júniusi Budapest Funzine 2021
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ORSZÁGOS
PROGRAMOKKAL
FREE|INGYENES
2021.05.27–06.30. | 1603
BEKÖSZÖNTŐ / MESSAGE BOARD 1
M
ÉLMÉNYEK NYARA
JOYFUL JUNE
ár az előző hónapban sem kellett
unatkoznunk, ha enni-, inni- és
tennivalóról volt szó, de ha rajtunk
múlik, júniusban még inkább tele lesz a naptáratok:
végigkóstoljuk Budapest legújabb
ízlelőhelyeit, elkalauzolunk benneteket a
hangulatos Palotanegyedbe, megismertetünk
titeket kedvenc városi sütögetős helyeinkkel,
adunk pár tippet, hol tudtok szabadtéren
is áldozni Thália oltárán, felfedezzük
Óbuda párját ritkítóan színes kulturális
kínálatát, körbeutazzuk a Földet, ellátunk
néhány praktikus ötlettel, hogyan hasznosíthatjátok
újra a konyhai zöldhulladékot,
bevesszük magunkat a moziterem sötétjébe,
és segítünk, hogyan és hol dolgozzátok le a
lockdown alatt felszaladt kilókat.
Reméljük, bírjátok még szuflával, ugyanis
együtt meg fogjuk járni a magyar Camino
Szob és Kismaros közötti szakaszát, feltérképezzük
a Tisza-tó vidékét, várról várra
vándorlunk, és még Pécsett is körülnézünk.
Ezek után merje azt mondani valaki, hogy a
kilométerhiányunktól csak külföldön lehet
megszabadulni!
I
t’s been already a month since cafés, bars
and restaurants in Hungary have received
the green light on opening their terraces,
followed by museums, theaters, cinemas
and more in close succession. With more
and more freedom to once again experience
and taste all the wonders that we were
denied during the past period, hopefully, the
weather will be kinder to us, allowing us to
surrender ourselves to the joys of summer
with sunshine on our backs for weeks on end.
From page 90 onwards, you’ll find a piece
on the opulent Palace District, also known
as the Magnates’ Quarter, a selection of our
favourite campfire locations in and around
Budapest, as well as eight newly opened
spots to help recharge your batteries.
Well then, without further ado, let us give you
the best of what the first month of summer
has to offer!
Sincerely,
The Funzine Team
Jó időtöltést kíván,
a Funzine csapata
ENGLISH
SECTION
PAGE90
2
INFÓK
USEFUL
PHONE NUMBERS
IMPRESSZUM
2021.05.27. – 06.30. (1603)
KIADÓ & SZERKESZTŐSÉG
SZÉKHELYE:
1053 Budapest, Kálvin tér 2.
Tel.: +36 1 323 1727
info@funzine.hu
FUNZINE.HU
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ:
Kovács Krisztina
SALES INFORMÁCIÓ:
Andrássy Ágnes
Tel.: +36 70 771 7107
andrassy.agnes@funzine.hu
PROJEKTMENEDZSER:
László Orsolya
GRAFIKUS:
Németh Krisztina
FELELŐS SZERKESZTŐ:
Sutus Dolli
editorial@funzine.hu
A FUNZINE CSAPATA:
Andrássy Ágnes, Jakab Viktor,
László Orsolya, Németh
Krisztina, Sutus Dolli,
Szabó Hajnalka
KÖSZÖNET:
Gál Melánia, György Mária,
Szerencsi Évi, Vizy Márton
RENDEZVÉNYEK:
event@funzine.hu
TERJESZTÉS:
andrassy.agnes@funzine.hu
ONLINE IS MEGTALÁLTOK MINKET!
Hírekért, programajánlókért, interjúkért
és egyéb, izgalmas tartalmakért látogassatok
el a funzine.hu oldalra.
KÉPEK FORRÁSA:
Egy jó kép rólad, Getty Images,
Horváth Zsolt, iStock, Wikipédia
NYOMDA:
Ipress Center
Central Europe Zrt.
ELÉRHETŐ TÖBB MINT 900
TERJESZTÉSI PONTON, TÖBBEK
KÖZÖTT: Szálláshelyeken,
Tourinform irodákban, turisztikai
és üzleti központokban,
nagykövetségeken, éttermekben,
klubokban, kávézókban,
egyetemeken.
Míg a FUNZINE Média Kft.-nél
arra törekszünk, hogy minden,
magazinunk hasábjain olvasható
információ naprakész és helyes
legyen, nem vállalunk semmiféle
– kifejezett vagy vélelmezett –
szavatosságot vagy felelősséget
a magazinban vagy a funzine.hu
weboldal felületén megjelenített
információk, termékek,
szolgáltatások vagy grafikák
teljességét, pontosságát, megbízhatóságát,
alkalmasságát
vagy elérhetőségét illetően.
HU ISSN: 1787-0453
© All Content Copyright Funzine Media 2006-2021
Central help number:
112
Ambulance: 104
Police: 107
Fire service: 105
General enquiries: 197
Tourist Police (0-24):
+36 1 438 8080
24-hour medical
assistance in English
(Falck SOS Hungary):
+36 1 2400 475
24-hour pharmacy:
1067 Budapest,
Teréz körút 41.
(near Oktogon,
+36 1 311 4439)
Airport Ferihegy -
general number:
+36 1 296 7155
Information about
local and international
trains (MÁV):
+36 40 49 4949
Public transport (BKK)
general number:
+36 1 3 255 255
Ą családbarát /
family-friendly
Ş kutyabarát /
dogs are welcome
0 vegetáriánus /
vegetarian
€ 500 – 1,500 HUF
€ € 1,600 – 3,500 HUF
€€€ 3,600 – 5,000 HUF
€€€€
5,000 HUF –
határ a csillagos ég
/ sky's the limit
Find the full
list of venues
and events at
funzine.hu
TARTALOMJEGYZÉK
CONTENT
TARTALOMJEGYZÉK 5
BUDAPEST-KALAUZ
8 ÚJDONSÁGOK
BUDAPESTEN
Most nyitottunk!
10 FUNZINE GUIDE
A Palotanegyed titkai
14
48 MADÁRCSICSERGŐS
REGGELI PASARÉTEN
Beszámoló az Alessióból
50 GOMBÓCBAN
A BOLDOGSÁG
Fagyikörkép
TÁJOLÓ
70 BEVEZETŐ
Programok országszerte
72 UTAZÁS A
TÜNDÉREK TAVÁHOZ
Tisza-tavi kalauz
83
12 HÍRMONDÓ
Mi a helyzet, Budapest?
13 TUDTAD?
Nemzetközi Duna-nap
14 MY BDPST
A városi
kertészkedés jövője
KIKAPCS
52 LÁBLÓGATÁS
A SZABAD ÉG ALATT
Eklektikus szabadtéri
programválogatás
54 KÉT KERÉKEN
Csepeli bringakör
76 VÁRMUSTRA
Magyarország
legszebb helyei
80 A MAGYAR CAMINO
Séta Szobtól Kismarosig
83 VARÁZSLATOS VIDÉK
Mesebeli szálláshelyek
18 SZABADTÉRI
SÜTÖGETÉS
Tűzrakóhelyek
Budapesten és környékén
20 VÁROSI KALANDOR
Rejtélyes épületek
Budapesten
KULT
22 SZÍNHÁZ A SZABADBAN
Szabadtéri színházi
előadások a fővárosban
24 MAGASKULTÚRA
Ha kiöltöznél
26 ÚJRA ÉLŐBEN VÁR
A MARGÓ
Margó Irodalmi Fesztivál
30 POPKULT
Kellemeset a hasznossal
32 KIRAKART
Művészet az üvegablakban
34 IDŐUTAZÁS ÓBUDÁN
III. kerületi kalandok
36 KÖNYVEKKEL
A FÖLD KÖRÜL
Könyvajánló
GASZTRO
38 BUDAPESTI
CSEMEGEÜZLETEK
Finomságoktól
roskadozó polcok
40 SZEMEZGETŐ
Nyári gasztrofesztiválok
42 BARACKOS
TÚRÓGOMBÓCTORTA
Recept
44 EGYÜTT A CSALÁD
Családbarát
vendéglátóhelyek
56 BACKSTAGE
Koncertek kültéren
58 FILMPREMIEREK
Kinyitottak a mozik
24
ÉLETSTÍLUS
44
60 KÖZÉRTHETŐEN
A SZELEKTÍV
HULLADÉKGYŰJTÉSRŐL
Hulladékkvíz
62 FENNTARTHATÓ
OTTHON
Így hasznosítsd újra
a konyhai zöldhulladékot
64 VÁROSBAN, ZÖLDBEN
Zöld programok
66 EDZÉS A SZABADBAN
Kültéri kondiparkok
84 KITEKINTŐ
Országos programajánló
86 KALANDOZÁS A
KULTÚRA VÁROSÁBAN
Pécsi beszámoló
52
ENGLISH SECTION
90 FUNZINE GUIDE
The District of Palaces
92 BY THE CAMPFIRE
Outdoor Spots
94 WHAT’S NEW
IN BUDAPEST
Just Opened!
6 BUDAPEST-KALAUZ 7
BUDAPEST-
KALAUZ
Budapest-kalauz
PROGRAMOK A FŐVÁROSBAN
Elérkezett a nap, amelyre túlzás nélkül
hónapok óta vártunk: újranyitott Budapest.
Május végén hatalmas lendülettel
tárták ki kapuikat a kerthelyiségek és a
teraszok, majd őket hamarosan követte
a nyári programok hihetetlenül színes
kavalkádja, amellyel a főváros a 2021-es szezonban
igyekszik kompenzálni az elmaradt koncertekért,
kiállításokért, szabadtéri rendezvényekért, sporteseményekért
és ami a legfontosabb, a szabadon,
egymás társaságában töltött időért.
Júniusi lapszámunkkal mi is igyekszünk visszatérni a
régi-új kerékvágásba: a következő oldalakon egy csokorba
gyűjtöttük a kedvenc újonnan nyitott vendéglátóhelyeinket
Budapesten, bemutatjuk a városi permakultúrát
népszerűsítő Lőrinczi Istvánt és a pesti
bérház gangján, 6 nm-en kialakított kertjét, valamint
rejtélyes budapesti épületekről rántjuk le a leplet a
Városi Kalandor cikksorozatunk legújabb részében.
Kulturális kikapcsolódásból sem lesz hiány Budapesten
idén nyáron, így a legfontosabb irodalmi,
színházi, zenei és összművészeti rendezvényeket is
sorra vesszük a magazinban. Olvashattok például a
Margó Irodalmi Fesztivál, a Városmajori Szabadtéri
Színpad és a fővárosi kirakatokat művészi célra fordító
kirakART kezdeményezés részleteiről.
Szabadtéri láblógatáshoz is ajánlunk persze helyszíneket,
amilyen például az idén először megrendezésre
kerülő Szeláví! Fesztivál Budapesttől nem
messze, Pilisborosjenő határában, de készítettünk
egy szabadtéri koncertválogatást is, benne a legkedveltebb
magyar bandákkal.
Egy budapesti nyár sem múlhat el finom falatok
nélkül, úgyhogy ezt az irányelvet követve írunk még
fővárosi delikáteszboltokról, gasztrofesztiválokról,
piacokról, fagyizókról, családbarát vendéglátóhelyekről,
és részleteibe menően bemutatjuk a kedvenc
pasaréti éttermünk új reggelikínálatát is: nemzetközi
kalandokra indulunk az Alessióban.
Szó szerint lesz minden, mi szem-szájnak ingere.
Velünk tartotok?
FRIEDRICH BORN RAKPART ÉS A BUDAI VÁRNEGYED
8 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 9
ÚJDONSÁGOK BUDAPESTEN
FELICITA
PASTA FETISH
GASTROGARDEN
HEARTY VEGAN CAKES
A Hegyvidék Központ földszintjén kapott helyet a budapesti
dolce vitát erősítő Felicita, ahol nemcsak az
alapanyagok többsége olasz, de a séf és a pizzaszakács
is. A jókora terasszal megáldott étterem minden
négyzetcentiméteréből csak úgy árad a hamisítatlan
itáliai hangulat, köszönhetően a belsőépítészeti kialakításnak
és a nápolyi gyártású Izzo kemencének.
A gyomorboldogító kínálatban a klasszikus olasz paradicsomleves
mellett ott találunk egy sor szaftos,
ám fogkemény (al dente) tésztaételt, több mint egy
tucatnyi pizzát, háromféle desszertet, valamint koktélok,
Hübris sörök és olasz italok széles választékát.
3 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11. Ą Ş 0 €€
9 felicitabudapest.com • fb/felicitabudapest
Odavagy a frissen készített házi tésztákért? Még az
ereidben is fűszeres paradicsomszósz folyik? Akkor
a Pasta Fetish-ben a helyed! A Garay tér sarkán található
tésztázó kiváló minőségű olasz durumlisztből
és válogatott hozzávalókból készített fogásai között
olyan örök klasszikusok csábítanak ízutazásra, mint a
bolognai spagetti, a hentes tokány és a magyarok nagy
kedvence, a csirkepaprikás. Te is azok közé tartozol, aki
szerint nem lehet teljes az ebéd leves nélkül? Nincs ok
az aggodalomra, a Pasta Fetish-ben rád is gondoltak: az
állandó tételként szereplő gazpachón kívül minden nap
másfajta gyümölcslevessel ágyazhatsz meg a főételnek.
3 1076 Budapest, Garay tér 3-4.
9 fb/pastafetish Ą Ş 0 €
A Budapest-várostáblán túl is van gasztroélet. Erre az
egyik legjobb és legújabb példa a budaörsi Gastrogarden:
az 1-es főút mentén megnyílt kulináris gyöngyszem
pokolian jó BBQ ételekkel, vékony tésztás olasz
pizzákkal, 100% magyar marhahúsból készült hamburgerekkel,
salátákkal, wrapekkel és csapolt sörökkel
várja a minőség iránt elkötelezett vendégeket. A több
food trucknak is lakhelyéül szolgáló udvaron rendre ott
találjuk többek között az autentikus mexikói street food
fogásokkal hódító MexKitchent, az isteni pékárukban
utazó Pék Taxit és az újhullámos Blitz Pizzát, akik a
Városmajorból tették át ide a székhelyüket.
3 2040 Budaörs, Szabadság út 310.
9 fb/gardenbudaors Ą Ş 0 €€
Nem is olyan rég még csak alig egy-két cukrászda
volt a városban, ahol a különleges étrendek követői is
megtalálhatták számításaikat. Szerencsére ma már
rengeteg helyen lehetőségünk van cukor-, gluténvagy
laktózmentes finomságokat enni, a Hearty Vegan
Cakes-szel pedig még tovább bővült a lista. A Páva
utcai üzlet édes máza alatt rendkívüli szigorúság rejlik,
hiszen minden torta és édesség 100%-ban növényi
alapanyagokból készül, a sós karamellás babkától
kezdve a teljes kiőrlésű, cukormentes fahéjas csigán
át a kókuszos-maracujás túrótortáig. Vigyázat,
függőséget okoz!
3 1094 Budapest, Páva utca 33.
9 fb/heartyvegancakes Ą Ş 0 €€
Fotó: Várkapitányság
ROYAL GUARD CAFÉ
RUMOUR RESTAURANT
BOTELLÓN TERASZ
CUCU GASTRO
Május 14-én nyitotta meg kapuit a Nemzeti Hauszmann
Program égisze alatt a semmiből újjáépített
Főőrségi Palota. A neoreneszánsz stílusú kaszárnya
földszintjén kapott helyet a jelenleg kávézóként,
később azonban majd étteremként is üzemelő Royal
Guard Café, míg az emeleten a magyar testőrségek
260 éves történetét bemutató kiállítás vár bennünket.
A kávézó egyik oldalán ülve a Tabán és a Királyi
Lovarda látványában gyönyörködhetünk, a teraszról
pedig a nemrég helyreállított Mátyás-kútra és a
Palota épületére nyílik elsőrangú rálátásunk, miközben
finom habzóbort kortyolgatunk és somlói
galuskánkat majszoljuk.
3 1014 Budai Vár, Hunyadi udvar
9 foorseg.hu €€
Rácz Jenő séf, a konyhaművészetek Michelin-csillaggal
kitüntetett alkotója május 8-án, a Petőfi téri
ortodox templom tőszomszédságában nyitotta meg
új éttermét. A Costes csoporthoz tartozó Rumour
Restaurant az úgynevezett „chef’s table” koncepcióra
épít: lényege, hogy a vendégek a konyhát (és a konyhában
dolgozó személyzetet) körbeülve fogyasztják
el vacsorájukat. Így nem csak az egyes fogások elkészítésére
nyílik kiváló rálátásunk, de a kötetlen,
baráti stílus is garantált. Asztalfoglaláskor két idősáv
közül választhatunk: a 17 órás pre-theater menüsor
hat fogást tartalmaz, míg a 20 órakor kezdődő fine
dining élmény 11 tételt ölel át.
3 1051 Budapest, Petőfi tér 3-5.
9 rumour.restaurant 0 €€€€€
A spontán szerveződő szabadtéri bulik koronázatlan
királyai a felhők fölé törő hegycsúcsok, zöldellő
parkok és levegős terek után most Erzsébetváros
szívét hódítják meg: a Botellón Budapest csapata az
Elektrotechnikai Múzeum udvarát szemelte ki nyári
táboruk otthonául, így csempészve vissza az életet a
bulinegyedbe. A Kazinczy utcai Botellón Terasz heti
háromszor fogja megidézni a neves spanyol tevékenység
szellemét, vagyis bárki szabadon magával
hozhatja négylábú kedvence mellett saját alkoholos
italát is - annyi megkötéssel, hogy választott szomjoltónk
elfogyasztása csakis a helyszínen biztosított
repohárból lehetséges.
3 1075 Budapest, Kazinczy utca 21.
9 fb/botellonteraszbp €€
Az óbudai Auchan parkolójában található CUCU Gastro
a bennünk élő amerikait veszi célba, a türkiz kék food
truckból ugyanis olyan kézműves pulled pork szendvicsek
kerülnek ki, melyek után mind a tíz ujjunkat
megnyaljuk! A felhozatal ötféle malachúsos és egy
házi humusszal és grillezett kecskesajttal megrakott
szendvicsből áll, amihez aztán tetszőleges kombinációban
kérhetünk még sült krumplit, édesburgonyát,
coleslaw salátát és többféle házi készítésű mártogatóst.
Ugorjatok be egy bagelben érkező Cubanóra vagy
egy ciabattás El Cucuyra (kandírozott jalapeno, sült
hagyma, sajtszósz és füstös BBQ), és fogyasszátok el
a közeli Hamvas Béla-sétány platánjai alatt!
3 1033 Budapest, Szentendrei út 115.
9 cucugastro.hu • fb/cucugastro Ą Ş 0 €€
10 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 11
A Palotanegyed titkai
Funzine Guide
Az 1800-as évek elején mocsaras tó, lepusztult viskók és vágóhíd állt a
ma Budapest legimpozánsabb épületeivel büszkélkedő Palotanegyed területén.
A változást a század második fele hozta el, méghozzá a városi
palotákkal sűrűn tűzdelt mágnásfertály formájában, amely akkoriban a
környék szellemes beceneveként szolgált.
2
ALMÁSSY-PALOTA (1)
A negyed egyik legkisebb méretű palotája az Ötpacsirta
utca és a Múzeum utca sarkán álló, sárgára
festett és borostyánokkal felfuttatott épület, amelyet
a kor sokat foglalkoztatott építőmestere, Gottgeb
Antal tervezett 1877-ben, Gróf Almássy Kálmán
számára. A saroktelket ekkor már több magas épület
körülvette, így a gróf egy kisméretű palota építésével
bízta meg Gottgebet, aki egy magasföldszinti lakórészt
és a belső udvar köré csoportosított kiszolgálóhelyiségeket
álmodott meg. Az udvart napjainkban
falikút, barokk szobrok, virágmintás kőkockaburkolat,
ívelt lépcső és zöld növények díszítik, valamint itt
kaptak helyet az 1958-ban megnyitott Építészpince
étterem kovácsoltvas körasztalkái is. A palota még
1
a negyvenes években az építészet szolgálatába állt,
jelenleg a négy szervezetet magába foglaló Magyar
Építészek Háza székel falai közt.
1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.
RÉGI KÉPVISELŐHÁZ (2)
A Bródy Sándor utca 8. alatt megbúvó épület ismerősnek
tűnhet, hiszen a mai napig ez a patinás palota
díszeleg a húszezer forintos bankjegyünkön. Az épületnek
méltán jár a Palotanegyed egyik legfontosabb
háza cím, hiszen az akkor még Főherceg Sándor
utcai lovarda telkét nézték ki a honatyák az országgyűlés
alsóházának helyszínéül az 1860-as években.
Ferenc József azzal a feltétellel hagyta jóvá Ybl Miklós
terveit 1865 nyarán, hogy a négy hónappal később
3
4
tartandó országgyűlés már az új épületben ülésezik.
800 munkással, rohamtempóban vette kezdetét az
építkezés, és csodák csodájára el is készült a palota,
habár az ülés végül máshol gyűlt össze, mert a falak
még vizesek maradtak. A képviselőház 1902-ben
költözött ki az épületből, amely aztán rendezvényeknek
adott otthont, 1943 óta pedig itt működik az Olasz
Kultúrintézet.
1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.
GYULAI PÁL UTCA 9. (3)
A Gyulai Pál reformkori irodalmár után elnevezett,
alig 300 méter hosszú kis utca 9-es számú épülete
történelmi pillanatok tudója, itt zajlott ugyanis az
első magyar telefonhívás. 1879. július 4-én hívta fel
először Puskás Tivadar mérnök, feltaláló a két emelettel
fentebb, a távbeszélő mellett kuporgó öccsét,
a hadmérnökként dolgozó Puskás Ferencet. Habár a
korabeli újságok csak hellyel-közzel tudósítottak a
távkommunikációs kísérletről, a testvérek hívásukkal
elnyerték a telefonközpont létesítésének jogát
a Monarchiában. 1881-ben meg is nyitották az első
magyar telefonközpontot, amely ugyan csupán 25
előfizetővel indult, a felhasználók és a központok
száma gyorsan növekedett. A legenda szerint Puskásék
telefonhívásából maradt ránk a hallózás is, ami a
79-es kísérlet „hallom”-jának rövidült változata.
1085 Budapest, Gyulai Pál utca 9.
BUDAPESTI JÉZUS SZÍVE TEMPLOM (4)
Egy Palotanegyedben tett séta sem lehet teljes a városrész
ékköveként szolgáló Jézus Szíve Jezsuita
Templom grandiózus, mégis hívogató épületébe való
belefeledkezés nélkül. A szakrális épületegyüttes
javarészt közadakozásból épülhetett meg Zichy Nándor
gróf és Győry Teréz grófnő kezdeményezésére
az 1800-as évek végén. A Kauser József által, francia-román
historizáló stílusban tervezett templomot
1909-ben szentelték fel, és még ugyanebben az évben
a magyar jezsuiták központjává tették. Az átadást követően
hamar virágzó hitélet alakult a templom körül,
aminek csak a szocializmus szabott gátat bő 30 évre,
1989 óta viszont töretlen a templom támogatottsága
és folyamatos fejlődése. A magasba ágaskodó épületet
jellegzetes vörös tégla borítja, míg a hangulatos
Lőrinc pap térre nyíló félköríves ablakai, boltívei és
díszítései a neoromán stílus szülöttjei.
1085 Budapest, Mária utca 25.
MIKSZÁTH KÁLMÁN TÉR (5)
A belváros egyik leghangulatosabb terét is a Palotanegyed
rejti, méghozzá a mindig nyüzsgő Kálvin
tértől nem messze, a Szentkirályi utca, a Reviczky
utca és a Krúdy utca találkozásánál. Neve természetesen
nem véletlen: Mikszáth Kálmán író büszke
józsefvárosi lakos volt, élt a Mária utcában, a
Csepreghy utcában és a József körúton is, de a leghosszabb
időt a tér egyes számú házában töltötte,
amelynek nemrégiben felújított épületegyüttese ma
a PPKE Bölcsészkarának szolgál otthonául. A tér
központi eleme egy kedves kis szökőkút, amelyet
padok és teraszhelyiségek ölelnek körbe, az igazán
szemfülesek azonban kiszúrhatják a placc sarkában
magasodó Mikszáth-szobrot is, amelyet Kocsis András
szobrászművész készített 1961-ben.
1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér
2
1
3
4
5
12 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 13
Fotó: Budapest Park Fotó: Gozsdu Green Market
Piacozni menő
A főváros legújabb vásártere, a vasárnaponként megrendezésre
kerülő Gozsdu Green Market célja rendszeres piac formájában
lehetőséget biztosítani a fenntarthatóságot priorizáló magyar
képző- és iparművészek, kisvállalkozók és termelők számára. A
helyszín a korábban a világ minden tájáról érkező turisták miatt
éjjel-nappal pezsgő Gozsdu-udvar, a szervezőknek pedig nem
titkolt szándékuk, hogy a hangulatos passzázst újra elhelyezzék
a budapestiek és a belföldi turisták mentális térképén. A kezdeményezés
kiötlői hiszik, hogy a helyi termelőktől és készítőktől
való vásárlás nemes ügyét sokan magukénak érzik, ezért szívesen
válogatnak majd a kézműves sajtok, házi lekvárok vagy épp a nagy
gonddal és odafigyeléssel készített szappanok, lakástextilek
és ékszerek között a Gozsdu Green Marketen minden vasárnap
10-től 17 óráig.
