ÚJság - Ősz 2020/3.

ŐSZ
2/3

B E K Ö S Z Ö N T Ő
a z ő s z r e

Jó lenne Rád látni, kedves Olvasó!
Tudni, hogy jól vagy-e, át tudtál-e állni a változás nagy hullámain egy
másik szörfdeszkára?! Hogy tudatosan éled meg a napokat, és sok örömet
lelsz benne! Jó lenne! De köztünk van az ismeretlenség homálya.
Szerkesztőségünk elérhető a facebookon: ÚJság címszó alatt,
és e-mailben: ujsag@googlegroups.com .
Szívesen fogadunk leveleket, megjegyzéseket és írni akaró embereket is.
Úgy látom, az ősz is érdekes lesz számunkra. Kicsit mi is próbálunk a
haladáshoz, változáshoz igazodni abban, hogy szabadabban nyúlunk egyegy
témához. Akár, ha rétesről van is szó.
Íróink körében is nagy változások vannak. Fordultak a dolgok így, vagy
úgy.
Azért mi összeszedtük, ami nekünk az őszről szól. Elmélyülésre adó
okokat, az anyaság több szemszögből való meglátását, kiállítást, szüreti
mesét.
Szeretnénk mindannyian, ha együttműködőek tudnánk lenni. Sok minden
van még a tarsolyunkban, de kíváncsian várjuk a kapcsolatot Veled,
kedves Olvasónk.
Az Ősz minden szépséget kívánjuk neked! Nagy kirándulikkal, gomba-, és
bogyógyűjtéssel!

A Kisboldogasszonyság
felfedezése önmagunkban
Írta Pagonyi Gabriella
Az indián nyárban még ott lüktet a nap ereje, de már gyengédebben és letagadhatatlanul
érződik az elmúlás föld szaga. Oszló, gyérülő természet.
Talán legnehezebben megfogalmazható ünnep a Boldogasszony kultuszban a
Kisboldogasszonyé nekem. Talán azért, mert ez rólam szól. Itt az egyén ünnepéről van
szó. A reinkarnáció, lélekvándorlás legjobban megfogható itt. A Szűzanya és más
szűznemzésű entitások eljövetelét, Istenanyai inkarnációját, megtestesülését élhetjük
meg. Általuk tudatosulhat, hogy minden nőben ott van az a tiszta szűziesség, az a tiszta
befogadás, az a jóság, mely világmegváltó lehet napjainkban is.
Ha kinyíló virágként tekintünk életünkre, akkor beazonosíthatjuk magunkat a virágzás
egy-egy fázisával. Én teljes virágzásban vagyok. Bár érzem a hamvadást is már, még
mindig erőm teljében vagyok.
Régebben a tulipán motívum szerint azonosítottam be magam, de úgy érzem mára már
ez is változóban van. Nincsenek fix életciklusok. Már szülnek korán és későn, többször
is kinyíló szakaszba kerülhet egy nő a párkapcsolati változások miatt. Az idős kor is
megváltozott, kitolódott. A hagyományos jelekben már nem találom meg magam.

De idemásolok egy szép gyűjtést ezzel kapcsolatban:
1.Villás tulipán, érintetlen állapot.
2. Hegyes tulipán, „kinek már szökik ki a csicse s ezután már nehezen ül
otthon”.
3. Lándzsás és ágas tulipán, járnak hozzá a legények.
4. Lándzsás tulipán, „felkontyolt menyasszony”.
5. Ajakos tulipán: az áldott állapotban lévő menyecske megszemélyesítője.
6. Fias tulipán, az áldott állapotú anyában már teljesen kifejlődött a magzat.
7. Facsart tulipán, az e- világra születés folyamata, a viráganya kifacsarja kis
virágát.
8. Kifacsart tulipán, a viráganya öregszik, nem szülőképes már!
9. Szakállas tulipán, az élet kereke nem áll meg. Ami egyszer fent volt le is
fordul.
Felhasznált és javasolt irodalom: Lükő Gábor: A magyar lélek formái, Hoppál Mihály: Tulipán és szív,
Jelképtár (Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György), Joó Violetta: A nő mágiája
és felelőssége. Majd a végére, személyes kedvencem: Kaari Utrio: Éva lányai, az európai nő története.
Javaslom - és ezt a Boldogasszony körben is alkalmazzuk -, hogy
rajzoláson, festésen, vagy valamilyen plasztikán át tedd bele önmagad egy
alkotásba! Formáld bele nőiséged, jelen állapotod! Érdekes, ahogy évről
évre más és más lesz az eredmény.
Értékes nyílást, szembenézést kívánok az ünnepre, amit szeptember 8-ára
helyeztek az évkörben.

