domestically

owned, the presence of entirely



24

NAV analysis

foreign-owned businesses is becoming

more and more prevalent and already, the

majority of the county’s registered capital

(44.3 percent) is held by foreign investors.

When it comes to the Top 100, the discrepancy

becomes even bigger since the 29

foreign-owned companies hold 47 percent

of the aferementioned percentage.

V. DEVELOPMENT OF

COMMISSIONED INVESTMENTS

IN 2018

Although the number of companies making

investments in Fejér County decreased in

2018, the 4,496 companies that undertook investments,

spent 17.4 percent more than during

the previous year (Figure 21). As a result,

the 41 million HUF increase per company is

the result of an almost 23 percent growth.

The number of investments among companies

with the highest revenues also increased

significantly. Members of the Top

500 increased their investments into development

more than the county average and

therefore hold four-fifths of the total countyamount

for developments in 2018. The average

investment value of 350.2 million HUF

also shows that the 422 companies concerned

have mobilized significantly higher

resources than the county average in order

to increase or maintain their competitiveness.

Out of the Top 100 companies with the

highest revenues, 90 taxpayers made an average

investment of 1.2 billion HUF.

VI. COMMERCIAL

CHARACTERISTICS OF

COMPANIES APPLYING THE

INTERNATIONAL FINANCIAL

REPORTING STANDARDS (IFRS)

FOR THEIR REPORTS

On a national level, 189 taxpayers filed

their tax statements according to the International

Accounting Standards (IFRSs),

meaning a 38 percent increase compared

to 2017, while Fejér County continued to

maintain the same number of ten companies

applying the standard.

The county’s enterprises achieved revenues

totaling 22.5 billion HUF in 2018, mainly

from sales made on the domestic market.

In 2018, operating costs and expenditures

were 2.6 percent lower than during the previous

year, and nearly two-thirds of the 23.4

billion HUF represented material costs.

Companies applying the International Accounting

Standards employed a total of 761

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

people, a slight increase from last year’s

numbers. Companies spent 9.4 percent more

on labour costs, resulting in an 8.6 percent

increase in average yearly wages for 2018.

In 2018, companies applying IFRS were

able to invest more resources into development,

2.5 times the amount of 95 million

HUF in 2017, meaning an average of about

238 million HUF.

The pre-tax profits of these companies

showed a loss of –179 million HUF, after

having achieved a positive balance of 144

million HUF in 2017. Their tax liabilities

amounted to 37.6 million HUF, which is

an extremely high increase of 30.9 million

HUF compared to the previous year.

VII. CHARACTERISTICS OF

COMPANIES OPTING FOR A

DIFFERENT FISCAL YEAR

There are several significant economic operators

among companies based in Fejér County

that choose a fiscal year different from the

calendar year. Due to the later deadline for the

balance sheet submissions, their corporate income

tax reports for 2018 had not been finalized

yet and could therefore not be included in

the Quick Report and thus, our analysis will

rely on the comprehensive report based on

the 2017 cumulative tax returns.

Total revenue amount of this group for 2017

was 589.4 billion HUF, which is 9.2 percent

more than in the previous year. Net sales

revenue accounted for 97 percent of the

overall revenue, which means an increase

of 8.6 percent or 570 billion. Their share of

total county revenue, combined with that of

companies applying the calendar year for

tax returns, was 13.2 percent (Table 5).

Their economic strength is also indicated by

the fact that in 2017 they realized an average

sales revenue of 20.4 billion HUF, while

county-enterprises applying the calendar

year, generated an average of 311.2 million

HUF in 2018. The different fiscal year companies

were also strongly export-oriented:

at 22 of the 28 companies foreign sales accounted

for about 86 percent of total sales

revenues, while the share of exports for current

fiscal year enterprises in Fejér County

was less than four tenth. (Figure 25).

Operating costs and expenditures incurred

in 2017 (604.4 billion HUF) were 13.8 percent

higher than in the previous year, and almost

80 per cent were material expenses, meaning

an increase of ten percent. Different fiscal

year business also increased their headcount

by 200 employees, which means that in 2017

they employed a workforce of 10,281 people

– a company-average of 367 employees- accompanied

by a steep, 18.3 percent increase

in personnel costs, including wages. The average

wages for 2017 were 16 percent higher

than during the previous year and over 1 million

HUF – a monthly 86 thousand HUF more

- than the 2018 wages at companies using the

calendar year (figure 26).

The 13.8 percent dynamics of expenditures

had an adverse effect on the operating profits:

the previously registered 8.6 billion HUF positive

balance turned into a 14.9 billion HUF

negative. Financial results also turned out to

be unfavorable, as the loss increased from -1.7

to -2.4 billion HUF. As a result of a 7 percent

decline in pre-tax profits, coupled with the

quadrupling of registered losses, the pre-tax

loss amounted to –17.3 billion HUF in 2017.

Companies adopting a different fiscal year

reported a corporate tax of 0.9 billion HUF

on a positive tax base of 10.1 billion HUF,

reducing their actual tax liability by 0.2

billion HUF corporate tax benefits.

Due to an increase of nearly 6.2 percent,

their balance sheet total for 2017 amounted

to 319.4 billion HUF. As far as assets are

concerned, investments represent a smaller

share of 44 percent, while current assets

represent a dominant share of 55%.

Concerning funds, equity and liabilities represented

the highest proportions, the former

bearing a 31%, while the latter a 61 % share

respectively. As far as equity is concerned,

the nominal capital of 80.9 billion was almost

exclusively held by foreign investors.

ABOUT TAX REVENUES IN A

NUTSHELL…

As a result of an increase of 851 billion HUF

in tax revenues and other tax types managed

by the National Tax and Customs Administration,

revenues increased to reach 14,252 billion

HUF in 2018. In the past few years, about

6 percent of the national tax revenues came

from the Central Transdanubian Region, and

43 percent of the 890 billion HUF total in

2018, can be attributed to Fejér County companies,

thus outperforming the Komárom-

Esztergom and Veszprém counties. The economic

power of our county is also highlighted

by the fact that, with the exception of the

tax performance of the capital and Pest County,

for years it has maintained its third place

among the national county-ranking. In 2018,

Fejér County contributed a total of 382.6 billion

HUF to the national tax revenues and

other tax incomes and covered 87% of social

security-, personal income-, VAT - and corporate

tax revenues.

Megbízhatóság

Objektivitás

Pontosság

A Központi Statisztikai Hivatal a vállalkozásukat érintő statisztikákat és információkat hivatalos forrásból

biztosítja, amellyel hozzájárul partnerei hosszú távú sikeréhez a gazdaság valamennyi területén.

Vegye igénybe szakértő kollégáink segítségét az alábbi kérdésekben:

• Adatösszeállítások a döntéshozatal támogatására számos területen

- gazdasági szervezetek regisztere

- területi adatbázisok

- Európai Uniós adatbázisokból származó adatállományok

- egyedi megrendelések alapján összeállított táblázatos adatok

• Egyedi megrendelésre készített elemzések

• Statisztikai kiadványok

- gyorstájékoztatók 13 témakörben

- évkönyvek, adattárak

• Besorolások és igazolások

- fogyasztói árindex

- statisztikai számjel

Minőség

Szolgáltatások

Információszolgálatunk támogatja partnereinket az adatkeresésben és minden statisztikai kérdésben

személyesen, telefonon és e-mailben egyaránt.

Elérhetőség: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 5-7.

Telefon: (+36-1) 345-6789

E-Mail: www.kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter

Web: ww.ksh.hu

Látogasson el a KSH weboldalára, kövesse hivatalunk Facebook és LinkedIn oldalait!



KSH-elemzés

KSH-elemzés

Fejér megye gazdasága, 2018

A vállalkozások 95%-a 10 főnél kisebb létszámmal

működött, 1045 ennél többet, de

Fejér megye

Mezőgazdaság

2,2

legfeljebb 49 főt, 176 vállalkozás 50–249

5,3

Ipar

főt 51 pedig legalább 250 főt foglalkoztatott.

A legnagyobbak elsősorban (34) a fel-

12,5

Fejér az ország egyik legjobb helyzetben lévő megyéje: a megyében megtermelt GDP egyre nő, és az egy főre jutó

Építőipar

értéke országos összehasonlításban is magasnak számít. Noha a megyei székhelyű ipar 2018-ban elsősorban

2,9

dolgozóiparban, azon belül is legtöbb a járműgyártásban

(8) és egyenként 5-5 az élel-

4,4

a járműipar gyengélkedése miatt stagnált, de a jövőbeli kilátásokra az országosnál nagyobb mértékben növekvő

Kereskedelem, szállítás és

beruházások is pozitívan hatnak. Az építőipar immár második éve bővül kiugróan, valamint az új lakások piaca is

7,0 17,5

raktározás, vendéglátás miszeriparban, a gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban,

élénk. A gazdasági környezet kedvező munkaerőpiaci helyzetet teremt, de az országosnál jobban emelkedő megyei átlagkereset

26,0

Információ, komunikáció

illetve a gép, gépi berende-

még mindig nem éri el az országost. A megye idegenforgalmát továbbra is a belföldi kereslet határozza meg.

zés gyártásában működött.

A 2010-es évek folyamán elvégzett szálláshelybővítések eredményeként a magyarok mellett egyre több külföldi keresi fel

6,0 9,7 Ország

Pénzügyi biztosítási 2017-ben Fejér megyében ezer lakosra 64

Fejér megyét.

tevékenységek

működő vállalkozás jutott, 9-cel kevesebb,

0,9 1,3

47,3

Ingatlanügyletek mint országosan. Ezzel az értékkel a főváros

és a megyék rangsorában a 11. helyre

Millió forint %

8,0

4,3

A MEGYE GAZDASÁGI FEJLETTSÉGE,

4,5

138

3,6

Üzleti szolgáltatások került. Székesfehérvár vállalkozássűrűsége

jóval magasabb, mint a megyéé. 2017-

A GAZDASÁG ÁGAZATI SZERKEZETE

4,0 136

5,1 18,4

135,5

12,7

Fejér megyében 2017-ben piaci beszerzési

Közigazgatás, oktatás, ben a megyeszékhelyen ezer lakosra 91 vállalkozás

jutott, a megyei jogú városok átla-

áron 1674 milliárd forint bruttó hazai ter-

3,5

134

132,6

egészségügyi szolgáltatás

méket állítottak elő, az ország GDP-jének 3,0

133,3

4,9

132

Egyéb szolgáltatások

gánál 6-tal több. Dunaújváros mutatója –

4,4%-át. Ez az arány a 2010-es évek elején

folyamatosan emelkedett 2015-ig, majd 2,5

130

3. ábra

városok közül az egyik legalacsonyabb.

17-tel elmaradva az átlagtól – a megyei jogú

128,6

ezen a szinten állandósult.

A bruttó hozzáadott érték megoszlása nemzetgazdasági ágak szerint, 2017*, % *Előzetes adat. 2019. június végén Fejér megyei székhelylyel

67 ezer regisztrált gazdasági szerve-

2,0

Az egy főre jutó GDP 4,0 millió forintot tett

128

126,8

4,0

3,8

ki 2017-ben, ez az érték a főváros és a megyék

rangsorában – 2015 óta – a 3. helyet

1,5

2,9

ipar és a szolgáltató szektor súlya (1,7, 0,2 15%-kal volt nagyobb az egy évvel korábbinál

és 43%-kal a 2012. évinél, mértékük lalkozásként. Utóbbiak száma az egy évzetet

tartottak nyilván, ebből 62 ezret vál-

3,3 3,6

2,7

126

és 12 százalékponttal), az iparé viszont magasabb

26 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

(13 százalékponttal). A szomszédos alig tért el az országos átlagtól. 2017-ben vel korábbihoz viszonyítva 2,7%-kal nőtt,

képviselte (2014-ig a 4–5. helyet foglalta

124,9

1,0

124

el).

megyék közül egyedül Komárom-Esztergomban

jelentősebb az ipar szerepe, mint négytizede mellékfoglalkozású volt, nyug-

mint negyedét kitevő társas vállalkozáso-

az önálló vállalkozók 55%-a főfoglalkozású, a regisztrált vállalkozások valamivel több

Az egy főre jutó GDP az országos átlagot

0,5

122

2,6%-kal meghaladta 2017-ben, ami valamivel

kisebb a 2015. és a 2016. évinél, de 0,00

120

Fejérben.

díj mellett mindössze 5,3%-uk vállalkozott. ké 0,4%-kal csökkent, az önálló vállalkozóké

3,9%-kal nőtt. 2019 I. félévében 2,9 ezer

2012 2013 2014 2015 2016 2017* év

Az öt évvel korábbihoz viszonyítva a főfoglalkozásúak

száma gyarapodott a legna-

szervezet alakult és 1,9 ezer szűnt meg

magasabb, mint az évtized első felében.

Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulása Fejér megyében

VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET

A fővárosnak meghatározó szerepe van

Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a főváros nélkül a megyék átlagának %-ában

gyobb mértékben (54%), miközben a nyugdíjas

a megyében, 5,5, illetve 12%-kal több, mint

a gazdasági teljesítmény alakulásában, 1. ábra

2017-ben Fejér megyében nonprofit gazdasági

vállalkozóké 11%-kal csökkent. az előző év azonos időszakában.

társaságok nélkül 26 839 vállalkozás

ezért Fejér megye adatát érdemes a Budapest

nélküli megyék átlagához hasonlíta-

működött 1 , az előző évinél 6,8, az öt évvel Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulása Fejér megyében (*Előzetes adat.)

Társas vállalkozások

Önálló vállalkozások

ni: a megyében az egy lakosra jutó GDP A nemzetközi összehasonlításban használatos

vásárlóerő-paritáson számolva – amely GDP Fejér megyében az EU-28 átlagának

mindkét esetben az országos átlagot meg-

14,8

színvonal-különbséget – az egy lakosra jutó

korábbihoz képest 14%-kal több. Számuk

Fejér megye

2017-ben a vidéki átlagnál egyharmaddal

20,5

19,9

nagyobb volt.

kiküszöböli az egyes tagállamok közötti ár-

70%-át érte el 2017-ben. Az uniós átlagtól

haladó mértékben nőtt. A 2012-ben tapasztalt

14,4

csökkenés még döntően az önálló vál-

4,2

való elmaradás jelentős, de ez a különbség

15,1

21,8

14,8

23,5

%

szinte folyamatosan mérséklődik, amely

lalkozókhoz volt köthető, a 2013-as már

120 3,3

2012 óta 8,3 százalékponttal csökkent.

egyedül a társas vállalkozásokhoz. 2014- 4,9 5,2

4,8

9,9

12,7

104,9

102,8

102,6

2017-ben a megyében 1416 milliárd forint

bruttó hozzáadott értéket állítottak

fogyását az önálló vállalkozók állományá-

5,2

100

től a társas formában működők számának

Ország

Ország

95,7 98,9

7,1

4,5

5,0

93,5

19,1 17,7

5,7

13,7

elő. Az országos átlaghoz képest a termelő

nemzetgazdasági ágak szerepe nagyobb,

ta, hanem a két ellentétes irányú folyamat

4,7

5,7

12,4

nak bővülése már nemcsak kompenzál-

6,5

5,1

5,1

8,5 8,8

5,8 10,7

80 80

a szolgáltatóké kisebb. A megye gazdaságában

az ipar a meghatározó, amely a bruttó

folyamatosan emelkedett.

eredőjeként a vállalkozások száma ismét 5,2

6,4

6,0

70,0 70,1 69,5

67,2

61,2

64,1

11,1 11,4

6,5 12,4

hozzáadott érték 47%-át (országosan a 26%-

2017-ben a Fejér megyei székhelyű működő

vállalkozások országosnál 4,7 százalék-

Kereskedelem Információ és

Tudományos

60 60

át) adta. A teljes szolgáltató szektor részesedése

(43%) az országosnál 23 százalékponttal

kisebb volt, ahol a kereskedelem,

ló vállalkozó, a többi pedig társas vállal-

műszaki

ponttal nagyobb hányada, 56%-a volt önál-

kommunikáció és műszaki Adminisztratív

Tudományos és Ingatlanügyletek

tevékenység szolgáltatás

40 40

szállítás és raktározás, vendéglátás (13%),

kozás. Utóbbiak száma az előző évinél 2,2, tevékenység Adminisztratív

Építőipar

Feldolgozóipar

szolgáltatás

Kereskedelem Mezőgazdaság

valamint közigazgatás, oktatás, egészségügyi

szolgáltatás (12%) aránya a meghasebb.

68%-uk működött korlátolt felelőssé-

Feldolgozóipar raktározás

szolgáltatás szolgáltatás

az öt évvel korábbinál 9,1%-kal volt keve-

Építőipar

Szállítás és

20 20

Egyéb

Pénzügyi

tározó. A szolgáltató szektorban minden

gű társaságként, 29%-uk betéti társaságként,

1,1%-uk pedig részvénytársaságként

gazdasági ág

gazdasági ág

Egészségügyi Több nemzet-

szolgáltatások

Oktatás

Több nemzet-

nemzetgazdasági ág aránya alacsonyabb

00

2012 2013 2014 2015 2016 2017* év volt az országosnál.

(136). Öt évig tartó folyamatos növekedést

4. ábra

Az országos átlag százalékában Az EU-28 átlagának százalékában

A főváros nélkül számított megyei átlaghoz

követően az önálló vállalkozók száma A működő vállalkozások számának megoszlása nemzetgazdasági ágak szerint, 2017*, %

2. ábra

képest a mezőgazdaság kivételével kisebb

(2010-ig egyéni vállalkozások) 2017-ben *Működő nonprofit gazdasági társaságok nélkül.

Az egy főre jutó GDP aránya Fejér megyében az országos és az EU-28 százalékában (vásárlóerő-paritáson)

eltérés mutatkozott 2017-ben: Fejér megyé-

(*Előzetes adat.)

ben alacsonyabb a mezőgazdaság, az építőeltérés

1

Egy adott évben működő vállalkozásnak tekintünk egy vállalkozást, ha az év folyamán volt árbevétele vagy foglalkoztatottja.

27



KSH-elemzés

% 250

200

150

100

50

0

2012 2013 2014 2015 2016 2017

Országos átlag %-ában

5. ábra

Az egy lakosra jutó külföldi tőke alakulása Fejér megyében*

* Az országos átlag számításánál figyelembe vettük a területre be nem sorolható tőkét is.

2017-ben Fejér megyei székhellyel 376 közvetlen

külfölditőke-befektetéssel rendelkező

vállalkozás működött, ezek külföldi tőkéje

az év végén együttesen 1343 milliárd

forint volt, ami az országos 5,7%-át tette

Megyék átlagának %-ában

ki. Mindez mutatja, hogy a fővárost leszámítva

a megyei vállalkozásoknál is jelentős

összeg koncentrálódott. Az egy vállalkozásra

jutó külfölditőke-befektetés nagysága

(3571 millió forint) az országos 2 átlag

2

Az országos átlag tartalmazza a területre be nem sorolható tőkét is.

3,4-szeresét, a megyék átlagának 2,5-szeresét

tette ki. A vállalkozások számának

alakulása 2010 óta csökkenő tendenciát követ.

Ellenkező irányú változás az időszak

során csak 2012-ben következett be. A működő

külfölditőke-állomány ugyanakkor

ez idő alatt évről évre megszakítás nélkül

nőtt. 2017-ben folyó áron számolva 13%-kal

magasabb összegű külföldi tőke jutott egy

vállalkozásra, mint az előző évben és valamivel

több mint kétszer akkora, mint öt évvel

korábban.

2017-ben a közvetlen külfölditőke-befektetések

egy lakosra jutó értéke 3 millió 222

ezer forint volt, ami egyharmadával haladta

meg az országos átlagot, ugyanakkor

a megyék átlagának 2,2-szeresét tette

ki. Az országos átlag százalékában kifejezett

megyei mutatószám 55, a megyék átlagához

mért pedig 61 százalékpontot javult

öt év alatt. Ennek következtében az egy

lakosra jutó külföldi befektetések alapján

2017-ben Fejér megye a főváros és a megyék

rangsorában megőrizte 4. helyét,

csak Komárom-Esztergom, Győr-Moson-

Sopron megye, illetve a főváros előzi meg.

A megyei székhelyű vállalkozásokba invesztált

működő külfölditőke-befektetések

mintegy háromnegyede a feldolgozóiparba

került, tizede a pénzügyi szolgáltatásban

hasznosult, 8,6%-a pedig a kereskedelemben

kapott szerepet. Az ingatlanügyletek,

az adminisztratív szolgáltatás, a mezőgazdaság,

illetve a tudományos és műszaki tevékenység

a teljes állomány 4,3%-án, 58

milliárd forinton osztozott.

2012–2017 között az egyes ágazatokban bekövetkezett

tőkemozgások, működést érintő

adminisztrációs döntések és a külföldi

érdekeltségű szervezetek számának változása

mellett, 567 milliárd forinttal gyarapodott

a megye külfölditőke-állománya.

A feldolgozóiparban mintegy 481 milliárd

forinttal, a pénzügyi szolgáltatásban 65

milliárd forinttal, az ingatlanügyletek területén

9,5 milliárddal, az adminisztratív

szolgáltatásban 7,3 milliárddal, a mezőgazdaságban

pedig 5,4 milliárddal nőtt az állomány.

Néhány gazdasági ágban ugyanakkor

az öt évvel korábbihoz viszonyítva

a külföldi működőtőke-állomány csökkenésével

kellett számolni, ami összességében

és folyó áron mérve mintegy 8,2 milliárd

forintot tett ki.

BERUHÁZÁS 3

%

80

60

40

20

0

-20

-40

66,9

22,8

-28,8

4,9 6,2

6. ábra

A beruházások volumenváltozása (előző év=100,0%)

*A 2018. évre vonatkozó adatok előzetesek.

A Fejér megyei szervezetek 2018-ban 279

milliárd forint értékű új beruházást valósítottak

meg, összehasonlító áron 30%-kal

többet, mint 2017-ben. Országosan ugyanekkor

23%-kal növekedett a beruházások

volumene.

27,6

28,9

30,0

23,0

2014 2015 2016 2017 2018*

Fejér megye

Magyarország

3

Az adatok évközi adatgyűjtésből származnak, a szervezetek beruházásait székhely szerint tartalmazzák, függetlenül a beruházás

helyétől, és a 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozásokra, létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési szervekre és a kijelölt

nonprofit szervezetekre vonatkoznak. A 2018. évi és a 2019. I. félévi adatok előzetesek.

Élményeket gyűjts, ne tárgyakat!

-17,0

12,9

KSH-elemzés

Vitorlázás

TOP500

cégnek

egyedi

ajánlatok!

Céges csapatépítés

Családi programok

2-50 fős rendezvények

15 év tapasztalat

CHILL WITH US | TASTE WITH US

BORKÓSTOLÓK | BORBÁR | VÁLLALATI ÉS CSALÁDI RENDEZVÉNYEK

KÉRJE EGYEDI AJÁNLATUNKAT!

www.etyekikuria.com | etyek@etyekikuria.com | +36 30 383 3133

2091 Etyek, Öreghegy hrsz. 2699. GPS N 47.43987° E 18.74037°

Manőver tréning

ExtrémBalaton.hu

+36 30 9611 842

Magas hozzáadott érték Korrekt Partnerkapcsolat



KSH-elemzés

KSH-elemzés

600

500

400

300

200

100

0

darab

83

85

66

56 47

51

49 65

40

Fejér

megye

Magyarország

63,1 5,3 5,7 4,9 4,1 3,8 3,4 9,5

32,8 4,0 19,2 6,7 6,1 2,5 2,1 26,5

0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

%

Feldolgozóipar Kereskedelem Mezőgazdaság Közigazgatás

Adminisztratív szolg. Szállítás, raktározás Építőipar Többi nemzetgazdasági ág

7. ábra

A beruházások értékének megoszlása nemzetgazdasági ágak szerint a 2013–2018

közötti időszakban* *Folyó áras adatok alapján, a 2018. évi előzetes adatokkal.

Annak ellenére, hogy 2016-ban országosan

17%-kal visszaesett a beruházások volumene,

mivel befejeződtek a 2007–2013-

as uniós költségvetési ciklus támogatásából

finanszírozott nagyberuházások, Fejér

megyében a 2015-ös jelentős visszaesés

után 2016-tól folyamatosan javult a beruházási

kedv. 2018-ban a legnagyobb beruházó

területnek számító feldolgozóiparban

a fejlesztésekre fordított összegek volumene

közel négytizeddel volt magasabb, mint

egy évvel korábban. Mindössze két gazdasági

terület (szállítás és raktározás, építőipar)

– együttes részesedésük 5,8% – beruházásai

csökkentek.

Anyagi-műszaki összetétel szerint a fejlesztési

források 38%-át épületek és egyéb

építmények építésére, harmadát import,

28%-át belföldi gépek, berendezések és járművek

beszerzésére fordították. Az épületek

és egyéb építmények beruházási volumene

három-, a hazai gyártású gépeké,

berendezéseké és járműveké négytizeddel,

míg a külföldieké 24%-kal emelkedett.

Az értékadatok alapján a gépek, berendezések

és járművek 55%-a importból származott.

A Fejér megyei szervezetek 2013–2018 között

folyó áron összesen 1188 milliárd forint

értékű beruházást valósítottak meg,

az országos 4,0%-át. A megyék és a főváros

rangsorában ezzel az értékkel a 6. helyen

állt. 2018-ban a megyei beruházások értéke

41%-kal felülmúlta a vizsgált hat év folyó

áron számított átlagát. A 2018-ban regisztrált

beruházások volumene – az országosan

megfigyelt 69%-nál nagyobb mértékben

– 85%-kal haladta meg a 2013. évit.

A 2013 és 2018 közötti megyei beruházások

értékéből legnagyobb arányban a feldolgozóipar,

a kereskedelem, a mezőgazdaság,

a közigazgatás és az adminisztratív szolgáltatás

részesült. Közülük a feldolgozóipar

súlya (58%) volt kiemelkedő, az országos átlagot

25 százalékponttal meghaladta.