Újra együtt
Mint oly sokan mások, mi magunk is lélegzetvisszafojtva vártuk,
hogy a fővárosi koncerthelyszínek végre megkaphassák a felszállási
engedélyt, és talán mindannyian fellélegeztünk, mikor
rábólintottak a legfelhőtlenebb éjszakákat szállító helyszínek
újranyitására. A legjobb, ha nem marad majd otthon a szinte
bárhova zöld utat biztosító védettségi igazolvány, mi pedig máris
mutatjuk, hova lesz érdemes ellátogatni a következő hetekben.
Az óbudai Kobuci Kert behozza a lemaradást, náluk minden napra
jut majd egy-egy koncert. Nyit a Budapest Park, debütál a Monyo
Land, elrajtol az 1Kárpát-medence Fesztivál az A38 koncerthajón,
ismét Sunset Square-rel vár a Cinema Hall, megtelik újra a Trip
Terasz, ráadásul megújult kerthelyiséggel ismét szabad utat
biztosít az Instant-Fogas az együtt, közösen átbulizott, maradandó
éjszakáknak.
Funzine
hírmondó
Függőágyas
Ferenc József
Új alkotással örvendeztette
meg Budapest népét az
ukrajnai születésű magyar
gerillaszobrász, Kolodko
Mihály A nagy ho-ho-horgászból
ismert Főkukac,
Liszt Ferenc, Süsü és a
Kockás fülű Nyúl után
most Ausztria császárát
és Magyarország apostoli
királyát, I. Ferenc Józsefet
öntötte bronzba, a nagy uralkodó
miniszobrát pedig stílszerűen
az egykori Ferenc
József (1946. augusztus 20.
óta Szabadság) híd díszes
korlátjának egyik résében
helyezte el. A kopasz, jellegzetes
bajszú államférfi
alakját a híd északi oldalán
leljük, ahonnan egy függőágyban
ülve figyeli a Duna
folyását, hasonlóan azokhoz,
akik a városi kikapcsolódás
ugyanezen formáját
választották a 2017 és 2019
között megrendezett nyári
Szabihíd-eseményeken.
Reméljük, Ferenc József
nem marad sokáig egyedül,
és hamarosan újra birtokba
vehetik a gyalogosok a
Szabadság
hidat!
Fotó: Kolodko Art
Fotó: Magyar Fotográfiai Múzeum
TUDTAD?
2850 kilométeres hosszával a Duna
kontinensünk második leghoszszabb
folyója. Neve a proto-indoeurópai
dānu szóból ered, jelentése
folyó, folyam. Több mint 300 évig
volt a római birodalom északkeleti
határfolyója, a limes részeként
pedig több száz erődöt, őrtornyot
és katonai tábort telepítettek
partjaira, ezzel olyan nagyvárosok
magvait elszórva, mint Bécs
(Vindobona), Belgrád (Singidunum),
na és persze Budapest (Aquincum).
Aki a saját szemével is szeretné
látni a kétezer évvel ezelőtti latin
uralom nyomait, az látogasson el
Verőcére, és tekintse meg a Duna
bal partjának egyetlen feltárt római
kori őrtornyának falait.
Egy népszerű legenda szerint
Mátyás királyt a befagyott Duna
jegén koronázták meg 1458. január
24-én. A valóságban Mátyás csak
február 14-én érkezett meg Budára
prágai rabságából, a koronázásra
pedig egészen 1464. március 29-ig
kellett várnia, mikor a III. Frigyestől
visszaszerzett Szent Koronával
Székesfehérváron végre törvényesen
is királlyá nyilvánították.
Persze, minden legendának van
történeti alapja, és ez most sincs
másként: az éppen tomboló kis
jégkorszak miatt valóban páncélosra
fagyott a Duna jege, ám ez
„csupán” a Mátyáshoz és Szilágyi
Mihályhoz hű fegyveresek és köznemesek
Pestről a Budai Várba
NEMZETKÖZI DUNA-NAP
A Duna-medence 14 országa 2004 óta minden évben június 29-én ünnepli a nemzetközi
Duna-napot, melynek célja a résztvevő országok közötti „folyószolidaritás” erősítése
és a Duna természeti értékeiről történő megemlékezés. A jeles nap kapcsán mi is
készültünk nektek néhány érdekességgel a folyóról, fogadjátok szeretettel!
DUNA KARNEVÁL
A Duna Karnevál immár 25 éve
különleges színfolt a budapesti
nyár kulturális palettáján,
amely idén júniusban
több mint 100 zenész és táncos
közreműködésével mutatja be
jubileumi programsorozatát a
Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Június 11-én a 15 éves
Pál István Szalonna és Ban dája
ad ünnepi koncertet, június
12-én pedig egy különleges
Best of gálaműsorral, kellemes
nyáresti hangulatban
várják a néptánc és népzene
szerelmeseit.
történő átkelését tette lehetővé.
Ha minden igaz, hamarosan újra
legálisan fürödhetünk majd a Duna
fővárosi szakaszán: a Római-parti
szabadstrand a vízminőség jelentős
javulása révén kapta meg a III.
kerületi önkormányzat engedélyét,
1973 óta először. A folyóparti
lubickolás aranykora a 18. század
vége és a II. világháború közötti időszakra
tehető, nyáron a fél város a
parti fövenyekre vagy mesterséges
strandokra települt ki, míg a
tehetősebb réteg az úgynevezett
úszóstrandokat vette birtokba.
Ez utóbbiak gerendából ácsolt,
feneketlen medencéket körülölelő
szögletes szerkezetek voltak,
és olyan helyeken tették lehetővé
a Dunában hűsölést, mint a mai
Március 15-e tér vagy a Parlament
előtti partszakasz.
14 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 15
Kevesen tudnak a permakultúra ismérveiről, pedig az ember
természettel való együttműködését alapul vevő tervezői
rendszer egy fenntarthatóbb jövőhöz is hozzásegíthet minket.
Lőrinczi István kicsiben, a saját gangján fogott permakultúrás
gazdálkodásba, jelenleg pedig tudását megosztva igyekszik
népszerűsíteni a városi permakultúra fogalmát.
MY BDPST
A városi
KERTÉSZKEDÉS
jövője
Írta: Sutus Dolli | Fotók: Egy jó kép rólad
Lőrinczi István már gyerekkorában, az Erdélyben
tett kirándulások alkalmával beleszerelmesedett
a természetbe. Gyakorlatilag
egész életét végigkísérték a hegyi túrák és
a természetközeliség: fiatal felnőttként magashegyi
túravezető és -instruktor képesítést szerzett, hegymászó
szakosztályt alapított, de részt vett sivatagiés
dzsungeltúrákon is, utóbbin végig a hátán szemlélődő,
másfél éves kislányával. Mindennapjainak
másik vezető ereje a közösségépítés, amelyet jelenleg
környezetvédelmi ismeretterjesztés formájában
gyakorol, többek között egy fenntarthatósági diákrendezvény
és nyári táborok szervezőjeként.
István jelenleg permakultúra-tervezőként dolgozik,
ami a legtöbbünknek valószínűleg nem sokat mond.
Ez azért van, mert a permakultúra egy, Magyarországon
csupán néhány évtizede jelen lévő tervezői
rendszert takar. Ahogy ő mondja, az egész lényege
a természettel való együttműködés, ezen kívül pedig
a permakultúra három alapelvvel bír: a bioszféra védelme,
az emberek védelme és a méltányos megosztás,
más szóval a természetbe való visszaforgatás.
István egy éve végezte el Márkuly István, a terület
egyik legismertebb hazai szakértőjének képzését,
amely elmondása szerint strukturálta addigi tapasztalatait,
valamint ihletet adott saját permakultúrás
rendszerének kialakításához az otthonául szolgáló
belvárosi bérház 6 nm-es gangján, így született meg
a Perma Gang Project.
A tervezői munkába 2020 márciusában vágott bele,
feltérképezte a helyszín klimatikus viszonyait, illetve
megfigyelte a mikroklímát, elsősorban a fény- és
szélviszonyokat, a páratartalmat, a szennyeződéseket,
a vízfogási lehetőségeket, illetve az eddig a területen
élő állatok és növények fajtáját. Ezután következett
a kreatív tervezői rész, amelynek legfontosabb
ismérve a rendszerben gondolkodás. „A városi permakultúra
esetében, főként a helyhiány miatt elengedhetetlen,
hogy a kert egyes elemeinek, így minden
növényfajnak, több funkciója legyen. Az eper mellé
LŐRINCZI ISTVÁN
például zöldborsót ültettem, mivel utóbbi megköti a
levegő nitrogénjét és beviszi a talajba, így az epernek
is lesz miből táplálkoznia,” magyarázza István.
Emellett a természet főbb mintázatait (spirál-, hullám-,
mag-, háló- és ágminta) igyekezett átültetni a
városi környezetbe, így a rizsföldekre emlékeztető,
napelemmel hajtott automata öntözőrendszer például
a hullámmintát hivatott másolni. Szintén a hullám
adta a tökfélék ültetésének ötletét: egy bohócsapkaformájú,
alul lyukas, vízálló anyagba tervezi a karógyökerű
növény ültetését, amely a hullámzás miatt
képes lesz a gangon is hosszú gyökeret növeszteni.
A helyhiány mellett István a kártevőket emeli ki a városi
permakultúra másik nagy kihívásaként, hiszen
az épített környezetben nem jelennek meg azok természetes
ellenségei, mint például a zengőlégy vagy
a katicabogár, amelyeket így kemény munkával kell a
területre vonzani.
A Perma Gang Project keretein belül helyet kapott a
gangon két, gazdag élővilággal rendelkező dézsató,
melyekben rákok, orsócsigák, vízi bolhák és szúnyoglárvák
is élnek. Van itt még méhecskehotel és
két, saját kezűleg eszkábált Wicking-ágyás, amely
István szerint a világ leginkább vízbiztos konténerkertészeti
eszköze. Működésének lényege, hogy tárolóedényének
25%-ában áll a víz, amelybe folyami
kavicsok, rájuk pedig komposztos talaj, valamint az
16 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 17
azt nedvesen tartó széna került, így amikor fentről
locsolunk, az ágyás napokig megtartja a vizet. Az
erkélykertben egyébként körülbelül 80 fajta növény
található, melyekből 50 ehető, úgymint a négytagú
család tavaly nyári fogyasztását teljesen fedező paradicsom
vagy az interjú alatt is fölénk tornyosuló,
kis túlzással égig érő mángold. István idén kísérleti
jelleggel krumplitermesztésbe is fogott másfél
négyzetméteren, egy nagy zsákban, 30 cm-es földbe
rejtettek 5 db krumplit, amelyre még 10 cm föld jött.
Amint kibújik a földből a zöld, újra befedi, így próbálja
„pániknövekedésre” sarkallni a növényt, amely
akár 5 kg burgonyát is hozhat.
A család gangkertjének fejlesztgetése mellett több
zöld projekten is dolgozik permakultúra-tervezőként.
Az egyik ilyen az Erkel utcai Kicsi Bocs Óvodában
valósul meg, ahol permakultúrás képzést
tart a pedagógusoknak, valamint segít megtervezni
és kialakítani az intézmény hátsó udvarának új
kertjét. A régi, kevés hozamot hozó magaságyások
helyén, a területi adottságok figyelembevételével
dombágyásokat és fűszerspirált építettek, míg a homokozó
helyén tó került kialakításra. „A fűszerspirál
a permakultúra atyja, az ausztrál Bill Mollison által
megálmodott rendszer, amelynek lényege az egyes
fűszernövények igényeinek szem előtt tartása. A
spirálalaknak köszönhetően egyszerre különböző
igényű növények nevelése válik lehetségessé a különböző
égtájakat használva, így tehát alulra a nagy
nedvességigényű, felülre pedig a szárazságtűrő
fajtákat kell ültetni, amilyen például a rozmaring,”
meséli István. A színes kerítéssel határolt kertben
komposztáló, madárodú és méhecskehotel is segíti
majd a gyermekek érzékenyítését, akik az óvónőkkel
közösen fogják gondozni a növényeket. A kertről és
annak élővilágáról mesét is írtak a pedagógusok,
akik így játékosan mesélhetnek az óvodásoknak a
természet körforgásáról, de még egy interaktív tanösvény
megtervezése is hátra van.
István a Terézvárosi Önkormányzattal is együtt
dolgozik, legutóbb például lehetőséget kapott egy
permakultúrás képzés megszervezésére a VI. kerületi
lakosok számára. A pozitív visszajelzéseknek
hála ősszel is induló tanfolyam segítségével István
igyekszik megértetni a permakultúrát és annak városi
létjogosultságát az emberekkel, akik gyakorlati
tanácsokat tanulhatnak az urbánus kertépítésről és
-ápolásról. Utóbbi során az elsődleges cél az ökológiai
rendszer feltételeinek megteremtése, valamint
a természettel való együttélés az épített környezetben.
Budapest zöldülése és a városi permakultúra
terjedése az élhető jövő érdekében is elengedhetetlen,
ami épp elég indok István számára ahhoz, hogy
szívesen adjon ehhez hasonló riportokat, teszi hozzá
végül mosolyogva.
Bal felül:
A Bill Mollison-féle fűszerspirál
Bal alul:
Krumplitermesztés másfél
négyzetméteren
Középen felül:
Mini kertészeti eszközök
az óvodásoknak
Középen:
Az eperbokrok között kanyargó
automata locsolórendszer
Középen alul:
Méhecskehotel
Jobb felül:
Szép számban terem
a retek a gangon
Jobb alul:
Perma Gang Project
egy belvárosi bérház 4. emeletén
9 lorincziistvan.com
18 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 19
SZABADTÉRI
SÜTÖGETÉS
BUDAPESTEN ÉS KÖRNYÉKÉN
Nem kellenek fényűző körülmények egy igazán emlékezetes nyári estéhez.
Töltsetek el pár órát a szabad ég alatt és idézzétek meg a gyermekkori táborozások
hamisítatlan hangulatát Budapest közvetlen környezetében!
A szabadtéri sütögetésnek van valamiféle megfoghatatlan
bája. Az ínycsiklandozó illatok és ízek belevésődnek
az agyunkba, és még évekkel később is fel
tudjuk idézni a hangulatot, a háttérben ropogó tábortűz
hangját. A nyugodt környezet legalább olyan fontos,
mint a jó társaság, ezért ennek a hírnek örülni
fogtok: nem kell nagyon eltávolodni a fővárostól, ha
a nyársatokra tűznétek valami finomat. A szükséges
óvintézkedéseket mindig tegyétek meg, tűzrakás
előtt szedjétek össze és távolítsátok el a közelben
lévő száraz ágakat és faleveleket, és soha ne hagyjátok
felügyelet nélkül a tüzet!
VÍZPARTON
Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, az 1978-
ban kialakult Naplás-tó környékét is tűzrakóhelyek
szegélyezik. Hegyek, dombok nincsenek, de még a
sík vidékhez szokott szem számára is tartogat szépségeket.
A cinkotai Kis-erdőn átfutó tanösvénynek
hála megismerkedhettek a hely erdős, lápos és
mocsaras élővilágával, ugyanakkor árnyas fákkal
körülvéve élhetitek át a közös sütés-főzés örömét.
Nem mindenki szereti összekötni a kellemest a
hasznossal, ezért azokra is gondoltunk, akik kirándulás
helyett egyszerűen csak lazítani szeretnének
a tábortűz mellett. Ha magatok mögött hagynátok a
rohanó hétköznapokat, iszogatnátok, és összedobnátok
valami finomat a barátokkal, irány a Római
part! Nagy előnye, hogy közel fekszik a belvároshoz,
és italfogyasztásért cserébe akár bográcsot, grillt
és nyársat is biztosítanak (keressétek a Kék Rombusz
nevű retro kocsmát), hogy nektek csak az étel
összetevőiről kelljen gondoskodnotok. A Hajógyári-szigeten
hasonló körülményekkel fogtok szembesülni,
ott is legálisan ülhetitek körbe a tábortüzet.
Fotó: Horváth Zsolt (flickr HorváthZsolt73)
HEGYEN-VÖLGYÖN
A gyermekvasúttal megközelíthető Nagy-Hárshegy
esetében szintén szavatolt a csodás panoráma,
de nem csak emiatt érdemes hátizsákba
pakolni a sütögetés hozzávalóit, és elindulni oda.
A Szépjuhászné állomásról a sárga jelzéseket követve
tűzrakóhelyekkel rendelkező pihenőhöz juthattok
el. Bográcsozás előtt vagy után kirándulhattok
a Bátori-barlanghoz vagy felkereshetitek
a Makovecz-kilátót. Kirándulási lehetőségekből
amúgy a Hármashatár-hegy és a tűzrakóhelyekkel
ellátott Virágos-nyereg környékén sincs hiány.
Előbbi interaktív tanösvénynek ad otthont, így
amellett, hogy friss levegőt szívhattok az edzésnek
is beillő túra során, a környező erdők élővilágával
is megismerkedhettek.
A III. kerületi Csillaghegyen fellelhető, Róka-hegyi
kőbánya valaha Budapest legnagyobb mészkőbányája
volt. Eddig talán nem jutott eszetekbe
mint lehetséges szalonnasütési helyszín,
pedig ha tudnátok, milyen pazar kilátás nyílik a
tűzrakóhelyek mellől! A környék évtizedek óta
természetvédelmi terület: napjainkban gyakran
látogatott kirándulóhely és a bográcsozók,
szalonnasütők kedvelt célpontja. Mindegy, hogy
HÉV-vel vagy autóval érkeztek, keressétek a
sárgás színben játszó, érdekes formájú sziklák
előtti teret, ott találhatóak a tűzrakóhelyek.
CSALÁDDAL
Mielőtt picit eltávolodnánk a fővárostól, meg kell említenünk
a II. kerületi macis játszóteret, mint kitűnő
kirándulási és bográcsozási célpontot. Az erdei játszótéren
– a gyerekek nagy örömére – medvét és más
állatokat ábrázoló szobrokat találni, természetesen
a kötelező csúszda, hinta és libikóka mellett. Ennél
azonban jóval több van ebben a helyben. Annak érdekében,
hogy minél hosszabb időt töltsenek ott a családok,
tűzrakóhelyeket létesítettek a terület fenntartói.
Aki pedig kirándulna, a kiépített kapcsolódási pontoknak
köszönhetően túraútvonalakhoz csatlakozhat.
A Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark már
valamivel (körülbelül 50 kilométerrel) messzebb
található Budapesttől. Többfunkciós családi kirándulóhelyként
azért került be a kedvenc tűzrakóhelyeinket
listázó felsorolásba, hogy az is találjon
magának lehetséges célpontot, aki már minden korábban
említett szabadtéri lehetőséget kimerített.
A Velencei-hegység és Velencei-tó északi partja között
meghúzódó területen emuk, szarvasok, muflonok
jól megférnek egymás mellett, az arra járók a
vidék vízi világának feltérképezése mellett kalandjátszótéren,
erdei tanösvényen vagy a 15 méter magas
kilátóban múlathatják az időt.
20 BUDAPEST-KALAUZ
BUDAPEST-KALAUZ 21
Írta és fotózta: Vizy Márton
VÁROSI KALANDOR
Cséti-villa
REJTÉLYES ÉPÜLETEK BUDAPESTEN: TELE VAN A FŐVÁROS OLYAN HÁZAKKAL, MELYEK
MELLETT NAPONTA MEGYÜNK EL, MÉGSEM TUDJUK HOVA TENNI ŐKET. OLYAN ÉPÜLETEK-
RŐL VAN SZÓ, MELYEKET VALÓSZÍNŰLEG MINDEN BUDAPESTI ISMER, DE NEVÜKRŐL ALIG
HALLOTT VALAKI, HABÁR IZGALMAS TÖRTÉNETÜK VAGY RITKASÁGSZÁMBA MENŐ MEG-
JELENÉSÜK INDOKOLNÁ AZT. EZEK KÖZÜL A FÉLISMERETLEN KŐCSODÁKBÓL MUTATUNK
BE NEKTEK MOST HÁRMAT!
Gschwindt-ház
A századforduló Budapestjén nemcsak a kávéházi kultúra
virágzott, de a titkos társaságok is aranykorukat
élték. A Podmaniczky utcában szabadkőműves székház,
a Palotanegyedben pedig alkimista központ épült,
ez utóbbi nem kevésbé patinás helyen, mint közvetlenül
a Nemzeti Múzeum mögötti saroktelken! A várkastélyszerű
palota a bajorországi származású Gschwindt
György megbízásából épült 1901-ben, aki amellett, hogy
a Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rum gyár
örököseként a város egyik legnagyobb adófizetője volt,
nagy okkultista hírében is állt. El is látta hát az épületet
mindenféle alkimista alapkellékkel: így került például
a Bródy Sándor utcai homlokzatot díszítő napóra bal
oldalára egy bagoly, jobbjára meg egy kakas. Előbbi a
bölcsesség és a titkok madara, míg utóbbi az erőt és
a feltámadást jelképezi. A legenda szerint az alagsorban
kapott helyet a hóbortos nagymágnás titkos laboratóriuma,
ahol az élet vizét igyekezett kikísérletezni.
Egy napon aztán György barátai levelet kaptak: a házigazdának
sikerült megtalálnia az örök élet forrását!
Mire az úri társaság odasereglett, a levél feladója már
holtan feküdt a hivatkozott folyadék mellett. Hogy mi
okozta halálát, azóta is rejtély, mint ahogy arra a kérdésre
sem fogjuk soha megtudni a választ, hogy vajon
tényleg felfedezte-e a mitikus varázsitalt: a család
ugyanis minden jegyzetet megsemmisített, a titkos lejárót
pedig örökre befalaztatta.
Fotó: Egy jó kép rólad
Schoch-Hegedűs-villa
A Gellért-hegy északi oldalának támaszkodó
klinkertégla-költemény túlzás nélkül
minden fővárosi számára ismerős lehet:
arról a vöröslő, bástyaszerű épületről van
szó, amely már több mint 110 éve vívja ki
minden nap az Erzsébet hídon Pestről Buda
irányába átkelők ámulatát. Az építész K.
Császár Ferenc volt, a megbízó pedig a jól
menő tőzsdespekuláns és építési vállalkozó,
Schoch Frigyes. A fáma úgy tartja, Frigyes
volt az, akit világkörüli útja során magával
ragadott a genovai tengerpart fölé magasodó
Castello Türke középkori sziluettje, más
források viszont az építésznek tulajdonítják
az ötletet. Akármi is az igazság, a lényegen
mit sem változtat: a stile liberty hagyományából
táplálkozó négyemeletes villa 1914-
re épült fel, felkiáltójel-szerű tornyával és
lőrésszerű pártázatával egyszerre idézve
meg a lovagkor és az olasz vidék hangulatát.
Schoch az első világháború után nem sokkal
csődbe ment, a palota a Hestia Házépítő Rt.
kezelésébe került, amelytől 1926-ban vásárolta
meg Hegedűs Lóránt, nyugalmazott
pénzügyminiszter. Később Andy Vajnának is
volt itt lakása, ma pedig - ha hihetünk a kapucsengő
névtáblájának - egy bizonyos Jack
Sparrow lakik az épület tornyában.
1016 Budapest, Orom utca 4.
Talán nincs még egy épület Budapesten,
amelyről prominens elhelyezkedése ellenére
oly’ kevés szó esik, mint az Ajtósi Dürer sor
Hungária körúti torkolatával átellenben álló
Cséti-villa. A modern irodaházak dzsungelében
megbúvó késő szecessziós villaépület
Cséti István tervei szerint született meg
1923-ban, saját használatra. A finn nemzeti
romantika hatásait mutató, mozgalmas tömegképzésű
műteremház mintha csak a közeli
Állatkertből szökött volna meg, leginkább
Kós Károly és Zrumeczky Dezső munkáit juttatja
eszünkbe. Kissé esetlenül megformált
tornya, csúcsos teteje és a magasföldszinti
bejárathoz vezető fedett lépcsősor alapján
akár templom is lehetne valahol Erdélyben,
ehelyett a főváros egyik legforgalmasabb
útján fogja a port. Egykori melléképületének
földszintjét régen egy garázs foglalta el, felette
lakott a személyzet, a két házat összekötő
nyaktagot csak később ékelték közéjük.
A Cséti-villától különálló egységet képez,
de ugyanezen a telken található a Cséti által
egy évvel korábban felhúzott, Hungária körút
153. alatti ház, amely az amerikai építész
Frank Lloyd Wright épületeivel mutat hasonlóságot,
és szintén sok érdekes részletet rejt.
Aki szívesen megtekintené belülről is ezt a
két építészeti zárványt, az jól vésse be naptárába
a szeptember 11-i hétvégét, a házak
ugyanis felkerültek a Budapest100 listájára!
1146 Budapest, Hungária körút 151.
1088 Budapest, Bródy Sándor utca 12.
22 KULT
KULT 23
Színház
A SZABADBAN
BUDAI SZABADTÉRI SZÍNHÁZ, CSILLEBÉRC
A Csillebérci Gyermektábor területén, a budai hegyek
tetején helyet foglaló Budai Szabadtéri Színház
1000 férőhelyes nézőterével a második legnagyobb
budapesti szabadtéri színháznak számít. Júniusi
műsorából két előadás is figyelemreméltónak bizonyul:
először a június 11-én műsorra tűzött Szép
nyári nap című Neoton-musical, ami idősebbeknek
nosztalgiát, fiataloknak kíváncsiságot, a teljes közönségnek
pedig jókedvben nem szűkölködő szórakozást
ígér, míg a június 25-ei produkció, a Győri
Balett által eltáncolt Anna Karenina megrendítő és
érzelmes előadása a balett iránt érdeklődőket fogja
rabul ejteni.
