12.10.2020 Views

701 Funiversity

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

FUNIVERSITY

AZ EGYETEMISTÁK ÉS FŐISKOLÁSOK MAGAZINJA | 701 | 2020.03.05. | FREE

With English

language

Insert


Péntek késő este van. A projekt menedzserekkel és a grafikus-tördelővel

ülünk a szerkesztőségben, az utolsó simításokat végezzük a magazinon,

hogy aztán nyomdába mehessen. Hulla fáradtak vagyunk, nehezen

koncentrálunk, nekem pedig még meg kell írnom ezt a szerkesztői

levelet, és azon tűnődöm, vajon hányan olvassák el a magazinokban a

beköszöntőt. Én mániákusan szerettem őket már kamaszkoromban is, de

nekem sok olvasáshoz és íráshoz kapcsolódó rögeszmém van, szóval ez

annyira nem mérvadó. De tényleg kíváncsi lennék, úgyhogy, ha ezeket

a sorokat olvasod, dobj egy e-mailt a krajnyik.cintia@funzine.hu-ra,

írd meg, hogy mit szeretsz a lapban, vagy éppen mit nem, mit találtál

hasznosnak ebből a számból, miről olvasnál szívesen, hogy melyik előadáson

vetted kezedbe a lapot, vagy csak írj egy hellót, hogy tudjam,

nem hiába próbálok itt valami frappáns felütést kicsiholni magamból.

De ha esetleg nekem nincs is kedved írni (), a cikkeinket mindenképp

olvasd el, mert rengeteg aktuális és informatív tartalom került ebbe

a számba, csupa olyan témában, amelyek megkerülhetetlenek napjainkban.

Interjúztunk a Greenpeace komunikációs vezetőjével és az

Instagramról jól ismert @szialidia mögött álló Gulyás Líviával, de

írtunk a tableten játszható társasokról, a legjobb kulturális programokról,

könyvekről, filmekről, bulikról és koncertekről, meg egy csomó

minden másról!

Kitartást a szorgalmi időszakban, aztán majd sok sikert a vizsgákhoz!

Krajnyik Cinti

főszerkesztő



Tudnivalók

FUNIVERSITY

FUNIVERSITY

IMPRESSZUM

KIADÓ:

FUNZINE MÉDIA Kft.

1053 Budapest, Kálvin tér 2.

Tel.: +36 1 323 1727

Fax: +36 1 323 1726

funiversity@funzine.hu

ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ:

Kovács Krisztina

FŐSZERKESZTŐ:

Krajnyik Cintia

PROJEKT MENEDZSER:

László Orsolya

TUDNIVALÓK

4 ,,Nem titkolt célom megmutatni, hogy jóra is lehet

használni az online felületeket” – @szialidia interjú

8 Highlights of Hungary –

Az ország leginspirálóbb projektjei

10 Országos programkalauz

12 Hogyan válassz gyakorlati helyet?

KULTÚRA

15 6 dolog, amit biztosan nem tudtál március 15-ről

16 ,,Nagyon nagy ajándék az, ami nekem megadatott”

– Interjú Gáspár Tibor színésszel

18 5 kortárs vers a magyar költészet napjára

20 Tavaszi könyvajánló

22 Élet egy olvadó bolygón

24 Kiállításajánló

SZABADIDŐ

Tudnivalók

FUNIVERSITY

FUNIVERSITY SZERKESZTŐCSAPATA:

Bercely Judit, Németh Sára,

Sutus Dolli, Szerencsi Évi, Tegdes Péter

KREATÍV:

Németh Krisztina

FUNIVERSITY CSAPAT:

Andrássy Ágnes, Bereczk Zsófia,

Bognár Léna, Csóka Tímea,

Dobrovits Enikő, Jakab Viktor,

Péter Dávid, Schuszter Boglárka

KÜLÖN KÖSZÖNET:

Felelős Gasztrohős, Vizy J. Márton

TERJESZTÉS:

Váradi Zoltán

Tel.: +36 20 771 7178

28 Koncertajánló

30 Budapest legjobb diákbarát szórakozóhelyei

32 Party Selecta

34 Sorozatdömping 2020

ÉLETMÓD

36 Street Food újratöltve

40 Street Workout

42 Tippek a pihentető alváshoz

44 Az 5 szeretetnyelvteszt

46 ,,A társadalmi jóléthez legalább annyira fontos a

természettel való összhang, mint a növekvő GDP” –

Greenpeace interjú

49 Így ne költekezd túl a tavaszi gardróbfrissítést!

50 Tippek az online vásárláshoz

PHOTOS:

Shutterstock, Wikipedia, AdobeStock

NYOMDA:

Ipress Center Central Europe Zrt.

2600 Vác, Nádas utca 8.

Felelős vezető: Borbás Gábor

TECH

52 E-könyvek

51 SOCIAL MEDIA DETOX – Így éld túl!

54 Társasjátékok tabletre

UTAZÁS

Megjelenik 45 000 példányban

ISSN: 2064-535X

56 5 pénztárcabarát buszos kirándulás tavaszra

58 Nem csak Nagy-Britannia, London Is Great –

élménybeszámoló

ONLINE IS

JELEN VAGYUNK

Ha még több

izgalmas cikket

olvasnál, kattints a

funzine.hu oldalára!

ENGLISH SECTION

60 ,, My aim is to show that online surfaces can be used

for a good purpos” – Interview with Lídia Gulyás

62 Highlights of Hungary – The Most Inspiring

Hungarian Projects

64 NYEREMÉNYJÁTÉK

2 3



FUNIVERSITY

FUNIVERSITY

Tudnivalók

Tudnivalók

Gulyás Lídia (@szialidia) neve jól

ismert a hazai Instagram-felhasználók

körében. A Kedves Üzenetek-projekt

ötletgazdájával alkotásról, a követokre

gyakorolt hatásról és szakmai

kérdésekrol beszélgettünk.

Írta Némteh Sára Portrékép: Egy jó kép rólad

Milyen pályára készültél érettségiző diákként?

Már gimiben nagyon sok tapasztalatot szereztem

PR és online marketing téren a Samsung

nagyköveteként, de eleinte nem tudtam, pontosan

mit is szeretnék tanulni. Később összeállt

bennem, hogy legszívesebben művészekkel

dolgoznék, hogy mögöttük állva a brandingben

segíthessem őket. Ennek megfelelő szakot,

művészetmenedzsmentet viszont csak a mesterképzések

között találtam, így végül – annak

ellenére, hogy nagyon gyakorlatias ember vagyok

– művészetelmélet alapképzésre jelentkeztem.

Sajnos nem vettek fel, amit 18 éves fejjel hatalmas

kudarcnak éltem meg. Visszanézve viszont

ez volt az egyik legjobb dolog az életemben, mert

enélkül nem jutottam volna el Skóciába és Ausztráliába

egyetemre, ahol egyből lehetőségem nyílt

brandinget tanulni.

4 5



Tudnivalók

KREATÍV SZAKMÁK

Tudnivalók

FUNIVERSITY

Mivel foglalkozol jelenleg?

Az Artificial Group reklámügynökségnél

dolgozom content creative-ként, vagyis online

tartalmakért, stratégiákért, kreatív koncepciókért

felelek. Többek között olyan ügyfelekkel

dolgozhatok együtt, mint a Telenor, a Rossmann

vagy az Allee. Bár ez a bradingnek egy kisebb

szeglete, nagyon élvezem. Rengeteget tanulok,

és szeretem is ezt a közeget. Nagyon érdekes

az ügynökségi világ.

A Kedves Üzenetek-projektnek köszönhetően

2017-ben az egész ország megismerhette a nevedet.

Honnan indult a kezdeményezés?

Már tiniként is hajlamos voltam azonnal rákapni

a social őrületekre, Instagramra is egyből

regisztráltam, amint elérhetővé vált. Egy idő után

a profilom egyfajta napló lett, ahol elkezdtem

megosztani a gondolataimat. Mindig szerettem

firkálgatni és az embereket bátorítani, lassan

pedig az is megfogalmazódott bennem, milyen

jó lenne, ha nemcsak Instán jönnének velünk

szembe inspirációk, hanem offline is. 2017-

ben, az akkori Worldwide InstaMeet keretében

ráadásul pont a „kind comments” tematika lett

meghatározva, így egyből tudtam, hogy a sokéves

tervezgetés után itt az ideje, hogy mindezt

megvalósítsam. Eleinte még egyedül írtam üzeneteket,

kiragasztgattam mindenfelé és posztoltam

róluk, aztán jókor és jó emberek kapták fel

a sztorit. Akkor éreztem meg, hogy ez több, mint

egy egyszemélyes kis projekt.

Egyre többen csatlakoztak hozzád.

Eldöntöttem, hogy szervezek egy budapesti

Kedves Üzenetek-eseményt, és szóltam egy kávézónak,

hogy ötvenen, maximum százan náluk

írnánk meg a cetliket. Amikor viszont létrehoztam

Facebookon az eventet, azt láttam, hogy ezresével

jeleznek rá vissza az érdeklődők! Hatalmassá

nőtte ki magát a kezdeményezés.

Mostanában magyar GIF-eket keltesz életre.

Ez a projekt tavaly indult, a kiváltó ok pedig

nagyon egyszerű: nem találtam jó magyar GIFeket

az Insta-storykhoz. Azóta is igyekszem naponta,

minél relevánsabbakat gyártani, olyanokat,

amelyeket én is szívesen használnék. Ebből

szintén hihetetlen hullám alakult ki: több márka,

rengeteg hazai alkotó és sok ügynökség kezdett

GIF-eket készíteni, és teljesen feltöltődött a magyar

matricatár. Nagyon élvezem, hogy szerepem

lehetett ennek elindításában.

Mit gondolsz, valamilyen szinten te is

influencer vagy?

Nagyon szeretem az „influence” szó eredeti

jelentését, abban az értelemben szerintem mindenki

influencer, mivel mindenki hatással van

másokra. Marketinges megközelítésben viszont a

kifejezés mostanra negatív tartalmú lett, köszönhetően

azoknak a véleményvezéreknek, akik nem

feltétlenül jóra fordítják a hatalmukat. Ezért nem

is szoktam az influencer szót magamra használni,

mivel sajnos elvesztette az igazi, mély jelentését.

Magamat egyszerűen alkotónak szeretem

hívni, és mindenki mást is, akit Instagramon követek.

Viszont annak ellenére, hogy a szót nem

szeretem, a téma nagyon közel áll hozzám, mert

megvan annak a szépsége, ha valamit, amit később

megosztunk másokkal, tudatosan kreálunk

meg. Nem titkolt célom megmutatni, hogy jóra is

használhatjuk az online felületeket.

Mit üzennél annak, aki hozzád hasonlóan

valamilyen kreatív szakmát választ?

Azt, hogy elsősorban magának kezdjen el

alkotni, mert amit örömmel csinálunk, abban

fejlődünk, és az egy idő után ki fogja nőni magát

egy olyan szenvedéllyé, amit már nem tudunk

magunkban tartani. Amikor pedig másokkal is

megosztod az alkotásodat, mivel annyi közös

pont van bennünk emberekben, garantált, hogy

valaki tud majd vele azonosulni. Ha pedig szívvellélekkel

alkotsz, dolgozol, a műveidből egy-egy

szerelemprojekt születik – és ilyenekből szoktak

jönni a munkalehetőségek is.

6 7



AZ ORSZÁG

LEGINSPIRÁLÓBB PROJEKTJEI

Tudnivalók

FUNIVERSITY

HIGHLIGHTS

OF HUNGARY

2. helyezett:

OTDK: A második legtöbb szavazatot a felsőoktatási

tehetséggondozásban és az értelmiségi elitképzésben

hét évtizede élen járó OTDK (Országos

Tudományos Diákköri Konferencia) kapta. A

hungarikumnak számító mozgalom jelentősége

kétséget kizáróan vetekszik hasonló, nemzetközi

programokéval.

3. helyezett:

10 MILLIÓ FA: Aharmadik helyet a klímaszorongásra

válaszul életre hívott projekt, a 10 millió fa

szerezte meg. A tavaly nyáron útjára indult kezdeményezés

alig több mint fél év alatt 15 ezer fát

és cserjét ültetett el, 350 különböző helyszínen

országszerte. A cél eléréséig azonban még hoszszú

az út, bár közel sem reménytelen: 10 millió

fát ültetnének Magyarországon, belátható időn

belül.

Tudnivalók

FUNIVERSITY

4. helyezett:

MYFARM HARTA: Negyedik helyen a közösségi finanszírozású

MyFarm Harta található, amelynek

missziója, hogy közvetlenül eljuttassa a vegyszermentes

hazai gyümölcsöket és zöldségeket

a termelőtől a fogyasztóig. A vevők apró földterületeket

bérelhetnek online, amelynek termését

a cég minden héten házhoz szállítja. Ezzel a termelő

és a fogyasztó együtt vállalják az időjárási

és termelési kockázatokat.

Írta Sutus Dolli

MŰVÉSZETI ÉS DESIGNPROJEKTRE, SPORTTELJESÍTMÉNYRE, EGÉSZSÉGÜGYI KUTA-

TÁSRA, MEZŐGAZDASÁGI, TURISZTIKAI ÉS SZOCIÁLIS KONCEPCIÓRA EGYARÁNT REF-

LEKTORFÉNYT IRÁNYÍTOTT IDÉN A HIGHLIGHTS OF HUNGARY. A KEZDEMÉNYEZÉS MA-

GYARORSZÁG LEGIZGALMASABB, ÉRTÉKTEREMTŐ PROJEKTJEIT GYŰJTI, KATEGÓRIÁK

NÉLKÜL, KURÁTORI RENDSZERBEN. AZ ÖTVENÖT, SAJÁT TERÜLETÉN KIEMELKEDŐ JE-

LÖLT KÖZÜL EBBEN AZ ÉVBEN IS A KÖZÖNSÉG DÖNTÖTTE EL, MELYIK LEGYEN HAZÁNK

LEGINSPIRÁLÓBB TÖRTÉNETE.

1. helyezett:

DR. CSÓKAY ANDRÁS IDEGSEBÉSZ ÉS CSAPATA:

A Katona József Színházban rendezett díjátadón Dr.

Csókay András idegsebész és csapata vihette haza

a közönségdíjat. Az idegsebészekből álló csapat Dr.

Csókay András és Dr. Valálik István vezetése alatt

az orvostudomány és a hit erejével hajtotta végre

tavaly nyáron azt az orvosi csodát, mely kivívta

az elismerést: 33 órás műtét során választottak

szét egy hároméves, fejüknél összenőtt, bangladesi

sziámi ikerpárt. A beavatkozást egyetlen

idegsebészcsoport sem vállalta rajtuk kívül.

Fotó: Szokody Bea

5. helyezett:

GOMBASZÖGI NYÁRI TÁBOR: Ötödik helyen a

szlovákiai magyar fiatalság egyedi hangulatú találkozóhelye,

a Gombaszögi Nyári Tábor végzett.

Az egyhetes fesztiválként, szabadegyetemként

és táborként működő rendezvény hagyománya

1928-ra nyúlik vissza, és különlegessége még,

hogy az évi 30 ezer látogató egy kizárólag önkéntesekből

álló csapatnak köszönheti a szalóci

kikapcsolódást.

Kurátori díj:

PET KUPA: A Highlights of Hungary kurátori csapata

idén is átadta különdíját annak a csapatnak,

amelyet leginkább érdemesnek gondolt az elismerésre.

A kurátorok választása a PET Kupára

esett, amelynek célja, hogy megtisztítsa a Tiszát

és árterét az árvizek idején érkező műanyaghulladéktól.

2019-ben rekordmennyiségtől, több

mint 36 tonna hulladéktól sikerült mentesíteniük

a folyót, amelynek közel fele alkalmas volt az újrahasznosításra.

A HIGHLIGHTS OF HUNGARY

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁSÁNAK

DÍJAZOTTJAI

1. HELYEZETT: Dr. Csókay András

idegsebész és csapata

2. HELYEZETT: OTDK

3. HELYEZETT: 10 millió fa

4. HELYEZETT: MyFarm Harta

5. HELYEZETT: Gombaszögi Nyári Tábor

6. HELYEZETT: Virth Balázs úszóedző

7. HELYEZETT: Másállapot(ot) a szülészetben

8. HELYEZETT: Tilos Rádió

9. HELYEZETT: Soharóza

10. HELYEZETT: Suhanj! Alapítvány

8 9



Tudnivalók

FUNIVERSITY

Írta Bercely Judit

Országos

programkalauz

A VIZSGÁK ELŐTT ÉS UTÁN MUSZÁJ EGY KIS PIHI, HOGY KIKAPCSOLÓDJ, FELTÖLTŐDJ ÉS

KICSIT A BARÁTAIDDAL LÓGJ, FŐLEG, HA A HŐMÉRSÉKLET MÁR EGÉSZEN ELVISELHETŐ

A FALAKON TÚL IS. UNATKOZNI NEM FOGTOK, HISZEN JOBBNÁL JOBB PROGRAMOK VÁR-

NAK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN!

PÉCSI TURÁZOO

A pécsi állatkert minden hónap második szombatján,

az ott dolgozók által vezetett túrára csábítja

az érdeklődőket. A kb. 2-2,5 órás séta alatt

betekintést nyerhetsz az állatkert működésébe,

a lakók rejtve maradt mindennapjaiba, megannyi

érdekességet és kulisszatitkot felfedezve. Amellett,

hogy utad során úgy ismerheted meg a terrárium

részleget, ahogy más alkalommal biztosan

nem, arra is van lehetőség, hogy a szelídebb

lakókat megetesd. A pontos részletekért keresd

fel az állatkert honlapját!

MARGARET ISLAND SZIMFONIK

(Szeged / február 20.)

A ’Csend’ turné keretein belül a Margaret Island

legismertebb dalai akusztikus hangszerelésben

lesznek hallhatók, ezzel egy sokkal meghittebb

atmoszférát teremtve a közönségnek. A már jól

ismert slágereket természetesen ezúttal is Lábas

Viki énekli, eredeti zenekara pedig a Heuréka

Pop Orchestrával egészül ki, így tehát garantáltan

különleges estére számíthatnak a rajongók.