gyerek
nélkül is
boldogan…?
POÓR ANNA

Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a témával, a hétköznapi
beszélgetésektől kezdve a különféle online fórumokig, cikkekig. Sok esetben még
mindig igen megosztó vélemények, vélekedések születnek, ahol az intelligens vita
éppúgy helyet kap, mint a gyűlölködő vádaskodás. Azért lássuk be, nem egy könnyed
témáról van szó, érthető, ha olykor felborzolja a kedélyeket.
Gyerek vagy nem gyerek? Ez itt a kérdés… Amióta világ a világ, szembeúszni az árral
mindig is veszélyes döntés volt, legyen szó bármiről is. Főleg ha ez a „lázadás”
biológiai létünk (elméletben) egyik fő meghatározója, a reprodukció ellen irányul. A
gyerekvállalással kapcsolatos pro - kontra érveket most nem kívánom itt felsorolni, azt
már megtették előttem sokan mások. Sokkal inkább a saját véleményemet,
meglátásaimat összegezném röviden.
Szülőnek, anyának lenni bizonyára az egyik legnehezebb és egyik legcsodálatosabb
dolog is lehet egyszerre. Mégis úgy gondolom, hogy ez is olyasmi, mint egy komoly
hivatás, amire nem mindenki alkalmas, valahol erre is születni kell. És ha valaki ezt
idejében felismeri, majd ennek tükrében hoz egy önálló, tudatos döntést, azt illene
elfogadni, még ha megérteni nem is olyan egyszerű (de nem is kell feltétlenül, hiszen
nem vagyunk egyformák). Véleményem szerint attól, hogy valaki nem szeretne
gyermeket vállalni, még nem lesz rosszabb ember bárki másnál, és nem lesz
szegényebb, boldogtalanabb élete. Nem hiszem, hogy a női lét kizárólag az
anyasággal teljesedhet ki. Sokszor hallhatjuk az ellenséges címkéket, miszerint “aki
nem akar gyereket az önző, karrierista liba” stb., azonban szerintem ez igenis
elfogadható, sőt teljesen rendben van és nem érdemel megbélyegzést. Szerintem, ha
egy nő meghoz és felvállal egy ilyen döntést, az azt jelenti, hogy rendelkezik
önismerettel, képes mélyen magába nézni és feltérképezni a képességeit, a vágyait, a
határait. Tisztában van azzal, hogy ő mit szeretne és mi az, ami neki jó vagy
éppenséggel rossz. Igenis léteznek például olyan hivatás típusok, melyek teljes embert
kívánnak és abba a családanya szerepe már nem mindenkinek fér bele. Lehet, hogy
biológiailag képes valaki a gyermekszülésre, de az a bizonyos anyai ösztön
egyszerűen nem működik, nem érzi a késztetést, a vágyakozást, a hívást eziránt.
Valami máshoz viszont igen, amiben abszolút önazonos lehet. És a lényeg ezen van,
az önazonosságon, legyen az bármi is az életünkben. Akár az anyaság minősége,
akár az egyedülálló nőé, akár egy munka, szakma vagy egyéb más tevékenység,
állapot, érzés. A fontos az, hogy amiben éppen vagyunk, abban őszintén, igazán
önmagunk lehessünk.

Á T A
Gondolatok, és fotók
az Országos
Bőrműves Táborról és
kiállításáról

2020. július 27-31. között az Országos Bőrműves Tábornak adott otthont a
Gyöngyharmat Kézművesház.
A XXVI. alkalommal megrendezett tábornak idén az ÉKSZER volt a
témája. Az összeszokott csapat több tagja is komolyan foglalkozik a
bőrékszerek egy-egy jellegzetes típusával. A hagyományt megújító,
korszerű, a mai öltözködés kultúrához igazodó, valódi innovatív
alkotásokat és útkereső kísérleteket is láthattunk. Felvillanyozó és
inspiráló volt! A tábor első két napján Ők mutatták be eddigi munkáikat. A
tábort Torma László a Néprajzi Múzeum nyugdíjas főtanácsosának bevető
előadása nyitotta. Molnár Imre Ferenczy Noémi díjas iparművész, az MMA
levelező tagjának bőr-szőr-csontékszerei zavarba ejtően kortalanok:
nehéz eldönteni róluk, hogy egy mai alkotást vagy egy " történetírás előtti"
időkből előkerült leletet látunk! Nagyon inspiráló volt!
Kedden Ilovay Zsuzsanna ékszerkészítő iparművész tartott egy izgalmas
foglakozást a táborlakóknak. Megismerkedhettünk új technikákkal és
anyagokkal. Szerdától indult a gyakorlati munka. Sok szép alkotás és még
több előre mutató kísérlet született. A Tábor zárónapja a nagy meleg
ellenére is jó hangulatban telt. Egy emlékezetes előadással kezdődött a
pénteki rendezvény: professzor emeritus, dr. Andrásfalvy Bertalan
Széchenyi -díjas magyar néprajzkutató, egyetemi tanár beszélt a magyar
népművészet múltjáról és jelenéről. A jó hangulatról Kurucz Réka ( ének)
és Havasréti Pál ( tekerő) gondoskodott, akik újabb gyűjtésű baranyai
dallamokat játszottak. A Mezei Iskola ebédlőjében volt látható a tábor
résztvevőinek munkáiból rendezett színvonalas kiállítás.”
Terényi Gyöngy