A 2013 és 2018 közötti beruházások 61%-

át gépek és berendezések beszerzésére,

32%-át épületek és egyéb építmények építésére,

6,4%-át járművek vásárlására, 1,3%-

át pedig egyéb célra (tenyész- és igásállatra,

földre, telekre, erdőre stb.) fordították.

A megyében nagyobb volt a gépekre, berendezésekre

és kisebb az épületekre és

egyéb építményekre költött összegek aránya,

mint országosan. A Fejér megyei szervezeteknél

a gépek, berendezések 57, a járművek

82%-a importból származott.

A megvalósított beruházások értékéből

2013 és 2018 között a megyében évente átlagosan

474 ezer forint jutott egy lakosra,

ami az országos átlag 94, a megyék átlagának

134%-át tette ki. A mutatót tekintve

Fejér megye a főváros és a megyék rangsorában

a 4. helyet foglalta el.

2013 2014 2015 2016 2017

8. ábra

Épített lakások Fejér megyében településtípusonként

74

183

Megyeszékhely Többi város Község

57

94

66

212

166

131

181

2018

A megye nemzetgazdasági beruházásokon

belüli súlya a vizsgált időszakban 3,4

és 5,0% között ingadozva 2014-ben érte el

a maximumát.

A Fejér megyei székhelyű gazdasági szervezetek

2019 I. félévében 126 milliárd forint

értékű új beruházást valósítottak meg,

összehasonlító áron 24%-kal többet az egy

évvel korábbinál. A növekedés magasabb

volt a 16%-os országos átlagnál. Az egy lakosra

jutó teljesítményérték 302 ezer forintnak

felelt meg. A megyék és a főváros

rangsorában ezzel az értékkel Fejér megye

a 4. helyen állt.

LAKÁSÉPÍTÉS

Fejér megyében az évtized második felétől

élénkült meg újra a lakáspiac. 2018-ban

478 új lakás épült, ami mintegy háromtizedével

haladta meg az egy évvel korábbit, és

több mint háromszorosa a mélypontot jelentő

2015. évinek. Tízezer lakosra összesen

11 épített lakás jutott, ami még mindig

elmaradt az országostól (18). A használatbavételek

38%-a Székesfehérváron, 35%-a

a községekben, 27%-a a megye többi városában

történt. A lakásépítések területi

eloszlása egyenetlen, a megyeszékhelyen

kívül a Velencei-tó környékére koncentrálódnak.

A városok közül Gárdonyban 44,

a községek közül Pákozdon 15 új lakást adtak

át, míg a megye másik megyei jogú városában,

Dunaújvárosban mindössze 11 új

lakás épült.

A lakások több mint héttizede családi házként,

több mint negyede többszintes, többlakásos

épületben és csoportházban, 4,0%-

a lakóparki épületben épült. A családi házas

építési forma minden településtípusra

jellemző volt.

A természetes személyek beruházásában

épült lakások száma több mint negyedével,

a vállalkozások által építetteké harmadával

nőtt 2017-hez viszonyítva. A lakásépítések

63%-át természetes személyek, 37%-át vállalkozások

finanszírozták. A természetes

személyek saját használatra, zömében családi

házas formában, a vállalkozások értékesítési

céllal, nagyobbrészt többszintes,

többlakásos épületben építtettek.

Az új lakások 62%-a négy vagy annál több

szobával épült. Átlagos alapterületük (122

m2) meghaladta az országost és a megyék

közül is az egyik legnagyobb volt.

Az év folyamán kiadott építési engedélyek

és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű

bejelentések együttes száma 779

volt, az egy évvel korábbinak mindössze

a 60%-a.

2017-ben 51 lakás szűnt meg, így az építések

és megszűnések egyenlegeként Fejér

megye lakásállománya (176,7 ezer) 427-

tel gyarapodott. A laksűrűségi mutató (100

lakásra jutó 236 fő) az előző évhez képest

nem változott, de az elmúlt években csökkenő

tendenciát mutat.

2019-ban a lakásépítési piac jelentős mértékben

élénkült: az előzetes adatok szerint

az I. félévben 319 lakást vettek használatba,

az előző év azonos időszakinak mintegy

2,2-szeresét.

MEZŐGAZDASÁG

Fejér megyében a kedvező termelési feltételeknek

köszönhetően az országos átlagnál

magasabb az agrárszektor részesedése

a GDP termeléséből. 2017-ben a megye

bruttó hozzáadott értékének 5,3%-a származott

mezőgazdasági tevékenységből (országosan

4,4%).

2018-ban az előző évinél – folyó áron számolva

– 41%-kal többet, közel 11 milliárd

forintot fordítottak mezőgazdasági beruházásokra,

amelynek négytizedét importgépek,

berendezések és járművek beszerzésére,

26%-át tenyészállatok vásárlására,

23%-át épületekre költötték. A mezőgazdaságban

a 15–74 éves foglalkoztatottak 4 országosnál

kissé magasabb hányada (5,4%),

mintegy 11 ezer fő dolgozott. A teljes munkaidőben

alkalmazásban állók havi bruttó

266 ezer forintot, az országos átlagnál közel

11 ezer forinttal többet kerestek.

Fejér megye termőterületének legnagyobb

részét a Mezőföld egybefüggő szántóterülete

uralja, amely kiemelkedő gabonatermő

vidék. A 254 ezer hektár szántóterület

55%-át a két legnagyobb területen termesztett

növény, a kukorica és a búza foglalta

el, míg a vetésforgóba kiválóan illeszthető

napraforgó és repce együttesen a szántó

közel negyedét borította.

4

A KSH munkaerő-felmérése alapján.

Kukorica

Búza

Cukkorépa

Silókukorica

Napraforgó

Árpa

Repcemag

0 100 200 300 400 500 600 700 800

44

115

120

93

75

74

162

164

156

150

9. ábra

A főbb szántóföldi növények termésmennyisége Fejér megyében

A tavaszi betakarítású növények közül

a legfontosabb kenyérgabonánkból, a 62

ezer hektáron termesztett búzából a közel

6%-kal kisebb területen fajlagosan

több (5,8 tonna/hektár) termett, mint egy

éve. Az árpa – mind az őszi, mind a tavaszi

– termesztése jelentősen visszaesett,

a 14 ezer hektár betakarított terület

nagysága 23, hozama 28%-kal maradt el.

A repce termesztésében kimagasló év volt

a 2018-as, 23%-kal nőtt a betakarított terület

és 31%-kal a termésmennyiség, termésátlaga

Tolna után a 2. legmagasabb,

hektáronként 3,6 tonna volt. Az őszi növénykultúrák

közül a szántó háromtizedét

elfoglaló kukorica tavaszi fejlődését

a gyors és tartós felmelegedés kedvezően

befolyásolta, a 7,8%-kal nagyobb területről

rekord-termésmennyiséget, 766 ezer

tonnát takarítottak be, ami 62%-kal több

szemtermést jelent, kimagasló, 10 tonna

feletti hektáronkénti hozammal. Napraforgót

– az évtized során a legnagyobb területen

– 39 ezer hektáron termesztettek,

hozama 15%-kal nőtt, így termésátlaga

meghaladta a 3 tonna/hektárt. Az országban

továbbra is itt terem a legtöbb cukorrépa,

habár területe 16, termésmennyisége

14%-kal csökkent.

A 2019. évi előzetes adatok alapján a kalászos

gabonák közül a búza hektáronkénti

hozama kissé elmaradt az előző évitől,

hasonló nagyságú területről 2,4%-kal kevesebbet,

354 ezer tonnát takarítottak be.

Ugyanakkor árpából kimagasló termésátlagot

értek el, a 3,1%-kal nagyobb területről

17%-kal többet, 88 ezer tonnát arattak

le, így a hektáronkénti hozam átlagosan

6,2 tonna volt.

Fejér megyét fejlett és intenzív állattartás

jellemzi, ezen belül a szarvasmarhatenyésztés

a legjelentősebb. 2018. december

1-jén a főbb haszonállatfajokból kevesebbet

tartottak, mint egy évvel korábban.

A szarvasmarhák 49 ezres állománya 3,0,

a sertések 68 ezres létszáma 5,9%-kal esett

vissza. Juhokból a 2000-es évek legkisebb

állományát, 29 ezret írtak össze. A legnagyobb

változás a tyúkállományban következett

be, számuk egy év alatt a több mint

tizedével, 797 ezerre csökkent.

IPAR

390

362

0 100 200 300 400 500 600 700 800

ezer tonna

2018 2013–2017. évek átlaga

611

766

2017-ben Fejér megye az ország ipari

bruttó hozzáadott értékének 7,9%-át adta.

Az összes megyei kibocsátásból a nemzetgazdasági

ág 47%-kal részesedett, ami 21

százalékponttal magasabb volt, mint az országos

átlag. Az ipar gazdasági jelentősége

emelkedett az évtized folyamán: a bruttó

hozzáadott értékből mért aránya öt év alatt

2,6 százalékponttal nőtt. 2018-ban a megyei

székhelyű gazdasági szervezetek által

új beruházásokra fordított összegek 56%-át

az iparban használták fel.

A négy főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások

megyei telephelyein a termelés

volumene az elmúlt 5 évben hullámzóan

alakult: 2014-ben és 2015-ben nőtt,

2016-ban csökkent, ezt követően újra emelkedésnek

indult. 2018-ban 2013-hoz képest

a termelési érték összehasonlító áron

1,2-szeresére nőtt.

Az ipari vállalkozások megyei telephelyein

2018-ban 2710 milliárd forint ipari termelési

értéket állítottak elő, az országos

8,5%-át. A termelés volumene az országos,

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

30 31



KSH-elemzés

KSH-elemzés

2500

2000

1500

1000

500

0

Egyéb fel nem sorolt

4,5%

Gép, gépi berendezés gyártása

5,7%

Fa-, papír- és

nyomdaipar

5,8%

Élelmiszeripar

6,5%

Gumi-,

műanyag- és

építőanyag-ipar

11,9%

Járműgyártás

18,6%

Kohászat,

fémfeldolgozás

27,4%

Számítógép,

elektronika,

optikai termékek

gyártása

19,6%

11. ábra

Az ipari termelés megoszlása Fejér megyében, 2018*

*Víz- és hulladékgazdálkodás nélkül, a 49 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű

ipari vállalkozások adatai alapján.

Számítógép,

elektronika, optikai

termékek gyártása

Gép, gépi berendezés

gyártása

Járműgyártás

Gumi-, műanyagés

építőanyag-ipar

Fa-, papír- és

nyomdaipar

Kohászat,

fémfeldolgozás

Élelmiszeripar

Milliárd forint

3000

120

2113

96,1

0

2192

103,8

2480

112,5

41,6

41,3

2320

10. ábra Termelési érték Volumenindex (előző év = 100,0)

A termelési érték és a volumenindex alakulása telephely szerint Fejér megyében*

*A négy főnél többet foglalkoztató szervezetek adatai.

96,0

59,2

64,7

2577

108,0

71,0

75,4

70,2

2710

100,2

2013 2014 2015 2016 2017 2018

83,4

90,5

87,1

84,3

89,4

91,5

0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

%

Fejér megye

Magyarország

12. ábra

Az exportértékesítés aránya a feldolgozóipar egyes területein, 2018*

*A 49 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű ipari vállalkozások adatai alapján.

115

110

105

100

95

90

96,2

96,1

%

3,4%-os növekedéstől elmaradva, 0,2%-kal

emelkedett az előző évhez képest. Az egy

lakosra jutó ipari termelési érték évek óta

az országos átlag kétszerese körül alakult,

a 2018. évi 6,5 millió forint értéket csak Komárom-Esztergom

és Győr-Moson-Sopron

megye haladta meg.

A 49 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató

megyei székhelyű ipari vállalkozások ipari

termelési értéke (víz- és hulladékgazdálkodás

nélkül) 2018-ban 2513 milliárd forint

volt, volumene gyakorlatilag megegyezett

az előző évivel.

A megyei székhelyű ipar termelésének

kétharmada a kohászat, fémfeldolgozásból,

a számítógép, elektronikai, optikai termékek

gyártásából és a járműiparból származott.

2018-ban az előbbi kettő terület

termelésének volumene bővült (4,7, illetve

2,2%-kal), az utóbbié csökkent (3,6%-kal).

A megye ipara a főként külföldi értékesítésre

termelő számítógép, elektronikai,

optikai termékek, valamint a járműgyártás

jelentősebb súlyából adódóan az országos

átlagot meghaladóan exportorientált.

2018-ban az értékesítés bevételeinek az országosnál

9,0 százalékponttal nagyobb része,

80%-a külpiacokról származott. A főbb

területeken a járműgyártás kivételével nagyobb

volt az exportértékesítés aránya,

mint országosan.

A megye ipari teljesítménye 2019 I. félévében

a 2018. évinél nagyobb mértékben

emelkedett. Az ipari telephelyein 1404

milliárd forint termelési értéket állítottak

elő, volumenében 0,8%-kal többet, mint

az előző év azonos időszakában. Országosan

a növekedés nagyobb volt (5,3%). A legalább

50 főt foglalkoztató megyei székhelyű

ipari vállalkozások 1291 milliárd forintos

kibocsátása összehasonlító áron 0,3%-

kal mérséklődött, szemben az országos

4,3%-os növekedéssel. Az ipar meghatározó

területei közül a számítógép, elektronikai,

optikai termékek gyártásának teljesítménye

emelkedett, ahol a termelés volumene

9,5%-kal nőtt.

ÉPÍTŐIPAR

A Fejér megyei székhelyű, legalább 5 főt

foglalkoztató építőipari vállalkozások termelési

volumene 2013 óta hullámzóan alakult:

a 2013-as erőteljes bővülést csökkenés

követte, majd 2015-ben ismét emelkedett

a termelés volumene. A 2016-os viszszaesés

után 2017-ben nagymértékben

növekedett a termelés és a fellendülés

2018-ban is tovább folytatódott. 2018-ban

a magyar építőipari termelés 4,6%-át kitevő

108 milliárd forintos termelési érték össze-

hasonlító áron 86%-kal haladta meg az előző

évit, így a növekedés mértékét tekintve

Fejér megye a főváros és a megyék rangsorában

első helyezést ért el. Az egy lakosra

jutó termelési érték (260 ezer forint) a hazai

átlagot 7,5%-kal haladta meg.

A termelés mindkét építményfőcsoportban

nőtt. A termelési érték közel hattizedét

az egyéb építmények építése adta. A fennmaradó

rész épületek építéséből származott.

2019 első félévében tovább folytatódott

a dinamikus bővülés az ágazatban: az 53

milliárd forintos termelési érték összehasonlító

áron 40%-kal volt magasabb az előző

év azonos időszakinál. Országosan a bővülés

a megyeinél kisebb volt. A termelés

mindkét építményfőcsoportban nőtt.

2018-ban a termelés bővülése mellett

az építőiparban alkalmazásban állók átlagos

állományi létszáma (4474 fő) egy év

alatt 11%-kal emelkedett.

2018-ban ágazatok szerint a megyei építőipari

vállalkozások termelésének valamivel

több mint fele az egyéb építmények

kivitelezésére szakosodott vállalkozások

tevékenységéből származott, az épületek

építését végző szervezetek a termelési érték

27%-át képviselték, a speciális szaképítési

munkát végzők a 23%-át állították

elő. Az épületek építése, valamint az egyéb

építmények építése ágazatokban a bővülés

mértéke közel azonos – a 2017. évinek

2,2-szerese – volt. A bővülés elsősorban

a megyében végbement vasút- és közútfejlesztési

munkálatoknak tudható be. A speciális

szaképítés ágazat kibocsátása 23%-

kal nőtt az előző évhez képest.

A vállalkozások 2018-ban 286 milliárd forint

értékű munkára kötöttek új szerződéseket,

összehasonlító áron 2,8-szeresét

az egy évvel korábbinak. Az év végi rendelésállomány

237 milliárd forint volt, közel

3,5-szerese a 2017. év véginek.

2019 első felében a korábbi kedvező folyamat

megtorpant: a 71 milliárd forintnak

megfelelő új lekötések értéke 56%-kal alacsonyabb

volt az előző év azonos időszakához

viszonyítva. A június végi 244 milliárd

forint értékű szerződésállomány 13%-kal

felülmúlta az egy évvel korábbit.

TURIZMUS

2018 júliusában Fejér megyében 107 kereskedelmi

szálláshely 2,6 ezer szobával

és 17,4 ezer férőhellyel várta a vendégeket.

A működő egységek száma 8-cal, a szobák

száma 213-mal, a kiadható férőhelyek száma

több mint 3400-zal bővült egy év alatt.

Az új férőhelyek döntő része a Velencei-tó

%

100

80

60

40

20

0

-20

30,3

-10,3

-7,0

10,0

2013 2014 2015 2016 2017 2018 *

Építőipari termelés összesen

31,6

-3,8

Alkalmazásaban állók létszáma

13. ábra

Az építőipari termelés volumenének és az alkalmazásban állók létszámának változása

(az előző évhez képest) *A 2018. évre vonatkozó adatok előzetesek.

Épületek

építése

26,7%

Egyéb

építmények

építése

50,8%

-7,2

5,3

Speciális

szaképítés

22,5%

80,8

14. ábra

Az építőipar termelési értékének megoszlása ágazatonként, 2018*

*Előzetes adatok alapján.

20

18

16

14

12

10

8

6

4

2

0

Férőhely, ezer

0,7

2,3

0,5

1,0

3,3

2013 2014 2015 2016 2017

Szálloda

616

0,7

2,0

0,5

0,9

3,3

Panzió

659

1,0

1,5

0,5

0,9

3,5

0,5

86,1

2018

15. ábra

A kereskedelmi szálláshelyek férőhelyeinek alakulása Fejér megyében (július 31.)

703

1,0

5,0

0,6

0,9

3,8

1,3

7,4

0,7

1,0

3,5

1,5

10,0

1,0

1,2

3,7

11,3

Üdülőház Kemping Közösségi szálláshely

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

32 33



16. ábra

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása Fejér megyében

120

100

80

60

40

20

0

Megnevezés

Vendégéjszaka, ezer

29

2013 2014 2015 2016 2017

Külföldi

39

3 7 8 9 11

Belföldi

1. tábla

A legnagyobb vendégforgalmú települések, 2018*

47

Ebből:

külföldiek

aránya, %

55

Előző év azonos

időszaka=100,0%

Vendégéjszaka

vendégéjszaka

60

ebből:

külföldiek

Fejér megye összesen 702 958 22,9 109,5 126,7

Ebből:

KSH-elemzés

800

700

600

500

400

300

200

100

0

Vendégéjszaka, ezer

269

2013 2014 2015 2016 2017

Külföldi

297

Belföldi

331

Velence 206 894 7,0 98,5 136,2

Székesfehérvár 161 098 45,6 104,1 107,1

Gárdony 122 627 17,9 116,0 155,9

Dunaújváros 51 899 24,1 117,0 118,8

Mór 19 698 49,7 99,0 105,4

17. ábra

Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégéjszakáinak száma Fejér megyében

433

515

85 98 96 118 127

542

161

2018

87

17

2018

környéki kempingekben állt a vendégek

rendelkezésére.

A megye szálláshelyeit 302 ezer vendég

703 ezer éjszakára vette igénybe, ami 7,2,

illetve 9,5%-os növekedést jelent az egy

évvel korábbihoz képest. Az elmúlt években

mind a külföldiek, mind a belföldiek

vendégéjszakái jelentős mértékben

bővültek. A 2013-as mélyponthoz képest

az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően

2018-ra a belföldiek vendégéjszakái

2,0-, a külföldieké 1,9-szeresére

nőttek.

2018-ban a vendégek 79%-a belföldről érkezett,

számuk (238 ezer) és az általuk eltöltött

vendégéjszakák száma (542 ezer)

4,5, illetve 5,3%-kal haladta meg az előző

évit. A vendégkör ötödét adó 64 ezer külföldi

vendég 161 ezer éjszakát töltött el, ami

19, illetve 27%-os növekedést jelent az előző

évhez képest. Az átlagos tartózkodási

idő a belföldieknél nem változott (2,3 éjszaka),

míg a külföldiek esetében 2,3-ről 2,5

éjszakára nőtt.

A külföldiek döntő része (88%-a) továbbra

is az európai országokból érkezett a megyébe.

A külföldi forgalom 18%-át adó német

vendégek éjszakáinak a száma 26%-

kal, a 8,4%-ot képviselő románoké több

mint 1,7-szeresére nőtt. A további jelentős

küldő országok közül a lengyelek, az ukránok,

a csehek és a szlovákok egyaránt több

vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi

szálláshelyeken.

A vendégéjszakában mért forgalom a kempingek

kivételével valamennyi szálláshelytípusban

növekedett. A vendégéjszakák közel

hattizedét kitevő szállodákban a bővülés

mértéke 9,5, a 11%-ot jelentő panziókban

közel 50%-os volt.

A megyei kereskedelmi szálláshelyek

2018-ban az országos vendégéjszakában

mért forgalom 2,3%-át adták. A megye vendégforgalmában

a két tóparti üdülőhely,

Velence és Gárdony mellett a két megyei

jogú város, Székesfehérvár és Dunaújváros

is jelentős szerepet játszik: 2018-ban ezen

a négy településen koncentrálódott az öszszes

Fejér megyében eltöltött vendégéjszaka

77%-a.

2018-ban a megye kereskedelmi szálláshelyein

8,5 milliárd forint bruttó árbevétel

képződött, az előző évinél folyó áron 5,2%-

kal több. Az árbevétel 56%-a szállásdíjakból,

32%-a vendéglátásból, 11%-a egyéb

szolgáltatásokból származott. Az egyes bevételtípusok

közül a szállásdíjak (ezen belül

csak a külföldiek szállásdíjai) és a vendéglátásból

származók bővültek.

A megyébe érkező belföldi vendégek az elfogadóhelyeken

441 millió forint értékben

fizettek SZÉP-kártyával, ami 2,8%-kal elmaradt

az egy évvel korábbitól.

A 2019. január–augusztusi előzetes évközi

vendégforgalmi adatok az előző év azonos

időszakához képest kismértékben bővültek.

A kereskedelmi szálláshelyek mellett üzleti

célú egyéb szálláshelyek 5 is kínálnak

szálláshelyi szolgáltatásokat. 2018 végén

609 egyéb szálláshelyi vendéglátó 1,7 ezer

szobával és 4,1 ezer férőhellyel várta a vendégeket.

A férőhelyek és a szobák száma

egyaránt 12, a szállásadók száma 11%-kal

haladta meg az előző évit. A kapacitásbővülés

mellett a vendégforgalom is jelentős

mértékben élénkült: 2018-ban 46%-kal

több vendég (40 ezer) 45%-kal több éjszakát

(103 ezer) töltött el.

MUNKAERŐPIAC

Foglalkoztatási arány, százalék

80

80

70

60

50

40

30

20

10

0

70

60

50

40

30

20

10

0

Győr-Moson-Sopron

Vas

Budapest

Komárom-Esztergom

Fejér

19. ábra

Foglalkoztatási arány, munkanélküliségi ráta, 2018

Pest

Foglalkoztatási arány

%

70

60

50

40

30

20

10

0

53,2

58,9

60,3

56,3

2013 2014 2015 2016 2017 2018

Foglalkoztatási arány

18. ábra

A 15–74 éves népesség foglalkoztatási és aktivitási arányának alakulása Fejér

megyében

A munkaerő-felmérés adatai alapján az országos

átlaggal azonos mértékben emelkedő

foglalkoztatottság és csökkenő számú

munkanélküli mellett az előző évhez viszonyítva

nőtt a megye aktív népességének

száma. 2018-ban a 15–74 éves népesség

63,4%-a, 204 ezer fő volt jelen a munkaerőpiacon.

2013 és 2018 között az aktivitási

arány éves átlagos növekedési üteme elmaradt

az országosan mérttől, és az időszak

elején a megye javára mutatott 1,9 százalékpontos

különbség 0,9 százalékpontra olvadt.

Ennek ellenére a főváros és a megyék

rangsorában Fejér öt év alatt megőrizte a 4.

helyét. A gazdaságilag aktívak közül a foglalkoztatottak

száma 198 ezer, a munkanélkülieké

5,2 ezer volt.

A 2013–2018 közötti időszakban mintegy

24 ezer fővel és az országossal közel azonos

ütemben bővült a foglalkoztatottak száma,

ezzel párhuzamosan pedig több mint

13 ezer fővel fogyott a munkanélkülieké.

A foglalkoztatási arány öt év alatt 8,5 százalékpontot

ugorva, 61,8%-ra emelkedett,

Zala

Veszprém

Bács-Kiskun

Csongrád

62,7 61,6 62,7 63,4

60,4 59,9 60,8 61,8

Aktivitási arány

a munkanélküliségi ráta pedig 7,1 százalékponttal,

2,6%-ra esett vissza.

2018-ban a megye foglalkoztatási szintje

kedvezőbb, munkanélküliségi rátája alacsonyabb

volt az országos átlagnál. A foglalkoztatási

arányt tekintve a főváros és

a megyék rangsorában öt év alatt egyet

lépett előre, az 5. helyre. Munkanélküliségi

rátája alapján a 8. helyen található,

a megye pozíciója a 2013. évinél 28%-kal

kevesebb munkanélküli ellenére sem változott.

5

Az üzleti célú egyéb (2009-ig magán-) szálláshely-szolgáltatást a kereskedelmi szálláshelytípusokba nem tartozó, nem kizárólag

szálláshely-szolgáltatás rendeltetéssel létesített önálló épületben vagy annak lehatárolt részében nyújtják a vendéglátók a vendégek

részére. Ide tartoznak a falusi szálláshelyek is.

Békés

Munkanélküliségi ráta

Nógrád

Heves

Hajdú-Bihar

Baranya

Jász-Nagykun-Szolnok

Szabolcs-Szatmár-Bereg

KSH-elemzés

Munkanélküliségi ráta, százalék

Tolna

Borsod-Abaúj-Zemplén

Somogy

10

9,0

8,0

7,0

6,0

5,0

4,0

3,0

2,0

1,0

0,0

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

34 35



KSH-elemzés

2018-ban a 15–74 éves népesség 37%-a, 118

ezer fő számított gazdaságilag inaktívnak.

Számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva

is fogyott, a vizsgált 2013–2018 közötti

időszakban pedig összességében 13%-kal

csökkent, ebben a nyugdíjkorhatár folyamatos

emelkedése is közrejátszott.

A legfrissebb adatok szerint 2019 II. negyedévében

a megye foglalkoztatási aránya

63,8, munkanélküliségi rátája 2,4%

volt, előbbi 3,0 százalékponttal magasabb,

utóbbi 0,9 százalékponttal alacsonyabb

az országos átlagnál.

Az intézményi munkaügyi statisztika alapján

Fejér megyében 2018-ban átlagosan

127 ezren álltak alkalmazásban 6 , 1,4%-kal

többen, mint egy évvel korábban. 63%-uk

fizikai állományú volt, 92%-uk teljes munkaidőben

dolgozott. Az országos átlagot is

meghaladva a szellemi állományban foglalkoztatottak

létszáma nagyobb mértékben

nőtt, mint a fizikaiaké. A versenyszférában

dolgozók aránya a negyedik legmagasabb

a megyék között (76%, míg az országos átlag

69%). Létszámuk 2,5%-kal emelkedett,

a költségvetési szerveknél viszont 3,3%-

kal csökkent. A közfoglalkoztatás szerepe

Fejér megyében is egyre kisebb. 2017-ben

még átlagban 3,3 ezer főt foglalkoztattak

ebben a formában, egy évvel később már

mintegy ezer fővel kevesebbet.

2018-ban az alkalmazásban állók országos

átlagnál magasabb hányadát, 39%-át

foglalkoztatták az iparban, a szolgáltató

ágakban pedig 54%-uk dolgozott. A feldolgozóiparban

az előző évhez viszonyítva

2,1%-kal nagyobb létszámot, közel 47

ezer főt alkalmaztak, az építőiparban és

a mezőgazdaságban 4,5–4,2 ezer főt. Egy

év alatt az építőiparban jóval a megyei átlagot

meghaladóan nőtt, a mezőgazdaságban

viszont csökkent a létszám. A szolgáltatói

területen 20 ezer foglalkoztatottal

a kereskedelem, az oktatás és az egészségügyi

szolgáltatás pedig 10, illetve közel

9 ezer főnek adott munkát. Utóbbi három

gazdasági ág közül csak a kereskedelemben

emelkedett a létszám, 1,8%-kal, ezzel

szemben az oktatásban 2,1%-kal, az egészségügyi

szolgáltatásban 3,5%-kal dolgoztak

kevesebben az egy évvel korábbinál.

Utóbbi területen a létszám fogyása összefügg

a közfoglalkoztatás folyamatos háttérbe

szorulásával is.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók

havi bruttó 322 ezer forintot kerestek,

nettó átlagkeresetük 7 214 ezer forintot tett

Művészet és szabadidő

Pénzügyi szolgáltatás

Energiaipar

Információ és kommunikáció

Feldolgozóipar

Bányászat

Közigazgatás

Tudományos és műszaki tevékenység

Kereskedelem

Oktatás

Víz- és hulladékgazdálkodás

Egészségügyi szolgáltatás

Mezőgazdaság

Adminisztratív szolgáltatás

Ingatlanügyletek

Egészségügyi szolgáltatás

Építőipar

Szállítás és raktározás

Vendéglátás

Nemzetgazdasági ágak összesen

Fejér megye

20. ábra

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete, 2018

50 100 150 200 250 300 350 400 ezer forint/hó

0 450000

Ország összesen

ki, ami egyaránt 12%-kal magasabb az egy

évvel korábbinál. A bruttó átlagkeresetek

összege 2,5%-kal, mintegy 8300 forinttal

maradt el az országos átlagtól, növekedésének

mértéke viszont meghaladta azt.

A fizikai munkát végzők keresete nagyobb

mértékben nőtt a szellemi foglalkozásúakénál.

A fizikai foglalkozásúak fizetése 25

ezer forinttal magasabb, a szellemi foglalkozásúaké

viszont közel 7 ezerrel alacsonyabb

volt az országos átlagnál.

2018-ban valamennyi gazdasági ágban

nőtt az átlagkereset és mértéke széles határok,

0,6–37% között szóródott. A legnagyobb

létszámot foglalkoztató nemzetgazdasági

ágak közül megyei átlagot meghaladó

bruttó átlagkereset-növekedés csak

az egészségügyi szolgáltatásban és a kereskedelemben

adódott, 17, illetve 15%-kal,

míg a feldolgozóiparban 11, az oktatásban

6,4%-kal kerestek többet az előző évhez viszonyítva.

2019 I. félévében a teljes munkaidőben alkalmazásban

állók havi bruttó átlagkeresete

361 ezer forint volt, ami 13%-kal magasabb,

mint egy évvel korábban. Növekedésének

mértéke nagyobb volt, mint országosan,

így a havi bruttó átlagkereset

már 1600 forinttal az országos átlag felett

alakult.

6

A 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, létszámhatártól függetlenül a költségvetési szervek és a kijelölt nonprofit

szervezetek székhely szerinti adatai.

7

Adókedvezmények nélkül.

415

263

258

254

248

233

227

212

199

195

193

191

177

175

172

169

153

152

133

214

145

141

181

170

169

185

202

222

213

200

210

206

229

219

250

261

308

364

373

404

KSH elemzés analysis

Economic overview of Fejér County

SUMMARY

Fejér is one of the best-performing counties

in the country: GDP produced in the

county is continuously increasing and its

value per capita places the county on the

forefront of the national ranking.

Although the county-based industry stagnated

in 2018, due mainly to the weak performance

of the automotive industry, the

future outlook is positively influenced by

investment levels that are higher than the

national average.

The construction industry has been expanding

for the second year in a row and

the market for new homes is booming.

While the economic environment creates a

favorable situation for the labour market,

county-wide average wages still remain

below the national average.

Tourism in the county is still driven by domestic

demand. As a result of the expansion

in available accommodation venues in the

2010’s, in addition to Hungarians, more and

more foreigners are visiting Fejér County.

FEJÉR COUNTY’S LEVEL OF

ECONOMIC DEVELOPMENT AND

THE BRANCHES OF THE LOCAL

ECONOMY

In terms of purchasing price, in the year

2017 the county of Fejér has produced 1674

billion HUF worth of gross domestic product

(GDP), which essentially means that

4.4 percent of the national GDP has been

produced in the region. This rate has consistently

risen between 2010 and 2015 but

has ultimately stagnated at this level. As

far as GDP per capita is concerned, in 2017

it reached 4.0 million HUF.

Considering international comparisons

based on the amount of purchasing power

parity, figures show that in 2017 the GDP

per capita in the county reached 70 percent

of the EU-28 average values. Although this

difference is significant, the gap is closing

on a consistent basis.

In 2017, a total of 1416 billion HUF of gross

value added was generated in the county.

Compared to the national average, the role

of the production industries is larger, while

that of the service providers is smaller. Industry

continues to dominate the county’s

economy, accounting for a total of 47% of

gross value added (26% nationally).

BUSINESS ENVIRONMENT

In 2017, the proportion of enterprises with

headquarters in Fejér County was 4.7 percentage

points higher than the national

average, 56% being self-employed, while

the remaining percentage were corporate

enterprises. The number of the latter was

2.2% less than during the previous year

and 9.1% less than five years earlier. 68%

were limited liability companies, 29% were

limited partnerships and 1.1% were public

limited companies (136). Concerning

the self-employed cohort, 55% were fulltime-and

four-fifths were part-time workers,

while only 5.3% continued to work after

retirement. Compared to five years earlier,

the number of full-time self-employees

increased the most (54%), while that of retired

entrepreneurs decreased by 11%.

95% of the enterprises employed less than

10 persons, 1045 employed up to 49 persons,

176 enterprises had a workforce of

50-249 people and 51 employed at least 250

workers. The largest ones (34) were active

in the manufacturing industry, with most

of them in the automotive sector (8), while

5 operated in the food-, rubber-, plastics

and building material industries, and another

5 were active in the machinery and

mechanical appliances branch.

In 2017, there were a total of 376 foreign

direct investment companies headquartered

in Fejér County, their foreign capital

totaling 1,343 billion HUF at the end of the

year, which accounted for 5.7% of the country’s

total. The amount of foreign capital

investment per enterprise (3,571 million

HUF) was 3.4 times the national average

and 2.5 times the county average.

About three-quarters of foreign capital investment

in county-based enterprises went

to the manufacturing industry, one-tenth to

financial services, while 8.6% was invested

in the commerce and trading branch. The

real estate-, administrative services-, agriculture-,

science and technology sectors

had a total share of 4.3%, amounting to 58

billion HUF.

Due to capital movements and administrative

decisions affecting operations in certain

sectors, between 2012 and 2017, the

county’s foreign capital investments increased

by 567 billion HUF. Out of this total

amount, the manufacturing industry

shared an increase of about 481 billion

HUF, while the remaining amount was divided

between financial services with an

increase of around 65 billion HUF, real estate

with 9.5 billion HUF increase, administrative

services with 7.3 billion HUF- and

agriculture with 5.4 billion HUF increase.

INVESTMENTS

Fejér County enterprises have achieved a

total of 279 billion HUF worth of new investments

in 2018, which at comparative

prices, constitutes 30% more than in 2017.

At the same time, the overall national new

investments volume increased by only 23%.

In 2018 the most significant proportion of

overall investments go to the manufacturing

industry, the volume of investments towards

development being nearly four tenth

higher than a year earlier. Only two economic

branches registered a decrease in investments

(logistics and storage, construction)

- holding a combined share of 5.8%.

Looking at the financial and technical

make-up of investments, 38% of the development

funds were used for the construction

of buildings and other structures, one

third for imports and 28% for the purchase

of domestic machinery, equipment and vehicles.

Overall, 55% of machinery, equipment

and vehicles came from imports.

RESIDENTIAL BUILDINGS

In the county of Fejér, the housing market

rebounded starting from the second half

of the decade. In 2018, there were 478 new

homes built, about three-tenths more than

a year earlier, and more than three times

the amount of the low-point registered in

2015. 38% of the occupancy was registered

in Székesfehérvár, 35% in the surrounding

villages and 27% in other towns of the

county. The areal distribution of housing

constructions was uneven and concentrated

mostly in the county seat and areas

around Lake Velence.

The number of residential housing built by

natural persons increased by more than a

quarter, while the number of housing built

by enterprises grew by one third when compared

to 2017. 63% of housing construction

was financed by natural persons and 37%

by enterprises. Natural persons undertook

building projects mostly for their own use

in the form of family houses, while enter-

36

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

37



KSH analysis

KSH analysis

prises mainly built multi-storey apartment were being kept, than during the same period

have achieved a production value of 108

registering an increase of 26 percent. Ro-

of 118 thousand, were economically inac-

buildings meant for sale.

of the previous year. The cattle stock of billion HUF, which is the equivalent of 4.6

manian nationals made up 8.4 percent of tive. This number has decreased compared

62% of new homes were built to have four or 49 thousand fell by 3.0% and the previously percent of the overall national production

foreign visitors, their overnights having to last year, but when examining the period

more rooms. Their average floor area (122 registered number of 68 thousand pigs fell and at current prices, surpassed the 2017

increased 1.7 times compared to last year.

between 2013 and 2018, the data shows

m2) exceeded the national average and by 5.9%, while the largest change occurred output by 86%. The production value per

In 2018, commercial hospitality venues a decreased of 13%, which was no doubt, influenced

was among the largest in the county-wide in the stock of poultry, which fell by more capita (260 thousand HUF) exceeded the

have registered gross revenues totaling 8.5

by the continuous increase of the

ranking. The total number of building permits

than a tenth, to 797 thousand in one year. domestic average by 7.5%.

billion HUF, which at current prices means retirement age.

issued during the year, together with

In 2018, with the expansion of production,

a 5.2 percent growth compared to the same According to official labor statistics, in Fe-

the number of notifications for new housing

the average number of employees in the

period last year.

jér County an average of 127 thousand peo-

projects was 779, which is only 60% of INDUSTRY

construction industry (4,474) increased by

ple were employed in 2018, 1.4% more than

the volume registered one year earlier.

11% during the year.

a year prior.

The residential construction market picked In 2017 Fejér County has provided 7.9 percent

As far as signed contracts are concerned,

LABOR MARKET

63% did physical labour and 92% were em-

up significantly in 2019: according to preliminary

of the gross added value of the national their overall value has risen to 286 billion

ployed full-time. Surpassing the national

data, 319 homes were taken into industry. 47 percent of the county’s production

HUF, which at current prices is the equiva-

According to employment data, employ-

average, the number of people employed in

use during the first half of the year, which

value has been achieved by the induslent

of 2.8 times the value of the same pement

rates are increasing and unemploy-

intellectual occupations has increased to a

is about 2.2 times the amount of the same try, surpassing the national average values riod last year. The volume of newly commissioned

ment rates are decreasing at the same rate greater extent than the number of manu-

period last year.

by 21 percent. The economic importance of

constructions at the end of the

as the national average, and in addition, the al workers. The share of employees workment

the branch has also increased during the year amounted to 237 billion HUF, which

number of economically active people in the ing in the private sector, is the fourth highest

past decade: its gross added value for the is nearly 3.5 times more than the numbers

county has also risen compared to last year.

among the counties (76%, while the na-

AGRICULTURE

last 5 years has grown by 2.6 percent. The registered at the end of 2017.

In 2018, out of the working age population tional average is 69%). Their headcount increased

most significant proportion, 56% of the overall

between 15 – 74 years, 63.4 percent, a total

by 2.5%, while it fell by 3.3% at the

Due to the county’s favorable agro-ecological

investments for 2018 of companies seat-

of 204 thousand people, were present on the public institutions.

conditions of agricultural lands, the ed in the county, went towards industry. TOURISM

job market. Out of this total, 198 thousand In 2018, a proportionately higher number

branch has a higher than average contribution

The local branches of industrial companies

were gainfully employed and 5.2 thousand

than the national average, over 39% of

to the GDP. In 2017 5.3 percent of have achieved a production value of 2710 In July 2018, the county of Fejér had a to-

were unemployed by the labour market. the workforce was employed in the indus-

the county’s gross added value came from billion HUF in 2018, which is the equivalent tal capacity of 107 commercial accommodation

In 2018, the county’s employment rates try, while 54% worked in the service sec-

agricultural activities, compared to a 4.4 of 8.5 percent of the national output.

venues with a total of 2.6 thousand

were more favorable and its unemployment tor. The number of people employed by

percent national average.

During 2018, industrial companies seated

rooms and 17.4 thousand beds. The num-

rates were lower than the national average. the manufacturing sector was 2.1% higher

Compared to the previous year and at 2018

in the county of Fejér and employing at ber of venues has increased by 8 new es-

In 2018, out of the working age population than in during the previous year, amount-

current prices, 41% more was spent on agricultural

least 49 people have achieved a production tablishments, room numbers have risen by

between 15 – 74 years, 37 percent, a total ing to nearly 47 thousand people, while the

investments, totaling almost 11 value of 2513 billion HUF (not including wa-

213, and the number of beds has increased

billion HUF. Nearly four-tenth was spent ter and waste management), which is practically

by 3,400 during the last year. The biggest

on purchasing machinery, equipment and

the same volume as the year earlier. majority of new accommodations were lo-

vehicles, 26% on purchasing livestock and Almost two thirds of the county’s industrial

cated in camping facilities in areas around

23% went towards buildings. The proportion

production came from metallurgy Lake Velence.

of workers employed in agriculture , as well as the IT, electronic, optical device,

During the year, the county has been visit-

aged 15-74, was slightly higher than the

and car manufacturing companies. ed by 302 thousand tourists who spent a to-

national average (5.4%), totaling about In 2017, the two former branches have increased

tal of 703 thousand overnights in commer-

11 thousand people. Full-time employees

their production volumes by 4.7% cial establishments, which means an intal

earned gross monthly wages of 266 thousand

and 2.2% respectively, while the latter regcrease

of 7.2% and 9.5% respectively when

HUF, nearly 11 thousand HUF more istered a decrease of 3.6%.

compared to the same period last year. In

than the national average.

The overall industry of the county is strongly recent years, the number of overnights

Most of Fejér County’s farm land is dominated

export oriented, due to the fact that almost all spent by both foreign and domestic guests

by the contiguous arable area of of the industrial goods produced by several have increased significantly. Compared to

Mezőföld, a prominent cereal-producing significant sectors, such as the IT, electronics,

the low point of 2013, due to infrastructure

region. 55% of the 254,000 hectares of arable

optical device manufacturing companies investments, by 2018, the number over-

land was occupied by the two largest

and the automobile industry is destined for nights spent by domestic visitors increased

crops, corn and wheat, while sunflow-

sale on foreign markets. Total trade income 2.0 times, while that of foreign visitors in-

er and rape, which can be perfectly integrated

figures for 2018 have been more than 9.0 percreased

1.9 times.

into crop rotation, covered nearly a cent above the national average, 80 percent During the past year, 79 percent of guests

quarter of the arable land.

coming from foreign markets. In almost all were nationals. Their numbers (238 thousand)

Out of the most important bread-stuff crops of the main segments, apart from the automobile

and the overnights spent (542 thou-

of spring harvest, the wheat grown on

branch, the proportion of export sales sand) indicate a 4.5, and respectively a 5.3

62,000 hectares, an area 6% smaller than was higher than the national average. percent rise compared to 2017. Foreign visitors

one year earlier, yielded 5.8 tons/hectare

account for one fifth of overall guest

more than during the previous harvest.

numbers, totaling 64 thousand and 161

Fejér County is characterized by a very developed

CONSTRUCTION INDUSTRY thousand overnights, which constitutes a

and intensive livestock farming,

rise of 19 and 27 percent respectively when

cattle breeding being the most significant. During 2018, construction companies having

compared to 2017.

According to data, on December 1, 2018, less

their seat in the county of Fejér and German nationals accounted for 18 percent

species of the most typical farm animals employing a workforce of at least 5 people, of foreign guest numbers, their overnights

construction and agriculture branch provided

work for 4.5-4.2 thousand persons.

The service sector employed 20 thousand

people in commerce and trade, while education

and health services sectors provided

employment for 10 and nearly 9 thousand

people, respectively. Out of the latter three

economic sectors, during the last year,

only commerce and trade increased their

workforce by 1.8%, while education services

have reduced their headcount by 2.1%

and health services by 3.5% respectively.

The monthly gross wages of full-time employees

amounted to 322 thousand HUF,

while the net earnings came to an average

of 214 thousand HUF, figures indicating

a 12 percent rise compared to 2017. Although

the growth rate itself exceeded the

national average, earnings still fell 2.5 percent

(8,300 HUF) short of the national average

rates.

In 2018, average wages increased in all

economic sectors, however their range

grew in a very irregular manner, from

0.6% to 37%. As far as the largest branches

of the national economy are concerned,

only the health-care sector and commerce

and trade branch managed to exceed the

county average growth in terms of average

gross wages.



Promóció

Innováció,

rugalmasság,

gyorsaság

Több mint fél évszázada

nyújt teljes megoldásokat

a Ferrobeton Zrt.

A

Ferrobeton Zrt. az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem

előregyártó vállalata, a magyar vasbeton-előregyártás meghatározó

szereplője. A társaság a szerkezet- és gyártmánytervezéstől

a gyártáson és szállításon át a komplett szerkezetépítési munkák

kivitelezéséig teljes megoldást nyújt a piaci igényeknek megfelelően. Széles

termékskálájuknak, a rendelkezésre álló kapacitásuknak és csapatuk

felkészültségének köszönhetően lehetőségük van arra, hogy rugalmasan

rövid határidővel teljesítsék az egyedi igényeket is. Közel hatvanéves piaci

jelenlétük és tapasztalatuk biztosítja a megfelelő hátteret és garanciát, hogy

elnyerjék leendő partnereik bizalmát.

A Ferrobeton Zrt. mindenkor kezdeményezője

volt az előregyártás-fejlesztésnek,

stratégiájának középpontjában a termékek

és a technológia állandó korszerűsítése valamint

a minőség áll.

Az elmúlt több mint fél évszázad során

a társaság számos megújulási és átalakulási

folyamaton ment keresztül a kor aktuális

igényeinek megfelelően. 2008-tól

a Ferrobeton Zrt. a CRH csoport magyarországi

leányvállalataként működik tovább.

Az ír központú CRH 34 országban működik,

mintegy 90 000 főt alkalmazva. A vállalatcsoport

négy országban (Magyarországon,

Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában),

7 telephelyen rendelkezik gyártókapacitással,

és Szerbiában kereskedelmi

képviselettel. Ez a biztos háttér és regionális

termelőkapacitásuk kiaknázható előnyöket

jelent a partnereik számára. A regionális

együttműködésnek is köszönhetően

mind termékpalettájuk, mind pedig a kapacitások

terén mutatott rugalmasságuk

biztonságot és kiaknázható előnyöket kínál

partnereiknek.

Tevékenységük kiterjed a hagyományos lakossági

piacon túl a magasépítési terület,

ipari, kereskedelmi és kommunális létesítményein

keresztül az infrastrukturális

beruházások út-, vasút-, mély- és vízépítési

ágazataira is. Magyarországon négy telephelyen

(Dunaújváros, Dunakeszi, Pécs-

Hird, Szolnok), a hagyományosnak mondható

szerkezeti elemek gyártásán felül 40

darab átlagosan 100 méter hosszúságú feszítőpad

áll rendelkezésükre, előfeszített

gerenda, födém és pillérszerkezetek gyártására.

A többi között olyan beruházások

kivitelezői voltak, mint a 67 200 személyes,

210 000 négyzetméter alapterületű Puskás

stadion építése, amelynek lelátóelemei és

az azokat alátámasztó vasbeton gerendái

előregyártott vasbeton szerkezetűek. Vagy

például a 24 ezer férőhelyes, 150 000 négyzetméter

alapterületű új Groupama Aréna,

amely méretében és kategóriájában

páratlanul gyors ütemben, tizennégy hónap

alatt készült el. Az előregyártott szerkezeteikkel

szemben támasztott követelmények

mind felületi minőségben, mind

pontosságban jóval meghaladták a magyar

piacon megszokott elvárásokat. 5200

m³-nyi előregyártott szerkezetet építettek

be, amely több mint 3300 darab általuk

gyártott elemet jelent. Az építkezés 2014

májusára fejeződött be, augusztusban pedig

a nagyközönség is használatba vehette

a teljesen fedett lelátójú modern sportkomplexumot.

A hatékonyabb piaci megjelenés érdekében

a Ferrobeton Zrt. saját tervező és fejlesztő

szervezetet működtet. A tervezési

és fejlesztési szervezet folyamatos, jó

kapcsolatot tart fenn más, országos és

külföldi tervező intézetekkel is. Az utóbbi

évek fejlesztőmunkáinak eredményei

közé sorolhatók a nagy fesztávolságú

épületszerkezetek, nagy fesztávolságú

közúti hídgerendák, a vasútépítési elemek,

keretelemek és gyártástechnológiájuk

kifejlesztése.

A társaság a jó közúti kapcsolódások mellett

rendelkezik közvetlen vasúti összeköttetésekkel

is, amelyen keresztül a jelentős

túlsúllyal (50-80 tonna) rendelkező termékeik

is biztonságosan szállíthatóak. A folyami

kikötők közelsége jó lehetőséget

nyújt a vízi szállításban rejlő lehetőségek

kiaknázására. Kivitelező csapatuk nemcsak

az általuk gyártott szerkezeti elemek

szerelésében, de alapozási és monolit munkák

valamint acélszerkezetek építésénél is

bizonyította már képességeit.

Mindezt kiérdemelt díjaik is bizonyítják:

Tierney Clark-díj (2010), Szellemi Tulajdon

Nemzeti Hivatala Innovációs Díj (2010),

Construma Építőipari Szakvásár Nagydíj

(1998), IIASA-SHIBA-díj (1991 és 1992).

Gazda leszek! Jövőm az agrárium,

programsorozat Fejér megyében

A

Gazda leszek! Jövőm az agrárium pályaorientációs programsorozat

2019 szeptemberében indult Fejér megyében, Székesfehérváron.

2020-tól más településeken, és akár az ország több megyéjében és

iskolájában is helyet kaphat a rendezvény.

Varga Imre István előadása a Városháza Dísztermében

A Gazda leszek! Jövőm az agrárium pályaorientációs

programsorozat célja, hogy

a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében

népszerűbbé váljanak az agráriumban

rejlő szakmák. Fontos, hogy a diákok

tudják, hogyan lehet a mezőgazdaságban

lévő lehetőségeket megragadni, és hogyan

tudnak belőle profitálni. Az előadásokon

a konkrét megvalósításhoz is információt

kapnak az érdeklődők.

Székesfehérváron, a sorozat első állomásán

közel 100 diák hallgatta érdeklődve

Varga Imre István, a NAK Fejér megyei

elnökének előadását. A szakember úgy

gondolja, hogy a program elindítása azért

is volt indokolt, mert az agráriumban jelenleg

munkaerőhiány mutatkozik, ezért

nagy szükség van a jól felkészült, szakképzett

munkavállalókra. Az elnök szerint

a fiatalok bevonásával hosszú távra lehet

friss tudással rendelkező munkaerőt biztosítani

az agrárgazdaság számára, ami

különösen fontos, hiszen jelenleg az ágazatban

dolgozók átlag életkora viszonylag

FOTÓ: NAK

magas, így évekkel később, az idősebbek

nyugdíjba vonulásával még több új munkaerőre

lesz szükség.

Érdeklődő fiatalok a Gazda leszek! program előadásán

Promóció

Mindezek mellett a klímaváltozás, a termőterületek

csökkenése is hatékonyabb

munkavégzést követel, valamint a mezőgazdaságban

is egyre jobban teret nyerő

digitalizáció is naprakész tudással rendelkező

munkaerőt igényel.

A mezőgazdaság jövője a fiatal szakemberek

kezében van, ennek megfelelően elengedhetetlen,

hogy már az általános és

közép iskolások körében is népszerűsítsék

az agrárszektor lehetőségeit, és évről évre

egyre több diák végezzen a mezőgazdaság,

az élelmiszeripar vagy a vidékfejlesztés

valamely szakterületén.