ZSÁMBÉKI NYÁRI SZÍNHÁZ
A Zsámbéki Nyári Színház, kihasználva a hely természeti,
műemléki és szellemi értékeit, a gótika
születését idéző Öregtemplom és a frissen felújított
Zichy-kastély helyszínein tartja meg júniusi
előadásait. Szép számmal képviseltetik magukat
fiatal alkotók és művészek: Vecsei H. Miklós egy
Kelemen Barnabással közös Arvo Pärt-estet követően
barátaival lép fel egy kamarakoncert keretében,
Csoóri Miklós munkássága előtt tisztelegve.
Egyszemélyes irodalmi-zenei produkciókból sem
lesz hiány: Szarvas Józsefet egy monodrámában
látjuk viszont, Dés László Dalok egy zongorával
című estjén pedig a zeneszerzői alkotás meghitt
folyamatába pillanthatunk be.
TETŐTERASZON A MADÁCH SZÍNHÁZ
Májusban és júniusban rendhagyó helyszínen, a Madách
Színház tetőteraszán, a csillagfényes égbolt
alatt kerül megrendezésre a Színház, szerelem és…
előadássorozat, amely során ismert színészek tolmácsolásában
olyan dallamok csendülnek fel, mint
az Operaház Fantomja, a Macskák musical, a Koldusopera
vagy épp A padlás legismertebb muzsikái. A
tetőteraszra ráadásul a művészbejárón át vezet majd
az út, mely egy kicsit talán még romantikusabbá teszi
az egyedülálló helyszín amúgy is páratlan varázsát.
SÉTASZÍNHÁZ A TRAFÓVAL
A Trafó csapata sétacirkusszal készül nézőinek,
utcai performansszal és kiterjesztett valósággal
rántja be őket a szabadtéri színház világába. Május
21-én debütált a cirQular nevű projekt Freak Fusion
& Flying Bodies című előadása, mely egészen június
18-ig tekinthető, de inkább tapasztalható meg. Merthogy
itt nem színházba vagy a képernyő elé ülünk le,
hanem egy szabadon választott időpontban, egyetlen
feltöltött telefonnal a kezünkben vehetjük nyakunkba
a várost, és lehetünk részesei egy szabadulószoba,
egy városi séta és egy újcirkuszi produkció találkozásából
fakadó élménynek.
Olyan budapesti és a fővároshoz közeli szabadtéri kulturális élményeket
ajánlunk, amelyeknek hála a friss levegőn, némi D-vitaminon
túl a kultúra lélekemelő tapasztalatával is töltekezhetünk.
MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPAD
Az ország egyetlen állandó szabadtéri színpada,
mely 3000 férőhelyes nézőtérrel a Margitszigeti Víztorony
tövében épült fel, idén júniusban két estén,
17-én és 19-én is műsorára tűzte sokak által várt,
tavalyi telt házzal és vastapssal ünnepelt musicaljét,
mely a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc
és minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapatának,
az Aranycsapat történetét mutatja be nem kevesebb
mint 22 színész, 60 táncos, 30 gyerekszínész
és artisták közreműködésével.
VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD
A mintegy 800 férőhelyes szabadtéri színpad Budán,
a Városmajor szívében kapott helyet, ahol június 19-
én egy különleges előadásnak lehetünk részesei. A
templomtól nem messze, az egykor a Vízivárosban
lakó Cseh Tamás egyik közismert dala, a Váróterem
elevenedik meg a színpadon egy szcenírozott előadás
keretében, amelyen természetesen nem csak
ez az egy Cseh Tamás-szerzemény fog elhangozni.
Az újjáélesztett és újraértelmezett Cseh Tamáslegenda,
az előadás keretét és ívét adó dalok először
ezen az estén csendülnek fel a budai színpadon,
vélhetően nem utoljára.
24 KULT
KULT 25
Magaskultúra
Forradalmi etűdök
Bősze Ádám a zenetörténet hat
legelsöprőbb lendületű előadóművészét
mutatja be új, szórakoztató
zenetörténeti sorozatában június
7-től kezdődően, nagyjából havi
bontásban, a Cziffra Fesztiválon.
Anekdoták, humor és emberi történetek
várják a közönséget a Lóvasút
Kulturális és Rendezvényközpontban.
cziffrafesztival.hu
Szabados György-emlékest
10 éve hunyt el a magyar improvizatív
zene atyja, Szabados György
Kossuth-díjas zongoraművész és
zeneszerző. Halála óta felnőtt egy
új zenészgeneráció, amelynek képviselői
most Geröly Tamás dobos,
Szabados egykori zenésztársa hívására
színpadra állnak a Fonóban
június 11-én, hogy zenével emlékezzenek
a Mesterre. fono.hu
Ivan Viripajev: Illúziók
Négy vén totyakos groteszk keringője
egy felvonásban, avagy
egy haláli vígjáték a Bethlenben a
Helytelenek Társulattól, bábokkal.
Az online előadás két idős házaspárról
szól, jobban mondva arról,
hogyan szerették, vagy nem szerették
egymást, vagy a másikat.
Arról, mennyire voltak őszinték,
vagy épp mennyire nem.
bethlenszinhaz.hu
Fotó: Benkó Bernadett
NOWstalgy
Stern Lili táncos és drámainstruktor
előadása egy séta- és helyspecifikus
podcast. A NOWstalgy
egy autonóm podcastünnepség a
szabadságról, a közösségről és az
önállóságról a Hármashatárhegyi
repülőtéren. Az „előadás” május
28-tól elérhető bárki számára,
bármikor, de ha az alkotókkal is
szívesen találkoznál, gyere június
18-án! placcc.hu
Gang Színház: Az új lakó
A Gang Színházban nem a nézők
mennek színházba, hanem a színészek
használják a gangos házak
udvarát színházként. Az előadás
zártkörű, csak a lakók és az ő vendégeik
vesznek részt rajta. Te is
szeretnél a saját udvarodba saját
színházat? Jelentkezz a gangszinhazpalyazat@gmail.com
címen!
bethlenszinhaz.hu
Élő népművészet
Április végén nyitott meg az év legfontosabb
magyarországi népművészeti
kiállítása, melynek az idén
20. jubileumát ünneplő Hagyományok
Háza szolgál otthonául. Az idei
tárlaton teljesen új megvilágításba
kerül a fenntartható és megújuló
hagyomány, aminek egészen augusztus
22-ig élőben is tanúi lehetünk.
hagyomanyokhaza.hu
Fotó: Hagyományok Háza | Amrus Laura
Stratégiai
partnerünk:
Ingyenes élő közvetítések és most először látható felvételek:
kövessen minket a Müpa honlapján, Facebook-oldalán és
YouTube-csatornáján!
A Müpa támogatója
az Emberi Erőforrások Minisztériuma
26 KULT
KULT 27
Újra élőben
vár a Margó
Júniusban újra megtartják az ország
egyik legnépszerűbb irodalmi fesztiválját,
amely ráadásul idén új helyszínen
ünnepli 10. évfordulóját.
A Margó Irodalmi Fesztivál június 10. és 13. között
kerül megrendezésre a Városmajor park árnyas fáinak
ölelésében, a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
A négy nap leforgása alatt több mint 40 program
várja a látogatókat, akik többek között kötetbemutatókon,
koncerteken, felolvasásokon és sétákon vehetnek
részt.
A fesztiválon lesz először látható Vecsei H. Miklós és
barátai közös produkciója, a Csoóri Sándor műveiből
összeállított Párbeszéd, sötétben című előadás, Závada
Péter zenész barátai társaságában mutatja be
legújabb verseskötetét, valamint újra színpadra lép
az első Margó Fesztiválon alakult Rájátszás, Beck
Zoli, Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László, Szűcs
Krisztián, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény
István zenés irodalmi formációja.
9 margofeszt.hu
HAGYOMÁNYOK HÁZA
VÁLTOZATOS PROGRAMOK BUDA SZÍVÉBEN!
Halmos Béla
emlékkoncert
06.04.
Fitos Dezső Társulat
Taven baxtale! - Legyetek szerencsések!
06.11.
Fotó: Lakatos János
hegyvidék
HÁZHOZ JÖN
A TÁNCMŰVÉSZET
ONLINE BEMUTATÓ ELŐADÁSOK
www.tancszinhaz.hu
Emberi Erőforrások
Minisztériuma
70 év színei
jubileumi műsor
06.26.
Élő Népművészet
Országos Népművészeti Kiállítás
AUGUSZTUS 22-IG
1011 Budapest, Corvin tér 8.
www.hagyomanyokhaza.hu. | jegy@hagyomanyokhaza.hu
28 KULT
KULT 29
30 KULT
KULT 31
Popkult
Budapest Jazz Club
Május 4-e óta végre élőben is látogathatóak
a BJC koncertjei. A BJC
Bar Jazz sorozat keretében a hazai
jazzélet kiválóságaiból alakult
duók szórakoztatják a közönséget,
de persze az igazi koncertélet is
beindult. A nyári szezonban a klub
vendége lesz a Budapest Jazz Orchestra,
a SoLaTi és még sokan
mások! bjc.hu
Fotó: Katona József Színház
Trip Terasz
Heti többször várják a könnyen fogyasztható
kultúra rajongóit a Batthyány
tértől nem messze horgonyt
vetett Trip Hajón, ahol májusban
indult útjára a Trip Terasz koncertsorozat.
A fedélzeten a hazai előadói
szféra tehetséges tagjai adogatják
egymásnak a kilincset, elcsíphetjük
például Varga Liviust és Agócs Mártont
is a kisszínpadon. tripart.hu
Lear király
Hosszú leállás után, május 29-én
premierrel nyit újra a Katona József
Színház. A Lear király c. drámát állítják
színpadra három élő legenda
közreműködésével: Nádasdy Ádám
fordításában, Zsámbéki Gábor rendezésében,
Hegedűs D. Gézával a
címszerepben. Májusban és júniusban
összesen ötször nézhetjük
meg a shakespeare-i tragédiát.
katonajozsefszinhaz.hu
KirakART
Chill Garden
Május közepén nyitott meg az összművészeti
programok sorának otthont
adó Chill Garden a VII. kerületi
Nefelejcs utcában található Róth
Miksa Emlékház hangulatos udvarán.
Az események a műtárgygyűjteményeket
igyekeznek zenével,
irodalommal és vezetett sétákkal
közelebb hozni a látogatókhoz, legközelebb
május 28-án pénteken.
eromuvhaz.hu
Rita Payés Quartet
A mindössze 21 éves spanyol Rita
Payés hűvös, mint az óceán, de
perzsel, mint az ibériai nap: ezektől
a végletektől lesz felejthetetlen
a zenéje. Füstös hang, kislányos kisugárzás,
izgalmas harsonajáték,
katalán dalok és a bossa nova lágy
hullámzása ejti rabul a közönséget
június 29-én az Opus Jazz Clubban.
opusjazzclub.hu
Június 4. és 6. között keresd városzszerte
az elhagyatott, nem használt,
vagy éppen nagyon is más használatban
lévő, kirakART matricás kirakatokat,
amelyekben többek között
színház, újcirkusz, kortárs tánc, minikoncert
és fotókiállítás elevenedik
meg a nézők szeme előtt. Pontos
útvonaladat meg is tervezheted a
lenti honlap segítségével. kirak.art
JAZZ & GASZTRONÓMIA
2021. JÚNIUS 12. SZOMBAT 20:00
Sun-Mi Hong Quintet & Song-Yi Jeon
(KR/IT/UK)
SODRÓ LENDÜLETŰ MODERN JAZZ A KOREAI
DOBOS VEZETÉSÉVEL
2021. JÚNIUS 17. CSÜTÖRTÖK 20:00
Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Duó
AZ UTÁNOZHATATLAN ALKOTÓPÁROS
LEGÚJABB DALAIVAL ÉRKEZIK
2021. JÚNIUS 26. SZOMBAT 20:00
Balance: for we know in part
FELEMELKEDÉS ÉS SZABAD
SZÁRNYALÁS A BMC RECORDS
LEMEZBEMUTÓJÁN
2021. JÚNIUS 29. KEDD 20:00
Rita Payés Quartet (CAT)
BRAZIL BOSSA NOVA ÉS KATALÁN
BALLADÁK A JAZZ HULLÁMAIN
1093 Budapest, Mátyás u. 8. | +36 1 216 7894 | opusjazzclub.hu
32 KULT
KULT 33
KirakART
Június 4. és 6. között kerül megrendezésre a független
művészek és befogadóhelyek közös nyitási akciója
Budapest kirakataiban, a kirakART. Keresd városszerte
az elhagyatott, nem használt, vagy éppen
nagyon is más használatban lévő, kirakART matricás
kirakatokat, vagy tervezd meg előre útvonaladat a
kirak.art honlapon.
30 helyszínen, 3 napon át, közel 70 művész részvételével
lehetünk tanúi kirakatszínháznak, újcirkusznak,
kortárs táncnak, installációknak, minikoncerteknek,
storytellingnek, egyperces jeleneteknek,
fotó- és plakátkiállításnak, jelmezbemutatóknak, DJ
és VJ seteknek, valamint gyerekprogramoknak és
bábszínháznak is.
/fotó: Juri Bogomaz/
2021.
06. 09.
19:30
MOMKULT
BORIS BEREZOVSKY
ÉS BALÁZS JÁNOS
ZONGORAESTJE
9 kirak.art
/fotó: Emmer László/
cziffra100.com
Nyári
programok
A Városmajor park ölelésében
Június elejétől szeptember közepéig változatos és
színes programkínálattal, színházi bemutatókkal,
filmvetítésekkel, gyerekprogramokkal és igazi zenei
csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét
a Városmajori Szabadtéri Színpad.
A nyár folyamán a legváltozatosabb műfajú zenészek
és dallamok, komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie-,
tradicionális, crossover és világzenei koncertek
váltják egymást. Az idei évadban olyan neves magyar
előadók és zenekarok lépnek színpadra a Városmajorban,
mint az idén is visszatérő Palya Bea, Bereczki
Zoltán vagy Horgas Eszter, valamint olyan debütálók,
mint az Erik Sumo Band vagy Kökény Attila.
A koncertek egy-két kivétellel általában este 7-kor
kezdődnek.
Az idei nyári szezon június 2-án kezdődik a Városmajori
Szabadtéri Színpadon, méghozzá a Szente Vajk
rendezésében megvalósuló, 1931-es Nagyvárosi fények
c. Chaplin-film színpadi adaptációjával, a főszerepben
Nagy Sándorral. Jegyek már kaphatók!
9 varosmajoriszinpad.hu
25. duna karnevál
margitszigeti szabadtéri színpad
szalonna és bandája
jubileumi koncert
2021. június 11. • 20 óra
dunakarneval.hu
gálamusor
2021. június 12. • 20 óra
DK2021_131x57.indd 2 2021. 05. 21. 10:26
34 KULT
KULT 35
Időutazás Óbudán
Hosszú-hosszú Csipkerózsika-álom után ismét pezsgő kulturális élet költözik az ajtajukat
újra szélesre tárt óbudai múzeumok falai közé. A III. kerületi macskaköveket
koptatva, a pillanatot megragadva számtalan helyre térhetünk be, és ha úgy tartja
kedvünk – a gazdag felhozatalnak köszönhetően –, múzeumról múzeumra járva akár
még időutazást is tehetünk.
AZ ÓBUDAI GÁZGYÁR TORNYA BELÜLRŐL
A
Az ókortól indulunk, és a rómaiak által ránk
hagyott múlt kincseit fedezhetjük fel az újranyitott
Aquincum Múzeumban. Állandó és időszakos
kiállítással, régészeti parkkal, június 2-től a
Hercules-villa megnyitásával bővül tér, idő és tárlat,
melyet akár egy szuszra is bebarangolhatunk.
Ugrunk jó pár száz évet az időben, de még mindig
nem napjainkig, hanem az 1784-ben alapított textilgyár
történetéig, melyet hűen mutat be az óbudai
Goldberger Textilipari Gyűjtemény. A kiállításnak
hála részesei lehetünk, hogy lett kereskedőből műhelytulajdonos,
családi manufaktúrából gyár, valamint
kékfestőműhelyből világsiker.
Egy lépéssel aztán közelebb léphetünk napjainkhoz
és Vasarelyhez, valamint különleges színek, formák
és érzéki csalódások uralta munkásságához is, hiszen
a Szentlélek térrel szomszédos, újra nyitva
tartó Vasarely Múzeumban lépésről lépésre, formáról
formára és színről színre ismerhetjük meg
az op-art legjelesebb képviselőjének művészetét.
A következőkben Vasarely munkásságát lakótelepi
sétára cseréljük, nem máshol, mint az Óbudai Gázgyári
lakótelepek szabad ég alatti tárlatán bóklászhatunk
természet és hagyomány ihlette, díszt és
játékosságot nem nélkülöző házai között, útba ejtve
magát a Gázgyárat is, ahova belépést vezetett séták
keretében nyerhetünk.
A lakótelepeket barokk kolostor és templom váltja
fel, legalábbis az ebben az épületben helyet kapott
Kiscelli Múzeum és annak várostörténeti kincseket,
gyűjteménybe foglalt életmódrelikviákat, fényképés
játékgyűjteményt felvonultató felejthetetlen kiállítása,
hogy végül, de nem utolsósorban, utunk a
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba
vezessen, ahol a magyar kereskedelem fejlődésének
lehetünk tanúi régi árucikkek, reklámtárgyak, reklámtáblák
és ki tudja még hányféle és -fajta kincs
története által.
Fotó: Egy jó kép rólad
36 KULT
KULT 37
Könyvekkel a
FÖLD KÖRÜL
UTAZÁSRA HÍVUNK, AMIHEZ SE AUTÓRA, SE VONATJEGYRE, DE MÉG REPÜLŐ-
JEGYRE SEM LESZ SZÜKSÉGED, ELÉG CSAK KÉZBE VENNED AJÁNLÓNK BÁRMELY
PÉLDÁNYÁT, HOGY RÖVID IDŐ ALATT MEGISMERHESD A FÖLD EGY-KÉT IZGALMAS
SZEGLETÉT.
SZERB ANTAL: Utas és holdvilág
Az 1937-ben megjelent töretlen sikerű szépirodalmi regény
főhőse, Mihály nászútján döbben rá, hogy a nő, akit feleségül
vett, soha nem fogja tudni megérteni őt és a múltját. A képzelet
és valóság határmezsgyéjén mozgó lélektani regény páratlan
tapintattal mutatja be az elveszett ifjúság újraéléséből
fakadó vágyat, a múlt fel nem dolgozott történéseinek nyomát
a jelenben és egy felnőtt korú, de lelkében még kamasz férfi
útkeresését. A többek között még hindi nyelvre is lefordított
regény tulajdonképpen arra keresi szüntelen a választ, hogy a
lélek időgépén keresztül vissza lehet-e szállni a múltba, hogy
kiszabaduljon az ember énje börtönéből.
ELIZABETH GILBERT: Ízek, imák, szerelmek
Amint kézbe vesszük Liz, vagyis Elizabeth Gilbert írónő lebilincselő
szerzeményét, aligha van menekvés, hiszen az egyszerre
szórakoztató és megindító útkeresés szerves részeivé válunk.
Az írónő és egyben főhős minden vívódásának, kételyének, örömének
és bánatának tanúi lehetünk, miközben kéz a kézben barangolhatjuk
be Itália, India és Indonézia számos szegmensét.
Az Ízek, imák, szerelmek nemcsak egy lenyűgöző önéletrajzi
regény, hanem egy kalandos belső út is egyben, melynek vezérgondolata
rámutat, hogy egy látszatra sikeres élet korántsem
garancia a boldogságra.
MURAKAMI HARUKI: Birkakergető nagy kaland
Nem máshova, mint a titokzatos Japánba és annak különös atmoszférájába
csábít minket ez a kortárs Murakami-regény, a
Birkakergető nagy kaland. Egy pillanat alatt a talány részeivé
válunk, bele-belepihenhetünk a lassú, komótos, mégis izgalmas
történetfolyamba, miközben megérkezünk a legészakibb japán
szigetre, Hokkaidóra felgöngyölíteni a szálakat. Egyetlen képeslap
hívja életre a rejtélyt, egyben utazásra a főhőst, aki így kénytelen-kelletlen
bár, de kilép langyosvíz-szerű életéből, míg mi
nemcsak Hokkaidó megismerése iránt érzünk csillapíthatatlan
vágyat, de egészen más megvilágításba kerülnek a hétköznapjaink
Murakami-regénybe illő apró-cseprő fordulatai is.
FRANCES MAYES: Napsütötte Toszkána
A Napsütötte Toszkána valójában nem más, mint egy kiválóan
szerkesztett, naplószerűen megírt dolce vita. A gondolatokat
és érzékszerveket lebilincselő alkotásnak köszönhetően szinte
látjuk az előttünk elterülő zöldellő toszkán dombokat és az
út szélén szabályosan egymás mellett sorakozó citrusfákat. Az
írónő olyan érzékletesen írja le és hozza egyensúlyba a Cortona
melletti kisház megvételéből fakadó hercehurcát, annak olaszos
felújítási munkálatait és az eredeti toszkán konyhát, hogy a regény
egymagában egy komplett útleírás, szakácskönyv és társadalomábrázolás,
nekünk, olvasók számára pedig a vidékre való
szűntelen vágyódás.
JACK KEROUAC: Úton
Jack Kerouac generációról generációra szálló örök klasszikusa,
a beatnemzedék leghíresebb műve, a szabadság utáni vágyat, az
úton levést, a folytonos és nyughatatlan jövés-menést, az öröm
pillanatainak szüntelen keresését megjelenítő szerzemény előbb
a hatvanas évek ellenkultúrájának beharangozója, később pedig
majdani Bibliája lett. A spontán próza műfajában született száguldó
útibeszámoló közönségsikere, az amerikai és a világirodalom
halhatatlanjai közé emelte a személyes tapasztalatok alapján
született autentikus alkotást, mely az Egyesült Államok és
Mexikó legkülönfélébb tájain kalauzol bennünket pillanatokon,
mámoros élményeken és soha véget nem érő útkeresésen át.
38 GASZTRO
GASZTRO 39
PANCS BOLT
A Pancs Bolt egy újhullámos bolt és online piactér a
Pancs – gasztroplacc nyomán, ahol helyi termelőktől
frissen érkező portékákat, alapélelmiszereket és termelői
különlegességeket találunk a lehető legkevesebb
csomagolásban. Hiánypótló és állandó közösségi
piachangulatával a Tompa utcai és az újonnan megnyitott
újlipótvárosi üzlet egyaránt a maga kerületének
low waste gyöngyszeme, amely olyan ínyencségeket
bocsát áruba, mint a Roastopus kávéi, a Palotai csokoládék
vagy az UGAR Brewery kerti munkában kimondottan
segítő kisüzemi sörei.
1094 Budapest, Tompa u. 26.
1137 Budapest, Jászai Mari tér 4.
pancspiac.com
SZATYORBOLT
FALU.
FALU.
HÁZICO.
A MÁSIK BOLT
AMINEK POLCAI ROSKADOZNAK
A FINOMSÁGOKTÓL
Bevezetésnek legyen elég annyi, hogy nemegyszer összefutott
a nyál a szánkban a lista összeállításakor. Íme a kedvenc delikáteszboltjaink
Budapesten!
SZATYORBOLT
Megbízható forrásból érkező szezonális élelmiszerek,
zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek és termelői tojás,
friss pékáru, konyha- és kamrapolcra valók, de még
tisztítószerek is sorakoznak a Szatyorbolt polcain. Állandó
bolttal, városszerte több átvételi lehetőséggel és
egy olyan folyamatosan megújuló bevásárlóközösséggel
várnak, amelynek tagjaiként a lehető legkönnyebben
tanulhatjuk el a legjobb zero waste praktikákat.
A szatyorboltosok minden héten írnak arról, milyen
friss áru érkezik a boltba, a vásárlók pedig kedd délig
adhatják le heti rendeléseiket, amelyeket csütörtökön
vagy pénteken vehetnek át személyesen, vagy biciklis
futárral házhoz rendelhetnek.
1085 Budapest, Gyulai Pál utca 12.
szatyorbolt.hu
HÁZICO. – TERMELŐI FINOMSÁGOK BOLTJA
A külvárosi HáziCo. egy olyan családi vállalkozás,
amely a megbízható, hazai forrásból származó, minőségi
alapanyagokat tűzte zászlajára. A nagymama
spáj zát idéző üzlethelyiség polcain mindent megtalálunk,
amit amúgy a hétvégi nagybevásárlások alkalmával
a kosarunkba tennénk, azzal a különbséggel, hogy
itt minden alapanyag magyar termelőtől származik. A
HáziCo. webshopjában összeállíthatjuk a bevásárlólistánkat,
amelyet a boltban összecsomagolnak nekünk,
így csak érte kell mennünk. Akkor sincs gond, ha nem
gondolkodtunk ennyire előre, véletlenszerűen betérve
az üzletbe is szemezgethetünk az ínyencségek közül.
1165 Budapest, Veres Péter út 123.
termeloifinomsagok.hu
FALU.
A magyar kistermelők kemény munkájának gyümölcsével
van tele a nemes egyszerűséggel FALU. névre
keresztelt csemegeüzlet, amely a belvárosi forgatag
közepette csábít megtorpanásra mindenkit, akinek
PANCS BOLT
fontosak a hazai ízek, illatok és hangulatok. Szezonális
nyári finomságaik közé többek között BudaPrés ciderek,
friss rozék és könnyű fehérborok, házi kecskesajtok
és juhtúrók, valamint helyben sült péktermékek
sorakoznak fel. A Szent István körútra nyíló üzlethelyiség
egy aprócska teraszrésszel is büszkélkedhet,
így akár ott, helyben is elkölthetünk egy igazi, falusi
ízekben gazdag reggelit. Szemezgessetek a kulináris
kincsek közül, menjetek FALU.-ra!