A Gyöngyharmat Kézművesház szervezésében. Andrásfalvy Bertalan
Széchenyi-díjas néprajztudós, a MAGYAR NÉP SORSÁRÓL ÉS
NÉPMŰVÉSZETÉRŐL tartott előadást a rendezvénynek helyet adó Mezei
Iskolában. Hol is található ÁTA? Leszállva a kis Piroska csühögőről a
síneken ÁT A kis dombon, Pécs és Villány között majdnem félúton. Kurucz
Réka és Havasréti Pál népzenészek előadása színesítette és hevítette az
amúgy is forró délutánt. Gyönyörű kiállítás koronázta a tábor zárónapját a
kézművességet értő, szerető és kedvelő emberek előtt, köztük Budapest,
Debrecen, Vókány, Kistótfalu, Újpetre, Komló, Bakonybél, Magyarpolány,
Gödöllő, Szada, Balatonlelle, Paca, Felsőpakony, Kalaznó, akiknek a helyiek
által készített házi ételek-italok oltották az éhséget és szomjat, miközben
még két ANGYAL is szorgoskodott, az egyikük főszervezőként és alkotóként
is.
KÖSZÖNÖM!”
Mánfai György tollából és fotóiból.

V Á R H E L Y I P A N N I
Környezetünk
védelmében
Bármerre megyünk az országban, mindenhol lehet látni az utak mentén
lerakott szemetet. Szomorú, hogy akik odateszik, nem gondolnak bele,
milyen káros, amit csinálnak!
Vajon tudják, hogy a műanyag szatyor lebomlási ideje 200-1000 év, az
alumínium konzervdobozé 200-500 év, az üvegé több, mint 1 millió év, a
hungarocellé szintúgy...Vajon tudják, hogy ezt a szemetet fogja bámulni
az ük-ük-ük unokájuk is?
Pedig lehetne másképp...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falusi iskola. Ebben a falusi
iskolában az volt a szokás, hogy minden tavasszal, amikor még éppen
csak ébredezett a természet, zsákot ragadt apraja-nagyja, és körbejárta a
falu, és az erdő szélét, a patak partját, összeszedték a szemetet. Évről évre
volt mit szedniük... autógumi... kibelezett mosógép... mindenféle háztartási
hulladék.A falusi iskola apraja-nagyja mégis, évről évre kitartóan ment,
szedte a szemetet.Aztán már otthon is kesztyűt húztak, és szedték a ház
előtt, az utcában.Hiszem, hogy ők már nem fogják a falu szélére hordani a
szemetet.Én meg arról álmodom, hogy egyszer, a nem is túl távoli
jövőben, minden iskolában egy matematika/magyar/kémia/fizika óra
helyett, ÉLET nevű óra/tantárgy is lesz.

A megszületni vágyó lélek mindig anyát választ magának. Ez határtalan bizalom!
Bizalom, hogy jó apát választasz számára, bizalom a testedben, hogy ott felépítheti
önmagát, bizalom a lelkedben, hogy te leszel az, aki segít kibontani a földi létezésben
önmagát. Rád bízza az első lakóhelyét, rád bízza az életét.
Bizalom, hogy első perctől kezdve a legnagyobb szeretetet kapja tőled, amit ember itt e
földön kapni képes. Bizalom, hogy te mindig csodálatosnak, nagyszerűnek,
megismételhetetlennek látod majd őt, bizalom, hogy jöhet vihar, ragyoghat a nap, te
mindig biztos pont maradsz.
Az élet legnagyobb ajándékát nyújtja át neked: életet adhatsz, ahogyan te is életet
kaptál.
Tudj élni ezzel az ajándékkal!
Gyermeked határozott céllal érkezik, s ha te ezt megérted, megérzed, ha valóban
együtt élsz vele, ezt mindig látni fogod. Nem akarod mássá tenni, mássá nevelni, mert
ezzel ellene élsz.
Gyermeked érkezését várni, életútját végigkísérni a legcsodálatosabb utazás!
Szellemi lényének kibontakozását segíteni a legnagyszerűbb feladat! Öröm és
szárnyalás, melyben önmagad is megismered, önmagadhoz is hazatalálsz.
Gyermeked számodra is sok-sok üzenettel érkezik. S ha mélyen figyelsz rá, megérted
az üzeneteket. Mert érted, és rólad szól. Neked, amit számodra hozott magával.
Hálából, ajándékul, mert otthonra lelt benned!"
Az Életem legnagyszerűbb élménye volt, amikor átadhattam magam Istennek, egy
Isteni lélek befogadásának! Egy kapcsolódás a láthatatlan világgal, amikor is egy
nagyon „tiszta” állapotba kerültem. Kiürítettem magamból a félelmet, és átadtam
magam Isten kezébe.
De miért is írom ezeket a sorokat? Mielőtt megtörtént volna a „csoda”, előtte nekem is
voltak nőgyógyászati problémáim. Az orvos elrettentett mindenfélével, miért nem lehet
gyerekem, vagy miért lesz nagyon nehéz az az út, hogy egy kis lénynek otthont
adhassak!
Tudom, mivel megtapasztaltam, milyen mély sebeket szerez a Női lélek

