A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT INTEGRÁLT ...

ADDIKTOLÓGIA – 2005. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
veszélyesek, ártalmasak, mint a megengedett – legális – szerek némelyike. Ez felveti
a hagyományos tiltás és megengedés határvonalainak problémáját, és ebbõl
eredõen a szabályozás változtatásának szükségességét. Ez egyes drogok legalizálásának
illetve dekriminalizálásának politikai törekvéseiben fogalmazódik meg. Fõleg
a marihuána (cannabis, hasis, THC) használatának dekriminalizálását illetve
legalizálását igénylik sokan. Ezzel párhuzamosan szakemberek is képviselik, hogy
minden kémiai anyagot külön kellene szemlélni a társadalmi kezelés vonatkozásában,
hiszen minden anyagnak más a biológiai hatása, az addiktív potenciálja, és
más szociokulturális képzetanyag és motivációs háttér kapcsolódik hozzá, más a
használat társas illetve szimbolikus jelentése és folyamata stb. Más tehát a tiltás és
a büntetés szerepe is. Ha minden szert külön értelmezünk, könnyebb érvelni egyes
szerek jogi megítélésének változtatása mellett vagy ellen. A tiltás az illegális szerek
társadalmi kezelését sok szempontból homogenizálja, hiszen egységesen igényli a
szerhasználat hivatalos észlelését, bizonyítását, a szankciók végrehajtását, vagyis
hasonló utakon át viszi be valamilyen kezelési rendszerbe – terápiába, igazságszolgáltatásba,
büntetés-végrehajtásba – a különbözõ szerhasználókat, hozzászokottakat
vagy függõket, és ezzel belõlük hasonló reakciókat, magatartásformákat vált ki
(például az antiszociális motivációk erõsítését, deviáns viselkedésminták átvételét,
a korlátozásból, autonómiasérelmekbõl eredõ regressziót és tünetképzõdést stb.).
Kétségtelen, hogy a törvényes és a tiltott elkülönítés is egyfajta társadalmi kezelési
hagyomány, amelytõl nehéz elszakadni, de ettõl függetlenül is élnek törekvések
nemcsak a szerhasználat egységes, integrált értelmezésére és kezelésére, hanem
a szerabúzusok és addikciók bevonására még szélesebb kategóriákba. Például
sok szakember a káros, ártalmas szerhasználathoz csatolja a táplálkozási zavarokat
(különösen a túlevést, a bulimiát vagy az édességek túlzott fogyasztását), és a
szeraddikciókhoz az ún. viselkedési addikciókat 3 (köztük olyan viselkedésformákat
is, mint bizonyos szexuális ingerkeresési és kielégülési módokat vagy a veszélykeresés
és kockázatvállalás szélsõségeit, vagy éppen az audiovizuális hatások
túlzott igénybevételét, illetve elektronikus eszközhasználati kötõdéseket). Bizonyos
fokig ez a kiterjesztett értelmezés behatolt a társadalmi kezelési rendszerekbe,
hiszen például az elterjedt, gyakori viselkedési addikciókat a terápiás viselkedéskorrekció
rendszerei már befogadták. A viselkedési abúzusok természetesen
mind megengedett – legális – megnyilvánulások, a szexuális addikciók esetében
szerepelnek csak tiltott viselkedésformák, viszont itt az addikció kategóriája éppen
valamiféle dekriminalizációt („elterelést” illetve „pszichiatrializációt”) tesz lehetõvé.
Bizonyos szemléleti kiterjesztést jelent az is, ha a szerhasználatot toxikomániaként
értelmezzük, és olyan kémiai anyagokra is gondolunk, amelyeknek nincs
kulturális hagyományuk, mint a legális szerek típusos formáinak (alkoholnak
vagy nikotinnak), mert akkor háztartási és ipari anyagok (például ragasztók, ol-
3 Németh A. – Gerevich J. (szerk.): Addikciók. Medicina, Budapest, 2000.
64
SZEMLE