Ehhez az első lépés az, hogy felkeltsék

a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődését.

Vagyis meg kell mutatni nekik azt,

hogy milyen lehetőségeik vannak, illetve

milyen jövőképük lehet, ha az agrárium területén

szeretnének elhelyezkedni. Ezekre

több opció is kínálkozik. Alkalmazottakra

és vállalkozókra egyaránt szükség van, így

beállítottságuknak megfelelően választhatnak

a diákok.

Varga Imre István szerint, ha a diákok széles

körű információt kapnának az agráriumban

rejlő lehetőségekről, akkor azzal

csökkenthető lenne a pályamódosítás, pályaelhagyás

és a szakmai érdeklődés hiánya.

Ezért kiemelt hangsúlyt fektet az aktuális

szakmák gyakorlati oldalról történő bemutatására.

A cél, hogy a diákokban tudatosuljon:

érdemes agrárszakmát választani.

FOTÓ: OKKFEHERVAR (SIMON ERIKA)

40

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

41



Promóció

Fejér megye

iránytűként szolgálhat

az ország számára

N

emcsak Dunaújváros, de a város régiókon átnyúló vonzáskörzete, mi

több Fejér megye számára is fontos, hogy a gazdaság szereplői jól határozzák

meg helyüket, feladataikat, ha tetszik, küldetésüket az országos

vérkeringésben, állítja Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi

és Iparkamara elnöke az alábbi interjúban. Beszélgetésünk során arra is kitértünk,

milyen lehetőséget lát a fejlődésre az előttünk álló, minden szempontból

izgalmasnak ígérkező ciklusban.

– Egy korábbi beszélgetésünk során azt

állította, hogy mind Fejér megye, mind

Dunaújváros helyzete híven visszatükrözi

a magyar gazdaság egészének állapotát, lehetőségeit.

A jelen helyzetben is fenntartja

ezt az álláspontot?

– Teljes mértékben. Úgy gondolom, a gazdaság

összes szereplőjének – elsősorban

természetesen a vállalati és vállalkozói

szféra résztvevőinek, de közvetve, a helyi

kereskedelmi és iparkamara vezetőjeként

nekem is – a hatékony működés egyik záloga

az, hogy megfelelően tudják pozicionálni

saját magukat, partnereiket, szerepüket és

lehetőségeiket. Egy jól működő, előrelépésre

is kész és képes cég esetében elképzelhetetlen,

hogy ne legyen a távlatos tervek,

a hosszú távú, stratégiai víziók mellett pontos

képük a jelenlegi helyzetükről, szerepükről.

Meggyőződésem, hogy ha ezen a téren

nem pontos az „önkép”, akkor döcögni

kezd a működés is. Fontos pillér, egy-egy

szereplő egész tevékenységét alapjaiban

határozza meg. E tekintetben ugyanis mit

sem számít a dicső múlt, sem a fényesnek

álmodott jövő – a jelenben kell élni és bizonyítani.

Éppen ezért fontos, hogy tisztázzuk

Fejér megye, és – hadd beszéljek kicsit

haza is – Dunaújváros, valamint a város régiókon

átnyúló vonzáskörzete szerepét is

a magyar gazdaság környezetében!

– E téren melyek a legfőbb jellemzők? Abból

a tételből indultunk ki, hogy a megyei

gazdaság a hazainak egyfajta tükre, ha tetszik,

Magyarország – kicsiben.

– Ez a tükörhasonlat picit sántít, természetesen

vannak megfelelések, de az összkép

a legfontosabb mutatók alapján mindenképpen

kedvezőbb az országos átlaghoz viszonyítva.

Egy picit bővíteném is a látószöget:

a közép-dunántúli régió vitathatalanul

vezető szerepet játszik a magyar gazdaság

működése terén. Rengeteg a fontos szereplő,

emellett a főváros viszonylagos közelsége

is lényeges elem. Sokat számít az is,

hogy a régió a Bécs–Budapest tengelyen helyezkedik

el, vagyis gazdaságföldrajzi értelemben

szó szerint megkerülhetetlen tényezője

a kelet-nyugati „átjárásnak”. Bizakodásra

jó okot adó tényező, hogy Fejér megye

ebben a közegben is kiemelkedik – úgy

gondolom, itt elsősorban a gazdaságunk

összetétele említhető olyan jellemzőként,

ami erősíti a pozícióinkat.

– Kikre, pontosabban milyen típusú gazdasági

szereplőkre lehet, szabad, kell építeni

ebben a „pozícióerősítő” folyamatban?

– Nem szeretném megkerülni a választ, de

úgy gondolom, egy korszerű gazdaság úgy

működik, mint egy korszerű autó – rengeteg

alkatrész, elem, szerkezet összehangolása

révén lesz az, ami, és amelyben minden

apró kis csavarnak jelentős szerepe van,

nem csak a motornak, a főtengelynek és a kerekeknek.

Minden szereplő számít, és jó is,

hogy jelen vannak, működnek, élnek, fejlődnek;

szükség van rájuk. Nagyon markánsan

jelen van térségünkben a nagyvállalalati

szféra – most megint dunaújvárosi példákkal

szolgálok: az acélpiac meghatározó szereplője,

a térség legjelentősebb foglalkoztatója,

vagyis az ISD Dunaferr mellett a Hankook abroncsgyára,

a Ferrobeton, illetve a hazai papírgyártás

bástyáinak számító gyárak (Dunapack,

Dunafin, Hamburger Hungária) is e

körbe tartoznak. Természetesen nem hagyhatók

ki a felsorolásból a székesfehérvári gyárak,

nagyfoglakoztatók sem, de ugyanitt említhetők

az alumíniumipar vagy az Interspar

révén a szolgáltatói-kereskedelmi szféra országos

viszonylatban is kiemelkedő szereplői.

Túlzás nélkül állíthatom tehát, hogy ezen

a téren alapfeladatokat ellátó, fontos egységek

egész sorával szolgálhatunk. Mindezek mellett

a kis- és középvállalkozói réteg is markánsan

megjelenik – e téren sincs okunk szégyenre,

ráadásul a felmérések szerint a vállalkozások

hatékonysága is kedvezőbb az országos

átlagnál. Talán túlzónak hat, de meggyőződésem,

Fejér megye iránytűként szolgálhat

az ország összes gazdasági szereplője számára

a fejlődés irányát és léptékét tekintve.

– Eddig a közelmúltra és a jelenre koncentráltunk,

de mit hozhat a jövő? Melyek

lehetnek a fejlődés új útjai, irányai?

– Ez pokoli nehéz kérdés, hiszen köztudott,

hogy ma már egyetlen gazdasági szereplő

sem „saját piacra” termel – ha tetszik,

ha nem, mindenki a világpiaci trendek,

mozgások függvényében alakíthatja saját

működését. Személy szerint nagy drukkere

vagyok a magyar tulajdonban lévő,

ugyanakkor minél magasabb hozzáadott

értéket igénylő beruházásoknak – hogy

az egy digitális technológiai vállalkozás,

egy környezetvédelmi téren új frontokat

nyitó cég vagy egy, az egészséges táplálkozás,

életmód népszerűsítését zászlajára

tűző szolgáltatás, lényegében már mindegy.

Egyetlen tényező számít – úgy éljen,

működjön a jelenben, hogy egyúttal megfeleljen

a XXI. század kihívásainak is.

– Ez a beszélgetés a Top 100+400 kiadványban

jelenik meg, vagyis egy olyan öszszeállításban,

amely konkrétan a gazdaság

szereplőire koncentrál. Kamarai vezetőként

miért érzi fontosnak, hogy létrejöjjön

egy-egy ilyen összegzés?

– A már említett iránytűhasonlat miatt.

Hogy a benne szereplők tisztában legyenek

saját pozíciójukkal, partnereik, esetleg

konkurrenseik helyzetével – és ennek

nyomán sikerrel határozzák meg a továbblépésük,

a fejlesztéseik irányát is. Ehhez

kívánok sok sikert, kitartást, jó ötleteket

és átgondolt döntéseket – a gazdaság öszszes

szereplőjének!

(x)

Újabb gazdaságvédelmi

és a versenyképességet

javító

törvényjavaslat

N

égy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július

1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslat szerint;

ugyancsak július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség;

továbbá a gyermekes családok számára még kedvezőbbé

válik a gyermekek után járó családi kedvezmény.

A tájékoztatás szerint a nyugdíjjárulék,

a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási

járulék, valamint a munkaerőpiaci

járulék olvad össze, az új egységes járulék,

azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke

18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől.

Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl

az egységes járulék bevezetése biztosítja például

azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási

jogviszonyban dolgozók munkaerőpiaci

ellátásokra való jogosultságot is szereznek

július 1. után.

A jelentős bürokratikus tehercsökkentés

mellett több adócsökkentést is hoz az új,

egységes járuléktörvény. A vállalkozók évi

7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy

enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok.

Míg jelenleg az egészségbiztosítási és

munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér

másfélszerese után fizetik meg, addig

2020. július 1-től a minimálbér után.

Július 1. után már minden dolgozó nyugdíjast

megillet a járulékmentesség. Jelenleg

csak a munkajogviszonyban állókra érvényes

az kedvező a szabály, hogy bérüket csak

a 15 százalékos szja terheli. A kormány számításai

szerint a szabály kiterjesztése évente

összességében mintegy 20 milliárd forintot

hagy az érintetteknél.

Még kedvezőbbé válik 2020-tól a gyermekek

után járó családi kedvezmény. Jelenleg

a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból

nem lehet levonni a kedvezményt, de július

1. után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű

társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető

lesz a családi kedvezmény.

A tárca közleménye szerint 2020-ban minden

idők legmagasabb összegét, 380 milliárd

forintot hagy a kormány adókedvezmény

révén a gyermekes családoknál.

Ezt az összeget évente további egymilliárd

forinttal növeli a jövőre hatályba lépő

– az egységes járuléktörvény biztosította

– kedvező szabály. Az Országgyűlés a családvédelmi

akcióterv keretében már tavasszal

elfogadta azt is, hogy 2020. január

1-től szja-mentességet kapnak a legalább

négygyermekes édesanyák.

Jövőre gyakorlatilag minden számláról online

adatot kell majd szolgáltatni, amely

a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is,

hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások

áfabevallási tervezetét.

A PM hangsúlyozta, hogy az online számlarendszer

a piaci elemzők értékelése szerint

is bevált, számításaik szerint egy év alatt

200-250 milliárd forint pluszbevételt termelt

az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének

jelentős szerepe volt abban is,

hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfaelkerülés

mértéke Magyarországon.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot,

az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben

gyakorlatilag minden számlát látnak

majd, így a költségvetés további bevételnövekedéssel,

a tisztességes adófizetők pedig

tiszta piaci versennyel számolhatnak.

Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság

fehérítését. 2020. július 1-től számlát,

illetve nyugtát kell kiállítani az áfamentes

ügyletek nagy részéről is, így például a magánegészségügyi,

fogorvosi, oktatási szolgáltatásról,

illetve az ingatlanértékesítésről is.

Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken

a számlakibocsátásra nyitva álló határidő.

A jogkövetésre ösztönzésen túl a munkavállalót

védi, hogy az adóhivatal a munkáltató

foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről

tájékoztatja az alkalmazottat is. MTI

42

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

A Fejér megyei top 100+400

cég a nettó árbevétel alapján

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

44 45

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

1. SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 4711. 477 626 000 000 HUF 523 400 000 000 HUF 19 673 000 000 HUF 20 809 000 000 HUF 1 097 000 000 HUF 19 877 000 000 HUF 10 838 000 000 HUF 12 978

2.

Arconic-Köfém Székesfehérvári Könnyűfémmű Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2442. 227 675 000 000 HUF 247 880 000 000 HUF 39 174 000 000 HUF 34 892 000 000 HUF 235 962 000 000 HUF 31 726 000 000 HUF 14 144 000 000 HUF 2 059

3. DENSO Gyártó Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2932. 775 227 701 EUR 745 652 594 EUR 16 240 196 EUR 34 503 266 EUR 737 518 197 EUR 34 182 225 EUR 15 930 190 EUR 4 068

4.

5.

Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Korlátolt Felelősségű

Társaság

HANKOOK TIRE Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2630. 1 409 205 240 EUR 682 843 850 EUR 87 564 819 EUR 113 332 002 EUR 647 071 605 EUR 110 461 625 EUR 18 550 556 EUR 2 525

Rácalmás 2211. 221 713 000 000 HUF 214 764 000 000 HUF 47 352 000 000 HUF 54 997 000 000 HUF 207 855 000 000 HUF 50 062 000 000 HUF 1 405 000 000 HUF 2 957

6. Hydro Extrusion Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2550. 306 472 717 EUR 338 449 803 EUR 5 689 268 EUR -3 681 432 EUR 310 954 958 EUR -3 681 432 EUR 11 606 342 EUR 1 621

7. Adient Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Mór 2932. 95 784 795 000 HUF 101 688 654 000 HUF -7 127 278 000 HUF -29 543 977 000 HUF 95 125 536 000 HUF -29 543 977 000 HUF 3 591 524 000 HUF 1 982

8. HAMBURGER Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 1712. 285 624 718 EUR 309 965 667 EUR 39 794 136 EUR 67 583 883 EUR 241 639 718 EUR 66 137 795 EUR 8 799 993 EUR 389

9. Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Szabadegyháza 1062. 101 662 251 000 HUF 89 920 577 000 HUF 20 059 459 000 HUF 11 403 230 000 HUF 53 480 071 000 HUF 11 082 176 000 HUF 4 420 159 000 HUF 340

10.

DUTRADE Acéltermékfeldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

Dunaújváros 4672. 56 141 346 000 HUF 64 597 745 000 HUF 1 058 784 000 HUF 862 046 000 HUF 11 529 995 000 HUF 794 982 000 HUF 28 981 000 HUF 147

11. Hanon Systems Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2932. 55 355 031 000 HUF 60 575 151 000 HUF 2 413 759 000 HUF 2 917 513 000 HUF 58 998 073 000 HUF 2 723 420 000 HUF 7 057 289 000 HUF 1 465

12. Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 1051. 53 245 496 000 HUF 54 744 725 000 HUF 218 768 000 HUF -169 244 000 HUF 2 350 936 000 HUF -169 244 000 HUF 11 349 518 000 HUF 664

13.

14.

15.

16.

VIDEOTON Autóelektronika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

INOTAL Alumínium- és Salakfeldolgozó Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2931. 51 082 635 000 HUF 51 564 722 000 HUF 2 316 632 000 HUF 1 973 108 000 HUF 42 230 119 000 HUF 1 812 538 000 HUF 296 563 000 HUF 1 286

Felcsút 4299. 19 770 425 000 HUF 50 604 277 000 HUF 3 889 035 000 HUF 5 287 039 000 HUF 0 HUF 5 055 223 000 HUF 0 HUF 98

Székesfehérvár 2442. 145 012 082 EUR 145 419 750 EUR 1 891 535 EUR 477 761 EUR 101 563 782 EUR 477 761 EUR 1 711 717 EUR 369

Dunaújváros 3530. 41 645 222 000 HUF 45 869 764 000 HUF -1 302 030 000 HUF -368 572 000 HUF 0 HUF -368 572 000 HUF 429 962 000 HUF 297

17. SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. Mór 2611. 147 314 143 EUR 142 649 805 EUR 34 867 EUR -5 260 766 EUR 127 181 679 EUR -5 424 058 EUR 14 112 334 EUR 615

18.

Vincotech Hungária Elektronikai Gyártó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Bicske 2611. 136 705 444 EUR 138 189 153 EUR 4 494 166 EUR 7 862 422 EUR 137 956 098 EUR 7 274 660 EUR 1 172 432 EUR 754

19. R - KORD Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 2790. 36 377 440 000 HUF 35 839 973 000 HUF 7 790 085 000 HUF 6 204 358 000 HUF 0 HUF 5 990 174 000 HUF 30 573 000 HUF 217

20.

21.

DUNAFIN Gyártó és Szolgáltató Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

GESTAMP-HUNGÁRIA Termelő és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Dunaújváros 1712. 107 044 172 EUR 106 569 848 EUR 10 904 351 EUR 14 383 671 EUR 103 044 698 EUR 14 160 889 EUR 1 033 855 EUR 171

Mór 2550. 20 639 527 000 HUF 32 219 306 000 HUF -3 935 700 000 HUF -1 303 709 000 HUF 23 390 447 000 HUF -1 303 709 000 HUF 884 678 000 HUF 513

22. ISD Kokszoló Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 1910. 27 186 699 000 HUF 31 032 928 000 HUF 470 465 000 HUF 142 544 000 HUF 1 932 665 000 HUF 108 492 000 HUF 286 647 000 HUF 617

23.

Emerson Process Management Magyarország Technológiai

Műszergyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2814. 29 959 880 000 HUF 31 027 435 000 HUF 1 944 177 000 HUF -363 452 000 HUF 30 502 458 000 HUF -374 572 000 HUF 55 700 000 HUF 549

24. BENTELER Autótechnika Kft. Mór 2932. 25 704 023 000 HUF 25 972 348 000 HUF 165 507 000 HUF 347 806 000 HUF 21 230 358 000 HUF 342 911 000 HUF 548 909 000 HUF 627

25.

26.

27.

VIDEOTON EAS Elektronikai Szerelő, Gyártó és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Székesfehérvár 2612. 20 835 646 000 HUF 25 719 032 000 HUF 1 241 077 000 HUF 1 968 771 000 HUF 23 721 622 000 HUF 1 933 152 000 HUF 31 474 000 HUF 633

Székesfehérvár 4939. 22 604 751 000 HUF 25 096 259 000 HUF 735 749 000 HUF 440 750 000 HUF 0 HUF 324 947 000 HUF 3 867 000 HUF 1 218

Felcsút 4120. 10 232 540 000 HUF 22 833 192 000 HUF 816 519 000 HUF 5 851 917 000 HUF 0 HUF 5 685 749 000 HUF 0 HUF 167

28. Martin Metals Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4672. 56 387 127 EUR 60 700 396 EUR 268 517 EUR 442 619 EUR 28 089 837 EUR 404 074 EUR 416 451 EUR 70

29.

30.

FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

STEEL-INVEST Tanácsadó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Dunaújváros 2361. 15 865 916 000 HUF 19 227 238 000 HUF 629 971 000 HUF 1 048 710 000 HUF 52 350 000 HUF 995 870 000 HUF 215 321 000 HUF 358

Dunaújváros 4672. 11 478 456 000 HUF 17 542 787 000 HUF 52 037 000 HUF 48 455 000 HUF 8 680 551 000 HUF 45 812 000 HUF 29 926 000 HUF 3

31. Bericap Záródástechnikai Cikkeket Gyártó Betéti Társaság Székesfehérvár 2222. 15 224 596 000 HUF 17 426 605 000 HUF 1 013 501 000 HUF 1 369 862 000 HUF 15 115 935 000 HUF 1 243 686 000 HUF 543 751 000 HUF 202

32.

CSI Hungary Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

A Bisnode Hungary adatai alapján

Székesfehérvár 2222. 14 943 535 000 HUF 15 192 793 000 HUF 20 382 000 HUF -205 031 000 HUF 13 589 571 000 HUF -205 031 000 HUF 407 972 000 HUF 211



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

33. VIDEOTON HOLDING Zártkörűen működő Részvénytársaság Székesfehérvár 7739. 13 700 117 000 HUF 14 324 145 000 HUF 13 205 277 000 HUF 16 231 458 000 HUF 8 545 000 HUF 16 101 900 000 HUF 1 056 472 000 HUF 740

34. MASTERPLAST International Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 4673. 12 991 000 EUR 41 994 505 EUR 286 000 EUR 249 975 EUR 34 607 209 EUR 238 019 EUR 0 EUR 11

35.

36.

AGROKÉMIA Mezőgazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségü

Társaság

MENTAVILL Villamosipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Aba 4611. 10 656 400 000 HUF 13 358 380 000 HUF 157 123 000 HUF 422 668 000 HUF 394 641 000 HUF 393 387 000 HUF 0 HUF 22

Székesfehérvár 4652. 11 081 048 000 HUF 13 156 859 000 HUF 591 480 000 HUF 706 331 000 HUF 254 612 000 HUF 676 730 000 HUF 18 439 000 HUF 305

37. DAK Acélszerkezeti Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 2511. 10 095 036 000 HUF 13 048 423 000 HUF 767 642 000 HUF 1 063 694 000 HUF 3 391 410 000 HUF 990 295 000 HUF 6 601 000 HUF 221

38.

SCHMITZ CARGOBULL MAGYARORSZÁG Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Bicske 4519. 52 745 044 EUR 36 814 036 EUR 784 605 EUR 228 526 EUR 9 761 635 EUR 204 521 EUR 0 EUR 22

39. DDSG MAHART Korlátolt Felelősségű Társaság Nadap 5040. 38 570 231 EUR 36 638 721 EUR -1 272 674 EUR -5 487 994 EUR 36 086 020 EUR -5 554 313 EUR 1 419 EUR 10

40. VT ES Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2562. 11 992 838 000 HUF 11 223 518 000 HUF 1 889 309 000 HUF 1 852 961 000 HUF 8 781 565 000 HUF 1 723 804 000 HUF 6 844 000 HUF 419

41.

Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 7820. 8 920 380 000 HUF 11 104 562 000 HUF 156 216 000 HUF 279 814 000 HUF 2 791 000 HUF 263 153 000 HUF 0 HUF 2 098

42. HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. Bicske 4771. 11 036 253 000 HUF 10 953 939 000 HUF 11 029 000 HUF -21 556 000 HUF 26 769 000 HUF -21 556 000 HUF 0 HUF 427

43.

44.

45.

STX HORSEBOXES Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

FEHÉRVÁR F.C. Sportszolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Makita Elektromos Kisgépértékesítő Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2920. 10 719 856 000 HUF 10 816 956 000 HUF 941 782 000 HUF 1 030 223 000 HUF 10 775 041 000 HUF 928 728 000 HUF 3 083 000 HUF 391

Székesfehérvár 9319. 3 277 603 000 HUF 10 169 960 000 HUF 254 337 000 HUF 3 988 047 000 HUF 14 152 000 HUF 3 827 254 000 HUF 241 017 000 HUF 154

Székesfehérvár 4662. 8 223 040 000 HUF 9 863 412 000 HUF 805 057 000 HUF 640 466 000 HUF 228 897 000 HUF 578 019 000 HUF 0 HUF 43

46. MASTERPLAST Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 4673. 7 586 599 000 HUF 9 441 667 000 HUF 472 369 000 HUF 379 208 000 HUF 1 090 000 HUF 366 738 000 HUF 0 HUF 61

47. ESAB-Mór Hegesztőanyaggyártó Korlátolt Felelősségű Társaság Mór 2593. 7 941 963 000 HUF 9 105 562 000 HUF 249 000 000 HUF 183 202 000 HUF 5 155 577 000 HUF 161 593 000 HUF 35 746 000 HUF 161

48. VT Plastic Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2229. 8 681 934 000 HUF 8 933 810 000 HUF 380 907 000 HUF 394 619 000 HUF 3 626 796 000 HUF 359 158 000 HUF 0 HUF 399

49. Győri Keksz Kft Székesfehérvár 1072. 8 288 295 000 HUF 8 829 334 000 HUF 125 328 000 HUF 381 718 000 HUF 8 741 138 000 HUF 290 532 000 HUF 1 097 406 000 HUF 570

50.

FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz- és Csatornamű

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Székesfehérvár 3600. 8 556 746 000 HUF 8 729 519 000 HUF -66 944 000 HUF -261 848 000 HUF 0 HUF -261 848 000 HUF 26 082 000 HUF 697

51. VT METAL Alkatrészgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Székesfehérvár 2932. 7 230 542 000 HUF 8 608 307 000 HUF 694 819 000 HUF 725 649 000 HUF 4 793 670 000 HUF 674 514 000 HUF 35 402 000 HUF 414

52. FEVITA HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 1039. 7 126 474 000 HUF 8 460 286 000 HUF 222 031 000 HUF 402 762 000 HUF 4 138 047 000 HUF 390 727 000 HUF 2 302 000 HUF 200

53.

54.

55.

56.

57.

RUFORM Hungary Betonacél Ipari és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

JÜLLICH GLAS Holding Feldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen

működő Részvénytársaság

FHL BJÖRN HUNGARY Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Martin Metal Product Fémkereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Kápolnásnyék 2562. 7 460 614 000 HUF 8 421 596 000 HUF 263 745 000 HUF 630 176 000 HUF 7 810 074 000 HUF 527 625 000 HUF 0 HUF 417

Székesfehérvár 2312. 8 291 449 000 HUF 8 363 114 000 HUF 167 894 000 HUF 177 820 000 HUF 1 573 474 000 HUF 158 131 000 HUF 3 200 000 HUF 240

Mór 2932. 7 478 393 000 HUF 8 291 007 000 HUF 18 808 000 HUF -209 053 000 HUF 3 722 330 000 HUF -209 053 000 HUF 142 629 000 HUF 371

Székesfehérvár 4672. 6 666 937 000 HUF 8 128 708 000 HUF 203 224 000 HUF 212 280 000 HUF 299 580 000 HUF 207 684 000 HUF 276 000 HUF 44

Pusztaszabolcs 7490. 7 484 589 000 HUF 7 995 356 000 HUF 458 479 000 HUF 179 444 000 HUF 5 717 029 000 HUF 174 882 000 HUF 194 902 000 HUF 96

58. TEXTRADE Korlátolt Felelősségű Társaság Iszkaszentgyörgy 4690. 7 575 109 000 HUF 7 814 254 000 HUF 87 240 000 HUF 159 125 000 HUF 5 005 413 000 HUF 149 545 000 HUF 0 HUF 238

59.

60.

MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Korlátolt Felelősségű

Társaság

FEHÉRVÁR TRAVEL Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 3020. 5 714 964 000 HUF 7 682 301 000 HUF 51 638 000 HUF 302 461 000 HUF 11 925 000 HUF 261 194 000 HUF 152 004 000 HUF 196

Székesfehérvár 7912. 6 751 613 000 HUF 7 335 239 000 HUF 483 697 000 HUF 351 531 000 HUF 0 HUF 329 731 000 HUF 0 HUF 46

61. BROOKS INSTRUMENT Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2651. 7 456 770 000 HUF 7 098 088 000 HUF 312 374 000 HUF 179 150 000 HUF 7 083 482 000 HUF 170 144 000 HUF 84 507 000 HUF 154

62.