ilyenkor, amikor egy orvos a „kártyapakli” nehezebb lapjait valóságnak állítja be. Kicsit
belehal az ember. De aztán a végtelen hit és bizalom által újraépítjük magunkat, és
ezáltal készen állunk a Teremtés csodájára! Magocskából emberi lény fejlődik bennünk és
általunk! Őszintén szólva nem tudom, hogy ezt az erőt honnan merítettem! Valószínű az
„Ősanyák” erejéből, azaz a felmenőim Női erejéből, ami bennünk van! Minden Nőben!
Akkoriban még csak könyvek álltak rendelkezésünkre, nem, mint most az egész internet
világa, számos különböző irányzattal. Így én, illetve a férjem és én, mikor már tudtuk,
hogy szeretnénk vállalni egy, vagy több lélek fogadását, még inkább elkezdtünk figyelni
mivel tápláljuk testünket.
Az már akkor is tudott volt, hogy a dohányzás káros az egészségre, a baba többszintű
károsodását okozhatja. Megjegyzem, minimum fél év kell, hogy a dohányzás után a test
regenerálódjon. Ennek ellenére meglepődve tapasztalom, hogy oké, jövő héttől „megy a
babaprojekt” akkor most leteszem a cigit?! A másik kedvencem: nem teszem le, mert a
babának is mekkora stressz lenne, mivel „nekem” is az és ezt ő is érzi, akkor kevesebbet
és gyengébbet szívok?! Amúgy mi nem dohányoztunk.
Az alkoholfogyasztásban sem vagyunk bajnokok, de akkor azt is teljesen elhagytuk. Több
friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottunk, sportoltunk.
Somlósi Lajos – Fogantatás előadásában, amelyet már említettem az előző részben, szó
esik a gyermekvállalás felkészülési időszakáról. Ő hitelesen említi ezen
időszakra/időszakban jellemző Önmérsékletet, mindkét fél részéről, amellyel felkészülünk,
átalakulunk; a Nő a Befogadásra, Férfi a Kiáradásra, a Gyermek fogantatásra. Ezen
előadást pár éve ismertem meg én is.
Ahhoz, hogy egy kis „csoda” megérkezzen hozzánk, szükség van a TE és az
Én egységére, mind Szellemi-Lelki-Fizikai szinten! És a nehézségek
ellenére, amit elénk görgettek Hittünk! Hittük, hogy a kis lélek megérkezik
hozzánk!
Doroginé Rókus Beáta

K Ö N Y V A J Á N L Ó
Jeffrey Archer
PÁRBAJ
Azt kérdezed, mi késztetett arra, hogy elolvassak egy könyvet, aminek PÁRBAJ a
címe?!
Olyan nagyon nem morfondíroztam ezen, mikor egy ismerős család könyvespolcán
megláttam, és a fülszöveget elolvastam. Szeretem a generációk történetén átívelő
család-regényeket, így azonnal tudtam: kedvencre leltem. Elolvasása után pedig már
azt is tudtam, ez a könyv a kedvencek között is az első helyet foglalja majd el.
Egy fordulatokban gazdag történetet olvashatunk, amely hat évtizeden át követi
nyomon Abel Rosnowski, és William Kane életét, akik ugyanazon a napon, 1906.
április 18-án születtek.
William, a gazdag családból származó bankár, Abel, a nincstelen, lengyel bevándorló,
aki szálloda-lánc tulajdonos lesz Amerikában. Mindketten keményen megdolgoznak a
sikerért, nem ismernek lehetetlent. Örök ellenségek, akik megmentik, és tönkreteszik a
másik életét.
A két család élete sok szálon keresztül fonódik össze, történetük pedig folytatódik a A
tékozló lány című Archer regényben.
Jeffrey Archer egyik legismertebb regénye a Párbaj, számomra letehetetlen volt.
Jó szívvel ajánlom olvasásra.
Írta: Várhelyi Panni

Gabriel Tamaya
Imádságos Boldogasszony
E L M É L Y Ü L É S
P A G O N Y I G A B R I E L L A

A naptár szerinti rendezésben október 7-e. Az Imádságos nekem kicsit túl
ájtatos kifejezés, ezért jobban szeretem a számvetést, vagy elmélyülést
használni. Semmilyen valláshoz nem kívánok csatlakozni, csatlakoztatni.
Az elcsendesedés ideje. A számvetésé. Elmélyült állapotban (meditáció,
kontempláció, merengés, révülés) csatlakozhatunk a Mindenség
Anyjához. Ránézhetünk azokra a dolgokra, amiket jól, vagy kevésbé jól
végeztünk el az esztendőben. Egy begubózó állapot ez. Mélységeinkbe,
őseinkhez mehetünk el tanácsért, rendezésért. Én úgy gondolom, hogy ez
egy hosszantartó folyamat. Nem lehet egy napra korlátozni. Elnyúlik
egészen a november elejei Ősök napjáig.
Könnyebben kapcsolódhatunk hozzájuk, és vehetjük át a másvilágról
bölcsességüket.
Fontossá válik ilyenkor a harmadik szemmel való “látás” is. Ami a két fizikai
szemünkkel nem látható, azt emigyen megláthatjuk. Mély magunkba
szálláskor ez szinte automatikusan bekapcsol.
Tanácsolom, hogy bátran nézz szembe a mélységeiddel, félelmeiddel és
sötétségeddel is! Ilyenkor felbontod a tudatalatti kapuit és kiömlik rajta a
sok gátló gondolat, tanult folyamat. Megdöbbenve veszed észre, hogy
mennyi mindent tartalmazol.
S ha megtetted ezeket, sokkal könnyebben haladsz tovább majd az Új felé.