1055 Budapest, Szent István körút 23.
fb/falu.delikat
A MÁSIK BOLT
A Wekerletelep megkerülhetetlen csemegeüzletében
kézműves, adalékanyagmentes, tiszta forrásból származó
hazai finomságokra lelhetünk, de ha az alapanyagok
beszerzésén túl sürgősen csillapítanátok
éhségeteket, a napi ebédmenüvel is megtehetitek,
amely szintén kizárólag szezonális hozzávalókból,
házilag készül. A másik boltban a legkiválóbb kistermelők
nevével fémjelzett portékák sorakoznak,
ameddig csak a szem ellát, de szinte minden héten
előrukkolnak valami újdonsággal, amilyen például a
március eleji gőzgombócos meglepetés vagy a random
vasárnapi almás-fahéjas csiga volt, úgyhogy
megéri őket követni Facebookon.
1192 Budapest, Kós Károly tér 13.
fb/amasikbolt
40 GASZTRO
GASZTRO 41
Szemezgető
A HÓNAP AJÁNLATA
Rakpart! Süllő Party
A Pázmány Péter sétány feletti irányítást
egy hétvége erejéig, június
19. és 20. között süllők és fogasok
veszik át, hogy aztán ugyanezzel a
lendülettel szegedi, bajai és balatoni
halászlé formájában, különféle
halételekben, lángos, palacsinta és
gofri társaságában születhessenek
újjá. fb/rendezveny.hu
Újbudai Utcavásár
Az Allee bevásárlóközpont melletti
sétány hosszú-hosszú idő után végre
újra élettel telik meg, június 4. és
6. között utcavásári hangulat keretében
és mennyei kóstolók kereszttüzében
szemezgethetünk a legkülönfélébb
termelői finomságok és
kézműves portékák közül.
cityfest.hu/rendezvenyek
Tavaszi Töltött Káposzta
és Édes Fesztivál
A XII. kerületi Gesztenyés-kertben
június 4. és 6. között a buja élvezeteké
lesz a főszerep: helyet kapnak
itt holmi töltött káposzták és lángosok,
fenséges desszertként palacsinták
és fánkok, no meg persze
az elszánt érdeklődők, akik próbát
tehetnek majd minden íz megkóstolásával.
fb/rendezveny.hu
SPANYOL GASZTROKALANDOK
Felesleges az idei spanyol nyaralás miatt stresszelned,
egy látogatás az El Asador de Pata Negrába
minden utazási korlátozást felülír.
A hamisítatlan spanyol enteriőr mellé a Pata Negra
tapasbárok nagytesójába ínycsiklandó csavarokat
hozott az újranyitás: napközben prémium tapasok
– ¡atención! a cseresznyés gazpacho kecskesajtfagylalttal
és a vaslapon sült Szent Jakab-kagyló
kacsamájjal ellenállhatatlanok –, este pedig friss
tengeri herkentyűk és komoly steakek adnak randevút
egymásnak a faszénparázs felett.
A mennyezetről lógó (és persze a tányéron szervírozott)
spanyol sonkák mellé ráadásul nemcsak
kivételes spanyol borok, hanem prémium spanyol
borvacsorák is társulnak. Kerékgyártó Zoltán séf
nyolcfogásos, alkalmi menüsora június elején nyitja
az asadoros eseményszezont, amelyben a flamencoest
helye már megkérdőjelezhetetlen. És a tiéd?
3 1061 Budapest, Paulay Ede utca 39.
9 fb/elasadordepatanegra Ą Ş 0 €€€€
Duna-parti Piknik
Június 12. és 13. között az ELTE
Lágymányosi Campusának parkja
gasztropiaccá változik. A nyár
egyik legnagyobb gasztronómiai
eseményén szezonindító séta keretében
fedezhetjük fel a kézműves
portékák utcáját, a bor- és pálinkaudvart,
a sörligetet, a street
food sétányt és a piknikplatzot.
fb/mendfilben
Serfőző Biergarten
a Gellértben
Vegan Weekend Market
Június 3. és 6. között, négy napon
keresztül elapaszthatatlanul folyik
majd világos, barna, német és kisüzemi
magyar sör a Gellért Brasserie
három faházának csapjaiból,
és ha ez még nem lenne elég,
tematikus sörvacsorák és sörös
ételek teszik teljessé a rendezvény
sokat várt élményét. fb/serfozoser
Az Allee szomszédságában fekvő
Kőrösy József utca június 19-én és
20-án nem mássá, mint megidézett
vegán mennyországgá avanzsál,
ahol ínycsiklandó street food
fogások falatozása közben tölthetjük
fel minden földi jóval a megfogyatkozott
vegán készleteinket.
fb/veganfoodfestbp
ROSÉ ÉS PEZSGŐ LIGET
www.rosalia.hu
július 2–4.
Nincs szebb
szín a rosénál!
42 GASZTRO
GASZTRO 43
BARACKOS
TÚRÓGOMBÓCTORTA
Hozzávalók és elkészít és
A piskótához A túrókrémhez A tejfölös krémhez
A tetejére
»»
3 tojás (M-es)
»»
60 g kristálycukor
»»
60 g finomliszt
»»
3 g sütőpor
»»
egy csipet só
»»
600 g félzsíros túró
»»
2 csomag vaníliás cukor
(20 g)
»»
egy kisebb citrom
reszelt héja
»»
300 ml tej
»»
60 g kristálycukor
»»
60 g búzadara
»»
6 db őszibarack
»»
330 g tejföl
»»
150 g habtejszín
»»
50 g porcukor
»»
kb. egy fél citrom
leve
»»
8 g zselatinpor +
50 ml víz
»»
200 g
zsemlemorzsa
»»
fahéjas porcukor
»»
étolaj
A kenéshez
»»
baracklekvár
1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra és a tortaforma
alját kibéleljük sütőpapírral, majd elkezdjük
a piskótát.
2. A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjéket egy
csipet sóval elkezdjük nagy fokozaton habbá
verni. Amikor már kezd keményedni a hab, 3-4
részletben hozzáöntjük a kristálycukrot, és
kemény habot verünk belőle. Fakanállal vagy
spatulával a habhoz keverjük a tojássárgákat,
majd ismét 3-4 részletben az átszitált sütőporral
összekevert lisztet, és egyenletesre keverjük,
figyelve arra, hogy ne essen össze a tésztánk.
3. A tésztát kb. 20 perc alatt megsütjük, ezalatt
pedig meghámozzuk a barackokat, ezekből 5
barackot félbevágunk, a 6. barackot pedig kis
kockákra daraboljuk.
4. Ha kész, kihűtjük a piskótát, kivesszük a
formából és lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd
visszahelyezzük a formába. Megkenjük vékonyan
baracklekvárral, és vágott felükkel lefelé ráhelyezzük
a felezett barackokat.
5. Ezután elkészítjük a túrókrémet. Ehhez a tejet
felforraljuk, beleszórjuk a kristálycukrot és a
búzadarát, majd folyamatos kevergetés mellett
besűrítjük a tejbegrízt. Félretesszük picit hűlni,
ameddig a túrót, a vaníliás cukrot és a citromhéjat
összekeverjük. Ehhez hozzáadjuk a tejbegrízt,
elkeverjük, és óvatosan a barackokra halmozzuk.
6. A maradék, kis kockákra feldarabolt barackot
belenyomkodjuk a túrókrém tetejébe. Ezután
hűtőbe tesszük és elkészítjük a tejfölös réteget.
7. A tejfölös réteghez a zselatinpor és a víz kivételével
mindegyik hozzávalót összekeverjük és
egy kézi habverő segítségével kihabosítjuk. A
zselatinport vízbe áztatjuk, kb. 2 percig hagyjuk
állni, majd felmelegítjük és beleöntjük a tejfölös
részbe. Fontos, hogy melegen öntsük, különben
nem egyenletesen oszlik majd el, hanem
nagyobb darabokban összeáll. Végül a tejfölös
krémet ráöntjük a tortánkra, és hűtőbe tesszük.
8. A tortának minimum 6 órát kell állnia a
hűtőben, de a legjobb, ha egy egész éjszakára
bent hagyjuk.
9. Ha összeállt a tortánk, a zsemlemorzsát étolajon
aranybarnára pirítjuk, megvárjuk, míg kihűl,
és a megdermedt torta tetejére halmozzuk.
Megszórjuk fahéjas porcukorral, tálalás előtt
pedig körbevágjuk és kivesszük a formából.
Recept és fotó: Gál Melánia
Ha beválik a recept, a barackszezon
végeztével nem kell búcsút inteni neki:
a túrógomboctortát a többi nyáron érő
gyümölccsel is nyugodtan elkészíthetjük.
Kifejezetten passzol hozzá a meggy,
az eper és a málna is.
Még több csodás süteményért látogassatok
el a @gal.melike Instagram-oldalra!
44 GASZTRO
GASZTRO 45
Együtt a család
El sem hisszük, hogy végre ki lehet mondani: eljött a közös
családi étteremlátogatások ideje! A szabadság ízét Budapest
számos vendéglátóhelyén élvezhetitek, az éppen aktuális szabályozásoknak
megfelelően a teraszokon vagy a belső terekben.
Új élmények várnak rátok, mutatjuk, merre induljatok!
Cafe Brunch Budapest
A Cafe Brunch 3 budapesti, teraszos éttermében úgy állították
össze az étlapot, hogy a legkisebbek is találjanak rajta nekik tetszőt.
De nem csak a kínálattal kedveznek nekik, a Bazilika szomszédságában
lévő, Bajcsy-Zsilinszky utcai egységben például
gyereksarkot hoztak létre a kicsik szórakoztatására. A Fővám téri
étterem szomszédságában játszótér hivatott lekötni a gyerekek
figyelmét, amíg a szülők a felszolgált ételre koncentrálnak. Aktív
gyerekekkel az Operától nem messze megtalálható étterembe
is beülhettek, mert a közeli sétálóutcán gondtalanul szaladgálhatnak.
Az étlapról egész nap lehet rendelni, és dél körül extra
ajánlatokkal (salátákkal, levesekkel) egészül ki a felhozatal. Vega,
vegán és gluténmentes opciók közül is választhattok! Ą Ş 0€€
9 cafebrunchbudapest.com • fb/cafebrunchbudapest
Etalon Restaurant & Bar
Finom ízekre, minőségi kikapcsolódásra éhezel? A II. kerület
zöldövezetében kisvárosias nyugalom vár, amelyet nemzetközi
konyhaművészeti remekekkel tetőz az Etalon. A gyermek- és állatbarát
étteremben kiemelten ügyelnek a vendégek elégedettségére.
Az alapanyagoktól a tálalásig nagy figyelmet fordítanak
a részletekre, sőt, megfejtették, hogyan tehetnék könnyebbé a
hozzájuk ellátogató családosok életét. Amíg a szülők villára tűzik
az ínycsiklandozó fogásokat, a gyerekek játszótéren vezethetik le
felesleges energiáikat, de a vendégek rendelkezésére áll a foci- és
teniszpálya is. A gasztronómiai élmény csak a kezdet, hiszen aki a
tágas, fedett résszel is rendelkező teraszon foglal helyet, élvezheti
a madárcsicsergést és a kristálytiszta levegőt. Ą Ş 0 €€
3 1021 Budapest, Hárshegyi út 1-3. 9 fb/etalonrestaurant
ÉS Bisztró
A kötetlen hangulatú ÉS Bisztró klasszikus magyar és bécsi fogásokat
kínál – úgymint szalontüdő, borjúbécsi és Tafelspitz –, ezen
kívül grillezett húsokat, halakat és a város egyik legfinomabb hamburgerét
is ott készítik. Az étlap évente kétszer frissül, de újdonságot
kéthetente kóstolhat a vendég, hála a szezonális finomságokat
tartalmazó táblás ajánlatnak. A bisztró terasza a Fashion Streeten,
ám a népszerű belvárosi utca nyüzsgésétől távol kapott helyet.
Vasárnaponként a családi ebéden minden fogást az asztalnál szolgálnak
fel, aminek során élő zene, gyermekkedvezmények és térítésmentes
garázshasználat teszi még kellemesebbé az élményt.
A számla tartalmazza a korlátlan italfogyasztást is, míg a gyermekeket
a hét minden napján gyermekmenü várja. Ą Ş 0 €€€€
3 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 12. és 14. 9 esbisztro.hu
DNB Budapest
Felér egy ünnepi alkalommal, amikor a család apraja-nagyja félre
tudja tenni kötelezettségeit, és legalább pár órán át csak egymásra
figyelhet. A DNB Budapest próbál minél jobban alkalmazkodni
vendégei igényeihez: az étterem azokra is gondol, akik a büféasztalokon
kínált finom falatokat nem a csodás dunai panorámával
rendelkező teraszon, és nem is az étteremben fogyasztanák el. A
vasárnaponként 12:00 és 15:00 óra között feltálalt Sunday Brunch
speciál ajánlata házhoz megy, aminek az a feltétele, hogy 48 órával
korábban leadjuk a rendelést. A gondosan összeállított ételcsomagot
vasárnap lehet elhozni. Az étterem családbarát koncepciójának
része, hogy a fogyasztásból 50% kedvezmény jár 12 éves kor
alatt, illetve 6 évnél fiatalabb gyerekek számára díjmentes.
3 1052 Budapest, Duna-korzó 9 dnbbudapest.com Ą Ş 0 €€€
Édes Mackó
Te sem hitted volna, hogy eljön majd a nap, amikor a mákos guba
szívét-lelkét adó, tejben megmártózott kiflikarikák főszerepét elorozza
a parázsról legördülő, kívül aranybarnán ropogós, belül
pihe-puha kürtőskalács, igaz? Az eddig csak szimpla street food
édességként fogyasztott kürtőskalácsok pedig bizony egészen új
értelmet nyernek Magyarország első kürtőskalács-cukrászdájában.
Az Édes Mackóban hirtelen minden felnőtt újra gyerkőc lesz, és
ismét gyermeki kíváncsisággal böngészi a kínálatot, a kürtős krémest,
a kürtős fagyit, a kürtős zserbót és a kürtős tortát, de még a
madárlátta kürtőst is. A felhozatalból felpillantva talán az jut majd
eszünkbe, ennél több újdonságot már biztos nem találunk, de a kürtős
brunchkínálat bizony tartogathat még meglepetéseket. Ą 0€
3 1146 Budapest, Állatkerti körút 14-16. 9 vitezkurtos.hu
46 GASZTRO
GASZTRO 47
Black Cab Burger
Ha a fish & chips-en túl kíváncsi vagy az angolok által kedvelt
ízvilágra, de a fine dining nem a te világod, válaszd a Black
Cab Burger két budapesti éttermének valamelyikét, és utazz a
ködös Albionig az ízek szárnyán! Nagy előny: a kreatív „make
your own burger” koncepciónak hála olyan ételt állíthatsz öszsze
náluk, melynek minden alkotóeleméért rajongsz. Ez a fajta
rugalmasság nem árt, amikor a gyerekeiddel térsz be, hiszen
előfordulhat, hogy nem mindent szeretnének megkóstolni. Kiválaszthatod
a zsemle méretét, a húst és a feltéteket is, és ha
elég merész vagy, extraként akár kéksajtot, grillezett ananászt
vagy tükörtojást is lehet kérni.
3 1095 Budapest, Mester utca 46.
3 1088 Budapest, Rákóczi út 19. 9 blackcabburger.hu Ą €
Normafa Síház
Biztosan nem fogtok mellélőni azzal, ha étterem köré szervezitek
a család hétvégi kikapcsolódását. A Normafa Síház rendszeresen
szervez gyermek- és családbarát programokat, továbbá az
ebéd elkészítésének gondját is leveszi a vállatokról. A Kölyökpark
- Bababarát játszóház és fejlesztőközpont segítségével, a
Síház kertjében, a fenyőfák alatt vigyáznak a kicsikre, amíg ők kitombolják
magukat, hogy a szülők pár órára hátradőlhessenek.
Hétvégenként egytálétel is rotyog a bográcsban a város felett,
mert a pihenés anyunak és apunak is jár. Ezeken az alkalmakon
kedvenc italuk mellett beszélgethetnek, lazíthatnak a szülők. Ha
nagyobb gyerekekkel mentek, ebéd előtt kiránduljatok, jógázzatok,
vagy próbáljátok ki az E-bike-ot! Ą Ş 0 €€
3 1121 Budapest, Eötvös utca 59. 9 fb/normafasihaz
Trófea Terasz
Sokan nem tudják a Trófea nélkül elképzelni fontos családi eseményeik
megünneplését, és szerencsére nincs is miért lemondaniuk
róla. Az étterem belső tere ugyan egyelőre csak a védettségi
igazolvánnyal rendelkezők számára áll nyitva, a Trófea teraszán
minden vendégnek biztosítanak asztalt. A Király utcai étteremben
átmenetileg á la carte rendszerben érhetők el a vendégek
kedvenc Trófeás ételei, amelyeket az üzemeltetők egészen baráti
áron varázsolnak a tányérokra; a burgonyapürével és mini
csemegeuborkával kínált rántott csirkecomb filét például mindössze
990 forintért tűzték étlapra. A házhoz szállítás lehetősége
továbbra is elérhető, ha inkább otthonotokban fogyasztanátok el
a Trófea séfje által készített, finom és tartalmas étkeket. Ą Ş 0€€
3 1061 Budapest, Király utca 30-32. 4 +36 20 999 8797 9 trofea.hu
Porcellino Grasso Ristorante
A 2007-ben megnyílt Porcellino Grassóban az olasz alapanyagokból,
házi receptek alapján készülő, esetenként kemencében
sült ételek mellett a vidéki trattoriák hamisítatlan hangulatába
is belekóstolhatnak a gyermekes vendégek. Amíg a szülők olyan
csodás fogások társaságában múlatják idejüket, mint a hízott libamájkrémmel
és fügelekvárral kínált bruschetta, a céklával töltött
pasta caramelle és a pisztáciakrémes profiterol, addig a gyerekek
a betűtésztás paradicsomleves és a húsgolyós spagetti legyűrése
után a játszótéren vezethetik le fölös energiáikat. Gyerekbarát
programok terén kiemelendő a kedd délutánonként megrendezett
pizzasuli és a hétvégi arcfestős foglalkozások, csillámtetoválással,
buborékfújással és lufihajtogatással karöltve. Ą Ş 0 €€€€
3 1024 Budapest, Ady Endre utca 19. 9 porcellino.hu
Kéhli Vendéglő
Óbuda hőn szeretett kulináris időgépe, a Krúdy-negyedben található
Kéhli Vendéglő hagyománytisztelő fogásait megkóstolván
még a híres író is elismerően csettintene: a halála óta eltelt közel
egy évszázad alatt ugyanis itt semmi nem változott. Az étterem
1899 óta viseli a Kéhli-család nevét: eleinte még borozóként
gyűjtötte magának a törzsvendégeket, aztán ahogy Kéhli mama
házias főztjének híre ment, úgy vált a környék egyik megkerülhetetlen
vendéglőjévé. Az étlapot lapozgatva olyan klasszikusokra
bukkanunk, mint a harcsapaprikás, vagy a csülökkel, malacfüllel
és malacfarokkal töltött káposzta. A finom falatok békebeli
kiszolgálással, élő cigányzenével és kiváló hazai borokkal párosulnak,
amiket a kerthelyiségben bárki szabadon élvezhet.
3 1036 Budapest, Mókus utca 22. 9 kehli.hu Ą Ş 0 €€€
Vasmacska Terasz
Budafokon, közvetlenül a varázslatos hangulatú Duna-parton
találjuk a saját kikötővel rendelkező Vasmacska Teraszt, ahol
a Duna romantikája és a budapesti gasztroszcéna dinamizmusa
úgy fonódik össze, mint a szálak egy matrózcsomóban. Akár biciklivel,
akár motoros hajóval érkezünk, a Vasmacska egyaránt
ideális választás családi ebédekre és romantikus vacsorákra
is, köszönhetően a nyugodt környezetnek és a remek érzékkel
összeállított étlapnak. Halevő olvasóinknak jó szívvel tudjuk
ajánlani a marinált hagymákkal és francia kenyérrel feltálalt
haltepertőt, a sokhalas halászlevet és a fehérboros kagylótálat,
de a húsimádók és az édesszájúak sem fognak üres gyomorral
távozni. Ą Ş 0 €€
3 1222 Budapest, Fékező utca 1. 9 fb/VasmacskaTerasz
48 GASZTRO
GASZTRO 49
Nemzetközi kalandra hív
AZ ALESSIO ÚJ
REGGELIKÍNÁLATA
3 1026 Budapest, Pasaréti út 55. 9 cafealessio.hu Ą Ş 0 €€€
A Pasaréti úti fák árnyékában bújik meg a II. kerület egyik legkedveltebb olasz
vendéglátóhelye, a népszerűsége ellenére is családias hangulatot árasztó Alessio.
A
vendégszeretetéről városszerte híres étterem
immár több mint tíz éve fogadja hamisítatlan
olasz ízekkel és barátságos atmoszférával a
betérőket, akik a nap bármely szakában elidőzhetnek
a hangulatos beltéri asztalok egyikénél vagy
a lugas által körülölelt kerthelyiségben. A délelőtti
órákban érkezők ráadásul végigkóstolhatják a megújult
reggelikínálat mennyei fogásait is, amelyekkel
nekünk is volt szerencsénk jóllakni egy kellemes
májusi reggelen.
A helyben gyúrt raviolik, pizzatészták és gnocchik helyét
reggelenként felváltják a délelőttök idén tavaszszal
debütált sztárjai, az ebéd- és vacsoraételekhez
hasonlóan minőségi alapanyagokból készült, laktató,
ugyanakkor könnyed brunchfogások. Az Alessio új
reggeliajánlatának összeállításakor fontos szempont
volt, hogy a lusta reggelek tökéletes kiegészítőit álmodják
tányérra, olyan ételeket, amelyek körül öszszegyűlhet
a család, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig
mindenki jó ízzel és jó kedvvel fogyassza el
őket. Így került hát az étlapra összesen 11, látványvilágban
és ízélményben egyaránt gazdag tétel, melyek
közül hatot mutatunk be részleteibe menően.
A menüsort egy elsőre talán meglepőnek tűnő,
nemzetközi reggelikombináció vezeti, méghozzá a
Dél-Amerikában őshonos, gluténmentes quinoa és
a Közel-Keletről származó, azonban itthon is egyre
inkább előszeretettel fogyasztott humusz, vagyis
csicseriborsókrém különleges párosa. A kerek
krém alapra rétegezett quinoa tetején még blansírozott
répa- és római köményszeletek is helyet kaptak,
hogy aztán matcha teaporral hintsék meg az ételalkotást,
tisztelegve egy újabb nemzet, Japán hagyományai
előtt.
A nemzetek brunchviadala nem ér véget a humuszos
quinoasalátával, folytatjuk is a sort két amerikai kedvenccel.
Az Alessio konyháján felújítottak egy New
York-i receptet, az Eggs Benedictet először ugyanis
a Nagy Almában szolgálták fel az 1860-as években. A
pasaréti vendéglőben sem hiányozhat semmi a magyarosan
csak Benedek-tojásként ismert étel nélkülözhetetlen
hozzávalói közül (angol muffin, bugygyantott
tojás és hollandi mártás), de vittek egy kis
magyaros csavart a fogásba, libamájjal egészítették
ki a népszerű reggelit, mely egy új szintre emeli a
magyar-amerikai kapcsolatok rendszerét. Az édesszájúakra
is gondoltak persze az Alessióban, az ő
kegyeiket citromos túróhabbal és ízes eperraguval
tálalt, habkönnyű amerikai palacsintával igyekeznek
elnyerni, és minden bizonnyal sikerül is nekik.
Föld körüli utazásunk következő állomása a világ
legromantikusabb fővárosa, Párizs, innen ered
ugyanis az egész világot meghódító sonkás-sajtos
melegszendvics, elegánsabb nevén Croque Monsieur.
A francia kávézók kedvelt reggelije szintén
új köntösben köszön vissza az Alessio tányérjairól,
Croque Alessio néven, olaszos bájjal, apró falatkákként
tálalva. A vékonyra vágott magvas rozskenyérszeletek
közül ezúttal félkemény, olasz Scamorza
sajt és főtt sonka türemkedik ki.
Néhány finom falat erejéig kitérőt teszünk a Földközi-tenger
partján fekvő Izraelben is, ahol az Alessio
egyedi tolmácsolásában a lecsó közel-keleti változatával
ismerkedhetünk meg közelebbről. Az izraeli
egytálétel hozzávalói között padlizsán, cukkini,
paradicsom és kaliforniai paprika is landolt, ahogy
azt hagyományos keretek között készíteni kell, míg
a tetejét sous vide tojásokkal, mikrozöldségekkel és
egy kis kecskesajttal bolondították meg a nem mindennapi
ízélmény jegyében.
Még egyszer utoljára új vizekre evezvén a legészbontóbb
reggeliétellel teszünk pontot multikulturális
kalandjaink végére az Alessióban. Rusztikusra tört
avokádósalsára halmozott pácolt füstöltlazac-szeletekkel
és rozsos pirítóssal fejezzük be nemzetközi
színekben elköltött, madárcsicsergős pasaréti
reggelinket, melyet minden, a ráérős délelőttökért
és az ízletes ételekért rajongó embernek jó szívvel
ajánlunk.
SUTUS DOLLI
ízLELŐ
Az édesszájúakra is gondoltak persze
az Alessióban, az ő kegyeiket citromos
túróhabbal és ízes eperraguval tálalt,
habkönnyű amerikai palacsintával
igyekeznek elnyerni.
50 GASZTRO
GASZTRO 51
Gombócban a boldogság
KedvesKrém
Budán és Pesten is rátalálhatunk
a nevében is kedves KedvesKrémre.