63.

DUNACELL Dunaújvárosi Cellulózgyár Korlátolt Felelősségű

Társaság

ENERGOTT Fejlesztő és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű

Társaság

Dunaújváros 1711. 21 775 519 EUR 21 977 600 EUR 1 925 471 EUR 186 023 EUR 20 476 346 EUR 186 023 EUR 523 838 EUR 127

Dunaújváros 6810. 6 452 733 000 HUF 7 038 358 000 HUF 439 252 000 HUF 408 913 000 HUF 0 HUF 366 897 000 HUF 10 700 000 HUF 64

64. Brunswick Bowling Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 3230. 18 976 186 USD 24 559 381 USD 3 738 997 USD 4 511 114 USD 24 325 936 USD 4 108 422 USD 6 128 USD 64

65.

66.

Autó Bartex Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Ugrics és Szabó Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4511. 6 152 438 000 HUF 6 894 682 000 HUF 302 015 000 HUF 490 317 000 HUF 1 158 731 000 HUF 456 619 000 HUF 10 552 000 HUF 31

Székesfehérvár 4511. 5 495 639 000 HUF 6 810 640 000 HUF 50 653 000 HUF 95 111 000 HUF 0 HUF 86 944 000 HUF 3 303 000 HUF 43

67. Cosma Alu Structures Kft. Pákozd 2920. 4 905 400 000 HUF 6 773 588 000 HUF -549 662 000 HUF -903 979 000 HUF 6 536 860 000 HUF -903 979 000 HUF 108 779 000 HUF 245

68. ISD PORTOLAN Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 5229. 4 775 022 000 HUF 6 604 827 000 HUF 186 449 000 HUF 558 828 000 HUF 1 506 966 000 HUF 510 615 000 HUF 0 HUF

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

46 47



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

69.

70.

PENTA Építőipari Szolgáltató Fővállalkozó Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Alba-Zöchling Nemzetközi Szállitmányozási és Fuvarozási Korlátolt

Felelősségü Társaság

Székesfehérvár 4110. 457 566 000 HUF 6 197 859 000 HUF 64 211 000 HUF 845 652 000 HUF 769 589 000 HUF 6

Székesfehérvár 5229. 5 409 940 000 HUF 6 161 792 000 HUF 186 656 000 HUF 252 322 000 HUF 1 477 215 000 HUF 237 454 000 HUF 4 637 000 HUF 40

71. LINDSTRÖM Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 9601. 5 503 855 000 HUF 6 134 959 000 HUF 804 596 000 HUF 910 148 000 HUF 157 560 000 HUF 862 114 000 HUF 367 140 000 HUF 242

72.

73.

74.

75.

76.

77.

78.

79.

80.

81.

82.

83.

Frimo Hungary Ipari, Technikai, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

FEHÉRÉP Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

DUNAFERR LABOR Munkaerőkölcsönző és Műszaki Szolgáltató

Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

MEZŐMAG - AGRÁRHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

GUMIFLEX Nagy- és Kiskereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

IVANICS Autópark -kezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

REJLEK Metal & Stamping Fémlemezmegmunkáló, Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

GENERAL-PLASTICS Műanyagfeldolgozóipari, Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Mór 2573. 6 749 990 000 HUF 6 032 539 000 HUF 355 860 000 HUF 304 008 000 HUF 5 792 219 000 HUF 290 634 000 HUF 455 963 000 HUF 226

Székesfehérvár 6810. 2 913 151 000 HUF 5 634 581 000 HUF 96 053 000 HUF 429 399 000 HUF 0 HUF 390 791 000 HUF 0 HUF 31

Dunaújváros 7820. 4 538 001 000 HUF 5 618 924 000 HUF 275 039 000 HUF 275 991 000 HUF 8 471 000 HUF 250 972 000 HUF 0 HUF 826

Polgárdi 3811. 5 799 973 000 HUF 5 309 011 000 HUF 28 960 000 HUF -90 432 000 HUF 0 HUF -98 621 000 HUF 44 091 000 HUF 86

Lepsény 4621. 5 210 683 000 HUF 5 198 803 000 HUF 38 307 000 HUF 30 280 000 HUF 0 HUF 27 764 000 HUF 0 HUF 15

Dunaújváros 0150. 5 006 910 000 HUF 5 149 699 000 HUF 30 590 000 HUF 57 013 000 HUF 0 HUF 57 013 000 HUF 80 778 000 HUF 227

Székesfehérvár 3530. 4 709 671 000 HUF 5 091 121 000 HUF 644 053 000 HUF 566 464 000 HUF 0 HUF 566 464 000 HUF 238 616 000 HUF 224

Székesfehérvár 4531. 4 388 422 000 HUF 5 047 972 000 HUF 29 956 000 HUF 8 316 000 HUF 31 434 000 HUF 4 085 000 HUF 198 595 000 HUF 76

Nadap 7711. 3 283 259 000 HUF 5 038 229 000 HUF 68 525 000 HUF 103 087 000 HUF 2 748 987 000 HUF 103 087 000 HUF 57 259 000 HUF 12

Dunaújváros 3530. 4 731 530 000 HUF 4 950 149 000 HUF 41 508 000 HUF 42 356 000 HUF 0 HUF 29 469 000 HUF 434 000 HUF 190

Mór 2562. 14 569 979 EUR 15 315 433 EUR 818 949 EUR 1 217 864 EUR 11 377 132 EUR 1 190 070 EUR 73 746 EUR 170

Székesfehérvár 2229. 15 592 094 EUR 15 045 996 EUR 747 999 EUR -790 252 EUR 10 378 853 EUR -817 759 EUR 207 514 EUR 219

84. ELME Automatika Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2899. 4 308 614 000 HUF 4 735 088 000 HUF 648 120 000 HUF 1 105 969 000 HUF 1 883 060 000 HUF 1 054 047 000 HUF 630 000 HUF 94

85. PRODIÁK Iskolaszövetkezet Székesfehérvár 7022. 4 085 260 000 HUF 4 726 590 000 HUF 344 000 HUF 3 410 000 HUF 3 166 000 HUF 3 238 000 HUF 0 HUF 33

86. GEALAN HungaryPlast Kft. Székesfehérvár 2229. 2 624 664 000 HUF 4 693 101 000 HUF 101 584 000 HUF -215 782 000 HUF 711 250 000 HUF -215 782 000 HUF 133 200 000 HUF 93

87. Vaderstad Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Kápolnásnyék 4661. 4 488 111 000 HUF 4 691 429 000 HUF 309 993 000 HUF 331 936 000 HUF 253 185 000 HUF 298 979 000 HUF 0 HUF 19

88.

89.

metaloBox Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Székesfehérvár 3109. 3 795 288 000 HUF 4 690 473 000 HUF 1 133 441 000 HUF 1 635 147 000 HUF 1 484 416 000 HUF 1 556 035 000 HUF 516 744 000 HUF 68

Dunaújváros 6420. 3 284 404 000 HUF 4 663 066 000 HUF 11 332 000 HUF 16 449 000 HUF 0 HUF 8 003 000 HUF 175 666 000 HUF 257

90. DOLOMIT Kőbányászati Korlátolt Felelősségű Társaság Gánt 0811. 2 844 851 000 HUF 4 644 182 000 HUF 985 759 000 HUF 1 969 125 000 HUF 0 HUF 1 921 123 000 HUF 30 453 000 HUF 65

91. Enyingi Agrár Zártkörűen működő Részvénytársaság

Mátyásdomb-

Ágostonpuszta

0111. 4 181 842 000 HUF 4 627 328 000 HUF 189 655 000 HUF 351 473 000 HUF 80 362 000 HUF 306 453 000 HUF 139 409 000 HUF 200

92. Aikawa Hungária Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 2599. 10 901 601 EUR 14 370 095 EUR -415 431 EUR 1 441 196 EUR 5 379 386 EUR 1 341 987 EUR 6 397 EUR 282

93. Xomox Magyarország Termelő Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2814. 4 461 562 000 HUF 4 577 371 000 HUF 250 139 000 HUF 155 205 000 HUF 4 571 412 000 HUF 137 559 000 HUF 38 242 000 HUF 138

94.

ÉPDUFERR Építőipari-Szolgáltató-Management Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

Dunaújváros 4120. 5 776 825 000 HUF 4 493 081 000 HUF 217 372 000 HUF 240 501 000 HUF 218 206 000 HUF 26

95. ADIV Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság Etyek 4643. 3 248 504 000 HUF 4 402 287 000 HUF 165 483 000 HUF 214 865 000 HUF 195 517 000 HUF 3

96. KERAMET Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 4677. 2 872 088 000 HUF 4 348 584 000 HUF 274 014 000 HUF 300 260 000 HUF 154 212 000 HUF 260 924 000 HUF 0 HUF 50

97. PROCAR Kereskedelmi és Ügynöki Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4511. 3 937 749 000 HUF 4 328 351 000 HUF 62 665 000 HUF 49 332 000 HUF 2 226 694 000 HUF 45 138 000 HUF 1 017 000 HUF 36

98. ÚTÉPPARK Útépítő és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4211. 4 716 297 000 HUF 4 229 635 000 HUF 1 195 321 000 HUF 877 997 000 HUF 0 HUF 854 130 000 HUF 166 371 000 HUF 93

99.

Bejegyzett név

HOYER Hungária Nemzetközi Szállítmányozási Korlátolt

Felelősségű Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Székesfehérvár 5229. 4 214 769 000 HUF 4 119 977 000 HUF 74 112 000 HUF 27 857 000 HUF 2 879 227 000 HUF 23 421 000 HUF 2 883 000 HUF 56

100. Talentis Consulting Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felcsút 7022. 0 HUF 4 116 228 000 HUF -8 000 HUF 2 748 214 000 HUF 0 HUF 2 681 547 000 HUF 1 200 000 HUF 76

101. BAKI-TRANS Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Társaság Besnyő 5229. 3 779 554 000 HUF 4 106 206 000 HUF 130 677 000 HUF 46 847 000 HUF 0 HUF 39 328 000 HUF 87 505 000 HUF 64

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

102.

103.

104.

R-STEEL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

T.O.M. Trans Duna Fuvarozási és Szállítmányozási Korlátolt

Felelősségű Társaság

Rácalmás 4672. 3 516 043 000 HUF 4 041 121 000 HUF 251 028 000 HUF 242 322 000 HUF 0 HUF 226 033 000 HUF 0 HUF 40

Székesfehérvár 0170. 4 115 893 000 HUF 3 944 521 000 HUF 26 680 000 HUF -46 043 000 HUF 1 365 417 000 HUF -46 043 000 HUF 74 185 000 HUF 337

Dunaújváros 4941. 3 818 028 000 HUF 3 883 689 000 HUF 12 325 000 HUF 80 467 000 HUF 545 353 000 HUF 72 451 000 HUF 27 620 000 HUF 63

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

48 49



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

105.

106.

107.

LIMELOG Logisztikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

DARUSÍN Ipari Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

ANTKER-BAU Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Mezőfalva 4941. 3 295 194 000 HUF 3 828 351 000 HUF 324 426 000 HUF 390 757 000 HUF 356 829 000 HUF 49

Dunaújváros 2822. 3 032 517 000 HUF 3 824 845 000 HUF 226 723 000 HUF 227 771 000 HUF 467 380 000 HUF 205 267 000 HUF 15 924 000 HUF 161

Székesfehérvár 4673. 2 804 811 000 HUF 3 807 939 000 HUF 78 525 000 HUF 144 337 000 HUF 9 655 000 HUF 134 074 000 HUF 189 000 HUF 25

108. ALBA FIX Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4941. 3 469 125 000 HUF 3 772 367 000 HUF 84 065 000 HUF 22 158 000 HUF 0 HUF 22 158 000 HUF 25 298 000 HUF 151

109. Alba Autómosó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4730. 3 105 710 000 HUF 3 690 686 000 HUF 85 754 000 HUF 132 493 000 HUF 121 801 000 HUF 39

110. MAGYARMET Finomöntöde Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 2452. 3 449 579 000 HUF 3 680 609 000 HUF 91 225 000 HUF 98 894 000 HUF 2 668 246 000 HUF 98 073 000 HUF 2 695 000 HUF 208

111.

DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 3811. 3 144 101 000 HUF 3 679 184 000 HUF 64 385 000 HUF 98 034 000 HUF 55 266 000 HUF 51 172 000 HUF 0 HUF 185

112. Puskás Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 9319. 2 521 253 000 HUF 3 652 558 000 HUF 221 914 000 HUF 114 231 000 HUF 0 HUF 93 513 000 HUF 0 HUF 90

113.

114.

115.

Gázmodul-Weisz Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

MOMERT Magyar Optikai Művek Elektromechanikai Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

Sárbogárd 4752. 2 652 181 000 HUF 3 612 086 000 HUF 130 158 000 HUF 290 032 000 HUF 0 HUF 283 169 000 HUF 0 HUF 70

Mezőfalva-

Nagysismánd

0111. 4 474 964 000 HUF 3 584 499 000 HUF 258 468 000 HUF 253 380 000 HUF 78 928 000 HUF 223 113 000 HUF 2 992 000 HUF 201

Dunaújváros 2829. 3 178 493 000 HUF 3 526 287 000 HUF 91 536 000 HUF 168 181 000 HUF 308 576 000 HUF 164 698 000 HUF 100 733 000 HUF 245

116. HONI-Coop Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4617. 3 504 657 000 HUF 3 522 417 000 HUF -43 765 000 HUF -140 374 000 HUF 0 HUF -142 395 000 HUF 0 HUF 45

117.

IKARUS JÁRMŰTECHNIKA Járműgyártó, -Javító Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4519. 462 404 000 HUF 3 261 839 000 HUF 6 505 000 HUF 210 120 000 HUF 0 HUF 189 494 000 HUF 22 500 000 HUF 129

118. ALUFE Fémszerkezeti Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2511. 4 836 696 000 HUF 3 233 328 000 HUF 138 236 000 HUF 194 356 000 HUF 2 663 934 000 HUF 178 835 000 HUF 0 HUF 163

119. AVIUM 2000 Baromfifeldolgozó Korlátolt Felelősségő Társaság Besnyő 1012. 3 088 718 000 HUF 3 227 196 000 HUF 69 369 000 HUF 201 889 000 HUF 794 996 000 HUF 200 647 000 HUF 2 968 000 HUF 85

120. TEJÉRT Tejértékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság Nadap 4633. 3 180 620 000 HUF 3 210 940 000 HUF -3 369 000 HUF -8 502 000 HUF 0 HUF -8 502 000 HUF 0 HUF 0

121. SHS-ÉPÍTŐ Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 1 867 923 000 HUF 3 209 664 000 HUF 199 873 000 HUF 606 516 000 HUF 579 398 000 HUF 23

122.

123.

Heitz Élfurnér Művek Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

ORINOCO '2002 Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Pusztaszabolcs 1621. 3 276 650 000 HUF 3 201 917 000 HUF 275 871 000 HUF 322 897 000 HUF 2 908 400 000 HUF 293 629 000 HUF 440 500 000 HUF 148

Székesfehérvár 4211. 1 973 415 000 HUF 3 141 191 000 HUF 229 836 000 HUF 256 223 000 HUF 241 094 000 HUF 38

124. TECHNOCAR-MC-2003 Gépipari Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 2562. 2 599 130 000 HUF 3 139 062 000 HUF 208 399 000 HUF 108 429 000 HUF 3 045 692 000 HUF 100 265 000 HUF 1 615 000 HUF 142

125.

126.

127.

Böllhoff Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

POLYAX Alkatrész Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

VIRÁG-CHEM Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4674. 2 807 664 000 HUF 3 125 231 000 HUF 147 503 000 HUF 201 341 000 HUF 87 468 000 HUF 183 150 000 HUF 0 HUF 44

Székesfehérvár 2562. 2 541 311 000 HUF 3 094 263 000 HUF 882 206 000 HUF 943 288 000 HUF 1 361 577 000 HUF 898 361 000 HUF 0 HUF 82

Székesfehérvár 4675. 1 265 891 000 HUF 3 089 892 000 HUF 18 788 000 HUF 80 924 000 HUF 73 655 000 HUF 7

128. Gurit (Hungary) Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2920. 12 405 680 EUR 9 483 232 EUR -628 761 EUR -8 232 894 EUR 9 483 232 EUR -8 250 286 EUR 719 018 EUR 125

129.

130.

131.

132.

133.

134.

135.

NELSON FLOTTALÍZING Eszközbérbeadó és Autóparkkezelő

Korlátolt Felelősségű Társaság

Martonvásári Bázismag Vetőmagszaporító, Termeltető és

Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság

SPRINGFIELD Hungary Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Eurowind Gépjárműalkatrész Gyártási és Forgalmazási Korlátolt

Felelősségű Társaság

AGRO-FELCSÚT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

MEISER FERROSTE Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Etyeki Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 7711. 2 917 894 000 HUF 3 045 887 000 HUF 139 365 000 HUF 106 234 000 HUF 629 000 HUF 106 234 000 HUF 54 415 000 HUF 39

Martonvásár 4621. 2 495 474 000 HUF 3 029 108 000 HUF 89 174 000 HUF 117 934 000 HUF 395 674 000 HUF 110 161 000 HUF 0 HUF 45

Székesfehérvár 4771. 2 898 616 000 HUF 2 969 474 000 HUF 194 420 000 HUF 43 729 000 HUF 18 000 HUF 31 289 000 HUF 404 000 HUF 94

Székesfehérvár 4531. 2 692 214 000 HUF 2 951 196 000 HUF 220 003 000 HUF 372 803 000 HUF 449 697 000 HUF 348 194 000 HUF 135 918 000 HUF 44

Felcsút 4532. 2 102 283 000 HUF 2 892 672 000 HUF 182 980 000 HUF 258 185 000 HUF 238 552 000 HUF 23

Dunaújváros 2512. 3 847 980 000 HUF 2 878 769 000 HUF 387 686 000 HUF 393 981 000 HUF 1 925 616 000 HUF 371 712 000 HUF 114 811 000 HUF 94

Etyek 4752. 2 381 703 000 HUF 2 874 672 000 HUF 162 200 000 HUF 267 473 000 HUF 0 HUF 265 779 000 HUF 32 869 000 HUF 46

136. Alcoa Shared Services Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6920. 3 520 223 000 HUF 2 872 475 000 HUF 299 694 000 HUF 223 192 000 HUF 2 872 475 000 HUF 203 862 000 HUF 3 192 000 HUF 160

137.

138.

FEHÉRVILL-ÁM Villamosenergia-ipari Szerelő, Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

GABONAKOM Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4399. 2 374 674 000 HUF 2 803 234 000 HUF 1 007 485 000 HUF 985 638 000 HUF 919 778 000 HUF 45

Nadap 4621. 2 809 363 000 HUF 2 798 292 000 HUF 1 180 000 HUF 9 810 000 HUF 8 924 000 HUF 9

139. HUSZÁR-HÁZ Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 981 678 000 HUF 2 782 104 000 HUF 24 013 000 HUF 36 624 000 HUF 0 HUF 33 325 000 HUF 0 HUF 8

140.

Bejegyzett név

SZABADOS Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pákozd 4120. 229 423 000 HUF 2 722 879 000 HUF 69 459 000 HUF 448 454 000 HUF 0 HUF 416 094 000 HUF 440 000 HUF 5

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

50 51

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

141. SIBO Csomagolástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Lepsény 1721. 2 272 805 000 HUF 2 694 938 000 HUF 199 253 000 HUF 188 932 000 HUF 24 268 000 HUF 180 501 000 HUF 154 921 000 HUF 96

142. F-Építő Generál Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4120. 2 654 545 000 HUF 2 639 391 000 HUF 227 316 000 HUF 91 389 000 HUF 0 HUF 84 302 000 HUF 0 HUF 22

143. Kiss V. Jenő Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nagyvenyim 2932. 2 382 484 000 HUF 2 635 617 000 HUF 222 524 000 HUF 42 694 000 HUF 204 751 000 HUF 33 413 000 HUF 0 HUF 141

144.

145.

MIKÓ & MIKÓ Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és

Idegenforgalmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

G.E.B.E. Belföldi- és Nemzetközi Árúfuvarozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Enying 0111. 1 864 553 000 HUF 2 620 150 000 HUF 144 039 000 HUF 415 463 000 HUF 400 493 000 HUF 15

Székesfehérvár 4941. 2 417 314 000 HUF 2 596 611 000 HUF 20 623 000 HUF 182 213 000 HUF 298 039 000 HUF 178 904 000 HUF 18 004 000 HUF 149

146. KUMIN TANK Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Nagyvenyim 4730. 2 006 112 000 HUF 2 513 739 000 HUF 23 568 000 HUF 50 944 000 HUF 46 279 000 HUF 22

147. EuroChem Agro Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4675. 2 652 264 000 HUF 2 502 529 000 HUF -110 115 000 HUF -153 680 000 HUF 274 946 000 HUF -158 516 000 HUF 0 HUF 27

148. ESZO Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság Ercsi 2511. 2 736 923 000 HUF 2 490 767 000 HUF 639 944 000 HUF 423 581 000 HUF 388 465 000 HUF 67

149. BRAUN Kereskedő és Szállító Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4752. 2 031 594 000 HUF 2 487 790 000 HUF 132 293 000 HUF 201 455 000 HUF 0 HUF 190 320 000 HUF 0 HUF 55

150. ALBACOMP RI Rendszerintegrációs Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4741. 2 130 372 000 HUF 2 487 159 000 HUF 31 389 000 HUF 30 741 000 HUF 14 931 000 HUF 26 122 000 HUF 158 094 000 HUF 83

151.

LIC - 2000 Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Agárd 5610. 1 993 900 000 HUF 2 466 349 000 HUF 155 449 000 HUF 187 286 000 HUF 0 HUF 170 384 000 HUF 0 HUF 80

152. Velence-Acél Feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság Kápolnásnyék 2562. 0 HUF 2 456 728 000 HUF -591 000 HUF 83 583 000 HUF 78 683 000 HUF 30

153. Pélpusztai Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság Pélpuszta 0111. 2 235 335 000 HUF 2 429 639 000 HUF 776 438 000 HUF 1 012 701 000 HUF 738 000 HUF 960 483 000 HUF 5 364 000 HUF 47

154.

Molnár Norbert Intersped Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Sárszentmihály 4941. 7 949 617 EUR 7 484 038 EUR -186 275 EUR 85 062 EUR 109 337 EUR 95

155. Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 6622. 2 062 059 000 HUF 2 402 096 000 HUF 308 971 000 HUF 1 428 039 000 HUF 0 HUF 1 279 611 000 HUF 0 HUF 38

156. Helogistics Asset Leasing Korlátolt Felelősségű Társaság Nadap 7734. 7 475 300 EUR 7 449 500 EUR 863 118 EUR 784 755 EUR 8 000 EUR 754 648 EUR 1 278 158 EUR 1

157. Disten Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság Magyaralmás 2370. 1 153 056 000 HUF 2 395 063 000 HUF 173 922 000 HUF 655 763 000 HUF 0 HUF 605 371 000 HUF 32 724 000 HUF 11

158.

159.

Kovács Ádám Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Kiss-Áron Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Sárszentmihály 4941. 6 352 128 EUR 7 439 428 EUR -220 198 EUR -491 608 EUR -436 243 EUR 117

Kisapostag 4730. 1 781 460 000 HUF 2 388 173 000 HUF 39 250 000 HUF 83 638 000 HUF 78 221 000 HUF 14

160. LAUREL Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6201. 2 143 417 000 HUF 2 382 055 000 HUF 110 532 000 HUF 188 847 000 HUF 202 771 000 HUF 177 128 000 HUF 0 HUF 82

161. INTEREX-WAGA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4674. 2 087 377 000 HUF 2 380 777 000 HUF 269 295 000 HUF 340 976 000 HUF 25 100 000 HUF 311 217 000 HUF 21 000 HUF 33

162.

163.

164.

Nehéz Kő Kereskedelmi, Logisztikai és Szállítmányozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

SÁSKÁÉK Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

MasterPrint Jelöléstechnika Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4941. 1 719 542 000 HUF 2 376 746 000 HUF 221 877 000 HUF 328 448 000 HUF 304 403 000 HUF 23

Ercsi 4711. 2 214 660 000 HUF 2 369 248 000 HUF 120 172 000 HUF 101 708 000 HUF 92 607 000 HUF 61

Iváncsa 7112. 1 756 972 000 HUF 2 362 369 000 HUF 177 026 000 HUF 168 946 000 HUF 152 498 000 HUF 35

165. Agro Platform Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4690. 1 934 860 000 HUF 2 331 839 000 HUF 397 800 000 HUF 286 842 000 HUF 2 400 000 HUF 282 380 000 HUF 32 849 000 HUF 2

166.

Agárdi Farm Állattenyésztő és Növénytermelő Korlátolt Felelősségű

Társaság

Seregélyes 0141. 2 615 645 000 HUF 2 325 503 000 HUF 322 590 000 HUF -46 889 000 HUF 0 HUF -46 889 000 HUF 3 585 000 HUF 117

167. MIPA Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4675. 2 029 774 000 HUF 2 311 847 000 HUF 67 689 000 HUF 80 124 000 HUF 18 928 000 HUF 75 055 000 HUF 319 000 HUF 37

168.

Molnár S Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Sárszentmihály 4941. 7 152 821 EUR 7 131 509 EUR -67 538 EUR 282 461 EUR 278 756 EUR 86

169. Garzon Bútor Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 3101. 1 588 547 000 HUF 2 286 217 000 HUF 49 987 000 HUF 33 539 000 HUF 881 869 000 HUF 29 283 000 HUF 11 994 000 HUF 121

170. VRS Part HOTEL Korlátolt Felelősségű Társaság Velence 5510. 2 027 592 000 HUF 2 272 791 000 HUF 54 000 000 HUF 47 236 000 HUF 0 HUF 42 729 000 HUF 0 HUF 82

171.