Gyerekszáj
VÁRHELYI PANNI
- Zente, tedd a pulóvered a helyére, kérlek!
- Nem teszem Anyaaaaa! Néha te is
csinálhatnál valamit!
Aprónép vitázik:
- A te autód a lassúbb! - mondja ki az
ítéletet a három éves.
- Neeeem! A te autód! Mert az
nagyobb. - replikázik az ötéves.
- Az, hogy nagyobb, még nem jelenti
azt, hogy lassúbb. - jegyzi meg Anya.
- De igen anya, igen! Te is lassúbb
vagy, mert nagyobb a hasad!
***
Anyaaa! - bújik a hároméves.- Te vagy
a kedvenc anyukám!

étes
kalandok
V Á R H E L Y I P A N N I

Kezdő háziasszony koromban szájtátva bámultam, ahogy a sógornőm otthon készítette a
rétestésztát. Járt körbe-körbe a hatalmas konyhaasztal körül, húzogatta, töltötte, mennyei
finomságot varázsolva ebéd utáni desszertnek. Talán ennek hatására, talán nem, de a vágy
megmaradt bennem, hogy én is birtokában legyek ennek a tudásnak. Ahogy telt-múlt az idő,
egyre kevésbé éreztem bátorságot, viszont szép lassan első helyre kúszott a
bakancslistámon.
Nemrégiben a Sors úgy döntött, ennek is eljött az ideje, és elém küldött egy angyalt, Bálintné
Izabella személyében, aki rétes készítő/sütő délutánra hívta az érdeklődőket Vokányba, a
Kultúrházba. Hogy még véletlenül se lehessen nemet mondani eme szíves invitálásra,
kemencében sült rétest ígért. Kaptunk fogódzót is, mire lesz szükség: a hozzávaló
alapanyagot, eszközöket vittük magunkkal. Hogy a közösségi élmény teljes legyen, jött velem
két lelkes háziasszony (árus-társ) a termelői piacról, és egy még lelkesebb asszonytárs (és a
fél konyhám) Átáról, a mi kis falunkból.
Már megérkezni is örömteli volt a Vokányi kultúrházba: sok fiatal lány gondolta úgy, hogy
eljött az ideje ezt a konyhai tudományt is elsajátítani.
Volt gyakorlott tanítómester, aki elmondta: a rétes készítésének is több módja van, és
megmutatta, ő hogyan csinálja. Dagasztotta a maga tésztáját, vezette a kezünket, hogy ne
maradjunk sikerélmény nélkül… és mi dagasztottunk, aztán meg húztuk, húztuk, egyiket a
másik után, mindenki mindenkinek segítve egy asztal-közösségen belül.
Sokan, sokféle rétest terveztünk készíteni: tökös-mákos, meggyes-túrós, barackos-túrós, sóstúrós,
házi befőttes, krumplis, és gombás-zöldséges, és még ki tudja milyen…
Lett elegendő ’közösségi’ tepsi, amibe mindenki rakott a maga alkotta süteményből. Így
történt, hogy dolgunk végeztével, jóízű beszélgetés mellett, jóízű réteseket falatozhattunk.
Azóta már itthon is készítettem, izgatottan, sikerül-e, mikor már egyedül kell helyt állnom…
ízlik-e majd a családnak? Picit más összetevőkkel készítve, itt-ott lyukacsosra húzgálva, de
remek sütemény került ki a kezeim közül, hamar elfogyott.
A siker magával hozta a bátorságot: arra gondoltam, ne hagyjuk feledésbe merülni, adjuk
tovább nagyanyáink rétes tészta tudását is egymásnak, mi, asszonyok. Ahogy tanulunk
csigatésztát pödörni, kovászos kenyeret sütni.
Lesz közösségi rétestészta készítés mifelénk is.
Mert együtt sütni még jobb!

Berde Mária -
Irgalom
Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közel hajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
Ki soká nem örvend az emberekkel,
Egyszer a kertben, harmatkora reggel
Megérti, mit csíznek a csíz üzenget,
S mit a szél ujja az ágon kipenget.
Ki soká nem olvas emberi könyvet,
Az megtanulja, mit a felhők írnak.
Ki soká nem lát egy emberi könnyet,
Azért az esők patakokat sírnak.
Ki földi csókot immár sose kóstol,
Arra az ég lehajlik csillagostól,
S megérzi egyszer, hogy az Isten szája
Csókol a napban le reája.

G Y Ű J T É S B Ő L
Humor
Feleség:
Hólyagos lett a kezem a seprűtől.
Férj:
Legközelebb kocsival menj boltba.
Politikus érkezik a faluba. Összehívja a falut s megkérdezi, hogy van-e
valami problémájuk.
- Két problémánk van. - mondta Pesta bácsi. - Az egyik, hogy van orvosi
rendelőnk, de nincs orvosunk.
- Pillanat! - mondja a politikus.Előkapja a mobilját, utasításokat ad, majd így
szól:
- Ezt elintéztem! Holnaptól lesz orvos a faluban. Mi a másik probléma!
- Az hogy nincs térerő.