JÁTÉKSZÍN: TELJESEN IDEGENEK

(Debrecen / március 26. 19:00)

A Debreceni Tavaszi Fesztivál programsorozatán

belül látható színpadon az eredetileg olasz mozifilm

adaptációja. Talán rémlik, mi is leforgattuk

a magunk verzióját, a hazai termekben két évvel

ezelőtt vetítették BÚÉK címen. Az alaptörténet,

hogy egy baráti társaság a közös vacsora alkalmával

úgy dönt, minden beérkező hívást, üzenetet

és képet megoszt egymással. Hogy ebből

semmi jó nem sülhet ki, az borítékolható, de

hogy mi lesz a vége, az legyen a darab csattanója.

FESTŐI SZERELMEK

(Egri Tavaszi Fesztivál / március 18. – április 3.)

Szegeden és Pesten már korábban nagy sikert

aratott a programsorozat, mely híres festők,

szerelmeit, múzsáit mutatja be, de olyanokról

is szó esik, akiket bár sosem festettek vászonra,

mégis nagy hatással voltak egy-egy művész

munkásságára. Ezúttal Mednyánszky László kerül

a középpontba. Egész élében a parasztsorból

származó Kurdi Bálintba volt szerelmes, akivel a

sorkatonai szolgálat alatt ismerkedtek meg. Bár

Bálint később megnősült és tragikusan fiatalon

halt meg, Mednyánszky ezután is minden naplóbejegyzését

neki dedikálta. Az előadás ennek a

nem mindennapi szerelemnek állít emléket.

ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS

(Győr / minden második szombat)

Az éjszakai fürdőzésnek olyan varázslatos hangulata

van, amit legalább egyszer mindenkinek

meg kell tapasztalnia. Különösen igaz ez akkor,

mikor még kicsit csipős az idő, közben pedig a

meleg termálvízből gyönyörködhetünk a kivilágított

városban. A győri Rába Quelle Gyógy-,

Termál- és Élményfürdő emellett még egyedülálló

vízibárral és exkluzív szaunaszeánsprogramokkal

várja az esti csobbanókat.

TÚRAJÓ VESZPRÉM MÁSKÉPP

SÉTA: BÖGRE ÉS TE(A) VÁR UTCÁIN

(március 28. 10:00-12:00)

Forró teát szürcsölgetve ismerheted meg a

veszprémi vár hihetetlenül kalandos történetét,

rejtett zugainak titkait. A kétórás, vezetett túra az

Érsekségi Látogatóközpontból indul és a Hősök

Kapujánál ér véget. Az útvonalon számos érdekes

információval gazdagodhatsz a várnegyed

hangulatos utcáit járva.

IVAN AND THE PARAZOL AKUSZTIK

(Szombathely / március 4. 20:00)

Az évek óta teltházas koncerteket adó Vitáris Iván

és zenekara, ezúttal a szombathelyi rajongókat

örvendezteti meg egy különleges koncerttel. A

korábbi slágerek áthangszerelve lesznek hallhatók,

de negyedik stúdióalbumukról, az Exotic

Post Traumaticról is felcsendülnek majd a legújabb

szerzemények.

Tudnivalók

FUNIVERSITY

10 11



Tudnivalók

FUNIVERSITY

HOGYAN

VÁLASSZ

GYAKORLATI

HELYET?

KÁVÉFŐZÉS VS. SZAKMAI FEJLŐDÉS

Mielőtt gyakornokoskodni kezdenél, derítsd ki,

mit várnak tőled, számodra miért lesz előnyös az

együttműködés (erre egy jó álláshirdetés alapból

választ ad). Még jobb, ha megkérdezed az

ismerőseidet, akik már elhelyezkedtek valahol.

Lehetséges, hogy kezdetben a fénymásoló vagy

a telefon mellett töltöd majd az időd, de ez nem

feltétlenül rossz, hiszen lesz időd akklimatizálódni,

jobban megismerni a cég tevékenységét. A

lényeg, hogy rövid időn belül a tűz közelébe engedjenek,

lehetőleg minél több területen. Ha így

lesz, használd ki az adódó lehetőségeket, ajánld

fel a segítséged, mutasd meg, hogy lelkesedsz a

szakmai feladatokért!

Tudnivalók

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi Fotók: Getty Images

Az egyetemi évek nemcsak a szabadságról, a függetlenedésről szólnak,

hanem a jövőd megalapozásáról is. Éppen ezért akkor is megéri

munkát vállalni, ha anyagilag nem vagy rákényszerítve, és nem

írnak elő neked kötelező szakmai gyakorlatot.

A

diplomaszerzés utáni elhelyezkedés

szempontjából sok munkáltató már azt

hasznosnak találja, ha az önéletrajzodban

feltünteted, végeztél diákmunkát. Általában attól

függetlenül, hogy mi volt a feladatod, plusz pontot

ér a HR-es szemében, ha a munka világában már

szereztél némi tapasztalatot. Az sem mellékes,

hogy ez által kitűnsz a rengeteg, gyakorlattal nem

rendelkező pályakezdő közül. Ha kimondottan

olyan munkát szeretnél találni az egyetemi éveid

alatt, ami diplomázás után szakmai szempontból

is előnyt jelent, van néhány tippünk, ami segíthet.

Azon túl, hogy pénzügyileg jól jársz-e, néhány más

szempontot is érdemes figyelembe venned.

PISZKOS ANYAGIAK

A dolog pénzügyi része nem mellékes, főleg, ha a

munkakeresés legfőbb oka a tanulmányaid és a

megélhetésed finanszírozása. Ha viszont abban a

szerencsés helyzetben vagy, hogy emiatt nem kell

aggódnod, ne hagyd, hogy az anyagiak vezéreljenek,

hiszen egy jó gyakorlati helyen tapasztalatot

szerezni megfizethetetlen: segít kapcsolatot építeni

szakmai berkeken belül, ütősebbé teszi az

önéletrajzod, és lehet, hogy általa találod meg álmaid

állását. Fajsúlyosabb kérdés, hogy kik azok

a szakemberek, akikkel együtt fogsz dolgozni, és

hogy pontosan mi lesz a dolgod. Manapság ritka

megbízható munkaerőt találni, ezért mutasd

meg, jól döntöttek, amikor felvettek! Ha beválsz,

új ajtók nyílhatnak meg előtted.

KIS CÉG VAGY MULTI?

Gyakori, hogy a hallgatók név és ismertség

alapján választanak a cégek közül, pedig sokkal

hangsúlyosabb, hogy milyen feladatokból vehetik

ki a részüket. Mielőtt jelentkezel, tudakold meg,

milyen projektekben számítanak rád, hiszen ez

az, ami a későbbi előmeneteledhez jól jöhet. A

feladataid legyenek a tanulmányaidnak megfelelőek,

vigyenek közelebb a jövőbeni elképzeléseid

felé. Friss diplomásként az állásinterjúkon előfordulhatnak

ahhoz kapcsolódó kérdések, hogy

mit tanultál szakmai gyakorlatod alatt, és milyen

készségeidet tudtad fejleszteni. A vállalat neve

ebben az esetben kevésbé lesz fontos.

Olyan szakra jársz, ahol nincs kötelező

szakmai gyakorlat? Próbálj a tanulmányaid

szempontjából releváns, vagy a

hobbidhoz kötődő állást/félállást találni,

amit szívvel-lélekkel tudnál csinálni.

Vedd figyelembe, hogy a vizsgáiddal

és esetleges egyetemi/főiskolai kötelezettségeiddel

össze tudd egyeztetni.

Ha csak kicsit is kötődik a munka az

érdeklődésedhez és segít a készségeid

csiszolásában, már nyert ügyed van!

Csak rajtad múlik, hogyan kamatoztatod

az ott szerzett tapasztalatokat.

12 13



Tudnivalók

FUNIVERSITY

6 dolog,

AMIT BIZTOSAN NEM

TUDTÁL MÁRCIUS 15-RŐL

MINDEN ÉVBEN MEGEMLÉKEZÜNK AZ 1848-49-ES FORRADALOMRÓL, DE SOK DOL-

GOT NEM, VAGY TÉVESEN TUDUNK RÓLA.

Kultúra

FUNIVERSITY

Petőfit Sándort egy szurony győzte meg, hogy

1nyertes ügyet képviselnek. Amikor Vasvári

Pállal a felkelésről beszéltek, Vasvári olyan lelkesen

gesztikulált, hogy Petőfi botjából kiütötte a

szuronyt, ami egy ajtófélfába csapódott, épp úgy,

hogy a hegye Bécs irányába mutatott.

A forradalmárok március 15-én a Pilvax Kávé-

indultak – legalábbis ez áll minden tör-

2házból

ténelemkönyvben. Az igazság azonban az, hogy a

Fillinger János tulajdonában álló kávéházat mindenki

Fillinger néven emlegette.

Petőfi a hazaszeretet hevében írta a Nemzeti

3dal című költeményét, melyet a Nemzeti Múzeum

előtt szavalt el. Csupán egyetlen dolog rontotta

el a dicső hangulatot: az összegyűltek között

elvonuló tehenek. A József-napi vásár miatt

áruba bocsátott állatokat ugyanis ekkor hajtották

a vásárba.

A háromszínű zászlót a francia forradalom

4szülte, ahogy a kokárdát is a francia felkelők

tűzték elsőként ruhájukra. Szendrey Júliát is ez

ihlette meg, aki saját maga varrta férje számára

a kokárdát. A baj az volt, hogy Júlia felcserélte a

kokárdán a magyar zászló színeit, így a végeredmény

úgy nézett ki, mintha az olasz lobogót formálta

volna meg.

A 12 pontot a Landerer és Heckenast nyom-

vitték a felkelők. Amikor a nyomdatulaj-

5dába

donos a szabályoknak megfelelően kérte, hogy

mutassák meg a cenzori bélyegzőt az anyagokon,

a forradalmárok természetesen nem tudtak

ilyen pecsétet mutatni. Mivel azonban Landerer

a felkelők oldalán állt, az egyik forradalmár fülébe

súgta, ha elfoglalnák a nyomdáját, ki tudnák

nyomtatni a 12 pontot.

A szuronydobáló Vasvári Pál szerencsétlen ok

6miatt késett el az egyik tiltakozó felvonulásról:

túl erősen égett benne a férfiú szenvedély, és a

haza ügyének szolgálása helyett inkább az aszszonyoknak

tette a szépet. A börtönből kiszabadított

Táncsics Mihály pedig a tiszteletére adott

színdarabról maradt le. Az izgalmaktól elaludt,

és senki nem bírta felébreszteni.

Írta Tegdes Péter

14

15



Kultúra

“Nagyon nagy

ajándék az, ami

Köztudott, hogy előzetes meghallgatás nélkül

választották ki Béres József szerepére. Hogyan

fogadta a felkérést?

Kultúra

FUNIVERSITY

nekem megadatott”

Nagyon érdekes pillanat volt ez, hiszen casting

nélkül az ember ritkán kap főszerepet. Nagyon

boldog voltam, szerencsésnek éreztem magam,

majd utána egy kicsit megijedtem, hiszen mégiscsak

Béres Józsefet, a 20. század utolsó harmadának

egyik legnagyobb magyarját kellett

megformálnom.

FUNIVERSITY

Írta Németh Sára Fotók: Pannonia Entertainment

I N T E R J Ú G Á S P Á R T I B O R R A L

A HAZAI MOZIK FEBRUÁR 6-ÁN TŰZTÉK MŰSORUKRA GYÖNGYÖSSY BENCE RENDEZÉ-

SÉBEN A FELTALÁLÓ CÍMŰ ALKOTÁST, MELY BÉRES JÓZSEF EGÉSZ ORSZÁGOT MEG-

MOZGATÓ PERÉNEK TÖRTÉNETÉT DOLGOZZA FEL, MIKÖZBEN RENDKÍVÜL HITELES

LÁTLELETET IS AD A HETVENES ÉVEK MAGYARORSZÁGÁRÓL. A FILM KAPCSÁN A FŐ-

HŐS MEGFORMÁLÓJÁVAL, GÁSPÁR TIBORRAL BESZÉLGETTÜNK.

Voltak személyes emlékei Béres Józsefről?

Gimnazista voltam, amikor a per indult, és mivel

akkoriban csak egy televíziócsatorna és két

rádióadó volt elérhető, híreket hallgattunk esténként,

másnap pedig az iskolában beszéltük meg

a fejleményeket: hogy Béres megint egy kis éket

vert a repedező szocializmusba. Mint minden

fiatal, természetesen mi is nagyon szurkoltunk

neki. Nehéz volt akkor elképzelni, hogy a rendszer

valaha megváltozhat. Béres József ezért

kiemelkedő alakja a 20. század utolsó évtizedeinek:

a vidékisége, a magyarsága, a hazaszeretete

mind-mind fontos üzenet még a mai ifjúságnak

is. Remélem, hogy lesznek közöttük olyanok, akik

felfigyelnek rá.

Érzése szerint sikerült azonosulnia a karakterrel?

Ennek megítélését a nézőkre bíznám, de talán

Béres József lényéből sikerült valami olyat

megmutatni, ami nagyon fontos volt az akkori,

és fontos a mai Magyarország számára is. Talán

közvetíteni tudtam az állhatatosságát, a kitartását,

a becsületességét, az emberszeretetét és a

humorát. Béres József nagyon komplex ember

volt, vidéken is minőségi életet élt. Kutatott, a

földet túrta, közben operát hallgatott, színházba

ment, egereken kísérletezett, emberekkel foglalkozott…

Nagyon komoly minta lehet, és számomra

egy kicsit a mai napig az maradt. Most

is bennem van az emléke, pedig 2 évvel ezelőtt

forgattuk a filmet.

A feltaláló szereplőgárdájában nagyszerű

művészeket találunk, akik a közelmúlt egy

jelentőségteljes, igaz történetét mesélik el a

nézőknek. A felvételek során érezhető volt

mindez a stáb hangulatán is?

Ez az érzés valóban ott volt a levegőben, hiszen

nem egy langyos szerelmi drámát vittünk színre,

hanem egy magyar emberről és a magyar társadalomról

szóló történetet. A teljes stáb – a kellékesekkel,

öltöztetőkkel és sofőrökkel együtt – tudta,

mi most egy szelet történelmet mutatunk meg

Magyarország életéből, ami nagyon fontos volt, és

már akkor elindított valamit, ami nem sokkal később

a rendszerváltás formájában teljesedett ki.

Kiket szólít meg igazán A feltaláló?

Javarészt az én korosztályom vagy a kicsit idősebbek

váltanak jegyet rá, hiszen ők azok igazán,

akik tudják, ki volt ez az ember. Viszont örülnék,

ha két amerikai film között a fiatalok is látnának

egy nívós hazai alkotást, amelyben a történeten

és a szereplőkön túl a zene és a táj is magyar.

Nem az árvalányhajas nagy magyarkodásra szeretnék

utalni, hanem valami olyasmire, ami belül,

mélyen jólesik a nézőnek, mert érzi, hogy ide tartozik,

ebben a kultúrában szocializálódott.

Több mint 200 eljátszott szerepére visszatekintve

hol helyezkedik el a szívében Béres József

karaktere?

A beszélgetésünk elején úgy fogalmaztam,

hogy a felkérést hallva nagyon szerencsésnek

éreztem magam. Ehhez hozzátenném, hogy

amikor ezt a történetet forgattuk, épp 60 éves

voltam. 60 évesen pedig egy a férfikorának és a

pályájának talán már nem a felszálló ágában lévő

színésznek nagyon nagy ajándék az, ami nekem

megadatott. Az eddigi szerepeimből szándékosan

nem állítok rangsort magamban, mert amelyikre

gondolok, mindig azt szeretem a legjobban, de a

Béres-film azért benne lenne az első háromban.

16 17



Kultúra

FUNIVERSITY

A magyar költészet napját

1964 óta április 11-én, József

Attila születésnapján ünnepeljük,

aminek apropóján egy csokorba

szedtük kedvenc kortárs verseinket.

5

kortárs vers

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁRA

PILINSZKY JÁNOS:

AZT HISZEM

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

TANDORI DEZSŐ:

RAJTAM NE MÚLJON

Azt mondják, mindig

rajtunk is múlik minden.

Rajtam ne múljon.

PETRI GYÖRGY: REGGELI

Kávét önt a csészébe

Tejet önt a kávéba

Cukrot a tejeskávéba

Kiissza a tejeskávét

Anélkül hogy rám nézne

Anélkül hogy egy szót szólna

Kimossa a csészéjét

Amiben a kávéja volt

Amiben a kávéjához a tej volt

Amiben a tejeskávéjához a cukor volt

Rágyújt

Karikát fúj füstből

Anélkül hogy rám nézne

Anélkül hogy egy szót szólna

Hamut pöccent

A hamutartóba

Kifújja a füstöt

Hamut pöccent

Anélkül hogy rám nézne

Anélkül hogy egy szót szólna

Kifújja a füstöt

És elnyomja a hamutartóban

A cigaretta végét

Esőkabátot vesz

Mivelhogy esik

Veszi a kalapját

Anélkül hogy rám nézne

Anélkül hogy egy szót szólna

Megy ki az esőbe

Az esőkabátjában kalapjában

Anélkül hogy és anélkül hogy

És én a kezembe

Fogom a halántékomat

És sírok.

Simon Márton:

Fehér ing, drapp ruha

PETRI GYÖRGY EMLÉKÉNEK, SZERETETTEL

Egy nőnek nem mondhatod ha megkérdi

- ahogy szokta is -, hogy nem, kedves,

nem szeretlek, most épp semmit sem érzek

(fáj a fejem) szorít és fojtogat

az életem, mint egy kinőtt garbó,

mert még látszom, de ami voltam,

már eltűnt mint kavicson a köpés,

mert rianó jégtáblákon, nőkön, rajtatok

élek, és átugrani kéne, bár lépni se merek

mert az egyetlen hobbim a dohányzás,

mert egy hajnali-szürke, üres városba vágyom,

sétálni kirakatok közt, fejcsóválva megnézni

próbababák mellét, menni, olcsó meleg lángost

harapdálva - ahogy valódi melleket néha -

vagy csak némán ülni, akár a gégemetszettek.

Egy imára való szót tartogatni, gyűjteni feleslegesen

-

mintha elnézni halom lerágott csirkecsontot:

„ha volna kutyánk, szegény, most hogy örülne”

ZÁVADA PÉTER:

BŰNJEL [3]

Reggelre kihűlt a helyed,

belepte valami nyirkos és hideg,

mint a hó azt a szürke foltot,

amit az autók hagynak.

Nem tudom, te hiányzol-e,

vagy csak az, hogy eszembe juss

- emlékszel, amikor az építkezésen

üveggyapotba tenyereltem,

napokig nem tudtam eldönteni,

hogy egy szilánk szúr-e, vagy már

csak a helye. Pedig én próbálom

kitapogatni a közösen eltöltött

időt, mint egy villanykapcsolót

a sötétben. A sötétség mélyén

azt az ismerős arcot. Összerakhatatlan.