Magyar Hangszóró Rendszerek Ipari és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2630. 1 632 438 000 HUF 2 263 539 000 HUF 33 174 000 HUF 69 526 000 HUF 2 255 636 000 HUF 58 676 000 HUF 215 723 000 HUF 274

172. Horse Van Manufacturer Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2920. 1 740 168 000 HUF 2 256 699 000 HUF 95 842 000 HUF 91 908 000 HUF 91 816 000 HUF 40

173.

Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Baracska 0111. 1 801 939 000 HUF 2 238 162 000 HUF 33 061 000 HUF 44 873 000 HUF 0 HUF 44 873 000 HUF 0 HUF 94

174. Huonker Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 2229. 6 502 179 EUR 6 914 272 EUR 154 466 EUR 33 601 EUR 4 722 531 EUR 26 200 EUR 0 EUR 95

175.

Barta Autó 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4511. 1 788 308 000 HUF 2 215 704 000 HUF 106 823 000 HUF 178 924 000 HUF 166 827 000 HUF 24

176. Body Fashion (Magyarország) Ruházati Termelő Kft. Dunaújváros 1414. 10 715 791 EUR 6 882 616 EUR -2 454 473 EUR -2 098 199 EUR 6 859 635 EUR -2 110 626 EUR 0 EUR 246

177.

H.T.M. Magyar-Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Székesfehérvár 2573. 6 199 450 EUR 6 876 962 EUR 90 986 EUR -606 033 EUR 4 245 863 EUR -606 033 EUR 444 674 EUR 136

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

52 53



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

178. STEINER-AUTOHOF Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 4730. 1 947 995 000 HUF 2 190 323 000 HUF 30 775 000 HUF 26 841 000 HUF 22 885 000 HUF 19

179.

ASSA ABLOY Opening Solutions Hungary Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2790. 1 623 863 000 HUF 2 189 514 000 HUF 74 242 000 HUF 230 532 000 HUF 49 188 000 HUF 221 230 000 HUF 21 835 000 HUF 88

180. Amper Metál Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 4321. 1 630 678 000 HUF 2 121 236 000 HUF 94 680 000 HUF 171 423 000 HUF 148 027 000 HUF 152 812 000 HUF 6 087 000 HUF 103

181.

182.

Humán Navigátor Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Patika Profi Dél Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 7022. 1 411 270 000 HUF 2 113 735 000 HUF 139 835 000 HUF 200 566 000 HUF 195 057 000 HUF 407

Székesfehérvár 4773. 1 864 935 000 HUF 2 098 166 000 HUF 6 658 000 HUF 2 908 000 HUF 0 HUF 2 279 000 HUF 0 HUF 29

183. KARSAI ALBA Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2221. 2 124 799 000 HUF 2 093 420 000 HUF 40 215 000 HUF -84 195 000 HUF 749 028 000 HUF -88 019 000 HUF 14 370 000 HUF 156

184.

185.

Patika Profi Észak-kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt

Felelősségű Társaság

ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4773. 1 849 171 000 HUF 2 086 291 000 HUF 1 077 000 HUF 1 361 000 HUF 0 HUF 996 000 HUF 0 HUF 36

Dunaújváros 3530. 2 078 420 000 HUF 2 081 015 000 HUF -4 539 000 HUF -147 114 000 HUF 0 HUF -152 018 000 HUF 250 234 000 HUF 103

186. GroundUp Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 3 014 000 HUF 2 068 048 000 HUF 65 000 HUF -14 188 000 HUF -17 910 000 HUF 6

187. Garzon Bútor Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4647. 1 869 929 000 HUF 2 066 915 000 HUF 40 677 000 HUF 86 201 000 HUF 726 769 000 HUF 78 903 000 HUF 2 244 000 HUF 24

188.

189.

GREINER Packaging Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

MASTERPLAST Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Seregélyes 2222. 1 444 053 000 HUF 2 044 339 000 HUF 196 212 000 HUF 235 266 000 HUF 117 897 000 HUF 227 016 000 HUF 244 000 HUF 30

Sárszentmihály 4673. 8 606 658 000 HUF 2 031 304 000 HUF -1 103 157 000 HUF 960 728 000 HUF 127 403 000 HUF 958 477 000 HUF 14 400 000 HUF 66

190. SONIMA Korlátolt Felelősségű Társaság Bodajk 2573. 1 726 058 000 HUF 2 005 106 000 HUF 155 114 000 HUF 258 585 000 HUF 248 851 000 HUF 61

191.

MIS Transport Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Sárszentmihály 4941. 7 132 839 EUR 6 231 425 EUR -173 108 EUR 167 108 EUR 160 027 EUR 74

192. Gervin Trans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 4941. 6 787 563 EUR 6 229 627 EUR -117 425 EUR 88 461 EUR 100 488 EUR 83

193.

194.

195.

196.

197.

198.

KEVE Mezőgazdasági és Kereskedelmi Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Patika Profi Delta Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

WOLF AUTO Gépjármű Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

HERCEGHALOM INTERAT Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

STEEL-TRUCK Jármű- és fémszerkezetgyártó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Biopont Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Tabajd 0161. 2 192 882 000 HUF 1 987 303 000 HUF 188 565 000 HUF 38 078 000 HUF 0 HUF 36 922 000 HUF 0 HUF 23

Székesfehérvár 4773. 1 774 648 000 HUF 1 952 014 000 HUF 2 246 000 HUF 2 664 000 HUF 0 HUF 2 140 000 HUF 0 HUF 30

Székesfehérvár 4511. 1 580 704 000 HUF 1 951 542 000 HUF 33 175 000 HUF 37 341 000 HUF 33 465 000 HUF 18

Bicske 4511. 1 346 526 000 HUF 1 938 427 000 HUF 115 148 000 HUF 205 225 000 HUF 37 127 000 HUF 187 527 000 HUF 0 HUF 28

Székesfehérvár 2920. 2 165 529 000 HUF 1 932 087 000 HUF 24 936 000 HUF -2 426 000 HUF -5 924 000 HUF 19

Ercsi 1089. 1 678 882 000 HUF 1 922 849 000 HUF 5 718 000 HUF 9 191 000 HUF 9 191 000 HUF 46

199. AMPLIO AUTOMATIKA Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6201. 1 575 834 000 HUF 1 921 005 000 HUF 412 922 000 HUF 604 371 000 HUF 579 304 000 HUF 72

200.

201.

202.

203.

204.

205.

Aranykorona Zártkörűen Működő Mezőgazdasági

Részvénytársaság

Patika Profi Nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Nijhof-Wassink Fuvarozó és Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

FEHÉR ALU Fémszerkezetgyártó és Forgalmazó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Patika Profi Gamma Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Garzon Novum Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 0147. 1 898 342 000 HUF 1 916 368 000 HUF 220 566 000 HUF 269 893 000 HUF 187 000 HUF 260 037 000 HUF 60 000 HUF 58

Székesfehérvár 4773. 1 639 057 000 HUF 1 913 547 000 HUF 3 168 000 HUF 1 196 000 HUF 0 HUF 882 000 HUF 0 HUF 31

Székesfehérvár 4941. 1 706 408 000 HUF 1 895 934 000 HUF 95 368 000 HUF -36 291 000 HUF 1 125 404 000 HUF -36 291 000 HUF 32 226 000 HUF 68

Székesfehérvár 2511. 1 482 967 000 HUF 1 884 878 000 HUF 126 343 000 HUF 350 205 000 HUF 0 HUF 320 574 000 HUF 145 000 HUF 39

Székesfehérvár 4773. 1 630 637 000 HUF 1 884 329 000 HUF 5 273 000 HUF 1 739 000 HUF 0 HUF 1 479 000 HUF 0 HUF 27

Székesfehérvár 4647. 1 394 416 000 HUF 1 879 989 000 HUF 26 721 000 HUF 49 984 000 HUF 0 HUF 45 485 000 HUF 0 HUF 10

206. STS Metalkov Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 8292. 1 591 927 000 HUF 1 854 546 000 HUF 159 040 000 HUF 140 736 000 HUF 132 044 000 HUF 61

207. JACK FILTER HUNGÁRIA Korlátolt Felelősségű Társaság Polgárdi 1396. 4 719 313 EUR 5 715 076 EUR 233 329 EUR 74 886 EUR 64 482 EUR 74

208.

209.

210.

Lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű

Társaság

IK METÁL Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

RONEKO Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Lajoskomárom 0111. 1 303 253 000 HUF 1 832 122 000 HUF 25 932 000 HUF 26 675 000 HUF 25 209 000 HUF 48

Székesfehérvár 2920. 1 190 995 000 HUF 1 803 452 000 HUF 63 846 000 HUF 136 312 000 HUF 1 610 708 000 HUF 132 720 000 HUF 18 183 000 HUF 59

Székesfehérvár 4222. 1 454 050 000 HUF 1 800 426 000 HUF 205 553 000 HUF 244 823 000 HUF 227 587 000 HUF 37

211. Europe Globál Impex Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4511. 1 652 247 000 HUF 1 777 601 000 HUF 37 894 000 HUF 41 353 000 HUF 37 833 000 HUF 4

212. BLUEMED Korlátolt Felelősségű Társaság Etyek 4646. 1 052 105 000 HUF 1 774 133 000 HUF 66 750 000 HUF 159 143 000 HUF 150 090 000 HUF 10

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

54 55



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

213.

214.

215.

WM MARKET Kereskedelmi és Vendéglátó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Patika Profi Béta Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Tűzállótechnikai Szolgáltató Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Mór 4711. 1 685 598 000 HUF 1 770 817 000 HUF 24 255 000 HUF 7 518 000 HUF 4 318 000 HUF 61

Székesfehérvár 4773. 1 556 077 000 HUF 1 763 025 000 HUF 3 093 000 HUF 2 686 000 HUF 0 HUF 2 322 000 HUF 0 HUF 26

Székesfehérvár 3312. 1 561 207 000 HUF 1 757 060 000 HUF 164 733 000 HUF 168 461 000 HUF 427 785 000 HUF 161 960 000 HUF 0 HUF 71

216. VT ARTRANS Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 5210. 1 361 934 000 HUF 1 738 735 000 HUF 50 425 000 HUF 99 655 000 HUF 55 720 000 HUF 92 150 000 HUF 0 HUF 91

217. Soós Gabona Korlátolt Felelősségű Társaság Sárbogárd 4621. 1 386 983 000 HUF 1 737 750 000 HUF 45 139 000 HUF 50 022 000 HUF 44 918 000 HUF 5

218. Profil Markt Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4674. 1 549 284 000 HUF 1 728 509 000 HUF 12 634 000 HUF 94 221 000 HUF 86 530 000 HUF 17

219.

220.

221.

Kárpát-Gáz Energiakereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

VELENCE-MEAT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Patika Profi Észak Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Dunaújváros 3523. 1 821 987 000 HUF 1 724 264 000 HUF -245 000 HUF 10 988 000 HUF 7 773 000 HUF 3

Székesfehérvár 4632. 1 745 844 000 HUF 1 715 885 000 HUF 81 785 000 HUF 66 179 000 HUF 10 583 000 HUF 61 738 000 HUF 0 HUF 21

Székesfehérvár 4773. 1 507 680 000 HUF 1 694 970 000 HUF 3 224 000 HUF 878 000 HUF 0 HUF 562 000 HUF 0 HUF 33

222. KIFÜ-KAR Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kápolnásnyék 4399. 681 965 000 HUF 1 690 785 000 HUF 113 446 000 HUF 194 798 000 HUF 179 797 000 HUF 18

223.

Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Bicske 0150. 1 598 969 000 HUF 1 669 461 000 HUF 36 752 000 HUF 28 360 000 HUF 0 HUF 24 270 000 HUF 10 760 000 HUF 108

224. K & V 94 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Csákberény 4730. 1 184 151 000 HUF 1 665 626 000 HUF 20 732 000 HUF 30 679 000 HUF 27 675 000 HUF 11

225. VT-ASYST Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2899. 1 397 879 000 HUF 1 660 362 000 HUF 105 533 000 HUF 112 371 000 HUF 48 716 000 HUF 111 664 000 HUF 268 000 HUF 74

226.

227.

228.

229.

230.

231.

Swedex Hungária Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

MEGAKRÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Nyilvánosan Működő

Részvénytársaság

Patika Profi Alfa Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

DUNAFÉM 95 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

ARANYBULLA Mezőgazdasági Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

SIMON Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 1723. 1 612 207 000 HUF 1 654 578 000 HUF 21 982 000 HUF 38 599 000 HUF 1 635 264 000 HUF 36 002 000 HUF 17 479 000 HUF 103

Mór 4399. 1 451 842 000 HUF 1 651 940 000 HUF 10 897 000 HUF 176 125 000 HUF 41 083 000 HUF 173 012 000 HUF 213 182 000 HUF 65

Székesfehérvár 4773. 1 519 609 000 HUF 1 651 141 000 HUF 3 109 000 HUF 2 715 000 HUF 0 HUF 2 255 000 HUF 0 HUF 31

Székesfehérvár 4752. 1 747 411 000 HUF 1 643 455 000 HUF 74 454 000 HUF 32 248 000 HUF 0 HUF 28 811 000 HUF 2 125 000 HUF 38

Székesfehérvár 0147. 1 634 440 000 HUF 1 613 700 000 HUF 58 876 000 HUF 50 621 000 HUF 0 HUF 50 031 000 HUF 8 963 000 HUF 113

Hantos 0111. 1 507 308 000 HUF 1 606 300 000 HUF -126 827 000 HUF 58 634 000 HUF 0 HUF 58 559 000 HUF 20 819 000 HUF 47

232. TITAN-CNC Gyártástechnika Korlátolt Felelősségű Társaság Sárkeresztes 2562. 1 507 835 000 HUF 1 601 774 000 HUF 130 823 000 HUF 124 997 000 HUF 1 221 539 000 HUF 124 496 000 HUF 0 HUF 67

233.

234.

235.

Women's Secret Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Patika Profi Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

VT Rendszertechnika Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4771. 1 571 541 000 HUF 1 599 349 000 HUF 227 649 000 HUF 131 220 000 HUF 34 000 HUF 118 823 000 HUF 11 140 000 HUF 56

Székesfehérvár 7022. 1 266 878 000 HUF 1 599 112 000 HUF 769 049 000 HUF 859 465 000 HUF 0 HUF 775 990 000 HUF 0 HUF 31

Székesfehérvár 2630. 2 319 298 000 HUF 1 587 427 000 HUF 323 729 000 HUF -18 151 000 HUF 52 344 000 HUF -18 151 000 HUF 0 HUF 26

236. SA Szerkezet Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 2 846 878 000 HUF 1 583 974 000 HUF 54 642 000 HUF -46 525 000 HUF -49 388 000 HUF 31

237. SÁG-ÉPÍTŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4120. 2 992 901 000 HUF 1 580 374 000 HUF 544 439 000 HUF 206 082 000 HUF 0 HUF 176 383 000 HUF 628 255 000 HUF 31

238.

ATT HUNGÁRIA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4614. 959 591 000 HUF 1 560 817 000 HUF 135 286 000 HUF 163 816 000 HUF 121 080 000 HUF 149 073 000 HUF 14 360 000 HUF 10

239. Sárrét-Plast Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Sárbogárd 2229. 1 079 823 000 HUF 1 560 210 000 HUF 86 777 000 HUF 52 945 000 HUF 41 096 000 HUF 49 697 000 HUF 14 667 000 HUF 79

240.

241.

Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű

Társaság

ALFIX UNGARN Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Felcsút 0111. 1 889 936 000 HUF 1 558 293 000 HUF 194 880 000 HUF 2 952 523 000 HUF 4 577 000 HUF 2 862 801 000 HUF 0 HUF 101

Kulcs 2511. 1 341 387 EUR 4 808 838 EUR 14 347 EUR 155 955 EUR 4 750 413 EUR 139 630 EUR 0 EUR 29

242. PANAGRO Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Mezőfalva 0111. 1 692 943 000 HUF 1 554 598 000 HUF 142 846 000 HUF 178 123 000 HUF 0 HUF 168 332 000 HUF 51 700 000 HUF 10

243. Székesfehérvár Városgondnoksága Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6820. 1 766 528 000 HUF 1 546 494 000 HUF 195 592 000 HUF 873 652 000 HUF 0 HUF 762 529 000 HUF 26 301 000 HUF 625

244.

Patika Profi Dél-kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4773. 1 397 869 000 HUF 1 536 415 000 HUF 2 166 000 HUF 1 188 000 HUF 0 HUF 978 000 HUF 0 HUF 34

245. IDUMONT Korlátolt Felelősségű Társaság Kisapostag 2511. 1 463 257 000 HUF 1 516 425 000 HUF 328 528 000 HUF 317 652 000 HUF 316 324 000 HUF 102

246.

247.

248.

Bejegyzett név

BITTER-SZÜCS GARÁZS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti

Társaság

MASTERFOAM Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

GYURKAMION Belföldi és Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Mór 4941. 1 545 858 000 HUF 1 500 596 000 HUF 103 377 000 HUF 78 034 000 HUF 164 019 000 HUF 71 818 000 HUF 12 170 000 HUF 104

Sárszentmihály 2221. 1 450 283 000 HUF 1 500 352 000 HUF 128 869 000 HUF 105 556 000 HUF 534 692 000 HUF 98 542 000 HUF 39 890 000 HUF 67

Mór 4941. 1 345 157 000 HUF 1 469 390 000 HUF 124 107 000 HUF 257 771 000 HUF 437 083 000 HUF 253 413 000 HUF 931 000 HUF 46

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

56 57

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

249.

EUROMIX NK Műszaki, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Dunaújváros 4674. 1 794 627 000 HUF 1 469 306 000 HUF 93 675 000 HUF 146 171 000 HUF 68 265 000 HUF 133 537 000 HUF 0 HUF 28

250. Gabona és társa Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4611. 1 104 876 000 HUF 1 466 905 000 HUF 5 008 000 HUF 14 647 000 HUF 14 209 000 HUF 2

251.

252.

Kígyó Kapos Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Patika Profi Dél-nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4773. 1 241 840 000 HUF 1 464 534 000 HUF 2 555 000 HUF 678 000 HUF 0 HUF 446 000 HUF 0 HUF 23

Székesfehérvár 4773. 1 255 838 000 HUF 1 457 880 000 HUF 2 731 000 HUF 2 237 000 HUF 0 HUF 1 960 000 HUF 0 HUF 24

253. GÉP-TOP Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 7112. 1 249 172 000 HUF 1 432 639 000 HUF 20 588 000 HUF 92 620 000 HUF 85 977 000 HUF 10

254. CPS Company Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 1721. 1 384 629 000 HUF 1 427 447 000 HUF 28 970 000 HUF 33 796 000 HUF 0 HUF 31 089 000 HUF 0 HUF 52

255.

256.

Prograg-Agrárcentrum Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Dolomit 2002. Bányászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Ráckeresztúr 0141. 1 334 478 000 HUF 1 424 361 000 HUF 184 551 000 HUF 131 379 000 HUF 0 HUF 130 960 000 HUF 223 727 000 HUF 61

Kincsesbánya 0811. 1 043 330 000 HUF 1 421 018 000 HUF -162 089 000 HUF 8 677 000 HUF 0 HUF 6 044 000 HUF 57 594 000 HUF 30

257. BHV PHARMA Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4646. 1 929 443 000 HUF 1 420 080 000 HUF 153 914 000 HUF 26 211 000 HUF 23 636 000 HUF 5

258.

259.

260.

261.

262.

TOB-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Partner-Depónia Hulladékhasznosító Korlátolt Felelősségű

Társaság

TILLA-TRANS Nemzetközi Árufuvarozási Korlátolt Felelősségű

Társaság

INSTALL-PLAN Tervező és Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

BB-TRUCK 2003 Fuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Pusztaegres 4621. 2 575 042 000 HUF 1 397 822 000 HUF 27 204 000 HUF 15 255 000 HUF 10 939 000 HUF 7

Bicske 3821. 783 715 000 HUF 1 386 597 000 HUF 321 009 000 HUF 568 069 000 HUF 512 637 000 HUF 12

Nagyvenyim 4941. 1 408 818 000 HUF 1 386 246 000 HUF 114 346 000 HUF 62 235 000 HUF 60 514 000 HUF 32

Székesfehérvár 7112. 490 047 000 HUF 1 385 419 000 HUF 59 403 000 HUF 586 032 000 HUF 535 798 000 HUF 18

Sárbogárd 4519. 1 460 462 000 HUF 1 385 316 000 HUF 158 720 000 HUF 97 241 000 HUF 94 994 000 HUF 36

263. HYDROTEST Korlátolt Felelősségű Társaság Etyek 2910. 1 192 283 000 HUF 1 380 436 000 HUF 165 090 000 HUF 200 137 000 HUF 181 776 000 HUF 23

264.

265.

Patika Profi Észak-nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt

Felelősségű Társaság

MED-EN TRADE Orvosi Műszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4773. 1 147 239 000 HUF 1 369 754 000 HUF 3 905 000 HUF 1 786 000 HUF 0 HUF 1 412 000 HUF 0 HUF 21

Dunaújváros 4646. 613 222 000 HUF 1 360 196 000 HUF 16 188 000 HUF 156 681 000 HUF 142 806 000 HUF 6

266. Equiscorp Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 1 630 577 000 HUF 1 355 433 000 HUF 133 728 000 HUF 113 162 000 HUF 112 854 000 HUF 24

267.

Patika Profi Kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4773. 1 222 014 000 HUF 1 345 622 000 HUF 414 000 HUF 2 169 000 HUF 0 HUF 1 670 000 HUF 0 HUF 25

268. JOB SERVICE Munkaerő-szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 7820. 1 106 255 000 HUF 1 340 948 000 HUF 35 735 000 HUF 12 851 000 HUF 10 426 000 HUF 380

269.

270.

271.

272.

273.

ASTROMEDIC Kereskedelemi és Szolgáltató Korlátolt Feleleősségű

Társaság

DRILL-TEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

SVAT Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

ALPHA ZOO Kedvencek Első Hazai Állateledel és Felszerelés

Kis- és Nagykereskedelmi Szaküzletlánc Korlátolt Felelősségű

Társaság

SZAKÁL TRANSZ Szállítmányozó és Építőipari Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 7490. 1 336 386 000 HUF 1 339 686 000 HUF 132 539 000 HUF 133 669 000 HUF 118 688 000 HUF 5

Dunaújváros 4711. 856 190 000 HUF 1 328 656 000 HUF 37 925 000 HUF 30 131 000 HUF 30 131 000 HUF 43

Székesfehérvár 4941. 1 233 084 000 HUF 1 325 861 000 HUF 26 951 000 HUF 5 831 000 HUF 1 209 886 000 HUF 3 291 000 HUF 0 HUF 51

Székesfehérvár 4778. 1 170 199 000 HUF 1 313 511 000 HUF 123 566 000 HUF 147 334 000 HUF 145 583 000 HUF 75

Seregélyes 4312. 517 805 000 HUF 1 299 184 000 HUF 70 142 000 HUF 431 702 000 HUF 411 256 000 HUF 24

274. AVA Armaturen Korlátolt Felelősségű Társaság Pázmánd 2814. 722 411 000 HUF 1 296 458 000 HUF 111 302 000 HUF 380 599 000 HUF 346 288 000 HUF 5

275.

ARCONIC EURÓPAI KERÉKTERMÉK Szolgáltató és Kereskedelmi

Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 7022. 1 131 296 000 HUF 1 255 871 000 HUF 7 176 054 000 HUF 87 100 000 HUF 32 203 000 HUF 87 100 000 HUF 4 605 000 HUF 35

276. Kutasmenti - 5Határ Korlátolt Feleslősségű Társaság Lajoskomárom 4621. 1 373 293 000 HUF 1 255 835 000 HUF 97 870 000 HUF 147 447 000 HUF 139 909 000 HUF 2

277. Pusztaszabolcsi Agrár Zárkörűen Működő Részványtársaság Pusztaszabolcs 0141. 1 138 306 000 HUF 1 248 157 000 HUF 131 903 000 HUF 84 699 000 HUF 0 HUF 84 699 000 HUF 5 915 000 HUF 114

278. HELIANTHUS Növénytermelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Adony 0111. 1 168 539 000 HUF 1 237 891 000 HUF 13 127 000 HUF 5 774 000 HUF 0 HUF 3 318 000 HUF 0 HUF 31

279.

GIGA 2003 Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2562. 1 195 418 000 HUF 1 223 892 000 HUF 109 920 000 HUF 38 296 000 HUF 37 171 000 HUF 60

280. MASZ Csoport Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság Baracs 2511. 795 443 000 HUF 1 205 506 000 HUF 8 198 000 HUF 4 082 000 HUF 313 955 000 HUF 1 653 000 HUF 26 453 000 HUF 81

281.

282.

LÁSZLÓVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

ALU-STYLE Alumínium Bútorszerelvény Gyártó Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4321. 512 587 000 HUF 1 201 890 000 HUF 2 460 000 HUF 119 029 000 HUF 109 985 000 HUF 16

Székesfehérvár 2599. 1 196 304 000 HUF 1 198 988 000 HUF 13 113 000 HUF 32 270 000 HUF 1 077 978 000 HUF 29 426 000 HUF 7 459 000 HUF 76

283. ETB Freight International Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 4941. 1 021 162 000 HUF 1 193 967 000 HUF -11 696 000 HUF 22 386 000 HUF 21 725 000 HUF 38

284.

Bejegyzett név

TRIMETRIK Műanyagipari, Mérnöki és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Székesfehérvár 2229. 1 297 223 000 HUF 1 185 202 000 HUF 330 345 000 HUF 196 635 000 HUF 324 908 000 HUF 190 775 000 HUF 0 HUF 62

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

58 59

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

285.

Semjén és Társai Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Mezőszilas 0111. 1 289 094 000 HUF 1 182 849 000 HUF 85 224 000 HUF 193 346 000 HUF 0 HUF 172 820 000 HUF 2 032 000 HUF 49

286. Rosa Canina Victoria Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 1 078 615 000 HUF 1 174 537 000 HUF 3 220 000 HUF 12 650 000 HUF 10 486 000 HUF 19

287.

B2 PC Market Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Kőszárhegy 4651. 0 0 1 167 366 000 HUF 0 0 21 098 000 HUF 19 199 000 HUF 2

288. Premivit Korlátolt Felelősségű Társaság Úrhida 4621. 861 633 000 HUF 1 165 867 000 HUF 72 002 000 HUF 80 924 000 HUF 73 629 000 HUF 4

289. VINCI Facilities Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 7022. 1 202 599 000 HUF 1 165 094 000 HUF 18 594 000 HUF 33 253 000 HUF 3 834 000 HUF 28 897 000 HUF 0 HUF 43

290.