Meggyes
-túrós
rétes
Várhelyi Panni receptje

A rétes-tanulás elején vagyok még, de azért készült pár tepsire való adag, mióta
Vokányban először nekiveselkedtem. Csináltam csak sima liszttel, fele sima, fele
rétesliszttel, tojással, tojás nélkül, ecettel, és ecet nélkül. Annyit már megtapasztalhattam,
hogy nekem az alábbi recept áll leginkább a kezemre.
Tészta:
25 deka sima liszt,
25 deka rétesliszt,
kb. 2,5 deci szobahőmérsékletű víz,
1 teáskanál só,
1 tojás,
1 teáskanál ecet (10 %),
diónyi lágy zsír.
Töltelék:
1 kiló túró, ízlés szerint cukor, vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, egy tojás sárgája+ a
felvert fehérjehab, csipet só., esetleg kevés tejföl, meggy (nálam kb. 80 deka volt,
magozva)
Tejföl, és olvasztott zsír a kenéshez.
Elkészítés:
Az átszitált liszthez hozzáadom a tojást, a zsírt, majd apránként a sós/ecetes/langyos
vizet. Alaposan kidolgozom. Akkor jó, ha már elválik a tál falától, és nem ragad a
kezemhez sem. Kettéveszem, cipót formázok belőle, megkenem a cipókat olvasztott
zsírral, és befedem egy edénnyel/tállal. Fél óra-40 percet pihentetem, de lehet többet is.
Míg a tészta pihen, a tölteléket is előkészítem: a hozzávalókat (a meggy kivételével!) tálba
teszem, és kézi robotgéppel alaposan kikeverem, a végén hozzáadva óvatosan a
tojásfehérje habot.
Az asztalra akkora terítőt teszek, hogy teljesen befedje, enyhén megszórom liszttel,
középre teszem a tésztát, olvasztott zsírral megkenem, és óvatosan húzogatva egészen
az asztal széléig húzom. A vastag széleket a kezemre csavarva leszedem, összegyúrom,
és félreteszem (ezt a leeső tésztát lehet újra átgyúrni/pihentetni, tölteni, de lehet kis
darabokra szedve ellapítani, forró olajban kisütni, porcukorral megszórva kínálni). A
kihúzott réteslapot meglocsolom olvasztott zsírral, megszórom kevés darált keksszel, a
szélére egy szélesebb csíknyi túrót halmozok, rá meggyet. A többi túrót és meggyet
szétszórom a tésztán. A terítő segítségével fölcsavarom. Kistányérral tepsi méretre
vágom, és a kizsírozott (vagy sütőpapírral bélelt) tepsire rakom. A tetejét tejföllel elkevert
zsírral megkenem, és előmelegített sütőben szép pirosra sütöm. Sütési hőmérséklet: 210
fokon 7 percig, majd 130 fokon további 15-20 perc, hőlégkeveréssel.
Élmény volt készíteni, és öröm látni, ahogy falták.
Büszkeséggel tölt el, hogy sikerült megtanulnom
húzott rétest készíteni!

V A D A D I A D R I E N N
Szüreti
mulatság

Dani nagymamája, Mamó, egy kis falu szélén lakik nem messze a várostól.
Ősszel, amikor érik már a dió, a szilva, az alma és a szőlő, az óvodások
hozzá járnak szüretelni. Mert Mamónak óriási kertje van! Sok-sok
gyümölcsfával, szőlővel, virágokkal és állattal. Van házőrző kutyája, Fickó,
cirmos cicája, hogy megfogja az egeret, kecskéje és tehene, hogy tejet
adjanak, tyúkjai, akik tojást tojnak, kakasa, hogy rendet tartson a tyúkok
körül, és még egy szamara is, csak úgy! Daniék sokszor meglátogatják
Mamót hétvégén, mert Mamó egyedül él, elkel neki a segítség. De szeretnek
is hozzá menni, mert finomakat főz, lehet nála fára mászni, a szomszéd
gyerekekkel játszani, és Dani apukájának ebéd után lepihenni.
Idén is ellátogatott hozzá az egész nagycsoport, hogy segítsen a
gyümölcsök betakarításában.
Amikor a gyerekek Mamó falujában leszálltak a vonatról, nagy meglepetés
várta őket. Pista bácsi, Mamó szomszédja, lovas kocsival kijött az állomásra
a nagycsoportért. A lovas kocsi elé befogta Hajnalt és Csillagot. Őket már
régóta ismerik a gyerekek, Pista bácsi minden évben meg szokta engedni,
hogy felüljenek a hátukra. Lea tavaly még Hajnal sörényét is befonta. Peti
pedig Csillagot egész nap a földre potyogott almával etetgette.
A lovas kocsira szűkösen ugyan, de felfért az egész nagycsoport. Dani Pista
bácsi mellé ült a bakra, a többiek pedig hátulra, a kocsira. Akkor aztán Dani
csettintett a nyelvével, úgy, ahogy Pista bácsitól tanulta, és a lovak
elindultak. A kocsi csak úgy döcögött a hepehupás úton, a gyerekek meg
sikítoztak! De az óvó néni rájuk szólt:
– Megijesztitek a lovakat! Inkább énekeljünk! – és már el is kezdte a
Somvirágot fújni.
Fújta vele az egész nagycsoport! Mint a dalban, épp olyan aranysárga volt
körülöttük a világ. Sárgultak az út mentén a gesztenyefák, az őszi nap
melegen ragyogott.
Azután Zsófinak eszébe jutott, hogy ha már úgyis szüretelni mennek,
elénekelhetnék az Érik a szőlőt, az almás dalt és a Száraz dió, ropogtatót is.
Amerre csak futott a lovas kocsi, énekszótól zengett a falu. De senki sem
haragudott érte, sőt, a nénik-bácsik még ki is álltak a kapujuk elé, hogy
jobban lássák a jókedvű gyerekeket.
Mamó már messziről hallotta, hogy érkeznek. Fickóval, a kutyájával kiálltak
a kapuba, hogy ott várják a gyereksereget. Amikor Pista bácsi a ház előtt
meghúzta a gyeplőt, és Dani szólt a lovaknak, hogy „Hóóó!”, Hajnal és
Csillag megálltak, a gyerekek pedig leugráltak a lovas kocsiról. A dadus
nénit a kosarakkal meg a plédekkel Pista bácsi segítette le.