De te a kezem ügyében hagytad

a harapófogót, hogy megtanuljam,

milyen hideg lehet egy terpesz.

Mélyen a bőröm alatt viszketsz.

Üveggyapotba törülközni.

Kultúra

FUNIVERSITY

18 19



Kultúra

FUNIVERSITY

EZEKET

A KÖNYVEKET

OLVASD TAVASSZAL!

Dr. Kapitány-Fövény Máté

EZERARCÚ FÜGGŐSÉG

Háy János: Házasságon innen és túl

Háy János festő, illusztrátor, költő, de elsősorban talán író.

Műveit most fiatalos, színpompás sorozatban adják ki, melynek

egyik darabja a Házasságon innen és túl. A kötet több novellát

tartalmaz, melyekben, ahogy azt a könyv nevéből is sejteni lehet,

a párkapcsolaté a főszerep. Az együttélés félresiklásában

gyakran azok a férfiak vétkesek, akik szívesen kacsingatnak a

házasság vaskerítésein kívülre is. Háy János humoros és éleslátó

könyvéből színdarab is készült, mely a Pesti Magyar Színház

repertoárját gazdagítja.

Kultúra

FUNIVERSITY

Írta Tegdes Péter

Saul Austerlitz

A JÓBARÁTOK-GENERÁCIÓ

Szinte félelmetes belegondolni, de már

26 éve, hogy útjára indult a 10 évadot

megélt Jóbarátok. A tévécsatornák

még 16 évvel az utolsó rész megjelenése

után is ismétlik a sitcomot, amin

azóta is jókat nevetünk. A rajongók

legnagyobb örömére nemrégiben bejelentették,

hogy a gárda egy rész erejéig

biztosan újra összeáll, addig azonban

tavasszal (a tervek szerint április 23-

án) egy hiánypótló Jóbarátok-könyv jelenik

meg, melyet minden fanatikus, kis

túlzással Bibliaként fog forgatni.

Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció

című könyve nemcsak az írókkal, rendezővel

és további stábtagokkal készített

interjúját tartalmazza, de izgalmas,

eddig ismeretlen részleteket is elárul a

forgatásról, és még azt is megtudhatjuk,

hány milliós szerződést írtak alá a

szereplők, hogy a mára ikonikussá vált

karakterek bőrébe bújjanak.

Örökölhető-e a függőség? Hogyan ne

neveljünk szenvedélybeteget? Miként ismerhetjük

fel szenvedélybetegségünket?

Hogyan segíthetünk egy függőnek?

A minden második embert érintő függőség

ezerféle arcát mutatja a mindennapjaink

során. A kötet fejezetei egy-egy

életkori szakaszt és egy ahhoz köthető

kockázati tényezőt járnak körül korszerű

kutatási eredmények és terápiás esetek

érzékletes bemutatásával. A kötődési

problémákat, a trauma hatásait, az identitás

kríziseit és az emlékezet szerepét

társ-, alkohol- és drog-, szerencsejáték-,

szex-, internet- és videójáték-függő páciensek

történetein keresztül ismerhetjük

meg. Az Ezerarcú függőség nemcsak a

gyógyulás és a megelőzés modern lehetőségeit

mutatja be, de betekintést nyújt a

jövő szenvedélybetegségeibe is.

STEFAN AHNHEM: MÍNUSZ 18

DONNA TARTT: A KIS BARÁT

A Cleve családot borzalmas tragédia rázza meg. A kilencéves

Robin felfoghatatlan körülmények között veszti életét: felakasztva

találják a kert végében álló fán. A családot olyannyira

megrázzák a történtek, hogy az apa másik városba

költözik, a mississippi kisvárosban maradó család pedig képtelen

Robinról még csak beszélni is. Ám a família legifjabb tagját, a

tizenkét éves Harrietet ez a legkevésbé sem zavarja: kérdéseket

tesz fel bátyja haláláról, de nem kap rá válaszokat. Mivel

egy meglehetősen makacs lányról van szó, nem adja fel a kutakodást,

saját szakállára kezd el nyomozni. Donna Tartt, akinek

legismertebb műve Az aranypinty, melyből tavaly filmváltozat is

készült, olyan részletességgel és alapossággal írja le szereplői

viselkedését, hogy szinte úgy érezzük, köztük vagyunk, így még

erőteljesebben hat ránk az amúgy sem vidám történet.

Stefan Ahnhem neve nem lehet ismeretlen a skandináv

krimik kedvelői számára. A forgatókönyvíróból íróvá

avanzsált szerző krimije egy autós üldözéssel indul,

melynek végkimeneteleként az egyik autó a mólóról a

vízbe zuhan. Amikor kihalásszák a járművet, kiderül, a

benne ülő milliomos IT-szakember már két hónapja halott,

azóta hűtőládában tárolhatták.

Míg a helsingbori rendőrség ezt az esetet vizsgálja, az

esemény másik szála Dániában játszódik, ahol egy nyomozónak,

akinek muszájból közrendőri munkát kellett

vállalnia, egy kegyetlenül meggyilkolt hajléktalan ügye

kerül az asztalára. A férfi ösztönei azt súgják, ne hagyja

annyiban a nyomozást, a szálak pedig a svédországi

Helsingborg felé vezetik.

20 21



Kultúra

FUNIVERSITY

Írta Tegdes Péter

Élet egy olvadó bolygón

Mint minden eszme vagy jelenség esetében, ami képes volt mozgalmat indítani,

úgy az éghajlatváltozáshoz köthető figyelemfelkeltő kifejezések is –

mint a klímaváltozás, a klímavészhelyzet –egyre kisebb hatást gyakorolnak

ránk. Mindeközben sokan nem is tudják, mit jelent valójában, ha évente

akár csak egy fokkal növekszik az átlaghőmérséklet. David Wallace-Wells:

Lakhatatlan Föld - Élet a felmelegedés után című könyve egy nem éppen

optimista forgatókönyvet vázol fel, milyen bolygón fogunk élni, ha nem változtatunk

villámgyorsan a klímapolitikánkon.

A

KLÍMAVÁLTOZÁS A GYAKORLATBAN

z, hogy évről évre melegebb van, csak az

egyik tünete annak, hogy a Földünk veszélyben

van. A klímaváltozás számos következménnyel

jár, a gazdaságtól kezdve a növény- és

állatvilág átalakulásáig. Tény, hogy az 1950-es

évek óta a zöldségek-gyümölcsök vitamintartalma

és a különböző húsok fehérjetartalma a

harmadára csökkent, melynek egyik oka, hogy

a levegőnek egyre nagyobb hányadát hasítja ki a

szén-dioxid, vagyis a levegő minősége rohamosan

leromlott az utóbbi évtizedekben.

És nemcsak a levegővel van gond, a Föld vízkészletével

is. A sarkkörök jégtáblái napról

napra olvadnak (egy New York-London repülőút

környezetromboló hatása például 3 négyzetméternyi

sarkköri jégben mérhető), a tengerek,

óceánok vízszintje pedig folyamatosan emelkedik.

Velencében 2019 novemberében óriási

dagály pusztított, amit meglehetősen alacsony

vízállás követett, a klímamelegedés következményeként

viszont elég nagy a valószínűsége,

hogy a város egyszer örökre a víz alá kerül.

Egy rosszabb forgatókönyv esetében Londontól

és Amszterdamtól, sőt Miami luxushotelekkel

feldíszített tengerpartjától is elbúcsúzhatunk.

Wallace-Wells megemlíti, hogy bolygónk nagyvárosainak

kétharmada vízparton van, így a

városok víz alá merülése komoly gazdasági és

infrastrukturális problémákat okozhat, az ott élő

emberek kényszerköltözéséről nem is beszélve.

Ugyanakkor ezzel egyidejűleg egy ellentétes jelenség

is megfigyelhető: számos meghatározó

vízfelületet a kiszáradás fenyeget.

A sors fintora, hogy a klímaváltozást legelőször

azok az országok fogják megérezni, melyek nem

a legfőbb okozói a problémának. Elsősorban az

egyenlítőhöz közeli országokra (például India,

Brazília, Kolumbia) kell gondolni, a fejlettebb

országok közül pedig Ausztrália tapasztalja meg

a negatív hatásokat a legintenzívebben. Ezeknek

az országoknak a gazdasága is megsínyli

a felmelegedést, Dél-Amerika kávéföldjei is veszélybe

kerülhetnek, sőt, még a Földközi-tenger

északi partvidéke is terméketlenné válhat a hőség

miatt. Mivel a hőmérséklet-növekedés alól a

Föld egyetlen területe sem lesz kivétel, a kontinentális

éghajlatú országokat is érinti a változás.

A búza például azokon a helyeken fog leginkább

teremni (Oroszország bizonyos területei, a skandináv

államok délebbi részei), ahol ma ez még

szinte elképzelhetetlen. Így levonhatjuk azt a következtetést,

hogy bizonyos szempontból és csak

bizonyos ideig, de a zárójelben említett országok

még profitálhatnak is a felmelegedésből.

És nemcsak a növényvilág van veszélyben: a világ

gerinces állatainak több mint fele pusztult

el az utóbbi negyven évben a Természetvédelmi

Világalap (WWF) becslése szerint.

Bár sokan már most is előszeretettel kiáltanak

migránsválságot, mindez semmi ahhoz képest,

ami később várható. Az ENSZ előrejelzései szerint

kétszázmillió klímamenekült várható 2050-

ig. Csak az összehasonlítás kedvéért: ennyi

ember lakta az ókori Római Birodalmat annak

fénykorában. Képzelhetjük, hogy ilyen gyökeres

változások mellett mennyire felborulhat a társadalmi

rend, mennyire instabillá és kiszámíthatatlanná

válik a politikai helyzet.

A Föld sorsa veszélyben van, és a fentieknél sokkal

komorabb is lehet a végkifejlet természetszennyező

viselkedésünk miatt, már jóval hamarabb

is, mint azt naivan gondolnánk. Az egyetlen

örömteli hírünk, hogy nem feltétlen kell a borúlátó

jóslatoknak beteljesedniük, ehhez azonban

az kell, ha a mostaninál jóval környezettudatosabban

viselkedjünk. Kezdjük el ezt már ma.

Kultúra

FUNIVERSITY

22 23



Kultúra

Kiállításajánló

Kultúra

Négy fal közül a négy fal közé: hét remek budapesti kulturális programot

ajánlunk, ha tavasszal is vágysz a kulturális feltöltődésre!

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi

VELENCEI TÖRTÉNET

Paolo Ventura kiállításának megnyitójával

indult február 28-án az ország legnagyobb

fotográfiai eseménye, a Budapest Fotófesztivál.

A Milánóból származó művész

a képzőművészet és a fotográfia eszközeit

felhasználva, a képzelet és a valóság határán

épült képi világgal nyűgözi le a Műcsarnok

látogatóit. A történet, amit bemutat,

majdnem 100%-ban fiktív, és az általa

megépített mini Velencében játszódik a

második világháború alatt.

Látogatható: 2020. június 7-ig.

DIVATKIRÁLYNŐ A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT

A Magyar Nemzeti Múzeum rotundájában tartják a Rotschild Klára

életútját bemutató kiállítást, aki a Horthy-kor arisztokratáinak és a

Kádár-korszak nagyasszonyainak volt a divattervezője. A nő a második

világháború előtt és után is kimagasló sikereket ért el; szalonjában

rendszeresen megjelent a szovjet külügyminiszter, és nem

volt ritka, hogy a perzsa sah nejét fogadta. A neki szentelt kiállítás a

korszak elitjének öltözködési kultúrájába is betekintést enged, miközben

bemutatja a szocialista Magyarország ellentmondásokkal

terhelt időszakát. Látogatható: 2020. április 30-ig.

ANTONIO TEMPESTA KÉPE(I)

Március végéig igazi különlegességet láthatsz a

Ráth György-villában! Antonio Tempesta, a 17.

század ismert itáliai művésze készítette a Drágakőre

festve c. kiállítás fénypontját, amely egy,

az Iparművészeti Múzeum raktárában fellelt, és

restaurált, lapis lazulira festett mű. Jelentősége

azért felbecsülhetetlen, mert Tempesta hasonló

munkáiból összesen 3 maradt fenn a világon. A

tárlat részét képezik még ötvöstárgyak, amelyek

szintén a természet adta anyag művészi átformálásával

születtek.

Látogatható:

2020. március 29-ig.

THE DEAD WEB – THE END

A Ludwig Múzeum kiállítása aktuális témát boncolgat,

választ keresve azokra a kérdésekre,

amelyek a számítástechnika által uralt világban

mindannyiunkat érintenek. Mi történne velünk,

ha a világháló megszűnne létezni? Kétségbe

esnénk? Milyen gazdasági és politikai hatása

lenne az egésznek? Újra létre tudnánk hozni? A

körülbelül 700 műalkotás között québeci , svájci

és magyar művészek témába vágó munkáit tekintheted

meg.

Látogatható: 2020. április 26-ig.

A KELET VONZÁSÁBAN

Ha érdekel a keleti művészet, van egy tippünk!

Február 5-én nyílt meg a Szépművészeti Múzeumban

A Kelet vonzásában című kiállítás, bemutatva,

milyen hatással volt a japán művészet

a nyugati világ alkotóira. Az Osztrák-Magyar

Monarchia és az ázsiai ország közötti diplomáciai

szerződés aláírásanának 150. évfordulója

alkalmából mintegy 70 műtárgy kerül kiállításra,

közte 18-19. századból származó japán fametszetek,

valamint francia és angol, valamint a

monarchia művészeinek japonizáló művei.

Látogatható: 2020. május 17-ig.

7000 ÉVES ÜZENET

Az emberiség történetének egyik sorsfordító

eseménye az élelemtermelés

kezdete volt, az újparaszti gondolkodás,

a letelepedés és a legelők folyamatos

megteremtése viszont a környezet lassú

átalakulásához vezetett. A megváltozott

életformához számos rítus kapcsolódott,

ezeknek állít emléket a különleges,

ember- és állatformájú edényekből,

agyagszobrocskákból álló gyűjtemény. Az

újkőkori világ emlékeit az Aquincumi Múzeumban

láthatod.

Látogatható: 2020. október 31-ig.

VENDÉGLÁTÁS SÍNEN ÉS VÍZEN

Jártál már múzeumhajón? Ha még nem,

itt a lehetőség! A Közlekedési Múzeum

két évvel ezelőtt megnyílt, hamarosan

záruló kiállításának apropója, hogy az

Utasellátó Vállalat 2018-ban ünnepelte

alapításának 70. évfordulóját. A helyszín

a Kossuth Mú ze umhajó, melynek fedélzetén

bemutatják az utasellátás történetét

(kitérve a kobaltkék csíkkal ellátott

porcelánok ismert hazai megfestőjére

is). A kiállítás a hajós mellett, a vasúti

szolgáltatásokra koncentrál.

Látogatható: 2020. április 1-ig.

FUNIVERSITY

24 25



Kultúra

FUNIVERSITY

Tavaszi

programajánló

Szerencsére már nem kell sokat várni a tavaszra, az első sugarak pedig már meg is érkeztek.

A sok hideg, borús este után pedig már mindenki tűkön ülve várja, hogy a jó idő

beköszöntével végre ki lehessen mozdulni a szabadba. Ehhez ajánlunk most nektek pár

szuper fesztivált, ahol garantáltan méltó módon köszönthetitek a tavaszt!

Fotó: Getty Images

EGRI PÁLINKAFESZTIVÁL › (március 13-14.)

Lássuk be, márciusban azért még nem tombol

a hőség, így egy kicsit hűvös van hozzá, hogy az

egész napot a szabadban töltsük. Kivéve, ha kéznél

van egy kis pálinka, ami nem csak a testhőmérsékletünkre,

de a mosolyunk szélességére

is pozitív hatással van. Brit tudósok szerint legalábbis…

Irány tehát Eger, és ha már ott vagyunk,

mindenképpen érdemes ellátogatni az egri líceumban

található 9. emeleti „varázstoronyba”,

ahol az egész országban egyedülálló, a Hell Miksa

által tervezett panorámakivetítő berendezésen

keresztül csodálhatjuk meg a látképet.

HORIZON X DAYTIME OPEN-AIR PARTY ›

(március 28. / Dunakanyar)

A Be Massive Horizon tavaly indította el különleges

szabadtéri partysorozatát. Az esemény ezúttal

több lokációval és 4 különböző színpaddal tér

vissza, az elektronikus zene kedvelőinek nagy

örömére. Az megmozdulás egyébként kutya- és

környezetbarát, hiszen tavaly még közös szemétszedést

is rendeztek a bulik végén. Ha különleges

környezetben, jó fej emberek társaságában szeretnéd

kiengedni a gőzt és felejthetetlen élményeket

szerezni, ezt a programot neked találták ki!

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MÜPA ›

(április 3-19.)

Attól még soha nem kellett tartani, hogy a Művészetek

Palotája által szervezett fesztiválon

unatkozni fogunk. Idén ráadásul, ha lehet, még

színesebb programokkal a várják a kulturálódni

vágyókat, ugyanis a hazai művészélet nagyjai

mellet, igazi világsztárokkal ünnepelhetjük az

idén 40 éves rendezvényt. Az érdeklődők minden

igényét kielégítő rendezvénysorozaton egyaránt

élvezhetünk könnyű- és komolyzenei koncerteket,

elámulhatunk az újcirkusz látványos előadásán,

de különböző képzőművészeti programokon

is részt vehetünk.

VÁCI TAVASZI FESZTIVÁL ›

(március 11. - április 30.)

Vácon idén tavasszal a könnyed kikapcsolódásé

a főszerep. Közel két hónapon keresztül kényeztetik

a szórakozni vágyókat. A színházkedvelők

olyan magyar klasszikusokat üdvözölhetnek,

mint a Tóték (április 1.), a koncertezni vágyók a

Kelemen Kabátban (április 17.) vagy a New Level

Empire (március 27.) dalaira rázhatják, míg a Dumaszínház

rajongóit Bődöcs Tibor (április 2.) és

Mogács Zoltán (április 23.) nevetteti majd. Nem

feledkeztek meg azonban a kicsikről és az edukációra

vágyókról sem! Előbbieknek a Hamupipőke

mesebalettel (április 4.) és Farkasházi Réka

gyermekeknek szóló lemezbemutatójával (április

25.) kedveskednek, míg utóbbiaknak prof. dr.

