RÁKAY PHILIP

szentistvanmuvelodesihaz.hu

RÁKAY PHILIP

eszédet mond. Volt addig még egy hosszú nap, de ez mégis elég muníció volt ahhoz, hogy

kibírjuk másnap estig, mert roppant kíváncsiak voltunk, hogy mi fog történni. Oda is mentünk

Orsival, a feleségemmel, ahol a megbeszéltek szerint jó félórával a kezdés elıtt Kovács Ákos

barátommal találkoztunk. Elıször a járdák lettek tele, aztán az Alkotás út, ami legalább

kétszer három sáv plusz villamossínek, jöttek a rendırök, leállították a villamos- és

autóforgalmat, szempillantás alatt több tízezres tömeg állt a BAH-csomóponttól a Délipályaudvarig,

irdatlan sok ember. Nekem aznap ott semmi szerepem nem volt, ennek ellenére

az egyik rendezı valahogy észrevett bennünket a tömegben, és kérdezte, hogy nem akarunk-e

bemenni? Mondtuk, persze, hogy be akarunk, s mire felocsúdtunk már ott ültünk két perc

múlva Pokorni Zoltán és Áder János mögött, a kamerák kereszttüzében. Ez volt az elsı olyan

teljesen nyilvánvaló politikai „szerepvállalás” részemrıl, aminek már volt egy-egy érdekes

utózöngéje. Életem elsı, névtelen, fenyegetı SMS-ét ezután a tévéközvetítés után kaptam

meg, egy ideig ıriztem is a telefonomban. De aznap este nem ez volt a legfontosabb. Orbán

Viktor bejelentette a beszédében ‒ amely szerintem az elmúlt idıszak egyik legerısebb

Orbán-beszéde volt ‒, hogy szombaton találkozunk a Kossuth téren. Mindenki nyugodtan

hazament, jött a szerda, a csütörtök, a péntek, és én még mindig nem tudtam semmirıl.

Pénteken délben éppen kijöttem az egyetemrıl, bekapcsoltam a telefonomat, és két perc

múlva jött egy hívás, amelyben – nem sokat kerülgetve a forró kását – megkérdezték, hogy

volna-e kedvem a másnapi Kossuth téri nagygyőlést levezetni? Rögtön mondtam, hogy

természetesen nagy örömmel. Fél óra múlva már egy irodában ültem, ahol szervezni kezdtük

a másnapi fellépıket, a mősort. Rövid idın belül – ahogy a szakmában elterjedt a hír - jöttek,

jelentkeztek a mővészek, ismertebbnél ismertebb emberek, tudósok, színészek, sportolók,

hogy ık is jönnének, jelenlétükkel demonstrálni a színpadon. Néhány óra alatt állt össze a

„Kossuth tér” programja. Pár órát aludtunk és másnap, szombaton délben találkoztunk újra a

Parlamentben. Aztán történt, ami történt. Meggyızıdésem, hogy aznap, ott volt „valami” a

levegıben és, hogy a „föntiektıl” is nagyon sok segítség érkezett.

B. Z.: Minden ember életébe kellene egy olyan esemény, ami ennyire meghatározza az

életét. Tévedek, ha úgy gondolom: amennyiben mérleget vonsz, azt mondod, hogy a Kossuth

téri esemény után boldog ember vagy és az is maradsz, mert ezen részt vehettél így?

R. P.: Egyáltalán nem tévedsz. Hálás vagyok a sorsnak ezért a nagyszerő lehetıségért, és

boldog, hogy a Kossuth téri mősorvezetés kapcsán életem elsı olyan döntését tudtam

meghozni – és erre nagyon büszke vagyok –, amikor nem a saját karrieremet,

érvényesülésemet, anyagi és egyéb dolgokat mérlegeltem, hanem mindezt félretéve azt

mondtam: egy olyan, számomra megkérdıjelezhetetlen ügy mellé állok, amely nem

pártpolitikai, hanem értékrendbéli kérdés. Azt gondoltam akkor, és ma is így érzem, hogy ha

én azzal tudok segíteni, hogy levezénylem ezt a nagygyőlést, ennek a házigazdájaként – akkor

még elsısorban a fiatalok körében - ismert emberként valamit hozzá tudok tenni, akkor kutya

kötelességem így cselekedni. Azt téveszti el nagyon sok pályatársam, - fiatalok és idısebbek

egyaránt – hogy azzal a lehetıséggel, amit úgy hívunk, közszereplés, közismertség, nem él,

inkább visszaél –, fittyet hányva a ránk ruházott felelısségre. Amikor lejöttem a Kossuth téri

színpadról, azt mondtam, hogy ha soha az életben nem állhatok kamera, illetıleg emberek elé,

mert nem lesz rá lehetıség – akkor nagyon úgy nézett ki –, hát engem az sem érdekel. Pedig

nincs a körúton butikom, sem lángossütım a Balatonnál, és nem építettem magam mögé

vállalkozásokat, hogy több lábon álljak, tehát csak ebbıl tudom fenntartani magamat és a

családomat. Persze már másnap jöttek direkt és indirekt „jelzések” a média világából, ismert

televíziósok hívtak vagy üzentek, és ezekben az üzenetekben – szinte egy emberként –, arról

biztosítottak, hogy amíg ık pozícióban lesznek a magyar média világában, addig én

portásként sem juthatok lehetıséghez. Két hét múlva, csodák csodája megszőnt a Magyar

3

Similar magazines