Nem akármilyen fagyigyár ez,
minden, amit kínálnak adalékmentes
és némi furfangos csavarral
különleges: így kerül a tölcsérbe
illatos őszibarack, banánsorbet
és gombócba oltott boldogság.
fb/kedveskrem
ILLA
KÉZMŰVES TÁBLÁS CSOKOLÁDÉK
MAMO Gelato
Az olasz fagylaltgyártás hagyományain
alapuló Ráday utcai MAMO
fagyizó megannyi újdonsággal,
példának okáért 20 új ízzel vár. A
legújabb mangófagyit a legjobb, ha
bourbon vanília követi, majd pisztácia,
milánói kuglóf és pekándió,
hogy meglegyen a napi boldogság.
fb/MamoGelato
Artigiana Gelati
A XII. kerületi Artigiana Gelati
védjegyei az Olaszországot meghazudtoló,
lapáttal mért adagok.
Annyian szeretik, hogy kígyózó
sor segít megtalálni a helyet,
ahova sokan azért járnak vissza
időről időre, hogy végre valahára
próbát tegyenek az összes létező
ízzel. fb/ArtigianaGelati
Kell Fagylalt?
A Városmajortól egy rövid sétára
lelhetünk rá a Balaton-felvidék
közkedvelt fagyijára. A Kő fagyi?
receptjei alapján készülő, de önálló
egység szűk, mégis iszonyatosan
minőségi kínálatából még
így is nehéz választani, egyet tehetünk,
napjában többször is útba
kell ejtenünk. fb/kellfagylalt
Dolce Fantasia
Gelateria Italiana
A Dolce Fantasia fagyizója az a hely,
ahol az ember először körbenéz,
hogy megbizonyosodjon, biztosan
nem csöppent-e hirtelen Olaszországba.
A dél-olasz fagyizók miliőjét
stabilan hozó fagyiszentély
igazi mediterrán ízekkel, 100%-
os olaszos hangulattal és persze
dolce vitával vár.
fb/dolcefantasiagelateria
Minus11
Gyerekkori élmények köszönnek
vissza a Minus11 pultjaiból: a fagyitégelyek
fémfedőinek ismerős csilingelése,
a kanál jóleső fagylaltba
merülése és a minden ujjunkra
jutó, vagyis 10, pultban sorakozó íz,
mely csak a mi kóstolásunkra vár
immár két helyszínen, újabban a
Római-parton is.
fb/minus11budapest
ÁFONYÁS-MARCIPÁNOS | BARACKPÁLINKÁS | MÁKOS-CITROMOS
MÁLNAPÁLINKÁS | HABANERÓS | SZILVÁS-UNICUMOS
LIOFILIZÁLT MEGGYES | TÖRÖKMOGYORÓ-KRÉMES
www.
feliratoscsokolade
.hu
52 KIKAPCS
KIKAPCS 53
Láblógatás
a szabad ég alatt
Eklektikus programkavalkáddal indítja a nyári szezont a kedvenc
fővárosunk és vonzáskörzete: júniusban átadhatjuk magunkat
az élő zene élményének, bográcsozhatunk a Duna-parton
és filmezhetünk a csillagos ég alatt.
Budapest Park
Május végén kinyitott a főváros egyik legnagyobb és leglátogatottabb
szabadtéri koncerthelyszíne, a Budapest Park, amely
már tavaly, a korlátozások ellenére sem hagyta élő zene nélkül
az embereket. Idén nyáron viszont nem áll üresen a nagyszínpad
sem, amelyen a tervek szerint olyan előadók csinálnak
fergeteges hangulatot, mint a szezont nyitó Vad Fruttik június
4-én, a Margaret Island június 5-én vagy a Honeybeast egy
nappal később. Visszatérnek a Park jól ismert bulisorozatai
is, amilyen például a Backstreet’s Back, a Stranger Synths, a
Tüptürüp Retro Night vagy a Vice City, így kis túlzással a nyár
minden napján nagyot bulizhatunk a Soroksári úton.
9 budapestpark.hu
Budapest Rooftop Cinema
Miután a szebb napokat is látott Corvin Áruház tetőteraszáról
az ikonikus Corvintető bezárása miatt el kellett költözniük, és
a Corvin Plaza is csak ideiglenesen volt alkalmas a csillagos ég
alatti filmvetítések lebonyolítására, a Budapest Rooftop Cinema
csapata végül 2019 nyarán találta meg új otthonát, a Mammut
tetőteraszán. Az idén megújuló budai helyszín egyszerre
rooftop bár, szabadtéri mozi és panorámaterasz, csodás kilátással
a Budai Várra és az ikonikus Moszkva térre. A nyári
hónapokban új óriásvászonnal, kibővített nézőtérrel, felújított
bárrésszel és tematikus programokkal várják a nagyérdeműt,
ha minden jól megy, június közepétől. Friss infókért kövessétek
őket Facebookon!
9 budapestrooftopcinema.hu
Szeláví! Fesztivál
FUNZIN_UJ APP_131x57mm.ai 1 2021. 05. 919. szelavifesztival.hu
13:17:41
A festői Pilisborosjenő ad otthont a fesztelen kikapcsolódást
igérő Szeláví! családias kisfesztiválnak június 18. és 20. között.
A slow turizmus, az ökotudatosság és az összművészetiség
jegyében induló rendezvény idén először várja a látogatókat,
méghozzá a levendulavirágzás idején. A fesztiválterület
épp a Kevélyhegyi Levendulamező szomszédságában található,
csodás rálátást kínálva a településre és annak természeti
értékeire. A lélegzetelállító tájon túl azonban sokkal több mindent
tartogat ez a hétvége a piknikezni vágyóknak. Zene, irodalom,
tánc és gyermekprogramok, gasztronómia és kézműves
vásár mind összetevői lesznek a legelső Szeláví! Fesztiválnak.
Szent Iván-éj a Dunánál
Szent Iván éjszakája, azaz június 23-a idén szerdára esik, így
a dolgozó ember mi mást tehet, minthogy pár nappal előrehozva
a jeles napot, a június 20-ai hétvégén megünnepli az
év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét. A néphagyomány
szorosan összeköti a tüzet mint a megtisztulás ősi
jelenségét a Szent Iván-éjjel, amelyen a népek a bő termés
reményében hajnalig táncoltak a tűz körül. Nem lesz ez
másként június 20-án a Szentendrei-szigeten sem, ahol egy
bográcsozós-fürdőzős, nappalból éjszakába nyúló esemény
szerveződik. A fesztelen Duna-parti matinén közös zenélésre,
táncra, naplementenézésre, tábortűzre, evés-ivásra és jó
hangulatra érdemes számítani.
9 fb/dancefejer
TÖLTSD LE MEGÚJULT
APPLIKÁCIÓNKAT
ÉS ÚJ MEGRENDELŐKÉNT
AZ ELSŐ HÁROM HÓNAPBAN
MINDEN RENDELÉSBŐL
54 KIKAPCS
KIKAPCS 55
KÉT keréken
Csepeli bringakör
A megannyi kincset, titkot és történelmet rejtő Csepel-szigetre invitálunk
egy két keréken bebarangolható körre.
Fotó: Kádár Viktor
Budapesti Tekergő
SZIGETSZENTMIKLÓS
A ráckevei Duna-ág nyugodt pihenőhelyet kínál
a vízi sportok és a horgászat kedvelőinek, míg a
Duna-menti tanösvény a természet olyan csodáját
tárja a látogatók szeme elé, mint a ritka orchideafajokkal
gazdagított úszólápok. Megtekinthető itt a
Csepel Autógyár Gyártmánytörténeti Múzeuma is,
mely az egykori gyárban készült teherautókat, autóbuszalvázakat
mutatja be.
RÁCKEVE
A Duna-parti üdülőterületek és az Angyali-sziget
nádassal övezett, romantikus világa kedvelt kirándulóhellyé
teszik Ráckevét: mesés a hídlábnál
álló, millenniumra épült szecessziós városháza,
a felújított tűzjelző tornyából ráadásul gyönyörű
kilátás nyílik a vidékre. A város nevezetes műemléke
az 1487-ben épített Boldogasszony-templom,
amely az ország egyetlen gótikus stílusú ortodox
temploma. Az itt található, barokk stílusban épült
Savoyai-kastély a város egyik legimpozánsabb
épülete: Johann Lucas Hildebrandt építész tervei
alapján 1702-ben kezdték el építeni, míg mára már
kastélyszállónak és étteremnek ad otthont.
MAKÁD
Makád a Csepel-szigeten csak fekvése szerint az
utolsó, gyönyörű tájával, hívogató vizeivel az elsők
közé sorolható. Vizeiben fellelhető szinte minden
halfaj, de madárvilága is egészen egyedülálló. A
falu öreg temetőjében még megtalálhatók a hagyományos
kopjafák, templomukban pedig az 1744-től
vezetett egyházi anyakönyvek.
TASS
A községben, mely nevét Árpád fejedelem unokájáról
kapta, a természeti környezet nagy része még
ma is érintetlen, ezért emlegetik a falut országszerte
horgászparadicsomként. A község területén
található a dr. Szelecsényi Zsigmond-artézi kút, a
Nemzeti Pantheon részét képező Darányi-kastély
és sírkert, de ide tartozik a Tassi-zsilip, a Szigetfői
Őrfa és a Rózsa-szigeti horgásztanya és kemping
is, míg a fürdőzni vágyókat és széllovasokat szabadstrand
várja a Duna-ágban.
LÓRÉV
Közel a Duna főágához, a Csepel-sziget déli részén
található Pest megye egyik legrégebben lakott helye,
a Ráckeve melletti Lórév. A Duna árterében álló
Zichy-kápolnát 1859-ben azon a helyen emelték
Zichy Ödön emlékére, ahol Görgey Artúr tábornok
1848-ban felakaszttatta az árulónak tartott grófot.
A község hűen ápolja szerb örökségét, jeles eseményei
az augusztusi Szerb Búcsú, valamint a Lórévi
Színházi és Kulturális Napok, ami a Magyarországi
Szerb Színház és a hazai szerb kisebbség egyik legjelentősebb
eseménye.
Fotó: Ghile Gábor
SZIGETSZENTMÁRTON
Szigetszentmárton egyik fő mozgatórugója a helyi
szabadstrand, ahol nyaranta a szórakozni vágyók
sokasága táncol esténként. A település külön érdekessége
a református templom, melyet 1959-ben
az akkori hatalom templomépítési tilalmát kijátszva
építtettek, illetve a Polgármesteri Hivatalban
található Szent Márton Mozaik, mely az egyik legnagyobb
az országban.
További hasznos tanácsokért és még több kerékpáros
útvonalért érdemes követni a Magyar Kerékpárosklub
oldalát.
ÚTVONAL
Budapest, Gubacsi híd – Vizisport u. – Meddőhányó
u. – Szigetdűlő középső útja – Felső
Duna sor – Vadvíz u. – Forster János u. – M0-
ás híd – Szigetszentmiklós, Üdülő sor – Rév
út – Bíró Lajos u. – Rév sor – Ádám Jenő stny.
– Taksonyi híd – Dunavarsány, Nyárfás sor,
Duna sor – Majosháza, Zrínyi u. – Rákóczi
u. – Széchenyi sétány – Áporka, Sziget sor
– Kiskunlacháza, Hattyú utca – Vadkacsa u.
– Sellő u. – Pihenő stny. – Ráckeve, Peregi
Dunasor – Szitakötő u. – Lacházi út – Árpád
híd – József Attila u. – Ady E. u. – Vörösmarty
u. – Keszeg sor – Szigetbecse, Napospart
sor – Királyréti Duna sor – Makád, Gyála
sor – Ezüstpart – Tassi zsilip – Tassi-zsilip
– Makád, Ezüstpart – Gyálai út – Táncsics
u. – Kossuth L. u. – Lórév – Dundity A. u. –
(kitérő a komp kikötő felé a Zichy-kápolnához)
– Ráckeve, Bajcsy-Zsilinszky u. – Gábor
Áron u. – Hunyadi u. – Búza u. – Árpád u. –
Kossuth L. u. – Tókert sor – Szigetszentmárton,
Dunapart-Alsó u. – Nyárfa u. – Vasút u.
– HÉV-állomás
Az útvonal letölthető
a kerekparosklub.hu oldalról.
56 KIKAPCS
KIKAPCS 57
BACKSTAGE
FRAN PALERMO
A budapesti klub- és zenei élet
megkerülhetetlen bandája, a
Fran Palermo viszi tetőfokára
a hangulatot június 19-én a
Monyo Land színpadán, ahol a
nem e világi mediterrán légkör
és a négy nemzet összefonódásából
született különleges
hangzás szakít ki minket a valóságból.
monyoland.com
SENA
Nem más, mint az Irie Maffia
frontasszonya, Sena varázsol
június 26-án a Monyo Land
színpadára kontinenseken
átívelő multikulturális zenei
produkciót, olyat, amelyben
a ghá nai muzsika az afrikai
kultúrával és szellemiséggel
elegyedik majd, így hozva nem
várt, új élményt számunkra.
monyoland.com
HIPERKARMA
A 2000-es évek hazai alter szcénájának
ikonikus zenekara,
a hiperkarma június 24-én
végre újra a Park színpadán
zenél, ahol nemcsak a korszakos
és meghatározó slágereik,
Bérczesi Robi emlékezetes remekművei,
hanem újabb szerzemények
is rivaldafénybe kerülnek
ezen az éjszakán.
budapestpark.hu
TANKCSAPDA |
ELSŐ ÉVTIZED
A Tankcsapda-történet első
évtizedének repertoárjából vonultatja
fel legjobbjait a banda
június 25-én a Budapest Park
színpadán, hogy olyan 1989 és
1999 között született korszakalkotó
dalokra tombolhassunk,
mint annak idején, a zenekar
indulásának legelején.
budapestpark.hu
AUREVOIR. +
PARNO GRASZT
A zsámbéki Aurevoir. ethno-beat
zenekar és a hiteles
cigányzenét játszó paszabi
roma együttes, a Parno Graszt
közösen áll a Budapest Park
színpadára június 10-én, hogy
egy felejthetetlen születésnapi
bulival egybekötött, egész
estét áttáncoltató koncertet
kerekítsenek számunkra.
budapestpark.hu
HOUSE PIKNIK
PILISBOROSJENŐ
Budapesttől alig 20 percre,
a pilisborosjenői Teve-szikla
árnyékában egy egésznapos,
szabad ég alatt berendezett,
végeérhetetlen tech-house
dallamokkal megbolondított
piknikhangulatba csöppenhetünk
június 26-án, melynek
során a baráti pillanatokhoz a
legfinomabb falatok és italok
dukálnak.
fb/housepiknikpilisborosjeno
5
EGY FILM MAGÁNYRÓL ÉS A KÖRNYEZETI KATASZTRÓFÁRÓL, AMI FELÉ
58 KIKAPCS
KIKAPCS 59
filmpremier
A KÖVETKEZŐ HETEKBEN
KOLLEKTÍVEN ROBOGUNK, A LEGSTÍLUSOSABB DISNEY-GONOSZ ERE-
DETTÖRTÉNETE, KÉT DÉMONI SZTORI ÉS MINDENKI KEDVENC ANGOL
TAPSIFÜLES NYUSZIJA. ÍME HAVI MOZIAJÁNLÓNK!
ÉDEN
M Á J U S 2 7.
A FIPRESCI-díjjal kitüntetett Pál Adrienn
c. filmet jegyző Kocsis Ágnes legújabb alkotása
egy teljes elszigeteltségben élő nő,
Éva történetén keresztül mesél arról, amit
az emberiség a Földdel művel. Éva ugyanis
csaknem mindenre allergiás: a kémiai anyagokra,
a légszennyezésre, a rádióhullámokra
és az elektromos mezőre. Akár a legapróbb
figyelmetlenség is a halálát okozhatja, emiatt
nem is érintkezhet környezetével. Kizárólag
öccsével és a rajta állandóan kísérletező orvosokkal
van kapcsolata. Egy napon pszichiáter
érkezik, hogy kiderítse, Éva betegsége
valódi, vagy csak képzeletének szüleménye.
Vajon elég a szeretet, hogy Évát megmentse?
R.: Kocsis Ágnes Sz.: Lana Barić, Daan Stuyven,
Bocskor Salló Lóránt, Makranczi Zalán
GONOSZ
CSODA
M Á J U S 2 7.
Csoda történt, igazi csoda! Egy kisvárosban
élő, siket lányt meglátogat Szűz Mária, és
meggyógyítja az ártatlant. Mivel véletlenül
egy cinikus, szakmája legszélére sodródott
újságíró is éppen ott tartózkodik, az egész
világ értesül a csodálatos gyógyulásról, és
arról, hogy Alice egyre több embert gyógyít
meg. Az egyház eleinte kételkedik, de végül
hozzájárul, hogy a lány tömegeknek prédikáljon.
És Bainfield felé megindul a hívők áradata.
Csakhogy az újságíró nyomozni kezd, és
rájön, hogy a helységben 150 évvel korábban
történt szörnyű kivégzés kapcsolatban áll a
mostani eseményekkel: akkor a helybeliek
egy felnőtt nő arcára Mária képét szögezték,
majd felakasztották. Talán most sem a szent
Szűz jött el, hanem az ő legnagyobb ellensége,
és nem azért, hogy gyógyítson, hanem
hogy minél több lelket magával vigyen.
R.: Evan Spiliotopoulos Sz.: Jeffrey Dean
Morgan, Cary Elwes, Cricket Brown
DÉMONOK KÖZÖTT 3 -
AZ ÖRDÖG KÉNYSZERÍTETT
JÚNIUS 3.
A gyilkosnak nem jár felmentés. Kivéve, ha
ártatlan. Ed és Lorraine Warren, a legendás
démonűző pár mindig a jót szolgálta, de néha
a gonosz eszközeivé váltak. Ezúttal egy olyan
ügyben harcolnak a nem e világi hatalmak ellen,
amelynek során valaki meghalt, és a brutális
gyilkosságot talán egy ártatlan ember
követte el: akit a benne bujkáló démon kényszerített
szörnyű tettére. A Warren házaspár
úgy érzi, akkor is választ kell találnia a kérdésre,
ha közben a saját életük kerül veszélybe…
A megtörtént esetek alapján készült
Démonok között-sorozat legújabb darabja
Arne Cheyenne Johnson történetét dolgozza
fel, amely az első olyan ügy volt az Egyesült
Államok történetében, melyben a védelem
démoni megszállottságra hivatkozott.
R.: Michael Chaves Sz.: Vera Farmiga, Patrick
Wilson, Ruairi O’Connor
SZÖRNYELLA
M Á J U S 2 7.
A mozitörténet egyik leghírhedtebb - és híresen
divatos - gonosztevőjének lázongó ifjúkorát
bemutató film az 1970-es évek Londonjában,
a punkrockforradalom forgatagában
veszi kezdetét. Ekkor találkozunk Estellával,
a fiatal csavargóval, aki eszét és kreativitását
hasznosítva igyekszik nevet szerezni
magának ruhaterveivel. Egy napon Estella
divathoz való érzéke felkelti von Hellman
bárónő, a lefegyverzően sikkes divatlegenda
figyelmét. Újdonsült munkakapcsolatuk
azonban olyan események és felfedezések
láncolatát indítja el, melyek előcsalják Estella
galád oldalát, s így lesz belőle a harsány,
divatos és bosszúszomjas Szörnyella.
R.: Craig Gillespie Sz.: Emma Stone, Emma
Thompson, Mark Strong
NYÚL PÉTER 2.
– N Y ÚLCIP Ő
JÚNIUS 10.
A nagyszájú, kalandra éhes és különlegesen
jó fej nyúl történetének moziváltozata
elképesztően népszerűvé vált az egész világon.
A CGI-animált nagyfülűek és az élő
szereplők kombinálásával készített családi
vígjáték természetesen nem érhetett véget
az első résszel: Nyúl Péter és barátai viszszatérnek,
és újra megjelenik a színen velük
együtt Bea is, a bájos kétlábú, valamint vőlegénye,
Thomas is. De a boldog brit vidéket ezúttal
lecseréli a nagyváros zaja, ahol semmi
sem olyan békés, mint egy ötórai tea: ahova
Péter és rokonsága beteszi a tappancsát, ott
biztos a felfordulás…
R.: Will Gluck Sz.: Rose Byrne, Domhnall
Gleeson, James Corden
60 ÉLETSTÍLUS
ÉLETSTÍLUS 61
Közérthetően
HULLADÉKKVÍZ
A SZELEKTÍV
HULLADÉKGYŰJTÉSRŐL
Rengeteg tévhit terjeng a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban,
és még azok sem mindig biztosak abban, mit hogyan lehet újrahasznosítani,
akik alapvetően érdeklődnek a téma iránt.
A
kör nyezet
védelmének
egyik alappillére
– mind
egyéni, mind globális
szinten – a megfelelő
hulladékkezelés. Ahhoz, hogy
átlássuk a hulladék kezelésének
környezettudatos lehetőségeit, érdemes
egy pillantást vetni az EU ötlépcsős
hulladékhierarchiájára.
A fordított háromszög tetején láthatjuk a
leginkább környezetbarát hulladékkezelési
alternatívát, vagyis a hulladékmegelőzést.
Ez a módszer inspirálja például az egyre népszerűbb
zero waste (szó szerint: zéró hulladék)
életmódot, valamint a csomagolásmentes boltok
felbukkanását, sokan mégis úgy érezhetjük, hogy
jelenlegi életvitelünkkel nem kivitelezhetőek a
teljesen hulladékmentes mindennapok. Úgy is sokat
tehetünk a környezetért, ha törekszünk a hulladékmennyiség
csökkentésére, illetve a mégis
felhalmozódott hulladék alternatív módon való újrafelhasználására
és szelektív gyűjtéssel történő
újrahasznosítására.
Magyarországon a szelektív hulladékot meghatározott
színű kukászacskókba, illetve kukákba és konténerekbe
kell gyűjtenünk, aminek elszállításáról
hulladékmegelőzés
újrahasználat
újrahasznosítás
hasznosítás energia
visszanyerés céljából
áramtalanítás
(lerakás,
égetés)
aztán a városvezetés
gondoskodik. Az
összegyűlt és elszállított
szelektív hulladékot
a kommunális szeméttől
teljesen külön kezelik, itthon
kézzel válogatják. A kézi
válogatás miatt fontos, hogy a
hulladékot tisztán, a lehető legkisebbre
összenyomva, -gyűrve vagy
-hajtogatva helyezzük a megfelelő kukába.
Utóbbira azért van szükség, hogy a
kukásautóba minél több hulladék beférjen,
ezáltal is csökkentve a jármű károsanyag-kibocsátásának
mértékét.
Még mindig sok olyan hulladékot termelünk lakossági
szinten, amiről nem tudjuk, melyik szelektív
kukában a helye, vagy hogyan válhatunk meg tőle a lehető
legkörnyezettudatosabb módon. A funzine.hu-n
az FKF tájékoztatói alapján listáztuk a hulladéktípusokat,
és igyekeztünk a megfelelő csoportba
beosztani a háztartásban előforduló leggyakoribb
hulladékokat, amilyenek például az alufólia, a folpack
vagy a chipses zacskók. A teljes listát és az
útmutatóként szolgáló infografikákat megtaláljátok
a honlapunkon, itt pedig kitölthetitek a hulladékkvízünket,
hogy megtudjátok, milyen jól lavíroztok
a szelektív szemétgyűjtés labirintusában!
MELYIK HULLADÉKGYŰJTŐBE VALÓK
AZ ALÁBBI HULLADÉKTÍPUSOK?
1) FOLPACK
A) műanyag
B) kommunális
C) hulladékudvar
2) ALUFÓLIA
A) műanyag
B) kommunális
C) hulladékudvar
Megoldókulcs: 1.B; 2.A ; 3.C; 4.C; 5.A ; 6.B; 7.C; 8.C; 9.A ; 10.B
3) RÉGI SZEMÜVEGLENCSE
A) kommunális
B) üveg
C) hulladékudvar
4) A BOLTBAN
KAPOTT BLOKK
A) papír
B) műanyag
C) kommunális
5) LEJÁRT KOZMETIKAI
TERMÉKEK
A) hulladékudvar
B) kommunális
C) műanyag
6) BANÁNHÉJ
A) komposzt
B) kommunális
C) hulladékudvar
7) FÉMGŐZÖLT MŰANYAG
CSOMAGOLÁS (PL)
CHIPSES ÉS MOGYORÓS
ZACSKÓK)
A) műanyag
B) papír
C) kommunális
8) TÖRÖTT
VILLANYKÖRTE
A) üveg
B) műanyag
C) hulladékudvar
9) HUNGAROCELL
A) hulladékudvar
B) műanyag
C) kommunális
10) OLAJOS PAPÍR
PIZZÁSDOBOZ
A) papír
B) kommunális
C) hulladékudvar
62 ÉLETSTÍLUS
ÉLETSTÍLUS 63
Fenntartható
otthon
Így hasznosítsd újra a konyhai zöldhulladékot
Egy ideális világban mindenkinek jut lehetősége komposztálásra. Jelenleg
viszont sok városlakó számára ismeretlen vagy nem elérhető ez
a környezetbarát hulladékgyűjtési módszer. Összeszedtünk hát néhány
hasznos alternatívát arra vonatkozóan, hogyan hasznosíthatjuk újra a
konyhai zöldhulladékokat.
BANÁNHÉJ
A számtalan ásványi anyagot
tartalmazó banán világszerte
az egyik legnépszerűbb
gyümölcs. Ha jobban
belegondolunk, ennek az
egész évben elérhető, értékes
gyümölcsnek a fele, azaz a héja nagyrészt a
szemetesben végzi, pedig felhasználási lehetőségeinek
tárháza rendkívül széles.