Bagdi Emőke tart majd előadást (március 21.) az

egészséges és boldog élet kulcsáról.

BALATONKÖR GASZTRO PIKNIK ›

(február 29. - március 21. /Badacsony, Balatonfüred,

Balatonlelle, Köveskál, Zamárdi)

Ez az eseménysorozat a Balaton-környéki vendéglátósok

összefogásaként jött létre, azzal a

nem titkolt szándékkal, hogy minél szélesebb

körben népszerűsítsék a balatoni borokat, kézműves

termékeket, éttermeket és cukrászdákat.

A pontos részletekért mindenképpen keressétek

fel az esemény Facebook-oldalát, ahol minden

infót megtudhattok a soron következő helyszínről!

MEDVEHAGYMA FESZTIVÁL ›

(április 23-25. / Orfű)

A fiatalok körében Orfű leginkább a nyári zenei

fesztiváljáról híres, pedig egész évben számos

izgalmas rendezvénynek ad otthont. Tavaszszal

például a medvehagyma fájdalmasan rövid

szezonja alkalmából 3 napos ünnepségre várják

a látogatókat. Amellett, hogy természetesen

részt vehetünk medvehagymaszüreten, sokszínű

programkínálat várja a városba érkezőket, négy

különböző helyszínen. A Medvehagyma Házban

pl. workshopokon és kóstolókon vehetünk részt,

hallgathatunk előadásokat a helyi termelőktől, a

napot pedig a Medvehagyma Bál zárja. Az Orfűi

Malmoknál elsősorban a gyerekeket várják, akik

pólószitáláson, kenyérsütésen és papírmerítésben

próbálhatják ki magukat.

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL ›

(március 1. - április 7.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivállal összhangban

kerül megrendezésre a szentendrei esemény,

ahol a legkülönfélébb kultúrprogramok széles

skálájáról válogathatunk. A zenekedvelők hallgathatnak

ütőskoncertet, Bach-hangversenyt,

vagy Lovasi-estet, ahol egyaránt nosztalgiázhatunk

a Kispál és borz, valamint a Kiscsillag

zenekar dalaira. A táncos lábúak sem fognak a

sarokban unatkozni, lesz görög táncház és népi

táncgála, mely a környező országok folklór tradícióiba

nyújt betekintést. Emellett lesznek még

gyermekelőadások, színpadi darabok és kortárs

táncperformanszok is.

Kultúra

FUNIVERSITY

26 27



Szabadidő

FUNIVERSITY

Koncertajánló

A gazdag fesztiválkínálatnak és a szuper koncerttermeknek köszönhetően

évről évre egyre több világsztár látogat el Magyarországra. Lássuk, kik

garantálnak nekünk életre szóló (zenei) élményeket 2020-ban!

Szabadidő

FUNIVERSITY

Írta Németh Sára

SIGALA (március 21.)

Március 21-én az elképesztően tehetséges angol

DJ bulijával köszönhetjük a csillagászati

tavaszt az Akvárium Klubban. Sigala 2015-ben,

az Easy Love című felvétellel debütált az elektronikus

zenei piacon, azóta pedig valósággal

ontja magából a slágereket olyan közreműködők

segítségével, mint John Newman, Ella Eyre,

Paloma Faith vagy Becky Hill.

JAMES BLUNT (április 1.)

Közel 2 év után James Blunt újra koncertet ad a

Papp László Sportarénában. Április 1-jén a brit énekes-dalszerző

a legfrissebb, sorban hatodik nagylemeze

anyagát helyezi majd a középpontba, melyről a

Cold, a The Truth és a Monsters című szerzemények

már a rádióból is ismerősek lehetnek.

HARRY STYLES (május 31.)

A 2010-es évek legnépszerűbb fiúbandájából, a

One Directionből kivált Harry Styles május 31-én

első alkalommal zenél Budapesten. A 26 éves

szupersztár második albuma tavaly év végén látott

napvilágot 12 saját szerzeménnyel, melyek

2020-ban egy nagyszabású világkörüli turné keretében

lesznek hallhatóak élőben.

CELINE DION (június 7.)

35 éves pályafutásának első magyarországi

koncertjét adja nyáron a Papp László Arénában

Celine Dion. A világ egyik legismertebb énekesnője

hat év után tette félre a francia nyelvű dalokat,

hogy egy vadonatúj angol albumot dobjon

piacra. Show-jában azonban a Courage című

korong trackjein túl, a rajongók biztosan hallhatnak

majd olyan régi klasszikusokat is, mint a My

Heart Will Go On vagy az I’m Alive.

SYSTEM OF A DOWN (június 17.)

Különösen erős a 2020-as koncertmezőny rockzene

tekintetében, melynek ékes példája az örmény

gyökerekkel rendelkező System of a Down

budapesti látogatása. A banda eddig több mint 40

millió lemezt adott el világszerte, követőik pedig

már 1994 óta kitartóan üvöltik velük a fellépéseken

a Toxicity, a Chop Suey, a B.Y.O.B., vagy épp a

Lonely Days című felvételeket.

DADDY YANKEE (június 25.)

Maluma és Luis Fonsi tavalyi látogatása után 2020-

ban Daddy Yankee képviseli majd a latin zenét a

Papp László Aréna színpadán. A Con Calma segítségével

tavaly taroló Puerto Ricó-i reggaetonsztár

első alkalommal lép fel Magyarországon.

LENNY KRAVITZ (július 3.)

Az idei VOLT Fesztivál headlinereinek sorában

kapott helyet az 55 évesen is kicsattanó formában

lévő rocklegenda, Lenny Kravitz. Július 3-án

Sopronban legalább akkora bulira számíthatunk

majd tőle, mint a 2018-as Papp László Arénás

koncertjén, úgyhogy érdemes felkészíteni a

hangszálakat az estére!

MARSHMELLO (július 4.)

Lenny Kravitz mellett Sopronba érkezik még

napjaink egyik legsikeresebb zenei producere,

a pillecukormaszk mögé bújó Marshmello

is. A titokzatos fiatalember írt már slágert

Selena Gomez, Anne-Marie, Khalid, a Bastille,

a CHVRCHES és Logic társaságában, de Alone

című szólódala is 1,6 milliárdos (!) megtekintésnél

jár a legnagyobb videómegosztón.

DIDO (július 15.)

Szintén első koncertjét adja hazánkban az Egyesült

Királyság egyik legsikeresebb énekesnője, a

20 éve pályán lévő Dido. A kilencvenes években

debütált, Grammy-díjas művésznő duettezett

Eminemmel, betétdalt énekelt az Igazából szerelemhez,

ráadásul eddigi pályáján 8 nagylemezt és

2 EP-t is megjelentetett. Hazai fellépésére július

15-én, a Veszprémfeszt keretein belül kerül sor.

AEROSMITH (július 24.)

26 év után tér vissza Budapestre Steven Tyler

négyszeres GRAMMY-nyertes csapata, az

Aerosmith. A rekordokat döntögető Las Vegas-i

fellépéssorozatot követően a rockbanda európai

turnéra indult, július 24-én pedig a magyar fővárost

is érintik, mégpedig egy a frissen átadott

Puskás Arénában tartandó koncerten.

ELLIE GOULDING (augusztus 20.)

Augusztus 20-án Ellie Goulding STRAND fesztiválos

bulijával zárhatjuk a nyarat Zamárdiban. Az

angol énekesnő 2013-as Burn című felvételével

végérvényesen beírta magát a poptörténelembe,

azóta pedig már kétszer is járt hazánkban egyegy

emlékezetes buli kedvéért.

28 29



FUNIVERSITY

Szabadidő

Budapest

legjobb diákbarát

szórakozóhelyei

A FŐVÁROSBAN

ÉLSZ, IMÁDSZ

BULIZNI, DE NEM

TUDOD, MERRE INDULJ

ESTÉNKÉNT? MÁRIS

MUTATJUK A LEGJOBB

HELYSZÍNEKET, AHOL

GARANTÁLTAN FELEJTHE

TETLEN PARTYK VÁRNAK RÁD!

Instant-Fogas

Budapest legnagyobb rom kocs ma komp lexuma

az Akácfa utcai Instant-Fogas délután

négytől hajnali hatig tartó bulival várja az érdeklődőket,

a hét minden napján. A népszerű

szórakozóhelyen kora este akár akusztikus

koncerteket is hallgathatsz, sötétedés után

pedig a legvadabb technoszámokra szeletelhetsz.

Az újrahasznosított bútorok, égősorok

és művészi dekorációk segítségével

megalkotott szürreális világban összesen

18 bárpult fogadja a vendégeket, a mintegy

1200 négyzetméternyi, hét részre különülő

tánctéren pedig számtalan zenei stílus (pl.

rock, elektronikus, R’n’B, reggaeton, drum

& bass, trap) rajongói bulizhatnak kedvenc

slágereikre. A pesti belváros közepén található

helyszínen ráadásul billiárdozni, flipperezni

és más kocsmasportokat űzni is van

lehetőséged. További jó hír, hogy a tavasz

közeledtével megnyílik a kert és a terasz,

így az Instant-Fogasban akár a csillagos ég

alatt is töltheted az estét, természetesen a

legjobb társaságban!

instant-fogas.com

FUNIVERSITY

Szabadidő

Morrison's 2

Budapest szívében találod a város egyik

legnépszerűbb, hétköznap esténként is

nyüzsgő szórakozóhelyét, a Morrison's 2-t,

ahol már 14 éve bulizhatnak a fővárosban

tanuló egyetemisták, éjfélig ráadásul ingyenes

belépés mellett! A Szent István körúton

működő klub hétfőnként mindig teltházas,

köszönhetően a rendkívül kedvező áron,

csupán korsónként 149 forintért kapható

sörnek és a 35 sörpongasztalnak. Szerdánként

a látogatókat korlátlan italfogyasztás,

csütörtökön pedig 3 korsó ingyen sör várja!

A pénztárcabarát szórakozóhely zenei kínálat

szempontjából is egyedülálló, hiszen a

komplexum összesen 7 tánctérrel rendelkezik,

így az R’n’B, a reggaeton, a dance,

sőt még a retro slágerek kedvelői is kibulizhatják

magukat a kedvenc termükben. Az

épületbe belépőket továbbá csocsóasztalok

és egy karaoketerem is fogadja. Szeretnél

új emberekkel megismerkedni? Szívesen

buliznál Pesten tanuló külföldiek társaságában?

Ha a válaszod igen, egyértelműen a

Morri2 a legjobb választás számodra!

morrisons2.hu

Budapest Park

A Budapest Park Európa legnagyobb, egész

nyáron át nyitva tartó szabadtéri szórakozóhelye.

Diktálja a trendeket, nyitott a folyamatos

változásra, és szívesen fogad be minden

programot, művészeti irányzattól, zenei

stílustól függetlenül. Az élőzene, az önfeledt

szórakozás és más kulturális események

grandiózus találkozási pontja. Vendégközpontú

felfogásával és különleges helyszíneivel

a klubok kényelmét ötvözi a szabadtéri

fesztiválok hangulatával, így nyújtva örök

élményt és legendás estéket minden látogatónak.

A Budapest Park 2020-as célkitűzése,

hogy a globális problémákra is felhívja

a figyelmet, miközben szórakozóhelyként

egyfajta kiszakadást, biztonságot nyújtson

a közönségének. Megtesz mindent azért,

hogy a Park egy védelmet nyújtó helyszíne

legyen a városnak – ahol bárki szabadon és

felszabadultan fejezheti ki egyéniségét, előítéletek

nélkül. Egy hely, ami a sokszínűséget

közösséggé kovácsolja. Ahol április 23-

tól bárki és mindenki egyformán hagyhatja

kint a valóságot.

budapestpark.hu

30 31



PARTY

SELECTA

Szabadidő

FUNIVERSITY

Szabadidő

Harry Styles (Budapest)

A One Direction egykori tagjaként világhírt szerzett

Harry Styles első alkalommal koncertezik

hazánkban, méghozzá május 31-én a Papp László

Arénában. Az extravagáns öltözködési stílusáról

is ismert brit sztár második albuma tavaly év

végén jelent meg, olyan gigaslágerekkel, mint

az Adore You vagy a Watermelon Sugar. Ha szívesen

meghallgatnád, hogy szólnak az említett

dalok élőben, illetve a vendégfellépőként látható

King Princess is kíváncsivá tesz, ne hagyd ki ezt

a szuper estét!

Akvárium Klub (Budapest)

A Budapest szívében található Akvárium Klubban

mindenki megleli, amire vágyik: magával ragadó

hangulat, világszínvonalú hang- és fénytechnikai

rendszer, kiváló street food fogások és rengeteg

program a szórakozni vágyóknak. Tavasszal világsztárok

követik egymást a víz alatt: jön Sigala,

a Sebadoh, a Kensington, a M.O.P. & Lords Of The

Underground, a Cavetown, a Meute és a Clannad

is. Elektronikus zenei fronton DAX J, Chris Liebing,

Hernan Cattaneo, Matador és DJ Rush erősítenek.

Április 3-19. között pedig ingyenes akusztikus koncertekkel

vár az Akvárium Tavasz Terasz.

Dürer Kert (Budapest)

A Dürer Kert XIX. században felhúzott épülete

koncerteknek, kulturális programoknak, vásároknak,

valamint irodalmi és filmes eseményeknek

ad otthont a Városliget tőszomszédságában.

Ide várják március 8-án az USA-ból érkező Icon

For Hire-duót, április 5-én az indusztriális zenét

játszó Nitzer Ebb legénységét, a kanadai Ben

Caplant, a brit Will And The People-t, a lengyel

Coals csapatát és a norvég pop fenomén

Kakkmaddafakkát; sőt a közösségi gardróbvásár

sem maradhat ki a tavaszi programkínálatból.

A38 (Budapest)

Az ország egyik legkülönlegesebb koncerthelyszínén

a következő hetekben a Szabó Balázs

Bandája, a Lazarvs (korábbi Apey & the Pea), az

Erik Sumo Band, a Jetlag, a Nomad, az AWS, a

yesyes, a Belau, a Ricsárdgír, a Deep Glaze, a

Platon Karataev és a Mary Popkids bulijain vehetünk

részt. Ráadásként itt zenél az egész világon

jól ismert, holland Kensington, de lesz Random

Trip, sőt Litkai Gergely, a Showder Klub atyja, valamint

Janklovics Péter és Elek Péter is megnevetteti

majd a közönséget.

FUNIVERSITY

Pécsi Est Café (Pécs)

Expresszó (Veszprém)

VMK Caffe (Zalaegerszeg) Nagyerdei Víztorony (Debrecen)

Írta Németh Sára

A zenei stílusok legszélésebb skáláján mozgó

pécsi klubban a Konyha, a Zaporozsec, a Magashegyi

Underground, a Junkies, a Ganxsta Zolee

és a Kartel, Járai Márk, Freddie, az Ocho Macho,

a Zorall, a Pál Utcai Fiúk, a Szabó Benedek és a

Galaxisok, valamint a Rudán Joe Band koncertezik

tavasszal, sőt külföldi DJ-k mixjeire is táncolhatunk

a több mint 10 éve működő szórakozóhelyen.

Ha egy igazán barátságos, közösségi

helyet keresel, ahol minden nap a legjobb arcok

társaságában töltheted az időt, irány a Pécsi Est!

A veszprémi Hangvilla alagsorában működő

Expresszó ígérete szerint a Balaton-felvidék

legjobb bulijait igyekszik megszervezni az odalátogató

közönségnek, immár 2003 óta. Programkínálatában

a következő időszakban a Hősök, a

ByeAlex és a Slepp, a 30Y, a Brains, a Bohemian

Betyars, az Irie Maffia, a Lóci Játszik és az Intim

Torna Illegál koncertjét is megtalálhatjuk; de

áprilisban jön Sterbinszky, március 21-én pedig

NECC Party lesz a kilencvenes és a kétezres

évek legnagyobb ciki és nem ciki slágereivel.

A zalaegerszegi Keresztury Dezső Városi Művelődési

Központ közösségi színtereként működő

koncerthelyszín márciusban a hazai alternatív

rockszcéna jeles képviselőjét, az Elefánt zenekart

látja vendégül, míg áprilisban az Ivan & the

Parazol és a metálban utazó Leander Kills bulija

tűnik a legígéretesebb programnak. Ráadásként

a helyszín exkluzív műsorral készül a Költészet

Napjára, mely során Jordán Tamás és a Sebő

Együttes lép színpadra. A zenei programokon túl

a VMK színházi előadásoknak is otthont ad.

A debreceni Nagyerdei Stadion mellett kapott

helyet a Víztorony, mely az ország egyik legszebb

parkjában található. A 34 méteres, kilátóként

is funkcionáló épületben egy különleges geometriájú

Fröccsbár rendezkedett be több mint

száz négyzetméteren, de működik ugyanitt egy

kávézó is, mely saját különlegességeket kínál a

betévedő vendégeknek. Ha vágysz a nyugalomra

egy átbulizott este után, vagy épp megalapoznád

a jó hangulatot az aktuális party előtt, a Víztorony

lesz a te helyed!

32 33



Szabadidő

FUNIVERSITY

Sorozatdömping

2020

Ha hozzánk hasonlóan te is imádod a sorozatokat,

jó hírünk van számodra: ebben az évben soha nem látott

mennyiségű újdonság érkezik a streamingszolgáltatók kínálatába

és a hazai televíziócsatornák képernyőjére. Következő válogatásunkban

a legígéretesebbeket mutatjuk be ezek közül.

Szabadidő

FUNIVERSITY

Írta Németh Sára

A KÍVÜLÁLLÓ

Az HBO GO-n már elindult a Stephen King regénye

alapján íródott 10 részes széria, melyben

főhősünk egy kisfiú meggyilkolásának ügyében

nyomoz. A gyanúsított egy középiskolai tanár,

Terry Maitland, aki azonban a bűntett időpontjára

megingathatatlannak tűnő alibivel rendelkezik.

A horrorelemeket sem nélkülöző sorozatban

senki nem az, akinek látszik.

EUFÓRIA (2. ÉVAD)

2020-ban folytatódik Zendaya népszerű szériája.

A függőség, a nemi identitás és a felnőtté

válás kérdéseit boncolgató Eufória első évada

hatalmas sikernek örvendett világszerte, ezért

az HBO gondolkodás nélkül berendelte a következő

epizódokat. A premier nyáron várható.