– Isten hozott benneteket! – köszönt a gyerekeknek Mamó.
– Minket nem is Isten hozott – nevetett Peti –, hanem Pista bácsi!
– Nem is Pista bácsi – bohóckodott Roli –, hanem a lovak! Hajnal és Csillag!
– De tréfás kedvetekben vagytok! – terelte a kertbe az óvó néni a gyerekeket.
– Inkább köszönjünk, és adjuk oda, amit hoztunk!
A gyerekek körbepuszilták Mamót, azután elővették a hátizsákjukból a
mütyürkéket, rajzokat, apró csomagokat, amiket ajándékba hoztak. Zsófi és
Györgyi közös ajándékot készített, egy Mamó-betűvel kihímzett
anyagzsebkendőt. Lea, Maja és Dorci háziállatokat – cicát, malacot, bárányt,
csibét és tyúkanyót – rajzoltak keménypapírra, hogy Mamó kirakhassa a
kredencre a képeslapjai meg fényképei mellé. Roli egy szép kavicsot
csomagolt be, Peti anyukája egy egész doboz süteményt küldött, a dadus
néni pedig egy zacskó mazsolát hozott Mamónak, amit a tavalyi szőlőszüret
után az óvodában aszaltak.
A kertben, az almafa tövében telepedtek le a gyerekek. Mamó frissen sütött
túrós lepénnyel várta őket. A gyerekek úgy falták, mintha napok óta nem ettek
volna!
Egyedül Maja méregette a túrós lepényt. Nem mert beleharapni, mert
mazsola volt benne.
– Mi a baj, csillagom? – kérdezte tőle Mamó.
– Én a mazsolát nem szeretem – felelte Maja szégyenlősen.
– Annyi baj legyen! – legyintett Mamó. – Szemezgesd ki, életem, aztán dobd
oda a tyúkok elé! Meglátod, egy szempillantás alatt felkapkodják.
Lea és Dorci megirigyelték Maját, amiért etetheti a tyúkokat. Ők is
szemezgetni kezdték a mazsolát. Lea még azt is megkérdezte, hogy a túrós
lepényből a tojást is kiszedegetheti-e, mert ő meg azt nem szereti. Vagyis
szereti, de nem eheti, mert középső óta érzékeny rá. De Mamó megnyugtatta,
hogy ő már középsős koruk óta tudja, hogy sem Peti, sem Lea nem ehetnek
tojást, így hát nem is sütött tojást a túrós lepénybe. Azt mondta, inkább
szedegesse össze a plédről a morzsákat, azt dobja a tyúkok elé, különben
jönnek a hangyák, és mindent ellepnek.
Lea összeszedegette a morzsákat, Peti még a száját is megtörölte, nehogy
belepjék a hangyák, és amikor már minden elfogyott, Dani elszaladt a
fészerbe, ahol Mamó a kerti szerszámokat tartja, hogy megkeresse a hosszú
botot, amivel a diót szokták leverni. A dadus néni kiosztotta a kosarakat,
amikbe a diót lehet gyűjteni. Az óvó néni a szőlőszüreteléshez a lányoknak
kisollókat adott, Mamó pedig egy nagy puttonyt vett elő.