Kényeztethetjük vele például szobanövényeinket,
ha friss banánhéjjal óvatosan áttöröljük a leveleket,
ezáltal nemcsak a port töröljük le róluk, de káliumot
is pumpálunk a növényekbe, ráadásul fényesebb
is lesz tőle a levélzet. Télen madáreleségként
is kiakaszthatunk párat, így tavasszal a madarak
hálából visszatérnek udvarunkba. A háztartásban
is hasznát vehetjük, kiválóan polírozhatjuk vele a
bőrfelületeket. A kálium a bőrbe jutva nemcsak a
karcokat tűnteti el, hanem fényessé és időtállóbbá
is teszi az anyagot.
ALMAHÉJ
Ha tehetitek, az almát hámozás nélkül fogyasszátok,
hiszen a legjótékonyabb vegyületek az alma
héjában találhatók, melyek erősítik az immunrendszert,
valamint gyulladáscsökkentő és rákmegelőző
hatással bírnak. Amennyiben mégis meghámoznátok,
a háztartásban is remekül hasznát vehetitek.
Az almában található savak hasonlóan viselkednek,
mint az ecet, így érdemes az elszíneződött lábasok
belsejének tisztításakor bevetni őket. A koszos
edényben forraljatok fel almahéjat vízzel, majd
hagyjátok kihűlni a folyadékot benne.
KÁVÉZACC
Nagy valószínűséggel a kávézacc fordul elő a legnagyobb
mennyiségben a háztartásokban, mégis
leggyakrabban a kommunális hulladékban landol,
pedig számos területen újrahasznosítható. A kávézacc
a természetes tisztítószereket előnyben
részesítőknek is óriási segítségül szolgál, hiszen
száraz felületen használva kiválóan funkcionál
súrolószerként, garantáltan nem tesz kárt az edényekben,
ahogy a konyhapultban sem. Célszerű
időközönként a mosogatóba is szórni belőle, hiszen
szemcséi fellazítják az elakadt szennyeződéseket,
így megelőzhetőek a kellemetlen dugulások. Ismert
szagtalanító hatása is, egy kis tálba mérjetek ki és
tegyétek a hűtőtökbe, ezzel megelőzhetitek, hogy az
ételek átvegyék a hűtő szagát. Sötét bútorok karcolásait
is eltűntethetjük vele, rövid ideig hagyjuk
rajtuk a nedves kávézaccot, majd töröljük át.
CITRUSHÉJ
A citrusok héját egyre többen
használják környezetbarát tisztítószerként:
zsíros szennyeződések
esetében szórjunk sót és
szódabikarbónát a felületre, majd dörzsöljük át
citromhéjjal, ekképpen fertőtlenítve és szagtalanítva
a kezelt felületet (márványnál kerülendő). A
só-citrom kombináció tökéletes rozsdamentes felületek,
mosdókagylók fényesítésére is. Egy kevés
forró, ciromhéjas víz a teától vagy kávétól elszíneződött
kannákkal is képes csodát tenni. Vízkőoldásra
hatékony a citrusecet. A héjakat (citrom,
narancs, mandarin, lime, grapefruit) apróra vágva
két hétig áztassátok ecetbe, ez frissebbé teszi az
ecet kellemetlen, szúró illatát. Leszűrést követően
öntsétek egy szórófejes flakonba, és már indulhat
is az ablak- vagy fürdőszoba-takarítás. A citrusok
illatát érdemes többféle módon is kihasználnunk.
Egy edényben főzzük össze fűszer- vagy gyógynövényekkel,
ez egyfajta természetes légfrissítőként
kellemes illatot varázsol a lakásba. Működnek
szemétkosárba helyezve is, elnyomva ezzel az
esetleges kellemetlen szagokat. Narancshéjat vászonzacskóba
vagy sütőpapírba is csomagolhatunk,
melyet aztán 24 órára a cipőnkbe rakva friss illatot
kölcsönöz a lábbeliknek.
TOJÁSHÉJ
Ha legközelebb tojást esztek, semmiképpen se dobjátok
a héját a szemetesbe. Bármely felhasználása
előtt javasolt fertőtleníteni, ehhez elég tíz percig
forralni őket. A konyhában kiválóan alkalmazható
vegyszermentes súrolószerként, de az érzékeny
felületek esetében óvatosan bánjatok vele, mert
karcolást okozhat. A lefolyóba dobva segíti annak
tisztulását, így megelőzhetjük a dugulásokat. Mindemellett
a tojáshéjból asztalkrétát is lehet gyártani.
Ugyanannyi arányban keverjetek össze tojáshéjat,
lisztet és vizet, melyet előzetesen természetes
ételfestékkel színeztetek meg (cékla, curry, spenót,
áfonya, káposzta, hagyma). A masszából formázzátok
meg tetszőleges módon a krétákat, majd pár
napig hagyjátok száradni.
LÁSZLÓ ORSOLYA
64 ÉLETSTÍLUS
ÉLETSTÍLUS 65
Városban, zöldben
kiskertpiac – NYÁRKERT
A zöldellő Gesztenyés-kert és a
MOMkult között húzódó Sirály sétány
kivirágzik május 30-án, hiszen
egy nyárváró eseménynek, a
kiskertpiac rendhagyó Nyárkertjének
szolgál helyszínéül, telis-tele
a megunhatatlan, közvetlenül a
termelőktől származó, természet
ihlette portékákkal. fb/kiskertpiac
3. Vintage Outfit Market
Június 6-án a Rácskerté és a harmadik
alkalommal megrendezésre
kerülő Vintage Outfit Marketé lesz
a főszerep. A város legnagyobb, a
fenntarthatóság jegyében életre
hívott ruhavásáráról szinte képtelenség
kincsek nélkül hazatérni.
Tegyétek hát próbára ti is!
fb/vintageoutfitmarket
Tavaszi Országos
Kaktuszkiállítás és Vásár
Az ELTE Füvészkertjét május utolsó
hétvégéjén kaktuszok borítják
majd be az Országos Kaktuszkiállítás
és Vásár programcsokrának
keretében, amelynek hála péntektől
vasárnapig gyönyörködhetünk
a különleges növényszépségek
között, és megvásárolhatjuk a
számunkra leginkább tetszőt.
fb/kaktuszgyujtok.hu
Gyepiről a tutiba
A gyeptelepeken sokszor már évek óta várakozó lakókat örökbe fogadni egy nagyon
szép, közös út kezdete. Azé a közös úté, amelyen a mentvény és az újdonsült
gazdi elkezdik megismerni egymást és felépíteni a saját, közös kis életüket.
Sokan vannak azonban, akik hosszabb távon
mégsem engedhetik meg maguknak, hogy tartósan
elköteleződjenek és végleg örökbe fogadjanak
egy gyeptelepi vagy épp menhelyi lakót,
de mégis rendíthetetlenek a hazai állatmentés
témáját illetően. Számukra nyújt tökéletes alternatívát
a hazai, önkéntes alapon működő csapatok,
alapítványok mindennapos munkájába való
bekapcsolódás ideiglenes befogadóként.
Ha valaki ideiglenes örökbefogadóként tevékenykedik,
a gyeptelepről egyenesen az ő otthonába
kerül a mentvény. Pótolhatatlan szereplőivé
válnak így a mentett állat életének, aki talán
először tapasztalja meg a szerető és biztonságos
otthon élményét. Kölcsönös tanulás, oda-vissza
szeretgetés, az általános szabályok elsajátítása,
orvosi vizsgálatok, örömmel és kihívással teli
pillanatok részeivé válhatunk, miközben a szervezet
többi tagjával közösen, rendíthetetlenül
keressük pártfogoltunk számára a nagy Ő-t.
Urban Jungle Budapest
BG BudaPesti
Gardróbvásár
Június 5-én a Bobek Garden ismét
szélesre tárja kapuit az árulni és
vásárolni vágyók előtt. Lesznek
fast fashion és tervezői darabok,
nekünk pedig nincs más dolgunk,
mint egy kis időt szentelni a kincskeresésnek,
hogy a nyarat már az
itt megszerzett vadi új outfitben
köszönthessük.
fb/BudapestiGardróbvásár
Ökofilmklubok
Az Ökofilmlubok eseményei aköré
a jóleső élmény köré szerveződnek,
mint mikor egy közös filmélmény
után megvitatjuk a legjobb
pillanatokat. A filmklubot követően
inspiráló beszélgetésekre és a környezettel
kapcsolatos kérdések
megvitatására nyílik lehetőség
szakértők bevonásával.
fb/okofilmklub
Minden hónap eseményei közt tündökölnek
gyöngyszemek, ilyenek
az Urban Jungle Budapest programjai
is, amelyek workshopon,
tanácsadáson és pusztán a szemléletformáláson
keresztül igyekeznek
minket, városi kalandorokat a
tudatos növénynevelés és -életben
tartás útjain terelgetni.
fb/urbanjunglebudapest
A kutyázás
lényege, hogy jó
gazdi legyél
kutyi funzine.indd 1 19/05/2021 13:18:21
66 ÉLETSTÍLUS
ÉLETSTÍLUS 67
Edzés a szabadban
KÜLTÉRI
KONDIPARKOK,
TORNA- ÉS FUTÓPÁLYÁK
Merő tévedés, hogy Budapest erre kialakított részein csak néhány mozgásformát
lehet végezni, hiszen számtalan lehetőség mutatkozik, hogy jól
és dinamikusan átmozgassuk testünket. A kérdés már csak az, hogy hol.
Nincs hiány felnőtt játszóterekből, dupla futópályákból,
street workout parkokból és szabad
ég alatti kondiparkokból a fővárosban,
sőt mi több, annyiféle van, hogy érdemes
őket aszerint kategorizálni, milyen fő mozgásformát
lehet és érdemes végezni az erre kialakított terekre
telepített eszközökön. A tavaszi megújulással a hátunk
mögött a bikini bodyra hangolódva, a teljesség
igénye nélkül ajánlunk közülük jó párat, ahol élvezhetitek
a szabad levegőn való mozgás és erősítés
jóleső érzését.
SZABADTÉRI KONDIPARK, FITNESS PARK
Mikor kültéri kondiparkról van szó, értelemszerűen
egy szabad ég alatti konditermet érdemes vizionálnunk.
Az itt található eszközökön legnagyobbrészt
egész testet megmozgató, dinamikus mozgásformákat
gyakorolhatunk, a kültéri jelleg miatt letisztult,
egyszerűen kialakított és strapabíróbb kivitelezésű
eszközökön.
FENEKETLEN-TAVI FUTÓKÖR
Buda legészakibb csücskétől Pest legdélebbi pontjáig
találunk ilyen mozgásra kialakított parkokat,
de eltérő gyakorisággal: míg a városrészek közül a
III. kerület különösen gazdag szabadtéri kondiparkokban,
addig Pest belvárosában értelemszerűen
csak elvétve találunk, ha mégis, többnyire kisebb
területen. Vannak köztük sokak által látogatott parkok,
mint a Margitsziget déli csücskében található,
a 9. kerületi Nehru parton lévő, a Városliget egymás
melletti duplaparkja vagy a Petőfi híd budai hídfőjének
tövében kialakított park, de vannak rejtettebbek
is, mint a belvárosi Szerb utcai, a tabáni Naphegy
téren lévő, az Almássy téri fitness park vagy épp a
népszerű, de távolabb eső Bikás parkban található.
STREET WORKOUT PARK,
PARKOUR PARK, TORNAPÁLYA
A street workout parkok statikus eszközei a klaszszikus
tornapályák látványát keltik: pad, korlát, gerenda
és gyűrű, de ezekhez kapcsolódnak a speciális
parkour pályák is, ahol vízszintesen, függőlegesen
vagy épp hajlított kivitelezésű rúdelemek segítségével
gyakorolhatjuk a parkour mozgásforma elemeit.
Parkour parkot például a Városmajorban találhatunk,
míg street workout parkokba, tornapályákba
belefuthatunk példának okáért a Mechwart ligetnél,
a Vizafogó sétányon, a Római parton, a Hajógyári-szigeten,
a Klauzál téren, a XIII. kerületi Moszkva
sétányon és a nemrégiben a város felett nyílt a Westend
Tetőkertben is.
ERDEI TORNAPÁLYA
A tornapályák kuriózumjellegét megragadó, erdős
környezetben kialakított parkok is találhatók Buda-
Fotó: Újbuda Sportjáért
ÓBUDAI FITNESS PARK
NORMAFA SZABADTÉRI FITNESZ PÁLYA
pesten, bármily meglepő, nem is egy. A kondiparkokhoz
és tornapályákhoz hasonló eszközöket találhatunk
a törökbálinti Anna-hegyen, a III. kerületi Laborc
utcában, a XXI. kerületi Akácfa utcai kiserdőben, az
Újpalotai Kiserdőben, illetve a Normafa Parkban is.
Az erdei tornapályák ráadásul kiegészülnek különböző
állomásokkal is, ahol útmutatótáblák segítenek
abban, milyen különböző mozgásgyakorlatokat
érdemes végezni az egyes állomásokon.
FUTÓKÖR, FUTÓPÁLYA
Bemelegítő kocogás gyanánt vagy intenzívebb
sprintekhez sokan választják a fővárosi futópályák
és futókörök valamelyikét. Ha jobban szeretjük a
rekortán felületet, akkor a Feneketlen-tó, a Puskás
Aréna melletti dupla futókör, a Bikás park, a
Városmajor, a XII. kerületi Gesztenyés kert, a Czakó
utcai Sportközpont, a Kopaszi-gát, Budatétény
frissen elkészült rózsakerti futóköre és a XVI. kerületi
Pillangó park köre tökéletesek lehetnek. Ha
viszont inkább a betonos-kavicsos vagy erdei útvonalakat
preferáljuk, akkor előbbihez a Római-partot,
utóbbihoz az Erzsébet-kilátó és az Orczy-park
futókörét érdemes bejárni.
Fotó: Óbuda Sport
Fotó: Normafapark
68 ÉLETSTÍLUS
ÉLETSTÍLUS 69
FONTOS, HOGY
NE JÖJJÖN SZEMBE
AZ UTCÁN?
Hangsúlyozni szeretnéd
a saját egyéniségedet?
BUDAPEST 2021
Éljen a város, szeresd a várost!
2021. július 10-11.
Budapest, Margitsziget
Minden célba érkező az esemény
befutóérmét kapja ajándékba
S
szombat: családi távok és 7 km
vasárnap: féLmaraton egyéni/páros/trió és 10 km
további info: www.futanet.hu
Ha egyedi és egyéni darabokra
vágysz, alakítsd a ruhatárad
a burda-lapokból!
Kipróbáltan pontos szabásminták
egyszerű alapdaraboktól a rafinált
ruhakölteményekig minden korosztálynak.
MINDKETTŐ ELŐFIZETHETŐ WEBÁRUHÁZUNKBAN:
WWW.BURDAWEBSHOP.HU,
AHOL SOK MÁS IZGALMAS DOLGOT IS TALÁLSZ.
70 TÁJOLÓ 71
TÁJOLÓ
AZ ÉV KERÉKPÁRTÚJA 2021
TISZAFÜRED-POROSZLÓ
Ha nyár, akkor utazás! Az elmúlt hetek
hektikus időjárását magunk mögött
tudva, immár napszemüveggel a homlokunkon
és hétmérföldes csizmával a
lábunkon vágunk neki Magyarország
újabb csodáinak.
Túlzás nélkül állíthatjuk, országos érték- és élményajánlónk
júniusi kiadása talán minden eddiginél
színesebbre sikerült: első körben szócsokorba
szedjük hazánk második legnagyobb állóvize, az
egyre felkapottabb Tisza-tó természeti, kulturális
és gasztronómiai felhozatalának legjavát, bőven
elég muníciót szolgáltatva akár egy egész hetes
kalandnyaraláshoz. Elviszünk titeket Európa legnagyobb
édesvízi akváriumába, megnézzük, hol
laknak a pákászok, megismerkedünk a sulyom
nevű kulináris különlegességgel és leteszteljük az
ország kedvenc kerékpárútját is! Cikkünk jelszava:
a Tisza-tó az új Balaton.
Ismét tiszteletét teszi hasábjainkon Szalay-Bujdosó
Adél és csahos csatlósa, Tatyi kutya, akik
ezúttal a magyar Caminónak is becézett Mária út
Szob és Kismaros közötti szakaszát járják végig,
de megmutatjuk nektek az ország legvarázslatosabb
vidéki szálláshelyeit is, és beveszünk nem
kevesebb mint 11 sokat látott magyar várat!
Kitekintő rovatunkban a fesztiváloké a főszerep:
van itt minden, mi szemnek, szájnak és fülnek
kellemes, kezdve a karneváli hangulattal, át a modern
magyar könnyűzene legnagyobb nevein, egészen
a nyitott sörfőzdék ünnepéig, hogy a levendulaszüretet
és a balatoni szabadtéri filmvetítéseket
ne is említsük.
Végezetül ellátogatunk a kultúra városába, ahol
nemcsak kétezer év történelmének leglátványosabb
műemlékeit vesszük lajstromba, hanem néhány
tippet is adunk pécsi látogatásotok mind emlékezetesebbé
tételéhez.
Tájoló
PROGRAMOK ORSZÁGSZERTE
Jó tájolódást!
A rovatot támogatta:
AKTIVMAGYARORSZAG.HU
72 73
TÁJKÉP
Utazás
a tündérek tavához
TISZA-TÓ
A Tisza-tó (kevésbé jól csengő, eredeti nevén Kiskörei-víztározó) hazánk második legnagyobb,
egyben legfiatalabb állóvize: a négy megye találkozásánál kialakított mesterséges
tó 2018-ban ünnepelte létrejöttének negyvenedik évfordulóját. Zsenge kora
ellenére érett ökoszisztémája van, vízrajzát számtalan erdős sziget, holtág, csatorna és
nádas teszi változatossá, a keleti végében fekvő, a Hortobágyi Nemzeti Park alá tartozó
madárrezervátuma pedig már 1999 óta UNESCO Világörökségi területnek minősül.
Tartsatok velünk és fedezzük fel együtt a mesébe illő tájat gyalog, vízen és két keréken!
A
Tisza-tó Budapestről legkönnyebben a Keleti
pályaudvarról induló Tisza-tó Expresszel érhető
el, amelynek nagy befogadóképességű kerékpárkocsija
akár 32 biciklivel is elbír, és az indulástól
számítva uszkve két órán belül már Tiszafüreden is van.
A Tisza-tó fővárosaként is ismert település valódi
strandparadicsom: rögtön a szárazföldi és vízi sportolási
lehetőségekben gazdag szabadstrand mellett
találjuk a kutyabarát Mancsos Pancsolót, míg a gyógyvizek
rajongóinak a Thermal Strand- és Gyógyfürdő fedett
és nyitott medencéi ígérnek kellemes felüdülést.
Innen csupán néhány kilométerrel arrébb, a Szabics
kikötőből induló Tisza-tavi tanösvény útvonalát végigjárva
megcsodálhatjuk Európa legnagyobb egybefüggő
tündérrózsa és tündérfátyol mezejét, a tó
délnyugati csücskében pedig nemcsak nyaralóhajót
bérelhetünk, de szinte az egész tavat és a híres vízlépcsőt
is beláthatjuk, köszönhetően Kisköre új büszke-
ségének, az idén átadott, 19 méter magas kilátónak.
A vízi sportok szerelmeseinek a tó déli részét ajánljuk
figyelmébe, itt ugyanis engedélyezett többek között a
jet-ski, a motorcsónak és a vitorlás hajók használata is.
A tó középső szakasza kedvelt horgászcélpont, hála
legendás halbőségének: a pecások közel ötvenféle
halfaj horogra akadásáért izgulhatnak.
A Tisza-tó egyik különleges értékéről, a sulyomról is
ejtenünk kell néhány szót: a védett vízinövény gesztenyeízű
terméséből Szabó István készít bombasztikusan
finom bonbonokat Egy csepp Tisza-tó néven,
melyeket az Abádszalóki Vitorlás Vendégházban mi is
lemeózhatunk.
A helyi gasztronómia azonban nem csak a kézműves
édességek rajongói számára tartogat emlékezetes
ízélményeket: a tiszafüredi Stégben például zseniális
haltepertőt szolgálnak fel, az abádszalóki Lilaakác
Kisvendéglő árnyékos pergolái alatt autentikus tiszai
halászlevet kanalazhatunk, a Poroszlói Rétesház
máglyarakásos strudeléhez hasonlót pedig sehol az
országban nem találunk.
TÓ A TÓBAN
A Tisza-tó gyöngyszemével, a belső Göbe-tóval két
egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Mindkettő a Szabics kikötő felől közelíthető meg, a
kiindulóponthoz egy révész segítségével juthatunk
át. A 2 kilométer hosszú Tiszavirág ártéri sétaút első
állomása a Gémek tornya kilátó, innen továbbhaladva
aztán megismerkedhetünk az ártéri erdő más lakóival
is, például a kérészekkel, és számos érdekességet
tudhatunk meg a kosárfonás vagy a teknővájás hagyományáról.
A sétaútról ágazik le az Öreg pákász tanösvény:
felfedezéséhez először is csónakba kell szállnunk,
és kötéllel áthúznunk magunkat a pár méterrel
arrébb lévő zsombékra. A 12 állomásos tanösvény
ismertetőtábláin keresztül betekintést nyerhetünk
a mocsarak, árvízjárta területek és nagy kiterjedésű
nádasok lakói, a pákászok életébe. Az út végénél
átküzdjük magunkat a túlpartra, ahonnan már nincs
messze Göbe, a “sziget” belső tava. Innen visszasétálunk
a kiindulóponthoz, ahol már vár minket a révész.
KÉT KERÉKEN A TISZA-TÓ KÖRÜL
A Poroszlót és Tiszafüredet összekötő, idén tavaszszal
az Év Kerékpárútjának megválasztott útszakasz
Magyarország talán legjobb kerékpárútja. A 65
km-es túra a poroszlói ökocentrum tőszomszédságában
veszi kezdetét: a tó fölött egy 6,5 km hosszú
hídrendszer vezet át, melyen önmagában is élmény
végigtekerni, a tervezők által kialakított fotópontokról
pedig remek képeket lőhetünk az alattunk elterülő
tájról. Tiszafüreden a kerékpáros centrum előtt
jobbra kanyarodunk, utunk kemping- és horgászterületeken,
valamint egy szabadstrandon keresztül
vezet tovább. Tiszaörvény felé tekerünk, közben a
környezetben gyönyörködünk, és egy kis szerencsével
akár még nyulakat is láthatunk. Jobb kéz felé egy
pallósösvénybe botlunk: kis óvatossággal bringával
is végigmehetünk rajta. Néhány kanyar után elhagyjuk
Abádszalókot, Kiskörén pedig megnézhetjük a
vízi erőműhöz tartozó hallépcsőt. Ezután strandról
strandra vándorolhatunk tovább Poroszló felé, míg
Sarudon a Tisza-tó egyetlen mászóbázisán tehetjük
magunkat próbára. Akik úgy érzik, hogy kihívás lenne
klasszikus bringával a tókerülés, csatlakozhatnak
a Hortobágyi Nemzeti Park e-kerékpáros túráihoz,
amelyek a járványhelyzet elmúltával indulnak. A túrákról
további információ a Hortobágyi Nemzeti Park
Látogatóközpont elérhetőségein kérhető.
ÉDES VÍZI VILÁG
Az 5 óra alatt teljesíthető vízitúra a tiszafüredi Albatrosz
kikötőből indul. Innen jobbra evezünk ki, majd a
Morotva kerékpáros pihenőpark mellett ellapátolunk
a Füredi-holtágba. A nádasból kiérve a szemközti átjáróba
evezünk be. Először egy zsilipen megyünk át,
majd egy vasúti és egy közúti híd alatt is átkelünk. A
vadregényes X. öblítőcsatornán átevezve kijutunk
az Élő-Tiszára, itt a közúti híd után balra vesszük az
irányt, a zsilipnél pedig egy újabb holtágba jutunk. A
Füredi-csatornán továbbhaladva, a nádast elhagyva
kiérünk az Örvényi-morotvára, melynek szárítkozó
kormoránok övezte széles vízfelületét kiszáradt
fák, sulyomrengeteg, nádasok és ártéri erdők teszik
egyedülállóan hangulatossá. Evezzünk tovább a VII.
öblítőcsatorna, majd a Kormorán kikötő felé. Tiszaörvénynél
maradjunk végig a gát mellett, észak felé haladva
nézzük ki valamelyik szimpatikus halsütőt vagy
vízparti szórakozóhelyet, aztán ha már Tiszafüreden
leadtuk bérelt felszerelésünket, bátran gyalogoljunk
vissza a kerékpárút töltésén.
Részletes túraleírás és még több túratipp:
aktivmagyarorszag.hu
A rovatot támogatta:
AKTIVMAGYARORSZAG.HU
74 75
TÁJKÉP
TISZA-TÓ
A Tisza-tó ötször
Miután sikerült lábon, két keréken és vízen is feltérképezni a Tisza-tó természeti
értékekben bővelkedő mikrokozmoszát, eljött az idő, hogy belevessük magunkat
a környék páratlanul gazdag élménykínálatába is! Megmutatjuk, hol szolgálják fel
az ország legjobb szürkeharcsás hortobágyi palacsintáját, adunk nektek egy tuti
szállástippet, ellátogatunk Európa legnagyobb édesvízi akváriumába, Abádszalókon
belevetjük magunkat a nyári örömökbe, de Magyarország egyedüli halastavi
környezetben kanyargó tanösvényét is bejárjuk!