291.

292.

293.

Martonvásári Elitmag Vetőmagszaporító, Termeltető és

Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság

Alto Nyomda Nyomdaipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

MAMOKA Trans Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

LINARDICS Lemezmegmunkáló, Felületkezelő és Kereskedő

Korlátolt Felelősségű Társaság

Martonvásár 4621. 925 723 000 HUF 1 160 870 000 HUF 18 108 000 HUF 31 452 000 HUF 28 658 000 HUF 14

Székesfehérvár 1814. 1 169 443 000 HUF 1 145 053 000 HUF 18 959 000 HUF 24 215 000 HUF 39 291 000 HUF 21 764 000 HUF 0 HUF 77

Mór 4939. 552 844 000 HUF 1 139 690 000 HUF 65 283 000 HUF 93 103 000 HUF 88 971 000 HUF 5

Székesfehérvár

Sóstó-Ipari Park

2561. 1 073 646 000 HUF 1 137 839 000 HUF 283 872 000 HUF 251 863 000 HUF 239 890 000 HUF 57

294. Aranka Malom Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 1061. 25 120 000 HUF 1 136 705 000 HUF -26 002 000 HUF -104 676 000 HUF -104 676 000 HUF 16

295. ALBA-KENYÉR Sütőipari Zártkörűen működő Részványtársaság Székesfehérvár 1071. 1 029 946 000 HUF 1 134 030 000 HUF 8 039 000 HUF 1 055 000 HUF 0 HUF 1 055 000 HUF 1 440 000 HUF 60

296. TECHNO-TRADE - 1. Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4643. 996 374 000 HUF 1 131 631 000 HUF 38 708 000 HUF 35 831 000 HUF 33 325 000 HUF 22

297.

AGROTECHNIKA Mezőgazdasági Gépésztechnológia Kivitelező

Korlátolt Felelősségű Társaság

Seregélyes 4690. 898 040 000 HUF 1 123 298 000 HUF 57 085 000 HUF 39 463 000 HUF 33 814 000 HUF 14

298. VÉD-SZ Védelmi és Általános Szolgáltató Kft. Dunaújváros 8425. 1 056 685 000 HUF 1 122 613 000 HUF 184 771 000 HUF 177 974 000 HUF 161 428 000 HUF 131

299.

300.

Bontás- és Kotrástechnika Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Continus Nova Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4312. 426 541 000 HUF 1 118 113 000 HUF 11 650 000 HUF 230 249 000 HUF 222 351 000 HUF 19

Székesfehérvár 3811. 1 091 956 000 HUF 1 111 634 000 HUF 164 361 000 HUF 265 361 000 HUF 35 773 000 HUF 241 311 000 HUF 19 262 000 HUF 62

301. C és R Közlekedésépítő Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4211. 1 201 614 000 HUF 1 107 872 000 HUF 109 371 000 HUF 125 234 000 HUF 119 650 000 HUF 40

302.

DURAN-TRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 5229. 1 066 712 000 HUF 1 104 877 000 HUF -44 632 000 HUF 34 492 000 HUF 34 039 000 HUF 52

303. AXIAL Létragyártó Kft. Székesfehérvár 2562. 1 001 348 000 HUF 1 102 039 000 HUF -25 047 000 HUF -19 363 000 HUF 686 744 000 HUF -21 374 000 HUF 0 HUF 21

304.

ABLAKSZERKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2223. 1 025 176 000 HUF 1 091 969 000 HUF 120 788 000 HUF 92 225 000 HUF 92 171 000 HUF 48

305. Kramár és Társa Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Martonvásár 4639. 1 068 092 000 HUF 1 088 587 000 HUF 40 104 000 HUF 49 490 000 HUF 46 568 000 HUF 16

306. Archive-Express Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4211. 429 731 000 HUF 1 087 037 000 HUF 9 085 000 HUF 9 340 000 HUF 9 340 000 HUF 6

307. DODO-2457 Kereskedelmi és Fuvarozási Betéti Társaság Adony 4632. 1 073 772 000 HUF 1 084 529 000 HUF 2 393 000 HUF 14 604 000 HUF 12 626 000 HUF 24

308.

309.

DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és

Hulladékkezelő, Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Társaság

Peter-Lacke Hungária Lakkgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Dunaújváros 3811. 1 026 832 000 HUF 1 083 508 000 HUF -26 176 000 HUF 7 190 000 HUF 0 HUF 2 705 000 HUF 0 HUF 136

Székesfehérvár 2030. 3 411 377 EUR 3 359 013 EUR 755 280 EUR 479 719 EUR 2 102 859 EUR 449 776 EUR 0 EUR 15

310. Magyaralmási Agrár Zártkörűen működő Részvénytársaság Magyaralmás 0111. 983 871 000 HUF 1 079 365 000 HUF -19 134 000 HUF -13 581 000 HUF 0 HUF -13 581 000 HUF 4 728 000 HUF 63

311.

Koronázó Észak Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4773. 951 482 000 HUF 1 079 113 000 HUF 3 605 000 HUF 3 380 000 HUF 0 HUF 3 060 000 HUF 0 HUF 16

312. Búzakalász Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság Füle 0111. 946 391 000 HUF 1 075 239 000 HUF 50 901 000 HUF 3 879 000 HUF 0 HUF 2 548 000 HUF 6 094 000 HUF 28

313.

MEZŐSZÖV Mezőgazdasági Szövetkezeti Zártkörűen Működő

Részvénytársaság Enying

Enying 0111. 1 081 097 000 HUF 1 066 627 000 HUF 71 309 000 HUF 127 974 000 HUF 0 HUF 117 730 000 HUF 7 039 000 HUF 22

314. Harman Magyarország Finanszírozó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6492. 6 335 589 EUR 3 302 917 EUR 13 429 935 EUR 1 718 023 EUR 2 812 411 EUR 1 627 775 EUR 465 EUR 159

315. Tabako Duna Betéti Társaság Dunaújváros 4726. 939 465 000 HUF 1 053 636 000 HUF 5 032 000 HUF 2 623 000 HUF 726 000 HUF 41

316.

317.

318.

VABA-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Koronázó Dél Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

SÁRRÉT Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Csákvár 4532. 910 355 000 HUF 1 051 852 000 HUF 154 305 000 HUF 186 162 000 HUF 171 733 000 HUF 5

Székesfehérvár 4773. 877 233 000 HUF 1 051 069 000 HUF 2 009 000 HUF 1 138 000 HUF 0 HUF 851 000 HUF 0 HUF 21

Szabadbattyán 0111. 974 665 000 HUF 1 049 129 000 HUF 48 886 000 HUF 93 438 000 HUF 0 HUF 87 190 000 HUF 25 223 000 HUF 42

319. MÉSZI TUTI TRAFIK Betéti Társaság Dunaújváros 4726. 914 490 000 HUF 1 047 178 000 HUF 73 924 000 HUF 94 702 000 HUF 85 995 000 HUF 13

320.

Bejegyzett név

Szervizcentrum Fehérvár Haszongépjármű, Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Székesfehérvár 4519. 954 470 000 HUF 1 041 923 000 HUF 8 600 000 HUF 9 518 000 HUF 0 HUF 7 298 000 HUF 0 HUF 82

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

60 61

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

321. Almi-Hungary Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Mór 4637. 972 029 000 HUF 1 034 821 000 HUF 70 157 000 HUF 25 357 000 HUF 23 046 000 HUF 9

322.

323.

NTCOM Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

RING-BNP Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Bodajk 2899. 693 541 000 HUF 1 024 995 000 HUF 29 842 000 HUF 90 715 000 HUF 86 505 000 HUF 7

Székesfehérvár 4211. 409 313 000 HUF 1 016 573 000 HUF 32 137 000 HUF 150 400 000 HUF 147 304 000 HUF 15

324. IVM Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 2829. 881 301 000 HUF 1 013 231 000 HUF 88 939 000 HUF -228 093 000 HUF -229 996 000 HUF 54

325. ROZS ÉS TÁRSA Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4399. 983 961 000 HUF 1 013 196 000 HUF 20 838 000 HUF 127 374 000 HUF 125 438 000 HUF 25

326. KARSAI PLAST Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2229. 1 077 512 000 HUF 1 008 989 000 HUF 129 007 000 HUF 58 677 000 HUF 1 311 000 HUF 53 462 000 HUF 0 HUF 67

327.

328.

MOLKER ELEKTRO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

JK Horsetrucks Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Dunaújváros 2790. 851 125 000 HUF 1 007 619 000 HUF 42 354 000 HUF 33 454 000 HUF 30 471 000 HUF 17

Iszkaszentgyörgy 2920. 1 046 384 000 HUF 1 004 661 000 HUF 2 149 000 HUF 1 886 000 HUF 73 000 HUF 28

329. Trafik Shop 2013 Betéti Társaság Székesfehérvár 4726. 895 058 000 HUF 1 004 042 000 HUF 19 608 000 HUF 24 087 000 HUF 22 850 000 HUF 13

330.

331.

332.

333.

KÉSZPÉNZ-INVEST Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Koronázó Kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

E-ELEKTRA Hulladékfeldolgozó Zártkörűen működő

Részvénytársaság

Varga-Farm Mezőgazdasági Termelő Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 6820. 645 980 000 HUF 1 002 935 000 HUF 38 934 000 HUF 12 185 000 HUF 0 HUF 8 812 000 HUF 99 285 000 HUF 74

Székesfehérvár 4773. 867 810 000 HUF 1 001 956 000 HUF 418 000 HUF 2 037 000 HUF 0 HUF 1 841 000 HUF 0 HUF 18

Dunaújváros 3832. 972 589 000 HUF 997 678 000 HUF 259 593 000 HUF 222 935 000 HUF 0 HUF 200 168 000 HUF 0 HUF 20

Soponya 0111. 872 591 000 HUF 995 821 000 HUF 134 472 000 HUF 65 477 000 HUF 64 568 000 HUF 15

334. BEMIKO Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság Sárkeresztes 4120. 479 063 000 HUF 994 121 000 HUF 69 639 000 HUF 203 551 000 HUF 189 546 000 HUF 2

335. DUNAKONTROLL Irányítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 6203. 628 259 000 HUF 992 522 000 HUF 276 770 000 HUF 575 177 000 HUF 523 662 000 HUF 13

336.

SAB-ÉP BAU Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4120. 969 468 000 HUF 991 052 000 HUF 46 203 000 HUF 50 437 000 HUF 44 862 000 HUF 21

337. PatikaPlus Gamma Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 464 912 000 HUF 988 115 000 HUF 406 000 HUF 1 030 000 HUF 0 HUF 934 000 HUF 0 HUF 19

338.

339.

340.

341.

ERIGERON 1949 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

ALAP-ÉP Építőipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Szécsényi Sütőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

CHEMICAL KDT 1990 Kereskedelmi, Vállakozási és Fejlesztési

Korlátolt Felelősségű Társaság

Besnyő 0111. 845 327 000 HUF 986 679 000 HUF -178 160 000 HUF 54 267 000 HUF 0 HUF 53 666 000 HUF 205 000 HUF 62

Nagykarácsony 4120. 1 119 013 000 HUF 983 663 000 HUF 248 490 000 HUF 87 800 000 HUF 82 462 000 HUF 33

Dunaújváros 1071. 908 140 000 HUF 982 783 000 HUF 36 490 000 HUF 4 210 000 HUF 3 995 000 HUF 98

Székesfehérvár 4719. 528 873 000 HUF 980 149 000 HUF 10 884 000 HUF 72 483 000 HUF 71 282 000 HUF 7

342. Isoconstruct Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4120. 435 986 000 HUF 977 775 000 HUF 16 957 000 HUF 7 163 000 HUF 5 403 000 HUF 10

343.

344.

KORONA Kereskedelmi és Vállalkozási Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Beef Farmer Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 4719. 985 308 000 HUF 976 069 000 HUF 71 932 000 HUF 72 133 000 HUF 0 HUF 69 478 000 HUF 250 000 HUF 55

Sárbogárd-Kislók 0142. 1 026 184 000 HUF 973 836 000 HUF 23 652 000 HUF 80 346 000 HUF 76 017 000 HUF 11

345. BULATH - SPED Fuvarozási Korlátolt Felelősségű Társaság Ercsi 4941. 635 917 000 HUF 970 853 000 HUF 63 944 000 HUF 214 452 000 HUF 204 620 000 HUF 23

346.

347.

Dunántúli-5Határ Mezőgazdasági, Állattenyésztő, Kereskedelmi és

Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Viszló Trans Fuvarozási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Lajoskomárom 0146. 803 568 000 HUF 968 316 000 HUF 190 830 000 HUF 204 696 000 HUF 196 211 000 HUF 17

Csákvár 4931. 996 743 000 HUF 967 735 000 HUF 156 843 000 HUF 121 153 000 HUF 0 HUF 116 917 000 HUF 666 514 000 HUF 70

348. INFOREK Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6499. 236 382 000 HUF 964 032 000 HUF 2 228 000 HUF 4 039 000 HUF 2 251 000 HUF 5

349.

350.

HUMÁNIUS Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű

Társaság

E.T.C. Környezetvédelmi és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 7820. 1 339 594 000 HUF 962 693 000 HUF 53 206 000 HUF 8 094 000 HUF 0 HUF 6 360 000 HUF 0 HUF 220

Székesfehérvár 7022. 255 352 000 HUF 961 129 000 HUF 20 795 000 HUF 307 906 000 HUF 280 002 000 HUF 2

351. FAVORIT LUBRICANTS Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 8292. 837 552 000 HUF 959 065 000 HUF 35 286 000 HUF 40 439 000 HUF 39 239 000 HUF 18

352. Tóth János és Társai Kereskedelmi Betéti Társaság Mór 4730. 854 760 000 HUF 955 567 000 HUF 8 775 000 HUF 7 946 000 HUF 6 223 000 HUF 7

353.

MACHER Gépészeti és Elektronikai Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Székesfehérvár 2732. 898 248 000 HUF 955 167 000 HUF 21 682 000 HUF 15 130 000 HUF 333 723 000 HUF 14 732 000 HUF 13 224 000 HUF 87

354. AMBACH Fuvarozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Ráckeresztúr 4941. 976 648 000 HUF 946 143 000 HUF -17 838 000 HUF 7 099 000 HUF 5 062 000 HUF 40

355. Best Camion Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 4520. 773 095 000 HUF 940 535 000 HUF 38 004 000 HUF 118 597 000 HUF 111 434 000 HUF 34

356. UNICOMP Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6203. 755 807 000 HUF 936 251 000 HUF 29 152 000 HUF 98 298 000 HUF 0 HUF 90 182 000 HUF 6 686 000 HUF 42

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

62 63



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

357. MASTERPLAST Nyilvánosan működő Részvénytársaság Sárszentmihály 6420. 1 730 043 000 HUF 933 351 000 HUF 854 314 000 HUF -529 348 000 HUF -539 835 000 HUF 41

358. GWE Budafilter Korlátolt Felelősségű Társaság Mezőfalva 2221. 960 322 000 HUF 929 709 000 HUF -71 501 000 HUF -63 047 000 HUF 563 376 000 HUF -64 911 000 HUF 52 560 000 HUF 40

359.

360.

361.

HAM-BAU Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

REISSER Magyarországi Csavargyártó és Forgalmazó Korlátolt

Felelősségű Társaság

ALBAND-IMMO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Vértesboglár 4321. 1 034 277 000 HUF 925 618 000 HUF 324 392 000 HUF 89 898 000 HUF 89 898 000 HUF 19

Szár 4674. 770 188 000 HUF 924 939 000 HUF 35 309 000 HUF 39 882 000 HUF 66 754 000 HUF 37 268 000 HUF 0 HUF 20

Székesfehérvár 6820. 15 432 000 HUF 924 845 000 HUF 1 945 000 HUF 130 883 000 HUF 124 962 000 HUF 1

362. PatikaPlus Béta Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 370 983 000 HUF 923 031 000 HUF 3 090 000 HUF 15 392 000 HUF 0 HUF 14 300 000 HUF 0 HUF 16

363.

364.

PAKOLE Trade Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

EDECK Szőlőtermelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2829. 790 480 000 HUF 921 585 000 HUF 50 412 000 HUF 45 405 000 HUF 44 617 000 HUF 27

Etyek 0121. 825 218 000 HUF 921 563 000 HUF 61 048 000 HUF 119 997 000 HUF 0 HUF 108 018 000 HUF 82 400 000 HUF 17

365. COOPTIM Hegesztéstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4614. 845 136 000 HUF 910 700 000 HUF 39 397 000 HUF 49 080 000 HUF 0 HUF 44 214 000 HUF 0 HUF 8

366.

367.

368.

369.

METALFORG-TEC Gépgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Vass - Nyakas Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

KAMINOTRANS Fuvarozási és Szállítmányozási Korlátolt

Felelősségű Társaság

PAKOLE GÁZTECH Gáztechnikai Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2562. 743 483 000 HUF 907 962 000 HUF 26 379 000 HUF 54 749 000 HUF 49 927 000 HUF 35

Iszkaszentgyörgy 2511. 1 493 431 000 HUF 901 546 000 HUF 30 473 000 HUF 13 935 000 HUF 12 288 000 HUF 53

Dunaújváros 4941. 727 953 000 HUF 899 488 000 HUF 35 744 000 HUF 7 583 000 HUF 5 879 000 HUF 24

Székesfehérvár 4674. 783 593 000 HUF 892 202 000 HUF 100 810 000 HUF 137 606 000 HUF 125 564 000 HUF 12

370. Győzelem 2004 Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság Lajoskomárom 0111. 579 564 000 HUF 891 541 000 HUF 42 662 000 HUF 95 598 000 HUF 90 337 000 HUF 1

371. SELECTOR Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft. Bodajk 3811. 722 745 000 HUF 889 806 000 HUF 87 199 000 HUF 93 998 000 HUF 85 087 000 HUF 49

372. Zöld Bicske Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 3811. 1 248 781 000 HUF 885 937 000 HUF 54 697 000 HUF -248 925 000 HUF 0 HUF -250 596 000 HUF 366 000 HUF 94

373. SOKON Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Agárd 4120. 660 600 000 HUF 884 188 000 HUF 22 970 000 HUF 26 312 000 HUF 23 847 000 HUF 16

374. BetonSteel Group Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2363. 138 630 000 HUF 882 826 000 HUF 13 082 000 HUF 21 106 000 HUF 19 206 000 HUF 7

375. NY&DA Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4399. 72 150 000 HUF 881 971 000 HUF 21 189 000 HUF 23 181 000 HUF 21 095 000 HUF 4

376.

BOJTORJÁN-GYÓGYSZERTÁR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4773. 792 321 000 HUF 873 127 000 HUF 43 675 000 HUF 45 423 000 HUF 0 HUF 41 319 000 HUF 0 HUF 11

377. Art 'N Bau Beruházó és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6810. 500 926 000 HUF 871 581 000 HUF 113 619 000 HUF 199 827 000 HUF 181 970 000 HUF 3

378.

Szekeres Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi

Korlátolt Felelősségű Társaság

Polgárdi 0111. 714 038 000 HUF 866 067 000 HUF 36 382 000 HUF 49 655 000 HUF 49 655 000 HUF 11

379. PatikaPlus Alfa Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 472 682 000 HUF 865 441 000 HUF 3 557 000 HUF 5 832 000 HUF 0 HUF 5 521 000 HUF 0 HUF 16

380. Falusi Bolt Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Bicske 4711. 792 469 000 HUF 865 109 000 HUF 2 868 000 HUF 4 383 000 HUF 4 099 000 HUF 73

381.

382.

383.

384.

385.

GALVÁNPLASTIK Műanyaggalvanizáló, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Dég és Vidéke Gabona Beszerző és Értékesítő Korlátolt

Felelősségű Társaság

ALBA AGRÁR Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

SUPER-Mol Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2561. 1 158 692 000 HUF 862 992 000 HUF 39 807 000 HUF 6 669 000 HUF 202 989 000 HUF 5 002 000 HUF 10 298 000 HUF 89

Dég 4621. 635 036 000 HUF 862 886 000 HUF -1 882 000 HUF -2 401 000 HUF -3 954 000 HUF 2

Székesfehérvár 0111. 614 029 000 HUF 862 383 000 HUF 95 618 000 HUF 138 939 000 HUF 71 403 000 HUF 125 394 000 HUF 0 HUF 28

Kisapostag 4730. 762 652 000 HUF 859 965 000 HUF 1 422 000 HUF 697 000 HUF 603 000 HUF 8

Székesfehérvár 4110. 972 999 000 HUF 859 796 000 HUF 6 441 000 HUF 19 049 000 HUF 18 992 000 HUF 69

386. DAV Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság Rácalmás 4120. 856 386 000 HUF 858 523 000 HUF 95 931 000 HUF 111 825 000 HUF 101 007 000 HUF 21

387.

UNIÓ SPED 2004. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Seregélyes 4730. 747 441 000 HUF 854 774 000 HUF 31 271 000 HUF 123 825 000 HUF 114 622 000 HUF 13

388. Cerazus Hungária Kertészeti Korlátolt Felelősségű Társaság Mór 0124. 1 088 284 000 HUF 852 334 000 HUF 25 648 000 HUF 40 798 000 HUF 34 130 000 HUF 40

389. Great Lakes Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2562. 754 470 000 HUF 851 831 000 HUF 3 524 000 HUF 34 050 000 HUF 32 623 000 HUF 36

390.

MAKLER Technika- Gép- és Alkatrészellátó Korlátolt Felelősségű

Társaság

Martonvásár 4674. 840 664 000 HUF 851 230 000 HUF 80 076 000 HUF 91 794 000 HUF 84 348 000 HUF 19

391. CLASMAN Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 4110. 707 752 000 HUF 846 810 000 HUF 13 835 000 HUF 45 588 000 HUF 0 HUF 42 344 000 HUF 53 870 000 HUF 30

392. MDB Electric Korlátolt Felelősségű Társaság Szár 4321. 884 689 000 HUF 843 177 000 HUF 23 059 000 HUF 25 930 000 HUF 25 435 000 HUF 19

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

64 65



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

393. STRUSSNIG Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2512. 710 892 000 HUF 841 368 000 HUF 93 175 000 HUF 110 205 000 HUF 100 255 000 HUF 19

394.

395.

396.

397.

398.

399.

400.

CSOSCH Lapszerkesztő és Rejtvénykészítő Korlátolt Felelősségű

Társaság

EZERSZEM '97 Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

VIBROTEAM Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

SzaMi 2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt

Felelősségű Társaság

Q PHARMA Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 5814. 809 087 000 HUF 841 064 000 HUF 81 425 000 HUF 92 399 000 HUF 88 269 000 HUF 18

Fehérvárcsurgó 4621. 680 193 000 HUF 839 103 000 HUF 6 205 000 HUF 6 530 000 HUF 4 996 000 HUF 2

Székesfehérvár 2573. 1 137 837 000 HUF 835 136 000 HUF 6 276 000 HUF -129 754 000 HUF 504 590 000 HUF -131 392 000 HUF 0 HUF 60

Martonvásár 4633. 732 603 000 HUF 832 031 000 HUF 34 830 000 HUF 12 843 000 HUF 11 340 000 HUF 5

Bicske 8622. 850 572 000 HUF 831 662 000 HUF 80 649 000 HUF 87 643 000 HUF 82 364 000 HUF 39

Székesfehérvár 4646. 637 797 000 HUF 830 451 000 HUF 1 184 000 HUF 64 925 000 HUF 0 HUF 59 176 000 HUF 0 HUF 14

Székesfehérvár 4646. 1 818 989 000 HUF 829 479 000 HUF 92 071 000 HUF -456 088 000 HUF 541 091 000 HUF -457 846 000 HUF 0 HUF 13

401. MERX CITY Korlátolt Felelősségű Társaság Gárdony 4642. 188 653 000 HUF 828 844 000 HUF 12 221 000 HUF 13 526 000 HUF 12 309 000 HUF 23

402.

Abai Terménytároló, Szárító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Aba 5210. 707 981 000 HUF 828 074 000 HUF 225 706 000 HUF 88 508 000 HUF 0 HUF 85 261 000 HUF 0 HUF 14

403. GEBOTECH Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Polgárdi 2511. 828 372 000 HUF 826 508 000 HUF 79 698 000 HUF 61 425 000 HUF 61 417 000 HUF 38

404. AGROTEBA 13 Korlátolt Felelősségű Társaság Sárosd 4611. 1 202 685 000 HUF 823 600 000 HUF 28 596 000 HUF 21 757 000 HUF 21 734 000 HUF 2

405.

406.

407.

408.

409.

410.

INTER-NETT 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

ALOIS STEINER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

NAGYKAR Nagykarácsonyi Termelő Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Leskó 777 Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Szolgáltató Betéti

Társaság

Max-Fashion Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Tool-Temp Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Mór 4631. 937 500 000 HUF 823 405 000 HUF 19 318 000 HUF 17 687 000 HUF 16 862 000 HUF 2

Bicske 4941. 817 025 000 HUF 817 479 000 HUF 11 321 000 HUF -25 633 000 HUF -27 225 000 HUF 27

Nagykarácsony 0111. 900 087 000 HUF 815 491 000 HUF 8 890 000 HUF 56 358 000 HUF 0 HUF 56 358 000 HUF 0 HUF 33

Iváncsa 4711. 711 095 000 HUF 814 923 000 HUF 32 627 000 HUF 48 497 000 HUF 0 HUF 45 694 000 HUF 8 063 000 HUF 24

Székesfehérvár 4690. 654 472 000 HUF 814 054 000 HUF 102 714 000 HUF 109 699 000 HUF 519 670 000 HUF 104 965 000 HUF 104 437 000 HUF 14

Csákvár 4669. 681 959 000 HUF 812 740 000 HUF 106 216 000 HUF 134 521 000 HUF 128 419 000 HUF 3

411. Isoflex Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 2221. 587 755 000 HUF 809 517 000 HUF 209 340 000 HUF 226 144 000 HUF 208 555 000 HUF 30

412. Alpen'Tech Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság Sárbogárd 2932. 689 278 000 HUF 808 282 000 HUF 96 856 000 HUF 1 253 000 HUF 619 245 000 HUF -227 000 HUF 0 HUF 27

413. Agrárbázis Mezőgazdasági Szövetkezet Alap 4621. 494 125 000 HUF 807 154 000 HUF -957 000 HUF 949 000 HUF 928 000 HUF 0

414.