Kezdődhetett is a munka! Dani és a fiúk felváltva verték a diót a hosszú
bottal a diófa magas ágairól. Csak úgy potyogott a földre meg a
gyerekfejekre!
– Dióeső! Dióeső! – kiabálták a fiúk, és a fejükre kapucnit meg sapkát
húztak, aztán ki-be szaladgáltak a diófa alól. Az alacsonyabban lévő ágakba
belecsimpaszkodtak, és fel-le hintázva rázták a diót a kosarakba. Fickónak
nagyon tetszett a diópotyogás! Ott ugrabugrált a gyerekek körül, hogy még a
levegőben is elkapja a diókat. Ha egyik-másik messzire gurult, lobogó füllel
már szaladt is utána, és vidáman elropogtatta.
– Fickó nagyon szeret focizni! – mesélte a fiúknak Dani. – Ha elrúgom neki a
labdát, visszafocizza hozzám!
– Focizni! – zsémbelődött Mamó. – De dióval? Ha ő eszi meg az összes
diót, mi marad nekünk? – azzal elküldte Danit, hogy kösse meg Fickót. A fiúk
morgolódtak, hogy „szegény Fickó, szegény kiskutya”, de aztán megkérték
Mamót, hogy a megkötés helyett inkább hadd játszanak vele felváltva a kert
végében. Így is lett. Dani megkereste Fickó labdáját, és már hívta is az
almafákhoz focizni. A fiúk egymással versenyezve váltották le egymást a
kutyafociban.
Míg a fiúk játszottak, a A lányok a szőlőtőkék körül szorgoskodtak. Ollóikkal
levagdosták a szőlőfürtöket, és a nagy puttonyba rakosgatták. Közben pedig,
mint a kismadarak, csipegették a szőlőszemeket.
A dadus néni Mamónak segített. A szilvát felezték, amit Mamó már tegnap
leszedett. Kiskésekkel félbevágták, a magokat kivették, a szilvát pedig az
üstbe tették. Pista bácsi már rakta is a tüzet a szilvának. Egész estig
rotyoghat majd az üstben, míg lekvár lesz belőle!
Amikor a dió lepotyogott a fáról, a fiúk a kosarakba szedegették valamennyit,
és szaladtak mind Fickóval játszani. A puttony is megtelt szőlővel. Pista
bácsi a hátára vette, és a ház melletti dézsához cipelte.
– Az egészből mazsola lesz? – fintorgott Maja.
– Dehogy mazsola! – nevetett Pista bácsi.
– Először gyerekeknek való must, aztán meg Pista bácsinak való jó
borocska! – és már borította is a puttonyból a szőlőfürtöket a dézsába!
Az óvó néni egy lavórba vizet hozott. Lea, Maja és Dorci már dugta volna
bele a kezét, hogy megmossa. Csupa ragacs meg maszat volt az édes
szőlőtől. Ám az óvó néni rájuk szólt:
– Ne a kezeteket, hanem a lábatokat!
– A lábunkat? – néztek rá csodálkozó szemekkel a lányok.

– De hát az nem koszos! Nem is vagyunk mezítláb! – azzal már dugdosták
is az óvó néni orra alá a szandáljukat meg a cipőjüket.
– Ha sokáig tudtok kézen állni – mókázott Pista bácsi –, felőlem a
kezetekkel is taposhatjátok a szőlőt!
A lányok most már semmit sem értettek az egészből. A koszos kezüket nem
kell megmosni, a tiszta lábukat meg igen? És kézen kellene taposniuk, amíg
a szőlőből Pista bácsinak jó borocskája nem lesz?
– A szőlőből az édes levet ki kell préselni – magyarázta az óvó néni. – Ha
beleálltok a dézsába és jó alaposan megtapossátok a szőlőt, kicsorog
belőle a szőlőlé, a must. Aztán ha nem isszátok meg mindet, Pista bácsi
leszűri, hogy ne maradjanak benne magok, beletölti hordóba és leviszi a
pincébe. A must erjedni, érni kezd, és tavaszra olyan jó bora lesz Mamónak
– kacsintott Pista bácsira az óvó néni –, hogy Pista bácsi hozzá jár majd
koccintani mindennap!
A lányok hitték is, meg nem is, amit az óvó néni mondott, de mégiscsak
elkezdték a cipőket kikötni, a szandáljukat kikapcsolni, a zoknikat lehúzni.
Maja még a lábujjai közé tapadt szöszmöszöket is kiszedegette, mielőtt a
dézsába lépett.
A szőlőn taposni furcsa, langyos, csúszós-szúrós érzés volt. De amikor
Pista bácsi elmesélte, hogy régen a gyerekek összekapaszkodtak és
énekeltek szőlőtaposás közben, Leáék is dalra fakadtak:
Badacsonyi szőlőhegyen
Két szál vessző,
Szél fújja, fújdogálja,
harmat hajdogálja.
Hol a tyúknak a fia?
Talán mind elkapdosta,
Csűr ide, csűr oda,
kast ki, bárány, kass oda!
Aztán Zsófi és Györgyi következett a szőlőtaposásban, majd a többi lány.
Mire a fiúk kifocizták magukat, már mindenki keze-lába tiszta volt. A szilva is
az üstben rotyogott. Mamó zsíros és vajas kenyereket kent a gyerekeknek,
Dani még paradicsomot is szedett hozzá a konyhakertben. Az almafa alatt
aztán meguzsonnáztak, és ittak egy jó pohár mustot. A betakarításnak vége
volt, kezdődhetett a játék!

A fiúk a dombon diógurító versenyt játszottak, Györgyi és Zsófi megkeresték
a cicát, Maja és Dorci a zsíros kenyérből maradt morzsákat odaszórta a
tyúkoknak, Lea a kert végében legelésző Csillag sörényét fonogatta. Az óvó
néni elkísérte Mamót az istállóba, hogy kiengedjék a tehenet, a szamarat
meg a kecskéket legelni. A dadus néni pedig Pista bácsival az almafa
árnyékában diskurált.
(forrás: https://www.pagony.hu/szureti-mulats

Csendes, békés
őszi napokat
kívánunk!
Várhelyi Panni
Pagonyi Tímea
Pagonyi Gabriella