Tisza-tavi Ökocentrum
Poroszlón találjuk a 2012-ben nyitott Tisza-tavi Ökocentrumot, melynek
735 000 literes össztérfogatú édesvízi akváriumrendszere egyedülálló
Európában. A négyszintes látogatóközpontból, 7 hektáros szabadidőparkból
és a 19. századi életmódot bemutató skanzenből álló élménypark
egész napos elfoglaltságot és rengeteg érdekességet ígér minden
korosztálynak. Az ökocentrum leglátványosabb eleme az óriásakvárium,
melynek falai között beléphetünk a Tisza-tó különleges világába,
és testközelből ismerhetjük meg a Kárpát-medence őshonos élőlényeit,
míg a 3D-s mozi rendhagyó technikai megoldásainak köszönhetően
átélhetjük, milyen arcát mutatja a Tisza-tó a különböző évszakokban.
Említést érdemel továbbá a körpanorámás kilátótorony is, ahonnan a
Mátra és a Bükk vonulatai is látszanak.
3 3388 Poroszló, Kossuth Lajos út 41. 9 tiszataviokocentrum.hu
Sulyom Tájétterem
Kis falu, nagy étterem - akár ez is lehetne a Sarudon található Sulyom
Táj étterem jeligéje, mely helyi alapanyagokból dolgozva, a legmodernebb
konyhatechnológiákat hasznosítva kínál felejthetetlen fogásokat, melyekre
ránézni ugyanolyan jó, mint elfogyasztani őket. A Sulyomban mind az
ételek, mind az árak igen széles skálán mozognak, így biztosítva, hogy
mindenki találjon ínyére, illetve pénztárcájához valót: az étlapon olyan finomságok
kaptak helyet, mint a bevezetőben már emlegetett, friss szürkeharcsából
készült, snidlinges hortobágyi palacsinta, a vegánokat célzó
mentás cukorborsó-krémleves, a zsályás hollandi mártással felszolgált
serpenyős süllőfilé és a hagymás dödöllével körített boeuf bourguignon.
A borlapon külön helyet foglalnak el az egri pincészetek tételei, az üveges
sörök pedig a NoPara sörfőzdéből kerülnek a hűtőbe. Ą Ş 0 €€€
3 3386 Sarud, Kossuth út 2. 9 sulyom.hu • fb/sulyometterem
Tisza-tó strand
Ahogy a régi mondás tartja: ha strandolni támad kedvetek (és a Tisza-tónál
erre az érzésre nem kell sokáig várni), Abádszalókra menjetek.
A Tisza-tó strand 900 méter hosszú partszakasza, melynek
400 méterén fürdőzni is lehet, a kötelező kellékeken túl (árnyékban
olvasgatásra és napon barnulásra is alkalmas pázsit, játszótér,
strandröplabda-pálya, óriáscsúszdák, büfék) számos extraszolgáltatással
csábítja magához a nem csak fürdőzni vágyókat: kertmozi,
ugrálóvárak, minigolfpálya, panorámás koktélbár, SUP bérlési lehetőség,
hétvégente vízi zumba, vízi dodgem, vízi banán, vízi ejtőernyőzés,
wakeboardozás és még egy sor egyéb úszó alkalmatosság
garantálja a felhőtlen hangulatot.
3 5241 Abádszalók, Strand út 3.
9 tiszatostrand.hu • fb/tiszatostrand
Neptun Kikötő és Kemping
Az újlőrincfalvi Neptun Kikötő és Kempingnél ideálisabb Tisza-tavi kempinghelyszínt
keresve sem találhatnánk: a Laskó-patak mellett, Sarud és
Poroszló között félúton fekvő létesítmény tökéletes választás mindazok
számára, akik horgászni, pihenni vagy sportolni vágynak. A csónakbérlés
mellett a Kikötő büfében puha és levegős lángosok, friss sült halak és
folyamatos bográcsétel-kínálat vár minket, míg a füvesített kempingterületen
tűzrakóhely szolgáltatja az alapot az esti sütögetéshez készülődő
szállóvendégek részére. A hangulattal szemben a kényelmet előnyben
részesítők számára két darab négyágyas apartmanszoba áll rendelkezésre,
de a lakókocsival érkezők is szívesen látott vendégek. További információért
keressétek fel a neptunkikoto.hu weboldalt.
3 Újlőrincfalva-Magyaradi gátszakasz GPS k.: N 47°35’43.4688”
E 20°37’38.3088” 9 neptunkikoto.hu • fb/neptunkikoto
Hortobágy-Halastavi tanösvény
A Csúnyaföld nevű mocsár lecsapolásával 1916-ban kialakított tógazdaság
Közép-Európa legnagyobb halastórendszere, egy ipartörténeti
emlékekben és madarakban gazdag vidék, nemzetközi jelentőségű
vizes élőhely. A Halászbárka Fogadóközpontban különböző halászati
eszközökkel ismerkedhetünk meg, majd a közel ötórás túránkat a halastavak
belső gátján folytatjuk: az először utunkba kerülő Hortobágyi
Vonuláskutató Állomáson gyakoriak a madárgyűrűzések, az ezt követő
Bivalyos-tónál fürdőző házi bivalyokat figyelhetünk meg, de több madármegfigyelő
tornyot is megmászhatunk. A 10 kilométeres tanösvényt,
amely a Kondás-tónál ér véget, interaktív módon is bejárhatjuk a Digitális
Vándor app segítségével, ráadásul Magyarország egyetlen halastavi
kisvasútja is hamarosan újra zakatol.
3 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9. 9 hnp.hu/hu
76 TÁJOLÓ
TÁJOLÓ 77
Vármustra
A következő várak és várromok hosszú évszázadokat éltek túl,
melyek során számos nép fennhatósága alá tartoztak. Nem mindig
tisztelték és óvták ezeket az erődöket, így szerencsések vagyunk,
hogy mi ma, még ha utólag is, de megtehetjük.
fotó: Horváth Zsolt
fotó: Horváth Zsolt
Szigligeti vár
A Balaton északi partja fölött, egy vulkanikus hegy kúpján emelkedő
Szigligeti vár mesébe illő falai már több mint 750 éve tekintenek
le a környező vidékre: építése az 1260-as években vette
kezdetét a pannonhalmi bencések irányítása alatt. Szigliget
sorsa, oly sok magyar várhoz hasonlóan, a 17. század fordulóján
pecsételődött meg: először egy villámcsapás okozta tűzvész,
majd az I. Lipót császári rendeletét követő rombolás tett benne
hatalmas károkat, amelyeket a 2013-as felújítás során sikerült
némileg kijavítani. A kalandos életű, a törökök által soha el nem
foglalt fellegvár színes kulturális programok egész sorával és
a Balaton csillogó vizére, valamint a Tapolcai-medence tanúhegyeire
nyíló kilátással várja a látogatókat.
Nógrádi vár
Cseszneki vár
fotó: DRONE EYE photography
A Budapesttől szűk egy órára található Nógrádi vár a Börzsöny
legjobb állapotban fennmaradt középkori erődítménye, melynek
csonka öregtornya a királyréti Várhegy-kilátóból is könnyen felismerhető.
A hosszú századokon át királyi kézben lévő, hatalmas
fennsíkot koronázó várat erősen leromlott állapotban adományozta
IV. László a váci egyházmegyének. A jelenkor látogatóit
fogadó romok egy itáliai származású építész, Tragurinus Jakab
tehetségét dicsérik. A 17. században lőporraktárként használt
vár öregtornya 1685-ben robbant fel egy villámcsapás következtében,
teljesen megsemmisítve a belső várat. A magára hagyott
vár szerencsére romjaiban is csodás látványt kínál, ráadásul
egész évben szabadon látogatható!
fotó: Mester Ibolya
A Bakony fővárosától, Zirctől nem messze tornyosul a táj fölé a
festői szépségű Csesznek vára, a régió egyik nevezetessége. A
török harcok idején végvári szerepet töltött be, később az Esterházy
hercegek kényelmét szolgálta barokk ízlés szerint átépített
várkastélyként. Hosszú és dicső karrierjének egy földrengés és
az azt követő tűzvész, na meg a romot kőbányaként hasznosító
környékbeliek vetettek véget a 19. század elején. Azóta persze
rengeteg állagmegóvó és helyreállító munka történt a közel
nyolcszáz éves falakon, a Nemzeti Várprogram keretében pedig
további fejlesztésekre lehet számítani. A Valahol Európában c.
film forgatási helyszínéül is szolgáló Csesznek legszebb képét a
82-es főút melletti parkolóból mutatja.
Boldogkő vára, Boldogkőváralja
Siklósi vár
fotó: DRONE EYE photography
A Hernád völgyéből drámaian kiemelkedő, sziklaszirten álló
Boldogkői vár legkorábbi része, az öregtorony valószínűleg 1280
körül épült meg, az egykoron bizonyosan pompás látványt nyújtó
palotaszárnyat és az azt védő hasábalakú tornyot azonban már
az Anjou-párti Drugeth család emeltette. A végvári vonaltól távol
eső erődítmény katonai szerepe a török elleni harcokban csekély
volt, a kuruc időkben viszont annál nagyobb: 1678-ban Boldogkő
is a Thököly Imre által elfoglalt észak-magyarországi várak közé
került, néhány évvel később pedig a Habsburg zsoldosok kezére.
A császáriak által 1701-ben lakhatatlanná tett vár először 2003-
ban kapott egy nagyobb ráncfelvarrást, de jelenleg is több pontján
zajlanak helyreállítási munkálatok.
fotó: Siklósi vár (Flickr)
A Villányi-hegység déli lábánál fekszik hazánk egyik legépebb
állapotban fennmaradt vára, melyen ugyanúgy megtalálhatóak a
román kor, mint a gótika, a reneszánsz és a barokk idők nyomai.
A Tenkes kapitányából is ismert Siklósi vár első írásos emléke
1294-ből való, építtetője pedig az ősi Soklyósi család volt, akik
a honfoglalás korától egészen 1387-ig birtokolták a környéket.
Uralmuknak Zsigmond király vetett véget, aki az elkobzott várat
a délvidéki harcokban vitézségével kitűnő Garai Miklósnak, a
Sárkány Lovagrend egyik alapítójának adományozta. Az egyszerű
erődítmény az ő ideje alatt fejlődött modern védelmi rendszerű,
pompás gótikus várkastéllyá, melynek kényelmét Zsigmond
király kilenc hónapig élvezte.
78 TÁJOLÓ
TÁJOLÓ 79
Gyulai vár
Diósgyőri vár, Miskolc
fotó: www.gyulavara.hu
Az Alföld egyetlen, épen maradt síkvidéki gótikus téglavára a
Fehér-Körös egyik nehezen megközelíthető szigetén épült valamikor
a 15. század elején. A vár építése Maróti János macsói
bán nevéhez fűződik, tornya és falai egyszerre emelkedtek ki
a földből, kápolnáját 1445-ben szentelték fel. A Maróti család
kihalásával a vár és vele együtt az uradalom Mátyás királyhoz
került, aki 1482-ben tovább adományozta fiának, Corvin Jánosnak.
Halála után özvegye, Frangepán Beatrix vette át a vár és
vele együtt Békés megye irányítását, akiben így Magyarország
első női főispánját tisztelhetjük. A legutóbb 2005-ben felújított
vár 24 kiállítótérrel, csónakázótóval és népszerű programokkal
várja a látogatókat.
fotó: www.diosgyorivar.hu
A régi papír kétszázas hátoldaláról mindenki számára ismerős
lehet a Miskolc belvárosától 5 km-re található Diósgyőri vár: a
négy saroktornyos, francia mintára felhúzott gótikus várkastély
Nagy Lajos király ajándéka az utókornak. Nagy Lajos Visegrád és
Zólyom mellett Diósgyőrt is székhelyévé tette, lengyel-magyar
királyként gyakran megfordult a szarvasban, őzben, medvében
és bölényben gazdag bükki erdők szélén épült várban. A várat
körbeölelő vizesárokkal, a csúcsos tornyok között felhúzott
emeletes lakosztályokkal és Közép-Európa legnagyobb, kéthajós
lovagtermével Diósgyőr csodás látvány lehetett. A 2013 óta
zajló fejlesztések eredményeképpen ma újra legszebb erődítéseink
között tarthatjuk számon.
fotó: Mester Ibolya
Csókakő vára
A Vértes szélén, a 479 méter magas Csóka-hegy oldalában találjuk
a közelmúltban átfogó rekonstrukción átesett Csókakő
várát, melyet a kényelmesebbek aszfaltozott úton, a sportosabbak
pedig a vár mögötti szurdokból induló meredek lépcsősor
megmászásával közelíthetnek meg. A szándékosan kontrasztos
anyaghasználatnak köszönhetően jól elválnak egymástól a vár
eredeti és a hozzáépített részei, a tervezőt véletlenül sem érheti
a történelemhamisítás vádja. Az ingyenesen látogatható vár mesés
kilátást kínál a Móri-árok völgyére, de a várőrhöz intézett néhány
kedves szóért cserébe a kápolna és a kaputorony belsejébe
is betekintést nyerhetünk.
fotó: Barna Bernadett & Palásthy Gábor
Taródi-vár, Sopron
Kevesen tudják, de a leghűségesebb magyar város, Sopron is
rendelkezik egy tisztes méretű várpalotával. A helybeliek által
csak Bolondvárként emlegetett, 4300 négyzetméter alapterületű,
tornyokkal, bástyákkal, várkúttal és váralagúttal büszkélkedő
épület a Lővérekben található, és bár első nézésre egy
nappal sem tűnik fiatalabbnak 500 évnél, valójában napjaink
terméke: a várat a saját két kezével, több mint kétszáz vagonynyi
kő és tégla felhasználásával építette a 2010-ben elhunyt
id. Taródi István. A magyarországi vizionárius építészet egyik
legkiemelkedőbb alkotása pár száz forint ellenében látogatható,
amivel az épület és Taródi István egyedülálló örökségének
fenntartásához járulhatunk hozzá.
fotó: DRONE EYE photography
Sümegi vár
A környéket délcegen uraló Sümeg építését a veszprémi püspök
kezdeményezte az 1260-as években, IV. Béla rendelete nyomán.
Legkorábbi része az Öregtorony alsó szintje, a belső és a külső
kaputorony, a pártázatos várfal és a több emeletes, ötszög alaprajzú
Köves-bástya a 14. és a 15. századi bővítések eredményei. A
vár a kurucok fontos bázisa volt, hanyatlását is ennek köszönheti:
a császáriak 1713-ban hadgyakorlat céljából felgyújtották és
pusztulni hagyták. Az ötvenes évek óta tartó rekonstrukcióknak
hála mára Sümeg az egyik legautentikusabb hangulatú középkori
várunk, mely színvonalas kiállításai és izgalmas programjai
révén a térség kedvelt turistalátványosságává nőtte ki magát.
fotó: Horváth Zsolt
Somoskői vár, Sátorosbánya
Végezetül jöjjön egy kakukktojás! Habár a trianoni békediktátum
először Csehszlovákiához csatolta, Dr. Krepuska Géza gégészprofesszor
egy angol antant tiszten végzett életmentő műtétével
elérte, hogy a Medves-fennsíkon fekvő Somoskőújfalu,
Somoskő és a hozzá tartozó bazaltbánya végül mégis visszakerüljön
Magyarországhoz. A vulkáni csúcsra épített Somoskői
vár már nem volt ilyen szerencsés, a határ sok évtizeden keresztül
átjárhatatlan akadálynak bizonyult a falusiak számára,
ma már viszont gond nélkül bárki átruccanhat megcsodálni a
mesébe illő várromot. Somoskőt 1576-ban elfoglalták a törökök,
később császári parancsra lakhatatlanná tették és átengedték
az enyészetnek, amitől csak a hetvenes évek állagmegóvó
munkálatai mentették meg.
Külön köszönet a kiváló fotósoknak, akik megosztották velünk a képeiket.
80 TÁJOLÓ
TÁJOLÓ 81
KIRÁNDULJUNK KUTYÁVAL!
A MAGYAR
Camino
A magyar Caminóként emlegetett Mária út Közép-Európa leghoszszabb
zarándokútja, mégis kakukktojásnak számít a túraútvonalak
körében. Nem egyetlen útvonalról van ugyanis szó, amely két végpont
között fut, hanem egy, Közép-Európa legfontosabb Mária-kegyhelyeit
összekötő hálózatról. Bujdosó-Szalay Adél és Tatyi kutyája idén
másodjára vágtak neki a kalandnak, Szobtól Kismarosig.
a közép-európai kultúra fontos Mária-kegyhelyeit
kapcsolja be az európai zarándokút-hálózatba,
így elméleti síkon akár a
francia vagy spanyol Caminóval kombinálva is végig
lehet rajta haladni. Ahogy az El Camino, úgy a Mária út
esetében is eredetileg vallásos indíttatásból, ma már
sokan az elmélyülés, az önmegismerés vagy a természetjárás
okán kelnek útra, akár kutyával is.
Idén másodszorra csatlakoztam a ferences zarándoklathoz
Szobon. Szeretem a csoportos zarándoklat
hangulatát, és azt a többletet, amit a társaság ad,
mégis csak egy szentmise erejéig maradtunk a csapattal.
Tatyival kettesben indultunk neki a nagy kalandnak
Márianosztrán keresztül Kismarosra.
Reggel vonattal indultunk Szobra, ahol délre vártuk a
zarándokcsoportot. Körülbelül egy órával korábban
érkeztünk, így volt időnk felfedezni a kisvárost és sétálni
egyet a Duna-parton. Szob kedves és szépen rendezett
település, a templom, a tér és a Duna-part hatalmas
fák árnyékában fekszik, a házak előtt sok-sok
virág nyílik, nagyon hangulatos és bájos városka.
A közös zarándokmise után hátamra vettem a zsákot,
és elindultunk a Mária út jelzésén Márianosztra
felé, az aznapi célunk Kóspallag volt, ahol egy erdei
faház várt ránk. Az első szakaszon a Mária út a
Börzsönyi kék sávval párhuzamosan halad. Szobról
kiérve lankás szántók között vezet a földút, két oldalt
vadvirágok, a távolban itt-ott megpillanthatjuk
a Duna víztükrét, előttünk pedig a Börzsöny vonulatai
futnak. A tájékozódás és a terep is egyszerű,
pont ideális arra, hogy belemelegedjen az ember
a magányos mérföldkoptatásba. Mivel a napi távot
nem terveztem túl, ezért ráérősen baktattunk, a
Sukola-keresztnél megebédeltünk, és egy kicsivel
4 óra előtt értünk Márianosztrára. A település neve
ismerős lehet a híres márianosztrai fegyház vagy
a pálos kolostor kapcsán, amelyet még Nagy Lajos
alapított 1351-ben. A kolostor és a kegytemplom,
valamint a börtön épülete is messziről látszik már
az útról, mutatva az irányt.
Képek: Bujdosó-Szalay AdélA
Mária út egy nemzetközi zarándokút, amely
Az épületegyütteshez képest a Mária út jelzése a
falu központjától visszafelé, egy domboldalon halad
tovább, először házak, majd később gyümölcsfák
mellett. Itt egy kissé belekeveredtem a jelzésekbe,
ugyanis az addig párhuzamosan futó piros sáv és
a Mária út szétválik, hogy az utóbbin a Kálváriához
tehessünk egy rövid kitérőt. Aztán józan paraszti
ésszel kikövetkeztettem, hogy a domboldal felé kell
vennem az irányt, ahová egy rövid, de annál meredekebb
szakaszon jutottunk el.
Innentől teljes volt a túraélmény, a lakott területeket
és a szántókat magunk mögött hagyva erdei ösvényen,
igazi börzsönyi hangulatban haladt tovább
az út. Hamarosan hátat kellett fordítanom ennek a
különleges élménynek, mivel még jó pár kilométer
volt hátra Kóspallagig, és sötétedés előtt szerettem
volna megérkezni. Valamivel később, fáradtan értük
el aznapi szállásunkat az erdő szélén.
A második napot nem terveztem túl, lesz, ahogy
lesz, gondoltam, mivel semmilyen kötött időpont
vagy szállásfoglalás nem várt. Tatyi és én is jól elfáradtunk
előző nap, szóval úgy döntöttem, hogy csak
Szokolyáig megyünk gyalog, majd onnan kisvasúttal
fogunk Kismarosra érkezni. Visszabattyogtunk tehát
Kóspallag központjába, ahol szemügyre vettük a
templomot és az emlékművet, majd el is indultunk a
piros sáv jelzésen.
Hamarosan világossá vált, hogy az elmúlt napokban
hatalmas mennyiségű csapadék eshetett itt, aminek
következtében az ösvény sártengerré változott, a patakokon
száraz lábbal való átkelés pedig csak gólyalábbal
lett volna lehetséges.
A sárban felfelé caplatás után Tatyi úgy döntött, hogy
pihenőt tart, méghozzá egy keresztbe kidőlt fatörzs
tetején, ahol alaposan beebédeltünk, és újult erővel
indultunk újra útnak. A talaj szerencsére szárazabbá
vált, és minden különösebb nehézség nélkül elértük
Szokolyát.
Szokolya kedves kis település, a nem messze található
Királyrét pedig kedvelt turistacélpont. Ott már
többször jártunk, ezért nem éreztem égető vágyat a
felfedezésére. Helyette a helyi kulturális központot
vettem célba, ahol egy kávé mellett kellemesen elbeszélgettem
a sörözgető törzsközönséggel a fakitermelésről
és természetesen a kutyákról.
A várva várt kisvasút pillanatok alatt Kismarosra repített
minket, ahonnan Vácon keresztül kora estére
haza is értünk a vonattal.
BUJDOSÓ-SZALAY ADÉL
Még több kutyás kirándulástippért és hasznos tanácsért látogass el a kutyabarát.hu oldalra!
82 TÁJOLÓ
TÁJOLÓ 83
Varázslatos vidék
VeleLak
Ha a nyugodt környezet számodra
elengedhetetlen feltétele a tökéletes
hétvégi kikapcsolódásnak, a
velencei VeleLakot neked találták
ki. A nádfedeles épület olyan, akár
egy mesebeli házikó, és árasztja
magából a harmóniát. A pihentető
alvás garantált, emellett finomakat
ehetsz, napozhatsz és olvasgathatsz.
Férőhely kapacitás: 6 fő. fb/Velelak
Kisház a Csobáncon
„Családi szőlőbirtok új szerepben”
– így jellemzik a gyulakeszi kisházat
jövőbeni vendéglátóid. A zavartalan
pihenés örömét a napsütötte dombok
látványa mellett élheted át, és
biztos lehetsz benne, hogy a természet
közelsége segít feltölteni lemerült
energiaraktáraid. Kirándulási
tipp: keresd fel Gyulakeszi 13. századi
romvárát! fb/kishaz.a.csobancon
Völgy Major Verőce
Mit szólnál egy hétvégéhez a páratlan
szépségű Dunakanyarban?
Tárt karokkal vár a verőcei Völgy
Major 150 éves gerendaháza,
amelyet dézsafürdővel szereltek
fel, hogy az ott töltött idő minden
pillanata különleges élmény legyen.
Bújj el a világ elől, kóstold
meg minőségi cseh söreiket, és
élvezd a nyugalmat, a környék
szépségét! volgymajor.hu
+36 70 881 57 96
casachrista@casachrista.hu
www.casachrista.hu
Wood House Parádóhuta
A mátrai erdő ölelésében, Parádóhután
valódi kincsre lelsz, ha
szíved választottjával menedéket
keresel távol a világ zajától. Az otthonos,
korszerűsített kabint kifejezetten
párok számára alakították
ki, és egyedi stílusban rendezték
be, hogy a kozmopolita butikhotelek
élményét nyújtsa. A miliő különleges,
hipp-hopp beszippant!
woodhouse-paradohuta.com
Meredély Kunyhószállás
Erdei boutique vendégház a Dunakanyarban:
ez a pár szó tökéletesen
kifejezi a Meredély Kunyhószállás
lényegét, hiszen nyugodt környezetet
és kompromisszumok nélküli kényelmet
ígér. Programokból nincs hiány
a környéken, így a túrázás szerelmesein
kívül azok is találnak számukra
megfelelő lehetőséget, akik gyógyvízben
fürdőznének. meredely.hu
Nomad Mackó Vendégház
A szarvasi Nomad Mackó formájában
egy álom vált valóra. Szerelemprojekt,
melybe a tulajdonos
és családja szívét-lelkét beletette.
Minden apró részlet mögött egyegy
kedves történet rejtőzik, ezért
is olyan elragadó a vízparti házikó,
amelynek fenyői egykor a család
karácsonyfái voltak. Ha épp nem
lazítasz, vár a petanquepálya!
nomadmacko.hu
84 TÁJOLÓ 85
KITEKINTŐ
ORSZÁGOS
AJÁNLÓ
Kitekintő
NEM KELL DÖNTENI SEM ÉSZAK, SEM DÉL, SEM KELET, SEM NYUGAT KÖZÖTT,
ELÉG PUSZTÁN NYAKUNKBA VENNI AZ ORSZÁGOT, HOGY IDÉN JÚNIUSBAN
NYITOTT PINCÉRŐL NYITOTT PINCÉRE JÁRVA, KARNEVÁLI HANGULATBA CSÖP-
PENVE, LEVENDULÁVAL A HÓNUNK ALATT, FILMSZEMLÉRŐL HAZAFELÉ TART-
VA, A DUNAKANYARBAN ÖNFELEDTEN TOMBOLVA CSOBBANJUNK A NYÁRBA.
Levendulaszüret a Kincsek Völgyében
Június végétől, egészen pontosan 19-étől több napos,
kézműves vásárral egybekötött levendulaszüretre invitál
bennünket a Kincsek Völgye. A Somogy megyében,
annak is siófoki járásában megbúvó község, Bálványos
az, amely otthont ad a levendulától dúsan illatozó
programnak. Testben és lélekben is megérkezve ide, a
provence-i hangulatot meghazudtoló, hosszú sorokban
kínálkozó francialevendula-ültetvényekről lesz lehetőségünk
kézzel virágot szüretelni, hogy aztán lila csokrokba
ontva vihessük haza a kellemes, madárcsicsergős,
nap melengette program emlékét.