LOCKE & KEY

A képregényen alapuló netflixes sorozat három

testvér történetét dolgozza fel, akik apjuk halála

után a család ősi birtokára költöznek. Új otthonukban

azonban nem a béke vár rájuk, hanem

valami egészen más, amihez három mágikus

kulcs segítségével vezet az út.

ÁRNYVADÁSZOK: A VÉGZET EREKLYÉI

Január 22. óta magyar szinkronnal is élvezhető

a Viasat 6 műsorán a 2016-ban debütált, Cassandra

Clare népszerű regénysorozata alapján

készült széria. A történet a vámpírok, vérfarkasok,

boszorkánymesterek, tündérek és démonok

világába kalauzol el, ahol az árnyvadászok

feladata megőrizni a békét.

THE MANDALORIAN (2. ÉVAD)

Idén is készülnek új részek a Star Wars-eposzba

illeszkedő The Mandalorianból, mely 5 évvel A Jedi

visszatér után, és 25 évvel Az ébredő Erő előtt játszódik.

A Disney+ szériája tavaly év végén indult,

és egy csapásra meghódította a bolygónkat.

WANDAVISION

A Marvel szerelmeseinek örömére már idén

elérhető lesz a Bosszúállók csapatában megismert

Wanda önálló meséje, melyben a készítők

ígérete szerint sitcom elemek is felfedezhetők

majd. A főszerepet természetesen Elizabeth

Olsen játssza.

RAGNARÖK

A Netflix január végén vette fel kínálatába ezt a

friss norvég sorozatot, mellyel készítői a szórakoztatáson

túl a környezetvédelem fontosságára

is fel kívánják hívni a figyelmet. A Ragnarök

egy olvadó gleccserektől szenvedő városkában

játszódik, melyet a Stranger Thingshez hasonlóan

a legfiatalabb generáció próbál megmenteni.

(Apropó, Stranger Things: Nagyon várjuk

a negyedik évadot, de még nem tudni, mikor

érkezik.)

AVENUE 5

Ha kíváncsi vagy, hogyan áll helyt Dr. House egy

sci-fi vígjátékban, keresd az HBO GO felületén

az Avenue 5 című sorozatot! Az űrben játszódó

széria egy nyolchetesnek tervezett, ám végül 3

év hosszúságúra nyúló luxusutazás történéseit

meséli el egy csapat felháborodott fizető vendég

és a kétségbeesett legénység szemszögéből.

THE THIRD DAY

Brad Pitt produkciós cége Jude Law főszereplésével

mutatja be hamarosan ezt a rejtélyes szigeten

zajló drámát, melynek központi figurája,

Sam az őslakosok titkos rituáléi segítségével

visszarepül a múltjába, hogy feldolgozzon egy

súlyos traumát.

CURSED: ÁTKOZOTT

A 13 Reasons Why által felfedezett Katherine

Langford segít 2020-ban újraértelmezni a

Netflixnek az Arthur-legendát. A fiatal színésznő

Nimueként Merlin felkutatására indul, hogy

Arthurral együtt adjon át a legendás varázslónak

egy ősi kardot.

BÁTRAK FÖLDJE

Ha nyitott vagy a magyar sorozatokra, érdemes

belenézned az RTL Klub legfrissebb saját gyártású,

kosztümös szériájába, mely az 1860-as

években játszódik egy vidéki birtokon. A kifejezetten

nagy költségvetésű telenovella romantikus

szálakban és izgalmakban egyaránt bővelkedik.

SPECTROS – ÁRNYAK KÖZÖTT

A Netflixen elérhető történet fiatal főhősei úgy

sejtik, valaki visszahozza a földre a halottakat,

hogy a szellemek így álljanak bosszút az élőkön.

A fantasysorozat összesen 8 epizódot foglal

magába, és rendezője nem más, mint Douglas

Petrie, akinek a nevéhez többek között az American

Horror Story: Coven fűződik.

34 35



Életmód

FUNIVERSITY

HAGYOMÁNYOS ÍZEK MENTES ÉS DIÉTÁS KIVITELBEN IS!

Street food

L

ehet, hogy már nem fogunk eget rengetni,

de az Attások lassan 8. életévüket koptatják

a Síp utca 4-ben – valamit biztosan tudnak!

Az az érdekes, hogy csak 1 helyen találjátok meg

őket, eléggé eldugva a legforgalmasabb belvárosi

részen, mégis töretlen a lelkesedés a street food

szerelmesei részéről. Ráadásul, ha házhoz kérnétek

a mannát, akkor számos kerületben erre

is van lehetőségetek.

MONDJUK TOVÁBB?

Azt vallják, ha egy recept beválik, azon nem szabad

változtatni. Most mégis új dolgokat mutatnak

be. Gyanús. Pedig állítólag nem változott az

alapsztori, csak a paletta lett szélesebb. Vegyünk

egy példát – már ha megenged nekünk az univerzum

egy tanár úr-nebuló szemszöget. A mai

világban, ha csak Jutka, Péter és Jutka legjobb

barátnője, Évi elmenne kajálni, akkor ebből a

három emberből egy biztosan valamire érzékeny,

a másik diétázik, a harmadik pedig kompromiszszumot

köt. Az Attások pedig elképedve néznének,

hogy mit kezd Jutka a hagymával agyonnyomott

„vegán” salátájával, Péter a sültkrumplival,

Éviről már ne is beszéljünk.

Ebből nincs jó kiút, kivéve, ha vannak olyan helyek,

mint amilyet az Attaboy csapata üzemeltet,

akik azt mondják: „A banda maradjon együtt,

adunk mi választási lehetőséget, gyertek, és

mondjátok, mit szeretnétek!”

KÉREM SZÉPEN!

Értik, hogy nem nagyon akartok kompromisszumokat

sem kötni, ugyanakkor az ízre is haraptok.

A kínálatot az www.attaboy.hu -n, vagy a Síp utca

4-ben böngészhetitek, ahol tehát semmi új, de

mégis mennyi minden. Ajánljuk eme lap kitépését

– sicc – és felhelyezését a hűtőre. Vagy akár

elhozhatjátok a belvárosba is, lehet, hogy jön egy

jó meleg nap, és legyezőnek szuper lesz.

újratöltve

OLVASSA EZT MÉG VALAKI?

Akkor jó. Mert mondjuk a lényeget! Már

egy ideje létezik vegán opciójuk, ehhez

előrukkoltak egy tejmentes kínálattal –

közkívánatra, majd utolsónak beérkezett

a várva várt szénhidrátcsökkentett buci

és pizzatészta is. Elég jó kombó! Amit erről

az utóbbiról tudni kell, hogy a Tibidabo

péküzemből érkeznek az alapanyagok,

100% gluténmentesen. Aki most eszmél,

hogy január elsejétől diétán

van, azoknak nagy

szeretettel ajánlják, mert

akár 60%-kal kevesebb

kalória és szénhidrátbevitelre

lehet számítani.

Egy tucsokburgert

ebedre?

REPÜLŐ AUTÓK, ROBOTOK, LABORBAN KREÁLT ÉTELEK. SOKAN, SOK MINDENT

JÓSOLTAK A JÖVŐRE. MI LESZ VAJON AZ EBÉD 2050-BEN? MILYEN BURGERT

ESZIK MAJD AZ AKKORI MEKIBE JÁRÓ? MIT TEHETÜNK, HOGY 30 ÉV MÚLVA IS

VIDÁMAN FALATOZHASSUNK? A FELELŐS GASZTROHŐS ALAPÍTVÁNY EGY JÖVŐ-

BELI GASZTROUTAZÁSRA INVITÁL!

MI VÁR RÁNK?

Az előrejelzések szerint 2050-re 9 milliárdan

leszünk a Földön. Ez a magas népességszám

komoly kihívás elé állít minket, a bolygót, de az

élelmiszeripart is, amely jelenleg is a Föld véges

készleteiből gazdálkodik. Az élelmiszertermelés

felel napjaink üvegházhatásúgáz-kibocsátásának

a negyedéért, a Föld vízkészletének pedig mindössze

1%-a felhasználható édesvíz, melynek

nagy részét a mezőgazdaság emészti fel. Hogyan

tudjuk majd ellátni a növekedő népességet úgy,

hogy az minél kevésbé terhelje a környezetet?

ALTERNATÍV FÖLDHASZNÁLAT

A Föld lakható (nem jeges vagy sivatagos) területének

felén jelenleg élelmiszertermelés zajlik.

Vannak azonban olyan megoldások is, amelyekkel

úgy termelhetjük meg magunknak a napi

betevőt, hogy nincs szükségünk új területek

megművelésére. Kertészkedhetünk például a

városban! Külföldön egyre nagyobb hagyománya

van annak, hogy épületek tetején, parkokban létesítenek

kerteket. Itthon is találhatunk néhány

közösségi kertet, főleg a fővárosban.

“LABORKAJÁK”

Az ipari állattartás a mezőgazdaság legszennyezőbb

ága, miközben a húsigény 2030-ra Kelet-Ázsiában

56%-kal fog nőni. A kutatók, az élelmiszeripar

folyamatosan keresi a húshelyettesítő alternatívákat.

Hazai boltokban és gyorsétteremben is találkozhatunk

már ezekkel. Ami ennél sokkal utópisztikusabb,

az a laborban tenyésztett hús, mely egy

sejtből, mesterségesen tenyésztett verzió.

TÜCSKÖT, BOGARAT

Több afrikai és ázsiai országban teljesen természetes

és hagyományos a rovarevés. (A

Gasztrohősök közül is van, aki már kóstolt egy-két

ínycsiklandozó fajtát.) Ezek a pici, általunk sokszor

gusztustalannak ítélt állatok remek tulajdonságokkal

rendelkeznek, tápanyagok szempontjából.

Tele vannak proteinnel, rosttal, jó zsírokkal

és ásványi anyagokkal is. Tenyésztésük pedig kis

helyen, kevés energiával megvalósítható.

MIT TEHETSZ MOST?

Ha tücsökburger helyett inkább a hagyományos

ételek, friss zöldségek, gyümölcsök zamatát

élveznéd még 20 év múlva is, akkor érdemes

most is odafigyelned arra, mit eszel. Fogyassz

helyi és szezonális termékeket, kevesebb húst

és tejterméket! Törekedj rá, hogy a lehető legkevesebb

élelmiszer-hulladékod képződjön, cél a

#zerofoodwaste!

Életmód

FUNIVERSITY

36 37



Életmód

FUNIVERSITY

Bakancslista

a szürke hétköznapok ellen

ÚGY ÉRZED, AZ UTÓBBI IDŐBEN SEMMI IZGALMAS NEM TÖRTÉNT VELED? VÁGYSZ

A KALANDRA, DE NEM TUDOD, HOL KERESD? NE AGGÓDJ, ITT A MEGOLDÁS!

Életmód

FUNIVERSITY

Írta Németh Sára

1

Az emberek többsége pénteken és szombaton

jár bulizni. Ha viszont másnap nem kell

korán kelned, mozdulj ki egy átlagos hétköznap

este, így nemcsak a tömeget kerülheted el,

de új arcokkal is találkozhatsz.

2

Tojásrántotta, gabonapehely, kávé és pirítós…

Felejtsd el a megszokott reggeli finomságokat,

és próbálj ki néhány új ízt! Az

avokádó például krém formájában kiváló szendvicsfeltét

lehet, gyümölcsökből és zöldségekből

számtalan kombinációban készülhet turmix, illetve

a chiamag joghurtba keverve szintén isteni.

3

Hallottál már a kangoo vagy a bokwa edzésekről?

Ha egy kicsit ráuntál a heti két

spinningre és a véget nem érő guggolássorozatokra

a kondiórán, próbálj ki néhány új

mozgásformát! A jó idő közeledtével ráadásul

mindezt már a szabadban is megteheted.

4

Biztosan van kedvenc filmes műfajod, de

időnként nem árt nyitottabban hozzáállni

a mozikban bemutatásra kerülő új alkotásokhoz.

Ha teheted, ülj be egy véletlenszerűen

kiválasztott filmre (akár arra, amelyik a leghamarabb

kezdődik), mert sosem tudhatod, milyen

kincsekre bukkanhatsz a filmvásznon.

5

A tavaszi megújulás időszakában érdemes

sort keríteni egy ruhatárfrissítésre is. Szánj

időt a meglévő darabjaid kiselejtezésére, és

szerezz be néhány olyan holmit, ami ugyan tetszik,

de eltér a korábbi öltözködési stílusodtól.

Meglátod, ha kilépsz bennük az utcára, teljesen

más embernek fogod érezni magad!

6

Ha még keresed az igazit, szedd össze a

bátorságodat és menj el egy vakrandira! Ha

bizalmatlan vagy, találkozzatok egy nyüzsgő,

biztonságos helyszínen, ahol van lehetőségetek

beszélgetni.

7

Elképzelhető, hogy szilveszterkor a te fogadalmad

is egy szigorú diéta betartása volt,

de ha nem iktatsz be néhány szabadnapot,

az eredmény biztosan nem lesz tartós. Függeszd

fel pár órára a kalóriák számlálgatását és egyél

valami finomat, például egy Balaton Bummot!

38 39



Életmód

FUNIVERSITY

STREET

úgy

WORKOUT

Bizonyára sokan tudják, hogy nagyjából mi a street workout. Nagyon

röviden és tömören: saját testsúlyos edzés a szabad ég alatt.

Ennél azonban sokkal többről van szó.

itt is érdemes elsajátítani az alapokat, hogy

szintet léphess. Mivel a gyakorlatok legnagyobb

részét a saját testsúlyoddal végzed, ez egy kiváló

lehetőség ahhoz, hogy megismerd a saját tested

erősségeit, gyengeségeit, határait, és valóban

látványos eredményt érj el.

Ha az alapgyakorlatokat kipipáltad, és az erőnléted

is megvan hozzá, már csak a képzelet szabhat

határt annak, hogy ki milyen extra gyakorlatokkal

egészíti ki a saját stílusát. Akár a táncban,

vagy bármilyen más kreativitást igénylő sportban,

mindenkinek megvannak a jellemző mozdulatai,

kedvenc elemei. Az igazán profi street work out

sportólókat messziről felismerni egyedi előadásmódjukról

– ezt nevezzük freestyle-nak.

A street work out olyannyira komoly és elismert

sporttá nőtte ki magát, hogy minden évben rendeznek

világbajnokságot, ahol bármilyen versenyhez

hasonlóan, szintén vannak életkorhoz és

nemhez kötött csoportok, kategóriák, az induláshoz

pedig szigorú előírásoknak kell megfelelni. A

legutóbb Moszkvában rendezett világkupán a középsúlyú

kategóriában Nagy Dániel 7. helyezést

ért el, míg nehézsúlyban Lelkes András a dobogó

második fokáról integethetett.

latokról, ezeket érdemes addig ismételni, amíg

már könnyedén mennek. Ne szegje a kedved az

első pár hónap monotonitása, rossz alapokra

nem fogsz tudni építkezni.

Négy kulcsfontosságú edzésfajtát különböztetünk

meg, ezek az erő, az egyensúly, a rugalmasság

és az állóképesség. Igyekezz balanszban

tartani ezeket, mert mindegyik egyformán

fontos. Ahogy kiismered a tested és a fizikai

képességed határait, úgy fogsz egyre inkább rátalálni

a saját stílusodra, onnan pedig már csak

rajtad áll, meddig mész el!

Életmód

FUNIVERSITY

Írta Bercely Judit

A

szabad testsúlyos utcai edzés az amerikai

szegénynegyedekben vált népszerűvé,

elsősorban olyan környékeken,

ahol gyakoriak voltak a bandaháborúk

és más erőszakos összetűzések. Innen is ered

az eredetileg ghetto work outként ismertté vált

mozgásforma. Az itt élőknek magától értetődő

módon nem volt pénze arra, hogy csili-vili edzőtermekben

fejlesszék magukat, azonban a jó

erőnlét sokszor valóban élet-halál kérdése volt.

Voltak, akiknek ez a sport ugródeszkaként szolgált,

hogy hátrahagyják a bűnözést és jobb példát

mutassanak a fiataloknak. A sport remek módja

nemcsak az egészséges életmódra való igény

kialakulásának és megőrzésének, hanem a tehetséggondozásnak

és a képességfejlesztésnek

is. Emellett rendkívül jó közösségépítő erővel is

bír, hiszen korra és erőnlétre való tekintet nélkül,

bárki szabadon végezheti, a gyakorlottabbak pedig

szívesen osztják meg tudásukat a kezdőkkel.

Hallatlan előnye, hogy 100%-ig ingyenes, és bár

egyre sokasodnak a kifejezetten erre a célra kialakított

eszközök a városban, szinte bárhol végezhető.

Mindössze két dologra van szükséged:

az egyik a tested, ami jó esetben mindig veled

van, illetve kényelmes ruházat, ami nem zavar

vagy akadályoz a mozgásban. A legalapabb gyakorlatok

a húzódzkodás/tolódzkodás és a fekvőtámasz.

Ahogy bármilyen más sport esetében,

Fotók: Getty Images

HOGYAN LÁSS NEKI?

Mielőtt belevágnál, azért nem árt, ha stabil állóképességed

van. Nem mondjuk, hogy a nulláról

kezdeni lehetetlen, de nagyban elősegítheti

a fejlődést, ha az elmúlt 10 évben nem csak a

busz után futottál. Természetesen minden sport

esetében fontos a bemelegítés, itt azonban hatványozottan

az, hiszen nem 10-20-30 kilókkal

dolgozol, hanem a saját tömegeddel. Nagyobb

tehát a sérülésveszély kockázata is, nem érdemes

elsunnyogni egy jó alapos „gyújtást”. A neten

rengeteg videót találhatsz a kiinduló gyakor-

HELYSZINKERESŐ

Ha érdekel, hol vannak a lakóhelyedhez

legközelebbi street work out parkok látogass

el a hunbars.com/parkkereso.html

weboldalra.

40 41



Életmód

Hasznos tippekHangolódás

Életmód

FUNIVERSITY

Írta Németh Sára

Tippek

A PIHENTETO

ALVÁSHOZ

A minőségi alvás a jó nappali közérzet egyik kulcsa.

Ha gondjaid vannak ezen a téren, böngészd át az

alábbi cikket, melyben igyekeztünk minden tudnivalót

összegyűjteni a zavartalan pihenéshez.