415.

416.

417.

418.

419.

FERRO - Acél Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Hontech Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Koronázó Nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű

Társaság

AGRO-ABA Növény- és Gyümölcstermesztő Korlátolt Felelősségű

Társaság

TRUCK-TRAILER & PARTS Haszongépjármű és Alkatrész

Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

SOSO Földszer Földmunkát Gépesítő és Építőipari Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Pákozd 4399. 706 506 000 HUF 803 998 000 HUF 25 286 000 HUF 9 143 000 HUF 0 HUF 7 666 000 HUF 0 HUF 8

Sárszentmihály 3320. 118 760 000 HUF 800 628 000 HUF 39 261 000 HUF 57 129 000 HUF 54 409 000 HUF 11

Székesfehérvár 4773. 732 405 000 HUF 798 588 000 HUF 2 932 000 HUF 3 116 000 HUF 0 HUF 2 851 000 HUF 0 HUF 17

Aba 0111. 816 957 000 HUF 798 422 000 HUF 354 364 000 HUF 271 161 000 HUF 201 957 000 HUF 244 535 000 HUF 47 105 000 HUF 13

Székesfehérvár 4520. 676 740 000 HUF 794 394 000 HUF 59 522 000 HUF 58 862 000 HUF 57 262 000 HUF 24

Csákvár 4312. 685 058 000 HUF 793 651 000 HUF 84 513 000 HUF 36 189 000 HUF 33 597 000 HUF 60

420. Fehérvári Téglaipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4673. 507 611 000 HUF 792 470 000 HUF 246 699 000 HUF 472 225 000 HUF 426 217 000 HUF 12

421. SUPERKER ELEKTRO CENTRUM Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4719. 709 776 000 HUF 791 269 000 HUF 41 876 000 HUF 62 809 000 HUF 57 990 000 HUF 16

422. Rebell Telecommunication Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gárdony 6190. 357 905 000 HUF 786 225 000 HUF 17 299 000 HUF 17 934 000 HUF 17 121 000 HUF 5

423.

424.

425.

CSILLAGÖSVÉNY-UTAZÁS Idegenforgalmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű társaság

TIMPANON P + P Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

CAROTA Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi

Betéti Társaság

Székesfehérvár 7912. 395 351 000 HUF 782 769 000 HUF 24 494 000 HUF 50 262 000 HUF 45 446 000 HUF 13

Rácalmás 4120. 636 327 000 HUF 778 498 000 HUF 57 347 000 HUF 60 102 000 HUF 0 HUF 58 188 000 HUF 0 HUF 30

Székesfehérvár 0113. 195 429 000 HUF 777 979 000 HUF 30 214 000 HUF 146 355 000 HUF 137 409 000 HUF 17

426. FERTILIA TRANS Korlátolt Felelősségű Társaság Enying 4941. 699 116 000 HUF 774 485 000 HUF 13 570 000 HUF -67 518 000 HUF -69 053 000 HUF 33

427.

428.

BOGÓ TRANS Fuvarozó és Szolgáltató Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

KENŐANYAG-NAGYKER Kereskedelemi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Dunaújváros 4941. 458 256 000 HUF 770 379 000 HUF 44 935 000 HUF 46 055 000 HUF 45 264 000 HUF 3

Dunaújváros 4671. 716 518 000 HUF 770 190 000 HUF 26 519 000 HUF 27 067 000 HUF 26 232 000 HUF 14

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

66 67



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

429.

Agrospic Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Sárosd 4661. 676 590 000 HUF 768 925 000 HUF 1 854 000 HUF 4 615 000 HUF 3 939 000 HUF 11

430. Fiers MECHANIKA Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Szabadbattyán 2573. 654 592 000 HUF 766 712 000 HUF 155 540 000 HUF 199 297 000 HUF 190 916 000 HUF 48

431. PALLÉR Épitő és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 4120. 855 569 000 HUF 764 848 000 HUF 24 383 000 HUF 17 483 000 HUF 15 192 000 HUF 13

432. DAV Acélipari Vállalkozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 4110. 110 417 000 HUF 762 846 000 HUF -38 656 000 HUF 46 665 000 HUF 30 887 000 HUF 39 393 000 HUF 0 HUF 3

433.

PALKOVICS-TRANS Nemzetközi Áruszállító Korlátolt Felelősségű

Társaság

Csór 4941. 696 713 000 HUF 762 624 000 HUF -1 252 000 HUF 36 893 000 HUF 35 795 000 HUF 28

434. Kovács és Fiai Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Társaság Iszkaszentgyörgy 4941. 601 536 000 HUF 762 001 000 HUF 28 655 000 HUF 59 415 000 HUF 52 961 000 HUF 34

435.

LETSCH-SZERSZÁM Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 2573. 778 475 000 HUF 761 549 000 HUF 26 475 000 HUF 28 277 000 HUF 25 732 000 HUF 5

436. Budai úti Gyógyszerész Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 616 099 000 HUF 760 271 000 HUF 142 000 HUF 3 000 000 HUF 1 597 000 HUF 10

437.

438.

439.

PROFORM 2003. Építőipari Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű

Társaság

GORSIUM-TEJ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

RABI-SIMON Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Soponya 6810. 567 537 000 HUF 759 402 000 HUF 5 981 000 HUF 15 460 000 HUF 14 667 000 HUF 23

Szabadbattyán 0141. 655 150 000 HUF 759 118 000 HUF 158 776 000 HUF 210 984 000 HUF 207 840 000 HUF 22

Előszállás 0111. 613 023 000 HUF 757 227 000 HUF 23 976 000 HUF 44 826 000 HUF 43 183 000 HUF 13

440. HF. Formula Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 3530. 339 988 000 HUF 756 013 000 HUF -3 868 000 HUF -70 340 000 HUF 0 HUF -71 717 000 HUF 0 HUF 1

441.

PLANT-ORIENT 2002 Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi

Korlátolt Felelősségű Társaság

Felcsút 4211. 420 559 000 HUF 752 869 000 HUF 9 855 000 HUF 102 780 000 HUF 93 172 000 HUF 25

442. Lincz és Társa Fémipari Korlátolt Felelősségű Társaság Mór 2562. 576 601 000 HUF 751 048 000 HUF 5 957 000 HUF 66 808 000 HUF 469 811 000 HUF 66 104 000 HUF 4 219 000 HUF 44

443. Szent Lukács BENU Gyógyszerészeti Betéti Társaság Székesfehérvár 4773. 825 827 000 HUF 750 838 000 HUF 15 144 000 HUF 18 209 000 HUF 16 471 000 HUF 8

444. TULIPÁN INVEST Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6820. 691 061 000 HUF 749 925 000 HUF 271 745 000 HUF 262 731 000 HUF 0 HUF 238 802 000 HUF 10 593 000 HUF 0

445. TUTTOFERTI Agrárkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Seregélyes 4690. 699 728 000 HUF 749 912 000 HUF 231 900 000 HUF 273 023 000 HUF 250 237 000 HUF 12

446. ETOL Aromaház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Mezőfalva 4690. 737 946 000 HUF 745 207 000 HUF 129 241 000 HUF 121 033 000 HUF 112 136 000 HUF 9

447. HYDEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 4690. 622 812 000 HUF 744 652 000 HUF 100 590 000 HUF 122 748 000 HUF 111 334 000 HUF 10

448. RAGALLI Korlátolt Felelősségű Társaság Lajoskomárom 4621. 455 106 000 HUF 743 832 000 HUF 10 494 000 HUF 4 911 000 HUF 3 571 000 HUF 0

449. LAZIXER Kereskedelmi Betéti Társaság Dunaújváros 4726. 611 067 000 HUF 742 707 000 HUF 21 554 000 HUF 25 374 000 HUF 23 090 000 HUF 12

450.

MEZŐCOOP 2000 Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Perkáta 4621. 815 751 000 HUF 740 133 000 HUF 20 138 000 HUF -85 006 000 HUF -86 543 000 HUF 1

451. ALFUN HU Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4672. 413 519 000 HUF 739 156 000 HUF -112 840 000 HUF -107 650 000 HUF -108 997 000 HUF 10

452. MASTERMESH Production Korlátolt Felelősségű Társaság Sárszentmihály 1396. 814 436 000 HUF 738 414 000 HUF 5 515 000 HUF 22 621 000 HUF 250 254 000 HUF 19 607 000 HUF 0 HUF 13

453.

454.

455.

Mezőszentgyörgyi Agrár Termelő- Kereskedelmi és Szolgáltató

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

CSÁKVÁRI-SZÁNTÓVETŐ TERMELŐI CSOPORT Mezőgazdasági

Szövetkezet

KENDEL Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Mezőszentgyörgy 0111. 529 684 000 HUF 738 036 000 HUF 162 046 000 HUF 218 737 000 HUF 0 HUF 204 053 000 HUF 0 HUF 12

Csákvár 0161. 351 413 000 HUF 737 999 000 HUF -55 345 000 HUF -29 950 000 HUF -29 950 000 HUF 1

Székesfehérvár 4752. 559 599 000 HUF 736 738 000 HUF 3 757 000 HUF 24 070 000 HUF 21 846 000 HUF 11

456. ZSOLNAI Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4322. 198 092 000 HUF 735 832 000 HUF 1 063 000 HUF 60 553 000 HUF 55 379 000 HUF 9

457.

458.

459.

460.

461.

462.

463.

464.

Bejegyzett név

AQUA VITAL Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

ALFA-RADIÁL PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

ETIK Gyártó,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

Csákvári Mezőgazdasági Integrációs Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

BIONECTAR Mézfeldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű

Társaság

Balance-99. Ingatlanhasznosító és Vendéglátó Zártkörűen Működő

Részvénytársaság

Snitt Studio Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Berta - Vadász Autócentrum Autójavító és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Székesfehérvár 7739. 659 517 000 HUF 733 617 000 HUF 69 313 000 HUF 93 448 000 HUF 85 043 000 HUF 29

Martonvásár 4532. 569 021 000 HUF 732 031 000 HUF 22 149 000 HUF 54 913 000 HUF 1 557 000 HUF 51 056 000 HUF 70 000 000 HUF 30

Mór 1623. 655 181 000 HUF 731 416 000 HUF 14 911 000 HUF 13 793 000 HUF 11 227 000 HUF 25

Csákvár 0161. 1 073 811 000 HUF 730 232 000 HUF 29 664 000 HUF 17 046 000 HUF 0 HUF 15 930 000 HUF 402 000 HUF 26

Székesfehérvár 4638. 567 637 000 HUF 722 929 000 HUF 9 466 000 HUF 33 245 000 HUF 30 222 000 HUF 5

Székesfehérvár 6820. 630 470 000 HUF 721 791 000 HUF 118 571 000 HUF 177 456 000 HUF 254 884 000 HUF 170 732 000 HUF 1 410 000 HUF 50

Polgárdi 6209. 723 765 000 HUF 721 342 000 HUF 254 798 000 HUF 241 019 000 HUF 230 051 000 HUF 4

Székesfehérvár 4511. 564 327 000 HUF 720 341 000 HUF 2 490 000 HUF 2 052 000 HUF 1 878 000 HUF 14

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

68 69

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)



Cégadatok 2018

Cégadatok 2018

Sorszám

Bejegyzett név

Város

TEÁOR

2008

Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Exportértékesítés

nettó árbevétele

2017 Pnem 2018 Pnem 2017 Pnem 2018 Pnem (2018)

Pnem

Adózott eredmény

(2018)

Pnem

Beruházások,

felújítások (2018)

Pnem Alkalmazottak

száma (2018)

465. TÓ-VILL Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Kápolnásnyék 4321. 638 885 000 HUF 719 913 000 HUF 8 316 000 HUF 42 534 000 HUF 38 354 000 HUF 34

466. Vollux Management Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 8211. 75 422 000 HUF 718 818 000 HUF -852 000 HUF 11 369 000 HUF 10 065 000 HUF 6

467. Forrás Agro Korlátolt Felelősségű Társaság Perkáta 0111. 827 417 000 HUF 716 263 000 HUF 26 703 000 HUF 49 935 000 HUF 49 261 000 HUF 18

468. T+V Trans Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Tác 4941. 601 641 000 HUF 716 090 000 HUF 33 977 000 HUF 34 411 000 HUF 34 411 000 HUF 25

469.

Szeminátor 96. Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Ráckeresztúr 0111. 522 031 000 HUF 715 051 000 HUF 9 720 000 HUF 8 849 000 HUF 7 600 000 HUF 17

470. BLECHA Kft. Daruszentmiklós 4672. 1 849 713 EUR 2 218 662 EUR 33 367 EUR 169 084 EUR 153 531 EUR 5

471. ALBACOMP SH Szoftverház Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 6201. 916 484 000 HUF 708 895 000 HUF 22 158 000 HUF 24 392 000 HUF 0 HUF 22 196 000 HUF 0 HUF 7

472. ÓZON Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 3822. 689 990 000 HUF 708 071 000 HUF 66 445 000 HUF 118 713 000 HUF 113 452 000 HUF 41

473.

474.

KŐ-KER CSÁKVÁR Kőfeldolgozó Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

ALBA GEOTRADE Fővállalkozó Tervező és Földmérő Zártkörűen

Működő Részvénytársaság

Csákvár 0812. 227 245 000 HUF 707 391 000 HUF 4 949 000 HUF 68 201 000 HUF 62 315 000 HUF 23

Székesfehérvár 7112. 585 632 000 HUF 707 370 000 HUF 233 009 000 HUF 325 223 000 HUF 309 394 000 HUF 46

475. LCS SERVICE Munkaerő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Nadap 7820. 612 685 000 HUF 706 798 000 HUF 96 374 000 HUF 91 444 000 HUF 88 965 000 HUF 124

476. LANGENFELD Betéti Társaság Székesfehérvár 4321. 262 043 000 HUF 706 376 000 HUF 9 968 000 HUF 51 667 000 HUF 47 018 000 HUF 1

477. PannonDiák Iskolaszövetkezet Székesfehérvár 7830. 676 817 000 HUF 705 085 000 HUF 130 000 HUF 63 000 HUF 0 HUF 52 000 HUF 0 HUF 195

478. BCL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 1723. 657 199 000 HUF 699 140 000 HUF 55 132 000 HUF 53 314 000 HUF 51 301 000 HUF 25

479. Szabolcs 2003 Korlátolt Felelősségű Társaság Magyaralmás 4329. 556 950 000 HUF 698 537 000 HUF 135 147 000 HUF 161 143 000 HUF 154 998 000 HUF 19

480. Zámolyi Mezőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaság Zámoly 0111. 548 865 000 HUF 697 123 000 HUF -37 932 000 HUF -50 398 000 HUF -51 941 000 HUF 38

481. Baltyre Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Lovasberény 4531. 557 130 000 HUF 695 781 000 HUF 4 958 000 HUF 2 086 000 HUF 824 000 HUF 4

482. VIVIENVÍZ Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 1107. 646 750 000 HUF 695 081 000 HUF 277 123 000 HUF 5 008 000 HUF 4 045 000 HUF 16

483.

484.

Europa Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság

SZÖVIN SZÉKESFEHÉRVÁR Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató

Korlátolt Felelősségű Társaság

Székesfehérvár 4511. 594 904 000 HUF 693 376 000 HUF 83 792 000 HUF 150 729 000 HUF 141 511 000 HUF 24

Székesfehérvár 7112. 694 720 000 HUF 692 786 000 HUF 14 828 000 HUF 72 700 000 HUF 69 250 000 HUF 58

485. Mészáros M1 Autókereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság Felcsút 4511. 504 354 000 HUF 692 415 000 HUF 446 636 000 HUF 2 293 000 HUF 1 040 000 HUF 51

486. BICSKEI OROSZLÁN PATIKA Kereskedelmi Betéti Társaság Bicske 4773. 689 867 000 HUF 690 445 000 HUF 34 517 000 HUF 29 952 000 HUF 27 251 000 HUF 6

487. ALBA NAPELEM Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 7112. 657 938 000 HUF 684 594 000 HUF 16 048 000 HUF 39 744 000 HUF 65 000 HUF 36 166 000 HUF 82 600 000 HUF 6

488.

Milestone Management Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Felelősségű Társaság

Ercsi 2892. 241 241 000 HUF 684 230 000 HUF 19 742 000 HUF 33 673 000 HUF 32 154 000 HUF 10

489. BOTÉSZ Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete Vál 4631. 992 793 000 HUF 681 373 000 HUF 27 005 000 HUF 23 753 000 HUF 22 146 000 HUF 3

490. TOWER HOUSE Korlátolt Felelősségű Társaság Dunaújváros 6810. 29 219 000 HUF 681 098 000 HUF -35 331 000 HUF 168 987 000 HUF 157 310 000 HUF 2

491. DNJV Béke Gyógyszertár Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4773. 565 391 000 HUF 680 484 000 HUF 42 766 000 HUF 22 128 000 HUF 20 118 000 HUF 10

492.

493.

Rathgeber Magyarország Ipari Alkatrészgyártó és Kereskedelmi

Korlátolt Felelősségű Társaság

SZONAX-FÉM Lakatosipari és Járműipari Korlátolt Felelősségű

Társaság

Székesfehérvár 2651. 677 844 000 HUF 680 326 000 HUF 22 916 000 HUF 8 368 000 HUF 616 259 000 HUF 7 662 000 HUF 0 HUF 59

Mór 2910. 759 566 000 HUF 679 367 000 HUF 357 503 000 HUF 245 428 000 HUF 225 103 000 HUF 16

494. Railglobal Korlátolt Felelősségű Társaság Sárbogárd 4212. 253 233 000 HUF 678 715 000 HUF 47 254 000 HUF 54 520 000 HUF 51 324 000 HUF 3

495. Fastenal Europe Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4669. 1 962 334 EUR 2 104 558 EUR 144 991 EUR 195 342 EUR 175 956 EUR 14

496. Alsótekeresi Faiskola Korlátolt Felelősségű Társaság Enying 0129. 636 600 000 HUF 672 766 000 HUF 41 125 000 HUF 30 025 000 HUF 27 165 000 HUF 54

497. Bimba Tabak Kereskedelmi Betéti Társaság Székesfehérvár 4726. 603 644 000 HUF 669 658 000 HUF 33 293 000 HUF 42 839 000 HUF 39 103 000 HUF 8

498.

Horváth és Keller Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság

Csákberény 4730. 580 719 000 HUF 669 126 000 HUF 10 846 000 HUF 11 347 000 HUF 10 142 000 HUF 11

499. CUIES Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár 4771. 649 122 000 HUF 668 268 000 HUF 165 633 000 HUF 89 072 000 HUF 82 222 000 HUF 19

500. Velence Gyógyszertár Korlátolt Felelősségű Társaság Velence 4773. 575 943 000 HUF 668 162 000 HUF 48 279 000 HUF 70 868 000 HUF 64 490 000 HUF 11

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019 Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

70 71



www.butorexkft.hu

Promóció

Minőségi bútorok áruháza

SZAKÉRTŐ KISZOLGÁLÁS

LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS

Shino

Buckingham

Egészség Center

Kizárólag a Cardotól

ÜLŐGARNITÚRÁK

NAPPALI BÚTOROK

ÉTKEZŐGARNITÚRÁK

MATRACOK

FRANCIAÁGYAK

HÁLÓSZOBÁK

Alberta

Legend

A járórácsnak ritmusa van –

járja velünk!

A MEISER Ferroste Kft. 1992. 02. 01-jén alakult a DUNAFERR Dunai Vasmű Rt., a Dunaferr Acélszerkezeti Kft.

továbbá a németországi, területén európai piacvezetőnek számító Meiser Stahlhandel KG részvételével. A kezdeti

vegyesvállalati forma időközben átalakult, 2000 óta a társaság százszázalékos német tulajdonban működik.

ZUGLÓ

Budapest XIV.,

Nagy Lajos király útja 123.

Tel.: +36 1 222 3662

VESZPRÉM

Veszprém, Házgyári u. 7.

Tel.: +36 88 326 680

MAX CITY

Törökbálint, Max City Lakberendezési

Bevásárlóközpont I.em. 116-os üzlet

Tel.: +36 23 444 698

A működést háromfős kereskedelmi irodaként

kezdte meg, ma már 100 fős létszám

biztosítja a cég működését.

Bevezette a magyar piacra a korábban kevésbé

ismert Meiser típusú járórácsokat,

amely termékek éveken át tartó rendkívüli

sikere lehetővé tette, hogy viszonylag hamar,

1996-ban jelentős beruházás keretében

korszerű gyártócsarnokot létesítsen.

Az ideálishoz közelítő körülmények további

fejlődést generáltak.

2000-től hivatalosan is külön üzletágként

működik a lépcsőgyártás, ahol egyedi csigalépcsőket,

egyeneskarú lépcsőket, lépcsőtornyokat

gyártanak tűzihorganyzott

kivitelben. 2006-ban a rácsgyártás részére

egy minden igényt kielégítő csarnokot

építettek, a lépcsőgyártás pedig a régi

csarnokban működött tovább. 2019-ben a

lépcsőgyártó üzem is átalakításra, felújításra

került, illetve egy új keresztcsarnok

építésével a gyártó- és raktárterületet bővítették.

A termelés volumenét tekintve évi 4000

tonna járórácsot és 1000 tonna ipari lépcsőszerkezetet

gyárt, a rendelkezésre álló

7640 m 2 gyártó-, raktár- és irodafelületen.

A társaság a 2012 júniusában megszerzett

(rács- és lépcsőgyártásra vonatkozóan)

CE EN 1090 szerinti minősítést, és

hegesztőüzemi minősítést folyamatosan

auditáltatja.

Termékek:

• Járórácsok, rácstermékek

• Raktár-technológiai rácsbetétek

• Raktárról történő rácsértékesítés

• Ipari feljárórendszerek, csiga- és

egyeneskarú lépcsők és korlátok

• Tűzihorganyzott szalagacélok

A 2018/2019-es évben az 1.650.000 euró

értékű telephelyfejlesztési beruházásnak

köszönhetően sikerült egy új cég image-et

kialakítani, valamint a 400.000 euró értékű

gépparkfejlesztéssel egy korszerű technológia

előrelépést tenni.

A cég részt vesz Dunaújváros kulturális életében

azáltal, hogy a római katolikus templom

színes mozaikablakait szponzorálja.

Top 100+400 · Fejér Megye Gazdasága 2019

73



Szalay Attila

UniCredit Bank, Középnyugat-magyarországi régió vezetője

MI IS AZ ELITE?

A Londoni Tőzsde Csoport programja, amely a gyors

növekedésű magánvállalatoknak segít a további növekedésre

való felkészülésben tapasztalatok megosztásával,

finanszírozási lehetőségek megismertetésével

és oktatási programmal.

KINEK SZÓL AZ ELITE?

Olyan vállalkozásoknak, amelyek erős üzleti modellel

és világos növekedési stratégiával rendelkeznek és

elkötelezettek abban, hogy véghezvigyék a további

fejlődéshez szükséges hasznos változtatásokat.

MIT KAPNAK EZEK A CÉGEK AZ ELITE-TŐL?

A képzés csak egy része a programnak. Ezen felül hozzáférést

biztosít egy vállalkozókból, befektetőkből, vállalati

tanácsadókból álló közösséghez. A közösség tagjai egy

egyedülálló digitális platformon keresztül, napi szinten

tarthatják a kapcsolatot egymással. A program elvégzését

követően pedig tagjai lesznek az ELITE Alumninak is,

amely további kapcsolati tőkét jelenthet számukra.

HOGYAN KAPCSOLÓDIK AZ UNICREDIT AZ ELITE

PROGRAMHOZ?

Az ELITE nagyon sok partnerrel működik szerte Európában.

Közép-Európában, és így Magyarországon az

ELITE Lounge kizárólagos banki partnere az UniCredit

Bank, mely 2015 végén csatlakozott a programhoz,

valamint a Budapesti Értéktőzsde.

MIÉRT ÉRDEMES JELENTKEZNI A PROGRAMRA?

Az ELITE programban részt vevő ügyfeleink visszajelzései

alapján több dolog is motiválhatja a céget

a részvételre. Van, aki a hosszú távú növekedési

tervei miatt jelentkezik. Van, aki épp a gyerekeinek

készül átadni a cég irányítását, és elsősorban őket

kívánja erre a feladatra felkészíteni. Van, aki az

újonnan vett vállalatot és annak a vezetését szeretné

összekovácsolni és közösen dolgozni a vállalat

stratégiáján. Mivel a programban nem egy ember,

hanem a cég vesz részt, a különböző modulokban

a vállalat különböző szakembereit lehet delegálni,

így mindenki a megfelelő szakterület ismeretanyagával

találkozik.

Egy kedves ügyfelünk visszajelzése szerint a programnak

köszönhetően nemcsak azt tanulták meg, hogy

milyen vállalattá kell válniuk ahhoz, hogy a befektetők

számára vonzó célpont legyenek, de számos befektetői,

tanácsadói kapcsolatra is szert tettek, amely

elengedhetetlen volt számukra a tőzsdére vezető

úton.

MILYEN SZAKASZOKBÓL ÁLL A PROGRAM?

Ez egy kétéves képzés. Az első szakasz átfogó

tréninget nyújt az alapítóknak, menedzsereknek:

célja a szervezeti változások ösztönzése és a hoszszú

távú finanszírozási lehetőségek értékelése.

A második egyéves szakasz célja egyfajta coaching

az új menedzselési gyakorlat elsajátítására:

felkészítés a további növekedésre és a külső befektetésekre.

A programot új ismeretek és kapcsolatok birtokában

fejezik be a résztvevők. Ehhez az Elite különleges,

heterogén céges kapcsolati rendszert biztosít: 25

országból, 34 szektorból több mint 1100 cég vett

részt, vesz részt a programban.



FEJLŐDÉS

STABILITÁS

DINAMIZMUS

TECHNOLÓGIA

M

Gondoltad volna?

FEJLŐDÉS

STABILITÁS

— WWW.VIDEOTON.HU

DINAMIZMUS

TECHNOLÓGIA

Similar magazines