9 fb/KincsekVolgye
Nyitott Főzdék Napja
Idén második alkalommal, országszerte június 5-én
csupán egyetlen napra, mégis egyszerre tárják ki kapuikat
a magyar kisüzemi sörfőzdék, azzal a céllal, hogy a
gasztronómia és a sörkultúra iránt nyitott vendégek előtt
mutathassák meg működésük minden csínyját-bínját. A
Nyitott Főzdék Napja egyben arra is felhívja a figyelmet,
milyen változatos, minőségi termékkínálatból válogathatja
ki a szomjas közönség a legkiválóbb szomjoltókat.
Érdemes lesz tehát ezen a napon felkerekedni, belekóstolni
a folyékony kenyér legjobbjaiba és személyesen
megismerni a palackok mögötti történetet.
9 nyitottfozdeknapja.hu
Magyar Mozgókép Fesztivál
Három balatoni helyszín, köztük Veszprém, Balatonfüred
és Balatonalmádi ad otthont a június 23. és 26.
között megrendezésre kerülő, újragondolt filmünnepnek,
a Magyar Mozgókép Fesztiválnak, amely nem szűkölködik
majd szabadtéri filmvetítésekben, a legújabb
magyar filmek premierjeiben, valamint közönségtalálkozók,
gyerekprogramok, kiállítások, koncertek és
gasztroprogramok gazdag választékában. A megújult
hazai filmszemle ráadásul lehetőséget teremt arra,
hogy a magyar filmes-televíziós szakma és a közönség
egyazon találkozó keretében áldozzon a mozgóképkultúra
évszázados oltárán.
9 mozgokepfesztival.hu
Bondoró Fesztivál
Június 11. és 13. között ismét megrendezik az önfeledt
karneváli hangulattal, gólyalábas és marionettelőadásokkal,
újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és
óriásbábokkal, egyébiránt koncertekkel és vásári portékákkal
sűrűn tűzdelt, nyárindító Bondoró Fesztivált.
Az utcaszínház jellegű hétvégi karnevál három nap alatt
nem kevesebb mint száz programot vonultat fel. Ezen a
júniusi hétvégén nem lesz hiány tehát bohém hangulatból,
színes zenei produkciókból, rendhagyó és könnyed
színházi előadásokból, valamint kicsiket és nagyokat
egyaránt szórakoztató programokból.
9 bondoro.hu
Vénégy Fesztivál
A fröccsözős, ottalvós, bulikázós, naplementenézős,
idén Nagymarost felfedezős VéNégy Fesztivál és Színházi
Találkozó június 24. és 27. között olyan nevekkel
tart minket egész nap a színpad előtt, mint a Halott
Pénz, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi, a punnany massif,
a Follow The Flow, a Random Trip, az Ivan & The Parazol,
a Péterfy Bori & Love Band, a Lóci játszik, a Supernem
és a Carson Coma, akik némely esetben óránként váltják
egymást a színpadon pusztán azért, hogy mi a legfelhőtlenebbül
érezhessük magunkat a Dunakanyar szívében.
9 venegyfesztival.hu
86 TÁJOLÓ 87
BELFÖLDI
PÉCS
Kalandozás
a kultúra városában A
TUDTÁTOK, HOGY A 2010-BEN EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA CÍMMEL KITÜNTETETT
PÉCS KÖZEL 250 MŰEMLÉKKEL ÉS MAJD’ 40 MÚZEUMMAL BÜSZKÉLKEDHET? ENNYI
LÁTNIVALÓ MELLETT NEM CSODA, HOGY MINDEN EGYES PÉCSI KIRUCCANÁSUNK
UTÁN MÁRIS A KÖVETKEZŐ LÁTOGATÁST TERVEZZÜK. VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYUNK
TÁRSASÁGÁBAN HÁROM NAPOT TÖLTÖTTÜNK A MECSEK LÁBÁNÁL FEKVŐ VÁROSBAN,
ÉS BIZTOS, HOGY KANYARGÓS UTCÁINAK KÖVEIT NEM MOST KOPTATTUK UTOLJÁ-
RA. KÖVETKEZZÉK EGY, A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL ÖSSZEÁLLÍTOTT ÍZELÍTŐ A
BECSES PÉCS KINCSEIBŐL!
Írta: Vizy Márton
letűnt idők rajongói számára a mediterrán
hangulatú Pécs maga a történelmi Disneyland:
a rómaiak idején Sopianaeként ismert
város az UNESCO világörökségi listájára is
felkerült a székesegyház környéke alatt fekvő ókeresztény
sírkamráival. A IV. századból fennmaradt
nekropolisz Magyarország egyik legfontosabb régészeti
emléke, egy új vallás ébredezésének és a
korai kereszténység halotti kultuszának kiemelkedő
minőségű lenyomata, melynek díszes sírkamráihoz
hasonlót legközelebb a római katakombákban találunk.
Különösen látványos a kiállítás névadó épülete,
a hétkaréjos Cella Septichora, amely az egész
földalatti temető legnagyobb objektuma, még úgy is,
hogy építését idő előtt beszüntették, Valeria tartomány
430-as kiürítése tájékán.
A középkor mementóiért már nem kell a föld alá
buknunk: habár a várfal nagy részét a lakosság
növekedése miatt a 19. században lebontották, a
nyugati várfalsétány és a 15. századi Barbakán erődítménye
ma is állnak, tetejükről pedig remek kilátás
nyílik a városra. Az ókeresztény sírkamrák és
a várfal közé beékelődve találjuk a Pécsi Bazilikát,
melynek altemploma a késő római korból származik.
E fölé építették Szent István király idejében azt
a szentélyt, amiből a 19. század végére a mai négytornyos,
neoromán stílusú katedrális született,
melynek nyugati homlokzata a pisai dómot juttatja
eszünkbe, míg a kápolnák és az altemplom falait
Lotz Károly és Székely Bertalan gyönyörű festményei
ékesítik.
Pécs harmadik legjelentősebb vallási emléke a
Dzsámi (hivatalosan Gyertyaszentelő Boldogaszszony-templom),
a magyarországi oszmán építészet
legmonumentálisabb alkotása. Helyén eredetileg
egy keresztény templom állt, ezt építtette át Gázi Kászim
pasa muszlim mecsetté az 1560-as években. A
várost a törököktől visszaszerző keresztények 1702-
ben alakították vissza templommá, akik a harcokban
megrongálódott minaret helyére később egy zömök
barokk harangtornyot építettek. Az épület tömegén
történő utolsó nagyobb változtatásokra a 20. században
került sor: a tornyot elbontották, helyére modern
toldás került, valamint kupoláját is lecserélték
egy az eredeti török állapotokhoz jobban hasonlító
félgömbre. A templom belül is lenyűgöző, ki ne hagyjátok!
Pécs egyébként szerfelett gazdag török kori
műemlékekben: a Széchenyi tértől csupán néhány
kőhajításnyira magasodik a Jakováli Hasszán dzsámi
kecses minaretje, Memi pasa fürdőjének maradványai
a ferences templom előtt láthatók, Idrisz baba
88 TÁJOLÓ
TÁJOLÓ 89
nyolcszögletű türbéje pedig a Rókus-dombon hirdeti
a 16. századi gyógyító emlékét.
Pécset a rómaiak, a magyar királyok és a törökök
mellett a Zsolnay család tette azzá, ami: az ország
egyik legszínesebb, építészetileg legizgalmasabb
városává. Akármerre fordítsuk fejünket, szemünk
csakhamar bele fog botlani a messze földön híres
porcelánmanufaktúra valamely díszes termékébe
egy eozinmázas kút vagy egy tarka tetőzet képében.
Mindenképpen érdemes ellátogatni a mintegy öt
hektárt átölelő Zsolnay Kulturális Negyedbe, melynek
cirádás csodaházai között sétálgatva olyan érzése
támad az embernek, mintha egy mesekönyv világába
lépett volna, és el is felejti, hogy valójában régi
gyárépületek veszik körül. A negyedtől 200 méterre
fekvő dombon találjuk a család impozáns, szecessziós
stílusú mauzóleumát, melyet 42 darab pirogránit
oroszlán őriz. A Zsolnay-negyedtől félórányi gyalogútra,
Pécs legrégebbi ismert lakóházában foglal
helyet a Zsolnay Múzeum, ahol megismerkedhetünk
az építészeti kerámia fejlődésével, a család történetével,
valamint közelről is szemügyre vehetjük a
gyártósorról egykoron lekerült legkülönlegesebb
termékeket.
IDE MENJ PÉCSETT, HA…
… BRUNCHOLNÁL EGY JÓT
Pécsett nem csak a nap legfontosabb étkezését
hívják reggelinek, de a város legjobb reggelizőjét
is. A Király és a Szent Mór utca sarkán
működő Reggeli stílszerűen a Nappali Bár
mellett helyezkedik el, és minden nap reggel
8-tól délután 3-ig várja az egészséges és bőséges
adagokra éhes szájakat. Van itt minden
szép és jó, a bundáskenyértől a klasszikus English
breakfastig, az amerikai palacsintától a
Croque Madame-ig, de persze a brunchélmény
olyan elmaradhatatlan kellékeiről sem szabad
megfeledkezni, mint a világos pörkölésű, single
origin kávék, a facsart dzsúszok és a trendi, indusztriális
enteriőr.
Pécs, Király utca 23-25.
… BELEKÓSTOLNÁL AZ ÉJSZAKÁBA
A híresen erős pécsi partikultúra nem szorul
bemutatásra: az Amperben rendre lépnek fel a
nemzetközi technoszcéna legfelkapottabb nevei,
a Pécsi Est Café pedig rendkívül színes koncertkínálatával
tette fel magát a világ klubtérképére.
Mi mégis a Csinos Presszót ajánlanánk nektek,
ezt az ízig-vérig pécsi hangulatú romkocsmát,
a pécsi egyetemisták kultikus szórakozóhelyét,
ahol mindig jólesik megpihenni egy rohanós nap
után. A bohém berendezésű belső tér összeviszszasága
és a tágas kerthelyiség buja romantikája
úgy passzolnak egymáshoz, mint borsó meg a
héja - vagy egy korsó Pécsi Világos és egy Csinos-féle
dupla burger.
Pécs, Váradi Antal utca 8.
… MAGAD MÖGÖTT HAGYNÁD A VÁROS ZAJÁT
Ha egy kis nyugalomra és sok zöldre vágytok,
de egy orfűi kiruccanás már nem férne bele az
időtökbe, keressétek fel Pécs rejtett kincsesdobozát,
a Tettye térről nyíló Pintér-kertet! A
Pintér János nyugalmazott banktisztviselő által
az 1920-as években alapított városi arborétum
számtalan növényritkaságnak szolgál otthonául,
ilyenek a babérszuhar, a júdásfa, a gránátalma
vagy a bánáti bazsarózsa, de jelentős értéket
képviselnek a vadon előforduló orchideafajok,
ráadásul Közép-Európa egyik legnagyobb arizonai
ciprusa is itt található. A kert egy alsó és egy
felső részből áll, ez utóbbi igen meredek, úgyhogy
nem árt strapabíróbb lábbelivel készülni.
Pécs, Tettye tér 9.
90 ENGLISH SECTION
ENGLISH SECTION 91
The District of Palaces
Funzine Guide
In the early 1800s, the area that today houses some of the most impressive
buildings of Budapest, also known as the District of Palaces,
was covered with swamps, abandoned shacks, and slaughterhouses.
The second half of the century brought about significant changes in
the neighbourhood: due to the spread of urban palaces, the district
became known as the Magnates’ Quarter.
2
ALMÁSSY PALACE (1)
At the corner of Ötpacsirta Street and Múzeum
Street, a yellow painted building overgrown with
ivy veils a relatively small palace that was designed
in 1877 by popular architect Antal Gottgeb to meet
Count Kálmán Almássy’s request. The lot was already
surrounded by several high-reaching buildings,
so the Count commissioned Gottgeb to build
a small-scale palace that encompasses a living
quarter on the first floor and many service rooms
that open to the patio. Today, the courtyard boasts a
tiny fountain, Baroque sculptures, flower patterned
cladding, cascading stairs, and lush flora, and it also
gives home to the little wrought-iron round tables of
1
Építészpince (Architect Cellar) restaurant opened in
1958. The palace has been serving as a haven for architects
since the 1940s, while nowadays its age-old
walls accommodate the four-bodied House of Hungarian
Architects.
1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.
THE OLD HOUSE OF COMMONS (2)
8 Bródy Sándor Street may seem familiar, as this
one-of-a-kind palace embellishes the 20 thousand
Forint bill. The house is often referred to as one of the
most important properties in the District of Palaces,
because the MPs of the 1860s wanted this lot, which
then housed a riding stable, as their new House of
3
4
Commons in Pest. In the summer of 1865, Emperor
Franz Joseph approved of architect Ybl Miklós’ design
plan with one single condition: if he shoulders
the responsibility of carrying out the work in just
four months so that the Parliament would assemble
in the new building in December of the same year.
Surprisingly, the palace was finished by December;
however, the assembly was held elsewhere, as the
walls remained wet. In 1902, the House of Commons
moved out of the building which then gave home to
exhibitions before it was handed over to the Italian
Institute of Culture in 1943.
1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.
9 GYULAI PÁL STREET (3)
Named after a Hungarian litterateur, the less than
300-meter long Gyulai Pál Street experienced historic
moments: the very first phone call in the country.
On 4 July 1879, engineer and inventor Tivadar Puskás
called his brother Ferenc who was huddling up next
to the telephone two storeys above Tivadar at 9 Gyulai
Pál Street. Although contemporary newspapers barely
covered the story of this pioneering experiment, the
brothers did manage to win the right to establish the
first call centre in the Austro-Hungarian Monarchy.
They opened the first call centre of Hungary in 1881
that started off with solely 25 subscribers, but their
number rapidly grew for years to come.
1085 Budapest, Gyulai Pál utca 9.
SACRED HEART JESUIT CHURCH BUDAPEST (4)
A walk in the District of Palaces can’t be complete
without visiting the jewel of the neighbourhood, the
grandiose but welcoming building of the Sacred
Heart Jesuit Church. The red brick covered house
of prayer was built by public subscription in the
late 1800s on Count Nándor Zichy and Countess
Teréz Győry’s initiative. Designed by József Kauser
in French-Roman archaic style, the Church was
consecrated in 1909, and it became the centre of
the Hungarian Jesuits the same year. Its semi-circular
windows, vaults, and ornaments that open to
the enchanting Lőrinc pap Square are characteristic
of the Romanesque Revival style. Following the
inauguration, the religious life started to blossom
around the Church, which was thwarted by the Socialist
regime for 30 years. Since 1989, the Church
has been flourishing.
1085 Budapest, Mária utca 25.
MIKSZÁTH KÁLMÁN SQUARE (5)
At the crossing of Szentkirályi Street, Reviczky Street,
and Krúdy Street, close to the always buzzing Kálvin
Square, the District of Palaces encompasses one of
the most enchanting squares in downtown Budapest.
The Mikszáth Kálmán Square was named after a famous
Hungarian writer who was a proud resident of
District VIII: Mikszáth lived in Mária Street, Csepreghy
Street, and József Avenue, while he spent the longest
period of time at this square, in the house that today
gives home to the recently renovated building of Pázmány
Péter University. The central component of the
square is a lovely fountain enclosed by benches and
open terraces, but the true observers will also get a
good glimpse of the 1961 statue of Kálmán Mikszáth
designed by sculptor András Kocsis.
1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér
2
1
3
4
5
92 ENGLISH SECTION
ENGLISH SECTION 93
ENJOY THE OUTDOORS
BY THE CAMPFIRE
Luxurious getaways and gourmet dinners are fun, but an unforgettable summer
afternoon does not have to cost a lot of money. Our suggestion is: prepare
a quick meal over the campfire and spend a few hours under the starry
skies. Where, you might ask? In Budapest!
Not considering the possible invasion of hungry
mosquitos, there’s something unique and irresistible
about camp cooking. The mouth-watering
smells and smoky flavours get stuck in your brain,
as well as the memory of wood’s crackling and popping
noises that does not seem to ever fade away.
Fortunately, Budapest is full of surprises: behind
the façade of a bustling capital city there are tons
of options for hiking in the nature, many equipped
with fire pits for outdoor cooking. Please note that
once you’ve found the perfect spot where the barbecue
related gathering could take place, you need
to clear the fire pit area of dry leaves and branches.
Also for safety reasons, you should never leave the
fire pit unattended.
By the water
Nature lovers will appreciate Cinkota neighborhood’s
Lake Naplás and its peaceful surroundings,
too. There is no need for alpine boots, but
the area is mostly swampy, so visitors are advised
to wear rubber boots. The territory is under protection
since 1997 thanks to its great number of
protected plant species; walk the educational
path and discover them all. Around the pond you’ll
spot numerous bird-watching places and fire pits,
as well as a bikeway and a playground. Make the
most of your time spent there: while food is wobbling
in the cauldron, try to soak in the tranquility
of mother’s nature work.
To leave the hustle and bustle of Budapest behind
and recharge your batteries within arm’s reach,
head to the Óbuda area, situated a few miles away
from the city center. In cozy Római part, a riverside
beach in District III, you will not meet hikers
or tourists. It's an oasis in the desert, an ideal
hangout spots for everyone trying to find peace
and quiet in our modern world. Frequented by
locals, the beach gives home to multiple buffets,
bars and restaurants, of which some (Kék Rombusz,
for instance) might even lend you outdoor
cooking equipment in exchange for beverage consumption.
Hajógyári Island is another great alternative
if you are looking for outdoor cooking spots
close to Óbuda. The greenery, the fire pits and its
calm atmosphere make it a number one destination
for dog walkers and
families alike.
Photo: Zsolt Horváth (flickr HorváthZsolt73)
In the mountains
Approachable by the Children’s Railway (or “gyermekvasút”
in Hungarian), Nagy-Hárs hill will
sweep you off your feet thanks to its picturesque
panorama. Imagine cooking at such a splendid
location! Grab the ingredients, put them in your
backpack, and travel to Szépjuhászné station,
from where you should follow the yellow trail
signs on foot until arriving at your destination.
After indulging in your favorite fire-friendly meal,
visit one of Nagy-Hárs hill’s several sights, such
as the Bátori cave or the Makovecz lookout. Good
news for hiking enthusiasts: Hármashatár hill
and Virágos-nyereg are likewise wander-worthy;
the former invites you on an interactive educational
trail which conveys information about
the area’s flora and fauna, whilst the latter gives
home to outdoor cooking gatherings.
Located on Csillaghegy at District III, Róka hill
quarry was once Budapest’s biggest lime stone
mine. It might not sound like the most ideal
camping spot, but believe us when we say: you’ll
be blown away by the view. The area, which has
been a nature reserve for decades, is a popular
destination for hikers and those who fancy outdoor
cooking. Hop on the suburban railway (HÉV)
or approach it by car, and look for the meadow
in front of the yellow-ish rocks, because that is
where the fire pits are.
With the whole family
One of the most family-friendly outdoor cooking
spots, District II’s themed playground was inspired
by the nearby forest. Much to the delight
of little ones several animal figures, carved from
wood, have been placed throughout this mini
amusement park. Other than the usual playground
equipment (swing sets, seesaws and a
slide), a trampoline, climbing frames and hammocks
designed for playgrounds guarantee a fun
time. Families are welcome to spend their whole
day around, with fire pits available for cooking and
walking trails for a light after-lunch exercise.
A little further from the Hungarian capital,
there’s the Arboretum and Wildlife Park of
Pákozd-Sukoró, a jolly joker option for everyone
who has been to all of the above mentioned locations.
It is situated around 50 kilometers away
from Budapest, at the northern side of the Velence
Mountains. There are legitimate reasons
why it is often referred to as versatile: a 15-metre
lookout tower, an adventure playground, an
interactive museum, an educational trail, an animal
park (with mouflons, deers, and wild boars),
fire pits, and many more attractions ensure a
successful day out with your loved ones.
94 ENGLISH SECTION
ENGLISH SECTION 95
WHAT'S NEW IN BUDAPEST
HEARTY VEGAN CAKES
PASTA FETISH
GASTROGARDEN
RUMOUR RESTAURANT
Not so long ago, there were barely a handful of specialty
patisseries in the city. Luckily, we now have plenty of
options when it comes to picking a place to have our fill
of sugar-, gluten- or lactose-free confections, including
the newest kid on the block, Hearty Vegan Cakes.
Its sweet glaze hides a strict commitment to using only
plant-based ingredients in the cake-making process,
resulting in mouth-wateringly healthy pastries such as
the salted caramel babka, the coconut-passion fruit
cottage cheese cake and the sugar-free cinnamon
snails. Beware, they are highly addictive!
3 1094 Budapest, Páva utca 33.
9 fb/heartyvegancakes Ą Ş 0 €€
Do you have recurring dreams of homemade pasta falling
from the skies? Do you have spicy tomato sauce flowing
through your veins? Then Pasta Fetish is just the right
place for you! Located on the corner of Garay tér, this
small eatery offers timeless classics such as spaghetti
bolognese and the big Hungarian favourite chicken paprikash,
made with high-quality Italian durum wheat
pasta and other assorted ingredients. In addition, you
can also sate your appetite with a hearty gazpacho or
a different kind of fruit soup every day, served in to-go
cups for a convenient and nourishing meal.
3 1076 Budapest, Garay tér 3-4.
9 fb/pastafetish Ą Ş 0 €
Located just outside the city limit sign of Budapest,
alongside main road number 1, Gastrogarden is a Budaörs-based
food courtyard that awaits customers
with hellishly good BBQ dishes, thin-leavened Italian
pizzas, hamburgers made of 100% Hungarian beef,
salads, wraps, and a variety of beers on tap. Among
the food trucks lined up inside this culinary camping
ground, you can find MexKitchen offering authentic
Mexican street food, Pék Taxi that sells divine baked
goods, as well as Blitz Pizza, one of the pioneers of
the Hungarian new-wave pizza movement.
3 2040 Budaörs, Szabadság út 310.
9 fb/gardenbudaors Ą Ş 0 €€
Opened by Michelin-starred chef Jenő Rácz under the
Costes Group umbrella, located right next to the Orthodox
church on Petőfi tér, Rumour Restaurant revolves
around the chef’s table concept - literally. Guests are
seated at a round table encircling an open kitchen, allowing
them to get a first-hand look at the whole cooking
process, in addition to providing them with an interactive
and memorable fine dining experience. When reserving
a seat at the chef’s table, you can choose between two
time slots: the pre-theater menu (starting at 5 PM)
includes six dishes, while the main event of the evening
(starting at 8 PM) contains eleven courses. 0 €€€€€
3 1051 Budapest, Petőfi tér 3-5. 9 rumour.restaurant
Photo: Várkapitányság
ROYAL GUARD CAFÉ
BOTELLÓN TERASZ
FELICITA
CUCU GASTRO
Rebuilt from scratch under the banner of the National
Hauszmann Program, the Palace of the Royal Guard
has opened its gates on 14 May. The ground floor of
the neo-Renaissance style barracks has been refitted
into a café (which will double as a restaurant once the
pandemic situation blows over), while the first floor
gives home to an exhibition on the 260-year old history
of the Hungarian Royal Guards. The aptly named
Royal Guard Café overlooks the beautifully restored
Matthias Fountain on one side, and the rooftop of the
Royal Riding hall on the other, giving patrons two scenic
backgrounds for the price of just one toothsome Somlói
sponge cake or a glass of sparkling wine.
3 1014 Budai Vár, Hunyadi udvar
9 foorseg.hu €€
After making huge waves in the Budapest nightlife
scene in recent years, the uncrowned kings of spontaneously
organized outdoor parties have now conquered
the heart of the city’s Erzsébetváros neighbourhood:
the Botellón Budapest team decided to make camp in
the courtyard of the Electrotechnical Museum, reviving
the once bustling Party District one carousal at a time.
Kazinczy utca’s Botellón Terasz will evoke the spirit
of the world-renowned Spanish night time activity
three times a week, meaning that everyone is free to
bring their own alcoholic beverages with them - with
the proviso that your chosen thirst quencher can only
be consumed from a reusable cup which you can buy
or rent on-site.
3 1075 Budapest, Kazinczy utca 21.
9 fb/botellonteraszbp €€
If you’re searching for a little taste of the famous Italian
dolce vita, you need to look no further than District
XII’s Hegyvidék Center: as its newest resident, Felicita
exudes pure, unadulterated Italian warmth in both its
interior design and authentic dishes based on traditional
recipes. However, it’s not just the ingredients
and the pizza oven that comes from the country of the
Latins, but the cook and the pizza chef, too! Besides
offering a range of juicy, al dente pasta dishes and
more than a dozen different pizzas, Felicita also boasts
a wide selection of colourful cocktails, a number of
Italian wines and proseccos, as well as the beers of
Hungarian artisanal brewery, Hübris.
3 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11. Ą Ş 0 €€
9 felicitabudapest.com • fb/felicitabudapest
There’s a turquoise-coloured food truck found in a
shopping center parking lot in the heart of Óbuda called
CUCU Gastro, and believe it or not, their pulled pork
sandwiches are to die for! The menu is composed of
five pork-based and one vegetarian sandwich (featuring
homemade hummus and grilled goat cheese)
which you can match up with any of the available sides,
including sweet potatoes and coleslaw. Editor’s tip:
grab a Cubano bagel or go straight for CUCU’s flagship
sandwich, the exquisite El Cucuy (candied jalapeno,
fried onions, cheese sauce and smoked ham served
inside a ciabatta) and head to the nearby Hamvas Béla
promenade for the perfect pulled pork experience!
3 1033 Budapest, Szentendrei út 115.
9 cucugastro.hu • fb/cucugastro Ą Ş 0 €€