Illusztráció: Getty Images

A magas fény-, illetve információszennyezés sajnos

olyannyira hatással van az életünkre, hogy

már az alvási szokásainkat is befolyásolja. A jelenség

fokozódása elérte, hogy az ember napja

nagy részét egy éber, folyton figyelő állapotban

töltse, ami az esti lefekvés idején bizony megnehezíti

az ellazulást. Ennek kiküszöbölésére érdemes

a tervezett elalvási idő előtt már 1 órával

megkezdeni az éjszakára való ráhangolódást, így

a szervezetünk megtanul gátat szabni a pörgésnek,

és a pihenésre koncentrálni.

Bár ebben a minimum 60 percben a cél az lenne,

hogy a mindennapi gondokat száműzzük a

fejünkből, sajnos bekuckózni a tévé vagy a laptop

elé nem túl jó megoldás, mert a kijelzők által

kibocsátott ún. kék fény megakadályozza a

melatoninhormon termelődését a szervezetünkben,

mely az alvás és az ébrenlét ciklusát hivatott

szabályozni. Az egyensúly felborulásának elkerülésére

filmezés helyett tehát inkább végy egy forró

fürdőt, hallgass zenét, vagy fogj a kezedbe egy

szuper olvasmányt! Ez persze ne egy tétel vagy

bármilyen megtanulandó anyag legyen, hanem

bármi más, ami tökéletesen kikapcsol.

Nagyon fontos továbbá, hogy az alváshoz megfelelő

körülményeket teremtsünk a hálószobánkban.

Legyen a helyiségben elég sötét, így az agyad

megüzeni a testednek, hogy eljött az éjszaka, itt a

pihenés ideje; illetve állíts kedvező hőmérsékletet

az éjszakához! Kutatások szerint a nyugodt alváshoz

a legideálisabb a 18°C körüli érték, ami ugyan

nem számít melegnek, de az ennél nagyobb hő

már nyugtalanságot okozhat. Végezetül arra is

figyelj oda, hogy a fekhelyed ugyan kényelmes legyen,

de ne túl puha, az ágyneműd pedig tiszta és

a lehető legjobb minőségű.

Mennyi az annyi?

A felnőtt szervezetnek naponta 7-9 órányi pihentető

alvásra van szüksége. Bár ezt betartva gyakorlatilag

az életünk 1/3-át átalusszuk, az előírt

mennyiséget nem ajánlott lerövidíteni, hiszen

annak hosszú távon kellemetlen egészségügyi

következményei lehetnek. Ugyan hallani olyanokról,

akik saját bevallásuk szerint napi 3 óra

pihenéstől is tökéletesen fittnek érzik magukat,

mégse kövesd a példájukat. Ha viszont inkább a

másik véglethez tartozol, azaz érzésed szerint

napi minimum 10 óra alvásra van szükséged, az

sajnos utalhat valamilyen kóros elváltozásra is a

szervezetedben.

Nem szerencsés felvenni azt a szokást sem,

hogy hétköznapokon nagyon keveset alszunk,

hétvégén pedig bepótoljuk a pihenésből korábban

kimaradt órákat. Ha ebből hagyományt teremtesz,

egy a bioritmusodat is felborító rendszertelenséget

építesz be az életedbe.

Az étkezés ártalmasságáról

Bizonyára nem most hallod először, hogy lefekvés

előtt 2-3 órával már nem tanácsos enni.

Ezt azért tartják aranyszabálynak a hozzáértők,

mert az emberi testnek éjszaka optimális esetben

nem az emésztés, hanem a regenerálódás

lenne a feladata. Ha ráadásul valamilyen nehéz,

netán nagyon magas zsírtartalmú vacsorát

fogyasztunk, szervezetünket akár 4-6 órára

is leterhelhetjük, így még kisebb esélyt adunk

a pihentető alvásnak. Esténként tehát próbálj

meg inkább könnyű ételeket választani (pl. csirkemell,

joghurt, főzelék), és akkor is figyeld az

órát, ha aznap valamilyen kivételes ok miatt kell

korábban lefeküdnöd.

Délutáni alvás

A felnőtt szervezet optimális működése akkor

biztosított, ha éjszaka, vagyis sötétben alszol,

nappal, azaz világosban pedig ébren vagy. Ha valamiért

ez a rendszer nem tartható, az egyensúly

nagyon hamar felborul. A gyermekkorból kilépve

tehát már nem tanácsos ebéd után hosszú pihenőket

tartani. Ha nagyon elálmosodsz, dőlj le

nyugodtan, viszont állíts be ébresztést egy 25-30

percen belüli időszakra. Erre azért van szükség,

mert félóránál hosszabb szendergés esetén már

átkerülünk az úgynevezett mélyalvás fázisába,

melyből sokkal nehezebb az ébredés, így a napunkat

sem tudjuk már megfelelő energiaszinten

folytatni. Hogy neked ne legyen ilyen problémád,

inkább este 11 és reggel 7 közé időzítsd az alvást!

FUNIVERSITY

42 43



Életmód

AZ 5 SZERETETNYELV

TESZT

22. Ha valaki megajándékoz a

születésnapomon, érzem,

hogy szeret. C

Ha valaki személyes szavakkal

köszönt fel a születésnapomon,

érzem, hogy szeret.

A

25. Szeretem, ha a számomra

fontos emberek törődnek

azzal, hogy segítsenek a

feladataim elvégzésében. D

Szeretem a hosszú kirándulásokat

a barátaim

társaságában. B

28. Nagy jelentőséget tulajdonítok

azoknak az ajándékoknak,

amelyeket a barátaimtól

kapok. C

Jó érzés, ha egy barátom,

vagy valaki, akit szeretek,

megérint. E

Életmód

FUNIVERSITY

Írta Bereczk Zsófia

Az 5 szeretetnyelv meghatározása Gary Chapman amerikai író és párkapcsolati

szakértő nevéhez fűződik. Az alábbi állításokból döntsd el, melyik jellemzőbb

rád, számold össze a betűket, és tudd meg, mi a te elsődleges szeretetnyelved!

1. Szeretem, ha elismerésben

részesítenek. A

Szeretem, ha megölelnek. E

2. Szeretek kettesben lenni

azzal, aki fontos számomra.

B

Amikor segítséget kapok valakitől,

érzem, hogy szeret.

D

3. Szeretek ajándékot kapni. C

Szeretek találkozni a barátaimmal.

B

4. Akkor érzem, hogy valaki

szeret, amikor segít nekem

valamiben. D

Akkor érzem, hogy valaki

szeret, amikor megérint. E

5. Ha egy barátom átölel,

érzem, hogy szeret. E

Ha egy barátomtól ajándékot

kapok, érzem, hogy

szeret. C

6. Szeretek közös programot

csinálni a barátaimmal. B

Szeretem megérinteni

azokat az embereket, akik

fontosak a számomra. E

7. A szeretet látható jelképei

(az ajándékok) sokat jelentenek

nekem. C

Az elismerő szavak, a dicséret

szeretetet közvetítenek

számomra. A

8. Szeretem a fizikai közelségét

érezni azoknak, akik

fontosak számomra. E

Szeretem, ha megdicsérik a

külsőmet. A

9. Szeretek együtt időzni a barátaimmal

és a számomra

fontos személyekkel. B

Szeretek ajándékot kapni a

barátaimtól. C

10. Az elfogadást kifejező

szavak na gyon fontosak a

számomra. A

Ha valaki segít nekem,

tudom, hogy szeret. D

11. Szeretek közös tevékenységekben

részt venni a barátaimmal

és a számomra

fontos emberekkel. B

Szeretem, ha kedves szavakat

mondanak nekem. A

12. Jobban hat rám, amit valaki

tesz, mint amit mond. D

Az ölelés összetartozást

és megbecsülést fejez ki

számomra. E

13. Értékelem a dicséretet, és

kerülöm a kritikát. A

Sok kisebb ajándék többet

jelent számomra, mint egy

nagyobb. C

14. Akkor érzem közel magamat

másokhoz, amikor

beszélgetünk, vagy együtt

csinálunk valamit. B

Közelebb érzem magam a

barátaimhoz, ha gyakran

megérintenek. E

15. Szeretem, ha megdicsérnek

valamiért, amit tettem, vagy

elértem. A

Ha valaki megtesz a kedvemért

olyasmit, amit nem

nagyon kedvel, tudom, hogy

szeret. D

16. Szeretem, ha a barátaim és

a hozzám közel álló emberek

megérintenek. E

Szeretem, amikor valaki

őszinte érdeklődéssel hallgatja,

amit mondok. B

17. Amikor valaki segít elvégezni

egy feladatot, érzem, hogy

szeret. D

Nagyon örülök, amikor

ajándékot kapok. C

18. Szeretem, ha megdicsérik a

külsőmet. A

Ha valaki időt szán arra,

hogy megértse az érzéseimet,

érzem, hogy szeret. B

19. Biztonságban érzem magam,

amikor egy számomra

fontos személy megérint. E

A szívességek szeretetet

fejeznek ki számomra. D

20. Nagyra értékelem, ha valaki

megtesz értem valamit. D

Szeretek olyan ajándékot

kapni, amit valaki saját

kezűleg készít nekem. C

21. Nagyon jól érzem magam,

amikor valaki teljes figyelmével

felém fordul. B

Nagyon jól érzem magam,

amikor valaki szívességet

tesz nekem. D

23. Ha valakitől ajándékot

kapok, tudom, hogy gondol

rám. C

Ha valaki segít a feladataim

elvégzésében, érzem, hogy

szeret. D

24. Nagyra értékelem, ha valaki

türelmesen meghallgat, és

nem szakít félbe. B

Nagyra értékelem, ha valaki

ajándékkal emlékezik meg a

különleges napokról. C

A legtöbb

válasz A

ELISMERŐ

SZAVAK

Nagy jelentőséget

tulajdonítasz

az egyenes,

őszinte, dicsérő

és bátorító szavaknak,

elismerő

kijelentéseknek.

Az ilyen mondatok

az egész

napodra hatással

lehetnek, anynyira

feldobódsz,

ha szóban

megdicsérnek.

Ezzel szemben

viszont könnyen

lehangolhat

téged a kritika,

a bántó, ítélkező

hozzáállás, ami

az önbizalmadra,

önértékelésedre

is negatívan hat.

A legtöbb

válasz B

MINŐSÉGI IDŐ

A legfontosabb

dolog számodra,

hogy minél több

közös programon

vehess részt

a barátaiddal,

szeretteiddel,

azonban fontos

szempont, hogy

minőségi időt

töltsetek el

együtt. Ez tölt

fel leginkább a

hétköznapokban.

Mindennél többet

jelent neked a feléd

irányuló osztatlan

figyelem,

mert akkor érzed

igazán az emberek

szeretetét, ha

meghallgatnak

és tényleg meg is

értenek.

26. Szeretem átölelni és megpuszilni

a barátaimat, és

örülök, ha ők is átölelnek és

puszit adnak. E

Örülök, ha minden különösebb

ok nélkül ajándékkal

lepnek meg. C

27. Szeretem, ha valaki kifejezi

a megbecsülését irántam. A

Szeretem, ha végig rám néz

az, akivel beszélgetek. B

A legtöbb

válasz C

AJÁNDÉKOK

A szeretet

kézzelfogható

jelei, tehát

az ajándékok

jelentik neked

a legtöbbet.

Abból érzed,

hogy a másik

gondolt rád és

megbecsül,

ha valamilyen

tárgyi dologgal

kedveskedik

neked. Azonban

ez semmiképp

nem jelenti azt,

hogy anyagias

vagy, hiszen itt

apró meglepetésekről

van szó, az

értéke valójában

nem számít.

A legtöbb

válasz D

SZÍVESSÉGEK

Az ígéretek

betartása elégedettséggel

tölti el

azokat, akiknek

a szívességek

adása és kapása

a szeretetnyelvük.

Örömöt

jelent számodra,

amikor segítenek

neked, hiszen

ebből tudod,

hogy kinek vagy

igazán fontos.

Ezáltal te magad

is a tettek embere

vagy, akinek

komoly csalódást

okoz egy be nem

tartott ígéret,

de az is, ha nem

értékelik az

általad megtett

szívességet.

29. Amikor valaki szívesen

teljesíti a kérésemet, érzem,

hogy szeret. D

Ha valaki elmondja nekem,

hogy nagyra becsül, érzem,

hogy szeret. A

30. Minden nap szükségem van

arra, hogy megérintsenek. E

Minden nap szükségem van

arra, hogy megdicsérjenek.

A

A legtöbb

válasz E

TESTI ÉRINTÉS

Az ilyen emberek

számára

a simogatás, az

ölelés, valamint

az egyéb testi

érintések a

szeretet kifejeződésének

legalapvetőbb

formái. A fizikai

kontaktus által

érzed igazán a

másik ember

szeretetét,

ezért bármilyen

elutasító, bántó

gesztus még fájdalmasabb

lehet

számodra.

FUNIVERSITY

44 45



Életmód

FUNIVERSITY

Írta: Sutus Dolli Fotó: Egy jó kép rólad

„A társadalom jóllétéhez

legalább annyira fontos

a természettel való összhang,

mint a növekvő GDP”

GREENPEACE MAGYARORSZÁG

Hunyadi Réka először az egyetem

alatt, egy nyári önkénteskedés során

került közelebbi kapcsolatba a

környezetvédelemmel, egy svájci

biofarmon segédkezett, majd később

Észak-Írországban vállalt környezetvédelmi

önkéntes munkát. Az

elhivatottságból aztán karrier épült:

több civil szervezetnél is dolgozott

zöld programokon, környezetvédelmi

kommunikáción, valamint egy

környezetvédelmi tévéműsor felelős

szerkesztőjeként is, 2016 óta

pedig a Greenpeace magyarországi

képviseletének kommunikációs vezetője,

ahol egy célért küzdenek:

visszaállítani az emberek és a természet

közötti harmóniát.

Nemrég leadtatok egy javaslatcsomagot a fővárosi

önkormányzatnak, amelyben a klímaválsággal

kapcsolatos legsürgetőbb lépéseket írtátok össze.

Így van, ez egy 2030-as vízió, olyan – ma még

talán radikálisnak tűnő - tervek vannak benne,

mint például a rakpart belvárosi szakaszának

autómentessé tétele és fás ligetté alakítása. A

klímavédelem összefügg a mi jóllétünkkel: az

egész arról szól, hogy elvesztettük a kapcsolatot

a természettel, amelyet helyre kell hoznunk. A

természet nem azért van, hogy nyerészkedjünk

rajta, hanem hogy harmóniában éljünk együtt

vele, hiszen biztosítja az életfeltételeinket.

Milyen főbb területeket érintetek a javaslatcsomagban?

A közlekedés újraszervezésén túl a csomag

magában foglalja az energiahasználat átalakítását:

a távfűtés korszerűsítését és a megújuló

energia használatának növelését, valamint az

épületek energiahatékonyságának javítását. Az

anyagunkban szintén benne van, hogy pár éven

belül csak olyan épület épülhessen, amelynek tetején

vagy napelemeket helyeznek el, vagy zöldtetőt

alakítanak ki, de 2023-ra új fővárosi parkot

is szeretnénk a csepeli Nagyerdőben.

Hol tart Budapest más európai nagyvárosokhoz képest?

Az Egészségügyi Világszervezet 9 négyzetméter

per főben állapította meg a zöldterületek

ideális mértékét. Nálunk ez 5 négyzetméter. Van

még hova fejlődnünk. Már az előző városvezetés

belekezdett a fatelepítési programba, továbbra

is arra kell törekedni, hogy még több zöldfelület

legyen a belvárosban – és a létezőket pedig óvni,

ápolni kell. Sok újonnan ültetett fiatal fa már

most elpusztult, az autók száma folyamatosan

nő, légszennyezettség tekintetében Európa legrosszabbjai

között vagyunk – ezeken sürgősen

változtatni kell.

Nyitott minderre a városvezetés?

A 2019 októberében hivatalba lépett új városvezetéssel

eddig jók a tapasztalataink. Maga

a klímavészhelyzet kihirdetését is egy helyes

lépésnek tartjuk, mert hiába csak szavak, elköteleződést

mutat. Ígéretük szerint minden

klímaválságot érintő döntés meghozatalakor a

klímavédelmi szempontok kapnak elsőbbséget.

A klímavédelem egy szintre került tehát a gazdasági

döntésekkel, hiszen felismerték, hogy a társadalom

jóllétéhez legalább ugyanolyan fontos a

természettel való összhang, mint a növekvő GDP.

Sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, tényleg

számít, hogyan védjük egyénileg a környezetet.

Mit gondolsz erről?

Én a rendszerszintű változásokban hiszek.

Ezekhez akár azzal is hozzá tudunk járulni, ha

aláírunk egy petíciót, de a világszerte egyre több

ember részvételével zajló klímatüntetésektől

se független, hogy a politikában egyre nagyobb

hangsúlyt kap a klímavédelem, és egyre több cég

jelenti be széndioxid-mentességi céldátumait.

Az üzleti és a politikai élet szereplőire fogyasztókként,

szavazó állampolgárokként mi tudunk

nyomást gyakorolni azzal, hogy hiszünk az öszszefogásunk

erejében, mert együtt rákényszeríthetjük

őket a felelős cselekvésre. A politikusoktól

például követelhetjük olyan jogszabályok meghozatalát,

amelyek véget vetnek a cégek környezetpusztításának,

klímarombolásának – ez nekünk

is segít felelősen élni. Fontos persze a személyes

felelősségvállalás, de változást akkor fogunk elérni,

ha átalakítjuk a meglévő rendszereket.

Tudsz olyan tevékenységet mondani, amelyről azt

hisszük, óvjuk vele a környezetet, valójában viszont

nincs így?

Ide lehet például sorolni az egyszer használatos,

elvileg lebomló műanyagtermékeket, amilyenek

például a kukoricakeményítőből készült

zacskók. Az esetek többségében azonban ezek

leginkább 50-60 fok között bomlanak le – természetes

körülmények között vagy egyáltalán nem,

vagy csak nagyon lassan. A legfontosabb: hagyjuk

magunk mögött az „eldobhatóság” kultúráját.

Minden egyes termék legyártása rengeteg

energiát és nyersanyagot emészt fel, a cél tehát

a többszöri használat, a tudatosság és minden

fogyasztás mérséklése.

Életmód

FUNIVERSITY

46 47



Életmód

FUNIVERSITY

tavaszi kedvencek

Szerkesztőségünknél különösen ügyelünk a környezettudatosságra, ezért összegyűjtöttünk

nektek néhány szuper (főként magyar) márkát, amelyek valóban odafigyelnek

arra, hogy még 20 év múlva is élhető hely legyen a bolygónk.

SUSU KERAMIKA

SZPUTNYIK

Így

ne költekezd túl a tavaszi

gardróbfrissítést!

Életmód

FUNIVERSITY

ITREND

IKEA

IKEA

Amikor beköszönt egy új évszak, nehéz nem elcsábulni a ruhaüzletek szemet

gyönyörködtető kínálatától. Nem baj, ha meglepnéd magad egy-két új

ruhadarabbal, de ne kezdd rögtön mínuszban a tavaszt. Vásárolj okosan!

MÜSKINN

INSPIRÁLÓDJ!

Jó, ha már a vásárlás előtt tisztában vagy vele,

mit szeretnél, milyen a stílusod, és milyen darabokkal

tudnál azonosulni. Így elkerülheted, hogy

időt, pénzt és energiát pazarolj olyan holmikra,

amelyekben nem éreznéd jól magad.

LOMTALANÍTS!

Ne csak az új ruhák beszerzésére figyelj oda, de

minden szezon előtt nézd át a szekrényedet, és

válogasd ki a már nem használt darabokat, cseréld

el a barátnőiddel, vagy adományozd őket karitatív

szervezetnek.

WEWOOD

LOVELYHOME.HU

ISMERD MEG A SZÍNTÍPUSOD!

A szemed, a hajad és a bőröd színe alapján te is

besorolható vagy a 4 színtípus (tavasz, nyár, ősz,

tél) valamelyikébe. A „saját színeid” kiemelik az

arcod és frissebbé teszik a megjelenésed. Ismeretükben

tudatosabban vásárolhatsz, és nem veszel

meg olyan dolgokat, amelyek nem állnak jól.

ydiak.hu

VERDÉ

ONE LINE ART WITH SADIE

ÁTGONDOLTAN VÁSÁROLJ!

Mindig gondold át, milyen ruhadarabokra lesz

szükséged az adott évszakban, ezzel is elkerülve

a felesleges kiadásokat. Ha igazán pro akarsz

lenni, nézd meg az anyagösszetételt is, figyelj

arra, hogy gépben mosható legyen, és lehetőleg

ne gyűrődjön könnyen, így még a vasalást is megspórolhatod.

TOMS

WYHOYS

TURIZNI MENŐ!

Ha elég elszánt vagy, a használtruha-üzletekben

valóságos kincsekre lelhetsz. Sokszor vadonatúj

termékek is bekerülnek a kínálatba, amelyekhez

töredékáron juthatsz hozzá. És ami még jobb:

ezek kisebb valószínűséggel köszönnek vissza

az utcán!

48 49



Életmód

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi Fotók: Getty Images

Életmód

A netes vásárolgatásnak számos előnye van:

nem kell sorban állni a termékért, sőt, a boltig

sem kell elsétálni. Időt és energiát takarítasz

meg vele, ráadásul a kínálat sokkal bőségesebb.

Mindegy, hogy elektronikai cikket,

szépségápolási terméket vagy ruhát vásárolsz,

nem árt néhány dolgot figyelembe venned, hogy

utána ne fogd a fejed, amiért online költekeztél.

Ehhez adunk most néhány hasznos tippet.

Tippek

az online vásárláshoz

Teljesen átlagos dolognak számít, hogy a csekket online fizetjük be, a hivatalos

ügyek intézése előtt webes felületen foglalunk időpontot, és amire

szükségünk van, azt megrendeljük, ugyancsak az interneten.

1

A TERMÉK KIVÁLASZTÁSA

Ahogy a rutinos online vásárlók mondják,

jól nézd meg, mit és honnan rendelsz. Míg

egyes weboldalak megfelelőek ahhoz, hogy

akár drága műszaki cikket is rendelhess tőlük,

más helyek közel sem biztos, hogy azt a minőséget

nyújtják, amit elvársz. A törékeny árucikkekkel

és értékesnek mondott ékszerekkel is jobb

vigyázni, ennek okáról lentebb még olvashatsz!

2

NÉZD MEG, MIT ÍRTAK RÓLA MÁSOK

A vásárlói visszajelzések sokat segíthetnek,

mielőtt valaminek a megrendelése

mellett döntenél. A review-k leleplezhetik

a megbízhatatlan eladót és a rossz minőségű

terméket, figyelmeztethetnek a veszélyekre,

vagy meggyőzhetnek arról, jó helyen keresgélsz.

Figyelj arra, hogy a posztok valós személyektől

származzanak, mert sok esetben fizetett

kommentelők állnak a pár szóból álló jellemzések

mögött.

3

FIZETÉSI

LEHETŐSÉGEK

Bár a bankkártyás fizetés a legtöbb esetben

biztonságos, a legkevesebb rizikóval

járó fizetési lehetőség a PayPal, mely garantálja,

hogy ha bármilyen probléma adódna,

az átutalt összeg visszajut hozzád, és adataid

sem kerülnek illetéktelen kezekbe.

4

KISZÁLLÍTÁS

Hazai webáruházak esetén gyakran opció,

hogy a megrendelt terméket személyesen

vedd át egy csomagautomatánál

vagy az üzletben; ilyenkor kevesebb extra költséggel

kell kalkulálnod, mintha kiszállítást kérnél.

Külföldi rendelésnél sok esetben kérheted,

hogy már másnap kézhez kapd a csomagot,

feltéve persze, ha kifizeted az ezzel járó felárat,

ami akár 20 eurót, vagy még többet is jelenthet.

Ha nem sürget az idő, válaszd inkább a standard

kiszállítást.

5

A

VISSZAKÜLDÉS FELTÉTELEI

Menj biztosra: csak olyan helyről vásárolj,

amelynek a szabályzatában szerepel,

hogy vállalják, hogy extra költség nélkül,

egyszerűen visszapostázhatod a terméket, hiba

vagy méretprobléma esetén. Különösen fontos

ez a külföldi oldalak esetében, hiszen sokan

inkább lemondanak a pénzükről, mint hogy

vállalják a körülményes ügyintézést. Vannak

webáruházak, amelyek egy bizonyos időn belül

akkor is visszaveszik a sértetlen állapotú terméket,

ha úgy döntöttél, mégsem tetszik. Mi ez,

ha nem a bizalom jele? Rendelés előtt mindig

nézd át a feltételeket!

+1

AKCIÓK

Iratkozz fel annak az oldalnak

a hírlevelére, amelyről

rendelni szeretnél a jövőben,

így minden leárazásról és akcióról

(például ingyenes kiszállítási időszak

a megrendelés értékétől függetlenül)

időben értesülni fogsz. Az is előfordulhat,

hogy a születésnapodon meglepetés

promóciós kódot küldenek!

FUNIVERSITY

50 51



A TECH ROVAT TÁMOGATÓJA AZ ARUBA CLOUD

FUNIVERSITY

Írta Bercely Judit Fotók: Getty Images

Tech

Tech

E-könyvek

Bár a mai napig sokan gondolják úgy, hogy kevés dolog hasonlítható ahhoz az

érzéshez, amikor megcsap egy könyv illata, vagy amikor a kezedben tarthatod a

rongyosra olvasott kedvenc művedet, az e-könyvek mégis egyre nagyobb népszerűségnek

örvendenek. A kereslet pedig jó esetben gazdag kínálatot hív életre,

így most megtudhatjátok milyen oldalakon érdemes körülnézni ingyenes – és nem

utolsó sorban legális olvasnivalóért.

MULTIMEDIAPLAZA.COM

A honlap végződése ellenére ez egy magyar

nyelvű oldal, így annak sem kell lemondania a

böngészésről, aki nem beszél angolul. A használata

végtelenül egyszerű, a fő fülek közül

kattints az ’e-könyv’ kategóriára, majd a bal

oldalon megjelenő menüpontok közül a ’Szabadon

letölthető’-re. Az itt található művek tehát

teljesen térítésmentesek. Sajnos ezután nem

lehet további szűrőket beállítani azt illetően,

hogy kötelező olvasmányt, vagy szórakoztató

irodalmat keresel, így végig kell lapozni egy pár

oldalt a cél érdekében. Jó hír viszont, hogy így

könnyen bukkanhatsz olyan kincsre, amelyet

nem is kerestél!

MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR

Nem fogunk hazudni, az oldal designja nem a

legmodernebb, de még csak nem is kifejezetten

felhasználóbarát, viszont, ha a tanulmányaidhoz

szükséges irodalmat keresel, itt szinte biztosan

megtalálod. Ez az oldal akkor lehet nagy

segítségedre, ha pontosan tudod, mit keresel,

de legalább a cím vagy a szerző megvan. A különböző

szakirodalmak mellett rengeteg angol

és magyar nyelvű diplomamunkát is találhatsz,

ami szuper inspiráció lehet a következő beadandódhoz.

KEPREGENYMUZEUM.BLOG.HU

Az online képregény múzeum igazi gyöngyszem.

Ha meguntad a tanulást, vagy csak a suliba

menet többre vágysz a Facebook céltalan

pörgetésénél és érdekelnek a képregények,

ez a te helyed! Régi, magyarul megjelent, vagy

magyar vonatkozású képregények kimeríthetetlen

tárháza az oldal, ahol évre, rajzolóra, forrásra,

vagy témára szűrve merülhetsz el társadalmi

karikatúrákban, rövidebb történetekben

és hosszabb kalandokban egyaránt.

Így éld túl!

SOCIAL MEDIA DETOX

G

TÚLÉLTEM

24 ÓRÁT

INTERNET NÉLKÜL

Rengetegen csak úgy, pótcselekvésként

nyúlnak rendszeresen az okos te lefonért,

és görgetnek a hírfolyamon megállás

nélkül, mintha nem lenne holnap..

ondoltál már arra, hogy kipróbáld, meddig

bírod Facebook, Twitter, Instagram nélkül?

1 hét, 2 hét, 1 hónap? Előre szólunk, túlélhető,

sőt, az önkéntes közösségimédia-megvonás

miatt nem fogsz lemaradni ismerőseid

életének fontos történéseiről. Képeket, videókat,

hangüzeneteket számos platformon egyszerűen

megoszthatsz, így ha előre szólsz azoknak, akiknek

a fontos életeseményeiről semmiképpen

nem akarsz lemaradni, könnyen megtalálhatjátok

a mindenki számára szimpatikus megoldást.

A telefonos appokat valószínűleg már használod:

üzenetküldésre ott a Viber, a Telegram, vagy a

WhatsApp, csak hogy néhány példát említsünk.

Abban az esetben, ha a chatelésre fejlesztett

applikációktól valamilyen okból mégis megszabadulnál

a social media detox idejére, marad

a jó öreg e-mail, ami hiszed vagy sem, sokkal

személyesebb módja az egymás közötti eszmecserének,

mint bármilyen chatablak. A privát

tartalmak megosztásának gyors és biztonságos

módja továbbá a felhőszolgáltatások használata

is. Tökéletes arra az esetre, ha több ismerősödnek

egyszerre továbbítanál akár egy komplett fotóalbumot.

Pár perc az egész: állítsd nyilvánosra

a fájlok elérhetőséget, ezután másold ki és küldd

tovább a generált linket. Fontos, hogy megbízható

szolgáltatót válassz, hogy az adataid jó kezekben

legyenek, és tényleg csak azok férhessenek

hozzá, akikkel te meg szeretnéd őket osztani!

HASZNOS TIPPEK

A Moment nevű applikáció egy afféle „phone

bootcamp”: statisztikái által képet kaphatsz arról,

melyik közösségi médiás platformon lógsz a

legtöbbet. Emellett napi limitet állíthatsz be, és

figyelmeztet, ha átléped. A nagyon hasonló SPACE

azt is regisztrálja, hányszor, és milyen gyakran oldod

fel a billentyűzárat. Aztán ott van a motiváló

Forest, egy aranyos próbálkozás arra, hogy távol

tartsa a felhasználót a közösségi média csatornáitól.

Kezdésként fát ültethetsz, ami annak

megfelelően növekszik vagy pusztul, hogy mennyi

időt töltesz telefonozással. Minél hosszabb ideig

kerülöd a hívogató applikációkat, annál dúsabb

lombkoronát növeszt.

„A CSÚCSRA TÖRNÉL? VÁLTS MOST

FELHŐRE, ÉS VÁGJ BELE A KALANDBA

A STARTUPODDAL!”

arubacloud.hu

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi

52 53



A TECH ROVAT TÁMOGATÓJA AZ ARUBA CLOUD

FUNIVERSITY

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi Illusztráció: Getty Images

Tech

Tech

TÁRSASJÁTÉKOK

tabletre

A jó társasjátékok fejlesztenek, kikapcsolnak, elgondolkodtatnak és szórakoztatnak.

Néha varázslatos világokba kalauzolva természetfeletti képességekkel

ruháznak fel, máskor próbára teszik stratégiai képességeinket. Összehozzák a baráti

társaságot és a kollégákat, fénypontjaivá válnak családi összejöveteleknek.

A

z olykor nehéz dobozok cipeléséhez senkinek

nincs kedve, és már nem is kell, hála a

tableten és számítógépen játszható társasjátékoknak,

amelyek azt is lehetővé teszik, hogy

olyan ismerőseiddel (vagy számodra ismeretlen

társasjáték-rajongókkal) játssz, akik más városban

élnek. Ebben az esetben ugyan elengedhetetlen,

hogy internetkapcsolattal rendelkezz, egyes

játékok wifi nélkül is minden gond nélkül működnek.

A „pass and play” funkciónak köszönhetően

azok, akik ugyanazon a helyen vannak, egy eszköz

segítségével tudnak játszani. Az utóbbi pár hétben

a Carcassone, a Talisman, a Lords of Waterdeep

és az Onitama nevű játékok tesztelésével töltöttük

a szabadidőnket, hogy saját tapasztalatainkon keresztül

mutathassuk be nektek őket. Derítsétek

ki, hozzátok melyik illik a legjobban!

CARCASSONE

A Carcassone nevét már biztosan hallottátok,

hiszen egy rendkívül népszerű, díjnyertes társasjátékról

van szó. Minden játékos területkártyákat

rakhat le, rajtuk utakkal, kolostorokkal, városokkal

és mezőkkel, amelyekre bábut helyezve

pontokat lehet gyűjteni. Egyszerű és taktikus,

ráadásul kettőnél több játékosra nincs is szükség

hozzá. A tabletes verziónak számtalan előnye

van: nem fog elkallódni egyetlen apró területkártya/

bábu sem, nem nektek kell bajlódni a

pontok összeadásával, és beállíthatjátok, hogy

legyenek-e kihasználatlan mezők. A játék több

résztvevővel még izgalmasabb; ha szeretnétek,

pár AI karakter is beszállhat!

TALISMAN

A varázslatos vidékekre hívó, mágikus erőknek

parancsoló karaktereiről ismert Talisman is a

könnyen tanulható társasjátékok közé tartozik. A

végső cél: eljutni az Uralom koronájához. A játék

nehézségi faktorát mi abban látjuk, hogy minden

karakternek más képessége van, és a játék

erősen épít a szerepjátszás mechanizmusára. A

karakterek száma a tabletes változatban szinte

végtelen, ezért jól át kell olvasnotok a jellemzőiket

az adott kártyán, mielőtt elindul a kör, vagy

akár játék közben is rápillanthattok, ha szükséges.

Amiatt nem kell aggódni, hogy esetleg elakadna

a játék, mert a következő lépést mindig

mutatja a játék. Beállítástól függően több végkimenetele

lehet, és akár órákon (vagy napokon)

át tölthetitek vele az időt. A mesterséges intelligencia

szintén bevethető.

LORDS OF WATERDEEP

Mi személy szerint ezt a Dungeons & Dragons

hangulatát idéző stratégiai játékot szerettük

meg a legjobban, mert tapasztalat nélkül

is gyorsan rá lehet érezni. A játékosok

Vízmélyvára befolyásos nagyurainak bőrébe

bújnak, akik egyedi feladatokat teljesítenek,

a nekik legelőször kiosztott kártya alapján.

Helyszíneket építenek, ügynököket küldenek

ki, és munkálkodásuk eredményeként pénzhez

jutnak, vagy a feladatokat elvégző harcosok,

papok, mágusok, tolvajok kerülnek az irányításuk

alá. A fantasy játékok kedvelőin kívül

azoknak is ajánljuk, akik nem különösebben

rajongnak a stratégiai játékokért.

ONITAMA

Az Onitama egy stratégiai játék, amit Shimpei

Sato játéktervező 2014-ben készített a japán

harcművészeti ágakból inspirálódva. Digitális

formában 2018 óta létezik. A játékosok száma

kettő, és leginkább a sakkhoz tudnánk hasonlítani,

egy nagy különbséggel: a lépéslehetőségeket

2-2 folyamatosan változó kártya határozza

meg, amelyek közül azt, amit az egyik játékos

már felhasznált, a másik megkapja. Így előre

tudható, hogy ki, mit léphet. Ideális esetben a

játékidő nem több mint 15 perc. Ha kipróbálnád,

kiválaszthatod a nehézségi szintet, és játszhatsz

mesterséges intelligencia ellen is!

ISMERD MEG AZ ARUBA CLOUD WE

START YOU UP PROGRAMJÁT, MELY-

NEK SE GÍT SÉ GÉ VEL A LEGÚJABB

CLOUD TECH NO LÓ GI ÁK KAL GYOR SÍT-

HA TOD FEL A START UPOD NÖVEKE-

DÉSÉT!

arubacloud.hu

54 55



Utazás

FUNIVERSITY

pénztárcabarát

5buszos kirándulás

TAVASZRA

A TAVASZI SZÜNETET SZINTE KÖTELEZŐ JELLEGGEL HÉTVÉGI

KIRUCCANÁSSAL KELL TÖLTENI. ÖSSZEGYŰJTÖTTÜNK 5 DIÁKBA-

RÁT ÚTI CÉLT, AMELY A FLIXBUS JÁRATAIVAL EGYSZERŰEN ÉS

OLCSÓN MEGKÖZELÍTHETŐ.

BÉCS

Az osztrák főváros minden évszakban izgalmas

úti cél. Habár egy teljes napot könnyedén el lehet

tölteni a városban sétálgatva, érdemes bebarangolni

Bécs múzeumait is. A külvárosban

található schönbrunni kastély és kert például

kívül-belül káprázatos látványt nyújt tavasszal.

A diákjegyek 14.50 eurótól kezdődnek. A városközpontban

érdekes tárlatokkal és kiállításokkal

vár a Bécsi Természettudományi Múzeum (7

euró), a Bécsi Szépművészeti Múzeum (12 euró)

és a Leopold Múzeum (10 euró).

MENETIDŐ: min. 2 óra 45 perc

TEMESVÁR

Románia harmadik legnépesebb városa – Bukarest

és Kolozsvár után – a több mint 300 ezer főt

számláló Temesvár, a gyönyörűen restaurált közterekben

és zöldellő parkokban gazdag bánsági

város. Temesvár történelmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen,

hiszen itt kezdődött az 1989-es

román forradalom, amely véget vetett Ceaușescu

diktatúrájának. A múlt századokat idéző építészeti

látványosságokon kívül azonban mára hangulatos

kávézók, vásári forgatagok és érdekfeszítő

kiállítások jellemzik a könnyen besétálható,

zöldfelületek tarkította Temesvárt.

MENETIDŐ: min. 5 óra 45 perc

SZARAJEVÓ

Sokan még ma is – 25 évvel a daytoni békeszerződés

után – polgárháborúval és tragédiák sorozatával

azonosítják Bosznia-Hercegovina fővárosát,

holott Szarajevó egyike Európa legizgalmasabb

úti céljainak. A város egy völgyben fekszik, erdő

borította hegyek ölelésében, így a legtöbb keresztutca

végén a képeslapokról visszaköszönő

kilátás tárul az ember szeme elé. Madártávlatból

is érdemes megtekinteni a bosnyák főváros

látképét, amit legegyszerűbben a pár évvel ezelőtt

felújított libegő segítségével tehetünk meg,

amely a belvárosból hét perc alatt a Trebevićhegy

1100 méteres csúcsára szállít. Az alattunk

elterülő városképből katolikus templomok tornyai,

mecsetek és minaretek égig érő épületei, illetve

ortodox templomok csúcsai magaslanak ki,

amelyek jól szimbolizálják a Szarajevóra jellemző

kontrasztot: nyugat és kelet találkozását.

MENETIDŐ: min. 10 óra 25 perc

Utazás

FUNIVERSITY

POPRÁD

A Magas-Tátra kapujaként emlegetett szlovák

kisváros a tökéletes úti cél, ha kirándulni szeretnénk

a környéken. Autóval vagy vonattal könnyedén

megközelíthető számos kirándulóhely, ahol

a turistaösvények kristálytiszta vizű tavakhoz

és kalandregénybe illő szurdokokhoz vezetnek,

amilyen például a Poprádi-tó és a Suchá Belászurdok.

Az ellenkező irányba, Poprádtól délre

fekszik a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park,

amely többek között a világ egyik legnagyobb jégbarlangját,

illetve jó néhány vízesést és barlangot

véd, de persze a városban is akad lehetőség

a kikapcsolódásra, úgymint például az Aqua City

nevet viselő fürdőkomplexum.

MENETIDŐ: min. 5 óra 45 perc

Írta Sutus Dolli Fotók: Getty Images

KOLOZSVÁR

Kevesen gondolnák, milyen nyüzsgő éjszakai

élet és változatos építészeti remekművek jellemzik

Románia második legnépesebb városát,

egyben Erdély történelmi központját, Kolozsvárt.

A kihagyhatatlan látnivalók sorát erősíti az óváros

rész, amelynek macskaköves utcáit barokk

templomok, történelmi épületek és hangulatos

éttermek szegélyezik. Nem kevésbé népszerű

környék a Strada Universitățiitól nyugatra elterülő

diáknegyed a maga új hullámos kávézóival és

bohém szabadtéri kocsmáival. Kreatív helyekben

sincs hiány: a fő látványosság természetesen a

Nemzeti Művészeti Múzeum, de megéri ellátogatni

az underground művészgalériák egyikébe

is, amilyen például a Galeria Quadro és a Creic.

MENETIDŐ: min. 7 óra 50 perc

56 57



Utazás

FUNIVERSITY

Írta Szerencsi Évi

Nem Csak

Nagy-Britannia,

London Is Great

HA AZ IDŐJÁRÁS ALAPJÁN KELLENE

ÚTI CÉLT VÁLASZTANOM, BIZTOS,

HOGY NEM ANGOL VÁROSBA MENNÉK.

LONDON VISZONT MÁR NAGYON RÉGÓTA

HÍVOGATOTT.

künk viszont csak néhány óránk volt rá, ezért

előre összeírtuk, mi érdekel minket a legjobban.

Az Egyiptom tematikájú termet vettük először

célba, azt követően pedig az ázsiai országok,

majd Athén és az ókori Róma következett. Hihetetlen,

micsoda gyűjteményt birtokol a múzeum:

sok más mellett a tárlat részét képezi

Kleopátra múmiája, számos gyönyörű szarkofág,

mezopotámiai műkincsek és parthenoni

márványfaragványok is. Kétórás ottlétünk után

elégedetten távoztunk, és mielőtt hazaindultunk

volna, elsétáltunk a közeli Primarkba, amit több

ismerősünk is ajánlott, mert a divatcikkektől a

kozmetikumokon és ajándéktárgyakon át, mindent

nagyon baráti áron kínálnak.

A második napunkon csatlakozott hozzánk egy

évek óta Angliában élő barátnőm, vele fedeztük

fel London must-see látványosságait. Sajnos a

listánk első eleme, a Big Ben ottlétünkkor még

felújítás alatt állt, ezért az óralapján kívül semmit

nem láttunk belőle az állványok és takaróelemek

miatt. Szerencsére a főbb nevezetességek aránylag

közel vannak egymáshoz, így nem telt sok

időbe egyiktől a másikig eljutni. A részben szin-

Tisztán emlékszem rá, amikor negyedikes koromban

az Egyesült Királyságról tanultunk

angolórán. Ámulattal hallgattam a királyi családról,

a London nevezetességeiről szóló sztorikat,

és tudtam, nekem ide el kell egyszer jutnom.

Hosszas tervezgetés után végül idén januárban

a barátommal valósítottam meg az álmom, hogy

két és fél napot töltsünk a brit fővárosban.

Kora délután volt, amikor a Stansted repülőtéren

landoltunk, és a kötelező útlevél-ellenőrzés után

rohantunk az expressz buszok felé, ahonnan körülbelül

50 percet utaztunk a stratfordi buszpályaudvarig.

Szerencsére a jegyet pár nappal az

indulás előtt meg tudtuk venni (online megváltható

akár konkrét időpontra is, és kétórás időintervallumban

lehet felhasználni). Egy tavalyi Black

Friday-ajánlatnak hála, egy négycsillagos szállodában

tudtunk jutányos áron szobát foglalni, és

mivel a hotel nem volt messze a pályaudvartól, pár

perc alatt odasétáltunk. Gyors lepakolás után már

indultunk is az egyetlen aznapra tervezett programunkra,

a belépőjegymentes British Museumba,

amelyet péntekenként, bővített nyitva tartása miatt

20:30-ig lehet látogatni. Mielőtt nyakunkba vettük

volna a várost, a tömegközlekedési eszközök

használatához feltöltöttük az Oyster-kártyánkat,

amit egyáltalán nem bonyolult használni. Ha

neked még nincs, a londonpass.com oldalon

minden hasznos információt megtalálsz róla.

De térjünk vissza a múzeumhoz: egyesek szerint

legalább egy napba telik az épület bejárása, hiszen

a British Museum alapterülete óriási. Netén

állványok által eltakart Houses of Parliament,

és a Temze másik oldalán felállított London Eye

lefotózása után a Westminster Abbey-hez sétáltunk,

és terv szerint az ugyanazon a telken fellelhető,

apró St. Margaret templomot is megnéztük

volna, de guess what? Éppen felújítás alatt állt!

Mielőtt továbbindultunk, pár fotó erejéig útba ejtettünk

egy közeli piros telefonfülkét, hátterében

az apátsággal (ha ilyen fotód nincs, akkor nem is

jártál Londonban), majd visszasétáltunk a tubehoz,

ahonnan a London Bridge-ig utaztunk.

A felszínre érve elénk tárult a sokszínű London:

modern felhőkarcolók és történelmi nevezetességek

(például a Tower), amelyek remekül megfértek

egymás mellett, és az igazat megvallva

nekünk az utóbbiak tetszettek jobban. A Towerrel

átellenben lévő oldalon sétáltunk közelebb a

híres Tower Bridge-hez, ahol rengeteg étterembe,

kávézóba botlik az ember, és természetesen

be is ülhet a csodás panorámát élvezve, ha nem

bánja a turistákra szabott árakat. Mi inkább úgy

döntöttünk, jobban szétnézünk, és végül a Tower

Bridge szárazföldi pillére alatt átsétálva egy remek

kis helyre bukkantunk, ahol fejenként legalább

4-5 fontot spóroltunk meg a fish&chipsen.

Az Anchor Tap nevű, kívül-belül hangulatos pub

felső emeletén nagyon jót ettünk-ittunk, ráadásul

olyan kedves kiszolgálásban részesültünk,

ami ritkaságszámba megy. Mielőtt sötétedni

kezdett, ellátogattunk még a pezsgő Camden

Townba, ahol a punkok kedvelt beülős helyét is

megnéztük, persze szigorúan kívülről, mert amit

viseltünk, az az ottani dress code-nak biztosan

nem felelt volna meg.

Kíváncsi vagy a folytatásra? A funzine.hu-n elolvashatod,

mit láttunk Camden Townban, miért

bakancslistás hely a King’s Cross a Harry Potterfanoknak,

és azt is elárulom, megéri-e betérned

a Sherlock Holmes Múzeumba!

Utazás

FUNIVERSITY

58 59



English Section

Most Hungarian Instagram users are familiar with the name of Lídia Gulyás (@

lidiaontheroad). The mastermind behind the Kind Notes project agreed to meet

us, and shared her thoughts on art, the influence she has on followers and also

answered our questions regarding her profession.

English Section

FUNIVERSITY

Written by Németh Sára Transleted by Évi Szerencsi Photo by Egy jó kép rólad

What were you planning to do after graduating from

high school?

At high school I gained experience both in

PR and online marketing thanks to being Samsung’s

ambassador. Later I realized that I would

love to work with artists, supporting them with

branding services. I was looking for a university

course accordingly, but Art Management was

only available as a Master’s degree. Despite being

a very practical person, I applied for Theories

of Art studies. Unfortunately, I couldn’t get

in. Looking back, I think it was one of the best

things that happened to me, because, without

that, I wouldn’t have gone to Scotland and Australia,

where I could study branding off the cut.

What do you do now?

I work for an advertising agency called Artificial

Group as a content creative, meaning I am

responsible for strategies, creative concepts and

contents. Among others, I work with clients like

Telenor, Rossmann and Allee. This might be a

smaller segment of branding, but I really enjoy it.

I learn a lot, I love this environment.

Thanks to the Kind Notes project the whole country got

familiar with your name in 2017. How did it all start?

Even as a teenager, I tended to get caught up in

social media frenzies right away; I registered to Instagram

as soon as it was available. After a while

my profile became a kind of diary, in which I started

sharing my thoughts. I always enjoyed doodling

and encouraging people, and slowly it got to me

how great it would be if we would come across inspiring

thoughts offline too. In 2017, the theme of

Worldwide InstaMeet was “kind comments”, and I

knew immediately that after many years of planning,

it was time to realize my ideas. First, I wrote

the messages alone and stuck them everywhere,

and then the right people found them at the right

time, promoting the story. It was then that I started

to feel like it is more than a one person project.

Nowadays you have been creating Hungarian GIFs.

This project started last year, and the reason

is very simple: I could not find good Hungarian

GIFs for Instagram stories. Since then, I try to

make relevant ones on a daily basis, which I

myself would also like to use. It created a wave

as well: more brands, a lot of Hungarian artists

and many agencies started to make GIFs, the

sticker store got filled. I really enjoy that I could

have a role in kick-starting this whole craze.

What do you think, are you also an influencer on a

certain level?

From the marketing perspective, this expression

has a rather negative meaning, thanks to

those “content hussars” who do not necessarily

use their power for a good purpose. Hence I do not

use the word influencer when referring to myself,

because unfortunately, it lost its original, deep

meaning. I like to call myself a creator, as well as

the people who I’m following on the platform. Despite

the fact that I don’t like the word, the topic is

very close to my heart, because there’s something

magical in consciously creating something that we

will later share with people. My aim is to show that

online surfaces can be used for a good purpose.

What is your message to those who choose a profession

similarly creative to yours?

First, everyone should start creating something

that they love, because that is the way we

can develop and after a while, it might become

a passion we can’t keep just for ourselves. And

when you share your art with others, considering

that we, humans have so many things in common,

it is guaranteed that there will be someone who

can relate to it. If you put your heart into something,

your creation will grow into a love project

that will bring you job opportunities.

FUNIVERSITY

60 61



English Section

FUNIVERSITY

THE MOST INSPIRING

HUNGARIAN PROJECTS

HIGHLIGHTS

OF HUNGARY

First Runner-Up:

OTDK: OTDK (National Scientific Students' Associations

Conference) received the second highest

number of votes for a good reason: it has been

the largest scientific event in Hungary. Dedicated

to enshrine the young talents of Hungarian tertiary

education, OTDK has been at the forefront

of global educative programs for seven decades.

Second Runner-Up:

10 MILLIÓ FA (10 MILLION TREES): The third place

of Highlights of Hungary 2020 went to 10 millió

fa (10 Million Trees), a fairly young initiative that

addresses climate change. Over the course of

six months, the foundation managed to plant 15

thousand trees and shrubs at 350 different locations

countrywide. Their final goal is pretty ambitious:

the organization is planning to plant 10

million trees in Hungary in the near future.

English Section

FUNIVERSITY

Written by Dolli Sutus

IN 2020 HIGHLIGHTS OF HUNGARY HAS TURNED THE SPOTLIGHT ON ART AND DESIGN

PROJECTS, SPORTS PERFORMANCE, HEALTH RESEARCH, AS WELL AS NEW AGRICUL-

TURAL, TOURISM AND SOCIAL CONCEPTS. THE EXTRAORDINARY INITIATIVE COLLECTS

THE MOST EXCITING AND VALUABLE PROJECTS OF HUNGARY THAT ARE APPOINTED FOR

THE AWARD BY A GROUP OF CURATORS. ANYONE COULD HAVE VOTED ONLINE FOR THEIR

FAVOURITES OUT OF 55 INSPIRING HUNGARIAN VENTURES THAT ARE ALL OUTSTANDING

WITHIN THEIR OWN FIELD OF WORK.

The Winner of HoH 2020

DR. ANDRÁS CSÓKAY NEUROSURGEON AND HIS

TEAM: At the ceremony held in Katona József

Theatre, Dr. András Csókay and his team received

the audience award. Led by Dr. András Csókay

and Dr. István Valálik, the team of Hungarian

neurosurgeons delivered a medical miracle last

summer: throughout a 33-hour long surgery,

they separated the 3-year-old Bangladeshi twins

joined at the head. No other group of surgeons

agreed to do the operation.

Photos by Bea Szokody

Third Runner-Up:

MYFARM HARTA: The crowd-funded MyFarm

Harta also took home a HoH award as the father

and son run small business aims to transmit

chemical-free fruits and vegetables from producer

to consumer. Buyers can rent small pieces

of land online and MyFarm Harta will deliver the

produces that grow there to their homes every

week. This way producers and consumers share

the risk of weather conditions and organic production

together.

Fourth Runner-Up

GOMBASZÖGI NYÁRI TÁBOR (GOMBASZÖG SUM-

MER CAMP): The fourth runner-up is Gombaszög

Summer Camp, the meeting point of young Hungarians

in Slovakia. The one week event, which

is a festival, community place and camp at the

same time, dates back to 1928, and attracts

30 thousand visitors per year. The summer fun

at Szalóc, Slovakia can be realized thanks to a

group of volunteers every year.

The Curators’ Special Prize

PET KUPA (PET CONTEST): The HoH team of

curators awarded a special prize to the project

they found the most outstanding among this

year’s competitors. PET Kupa (PET Contest) was

rewarded for removing plastic waste from river

Tisza and its flood area. In 2019 the organization

fished out more than 36 tons of waste, the half of

which was recyclable.

THE TOP 10 INSPIRING PROJECTS

OF HUNGARY IN 2020

1. D1. Dr. András Csókay neurosurgeon

and his team

2. OTDK

3. 10 millió fa

4. MyFarm Harta

5. Gombaszög Summer Camp

6. Balázs Virth swimming coach

7. Másállapot(ot) a szülészetben

8. Tilos Radio

9. Soharóza

10. Suhanj! Foundation

62 63



FUNIVERSITY

FUNIVERSITY

»»

1 db páros belépő az Akvárium Klub

felajánlásával az április 24-i Kiscsillagkoncertre

»»

1 db páros belépő a Budapest Park

felajánlásával az április 30-i Brainskoncertre

NYEREMÉNYJÁTÉK

A-TÓL Z-IG KIOLVASTAD A MAGAZINUNKAT? AKKOR IDEJE LETESZTELNI A

TUDÁSOD AZ OLVASOTTAK ALAPJÁN! VÁLASZOLJ AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE,

KÜLDD EL A VÁLASZOKAT AZ INFO@FUNZINE.HU CÍMRE, A TÁRGYBA

ÍRD, HOGY FUNIVERSITY-NYEREMÉNYJÁTÉK, ÉS NYERD MEG AZ ALÁBBI

NYEREMÉNYEK EGYIKÉT!

»»

1 db páros belépő a Banksy-kiállításra

»»

1 db 5000 Ft értékű voucher a Kiskifli

reggeliző és brunch étterembe

»»

1 db havi Life1-fitnessbérlet

TALKS

TALKS

TARTALMAS BESZÉLGETÉSEK

FIGYELEM

CSAK BEKAPCSOLT AGGYAL

A JÁTÉK IDŐTARTAMA: március 5. – április 5. SORSOLÁS: április 6.

1. MELYIK APPLIKÁCIÓ STATISZTIKÁI ÁLTAL

KAPHATSZ KÉPET, MELYIK KÖZÖSSÉGI

PLATFORMON LÓGSZ A LEGTÖBBET?

A Yelp

B Hootsuite

C Moment

4. ÍRD MEG, HOGY MELYIK CIKKÜNK TETSZETT

EBBEN A SZÁMBAN A LEGJOBBAN, ÉS

MIÉRT!

2. HÁNY ÉVE MŰKÖDIK A MORRISON’S 2?

A 14

B 16

C 17

3. KI ÍRTA A FEHÉR ING, DRAPP RUHA CÍMŰ

VERSET?

A Simon Márton

B Petri György

C Závada Péter

NÉZD A YOUTUBE-ON!

64

#funzinetalks



Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!